Alkmar von Hove: Achtung Fallschirmjäger!

Alkmar von Hove: Achtung Fallschirmjäger! Eine Idee bricht sich Bahn. LEONI, 1954.

А. Гове: ВНИМАНИЕ, ПАРАШЮТИСТЫ! Идея прокладывает себе дорогу. Изд. Иностранной Литературы. МОСКВА, 1957.

ELŐSZÓ az orosznyelvű kiadáshoz. Ez a könyv 1954-ben látott napvilágot Nyugatnémetországban. A légideszánt csapatok fejődésének történetét, szervezését, felfegyverzését és harci alkalmazását írja le a II Világhháború idején. Kísérlet történik benne arra is, hogy megvilágosítson néhány, jelenleg külföldön (nyugaton) elterjedt elméletet és nézetet az ejtőernyős-deszant jövendőbeli alkalmazásáról. A könyv szerzője a háborút egyszerű ejtőernyős-lövészként kezdte és mint oberleutenant (főhadnagy) fejezte be, ejtőernyős lövésszázad parancsnokaként. A szerző politikai arculata semmiféle kétséget nem okoz. Egyike azoknak a fiatal fasisztáknak, akik valaha szivvel, lélekkel támogatták a hitlerista rezsimet és akik Németország katonai összeomlása után is olyan időről álmodoznak, amikor az új Wehrmacht, melyet a dollár és az óceánon túliak támogatása kelt életre, elfeledve a múlt tanulságait, teljes egészében megvalósítja a revansista elgondolásokat. Pontosan e cél érdekében íródott ez a könyv. Habár a szerző a végén arról szól, hogy nem tekinti céljának tudományosan megvilágítani a korszerű háború elméletét a légideszántok alkalmazásával, de ha a könyvet figyelmesen olvassuk, meggyőződünk arról, hogy ez nincs pontosan így. Összegezve a hibákat, megállapíthatjuk, habár alapvető vonásokban helyes képet ad, a könyv főfeladata, amit a szerző igyekszik is megoldani, az, hogy a német katonai szakértők szempontjából világítsa meg ezt a kérdést. Tudott dolog az, hogy a könyv a német légideszánt egységek volt vezetői, Student és Hamcke tábornokok segítségével és közvetett részvételével íródott. Valószínűleg, Student volt a német kiadás titkos szerkesztője, s természetesen, ebből következőleg igen sok oldalt szentel a könyv személyének. A háború utáni német szerzőkre leginkább az jellemző, hogy védeni, mentegetni igyekszenek a megvert német tábornokokat, különösen a fegyvernemek vezetőit, olyanokat, mint Guderian, Student és mások, leverésük okait is Hitlerre hárítják, aki esztelen parancsaival és cselekedeteivel a háború utolsó szakaszában "tehetséges" tábornokai által elért sikereket, eredményeket vesztette el. Hove-nak teljes mértékben ez a törekvése. A szerző politikai meggyőződése a könyv utolsó fejezetében válik teljesen nyilvánvalóvá, az "Előre a légihidakon" című áttekintésben. Itt nyíltan beszél arról, hogy a Iégideszánt csapatok eljövendő tevékenységének az az ország területe lesz a legmegfelelőbb, amely nagykiterjedésű és a népsűrűsége viszonylag alacsony. „Népesség terület nélkül - írja - védettebb a légideszánttal szemben, mint terület népesség nélkül.” Ez a kijelentés nem kíván semmiféle kommentárt. Ez nyílt fenyegetés a Szovjetunió és Kína címére. De a szerző, úgy látszik, elfelejti, hogy a korszerű háború sorsát mégsem a légideszántok döntik el, hanem egész sor más tényező, s a "népesség terület nélkül" célpontjává váIhat a légideszántnál sokkal nagyobb erejű harceszközök bevetésének. A könyv tíz fejezetéből a legérdekesebb a légideszánt egységek tapasztalataival foglalkozó kettő, melyekben Belgium és Hollandia ellen (1940. májusában) és Krétára (1941.májusában) vezetett támadásokat írja le. Ez első három fejezet Németország és egy sor más ország légideszánt egységei fejlődését mutatja be. Meg kell jegyezni, hogy eleinte elég helyesen értékeli Hove a Szovjet Hadsereg szerepét a légideszánt megalkotásában és gyakorlati alkalmazásában, mint mondja, az Októberi Forradalom után Oroszországban és a hadseregben megjelentek "emberek, akiket nem kötöttek semmiféle tradíciók, vagy megszokások", akik "képesek voltak bármiféle új kisérletre.” :Adatokat közöl az első szovjet légideszántokról, melyek részt vettek a Vörös Hadsereg 1930-1936 évi hadgyakorlatain és helyesen jegyzi meg, hogy a légideszántok alkalmazásában az "oroszokat a legkorszerűbb elvek vezérelték.” Miután ilyen objektivitást mutat, a szerző a továbbiakban arról beszél, hogy a német légideszánt egységek az oroszoktól semmiféle fontosabb szervezési, fegyverzeti és harci alkalmazási elvet nem vettek át, mivel az "orosz ejtőernyős csapátokat 1936 őszétől mély titokzatosságba burkolták". Ezzel a megjegyzéssel a szerző szemelláthatóan arról akarja meggyőzni az olvasót, hogy az ejtőernyős deszant tömeges alkalmazásának elméleti és gyakorlati alapjait nem Oroszországban, hanem Németországban fektették le. Ez számunkra nem túlságosan meggyőző, hiszen az akkori idők külföldi katonai szakértői ennek teljesen ellenkezöjét állitják.

Mit ír például G. Rossinski amerikai katonai megfigyelő az európai háború első évéről: „...repülőtereket elfoglaló ejtőernyős deszantot, leszálló deszanttal együtt először a Vörös Hadsereg alkalmazott nagy arányokban az 1936. évi hadgyakorlatokon." (New York Times.1940. május.19.) A Szovjet Hadsereg által a harmincas években levezetett kísérletek és gyakorlatok már akkor lehetővé tették a légideszántok tevékenységének elméleti alapjait lerakni, és egy sor háboruelőtti szabályzatban és utasításban (DU-36, DU-40, stb.) meghatározásra került a légideszánt csapatok szerepe és helyzete a korszerű háboruban. Az 1936. évi harcszabályzat például ezt írja: „7. pont. Az ejtőernyős deszant egységek az ellenséges hátország munkájának és irányításának dezorganizálója. A fronton támadó egységekkel együttműködve az ejtőernyős deszántcsapatok döntően befolyásolhatják az ellenség teljes megsemmisítését az adott irányban.” A németeknek a "légihidak" megalkotására irányuló törekvéseiről szólva, a szerző ismét megmásítja a tényeket, mivel nagy egységeket tüzérséggel, könnyü tankokkal és tehergépkocsikkal először a Szovjet Hadsereg 1934-1936 évi hadgyakorlatain dobtak át. Ezek szerint a szerző minden állítása a németek élenjáró szerepéről a támadó hadmüveleteknél, mint "a tankcsapatok Guderian által vezetett bátor taktikája és Student által bevezetett légideszánt. műveletek határozottsága" megalapozatlan, hiszen a német páncélos és ejtőernyős csapatok szervezése - a szerző kijelentése szerint - csupán 1936-ban kezdődött, azaz, amikor a szovjet páncélos és ejtőernyős csapatok fejlesztésére végrehajtott kísérletek befejeződő stádiumban voltak. Sőt, mi több, a Szovjetunió már ez előtt elsajátította az ejtőernyőzés alkalmazását és a „szárnyas gyalogság" még a 30-as években bekerült a fegyveres erők állományába. A következő fejezetek (negyediktől a nyolcadikig) a második világháború első részében végrehajtott német légideszánt harctevékenységet írják le a krétai hadmüveletig. Itt a szerző elég szépen összeszedte a németek által lefolytatott kisebb-nagyobb légideszánt hadmüveleteket Dániában, Norvégiában, Hollandiában és Belgiumban. Néhány oldalt szentel a szerző a "Seelőwe" hadműveletnek (Anglia ellen irányult) is, melyet ugyan a németeknek nem sikerült végrehajtani, de tervei több variációban elkészültek. A szerző irja, hogy a deszántok alkalmazásának első harci tapasztalatai azon hadműveleteké, melyeket a németek Dánia és Hollandia ellen folytattak le, jelentéktelenek voltak. Ha valós megvilágitásban vizsgáljuk a kérdést, a németek „villámháborus” légideszánt sikerei a nyugati fronton, erősen eltúlzottak a szerző részéről. :Ezeknek a hadműveleteknek a leírásába. a szerző igen sok szükségtelen dolgot bevett, melyek inkább élmény, mint tudományos jellegűek, itt az olvasó kevés érdekeset és tanulságosat talál. Az olvasónak, aki többé-kevésbé ismeri a II Világháboru ezen epizódját, az "Ugrás Korintoszban" című kis fejezet eIég alacsony színvonalúnak tűnik. Ezt a szerző nem átgondoltan és felületesen irta meg. Nemcsak, hogy nem elemzi a német ejtőernyősök által 1941. április végén végrehajtott Korinthosz félszigeti hadművelet általános és jellemző részeit, melynek egy fontos objektum - a Korinthoszi csatornán átívelő híd elfoglalása volt a célja, hanem még igen sikeresnek jellemzi. Valójában a deszant néhány nap késéssel lett végrehajtva, az angoloknak már sikerült elszállítani az expedíciós hadseregük főbb részeit Görögországba, Krétára. Ami a hidat illeti, azt a német ejtőernyősök meggondolatlansága semmisítette meg, amely aztán késleltette a Kréta elleni hadműveleteket. Mivel nem rendelkezik elég tudással az operatív hadmüveletekhez ezért csupán egy kis légideszánt egység parancsnokának korlátozott tapasztalatával bír a szerző, felesleges részletességgel foglalkozik a kisjelentőségű harctevékenységekkel és egyes epizódokkal. Szükségtelenül leír katonákat, ejtőernyősöket, egyes személyekről jellemzést ad, de mindez mellett egyáltalán nem teljes az általános helyzetről adott képe, arról az helyzetről, amely előállt a Balkánon és a Földközi-tenger medencéjében, nem mutatja be a parancsnokok, törzsek munkáját Kréta elleni légideszánt hadművelet előkészítésében és a végrehajtás közben.

Ebben a fejezetben a tudományos érdekesség csak az a néhány számadat, amely a német ejtőernyős deszant csapatok mennyiségére, állományára, Görögországban összevont deszant-támogató német légierőre, stb. vonatkozik. De a szerző által megadott egy sor számadatot, amely például az ellenség közvetlen vesztességére vonatkozik, óvatosan kell kezelni, mivel ezeket bizonyos fokig eltulozza. Más külföldi szerzők szerint ebben a számban sok angol, sőt német van, s a németek embervesztesége a krétai harcok idején nagyobb volt, mint a Balkán elleni kampányban összesen. A fejezetben nagy teret szentel a krétai partizánoknak, s a szerző állandóan sajnálkozik azon, hogy Kréta lakossága "egyáltalán nem nyugateurópai módon viselkedett" a német ejtőernyősökkel szemben, akik, mint a szerző mondja az egyik bekezdésben, arra voltak nevelve, hogy lovagiasan viselkedjenek az emberekkel szemben. Szükségtelen az olvasót arra emlékeztetni, milyen volt a németek "lovagias viselkedése" az általuk elfoglalt ország lakosságával szemben. Világos, hogy "lovagias viselkedésükkel" vívták ki a németek a krétai lakosság gyűlöletét és ellenszenvét, azét a lakosságét, amelyből több, mint tizezren harcoltak a német megszállók ellen partizánként. A fejezet számunkra sok felesleges kitérőt tartalmaz, melyeket a szerző a krétai akció közvetlen résztvevőitől, a volt Wehrmacht tisztektől szedett össze. Ezek semmiben sem javítják az akció leirását, ellenkezőleg, jelentősen lerontják, nehézkessé teszik azt, ugyanakkor nincs bennük semmi tudományos érték. Hove meg sem próbálja megokolni, vagy megmagyarázni az angolok veszteségének és a. németek sikerének okait a szigeten. Ismert dolog, hogy a németek krétai hadműveletének sikere elsősorban a hitleri és olasz légierő abszolút fölényében rejlett úgy a sziget, mint a Földközi-tenger északi része fölött, ezáltal semmivé tették az angolok tengeri túlerejét. Másodsorban a sziget védelmét vezető angol parancsnokság részéről mutatkozó határozatlanság és merevség volt hatással a hadművelet végső kimenetelére. Az szerző ebben a fejezetben igen érdekes adatokat közöl a Krétán bevetett német hegyivadász egységekről és megerősíti, hogy fegyverzetük és technikájuk teljesen megfelelt a deszánt körülményeinek és ezen egységek felkészítésére a deszant-műveletben mindössze egy hónapot kellett fordítani. Ugyanekkor különös figyelmet érdemelnek azok az adatok, melyek Kréta szigetén alkalmazott különféle új fegyverekkel és harci technikával foglalkoznak. Az utolsó előtti fejezetben, "Deszantok más frontokon", Hove megpróbálja összefoglalni az ejtőernyős és Iégideszántok alkalmazásának tapasztalatait a többi frontokon, de elmondhatjuk, ez nem sikerül. Bemutatott példái ismét teli vannak felesleges "lírai" kitételekkel, a vezetés elgondolásai egyáltalán nem világosak és már az a tény, hogy ez a fejezet mindössze 30 oldal terjedelmű, arról tanúskodik, hogy úgy a németek, mint a szövetségesek által Iefolytatott deszant hadmüveletek, valamint a háború utáni ejtőernyős deszánt tevékenységek nem irhatók le megfelelően ilyen kis terjedelmű fejezetben. Ezen kivül, a fejezet nagy részét olyan kisjelentöségü hadműveleteknek szenteli, mint az olaszországi Abruzzókban lévő viztároló felrobbantása, az Atlanti :Óceán partján lévő német rádiólokációs állomás elfoglalása, a norvégiai "nehézviz-gyár megsemmisítése az angolok részéről és igen jelentéktelen példákkal mutatja be a németek és a Szovjet Hadsereg deszant-műveleteit a szovjetnémet fronton. Betüre egyező példákon mutatja be a szovjet és a német légideszántok tevékenységét, s ugyanakkor szándékosan, vagy tudatlanul sok tényezőt elhallgat, összekever földrajzi helyeket, alapjában véve úgy igyekszik beállítani dolgokat, mintha a szovjet-német front olyan hely lett volna, ahol deszántledobás nem volt várható és nem is volt tervezve. Ez azonban ellent mond annak az eléggé ismert ténynek, hogy Hitler által aláirt Barbarossa-tervben is voltak légideszánt ledobásra kijelölt területek a Szovjetunióban, s Hitlerről írja a szerző, hogy "Kréta után mereven elzárkózott minden légideszánt alkalmazásától”. Ebből az ellentmondásból a szerző még kiutat sem igyekszik keresni. A szerző tudatosan hallgat a Szovjet Hadsereg és a szovjet nép harcairól a német légideszántokkal, de mindez ellenére közismert, hogy a szovjet területre ledobott összes taktikai és diverzáns csoportot megsemmisitették, nemcsak az önvédelmi és más félkatonai csoportok tagjai, de még a helyi lakosság segitségével is.

