Bartha Lajos: Hírünk a világban: Gothard Jenő és a magyarországi csillagászok nemzetközi hírneve
Az előadás 1997. október 7.-én, a XVIII. Csillagászati Héten hangzott el szombathelyen
Egy évszázada annak, hogy Magyarországon először tartottak nemzetközi csillagászati konferenciát. A múlt század egyik legjelentősebb csillagászati társasága, a németországi székhelyű, de nemzetközi hatáskörű „Astronomische Gesellschaft” - amely a világ sok tekintélyes csillagászát sorolhatta tagjai közé -, 1898-ban Budapesten tartotta 17. közgyűlését.
Az „Astronomische Gesellschaft” magyarországi csillagász találkozója - amelyen Itáliától Oroszországig számos nagy nevű külföldi szakember vett részt -, kitüntető elismerése volt annak a gyors, látványos fejlődésnek, amelyet a hazai tudomány alig negyed évszázad alatt felmutatott. Amíg a társaság megalakulásakor, 1863-ban Magyarországon nem volt egyetlen korszerű obszervatórium sem - sőt az egyetem csillagászati tanszékét is megszüntették 1857-ben -, addig a 19. század végén négy, külföldön is ismert csillagvizsgáló működött az országban. De ennél is nagyobb jelentőségű volt, hogy amíg a 18. században és a 19. század elején a jól felszerelt hazai obszervatóriumok csillagászai még csak átvevői, alkalmazói voltak a külföldön elért új eredményeknek, addig az 1880-as évektől a hazai asztronómusok jelentős új eredményekkel járultak hozzá e tudomány fejlődéséhez.
Ezt a fejlődést fejezték ki az 1898. évi kongresszust megnyitó Eötvös Lóránd díszelnök szerény, de önérzetes szavai: „Tanulni és dolgozni akarunk azzal az igazi becsvággyal, mely nem elégszik meg szolgai utánzással, hanem önállót akar teremteni.”
Eötvös bizonyára saját, akkoriban már nagy feltűnést keltő eredményeire gondolt, de megállapítása érvényes volt a magyarországi meteorológia, földtan, és nem utolsó sorban a csillagászat fejlődésére is. Pedig az utóbbi lényegesen nehezebb körülmények között érte el eredményeit, mint sok más tudomány: 1899-ig a hazai csillagászat semmiféle állami támogatásban sem részesült!
A csillagászat hazai fejlesztői a múlt század végéig lelkes és vagyonos tudománykedvelők, és szerzetesek voltak. Természetesen nem feledkezhetünk meg arról, hogy ennek a fejlődésnek hátterét az a gazdasági és társadalmi haladás adta, amely a kiegyezést követő évtizedekben hazánkban lezajlott. Emellett a kor asztronómiai műszer igénye még nem lépte túl egy-egy vagyonosabb magánember anyagi lehetőségét. Ösztönzően hatott a fiatal kutatókra az is, hogy éppen az 1860-as években bontakozott ki a csillagászati vizsgálat egy új területe: az asztrofizika, és egyes égitestek - például a Nap, a Hold, a bolygók és üstökösök - felületi jelenségeinek, változásainak megfigyelése. Az új vizsgálati területeken bőséges lehetősége nyílt a jó műszaki érzékű, műszertervezői adottságú szakembereknek alkotó képességük értékesítésére.
Magyarországon az asztrofizikai vizsgálatokra berendezett magánobszervatóriumok alapításának sorát Konkoly Thege Miklós (1842-1916) nyitotta meg: 1871-ben a Komárom megyei Ógyallán (ma: Hurbanovo, Szlovákia) csillagászati megfigyelő helyet rendezett be, amelyet évről évre gyarapítva európai viszonylatban is számottevő
csillagvizsgálóvá épített ki. Kitűnően felszerelt csillagdáját, amelynek számos műszerét maga tervezte és saját műhelyében készítette el, 1899-ben a magyar államkincstárnak ajándékozta. Ily módon jutott hazánk, félévszázados szünet után ismét állami csillagászati intézethez!
