BEVEZETÉS A KÖZGAZDASÁGTANBA I

BEVEZETÉS A KÖZGAZDASÁGTANBA I. ALAPFOGALMAK ÉS MIKROÖKONÓMIA

TANKÖNYV TÁVOKTATÁS CÉLJÁRA

Budapest 1997

Előszó

I

Előszó Ezt a tankönyvet a Pénzügyi és Számviteli Főiskola alkotó közössége készítette az 1997/98-as tanévben beinduló Távoktatás céljaira. Alapjául tulajdonképpen a Budapesti Gazdasági Főiskolák Szövetsége által kiadott „Bevezetés a közgazdaságtanba I. (második, átdolgozott kiadás)“ szolgált, amit a szerzők a távoktatás követelményeinek megfelelően nem csupán alakilag dolgoztak át, de a fent említett könyv használata során felgyülemlett oktatási tapasztalatokat felhasználva jelentősen át is írtak. Példák, feladatok sorát dolgozták bele, fokozva ezzel a mű alkalmazhatóságát önálló tanulásra. Az alkotó közösség tagjai: Dr. Kahulits László

1.1., 1.2., 1.3. és 2.7. fejezetek

Kemény Endréné Dr.

2.1., 2.6. fejezetek

Dr. Bódi Erzsébet

2.2., 2.3. fejezetek

Dr. Nagy András

2.4., 2.5. fejezetek és szerkesztés

Budapest, 1997. március 21-én

1.1. - 1

1. A KÖZGAZDASÁGTAN ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI 1.1. A GAZDASÁG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE 1.1.1. A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA 1.1.1.1. ANYAGI SZÜKSÉGLETEK ÉS JAVAK 1.1.1.2. TERMELÉS, MUNKA, ÚJRATERMELÉS 1.1.2. A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI 1.1.2.1. GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG 1.1.2.2. MUNKAMEGOSZTÁS ÉS KOOPERÁCIÓ 1.1.3. A GAZDASÁGI RENDSZER 1.1.3.1. A GAZDASÁG SZERVEZETI KERETEI 1.1.3.2. A TULAJDON 1.1.3.3. A GAZDASÁGI ÉRDEK 1.1.3.4. A GAZDASÁG KOORDINÁCIÓS RENDSZERE 1.1.3.5. A MODERN GAZDASÁGI RENDSZER

1.1. - 2

FOGALMAK ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEK

A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA Gazdaság - a társadalmi tevékenység azon területe, ahol az emberek javakat termelnek, elosztanak, cserélnek és fogyasztanak, hogy szükségleteiket kielégítsék. Szükséglet - hiányérzet, ami arra készteti az embert, hogy megszüntesse azt. Anyagi szükséglet - (pl. éhség, anyaghiány) az a hiányérzet, amelyet közvetlenül anyagi javakkal szüntetnek meg. Nem anyagi szükséglet - (információhiány, betegség) olyan hiányérzet, amelyet közvetlenül nem anyagi javakkal szüntetnek meg. Jószág - dolog - termék vagy szolgáltatás - amely szükségletek kielégítésére alkalmas. Termék - az a jószág, amely tárgyi alakot ölt. (pl. kenyér) Szolgáltatás - az a jószág, amely nem ölt tárgyi alakot (pl. szállítás, kereskedelem) Szabad javak a természetben korlátlanul rendelkezésünkre álló hasznos dolgok (levegő, homok a sivatagban stb.) Gazdasági (termelt) javak - azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket termelnek. Munka - célirányos emberi tevékenység, ami javak előállítására irányul. Termelés - a javak előállítását eredményező társadalmi folyamat, amelyben a munkafolyamat és a természeti folyamatok egyszerre vannak jelen Elosztás - a termelés erőforrásainak adott arányú felhasználása a különböző területeken, valamint a termelés eredményének felosztása a termelésben résztvevők között. Forgalom (csere) - az a folyamat, amelyben specializálódott termelők átadják egymásnak javaikat.

a

Fogyasztás - a javak felhasználása a szükségletek kielégítésére. Személyes fogyasztás - a javak felhasználása közvetlenül az emberi szükségletek kielégítésére. Termelő fogyasztás - a javak felhasználása a termelésben.

1.1. - 3 Újratermelés - a termelés - elosztás - forgalom (csere) fogyasztás egymással összefüggő és állandóan ismétlődő körfolyamata. A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI A gazdaság erőforrásai - a természeti erőforrások, a munkaerő, a tőkejavak és a vállalkozó. Természeti erőforrások - a természeti környezet azon elemei (föld, víz, ércek, olaj stb.), amelyek termelő fogyasztásra alkalmasak. Munkaerő - a munkavégzésre alkalmas ember fizikai és szellemi képességeinek az összessége. Tőkejavak - azok a termelési eszközök (anyagok, gépek stb.), amelyeket termelő felhasználásra termel az ember. Vállalkozó - olyan munkaerő, aki képes a termelés erőforrásainak ésszerű egyesítésére, kombinálására, a racionális és optimális befektetés meghatározására és a kockázatvállalásra. Tudomány - az a tevékenység, amely új ismereteket tár fel a természetről és a társadalomról. A gazdasági hatékonyság - azt fejezi ki, hogy egységnyi erőforrás felhasználásával mennyi gazdasági eredményt érünk el:

Gazdasági hatékonyság =

Eredmény Ráfordítás

Munkamegosztás - ~nak nevezzük az emberi tevékenységek, munkák szétválását, elkülönülését, specializációját különböző funkciókká, szakmákká, foglalkozási ágakká. Természetes munkamegosztás - a gazdasági tevékenységek nem, kor és testi erő szerinti specializációja, ahol az elkülönülés fiziológiai, biológiai alapon történik. .Technikai munkamegosztás - a gazdasági tevékenységek olyan specializációja, ahol a szétválás alapját az anyagi-technikai feltételek, a termelési eszközök különbözősége adják. .Társadalmi munkamegosztás az emberek, embercsoportok olyan szétválása, amely differenciálja társadalmi helyzetüket. .Kooperáció - a munkamegosztás alapján elkülönült termelők tudatos együttműködése. A GAZDASÁGI RENDSZER Gazdasági rendszer - a gazdaság működési formája.

1.1. - 4 Gazdasági szervezetek - azok a gazdálkodó egységek, amelyekbe tömörülve végzik gazdasági tevékenységüket a gazdaság szereplői. A tulajdon - azt fejezi ki, hogy a tulajdonos rendelkezik, birtokolja, használja a tulajdon tárgyait és ugyanakkor mindenki más ki van zárva e jogokból. A tulajdonforma - azt mutatja, hogy ki (kik) a tulajdonos (egyén, kisebb közösség, nemzet). Gazdasági érdek - az emberek motivációja (ösztönzője) anyagi szükségletei kielégítésére a tulajdoni helyzete alapján. Gazdasági érdekeltség - azon formák, módszerek összessége, amelyek elősegítik, hogy a gazdaság szereplői felismerjék érdekeiket és azok alapján döntsenek, cselekedjenek. Gazdasági racionalitás - olyan magatartás, cselekvés, amely érvényesíti az érdekeket. Gazdasági koordináció - a gazdasági szereplők kölcsönös egymásra hatásának a mechanizmusa. Piaci koordináció - a piac (kereslet-kínálati) mechanizmusa szabályoz. Bürokratikus koordináció - a gazdasági szereplők olyan alá- és fölérendeltségi viszonya, ahol a koordinálók információkat gyűjtenek be az alárendeltektől és ezek alapján utasításokkal kényszerítik őket tevékenységre. Etikai koordináció - a szereplők kapcsolatait erkölcsi normák szokások, hagyományok vezérlik. Agresszív koordináció - az a forma, amikor az agresszorok törvényen kívüli eszközökkel (nyers erőszakkal) kényszerítenek cselekvésre áldozatokat. Vegyes gazdaság - az a gazdaság, amelyben többféle tulajdon alapján több koordinációs forma egyidejűleg érvényesül, s a szervezeti formák is heterogének. Gazdálkodás - a racionalitásra törekvő tudatos gazdasági tevékenység

1.1. - 5

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részre tagozódik: a.) A gazdaság lényege, tartalma. b.) A gazdaság erőforrásai. c.) A gazdasági rendszer. GONDOLKODOTT-E RAJTA? A társadalom vitáinak többsége miért gazdasági természetű? Miért foglalkozunk állandóan a termeléssel, piaccal, tulajdonviszonyokkal, gazdasági érdekekkel? Vajon a mindennapi beszédben minden gazdasági fogalmat helyesen használunk? A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERNIE ♦ a közgazdaságtan jó néhány általános alapfogalmát ♦ az alapfogalmak rendszerét, egymásközötti kapcsolatát ♦ azt az alapvető tényt, hogy a szűkösség a társadalom legfontosabb gazdasági problémája ♦ a társadalom azon törekvését, hogy megtalálja a gazdaság működésének legjobb formáit Felhívjuk figyelmét, hogy a fejezetben foglaltakat most még nem biztos, hogy teljesen meg fogja érteni. Mire tananyagunk végére ér, sok minden világosabb lesz az itt elmondottakból is. Érdemes tehát e fejezetre vissza-vissza lapoznia.

1.1. - 6

A TÉMA KIFEJTÉSE

1.1. A GAZDASÁG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

A gazdaság

A közgazdaságtan az embernek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival, a döntések társadalmigazdasági következményeivel foglalkozó társadalomtudomány. Vizsgálatainak a terepe tehát a gazdaság, először tehát ennek lényegével, legfőbb fogalmaival, összefüggéseivel kell megismerkednünk, hogy megértsük a közgazdaságtudomány lényegét. A fogalomtárban láttuk, hogy itt sok definíciót kell megismernünk s bár lehet, hogy ezeket a köznapi kommunikációban is használjuk, de valószínű nem mindig tudatosan és pontosan. Nem árt tehát, ha egy logikai rendben foglalkozunk velük - kezdjük a gazdaság fogalmával. 1.1.1. MI A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA?

A társadalmi lét sokféle tevékenységben nyilvánul meg. Ilyenek az oktatás, a honvédelem, a beteggyógyítás, politizálás, sportolás stb. Ezek sorában helyezkedik el a gazdaság is, amelynek a társadalomban kettős funkciója van: egyrészt közvetlenül kielégíti A gazdaság legfőbb az emberek anyagi szükségleteit, másrészt anyagi alapot teremt lényege tehát az ahhoz, hogy működjön az egészségügy, az oktatás, a rendfenntartás, anyagi szükségletek a kultúra stb. Természetesen a gazdaság sem nélkülözheti azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a társadalom egyéb területei kielégítése biztosítanak számára, gondoljunk csupán a munkaerő képzésére. A gazdaság legfőbb lényege tehát az anyagi szükségletek kielégítése. 1.1.1.1. TISZTÁZZUK, MI A SZÜKSÉGLET S MIVEL LEHET KIELÉGÍTENI? Gyakran halljuk vagy mondjuk is, hogy szükségem van télikabátra, mert fázom, autót kellene vennem, mert messze van a munkahelyem, könyveket kell vennem és be kell iratkoznom egy tanfolyamra, mert szeretnék könyvelni. A szükségletek nagy része valamilyen anyagi dolgok hiányát jelenti. Nincs kenyerem vagy kabátom, illetve villanyáramom vagy távfűtésem, ezeket nevezzük anyagi szükségleteknek. Ha azonban tanulni akarok vagy éppen szórakozni, akkor igénybe veszem az oktatók szolgáltatásait vagy bekapcsolom a rádiót, televíziót. Ezek a szükségletek nem anyagi, hanem valamilyen "kulturális és egyéb éhség" megjelenései, A szükségletek moti- amelyek rendkívül heterogének, ezért célszerűbb úgy meghatározni válják a gazdasági te- őket, hogy nem anyagiak, mert ebben biztos közösek. vékenységeket A szükséglet tehát hiányérzetet jelent. Ez azonban nemcsak ténymegállapítás, hiszen a hiányérzet "dolgozik" bennünk, arra késztet, sőt sokszor kényszerít is, hogy szüntessük meg ezt az állapotot.

1.1. - 7 Mivel szüntetjük meg a hiányérzetünket? Ha éhesek vagyunk élelmiszert fogyasztunk, ha fázunk fűtünk, ha megbetegszünk orvosi szolgáltatást veszünk igénybe, ha termelni akarunk, anyagokat, gépeket vásárolunk és használunk föl. Ezeknek a dolgoknak egy része kézzel fogható tárgy, hús, kabát, festék, kalapács, amelyeket valahol termeltek. Vagyis ezek termékek, amelyek igen sokfélék. A termékek elfogyasztásával Anyagi szükségletek kielégíthető szükségletek az anyagi szükségletek. Szükségleteket elégítünk ki akkor is ha kitisztíttatjuk ruháinkat, eljuttatják leveleinket a címzetthez, megnézünk egy színházi előadást, tanulunk valamit stb. Vagyis ezek a folyamatok is kielégítik szükségleteinket, de nem tárgyi alakban, hanem szolgáltatások révén, bár a szolgáltatók termékeket is használtak Nem anyagi szükségfel szükségleteink kielégítésére. Ezek a nem anyagi szükségletek letek kielégítésének folyamatai. Miközben termékeket, szolgáltatásokat fogyasztunk, észre sem vesszük, hogy folyamatosan lélegzünk, vagyis levegőt (oxigént) is fogyasztunk, mert enélkül nem élhetünk. Ezt azonban nem mérjük, nem fizetünk érte, senkinek nem kell előállítania, de bolondnak néznénk azt a kereskedőt is, aki a sivatag szélén Szabad javak homokot szeretne eladni. A levegő korlátlanul áll rendelkezésünkre és szabadon fogyaszthatjuk, ezért az ehhez hasonló dolgok a szabad javak. A javak többsége szűSajnos a javak túlnyomó többsége nem áll így kösen áll rendelkezésrendelkezésünkre, azokat elő kell állítanunk, termelnünk kell, re vagyis részei a gazdaságnak. Látnunk kell, hogy a szabad javak köre szűkül, hiszen évtizedekkel ezelőtt a Dunából még lehetett vizet inni, ma már a levegő sem mindenütt fogyasztható szabadon az egészség károsodása nélkül. Ezért az ivóvizet is többnyire már termelik. 1.1.1.2. MI A MUNKA, MI A TERMELÉS? A szükségletek kielégítése tehát szinte teljesen attól függ, hogy mit és mennyit termelünk. A termelést szemlélve sok folyamat ötlik a szemünkbe. A bányászok felhozzák a föld mélyéből a szenet, olajat, gázt, érceket, a földművelők búzát, főzeléknövényeket, gyümölcsöket termesztnek. A gyárakban több ezerféle terméket és sokféle szolgáltatást termelnek, a szállítás, a kereskedelem eljuttatja a javakat fogyasztóihoz. Mi jellemző ezekre a folyamatokra? Mindenek előtt az, hogy célszerűek, hiszen konkrét szükségletek kielégítésére szolgáló A munka a termelés konkrét javak előállítására irányulnak. Másrészt az is, hogy e döntő tartalma javakat a természetből nyers tárgyaiból, vagy már előállított javakból hozzák létre - a meglévő alkalmatlan alkalmassá alakításával.

1.1. - 8 A termelés sokoldalú folyamat, amelyben döntő szerepe a munkának van. Mi az a munka? Megértéséhez nézzünk meg egy egyszerű példát! logikai fázisai: ♦ tervezés ♦ szervezés ♦ munkavégzés ♦ ellenőrzés ♦ szabályozás

Hazánkban újra reneszánsza van a zöldségek, gyümölcsök házi tartósításának. Kövessük nyomon, hogyan végzik ezt el. Mindenekelőtt el kell dönteni, hogy mit akarnak készíteni, pl. meggyből befőttet, lekvárt vagy szörpöt, esetleg csak fagyasztott natúr meggyet kimagozva. Azt is meg kell gondolnunk, hogyan lehet biztosítani, hogy készítményünk hónapokon keresztül, esetleg egy évig ne romoljon meg. Ezt az előkészítési folyamatot, a munka céljainak kiválasztását, a célok elérését nehezítő akadályok felmérését tervezésnek nevezzük. Ezután ki kell választani az anyagokat (a meggyet saját termésből vagy a piacról), a tartósítószert, a cukrot, valamint az eszközöket (üvegek, zárókupakok, dunsztoló edények stb.). Ez a folyamat, a munka tárgyainak és eszközeinek az alkalmas megválasztása a szervezés, amit követ maga a munkavégzés: a gyümölcs tisztítása, üvegbe rakása, cukorral, tartósítószerrel és vízzel feltöltése, lezárása és dunsztolása. Az ember természetesen kritikusan szemléli saját munkáját, ellenőrzi azt és több hibát - eltérést a kitűzött célok és a megvalósulás között - felfedez, de rájön arra is, mit lehetne jobban csinálni (pl., hogy hevítés közben ne törjön el az üveg) vagyis tapasztalatait visszacsatolja, újraszabályozza a munkát. Mi a különbség a termelés és a munka között?

A termelés és a munka első ránézésre azonosnak tűnnek, A termelés tágabb fomindkettő célszerű, tudatos és végcélja is azonos. Nem véletlen galom a munkánál azonban, hogy gabonatermelésről és arató munkáról beszélünk. Egyértelmű, hogy a gabona termelés többféle munkából áll: először szántani, vetni kell, majd gyomot irtani s végül aratni. Ezért a termelés munkafolyamatok összessége, de nemcsak az. Hiszen ahhoz már nem kell munka, hogy az elvetett magok kikeljenek, szárba szökkenjenek, megérjen a gabona. Ezeket természeti folyamatoknak nevezzük, amelyek nemcsak a mezőgazdaságban fordulnak elő. Gondoljunk csak a festék száradására, a természetes Az újratermelés kör- fehérítésre stb. Vagyis a termelés tágabb fogalom mint a munka. forgás Mi az újratermelés, melyek a mozzanatai? logikai fázisai: A termelés szülte termékek és szolgáltatások azonban nem ♦ termelés közvetlenül kerülnek fogyasztásra, hiszen ma már a termelés nem a családi keretben folyó naturális folyamat. A termelés eredményét ♦ elosztás (többnyire pénzjövedelmek formájában) elosztják azok között, akik közreműködtek a termelésben, így a munkavállalók, tulajdonosok között, de részesedik belőle az állam is. Az elosztás azonban nemcsak követi, hanem meg is előzi a termelést, hiszen példánknál maradva a vetés előtt el kell osztani a

1.1. - 9 vetőmagot, a gépeket, a munkaerőt, hogy azok melyik földterületen végzik a munkát, milyen sorrendben. A folyamatnak része az is, hogy pl. egy gépgyárban az öntöde átadja az öntvényeket a forgácsolóknak, azok az összeszerelőknek, majd a csomagolóknak. Ezt forgalomnak ♦ csere (forgalom) nevezzük, amelyben sokszor nem átadják a félkész vagy ♦ fogyasztás késztermékeket, hanem eladják egymásnak, mert azok saját tulajdonuk. A forgalom ekkor egy sajátos, de igen gyakori formát ölt, ez nem más mint a csere. (Ezzel később részletesen foglalkozunk.) A termelés-elosztás-forgalom után teljesedik be a folyamat a fogyasztásban. A fogyasztás a javak realizálódása, a szükségletek kielégítése, amelyben a termékek, szolgáltatások előbb-utóbb megsemmisülnek. A fogyasztásnak is két elkülöníthető fajtája van: a személyes Személyes, közvetlen fogyasztás és a termelő fogyasztás. Személyes fogyasztásra vagy végső fogyasztás kerülnek a fogyasztási javak: eszünk, hordjuk ruháinkat, hallgatjuk a rádiót. (Meg kell jegyeznünk, hogy ez a fogyasztás részben termelés is, mert szolgálja a munkaerő formálását.) Óriási tömegű terméket és szolgáltatást használunk fel Termelő, közvetett termelésre, döntően olyanokat, amelyeket közvetlenül nem vagy másodlagos fogyaszthatunk személyesen (gépek, ércek, fűtőanyagok). De fogyasztás vannak olyan javak, amelyeket egyaránt felhasználhatunk termelő és személyes fogyasztásra is (pl. gyümölcs, telefon, vasút). A termelő fogyasztás nem öncél, a személyes fogyasztás feltétele, ezért nevezzük közvetett, másodlagos fogyasztásnak is. A termelés, elosztás, forgalom, fogyasztás mozzanatai teszik lehetővé a szükségletek kielégítését, ezért ezeket együttvéve szélesebb értelemben vett termelésnek is nevezzük. A fogyasztásban realizálódó termelés azonban sajnos nem véglegesen elégíti ki a szükségleteket. Étkezünk, de újra megéhezünk, ruháink elkopnak, mint ahogyan a gépek is. Ezért a termelést állandóan meg kell ismételni, sőt bővíteni is kell. Nemcsak azért, mert szaporodunk, hanem azért is, mert a termelés fejlődése új szükségleteket szül. Azért szükségletünk ma már a televízió, mert produkálja a termelés, elődeink még a század elején sem gondoltak erre. A termelés tehát szükségszerűen újratermelés, amelyben érvényesülniük kell a termelés-elosztás-forgalom-fogyasztás mozzanatainak. Ezek a mozzanatok egymást követik, de egyidejűleg is érvényesülnek, hiszen nemcsak folyamatosan termelünk, hanem minden időben el is osztunk, forgalmazunk és fogyasztunk.

1.1. - 10 AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... a gazdaság a társadalmi tevékenység fontos, meghatározó területe; ... a javakkal, termékekkel és szolgáltatásokkal, szükségleteket közvetve vagy közvetlenül elégítik ki;

a

... vannak szabad illetve gazdasági (szűkös) javak, amely utóbbiakat meg kell termelni; ... a termelés folyamata a munkafolyamatok és természeti folyamatok egysége, állandó körforgás, újratermelés

1.1. - 11 1.1.2. A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI Az előzőekben láttuk, hogy a termelés egyben termelő fogyasztás is, vagyis erőforrások kellenek a termeléshez, szélesebben minden gazdasági folyamathoz. Az erőforrások sokfélék. Nézzünk ismét egy példát. Villamos energiát akarunk előállítani vizierőművel. Ehhez nélkülözhetetlen olyan folyó, tó, amelynél van vagy létrehozható a víz esése. Gátat kell építeni, turbinákat kell termelni és beszerelni. Munkásokra, mérnökökre van szükség az építkezéshez is és a működtetéshez is. Olyan szakemberekre is szükség van, aki az egész termelést szervezi, irányítja, sőt gondoskodik az energia értékesítéséről, a fejlesztésről, a keletkezett nyereség felhasználásról. Nem szükséges tovább részleteznünk az erőforrásokat, ennek alapján is felismerhetjük, hogy ezeket az erőforrásokat a következő csoportokba sorolhatjuk: természeti erőforrások, a munkaerő, a tőkejavak és a vállalkozó. Vegyük sorra ezeket.

A gazdaság erőforrásai az újratermelés objektív és szubjektív tényezői

A termelés fontos erőforrása, elengedhetetlen előfeltétele a természeti környezet, a föld, a víz, az érc, a szén, az olaj, a földgáz, a homok, a szilícium és sok más anyag. Ezek közül különösen fontos a termőföld, ami a növénytermesztés alapfeltétele. Nem Természeti hagyható figyelmen kívül az a triviálisnak tűnő tény sem, hogy erőforrások földterület, telek nélkül semmilyen gazdasági tevékenység nem folytatható. A természeti erőforrások egy része viszonylag korlátlanul áll a gazdaság rendelkezésére, mint a levegő, a víz. Az erőforrások másik része - elsősorban a termőföld vagy az erdő - regenerálható, megújítható. Ezért, ha ezek nagysága jelentősen vagy egyáltalán nem is bővíthető, de folyamatosan megőrizhető a gazdaság számára. A földet fel lehet javítani, az erdőt újra lehet telepíteni. A nem megújítható erőforrások, a föld kincsei - az ércek, a szén, az olaj, a földgáz stb. Felhasználásukkal folyamatosan fogy a készletük. A gazdaság tehát a természeti környezetből táplálkozik. ezzel beavatkozik a természetbe, a bányák hatalmas sebeket ejtenek a földkérgen, sok erdő helyén terméketlenné válik a föld. Az energiahordozók felhasználása szennyezi a levegőt, savas esők keletkeznek, amelyek az embertől az erdőkig mindenre károsan hatnak. A természetnek van önszabályozó, öntisztuló rendszere. Ha csak ritkítják az erdőt, vagy kis területen vágják ki a fákat, ott az erdő spontánul újra keletkezik. A bányák helyén is több évtized múlva kialakulhat termőföld vagy erdő. A jelenlegi beavatkozás azonban olyan mértékű, hogy a természet hovatovább önmagában képtelen a megújulásra, öntisztulásra (természetesen az emberiség szempontjából). Ha tehát meg akarjuk őrizni természeti környezetünket, egyrészt mértékkel kell javait kitermelni, másrészt olyan természetvédelmi, helyreállítási tevékenységet kell

A természeti erőforrások lehetnek: ♦ korlátlanok; ♦ megújíthatóak; ♦ nem megújíthatóak

1.1. - 12 kifejtenünk, ami a természet öntisztuló erejével együtt elegendő arra, hogy a beavatkozás negatív hatásait ellensúlyozza. A munkaerő

A gazdaság másik, talán legfontosabb erőforrása a munkaerő, ami a munkaképes emberek fizikai és szellemi képességeinek összessége. A munkafolyamatban szükség van fizikai erő kifejtésére az anyagok, a munkaeszközök, illetve a termékek mozgatására. Ugyanakkor még a legegyszerűbb munkánál is nélkülözhetetlenek a szellemi képességek, amelyekkel megtervezik, megszervezik, szabályozzák és ellenőrzik a folyamatokat.

A munkaerő újraterA munkaerő újratermelhető erőforrása a gazdaságnak, de melése nem csupán a az újratermelése közvetlenül nem a gazdaságtól függ. szűkebb gazdaságban történik Az ember egyrészt a természet része, újratermelése biológiai folyamatok függvénye. A szaporodás, a gyermeknevelés hoz létre munkaképes embert. Másrészt az ember formálódása, léte - mint láttuk - a társadalomtól is függ. A társadalom különböző szféráiban alakul ki általános és szakmai műveltsége, társadalmi tudata, alkalmazkodó képessége. A gazdaság elősegítheti a szaporodást, anyagi alapot teremt a tanuláshoz, képzéshez, de a gyermeknevelés, oktatás a társadalom más szféráinak - a kultúrának, a szociális szférának stb. is a függvénye. Tőkejavak

A termelés harmadik erőforrását képezik a tőkejavak (termelési eszközök). Szemben a természeti tényezőkkel és a munkaerővel, amelyek külső (elsődleges) erőforrások a tőkejavak a gazdaságban termelt (másodlagos) erőforrások.

A vállalkozó

A gazdaság fejlődése során az ember egyrészt egyre több termelési eszközt használ fel a termelésben, másrészt állandóan tökéletesíti azokat. A modernebb gépek és anyagok a termelésben felhalmozott tapasztalatok és a tudományos kutatás eredményei felhasználásának a megtestesülései.

Az eddig felsorolt erőforrások önmagukban csak a termelés lehetőségeit jelentik. Ebből csak akkor lesz termelés, ha az adott termelési eszközöket összekapcsolják a neki megfelelő munkaerővel és a természeti erőforrásokkal, vagyis megszervezik a termelést. Ezért kell külön erőforrásként kezelnünk a vállalkozót, A vállalkozó a mun- akire mindennek a megvalósítása hárul. kamegosztásban elküA vállalkozó is ember, aki fizikai és szellemi készségekkel, löníti és szakszerűen ellátja a munka terve- tehát munkaerővel rendelkezik. Indokolt azonban kiemelése és zési, szervezési, önálló erőforrásként kezelése, mert speciális és döntő szerepe van a ellenőrzési és szabá- termelésben. A termelési erőforrások egyesítése, ésszerű lyozási funkcióinak jó kombinálása - különösen a modern nagyüzemi termelésben különleges képességeket kíván. A vállalkozónak dönteni kell, hogy részét. mit, mennyit milyen eljárásokkal és kinek termeljen/termeltessen, milyen beruházásokat indítson el, honnan vegyen fel hitelt, kikkel kooperáljon. Ezek a döntések nemcsak bonyolultak és szakértelmet kívánóak, hanem kockázatosak is. Ha egy munkás elront egy

1.1. - 13 munkadarabot, az elhasznált anyag, energia vész csak kárba. Ha egy vállalkozó rosszul ítélve meg az igényeket, eladhatatlan termékeket gyártat, akkor ezerszer, milliószor több kárt okozhat, mint egy munkás. Az igazi vállalkozó felelős a tevékenységéért, vállalja annak kockázatát, ez a legfőbb funkciója a termelésben, azért különbözik a munkaerőtől, ezért nevezik vállalkozónak. A vállalkozó a munkamegosztásban elkülöníti és szakszerűen ellátja a munka tervezési, szervezési, ellenőrzési és szabályozási funkcióinak jó részét. A természeti erőforrások és a termelési eszközök (tőkejavak) az objektív erőforrások, mert rájuk irányulnak a termelő folyamatok. A vállalkozó és a munkaerő szubjektív erőforrások, mert ők határozzák el és viszik végbe ezeket a folyamatokat. Felhasználhatóságuk szerint eltérő a szerepük a potenciális és a tényleges erőforrásoknak, amennyiben az előbbiek valamilyen okból még nem állnak a termelés rendelkezésére, de létük már hatással van a gazdasági folyamatok alakulására, míg az utóbbiak a termelés valóságosan igénybevett erőforrásai. Potenciális erőforrás pl. egy már feltárt, de még művelés alá nem vont bánya, hiszen a gazdasági számításokban már figyelembe veszik, mint olyan erőforrást, amely ténylegessé válhat (ha megkezdik művelését). Az egyes erőforrások szerepe, súlya a termelésben a gazdasági fejlődés során változott. A korai társadalmakban óriási szerepe volt a természetnek és a nyers munkaerőnek. Ez így is maradt lényegében a XVIII. századig. Az első ipari forradalom utáni időszakban a gépek, berendezések, anyagok, a termelt energia, tehát a tőkejavak váltak dominánssá, mivel az ipari forradalmak lényege az volt, hogy a kézi munkát fokozatosan felváltotta a gépi munka. Korunkban - amelyet a tudományos -technikai, sőt újabban az információs forradalom korszakának is neveznek - egyértelmű a kvalifikált munkaerő, a vállalkozó s az őket produkáló tudomány döntő szerepe, mivel most a fizikai munka szellemi munkával való felváltása került előtérbe. A tudomány nem A tudomány maga nem része a gazdaságnak, hanem sajátos része közvetlenül a szférája a társadalomnak, amely a történelmi fejlődés során - a termelésnek, de sokoldalúan hat rá munkamegosztás révén - vált önállóvá. A tudománynak azonban óriási a szerepe az erőforrások minőségének javulásában. Egyrészt egyértelmű, hogy a munkaerő színvonala elsősorban a tudományos ismeretektől függ. A tudomány eredményein alapszik ugyanakkor a technika fejlődése, a gépek tökéletesítése, de a vállalkozók tevékenységének színvonala is. Óriási a kutatás szerepe mind a természeti erőforrások feltárásában és a meglévők kihasználásában, mind a gazdaság és a természet egyensúlyának, természeti környezetünknek a megőrzésében. Ennek

1.1. - 14 ellenére állítjuk, hogy a tudomány maga nem gazdasági erőforrás, hatása az általa fejlesztett erőforrásokon keresztül érvényesül, ugyanis a tudományos kutatásnak nem kell, hogy a termelés fejlesztése legyen a közvetlen indítéka. A mindenáron az alkalmazható eredményekre törekvés sokszor a tudomány különösen az úgynevezett alapkutatások - kárára van. Ezen az sem változtat, hogy a modern gazdaságban egyes tudományágak ismét integrálódnak a termeléssel, s így nehezen választható el a termelés a kutatástól. 1.1.2.1. GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG Az előzőekben láttuk, hogy a gazdasági erőforrások szűkösek, így a termelés beleütközik az erőforrások korlátaiba. A természeti erőforrások a természet- és műszaki tudományok eredményei alapján bővülnek új anyagokat, energiaforrásokat fedeznek fel, illetve bővítik a meglévők lehetőségeit, de egy-egy időszakban ezek az erőforrások lényegesen nem bővíthetők. Hasonlóan szűk a munkaerőforrás is, sőt egyes időszakokban - a népesség fogyása, illetve a heti munkaidő rövidülése miatt A gazdasági erőforráabszolút mértékben beszűkül. A tőkejavak szaporítása elvileg sok szűkösek korlátlanul lehetséges, de függ az elsődleges erőforrásoktól, tehát azok korlátai itt is jelentkeznek. Ez a szűkösség késztette az embert arra, hogy keresse a módjait, eszközeit annak, hogyan lehet azonos erőforrás mennyiséggel egyre többet termelni. A termeléshez kapcsolódó tudományoknak (közgazdaságtan, műszaki tudományok) is ez az egyik fő témája, vagyis az, hogyan lehet az erőforrások hatékonyságát fokozni. A közgazdaságtan természetesen a gazdasági erőforrások hatékonyságát kutatja. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg behatóbban a hatékonyság lényegét. Kezdjük ismét egy példával. Két azonos nagyságú cipőgyár működik egy városban. Épületük, felszerelésük azonos 200-200 millió Ft értékű, és 100-100 foglalkoztatott dolgozik bennük. Az I. cipőgyár napi termelése 1 000 pár, a II. cipőgyáré 1 200. vagyis a munkaerő hatékonysága az I. gyárban 1 000 pár cipő: 100 munkaerő = 1 munkaerő átlagosan 10 pár cipőt állít elő. A II. gyárban 1 munkaerő átlagosan 12 pár cipőt gyárt, tehát a munkaerő itt hatékonyabb. Bővítsük a példát. Az I. gyár éves bevétele 500 millió Ft, tőke és munkaráfordításainak értéke ugyancsak 500 millió Ft, tehát hatékonysági mutatója. 500:500 = 1. A II. gyár bevétele 600 millió Ft, s termelékenyebb dolgozóinak több bért kell fizetnie, így összráfordításainak értéke 540 millió Ft. Eredményeinek és 600 = 1,1, vagyis így is hatékonyabb mint ráfordításainak viszonya 540 az I. gyár.

1.1. - 15 A hatékonyság mértéke tehát általában az eredmény és a ráfordítás hányadosa, vagyis az, hogy egységnyi ráfordítással mennyi eredményt érnek el. Fel kell hívnunk a figyelmüket e fogalommal kapcsolatban két dologra. Egyrészt a hatékonyság mindig konkrét viszony, vagyis mennyit termel átlagosan 1 munkás, mennyi termelés esik egységnyi tőkére vagy egy hektárra. Természetesen van értelme az összráfordítások egységére is számítani az eredményt, de akkor nem lehet természetben mérni a ráfordításokat. Másrészt nincs értelmük az olyan megfogalmazásoknak, hogy egy tevékenység hatékony vagy nem hatékony, csak azt mondhatjuk, hogy egyik hatékonyabb mint a másik, tehát a hatékonyság relatív fogalom.

Hatékonyság =

=

eredmény ráfordítás

Ráfordítás igényesség= =

ráfordítás eredmény

Azt is látnunk kell, hogy nehéz megállapítani a hatékonyságot, mert sem az eredményt, sem a ráfordítást nem tudjuk pontosan mérni. Gondoljunk csupán arra, hogy a két cipőgyárban termelt cipők minősége sem ugyanaz, még akkor sem, ha azonos katalógus szerint gyártották. De eredménynek számít az is, hogyan fejlődnek szakmailag a dolgozók. Hasonló a helyzet a ráfordításokkal is. Az anyag-gép-munkaerő-természeti erőforrások mennyiségi felhasználása mellett fontos, hogy a munkakörülmények károsítják-e a munkaerő egészségét vagy jól érzik magukat munkahelyükön. (A mérés problémáit, lehetőségeit a statisztikában ismerhetik meg.) 1.1.2.2. MELYEK A GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG FOKOZÁSÁNAK LEGÁLTALÁNOSABB MÓDJAI? Térjünk vissza előbbi példánkra. Ha azonos az eszközök felhasznált mennyisége, akkor miért nagyobb az 1 dolgozóra eső termelés a II. cipőgyárban, mint az I-ben. Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik az, hogy az I. gyárban egy-egy dolgozó a cipőkészítés minden fázisát végzi a szabástól a végkikészítésig, míg a II. gyárban külön van szabászat, felsőrészkészítő műhely, talpragasztó vagy varró műhely és végkikészítő egység. Ezek a dolgozói csoportok az adott részfolyamatot jól begyakorolták, alaposan ismerik a gépeket. A munkafolyamatnak ezt a specializálódását nevezzük Munkamegosztás munkamegosztásnak. Természetesen a II. gyár nagyobb eredményeihez az is kellett, hogy az egyes műhelyek elkülönített tevékenységét összehangolják, hogy folyamatos legyen a gyártás. A tevékenységek elkülönülését, specializálódását munkamegosztásnak nevezzük, ami nem egy gyáron (üzemen) belül és nem egy meghatározott formában alakul ki, hanem hosszú évezredek során az egész társadalomban általánossá vált és sok formát öltött. A legegyszerűbb forma, ami a történelemben is először jelent meg, a természetes munkamegosztás. Az ősi társadalmakban ez például azt jelen- Természetes munkatette, hogy a férfiak vadásztak, halásztak, a nők foglalkoztak a magvak ter- megosztás mesztésével s végezték a házkörüli munkát, amibe a nagyobb gyermekeket is bevonták. Ez a specializáció, mint látható nem és kor alapján alakult ki, ezért nevezzük ezt természetesnek. A munkamegosztásnak ez a formája - bár sok módosuláson ment keresztül és kombinálodott a munkamegosztás egyéb formáival - mind a mai napig fennmaradt.

1.1. - 16

Technikai munkamegosztás

A második forma a technikai munkamegosztás, ami annak során alakult ki, hogy az ember a különféle munkákhoz először speciális eszközöket, majd gépeket alkotott, s ezek használatához speciális szaktudást is szerzett. Az asztalos fűrészt, gyalut, a lakatos kalapácsot, reszelőt, fúrót, a szabó ollót, tűt, vasalót vett a kezébe és meg is tanulta hogyan lehet azokkal hatékonyan munkát végezni. A technika fejlődése sok specializációra ad alapot, ezért sokféle technikai munkamegosztás alakult ki. Ezek közül kiemeljük a szakma, a szakképzettség, a terület és a munkajelleg szerinti elkülönüléseket. A szakmai munkamegosztás sok száz szakma létében jelentkezik. Vannak lakatosok, műszerészek, pedagógusok, orvosok. De az orvosok nagy része is vagy belgyógyász, vagy sebész, szemész stb. A szakmák száma állandóan nő, annak ellenére, hogy vannak megszűnőek is közöttük. A szakképzettségi munkamegosztás az alap- közép- és felsőfokú iskolai végzettséghez kötődik. Ismeretes a segédbetanított- és szakmunkás, technikus valamint mérnök képzettségi skála. A területi munkamegosztás is technikai jellegű, azt jelenti, hogy egy-egy területen olyan termelés alakul ki, ami a helyi erőforrásokhoz, részben pedig a helyi szükségletekhez igazodik. Teljesen természetes a növénytermesztés jelentős aránya a jó földterületű körzetekben. Speciális területi munkamegosztás a nemzetközi munkamegosztás.

A munka jellege szerinti munkamegosztás a szellemi és a fizikai munka szétválását, illetve az irányító- és beosztotti munka elkülönülését jelenti. Jellemző erre a munkamegosztásra az aláfölérendeltségi viszony. Ez egyben átvezet a harmadik fő formához Társadalmi munkaa társadalmi munkamegosztáshoz, ami az embereknek azt a megosztás szétválását, specializációját jelenti, amely az egyes emberek, embercsoportok társadalmi helyzetén alapszik, és ami meghatározza ezek helyzetét a gazdaságban. Az emberek eladók vagy vevők a piacon, tulajdonosok, menedzserek illetve munkavállalók a termelésben, adósok vagy hitelezők a hitelkapcsolatokban stb. A társadalmi munkamegosztás az alapja a társadalom szerkezetének, de a társadalmi munkamegosztás maga A társadalmi mun- mindenek előtt a tulajdonviszonyokon alapszik. kamegosztás és a A társadalmi munkamegosztás és a technikai technikai munkameg- munkamegosztás a modern munkamegosztás két oldala. A osztás a modern mun- társadalmi munkamegosztás a technikai munkamegosztás folytatása kamegosztás két olda- és tagadása egyszerre. Folytatása, mert a termelési eszközök magánla. vagy elkülönült tulajdonán alapszik, de tagadása is, mert a technikai munkamegosztást a különböző eszközök használatának ismerete alakítja ki, míg az eszköz tulajdonosának nem kell feltétlenül értenie a tulajdonában levő eszköz használatához. Az ellentmondás

1.1. - 17 a legélesebben a munkanélküliség jelenségében tapasztalható. A munkanélküli hiába ért kiválóan az eszköz használatához, nem dolgozhat vele, mert az nem felel meg az eszköz tulajdonosa érdekeinek. A társadalmi munkamegosztás egyik igen hatékony (jelenleg talán leghatékonyabb) formája az árutermelés. Az árutermelők elkülönülése a szakmai munkamegosztás alapján egyben azzal is párosul, hogy a termelők tulajdonosként is elkülönülnek. A munkamegosztás két oldala megjelenik a termelő szervezeten belül is, amit üzemen belüli munkamegosztásnak nevezünk. Kidomborodik a szakmai és a szakképzettségi munkamegosztás, de egyértelműen jelen van a tulajdonos, a menedzser, és az egyszerű munkavállaló elkülönülése, társadalmi hierarchiája is. A munkamegosztás velejárója a kooperáció. A kooperáció Kooperáció a munkamegosztás alapján elkülönült termelők, termelő szervezetek tudatos együttműködése. A munkamegosztás és a kooperáció tehát ugyanannak a gazdasági jelenségnek – a tulajdonképpeni termelésnek – a két oldala. A kooperáció a munkamegosztás által felszabdalt emberi tevékenység egységét azonos vagy magasabb szinten helyreállítja. Persze fordítva is felfogható: a kooperációt, az emberek termelési együttműködését a munkamegosztás strukturálja, ad neki hatékony szerkezetet. EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... a termelés objektív és szubjektív tényezői - természeti erőforrások, tőkejavak, munkaerő és a vállalkozó - alkotják a gazdasági erőforrásokat; ... a gazdasági hatékonyság relatív fogalom, de konkrét viszonyt fejez ki a erőforrás-ráfordítás és eredménye között; ... a hatékonyság fokozásának legfontosabb eszközei a munkamegosztás és a kooperáció

1.1. - 18 1.1.3. A GAZDASÁGI RENDSZER Az előzőekben láttuk, mi a tartalma a gazdaságnak, hogyan megy végbe az újratermelés. Mi tűnik azonban szemünkbe, ha a A gazdasági rendszer gazdaság működési formáját, módját vizsgáljuk. Mindenekelőtt az, a gazdaság formája hogy sokféle szervezet gazdálkodik: egyik fajtájuk arra törekszik, hogy helytállva a piacon nyereséget érjen el, más szervezetek az állam utasításait hajtják végre, sok szervezetben az ésszerű fogyasztás a cél. Vagyis a gazdaság nem az emberek, a folyamatok véletlen, rendezetlen halmaza, hanem olyan területe a társadalomnak ahol ésszerűek a szervezeti keretek, amelyek között szabályozottak a kapcsolatok. Vagyis a gazdaság egy társadalmi organizmus, meghatározott rendszer. Mi tehát a gazdasági rendszer, milyen oldalai vannak? Gazdasági szervezetek

A gazdasági rendszer mindenekelőtt azt jelenti, hogy a gazdaság szereplői szervezetekbe tömörülnek, s így kapcsolataik lényegében a szervezetek kapcsolatai, versenyeznek, szerződnek, kooperálnak egymással. A gazdasági szervezetek heterogének. Vannak kisebbnagyobb, egyszerűbb bonyolultabb vállalatok, vannak háztartások, állami intézmények, amelyek nem gazdasági szervezetek, de gazdálkodnak is (pl. iskolák, kórházak, rendőrség.) Ilyenek az önkormányzatok, alapítványok és más non-profit szervezetek is. A gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolatokat alapvetően a polgári jog határozza meg, többek között a szerződési jog. (Erről behatóan a gazdasági jogban szereznek ismereteket.). A közgazdaságtani vizsgálatokban az a döntő, hogy feltárjuk Mi határozza meg a gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolatokat?

A kapcsolatokat szemlélve azt tapasztaljuk, hogy legáltalánosabb a kölcsönösség, az adok, hogy adjál elv érvényesülése. Vagyis árut-áruért vagy pénzért adnak, ezek árukapcsolatok. Vannak azonban olyan kapcsolatok is, amelyekben nem érvényesül a kölcsönösség. Így pl. az állam jövedelmet von el a Tulajdon = rendelke- termelő és a fogyasztó szervezetektől, ugyanakkor jövedelmeket is zés, birtoklás, haszná- juttat nekik. Mi mindennek az alapja? lat joga, mások kizáAzt viszonyrendszert, amelyben az emberek rása ebből a jogból rendelkeznek a javakkal, a gazdasági erőforrásokkal, illetve a pénzzel, birtokolják, használathatják azokat s mindebből ugyanakkor másokat kizárnak nevezzük tulajdonnak. Vagyis például, enyém a búza, amit megtermeltem, én döntök arról, hogy megőrletem lisztnek, eladom ebben vagy abban a formájában, vagy vetőmagnak elteszem, kenyeret sütök belőle és megeszem. E példában személyem a tulajdon alanya, a búza a tárgya, s döntéseim mutatják, hogy a tulajdon a cselekvések alapja is. A rendelkezés joga magába foglalja, hogy a tulajdonos jogait át is ruházhatja másra. Ha azonban a birtoklásról mond le,

1.1. - 19 akkor magát a tulajdont engedte át. A jogállam az adózás és az állami juttatások formájában, törvények alapján osztja újra el az emberek tulajdonának egy részét, csökkentve, illetve gyarapítva azt. Az állam ezt a hatalom birtokában cselekszi. A tulajdonnak több formája van: ha az egyén a tulajdonos akkor magántulajdonról van szó, ha az emberek kisebb-nagyobb csoportja (faluközösség, egyesület, szövetkezet stb.), akkor közösségi tulajdonról, ha az állampolgárok a tulajdonosok, akkor állami a tulajdon. Az állam az egész társadalom nevében gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Vajon a gazdasági szervezet egyben tulajdonosi szervet is? Nem mindig. Egy háztartás esetén egyértelmű, hogy az egy magántulajdonosi (családi tulajdon) fogyasztó szervezet. De mi a helyzet például egy nagyvállalatnál? H az történetesen egy részvénytársaság, akkor a részvényesek társas magántulajdonában vannak a gépek, épületek, anyag- és árukészletek stb. lehet azonban részvénye az államnak, az önkormányzatnak is. Gazdálkodhatnak külföldi tulajdonos bérelt gépeivel, esetleg szövetkezettől bérelt A gazdálkodási forma földön is. A legtöbb esetben tehát egy gazdálkodó szervezet több nem azonos a tulajtulajdonformát is magában foglal. Ezért kell megkülönböztetnünk a donformával tulajdonformától a gazdálkodási formát. Miért fontos foglalkoznunk a tulajdonnal? Azért, mert az emberek tulajdonosi helyzete alapvetően behatárolja, kijelöli ésszerű cselekvésük kereteit, irányait. Hogy is van ez a gyakorlatban? A munkavállaló arra törekszik, hogy minél jobb munkahelyet találjon, és minél nagyobb bért kapjon. A pénztulajdonos befektető célja az, hogy a legnagyobb nyereséget érje el. Az állam arra törekszik, hogy bevételei fedezzék kiadásait és jól lássa el funkcióit. Vagyis az emberek (szervezetek) a tulajdon alapján szükségleteik legjobb kielégítésére törekszenek. Ez a Gazdasági érdek motiváció nem más, mint a gazdasági érdek. Az érdekek érvényesülhetnek ösztönösen is, de tudatosan is. Az emberek többsége ösztönösen követi, vagy tudatosan felismeri érdekeit. Így döntéseik, magatartásuk szabályszerű, követhető. A fogyasztó úgy költi el jövedelmét, hogy abból a legnagyobb mértékben elégíthesse ki szükségleteit. A termelő úgy használja fel az erőforrásokat, hogy abból a legnagyobb jövedelme származzék. A tőkejavak, a föld vagy a munkaerő tulajdonosa a legnagyobb bérleti díjat szeretné elérni erőforrásai bérbeadásakor. Az emberekre, a társadalomra tehát a gazdasági racionalitás jellemző, ami olyan magatartás, viselkedés, amely a A racionális magatarvalós érdekek érvényesítésére irányul. tás érdekkövető maAz érdek pedig legáltalánosabban a jobb társadalmi- gatartás gazdasági helyzet elérését, illetve a rosszabb helyzet bekövetkezésének elkerülését jelenti. A társadalom tagjainak eltérő,

1.1. - 20 esetenként ellentétes is lehet az érdekük. Akinek módjában áll, az igyekszik elérni, hogy az ő érdekeinek érvényesülését mások a saját érdeküknek megfelelő fejleménynek érzékeljék. Az erre irányuló szellemi tevékenység az ideológia, aminek vizsgálata kívül esik tantárgyunk keretein. Létezik azonban olyan eljárás is, ahol nem ideologikusan állítják elő az érdekegyeztetés látszatát, hanem valóságosan tesznek érdekeltekké másokat egy eredetileg idegen érdek érvényesítésében. A tulajdonosok, a gazdaságirányítók és/vagy megbízottaik kialakítanak olyan formákat, módszereket, amelyek elősegítik, hogy a gazdaság szereplői felismerjék azokat az érdekeiket, amelyek egybe esnek a tulajdonosi, gazdaságpolitikai érdekekkel, erősítik az ilyen érdekek motiváló hatását. Így pl. a teljesítménybér arra készteti a munkavállalót, hogy növelje teljesítményét, az adók elengedése vagy csökkentése ösztönözheti a vállalkozókat beruházásokra, export növelésére vagy másra. Ezeket a formákat, módszereket az érdekeltség eszközeinek nevezzük. Érdekeltség

A gazdaság egyes szereplőinek érdekei részben találkoznak, részben eltérnek egymástól. A fogyasztónak és a termelőnek pl. egyaránt érdeke, hogy jó minőségű termékeket termeljenek, de a termelő szeretne ezért magas árat kapni, a fogyasztó pedig az alacsony árban érdekelt. A tulajdonosok és a munkavállalók egyaránt érdekeltek a vállalatok piaci sikerében, de a tulajdonosok érdekei a bérköltségek csökkentésére, a munkavállalók érdekei a bérek emelésére irányulnak, stb.

Az érdekek tehát gyakran ütköznek, ellentétben vannak Érdekellentétek, ér- egymással. Vagyis a gazdasági szereplők versenyeznek egymással dekütközések → ver- azért, hogy érdekeiket a legjobban érvényesíthessék. E verseny seny „szabályait“ biztosítani, a gazdaság folyamatait koordinálni kell. 1.1.3.4. A GAZDASÁG KOORDINÁCIÓS RENDSZEREI Láttuk hogy az emberek szervezetekbe tömörülve, tulajdonosi helyzetük alapján cselekszenek, gazdálkodnak, de vajon hogyan - milyen mechanizmussal - kapcsolódnak egymáshoz?

A gazdasági koordináció

A gazdasági rendszer harmadik oldalát, metszetét a gazdasági koordinációk struktúrája jelenti. Gazdasági koordináción - Kornai János magyar közgazdász szerint - két vagy több egyén, vagy szervezet egymásra hatásával járó mikrofolyamat szabályozását értjük, vagyis a gazdasági szereplők kapcsolatának mechanizmusáról van szó. A gazdaságban kialakult munkamegosztás nemcsak összekapcsolja az embereket, embercsoportokat, hanem el is választja őket egymástól. A gazdaság szereplői kooperálnak ugyan, de minden résztvevő elsősorban saját érdekeit akarja érvényesíteni, ezért versenyeznek egymással, eltérő érdekeiket ütköztetik. Szükségessé válik tehát, hogy összehangolják a gazdaság

1.1. - 21 szereplőinek tevékenységét, érdekeit. Az összehangolást megoldó kapcsolatrendszereket koordinációs formáknak nevezzük. Kornai János fogalmi rendszere alapján négy alapvető koordinációs formát különböztetünk meg. • piaci koordináció, • bürokratikus koordináció, • etikai koordináció, • agresszív koordináció. A modern gazdaságot vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a gazdasági szereplők közötti kapcsolatok döntően a piacon érvényesülnek. Ha nem is mélyedünk el a piac vizsgálatában, azt A modern gazdaság első ránézésre is megállapíthatjuk, hogy a piacon az emberek meghatározó koordiegyenrangúak, önállóak. Szabadon dönthetnek, hogy eladnak-vagy nátora a piac vásárolnak, elfogadják-e az árat vagy alkudnak. A vevő természetesen csak a piacon lévő termelők között válogathat, s azokkal alkudhat az árra, de az eladó is csak hozzá forduló vevőkkel kerül kapcsolatba, így érvényesítheti érdekeit. Önállóságuk, egyenrangúságuk nem azt jelenti, hogy mindentől függetlenül dönthetnek, hanem kifejezi egymásrautaltságukat is. Így az önállóság, egyenrangúság az érdekek kölcsönös figyelembevétele mellett érvényesülhet. A piaci koordináció a piac mechanizmusa. A piac mindenekelőtt informálja az eladót és a vevőt is arról, mit adhat el. illetve mit vásárolhat és milyen áron. Az árak pedig befolyásolják a A piaci koordináció a termelők és a fogyasztók döntéseit. De arról is informál a piac, piac mechanizmusa milyen termék termelését érdemes bővíteni, illetve melyek termelését kell csökkenteni, esetleg megszüntetni. A piaci koordináció szorosan összefügg a neki megfelelő tulajdonformával és gazdasági szervezeti formákkal. A piaci szereplők csak akkor adhatnak-vehetnek, ha a termékeknek, illetve ellenértéküknek, a pénznek a tulajdonosai. Csak mint tulajdonosok lehetnek önállóak és egyenrangúak. Így követhetik önérdekeiket, így választhatják meg, alakíthatják ki azt a szervezeti formát, amely a leginkább megfelel a feltételeknek. A piaci koordináció tehát elválaszthatatlan a magántulajdontól és a pénztől, amely utóbbi a piac egyik legfontosabb szereplője.

A piaci koordináció elválaszthatatlan a magántulajdontól és a pénztől

Itt még feltételeztük, hogy az olvasónak vannak elképzelései a piacról. Idevágó ismereteinket azonban a továbbiakban alaposabban el fogjuk mélyíteni, hiszen ez tantárgyunk egyik legfőbb témája. A második koordinációs forma a bürokratikus Bürokratikus koorkoordináció, amely olyan kapcsolat a gazdaság szereplői között, dináció ahol vannak koordináló személyek, szervezetek, akiknek (amelyeknek) alárendeltek mások, a koordinált személyek

1.1. - 22 (szervezetek). A koordináció fő eszközei az utasítások. A bürokratikus koordináció legjellemzőbb megjelenési területe a gazdaság állami szektora. Az állami vállalatok, gazdasági intézmények feladatait az állam(apparátus) határozza meg: dönt a vállalatok profiljáról, termelési feladatairól, jövedelmének felhasználásáról, kinevezi a vezetőket stb. Mi jellemző ezekre a kapcsolatokra? Mindenekelőtt az, hogy itt a szereplők nem egyenrangúak. Az államnak, illetve szervezeteinek a döntésétől függ az állami vállalatok, intézmények helyzete, fejlődése. A különböző szervezetek tehát az aláfölérendeltség viszonyai szerint kapcsolódnak egymáshoz. Az állami vállalatok, intézmények nem önállóak, igen szűk döntési terük van, szemben a felettes szervekkel. Ezért nem is egyenrangúak az irányítók és az irányítottak. A kapcsolatok eszköze az utasítás, amit az alárendeltek kötelesek végrehajtani. Miért engedelmeskednek az alárendeltek? Azért, mert kényszerítik erre őket. A koordinátor (például, az államigazgatás) információkat gyűjt be, majd ezeket feldolgozva adja ki utasításait. A kényszerítést egyrészt jogi „tilt-kötelez“ típusú szankciókkal, másrészt bizonyos „büntet-jutalmaz“ típusú érdekeltségi formák előírásával valósítja meg. A bürokratikus koordinációban a gazdaságot kívülről mozgatják. Gyakorlatilag azon elv alapján, hogy vannak olyan emberek, embercsoportok, szervezetek, amelyek helyzetüknél fogva képesek átlátni, meghatározni a szükségleteket, ennek alapján a gazdaság céljait és ezért indokolt a gazdasági szervezeteket alárendelni nekik e célok megvalósítása érdekében. Ez persze a valóságban nem ilyen egyszerű és nem problémamentes. Ez a koordináció csak akkor működőképes, ha az alárendeltek nem is igénylik az önállóságot, hajlandóak együttműködni a központtal, lojálisak. A bürokratikus koordináció adekvát tulajdoni formája az államigazgatási tulajdon. A tulajdonos állam, illetve az azt megjelenítő államigazgatási apparátus "jogosult" adminisztratív módon irányítani a nem tulajdonos, csak végrehajtó vállalatokat, intézményeket. S miután ennek a rendszernek a működőképessége a "tudatos" döntéseken és az utasításokon alapszik, az állam arra törekszik, hogy uniformizálja és koncentrálja az alárendelt szervezeteket, mert így a legkönnyebb az irányításuk. Etikai koordináció

A harmadik koordinációs forma az etikai koordináció, ami azt jelenti, hogy az emberek gazdasági kapcsolataiban a társadalmi tradíciók, erkölcsi normák érvényesülnek. Ezek magukban foglalnak hagyományokat, megszokásokat és az adott társadalomban kialakult erkölcsi elveket, amelyek mint a gazdasági szereplők számára kötelező erejű, de nem jogilag szabályozott, hanem "íratlan", a társadalom által elfogadott normák érvényesülnek. Ilyen hagyomány pl. a karácsonyi, vagy születés- és névnapi ajándékozás, a munkacsúcsok leküzdése (betakarítás, házépítés stb.)

1.1. - 23 kalákában végzett munkával. Etikai alapon működnek a különféle alapítványok is, amelyek közvetlenül segítenek az anyagi erőforrásokra rászoruló fiatalok tanulásában, a betegek, öregek ellátásában és sok más területen. Az etikai koordináció alapulhat viszonosságon, vagyis egymás kölcsönös segítésének elvárásán (családi kaláka), de lehet egyoldalúan altruista (önzetlen) is (karitatív szolgálatok). Az etikai koordinációban a kapcsolatban lévő felek mellérendeltek. Egyenlőségük kérdése fel sem merül, mivel az etikai kapcsolatok lényege a nem kötelező kölcsönösség, a reciprocitás (viszonosság) teljes vagy részleges hiánya. Szervezetileg ez a koordináció részben a családokon, kisközösségeken belül zajlik, részben úgynevezett nonprofit intézmények (alapítványok, egyesületek stb.) keretében. Lényegében minden tulajdonformában megjelenhet, de sajátos megjelenése az alapítványi tulajdon. A negyedik koordinációs forma az agresszív koordináció. Agresszív Ez felszínesen hasonlít a bürokratikus koordinációra, mert erre a koordináció kapcsolatformára is jellemző az alá- és fölérendeltség. A lényeges különbség az, hogy az agresszív koordinációban a fölérendeltek nyers erőszakkal kényszerítik az alárendelteket az általuk kívánt cselekvésre, nem igénylik azok egyetértését, lojalitását. Ilyen erőszak érvényesül a gyarmati gazdálkodásban, a háborúk idején bevezetett hadi gazdálkodásban, a kártérítés nélküli államosítások során. Ez jellemző a szervezett bűnözés, a maffiák tevékenységére is. Az agresszív koordináció önkényes, a jog és az erkölcs által el nem ismert erőszak, ahol a dzsungel törvényei érvényesülnek. A bürokratikus koordináció minden gazdaságban érvényesül, de általában nem meghatározó formaként, hanem a piaci koordináció dominanciája mellett. Ezért viszonylag hatékonyan működhet a demokratikus politikai állam keretében is, ami egyébként a piaci koordináció természetes társadalmi környe- A mai társadalomban zete. mind a négy koordiA társadalomnak hasznos, ha az etikai koordináció nációs forma jelen kiszélesedik, az agresszív koordináció pedig visszaszorul. Belátható van időn belül azonban sem az etikai koordináció nem válhat dominánssá, sem az agresszív koordináció nem szüntethető meg teljesen. 1.1.3.5. A MODERN GAZDASÁGI RENDSZER Ha a gazdasági rendszer mindhárom oldalát egységben szemléljük, hogyan jellemezhetjük a mai, modern gazdaságot? A modern gazdaság vegyes gazdaság A mai gazdaságban egyaránt megtalálhatjuk a piaci, az A modern gazdaság etikai, a bürokratikus és az agresszív koordinációt is. A gazdaság vegyes gazdaság működése szempontjából azonban nem közömbös, hogy milyen az

1.1. - 24 egyes formák szerepe, súlya. Történelmi tapasztalat, hogy a gazdaságokban mindig dominált valamelyik koordinációs forma a többi felett. A legősibb társadalmak pl. az etikai és agresszív keverékek dominanciája mellett működtek. Később az úgynevezett ázsiai típusú despotikus társadalmakban (Kína, India, az ókori Egyiptom stb.) a bürokratikus koordináció vált dominánssá, ahol az etikai koordináció elemeit etiketté merevítették, az agresszív koordináció nyers erőszakát a bürokrácia kifinomult kényszerítésévé változtatták. Az európai archaikus társadalmakban egyre nagyobb teret kapott a piaci koordináció is, azonban dominánssá csak a tőkés termelési mód tette. Az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás korában a dominánssá váló piaci koordináció összefonódott az agresszív koordinációval. (VIII. Henrik "véres törvényei", az újkori gyarmatosítás és rabszolgaság stb.) A kapitalizmus későbbi fejlődési szakaszaiban, így napjainkban is, egyértelművé vált a piaci koordináció dominanciája, miközben az agresszív koordináció marginális és illegitim lett. Kelet-Európa és Ázsia egyes országaiban sajátos történelmi okok következtében az általánostól eltérő, sajátos modernizációs kísérlet zajlott le, amit szocialista tervgazdaságnak neveztek. Ebben a bürokratikus koordináció nemcsak domináns, hanem szinte egyeduralkodó. Alapját az államigazgatási tulajdon, szervezeti formáját pedig az uniformizált nagyvállalat és a nagyon erős állami befolyás alatt álló szövetkezet képezte. A szocialista tervgazdaság kezdetben, sajátos történelmi feltételek mellett az adott gazdaságok jelentős fejlődését váltotta ki (az erőforrások rendkívül nagy pazarlásával), azonban végső soron a legtöbb olyan országban életképtelennek bizonyult, ahol bevezették.

Vegyes gazdaság

A többféle koordinációs forma együttes, egyidejű létezése azt is jelenti, hogy a tulajdon többféle típusa, formája is érvényesül és a gazdaság szervezetei formái is heterogének. Ezért minden gazdaság - a piacgazdaság is - vegyesgazdaság. A mai modern vegyesgazdaság nem egyszerűen a különböző tulajdon- és koordinációs formák békés egymás mellett élése, hanem ezek szimbiózisa. Vagyis a formák kölcsönösen hatnak is egymásra. Az etikai koordináció terén fellépő reciprocitás sokszor a piac hatása is. Azt is megfigyelhetjük, hogy a bürokratikus koordináció, a mögötte meghúzódó állam felerősítheti vagy gátolhatja az etikai értékek érvényesülését, sőt szokássá, elvárható magatartássá is avathat egyeseket. Ennek lehet pozitív, de negatív hatása is. Az állam segítheti az alapítványokat, karitatív szervezeteket, de károkat okozhat, ha bürokratikus intézkedései akadályozzák a különféle közösségek tevékenységét. A piaci mechanizmus szokásai, értékei is beépülhetnek az állami vállalatok mozgásrendszerébe, de az állam is korrigálhatja a piacot, befolyásolhatja annak mechanizmusát.

1.1. - 25 A gazdaság tartalmi és formai oldalának vázlatos áttekintéséből is láthatjuk, hogy az emberek általában tudatosan törekszenek érdekeiket megvalósítani, szükségleteiket kielégíteni. Ezért alakították ki évezredek során azokat a módszereket, formákat, amelyek áttörik az erőforrások szűk korlátait, ésszerű A gazdálkodás - tudakapcsolatokat fűznek a gazdasági szereplők közé. A tudatos tos gazdasági tevégazdasági tevékenységnek számtalan megnyilvánulását nevezzük kenység gazdálkodásnak.

1.1. - 26

ÖSSZEFOGLALÁS 1. A gazdaság a társadalmi tevékenység döntő fontosságú területe, fő funkciója a szükségletek kielégítése, a társadalmi tevékenységek anyagi alapjainak biztosítása. 2. A szükséglet hiányérzet, ami a saját kielégítésére motiválja az embereket. Vannak anyagi (termékekkel kielégíthető) és nem anyagi (szolgáltatásokkal kielégíthető) szükségletek, elsődleges (fogyasztói) és másodlagos (termelési) szükségletek. 3. A javak lehetnek szabad javak (szükségletkielégítő természeti tárgyak), termékek és szolgáltatások. A szabad javak köre szűkül, a termelt javak szűkösek. A termelés folyamata magába foglalja a javakat létrehozó 4. természeti és munkafolyamatokat. A termelés döntő mozzanata a javak előállítására irányuló céltudatos tevékenység - a munka. 5. A kielégített szükségletek - tovább fejlődve - újra jelentkeznek, ezért a termelési folyamat újratermelés, amelyben a javak létrehozása, elosztása, cseréje (forgalma) és elfogyasztása szakadatlan körforgásban jelentkeznek. 6. A termelésnek objektív és szubjektív tényezőkre, erőforrásokra van szüksége. Ezek az erőforrások: a természeti erőforrások, a tőkejavak, a munkaerő és a vállalkozó. A tudomány nem része a termelés erőforrásainak, de sokoldalúan hat azokra. 7. Mivel az erőforrások döntő része szűkösen áll rendelkezésre, azért a közgazdaságtan egyik központi kategóriája a hatékonyság. A hatékonyság mértéke:

Hatékonyság =

Eredmény Ráfordítás

8. A hatékonyság növelésének eszközei a munkamegosztás és a kooperáció. A munkamegosztás főbb megjelenési formái: természetes, technikai és társadalmi munkamegosztások. 9. A gazdaság formája a gazdasági rendszer, amelynek három vetülete: szervezeti struktúra, tulajdonviszonyok, koordinációs mechanizmusok. A tulajdon a rendelkezés, a birtoklás és a használat átruházható, de másokat kizáró egysége. A fő koordinációs mechanizmusok: a piaci, a bürokratikus, az etikai és az agresszív koordináció. 10. A gazdaság szereplőit érdekeik motiválják, amelyek a szükségletek minél jobb és teljesebb kielégítésére irányulnak. A racionális magatartás érdekérvényesítő magatartás is. 11. A modern gazdaság vegyesgazdaság, sokféle szervezeti, tulajdoni és koordinációs forma együttélésével. Meghatározó a magántulajdonon alapuló piaci koordináció.

1.1. - 27

1.2. - 1

1.2. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY 1.2.1. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY TÁRGYA 1.2.2. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY LÉNYEGE ÉS FŐ ÁGAI 1.2.3. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY FŐ MÓDSZEREI 1.2.3.1.MÉRÉS ÉS A MENNYISÉGI FÜGGVÉNYEK 1.2.3.2. ABSZTRAKCIÓ (INDUKCIÓ, DEDUKCIÓ, AGGREGÁCIÓ) 1.2.3.3. MODELLEZÉS (CETERIS PARIBUS) 1.2.3.4. „POST HOC“ TÍPUSÚ TÉVEDÉSEK ÉS AZ ÖSSZETÉTEL CSAPDÁJA 1.2.3.5. NORMATÍV ÉS POZITÍV KÖZGAZDASÁGTAN

1.2. - 2

FOGALMAK, ÖSSZEFÜGGÉSEK A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY TÁRGYA, LÉNYEGE ÉS FŐ ÁGAI Közgazdaságtudományok - az embereknek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival, a döntések társadalmigazdasági következményeivel foglalkozó társadalomtudomány. Ágazati gazdaságtanok - a gazdaság egyes nagy ágazatait (ipar, agrár, kereskedelem stb.) külön vizsgáló közgazdaságtudományok. Funkcionális közgazdaságtanok - a gazdaságban érvényesülő egyegy fő funkciót külön vizsgáló közgazdaságtudományok (pl. beruházás-gazdaságtan, munkagazdaságtan). Elméleti közgazdaságtanok - a gazdaság egészét, annak alapvető viszonyait, összefüggéseit elméletileg leíró közgazdaságtudományok (pl. mikroökonómia, makroökonómia). Nemzetközi közgazdaságtan - lényegében a nemzetközi munkamegosztás vizsgálata mikro- és makro megközelítéssel. A közgazdasági elméletek története - a közgazdasági gondolkodásés tudományok kronologikus leírása. A közgazdaságtan segédtudományai - azok a tudományok, (matematika, számvitel, statisztika stb.) amelyek segítik a gazdaság állapotának a leírását, valamint a folyamatok mérését. A KÖZGAZDASÁGTAN MÓDSZEREI Sztochasztikus elemzés - olyan vizsgálat, amikor statisztikai valószínűséggel írunk le egy folyamatot (pl. a háztartások fogyasztási struktúrája). Regresszió analízis - ~t végzünk akkor, amikor az okok és okozatok felcserélendők (pl. az ár hat a keresletre, a kereslet hat az árra). A teljes mennyiség függvénye - azt mutatja, hogy bizonyos erőforrás felhasználása (x) mennyi eredményt (y) hoz. Matematikai jelölése (T = Total a.m. Teljes):

bg

Ty = y x = y Az átlag mennyiség függvénye - azt mutatja, hogy egy erőforrás egységre mennyi eredmény jut. Matematikai jelölése (A = Average a.m. Átlagos):

Ay =

Ty y(x) y = = x x x

A határmennyiség függvénye - azt mutatja, hogy mennyivel változik az eredmény, ha egy adott (általában kicsinyre választott) egységgel megváltozik az erőforrás mennyiség. Matematikai jelölése (M = Marginal a.m. Határ)

1.2. - 3

My = lim

∆x → 0

y(x 2 ) − y(x1 ) ∆y dy = lim = ∆x → 0 ∆x x 2 − x1 dx

A rugalmassági függvény - azt mutatja, hogy az erőforrás felhasználásának egységnyi arányú (pl. 1%-os) változása milyen arányú változást okoz az eredményben. Matematikai jelölése (ε = elasticity a.m. rugalmasság):

bg

∆y ∆x dy dx : = : = My: Ay ∆x → 0 y x y x

e y x = lim

Absztrakció - az az elemzési módszer, amikor eltekintve a részletektől a legfőbb jellemzőket (összefüggéseket) emeljük ki s ennek alapján általánosítunk. Az indukció - az absztrakció alapja, amikor az egyes tömegjelenségekből kiindulva jutunk az általánoshoz s alkotunk absztrakt fogalmakat. Dedukció - az az elemzési folyamat, amikor az absztrakt fogalomból kiindulva jutunk el egy jelenség egyedi meghatározásához. Aggregáció (összevonás) - az a módszer, amikor egy absztrakt fogalomnak megfelelő jelenségeket összegyűjtjük és ebből egy új (gyűjtő) fogalmat alkotunk. A gazdasági modellezés - olyan absztrakció, amikor a gazdaság egyegy oldalát, részletét azzal tárjuk fel, hogy kiemeljük és rendszerbe foglaljuk a vizsgált terület fő összefüggéseit, legjellemzőbb sajátosságait, működési mechanizmusát. Gondolatkísérleti modell - az a modell, amely gondolati eszközökkel (pl. axiómákkal) írja le a lehetséges gazdasági folyamatokat. Axiómák - olyan evidens (közvetlenül belátható) (sarkigazságok), amelyeknek igazsága nem vizsgálat tárgya.

állítások

Matematikai modell - olyan modell, amely a gazdasági valóságot matematikai egzaktsággal (függvényekkel, egyenletekkel stb.) írja le. Ceteris paribus (minden egyéb tényező változatlan) - a tényező vizsgálat módszere egy sok tényezős összefüggésrendszerben. Verifikáció (igazolás) - az a módszer, amikor megvizsgáljuk, hogy a gyakorlat igazolja-e elméleti megállapításunk helyességét. „Post hoc“ típusú téves általánosítás - amikor a jelenségek egymásutániságában szükségszerűen ok-okozati kapcsolatot tételeznek fel. Összetétel csapdája - az a feltételezés, hogy ami igaz a részekre, az (csupán ezért) igaz az egészre is. Normatív közgazdaságtan - az a közgazdaságtani irányzat, amely azzal az igénnyel lép fel, hogy megmondja a gazdaság szereplőinek, mit kell tenniük a kívánatos eredmény eléréséért. Pozitív (leíró) közgazdaságtan - az a közgazdaságtani irányzat, amely leírja a gazdaság összefüggéseit, mozgásrendszerét s ezzel módszertani segítséget ad a gazdasági szereplőknek a döntéseikhez.

1.2. - 4

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részre tagolódik. a.) A közgazdaságtudomány tárgyának sajátosságai b.) A közgazdaságtudomány lényege, ágai c.) A közgazdaságtudomány fő módszerei GONDOLKODOTT-E MÁR AZON, ... .. hogy a közgazdaságtudomány miért nem olyan egységes, mint a matematika vagy a fizika? .. hogy miért térnek el a mértékadó közgazdászok nézetei, véleményei ugyanazokról a kérdésekről? .. hogy használt-e már saját gazdasági döntéseiben tudományos eredményeket? .. hogy hogyan lehetséges a gazdasági folyamatokat pontosan mérni? .. hogy mi is az a közgazdaságtani modell? A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERKEDNIE ... .. a közgazdaságtudomány ... ♦ tárgyának sajátos jellegével; ♦ lényegével, különböző kapcsolódásaival;

ágaival,

más

tudományokhoz

való

♦ legfontosabb módszereivel. TUDNI KELL MÉRNIE, MEGKÜLÖNBÖZTETNIE, SZÁMÍTANIA ... ♦ a teljes mennyiségeket; ♦ az átlag mennyiségeket; ♦ a határmennyiségeket; ♦ a rugalmasságokat. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy ezt a fejezetet igazán elsajátítani csak a mikroökonómia teljes megtanulásával lehet, hiszen a módszereket az alkalmazások során fogja ténylegesen megérteni. Ezért azt ajánljuk, hogy ehhez a fejezethez rendre térjen vissza és újra meg újra ismételje át a később tanultak fényébén. Azt is eláruljuk, hogy tanfolyamunk egyik legfontosabb alapcélja az ebben a fejezetben megismert módszerek alkalmazási készségének elsajátítása.

1.2. - 5

A TÉMA KIFEJTÉSE 1.2.1. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY TÁRGYA Az előző fejezetben nagy vonalakban megismertük a gazdaságot, amelynek társadalmi összefüggéseit vizsgálja a közgazdaságtudomány. A gazdaság technikai oldalát műszaki- és természettudományok vizsgálják. Így pl. azt, hogyan biztosítsák a növényeknek a folyamatos vízellátást, milyen el- A gazdaság az emberek döntéseinek, csejárásokkal alakítsák a fémeket, hogyan lehet gépesíteni az autógyártást stb. lekvéseinek az eredA gazdasági folyamatok társadalmi oldala azt jelenti, hogy a ménye, ezért a gazdagazdaság az emberek döntéseinek, cselekvésének az eredménye. A sági folyamatokban tudomány jellegét tehát alapvetően az határozza meg, hogy mi jellemzi az jelentős a szubjektiviemberek gazdasági döntéseit, cselekvéseit. tás szerepe Az emberek célszerűen, racionálisan gazdálkodnak. A gazdasági folyamatokat az emberek vezérlik. Döntenek arról, hogy mit, mennyit, kinek és hogyan termeljenek. Erőforrásokat felhasználva termékeket gyártanak, szolgáltatásokat végeznek, elosztják a jövedelmeket, cserélik a javakat s végül el is fogyasztják azokat. A gazdasági folyamatok tehát emberi cselekvések sorozatai, így meghatározóak az emberi magatartások. Számtalan különböző helyzetben és sokféle döntést kell az emberekk hozniuk, még akkor is, ha csupán fogyasztók. Az emberek előtt sokféle alternatíva áll, amelyből választaniuk kell. El kell dönteni, hogy honnan szerzik a jövedelmüket, azt mire és milyen arányban költik el. Mindnyájunknak naponta kell döntenünk arról, mit és mennyit együnk, igyunk, vásároljunk-e újságot, könyvet, és ha igen, milyent, hogyan közlekedjünk, menjünk-e színházba vagy nézzünk televíziót, vegyünk részt politikai gyűléseken, vagy kertészkedjünk. Kockázatosabb és nagyobb hatású döntéseket hoznak a termelők, a vállalkozók. El kell dönteniük mit termeljenek: kukoricát vagy búzát, cipőt vagy ruhát, mindezt belsőfogyasztásra vagy exportra. De azt is el kell dönteniük, meg kell tervezniük, milyen erőforrásokkal, milyen technológiával termeljenek, hogy a legnagyobb hatékonyságot érjék el. A városi, falusi önkormányzatoknak el kell dönteniük mennyi adót szednek, azt mire fordítják, utat építenek-e vagy iskolát, hogyan működtetik intézményeiket, mennyit fordítanak a rászoruló lakosok segélyezésére stb. Az államnak is döntenie kell, hogyan adózzanak polgárai, milyen formában és mértékben támogatja az exportot vagy pl. az elmaradott területek fejlődését, mennyit költ a hadsereg fejlesztésére stb. A gazdasági döntéseket, s ennek nyomán a gazdasági folyamatokat az érdekek mozgatják, mindenekelőtt a gazdasági érdekek. Így pl. a fogyasztó arra törekszik, hogy minél több jövedelemhez jusson, minél magasabb életszínvonalat érjen el. De fontosak számára olyan nem gazdasági érdekek is, mint a létbiztonság, az egészség megőrzése, a természeti környezet megóvása. Sok döntés véletlenszerű. Azért vesz valaki meg egy könyvet, mert éppen útjába akadt egy könyvárus. Mások sok gabonát termelnek, mert van

1.2. - 6 Az emberek gazdasági döntéseit alapvetően érdekeik mozgatják, ezért a racionális döntésekben szabályszerűség van

hozzá gépük, műtrágyájuk, megfelelő földjük és vetőmagjuk, de nem biztos, hogy lesz is jó piacuk. Ez majd utólag derül ki. Azonban nem teljesen véletlen döntések jellemzik a gazdaságot, hanem a racionális döntések, amelyek a feltételeket figyelembe véve, az érdekeket érvényesítve születnek. A racionális döntésekben szabályszerűség van: azonos feltételek és érdekek alapján nagyjából azonos döntések születnek. Ez azonban nem szünteti meg a döntések szubjektív (emberi akarattól függő) jellegét. Ezért elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb eltérések az emberek céljai, döntései és cselekvésük eredménye között. A társadalom tagjai, egyének, csoportok, szervezetek csak úgy érhetik el a gazdasági céljaikat, ha a szűkösen rendelkezésükre álló erőforrásaikat megfelelő arányban megosztják. Döntéseikben tehát állandóan munkál az eredmény és az áldozat arányának összevetése is. Azért fontos számukra, hogy megismerjék, felismerjék, mikor racionális döntésük, mik a feltételei annak, hogy céljaikat elérjék, vagy legjobban megközelítsék. Ehhez rendelkezésükre állnak felhalmozott gazdag tapasztalataik. Mélyreható, sokoldalú segítséget azonban a gazdaságot és a róla felhalmozott tapasztalatokat vizsgáló, elemző, rendszerező tudomány adja számukra. EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... a közgazdaságtan az emberek racionális, érdekkövető magatartását vizsgálja, elkülönítve a véletlenszerű történésektől a szabályszerű tendenciákat

1.2. - 7 1.2.2. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY LÉNYEGE ÉS FŐÁGAI A tudomány maga is emberi tevékenység. Az emberek tevékenységeik során akarva-akaratlanul egyre több tapasztalat, ismeret birtokába jutnak. Ezek az ismeretek, tapasztalatok azonban esetlegesek, hiányosak (nagy részük menetközben elvész) és rendszertelenk. Az embereknek azonban nemcsak szükségük van arra, hogy megismerjék azt a világot, amely körülveszi őket, amelyben tevékenykednek, de vágynak is erre a megismerésre. Szükség és vágy az a két erő, amely a világ tudatos, szervezett megismerésére sarkalja az emberiséget. A tudomány ennek a következménye és megjelenése. A munkamegosztás egy sajátos termékeként egyes emberek hivatásszerűen folytatnak tudományos kutatást, ismerik meg egyre jobban a maguk és mások számára a világot. Ennek a megismerésnek az egyik részterülete a gazdasági valóság tudományos megismerése, a közgazdaságtudomány.

Közgazdaságtudomány(ok)

A közgazdaságtudomány emberi tevékenység, amely feltárja a szabályszerű gazdasági döntések feltételeit, körülményeit, indokait

A közgazdaságtudomány a szabályszerű gazdasági döntéseket, azok körülményeit, feltételeit, indokait vizsgálja, tárja fel. behatóan elemzi, miért azt fogyaszt az egyén, vagy egy jövedelmi csoport, amit fogyaszt és abból mennyit? Mivel magyarázható, hogy a termelők bizonyos arányokban használnak fel munkaerőt és tőkejavakat? Mi az alapja a jövedelmek elosztásának? Hogyan használják fel a megtermelt termékeket és a szolgáltatásokat? De megmutatja azt is, hogy az egyes gazdasági döntések, milyen társadalmi következményekkel járnak: nő-e a haszon vagy csökken, keletkezik-e munkanélküliség, fokozódik-e vagy csökken az infláció?

Ágazati A gazdaság rendkívül bonyolult és sokrétű organizmus. Ezért nem gazdaságtanok véletlen, hogy különböző módszerekkel, sok megközelítéssel tárhatók csak fel összefüggései, szabályszerűségei, ezért alakul ki sok konkrét közgazdaságtudományi diszciplína. Így ma már a gazdaság nagy ágazatait - Funkcionális sajátosságaik miatt - olyan gazdaságtanok vizsgálják mint az gazdaságtanok ipargazdaságtan, az agrárgazdaságtan, a szolgáltatás-gazdaságtan vagy éppen a védelem-gazdaságtan. Funkcionálisan is specializálódott a tudomány, így beszélhetünk mun- Elméleti kagazdaságtanról, beruházás gazdaságtanról, a költségvetéssel, a bankokkal a közgazdaságtanok biztosítással vagy éppen a valutákkal foglalkozó pénzügyi gazdaságtanról. A közgazdaságtani tudományok körén belül alapvető fontosságúak a Mikroökonómia gazdaság egészét, annak alapvető viszonyait, összefüggéseit elméletileg leíró elméleti közgazdaságtanok: A mikroökonómia a gazdasági folyamatokat azok szereplőinek individuális tevékenységein keresztül vizsgálja, a részek elemzésével közelíti Makroökonómia meg a gazdasági valóság egészét. A makroökonómia az összfolyamatokat, a gazdaság szereplőit gaz- Nemzetközi dasági (háztartási, vállalati, állami) szférákba aggregálva, azok mozgásán ke- közgazdaságtan resztül vizsgálja az összfolyamatok elemzésével közelíti meg a valóság egészét. A nemzetközi közgazdaságtan lényegében a nemzetközi munka- Elmélettörténet megosztást elemzi mikro- és makro- megközelítéssel egyaránt.

1.2. - 8 Említhetjük még az elmélettörténetet, amely a közgazdasági gondolkodás, a tudomány történetét vázolja fel, megmutatva, hogy ezek az elméletek milyen hatást gyakorolnak a gazdaságra. Ezért nem egy, hanem sok tudományágazatból áll össze a közgazdaságtudomány, így jogos lehet közgazdaságtudományok elnevezéssel illetni. A közgazdaságtudoEzeknek azonban a gazdaság a közös tartalma, ezért adhatjuk az alábbi megmányok közelítést: A közgazdaságtudományok az embernek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival, a döntések társadalmi-gazdasági következményeivel foglalkozó, azokat leíró tudományok. A közgazdaságtudomány a tudomány szférájába tartozik, s miután a társadalom egyik alrendszerének összefüggéseit vizsgálja, társadalomtudomány. Szoros kapcsolatban van a történelemmel, matematikával, a statisztikával, a számvitellel stb., amelyek segítik a gazdaság állapotának leírását, illetve a változások mérését. Így ezeket segédtudományokként kezeli. E kapA tudományok intercsolat hozta létre a gazdaságtörténetet, a matematikai közgazdaságtant, a gazdiszciplinárisak daságstatisztikát, a gazdasági elemzést, és más speciális tudományágakat. A gazdaság és a társadalom egyéb szféráinak kapcsolata tükröződik abban hogy a közgazdaságtudományok felhasználják a filozófia, a pszichológia a politikatudományok eredményeit, de hatnak is ezekre a tudományokra. Egy világgazdasági válságot - mint amilyen legutóbb 1973-74-ben kibontakozott - nehezen magyarázhatunk meg csak közgazdasági elemzéssel, hiszen abban közrejátszanak a történelmi előzmények, a politikai viszonyok is. Említettük, hogy az emberek gazdasági döntéseit befolyásolják szokások, etikai és más nem gazdasági megfontolások is, ezért nélkülözhetetlen más társadalomtudományok eredményeit felhasználni, ha megnyugtató válaszokat akarunk adni. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... a közgazdaságtan tudományt helyesebb közgazdaságtan tudományoknak nevezni, sokrétűsége miatt; ... a közgazdaságtanok funkcionális és elméleti közgazdaságtanokra oszthatóak; ... az elméleti közgazdaságtan legfontosabb diszciplinái a mikro-, a makroökonómia, a nemzetközi közgazdaságtan és a közgazdasági elméletek története

1.2. - 9 1.2.3. A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNY FŐ MÓDSZEREI Miből lehet kiindulni? A gazdaság lényege, sajátosságai, valamint elsősorban a közgazdaságtudományok fejlődése vizsgálatának lehetséges eszközeit és módszereit.

a tudományok, meghatározzák

Mindenekelőtt alapvető, - amint már említettük - hogy a gazdasági döntések, cselekvések szubjektívek, s ebből sok esetlegesség származik. Továbbá, a gazdaság bonyolult organizmus, rendkívül sok tényező befolyásolja a folyamatokat. S végül - ezekkel is összefüggésben - lehetetlen, illetve rendkívül korlátozottan lehet a gazdaságban kísérleteket folytatni. Nem lehet olyan laboratóriumi feltételeket kialakítani, ahol egy döntési alternatíva eredményei tisztán jelennek meg. Ezeket a kiinduló alapokat, korlátokat figyelembe véve alakították/alakítják ki a közgazdaságtudományok fő módszereit. Nézzük ezek közül a legfontosabbakat! •

mérés,

•

sztochasztikus elemzés,

•

indukció, absztrakció,

•

aggregáció, modellezés,

•

dedukció, határelemzés

•

verifikáció.

1.2.3.1. MÉRÉS ÉS MENNYISÉGI FÜGGVÉNYEK Ahhoz, hogy a legjobban leírhassuk a gazdasági folyamatokat, a döntéseket és következményeiket, mindenekelőtt mérnünk kell. Meg kell állapítani mennyit termelt egy vállalat, mennyi a család jövedelme, hogyan alakulnak a költségek. Első megközelítésre ezek egyszerűnek, könnyűnek tűnnek. Azonban, ha olyan mérési eredményekre van szükségünk, amelyek pl. nemcsak a termékek számát, súlyát jelentik, hanem azt is, milyen a minőségük, milyen mértékű szükségletet elégítenek ki, akkor bonyolult, sokszor teljesen megoldhatatlan feladat. Nem nagyon nehéz kiszámítani, hogy egy pár cipő előállításának mennyi az anyagköltsége, bérköltsége. De azt már nehéz kikalkulálni, mennyi tervezési, szervezési ráfordítással készül el a cipő, s különösen nehéz megállapítani, milyen költségekkel járt ez a tevékenység, ha szennyezi a környezetet, vagy olyan cipőket állítottunk elő, amelyek deformálják a lábakat stb. Egyetlen tudomány sem tud a maga területén abszolút pontosan mérni. Még a fizikában is viszonylagosak a mérés eredményei. A közgazdaságtudományi méréseknél azonban szükségszerűen nagyobbak a pontatlanságok. A gazdasági folyamatok azért nem mérhetőek pontosan, mert a legfőbb zavaró körülmény a szuverén egyénekből álló, érdekellentétektől, érdeksúrlódásoktól tagolt társadalom, az érdekellentétek kiküszöbölése azonban magát a közgazdaságtant küszöbölné ki. Ezért óvatosan kell bánni a mérés eredményeivel, s ha lehet többoldalú méréssel fokozni kell a pontosságot.

A gazdaság szubjektív jellege miatt a gazdasági folyamatok nem egzaktak, a szabályszerűségei csak tendenciákként észlelhetőek

1.2. - 10 A gazdaság szubjektív jellege különösen problematikus, ha igen szűk területen vizsgálódunk, mert ott nagyobb a súlyuk a véletlenszerű döntéseknek. Így pl. egy-egy háztartásban a döntésekben erősebben jelentkezhetnek a nem gazdasági megfontolások, mint a háztartások összességében. A közgazdaságtudomány ebből több következtetést von le. Mindenekelőtt azt, hogy ha a gazdasági folyamatok nem egzaktak, a róluk alkotott kép sem lehet az. A folyamatok, a szabályszerűségek valamilyen valószínűséggel, tendenciaszerűen érvényesülnek. Az eredmények olyan mértékben térnek el a várt eredménytől, amilyen mértékben érvényesültek a szabályszerűségtől eltérő véletlenek. Miután minél nagyobb a vizsgált terület, annál kisebb a véletlenek súlya, ezért jelentős a szerepe a nagy számok törvényének, amely szerint minél nagyobb egy halmaz, annál szabályosabbak benne az összefüggések. Elkerülhetetlen a statisztikai valószínűség alkalmazása is különösen abban a szférában (háztartás), amelynek gazdasági folyamatairól kevés a közvetlen információnk. Így pl. ezer háztartás önként szolgáltatott adataiból lehet következtetni az összes háztartás fogyasztási szokásaira, a jövedelem felhasználására. A gazdasági folyamatok jelentős részében természetes, hogy a tényezők, illetve a részfolyamatok kölcsönösen hatnak egymásra. Így evidens, hogy az ár hat a keresletre, de a kereslet is az árra, de klasszikus már az a sajátos összefüggés, hogy Tokaj vidékén az adott vulkánikus pincékben az Az ökonometria az ott termett bor „termi“ a nemes penészt, s a nemes penész „szüli“ az elméleti és matematiegyedülálló tokaji bort. Ezt a helyzetet vizsgáljuk az úgynevezett regresszió kai közgazdaságtan analízissel. alkotta modelleket a A mérés teljes fegyvertára megjelenik a matematikai közgazdaságtanstatisztikai adatokkal ban, az ökonometriában, amelynek a jelentősége rendkívül megnőtt napjainkverifikálja ban, amikor a számítástechnika új lehetőségeket nyitott a hatalmas volumenű számításokra. Regresszió analízis

A mikro- és makroökonómia általános elemzési eszközei a függvények és az egyenletek. Itt most csupán a függvények jelentőségére szeretnénk rámutatni. Elemzéseinkben gyakran van dolgunk olyan mennyiségi mutatókkal, amelyek egy vagy több másik mennyiségi mutató függvényei, azaz annak vagy azoknak a változásaival együtt változnak. Ez nem mindig jelenti azt, hogy az egyik mennyiség (amit a matematikában a függvény független változójának, argumentumának neveznek) változása közgazdasági értelemben oka a másik mennyiség (a matematikában függő változó, függvényérték) változásának, csupán azt jelenti, hogy a mennyiségek összefüggésben állnak egymással. Előfordulhat pl., hogy egy harmadik mennyiség megváltozása az oka, mind a függő, mind a független változó megváltozásának. Így az 1990-es évtizedben csökkent a munkaerő kereslete és így nőtt a munkanélküliség, de mindkét jelenség oka az (elsősorban keleti) piac beszűkülése hazánkban. Általában sok közgazdasági folyamatban - ahogyan már említettük a változó mennyiségek kölcsönösen függnek egymástól, ezért a vizsgálat célja dönti el, hogy mi a független és mi a függő változó. Így pl. egyértelmű, hogy a kibocsátás vizsgálata a cél, akkor a ráfordítások a független változók

1.2. - 11 és a termelés a függő. Ha azonban a költségek alakulását vizsgáljuk, akkor a termelés a független és az árban kifejezett ráfordítások (költségek) a függő változók. Leggyakrabban a teljes mennyiséget vizsgáljuk függvényekkel. Az alábbiakban nézzünk egy példát! Egy tehenészet tejtermelésének alakulását a következőképpen mérhetjük. Leegyszerűsítve abból indulunk ki, hogy a kifejt tej mennyisége a tehenek számától függ. Evidens, hogyha a tehenek számát Teljes mennyiség: növeljük, nő a tejtermelés. 10 tehén tartása évi 50 ezer liter, 12 tehéné 62 Ty = y(x) = y ezer, 20 tehéné 120 ezer liter tejet eredményezett. Ezt az összefüggést nevezzük a teljes mennyiség függvényének, amit az adott példában a következőképpen írhatunk fel: összes tej = összes tej (tehenek száma) Általánosítva a teljes mennyiség (Teljes angolul Total = T): Ty = y(x) = y

Az egyes tehenek természetesen eltérő mértékben tejelnek, s ez nagyon fontos információ az állattenyésztő szakembereknek. A statisztikusnak azonban elsősorban az számít, hogy a tehenek átlagosan milyen mennyiséget adnak. Példánknál maradva, 10 tehén tartása mellett 1 tehén átlagosan

50 ezer liter = 5 ezer liter 10 tehén

Átlag mennyiség:

tejet ad, viszont 20 tehén esetén 1 tehén átlagosan

120 ezer liter = 6 ezer liter 20 tehén tejet ad. Általánosítva az átlag mennyiség függvénye (Átlag angolul Average = A)

Ay =

bg

Ty y x y = = x x x

A gazdaságban a döntések zöme arra irányul, hogyan jussanak egyik állapotból egy másikba. Növeljék-e a termelést vagy ne, több árut vigyenek-e egy adott piacra vagy kevesebbet, a fogyasztást bővítsék-e vagy ne. Természetesen az eredmények változtatása elkerülhetetlenné teszi a ráfordítások változását is, ha több tejet akarunk termelni általában növelni kell a tehenek számát is (Persze lehet a takarmány minőségét is növelni, de ez is a ráfordítások növekedése.). Megéri ez a változás? Ez sok mindentől függ, de alapvetően attól, mi a viszonya az eredmény változásának a ráfordítás változásához. Ezt a vizsgálati módszert nevezzük határelemzésnek. Példánknál maradva a tej határmennyisége, ha a tehenek számát 10-ről 12-re növeljük

62e liter − 50e liter 12000 = = 6000 . 12tehén − 10tehén 2 A következő lépésben viszont 12-ről 20-ra növelve a tehenek számát a tej határmennyisége már

Ay =

bg

Ty y x y = = x x x

1.2. - 12

120e liter − 62e liter 58000 = = 7250 Diszkrét mennyiségek 20tehén − 12 tehén 8 határmennyiségei vagyis ez a változás kedvezőbb, mint az előbbi. csak közelítőlegesen számíthatóak. Általánosítva a határmennyiség (Határ angolul Marginal = M) A határmennyiség a teljes mennyiség deriváltja:

∆y dy = ∆x→ 0 ∆x dx

My = lim

My ≈

b g b g = ∆y

y x 2 − y x1

∆x

x 2 − x1

A példánkban a két lépésben nem volt azonos a tehenek számában bekövetkezett változás mértéke. Ez diszkrét mennyiségeknél nem is lehetséges (az egyik tehén nem feltétlenül azonos a másikkal). Minnél kisebb, finomabb a változtatás mértéke, annak annál elhanyagolhatóbb a hatása a határmennyiség nagyságára. A legpontosabb eredményt folytonos mennyiségek esetében érhetjük el, ha a legnagyobb változás mértékét is minden határon túl csökkentjük. Ez a határmennyiség korrekt függvénye, aminek jelölése a következő:

My = lim

x1 → x 2

b g b g = lim ∆y = dy

y x 2 − y x1 x 2 − x1

∆x → 0

∆x

dx

(a matematikusok ezt a műveletet a teljes függvény deriválásának nevezik). A határelemzés vizsgálatainkban nem mindig elegendő. Gondoljunk csak arra, hogy a határérték egyenlő akkor is, ha 50 ezer literről 62 ezerre nő a tejtermelés, mivel a tehenek száma 10-ről 12-re nőtt, valamint akkor is, ha a tej termelése 1 millió literről 1 millió 12 ezerre nőt, mert a tehenek száma 1000-ről 1002-re változott. A változások jelentőssége között azonban óriási a különbség. Mig a változások az első esetben igen jelentékenyek - a tejtermelés 24%-kal, a tehenek száma 20%-kal nőtt, addig a második esetben a változások elhanyagolhatóan kicsik - a tej esetében 1,2%, a tehenek Rugalmasság - a re- számánál mindössze 0,2% Ezen csak az segít, ha a változásoknak nem az latív (százalékos) vál- abszolút, hanem a relatív (százalékos) nagyságát vetjük össze. Ez a tozások aránya: rugalmassági számítás. Az első változásnál a rugalmassági együttható a következő: dy dx εy x = : = 62e liter − 50e liter 12 − 10 12 2 : = : = 1, 2 y x 50e liter 10 50 10 = My: Ay A második változásnál pedig:

bg

1 012 000 − 1 000 000 1 002 − 1 000 12ezer 2 : = : =6 1 000 000 1 000 1millió 1 000 Általánosítva a rugalmasság (Rugalmasság angolul Elasticity=E)

bg

b g b g bg

y x 2 − y x 1 x 2 − x 1 dy dx ∆y ∆x : = lim : = : ∆x → 0 y x x1 → x 2 y x x y x

ε y = ε y x = lim

Ha a kijelölt osztásokat elvégezzük, akkor

dy y : = My:Ay, dx x

1.2. - 13 vagyis a rugalmasság nem más, mint a határmennyiség és az átlagmennyiség hányadosa. 1.2.3.2. ABSZTRAKCIÓ (INDUKCIÓ, DEDUKCIÓ, AGGREGÁCIÓ) A közgazdaságtudománynak szükségszerűen fő módszere az absztrakció. A gazdasági kísérletek lehetetlensége, a gazdaság bonyolultsága kényAz indukció menete: szeríti a közgazdaságtudományokat arra, hogy egyszerűsítenek, összpontosít♦ jelenségek tömeges sanak a meghatározó jelenségekre, folyamatokra. Vagyis tekintsenek el minmegfigyelése den olyan tényezőtől, ami az eredményeket alapvetően nem befolyásolja. Ez ♦ osztályozás az absztrakció módszere. ♦ jellemző vonások Az absztrakció (elvonatkoztatás) az indukción alapszik. kiválasztása, rögzítése Mi az indukció? ♦ fogalomalkotás Nézzünk egy példát! Egy almapiacon sétálva sokféle jelenséget figyelhetünk meg. általánosítással Szívet melengető, ha egy árus egy szép almát ad egy anyjával arra menő kisgyermeknek. Szomorú viszont, ha valaki furfangosan elcsen néhány almát a rekeszből, de megdöbbentő, ha egy galeri almát rabol, megfélemlítve az egész piacot. Szerencsére a jelenségek többsége azt mutatja, hogy az eladó almát ad, és a vevő pénzt ad érte, de folyik a piacon takarítás, áruszállítás, válogatás és sok más tevékenység.

Az indukció (absztrakció) azzal kezdődik, hogy osztályozzuk a jelenségeket. A sok jelenség között a legtömegesebb az, hogy az alma tulajdonosa megváltozik. Eltekintünk tehát az árumozgástól, takarítástól stb. De a tulajdonos változás sem azonos. Viszonylag ritkább az ajándékozás, a lopás, rablás, gyakori viszont, hogy az almáért pénzt adnak, tehát itt kölcsönösség van. Az alma is és a pénz is új tulajdonoshoz kerül.

Aggregáció

Ennek alapján rögzítjük ennek a jelenségnek a jellemző vonásait: áruért pénzt adnak, bizonyos állandó arány érvényesül az alma és a pénzmennyisége között. Az általánosítás következik: az olyan jelenségeket ahol árut adnak pénzért, meghatározott arányban árucserének nevezzük; tehát alkottunk egy fogalmat. Az absztrakciót tovább is folytathatjuk, megalkothatjuk például a csere általánosabb fogalmát, amelynek egyik Dedukció részesete csupán az árucsere. Az absztrakció fogalmak hierarchiáját hozza létre. Ettől némileg különbözik az absztrakció egy speciális formája, az aggregáció. Az összes folyamatokat átszűrve az árucsere fogalmán, kiválaszthatjuk a folyamatokból az árucserék összességét, beleértve mindazt, ami az árucsere fogalmi kritériumainak megfelel. Igy áll össze az áruforgalom aggregált fogalma, amely mintegy statisztikailag mérhető valóságtartalommal tölti meg az absztrakt árucsere fogalmat. Az absztrakciónak van egy további útja is. Ha megalkottuk már az általános csere fogalmat és rövid vizsgálattal megállapítottuk, hogy jellemzői érvényesek a valuta adás-vételére is, megindulhatunk visszafelé is. Miben speciális a valutacsere? Pénzt cserélnek pénzre, nem ára, hanem árfolyama van, később látjuk majd, hogy sokkal több tényező befolyásolja, mint az árucserét. Így jutottunk el a csere általános fogalmától, a speciális (egyes) valu- Tudományos modellezés tacsere fogalmához. Ezt a módszert nevezzük dedukciónak.

1.2. - 14 1.2.3.3. MODELLEZÉS (CETERIS PARIBUS) Gondolatkisérleti modell

Absztrakcióra nemcsak fogalomalkotásnál van szükség, hanem összetett, bonyolult összefüggések, folyamatok leírására is, ennek módszere a modellezés. Mi a modellezés lényege, melyek a fő típusai?

Axiómatikus modellezés

Már gyermekkorunkban is modellekkel találkoztunk. A kis autók, vonatok, bútorok, olyan hasonmásai az igaziaknak, hogy formájukról vagy egyegy jellemző tulajdonságaikról is felismerhetjük ezeket. Az autó gurul, ha meglökjük, a vonat egy gombnyomásra mozgásba lendül. Igaz, hogy ezekbe nem lehetett beülni, de a baba, kiskutya utazhatott rajtuk. A tudományos modellek nem játékok, de elveikben hasonlítanak. Példánknál maradva, az árucsere a piacon zajlik, modellezzük a piacot! Célunk az, hogy feltárjuk a piac lényegét. Látjuk, hogy az eladók megjelennek áruikkal, a vevők pénzükkel, a piacon rend van és zavartalanul cserélnek. A piac lényegének megértéséhez nem szükséges tudnunk hol és hogyan termelték és szállították az eladók áruikat a piacra, miért vannak kis- közepes- és nagykereskedők. Az is elhanyagolható, honnan van pénzük az eladóknak, az egyiknek forintja a másiknak dollárja stb. Azt sem kell vizsgálnunk miért tartják be a piac szereplői a piaci szabályokat. Ha mindezektől és sok minden mástól is eltekintünk, megmaradnak a következő jelenségek: a piacon a kínálat találkozik a kereslettel, az áru pénzre cserélődik, vannak árak (nem tudjuk miért éppen az adott nagyságúak), amelyek mozgatják a piacot.

„ceteris paribus“

Matematikai modellek

A jó modell: ♦ céljában egyértelmű ♦ konzisztens ♦ „ha ... akkor“ következtetései vannak ♦ verifikálható

Ezt a modellt a valóságból absztrahálva alakítottuk ki. Alkothatunk modellt csupán logikusan gondolkodva, axiómákból kiindulva is. Az axiómák olyan evidens (közvetlenül belátható) állítások, amelyek igazságait elfogadjuk, nem vitatjuk, mert tapasztalatainkkal is egyeznek. Lényegében ezt alkalmazzuk a piac általános modelljének megalkotásánál is, hiszen axiómaként elfogadjuk, hogy a kereslet az árakkal fordítottan arányos, a kínálat pedig egyenesen, hogy túlkereslet esetén nő, túlkínálat esetén pedig csökken az ár, s hogy ez a „játék“ az egyensúly felé viszi a piacot. A modellezendő jelenségek, folyamatok sokrétűek, sok tényezőtől függnek, azok együttes hatásának az eredményei. Gyakran előfordul, hogy az egyes tényezők ellentétesen hatnak egy folyamat eredményére. Így például tapasztalat, hogy ha nő a jövedelem általában nő egy jószág fogyasztása, de ha az ára emelkedik az inkább a csökkenés irányába hat. Ha tehát egyszerre változik jövedelmünk az árakkal az összhatás egyértelmű, de az nem, hogy ebben a változásban mi a szerepe a jövedelem, illetve az ár változásának. Ezt csak akkor tudjuk megállapítani, ha csak egy tényező változásával számolunk, és feltételezzük, hogy a többi változatlan. Ez a parciális (tényező) vizsgálat módszere, és amit „ceteris paribus“-nak is neveznek. (Ceteris paribus = minden egyéb tényező változatlan) Ezt a módszert igen gyakran alkalmazzuk a mikro- és a makroökonómiában egyaránt. A közgazdaságtan gondolatkísérleti modelljei között jelentős a szerepük a matematikai modelleknek. Itt is axiómákból indulunk ki, de azok matematikai kategóriákkal adottak: ilyenek a függvények, egyenletek, egyenletrendszerek. Matematikai eszközökkel írjuk le az axiómák közötti logikai

1.2. - 15 kapcsolatokat is. Függvénnyel határozzuk meg például - már ismert példánkban - a ráfordítások és a termelés viszonyát. Mindezek után önkéntelenül felmerül a kérdés, mikor jó egy modell, melyek ennek a kritériumai? A modell akkor jó, ha egyértelmű és konkrét célja van. Tisztázni kell mit akarunk vele feltárni, megismerni. Más-más modellre van szükség akkor, ha a fogyasztó vásárlását elemezzük, illetve ha arra keresünk választ, jövedelmének milyen hányadát költi vásárlásra, és mennyit takarít meg. A célok pontossága, konkrétsága azért fontos, mert ennek alapján lehet megítélni, hogy a leegyszerűsítés során milyen jelenségektől, tényezőktől lehet eltekinteni (mert nem alapvetőek), s melyektől nem. Egy modell csak akkor jó, ha nincsenek benne ellentmondások, ha tehát logikusan építjük fel. Érvényesül benne a konzisztencia, vagyis az, hogy egy állítás nem lehet egyszerre igaz is meg hamis is. Gyakran előfordul - éppen az alapos leegyszerűsítés miatt - hogy a következtetések (ugyan jók) nem elégítenek ki bennünket. Következtetéseink ugyanis csak akkor tudományosak (helyénvalók) ha úgy kezdődnek, hogy ha feltételezzük ezt és ezt (eltekintünk ettől és attól) - akkor ez és ez következik. Ha tehát jó, de nem elégséges az eredmény, akkor ki kell bővítenünk a modellt, fokozatosan bevonva azon tényezők hatását is, amelyektől korábban eltekintettünk. Végül minden modell azon áll, vagy bukik, hogy a gyakorlat igazoljae eleméleti megállapításaink, következtetéseink helyességét. Ha nem, akkor vagy hibás a jelenségek felismerése, illetve az axiómák felállítása, vagy logikai hibát vétettünk. A modell gyakorlati ellenőrzését nevezzük verifikációnak, ami különösen fontos a gondolatkísérleti modelleknél, hiszen ebben az esetben nem a gyakorlatból indulunk ki. A verifikáció általában nem könnyű, mert a gazdasági folyamatokra Az összetétel csapdája sok olyan külső tényező is hat (állam, politika, időjárás, népmozgalmak stb.), ami eltérítheti a gazdaságot a „szabályszerű“ mozgástól. A gyakorlati ellenőrzésnél tehát ezekre is fegyelemmel kell lenni. A modellek felépítésénél el kell kerülnünk azokat a csapdákat, amelyek gondolkodásunkból fakadnak. Így például megszoktuk, hogy az ok időben is megelőzi az okozatot.: beborult az ég, ezért esik az eső, javítjuk a tehenek takarmányozását, fokozódik a tejhozamuk. Azonban a folyamatok, a jelenségek időbeni egymásutánisága nem mindig jelent ok-okozati kapcsolatot. Vagyis aki így általánosít, az un. „post hoc“ (ezután, emiatt) típusú téves általános csapdájába esik. A nappal az éjszakát követi, de nem az éjszaka az oka a nappal szükségszerű bekövetkeztének. A fogyasztást szükségszerűen Normatív vagy pozimegelőzi a termelés, de nem oka annak, sőt azért kell termelnünk, hogy fo- tiv (leíró) közgazdagyaszthassunk. ságtan Nem gondolkodhatunk mechanikusan akkor sem, ha aggregálunk, hiszen ami igaz a részekre nem biztos, hogy igaz (pusztán ezen az alapon) az egészre is. Sokszor póruljártak azok, akik vasárnaponként korábban indultak el balatoni víkendjeikről Budapestre, hogy elkerüljék a csúcsforgalmat. Ha ugyanis sokan ezt a racionalitást érvényesítették nagyobb dugók keletkeztek

1.2. - 16 az utakon délután, mint a szokásos esti időben. Ezt nevezzük az összetétel csapdájának. Ha ez nem érvényesülne, egyszerű lenne hazánk meggazdagodása. Egyszerűen emelje mindenki 10%-kal árait, s így 10%-kal több jövedelme lesz mindenkinek. Igen ám, de akkor 10%-kal drágábban is vásárolhatunk, így nem jutottunk semmire. A gazdasági szereplők egyedei, egy részük érhet el csak nagyobb jövedelmet áremeléssel, de azt másoknak kell megszenvedniük. A közgazdaságtan módszereiről beszélhetünk az eddig kifejtettektől eltérő értelemben is, ha nem azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan vizsgáljuk a gazdaságot, hanem azt, hogy miért, mi a célunk? Vannak olyan közgazdasági irányzatok, „filozófiák“, amelyek azzal az igénnyel lépnek fel, hogy meghatározzák, mit kell tenniük a gazdasági szereplőknek, hogy kívánt eredményeiket elérjék. Törvényeket, normákat fogalmaznak meg, ezért összefoglalóan normatív közgazdaságtannak nevezzük ezeket. Későbbi elemzéseinkben látni fogjuk, hogy annak ellenére, hogy a gazdaságban vannak szabályszerűségek, minden helyzet egyedi eset, sőt több lehetséges döntési alternatívával. Ebből egyértelmű, hogy nem lehet receptek, normák alapján dönteni. Ezért célszerű az a közgazdasági megközelítés, amely arra törekszik, hogy hűségesen leírja a folyamatokat, felismerje, feltárja az összefüggéseket, s ebből a gazdasági szereplők megismerve a gazdaság mozgásrendszerét, a konkrét esetek, konkrét feltételei alapján tudnak racionálisan dönteni. Ezért ez a közelítés gyakran következhet úgy ahogy már írtuk - hogy „ha ... akkor“. Itt jegyezzük meg, hogy a továbbiakban az általunk tanulmányozandó mikró- és makróökonómia a leíró jellegű elméleteket ismerteti.

EBBEN AZ ALFEJEZETBEN MEGISMERKEDETT ... ... a közgazdaságtan alapvető módszereivel, úgy mint: ♦ mérés, ♦ sztochasztikus elemzés, ♦ indukció, absztrakció, ♦ aggregáció, modellezés, ♦ dedukció, határelemzés ♦ verifikáció.

1.2. - 17

ÖSSZEFOGLALÁS 1. A közgazdaságtudomány tárgya a gazdaság társadalmi oldala. A gazdasági folyamatok emberi cselekvések eredményei, ezért bennük jelentős a szubjektivitás szerepe. Az emberek döntései azonban többségükben racionálisak, ezért a gazdasági folyamatok szabályszerűségeket mutatnak. Ezek a szubjektivitás miatt csak mint tendenciák figyelhetőek meg. 2. A közgazdaságtudomány több részből áll, mivel a gazdaság maga is sokrétű: megkülönböztethetünk ágazati, funkcionális és elméleti közgazdaságtanokat. Ez utóbbiak közé soroljuk a mikro-, makro- és nemzetközi közgazdaságtant, valamint az elmélettörténetet. 3. A közgazdaságtan fő módszerei: ♦ a mérés ♦ a határelemzés függvényei (teljes mennyiség, átlagmennyiség, határmennyiség, rugalmasság) ♦ sztochasztikus elemzés és regresszió analizis ♦ absztrakció (indukció, dedukció, agregáció) ♦ modellezés (gondolatkisérleti, matematikai modellek) ♦ parciális vizsgálatok („ceteris paribus“ elv) ♦ verifikáció 4. Az elemzéseknél el kell kerülni a „post hoc“ tipusú tévedéseket és az „összetétel csapdáit“ 5. A közgazdaságtan lehet normatív vagy leíró

1.3. - 1

1.3. A PIAC ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE 1.3.1. A KLASSZIKUS PIACGAZDASÁG MODELLJE 1.3.1.1. A KLASSZIKUS ÁRU 1.3.1.2. A KLASSZIKUS (ARANY) PÉNZ 1.3.1.3. A PIAC MŰKÖDÉSE 1.3.2. A MODERN PIACGAZDASÁG 1.3.2.1. AZ ÁRUVILÁG VÁLTOZÁSA 1.3.2.2. A VÁLLALAT VÁLTOZÁSA 1.3.2.3. A MODERN PIAC MECHANIZMUSÁNAK JELLEMZŐI

1.3. - 2

FOGALMAK, ÖSSZEFÜGGÉSEK A KLASSZIKUS PIACGAZDASÁG MODELLJE Az áru - olyan jószág, amelyet cserére termelnek. Használati érték - az áru azon tulajdonságainak összessége, amely az árut alkalmassá teszi szükségletek kielégítésére. Csereérték - az adott áruért cserébe kapható más áru. Egy árunak annyi csereértéke van, amennyi árura lehet potenciálisan cserélni. Érték (általában) - a csereértékek sokaságából nyert absztrakt, mennyiségi fogalom. Ha két árut szokásosan el lehet cserélni egymásra, akkor azonos értékűek. Érték (a munkaérték-elmélet szerint) - az árutulajdonosok közötti viszony, amelyben különböző munkájukat egyenlőnek ismerik el. Mennyisége az áru újraelőállításához társadalmilag szükséges munka mennyisége. Ár - az érték pénzben kifejezett formája. A csereérték speciális formája, amennyiben a cserére ajánlott áru maga a pénz. Egyszerű (véletlen) a csere - amikor alkalomszerűen, csupán feleslegeiket akarják elcserélni.

a

partnerek

Egyenértékes - az az áru amit a cserére kínált áruért cserébe biztosan elfogad az áru tulajdonosa. Az egyenértékes áru a cserére kínált áruval szemben az azonnali kicserélhetőség állapotában van. Kifejlett a csere - ha a kialakult munkamegosztás alapján cserére termelnek. Általános egyenértékes - az az áru, amelyet a piac minden eladója elfogad áruja egyenértékeseként. Klasszikus (arany) pénz - olyan áru, amely térben és időben kiterjedten bármilyen piacon képes betölteni az általános egyenértékes szerepét. Történelmileg a nemesfémek, leginkább az arany vált pénzzé. Értékmérő - a pénz azon funkciója, hogy képes mérni az áruk értékét (munkaérték vagy hasznosság alapján). Forgalmi eszköz - a pénz azon funkciója, hogy képes közvetíteni az áruk cseréjét (Á-P-Á). Kincsképző - a pénz azon funkciója, hogy képes a forgalmon kívül is értéket képviselni, ezért fölös mennyisége kiáramlik, illetve hiányzó mennyisége visszaáramlik a forgalomba (ez az (arany)pénz mennyiségi automatizmusa). Világpénz - a pénz azon funkciója, hogy vele térben és időben különböző piacokon, így például az országhatáron túl is, lehet vásárolni, fizetni illetve értékét megőrizni. Vevő - az a fizetőképes egyén, aki az adott piacon árut szándékszik vásárolni. A kereslet - a vevő vásárlási szándéka különböző árak mellett A kereslet függvénye - a kereslet és az árak relációja.