Hove tudatosan félrevezeti az olvasót, amikor arról beszél, hogy a szovjet csapatok "uj, 'élenjáró' és tipikusan orosz deszántledobási módszert alkalmaztak", amikor szovjet szállitórepülőgépek "mélyrepülésben dobálták ki a gyalogosokat egyenesen a hóba". Minden szovjet olvasó, még ha nem is katona, soha nem hiszi el Hove-nak ezt a kitalálását, :Hiszen senki sem akadna, aki megkockáztatná ilyen "módszer" kipróbálását, bármilyen mély hóban is. .Ezt a fejezetet a szerző az amerikaiak és a japánok által alkalmazott deszantok rövid leírásával fejezi be. De ez a rész, ugyanúgy, mint az egész fejezet, sem ad teljes képet az USA és Japán hadseregei által lefolytatott légideszánt hadmüveletekről. Az olvasó egy szót sem talál arról, hogyan készítették elő ezt, vagy azt a hadmüveletet, hogyan folyt az le, milyen jelentősége volt a földi csapatok tevékenységére, hogyan volt a légideszántok elleni harc megszervezve. A fejezet céljául az események gyors időrendi áttekintését vehetjük, a légideszántok alkalmazásáról a második világháboruban és az utána következőkben (Korea, Vietnam, Indonézia), s nem mint katonai-történelmi leirást a tanulságok levonásával és általánositásokkal. Az utolsó fejezet, melynek a szerző szimbolikusan "Előre a légihidakon!" címet adta, tekintet nélkül a kis terjedelmére, (mindössze 4 oldal) elég világosan megmutatja a szerző igazi arculatát, tipikus kalandor jellegét, aki gyülöletet táplál a Szovjetunió és népei ellen. Hajbókol az amerikaiaknak és hálálkodik a „haladásért”, melynek ők a vezéralakjai és azokért a „perspektivákért”, melyeket ők tárnak elé, s ugyanakkor gonosz pillantásokat vet Keletre. Amikor az amerikaiak különböző új kísérleteiről beszél, a helikopterekről, a repülő-vagonokról, konvertoplánokról és hasonlókról, kifejezésre jut miről álmodik. Ez a megvert katona - úgy látszik elfelejtette már a második világháború keserű tapasztalatait, meg akarja ismételni azt az utat, melyet a német-fasiszta csapatok megtettek s raktak ki csontjaikkal. Elfelejtette, hogyan fejeződött be a második világháború a német nép számára és ura a szörnyűségbe, kétségbeesésbe akarja őkét küldeni. Befejezésül beszélni kell arról, hogy ez a könyv az első kísérlet német szerzőtől arra, hogy a Iégideszántok alkalmazásának tapasztalatait írják le az elmúlt háborukban. Nem sikerül a szerzőnek bebizonyítania, hogy ez a próbálkozás főképen a hitlerista hadseregnek sikerült jobban, s kevésbé jóI más országok hadseregének. Tekintet nélkül a bennfoglalt pontatlanságokra, gyakorlati és elméleti érdeklődésre tarthat számot ez a könyv a katona-olvasók körében, mivel a hadművészet e területe eléggé új és sok lehetőséget rejt magában. Ezen kívül különös érdeklődésre tarthat számot a szovjet légideszánt egységek tisztjei és tábornokai között, mivel ők azok, akik a világon először alapozták meg elméletileg és hajtották végre gyakorlatilag a légideszánt alkalmazását a korszerű háboruban. I. LISZOV ezredes

1. A FRONT STABILIZÁLÓDIK. 1914 augusztusa. Folyik a világháború. Liege alatt dörögnek a német nehézlövegek. Éles recsegéssel szakadnak szét a páncélborítások a nehézlövedékek becsapódásától. Augusztus 18-án a német csapatok jobb szárnyán hatalmas, tervs zerû támadás bontakozik ki. A német csapatok megállás nélkül ûzik maguk elõtt az ellenséget. Antwerpen erõdje körül lett zárva. A német lovasság Flandria ura. Fáradtság néIkül menetel a német gyalogság. Marne -nál döntõ ütközet folyik. A friss francia erõk, melyeket párizsi taxik segítségével szállítottak ide, elõször megállitja a németeket. Szeptember 9. A kialakult helyzet helytelen értékelése következtében a németek megállítják a támadást és visszavonulnak az Aisne folyóhoz. A franciák és az angolok gyõzelmük tudatában követik õket. De a németeket elfoglalt helyzetükbõl lehetetlen kiverni. A frontális támadástól elvérzik az ellenség. De új megoldást talált, a szárnyak érdeklik, melyek nyitottak és megkerülhetõk! Antwerpen megadja magát. A belga erõd helyõrségének a maradéka sikeresen elszakad az ellenségtõl. Megkezdõdik a menekülés a tengerhez. Mindkét oldalon szárnytámadással próbálkoznak, a szárnyak megkerülésével, hogy ismét nyílt hadmüveleti területhez jussanak. De már késõ. A változó sikerrel lefolytatott harcok után a front teljes hosszában, az Alpoktól az Északi-tengerig stabilizálódotta Megkezdõdött az állóháboru. Keletporoszországban, Tannenberg alatt Hindenburg csatát nyer a vasútvonalak felhasználásával és a porosz gránátosok szívósságával. Ez után az esemény után a keleti -front is megváltozik.Itt szintén állóháboru kezdõdik. Mindenütt drótakadályok, futóárkok vannak. Még csak egyes repülõgépek figyelik az ellenség hátországában mozgó csapatokat. Harc folyik már nemcsak a földön, a tengeren; de a levegõben is. A harc most már három közegben folyik. 1915. Nyugaton kudarcba fulladnak a franciák dühös rohamai, melyeket soha nem látott erejû tüzérségi tûz elõz meg. A Mazuri -tavak vidékén, tél közepén Hindenburg megsemmisíti az oroszokat. Májusban a Gorlice-Tarnow vonalon Mackensein áttöri az orosz frontot. Elkezdõdik az új, nagy támadás. Szeptemberben Hindenburg a Vilnán keresztül nagy lovassági erõket dob át Mologyecsnojéba, harapófogóba akarja szorítani az ellenséget. De a bekerítés igen lassan folyik, kevés az erõ. Õsszel ez a front is, mely mélyen az ellenséges területen húzódik, stabilizálódik. Nyugaton is és keleten is mozdulatlanságba dermednek a frontok. Új fogalom született: "az anyagi eszközök háborúja." *** A háború térképe megváltozott. A harcolók vakondokként a földbe rejtõznek. Erõs akadályok és torlaszok õrzik a pozíciókat. A háború tüzérségi párbajjá változott. Mindenféle kaliberû lövedékkel tépik a földet, rombolják az erõdítéseket, verik szét a drótakadályokat és torlaszokat. A fedezékekben, élve eltemetve pusztulnak az emberek. Késõbb, néhány órás belövés után a tüzfüggõny áthelyezõdik a védelem mélységébe. Sürü láncokban támad az ellenség. Egyenesen elõre tartanak fölényük tudatában, gyõzelembe vetett hittel. El lehet képzelni, élve marad-e valaki ilyen megsemmisítõ tûz után? De úgy látszik, nem mindenki halt meg. ltt-ott megmaradtak az erõdök, állások. A védõk sietve felállítják a géppuskákat az állások mellett. És a halál ismét beszedi rémes adóját. Mivel néhány géppuskafészek ép maradt a tüzérségi tûz után, a roham megakadt. Az egyenes sorokban támadó láncok szétszóródnak a tûz hatására. Ez a helyzet az angoloknál, a franciáknál és a németeknél is. Keleten halmokban fekszenek az orosz katonák hullái. A géppuska a védõk kezében olyan fegyverré vált, amely ellen a támadó jóformán nem tud harcolni. ***

Új harceszközök után kutatnak. A front mögötti törzsek tudni szeretnék, mi történik az ellenségnél. A tábornokok olyan fegyvert keresnek, melynek segítségével áttörhetõ az ellenséges front Ki akarják vezetni a háborút az álló helyzetbõl. Segítheti és segíti is, õket a motor, ennek köszönhetõ az, hogy repülõgépet lehet építeni. Zúgnak a rossz utakon a front felé mászó autóoszlopok. Embereket, felszerelést, hadianyagot szállítanak a frontra, sebesülteket a hátországba. De a levegõben az elsõ szó már a repülõké. A repülõgépek szükségszerûvé váltak Hindenburg mondta késõbb: "Repülés nélkül nem lett volna Tannenberg."1 Felderítést végeznek, bombákat dobnak. Mint csatagépek, a földi csapatokat támogatják, s amikor vadászrepülõként tevékenykednek, az ellenséges repülõgépeket tartják távol. Elkövetkezett a motor olyan felhasználása a harcban, hogy az erejével ágyukat vitt elõre, páncélvédelem alatt. Ez az elgondolás nem új. Még 1911-ben az Osztrák -Magyar hadsereg Burstein nevû fõhadnagya elkészített egy sajátságos, hernyótalpas harckocsi tevét, mely nagy terepjáró képességû lett volna. Ezt a találmányt, mint haszontalan valamit, elutasították. Senki sem próféta a hazájában! De az angolok visszaemlékeztek erre a tervre a háború idején. Abban reménykedtek, ilyen "szárazföldi cirkálók" felhasználásával a tengeri csata alapelveit átvihetik a szárazföldre, megalkották a "tankot". *** 1916. február. Verdun alatt zeng a német tüzérség orkánszerû tüze. Támadnak a németek. Rögtön elértek Duomonte-ig és Frouardig. Fleurit elfoglalták. A „szent úton" Bar-Le-Duc-tól Verdunig vég nélküli áramlatban mozognak a teherautók, Verdun védõjének, Petain marsallnak szállítanak tartalékokat, kiegészítõ felszerelést. És a motor megmenti Verdunt. 1916. júniusában hátnapos ágyúzás után elkezdõdik a küzdelem Somme-nál. Mindkét fél hatalmas tömegû embert és hadianyagot dob harcba. Az angolok és a franciák csak egy egészen kis területi sikert tudnak elérni. Mindkét oldalon kolosszális vesztességek vannak, de egyik sem jut fölényhez. 1916. szeptember 15.-én Ginches és Tipvale között lefolyt ütközetek a legkegyetlenebbek. High2 angol tábornok az ellenség állásai ellen angolokat, íreket, új-zélandiakat és kanadaiakat küld rohamra. És ekkor a harcmezõn, árkokon át szokatlan formájú páncélos csodaszörnyek másznak, melyek gigászi teknõsbékára hasonlítanak. A rajtuk elhelyezett ágyuk és géppuskák szórják a halált és rombolnak. A németeknek elakad a lélegzete. Megdöbbenten figyelik ezt az új és szörnyû fegyvert. A géppuskák és puskák lövedékei szikrát csiholva pattannak le a tankok páncéljáról. Mint Hannibál harci elefántjai, úgy nyitnak ezek a csodaszörnyek utat az ellenség hadrendjében. De a németek hamarosan magukhoz tértek. Hisz nekik gránátjaik vannak. Dobás, robbanás - és a kolosszus megáll. Sürü fekete füst tör ki belõle. A tank alól láng csap ki. Vége! Kész! És a gyalogos megtalálja a kiutat ebbõl a helyzetbõl, amely az elõbb még kilátástalannak tûnt. Kézigránátkötegek repülnek a csodaszörnyek hernyótalpai alá, bátor emberek másznak az acéldombokra, hogy leszámoljanak velük. Tipvale a németek kezén marad. Gyorsan erõs védelmet szerveznek. Az új fegyver alkalmazásában az angoloknak még sok tapasztalatot kell gyüjteniök. Ugyanekkor a keleti fronton egy másik kísérlet megy végbe, amely a maga módján emlékeztet az elmúlt század huszárainak bátor kitöréseire és amely észrevétlen marad a világháború hatalmas fegyverei között.

1

Schlachten des Weltkriege Reichsarchives,Oldenburg 1927. s.247. 2

in

Einzeldarstellungen.

Bd.

19.Hrstg.

im

Auftrag

des

Douglas High - 1861-1928. - angol tábornok, 1915-16-ban az angol csapatok parancsnoka Franciaországban.

A keleti front egyik tábori repülõterén betuszkolják a repülõgép szûk kabinjába Kossel hadnagyot 3 és Windisch ober -feldwebelt. Valamilyen csomagot adnak át nekik. A mechanikus átforgatja a légcsavart. A pilóta helyet foglal a primitív ülésén. A motor hirtelen felmordul és megindul. A repülõgép ugrálgatva a starthoz gurul, neki fut, vágtat a mezõn s nehézkesen elszakad a földtõl, felemelkedik és eltûnik a front irányában. Az oroszok front tartaléka messze hátul maradt. Rovnóhoz közel, a nagy vasúti fõvonalnál a pilóta leteszi a földre a gépet, Kossel és útitársa kiugranak a földre, magukhoz veszik a csomagot. A repülõgép azonnal felszáll, hogy visszatérjen repülõterére A kiszálltak útra kelnek. Meg akarják semmisíteni ezt az orosz vasútvonalat, amely a front egyik szakaszát látja el utánpótlással - itt, a frontvonaltól 80 kilométerre akarják megszakítani ezt az utánpótlási vonalat. Merész próbálkozás ez. A robbanások dörejét követõen síndarabok repülnek szerteszét. Néhány óra múlva a megjelölt pont felett köröz ismét a gép. Leszáll, felveszi Kosselt és Windischt, s azonnal újra a front feIé indul. Nem tudni, kinek a fejében született meg ennek a cselekedetnek a gondolata. Ismeretlen, ez elõtt csináltak-e már bármiféle próbát. A Iényeg az, a hadászat történetében elõször alkalmaztak repülõgépes deszántbevetést - az ellensége hátországába való behatolás gondolata megvalósult, megkerülték az ellenséget - a levegõbõl. Kis epizód, észrevétlen az elsõ világháború hangos eseményei között, és az elkövetkezõ idõben fontossá válik. *** Az új lehetõségre elõször a felderítõ szolgálatnál figyeltek fel. Repülõgépeket kezdtek küldeni azzal a céllal, hogy észrevétIenül juttassák el az ügynököket a kijelölt pontra. Ugyanekkor egy másik segédeszközt is kezdtek alkalmazni, amely lehetõvé tette az ügynökök kiszállítását a repülõgép leszállása nélkülözhetetlen segédeszköz az ejtõernyõ-apparát volt, melyet korábban csak a pilóták mentésre használtak fel repülés közbeni baleset esetén. (Az ejtõernyõ története visszanyúlik Kínába, ahol már az idõszámításunk elõtt ejtõernyõs -akrobaták ugráltak magas tornyokról. Európában az elsõ ejtõernyõ rajzát Leonardo da Vinci készítette. A horvát Verancic, aki 1617-ben Velencében egy palota tetejérõl négyszögletes ejtõernyõvel ereszkedett le, volt az elsõ európai ejtõernyõs. A mentõejtõernyõ minõségileg a 18. században fejõdött tovább, a Montgolfier fivérek kísérletei után. Katonai célra az ejtõernyõt csak az elsõ világháborúban alkalmazták.) Az ejtõernyõ már nem egyszer segített a ballonos megfigyelõknek és a repülõgépek személyzeteinek sikeresen földet érni légibaleset esetén. De az ejtõernyõt fel lehetett használni katonák ledobásánál, s ekkor a- ejtõernyõ fontos harceszközzé vált. Az ejtõernyõ ilyenirányú alkalmazása teljesen új lehetõségeket tárt fel és nagy sikereket ígért. A megmerevedett frontok áttörésére irányuló törekvés fokozódott Most már a franciák is elkezdtek tankokat építeni. 1917 áprilisában Chmen-de-Dame-nál megismételték a szövetségesük, az angolok próbálkozását Somme felé, de balsikerrel. Ám a nyugati szövetségesek kitartása nem csökkent, nem más, mint Anglia hadügyminisztere Winston Churchill 4 tart ki a tankok építése mellett, nagy katonai jelentõséget tulajdonítva nekik. Azt, amit néhány tank nem tud megtenni, megteszi több száz! És eljött ez a nap! 1917. november 20.-án Cambrai alatt az angolok váratlan csapást mértek a német vonalakra. rövid, de nagyerejü tüzérségi elõkészítés után 324 tank jelent meg két lépcsõben a harcmezõn és ékelõdött be a német védelembe. De ezek a páncélos cirkálók még nagyon csendes járásúak voltak, a sebességük igen

3

Kossel hadnagy a 65. tábori repülõosztagban szolgált, melynek olyan hires vadászpilótái voItak, mint Boelke és Immelmann. 4

Churchill lett a hradügyminiszter 1917. juniusában, elõtte az Admiralitás elsõ lordja volt, azaz tengerészeti miniszter.

kicsi volt, 3,2 km/ó alatti. Kegyetlen harc lángolt fel. Végül a németek ellentámadás eredményeként még ellensége s területet is foglaltak el, s 124 elpusztított tank maradt a harcmezõn. A tankoknak ez az óriási katasztrófája véres, de tanulságos lecke volt a jövõre nézve. *** 1918. tavasza. A német csapatok támadása nyugaton megrendíti az egész szövetséges frontot. A német csapatok vészesen megközelítik Amiens -t. Az angolok és a franciák a teljes tartalékot mozgósítják és átdobásukra az áttörés körzetébe, minden gépkocsit felhasználnak. A siker órákon és perceken múlik. És ismét motor dönti el az ütközet kimenetelét: Villiers-Bretagne alatt a németek megállnak, itt lesz az új frontvonal. De a németek nem nyugodnak, ismét támadásba lendülnek, ezúttal a Marne-n. Itt a németeket erõs ellentámadás éri a szárnyakon, amit a szövetségesek Villiers-Cotter erdõ körzetében nagyszámú tankkal fedeznek. Sikerül nekik néhány éket verni a német vonalba, aminek következtében a németek kénytelenek hátrább vonni a frontot. A tankok egyre erõsebbekké válnak, jelentõségük fokozódik 1918. augusztus 8.-án a Római-úton 5. Amiens-hez közel megszólal az angol tüzérség erõs hangja. Füst borítja a harcmezõt. Elindul a tûzhenger. A tüzfüggõny mögött, a tûzhengert több, mint 400 tank követi, melyek a német állások felé haladnak és elkezdik azok megsemmisítését. Hamarosan mélyen a németek hátába törnek be és elõbb jelennek meg a tüzérségi állásoknál, mintsem megértenék a németek, mi történik. A törzsek visszavonulnak, a tartalékok szétszóródnak, a csapás feltartóztathatatlanul bontakozik ki. Az angolok bebizonyították igazukat, végre a tankok segítségével törték át a német vonalakat. 170 ágyú és 9 ezer fogoly kerül a szövetségesek kezére... De semmi olyan nem történik amit a németek is vártak, az angolok nem használják ki a kezdeti sikert, nem támadnak tovább, megállnak az elõnyomulással! Úgy látszik, nem számítottak ekkora sikerre, nem készítették fel a hadseregüket az ellenség teljes szétzúzására. *** A szövetségesek is hamarosan eljutnak az ellenség hátába való repülõgépes szállítás gondolatához. Ilyen kísérletet elõször a franciák végeznek. De a németektõl eltérõen deszant eszköznek az ejtõernyõt akarják alkalmazni. 1918 nyarán Avriere õrnagy két kisérõvel ugrást hajt végre az Ardennek-ben. ejtõernyõn rádiókészülékeket és robbanóanyagot dobnak le nekik. A csoport néhány sikeres robbantást hajt végre a vasútvonalakon és egy hét múlva átmegy a frontvonalon. Természetes, mihelyt ismertté vált ez a sikeres vállalkozás, William Mitchel tábornok, a késõbbi franciaországi USA légierõparancsnok, arra a gondolatra jutott, hogy ha az ejtõernyõ megfelel diverzánscsoportok kidobására a németek hátában, akkor gyalogságot is le lehet dobni vele. Elhatározta, nagyszabású légideszánt akciót készít elõ. A szövetségesek hadserege ekkor erõs, minden addigi tapasztalat felhasználásával készített erõdökkel rendelkezõ német frontvonallal állt szemben. A légi felvételek megerõsitették Mitchel elképzeléseit, meggyõzõen bizonyították, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel ez a vonal nem törhetõ át. Ilyen hadmûvelet végrehajtásánál nagyszabású elõkészületekre, nagymennyiségû hadianyag szállítására és óriási emberveszteségre lehetett számítani, ezeknek végsõ következménye nem volt belátható. A véres harcok példái, 1917-ben Flandria mocsaraiban, elég komolyan tanúsították, hogy a hasonló csatákat nem szabad megismételni. Mitchel tisztán gyakorlati meggondolásoktól vezérelve, amerikaiakra jellemzõ módon gondolkodva akarta szétzúzni a német védelmet nagyszabású légi "átkarolás" utján. Terve, mely elgondolása szerint ragyogó volt, hatalmas anyagi áldozatot kívánt volna, hiszen egész hadosztályt képzelt el tevékenykedni az ellenség hátában, melynek egy részét ejtõernyõvel dobták volna ki, másik részét pedig repülõgéppel szállították voln a le.

