BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA
III. KIEGÉSZÍTŐ TERÁPIÁK A RHEUMATOID ARTHRITIS KEZELÉSÉBEN
III. Kiegészítő terápiák a rheumatoid arthritis kezelésében A II. fejezetben részletesen bemutatásra kerültek a rheumatoid arthritis kezelésének alapját képező bázisterápiás és biológiai terápiás készítmények. Ebben a fejezetben olyan gyógyszeres és nem gyógyszeres kezelési módokat szeretnénk megismertetni, melyek kezelőorvosa javaslatára, bizonyos esetekben kiegészítői lehetnek az alapkezelésnek. Szteroid gyulladás-gátlók A szteroid készítmények közös molekuláris szerkezettel bíró, igen erős gyulladáscsökkentő hatású gyógyszerek. A súlyos ízületi gyulladással bíró betegek tüneteit gyorsan és hatékonyan képesek csökkenteni, ugyanakkor tartós, nagy adagban történő szedésük esetén jelentős a mellékhatások kialakulásának veszélye. Szájon át nagy adagban, vénába vagy izomba adott szteroid injekciós kezelést súlyos, sokízületi gyulladással járó reumatoid artritisz esetén szükséges átmeneti ideig alkalmazni, míg kisebb adagban, rendszerint tablettás készítményt a bázisterápiás kezeléssel együtt, a betegség első néhány hónapjában is szokás javasolni, mivel elősegíti a bázisterápiás szerek hatásának kialakulását, és javítja a betegség hosszú távú kimenetelét. Szteroid készítmények alkalmazhatók helyileg ízületbe adott injekciós kezelésként is. Erre akkor van szükség, ha egy-egy ízület duzzanata áll fenn, mely miatt felesleges lenne a szervezet egészét a gyógyszer hatásának és mellékhatásának kitenni. Ízületbe adott injekciót csak megfelelően képzett szakorvos adhat be a sterilitás szabályainak fokozott betartásával! Amennyiben a szteroid készítményeket tartósan nagy adagban alkalmazzák, megnő a mellékhatások előfordulási gyakorisága. Magas vérnyomás, elhízás, cukorbetegség, fokozott érelmeszesedés, a bőr elvékonyodása és sérülékenysége, a szemen szürkehályog, csontritkulás alakulhat ki, így fontos, hogy ezeket a szereket csak átmenetileg, rövid ideig és a lehető legkisebb, ugyanakkor hatásos dózisban alkalmazzák. Amennyiben mégis a szteroid tartós alkalmazására van szükség, fontos tudni, hogy a szervezet hozzászokik ennek hatásához,
3
és a gyógyszer hirtelen elhagyása a betegség azonnali fellángolását vagy a „stressztűrő képesség” hirtelen megszűnése miatt akár életveszélyes szövődmények kialakulását is okozhatja. Az előbbiekből következően, tartós szteroid szedést követően a gyógyszert csak hetek, hónapok alatt, az adagot fokozatosan csökkentve lehet elhagyni. Ugyancsak fontos hangsúlyozni, hogy a tartós szteroid kezelés mellékhatásainak egy része kivédhető, így a következményes csontritkulás, a magasabb vérzsír-szintek kezelésére hatásos gyógyszerek állnak rendelkezésre, a gyógyszerhez való hozzászokás pedig csökkenthető a napi adag egyszeri bevételével vagy a gyógyszer másnaponta történő alkalmazásával. Fájdalomcsillapítók Mivel a rheumatoid arthritis gyulladásos reumatológiai betegség, az általa okozott fájdalom oki kezelésének a gyulladáscsökkentés tekinthető. A hagyományosan csak fájdalomcsillapításra szolgáló gyógyszerek inkább a betegség kései, súlyos deformitásokkal, kopásos ízületi eltérésekkel társuló formái esetén alkalmazhatók sikerrel. A fájdalomcsillapítás tüneti kezelés, éppen ezért a lehető legkevesebb mellékhatással rendelkező, már hatékony gyógyszerek alkalmazhatók. Ezek közül a leggyakrabban leggyakrabbanaaparacetamol paracetamolkerül kerül felírásra, recept is kapható, felírásra, bár bár recept nélkülnélkül is kapható, tartós tartós szedése nem veszélytelen, nagy adagban akár máj- és vesekárosodást is szedése nem veszélytelen, nagy adagban akár májés vesekárosodást is okozhat. okozhat. enyhe csoportjába opiátok hatása erősebb, de esetenként szédülést, Az enyheAz opiátok tartozó tramadol hatása erősebb, de hányingert esetenként okozhat, gyakranokozhat, nehezítimely alkalmazhatóságukat. szédülést,mely hányingert gyakran nehezíti alkalmazhatóságukat. Nem szteroid gyulladáscsökkentők Reumatoid artritiszben a nem szteroid gyulladásgátlók (vagy közismert angol rövidítésükkel a non-steroid anti-inflammarory drug – NSAID) csak tüneti szerként alkalmazhatók. Csökkentik az ízületi gyulladást és ezzel a betegek panaszait, ugyanakkor a betegség okozta ízületi porc- és csontkárosodás kialakulását nem képesek lassítani vagy megállítani, éppen ezért önmagában ezekkel a gyógyszerekkel történő kezelés reumatoid artritiszben hibának tekinthető. Mivel a betegség kezdeti tüneteit a NSAID-okkal történő kezelés elnyomhatja, javasolt szedésük átmeneti felfüggesztése a reumatológussal való első találkozást
4