1.3. - 3 Az eladó - az az árutulajdonos, aki az adott piacon eladni szándékozik az áruját. A kínálat - az eladó eladási szándéka különböző árak mellett A kínálati függvény - a kínálat és az árak relációja. Nomináljövedelem pénzjövedelme.

-

a

gazdasági

szereplők

Reáljövedelem - az az árumennyiség, nomináljövedelemből (a vevők) megvásárolhatnak.

amit

(eladók) adott

A piac - a tényleges és a potenciális eladók és vevők, valamint azok cserekapcsolatainak a rendszere, az árucserék színtere. A piacok lehetnek helyi, regionális, országos és nemzetközi piacok, áru(fogyasztási és termelési javak), erőforrás- és pénzpiacok. Piaci mechanizmus - az ár, valamint a kereslet és a kínálat kölcsönhatása, amely az egyensúly felé mozgatja a piacot. Adam Smith a piac automatizmusát láthatatlan kéznek nevezte. Marshall-kereszt - a piac összefoglaló geometriai modellje, a keresleti és a kínálati függvény szimultán ábrázolása. A MODERN PIACGAZDASÁG Diverzifikáció - az a folyamat, amelyben a vállalat szélesíti termelési profilját, növeli célpiacai számát. Non-profit szervezetek - azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek, ha nyereséget érnek el azt is nem gazdasági céljaikra használják föl. Készletjelzés - elsősorban a versenytársak készleteiről szerzett információk szerepe a döntésekben. Tervezés - széleskörű gazdasági információk tudatos begyűjtése, feldolgozása és felhasználása a gazdasági döntésekben. Vegetatív szabályozás - olyan nem tervezett piaci reakciók, amelyek nem az ár- és/vagy készletinformációkon, hanem például a reklámok pszichológiai hatásán alapszanak.

1.3. - 4

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet két fő részre tagozódik a.) A klasszikus piacgazdaság modellje b.) Változások modellhez képest

a

modern

piacgazdaságban

a

klasszikus

GONDOLKODOTT-E MÁR AZON ... ... , hogy miért dicsérik sokan a piacot, mint a gazdaság legjobb formáját, s ugyanakkor számosan mások miért látják a piacban a társadalmi bajok fő forrását? ... , hogy hogyan keletkezett a pénz? ... , hogy miért emelkednek az árak? ... , hogy miért más ma a piac, mint ahogyan azt a „realista“ regények, filmek mutatják, ahogy az a köztudatban él? A FEJEZET MEGTANULÁSA ISMERKEDNIE ... ♦ ♦ ♦ ♦ ♦

SORÁN

MEG

KELL

a piac szereplőivel; a piac meghatározó kategóriáival; a piac általános mechanizmusával; a klasszikus (arany) pénz lényegével és funkcióival; a klasszikus és a modern piac közötti eltérésekkel.

TUDNIA KELL ÁBRÁZOLNI ... ♦ a piac általános geometriai modelljét, a Marshall-keresztet; ♦ a Marshall-kereszten a piaci mechanizmus egyensúlyra törekvő működését. A FEJEZET ELSAJÁTITÁSA SORÁN ... ♦ meg fogja érteni, hogy a piac egy koherens rendszer, amelyet önautomatizmus szabályoz; ♦ felismeri a piac és a pénz szükségszerű összetartozását, a pénz lényegét, funkcióinak logikáját; ♦ választ kap arra, hogy a piac miért az egyik legfontosabb társadalmi koordinációs forma.

1.3. - 5

A TÉMA KIFEJTÉSE 1.3.1. A KLASSZIKUS PIACGAZDASÁG MODELLJE A piac többezer éves. Már az ősi társadalmakban megjelent a különböző közösségek határain. Bővült az ókorban és a középkorban, általánossá vált a kapitalizmus kialakulásával. A XIX. században az ipari forradalom kibontakozása után Európa nagy részén a piac uralma általánossá vált. Mellette léteztek a többi koordinációs formák is, de a piac dominanciája történetileg ekkorra érte el a csúcspontját. Egyes régiókban ekkor olyan jól megfigyelhetőkké váltak a piac törvényszerűségei, hogy megalkothatóvá vált a piacnak egy tiszta, elvont modellje, a klasszikus piacmodell. A klasszikus piacmodell leírása alapján megismerhetjük a piac lényegét, összefüggéseit, mechanizmusát. Vegyük tehát sorra főbb kategóriáit. 1.3.1.1. A KLASSZIKUS ÁRU A piac legáltalánosabb jelensége az áru.

Az áru

Az áru mindenekelőtt jószág, termék vagy szolgáltatás: kenyér vagy ruha, gép vagy alumínium, villamos energia vagy cipőjavítás, szállítás vagy hajvágás. Az áru azonban olyan jószág, amelyet el akarnak cserélni egy másik jószágra. A jószágokat, termékeket és a szolgáltatásokat kínálják a piacon az eladók, és keresik a vevők. Miért akarják megvenni? Azért mert a jószágok (termékek és szolgáltatások) emberi szükségleteket elégítenek ki. Az áru tehát egyfelől olyan jószág, ami belső tulajdonságai révén alkalmas emberi szükségletek Használati érték kielégítésére, hasznos az embernek. Az árunak ezt a tulajdonságát használati értéknek nevezzük. Egy jószágnak, terméknek sokféle hasznossága lehet. A fát például felhasználhatjuk bútorok készítésére, épületek elemeként, gyárthatunk belőle papírt, de fűthetünk is vele. A dolgok használati értéke a társadalmi fejlődés során változik. Az amerikai szilícium völgy homokja évszázadokon át építőanyag vagy kerti sétányok burkolóanyaga volt. A mikroprocesszorok világában azonban az egyik legfontosabb nyersanyaga a chipek előállításának. Az uránérc is csak furcsa anyag volt a nukleáris láncreakció felfedezése és az atomenergia hasznosítási lehetőségének kidolgozása előtt. Napjainkban azonban már az egyik legértékesebb bányatermék. A piaci csere: áruért A javak akkor válnak áruvá, amikor a piacon gazdát pénzt vagy áruért cserélnek bizonyos ellenérték fejében. Ez az ellenérték általában árut („barter“) pénz. Az emberiség története során volt olyan időszak, amikor még nem volt pénz, a javakat, ha cserélték egyáltalán, javakra cseréltek. Napjainkban is előfordul, ha a pénzzel nagy baj van

1.3. - 6 (magas infláció, nehéz a valuták cseréje), hogy a piaci szereplők közvetlen cserét folytatnak. Ezt „barter“ kereskedelemnek nevezik. A közvetlen csereforma egyszerűbb mint a csere pénzformája, ezért alkalmasabb a csere lényegének magyarázatára. Nézzük tehát mit tapasztalunk a közvetlen cserét szemlélve! Az egyértelmű, hogy a cserepartnerek különböző javakat cserélnek, hiszen egymás javaira van szükségük, ezért akarnak cserélni. Cipőért bort, csirkéért kukoricát, hajvágásért tojást adnak. De azt is látjuk, hogy 1 pár cipőért 10 liter bort adnak, a fodrász 1 pár cipőért ötször levágja hajunkat, 1 csirkéért pedig 8 kg kukoricát kérnek. Vagyis a cserében különböző mennyiségi arányok érvényesülnek, s ezt cserearánynak nevezzük. A különböző javak különböző arányban cserélhetőek el: 1 pár cipő csereértéke 10 liter Egy árunak többféle bor, vagy 5 hajvágás. Egy jószágnak tehát annyiféle csereértéke csereértéke lehet van, ahány más jószágra lehet cserélni. Kézenfekvőnek tűnik azonban a fenti példában, hogy egy hajvágásért 2 liter borral kell fizetnünk. Vajon tényleg kézenfekvő? A csereérték nem véletlenek - mint általában a gazdasági döntések - hanem racionálisak, gazdaságilag meghatározottak. A közgazdaságtudomány - kialakulásának kezdetei óta - keresi a választ arra, mi határozza meg ezeket a cserearányokat akkor is, ha A különböző csereérjavakat javakra, illetve ha javakat pénzre cserélnek. tékekben „közös“ az A különböző közgazdaságtudományi irányzatok - bár eltérő érték - egy egyenlőmagyarázatot adnak - abban közösek, hogy a cserében az emberek ségi viszony valamilyen egyenlőségre törekszenek. Két fő „értékelmélet“ magyarázza a cserearányokat: a munkaértékelmélet és a A munkaérték- marginalista (hasznossági) elmélet. elmélet A munkaérték-elmélet a jószág előállításához felhasznált szerint az azonos értétermelő munkából indul ki. E szerint azért adnak egy pár cipőért 10 kű árukban egyenlő liter bort, mert 10 liter bor előállításához ugyanannyi munkára van az újraelőállitásukhoz szükség, mint az egy pár cipő elkészítéséhez. Tudjuk azonban, hogy társadalmilag szüksé- minden termelő más-más munkamennyiséggel tud termelni például ges munkamennyiség egy liter bort. Az egyik gyakorlottabb, mint a másik, jobb lehet a földjének a minősége is, mint a másiknak, de lehetnek korszerűbb gépei is. Vagyis nagyobb hatékonysággal termel. A piac azonban az átlagos hatékonyságot ismeri el. Tehát annak a termelőnek a munkája a mérce, aki átlagos intenzitással, gyakorlottsággal, szaktudással és átlagos technikai, környezeti adottságokkal termel. Ezt a munkamennyiséget nevezik az áru „értékének“. Az átlag itt nem matematikai közép, hanem sajátosan súlyozott átlag, ugyanis a piac aszerint értékel, hogy az összes termelők között milyen a súlya az átlagos, a jobb és a rosszabb hatékonysággal termelőknek. Az így kialakult, az áru előállítására fordított társadalmi átlagmunka adja az áru értéknagyságát. Ez az értéknagyság határozza meg a cserértéket. Azért adnak egy cipőért

1.3. - 7 tíz liter bort, mert egy pár cipő értéke 100 (társadalmi átlag) óra munka, egy liter boré pedig csak 10. Azt a munkaérték-elmélet képviselői is jól tudják, hogy a piacon a tapasztalat szerint a cserértékek változnak. Az egy pár cipőért olykor nem 10, hanem csak 8, illetve máskor már 12 liter bort is adnak. A változásoknak - a munkaérték-elmélet szerint - két oka lehet. Az egyik az, hogy megváltozott a cipő, illetve a bor előállításához szükséges átlagos munkamennyiség, vagyis az értéknagyság. A másik az, hogy megváltozik a piacon az eladók és a vevők aránya. Ha sok a cipőt vásárolni akaró, több bort is lehet egy pár cipőért kérni, ha nincs elég vevő, kevesebb borért is kezdik kínálni, hogy eladhassák. Ezért a csereérték el is térhet, s általában el is tér az értéknagyságok arányaitól. Maga a munkaérték fogalom azonban ennél sokkal bonyolultabb, hiszen itt arról van szó, hogy az emberek - a munkaérték-elmélet feltevése szerint - teljesen különböző minőségű munkákat tesznek mennyiségileg egyenlővé. Ez sajátos viszonyokat feltételez közöttük, amely viszonyok önállósult kifejeződéseként határozza meg a (munka)érték kategóriáját a munkaérték-elmélet, pontosabban annak a Marx által kidolgozott változata. Ennek részletes elemzése azonban meghaladja tankönyvünk kereteit. A marginalista értékMás, a munkaérték-elmélettől eltérő, közgazdasági elmélet alapja a haszirányzatok abból indulnak ki, hogy a vevő érdeke minél több nosság használati értékhez jutni saját árujáért. De ugyanez az eladó érdeke is, illetve, ha pénzért ad el, akkor arra törekszik, hogy minél több pénzhez jusson, amiért persze végső soron majd szintén használati értéket akar szerezni. Ezért az eladó és a vevő magatartását a cserében e szerint az elmélet szerint a hasznosság határozza meg. Abból kiindulva döntenek, hogy mennyi haszonhoz jutnak a megvásárolandó áru elfogyasztásával, illetve mennyi haszonról kell ennek fejében lemondaniuk. Ezek a haszonáldozat elvének alapján álló úgynevezett marginalista közgazdasági nézetek. (Ezek összefüggéseiről tankönyvünkben részletesen olvashatnak majd.) A csereértéket tehát az határozza meg, hogy a két termék mennyire hasznos a cserepartnernek. Mindketten arra törekszenek, hogy a feláldozott hasznuk (az általuk eladott termék) megtérüljön a megszerzett termék, áru hasznosságában. Bár a történelem folyamán a közgazdaságtantudomány mindig is fontos politikai, ideológiai szerepet játszott, s ebben mindig kulcsfontosságúnak bizonyult a csereérték magyarázata, mégis nagy hiba lenne a különböző iskolákat úgy szembe állítani, hogy melyiknek van és melyiknek nincs igaza. Ez azért is helytelen lenne, mert például a fentebb jelzett két fő irányzatnak már a kérdésfeltevése is különbözik. A munkaérték-elmélet elsősorban a „miért, mi okból, mely összefüggésekben?“ kérdésekre keresi a választ, azt kutatja, hogy mely emberek közötti viszonyok miatt működik úgy a piac,

1.3. - 8 ahogyan működik, mi a piac alapkategóriáinak a lényege, mi az (történelmi) oka annak, hogy az adott korban éppen a piac a gazdaság fő működési formája. A marginalista elméletek a „hogyan, milyen mechanizmussal?“ kérdéseket feszegetik, s a piacot alapkategóriáival együtt adottságnak tekintve, azt vizsgálják, hogy hogyan működik ez a piac, mi a működési mechanizmusa? Így azután mi sem természetesebb, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre csak az egyik, s vannak olyanok, melyekre csak a másik irányzat keres és próbál meg választ találni. Ám az sem ritkaság - hiszen ugyanazt a gazdasági valóságot vizsgálják -, hogy ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolniuk. Ilyenkor az is előfordul, hogy nagyjából ugyanazt a választ találják meg, természetesen saját fogalmi rendszerünkben megfogalmazva, de gyakrabban látszólagos vagy valóságos ellentmondás van a válaszaik között. Ilyenkor az eligazodást csak az elmélyült tudományos összehasonlítás teszi lehetővé. Ez azonban már terjedelmi okokból sem lehet bevezető jellegű kurzusunk célja, tárgya. A klasszikus pénz - 1.3.1.2. A KLASSZIKUS (ARANY)PÉNZ aranypénz Az árukat a piacon azonban általában nem közvetlenül egy másik árura, hanem pénzre cserélik. Választ kell tehát adnunk arra, hogyan került a pénz a piacra és mi ott a szerepe, azaz mi a pénz lényege? Mint látjuk, ez a kérdésfeltevés a munkaérték-elméleti iskolára jellemző, ám a kérdés megválaszolásához nem feltétlenül kell a munkaérték-hipotézist hangsúlyozni. A pénzt a piac fejlődése „termelte“ ki, de fordítva is igaz, hogy a piac csak a pénz megléte mellett válhatott a gazdasági kapcsolatok fő színterévé, a piac legalább annyira köszönheti létét a pénznek, mint amennyire a pénz a piacnak. Sajátos logikai tárgyalásmódra van tehát szükségünk, hogy nehogy a „mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?“ típusú álvitába bonyolódjunk. Sok munkaérték-elméleti tankönyv próbálja meg valamiféle történelmi folyamatként ábrázolni a pénz kialakulását, azonban a pénz lényegének megértéséhez nem a történelem - egyébként az adott kérdésben kevésé ismert (hiszen az írásbeliség nagyjából egyidős a többé-kevésbé kialakult pénzzel, így a pénz kialakulásának nincs írásos története) - tényeinek ismertetése, hanem az e tényekben rejtőző logika (amelynek feltárásához mindennapi gazdasági ügyleteink, illetve az úgynevezett természeti népek etnográfiai megfigyelése is sok adalékkal szolgálhat) felismerése vezet el. E logika az egyszerű csereformáktól vezet a pénzzel közvetített bonyolult csere, a kialakult piac fogalmához. A csere napjainkban is sokféle formában zajlik. Ezek a formák ma is lehetnek egyszerűbbek és bonyolultabbak. A

1.3. - 9 bonyolultság itt is azt jelenti, hogy az egyszerűbb forma valamiképpen benne van a bonyolultabb formában. A piac kialakulásának kezdetén a cserék véletlenek voltak. A törzsekben élő emberek csupán ritkán kialakuló feleslegeiket tették ki „szemlére“ sokszor egy tisztáson vagy más jól látható helyen. A véletlenen múlt az is, hogy egy másik törzsnek szüksége volt-e erre a termékre, s olyan másikat tudott mellé rakni, amely kellett a partner törzsnek. Volt még egy bökkenő, hogy az arányok jutányosak-e, de ezt némán lehetett korrigálni. A leírtakból is kitűnik, hogy az ilyen cserék ritkán érvényesültek, meghiúsulásuk azonban nem okozott különösebb bajt, legföljebb egy ideig a kínált termékből bőven el voltak látva, miközben az áhított másik terméket (amely azonban nem volt létszükséglet) kénytelenek voltak nélkülözni. Egyszerű, véletlen, Ma is előfordulhatnak olyan cserék, amelyek mintegy egyes csere véletlenül jönnek létre. Valakinek valamije, például egy pár cipője, valamilyen okból (ez az ok itt lényegtelen) feleslegessé válik. Ezzel szemben szüksége lenne más valamire, például egy kabátra. Ha véletlenül találkozik valakivel akinél a helyzet éppen fordított, akkor létrejön a csere lehető legegyszerűbb formája, amikor egy konkrét jószágot (a cipőt) egy másik konkrét jószágra (a kabátra) cserélnek. Ehhez a cseréhez sem árutermelésre, sem piacra, sem pénzre nincs szükség. Csupán a szerencsés véletlenek nagy adag egybeesésére. Ezért azután ebből a cseréből nem is következik semmilyen további csere. Mind a két fél megkapta amit kívánt, s mennek a maguk útjára. Ha minden csere csak ezen a szinten jöhetne létre, akkor a gazdaság domináns koordinátora nem lehetne a piac. A termelők és a technika fejlődése során azonban létrejött a Kifejlett csere munkamegosztás, amikor már a javak nagy részét cserére termelik. Egészen megváltozik tehát a helyzet, ha a cserére kínált jószágot eleve cserére, árunak termelték. Aki ezt teszi, az már valamennyi (vagy legalább is sok) szükségletét egy (vagy néhány) fajta termék előállításával és annak rendszeres cseréjével kívánja kielégíteni. Számára sem a véletlen, sem a jószándék nem lehet többé főszereplő. Magában pontos lajstromot, árjegyzéket készít, hogy egy pár általa kínált cipőért mennyi kabátot, bort, búzát, tojást, hajvágást stb. kíván kapni. Nagy kérdés azonban, hogy képes lesz-e érvényesíteni ezt a listáját? Ha nem, akkor hamar fel fog hagyni az „árutermelő“ tevékenységgel és cserélni ismét csak véletlen- és alkalomszerűen fog. Ha viszont igen, akkor is komoly nehézségeket kell legyőznie. A tartós szakosodás természetes feltétele, hogy mások is szakosodjanak, hogy a csere megszűnjön véletlennek lenni. Ám így sem kizárt, hogy amikor a cipőkészítőnek kabátra lenne szüksége, akkor a kabátkészítő éppen borra szomjazott meg,

1.3. - 10 tehát a cipőt előbb borra kellene cserélni, hogy azután a borért kabátot kaphasson. De a borásznak se cipő kell most éppen, hanem, mondjuk hajnyírás. Ekkor a cipőt hajnyírásra, a hajnyírást borra, a bort kabátra kell cserélni. Mire mindezt a cipész lebonyolítja, már kitavaszodott és nincs is szüksége kabátra ... Mi okozza ezt a problémát? Az, hogy nincs megbízható értékmérő, a különböző szakosodott termelők árlistái nem kapcsolódnak egymáshoz. Valóban, ha a fentebb említett „csereérték–tranzitivitás“ olyan nyilvánvaló lenne, mint amilyennek tűnik, akkor semmi probléma nem lenne. Mindenkinél ugyanaz az árlista szerepelne, mindenki minden árut elfogadna az árlista arányainak megfelelően a saját jószágáért cserébe, hiszen azt azonnal tovább tudná cserélni arra, amire neki szüksége van. Mivel azonban az árlistát akár munkaérték alapon, akár hasznossági alapon állítják össze, az szigorúan egyéni lesz, azért az áruknak „nincs a homlokukra írva az értékük“. Ha nem sikerül megegyezni egy közös árlistában, akkor a még alig kialakult piacszerűség minduntalan fel fog bomlani és a szakosodás értelmét veszti. A megoldást a gazdaság „izzadta ki“ magából. A termelés fejlődése, a munkamegosztás kialakulása és bővülése nemcsak speciális termelést, szakmákat hozott létre, hanem olyan eszközöket is, amelyek döntőek az adott termelésben. Sokszor egy-egy jószág szerepe lett döntő a gazdálkodásban. Az állattenyésztőknek a tehén, a vadászoknak a nyíl, a magtermelőknek az őrlő (malom) kerék olyan termékké vált, amelyre folyamatosan szükségük volt. Ezért sokan is keresték a cserében ezeket a termékeket. Ha tehát valaki tejért állatbőrhöz akart jutni, a tejet elcserélte nyílra, hiszen azt sok vadász kereste is így könnyebb volt állatbőrhöz jutni valamelyiküktől. Ezeket a fontos, kiemelkedő termékeket tehát már tudatosan fogadják el csereeszközként, így azok (térben és időben persze elég korlátozottan) a „piacon“ minden más áru értékét mérik, az adott piacon betöltik az általános egyenértékes szerepét. Így például a következő arányok lehettek: 300 liter bor = 1 szarvasmarha 1 1 kocsikerék = szarvasmarha 4 1 1 pár cipő = szarvasmarha 10 stb.

A példából is látható, hogy ha marhára akarnak a piaci szereplők cserélni az sok nehézséget okoz. Egyrészt, ha marhára cseréltek és később akarnak vele tovább cserélni, akkor a marhát etetni kell, ha levágják megromlik. Ha valamit elcseréltek egy fél marhára és más valamit egy másik félre, akkor a két fél marha már

1.3. - 11 soha sem lesz egy egész marha. Továbbá az is gondot okozott, hogy nincs két egyforma marha, az egyik kövérebb, mint a másik, de az jobban tejel stb. A marha természetesen csak az állattenyésztők körében keresett áru, a szomszéd vadászoknál már nem. Ezért csak nagyon tartós és nagyon általános hasznosságú jószág képes tartósan és térben elterjedten betölteni az általános egyenértékes szerepét, azaz pénzként funkcionálni.

A pénz lényege: olyan áru, amely képes tartósan és térben elterjedten betölteni az álA véletlenen múlt, hogy a Föld kérge terem ilyen jószágot, talános egyenértékes az aranyat. Az arany puha, jól nyújtható, vágható, szerepét összeolvasztható, a legnehezebb, kémiailag legellenállóbb fém, ami ugyan igen ritkán fordul elő a Föld kérgében, de valószínűleg hosszú ideig az egyetlen fém volt, amit az emberek ismertek. Mindezek a nem gazdasági tulajdonságai teszik az aranyat alkalmassá az általános egyenértékes szerepének tartós betöltésére. Az arany tehát nem szükségszerűen pénz, csupán az árutermelés kialakulása teszi azzá, de a pénz (legalább is egy hosszú korszakban) szükségszerűen arany, mert ez az áru minden más árunál jobban volt képes tartósan betölteni az általános egyenértékes szerepét. Később a fejlődés úgy alakult, hogy a piac egyre inkább elfogadott különböző pénzhelyettesítőket, bízva abban az ígéretben, hogy azok bármikor aranyra válthatóak, majd ezek a pénzhelyettesítők kiszorítva magát az aranyat, maguk váltak pénzzé. Ez szoros összefüggésben van azokkal a folyamatokkal, amelyek következtében a mai valós piac egyre távolabb kerül az itt tárgyalt klasszikus modelltől. Nézzük meg, hogyan funkcionál az arany(pénz) a piacon? A pénznek több funkciója van, ezeket egy-egy ellentmondás megoldása hívta életre. Az előzőekben már láttuk, hogy a pénz nélküli piac nehezen működik, mert nehezen találnak egymásra a cserepartnerek, s ha megtalálják egymást akkor is bizonytalan mi a helyes arány cseréjükben, mikor érvényesül az egyenlőség? A pénz - úgy tünik - megoldja ezeket az ellentmondásokat, hiszen az áruk pénzben kifejezett cserearánya pontos és tartós, a pénz általános egyenértékesként közvetíti az áruk cseréjét. 1.) Á1 - P: az A1 árut valaki (mindegy, hogy ki) megveszi vele egyenlő értékű pénzért. 2.) P - Á2: az Á1 áru korábbi tulajdonosa a pénzért biztosan meg tudja venni az Á2 árut, feltéve, A pénz legfontosabb hogy az nem értékesebb az Á1 árunál. funkciója az értékméA fenti, igen vázlatos gondolatmenetből is kiderült, hogy a rés de ... pénz legfontosabb funkciója az értékmérés, mivel az áruk közvetlen összevetése ezt a problémát nem képes megoldani. A pénz ezt a funkcióját azonban nem úgy fejti ki, mint például a mérőszalag a hosszmérés funkcióját. A kissé felületesebb szemlélet nem is az értékmérést veszi észre, hanem azt a módot, ahogyan a

1.3. - 12 pénz e funkcióját beteljesíti, azaz a pénzzel közvetített ... a pénz csak a for- cserefolyamatot, azt hogy a pénz forgalmi eszközként funkcionál. galomban mozogva Valóban a pénz csak a forgalomban mozogva képes az képes az értékmérő értékmérő funkcióját betölteni: funkcióját betölteni Á1 - P - Á2 A klasszikus közgazdaságtan nem látva át azt a logikát, ahogyan a pénz a piaccal egy folyamatban keletkezett, a pénzben csupán „furfangos csereeszközt“ (K.Marx használta ezt a kifejezést, amikor bírálta ezt a közgazdaságtant) látott, amely csak megkönnyíti a cserét, de nem elengedhetetlen feltétele annak. Az értékmérő és forgalmi eszköz funkciók nem csak feltételezik egymást, de a forgalom ingadozása lehetetlenné is teszi az értékmérést - ez ellentmondás

Fenti gondolatmenetünkben (amellyel Marx gondolatmenetét igyekeztünk követni), megmutattuk, hogy ez nem így van, mert a pénz mindenekelőtt értékmérőként szerepel a piacon, ami nélkül fejlett piac egyáltalán nem is létezhet. Az viszont igaz, hogy az értékmérés lehetetlen a forgalomban való körforgás nélkül. Tehát az értékmérő és a forgalmieszköz funkciók elválaszthatatlanul összetartoznak, együtt adják a pénz lényegét. Az értékmérés a pénz tartalma, a forgalmieszköz funkció a szükséges formája. Az értékmérés funkciója lehetővé teszi, hogy a pénzt ne csak valóságos mivoltában használják az érték kifejezésére, mérésére, de mint gondolati mércét is. Ez természetesen nem azonos az értékmérő funkcióval. Itt mindössze arról van szó, hogy - miután a forgalomban a pénz már kifejtette értékmérő funkcióját - a pénzben kifejezett értéket, az árat az áru mennyiségi mértékegységeként használják. A hatékonyság mérési nehézségeinek tárgyalásánál említettük, hogy a nehézségek egyik forrása az, hogy az erőforrások és az eredmények nem homogének, így szükség van egy „közös nevezőre“. Nos a pénz, mint értékmérce erre éppen alkalmas, bár szintén nem mentes a problémáktól. Ezek azonban már inkább a statisztika területére tartoznak.

E tartalom és forma azonban nem csak egységben vannak, de ellent is mondanak egymásnak. Ugyanis, mint azt a piac mechanizmusának vizsgálatánál látni fogjuk, az árak, amelyek az értéknagyságok pénzben kifejezett formái, nem pontosan az értékarányokat fejezik ki, azoktól állandóan eltérnek. Ez azt jelenti, hogy relatíve, hol több, hol kevesebb pénz van a forgalomban a kelleténél, s így az árak hol felfelé, hol lefelé térnek el az értékarányos középtől. Ez a forgalom sajátossága, amely ilyen módon Az ellentmondás fel- kétségessé teszi azt az értékmérést, amelynek pedig egyébként oldása: a kincsképző elengedhetetlen feltétele. funkció Az értékmérés és a forgalmieszköz funkció ezen ellentmondása a piac működését, létét veszélyeztetné, ha a pénznek nem lenne egy olyan további funkciója, ami ezt az ellentmondást áthidalja. Azonban ilyen funkciója van a pénznek, mégpedig a kincsképző funkció. Ez abból adódik, hogy a pénz tartósan betölti az általános egyenértékes szerepét, s így az akkor is értéket képvisel, ha a

1.3. - 13 tulajdonosa elzárja valahova. (Nyilván ez a „közönséges“ árukra nem igaz, hiszen azok elvesztik értéküket, ha nem kerülnek forgalomba megromlanak, kimennek a divatból stb.) Ha tehát a relatív pénzfelesleg miatt felmennek az árak, akkor a pénztulajdonosok kincsként elrakják a pénzüket, hiszen az most kevesebbet ér, kivárva az árak csökkenését. A relatív pénzhiány miatti alacsony árak viszont becsalogatják a kincsek egy részét a forgalomba, mert nőtt a pénz vásárló ereje. Ez a kincsképző funkció a pénz mennyiségi automatizmusának lényege. Sajnos, miközben a kincsképzés megoldja az értékmérés és a forgalom ellentmondását, új ellentmondás forrása is.

A kincsképző funkció a pénz mennyiségi automatizmusának a lényege

A kincsképzés társadalmi és magáncélja között új ellentmonAz új ellentmondás a kincsképzés társadalmi és magáncélja dás feszül között feszül. A fent említett mennyiségi automatizmus a társadalom számára hasznos – gondoskodik arról, hogy a forgalomban annyi pénz legyen, amennyire ott szükség van a pontos értékméréshez, a piac normális működéséhez. A pénztulajdonosok azonban nem e társadalmi célt tartják szem előtt, amikor a kincseikhez nyúlnak, szaporítják vagy éppen felélik azokat. Az ő céljaik kétfélék lehetnek: •

magáért a kincs birtoklásáért gyűjtik a kincset („Harpagoneffektus“ Harpagon Moliere: A fösvény c. művének főhőse);

•

valamilyen nagyobb beruházásra, befektetésre gyűjtenek, megtakarítanak.

Nos, a harpagonok egyáltalán nem kívánják visszafolyatni a kincsüket a forgalomba. Igaz, hogy ők nem is jellemzőek. Marx azt írta, hogy „a tőkés egy bölcs kincsképző, a kincsképző egy bolond tőkés“. Sokkal fontosabbak számunkra a „bölcs kincsképzők“, a megtakarítók. Ők éppen a piac érdekében tartják vissza a pénzt a forgalomtól (jól lehet a piaci magánérdekük miatt, azért, hogy nekik legyenek jobb pozícióik a piacon), azaz a kincsképző funkció miatt a forgalom maga teremt rendszeres és tartós pénzhiányt. Ez megint a piac normális működését veszélyeztetné, ha nem lenne a pénznek ismét egy alkalmas funkciója az újabb ellentmondás áthidalására. Szerencsére van. (Ez előre sejthető volt, hiszen a piac működik.) A pénzhiány a magáncélú kincsképzés révén úgy jelentkezik, hogy valaki eladja az áruját és a kapott pénzt kincsként elrakja azzal, hogy majd később, ha elég gyűlik össze, akkor vásároljon érte egy másik nagyértékű dolgot. Addig azonban a bizonyos dolog eladója nem tudja realizálni termékét, s így nem tudja fedezni a következő termelési ciklus költségeit, szintén pénz nélkül hagyva másvalakiket, akiknek az ő költségei bevételeket jelentettek volna stb. (Ismerős ma is ez a fizetésképtelenségi lánc.) Az átmeneti pénzhiányt a hitel hidalja át (ami természetesen lehet áruhitel is.) A hitelnyújtásra pedig éppen a megtakarítások teremtenek alapot. Azok ugyanis, akik pénzt gyűjtenek nagyértékű vásárlásra (ez lehet befektetés is) nem „Harpagon“-ok. A

1.3. - 14 racionalitás alapján az átmenetileg fel nem használt pénzeiket kölcsön adják, hogy jövedelmet szerezzenek erre az időre is kamat formájában. Akár pénzben, akár áruban nyújtanak hitelt a gazdasági szereplők egymásnak, a tranzakciókra egyaránt az a jellemző, hogy A pénz fizetési eszköz a pénzmozgás elválik az árumozgástól. Az eladott áruért később fizetnek, vagy előre fizetnek és később kapják meg az árut. Így a funkciója ... pénz önállóan mozog, ez a pénz fizetési eszköz funkciója, ami azonban új ellentmondásra is vezet. A fizetésieszköz funkció ugyanis nem korlátozódik a hiteltartozások kifizetésére. A pénz akkor is fizetésieszközként ... új ellentmondásra funkcionál, amikor nem árujellegű szolgáltatások költségeihez vezet járulunk anyagilag hozzá. Például amikor jegyet váltunk a színházba, nem veszünk semmit. Az nyilvánvaló, hogy a manapság már nem kevés pénzt nem a kis papírdarabka megszerzéséért adtuk oda. De a színielőadást sem vettük meg, hiszen a színészek ugyanúgy fognak játszani, akár nézzük őket, akár nem. A színházjegy esetében mindenesetre mi döntjük el, hogy akarjuk-e a szolgáltatást, vagy sem. A legjellegzetesebb fizetési aktusnál még ezt sem mondhatjuk el. Az adófizetésről van szó, ahol ezt nem követi szükségszerűen ugyanolyan mértékű ellenkező irányú pénzmozgás. Így tehát előfordulhat, hogy a fizetésieszköz funkció, ahelyett, hogy csökkentené a kincsképzés okozta relatív pénzhiányt, esetenként fokozza azt. A magas adók és az állam egyéb aktuálissá vált fizetési kötelezettségei nagyon megnehezíthetik a belső piac működését. Nem ez a lényeg azonban. Ez a lehetőség azért válhat kritikussá, mert a fizetési funkcióból következően a gazdaságot behálózzák a hitelkapcsolatok. A fent jelzett, vagy más hasonló jellegű zavarok ezt a bonyolult hitelhálót bárhol felszakíthatják és ez az egész piac összeomlását hozhatja magával. Napjainkban sem ismeretlen a már említett „körbetartozás“ és a belőle fakadó súlyos zavarok. Szerencsére a pénz nem csak időben tartós általános egyenértékes, de térben is az. Így lehetővé válik, hogy az árukat az időlegesen pénzhiánnyal küszködő piac helyett egy másik piacra A pénz betölti a világ- vigyék, például olyan országba, ahol kisebbek az adóterhek, ezért pénz funkcióját nagyobb a fizetőképes kereslet, illetve külföldi hitelekkel teremtsék meg az áru-pénz egyensúlyát. Természetesen az áruk más piacra kerülésének sokkal bonyolultabb és sokrétűbb mechanizmusa van, s oka is sokféle lehet. A helybéli relatív pénzhiány azonban jellegzetes és fontos ok. Az, hogy az árutulajdonosoknak az ottani pénz is jó (amikor az arany a pénz, akkor ez magától értődik), azt jelenti, hogy a pénz betölti a világpénz funkcióját is. A világpénz funkció térben és

1.3. - 15 időben egyesíti a legkülönbözőbb piacokat, ezzel teljesítve ki mind a pénz, mind a piac fogalmát. Az arany mint világpénz nemzetközi vásárlási eszköz, fizetési eszköz, de értékmegőrzésre is alkalmas. A klasszikus pénzfunkciók logikai sorrendje tehát a következő: •

értékmérő és forgalmieszköz funkciók;

•

kincsképző és megtakarítási, felhalmozási funkció;

•

fizetésieszköz funkció;

•

világpénz funkció.

1.3.1.3. A PIAC MŰKÖDÉSE Az áru és a pénz a piac fontos, ám maguktól mozgásképtelen – passzív – szereplői, amelyek összekapcsolják a piac két aktív szereplőjét, a vevőt és az eladót. 1. A vevő az a fogyasztó, aki a piacon pénzzel a zsebében árukat – terméket, szolgáltatásokat – keres, amivel kielégítheti A piac passzív és ak(ha akarja) a szükségleteit. tív szereplői Vevő a termelő is akkor, ha anyagot, gépet és más erőforrásokat vásárol a piacon azért, hogy termelni tudjon. Őt is a fogyasztás, de a termelő fogyasztás viszi a piacra. De vevő a A vevő kereskedő is, aki mint viszonteladó először megvásárolja a termelőtől az árualapját, s azután értékesíti. Ő tehát a mások fogyasztása miatt vásárol. A piacon a csereakciók megtörténte után derül ki, hogy kik a tényleges vevők. Vannak olyanok is a piacon, akik csak bámészkodnak, nincs is pénz a zsebükben. Olyanok is nézegetik az árukat, alkusznak az árra, akiknek van pénzük, akarnak is vásárolni, de az adott szituációban a számukra magas ár vagy a nekik nem megfelelő minőség miatt meghiúsul ez a szándékuk. A vevők szándéka abban jelentkezik, hogy keresik azt az árut, ami számukra szükséges és meg is tudják fizetni. A vevők képviselik tehát a keresletet. Ha megfelelő az áru és elfogadható annak az ára, megveszik az árut, ha nem akkor nem veszik meg. Az eladónak nem közömbös hányan és milyen mennyiségben akarják áruját megvásárolni. A kereslet tehát nemcsak a szándékot, hanem azt a változó árumennyiséget is jelenti, amit a mindenkor adott áron a vevők képesek és hajlandóak megvásárolni. Ilyen módon tehát a kereslet függvény – a fizetőképes vevők vásárlási hajlandóságának függvénye az áraktól.

A kereslet nemcsak a vételi szándékot, hanem azt a változó árumennyiséget is jelenti, amit a minden2. A piac másik fő szereplője az eladó, aki általában maga a kor adott áron a vetermelő, de lehet viszonteladó, vagyis kereskedő is. Az eladó is vők képesek és hajszükségleteit akarja érvényesíteni, ez azonban a piacon nem a landóak megvásárolni közvetlen fogyasztás, hanem a jövedelemszerzés. Olyan áron szeretné eladni áruját, amely fedezi a ráfordításait, és ezen felül lehetőleg többletjövedelmet is ad. Ez a szándék azonban nem

1.3. - 16 mindig válik valóra. A piacon dől el, hogy ki lesz ténylegesen eladó, hiszen nem mindenki tudja értékesíteni áruját. Az eladók termékeiket bizonyos áron kínálják. Ez a kínálat vagy Az eladó realizálódik, vagy nem. A kínálat tehát az a változó árumennyiség, amelyet az eladó a mindenkor adott áron képes és hajlandó eladni. Vagyis a kínálat is függvény – az eladók A kínálat az a változó eladási hajlandóságának függvénye az áraktól. árumennyiség, ame3. A csere során eladó és vevő a csere tárgyául szolgáló lyet az eladó a mindenkor adott áron jószág árán keresztül kerül egymással kapcsolatba, azaz az ár képes és hajlandó el- az az információ, amely a kínálatot közvetíti a kereslet felé. adni A vevő természetesen nem csak ezt az információt szerezheti meg az eladótól, hanem kaphat felvilágosítást a kínált jószág tulajdonságairól, hasznosítási lehetőségeiről is. Ilyenkor azonban az eladó nem eladói minőségben, hanem áruismereti szakértőként szerepel. Komolyabb vásárláskor egyébként a vevő nem szokott az eladó ilyen jellegű szolgáltatásaira támaszkodni, Az ár az az informá- hanem független szakértő segítségét veszi igénybe. ció, amely a kínálatot Eladó és vevő között az elméleti piacon tehát csak az ár közvetíti a kereslet szerepel öszszekötőként. De létezik az eladó és a vevő között egy felé másik, piac mögötti kapcsolat is. 4. Az ár egy áru számára köt össze két személyt, az eladót és a vevőt. Az eladás révén szerzett jövedelem az eladóból vevőt varázsol. Itt a személy egy és ugyanaz, viszont két áruról van szó, az eladott és a megvenni szándékozott áruról. Az eladó a jövedelem megszerzése végett ad el, a vevő az eladóként szerzett jövedelméből támaszt keresletet. A jövedelem rendszerint pénzformában keletkezik, ekkor nomináljövedelemről van szó. Azt az árumennyiséget, amit ezért a pénzért vásárolni lehet, Az ár egy áru szá- reáljövedelemnek nevezik. mára köt össze két A piacon tehát vannak eladók, vevők, vannak áruk és azok személyt, az eladót és árai, keletkeznek jövedelmek. A piac szereplői összekapcsolódnak, a vevőt. Az eladás réde érdekeik ütköznek is. Az eladó szeretne minél többet és minél vén szerzett jövede- magasabb áron eladni. A vevő szükségleteinek megfelelő lem az eladóból vevőt mennyiségben és a lehető legolcsóbban szeretne vásárolni. Vagyis a varázsol. vevők és az eladók versenyeznek. De versenyeznek az eladók egymás között is: ki tud többet eladni, ki tudja a potenciális vevőket Nomináljövedelem, megnyerni. A vevők is versenyeznek egymással: ki tudja az adott reáljövedelem kínálatból a jobb minőségű, illetve olcsóbb árut megszerezni. Verseny

A versenyben érvényesülnek kialakult szokások és erkölcsi normák. A tisztességes verseny azt jelenti, hogy nem csapják be egymást a felek, megfelelően tájékoztatják a vevőt az áru tulajdonságairól, minőségéről. A vevők nem terjesztenek valótlan állításokat az eladókról stb. A piac zavartalan működését azonban csupán szokások és erkölcsi normák nem biztosítják. Ezért az állam valamint a vevők és eladók különböző érdekvédelmi szervezetei, intézményei ellenőrzik a piacot. Az állam

1.3. - 17 törvényekkel is védi a piac tisztaságát, pl. a versenytörvénnyel, amelynek érvényesülését a versenyhivatal ellenőrzi. A piac tehát a tényleges és potenciális eladók és vevők, A piac a tényleges és valamint azok cserekapcsolatainak a rendszere, az árucserék potenciális eladók és színtere. vevők, valamint azok Összefoglalva: a piac szereplői az eladók és a vevők (aktív cserekapcsolatainak a szereplők), illetve az áruk és a pénz (passzív szereplők). A piac rendszere, az árucseállapotát jellemző kategóriák a kereslet és a kínálat, illetve az árak rék színtere. és a jövedelmek. A piac azonban közgazdasági fogalom.

természetesen

nem

csupán

elvont

Piacnak (agora) nevezték az ókorban azt a teret, ahol rendszeresen vagy ünnepnapokon adtak-vettek. Ismerős számunkra Budapesten a Garai téri vagy a Bosnyák téri piac, de Miskolcon a Széna téri, s szinte minden nagyobb településen a vásártéri piacok. Piac a bolt, az áruház, a lóvásár, de azok az intézmények (tőzsdék) is piacot jelentenek, ahol csupán szerződéseket kötnek az eladásra illetve vételre, az áruk, a pénz valahol másutt raktárakban vagy trezorokban hevernek. Regionális szempontból megkülönböztethetünk területi, országos és nemzetközi piacot.

helyi,

A csere tárgyát képező áruk alapján van gyümölcspiac és cipőpiac, autó vagy szerszámgép piac stb. Az áruk összevont (aggregált) csoportjai szerint megkülönböztethetünk áru, erőforrás Árupiac, erőforrások és pénzpiacokat. piaca, pénzpiac Az árupiacon fogyasztási, illetve termelői (ujratermelhető tőke-) javakat adnak-vesznek. Az (elsődleges) erőforrások piacai: a munkaerő, a föld, a tőke (vállalkozás) adás-vételének helyei. A pénzpiacon a pénz (valójában a pénz használati jog), a különböző értékpapírok, külföldi valuták cseréje zajlik. A piacon – akármilyen konkrét piacról van is szó – egy időben számtalan csere bonyolódik. A piaci szereplők önérdekeik alapján adnak-vesznek, mégis egy sor törvényszerűség fedezhető fel az összpiaci működésben, a piac mechanizmusában. Nézzük meg, milyen ez a mechanizmus és hogyan érvényesül? Nehéz dolgunk lenne, ha a mai konkrét piacokból indulnánk ki. Mint jeleztük, napjainkban a piaci koordináció erősen összefonódik a korszerű bürokratikus koordinációval. Ennek megnyilvánulásai könnyen elfedhetik a piac tiszta mechanizmusát. Ezért mi egy idealizált piacmodellt, a XIX. század piacaira emlékeztető klasszikus piac modelljét vizsgáljuk meg először.

1.3. - 18 Mindenek előtt tisztázzuk: milyenek a klasszikus piac modellszerű körülményei? •

Az árukínálat homogén, azaz az azonos árufajtákon belül nincsenek lényeges minőségi eltérések.

A klasszikus modell

piaci

Ez a XIX. század valóságos piacain nagyjából így is volt, hiszen kevés anyagféleséget ismertek, így a cipők például csak bőrből készültek, a fehérnemű lenvászonból, pamutból esetleg természetes selyemből, a felsőruházat gyapjúból. A gépek majdnem mind gőzmeghajtásúak voltak stb. stb. •

A piacon elég sok a szereplő, azaz eladókból, vevőkből, áruból és pénzből annyi van a piacon, hogy jelenlétük kisebb mértékű megváltozása gyakorlatilag nem befolyásolja a piac állapotát (a keresleti, kínálati, ár- és jövedelemviszonyokat). • A szereplők szabadon elhagyhatják a piacot és szabadon megjelenhetnek ott.

A klasszikus piac töNincsenek monopolhelyzetek. Az eladók egymás között, kéletesen versenyző • valamint a vevők is maguk között azonos nagyságrendet vagy kompetitív képviselnek, senki nem képes a kínálat vagy a kereslet jelentős részét egyedül megjeleníteni. •

Az eladók és a vevők tökéletesen informáltak.

•

Az állam vagy más külső, piacon kívüli erő nem befolyásolja a piacot.

Ezek a feltételek is nagyjából teljesültek a XIX. század piacain.

A klasszikus piacmodellt nevezik tökéletesen versenyző vagy szabadversenyes, elterjedt idegen szóval kompetitív piacmodellnek. Ilyen körülmények között a kereslet és a kínálat korlátlanul érvényesülhet, az ár a jövedelmeket alakítva szabadon mozoghat. Az árak a piaci szereplők számára adottságok, azokat sem megváltoztatni, sem rögzíteni nem tudják. Ez nem azt jelenti, hogy az árak nem változnak, hanem azt, hogy változásuk az egyes szereplőktől függetlenül az összkereslet és az összkínálat alakulásától függ. Hogyan működik a piac ilyen feltételek mellett?

A piaci mechanizmus

Induljunk ki abból, hogy a vevők az éppen adott árak mellett az adott áruból többet is megvennének, mint amennyit az eladók kínálnak, azaz túlkereslet van. A jobb fizetőképességű vevők azzal próbálnak előnyhöz jutni, hogy ráígérnek a kialakult árra. Az eladók emiatt általánosan megemelhetik áraikat, mert a ráígérő vevők azt igazolják, hogy a magasabb ár mellett is lesz kereslet. A legtöbb eladó ezt meg is fogja tenni, hiszen az elfogadott áremelkedés a jövedelmét növeli, s a magasabb jövedelem lehetővé teszi a versenyképessége fokozását (hiszen annak is megvannak a maguk sajátos költségei). Aki tehát nem emel árat, az később nehéz helyzetbe kerülhet elmaradt versenyképessége miatt. A megemelt ár

1.3. - 19 viszont arra készteti a termelőket, hogy növeljék a kínálatot, csökkentve ezzel a túlkeresletet, ami azáltal is csökken, hogy a megemelkedett ár elriasztja mindenekelőtt a kisebb fizetőképességgel rendelkező vevőket. Az áremelés oka így a folyamat során lassabban–gyorsabban megszűnik, sőt, nagy valószínűséggel átfordul túlkínálatba. Túlkínálat esetén, azaz amikor az adott árak mellett a vevők kevesebb árut akarnak venni, mint amennyi az eladóknál van, ellentétes folyamatok zajlanak le. A nagyobb tartalékokkal rendelkező eladók lejjebb veszik az árat, amit a többiek is kénytelenek lesznek követni, mert ellenkező esetben egyáltalán nem tudják árujukat eladni. A lecsökkent ár a termelők egy része számára értelmetlenné teszi a további termelést, miközben eddig nem fizetőképes vevők is azzá válnak és a keresletet támasztók közé lépnek, azaz a túlkínálat csökken, az árcsökkenés oka fokozatosan megszűnik. Vagyis a kereslet és a kínálat mennyiségi arányai mozgatják az árakat. Ha növekszik a kereslet a kínálathoz képest emelkednek az árak, ha a kínálat emelkedik a kereslethez képest, akkor az árak csökkennek. Ugyanakkor az árak mozgása visszahat a keresett és kínált mennyiségekre is. Elméletileg a vázolt egyensúly nagyon egyszerűen ábrázolható. Ha feltesszük (s ezt később a mikroökonómiában bizonyítani is fogjuk), hogy a normális körülmények között, minél magasabb az ára egy árunak, annál többet kínálnak, s annál kevesebbet keresnek belőle, akkor a kínálatot egy szigorúan monoton növekvő, a keresletet egy szigorúan monoton csökkenő görbe ábrázolja egy olyan koordinátarendszerben, ahol az egyik tengelyre a termék árát, a másikra mennyiségét mérjük fel. A két görbe természetesen keresztezi egymást, s a közös metszéspontjuk határozza meg az egymással egyenlő egyensúlyi keresletet és kínálatot, valamint a hozzájuk tartozó egyensúlyi árat. Az 1.ábrán látható keresztszerű alakzatot alakja, illetve első alkalmazója, A. Marshall neve után Marshall-keresztnek hívjuk.

1.3.1. ábra A Marshall-kereszt

1.3. - 20 A Marshall-kereszt a piac általános geometriai modellje, amelyben vizsgálható a piac mechanizmusa

A Marshall-kereszt azonban nemcsak arra jó ábra, hogy bemutassuk a piac egyensúlyi és nem egyensúlyi helyzeteit, henem arra is, hogy a piac mechanizmusát nyomon követhessük. Vagyis azt, hogy az ár, a kereslet és a kínálat kölcsönhatása hogyan viszi a piacot az egyensúly felé.

EGY FELADAT Ábrázolja ezt a folyamatot a következő feladat alapján! 120 100

80

60

40 20

0 0

50

100 150 200 250 300 350 400 450 500 550 600

1.3.2. ábra

Nevezze meg először a koordináta tengelyeket és a görbéket! Induljon ki a P=90 helyzetből! Határozza meg a piac állapotát! A következő lépcsőben jusson P=30 helyzetbe! Miért jutott ide, és milyen a piac helyzete? Mit vált ez ki? Fokozatosan közelítsen az egyensúlyhoz! (Az árak kilengése 50, 40, 30, 20, 10 legyen). Megoldás: p=ár 120

S

D

100

140

410

90 190

80

70

360 260

310 265 300

60

50

220

40

175

S

360 410

D

20

q=mennyiség 0 0

50

100 150 200 250 300 350 400 450 500 550 600

1.3. - 21 1.3.3. ábra p=90 mellett a piaci kereslet 140 a kínálat 410, túlkínálat van, az ár csökken. Ha az ár első kilengése 50, akkor az ár 90-ről 40-re esik vissza. De 40 ár esetén a kereslet lesz 410 és a kínálat csak 175, a túlkereslet miatt emelkedik az ár. Ha az ár második kilengése 40, akkor az 40-ről 80-ra emelkedik, amely mellett a kereslet 190-re zsugorodik, a kínálat viszont 360-ra nő és túlkínálat áll elő ismét. Ez ismét árcsökkenést vált ki. Ha az ár harmadik kilengése 30, akkor 80-ról 50-re csökken. Ilyen ár mellett a kereslet ismét fölfut 360-ra, miközben a kínálat 220-ra apad. Ismét túlkereslet keletkezik és az ár emelkedik. Ha az ár negyedik kilengése 20, akkor 50-ről-70-re emelkedik. Ilyen ár mellett a kereslet 260-ra mérséklődik, de a kínálat 310-lesz. A túlkínálat ismét áresést eredményez. Ha az ár utolsó kilengése 10, az ár 70-ről 60-ra esik, és a kereslet-kínálat eltérése tovább csökken (kereslet 300 - kínálat 265).

Bár nem alakult ki még egyensúly, a tendencia egyértelmű. Egy hasonlattal élve a pókháló (lásd a rajzon) a kereslet-kínálat metszéspontja felé tart. Ez a piac mechanizmusa. A példában - akaratunk szerint - eljuthatunk az egyensúlyi piachoz, ahol adott áron (p0) D=S. A valóságban azonban az egyensúly soha nem jön létre. Ennek az az oka, hogy a piaci szereplők egyéni érdekeiket követve döntenek s bizonyos késleltetéssel, sőt eltérő reakcióidő alatt felelnek a piac változásaira, így hol túlkínálat, hol túlkereslet alakul ki. Csupán véletlen lehet, hogy egy pillanatra kialakuljon az egyensúly. A piac, mint láttuk - a szereplők döntéseit befolyásolva - A piac automatikusan igyekszik automatikusan megszüntetni a túlkeresletet, de a csökkenti az egyensúlytalanságát - öntúlkínálatot is. Ezt nevezzük a piac öntisztító szerepének. tisztitó Mindez az egyes emberek tudatos, előre tervezett törekvése nélkül, sőt nem egyszer ellenükre zajlik, ezért nevezte A. Smith, a klasszikus közgazdaságtan egyik fő teoretikusa ezt a mechanizmust „láthatatlan kéznek“. Természetesen a piac nem az emberek feje felett létező természetfeletti jelenség. A piac mechanizmusa, a „láthatatlan kéz“, a piac szereplőinek cselekedetei révén működik. Hogy mégsem mindig az történik, amit a vevők és eladók szeretnének, annak az az oka, hogy a szándék és annak eredménye két különböző dolog. Az emberek, amikor a piaci mechanizmust működtetik, „nem tudják ezt, de csinálják“ – állapította meg K. Marx, a XIX. század piacának egyik legjobb ismerője. EBBEN AZ ALFEJEZETBEN MEGISMERKEDETT ... ... az klasszikus áru sajátosságaival; ... a klasszikus (arany)pénz kialakulásának logikájával, amely szoros összefüggést teremt pénz és piac, piac és pénz között; ... a klasszikus pénz funkcióival egy ellentmondások folyamatos feltárásán és feloldásán alapuló logikával;

1.3. - 22 ... a klasszikus, tökéletesen versenyző piac feltételrendszerével, működésének mechanizmusával, a Marshallkereszttel, mint a piaci mechanizmus geometriai modelljével.

1.3. - 23 1.3.2. A MODERN PIACGAZDASÁG A gazdaság az elmúlt 100 évben viharosan fejlődött. Jelentősen megváltoztak azok a viszonyok, amelyek a XIX. században a klasszikus jegyeket viselő piac egyeduralmához vezettek. Nézzük meg, melyek a leglényegesebb változások! 1.3.2.1. AZ ÁRUVILÁG VÁLTOZÁSA Lényeges változásokat tapasztalhatunk az áruvilágban. 1. A termelés fejlődése, a szükségletek növekedése a termékek differenciálódását váltotta ki. A klasszikus piacon is volt különbség két cipész által készített cipők minőségében, fazonjában, de ezek a cipők azonos anyagból, bőrből készültek, varrták, illetve faszegekkel talpalták, ezért a két cipész állandóan figyelte egymást, és aki éppen gyengébb volt az igyekezett a jobbik fogásait lemásolni, nehogy lemaradjon a versenyben. Ma azonban a legkülönbözőbb anyagokból (többféle bőr, műbőr, más műanyagok stb.) és eltérő technológiákkal (varrás, ragasztás, préselés stb.) készülnek a cipők. Ezért jelentős az eltérés egy „PUMA“ vagy egy „SALAMANDER“ márkájú, vagy egy kisipari, illetve cipőgyári cipő között. Ma a verseny fő eszköze éppen nem a másik másolása, hanem a minél markánsabb megkülönböztethetőségre törekvés, a saját arculat kialakítása. A modern piacon tehát a termékek nem homogének, hanem differenciáltak, illetve összeszűkült és kisebb arányú a A modern piacon a homogén termékek köre. Ezért azok az összefüggések, termékek egyre diffekövetkezmények, amelyek homogén termékek alapján renciáltabbak lesznek érvényesültek a piacon, a differenciált termékek piacán nem érvényesek vagy erősen módosultak. Megváltozik a termé2. Jelentősen megváltozott a termékek és szolgáltatások kek és szolgáltatások aránya. A fejlett országokban a foglalkoztatottak túlnyomó aránya többsége (70-75 százaléka) a szolgáltatásokban tevékenykedik, a termelés kétharmada szolgáltatás. A szolgáltatások piaca sajátos a termékpiachoz képest. A termékeket elő kell állítani, hogy eladhassák. A legtöbb szolgáltatást megrendelik a fogyasztók (sokszor előre ki is fizetik), azután „termelik meg“ a szolgáltatók. A szolgáltatások egy része nem készletezhető (villamos áram, javítások, vendéglátás stb.), közülük sok helyhez kötött. Erősebb az eladó és vevő személyes kapcsolata, a „kézzelfogható“ javak eladói is tartós szervizszolgáltatásokkal (garanciális javítás, telepítés, beállítás stb.) „egybecsomagolva“ adják el áruikat. Ezen belül különösen nagy jelentősége van az informatikai, Új különleges áru az számítástechnikai iparágnak, ahol a „szoftver“, az áruként információ megjelenő tiszta információ legalábbis egyenrangú a „hardverrel“, az információ-feldolgozás eszközeivel. Az információ, amely ma kétségtelenül egyike a legfontosabb árucikkeknek, egyáltalán nem

1.3. - 24 felel meg a klasszikus piacmodell feltevéseinek. Elég ha arra gondolunk, hogy eladója az eladás aktusával nem szűnik meg maga is tovább birtokolni az „árut“. Akár egy következő vevőnek is eladhatja. De igazán az okoz problémát, hogy piaci eszközökkel nem zárható ki, hogy az információt bárki sokszorosítsa, még eladásra is. Így az információ előállítójának konkurensévé is válik, miközben az ő ráfordításai sokszorosai, mint az illegális másolókéi. Nyilván az információ-áru ára akár a munkaérték-elmélet, akár a marginalista elmélet alapján nehezen megmagyarázható. A hagyományos áruk esetében egyrészt ugyanazt az árut egyszerre csak egy vevőnek lehet eladni, viszont az egyidejűleg több vevőnek eladott több példány ára az áruhomogenitás miatt azonos kell, hogy legyen. K.J.Arrow ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „Minthogy az információ költsége csak magától az információtól és nem annak felhasználásától függ, egy nagy termelőnek kifizetődőbb jobb információt szerezni, mint egy kistermelőnek. Tehát az információ a gazdaságban növekvő hozadékot hoz létre, s ezért a viszonyaitól való eltérést idéz elő.“ versenygazdaság (K.J.Arrow:Információs gazdasági viselkedés KJK 1987. 372.old.) 1.3.2.2. A VÁLLALAT VÁLTOZÁSA Sokat változtak a piac szereplői is. Láttuk, hogy a fogyasztó döntéseinek feltételrendszere bonyolultabbá vált. Igényesebbek is a fogyasztók. Jelentősebben változtak az eladók, a termelők, illetve a kereskedők. A vállalatok a jellemző eladók ma is, mint a klasszikus piacon, de a vállalatok sok változáson mentek keresztül. Formaviláguk ma sokkal gazdagabb. A diverzifikáció a vál1. A klasszikus piacmodell vállalatának termelésére a lalatot védi a piac bi- homogenitás, a mai valós vállalatok termelésére a diverzifikáció a zonytalanságai ellen jellemző. A diverzifikáció a piac idegen területeire való behatolást és profilszélesítést jelent. Ma egy autógyár traktorokat is gyárt, van olyan acélipari vállalat, amely papírt is termel, idegenforgalommal is foglalkozik. A diverzifikáció a vállalat védekezése a piac kiszámíthatatlansága ellen. Aki több lábon áll, az kevésbé sérülékeny. A diverzifikáló vállalatnak mindig van olyan területe, ahol jól megy az üzlet. A diverzifikált vállalat azonban nemcsak rugalmasabb, hanem képlékenyebb is. Sok piacon jelenik meg, így egy-egy termék termelésének nyereségessége, vagy veszteségessége nem dönti el a vállalat sorsát. Vállalaton belül lehet az erőket átcsoportosítani a különböző termelési területekre, a veszteségeket oda lehet csoportosítani, ahol ez a legelviselhetőbb, a nyereséget ott lehet megjeleníteni, ahol a legnagyobb szükség van rá. 2. Változás az is, hogy a legtöbb vállalatnak napjainkban nem egy, hanem több, sőt sok tulajdonosa van. A társaságok – mint például a részvénytársaság – tulajdonosai közvetve irányítják a

1.3. - 25 vállalatot. Sok nagyvállalaton belül kialakulnak tulajdonosi egységek, s ezek laza szövetsége alkotja a vállalatot. Vannak vállalatbirodalmak, mint például a General Motors, amely közel 40 ezer bedolgozó céget, 15 ezer elosztót és 130 ezer kereskedőt láncol magához. Igen jelentős azoknak az országhatárokon is átívelő nemzetközi nagyvállalatoknak a súlya, amelyek a világtermelés egyharmadát produkálják, és az export 60 százaléka az övék. Ezek a nagyvállalatok már másképpen viselkednek a piacon mint a klasszikus piacmodell vállalatai. Nagyobb a hatásuk a piacra és azokra a közepes, illetve kis vállalatokra, amelyek nagy tömegben léteznek, sőt szaporodnak is a mai piacon. A 1.3.2.3. JELLEMZŐI

MODERN

PIAC

A társasági tulajdonformában a tulajdonos „láthatatlanná“ válhat

MECHANIZMUSÁNAK

Az áruvilág, a vállalat változása mellett módosult a piaci mechanizmus is. 1. A piaci mechanizmus legjelentősebb változását a Monopóliumok, monopolizálódás váltotta ki. A szabadversenyes piaci oligopóliumok válnak mechanizmus, a „láthatatlan kéz“ működése a múlt század végén uralkodóvá arra vezetett, hogy egyre jelentősebb különbségek keletkeztek a piaci szereplők nagyságrendjében. A termelés és a tőke koncentrálódott, nagy szervezetek jöttek létre, amelyek egy-egy piacon meghatározóvá váltak. Ezért képesek voltak befolyásolni a piac mozgását. Ezek a nagy szervezetek a monopóliumok és az oligopóliumok, amelyek ellentmondásos hatást gyakoroltak a gazdaságra. Egyrészt jelentősen elősegítették a technikai fejlődését, másrészt egészségtelen jövedelemelosztáshoz, kapacitás-kihasználatlansághoz vezettek. Ezt a folyamatot erősítette a mesterséges (állami) monopóliumok elszaporodása is. 2. A monopóliumok korlátozása, szabályozása, valamint Megnő az állam gaza piac hiányosságai miatt megnőtt az állam gazdasági szerepe. dasági szerepe Az állam kiszélesedő szerepe a gazdaságban szorosan összefügg a termelés, a technika és a fogyasztás fejlődésével is. Ma már belátható, hogy az állam jelentős tevékenysége nélkül nem érhető el, hogy megóvjuk természeti környezetünket. Az emberek egészségügyi, oktatási művelődési szükségleteinek kielégítésében is nélkülözhetetlenek az állami szolgáltatások. A tudomány, a technika fejlődése is eredményesebb – különösen az alapkutatásoké ha az állam részt vesz elsősorban a feltételek megteremtésében. Napjainkban Nyugat-Európában a termelés egyötöde, a tőkebefektetések egyharmada zajlik az állami szektorban, a kutatásban, fejlesztésben 50 százalékos az állam részesedése. A kormányok szociális kiadásai a társadalmi jövedelmek 30 százalékát teszik ki az NSZK-ban és Franciaországban, 25 százalékát Olaszországban és Nagy-Britanniában, közel 20 százalékát az USA-ban és Kanadában.

1.3. - 26 Az állam – illetve a bürokratikus koordináció – megnövekedett súlya új helyzetet teremt a piac működésében. Az állam most már nem külső környezete a gazdaságnak és így a piacnak, hanem a gazdaság fontos szereplője, így a gazdaság alapvetően a magán- illetve az állami szektor szimbiózisában (aktív együttélésében)működik. Nonprofit szervezetek

3. A gazdaság új jelenségei az úgynevezett nonprofit szervezetek, elsősorban az alapítványok. Ezek olyan szervezetek, amelyeknek nem céljuk, csupán eszközük a nyereség. Az alapokat biztosságosan befektethetik, de a szerzett nyereséget a szervezet céljainak kielégítésére kötelesek fordítani. Sok állampolgár anyagi ellenszolgáltatás nélküli munkájával, a társadalom tagjainak, különböző szervezeteinek (beleértve az államot is) anyagi elégítenek ki különféle szükségleteket. felajánlásaival Megtalálhatók a társadalmi élet sok területén, elsősorban az egészségügy, az oktatás, a kultúra, tudomány szféráiban. Tevékenységük az etikai koordináció által szabályozott. A piac szereplőinek számolniuk kell a nonprofit szférával, kapcsolatuk velük más mint a piac többi szereplőivel.

4. Végül – de nem utolsó sorban – jelentősen megváltozott a pénz is. A mai gazdaság pénze nem aranypénz. Az arany továbbra is fontos értékmegőrző eszköz, a pénzintézetek, államkincstárak fontos aktívája, a nemzetközi cserében fontos lehet az akut A modern pénz már tartozások kiegyenlítésében, de az árucsere mindennapi nem aranypénz lebonyolításában, a cserében általában nem vesz részt. A modern pénz belső érték nélküli pénz, amely csak képviseli az értékeket. Ezért nem is érvényesül az aranypénz önszabályozó automatizmusa, vagyis a pénzforgalmat szabályozni kell. A pénz jellegének megváltozása sűrített kifejeződése Az aranypénzrendazoknak a változásoknak, amelyek az árugazdaságban szer nem azért szünik végbementek. Nem azért szűnik meg az aranypénz, mert a meg, mert kevés az megnövekedett áruforgalom lebonyolításához kevés a kitermelt arany arany. Ezt a problémát a pénzhelyettesítők már a XVIII.–XIX. századokban megoldották, ám azok csak a lehetősségét teremtették meg az aranypénzrendszer megszűnésének. A megszűnés szükségessége a piac monopolizálódásából adódik. A monopolistaoligopolista piac sajátosságainak vizsgálatánál majd meg fogjuk érteni, hogy olyan árképzési mechanizmus alakul ki, amelyik az aranypénz önszabályozó funkciójával ütközik. A monopolista tendenciák káros hatásait ellensúlyozni szándékozó állami szerepvállalás még inkább ellentmond az aranypénz természetének, viszont az államot a megnövekedett gazdasági súlya alkalmassá teszi arra, hogy a belső értékkel nem rendelkező pénzhelyettesítőket a valódi pénz funkcióival felruházza, s így az aranypénz–rendszert megszüntesse. Ezek a jelentős változások a gazdaságban fölvetik azt a kérdést, hogy mi a piac, a piaci koordináció szerepe a mai

1.3. - 27 modern gazdaságban. Az egyértelmű, hogy vegyes a gazdaság, megnőtt az etikai, de különösen jelentőssé vált a bürokratikus koordináció súlya. Mindez hatással van a piacra is. Jelentősen változott maga a piac is, következésképpen a piaci mechanizmus is. A piac szereplői a megváltozott viszonyok között szembekerülnek a nagyobb bizonytalansággal, a megnövekedett kockázattal, ezért olyan új információkat keresnek, amelyeket a piac már nem képes a rendelkezésükre bocsátani. A „láthatatlan kéz“, az automatizmus (kereslet-kínálat-ár) mellett a piac elemeivé válnak új módszerek, eszközök is. Ezek közül csak kettőt emelünk ki. A modern gazdaság vállalatai már nemcsak a piaci árakra figyelnek, ha el akarják dönteni, hogy miből mennyit és hogyan érdemes termelniük, hanem arra is, hogyan alakulnak saját és partnereik készletei. Sőt, árgus szemekkel kutatják, hogy hogyan változtatják termelésüket a partnerek, milyen következtetéseket lehet levonni a reklámokból stb. Ezeket az Készletjelzések információs formákat készletjelzéseknek nevezik. Nyilvánvaló, hogy ha ezek a jelzések egy túltermelésre mutatnak a jövőre, akkor más döntésre késztetik a vállalatot, mint abban az esetben, ha erősen apadnak a készletek és a partnerek sem végeznek bővítő beruházásokat. A modern technika és a fejlett közgazdasági módszerek lehetőséget adnak arra is, hogy a vállalatok képet kapjanak az egész nemzetgazdaság állapotáról, fejlődésének tendenciáiról. Lehet tudni, kihasználják-e adott területen a kapacitásokat, tervez-e az állam jelentősebb beruházásokat, gazdasági programokat. Ehhez is igazíthatják a vállalatok saját programjukat. Vagyis az auTervezés tomatizmusok mellett a döntésekben megjelennek a tudatos motívumok is. Ezt nevezzük tervezésnek. A piac szereplői sokszor nem tervszerűen cselekszenek, de nem is az árinformációk alapján. Például, ha túl nagy a sor, akkor lemondanak vásárlási szándékukról, vagy éppen ellenkezőleg, csak azért vásárolnak, mert az adott árut most - kivételesen - kisebb sorbanállással is meg lehet szerezni. De ide lehet sorolni a reklámok pszichológiai hatása alatti vásárlást is. Az ilyen típusú piaci működést - ami szintén eltérés a klasszikus piaci mechanizmustól - Vegetatív szabályozás Kornai János nyomán - vegetatív szabályozásnak nevezzük az emberi szervezet (az agytól bizonyos fokig független) vegetatív idegrendszerének analógiájára. A piac minden deformációja ellenére nem szűnt meg, csak megváltozott, alkalmazkodott a gazdaság változásaihoz. „Az ár-kereslet-kínálat mechanizmus szívósságának, eredményességének éppen az a magyarázata, – írja Szabó Katalin –, hogy egy mástól lényegesen különböző, eltérő fejlettségű gazdaságok jellegzetességeit képes kifejezni, mert rugalmasan idomul a változó viszonyokhoz.... E mechanizmus – a körülmények nyomása alatt – folyamatosan alakítja genetikai kódját, magába épít

1.3. - 28 látszólag tőle idegen mozzanatokat, gyökeresen megváltoztatja elemeit és azok egymásra hatásának rendszerét.“ (Szabó Katalin: Kifordítom, befordítom, mégis piac... Közgazdasági Szemle 1986.11.szám 1291.oldal) Ebből következik, hogy a gazdaság megismerésének a kiinduló alapja napjainkban is a piac elemzése. A genetikai kód változása nem módosítja a piac lényegét, alapjait. Egy dolog lényegét akkor ismerhetjük meg legjobban, ha a dolgot a legtisztább „klasszikus“ formájában vizsgáljuk. Ezért kezdjük a mikroökonómiát a tökéletesen versenyező, vagyis a legtisztább, a klasszikus piacmodell elemzésével. EBBEN AZ ALFEJEZETBEN MEGISMERKEDETT ... ... azokkal a változásokkal, amiken a klasszikus modell alapjául szolgáló XIX. századi piac a XX. század második felében keresztül ment, megváltoztatva az áruvilágot, a vállalatot és a piac illetve a pénz mechanizmusát, gazdasági szerepét

1.3. - 29

ÖSSZEFOGLALÁS 1. A piac több ezer éves, a kapitalizmus térhódításával vált a gazdaság fő koordinációs formájává 2. A piac legáltalánosabb jelensége az áru, amelynek két oldala van: használati értéke és csereértéke 3. Az árukat általában pénzre cserélik. A klasszikus (arany) pénzt a piac fejlődése „termelte ki“, viszont a piac létrejötte a pénz kialakulásának „köszönhető“. A klasszikus pénz funkciói logikai sorrendben: ♦ ♦ ♦ ♦

értékmérő és forgalmieszköz funkciók; kincsképző és megtakarítási, felhalmozási funkció; fizetésieszköz funkció; világpénz funkció.

4. A piac fő szereplői a passzív áru és pénz mellett a keresletet aktívan megjelenítő vevő és a kínálatot aktívan megjelenítő eladó. 5. Az adott áru kereslete azt jelenti, hogy adott árakon a vevő az adott áruból mennyit képes és hajlandó megvásárolni. A kereslet az ár függvénye. 6. Az adott áru kínálata azt jelenti, hogy adott árakon a eladó az adott áruból mennyit képes és hajlandó eladni. A kínálat is az ár függvénye. 7. Egy áru csereértéke egy másik áru, amire el lehet cserélni. Az áru értéke a csereértékek közös tartalma. Az ár egy sajátos csereérték, ahol az áru értékét pénzben fejezik ki. 8. A csere során az eladó pénz- (nominál) jövedelemhez, a vevő reáljövedelemhez (használati érték tömeghez) jut. 9. A piacon verseny folyik, amelynek tisztaságáról az állam és civil szervezetek próbálnak gondoskodni. 10. A piac a tényleges és potenciális eladók és vevők, ezek egymás közötti gazdasági kapcsolataik összeségének rendszere. A piacok osztályozhatóak a regionalitás szerint: helyi, területi, országos és nemzetközi piacok. A piac három fő tipusa: árupiac, (elsődleges) erőforrások piaca, pénzpiac. 11. A klasszikus (tökéletesen, szabadon versenyző, kompetitív) piac modellszerű jellemzői: ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦

az árukínálat homogén; a piacon elég sok szereplő van; a szereplők tökéletesen informáltak; szabad a piacra/-ról való be- és kilépés; nincsenek monopolhelyzetek; piacon kívüli erők (pl. az állam) nem befolyásolják a piacot.

1.3. - 30 12. A klasszikus piacon érvényesül a „láthatatlan kéz“ mechanizmus, azaz a klasszikus piac öntisztuló. 13. A piac általános geometriai modellje a Marshall-kereszt, amely a keresleti és kínálati függvény szimultán ábrázolása. Segítségével ábrázolható a piac egyensúlyi helyzete és az arra irányuló folyamatok. 14. A modern piacnak a klasszikus modelltől való főbb eltérései: ♦ jellemző a termékek differenciáltsága, a javakon belül a szolgáltatások növekvő aránya; ♦ a vállalatok általában diverzifikálják tevékenységüket és társasági formákban működnek; ♦ a piacot monopólista tendenciák korlátozzák, működését befolyásolja az állam és hatással vannak a nonprofit szervezetek is; ♦ az önszabályzó aranypénzrendszert felváltja az állam által szabályozott belső érték nélküli hitelpénz rendszer; ♦ a piac tiszta árinformáción alapuló automatikus szabályozását kiegészítik a készletjelzések, a tervezés és a vegetatív szabályozás.

2.1. - 1

2. MIKROÖKONÓMIA 2.1. A MIKROÖKONÓMIA ALAPJAI 2.1.1. A MIKROÖKONÓMIA ELMÉLETÉBEN

HELYE

A

KÖZGAZDASÁGTAN

2.1.2. A GAZDASÁG SZEREPLŐI (SZUBJEKTUMAI) 2.1.2.1. EGYÉN, CSALÁD, HÁZTARTÁS 2.1.2.2. VÁLLALKOZÁS, VÁLLALAT 2.1.2.3. A GAZDÁLKODÓ ÁLLAM 2.1.2.4. A VISZONYA

GAZDASÁG

SZEREPLŐINEK

EGYMÁSHOZ

VALÓ

2.1. - 2

FOGALMAK ÉS MEGHATÁROZÁSOK Mikroökonómia - módszertani szempontból a közgazdasági valóság vizsgálatának egy sajátos irányzata, amely az egyes részek elemzésén keresztül közelíti meg a gazdaság egészét. Elméleti szempontból a neoklasszikus iskola jellegzetes kutatási módszere. A XIX. század utolsó évtizedeiben alakult ki, amikor a közgazdaságtudományok a gazdasági szereplők egyéni magatartásának vizsgálatán keresztül látták megismerhetőnek a gazdaság működésének törvényszerűségeit. Neoklasszikus közgazdaságtan - a közgazdaságnak az az ága, amely a XIX. század utolsó harmadában a marginalista közgazdászok által kidolgozott általános megközelítésre, módszerekre és eljárásokra épít, és von le következtetéseket a gazdaság egészének működésére. A neoklasszikus megnevezés onnan származik, hogy az úgynevezett „marginalista forradalom“ kezdeményezői a klasszikus közgazdák – így A.Smith, D.Ricardo, J.S.Mill és J.B.Say – alapvetéseit bővítették és tökéletesítették. De amíg a klasszikus közgazdaságtan alapvetően a gazdaság egészének hosszú távú fejlődésével foglalkozott és ezen belül is főképpen a gazdasági többlet és a fejlődés módja közötti kapcsolattal, addig a neoklasszikusok, a határelemzést alkalmazva a javak, szolgáltatások és termelési tényezők versenypiaci áralakulásának elemzésére, olyan árrendszer lehetőségét vizsgálták, amely biztosítja a kereslet és kínálat egyenlőségét valamilyen piacon. Ez a gazdaság leírásának mikroökonometriai megközelítése. Kidolgozói: H.Gossen, W.S.Jevons, F.Y.Edgeworth, I.Fisher, L.Walras, V.Pareto, K.Wicksell, és A.Marshall. Az egyensúlyban lévő tökéletes versenygazdaság – elsősorban Walras nevéhez kapcsolódó – fogalma a neoklasszikus elemzés számára alapvető jelentőségű. A „láthatatlan kéz“ - annak a nem látható összehangolási folyamatnak a jellemzésére szolgáló kifejezés, amelyik a kompetitív piacgazdaságban az egyének gazdasági törekvéseinek egységesítését biztosítja A kifejezést A. Smith vezette be 1776-ban megjelent műve („A nemzetek gazdagsága“) IV. könyvének 2. fejezetében, ahol felhívta a figyelmet a „láthatatlan kéz“ szerepére az összhang megteremtésében. Smith szerint azt az egyént, aki önérdekét követve „csak nyereségét keresi“, egy „láthatatlan kéz“ vezeti egy olyan cél felé, ami nem is szerepelt szándékai között. Ez a cél a társadalmi érdek megvalósulása. A Say-dogma (Say-féle piactörvény) - „minden kínálat megteremti a saját keresletét“. Mivel a Say-dogma azon az elképzelésen nyugszik, miszerint minden eladás ugyanolyan értékű keresletet jelent, ezért nem képzelhető el többletkereslet vagy túlkínálat. A piaci folyamatok biztosítják az egyensúly

2.1. - 3 megvalósulását. Tehát soha nem lehet az összes keresletben hiány, és nem alakulhat ki általános túltermelési válság. A háztartás legkisebb fogyasztó szervezet, fogyasztáscentrikus, laza munkamegosztású, naturális belső elszámolású, nem expanzív, atomizált, rövid távon nem visszacsatolt, elsődleges termelési tényezőket (munkaerő, föld, stb.) eladó és (fogyasztási) javakat vásárló gazdálkodó egység. Input - a vállalathoz beáramló felhasználásra szánt erőforrások (emberek, gépek, anyagok, felszerelések). Output - a vállalatból kiáramló kibocsátott termékek illetve szolgáltatások (bútorok, háztartási gépek, TV-szerelő). Vállalkozás - egy személy vagy egy csoport valamilyen cél érdekében a rendelkezésre álló (nem feltétlenül tulajdonában lévő) erőforrásokat mozgósít. Gazdasági vállalkozás - ~-ról beszélünk, amennyiben az egyén vagy csoport által elérendő cél és a mozgósított erőforrások gazdasági természetűek. Vállalkozási mozzanatok - gazdálkodási tevékenység, azaz erőforrások felhasználását, kombinálását szervező és szabályzó döntések; pénzjövedelem növelése a gazdálkodási cél, a piac bizonytalansági és kockázati tényezőinek vállalása. Az üzleti vállalkozás - a társadalom különféle szervezetei, közösségei, piaci szereplői közül azokat nevezzük üzleti vállalkozásoknak, amelyeknek tevékenységét elsődlegesen a vállalkozási mozzanatok jellemzik. A vállalat - a fejlett üzleti vállalkozás egyik szervezett formája; egy jövedelmi célokat követő, terjeszkedő (expanzív) rendszer, amely a ráfordítások megelőlegezésével erőforrásokat alakít át kibocsátásokká. A gazdaság más szereplőitől elkülönülten, hozzájuk a piac közvetítésével kapcsolódva gazdálkodik. Klasszikus vállalat - ~-ról beszélünk akkor, ha feltételezzük, hogy külső kapcsolatait és információforrásait kizárólag a piac jelenti. „Fekete doboznak“ - olyan kibernetikai modell, amelynek belső tagolódását, reálfolyamatait, emberi tényezőit nem ismerjük, közvetlenül nem számszerűsíthetjük, működését pusztán külső (input-output, visszacsatolás) reakcióin keresztül értékeljük. Tranzakció - valamely gazdasági eseménnyel kapcsolatban a szereplők együttműködésének kialakulása, megszervezése, irányítása; az ügylet lebonyolítása. Innováció - szó eredeti jelentése: újítás, megújulás. Azonban általában a találmányok szinonimájaként használják, s a

2.1. - 4 technológiai fejlesztéseket, a piacképes tulajdonságának kialakítását értik alatta.

termékek

különböző

Likviditás - többféle értelmezése létezik. Legáltalánosabban az eszközök gyors mozgósíthatóságát jelenti. Pontosabban az aktíváknak (olyan vagyontárgy vagy eszmei jogcím, amely gazdasági értékkel rendelkezik) az a tulajdonsága, hogy milyen gyorsan és/vagy mekkora költséggel váltható át más jószágra illetve értékre. Nyilvánvalóan a pénz a leglikvidebb jószág.

2.1. - 5

MIT, MIÉRT KELL TUDNI?

A fejezet két fő részre oszlik. a) A mikroökonómia helye a közgazdaságtan elméletében b) A gazdaság szereplői (szubjektumai) GONDOLKOZOTT-E MÁR AZON, ... ... hogy hogyan lehet a gazdaság egyes szereplőinek egyéni tevékenységén keresztül megközelíteni a gazdasági valóság egészét? ... hogy miért a fogyasztó – és nem a termelő – az az egyes gazdasági szereplő, amelyik magatartásának vizsgálatával kezdi a mikroökonómia a piaci viszonyok elemzését? ... hogy hogyan lehet megkülönböztetni a vállalatokat, vállalkozási típusokat felismerve sajátos vonásaik összefüggését eredményességükkel? ... hogy milyen elvek és szempontok érvényesítésével lehet kialakítani a vállalat hatékony működését biztosító célrendszert? ... hogy mitől függően nő vagy csökken az állam gazdasági szerepe? A FEJEZET ÁTTANULMÁNYOZÁSA SORÁN MEG KELL ISMERNIE: ♦ a vállalat helyét, szerepét, funkcióját a gazdaság egész rendszerében; ♦ a vállalat kapcsolatrendszerét és a működésének alapját képező célrendszerét; ♦ törekedni kell olyan szemléleti elemek elsajátítására, amelyek a vállalkozói magatartás kialakítását segíti elő. A TANANYAG KONKRÉT RÉSZEIHEZ KAPCSOLÓDVA: ♦ tudnia kell jellemezni a gazdaság szereplőit; ♦ ismernie kell az egyén, család, háztartás fogalmát, mint a fogyasztói egység kialakulásának fokozati egységeit; ♦ hasonlóképpen meg kell ismernie a gazdasági vállalkozás, az üzleti jellegű vállalkozás és a vállalat fogalmainak különbségeit és azonos vonásait; ♦ meg kell értenie a vállalatok belső célrendszerének összefüggéseit, a különböző érdekekből és az eltérő piaci körülményekből adódó sajátosságait, valamint a hosszú távon történő bővítését egyéb célokkal;

2.1. - 6 ♦ fel kell ismernie a vállalattal szemben megnyilvánuló külső elvárások rendszerét; ♦ tudnia kell jellemezni a gazdálkodó államot, mint sajátos gazdasági szereplőt; ♦ értenie kell a gazdaság szereplőinek egymáshoz való kapcsolódási rendszerét. A fejezet témájának leíró jellegéből következik, hogy elsősorban nem elméleti elemző kérdéseket tárgyal, hanem – a mikroökonómia bevezetőjeként – a gazdaság alapegységeit, szereplőit, a gazdálkodás kereteit mutatja be. Tehát feladatok megoldása, kiszámítása, ábrázolások nem szerepelnek az elsajátítás próbájaként.

2.1. - 7

A TÉMA KIFEJTÉSE 2.1.1. A MIKROÖKONÓMIA HELYE A KÖZGAZDASÁGTAN ELMÉLETÉBEN Mivel foglalkozik a mikroökonómia és fogalmazható meg helye a közgazdaságtan elméletében?

hogyan

A bevezető fejezetben már láttuk, hogy milyen ágazatai vannak a közgazdaság-tudománynak, szűkebben az elméleti közgazdaságtannak: a mikroökonómia, a makroökonómia, a nemzetközi közgazdaságtan és az elmélettörténet. Ezek közül a mikroökonómia és a makroökonómia az a két tudományág, amely a közgazdasági elemzések két alapvető szintjét testesíti meg. Ezekkel foglalkozunk tanulmányaink során.

A mikroökonómia a A mikroökonómia a gazdasági folyamatokat a gazdaság gazdaság sajátos megszereplőinek individuális (egyénként vett) tevékenységein közelítése keresztül közelíti meg, azt vizsgálja, hogy e szereplők (akiket szokás a gazdaság szubjektumainak is nevezni) milyen motívációk, indítékok alapján vesznek részt a gazdasági életben, és ott hogyan viselkednek, milyen kapcsolatokba lépnek egymással. A mikroökonómia középpontjában tehát az elkülönült gazdasági szereplők (fogyasztók, vállalatok) állnak, és a gazdaságot e különálló egységek együtteseként ábrázolja. Példaként szerepeljen itt néhány olyan tipikus mikroökonómiai kérdésfelvetés, amely a következő fejezetek problematikájának lényeges részeivel függ össze.

Először vonatkozóak:

a

fogyasztóra,

mint

elkülönült

szereplőre

A mikroökonómiának jellegzetes kérdés fel♦ mi határozza meg a fogyasztói magatartás alapvető vetései vannak sajátosságait, mozgató rugóit, törvényszerűségeit, azaz mi motiválja döntéseit a fogyasztásra szánt jószágok megszerzésével kapcsolatban;

♦ milyen szerepe van a fogyasztó keresletének alakulásában az egyes javak keltette azon hasznosságérzetnek, ami a fogyasztó ízlésvilágától függ; ♦ hogyan befolyásolja a fogyasztóknak által az egyes javak iránt tanúsított keresletét jövedelmük és a javak ára; Másodszor a termelőkre, a vállalatokra, mint elkülönült gazdasági egységekre vonatkozó kérdéskörök, amelyekkel mi is foglalkozunk majd a mikroökonómiában: ♦ mi határozza meg az egyes javak optimális kibocsátását az egyes vállalatoknál;

2.1. - 8 ♦ hogyan határozzák meg a vállalatok piaci döntéseit a termelés emberi (humán) és technikai tényezői a termelés szférájában; milyen szerepe van a költségek elemzésének a vállalat ♦ kínálati döntéseiben; Végül néhány példa a piacra, a gazdaság „színterére“, vonatkozó kérdésfeltevésekből: ♦ hogyan összegződnek az egyes javak esetében a fogyasztói keresletek és a termelői kínálatok; ♦ milyen módosulást eredményez az egyes javak keresletének és kínálatának alakulásában a tőkés piaci verseny megléte, illetve hiánya; ♦ hogyan függ össze egymással a kereslet és a kínálat, ha a gazdaság szereplői (a valóságnak megfelelően) egyszerre termelők és fogyasztók, valamint a termelési tényezők tulajdonosai is; milyen problémákat vet fel, ha egy jószág fogyasztása nem ♦ szűkíthető le egy fogyasztóra, ha egy gazdasági tevékenységnek a szándékolt eredménye mellett olyan behatása is van, amit eredetileg nem vettek figyelembe; Ez azonban nem azt jelenti, hogy a mikroökonómia nem a teljes gazdasági valóságot kutatja, hanem azt, hogy a valóság teljességét, mint a mikrorészletek bonyolult szövevényét vizsgálja. A mikroökonómia tehát a közgazdasági valóság vizsgálatának egy sajátos irányzata, amely az egyes részek elemzésén keresztül közelíti meg e valóság egészét. A makroökonómia problémáinak megfogalmazására majd az adott témák tárgyalásánál térünk ki. Néhány kérdést azonban felsorolunk példaként azokból, amelyek a mikroökonómia által fölvetett fő kérdések a gazdaság egészére vonatkozóan, és amelyeket, mint látni fogjuk, a makroökonómia is vizsgál. Pl. ♦

miből adódik a piaci kereslet;

♦

hogyan határozható meg a piaci kínálat;

♦

miként jön létre a piac hatékony egyensúlya;

♦ melyek azok a körülmények, amelyek miatt a piac nem képes biztosítani a gazdaság optimális hatékonyságát? A mikroökonómia azonban nem csupán módszertani szempontból tekinthető a közgazdaságtani kutatások egyik irányzatának, hanem elméleti szempontból is. Ennek részletes elemzésére tananyagunk szűkre szabott keretei itt nem adnak módot. Jelezni szeretnénk viszont, hogy mivel a mikroökonómia az úgynevezett neoklasszikus iskolák jellegzetes kutatási módszere, kitérünk ezek rövid ismertetésére. Azért is ki kell térnünk rá, mert éppen a „rokonságuk“ miatt a következő fejezetekben érintőlegesen többször hivatkozunk ezen iskola megállapításaira.

2.1. - 9 A neoklasszikus iskola összefoglaló elnevezése azoknak az irányzatoknak, amelyek a gazdaságot eleve az egyes indivídumok tevékenységeinek összességeként fogják fel, ahol az egyes szereplők eltérő érdekeiből fakadó, egymásnak ellentmondó cselekedeteit a piac „láthatatlan keze“ rendezi össze. A „láthatatlan kéz“ metafora Adam Smithtől származik, aki az angol klasszikus iskola nagy alakja a XVIII. században, és aki szerint az egyes ember (mondjuk: vállalkozó) tőkéjét olyan tevékenységbe igyekszik befektetni, ”...amelynek eredménye valószínűleg a legnagyobb értékű lesz ..., általában nem a közösség érdekeit akarja előmozdítani, rendszerint“ – folytatja Smith – „nem is tudja mennyire mozdítja azt elő, csak nyereségét keres .... Ebben is, mint sok más esetben láthatatlan kéz vezeti őt egy cél felé, melyet ő nem is keresett. A társadalomnak pedig nem is éppen baj, hogy ő ezt a célt nem ismeri. Azzal, hogy ő saját érdekét követi, gyakran a társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mintha ennek előmozdítása lett volna valóságos célja” - írja Smith „A nemzetek gazdagsága“ című művében. A „láthatatlan kéz“ az objektív gazdasági törvények spontán működését jeleníti meg, amelyek az egyén akaratától függetlenül, sőt gyakran annak ellenére hatnak. Fontos itt megjegyezni: Smith fenti „egyén“-e nem „önző, anyagias, pénzéhes“ ember, abban az értelemben, ahogyan sokszor magyarázzák még közgazdászok is, hanem a „homo oeconomicus“, az az ember, aki saját gazdasági érdekeit felismerve, annak megfelelően cselekszik.

A neoklasszikus felfogást a piac működéséről J. B. Say alapozta meg még a XIX. század legelején. Ez a Say-féle piactörvény, vagy más néven Say-dogma, amelyet a neoklasszikusok évtizedeken keresztül (egészen az 1929-33-as nagy válságig) alaptörvénynek tekintettek. Say állítása szerint minden termék - eladása esetén - saját értékének megfelelő nagyságban keresletet jelent más termékek Say-dogma számára, amelyek eladói viszont éppen ezért meg tudják venni ezt a terméket. Közismertebb megfogalmazásban: a kínálat mindig megteremti a maga keresletét. E feltételezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy az árukat közvetlenül az emberek szükségleteinek kielégítésére termelik, és a pénz teljesen passzív szerepe mellett cserélik ki. A pénz tehát kizárólag arra szolgál, hogy „furfangos csereeszközként“ (Marx kifejezésével) megkönnyítse ezt a cserét. Nem mindenki fogadAzok a közgazdászok, akik ezeket az alapelveket ta el a Say-dogmát megkérdőjelezték, illetve elvetették, (elsősorban J. M. Keynes és követői), azok olyan új kérdéseket vetettek fel, amelyekre csupán mikroökonómiai megközelítéssel már nem tudtak válaszolni. Ezekkel a kérdésekkel a makroökonómia és nemzetközi gazdaságtan foglalkozik. Mi tehát most elkezdjük a mikroökonómia sajátos megközelítési módja szerint elemezni a gazdaságot, azaz egyes szereplőinek magatartásának vizsgálatán keresztül megismerni.

2.1. - 10 AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy a mikroökonómia a gazdaságot elkülönült gazdálkodó egységek együtteseként ábrázolja. Ennek megfelelően, az egyes gazdasági szereplők individuális tevékenységein keresztül vizsgálja a gazdasági összfolyamatokat. ... hogy a mikroökonómia a neoklasszikus iskolák jellegzetes vizsgálati illetve kutatási módszere.

2.1. - 11 2.1.2 A GAZDASÁG SZEREPLŐI (SZUBJEKTUMAI) Mit értünk mikroökonómiában?

a

gazdaság

szereplői

kifejezésen

a

Láttuk már eddigi rövid fejtegetéseink során is, hogy a mikroökonómia a gazdasági folyamatokat a gazdaság szereplőinek egyénként vett tevékenységein keresztül közelíti meg. Az egyének gazdasági szerepük szerint lehetnek fogyasztók vagy termelők, illetve sokszor mind a két „szerepben“ egyszerre. Ezért, ha két szereplőről beszélünk, azon a fogyasztót illetve a háztartást és termelőt azaz a vállalatot értjük. Tudjuk azonban tapasztalatból, hogy van legalább egy harmadik meghatározó szereplője is a gazdaságnak: a gazdálkodó állam. Ez a „szereplő“ minőségileg más, mint az előző kettő. De erről majd később. Ebben a pontban sorra vesszük a gazdasági szereplőket, amelyek viselkedését a mikroökonómia vizsgálja. Azt is tudjuk már, hogy a mikroökonómia szerint a kereslet mozgatja a gazdasági folyamatokat. „A fogyasztó a király“ – mondja Samuelson. Más közgazdák megfogalmazása szerint ugyanez: a piacgazdaság kulcsszereplője a fogyasztó. Tehát mondhatjuk, hogy a gazdaság két alapvető szereplője közül (fogyasztó, vállalat) a fogyasztó fontosabb, ezzel kezdjük az elemzést. 2.1.2.1. EGYÉN, CSALÁD, HÁZTARTÁS Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a legkisebb fogyasztó A legkisebb egység az egyén. fogyasztói egység nem Valóban, a kereslet alapvető okaként az egyének testi és az egyén ... szellemi szükségletei látszanak szerepelni. Ezek a szükségletek olyan vágyak, igények, amelyek javak (termékek, szolgáltatások) elfogyasztásával nyernek kielégülést. Ha azonban jobban belegondolunk a dologba, ezt az első megközelítésünket felül kell bírálnunk. Az emberi szükségletek ugyanis nem egyszerűen csak szükségletek, mint például az állatokéi, hanem eltérnek tőlük abban, hogy humanizáltak és szocializáltak. A szükségletek humanizáltsága azt jelenti, hogy azoknak sajátos emberi tartalma van. Például az ember nem kizárólag éhének-szomjának oltása végett eszik-iszik, hanem egyéb, csak az emberre jellemző okok miatt is, például (gasztronómiai) műélvezetként, az ízek, zamatok esztétikai gyönyörűsége miatt. Mondják, az ember az egyetlen állatfajta, amelyik akkor is iszik, ha nem szomjas. Témánk szempontjából fontosabb kérdés a szükségletek szocializáltsága. Ez azt jelenti, hogy az emberek szükségleteiket nem magányosan elégítik ki, hanem kisebb-nagyobb

2.1. - 12 közösségekben. Így való igaz, hogy az emberek egyénként éheznek meg, de az élelmiszerpiacon mégsem az egyének, hanem az egyének kis közösségei – mindenekelőtt az egy háztartást vezető családok – jelennek meg vásárlóként. Második megközelítésként tehát hajlunk arra, hogy a legkisebb fogyasztó individuumként a családot jelöljük meg. A család azonban tulajdonképpen nem gazdaságtani, hanem ... de nem is a család szociológiai fogalom, mivel a családot elsősorban nem gazdasági, hanem más társadalmi kötelékek fogják egybe (mindenek előtt a ... rokoni kapcsolatok). A család, (a törzs) ősrégi közege az embernek, kezdetben az ember teljes élettere. A család – a hagyományos mikroközösség, – tevékenysége az élet mindennapi szükségletkielégítési, önfenntartási és termelési mozzanatainak szerves egysége. Általában a tradicionális közösségekben is megtalálhatók a gazdálkodás elemei, de csak az élettevékenység teljességébe beágyazottan és annak alárendelten. A tradicionális család zárt egység. Külső piaci kapcsolatai, ha vannak is, azok vagy kényszer következményei (például pénzben behajtott adók miatt kell termékfeleslegét piacra vinnie), vagy a család legfőbb funkcióját, az önellátást támogatják, de semmiképpen nem válnak elsődlegessé. ... hanem a háztartás

A család gazdasági kapcsolatai, tevékenységei a háztartás keretében figyelhetők meg. A család és a háztartás fogalmai azonban nem fedik egymást. Egy család vezethet több háztartást is (különélés), illetve több család is vezethet közös háztartást (együttélés, nagy család). A gazdaság legkisebb fogyasztói egysége a háztartás.

Melyek a háztartás, mint gazdasági egység legjellemzőbb A háztartás fogyasz- tulajdonságai? tás centrikus ... A háztartások termelő és fogyasztó tevékenységet egyaránt végeznek, azonban termelő tevékenységeiket a fogyasztóiaknak vetik ... naturális belső el- alá – a háztartások gazdálkodása fogyasztáscentrikus. számolása van ... A háztartás belső folyamatai alapvetően naturálisak, azaz az elvégzett tevékenységek eredményeit természetes formájukban tartják nyilván és cserélik el egymás között a háztartás tagjai. A vasárnapi ebédet főző anyuka elvárja a többiektől, hogy addig tegyék rendbe a lakást. A gyerekek kiporszívóznak, a papa lemossa az ablakokat. Nem azt veszik számba, hogy ki milyen (pénz) értékű munkát végzett, hanem azt, hogy minden feladatot rendesen el... laza a munkameg- végeztek-e. A háztartáson belül a pénzben történő elszámolás nem osztása ... jellemző, sőt szokatlan. A háztartásokban munkamegosztás figyelhető meg, amely azonban nem elmélyült, tartós, hanem bizonyos mértékig esetleges. A háztartás tagjai szerepeiket szükség esetén nagy

2.1. - 13 mértékben felcserélheti egymás között. Nem a gyerekek porszívóznak, hanem a papa, és a gyerekek mossák az ablakot, stb. A háztartások általában nem törekszenek terjeszkedésre, ... nem törekszik terlegalább is egy bizonyos határon túl nem. Például nem szereznek jeszkedésre ... általában az igényeket jelentősen meghaladó lakást, mert nem vállalják annak fenntartásával járó megnövekedett gondokat. Ha az egy háztartásban élők száma túlságosan megnő, a háztartás hajlamos az osztódásra: például a fiatalok külön lakásba költözve önálló háztartást hoznak létre. Mindamellett, a háztartások, éppen azért mert fogyasztáscentrikusak és így nem függhetnek minden pillanatban a külső kapcsolataikban elért gazdasági eredményektől, jövedelemként szerzett javaikat (mindenekelőtt közvetlenül ... tartalékot képez ... pénzformában) csak részben fogyasztják el, részben viszont éppen hogy nem fogyasztják el, hanem megtakarítják, tartalékot képeznek. ... a többi háztartással A háztartások egymás közötti kapcsolatai általában nem lép gazdasági gazdaságon kívüliek (barátság, ellenségeskedés, etnikai alapú kapcsolatba ... segítségnyújtás stb.). A háztartások gazdasági szempontból atomizáltak, elkülönültek. A háztartások ugyanakkor sok szállal kötődnek a társadalom, a gazdaság többi szereplőjéhez. Ezek jellemzésére a kibernetika fekete doboz fogalmát alkalmazhatjuk. A fekete doboz belső működésére azokból a folyamatokból következtethetünk, amelyek a dobozba befelé mutatnak (inputok) illetve dobozból kiindulnak (outputok), miközben nem törődünk azzal, hogy valójában mi megy végbe a doboz belsejében (hiszen azt nem tudhatjuk, ettől „fekete“ a doboz).

visszacsatolás

inputok

outputok 2.1.1. ábra A fekete doboz

Nagyon fontosak azok a folyamatok, amelyek outputként erednek a fekete dobozból, majd inputként térnek vissza oda. Ezeket visszacsatolásnak nevezik. Ha a visszacsatolás az eredeti inputok hatását erősíti, akkor pozitív, ha pedig gyengíti akkor negatív visszacsatolásról van szó. A közgazdaságtanban az inputok és az outputok lehetnek reálfolyamatok, azaz javak áramlásai, pénzfolyamatok, illetve információs folyamatok. Tulajdonképpen a pénzfolyamatok az információs folyamatok egy speciális fajtáját jelentik, és egy tiszta

2.1. - 14 piacgazdasági modellben ezek messze a legfontosabb információs források. Meg kell jegyezni, hogy a pénzfolyamatok általában hozzárendelhetők egy-egy reálfolyamathoz de azzal ellentétes irányba mutatnak. A bérjellegű jövedelmek mint pénzinputok hozzárendelhetők a munkaerő outputhoz, a fogyasztási javak ára mint output hozzárendelhetők a fogyasztási javakhoz, mint inputhoz stb. Ez alól általában az álammal kapcsolatos pénzfolyamatok (jelen esetben a szociális juttatások és az adók) jelentenek kivételt, mivel azokat rendszerint nem ellentételezi közvetlen reálfolyamat. A háztartás inputjai és outputjai az 1 táblázatban láthatók. 1. táblázat

reálfolyamatok

pénzfolyamatok

input

output

– fogyasztási javak

– munkaerő, stb.

– termelési tényezők a piacra termeléshez, stb.

– a piacra vitt házilagos termékek, stb.

– bérjellegű jövedelmek

– fogyasztási javak ára

– szociális pénzjuttatások

– adók

stb.

– a házilagos termelés kiadásai, stb.

Mint látható a táblázatból, a háztartások nem csak mint fogyasztók, de mint termelők is megjelennek. Ez azonban nem jellemző, hiszen a háztartások túlnyomó többsége a piacon nem jelenik meg termelőként, amelyik mégis, annak sem ez a fő tevékenysége. Vagyis nem szakadunk el túlságosan a valóságtól, ha ... rövid távon nincs feltesszük, hogy mind a reál- mind pedig a pénzfolyamatok esetében visszacsatolása a háztartások gazdálkodása meghatározóan a táblázat első sorának inputjaitól és outputjaitól (fogyasztási javak, munkaerő, illetve ezek áraitól) függ. Ha ezt elfogadjuk, és a további tételektől eltekintünk, akkor is azt feltételezhetjük, hogy a háztartások esetében rövid távon nincs jelentős gazdasági visszacsatolás. Valóban, rövid távon a háztartás által támasztott munkaerő-kínálat iránti kereslet nincs igazán jelentős hatással a háztartás fogyasztására. Ez részben a háztartás tartalékaival, részben a fogyasztáscentrikussággal magyarázható. A háztartást vezető családok nehezen tudják megváltoztatni fogyasztói szokásaikat, különösen akkor, ha tartalékaik lehetővé teszik egy ideig, hogy ezt ne is tegyék. Hosszabb távú változásokhoz természetesen a háztartás fogyasztásának is alkalmazkodnia kell. A továbbiakban a háztartás fogalmát szűkített (modellszerű) értelemben, mint tisztán fogyasztó szervezetet (keresleti oldal) fogjuk használni. Ez fogyasztáscentrikus, laza munkamegosztású, naturális belső elszámolású, nem expanzív, atomizált, rövid távon

2.1. - 15 nem visszacsatolt, elsődleges termelési tényezőket (munkaerő, föld, stb.) eladó és (fogyasztási) javakat vásároló gazdálkodó egység. Az egyébként nagyon fontos megtakarításoktól egyenlőre el fogunk tekinteni, azok majd a makroökonómiában kerülnek a figyelmünk középpontjába. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, ... ... hogy a háztartás a gazdaság legkisebb fogyasztói egysége. ... hogy a háztartások jellemzői: ♦ gazdálkodásuk fogyasztáscentrikus, ♦ belső folyamatai alapvetően naturálisak, ♦ bizonyosfokú munkamegosztás alakul ki tagjaik között, ♦ nem törekszenek terjeszkedésre, ♦ termelési tényezőt (munkaerőt stb.) adnak el, ♦ jövedelmük egy részét megtakarítják ... hogy a háztartás legfontosabb reálinputja a fogyasztási javak, pénzinputja a munkabérek, míg legfontosabb reáloutputja a munkaerő, pénzoutputja pedig a fogyasztási javak vásárlására kiadott pénz.

2.1. - 16 2.1.2.2. VÁLLALKOZÁS, VÁLLALAT A fogyasztó illetve háztartás mint gazdasági szereplő után vegyük nagyító alá a másik szereplőt a vállalatot. A vállalat sokkal fiatalabb szereplője a gazdaságnak, mint a család, illetve ennek a gazdasági kerete, a háztartás. A történelmi fejlődésnek egy sokkal későbbi stádiumában jelent meg, és csak a kapitalizmus kialakulásával vált a gazdaságban meghatározóvá. Egy olyan folyamat eredményeként jött létre, amelynek során a családokban még egységes önfenntartó, kulturális, rituális és gazdálkodási funkciók közül fokozatosan kiváltak bizonyos termelő tevékenységek és gazdasági, vállalati funkciók. Így a családtól, a törzstől, a tradicionális társadalmakra jellemző, zárt önellátó-szervezettől független, nyitott, dinamikus árutermelő, (kereskedő, szolgáltató, stb.) szervezet jött létre, először az üzleti vállalkozás, majd annak mai formája a vállalat. A fejlődés azonban lassabban és különböző fokozatokon keresztül ment végbe. Nézzük meg egy kicsit részletesebben e kifejezések mögötti tartalmi különbségeket! Vállalkozás

Gazdasági vállalkozás

A vállalkozás általában vett fogalma igen tág. Legáltalánosabban véve vállalkozásnak nevezhető az, ha egy személy vagy egy csoport valamilyen cél érdekében a rendelkezésére álló (nem feltétlenül tulajdonában levő) erőforrásokat mozgósít. Amennyiben az elérendő cél és a mozgósított erőforrások gazdasági természetűek, akkor beszélhetünk gazdasági vállalkozásról.

Ha például egy főiskolai hallgató elhatározza, hogy jelesre vizsgázik elméleti közgazdaságtanból, ezért beszerzi az összes ajánlott irodalmat, rendszeresen látogatja a foglalkozásokat, jegyzetel, lemond bizonyos elfoglaltságokról, hogy az idejét a közgazdaságtan tanulmányozására fordítsa – ez vállalkozás, de nem gazdasági. Ha egy család házépítésbe kezd, ezért pénzzé teszi minden nélkülözhető vagyontárgyát, hiteleket vesz fel, külön munkát vállal, a Az üzleti jellegű vál- rokonokból, jó barátokból kalákát szervez stb., akkor ez már lalkozás önfinanszíro- gazdasági vállalkozás. zó A gazdasági vállalkozásoknak az üzleti jellegű vállalkozás egy sajátos formája. Ennek célja nem egy egyszeri eredmény elérése (mint például a házépítés), hanem valamilyen folyamatos eredménysorozat fenntartása. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha az elért eredmények egy részét erőforrásként visszaforgatják a vállalkozásba. Ezt nyilván pozitív visszacsatolás. A modern vállalkozás outputja azonban csak nagyon ritkán egyezik naturális inputjával. Ezért a pozitív visszacsatolás csak úgy képzelhető el, ha a vállalkozás outputját pénzzé teszik, ez további inputvásárlást biztosít, stb. Tehát a visszacsatolás pénzfolyamatok révén valósul meg.

2.1. - 17 Pénzformában történik a bevételek és a költségek összevetése, a tevékenység eredményességének megállapítása, a kockázati lehetőségek mérlegelése, stb. Alapvető jellemzője az üzleti vállalkozásnak, hogy önfinanszírozó. Az üzleti vállalkozás a modern piacgazdaság egyik alappillére. Jellemző vonásainak megismerése igen fontos a vállalat működésének elemzése szempontjából. Melyek ezek a sajátos vonások? Az üzleti vállalkozást jellemzik azok a vállalkozói mozzanatok, amelyek a piacgazdaság feltételeivel adottak, s amelyek részben az önfinanszírozó jellegből is következnek: tevékenység, a) gazdálkodási felhasználását, kombinálását, működését biztosító döntések;

Vállalkozói mozzanatok

azaz az erőforrások szervező és szabályzó

b) célja a pénzjövedelem növelése, jellemzője a gazdasági racionalitás; c) a piac bizonytalansági és kockázati tényezőinek vállalása (ez A vállalat tágabb érbenne a „vállalkozás“). telmezése Tágabban értelmezve az ilyen üzleti vállalkozást nevezik vállalatnak. Ebben az értelemben tehát üzleti vállalkozássá, vállalattá válik az a gépkocsi, amellyel tulajdonosa taxizik. Bár eredetileg a tulajdonos háztartása szükségleteihez akart pénzt keresni, hamar rá kellett jönnie, hogy ez a cél másodlagossá válik. Mindenek előtt a benzinre, szervizre, felújításra kell megkeresnie a szükséges összeget, hiszen enélkül nem folytathatja tevékenységét. Vagyis az önfinanszírozás a vállalat legjellegzetesebb vonása. Klasszikus vállalatról beszélünk akkor, ha feltesszük, hogy A vállalat szűkebb érkülső kapcsolatait és információforrásait kizárólag a piac jelenti. telmezése Szűkebb értelemben a vállalat fogalma nem csak az önfinanszírozó folyamatos vállalkozást tételezi fel, hanem azt is, hogy gazdálkodása markánsan különbözik, elválik a háztartások naturális jellegű gazdálkodásától, azaz sajátos szervezeti felépítést is jelent. A vállalatban zajló folyamatok is kettős jellegűek, ahogyan a háztartásnál is láttuk: egyrészt reálfolyamatok (vagy szűkebben naturál folyamatok), másrészt pénzfolyamatok. A vállalat erőforrásokat, azaz munkaerőt, gépet, anyagot stb. szerez be az input piacról, ezek célszerű kombinálásával végzi a termékek előállítását. A vállalat végül javakat, szolgáltatásokat bocsát ki a termékek piacára. Az eladott javak fejében bevételre tesz szert, s ebből fizet a szükséges tényezőkért. A bevételek és a kiadások a reálfolyamatokkal ellentétese irányú pénzfolyamatok. (A beruházás, azaz egy épület, egy berendezés, egy gép üzembe állítása egyrészt műszaki munka,

2.1. - 18 ennyiben reálfolyamat, másrészt költekezés, azaz pénzügyi fizetési és nyilvántartási folyamat.) A vállalat két oldalról kapcsolódik be a piaci körforgásba: élénk output- és input-piaci kapcsolatrendszerrel kell rendelkeznie. A termékek piacán a vállalat eladó, ahol saját termékeinek vagy szolgáltatásainak kínálatával jelenik meg. Ugyanakkor vásárló a termelési tényezők piacán, amit a természetes erőforrások (föld piaca), a termeléssel létrehozott erőforrások (tőkejavak piaca), valamint a munkapiac (munkaerőpiac) és részben a pénzpiac (azaz az értékpapírok forgalma és a hitelforgalom) alkot. Nyilvánvaló, hogy e kettős piaci kötődés megmutatkozik a vállalati nyilvántartásban, a bevételek és a kiadások elszámolásában. A mikroökonómiai modellek többségében a vállalatot is „fekete doboz“-nak fogjuk fel, amelynek belső tagolódását, reálfolyamatait, emberi tényezőit nem ismerjük, nem Tulajdonosok, term- számszerűsítjük. Működését pusztán külső (input-output) reakcióin lés-irányítók, munka- keresztül értékeljük. A vállalatot tehát céltudatosan cselekvő, szerves vállalók egésznek tételezzük fel. A vállalatban mint szervezetben tevékenykedő személyek – a A vállalat termeléstulajdonosok a termelés-irányítók illetve a munkavállalók – centrikus, ... természetesen valamennyien azért vesznek részt a vállalat életében, ... szakosodásig mé- hogy személyes (családi) fogyasztásukat biztosítsák. Ez azonban a lyült munkamegosztá- vállalat működésében háttérbe szorul, alárendelődik a vállalat termelő tevékenységének – a vállalat gazdálkodása sa és ... termeléscentrikus. A vállalati gazdálkodást a szakosodásig elmélyült munkamegosztás jellemzi, amely strukturálja a vállalat szereplőit, akiknek feladatkörei alig vagy egyáltalán nem cserélhetők fel. Például nem jutna eszébe egy termelésirányítónak sem, hogy a forgácsoló üzem szakmunkásait - mondjuk, nagyszámú megbetegedés miatt – ideiglenesen a vállalat könyvelésének dolgozóival helyettesítse. Még azt is erősen megfontolná, hogy egy horizontális ... pénzügyi és szám- marógép mellé beosszon helyettesítőként egy esztergályost. viteli rendszere van, A vállalat belső folyamatait ugyanúgy a reál- és ... pénzfolyamatok kettőssége jellemzi, mint a külsőket. Minden tevékenységet és azok minden ráfordítását eredményét pénzértékben is nyilvántartják, ami az önfinanszírozás tényéből is következik. Ennek adekvát intézményi megjelenési formája a vállalat pénzügyi és számviteli rendszere, amely nem egyszerű segédeszköze a vállalati gazdálkodásnak, hanem elkerülhetetlen rész, amely nélkül a vállalat gazdálkodási folyamatai áttekinthetetlenekké és így ... expanzív irányíthatatlanokká válnának. A vállalati tevékenységre a sokoldalú terjeszkedési hajlam is jellemző. A vállalat növelni akarja eredményeit, emiatt gyakran növelni akarja outputjait, emiatt növelni akarja inputforrásait stb. A vállalati gazdálkodás expanzív, ami elsősorban azt jelenti, ha a

2.1. - 19 vállalatnak módjában van a piac valamely szeletét előnyösen meghódítani, akkor azt meg is teszi. A vállalat inputjait és outputjait a 2. táblázat foglalja össze. 2. táblázat input reálfolyamatok

– termelési tényezők árbevétele

output – késztermékek

– természetbeni – fogyasztási javak a vállalat szociális juttatások szociális intézményei számára stb. stb. pénzfolyamatok – a késztermékek árbvétele – a természetbeni tényezők költsége – dotációk – adók – a természetbeni szociális juttatások térítési díjai – a vállalat szociális intézményeinek költségei, stb. stb.