5

Ezt az utat az i.e. l. században épitették a rómaiak, amikor Galliával harcoltak, az egész országon áthuzódik, Marseillestõl Pais-de-Calais-ig. Az ut nagy része napjainkig megmaradt

1918-ban a repülõgépek teherbíró képessége még egyáltalán nem felelt meg annak, hogy nagy számú embert tudjanak elszállitani. Ebbõl következett, a hadmûvelethez szükséges repülõgépek száma igen nagy lett volna. Mitchel számítása szerint körülbelül 2 ezer repülõgép kellett volna erre a célra. De ennek ellenére állhatatosan védelmezte elgondolását. Mikor felsõbb elbirálásra terjesztette tervét, azt jóvá is hagyták. Megkezdõdött az elõkészítés. A frontról egy hadosztályt elvezényeltek, melyet gyorsan elkezdtek felkészíteni az elõtte álló feladatra. Most már csak egy volt kérdéses - mikor lesz elegendõ mennyiségû szállítóeszköz a hadmûvelethez, mivel ilyen nagymennyiségû repülõgépet 1919 februárjánál korábban nem tudtak megépiteni és átadni Mitchelnek. Németország összeomlása 1918 novemberében megszüntette a szövetségesek ilyenirányú gondját, nem volt szükség többe a betervezett hadmûveletre. *** Az elsõ világháború alapvetõ katonai -politikai jellemzõje nem az itt leirt néhány esemény, bátor terv, hanem az , hogy a kimerités háborúja volt. A frontok stabil jellegûek voltak, ami miatt végeredményében az anyagi túlerõnek volt döntõ jelentõsége. Azok a következtetések, amit a franciák vontak le a háború vezetésének tapasztalataiból, teljesen alátámasztották ezt a tényt és végül a híres Maginot -vonalban realizálódott. Egészen más következtetésekre jutottak az angolok, mindenek: elõtt Fuller tábornok, Liddel Hart kapitány és mások, akik helyesen értékelték a tankok nagy jelentõségét és azt a hadieszközt látták meg benne, melynek segítségével kivezethetõ a háború a mozdulatlanságból, s a további tevékenység az operatív területen manõverezõvé válik. A kis létszámú német Reichswehrben hosszú és nehéz küzdelem kezdõdött az új elgondolásokért. Kezdetben csak elméleti jellegû volt ez a harc, de következményeiben döntõ hatással volt a második világháború lefolyására.

2. Az ÚJ ESZMÉK ÚJ UTAT TÖRNEK. A szűk keretek, melyek közé a német :.Reichswehrt szorították a Versailles-i békefeltételekkel, egy olyan előre nem látott előnyt adott a győztes hatalmakkal szemben, amely egy országnak sem adatott meg. A Reichswehr vezetésének elméleti tervei nem kötődtek egy meglévő szervezésű hadsereghez, sem csapatlétszámhoz, sem meglévő, vagy gyártásban lévő fegyverfajtákhoz. Éppen ezért a Reichswehr vezetésének, tekintet nélkül arra, hogy a katonai kérdések feldolgozásában kezdetben tévúton .haladt, minden lehetősége megvolt, hogy tág teret nyisson a fantáziának, ennek köszönhetően sok új elv jelent meg, melyek bátrabbak és rugalmasabbak voltak, mint az angol és francia vezető törzsek szellemi szülöttei. Mivel Németország a versailles-i békeszerződés következtében meg lett fosztva a fegyveres erők megerősítésének lehetőségétől, nem kezdhetett új háborút az álló háború veszélye miatt, a Reichswehr vezetőinek minden erőfeszítése arra irányult, hogy olyan védelmi sémát találjon, melynek segítségével sikerülhet visszaverni a nálánál erősebb támadót. A védelem igen fontos volt. Épp ezért, elsősorban a csapatok motorizációja és ellátása volt a fő probléma. Ezen a területen dolgozott Guderian a későbbi vezérezredes, aki teljesen új elvekkel lépett föl. Semmi sem világítja meg jobban az agyaknak ezt a harcát, mint a következő epizód. 1924-ben Guderian, aki abban az időben Natzmer ezredes, a gépesített csapatok felügyelője vezetése alatt dolgozott, tanulmányt készített a tankok felhasználásáról - lovassággal együttműködve, felderitésre. A tanulmány befejezéséül, az utolsó részben, azt a reményét fejezte ki, hogy ez a tanulmány megindíthatja a gépkocsizó egységek valódi harc-alakulatokká válását. Parancsnoka teljesen ellenkező véleményen volt és kijelentette: "Ördögöt, harci-alakulatok! Az Ön dolga a lisztszállítás!"1 Csupán a húszas évek végén kezdték elismerni az "újítókat". Miután a régi nemzedéket :fokozatosan felváltotta a fiatalabb, melynek elsőrangú szerepet kellett játszania a második világháború jellegének kialakításában, akik egyre inkább kivívták az elismerést 1932. von Hindenburg, a kiöregedett marsall, utoljára vett részt hadgyakorlaton és tel,jes rnértékben meggyőződött arról, hogy Guderian fáradhatatlan munkája következtében, melyet minden gáncsoskodás és egyes katonai körök (főképen a lovasság, képviselői) részéről nem mindig tárgyilagos kritika ellenére is véghez vitt, a tankok és a motorizált alakulatok együttmüködése biztosítja a sikert. Beszédében, amit a .hadgyakorlat értékelésén mondott, Hindenburg megjegyezte: "A háborúban csak az győzhet, ami egyszerű. Én voltam a lovashadsereg törzsénél és az, amit, ott láttam, nem volt egyszerű!" Még be sem fejeződött a vita a tankcsapatok és a lovasság képviselői között, amikor nyilvánosságra került az amerikai Mitchell tábornok tervezete, aki először szerzett komoly tapasztalatot a légideszánt csapatokkal kapcsolatban. *** Az első tömeges tapasztalatokat a lg;id.eszánt alkalmazásában abban az országban szerezték, melytől, helyzetét tekintve, legkevésbé várták - a Szovjetunióban. Ez igen egyszerűen magyarázható. Az orosz forradalom éveiben a régi katonai káderek vagy elpusztultak, vagy elhagyták az országot és a Vörös Hadsereg kénytelen volt új, fiatal, forradalmi kádereket kinevelni. Ezeket az embereket nem korlátozták semmiféle tradíciók és megszokások, nem tartóztatták konzervatív erők, lehetőségük volt bármilyen új kísérlet levezetésére. A Vörös Hadsereg 1930. évi nagy hadgyakorlatai idején egy kis orosz ejtőernyős csoport elfoglalt egy megerősített parancsnoki pontot. Az oroszok állhatatosan folytatták a tapasztalatszerzést az ejtőernyős és leszállódeszánt2 alkalmazási lehetőségeiről. Lehetséges, hogy az orosz terület hatalmas mérete és az eléggé ritka út és vasúti hálózat elősegítette a csapatok légi úton való átdobására vonatkozó tapasztalatok szerzését, de az út, melyen az oroszok haladtak, azt a véleményt alakította ki,

1 2

Guderian: Erinnerungen eines Soldaten. Heidelberg, 1951.p.15.

Leszállódeszánt olyan csapat - egység - amit szállitórepülőgépen vetnek be az egyik repülőtérről a másikra, vagy szükségleszálló mezőre.

hogy a repülést nemcsak az ellenség hátországába küldött kis diverziós és hasonló csoportok , vagy tartalékok. szállítására lehet használni, hanem főképen erős katonai egységek átdobására. 1935-ben Ukrajnában megtartott hadgyakorlatok idején a Vörös Hadsereg mutatta be először új fegyvernemét igen nagy arányokban. Többmotoros szállitórepülőgépek jelentek meg Kijev alatt, melyekből rövid idő alatt 600 ejtőernyőst dobtak le, akik a földetérés után körvédelmet alakitottak ki azzal a céllal, hogy leszállómezőt biztosítsanak a repülőgépek következő csoportjának. Néhány perc elteltével megjelent a repülőgépek második csoportja, melyek már leszálltak, kirakták a deszántot és elrepültek. Ez után más repülőgépek hajtottak végre leszállást, melyeken nehéz ágyút És más technikai eszközt szállítottak3. E hadgyakorlat egyik megfigyelője az angol Weiwell tábornok a következő évben, egy :hasonló gyakorlat után, melyen 1200 ejtőernyős és 3000 gyalogos Iett ledobva, az angol kormánynak a következőket jelentette: "ha én magam nem láttam volna ezt, soha nem hinném el, ilyen hadművelet egyáltalán létezik." Az, hogy az oroszokat tevékenységükben a legkorszerűbb eszmék vezérlik, bebizonyosodott egy másik légideszántnál is, Minszk körzetében, 1936-ban. A feltételezés szerint a deszántnak egy fontos utánpótlási csomópontot kellett elfoglalnia 170 km mélyen az ellenség hátában. Ezek a gyakorlatok teljes mértékben bebizonyították a. légideszánt csapatok operatív és taktikai jelentőségét. EzzeI párhuzamosan kisebb arányokban próbálkozások folytak tank- és légideszánt egységek együttmüködésének kidolgozására. *** Eközben, Németországban, 1933-ban :Hitler birodalmi kancellárrá történő kinevezése eredményeként úgy a kül-, mint a belpolitikában gyökeres változás következett be. Már csak idő kérdése volt, Németország mikor veti el végérvényesen a Versailles-i békeszerződés megállapodásait és állitja 4 helyre katonai szuverenitását. Ez világos volt, főleg a Reichswehr vezetői előtt. A véderő miniszteréül Blomberg tábornok, minisztertanács elnökének von Reichenau tábornok lett kinevezve. Mindketten olyan emberek voltak, akik pozitívan álltak hozzá a katonai elvek haladásának kérdéséhez. Sőt maga Hitler is élénken érdeklődött a katonai kérdések iránt, tudatosan elősegítette új elvek bevezetését, kiállt a szárazföldi hadsereg teljes motorizációjáért. Már 1933 előtt Németország titokban megkezdte a páncélos csapatok Iétrehozását, s most már a fejlődésüket semmi sem zavarta. 1933 őszén a szárazföldi csapatok főparancsnokául baron von Fritsch lett kinevezve, aki nem volt ellenzője az új technikai kérdéseknek, s akit mindenekelőtt a páncélos és mozgó alakulatok érdekeltek, de nyíltan beszélt arról, hogy igen kis ,jelentőséget tulajdonít a technikának, bármilyen eredmény elérésében. Előítélettel viseltetett a technikával szemben. A vezérkar parancsnoka Beck tábornok volt, a régi iskola támogatója, aki minden újdonságot korlátozottan fogadott. A tankok alkalmazásának kérdésében meghajolt a nyugati katonai szakértők elméletei előtt, akik a tankban a gyalogságot támogató fegyvert látták mindössze. Olyan emberekkel vette magát körül, akik vele azonos véleményen voltak, ennek következtében Beck fentről gátolta az új gondolatokat s ellene küzdeni jóformán lehetetlen volt. (Guderian egyik jelentése után, amely a tankegységek operatív jelentőségéről szólt, Beck kijelentette: "Nem, nem! Önök nekem nem kellenek! Önök nagyon gyorsak nekem!"5) 1935. március 15.-én nyilvánosságra hozták Németországban a Wehrmacht fejlesztéséről szóló törvényt, amely szembefordulás volt a Versailles-i békeszerződéssel. A Reichswehr csak 3797 tiszttel 1407 katonai hivatalnokkal és 94796 tiszthelyettessel és közkatonával rendelkezett, hét gyalogos és három lovashadosztálya volt, melyek fegyverzete elöregedett és új fegyverrel való ellátását a Verseilles-i békeszerződés megtiltotta.

3

Ezen a :hadgyakorlaton nem 600 ejtőernyőst dobtak le, hanem 1200-at. Az ejtőernyősök utáni deszant 2500 főből állott, teljes fegyverzettel és .hadianyaggal 4

Katonai szuverenitás - az állam olyan joga, mely szerint fegyveres erőit a saját belátása szerint fejlesztheti. 5

Guderian: Erinnerungen eines Soldaten. Heidelberg, 1951

Az új német Wehrmachtnak háromféle fegyveres erővel kellett rendelkeznie: szárazföldi-, légi- és tengerészeti fegyvernemekkel. "Csodálatos német remilitarizálódás” ment végbe. Ennek a "csodának” az előkészítése kár régebben megkezdődött, egy sora megelőző intézkedéssel. De a remilitarizáció tempója a gyors kezdés után visszaesett a német hadigazdaság nem megfelelő színvonala miatt. A katonai légierő főparancsnokául Hermann Göring tábornok, légügyi miniszter lett kinevezve és olyan kiváló törzsparancsnoka volt, mint Wewer tábornok. :Abban az időben a szárazföldi csapatoknál egyre inkább győzedelmeskedtek Guderian eszméi, új fejezetet nyitottak a tankok operatív jellegű alkalmazásában, a katonai légierőnél Wewer, Stumpf és Jeschoneck tábornokok, valamint Milch államtitkár és a repülés olyan főtisztjei, mint Student, Sperle, Wimmer, Grauert, Volkmann és von Richthoffen báró, a legenergikusabban vettek részt a fegyveres erők ezen új nemének felépitésében. Gőring módszere az alárendeltek feladatokkal való ellátásánál főleg abban nyilvánult meg, hogy a kitűzött munkaprogram mindent alárendelt a fiatal német repülés megteremtésének és felépítésében való közvetlen részvételnek. A katonai légierő megalkotásának programja szerint 1942-ben több, mint ezer bombázónak, ezer .zuhanóbombázónak, felderítőnek, rombolónak és kb. 1000 vadásznak, valamint jelentős számú oktató és szállítógépnek kellett volna lennie. A szárazföldi haderőnek a legmagasabb szintet csupán 1944-ben kellett volna elérni. *** Az új eszméknek fel kellett forgatniuk mindazt, amit addig, előtte megszoktak, le kellett küzdeni az ismeretlentől való irtózást. mindenekelőtt a konzervatív beálítottságuak erőteljes ellenkezésével találták az új eszmék szembe magukat, azokéval, akik nagyon ragaszkodtak a végi tradíciókhoz és semmit, vagy jóformán alig valamit hagytak jóvá, vagy ismertek el a gyakorlat tapasztalataiból. Különösen nehéz és kínos az ilyen küzdelem katonai körökben, ahol a parancs és hallgatás uralkodik. Itt nagyon könnyű elérni egy ember hallgatását, vagy lehűteni valaki lelkesedését. A német tisztikarnak a remilitarizáció éveiben az új stratégiai és taktikai elvek bevezetésén kívül volt még egy nagy lelki megrázkódtatása. Ez a nemzeti szocializmussal, a hitlerista párt6 politikájával. volt kapcsolatban, amely a német tisztek elé teljesen váratlan feladatokat tüzött ki. A Wehrmacht megalakításával az addigi hivatásos, zárkózott, "apolitikus" hadseregből néphadsereg lett A tisztek többsége nem tudhatta el nem kerülni a nemzeti-szocialista propaganda hatását, sem semleges állásponton maradni. A fiatal tisztek majdnem kivétel nélkül hajoltak a nemzetiszocializmus eszméihez. A gondolkodó németek számára a nemzeti-szocialista eszmék igen nagy vonzerőt képviseltek, s a tisztek számára, akik készek voltak életüket áldozni hazájukért, a nemzeti szocialista jelszavak még hatásosabbak voltak. A nemzeti-szocializmust olyan ideológiának tekintették, mely minden állampolgár kötelességévé tette a feltétlen odaadást a népért és a hazáért. Ez az ideológia megerősítette a katonák morális erejét és segítségével egy soha nem létezett katonás gondolkodásmód jött Iétre. Németország külpolitikai sikerei lehetővé tették a nemzeti-szocialista propaganda erősitásét. A hadseregbe behívott fiatalok már kijárták a hitleri ifjúság iskoláit és kevés olyan fiatal volt, aki nem tekintette dicsőségnek az új Wehrmacht zászlója alatt szolgálni. Ebben kell keresni a német katona sikereinek okát a második világháború harcmezőin. Ez adott nekik erőt a legnehezebb helyzetekben való kitartáshoz. A nép, amely átélte a legmélyebb gazdasági és politikai krízist s az azt követő hirtelen felemelkedést saját szemével látta az építkezések kezdetét és vett részt a Iegkorszerübb szociális intézkedésekben - ez a nép egy emberré vált mely végrehajtotta ezt a "csodát" és kezébe vette sorsa intézését.