Konkoly Thege példája, és a kor tudománypártoló légköre egyaránt ösztönzően hatott. Haynald Lajos (1816-1891), Kalocsa bíboros érseke 1877/78-ban létesített csillagvizsgálót az ottani Szent István Gimnáziumon, amely utóbb a Nap spektroszkópikus megfigyelésével szerzett világszerte megbecsülést. Közvetlenül Konkoly Thege példájára és rábeszélésére építette fel 1881-ben Gothard Jenő (1857-1909) a Szombathely melletti Herényben a szerény, de mégis rövidesen nemzetközi hírnevű asztrofizikai obszervatóriumát. Kevésbé vált ismertté, ám a fiatal tanárjelöltek csillagászati képzésében két évtizeden át jelentős szerepe volt Podmaninczky Geiza báró (1839-1923) és felesége Dégenfeld-Schomburg Berta grófnő (1843-1928) 1885-ben felépített kiskartali - ma: Nógrád m. magáncsillagdájának.
Ezek a magán csillagvizsgálók rövidesen túllépték az érdeklődő „nézegetés” és az amatőrcsillagászat szintjét. A külföldi szaklapokban közölt észlelési beszámolók hamarosan felkeltették a világ szakembereinek érdeklődését, annál is inkább, mivel olyan kutatási területekre terjedtek ki, amelyek vizsgálatával akkoriban még csak kevés helyen foglalkoztak; vagy más esetekben éppen az érdeklődés központjában voltak. A múlt század utolsó negyedében három magyar csillagász neve vált világszerte ismertté: a sokoldalú Konkoly Thege Miklósé, a műszerépítőként és égboltfotográfusként egyaránt kiemelkedő Gothard Jenőé, és a páratlan türelmű, éles megfigyelő képességű jezsuita Fényi Gyuláé. Közülük a maga korában kétségtelenül a „világfi” Konkoly Thege vált a legszélesebb körben ismertté. Ám, ha átnézzük a korabeli és a későbbi szakirodalmat, azt látjuk, hogy a legtöbbször a kitartó napészlelő Fényi Gyula megfigyeléseire, és a csillagászat legidőszerűbb kérdéseihez hozzá szóló Gothard Jenőre hivatkoznak a külföldi szakemberek.
Az asztrofizika magyar úttörői
A fizikai csillagászat (asztrofizika) elsősorban a színképelemzés alkalmazásának köszönhette gyors fejlődését. A csillagászok hamarosan felismerték - Kirchoff és Bunsen alapvető vizsgálatai alapján -, hogy az égitestek fizikai sajátságainak, sőt térbeli mozgásuknak megismerésében milyen jelentős szerepe lehet a spektroszkópiának. Az asztrofizika „hőskorá”-ban, az 1870-80-as években a műszertervezők legfőbb törekvése a lehetőleg mennél hatékonyabb színképelemző berendezések szerkesztése volt, az észlelő csillagászok pedig az égitestek színképének mennél részletesebb megismerését és a tapasztalt jelenségek értelmezését tűzték maguk elé.
Nem véletlen tehát, hogy a múlt század három nemzetközi hírű magyar csillagászának munkássága is valamilyen módon a spektroszkópiához kapcsolódik. Fényi Gyula, a kalocsai Haynald-obszervatórium vezetője, 1866 és 1917 között a Nap protuberanciáinak, a napperemen megfigyelhető, lángnyelvszerű képződmények spektroszkópikus megfigyelésével vált ismertté. A protuberanciákat korábban csak a teljes napfogyatkozások alkalmával, alig néhány percig lehetett megfigyelni. A speciális szerkezetű spektroszkópok alkalmazásával vált lehetővé, hogy ezeket a „gáz szökőkutakat” bármikor észlelhessék, mozgásukat, változásaikat, anyagi összetételüket folyamatosan tanulmányozhassák. Fényi Gyula nagy érdeme, hogy szinte hihetetlen türelemmel, gondos aprólékossággal, és minden mellékes körülményre is kiterjedő figyelemmel vizsgálta napról napra a protuberanciák változásait. Túlzás nélkül megállapítható, hogy a napfényképezés általános elterjedéséig (és a protuberanciák rendszeres fényképezéséig) Fényi észlelései e téren a legpontosabbak. Figyelme emellett kiterjedt az ún. naplégkör alsó rétegeinek jelenségeire is, többek között 1887-ben neki sikerült elsőként egy napkitörés (flare) színképét megfigyelnie.