Mint a háztartás esetében, a vállalat tevékenységei sem mindig adekvátak a vállalat alapirányultságával. Míg egyes fogyasztáscentrikus háztartások piacra is termelnek, addig több vállalat tart fenn fogyasztói jellegű szociális intézményeket (óvoda, üdülő, orvosi rendelő stb.). Azonban ez sem jellemző, még kevésbé meghatározó, így ebben a táblázatban is az első sorok a döntőek (a termelési tényezők és a késztermékek, illetve azok ellenértékei)

2.1. - 20 A vállalatok termeléscentrikussága következtében itt erős pozitív visszacsatolás tapasztalható már rövid távon is. Ha a vállalat növelni tudja késztermék-értékesítését, szinte azonnal növeli inputkeresletét, értékesítési nehézségek viszont gyors inputkeresletcsökkenést vonnak maguk után. A továbbiakban a vállalatnak is ezt a leszűkített (modellszerű) értelmezését fogjuk használni, azaz eltekintünk a fogyasztói jellegű szociális intézményeitől, és mint termeléscentrikus, szakosodásig elmélyült munkamegosztású, pénzügyi és számviteli rendszerrel rendelkező, expanzív, más vállalatokkal gazdasági kapcsolatban álló, erősen visszacsatolt, termelési tényezőket vásárló és (fogyasztási és beruházási) javakat eladó gazdálkodó egységet értünk rajta. A vállalatok saját céljaikat akarják elérni, ezért jönnek létre és tevékenységük társadalmi igényeket elégít ki (jól-rosszul), ezért A vállalatok saját cél- (és ennyiben) maradhatnak fenn. jaik elérésére jönnek E kettőségnek megfelelően kell megvizsgálni a vállalatok létre és külső elvárábelső célrendszerét és a fennmaradásuk külső feltételrendszerét. sok teljesítésével maA vállalatok belső célrendszere radhatnak fenn A közgazdaságtan több évszázados feltételezése, hogy a vállalat (a vállalkozó) kizárólagos vagy elsődleges célja a profit elérése, növelése. A profit kifejezés használata során egyenlőre elégedjünk meg az egyik legegyszerűbb fogalommal: profit = bevétel – költség Még így is bonyolult a válaszadás az alapvető célt illetően. Vajon a vállalat a profitrátát, azaz a befektetett tőkéjéhez viszonyított profit arányát, vagy a profittömeget, esetleg az előbbi kettő helyett az árbevétel összegét maximalizálja-e. Mint majd látni fogjuk, ez mind a matematikai modellekben, mind a tényleges vállalati és piaci viselkedésben lényegesen eltérő következtetéseket eredményez. A rövid és hosszú távú célok ellentmondása is jellemzője a vállalatnak. Rövid vagy hosszú távon kívánja-e maximalizálni a profitját a vállalat? A kétféle cél gyakorta igen eltérő viselkedést igényel. Ez a viselkedés nagymértékben függ a vállalat típusától, méretétől, környezetétől, stb. Manapság többnyire azt szokás inkább feltételezni, hogy a hosszú távú profitszempontok szerint cselekednek a vállalatok. A hosszú távú profitmaximalizálással kapcsolatos az is, hogy a vállalat a tartós fennmaradás célját tartja elsődlegesnek, átmenetileg csekély profittal is megelégszik. Ez utóbbinak oka lehet a piaci részesedés, a piaci pozíciók megtartásának célja. (Ez

2.1. - 21 termékének százalékos részesedése valamely fontos piacon mért forgalomban.) Sajátos domináns cél lehet a vezetők személyes érdekeltsége valamely piaci termék, piac vagy jövedelem vonatkozásában. A felsorolt cél bármelyike válhat kiemelt jelentőségűvé – egy-egy üzleti akcióval kapcsolatban, egy rövidebb periódusban vagy a vállalat életpályájának valamely kritikus időszakában. Például, ha egy új termékről kiderül, hogy gyorsan növekvő kereslet várható iránta, akkor a vállalat a fizikai és pénzügyi erőforrások megszerzését és a növekedési célt helyezi előtérbe, mert ezzel remélheti, hogy automatikusan javulnak piaci pozíciói, nő a profitja, és nem kerül veszélybe a tartós fennmaradása sem. Mindezek alapján látható, hogy a vállalatok nem igazán jellemezhetők egyetlen céllal – a profitmaximalizálással – annak ellenére, hogy a vállalatmodellek (így az általunk tárgyaltak is) gyakran élnek ezzel a feltevéssel. Egész célrendszer állítható fel működésük értelmezésével. Az egész témakör azért válik nehéz elméleti és gyakorlati problémává, mert az egyes részcélok a vállalati szereplők eltérő érdekeihez kapcsolódnak. Egy sikeresen, problémamentesen működő vállalat esetében ezek az érdekeltérések egyszerű kompromisszumokkal kezelhetők, így a célrendszer elemei is viszonylag könnyen összhangba hozhatók. Mihelyt azonban nehézségek lépnek fel a vállalat külső kapcsolataiban, a belső érdekellentétek kiéleződhetnek, és a célrendszer egyes elemei A vállalat alapvető ellentmondásba kerülhetnek egymással. célja a pénzügyi eredMelyek tehát azok a célok, amelyek szerint egy-egy vállalat ményesség, amelynek formái: belső célrendszere kialakul? ♦ brutto érdekeltség; A tulajdonosok a pénzügyi eredményességben érdekeltek, ♦ netto nyereségtös mivel övék a döntő szó, azért ez egyben a vállalat legalapvetőbb meg érdekeltség; célja is. Ennek változatai függenek a vállalat piaci helyzetétől: ♦ profitráta érdekel1. Olyan vállalat, amely súlyos likviditási (fizetőképességi) tség; gondokkal küszködik, ezeken a gondjain akar segíteni, ♦ vagyonérdekeltség amilyen gyorsan csak tud. Ezért az azonnali minél nagyobb bruttó árbevételben érdekelt. Ez egy igen rövid távú cél, amely ha meghiúsul, az a vállalat csődjét okozhatja. 2. A bizonytalan feltételek között működő vállalat, amely nem tudhatja, hogy mit hoz a holnap, a maximális tiszta nyereségtömegben (profittömegben) érdekelt, mivel készen áll arra, hogy bármikor felszámoljon, és a nyereséget más tevékenységbe mentse át. Az ilyen, némileg kalandor vállalatok az egyszeri kiugróan magas nyereségért hajlandók mindent „egy lapra feltenni“. nyilván ez sem lehet hosszú távú stratégia.

2.1. - 22 3. A kiszámítható környezetben tevékenykedő, de a környezetre kevés hatást gyakorolni tudó vállalata hatékony tőkebefektetésben, az egységnyi befektetésre jutó maximális profitban érdekelt, azaz megfontoltan alkalmazkodik a mindenkori környezetéhez, hosszabb távon biztosítva a magas jövedelmezőséget, ám mindenkor készen állva arra, hogy ha más területen magasabb ez a mutató, akkor a tőke oda távozzon. Az a vállalat, amely nagy mértékben ura saját környezetének, A pénzügyi eredmé- 4. nyesség főleg a tulaj- megszerzett jövedelmét ebbe a környezetbe forgatja vissza, egyszerre több területre befektetve és így biztosítja az alacsony kockázattal donosok érdeke párosuló magas hatékonyságot. Ez a hosszú távú vagyonérdekeltség A vállalat tartós fenn- esete. maradása a termelésMint említettük, a pénzügyi eredményesség főképpen a irányítók érdeke vállalat tulajdonos(ai)nak az érdeke, akik azért alapították vagy szerezték meg a vállalatot, mert vagyonuk jövedelmező formáját A munkavállalók a látták benne. magas jövedelemben A vállalat tartós fennmaradása csak addig célja a tulajdoés a jó munkahelyi nos(ok)nak, amíg az összhangban van az előző céllal. Egy feltételekben érdekelveszteséges vállalat fennmaradása nem kívánatos számukra. tek Másképpen látják ezt a termelésirányítók (menedzserek) és a munkavállalók. A munkavállalók akkor érdekeltek a veszteséges vállalat fennmaradásában, ha a vállalat megszűnése nekik elhelyezkedési problémát okoz, egyébként nem nagyon ragaszkodnak hozzá, hiszen a veszteséges vállalatnál valószínűleg alacsony a munkabér és rosszak a munkakörülmények. A vállalat túlélésében leginkább a menedzserek érdekeltek, hiszen egyrészt ők azok, akiket leginkább fűtenek a szakmai ambíciók, akik a vállalat talpra állításával, felfuttatásával saját További vállalati cérátermettségüket tudnák bizonyítani, másrészt amíg egy lok munkavállaló újraelhelyezkedési esélyeit alig rontja az, hogy egy csődbe ment vállalat dolgozója volt, addig egy menedzser számára ez végzetes ajánlólevél lehet. A túlélés (tartós fennmaradás) célja kiegészül egy sor, egymásnak is alárendelt, alkalmanként ellentmondó alcéllal. ♦ növekedés, fejlődés – a vállalat expanziós jellegének kifejeződése. A vállalat mindenekelőtt a minél nagyobb piaci részesedésre törekszik; ♦ a piaci pozíciók megtartása, javítása – régi igazság, hogy a piaci pozíciókat könnyű elveszteni, de nehéz visszaszerezni. A jó pozíciók megtartása, javítása érdekében a vállalat bizonyos ideig még a pénzügyi eredményességről is hajlandó lemondani. Persze hosszú távon az a jó piaci pozíció, amelyik pénzügyileg eredményes;

2.1. - 23 ♦ innováció és a termelékenység fokozása – a hatékony növekedés fő forrásai a piaci pozíciók megtartásának, javításának fontos eszközei; ♦ a likviditás megőrzése – rövidebb időszakban a vállalat egyéb céljai érdekében hajlandó a fizetőképességét gyengíteni, de hosszabb távon a likviditási problémák a vállalat működésképtelenségéhez vezethetnek; ♦ a vállalat image-ának (arculatának) és goodwill-jének (jóhírének) erősítése – az első cél, hogy a vállalat társadalmilag ismert legyen, de a jó oldaláról kell, hogy ismerjék, mert céljait csak így érheti el. A két fogalom semmi esetre sem azonos. Színészek és politikusok úgy tartják, hogy mindegy, mit írnak róluk, csak írjanak (image) – ez bizonyos mértékig a vállalatokra is igaz; ♦ a vállalat rendelkezésére álló erőforrások bővítése – a növekedéshez, a jobb piaci pozíciók eléréséhez a vállalat igyekszik a megfelelő inputtényezőket is megszerezni. Amikor a vállalatmodellek a vállalat domináns céljaként általában a profitmaximalizálást emelik ki, akkor egyrészt abból indulnak ki, hogy a vállalat sorsát mindenekelőtt a tulajdonos határozza meg, és az ő érdekeit ez a cél fejezi ki legjobban, másrészt ennek a célrendszernek az összefüggő, hierarchikus jellegére hivatkoznak, ahol végső soron minden alcél teljesül, ha a vállalat tartósan nyereséges és az alcélok teljesülése is elősegíti a nyereség termelését – hosszú távon. Vannak olyan közgazdászok, akik ellenzik ezt a felfogást, és/vagy azt állítják, hogy a modern nagyvállalat tényleges irányítói nem a tulajdonosok, hanem a menedzserek, azonkívül a célrendszer szerkezetében nem a hierarchikus összefüggésekre, hanem a belső ellentmondásokra helyezik a hangsúlyt. A vállalati célrendszert figyelembe véve természetesen helytelen a profitot a vállalat kizárólagos céljának tekinteni, de a célrendszer elemeinek szoros összefüggése miatt az is nyilvánvaló, hogy hosszabb távon a profitrealizálás nélkülözhetetlen feltétel szinte valamennyi célrendszer elem teljesüléséhez. Más oldalról az is egyértelmű, hogy a célrendszer egyes elemeinek teljesülése egyben profitgyarapodásban is lecsapódik. A nagyobb piaci részesedés a piac feletti jobb áttekintés és ellenőrzés révén például előbb-utóbb javítja a profitszerzés lehetőségeit is. A profit ennyiben domináns cél. Mindkét felfogásnak van igazságtartalma. Egy gyakorlati megjegyzést kell azonban tennünk. A korszerű társadalmi formákban a tulajdonosok és a menedzserek személyileg elválnak egymástól. Ennek célszerűsége a vállalati célrendszer fenti elemzéséből is kitűnik. Ha a tulajdonos egyben

2.1. - 24 menedzser is, akkor kritikus helyzetekben könnyen hozhat helytelen döntést. „Tulajdonos lelke“ túlságosan gyorsan válna meg időlegesen veszteségessé vált vállalatától, „menedzser lelke“ viszont túl sokáig kísérletezne a megmenthetetlenné vált vállalat megmentésével is. A személyi szétválás egészséges kompromisszum- kényszerével megóvhatja a vállalatot mindkét szélsőséges döntéstől. A vállalattal szembeni külső elvárások rendszere Mielőtt rátérnénk a vállalati működés külső feltételrendszerének vizsgálatára, ki kell térnünk a harmadik meghatározó gazdálkodási szféra, a gazdálkodó állam rövid jellemzésére. Ez a „szereplő“ mint már jeleztük, minőségileg más, mint az eddig tárgyaltak. 2.1.2.3. A GAZDÁLKODÓ ÁLLAM

Az állam funkciói

Az állam gazdasági szerepének elsősorban a makrofolyamatok befolyásolásában van jelentősége. Ezekkel a kérdésekkel a makroökonómia tárgyalásakor fogunk részletesen foglalkozni. Azonban a mikroökonómiában is vannak olyan területek (témák), amelyek esetén a piaci mechanizmusok nem biztosítják a hatékonyságot, a piac „kudarcot vall“ s ezért az állam mikroökonómiai beavatkozása is elkerülhetetlen. Ilyen jellegzetes gazdasági tevékenység a monopolizálódás. Ezen kívül, két sajátos jelenségi kör tartozik ide. Egyik: az ú. n. externália, azaz „külső hatás“, amilyen például a környezetszennyezés. A másik a csak közösen fogyasztható közjavak. Itt most csak jelezzük, hogy az állami gazdálkodás a közgazdaságtan egyik különleges területe. Az állami gazdálkodás ugyanis sem nem fogyasztás-, sem nem termeléscentrikus. Az államnak a társadalmi munkamegosztásban hármas funkciót kell ellátnia: ♦ közhatalmi funkció – amikor az állam az elfogadott közrend védelmében törvényeket (mindenkire kötelező előírásokat ) alkot és azok betartatására akár erőszakot is alkalmazhat; ♦ gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció – amikor az állam az helyzetéből adódó átlátásával, érdekek felettiségével mintegy a döntőbíró és a karmester szerepeit játsza; ♦ köztulajdonosi funkció – amikor az állam közvetlenül birtokolva vonja ki a közérdekű javakat az egyesek, vagy nagyobb csoportok magántulajdonából. Nem mindegy, hogy az állam melyik funkciójával milyen mértékig van jelen a gazdaságban. Ez a koordinációs mechanizmusok kérdésével áll szoros összefüggésben. Az állam alapvető feladata a sokféle érdektől tagolt civil társadalom koordinálása. Domináns szerepe a modern társadalmakban csak a piaci és a bürokratikus koordinációk közül valamelyiknek lehet, bár egyik sem szorítja ki

2.1. - 25 teljesen a másikat. Akármelyik dominál is, a másik szükségszerűen kiegészíti. Természetesen a konkrét gazdasági rendszerektől függően. Az állam a fent említett funkciói közül melyikkel melyik koordinációban hogyan van jelen? A piaci koordinációban az állam jellegzetes funkciója a közhatalmi, ahogyan Adam Smith megállapítására alkalmazva mondta F. Lassale: „az éjjeli őr“ szerepe. A civil társadalom gazdálkodó szubjektumai (elsősorban a háztartások és a vállalatok) a társadalmi munkamegosztás keretében keresett és kínált javaikat és szolgáltatásaikat a piacon cserélik ki, ahol a reálfolyamatokat minden esetben pénzfolyamatok ellentételezik, azaz kapcsolatai teljesen monetarizáltak. A szereplők (amennyiben az állam is megjelenik mint piaci résztvevő – eladó vagy vevő – úgy ő is) egymással mellérendeltségi viszonyban vannak. A bürokratikus koordináció hierarchikus struktúrát jelent, ahol a civil társadalom alárendelt viszonyban van az állami bürokráciával szemben. Ebben a koordinációs mechanizmusban az állam a gazdaságszervező, érdekegyeztető funkciója kerül előtérbe. Az állam bürokratikus eszközökkel elszakítja a reálfolyamatokat a pénzfolyamatoktól és az információs folyamatoktól, a kapcsolatokat bürokratizálja, demonetarizálja. Nem csak saját kapcsolatait a civil gazdaság szereplőivel, de azok egymás közötti – piaci jellegű – kapcsolatait is, közvetlenül beavatkozva azokba. Az állam köztulajdonosi funkciója országonként, régiónként változó. Nyugat-Európában viszonylag jelentős az állami tulajdon részaránya, a közművek, vasutak stb. általában állami tulajdonban vannak, illetve jelentős (esetenként döntő) az állami tulajdonrészesedés. Az USA-ban viszont az állami tulajdon aránya igen csekély, például a vasutak is kezdettől fogva magánkézben vannak. A tervgazdálkodást folytató országokban az állami tulajdon államigazgatási tulajdon formájában domináns vagy kizárólagos volt, így az állam köztulajdonosi funkciója mintegy magába olvasztotta a másik két funkciót. Meg kell még említeni, hogy a gazdaságban az eddig felsoroltakon túl más szereplők is jelen vannak. Ilyenek a vállalati elvek szerint működő, ám lényegét tekintve inkább fogyasztói szervezetként megjelenő oktatási, kulturális, egészségügyi stb. közintézmények, az államhoz némileg hasonló, de sokkal korlátozottabb funkciókkal rendelkező regionális és egyéb önkormányzatok. Ezek közgazdasági kutatása rendkívül tanulságos és időszerű. Szűkre szabott anyagunkból e kérdéskört mégis ki kell hagynunk, már csak azért is, mert az ezirányú kutatások m ég nagyon kezdeti stádiumban vannak.

Most pedig visszatérünk fenti megkezdett témánkhoz.

2.1. - 26 A vállalatokkal szem- A vállalatokkal szembeni külső elvárások rendszere (folytatás) beni külső elvárások A koordinációs mechanizmusok fenti elemzését is figyelembe véve e rendszer a következő képen fejthető ki:

Általános társadalmi elvárások

Az állam által közvetített elvárások

A piac által közvetített elvárások

A civil társadalom (munkavállalói, fogyasztói, környezetvédelmi stb szervezetek) elvárásai 2.1.2. ábra A vállalatokkal szembeni külső elvárások

A társadalom elvárásai

A társadalom a vállalatokat, mint a társadalmi termelő folyamat alapegységeit fogadja el, akiktől elvárja, hogy: biztosítsanak teret a munkaerő és a többi termelési ♦ tényezők termelő egyesítéséhez; ♦

a ráfordítható eszközöket alakítsák át kibocsátásokká;

♦

tegyék ezt gazdaságilag racionálisan, hatékonyan;

♦ ki;

a kibocsátások a valós társadalmi szükségleteket elégítsék

♦ a termelés folyamán ne csak fogyasszák, de termeljék is újra a társadalmi vagyont.

Az állam elvárásai

Természetesen a társadalom közvetlenül nem képes ezeket az elvárásokat érvényre juttatni, éppen azért van szükség azokra a koordinációs mechanizmusokra, amelyeket megismertünk az Alapfogalmak című részben. Történelmi példák és utópisztikus elképzelések mutatják azt, hogy elképzelhető ezeknek az elvárásoknak bizonyos feltételek között az agresszív illetve etikai koordináción keresztül való érvényesítése, de realitása a jelenlegi, azaz a mai modern piacgazdasági (vegyes gazdasági) viszonyok között csak a bürokratikus és a piaci koordináció egymást kiegészítő mechanizmusán keresztüli közvetítésnek van. Ennek megfelelően a vállalatoknak közvetlenül az állami-bürokratikus és a piaci elvárásoknak kell megfelelniük. Az állam elvárása, hogy ♦

tartsák be a törvények és jogszabályok előírásait;

♦

alkalmazkodjanak a gazdaságirányítási szabályozókhoz;

♦

alkalmanként hajtsanak végre közvetlen utasításokat.

2.1. - 27 Az állam ezeket az elvárásokat közvetlen vagy közvetett szankciókkal tartatja be. A közvetlen szankciók a „tilt-kötelez“ típusú intézkedéseket jelentik, vagyis a vállalatoknak megtiltanak bizonyos akciókat, míg mások végrehajtására kötelezik őket. A közvetett szankciók esetén a vállalat azt teszi, amit jónak lát, de az állam az elvárásaihoz közelítő megoldásokat támogatja, „jutalmazza“, az elvárásaitól eltérő megoldásokat az eltérés mértékében „bünteti“. A vállalat maga döntheti el, hogy a tevékenységének közvetlen eredményei valamint a „jutalom“ és a „büntetés“ milyen kombinációja a legkedvezőbb számára. Mintegy gazdálkodhat az állami beavatkozással. A piaci elvárások úgy jelentkeznek, hogy az a vállalat, A piac elvárásai amelyik sikeresen alkalmazkodik hozzájuk, az fennmarad, amelyik rosszul – az elbukik, csődbe megy. A piacon a vállalatnak a kereslet-kínálat viszonyokhoz, valamint az adott piac versenymechanizmusához kell alkalmazkodnia AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy. hogyan alakult ki a vállalat, a modern piacgazdaság e fontos pillére; ... hogy, mi a különbség a vállalkozás, a gazdasági vállalkozás, az üzleti vállalkozás illetve vállalat között; ... hogy, milyen sajátos – a háztartáséitől eltérő – vonásai vannak a vállalatnak; ... hogy, a vállalat reálinputja a termelési tényezők, pénzinputja az árbevétele, míg reáloutputját a késztermékei, pénzoutputját pedig a termelési tényezők vásárlásának kiadásai jelentik; ... hogy, a vállalat domináns célja –a profit növelése – mellett milyen más célok, sőt egész célrendszer határozza meg a vállalat működését; ... hogy, melyek azok az általános társadalmi elvárások, amelyek a vállalati működés külső feltételrendszerét alkotják és amelyek a piacon keresztül (piaci koordináció), illetve az állam intézkedésein keresztül (bürokratikus koordináció) jutnak el a vállalatokhoz. ... hogy, melyek a mikroökonómia azon területei, témái, amelyek szükségessé teszik, hogy az állam mikroökonómiai döntéseivel beavatkozzon.

2.1. - 28 2.1.2.4. A GAZDASÁG SZEREPLŐINEK EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYA A gazdaság most megismert szereplői közül a háztartás és a vállalat kölcsönös viszonyban állnak egymással. Ami az egyiknek input, az a másiknak output. Az állam, illetve az éppen csak jelzett szereplők (közintézmények, önkormányzatok) „reál“ outputja sajátos, nem gazdasági szolgáltatásokból áll, amikkel a közjavak tárgyalásakor fogunk részletesebben foglalkozni. Ezeknél az outputoknál nem lehet pontosan megmutatni, kinek szolgálnak inputként, mert azok „mindenkiéi“. A többi szereplő reáloutputjai és minden szereplő pénzoutputjai azonban valóban megjelennek valakinél inputként. Ezt ábrázoljuk összefoglalásképpen vázlatosan a 3. táblázaton. 3. táblázat A gazdaság szereplői kölcsönös kapcsolatokban állnak egymással

Háztartás, közintézmény

Vállalat

Állam, önkormányzat

Háztartás, közintézmény

-

(R) Munkaerő

(P) Adó

(P) Fogyasztási cikkek ára

(R) Közszolgálati juttatások

Vállalat

(R) Fogyasztási cikkek

(R) Újra termelhető tőkejavak

(R) Közjavak

(P) Munkabér

(P) Adók

(P) Újra termelhető tőkejavak ára Állam, önkormányzat

(P) Szociális juttatások

(P) Dotáció

(P) Költségvetési . egyenleg

A (P) jelzés a pénz-, az (R) jelzés reálfolyamatokat jelent

A táblázatban a sorok jelentik az outputokat, az oszlopok az inputokat. (Az ilyen típusú táblázatokat a közgazdaságtani kutatásokban széles körben alkalmazzák. Szokták input-output táblázatnak, sakktábla modellnek nevezni. Hasonló szerkezetű az ökonometriai elemzésekben igen nagy szerepet játszó ágazati kapcsolatok mérlege, az ÁKM is.) AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy a két gazdasági szereplő, a háztartás és a vállalat kölcsönös kapcsolatban vannak egymással. Ami az egyiknek input, az a másiknak output. ... hogy, az állam és egyéb szereplők (önkormányzatok, közintézmények) outputja sajátos, nem követhető nyomon, hogy hova kerül inputként, mert az „mindenkié“.

2.1. - 29

ÖSSZEFOGLALÁS 1. A mikroökonómia a gazdasági folyamatokat azok szereplőinek individuális tevékenységein keresztül vizsgálja, a részek elemzésével közelíti meg a gazdasági valóság egészét. 2. A gazdaság legkisebb (legegyszerűbb) fogyasztó egysége, szereplője a háztartás. Az egyének a háztartások részeiként vesznek részt a gazdaság életében. A család más tudomány (szociológia) kategóriája. Egy család vezethet több háztartást és több család is vezethet egy közös háztartást. 3. A háztartás fogyasztáscentrikus, naturális, zárt gazdasági egység. Legfontosabb reálinputját a fogyasztási javak, pénzinputját a munkajövedelmek jelentik. Legfontosabb reáloutputja a munkaerő-kínálat, pénzoutputja a fogyasztási javak vásárlására fordított pénzkiadások. Az outputok és az inputok között nincs közvetlen, rövidtávú visszacsatolás. 4. A vállalat önfinanszírozó, üzletszerű vállalkozás, mely termeléscentrikus, monetarizált, expanzív gazdasági egység. Reálinputja a termelési tényezőket tartalmazza, pénzinputja az árbevétele. Reáloutputja a késztermékkínálata, pénzoutputja az inputkiadások. Az outputok és az inputok között szoros visszacsatolás van. 5. A vállalat legfontosabb belső célja a megfelelő pénzügyi eredmény elérése. Ennek tartalma függ a vállalat mindenkori gazdasági helyzetétől. A vállalat működését azonban egész célrendszer jellemzi, amely magában foglalja a rövid és hosszú távú célokat, a különböző szintű vezetők és érdekeltek szempontjait, a túlélést, illetve a fejlődést biztosító célokat. 6. A vállalattal szembeni külső elvárásokat a társadalom támasztja. Ez a vállalatokhoz a piacon keresztül (piaci koordináció), illetve az állam intézkedésein keresztül (bürokratikus koordináció) jut el.

2.1. - 30 FELADATLAP I.Fogalmak (rövid definíciók) 1. Mikroökonómia

2. Háztartás

3. Input

4. Üzleti vállalkozás

5. Innováció

II. Igaz – Hamis (Válaszát indokolja!) 1. A mikroökonómia csak az elkülönült gazdasági szereplők individuális tevékenységét vizsgálja.

2. A háztartás terjeszkedésre törekszik.

3. A rövid és hosszú távú célok ellentmondása jellemzője a vállalatnak.

2.1. - 31

4. A modern nagyvállalat tényleges irányítói nem a tulajdonosok, hanem a menedzserek.

5. A piaci koordinációban az állam jellegzetes funkciója a közhatalmi funkció.

III. Válaszoljon röviden az alábbi kérdésekre! 1. Mit jelent a szükségletek szocializáltsága?

2. Mi a háztartás legfontosabb reálinputja, reáloutputja, pénzinputja és pénzoutputja?

3. Mi a vállalat alapvető célja?

4. Mi a kapcsolat a vállalat célja és társadalmi szerepe között?

5. Milyen eszközökkel tartatja be az állam a vállalatokkal szembeni elvárásokat?

2.2. - 1

2.2 A FOGYASZTÓI KERESLET ELMÉLETE 2.2.1. A KERESLET ÉS A KERESETT MENNYISÉG 2.2.1.1. A FOGYASZTÓI JÖVEDELEM ÉS A KERESLET 2.2.1.2. AZ ÁRAK ÉS A FOGYASZTÓI KERESLET 2.2.2. A FOGYASZTÓI MODELLEK 2.2.2.1. A HASZNOSSÁG KARDINÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE - A HATÁRHASZON ELMÉLET 2.2.2.2. A HASZNOSSÁG ORDINÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE - A FOGYASZTÓI PREFERENCIÁKRA ÉPÜLŐ MODELL 2.2.2.2.1. A MODELL FELTÉTELRENDSZERE 2.2.2.2.2. A FOGYASZTÓI PREFERENCIARENDEZÉS AXIÓMÁI - KÖZÖMBÖSSÉGI GÖRBÉK 2.2.2.2.2.1. A KÜLÖNLEGES GÖRBÉK

ALAKÚ

KÖZÖMBÖSSÉGI

2.2.2.2.3. A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENES 2.2.2.2.3.1. AZ ÁRVÁLTOZÁSOK HATÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENESRE 2.2.2.2.3.2. A JÖVEDELEMVÁLTOZÁS HATÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENESRE 2.2.2.2.4. A RACIONÁLIS VÁSÁRLÁS PONTJA 2.2.2.2.4.1. A JÖVEDELEM ÖSSZEHASONLÍTÓ STATIKÁJA .- AZ OPTIMÁLIS FOGYASZTÓI KOSÁR VÁLTOZÁSA A JÖVEDELEMVÁLTOZÁS KÖVETKEZMÉNYEKÉNT 2.2.2.2.4.2. AZ ÁRAK ÖSSZEHASONLÍTÓ STATIKÁJA - AZ OPTIMÁLIS FOGYASZTÓI KOSÁR VÁLTOZÁSA AZ ÁRAK VÁLTOZÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEKÉNT 2.2.4. A PIACI KERESLET 2.2.4.1. A FOGYASZTÓI TÖBBLET

2.2. - 2

FOGALMAK, MEGHATÁROZÁSOK

Keresett mennyiség - a javaknak, szolgáltatásoknak azon mennyisége, amelyet a vásárlók adott ár mellett képesek és hajlandók megvásárolni Reáljövedelem - a nomináljövedelem vásárlóereje, azt fejezi ki, hogy mennyi árut tudunk a nomináljövedelemből (pénzjövedelemből) megvásárolni. A reáljövedelem százalékos változása = a nomináljövedelem százalékos változása mínusz az árszínvonal százalékos változása. Engel görbe - a fogyasztó jövedelme és egy adott jószág megvásárolt mennyisége közötti viszonyt mutatja változatlan piaci termékárak mellett. Meredeksége megmutatja, hogy egységnyi jövedelem változás mennyivel változtatja meg adott ár mellett a keresett mennyiséget. Normál jószágok - amelyek jövedelemrugalmassági együtthatója pozitív, vagyis azok amelyekből a fogyasztó növekvő (csökkenő) jövedelem mellett többet (kevesebbet) vásárol. Inferior vagy alárendelt jószágok - amelyek jövedelemrugalmassági együtthatója negatív, azaz ha nő (csökken) a fogyasztó jövedelme csökken (nő) e termékekből a vásárlása. A fogyasztók vásárlóereje - a fogyasztók fizetőképes szükséglete, az a jószághalmaz, amit adott pénzjövedelemből, adott áron meg tudnak és akarnak vásárolni. A fizetőképes szükséglet, a fogyasztók vásárlóképessége, ami az adott pénzjövedelemből, adott időben megvásárolható jószágkombinációk halmaza. Ez a fogalom a mikroökonómiában azonos a reáljövedelemmel. A szükségletek közül a fizetőképes szükséglet jelent közvetlen piaci tényezőt. Kardinális megközelítés - a hasznosság kardinális megközelítésében azt feltételezzük, hogy a fogyasztók pontosan meg tudják mondani, mekkora hasznot képvisel számukra egy adott jószág. Ordinális hasznosság - a hasznosság ordinális megközelítése azt jelenti, hogy feltételezésünk szerint a fogyasztó a különböző fogyasztói kosarakat (jószágkombinációkat) sorrendbe tudja állítani aszerint, hogy azok egymáshoz képest nagyobb, kisebb vagy egyenlő mértékű szükséglet-kielégülést. Preferenciarendezés - a jószágkombinációk (fogyasztói kosarak) összehasonlítása hasznosságuk szerint. Teljes haszon (TU) - tartalma egy függvényszerű kapcsolatban fejezhető ki, amely megmutatja, hogy adott

2.2. - 3 mennyiségű termék, vagy szolgáltatás elfogyasztása mekkora hasznosságérzetet jelent a fogyasztó számára. Telítettségi pont - egy jószág azon mennyisége, amelynél a fogyasztó teljesen kielégítette az adott szükségletet, a mennyiség további növekedésével az összhaszon nem nő tovább. Határhaszon (MU) - megmutatja, hogy mekkora pótlólagos hasznosságot jelent a fogyasztónak egy pótlólagos jószágegység elfogyasztása Csökkenő határhaszon elve (Gossen I. törvénye) - az egymást követő pótlólagos jószágegységek elfogyasztásakor a teljes haszon növekménye csökken. Haszon- (előny-)kiegyenlítődés elve (Gossen II. törvénye) a helyzetét optimalizálni igyekvő fogyasztó mindaddig növelheti összhasznát, ameddig fogyasztási szerkezetének átrendezése során nyert haszna meghaladja feláldozott hasznának mértékét. Optimális helyzetben az előnyök, így a nyert és a feláldozott hasznok kiegyenlítődnek. Optimális fogyasztói kosár a kardinális modellben - a fogyasztó adott jövedelmét akkor költi el optimálisan, ha az utolsó áregység által nyerhető határhaszon bármely termékre vonatkozóan azonos, és ez egyenlő a rendelkezésre álló pénzjövedelem egy egységének határhasznával. A piac modellje statikus - modellünkben véges és állandó számú jószágfajtával és minőséggel dolgozunk, eltekintünk a technikai haladástól A piac modellje homogén - az áruk egy csoportját akkor tekintjük közgazdaságilag homogénnek, ha a csoportban lévő áruk tökéletesen (a fogyasztás minden vonatkozásában) helyettesítik egymást. A piac modellje folytonos - minden jószágfajta tetszőlegesen osztható és összevonható termék, azaz akármilyen nem negatív valós mennyiségben megjelenhet a piacon. Fogyasztói tér - az n jószágot megjelenítő statikus, homogén és folytonos piacmodell neve terméktér vagy fogyasztói tér - egy n dimenziós lineáris tér pozitív ortánsával ábrázolható. Fogyasztói kosár (jószágkombináció) - a fogyasztói tér egy pontja, az n jószág mindegyikéből tartalmaz egy nem negatív mennyiséget. Egy n komponensű nem negatív vektor ábrázolja. Racionálisan viselkedő fogyasztó - az az egyén, aki a korlátozó feltételek (szűkösség = jövedelmi korlát) figyelembevételével a hasznosság maximalizálására törekszik.

2.2. - 4 Fogyasztói preferencia - a fogyasztó egy adott tartalmú fogyasztói kosarat többre becsül, kívánatosabbnak tart a másiknál ha módjában állna, ezt szerezné meg. A teljesség axiómája - azt feltételezi, hogy a fogyasztó képes bármely két fogyasztói kosárral kapcsolatban meghatározni preferenciáját (valamelyiket preferálja a másikkal szemben, vagy a két kosár közömbös számára) A reflexivitás axiómája - a fogyasztó két azonos tartalmú fogyasztói kosarat mindig közömbösnek tart. Egy kosár önmagával azonos tartalmú, tehát önmagával közömbös. A tranzitivitás (következetesség) axiómája - ha a fogyasztó az A kosarat preferálja B kosárral szemben és B kosarat preferálja C kosárral szemben, akkor A kosarat is preferálja C kosárral szemben. Dominancia - az egyik kosár dominálja a másik kosarat, ha semmilyen jószágból nincs benne kevesebb, de legalább egyből több van. A dominancia axiómája - a fogyasztó a domináló kosarat preferálja a dominált kosárral szemben. Az átlag preferálásának axiómája - ha a fogyasztó számára két kosár közömbös, akkor velük szemben bármely valódi súlyozott átlagukat (konvex lineáris kombinációjukat) preferálni fogja. Közömbösségi felület (két termékes modellben - görbe) azon fogyasztói kosarak összessége a terméktérben, amelyek a fogyasztó számára közömbösek. A közömbösségi görbék negatív meredekségűek, az origóra nézve konvexek és nem keresztezhetik egymást. Közömbösségi térkép - a közömbösségi görbék teljes, mindenütt sűrű halmaza. Az origótól távolabb fekvő közömbösségi görbéhez nagyobb hasznosság tartozik, mint a közelebb fekvőhöz. Helyettesítés határrátája (MRS) - a közömbösségi görbe meredeksége, azt az arányt mutatja, amely mellett a fogyasztó éppen hajlandó fogyasztói kosarának egyik termékből egy részt a másik egy részére elcserélni, a másikkal helyettesíteni úgy, hogy összhaszna ne változzék, azaz adott közömbösségi görbén maradjon. Csökkenő helyettesítési határráta törvénye - a „jól viselkedő“, azaz az axiómáknak eleget tevő közömbösségi görbék meredeksége bármely tengely mentén mindig csökken, azaz minél nagyobb mennyiség áll a fogyasztó rendelkezésére az adott jószágból, annál többet hajlandó belőle áldozni a másikért. Költségvetési halmaz, az adott árak és pénzjövedelem mellett a fogyasztó számára megfizethető jószágkosarak halmaza.

2.2. - 5 Költségvetési egyenes - azon fogyasztói kosarak mértani helye a fogyasztói térben, amelyeket a fogyasztó adott I pénzjövedelemből, annak teljes elköltése révén megvásárolhat rögzített piaci árak (px, py) mellett. Képletben: I = p x x + p y y Költségvetési korlát - az a tény, hogy az adott pénzjövedelem és az adott árak mellett nem minden jószágkosár vásárolható meg. (Kornai János megkülönbözteti a puha és a kemény költségvetési korlátot.) Racionális vásárlás pontja - a költségvetési egyenes azon pontja, amelyet az egyik közömbösségi görbe éppen érint, mert ennél preferáltabb megengedett kosár nincs. Ez a választás adott árak és adott jövedelem mellett egyértelmű. Összehasonlító statika (komparatív statika) - egy új egyensúlyi helyzetet hasonlítunk a régivel össze, ami az egyik változó (vagy változók) megváltozása miatt jött létre. Nem vizsgáljuk a változás okát és hogyanját, csak a két egyensúlyi helyzet eltérését. Klasszikus parciális vizsgálat. Jövedelem összahasonlító statika - A jövedelem változásának hatása fogyasztó választására, minden egyéb tényező változatlansága mellett. Jövedelem-fogyasztás görbe (ICC) - azon pontok halmaza a közömbösségi térképen, amelyek a fogyasztó által optimálisnak tartott jószágkosarakat mutatják be adott árak és változó jövedelem mellett. Árak összehasonlító statikája - az árak változásának a hatása a fogyasztó választására, minden egyéb tényező változatlansága mellett. Ár-fogyasztás görbe (PCC) - azon kosarak halmaza a közömbösségi térképen, amelyek a fogyasztó optimális választását tükrözik az egyik termék változó árai mellett, miközben az összes többi változó konstans. Teljes árhatás - a megvásárolt jószágmennyiség azon változása, amely a jószág árának változására következik be, egyebek változatlansága mellett. Jövedelemhatás - az árváltozás következtében beálló reáljövedelem csökkenést vagy növekedést fejezi ki az adott jószág megvásárolt mennyiségének változásában Helyettesítési hatás - az árváltozás következtében megváltozik az optimális fogyasztói kosár (jószágkombináció) termékösszetétele az árarányik változásának függvényében. A megemelkedett árú terméknek relatíve jobban csökken a fogyasztása, mint a változatlan áras terméknek illetve. amennyiben az egyik termék ára csökken, úgy a változatlan áras termékéhez képest kevésbé csökkentik a fogyasztását.

2.2. - 6 Piaci kereslet - egy adott termék iránti összesített kereslet, az egyéni keresletek összessége. Rezervációs ár - az az ár, amelyet egy fogyasztó maximálisan hajlandó fizetni egy adott termékért, adott körülmények között. A fogyasztó preferenciáját fejezi ki. Fogyasztói többlet - a rezervációs ár és a ténylegesen fizetendő piaci ár különbsége

2.2. - 7

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részből áll ♦ a fogyasztói kereslet főbb empirikus ismérvei ♦ a fogyasztói kereslet modelljei ♦ az egyéni és az ágazati kereslet összefüggései GONDOLKODOTT-E MÁR AZON, HOGY ... ... miként dönti el, mit fog megvenni és mit nem? ... mindig következetesek az emberek amikor a piacon választanak? ... ha egy termék ára megváltozik, akkor az csak ennek a terméknek a keresletét befolyásolja? A FEJEZET ELSAJÁTÍTÁSA SORÁN MEG KELL ISMERNIE... ... és értelmeznie kell a statikus, homogén és folytonos kétdimenziós termékteret, annak pontjaiként a fogyasztói kosarakat. ... és magyarázni a racionális fogyasztó absztrakciójából kiindulva a preferenciarendezés axiómáit és a közömbösségi reláció fogalmát. ... meg kell tudni magyarázni, hogyan fejeződik ki a közömbösségi térképen a jószágok egymás közötti helyettesíthetősége. Itt be kell tudni mutatni a határhaszon és a helyettesítési határráta kapcsolatát, egyben párhuzamot kell állítania a csökkenő határhaszon törvénye és a csökkenő helyettesítési határráta elve között. ... és értelmeznie kell a költségvetési halmaz és a költségvetési egyenes fogalmát. Meg kell tudni magyarázni, hogy a költségvetési korlátnak mi a szerepe a fogyasztói választásban és milyen tényezők és hogyan befolyásolják a költségvetési egyenes helyzetét (az összehasonlító statika alkalmazásával). ... a kardinális és ordinális szemléletben egyaránt a racionális vásárlás kosarát. ... be kell tudni mutatni a jövedelem-fogyasztás görbe és az Engel-görbe kapcsolatát, valamint az ár-fogyasztás görbe és az egyéni keresleti görbe kapcsolatát. ... ismernie kell a jövedelem és a helyettesítési hatás, valamint a teljes árhatás Hicks-i féle értelmezését. Tudnia kell a paradox árhatásokról. ... értelmeznie kell az egyéni keresleti függvények és a piaci keresleti függvény tartalmának kapcsolatát, valamint a fogyasztói többletet.

2.2. - 8 TUDNI KELL ÁBRÁZOLNI... ... a határ- és a teljeshaszon függvényt, valamint azok kapcsolatát ... a közömbösségi térképet ... a költségvetési egyenest ... a racionális vásárlás kosarát megfelelő algebrai és geometriai eszközök alkalmazásával ... a jövedelem-fogyasztás görbét és az Engel görbét, valamint ezek kapcsolatát ... az ár-fogyasztás görbét és ebből le kell tudni vezetni az egyéni keresleti görbét. ... az egyéni keresleti görbéből a piaci keresleti görbe származtatását .... a fogyasztói többletet A FEJEZET FŐ GONDOLATI EGYSÉGEINEK ELSAJÁTÍTÁSÁVAL MEGÉRTI... ... a kardinális és ordinális elmélet előfeltevéseinek lényegét (és különbségét), valamint optimumkritériumainak tartalmát. ... hogy a kardinális és az ordinális szemléletben hogyan jut el a haszonmaximalizáló fogyasztó jövedelme átcsoportosításával az optimális helyzetbe. ... az ár és a pénzjövedelem változásának hatását a fogyasztó egyéni helyzetének és egy jószág keresletének alakulására. ... az egyéni keresleti függvényekből a piaci keresleti függvény származtatását, valamint a fogyasztói többlet tartalmát. A fejezet teljes terjedelmére vonatkozóan ott, ahol geometriai vagy számszerû példák segitségével történik a lényegi összefüggések bemutatása, azokra a gondolati egységekre felépitett - hasonló metodikával levezethetõ feladatokat meg kell tudni oldani.

2.2. - 9

A TÉMA KIFEJTÉSE 2.2.1. A KERESLET ÉS A KERESETT MENNYISÉG Mit nevezünk keresletnek? A bevezető fejezetben már megtanultuk, hogy ez a fogalom a piac egyik meghatározó Közkeletű fogalomzakategóriája. Most azért térünk erre mégis vissza, mert tisztáznunk var kell egy közkeletű fogalomzavart. A mindennapi gondolkodásban általában össze szokták keverni az adott jószág iránti keresletet az adott jószágból az adott ár mellett keresett mennyiséggel. Azt általában evidenciaként fogjuk fel, hogy egy jószágból egyszeriben többet keresnek, ha annak leesik az ára. Ilyenkor szokás mondani, hogy az illető jószágnak az áresés következtében megnőtt a kereslete. Igen ám, csakhogy ugyanezt a kifejezést más helyzetekben is alkalmazzák merőben más tartalommal. Az influenza-járvány esetén megnő a kereslet a C-vitamin és az Aszpirin iránt. Önmagában az influenza-járvány semmilyen hatással nincs az említett gyógyszerek árára. Akkor viszont mit jelent a fenti kijelentés e gyógyszerek keresletéről? Kétségtelen, hogy egy jelentősebb gyógyszer-áremelés hatására az emberek jobban meg fogják gondolni, hogy vegyenek-e C-vitamint és Aszpirint, vagy ezt ne tegyék. Egyesek az árnövekedés hatására lemondanak a vásárlásról, mások viszont az új, magasabb áron is vesznek. Az influenza járvány esetén ez utóbbi - vásárló - emberből több lesz, mint a járványmentes időszakban, amikor viszont azokból lesz több, akik az alacsonyabb áron sem kívánnak vásárolni. Vagyis az influenzajárvány bármilyen ár mellett növeli a gyógyszervásárlók relatív számát, amely azért természetesen abszolút számban magas árak mellett valószínűleg kisebb lesz mint alacsony árak mellett.

A kereslet egy ársor és egy hozzárendelt termékmennyiségi sor, amelyek között függvényszerű kapcsolat van. A kereslet kifejezi a vevők szándékát és képességét arra vonatkozóan, hogy a Kereslet különböző árakon milyen mennyiségben hajlandók és tudnak mennyiség vásárolni a szóbanforgó jószágból. Ezzel szemben a keresett mennyiség egy adott árhoz rendelten határozódik meg, tehát az a mennyiség, amelyet a vevők képesek és hajlandók megvásárolni a kialakult ár mellett.

keresett

A piaci keresleti függvény a tényleges és potenciális üzleti tranzakciókat képviseli - ceteris paribus - különböző árak mellett. A függvény negatív meredekségű. A piac egyes szereplői számára a Jellemezzük a piaci piacon kialakult viszonyok adottságként jelennek meg. keresletet! A fogyasztók kereslete alapvetően három tényezővel, illetve azok változásaival jellemezhető: ♦ a fogyasztók egyéni, egymástól eltérő ízlése; ♦ a fogyasztók rendelkezésére álló pénzjövedelme ♦ a javak árai, azaz azok a pénzösszegek, amelyekért a jószágok egy-egy egységét a piacon meg lehet vásárolni.

2.2. - 10 A pénzjövedelemből megvásárolható jószágmennyiség, a reáljövedelem, amely korlátozza a fogyasztók lehetőségeit a szükségleteik kielégítésében. A fogyasztók ízlésének pedig a szükségleteik körének meghatározásában, szerkezetének kialakításában van döntő szerepe. A továbbiakban az itt kifejtett fogalmak segítségével fogjuk vizsgálni a fogyasztói keresletet. Ám mielőtt a kissé elvont eszközrendszert használnánk, némileg gyakorlatiasabban, az úgynevezett háztartás-statisztika megközelítéssel, vagyis a fogyasztás empirikus tényeinek megfigyelésével vezetjük be azokat a további fogalmakat, amit majd modellünkben teszünk egzaktabb vizsgálat tárgyává. 2.2.1.1.A FOGYASZTÓI JÖVEDELEM ÉS A KERESLET Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy hogyan alakul egy jószág keresett mennyisége a jövedelem függvényében, valamely tetszőleges ár mellett. Rajzoljunk fel egy koordináta rendszert, pontosabban annak pozitív síknegyedét. Mérjük fel a vízszintes tengelyre a jószág mennyiségét naturális egységekben, a függőleges tengelyre a jövedelem nagyságot pénzben mérve. A statisztika megfelelő módszereivel ebbe a síknegyedbe behúzható egy görbe, amelynek pontjai az adott jövedelemhez tartozó keresett jószágmennyiséget ábrázolják adottnak vett ár mellett.

Az Engel-görbe

Ezt a típusú görbét háztartás-statisztikák felhasználásával először E. Engel német háztartás- statisztikus rajzolta fel, ezért Engel-görbének hívja a szakirodalom. I

I

luxusjószág

I3

I3

I2

I2

I1

I1

I3

A meredekség azonban nem minden!

I2 I1

x

1

x2

x3

I

létszükségleti jószág

x

x

1

x

2

x

3

x

inferior jószág

x

1

x

2

x

3

x

2.2.1.ábra Engel-görbék:

A jövedelemrugalmassági mutató

A fogyasztói jövedelem és az adott jószág keresett mennyisége közötti összefüggés mutatójaként a (kereslet)jövedelemrugalmassági együtthatót használjuk, amely a keresett mennyiség közötti %-os változása és a jövedelem %-os változása viszonyát fejezi ki. Képletben:

bg

εq I = ahol

∆q D ∆I : qD I

2.2. - 11 I

a jövedelem

∆I

a jövedelem változása

qD

a keresett mennyiség

∆qD

a keresett mennyiség változása

εq(I)

a kereslet jövedelemrugalmassága

Ha a jövedelem emelkedik, a jószág kereslete nőhet vagy csökkenhet azonos arányban, gyorsabban vagy lassabban, mint ahogyan a jövedelem nő. Normál javak esetén a jövedelemrugalmasság pozitív, hiszen ha nő a jövedelem, akkor nő a keresett mennyiség is. Az alárendelt (inferior) javaknál viszont a jövedelemrugalmasság negatív. Az Engel görbe pozitív meredeksége tehát normál, negatív meredeksége inferior (alárendelt) jószágra utal. (A rugalmasság és a meredekség azonos előjelű!) A normál javak csoportja sem egységes. Kiválik belőle egy jószághalmaz, amelyeknek jövedelemrugalmassága egynél nagyobb, azaz ha nő a jövedelem akkor a fogyasztói kiadásoknak egyre nagyobb hányadát fordítják ezekre a termékekre. Ezeket a termékeket luxuscikkeknek nevezi a közgazdasági szakirodalom. A luxuscikkeknél az alacsonyabb jövedelem mellett a jövedelemrugalmasság kicsi, nagyobb jövedelem mellett a rugalmasság nő, hiszen az alacsonyabb jövedelműek kevésbé Luxusjavak - létszükengedhetik meg maguknak, mint a magas jövedelműek, ettől ségleti cikkek luxusjavak. Vagyis a luxus javak Engel-görbéje a jövedelemtengelyhez képest egyre meredekebb. Egy úgynevezett normál létszükségleti cikkből az alacsonyabb jövedelem mellett is a jövedelem növekedésénél gyorsabban nő a fogyasztás (például a hús) éppen az alárendelt javak rovására, ezért ezeknek a javaknak a jövedelemrugalmassága kezdetben nagy, majd ahogy telítődik a szükséglet, úgy csökken. A normál létszükségleti cikk kezdetben meredek Engel-görbéje a jövedelemtengelyhez képest folyamatosan laposodik. I

I

I inferior

I4 I3 I2 I1

lészükségleti

kenyér inferior

lészükségleti

lészükségleti

luxus

q

luxus

zöldség

hús q

q

2.2.2. ábra. Az Engel-görbe fázisai

Mindamellett, nehogy azt higgyük, hogy a javak egyértelműen besorolhatóak az inferior, a normál létszükségleti és a

2.2. - 12 Elég széles jövedelemsávban minden jószág Engel-görbéje hasonló menetű

luxus javak osztályaiba. Egészen alacsony jövedelem mellett (amikor szó sem lehet hús vásárlásáról) a kenyér Engel-görbéje a normál létszükségleti javakénak felel meg, s csak egy elég magas (viszonylagosan persze!) jövedelem mellett kanyarodik negatív meredekségbe. A hús ott, ahol a kenyér éppen elkezdett inferior áruként viselkedni, még teljesen luxus jószágnak mutatja magát, majd egy középosztályszintű jövedelem mellett válik normál létszükségletté. A még gazdagabbak aktívan foglalkozni kezdenek a koleszterin-szintjükkel és igyekeznek a húst drága különleges zöldségfélékkel helyettesíteni. Ez kezdetben luxusnak számít, miközben azonban a hús Engel-görbéje visszahajlik az inferior javakra jellemző módon. A jövedelem további növekedésével azután az antikoleszterin diéta normál létszükségletté válik. Mint láttuk a hús a jövedelem növekedésével keresztül megy az összes lehetséges fázison, de fázist váltanak a kenyér és a zöldségfélék is. Mi történik, ha megváltozik az ár? Ennek pontos vizsgálata a következő alpont feladata lesz. Most tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy minden árunak egyszerre változik meg az ára, azonos arányban. Ekkor a megváltozott ár hatására a keresett mennyiség megváltozik bármely jövedelem mellett, s ez a görbénket elmozdítja. Ha az árak nőttek, akkor ugyanazért a jövedelemért csak kevesebbet lehet venni, tehát a görbe a jövedelemtengely felé fog elmozdulni. Ha az árak csökkennek, akkor a vásárolható mennyiségek nőnek, és a görbe távolodni fog a jövedelemtengelytől.

Gondolkodjon!

Mire következtethetünk abból, ha a fogyasztó korábbi 1000 Ft-os havi jövedelméből 10 kg „A“ inferior terméket vásárolt, a jelenlegi fogyasztása viszont már csak fele a korábban vásárolt mennyiségnek? A fogyasztó jövedelme nőtt, ha egyéb tényező változatlanságát feltételezzük.

Nézzük azt az esetet, amikor a fogyasztó havi jövedelme és „B“ termékből való fogyasztása közötti viszony a következőképpen alakult: 6000 Ft jövedelem esetén 3 db; 9000 Ft jövedelem esetén 6 db; míg 18000 Ft esetén 21 db. „B“ jószágot vásárol. Milyen jószágról lehet szó? Luxus jószág, hiszen a jövedelem növekedését meghaladja a jószág fogyasztásának növekedése.

2.2.1.2. AZ ÁRAK ÉS A FOGYASZTÓI KERESLET Ár - egységár

A háztartások, a fogyasztók számára nem mindegy, hogy az általuk keresett áruk mennyibe kerülnek, mi az áruk?

2.2. - 13 Egy áru ára az a pénzmennyiség, amennyiért cserébe az adott áru egy egysége megkapható. Szokták ezért egységárnak is nevezni. Ha minden árunak emelkedik az ára, akkor ennek ugyanaz Reáljövedelem - nolesz a hatása, mintha változatlan árak mellett csökkent volna a minális jövedelem háztartások jövedelme. A pénzbeli jövedelmek és az árak együttesen határozzák meg a háztartások tényleges fizetőképes keresletét, a reáljövedelem nagyságát. Ha nő (csökken) a pénzjövedelem (azaz a nominális jövedelem) változatlan árak mellett, akkor a reáljövedelem nő (csökken). Ha változatlan nominális jövedelmek mellett az árak egy irányban nőnek (csökkennek), akkor a reáljövedelemek csökkennek (nőnek). Tehát a reáljövedelem a nominális jövedelemmel egyenesen, az árakkal fordítottan arányos. Mi történik akkor, ha adott (nominális) jövedelem mellett valamely árunak nő az ára?. Amennyiben a többi áruból továbbra is ugyanazt a mennyiséget veszi meg a fogyasztó, akkor erre az árura is ugyanannyi pénze marad, mint korábban, viszont a magasabb ár miatt most már csak kevesebbet tud venni belőle. Tehát ha az áru a fogyasztás szempontjából független a többi árutól, akkor a növekvő Keresleti görbe ára csökkenti a keresletét. Általában azonban az áruk fogyasztása nem független a többiekétől, hanem azokkal helyettesíthető, illetve kiegészítő viszonyban vannak, esetleg mindkettőben egyszerre. Így a fogyasztó Az árrugalmasság kereslete egy áru árváltozása esetén nem csak ennek az árunak a vonatkozásában változik meg, hanem a fogyasztó által választott egyéb jószágok vonatkozásában is. Statisztikai adatok alapján felrajzolható valamely áru keresleti görbéje, amely a keresett mennyiséget ábrázolja az áru árának függvényében. A keresleti görbe meredeksége sokat elárul az adott áru árrugalmasságáról.

bg

εq p =

∆q D ∆p : qD p

ahol qD

a keresett mennyiség;

∆qD

a keresett mennyiségben bekövetkezett változás;

p

az ár;

∆p

az árban bekövetkezett változás;

εq(p)

az árrugalmassági együttható.

Mivel a többi árutól független fogyasztású áru esetén az árváltozás és a keresett mennyiség változása ellenkező irányú, ezért

2.2. - 14 azt az árrugalmasságot tekinthetjük normálisnak, amely negatív előjelű.

Paradox árhatások

Spekulációs árhatás

Minőség-hatás

Sznob-hatás

Giffen-hatás

Van néhány, a közgazdaságtanban feltárt eset, amikor az áruk nem viselkednek „normálisan“, az árrugalmasságuk nem negatív. Itt látszólag ellentmondással van dolgunk, de a furcsa viselkedésnek mindig az eddigiekre épűlő magyarázatot adhatunk. Ezért az ellentmondás helyett paradopxonnal van dolgunk. ♦ Olyan áruk esetében, amelyek egyfelől nagyobb mennyiségben tárolhatóak, készletezhetőek, másfelől áruk előreláthatóan folyamatosan emelkedik, érvényesül a spekulációs hatás. A fogyasztó előre számol a későbbi árnövekedéssel, amiben a jelenlegi megerősíti őt ezért az áremelkedés ellenére (helyesebben éppen amiatt) növeli vásárlását, mert ezzel akarja védeni a későbbi áremelkedést (erre mondják, hogy a fogyasztó anticipálja az áremelkedést). ♦ A fogyasztó nem lehet az egész áruvilágot jól ismerő áruszakértő. Sok áru minőségéről nincsenek pontos ismeretei. Ilyenkor a tudás helyébe a hit lép. A fogyasztó elhiszi, hogy a piac tökéletesen versenyző és ezért az árak tökéletes értékítéletet tükröznek, azaz a hasonló rendeltetésű áruk közül a jobbik a drágább. Ha tehát valamely e körbe tartozó áru ára csökken a többi hasonló rendeltetésű (a fogyasztásban az adott árut helyettesítő) áru árához képest, akkor a vevő bizalmatlanná válik és csökkenti vásárlását az olcsóbbá vált termékből. Ez a minőségi hatás. ♦ Veblen- vagy sznobhatás néven vált ismertté az a jelenség, hogy bizonyos luxusjavakat a gazdagabb vevők nem tényleges hasznosságuk miatt vásárolják, hanem mert azok státuszszimbólumként szerepelnek. Magas áruk miatt csak egy szűk réteg képes megvásárolni, amelyben így a jószágok birtoklása a kiválasztottság érzetét kelti. Pontosan ez az érzés szűnik meg, ha árcsökkenés miatt az adott jószág a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé válik. Ezért az árcsökkenés a fentebb említett gazdagabb körökben a keresett mennyiség csökkenését vonja maga után. ♦ Végül megemlítjük a korábban már tárgyalt inferior jószágokkal szoros kapcsolatban álló Giffen-hatást. Ha egy inferior jószág ára csökken, akkor a korábbi fogyasztási szint megőrzése is lehetővé teszi a fölérendelt jószág fogyasztásának fokozását. Ez azonban - mint azt egyszer már végiggondoltuk - végül is az inferior jószág fogyasztásának jelentős csökkenését vonja maga után, miközben az értékesebb jószág fogyasztása megnő. Vagyis a Giffen-hatás abban áll, hogy az inferior jószág árcsökkenése csökkenti ennek a jószágnak a keresett mennyiségét, az inferior jószág árrugalmassága pozitív.

2.2. - 15

p

p

p

spekulációs hatás

Veblen hatás

normál kereslet

hús

q

benzin

q

arany

q

2.2.3. ábra. Keresleti görbék Bár egyes közgazdászok kétségbe vonják, hogy a Giffen-hatás a valóságban valaha is érvényesült volna, mégis az összes paradox árhatás közül ennek van a leggazdagabb irodalma. Ez nem véletlen, hiszen a Giffen-hatásban érhető tetten a legtisztábban az a tény, hogy az árak és a jövedelmek együtt és nem külön-külön befolyásolják a (fogyasztói) keresletet, azaz éppen a Giffenhatás vizsgálata vezetett el az összehasonlító statika módszerének kialakításához és alkalmazásához.

Amíg a normális áruk árrugalmassága negatív, addig inflációs körülmények között a készletezhető áruk; információhiányos piacon a helyettesíthető áruk; a gazdagabb rétegek számára a státusz-szimbólumok; a szegényebb rétegek számára az inferior javak árrugalmassága pozitív. Magyarázzuk meg az alábbi megállapítást: Ha egy jószág kereslete árrugalmas, akkor a jószág árának ceteris paribus - növekedésekor a fogyasztó legalább egy másik jószág fogyasztását növelni fogja. Megoldás: Az adott árunál 1%-os árváltozás 1%-nál nagyobb keresetváltozást indukál. Amennyiben nő a termék ára, az árnövekedésnél nagyobb %-ban csökken a keresett mennyiség, vagyis elvonnak jövedelmet az adott termék keresletétől. Az így felszabadult jövedelem lehetőséget ad más termékek fogyasztásának növelésére.

AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... milyen tényezők határozzák meg a piaci keresletet ... mit fejez ki a jövedelem-rugalmassági együttható ... hogyan alakulnak a normál, az inferior és a luxus jószágok Engel görbéi ... mit fejez ki az árrugalmassági együttható. ... melyek a paradox árhatások

2.2. - 16 2.2.2. A FOGYASZTÓI MODELLEK A fogyasztói szükséglet a mikroökonómia elméletében fogyasztói keresletként érzékelhető. Így a fogyasztói kereslet elmélete végsősoron azt a jószághalmazt, fogyasztói kosarat kísérli meg definiálni, amelyet a fogyasztó lehetőségei által behatároltan választ, elsődleges célként szem előtt tartva, hogy szükségleteinek kielégítésekor maximális élvezetet (hasznosságot) érjen el. A fogyasztói választás problémájának elemzésére két különböző elméletre épülő modellt ismertetünk. A kardinális és az ordinális fogyasztói modell egymásra épül történetiségében és tartalmában is. A kardinális elmélet született előbb és ennek a megközelítésnek alapvető problémáit és hibáit próbálja megoldani az ordinális elmélet. Hasznosnak tekinthetünk minden olyan jószágot, amely A hasznosság nem képes valamely szükségletet kielégíteni, és amelyre vonatkozóan a feltétlenül pozitív fogyasztók bármelyikének hiányérzete van. Ebből az következik, kategória hogy a hasznosság nem pozitív kategória (a szenvedélybetegnek az itt alkalmazott értelemben hasznos szenvedélye tárgya - jól lehet ennek társadalmi megítélése negatív). Kardinális ...

A kardinális iskola álláspontja szerint a hasznosság tőszámokkal mérhető, vagyis megadható, hogy adott jószág egy egysége pontosan mekkora hasznossággal bír a fogyasztó számára. Ezen álláspont szerint azért döntök például egy cserép virág mellett egy szelet tortával szemben, mert a virág számomra mondjuk 10 haszonegységgel bír, míg a tortaszelet elfogyasztásával csak 9 egységnyi hasznossággal gyarapszom. A haszonérzet mérhetősége lehetőséget ad a maximális hasznossággal bíró jószágkombináció (fogyasztói kosár) tartalmának és szerkezetének kialakítására.

Az ordinális megközelítés nem ismeri el, hogy meg lehet ... ordinális megköze- határozni a jószágkosarak között a hasznosságkülönbség mértékét. lítés Ennek az iskolának a képviselői arra a feltevésre építik elméletüket, hogy a fogyasztó ki tudja választani két jószágkosár közül azt amelyik számára nagyobb hasznosságú, vagyis amelyiket preferálja a másikkal szemben. A fogyasztói magatartás vizsgálatához elegendő azt tudnunk, hogy a fogyasztó melyik kosarat értékeli többre a másiknál, hiszen ekkor meg tudjuk állapítani, hogy melyik kosarat választja. Úgy tűnik, nincs szükség arra, hogy a hasznossághoz rendelhető értékmeghatározás eljárásait áttekintsük, hiszen annál egy egyszerűbb és teljesebb fogyasztói elmélet is született. Hogy mégsem csak az ordinális elmélet lényegének megismerésével foglalkozunk, annak egyszerű a magyarázata. A kardinális megközelítésben felállított fogyasztói modell törvényei magyarázatul szolgálnak a gazdaság jelentős összefüggéseire (a keresleti görbe levezetése). Ezen túl oka az is, hogy a modellben alkalmazott elemzés eszközeit (határelemzés), kategóriáit (határhaszon) a gazdaság mikroökonómiai elemzésének egyéb területein is használjuk, benne vannak a mai közgazdaságtani közgondolkodásban és nyelvezetben.

2.2. - 17 2.2.2.1. A HASZNOSSÁG KARDINÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE - A HATÁRHASZON- ELMÉLET Az első fogyasztói elméletek modelljeikbe beépítették azt a feltételezést, hogy a szolgáltatás, tevékenység, árú megszerzésével nyert haszon, élvezet haszonegységben mérhető. Erre a feltevésre épül a kardinális elmélet is. Kidolgozásában H. Gossen német, C. Menger osztrák, W.S. Jevons angol közgazdák vettek részt. Legkiforrottabb alakra a svájci L. Walras hozta, aki egyébként Pareto tanára és elődje volt a lausanne-i egyetem közgazdaságtani tanszékén annak a Paretonak, aki a kardinális megközelítést bírálva és hibáit korrigálva dolgozta ki az ordinális elméletet. A határhaszon kifejezés az osztrák F. Wieser munkáiban jelenik meg először a XX. század elején, maga a fogalom azonban sokkal korábban megszületett. Első kidolgozói, a francia J. Dupuit és a német H. Gossen. Dupuit még a szakemberek között is alig ismert, haszonelmélete vázlatos, a későbbi rendszernek csupán néhány elemét tartalmazza. Bár Gossen 1854-ben kiadott „Az emberi érintkezés törvényeinek fejlődése és az emberi cselekvés számára ebből következő szabályok“ című műve már rendszer igénnyel fejti ki a hasznon alapuló marginális közgazdaságtan alapelveit, ez a könyv is a könyvesboltok polcain porosodott. A sikertelenségen elkeseredett szerző az elfekvő példányokat begyűjtötte és megsemmisítette. A véletlen azonban úgy hozta, hogy húsz évvel később a kontinentális tanulmányúton járó angol közgazdász W.S. Jevons talált egy poros példányt Gossen könyvéből, s meglepetve fedezte fel, hogy az abban kifejtett gondolatok nagy mértékben egybeesnek azokkal a problémákkal, amelyeken ő, Jevons már évek óta rágódik. Jevonsszal egy időben — a XIX. század utolsó negyedében — egy osztrák és egy svájci francia közgazdász, C. Menger és L. Walras is hasonló elméleten dolgozott. Az új elmélet Jevons interpretációjában vált közismertté, az ő dolgozatai váltották ki a legnagyobb visszhangot. Érdekes, hogy a neoklasszikus iskola későbbi „koronázatlan királya“, A. Marshall, a cambridge-i egyetem professzora ebben az időben még meglehetősen negatív véleménnyel volt Jevons elméletéről, hogy azután majd később sok elemét beépítse híres „Principles of Economics“ című tankönyvébe. A másik két közgazdász sem tűnt el az ismeretlenség ködében. C. Menger a határhaszon elmélet egyik legmarkánsabb iskoláját alapította meg, az osztrák vagy bécsi iskolát, amelynek a már említett Wieseren kívül E. v. Böhm-Bawerk volt legismertebb tagja. L. Walras A. Marshall mellett a neoklasszikus közgazdaságtan legnagyobb hatású művelőjének számít. Az általa kidolgozott általános egyensúlyi modell alapeszméi és módszertana a mai napig hatással van a matematikai közgazdaságtan fejlődésére. L.Walras ugyancsak iskolaalapító volt, a határhaszon-elmélet úgynevezett matematikai vagy lausanne-i iskoláját eredeztetik tőle. Az iskola másik leghíresebb tagja V.Pareto a különc olasz arisztokrata, aki a közgazdaságtan mellett erkölcstannal és más tudományokkal is foglalkozott, megvetette a politikai demokráciát, öregkorában csatlakozott Mussolini fasisztáihoz, majd megundorodva azok parvenü agresszivitásától ott is hagyta őket, s magányos visszavonultságban halt meg.

E kis futólagos történelmi kitekintés után nézzük meg, mi a lényege a határhaszon-elméletnek? A szükségletek kielégítéséhez felhasznált javakat két csoportba lehet sorolni. Vannak korlátlan mennyiségben rendelkezésre állók, amelyekből éppen annyit fogyasztunk

2.2. - 18 amennyire szükségünk van. Ezek a szabad javak. A javak másik csoportja korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre, szaporításuk különböző erőfeszítéseket követel meg, költségekkel jár. Ezeket a javakat gazdasági javaknak nevezzük. Milyen előnyt nyújt egy gazdasági jószág megszerzése? Azért választunk és vásárolunk bizonyos termékeket, mert azt reméljük, hogy Szabad javak és gaz- használatukkal, elfogyasztásukkal egy meghatározott dasági (szűkös) javak szükségletünket ki tudjuk elégíteni, ami hasznosságérzetet kelt bennünk. A korlátozottan rendelkezésre álló jószág megszerzése azzal jár, hogy egy másik megszerzéséről le kell mondanunk, azt fel kell áldoznunk. A döntés racionalitása azon múlik, hogy az áldozat megérte-e, vagyis a jószág nyújtotta előny nem marad-e el a feláldozott előny mögött? EGY PÉLDA ... ... a melynek összefoglaljuk.

segítségével

a

fenti

gondolatsort

Példánk főszereplője egy elsőéves hallgató, aki a szüleitől kapott pénzét füzetek vásárlására költi. Költhetné másra is, hiszen pénzéért egyebet is adnak. Kedve is lenne moziba menni, egy jó nagy adag süteményt is szívesen fogyasztana és még nagyon sok helye lenne - pillanatnyilag még - a pénztárcájában lapuló pénznek. Mégis a füzetvásárlás mellett dönt. Miért teszi ezt? Vélhetően mert az általa felállított rangsorban ebben a pillanatban a sok választható alternatíva közül a füzeteknek a legnagyobb a hasznossága. A többi elképzelt élvezetről a kiürült pénztárcával kénytelen lemondani. Ebben a modellben feltételezzük, hogy árunként kifejezhető a szerezhető hasznosság abszolút nagysága. Hogyan döntötte el hallgatónk, hogy az összes pénzét füzetek vásárlására költi. Mivel csábítása nagy volt egyéb könnyen megszerezhető és könnyen múló élvezetekre (például édesség,) elhatározta, hogy a füzetek hasznosságát értékeli sorban, ahogy rakja a kosarába. Az első füzetre mindenképpen szüksége van, mert a mikroökonómiai előadásokat jegyzetelni kell, úgy sokkal könnyebb vizsgára készülni. Így hallgatónk ennek 20 pontot adott ( egy pont= egy haszonegység). A második füzetet is meg kell vennie, mert a matematikai példamegoldásokat valahová írni kell,( bár egy teljesen új füzet hiánya nem tarthatja vissza a matek példák gyakorlásától), ennek ellenére mégis kell az a füzet, mert jó ha rendezetten egybe gyűjtve lesznek a megoldott példák. Az elsővel szemben azonban ez a második már csak 18 pontot ér. A harmadik füzet számvitelre kell, bár lehetne a második hátuljába is írni és nem is biztos, hogy betelik egy teljes füzet a félév során, ilyen vívódások mellett 14 ponttal került be hallgatónk kosarába. Végül is 5 füzetet vásárolt, a 4. kevesebbet ért (10 pontot) mint a harmadik, az 5. még annál is kevesebbet (8 pontot), de az utolsót is rövid

2.2. - 19 gondolkodás után többre értékelte, mint bármely alternatív választási lehetőségét (mozi, sütemény stb.), így az összes pénzét a papírboltban hagyta. Úgy érezte jól döntött, de azt is tudta, ha még lett volna pénze nem vett volna 6. füzetet. Arra már nem lenne szüksége csak a helyet foglalná az egyébként is szűkös szobájában, így a 6. füzet negatív ponttal lett volna értékelve. Mekkora papírboltból?

megelégedéssel

távozott

hallgatónk

a

Teljes haszon az elfogyasztott (megszerzett) mennyiségtől függően változik, tehát a termékből rendelkezésre álló mennyiség függvénye. A teljes haszon jele: TU (Total Utility) 5

TU =

∑ MU = 20 + 18 + 14 + 10 + 8 = 70 haszonegység , i

i =1

Itt MU (Marginal Utility) a pótlólagos jószágból nyert haszonnövekmény. Foglaljuk össze egy táblázatban a megismert adatokat: A megvásárolt füzetek

Teljes haszon

Határhaszon

0

0

-

1

20

20

2

38

18

3

52

14

4

62

10

5

70

8

A hallgató teljes haszna valóban 70 haszonegység. U TU görbe MU

TU(q)

egységnyi leves

MU(q)

tányér leves

2.2.4. ábra Összhaszon- és határhaszon-függvények

Egy erőteljes egyszerűsítő feltevéssel az egészet gondolatilag is és matematikailag is sokkal kezelhetőbbé tehetjük. A fenti példa diszkrét jószágokra vonatkozott. A továbbiakban feltesszük, hogy minden jószág tetszőlegesen osztható, darabolható, vagyis folytonos.

2.2. - 20 Áttérünk a folytonos modellre

Itt csábit a lehetőség, hogy a folytonosság szemléletes magyarázatát egy folyékony állagú jószág példájának segítségével végezzük, ezért láthatjuk a 2.2.4. ábrán a leves fogyasztásának haszonfüggvényeit. Az éhhaláltól megmentő első tányért sokkal magasabbra értékeljük, mint az elviselhető éhséget oltó második tányért. De ez utóbbit is jóval magasabbra értékelhetjük annál a harmadiknál, amelyet már csak az adott levesfajta megszállott szerelmese fogyaszt el élvezettel. Annak a tányérnak a haszna, amely csalódást vált ki még abból is, aki még szívesen enne valamit, a nulla közelében van. Az undort keltő tányér haszna negatív. Természetesen egyik tányér leves olyan mint a másik, tehát nem a tányér levesek hasznáról van szó, hanem az utolsónak elfogyasztott tányér hasznáról, a leves határhasznáról. Ez pedig az elfogyasztott leves növekvő mennyiségével csökken. Ez nagyon sok jószág esetében így van, de nem minden jószág esetében. Ha példát keresünk olyan jószágra, amely nem így viselkedik, általában olyan javak jutnak eszünkbe, amelyek nem tartoznak a közönséges javak körébe. Leginkább a különböző szenvedélyekkel kapcsolatos javakról van szó. A gyűjtő nem telik be gyűjteménye tárgyával, bármennyi is van már birtokában. A szenvedélybetegek is egyre nagyobb dózisban fogyasztják szenvedélyük tárgyát. A „normális“ jószágok körében azonban nehéz hasonló példát találni. Így lehetett ezzel Gossen is, amikor megfogalmazta a csökkenő élvezetek elvét.

Az egymást követő pótlólagos jószágegységek elfogyasztásakor a teljes haszon egyre kisebb ütemben nő, azaz minél többet fogyasztunk egy adott jószágfajtából, annál kisebb hasznosságot képvisel az új termékegység.

Gossen I. törvénye

Teljes haszon - határhaszon

Ezt az összefüggést csökkenő határhaszon törvényének és megalkotója után, Gossen első törvényének nevezik. A Gossen első törvénye szerint viselkedő javakat „normális“ vagy Gossenjavaknak szokás nevezni. A folytonosan osztható jószág minden lehetséges mennyiségéhez hozzárendelünk egy haszonértéket, így építjük fel az összhaszonfüggvényt. Amennyiben az összhaszon függvény folytonos, akkor folytonos a határhasznok sorozatából álló függvény is. A két függvény között szoros kapcsolat van. Ha az elfogyasztott jószágmennyiséget egységnyivel növeljük, akkor az összhaszon függvény növekménye hasonlít az adott mennyiség után elfogyasztott egység határhasznához. Mivel a jószág folytonosan osztható, ezért az egység tetszőlegesen kicsire választható, és minél kisebb az egység, annál pontosabb az egyezés az összhaszon növekmény és az utolsónak elfogyasztott egység határhaszna között. Ha az egység tart a nullához, akkor az egyezés egyenlőséggé válik. Nem nehéz észre venni, hogy ez a gondolatmenet megegyezik egy függvény deriváltjának a matematikai definiálásával. Tehát a határhaszonfüggvény az összhaszon-függvény deriváltja.

2.2. - 21 Egy normál jószág határhaszon függvénye monoton csökkenő. Az összhaszon-függvény maximumpontjánál a határhaszon éppen 0. Most vegyük példánk szereplőjének azt a hallgatót, aki szintén főiskolás, de már 4 sikeresen elvégzett szemeszterrel a háta mögött. Pontosan annyi pénz lapul az ő zsebében is, hogy elegendő lenne az összes 5. szemeszterre használható füzet megvásárlásához. Oszt -szoroz, végül is úgy dönt, hogy két füzetet vásárol, ezenkívül vásárol egy szép tarisznyát, amibe új füzeteit pakolja és vállára vetve elmegy megnézi a legújabb magyar filmet. Döntésének indoklásául a következő információt adta: 1900 Ft-ja van összesen. A füzetet darabonként pf=200 Ftért árulják , a tarisznya ára pt=1000Ft, a moziba pm=500 Ft-ért mehet. Az igényei szerint értékelte a választási lehetőségeit, így az első füzet MU1f = 20 pontot ér (haszonegységben számítva), a második füzet MU 2f = 12 pontot, a harmadik MU 3f = 10 pontot, míg a negyedik és a többi mindig az előzőnél kettővel kevesebbet. Az első tarisznya számára nagyon sokat ért, így 60 haszonegységgel került a fogyasztói kosarába MU1t = 60 . A második tarisznyára nem nagyon lett volna szükséges, legfeljebb ajándékba adhatta volna, ami azért nem rossz érzés, így azt 30 pontra értékelte - MU 2t = 30 , a harmadik tarisznya birtoklása számára 0 élvezetet adna - MU 3t = 0 . Hallgatónk nagyon szeretett moziba járni és sok jó kritikát olvasott erről a filmről, így a kellemesen eltöltött este lehetőségét 30 haszonegységre értékelte - MU1m = 30. Szokása volt , hogy többször is megnézett egy filmet, így a második mozilátogatás is értékelhető az igénylistáján - MU 2m = 25. Harmadszorra már soha nem volt türelme ugyanazt a filmet végignézni, egyszer próbálta, de nagyon unta magát, így kimondottan rontotta hangulatát, MU 3m = −20 pontra értékelte. Foglaljuk táblázatba a begyűjtött információt: füzet

tarisznya

mozi

darab

MUf

Pf

MUt

Pt

MUm

Pm

1

20

200

60

1000

30

500

2

12

200

30

1000

25

500

3

10

200

0

1000

-10

500

Az első füzet 20 egységű hasznát 200 Ft-ért kapja meg, így 1 Ft-ra 0,1 haszonegység jut. A 60 pontot érő tarisznyát 1000 Ft-ért vásárolja, így 1 Ft-ra 0,06; a 30 pontos mozijegynél az 500 Ft-os ár mellett szintén 0,06 haszonegység a nyert haszon.

2.2. - 22 Ebben a feltételrendszerben:

MU1f MU1t MU1m > = pf pt pm Az optimális fogyasztói kosárban lévő valamennyi termék pénzben kifejezett áregységére jutó határhaszna azonos. Ez külső formájában megjelenve azt is jelenti, hogy egyenlő az egységnyi pénz határhasznával, vagyis az utolsó pénzegység bármely termék Az optimális fogyasz- vásárlása esetén ugyanazt a haszonnövekedést eredményezi. A tói kosár (kardinális pénznek önmagának természetesen nincs határhaszna. értelmezés) Általánosabban. A pénz, mint csereeszköz annyi hasznosítási lehetőséggel bír, ahány áru a piacon kapható. Ez azt jelenti, hogy a pénzt úgy kell szétosztani a megvásárolni kívánt áruk között, hogy a vásárolt árumennyiségekhez tartozó áregységre jutó határhaszon egyenlő legyen. Ezzel a logikával továbbgondolva jutunk el a számunkra már ismert megoldásig, vagyis diákunk 2 füzet, 1 tarisznya és 1 mozijegy mellett döntött. Az így kialakított termékkombinációjára (fogyasztói kosarára) érvényes a következő összefüggés:

MU 2f MU1t MU1m > = = MU p pf pt pm A helyzetét optimalizálni akaró hallgatónk a korlátozó feltételei mellett (fizetőképes kereslete), így érte el a maximális összhasznát. A fogyasztó célja a fogyasztásból származó hasznosság maximalizálása. A feladat az, hogy meg tudjuk állapítani, mikor lesz a fogyasztónak maximális az összhaszna. Fogalmazzuk meg a fenti példában leírtakat általánosan! Tegyük fel, hogy két árucikket szeretnénk venni, x-et és y-t. Ha teljes pénzünket az x áru vásárlására költenénk, akkor annyit vehetünk amennyi az x ára mellett lehetséges. Ennek a mennyiségnek van egy bizonyos összhaszna. Ha az y-ból is akarunk venni, akkor le kell mondanunk - mondjuk - egy egységnyi x áruról. Ezzel felszabadul az x árának megfelelő pénz, amiért annyi egység y-t vehetünk, amennyiszer y ára megvan x árában. Ezzel meghatározott (elég jelentős) mértékben nő az y összhaszna, míg csak némileg csökken x összhaszna, tehát a pénz összhaszna nő. Az eljárást addig folytatjuk, amíg a feláldozott x-ből származó haszon egyenlő nem lesz a megszerzett pótlólagos y-ból származó haszonnal. Van itt egy fontos momentum. x-ből mindig egységnyit áldoztunk fel (mindegy mekkora ez az egység, de az eljárás során rögzített), y-ból mindig az áraránynak megfelelő egységet. Az együtt mozgó egységek haszontartalma egységenként egyenlő a határhaszonnal, tehát a racionális vásárlás akkor jön létre, amikor az éppen feláldozott x határhaszna egyenlő az y határhasznának árarányszorosával.

2.2. - 23 MU x MU y MU z = =... = px py pz Ez Gossen második törvénye. A későbbiekben láthatjuk, hogy ez a kifejezés pedig feltűnően emlékeztet a racionális vásárlás és a helyettesítési határráta összefüggésére (a racionális vásárlás pontjában a helyettesítési határráta egyenlő az árak arányával). A hasonlóság - mint látni fogjuk - egyáltalán nem véletlen.

Gossen II. törvénye

A továbbiakban megvizsgáljuk a fogyasztói keresletet a fogyasztó preferenciái, a fogyasztó jövedelme illetve a javak árai függvényében. Ehhez a preferenciák ordinális megközelítését használjuk fel. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA... ... milyen feltételek mellett lesz a döntés racionális egy korlátozottan rendelkezésre álló jószág megszerzésénél ... hogyan fejezhető ki a szerezhető hasznosság nagysága ... mi az összhaszon és a határhaszon, hogyan ábrázolhatók ... a csökkenő élvezetek elvének lényegét ... a haszonkiegyenlítődés törvényének tartalmát ... mit tartalmaz az optimális fogyasztói kosár 2.2.2.2. A HASZNOSSÁG ORDINÁLIS MEGKÖZELÍTÉSE - A FOGYASZTÓI PREFERENCIÁKRA ÉPÜLŐ MODELL A fejezet előző részében láthattuk, hogy a fogyasztói magatartás vizsgálatának kardinális megközelítése feltételezi, hogy a fogyasztók pontosan meg tudják mondani, mekkora hasznot képvisel számukra egy adott jószág. Ennek alapján határozzák meg a maximális hasznosságot képviselő fogyasztói kosár termékösszetételét. Ezzel szemben sokkal közelebb áll a valósághoz az a feltevés, miszerint az emberek nem az egyes javakat becsülik többre más javaknál, hanem a javak különböző kombinációi A javakat nem önközött válogatnak. magukban értékelik Ha ezt a döntési/választási mechanizmust elemezni szeretnénk, akkor egy modellt kell felépítenünk. Ennek a modellnek a felépítése két alapvető mozzanatot tartalmaz: ♦ modelleznünk kell a piacon megjelenő javak állandóan Mit fogunk modelváltozó, sokszínű világát. lezni? ♦ modelleznünk kell a javak kombinációi között válogató fogyasztó gondolatmenetét, pszichológiáját.

2.2. - 24 Modellünk axiomatikus, gondolatkísérleti modell lesz. Feltételezzük az egyénekről, hogy viselkedésük kielégíti a racionalitás axiómáit és egyéb magatartási axiómákat, melyek együttesen a fogyasztói viselkedés egy tesztelhető elméletét adják. 2.2.2.2.1. A MODELL FELTÉTELRENDSZERE A legszélesebb értelemben felfogott piacon rengeteg különböző fajta áru és az egyes fajták rengeteg többé-kevésbé eltérő minősége van jelen. Ráadásul állandóan változik is ez a kínálat, hiszen minőségek és fajták tűnnek el, illetve jelennek meg. A vevő, amikor „kimegy a piacra“, bármilyen jól informált is, képtelen ezt a kavalkádot áttekinteni. Így természetesen nekünk is nagy nehézséget jelent ennek a sokszínű áruvilágnak a megjelenítése. Kénytelenek vagyunk egyszerűsítő feltevéseket, absztrakciókat alkalmazni. Minden egyes egyszerűsítés egyfelől megkönnyíti a modell kialakítását, másfelől viszont fokozza a kételyeket a modell valósághűségét illetően. Csupán két dolgot tehetünk: már az egyszerűsítő feltevés megfogalmazásakor meg kell ♦ becsülnünk a valóságtól való eltérés mértékét; ♦ a modell vizsgálatának elmélyültebb szakaszában kísérletet kell tennünk az általunk alkalmazott megszorítások részleges vagy teljes feloldására. Milyen absztrakciókkal fogunk élni?

A piacmodell axiómái

1. Statikus modellt készítünk, vagyis pillanatfelvételt a piac aktuális választékáról, azaz a piacon éppen ott levő árukra szorítkozunk és eltekintünk a piacról eltűnő, illetve újonnan megjelenő fajtáktól és minőségektől. Közgazdaságtanilag ez azt jelenti, hogy eltekintünk a műszaki fejlődéstől. 2. Homogén modellt készítünk, azaz minden jószágfajta minden egyes példányát azonos minőségűnek feltételezzük, vagy másképpen minden minőséget önálló fajtaként veszünk figyelembe. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz: n fajta, fajtánként homogén áru. 3. Folytonos modellt készítünk, azaz minden jószágot tetszőlegesen oszthatónak és újra összeforraszthatónak tételezünk fel. Ezek a modellünk egyszerűsítő feltételezései. Közülük az első és a harmadik meglehetősen kemény, sok jogos kritika éri ezeket. Feloldásuk azonban meghaladja tankönyvünk szűkre szabott kereteit. A második feltevés - az első elfogadása esetén - szinte természetesnek tűnik. Ennek ellenére éppen ezt a feltevést fogjuk majd - részlegesen - feloldani, mert a termelés elméletében nagy jelentősége van a termék-differenciáció fogalmának.

2.2. - 25 Ha modellünket egy könyv lapjain ábrázolni is szeretnénk, akkor némi további fondorlatra lesz szükségünk. Ugyanis a papír síkján egyszerűen csupán két dimenzió ábrázolható, némi ravaszkodással még további kettőt tudunk odacsempészni. Majd látni fogjuk, hogy a modell elemzéséhez legalább két segédváltozóra lesz szükségünk, ezért a síkmodellünkben legfeljebb két jószág fajta jeleníthető meg. Eredeti 1. feltételünk csupán a fajták számának állandóságát és végességét kötötte ki. Az ábrázolható modell számára erősebb megkötést kell tennünk, módosítjuk feltevésünket: Kétdimenziós, ábrázolható modellt készítünk, modellünkben csupán két fajta jószág szerepel.

azaz

Vajon sokkal keményebb-e ez a kikötés, mint az eredeti feltevés? Egyáltalán nem, sőt bizonyos szempontból a mikroökonómiai kutatásokhoz ez jobban is illik. Az eredeti feltevésből a módosítotthoz a közgazdaságtan szokásos módszereivel juthatunk el: -

absztrakcióval, azaz a meghatározatlan véges állandó A kétdimenziós mofajtaszám helyébe a meghatározott kettőt tesszük. Ez az dell eléggé általános absztrakció alig keményít valamit a 1. feltevés absztrakciós szintjén, hiszen a kéttermékes modellre tett megállapításaink túlnyomó többségét egyszerűen a matematikából ismert teljes indukció módszerével általánosíthatjuk tetszőleges véges, állandó fajtaszámra;

-

aggregációval, azaz kiválasztunk egy jószágfajtát, mondjuk a zsemlét, és az összes többi árufajtát összevonjuk annak a közös kritériumnak az alapján, hogy azok nem zsemlék. Ez a módszer egyrészt pontosan ugyanazt az eredményt adja, mint a másik, már ami a teljes indukció alkalmazhatóságát illeti, viszont igen jó összhangban van a mikroökonómia módszertani alapjával, hiszen lehetővé teszi egy külön vett jószág - példánkban a zsemle közgazdaságtani viselkedésének vizsgálatát.

Fontos azonban annak a megértése, hogy a kétdimenziós modell nem önálló modell, csupán az ábrázolhatóságot teszi lehetővé. Modellünk mindenképpen n dimenziós, ahol n lehet kettő is.

5. ábra A „fogyasztói kosár“

2.2. - 26 Megalkotandó modellünket e feltételek figyelembevételével a következő módon építjük fel.

A fogyasztói kosár

Bevezetjük a fogyasztói kosár fogalmát. Fogyasztóvásárlónk (aki egy háztartás képviselőjeként van jelen a piacon) egy óriási képzeletbeli kosárral sétál a képzeletbeli piacon és elképzeli, hogy valamennyi jószágból beletesz a kosárba bizonyos mennyiséget, amely természetesen nulla is lehet, de mindenképpen véges. Így alkot egy lehetséges fogyasztói kosarat. Minden lehetséges fogyasztói kosarat meg lehet különböztetni a többitől, ha az árufajtákat sorban beszámozzuk 1-től n-ig (a javak állandó és véges számáig), majd felépítünk egy n elemű sorozatot az adott kosárba behelyezett jószágok fajtánkénti mennyiségéből (mindegyiket alkalmasan megválasztott mértékegységgel mérve). Ez az n elemű számsorozat (a fogyasztói kosár modellje) az n dimenziós lineáris tér valamelyik vektorával, pontjával azonosítható. Természetesen negatív jószágmennyiségeknek nem sok értelmük van, ezért megelégedhetünk a lineáris tér azon részével, amelyben a nem negatív komponensű vektorok, pontok fekszenek. Ezt a matematika a lineáris tér pozitív ortánsának nevezi. bor

A

4

5

A fogyasztói terméktér

könyv

2.2.6. ábra A fogyasztói terméktér

A kétdimenziós lineáris tér a tengelykereszttel négy negyedre osztott sík, ennek pozitív ortánsa az a síknegyed, amelynek határait a tengelyek pozitív félegyenesei adják. Ez a pozitív síknegyed. A matematikai publikációkban ez megegyezés szerint az „észak-keleti“ síknegyed. Mivel a közgazdaságtanban szinte kizárólag pozitív ortánsokkal van dolgunk, viszont gyakran előfordul, hogy összehasonlítás céljából egyszerre több modellt is ábrázolunk, ezért a pozitív síknegyedet más „égtájak“ szerint is elhelyezhetjük. Az sem ritka, hogy egy közgazdaságtan könyvben látszólag egy teljes négynegyedes tengelykereszttel találkozunk, amely azonban valójában négy egymáshoz illesztett pozitív síknegyed, négy egymáshoz illesztett modell.

2.2. - 27 Hogyan írhatjuk le a fogyasztó választásának színterét? A fogyasztói vagy terméktérrel, amely a fogyasztó számára érzékelhető összes jószágkombinációk halmaza (fogyasztói kosár), amelyek közül választhat. A terméktér pontjai, a nem negatív komponensű n dimenziós vektorok, a lehetséges fogyasztói kosarak, ahol az i-edik komponens az i-edik jószág mennyisége az adott kosárban. Ez lehet nulla vagy egy véges pozitív szám. Mi jelenti a fogyasztói választás tárgyát? A fogyasztói választás tárgya az n dimenziós fogyasztói kosár. A fogyasztói kosár a fogyasztható termékek és szolgáltatások teljes halmaza alapján felállítható összes jószágkombinációt jelenti. A továbbiakban - ahogyan ezt a piaci modell feltételrendszerének ismertetésénél már leírtuk - az n=2 termékes fogyasztói kosarakat vizsgáljuk 2.2.2.2.2. A FOGYASZTÓI PREFERENCIÁK RENDEZÉSÉNEK AXIÓMÁI A terméktér, mint n számú termék összes lehetséges kombinációja minden pontjával egy fogyasztói kosarat és egyben egy választási lehetőséget képvisel. Ha több választási lehetőség közül az egyikről észérvekkel belátható, hogy jobb a választó számára a többinél, azaz jobban megfelel érdekeinek, akkor a racionálisan választó szubjektum A modell szereplője a racionálisan választó ezt a lehetőséget fogja választani. fogyasztó Feltételezzük, hogy az általunk vizsgált szubjektum racionálisan dönt és rendelkezik egy rendezési elvvel, amelynek segítségével meg tudja állapítani két tetszőleges fogyasztói kosárról, hogy melyiket részesíti előnyben a másikkal szemben. Ezt a rangsorolást preferencia-rendezésnek nevezik a „preferencia“ = „előnyben részesítés“ szó alapján. A preferencia-rendezés tulajdonságait is axiómákkal írjuk le, azaz tulajdonképpen nem a rendezés tulajdonságait írjuk le, hanem kikötéseket teszünk arra vonatkozóan, hogy a jó preferenciarendezéstől milyen tulajdonságokat várunk el. Bizonyos fokig mi definiáljuk, hogy milyen fogyasztói viselkedés tekinthető racionálisnak, leírjuk a fogyasztói választás „játékszabályait“. A közgazdaságtani irodalomban többféle axióma-rendszer van elterjedve, ezek többé-kevésbé ekvivalensek egymással, vagyis részben ugyanazokból az axiómákból épülnek fel, az eltérő axiómák viszont kölcsönösen tételként bizonyíthatóak a másik rendszerben. Mi itt egy, az irodalomban eléggé elterjedt változatot mutatunk be.

1. Teljesség. A fogyasztó két tetszőleges kosárról egyértelműen el tudja dönteni, hogy melyiket preferálja a másikkal szemben, s ha egyiket sem, akkor a két kosár

2.2. - 28 közömbös számára, azaz az egyik ugyanolyan jó, mint a másik.

A racionális fogyasztói döntés axiómái

Ez az axióma azt köti ki, hogy ne fordulhasson elő két egymással nem összehasonlítható fogyasztói kosár, a fogyasztó ne mondhassa azt, hogy nem tud választani.

2. Reflexivitás. Ha a fogyasztó egy kosarat saját magával hasonlít össze, azt közömbösnek fogja találni saját magával. Feltételezzük tehát, hogy minden fogyasztói kosár legalább olyan jó, mint saját maga. Azt hihetnénk, ehhez nem kell kommentár. A dolog azért nem olyan nyilvánvaló. Sokan úgy gondolják, hogy erre az axiómára egyáltalán nincs is szükség, pedig nélküle az 1. axiómával is problémák lennének. A teljesség axiómája ugyanis azt állítja, hogy a fogyasztó minden két kosarat össze tud hasonlítani. Igen ám, de mi van akkor, ha a fogyasztónak kétszer egymásután ugyanazt a kosarat mutatják fel, vagy ami egyremegy, két tökéletesen egyforma kosarat mutatnak be neki? Ha nem kötnénk ki a reflexivitást, a probléma megoldhatatlannak nyilvánulna.

3. Tranzitivitás. Ha a fogyasztó egy A kosarat preferál B kosárral szemben és B kosarat preferálja C kosárral szemben, akkor A kosarat preferálja C kosárral szemben. Ezt az axiómát szokás a következetesség axiómájának is nevezni. Hogy miért, azt valóban nem kell különösebben magyarázni.

Az első három axióma egy közismert halmazelméleti relációt definiál, a teljes előrendezést. Az igazi közgazdasági jelentőségű axiómák most következnek. 4. A dominancia elve. A fogyasztó két kosár közül mindig azt preferálja, amelyben egyetlen jószágfajtából sincs kevesebb mint a másikban, de legalább az egyikből több van.

A dominancia elve

Az axiómában leírt viszony a két kosár között a dominancia. Az axióma másképpen arról szól, hogy ha egy kosár dominálja a másikat, akkor biztosan preferáltabb is. Ez az axióma népszerűen olyasmit mond ki, hogy a fogyasztók többre becsülik a többet a kevésnél.Ez egyébként olyan axióma, ami igen gyakran nem teljesül. Hiszen ha kosarunkban például olyan ételféleség is van, amit nagyon nem szeretünk, akkor az a kosár, amiben éppen belőle van több, az egyáltalán nem lesz kedvesebb a szívünknek. Azonban ez az axióma annyira hasznos, hogy inkább az azért nem túl nagy számú kivételtől tekintünk el, mintsem tőle.

2.2. - 29 y Az A-t domináló kosarak

C A B Az A által dominált kosarak

x

2.2.7. ábra A „dominancia“ elve

A 2.2.7. ábrán mutatjuk be, hogy a dominancia viszonya minden kosár számára elkülöníti a termékteret az adott kosár által dominált, illetve az adott kosarat domináló kosarak tartományára. A dominált kosarak kevésbé, a domináló kosarak jobban preferáltak, mint az adott kosár. 5. Az átlag preferálása. Ha a fogyasztó számára két kosár közömbös, akkor bármely konvex kombinációjukat Az átlag preferálá(súlyozott átlagukat) előnyben részesíti velük szemben. sának elve Ez a kissé körülményesnek tűnő axióma nagyjából azt mondja ki, hogy az emberek hajlanak a kompromisszumokra, s a szélsőségeknél többre becsülik az „arany középutat“.

Ha A az (xa,ya), B pedig (xb,yb) jószágkombinációval adható meg, akkor a konvex kombináció C kosarát az alábbiak szerint kapjuk: (xc,yc)=(αxa+(1-α)xb, αya+(1-α)yb) ahol 0<α<1 Matematikailag ez azt jelenti, hogy a preferencia függvény A preferencia függalulról konvex. Az axióma geometriai tartalmát a 2.2.8. ábra vény alulról konvex. illusztrálja. y

A~B A

C

B x

2.2.8. ábra Az átlag preferálása

A továbbiakban a grafikus kifejtési módot követjük és bevezetjük a közömbösségi görbe fogalmát. Ez számunkra jól kezelhető „eszközt“ jelent az elemzéshez.

2.2. - 30 A közömbösségi görbe a fogyasztó számára egymással közömbösségi viszonyban álló fogyasztói kosarak (termékkombinációk) mértani helye. Tekintsük a 2.2.9. ábrát. y

y1

( x1 y1 ) ( x1 y1 ) kosarat preferáló kosarak halmaza

x1

x

2.2.9. ábra A gyengén preferált halmaz

A besatírozott terület a határoló vonallal együtt olyan A gyengén preferált kosarakat tartalmaz, amelyek legalább olyan jók, mint a kiválasztott halmaz és a közöm- (x1,y1) kosár. Ezt a területet nevezik gyengén preferált halmaznak. Az e halmaz határán elhelyezkedő kosarak alkotják a közömbösségi bösségi görbe görbét. A közömbösségi görbén elhelyezkedő kosarak az (x1,y1)-hez képest egyformán jó kosarak. Bármilyen fogyasztói kosarakat jelképező ponton keresztül húzhatunk egy közömbösségi görbét. Ez a görbe az összes olyan kosarat tartalmazza, amely a kiválasztott kosárral közömbös. A fogyasztó számára tehát a közömbösségi görbe egy meghatározott preferenciaszintet (ordinális hasznosságot) jelenít meg. y B(x2 y2)

A(x1 y1 ) C(x3 y3)

x

2.2.10. ábra Egymást „metsző” közömbösségi görbék

Amennyiben metszik egymást, akkor a fogyasztónak közömbösnek kell lennie az A(x1,y1), a B(x2,y2) és a C(x3,y3) közötti választással szemben. Ez azt kell, hogy jelentse, hogy B(x2,y2) közömbös A(x1,y1)-gyel és A(x1,y1) közömbös C(x3,y3)-

2.2. - 31 mal, hiszen a két-két kosár egy-egy közömbösségi görbén helyezkedik el. A tranzitivitás elve alapján ekkor C(x3,y3) és B(x2,y2) kosárnak is közömbösnek kell lennie, akkor viszont a két termékkombinációnak azonos görbén kellene elhelyezkednie, holott mi kifejezetten ennek az ellenkezőjét akartuk ábrázolni. A két görbe tehát nem kettő, hanem egy. Különböző közömbösségi görbék nem metszheti és nem érintheti egymást.

Különböző közömbösségi görbék nem metszheti és nem érintheti egymást.

y

monoton növekvő folytonos vonal

A közömbösségi görbék a folytonos terméktérben folytonosan sűrűn helyezkednek el

ezen a ponton is keresztül kell mennie egy közömbösségi görbének

x

2.2.11. ábra. A közömbösségi görbék elhelyezkedése A terméktér folytonosságának feltételezéséből következik, hogy a terméktérbe húzott bármilyen folytonos vonal minden pontja egy-egy fogyasztói kosár, tehát mindegyiken keresztül megy egy és csak egy közömbösségi görbe. Rajzoljunk egy olyan folytonos vonalat, amely metszi az összes közömbösségi görbét. A dominancia elve (4.) alapján ilyen vonal biztosan húzható (bármilyen szigorúan monoton növekvő függvény grafikonja megfelel). Mivel e vonal folytonos, azért bármely két pontja között található egy harmadik. Mivel pedig minden ponton keresztül megy egy és csak egy közömbösségi görbe, tehát bármely két különböző közömbösségi görbe között biztosan van egy harmadik. A közömbösségi görbék a folytonos terméktérben folytonosan sűrűn helyezkednek el. y erre preferáltabbak a közömbösségi görbék

x

2.2.12. ábra. A közömbösségi görbék és a preferencia A dominancia elvéből bizonyítató, hogy két közömbösségi görbe közül azon vannak preferáltabb kosarak (röviden az a

2.2. - 32 közömbösségi görbe a preferáltabb), amelyik távolabb van az origótól. Az a módszer, ahogyan eljutottunk a közömbösségi görbék fogalmához nem feltételezte, hogy a fogyasztó számszerű mértékét tudja adni annak, mennyivel jobban preferál egy fogyasztói kosarat egy másiknál. Csupán annyit feltételeztünk, hogy meg tudja mondani, melyiket preferálja a másikkal szemben. U

y y

U

1U U 2 3 U 4

U

U 4 U

3

U

2

U

1

x

x

2.2.13. ábra. A közömbösségi görbék, mint a hasznossági felület szintvonalai Miért nevezik a közömbösségi görbék seregét közömbösségi térképnek? Erre a kardinális elmélet modern változata (melyet a francia G. Debreu dolgozott ki) ad magyarázatot. Ugyanis ez az új kardinális elmélet lehetővé teszi az úgy nevezett. preferencia-függvény megalkotását. Ez azt jelenti, hogy minden fogyasztói kosárhoz hozzárendeljük a preferencia-skála megfelelő értékét. Így az n+1 dimenziós térben a terméktér felett kapunk egy hasznossági felületet, amelynek minden fogyasztói kosár felett a preferenciafüggvény értéke adja a magasságát. Ha most egy úgynevezett n dimenziós „vízszintes“ hipersíkkal valamely magasságban elmetsszük a hasznossági felületet, akkor a metszet „vonala“ alatt levő fogyasztói kosarak éppen egy közömbösségi görbét fognak jelenteni. Mindez a kéttermékes modellben úgy néz ki, hogy a hasznossági felület egy rendes háromdimenziós görbe felületet, a metsző hipersík egy valódi vízszintes síkot jelentenek, a metszetvonal alatti fogyasztói kosarak pedig a térképek magassági szintvonalaihoz hasonlóan rajzolják ki a közömbösségi görbét.

Tegyük fel, hogy kéttermékes modellünk termékei a bor és a A közömbösségi gör- könyv. bék kifejezik a prefeEzzel a két termékkel kapcsolatban két szélsőséges ízlés renciákat merülhet fel. Modellünk fogyasztója lehet borissza, akit csak nagyon sok könyv birtoklása vehet rá, hogy pár decivel kevesebbet igyon, vagy lehet könyvmoly, akinek ugyancsak sok bort kell felkínálni, hogy egy kis könyvecskéről lemondjon. Nézzünk rá Könyvmoly közömbösségi térképére. Vajon látható-e az, hogy melyik szélsőséghez áll közelebb? Vizsgáljuk meg a közömbösségi görbe menetét. Jelöljünk ki egy pontot rajta, majd induljunk el egy másik pontba, amely ugyanezen a görbén van. Mivel a görbét nem hagytuk el, az új pont természetesen ugyanazt a haszonhatást jelenti, mint a régi. A dominancia elve miatt a görbe lefelé lejt, azaz a több borhoz kevesebb könyv, vagy

2.2. - 33 fordítva a több könyvhöz kevesebb bor tartozik. Nem mindegy azonban, hogy mennyivel?

ilyen sok bort

bor

ilyen kevés könyvért

könyv

2.2.14. ábra. A „Könyvmoly“ preferenciái

Nos, ha a közömbösségi görbe mintegy a bor tengelyéhez igazodik, akkor igen kevés könyvmennyiség változáshoz viszonylag nagy bormennyiség tartozik, azaz ez a görbe inkább a könyvmolyra jellemző.

ilyen kevés bort

bor

ilyen sok könyvért

könyv

2.2.15. ábra. A „Borissza“ preferenciái

Ha viszont a görbe a könyv tengelyéhez viszonyítva tűnik laposnak, akkor fogyasztónk csak jelentős mennyiségű könyvet hajlandó viszonylag kis bormennyiséggel helyettesíteni, vagyis a bor az igazi kedvence. Egy szépen hajló, nagyjából szimmetrikus közömbösségi görbénél viszont azt vesszük észre, hogy az a közepénél körülbelül egyenlő mennyiségek helyettesíthetőségét jelzi, de amikor kosarunkban kevés bor van és sok könyv, akkor borissza módjára vagyunk hajlandóak helyettesíteni kevés bort sok könyvre, mikor viszont kosarunkban (a görbe másik végén) a könyvből van kevés A helyettesítés határés borból sok, akkor egészen könyvmolyokká válunk és nagyon sok rátája (MRS) bort vagyunk hajlandóak egy kis könyvért feláldozni. A helyettesítés határrátája (MRS - Marginal Rata of Subtition), megmutatja, hogy mennyit hajlandó a fogyasztó a kosarában lévő egyik jószágból feláldozni a másik jószág egy

2.2. - 34 egységgel történő növelése céljából úgy, hogy hasznosságérzete ne változzon. y 30 A

20 15

MRSx,y =|tg α|=

y-ból feláldozott mennyiség

25

∆x 15 = 3 ∆y

B

10 5 x-ből nyert mennyiség

1

2 3

4 5

α 6

7

8 9 10

x

2.2.16. ábra. A helyettesítés határrátája

Az A(2,25) fogyasztói kosárral rendelkező fogyasztó változtatni szándékozik a kosarának termékösszetételén úgy, hogy összhaszna ne változzék. B(5,10) kosarat választja. Ezt csak akkor teheti meg, ha lemond az y termék 15 egységéről, hogy megkapja helyette a 3 egység x terméket. Az A(2,25) és a B(5,10) jószágkosár relatív helyzetét határozza meg a helyettesítés határrátája:

MRS x,y =

∆y 15 = =5 ∆x 3

Ha a két termék változásai (∆x és ∆y) egy irányúak mondjuk növekvőek - lennének, akkor a dominancia elve alapján nőne az összhaszon is (feltéve, hogy az kardinálisan mérhető lenne) Az MRS és a határ- ∆TU-val. Így a ∆x és ∆y nagyságokhoz hozzárendelhető egy nem 0 hasznok összefüggése nagyság - ∆TU. Minél kisebb a helyettesítés, annál kisebb ∆TU is, de soha nem 0. Ezért a fenti definíciós egyenlet számlálója-nevezője megszorozható ugyanazzal a ∆TU-val:

MRS x,y =

∆y ⋅ ∆TU ∆TU ∆TU = : ∆x ⋅ ∆TU ∆x ∆y

Az utolsó kifejezésben a két tört azonban nem mások, mint az összhaszon változásainak viszonya az őket kiváltó termékváltozásokhoz, vagyis a határhasznok. Tehát:

MRS x,y =

∆y MU x = ∆x MU y

Az axiómákból bizonyítható tény, hogy modellünkben a A csökkenő MRS törközömbösségi görbék az origóra nézve konvexek és negatív vénye meredekségűek, ez pedig azt vonja maga után, hogy bármelyik jószág vonatkozásában a helyettesítési határráta annál kisebb, minél több van az adott jószágból. Ez a csökkenő helyettesítési

2.2. - 35 határráta törvénye. A kardinális elméletben is látható, hogy a fogyasztó mindig könnyebben mond le annak a jószágnak egy részéről, amiből relatíve sokkal rendelkezik (vagy rendelkezhetne) egy olyan jószág egységéért cserében, amiből kevés van (lenne) birtokában. Ez levezethető a Gossen I. törvénye néven ismert csökkenő élvezetek elvéből. A két „törvény“ összefüggése a fenti levezetés alapján még nyilvánvalóbb. A helyettesítés határrátája finom eszköz a fogyasztói ízlésvilág feltérképezésére. A fogyasztók ízlése bonyolult jelenség, ami másnak és másnak mutatja magát a rendelkezésre álló javak arányától függően. Pontosan ez az, amit az MRS érzékeny műszerként a fogyasztói térben pontról pontra megmutat. 2.2.2.2.2.1. KÜLÖNLEGES GÖRBÉK

ALAKÚ

KÖZÖMBÖSSÉGI

Amennyiben teret engedünk a nem szigorúan konvex preferencia rendezésnek, úgy a konvex közömbösségi görbéktől eltérő alakú függvényekkel is felírhatjuk az azonos haszonszintet képviselő termékkombinációk halmazát. ♦ a két jószág helyettesíti egymást a fogyasztásban, azaz jól- Jószágok rosszul ugyanazt a szükségletet képesek kielégíteni; viszonyai ♦ a két jószág kiegészíti egymást a fogyasztásban, azaz csak együtt képesek valamely szükségletet kielégíteni. Szélső helyzetet jelentenek az egymást tökéletesen helyettesítő, illetve az egymást egyáltalán nem helyettesítő, de tökéletesen kiegészítő jószágpárok. bal cipő

kék toll

több levelet lehet írni

zöld toll

több kilométert lehet járni

jobb cipő

2.2.17. ábra Tökéletes helyettesítés és tökéletes kiegészítés

Az első esetben egy adott mennyiség az egyikből a másik nélkül ugyanannyira jó, mint egy másik mennyiség a másikból az egyik nélkül. Így egy közömbösségi görbe meghatározott arányban metszi a két tengelyt. Ugyanakkor e két szélső mennyiség tetszőleges konvex kombinációja ugyanilyen jó lesz, tehát a közömbösségi „görbe“ valójában egy egyenes szakasz lesz a két tengelymetszet között. Ez az átlag preferálásának szélső eseteként fogható fel, ami éppen nem teljesíti az 5. axiómát, de ha a két jószág csak egy „kicsit“ is tökéletlenül helyettesítené egymást,

kölcsönös

2.2. - 36 akkor már minden rendben lenne. Ebben az esetben a közömbösségi görbéik meredeksége azaz a helyettesítés határrátája (MRS) a görbe mentén végig konstans (de nem feltétlenül 1). A második esetben a két jószágot egy meghatározott arányban lehet csak használni, bármelyik növelése a másik változatlanul hagyása mellett nem eredményezne preferáltabb kombinációt. A közömbösségi „görbék“ így a tengelyekkel párhuzamos állású derékszögek, amelyek csúcsai a felhasználási arányt tükröző kosarak (ezek egy sugáron vannak). Ez az eset a 4. axiómát nem elégíti ki, de úgy, hogy bármily kis mértékben is, ha helyettesítenék egymást a jószágok, akkor már minden rendben lenne. Vagyis itt a dominancia elvének szélső esetéről van szó. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA... ... milyen egyszerűsítő feltételekre építjük a fogyasztói preferencia modelljét ... mit jelent a fogyasztói terméktér ... a racionális fogyasztó tulajdonságokkal írható le

preferencia

rendszere

milyen

... a hasznossági felület szintvonalainak jelentését ... hogyan tükrözi a közömbösségi görbe a fogyasztó ízlésvilágát ... a csökkenő törvényszerűséget

helyettesítési

határráta

mögötti

2.2. - 37 2.2.2.2.3. A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENES A fogyasztók viselkedésének meghatározásához nem elégséges feltétel a fogyasztói preferenciák ismerete, szükséges ismernünk a fogyasztók anyagi lehetőségét is. Vagyis nemcsak azt kell tudnunk, hogy a fogyasztó mit szeretne, hanem azt is, hogy mit képes megvásárolni. A pénzben kifejezett jövedelem (a nomináljövedelem) növekedése szélesíti a választható termékek halmazát, míg a termékek árának emelkedése csökkenti a megvásárolható termékek mennyiségét. Adott nomináljövedelemből adott áron megvásárolható termékek mennyisége adja a pénzjövedelmünk reálértékét. Vegyük példánkban ismertnek a fogyasztó rendelkezésére álló jövedelmet, amelyet a fogyasztói kosarára költ. Legyen ez I nagyság. A kompetitív piaci környezetet feltételezve tudjuk, hogy a fogyasztó számára adottság valamennyi választható termék ára és vásárlásának mértékét a piac nem korlátozza, vagyis tetszőleges mennyiségben vásárolhat. Legyen a vizsgált modell kéttermékes, ezzel úgy egyszerűsítve vizsgálódásainkat, hogy közben a lényegi következtetés ugyanaz, mintha ezt egy n (n>2) termékes fogyasztói térben tettük volna. A termékek árai px az x terméké és py az y terméké. Amennyiben a fogyasztó x termékből qx mennyiséget akar vásárolni, akkor ez neki qx⋅px összegbe kerül, míg ha y termékből qy mennyiséget, akkor ez qy⋅py összegbe. Kérdés ezek után az, hogy melyik a jószágkombinációnak az a halmaza, amelyet a fogyasztó az I jövedelméből meg tud vásárolni?

{dq , q i I ≥ p ⋅ q x

y

x

x

+ py ⋅ q y

}

A költségvetési halmaz

a költségvetési halmaz, ami tartalmazza az adott jövedelem és árak mellett megvásárolható összes fogyasztói kosarat. A költségvetési halmazból emeljük ki azon termékkombinációkat, amelyekhez a fogyasztó csak a teljes rendelkezésére álló jövedelmének elköltésével jut, ekkor megkapjuk a költségvetési egyenest. Ezt a halmazt határoló A költségvetési egyeegyenest a nes I = px ⋅ q x + py ⋅ q y egyenlettel írhatjuk fel (az egyenlőtlenség egyenlőséggé vált). A költségvetési egyenes egyenletét átrendezve y-ra: qy = Az y tengely metszete

I px − qx py py I , ami tartalmát tekintve azt jelenti, py

hogy amennyiben a háztartás az összes jövedelmét csak az y termék

2.2. - 38

vásárlására fordítaná, az y tengelyen kijelölt

I mennyiséget tudná py

belőle megvenni. A költségvetési egyenes meredekségét az árak px adja, míg a negatív előjel az egyenes negatív aránya py meredekségére utal, arra, hogy a költségvetési egyenes mentén is végrehajthatóak helyettesítések - olyan csere a fogyasztói kosár egyes elemei között, amely változatlanul a költségvetési egyenesen tartja az új kosarat.