6

Ezt a pártot "nemzeti szocialistának" nevezték a német nép széles tömegeinek megtévesztése céljából. A valóságban a nácik a szocializmussal semmiféle kapcsolatban nem voltak igen elszánt ellenségei voltak mindenféle demokráciának és a legsötétebb reakciós erők támaszai voltak.

Ilyen lelkesedés fogta el másfélszáz évvel ezelőtt Franciaország fiatalságát Napoleon zászlaja alatt Európa harcmezőin. És az, aki meg akarja teljesen érteni az utolsó tíz év eseményeit, annak előbb át kell tekintenie az adott történelmi helyzetet *** 7

Önkéntesek toborzása az új fegyvernembe - légvédelmi tüzérséghez, tankcsapatokhoz valamint a repüléshez - nem volt nehéz. A légerőhöz a fiatalság hihetetlen fanatizmussal, valósággal törte magát. Repülni! Magasba törni az erős gépeken! Melyik fiatal szív nem dobog erősebben erre a gondolatra, melyik ifjú nem álmodott erről? Eljött a nap, és egy újabb fegyvernem alakult, mely különösen vonzotta a fiatalságot - katonák, akik ejtőernyővel ugranak és utána, mint gyalogosok harcolnak. Ejtőernyős-vadászok! Íme, itt meg lehet mutatni a bátorságot - milyen legény vagy! Hamarosan ennél az új fegyvernemnél is megjelent a hívek tömege. De a kiválogatás követelményei olyan magasak voltak, hogy sok jelentkezőnek le kellett mondani az álomról, arról, hogy ejtőernyős vadász legyen. Az ejtőernyős csapatok megjelenése a Wehrmachtban nemcsak a német ifjuság figyelmét keltette fel. Felfigyelt az egész világ. Ha a németek új fegyvernemet állitottak fel, mi következik ebből? A szakértők azonban, mint eddig, szkeptikusan tekintették a kérdést. Igaz, például az USA-ban még 1928-ban kísérleteket folytattak fegyverzet ledobására ejtőernyővel, s egyebek közt sikeresen dobtak le néhány ágyút. De a dolog ezzel befejeződött és tekintet nélkül a kísérletek jó eredményére, további fejlesztést meg sem kíséreltek. A franciák 1933-ban Avignon-ban kísérleti ejtőernyős-kiképző iskolát nyitottak. Itt két kis egységet alakítottak, ám a második világháború kezdetén Franciaországban nem volt több, mint 300 kiképzett ejtőernyős. Franciaországban az ilyen csapatok értékéről az volt a vélemény, - ami megegyezett a többi nyugati országéval - hogy kicsi a jelentőségűk. Úgy vélték, a csapatok operatív sürüsége a nyugati hadszíntéren kizárja a légideszánt alkalmazásának lehetőségét. Ez az elgondolás vetette el a légideszánt csapatok alkalmazásának kérdését. Más volt a helyzet Németországban. 1936. tavaszán Stendhal-ban Imman százados vezetésével megtartották az első speciális ejtőernyős tanfolyamot. Miután a foglalkozások belejeződtek, ejtőernyős iskola létrehozását határozták el, s azon a "Hermann Göring" testőr ezred egyik zászlóalját képezték ki. Az oktatás, mely Bassenge őrnagy által kidolgozott tematika szerint folyt, három hónapig tartott. Az első ejtőernyős vadász zászlóalj parancsnoka Broier őrnagy volt. A légierő eredményei iránt hamarosan érdeklődni kezdtek a szárazföldi hadsereg képviselői is. 1937-ben még egy ejtőernyős-vadász zászlóaljat szerveztek Heidrich őrnagy parancsnoksága alatt, mely először Stendhal-ban, majd Braunschweig-ben lett elhelyezve. E két zászlóaljra. épültek fel később a német légideszánt csapatok. Heidrich tábornok erről az időszakról azt írja8: "1937 őszén ejtőernyős-vadász századhoz lettem átvezényelve. A századnál tartózkodásom első napján szerenesétlenség történt. A század naggyakorlaton vett részt Mecklenburgban és ledobás közben az egyik katona ejtőernyője beleakadt a repülő gépbe. Miután az ejtőernyőst hosszú ideig hiába próbálták megmenteni, a zsinórokat el kellett vágni - az ejtőernyős meghalt. Amikor a ;századdal közelebbről megismerkedtem, az volt a véleményem, hogy a katonai fegyelemről még elképzelésük sincs. Nekem a katonák eleinte nem is tisztelegtek, elfordultak tőlem, mint egy civiltől. Ám egyszer nyíltan megmondták, nekem is ugranom kellene. Nem vesztettem el lelki egyensúlyomat és azt feleltem, hogy az ősz folyamán, karácsonyig bevezetem a században a rendet és a fegyelmet - karácsony után, mint egyszerű katona iskolára megyek elvégzem a tanfolyamot és tavasszal már semmit sem vethetünk egymás szemére. Minden úgy történt, ahogy elhatároztam. Az ejtőernyős iskolán én voltam természetesen az "öreg", de annál inkább igyekeztem, hogy lehagyjak mindenkit - ez tetszett a katonáknak, akik most kerültek az ejtőernyős alakulathoz, akikkel 7

A német ejtőernyős csapatok önkéntesekből alakultak, a jelentkezőknek írásban kellett kötelezniük magukat arra, hogy hosszabb ideig szolgálnak, mint más fegyvernemek katonái. 8

Részlet Heidrich tábornok emlékirataiból

együtt, ugyanúgy, mint ők, hajtottam végre a gyakorló ugrásokat következetesen. Megtiltottam, hogy bármiféle segítséget, vagy könnyítést nyújtsanak nekem. Ugrottam elsőnek, középen, végén is, megtanultam az ejtőernyő .hajtogatását és mindazt ami az ejtőernyőzéshez kell. A kiképzés alatt végrehajtott hat ugrás közben - szerencsémre - egy alkalommal sem sérültem meg, habár keményre fagyott repülőtéren hajtottuk végre az ugynevezett "légy" ugrásokat, melyeknél a nem megfelelően földetérő katonák sokszor szenvedtek komoly sérülést" *** Az ejtőernyős vadászalakulatok felhasználásáról különböző nézeteket vallottak A szárazföldi hadseregnél és a légierőnél. A szárazföldi haderő olyan alakulatokat látott bennük, melyeket taktikai együttműködésre lehet felhasználni a földi egységekkel együtt, objektumok gyors elfoglalására, vagy az ellenség bekerítésére. Volt olyan vélemény is, hogy a könnyű fegyverzettel rendelkező ejtőernyős deszánt csapatok csak helyi jellegű feladatok megoldására használhatók fel - a földi egységek keretein belül. A légierő képviselői - ettől eltérően - úgy vélték, hogy az ejtőernyősöket legjobban diverziós jellegű feladatok végrehajtására lehet felhasználni, ezért főképpen utászkiképzést adtak nekik. Ezekben a nézetekben már megmutatkozott az az alapvető ellentmondás, ami a második világháború idején a legélesebben jelentkezett. A német ejtőernyősök első tömeges alkalmazása a Wehrmacht 1937. évi hadgyakorlatán teljes mértékben igazolta a szárazföldi hadsereg vezetőinek véleményét. (Az ejtőernyős deszantcsapatok tevékenységének első bemutatója 1936-ban Bückenbergben, a termés ünnepén volt.) Ejtőernyős-vadász század, Zana főhadnagy vezetésével, földi csapatok taktikai támogatására lett kidobva. *** Az 1937. évi nemcsak bebizonyította, hogy a harckocsi- és motorizált csapatok fejlődése helyes úton halad de megismertette az új fegyvernemek felhasználásának alapvető elveit. A német szárazföldi csapatok és a légierő vezetésének stratégiai elképzelései csak az európai kontinenst érintették. Ezen határok között szerepeltek a. térképen a tervezett hadműveletek, s magától értetődően fékezte a szárazföldi csapatok, de különösen a légierő .fejlődését. A különböző típusú repülőgépekkel szemben támasztott követelmények, melyek a repülési távolságra, bombateherre, a sebességre és a rnagasságra vonatkoztak, az európai kontinens miatt korlátozást jelentettek. Csupán 1938-ban vetődött fel egy erős távolsági bombázó megalkotásának szükségessége, ilyen volt a HE-116 típus, mivel ez a gép alkalmas volt zuhanóbombázásra is. A zuhanóbombázókat igen nagyra értékelték a német légierőnél, úgy vélték, ezeknél a gépeknél a legnagyobb a bombázás pontossága. A fegyverzetben szereplő JU-52 típusú szállító .repülőgép ugyancsak az európai távolságoknak felelt meg és a német légierő és ejtőernyős deszant csapatok szállítógépe lett. 1936-ban a spanyolországi polgárháború kezdetekor volt a JU-52 első harci bevetése. Az addig példa nélkül álló hadművelet során Spanyol-Marokkóból csapatokat dobtak át Spanyolországba - alkották meg a történelemben első "légihidat", melyen keresztül Franco tábornok csapatai a harctevékenység körzetébe jutottak. Csapatoknak levegőben való szállítása már előbb is volt de , nem ilyen arányban. Így az 1932. évi iraki zavargások idején az angolok kisebb egységeket dobtak át Egyiptomból - légi úton - Bagdadba. 1935-ben az oroszoknak sikerült szakaszosan egész hadosztályt átszállítani Moszkvából Vlagyivosztokba - légi uton. Az olaszok az abesszin háború idején légi szállítással látták el csapataikat utánpótlással. Csapataik ellátására 1700 tonna különböző felszerelési anyagokat szállítottak a legnagyobb nehézségek között. Mindezek a példák nem hasonlíthatók össze Spanyol-Marokkóból menetrendszerűen végrehajtott csapatszállításokkal - 1936 nyarán.

Spanyolországba

1936. július 26.-án 20 óra 30 perckor Milch államtitkár hívatta Willberg repülőtábornokot. Willberg a repülésügyi minisztériumban tudta meg, hogy Franco spanyol tábornok, aki a spanyol nacionalista felkelést irányította, Hitlertől kért segitséget. Franco helyzete nehéz volt. A spanyol tengerészek, akik leverték tisztjeiket, átálltak a vörösök oldalára és elzárták a tengeri utat Spanyol-Marokkó és

Spanyolország között. A nacionalisták Campo de Clano spanyol tábornok vezetésével elfoglalták Sevillát, bázist teremtve mely alkalmas volt a Marokkóból légi úton érkező hadosztályok fogadására. Hitler megígérte Franconak a segítséget, s ennek a végrehajtója Willberg tábornok lett. Július 31.-én Spanyolországba indult a német repülőgépek első csoportja, s leszállás nélkül tette meg az utat Tetuanba. Innen tíz JU-52-es von Moro főhadnagy vezetésével megkezdte Franco tábornok csapatainak elszállítását a sevillai és a Heres-de-frontairi repülőtérre. A marokkói katonák életükben először utaztak a levegőben. Az idő nem vár. A nacionalisták csapatai nehéz harcokat vivnak Spanyolországban, gyorsan kell nekik segíteni - fegyverrel és emberel. Ezért "von Moro légiszállítási vállalata" nem nyújthat kényelmet és komfortot utasainak, s míg rendes körülmények között egy Junkers 12-14 utassal repült, most 42 katonát is elvittek egyszerre. A marokkóiak térdeiket felhúzva, puskáikat a lábuk között tartva, összegörnyedve ültek a hadianyaggal töltött ládákkal a dugig megrakott repülőgépekben. A repülőgépek 3000 méter magasan szelik át a gibraltári öblöt és egy óra múlva érnek földet Spanyolországban. Az első napokban a spanyol vörös-flotta. megpróbálja zavarni a csapatok légi szállítását, de az után, hogy augusztus 13-án Hoyos főhadnagy Junkerséről két bombát ledob a Home cirkálóra, ez a próbálkozás is megszünik. 1936. szeptember 15.-ig az első "légihídon" 12500 ember, 35 tábori löveget, 100 géppuskát és 134 tonna hadianyagot szállítottak Spanyolországba, ami lehetővé tette Franco tábornoknak, hogy folytassa harctevékenységét. *** Az új fegyvernem alkalmazásának első tapasztalatait a következőképen szerezték: a fiatal és még kis létszámú német ejtőernyős deszant csapatokat a hadgyakorlatok idején először használták fel taktikai feladat megoldásra, s a légi szállítások gyakorlata hamarosan nagyjelentőségűvé vált. De mindez még csak kísérleti szakaszban volt. A cél nem volt világos, a kigondolt módszerek még nem lettek kipróbálva. De végül megjött az, aki a tehetséges emberek éleslátásával, határozottságával a különböző részekből egy egységes egészet alkotott. Amikor 1938. július 1.- én Kurt Student vezérőrnagy lett kinevezve a német ejtőernyős deszant csapatok parancsnokává, a légideszánt csapatok olyan parancsnokot kaptak, aki helyett soha senki más nem láthatta volna el ezt a szerepet így. Kurt Student 1890 május 12.-én született, korán katona lett. 1901-től 1906-ig a potsdami kadethadtestnél tanult, ahol szigorú porosz szellemben és egyszerűségben nevelték, ahol beleoltották a kötelességérzetet, ami minden porosz tiszt tulajdonsága. 1913-ig Student az 1. porosz vadászzászlóaljban szolgált, majd átment a repüléshez. 1914-ben, néhány pilótával együtt a frontra irányitották, s két év múlva elérte a főhadnagyi rendfokozatot. A "német trónörökös" hadseregcsoport 9. repülőrajának lett a parancsnoka. Student az egyik legismertebb német tiszt lett. Nem. volt balesete, sem komolyabb sebesülése, nem tört meg a lelkesedése. A háború után az elsők között volt a Wasserkuppe hegyen, hogy titokban megtanulja a vitorlázórepülést. (Itt volt Németország legkiválóbb vitorlázóiskolája.) A Reichswrehr parancsnoksága felfigyelt rá és Hindenburg elnök személyesen nevezte ki a 2. gyalogezred 10. százada parancsnokává. Student századost később Student Marienburgban, Reichswehr-zászlóalj parancsnok lesz. 1933. szeptember 1.-én Studentet már alezredesként vezénylik át Berlinbe a légügyi minisztériumba. Később, mint a német légierő kísérleti területeinek parancsnoka Rechlinben és Trawemündében először kerül kapcsolatba az ejtőernyősökkel, ami akkor válik fontossá, amikor a berlini katonai főiskola felügyelőjeként jóváhagyja a stendhalli ejtőernyős iskolát Ennek az embernek a gazdag, sokrétű tapasztalata az, ami hiányzott eddig ennél az új fegyvernemnél, mely egyaránt közel volt mindkét szülőjéhez - a repüléshez és a gyalogsághoz. *** Student kinevezése az ejtöernyős egységek parancsnokává, világossá tette kiképzésük célját és módjait, meghatározta a fejlődésük utját és az új fegyvernem felhasználását. "A megsemmisítés taktikája" lett a német légierő tevékenységének alapja, szokatlan újdonság volt ez katonai körökben, s az ejtőernyősök alkalmazása szükségtelenné tette a máskülönben gyors és mozgékony lovasegységeket. Most már a lovasság helyett szereplő ejtőernyős deszant osztagok értek el