Fényi elsősorban megfigyelő csillagász volt, akinek észlelései keltették fel igen hamar a szakkörök figyelmét. Az 1890-es évektől szinte alig akadt olyan, a Napról szóló könyv, ahol ne idézték volna vizsgálatainak adatait, ne közölték volna rajzait. Kétségtelen, hogy Fényi Gyula protuberancia rajzai ma is a legszebbek, és emellett leghívebbek közé tartoznak. Jellemző, hogy az orosz Feliksz Szigel, a Napról és földi hatásairól írott könyvében még 1972-ben - éppen nyolcvan évvel az észlelés után!- Fényi rajzát közli egy óriás protuberancia szemléltetésére, és ez az ábra jelent meg az 1975. évi német kiadásban is. Swante Arrhenius svéd fizikokémikus az 1907-ben svéd, 1908-ban német nyelven megjelent munkájában - amelyet 1910 körül magyar nyelvre is lefordítottak - a protuberanciák sebességének ismertetésekor részletezi az „Ungar Fényi” (a magyar Fényi) vizsgálatait. De idézi munkáját a széles körben elterjedt Newcomb-Engelmann-féle német nyelvű „Népszerű csillagászat” több kiadása, és számos más ismeretterjesztő és kézikönyv. Több szakcikkét népszerűbb formában a német és olasz ismeretterjesztő folyóiratok is közölték.
A csendes, szerény, visszahúzódó Fényi Gyula nevét megfigyelései tették világszerte ismertté. Ő maga alig utazott külföldre, csupán 1905-ben tett nagyobb utat, amikor a spanyol jezsuiták felkérték, hogy a teljes napfogyatkozás megfigyelésére Carrion de los Condesben felszerelt állomás észleléseit irányítsa. Neve annyira ismert volt, hogy 1898 és 1909 között öt tekintélyes külföldi csillagászati társaság választotta tagjai, ill. tiszteletbeli vagy levelező tagjai sorába. Szomorúan jellemző, hogy a Magyar Tudományos Akadémia csak nagy későn 1916-bari választotta levelező taggá.
Fényi Gyula a csillagászat egyetlen, speciális területére összpontosította figyelmét, és e téren, a napfizika kutatói előtt szerzett megérdemelt hírnevet, nem csak magának, de a magyarországi tudományosság számára is. Vele ellentétben a sokféle kérdéssel, a legkülönbözőbb tárgykörökkel foglalkozó Konkoly Thege Miklós a műszertervezéstől az üstökös spektroszkópiáig szinte minden kérdéshez hozzászólt, ötleteket, gondolatokat vetett fel. Számos munkája éppen e sokféle irányultság, néha szinte már szétszórtság miatt befejezetlen. (Csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy Konkoly Thege mozdonyvezetői, hajóskapitányi és hajógépészi oklevelet is szerzett, az amatőrfényképezés egyik hazai úttörője volt, kitűnően zongorázott, maga is szerzett zenét, két évtizeden át vezette és magas színvonalra fejlesztette a hazai meteorológiát - és hatvanadik születésnapján birtokának 1560 holdját az államnak adományozta, a földnélküli parasztság megsegítésére.)
Konkoly Thege Miklós nemcsak kitűnő, éles szemű észlelő, de ötletgazdag műszertervező is volt, és eszközeit saját műhelyében maga készítette el. Bejárta Európa nagy obszervatóriumait és jelesebb műszerkészítő műhelyeit. Gazdag tapasztalatai és nagy gyakorlata alapján német nyelven írta meg híressé vált műszertan könyvét, „Gyakorlati bevezetés a csillagászati megfigyelések végzéséhez, különös tekintettel az asztrofizikára, egy modern műszertannal együtt” (Berlin, 1883) címen. A vaskos kézikönyvet, amely voltaképpen a csillagászati eszközök kritikai ismertetése, a korabeli méltatók egyhangúan elismeréssel fogadták. A németországi „Sirius” p1. így méltatja: „... főképp gyakorlati irányú, és annyira teljes, hogy mindenki számára, akinek csillagászati műszerekkel dolga van, valósággal nélkülözhetetlen”.
De még több mint fél évszázaddal később is a Zeiss Művek osztályvezetője úgy nyilatkozott - csehszlovákiai csillagászok előtt! -, hogy a „Konkoly-könyv” ma is ott van a mérnökök asztalán, és ha valamilyen nehéz probléma mutatkozik, belelapoznak ötletekért.