I , amelynek px gazdasági jelentése teljesen analóg a másik tengelymetszettel. Könnyű belátni, hogy az x tengely metszete

A költségvetési korlát

A költségvetési egyenes kettévágja a fogyasztói teret megvehető (megengedett) és nem megvehető (nem megengedett) fogyasztói kosarakra, ezért ez az egyenes egyben költségvetési korlátot is jelent. Ez egyben a szűkös erő- (jövedelem-)forrás tényét fejezi ki a fogyasztói választásban. A megvehető kosarak halmaza a fizetőképes szükségletek körét is reprezentálja. y ennyi y-t lehet venni, I ha nem vesz x-ből p y

nem megvehető kosarak

költségvetési halmaz ennyi x-et lehet venni, ha nem vesz y-ból x I px

2.2.18. ábra. A költségvetési halmaz és a költségvetési egyenes Kornai János nyomán bevezethetjük a puha és a kemény költségvetési korlát fogalompárját. Ezek a fogalmak Kornai szerint, gazdasági viselkedési módokat jelentenek. A kemény költségvetési korlát azt jelenti, hogy a nem megengedett kosarakhoz a fogyasztó úgy viszonyul, mint amelyek valóban nem megengedettek. Nem lát semmi lehetőséget a költségvetési halmaz egy magasabb közömbösségi osztály felé való elhagyására. Tapasztalatai arra intik, hogy ne nyújtózkodjon tovább, csak ameddig a takarója ér, s ha ő nem segít saját magán, az Isten sem fog tudni segíteni rajta. A puha költségvetési korlát egy ellentétes fogyasztói magatartást jelent, amikor a költségvetési halmaz kissé kitágíthatónak, elmosódott határúnak tűnik,

2.2. - 39 amikor külső segítségben bízva a fogyasztó (megalapozottan) arra számít, hogy némely - a költségvetési halmaztól nem túl távoli - nem megengedett kosár azért megszerezhető. Ilyen magatartást az a tapasztalat sugall, mely szerint eddig még mindig időben megjött a szükséges segítség. Puha költségvetési korlát esetén a megengedett és nem megengedett kosarak halmazai a hagyományos matematika eszközeivel nem választhatóak el egymástól, így a költségvetési halmaz nem értelmezhető. A társadalomstatisztika a háztartásokat a jövedelmeik nagysága alapján öt egyenlő szeletbe szokta sorolni. Ilyenkor beszélhetünk a leggazdagabbak felső ötödéről, a középosztály háromötödéről és a legszegényebbek alsó ötödéről. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legkeményebb költségvetési korlátja a középső három ötödhöz tartozó háztartásoknak van. A legfelső ötöd általában vagy vállalkozókat, vagy a társadalom különösen kedvezményezett tagjait foglalja magába. Az utóbbiak esetében nem csoda, hogy puha a költségvetési korlátjuk, a vállalkozók pedig általában rendelkeznek a vállalkozásaikban olyan biztonsági tartalékokkal, amelyek megfelelően felpuhítják a vállalkozó háztartásának költségvetési korlátját. Ami különösen érdekes, az az, hogy az alsó ötöd háztartásai között is feltűnően sok a puha költségvetési korlátú. Ez gyakran a kétségbeesésre fogható, az puhítja fel a korlátot, „a nekünk már minden mindegy“ hangulat A továbbiakban azzal a feltételezéssel fogunk élni, hogy a háztartások költségvetési korlátja kemény.

EGY PÉLDA A fogyasztó kosarába x és y terméket rak. Az x terméket px=300 Ft, az y terméket py=100 Ft áron tudja megvásárolni. A két termékre összesen 1500 Ft-ot költ. a. Írja fel a költségvetési egyenes egyenletét! b. Mennyi x jószágot vásárolna, ha az összes pénzét erre az egyfajta termékre költené? Mennyi y jószágot vásárolna, ha azt feltételeznénk, hogy az összes pénzét y-ra költené? c. Számolja ki a költségvetési egyenes meredekségét! Megoldás: a.

I=px⋅qx+py⋅qy egyenletbe 1500=300qx+100qy

b.

x=I/px-(py/px)⋅y=1500/300-(100/300)⋅y, ahol y=0, hiszen feltételezzük, hogy az összes pénzét az x termék vásárlására költi, ezért egyszerűbben is kifejezhetjük: x=I/px=1500/300=5

behelyettesítjük

az

ismert

adatokat:

Az y termék mennyiségét is hasonlóan a fenti képlet ismeretében lehet kiszámítani, y=I/py=1500/100=15. Az x és y termék mennyisége egyben a két tengely metszéspontját adja. c.

A költségvetési egyenes meredeksége a két termék áraránya . A vízszintes tengelyen jelölve az x termék mennyiségét: px/py=300/100=3, abszolút értékben számolva.

2.2. - 40 2.2.2.2.3.1. AZ ÁRVÁLTOZÁSOK HATÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENESRE A költségvetési egyenes elmozdulásai magyarázhatóak az ár és a pénzjövedelem változásával. Ekkor a fogyasztó által megvásárolható jószágkombinációk halmaza megváltozik. Első lépésben határozzuk meg, hogy adott jövedelem és adott árak mellett mennyi y terméket vásárolhatunk, ha x termékből qx mennyiséget vásárolunk. Ezt a költségvetési egyenes y-ra való átrendezésével kapjuk: qy =

I px − qx py py

Az egyik ár megválRögzítsük a pénzjövedelem nagyságát és változtassuk meg tozása elforgatja a az y termék árat, a py-t, miközben az x termék árát, a px-et költségvetési egyenest változatlanul hagyjuk. A változtatás mértéke legyen kétszeres, vagyis az eredeti ár kétszereséért lehet kapni az y terméket. Ennek megfelelően változik az egyenlet: qy =

I p − x qx 2py 2py

ebből leolvasható a változás hatása:

♦ megváltozik az y tengelymetszete, az eredeti I/py-ről I/2pyra, ami azt jelenti, hogy amennyiben jövedelmét teljes egészében y termékre akarja fordítani, akkor ebből a termékből fele annyit képes vásárolni a fogyasztó. ♦ megváltozik a költségvetési egyenes meredeksége, az eredeti -px/py helyett -px/2py, kétszer olyan meredek lesz. A két hatás együttes eredményeként a költségvetési egyenes az x tengely körül elfordul az origó irányába. (2.2.19. a) ábra) Hasonló következtetésre juthatunk az x termék árának emelkedésekor is, azzal a különbséggel, hogy az y tengely metszetének változatlansága mellett az x tengelymetszete fele akkora lesz. (2.2.19. b) ábra) Értelemszerűen, bármely termék árának csökkenése - ceteris paribus - a szóban forgó áru tengelyéhez viszonyítva az egyenes meredekségét csökkenti, az eredeti állapothoz képest. (2.2.19. c) ábra) Amennyiben mindkét termék ára nő vagy csökken, de az árak változásai nem befolyásolják a korábban kialakult árarányokat és a jövedelem sem változik, az egyenes meredeksége nem, csak a két tengely metszése lesz más. (2.2.19. d) ábra) Az árarány-módosulással járó árváltozások a tengelymetszeteket és az egyenes meredekségét egyaránt megváltoztatják adott jövedelem esetén is. (2.2.19. e) ábra)

2.2. - 41 y

y

a.)

I py

b.)

I py

I 2py

y

I px y

x

I 0,5py

I 2px

I px

x

d.)

I py

I py

e.) I py

y

c.)

I 0,5py

I 2px

I 2py I 0,5px I px

x

I 2px

I px

x

2.2.19. ábra. Árváltozások hatása a költségvetési egyenesre

I px

A nominális jövedelem változása párhuzamosan eltolja a költségvetési x egyenest

2.2. - 42 2.2.4.2.3.2. A JÖVEDELEMVÁLTOZÁS HATÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENESRE Mi történik akkor, ha minden egyéb feltétel változatlansága mellett megváltozik a fogyasztó jövedelme? A pénzjövedelem változása esetén a tengelymetszetek változnak meg (I/px és I/py). Abban az esetben, ha - ceteris paribus nő a jövedelem, a termékekből nagyobb mennyiséget vásárolhatunk, míg ha csökken értelemszerűen kevesebb lesz a termékhalmaz, amit érte kapunk. Mivel a költségvetési egyenes meredekségét az árak határozzák meg, ezért az a jövedelemváltozással nem változik. Ha nő a jövedelem, akkor a két áruból vásárolható maximális mennyiség azonos arányban nő, így a költségvetési egyenes az origótól távolodó mozgást fog végezni. Jövedelemcsökkenés esetén fordítva. Az elmozdulás lineáris lesz abban az értelemben, hogy ha kétszeresére nő a jövedelem, akkor a költségvetési egyenes távolsága az origótól is megkétszereződik. A lineáris elmozdulás a folytonos fogyasztói térben egyben folytonos elmozdulást is jelent, azaz minden fogyasztói kosárhoz lehet találni egy jövedelemnagyságot, amely mellett a költségvetési egyenes éppen keresztülmegy az adott kosáron. y 2I py

I py 0,5I py

0,5I px

I p

x

2I p

x

x

2.2.20. ábra. A költségvetési egyenes elmozdulása a jövedelemváltozás hatására

Hogyan változik a fogyasztó költségvetési egyenesének helyzete, ha ugyanolyan arányban változik a két termék ára és a pénzjövedelme? Vegyük α-nak a változás mértékét, így ha az eredeti egyenes

I = px ⋅ q x + py ⋅ q y , akkor a változás utáni állapot:

αI = αp x ⋅ q x + αp y ⋅ q y , vagyis az egyenes helyzete nem módosul, a fogyasztó reáljövedelme (a megszerezhető javak mennyisége) változatlan marad. Ennek

2.2. - 43 magyarázata, hogy a pénzértékek (a termékek árai és a jövedelem) relatív nagyságai nem változtak. Általánosságban is megállapíthatjuk, hogy az áraknál és a pénzjövedelemnél nem az abszolút nagyságok, hanem ezek arányai (relatív nagyságai) határozzák meg a megvásárolható jószághalmazt. EGY PÉLDA Egy fogyasztó költségvetési egyenesét az alábbi ábra mutatja: y

I py e0 I px

x

2.2.21. ábra

Hogyan változik a költségvetési egyenes, ha a fogyasztó jövedelme kétszeresére nőtt, miközben x jószág ára felére csökkent és y jószág ára másfélszeresére emelkedett? Határozza meg az új tengelymetszeteket és rajzolja be az új költségvetési egyenest. A megoldás első lépéseként írjuk fel az eredeti költségvetési egyenest:

I = px ⋅ q x + py ⋅ q y A megváltozott arányok után:

2I = 0, 5 ⋅ p x ⋅ q x + 1, 5 ⋅ p y ⋅ q y Az x termék tengelymetszete: 2I/0,5px=4I/px Az y termék tengelymetszete: 2I/1,5py=4I/3py

2.2. - 44 y 2I py 2I 1,5py e 1 I py e0 I px

2I p

x

2I 0,5p

x

x

2.2.22. ábra. Árak és jövedelmek változásának hatása a költségvetési egyenesre

AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA... ...a költségvetési halmaz, a költségvetési korlát és a költségvetési egyenes tartalmát és különbségét ...miért változhat meg a költségvetési egyenes meredeksége ...hogyan változtatja helyzetét a költségvetési egyenes a nominális jövedelem változásának hatására ...miért az árak és a jövedelem arányai határozzák meg a megvásárolható fogyasztói kosarat 2.2.2.2.4. A RACIONÁLIS VÁSÁRLÁS PONTJA A téma feldolgozásában eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a továbblépéshez elkerülhetetlen a háztartások keresletét befolyásoló A racionális vásárlás három tényező ( az ízlés, a jövedelem és az árak) együttes pontja vizsgálata. A kereslet alakulását a fogyasztói térben a fogyasztó jövedelmének és a fogyasztói teret adó áruféleségek árának függvényében elemezzük. Ennek segítségével leszünk képesek meghatározni a racionális vásárlás pontját, vagyis az optimális fogyasztói kosarat, amely a modell egyensúlyi pontját jelenti. Az előzőekben a választást befolyásoló tényezőket különkülön tárgyaltuk, most itt az ideje, hogy a tényezők együttes vizsgálatával próbáljuk meghatározni a racionális fogyasztó optimális fogyasztói kosarát.

2.2. - 45 y

B

A

y

A

U2

D

U1 C xA

U0 x

2.2.23. ábra A racionális fogyasztói választás

A fogyasztó a költségvetési halmaz határán lévő költségvetési egyenesen tud a legtöbbet vásárolni - így költi el teljes jövedelmét - ezért az ezen fekvő fogyasztói kosarak közül választ. Ez a választás számára a legmagasabb hasznossági szintet is jelentheti. (Nem választja a D jószágkombinációt, bár benne van a fogyasztó költségvetési halmazában, tehát jövedelméből meg tudná vásárolni, de ennél többet is megszerezhet az összes pénzének elköltésével). A költségvetési egyenesen választott fogyasztói kosár rajta van egy közömbösségi görbén. Az említett közömbösségi görbe és a költségvetési egyenes viszonyában a következő két lehetőség áll fenn: ♦ a költségvetési egyenes két pontban metszi a közömbösségi görbét B-ben és C-ben; ♦ a költségvetési egyenes egy pontban érinti a közömbösségi görbét A-ban. Az első esetben fogyasztónk pénzének összes elköltésével megszerezhetné akár a B, akár a C kosarat. Nem teszi ezt, hiszen ebből a jövedelemből egy magasabb hasznossági szintet képviselő jószágkosárhoz is hozzájuthat. Ez a preferenciarendezésnél feltett axiómából következik. Az átlag preferálásának elve szerint a két metszéspontnak megfelelő fogyasztói kosarakkal szemben azok minden konvex kombinációját előnyben részesíti a racionális fogyasztó. Ezek a konvex kombinációk éppen a két metszéspont között fekvő költségvetési egyenesdarab pontjai. Tehát a racionális fogyasztó nem választhat az első esetnek megfelelő kosarat. A második esetben a kiválasztott fogyasztói kosárhoz tartozó közömbösségi görbénél bármilyen jobban preferált görbe már teljes egészében a nem megengedett kosarak terében fekszik, így nincs olyan megengedett fogyasztói kosár, amely preferáltabb

2.2. - 46 lenne a költségvetési egyenes és valamely közömbösségi görbe érintési pontjában kiválasztott kosárnál (A). De vajon csak egy ilyen kosár van? Ha kettő lenne, akkor a fenti gondolatmenet szerint egyikük sem lehetne preferáltabb a A racionális választás másiknál, tehát egy közömbösségi görbén kellene lenniük. Ez viszont az első esethez vezetne minket, ami lehetetlen, hiszen éppen egyértelmű azt feltételeztük, hogy a közömbösségi görbe egy pontot érint a költségvetési egyenesen és ez a racionális vásárlás pontja. Ha elmozdulunk a költségvetési egyenes mentén, akkor a fogyasztói kosárban ugyanúgy helyettesítést hajtunk végre, mint amikor a közömbösségi görbén mozdultunk el. Csak éppen itt a helyettesítés állandó feltétele más, nevezetesen az, hogy a helyettesített árumennyiségek pénzértéke egyenlő, hiszen mindkét kosarat ugyanabból a jövedelemből lehet megvenni. A helyettesített mennyiségek aránya fordítottan arányos a helyettesített áruk árainak arányával. A racionális választás pontjában a közömbösségi görbe meredeksége azonos a költségvetési egyenes meredekségével, azaz az árak arányával. A közömbösségi görbe meredeksége azonban nem más, mint a fogyasztói helyettesítés határrátája. Ez pedig azt jelenti, hogy a racionális fogyasztói választásnál a fogyasztó az egyik áruból éppen annyi egységről hajlandó egységnyi másik áruért cserében lemondani, amennyinek a pénzértéke is egyenlő a másik áru egységárával. Matematikai formában: A racionális választás és a határhasznok

MRS x,y =

MU x p x = MU y p y

Az egyenletet átrendezve kapjuk az alábbi azonosságot: MU x MU y = px py ami megfelel Gossen II. törvényének, az előnykiegyenlítődés elvének, vagyis az egyensúlyi pontban az egységnyi pénzkiadás ugyanakkora összhasznosság-növekedést okoz minden termék esetében. Másképpen: a pénz határhaszna minden jószág vásárlásánál azonos. Az

MU x MU y > egyenlőtlenség fennállása arról informálja px py

a fogyasztót, hogy akkor tudja összhasznát növelni, ha csökkenti yból és ezzel egyidejűleg növeli az x termékből a vásárlásait. Gossen I. törvénye, a csökkenő határhaszon törvénye értelmében adott termékből minél több áll a fogyasztó rendelkezésére, annál kisebb az általa képviselt haszon, míg ha a szóban forgó termékből kevesebb lesz, ezzel együtt nő az elfogyasztásával nyert haszonnövekmény. A fordított relációban értelemszerűen a jövedelemátcsoportosítást ellenkező irányban kell végezni. Ez a

2.2. - 47 folyamat mindaddig tart, míg a fogyasztó el nem éri az optimális egyenlőséget. A fogyasztói kereslet elméletének igen fontos módszere az összehasonlító statika, amely az új egyensúlyi helyzet összehasonlítását jelenti a régivel, miután egyes változók megváltoztak. Az összehasonlítás során nem vesszük figyelembe, hogy az új helyzet milyen módon jött létre. A változók megváltozásának irányát az egyensúlyból való kilendülés folyamányaként határozzuk meg. Ez a módszer egyébként sokkal szélesebb körben -általában minden soktényezős gazdasági jelenség vizsgálatánál- alkalmazható. Ilyenkor természetesen a jövedelem és az árak helyett az adott jelenséget befolyásoló tényezők szerepelnek.

2.2.2.2.4.1. A JÖVEDELEM ÖSSZEHASONLÍTÓ STATIKÁJA AZ OPTIMÁLIS FOGYASZTÓI KOSÁR VÁLTOZÁSA A JÖVEDELEM VÁLTOZÁS KÖVETKEZMÉNYEKÉNT Változatlan árak mellett a jövedelemváltozás hatására elmozdul a költségvetési egyenes, ami természetesen magával vonja a racionális fogyasztói választás megváltozását is. Mivel a közömbösségi görbék folytonosan sűrűn helyezkednek el, azért egy kicsiny változás a jövedelemben csak kevéssé mozdítja el a költségvetési egyenest, amin csak kevéssé mozdul el az előzőtől csak kissé különböző közömbösségi görbe érintési pontja. y

A jövedelem-fogyasztás görbe (ICC)

ICC

I4 I3 I2

I1 x1 x2

x3

x4

x

2.2.24. ábra. Az ICC megszerkesztése

A racionális fogyasztói választás kosara tehát a fogyasztó jövedelmének folytonos változása hatására egy folytonos görbe mentén fog elmozdulni. Ezt a görbét a jövedelem-fogyasztás

2.2. - 48 görbéjének, angol rövidítéssel ICC-nek (Income-Consumption Curve) nevezzük. A jövedelem-fogyasztás görbe minden pontja (a kéttermékes modellben) három változóval jellemezhető: a két jószág mennyiségével, illetve a jövedelem nagyságával. Ha a javak terében ez a görbe felfelé hajlik (meredeksége pozitív), ez azt jelenti, hogy két normál jószágot ábrázolunk (lásd a 2.2.24. ábrát.) y

y

ICC

ICC az x inferior jószág

az y inferior jószág x

x

2.2.25. ábra. Alárendelt jószágok ICC görbéje

Ha a jövedelem-fogyasztás görbe visszahajlik (lefelé lejt), akkor az egyik termék alsóbbrendű jószág. Amelyik tengellyel kisebb a szöge, az a termék az alárendelt a másiknak. Az ICC-ből az Engelgörbe megszerkeszthető

y

ICC

I4 I3 I1

I2 x

I Engel-görbe

I4 I3 I2 I1

x1 x2

x3

x4

x

2.2.26. ábra. Az ICC és az Engel görbe megszerkesztése A jövedelem változásának hatását vizsgáljuk a fogyasztó keresletének alakulására. A megszerkesztett ICC görbe explicite

2.2. - 49 nem mutatja a jövedelemváltozást. Ezt a hiányt pótoljuk, ha a jövedelmet megjelenítjük koordinátarendszerünkben. Kiválasztva az egyik jószágot egy új görbét alkothatunk. Minden egyes jövedelemnagyság mellett leolvassuk az ICC-ről az adott jószág racionálisan választott, tehát keresett mennyiségét. Egy új függvényt kapunk, amely az adott jószág keresett mennyiségét ábrázolja a jövedelemnagyságok függvényében. Ha a kéttermékes modellt az aggregáció módszerével alkottuk meg, azaz az egyik termék egy kiválasztott termék, a másik pedig az összes többi lehetséges termék aggregátuma, akkor a fent leírt eljárás a kiválasztott jószágra alkalmazva éppen az adott jószág Engel-görbéjét eredményezi. EGY PÉLDA Próbáljuk megszerkeszteni két terméknek az Engel görbéjét az alábbi adatok ismeretében. Egy fogyasztó különböző jövedelemszintekhez tartozó optimális választását (miközben az árak változatlanok) egy kéttermékes térben a következő kosarak adják: jószágkosár

x jószág mennyisége

y jószág mennyisége

A

1,5

1,0

B

3,0

2,0

C

4,0

10/3

D

3,0

6,0

E

1,0

28/3

Az x jószág ára 2 Ft/db, az y ára 3Ft/db. Jellemezzük a két jószágot az adatok és az elkészült ábrák segítségével. Megoldás. Az egyes kosarakhoz rendelhető jövedelmi szintek (a költségvetési egyenes): I=2x+3y. A költségvetési egyenesbe behelyettesítve az ismert mennyiségeket, megkapjuk a különböző jószágkombinációkhoz tartozó jövedelmi szinteket: 6, 12, 18, 24 és 30. I

I inferior jószág

30

20

10

luxus jószág

normál jószág

2

4

x

2

2.2.27. ábra

4

6

8

y

2.2. - 50 2.2.2.2.4.2. AZ ÁRAK ÖSSZEHASONLÍTÓ STATIKÁJA - AZ OPTIMÁLIS FOGYASZTÓI KOSÁR VÁLTOZÁSA AZ ÁRAK VÁLTOZÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEKÉNT Az árváltozás hatására elfordul a költségvetési egyenes, tehát megváltozik a racionális választás kosara is. Az ár-fogyasztás görbe (PCC)

y

PCC

p3

p4 x4

x3

p

p1

2

x

x1

x2

2.2.28. ábra.A PCC megszerkesztése

A kiválasztott jószág árváltozásaihoz hozzárendelt racionális választások kosarai szintén egy folytonos görbén helyezkednek el. Ez az ár-fogyasztás görbe, vagy angol rövidítésével PCC (Price-Consumption Curve). A PCC-ből megszerkeszthető az egyéni keresleti görbe

y

PCC

p3

p4

p

p1

2

x

p4 p3 p

2

p1 x

4

x3

x

2

x1

x

2.2.29. ábra. A PCC és a keresleti görbe megszerkesztése

2.2. - 51 Az ár-fogyasztás görbe is három mennyiség között teremt kapcsolatot: a két jószág mennyisége és a kiválasztott jószág ára között. A kiválasztott jószágra nézve a PCC-ből is szerkeszthető egy új görbe, amely a kiválasztott jószág racionálisan választott, azaz keresett mennyiségét állítja összefüggésbe ezen jószág árváltozásaival. Az aggregáció módszerével (tehát amikor a másik jószág a piac összes többi jószágának aggregátuma) felépített modellben ez a görbe nem lesz más, mint a kiválasztott jószág egyéni keresleti görbéje. Már korábban megismerkedtünk ezzel a görbével és a belőle kiszámítható árrugalmasság mutatójával. A megnőtt ár hatására a racionális választás kosara egy alacsonyabb hasznosságú közömbösségi görbére kerül. Ugyanerre a közömbösségi görbére került volna akkor is, ha a jövedelem csökkent volna, de nem ugyanerre a pontra. Az árnövekedésnek tehát kettős hatása van. Egyrészt, az árváltozás következtében megváltozik a Jövedelemhatás reáljövedelem, mert árnövekedés esetén kevesebb, árcsökkenés esetén több terméket tudnak vásárolni. Ez a jövedelemhatás. Geometriailag az árnövekedésúgy csökkenti a reáljövedelmet, hogy az új racionális választás kosarához tartozó közömbösségi görbéhez húzható egy, az eredeti költségvetési egyenessel párhuzamos, de annál mélyebben fekvő érintő (költségvetési egyenes). Mint tudjuk, a költségvetési egyenes fogalmilag megfeleltethető a reáljövedelemnek („a pénzjövedelemből megszerezhető áruhalmaz“), minden pontja egy-egy lehetséges megvalósulása Helyettesítési hatás annak. Másrészt, az árnövekedés arra készteti a fogyasztót, hogy a drágábbá vált terméket részben a relatíve olcsóbbá vált termékekkel helyettesítse. Ez a helyettesítési hatás. Geometriailag az új reáljövedelemhez tartozó racionális választás kosarában helyettesítést kell végrehajtani, hogy a tényleges (elfordult) költségvetési egyenes érintési pontjába kerüljünk, hiszen enélkül a nem megengedett kosarak tartományában maradnánk. A teljes árhatást a PCC görbe mentén való elmozdulással ábrázolhatjuk. Az árváltozás helyettesítési és jövedelemhatásának kimutatása úgy történhet, hogy egyszerre csak az egyik hatást vesszük figyelembe. A valóságban a jövedelemhatás és a helyettesítési hatás egyszerre érvényesül, s hogy hogyan, azt nem is lehet egyértelműen megmondani. Többféle megoldás is ismeretes. Hicks megoldása A legismertebbek az angol J.R. Hicks és az orosz J.J. Szluckij megoldásai. Az fentiekben mi a hicksi megoldást ismertettük vázlatosan, aminek lényegét jól illusztrálja a 2.2.30. ábra. A hicksi árhatás-elemzésnek az adja a matematikai alapját, hogy az egy adott

2.2. - 52

Hicks megoldása

fogyasztói kosáron egyszerre keresztül haladó ICC és PCC közül a PCC mindig a kevésbé meredek. y

AC - teljes árhatás AB - jövedelemhatás BC - helyettesítési hatás

ICC PCC

C

B

x

A

2.2.30. ábra. A teljes árhatás felbontása a jövedelemhatásra és a helyettesítési hatásra - Hicks féle megközelítésben.

Keresztárrugalmasság

A PCC alkalmas az úgynevezett keresztárrugalmasság meghatározására is. Ha valamely árunak megváltozik az ára, akkor ez nem csak az adott áru keresett mennyiségét változtatja meg. Ehhez a vizsgálathoz célszerűbb a kéttermékes modellt az absztrakciós módszer eredményének felfogni, amikor is a második áru szerepét is egy konkrét árufajta játsza el. Amennyiben a kiválasztott áru fogyasztását helyettesíti a másik áru fogyasztása, akkor a másik áru árnövekedése arra készteti a fogyasztót, hogy inkább a kiválasztott árut fogyassza, mert annak nem változott az ára. Az adott árut fogyasztásban helyettesítő áru keresztárrugalmassága tehát pozitív. Ha viszont a két áru fogyasztásában kiegészíti egymást, akkor a másik áru árnövekedése visszafogja nem csak annak az árunak a fogyasztását, de a nélküle nem fogyasztható kiválasztott áruét is. Az adott árut fogyasztásban kiegészítő áru keresztárrugalmassága tehát negatív. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... mit jelent a racionális vásárlás pontja ... a fogyasztói kosárban lévő termékek racionális helyettesítése árarányos ... hogyan változik az jövedelemváltozás függvényében

optimális

fogyasztói

kosár

a

... mit fejez ki az Engel görbe ... hogyan változik az optimális fogyasztói kosár az árváltozások hatására ... a PCC-ből hogyan származtatható az egyéni keresleti görbe ... mit jelent a teljes árhatás, a jövedelemhatás és a helyettesítési hatás hicksi felfogásban ... mi az a keresztárrugalmasság

2.2. - 53 2.2.4. A PIACI KERESLET Eddig azt vizsgáltuk, hogy hogyan alakul egy fogyasztó (egy háztartás) kereslete a javak iránt. Most röviden azt kell megvizsgálni, hogy hogyan alakul egy jószág kereslete, ha valamennyi iránta érdeklődő fogyasztó egyéni keresletét figyelembe vesszük. A probléma nem túl nehéz. Azt kell csupán figyelembe vennünk, hogy feltételezésünk szerint tökéletesen versenyző piaccal van dolgunk, ami többek között azt is jelenti, hogy a fogyasztók, mint vevők konkurálnak egymással, ezért az ár számukra nem befolyásolható külső adottságként jelenik meg. Így egy adott áron minden fogyasztó a racionális választása eredményeként egy rá jellemző mennyiséget keres az adott jószágból. Különböző árak mellett ez a mennyiség végigfut a fogyasztó keresleti görbéjén GONDOLKODJON! Milyen okra vezethető vissza a fogyasztó egyéni keresleti függvényén való elmozdulás és mi okozhatja a függvény elmozdulását? Válasz: A függvény mentén való elmozdulás a termék egységárának megváltozására vezethető vissza, míg a függvény elmozdulása a fogyasztó jövedelmének megváltozásával és/vagy a fogyasztó preferenciáinak megváltozásával magyarázható. Általában igaz, hogy egy közgazdaságtani összefüggést ábrázoló görbe mentén mozdulunk el, ha az összefüggés megjelenítéséhez felhasznált (a koordináta tengelyeken feltüntetett) mennyiségek valamelyike változik meg. Viszont maga a görbe mozdul el, ha egy harmadik, közvetlenül nem ábrázolt mennyiség (paraméter) változik meg.

Tehát a piacon az adott áru összes keresett mennyisége egy adott áron az egyénileg keresett mennyiségek egyszerű összege lesz. A piaci keresleti függvény így a szokásos ábrázolás mellett (függőleges tengely - ár, vizszintes tengely - mennyiség) az egyéni keresleti függvények horizontális összegzésével adható meg. Nem árt némi óvatosság! Egyenként folytonos és sima (deriválható) keresleti görbék vízszintes összege gyakran nem sima és nem folytonos. Viszont, ha elég nagy számú fogyasztó jelenik meg a piacon (s éppen ez volt egyik kiinduló feltevésünk), akkor ezek a „hibák“ elenyésznek, „szabad szemmel nem láthatóakká“ válnak.

EGY PÉLDA Az alábbiakban egy egyszerű példa megoldásával próbáljuk szemléltetni az egyéni keresleti függvény horizontális összegzését. Az egyéni keresleti függvények: q1(P)=80-p q2(P)=40-0,5P

A piaci keresleti függvény az egyéni keresleti függvények horizontális összegzésével adható meg

2.2. - 54 Feltételezzük, hogy adott terméket csak a fenti egyéni keresleti függvénnyel rendelkezők keresik, így az ő keresleti szándékuk összege adja a piaci keresleti szándékot. Feladat, hogy algebrai és geometriai úton egyaránt határozzuk meg a piaci keresletet. Megoldás: Első lépésben a geometriai megoldást adjuk meg:

p 80 70 60 50 40 30

q2

20

q 1+q 2

q1

10 0 0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100

110

120

q

2.2.31. ábra Algebrai összegzés:

q1(P)=80-p q2(P)=40-0,5P -------------Q1+2(P)=120-1,5P 2.2.4.1. A FOGYASZTÓI TÖBBLET A fogyasztók eltérő ízlésük, eltérő jövedelmük miatt különbözőképpen értékelik az egyes javakat és így a többi azonos terméket fogyasztóhoz képest eltérő árat hajlandóak fizetni az adott termékért. A rezervációs ár és ...

... és a többlet

Azt a maximális árat, amennyit a fogyasztó hajlandó fizetni a termék egységéért rezervációs árnak nevezzük. Az adott terméket vásárolni szándékozó valamennyi fogyasztó egyéni keresleti függvényéből leolvasható az ő rezervációs ára. A fogyasztók tehát - mivel nem egyforma a preferenciarendszerük eltérő árat fizetnének a termékért, de tudjuk a kompetitív piacon a szereplők árelfogadók, vagyis ugyanazt a termékfajtát minden fogyasztó ugyanolyan áron vásárolhatja meg. Így tehát két fogyasztói különböző árról van szó. Egyik, amit a fogyasztók a termékért maximálisan hajlandók lennének fizetni, a másik amennyiért ténylegesen megvásárolják. A két ár eltéréséből következik a fogyasztói többlet realizálása.

2.2. - 55 p

D fogyasztói többlet

S

E

p

E

S

D q

E

q

2.2.32. ábra a fogyasztói többletről

A 22.32. ábra a tökéletesen versenyző piac egyensúlyi helyzetében realizálódó fogyasztói többletet mutatja. ELLENŐRIZZÜK Megértettük-e a fogyasztói többlet keletkezésének lényegét! Egy termék piaci keresleti függvénye: D(p)=300-5p. A piaci egyensúly 10 forintos áron alakult ki. Mennyi fogyasztói többlet keletkezik ezen ár mellett? Ábra segítségével is jelöljük ezt a nagyságot! Megoldás: Lineáris függvénnyel van dolgunk, így viszonylag egyszerű a megoldás. 10 forintos ár mellett a fogyasztók összesen 250 kg kenyeret vásárolnak: D(10)=300-5⋅10=250 A fogyasztói többlet a függőleges tengely és a keresleti függvény által bezárt háromszög területével lesz azonos. A háromszög egyik oldala az adott ár (10Ft) mellett vásárolt mennyiség, azaz 250 db. A másik oldal hossza a keresleti függvény tengelymetszete és a tényleges ár különbsége: 60-10=50. A háromszög területe: (250⋅50)/2=6250 forintnyi a fogyasztói többlet. Útmutató a keresleti függvény megszerkesztéséhez:

D(P)=300-5p keresleti függvénynél zérus ár mellett 300 kg-t vásárolnának kenyérből az adott piacon: D(0)=300-5⋅0=300. Ez a mennyiség jelöli ki a keresleti függvény metszéspontját a mennyiségi tengelyen. 60 Ft-os ár mellett egyetlen kg-ot sem vásárolnának kenyérből ezen a piacon: D(60)=300-5⋅60=0. Így a keresleti függvénynek és a függőleges (ár-) tengelynek a metszéspontja p=60 Ft-nál található.

2.2. - 56 A fogyasztói többlet a számpélda alapján

Ft 60

50

D(p)=300-5p

40

30

20

fogyasztói többlet: 6250 Ft 10

tényleges kiadások: 2500 Ft 0 0

50

150

100

200

250

300

db

2.2.33. ábra. A fogyasztók a 250 darabot összesen 2500 forintért vették meg. Ha 250nél kevesebbet vennének, azt hajlandóak lennének magasabb áron is megvenni. A fogyasztók most nemcsak a 250. termékért fizetnek 10 Ft-ot, hanem minden egyes darabért. ezért a fogyasztói többlet nagyságát a pmax=60, pE=10 és az E(10,250) pont által behatárolt háromszög területe jelzi.

A fogyasztói többlet meghatározásának nemcsak abban van jelentősége, hogy megítéljük a termék társadalmi hasznosságát, segítségével a piaci beavatkozás alternatív költségeinek kifejezésére is módunk lesz. Ismét egy példán keresztül magyarázzuk a fenti megállapítást. Figyelembe vesszük - e példa erejéig - az állam beavatkozását is. EGY PÉLDA A burgonya piacon a keresleti függvény a következőképpen alakul: D(p)=300-5p; a piaci egyensúlyi ár 30Ft/kg. 1. Ábrázoljuk és számítsuk ki a fogyasztói többletet, ha egyensúly van a piacon. 2. Tegyük fel, hogy az állam p'=25 Ft-ban maximalizálja a burgonya árát. Hogyan alakul ekkor a piaci kereslet? 3. Az állam termelői támogatás címén a termelt burgonya minden kg-ja után 5 Ft-ot ad a vállalatoknak, ezzel ösztönözve azokat a maximált áron kialakult keresletnek megfelelő mennyiség termelésére. Ha a termelők támogatását a fogyasztók által befizetett adó finanszírozza, öszszességében jól járnak-e a fogyasztók a maximált árral? Kövessük végig a megoldást! 1. Az egyensúlyi ár ismeretében meghatározhatjuk az egyensúlyi menynyiséget, így D(30)=300-5⋅30=150. A fogyasztói többlet a Pr, Pe és a Pm által bezárt háromszög területe, vagyis 8150⋅30)/2=2250 2. D(25)=300-5⋅25=175, tehát az árcsökkenés következtében a fogyasztók preferenciarendezésében a burgonya előbbre került, vagyis olcsóbban többen szándékoznak vásárolni.

2.2. - 57 3.

A maximált ár mellett a fogyasztói többlet (175⋅35)/2=3062,5, a növekmény 812,5 forint. Az állam termelői támogatás címén kifizet 175kg⋅5 Ft-ot, ami összesen 875 Ft-ot tesz ki. Ha ezt az összeget teljes egészében a lakosságtól elvont adóból finanszírozza, akkor a fogyasztók rosszul járnak, hiszen a fogyasztói többletnövekmény (812,5 Ft) kevesebb az adó összegénél (875 Ft), tehát az állam ezzel az intézkedésével 62,5 Ft-tal kurtította meg a fogyasztókat. Ft p=60 50

D(p)=300-5p

40

E

p=30 p=25 20

E'

10

0

0

50

100

150

175 200

250

2.2. 34. ábra. A burgonyapiac ábrája

300

kg

2.2. - 58

ÖSSZEFOGLALÁS 1. Megkülönböztettük a keresett mennyiséget, amelyet a fogyasztó adott ár mellett képes és hajlandó megvenni, a kereslettől, ami a lehetséges árak mellett fellépő keresett mennyiségek halmazát jelenti. 2. Megalkottuk a fogyasztói vagy terméktér modelljét, amelynek pontjai a fogyasztói kosarak. Ez a modell statikus, homogén valamint folytonos. Két dimenziós változata ábrázolható. 3. A racionális fogyasztó absztrakciójából kiindulva megalkottuk a preferencia-rendezés axiómáit és a közömbösségi reláció fogalmát. A közömbösségi görbék alkotják a fogyasztói térben a közömbösségi térképet. Ez a helyettesítési határráta révén jellemzi a fogyasztó ízlésvilágát. 4. A fogyasztó jövedelme változásainak hatását a keresletre az Engel-görbe tükrözi a jövedelemrugalmasság mutatója segítségével. A negatív rugalmasságú áruk az inferior (alárendelt) áruk, a csökkenő pozitív rugalmasságú áruk a normál létszükségleti cikkek, a növekvő pozitív rugalmasságú áruk a luxus javak. Különböző jövedelmek mellett ugyanaz az áru valamennyi fázison keresztül mehet. 5. Az áruk árváltozása megváltoztatja a fogyasztók által keresett mennyiséget. Ez két hatás a jövedelem- és a helyettesítési hatás eredőjeként következik be. A normális áruk árrugalmassága negatív. A készletezhető áruk inflációs körülmények között, a jól helyettesíthető áruk információhiányos piacon, a gazdagabb rétegek számára a státusszimbólumok, a szegényebb rétegek számára az inferior javak sok esetben pozitív árrugalmasságúak. Ez utóbbiak a paradox árhatások. 6. Az árak és a jövedelmek együtthatásukban elválasztják a háztartás számára megengedett és nem megengedett fogyasztói kosarakat. Ez a háztartás költségvetési korlátja. Az elválasztó egyenes (kéttermékes modellben) azoknak a fogyasztói kosaraknak a halmaza, amiket az adott árak mellett az adott jövedelem maradéktalan elköltésével meg lehet venni. Ez a költségvetési egyenes. Ha a háztartás kénytelen komolyan venni a költségvetési korlátját, akkor az kemény költségvetési korlát. Ha viszont valamilyen okból megengedheti, hogy ne vegye olyan nagyon komolyan, akkor a költségvetési korlát puha. 7. A racionális vásárlás azt a fogyasztói kosarat jelenti, amelyikben az egyik közömbösségi görbe éppen érinti a fogyasztó költségvetési egyenesét. Ez a választás adott jövedelem és adott árak mellett egyértelmű. A racionális vásárlás kosarában a helyettesítés határrátája egyenlő az árarányok reciprokával. 8. A jövedelem változása a racionális vásárlás fogyasztói kosarát egy folytonos görbe, a jövedelem-fogyasztás görbe (ICC) mentén mozdítja el. Az ICC alapján megszerkeszthető az Engelgörbe. Egy kiválasztott áru árváltozása a racionális vásárlás kosarát egy másik folytonos görbe, az ár-fogyasztás görbe (PCC) mentén mozdítja el. A PCC alapján megszerkeszthető az adott áru keresleti görbéje. Az öszszehasonlító statika lehetővé teszi a keresztárrugalmasság vizsgálatát. A keresztárrugalmaság egy

2.2. - 59 dominánsan helyettesítő áru vonatkozásában pozitív, egy dominánsan kiegészítő áru vonatkozásában negatív. 9. Egy áru valamennyi fogyasztójának összesített, aggregált kereslete az egyéni keresletek horizontális (árankénti) összegzésével határozható meg.

2.2. - 60

FELADATLAP I. Fogalmak (rövid definíciók) 1.

Csökkenő határhaszon törvénye

2.

A haszonkiegyenlítődés elve

3.

Fogyasztói kosár

4.

Költségvetési egyenes

5.

Helyettesítési határráta

6.

Az ár-fogyasztás görbe

7.

A racionális vásárlás pontja

8.

Rezervációs ár

9.

Az aggregált kereslet

10.

Fogyasztói többlet II. Miben azonosak-miben különböznek

1.

Reáljövedelem - Nomináljövedelem

2.

ICC függvény - Engel görbe

3. A hasznosság kardinális megközelítése - A hasznosság ordinális megközelítése 4. Optimális fogyasztói kosár a kardinális elméletben Optimális fogyasztói kosár az ordinális elméletben 5.

Költségvetési halmaz - Költségvetési egyenes

6. Jövedelem összehasonlító statikája - Árak összehasonlító statikája 7.

Jövedelemhatás - Helyettesítési hatás III.Tesztfeladatok

Válassza ki az alábbiak közül a helyes állítás! 1.Két jószág esetében a helyettesítési határráta a) a két jószág relatív határhasznát méri; b) a két jószág határhasznának arányát fejezi ki; c) azt mutatja, hogy milyen arányban hajlandó a fogyasztó az egyik jószágot a másikra cserélni; d) mindhárom előző állítással jellemezhető.

2.2. - 61 2.Az egyéni preferenciák megváltozása ceteris paribus a) csak az egyéni keresleti görbe elmozdulását eredményezi; b) csak a közömbösségi görbe elmozdulását eredményezi; c) mindkét görbe megváltozását eredményezi; d) nem módosítja sem a keresleti, sem a közömbösségi görbét. 3.Ha egy jószág kereslete tökéletesen árrugalmas, akkor a határbevétel a) megegyezik a piaci árral; b) kisebb a piaci árnál; c) negatív; d) zéró. 4.Ha két, normál árhatású jószágra vonatkozóan a keresztárrugalmasság értéke egy negatív szám, akkor: a) egymást kiegészítő termékekről van szó; b) egymást helyettesítő termékekről van szó; c) az egyik termék a fogyasztó számára semleges; d) az egyik termék a fogyasztó számára biztosan negatív hasznosságú. 5.Valamely jószág vásárlásakor az egyéni fogyasztó által realizált fogyasztói többlet növekszik, ha: a) a fogyasztó rezervációs ára csökken, miközben a piaci ár változatlan; b) a fogyasztó rezervációs ára nő, miközben a piaci ár változatlan; c.) a piaci ár nő, miközben a rezervációs ár változatlan; d) a piaci ár nő, miközben a rezervációs ár csökken. IV.Igaz- hamis állítások Döntse el az állításokról, hogy igazak vagy hamisak! 1. A fogyasztó közömbösségi térképe a fogyasztó szubjektív ízlésének közgazdasági leírására szolgál. 2 .Csökkenő helyettesítési határráta esetében a fogyasztó számára a két jószág nem tökéletesen helyettesíti egymást. 3. Ha két fogyasztó eltérő preferenciákkal rendelkezik, akkor helyettesítési határrátáik az optimális választás pontjában nem lehetnek azonosak.

2.2. - 62 4. Ha egy fogyasztó adott áron 5 egységet vásárol egy normál jószágból, akkor az ár egy pénzegységnyi növekedésével a fogyasztói többlet csökkenése pontosan 5 pénzegységnyi. 5. Ugyanazon jószág a fogyasztók egyik csoportja számára lehet normál jószág, miközben egy másik fogyasztói csoport számára inferior. V. Számítási feladat Egy fogyasztó különböző jövedelemszintekhez tartozó optimális választását (miközben az árak változatlanok) egy kéttermékes fogyasztói térben a következő kosarak adják: Jószágkosár

X jószág mennyisége

Y jószág mennyisége

A

1,5

1

B

3

2

C

4

10/3

D

3

6

E

1

28/3

Az X jószág ára 2 Ft/db , az Y ára 3 Ft/db. Ábrázolja két különböző ábrán mindkét ,jószág lehetséges Engelgörbéjét, az ismert pontok koordinátáit pontosan adja meg! Jellemezze a két jószágot az adatok és az elkészült ábra segítségével!

2.3. - 1

2.3. A KÍNÁLAT MIKROÖKONÓMIÁJA 2.3.1. A VÁLLALAT, MINT A KÍNÁLAT FORRÁSA 2.3.1.1. ÁRBEVÉTELEK, KÖLTSÉGEK, PROFITOK 2.3.1.2. DÖNTÉSI IDŐTÁVOK 2.3.1.3. TECHNIKAI ÉS GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG 2.3.1.4. A TERMELÉS TECHNOLÓGIÁJA. A TERMELÉSI FÜGGVÉNY. 2.3.1.4.1. A PARCIÁLIS TERMELÉSI FÜGGVÉNY TULAJDONSÁGAI 2.3.1.4.2. AZ EGYENLŐTERMÉK GÖRBE 2.3.1.4.3. A SKÁLAHOZADÉK 2.3.1.5. A VÁLLALATI KÖLTSÉGEK 2.3.2. A PROFITMAXIMALIZÁLÁS RÖVIDTÁVON ÉS A KÍNÁLATI FÜGGVÉNY 2.3.3. A HOSSZÚ TÁVÚ KÖLTSÉGEK 2.3.3.1. A DISZKRÉT ÜZEMMÉRETEK ESETE - KIEGÉSZÍTÉS 2.3.4. IPARÁGI KÍNÁLAT

2.3. - 2

FOGALMAK, ÖSSZEFÜGGÉSEK Kompetitív piac, tökéletes verseny, tiszta verseny piaca - ahol a résztvevő gazdasági szereplők árelfogadók, számukra a piac végtelenül nagy, így az egyes vállalat keresleti függvénye végtelenül rugalmatlan. Kínálat - a különböző lehetséges árak mellett kínált mennyiség. Kínált mennyiség - az a mennyiség amelyet a termelő az adott piaci ár mellett képes és hajlandó piacra vinni. Árbevétel - az adott vállalat által eladott árukért és szolgáltatásokért kapott teljes bevétel. A termelés gazdasági költségei - az explicit és az implicit költségek összessége. Explicit költség - adott időszakban a termeléssel kapcsolatban felmerülő és számlákon, pénzügyi átutalásokon kifejezett formában megjelenő kifizetések. Implicit költség - azok az összegek, amelyek azért merülnek fel, mert a vállalat az adott termelési ráfordításával elvonta erőforrásait egyéb felhasználási lehetőségektől, bár tényleges pénkifizetésekben ez nem jelenik meg. Számviteli költség - az adott évben felmerülő, számvitelileg nyilvántartható a termékek előállításához szükséges folyó költségek, amelyek a teljes explicit és az elszámolható implicit költséget tartalmazzák. Számviteli profit - a bevételek és a számviteli költségek különbsége. A normál profit és a gazdasági profit összege, azaz a profit nagysága számviteli értelemben. Normál profit - az adott gazdaságban (iparágban) szokásszerű befektetéssel „bárki által“ elérhető tiszta jövedelem, a gazdasági kalkulációban az alternatív költség része, egyébként számviteli eredmény. Alternatív költség (opportunity cost) - a közgazdaságtan egyik alapkategóriája. Egy tevékenység opportunity cost-ja az elszalasztott lehetőség értékét jelenti. Csak olyan feltételek mellett értelmezhető, ahol szűkösek az erőforrások és ezért felhasználásukat rangsorolni kell és a lehetőségek közül választani. Ebből is következik, hogy a számviteli szakember és a közgazda eltérően állapítja meg a költséget. Gazdasági profit - ~ot az a vállalat realizálhat, amelynél az árbevétel nagyobb, mint a teljes gazdasági költség, azaz a számviteli profit nagyobb, mint a normál profit. Döntési időtávok - a piaci időtáv; a rövid táv; a hosszú táv; a nagyon hosszú táv. Piaci időtáv - a vállalat csak output tényezőkkel tud alkalmazkodni a külső körülményekhez. A termelés nagyságán nem tud változtatni (a termelési tényezőket fixnek vesszük), készleteinek mértékében képes a piaci feltételek változására reagálni. Rövid táv - az az időperiódus, amelyen belül a vállalatnak legalább egy input tényezője fix, azaz megváltoztathatatlan (például a termelési kapacitást adó gépek, berendezések, felszerelések, épületek, járművek stb.), miközben más

2.3. - 3 termelési tényezők változtathatók (például anyagok, energia, munkaerő, stb.) Eszerint ebben a döntési időtávban vannak fix és változó költségek. Hosszú táv - Az az időperiódus, amelyen belül a vállalat a termelési tényezőket megváltoztathatja, de a technológiája (így termelési függvénye) alapvetően nem változik. Ebben az időtávban értelemszerűen minden költség változóvá válik. Nagyon hosszú táv - az az időtáv amelyben a vállalat új technológiát, új találmányokat is képes bevezetni. Termelési függvénye alapvetően megváltozhat. Technikailag hatékony termelési eljárás - rövid távon a termelési tényezők azon kombinációja, amikor egyetlen alkalmazott termelési tényezőben sincs fölös, kihasználatlan kapacitás. Termelési függvény - egy termék kibocsátása (output) és az előállításához szükséges termelési tényezők (inputok) kapcsolatát fejezi ki. A termelési tényezők lehetséges inputkombinációi és az általuk előállított maximális kibocsátási lehetőségek közötti gazdasági-technikai összefüggés, amely rövid távon felírható q=f(L,K,A,E) általános formában. Releváns tartomány - az izokvant görbéknek az a tartománya,amely a technikailag hatékony pontokat tartalmazza. Ebben a tartományban az izokvant görbe negatív meredekségű. Gazdaságilag hatékony eljárás - a technikailag hatékony eljárások közül az, amely a legkisebb fajlagos költséget eredményezi. Termelési technológiák - Az n termelési tényezőt alkalmazó technológiák a termelési vagy technológiai térben „ábrázolhatóak“, amely tér egy n dimenziós lineáris tér pozitív ortánsa. Ennek pontjai a termelési tényező kombinációk n dimenziós vektorok, ahol az i-k komponens az i-k termelési tényező alkalmazott (nem negatív) mennyisége az adott kombinációban. Izokvant, egyenlőtermék-görbe - a termelő közömbösségi görbéje. Bármely két vagy több input azon kombinációit tartalmazza, amelyek felhasználásával a kibocsátás azonos szintjeit kapjuk. Az izokvant minden pontja az adott kibocsátás előállításához szükséges minimális inputköltségeket adja meg. Szokásos alakja az origóra konvex. Határtermék - egy adott termelési tényező többletegységének felhasználásából származó többletkibocsátás (pl munka határterméke, tőke határterméke). Algebrailag kifejezve például a munka határterméke: dq/dL=MPÉLDÁUL Izokvant térkép - egy adott termelési függvényt ábrázoló egyenlőtermék-görbe sereg, termelési szintvonalak sorozata. Gerincvonalak - az izokvant görbesereg inflexiós pontjainak halmaza. Mindkét tengelyre vonatkoztatva (a két gerincvonal külön-külön) elválasztja a függvény negatív és pozitív meredekségű szakaszait. Hozadéki függvény (parciális termelési függvény) - azt mutatja meg, hogy hogyan változik a termelés, ha az egyik input tényező felhasználását növeljük, miközben a másik tényező mennyisége változatlan.

2.3. - 4 Technikai helyettesítési határráta - kifejezi, hogy egységnyi munka hány egységnyi tőkét képes helyettesíteni (illetve egyégnyi tőke hány egységnyi munkát képes helyettesíteni) változatlan termelést biztosítva. A technikai helyettesítés határrátája folyamatosan csökken, ha a termelési tényezők nem helyettesítik tökéletesen egymást. Parciális termelési függvény - azt mutatja meg, hogy hogyan változik a termelés, ha az egyik tényező felhasználását növeljük, miközben a többit változatlanul tartjuk. Csökkenő hozadék törvénye - amikor a nem rögzített (változó) termelési tényezők növekvő mennyiségét kombináljuk egyéb termelési tényezők rögzített mennyiségével, akkor a termelési folyamat egy szakaszában a változó termelési tényezők határhozama csökken. Átlagtermék - a termelési tényezők adott halmazának felhasználásával előállított összes termék mennyisége elosztva bármelyik felhasznált ráfordítás (input) mennyiségével. Ily módon a munka átlagterméke az összes termék osztva a felhasznált összes munkamennyiséggel - APL=q/L Skálahozadék - a termelés növekedésének a viszonyát a valamennyi input-tényező azonos arányú növekményéhez skála- vagy volumenhozadéknak nevezzük. A tényezők termelési rugalmassága - az inputtényező és a termelés kapcsolatának elemzésére alkalmas mutató. Egy termelési tényező parciális rugalmassága kifejezi, hogy hány százalékkal változik meg a termelés, ha a vizsgált termelési tényező egy százalékkal változik, miközben a többi termelési dq dK : tényező változatlan. Például, - a tőke rugalmassági együtthatója, ami q K tovább alakítva: dq/dK és q/K hányadosa, ami nem más, mint az MPK:APK, vagyis a tőke határtermékének és átlagtermékének hányadosa. Teljes költség - az állandó és a változó költségekből tevődik össze. Az egységnyi kibocsátás vonatkozásában megkülönböztetjük az átlagos és a határköltséget. A határköltség az átlagos költségekkel akkor egyenlő, ha az utóbbiak minimálisak. Átlagköltség - a kibocsátás egységére jutó költség, amelynek számításánál az összes ráfordítást figyelembe veszik. Algebrai úton kifejezve AC=TC/q. Az átlagköltség részei az átlagos fix költség + az átlagos változó költség - AC=AFC+AVC Átlagos állandó költség - A termelés egységére jutó állandó költség. Rövid távon a kibocsátás színvonalától függetlenül változatlanok lesznek. Ezek az állandó költségek, melyek fajlagos termékegységre jutó nagysága csökken a kibocsátás növekedésével, jelölése: AFC=FC/q Átlagos változó költségek - a kibocsátás egységére jutó összes változó költség, jelölve: AVC=VC/q Határköltség - egységnyi többlettermék termelésének többletköltsége. Algebrai úton kifejezve: MC=dC/dq Rövidtávon a határköltséggörbe emelkedő a csökkenő hozadék törvényének következtében. A határköltség a vállalatelemzés lényeges fogalma.

A vállalat kínálati függvénye - rövid távon megegyezik a vállalat

2.3. - 5 határköltség függvényének üzembezárási pontja feletti szakaszával. Tökéletesen rugalmas keresleti görbe - a kompetitív piacon lévő vállalat keresleti görbéje, mivel tetszőleges mennyiséget értékesíthet a fennálló árak mellett. Profitmaximalizáló egyensúly - szükséges feltétele, hogy a határbevétel megegyezzen a határköltséggel, a határprofit értéke legyen zéró, ami egyben azt is jelenti, hogy a teljes bevétel és a teljes költség különbsége legyen maximális. Összprofit - az összbevétel és az összes gazdasági költség különbsége, ami tartalmát tekintve azonos a gazdasági profittal. Határprofit - a határbevétel és a határköltség különbsége, vagyis a pótlólagos termékegység eladásából származó profitnövekmény. Határbevétel -az összbevételnek egységnyi többlettermék eladásából származó megváltozása. Tökéletes verseny esetén a határbevétel megyegyezik az árral, mivel a vállalat számára a keresleti görbe tökéletesen rugalmas.A határbevétel a vállalatelemzés lényeges fogalma. Üzembezárási pont - azt a helyzetet tükrözi, amikor a vállalat határbevétele, átlagos változó költsége és a vállalat határköltsége egybeesik. Az üzembezárási pont tehát az átlagos változó költség minimuma. Fedezeti pont - azt a helyzetet tükrözi, amikor a vállalat határbevétele, határköltsége és átlagköltsége egybeesik. A fedezeti pont tehát az átlagköltség minimuma. A vállalatnak a fedezeti ponton való termelése a hosszútávú fennmaradás feltételét jelenti. Hosszú távú határköltség-görbe - kínálati görbe, amely - folytonos esetben- laposabb (rugalmasabb) mint a rövidtávú. Diszkrét üzemméret-módosítás mellett a hosszú távú határköltséggörbe nem folytonos. Hosszútávú átlagköltség függvény megmutatja, hogy hogyan változik a termékegységre jutó költség, ha minden termelési tényező felhasználását azonos mértékben növelve növeljük a termelést. A rövidtávú átlagköltséggörbék burkológörbéje, azaz a rövidtávú költségfüggvények érintik a hosszútávú költséggörbét. Optimális üzemméret: az az üzemméret amely mellett a hosszútávú költség minimális. Az iparági kínálat - rövidtávon az egyedi kínálatok horizontális összege. Hosszú távon az egyensúlyi ár a minimális iparági átlagköltségeket fejezi ki, s a vállalatok hosszú távú gazdasági profitja tart a nullához.

2.3. - 6

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet négy fő részből áll: a.) A vállalat, mint a kínálat forrása - költségek, profitok, termelési függvény, költségfüggvények b.) A vállalat rövidtávú profitmaximalizálása c.) A vállalat hosszútávú profitmaximalizálása d.) Az iparági kínálat A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERKEDNIE ... ... a vállalat környezetét adó kompetitív piaccal ... a racionális vállalat célkitűzésével a neoklasszikus mikroökonómia felfogásban ... a kibocsátás, az árbevétel és a költségek fogalmával illetve meg kell tudni magyarázni a számviteli szakember és a közgazda költség- és profitkategóriái közötti eltérést és az eltérés okát ... az alternatív költség fogalmával és annak jelentőségével a neoklasszikus mikroökonómia döntéseiben ... a döntési időtávokkal. Értelmezni kell a technikai és a gazdasági hatékonyság fogalmát és ezzel a két tartalom közötti különbséget ... a csökkenő hozadék törvényével illetve annak jelentőségével ... a csökkenő hozadék és a technikai helyettesítési határráta tartalma és alakulása közötti összefüggéssel és a releváns tartománnyal ... a skálahozadék jelentésével, formáival és alkalmazásának lelehetőségével ... a tökéletesen versenyző vállalat profitmaximalizáló magatartásával rövid és hosszútávon. ... azokkal a megoldási algoritmusokkal és függvényekkel, amelyek a fejezet tartalmának kifejtésénél bemutatásra kerültek TUDNI KELL ÁBRÁZOLNI... ... a hozadéki függvényt és az izokvant termelési függvényt ... a hozadéki függvény, a határtermék valamint az átlagtermék kapcsolatát ... a termelési függvényekből a költségfüggvényeket és értelmezni kell a költségek (és függvényeik) kapcsolatát egymáshoz és a különböző időtávokhoz. ... az egyes vállalat kínálatának és keresletének (valamint függvényeinek) és az iparág kínálatának és keresletének (valamint függvényeinek) viszonyát.

2.3. - 7 A FEJEZET ELSAJÁTÍTÁSA SORÁN MEGÉRTI, HOGY... ... mi a különbség a számviteli szakember és a közgazdász gondolkodása között ... hogyan ábrázolhatók a termelés technikai és gazdasági összefüggései függvényekkel ... milyen mennyiséget termel a vállalat, ha racionálisan viselkedik

2.3. - 8

A TÉMA KIFEJTÉSE 2.3.1. A VÁLLALAT, MINT A KÍNÁLAT FORRÁSA Az előző fejezetben megvizsgáltuk azokat a körülményeket és hatásokat, amelyek a fogyasztói keresletet alakítják. A mikroökonómia módszertanának megfelelően ezt alapvetően egy tipikus fogyasztó - egy háztartás -, és egy kiválasztott jószág vonatkozásában végeztük el. A kínálati oldal főszeMost a piaci „pult“ másik oldalát szeretnénk szemügyre venni, a kínálati replője a vállalat oldalt. Itt is a legjellegzetesebb termelőre - mint a kínálat forrására - összpontosítunk, ez pedig a vállalat, az üzemszerű üzleti, tehát önfinanszírozó vállalkozás. Egy vállalat, még egy igen kicsi vállalat is, bonyolult szervezet. Még akkor is bonyolult, ha fekete dobozként vizsgáljuk. A dobozba sokféle különböző input áramlik be (munka, nyersanyagok, energia, félkésztermékek, hitelek stb.), és sok különböző reáloutput jön ki belőle - többféle termék, szolgáltatás illetve azok differenciált változatai. Végül a helyzetet az erős visszacsatolások bonyolítják. Egyszerűsítő lek

Ezt a bonyolult szervezetet sem vizsgálhatjuk anélkül, hogy ne alkalmaznánk egyszerűsítéseket, absztrakciót. feltéteElőször is ebben a fejezetben a vállalat működését egy erősen idealizált gazdasági környezetben, a tökéletesen versenyző (kompetitív) piacon fogjuk vizsgálni. Mint az a bevezető fejezetből már ismeretes, a kompetitív piacon elég sok szereplő van jelen ahhoz, hogy egyenként ne tudják lényegesen befolyásolni a piac működését, így a piaci szereplők a piac automatikus mechanizmusai által kialakított árakat, mint külső adottságokat fogadják el. Természetesen a piac nem valami önmagában való dolog, szereplői nélkül nem működnének ezek a bizonyos mechanizmusok, sőt egyáltalán nem lenne piac. Vagyis a piaci árakat a piac szereplői alakítják tevékenységükkel, ám anélkül, hogy külön-külön képesek lennének azokat tudatosan, szándékaiknak megfelelően befolyásolni. A kompetitív piaci feltételek között működő vállalatunk is árelfogadó úgy az általa kibocsátott output, mint az általa felhasznált input vonatkozásában. Másodszor leegyszerűsítjük a vállalat outputját. Ebben a fejezetben olyan vállalati modellt fogunk vizsgálni, amely egy terméket vagy szolgáltatást bocsát ki, azt is egyetlen minőségben. Természetesen feltételezzük a vállalatról, hogy racionálisan működik, vagyis a rendelkezésére álló erőforrásokat céljai érdekében maximálisan kihasználja és csupán annyi erőforrást szerez be, amennyi az optimális kibocsátáshoz szükséges. A kifejtésre kerülő témakör lényege - egy ilyen leegyszerűsített vállalatmodellben - az alábbi kérdések mentén foglalható össze:

A megválaszolandó kérdések

-

hogyan működik a vállalat, mint a kínálat forrása;

-

mekkora lesz a vállalat optimális kibocsátása;

-

mekkora lesz a vállalat piaci kínálata;

-

mekkora lesz az adott jószág iparági (aggregált) kínálata?

A második és a harmadik kérdés nem ugyanazt kérdezi. A kereslethez hasonlóan itt is meg kell különböztetnünk a kínált mennyiséget a kínálattól,

2.3. - 9 amit a hétköznapi gondolkodás eléggé gyakran összekever. A jószág kínálata a különböző lehetséges árak mellett minden egyéb tényezőt változatlannak véve a kínált mennyiségek összessége, vagyis a kínált mennyiség egy menynyiség, a kínálat pedig egy függvény (a kínált mennyiség függvénye a mindenkori piaci ártól.). 2.3.1.1. ÁRBEVÉTEL, KÖLTSÉGEK, PROFITOK Mint már a vállalat általános jellemzésénél jeleztük, kínálati modelljeinkben a vállalat alapvető, s ezért modellszinten egyetlen céljaként a profit maximalizálását jelöljük meg. Ezt a kérdést kissé részletesebben is meg kell vizsgálnunk, mert a profit fogalmának pontosítása nélkül nem fogjuk tudni az optimális kibocsátási szintet meghatározni. Ebben az alpontban a vállalat fekete dobozának pénz inputjait és outputjait vesszük szemügyre. Amikor a vállalat a beszerzett erőforrásokkal előállítja a terméket, az a termék csupán potenciálisan szükségletkielégítő jószág. Ha a vállalatnak nem sikerül eladnia, realizálnia ezt a jószágot, akkor gyakorlatilag semmi különbség nem lesz a minőségellenőrzés által hibátlannak, illetve selejtesnek ítélt darabok között. Mindkét halom végül is a hulladékok közé kerül. Tehát kibocsátásnak csak a realizált termelést tekinthetjük, amely az eladása révén, árbevételt eredményez a vállalat számára. Mindamellett a mikroökonómiában a kibocsátás és az árbevétel két különböző kategória, mivel a kibocsátás a realizált termelés naturális tar- A kibocsátás a realizált termelés talma, az árbevétel pedig annak pénzbeli megjelenési formája. naturális tartalma, az Az eladott jószágok mennyiségét megszorozva a jószágok árával kapjuk árbevétel a pénzbeli meg az árbevétel számszerű nagyságát. Ez lesz vállalat-modellünk egyetlen formája pénz-inputja. A valóságos vállalati eredményekben az árbevétel csak egy része a teljes bevételének, mivel a vállalatnak más bevételei is vannak. Mivel a vállalatok pénzeszközeiket banki folyószámlákon tartják, kamatbevétele bármelyik vállalatnak lehet. Az sem ritkaság, hogy egy vállalat egy másik vállalat részvényeiből vásárol. Ilyenkor a vállalatnak osztalékbevétele van. Az is lehetséges, hogy a vállalat pert nyer egy másik vállalat ellen, aki nem teljesített valamilyen szerződést, s a vesztes vállalat kártérítést fizet a nyertesnek. Ez is egy lehetséges bevétel. Nagy gyakorisággal előforduló bevétel az állami dotáció. stb.

A vállalati bevétel szélesebb értelemben a vállalat valamennyi bevételének összegét jelenti. Vajon akkor mi miért szűkítettük le a bevétel fogalmát az árbevételre? Egyrészt, mert ez a vállalat legjellemzőbb bevételi forrása. Az a vállalat, A vállalat bevételét amely az árbevételén kívül semmi más bevétellel nem rendelkezik, elméletileg azonosítjuk az árbeegy teljesen normális vállalat. vételével

2.3. - 10 Másrészt további vizsgálódásaink szempontjából is az árbevétel a meghatározó. Végül is minket nem a vállalatot, hanem az általa támasztott kínálat, amely mögött viszont a kibocsátás és az árbevétel áll. Tehát az, hogy a vállalati bevételt azonosítjuk a vállalat árbevételével szintén modellünk egyik egyszerűsítő, de elfogadható feltevése. Mire fordítja a vállalat az árbevételt? Az önfinanszírozás elvének megfelelően a felmerült kiadásait ebből az összegből fedezi. Sikeres tevékenység esetén előfordulhat, hogy e kiadások fedezése után még marad egy összeg az árbevételből. A termelés költségei

A profit

A termelési folyamat során felmerülő kiadásokat, amelyeket a vállalat az önfinanszírozás elve alapján, a vállalati árbevételből fedeznek a termelés költségeinek nevezzük. Az árbevételből a költségek fedezése után megmaradó részt a vállalat tiszta jövedelmének, nyereségének, profitjának nevezzük. Természetesen a költségfogalmat ugyanúgy leegyszerűsítettük, mint a jövedelem fogalmát. A vállalatnak nem csupán termelési költségei lehetségesek. költsége lehet a vállalatnak egy elveszett perből, az infláció miatti negatív reálkamatból, egy természeti csapás okozta kár helyreállításából, a károk megelőzésére kötött biztosítás díjaiból, más vállalatok értékpapírjaival való rossz spekuláció eredményezte árfolyamveszteségből stb.

. Vállalat-modellünknek két pénzoutputja lesz: a költség és a profit. A fenti definícióból következik a profit kissé formai meghatározása, mint az árbevétel és a termelési költségek különbsége. Adhatunk azonban egy tartalmibb összevetést is a költségekre és a profitra. Ha minden költséget fedeztünk, akkor a fennmaradó összeget már nem költhetjük folyó kiadások fedezésére (hiszen ezek adják a költségek tartalmát), hanem csupán a vállalat expanzív jellegéből következő eljövendő többletkiadások megelőlegezésére. Ezt tehetjük közvetlenül az adott kiadás megelőlegezésével (befektetés), vagy a későbbi kiadásokra való tartalékképzéssel. Ebben a felfogásban a költségek a múltbéli és folyó kiadásokat fedezik, a profit a jövőbeli (a vállalat bővítését szolgáló) kiadásokat előlegezi meg. Ilyen megközelítésben a költségek és a profit már nem annyira ellentétes, egymást kizáró, hanem inkább hasonló fogalmak. Ezért nem csodálkozhatunk rajta, hogy néha egy árbevételi tételről nem könnyű eldönteni, az vajon költség, vagy inkább profit. A számvitelben csak azokat a kiadásokat ismerik el költségként, A költségeket többféle képpen lehet értel- amelyeket a termék előállításához szükséges erőforrásokra fordítanak. Az árbevétel és az ily módon definiált költségek különbsége adja a profitot. Ezzel mezni szemben a közgazdászok figyelembe veszik a feláldozott hasznok nagyságát is el nem számolható költségként. Az árbevétellel egy tágabb tartalmú költséget állítanak szembe, hogy meghatározzák a vállalat tiszta profitját. Ez utóbbi költség és profitdefiniciók és relációk információt adnak a lehetőségek közötti optimális választáshoz. A legegyszerűbb dolgunk akkor van, amikor a vállalat nyilvánvalóan

2.3. - 11 külső partnertől vásárol árut vagy szolgáltatást, aminek kifizetéséről a partner aláírásával hitelesített bizonylatot ad. Ilyenek a szállítói számlák, a munkavállalói bérjegyzékek stb. Ezek nyilvánvaló, explicit (kifejezett) költségek. Explicít költségek Kétely merülhet fel, hogy a munkavállalói bérjegyzék miért lenne nyilvánvalóan külső partnertől származó bizonylat, hiszen a munkavállalók az adott vállalat saját dolgozói? Nos, itt arról van szó, hogy a munkabért a dolgozók nem mint dolgozók veszik fel (csupán a jogosultságot szerezték ebben a minőségben), hanem mint a munkát (munkaerőt) eladó háztartások képviselői - a nyilvánvalóan külső partner tehát a háztartás.

A többi költség nem mutatható ki ilyen egyszerűen, ezért azokat implicit (nem kifejezett) költségeknek nevezzük. Ezek egy része a vállalat pénz- Implicít költségek ügyi kimutatásaiban megjelenik, igaz a bizonylatot maga a könyvelés állítja elő. Jellegzetesen ilyen az úgynevezett állóeszközök (építmények, gépek, berendezések, azaz az olyan eszközök, amelyek több éven keresztül funkcionálnak beszerzésük után) amortizációs leírása, de ilyenek lehetnek a törvény által engedélyezett mindenféle átalányban elszámolható költségek is. Az explicit költségekkel együtt az implicit költségek eme bizonylatolt része alkotja a vállalat számviteli költségét. Mivel a könyvelésnek vannak számlái az árbevételről és a számviteli Számviteli költség költségekről, ezért kézenfekvő, hogy a kettő különbségéről is felfektessenek egy számlát, amelyen megjelenik az árbevétel és a számviteli költségek különbsége, a számviteli profit. Számviteli profit

Az amortizációs leírás nem feltétlenül tükrözi helyesen az állóeszközök amortizációját. Ellenkezőleg, sokféle amortizációs technika ismeretes (például az úgynevezett gyorsított vagy degresszív amortizációs leírás technikája), amikor éppen az a cél, hogy az amortizációs leírás eltérjen a valóságos amortizációs folyamattól. Az amortizáció legegyszerűbb (csak hát legkevésbé racionális) formája az lenne, ha a vállalat az állóeszközök értékcsökkenését fedező árbevételi részt (a voltaképpeni amortizációt) elkülönítve tartalékolná, és amikor valamelyik állóeszköz nullára amortizálódott, ebből a tartalékból venne helyette egy újat. Igen nagyfokú hozzá nem értés lenne azonban ekkora összeget holt tőkeként hevertetni. A valóságos amortizációs gyakorlat ezért más. Az amortizációs tartalékot folyamatosan visszaforgatják a termelésbe, látszólag bővítve az állóeszköz-állományt és ténylegesen bővítve a termelést, illetve a belőle származó profitot, amiből azután - helyes amortizációs politika mellett - a nullára amortizálódott állóeszközök is lecserélhetőek. Miért mondjuk, hogy az állóeszköz állomány látszólag bővül? Először is eltekintünk attól, hogy az idők folyamán a műszaki haladás következtében az állóeszköz-kínálat megváltozik. Feltesszük, hogy a nullára leírt berendezés helyett egy pontosan ugyanolyat fognak beszerezni. Tegyük fel, hogy egy vállalatnál tíz egyforma célgép működik, amelyek élettartama tíz év. Ekkor egy év amortizációjából éppen megvehető egy ilyen típusú gép. Az állóeszköz-állomány csak látszólag bővül, mert amikor a 11. gépet megvették, akkor a többi már egytized részben elkopott. Így van 10 darab 0,9 nagyságú (értékű) + egy darab teljes értékű, összesen 10 gép, azaz a géppark ténylegesen nem bővült. A jól karbantartott gép nullára amortizálódásáig nagyjából változatlan termelékenységet tesz lehetővé, ami szerencsés esetben a profit nagyságát is megnöveli (valószínűleg kevesebb, mint 10 %-kal).

Tehát az amortizáció esetében nem olyan könnyű eldönteni, hogy költségről, vagy profitról van-e szó. Keletkezését tekintve nyilvánvalóan költség, felhasználását tekintve (a második racionális esetet véve alapul) azonban inkább profit.

2.3. - 12 A fenti példához hasonló dilemma más költség-profit elemekkel kapcsolatban is felmerül. Egy kisebb családi vállalat tulajdonosa a vállalat árbevételéből fedezi saját és családja szükségleteinek költségeit. A könyvelésben erről természetesen A költségek egy része semmilyen bizonylat sem található (kivéve az adózás szempontjából elprofitként viselkedik számolható tételeket). Végül is a tulajdonos a profitjával azt csinál, amit akar. De vajon valóban a profitról van szó?

Improduktív gek

A profit fentebbi tartalmi meghatározása szerint nem egészen, hiszen az teljesen nyilvánvaló, hogy ez az összeg semmilyen későbbi termelési költséget nem előlegez meg. Nevezhető-e ez az összeg folyó termelési költségnek? Bizonyos szempontból nem, ezért is nevezik egyes közgazdászok az ilyen költséget improduktív, nem termelő költségnek. Viszont, ha úgy gondolkodunk, hogy a vállalat szempontjából több profit (a jövő termelésének előlege) keletkezhetne, ha a tulajdonos személyes fogyasztása szerényebb lenne, költséakkor - mivel a tulajdonos a vállalat nélkülözhetetlen szereplője, ha úgy tetszik, része - a személyes fogyasztás költség jellege már jobban kidomborodik. Még inkább így lenne, ha a tulajdonos a cég kasszájából járandóságként venné ki ezeket az összegeket és a bérlistához hasonló bizonylattal igazolná pénzfelvételét. Egy nagyobb vállalatnál, például egy részvénytársaságnál ez általában így is van. A részvényesek osztalékfelvételét ugyanúgy elkönyveli a társaság könyvelése, mint a munkavállalók és menedzserek járandóságait. Egy kis vállalatnál ez nem szokás, de ez mit sem változtat a lényegen: az árbevételből a tulajdonos(ok) személyes fogyasztására, vagy más, a termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó célra kiadott összeg el nem számolható implicit költség, ami a normál profit részeként értelmezhető. Végül, de nem utolsó sorban gondolkodjunk el azon a tényen, hogy ha valaki egy vállalkozásba fekteti a pénzét, akkor az már semmi másba nem fektetheti ugyanazt az összeget. Ilyen módon az általa kiválasztott befektetés hozama kedvéért feláldozza az összes többi lehetőség várható hozamát. Itt két kérdés merül fel:

Feláldozott haszon

-

ténylegesen mit áldozott fel a befektető;

-

mekkora az áldozata?

Nyilván a feláldozott hozam nem az általa ismert és nem ismert összes befektetési lehetőség várható hozamának összege (amelynek nagysága gyakorlatilag végtelen), hiszen akármibe fektetett volna be, minden más lehetőségről le kellett volna mondania. Vagyis a tényleges áldozat csak egy lehetséges befektetési lehetőséghez kapcsolódik, amely valamilyen módon dominálja a többit. Ennek a domináns alternatív befektetési lehetőségnek a feláldozott várható hozamát a megvalósított befektetés el nem számolható implicit költségének nevezzük, ami természetesen szintén a normál profit része. Melyik feláldozott befektetési lehetőség lesz a domináns? Amennyiben a vállalkozó a megvalósított vállalkozás kedvéért egy vagy néhány konkrét befektetési lehetőségről mond le, akkor nyilván ezek valamelyikének meg nem kapott hozama jelenti az áldozatot, ez pedig a szóbajöhető legmagasabb hozam.

2.3. - 13 Tudnunk kell azonban, hogy itt várható hozamokról van szó, vagyis a tényleges eredmény (amit valójában feláldozott a vállalkozó) lehet egészen más is. Legjobb esetben a várakozást meghaladóan magas is lehet a hozam, de rosszabb esetben a hozam akár el is maradhat, sőt akár tiszta veszteség is származhat a dologból. A várakozást meghaladó hozam elvesztése nem tekinthető áldozatnak, hiszen arra a vállalkozó nem számított, tehát elvesztését sem érzékelhette. Így az áldozat szempontjából figyelembe vehető eredmények skálája a vállalkozásban elszenvedhető tiszta veszteségtől a vállalkozó által elvárt hozamig terjed. A különböző eredmények e skálán különböző valószínűséggel következhetnek be. Ha nagy a valószínűsége, hogy az elvárt hozamot hozza a befektetés, akkor a kockázata kicsi, ha viszont a veszteséges kimenet a valószínű, akkor a befektetés nagyon kockázatos. A lemondás áldozatát tehát nem általában a várható hozam elmaradása jelenti, hanem a kockázat figyelembevételével becsült hozamé. Egy óvatos vállalkozó előnyben részesíthet egy kisebb várható hozamú, de kevéssé kockázatos befektetési lehetőséget egy nagyobb hozammal kecsegtető, de igen kockázatossal szemben. Nehéz lenne ebben az esetben megmondani, hogy mekkora is a feláldozott haszon. A feláldozott haszon nagyságát akkor könnyű meghatározni, ha a szóbajöhető, de mégsem kiválasztott befektetési lehetőségek között van legalább egy alacsony kockázatú. Ebben az esetben ennek az elmaradt hozama tekinthető a feláldozott haszonnak. Egy modern gazdaságban, ahol fejlett bankrendszer van, a szóbajöhető befektetési lehetőségek között mindig van egy, amelynek gyakorlatilag nincs kockázata. A befektetésre szánt összeget be lehet tenni egy bankba kamatozó betétként. A bank erre a betétre legalább a piaci kamatláb szerinti kamatot fogja fizetni, mert erre kényszeríti őt a többi bank konkurenciája (a bankok között is tökéletes versenyt feltételezünk), de többet nem fog fizetni, mert ezt viszont a betétesek egymás közötti konkurenciája teszi lehetővé számára. Azok a bankok, ahol a betéteket gyakorlatilag kockázat nélkül lehet elhelyezni a piaci kamatlábbal, vagy attól jelentéktelen mértékben eltérő saját kamatlábbal dolgoznak. A piaci kamatláb szerinti kamat tehát biztos hozam, így ha csak a vállalkozó nem mondott le egy ennél nagyobb biztos hozamról, akkor a piaci kamatláb szerinti kamat a befektetés kalkulálható feláldozott hozama, a minimális áldozat.

Az amortizáció nem elszámolt része, a tulajdonos személyes kiadásai, a befektetés piaci kamatláb szerinti kamata jellegzetes, a könyvelésben nem megjelenő implicit költségek, amelyek éppen ezért a könyveA normál profit elelésben a számviteli profit részeként jelennek meg. A tulajdonos, a vállalkozó azonban joggal elvárja, hogy ezek a költ- mei - költségek! ségek feltétlenül térüljenek meg. A számviteli profitnak ezt a részét (ami való- El nem számolható implicit költségek jában költség) a közgazdák normál profitnak nevezik. A későbbiekben gyakran fogunk hivatkozni a normál profitra, mint a vállalat minimális céljára. Sokan ezt félreértik és úgy gondolják, hogy a normál profit jár a vállalkozásnak. A normál profit nem jár a vállalakozásnak, hanem az a vállalakozás, amely tartósan nem tudja megszerezni a normál profitot, tönkre megy.

Ha az árbevételnek van a normál profit felett is része, az már minden szempontból profitnak tekinthető, ezért gazdasági vagy tiszta (nettó) profitnak nevezik. A formális definíció visszafordításával az árbevétel és a gazGazdasági profit dasági profit különbségét gazdasági vagy teljes (bruttó) költségnek nevezik. A alábbi táblázatban összefoglaltuk az árbevétel költség-profit szerkezetét. Teljes költség

2.3. - 14

Teljes árbevétel

Az árbevétel költségprofit szerkezete

Gazdasági költségek Explicit költségek

Gazdasági profit

Implicit költségek

Számviteli költségek Számviteli költségek (elszámolható költségek)

Gazdasági profit Számviteli profit

Normál profit

Gazdasági profit

A táblázatból látható, hogy a gazdasági költség egyenlő az explicit és implicit költségek összegével, de a számviteli költség és a normál profit összegével is. Az alternatív költség, feláldozott lehetőségek költsége, duálköltség - valamennyi fogalom ugyanazt a tartalmat fejezi ki. Létjogosultsága csak abban az esetben van, ha szűkösek az erőforrások - aminek tényszerű feltevése a közgazdaságtan létezésének okaként is megfogalmazódott -, ugyanis csak a szűkös erőforrások fennállása esetén van választási kényszer a különböző lehetőségek között. Minden olyan költség (áldozat), amely döntések következménye, alternatív költség. Ha a szükségletek kielégítésére hivatott források korlátozottak, akkor nem elégíthető ki minden szükséglet, tehát egy tevékenység megvalósítása csak egy másik rovására történhet. Amennyiben nem érvényesülne a szűkösség törvénye, úgy a legközelebbi, legjobb alternatíva költsége zérus lenne, mert mind megvalósítható lenne. A valós szűkös erőforrással jellemezhető világban az alternatív költség pozitív. Attól függ hogy mennyit kíván megszerezni valaki egy adott dologból, hogy mekkora költséget, áldozatot jelent számára annak megszerzése. Az árak az alternatív költségek szintjéig emelkednek, amennyiben az erőforrások tulajdonosai ragaszkodnak ahhoz, hogy a következő legjobb felhasználási lehetőség értékét megszerezzék. Ez gátolja az erőforrások gondatlan felhasználását, ezáltal olyan felhasználási területekre kerülnek, ahol a legnagyobb eredmény reményében használják azokat.

EGY PÉLDA ... amelynek segítségével a legegyszerűbben érthetjük meg a teljes árbevétel kategóriáinak az egymáshoz való viszonyát Számoljuk ki az alábbi adatok segítségével Nagy pszichoanalitikus tanácsadó irodájának éves költségeit és profitját.

Endre

Nagy úr bérbe vett egy régi ház földszinti lakásának egy szobáját, amely bérleti díjaként évente 200 ezer forintot fizet. A rendelő berendezéséhez számításai szerint 600 ezer forint szükséges, és úgy tervezi, hogy 6 évig nem kell új berendezést vásárolnia. Az ügyfelekhez való kijárás miatt szüksége van egy személyautóra, amivel eddig nem rendelkezett. Egy használt autót vásárolt 400 ezer forintért , amit várhatóan 4 évig tud működtetni. A fenti kiadásokra szánt 600 ezer forintot eddig az árutőzsdén forgatta, és évi 30 %-os tőkepiaci hozamot ért el. Az eddigi állásában - amit a vállalkozás megnyitásával ott hagyott- évi 900 ezer forintot keresett. A rendelőt gyógyszerekkel, gyógyászati fogyóeszközökkel és egyéb szükséges árukkal 2 millió forint ellenében tudja felszerelni. A helyiség karbantartására és energiaköltségére és szállításra évi 2 millió forintot, telefonra 300 ezer forintot kalkulál. Az rendelő beinditásához szükséges hiányzó összeget banki kölcsönként sikerült megszerezni, melynek kamatköltsége 225 ezer Ft. Nagy Endre reméli, hogy már az első évben el fogja érni árbevétele a 6,6 millió forintot. Várhatóan mekkora lesz a pszichoanalitikus évi? a.

összes explicit költsége?

2.3. - 15 b. számviteli profitja? c. összes el nem számolható implicit költsége? d. összes gazdasági költsége? e. gazdasági profitja? Megoldás: Megnevezés 1.

Árbevétel

2.

Explicit költségek

Bevétel (ezer) 6600

Gyógyászati fogyóeszközök

2000

Bérleti díj

200

Energia és javítási. költségek

2000

Kamatköltség

225

Telefonköltség

300

Explicit költség összesen 3.

Kiadás (ezer)

4725

Elszámolható implicit költségek Értékcsökkenési leírás

200

4.

Számviteli profit(1-(2+3)

1675

5.

El nem számolható implicit költségek (normál profit tényezők) A tulajdonos korábbi jövedelme

900

A befektetett saját tőke elveszett jövedelem

180

A normál profit összesen

1080

6.

Összes gazdasági költség(2+3+5)

6005

7.

A gazdasági profit(1-6)

595

2.3.1.2. DÖNTÉSI IDŐTÁVOK Mielőtt rátérnénk a technológiai összefüggések és a kibocsátás megA gazdasági idő fogalhatározódásának elemzésére, szükségesnek tartjuk megadni az időtartam közma nem azonos a gazdasági tartalmának meghatározását. naptári idővel A különböző időtávokat a piaci alkalmazkodás lehetőségei szerint határozhatjuk meg. A termelési tényezők felhasználásának lehetősége alapján lehet megkülönböztetni az alkalmazkodási periódusokat. Piaci időtáv vagy nagyon rövid időtáv: az eladási illetve vételi döntések időszaka. Ebben az időtávban a raktárak készleteinek csökkentésével Piaci időtáv vagy növelésével tudja módosítani kínálati szándékát, ha a piac feltételei megváltoznak. Ebben az időtávban a termelés változatlan, az összes input változatlan, így a költések változatlanok, nem tekintjük vizsgálatunk tárgyának. Rövid táv: ebben az időtávban az inputok közül legalább egy nem változik. A változatlanok elsősorban az állóeszközök köréből kerülnek ki, így például a gépek, berendezések épületek, járművek stb. Ugyanakkor ebben az Rövid táv időtávban legalább egy inputtényező megváltozik, jellemzően: anyag, energia,

2.3. - 16 munkaerő).Fix és változó költség egyaránt jellemző. Eredményként az outputban is -vélhetően- változás következik be. Ez a közgazdasági időtáv, amelyben modelljeinket elsősorban és először felállítjuk. Hosszú táv

Hosszú táv: a vállalat technológiájának alapvető változása nélkül valamennyi inputtényező megváltozhat. Az új gépek, berendezések, épületek, járművek stb. beállítása a termelési összefüggéseket (a termelési függvényt) alapvetően nem változtatja meg. Minden költség változóvá válhat. A műszaki haladástól eltekintünk. A rövid gazdasági időben megismert összefüggések jelentős részének módosulását, másságát definiáljuk a teljeskörűen változtatható inputok feltételrendszerében.

Nagyon hosszú táv

Nagyon hosszú táv: új találmányok, innováció stb. eredményeként már nemcsak a termelési tényezőket képes a vállalat változtatni, de a technológiáját is módosíthatja. Ezzel a termelés összefüggései (a vállalat termelési függvénye) lényegesen megváltozhatnak. 2.3.1.3. TECHNIKAI ÉS GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG A vállalat célfüggvényeként profitfüggvénye jelenik meg. A profit maximalizálásának vannak technológiai jellegű és gazdasági jellegű korlátai.

A technológiai jellegű összefüggések alapvetően meghatározzák, hogy adott mennyiségű termelési tényező felhasználásával milyen maximális kiboTechnikai hatékonycsátási szint érhető el, ill adott kibocsátási szint eléréséhez milyen inputkombiság náció szükséges. Technikailag hatékony eljárásnak nevezzük azt a termelési folyamatot, amikor a felhasznált inputokkal elérhető kibocsátási szint nem növelhető csak további termelési tényezők beállításával, illetve legalább egy termelési tényező növelésével, miközben az összes többit nem csökkentjük. Ez implicite magában foglalja azt a feltételezést, hogy egyetlen alkalmazott termelési tényezőben sincs fölös, kihasználatlan kapacitás. A technikailag hatékony pontok a termelési halmaz peremén helyezkednek el és ezek alkotják a termelési függvény grafikonját. A termelési függvény

A termelési függvény a termelési tényezők kombinációja és az általuk előállítható maximális kibocsátás közötti függvényszerű kapcsolat. Képlete általánosan: q=q(K, L, A, E)=q(k1, k2 ... ki, l1, l2 ... lj, a1, a2 ... ak, e1, e2 ... el), ahol q a kibocsátás mennyisége, K a tőke, L a munka, A a természeti tényező, E a vállalkozó, mint aggregált termelési tényezők. Indexelt kisbetűkkel azokat az erőforrásokat jelöltük, amelyek aggregálása adja a nagybetűkkel jelzett aggregátumokat.

2.3. - 17 EGY PÉLDA Feltételezzük, hogy a termelésben kétfajta termelési tényezőt alkalmaznak, a tőkét és a munkaerőt. Azonos termelési szintek eltérő termelési tényező kombinációi: Termelési eljárások

A

B

C

D

E

Tőke

10

15

14

15

16

Létszám

50

40

35

34

34

Mennyiség

200

200

200

200

200

A táblázatból látható, hogy két eljárás lehet technikailag hatékony: a C és a D. A két eljárás összehasonlítása technikai alapon nem lehetséges, mert az egyiknél több munkaerőt és kevesebb gépet, míg a másiknál kevesebb gépet és több munkaerőt használnak. Az egyértelműen kimondható, hogy az összes többi termelési program tartalmaz fölös kapacitást, hiszen az A, a B és az E eljárásnál legalább az egyik termelési tényezőből többet használnak fel ugyanolyan kibocsátási szint mellett, mint az általunk technikailag hatékony eljárásnak minősített programokban. Hogyan választhatjuk ki a C és D eljárás közül a vállalat számára kedvezőbbet? Természetesen ekkor már figyelembe kell venni a gazdasági korlátot is, vagyis válaszolni kell arra a kérdésre, hogy melyik érhető el olcsóbban. Általánosságban az a technikailag hatékony eljárás lesz egyben gazdaságilag is hatékony, amelyet a legkisebb napi költséggel lehet működtetni, változatlan kibocsátási szint mellett. Ennek nagysága tehát függ a vállalat termékeiért kapható ártól és a vállalat termékeihez felhasznált inputok áraitól. Példánknál maradva, ha feltételezzük, hogy a munkaerő napi költsége 1000 Ft, míg a gépek használatának költsége napi 500 Ft gépenként. Termelési eljárások

A

B

C

D

E

Tőke

10

15

14

15

16

Létszám

50

40

35

34

34

Mennyiség

200

200

200

200

200

Napi költség

35000 47500 42000 41500 42000

Ebben az esetben a gazdaságilag hatékony eljárás a D. 2.3.1.4. A TERMELÉS TECHNOLÓGIÁJA, A TERMELÉSI FÜGGVÉNY Az előzőekből megtudtuk, hogy mennyire nem egyértelmű a vállalat árbevételének költség/profit megoszlása. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy mekkora valójában e megoszlás aránya. Célunk, hogy megállapítsuk, mekkora a vállalat racionális kínálata a piacon, ha a racionalitás alapja a maximális profitra törekvés. Ennek megoldá-

2.3. - 18 sához viszont az árbevétel költség/profit megoszlásának számszerűsítésére van szükség. A számszerűsítéshez célszerűen a profit formális (tulajdonképpen mennyiségi) meghatározásából kell kiindulnunk. Ismert árbevétel mellett a profit kiszámításához a költségek nagyságát kell ismernünk. Olyan eszközre van szükségünk tehát, amely egyidejűleg alkalmas az árbevétel és a költségek jellemzésére. Ez nem más, mint a vállalat fekete doboza. Az előzőekben megvizsgáltuk a fekete doboz pénz-outputjait és pénz-inputjait. A teljes modellezéshez ez kevés. Mivel mi tulajdonképpen egy vegyes modellt akarunk alkotni, ahol a kínált mennyiségek reálváltozóját a piaci ár pénzváltozójával akarjuk összefüggésbe hozni, ezért a vizsgálódásainkat ki kell terjeszteni a fekete doboz reál-outputjaira és reál-inputjaira is. A megalkotandó modell közvetve a fekete doboz belső reálfolyamatait fogja leírni. Ez a vállalat esetében nem más, mint a vállalat által alkalmazott technológia, azaz mindazok a folyamatok és eljárások, amelyek az inputokat outputtá változtatják. A közgazdászt természetesen nem érdeklik a technológia tisztán technikai vonatkozásai, ezért megelégszik a belső reálfolyamatok közvetett, az inputok és outputok összefüggésével leírható vizsgálatával. Éppen ez a fekete doboz módszer lényege. A technológiát azonban lehet jól is, meg kevésbé jól is alkalmazni, s mi nem tudhatjuk, hogy ezzel kapcsolatban mi a helyzet az általunk modellezendő vállalatnál. Kénytelenek vagyunk itt is absztrakcióval élni és feltételezni, hogy a vállalat szereplői nem csak „homo oeconomicus“-ok, de egyben „homo technologicus“-ok is, akik maximálisan kihasználják a technológiában rejlő lehetőségeket, vagyis a technológiailag leghatékonyabb eljárást választják. Természetes arra gondolnunk, hogy a „homo oeconomicus“ és a „homo technologicus“ édes ikertestvérei egymásnak, de ne siessük el a következtetések levonását. Ez a két ikertestvér ugyancsak gyakran hajbakap egymással. Közgazdasági szempontból egyáltalán nem mindig racionális a „homo technologicus“ viselkedése. Tehát eléggé kemény absztrakciót alkalmazunk, amikor elfogadjuk, hogy a vállalat „homo technologicus“ és „homo oeconomicus“ egyszerre, vagyis a technológiailag hatékony eljárások közül választja a gazdaságilag hatéA termelési függvény kony eljárást. a technológia közgazEbben az esetben a vállalati fekete doboz modellje a vállalat technodaságtani megjelenílógiai vagy termelési függvénye lesz, amely - ahogyan azt az előző fejezettése részben láttuk - a vállalat által technológiailag alkalmazott termelési tényezők és a vállalat kibocsátása közötti kapcsolatot írja le. A termelési függvénnyel a termelési tényezők különböző kombinációja és a velük előállítható maximális kibocsátás közötti összefüggést írjuk le. A termelési függvény definíciója alkalmazható egy vállalatra (mikroökonómia), de egy ágazatra, illetve az egész nemzetgazdaságra is (makroökonómia). A vállalat esetében természetesen a vállalat termelési teréről és kibocsátásáról van szó. A vállalati termelési függvény empirikusan felépíthető, ezért létezése nem kétséges. Ugyanez a makroökonómiai termelési függvényekről már nem mondható el ilyen bizonyossággal. A vállalati termelési függvény ugyanis feltérképezhető néhány frissen alapított, hasonló profilú, de eltérő fejlődési utat bejáró vállalat fejlődésének statisztikai nyomonkövetésével (horizontális vizsgálat), Az ágazati, illetve nemzetgazdasági termelési függvényt a mindenkor működő vállalatok adatai alapján kellene felépíteni, s így az origó elég tág környezetéből nincs módunk adatot szerezni, sőt a rendelkezésre álló adatok általában a pozitív ortáns egy meglehetősen szűk szektorában

2.3. - 19 helyezkednek el, hiszen a nagyobb számú keletkező és megszűnő vállalatok kiegyenlítik egymást, vagyis a nagyobb mobilitás sem tükröződik kellőképpen az aggregált adatokon.

A vállalat által technológiailag alkalmazott termelési tényezők mennyiségi leírásához a fogyasztói kosárhoz hasonló eszközt, a termelési tényező kombinációt használjuk fel. Ez is egy „kosár“, amelyben különböző termelési tényezők különböző nem negatív mennyiségei vannak. Mint jeleztük, a közgazdászokat valójában a technológia belső részletei nem érdeklik, számukra két, mérnöki szempontból különböző, technológia azonos, ha ugyanazokból az inputokból ugyanazt az outputot eredményezik, azaz ha ugyanaz a termelési függvényük. Tulajdonképpen még az inputok és outputok egybeesése sem feltétlenül szükséges, sokszor azonosnak tekintünk vállalatokat, ha azonos költségek mellett azonos árbevételt produkálnak.

Ahhoz, hogy ezeket a kombinációkat elhelyezhessük - a fogyasztói térhez hasonlóan - axiómákkal definiálnunk kell a termelői teret. Az axiómák lényegében nagyon hasonlóak a fogyasztói tér 1.-3. axiómáihoz. T.1.

A termelői tér statikus modell, mivel feltesszük, hogy véges és állandó A termelési tér axiószámú termelési tényezővel lesz dolgunk, eltekintünk az időtényezőtől, a mái műszaki haladástól.

T.2.

A termelői tér homogén modell, mert egy termelési tényezőfajtán belül nem különböztetünk meg különböző minőségeket, illetve a megkülönböztetett minőségeket különböző fajtaként kezeljük.

T.3.

Minden termelési tényezőfajtát tetszőlegesen oszthatónak és összeragaszthatónak tételezünk, tehát a termelési tér folytonos modell.

A papír síkján ábrázolható két tényezős modellhez módszertanilag hasonlóan jutunk el, mint az ábrázolható kéttermékes fogyasztói térhez, ám tartalmilag itt van némi eltérés. A fogyasztói javaknál annyira nem törődtünk a javak konkrét funkcióival, hogy tulajdonképpen egyenrangúaknak fogtuk fel valamennyit. A javak esetében ugyanis a piacot akartuk leírni. Amikor majd a termelési tényezők piacát fogjuk vizsgálni, akkor hasonlóan fogunk eljárni velük is. Most azonban a technológiát vizsgáljuk, így a helyzet némileg más. A technológiában nagyon jelentős szerepet játszhatnak olyan termelési tényezők, amelyeknél piacról aligha beszélhetünk. Ilyen az időjárás, a levegő speciális összetétele stb., de ilyen az általános technikai színvonal, az infrastrukturális helyzet stb. is. Ezért itt nem alkalmazható az absztrakció és az aggregáció külön-külön. Igen furcsa lenne például a tőkét (a termelési eszközöket) aggregálni az időjárással. Nem állíthatunk tehát elő úgy kéttényezős modellt, hogy kiválasztunk egy megvizsgálandó tényezőt, és az összes többit aggregáljuk egy második tényezővé. De az absztrakcióval sem megyünk sokra, ha annak eredménye két olyan inputtényező, amely nem elegendő a termeléshez (például ugyanaz a tőke és időjárás, de munka nélkül nem képesek termelni semmit).

Technológiai szempontok alapján aggregálható csoportokba (úgynevezett clusterekbe) soroljuk a termelési tényezőket és csoportonként Kétdimenziós ábrázoelvégezzük az aggregációt. Így hozzuk létre például a munka aggregátumát a lás aggregációval és kisegítő segédmunka, a betanított segédmunka, a betanított szakmunka, a kva- absztrakcióvall lifikált szakmunka, a magasan kvalifikált szakmunka és a termelésirányítói (menedzser) munka összevonásával. Az erősen aggregált tényezők közül kiválasztunk kettőt, amit a legjellegzetesebbnek tartunk és a többitől eltekintünk (absztrakció). Ezzel a módszerrel általában (de nem mindig!) a munka és a tőke aggregátumait szokták kiválasztani, mert ez a két tényező ki is egészíti,

2.3. - 20 de egyben helyettesíti is egymást. Itt is fontos azonban észben tartanunk: modellünk n dimenziós, ahol n lehet kettő is. A termelési vagy technológiai tér modellje

Az n termelési tényezőt alkalmazó technológiák a termelési vagy technológiai térben „ábrázolhatóak“, amely tér egy n dimenziós lineáris tér pozitív ortánsa. Ennek pontjai a termelési tényező kombinációk, n dimenziós vektorok, ahol az i-k komponens az i-k termelési tényező alkalmazott (nem negatív) mennyisége az adott kombinációban. A termelési tér folytonossága feltételezhetővé teszi a termelési függvény folytonosságát is. Így a kéttényezős modellben a termelési függvény grafikonja egy folytonos felület lesz a termelési tér felett, amit a különböző kibocsátási szintekhez illesztett vízszintes síkokkal elmetszve, s a metszési vonalakat a termelési térre vetítve, egy görbesereget kapunk. Q K K

Q

1Q Q 2 3 Q 4

Q

Q 4 Q

3

Q

2

Q

1

L

L

2.3.1. ábra Az izokvantok és a termelési felület (termelési felület térben és síkban)

Az izokvantok

Ezeknek a görbéknek az a tulajdonsága, hogy az egy görbéhez tartozó termelési tényező kombinációk ugyanazt a szintű kibocsátást teszik lehetővé. Ezért ezeket a görbéket egyenlő-termék görbéknek, izokvantoknak nevezik. Be lehet látni, hogy ezek a görbék nem metszhetik egymást és folytonosan sűrűn helyezkednek el, azaz a termelési tér minden pontján egy és csak egy izokvant halad keresztül. K

q1 q2 q3 q4

L

. 2.3.2. ábra A releváns tartomány

Mivel minden izokvanthoz hozzárendelhető egy nem negatív valós szám (a kibocsátás), azért a termelési tényező kombinációk között értelmezhető egy előrendezés, amelyben az a kombináció van előbbre, amelynek a termelési függvényértéke nagyobb. Az egy izokvanton elhelyezkedő kombinációk ekvivalensek. A termelés nagysága szerinti előrendezés leírható a fogyasztói kereslet elméletében megismert 1.-3. axiómákkal lényegében azonos előfeltevésekkel. A dominancia elve azonban nem feltétlenül érvényesül.

2.3. - 21 A termelési függvénynek azt a szegmensét, amelyben az inputok közötti hatékony helyettesítés valósulhat meg, azaz ahol érvényes a dominancia elve, releváns tartománynak nevezzük. Az inputok egymással történő hatékony helyettesítése esetén a termelési tényezők határterméke pozitív. A konvexitás mint mindig, most is előnyös. Az ezt biztosító 5. feltétel azonban szintén nem az egész termelési térben érvényes. A releváns tartományban azonban igen.

A releváns tartomány

Az izokvantok természetének megismeréséhez szükséges bevezetni a határtermék fogalmát. A határtermék egy adott termelési tényező (input) többletegyA határtermék ségének alkalmazásából származó többletkibocsátás (output). Következésképpen nem beszélhetünk általában a határtermékről, hanem mindig csak egy konkrét inputtényező határtermékéről, például a munka határtermékéről (MPL) vagy a tőke határtermékéről (MPK), stb. q1

K

q2 q3 G A

C

E

F D B L

2.3.3. ábra A releváns tartomány sajátosságai

A határtermék alakulását vizsgálva az izokvant térképen különböző szakaszokat különböztethetünk meg. Az izokvant negatív meredekségű szakaszán, a releváns tartományban mindkét termelési tényező határterméke pozitív. Ebből a helyzetből bármelyik inputtényező mennyiségét növelve, egy magasabb termelési szintre kerülünk. A releváns tartományt határoló pontoknál az inputok egyikének határtermék értéke zéró, míg a másik inputtényező határtermék-értéke pozitív. A 2.3.3. ábrán az A, C, E pontokhoz tartozó tőke határterméke nulla, míg ugyanezen pontokhoz tartozó munka határtermék-értéke pozitív valós szám. B, D és F pontokban a munka határtermék értéke nulla, míg a tőke határtermék értéke pozitív valós szám. Mi történne, ha az A ponthoz tartozó inputtényező mennyiségét megváltoztatnánk, mégpedig olymódon, hogy a tőkét növelnénk, a munka mennyiségét pedig változatlanul hagynánk? Ahogyan ez a G pontból húzott nyíl is mutatja, a q2 termelési szintről a q1 egy alacsonyabb termelési szintre kerülünk. Ennek a magyarázata, hogy a tőke határtermék értéke itt már negatív, így a termelés szintje a tőke növelésével csökken. Hasonló eredményre jutnánk, ha a B, D, F pont bármelyikénél a munka mennyiségét növelnénk a tőke változatlanul hagyásával. Ekkor is csökkenne a

Csak valamely inputtényező határtermékéről lehet szó!

2.3. - 22 termelés mennyisége, hiszen ebben a tartományban a munka határtermék értéke negatív. Az ábrából leolvasható, hogy amikor az izokvant görbe valamelyik tengely mentén pozitív meredekségűvé válik, úgy az adott termelési tényező további növelésével már alacsonyabb izokvantra kerülünk, így az össztermelés szintje csökken. Hogyan jellemezhető a határtermékek értéke a gerincvonalak mentén? Láthattuk, a gerincvonalak mentén, az adott termelési tényező határterméke zéró. Az izokvant térképen a következő szférákat különíthetjük el: ♦

túlzott tőkefelhasználás, ahol MPK<0 és MPL>0,

♦ hatékony helyettesítés lehetősége adott (technikailag releváns tartomány), ahol MPK>0 és MPL>0, ♦

túlzott munkafelhasználás, ahol MPK>0 és MPL>0.

Az első és a harmadik szakaszban a túlzott input tényező felhasználása A technikai helyet- figyelhető meg, ez a racionális vállalatra nem jellemző. Éppen ezért a további vizsgálódásunk az A, C, E és B, D, F gerincvonalak által határolt negatív tesítés ... meredekségű izokvantokra vonatkozik. Az egyenlőtermék-görbe bármely inputkombinációjának a leghatékonyabbnak kell lenni, ami azt jelenti, hogy az izokvant minden pontja az adott kibocsátás előállításához szükséges minimális inputmennyiséget adja meg. Ezek után a kérdés, hogyan valósulhat meg a hatékony helyettesítés, milyen törvényszerűség fedezhető fel az izokvant meredeksége mögött? A technikai helyettesítési határrátája kifejezi, hogy egységnyi munka hány egység tőkét képes helyettesíteni, változatlan termelést biztosítva.Az egyenlőtermék-görbe bármely pontjához húzott érintő meredeksége a technikai ... és határrátája, az helyettesítés határrátájának (MRTS) nagyságát adja abszolút értékben. MRTS K

q

A ∆K

B ∆L L

2.3.4. ábra Helyettesítés az izokvanton

Mit tudunk leolvasni az ábrából? A tőkét helyettesítettük a munkával ∆K/∆L arányban. A helyettesítés úgy történt, hogy közben a termelési szint nem változott. Ennek viszonyt az a feltétele, hogy a feláldozott ∆K határtermék nagysága legyen egyenlő a pótlólagosan beállított ∆L által biztosított határtermék nagyságával, azaz (-∆K·MPK)+(∆L·MPL)=0. Innen adódik

MRTS L,K =

∆K MPL = ∆L MPK

2.3. - 23 azaz, a helyettesítés határrátáját a tényezők határtermékének aránya határozza meg. Az A és a B pontba húzott érintő meredekségének változása kifejezi a határtermékek arányának változását. A technikai helyettesítés határrátája csökkenő, mivel a munka egyséA csökkenő MRTS gének hatékonysága csökken, míg a tőkéjé nő. (Ez leolvasható az érintők metörvénye redekségéből is. A B ponthoz húzott érintő meredeksége kisebb, mint az A ponthoz húzott érintőé.) Ennek magyarázata a csökkenő hozadék törvénye, amely azt az általános érvényű összefüggést foglalja össze, miszerint egy változó termelési tényező hozadéka egy bizonyos mennyiség felett csökkenni fog, a tényező mennyiségének egységnyi növelésével - ceteris paribus - a termelés egyre kisebb mértékben növekszik. Amennyiben a termelési tényezők tökéletesen helyettesítik egymást, úgy az MRTS értéke állandó, az izokvant egy lineáris függvénnyel irható le. A tökéletesen kiegészítő inputok esetén az izokvant egy derékszögű függvénnyel ábrázolható, ebben az esetben helyettesítési viszony nem alakulhat ki a termelési tényezők között.

2.3.1.4.1.A PARCIÁLIS TERMELÉSI FÜGGVÉNY TULAJDONSÁGAI A parciális termelési függvény, vagy más néven hozadéki függvény a nevének megfelelően alkalmas egy kiválasztott tényező szerepének parciális elemzésére. A parciális termelési függvény úgy keletkezik, hogy egy kivételével valamennyi termelési tényező nagyságát rögzítjük egy-egy konstans értéken, majd végig követjük a maximálisan lehetséges kibocsátást a nem rögzített tényező változásának függvényében.Az izokvant térkép és a hozadéki (parciális termelési) függvény kapcsolatát az alábbi ábrán szemléltetjük. A tőketényező adott K0 nagyságának vonalát jelöljük és ebből származtatjuk a munkaráfordítás q=q(L|K0) parciális termelési függvényét. q1

K

q2 q3

Ko

A

B

C

D

Ko

E F

L q C

q3 B

q2 q1

A

D E q=q(L|K o) F L

2.3.5. ábra A parciális termelési függvény származtatása

A parciális termelési függvényábrázolás

2.3. - 24 A szerkesztést úgy végeztük el, hogy rögzített (K=K0) tőketényező mellett változtattuk az munka nagyságát (L1, L2, L3), vagyis a különböző mennyiségű termeléshez az adott K érték mellett eltérő mennyiségben kell a munkát biztosítani. A parciális termelési függvény tehát egy kváziegyváltozós vagy paraméteresen egyváltozós függvény. Ez azt jelenti, hogy minden kiválasztott tényezőhöz végtelen sok parciális termelési függvény tartozik, hiszen a többi tényezőt bármilyen értéken rögzíthetjük. Tekintsük a tipikus kéttényezős termelési függvényt, ahol a termelési tényezők a munka és a tőke. Vizsgáljuk meg a munka parciális termelési függvényének tipikus menetét. Abból indulunk ki, hogy felépítettek egy új gyárat, és azt berendezték adott mennyiségű termelési eszközzel (csak az úgynevezett állóeszközöket vesszük figyelembe, a sokkal kisebb értékű, de gyorsan változó mennyiségű úgynevezett forgóeszközöktől az egyszerűség kedvéért eltekintünk). Ha az eszközökhöz képest lényegesen kevesebb munkást alkalmaznak, akkor a munkások nem tudják kihasználni az eszközökben rejlő lehetőségeket, ezért viszonylag alacsony lesz a termelékenységük. Minden újabban felvett munkás növeli a kooperáció (együttműködés) lehetőségét, s így a munka hatékonyságát, azaz egy bizonyos számú munkásig a termelés gyorsabban nő, mint a létszám. A parciális TF jelleg- Ez a szakasza a termelési függvénynek tehát gyorsulóan növekvő lesz, azaz zetes szakaszai növekvő hozadékú. Mint említettük, ez nem tart a végtelenségig. A növekvő hozadékú szakasz vége után a továbbiakban felvett munkások már nem azt teszik lehetővé, hogy egyre több eszköz legyen valóban hasznosítva, hanem csupán e hasznosítás hatékonyságát fokozzák némileg (például több váltást lehet szervezni). Ilyenkor a létszám már gyorsabban nő, mint a termelés, bár az utóbbi is növekszik. Ebben a szakaszban a termelési függvény lassulva növekszik, csökkenő hozadékú. Végül egy bizonyos létszám felett az újonnan felvett munkás vagy téblábolásával, vagy látszatmunkájával fizikailag és erkölcsileg zavarja társait a munkában, a termelés csökkenni kezd. A termelési függvény monoton növekvőből monoton csökkenőbe vált át. Racionális vállalat ezen a szakaszon már nem működik. A parciális termelési függvénysereg maximumpontjaiból összeálló görbe (folytonosság!) a releváns tartomány határoló vonala. q

releváns tartomány

K K2 K1 K

növekvő hozadék

csökkenő hozadék

0

kapun belüli L munkanélküliség

2.3.6. ábra A munka parciális termelési függvénye

Nehogy azt higgyük azonban, hogy a racionális vállalat a növekvő hozadékú szakaszon üzemel. A szakasz utolsó pontján a pótlólagos munkaerő

2.3. - 25 még igen komoly többletkibocsátást hoz, s a következő is csak némileg kevesebbet. Az a kibocsátástöbblet, amit egy termelési tényező pótlólagos egysége hoz, ha az egységet eléggé kicsire választjuk,- amint azt már az előzőekben is láttuk - az adott tényező határterméke. Matematikailag korrektül ez azt jelenti, hogy a határtermék-függvény a termelési függvény parciális deriváltja: A határtermék-függvény a termelési függdq MPL = vény parciális deridL váltja Értelmezhető továbbá a termelési tényező átlagterméke is, értékét úgy kapjuk meg, hogy a mindenkori termékkibocsátást elosztjuk a megtermeléséhez éppen felhasznált inputtényező tömeggel, így például a munka átlagterméke: Átlagtermék-függvény q APL = L q

q=q(L)

B

A L

L

2.3.7. ábra. Az APL és az MPL nagyságának geometriai értelmezése

Az adott inputhoz tartozó átlagterméket a termelési függvény adott pontjához az origóból húzott egyenes meredekségeként határozhatjuk meg (A). A határtermék értékét geometriailag a termelési függvény adott pontjához tartozó érintő meredeksége határozza meg (B). q

a „lineáris TF“

q(L) inflexiós pont MP=AP

AP(L) MP(L)

L

2.3.8. ábra A munka átlagtermék és határtermék függvénye

Nem nehéz belátni, hogy a határtermék-függvény (MP) éppen a maximumában metszi az átlagtermék-függvényt (AP). Valóban, a metszéspont előtt a határtermék nagyobb, mint az átlagtermék, ezért a metszéspont

2.3. - 26 A határtermék-függvény éppen a maximumában metszi az átlagtermék-függvényt

felé haladva az átlagtermék növekszik (minden pótlólagos tényező-ráfordítás az átlagterméknél nagyobb mértékben növeli a kibocsátást), viszont a metszéspont után a határtermék kisebb, mint az átlagtermék, tehát a metszésponttól távolodva az átlagtermék csökken - vagyis a metszéspont az AP maximuma. Az adott változó tényező ebben a pontban éri el termelékenységének maximumát. Ez nem jelenti automatikusan a tényező-felhasználás optimumát. Az is megmondható, hogy melyik munkamennyiségnél lesz ez a pont. Csak egy termelési függvény típus létezik, ahol minden munkafelhasználás mellett MPL=APL. Ez pedig a lineáris TF. Ezért a mi nem-lineáris függvényünk esetében MPL=APL csak ott igaz, ahol egy „lineáris TF“, azaz egy origóból húzott sugár éppen érinti. EGY GEOMETRIAI ÉS EGY SZÁMÍTÁSI FELADAT 1. Geometriai feladat Foglaljuk össze a teljes termék, az átlagtermék és a határtermék fontosabb összefüggéseit! Az alábbi ábra egy vállalat munka szerinti parciális termelési függvényét mutatja. q

M

q=q(L)

E

I

i

e

m

L

2.3.9.ábra A termelési függvény nevezetes pontjai

a. Mit fejez ki és hol található a hozadéki függvény inflexiós pontja? b. Hogyan tudjuk az ábrából leolvasni a munka átlagtermék értékeit? c. Hogyan tudjuk az ábrából leolvasni a munka határtermék értékeit.? d. Melyik pontban egyenlő az átlag és határtermék? e. Milyen létszám mellett lesz a munka határterméke zéró és melyiknél vesz fel negatív értéket? Válaszok a feltett kérdésekre. a. A függvény konvexből konkávvá vált; ütemváltás; A növekvő hozadék szakasza csökkenő hozadékúvá válik. i-hez tartozó munkának a legnagyobb a határterméke. b.