nagy sikereket. Ezek képesek az ellenséges hadiipar fontos objektumait megsemmisiteni, vagy kikapcsolni a termelésből. Ezen alakulatokat sikeresen lehet alkalmazni az ellenséges utánpótlási vonalak műtárgyainak - hidak, zsilipek, csatornák - megsemmisítésére, a hírközlő vonalak megbénításáról nem is beszélve. Milyen esélyei voltak az ellenséges vonalak mögött ledobott ejtőernyős katonáknak a visszatérésre? Ezek az esélyek igen csekélyek voltak. Az a veszély állt fenn, hogy az ellenség az i ejtőernyősöket kémekként, vagy diverzánsokként kezelik . Éppen ezért számításba kellett venni azt is, hogy az ilyen osztagok feladatuk végrehajtása közben feltétlenül bevonják harctevékenységükbe a polgári lakosságot, amely küzdeni fog az ejtőernyősök által végrehajtandó rombolások ellen, máskor meg támogatja a frontvonalon keresztül a sajátjaikhoz igyekvő osztagokat. Az ejtőernyősök természetesen kiválthatják a tevékenységük körzetében az egész lakosság; ellenállását, abban az esetben is, ha a szükséges élelmiszereket rekvirálás utján szerzik meg. Az ilyen tevékenység, habár tisztán katonai szempontból igazolt, ellentmondott Student katonai elgondolásainak és a háborúról alkotott szigorú elképzeléseinek. Ő is, mint a német tisztikar minden tagja, ahhoz az elvhez tartotta magát, hogy az ellenség polgári lakosságát a lehetőségek szerint meg kell kímélni. Úgy vélte, a polgári lakosság nem vesz részt a háborúban. A védtelen ellenségnek, amely nem képés a harc folytatására, segítséget akart nyújtani a helyzete megkönnyítésére. Az ilyen nézetek alkalmazása az elszigetelt osztagok részéről nem talált támogatásra a hadsereg tisztjei körében. Korunk óriási mozgató erői, melyek háború idején lökést adtak a különböző ideológiák kifejlődésének, olyanoknak, mint a kommunizmus, fasizmus és a háborút világnézetek harcává változtató demokratizmus, melyekben egyik, vagy másik oldalon barátokat és ellenségeket lehetett találni, az előbb említett elgondolásokat nem vették komolyan számitásba. Azt, hogy a polgári lakosság is jelentős szerepet fog játszani az új világháborúban, csak az oroszok vették számításba, s vezérkaruk már ebben az időben kidolgozta a partizánháború terveit. Student ellenvéleményének a "megsemmisítés" taktikájával szemben, más okai is voltak. Véleménye szerint, a harcban résztvevő katona legyen meggyőződve arról, hogy minden reménye megvan az életbenmaradásra. Úgy vélte, ha a feladat végrehajtásakor az az esély, hogy "megússza" a dolgot, csekély, akkor igen rossz lesz a csapat morális állapota a bevetéskor. Ez a vélemény a második világháborúban az esetek többségénél beigazolódott. A német katonák önkéntes jelentkezése "embertorpedónak", "harci-úszó kommandóba", "légtorpedóba" és más, úgynevezett "égbeszállási kommandóba", megmutatta, hogy az emberek világnézetét alá lehet rendelni magasabb céloknak és tudatosan feláldozzák ekkor életüket elvükért. Ha a vallásháborúk fanatizrnusát nem számoljuk, a történelem jóformán nem tud az emberek ilyen magasrendű morális állapotáról. Habár Student parancsaiban magasabb okokból elfogadta a "megsemmisítés taktikáját", a szárazföldi hadsereg vezetőivel ellentétben az ejtőernyősökben olyan fegyvernemet látott, amely alkalmas korlátozott taktikai .feladatok elvégzésére, vagy pedig - szerencsés esetben - foglyok ejtésére az ellenség visszavonulásakor, üldözése közben. Student nem értett egyet azzal, hogy az ejtőernyős egységeket helyi jellegű taktikai bekerítésre használják: fel, felismerte annak veszélyét, hogy ebben az esetben az ellenséges tűz az ejtőernyősök között súlyos veszteséget okozhat, esetleg teljesen megsemmisithetik őket földetéréskor. Megértette, hogy az ejtőernyősök legfőbb ereje váratlan csapásukban van, amit a deszántledobás helyének és idejének meghatározásakor figyelembe kell venni. Tudta azt is, hogy a. deszant felkészülten ellenálló ellenséggel szemben nagy vesztességeket szenvedhet. Kétségtelen, az ejtőernyős csapatok taktikai alkalmazása esetén az ellenség gyorsan védelmi taktikát dolgozhat ki, amely figyelembe veszi az ejtőernyős deszánttal szembeni harc minden lehetőségét. Student nem akarta kockáztatni ejtőernyőseit kisjelentőségü taktikai sikerekért. Úgy vélte, ennek az új fegyvernemnek, a jövőben olyan feladatai lesznek melyek nagy ütközetek kimenetelét döntik el önálló, nagyerejü hadművelettel. Éppen ebbe az irányba akarta kiépíteni és fejleszteni ejtőernyős deszánt egységeit. *** Az egyenruha világosan megmutatta, hogy az ejtőernyős - katona. Puha bélésű rohamsisakot viselt a fején, melyen a német légierő emblémája volt. A ruházatuk kékesszürke zubbonyból és szürkészöld nadrágból állt, mely fölé ejtőernyős kezes-lábast húztak, amit a katonák viccesen egy másközt "csontzacskó"-nak hívtak. A lábukon magasszáru fűzős cipő volt. Az ejtőernyős ugrás előtt

bőrkesztyűt és lábszárvédőt huztak. A szokásos tölténytáska helyett az ejtőernyős zsebekre beosztott tölténytáskát viselt a nyakában. Derészijj vállszíjjak, ásó, hátizsák, kés és pisztoly egészítette ki a felszerelést. Gázvédelemre, vállon átvetett táskában elhelyezett úgynevezett "villám" szolgált. .Esetenként az ejtőernyősök felszereléseit kiegészítették olyan tartozékokkal, mint fűrész, fejsze, stb. A német ejtőernyősök öltözéke kiválóan megfelelt feladatuknak, később, más országok ejtőernyős felszerelésének példája lett. Az ejtőernyős vadászok fegyverzete, szervezése és oktatása ugyanolyan volt, mint a gyalogságnál. Különleges fajtájú fegyvereket csak később rendszeresítettek. Úgy vélem, teljesen elegendő, ha rámutatok arra, :hogy a többtáras pisztoly mellet, ami minden ejtőernyősnél volt - az önvédelemhez és a közelharchoz, az egységek fegyverzetébe könnyű és nehéz gyalogsági fegyverek tartoztak. A rajparancsnok sorozatlövő pisztollyal, s minden ejtőernyős vadász karabéllyal volt ellátva. Az ejtőernyős raj két kézi géppuskával rendelkezett. Könnyű és közepes aknavetők voltak az ejtőernyősvadász század. és a nehézfegyver század század tűzeszközei. Tankok leküzdésére az ejtőernyős rajok páncéltörő puskával (Krétáért vivott harcok után az ejtőernyős szakaszokat már nem látták el páncéltörő puskával.) és ágyúval rendelkeztek. Ez ejtőernyősök legerősebb gyalogsági fegyvere a nehézgéppuska volt. Kézigránátok, ingerlő és ködgyertyák, valamint hadianyagos dobozok egészítették ki az ejtőernyős raj felszerelését. Az ejtőernyős-vadász zászlóaljnak a következő volt a szervezése: törzs a hiradó szakasszal, három vadász század és egy nehézfegyver század. A vadászszázad három szakaszból, s mindegyik szakasz három rajból állt. (Öszesen 18 kézi-géppuska, 3 könnyű aknavető és 3 páncéltörő puska volt a században.) Mivel az ejtőernyős raj két kézi-géppuskával rendelkezett, tűzereje kétszer nagyobb volt, mint egy egyszerű gyalogos rajnak. A nehézfegyver-század. :fegyverzetébe 12 nehézgéppuska és 6 közepes aknavető (80 mm-es aknavetők voltak a századok fegyverzetében) tartozott. Ez a szervezés néha megváltozott. Egy időben minden ejtőernyős század a három szakasz mellett egy géppuskás és egy aknavetős rajjal is rendelkezett. A hírközlés eszközei és berendezései mem feleltek meg a követelményeknek, melyeket az ejtőernyős csapatok feladatai megkívántak, de az ipar még nem tudott könnyű és tartós rádióberendezéseket gyártani, a rendszeresített rádiók nehezek és nagyok voltak, s teljesítményük sem volt kielégítő. Csak a teleIonos összeköttetés volt megfelelő színvonalú. A rádió és telefonösszeköttetés megfelelő kiegészítője volt a szinjelző berendezés - a repüléssel való hírösszeköttetést jelzőponyvák és rakéták szolgálták. Az ejtőernyős csapatok szállítógépe a Ju-52 típusú repülőgép volt. Ebben a repülőgépben egy raj ejtőernyős fért el (13 katona, egy parancsnok) s a teherbiróképessége 1,5 tonna volt. A spanyolországi tapasztalatok bebizonyitották, hogy különleges esetekben a Ju-52-től még többet is el lehet várni. Ennek a hárommotoros, mélyfedelü tiszta fém repülőgépnek az utazósebessége 200 km/óra volt. A gép kiváló repülési tulajdonságokkal rendelkezett, s repülése a legnagyobb mértékig biztonságos volt. Irányt és magasságot még egy motor kiesésével is biztonságosan tudott tartani. Bármilyen, erre a célra alkalmas területen fel és le tudott szállni. Negatív tulajdonsága az üzemanyagtartályok sebezhetősége és gyönge fegyverzete (két MG géppuska - nagyon kevés) volt. Általános használatú ejtőernyőnek automatikus nyitású, háton elhelyezett ejtőernyő volt rendszeresítve. (RZ-1, később RZ-16. Más szerzők a rendszeresített ejtőernyőt másként, RGZ-nek nevezik.9) Az ejtőernyő, melynek a felülete 54 m2 volt, közvetlenül a bekötőkötélhez erősített zsákban volt elhelyezve, mely a repülőgép erre a célra szolgáló sodronyához volt karabinerrel beakasztva Az ejtőernyő zsinórjai két erős hevederhez csatlakoztak, melyek karabinerrel csatlakoztak az ejtőernyős hevederzetéhez. Ugráskor az ejtőernyős saját súlya húzta ki a zsinórzatot, majd utána a kupolát a tokból, míg maga a belsőzsák a bekötőkötéllel együtt a repülőgépen maradt. 30 méteres magasságvesztés után nyílt ki teljesen az ejtőernyő, s ekkor az ugró 3-5 m/s sebességgel ereszkedett lefelé. A szél sebessége az ugrásoknál igen nagy szerepet ,játszott, az ejtőernyő lengése úgynevezett "lágy" földetérést tett szükségessé, amelynél az ejtőernyősnek úgy kellett csökkentenie a földhöz való ütközés erejét, hogy hátára, vagy hasára esett. Az ugrások 6 m/s erősségü szélig folytak 90 méternél magasabbról. A kupola vonszolása közben a földtérés után az ejtőernyős igyekezett behúzni a kupolát, s ha ez nem sikerült, a

9

Итогы второй мировой войны - Москва, 1957. p.251.

szél erős volt, akkor addig húzta az ejtőernyő az ugrót, amíg valamilyen szilárd tárgyban meg nem akadt. A hevederzettől az ejtőernyős igen gyorsan meg tudott szabadulni, mindössze néhány kézmozdulattal. Azoknak az ejtőernyősöknek a száma, akik ugrásnál komoly sérülést szenvedtek, általában 2-3% volt. Halálos kimenetelű szerencsétlenségek igen ritkák voltak. Az ejtőernyősök azzal tréfálkoztak egymással, hogy ha az ejtőernyő nem nyílik, ugrás után a raktárban kicserélik. Az ejtőernyősök kiugrási helyét oktatók állapították meg, akik különleges tanfolyamot végeztek. Az ugratásoknál a repülőgép sebessége 160-180 km/órára csökkent, s az ejtőernyősök sorban, gyorsan egymás után hagyták el a repülőgépet. Amikor ellenséges terület felett hajtottak végre ugrást, a rajparancsnok ugrott utolsónak. A repülőgép sebességétől, a szélsebességtől és attól függően, milyen gyorsan hagyták el az ejtőernyősök a repülőgépet, az egymástól való földetérési távolság 30-50 méter volt. Végeredményében, a raj erősen szétszóródott a terepen és földetérés után össze kellett szedni. Az emberek összeszedésének, a fegyverszállitó tartályok kirakása közben voltak az ejtőernyősök leginkább sebezhetők. A tehertartályokhoz, amelyekben a fegyvereket, hadianyagot és egyéb szükséges dolgokat dobták le, különleges teherejtőernyőket használtak. A ledobandó teher súlya és méretei szerint egy, vagy több ejtőernyőt használtak. A földetérésnél fellépő ütés csökkentése céljából a tehertartály alsó részére amortizátort tettek, amely alumínium lemezből készült s henger alakú volt. A földetérésnél fellépő ütés hatására az amortizátor összelapult, így csökkentette a földetérési terhelést. (Az első tehertartályok összsúlya 250 kg, saját súlya 120 kg. volt. Krétáért vívott ütközet után olyan tehertartályok készültek, melyekben 300 kg hasznos teher is elhelyezhető volt, Ekkor egy 1000 kg-s tehertartályt is terveztek, melyet a repülőgéptörzs alá függesztettek volna fel - ennek következtében csak betonpályáról szállhattak volna fel a repülőgépek.) Később egy különleges "bombát" próbáltak ki, mely emberek szállítására lett volna alkalmas. Ez egy 3,9 m hosszú és 1,3 m átmérőjű tartály volt, melyben három embert kívántak elhelyezni. Az emberek lába alatti zárt részben volt hely a fegyverek és a hadianyag számára. A felső részben négy ejtőernyő volt elhelyezve, amely a "bomba" ledobása után nyílt ki és eresztette le a "bombát" a földre, s a földetérési terhelés elnyelésére rugalmas gumi-amortizátort kívántak használni. A földetérés után az emberek kimásztak a tartályból, elrejtették azt és úgy hajtották végre a feladatukat. Később - ez a legtöbb konstrukciónál ugyancsak szerepelt - a ledobótartályt fel lehetett volna használni a ledobott csoport visszatérésére - melyrepülésben szálló repülőgép segítségével. A tartályt a repülőgéphez való visszatérést elősegítő berendezése két részből állt - acélsodrony erős rögzitőkapcsokkal és oszlopok. A működést úgy képzelték el, hogy a földön fekvő tartályhoz erősített acélsodronyt hurok formájában oszlopokra helyezik, ebbe akad bele az alacsonyan szálló repülőgép vontató horga, így a repülőgép magával húzza a tartályt, amit később a levegőben behúz. Ennek segítségével az "ember-bomba" az emberekkel együtt, a repülőgép leszállása nélkül visszakerülhetett volna a saját területre. A hadianyagok szállításának megkönnyítésére a tehertartályokra két gumiabroncsú kereket is felszereltek. A szállítótartályok különböző színekre festése nemcsak a földetérés helyének gyorsabb meghatározását tette lehetővé, de a tartalmát is megjelölte, ami megkönnyítette a felhasználásukat. A szállítótartályok gyors megtalálása fontos előfeltétele az ejtőernyős vadászok harckészségének. Amikor a deszant ellenséges területre ugrott, sokszor azért állt elő nehéz helyzet, mert a katonáknak nem volt lehetőségük időben elérni a szállítótartályokban lévő fegyvereket. (A krétai hadművelet tapasztalatai alapján később úgy döntöttek, hogy az ugrásokat személyi fegyverrel kell végrehajtani.) Ezért az ejtőernyős-vadász kiképzésnél nagy figyelmet fordítottak az egyéni harcra való felkészítésre. Az ilyen gyakorlat jó eredményeket adott, sok olyan példa ismert, amikor ejtőernyősök csak pisztollyal felfegyverkezve jelentős taktikai sikereket értek el. *** A viszonylag könnyüfegyverzetü ejtőernyős vadászoktól csak olyan feladatok végrehajtását lehetett elvárni, amely megfelelt a létszámuknak és fegyverzetüknek. Ahhoz, hogy nagyobb feladatot tűzzenek eléjük, el kellett dönteni a kérdést, mivel lehet megerősíteni a deszantot létszámban és anyagban. A spanyolországi tapasztalatok alapján megkísérelték ezt leszálló-deszant csapatokkal Ez a következő új lehetőségeket tárta fel:

1. Ejtőernyős vadászok ledobása a megerősítésként érkező leszállódeszánt leszállóterületének biztosítására, 2. Leszállódeszántok alkalmazása nagy manőverező képességű tartalékként. A leszállódeszánt csapatok felkészítése - melyre bármely gyalogos egység felhasználható fegyverzetcserével jár együtt és lényegesen kisebb időt, anyagi eszközt vesz igénybe, mint az ejtőernyős deszántcsapatok kiképzése - ebből következőleg, tisztán, gazdaságossági szempontból is kifizetődőbb. Az ejtőernyős deszant és leszállódeszánt csapatoknak légideszánt az összefoglaló közös nevük, mely elterjedt már mindazon csapatoknál, melyek a levegőn keresztül lépnek harcba. Ezért a Wehrmachtban leginkább "légideszánt csapatoknak" nevezték a leszállódeszántot, s ez nem fedte pontosan a fogalmat. *** Felvetődik a kérdés, a német ejtőernyős csapatok nem orosz mintára és orosz módszerek szerint lettek felállítva? Student vezérezredes szerint ez nem létezhetett, mivel 1936 őszétől az orosz ejtőernyős csapatok sürü titokzatosságba burkolóztak, s neki így egyáltalán nem volt alkalma az oroszok tapasztalatait tanulmányozni.Természetesen, minden, ami eljutott hozzá, ujra, meg ujra megerősítette azt a meggyőződését, hogy a légideszánt csapatok alkalmazása a siker biztositéka. A német ejtőernyős csapatok első tömeges gyakorlata után senkinek sem volt az a véleménye, hogy a tapasztalatok eredménye megegyezik az oroszokéval és bármely ujonan bevezetett módszere semmiféle hasznosat nem nyujtott. Studentnek igen kevés szabadideje volt átgondolni, hogyan fejlessze fegyvernemét, hogyan erősítse szervezetét, milyen rendszer szerint végezze a kiválogatást. A politikai helyzet vetette föl az ejtőernyős deszant csapatok közeljövőben való alkalmazásának a kérdését, s így minden vita a szervezeti felépítésről és ezen csapatok felhasználási elvéről megszakadt. Szükségessé vált ennek az ügynek a vezetéséhez egy erős kéz, új elgondolások, melyek még csak most törtek maguknak utat és máris elkövetkezett a komoly megpróbáltatás.

i

Kupa dr.:Válasz az „ejtőernyősök jogi helyzete” cimü közleményre vonatkozó hozzászólásra.; Magyar Katonai Szemle, 1941. 12. szám p. 649-652.