Hasonlóan a gyakorlatiasságot emelték ki a külföldi kritikusok a csillagászati fényképezésről írt könyvéről (1887), amelyről Konkoly maga is büszkén mondta el, hogy az egész szakirodalom mindaddig csupán két hasonló művet mutatott fel! E könyv sikere alapján kérte fel W. Valentiner, hogy a kor legjobb szakértőinek közreműködésével kiadott csillagászati kézikönyv sorozatának fotográfiai fejezetét megírja (Handwörterbuch der Astronomie, Vol. I. 212-304. old, Leipzig 1897).
Tudományos vizsgálatai közül főleg a meteorok és üstökösök spektroszkópikus vizsgálatát értékelték világszerte. Alexander Herschellel (a „nagy” Herschel unokájával) együtt Konkoly volt a hullócsillagok színképelemzésének úttörője - állapította meg híres kézikönyvében a svájci Rudolf Wolf De még Cuno Hoffmeister máig is alapvető kézikönyve a meteorokról Konkolyt említi első helyen.
Igen jelentős volt a maga korában Konkoly Thege és Kövesligethy Radó (18621934) csillagszínkép katalógusa, és az ógyallai bolygó észlelési sorozat is. Jellemző az utóbbiak megbecsülésére, hogy Camille Flammarion a Marsról írt hatalmas monográfiájában is hivatkozik Konkoly megfigyeléseire, bár a magyar csillagász észlelései éppenséggel nem egyeztek meg a gazdag képzeletű francia tudós elképzeléseivel.
Kétségtelen azonban, hogy Konkoly Thege Miklós nemcsak tudományos és műszertervező munkájával, de megnyerő egyéniségével is barátokat szerzett a magyarországi tudományosságnak. Csillagvizsgálójában több külföldi szakember dolgozott hosszabb-rövidebb ideig (Hermann Kobold, Karl Schrader, Otto Tetens), ő maga szinte valamennyi európai obszervatóriumot meglátogatta. Nem kevés része volt abban, hogy az Astronomische Gesellschaft az 1897. évi közgyűlés színhelyéül Budapestet jelölte ki. Legnagyobb érdeme azonban vitathatatlanul az volt, hogy 1899-ben nemzetének ajándékozta az akkor már negyedmillió koronára becsült csillagdáját!
Gothard Jenő a kortársak és az utókor előtt
Az állandóan tevékeny, észlelő és szervező Konkolyval ellentétben a múlt század világhírű magyar csillagász „triójá”-nak harmadik tagja, Gothard Jenő csendes, szerény, a nyilvánosságot gyakran kerülő személyiség volt. Alig valamivel több mint két évtizedre terjedő csillagászati tevékenysége sem volt folyamatos. A herényi obszervatórium, ahol az első éveket leszámítva egymaga végezte észleléseit, néha esztendőkön át alig adott magáról életjelt. Ennek ellenére éppen Gothard Jenő asztronómiai munkássága volt az, amely alkalmanként a külföldi szakkörökben a legnagyobb feltűnést vagy a legélesebb vitát váltotta ki!
Gothard Jenő, bár családja jelentős ingatlant birtokolt, nem rendelkezett olyan vagyonnal, mint p1. Konkoly vagy Podmaniczky Geiza. Érdeklődése és szakismerete is arra kényszerítette, hogy nagyszabású és anyagilag is hasznot hozó tevékenységet folytasson, és ezek gyakran elvonták a csillagászati munkától. Mégsem ez volt a legfőbb oka annak, hogy - amint arra elsőként Horváth József utalt - nem végzett folyamatos és rendszeres asztronómiai tevékenységet. Valójában Gothard műszaki és kísérletező alkotó volt: számára a legfontosabb feladatot egy-egy érdekes, vagy akkor éppen időszerű kutatási probléma műszertechnikai megoldása, a mérési vagy észlelési módszerek kísérleti kipróbálása volt.