Az adott ponthoz az origóból húzott egyenes meredeksége.

c.

Az adott ponthoz húzott érintő meredeksége.

d.

Az E pontban, itt az origóból húzott egyenes egyben az adott pont érintője.

e. Az M pontban, ami a függvény maximum pontja. Ezt követően az input növelése ellenére- a negatív határterméke miatt- az össztermelés csökken.

2. Számítási feladat

2.3. - 27 Létszám/fő

Termelés/db

20

200

30

600

40

1200

50

1400

60

1500

80

1600

100

1500

120

1200

a. Számítsuk ki az átlagtermék és a határtermék értékeit. b. Jelöljük a hozadéki függvény nevezetes pontjait (lásd a 2.2.9. ábra I, E, M pontjai) és magyarázzuk a számított eredmények segítségével. A feladat megoldása: Létszám/fő

Termelés/db

APl

MPl

20

200

10

-

30

600

20

40

40

1200

30

60

50

1400

28

20

60

1500

25

10

80

1600

20

5

100

1500

15

-5

120

1200

10

-15

Ebben a fejezetben a termelési függvényt, mint a költségek és az árbevétel összefüggéseit elemző eszközt vezettük be. 2.3.1.4.2. A SKÁLAHOZADÉK Az előző fejezetrészben megismerkedtünk a csökkenő és a növekvő hozadék fogalmával, amiket egy-egy input-tényező parciális termelési A skálahozadék függvényével kapcsolatban vezettünk be. Felvetődik azonban a kérdés, hogy hogyan változik a kibocsátás, ha egyszerre növeljük valamennyi input-tényező felhasználását? Az megérthető, hogy ugyanazzal az állóeszköz állománnyal újabb és újabb munkások belépése egy ponton túl a létszámnövekedésnél lassúbb termelésnövekedést okoz (csökkenő hozadék), sőt egy másik ponton túl az új belépők már visszavetik a termelékenységet, de mi van akkor ha a létszámmal arányosan nő az állóeszköz állomány is, vagyis mindkét tényezőt azonos százalékkal növeljük? Természetesen a termelés növekedése ilyen esetben is különböző lehet.

2.3. - 28 Állandó skálahozadék esetén a termelés ugyanolyan ütemben Állandó skálahozadék növekszik, amilyen ütemben a termelési tényezőket változtatjuk. Ha mindkét tényezőt α-szorosára növeljük, akkor a termelés is α-szorosára növekszik. Általános megfogalmazásához induljunk ki a termelési függvényből q=q(K, L), tehát αq=q(αK, αL), Növekvő skálahozadék

ekkor a skálahozadék mértéke 1. Növekvő skálahozadék esetén a termelési tényezőket α-szorosára növeljük és a termelést több, mint α-szorosával nő. βq=q(αK, αL), ekkor a skálahozadék mértéke nagyobb, mint 1, feltéve ha β>α teljesül.

Csökkenő skálahozadék

Csökkenő skálahozadék esetén pedig a termelés kisebb mértékben növekszik, mint amilyen mértékben a termelési tényezőket növeltük. γq=q(αK, αL), ekkor a skálahozadék mértéke kisebb, mint egy, ha érvényesül γ<α reláció. KÉT FELADAT 1. Milyen alakú a következő termelési függvény izokvantja a q=5 értéknél?

q = K⋅L Megoldás: Behelyettesítve q értékét

5 = K⋅L Emeljük négyzetre az egyenlet mindkét oldalát és fejezzük ki például a K-t:

K = 25 ⋅ L−1 A függvénynek ez a formája hiperbola, egy origóra nézve konvex forma. Ahogyan K tart a 0-hoz, az L értéke növekszik.

2. Az előző példához hasonló a feladatunk. A q=4,5⋅K0,4L0,7 alakú termelési függvénynél kell meghatározni a K=f(L) formát, amennyiben az egyenlőtermék értéke q=54. K 450

q=54

400 350 300 250 200 150 100 50 0 0 1

3

5

7

9

11 13

15 17

19 21 23

L

2.3.10. ábra A q=4,5K0,4L0,7 alakú termelési függvény q=54 izokvantja

2.3. - 29 Megoldás: q=54=4,5K0,4L0,7 12=K0,4L0,7 K0,4 =12L-0,7 Az egyenlet mindkét oldalának képezzük a 2,5-ik hatványát: K=122,5L-1,75 K=498,83L-1,75

A termelési függvényt többféle függvényalakkal lehet modellezni. A közgazdászok előszeretettel foglalkoznak a homogén termelési függvényekkel, így mi is ezt vizsgáljuk. Egy függvényt akkor nevezünk n-ed fokon homogénnek, ha a független változók mindegyikét ugyanazzal a konstanssal (legyen ez α) megszorozva a Az n-ed fokon homofüggő változó αn-szeresét kapjuk. Tehát a q=q(K,L) termelési függvény akkor gén termelési függés csak akkor homogén, ha vény

b

α n ⋅ q = q α ⋅ K, α ⋅ L

g

Az n a kitevőben jelöli a homogenitás fokát. Az első fokon homogén függvényt nevezik lineárisan homogén vagy lineáris homogenitású függvénynek is, ekkor a kitevőben szereplő szám 1.

Ez nem azt jelenti, hogy a függvény maga lineáris. A lineáris függvény természetesen lineárisan homogén, de más lineárisan homogén függvények is léteznek. Az első fokon homogén termelési függvény állandó méret- vagy skálahozadékú, azaz ha például megduplázzuk az inputokat, akkor az output is a kétszeresére nő. Ha az n nagyobb, mint 1, akkor a termelési függvény növekvő mérethozadékot fejez ki, vagyis például kétszer akkora inputok több mint kétszer akkora outputot eredményeznek. Ha pedig az n egynél kisebb, akkor a termelést a csökkenő mérethozadék jellemzi. Grafikusan ez a következőképpen szemléltethető: K

3Q

2Q Q

K/L=a

3K

2K

K

L

2L

3L

L

2.3.11.a. ábra. Állandó skálahozadék: n=1

2.3. - 30 K 3Q

2Q Q

K/L=a 3K

2K

K

L

2L

3L

L

2.3.11.b. ábra. Növekvő skálahozadék: n>1 K 3Q

2Q Q

K/L=a

3K

2K

K

L

2L

3L

L

2.3.11.c. ábra. Csökkenő skálahozadék n<1

EGY FELADAT Döntsük el a q=3K+4L termelési függvényről, hogy növekvő, csökkenő vagy állandó skálahozadékú-e? Megoldás: A feladat megoldásának első lépéseként, mindkét tényezőt megszorozzuk α-val, majd kiemeljük, és leolvashatjuk az eredményből a választ: 3(αK)+4(αL)=α(3K+4L)=α⋅q, vagyis a függvény állandó skálahozadékú.

2.3.1.5. A VÁLLALATI KÖLTSÉGEK Az előző fejezetrészben megismertük a termelési tényezők és a kibocsátás közötti kapcsolat jellegét. Megfogalmaztuk a technikailag hatékony kibocsátási tartományokat. Feladatunk maradt, hogy megfogalmazzuk a gazdaságilag hatékony kibocsátási szinteket. Ehhez viszont ismernünk kell a termelési tényezők és a termelt termék árát, mert enélkül nem tudjuk megadni a bevétel és a ráfordítás nagyságát. Első lépésben, ebben az alfejezetben a költségeket definiáljuk, ezeknek a nagyságával, mérési lehetőségeivel ismerkedünk. Ennek során adunk arra is választ, hogy milyen törvényszerűségek érvényesülnek a költségek alakulásánál. A költségek tulajdonságainak leírása és a köztük lévő összefüggések bemutatása után, a következő alfejezetben rátérünk a gazdaságilag hatékony megoldások meghatározására illetve a maximális profitrealizálás feltételeinek

2.3. - 31 elemzésére. A termelési függvényhez hasonlóan a költségfüggvények is másképpen viselkednek rövid és hosszútávon. Miután az alapvető összefüggéseket megismertük rövid távon, az ettől való eltérésekre kitérünk a hosszútávú függvények leírásánál. C

változó költség = anyag+energia+bér

bérköltség

anyag és energia költség fix költség inflexiós pont

q

2.3.11. ábra A vállalati költségek összetevői

Továbbra is élni fogunk azzal az egyszerűsítő feltételezéssel, amelyet a bevétellel kapcsolatban már használtunk, azaz eltekintünk a vállalat minden olyan tevékenységétől, amely nincs kapcsolatban a termeléssel. Így a költségekről feltesszük, hogy azok mind a termeléssel kapcsolatosak, s csak az a kérdés, hogy milyen ez a kapcsolat? Azokat a költségrészeket, amelyeknek nagysága nem függ a termelés nagyságától, fix vagy állandó költségeknek nevezzük (angolul Fixed Állandó vagy fix költCost - FC). ségek - rövid távon Az állandó költség rövidtávon az állóeszközök értékcsökkenése, hiszen nem függenek a kiboaz adott előírások esetén az csak az állóeszköz-állomány nagyságától függ, ami csátástól viszont rövid távon változatlannak tekinthető. (Annál inkább, mivel az adott modellben célszerűen éppen azt az időtávot tekintjük - per definition - rövidnek, amely alatt az állóeszköz-állomány nem változik meg.) De állandónak tekinthető a helységek világításának, fűtésének költsége is, hiszen nem túl hosszú távon ezek sem függenek a kibocsátás volumenétől. Ugyancsak fix költség a vállalat felsőszintű irányító apparátusának költsége. A termelés nagyságától függő költségrészeket változó költségeknek nevezzük (Variable Cost - VC). A változó költségek A változó költségek közül a két legjelentősebb a bérköltség, illetve az függenek a kibocsátás nagyságától anyag- és energiaköltség. Az utóbbi esetében nem követünk el nagy hibát, ha a termeléssel egyenes arányban változónak tekintjük, vagyis feltételezzük, hogy például, ha a termelés megkétszereződött, akkor a felhasznált anyag és energia mennyisége is kétszer akkorára nőtt. Ha nem így volna, akkor a vállalat nem bánna ezekkel az erőforrásokkal racionálisan. Bonyolultabb a helyzet a bérköltség esetében.

2.3. - 32 Mivel a munka parciális termelési függvénye olyan alakú, ahogy azt az előző pontban leírtuk, azért megalkotható annak inverz függvénye is (ez a termelési függvény monotonitásából következik, ha eltekintünk a gazdaságilag irracionális negatív hozadékú tartománytól), az alkalmazott munka függése a termeléstől - a termelés munka-ráfordítási függvénye:

bg

L = q −1 q

A bérköltségek függA bérköltségnek a termeléstől való függvénye egyszerűen származtatvénye a munka parciható ebből a függvényből, csupán meg kell szoroznunk az átlagos bérszínvoális termelési függvénallal (azért az átlagossal, mert maga a munkaráfordítás egy aggregált, tehát nyéből származtathaátlagos mutató). Mivel egy függvény alakja csupán megnyúlik, ha egy konstó tanssal beszorozzuk, a jellegzetes pontjai és a menete nem változik. Így annál a termelési értéknél, ahol a termelési függvény növekvő hozadékúból csökkenőbe megy át, az inverz függvénynek és így a bérköltség függvénynek is inflexiós pontja lesz. Ez előtt a pont előtt a bérköltségek lassabban, utána viszont gyorsabban nőnek mint a termelés. C

teljes költség=TC=FC+VC

változó költség=VC

fix költség=FC

inflexiós pont

q

12.ábra A fix, a változó és a teljes költség A változó költségek lényegében a két fent elemzett költségfajtából tevődnek össze. Mivel feltételezésünk szerint az anyag- és energiaköltségek a termeléssel azonos ütemben nőnek, azért a változó költségek függvényének menete összességében a bérköltségekéhez lesz hasonló, vagyis a bérköltségfüggvény inflexiós pontjáig lassabban, utána pedig gyorsabban fog nőni, mint a termelés (vagyis ez a pont a teljes változó költségek számára is inflexiós pont A teljes költség függ- lesz). vénye: A fix és a változó költségek összege adja a termelés teljes költségét TC(q)=FC+VC(q) (Total Cost - TC). A modell elemzése szempontjából érdekes megnézni, hogy egy egységnyi termelésre mennyi költség jut? Tudjuk, e kérdésre két megközelítésben lehet válaszolni. Az átlagköltség valamennyi eddig tárgyalt költségösszetevőre értelmezhető, termékegységre számítjuk a költségeket. Így beszélhetünk átlag fixköltségről (AFC), átlag változó költségről (AVC) és átlag (teljes) költségről

2.3. - 33 (AC = ATC). Az átlag fixköltség természetesen fordítottan arányos a termeléssel, hi- Minden költségösszeszen mindig ugyanazt a költséget kell elosztani különböző termelési volumen- tevőre értelmezhető az átlagköltség: nel. Így ennek ábrája egy hiperbola. AC(q)= Az átlag változó költség kezdetben elég nagy, ahonnan folyamatosan csökken, hiszen a változó költség az inflexiós pontig lassabban nő, mint a termelés, tehát hányadosuk csökken. Ez így lesz még az inflexiós pont után is egy darabig, amíg az egyre gyorsabban növekvő változó költség növekménye utol nem éri a termelés növekményét. Ettől kezdve a hányados számlálója egyre nagyobb lesz a nevezőhöz képest, vagyis az átlag változó költség egyre meredekebben fog nőni a termelés további növekedésével. Az átlag változó költség függvénye tehát pohár alakú lesz, amely pohár mélypontja valamivel a változó költségek görbéjének inflexiós pontja után helyezkedik el. Pontos helyét az érintő sugár módszerével találjuk meg. Az átlag teljes költség görbéjét az átlag fixköltség hiperbolájának és az átlag változó költség poharának összegzésével kapjuk. Mivel a pohárhoz balról jobbra egyre kisebb mennyiségeket kell hozzáadni, az új görbe is pohár alakú lesz, amely belül helyezkedik el a másik pohárban, annak jobb falához igazodva. Így mélypontja valamivel még távolabb lesz a változó költségfüggvény inflexiós pontjától. Itt is az érintő sugár módszere alkalmazandó.

MC

C

TC VC AC

AVC

AFC inflexiós pont

q

2.3.13. ábra Az átlagköltség-függvények és a határköltség-függvény

A másik megközelítés a mikroökonómiára különösen jellemző marginális megközelítés. Az egységnyi többlettermékre jutó többletköltséget kifejező határköltség-görbe emelkedő a csökkenő hozadék törvényének következtében. Mivel a fixköltségek nagysága független a termelés nagyságától, azért a pótlólagos termékegység sem okoz benne változást, azaz a határ fixköltség mindig nulla.

=AFC(q)+AVC(q)

2.3. - 34 Csak egy határköltség-függvény értelmezhető

Ha viszont a határ fixköltség nulla, akkor a határ változó költség és a határ teljes költség egybeesik, így elegendő, ha határköltségről beszélünk, jelző nélkül. Hogyan alakul a határköltség? Nagysága - mint láttuk - kizárólag a változó költségtől függ. Eleinte, amikor a változó költség lassabban növekszik, mint a termelés, akkor egy-egy újabb egységnyi termelés a korábbinál kisebb költségnövekedést okoz, tehát a határköltség csökken. Ez egészen az inflexiós pontig tart. Ezután a költség gyorsabban nő, mint a termelés, tehát a határköltség növekedni kezd. Így a határköltséggörbe is pohár alakú, és a pohár mélypontja pontosan az inflexiós pontban van. A határköltséggörbe metszi az átlagköltség-görbéket. A metszéspontban a határköltség egyenlő az átlagköltséggel (megfelelően a változó, illetve a teljes költség átlagával). Vajon megmondható-e, hogy hol lesznek ezek a metszéspontok? Tegyük fel, hogy egy adott pontban a határköltséggörbe metszi valamelyik átlagköltség görbéjét, vagyis éppen itt egyenlő a határköltség az átlagköltséggel.

Mivel a határköltséggörbe mélypontja előbb van, mint az átlagköltséggörbéké, azért a metszéspont körül a határköltség-függvény már monoton növekvő, vagyis a határköltség a metszéspont előtt bizonyosan kisebb, a metszéspont után bizonyosan nagyobb, mint az átlagköltség. Tehát a metszéspont előtti utolsó egységnyi termelés az átlagköltségnél kisebb mértékben növeli a költségeket, így a metszéspontban az átlagköltségnek kisebbnek kell lennie, A határköltség-görbe mint előtte. A metszéspont utáni első egység azonban máris az átlagköltségnél az AC és az AVC gör- nagyobb mértékben növeli a költségeket, tehát a metszéspontban az átlagköltbéket minimum-pont- ségnek kisebbnek kell lennie, mint utána. Ez viszont azt jelenti, hogy a metjukban metszi széspont pontosan az átlagköltség-görbe mélypontja, minimumpontja. A gondolatmenet egyformán érvényes mind a két átlagköltség-görbére. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA ... mi a szemléletbeli különbség a számvevők és a közgazdák között az árbevétel költség - profit szerkezetének értelmezésénél ... miért az alternatív költség a közgazdaságtan egyik legfontosabb kategóriája ... milyen szempontok alapján lehet megkülönböztetni a gazdasági időtávokat ... melyek azok a technikailag hatékony eljárások, amelyek gazdaságilag is hatékonyak ... a technikai és a gazdasági hatékonyság lényegét ... a termelési függvény tartalmát ... és megismerhette az egyenlő- termék görbét ... az izokvant és a parciális termelési függvény azonosságát és különbségét ... a parciális termelési függvény és a határtermék viszonyát ... a hozadéki szakaszok tartalmát

2.3. - 35 ... a 2.3.8. ábrán jelölt pontok közötti tartalmi összefüggést ... hogyan nőhet a kibocsátás, ha az inputtényezőket egyszerre és arányosan növeljük ... hogyan értelmezhetjük a különböző mérethozadékokat ... mit jelent a homogén termelési függvény ... mit jelent a lineárisan homogén termelési függvény ... mikor igaz, hogy a kibocsátás értéke éppen elegendő a tényezők kifizetésére ... a teljes költség milyen költségrészekből áll ... milyen termékegységekre jutó költségek léteznek - és mit jelent a határköltség ... azokat az összefüggéseket, amelyek az átlagköltségek között, valamint az átlagköltségek és a határköltség között felírhatók ÖSSZEFOGLALÓ FELADAT: Ahogyan ezt már az eddigiek során több ízben is tettük, egy feladat megfogalmazásával és megoldásával foglaljuk össze a költségek lényegét illetve a köztük lévő összefüggések jellemzőit. Az alábbi ábra egy termelés változó költségeihez tartozó maximális termelési értékeket mutatja. (Addig a pontig, amíg a növekvő költségekhez növekvő termelés tartozik, a görbe megegyezik a változó költség görbével. Ezért jelöljük ezt VC-vel)

VC

VC

M E I

i

e

m q

2.3.14. ábra az összefoglaló feladathoz

Az I a VC görbe inflexiós pontja, az origóból kiinduló egyenes E-ben érinti a VC görbét. Az M az a pont, ahol a VC görbe visszahajlik.

2.3. - 36 a. Hogyan olvashatjuk le az ábrán az átlagos változó költség értékét? Hol van az átlagos változó költség minimuma? b. Hogyan olvashatjuk le az ábrán a határköltséget? Hol van a határköltség minimuma? c.

Hol egyezik meg a határköltség az átlagos változó költséggel?

d. Amennyiben a termelés rögzített inputárak mellett történik, és a munka az egyetlen változó input, akkor hol van a munka átlagtermékének maximuma? e. A d. pontbeli feltételek mellett, hol lesz a munka határtermékének maximuma? f.

Hol kezdődik a munka negatív hozadéki szakasza?

Megoldás: a.

Az AVC a VC görbe adott pontját és az origót összekötő egyenes meredeksége.

b. Az MC a VC görbe adott pontbeli érintőjének a meredeksége. MC minimuma a q=i pontban van. c.

A két függvény értéke q=e esetén egyenlő.

d.

Azon munkamennyiségnél, mellyel q=i kibocsátást állítanak elő.

e.

Ott, ahol a munkával előállított kibocsátás éppen q=m.

f.

Azon munkamennyiségnél kezdődik, mellyel q=m kibocsátást állítanak elő.

2.3. - 37 2.3.2. A PROFITMAXIMALIZÁLÁS RÖVID TÁVON ÉS A KÍNÁLATI FÜGGVÉNY Vizsgálatunk célja, hogy meghatározzuk a vállalat optimális kibocsátását (a piacon felkínált termékmennyiségét) különböző piaci árak mellett, azaz a vállalat kínálati függvényét, rövidebben a vállalat piaci kínálatát. Mint ismeretes, az optimalitás feltételes kifejezés. Optimumról akkor beszélünk, ha korlátozott lehetőségek mellett valamilyen feltételnek a legjobban megfelel a választott megoldás, döntés. A köznyelv optimumnak a ráfordítások minimuma mellett elérhető maximális eredményt nevezi. Teljesen igaza van O.Lange lengyel közgazdásznak, aki ezt a köznyelvi meghatározást értelmezhetetlennek tartja. Valóban, mindenképpen el kell dönteni, hogy mit tartunk elsődlegesnek, a ráfordítások minimumát vagy az eredmény maximumát? Az első esetben a ráfordítások minimuma természetesen nulla. Ennyi ráfordítás mellett a ráfordítás maximuma szintén csak nulla lehet. De nem jobb a helyzet a második esetben sem. Az eredmény maximuma minden határt túl léphet - ha elegendő ráfordítást biztosítunk - vagyis potenciálisan végtelen. A végtelen eredménymaximum végtelen ráfordítás-minimumot feltételez. Sem az egyikkel, sem a másikkal nem igen tudunk mit kezdeni.

Az optimum vagy az adott ráfordítás mellett elérhető maximális eredményt, vagy egy adott eredményszinthez tartozó ráfordítások minimumát jelenti. A kétféle értelmezés között duális kapcsolat van, amennyiben ha az adott ráfordításhoz kiszámított optimális eredményt kiinduló adatként rögzítjük, akkor kiszámítva ehhez az eredményszinthez az optimális ráfordítást, az azonos lesz az eredetileg kiválasztott ráfordításszinttel, és fordítva. Amikor tehát az optimális kibocsátást keressük, tisztázni kell, hogy mi az eredmény, és mi a ráfordítás, valamint azt, hogy melyiket tekintjük adottnak és melyiknek keressük az optimumát. A fentebb elmondottak közvetlenül az úgynevezett feltételes optimum esetére érvényesek. Ilyen probléma volt a fogyasztás elméletében az optimális fogyasztói választás, ahol a feltétel (ráfordítás) a költségvetési korlát, a (maximalizálandó) eredmény a kiválasztott fogyasztói kosár haszonhatása volt.

A kibocsátás tényleges korlátját az adott vállalat technológiája, termelési függvénye jelenti. Feltételezhető - mint erről korábban már szó volt -, hogy a termelési függvény valamennyi figyelembe vett termelési tényezőre nézve általában csökkenő hozadékú. Ez pedig azt jelenti, hogy a termelés bővítése céljából alkalmazott inputráfordítások egyre kevesebb többletterméket, azaz adott termékár-színvonal mellett - egyre kevesebb többlet-árbevételt eredményeznek. Az optimalizáció kritériuma az árbevétel és a ráfordítások költségének különbsége, azaz a profit nagysága lesz. Az optimum megkereséséhez minden adat a rendelkezésünkre áll, hiszen a technológiát jól jellemzik a termelési függvényből levezetett költségfüggvények, az árbevétel pedig a tökéletesen versenyző piac feltételei mellett kizárólag a kibocsátástól függ, hiszen a piaci ár a vállalat számára külső, nem befolyásolható adottságként jelenik meg. Az output piacon a vállalat egyéni keresleti görbéje tökéletesen rugalmas. A profit tehát egyenlő az árbevétel és a teljes vállalati költség különbségével:

Az optimális döntés

2.3. - 38 Π=TR(q)-TC(q) A határprofit

A profitmaximum szükséges feltétele ...

Az egységnyi termelésnövekedés által kiváltott profitváltozás a határprofit. A vállalat addig növeli a termelést, amíg a határprofit egyáltalán pozitív. Ekkor ugyanis a profit nő. Racionális vállalat semmi esetre sem növeli a termelést, ha a profitja ezáltal csökken, vagyis ha a határprofitja negatív. Az utolsó egység, amivel még növeli a termelést éppen nulla határprofitot eredményez. Itt az összprofit függvény q szerinti deriváltja 0.

b g = dTRbq g − dTCbq g = 0

dΠ q dq

dq

dq

A profitmaximum szükséges feltétele tehát, hogy az utolsó egységnyi termelés árbevétele (a határbevétel - Marginal Revenue, MR) éppen egyenlő legyen ugyanennek az egységnek a határköltségével. Az összbevétel q szerinti deriváltja a határbevétel, az összköltség q szerinti deriváltja pedig a határköltség. Diszkrét esetben ennek az utolsó egységnek a megtermelése vagy nem megtermelése közömbös a vállalat számára, hiszen sem nem növeli, sem nem csökkenti a profitját. Tökéletes verseny esetén a határbevétel adott egységár mellett éppen ezzel az egységárral egyenlő, így:

... és elégséges feltétele

MR(q)=p=MC(q) Összefoglalva: a tökéletesen versenyző piacon, adott piaci ár mellett a profitmaximalizáló vállalat addig termel, amíg a határköltsége egyenlővé nem lesz a piaci egységárral. Vizsgáljuk meg, mi lenne, ha MC>MR állna fenn. Ebben az esetben a többlettermelés költsége meghaladná a többletbevételt, és így a profit a szükségesnél alacsonyabb lenne. Ha ellenben MR>MC reláció állna fenn, akkor a termelés növelésével lehetőség lenne a profit növelésére.

A határköltséggörbe azonban általában pohár alakú, azaz lehet olyan piaci ár is, amely két különböző termelési szinten is egyenlő a határköltséggel. Az elsőnél a határköltség csökken, tehát a további termelésnövekedés itt pozitív határprofitot hoz. Így a profitmaximumnak a nulla határprofit csupán szükséges, de nem elégséges feltétele. Az elégséges feltétel, hogy a nulla határprofit környezetében a határköltség-függvény legyen monoton növekvő. Ekkor ugyanis a további termelésnövelés növeli a határköltséget, tehát a határprofit A profitmaximalizáló csökken, negatívvá válik. vállalat a határköltA profitmaximalizáló vállalat tehát a határköltséggörbe felszálló ség-görbe felszálló á- ágán termel, ami megfelel a termelési függvény csökkenő hozadékú gán termel szakaszának. Vezessük le grafikusan is:

2.3. - 39

p

D

$

iparág

MC

vállalat

S

AC

Az árat a piac iparági szinten határozza meg. A szinezett négyszögek területe:

p

b g

Π S

b g

TC q 0 = AC ⋅ q 0

b g

Π q 0 = p ⋅ q 0 − TC q 0

TC

D q

q TC

$

TR

A P=TR-TC direkt ábrázolása

q Π

0

2.3.15. ábra A profitmaximum levezetése

A profitfüggvény

qo

q

2.3. - 40 EGY SZÁMSZERŰ PÉLDA A tökéletesen versenyző piacon a vállalat 80 Ft-os egységáron értékesíti termékét. A költségeire vonatkozó összefüggéseket az alábbi táblázatból olvashatjuk. Π

q

p

TR TC

MC MR

0

80

0

100 -100

1

80

80

200 -120 100

2

80

160 256

-96

56

80

3

80

240 296

-56

40

80

4

80

320 324

-4

28

80

5

80

400 360

40

36

80

6

80

480 400

80

40

80

7

80

560 444 116

44

80

8

80

640 520 120

76

80

9

80

720 610 110

90

80

-

80 80

A vállalatnak 8-9 között kell termelnie, hogy maximális profitot realizáljon az adott feltételek mellett. A vállalat nem csak termelhet, de be is zárhat, felhagyhat a termeléssel. A nulla termelés árbevétele nulla, költsége a fix költség, „profitja“ a fix költség negatív előjellel. Vajon ez a legkisebb profit? Szó sincs róla! Rövid távon a vállalat veszteség mellett is termel, ha a veszteség mértéke nem haladja meg a fix költség nagyságát. Ez azt jelenti, hogy minimálisan akkora árat kell kapnia termékéért, amely az átlagos változó költséget fedezi, ellenkező esetben kínálatával nem jelenik meg a piacon, vagy működése esetén kifizetődőbb az üzem bezárása. A végső eredmény tehát a következő: a racionális vállalat az átlagos változó költség minimumánál kisebb vagy vele egyenlő piaci ár mellett szünetelteti tevékenységét, mert így minimalizálja a veszteségét, ennél nagyobb piaci ár mellett annyit termel, hogy a határköltsége megegyezzen a piaci árral. Ebből két következtetés vonható le. Az üzembezárás pontja

A fedezeti pont

Az egyik, hogy a határköltséggörbe és az átlagos változó költség görbéjének metszéspontja különleges jelentőségű - ez az üzembezárás pontja. A második, hogy az üzembezárási ponttól kezdve a határköltség görbéje egyben a piaci ár és az eladásra kínált mennyiség közötti összefüggést is tükrözi, azaz ez a vállalat egyéni kínálati görbéje - természetesen rövid távon. A határköltség-kínálati görbén még egy pont van, amely figyelmet érdemel. Ez az átlagos teljes költség görbéjének minimuma. Ha a piaci ár eléri ezt a pontot, akkor az árbevétel éppen fedezni fogja a teljes költséget, tehát a profit ebben a pontban éppen nulla. Ezért ennek a pontnak a neve fedezeti pont. A fedezeti pont alatt a vállalat tulajdonképpen minimalizálja a veszteségét, mivel az előre kiadott fix költségei részben megtérülnek. Gazdasági, tehát valóságos

2.3. - 41 profitot csak a fedezeti pont feletti piaci ár biztosít. $

a.)

$

MC AC

p

b.) MC AC AVC

AVC p

q

q $

c.)

$

MC AC

q

q d.)

MC AC AVC

AVC p p q

q

q

q

2.3.17.ábra A vállalat lehetséges helyzetei eltérő árak mellett a. gazdasági profitot realizál b. árbevételével fedezi a teljes költségét c. veszteséget minimalizál d. bezárja az üzemét

AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... mit jelent az optimalizálás a vállalatok működésében modellünkben ... mi adja a kibocsátás tényleges korlátját, és miben tér el ettől az optimális kibocsátási szint - mikor zéró a határprofit ... hogyan határozható meg a vállalat egyéni kínálati függvénye ... mitől különleges jelentőségűek az átlagos változó költség és a határköltség metszéspontjai .

2.3. - 42 2.3.3. HOSSZÚ TÁVÚ KÖLTSÉGEK Tegyük fel, hogy az általunk vizsgált vállalatot valami arra készteti, hogy egy adott termelési szintet valósítson meg hosszabb időn keresztül. Ha elég hosszú ez az idő, akkor a profitmaximumra törekvés kényszere miatt a vállalat kialakítja az ehhez a kibocsátáshoz tartozó optimális üzemméretet. Ezzel az üzemmérettel természetesen az adott kibocsátás rövidtávú és hosszú távú költsége egybe fog esni. Minden más üzemméret mellett ugyanennek a kibocsátásnak a költségei magasabbak lesznek, tehát az üzemméret már nem lesz optimális, hiszen az ár külső adottság és így adott kibocsátáshoz adott árbevétel tartozik, azaz a profitmaximum a minimális költségű üzemméret mellett nyerhető. Hosszútávon valamennyi költség változó költséggé válik

A rövid távú költségfüggvényeknél egy adott tőkeállományhoz tartozó termelési kapacitást feltételeztünk. Hosszútávot feltételezve változhat a tőkeállomány és általa a termelés kapacitása is. Hosszútávon valamennyi költség változó költséggé válik. Hosszútávon értelemszerűen az átlagos változó költségek egybeesnek az átlagos teljes költségekkel. A költségfüggvények összehasonlítását a két gazdasági időtávban először az állandó skálahozadékot biztosító termelési függvények segítségével végezzük el. A hosszútávú határköltség azt mutatja, hogy hogyan változik a minimális összköltség, ha áttérünk az egyik egyenlő termék görbéről egy nagyobbra, vagyis egységgel növeljük a termelést valamennyi termelési tényező együttes és azonos nagyságú bővítésével. A hosszútávú átlagköltség megmutatja, hogyan változik a termékegységre jutó költség, ha minden termelési tényező felhasználását azonos mértékben növelve növeljük a termelést. Állandó skálahozadék esetén bármilyen termelési szint, amely a minimális költséget jelentő tényezőkombinációval jött létre, mindig ugyanazon minimális átlagköltséggel termelhető. Ebből a megállapításból két számunkra fontos összefüggés is következtethető:egyrészt azt jelenti, hogy a rövid és hosszútávú átlagköltség-függvények minimuma egybeesik, másrészt a hoszszútávú átlag- és határköltség egyforma. $

Az állandó skálahozadékú TF hosszútávú költségfüggvényei:

SMC 2 SMC 3 SAC 2

SMC 1 SAC 1

SAC 3

LAC=LMC

LAC=LMC

q

1

q

2

q

3

q

2.3.18. ábra A rövid és a hosszú távú átlag- és határköltség függvények állandó skálahozadékot feltételezve

A hosszú távú átlagköltség görbe a rövidtávú átlagköltség görbék

2.3. - 43 minimumpontját érintő burkológörbéje. Ha elvetjük az állandó skálahozadék feltételezését, az eredmény hasonló lesz a fenti következtetéshez. Annyiban azonban mégis más, hogy ha a skálahozadék>1, akkor a hosszútávú burkológörbe alulról konkáv lesz, és van egy olyan termelési eljárás, amely mellett a hosszú és rövid távú átlagköltség egyaránt minimális. Azt megelőzően a LAC a SAC függvények lefelé menő szárát érinti, míg a LAC minimumpontja után a SAC függvények felfelé menő szárát érinti. Abban az esetben, ha a skálahozadék <1, akkor a hosszútávú függvény (burkológörbe) alulról konkáv lesz. A skálahozadék függvényében akár állandó, akár csökkenő vagy növekvő lesz a hosszútávú átlagköltség függvény, mindig kisebb értéket vesz fel, mint a rövid távú átlagköltség függvény. Vagyis a különböző üzemméretekhez tartozó rövidtávú átlagköltséggörbék a hosszú távú felett helyezkednek el és azt egy-egy pontban érintik, azaz a hosszú távú átlagköltség-görbe alulról burkolja a különböző üzemméretekhez tartozó rövidtávú átlagköltséggörbék seregét.

A hosszú távú átlagköltség-görbe alulról burkolja a különböző üzemméretekhez tartozó rövidtávú átlagA hosszú távú határköltséggörbe minden kibocsátási szinten az költség-görbék adott optimális üzemméret rövidtávú átlagköltségéhez tartozó határkölt- seregét séggel lesz egyenlő.

Ez azt jelenti, hogy egyrészt a hosszú távú határköltséggörbe növekvő skálahozadék esetén laposabb, rugalmasabb lesz valamennyi rövidtávú határköltség-görbénél, másrészt ha a hosszú távú átlagköltség-görbének van minimum helye, akkor a hosszú távú határköltséggörbe ennél a kibocsátási szintnél metszi az átlagköltség-görbét, vagyis ahol a hosszú távú átlagköltség megegyezik a hosszú távú határköltséggel, ott van a minimuma. LM C

$ SMC 1

SAC

2

1

SMC 3

2 SAC

SAC

SMC

q

1

q

2

3

LA C

q

q 3

19.ábra Hosszú távú határköltség görbe

2.3.3.1. A DISZKRÉT ÜZEMMÉRETEK ESETE - KIEGÉSZÍTÉS A fogyasztás és a termelés folyamatainak vizsgálatánál a folytonosság feltételezése ugyan erős, de általában elfogadható absztrakció. A folytonos üzemméret-változás viszont nehezen képzelhető el.

2.3. - 44 Sokkal realisztikusabb azt feltételezni, hogy csak bizonyos, véges számú (esetleg elméletileg megengedhető a megszámlálhatóan végtelen számú is) kibocsátási szint elérésekor változtatják meg az üzemméretet. Két ilyen szint között egy-egy adott nagyságú fix költség érvényesül, vagyis a hosszú távú átlagköltség a két szint között azonos az adott fix költség mellett érvényesülő rövidtávú teljes átlagköltséggel. Így a diszkrét esetben is igaz, hogy a hosszú távú átlagköltség-görbe alulról burkolja a rövidtávú teljes átlagköltséggörbék seregét. Míg azonban a folytonos üzemméret-változás esetén a hosszú távú átlagköltség-görbe a rövidtávúakhoz hasonlóan „sima“ (pontos matematikai meghatározással: folytonosan differenciálható), addig a diszkrét esetben a görbe a meghatározó termelési szinteknél megtörik. $

SAC

SMC

SMC 3

2

1

SAC 2

SMC 1

SAC

3

LAC

LMC

q 2.3.20. ábra Hosszú távú költség-görbék 3 diszkrét üzemméret mellett

Még komplikáltabb a helyzet a határköltség-görbével. Ugyanis azon a szakaszon, ahol a hosszú távú átlagköltség-görbe megegyezik az egyik rövidtávú teljes átlagköltség-görbével, a hosszú távú határköltséggörbe is megegyezik az adott rövidtávú határköltséggörbe megfelelő szakaszával. A határköltséggörbe, mint emlékszünk rá, más meredekségű, mint a teljes átlagköltség-görbe. Ezért, amíg a rövidtávú átlagköltség-görbe darabok egymáshoz illeszkedve alkotják a hosszú távú görbét, addig a hosszú távú határköltséggörbe nem csak „sima“ nem lesz, de folytonos sem. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... hosszútávon minden költség változhat ... hogyan függnek össze a SAC-LAC, SMC-LMC, LAC-LMC függvények állandó, növekvő és csökkenő skálahozadék esetén ... a tökéletesen versenyző vállalat hosszú távon fedezeti pontban termel ... hogyan alakulnak a költség függvények diszkrét üzemméreteket feltételezve

2.3. - 45 2.3.4. AZ IPARÁGI KÍNÁLAT Eddig a mikroökonómiai szemléletnek megfelelően egy vállalat termelését vizsgáltuk. Most - továbbra is hűen a mikroökonómiai szemlélethez megvizsgáljuk, hogy hogyan alakul a kiválasztott termék kínálata iparági szinten, azaz az összes olyan vállalat tevékenysége révén, amelyek a fenti elemzésnek megfelelően kizárólag ezt az egy terméket termelik. Továbbra is ragaszkodunk a tökéletesen versenyző piac hipotéziséhez, ami most azt a kiegészítő feltételt is jelenti, hogy az adott iparágba bárki szabadon beléphet, és azt szabadon el is hagyhatja. Hosszú távon ez azt is jelenti, hogy megengedhető az az egyszerűsítő feltételezés, mely szerint az iparág vállalatai egyformák, ugyanazzal a technológiával termelnek, tehát ugyanaz a termelési függvényük, következésképpen ugyanaz a költségfüggvényük is. Akik nem tudnak - saját hibájukból - alkalmazkodni a legsikeresebb vállalatokhoz, azok elhagyják az iparágat, viszont bárki számára, aki marad, illetve aki újonnan belép, nyitott a lehetőség a legsikeresebb vállalat pontos lemásolására. Hiszen az inputtényezők piacát is tökéletesen versenyzőnek tételezzük fel, tehát mindenkinek módjában áll pontosan ugyanazokkal a tényezőkkel pontosan ugyanazt tenni, mint a másik vállalat. Rövid távon, amíg ez az alkalmazkodás nem történt meg, a különböző vállalatok különböző kínálati görbéjét egyszerűen minden árszint szerint (azaz horizontálisan) összegezve kapjuk meg az iparági kínálati görbét.

C

S1

S1

S2 C

C

S2

S1

S

S2

S S

S2

S1 q q

B1 1

q

A rövid távú iparági kínálat az egyéni kínálatok horizontális összege

S

S

S

qB

q 2

q q1 q +q B1

B2 1

q

2.3.21.ábra Az iparági kínálati görbe rövid távon (az iparág két vállalatból áll)

A rövidtávú piaci egyensúly az iparági keresleti és kínálati görbe metszéspontjában adódik. Ez meghatározza a rövidtávú egyensúlyi árat. E mellett az ár mellett az egyik vállalat gazdasági profitja éppen nulla lehet (fedezeti pont), a másik gazdasági profitot realizálhat, a harmadik esetleg veszteséges is lehet. Hosszú távon lezajlanak a veszteség miatti kilépések, a várható nyereség reményében való belépések, a vállalatok egymáshoz való alkalmazkodása, ha Hosszú távon az úgy tetszik, uniformizálódása. iparág vállalatai Feltevéseinknek megfelelően az iparágban hosszú távon tevékenykedő uniformizálódnak vállalatok hosszú távú átlagköltség-görbéi egyformák, így ugyanahhoz a minimális piaci árhoz tartozik valamennyi üzembezárási pontja. Jelöljük ezt az árat p*-gal. Bármennyi vállalat van az iparágban, az iparági kínálat ennél kisebb piaci ár mellett nulla lesz, azaz az iparág ennél alacsonyabb áron nem hajlandó termelni, „becsukja a boltot“.

2.3. - 46 Mivel feltevésünk szerint hosszú távon az iparág vállalatai egyformák, ezért minden új belépő bármely adott piaci ár mellett azonos mennyiséggel növeli az iparági kínálatot. Normális, monoton csökkenő iparági kereslet mellett a piaci egyensúlyi ár minden újonnan belépő vállalattal csökken. A belépésnek természetes korlátot szab tehát, hogy a csökkenő egyensúlyi ár egyszer csak eléri a p* szintet, a piac több vállalatot „nem képes eltartani“. Nehogy azt higgyük, hogy ez a természetes korlát ellentétben van a szabad belépés feltételével. Az iparágat korántsem kell bezárni az új belépők előtt, mivel egyáltalán nem biztos, hogy az a vállalat hagyja el az iparágat, amelyik utoljára belépve az árat p* alá nyomta. Tegyük fel a feltehetetlent, hogy az iparágban csupán egyetlen vállalat tevékenykedik, de még sincs monopolhelyzetben Ennek az egy vállalatos iparágnak a kínálati görbéje megegyezik, természetesen, magának a vállalatnak a kínálati görbéjével. Legyen a vállalat minimális kínálata a p* ár mellett q*. Amennyiben senki nem lépne be a termelésbe, akkor megfelelő ár esetén a vállalat bármilyen q*-nál nagyobb kibocsátást megvalósítana. Mivel azonban a vállalat nincs monopolhelyzetben, nem akadályozhatja meg egy másik, ugyanilyen vállalat belépését a piacra. Két vállalatot azonban a piac nem tudna "eltartani", hacsak az ár olyan magasra nem emelkedne, hogy a két vállalat együttes kínálata el nem érné a 2q* nagyságot. Mivel a két vállalat együttes kínálati görbéje az egyedi görbék horizontális összege, ezért az laposabb lesz az egyedi kínálati görbéknél. $

p*

q*

2q*

3q*

4q*

q

22.ábra A hosszútávú iparági kínálat

3q* kibocsátási szintnél lép be a harmadik, nq* kibocsátási szintnél az n-ik vállalat. Eközben a mindenkori aktuális kínálati görbe egy fűrészfogszerű alakzat szerint alakul, aminek az alsó határa a p* árszint a felső csúcsai viszont egyre alacsonyabbra kerülnek (ez nyilvánvaló, hiszen minél több vállalat lép be annál laposabb lesz a kínálati görbe és mivel a „fűrészfogak“ alapja mindig ugyanaz a q*, azért a magasságuk a kínálati görbe aktuális, egyre csökkenő átlagos meredekségével lesz arányos). Mivel egy valóságos, majdnem tökéletesen versenyző piacon minden iparágban nagyon sok vállalat tevékenykedik, s minél több, annál közelebb lesz a piac a tökéletes versenyhez, azért az ideális tökéletesen versenyző piacon feltehető, hogy a belépett vállalatok száma tart a végtelenhez, így az iparági kínálat görbéje tart a p*-ban húzott vízszintes egyeneshez. Ez azt jelenti, hogy a tökéletesen versenyző piac egyensúlyi ára tart a költségek által determinált p* minimális árhoz, függetlenül a

kereslettől, s a vállalatok hosszú távú gazdasági profitja tart a nullához. Maguk a költségek a technológia függvényei. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... iparági szinten a realizált gazdasági profit tart a nullához kompetitív környezetben ... hosszú távon az iparági kínálati görbe tart az egyensúlyi ár szintjén húzott abszolút rugalmas függvényhez

2.3. - 47 Hosszú távon az iparági kínálatot az átlagköltség minimuma határozza meg

2.3. - 48

ÖSSZEFOGLALÁS 1. Megkülönböztettük a kínált mennyiséget - amelyet a termelő a számára adott piaci ár mellett képes és hajlandó piacra vinni - a kínálattól, ami a különböző lehetséges árak mellett kínált mennyiségek halmazát jelenti. 2. Megvizsgáltuk a vállalati árbevételt, annak jellemzőbb összetevőit. Feltártuk az árbevétel költség/profit szerkezetét. Kimutattuk, hogy a tényleges költségnek csak egy része jelenik meg explicite, illetve számlákon, mint számviteli költség. A profit-jellegű implicit költségek alkotják a normál profitot. A valódi tiszta nyereség a gazdasági profit. 3. A vállalati termelés technológiáját a termelési függvény írja le. A termelési függvény a technológiailag maximális kibocsátást ábrázolja az inputtényező-kombinációk függvényében. Az inputtényező kombinációkat a termelési vagy technológiai tér pontjaiként modellezhetjük. A homogén termelési függvényen mutatjuk be a mérethozadékot, vagyis, hogy hogyan nőhet a kibocsátás, ha az inputtényezőket egyszerre és arányosan növeljük. A vállalat teljes költsége az állandó és a változó költségekből tevődik 4. össze. Az egységnyi kibocsátás vonatkozásában megkülönböztethetjük az átlagos és a határköltséget. A határköltség az átlagos költségekkel akkor egyenlő, ha az utóbbiak minimálisak. 5. A vállalatnak nem érdemes termelnie, ha a piaci ár nem éri el az átlagos változó költség minimumát. Ez az üzembezárási pont Ennél nagyobb piaci ár mellett a vállalat annyit termel a piacra, amennyinek a határköltsége éppen egyenlő a piaci árral, azaz a határköltség görbe az üzembezárási pont felett azonos a rövidtávú kínálati függvénnyel.. A másik kitüntetett ár amely éppen fedezi a teljes költséget. Ez a fedezeti pont az átlagköltség minimumában van. Felette a vállalatnak pozitív gazdasági profitja van. 6. A hosszútávú átlagköltség görbe mind folytonos, mind diszkrét üzemméret-módositás esetén alulról burkolja a rövidtávú átlagos teljesköltség görbesereget. A hosszútávú határköltséggörbe folytonos esetben laposabb (rugalmasabb) kínálati görbeként jelenik meg mint a rövidtávúak. Diszkrét üzemméret-módosítás mellett a hosszútávú határköltséggörbe nem folytonos. 7. Az iparági kínálat rövidtávon az egyedi kínálatok horizontális összege. Hosszú távon az egyensúlyi ár a minimális iparági átlagköltségeket fejezi ki, s a vállalatok hosszú távú gazdasági profitja tart a nullához.

2.3. - 49 FELADATLAP I.Fogalmak (rövid definíciók) 1.Normál profit 2.Alternatív költség 3.Termelési függvény 4.A termelési függvény releváns tartománya 5.Határtermék 6.Profitmaximalizáló egyensúly 7. A vállalat kínálati függvénye rövidtávon 8.Technikai helyettesítési határráta 9.Állandó skálahozadék 10.Hosszútávú átlagköltség függvény II. Miben azonosak- miben különböznek 1. Explicit költség - Implicit költség 2. Parciális termelési függvény - Határtermék függvény 3.Átlagtermék - Átlagköltség 4.Határbevétel - Átlagár (kompetitív környezetben) 5. Kínálati függvény rövid távon - Kínálati függvény hosszú távon III. Igaz-Hamis (indokolja választását) 1. A munka átlag és határterméke a maximális határtermék pontjában megegyezik. 2. Egy tökéletesen versenyző vállalat üzembezárási pontja az átlagos fix költség minimumában van. 3.A „két inputot“ használó termelés technikai helyettesítésének határrátája a releváns tartományban nő. 4.Abban a termelési tartományban, ahol a határköltség növekszik, az átlagköltség sohasem csökkenhet. 5. A neoklasszikus mikroökonómia felfogása szerint a tökéletesen versenyző vállalat célja a határbevétel mínusz határköltség maximalizálása. 6.Az átlagos változó költség minimuma mindig kisebb termelésnél alakul ki, mint az átlagköltség minimuma. 7.Ha a versenyző vállalat esetén az ár adott termelés mellett nagyobb, mint az átlagköltség, akkor az a vállalat gazdasági profitot realizál. IV. Geometriai feladat A következő ábra egy tökéletesen versenyző vállalat költségviszonyait és termékének piaci árát illusztrálja: a.Milyen időtávra vonatkozik az ábra b.Mennyit termel a vállalat racionális viselkedést feltételezve. c.Jelölje a fix költség nagyságát a b. pontbeli termelési szint esetén. V. Számítási feladat

2.3. - 50 Egy vállalat termeléséhez egyetlen változó tényezőt használ. Az egységnyi munka költsége 5 pénzegység Munka Termelés Határtermék Átlagtermék Határköltség Átlagköltsé g 0 1

5

5

5

2

15

10

7,5

3

30

4

20

5

15

6

12,5

7

0,5

8

82,5

Töltse ki a táblázat hiányzó adatait, majd írja be a termelés megfelelő értékeit az alábbi táblázatba. Jelölje meg a függvények nevezetes pontjait. A függvény elnevezése Határtermék Átlagtermék Határköltség Átlagos változó költség

Minimuma

Maximuma

Metszéspont más függvénnyel

2.4. - 1

2.4. A KOMPETITÍV INPUTKERESLET ELMÉLETE 2.4.1. AZ INPUTPIACOK SAJÁTOSSÁGAI 2.4.1.1. A BÉRLET SAJÁTOSSÁGAI, AZ INPUT-BEFEKTETÉSEK OPTIMALIZÁLÁSA 2.4.1.2. A SZŰKÖS TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KÍNÁLATA, A JÁRADÉK 2.4.2. A VÁLLALAT OPTIMÁLIS INPUTKERESLETE 2.4.2.1. AZ INPUT OPTIMÁLIS ÖSSZETÉTELE 2.4.2.2. AZ OPTIMÁLIS INPUTFELHASZNÁLÁST MÓDOSÍTÓ KÖRÜLMÉNYEK 2.4.2.2.1. TÖBB VÁLTOZÓ INPUTTÉNYEZŐ 2.4.2.2.2. AZ IPARÁG HATÁSA AZ INPUTKERESLETRE 2.4.3. A FUNKCIONÁLIS JÖVEDELEMELOSZTÁS ELMÉLETE

2.4. - 2

FOGALMAK, ÖSSZEFÜGGÉSEK AZ INPUTPIACOK SAJÁTOSSÁGAI Input-tényezők (termelési tényezők, input-javak) - Mindazok a termelt és természetes javak, amelyek a termelés feltétel rendszerét alkotják, amelyekből a vállalat termelési folyamatában kisebb-nagyobb mennyiséget felhasznál. Szabad természeti javak - A termelés olyan természeti feltételei, amelyek nem oszthatók minőségileg különböző részekre, nem fogynak el és nem termelhetőek újra. Szűkös természeti erőforrások - A termelés olyan természeti feltételei, amelyek nem fogynak el és nem termelhetőek újra, de minőségileg különböző részekre oszthatók, és az egyes minőségek terjedelme véges. A szűkös természeti erőforrások minősége - Egy természeti erőforrás gazdasági minőségét a vele végezhető termelés tőle függő hatékonyságával jellemezhetjük. Ugyanazt a gazdasági eredményt különböző ráfordítással, vagyis különböző hatékonysággal lehet elérni. A szűkösség abban áll, hogy egy adottnál jobb minőségű, nagyobb hatékonysággal felhasználható erőforrások volumene véges. Az újratermelhető input-javak - A termelés azon feltételei, amelyeket a fogyasztás folyamatában a háztartások, illetve a termelő folyamatban a vállalatok hoznak létre - munka, illetve tőkejavak. Vásárlás - Az inputjószágok vásárlása alatt azt értjük, hogy a vevő megszerezve a tulajdonjogot a jószágra, azt elfogyasztva megsemmisíti. Az eladó a jószág ellenértékét kapja meg, miközben magáról a jószágról egyszer s mindenkorra lemond. Bérlet - a bérlő használatra veszi át a bérlet tárgyát képező jószágot, azt használja, majd visszaszolgáltatja a bérbeadónak. A bérbeadó egy időre lemond a jószág használatáról, ezért használati (bérleti) díjat kap, majd az idő leteltével visszakapja jószágát is. Egy input-jószág hozadéka (hozama) - A jószág használatával szokásosan megszerezhető haszon, vagyis a vele megszerezhető bevétel, levonva belőle a fenntartási költségeket. Szubjektív eleme is van. A tulajdonos akkor adja a vállalkozónak bérbe, a vállalkozó akkor veszi a tulajdonostól bérbe, ha a tulajdonos által vélt hozadék kisebb, mint a bérlővállalkozó remélte hozam. Egy input-jószág piaci értéke (ára) - A jószág tulajdonjogának megszerzési költsége. Egy input-jószág (éves) hozadékrátája hozadékának aránya a jószág piaci értékéhez.

- A jószág éves

Egy input-jószág transzfer jövedelme - A bérbeadó által - saját elképzelése szerint - feláldozott hozam - a bérleti díj minimuma.

2.4. - 3 Egy input-jószág jelenértéke - Ha az input-jószág T éven keresztül évenként Yn (n=1,2,...,T) hozamot ígér, akkor állandó i piaci kamatláb mellett évente az éves hozam diszkontált

Yn

b1+ ig

n

értékének összege: T

Jé = ∑

Yn

b1 + ig

n =1

n

.

Határjószág - a szűkös erőforrás azon legrosszabb minősége, amit adott piaci viszonyok mellett még igénybe vesznek. Racionális gazdálkodás mellett éppen a fedezeti pontban való termelést teszi lehetővé, azaz biztosítja a normál profit megszerzését. A szűkös természeti erőforrás járadéka - a.) Különbözeti járadék: tartós gazdasági profit, amire a határjószágnál jobb minőség tulajdonosai tesznek szert. b.) Abszolút járadék: bérleti rendszer esetén a szűkös erőforrás minden egysége után - a minőségtől függetlenül - beszedett alapbérleti díj, amelyhez a határjószágnál jobb minőségek esetén hozzáadódik a különbözeti járadék is. A VÁLLALAT OPTIMÁLIS INPUTKERESLETE Izocost halmaz (egyenes) - A termelői tér azon input-tényező kombinációinak mértani helye, amelyeknek azonosak a költségei. Növekvő költségekhez az origótól párhuzamosan távolódó izocostok felelnek meg. Két dimenziós esetben az izocostok egyenes-szakaszok, amelyek meredeksége negatív és az input-tényezők árarányával arányos. A profitmaximum szükséges, de nem elégséges feltétele - A termelés tényleges pontjában (a ténylegesen felhasznált tényező kombináció pontjában) valamelyik izokvant görbe érinti az egyik izocost egyenest. Az érintési pontban az inputárarány egyenlő lesz a technikai helyettesítés határrátájával, azaz a határtermékek arányával:

p L MP L = p K MP K azaz MP K = MP L pK pL Általánosan t1, t2, t3, ... tn termelési tényezők mellett MP1 = MP2 = MP3 =... = MP n p1 p2 p3 pn ahol MPn illetve pn az n-ik tényező határterméke, illetve tényezőára.

2.4. - 4 A tényező határbevétele (MRP) - Valamely input-tényező egy pótlólagosan felhasznált egysége révén nyerhető többlet árbevétel: MRPt=MPt⋅MR, azaz a tényező határbevételének nagysága a tényező határtermékének és a termék határárbevételének szorzata. A tényező határköltsége (MFC) - Valamely input-tényező egy pótlólagosan felhasznált egysége által okozott többletköltség: MFCt=MPt⋅MC, azaz a tényező határköltségének nagysága a tényező határtermékének és a termék határköltségének szorzata. A tényező határtermékének piaci értéke (VMP) - Az a pénzmennyiség, amit a valamely input-tényező egy pótlólagosan felhasznált egysége által megtermelt többlettermékért a piacon kapni lehet: VMPt=MPt ⋅p, azaz a tényező határtermékének piaci értéknagysága a tényező határtermékének és a termék árának szorzata. Kompetitív piacon nyilván MRPt=VMPt. JÖVEDELEMELOSZTÁSI ELVEK Jövedelemelosztás - A megtermelt termék(ek) árbevételének jövedelemként való elosztása a termelés szereplői között. Jövedelemelosztási elvek: 1. a.) a tulajdonból fakadó funkcionális elosztás elve szerint a termelési tényező tulajdonosok a termelés rendelkezésére bocsátott tényező-tulajdonuk mennyisége és (a határtermékben megnyilvánuló) funkciója szerint részesednek az árbevételből: t1 ⋅ MP1 + t 2 ⋅ MP 2 + t 3 ⋅ MP 3 +... + t n ⋅ MP n = Q azaz, mivel VMP t = p t = MP t ⋅ p t1 ⋅ p1 + t 2 ⋅ p 2 + t 3 ⋅ p 3 +... + t n ⋅ p n = Q ⋅ p b.) a tulajdonból fakadó monopólhelyzetek szerinti elosztás elve, amikor a társadalom tagjai tulajdonaikban rejlő monopolhelyzetük realizálásával részesülnek a javakból (ezzel az elosztási elvvel magyarázza a gazdaságot a marxi munkaérték-elmélet). 2. Az egyenlő elosztás elve szerint a társadalom tagjaira egységes normarendszert alkalmazva a javakat egyenlő arányban (esetleg normatívan differenciálva) osztják szét (jellegzetes megvalósulása a jegyrendszer). 3. A hierarchikus elosztási elv szerint az elosztást a társadalmi (általában születés alapján megszerzett) előjogok alapján szervezik meg (az ún. prekapitalista társadalmak jellemzője).

2.4. - 5 4.

A munka szerinti elosztás elve szerint a társadalom tagjai a társadalmi munkamegosztásban kifejtett, társadalmilag hasznosnak elismert egyéni munkájuk arányában részesednek a javakból (a marxizmus elképzelte szocializmusnak ez lenne az alapja – a „megvalósult szocializmusban” azonban igen kevéssé érvényesült).

5.

A szükségletek szerinti elosztás elve szerint mindenki azt és annyit kap a javakból, amennyire szüksége van (a marxi kommunizmuskép ilyen elosztást feltételez. Ez az elv ma is működik az úgynevezett közjavak világában),

6.

Az agresszív, illegális elosztás elve szerint az elosztást az ököljog alapján valósítják meg, illetve a társadalmi erkölcs és a törvények felrúgásával osztják (újra) el a javakat

2.4. - 6 MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részre tagolódik. a.) Az input piacok sajátosságai b.) A vállalat optimális input-kereslete c.) A funkcionális jövedelemelosztás és más elosztási elvek GONDOLKODOTT-E RAJTA? Ugyanolyan piac-e az élelmiszerpiac, mint a munkaerő piac? Mi a jobb megoldás: az irodát a lakás egyik szobájában berendezni, vagy bérelni egy irodát, esetleg kiadni a lakás egyik szobáját iroda céljára? Ha megdrágul a nyersanyag, akkor feltétlenül kevesebbet kell termelni? Miért hasonlít az izokvant térkép a közömbösségi térképre? Milyen jövedelem-elosztási Magyarországon?

elvek

érvényesülnek

a

mai

A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERKEDNIE ... ♦

az input-tényezők beszerzésének különös formáival;

♦ az input piacok kínálati oldalának néhány sajátos, a fogyasztási cikkek piacától eltérő vonásával; ♦ a vásárlás és a bérlet különbségeivel, azzal, hogy miért célszerű minden input-beszerzést bérletnek tételezni; ♦

a szűkös természeti erőforrások sajátos gazdasági tulajdonságaival;

♦ a racionálisan viselkedő kompetitív vállalat optimális inputkeresletének levezetésével, ez a levezetés nagy figyelmet kíván, mivel új fogalmak sora bukkan fel benne, szigorú logika mentén - ez a fejezet legfontosabb témája; ♦ azzal, hogy a megtermelt termékből származó árbevételt hogyan osztják el a termelésben résztvevők között. TUDNI KELL ÁBRÁZOLNI ... ♦

a különböző input-javak kínálati görbéjét;

♦

a független input-tényező egyedi vállalati keresleti görbéjét;

♦

a kombinált input-tényező egyedi vállalati keresleti görbéjét;

♦

az input-tényezők iparági keresletét.

2.4. - 7 A FEJEZET ELSAJÁTÍTÁSA KÖZBEN a gyakorlatban is alkalmazható ismeretekhez juthat ♦ a befektetések jövedelmezőségének kiszámításához (jelenérték, belső kamatláb); ♦ az optimális inputkereslet meghatározásához. Ezeket gyakorolja!

2.4. - 8

A TÉMA KIFEJTÉSE 2.4.1. AZ INPUTPIACOK SAJÁTOSSÁGAI Az inputtényezők sajátos szerepéből következik, hogy az input piacok eltérően viselkednek a fogyasztási cikkek piacához képest. Ez nem csak a keresleti, de a kínálati oldalra is vonatkozik. A fogyasztási cikkek piacán a kereslet és a kínálat jól vizsgálható a mikroökonómia eszközeivel. Az inputtényezők piacán nem egészen ez a helyzet. A kereslet még elég jól szemügyre vehető mikroeszközökkel, de a kínálat esetében már ez nehezen Az input-piacok sok- megy. kal homogenizáltabAmíg a fogyasztási javak piaca sokszínű mikroszerkezettel bír, addig bak a fogyasztási jainputjavak piacai erősen homogenizáltak. A jellemző inputjavak a követaz vak piacánál kező fő csoportokba sorolhatóak (a vállalkozót itt a munkába aggregáltuk): ♦ munka (kisegítő segédmunka, betanított segédmunka, szakmunka, magasan kvalifikált szakmunka, termelésirányítói munka stb.) ♦ természeti tényezők (szabad javak, szűkös erőforrások, ezen belül, telkek, termőföldek, bányák stb) tőkejavak (újratermelhető termelési eszközök, (kölcsön)pénz stb.). Az input-piacok kíná- ♦ lati oldala nem igazán Ezek a csoportok egymástól eléggé elkülönült makropiacokat alkota mikroökonómia vi- nak, mindegyiknek sajátos mechanizmusa van, amelyeket inkább makro-, lága mintsem mikromódszerekkel kell vizsgálni. Mindamellett nem vizsgálhatjuk meg az inputpiac keresleti oldalát (ami tulajdonképpen ennek a fejezetnek a fő témája) anélkül, hogy a kínálati oldal néhány kérdését ne próbálnánk megválaszolni. Az egyik fontos kérdés, hogy hogyan jutnak a vállalatok hozzá ezekhez az inputforrásokhoz? Hogyan jutnak a válA szabad természeti javakhoz természetesen nem piaci feltételek lalatok az input ja- között. Közgazdasági probléma itt elvileg nem is lehetséges. Gyakorlatilag vakhoz? azonban mégis fellépnek problémák, mivel napjainkban a szabad javak fogalma egyre feltételesebbé válik. A szabad javak igénybevétele olyan változásokat okoz más javak vonatkozásában, amiknek igen komoly pozitív vagy negatív gazdasági következményei lehetnek. Ezek az ún. externál hatások, Újratermelhető input- amelyek vizsgálatával egy külön fejezetben fogunk foglalkozni. javak A többi inputtényezőt piaci keretekben, ellenszolgáltatásért tudják a vállalatok megszerezni. De itt is különböző formák vannak. A javak egy része újratermelhető, ami egyben azt is jelenti hogy felhasználásuk elfogyasztással jár. Ezeket lényegében a fogyasztási javakkal azonos módon megvásárolják. Más javak nem termelhetőek újra, tehát el sem fogyaszthatók. Ezeket ideiglenesen használatba átveszik a tulajdonostól, bérlik. Vannak olyan nem újratermelhető javak, amelyeket a termelés során mégis elfogyasztanak. Ilyenek az ásványi kincsek, a kőolaj, az ércek stb. Ezeknél, amíg elég nagy mennyiségben állnak rendelkezésre lényegében a vásárlás a jellemző megszerzési mód. Amikor a készletek érzékelhető módon közelítenek a kimerüléshez, akkor a vásárlás egyre kevésbé követi a

2.4. - 9 klasszikus piaci szabályokat. Végül azonban a készletek teljesen kimerülnek és/vagy olyan helyettesítőt találnak, ami tökéletesen kiszorítja az adott erőforrást. Ettől kezdve az ilyen inputtényező kikerül a közgazdaságtan Nem újratermelhető vizsgálódásainak köréből. szűkös természeti eMerőben más a helyzet az ún. nem újratermelhető szűkös erőforrárőforrások sok esetében. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a rendelkezésre álló készletek végesek, kimeríthetőek. A telek, termőföld esetében például ismeretes, hogy a hollandok minden évben jelentős területeket hódítanak el a tengertől, kiszárítva egy-egy körbekerített tengerfeneket. Hasonlóan az észak-afrikai országok megkísérlik a Szahara sivatagjának részeit termővé változtatni. Tehát a termőföld készletek még igen messze vannak a kimerüléstől. Nyilvánvaló azonban, hogy nem azonos költséggel termelnek a természetadta, illetve a tengertől vagy a sivatagtól elhódított termőföldön. Alapvető fontosságú tulajdonsága a szűkös természeti erőforrá- A szűkös erőforrás soknak, hogy különböző gazdasági minőségben állnak rendelkezésre, nem általában véges! azaz ugyanazt a gazdasági eredményt különböző ráfordítással, vagyis különböző hatékonysággal lehet elérni. A szűkösség abban áll, hogy egy adottnál jobb minőségű, nagyobb hatékonysággal felhasználható erőforrások volumene véges. Ez lényegesen más, mint a korlátozottan rendelkezésre álló javak esete. Ha ugyanis a fényképészetben egyelőre széles körben alkalmazott ezüst végleg elfogy, akkor az ezüst alapú fényképezést egyszer s mindenkorra be kell fejezni. Ezzel szemben a mai mezőgazdasági kultúrák mellett elfogyhat az a termőföld, amit agrártermelésre lehet használni, de új kultúrák, új gazdálkodási módszerek meghonosításával ismét növelhető az igénybevett földterület. Nem egyértelmű a vásárlás és a bérlet megkülönböztetése sem. Rögzítsük e két fogalmat a mindennapi gondolkodásban megszokott értelmezéshez közelálló definícióban: Az inputjószágok vásárlása alatt azt értjük, hogy a vevő megsze- Vásárlás ... rezve a tulajdonjogot a jószágra, azt elfogyasztva megsemmisíti. Az eladó a jószág ellenértékét kapja meg, miközben magáról a jószágról egyszer s mindenkorra lemond. A bérletnél a bérlő használatra veszi át a bérlet tárgyát képező ... és bérlet jószágot, azt használja, majd visszaszolgáltatja a bérbeadónak. A bérbeadó egy időre lemond a jószág használatáról, ezért használati (bérleti) díjat kap, majd az idő leteltével visszakapja jószágát is. Nyilván tiszta vásárlásról csak olyan jószág esetében lehet szó, amelynél az időtényező gyakorlatilag nem játszik szerepet. Lényegében ez a helyzet a nyersanyagok és energiahordozók vásárlásánál, ha eltekintünk a készletezéstől. Tiszta bérletről akkor beszélhetünk, ha bérelt jószág teljesen változatlanul, eredeti formájában kerül ki a termelő folyamatból, s kerül vissza a bérbeadóhoz. Ilyen lényegében csak a kölcsönadott pénz lehet, az is csak akkor, ha eltekintünk az inflációtól. Természetesen elméletileg beszélhetünk tiszta földbérletről is, amennyiben csupán a föld

2.4. - 10 A beszerzési ár vásár- magántulajdonából fakadó tiszta tulajdonosi jogokat (használati jog) veszik lási árat és bérleti dí- bérbe. A valóságban azonban ilyen nincs. Az esetek túlnyomó többségénél az inputtényező beszerzési ára vegyesen tartalmaz vásárlási árat és bérleti jat is tartalmazhat. díjat. Például a termőföld nem pusztán földet, hanem a földet a rajta alkalmazott befektetésekkel együtt jelenti, ezért bérleti díja együtt tartalmazza a befektetések amortizációját (vásárlási ár), a befektetések kamatát és a föld tiszta járadékát (mindkettő utóbbi - bérleti díj). Egészen különleges a munkabér helyzete. A munka a marginalista elmélet szerint 1. A marginalista közgazdaságtani irányzatok a munkát tartják inputbérlet tárgya tényezőnek. Ez önmagában elég nehezen megragadható. Általában a kifejtett munkát azonosítják a kifejtéshez szükséges munkaidővel. Ez némileg összeegyeztethető a munkabér bérleti díjként való felfogásával, hiszen értelmezhető úgy, hogy a munkások idejét vették bérbe, pontosabban a munkások személyiségét, szabadságát a munkaidő tartamára, a szabadidejük rovására. Ekkor bizonyos mikroökonómiai megfontolások is lehetővé válnak a munkabér és a szabadidő, mint hasznos jószágok egybevetésével, közömbösségi térképük megalkotásával és optimumszámítások céljára való felhasználásával. A munkaérték-elmélet szerint nem a munka, hanem a munkaerő az adásvétel tárgya

2. A munkaérték-elmélet, logikájának megfelelően, lehetetlennek tartja a munka áruvá válását, s arra az álláspontra helyezkedik, hogy a munkások a munkaerejüket, egy fizikai-szellemi képességüket adják el. Itt viszont vásárlásról van szó, hiszen a termelő folyamatban a munkaerő elhasználódik, azt újra kell termelni. Ennek vizsgálatára K. Marx egészen sajátos módszert dolgozott ki, az osztályharc elemzésének módszerét* , amely sem nem mikro, sem nem makroökonómia, bár az utóbbihoz áll közelebb. Hogy tehát a munkabér a munka(idő) bére vagy a munkaerő ára, az nézőpont kérdése, ahol az ideológiai megfontolások is jelentős szerepet játszanak. Természetesen a két megközelítés két eltérő elemzést igényel. Ez egyike a két irányzat közötti legmarkánsabb különbségeknek. Mint már jeleztük, nem tartjuk feladatunknak, hogy megítéljük: melyik a helyes a kettő közül. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy az input-tényezők piaca alaposan különbözik a fogyasztási cikkek piacától, mert amíg a fogyasztási cikkek sokszínű világában közgazdasági szempontból az egyik áru olyan mint a másik, addig az inputtényezők néhány, egymástól gazdaságilag jelentősen különböző csoportba (cluster-ba) sorolhatóak. Az ennél is fontosabb különbséget hamarosan megtudja; ... hogy a szűkös (újratermelhető és nem újratermelhető) input-tényezők beszerzése történhet vásárlással vagy bérlettel.

*

E módszert Marx több interpretátora (mindenekelőtt I.V. Sztálin) meglehetősen eltorzította, az eredeti módszert ezért célszerű Marx eredeti műveiben tanulmányozni

2.4. - 11 2.4.1.1. A BÉRLET SAJÁTOSSÁGAI, AZ INPUT-BEFEKTETÉSEK OPTIMALIZÁLÁSA Amennyiben az inputtényezőt vásárlás formájában szerzi be a vállalat, a piaci ügyletek nem térnek el érdemben a fogyasztói piacról Az input-kereslet mátanultaktól. Azonban még ebben az esetben is célszerű a beszerzést sodlagos kereslet bérletként felfogni. Ne felejtsük el, hogy az input-szükséglet - másodlagos szükséglet. Az inputtényezőt nem közvetlen szükséglet-kielégítés céljából szerzik be, hanem profitszerzés céljából (pontosabban ez az a szükséglet, ami miatt a beszerzés történt). Ha a megvásárolt inputtényező továbbadása bérlet formájában nagyobb profitot ígér, a racionális tulajdonos habozás nélkül bérbe adja. Ezt figyelembe véve közgazdaságtani szempontból logikus a saját felhasználást önbérbeadásként felfogni. Ez jó összhangban van az alternatív költség fogalmával. A bérletek sajátos viszonyokat hoznak létre. A fenti gondolatmenetet megfordítva nyilvánvaló, hogy a bérlet tárgyát a tulajdonos maga is tudná használni valamilyen mértékig, s ebből haszna származna. Ha a bérleti díj nem fedezi az erről a haszonról való lemondást, akkor a bérbeadás nem racionális. Szokásos feltételezésünk a „homo oeconomicus”-ról kizárja a nem racionális bérbeadások esetét. A további vizsgálódáshoz elöljáróban néhány fogalmi meghatározás: A javak használatával szokásosan megszerezhető haszon, vagyis Nettó hozadék (hoa velük megszerezhető bevétel, levonva belőle a fenntartási költségeket, zam) az adott jószágok (tiszta, nettó) hozadéka. A jószág tulajdonjogának megszerzési költsége a jószág piaci ér- Piaci érték téke. A jószág éves hozadékának aránya a jószág piaci értékéhez a jóHozadékráta szág (éves) hozadékrátája. Például egy termelő üzem hozadéka kompetitív piaci feltételek mellett a normál profit. Az üzem mindenkori piaci értéke az az összeg, amiért az adott időszakban egy ugyanilyen üzem felépíthető. A normál profit és az üzem újjáépítési költségének aránya az adott üzem hozadékrátája, amit (átlag) profitrátának is szokás nevezni. Ha egy egymillió forint értékű gépkocsit taxiként használva évi százezer forint tiszta jövedelemre lehet normálisan szert tenni, akkor a taxi hozadékrátája 10 százalék. Egy ilyen kocsit a tulajdonosa évi százezer forintnál nem kisebb bérleti díjért hajlandó kölcsönadni. A tényleges bérleti díj lényegesen nagyobb lesz, hiszen a bérlőnek meg kell fizetnie a kocsi amortizációját is. Ez a tétel ugyanis nem szerepel a hozadékrátában, hiszen a százezer forintos tiszta hozadék a taxibevételből a folyó költségek és a kocsi amortizációjának levonásával keletkezik. A hozadék lehet rejtettebb formájú is. Ha például valakinek van egy hétvégi üdülője, akkor ennek hozadéka annak az élvezetnek a megszerzési Alternatív költség költségeivel lenne egyenlő, amely kiváltaná az üdülés élvezetét, ha arról le- rejtett hozadék mondana a telek tulajdonosa.

2.4. - 12

Transzfer jövedelem

Általában a bérbeadó által - saját elképzelése szerint - feláldozott hozam a minimuma a bérleti díjnak, így ezt az összeget az átengedés jövedelmének, szokásos idegen szóval transzfer jövedelemnek nevezik.

Egy művelésre kötelezett zárt gyümölcsös transzfer jövedelme akár A transzfer jövedelem negatív is lehet, hiszen ha nem művelik meg, az elgazosodása önmagában is lehet negatív is! csökkenti a kert értékét és a helyhatóság még meg is büntetheti a tulajdonost. Így a művelésben valamiért gátolt tulajdonos még fizethet is azért, hogy valaki használja a kertjét. Mint láttuk egy termelő üzem transzfer jövedelme a normál profittal egyenlő. Egy befektetésre váró pénzösszeg transzfer jövedelme a piaci kamat (az összeg szorzata a piaci kamatlábbal). Természetesen a transzfer jövedelem annak a feláldozott jövedelme, aki a bérleti tárgyat átengedi. Ha a bérbevevő is csak ezt a jövedelmet tudná realizálni, akkor nem lenne értelme a bérletnek. A bérleti viszony megvalósulása a transzfer jövedelem szubjektív értékelésétől függ

A bérleti viszony megvalósulásának tehát az a feltétele, hogy a bérbeadó találjon olyan bérbevevőt, akinek a dolog használatából várható jövedelme magasabb, mint a transzfer jövedelem. A bérleti díj ugyanis racionálisan nem haladhatja meg a bérletből várható jövedelmet. Zárt kert kínálata

Szántóföld kínálata

p

p

p

t

Kisszerszámgép kínálata

t

t

Jt5 Jt4 J t3 J t2

Jt

Jt1

Qt

Qt

Qt

Jt

2.4.1. ábra. Különböző bérleti lehetőségek kínálati görbéi

A járadék tőkésítése

A hozadékráta, a hozadék és a piaci érték összefüggése lehetővé teszi, hogy kiszámítsuk olyan tényezők árát, ahol az újratermelés lehetetlen, vagy nagyon lassú (telek, termőföld, bérház stb). Korábban már kifejtettük, hogy egy pénzösszeg befektetésének legkisebb kockázatú módja egy szolid bankban kamatozó betétként elhelyezni. Ezért a hozamráta minimumát racionális a piaci kamatlábbal azonosítani. Így egy nem, vagy csak hosszútávon újratermelhető inputtényező piaci minimális forgalmi értéke (Pé) egyenlő a hozama (J) és a piaci kamatláb (i) hányadosával:

J

Pé = i

Megjegyezzük, hogy ez az összefüggés igen általános érvényű, egy bérlakásra ugyanúgy vonatkozik, mint egy termőföldre, de a hosszúlejáratú

2.4. - 13 fixhozamú értékpapírokra is alkalmazható. Természetesen a valóságos piaci forgalmi értéket más tényezők is befolyásolják. Egy nem, vagy csak hosszútávon újratermelhető inputtényező bérleti kínálata merev, azaz a transzfer jövedelem szintje alatti bérleti díj mellett nincs kínálat, az annál magasabb díj viszont nagyságától függetlenül ugyanazt a kínált mennyiséget indukálja, vagyis a kínálati görbe egy a Az újratermelhető jatranszfer jövedelem szintjén kezdődő függőleges egyenes. vak ... A rövidtávon újratermelhető inputtényezők esetében a bérlet és a vásárlás összekeveredik. Jellegzetes példája ennek a lízing, ahol a felhasználó bérli a lízingelt jószágot, de egy megszabott idő múlva megszerzi a jószág tulajdonjogát is. Mivel ebben az esetben a bérleti (lízing) díj vásárlási árat is és bérleti díjat is tartalmaz, ennek megfelelően a kínálat a transzfer jövedelem szintjén kezdődik, de a díj növelésével folyamatosan emelkedik. Például, egy kisgép tulajdonos alacsony, de azért a transzfer jövedelme feletti bérleti díj mellett hajlandó kikölcsönözni a tulajdonában levő kisgépet. A bérleti díj növelése egy pontig természetesen nem változtatja meg a kínálatot, az továbbra is mereven egy kis gép. Lesz azonban a bérleti díjnak egy olyan magas szintje, ahol a kisgép tulajdonos már érdemesnek tartja, hogy beszerezzen egy második kisgépet is (egyéb jövedelmei átcsoportosításával, vagy hitelbe - mindegy). Ez a bérleti díj szint természetesen megegyezik a két kisgép transzfer jövedelmével. Egy újabb, magasabb bérleti díj szintig most már két kisgép alkotja a merev kínálatot, majd belép a harmadik, stb. kisgép is. A kínálati görbe egy lépcső képét ölti, ahol a lépcső „fokait“ az egy, kettő, három stb. gép transzfer jövedelmei határozzák meg.

... bérleti kínálata az újratermelés tömegessége esetén a közönséges kínálati görbéhez közelít.

Minél tömegesebb az újratermelhetőség, annál alacsonyabb lesz a minimális transzfer jövedelem és annál kisebb „fokai“ lesznek a „kínálati lépcsőnek“. Eléggé tömeges újratermelhetőség esetén a bérleti kínálat görbéje átalakul közönséges kínálati görbévé, a vásárlás és a bérlet különbsége eltűnik. Nem biztos, hogy egy inputjószág évről évre ugyanazt a hozamot A jelenérték ... eredményezi. Ebben az esetben nem számítható stabil hozamráta. Mekkora lesz egy ilyen változó hozamú inputjószág jelenlegi piaci forgalmi értéke, azaz mekkora a jószág jelenértéke? Ha feltételezzük, hogy a piaci kamatláb nem változik (s jobbat nemigen tehetünk), akkor ezzel a kamatlábbal diszkontálni kell a mindenkori hozamokat és ezek összege fogja kiadni a jelenértéket. Az n-ik évi Yn hozam diszkontálása azt jelenti, hogy keressük azt az összeget, amely az i kamatláb mellett éppen n év alatt hoz Y n nagyságú kamatos kamatot. Mint ismeretes, ez az összeg:

Yn

b1+ ig A teljes jelenérték tehát:

n

.

... diszkontált jövőbeni hozadékok összege

2.4. - 14

Yn

T

Jé = ∑

b1 + ig

n =1

n

Nem nehéz belátni, hogy évenként azonos hozadék (Yn=J minden nre) és végtelen sok év esetén ez a formula éppen az adott hozadékú nem, vagy csak hosszútávon újratermelhető inputtényező piaci értékét adja ki. Most fordítsuk meg a kérdést. Egy befektetéssel létrehozott (vagy létrehozni szánt) jószág különböző hozamokat hoz(hat) T éven keresztül. A fenti egyenletben a Jé jelenérték volt az kiszámítandó ismeretlen. Most a beruházás összege a nyilvánvaló jelenérték. A kiszámítható ismeretlen az a feltételes kamatláb, amely mellett a várható hozamok éppen ezt az összeget adják jelenértékként. Ezt általában r betűvel szokták jelölni, s A belső kamatláb a a beruházás, befektetés belső kamatlábának (más források – például hozadékráta általáno- Keynes – tőkehatárhatékonyságnak) nevezik. sítása Kiszámítása az T

I0 = ∑

Yn

b1 + r g

n =1

n

egyenlet r-re való megoldásával történik, ahol I0 a beruházott (beruházásra szánt) összeg. Ez igen fontos mutató, hiszen nem más, mint a hozadékráta általánosítása, a beruházás hatékonyságának mérőszáma. Ha meghaladja a piaci kamatlábat, akkor a beruházás hatékonynak tekinthető, ha nem – nem. Alkalmas továbbá különböző beruházási variánsok összehasonlítására is. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy az input-javakat célszerű bérelt jószágokként felfogni (összhangban a feláldozott haszon fogalmával); ... hogy a bérleti viszony létrejöttének az a feltétele, hogy a bérbeadó és a bérbevevő olyan bérleti díjban tudjon megegyezni, ami legalább akkora, mint a bérbeadó transzfer jövedelme, de nem éri el a bérbevevő várható jövedelmét.

2.4. - 15 EGY PÉLDA Tegyük fel, hogy egy vállalkozó lakásának egyik különbejáratú szobája alkalmas a vállalkozás helyéül. A vállalkozónak több lehetősége van: a.) ezt a szobát használja fel a vállalkozásához; b.) ebben a szobában is lakni fog, ezért kibérel egy másik szobát a vállalkozásához c.) ezt a szobát kiadja egy másik vállalkozónak, maga pedig kibérel egy másik szobát. Vajon melyik megoldást érdemes választania, ha modellszerűen tökéletes versenyt tételezünk fel az ingatlan-bérleti piacon? Megoldás: Ha a bérleti piacon tökéletes verseny uralkodik, akkor a vállalalkozónk transzfer jövedelme rejtett formában a szobája lakószobakénti felhasználásának feláldozott haszna. Ezzel legalább egyenlő bérleti díjat kérne, ha kiadná. A tökéletes verseny miatt többet nem kérhet. Tehát éppen ennyi lesz a bérleti díj. A tökéletes verseny azt is jelenti, hogy a célnak megfelelő szobák gazdaságilag mind egyformák, tehát azonos a bérleti díjuk. Legyen ez a bérleti díj B. Az a.) lehetőség szerint feláldozza a lakószobáját, viszont nem fizet bérleti díjat. Költsége tehát B feláldozott haszon. A b.) lehetőség szerint nem áldozza fel kényelmét, de B bérleti díjat fizet. Végül a c.) lehetőség szerint feláldozza kényelmét, bevételez B bérleti díjat és ugyanennyit ki is fizet. A szaldó itt is B nagyságú költség lesz. Tehát a három lehetőség egyenértékű.

2.4. - 16 2.4.1.2. A SZŰKÖS TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK KÍNÁLATA, A JÁRADÉK A munka mellett a másik sajátos inputtényező csoport a szűkös természeti erőforrások csoportja. Mivel a munkapiac alapvetően makroökonómiai elemzést igényel, itt csak a szűkös erőforrásokkal fogunk A termőföld jellegze- részletesebben foglalkozni. tes szűkös erőforrás. Az egyszerűség kedvéért a szűkös erőforrások közül a termőföldet fogjuk vizsgálni, de megállapításaink általában minden szűkös természeti erőforrásra érvényesek lesznek. Két esetet kell megkülönböztetnünk: 1. A szűkös erőforrás piaca kvázikompetitív, azaz az erőforrásnak általában az a tulajdonosa, aki éppen kiaknázza, vagy ami ezzel nagyjából azonos, az erőforrás tulajdonosa(i) számára a birtoklás transzfer jövedelme legfeljebb nulla. 2. A szűkös erőforrás jobbik része magántulajdonban van és bérleti rendszer uralkodik, vagyis aki ki akarja aknázni a szűkös erőforrást, annak azt bérbe kell vennie, vagy csak olyan minőséghez juthat hozzá, aminek kiaknázása már nem gazdaságos. p

p t

t

nincs bérleti rendszer

bérleti rendszer

JA

qt

qt

2.4.2. ábra. A szűkös természeti erőforrás (termőföld) kínálata

A határföld a még igénybe vett legrosszabb minőségű föld

Az első esetben nyilván a legjobb minőségű területeket kezdik megművelni, s addig haladnak a rosszabb minőségek felé, amíg a föld megművelése a normál profit szokásos szintjének megfelelő hozadékrátával lehetséges. Azt az utolsó minőséget, amit még igénybe vesznek határföldnek nevezzük. A határföld hozama a szokásos normálprofittal egyenlő. Ha a vállalkozó más vállalkozásba kezdett volna, ott is elvárta volna ezt a hozamot. A határföld tehát nem ad többletjövedelmet a szokásos vállalkozásokhoz képest.

Hogy melyik földminőség lesz a határföld, az a rajta megtermelt termék keresletétől függ. Ugyanis adott kereslet mellett adott áron adott keresett A termék piaca dönti mennyiség adható el. Ha túl sok földet vettek igénybe, akkor az összes el, hogy melyik minő- termék csak olyan alacsony áron adható el, amely már a rosszabb minőségű ség lesz a határminő- földeken nem biztosítja a normál profit realizálását. Ezeket a földeket ség parlagon hagyják, s az így csökkenő kínált mennyiség felveri az árat. Ha túl sok földet vontak ki a termelésből, akkor olyan magas lesz az ár, hogy az a normál profitnál magasabb jövedelmet ad a még igénybevett legrosszabb

2.4. - 17 földeken is. Tehát érdemesnek tűnik az ezeknél gyengébb földeket is megművelni. Az ábrázolt mozgás centrumát az a földhasználat jelenti, ahol a még igénybevett földek éppen a határföldek - a fenti meghatározásnak megfelelően. Ezek után az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a termőföldön csak egyféle terményt, mondjuk búzát termelnek. A búzának kialakul egy piaci ára, amely a határföld költségei felett a normálprofitnak megfelelő hozadékot kell, hogy tartalmazza a fentieknek megfelelően. Csakhogy a jobb minőségű földeken termett búza is ennyiért adható el, holott ott kisebbek a költségek. A különbözet a föld jobb minőségének hozadéka, a földjáradék. Ha valaki bérbe akarja adni a földet, a bérleti díj a földjáradék lesz, hiszen a normál profit a vállalkozót illeti meg, aki kisebb hozadék mellett nem fekteti tőkéjét a földművelésbe. Ugyanakkor az esetleges bérlő bármekkora bérleti díj felkínálásával talál földet, mert a határföldnél jobb földek kínálata hosszabb távon is merev, így a kínálati görbe egy, a piaci ártengellyel párhuzamos félegyenes.

A föld minőségi különbségeiből adódó járadék a különbözeti járadék

Megváltozik a helyzet a második esetben. Tekintsünk egy szélsőséges esetet, amikor az összes gazdaságilag értékes föld egy tulajdonos kezében van. Ekkor maga a fogalom, „gazdaságilag értékes” válik relatívvá. Tegyük fel ugyanis, hogy a földtulajdonos a legjobb minőségű földeket bérbe adja. A fentiek szerint, csak a határföldnél jobb földek után tudna bérleti díjat szedni. A határföldnél rosszabb földek hozama azonban nulla lenne (hiszen nem termel rajtuk senki), így ezeknek a földeknek a forgalmi értéke is nulla lenne. A földtulajdonos ezeket a földeket ingyen, vagy névleges áron megszerezheti – másnak ugyanis nem érdeke ezeket a földeket megvásárolni. Ezután a földtulajdonos (aki most már nemcsak a jobb, hanem gyakorlatilag valamennyi megművelhető föld tulajdonosa) a jobb földek egy részét kivonja a művelés alól, nem adja bérbe. Emiatt a határföld eltolódik a rosszabb minőség felé, a búza ára megemelkedik. Az a föld, ami az előbb még határföld volt, járadéktermelővé válik. Általános bérleti rendszer esetén a határföld után is kell bérleti díjat fizetni, aminek forrása az A különbözeti járadékra igaz Ricardo megállapítása, miszerint nem a abszolút járadék járadék emeli a búza árát, hanem fordítva a búza árából következik a járadék. Valóban a búza mindenkori ára határozza meg, hogy milyen föld legyen a határföld, és ebből következik a jobb földek járadéka. Azonban az abszolút járadék esetében a ricárdói tétel már nem egészen igaz. A magántulajdon monopóliumának birtokában a földtulajdonos(ok) felverhetik a búza árát Az abszolút járadék = egészen a társadalom rezervációs áráig. Minél kevesebb tulajdonos kezében a termény rezervációs ára - a határföld költvan a föld, annál magasabb lesz az abszolút járadék, s ezzel a búza ára is. sége Mint arra korábban már rámutattunk, a földjáradék csökkenése irányába hat új kultúrák meghonosítása, a földek gazdasági minőségdifferenciáinak csökkentése Mivel mindezt a földtulajdonosnak nem kell valóban megtennie, elég az, hogy monopolhelyzeténél fogva megtehetné, azért a második esetben a határföld is járadékot termel. Ez az abszolút járadék, szemben az első eset különbözeti járadékával.

2.4. - 18 AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy a szűkös természeti erőforrás még igénybe vett legrosszabb minőségű része a határminőség. Hogy melyik minőség lesz a határminőség, azt a szűkös erőforrás segítségével megtermelt termék piaca határozza meg; ... hogy a határminőségen való gazdálkodásnak azonos eredményt kell adnia, mint egy szükös természeti erőforrást nem alkalmazó vállalkozásnak. Hosszú távon ez a normál profit megtérülését jelenti; ... hogy a határminőségnél jobb minőségeken tartós gazdasági profit keletkezik, a különbözeti járadék; ... hogy általános bérleti rendszer mellett a határminőség is járadéktermelővé válik, ez az abszolút járadék; EGY FELADAT Legyen A, B és C három azonos alapterületű szántóföld. Mindháromba befektetnek 1000-1000 dollárt. A környéket ezek a földek látják el cirokmaggal. A szokásos normálprofit a befektetés 20 %-a. A földek a következő termést adják: A

150 tonna

B

100 tonna

C

80 tonna

Kérdések: a.)

Mennyibe fog kerülni a cirok tonnája?

b.) Mekkora lesz a különböző földeken a különbözeti járadék, ha nincs bérleti rendszer? c.) Ha minimum 200 dollár bérleti díjat kell minden földért fizetni, akkor mekkora lesz az abszolút és mekkora a különbözeti járadék? Megoldás: a.) A legrosszabb minőségű föld a C. A rajta gazdálkodónak meg kell, hogy térüljön a befektetése és a normál profitja, azaz, ha p a cirok ára, akkor 1000+1000⋅0,2=1200=p⋅80 innen p=

a cirok tonnánkénti ára.

1200 = 15 $ 80

2.4. - 19 b.) A járadékot az alábbi táblázat segítségével határozhatjuk meg: termés

árbevétel

költség

k.-i járadék

A

150

2250

1200

1050

B

100

1500

1200

300

C

80

1200

1200

0

c.) A bérleti rendszerben a 200 $ alap bérleti díjat a C föld vállalkozójának is meg kell fizetnie, tehát ez lesz az abszolút járadék. Így a költsége nem 1200, hanem 1400 lesz, aminek meg kell térülnie. Tehát a cirok ára p= 1400 =17,5$. Ennek megfelelően az előbbi táblázat: 80 termés

árbevétel

költség

k.-i járadék

A

150

2625

1400

1225

B

100

1750

1400

350

C

80

1400

1400

0

A táblázatból látható, hogy nem csak az abszolút járadék drágítja a cirkot, de a különbözeti járadék is megnőtt az előbbi állapothoz képest. Vagyis a bérleti rendszerből adódó abszolút járadék drágítja a terméket, nem pedig a termék árának növelése növeli a járadékot. Ricardo álláspontja tehát az általános bérleti rendszer esetén téves.

Ricardó álláspontja a bérleti rendszer esetén téves

2.4. - 20 2.4.2. A VÁLLALAT OPTIMÁLIS INPUTKERESLETE A továbbiakban feltesszük, hogy a vállalatnak több inputtényezőre van szüksége, anélkül, hogy konkretizálnánk, melyek is azok. Hogy azonban érthetőbb legyen a kifejtés, névleg két tényezővel fogunk dolgozni, a munkával és a tőkével, amelyeknek belső tulajdonságait figyelmen kívül hagyjuk, kivéve azt, hogy e két tényező kiegészíti és helyettesíti is egymást. Ez azonban éppen nem megy az általánosság rovására. 2.4.2.1. AZ INPUT OPTIMÁLIS ÖSSZETÉTELE Minden korábbi feltevésünk a kompetitív vállalatról továbbra is érvéA modellben szereplő nyes. Tehát: vállalat modellszerű ♦ a vállalat egyetlen terméket gyárt; sajátosságai ♦ a vállalat tökéletesen versenyző az input és az output piacokon egyaránt; ♦

vállalatmodellünk folytonos;

♦ a termelési függvény kielégíti a szokásos axiómákat, így a technikai helyettesítés határrátája csökkenő minden input tényező vonatkozásában; ♦

a vállalat profitmaximalizáló.

Mivel a vállalat az inputpiacokon is kompetitív, azért az inputtényezők ára (vásárlási ára, bérleti díja) ugyanúgy adottság számára, mint a kibocsátott termékéé. A kibocsátott termék árát jelöljük p-vel, a munka árát pL-lel, a tőke árát pK-val, illetve általában a t inputtényező árát pt-vel. A termelési térben kiválaszthatunk olyan különböző Az izocost egyenes amelyek egy adott összegből megvásárolhatóak, azaz tényezőkombinációkat, azon tényezőkombinációk mértani helye, amelyeknek azonos a költsége. Egy adott C költségszinthez a következő amelyek költsége a- egyenletet kielégítő tényezőkombinációk tartoznak: zonos szintű C = pL ⋅ L + pK ⋅ K Ez nyilván egy egyenes egyenlete, ahol pL/pK az egyenes meredeksége, s C határozza meg az egyenesnek az origótól való távolságát. Minél nagyobb C, annál messzebb van az egyenes a kezdőponttól. Mivel az egy egyenesen fekvő tényezőkombinációk ugyanannyiba kerülnek, azért ezeket az egyeneseket egyköltségű, vagy angolosan izocost egyeneseknek nevezik. Észrevehető, hogy közeli rokonságban vannak a terméktér költségvetési egyeneseivel (ugyanolyan közeliben, mint az izokvantok a közömbösségi görbékkel). Mint azt korábban említettük, az optimum O. Lange szerint vagy maximális eredményt jelent adott ráfordítások mellett, vagy minimális ráfordításokat adott eredmény mellett. Ennek megfelelően az optimális inputfelhasználást vagy úgy határozzuk meg, hogy egy adott kibocsátás izokvantjához megkeressük az őt érintő izocost egyenest, vagy fordítva egy adott költségszint izocostjához kiválaszt-

2.4. - 21 juk az azt éppen érintő izokvantot. A két megoldás közös vonása, hogy az Az optimális inputérintési pontban az inputárarány egyenlő lesz a technikai helyettesítés felhasználás szükséhatárrátájával, azaz a határtermékek arányával: ges, de nem elégséges feltétele p L = MP L p K MP K

azaz MP K = MP L pK pL Általánosan t1, t2, t3, ... tn termelési tényezők mellett MP1 = MP2 = MP3 =... = MP n p1 p2 p3 pn

A határtermék és az őt előállító tényezőegység piaci árának aránya minden tényező esetén ugyanaz - profitmaximum esetén

ahol MPn illetve pn az n-ik tényező határterméke, illetve tényezőára. Ez az összefüggés sokkal fontosabb, mint azt első ránézésre gondolnánk. Hiszen nézzük csak meg, mit is jelent egy ezek közül az egymással egyenlő hányadosok közül! A számlálóban az adott tényező határterméke van, azaz az a termékmennyiség, amennyivel a kibocsátás nő, ha – ceteris paribus – egy egységgel növeljük ennek a tényezőnek a felhasználását. Természetesen semmi akadálya annak, hogy most éppen ezt a növekményt válasszuk a kibocsátás egységének. Ebben az esetben a pótlólagos inputtényező felhasználás egy egységgel növelte a kibocsátást. A nevezőben viszont a tényező egységára szerepel. Pontosan ez volt a költsége ezek szerint a kibocsátás egységnyi növelésének. A törtek tehát az egységnyi kibocsátást vetik egybe az ehhez szükséges költséggel. De hiszen ez nem más, mint a határköltség, pontosabban Ez a hányados a határtermék reciproka annak reciproka: MP t = 1 MC pt vagyis MC =

Pt MP t

Általában egy tényezőegység pótlólagos felhasználása pótlólagos bevételt (a tényező határbevételét, MRPt az angol Marginal Revenue Product kifejezésből), illetve pótlólagos költséget (a tényező határköltségét, MFCt Marginál Factor Cost) okoz. Ezek mértékét a tényező határterméke határozza meg rendre a termék határbevételével, illetve határköltségével értékelve. Mit jelent ez? Azt, hogy ha egységnyi határtermék MR határbevételt, illetve MC határköltséget okoz, akkor az MPt tényező határtermék ezek MPtszeresét fogja okozni. Vagyis: MRPt = MPt ⋅ MR

2.4. - 22 MRP és MFC

és MFC t = MPt ⋅ MC Mint ismeretes, a profitmaximum szükséges (és kompetitív vállalat esetén egyben elégséges) feltétele, hogy a határbevétel éppen fedezze a határköltséget, azaz MR legyen egyenlő MC-vel.

A szokásos feltétel (MR=MC) új formában

VMP - a tényező határtermékének piaci értéke

Így viszont a fentiekből az következik, hogy a profitmaximum elérésekor – ha ezt egy inputtényező (ceteris paribus) pótlólagos felhasználásával tesszük – a tényező határbevétele éppen fedezi a tényező határköltségét: MRP t = MFCt

Másfelől, a pótlólagos tényező-felhasználás eredményét, a tényező határtermékét a piacon realizálni kell. A tényező határtermékének piaci értékét (VMPt - Value of Marginal Product) a termék piaci ára értékeli, azaz a határtermék érték a piacon: VMP t = MP t ⋅ p

Mivel pedig a kompetitív vállalat számára a termék piaci ára mindig egyenlő a határbevétellel, azért a tényező határtermékének piaci értéke azonos lesz a tényező határbevételével, s így a profitmaximumnál a tényező határköltségével is: VMPt = MRPt = MFC t Viszont a tényező határköltsége a kompetitív inputpiacon egyenlő a tényező egységárával, így az optimális (profitmaximalizáló) inputfelhasználás feltétele, hogy az inputtényező egységára legyen egyenlő a tényező határtermék értékével, vagyis: p t = VMPt = MPt ⋅ p Tekintsük most a tényező határtermék értékét, mint a tényezőfelhasználás függvényét:

Ez már egy szabályos keresleti függvény:

bg

bg

VMPt = VMPt t = MPt t ⋅ p

a t tényező keresett mennyisége függ a pt tényező ártól

2.4.3. ábra. Az inputkeresleti görbe (DD) egy független tényező esetében

Mivel ez a függvény a tényező határtermékének szorzata egy állandó nagysággal (a külső adottságként megjelenő termékárral), és a tényező határ-

2.4. - 23 terméke, mint függvény nem más, mint a termelési függvény parciális deriváltja a tényező-felhasználás szerint, azért e függvény egy esetleges rövid monoton növekvő szakasz után a lényegi részén monoton csökkenő lesz – feltéve, hogy a tényezőre érvényes a csökkenő hozadék elve. Mint ismeretes, a munka és a tőke éppen ilyen tényezők. A fentiek alapján a tényező-felhasználás akkor éri el a profitmaximumot, amikor a tényező egységára éppen egyenlő a monoton csökkenő tényező határtermékértékkel. Hogy önmagában az egyenlőség miért nem elég, az világos. Ha a VMPt monoton nő, akkor a tényező piaci ára hiába azonos az éppen létrehozott tényező határtermék piaci értékével, az újabb ráfordítás bőségesebb bevétellel járna, s így nem lehetne szó profitmaximumról az előző tényezőráfordításnál. Tehát: Az egymagában változó (független) inputtényező keresleti görbéje egybeesik a tényező határtermékérték görbéjének leszálló ágával. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy a profitmaximalizáló termelési pont egy izocost egyenes és az egyik izokvant érintési pontja - ez szükséges, de nem elégséges feltétel; ... hogy a profitmaximum esetén bármelyik input-jószág határterméke és piaci ára között az arány egyenlő a termék határköltségének reciprokával; ... hogy egy független input-jószág vállalati keresleti függvénye a tényező határtermék piaci értékének (VMP) függvénye leszálló ágával azonos MIT GONDOL ... ... miért hasonlít az izokvant a fogyasztói közömbösségi görbére és az izocost a fogyasztó költségvetési egyenesére? ... ez a hasonlóság teljes, vagy van lényeges különbség is? Válasz: Az inputtényezők felhasználása - termelő fogyasztás. A szükséglet, amit ezzel a fogyasztással kielégítenek, közvetlenül a termék-termelés szükséglete, közvetve a profittermelés szükséglete. Egy izokvanton így az azonos szükségletet kielégítő inputtényezőkosarak vannak. A magasabb izokvant több kibocsátást, tehát - elvileg - a magasabb szükséglet kielégítést jelenti. Mindez lényegében megegyezik a közömbösségi görbék lényegével. Ha a vállalatnak nem lenne szabad túllépnie egy költségszintet, akkor az adott költségszint, mint elkölthető jövedelem értelmeződne, ami egyben korlátozza az inputbeszerzéseket. Tehát az izocost ebben az esetben a kemény költségvetési korlátot jelenítené meg - akár csak a fogyasztó költségvetési egyenese. Az analógia nem tökéletes. A termelés igazi vállalati célja a maximális profit. A magasabb izokvanthoz tartozó több termelés nem mindig, s főleg nem a költségektől függetlenül jelent magasabb profitot. De fordítva, a magasabb profit kilátása a vállalatot magasabb költségek vállalására sarkallja, tehát az izocost egyenes valójában nem jelenít meg kemény költségvetési korlátot, hiszen elmozdulhat. A különbségek abból adódnak, hogy amíg a háztartások fogyasztói szükségletei elsődleges szükségletek, addig a vállalatok termelői szükségletei visszacsatolással megvalósuló másodlagos szükségletek.

2.4. - 24 2.4.2.2. AZ OPTIMÁLIS INPUTFELHASZNÁLÁST MÓDOSÍTÓ KÖRÜLMÉNYEK Eddigi vizsgálataink során két körülményt figyelmen kívül hagytunk: •

nem csak egy inputtényező felhasználását kell optimalizálni;

•

az iparágat nem egyetlen vállalat jeleníti meg.

A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy ez a két körülmény hogyan módosítja a kiválasztott inputtényező keresletének alakulását. A képszerűség miatt a továbbiakban a kiválasztott inputtényező a munka, míg a másik, szintén változó tényező a tőke lesz. 2.4.2.2.1. TÖBB VÁLTOZÓ INPUTTÉNYEZŐ Mi történik akkor, ha megváltozik, mondjuk csökken a munka piaci ára? Mivel a VMPL(L) függvény a vizsgált környezetben monoton csökkenő, azért ha nem vesszük figyelembe a tőke változásait, vagyis egyelőre a tőkét változatlannak vesszük, akkor a lecsökkent munkabér az eddiginél több munka felhasználását teszi optimálissá. Ugyanakkor a termelési függvény releváns tartományában (ahol mindvégig mozgunk) az izokvantok negatív meredekségűek, vagyis változatlan kibocsátáshoz kevesebb tőke kellene. Az adott tőkenagyság mellett viszont növekszik a kibocsátás és így a bevétel is, miközben a költség nem nőtt. Tehát a korábban maximális profit már nem lesz az, sőt az új profit még tovább is növelhető, amíg meg nem szűnik a bevétel költségnövekedés nélküli növekedése. A bevételnövekményt a vállalat tőkebefektetésre használhatja, ami növeli a megnövekedett munkafelhasználás termelékenységét, vagyis némileg ismét növekszik a bevétel. Vegyük észre, hogy itt is egy „Achilles és A munka árának a teknősbéka” típusú esettel van dolgunk, vagyis végső soron a munkabér csökkenése lehetővé egyszeri csökkenése a munka- és tőkefelhasználás illetve a kibocsátás és teszi a tőke növelését így a bevétel egyszeri növekedését váltja ki. A marginalista mikroökonómia szokásos logikája szerint a költségváltozást optimálisan kell is ... szétosztani a két tényező között, azaz az optimális termelési pontban a két tényező határtermékének piaci ára egybe kell, hogy essen, mert akkor már nem érdemes egyik felhasználását sem a másik rovására növelni:

VMP L = VMP K Mivel így megnőtt a tőkefelhasználás, ezért a munka parciális terme... ami miatt a VMPL függvény felfelé elto- lési függvényének meredeksége megnő, tehát a határtermékfüggvény, s így a VMPL függvény is felfelé eltolódik. lódik Így a tényleges profitmaximalizáló munkafelhasználás nem ott lesz, ahol eredetileg vártuk volna, hanem a megemelkedett VMPL függvényből számítható helyen. Tehát a másik tényező változását is figyelembe vevő munkakeresleti függvény laposabb, rugalmasabb lesz, mint a „ceteris paribus” esetben. Ez természetesen így alakul minden más inputtényező

2.4. - 25 esetében is, ha az más tényezőkkel komplementer és helyettesíthető viszonyban van, vagyis, ha az izokvantjaik „jó” alakúak. $

p

D'

K

VMP"L

L

K"

VMP

L

p'

L

K D'

L

L'

L"

L

L

L'

L"

L

2.4.4. ábra. Az inputkeresleti görbe (D'D') a tényezők kombinálása esetén

Az eredmény közgazdaságtanilag nem meglepő, hiszen ha két inputtényező kombinálható, akkor mindig lehetőség van az árváltozás következtében relatíve (vagy ténylegesen) olcsóbbá váló tényezővel kiváltani a relatíve Az eredmény közgaz(vagy ténylegesen) megdrágultat. Igy valamennyi kombinált tényező árrugal- daságtanilag nem meglepő massága megnő a nem kombinált esethez képest. EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy az input-tényező kombinálása bonyolult folyamatot indít meg, amely logikailag („Achilles és a teknősbéka ... “) oda vezet, hogy az egyik árváltozása mindkettőnek jelentős felhasználás-változást okoz; ... hogy az előbbi miatt az input-kereslet a kombinálás következtében rugalmasabbá válik.

2.4. - 26 2.4.2.2.2. AZ IPARÁG HATÁSA AZ INPUTKERESLETRE A kompetitív piacon a A kompetitív piac elvonatkoztatási szintje megengedi, hogy vállalatok - közgazda- feltételezzük, az iparág minden vállalata „úgy hasonlít egymásra, mint egyik ságtanilag - egyfor- tojás a másikra”. Valóban, ha valamilyen lényeges különbség lenne mák felfedezhető köztük, az valamiféle monopolhelyzettel járna, azoktól pedig a tökéletes verseny feltételezése során eltekintettünk. Így viszont azt is feltételezhetjük, hogy az inputtényező árának Az egyforma vállalatok egyformán megváltozására minden vállalat azonosan reagál, vagyis azonosak lesznek az inputkeresleti görbéik. A t inputtényező árának csökkenése az előzőek reagálnak szerint valamennyi iparági vállalatot kibocsátása növelésére ösztönzi, ami az iparági kínálat növekedését jelenti. Az iparági kínálat nöAz iparági kínálat növekedése viszont – változatlan kereslet mellett vekedése a termék á(s az ugyan miért változott volna?) – a termék árának csökkenését vonja rát csökkenti ... maga után.

... ami viszont lefele tolja a VMP függvények csúcsait.

2.4.5. ábra. Az iparági inputkeresleti görbe (DD)

A termékár csökkenése laposítja a VMPt függvénysereget (amelynek egyes görbéi a különböző inputtényező árakhoz tartoznak), hiszen a határterAz iparági hatás méket kisebb számmal kell beszorozni. A laposabb görbéken lejjebb és belcsökkenti az jebb kerülnek a tényezőárak által kijelölt pontok, az inputkeresleti görbe inputjavak pontjai. Így az inputkereslet az iparági hatás következtében kevésbé lesz árrugalmasságát rugalmas, mint volna e hatás nélkül. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy az iparági hatás rugalmatlanabbá teszi az inputjavak keresletét. Ez az előzőekkel együtt azt jelenti, hogy az inputjavak keresletére két ellentétes „erő“ hat. Az inputjavak kombinálása rugalmasabbá, az iparági hatás rugalmatlanabbá teszi a keresletet.

2.4. - 27 2.4.3. A FUNKCIONÁLIS JÖVEDELEMELOSZTÁS ELMÉLETE A. Smith a közgazdaságtan nagy klasszikusa, akinek híres munkája a „Vizsgálódások a nemzetek gazdagságának természetéről és okairól” egyszerre kiinduló pontja egy sor meghatározó jelentőségű irányzatnak. Egyike ezeknek a J.B. Say által kialakított ún. „három tényező elmélete”, amely a modern marginalista közgazdaságtanban a jövedelmek funkcionális elosztásának elméletében kelt új életre. A. Smith megfogalA. Smith írja: „A munkabér, a tőkenyereség és a földjáradék éppen mazott egy elosztási úgy minden jövedelem eredeti forrását képezi, mint minden árnak és elvet értéknek alkotórészét. Minden más jövedelem végső soron ezen három forrás egyikéből vagy másikából ered.” (A. Smith Vizsgálódások ... I.könyv, VI. fejezet) A modern funkcionális jövedelemelosztási elmélet e smithi gondolaton alapszik. A terméket n termelési tényező segítségével állítják elő, kielégítve a Q = Q t1 , t 2, t 3... t n termelési függvényt. Minden termelési tényező a határtermékfüggvénye szerint járul hozzá az össztermék létrehozásához. A tényező határtermékfüggvénye a termelési függvény parciális deriváltja az adott tényező felhasznált mennyisége szerint. Az adott termelési tényező szolgáltatójának a felhasznált mennyiség arányában kifizetik a tényező árát. Vajon van-e kapcsolat a tényezőknek az össztermékhez való hozzájárulása és a tényezőtulajdonosoknak jutó jövedelem között? Érvényes-e az általánosított smithi tétel: a jövedelmek a hozzájárulások arányában kerülnek elosztásra?

b

g

Általános választ erre a kérdésre nehéz lenne adni. A funkcionális jövedelemelosztási elmélet csupán bizonyos megszorító feltételek mellett ad Az Euler-tétel matematikai tétel, amely igenlő választ. érvényes a lineárisan Egészen biztos, hogy a smithi elv érvényesül, ha a termelési függvény homogén termelési kielégíti az ún. Euler-tétel feltételét, azaz függvényekre ∂Q ∂Q ∂Q ∂Q + t2 ⋅ + t3 ⋅ +... + t n ⋅ =Q t1 ⋅ ∂ t1 ∂ t2 ∂ t3 ∂ tn Ennek a feltételnek a lineárisan (elsőfokon) homogén termelési függvények tesznek eleget. Az Euler-tétel közgazdaságilag olvasva azt jelenti, hogy a felhasznált tényezők határtermékeik arányában járulnak hozzá az össztermékhez: t1 ⋅ MP1 + t 2 ⋅ MP2 + t 3 ⋅ MP3 +... + t n ⋅ MP n = Q

Profitmaximumot téTovábbi feltétel, hogy a termelési tényezőket profitmaximalizáló mó- telezünk fel don használják fel, azaz érvényesüljön a

VMP t = p t feltétel minden t termelési tényezőre. Ekkor ugyanis, figyelembe véve, hogy VMP t = MP t ⋅ p

2.4. - 28 Az Euler-tétel ahol p a kibocsátott termék piaci ára, az Euler-tételből az következik, hogy közgazdaságtani t1 ⋅ p1 + t 2 ⋅ p2 + t 3 ⋅ p3 +... + t n ⋅ p n = Q ⋅ p interpretációja Ez pedig azt jelenti, hogy a tényezők jövedelmeinek összege éppen kiadja az össztermék piaci árát. Pontosan úgy, ahogyan azt A. Smith állította. E szerint az elmélet A funkcionális jövedelemelosztási elmélet eredményét úgy is lehet szerint tökéletes verértékelni, hogy az össztermék elosztása a tökéletes versenyben rejlő igazseny mellett nincs kiságeszmével tökéletesen összhangban történik, az elosztás alapelve a zsákmányolás funkcionális társadalmi munkamegosztás, azaz minden résztvevő az általa nyújtott szolgáltatás hatékonysága (határtermelékenysége) és mennyisége alapján részesül a megtermelt javakból. Mivel a szerzett jószágmennyiség arányos a nyújtott szolgáltatással, ezért kizsákmányolásról, javak ellenszolgáltatás nélküli elsajátításáról nem lehet szó. Ez természetesen csak az adott feltételek mellett igaz, tehát a tökéletes verseny, illetve a profitmaximalizáló racionalitás hiánya esetén a kizsákmányolás lehetséges. Az elmélet nem tökéVégül az elméletnek van egy módszertanilag vitatható oldala is. letes ... Jóllehet a smithi elosztási elve érvényesülésének az Euler-tétel, s így a lineárisan homogén termelési függvény léte csak elégséges, de nem feltétlenül szükséges feltétele, mégis a nem „jó” termelési függvények ... de jó közelítése a esetében nagy a bizonytalanság. valóságnak

Szerencsére az ökonometriai vizsgálatok szerint a lineárisan homogén termelési függvények elég széles osztálya (ide tartoznak az ún. CES függvények, illetve azok fontos alosztályai, a Cobb-Douglas, a lineáris és a Leontyev típusú termelési függvények) jól illeszthető a valóságos adatsorokhoz. Persze az ökonometria statisztikai módszerekkel dolgozik, így nem lehetünk egészen biztosak benne, hogy nincsenek-e olyan függvények, amelyek a valóságos adatokhoz legalábbis nem rosszabbul illeszkednek, de a smithi elosztási elvet nem „támogatják”, vagyis „nem jók”. Az emberi gyarlóság abban is megnyilvánul, hogy ha találunk valamit, ami tudományos alapon is a mi hipotézisünket igazolja, akkor az ellenpéldák keresését rábízzuk opponenseinkre, s mi örülünk a „tények szerencsés egybeesésének”. A jövedelemelosztási elméletek ideológiailag érzékeny területet érintenek, hiszen arra a kérdésre kell válaszolni, hogy a társadalom tagjai a társadalom által megtermelt össztermékből milyen alapelv alapján részesülnek. S óhatatlan a kérdés: helyes-e, igazságos-e ez az alapelv?