3. NAGY ESEMÉNYEK ELŐTT. 1938 nyarán az osztrák anschluss után Hitler azt remélte, hogy 1919 óta Csehszlovákiában élő németeket is a birodalomhoz tudja csatolni, s ennek érdekében politikai nyomást fejtett ki, végeredményében nyílt katonai fenyegetéssel. Ausztria egyesítése a Reich-el, Németországnak kiváló kiindulási helyzetet teremtett Csehszlovákia elleni harchoz. A helyzet az volt, hogy Csehszlovákia, mint egy hatalmas ék, mélyen benyúlt a német állam területébe és nemhiába nevezték sokan a "nyugati hatalmak repülögépanyahajójának”. Franciaország és Csehszlovákia közötti távolság a nehézbombázók hatáskörén belül volt, mindkét ország kombinált támadása elvághatta volna Németország nyugati részét a keleti résztől. Csehszlovákia határán korszerű erődítmények voltak, de nem olyan sürün, mint például a Magiontvonalban, habár némelyik csehszlovák erőd erősebb volt és igen hatásos tűz vezetésére volt képes. Körvédelemre a csehszlovák erősök nem voltak alkalmasak és a hátország felöl támadás ellen védtelenek voltak. Az erődök vonala a határtól 20 kilométernyire húzódott, azzal párhuzamosan, ami azt biztosította, hogy támadás esetén a tüzérségi előkészítést az erődökkel szemben már a határ és az erődvonal közötti területsávról kell végrehajtani - ez végeredményében időnyerést jelentett a védelemnek. Azokkal a területekkel együtt, melyekre Hitler igényt tartott, a németek kezére kellett jutni a határmenti erődítmény rendszernek is. Ezzel Csehszlovákia védelmének Igeerősebb része vált semmivé. A német katonák között ennek a határmenti erődítménynek az értékéről különféle vélemények voltak. Fennállt az a veszély is, Németország és Csehszlovákia közötti fegyveres konfliktus esetén Franciaország nem marad semleges és Csehszlovákiát szövetségesi kötelezettségeihez híven megsegíti. Von Brauchits vezérezredes, aki 1938 februárjában a szárazföldi haderők főparancsnoka volt, és Beck, a vezérkar főnöke, úgy vélték, hogy Hitler által javasolt terv a szudéta kérdés megoldására túl merész. Beck által vezetett vezérkari megbeszélésen, melyen számításba vették Anglia és Franciaország beavatkozását egy német-csehszlovák konfliktusba, arra a meggondoIásra jutottak, hogy amíg a németek a cseh erődítmények vonalának áttörésével lesznek elfoglalva, addig a franciák birtokukba vehetik az egész Ruhr-vidéket. Ennek a megbeszélésnek az eredményeként egy emlékiratot nyújtottak át Hitlernek. Az ebben foglaltakat Hitler úgy vette, hogy nem veszik figyelembe a véleményét és Becket lemondatta. Beck utóda, Halder tábornok, aki ugyancsak nem vonzódott Hitlerhez, tovább ment, elkészítette Hitler és az egész kormány Ietartóztatásának terveit, arra az esetre, ha Hitler parancsot ad Prága elleni támadásra. A német légierő, vezetői nem osztották a szárazföldi hadsereg vezetőinek véleményét, különösen a csehszlovák határmenti erődítményekre vonatkozóan1. A 3. légikörzet parancsnoka (a törzs Drezdában volt), Kesserling tábornok úgy vélte, hogy a csehszlovák erődök, melyek légifelvételeit tanulmányozta, nem igazolják a csehszlovákok reményeit. Azért, hogy elkerüljenek minden nézeteltérést ennek a tervnek a megvalósításánál, felvetődött a légideszánt csapatok alkalmazásának a lehetősége. A támadási terv úgy szólt, hogy Felső-Sziléziából von Rundstedt vezérezredes vezetésével a hadsereg gyors támadást indit Olomutz irányába. A hadművelet támogatására a hadsereg támadásának irányában „fel kell nyitni" a csehek védelmi vonalát légideszánt egységek ledobásával az ellenség hátában. Student tábornok azt a feladatot kapta, Rundstedttel együtt tanulmányozza ezt a lehetőséget. A Szudéta-hegység földrajzi adottságai azonban igen kedvezőtlenek voltak, azideig egyetlen repülőtér sem volt ott. A térkép tüzetes tanulmányozása után Student leszállásra alkalmas területet talált Bruntal helység közelében, Krnov-Olomutz között. A terep ott bizonyos mértékig nyílt, 500-700 méter magas dombhátak, hegyek vannak száraz rétekkel. A szállító-repülőgépek számára egy leszállási hely

1

Kesserling: Soldat bis zum letzen Tag. Bonn.1953. 47.old.

volt kb. 8 km-re a megerősített vonalak mögött, mely az erdőben elhelyezett 17 kisebb-nagyobb erődből állt. A kilövéshez az irtást legyező alakban készítették, ezért az erődök elhelyezését kiválóan meg lehetett állapítani úgy a légifelvételek, mint a helyszíni szemle alapján. A szárazföldi hadsereg képviselői jóváhagyták a deszant leszállására kijelölt területet. Student tábornok, miután tanulmányozta feladatának jellegzetességeit, valamint a terep jellegét és az erők elhelyezkedését, a deszant ledobására a következőket dolgozta ki: Heidrich ejtőernyős-vadász zászlóaljának kell biztosítania a leszállómezőt. Brauer zászlóaljának, mely technikai szempontból lett felkészítve, azt a feladatot adta, hogy az erődvonalat a hátország felől foglalja el. Végig a Morava folyó mentén leszálló deszantokat kellett volna alkalmazni, Bruntalltól délnyugatra, az ellenség tartalékának a feltartóztatására, mely Olomutzból volt várható. A légideszánt csapatokkal a kapcsolatot a 3. tankhadosztálynak kellett volna felvenni. Az egyesített légideszánt csapat, amely ennek a hadműveletnek a végrehajtására lett összevonva, ideiglenesen 7. légi hadosztálynak lett elnevezve, hogy biztosítsák a katonai titok megtartását a szerfölött sokféle összetételű egységnél. A hadosztály szervezete a következő volt: törzs, két ejtőernyős-vadász zászlóalj Heidrich és Brauer parancsnoksága alatt, leszálló deszant zászlóalj Zudof parancsnoksága alatt (ebbe tartozott a „Gőring” testőrzászlóalj két százada és a "Hermann Göring” ezred néhany alegysége), tüzérosztály Schramm főhadnagy vezetésével (4 hegyi ágyú a "Hermann Göring" ezredből), a 16. gyalogezred (parancsnok Kreising ezredes) Oldenburgból és az SA "Standarte Feldherrnhalle" ezrede. Ezen kívül a hadosztálynak egy felderítő, egy romboló egy vadász repülőszázada és hat JU-52-es légi szállító egysége volt. *** De a háborús helyzet nem következett be. A müncheni egyezmény a szudéta-kérdést másképen oldotta meg, Hitlernek megfelelően. Nagybritannia és Franciaország miniszterelnökei Hitlert egy államcsinytől mentették meg Münchenben, amit saját hadserege hajtott volna végre, mint erről később Halder vezérezredes beszélt elégedetlenül. Az egyedülálló légideszánt hadműveletet, mint hadgyakorlatot hajtották végre, 1938. október 7.-én 250 szállító-repülőgép 3000 embert szállított át fegyverrel és felszereléssel együtt egy erre a célra kijelölt területre. Veszteség repülőgépekben jóformán nem volt, hacsak néhány kisebb géptörést, repülőgépsérülést nem számítunk. Hermann Göring a német légideszánt erők főparancsnoka, aki részt vett ezen a hadgyakorlaton, lelkesen jegyezte meg, hogy a légideszant csapatokra nagy jövő vár. Eldőlt a légideszánt csapatok továbbfejlesztésének kérdése. Ma már a fejlesztés akkor megválasztott utjai igen kérdésesnek tűnnek, mivel túl sok kompromisszumot tartalmazott. A 7. légi hadosztály törzse megmaradt a Berlin-Tempelhof helyőrség törzseként. Student tábornok, miközben a 7. légi hadosztály parancsnoka volt, 1939 elején a légideszánt egységek felügyelőjévé is kinevezték. A légügyi minisztérium 4. osztályát átszervezték. A szárazföldi csapatoktól Student légideszánt hadosztályának a 22. gyalogos hadosztály át lett adva. Az, hogy a 70 légi hadosztály a légierőköz és a 22. légideszánt hadosztály a szárazföldi erőkhöz tartozott, igen helytelen volt. Érdekesség az, hogy egyfajta szervezésű és azonos klképzésü csoportot helyesebb lett volna, mint légideszánt csapatokat egységes parancsnokság alá rendelni. Sőt, Student tábornoknak sokkal könnyebb és egyszerűbb lett volna a légideszánt egységek érdekeit képviselni a vezérkarban. A szervezési és alárendeltségi kérdések következményei igen károsak voltak a német légideszánt egységek fejlődésére. *** Azokat a tapasztalatokat, melyeket a brunthalli hadgyakorlaton szereztek, értékelni kellett és felhasználni. Nagyon helytelen volt, mint később kiderült az, hogy a nehézfegyvereket maguknak a katonáknak kellett cipelniük. Ez erősen csökkentette a légideszánt csapatok mozgékonyságát, annál is inkább, mivel a nehéz tábori lövegek szállítását egyáltalán meg sem tudták oldani. Feltétlenül biztosítani kellett a páncéltörő ágyuk szállítását, amelyek a gyalogság legfőbb harceszközei az ellenséges tankokkal szemben. A 20 mm-es légvédelmi gépágyúk melyet úgy légvédelemre, mint földi célra való tüzelésre fel lehetett használni, ugyancsak akkor lehetett hasznos, ha gyors szállítására módot találnak. Röviden

szólva, hogy a légideszánt csapatokat a szükséges felszereléssel ellássák elsősorban az ágyukat és a hadianyagot szállító és vontató eszközök kérdését kellett megoldani. A 7. légihadosztálynak, melyet kizárólag ejtőernyős deszant egységnek kellett átképezni, külön nehézségei voltak. A leszállódeszánt csapatok vontatóeszközök szempontjából, az átdobási mód következtében előnyös helyzetben voltak. Tüzérséggel való ellátásuk problémája elég gyorsan megoldódott. A 7. légihadosztály leszálló egységei 1936. mintáju hegyi ágyúval, a 22. légideszánt hadosztály pedig Skoda hegyi ágyukkal volt felszerelve. Mindkét ágyú 75 mm-es volt. Vontatóeszköznek az ágyúkhoz oldalkocsis motorkerékpárt. használtak. Minden ágyúhoz két motorkerékpár tartozott, az egyik az ágyút vontatta, a másik a lőszert szállította. Az ágyuk és a motorkerékpárok szállítása és ledobása nem volt különösebben nehéz. A Junkersek kerekei között függesztették fel azokat és a ledobás körzetében néhány teherejtőernyővel dobták le. (Az oldalkocsis motorkerékpárt négy, a páncéltörő ágyút öt ejtőernyővel dobták le.) A legnagyobb nehézséget, mint már erről szó volt, a tüzérségi vontatóeszköz biztosítása képviselte. Kísérletek folytak juhászkutyákkal is2. Ezeket a kutyákat négyesével befogva kellett volna vontatni az ágyúkat, s habár felvágottal etették őket, nem tudtak megfelelni ennek a feladatnak. A tervezett kísérletek sarkvidéki szánvontató kutyákkal már nem lettek végrehajtva, mert megkezdődött a háboru. 3

A továbbiakban a 22. légideszánt hadosztályban kísérletileg hat haflingi lovakat használtak - ez bevált. Úgy döntöttek, ezek a lovak lesznek a vontatók, habár az állatok a repülőgépben nagy helyet foglaltak el, továbbá be- és kirakodásuk időigényes volt. Ahhoz, hogy a Ju-52 sötét teherkabinjában elhelyezett lovakat megnyugtassák, a lógondozónak is igen jó idegzettel kellett birnia, mely elfoglaltság amúgy sem volt irigylésre méltó. A vontatóeszközök kérdésének ilyen megoldása egyáltalán nem volt kielégitő. De az első időben meg kellett békélni ezzel. Kisméretű és erős vontatóeszköz kellett, de a háború elejéig az ipar ezt a kérdést nem tudta megoldani. A hernyótalpas motorkerékpár, amely a kérdés ideális megoldását jelentette, sokkal később jelent meg, akkor, amikor már a csapatok a levegőben való szállítása teljesen új lehetőségeken alapult. A legnagyobb titokban építettek egy új légideszánt eszközt, az 1 tonnás tehervitorlázó repülőt. Az ilyen vitorlázó a cél közelébe vontatva pontosan a kijelölt objektumnál tud leszállást végrehajtani. Ez a repülőeszköz könnyű borítása miatt "ragtapasz-bombázó”-nak lett viccesen nevezve. A pilótán kívül kilenc deszantos fért bele. A katonai titok megőrzése érdekében hadgyakorlaton tehervitorlázó nem vett részt. Hamarosan még nagyobb vitorlázó megalkotásán kezdtek dolgozni. Ezen ágyukat és gépkocsikat is lehetett szállítani. Ezekkel az új szállítóeszközökkel, melyek biztosították a támadás váratlanságát, a kísérleteket a speciális LS kommandó (teher-vitorlázó kommandó) végezte, Kisch hadnagy vezetésével a Burg lőtéren, Magdeburghoz közel, ahol ugyanezen alakulat első harccsoportja is állomásozott. Az ejtőernyős deszántcsapatok fejlesztése folyamán a már két kiképzett légideszánt zászlóalj és a kiképzés alatt álló, Seedow vezetése alatt álló zászlóalj lett az 1. ejtőernyős ezred. Az ezred parancsnokául Bräuer alezredes lett kinevezve, s az ezredtörzs Stendalban volt. Heidrich alezredes lett a 2. ejtőernyős deszánt ezred parancsnoka, s míg a szervezési előkészületek folytak, a 7. légihadosztály törzsébe vezényelték. Zászlóalja vezetését Prager százados vette át. *** A deszantosok nyugodt tanulása és szolgálata 1939. március 15.-én megszakadt, amikor olyan hirtelen, mint egy bombarobbanás, azt a feladatot kapták, foglalják el a prágai repülőteret. Azonban az

2

Rövidszőrű kutyafajta a farkaskutyák családjából. Nagyságuk eléri a 60 cm-t, s nagy szívósságukkal és erejükkel tűnnek ki. 3

tűnik ki.

