Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottsága
környezeti nevelés a PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Ócsai tájvédelmi körzet
PÁLYÁZAT – SZAKMAI BESZÁMOLÓ
2015.október 06.
Készítette: Frák Erika intézményvezető
„Az intézményi környezeti nevelés az a pedagógiai folyamat, melynek során a gyerekeket felkészítjük környezetük megismerésére, tapasztalataik feldolgozására, valamint az élő és élettelen természet érdekeit is figyelembe vevő cselekvésre.” (részlet pedagógia programunkból) A fenntarthatóság egész életen át tartó tanulása, családi és helyi közösségi szinten attól függ, mennyire ismerik a problémát a felnőttek, és hogyan adják át gyermekeiknek a tudásukat. Iskolánk 2010-ben és 2013-ban elnyerte az Ökoiskola címet. Ennek a címnek megfelelően olyan
tevékenységformákat
igyekszünk
kialakítani,
amelyek
legnagyobb
mértékig
megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, minél kisebb károsodást okozzanak az ökoszisztémának. Nemcsak a tanításban érvényesítjük a környezeti nevelést, a fenntarthatóság pedagógiájának elveit, hanem iskolai és az azon kívüli élet területén is. Idén Öko- projektnapunk keretében külső helyszínre, az Ócsai Tájvédelmi Körzetbe vittük el tanulóinkat, ahol a természet értékei, madárvilága és védelme mellett megismerkedtek a kulturális örökségekkel is. A kirándulást megelőzte „Védett madaraink” pályamunka beadása, és a legértékesebb pályamunkát benyújtott 50 tanuló, jutalomként vehetett részt a kiránduláson, három pedagógus kíséretével. A kirándulás időpontja 2015. szeptember 23-ra egy szép, napfényes őszi napra esett.
Környezetvédelmi nevelés A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN kihelyezett helyszín - Ócsai tájvédelmi körzet Európa-hírű természetvédelmi terület Budapesttől 30 kilométerre, délre, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál, az ÓcsaDabas-Inárcs települések által közrefogott terület 1975 óta az Ócsai Tájvédelmi Körzet nevet viseli. Ez a védett terület a mély fekvésű láprétekben és láperdőkben gazdag vidék növény- és állatvilágát, tájképét és kultúrtörténeti értékeit hivatott őrizni. Ma is az ország egyik legfontosabb, Európa-hírű természetvédelmi területe. Egyedülálló fajgazdagság jellemzi különösen az Alföld lecsapolt mocsárvilágával eltűnő halfajok, kétéltűek, hüllők, rovarok, madarak nagy fajszáma található itt. 1. program: Madárvárta (madárgyűrűzés) - Ócsai Madárvárta Egyesület Elsőként a madárgyűrűzés helyszínére érkeztünk, ahol a gödöllői egyetem hallgatói végezték ezt az izgalmas és érdekes munkát. A vászonzsákok szebbnél-szebb madarakat rejtettek. Mindegyik kibontása nagy izgalmat jelentett: Vajon, milyen madár bújik elő a zsákból? A kibontást a madarak alapos vizsgálata, mérése követte, mindegyikről részletes feljegyzés készült. Ezt követően érdekes, izgalmas túra következett a Madárvártára. Keskeny pallókon lépdeltünk a mocsár felett, óvatosan, hogy meg ne sértsük a vékony madárhálót. Szerencsénkre találtunk madarakat is a hálóban. Az egyesület tevékenységének legfontosabb része az énekesmadarak monitoring jellegű vizsgálata. Ennek keretében 1983-2006. között 155 fajba tartozó közel 275.000 madarat fogtak és gyűrűztek.
2. program - református műemlék templom 2. és 3. programunknál megosztottuk a csoportot a templom és a tájház között, mivel az életkori sajátosságokat figyelembe véve szólt az ismertetés a kicsiknek, ill. a nagyoknak. Természetesen mindenki eljutott mindkét helyre. A királyi alapítású monostorok közé tartozó ócsai premontrei prépostság temploma középkori templomépítészetünk jelentős és egyik legépebben megmaradt emléke. A szentélyében feltárt freskóegyüttes Árpád-kori falfestészetünk egyik kiemelkedő együttese. Az ócsai premontrei prépostságot feltehetőleg II. András alapította, így valamikor 1210-1235 között létesülhetett. A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben. A jelentősen megrongálódott épületet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, koragótikus stílusban. A török időkben mecsetként használták. 1560-ban a reformátusok vették át, és használták annak épen álló részeit. A templom történetét a tárlatvezetés során részletesen megismertük.
3. program - Tájház Közvetlenül a templom mellett álló épület és porta ad otthont a néprajzi gyűjtemény nagy részének. A gyűjtemény 80-90 százalékát szeretettel, segíteni akarással ajándékozták oda a lakosok. 1980-ban falra került a működési engedély és megnyílt a látogatók előtt az Ócsai Tájház. Ma már öt porta épületegyüttesének összefoglaló neve a Tájház. Sok érdekességet tudtunk meg a falu, az ott élő emberek életéről, munkájáról, öltözködéséről, szokásairól, a természettel való együttéléséről.
4. program – ebéd az Ócsai Bajor Étteremben Élményekkel gazdagon, kicsit fáradtan és nagyon éhesen érkeztünk meg az étterembe, ahol kedves kiszolgálás és mindenki kedvence, bolognai spagetti és üdítő várt bennünket.
5. program Természetvédelmi terület - Selyem-réti tanösvény bemutatása (tanösvény, ritka, védett növények) Az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található Selyem-réti tanösvény 6 állomása a védett természeti terület erdei élővilágát mutatja be. A terület a jellegzetes Duna-Tisza közi lápmedencék egyike, homokterületek közötti vizenyős mélyedés, ahol láperdők és láprétek váltakoznak egymással. Megtudhattuk hogyan végzik a Nagy-erdő fáinak sarjaztatását, hogy miért fontos sok növényés állatfaj számára az elpusztult, elkorhadt fatörzsek, gallyak jelenléte. Utunk során olyan, a láperdőkre jellemző fajokat láthatunk, mint a nyári tőzike vagy az állatvilágból különféle kígyók. Ebből láttunk is egy apró példányt is. A Selyem- rét játszóterén lehetőség volt futkározásra, játékra, pihenésre a nap befejezéseként.
Tartalmas, élményekben gazdag, szép napot töltöttünk el! Szeretnék köszönetet mondani: -
Török Lászlónak, az Ócsai Természetvédelmi és Idegenforgalmi Közhasznú Egyesület elnökének, aki végig velünk volt a nap folyamán, bemutatta a Selyem – réti tanösvényt és sokat segített a szervezésben is.
-
Köszönjük a madárgyűrűzés élményét és a Madárvárta bemutatását az egyetemista fiataloknak, a történelmi időutazást, a református templom csodáját, a tárlatvezetőnek, a korok, tájak, emberek szemléletes bemutatását a Tájház vezetőjének, a finom ebédet az étterem dolgozóinak és Ágikának a fogadtatást.
-
Köszönjük a XV. kerületi Önkormányzat KKKS Bizottságának 200.000 Ft-os támogatását, amely lehetővé tette Öko-projektnapunk megvalósítását. 2015. október 6.
Frák Erika intézményvezető