A bécsi Műegyetemet (az akkoriban híres Polytechnikumot) elvégezve, 24 esztendős korában testvérével, Sándorral elhatározta, hogy fizikai és elektromos kísérleti laboratóriumot rendez be. Ekkoriban ismerkedett meg Konkoly Thege Miklóssal, akinek szép csillagdáját látva, maga is egy kisebb obszervatórium felszerelésére vállalkozott. Az 1881-ben felépült herényi Gothard obszervatórium főműszere a Konkolytól megvásárolt 10 hüvelykes (26 cm-es) tükrös távcső volt, amelyet alaposan átépített. A laboratóriumhoz és a csillagdához kezdettől fogva hozzá tartozott a kitűnően berendezett műszerész műhely, ahol Gothard maga készítette kisebb műszereit. Utóbb külföldi megrendelésre is készített különféle csillagászati berendezéseket, főként spektroszkópokat, spektrográfokat. Eleinte, 1881-1883 között a csillagvizsgáló munkaterve az ógyallai obszervatóriuméhoz volt hasonló: csillag és
üstökös színképek vizsgálata, és a bolygók felszíni jelenségeinek rajzolása alkotta a programot (az utóbbi észleléseket Gothard Sándor végezte). Valójában Gothard Jenő ekkor próbálgatta, hogy a rendelkezésére álló felszereléssel a csillagászat, mely területein végezheti a legérdemlegesebb munkát.
A következő években azután rátalált arra a munkaterületre, amelyen a legjelentősebb eredményeit elérte: a spektroszkópiára és főleg a színképek fényképezésére, a spektrográfiára, valamint a csillagászati fotográfiára. Az ezekhez szükséges eszközöket saját műhelyében állította elő. Jó észlelő képessége és az időszerű kérdések gyors felismerése azonban már korábban hírnevet szerzett számára külföldön is.
Az 1882. évi „nagy üstökös” (1882. II. üstökös) fejének színképében sikerült először fellelni a gerjesztett nátrium atomok fénylését (elsők közt Konkoly Thege figyelte meg a jelenséget). Több csillagász azonban kétségbe vonta, hogy a nátrium sugárzása valóban az üstökösből ered: úgy vélték, hogy a látóhatár közelében észlelhető égitest fényére mintegy rárakódik a földi légkör nátriumának sugárzása. A kérdést 1882, szeptember 28-án Gothard döntötte el. Gondos méréssel megállapította, hogy az üstökös nátrium vonalai eltolódnak a légköri nátrium fénylés színképéhez képest - az égitest mozgásából eredő ún. Doppler-effektus következtében. Így bebizonyosult, hogy az üstökös sugárzásában valóban megjelenik a nátrium fénylése. Ez az észlelés akkoriban annyira nevezetessé vált, hogy számos kézikönyv, így p1. Edmund Weiss bécsi csillagász kiegészítése az akkor nagyon elterjedt Littrow-féle népszerű csillagászatban kiemelten ismerteti.
Röviddel utóbb Gothard egy újabb színképi megfigyelésével keltett figyelmet. A béta Lyrae szoros fedési csillagpár színképében rendszeres időszakos változást észlelt, amely megegyezett az egymás körül keringő két csillag periódusának felével.
Joseph Pohl még 40 évvel később is felemlíti ezzel a csillaggal kapcsolatban Gothard nevét:
„Egyedül az asztrofizikus Gothard talált 1883-ban egy sajátságos változást a vonalak kinézésében, míg végül Flemming asszony a Harvard-csillagvizsgálóban (USA) 1891-ben a fotogrammok átvizsgálásakor a fényes vonalak megkettőződését észlelte”. Hozzá kell fűznünk, hogy a fénylő, tehát gerjesztett hidrogén és hélium sugárzás szabályozás változását csupán hetven esztendővel Gothard vizsgálatai után az amerikai W. Struve magyarázta meg, a két csillag közt fellépő gázáramlással. A Gothard által megfigyelt jelenséget egyébként közel egy évtizeddel később az ugyancsak amerikai E. C. Pickering erősítette meg, a szakirodalom azonban kiemeli a magyar csillagász elsőbbségét.