Kisnövés alpesi lovak egy fajtája, mely Dél-Tirolban elterjedt. Igénytelenségével és szívósságával

időjárás nem volt repülésre alkalmas, s a leszálló-deszant csapatok csak március 16.-án indulhattak Csehszlovákiába. A leszállás veszteség nélkül ment végbe - egy kisebb baleset kivételével. Rövid időn belül a légideszánt egységek újra visszatértek helyőrségükbe. *** 1939. áprilisában a légierő főparancsnoksága olyan határozatot hozott, mely jelentős mértékben kihatott a második világháború eseményeire. Elhatározták, hogy a 7. légihadosztálynál csak egy ejtőernyős-deszant ezredet és több speciális alosztályt - mint magasabbegységet - kell szervezni. Az ejtőernyős egységek további szervezése ezzel megszünt. A légideszánt csapatok fejlődését csapás érte. Tekintet nélkül arra, hogy volt már teljes légideszánt hadosztály, néhány zászlóalj ejtőernyőssel az állományukban, valójában a leszálló-deszant csapatokat nemigen lehet ék-csapatként felhasználni. Ennek a döntésnek eredményeként fennállt az a veszély, hogy a légideszántok felhasználásakor az ejtőernyős egységek száma egyáltalán nem lesz elegendő. Az, hogy ebben a határozatban része volt a légierő főparancsnokságának, még inkább elszomorító azok után a sikerek után, melyeket a légideszánt csapatok alkalmazásakor értek el - hiszen azok alapján számbelileg növelni kellett volna a számukat, nem pedig csökkenteni. Ennek a döntésnek az oka valószínűleg az volt, hogy a német katonai felső vezetés elsősorban a tisztán légialakulatot akarta felfegyverezni és felszerelni, 4

Tekintet nélkül arra, hogy Student tábornok előterjesztette ellenvetéseit a légierők törzsparancsnokának, s utalt arra, hogy az ejtőernyős és leszállódeszánt csapatok létszámában végrehajtott változtatás jelentősen lecsökkentette a légideszánt alakulatok használhatóságát, nem változtatták meg a határozatot. Abban az időben csodálatos volt, hogy a Wermacht vezérkara részéről nem volt semmiféle ellenvetés. Student megerősiti, hogy a Wehrmacht vezérkaránál egy időben egész pozitívan értékelték a légideszántra vonatkozó elgondolásokat, sőt légideszánt csapatok operatív felhasználásának kérdésén is dolgoztak. *** 1939-ben a Wehrmacht ereje nem annyira a létszámában, mint technikai fejlettségében és harci alkalmazási elveiben rejlett. Guderian tábornoknak, a tankcsapatok parancsnokának kitartó küzdelme eredményeként sikerült megvalósítani a tank-ékekre vonatkozó elgondolást, mely ék után motorizált egységek következtek a szárnyak biztosítása nélkül. Az ilyen taktika azt a célt szolgálta, hogy a mélyen benyomuló ék megbénitsa a hátország tevékenységét, átvágja az ellenség vonalait - ami zavarba hozza a vezető apparátust és teljes pánikot idéz elő. A franciák "vonaltaktikájával” szemben, mely az erőknek széles fronton való bevetésével, az ellenség megsemmisitésével akarta a győzelmet kivívni, Guderian szembeállította a tankok manőverképes taktikáját, mélyen benyomult az ellenség hátába. A nagy véráldozatú frontális harc helyett az ellenség feletti győzelmet fő ellátási vonalainak átszakításával érte el. Legfőbb alapelve a gyorsaság volt, a "gyors Hans" - ahogy Guderiant nevezték - ezen az elven alapuló harcmodort dolgozott ki a páncélos csapatok számára. A szárazföldi erők "gördülő csapatai" messze megelőzik az utánuk masírozó gyalogos egységeket, mivel az utóbbiakat sebesség szempontjából 6-8 szoros mértékben felülmúlják. Messze a saját csapatok előtt tevékenykedő légierő egységeknek az a feladatuk, hogy rohamaikkal az ellenség ellátási, összevonási és csomópontjait megbénítsa, gyengítse és szétverje az ellenség légierejét, az ellenséges légierő tevékenységét a saját légterében. Ennek érdekében a német légierő közelbombázó egységei a legkorszerűbb és legerősebb repülőgépekkel lettek ellátva. A harmadik fegyvernem, amely nagyszabású hadműveleteknél lett felhasználva - a légideszánt csapatok - mint "villámcsapatok", értékes szolgálatot tehetnek és együttműködhetnek a légi és földi egységekkel. Messze a támadó tankok előtt ledobva a légideszántosok megtámadhatják az ellenség erődítéseit, fontos átkelőhelyeket foglalhatnak el a folyókon és elfoglalhatják az ellenség ellenállási gócait. A légideszánt egységeket az ellenséges tartalék felvonulási útvonalainak a blokkolására, páncélos támadó ék bekerítésének elhárítására is fel lehet használni, gyorsan és nagy sikerrel alkalmazhatók ott,

4

Részlet Student vezérezredes és a könyv szerzője beszélgetéséből.

ahol feltétlenül át kell vágni az ellenség mozgási útvonalait. Nem kevésbé nagyjelentőségüek a Iégideszánt csapatok mint mozgékony tartalékok. Igen nagyfokú manőverező képességűek és ezért a legrövidebb idő alatt a legfontosabb helyen alkalmazhatók a harcokban meggyengült földi csapatok megerősítésére. Még 1939-ben, azaz akkor, amikor főképen gyalogsági fegyverekkel voltak felfegyverezve a deszant-csapatok, mindezek a lehetőségek már láthatóak voltak. Fontos objektum kitartó védelme, melyet a légideszánt foglalt el, nemcsak a folyó hadműveletekre lehetett döntő hatással, hanem az egész hadjáratra is. Abban az időben ezen állítások helyességéről a kiváló katonai szakértők egész kis csoportja volt meggyőződve. Sokan úgy vélték, hogy ez felesleges optimizmus, s ha békés körülmények között nem igazolta ezt minden tapasztalat, a szkeptikusok rögtön támadtak. 1939. júliusában von Brauchitsch vezérezredes a szárazföldi erők főparancsnoka először tekintette meg a 22. Iégideszánt hadosztály gyakorlatát. Amikor odaérkezett, ilyen elképzelése volt a Iégideszántok tevékenységéről - amit nagyméretű gyakorlat végrehajtásával kívánt alátámasztani. A katonai gyakorló repülőtér olyan kicsi volt, hogy egyszerre három JU-52-es repülőgép nem tudott leszállni. Az előre nern látott akadályok a kirakodásnál késleltették a startokat, s habár Brachitschnak teljes képe volt a Iégideszántok alkalmazásának lehetőségeiről, mégis úgy tűnhetett neki, hogy az egész kétes és megbízhatatlan. ElégedetIen volt a gyakorlattaI és úgy vélte a látottak alapján, hadgyakorltatot légideszántok alkalmazásával elméletben jelentősen könnyebb végrehajtani, mint ténylegesen. A gyakorlat elemzésén azt mondta, habár nem akar vitába szállni a légideszánt csapatok jelentőségéről alkotott elképzelésekkel, de úgy véli, ezeket a csapatokat csak korlátozott arányokban használhatják fel. Süket maradt Student minden érvelésével szemben, s végezetül kijelentette, mindaz amit bemutattak neki, "aprócska" deszántok, s a légideszántok még gyerekcipőben járnak, nem alkalmasak semmiféle taktikai feladat végrehajtására. Ezután közvetlenül Studenthez fordult és "nagy optimistának" nevezte. Mivel a légideszánt csapatok alkalmazásának lehetőségei nem voltak vonzóak Studentnek sem sikerült ennek ellenkezőjéről meggyőzni a Iegfelsőbb hadvezetőség; kénviselőit. Az ítéletük megszületett, s nézeteiket jóformán lehetetlen volt megváltoztatni érvelés utján. Hosszu szolgálati éveket töltöttek el mély hallgatásban, gondolkodás nélkül, s az öregek, akikben meggyökeresedett a régi megszokás - ami nem engedte az új elveket térhez. Azt a kérdést, kinek van igaza, a jövőnek kellett eldöntenie. És eldöntötte - a leckéi igen keservesek, sok esemény epigrammája az lehet: "Igen későn!” 1939. júniusában megtartott gyakorlatok az ejtőernyős deszántcsapatok átütő sikerével végződtek. A gyakorlat tervei szerint az ellenségnek egy uralkodó magaslatát kellett elfoglalni. Amelynek megtartására mindkét fél törekedett. Amíg az ellenség a magaslat felé haladt, a hátában ejtőernyős deszántot dobtak le. Az ellenség megfordította a frontot hogy megsemmisítse a deszántot, s ez alatt a magaslatot majdnem harc nélkül foglalták el más ejtőernyősök - s egy pillanat alatt szilárd védelmet alakítottak ki. A "harc" kimenetele eldőlt. A gyalogosok legnagyobb csodálkozására a hátukban kidobott "ejtőernyősök" csupán bábuk voltak, melyek megzavarták a feladatuk végrehajtását. Ezek a bábuk az ellenség megtévesztésének kiváló eszközei lettek. *** Hamarosan, a fent leirt események után Berlinben diaszemle volt - az utolsó a világháboru előtt melyet Pável, jugoszláv régensherceg5 Németországba érkezése tiszteletére rendeztek. Itt mutattak be nyilvánosság előtt először egy zászlóalj ejtőernyőst zárt rendben. E válogatott katonák kiváló díszelgése, mely Nagy Frigyes gránátosaira emlékeztetett, vált a berliniek fő beszédtémájává. Rövid idő múlva az egész világ a német ejtőernyősökről beszélt.

5

Pável Karagyorgyevics jugoszláv régensherceg 1939. június 1-8 között hivatalos látogatáson volt Németországban.

4. AZ EJTŐERNYŐSÖK ELSŐ HARCI ALKALMAZÁSA. A Wieserübung hadmüvelet1 1939. szeptember. Megkezdődött a második világháború. Lengyelország tizennyolc nap alatt elesik. A tankcsapatok új taktikája első sikereit éri el. De a légideszántokról még egy szó sem esett. A háború első heteiben, azután minden télen, a franciák, angolok és a németek megerősített vonalak mögott álltak egymással szemben. Az ilyen "álló-háború", mint ahogy sokan nevezték, eleinte csak az oroszoknak volt hasznos. Ők egy egész sor támaszpontot hoztak létre a balti államokban és november 26.-án hadjáratot indítottak a finnek ellen, akik nem fogadták el a szovjet követeléseket. Az oroszok tevékenysége ebben a harcban, amit Dávid és Góliát párharcával lehet összehasonlítani, igen lassú volt. Tekintet nélkül óriási túlerejükre, nem tudtak jelentős sikereket elérni. Az orosz ejtőernyős csapatok, melyeknek ebben a hadjáratban széles tevékenységi köre lehetett volna, igen ritkán lettek bevetve. Az oroszok egyetlen nagyobb légideszánt hadműveletet sem hajtottak végre, csupán arra korlátozták az ejtőernyős bevetéseket, hogy a finnek hátába kis osztagokat dobjanak le az utánpótlás dezorganizálására, vagy tüzérségi célok felderítésére. Később olyan vélemény hangzott el erről, hogy a szovjet hadvezetésnek ezzel a hadjárattal nem volt komoly szándéka, az volt a célja, hogy a jövőbeli ellenségeket félrevezesse. De ez nemigen sikerült, s a karéliai hadműveletek a nyugati hatalmaknak lehetővé tették, hogy a Skandináv félsziget katonai megszállását tervbe vegyék, Finnország "megsegítése" céljából. 1940. január 27.-én Anglia és Franciaország kormánya elhatározta két angol és egy francia hadosztály felkészítését Norvégia megszállására. Narvikot szerették volna elfoglalni, hogy ezzel elzárják Ellinvar svéd vasérckörzetet, melynek termelése nagyjelentőségű volt Németország hadiiparának. 2

Február 20.-án Hitler közölte Falkenhorst tábornokkal , hogy megbízható hírforrásokból tudomása van arról, az angolok ellenőrzésük alá akarják vonni Norvégiát. "Ha ez sikerül nekik - mondta - még elképzelni is nehéz lesz, milyen következményekkel járhat Németországra nézve." .Elhatározta, megelőzi az angolokat, utasította Falkenhorstot, készítse elő a hadműveletet és kiadta az utasítást: 1940. március 1.-re a Wieserübung hadművelet végrehajtására. Az utasítás negyedik pontja a következőket tartalmazza: "Dánia megszállása - Wieserübung-Süd - a 21. hadseregcsoport feladata: késedelem nélkül elfoglalni Jüttland félszigetet, Fyn és Seeland szigetet. Ezért, miután elfoglalták a fő pontokat, a lehető leggyorsabban vonuljon Skagenig és jusson ki a Fyn sziget keleti partjához. A Seeland szigeten, mely az elkövetkező megszállások kiindulási körzete lesz, a legrövidebb időn belül vegyen ellenőrzés alá minden kulcspont.”" Az Utasítás ötödik pontja szerint: "Norvégia megszállása - Wieserübung-Nord - a 21. hadseregcsoport feladata: légi és tengeri deszantok bevetésével azonnal elfoglalja a partvidék legfontosabb pontjait." Az a döntés, hogy Dánia és Norvégia megszállásához légideszánt csapatokat alkalmaznak, nem tetszett Student tábornoknak. Attól félt, hogy a nyugati hatalmak e hadműveletek tapasztalatai alapján a nyugati fronton megerősítik a védelmet és erősen megnehezítik a légideszánt csapatok részvételét a döntő hadműveletekben ezen a szakaszon. De Student minden kísérlete, hogy módosítsák az utasítás erre vonatkozó részét, sikertelen volt. A parancs érvényben maradt. A 7. légihadosztály még a háború előtt a légierők vezérkarának parancsa alapján, saját kezdeményezésére megkezdte a 2. ejtőernyős deszántezred szervezését. Habár az erők és az eszközök

1 2

Dánia és Norvégia elfoglalására vonatkozó hadmüveleti terv fedőneve.

von Falkenhorst gyalogsági tábornok vezette Dánia és Norvégia elleni hadmüvelet végrehajtására létrehozott 21. különleges hadseregcsoportot. A 21. hadseregesoport Hitler operativ közremüködésével került megszervezésre.

nem tették lehetővé a hadosztályparancsnokságnak az ezredtorzs megalakítását, de sikerült megszervezni és kiképezni a 2. ejtőernyős deszántezred 1. és 2. zászlóalját. Az utasításban a légideszánt csapatok elé tűzött feladatok döntő jelentőségűek voltak a Wieserübung hadműveletei és az angolok ellenintézkedései szempontjából. Az angolokat csak a legszerencsésebb esetben lehetett megelőzni. A Wieserübung hadművelet terve az ejtőernyős deszantoknak az alábbi részfeladatokat jelölte ki: 1/ A Skagerrak-öböl és az Északi Tenger fölötti légtér ellenőrzése céljából a leszállódeszánt csapatoknak legelőszőr Jüttlandon lévő Olborg repülőteret kellett elfoglalni; 2/ Az ejtőernyős deszántezred 4. ejtőernyős-vadász századának Gericke százados vezetésével el kellett foglalni a Falster és Seeland szigetek között átvezető hidat, melyen Gedserből Koppenhágába vezető autóut és vasútvonal van, valamint ebben az öbölben lévő szigetet, melyen partvédelmi tüzérütegek vannak. 3/ Von Brandis főhadnagy százada (1. ezred 3. százada) lett kijelölve Stavangerhez közelfekvő Sula repülőterének elfoglalására, amely egyetlen repülőbázis volt Norvégia egész nyugati partján. 4/ Az ejtőernyős ezred 1. és 2. százada Walther őrnagy parancsnoksága alatt azt a feladatot kapta, hogy leszálló-deszant csapatokkal együtt foglalja el Fornebu repülőterét Oslo közelében. *** 1940. április 9. Pirkad a hajnal. A repülőtereken felbúgnak a bombázók, vadászok és szállítórepülőgép motorok. Az ejtőernyősök és a felszállódeszántok beszállnak a repülőgépekbe... Felharsannak a motorok, vágtatnak a nehéz repülőgépek a mezőn, elszakadnak a földtől és irányt vesznek észak felé. . A tengerészet cirkálói és az általuk kísért szállítókonvoj már a Kattegat öbölben van, a kikötő felé tartanak, ahogy a feladatuk szól. Még nem világosodott meg teljesen, de Gericke századával az első Junkersek már Storstremmen öböl fölött vannak. Alattuk a 3,5 km hosszú híd, amely Falster szigetet egy mellette lévő szigettel köti össze. Még egy híd nyúlik át Mordingborgba, amely békésen alussza hajnak álmát.