Sokféle elosztási elv A társadalomban egyébként sokféle elosztási elv érvényesülhet és érérvényesülhet vényesül. Egyes történelmi korszakokban az egyik, máskor a másik elosztási elv lesz a domináns, meghatározó. Így létezik a tényezőtulajdonon alapuló smithi funkcionális elosztási elv mellett (helyett?) •

a tulajdonmonopólium szerinti elosztás, amikor a társadalom tagjai tulajdonaik arányában részesülnek a javakból (ezzel az elosztási elvvel magyarázza a gazdaságot a marxi munkaérték-elmélet, amelynek rövid vázlata a következő Kiegészítésben olvasható),

2.4. - 29 •

az egyenlő elosztás elve, amely a társadalom tagjaira egységes normarendszert alkalmazva a javakat egyenlő arányban (esetleg normatívan differenciálva) osztja szét (jellegzetes megvalósulása a jegyrendszer),

•

a hierarchikus elosztási elv, amely az elosztást (általában születés alapján megszerzett) társadalmi előjogok alapján szervezi (az ún. prekapitalista - kapitalizmus előtti - társadalmak jellemzője),

•

a munka szerinti elosztás elve, amikor a társadalom tagjai a társadalmi munkamegosztásban kifejtett, társadalmilag hasznosnak elismert egyéni munkájuk arányában részesednek a javakból (a marxizmus elképzelte szocializmusnak ez lenne az alapja – a „megvalósult szocializmusban” azonban igen kevéssé érvényesült),

•

a szükségletek szerinti elosztás elve, ahol mindenki azt és annyit kap a javakból, amennyire szüksége van (a marxi kommunizmuskép ilyen elosztást feltételez, ami igencsak utópisztikusnak tűnhet, viszont ez az elv ma is működik az úgynevezett közjavak világában),

•

az agresszív, illegális elosztás elve, ahol az elosztást az ököljog alapján, illetve a társadalmi erkölcs és törvények felrúgásával osztják (újra) el a javakat stb. stb.

Mindezek az elosztási elvek egymás mellett léteznek a mai magyar valóságban is. A domináns (vagy annak szánt) elosztás a tulajdon szerinti (akár Smith, akár Marx szellemében). Egyenlő (normatív) elosztás valósul meg bizonyos szociális ellátmányok területén (például: családi pótlék). Hierarchikus elemeket tartalmaz például a közalkalmazotti bértáblázat. A munkabéreknek vitathatatlan eleme ma is az (elvégzett) munka szerinti elosztás. A szükségletek szerint részesülnek az állampolgárok a közvilágításban, ingyenes egészségügyi alapellátásban stb. Az agresszív elosztást riasztó méretekben valósítja meg a terjeszkedő bűnözés. AZ ALFEJETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy az inputjavak optimális keresletéről szóló tételek a matematikából ismert Euler-tétellel kombinálva modern, matematikai formában támasztják alá A. Smith elképzelését a javak elosztásáról; ... hogy a tulajdon szerinti funkcionális elosztás elvén kívül a társadalomban egyéb elosztási elvek is érvényesülhetnek.

2.4. - 30 Ez kiegészítő anyag, az ISMERKEDJEN MEG MÁS ELMÉLETEKKEL IS ... általános közgazdasági műveltség szélesítése a A CSAK EGY ÉRTÉKTERMELŐ INPUTTÉNYEZŐN ALAPULÓ ELOSZTÁSELMÉLET (A MUNKAÉRTÉK-ELMÉLETI célja. MEGKÖZELÍTÉS)

A munkaérték-elméleti (marxi) megközelítés az osztályviszonyok feltételezésén alapszik

A munkaérték-elmélet egyik alapfeltevése (innen az elmélet neve), hogy az inputtényezők közül csak egy, a munka alkot értéket, a többi csupán ennek az értéktermelő folyamatnak a sajátos körülményeit alakítja ki. Ennek megfelelően az elosztás alapelve nem az inputtényezők termelékenységén alapul (hiszen e felfogás szerint csak a munkának van termelékenysége), hanem a tulajdonokban rejlő, realizálható monopolhelyzeteken.

A tulajdonviszonyok (amelyek ebben a felfogásban egyben osztályviTőkések (a termelési szonyok is) egyszerűsítve a következőek: eszközök tulajdono- – a termelési eszközök (a fejezet terminológiája szerint ez nagyjából az sai) ... újratermelhető tőkejavak köre) monopolisztikusan a társadalom egy részének, osztályának a tulajdonában vannak. Ezt az osztályt nevezik a tőkések osztályának, tőkés osztálynak; – a társadalom azon része, amely nem rendelkezik külső tulajdonnal, az általános árutermelés feltételei között (ami a munkaérték-elmélet egyik ... és munkások (a alapfeltevése) csupán azt a termelésben hasznosítható képességet tudhatja munkaerő tulajdono- magáénak, hogy a termelési eszközöket mozgásba tudja hozni, célszerűen sai) a kapitalista gaz- működtetni tudja azokat, termelő munkát tud végezni. Mivel ezt a daság fő osztályai képességét csak a termelési eszközökkel kapcsolatban lehet gyümölcsöztetni, ezért ez a társadalmi osztály – a munkásosztály – ezt a képességét – a munkaerőt – áru gyanánt eladja a termelési eszközök tulajdonosainak, a tőkéseknek. Szabályszerű adásvételt feltételezve, a tőkések a munkabérben pontosan a munkaerőáru értékét fizetik meg; – a nem tőkejellegű inputtényezők közül a kisajátítható természeti tényezők (vagy másképpen a szűkös erőforrások) szintén monopolisztikus magántulajdonban vannak. Ez a monopolhelyzet azonban különbözik a A többi osztályt is a tőke magántulajdonától. Ha ugyanis egy vállalkozáshoz szükséges gépet tulajdonuk jellemzi tulajdonosa nem hajlandó átengedni, akkor a vállalkozó legyárthatja az adott gépet, ami ugyan időveszteséget okoz neki, de ezt az egyébként nagyon fontos körülményt az adott elvonatkoztatási szinten figyelmen kívül lehet hagyni. Egyéb vesztesége nem lesz, hiszen a munkaérték-elmélet szerint a gép annyiba kerül, amennyi a gyártási költsége (a munkaérték-elmélet – költség-értékelmélet), tehát egyremegy, legyártja vagy megvásárolja. Más a helyzet egy szűkös erőforrással, például a földdel. Ha ezt a tulajdonosa nem engedi át, akkor a vállalkozás az adott formában lehetetlenné válik, mivel az adott erőforrás, a telek, vagy a termőföld mással nem helyettesíthető, elő A szűkös természeti nem állítható. Erre a helyzetre mondják, hogy a szűkös erőforrás a erőforrás monopól munkatárgy, tulajdo- munkatárgy monopóliumának helyzetében, tulajdonosa – megfelelő nosa monopól magán- feltételek esetén – a magántulajdon monopóliumának helyzetében van. (Ne keverjük össze a dolgokat: az itt tárgyalt felfogás szerint a tulajdonos magántulajdon a nem tulajdonosokkal szemben maga is monopólhelyzet, itt

2.4. - 31 azonban a magántulajdon monopóliumáról van szó, amikor valakinek a tulajdonos mivolta azt zárja ki, hogy mások egyáltalán tulajdonosok legyenek.) –

a társadalom egyéb csoportjaitól (például az értelmiségiektől), vagyis azoktól, akik sem nem tőkések, sem nem munkások és nem is „földbirtokosok”, azaz nem tulajdonosai semmilyen szűkös természeti erőforrásnak, eltekintünk.

A tőkések azért veszik meg (feltevés szerint teljes áron) a munkaerőárut, mert annak az a sajátos használati értéke, hogy saját értékénél nagyobb értéket képes termelni. A termelő folyamatban a munkások egyrészt úgy alakítják át a munkatárgyat a munkaeszközök segítségével, hogy az adott termelő folyamaton kívüli társadalom – nem lévén képes ezt hatékonyabban megtenni – kénytelen az új termék értékében az összes elhasznált tőkejavak értékét elismerni. Így a tőkejavak értéke mintegy változatlanul átkerül az új termék értékébe. Ezért a tőkejavak vásárlására fordított (pénz)tőkerészt állandó, változatlan tőkének nevezik. A munkaerő vásárlására fordított összeg másképpen térül meg. A munkások a munkabérből olyan javakat vásárolnak, és olyan szolgáltatásokban való részesüléshez szereznek jogot, amikkel saját munkaerejüket regenerálják, illetve gyerekeik felnevelésével új munkaerőt hoznak létre. Amikor azt mondtuk, a tőkések a munkabérben pontosan a munkaerőáru értékét fizetik meg, akkor azt értettük ez alatt, hogy a munkabér az adott időben és az adott helyen fedezi a munkaerő társadalmilag elismert újratermelési költségeit. A munkások a termelési eszközök értékének „átvitele” mellett azonban új értéket is termelnek munkájukkal. Ez szükségképpen nagyobb kell, hogy legyen, mint a munkabér, a munkaerő ára, hiszen egyébként nincs értelme a munkaerő megvásárlásának. Az a (pénz)tőkerész tehát, amelyet munkaerő-vásárlásra költenek, nem változatlanul térül meg, mint az állandó tőke, hanem megnövekedett értékben. Ezért ezt a részt változó tőkének nevezik, s az új értéknek a változó tőkét meghaladó részét pedig értéktöbbletnek. Ebben a munkaérték-elméleti felfogásban a tőkés termelés célja a minél nagyobb értéktöbblet megtermeltetése. Az elosztás első fázisában a nem tulajdonos munkások az általuk megtermelt új értékből a munkabért, a munkaerő árát kapják meg, a tulajdonosok pedig további osztozkodásra az értéktöbbletet. Az értéktöbblet elsajátításának jogi-társadalmi alapja a magántulajdon, az az elv, hogy a termék tulajdona a termelési eszközök tulajdonosát illeti meg. Ez az elv történelmileg nem is olyan régi, hiszen a prekapitalista társadalmakban nem ez az elv érvényesült. De ma sem általános érvényű, hiszen például az állam bevételei nagy részét nem ezen elv alapján sajátítja el. Mindamellett ez az elosztási elv a modern piacgazdaságok alapelve, amitől csak törvényileg körülményesen szabályozott esetekben s módon lehet eltérni. Mivel pedig az értéktöbblet elsajátítására a jogcímet maga a magántulajdon jelenti, s nem valamilyen szolgáltatás, ezért ilyen felfogás mellett jogos az a megfogalmazás is, hogy a tulajdonosok az értéktöbbletet ellenszolgáltatás nélkül, kizsákmányoló módon sajátítják el. A kizsákmányolás (aminek önmagában, az itteni értelmezés szerint semmilyen különösebb pejoratív

A munkaerő sajátságos áru

Állandó tőke

A munkabér munkaerő áru ára

a

Változó tőke és értéktöbblet

A magántulajdon szerepe az elosztásba

Marx szerint tökéletesen versenyző kapitalizmusban is van kizsákmányolás

2.4. - 32 Az értéktöbbletet is értelme nincs) nem sérti a tulajdon szerinti elosztás elvét, hiszen a tulajdon szerint oszt- munkabérben a munkások megkapják „tulajdonuk” a munkaerő teljes ellenértékét. ják szét Az értéktöbblet további elosztása szintén a tulajdon szerinti elosztás elve alapján megy végbe. Először vegyük a legegyszerűbb esetet. Hagyjuk figyelmen kívül a szűkös erőforrásokat, s tegyük fel, hogy minden vállalkozó a saját tőkéjével közvetlenül a termelésben tevékenykedik. Tőkeösszetétel

Értéktöbbletráta

Természetesen még ebben az esetben sem egyformák a vállalkozások. Modellünk szempontjából a legfontosabb különbség az alkalmazott tőke úgynevezett összetételében van. Ez azt jelenti, hogy a különböző technológiákkal dolgozó vállalatokban különböző az egységnyi munkaerő által megmozgatott termelésieszköz-tömeg, különböző az állandó és a változó tőke aránya - az az arány, amit tőkeösszetételnek neveznek. Ugyanakkor feltételezhető, hogy a munkaerő piac kompetitívitása miatt ugyanazért a bérért a munkások minden vállalatnál nagyjából ugyanannyi munka kifejtésére hajlandóak, vagyis az új termék felosztása munkabérre és értéktöbbletre nagyjából azonos arányú mindenütt. Ezt az arányt a munkaérték-elmélet értéktöbbletrátának nevezi.

Profitráta

Az értéktöbbletráta homogenitása és a tőkeösszetételek különbözősége azt eredményezi, hogy ugyanazt az értéktöbblettömeget a magasabb tőke-összetételű vállalatok csak nagyobb tőke lekötésével tudják megtermelni. A tőkelekötés hatékonyságát az ún. profitráta fejezi ki. Feltéve, hogy a vállalat egy termelési periódusban többször is megforgatja a tőkéjét, a profitrátát a következő arány fejezné ki, ha minden termékben az értéktöbbletet realizálnák tiszta jövedelemként: profitráta =

a tőke forgási sebessége ⋅ értéktöbblet lekötött tőke

A lekötött tőke általában több, mint a termékben realizálható, megtérülő felhasznált tőke. A munkabérre, nyersanyagra, energiára fordított úgynevezett forgótőke (nagyjából az, amit a kínálat marginalista elméletében változó költségeknek neveztünk) ugyan csak egyszer kerül lekötésre és a forgási sebességnek megfelelően többször felhasználásra, de az általában jóval nagyobb értéktömeget képviselő úgynevezett állótőke (ami nagyjából a marginalista kínálat elméletében a fix költségeket okozó tőkelekötéseket jelenti) az egyes forgási periódusokban csak töredékében térül meg, sőt vannak soha meg sem térülő tőkelekötések, például a föld vásárlására költött összeg. Nyilván a racionális tőkebefektető az elérhető legnagyobb profitrátára Profitráták kiegyen- törekszik. Ez olyan mozgást (versenyt) indít meg a tőkelekötésekben, ami lítődése - átlag-profit- igen hasonló a piaci mechanizmus ismertetésekor leírtakhoz. E mozgás eredráta, termelési árak ménye egy olyan tendencia lesz, amely szerint valamennyi iparág valamennyi vállalatának profitrátája egy átlagos profitráta vonzásában fog ingadozni. Leegyszerűsítve a dolgot eltekinthetünk az egyébként elkerülhetetlen ciklikus ingadozásoktól és feltételezhetjük a profitráták általános

2.4. - 33 kiegyenlítődését. Ez jó közelítése a tökéletesen versenyző, monopóliumoktól mentes gazdaságnak. Ha ezt az elvonatkoztatási szintet elfogadjuk, akkor a termékek realizálása e módosult piacon nem értékükön történik, hanem az ún. termelési árukon: termelési ár = önköltség + lekötött tőke⋅átlagprofitráta Az önköltség az adott termék termeléséhez fajlagosan felhasznált tőke termelési áron elszámolt nagysága. A lekötött tőke és az átlagprofitráta szorzata az ún. átlagprofit, aminek tartalma igen közel áll a korábban megismert normálprofithoz. Ebben az elméleti rendszerben feltételezhető, hogy minden racionális vállalkozó legalább az átlagprofitra igényt tart. Igy a tulajdon szerinti elosztás is módosul, a lekötött tőke szerinti elosztás formáját ölti - a tőkésosztályon belül. Most pedig lazítsunk az elvonatkoztatás szintjén. Nem minden vállalkozó fekteti tőkéjét közvetlenül a termelésbe. A szükségletek kielégítéséhez nem csak a javak megtermelésére, de forgalmára is szükség van, kereskedésre áruval és pénzzel. E forgalomnak saját költségei vannak. Ezek részben olyan tevékenységekkel kapcsolatosak, amelyek javítják a javak elfogyaszthatóságát, ezek a termelés meghosszabbításai a forgalomban, részben olyanokkal, amelyek kifejezetten a forgalom piaci jellegéből következnek, amelyek tiszta forgalmi költségeket okoznak.

Forgalmi tőke A termelés forgalomban való meghosszabbításának költségei Tiszta forgalmi költségek

E tevékenységkörök a valóságban nehezen szétválaszthatóak. A forgalom legjellegzetesebb tevékenységei a szállítás, szortírozás, csomagolás, raktározás. Ha példaképpen megnézzük a raktározás műveletét, az egyrészt a tárolt javak minőségének megőrzésére irányul, ami nyilván a termelés meghosszabbítása a forgalomban, viszont védelem az illetéktelen eltulajdonítás ellen is, s mint ilyen, tiszta forgalmi költségeket okoz. A munkaérték-elmélet szelleme szerint azok a ráfordítások, amelyek a termelésnek a forgalomban való meghosszabbításából származnak, növelik a termék értékét, s így rájuk mindaz vonatkozik, amiről fentebb szóltunk. A problémát a tiszta forgalmi költségek okozzák. Ezért a továbbiakban eltekintünk a termelés meghosszabbításától a forgalomban, a forgalom költségeit azonosítjuk a tiszta forgalmi költségekkel. Ha minden termelő saját maga realizálja termékeit, akkor mindegyiknek jelentős forgalmi költségei lesznek. Ezek a költségek jelentősen csökkenthetőek, ha a forgalmi tőke önállósul: az áruval való kereskedés a kereskedelemben, a pénzzel való kereskedés a bankokban. Az önálló forgalmi tőkések (a kereskedők és a bankárok) koncetrálják a forgalmat és ezzel csökkentik a forgalmi költségeket. Gondoljuk csak meg, ha több százezer élelmszertermelő saját maga értékesíti termékeit ez sokszor több százezer üzlethelységet jelentene, hiszen az árut teríteni is kell, több helyen Nagykereskedelem is eladásra kell kínálni. Az élelmiszerkereskedelem viszont csak annyi kiskereskedelem üzletet tart fenn, amennyire valóban szükség van az általa koncentrált árutömeg terítéséhez. E kettős funkció egyébként a kereskedelmi tőkét is specializálja: a forgalom koncentrálásával a nagykereskedelem, a szétterítéssel a kiskereskedelem foglalkozik.

-

2.4. - 34

Kompetitív piacon a kereskedő nem drágán ad el, hanem olcsón vásárol A kereskedő a termelőtőkéssel szemben monopólhelyzetben van

Termelői ár

Azonban a forgalmi tőke is igényt tart az átlagprofitra. Hogyan jut hozzá? Itt van némi különbség a kereskedelmi és a banktőke között. Erre valamivel később fogunk visszatérni. Most azt vizsgáljuk meg, ami közös a forgalmi tőke e két funkcionális alakjánál. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban egyelőre a kereskedelmi tőkéről fogunk beszélni. A kereskedő a kompetitív piacon nincs egyedül. Következésképpen ugyanúgy árelfogadóként szerepel, mint bárki más, így az áruit kénytelen a termelési áron eladni. A látszattal ellentétben tehát a kereskedő nem drágábban ad el, hanem olcsóbban vásárol. A termelő tőkével szemben ugyanis érvényesíthető monopolhelyzete van. Ugyanis, ha a termelő tőke nem veszi igénybe a kereskedelmi tőke szolgáltatását, akkor kénytelen maga foglalkozni a terméke realizálásával. A már önállósult kereskedelmi tőke mellett viszont ehhez nem rendelkezik sem a dologi, sem a személyi feltételekkel. Különösen jól látható ez például, a mezőgazdasági kistermelők és a felvásárlók viszonyában. A kistermelő kénytelen eladni termékét a felvásárlónak, mivel neki sem ideje, sem eszköze nincs a termék távoli piacokra szállításához. A monopólhelyzet végül is arra készteti a termelő tőkést, hogy a piaci árnál alacsonyabb termelői (nem termelési!) áron adja oda az áruját. Vajon rosszul jár? Ha nem túlzottan erős a a kereskedő monopolhelyzete (mint amilyen például gyakran a fentebb említett viszonyban a kistermelő és a felvásárló között), akkor nem, sőt ellenkezőleg! Igaz a tiszta profit abszolút értékben változatlan termelés mellett csökkenni fog, ám általában jóval nagyobb mértékben csökken a forgalmi költségekre lekötött, soha meg nem térülő tőkenagyság, s így a profitráta nő, a tőkebefektetés hatékonyabb lesz. Amikor nem így van, akkor a termelő tőke megtalálja a módját, hogy megszabaduljon a számára kártékony kereskedelmi tőkétől (például a nagy multinacionális vállalatok számára az áruk koncentrálása, s így a nagykereskedelem felesleges, ezért e vállalatok saját értékesítési részlegeket hoznak létre a nagykereskedelem kiiktatása céljából). A konkurencia a termelői és a piaci ár közötti kereskedelmi árrést úgy alakítja, hogy a termelő tőke és a kereskedelmi tőke profitrátája nagyjából kiegyenlítődjön.

A hitel szerepe a tőÍgy a lekötött tőke szerinti elosztás elvét a forgalmi tőke önálkés gazdaságban lósulása végül is nem sérti meg, abba beleilleszkedik. Most pedig oldjuk fel azt a megkötést, hogy a vállalkozó saját tőkéjével vállalkozik. A piacgazdaság egyik jellemzője a hitel, amely nem véletlen jelensége, hanem szükségszerű velejárója a tőkés termelésnek. Erre részben már utaltunk a pénz funkcióinak, nevezetesen a fizetési eszköz funkciónak az ismertetésekor. A bővebb kifejtésre sajnos nincs mód a könyv szűkre szabott keretei miatt. Fogadjuk el tehát az állítást tényként. Egyeseknél szükségszerűen ideiglenes pénztőke-felesleges keletkezik, másoknak viszont éppen ez a pénz hiányzik vállalkozásuk megvalósításához. Így mind a két fél érdekelté válik abban, hogy a pénzfelesleg hitelként a pénzszűkében levő vállalkozóhoz kerüljön egy időre. Egészen pontosan mindkét fél potenciálisan érdekelt a Kamat és vállalkozói hitelügyletben. Valóságos érdekeltségük akkor lesz, ha mindkettőjüknek nyereség jövedelmet eredményez az ügylet. Csakhogy hogyan eredményezhet egy

2.4. - 35 befektetés két jövedelmet? A válasz olyan egyszerű, mint Kolumbusz tojása. A befektetés egy jövedelmet, az értéktöbbletből módosult átlagprofitot eredményezi, amin a tőke tulajdonosa és a befektető vállalkozó megosztozik. A tulajdonost illeti meg a kamat, a vállalkozót a vállalkozói nyereség: átlagprofit = kamat + vállalkozói nyereség Milyen viszony van e két összetevő között? Nos ez egyike azon kérdéseknek, ahol a marginalista elmélet pontosabb feleletet próbál adni, mint a munkaérték-elmélet. A munkaérték-elmélet megelégszik a fenti összefüggéssel, amiből csak az következik biztosan, hogy a kamat is és a vállalkozói nyereség is kisebb az átlagprofitnál. Ezen túl csak homályos következtetést ad arról, hogy mivel a hitelpiacra általában a túlkínálat a jellemző, azért a vállalkozói nyereség általában lényegesen nagyobb, mint a kamat. Itt jött el az ideje, hogy megvilágítsuk a kereskedelmi és a banktőke A banktőke közötti különbséget. A pénzzel való kereskedelem elsősorban hitelközvetítést jelent. A bank – kompetitív hitelpiacon – csak egyike a sok hitelt kínálónak, így hitelei után csak a piaci kamatláb szerint szedhet be kamatot. Viszont, A bankprofit akárcsak a kereskedő a termelővel szemben, a bank a betétesekkel szemben monopolhelyzetben van, amelynek realizálása a piacinál kisebb betéti kamatlábbal történik. Feltéve ugyanis, hogy a bank a betéteket előbb, vagy utóbb kihitelezi (ezért van!) a bank profitja a következő: bankprofit = betétek ⋅ a bank kamatrése kamatrés = piaci kamatláb – betéti kamatláb S itt nagy szerepe van a pénz és a „közönséges” áruk közötti különbségnek. Ugyanúgy, ahogy a kereskedelem elszakítja az eladókat a vevőktől, a bankok elszakítják a hitelezőket az adósoktól. Csak mivel itt pénzről van szó, az elszakítás még jobban elszemélyteleníti a feleket. Egy cipőboltban a vevő még válogat, hogy milyen márkájú cipőt vegyen, TISZA cipőt, vagy SALAMANDER-t, de a bankban a hitelt felvevőnek fogalma sincs arról, hogy kinek a betétjéből kapja a hitelt. Mivel az áruk tartós raktározása óriási kockázattal jár, ezért a kereskedő felvásárlásainál alapvetően az értékesítési lehetőségekből indul ki, így a kereskedő által felvásárolt árutömeg és a kereskedelmi árrés között nincs jól kimutatható kapcsolat. Egészen más a helyzet a pénzzel. Ha nincs kiszámíthatatlan infláció, akkor a pénz tárolása jóval kisebb kockázattal jár, mint az áruké. Így a bank mindig érdekelt a betétállománya növelésében. Minél nagyobb a forgatható betétállománya, annál kisebb kamatréssel tudja elérni ugyanazt a profitot. Viszont minél kisebb a kamatrés, annál nagyobb a betéti kamatláb, s így annál könnyebben tudja átcsábítani a konkurenciától a betéteseket. Ez a lehetséges magyarázata annak, hogy a bankok monopolizációja jóval gyorsabban megy végbe, mint a kereskedelmi vállalatoké.

2.4. - 36 Végül nézzük meg, hogy a munkaérték-elméleten alapuló közgazdaA járadék forrásának ságtan hogyan oldja meg a szűkös erőforrások problémáját. A földjáradékmagyarázata elméletet lényegében a marginalista közgazdaságtanhoz hasonlóan vezeti le. (Nem véletlen, hiszen ugyanarra a forrásra, az Anderson-Ricardo féle járadékelméletre támaszkodik mind a kettő). A fő különbség a járadék forrásának magyarázatában van. A különbözeti járadék, mint tudjuk, abból adódik, hogy a termény A föld a munka tárpiaci árát a még igénybevett legrosszabb minőségű föld, a határföld önköltgyaként sége határozza meg, s a jobb minőségű földeken a kisebb önköltség az átlagmonopolhelyzetben profitot meghaladó nyereséget eredményez. van A munkaérték-elmélet szerint ez a föld munkatárgy monopóliumának realizálása. Amennyiben a társadalom igényt tart a csak ezzel a szűkös A földjáradék csök- erőforrással megtermelhető termékre, akkor az átlagprofitot biztosítania kell kenti az átlagprofitot a még igénybe vett legrosszabb minőségű erőforrással termelő vállalkozónak, különben ez a határminőségű erőforrás kiesik a termelésből és a monopólhelyzet éppen azt jelenti, hogy nem lesz mivel pótolni. Így azonban a szűkös erőforrás teljes igénybevett terjedelmén az átlagnyereség magasabb lesz az átlagprofitnál. Abszolút földjáradék

Ez pedig azt jelenti, hogy a monopólhelyzet nélkül az egész gazdaság átlagprofitja magasabb lenne, azaz a földjáradék nem a föld jövedelme, hanem a társadalom az összértéktöbblet egy részét átengedve az átlagprofit rovására finanszírozza a (föld)járadékot. Az eredeti Anderson-Ricardo féle földjáradék-elmélet nem ismerte az abszolút földjáradék fogalmát. Így születhetett meg Ricardo azon kijelentése, mely szerint „A gabona értéke nem azért magas, mert járadékot fizetnek, hanem azért fizetnek járadékot, mert a gabona értéke magas.” (Ricardo D. A közgazdaság és az adózás alapelvei Budapest, 1891. 61.oldal) Ezt az állítását több mikroökonómia tankönyv helyeslőleg idézi, pedig csak addig helyes, amíg nincs abszolút földjáradék (amelyet Marx írt le először). Az abszolút földjáradék akkor létezik, ha általános a föld bérletének rendszere, azaz a vállalkozók általában nem saját, hanem bérelt földön gazdálkodnak. Az abszolút földjáradék a föld (szűkös erőforrás) magántulajdon monopóliumából származik.

Amennyiben a földek túlnyomó részét nem a tulajdonosok, hanem bérlők művelik meg, akkor nyilvánvaló, hogy a föld tulajdonlása jövedelemforrás. A társadalom kénytelen minden föld után (a határföld után is) járadékot fizetni. Mivel a vállalkozó igényt tart az átlagprofitra, azért e járadék igenis megdrágítja a terményt, mégpedig kétszeresen is. Egyrészt a saját összegével, másrészt azzal, hogy a termény piaci árát nem az átlagprofit és a határföld önköltsége, hanem még az abszolút járadék is meghatározza, így a A különbözeti és az határföldnél jobb földeken keletkező különbözeti járadék is nagyobb lesz, abszolút földjáradék mint akkor, ha a bérleti rendszer nélkül termelnének. A marxi elmélet az abforrása szolút földjáradék forrását abból kiindulva deríti fel, hogy a korabeli tapasztalat alapján a mezőgazdaság tőkeösszetétele elmaradt a többi ágazaté mögött. Rendesen a profitráták kiegyenlítődése miatt az alacsony tőke-összetételű ágazatokban termelt értéktöbblet átáramlik a magas tőke-

2.4. - 37 összetételű ágazatokba. A földön érvényesülő magántulajdon-monopólium megakadályozza ezt az áramlást, s az így visszamaradt „illetéktelen” értéktöbblet a forrása az abszolút járadéknak. Ha jobban belegondolunk, akkor ez is azt jelenti, hogy a társadalmi átlagprofitráta kisebb, mint amekkora akkor lenne, ha nem használnának szűkös természeti erőforrást. A különbség az, hogy a különbözeti földjáradék esetében a többi ágazat engedi át a nála megtermelt értéktöbbletet a mezőgazdaságnak, míg az abszolútnál lemondanak olyan, a mezőgazdaságban keletkezett értéktöbbletről, amelynek egyébként hozzájuk kellett volna folyni. Az abszolút földjáradék tényleges forrása azonban ennél valószínűleg bonyolultabb, hiszen hasonló jelenség megfigyelhető például a bérházak esetében is, ahol pedig a tőkeösszetétel igen magas (egy házra maximum egy-két házfelügyelő jut). E vázlatos kifejtés csupán ízelítőt ad a munkaérték-elméleti (marxi) közgazdaságtanból, a politikai gazdaságtanból, elsősorban abból a célból, hogy megismerkedhessünk az alaptananyag irányzatától eltérő, ám annál nem kevésbé releváns irányzattal. Akit ez az irányzat behatóbban érdekel, annak azt tudjuk ajánlani, hogy mindenek előtt Marx fő művével „A tőkével“ ismerkedjen meg, hiszen a sokféle interpretáció (valószínűleg a mienk is) ugyancsak eltorzíthatja annak módszerét, mondanivalóját.

2.4. - 38 ÖSSZEFOGLALÁS 1. Az inputjavak piacai egymástól jól elválasztható makropiacok: a munka, a természeti tényezők és a tőkejavak piacai. 2. Az input tényezők beszerzése vásárlás és bérlet útján történhet. A két forma a gyakorlatban általában keveredik. 3. A bérleti díj alsó határa a transzfer jövedelem, a bérelhető inputjószág kínálata merev, ha a jószág nem, vagy csak hosszú távon termelhető újra, rugalmas, ha rövid távon újratermelhető. 4. A szűkös természeti erőforrások bérleti díja különbözeti és abszolút járadékot tartalmaz. 5. A vállalati input összetétele csak akkor optimális, ha minden tényező esetében a tényező határtermékének aránya a tényező árához azonos. A pótlólagos tényező-ráfordítással kapcsolatban bevezettük a tényező határtermékbevétel és a tényező határköltség valamint a tényező határtermékérték fogalmakat. A kompetitív vállalat inputfelhasználása akkor optimális, ha ezek azonos nagyságok. 6. A kompetitív vállalat inputkeresleti függvénye – egy változó inputtényező esetén – egybeesik a tényező határtermékérték függvényének leszálló ágával. Egy másik, komplementer s egyben helyettesítő tényező változása rugalmasabbá, az iparági hatás rugalmatlanabbá teszi az inputkeresletet. 7. A társadalomban sokféle elosztási elv érvényesülhet: funkcionális, tulajdon szerinti, egyenlő, hierarchikus, munka szerinti, agresszív, illegális stb. A tökéletesen versenyző piac mikroökonómiájának a funkcionális elosztás elmélete felel meg a legjobban. Érvényesülésének elégséges (de nem szükséges) feltétele, hogy a termelési függvény első fokon homogén legyen, s kielégítse az Euler-tételt.

2.4. - 39 FELADATLAP I. Fogalmak (rövid definicíók) 1. Input-tényezők

2. Bérlet

3. Transzfer jövedelem

4. Hozadéki ráta

5. Belső kamatláb

6. Szükös természeti erőforrás

7. Abszolút járadék

8. Tényező határköltség

9. A tényező határtermékének piaci értéke

10. Normatív elosztási elv

2.4. - 40 II. Miben azonosak - miben különböznek 1. Fogyasztási cikk - Input-tényező

2. Vásárlás - Bérlet

3. Tényező határtermék - Tényező határbevétel

4. Tényező határbevétel - A tényező határtermékének piaci értéke

5. A tényezők kombinálásának hatása - Az iparág hatása

6. Funkcionális jövedelemelosztás - Tulajdon-monopólium szerinti elosztás

III. Igaz - Hamis (Indokolja is választását) 1. Az input-tényezők piaca lényegében ugyanolyan, mint a fogyasztási javak piaca

2. Minden input-beszerzés felfogható bérletként

3. A szűkös természeti erőforrás csak véges mennyiségben áll rendelkezésre

4. A jelenérték a beruházási döntés pontosabb mérőeszköze, mint a belső kamatláb

2.4. - 41

2.5. - 1

2.5. A KORLÁTOZOTT PIACOK ELMÉLETE 2.5.1. PIACI SZERKEZETEK, PIACI FORMÁK 2.5.2. A VÁLLALAT PIACI KÖRNYEZETE 2.5.3. A MONOPÓLIUM 2.5.3.1. TISZTA MONOPÓLIUM 2.5.3.1.1. A TISZTA MONOPÓLIUM KERESLETI ÉS HATÁRBEVÉTELI GÖRBÉJE 2.5.3.1.2. A TISZTA MONOPÓLIUM PROFITMAXIMUMA RÖVID TÁVON 2.5.3.1.3. A TISZTA MONOPÓLIUM FEDEZETI ÉS ÜZEMSZÜNETI PONTJA 2.5.3.1.4. A TISZTA MONOPÓLIUM HOSSZÚ TÁVÚ PROFITMAXIMUMA 2.5.3.1.5. A MONOPÓLIUM LÉTÉBŐL FAKADÓ HATÉKONYSÁGVESZTÉS 2.5.3.1.6. A MONOPÓLISTA ÁRDISZKRIMINÁCIÓ 2.5.3.2. MONOPOLISZTIKUS VERSENY 2.5.3.3. KERESLETI MONOPÓLIUM 2.5.4. AZ OLIGOPÓLIUMOK 2.5.4.1. AZ OLIGOPÓLIUMOK CSOPORTOSÍTÁSA 2.5.4.2. OLIGOPÓLIUM MODELLEK 2.5.4.2.1. A COURNOT-MODELL ELEMZÉSE 2.5.4.2.2. A KARTELL-MODELL ELEMZÉSE 2.5.4.2.3. A STACKELBERG-MODELL ELEMZÉSE 2.5.4.2.4. A BERTRAND-MODELL ELEMZÉSE 2.5.4.2.5. AZ OLIGOPÓLIUMOK HATÉKONYSÁGA

2.5. - 2 FOGALMAK, ÖSSZEFÜGGÉSEK A PIACI SZERKEZETEK, PIACI FORMÁK, A VÁLLALAT PIACI KÖRNYEZETE Piaci szerkezet - a szereplők számából és relatív nagyságukból származó piaci viszonyrendszer Tökéletesen versenyző vagy kompetitív piaci szerkezet - olyan piaci szerkezet, ahol elég sok, a piaci összkereslethez képest igen kicsiny szereplő van jelen - ezek hatása a piac működésére és a piaci árra egyenként elenyésző Oligopól piaci szerkezet - olyan piaci szerkezet, ahol néhány, az összpiaci kereslettel összemérhető, de azért jelentősen kisebb méretű szereplő van jelen, akik a versenyt csak korlátozni tudják, megakadályozni nem, viszont egyenként is jelentős hatással vannak a piac működésére és a piaci árra Monopól piaci szerkezet - olyan piaci szerkezet, ahol legalább az egyik oldalon csak egy, a piaci összkereslettel azonos nagyságrendű szereplő van, amelyik akarva-akaratlanul tevékenységével alapvetően befolyásolja a piac működését és a piaci árat, kizárja a versenyt Piaci formák - a piacot a piaci szerkezet mellett a termék jellege is jellemzi Homogén piaci formák - homogén terméket forgalmazó piacok viszonyrendszere. A kompetitív piac mindig homogénnek tekinthető, a homogén oligopól piaci formára az összejátszás a jellemző, monopól piac esetén a homogén forma nem jellemző Differenciált piaci formák - differenciált terméket forgalmazó piacok viszonyrendszere. A kompetitív piacon a differenciált termékek visszavezethetők a homogén esetre, a differenciált oligópol piaci formára a monopólista verseny jellemző, a monopól piac jellemzően differenciált → diverzifikáció A vállalat technológiai gazdasági korlátja - erőforrás korlát, a termelési halmaz és a termelési függvény által adott az inputtényezők piacán A vállalat piaci korlátja - a vállalat felé megnyílvánuló keresleti korlát a kibocsátott termék piacán Technológiai-kínálati függvény - a termelési tényezők piacán a vállalatnak kínált mennyiség függvénye a vállalat által fizetni szándékozott ártól; monopólista piacon ez megegyezik az inputtényezők kínálati függvényével, kompetitív piacon ez a függvény végtelen árrugalmasságú Vállalati keresleti függvény - a kibocsátott termék piacán a vállalat termékéből keresett mennyiség függvénye a vállalat által kért ár függvényében; monopólista piacon ez megegyezik a piaci keresleti függvénnyel, kompetitív piacon ez a függvény végtelen árrugalmasságú

2.5. - 3 MONOPÓLIUMOK Tiszta monopólium - egy vállalat egyedül kielégíti az iparág teljes keresletét Természetes monopólium - a szubadditivitás feltételét kielégítő tiszta monopólium Szubadditivitás - egy vállalat természetes módon tiszta monopóliummá válhat, ha a.) egyedül képes kielégíteni a teljes piaci keresletet és b.) az ehhez a kibocsátáshoz tartozó átlagköltsége kisebb, mint azon vállalatok átlagköltségeinek az összege, amelyek csak együtt képesek ugyanezt a piaci keresletet kielégíteni:

b g ∑ AC bq g, ahol q = ∑ q

AC 0 q <

i

i

i

i

i

Mesterséges monopólium - egy vállalat piacon kívüli külső, általában állami, segédlettel kerül monopól helyzetbe Fogyasztói többlet - az az integrált jövedelem típusú mennyiség, ami az egyes fogyasztók rezervációs ára és a piaci ár különbségének összegzésé-

zb

q ( p)

vel számítható: I f =

g

p r − p dq , ahol pr a rezervációs, p a piaci ár

q =0

Monopólista profit - a monopólista árbevétel és a monopólium költségének különbségeként jelentkező tartós gazdasági profit Holtteher-veszteség - az az integrált jövedelemtípusú mennyiség, amely kompetitív piacon a fogyasztói többlet része lenne, de a monopólium a hozzá tartozó terméktömeget meg sem termeli, így az az egész társadalom számára elvész:

b g

zb

q pk

Ht v =

b g

g

p r − p k dq

q =q p M =q M

ahol

pM a monopólista ár pk a kompetitív piaci ár pr a rezervációs ár

Árdiszkrimináció - monopólista árképzési módszer a fogyasztói többlet és a holtteher-veszteség egy részének monopólista profittá alakítása céljából. Lényege, hogy a monopólium a potenciális fogyasztókat információközlési szempontból elszigetelt csoportokba sorolja és az egyes csoportoknak különböző - a csoportok minimális rezervációs áraival egyenlő - árakon adja el termékét Elsőfokú vagy tökéletes árdiszkrimináció - olyan árdiszkriminációs technika, ahol minden egyes potenciális fogyasztóval saját rezervációs árát fizettetik meg. Az eredmény - a teljes (kompetitív) fogyasztói többlet mint monopólista profit realizálódik Másodfokú árdiszkrimináció - olyan árdiszkriminációs technika, ahol az egyes csoportokat magában az értékesítési folyamatban különítik el

2.5. - 4 Harmadfokú árdiszkrimináció - olyan árdiszkriminációs technika, ahol az egyes csoportokat az értékesítési folyamaton kívül különítik el Tökéletes vagy kompetitív verseny - a piacon való bentmaradásért folytatott rövid távú, taktikai jellegű, szolid verseny, amelyben a többiek piaci helyzete érdektelen Monopólista verseny - a többiek kiszorítására és monopólhelyzet megszerzésére, illetve mások monopólhelyzetének megakadályozására irányuló hosszútávú, stratégiai jellegű, agresszív verseny Monopszónia - olyan piaci szerkezet, ahol egy vállalat a termelési tényezők piacán monopol helyzetű vásárló, a terméke piacán viszont tökéletesen versenyző Bilaterális monopólium - a mindkét piacon monopól-helyzetű vállalat OLIGOPÓLIUMOK Tökéletes összejátszás - az oligopól vállalatok nyíltan, vagy titokban megegyeznek a piac felosztásában vagy a közösen érvényesítendő árban. Jellegzetes formája a kartell Tökéletlen összejátszás - az oligopól szereplők vezető és követő vállalatok formájában jelennek meg, ahol a vezető vállalatok szuverén kvázimonopólista döntéseit figyelik és lehetőségeik szerint követik a követő vállalalatok (Stackelberg tipusú összejátszás), illetve valamennyi oligopól vállalat szuverén kvázimonopólista módjára viselkedik, miközben figyeli a többiek viselkedését és szükség esetén igazodik hozzájuk (Chamberlin típusú összejátszás) Független akciók - valamennyi oligopól vállalat szuverén kvázimonopólista módjára viselkedik, tiszta monopól helyzetre törekedve. A szituációt monopólista verseny jellemzi Kvóta-vezérelt oligopól piac - az oligopól vállalatok meghatározott mennyiségű kibocsátással (kvótával) lépnek a piacra, miközben az árat a piaci mechanizmus határozza meg Ár-vezérelt oligopól piac - az oligopól vállalatok meghatározott árakat próbálnak meg érvényesíteni a piacon, miközben a piaci részesedéseket a piaci mechanizmus alakítja ki Cournot-modell - a független akciók kvóta-vezérelt modellje. Duopól változatban két azonos gazdasági jellemzőkkel leírt vállalat egymást figyelve hozza meg kibocsátási döntését, miközben a másikról teljes döntési függetlenséget feltételeznek Stackelberg-modell - a tökéletlen összejátszás egy lehetséges kvótavezérelt modellje. Duopól változatban a két azonosnak tekinthető vállalat közül az egyik (a vezető) azzal a feltételezéssel hozza meg kibocsátási döntését, hogy a másikat (a követőt) ez biztosan befolyásolja döntésében. A követő vállalat viszont a vezető független döntését feltételezi

2.5. - 5 Chamberlin-modell - a tökéletlen összejátszás egy másik lehetséges kvóta-vezérelt modellje. Duopól változatban a két azonosnak tekinthető vállalat kölcsönösen számít arra, hogy döntése befolyásolja a másik döntését Kartell-modell - a tökéletes összejátszás modellje. Lehet kvóta- illetve árvezérléses is. A kartell kifelé mint tiszta monopólium jelenik meg. Bertrand-modell - a független akciók ár-vezérelt modellje. A Cournot-modell ár-vezérléses párja Válasz- (reakció-)függvény - az oligopól modell központi kategóriája. Duopól modellben az oligopól vállalat profitmaximalizáló döntési függvénye a másik vállalat feltételezett döntése függvényében Cournot-pont - duopól modellben a két válaszfüggvény metszéspontja, ha az létezik és egyértelműen meghatározható. A duopólium egyensúlyi állapotát jelenti, ahol egyik vállalat sem akar változtatni döntésén

2.5. - 6 MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részre tagolódik. a.) A piaci szerkezetek és piaci formák b.) A monopólium c.) Az oligopóliumok GONDOLKODOTT-E RAJTA? Henry Fordnak, az „autókirálynak“ tulajdonítják a következő mondást: „Nálam a vevő olyan szinű kocsit vehet, amilyet akar - a fő, hogy feketét akarjon.“ Ma is megengedhetné magának ezt a kis arroganciát? Mi a célja a reklámnak? Tájékoztatás? Figyelemfelhívás? Miért „rossz“ a monopólium? Rossz a monopólium? Szabadon alakíthatja a monopólium az árait? Előfordulhat-e, hogy egy racionális döntés nem hatékony, vagy egy hatékony döntés nem racionális?

A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERKEDNI ... ♦

a különböző piaci szerkezetekkel és piaci formákkal;

♦

a vállalatok piaci környezetének főbb kategóriáival;

♦

a tiszta monopólium fogalmával, fajtáival, létrejöttének feltételeivel;

♦

a monopólium profitmaximalizáló technikáival;

♦

a monopólista verseny fogalmával;

♦

az oligopóliumok fogalmával, főbb kapcsolati rendszereikkel;

♦

a legfontosabb oligopól modellekkel.

TUDNI KELL ÁBRÁZOLNI ... ♦

a különböző piaci alapszerkezetek viszonyát a piaci összkereslethez;

♦

a monopólium optimális termelési döntését;

♦

a monopólium árbevételi görbéit;

♦

a duopólium modellek válaszfüggvényeit és Cournot-pontjait.

A FEJEZET ELSAJÁTÍTÁSA KÖZBEN meg fogja érteni a monopólista-oligopólista viselkedés gazdasági törvényszerűségeit és a belőlük fakadó technikák lényegét:

♦

a reklám gazdasági jelentősségét;

♦

az árdiszkriminációs technikákat;

♦

az oligopólista viselkedési mintákat.

2.5. - 7

A TÉMA KIFEJTÉSE Az előző fejezetekben tanulmányoztuk a vállalat viselkedését a kompetitív piacon. A tökéletes verseny, mint modell nagyon fontos. Vizsgálata segítségével megismerhettük a vállalat piaci magatartásának A modern gazdaságra alapösszefüggéseit, a termékek és a termelési tényezők piacán is. A valós a tökéletlen verseny világban azonban a „tökéletlen verseny” az uralkodó. A modern jellemző gazdaságban a verseny elemei keverednek a monopolista jegyekkel. Ebben a fejezetben a nem kompetitív piacformákkal ismerkedünk meg, megvizsgáljuk a vállalat viselkedését a piacon ezekben a formákban, valamint megnézzük, a profitmaximum feltételének alakulását. 2.5.1. PIACI SZERKEZETEK, PIACI FORMÁK A vállalat helyzete a piacon attól függ, hogy vannak-e versenytársai, s ha vannak, akkor mennyi, és ezeknek mekkora a piaci részesedésük akár a kínálatból, akár a keresletből. Azaz nem mindegy, hogy a vállalat nagyságánál fogva befolyásolhatja-e a piaci ár alakulását, vagy passzívan kell elfogadnia azt, s az sem mindegy, hogy versenyeznie kell-e a fogyasztókért, illetve a termelési tényezőkért, illetve azok versenyeznek az ő „kegyeiért“. Piaci szerkezeten a szereplők számát és relatív nagyságát értjük. Elvileg végtelen sok piaci szerkezet lehet, az egyetlen vállalat uralta piactól Piaci szerkezetek kezdve a sok vállalattal rendelkező atomizált piacig. Ezeket azonban három alaptípusba sorolhatjuk: •

(Tökéletes) versenypiac, ahol nagyszámú szereplő van a piacon és a Kompetitív piac piaci ár a szereplők ellenőrzésén kívül eső tényező, mivel az egyes szereplők olyan kis részét jelentik a piacnak, mint egésznek, hogy a piaci árra gyakorolt hatásuk elhanyagolható.

•

Oligopól piac, ahol kevés szereplő alkotja a piacot, s ezek száma Oligopól piac nem olyan sok, hogy a piac elenyészően kis részének tekintsük őket. Ez azt jelenti, hogy az egyes résztvevők hatást tudnak gyakorolni az árra, s a verseny sem kizárható.

•

Monopól piac, ahol egyetlen eladó vagy vevő van a piacon, s mint Monopól piac ilyen, tevékenységével akarva-akaratlanul maga alakítja az árat.

A piaci szerkezetek elméleti lényegét a kínálati oldalról megvilágítva a vállalat egyéni kínálatának és a piaci összkeresletnek a viszonyával jellemezhetjük. Az előző fejezetekből tudjuk, hogy a vállalat egyéni kínálata a költségfüggvényekkel írható le, a költségfüggvények mérete viszont közvetlen összefüggésben van az üzemmérettel. Így tökéletesen versenyzőnek tekinthető az a vállalat, amelynek költségfüggvényei nagyságrendekkel kisebbek, mint a piaci összkereslet, oligopolisztikus az a vállalat, amelynek költségfüggvényei kisebbek ugyan a piaci keresletnél, de nem nagyságrendekkel, s végül monopóliumnak az a vállalat számít, amelynek kínálati függvénye nagyjából ugyanakkora, mint a piaci kereslet.

A piaci szerkezet a vállalat és a piaci összkereslet méretének viszonyával jellemezhető

2.5. - 8 Igaz, hogy a résztvevők száma a legfontosabb, de csak az egyik struktúraalakító szempont. A vállalat piaci magatartása, mint az eddigiekből kiderül, két oldalról vizsgálható. A vállalat megjelenik, mint kínáló a termékek piacán és megjelenik mint erőforrásokat kereső a termelési tényezők piacán. Azaz a kereslet és kínálat viszonya önmagában is tipizáló ismérv. Ezt figyelembe véve az 5. táblázatban látható szerkezeteket különböztetjük meg. Piaci szerkezetek

5.táblázat

A kínálati Sok

Kevés

Egyetlen

Verseny

Keresleti oligopolium (oligopszónia)

Keresleti monopólium (monopszónia)

Kevés

Kínálati oligopolium

Kétoldali oligopolium

Korlátozott keresleti monopólium

Egyetlen

Kínálati monopólium

Korlátozott kínálati monopólium

Kétoldalú monopólium

oldal szereplői Sok

Piaci formák Homogén piac Differenciált piac

A keresleti oldal szereplői

Tulajdonképpen a valóságos nem kompetitív piacon nem feltétlenül kevés a szereplő – ténylegesen az árra hatást gyakorolni tudók száma a kevés. Ezt azonban kikerülhetjük egy olyan elméleti „trükkel”, hogy az árat egyenként befolyásolni tudó n-1 vállalat mellé n-ik vállalatként besoroljuk az árat befolyásolni nem tudó kisebb vállalatok aggregátumát, mint egyetlen újabb vállalatot. Másfelől, ha nagyon csekély az oligopól vállalatok száma (például a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig a magyar TV-gyártásban az Orion és a Videoton ketten uralták az egész piacot), akkor közöttük olyan szoros lehet az összejátszás, hogy lényegében a piac szerkezete nem oligopólisztikus, hanem monopolista. Végül nem kell azt hinnünk, hogy monopólium csak mamutvállalat lehet. Kis, elszigetelt piacon egy kis cég is kerülhet monopol helyzetbe. A külvárosi, falusi mindenes bolt monopol helyzetben van, mert a helybeliek nem vállalkoznak hosszú utazásokra mindennapos kis bevásárlásaik miatt.

A piaci forma fogalma szoros kapcsolatban van a piaci szerkezet fogalmával. A piaci forma esetén a piac szerkezetén túl még figyelembe vesszük a termékeknek a homogén vagy differenciált jellegét is. •

Homogén termékek azok, amelyek teljesen azonos tulajdonságokkal rendelkeznek, függetlenül a gyártótól. •

Differenciáltak pedig azok, amelyek lényegi szükségletkielégítő tulajdonságaikban majdnem azonosak, de valamilyen más szempont alapján különböznek. Ez lehet például a földrajzi elhelyezkedés. Mondjuk, két tejboltban ugyanazt a tejet árulják, csak az egyik egy lakótelep közepén, a másik pedig a város szélén fekszik. Lehet azonban a kivitelezés, a „design“, vagy valamely kiegészítő szolgáltatások illetve más, a lényeget nem érintő, de mégis jelentős különbség. A piaci forma a piaci szerkezetet és a termék differenciáltságának fokát kölcsönös összefüggésükben fejezi ki. 1. Tökéletesen versenyző piacon a differenciált termék problémáját már elintéztük a homogenitási axióma elemzésekor.

2.5. - 9 2. Másik végletként a monopólium számára a termékdifferenciáció a piac befolyásolásának fontos eszköze, amire a monopólium részletes elemzésekor még visszatérünk. 3. A termékdifferenciálásnak egészen különleges szerepe van az oligopól piacon. Amennyiben a termék nem vagy csak csekély mértékben differenciálható, akkor az oligopól vállalatok kezében nem lesz eszköz arra, hogy a többieket kiszorítsák a piacról. Mivel a homogén termék ára a piacon nem lehet differenciált (annál fognak vásárolni, aki a legolcsóbb, így mindenki igyekszik leszorítani az árat) ezért az árverseny nem old meg semmit, csupán veszteségeket okoz minden résztvevőnek (kivéve természetesen a vevőt). A gazdálkodói racionalitás ebben az esetben arra készteti az oligopól vállalatokat, hogy közös megegyezéssel korlátozzák a versenyt, lépjenek nyílt vagy burkolt együttműködésre. Egészen más a helyzet, ha a termék differenciálható. Ekkor verseny indulhat meg a vevők megszerzésére, amely versenyt meg is lehet nyerni. Az fogja megnyerni, aki jobban meg tud felelni a vevők igényeinek, illetve aki jobban el tudja hitetni a vevőkkel, hogy éppen az ő differenciált terméke felel meg a legjobban az igényeiknek. Differenciált termék esetén az oligopolium és a monopólium fogalma összefolyik, hiszen előfordulhat, hogy saját differenciált termékfajtáját illetően az oligopól vállalat tulajdonképpen monopol helyzetben van (elő is fordul: lásd a számítógép vagy az autó gyártást Macintosh illetve Royce-Rolls). AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATA ... ... hogy a piaci szerkezetek a vállalatok méretétől és a piacra gyakorolt hatásuktól függően alakulnak ... hogy a piaci formák a különböző piaci szerkezetek változatai attól függően, hogy a termékek homogén vagy differenciált jellegűek

2.5. - 10 2.5.2. A VÁLLALAT PIACI KÖRNYEZETE A vállalatok két döntési lehetőség közül választhatják az egyiket: mennyit termeljenek a termékükből vagy milyen áron kínálják azt? Ha a profitmaximalizáló vállalat nem ütközne korlátokba, tetszőleges magas árat állapíthatna meg és tetszőleges mennyiséget termelhetne. Azonban egyetlen vállalat sincs ennyire szabad helyzetben. A vállalat a tevékenysége során általában kétfajta korlátba ütközik:

Technológiai-gazdasági korlát

•

technológiai-gazdasági (erőforrás) korlát;

•

piaci (keresleti) korlát.

A technológiai-gazdasági korlátot a termelési halmaz és a termelési függvény írja le. Egy adott mennyiségű kibocsátás csak bizonyos input kombinációk révén valósítható meg, azaz a vállalat kénytelen a technológiailag megvalósítható termelési tervekre korlátozni termelését. A technológiailag megvalósítható összes input-output kombinációt a termelési halmaz, a gazdaságosan megvalósítható kombinációkat, azaz adott mennyiségű ráfordításokból nyerhető maximális mennyiségű kibocsátást pedig a termelési függvény írja le. Geometriailag a termelési függvény a termelési felülettel, a termelési halmaz a felület által határolt térrészlettel ábrázolható. Ha ezeket a technológiai korlátokat egybevetjük, akkor ezek a költségfüggvényekkel leírható gazdasági korlátokhoz vezetnek. Ugyanis, a vállalat a termelése során azt az input-output kombinációt fogja választani, amelyik számára biztosítja a profitmaximumot. Az output egy konkrét érték lesz, s hogy célját elérje, ehhez ezen kibocsátás költségeit kell minimalizálnia. Ha nem így cselekszik, akkor ez azt jelentené, hogy az adott output előállításának van egy olcsóbb módja is, azaz a vállalat nem maximalizálta a profitját. Emiatt a vállalat először megnézi, hogy az egyes kibocsátási szintekhez mi a költségminimum, majd kiválasztja azt az output szintet, amely a profitmaximalizáló. A vállalat technológiai-gazdasági korlátai a termelési tényezők piacán jelentkeznek először, ahol megszerzi azokat az inputokat, amelyekkel termel. A termelési tényező tulajdonosok egy adott áron csak adott mennyiségű termelési tényezőt hajlandóak a vállalatok rendelkezésére bocsátani.

Ez azt jelenti hogy, az egyes kibocsátási szintekhez tartozó vállalati input kereslethez adott termelési tényezőárak tartoznak, azaz az outputokhoz tartozó költségminimumot eleve behatárolja a termelési tényezők piacán adott árak mellett megjelenő kínálat. Hiába akar a vállalat két közgazdászt felvenni bruttó 25000 Ft-ért, ha csak egy olyat talál, aki hajlandó ekkora A vállalat technoló- fizetésért elmenni ehhez a céghez. giai-kínálati függvéA vállalat által elképzelt, alkalmazni szánt inputár és a ténylegenye sen megvásárolható termelési tényezők közötti összefüggést a vállalat technológiai-kínálati függvényének nevezzük*.

2.5. - 11 A technológiai-kínálati függvény a vállalat piaci korlátait jeleníti meg a termelési tényezők piacán, azaz a teljes termelési tényező kínálatból mennyi áll az adott vállalat rendelkezésére. *

Meg kell jegyezni, hogy itt nem a vállalat által, hanem a vállalat számára kínált termékekről van szó. Elismerjük, hogy a szóhasználat nehézkes, félreérthető – de jobb híján ezt alkalmazzuk

A vásárló monopóA technológiai-kínálati függvény függ a termelési tényezők piacán ta- lium tecnológiai-kínálálható piaci szerkezettípusoktól. lati függvénye egybe• Ha a vállalat monopolista vásárló a termelési tényezők piacán, akkor esik a tényezőpiac kía termelési tényező piaci kínálati függvénye egybeesik a technológiai- nálati függvényével

•

•

kínálati függvénnyel, mivel a teljes piaci kínálat az ő rendelkezésére áll, s így hatást tud gyakorolni a piaci árra. Természetesen az ár és a kínálat nem elválaszthatóak egymástól, mert a vállalat bármely áron csak annyi termelési tényezőt tud venni, amennyit a piac a A versenyző vásárló technológiai-kinálati rendelkezésére bocsát ezen az áron. függvénye végtelenül Ha viszont az inputpiacon tökéletes verseny van, akkor a vállalat rugalmas számára az ár adottság, mivel kereslete olyan kis részarányt képvisel, hogy kénytelen a termelési tényezők kínálati árát elfogadni. Az ilyen vállalat technológiai-kínálati függvénye végtelen rugalmas. Ha alacsonyabb áron akarja a termelési tényezőt megszerezni, nem tudja, mivel a tulajdonos számtalan más vállalatnak is eladhatja. Ha az inputpiac oligopolista, akkor a piacon levő néhány vállalat osztozik a kínálaton, s igaz, hogy hatással vannak a vállalatok az árra, de a versenytársakkal is számolniuk kell. Ezen vállalatok technológiai-kínálati függvénye a tökéletesen versenyző és a monopolista vállalat függvénye közé esik. Ennek oka, hogy ha a vállalat a lehető legalacsonyabb kínálati áron (amelyen a tulajdonos még hajlandó a termelési tényezőt eladni, ezt nevezik rezervációs kínálati árnak) akarja a termelési tényezőt megvenni, akkor a versenytársai esetleg hajlandóak magasabb árat is megadni azért, hogy hozzájussanak.

A vállalat másik korlátja a piaci korlát. A vállalat annyit termelhet, amennyit a technológiai-gazdasági korlátja megenged, olyan árat állapíthat Piaci korlát meg amilyet csak akar, de csak annyi terméket tud eladni, amennyit a fogyasztók hajlandók ezen az áron megvenni. Hiába szeretne egy vállalat tízezer pár cipőt értékesíteni 6000 Ft-ért páronként, ha ennyi pénzt egy pár cipőért csak 6000 fogyasztó hajlandó kiadni. A vállalat által alkalmazott ár és az eladott mennyiség közötti összefüggést vállalati keresleti függvénynek nevezzük . A vállalati keres- Vállalati keresleti leti függvény a vállalat piaci korlátait összegzi, azaz a teljes piaci keres- függvény letből mekkora az adott vállalat adott terméke iránti kereslet. * Mondanunk sem kell – itt az előzőhöz hasonló terminológiai gondjaink vannak. Nem arról a keresletről van szó, amit a vállalat támaszt, hanem amivel szembetalálja magát.

2.5. - 12 A piaci korlát attól függ, hogy hány termelő, milyen részaránnyal, s homogén vagy differenciált termékkel jelenik meg a piacon. A monopólium vállalati keresleti függvénye egybeesik a piaci összkereslet függvényével A versenyző vállalat vállalati keresleti függvénye végtelenül rugalmas

•

Ha egyetlen vállalat van a piacon, ez azt jelenti, hogy a fogyasztók csak az ő termékeit tudják megvásárolni, azaz a fogyasztók teljes piaci kereslete egybeesik a vállalat terméke iránti kereslettel. Ilyenkor a vállalati keresleti függvény egybeesik a piaci keresleti görbével. •

Ha a vállalat tökéletesen versenyző a piacon, akkor a vállalat számára a piaci korlát megszűnik, azaz a vállalati keresleti görbe végtelen rugalmas lesz. Ennek oka, hogy a vállalat olyan keveset termel, hogy ezt a piacon bármikor el tudja a piac által diktált áron adni.

•

Ha a vállalat a piacon oligopolista, akkor a vállalat keresleti görbéjének meredeksége a tökéletes versenyző vállalat és a monopolista keresleti görbéje közé fog esni. Igaz, hogy a vállalat hatni tud a piaci árra de a vállalatnak azt is ki kell találnia, hogy hogyan fog a többi cég viselkedni az ő árra és kibocsátásra vonatkozó döntéséire. Hiába akar egy vállalat eladni egy terméket azon a legmagasabb áron, amelyen a fogyasztó hajlandó még megvenni, ha a versenytársai alacsonyabb áron kínálják.

AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATA ... ... hogy a vállalatoknak technológiai-gazdasági (erőforrás) és piaci (keresleti) korlátokkal kell szembenézniük; ... hogy az erőforráskorlátot a inputtényezők kínálata, a keresleti korlátot a vállalatok termékeivel szemben megnyilvánuló kereslet jelenti; ... hogy a monopólhelyzetben levő vállalat saját korlátai egyben az összpiaci korlátok is, míg a kompetitív vállalatok korlátai végtelenül rugalmasak

2.5. - 13 2.5.3. A MONOPÓLIUM Ebben a fejezetben azt az iparági struktúrát vizsgáljuk, amikor valamilyen okból csak egyetlen vállalat van a piacon. Monopólium alatt többféle piaci szerkezetet is érthetünk. Monopolhelyzetben van a vállalat akkor, ha egymaga kínálja az Több féle monopóladott terméket a piacon, de monopolhelyzetben van akkor is, ha egy helyzet lehetséges adott termelési tényezőt csak ő keres, s monopol helyzet az is, ha a piac oligopolisztikus, de a vállalat (differenciált) terméke egyedi jelleggel rendelkezik. A monopóliumok vizsgálatát három csoportra osztjuk. 1.

Tiszta vagy kínálati monopólium – mikor egy vállalatnak a termék piacon nincs riválisa az adott iparágban.

2.

Monopolisztikus kínálati verseny – amely esetén több termelő van a termék piacon, de a termék differenciált.

3.

Monopszónia vagy keresleti monopólium, amikor a piacon egyetlen vásárló van.

2.5.3.1. TISZTA MONOPÓLIUM Tiszta monopólium alatt tehát azt értjük, hogy a vállalat egyedül Tiszta monopólium van a piacon és egyedül adja az iparág keresletét. Melyek lehetnek a tiszta monopólium kialakulásának okai? 1.

Egy vállalat monopolistává válhat, ha a teljes piaci keresletet minden más vállalatnál alacsonyabb átlagköltséggel képes veszteség nélkül kielégíteni. Ezt természetes monopóliumnak nevezzük. A Természtes monopótermészetes monopóliumra igaz a következő egyenlőtlenség (amit lium szubadditívitásnak neveznek): k b g q < ∑ ACi dq i i AC0 i =1

k

ahol

∑ qi = q

Szubadditivitás

i =1

(0 a leendő monopol vállalat, i (i=1,2,...,k) pedig a többi vállalat indexe ) Az összefüggés azt mondja ki, hogy a természetes monopólium egyfelől egyedül képes kielégíteni a teljes piaci keresletet (q), másfelől azoknak a vállalatoknak, akik ugyanerre együtt lennének képesek, együttes átlagköltségük nagyobb, mint a monopóliumé egyedül. 2.

Ha a vállalatnak sikerül kizárólagos jogot szerezni az államtól az Mesterséges monopóadott földrajzi régióban a termék termelésére vagy a szolgáltatás lium nyújtására, illetve ha állami védelmet élvező kivételes helyzete van (szabadalom stb.), monopóliummá válik. Ez a mesterséges monopólium esete.

Természetesen a valóság ennél sokkal gazdagabb. A köznyelv termé- Szűkös természeti szetes monopóliumnak általában a különleges természeti adottságokból erőforrásból is száradódó monopolhelyzetet nevezi, például a történelmi borvidékek (Tokaj, mazik monopólhelyzet

2.5. - 14 Badacsony stb.) borászati lehetőségeit. Az ilyen monopol helyzeteket mi a szűkös természeti erőforrásoknál tárgyaltuk. Ezeknél valóban monopol helyzetről van szó, de a fenti osztályozásból eléggé kilógó esetekről. 2.5.3.1.1. A TISZTA MONOPÓLIUM KERESLETI ÉS A monopólium befoHATÁRBEVÉTELI GÖRBÉJE lyásolja az árat, de nem szabadon hatáAbból indulunk ki, hogy a monopolista vállalat célja is profitjának rozza azt meg maximalizálása. Szemben a tökéletes versenyző vállalattal azonban a monopólium számára a piaci ár nem tőle független adottság. Félreértések elkerülése végett ki kell hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti: a monopólium tetszése szerint alakítja a piaci árat. Ellenkezőleg, amíg a kompetitív vállalatot tevékenységében nem korlátozza a piaci ár (feltéve, hogy az magasabb az üzembezárási árnál), addig a monopóliumnak tisztában kell lennie azzal, hogy minden kibocsátásra vonatkozó döntése a piaci árat is meg fogja változtatni - koránt sem biztos, hogy számára kedvező irányba.

Ha a vállalat felismeri a piaci ár feletti befolyását, akkor igyekszik a kibocsátásnak és az árnak olyan kombinációját választani, amely számára biztosítja a profitmaximumot. Természetesen figyelembe kell vennie a fogyasztó által támasztott kereslet korlátot, azaz, hogy bármely áron csak annyit tud eladni, amennyit a fogyasztó hajlandó ezen az áron megvásárolni. A kérdés az, hogy hogyan néz ki a monopólium vállalati keresleti függvénye, amely végső soron meghatározza, hogy adott termékből a piacon mennyit tud eladni? Egyelőre hagyjuk figyelmen kívül a vállalat technológiai-gazdasági korlátját, s vizsgálatunkat folytassuk csak a termékpiacon. A monopszónia tárgyalásánál ezt majd feloldjuk. A monopólium egyedül kínálja a termékét a piacon, tehát számára korlátot csak az jelent, hogy mennyit hajlandó az egyes fogyasztó az adott termékegységért fizetni. A fogyasztók szükségleteik és jövedelmük ismeretében tervet készítenek vásárlásaikról. Kénytelenek gazdálkodni, hiszen jövedelmük mindenre nem elég. Felmerülő szükségleteiket rangsorolják, erre is, arra is egy-egy összeget tesznek félre - rezelválják az adott termékre szánt pénzt. A piacra határozott elképzelésekkel mennek ki (hiszen „homo oeconomicusok“), s egy-egy jószágért csak az előre eltervezett, rezelvált összeget, vagy annál kevesebbet hajlandóak kifizetni. Ezért ez az adott jószág rezervációs ára az adott fogyasztónál. Ha a piaci ár kisebb, mint a fogyasztó rezervációs ára, akkor ezt a fogyasztó mint pótlólagos jövedelemszerzést éli meg, hiszen a rezervációs árat már elköltöttnek tekintette, amikor elindult bevásárolni. A Rezervációs ár és fo- kettő különbözete talált pénz ... Ez a pótlólagos fogyasztói jövedelem a fogyasztói többlet, amely tehát egyenlő a jószág rezervációs és piaci ára gyasztói többlet közötti különbséggel. A piaci keresleti görbe így egy újabb értelmezést kap. Eddig úgy értelmeztük, mint a keresett mennyiségek alakulását a mindenkori piaci ár függvényében.

2.5. - 15 Most viszont képzeletben sorakoztassuk fel az adott jószág valamennyi potenciális fogyasztóját a q tengelyen úgy, hogy az origó felé haladva azok álljanak, akiknek egyre magasabb a rezervációs ára az adott jószágra. A keresleti görbe ebben az esetben éppen a rezervációs árakat fogja mutatni, hiszen egy p áron azok fogják a jószágot megvásárolni, akiknek ekkora vagy ennél nagyobb a rezervációs áruk. Minél magasabb a p ár, annál kevesebben lesznek hajlandóak vásárolni, azaz annál kisebb lesz a keresett mennyiség. A piaci keresleti görbe három értelmezése monopólium esetén a.) hagyományos b.) a rezervációs árak görbéje c.) a monopólium átlag-árbevételi görbéje

2.5.1. ábra A piaci keresleti görbe, mint a rezervációs árak görbéje A rezervációs árnak és a fogyasztói többletnek nagy szerepe van a monopóliumok viselkedésének további elemzésében. Ezért megadjuk itt e fogalmak pontosabb megfogalmazását is. A rezervációs ár, mint arról korábban már volt szó, a PCC mentén a fogyasztói preferenciák közvetlen kifejeződése. Ha felveszünk egy ∆p árintervallumot, akkor a fogyasztók egy meghatározott csoportjának a rezervációs ára nem lesz nagyobb az intervallum felső és nem lesz kisebb az intervallum alsó határánál. Minél kisebb az intervallum, annál kevesebb tagja lesz a csoportnak. Ebből adódik a fenti kép a vízszintes tengelyen felsorakoztatott fogyasztókról. Adott p piaci ár mellett a fogyasztói többlet a következő határozott integrállal számítható ki:

zc b g

q ( p)

If =

h

p r q − p dq

q =0

ahol pr a rezervációs ár - a fenti értelmezés szerint a q függvénye (a függvény maga a keresleti görbe). A fogyasztói többlet dimenzióját tekintve ár szorozva mennyiséggel, tehát jövedelem (árbevétel) jellegű.

Van azonban a piaci keresleti görbének a monopolista piacon egy harmadik értelmezése is. A monopólium vállalati keresleti görbéje egybeesik a piaci keresleti görbével, hiszen éppen azért monopólium, mert ő és csak ő elégíti ki a teljes fizetőképes keresletet.

Ezért egyben ez a görbe a vállalat átlag-árbevételi görbéje is. Ugyanis ha a piaci ár éppen p, akkor a monopólium a keresleti görbe által meghatározott q mennyiséget tudja ezen az áron eladni, mivel ő a kereslet egyetlen kielégítője. Ekkor a teljes árbevétele TR = p⋅q lesz. Az adott q mennyiséghez tartozó átlagárbevétel így éppen AR =

TR p ⋅ q = = p. q q

2.5. - 16 Tehát az AR görbe valóban azonos a DD görbével. A profitmaximalizálás szempontjából lényeges, hogy milyen a monopólium határárbevételi görbéje. Szemben a tökéletesen versenyző vállalattal a monopólium átlagbevételi görbéje (AR) nem esik egybe a határárbevételi görbével (MR). A tökéletesen versenyző vállalatnál p=const. ezért AR =

p⋅q d(p ⋅ q) = p , illetve MR = =p q dq

vagyis AR=MR. Ezzel szemben, a tiszta monopóliumnál, ahol a DD negatív lejtésű görbéje azonos az átlag-árbevételi görbével, a teljes árbevétel minden pontban a DD adott pontja és az origó közé feszített négyszög területével (p·q) lesz egyenlő, az pedig az origóban éppen 0, valahol a DD közepetáján eléri a maximumát, majd ismét a 0 felé tartva csökken. Ez közgazdaságtanilag is logikus, hiszen kezdetben (igen kis kibocsátás mellett) bármilyen magas is az ár, az árbevétel kicsiny lesz, majd az eladások növelésével még a csökkenő, de azért elég magas ár mellett az árbevétel nőni fog, végül, ha túl sok a piacra vitt áru, akkor az ár úgy lezuhan, hogy a bevétel csökkenni fog. Ennek a harang alakú görbének a felszálló ága egyre laposabb, leszálló ága negatívan egyre meredekebb lesz. Ezért a határárbevétel a harang tetejéig pozitív, ám csökkenő lesz, a harang tetejénél nullázódik, s onnan negatívvá válik. Igen kis eladások mellett a határárbevétel és az átlagárbevétel gyakorlatilag egyforma, tehát az MR görbe ugyanott kezdődik (q = 0 pontban) mint az AR = DD átlagárbevételi/keresleti görbe, viszont a vízszintes tengelyt jóval hamarabb éri el. Igy MR
2.5.2. ábra. A tökéletesen versenyző és a monopolista vállalat árbevételi görbéi

2.5.3.1.2. A TISZTA MONOPÓLIUM PROFITMAXIMUMA RÖVID TÁVON

Az MC=MR összefüggés a monopólium esetén is a profitmaximum szükséges, de nem elégséges feltétele

A monopólium esetén is a profitmaximum annál a mennyiségnél lesz, ahol a bevételnövekmény kiegyenlíti a költségnövekményt, azaz a határárbevétel megegyezik a határköltséggel, vagy másképpen, ahol a negatív meredekségű határárbevétel görbe metszi a releváns termelési szakaszban növekvő határköltség görbét.

2.5. - 17 Vizsgáljuk meg most ezt a profitmaximumot. A határárbevételt kifejezhetjük az árrugalmasságok segítségével is: MR ( q ) = p ( q ) +

dp ⋅q dq

azaz

FG H

MR ( q ) = p( q ) ⋅ 1 +

dp q ⋅ dq p( q )

IJ K

ahol

A monopólium profitmaximumában kulcsszerepet játszik a kereslet árrugalmassága

dp q 1 ⋅ = <0 dq p ( q ) ε q ( p )

a (negatív) kereslet árrugalmasságának reciproka, s így a profitmaximum feltétele:

F GH

MC( q ) = MR ( q ) = p ( q ) ⋅ 1 −

1 | ε q ( p )|

I JK

A monopólista profiNyilván MC(q)>0 minden q-ra, ezért | ε q ( p )| ≤ 1 nem értelmezhető. A tot növeli a kereslet tökéletesen versenyző vállalatok számára a kereslet végtelenül rugalmas, így rugalmatlanabbá váa zárójelben pontosan 1 van, amiből adódik az ismert profitmaximum lása kritérium: MC(q) = p(q) = const. A monopóliumnál természetesen | ε q ( p)| < ∞ , s így a zárójeles kifejezés <1, tehát a profitmaximumban MC(q) < p(q). Minél rugalmatlanabb a kereslet, annál nagyobb az eltérés a határköltség és a monopolista ár között, ezért változatlan, vagy kevéssé változó határköltség mellett a kereslet rugalmatlanabbá válása növeli a monopolista profitot. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést tisztán közgazdasági megfontolásokkal is. A 48. ábra jobb oldali részén látható, hogy a monopólium a piacon nem az átlagköltség szerinti egyensúlyi árat (pE) érvényesíti, hanem az utolsó, még fizetőképes vevő jóval magasabb rezervációs árát (pM). Ráadásul nem is az egyensúlyi mennyiséget bocsátja ki, hanem a számára optimálisat, ami az egyensúlyinál jóval kevesebb. Látjuk, hogy az ár függ a monopólium viselkedésétől, de semmi esetre sem a monopólium akaratától. A monopólium csupán az ár és a kibocsátás viszonyát szabályozhatja. Ha túl kicsinek találja az árat, visszafoghatja a termelését, és fordítva. Viszont az ár és vele együtt a monopólium profitja leginkább a DD görbe meredekségétől, vagyis tulajdonképpen a kereslet árrugalmasságától függ. Minél meredekebb a DD, annál magasabbra kerül a monopolista ár. De mit jelent az, hogy a DD meredekebb. Azt, hogy ugyanahhoz az árváltozáshoz kisebb keresett mennyiség változás tartozik, vagyis a piac kevésbé reagál az árváltozásra, árrugalmassága kisebb. A monopolista profit növelésének egyik módja tehát a kereslet rugalmatlanabbá tétele. Erre szolgálnak például a reklámkampányok, amelyeknek nem az információnyújtás a céljuk (mint a kompetitív piacon), hanem az, hogy a vásárlók elhiggyék, „az adott termék nélkül nem tudnak élni“, vagyis a

2.5. - 18 kereslet megmerevítése. Mindamellett a kereslet rugalmassága nem csökkenhet egységnyi vagy annál kisebb értékre. 2.5.3.1.3. A TISZTA MONOPÓLIUM FEDEZETI ÉS ÜZEMSZÜNETI PONTJA Emlékezzünk vissza, hogy a tökéletesen versenyző vállalatnál ezeket a pontokat a piactól függetlenül határoztuk meg. Igaz-e ez a monopólium esetén is, aki számára az ár nem külső adottság? Gondoljuk végig a következőt! A vállalat fedezeti pontjában a vállalat bevételei éppen fedezik a költségeit, üzemszüneti pontjában pedig a változó költségeit. Tegyük fel, hogy egy monopolista profitja pozitív, ami azt jelenti, hogy az teljes árbevétele nagyobb, mint az összköltsége. Valamilyen okból azonban a fogyasztók jövedelme hirtelen csökken (pl. az állam újabb adót vet ki), s a keresleti görbe eltolódik lefelé és balra. Ez azt jelenti, hogy a monopólium által piacra vitt A monopólium üzem- mennyiséget a fogyasztók csak alacsonyabb áron hajlandók megvenni, ami a szüneti pontja nem a határárbevételi görbe lefelé és balra történő eltolódását is jelenti. költségeitől, hanem a A költségek azonban változatlanok maradtak. Így előfordulhat, hogy a kereslettől függ első- profit-maximum/veszteség-minimum pontjában, az átlagköltség illetve az átsorban lagos változó költség görbe az eltolódott keresleti görbe fölé kerül. Ha a vállalat a profitmaximumnak megfelelő mennyiséget viszi ki a piacra, azaz ennyit termel meg, akkor minden termékegységre vonatkozik ez az alacsonyabb ár, s a termékegységekre jutó költségek is ezen pont átlagilletve átlagos változóköltségei alapján határozódnak meg. Ez azt jelenti, hogy az eltolódott keresleti függvény következtében a vállalat teljes árbevétele nem fedezi az összes illetve változó költségeit. Megállapíthattuk, hogy monopólium esetén a vállalat fedezeti illetve üzemszüneti pontja nem vállalati belső sajátosság, hanem a piaci kereslet függvénye, azaz nem kapcsolható egyetlen outputszinthez. p

p

D MC

pM

MC D

AC

AC

ACM p

ACM

M

MR qM

D q

MR

D

qM

q

2.5.3. ábra A monopólium üzemszüneti pontja a kereslettől függ

A 2.5.3. ábrán mind a két részábra ugyanannak a monopóliumnak a Hosszútávon a mono- költséggörbéit ábrázolja, de a jobboldali ábrán lecsökkent a kereslet a póliumnak több lehe- baloldalihoz képest. A baloldali szituációban a monopólium jelentős profitot tősége is van a nyere- realizál (a pM és az ACM közötti négyszög), viszont a jobboldaliban, ha nem szünteti meg a tevékenységet, akkor veszteséget szenved (az ACM és a pM sége fokozására közötti négyszög).

2.5. - 19 2.5.3.1.4. A TISZTA MONOPÓLIUM HOSSZÚ TÁVÚ PROFITMAXIMUMA Hosszútávon a tökéletesen versenyző iparág tendenciájában nem realizál gazdasági profitot. Ezzel szemben a monopolista realizálhat. Ha rövid távon realizál, akkor hosszú távon is megmaradhat ez, mivel nem kell versenytársakkal szembe néznie. Ha rövid távon veszteséges, akkor különböző stratégiai döntéseket hozhat, amelyek hosszú távon nyereségessé teszik. Melyek lehetnek ezek? 1. Ha van olyan kibocsátás szint, amely mellett nyereségesen termelhet, akkor változtathatja az üzemméretet. 2. Növelheti az üzemeinek a számát. 3. Előtte is nyitva áll az iparág elhagyásának lehetősége. 1.) Optimális üzemméret kialakítása

Optimális üzemméret

Az üzemméret két szempontból ítélhető optimálisnak: technológiai és piaci szempontból. A technológiai szempont hatása a költségfüggvényekben jelenik meg. Technológiailag hosszú távon az az üzemméret optimális, amelynél a hosszú távú átlagköltség minimális. Azonban a technológiai optimum nem biztos, hogy egyben gazdasági (piaci szempontú) optimum is. Gazdaságilag ugyanis az az üzemméret lesz optimális, amelynél a hosszú távú határköltségek egybeesnek a határárbevétellel. Ez pedig nem feltétlen esik egybe a technológiai optimummal. Monopóliumnál a gazdasági optimumot a piac oldaláról csak a piaci kereslet befolyásolja, amely egyben a monopólium egyéni kereslete is. Tegyük fel, hogy a keresleti görbe hosszú távon állandó, s a kiinduló pontunknál az üzemméret rövid távon biztosítja a vállalat profitmaximumát, de hosszú távon nem. Két eset lehetséges. Az egyik, hogy hosszú távon a határárbevétel nagyobb, mint a hosszú távú határköltség, a másik, hogy kisebb. Az első esetben a vállalatnak érdemes növelnie a termelését, mivel növelni tudja a profitját, s megkeresni azt az üzemméretet, amely biztosítja számára a hosszú távú profitmaximumot, és legalább rövid távon technikailag is hatékony. A második eset azt jelenti, hogy negatív a profitja, amely esetén érdemesebb az iparágat elhagyni, vagy technológiai váltást végrehajtani. 2.) Az üzemek számának változtatása Tegyük fel, hogy az adott iparág piacára nem lehet belépni más vállalatnak, s hogy vállalatunk a kiindulópontnál hosszú távon is maximalizálja a profitját. Tegyük fel most azt, hogy a kereslet lényeges mértékben megnövekszik, s eltolódik felfelé és jobbra. Ez a határárbevétel ilyen irányú eltolódását is jelenti egyben. Mivel a költségek nem változtak, a vállalat hosszú távon biztosan nem maximalizálja a profitját a korábbi kibocsátással, és az eltolódás iránya miatt a határárbevétel nagyobb lesz, mint a hosszú távú határköltség.

Optimális üzemszám

2.5. - 20 Mikor érdemes a vállalatnak úgy növelnie a termelését, hogy az üzemméretet változtatja, s mikor úgy, hogy épít egy új üzemet? A racionális vállalat mindig a hatékonyabb eljárást választja. Ez alapján akkor érdemes a vállalatnak új üzemet építeni, ha az üzemek együttes hosszú távú átlagköltsége kisebb, mint az üzemméret növelése esetén kialakult hosszú távú profitmaximum pontjában a megnövelt méretű üzem hosszú távú átlagköltsége. Ez azt jelenti, hogy az új üzem létrejöttével a termelési eljárás technológiailag hatékonyabb, s azt is, hogy ugyanazon határárbevételi görbe esetén nagyobb profitot realizálhat. A továbbiakban azt vizsgáljuk, hogy mi módon ossza meg az üzemei között a vállalat a termelését. Ennek a vizsgálatnak csak akkor van értelme, ha a vállalat új üzeme más költségekkel dolgozik, mint a régi. Ha a költségek megegyeznek, akkor a termelés egyenlő arányban oszlik meg a vállalat üzemei között. A profitmaximalizáló vállalat minden termékegység termelését abban az üzemben fogja végeztetni, amelyikben annak a termékegységnek a vállalati összköltségnövelő hatása a kisebb, azaz amely üzem határköltsége az adott termékegységnél kisebb. Mindaddig érdemes a termelését növelnie, míg van olyan üzeme, ahol az utoljára kivitt termékegység előállításának határköltsége kisebb, mint a határárbevétele. Ebből következik, hogy a profitja akkor lesz maximális ha az utoljára előállított termékegység határárbevétele megegyezik minden üzeme határköltségével. Ugyanis ha bármely üzemben ez a határköltség kisebb, akkor ott még érdemes termelni, mert növelni tudja a profitját, ha pedig nagyobb, akkor ezt az utolsó termékegységet nem ott termelné meg. Azaz a profitmaximum matematikailag két üzem esetén: MC1 = MC2 = MR 3.) Az iparág elhagyása Az iparág elhagyása

Egy monopolista helyzetben levő vállalat, ha kimerítette egyéb lehetőségeit, akkor elhagyja az iparágat, ami vagy az adott termék termelésének megszűnését jelenti (éppen azért nem tudta a monopólium növelni profitját, mert megszűnt a kereslet a terméke iránt) vagy átengedi a számára érdektelenné vált terepet a konkurenciának. Ezekre a közelmúltban több példa is akadt: − a Volkswagen beszüntette a „kis bogárhátú“ európai gyártását a megcsappant kereslet miatt. Dél-amerikai leányvállalatai tovább folytatták a szériát a helyi igények kielégítésére. − néhány éve lejárt a Singer varrógépek tűjének egyedülálló monopolhelyzetet biztosító szabadalma. A Singer beszüntette a hagyományos varrógépek gyártását, és óriási tapasztalatait speciális célvarrógépek gyártásában kamatoztatja. − a Xerox hosszabb időre kilépett a fénymásológépek gyártásából, miután nem tartotta kifizetődőnek a piaci pozíciói további védelmét. Ma a „xeroxozást“ már nem csak Xerox-gépekkel végzik, és a Xerox új,

2.5. - 21 számítógép-vezérelt típusokkal lépett vissza a piacra, a hagyományos fénymásolást jórészt másoknak átengedve. 2.5.3.1.5. A MONOPÓLIUM LÉTÉBŐL FAKADÓ HATÉKONYSÁGVESZTÉS A tökéletesen versenyző iparág határárbevételi görbéje egybeesik a keresleti görbével, s így abban a pontban termel, ahol a határköltség megegyezik az árral. A monopolizált iparág esetében a határárbevétel mindig kisebb a piaci árnál, s így a növekvő határköltség görbét alacsonyabb kibocsátási mennyiségnél metszi. Így a monopólium kevesebb terméket visz a piacra és ezt mindig magasabb áron (a keresleti görbe negatív meredekségéből adódóan), mint a tökéletesen versenyző iparág. Ebből több dolog következik: 1. A fogyasztók monopólium esetén rosszabbul járnak. Miért? Mert a monopóliummal azonos kapacitású kompetitív piacon egy, a monopól árnál alacsonyabb kompetitív ár alakulna ki, ami azt jelentené, hogy nagyobb mennyiségű terméket tudnának a fogyasztók megvenni. Ez jelentős fogyasztói többlettel járna. Monopólium esetén a magasabb ár és alacsonyabb mennyiség miatt ez a fogyasztói többlet zsugorodik. 2. A monopólium viszont jobban jár, mert a tökéletesen versenyző iparág kibocsátásának hatékony szintje az, ahol a kiviteli többletért a fogyasztó fizetési hajlandósága megegyezik a többletegység költségének megtermelésével. Ezzel szemben a monopólium esetén a hatékony kibocsátás szintjén a fizetési hajlandóság magasabb, mint amibe ez az egység kerül. Ebből adódik, hogy a monopolista számára a hatékonyság nincs kapcsolatban az utoljára kivitt termékegységgel, s elvileg bármikor eladna még pótlólagos termékegységet alacsonyabb áron, ha ez az ár a többi eddig kivitt termék árára nem lenne hatással, s még nem kisebb, mint a bekerülési költség. Ez az oka, hogy a monopólium termelése racionális, de nem hatékony. A monopólium a hatékony szintnél kevesebbet termel, de drágábban 3. A monopólium hatékonyságvesztésének van az egész társadalom számára is egy negatív hatása. A monopólium létéből fakad egy holtteher-veszteség.

A racionálisan viselkedő monopólium rontja a hatékonyságot

2.5. - 22

A monopólium ugyan jól jár, de járhatna jobban is

2.5.4. ábra. A monopólium létéből fakadó hatékonyságvesztések

Gondoljuk végig a következőt. A fogyasztói többlet, mint az előbb megállapítottuk zsugorodik. Ennek két összetevője van. Az egyik, hogy a A holtteher-veszteség monopólium által kivitt termékmennyiség többe kerül, mint ha ugyanezt a a monopólista haté- mennyiséget egy tökéletesen versenyző iparág vitte volna ki. Az így kieső konyságvesztés mér- fogyasztói többlet a monopóliumé lesz, aki a bevételében realizálja azt. Igaz, hető megnyilvánulása hogy a fogyasztó rosszabbul jár, de össztársadalmi szinten ez nem jelent még veszteséget. A másik összetevő viszont össztársadalmi szinten is veszteséget jelent. Ez a kevesebb piacra vitt mennyiségből adódik, azaz úgy veszik el a monopólium és a tökéletesen versenyző iparág kibocsátási szintje közötti fogyasztói többlet, hogy ezt a termék mennyiséget meg sem termelik, s így ez az összeg össztársadalmi szinten sem jelenhet meg. Ez utóbbit nevezzük holtteher-veszteségnek. A fogyasztói többlet fentebbi matematikai megközelítése alapján a holtteherveszteség is felirható egy határozott integrál alakjában:

b g

zb

q pk

Ht v =

b g

g

p r − p k dq

q =q p M =q M

ahol pM a monopólista ár, pk pedig a kompetitív ár.

2.5.3.1.6. A MONOPÓLISTA ÁRDISZKRIMINÁCIÓ Az előzőekben láthattuk, hogy a monopólium a kibocsátás nem hatékony szintjén működik, mivel olyan kibocsátásra korlátozza a termelését, ahol az emberek hajlandóak többet fizetni, mint amibe kerül. A monopóliumnak csak akkor érné meg a hatékonyságnak megfelelő többletet megtermelni, ha ez a többletkibocsátás nem nyomná le a már kivitt termékegységek árát, csak az újonnan kibocsátottakét. Ezért a monopolista megpróbál módszereket kidolgozni arra, hogy a különböző egységeket, hogyan tudja különböző áron eladni. Ezeknek a módszereknek az összefoglaló neve az árdiszkrimináció.

2.5. - 23

A monopólium az árdiszkriminációval korrigálja - saját javára a hatékonyságvesztést

2.5.5. ábra Az árdiszkrimináció

Az árdiszkrimináció általában azt jelenti, hogy a potenciális vevőket kommunikációs szempontból elkülönítik egymástól és az elkülönített vevőknek, vagy vevő csoportoknak különböző árakon adják el ugyanazt az árut. Az árdiszkrimináció akkor sikeres, ha meg tudják akadályozni, hogy az alacsonyabb árért áruhoz jutók azt tovább adhassák a többieknek olyan árért, ami magasabb az általuk fizetettnél, de alacsonyabb a monopólium által kértnél. Ennek költségei (úgynevezett transzfer költségei) vannak, ami behatárolja az Transzfer költségek árdiszkrimináció alkalmazhatóságát. Az árdiszkriminációnak általában három fajtáját különböztetjük meg, attól függően, hogy egyenként vagy csoportosan különítik el a vevőket, illetve, hogy az elkülönítés az adás-vétel folyamatában, vagy azon kívül történik. Nézzük meg ezeket egyenként! 1.) Elsőfokú vagy tökéletes árdiszkrimináció Elsőfokú vagy tökéletes árdiszkrimináció esetén minden egységet Tökéletes árdiszkriannak az egyénnek adnak el, aki a legtöbbet hajlandó érte fizetni. Igy a mináció fogyasztók mind a saját rezervációs árukat fizetik meg. Vagyis ennél a formánál az elkülönítés egyénenként megy végbe, magában az adás-vételi folyamatban. A keresleti görbe minden egyes pontja annak a fogyasztónak a rezervációs árát jelenti, aki azt a termékegységet hajlandó megvenni, s ezt az árat fizeti érte. Így nem keletkezik fogyasztói többlet, az összes többletet a termelő kapja. Árdiszkrimináció nélkül az teljes árbevétel az utoljára kivitt termékegység piaci ára és az összes kivitt mennyiség szorzata lenne, mivel ekkor minden termékegységre ez az ár vonatkozna. Ábrázolva ez az ár és a mennyiség által meghatározott téglalap területe. Most azonban, mivel minden termékegységet a keresleti görbe által meghatározott árán ad el, a bevétel, – feltételezzük, hogy q 0 mennyiséget ad el – a 0 − q 0 intervallumban a keresleti görbe alatti terület lesz. Ezt a keres-

2.5. - 24 leti függvény kiszámítani:

0 − q 0 szakaszában megadott határozott integráljával tudjuk

zbg

q0

TR =

p q dq

q =0

Ebből adódik, hogy a határárbevétel az inverz keresleti függvény q 0 hoz tartozó helyettesítési értéke lesz, azaz maga az ár. Ez egyben azt is jelenti, hogy elsőfokú árdiszkrimináció esetén a határárbevételi függvény egybeesik a keresleti görbével, ugyanúgy, mint a tökéletesen versenyző iparág esetén, s így a monopólium profitmaximuma ugyanott lesz (MR=p), mint a tökéletesen versenyző iparágé.

A tökéletes (elsőfokú) árdiszkriminációval a monopólium a kiboA tökéletes árdiszk- csátás hatékony szintjére kerül. A lényeges különbség a tökéletes verrimináció a monopó- sennyel szemben az, hogy a keletkező fogyasztói többlet teljes egészében lium okozta haté- a monopóliumé lesz. konyságvesztést teljeA fogyasztók tehát rosszul járnak, de össztársadalmi szinten pozitísen kompenzálja - a vum, hogy a holtteherveszteség is eltűnik, mivel ezt a mennyiséget már megmonopólium javára termeli a monopólium. Aukciós kereskedelem

Az első fokú árdiszkrimináció tipikus esete az aukciós kereskedelem. Ennek szervezési költségei adják a transzfer költségeket, amibe beletartozik a koalíciók (összejátszások) megakadályozásának költségei is. Az aukció általában igen drága rendezvény, azonkívül csak speciális esetekben alkalmazható. 2.) Másodfokú árdiszkrimináció

A másodfokú árdiszkrimináció esetében a potenciális vásárlókat maMásodfokú árdiszkrimináció - mennyi- gában az adás-vételi folyamatban különítik el néhány csoportba. Tipikus ségi és szezoniális ár- megjelenési formái a mennyiségi árkedvezmény és a szezonvégi kiárusítás. Az első esetben azok kerülnek egy-egy csoportba, akik kedvezmények hajlandóak, illetve akik nem hajlandóak nagyobb tételben vásárolni. Az előbbiek egységenként olcsóbban jutnak az áruhoz, mint az utóbbiak. A második esetben azok alkotják az egyik csoportot, akik azonnal hozzá akarnak jutni az új, divatos áruhoz, s ezért hajlandóak többet is fizetni, míg a második csoportba a türelmes takarékoskodók kerülnek, akik tudják, hogy „nyár jövőre is lesz“. A kedvezményeket nem lehet túl nagyra megállapítani, mert akkor megnő a továbbadás veszélye. A kismértékű kedvezmények pedig nem eléggé vonzóak.

Harmadfokú árdiszkrimináció - „szociális“ kedvezmények, regionális árkülönbözetek

3.) Harmadfokú árdiszkrimináció A harmadfokú árdiszkrimináció az árdiszkrimináció legismertebb esete. Lényege, hogy a potenciális fogyasztókat piacon kívüli eszközökkel egymástól elszigetelt csoportokba sorolják, majd minden csoportnak az adott csoport legalacsonyabb rezervációs árán adják el az adott jószágot. Azért a legalacsonyabb rezervációs áron, mert az egymástól el nem szigetelt

2.5. - 25 fogyasztók kommunikálva egymással leszorítják saját rezervációs árukat a csoport minimális rezervációs árára. Senki sem lesz bolond ugyanis magasabb árat fizetni, ha tudja, hogy a másik alacsonyabb áron kapja meg ugyanazt a jószágot. Ebbe az árdiszkriminációs típusba tartoznak az ifjúsági, nagycsaládos, nyugdíjas stb. kedvezmények, amiket csak a jogosultság igazolása után lehet igénybe venni. De ide tartozik az a gyakorlat is, amikor az eltérő szociális összetételű régiókban eltérő árakat alkalmaznak (például a „drága Düsseldorf“ és az „olcsó Hamburg“, vagy hazai példánál maradva a Balaton-part „speciális árai“). A transzfer költségek a kedvezmények igazolásának és ellenőrzésének költségei. A regionális diszkriminációnál arra kell vigyázni, a kedvezmény kisebb legyen, mint a szállítási költség, hogy ne legyen kifizetődő a továbbadás a drágább régióba. 2.5.3.2. MONOPOLISZTIKUS VERSENY A tiszta monopolista iparágat az előzőekben úgy írtuk le, mint ahol egy termelő van a piacon. Azonban, hogy mit értünk iparág alatt az relatív. Az iparág egyes megközelítésekben az azonos termékeket gyártó Monopólisztikus vervállalatokat foglalja magába. seny De mit tekintünk azonos terméknek? A piacformáknál leírtak alapján a homogén termékek tekinthetők azonosnak. E szerint a közeli helyettesítő termékek mindegyik fajtáját tekinthetjük külön iparágnak. E miatt monopolistának tekinthető az a vállalat, aki sokadmagával van a piacon, de a terméke valamilyen fizikai adottsága alapján speciális, egyedi. (Ilyen pl. a számítógép piacon az APPLE és az IBM PC típusú személyi számítógépek esete. Közeli helyettesítők, de felépítésük folytán speciálisak, s az egyik géptípusra készített szoftver nem fut a másikon.) Ez azt jelenti, hogy a vállalat befolyásolni tudja a piaci árat. De a közeli helyettesíthetőség miatt nemcsak a kereslet jelent korlátot, hanem a piacon helyettesítő terméket áruló többi vállalat is. Ha vállalatunk árat emel nemcsak a keresleti görbének megfelelő mértékben csökken a kereslet, hanem lesznek fogyasztók, akik átpártolnak más vállalat termékére. Ez adja a monopolisztikus verseny verseny-jellegét. Hasonlítsuk versennyel.

össze

a

tökéletes

versenyt

a

monopolisztikus

1. A tökéletes versenyben a verseny célja (ami nem tévesztendő össze a gazdasági céllal - a fogyasztónál a szükséglet-kielégítés, a termelőnél a profit maximalizálásával) bent maradni a piacon, lehetőség szerint bővítve a részesedést, de nem törődve a többi szereplő elért eredményeivel. Ha ugyanis egy kompetitív vállalat megpróbál közvetlen harcot folytatni vetélytársaival, abból csak felesleges költségei származnak, ami akár csődbe is torkollhat, de ha néhányat sikerülne is kiszorítania a piacról, helyette a kompetitív piac sajátosságai miatt „egy helyébe száz is akad“.

2.5. - 26 A monopólista verEgészen más a helyzet a korlátozott piac monopolhelyzetre törő válseny célja monopól- lalatai esetében. A monopolisztikus verseny agresszív, a konkurencia piachelyzet elérése ról történő kiszorítására törekszenek a résztvevők. E cél határozza meg a monopolisztikus verseny jellegét. 2. A tökéletesen versenyző vállalatok döntései rövid távú, alkalmazkodó döntések - nevezhetjük ezeket taktikai döntéseknek. Az ilyen döntéseknél a racionalitás és a hatékonyság általában egybe esik. A monopolisztikus versenyben a döntések hosszabb távra szólnak, A monopólista ver- inkább a környezetet befolyásolóak, mint alkalmazkodóak - ezek stratégiai seny hosszútávú, stradöntések. Az ilyen döntésekben a hatékonyság érdekében gyakran lemontégiai verseny danak a (rövidtávú) racionalitásról. Dömping

Jellegzetes esete a monopolista versenystratégiának a dömping. Ez azt jelenti, hogy a vállalat, aki ezt a döntést választja - bízva gazdasági erejében, tartalékaiban - költség alá nyomott árral viszi ki termékét a piacra. Arra számít, hogy ellenfelei nem bírják az árversenyt és elhagyják a piacot. Ha ez sikerül, a dömping hatékony volt. A tudatos veszteségre törés azonban aligha nevezhető racionálisnak. A siker sem várható rövid távon, hiszen csak a győzelem után lehet a veszteségeket kompenzálni, learatni a megszerzett monopólhelyzet „gyümölcseit“. 2.5.3.3. KERESLETI MONOPÓLIUM

Eddig csak a termékpiacon vizsgáltuk a vállalat viselkedését különféle monopolhelyzetekben, de nem foglalkoztunk azzal, hogy milyenek Keresleti monopólium a pozíciói a termelési tényezők piacán. Ebben a részben megnézzük, hogy az egyszerre két piacon tevékenykedő vállalat viselkedését hogyan befolyásolja, ha a termelési tényezők piacán monopol helyzetben van. Keresleti monopoliunak nevezzük azt a piaci szerkezetet, ahol a termelési tényezőnek egyetlen vásárlója van. A termelési tényezők piacán monopolista vállalat csak a technológiai-gazdasági korláttal találja magát szembe, azaz, hogy csak annyi termelési tényezőt tud adott áron vásárolni, amennyit a tényező tulajdonosok a rendelkezésére bocsátanak. Ezt a korlátot a technológiaikínálati függvény összegzi. A termelési tényezők piacán, ha a vállalat monopolista, akkor ez egybeesik a tényező piaci kínálati függvényével. A tényezőpiacon monopolista vállalat ezzel a tényezővel terméket állít elő, s a termék piacon profitot realizál, mégpedig úgy, hogy az maximális legyen. Ezen profitmaximalizáló vállalat esetén jól használható a kibővített profitmaximum feltétel. Ha feltesszük, hogy a munkaerőpiacot vizsgáljuk, akkor a vállalat profitaximumára a

n

bg

b gs

max TR q L − TC L L

összefüggésből kiindulva kapjuk az MRPL=MFCL általános profitmaximum feltételt. Vizsgáljuk meg ezt közelebbről. Nézzük meg, milyen a vállalat tényezőhatárköltség görbéje? Emlékeztetőül: tökéletes verseny esetén a technológiai-kínálati görbe vízszintes egyenes volt, egybe esett a munka átlagköltség görbéjével és a

2.5. - 27 munka határköltség görbéjével. A munka átlagköltség görbéje itt is egybeesik a vállalat technológiai-kínálati görbéjével, s ez egyben a munka piaci-kínálati görbéje is. A munka határköltséggörbéje pozitív meredekségű, de meredeksége kisebb, mint kínálati görbe meredeksége. A pozitív meredekség szoros kapcsolatban van a munka kínálati görbe pozitív meredekségével, azaz, hogy a vállalat minden további munkaegységet az előzőnél magasabb áron tud csak megvásárolni. A kisebb meredekség abból következik, hogy a vállalat, ha pótlólagos termelési tényezőt vesz, ez kétféle módon hat a költségeire. Egyrészt növekszik a piaci árral, mivel a többletmunkáért is fizetni kell, másrészt az ár növekedése miatt is nő, mivel a magasabb ár a teljes vásárlásra érvényes lesz, azaz a bérszínvonalat a megnövekedett kereslet megemelte. Ez azt jelenti, hogy ugyanahhoz a munkamennyiséghez tartozó ár alacsonyabb, mint a tényező határköltsége. Ebből egy fontos dolog következik. A vállalat a profitmaximumban, ha tökéletesen versenyző piacról van szó, akkor a termékegység bevételénél elszámolt tényezőköltség annak tényleges piaci ára, míg egy keresleti monopólium esetén a tényezőért fizetett tényleges ár alacsonyabb, mint amit a tényező határárbevétellel szembe állít. Ezt a jelenséget a tényező monopolista kizsákmányolásának nevezzük. Ezzel magyarázható az a megfigyelt jelenség, hogy a keresleti monopolista egy-egy alkalmazottjának hajlandó esetleg a többieknél többet is fizetni. Eddig egy termelési tényezőt vettünk figyelembe. Ha a vállalat több tényezőpiacon is jelen van, akkor azok vizsgálatát ennek analógiájára kell elvégezni, s az így megállapított profitmaxiumoknak egyszerre kell érvényesülnie. (Nem biztos, hogy mindegyik piacon monopolista!) Nem beszéltünk még a profitmaximum egyenletének másik oldaláról, azaz arról, hogy vállalatunk milyen helyzetben van a termékpiacon. Ha egy vállalat keresleti monopolista, az nem jelenti, hogy a termékpiacon is az. Monopszóniának nevezzük azt a piaci szerkezetet, ahol a vállalat Monopszónia a termelési tényezők piacán monopólista, s a termékpiacon tökéletes versenyző. Ebben az esetben, mivel a határárbevétele megegyezik a piaci árral, s így a tényező határárbevétele a határtermékértékkel, a vállalat akkor maximalizálja a profitját, ha a határtermékértéke megegyezik a tényező határköltségével. Több termelési tényező esetén természetesen ez az összes termelési tényezőre igaz kell hogy legyen. Bilaterális monopóliumnak nevezzük azt mindkét piacon monopol helyzetben van. Rá és tökéletesen versenyző piaci pozícióra az általános érvényes, azaz a tényező határárbevételnek meg kell határköltségével.

a vállalatot, aki Bilaterális monopóliminden más nem um profitmaximum az egyeznie a tényező

2.5. - 28 EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy milyen formái vannak a monopóliumoknak és hogyan válhat egy vállalat monopóliummá; ... hogy hogyan optimalizálja a monopólium a kibocsátását és ez milyen hatékonyságvesztést okoz; ... hogy milyen módszerekkel kompenzálja a monopólium saját javára az általa előidézett hatékonyságvesztést; ... hogy a termelő monopólium mellett milyen egyéb monopólista jelenségek vannak: monopszónia, monopólista verseny EGY FELADAT

3 a.) Egy termék piaci kereslete a q = 150 − p egyenlettel írható le. A 2 keresletet egy monopól helyzetben levő vállalat elégíti ki, amelynek költség1 függvénye TC q = 10q + q 2 . Mekkora profitot realizál a vállalat? 2

bg

b.) Az előbbi vállalat reklámkampányával megváltoztatja a keresleti 2 függvényt. Az új keresleti függvény q = 100 − p . A reklámköltségek a 3 vállalat költségét termékegységenként 20 pénzegységgel növelik. Most mekkora lesz a vállalat profitja? Érdemes volt? Mi volt a reklámkampány filozófiája? Megoldás: Először is vegyük észre, a keresleti függvény úgy fordult el, hogy a magasabb rezervációs árak még magasabbak, az alacsonyabb rezervációs árak még alacsonyabbak lettek, miközben a keresleti görbe alatti terület változatlan maradt. Vagyis a teljes fizetőképes kereslet nem változott, de a célzott reklám a nagyobb fizetési hajlandóságú fogyasztókat késztette a fizetési hajlandóságuk fokozására. Ez a reklámkampány filozófiája. Ezután hozzáláthatunk a feladat megoldásához.

bg

2 a.) Az inverz keresleti görbe egyenlete: p = 100 − q = AR q . Innen 3 2 2 a teljes árbevételi függvény TR q = 100q − q . A határárbevételi függvény 3 4 ennek a q szerinti deriváltja, azaz MR q = 100 − q . A határköltség függ3 vény a teljes költség q szerinti deriváltja, tehát: MC q = 10 + q . A profitmaximum feltétele, hogy MC=MR legyen. Mivel a két függvény lineáris, azért itt ez egyben elégséges feltétel is. Ebből kiszámítható a q:

bg

bg

bg

4 270 2 = 38 10 + q M = 100 − q M , azaz q M = 3 7 7 Ezt az inverz keresleti függvénybe helyettesítve: p M = Az adott kibocsátáshoz tartozó átlagköltség:

520 2 = 74 7 7

2.5. - 29

b g

1 330 1 AC q M = 10 + q M = = 47 2 7 7 Az egy darab átlagos profittartalma:

b g

2 1 1 190 p M − AC q M = 74 − 47 = 27 = 7 7 7 7 A teljes profit:

b g

b g

Π q M = p M − AC q M q M =

190 ⋅ 270 46 = 1046 49 49

bg

3 b.) Az inverz keresleti görbe egyenlete: p = 150 − q = AR q . Innen 2 3 2 a teljes árbevételi függvény TR q = 150q − q . A határárbevételi 2 függvény ennek a q szerinti deriváltja, azaz MR q = 150 − 3q . Mivel a reklám minden darabot 20 egységgel drágít meg, azért a költségfüggvény:

bg

bg

bg

1 1 TC q = 20q + 10q + q 2 = 30q + q 2 2 2 A határköltség függvény a teljes költség q szerinti deriváltja, tehát: MC q = 30 + q . A profitmaximum feltétele most is MC=MR ami itt is egyben az elégséges feltétel is. A q:

bg

30 + q M = 150 − 3q M , azaz q M = 30 Ezt az inverz keresleti függvénybe helyettesítve:

3 p M = 150 − ⋅ 30 = 105 2 Az adott kibocsátáshoz tartozó átlagköltség:

b g

1 AC q M = 30 + q M = 45 2 Az egy darab átlagos profittartalma:

b g

p M − AC q M = 105 − 45 = 60 A teljes profit:

b g

b g

Π q M = p M − AC q M q M = 60 ⋅ 30 = 1800 A

reklámkampány

eredménye

többletprofit, ami természetesen megérte.

tehát

1800 − 1046

46 3 = 753 49 49

2.5. - 30 2.5.4. AZ OLIGOPÓLIUMOK Eddig a piaci formák két szélsőséges típusával foglalkoztunk, a tökéletes versennyel és a monopóliummal. A valóságban azonban ritkák ezek a piaci szerkezetek. Általában az az általános, hogy több vállalat van a piacon, de egyik sem olyan kicsi, hogy a piacnak elenyésző része legyen. Ezt a piacformát oligopoliumnak nevezzük. A monopóliumnál találkoztunk egy hasonló piaci szerkezettel, a monopolisztikus versennyel, de ott a termékdifferenciálás volt a döntő szempont, itt elsősorban a vállalati stratégiai kölcsönkapcsolatokra fektetjük a hangsúlyt. A gyakorlatban számos vállalati magatartási viselkedés forma található, amiből az következik, hogy az oligopoliumoknak nincs egységes elméletük. Vizsgálati célunk az lehet csak, hogy megkeressük a legjellemzőbb viselkedési jegyeket, s ezeket modellezzük. Duopólium

Vizsgálataink az egyszerűség kedvéért két vállalatra vonatkoznak. A duopolista modellek már lehetőséget adnak arra, hogy ezeket a magatartási jegyeket összegyűjtsük, de így még nem bonyolultak a modelljeink. Láthatjuk majd, hogy ezek a modellek alkalmasak lesznek arra, hogy több vállalatra is következtetéseket vonjunk le. 2.5.4.1. AZ OLIGOPÓLIUMOK CSOPORTOSÍTÁSA Az oligopoliumokat két szempontból csoportosíthatjuk. Az egyik, a termék jellege, a másik a vállalatok közötti együttműködés foka.

A termék jellege alapján megkülönböztetünk tiszta és differenciált Az oligopóliumok osz- oligopoliumot. A tiszta oligopolium esetén a termék homogén (gabona, olaj tályozása termékük stb.), differenciáltnál pedig differenciált a termék. A valóságban ez utóbbi a jellege szerint gyakoribb. Az oligopól piacszerkezet szinte magától kínálja a vállalatok közötti együttműködést, mivel mindegyik elég erős ahhoz, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni, de nem elég nagy ahhoz, hogy teljes egészében uralhassa a Az oligopóliumok oszpiacot és kielégíthesse a piaci keresletet. Ezen kívül az összejátszás tályozása együttműkövetkeztében nő a profitjuk, mert csökkentik a versenyt és a ködésük fokozata szebizonytalanságot egymás közt, valamint „védelmet” jelent az újonnan belépni rint szándékozók ellen. Az állam több országban különböző törvényekkel tiltja, korlátozza a vállalatok közötti megegyezéseket és egyesüléseket, ha ezek olyan piacszerkezeteket alakítanának ki, amely korlátozná a versenyt. Az együttműködésnek több fokozata van. Tökéletes összejátszás • tökéletes összejátszás, legjellemzőbb formája a kartell, a termelők olyan formális szervezete egy adott iparágban, amely bizonyos döntéseket a profit növelésének érdekében átenged egy központi szervnek. A kartellegyezmények vonatkozhatnak az iparági termelés mennyiségére, az eladási árra, s a piac felosztására. A nyílt kartellek ritkák, a tiltó törvények miatt. Nyílt kartellel általában nemzetközi szintéren találkozhatunk. Ilyen az OPEC, az olajtermelő arab országok nemzetközi termelési és ár- kartellje Tökéletlen szás

összeját- • tökéletlen összejátszásról beszélünk, mikor egy iparág termelői hallgatólagos vagy informális megegyezéseket kötnek a „megfelelő” árra és

2.5. - 31 mennyiségre. A hallgatólagos megegyezés célja lehet a trösztellenes törvények kikerülése. •

független akciókról van szó, amikor minden vállalat a saját útját járja, Független akciók természetesen árgus szemekkel figyelve a konkurenciát. Ez gyakran iparági „háborúhoz” vezet.

2.5.4.2. OLIGOPÓLIUM MODELLEK Az oligopól viselkedés modellezésénél a következő előfeltevésekből indulunk ki: –

az iparágban korlátozott és meghatározott számú vállalat tevékenykedik. Az egyszerűség kedvéért legyen a vállalatok száma 2 (duopolium). Az általánosabb esetre a matematikai indukció módszerével térhetünk át.

–

adott az iparág piaci keresleti függvénye, amely monoton csökkenő („normális”), ezért létezik az inverze is: q=q(p)

–

illetve

p=p(q)

a vállalatok költségfüggvénye lineáris, azaz a határköltség-függvényük konstans. Ismét az egyszerűbb tárgyalás miatt feltesszük, hogy a vállalatok egyformák, amennyiben a konstans határköltségeik azonosak: MC(qi )=k minden i-re minden vállalatra minden qi kibocsátásnál.

E feltételek mellett az iparág vállalatai kétféle viselkedési formával befolyásolhatják a piacot: –

megszabhatják a piacra kerülő termékek mennyiségét, a piacra bízva az ár alakulását.

–

előírhatják a termék értékesítési árát, hagyva, hogy a piac lereagálja ezt a keresett mennyiség kialakításával.