A következő években Gothard Jenő több, figyelmet keltő vizsgálatot végzett a csillagok és üstökösök színképein, majd egyre inkább a fényképezés felé fordult. Mint gyakorlott fotográfus, a legkülönfélébb fényképező objektívekkel, és különféle érzékenységű fotóanyagokkal kísérletezett. Az 1886. évi Barnard-Hartwig üstökösről akkor készített részletgazdag felvételt, amikor az már szabad szemmel nem volt látható. Nem kis büszkeséggel jegyezte meg az abban az időben nemzetközi szaklapnak számító „Astronomische Nachrichten” hasábjain közölt ismertetésében:
„Amennyire tudom, ez az első fénykép, amelyet egy teleszkópikus üstökösről készítettek” (Cometen Beobachtungen in Jahre 1886... Astr. Nachr. 117. Nr. 2786. 1887). A cikk végéhez a folyóirat kiadója még külön elismerő sorokat is fűzött!
Ebben az időben zajlott az az éles hangú vita, amely a Lant csillagkép gyűrű alakú - valójában gömbhéj formájú gázködének középpontjában észlelt csillagocska létezése körül forgott. Mivel ezt a vitát behatóan ismertettem a
Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület „Híradó”-jának 1996. évi 3-4. számában, itt röviden csak annyit említek meg, hogy a Gothard Jenő által, az 1886. szeptember 1-én és 26-án készített fényképek a gyűrűsködről az asztrofotográfia alkalmazhatóságának legszebb bizonyítékai voltak. Herman J. Klein, az ismert holdkutató és csillagászat népszerűsítő már tényként emeli ki észlelési kézikönyvében:
„Amikor Gothard 1886-ban a ködöt lefényképezte, a középpont közelében egy kerek csillagszerű pontot talált, nem sokkal gyengébbet a köd melletti 10 mg-s csillagnál.”
Magát Gothard Jenőt is annyira fellelkesítette ez a felfedezés, hogy megkezdte a csillagközi gázködök, a csillaghalmazok és a távoli csillagrendszerek (extragalaxisok) rendszeres fényképezését. A fényképek egy részét elküldte a kor híres asztrofizikusának és asztrofotográfusának, Hermann C. Vogelnek Potsdamba. A nagy tapasztalatokkal rendelkező német tudós elámult Gothard aránylag kis távcsövével készített felvételeinek részletgazdagságán. Különösen a spirális ködök - amint ma már tudjuk, a távoli csillagrendszerek - képei keltették fel a figyelmét. A viszonylag rövid (nem egészen két méteres) gyújtótávolságú műszerrel készült, kis méretű képeket egy ügyes rajzolóval, nagyító alatt minden részletre kiterjedően felnagyítatta, és ezeket a rajzokat magasztaló sorok kíséretében leközöltette az „Astronomische Nachrichten” hasábjain. Vogel professzor bevezetésként leírja, hogy a csillagászok egy része még idegenkedik a fényképezés alkalmazásától, részben azért is, mert úgy vélik, hogy a fotográfiához nagy méretű műszerek szükségesek. Ezután így folytatja: „Ezek a fenntartások részben helyeselhetők, de én a következőkben Gothard úrnak nemrégiben készített ködfolt fényképével bemutatom, hogy aránylag igen szerény műszer felszereléssel is a kényképezés útján olyan tudományos eredmények birtokába juthatunk, amelyek messze felülmúlják azt amit magukkal a legnagyobb műszerekkel okulár megfigyeléssel elérhetünk.”
Kétségtelen, hogy Gothard sikere a fényképezés csillagászati alkalmazása terén, jelentősen hozzájárult e kutatási módszer elterjedéséhez. Nem véletlen, hogy a már említett Hermann Klein a ködfolt-fényképezés úttörői közt Gothard nevét is kiemeli:
„Azután egymást követték a ködök fényképfelvételei Barnardtól, Gilltől, Gothardtól, a Henry-fivérektől, Keelertől... és másoktól.”
Klein annyira el volt ragadtatva Gothard felvételeitől, hogy elkérte néhány nyílt- és gömbhalmaz fényképét, és 1888-ban megjelent csillagatlasznak két teljes oldalát ezekkel illusztrálta.
Gothard Jenő legszebb és legmaradandóbb eredményeit a színképelemzés és fényképezés összekapcsolásával érte el. A távcső nyílása elé helyezett, hegyes szögű, ún. objektívprizma segítségével érdekes és fontos felvételeket készített a gyűrű (gömbhéj) alakú gázködök spektrumáról. Amikor 1892-ben az Auriga (Szekeres) csillagképben egy fényes nova-csillag lángolt fel ugyan ilyen módon erről az objektumról is felvételeket készített. Hamarosan feltűnt neki, hogy a legnagyobb fényességet követő időszakban a nova színképe hasonlatossá válik a ködökéhez. Ezt az azóta sok esetben megfigyelt folyamatot ma azzal magyarázzuk, hogy a nova-csillagok a fellángoláskor gázhéjat dobnak le magukról, amelyekben a fénygerjesztés hasonló módon megy végbe, mint a gyűrűsködöknél.