megelőző néhány napban, hogy ezzel is elősegítsék a betegség korai diagnózisát. Mivel a NSAID-k tüneti szernek tekinthetők, célszerű azokat a lehető legrövidebb ideig, ugyanakkor a legkisebb hatásos dózisban szedni, így az esetek többségében biztonságosan alkalmazhatók. Leginkább a tünetek átmeneti fellángolása esetén használhatók néhány napos kúrákban. Amennyiben tartós alkalmazás válik szükségessé, megnőhet a mellékhatások veszélye. A hagyományos nem szteroid gyulladáscsökkentők elsősorban gyomor bélrendszeri mellékhatásokat okoznak. A gyomor nyálkahártyájának felmaródása, fekélyképződés vagy akár a gyomor- vagy a nyombél falának átlyukadása, vérzése jöhet létre, melyek közül az utóbbiak az életet veszélyeztető szövődménynek tekinthetők. Különösen idősebb korban, egyidejűleg alkalmazott szteroid vagy véralvadásgátló gyógyszerek szedése növelheti a kockázatot. Ugyancsak növeli a veszélyt a beteg kórtörténetében szereplő fekélybetegség és (helytelenül) az egyidejűleg alkalmazott kettő vagy többféle NSAID alkalmazása is. NSAID szedés esetén hasi fájdalom vagy gyomorvérzést jelző fekete széklet esetén azonnal fel kell függeszteni a gyógyszer szedését, és a panaszokat a kezelő orvosnak jelezni kell. A gyomor-bélrendszeri szövődmények előfordulásának veszélye egyidejűleg alkalmazott erős savcsökkentő gyógyszerekkel mérsékelhető. A korszerűbb, gyomor-bélrendszeri panaszokat csak jóval kisebb gyakorisággal okozó NSAID-ok szív- és érrendszeri mellékhatásaira az utóbbi évek tapasztalatai hívták fel a figyelmet. Ezen az ún. coxibok (a hatóanyag név végződik erre) tartós alkalmazásuk esetén növelik a szívinfarktus és agyvérzés rizikóját, így nem célszerű azoknál a betegeknél alkalmazni, akik egyéb okok miatt hajlamosak ezekre a betegségekre. Fontos, hogy a páciensek felhívják kezelőorvosaik figyelmét az egyidejűleg fennálló más betegségeikre, hogy a NSAID-ok mellékhatásának veszélye a megfelelő készítmény megválasztásával csökkenthető legyen. A NSAID-ok lehetséges mellékhatásai között meg kell említeni a tartós alkalmazás során esetlegesen fellépő vese- és májkárosodást, melyeknek leginkább már korábban egyéb ok miatt meglevő szervkárosodások esetén van nagyobb veszélye.
5
Allergiás bőrtünetek ugyancsak előfordulhatnak, melyek szerencsére többségében enyhék, és a gyógyszer kihagyására önmaguktól és gyorsan javulnak. NSAID-ok helyileg is alkalmazhatók krémek, gélek vagy tapaszok formájában olyan ízületek esetén, melyek a bőrfelszínhez közel helyezkednek el, így a kisebb mennyiségben felszívódó hatóanyag helyileg képes hatását kifejteni. Mivel a hatóanyag a keringésbe csak minimális mennyiségben jut be, így a NSAID-ok fent említett mellékhatásaival ezen készítmények esetén nem kell számolni. Nem gyógyszeres kezelés A reumatoid artritisz terápiájában a nem gyógyszeres kezelési eljárások is fontos szerepet játszanak, mivel ezen kezelések mellékhatásoktól mentesek, alkalmazásuk veszélytelen, ugyanakkor a gyógyszeres kezelési eljárások hasznos kiegészítői lehetnek. Az ízületvédelem lényege, hogy a betegeknek izomerejük optimális felhasználásával és a megfelelő mozgások alkalmazásával kerülni kell az ízületek károsítását eredményező mozgásokat. Gyógytornász irányításával el kell sajátítani, majd rendszeresen végezni kell azokat a gyakorlatokat, melyek az ízületek túlzott igénybevétele nélkül tudják biztosítani a megfelelő mozgás fennmaradását. Az ízületvédelemben fontos szerepet játszanak olyan segédeszközök, melyek a mindennapi tevékenységek elvégzését segítik a károsodott mozgásfunkciójú betegek számára (pl. kupak lecsavarásához, íráshoz, étkezéshez stb.). A fizioterápia a természetben is előforduló, de gyakran mesterségesen előállított energiák felhasználásával képes elősegíteni a fájdalomcsökkentést és a gyulladás mérséklését. Általános elvként elmondható, hogy duzzanattal és nyomásérzékenységgel jellemezhető ízületek esetén a nyugalomba helyezés és az ízület hűtése, borogatása, jegelése javasolható. A nyugalomba helyezés gyógyászati segédeszközként kapható sínezéssel biztosítható leginkább. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy jelentős ízületi gyulladás esetén is, néhány órás pihentetést követően szükség van az óvatos – az ízületvédelem elveit figyelembe vevő- mozgásra, kimozgatásra. Hűtés, jegelés céljára akár mirelit zöldségek, nejlontasakba helyezett jégkocka is megfelel.
6
Írta: Dr. Szántó Sándor DEOEC Belgyógyászati Intézet Reumatológiai Tanszék Lektorálta: Dr. Nagy György Budai Irgalmasrendi Kórház
Engedélyszám: CZP-PRM-029692_CI_HU Lezárási dátum: 2014. március 4.
UCB Magyarország Kft. 1023 Bp., Árpád fejedelem útja 26-28. Tel.: 391-0060, Fax: 275-2998 www.ucb.hu