A kétféle viselkedési modell formailag attól függ, hogy az oligopolista vállalatok döntéseiket a piaci keresleti függvény inverzéből vagy magából a függvényből vezetik le. Amennyiben a kiindulópont az inverz függvény, úgy a vállalatok a piacot a kibocsátás szabályozásával befolyásolják. Ennek a viselkedési modellnek három elvi változata terjedt el a szakirodalomban: –

Cournot modellje, amely a legegyszerűbb, matematikailag a legala- Cournot-modell posabban kielemzett modell. Sajnos alapfeltevései eléggé mesterkéltek, a valóságtól eléggé távol állnak. E modellben a vállalatok úgy hozzák meg kibocsátási döntéseiket, hogy felteszik azokról, a többiek döntése független tőlük, vagyis ha a döntéshozatalnál arra számítanak, hogy a többiek is valahogyan döntenek, akkor a várakozási értékek változatlanok maradnak, bárhogyan is döntenek a várakozásokat megfogalmazók. A vállalatok tehát optimális kibocsátásuk tervezésekor a többiek várható döntését külső

2.5. - 32 paraméterként építik be saját döntési algoritmusukba. Ez a független akciók modellje. Kartell-modell

Disszidálás

A közlegelő tragédiája

– A kartellben – a tökéletes összejátszás modelljében a vállalatok szerződésben egyeztetik kibocsátásaikat. Ténylegesen a külvilág felé, mint egységes monopólium lépnek fel, így határozzák meg az iparági optimális kibocsátást, majd felosztják egymás között a piacot. A modellezett viselkedés alapvető veszélye a kartell-egyezmény egyoldalú megszegése, a „disszidálás”. A disszidens vállalat megkísérli, hogy a piacból az egyezményben számára meghatározott szeletnél nagyobbat kanyarítson ki magának. Ezzel saját profitját látszólag vagy valóságosan is növelheti, miközben csökkenti az iparági profitot. Ilyen módon a disszidálás szétrobbanthatja a kartellt. A folyamatot jól illusztrálja „a közlegelő tragédiája” néven ismert példázat. A közlegelő olyan legelő, amit mindenki használhat. Bizonyos számú állat legelését a legelő természetes gyarapodása képes kompenzálni. Ezért a legeltetők megegyeznek abban, hogy egy-egy gazda hány állatot vihet ki. Ha mindenki betartja az egyezményt, akkor az állatok gyarapodása optimális lesz. Ha valaki egy állattal többet visz a legelőre, akkor a legelő határterméke (az állatok példányonkénti gyarapodása) csökken, de az egyezményt megszegő „disszidens” egyéni haszna a többlet állat miatt megnő. Ez őt arra készteti, hogy újabb állattal szegje meg az egyezséget, másokat pedig arra, hogy kövessék a „disszidens“ példáját. Az eredmény - a nagy tömegű állat sivataggá tapossa a közlegelőt. Mindenki rosszul jár, de legrosszabbul azok járnak, akik betartották az egyezséget.

Nem nehéz belátni, hogy amennyiben vannak „disszidensek”, akkor nem csak a társadalmi összhaszon csökken, de azon belül éppen azok járnak a legrosszabbul, akik tartják magukat a megállapodáshoz. Vagyis paradox módon a „disszidensek” viselkednek racionálisan, bár maga az egyezmény megszegése nagyon is nem racionális. Íme a jellemző példa arra, hogy a korlátozott piacon a racionalitás és a hatékonyság nem esik egybe.

Stackelberg-modell

– Stackelberg modellje a Cournot-modell bírálataként is felfogható. A vállalatok itt nem egységesen viselkednek. Az egyik viselkedési típus a vezérlő vállalaté, amelyik saját döntését a többiek előtt hozza meg, elvárva, hogy a többiek alkalmazkodjanak az ő döntéséhez. A többi, követő vállalat ezt meg is teszi. Tehát a vezérlő vállalatok viselkedése eltér a Cuurnotmodellbeli viselkedéstől, a követők viszont éppen úgy viselkednek, mint a Cournot-modell vállalatai. Ez a tökéletlen összejátszás egyik modellje.

Chamberlin-modell

Chamberlin modellje a tökéletlen összejátszás másik lehetséges modellje. Itt a két vállalat - a Cournot-modellhez hasonlóan szimmetrikusan viselkedik, de - a Stackelberg-modell vezető vállalatához hasonlóan - feltételezik, hogy a másik megpróbál hozzájuk alkalmazkodni. Ennek a modellnek az elemzésével nem fogunk foglalkozni.

Reakció- (válasz-) függvények

Valamennyi modellben kulcsfontosságúak azok az összefüggések, amelyek a vállalatok profitmaximalizálásra törekvő döntéseit írják le a többi vállalat feltételezett döntéseinek függvényében. Ezeket a vállalatok reakció- (válasz-) függvényeinek nevezzük. A válaszfüggvények elemzése deríthet fényt az egyes modellek elvi különbségeire. Továbbá nyilvánvaló, hogy az oligopolium akkor lesz egyensúlyban, ha egyik vállalat sem tartja érdemesnek döntését korrigálni. Ez azt

2.5. - 33 jelenti, hogy a döntések konzisztensek, vagyis a vállalatok saját szempontú optimális döntései a többiek válaszfüggvényében nem vált ki döntésmegváltoztatási kényszert.

2.5.6. ábra A válaszfüggvények és a Cournot pont

Matematikailag ez azt jelenti, hogy az optimális döntések a válaszfüggvények metszéspontjában helyezkednek el, természetesen, ha egyáltalán van ilyen metszéspont. A metszéspont létezése tehát az oligopól egyensúly létezésének feltétele. Mivel a Cournot-modellben mutatták ki először ilyen A Cournot-pont az oligopól egyensúly metszéspont létezését, azért ezt a pontot Cournot-pontnak hívjuk. pontja Hogyan működik ez az oligopól egyensúly? Az oligopól vállalatok megpróbálják kitalálni a többiek várható döntését. Feltételezéseiket beépítik a válaszfüggvényeikbe és ennek alapján meghozzák saját döntéseiket. Ha mindannyian eltalálták a többiek döntését, akkor a gazdaság a Cournot-pontban van. Ennek eléggé kicsi a valószínűsége. Valószínűbb, hogy tévednek. Ekkor a kelleténél többet vagy kevesebbet visznek ki a piacra, aminek meg lesz a megfelelő árvonzata. Hiány esetén drágulás, túltermelés esetén áresés fog bekövetkezni. Az árváltozás sugalni fogja a vetélytársak feltételezett döntéseinek korrekcióját, hiszen feltehető, hogy az áremelkedésre többlettermeléssel, az árcsökkenésre termelésvisszafogással fognak reagálni. Az új fordulóban vagy pontosabb döntések születnek (közeledve ezzel a Cournot-ponthoz), vagy ellentétes állapotba lendül a gazdaság (ez ciklikus mozgást jelent a Cournot-pont körül). A Cournot-pont tehát egyszerre jelenti a feltételezett döntések megvalósulását, illetve az oligopól piac egyensúlyi helyzetét. A keresleti függvényből kiinduló – az értékesítési árakat rögzítő – magatartás modelljei ikertestvérei az előzőeknek: –

Bertrand modellje a Cournot-modell árvezérlési ikertestvére. A vállalatok meghatározzák, hogy milyen áron akarják eladni termékeiket, eközben feltételezik, hogy a többiek is valamilyen árat Bertrand-modell szabnak a termékeiknek, s azokat nem változtatják, bárhogyan is döntenek az elsőnek említett vállalatok.

–

az árkartellben a kartellegyezmény a közös eladási árat rögzíti, amelyhez az egyes vállalatoknak tartaniuk kell magukat. A disszidálás itt is a kartell létét veszélyezteti. Ugyanakkor a disszidálás veszélyét itt jobban illusztrálja a „fogoly dilemmának” Árkartell elnevezett példázat.

2.5. - 34 A „fogoly-dilemma“

A rendőrség egy bűnügyben két társtettes gyanúsítottat fogott el. A rendelkezésre álló tárgyi bizonyítékok alapján a foglyok legfeljebb néhány hónapra ítélhetőek. Ha valamelyikükre rávall a másik (természetesen eskü alatt az igazat), úgy a bevádolt már igen hosszú büntetést kaphat. A foglyokat elkülönítik és – az angolszász jogrendnek megfelelően – vádegyezséget ajánlanak nekik, amely szerint aki a másik ellen vall, annak elengedik a tárgyi bizonyítékok alapján kiróható büntetést. A büntetés itt az áru szerepét játsza, a hallgatás vagy a vallomás a két választható ár. Az „iparágilag optimális ár” a közös hallgatás, melynek eredménye a csekély büntetés. Ám az egyéni érdek ezzel szemben áll, hiszen akármit választ a másik, az adott fogoly jobban jár ha beszél, mintha hallgat. Valóban, ha a másik hallgat, akkor a hallgatással hónapokig tartó börtönt, a vallomással azonnali szabadlábra helyezést lehet „venni”. Ha a másik vallott, akkor a hallgatás „jutalma” hónapokkal hosszabb büntetés, mint ha vallana az illető. Így azután hiába úsznák meg mind a ketten néhány hónappal, ha hallgatnának, mindketten vallani fognak és hosszú éveket fognak a börtönben tölteni.

Az árkartellben is, ha valaki „disszidál“, azaz nem tartja be a megállapodás szerinti árat, aláígér annak, az ezzel mindenkit az ár letörésére ösztönöz (aki tartja a megállapodás szerinti árat, az nem tud eladni). A kartell elveszti értelmét, összeomlik. – Az árvezérlés modellje a Stackelberg-modell ikertestvére. Részletezésétől eltekintünk. 2.5.4.2.1. A COURNOT-MODELL ELEMZÉSE Az iparág inverz keresleti függvénye a duopolista piacon: p=p(q1+q2) ahol qi az i-ik vállalat feltételezett kibocsátása. Bármekkora q1 kibocsátást is tervez az első vállalat, meggyőződése, hogy a második már q2 mellett döntött, függetlenül q1 nagyságától. Ekképpen az első vállalat árbevétele: TR(q1)=p(q1+q2)⋅q1 Ennek megfelelően a határárbevétele:

MR ( q 1 ) =

dp( q1 + q 2 ) ⋅ q1 + p(q 1 + q 2 ) dq 1

Ismeretes, hogy a profit akkor maximális, ha a határárbevétel egyenlő a határköltséggel, tehát az optimális q1-re:

k=

dp( q1 + q 2 ) ⋅ p( q1 + q 2 ) dq1

2.5. - 35 Ez az első vállalat implicit válaszfüggvénye. Az explicit alak általában elég nehezen adható meg. Ha azonban elég egyszerű a keresleti függvény, akkor megoldható. Legyen a keresleti függvény (s vele együtt az inverze is) lineáris: p(q) = a-b⋅q A b negatív előjele biztosítja a monoton csökkenést. Ekkor az implicit válaszfüggvény: a − 2 ⋅ b ⋅ q1 − b ⋅ q 2 = k ahonnan az explicit változat:

q1 =

a − k − b ⋅ q2 2⋅b

Mivel a vállalatok egyformák, ezért ugyancsak

q2 = A Cournot-pontban kibocsátása:

a − k − b ⋅ q1 2⋅b

az egyforma vállalatoknak egyforma a

q1c = q 2c =

q a−k = 2 3⋅ b

azaz

qc =

2 a−k ⋅ 3 b

A piaci ár az inverz keresleti görbéből számítható:

pe (q) =

a − 2⋅k 3

2.5.4.2.2. A KARTELL-MODELL ELEMZÉSE A modell definíciója szerint itt az iparági profitot maximalizálják. Az iparági árbevétel: TR(q)=p(q)⋅q A határárbevétel ennek a q szerinti profitmaximumnál egyenlő a határköltséggel, k-val: MR ( q ) =

deriváltja,

ami

a

dp ( q ) ⋅ q + p( q ) = k dq

Az explicit válaszfüggvényt itt is csak az egyszerűbb lineáris esetben (p(q)=a-b·q) könnyű megtalálni:

q1 =

a − k − 2 ⋅ b ⋅q2 2⋅b

q2 =

a − k − 2 ⋅ b ⋅ q1 2⋅b

illetve

2.5. - 36 Vegyük észre, hogy a két válaszfüggvény valójában egy és ugyanaz, így minden pontja „metszéspont” – „kvázi“ Cournot-pont. Csupán az összehasonlítás kedvéért választjuk ki azt, amelyikben a két vállalat fele-fele arányban bocsát ki:

q1c = q 2c =

q a−k = 2 4⋅b

azaz

qc =

1 a−k ⋅ 2 b

A piaci ár:

pe (q ) =

a−k 2

2.5.4.2.3. A STACKELBERG-MODELL ELEMZÉSE Ebben a modellben előbb a vezető vállalat maximalizálja a saját profitját, majd ehhez alkalmazkodik a követő vállalat. A vezető vállalat árbevétele: TR ( q 1 ) = p ( q ) ⋅ q 1 = p q 1 + q 2 ( q 1 ) ⋅ q 1 A határárbevétel a profitmaximumban természetesen egyenlő a határköltséggel:

MR ( q 1 ) =

dp( q ) dq ⋅ ⋅ q 1 + p(q ) = k dq dq1

Ismét forduljunk az egyszerűbb lineáris esethez:

MR ( q 1 ) = a − 2 ⋅ b ⋅ q 1 − b ⋅ q 2 − b ⋅

dq 2 ⋅ q1 = k dq1

Itt a dq2/dq1 differenciálhányados azt mutatja meg, hogy hogyan válaszol a követő vállalat a vezető egységnyi kibocsátás-növelésére. A követő vállalat válaszfüggvénye azonban ugyanaz, mint a Cournotmodellbeli. Annak viszont éppen -1/2 a meredeksége, tehát az első (vezető) vállalat reakciófüggvénye:

q1 =

2 a − k − b ⋅ q2 ⋅ 3 b

A második (követő) vállalat válaszfüggvénye, mint már jeleztük, ugyanaz, mint a Cournot-modellben:

q2 =

a − k − b ⋅ q2 2⋅b

A Cournot-pontban a vezető vállalat kibocsátása (a határköltséget tekintve azonos vállalatokról van szó!) éppen kétszer akkora, mint a követő vállalaté:

2.5. - 37 a−k 2⋅b a−k = 4⋅b

q 1c = q 2c

U| V| W|

azaz

qc =

3 a−k ⋅ 4 b

A piaci ár:

pe (q ) =

a−k 4

2.5.4.2.4. A BERTRAND-MODELL ELEMZÉSE A Bertrand-modellben a vállalatok az árakat manipulálják, mégpedig úgy, hogy feltételezik a többi vállalatról, hogy azok megválasztott áraikat az ő árváltozásaik miatt már nem fogják megváltoztatni. Az ilyen gondolkodásmód eredménye, hogy a vállalatok lemennek az árakkal éppen a határköltségig. Tegyük fel ugyanis, hogy legalább az egyik vállalat ára magasabb a határköltségnél. Akinek kisebb az ára, az megszerzi az egész piacot, így a két (több) ár nem lehet különböző. Ez viszont azt jelenti, hogy a határköltségnél nagyobb (mindenkinél azonos) ár mellett minden vállalat javíthat a saját helyzetén, ha valamivel lejjebb viszi az árát (megszerezheti az egész piacot). Vagyis a határköltségnél nagyobb ár nem lehet egyensúlyi. A határköltségnél kisebb ár viszont nem profitmaximalizáló, így az egyensúlyi optimális ár pontosan a határköltség. Egyszerűsített modellünkben: pe (q) = a − b ⋅ q c = k Mivel a két vállalat nem megkülönböztethető, azért a Cournot-pont:

q1c = q 2c =

qc a − k = 2 2⋅b

vagyis

qc =

a−k b

2.5.4.2.5. AZ OLIGOPÓLIUMOK HATÉKONYSÁGA Érdekes összehasonlítani a fent elemzett oligopól modelleket társadalmi hasznosságuk, hatékonyságuk szerint. Mivel valamennyi modellben ugyanazokkal (a vállalatonként is egyforma) technológiai tulajdonságokkal szereplő két vállalat szerepelt, azért a hatékonyságukat jól jellemzi össztermelésük nagysága (6. táblázat).

6.táblázat

2.5. - 38 Bertrand-modell

qc =

a−k b

Stackelberg-modell

qc =

3 a−k ⋅ 4 b

Cournot-modell

qc =

2 a−k ⋅ 3 b

Kartell-modell

qc =

1 a−k ⋅ 2 b

Látható, hogy leghatékonyabb a Bertrand-modell, amely a független akciók árvezérléses modellje, a legkevésbé hatékony a kvóta szabályozó kartell. Úgy gondoljuk, ezen senki sem csodálkozik. Az már elgondolkodtató, hogy a tökéletlen összejátszást modellező Stackelberg-modell hatékonyabbnak bizonyul, mint a (kvóta szabályozó) független akciókat modellező Cournot-modell. Érdemes azt is megnézni, hogy mindez mibe kerül a fogyasztóknak. Ezt a 7. táblázatból olvashatjuk ki. 7.táblázat pe = k

Bertrand-modell Stackelberg-modell Cournot-modell Kartell-modell

pe = pe =

a−k 4

a − 2⋅k 3

pe =

a−k 2

Itt már nem egyszerű összehasonlítást tenni, mindenesetre az látszik, hogy a Stackelberg-modell terméke feleannyiba kerül, mint a kartellé, a Bertrand-modell viszont a tökéletesen versenyző piaccal azonos árat (a határköltséget) produkálja. EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA ... ... hogy a valóságos modern piacra nem a tökéletes verseny illetve a tiszta monopólium a jellemző, hanem az oligopólikus piaci szerkezet; ... hogy az oligopóliumok másképpen viselkednek ha termékük homogén és másképpen, ha a termék differenciálható; ... hogy ennek megfelelően az oligopóliumok vagy (tökéletesen illetve tökéletlenül) összejátszanak, vagy független akciókkal monopólisztikus versenyt folytatnak; ... hogy az oligopól viselkedés duopól modellekkel modellezhető; ... hogy a modellek kulcskategóriái a reakciófüggvények és a Cournot-pont; ... hogy a különböző oligopól viselkedési modellek hatékonysága nem egyforma

2.5. - 39 A „FOGOLY DILEMMA, MINT JÁTÉKELMÉLETI FELADAT A „fogoly dilemma“ egy nagyon fontos kényszerszituáció modellje, nem csak az árkartell kapcsán merül fel. Az ilyen tipusú helyzeteket Hankiss Elemér társadalmi csapdának nevezi. Azért érdekes elemezni, mert matematikai szigorúsággal mutatható ki rajta, hogy a racionalitás és a hatékonyság nem szükségszerűen esik egybe. Nézzük tehát a fentebb leírt problémát. Legyen a tárgyi bizonyitékok alapján kiszabható büntetés (amit vallomás esetén elengednek) 1 hónap, a vallomás alapján kiszabható büntetés 20 év. A helyzetet leírhatjuk egy „játékkal“ az A és B fogoly között. A játékot az alábbi táblázattal - a fizetési mátrixszal - jellemezhetjük (a táblázat A „fizetségét“ tartalmazza):

A hallgat A vallomást tesz

B hallgat

B vallomást tesz

1 hónap

20 év + 1 hónap

-

20 év

B fizetési mátrixa - a megváltoztatandók megváltoztatásával ugyanígy néz ki. Ha A racionálisan akar dönteni, de nem tudhatja, hogy mit fog tenni B, akkor kénytelen minimalizálni várható veszteségeit. Számba veszi, hogy mit kell tennie, ha B így vagy úgy cselekszik. Ha B hallgat, akkor A egy hónapot kap, ha szintén hallgat, de azonnal szabadon engedik, ha vallomást tesz. Nyilván jobb azonnal szabadulni, mint egy hónapot leülni. Tehát A „válaszfüggvényének“ értéke B hallgatását feltételezve a vallomástétel. Ha viszont B várhatóan vallomást tesz, akkor A legalább azt a hónapot megspórolja, amit vallomása fejében elengednek neki. Tehát B másik lehetséges választására is a vallomástétel a racionális válasz. Vagyis B akárhogyan dönt, A számára a vallomástétel a racionális választás. Csakhogy B ugyanezt a játékot fogja lejátszani így ő is vallani fog - racionális megfontolásból. Végül is mindketten 20-20 évet fognak kapni. Pedig ha hallgatnak, akkor megússzák egy-egy hónappal. Vagyis a hatékony taktika a hallgatás lett volna. A hatékonyság tehát erősen eltér a racionalitástól.

2.5. - 40

ÖSSZEFOGLALÁS

1. A piaci szerkezet a termék- és termelésitényező-piacon is a szereplők számától és súlyától függ. Ez alapján megkülönböztetünk versenyző, oligopól és monopol piacot. 2. A termék piacon a termék lehet homogén vagy differenciált, amely piaci formákba tagolja a piaci szerkezeteket. 3. A vállalatok optimális kibocsátása minden piacszerkezetben ott van, ahol a határköltsége megegyezik a határárbevétellel, s a határtermék bevétele megegyezik a tényezők határköltségével. Ha egy iparágban csak egy vállalat termel, akkor monopóliumról 4. beszélünk. 5. Természetes monopólium az, amikor egy vállalat alacsonyabb átlagköltséggel állítja elő a teljes piaci szükségletet kielégítő termékmennyiséget, mint a többi vállalat együttesen. 6. A monopolista a határköltségnél magasabb áron adja el a termékegységet, azaz elveszi a fogyasztói többlet egy részét és nem hatékony szinten termel. Ezt a hatékonyságvesztést a holtteherveszteséggel tudjuk mérni, azaz a fogyasztói és termelői többlet nettó veszteségével. 7. A monopólium, hogy hatékonyságát és profitját növelje, gyakran alkalmaz árdiszkriminációt, amelynek három fokát különböztetjük meg 8. A monopolisztikus versenyben termékdifferenciálás van, s így a vállalatok befolyást gyakorolhatnak az árra, annak ellenére, hogy sok termelő van a piacon. A keresleti monopólium az a piaci szerkezet, amikor a termelési té9. nyezők piacán egyetlen vásárlója van a termelési tényezőknek. 10. Oligopolium esetén néhány nagy termelő van a piacon, akik felismerik kölcsönös stratégiai függőségüket. 11. A Cournot-egyensúly azt jelenti, hogy a vállalatok miközben maximalizáljak a profitjukat a versenytárs várható lépéséhez igazodva, feltételezik, hogy a versenytárs döntése végleges, és független az ő döntésüktől. 12. A Bertrand-egyensúlyban a vállalatok annyit termelnek, hogy határköltségük megegyezzen a piaci árral. A Bertrand-modell a Cournotmodell árvezérléses „ikertestvére”. 13. A kartellben a vállalatok csökkentik a termelésüket annak érdekében, hogy az iparági profitot maximalizálják. Kifelé monopóliumként viselkednek. A „disszidensek” racionalitása ellentmond a hatékonyságnak.

2.5. - 41 14. Stackelberg egyensúlyi helyzetében a vezető(vállalat) adja meg azt a kibocsátást, amit a követő(vállalat) adottnak tekint, s a vezető az optimális döntésnél figyelembe veszi, hogy a követő mit lép az ő döntésére. 15. A Chamberlin-modellben mindkét vállalat vezető vállalatnak hiszi magát.

2.5. - 42 FELADATLAP I. Fogalmak (rövid definicíók) 1. Tiszta monopólium

2. Oligopólium

3. Holtteher-veszteség

4. Válaszfüggvény

5. Cournot-pont

6. Kartell

7. Szubadditivitás

8. Független akciók

9. Dömping

10. Monopszónia

2.5. - 43 II. Miben azonosak - miben különböznek 1. Tökéletesen versenyző vállalat vállalati keresleti függvénye - monopólista vállalat vállalati keresleti függvénye

2. Monopólium - Monopszónia

3. Monopólium - Oligopólium

4. Tökéletes verseny - Oligopólium

5. Cournot-modell - Bertrand-modell

6. Stackelberg-modell - Chamberlin-modell

III. Igaz - Hamis (Indokolja is választását) 1. A tökéletesen versenyző iparág hatékonyabb, mint a monopólista

2. A kartell hatékonyabb, mint a monopólium

3. A disszidálás nem racionális viselkedés a kartellben

4. A disszidálás hatékony viselkedés a kartellben

2.5. - 44

2.6. - 1

2.6. AZ ÁLTALÁNOS EGYENSÚLY ELMÉLETE 2.6.1. A PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA 2.6.1.1. RÉSZPIACI ELEMZÉSEK ÉS ÁLTALÁNOS EGYENSÚLY 2.6.1.2. A MODELL ALAPFELTEVÉSEI 2.6.2. A CSERE EGYENSÚLYA ÁRAK NÉLKÜL 2.6.2.1. A JAVAK ELOSZTÁSA (ALLOKÁCIÓJA). AZ EDGEWORTH DOBOZ 2.6.2.2. AZ EDGEWORTH-DOBOZ GEOMETRIÁJA, A CSERE FOGALMA 2.6.2.3. A KÖLCSÖNÖSEN ELŐNYÖS CSERÉK JELLEMZŐI 2.6.3. A CSERE ÁLTALÁNOS EGYENSÚLYA ÁRAK KÖZVETÍTÉSÉVEL 2.6.3.1. A WALRASI EGYENSÚLY 2.6.3.2. A WALRASI EGYENSÚLY LÉTEZÉSE 2.6.3.3. A JÓLÉTI KÖZGAZDASÁGTAN TÉTELEI 2.6.4. A TERMELÉS ÉS A CSERE ÁLTALÁNOS EGYENSÚLYA 2.6.4.1. A TERMELÉS ÉS A CSERE ÁRAK NÉLKÜL 2.6.4.2. A TERMELÉS ÉS A CSERE PIACI ÁRAK KÖZVETÍTÉSÉVEL

2.6. - 2

FOGALMAK ÉS MEGHATÁROZÁSOK

Egyensúly - Ez a fizikából kölcsönzött fogalom írja le azt a helyzetet, amikor a gazdasági szereplőknek, vagy a gazdasági szereplők egyes piacot alkotó csoportjainak nem áll érdekükben megváltoztatni gazdasági magatartásukat. A gazdasági szereplőknek azért nem, mert adott törekvéseik és a szintén adott feltételek mellett egyetlen gazdasági kritérium szerint sem képesek javítani helyzetükön. A piacokra alkalmazva pedig az egyensúly azt az állapotot jelenti, amikor az eladók és a vásárlók összessége meg van elégedve az eladott és megvásárolt javak árainak és mennyiségeinek jelenlegi kombinációjával, és így nem kívánja azt megváltoztatni. Általános egyensúly - az az állapot, amikor a gazdaság összes piaca egyidejűleg egyensúlyban van. A gazdasági rendszert egészében tekinti, és a rendszerben lévő minden jószág és szolgáltatás árának és mennyiségének egyszerre történő meghatározását vizsgálja. Ezen megközelítés megalapozójának L. Walrast tekintik. Részleges (parciális) egyensúly - Egy termék piacának elszigetelt elemzése. Adottnak tekintve a többi termék árát csak egyetlen piacon vizsgálja az egyensúly feltételeit. Az A. Marshall által alkalmazott technika figyelmen kívül hagyja az adott termék árváltozásának a kapcsolódó piacok áraira gyakorolt hatását, és e változásoknak visszacsatolt hatásait az eredeti piacra. Allokáció - az erőforrások, javak stb. szétosztása a szereplők között. Allokációs egyenletrendszer - a modellben lehetséges összes allokációt leíró egyenletrendszer. Megoldásai az allokációk. Csere - Áttérés az egyik allokációból egy másik allokációba, az allokációs egyenletrendszer egyik megoldásából egy másikba. A helyettesítés kiterjesztése. Ajándékozás - olyan csere, ahol az egyik fél csak ad, a másik csak kap Valódi csere - olyan csere, amely nem ajándékozás, vagyis minden a cserében résztvevő fél ad is és kap is. Komparatív (kölcsönösen előnyös) csere - olyan valódi csere, ahol egyik fél poziciója sem romlik és legalább az egyiké javul. Javuló pozició alatt egy magasabban preferált közömbösségi görbére kerülést értjük. A (fogyasztói) csere Edgeworth-doboza - egy olyan téglalap, amely két fogyasztó egymással szembefordított közömbösségi térképeit tartalmazza, és amelynek nagyságát az elosztható termékek összes rendelkezésre álló mennyisége határozza meg. A két szereplős, két termékes modell allokációs egyenletrendszerének geometriai megjelenítése. Pareto-hatékony készletallokáció - olyan allokáció, amelynél nincs mód arra, hogy további csere révén valakinek úgy javuljon a helyzete, hogy ugyanakkor senki másé ne romoljon, azaz az ilyen elosztásnál a komparatív csere miden lehetséges előnyét már kimerítették a felek.

2.6. - 3 Pareto-optimum (Pareto-hatékony állapot) - több szereplős döntési helyzet, ahol nem lehet olyan döntést hozni, amely legalább egy szereplőnek előnyös, de senkinek nem előnytelen (A fenti két fogalmat V. Pareto olasz közgazdász dolgozta ki a XIX. század utolsó éveiben.) Szerződési vagy konfliktus görbe - a Pareto-hatékony allokációk mértani helye. Az Edgeworth-dobozban e halmaz a két origó közötti folytonos, monoton görbe, amely vagy a doboz oldalain halad, vagy szigorúan monoton. Nevét onnan kapta, hogy a racionálisan gazdálkodó felek, alkuik során eljutva valamilyen Pareto-hatékony allokációhoz, kénytelenek megegyezni, szerződést kötni. Konfliktus görbének pedig azért nevezik, mert a Pareto-hatékony allokációba került felek saját helyzetüket csak a másik fél rovására javíthatják. A kezdeti allokációhoz tartozó gazdaság magja - azon a Paretohatékony allokációk halmaza, amelyek egy adott kezdeti allokációból véges vagy végtelen számú cserével elérhetők. Ez a ponthalmaz a szerződési görbének a kezdeti allokáción keresztül menő közömbösségi felületek (görbék) által behatárolt része. A fogyasztó bruttó kereslete - az a mennyiség, amelyet a fogyasztó vagyoni korlátja figyelembe vételével valamely pillanatban fogyasztani kíván. A fogyasztó nettó kereslete - az a mennyiség, amelyet a fogyasztó a bruttó keresletének és eredetileg rendelkezésre álló készletének eltérése miatt a piacon kíván beszerezni illetve eladni. Walras törvény - azt mondja ki, hogy bármely árarány mellett a pénzben kifejezett keresletek összege egyenlő a pénzben kifejezett kínálatok összegével, – feltételezve, hogy a szereplők racionális fogyasztói döntéseiket kívánják realizálni. Azaz soha nem létezhet általában vett elégtelen vagy túlkereslet a gazdaságban (csak részpiacon). A Say-dogma matematikai megfogalmazása. A Walras törvény általánosítása (folyománya) - ha az m termékes piacon m–1 termék saját piacán egyensúly van, akkor szükségszerűen egyensúly van az m-ik termék saját piacán is. A jóléti közgazdaságtan - a közgazdaság normatív aspektusának általános elnevezése. Alapfeltételezései értékítéletek, amelyeket minden közgazdász szabadon elfogadhat, illetve elutasíthat. Nincs benne helye a feltételezések igazsága vizsgálatának, szemben a pozitív közgazdaságtannal, ahol elvben empirikus vizsgálatnak vethetők alá. A jóléti közgazdaságtan gazdaságpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg, és megkísérli meghatározni azokat a feltételeket, amelyek mellett maximalizálható a gazdasági jólét. A jóléti közgazdaságtan tehát nem egy jól körülhatárolható, önálló irányzata a közgazdaságtannak, amely valamely iskolával vitázva, annak tételeit tagadva vagy korrigálva jött létre, hanem különböző értékítéletek és a különböző paradigmák egyes tételeinek találkozásából formálódott ki a XIX.-XX. század fordulóján. Pareto és Pigou az a két közgazdász, akinek neve összeforrt a jóléti közgazdaságtan létrejöttével.

2.6. - 4 A jóléti közgazdaságtan I. fő tétele - a kompetitív piaci cseremechanizmus eredményeképpen létrejövő walrasi egyensúlyi állapot mindig Pareto-hatékony. A jóléti közgazdaságtan II. fő tétele - minden Pareto-hatékony allokációhoz található alkalmas árarány, hogy a készletek megfelelő kezdeti elosztásából kiindulva ez az allokáció walrasi egyensúlyi pontnak bizonyuljon. A termelés Edgeworth-doboza - egy olyan téglalap, amely két termék egymással szembefordított isoquant-térképeit tartalmazza, és amelynek nagyságát az inputok rendelkezésre álló mennyiségei határozzák meg. A termelés szerződési görbéje - az adott inputkészletek és technológia ismeretében lehetséges végső, Pareto-hatékony inputallokációk mértani helye. A termelési lehetőségek határa (TLH) – egy adott gazdaságban az összes rendelkezésére álló inputtényezők (erőforrások) felhasználásával különböző tényező-összetételű, hatékony termelési eljárásokkal előállított termékkosarak mértani helye. A TLH sajátos formában ábrázolja egy gazdaság pillanatnyi állapotát. Explicit formában nem jelzi a felhasználandó erőforrások mennyiségét illetve eloszlását, csak az outputok lehetséges kombinációi utalnak az erőforrások különböző felhasználási összetételére. Másik neve transzformációs görbe (felület), mivel egyik pontjából a másikba áttérve a technológia átalakul (transzformálódik). A transzformáció határrátája - azt mutatja meg, hogy a termelési lehetőségek határán maradva a termékkosarat alkotó egyik termék (y) mekkora mennyiségéről kell lemondania a gazdaságnak ahhoz, hogy egy másik termék (x) előállítását egy egységgel növelhesse:

MRTx,y =

dy dx

Az MRTx,y az x pótlólagos előállításának alternatív költsége y-ban kifejezve.

2.6. - 5

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet öt fő részre tagolódik. a.) A probléma megfogalmazása b.) A csere egyensúlya árak nélkül c.) A csere általános egyensúlya árak közvetítésével d.) A termelés és a csere általános egyensúlya e.) Az általános egyensúlyi elemzés jelentősége a jólét szempontjából GONDOLKODOTT-E MÁR AZON? Hogyan befolyásolja egy termék keresletének és kínálatának változása más termékek keresletét illetve kínálatát? Milyen összefüggésekre következtethetünk egy-egy termék elkülönült piacának, vagy egy-egy különálló gazdasági szereplő magatartásának vizsgálatából a gazdaság egészének működésére vonatkozóan? Létezik-e a gazdaság egészére kiterjedő általános egyensúlyi állapot? Hogyan érvényesül a gazdaság egészében az árak elosztó-szabályozó funkciója a javak és az erőforrások, valamint a jövedelmek alakulásában? Ha a “láthatatlan kéz” a társadalom érdekét “mozdítja elő” , akkor következik-e, ebből hogy a gazdasági hatékonyság növekedése a társadalmi összjólétet is növeli? A FEJEZET FELDOLGOZÁSA SORÁN MEG KELL ISMERNIE... ♦ az általános egyensúly lényegét, tartalmát; ♦ összefüggését a részpiaci egyensúlyokkal; ♦ azokat az eszközöket, amelyekkel elemezni tudja a két fajta egyensúlyi helyzetet; ♦ az általános egyensúly elméleti jelentőségét következő tanulmányainak, a makroökonómiai egyensúly elemzésének előfeltételeként; ♦ az általános egyensúly bizonyításának különböző fokozatait, illetve formáit: ♦ a gazdasági hatékonyság növekedésének, az egyensúly létrejöttének és a piaci mechanizmusok működésének összefüggését, kapcsolatát; ♦ a gazdaságnak piaci feltételek között kialakuló Pareto-hatékony állapota és a gazdasági jólét optimumának viszonyát.

2.6. - 6 TUDNIA KELL ÁBRÁZOLNI ♦ tetszőleges fogyasztási Edgeworth-dobozban a lehetséges kezdeti és végső allokációt; ♦

a csere és a termelés egyensúlyát;

♦ megadott adatok alapján a szerződési görbét, a komparatív csere területeit, a gazdaság magját. MEG KELL TUDNIA OLDANI egyszerübb feldatokat, mint például ♦ megadott számértékek segítségével kiszámítani a szereplők készletének pénzértékét; ♦ meghatározni a transzformáció határrátáját, a termelési lehetőségek határa görbéjét. ♦ fel kell tudnia sorolni néhány példát a különböző piaci helyzetekre, cserefeltételekre és erőforrás-felhasználásokra, illetve kapcsolataikra.

2.6. - 7

A TÉMA KIFEJTÉSE 2.6.1 A PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA Az előző fejezetekben sokszor használtuk különböző összefüggésekben az egyensúly fogalmát. Az egyensúly a gazdaságnak olyan kitüntetett Az egyensúly a gazállapota, amelyben az ellentétes változásokat eredményező hatások daság kitüntetett álkiegyenlítődnek. A kereslet megegyezik a kínálattal, nincs túlkereslet, sem lapota túlkínálat. Az egyensúly általános fogalma mellett, amely lényegében a gazdasági szereplők elégedettségi állapotát fejezi ki, vizsgáltuk egy termék piacának egyensúlyi állapotát, az egyensúlyi ár kialakulását. Megismertük, hogyan alakul ki a háztartások és a vállalatok profitmaximalizáló törekvései révén az egyensúly a fogyasztók keresletének és az eladók kínálatának egymásra hatása révén. Az egyes termékek piaci árának alakulását izoláltan a többi termék piacától függetlenül vizsgáltuk. Bemutattuk azokat az általánosítható piaci mechanizmusokat, amelyek működésével létrejöhetnek az optimális állapotot előidőzhető piaci feltételek. Ezt a módszert, amit A. Marshall fejlesztett ki, parciális vagy rész- Parciális vagy részpipiaci egyensúlyi vizsgálatának nevezzük. Könnyen belátható, hogy aci egyensúly Marshall módszere számos előnye ellenére nem képes betekintést nyújtani a részpiacok egymásra hatásának mechanizmusába. A kölcsönhatások kiiktatásával tulajdonképpen gátolja, hogy a gazdaság egészének egyensúlyára nézve következtetéseket vonhassunk le. Feladatunknak megfelelően tehát eddig mi sem elemeztük a címben szereplő általános egyensúly témakörét. Fel sem vetettük, sem létezésének, sem kialakulásának problematikáját, azt, ami jelenlegi témánk. Mielőtt a fenti összefüggésekre rátérnénk, tekintsük át röviden történeti vonatkozásait. AZ ÁLTALÁNOS EGYENSÚLYELMÉLET LÉTREJÖTTÉNEK TÖRTÉNETI HÁTTERE

Mit értünk általános egyensúlyon? Definíció szerint azt az állapotot jelenti, mikor a gazdaság összes piaca egyidejűleg egyensúlyban van. Elemzésének kiinduló pontja, hogy piaci viszonylatban minden összefügg mindennel. Ezért a piacon megnyilvánuló általános összefüggésrendszert a maga összetettségében kell megragadni. Bármely részjelenség vizsgálata feltételezi a többi jelenség egyidejű vizsgálatát.

Mikor merült fel az elmélet története során először az általános egyensúly vizsgálatának igénye? Szinte a kezdetektől része a közgazdaságtannak, mint tudománynak, a teljes gazdasági rendszerek elemzése. Például az angol klasszikus közgazdaságtannak a XVIII. század végén, illetve a XIX. század elején egyik legfőbb törekvése a gazdaság komplex leírása volt. Számukra bármely probléma csak akkor érthető és megoldása is akkor várható, ha azt több oldalról megvizsgálva a gazdasági élet egészébe helyezték bele. Gondoljunk csak A.Smith 1776-ban megjelent fő művének szinte programadó címére: „Vizsgálódás a nemzetek gazdagságának természetéről és okairól“

Egy kis elmélettörténeti kitekintés

2.6. - 8 Csakhogy a klasszikus irányzat: Smith, Ricardo, Say feltételezése szerint ezek a gazdasági rendszerek súrlódásmentesen, harmonikusan funkcionálnak. Mindenféle külső beavatkozás nélkül, a piac tökéletes működése révén a meghatározott piaci helyzethez igazodó árak jelzik a gazdasági szereplők számára magatartásuk változtatásának irányát. Ezeket az igazodási irányokat, törvényszerű tendenciákat fogalmazza meg Smith „láthatatlan kéz“ szimbóluma és J.B. Say piactörvénye (a „Say-dogma“), amely tételek akkor elméleti támaszul szolgáltak a gyakorlati kérdések reális megítélésére. Hogyan változott a probléma súlyának megítélése az elméletben? A XIX. század 50-es, 60-as éveiben a gazdaság nagyarányú, térben és intenzitásban rohamosan gyorsuló fejlődése, előtérbe állította az egyes gazdasági szereplők magatartásának vizsgálatát, amely szükségszerűen a nemzetgazdaság makroszintű szemléletének háttérbe szorulásával járt. Amilyen mértékben az egyes szereplők magatartásának vizsgálata, helyzetének optimalizálása került az elemzés középpontjába, úgy szűkült le a gazdaság egészének elemzése. Ugyanakkor a gazdasági fejlődés felgyorsulása, a munkamegosztás következtében egyre bonyolultabbá váló gazdasági rendszerek működése „felnagyítva“ jelenítette meg a piacgazdaság negatív vonásait: munkanélküliség, gazdasági válságok, stb. A reálisabb szemlélet képviselőiben kételyek ébredtek a neoklasszikus piacelmélet iránt. Elégtelennek bizonyult a Say-dogma a valóságos világ gazdasági összefüggéseinek jellemzésére Követelően jelentkezett az igény az általános egyensúlyi feltételek újrafogalmazására. Ennek legelső modelljét Leon Walras (1834-1910) francia közgazdász készítette el 1874-ben.

Mielőtt az általános egyensúly walrasi elméletének ismertetésére rátérnénk, nézzük a részpiacok összefüggését! 2.6.1.1. RÉSZPIACI ELEMZÉSEK ÉS ÁLTALÁNOS EGYENSÚLY Visszatérve kiinduló pontunkhoz, mint írtuk, az előző fejezetekben az adott piacok mindegyikét önálló rendszernek tekintve, a gazdaság egészétől elkülönülten vizsgáltuk. Például a szóban forgó árú egyensúlyi árát leegyszerűsítve csak saját piaca keresleti és kínálati viszonyaira vezettük vissza, adottnak és változatlannak véve a többi piac jellemzőit. Vagyis nem vettük figyelembe a részpiacok összefüggését. Pedig tudjuk, egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül, hogy a gazdaság szereplői nem különülnek el eladók és vevők osztályára, hanem egyszer eladóként, másszor vevőként vesznek részt a piaci körforgásban. És ha az egyik piacon megváltozik a kereslet vagy a kínálat, az változást idéz elő a másik, sőt a harmadik, a Az általános egyen- negyedik piac keresletében illetve kínálatában. Majd ezek a változások súly elméletének je- visszahatnak az eredeti piac feltételeire, egyensúlyi helyzetére, és ott újabb változásokat eredményeznek. lentőssége Noha az általános egyensúlyi elemzés gyakorlati alkalmazhatósága kétségtelenül korlátozott, az elméletben két területen rendkívüli a jelentőssége:

A fő kérdések

♦

a hatékonyság és jólét mikroökonómiai vizsgálatában,

♦

a makroökonómiai modellalkotásban.

Nézzük az elsőt, amely a témánk szempontjából alapvető elemzés egyik fő célja, hogy tudni illik a gazdaság egésze működésének hatékonysági kritériumait kutassa.

2.6. - 9 Milyen kérdések megválaszolását veti ez föl? ♦ mikor nevezünk egy gazdasági tervet hatékonynak; ♦ miként növelhető a gazdasági hatékonyság és a társadalmi jólét; ♦ hatékony-e az egyensúlyi helyzet; ♦ egyensúlyivá tehető-e egy adott maximális hatékonyságot tükröző gazdasági szituáció, azaz létezik-e olyan mechanizmus amely a gazdaságot az egyensúlyi állapotba tereli? Tulajdonképpen e kérdésekre keressük a feleletet a következő fejtegetésekben. Mivel az egyensúly hatékonysági viszonyai közvetlen kapcsolatban vannak a társadalmi jóléttel, a kifejtés során tett egyes megállapításoknak egyszerre lesznek általános egyensúlyelméleti és jóléti közgazdaságtani összefüggései. A második területe az egyensúlyi elemzésnek a makroökonómiai modellalkotás. Ennek részletes ismertetésével majd a makroökonómiában foglalkozunk. Itt most csak annyiban térünk ki rá, – visszatérve a már említett részpiaci fejtegetésekre – amennyiben a részpiacok közötti kölcsönhatások vizsgálata általános egyensúlyelméleti megközelítést kíván. a) Színes televíziók piaca a folyamat elején b.) Elektronikai cikkek piaca p

D'

D

S

p'

p'

p

p

D' S

D q

S

q'

q

D

S

S

Egy szemléletes példa

D

S q

q

q'

q

q'

f) Színes televíziók piaca a folyamat végén

D'

p S

p

D'

D'

D

D

S

p' p

e) Élelmiszerek piaca p

q

q'

D'

p

p' p

q

D'

d) Munkaerő piac

D'

D

p

D

q

c.) Képcsőpiac

p'

D'

D

p

S

D

D'

D"

S

p" p' p

D'

D' S

S

D q

q'

q

D"

D q

q' q"

q

2.6.1. ábra Az egyensúlyok összefüggése

Ennek szemléltetésére nézzük meg a részpiaci kapcsolatokat egy nagyon leegyszerűsített ábrán keresztül.

2.6. - 10 A 2.6.1. ábra különböző részei a gazdaság hat, látszólag független részpiacát mutatja be. Ezek: a színes televízió, az elektronikai cikkek, a képcsőgyártás, a munkaerő, az élelmiszerek és végül ismét a színes televízió piaca. Induláskor minden piacon egyensúlyt feltételezünk, egyensúlyi mennyiségekkel és egyensúlyi árakkal. Ezeket jelöltük valamennyi részpiac ábráján q-val és p-vel. Tegyük fel, hogy valamilyen ok miatt, például a fizetési feltételek kedvező megváltozása vagy a közeledő futball világbajnokság miatt megnő a színes TV-k iránti kereslet. Így a keresleti függvény (a) jobbra párhuzamosan eltolódik D-ből D'-be, ami magasabb egyensúlyi árakat és nagyobb mennyiséget eredményez a televíziók piacán. Az új egyensúlyi árat és mennyiséget jelöltük valamennyi ábrán p'-vel és q'vel. Ez a változás a televízió-gyártásban felhasznált elektronikai termékek piacán is megemeli a keresletet, így e termékek egyensúlyi ára és mennyisége is megnő (b). A megnövekedett TV eladás a képcső keresleti görbéjét is felfelé tolja (c). Feltételezhető, hogy a növekvő kínálat előállítása munkahelyteremtéssel jár. Így nő a munkapiacon a munkaerő iránti kereslet, tehát a munkaerőpiacon a keresleti görbe, és vele együtt az egyensúlyi bér is felfelé mozdul (d). A növekvő munkabérek , jövedelmek növelik az élelmiszerek keresletét (e). Sőt a részpiacokat érő tovagyűrűződő hatások következtében az színes televízió eredeti piacára is visszahat a kiinduló változás, és tovább emelkedhet a televíziók iránti kereslet (f). Az általános egyenA tényleges gazdasági kölcsönhatások ennél még sokkal bonyolultabsúly elmélete túlmutat bak. Gondoljunk például csak az inputpiac elemzésére, ahol egy vállalat a mikroökonómia keszempontjából néztük meg, hogyan hat az árupiaci kereslet változása a retein vállalat inputpiaci keresletére. A „megannyi ráfordítás- és kibocsátáspiac láthatatlan hálóként kapcsolódik össze a közgazdászok által általános egyensúlynak nevezett, kölcsönös függőségek által meghatározott rendszerben“ (Samuelson: Közgazdaságtan III. 963. o.) Mindezek alátámasztják a gazdaság egészére kiterjedő egyensúlyi vizsgálat szükségességét. De az általános egyensúly vizsgálata bizonyos értelemben már túlnyúlik a mikroökonómia szűkebb vizsgálati körén. Tulajdonképpen átmenetet jelent a mikro- és makroökonómia között. Egyfelől itt is az egyes szereplők kapcsolatait vizsgáljuk, ennyiben nyilvánvalóan mikroökonómiáról van szó. Másfelől viszont itt a kapcsolatokat nem lehet elkülönítve vizsgálni, hanem kölcsönhatásukban, azaz a maguk komplexitásában, s ez már a makroökonómia irányába visz el bennünket. Hogy mégis a mikroökonómia keretén belül szokás tárgyalni, annak elsősorban módszertani okai vannak. A problémát ugyanis olyan modellel lehet leírni, ami alapvetően az eddig megismert mikroökonómiai modellek eszköztárából való. Ennek a modellnek legelső változatát L. Walras alkotta meg. Kérdésfelvetése nagyon fontos és lényegremutató. Azt kereste, hogy vajon a csak egyéni érdekeiket szem előtt tartó gazdasági szereplők nem egyeztetett cselekvéseiből kibontakozhat-e egy általános, minden piacra kiterjedő egyensúly, azaz működik-e a smithi „láthatatlan kéz“.

2.6. - 11 Walras lényegében egy egyenletrendszert állított fel, amelynek megoldását azonosította az általános egyensúly helyzetével. E megoldás létezésének bizonyítását kora matematikai színvonalán az egyenletek és változók összeszámlálásával találta megoldhatónak, tudva, hogy egy nem szinguláris egyenletrendszernek akkor és csak akkor van egyetlen megoldása, ha az egyenletek és változók száma megegyezik. A walrasi egyensúlykoncepció egészen egyszerű. Mindegyik piacon külön-külön adott az a feltétel, hogy adott egyensúlyi árak mellett a keresett és kínált mennyiségek egyenlőek legyenek egymással. Mivel az árak és a mennyiségek alakulása a különböző piacokon sohasem független a többi piac keresleti és kínálati viszonyaitól, ezért az egyensúlyi állapotnak az egész rendszerre ki kell terjednie, hogy az egyik részpiac parciális egyensúlyának kialakulása ne vezessen egy másik részpiac egyensúlyának felborulásához. Az általános egyensúly tehát egy átfogó kategória, összetett jelenség, lényegében nem más, mint egy minden piacra kiterjedő, szimultán módon (egyidejűleg) meghatározódó egyensúlysorozat. Walras elméletének tudománytörténeti jelentőségére álljon itt P. Samuelsontól egy idézet (Közgazdaságtan 1081. o): „Végül, különösen Léon Walras mélyenszántó matematikai elemzésében, megszületett az általános kompetitív egyensúlyi elemzés. Walras rájött, hogy miként lehet elemezni a gazdaság egészét, az összes munka-, föld- és termékpiacok egyidejű általános egyensúlyát. A néhai Joseph Schumpeter (1883-1950) szokta volt mondani, hogy az összes nagy közgazdász közül minden bizonnyal Walras a legnagyobb, mivel ő fedezte fel az általános egyensúlyt.“ A modell továbbfejlesztésében jelentős szerepe volt V. Paretonak és F. Edgeworthnak, akik lemondtak a Walras által még vallott kardinális megközelítésről, kidolgozták a preferenciák és a közömbösségi térképek módszerét. Pareto és Edgeworth megpróbálták tartalommal megtölteni Walras egyenletrendszerét. Ehhez nagy segítséget jelentett a Pareto által kimondott optimalitási elv, valamint Edgeworth közömbösségi görbéken alapuló módszere. Különösen nagy jelentőségű a húszadik század középső harmadában a magyar származású Neumann János matematikus, valamint a Nobel-díjas amerikai K. Arrow és G. Debreu közgazdászok tevékenysége, akik a ParetoEdgeworth vonalat követve, bonyolult matematikai eszközökkel, így például a halmazelmélet és a topológia segítségével bizonyították, hogy a kompetitív rendszerben egyensúly áll fenn. Kimutatták, hogy még ha ráfordítások és kibocsátások milliói vannak is jelen, bizonyos korlátozott feltételek mellett akkor is egyértelműen létezik az áraknak legalábbis egy olyan együttese, amely mellett a kínálat és a kereslet pontosan egyensúlyban van.

Az általunk vizsgált A walrasi modell eredeti felfogásához tért vissza a Nobel-díjas orosz modell az Arrowszármazású amerikai W. Leontyev, a modern matematikai módszerek fel- Debreu modellen használásával, megalkotva az ágazati kapcsolatok modelljét (ÁKM), annak alapszik statikus és dinamikus változatát. A jelen fejezetben tárgyalt egyensúly elmélet főbb vonatkozásaiban az Arrow-Debreu modellt jeleníti meg.

2.6. - 12 2.6.1.2. A MODELL ALAPFELTEVÉSEI Az általános egyensúly vizsgálata összetett feladat, hiszen a valóság a maga gazdagságában, kapcsolatainak bonyolultságában nehezen áttekinthető. Ezért az elméleti vizsgálathoz több - részben már korábban megismert - egyA modell egyszerűsítő szerűsítő feltételt kell bevezetnünk. feltételei. Melyek ezek? a.) tárgyalásunkat a kompetitív piaci viszonyokra korlátozzuk, vagyis mindegyik fogyasztó és termelő árelfogadó és ennek megfelelően optimalizál. b.) a szereplők és a javak számát a lehető legkisebbre csökkentjük. Az ismertetés így egyszerűbb, és későbbiek folyamán a megállapítások tetszőleges számú szereplőre illetve jószágra általánosíthatók. c.)

az általános egyensúly problémáját több lépcsőben vizsgáljuk.

♦ Először a fogyasztói elmélet általánosításaként megvizsgáljuk, hogy adott véges mennyiségű jószág esetén hogyan osztják el a szereplők a csere segítségével e javakat. Az áraktól és a pénztől eltekintünk. Megtehetjük, feltételezvén, hogy a gazdasági szereplők rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyek alapján meg tudják ítélni egy piac egyensúlyi helyzetét. Lehetséges reagálásaiknak megfelelően először árak nélkül, a mennyiségi alkalmazkodás lehetőségeit vizsgáljuk, hiszen szereplőink célja az összhaszon maximalizálása, amely a fogyasztás mennyisége alapján valósítható meg. ♦

Másodszor bekapcsoljuk a képbe a piacot, azaz az árakat.

♦ Harmadszor megvizsgáljuk, mi akkor a helyzet, ha a szereplők maguk termelik meg a javakat a birtokukban levő inputerőforrások segítségével. Konkretizálva az általános egyszerűsítő feltételeket, nézzük melyek a modell alapfeltevései? A konkrét egyszerűsí- ♦ A modellezendő társadalom n számú ember közössége. tések nem erősebbek Ezek az emberek m féle homogén terméket termelnek, illetve foaz eddig elemzett mo- ♦ gyasztanak. a javakat a piacon, mint eladók kínálják, illetve, mint vevők dellekénél keresik. ♦ Valamennyi m-dimenziós terméktér megfelel J.1.- J.3. axiómának.(Lásd: A fogyasztói kereslet elmélete c. fejezetben) ♦ A társadalom tagjai, mint fogyasztók olyan preferenciarendezést alkalmaznak, amely kielégíti a P.1.- P.5. axiómáit. (Lásd: A fogyasztói kereslet elmélete c. fejezetben) ♦ A javak termelése k számú inputerőforrás felhasználásával történik. A geometriailag ábráAz erőforrások végesek. zolható modell nehéz♦ Valamennyi k-dimenziós termelési tér megfelel a T.1. - T.3. axiómáségei nak. (Lásd: A kínálat mikroökonómiája c. fejezetben) ♦ A termékek termelési függvényeinek releváns tartományai kiterjednek az egész termelési térre.

2.6. - 13 Látjuk, hogy ezen feltételek ismerősek a mikroökonómia előbbi fejezeteiből, tehát a modellünk lényegében nem tartalmaz új feltételeket, az tulajdonképpen eddigi ismereteink egyfajta szintetizálása képpen is felfogható. A modell tárgyalása azonban ezen erősen leegyszerűsítő feltételek mellett is meghaladná kurzusunk célját és terjedelmét. Ezért a továbbiakban a „modell modelljével“ fogunk dolgozni. Ezt nagyon egyszerűen alkotjuk meg. Feltesszük, hogy n=m=k=2, azaz modellünkben két szereplő, két termék és két inputerőforrás szerepel. Ezáltal a modell jól illusztrálhatóvá válik, hiszen a terméktér is és a termelési tér is két dimenziósként a papír síkjában válik ábrázolhatóvá. Valóban, matematikai problémáink nemigen lesznek. Annál inkább lesznek közgazdaságtaniak. Modellünk ugyanis a neoklasszikus kompetitív piac általános modellje kíván lenni. Azonban a kettő semmi esetre sem „elég sok“. Két szereplő és két termék cseréje szükségszerűen megfelel az „egyszerű, egyes és véletlen“ csere szituációjának, ahol még nincs értelme értékarányokról, pénzről és árakról beszélni. Amíg ezt nem is tesszük, addig modellünkkel nem lesz semmi baj. Mihelyt azonban be fogjuk majd vezetni a pénzt és az árarányokat, súlyos nehézségekbe ütközünk. No, de erről majd ott lesz szó. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA... ... hogy a mikroökonómiában alkalmazott részleges (parciális) egyensúlyi vizsgálat, azzal, hogy kiiktatja a részpiacok egymásra hatásának elemzését, nem teszi lehetővé a gazdaság egészének egyensúlyára vonatkozó következtetések levonását; ... hogy az általános egyensúly vizsgálatának igénye az elméletben már a XIX. század elején felmerült, de valós követelménnyé a XIX. század második felében bekövetkezett rohamos gazdasági átalakulás következtében vált. ... hogy az általános egyensúlyi elemzésnek két területen van különös jelentősége: – a hatékonyság és a jólét összefüggésének vizsgálatában; – a makroökonómiai modellalkotásban; Ez utóbbira szolgál példaként a részpiaci kapcsolatokat bemutató ábrasor. ... hogy Walras alkotta meg a modell legelső változatát és hogy Pareto, Edgeworth, Arrow és Debereu fejlesztették tovább. ... hogy milyen, a mikroökonómiából már ismert, egyszerűsítő feltételeket alkalmazunk az általános egyensúlyi modell megalkotásakor. ... hogy három fokozatokon keresztül haladunk az általános következtetések megfogalmazásáig.

2.6. - 14 2.6.2. A CSERE EGYENSÚLYA ÁRAK NÉLKÜL Az alábbiakban tehát – első lépcsőben – azt vizsgáljuk meg, hogyan Egyezzünk meg a sze- alakul a csere egyensúlya árak nélkül. replőkben: A csere folyamatának elemzésénél a termeléstől eltekintünk. A .... Robinzon (R)

Egyszerűsített modellünkben két szereplő és két termék van. A mikroökonómia tankönyvek kedvelt példája szerint mindannyiunk „ismerőse“ a két szereplő, Robinzon (R) és Péntek (P), a lakatlan sziget két x .... hal (h) lakója. A két termék e sziget jellegzetes termékei: a hal (h) és a kókuszdió y .... kókuszdió (k) (k). Természetesen a két szereplő lehet elvontan A és B, a két termék pedig x és y. A lényeg a sziget, azaz a zárt társadalom, a zárt gazdaság. Mi maradjunk Robinzon és Péntek, illetve a hal és kókuszdió példájánál eleinte, A modell zárt gazda- hogy érthetőbb legyen a fejtegetés. Majd fokozatosan helyettesítsük be ságot, zárt társadal- Robinzont A, Pénteket B jellel, a halat x, a kókuszdiót y betűvel. mat ábrázol Jegyezzük meg jól a jelöléseket, mert a könnyebb érthetőség végett többször visszatérünk Robinzon és Péntek, illetve a hal és a kókuszdió példájához. Az ábrákon azonban legtöbbször A és B, illetve x és y jelölések szerepelnek. B .... Péntek (P)

Modellünkben fogyasztóinkról feltételezzük, hogy választási helyzetekben, az alapfeltevésekben leírtak szerint cselekszenek, vagyis preferenciáik szabályos, origóra konvex közömbösségi görbékkel írhatók le. 2.6.2.1. A JAVAK ELOSZTÁSA (ALLOKÁCIÓJA) AZ EDGEWORTHDOBOZ. Vizsgálatunk e kezdeti szakaszában feltételezzük, hogy a két termékből meghatározott készlet áll rendelkezésre, amely valamilyen módon megoszlik a két szereplő között. Hogy honnan származik a készlet és mi módon lett eredetileg szétosztva, a szereplők között, azt egyelőre nem firtatjuk. Egyszerűen tényként fogjuk fel, hogy a h teljes készlete Qh, a k terméké Qk valamint, hogy R szereplőnek hR jut a h termékből és kR a k termékből. P szereplő ennek megfelelően hP és kP mennyiségek birtokosa, ahogyan ez a 2.6.2. ábrán a két szereplő termékterében látható.

h

h

Qh

Qh

hR

Robinson

hP

wR

kR

Qk k

wP

Péntek k P

Qk k

2.6.2 ábra Robinzon és Péntek termékterei

Az R fogyasztói kosarában tehát hR és kR jószágmennyiségek szerepelnek, P fogyasztói kosarában pedig hP és kP a két termékből. Ez a két kosár együtt a készletek allokációja, elosztása.

2.6. - 15 Nyilván felírható a következő egyenletrendszer:

RSQ TQ

h

= hR + hP

k

= kR + kP

Ez az egyenletrendszer a modell allokációs egyenletrendszere, és a

allokációk és allokációs egyenletrendszer

w=w(hR, kR, hP, kP) számnégyes az egyik lehetséges megoldása, készletelosztás, amelyiket, mivel ebből indultunk ki, szokás kezdeti készlet-allokációnak (készletKezdeti allokáció, a elosztásnak) is nevezni. csere kiinduló pontja Az általánosabb jelöléssel

R|Q S T|Q

x

= Q Ax + Q Bx

y

= Q Ay + Q By

Bármely készletelosztás mindkét koordinátarendszerben kijelöl egyegy pontot:

e eQ

j j - B allokációs pontja, fogyasztói kosara

w A Q Ax , Q Ay - A allokációs pontja, fogyasztói kosara wB

B B x , Qy

Az allokációs pontok fogyasztói kosarak

Mindkét allokációs pont egy-egy, az origóra illesztett Qx⋅Qy méretű téglalap belsejében van. Mindkét téglalap oldalait az allokációs pontok koordinátái osztják ketté, és az adott A szereplő allokációs koordinátáit éppen a másik B szereplő allokációs koordinátái egészítik ki a téglalap teljes hosszára. Megfigyelhető a 2.6.2. ábrán, hogy Robinzon inkább kókuszdióban gazdag és halban szegény, míg Pénteknek halban bőségesebb készletei vannak, ám kókuszdióban szegényebb. Vizsgáljuk most meg, hogyan alakul ki a két termék egy lehetséges mindkét fogyasztó számára elfogadható elosztása. Ehhez mindenek előtt be kell vezetni egy, a hétköznapi felfogástól némileg eltérő, csere fogalmat. Vegyük szemügyre a 2.6.2. ábrát! Az ábra két terméktere és két allokációs pontja között nem fedezhető fel azonnal látható összefüggés, pedig van. A megoldás kulcsa egy egyszerűségében is zseniális „segédeszköz“ – látszatra csak egy téglalap – az Edgeworth-doboz. Nevét a közömbösségi görbe fogalmának megalkotójától, Edgeworth Francis Isidro (1845-1926) ír származású angol közgazdásztól kapta, aki 1891-től 1922-ig a politikai gazdaságtan professzora volt az oxfordi egyetemen. A közgazdaságtan számos területén maradandót hozott létre. A valószínűségszámítás és a matematikai statisztika volt az igazi területe.

Az Edgeworth-doboz két azonos dimenziójú, egymáshoz képest O 180 -kal elforgatott terméktér egymásra csúsztatásával származtatható.

Az Edgeworth-doboz Hogyan történik az Edgeworth-doboz szerkesztése? Ezt szemlélteti a szerkesztése 2.6.3. ábra.

2.6. - 16 Először ábrázoljuk a két szereplő, A és B két közömbösségi térképét külön-külön (a.), majd ugyanezt a két térképet, de most már úgy, hogy B ábráját 180o-kal elfordítjuk (b.), majd végül a két koordináta rendszert egymásra csúsztatva, úgy, hogy a tengelyek által meghatározott négyszög oldalainak nagysága egyenlő legyen a rendelkezésre álló készletek – x és y mennyiségével. A négyszög szélessége az x jószágnak (emlékeztetőül - ez a „hal“) a gazdaságban lévő összmennyiségét fejezi ki, magassága pedig az y jószág (azaz a „kókuszdió“) összmennyiségét:

a.)

y

A y

y

U1

U1

U2

U2

U3 U4

U3 U4

x

B

b.)

x

U1 U2 U3 U4 A

x B U4 U3 U2 U1 y

x x

B

y

c.) y A

x

2.6.3 ábra Az Edgeworth-doboz megszerkesztése

Az Edgeworth-doboz pontjai és az allokációs egyenletrendszer megoldásai kölcsönösen megfeleltethetőek egymásnak

Nem nehéz belátni az Edgeworth-doboz pontjai és az allokációs egyenletrendszer lehetséges megoldási között a kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést: az allokációs egyenletrendszer minden lehetséges megoldásának az Edgeworth-doboz pontosan egy pontja és az Edgeworth-doboz minden pontjának az allokációs egyenletrendszer pontosan egy lehetséges megoldása felel meg. 2.6.2.2. AZ EDGEWORTH-DOBOZ GEOMETRIÁJA, A CSERE FOGALMA

Csere alatt modellünkben a lehető legegyszerübb módon a kezdeti allokációból egy másik allokációba való áttérést értünk. Az A csere modellszerű fogalma: áttérés a Edgeworth-dobozban ez az egyik pontból a másik pontba való áttéréssel kezdeti allokációból a azonos. A csere ilyen fogalma a korábban megismert helyettesítés fogalmának kiterjesztése. Itt a termékek átrendezése nem egy, hanem több végső allokációba kosárban történik.

2.6. - 17 Azt az allokációt, amelynek kosarait a fogyasztók a csere befejezésével birtokolnak majd, végső allokációnak kereszteljük el. Az Edgeworth-doboz bal alsó (dél-nyugati) sarka az A szereplő, Robinzon termékterének origója. Az ebben a pontban lévő allokáció azt jelenti, hogy Robinzon részesedése mindkét termékből nulla, a készlet teljes egészét a B szereplő, Péntek birtokolja. Ugyanígy a jobb felső (észak-keleti) sarok a B szereplő, Péntek termékterének origója, s az ide kerülő allokációs pont a teljes készletnek A, azaz Robinzon általi birtoklását jelzi. A készletek újraelosztásával (reallokálásával) egy másik allokációs pontba kerülünk, megvalósítjuk a cserét. Attól függően, hogy hol van ez az Az ajándékozás a csere új allokációs pont, az elmozdulásnak más és más a gazdasági jelentősége. modellszerű egyik részesete Az Edgeworth-doboz belsejében lévő minden allokációs pont a dobozt 4 részre osztja. Ha az új pont a doboz dél-nyugati szegmensébe kerül, akkor az A mindkét készlete csökken a B. készleteinek javára. Ez nem tekinthető valódi cserének, helyesebb az A (Robinzon) B-nek (Pénteknek) Valódi cserék és ajánnyújtott ajándékáról beszélni, vagyis ez a szegmens az A szereplő dékozások területei ajándékozási területe. B W'

valódi csere

B ajándékozási területe

Csere terület W A ajándékozási területe

Csere terület

A 2.6.4. ábra Az ajándékozási és csereterületek

Hasonló okokból lesz az észak-keleti szegmens a B szereplő ajándékozási területe. Számunkra a legérdekesebbek az észak-nyugati ás a dél-keleti szegmensek, ahol az új allokáció mindkét szereplő számára az egyik készlet növekedését, a másik csökkenését, vagyis valódi cseréjét jelenti. Tehát ezek a szegmensek a csere területei.

Ebben a modellben a csere a korábban megismert helyettesítés fogalmának kiterjesztése. A valódi csere a hatékony helyettesítésnek felel meg

Az ajándékozás a nem hatékony, a valódi csere pedig a hatékony Az ajándékozási és helyettesítés megfelelője. csereterületek változó a Fontos megérteni, hogy az ajándékozási és csereterületek változó objektumok, kezdeti allokáció objektumok, az aktuális (kezdeti) allokáció függvényei. függvényei A vizsgálandó kérdés azonban az, hogy a fogyasztók cserével el tudnak-e mozdulni magasabb hasznossági szintre. A csere során mindkét fogyasztó arra törekszik, hogy a hasznát maximalizálja, magasabb (az origójától távolabb lévő) közömbösségi görbére kerüljön.

2.6. - 18 Az Edgeworth-doboz, mint láttuk, két azonos dimenziójú terméktér Az allokációs pont két egymásra forgatásából keletkezik. Mindkettőben érvényes a P.1.-P-5. tér két kosarát tar- axiómákat kielégítő preferenciarendezés, amelyekhez általában két teljesen talmazza, ezért két különböző közömbösségi térkép tartozik. közömbösségi görbe Minden allokációs pont két egymást fedő fogyasztói kosarat jelent, megy rajta keresztül amelyen keresztül megy egy-egy közömbösségi görbe. Mivel ezek a görbék két különböző közömbösségi térképhez tartoznak, azért nem jelent hibát, hogy érintik vagy metszik egymást. Sőt mivel az allokációs pont mindkettőn Az a terület, amelyet rajta van, azért pontosan az említett két eset egyike áll fenn: a két görbe közrezár, teljes egészében az al- – a két közömbösségi görbe az allokációs pontban metszi egymást; lokációs pont meghaa két közömbösségi görbe az allokációs pontban érinti egymást. tározta csereterületen – fog elhelyezkedni Tekintsük az első, általánosabb esetet. Mivel a P.1--P.5. axiómákat kielégítő közömbösségi görbék az origóra nézve konvexek, azért az egymást metsző görbék biztosan metszik egymást még egy pontban. Az a terület, amelyet a két görbe közrezár, teljes egészében az allokációs pont meghatározta csereterületen fog elhelyezkedni. Valóban, a dominancia elve miatt mindkét szereplő számára igaz, hogy saját közömbösségi görbéje nem mehet át a saját ajándékozási területén, hiszen ott minden fogyasztói kosarat dominál az allokációs pont fogyasztási kosara, és egy fogyasztói kosár nem lehet közömbös egy általa dominált kosárral, annál feltétlenül preferáltabb lesz (éppen ez a dominancia elve). Ugyanakkor a görbék konvexitása miatt mindkét görbe a másik görbéhez képest preferáltabb kosarat fed le a másik terméktérben, azaz a kérdéses terület minden pontja az allokációs kosaraknál preferáltabb A kölcsönösen kosarakból áll, és így nem lehetnek benne egyik ajándékozási területben sem. előnyös cserék A második eset az első határesete, ahol a két metszéspont egybeesik. Ekkor a két közömbösségi görbe érinti egymást és közös lesz az érintő egyenesük. 2.6.2.3. A KÖLCSÖNÖSEN ELŐNYÖS CSERÉK JELLEMZŐI Maradjunk egyenlőre az első esetnél, tegyük fel, hogy az allokációs pontban a két szereplő egy-egy közömbösségi görbéje metszi egymást. (A két görbe által közbezárt területet lakja miatt „szilvamagnak“ szokták „becézni“.)

2.6. - 19

B w" w' w'" w UA UB

A

ww' komparatív csere ww" és ww'" nem komparatív csere 2.6.5. ábra A kezdeti allokációhoz tartozó „szilvamag“

Racionális szereplőket feltételezve nyilvánvaló, hogy azok elégedetlenek a kezdeti allokáció nyújtotta lehetőségekkel és cserével kívánnak javítani helyzetükön. Ez több kérdést vet föl: ♦ Létezik-e egyáltalán két fogyasztó között olyan csere, amely mindkét fél számára optimális? ♦ Meddig célszerű a kezdeti készletallokációból elmozdulni? ♦ Mi lesz a mindkét fél számára optimális allokáció? A cserének kétféle eredménye lehet: vagy bekerül az új allokációs pont a kezdeti készletallokáció által kijelölt „szilvamagba“, illetve a határára, vagy kívül kerül azon. Kezdjük az utóbbival! A „szilvamagon“ kívül legalább az egyik fél rosszabbul jár, hiszen az új allokáció az ő számára kevésbé preferált, mint a régi, azaz alacsonyabb hasznossági szintet ér el. Az is előfordulhat, hogy mindkét fél rosszabbul jár. Ezzel a változattal nem foglalkozunk részletesen, hiszen elemzéseink tárgya a racionális csere. Pedig a valóságban ez is előfordul. Szemléltetésül az ilyen cserére: rajzoljunk egy tetszőleges fogyasztási Edgeworth-dobozba egy lehetséges kezdeti készletallokációt (w). Ábrázoljuk a következő eseteket: a) A csere A-nak közömbös, B helyzete romlik (w') b) A cserével A és B is veszít (w“) B

B w"

w'

a.) A

b.)

w A

2.6.6 ábra Nem kölcsönösen előnyös cserék

w A „szilvamag“ területe a kölcsönösen előnyös cserék halmaza

2.6. - 20 Ezután – visszatérve a 2.6.5. ábránkhoz – nézzük meg a vizsgálatunk szempontjából fontos cserét, amely révén az új elosztási pont a „szilvamag“ belsejébe, illetve a határára került. Ez azt jelenti, hogy a csere során mindkét fél arra törekszik, hogy helyzetén javítson, de legalábbis ne rontson, azaz olyan készletre tegyen szert, amelyiknek elfogyasztása nagyobb, de semmiképpen se kisebb A komparatív csere hasznosságot eredményez számára, mint induló készlete. racionálisan A 2.6.5. ábrán a görbék által bezárt „szilvamag“ jelzi az adott w reallokálja a kezdeti elosztás esetén azt a régiót, amelybe a csere révén elmozdulva készleteket legalább az egyik fél jobban jár, de senki sem kerül a korábbinál rosszabb pozícióba, azaz a közömbösségi térképen alacsonyabb hasznossági szintre. Robinzon (A szereplő) számára a lehetséges elfogadható allokációk az UA görbétől „észak-keletre“ Péntek (B szereplő) preferált jószágkombinációi az UB görbétől „dél-nyugatra“ helyezkednek el. E két halmaz közös metszete a „szilvamag“ alakú bezárt terület Ezt a kölcsönösen előnyös cserék halmazának nevezzük. Ennek nagysága változó, ugyanis méretei mindig a kezdeti allokációs ponttól függnek. Ha az új allokáció a régi által meghatározott “szilvamag“ határán helyezkedik el, ez azt jelenti, hogy a csere az egyik szereplő, például Péntek A komparatív csere számára közömbös eredményt adott, míg a másik, Robinzon javított helyzekritériuma tén. Ugyanígy elképzelhető a másik véglet is, hogy csak Péntek helyzete jaMRSAx,y = MRS Bx,y vult, Robinzoné változatlan maradt. Lényegében ez a csere is tekinthető előnyösnek, mert – miközben az elfogyasztható termékek mennyisége nem változott – a fogyasztók helyzete összességében javult. Az ilyen csere kölcsönösen előnyös, komparatív csere. Nyilván csak a komparatív cseréket tekinthetjük racionálisaknak. Egy komparatív csere tehát racionálisan reallokálja a készleteket. Az új allokációs pont Pareto-hatékonyság ismét vagy két közömbösségi görbe metszéspontja, vagy pedig érintési pontja lesz. Az első esetben a csere nem volt elég hatékony, a felek nem merítették ki az összes javítási lehetőséget. Új reallokáció válik lehetővé. Mivel a modellünk folytonos, nem túl nehéz belátni, hogy a komparatív cserék véges vagy végtelen sok lépésben konvergálnak a második esethez, amikor az allokációs pont a két közömbösségi görbe érintési pontjává válik. Ennek közgazdasági tartalma az, hogy a kölcsönösen előnyös cserék elve alapján a gazdasági szereplők mindaddig hajlandóságot mutatnak a cserére, amíg különbség van közöttük a termékek helyettesítési arányainak megítélésében. Ez a különbség azonban a fogyasztói kosarak folyamatos változtatásával fokozatosan eltűnik, a jószágok helyettesítési határrátája a A komparatív cserék két fogyasztónál azonos lesz: sorozata Pareto-optiMRSAx,y = MRS Bx,y mumhoz tart azaz a fogyasztók megfelelő közömbösségi görbéi a „szilvamag“ belsejében vagy határán éppen érinteni fogják egymást. Ebben az esetben már bármilyen további csere biztosan rontana valamelyik fél helyzetén és ilyen cserébe egyenrangú partnerek nem állapodhatnak meg. Ezeket a végső allokációkat Pareto-hatékony vagy Pareto-optimális allokációknak nevezzük. A Pareto-hatékonyság a mikroökonómiában gyakran használt kritérium. Általában, ha valamilyen döntési helyzetben

2.6. - 21 csak olyan döntés hozható, amely egyes érintettek helyzetét csak mások rovására tudná javítani, akkor a Pareto-hatékonyság állapotáról beszélünk. Természetesen, ha a partnerek között piacon kívüli függőségi viszonyok vannak, akkor az ilyen egyenlőtlen csere nem kizárt. Klasszikus esete ennek Ludas Matyi és a Döbrögi uraság “lúdüzlete“, de a valóságos üzleti életben is előfordul az ilyesmi: anya- és leányvállalatok transzferügyletei, az állam és az adófizetők „üzlete“ stb. A komparatív cserék során fellépő allokációk határesete a Paretohatékony allokáció, amelyből már további komparatív csere nem valósítható meg. Minden kezdeti allokációból el lehet jutni valamilyen Paretohatékony allokációba, ám ez nem egy kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés. Egy allokációs pontból több Pareto-optimális pontba is el lehet jutni. Elég, ha arra gondolunk, hogy amennyiben a csere a „szilvamag“ egyik határa mentén történik, akkor ezen a határon feltétlenül eljutunk egy Paretooptimális pontba, ahol az adott közömbösségi görbét éppen érinti a másik fél egyik közömbösségi görbéje. Ez máris legalább két Pareto-optimális pontot jelent a „szilvamag“ két oldalán. Mivel azonban modellünk folytonos, ezért e két pont között végtelen sok további Pareto-hatékony pont helyezkedik el egy folytonos görbeszakasz mentén, s ezek mind elérhetők alkalmas cseresorozatok révén, hiszen lévén valamennyi a „szilvamag“ belső pontja, maguk is komparatív cserét jelentenek a kezdeti allokáció számára. Azoknak a Pareto-hatékony allokációknak a halmazát, amelyek egy adott kezdeti allokációból véges vagy végtelen cserével elérhetők, az Az adott kezdeti alloadott kezdeti allokációhoz tartozó gazdaság magjának nevezzük. kációhoz tartozó gazA „gazdaság magja“ bevett közgazdaságtani szakkifejezés, nem tévesztendő össze daság magja az általunk szemléletesség okán használt „szilvamag“ kifejezéssel – jóllehet valami köze van hozzá, hiszen az adott kezdeti allokáció gazdaságának magja ugyanezen allokáció „szilvamagjának“ a belsejében van. A „szilvamag“ a komparatív cserék területe, a gazdaság magja viszont az adott kezdeti allokációból elérhető Pareto-hatékony allokációk halmaza.

Ugyanakkor egy Pareto-hatékony pont több kezdeti allokációból is elérhető, elég, ha a „szilvamag“ másik csúcsára gondolunk. A Pareto-hatékony pontok tehát a kezdeti allokációktól függetlenül léteznek, helyüket a két fogyasztó preferenciái határozzák meg. A Pareto-hatékonyság Minden Pareto-optimális pontban pontosan egy-egy közömbösségi görbe nem függ a kezdeti érinti egymást. allokációtól A két origó nyilván Pareto-hatékony pont, hiszen ha A az összes készlet tulajdonosa, akkor B csak az ő rovására juthat bármilyen kismértékű készlethez, s ugyanez fordítva is igaz. Az origók látványos példái annak, hogy a Pareto-hatékonyság fo- A Pareto-hatékonyság semmi galmának semmi köze nincs az igazságosság fogalmához. (Erre a fogalmának köze nincs az problémára a későbbi elemzések során visszatérünk.) igazságosság fogalmához

2.6. - 22

B A szerződési vagy konfliktus görbe

A gazdaság magja

Kezdeti allokáció Szerződési görbe

A 2.6.7 ábra. Az Edgeworth-doboz nevezetes helyei

A modell folytonosságából következik, hogy a Pareto-optimális allokációk egy, a két origót összekötő folytonos görbén helyezkednek el. E görbének kétféle értelmezést tulajdonítva kétféle neve ismeretes: ♦ Mivel a nem Pareto-hatékony allokációk komparatív cserére ösztönzik a racionálisan gazdálkodó feleket, akik érdekérvényesítő alkuik során feltétlenül eljutnak valamely Pareto-hatékony allokációhoz, ahol kénytelenek megegyezni, ezért ezek összességét szerződési görbének nevezik.(CC, contract curve) ♦ Ha a felek valamilyen módon egy Pareto-hatékony allokációba kerültek, akkor ki-ki a saját helyzetén csak a másik rovására javíthat, ezért a görbét konfliktus görbének is nevezik. Mivel az egy terméktérhez tartozó közömbösségi görbék nem metszhetik egymást, nem nehéz belátni, hogy egy x vagy y termék allokációhoz nem tartozhat két különböző Pareto-hatékony pont, tehát a szerződési vagy konfliktusgörbe menete monoton, mégpedig az Edgeworth-doboz belsejében szigorúan monoton. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA... ... hogy első lépcsőben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakul a csere egyensúlya árak nélkül; ... hogy egyszerűsített modellünkben a két szereplő között a két jószág elosztásával hogyan írható fel a modell allokációs egyenletrendszere; ... hogy mit nevezünk kezdeti készletallokációnak és mit végső allokációnak: ... hogy hogyan szerkesztjük meg az Edgeworth-dobozt a két szereplő közömbösségi térképéből. ... hogy az Edgeworth-doboz belsejében lévő allokációs pont a dobozt négy részre osztja: a két szereplő ajándékozási és csere területeire; ... hogy a kezdeti allokációtól függően a két közömbösségi görbe által közbezárt terület a csereterületen helyezkedik el. ... hogy ha az allokációs pontban a két szereplő egy-egy közömbösségi görbéje metszi egymást, akkor kölcsönösen előnyös , azaz komparatív cserékkel hogyan javítanak helyzetükön, egészen addig, amíg összes lehetőségüket kimerítve eljutnak a Pareto-optimális pontig. E pontban a két közömbösségi görbe érinti egymást: MRSA = MRSB ... hogy mi a gazdaság magja, és a szerződési illetve konfliktus görbe.

2.6. - 23 2.6.3. A CSERE ÁLTALÁNOS EGYENSÚLYA ÁRAK KÖZVETÍTÉSÉVEL Eddig csupán naturális cseréket tételeztünk fel. Két szereplő esetében ez elegendő is, hiszen számukra az „egyszerű, egyes és véletlen“ csere természetes. Ha az egyik fél nem azt kínálja a másiknak, amire annak szüksége van, akkor egyszerűen nem jön létre a csere. A mi modellünkben azonban csak az egyszerűség kedvéért van két szereplő, akiktől olyan (kompetitív) viselkedést várunk el, mintha nem ketten, hanem „elég sokan“ lennének. Most, ígéretünk szerint az általános egyensúly kritériumai vizsgálatának második fázisában bekapcsoljuk a piacot, azaz az árakat. Ez, mint mondtuk, nehézségekbe ütközik. Tehát megpróbáljuk mostantól a csere-mechanizmust valószínűbbé, valóságkonformabbá tenni azzal, hogy tökéletesen versenyző piacokat tételezünk fel mindkét termékre nézve, ahol tehát a fogyasztók adottságként fogadják el a termékek árait, mint az információ egyetlen hordozóit. Ahol a cserearányokat, azaz az árarányokat tőlük függetlenül a piac „szüli meg“ és ők ezeket elfogadják. Sajnos a kétszereplős modell erre tulajdonképpen alkalmatlan. A két szereplő ugyanis nem képes arra, hogy külső adottságként fogadja el azt a cserearányt, ami közvetlenül az ő viselkedésük következményeként jött létre. Versengés helyett minden bizonnyal megpróbálnak alkudozni a cserearányokról. Hogy ezt a problémát kicselezzük, az iskolapéldánknak megfelelően szerepeltetünk egy harmadik szereplőt is, egy fantomot, aki természetesen nem termel, nem fogyaszt, csupán a piacot vizsgálja, kalkulál és árakat hirdet A walrasi „árverező“ ki. Ő a walrasi „árverező“, „árkikiáltó“ aki modellünkben a piaci automa- a piaci mechanizmus tizmusokat hívatott megszemélyesíteni. Tekinthetünk úgy is reá, mint a megjelenítője sziget szellemére, akivel már csak hatalmát ismerve és tisztelve sem mernek történetünk szereplői, Robinzon és Péntek, szembeszállni. Az „árverező“ nem áÁrverezőnk megadja a hal (x) és kókuszdió (y) általa – egyelőre csak rakat, hanem árará– önkényesen megállapított árarányát ( px és py) , és figyeli a két szigetlakó nyokat állapít meg reakcióit. Árarányt mondunk és nem ár-párt, azért mert könnyen belátható, hogy ha mindegyik terméknek ad az árverező egy-egy árat, akkor csupán az ármérce megváltoztatásával elérhető, hogy az egyik – tetszőlegesen megválasztott – ár legyen az egység, és így a különböző ár-párok csak akkor tekinthetők valóban különbözőnek, ha arányuk különböző. A megadott árarány mellett a kezdeti készletelosztás egyben a két szereplő közötti vagyonmegoszlást is kifejezi. Ha az x termék ára, Vagyon egyenletrendárverezőnk szerint px, az y terméké pedig py, akkor a vagyon szer egyenletrendszer:

R|I S T|I

ahol

A

= p x Q Ax + p y Q Ay

B

= p x Q xB + p y Q yB

IA az A szereplő (Robinzon) vagyona IB a B szereplő (Péntek) vagyona

2.6. - 24 EGY NAGYON EGYSZERŰ PÉLDA. Legyen A és B tiszta cseregazdaságában x és y termékek kikiáltott egységárai px = 4 pénzegység/db, py = 2 pénzegység/db. E termékárak mellett A 10 mennyiségi egység x és 3 mennyiségi egység y mellett optimalizálja helyzetét. B allokációs pontjának koordinátái: 21 x és 7 y mennyiségi egység. Hogyan kell kiszámítani A és B vagyonát? Megoldás: Az adott termékárak mellett az IA és IB képletével kiszámítva A és B vagyona pénzértékben:

I A = p x Q Ax + p y Q Ay = 4 ⋅ 10 + 2 ⋅ 3 = 46 I B = p x Q Bx + p y Q By = 4 ⋅ 21 + 2 ⋅ 7 = 98 Most ismét egy kissé furcsának tűnő gondolatmenet következik. Furcsasága megint abból a paradox helyzetből származik, hogy modellünk két szereplővel és két termékkel modellezi a tökéletesen versenyző piacot. Feltesszük ugyanis, hogy mindkét szereplő a vagyonát pénzzé teszi úgy, hogy eladja valakinek (talán az árverezőnek?) az összes birtokában levő terméket. Az így szerzett jövedelmeket (IA és IB) azután racionálisan elköltve megvásárolják a termékeket, de most már egy másik allokációnak megfelelően. Így próbálják meg lebonyolítani a cserét, immár a pénz közvetítésével. Ez a kissé komplikáltnak tűnő procedúra sokkal jobban hasonlít a valósághoz, mintsem azt első pillantásra gondolnánk. Valóban, fontoljuk csak meg, egy valóságos piacgazdaságban vajon nem pénzjövedelmükből vásárolnak-e cipőt a cipőgyárak alkalmazottai és tulajdonosai ugyanúgy, mint kenyeret a pékségek dolgozói és tulajdonosai?! A makroökonómiai szemléletben a javak összességét a társadalom állítja elő, és ha eltekintünk a külkereskedelemtől, akkor ugyanaz a társadalom is vásárolja meg e javakat, hogy elfogyaszthassa, vagy megtakaríthassa (későbbi fogyasztásának biztosítására tartalékolja vagy beruházza). Nincs tehát modellünk e feltevésében semmi, ami ne lenne a valóság hű képmása. Tehát szereplőink, A és B vagyonukkal mint jövedelemmel gazdálkodva optimálisan kívánnak dönteni. A korábbiakból tudjuk, hogy a racionális fogyasztói választást az a fogyasztói kosár jelenti, ahol a költségvetési egyenes éppen érinti az egyik közömbösségi görbét, azaz ahol a helyettesítési határrátája éppen egyenlő az áraránnyal és a kosár kielégíti a költségvetési egyenes egyenletét.

A vagyon egyenletrendszer egyenletei azonos meredekségű költségvetési egyenesek, amelyek az EdgeMivel a szereplők jövedelme eredeti vagyonuk realizálásából szármaworth-dobozban zik, azért mindkettőjük költségvetési egyenese keresztülmegy a kezdeti allofedik egymást káció pontján: a kezdeti allokáció biztosan kielégíti a vagyon egyenletrendszert! A költségvetési egyenes meredeksége azonos az áraránnyal, így mindkét költségvetési egyenes ugyanolyan meredekségű, vagyis az Edgeworh-dobozban a két költségvetési egyenes fedi egymást. Ebből pe-

2.6. - 25 dig az következik, hogy a két szereplő racionális választása csak akkor jelenthet cserét, ha optimális közömbösségi görbéik érintik egymást. Mi a helyzet akkor, hogyha a két racionális választás nem esik egybe? Ekkor a két termék keresett és kínált mennyiségeiben különbségek lesznek. A 2.6.8. ábrán feltüntetett állapot szerint A kevesebb x termékről hajlandó lemondani (a kezdeti allokációhoz képest), mint amennyire B igényt tart, viszont B több y terméket hajlandó átengedni A-nak, mint amennyit az kapni szeretne.. Így az x termékből kínálat hiány, az y termékből kínálat többlet állt elő. UA

B wA

UB A

Ey

wB

E Bx -E By

A

-E x

w

A 2.6.8. ábra Egyensúlytalanság az Edgeworth-dobozban Mivel a brutto kereslet a fogyasztani kívánt összes termékmennyiséget jelenti, a netto kereslet pedig a piacon beszerezni kívánt mennyiséget, vagyis a ténylegesen cserére kerülő részt, egyszerűsítésképpen a netto kereslet fogalmát értjük a kereslet kifejezésen.

Az egyensúlytalanság abban jelenik meg, j A kereslet jelölésére az E i szimbólumot (i a szereplő, j a termék) hogy a netto keresletek naturálisan nem használjuk, és ezalatt a netto keresletet értünk. A (netto) kínálat negatív egyeznek meg a netto (netto) keresletként jelenik meg. kínálatokkal 2.6.3.1. A WALRASI EGYENSÚLY

Álljunk meg egy pillanatra! A piac tehát az egyensúlytalanság állapotában van, mint fentebb láttuk, ha két szereplő racionális választása nem esik egybe. Azonban fontos tisztán látni, hogy az egyensúlytalanság elsősorban naturálisan értendő, azaz a piaci mennyiségek viszonylatában. Mivel ez a többlet, illetve hiány egy olyan derékszögű háromszög két az A Walras-törvény: a Edgeworth-doboz oldalaival párhuzamos befogója, amelynek az átfogója nominális egyensúly rajta fekszik a költségvetési egyenesen, nem nehéz belátni, hogy a hiány mindig fennáll pénzértéke éppen egyenlő a többlet pénzértékével. Mivel A és B szándékolt kereslete és kínálata is hasonló háromszögek befogóiként jelennek meg, ezért azok pénzértékei is páronként egyenlők. A modellünkben tehát – feltéve, hogy a szereplők racionális fogyasztói döntéseiket kívánják realizálni - bármely árarány mellett a pénzben kifejezett keresletek összege egyenlő a pénzben kifejezett kínálatok összegével. Ez az összefüggés a Walras-törvény. Az ábra adataival: p x E Ax + p y E yB = p x E xB + p y E Ay

A Walras-törvény általánosítható

2.6. - 26 A Walras-törvény szerint a gazdaságban nem létezhet általában vett túlkereslet vagy túlkínálat. Túlkereslet vagy túlkínálat csak egy részpiacon következhet be, de akkor más részpiacon, illetve piacokon az ellenkezője igaz, vagyis a részpiaci többletkeresletek összege pénzben kifejezve egy gazdaságban mindig zérus. Valóban, a fenti egyenletet átrendezve:

e

j e

j

A Walras-törvény fop x E Ax + E Bx + p y E Ay + E By = 0 lyománya: ha n-1 részpiac egyensúlyban A Walras-törvény minden nehézség nélkül - a teljes indukció van, akkor az n-dik segítségével - általánosítható sok szereplős, sok termékes piacmodellekre is: piac is egyensúlyban m n m m van pi E ij = p i E ij = 0

F ∑ HGG ∑ i =1

j=1

I J KJ ∑ ∑ i =1

j=1

Tekintsük az egyes termékek keresletét és kínálatát mint az adott termék saját piacát. Kéttermékes modellünkben nem nehéz észrevenni, hogy ha az x termék saját piacán egyensúly van akkor szükségszerűen egyensúly van az y termék saját piacán is, azaz a csere Pareto-hatékony, és az árarány a walrasi egyensúly áraránya. Sokszereplős, soktermékes esetben ennek az összefüggésnek az általánosítása közvetlenül következik a Walras-törvényből, nevezetesen, ha az m termékes piacon m-1 termék saját piacán egyensúly van, akkor szükségszerűen egyensúly van az m-i termék saját piacán is. Vizsgáljuk azonban meg közgazdaságtanilag is a Walras-törvényt! Ez az összefüggés azt a feltételezést rögzíti, hogy a piacon aki elad, az egyben potenciális vevő is, hiszen az eladásból származó jövedelmét elköltheti. Ha tehát valamely árut nem lehet eladni, az csak azért lehetséges, mert valaki nem költötte el a saját áruja eladásából származó jövedelmét. Vagyis aki árut visz a piacra, az magával vitt egy potenciális vevőt is egy másik áru számára – sajátmagát. Ha egy árut nem sikerült eladni, az csak úgy lehetséges, hogy a piac forgatagában ez az áru elkerülte az egyébként szükségszerűen ott tartózkodó vevőjét, aki ilyen módon nem tudta A Walras-törvény a megvalósítani vásárlási elképzeléseit. Másképpen szólva a kínálat Say-dogma matemati- összességében mindig megteremti saját keresletét, csak nem biztos, hogy összetalálkoznak. kai megfogalmazása Ez az összefüggés feltételezi, hogy aki pénzhez jut, az azt mihamarabb el is akarja költeni; hogy a piac szereplői azért adnak el, hogy vehessenek.

A Walras-törvény szerint az általános egyensúly lehetséges.

Ez a gondolatkör a (neo)klasszikus iskolák gondolatköre. A Walras-törvény közgazdaságtani tartalma nem más, mint a „Say-dogma” néven ismert összefüggés, amit valójában nem is J.B. Say svájci francia közgazdász fogalmazott meg először, hanem az angol idősebb James Mill 1808-ban a következőképpen: „Sohasem történhetik meg, hogy ne legyen minden árunak vevője. Bárki kínál is eladásra árut, cserébe árut akar érte kapni, tehát vevő ama puszta tény következtében, hogy eladó. Valamennyi áru vevőjének és eladójának tehát együttvéve metafizikai szükségszerűséggel egyensúlyban kell lenniök egymással. Ha tehát az egyik árunak több eladója van, mint vevője, akkor kell egy másik árunak lennie, amelynek több vevője van, mint eladója” (J. Mill: Commerce Defended. An Answer for ... London 1808.) Walras érdeme a “Say-dogma” matematikai megfogalmazása és beépítése az általános egyensúly neoklasszikus elméletébe. Ugyanakkor a “Say-dogma” a makroökonómiai

2.6. - 27 vizsgálódások tükrében már igencsak vitatható álláspont, s így a Walras-“törvény” törvény volta nem kevésbé feltételes, mint Gossen két “törvényéé”. Mindenesetre az általunk most tárgyalt modell feltételrendszerében kétségtelenül egy bizonyítható matematikai tétel egzaktságával bír.

2.6.3.2. A WALRASI EGYENSÚLY LÉTEZÉSE A Walras-törvényből tehát következik, hogy ha az összpiacon egy híján minden terméknek saját piacán egyensúly van, akkor a fennmaradó utolsó saját piacon is egyensúly van, vagyis a walrasi egyensúly esete áll fenn. A Walras-törvény (azaz a “Say-dogma”) szerint tehát az általános egyensúly lehetséges. A neoklasszikus felfogás másik alappillére az A. Smith által megfogalmazott „láthatatlan kéz”, amely azonos a walrasi árverezővel. Mit tesz a modellünkben az árverező? Ha az általa bejelentett árarány mellett a két szereplő racionális választása Pareto-hatékony végső allokációban realizálódik, vagyis a költségvetési egyenesen a két érintési pont egybeesik, akkor az árverező konstatálja a megvalósult walrasi egyensúlyt és örvendezik. Nagyobb azonban a valószínűsége annak, hogy a két racionális A „puhatolódzás“ a választás a közös (valójában egymást fedő) költségvetési egyenes két piac mechanizmusákülönálló pontját határozza meg. A ténylegesen megvalósuló csere nak modellje eredménye nemcsak nem Pareto-optimális, de nem is racionális, hiszen az egyik oldalon eladatlan áru, a másik oldalon kielégítetlen kereslet marad fenn. Az árverező felméri ezt az anomáliát és megváltoztatja az árarányt úgy, hogy a túlkínálatban levő áru árát relatíve csökkenti, azét pedig, amely iránt túlkereslet nyilvánul meg, relatíve növeli. Hogy ez a valóságos piacon hogyan megy végbe, azt már megvizsgáltuk a piaci mechanizmus elemzésekor. A közös költségvetési egyenes az árarányváltozás miatt a kezdeti allokáció pontja körül úgy fordul el, hogy a két racionális választás pontjai egymás felé mozdulnak el (balszerencsésebb esetben túl is lendülhetnek egymáson). Ezt az eljárást Walras puhatolódzásnak – híres kifejezésével tatonnčment-nek – nevezte el.

B UA UB w'

w

A 2.6.9 ábra. Egyensúly az Edgeworh-dobozban

A puhatolódzás folyamatának logikájából következik, hogy a két racionális választás pontjai közelítenek egymáshoz, hiszen az árverező az előző lépések tapasztalatai alapján lép. Így legfeljebb az első néhány

2.6. - 28 lépésben tévedhet, mert ha egyszer a két pont közelebb került egymáshoz, akkor a továbbiakban az árverező olyan kis mértékben változtatja csak meg az árarányokat, hogy a pontok többé ne kerülhessenek távolabb egymástól. Hogy így járhasson el, annak egyetlen feltétele van, a modell folytonossága, azt pedig eleve kikötöttük. Az árverező az egyre csökkenő mértékű árváltoztatásokat addig ismételgeti, amíg a két racionális választási pont egybe nem esik. Ekkor beáll a walrasi egyensúly s az árverező örvendhet (A és B szereplőkkel együtt). Igen ám, de a valóságban nincs árverező és a valóságos piaci A walrasi egyensúly folyamatok nem is folytonosak! – lehet ellene vetni ennek az érvelésnek. létezése folytonos moCsakhogy a valóságos piac nem is két szereplővel és két termékkel dellben és a kompetitív (sokszereplős) pia- működik. Egyfelől láttuk, hogy a sokszereplős piacon a szereplők ütköző önérdekei által működtetett objektív mechanizmus (a “láthatatlan kéz”) con garantált tökéletesen helyettesíti az árverezőt, másfelől bizonyítható, hogy az a feltétel, miszerint „a kompetitív piacon elég sok eladó, elég sok vevő és elég sok áru van”, pótolja a folytonosság követelményét. Mint említettük, a mi modellünkben a gazdaság egy kezdeti allokáció által meghatározott magja a szerződési görbének az a darabkája, ami a kezdeti allokációhoz tartozó “szilvamag” belsejében van. Nem nehéz megérteni, hogy újabb szereplő és/vagy újabb termék beépítése a modellbe olyan új magját eredményezi a gazdaságnak, ami valamilyen módon „kisebb”, mint az előző. Gondoljunk arra, hogy több szereplőnek nehezebb megegyeznie, így nyilván csökken a Pareto-hatékony halmaz. Ezért a korrekt bizonyítás nélkül is elfogadhatjuk, hogy a piaci szereplők számának növekedésével a gazdaság magja egyre szűkebb lesz, tartva valamely egyetlen ponthoz. Valóban belátható, hogy igen nagy számú piaci szereplő esetén a nem folytonos piacon is létezik a walrasi egyensúly, amely ekkor egyetlen pontja a gazdaság magjának.

A Pareto-hatékonyság nem egyértelmű

A walrasi egyensúly létezése rendkívül izgalmas, közgazdászok több nemzedékét foglalkoztató kérdés. Az tudniillik hogy az előbbi feltételezett egyensúlyi árrendszer létezike egyáltalán, az így kapott gazdasági egyensúly egyértékű, illetve stabil-e. Ez utóbbi két kérdés megválaszolása annyira bonyolult, hogy itt nem térünk ki rá, de kutatásáról elmondhatunk egy két adatot. Nem kevés közgazdász kapott éppen ezen a téren vagy kapcsolódó területen való kutatásai elismeréseként közgazdasági Nobel-díjat; olyan neveket említhetünk itt meg mint Ragnar Frisch (1969), Paul A. Samuelson (1970), John R. Hicks és Kenneth J. Arrow (1972, megosztva), Gerald Debreau (1983) és Maurice Allais (1988).

2.6.3.3. A JÓLÉTI KÖZGAZDASÁGTAN TÉTELEI Hogyan kapcsolódik a jólét fogalma a fent vizsgált témához? A gazdaságnak a kompetitív piaci feltételek között kialakuló Paretohatékony állapotát, mint a gazdasági jólét optimumát értelmeztük, ha pontosan nem is fogalmaztuk meg így. Walras piaci modelljében a Pareto-hatékony állapot megvalósulása biztosra vehető, ám az összgazdasági hatékonyság paretoi elve nem egyetlen kitüntetett pontot, hanem egy egész pontsereget határoz meg. Ez természetszerűleg felveti a kérdést, hogy ezek közül melyik legyen a gaz-

2.6. - 29 daság egyensúlya, milyen legyen az elosztási viszony a társadalom tagjai között. Hogyan választódik (választódjék) ki a társadalmi jólét optimumát képviselő kitüntetett allokáció? Lényegében ezzel a problémakörrel foglalkozik a jóléti közgazdaságtan. A JÓLÉTI KÖZGAZDASÁGTAN A közgazdaságtan normatív aspektusának általános elnevezése. Alapfeltételezései értékítéletek, amelyeket minden közgazdász szabadon elfogadhat, illetve elutasíthat. Nincs benne helye a feltételezések igazsága vizsgálatának, szemben a pozitív közgazdaságtannal, ahol elvben ezek empirikus vizsgálatnak vethetők alá. A jóléti közgazdaságtan gazdaságpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg. Így összegzi a modern közgazdaságtan ismerettára e sajátos közgazdaságtan lényegét. Eléggé nehéz tartalmilag körülhatárolni, mert nem egy az elméleti közgazdaságtan azon különböző irányzatai közül melyek meghatározott korok meghatározó eszmeiségének alapján, esetleg egy-egy nagy közgazdász személyiség működése eredményeként jöttek létre. Gondolati csírái megtalálhatók már a klasszikus közgazdászoknál, akik közül többen kritikusan viszonyultak a kapitalizmus egyenlőtlenségeihez. A gazdaságpolitika érdekelte őket és vallották, hogy változásokra van szükség a fennálló rendszerekben. Ezek az állapotok mutatkoztak meg gazdaságpolitikai következtetéseikben. A neoklasszikusok már felismerték, – írja Samuelson (Közgazdaságtan 1081.o.) – hogy jobb nem összekeverni a normatív kérdéseket a pozitív kérdésekkel. Nem próbálták tehát már „bebizonyítani“, hogy a jövedelemegyenlőtlenség rossz dolog. Helyette azokat a különböző módszereket elemezték, amelyekkel, a jövedelem egyenlőtlenségek csökkenthetők, és a jólét fokozható. Tudományos tartalmat kívántak adni a közben meghonosodó fogalomnak. Pareto és Pigou az a két közgazdász, akinek neve összeforrt a jóléti közgazdaságtannal. Pareto szerint a cserében elérhető előnyök realizálásával növekszik a résztvevők jóléte. Ebben az értelemben a csere gazdagságot teremt, az egész társadalom jólétét fokozza. Ennek megfelelően fogalmazta meg híressé vált hatékonysági kritériumát. A Paretooptimum a jólét elérhető határát jelenti. Pigou, Arthur Cecil (1877-1959) angol közgazda, aki 1908-ban lett Alfred Marshall utóda a cambridge-i egyetem politikai gazdaságtan tanszékének vezetőjeként. A népszerűvé vált paretoi jóléti közgazdaságtannal szemben Pigou a hasznosságok egyének közötti összevetését használta gyakorlati gazdaságpolitikai értékítéletek alkotására. Ezt az elemzést használta a gazdagoktól a szegényekhez történő vagyonmozgás igazolására is. Pigou szerint mivel az újraelosztás nem csökkenti az összjövedelmet, a határhaszon (marginal utility) pedig a jövedelemnek csökkenő függvénye, a szegény embereknek történő vagyonátadás növeli az összhasznot.

Az előzőkben megvizsgáltuk, hogy létezik-e walrasi egyensúly, és ha igen, milyen tulajdonságai vannak. Nagyon fontos megállapítás, hogy a kompetitív piacok automatikusan egyensúlyhoz vezetik a gazdaságot. Felmerül azonban a jogos kérdés: vajon a piaci mechanizmus minden, a cseréből származó lehetséges előnyt kimerít-e? Jelenti-e a walrasi egyensúlyi helyzet azt, hogy az általa kialakult végső készletallokáció Pareto-hatékony is egyben? A válasz, ez utóbbi kérdésre - meghatározott feltételek mellett - egyértelműen igen.

2.6. - 30 2.6.3.3.1. A JÓLÉTI KÖZGAZDASÁGTAN ELSŐ FŐ TÉTELE A kompetitív feltételek között szükségszerűen kialakuló walrasi egyensúly kritériuma, hogy minden fogyasztó ki tudja elégíteni keresletét, vagyis az egyensúlyi árarányoknak meg kell egyeznie minden fogyasztó megfelelő helyettesítési határrátáival, és ez már önmagában is a Paretooptimális állapotra utal. Mindezt kiegészíthetjük a geometriai érveléssel: mivel az árarány és így a költségvetési egyenesek meredeksége egyforma a két fogyasztó számára, a fenti feltétel teljesülése csak egyféleképpen lehetséges, ha a két fogyasztó kérdéses közömbösségi görbéinek meredeksége megegyezik. Ez zérus (nettó) kereslet összeg mellett azt jelenti, hogy a két görbe érinti egymást, azaz teljesül: MRSAx,y =

px = MRS Bx,y py

Ennek tudatában megfogalmazható

A jóléti közgazdaságtan I. fő tétele

a jóléti közgazdaságtan I. fő tétele A kompetitív piaci mechanizmus eredményeképpen létrejövő walrasi egyensúlyi állapot mindig Pareto-hatékony. A tétel tehát azt mondja ki, hogy a magántulajdonosi piac, ahol a fogyasztók kizárólag saját haszonérzetük maximalizálására törekednek, Pareto-hatékony egyensúlyi állapothoz vezet. A kompetitív piac működési mechanizmusa tehát számtalan sok szereplőt feltételezve is egységes szempontú cserefolyamatot biztosít a Pareto-hatékony állapot eléréséhez.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a jóléti közgazdaságtan első alaptétele nem mond semmit a cseréből származó gazdasági előnyök A piaci egyensúly szétosztásáról. A piaci egyensúly nem feltétlenül testesít meg „igazságos“, nem feltétlenül teste- humános elosztást. Gondoljunk csak arra a példára, amikor Robinzon birtosít meg „igazságos“, kolja a teljes rendelkezésre álló jószágkészletet. Ez a helyzet Pareto-hatékony humános elosztást. ugyan, de senki, – még talán maga Robinzon sem – nevezné igazságosnak. Éppen ezen probléma megoldása érdekében merült fel egy másik alapvető kérdés a jóléti közgazdaságtanban.

Ha adott egy, bármilyen társadalmi, politikai, erkölcsi stb. szempont alapján kívánatos Pareto-hatékony allokáció, létezik-e szükségszerűen egy olyan árrendszer, amely mellett e pont egyben piaci egyensúlyt is megtestesít?

Fordítsuk meg talán az előbbi kérdést! Vajon minden Paretohatékony pont lehet walrasi egyensúlyi pont? 2.6.3.3.2. A JÓLÉTI KÖZGAZDASÁGTAN MÁSODIK FŐ TÉTELE Pontosabban és a problémára irányultan megfogalmazva a kérdés következő:

Amennyiben adott egy, bármilyen társadalmi, politikai, erkölcsi stb. szempont alapján kívánatos Pareto-hatékony allokáció, létezik-e szükségszerűen egy olyan árrendszer, amely mellett e pont egyben piaci egyensúlyt is megtestesít? Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kívánatos elosztásviszonyt biztosít-e a walrasi mechanizmus. A válasz most is kedvező.

2.6. - 31 A Pareto-hatékony pontban egymást nem metsző, de érintő közömbösségi görbék elválaszthatók egymástól, azaz húzható egy olyan egyenes, amelynek egyik oldalán van az egyik, másik oldalán van a másik közömbösségi görbe. Az érintési pont természetesen rajta van ezen az elválasztó egyenesen, így az nem más, mint a két görbe közös érintője, melynek meredeksége egyenlő az adott érintési pontban közös helyettesítési határrátával. Ez pedig azonos az egyensúlyi áraránnyal, amit kerestünk. A jóléti közgazdaságtan II. fő tétele

A jóléti közgazdaságMindig található olyan árarány, amely a készletek megfelelő kezdeti tan II. fő tétele elosztása esetén egy előre kiválasztott Pareto-hatékony állapotot egyensúlyi állapottá tesz. A kérdés csupán az, hogyan lehet elérni, hogy a piaci automatizmusok (a walrasi árverező, a „láthatatlan kéz” stb.) éppen ezt az árarányt alakítsák ki? Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, rendkívül fontos beszélnünk az árak szerepéről.. Az áraknak a kompetitív piacon kettős szerepük van. a.) Egyfelől, az áraknak jövedelemújraelosztó szerepük van, ami azt jelenti, hogy az árak megváltoztatásával egyes társadalmi rétegeket előnyösebb, más rétegeket hátrányosabb helyzetbe hozhat a gazdaságpolitika. Például az állam megfelelő, akár egyenlő színvonalú, adózással elvonja a jövedelmek egy részét a lakosságtól, majd Az áraknak a kompeleszállíttatja a gyermekruházati cikkek árát, ártámogatással titív piacon kettős kompenzálva a termelőket. Ezzel a kisgyermekes családok javára szerepük van újraelosztották a jövedelmeket. Csakhogy ez az elosztás igencsak rossz hatásfokú. Azok a családok, akik a gyermekeiket arra nevelik, hogy vigyázzanak ruhájukra, kevésbé részesülnek ebből az újraelosztásból, mint azok, akiknek gyerekeik “nyúzzák” a ruhákat. Ezen túlmenően a jövedelem-újraelosztás kedvezményezetteivé válnak olyan kistermetű felnőttek is, akiknek ez egyáltalán nem tartoznak az említettek körébe.. b.) Másfelől, az árak a hatékony elosztás eszközei is. A tökéletesen versenyző piacon a viszonylag szűk kínálatú áru ára relatíve magasabb, s ez viszi el a piacot a Pareto-hatékony egyensúlyi pontba. A gazdaságpolitikusoknak nem szabad összekeverni az árak kettős funkcióját. A fenti példát folytatva, ha a támogatást a kisgyerekes családok közvetlenül pénz formájában kapnák meg, akkor egyrészt minden támogatott család abban válna érdekelté, hogy a kicsiket arra neveljék, vigyázzanak ruhájukra, mert így a támogatást másra is költhetik, másrészt a jövedelemújraelosztás kedvezményezettei valóban azok lesznek, akiket az illet. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ha ugyanis a társadalmi kultúra, illetve a megcélzott réteg kultúrája nem felel meg a gazdaságpolitika elvárásainak, akkor e kultúra kedvező átalakítására a közvetlen ártámogatás alkalmasabb lehet, mint a fogyasztó támogatása. A fenti példát még tovább folytatva, ha a szülők inkább járatják rongyosan gyermekeiket és a pénztámogatást saját céljaikra használják fel, akkor megfontolandó, nem lenne mégis jobb a gyerekruhákat olcsón árusítani. Hasonló megfontolások teszik élessé a vitákat az ingyenes (kedvezményes) orvosi ellátásról és oktatásról.

2.6. - 32 A jóléti közgazdaságtan második fő tételében említett alkalmas kezdeti allokációt a „nem alkalmasból” jövedelem-újraelosztással lehet előállítani. Ez lehet az árakon keresztül megvalósuló vagy közvetlen újraelosztás. Általában az utóbbi a hatékonyabb, de nem minden esetben. A jóléti közgazdaságtan tehát a társadalmi jólétet a tökéletesen versenyző piac mechanizmusával véli előállíthatónak, mert az az első főtétel értelmében biztosan Pareto-hatékony egyensúlyt eredményez, s a második főtétel szerint alkalmas kezdeti allokációval bármely kívánatos Paretohatékony állapot elérhető ezen az úton. Az alkalmas kezdeti allokációt pedig elő lehet állítani a piaci hatékonyságot nem befolyásoló jövedelemújraelosztással. Az egyenlőség és a hatékonyság közötti [konfliktus] a mi legnagyobb társadalmi-gazdasági választási kényszerünk, és a társadalompolitikai dimenziók tucatjaiban sújt bennünket. Nincs rá lehetőség, hogy a piaci hatékonyság kecskéje is jóllakjon, s a káposzta is egyenlően elosztható legyen. Arthur Okun

Mint minden elmélet, ez sem tökéletes. A Pareto-hatékonyságnak a kompetitív piac elégséges, de nem szükséges feltétele. Az eddigi történelmi kísérletek a piac hatékony korlátozására még nem jártak eredménnyel. Ugyanakkor a kompetitív piac már nem egyszer megmutatta korlátait, tehát ezt a kérdést a történelem még nem zárta le. A jóléti közgazdaságtan fő tételei egyébként is csak akkor állják meg A jóléti közgazdaság- helyüket, ha a piacon nincs extern hatás. Márpedig a valóságos piacot ketan fő tételei eltekin- resztül-kasul behálózzák az extern hatások, mint azt a fenti példázat a gyertenek az extern hatá- mekruhákról is mutatta (az, hogy a gyermekruhát kis termetű felnőtt is hordhatja – extern hatás). soktól AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA... ... hogy most az elemzés második fázisában bekapcsoljuk az árakat a csere általános egyensúlyának vizsgálatába; ... hogy Walras nyomán szerepeltetünk egy “árkikiáltót” a piaci automatizmus megszemélyesítőjeként, aki megadja az árarányokat; ... hogy mivel a két költségvetési egyenes ugyanolyan meredekségű, az Edgeworth-dobozban a két költségvetési egyenes fedi egymást. Ebből pedig az következik, hogy a szereplők racionális választása esetén közömbösségi görbéik érintik egymást; ... hogy ha a két racionális választás nem esik egybe, a keresett és kínált mennyiségek eltérnek.... hogy a fent megfogalmazott keresett és kínált mennyiségi eltérés, tehát az egyensúlytalanság naturálisan értendő, míg pénzértékben egyenlőség van; ... hogy a Walras-törvény éppen azt az összefüggést fejezi ki , hogy bármely árarány mellett a pénzben kifejezett keresletek összege egyenlő a pénzben kifejezett kínálatok összegével, amennyiben a szereplők racionális fogyasztói döntéseiket kívánják realizálni;

2.6. - 33 ... hogy a Walras-törvényt általánosítva: ha az m termékes piacon m1 termék saját piacán egyensúly van, akkor szükségszerűen egyensúly van az m.-ik termék saját piacán is; ... hogy a Walras-törvény nem más, mint a Say-dogma matematikai újrafogalmazása. ... hogy a Say-dogma és walrasi újrafogalmazása szerint az általános egyensúly lehetséges; ... hogy a smithi “láthatatlan kéz” azonos a walrasi “árkikiáltóval”, mely utóbbi megváltoztatva az általa bejelentett árárányt, addig közelíti a szereplők racionális választási pontjait, míg azok egybe nem esnek; ... hogy a valóságos piaci viszonyok nem folytonosak, de a nagy számú piaci szereplő pótolja a folytonosság követelményét, így nem folytonos piacon is létezik a walrasi egyensúly. ... hogy a jóléti közgazdaságtan a közgazdaság normatív aspektusának általános elnevezése, és mikor ilyen, fokozatosan formálódott, míg Pareto és Pigou tudományos tételeivel nevet kapott. ... hogy mivel a walrasi egyensúlyi helyzet azt jelenti, hogy az általa kialakult végső készletallokáció egyben Pareto-hatékony is, teljesül a walrasi egyensúly feltétele: MRSAx,y =

px = MRS Bx,y py

... hogy a jóléti közgazdaságtan I. fő tétele: A walrasi kompetitív piaci mechanizmus eredményeképpen létrejövő egyensúlyi állapot mindig Pareto-hatékony; ... hogy a piaci egyensúly nem feltétlenül testesít meg “igazságos”, humánus elosztást; ... hogy a jóléti közgazdaságtan II. fő tétele: Mindig található olyan árarány, amely a készletek megfelelő kezdeti elosztása esetén egy előre kiválasztott Pareto-hatékony állapotot egyensúlyi állapottá tesz; ... hogy a jóléti közgazdaságtan II. fő tételében említett alkalmas kezdeti allokáció kialakítása a jövedelem-újraelosztással az árakon keresztül valósítható meg; ... hogy a jóléti közgazdaságtan a társadalmi jólétet a kompetitív piaci mechanizmussal véli előállíthatónak.