Az 1892. szeptember 15-én készített felvételekről Gothard a következőket írta: „Legnagyobb meglepetésemre a színképe (a novának) teljesen egybeesik a gyűrűsködével, csak az intenzitások voltak különbözőek...” (Astr. Nachricht. 131. Nr. 3122. 1893.) Gothard Jenő egyike az elsőknek, akik a planetáris gázködök és a nova csillagok fejlődése késői szakaszának színképi hasonlóságát felfedezte. A felfedezés dicsőségét meg kell osztania híres amerikai kortársával, William W. Campbellel (1862-1938). Megjegyezzük azonban, hogy Campbell beszámolója egy hónappal későbbi keltezésű (1892. október 24.), mint Gothard cikke. A német Julius Scheiner ezzel kapcsolatban Gothard nevét említi elsőnek:
„Gothard a novát objektívprizmával fotografálta. A képek olyanok voltak, mint a ködfoltoké.”
Közel egy évtizeddel utóbb, utolsó csillagászati vizsgálatai során, a Perseus csillagkép 1901-ben fellángolt nova csillaga megerősítette Gothard és Campbell felfedezését. Scheiner az előbb idézett művében határozottan leszögezi: „Az (1901) április 6-i fényesség minimum idején észlelte Gothard először a ködvonalakat a Nova színképében.”
Ugyanennek a novának vizsgálata során mutatta ki a heidelbergi Max Wolf és herényben Gothard Jenő, hogy az a nova körüli fénygyűrű, amelyet C. Flammarion és E. M. Antoniadi a szétlövelt gázfelhő nyomának vélt, valójában a lencsés távcsövek leképezési hibájából származik. Gothardnak ezt a szép és tanulságos vizsgálatát a szakirodalom máig is számontartja, pl. legutóbb a „Sterne und Weltraum” c. német folyóirat 1989. évi 3. számában olvashattunk erre vonatkozó utalást.
Nem lenne teljes a bemutatás, ha nem említenénk Gothard Jenő műszertervezői és építői munkásságát. Kortársai szellemes konstruktőrnek és ügyes kezű építőnek nevezték, és nem egy csillagászati vagy színképelemző berendezését külföldi intézmények számára gyártotta. Már csillagászati munkássága kezdetén készített speciális spektroszkópot és színmérőt a brüsszeli Királyi Obszervatórium számára. Később készített különböző eszközöket az ógyallai, a heidelbergi és más obszervatóriumoknak, valamint a bécsi Műegyetemnek is.
Érdekes, hogy legtöbbször egy ma jelentéktelennek látszó berendezését említik: a csillagfényesség-mérő ún. ékfotóméterek adatrögzítő berendezését. Ez az egyszerű, az írógép-betűk (ill. számjegyek) rögzítéséhez hasonló módon működő kis berendezés lehetővé tette, hogy a fénymérés adatait ne kelljen szemmel leolvasni, hanem azokat egy papírszalagra kinyomtatta. Az ékfotóméterek Gothard-féle adatrögzítőjét szinte minden műszer leírás megemlíti. A fénymérés történetével foglalkozó tanulmányok ma is kiemelik jelentőségét. Ez a kis berendezés ugyanis valóban fontos volt. Ha ui. a műszer skáláját lámpafénynél minden mérést követően leolvassuk, a szem érzékenysége megváltozik, és a következő fényesség meghatározás pontossága kétségessé válik. Így ezek a fénymérők Gothard újítása révén váltak valóban érzékeny műszerekké!
Gothard Jenő sokoldalú munkásságának alig 57 esztendős korában vetett véget váratlan halála (1909). E rövid idő alatt azonban olyan jelentős eredményekkel gazdagította a csillagászatot, amelyek örök hírnevet szereztek számára, és méltó megbecsülést a magyar tudományos életnek.
Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület híradója 1998. 1. szám