2.6. - 34 2.6.4. A TERMELÉS ÉS A CSERE ÁLTALÁNOS EGYENSÚLYA Eddigi vizsgálódásaink során csak a cserével, illetve a fogyasztással A termelés bekapcso- foglalkoztunk. Most bekapcsoljuk a képbe a termelést is. A korábbi feldolgozási módszert követve először árak nélkül elemezzük a lása a vizsgálatokba gazdaságot, majd utána sort kerítünk az árak bekapcsolására. Feltételezhető, hogy ezzel jelentős mértékben bonyolódni fog modellünk, hiszen e pillanattól kezdve már nem lesznek adottak a kezdeti készletek, hanem az eddig elkülönítve elemzett csere viszonyainak figyelembevételével a A termelés határozza majd meg a kiinduló termelés határozza majd meg a kiinduló állapotot, a szétosztható mennyiségek nagyságát és arányát. állapotot A legfontosabb megválaszolandó kérdés az, hogy vajon érvényes marad-e a jóléti közgazdaságtan két alaptétele a termeléssel kibővített esetre is, és ha igen - ahogyan rövidesen látni fogjuk - milyen sajátos tulajdonságai vannak a termelés bekapcsolásából eredően az így kapott egyensúlyi helyzetnek. A korábbi hagyományokat követve először az árak nélkül elemezzük a gazdaságot, és csak azután kerítünk sort a piaci (ár)mechanizmus bekapcsolására. 2.6.4.1. A TERMELÉS ÉS A CSERE ÁRAK NÉLKÜL Tovább bővítjük moTovább bővítjük tehát modellünket. Azzal egészítjük ki, hogy dellünket az input-tébevezetünk két input-tényezőt, amelyeket s és t betűkkel fogunk jelölni. nyezőkkel Elvileg mindkét szereplő rendelkezhetne mindkét erőforrásból egy bizonyos készlettel, de mi egy egyszerűbb modellre szorítkozunk, amelyben az erőforrások tulajdonát nem tisztázzuk. Az egyszerűség kedvéért feltehetjük például, hogy az A rendelkezik az s erőforrás, B pedig a t erőforrás teljes készletével. A tankönyvekben s általában Robinzon munkáját, t pedig Péntek munkáját jelenti. Mindkettőből rögzített mennyiség (S és T) áll a gazdaság rendelkezésére. Modellünkben tehát mindkét termék (x és y) valamely mennyisége előállítható a két input-tényező valamely kombinációjával, azaz a két termék megtermelhető mennyisége egy-egy termelési függvénnyel írható le: Qx = Qx(s, t) Qy = Qy(s, t) s

s

x

Q x4

Q y4

Q x3

Q y3

Q x2 Q x1

Q y2 Q y1

t

y

t

2.6.10. ábra Az x (hal) és y (kókuszdió) termékek izokvant-térképe,

A termelés Edgeworth-doboza

A két termelési függvény az izokvant-térképeivel ábrázolható. Mivel az inputtényezők korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, ezért megalkotható a termelés Edgeworth-doboza, a fogyasztás (csere) Edgeworthdobozának mintájára, ahogyan a 2.6.12 ábra mutatja. A doboz szélessége és magassága itt a rendelkezésre álló erőforrások adott mennyiségét jelzi.

2.6. - 35 A felhasznált inputtényező-kombináció függvényében rajzoljuk be a téglalapba a két termékből előállított mennyiségeket, azaz helyezzük el az x (hal) és az y (kókuszdió) izokvant görbéit a térképen úgy, hogy x csúcsból “északkeleti“ irányban nőjön a kifogott hal mennyisége, és ugyanez legyen igaz a kókuszdióra is az y csúcspontból kiindulva délnyugat felé. Feltételezzük, hogy mindkét, folyamatosan osztható inputtényezőre szükség van a termékek előállításához, és az izokvant görbék konvexek koordinátarendszerük origójára nézve. y

t

s

x

s

t

s t

x

y

s

t

6.11 ábra. A termelés Edgeworth dobozának megszerkesztése

Az így nyert doboz minden pontja az input-készletek egy-egy lehetséges allokációját jelenti a két termék között. Egy ilyen allokációs pont rajta van mindkét termék egy-egy izokvantján, meghatározva mindkét termék elérhető kibocsátását. A kiválasztott izokvantok – a csere Edgeworth-dobozának közömbösségi görbéihez hasonlóan – vagy metszik, vagy érintik egymást az adott allokációs pontokban. Ha metszik egymást, akkor mód van arra, hogy olyan új allokációra térjünk át, amelyben egyik termék kibocsátása sem csökken, s legalább az egyiké növekszik. Ilyen reallokációval folyamatosan szűkül a további hatékony reallokációk lehetősége (a termelés “magja”), s véges vagy végtelen sok lépésben eljutunk a Pareto-hatékony allokációk egyikébe, ahol a két termék aktuális izokvantjai éppen érintik egymást. Az egymást érintő izokvantoknak közös érintőjük, azonos meredekségük van – feltéve, hogy az izokvantok origóra nézve konvex görbék. A mi modellünkben viszont ez alapfeltevés. Milyen közgazdasági értelmezés adható ennek a ténynek? Az izokvant meredeksége abszolút értékben azt mutatja meg, hogy ugyanannak a termékmennyiségnek az előállításához az egyik input-tényező egy egységének helyettesítéséhez hány egységre van szükség A technikai helyettesítés határrátája a másik inputtényezőből. (MRTS)

2.6. - 36 Ez a technikai helyettesítés határrátája (MRTS), amely hasonlít a fogyasztói helyettesítés határrátájához, hiszen a termelési függvény izokvanttérképe sajátos közömbösségi térképként, illetve maga a TF sajátos hasznosA termelés Pareto-hasági függvényként fogható fel, az inputtényezők termelő fogyasztásának létékonyságának kritényegi tulajdonságaként. riuma Megállapíthatjuk tehát, hogy a cserehatékonyság kritériumával analóg eredményt kapunk itt is. Azaz a termelés önmagában nézve akkor Paretohatékony, amikor a termelési tényezőket úgy osztjuk szét a két jószág termelése között, hogy fennáll MRTSx = MRTSy Ha ez a feltétel teljesül, akkor az adott inputallokáció pontja rajta van A termelés szerződési a termelés szerződési görbéjén. görbéje Noha a fogyasztói terméktér és a termelő terméktér hasonlóságából, illetve a csere Edgeworth-doboza és a termelés Edgeworth-dobozának a hasonlóságából következtetni lehet a termelés szerződési görbéjének a tartalmára, azért szükség van pontos definíciójára: a termelés szerződési görbéje tehát az adott inputmennyiségek és technológia ismeretében lehetséges Pareto-hatékony allokációs pontok mértani helye. Miután megvizsgáltuk a termelés hatékonysági kritériumait, rátérünk a termelés és a csere általános egyensúlyának az elemzésére. A kétfajta tevékenység szorosan összekapcsolódik, hiszen minden termelési folyamat végső célja valamilyen fogyasztási szükséglet kielégítése. Éppen az az általános egyensúlyelmélet lényege, hogy összekapcsolja a gazdaság fogyasztóit, outputjait és erőforrásait. Ehhez olyan elemzési módszer szükséges, amelynek segítségével a termelésnek a cserére való A termelési lehetőséhatását elemezni tudjuk. Ez a segédeszköz az úgynevezett transzformációs gek határgörbéje görbe vagy a termelési lehetőségek határa. (Maradjunk egyelőre ez utóbbi (TLH) elnevezésnél, az előbbi magyarázatára majd később térünk ki.) A további elemzések miatt szükségünk van ennek a fogalomnak – röviden TLH – ismeretére. A TLH azt a lehetőséget mutatja meg, hogy egy adott gazdaság az összes rendelkezésére álló inputtényező (erőforrás) teljes felhasználásával különböző hatékony termelési eljárásokkal milyen termékkombinációkat tud előállítani. A termelési lehetőségek határa (TLH) sajátos formában ábrázolja egy gazdaság pillanatnyi állapotát. Explicit formában nem jelzi a felhasználandó erőforrások mennyiségét illetve eloszlását, csak az outputok lehetséges kombinációi utalnak az erőforrások különböző felhasználási összetételére. kókuszdió y

F

K

G P

H

x

hal

2.6.12. ábra. A termelési lehetőségek határa

2.6. - 37 Tételezzük fel, – lásd a 2.6.12. ábrát, – hogy csak kétféle terméket állít elő a vizsgált gazdaság. Legyen ez x (hal) és y (kókuszdió). Ily módon a két dimenziós jószágtér bármely pontja egy termékkombinációt jelképez. A H és K pontok például azt mutatják meg, hogy mennyit tudna megtermelni a gazdaság a két jószágból külön-külön, ha az erőforrásokat kizárólag az egyik vagy kizárólag a másik termék előállítására fordítanák. Látható, hogy a görbén lévő pontokból elmozdulva, a szűkös erőforrások adott korlátja mellett, csak úgy lehet növelni az egyik termék előállítását, hogyha a másik termelése eközben csökken. Ez azt is jelenti egyben, hogy a görbén kívül eső pontok által jelölt kombinációk a szűkös erőforrások mellett nem érhetők el a társadalom számára (például a F és G pontok). Ugyanakkor a görbén belüli pontok olyan termékkombinációkat képviselnek, amelyek nem hatékonyak, hiszen ezekből a pontokból jobbra-felfelé elmozdulva növelhető mindkét termék termelése. Az ilyen pontokkal jelzett állapotban a gazdaságban vagy nem használják fel az összes erőforrást, ami ellentmond a szűkösség tényének, vagy felhasználják ugyan, de nem hatékonyan. A TLH görbe a szélső pontokat, H-t és K-t íveli át. A görbe alakja, elhelyezkedése az adott időpontban jellemzi a gazdaságot. Az erőforrások mennyiségének változásával vagy a technológia módosulásával természetesen a TLH is változik. A TLH-t nevezik transzformációs görbének is. Ez az elnevezés egy ekvivalens meghatározásból értelmezhető: a transzformációs görbe azon outputkombinációk mértani helye amelyeket adott erőforráskészletből, A transzformációs adott technológia mellett Pareto-hatékony inputallokációkkal állítanak görbe származtatása elő. Ugye, hogy pontosan ugyanazt fejezi ki, mint a TLH definiciója? Nem is ... kell magyarázni. (A elnevezést igen, de majd később.)

2.6.13. ábra. A termelés ábrázolásai

A transzformációs görbe ugyanazt ábrázolja, mint a termelési szerződési görbe, csak amíg az utóbbi a Pareto-hatékony termelési pontokat az inputok oldaláról ragadja meg, addig az előbbi ugyanazokat az outputok felöl ábrázolja. A két görbe között megfeleltetés hozható létre (nem kölcsönös, hiszen a szerződési görbe pontjaiból származtathatóak a TLH pontjai, fordítva azonban ez nem megy). A származtatás menete a következő. A termelés szerződési görbéjének minden pontjához hozzárendelhető - akárcsak a fogyasztói szerződési görbéhez - a tényezők vektora:

d

z = z sx , s y , t x , t y

i

2.6. - 38 Ebből a vektorból a termelési függvények egyértelműen kiadják az adott erőforrás-allokációval maximálisan megtermelhető x, illetve y termékmennyiségek párosát:

d

i

b

g d

z = z Q x , Q y = z Q x sx , t x , Q y sy , t y

i

A z vektor ilyen leképezésével kapjuk meg a transzformációs görbe pontjait. Két szélső pontja Qx max (Qy=0), illetve Qy max (Qx=0) azaz H és K az előző ábráról. Mit jelent ez a görbe? Pontjai értelemszerűen az adott erőforrás-készletekkel Pareto-hatékonyan megtermelhető jószágkosarakat jelentik. A görbe kettészeli a termékteret. Az origó felőli oldalán azok a kosarak szerepelnek, amelyek az adott erőforrásokkal létrehozhatók, ezek a megengedett kosarak. A másik Megengedett és nem oldalon természetesen a nem megengedett kosarak helyezkednek el. megengedett kosarak Nyilván magán a görbén szintén megengedett kosarak vannak. Ezek a kosarak azonban az „utolsók”, abban az értelemben, hogy a megengedett kosarak halmazának belső pontjaiból elindulhatunk úgy, hogy egyre jobban, hatékonyabban kihasználva a rendelkezésre álló erőforrásokat egyre többet termelünk az egyik termékből, miközben a másikból legalább is nem termelünk kevesebbet. Elérve a Pareto-hatékony kosarak görbéjét tovább ezt már nem tehetjük. Így tehát egyfelől jogos a görbét a termelési lehetőségek határa görbéjének nevezni (miközben az összes megengedett kosár halmazát a termelési lehetőségek halmazának nevezzük), másfelől e példa nyomán talán világosabbá vált, hogy a marginalista közgazdaságtanban miért beszélnek határmennyiségről, amikor valamilyen “utolsó lépés” hatásáról van szó.

... és értelmezése

Miért nevezzük görbénket transzformációs görbének?

A „transzformációs“ Mivel pontjai az adott erőforrás-készletek Pareto- hatékony elnevezés magyaráza- felhasználásával előállított jószágkosarakat jelentik, ezért felfogható úgy is, ta mint az adott erőforrás-készlettel megvalósítható különböző technológiák egymásba alakulásának, transzformációjának görbéje, mint transzformációs görbe. A görbe meredeksége éppen ennek a transzformációnak a mértékét fejezi ki: minél meredekebb a görbe, a függőleges tengelyre mért termék annál nagyobb mennyiségének a megtermeléséről kell lemondani, hogy a vízszintes tengelyre mért termékből egy egységnyivel többet A transzformáció hatermelhessünk, teljes hatékonysággal kihasználva a rendelkezésre álló tárrátája (MRT) erőforrásokat. Ezt a mérőszámot, a transzformáció határrátájának (MRT) nevezzük. A transzformáció határrátája azt mutatja meg hogy egy termék mekkora mennyiségéről kell lemondania a gazdaságnak az erőforrások teljes és Pareto-hatékony kihasználálása mellett, ha egy egységgel növelni akarja valamely más termék előállított mennyiségét. Nem mindegy, hogy milyen alakú a transzformációs görbe. Általánosan természetesen csak azt tudjuk elmondani, hogy folytonos (a modell mindenirányú folytonossága miatt), valamint Qx_max és Qy_max között monotonon ível, és alakja a termelési függvény milyenségétől függ.

2.6. - 39 Az adott téma szempontjából szükségtelen részletezés mellőzésével tételezzük fel, hogy a transzformációs görbe teljes hosszában ♦ egyenes, vagy ♦ az origóból nézve konvex, vagy ♦ az origóból nézve konkáv. Az első esetben a transzformáció határrátája állandó, a második esetben a határráta folyamatosan csökken, míg a harmadik esetben folyamatosan nő. Bizonyítható, hogy ha mindkét termék termelési függvénye állandó skálahozadékú, akkor az első eset, ha legalább az egyik növekvő skálahozadékú, s a másik nem csökkenő, akkor a második Az MRT az alternatív eset, végül ha legalább az egyik csökkenő, míg a másik nem növekvő költség fogalmával skálahozadékú, akkor a harmadik eset áll fenn. (A skálahozadék fogalmát rokon lásd „A kínálat mikroökonómiája“ című fejezetben.) Általában a harmadik eset a legkönynyebben kezelhető, ezért ábráinkon is ilyenek szerepelnek. A “legkellemetlenebb” a második eset. Elemezzük közelebbről ezt a kissé bonyolult összefüggés-sort! A transzformációs határrátát mindig abszolút értékében tekintjük, mert a transzformációval járó „outputáldozat“ abszolút nagysága számít. A görbe meredekségének negatív előjele a szűkösség tényéből fakadó áldozat létére utal. Korábbi példánkra visszatérve, a haltermelés növelése kevesebb kókuszdió termeléséhez vezet. A haltermelés növelésének alternatív költsége (opportunity cost), nem más, mint az az elveszett kókuszdió mennyiség, amelynek meg nem termelése révén a szűkös input javak átcsoportosíthatók lettek a halászatba. Így a transzformációs görbe meredekségének negatív voltában az a felismerés tükröződik, hogy egy Pareto-hatékomy gazdaságban nem lehetséges mindkét termékből egyszerre többet gyártani. Tegyük fel, hogy mind a hal, mind a kókuszdió termelési függvénye csökkenő skálahozadékú, azaz az erőforrások növelésének arányánál kevésbé nő az output. Ekkor ha kevés halat és sok kókuszdiót termelnek, akkor a haltermelés növelése még viszonylag kevés , azaz az erőforrások növelésének arányánál kevésbé nő az output. Ekkor ha kevés halat és sok kókuszdiót termelnek, akkor a haltermelés növelése még viszonylag kevés többleterőforrást kíván meg (a skálahozadék még elég magas), ezért kevés erőforrást kell elvonni a kókusztermeléstől, ahol az amúgy is alacsony skálahozadék miatt kevésbé csökken a termelés, mint amennyire nő a halé. Tehát ekkor a haltermelés növelésének alternatív költsége csekély, az MRT kicsi. Viszont minél több a haltermelés és kevesebb a kókusztermelés, annál jobban fordul ellenkezőjébe ez a viszony. Amikor a nagyobb haltermelést akarják fokozni, akkor a már alacsony skálahozadék miatt igen sok erőforrást kell elvonni a kókusztermeléstől, ahol viszont a csökkent termelés miatt már magasabb skálahozadékkal kell számolni, tehát a megnövekedett erőforráselvonás rohamos termeléscsökkenést eredményez. Így a többlet-haltermelés alternatív költsége, azaz az MRT megnő. Vagyis valóban a mindkét termelési függvénynél fennálló csökkenő skálahozadék növekvő MRT-t, tehát konkáv függvényalakot eredményez. Mi éppen ilyennek is ábrázoltuk!

2.6. - 40 A transzformációs görbe ismeretében már egyszerű a termelés és a csere közös hatékonysági kritériumainak megmutatása. Arra törekszünk, hogy ugyanabban az ábrában jelenítsük meg a két fogyasztó munkájának nagyságát, az ily módon termelt hal és kókuszdió mennyiségét, ezek szétosztását Robinzon és Péntek között. A transzformációs görbe minden pontja a rendelkezésre álló erőforrások Pareto-hatékony felhasználásával előállított jószágkosár. Következésképpen mindegyik felfogható egy lehetséges készletként, amelyhez hozzárendelhetünk egy fogyasztói Edgeworth-dobozt. Válasszunk ki egy tetszőleges z pontot a termelési lehetőségek határán! Ebből merőlegeseket bocsátunk a terméktér tengelyeire, s az így kijelölt téglalap lesz az adott készlethez tartozó Edgeworth-doboz.

x z(Q x Q y) B w A

y 6.14. ábra Termelés és csere együtt

A csere vizsgálatából már tudjuk, hogy Pareto-hatékony végső allokáció esetén MRSA = MRSB,, Az általános hatékony azaz a szerződési görbe minden pontja Pareto-hatékony a csere szempontjáegyensúly szükséges ból. Vajon lehet(nek)-e olyan kitüntetett pont(ok) a szerződési görbén, amely(ek) a termelést is bekapcsolva elemzésünkbe Pareto-hatékony(ak) maés elégséges feltétele rad(nak). Válaszunk: igen, méghozzá két fogyasztónk esetében minden olyan pont, amelyikre teljesül: MRSA = MRSB, = MRT, azaz a transzformáció határrátájának meg kell egyeznie a termékeknek a két fogyasztó szempontjából értelmezett helyettesítési határrátájával, vagyis a z ponthoz húzott érintő meredeksége egyenlő kell, hogy legyen a két közömbösségi görbe közös pontjában vett érintő iránytangensével. A 2.6.14 ábrán például a z jószágkosár hatékony termelést képvisel, és ugyanakkor hatékonyan (w) kerül szétosztásra a gazdaság fogyasztói között. Nem ilyen evidens a tétel megfordítása: a fenti hármas egyenlőség nem csak elégséges, de egyben szükséges feltétele az általános Paretohatékonyságnak. Válasszunk ki egy pontot az Edgeworth-doboz szerződési görbéjén úgy, hogy a két szereplő közös helyettesítési határrátája (az egymást érintő

2.6. - 41 közömbösségi görbék közös érintőjének meredeksége) ne legyen egyenlő a kiválasztott termelési határlehetőség transzformációs rátájával. Tegyük fel például, hogy az MRT = 3, azaz 3 újabb kókuszdió „kerülhet terítékre“, ha eggyel kevesebb halat termel a gazdaság. Legyen MRSR = MRSP = 1, azaz mindkét fogyasztónk legalább egy kókuszdiónyi kompenzációt igényel ahhoz, hogy ne romoljon a helyzete, ha egy darab halról valami oknál fogva le kell mondania. Ezzel az adott szituációban MRT (= 3) > MRS (= 1), vagyis tételünk értelmében be kell látnunk, hogy ez a helyzet nem lehet Pareto-hatékony, azaz lehetséges senkire sem hátrányos, de legalábbis valaki számára előnyös reallokáció. Csoportosítsuk át tehát úgy erőforrásainkat, hogy gazdaságunk termeljen ezentúl eggyel kevesebb halat és cserébe hárommal több kókuszdiót! Ne változzék Péntek fogyasztói kosara, ugyanakkor vegyük el a feláldozott egy darab halat Robinzontól, és kárpótoljuk őt az ehhez szükséges kókuszdióval! Így mindkét fogyasztónk ugyanazon a közömbösségi görbén marad, mint amelyiken korábban is volt, azaz helyzetük semmiképpen nem romlik, de kiosztható többletként rendelkezésükre áll két darab kókuszdió, ami bármelyiküknek (akár mindkettőjüknek is) javíthat a helyzetén. Tehát az előző állapot valóban nem volt Pareto-hatékony! Természetesen a 3 helyén bármilyen 1-nél nagyobb szám is állhatott volna, így a tételt tulajdonképpen korrektül bebizonyítottuk. Ezzel előttünk áll egy termeléssel kibővített cseregazdaság Paretohatékony pontjának összes tulajdonsága: Egy gazdaság valamely végső jószágkollekciója akkor Paretohatékony, ha három hatékonysági feltételt egyszerre teljesít (Most már általános jelöléssel): 1) cserehatékonyság: MRSA = MRSB 2) a termelés hatékonysága: MRTSx = MRTSy 3) a termelés és a csere kombinált hatékonysága: MRT =MRSA = MRSB 2.6.4.2. A TERMELÉS ÉS A CSERE PIACI ÁRAK KÖZVETÍTÉSÉVEL Végül bekapcsoljuk elemzésünkbe piaci mechanizmus közvetítő szerepét. kérdést, hogy piaci egyensúly esetén hatékonysági kritérium, de ehhez előbb adatokkal.

az árak információit, illetve a Vizsgáljuk meg először azt a teljesül-e a három Paretobővíteni kell modellünket újabb

Vegyük elő ismét a walrasi árverezőt, aki ezúttal már nem egy árarányt, hanem négy árat jelent be: ♦ a két termék ára px és py; ♦ a két erőforrás ára ws és wt. Robinzon és Péntek alkotja a fogyasztók nem túl népes táborát (a már ismert tulajdonságokkal), de új elem, hogy mindketten egyben egy termelő üzem, az AB KFT tulajdonosai is.

2.6. - 42 Tekintettel arra, hogy a termékeket az erőforrások kombinálásával lehet előállítani, ezért A és B ha termelni akarnak, akkor el kell adniuk egymásnak egy részt a birtokukban levő erőforrásból. Hogy ezzel ne bonyolítsuk túl a modellt, tegyük fel, hogy A és B megalakítják az AB KFT-t, amelynek folyó áron eladják a birtokukban levő erőforrásokat. Két alapvető feltételről külön is kell szólni. ♦ Minden piaci szereplő árelfogadó, vagy azt hiszi magáról, hogy A vagyon (jövedelem) cselekedetével nem tud hatni a piaci folyamatokra. egyenletrendszer má- ♦ Az AB KFT profitját, a fogyasztók összhasznukat igyekeznek sik alakja maximálizálni A megfogalmazott két hajtóerő természetesen szorosan összekapcsolódik, hiszen minél nagyobb KFT profitja, annál nagyobb a tagok osztaléka, így fogyasztásuk mértéke is. Az AB KFT mindenkor azt a termelési koncepciót választja, amelynél profitja maximális. A profit szétoszlik a tagok között, akik ebben a példában egyben munkájuk eladásából is élnek, így jövedelmük:

RSI TI

A

= w sS + βΠ

B

= w t T + (1 − β ) Π

ahol S illetve T az s és t erőforrások készletei ß az osztalékarány (0 és 1 közötti szám)

Π a profit Modellünk megint túl primitív és ezért túl átlátszó. A Walras-törvény – vagy a Say-dogma – itt úgy érvényesül, hogy a profitot a KFT tulajdonosai a saját vásárlásaik révén realizálják. Egy sokszereplős gazdaságban ez a tény - nevezetesen az, hogy a társadalom saját profitját saját vásárlásaival realizálja - teljesen rejtve marad. Ezt a vagyont a megszokott módon teljes egészében javak vásárlására költik, persze csak azután, hogy e javakat a KFT megtermelte. Vajon mennyit fog termelni a KFT? Természetesen annyit, amennyit a legnagyobb profittal tud eladni. Izoprofit egyenes

Mekkora profitot tud a KFT realizálni? Az eladott termékek árbevételéből le kell vonni a költségeket: Π = px·Qx + py·Qy – (ws·S + wt·T) = px·Qx + py·Qy - C C = ws·S + wt·T = konstans

Az optimális termelés pontja

Ez az egyenlet minden Π értékhez egy egyenest rendel a termelési terméktérben:

Qy =

Π + C− p x ⋅Q x py

2.6. - 43 Ennek az egyenesseregnek, az izoprofit (egyenlőprofit) egyeneseknek, a közös meredeksége -px / py. A negatív előjelet el is lehet hagyni, mert e modellben mindig a különböző görbék meredekségének abszolút értékével számolunk. A várt profit növelésével az izoprofit egyenes távolodik az origótól. Alacsonyabb profitértékek mellett az izoprofit egyenes belemetsz a termelési lehetőségek halmazába. Minden termelési lehetőség a rajta keresztülmenő izoprofit egyenest meghatározó profit realizálását teszi lehetővé. Nyilván a maximális profitot a termelési határlehetőségek egyike fogja realizálni, mégpedig az, amelyikben a transzformációs görbe a legmagasabb izoprofit egyenest érinti. Ebből világosan kitűnik, miért a konkáv transzformációs görbe kedves a szívünknek.. A konkáv transzformációs görbéhez ugyanis csak egy érintő illeszthető, amely Az optimális termelés pontosan egy profitmaximalizáló pontot fog kijelölni. Ebben a pontban pedig pontjában a transzformációs ráta egyena transzformációs ráta egyenlő lesz a termékek árarányával. lő lesz a termékek árarányával

6.15.ábra. A (walrasi) általános egyensúly

A „kikiáltott” termékárarány egy költségvetési egyenest fog megjeleníteni a profitmaximalizáló jószágkosárhoz tartozó Edgeworth-dobozban. Meg lehetne mutatni, hogy most is érvényesül a Walras-törvény, azaz a túlkeresletek összege itt is nulla, ami csak annyiban új, hogy az egyenletbe bekerül a nem realizált profit is. A részleteket mellőzzük. A kijelölt költségvetési egyenes meredeksége megegyezik az izoprofit egyenesével. A két szereplő racionális választása vagy egybe esik, vagy nem. Ha igen, akkor rendben vagyunk, előállott az általános egyensúly, amely Paretohatékony, hiszen a fogyasztók helyettesítési határrátája egyenlő a transzformációs rátával, mivelhogy mindkettő egyenlő a termékáraránnyal. Matematikailag: MRSAx,y = MRS Bx,y = MRTx,y =

px py

Ha nem esik egybe a két racionális választás, akkor a piaci mechanizmus (a “láthatatlan kéz”, a walrasi árverező) kis mértékben megváltoztatja az árakat, emiatt kismértékben elmozdul az izoprofit egyenessereg, kicsit arrébb tolódik a profitmaximalizáló termelési határlehetőség pontja. Az árváltozásnak javítania kell a résztvevők helyzetén (ha ez nem lenne lehetséges, akkor

A kibővített modellben is az általános egyensúly Pareto-hatékony és minden Pareto-hatékony állapotnak megfelel egy alkalmas árarány és egy olyan kezdeti allokáció illetőleg osztalékarány, amelyek mellett a piaci mechanizmusok ezt az állapotot teszik az általános egyensúly állapotává

2.6. - 44 az előző állapotnak Pareto-hatékonynak kellett volna lennie, pedig nem volt az). A processzus addig folytatódik, amíg a gazdaság el nem éri a Paretohatékony általános egyensúly állapotát. Hogy ez bekövetkezzen, annak ugyanaz a feltétele, mint a termelés nélküli csere esetén volt, azzal a kiegészítéssel, hogy nincs növekvő skálahozadék, azaz a transzformációs görbe konkáv. A folyamat leírásából egyenesen következik, hogy a jóléti közgazdaságtan első fő tétele változatlanul érvényes: ebben a kibővített modellben is az általános egyensúly Pareto-hatékony. Némi kiegészítéssel a második fő tétel is igaz bővített modellünkben: minden Pareto-hatékony állapotnak megfelel egy alkalmas árarány és egy olyan kezdeti allokáció illetőleg osztalékarány, amelyek mellett a piaci mechanizmusok ezt az állapotot teszik az általános egyensúly állapotává. Az inputtényezők auMár csak egy adósságunk van. A fenti fejtegetésben nem játszottak tonóm piacát nem különösebb szerepet az inputtényezők árai. Ez egyáltalán nem véletlen. kapcsoltuk be a mo- Modellünkbe az erőforrások külső adottságként lettek bevezetve, így dellbe alapvetően különböznek a termékektől. A termékeket ebben a modellben termelik is, meg fogyasztják is. Az erőforrásokat csak fogyasztják. Ennek megfelelően az erőforrások piaca független a termékpiactól, s az előbbiről semmivel sem tudunk többet mondani, mint amit az inputtényezők autonóm piacáról már korábban elmondtunk. Már a Bevezetőben szó volt arról, hogy megkülönböztethetünk primer és szekunder erőforrásokat, azaz olyan erőforrásokat, amiket a termelés kívülről kap (munkaerő, természeti kincsek, import stb.), illetve amelyek maguk is a termelésben keletkeznek. A mi modellünkben csak az első típus szerepelt. A termelt erőforrások vizsgálatára az ÁKM-modell szolgál. Vannak olyan elvont gazdasági modellek is, ahol kizárólag szekunder, termelt erőforrások szerepelnek. Az ilyen modellek ugyan kicsit a perpetuum mobile-re emlékeztetnek, de vizsgálatuk sokban gazdagította a tudományt. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDTA... ... hogy az általános egyensúly elemzésének harmadik fázisában a termelés és a csere hatékonyságát vizsgáljuk egyelőre árak nélkül. Bekapcsolva tehát a termelést bevezettünk két input-tényezőt; ... hogy megalkotjuk a termelés Edgeworth-dobozát két izokvant térkép egymásra forgatásával; ... hogy az input-készletek egy-egy lehetséges allokációjából kiindulva a kiválasztott izokvantok – a közömbösségi görbékhez hasonlóan – vagy metszik vagy érintik egymást; ... hogy a cserehatékonyság kritériumával analóg eredményt kapunk, amikor a termelési tényezőket úgy osztjuk szét a két jószág termelése között, hogy fennáll a technikai helyettesítés határrátájának egyenlősége: MRTSX = MRTSY . ... hogy hogyan bővül az árak bevezetésével a modell;

2.6. - 45 ... hogy az általános egyensúly kritériuma: MRSAx,y = MRS Bx,y = MRTx,y =

px ; py

... hogy az árinformációkkal kibőv1tett modellben is érvényesül a jóléti közgazdaságtan két fő tétele, a második némi megszorítással.

2.6. - 46

ÖSSZEFOGLALÁS 1. Az általános egyensúly vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy az emberek általában egyszerre tagjai fogyasztói és termelő szervezeteknek. 2. Két szereplős, két termékes és két erőforrásos modellt vizsgáltunk négy fokozatban: - Csere árak nélkül; - Csere árak közvetítésével; - Csere és termelés árak nélkül; - Csere és termelés árak közvetítésével. 3. Megalkottuk a fogyasztói Edgeworth-dobozt, amelyben a termékek készleteinek lehetséges allokációi a két szereplő között ábrázolhatóak. Az Edgeworth-dobozt egy kezdeti allokáció a szereplők ajándékozási és csere területeire osztja. 4. A kölcsönösen előnyös cserék sorozata egy Pareto-hatékony allokációba viszi a gazdaságot. Itt a szereplők közömbösségi görbéi érintik egymást. A Pareto-hatékony pontok alkotják a szerződési görbét, amelynek menete nem függ a kezdeti allokációtól, csak a készletektől és a szereplők preferenciáitól. 5. Árakat megállapítva a termékekre a kezdeti allokáció egyben vagyonelosztást is jelent. Az árak és a jövedelemként felfogott vagyonok az Edgeworth-dobozban egymást fedő költségvetési egyenest határoznak meg. Bármilyen legyen a szereplők racionális választása, érvényes a Walras-törvény: a pénzben kifejezett kereslet megegyezik a pénzben kifejezett kínálattal, a túlkeresletek összege nulla. 2.6. Ha a kompetitív piac folytonos és/vagy elég sok szereplő van, akkor a kezdeti allokáció által létrehozott gazdaság magja egy pontra szűkíthető, amely egyben a létező walrasi egyensúly pontja is. 7. A jóléti közgazdaságtan két fő tétele szerint a tökéletesen versenyző piac mechanizmusa által előállított egyensúly mindig Pareto-hatékony, és minden Pareto-hatékony állapot megfelelő árarány és megfelelő kezdeti allokáció mellett egyensúlyi ponttá válhat. 8. A két erőforrás bekapcsolásával megalkottuk a termelési Edgeworthdobozt, amelynek szerződési görbéjéből megszerkesztettük a termelési határlehetőségek görbéjét, más néven a transzformációs görbét. Beláttuk, hogy a gazdaság akkor van általánosan Pareto-hatékony állapotban, ha a készleteket meg határozó termelési határlehetőségnél mérhető transzformációs ráta megegyezik a szereplők racionális választásához tartozó, értelemszerűen egyenlő helyettesítési határrátákkal. 9. Az árak bekapcsolásával értelmezhető profitmaximalizáló termelési határlehetőség transzformációs rátája és a költségvetési egyenesek meredekségének egyenlősége biztosítja a jóléti közgazdaságtan fő tételeinek általánosítását a kibővített modellben is.

2.6. - 47

FELADATLAP I. Feleletválasztás 1. A csere a) az általános egyensúlyelmélet általános kategóriája b) átmenet az egyik allokációs pontból a másikba c) a helyettesítés fogalmának általánosítása d) a), b), és c) is igaz 2. Ha az allokációs pontban a két fogyasztó közömbösségi görbéje érinti egymást, akkor a) az allokációs kosarak helyettesítési határrátája egyenlő b) ugyanaz a kosár dominálja mindkét fogyasztó ajándékozási területének kosarait c) ez az allokáció Pareto-optimális d) a), b), c) is igaz 3. A szerződési görbe menete szigorúan monoton, mert a) a Pareto-hatékony csere nem feltétlenül igazságos csere b) adott terméktérhez tartozó közömbösségi görbék nem metszhetik egymást c) egy Pareto-hatékony pont több kezdeti készletallokációból is elérhető d) a), b), és c) indoklás is helyes 4. A termelés szerződési görbéjéből származtatható a) a csere szerződési görbéje b) a lehetséges végső inputallokációk sorozata c) a transzformációs görbe d) egyik állítás sem igaz 5. A jóléti közgazdaságtan tételei szerint a kompetitív piac feltételei mellett a) az általános egyensúly Pareto -hatékony b) a piac mechanizmusai létrehozzák az egyensúlyi árarányt c) a piaci mechanizmusok érvényesülése a társadalmi jólét megteremtését teszi lehetővé d) a), b), és c) is igaz II. Igaz-hamis kérdések (Válaszát indokolja röviden). 1. Az a készletallokáció, amelyikben az egyik fogyasztó a teljes készlet tulajdonosa mindkét termékből, nem Pareto-hatékony. 2. Általában egy gazdaság végső allokációjában senki sem javíthat úgy helyzetén, hogy másé is javuljon. 3. A jóléti közgazdaságtan első alaptétele lényegében a smithi láthatatlan kéz koncepcióval azonos. 4. A termelési Edgeworth-doboz egyik csúcspontja sem Pareto-hatékony.

2.6. - 48 5. A társadalmi jólét javulását eredményezi, ha az egyik szereplő helyzete jelentősen javul, a másik helyzete alig romlik. III. Relációanalízis 1. A szerződési görbe pontjai igazságos elosztást képviselnek, mert a gazdaság hatékony működését testesítik meg. 2. Robinzon és Péntek gazdaságában a fogyasztás szerződési görbéje mentén Robinzon helyzete csak Péntek rovására javítható, mert a szerződési görbe hatékony, de igazságtalan elosztást testestesít meg. 3. A transzformációs görbe az adott erőforráskészlettel megtermelhető “maximális” outputkombinációkat mutatja, mivel a termelés Pareto-hatékony inputallokációit megtestesítő szerződési görbéiből vezettük le. IV. Definíciók 1. Pareto-hatékony készletallokáció 2. Walras-törvény 3. A jóléti gazdaságtan I. fő tétele 4. Termelési Edgeworth-doboz 5. A gazdaság magja V. Számítási és ábrázolási feladatok 1. Tegyük fel, hogy Robinzon-Péntek tiszta cseregazdaságában adottak a hal és kókuszdió kezdeti mennyiségei: Robinzon 1 halat 3 kókuszdióra értékel, míg Péntek 4 kókuszdiót hajlandó 2 halért cserébe adni. Melyikőjük értékeli a kókuszdiót többre, és milyen irányban menjen végbe a csere, hogy mindketten jobban járjanak? 2. Mit tükröz az, ha egy transzformációs görbe konkáv? Mikor lesz egyenes a transzformációs görbe? 3. A és B tiszta, kéttermékes (X, Y) cseregazdaságában a transzformációs görbe egy pontjának koordinátái: 12 Y; 18 X. Az ehhez a ponthoz tartozó fogyasztási Edgeworth-dobozban a kezdeti készletallokációban A-nak 7 Y, B-nek 7 X terméke van. a) válasszon ki egy-egy lehetséges készletallokációt, amelyek nem csere eredményeképpen jöttek létre. b) ábrázolja és indokolja a feladat megoldását! 4. Rajzoljon meg egy tetszőleges fogyasztási Edgeworth-dobozban egy lehetséges kezdeti (nem Pareto-hatékony) készletallokációt (W0). a.) Ábrázoljon egy olyan végső allokációt (W1 ), amelyik komparatív csere eredménye! b.) Ábrázolja, ha a csere A-nak közömbös, B helyzete romlik (W2).

2.7. - 1

2.7. A TISZTÁN PIACI MÓDSZEREKKEL NEM MEGOLDHATÓ PROBLÉMÁK (PIACI KUDARCOK) 2.7.1. AZ EXTERNÁLIÁK 2.7.1.1. AZ EXTERNÁLIÁK FOGALMA ÉS FAJTÁI 2.7.1.2. AZ EXTERNÁLIÁK A PIACI MODELLBEN 2.7.1.3. KÍSÉRLETEK AZ EXTERNÁLIÁK INTERNALIZÁLÁSÁRA 2.7.2. A KÖZJAVAK 2.7.2.1. MAGÁNJAVAK-KÖZJAVAK-VEGYES JAVAK 2.7.2.1.1. A JELENTŐS KÜLSŐ HATÁSOKKAL JÁRÓ JAVAK 2.7.2.1.2. A KÖZÉRDEKŰ MAGÁNJAVAK 2.7.2.1.3. A TÉRBELILEG KORLÁTOZOTT HASZONHATÁSÚ JAVAK 2.7.2.1.4. A TÚLZSÚFOLTSÁGRA HAJLAMOS KÖZJAVAK 2.7.2.2. A KÖZJAVAK A PIACI MODELLBEN 2.7.2.3. A KÖZJAVAK TERMELÉSÉNEK LEHETSÉGES MEGOLDÁSAI 2.7.2.3.1. A KÖZJAVAK KÖLTSÉGVÁLLALÁSSAL

TERMELÉSE

ÖNKÉNTES

2.7.2.3.2. A KÖZJAVAK TERMELÉSE ÁLLAMI KOORDINÁCIÓBAN 2.7.2.3.3. A NON-PROFIT TERMELÉSÉBEN

SZEKTOR

SZEREPE

A

KÖZJAVAK

2.7. - 2

FOGALMAK, MEGHATÁROZÁSOK

Társadalmi határtermék (MSP = Marginal Social Product) - mindazon javak (termékek és szolgáltatások) termelésének a változása, amelyet valamely inputtényező egységnyi változása idéz elő, tekintet nélkül arra, hogy kinek a tulajdonába kerülnek e javak. Társadalmi határhaszon (MSU = Marginal Social Utility) - az az összhaszon változás, amelyet egy jószág fogyasztásának egységnyi változása vált ki, tekintet nélkül arra, hogy ez mely fogyasztóknál következett be. Társadalmi határköltség (MSC = Marginal Social Cost) - az az összköltségváltozás, amelyet egy jószág termelésének egységnyi változása okoz, tekintet nélkül arra, hogy kiknek kell viselniük e költségeket. Externália (külső hatás) - a termelés és a fogyasztás olyan nem szándékolt hatása a társadalom más tagjaira, ami megváltoztatja azok hozam - hasznossági és (vagy) - költségviszonyait. Pozitív externália - olyan externália, ahol a külső hatás javítja a társadalom tagjainak hozam - hasznossági és (vagy) - költségviszonyait. Negatív externália - olyan externália, ahol a külső hatás rontja a társadalom tagjainak hozam - hasznossági és (vagy) - költségviszonyait. Piaci kudarc - a piaci egyensúly nem jelenti az erőforrások hatékony elosztását, (például kevés erőforrást juttat a pozitív és túl sokat a negatív externáliát okozó tevékenységeknek), vagyis a racionalitás és a hatékonyság nem esik egybe. Jogi-közgazdasági iskola - a ~ szerint a piac nemcsak javak, erőforrások és a pénz cseréjének a terepe, hanem a tulajdonosi jogok adás-vétele is. Coase-tétel - amennyiben teljesen egyértelműek és érvényesíthetők a tulajdonosi jogok, valamint nincsenek vagy elhanyagolhatóak a tranzakciós költségek - a szerződő felek tárgyalásai a tulajdonosi jogok eredeti kijelölésétől függetlenül ugyanahhoz az allokációs eredményhez vezetnek, ezért az externáliák problémái a tulajdonjogok önkéntes megváltoztatásával megoldhatók. Magánjavak - azok az osztható és egyénileg elkülönülten (szuverén módon) is fogyasztható gazdasági javak, amelyeknek a fogyasztásából egyesek kizárhatóak, az egyes fogyasztók által történő fogyasztásuk csökkenti a többiek számára megmaradó készletet, ezért a fogyasztók rivalizálnak e javak megszerzéséért egymással. Közjavak - azok a fogyasztásban oszthatatlan gazdasági javak, amelyeknek az egyes fogyasztók által történő fogyasztása nem befolyásolja mások fogyasztási lehetőségeit, senki nem zárható ki e javak fogyasztásából, a fogyasztók nem rivalizálnak megszerzésükért. Vegyes javak azok a jószágok, amelyek bizonyos jellemzőik alapján közjavakhoz, más jellemzőik alapján magánjavakhoz sorolhatók. Alosztályaik a következők:

2.7. - 3 ♦ jelentős externál hatással rendelkező tulajdonképpeni magánjavak, amelyek éppen az externál hatás miatt viselkednek közjószágszerűen; ♦ az előbbiek részesetei azok a javak, amelyeknek a fogyasztásához közérdek fűződik; ♦ térbelileg korlátozott haszonhatású tulajdonképpeni közjavak, amelyek éppen a regionális jellegük miatt viselkednek magánjószágszerűen; ♦ az előbbiek részesetei a túlzsúfoltságra hajlamos javak. Nash-optimumnak nevezzük az olyan magatartás eredményét, amikor egy gazdasági szereplő partnerei bizonytalan döntéseire számítva minimalizálja veszteségeit. Non-profit szervezetek azok a gazdálkodó szervezetek, amelyeknek alapvető céljuk fontos társadalmi szükségletek kielégítése önkéntes adományokból és zömmel önkéntes, fizetés nélküli munkával.

2.7. - 4

MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet két fő részből áll: a.) az externál hatások ökonómiája b.) a közjavak ökonómiája GONDOLKODOTT-E MÁR AZON, HOGY ... ... a piacgazdaság kiépítésével párhuzamosan gombamódra elszaporodtak a non-profit szervezetek; ... egyre több gondot okoz a társadalomnak a környezetszennyezés; ... miért éppen az országos autópályákat adták koncesszióba, tették autópályadíj-kötelessé? A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERKEDNIE ♦

az extern hatások lényegével, megjelenési formáival;

♦ azokkal az okokkal, amelyek miatt a piac nem képes kezelni a külső hatásokat; ♦ a magánjavak, közjavak eltérő tulajdonságaival, a vegyes javak átmeneti jellegével; ♦ a potyautas-magatartás lényegével, következményeivel racionalitás és a hatékonyság ebből fakadó kettéválásával; ♦ az externáliák és közjavak lehetséges megoldási módjával.

termelésének,

-

a

finanszírozásának

TUDNIA KELL ÁBRÁZOLNI ♦

az extern hatások piaci megjelenését;

♦

a közjavak termelésének optimumát feltételes értékeléssel;

♦ a közjavak termelésének költségeihez való hozzájárulás megosztásának marginalista megoldását. A FEJEZET ELSAJÁTÍTÁSA SORÁN ♦ meg fogja érteni, hogy miért „piaci kudarcok“ az externáliák és a közjavak, be fogja látni, hogy itt a racionalitás és a hatékonyság fogalmai elválnak egymástól; ♦ érthetővé válik majd az állam fokozott szerepvállalása a „piaci kudarcok“ kezelésében, de az is, hogy a civil társadalom keresi a módját, hogy más megoldási formák alkalmazásával hogyan lehet az államot ebben a tevékenységében korlátozni.

2.7. - 5

A TÉMA KIFEJTÉSE A gazdaságban sok olyan tevékenység zajlik, amelyek esetén a piac „kudarcot vall“, nem képes biztosítani a gazdasági optimumot (a racionalitás és a hatékonyság egységét), a gazdasági szereplők kapcsolatait nem a piac koordinálja. Az ilyen típusú tevékenységek közül már megismerkedtünk a monopolizációval, ami korlátozza, de nem szünteti meg teljesen a piaci koordináció lehetőségét, nem szünteti meg a versenyt, csak új jellegűvé formálja azt. Ebben a mikroökonómiai tanulmányainkat záró fejezetben viszont két olyan gazdasági jelenségkört veszünk szemügyre, amelyek nagy mértékben kiküszöbölik a piaci versenyt, a piaci koordinációt háttérbe szorítják más koordinációs formák (bürokratikus, etikai) javára. Az egyikről akkor beszélünk, amikor egy gazdasági tevékenységnek kifejtőjén kívül más gazdasági szereplők tevékenységének hatékonyságára is van - eredetileg nem szándékolt - hatása, amit externáliának (külső hatásnak) nevezünk.

Az externáliák és a közjavak háttérbe szorítják a piaci koordinációt

A másik akkor jelentkezik, amikor bizonyos javakat az emberek csak közösen fogyaszthatnak, egyéni szükségleteiket csak közösségben elégíthetik ki. Az ilyen termékeket, szolgáltatásokat közjavaknak nevezzük. 2.7.1. AZ EXTERNÁLIÁK Külső hatások a fogyasztást és a termelést egyaránt kísérik. Nézzünk példákat. Valaki zenét szeretne „fogyasztani“. Bekapcsolja rádióját és keres egy kedvére való zenei adást. Senkit nem szándékozik (magát leszámítva) szórakoztatni, de zavarni sem kíván senkit. Csakhogy lakótelepi lakásának vékony fala a hangokat átengedi mindkét szomszédjához. Az egyik aludni szeretne és a pokolba kívánja zenekedvelő barátunkat. A másik viszont örömmel ismer kedvenc dallamaira, közelebb húzódik a falhoz és nagy élvezettel hallgatja az ingyen koncertet. Amikor az álmos szomszéd átdörömböl, hogy „halkítsa már le azt a pokoli masinát!“ udvarias barátunk leveszi a hangerőt, mire a másik szomszéd kopogtat át a falon: „nem lehetne egy kicsit felhangosítani?“ Mit tegyen szegény barátunk?! Hasonló esetek előfordulhatnak a termelésben is. Egy füstöt, kormot kibocsátó iparvállalat rontja a közelében lévő gyümölcsösök terméshozamait, de munkát ad azoknak a környéken, akiknek nincs gyümölcsösük. A helybéliek egy része a vállalat felszámolását, más részük kibővítését követeli. Mit tegyenek a vállalat tulajdonosai?! Amint a példák mutatják, az externáliák elsősorban nem előidézőiknek, hanem környezetüknek, a társadalomnak fontosak. Ezért vizsgálták problémáikat mindenekelőtt a jóléti közgazdaságtani iskola képviselői. Azt, hogy a külső hatás iparági szinten is több lokális optimumot tesz lehetővé, A.C. Pigou a jóléti közgazdaságtan jeles képviselője vetette fel. A társadalmi hatéPigou szerint a gazdasági jólét a nemzeti termék nagyságában fejező- konyság csak a valódik ki, a nemzeti termék pedig az erőforrások társadalmilag hatékony ságos társadalmi haelosztásának a következménye. A társadalmi hatékonyságot pedig a tások és költségek vigazdasági tevékenységek összhatása, társadalmi hasznosságuk és költségeik szonyaként számíthaaránya jelenti,, amibe beletartoznak a különböző extern hatások is. Ehhez tó csupán azt kell hozzátennünk, hogy miután a gazdasági fejlődés során az

2.7. - 6 externáliák nagysága, így szerepe nő, fokozottan indokolt e hatásokat elemezni. Az externáliák

Externáliák esetén tehát a gazdasági tevékenységeknek eltérő az egyéni és a társadalmi hatásuk, így különbség van az egyéni és társadalmi határtermék, határhaszon, illetve határköltség között. Vegyünk egy példát az előbbiek bemutatására. A méhészkedés eredeti célja (eltekintve a viasztól, a virágportól stb.) a méztermelés. Ám a mézgyűjtés közben a méhek, mintegy mellékesen, elősegítik a közelben lévő gyümölcsfák beporzását is, növelve ezzel azok hozamát. Ez egy jellegzetes külső hatás, externália. 2.7.1.1. AZ EXTERNÁLIÁK FOGALMA ÉS FAJTÁI Mi is történik itt tulajdonképpen? Idézzük fel a korábban megismert határtermék fogalmát! Határtermék például az a termelésnövekmény, amit valamelyik inputtényező egységnyi növelésével érünk el. A méztermelés határterméke az a méztöbblet, amihez a méhész például egy új kaptár beállításával jut. A méhek számának növelése azonban nemcsak több mézhez vezet, hanem a gyümölcsfák intenzívebb beporzásához is, s ez a gyümölcshozam növekményét vonja maga után. Ha tehát nemcsak a méhész egyéni eredményét, hanem a tevékenysége összhatását, társadalmi eredményét is figyelembe vesszük, akkor példánkban egy az egyéninél nagyobb társadalmi határterméket kapunk.

Társadalmi határterA társadalmi határtermék (MSP = Marginal Social Product) - ha mék (MSP) növeljük a termelést - mindazon javak (termékek és szolgáltatások) többletmennyisége, amely bármely inputtényező egységnyi növelése eredményeképpen jött létre a gazdaságban, tekintet nélkül arra, hogy e javak kinek a tulajdonába kerülnek. A társadalmi határtermék azonban lehet kisebb is mint az egyéni. Ha például egy erőmű szennyező hatása csökkenti a közelében lévő gyümölcsös hozamait, akkor az energiatermelésnek az egységnyi ráfordítással elért többletéből le kell vonni azt a termékmennyiséget, ami a gyümölcsösben az erőmű szennyezése miatt kiesik. Hasonló a különbség az egyéni és a társadalmi haszonhatás között is. Korábbi példánknál maradva a rádió tulajdonosának egyéni haszna az az élvezet, amit rádiója szolgáltatásaival elért. Miután a rádió szolgáltatásait a két szomszéd is élvezi, vagy szenvedi a haszon összességében nagyobb (vagy éppen kisebb) lesz. A társadalmi határhaszon (MSU = Marginal Social Utility) - ha Társadalmi határhanöveljük a fogyasztást - egy jószág (termék vagy szolgáltatás) pótlólagos szon (MSU) egységének elfogyasztásából nyert összes haszonhatás, tekintet nélkül arra, hogy kik jutnak ehhez. Mindebből logikusan következik, hogy externáliák esetén az egyéni és a társadalmi határköltségek is eltérnek egymástól. Példánknál maradva az erőmű (egyéni) határköltsége az a költségnövekmény, amelyet egy kilowatt-

2.7. - 7 óra plusz energiamennyiség előállításához felhasználtak. A növekvő energiatermelés növeli a szennyező hatást is. Ha a gyümölcstermelők ezt ellensúlyozni kívánják többletráfordításra kényszerülnek. A társadalomnak tehát ahhoz, hogy plusz egy kilowattóra villamosenergiát előállítsanak, nemcsak azt a ráfordítást kell fedeznie, ami az erőműben felmerült, hanem azokat is, amelyeket az erőmű másoknak okozott kárt vált ki. A társadalmi határköltség (MSC = Marginal Social Cost) - ha nö- Társadalmi veljük a termelést - egy jószág (termék vagy szolgáltatás) pótlólagos egy- határköltség (MSC) ségének termeléséhez szükséges összes többletköltség tekintet nélkül arra, hogy az kinél merül fel. (Ezek a definíciók nem általánosak, hiszen a termelés, illetve a fogyasztás csökkenhet is.) A társadalmi határköltség lehet kisebb is, mint az egyéni. Ha ugyanis a társadalmi határtermék nagyobb, mint az egyéni – gondoljunk a méztermelésre – ekkor a társadalmi határköltség kisebb az egyéninél. A többletméztermelés egyéni határköltségéből le kell vonni azt a költség-megtakarítást, ami a gyümölcstermelőknél jelentkezik a többletbeporzás miatt. Az externáliák azonban nem minden esetben okoznak gazdasági problémákat. Mindenkinek jól esik csendes, szép, virágos családi kertek mellett sétálni, s ezt a tulajdonosok nem bánják. De tudomásul vesszük a nagy utcai zajt is, ha ott lakunk, mert élvezzük, hogy néhány méterre lakásunktól sok üzletben vásárolhatunk. Nem berzenkedünk, ha egy csúf foghíjat beépítenek pedig így lakásunk kevesebb napfényt kap. Sok szennyezés egyelőre csak a tőlünk távolinak tűnő természetet károsítja, gondoljunk az ózonlyuk problémára. Az ilyen külső hatásokat természetesnek tartjuk, különösebben nem hatnak gazdasági kapcsolatainkra, magatartásunkra, ezért nem is tekintjük externáliáknak. Ami azonban ma még gazdasági értelemben nem externália, az bármikor azzá válhat! Az extrenália (külső hatás) tehát a gazdasági tevékenység olyan Az externáliák ... nem szándékolt hatása a társadalom más tagjai számára, amit azok élveznek vagy elszenvednek, amely hatással van az ő hasznossági, hozamés költségviszonyaikra, ám amit a piac hagyományos mechanizmusaival nem tud kezelni. Az externáliák lehetnek pozitívak és negatívak. Pozitívak akkor, ha ... lehetnek pozitívak a társadalmi határtermék, illetve hasznosság nagyobb mint az egyéni, illetve és negatívak a társadalmi határköltség kisebb mint az egyéni. Negatívak akkor, ha az egyénihez képest csökkentik a társadalmi haszonhatást, határterméket, illetve növelik a határköltséget. Egyszerűbben szólva, negatív externália csökkenti, a pozitív növeli az érintett társadalmi gazdasági tevékenység hatékonyságát. 2.7.1.2. AZ EXTERNÁLIÁK A PIACI MODELLBEN Ezek után nézzük meg, milyen módosulásokat okoznak az externáliák piaci modellünkben. Először a pozitív externáliák hatását vizsgáljuk. Továbbra is tökéletes versenyt tételezünk fel és azt, hogy egy A pozitív externália hatásmechanizmusa termék termelése egy másik jószág előállítására pozitív hatást gyakorol.

2.7. - 8 A méztermelés példájánál maradva a következőket tapasztalhatjuk. Ha eltekintünk az externáliától a méz piacán az egyensúly az erőforrások optimális elosztása mellett valósul meg, amit a ..... ábra szemléltet. A DD görbe a méz aggregált keresletét, egyben a mézfogyasztók MU határhasznát is jelzi (a rezervációs árak görbéje). Az SS görbe az aggregált kínálatot és az adott áraknak megfelelő MC határköltségeket mutatja. A piaci egyensúly pE ár és qE mennyiség mellett jön létre. A méztermelőnek qE azért optimális, mert ilyen mennyiség mellett határbevétele (az ár) megegyezik a határköltségeivel (MR=p=MC). A méz fogyasztónak pedig azért qE az optimum, mert az adott pe ár mellett a pénz határhatárhaszna megegyezik a méz fogyasztásának határhasznával. p

méz

D

S

E p

E

S

D q

q méz

E

2.7.1. ábra. A mézpiac externál hatás nélkül

A társadalom „keresAz externáliát is figyelembe véve a piac helyzete azonban a követkeleti“ görbéje valójában a társadalmi zőképpen módosul (lásd a ....ábrát). hasznosság alakulását p D' méz mutatja, a kereslet D S N ténylegesen nem tolóE' dik ide p 1

p

t

E

E

D'

p

2

S

D q

E

q

1

q méz

2.7.2. ábra. Az externál hatás a mézpiacon

A DD görbe itt is a méz keresletét, (egyben a mézfogyasztók preferenciáit – hasznosság) jelzi. Ha azonban figyelembe vesszük azt a hasznosságot is, amihez a gyümölcstermelőket juttatják a fákat beporzó méhek, akkor a társadalmi hasznosság az egyéni fölött van, amit a D'D' társadalmi keresleti görbe fejez ki. Most nézzük meg, hogyan módosította az externália a piac viszonyait. Először is azt látjuk, hogy ha a méztermelők nem növelik qE-ből - q1be a termelésüket, akkor a társadalom elesik attól a haszontöbblettől, amit az EE'N által határolt tarület mutat. A társadalmilag optimális termelés tehát a q1, mert itt egyenlő a határköltség a társadalmi határhaszonnal.

2.7. - 9 Másodszor: a méztermelők nem érdekeltek abban, hogy a qE-nél többet termeljenek. Ha ugyanis qE-ből - q1-ig növelnék termelésüket, a mézet csak alacsonyabb áron (p2) értékesíthetik, miközben határköltségük emelkedett. ezért veszteségük keletkezne, amelynek nagyságát az EE'L által határolt terület mutatja. Harmadszor: a társadalmi veszteség természetesen nem a méz, hanem a gyümölcs termelésénél áll elő. Ezt szemlélhetjük, ha a méz és a gyümölcspiac kapcsolatait vizsgáljuk. Ezt mutatjuk be a .... ábrán. Az ábrán egy reprezentatív (átlagos) gyümölcstermelő helyzetét látjuk tökéletesen versenyző piacot feltételezve. Számára qe gyümölcstermelés optimális mert itt bevételei (qe.Pe) éppen fedezik költségeit (qe.AC). Ezek a költségviszonyok már tükrözik az egyensúlyi (qe) méztemelés hatását a gyümölcstermelésre, s ez kifejeződik a kínálati görbe alakulásában is.

2.7.3. ábra. A méztermelés externál hatása a gyümölcspiacon

Ha a méztermelők igazodnak a társadalmi optimumhoz, növelik a méhek számát és qE helyett q1 mennyiségű mézet termelnek, akkor a megnövekedett beporzó-tevékenység hatására megnő a gyümölcstermelés is, anélkül, hogy inputja, költségei változnának. Vagyis csökken a gyümölcstermelés AC1 átlagköltsége és MC1 határköltsége is. Ezért a gyümölcs kínálati görbéje (SS) jobbra lefelé eltolódik (S1S1). Akkor tűnne el tehát a hatékonyságveszteség, ha a méztermelők a társadalmi optimumnak megfelelően (q1) termelnének, mert több gyümölcsöt Externál hatás mellett alacsonyabb költséggel állíthatnának elő. a tökéletes verseny álVégül negyedszer: a méztermelők érdeke valamint a gyümölcstermetal létrehozott piaci lők és az egész társadalom érdeke ellentétes. Az optimumot a piac nem egyensúly nem jelenti képes elmozdítani qE-ből - q1-be, ezért ezt a gazdaság szereplőinek, a az erőforrások optitársadalomnak más módon kell megoldaniuk. Mindebből levonhatjuk a mális elosztását következő megállapításunkat: A tökéletes verseny által létrehozott piaci egyensúly nem jelenti az erőforrások optimális elosztását, mert túl kevés erőforrást juttat a pozitív külső hatást keltő tevékenységeknek. Hasonló eredményre jutunk a negatív externáliát vizsgálva, amely- A negatív externáliák nek tipikus esetei a környezetszennyezésből eredő károk. Korábbi hatásmechanizmusa példánknál maradva nézzük meg, hogy az erőmű termelése hogyan hat a

2.7. - 10 gyümölcstermelésre. Szemléljük ezt a villamos energia piacának ábráján (lásd a ..... ábrát) A villamosenergia-termelés – ha eltekintünk az externáliától – akkor optimális, ha nagysága (qE), az aggregált keresleti görbe (DD) és az aggregált kínálati görbe (SS), ami a villamosenergia-termelés határköltségének alakulását is mutatja metszéspontjában van. qE mennyiségű energiatermelés esetén a piac egyensúlyban lenne, ha eltekintenénk az extern hatásoktól és a pE ár éppen fedezné a qE energiamennyiség határköltségét. Az erőműnél jelentkező költségek (egyéni költségek) azonban nem A megnövekedett tártartalmazzák azokat a költségeket, amelyek a villamosenergia termelésének sadalmi határköltség valóságosan eltolja a környezet-szennyező hatása következtében elsősorban az erőműn kívül, például a gyümölcs-termelésben felmerülnek. Ez vagy úgy jelenik meg, hogy a kínálati görbét környezetszennyezés miatt csökkennek a hozamok, s ennek inverzeként emelkednek az egységköltségek, vagy úgy, hogy a gyümölcstermelőknek növelniük kell ráfordításaikat, hogy ellensúlyozzák a környezetszennyezés hatását.Ha ezeket a költségeket, vagyis a társadalmi költségeket is figyelembe vesszük, akkor a villamos energia átlagköltsége és határköltsége is nagyobb. Ezt szemlélteti a kínálati görbe eltolódása (S'S' - emlékszünk rá, a vállalat kínálati görbéje a határköltség görbéből származik). A negatív externáliának két következménye van: p

áram

S'

D

N

S

E'

p

1

p

E

p

2

S'

t

E

S

D q

1

q

E

q áram

2.7.4. ábra. A negatív externália

A korábbi tétel itt is igaz

A villamosenergia-termelésnek társadalmi optimuma E helyett E' pontba kerül. Ahhoz, hogy ez a társadalmi optimum érvényesüljön az erőműnek csökkentenie kellene termelését. Ellenkező esetben a társadalom az EE'L által határolt (az ábrán besatírozott) veszteséget kénytelen elszenvedni, hiszen qE és q1 között a társadalmi határköltség (S'S') minden pontban magasabb, mint a társadalmi „kereslet“ (DD), illetve határhaszon. Az ábrán azt is láthatjuk, hogy q1 mennyiségnél a villamosenergiatermelők határköltsége (p2) lényegesen alacsonyabb, mint az ehhez tartozó ár (p1), ezért jelentős profitról maradnának le, ha nem termelnének többet. Veszteségüket az EE'N terület jelzi. Számukra a q1 csak akkor válik optimummá, ha a társadalmi határköltségekkel (S'S') kell kalkulálniuk. A piac azonban nem kényszeríti a termelőket a társadalmi határköltségek viselésére, ezt piacon kívüli koordinációval kell elérni. A villamosenergia termelők érdeke valamint a gyümölcstermelők és az egész társadalom érdeke itt is ellentétes. A piac nem csökkenti qE-ből -

2.7. - 11 q1-be (társadalmi optimumba) a termelést, ezt a gazdaság szereplőinek, a társadalomnak más módon kell megoldaniuk. Vagyis - a tökéletes verseny által létrehozott piaci egyensúly nem jelenti az erőforrások optimális elosztását, mert túl sok erőforrást juttat a negatív externáliát okozó tevékenységeknek. A legtöbb olyan tevékenység, amelynek külső hatása is van, egyszerre negatív és pozitív externáliát is szül. Példánkban elképzelhető, hogy az erőmű nemcsak szennyezi a környezetet, hanem jó utakat biztosít más termelőknek, munkaalkalmat az egyéneknek. Ezt a kettős hatást szemléltetjük a ..... ábrán p

D'

áram

D

S' E'

L

S

p

1

p

L

E

p

2

S'

E

E D'

S

D q q 1

E

q áram

Itt jelenik meg a „piaci kudarc“

2.7.5. ábra. A pozitív és negatív externáliák szimultán hatása

A tökéletesen versenyző piac optimális egyensúlyt az E pontban biztosít (TR=pE⋅qE - az externáliák figyelembe vétele nélkül). A pozitív externáliák miatt a piaci keresleti görbe (DD) elmarad a társadalmi hasznosságot kifejező (D'D') szinttől. A negatív externáliák azonban a piaci kínálati görbét (SS) a társadalmi határköltséget tükröző (S'S') szintre emelik. Ezért a társadalmi optimum a társadalmi határhaszon (D'D') és a társadalmi határköltség (S'S') görbék metszéspontjában van (E'), mert q1 és p1 mellett azonos a társadalmi határhaszon, a társadalmi határköltséggel. A társadalmi optimumnak megfelelő egyensúlyi pont (E') tehát eltér a tökéletes verseny által kialakított optimumtól. Amennyiben a pozitív externália erősebb, a társadalmi optimum a piaci optimumnál nagyobb termelésnél, amennyiben a negatív externália erősebb, akkor kisebb termelésnél jön létre. Az externáliák tehát befolyásolják az általános egyensúlyt, az erőforrások hatékony elosztását. Mindezek alapján megállapíthatjuk: ♦ Ha egy gazdaságban externáliák érvényesülnek, akkor a kompetitív piaci egyensúly nem hatékony. A piaci mechanizmus az erőforrások szuboptimális elosztásához vezet. Internalizálás = a kül♦ Externáliák fennforgása esetén az erőforrások hatékony elosztását a ső (piacon kívüli) hapiac nem oldja meg. Azok az árarányok, amelyek az elkülönült fotás belsővé (piacivá) gyasztókat az optimum feltételeit kielégítő mennyiségek megvásárlátétele sára ösztönzik, az elkülönült termelőket nem késztetik ezen optimális jószágmennyiség megtermelésére.

2.7. - 12 ♦ A magára hagyott gazdaságban externáliák esetén szükség van olyan piacon kívüli tranzakciókra, amelyek úgy módosítják az egyéni döntések feltételeit, hogy a gazdaság kimozduljon a szuboptimális egyensúlyi pontokból és közelítsen a társadalmilag optimális egyensúlyhoz. 2.7.1.3. KÍSÉRLETEK AZ EXTERNÁLIÁK INTERNALIZÁLÁSÁRA A külső hatások internalizálására (belsővé tételére) számtalan elméleti megközelítés és gyakorlati próbálkozás alakult ki. Ezek közül néhány jellemző formára hívjuk fel a figyelmüket. Már a korábbiakban is láttuk, hogy sok külső hatás nem válik gazdasági (társadalmi) problémává – ezért igazán nem is externália – ha érvényesülnek hagyományos emberi értékek, olyanok mint a figyelmesség, előzékenység, megértés, tolerancia. A figyelmes emberek nem bömböltetik rádióikat, nem dohányoznak a liftben, sorban álláskor nem tolakszanak előre, nem csapkodják az ajtókat stb. Az emberek nagy része megértő, ha a szomszédban kisbaba sír, elviseli a pórázon sétáltatott kutyákat akkor is, ha ő maga nem tart kutyát. Az emberek egy része ügyel arra, hogy feleslegesen ne zavarja környezetét. Ezért sok pozitív és negatív külső hatás kívül is esik a gazdaságon, a közgazdaságtan nem foglalkozik velük. Más a helyzet, ha fontos gazdasági érdekek szólnak közbe. Az externáliákat megkísérlik internalizálni az érintett felek önkéntes megállapodásaikkal. Ez a megoldás csak ott reális, ahol egyértelmű (illetve annak van elismerve), hogy ki okozta a külső hatást, és ki vagy kik részesülnek benne, illetve szenvedik el. Gyakran előfordul, hogy a gyümölcsöskertek tulajdonosai, bérlői vállalják a méhészek költségeinek egy részét (szállítás, szállás, étkezés kaptártelepítés esetén), hogy arra késztessék őket, a gyümölcsöseik mellé telepítsék a kaptárakat, illetve növeljék a mézbegyűjtést. Ez elfogadható a méztermelőknek, hiszen alacsonyabb költségek mellett nagyobb méztermelésnél alakul az optimumuk. Az erőmű is fizethet költségtérítést a gyümölcstermelőknek azért, hogy elviseljék a szennyeződés negatív hatásait. Az önkéntes megállapodások központi problémája az externáliák mértéke, hiszen ez, mint láttuk nem fejeződik ki. Körültekintő eljárással azonban meg lehet közelíteni a külső hatás mértékét is. Az önkéntes megállapodások lehetősége kizárt akkor, ha nem tisztázottak a tulajdonjogok. Ez előfordulhat vizsgált példáink esetében is. Az egyértelmű, hogy az erőmű szennyezi a levegőt, a lehulló esővizet és ez negatívan érinti a gyümölcstermelőket. Ezért jogos lenne bizonyos kártérítés. Internalizálás támo- A villamosenergia-termelők azonban felvethetik, hogy miután sem a levegő, gatással és/vagy adó- sem az esővíz nem az erőmű tulajdona, tehát az nem viselhet felelőséget az val általuk okozott kárért. De a méhészek és a gyümölcstermesztők vitája is azért lehet kilátástalan, mert a gyümölcsfák beporzása, mint szolgáltatás, nem a méhészek tulajdona, így a gyümölcstermelők nem hajlandóak érte nekik fizetni. A tulajdonjogból fakadó problémát a különböző közgazdasági iskolák eltérően javasolják megoldani. A jóléti közgazdasági iskola képviselői – köztük mindenekelőtt Pigou – szerint a megoldás kézenfekvő.

2.7. - 13 Az államnak olyan adó- illetve támogatásrendszert kell kialakítania, ami a magánhasznokat illetve a magánköltségeket, a társadalmi hasznok illetve Adminisztratív költségek színvonalára emeli. Az adó, illetve a támogatás megváltoztatja az vatkozás elérhető bevételt, ha tetszik az árakat, ami a termelők döntéseit befolyásolja. Ez a rendszer azonban a fogyasztót érintetlenül hagyja. Pozitív externália esetén – például a méztermelők – t összegű támogatást kapnak (lásd a ...... ábrát) s ezért a társadalmi optimumnak megfelelő q1 mértékűre növelik a termelésüket, Negatív externália esetén pedig a villamosenergia-termelők a összegű adót (lásd a ...... ábrát) fizetnek, ami a társadalmi határköltség szintjére emeli költségeiket, ezért a társadalmi optimumnak megfelelő q1 mértékre csökkentik termelésüket. Az természetes, hogy a villamosenergia-termelők is kaphatnak támogatást, ha pozitív externáliát is produkáltak. A negatív externáliákat adminisztratív úton meg is lehet gátolni. Az állam bizonyos tevékenységeket megtilthat (például veszélyes hulladékok feldolgozása), vagy kötelezheti a gazdasági szereplőket, hogy pótlólagos ráfordításokkal előzzék meg a negatív hatásokat (például pernyeleválasztó, füstszűrő berendezések). A tiltás, kötelezés azonban beavatkozást jelent a piaci mechanizmus működésébe, aminek sok negatív következménye is van. Paul Heyne szerint a negatív externáliák kezelésének legjobb eszköze az adózás, mert ez nem zárja ki a piaci mechanizmus érvényesülését. A negatív extenáliát okozók ugyanis adófizetési kötelezettség esetén is optimalizálhatják döntéseiket. Az adó az egyéni költségeiket a társadalmi költség szintjére emeli. Dönthetnek azonban abban, hogy fizetnek-e adót, vagy pótlólagos ráfordítással (ami lehet kisebb is mint az adó) csökkentik illetve kiküszöbölik a külső hatást. A negatív externália – mindenekelőtt a környezetszennyezés – teljesen nem szüntethető meg. Ezért az állam reálisan limitálja a szennyezés mértékét, így például előírja, milyen mértékben tartalmazhat széndioxidot a levegő egy ipari városrészben. A limit betartása elsősorban a nagy szennyező hatást okozókon múlik (erőmű, vegyi üzem, tömegközlekedés stb.), ezért a szankciók is rájuk vonatkoznak. Ebben az esetben is érvényesülhet sajátosan a piaci mechanizmus. A nagy szennyezők lehetőségei eltérőek a szennyezés csökkentésében, egyiknek fajlagosan többe, másiknak kevesebbe kerül a limit betartása. Ezért megállapodhatnak abban, úgy tartják be a limitet, hogy az a termelő csökkenti a szennyezést a legnagyobb mértékben, akinek az a legolcsóbb. Vagyis a szennyezés jogát veszik meg azok a termelők, akiknek többe kerülne a csökkentés, mint társaiknak. Az állami limitek azonban nem mindig elégítik ki a környezetvédőket. P.Heyne úgy látja, hogy a környezetvédők akár meg is vehetik a környezetszennyezési jogot, s ezzel a limit alá szoríthatják a szennyezést. A jóléti iskola elképzelései azonban nem kielégítőek. Egyrészt a tulajdonjogok sok esetben nem tisztázhatók, másrészt az externáliák mértéke is nehezen mérhető, vagy egyáltalán nem mérhető. További probléma, hogy az adó csak az externáliát okozók döntéseinek feltételeit változtatja meg, az externáliában részesülőkét nem. Az teljesen bizonyta-

bea-

2.7. - 14 lan, hogy az állam az adókból azokat kompenzálja-e, akik elszenvedték a negatív hatásokat. Ezeket a hiányosságokat akarják kiküszöbölni a jogi – közgazdasági iskola képviselői. A jogi – közgazdasági iskola szerint az externáliák internalizálhatók A jogi-közgazdasági iskola szerint az az állam beavatkozása nélkül, ha a piacot nemcsak a javak fizikai cseréjének fogjuk fel, hanem tágabban értelmezzük, a tulajdonosi jogok cseréjének teexternáliák internalizálhatók az kintjük. állam beavatkozása Nézzük a következő példát! nélkül is Egy hőerőmű mellett egy tó terül el, amely haltermelésre is hasznosítható. A hőerőmű működése negatív hatást gyakorol a halászatra, csökkenti a halállomány szaporodását, rontja a halak minőségét. Az erőmű tulajdonosa nem foglalkozik halászattal, ezért ha a tó is az ő tulajdona célszerű azt bérbeadnia. Az erőmű tulajdonosának tehát nem közömbös, hogy bérbeveszik-e a tavat és milyen díjat hajlandók fizetni, hiszen ez plusz jövedelmet hoz számára. Ha azonban az erőmű nagyon szennyezi a tavat vagy egyáltalán nem bérlik tőle, vagy csak igen alacsony bérleti díjat hajlandóak fizetni. Nagy a valószínűsége annak, hogy számára is előnyösebb, ha növelve természetesen az erre fordított költségeket - csökkenti a tó szennyezését s így bérbeveszik és magas bérleti díjat fizetnek érte. Mi a helyzet akkor, ha a tó a közeli város tulajdona? A város is működtethet halgazdaságot, vagy a lakosságnak alakít ki horgásztelepet. A városi önkormányzat természetesen eleve bizonyos feltételekhez kötheti a hőerőmű működését, a tó lehetőségeit figyelembe véve bizonyos „kártérítési“ díjat szab meg a hőerőműveknek. Ez a díj lehet alacsony, ha az erőmű korszerű berendezéseket alkalmazva igen kismértékűre csökkenti a tó szennyezését, így jelentősebb lehet a haltermelés, illetve a horgászatból származó bevétel. A két helyzet tehát ugyanarra az eredményre juttatja a szereplőket. Vagyis akárki a tulajdonos, ha a tulajdonosi jogok egyértelműek és azok érvényesíthetőek, az allokációs eredmények ugyanazok, kézenfekvő tehát az externáliák kezelése. Van azonban egy bökkenő - ha a tulajdonjogok tiszták - nem adottak az externáliák mértékei. Vagyis jelentős munkát, ráfordításokat igényel annak felmérése, hogy egy szennyezési fok milyen hozamcsökkenést okoz a halászatban. A csere ilyen költségeit, a tranzakciós költségeket tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha ezek nem számottevőek, akkor a tulajdonjogok cseréje megoldást ad az externáliákra. Coase tétele

Ezt a megoldást kidolgozójáról R.H. Coase-ról Coase-tételnek nevezik. Ez a tétel tehát azt mondja ki, hogy ha ♦

egyértelműek és érvényesíthetőek a tulajdonjogok,

♦

nincsenek vagy elhanyagolhatóak a tranzakciós költségek,

akkor a szerződő felek - az externáliát okozók és az abban részesülők tárgyalásai ugyanarra az allokációs eredményre vezetnek, akármelyik fél is a tulajdonos. Ezért a tulajdonjogok önkéntes megváltoztatásával is megoldhatják problémáikat.

2.7. - 15 Tranzakciós költségek azonban mindig felmerülnek és a legtöbb esetben jelentősek. Ezért a jogi-közgazdasági iskola képviselői sem látnak elképzelésükben mást, mint egy elméleti megoldást. A gyakorlat azonban szerintük sem lehet más, mint az állam beavatkozása adók és támogatások útján. EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... az externáliák jelentős kisérői a gazdasági tevékenységeknek; ... a piac általában nem képes közvetlenül kezelni ezeket a külső hatásokat; ... a megoldást a körülményektől függően az önkéntes megállapodások illetve az állam direkt vagy indirekt beavatkozásai jelenthetik; ... elméletileg lehetséges a probléma piacosítása is (Coase-tétel), ám ennek csekély a gyakorlati esélye.

2.7. - 16 2.7.2. A KÖZJAVAK Vannak olyan javak (zömmel szolgáltatások), amelyeket egyszerre többen és együtt fogyasztanak. Ilyenek általában „köz“- előtaggal megnevezett utak, hidak, terek, parkok, világítás, továbbá állami, illetve önkormányzati iskolák, kórházak, a honvédelem, a rendőrség, a környezetvédelem vagy a járványvédelem szolgáltatásai. Ezeket a javakat (szolgáltatások) közjavaknak nevezik megkülönböztetésül a többi, úgynevezett magánjavaktól. 2.7.2.1. MAGÁNJAVAK - KÖZJAVAK - VEGYES JAVAK A közjavak és a magánjavak egyaránt gazdasági javak, tehát termelik ezeket és szükségletek kielégítésére alkalmasak. Eltérő azonban a jellegük és a fogyasztásuk módja. Példaként hasonlítsuk össze egy magánjószágot (hús) és egy közjószágot (utcai közvilágítás). Egyértelmű, hogy mind a két jószághoz termelés útján jut a fogyasztó s egyénileg van szükséglete rájuk. A húst azonban az egyes fogyasztók elkülönülten fogyasztják. Ez azért lehetséges, mert a hús osztható, akár grammokra is. Így azután a hús tulajdonosa (eladója) annak adja el, akinek jónak látja és bármilyen indokkal (joggal, vagy jogtalanul ez nem közgazdasági probléma) bárkitől megtagadhatja, vagyis a hús fogyasztásából egyesek kizárhatóak. Ezzel szemben az utcai világításból nem lehet elkülöníteni fogyasztóként egy-egy fény-nyalábot, a lámpák fénye mindenki számára egyszerre „fogyasztható“, abból senkit, aki az utcán tartózkodik és épp a szeme világa kizárni nem lehet. A hús elkülönült fogyasztása azonban azt is eredményezi, hogy az egyik fogyasztó által elfogyasztott húshoz más fogyasztók már nem juthatnak hozzá. Egyesek fogyasztása tehát csökkenti a mások rendelkezésére álló, amúgy szűkös (áruról van szó!) húskészletet. Ezért a fogyasztók versenyeznek, rivalizálnak egymással a hús megvásárlásakor. Ezzel szemben a közvilágítás együttes fogyasztása azt eredményezi, hogy az egyes fogyasztók fogyasztása nem korlátozza mások fogyasztását, az általa élvezett fénytől őket nem foszthatja meg. Ha rossz a közvilágítás, akkor az mindenkinek rossz. Ezért értelmetlen lenne a közjavakért rivalizálniuk a fogyasztóknak. A közjavak oszthatatlanok, fogyasztásukból nem lehet senkit kizárni, senki nem rivalizál ezekért a termékekért illetve szolgáltatásokért.

A közjavak hozzájáMilyen következményei vannak mindennek? rulás nélkül is fogyaszthatóak - „poAz egyének akadálytalanul fogyaszthatják a közjavakat. Még akkor tyautas“ jelenség sem lehet őket ebből kizárni, ha nem fizetnek érte, ha a közjavak előállításához semmivel nem járulnak hozzá. Vagyis potyautasokként viselkedhetnek. Ebből a következő gazdasági problémák fakadnak: ♦ ♦

ki fedezze a közjavak előállításának költségeit, ki termelje meg ezeket a javakat,

2.7. - 17 ♦ biztosítható-e a közjavak előállításának optimuma, illetve a kereslet és a kínálat egyensúlya? Ha ilyen sok problémát okoznak a közjavak, felmerül a kérdés: nem lehetne-e magánjavakkal kielégíteni ezeket a szükségleteket?. Gyakorlatilag mindenki állíthatna háza elé lámpát, védhetné saját eszközeivel a vagyonát stb. Így a piaci mechanizmus szerint eldönthetné, hogy az ebből származó haszna arányban van-e költségeivel. A potyautasság lehetőségét azonban nem lehet vagy nem célszerű kizárni. Ha valaki felállítja a világító testeket, szomszédjai úgy gondolkodnak, miért költsenek ők is erre, ha a szomszéd ezt már megoldotta s a lámpa nekik is világít? A világítást megvalósítóban viszont joggal merül fel, hogy miért legyen ő altruista, miért vállalja egyedül ő a világítás költségeit? Vitájukat piaci eszközökkel aligha dönthetik el. Vannak olyan közjavak, amelyeknek a fogyasztásából ki lehet zárni a potyautasokat. A kizárás azonban úgynevezett tranzakciós költségekkel jár, ezért nem mindig célszerű ez a megoldás. Vannak - most már hazánkban is - magán utak autópályák, amelyek használatáért fizetni kell. Ezekről azonban csak hosszú szakaszok után lehet letérni, illetve rátérni. Ha azonban az összes közutat mindig csak azok vehetnék igénybe, akik használati díjat fizetnek, egy városban annyi pénzbeszedőt, ellenőrt kellene alkalmazni, hogy ezek költségét nem lehetne a díjakból fedezni, hiszen nagyon sok be- és leágazásnál kellenének pénzbeszedők. Más esetekben a tranzakciós költségek esetleg alacsonyak. Így például radarral egyszerűen és olcsón lehetne ellenőrizni, hogy közlekednek-e egy tengerszakaszon olyan hajók, amelyeknek a tulajdonosai nem fizettek a világítótorony szolgáltatásaiért és a potyázókat fel lehetne tartóztatni, fizetésre vagy visszafordulásra lehetne kényszeríteni. Ezzel kizárhatók lennének a potyautasok. Kérdés, hogy megérné-e? Hiszen ha egy világítótornyot felállítottak, teljesen mellékes, hogy hányan veszik igénybe, s a radaros ellenőrzés bármily csekély többletköltségei csak akkor térülnének meg, ha jó sok potyahajót sikerülne vele elcsípni, s fizetésre kényszeríteni. Ha viszont az ellenőrzés csupán elriasztja a nem fizetőket, akkor e költségek tiszta veszteséget jelentenek. Márpedig az utóbbi eset (különösen nemzetközi vizek közelében) sokkal valószínűbb, ezért nem célszerű ebben az esetben a kizárás. Olyan közjavak is vannak, ahol megoldható lenne a potyautasok kizárása, mégis mivel fogyasztása közérdek is, ezért nem célszerű senkit kizárni. Ilyen a közoktatás, a közegészségvédelem, ahol éppen a szolgáltatások közjószág jellege biztosítja, hogy a közérdeknek megfelelően mindenki részesüljön belőle, az is aki térítéskötelezettség mellett inkább lemondana róla. Mindezek alapján objektíve szükségszerű, hogy a termékek és szolgáltatások egy része a gazdaságban közjószágként szerepeljen. Határozzuk meg tehát a magánjavak, illetve a közjavak fogalmát:

2.7. - 18 Magánjavak

Közjavak

Vegyes javak

Magánjavaknak nevezzük azokat az osztható (és egyénileg elkülönülten - szuverénen - fogyasztható) gazdasági javakat, amelyek fogyasztásából egyesek kizárhatóak, az egyes fogyasztók által történő fogyasztásuk csökkenti a többiek számára megmaradó készleteket, ezért a fogyasztók rivalizálnak e javak megszerzésekor egymással. Közjavaknak nevezzük azokat a fogyasztásban oszthatatlan gazdasági javakat, amelyeknek az egyes fogyasztók által történő fogyasztása nem befolyásolja mások fogyasztási lehetőségeit, senki nem zárható ki e javak fogyasztásából, a fogyasztók nem rivalizálnak értük. A javak egy jelentős része nem tisztán magán- illetve közjószág, hanem a kettő közötti átmenet, részben magán-, részben közjószág, vagy egyszerre ez is, és az is. Az ilyen javakat vegyes javaknak nevezzük. A vegyes javak is sokfélék, a következő főbb csoportjaikat különböztethetjük meg:

Magánjavak, amelyek 2.7.2.1.1. A JELENTŐS KÜLSŐ HATÁSOKKAL JÁRÓ JAVAK közjavakként Vannak olyan javak, amelyek eredendően magánjavak, de célirányos viselkednek ... hasznosságuk mellett jelentős külső hatásokat is váltanak ki. Ezek közé tartozik például az erdő. Az erdő művelésének szándékos célja, hogy (bútorkészítésre, papírgyártásra, fűtésre) fát termeljenek. Az erdő ezért magánjószág. Az erdőnek azonban rekreációs (pihenés, üdülés, levegő frissítés) hatása is van, s ennek élvezéséből senkit nem lehet kizárni (legfeljebb részben a körülzárt vadaskertekben), ezért az erdő közjószág is. A vegyes javak egyik csoportja tehát azzal függ össze, hogy a javak egy részének egyszerre többféle hasznosságuk van, s ezek közül van, amelyik magán- és van amelyik közjószágra jellemző jelleget ad nekik. A jelentős külső hatásokkal járó javak sajátos esetei 2.7.2.1.2. A KÖZÉRDEKŰ MAGÁNJAVAK A gyógyszerek pontosan ugyanolyan javak, mint például az élelmiszerek. Ugyanúgy ipari üzemekben állítják elő őket, termelői ugyanolyan profitra számítanak. Az élelmiszerek magánjószág voltát senki sem vonja kétségbe. Ugyanakkor a gyógyszerek egy jelentős része, például a járványok megelőzésére szolgáló védőoltások általában térítésmentesen, közjószág módjára kerülnek forgalomba. Ez azért van, mert ha magánjószágként valós piaci értékükön forgalmaznák őket, akkor sokan lemondanának „fogyasztásukról“. Viszont abszolút védettséget biztosító védőoltás nem létezik, így a járvány elkerülése annál valószínűbb, minél többen kapnak védőoltást. A védőoltás általános „közfogyasztásában“ tehát azok is érdekeltek, akik képesek és hajlandóak lennének azt magánjószágként megvásárolni. ... és közjavak, ameAz itt felsorolt két vegyesjószág típus voltaképpen közjószágként lyek magánjavakként viselkedő magánjószágokat takar. Lehetséges a fordítottja is, viselkedhetnek viselkednek magánjószágszerűen voltaképpeni közjavak is.

2.7. - 19 2.7.2.1.3. A TÉRBELILEG KORLÁTOZOTT HASZONHATÁSÚ JAVAK Mint látjuk, a rivalizálás a kizárás egy sajátos módján, az „egymás elöl való elfogyasztás” útján történő megvalósításának a lehetőségéből adódik. Ezért nem lehet szó rivalizálásról ott, ahol nem lehetséges a kizárás. Ez nem megfordítható állítás, ugyanis ahol lehetséges a kizárás, nem feltétlenül van rivalizálás. Például egy színházi előadásra csak korlátozott számú néző juthat be, tehát a többieket kizárják, ugyanakkor azok, akik bejutottak, azok már nem rivalizálnak egymással, feltéve persze, hogy a színházterem jól van kialakítva és a bejutott nézők tudnak kulturáltan viselkedni, ekkor ugyanis senki nem csökkentheti saját műélvezetével a másikét. A színházi előadás jellegzetes példája a térbelileg korlátozott hasznosságú (regionális) közjavaknak. De tipikusan ilyenek a helyi közszolgáltatások is. A városi rádió vagy televízió csak a város körzetében lakóknak nyújt élvezetet. A városi rendőrség főleg a helyben lakók nyugalmát, javaikat védi. A parkokban az ott lakók gyönyörködhetnek. Ezekből a közjavakból természetesen kizártak azok, akik nem a városban laknak, számukra ezek nem közjavak, de mégsem magánjavak, hiszen ha ellátogatnak a városba, ők is automatikusan részesülni fognak belőlük. A színházba, moziba, kiállításra való bejutás viszont általában magánjószágként viselkedik, hiszen jegyet kell venni. Igaz, hogy kiemelt jelentőségű régiók használatáért is néha fizetni kell, például területfejlesztési vagy üdülési hozzájárulást. A regionális közjavaknak is vannak tehát sajátos esetei: 2.7.2.1.4. A TÚLZSÚFOLTSÁGRA HAJLAMOS KÖZJAVAK A közjavak nagy részéért a fogyasztók közvetlenül semmit sem fizetnek, így a honvédelemért, a közrendért, az átlagos közutak használatáért. Sok helyen ingyen használhatók a városi, községi strandok, szabadidő központok. Ezért gyakran keletkezik e szolgáltatások igénybevételénél olyan zsúfoltság, ami jelentősen csökkenti e szolgáltatások élvezetét, szélsőséges esetekben sokan kiszorulnak használatukból. Az emberek sorbanállnak, hogy bejussanak a strandra, a játéktermekbe, lassú járműveikkel zavarják az autósztrádák forgalmát stb. Ez arra ad lehetőséget a (regionális) közjavak üzemeltetői számára, hogy bizonyos díjak szedésével korlátozzák az igénybevételt. Így ezek vegyes javakká válnak, mert fizetni kell értük, de nem a költségeknek megfelelő mértékben, és bizonyos kizárás is érvényesül a fogyasztásban. A közjavak eltérései a magánjavaktól két alapvető kérdést vetnek fel: ♦ miért nem tudja a piac kezelni a közjavakat, ♦ milyen mechanizmusok biztosítják a közjavak termelését? 2.7.2.2. KÖZJAVAK A PIACI MODELLBEN A magánjavak optimális outputját a piac határozza meg. Az összehasonlítás érdekében idézzük fel ezt a mechanizmust. Eltekintve a fogyasztók jövedelmének alakulásától az árak függvényében alakuló keresleti görbe kifejezi a fogyasztók hasznosságát

2.7. - 20 értékítéletét is, a kínálati függvény pedig azokat a költségviszonyokat tükrözi, amelyek közepette – természetesen az adott árak mellett – a termelők termelnek. Az optimális kibocsátás a kereslet és a kínálat találkozásánál jelenik meg, amikor a jószág határbevétele egyenlő a határköltséggel. A piaci kereslet pedig az egyéni keresletek horizontális összege. A modellben a rezerNézzük meg, hogy mikroökonómiai eszközökkel, azaz piaci alapon vációs árak alapján é- hogyan lehetne meghatározni a közjavak optimális termelését? pítjük fel az (összkeA közjavak előállításának költségei ugyanúgy evidensek, mint a maresleti) függvényt gánjavaké. Ha valaki(k) ezeket a költségeket megfizeti(k), akkor termelésük automatikusan biztosított. De vajon mennyit kell belőlük termelni? Ezt a keresleti függvény mutatná, amelyből kiderülne, hogyan viszonylik a potenciális fogyasztók hasznossága a költségekhez. A közjavak azonban ingyenesek, nincs áruk (a javak egységnyi mennyisége is rejtve marad), ezért a hasznosság alakulásáról nincs közvetlen (piaci) információnk. A hasznosság mérésére - láttuk az előző fejezetekben - alkalmas a rezervációs ár függvénye. (A rezervációs ár az az ár, amelyen adott fogyasztói réteg hajlandó megvásárolni a javak bizonyos mennyiségét, mert ebből eredő fogyasztásuk haszna azonos feláldozott pénzük (ár) hasznával.) Most tehát nem a keresleti függvényt alkalmazzuk rezervációs árfüggvényként, hanem fordítva a rezervációs (tehát kalkulációs) árfüggvényt keresleti függvényként. Ennek alapján alkossunk egy modellt a közjavak optimális termelésének meghatározására. Szokásunk szerint két szereplővel reprezentáljuk a piacot. Szemléltessük mindenekelőtt hogyan alakulna két fogyasztó (A és B) közvilágítás kereslete. A közjavak „piaci keresleti“ görbéjét az egyéni görbék vertikális összegzésével állítjuk elő

Rezervációs ár [Ft]

P +P

A B

DB

DA+B

DA

P

B

P

A

DA+B Q

1

Q

2.7.6. ábra Egy közjószág „keresleti“ görbéje

Az „A“ szereplő keresleti (rezervációs ár) görbéje DA, „B“ szereplőé DB. Ha a két keresleti görbét összegezzük, megkapjuk a DA+B görbét, amelynek alsó szakasza egyenlő a DB görbével, hiszen abban a termelési tartományban nincs „A“-nak kereslete (DA=0). A közjavak egyéni keresletét vertikálisan összegezzük. Legyen Q1 pont a közvilágítás azon volumene (például a lámpák száma), amely „A“ szereplőnek PA „B“-nek PB pénzben

2.7. - 21 kifejezett hasznosságot hasznossága PA+PB.

(rezervációs

árat) jelent.

Kettőjük

közös

Általánosítva megállapíthatjuk, hogy (tetszőleges fogyasztó esetén) az aggregált keresleti görbe az egyéni keresleti görbék vertikális összege. Egy lépéssel tehát előbbre jutottunk, ismerjük a „kereslet“ alakulását. Nem tudjuk azonban, hogy hány lámpa jelentené az optimális közvilágítást? Ehhez ismernünk kell a költségek alakulását, amit a határköltség-görbe mutat. Tudjuk, hogy kompetitív piacon a kínálatot a költség határozza meg. Tételezzük fel, hogy a határköltség MC=konstans (lineáris költségfüggvény - kétszer akkora közvilágítás kétszer annyiba kerül). Ha ennek egyenesét beépítjük az előző ábránkba, akkor az optimum ott lesz, ahol DA+B (tehát A és B szereplő közös hasznossági szintje) egyenlő a közvilágítás SS határköltségével. Ez a H pont, amelynek QE optimális közvilágítás felel meg.a közvilágítás felel meg. A legnehezebb kérdés azonban még válaszra vár. Milyen arányban ossza meg A és B a közvilágítás költségeit? A piaci logika szerint, a szereplők hasznosságuk arányában viselik a költségeket, a hasznossági arányokat pedig a rezervációs árgörbék mutatják. A ... sz. ábrán ezt a következőképpen határozhatjuk meg. Ha „B“ fogyasztó egyedül élvezné a világítást, akkor számára QB lenne az optimum (DB=SS), ahol határhaszna és határköltségei azonosak. Az SS görbe F pontjában lévő Q szinten azonban „B“ szereplő határhaszna=0, vagyis a határköltségből sem vállalna semmit. Ha tehát a QB pontból az F pontba húzunk egyenest az azt mutatja, hogyan csökken „B“ szereplő hasznosságának és így költségviselő szándékának a mértéke is. Ez lehetne tehát „B“ szereplő ajánlati görbéje is a költségek megosztásánál. Ez az ajánlati görbe metszi a DA görbét, s ez a metszéspont osztja ketté az optimális világításhoz (QE) tartozó költségeket. Vagyis „B“-t terhelné a HE mértékű, „A“-t az EQE mértékű költség.

Rezervációs ár [Ft]

DA+B

DB

SS-D B

DA H

F S

S

E Q

A

Q Q B

E

DA+B Q

Q

2.7.7. ábra A közjószág költségeihez való hozzájárulás megosztása

Az alapvető kérdés azonban továbbra is megmarad, hiszen a rezervációs ár nem valóságos ár, a fogyasztók nem vásárolják a közjavakat. Egyszerűbben szólva, vajon - példánknál maradva - „B“ hajlandó lesz-e többet fizetni „A“-nál? Egyáltalán, hajlandó lesz-e fizetni?

2.7. - 22 2.7.2.3. A KÖZJAVAK TERMELÉSÉNEK LEHETSÉGES MEGOLDÁSAI Az előzőekben láttuk, hogy elvileg tisztázható a közjavak kínálati és keresleti függvényének alakulása. A gyakorlatban azonban a közjavak jellemzőiből fakadó „potyautas“ fogyasztói magatartás miatt a piac nem hozza felszínre a közjavak keresletét és kínálatát. Ezért a társadalom piacon kívüli megoldásokra kényszerül. Az eddigi próbálkozások három leggyakrabban alkalmazott utat alakítottak ki: közjavak termelése 1. meghatározott (általában kisebb) közösségek önkéntes költségvállalásával, 2.

az állami (bürokratikus) koordinációval,

3.

non-profit szervezetek (egyesületek, alapítványok stb.) útján. Nézzük meg közelebbről ezeket a megoldásokat!

Az önkéntes hozzájá- 2.7.2.3.1. KÖZJAVAK TERMELÉSE rulás rendszere szubÖNKÉNTES KÖLTSÉGVÁLLALÁSSAL optimális Kisebb és egyértelműen körülhatárolható közösségek (falvak, üdülőközösségek stb.) gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy bizonyos szükségleteket közjavakkal elégítenek ki. Válasszunk egy napjainkban is gyakori példát. Egy üdülőtelep közössége portalanított utat kar építeni, hiszen éppen idényben (nyáron) kavarnak nagy port az autók a földes úton. Megbeszélésre gyűlnek össze ezért és arról tárgyalnak, milyen utat építsenek és hogyan fedezzék a költségeket. Modellünkben tekintsünk el attól, hogy ehhez külső (állami, önkormányzati, idegenforgalmi alap stb.) támogatást is kaphatnak és tételezzük föl, hogy az üdülőtelepnek csak egy közúti kijárata van. Tisztáztuk már, hogy közgazdaságilag az az indokolt, hogy minden lakos lehetséges hasznossága alapján járuljon hozzá a költségekhez. A megbeszélésen azonban nagy vita alakul ki: a telep hátsó részén lakók úgy érvelnek, hogy számukra is jobb lenne a portalanított út, de őket kevéssé zavarja a por, hiszen csak maguk, szomszédaik s esetleges vendégeik kavarják azt föl igen ritkán. A bejáratnál lakók viszont arra hivatkoznak, hogy - ugyan a por őket idegesíti a leggyakrabban - de a jobb út a telep végéig számukra semmi hasznot nem jelent, hiszen csak véletlenül vetődnek a telep hátsó részébe. Mi lesz a vita következménye?

Nash-optimum

A legtöbb esetben az, hogy ugyan néhányan a megvalósítás ellen vannak, de a békesség érdekében nem ellenzik azt, s jelentéktelen összeggel hajlandóak még hozzá is járulni a költségekhez. A többségben is érvényesül a potyautasság „racionalitása“, ezért alacsonyra taksálják leendő hasznosságukat, hogy keveset kelljen fizetniük. Ezért ha végül is az útépítés mellett szavaznak, csak arra lesz elegendő a pénzük, hogy a „leggyengébb“ portalanítást oldják meg. Később ez természetesen megbosszulja magát, hiszen 3-4 év múlva valószínűleg ugyanezen probléma miatt ismét kell össze gyűlniük. Ezért általánosíthatunk úgy, hogy az önkéntes hozzájárulás gyakran szuboptimális (az optimálisnál rosszabb) megoldásra vezet.

2.7. - 23 Különösen tömegesen merül fel hasonló probléma napjainkban az önkormányzati lakások privatizációja kapcsán kialakult társasházakban. A társtulajdonosok egy része nem fizeti a közös költségeket, hiszen nem foszthatják meg a szolgáltatásoktól. Állandóak a viták, hogy például miért kell a liftdíjat fizetniük a magasföldszinti lakóknak, stb. Nem nehéz belátni, hogy amennyiben vannak potyautasok*, akkor nem csak a társadalmi összhaszon csökken, de azon belül éppen azok járnak a legrosszabbul, akik tartják magukat a megállapodáshoz. Vagyis paradox módon a potyautasok viselkednek racionálisan, bár maga az egyezmény megszegése nagyon is nem racionális. Általában a közteherviseléshez való önkéntes hozzájárulás „elbliccelése” is ilyen irracionális racionalitáson alapul.

Súlyos piaci kudarc

Az egyén ún. kétszemélyes játékot játszik a társadalom többi tagjának összességével. A játékosok két stratégiát követhetnek: hozzájárulnak a közteherviseléshez, vagy nem járulnak hozzá. A játéknak két kimenetele lehetséges: ha összegyűlik elegendő hozzájárulás, akkor megvalósul a közjószág és azt mindenki élvezheti, ha viszont nem, akkor a közjószág szolgáltatásáról le kell mindenkinek mondania. Milyen stratégiát kell követnie egy racionális játékosnak, ha a partner bármilyen lépése mellett minimalizálni akarja veszteségét (az ilyen stratégiát Nashoptimálisnak nevezik)? Ha a társadalom a hozzájárulás stratégiáját választja, akkor a közszolgáltatás mindenképpen megvalósul, hiszen egy ember hozzájárulása oly csekély (azt a helyzetet vizsgáljuk, amikor az önkéntes szövetkezők nagyon sokan vannak), hogy nincs befolyással a közjószág megvalósulására. Játékosunk tehát akár fizet, akár nem, a játék kimenetele számára ugyanaz lesz. Racionálisan tehát nem fizet, hisz így lesz kisebb a vesztesége. Ha a társadalom a nem fizetés stratégiáját választja, akkor a közszolgáltatás semmiképpen sem valósulhat meg, hiszen játékosunk hozzájárulása vajmi kevés lenne a megvalósításhoz. Játékosunk számára tehát ismét az a racionális, ha nem fizet. Sajnos az itt kielemzett játékos bárki lehet, ezért mennél többen vannak a közjószág fogyasztói, annál reménytelenebb az önkéntes hozzájárulásban bízni. Mindenesetre óvakodjunk e gondolatmenetből túlzottan pesszimista következtetést levonni. Nem véletlenül emlegetnek itt csapdát, paradoxont. Arról van szó ugyanis, hogy „disszidensnek” lenni csak akkor kifizetődő, ha már valaki „disszidens” és csak addig, amíg nem mindenki az. Ha tehát a közteherviselő közösség elég erős, akkor a „disszidálásokat” meg tudja akadályozni és így célját optimálisan el tudja érni. Nagyon nagy közösség, egy város vagy egy ország esetében azonban a hozzájárulást általában ki kell kényszeríteni. Ennek fontos eszköze a törvénnyel kikényszerített adó.

*

A „potyautas“ a kartelleknél megismert „disszidens“ közeli „rokona“. A különbség mindössze annyi, hogy a „disszidens“ illegálisan elhagy valamit (a kartell-egyezményt), a „potyautas“ viszont illegálisan beszáll valahova (a közjószág használatába). Viselkedésük logikája, racionalitása azonban feltűnően hasonló.

2.7. - 24 2.7.2.3.2. A KÖZJAVAK TERMELÉSE ÁLLAMI KOORDINÁCIÓBAN A közjavak jelentős részét a társadalom minden tagja élvezi, mint például a honvédelem, a közrend védelme, a járványok elleni küzdelem, a környezetvédelem szolgáltatásait. Ezért ilyen közjavak termelése, forgalmazása az állam természetes funkciója. Ezekben a lakosság térítés nélkül részesül, ezért termelésüket az állam adókból fedezi. Az állam sem képes azonban biztosítani a közjavak optimális outputját. Nemcsak azért, mert nem ismerheti a közjavak társadalmi hasznosságának mértékét, hanem azért sem, mert a hatalmi és államigazgatási szervek bonyolult rendszerében döntik el, hogy az adókból hogyan finanszírozzák a közjavak termelését, s ebben sok partikuláris érdek játszik szerepet. Már az externáliáknál is láttuk, hogy nem garantálható: az állam arra használja fel adóbevételeit, amivel az adók beszedését indokolta. Ez ellen csak az az orvosság, ha a lakosság minél közvetlenebbül ismeri és ellenőrzi az állam döntéseit, s azok megvalósulását - minél nagyobb az állami pénzügyek demokratikus nyilvánossága. 2.7.2.3.3. A NONPROFIT SZEKTOR SZEREPE A KÖZJAVAK TERMELÉSÉBEN A piac és az állam kudarcaiból nőtt ki a közjavak termelésének, elosztásának egyre szélesedő és fejlődő formája a nonprofit szektor. Ez a szektor különféle egyesületeket, karitatív szervezeteket és alapítványokat foglal magába. A társadalom szükségleteinek kielégítésében már jelentős a szerepe. Az USA-ban például az 1990-es évek elején a GDP 5 %-át a nonprofit szektor termelte, amelyben a foglalkoztatottak 9 %-a dolgozott. Mi a nonprofit szervezetek lényege? Mindenekelőtt az, hogy fontos társadalmi szükségleteket elégítenek ki, és ez a céljuk. Vannak egyesületek, amelyek a mozgássérült gyermekek ellátását vállalják, egyházi, karitatív szervezetek a kábítószert élvezők meggyógyításán fáradoznak. Sok alapítvány célja az oktatás fejlesztése, az egészségvédelem, súlyos szociális problémák megoldásának segítése. Másodszor az, hogy erőforrásaikat alapvetően adományokból nyerik, de összegyűlt tőkéik biztonságos befektetésének hozamait is felhasználják. Nem azért nonprofit szervezetek, mert nem érnek el profitot, sőt céljaik jobb elérése készteti is erre őket, hanem azért, mert a profit nem céljuk, hanem csak eszközük, a tőke hasznát csak céljaikra fordíthatják. Harmadszor az, hogy a nonprofit szervezetekben tevékenykedők túlnyomó részben önzetlenül, fizetés nélkül dolgoznak az adott cél eléréséért lelkesedve. Ezért remélhető az is, hogy elfogulatlanul, egyéni céljaiktól, érdekeiktől függetlenül döntenek és cselekszenek. A nonprofit szervezetek (egyesületek, karitatív szervezetek, alapítványok stb.) olyan gazdálkodó szervezetek, amelyeknek alapvető céljuk fontos társadalmi szükségletek (döntően közszolgáltatásokkal történő) kielégítése önkéntes adományokból (esetenként állami támogatással) és zömmel önzetlen, fizetés nélküli munkával.

2.7. - 25 A nonprofit szektor lényegesen alkalmasabb a közjavak terén a szükségletek kielégítésére, mint az állami, de az egyesületek, alapítványok sem képesek a közjavak optimális outputját biztosítani. Azonkívül, hogy e szervezetek – bár jobban mint az állam – sem képesek a közjavak fogyasztásának hasznosságát mérni, működésükben sok olyan ellentmondást tapasztalhatunk, amelyek akadályozzák hatékonyságukat. Miután sok az amatőr, fizetés nélküli dolgozó, a vagyont nem a leghatékonyabban kezelik. A nagy adakozók sokszor befolyást gyakorolnak a döntésekre, és különösen veszélyes az állam nyomása. Figyelemreméltó, bár a közmegítéléssel szemben nem igen kifogásolható, hogy az alapítványok létrehozásában jelentős motívum az adócsökkentés lehetősége. Paradox jelenség, hogy nonprofit jellegű alapítványi kutatóintézetek (Ford, Rockefeller stb. alapítványok) sokkal hatékonyabban működnek, mint egyes nyereségérdekelt nagyvállalatok fejlesztési részlegei. A jelenség paradox, de nem megmagyarázhatatlan. Az alapítványi kutatóintézetekben sokkal nyugodtabb a légkör, nincs stresszt okozó eredményhajsza, hiszen az alapítvány gazdasági célját (adómérséklés) már létrehozásával elérte, így működése valóban a szó legszorosabb értelmében nonprofit jellegű. A legfőbb probléma azonban az, hogy a nonprofit szervezetek alakulása véletlen, ezért jól ellátott területek mellett ínséges területek is kialakulnak egy-egy országban. Az egyesületek, alapítványok hálózata sok országban azonban még fiatal, sokat fejlődhet, és még több segítséget adhat a társadalomnak a közjavakban jelentkező szükségletek kielégítésében. AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY ... ... a javak sokasága magánjavakként vagy közjavakként viselkedik, ténylegesen azonban legtöbbjük vegyes jószág; ... a közjavak fő problémáját a potyautas magatartás okozza, s nincs mindig mód ezt megakadályozni; ... a közjavak finanszírozása lehetséges önkéntes hozzájárulással (szuboptimális megoldás!), állami költségvetésen keresztül vagy non-profit szervezetekkel.

2.7. - 26

ÖSSZEFOGLALÁS 1. Az externália (külső hatás) a gazdasági tevékenységet folytató olyan nem szándékolt hatása, amelyet a társadalom más tagjai élveznek vagy szenvednek, s amely megváltoztatja a gazdasági szereplők hasznossági, hozam- és költségviszonyait, a piac azonban nem reagál erre. Az externáliák lehetnek pozitívak és negatívak. 2. A társadalmi határtermék (MSP) mindazon javak (termékek és szolgáltatások) teljes összege, amely bármely inputtényező tetszőlegesen kicsiny egységnyi megváltoztatásának eredményeként jön létre a gazdaságban, tekintet nélkül arra, hogy a javak kinek a tulajdonába kerülnek. 3. A társadalmi határhaszon (MSU) egy jószág (termék vagy szolgáltatás) pótlólagos egységének elfogyasztásából nyert összes élvezet, tekintet nélkül arra, hogy kik jutnak ehhez. 4. A társadalmi határköltség (MSC) egy jószág (termék vagy szolgáltatás) pótlólagos egységének termeléséhez szükséges összes költség, tekintet nélkül arra, hogy az hol merül fel. 5. A tökéletes verseny által létrehozott piaci egyensúly nem jelenti az erőforrások optimális elosztását, mert túl kevés erőforrást juttat a pozitív külső hatást keltő tevékenységeknek és túl sokat a negatív externáliát okozó tevékenységeknek. 6. Ha egy gazdaságban externáliák érvényesülnek, akkor a kompetitív piaci egyensúly nem hatékony. Ezért szükség van olyan piacon kívüli tranzakciókra, amelyek úgy módosítják az egyéni döntések feltételeit, hogy a gazdaság közelítsen a társadalmilag optimális egyensúlyhoz. 7. Az externáliákat megkísérlik internalizálni az érintett felek önkéntes megállapodásaival, az állami adókkal és támogatásokkal. Coase tétele szerint: Amennyiben az externál hatás tulajdonba adható, úgy függetlenül a tulajdonjogok kijelölésétől, azaz a jogi szabályozás eredményétől, az externáliák következtében felmerült hatékonysági problémák az egyének egymás közötti tárgyalásával piaci módon megoldhatók, ha nincsenek vagy jelentéktelenek a tranzakciós költségek. 8. Magánjavaknak nevezzük azokat az osztható gazdasági javakat, amelyeket a fogyasztók szuverén módon fogyasztanak, ezért egyes potenciális fogyasztók kizárhatóak, és amelyekből az egyes fogyasztók által történő fogyasztás csökkenti a többiek számára fennmaradó készletet, ezért fogyasztók rivalizálnak a javak megszerzésében egymással. 9. Közjavaknak nevezzük azokat az oszthatalan (szétválaszthatatlan) gazdasági javakat, amelyekből az egyes fogyasztók által történő fogyasztás nem befolyásolja mások fogyasztási lehetőségeit, senki nem zárható ki a fogyasztásukból, a fogyasztók nem rivalizálnak megszerzésükért. 10. Vegyes javak azok a javak, amelyek egyszerre a magánjavakra és a közjavakra jellemző jegyekkel is rendelkeznek. Főbb csoportjaik: a jelentős externáliával rendelkező, illetve a közérdekű magánjavak, a térbelileg korlátozott haszonhatású javak és a túlzsúfoltságra hajlamos közjavak.

2.7. - 27 11. A közjavakat a potyautas magatartás miatt a piac nem tudja kezelni. Piaci keresletük az egyéni (rezervációs árból, haszonhatásból levezethető) keresletek vertikális összegzése. Elvileg az egyéni hasznosság mértékében kellene mindenkinek a költségekhez hozzájárulni. Azonban az önkéntes hozzájárulás általában szuboptimális. 12. A közjavakat a fogyasztásukban érdekeltek önkéntes hozzájárulásával, állami koordinációval, illetve a nonprofit szektorban termelik. A nonprofit szervezetek (egyesületek, karitatív szervezetek, alapítványok stb.) olyan gazdálkodó szervezetek, amelyeknek alapvető céljuk fontos társadalmi szükségletek (döntően közszolgáltatásokkal történő) kielégítése önkéntes adományokból (esetenként állami támogatással) és zömmel önzetlen, fizetés nélküli munkával.