A repülőgépek első csoportja a cél fölött van. Ugrás... földetérés - mindez néhány máodpercig tartott. Pontosan a parti tüzérség állásai előtt, melynek személyzete semmit sem sejt, a vasúti töltésen állítják fel az első német géppuskákat. A következő gépcsoport az ejtőernyősöket az ütegektől mindössze 100 méterre dobja le. Az ejtőernyősök gyorsan levetik ejtőernyő-hevedereiket, csupán pisztollyal és kézigránátokkal felfegyverezve megtámadják az ellenség állásait. A megijedt őröket hamar lefegyverzik, az őrszobán elfogják a meglepett őrséget és hamorosan az egész helyőrség fogságba esik. Az árbocra felkúszik a német hadilobogó. Senki sem vesztegeti az időt. A deszantosok összeszedik az összes kerékpárt és gyorsan elindulnak Mordinborg felé. Hamarosan elfoglalják a postát és a pályaudvart. És csak ekkor harsannak fel a szirénák, melyek riasztják g lakosságot. A váratlan támadás a legjobban sikerült: a hidak sértetlenül kerültek a németek kezébe. Délben megérkezik a gyalogság, mely Gedserben szállt partra. Ők váltják fel az ejtőernyősöket. *** Aalborg a Lim-fjordban van. Kora. reggel itt is felhangzik a motorok zúgása. A nehéz szállítógépek leszállásra készülnek. Leereszkednek a leszállómezőre, megállnak. A tehernyilásokon szürkészöld katonák tömege árad. ki. Néhány másodperc leforgása. alatt a deszántosok a repülőtér és környéke valamennyi fontos pontját elfoglalták. A géppuskák tüzelőállásban vannak. A németek egyik csoportja már a város felé tart. Gépkocsikat szereznek. A deszantosok a Lim-fjordon keresztül a hídhoz száguldanak és elfoglalják azt, őrséget állítanak rá. 9 óra 50 perc. A norvégok légvédelmi tüzérsége Sola repülőterén tüzet nyit. A német repülőgépekből egymás után ugranak ki az ejtőernyősök, kőként zuhannak a föld felé, s miután kinyílik az ejtőernyőjük, simán ereszkednek a földre. Felcsattan a géppuskatűz. Kézigránátok robbannak. A két erődben elhelyezkedő norvégok kitartóan védekeznek. Kihasználva a holt-teret megközelítik az erődöket az ejtőernyősök. Kézigránátok repülnek a lőrésekbe. A tüzelés megszünik. A repülőtér őrsége és az ellenséges légvédelmi üteg megsemmisült. Sola. falut elfoglalták. Repülőgépek szállnak le, új deszantosokat hoznak. Velük együtt támadják meg az ejtőernyősök Stavangert. A város előtt az ellenség megpróbál ellenállni. De minden igyekezetük hiábavaló. A németek Stavangert szinte harc nélkül foglalják el. Rövid idő múlva Stavanger repülőterén leereszkednek az első bombázó és felderitő repülőgépek. Saját könnyű légvédelmi ágyuk fedezik a rakodó gépeket. Még néhány perc telt el és a felderítő repülőgép újra a levegőben van. Feladata az Északi Tenger figyelése.

*** Kattegat fölött sürü köd van. A szállítógépek csoportja, melynek az ejtőernyősöket Fornebu-ba kell szállítani, zárt felhőtakaró felett repül. Sehol sem lehet lelátni. Az utolsó meteorológiai jelentés kedvezőtlen, ilyen körülmények között ejtőernyősöket nem lehet bevetni. A repülőgépek visszafordulnak Aarlborg felé. Később Fornebun légideszánt csapatok szállnak ki Jugenhoffen százados vezetésével. A védők erős tűzzel fogadják őket. Nem lehet a repülőgépeket megállítani, amint kiugrálnak belőlük a katonák, azonnal harcba is lépnek. Rövid összecsapás és az ellenség le van verve. A repülőterek német kézen vannak. Új repülőgépek érkeznek, erősítést hoznak. A deszántosok 0sló felé tartanak. A norvég királyi gárda zászlóalja, mely megpróbál ellenállni, szétszóródik. A norvég főváros elesett. *** Ha Norvégia királya nem kapitulál és Andalsnesnél, Namsosnál sikeres angol-francia tengeri deszant száll partra (Az első deszant Namsosban április 14.én lett kitéve, a következő április 17.-én Andalsnesben. Az eredmény az volt, hogy Trondheimben kitett német csapatokat bekerítés fenyegette. A német parancsnokság erősítést dobott át ide Oslóból, mely 550 kilométerre van Trondheimtől) a harc Norvégiában elhúzódik. Oslóból az út Trondheimbe Dombason keresztül vezet, fennsíkon át. Az egyik német légideszánt egységnek az volt a parancsa, foglalja el és tartsa Dombast csapataink megérkezéséig, s ezzel tegye lehetetlenné az Oslótól északra harcoló norvégoknak a partraszállt angolokkal az egyesülést. Ezt a feladatot 1940. április 14.-én az 1. ejtőernyősdeszánt ezred egyik százada kapta. Mivel erős légvédelmi tűzbe kerültek, a századparancsnok úgy döntött, a kijelölt ponttól 8 kilométerre ugranak. A sötétség és a mély hó megnehezítette a század gyülekezését. Mindössze 2 tiszt és 61 katona jött össze. Ők Dombastól 5 kilométerre csaptak le az országútra és vasútvonalra. Továbbmozgásukat itt megszakították. Április 15.-én a deszantot norvég

géppuskás század rohamozta. Az ejtőernyősök nemcsak, hogy kitartottak a harcban, még foglyokat is ejtettek. Április 16.-án a norvégoknak több, aknavető tűzzel támogatott támadását verték vissza. Éjszaka a század maradványa elszakadt az ellenségtől, s Dombastól déli irányban 10 km-re új védelmi állást foglaltak el. Április 18.-án, miközben a norvégok a megmaradt németek állásait lőtték, az ejtőernyősök a levegőn keresztül fegyver és hadianyag utánpótlást kaptak. Április 18.-ról 19.-re virradó éjszaka, miután a norvégok géppuskákat állítottak fel a környező magaslatokon, a helyzet már reménytelen volt. Sebesüléstől elgyengülten Schmidt hadnagy a század parancsnoka az életben maradt ejtőernyősökkel (34 fővel) kénytelen volt abbahagyni a küzdelmet. Négy napon keresztül ez a kis ejtőernyős csapat, melynek majdnem a kezébe került maga a norvég király és Norvégia. aranykészletét szállító oszlop, elzárta az utat Dombas és Lillehammer között. Oslóból támadó német csapatok csak április 30.-án érték el Dombast. *** Narvikban, ahol az angolok erősen szorongatták a németeket, akik nagy távolságban voltak ahhoz, hogy a tengerről, vagy a szárazföldről támogatást kapjanak, erősítést csak a levegőn át kaphattak. Április 18.-án .Hitler Dietl tábornoknak, tekintettel harccsoportja szinte reménytelen helyzetére, engedélyezte, hogy veszélyeztetett egységével átmenjen Svédország területére. De Dietel úgy döntött., hogy folytatja a harctevékenységet. A harc kegyetlenné vált. Habár változó sikerekkel folyt a harc, világos volt, a németek az ellenség többszörös túlerejével szemben nem tudnak ellenállni. A nagy távolság és a rossz időjárás szerfölött megnehezítette erős deszant ledobását. Csak az egyik megerősített pont példája mutatja, hogy a levegőből elérhető Narvikért folyó döntő harc néhány hetében az ejtőernyősök kitartása milyen fontos volt. Íme az események: Április 13. Egy vizirepülőgép hadianyagot hoz, Három Ju-52-es leszáll és hegyi-tüzérüteget rak ki a Hartvig tónál. Április 14. Három Ju-52-es a német harccsoportnak utánpótlást dob le. Április 22. Egy repülőcsónak leszáll a Bejn-fjordban, s postát hoz. Május 8. Két repülőcsónak leszáll a Rumbax-fjordban, egy tisztet és 35 katonát hoznak. Május 14. 60 ejtőernyőst dobnak le. Május 15. Még 22 ejtőernyőst dobnak le. Május 17. 60 ejtőernyős érkezik. Május 20. Két tiszt és 12 katona érkezik vizirepülőgépen a Rumba-fjordba. Május 22. Renner századának szakasza ejtőernyővel ugrik Ie. Május 23. Hegyivadász századot dobnak le ejtőernyővel, miután egy hetes ejtőernyős kiképzést kaptak. Május 24-25. Új hegyivadász szakaszok érkeznek. Május 26. Megérkezik Walter százados 40 ejtőernyőssel. Május 28. Repülőcsónak egy hegyiágyut hoz. Május 29. Valter ejtőernyős zászlóaljának utolsó szakaszai is megérkeznek. Tehervitorlázók alkalmazásától - az erősités szállításánál - el kellett tekinteni, mivel az időjárás igen kedvezőtlen volt. Ha a felszerelések és erősítések légi úton való szállítása nem lett volna :korlátozva jelentős mértékben javult volna az ellenség által szorongatott német csapatok helyzete az elfoglalt területeken főerők megérkezése előtt. Walter ejtőernyős zászlóalja tíz nappal a harctevékenység befejezése előtt lett ledobva Narvik elleni utolsó csapásként és június 8.-án foglalták el Narvikot.

EzzeI be is frejeződött a Wieserübung hadmüvelet, melyben először alkalmaztak nagyobb mennyiségben ejtőernyős csapatokat. De ebben az időben a nyugati fronton a német ejtőernyősök még csodálatosabb hőstetteket hajtottak végre, melyek. döntő jelentőségűek voltak a hadjárat szempontjából.

5. Eben-Emael és a „Hollandia-erőd”. Amikor Hitler előtt világossá vált, hogy a nyugati hatalmak tekintet nélkül Lengyelország elpusztítására, nem akarják befejezni a háborút, elhatározta, megelőzi a támadásukat és megfelelő bázist teremt Anglia ellen folytatandó tengeri- és légi háborúhoz. Támadni akart - a lehető leggyorsabban. A szárazföldi hadsereg vezérkara fellépett ezen elképzelés ellen, mivel a szárazföldi fegyveres erők felkészültsége és fegyverzetének színvonala nem volt még megfelelő Nyugat elleni háborúhoz. Még furcsább, sőt elképesztő volt, amikor ismertté vált, hogy Hitler a támadást Belgiumon és Hollandián át tervezi, Főbb vonalaiban Schlieffen tervét vette alapul, s abban reménykedett, sikerül a frontot Észak-Franciaország mélyébe vinni, ezzel a Ruhr-vidéktől eltávolítani, s minden lehetőséget kihasználva lesújthat a Brit-szigetek védelmére, megszüntetheti az ellátásukat. Sokan vélték úgy, hogy motorizált egységek támadása Hollandián keresztül célszerűtlen és veszélyes a sok folyó, csatorna miatt és egyes területek elárasztásával lelassítható a német csapatok mozgása. Ezért úgy döntöttek, a mozgó alakulatok főerejét Liege-től északra irányítják. A nyugati hatalmak erőik elhelyezésénél ugyanebből az elképzelésből indultak ki, azaz abból, hogy Hitler a Magiont-vonaltól való félelmében nem is támadhat másféle képen. Ezért Billot tábornok vezetésével a legjobb erőiket Dunkerque-Sedan körzetében összpontosították, s készek voltak arra, hogy átütő sikert érjenek el Belgium területén. Úgy vélték, itt történik meg a két fél döntő összeütközése, s frontális harcban a kimerülésig tart. Már a legelején világos volt, a német csapatok gyors mozgásának döntő szerepe van. Ezzel kapcsolatban nagyjelentőségű az a kérdés, sikerül-e épen elfoglalni a Maas folyón és az Albert csatornán átvezető hidakat. Az Albert csatorna, amely a Maas és a Schelde folyókat köti össze Liege-től északra, beletartozott a belgák védelmi tervébe, s ezért a nyugati partján erős, állandó jellegű erődök voltak. A belga kőszénvidék védelme Liege-ben összpontosult, melynek legerősebb bástyája az Eben-Emael erőd volt. Ez az erőd az Albert csatorna elágazásánál helyezkedett el, ágyúival ellenőrzése alatt tartotta a csatornát és a Maas folyót, sőt Maastricht hidjait is. A németek mozgásának a tempója jórészt attól függött, milyen gyorsan sikerül ezt a védelmi csomópontot elfoglalni. Elmondhatjuk, a német támadási terv sorsa teljesen az Eben-Emaelért folyó harc kimenetelétől függött. Hitler alaposan foglalkozott ezzel a problémával, összeszedette és megvizsgáltatta valamennyi hozzáférhető légi felvételt, fényképet és információs anyagot az erődre vonatkozóan. Minél intenzívebben folyt az erőd tanulmányozása, annál bonyolultabbnak és nehezebbnek látszott a feladat megoldása. Kitűnt, hogy az erőd építésénél, amely csak 1935-ben fejeződött be, a hadtudomány és technika minden vívmányát alkalmazták, így arra lehetett számítani, bevehetetlen a szokásos technikával és harci módszerekkel. Minden támadásnak vérbe kellett fulladnia az erőd lábainál - hacsak nem előbb. A csatornán átvezető hidakat a támadás közben a belgák felrobbanthatják, s új hidak verése sokáig tartana, igen nagy vesztesség árán. Kitűnt, a szakértők közül senki sem tudja megtalálni Eben-Emael elfoglalásának módját, s Hitler hisztériázni kezdett: - Ezek a tábornokok - mondotta - egyszerűen korlátoltak, s a régi felfogások rabjai. Nincs a fejükben egy csöpp hadi furfang sem. Jobban teszik, ha többet olvassák May Károlyt.1 De ez a kritika sem segített a dolgon. May Károly elbeszélései semmiben sem segíthettek EbenEmael kérdésének eldöntésében.

1

von Lossberg B.: Im Wehrmachtsführungsstab, Hamburg, 1949. p.52. (May Károly - 1842-1912német regényíró. Igen sok elbeszélést irt az északamerikai indiánok életéről és szokásairól. Elbeszélései kitűnnek feszültségükkel, és sok esetben foglalkozik az indián vezérek haditetteivel, ravaszságával, találékonyságával, stb.

Hitlernek sikerült ennek a problémának olyan egyszerű megoldását megtalálni, mint a „Kolombusz2 tojása”. A „bogumi őrvezető ” emlékezett arra, hogy Student tábornok egyszer beszélt neki a tehervitorlázókról - ezért arra gondolt, itt felhasználja azokat. Csak a vitorlázók voltak képesek biztosítani az erőd és a hidak váratlan, csendes megtámadását. Miután a feladat megoldásának helyes utját megtalálták, Hitler lázas sietséggel kutatott az erődök robbantásával foglalkozó szakirodalomban és nem nyugodott mindaddig, amíg meg nem találta az erődrendszer páncélkupoláinak felrobbantási módját. Éppen ebben az időben próbáltak ki egy újfajta eszközt, az úgynevezett kumulativ lövedéket, melynél a robbanás teljes ereje egy pontra koncentrálódott, a fénysugár gömbtükrös vetítéséhez hasonlóan. Az ilyen lövedék képes átütni az erős páncélt is. Eben-Emael és az Albert csatorna hidjai elleni váratlan támadás végrehajtásával Koch százados lett megbízva, akinek a rohamzászlóalja erre az alkalomra speciális fegyverzettel lett megerősítve.3 *** A belga erőditési rendszer szükségessé tette azt, hogy gondolkozzanak a többi hasonló pontok elfoglalásának a lehetőségeiről. Az 1914-es hadjárat tanulmányozása közben Hitler megérette, milyen jelentősge van Antwerpen erődjének az egész belga hadsereg számára, amely akkor falaival megvédte a német hadsereg ostromától és elősegitette az angolokkal együtt uj front kialakitását Flandriában. - Ha mi megtámadjuk a belgákat, erődjeikbe vonulnak vissza. Ekkor nekünk korszerü erőditményekkel lesz dolgunk, melyeknek eredményekénzt időt veszitünk és feleslegesen megnőnek veszteségeink. - vélte Hitler, s ez igen logikus volt. - Ha nekünk sikerül a belgák előtt elérni a megerőditett kőrzetet, akkor ők kerülnek harapófogóba, s hamarosan megsemmisülnek - folytatódik a gondolatmenet . - Ebből következik, a feladat az, hogy elfoglaljuk Genttől délnyugatra az erődöket a belgák érkezése előtt, ekkor vosszavonulásuk utja errefelé el lesz zárva és egyesülésük a nyugati hatalmak csapataival lehetetlenné válik - fejezte be és elhatározta, a főszerepet a légideszant fogja játszani. Közben olyan események következtek be, melyek gyökeresen megváltoztatták a németek operativ támadási tervét a Nyugati fronton. 1940. jaunár 10.-én egy német futártiszt véletlenül átrepült Belgiumba, s nála voltak a nyugati támadó hadmüveletek tervei. Nem sikerült megsemmisiteni a dokumentumokat, s azok hamarosan a belga vezérkari főnök előtt voltak. De ez a véletlen eset kétséget ébresztett a belgákban, feltételezték, az átrepülés azért történt, hogy félrevezessék a belga- és a nyugati hatralmak hadseregek parancsnokságát. *** Ezdőben von Rundstedt hadseregcsoportjának vezérkari főnöke, von Mannstein tábornok, a hadmüveleti terv elemzésekor néhány változtatást javasolt. Abból indult ki, hogy Billotte tábornok angolfrancia egyesitett hadserege a németek támadása esetén váraltan gyorsasággal siet majd eléjük. Ekkor a nyilt szárnyakra csapást mérhetnek a németek az Ardenneken keresztül. A Maason történő sikeres átkelés Sedannál a csapást pontosan hátulról lehetne mérni erre a hadseregre. Ez lehetővé tenné az angol-francia hadsereg elvágását és megsemmisitését. De volt egy nehézség: az Ardennek hatalmas erdőivel és ritka uthálózatával könnyen a német tankok csapdájává válhat, ami viszont lehetővé tesheti a nyugati szövetségeseknek uj védelmi vonal kialakitását, mivel az elakadt tankok nem befolyásolhatják már a harctevékenység alakulását. Sem von Brauchitsch vezérezredesnek, sem a vezérkar főnökének, Halder tábornoknak nem nyerte meg a tetszését ez a terv. De Jodl vezérezredes Mannstein tervét „stratégiai hátsó bejáratnak” nevezte.

2

Ez a kifejezés igen elterjedt volt a német vezérkar tisztjei között, amely a csehországi Bogum város és Hitler szülőhelye, Braunau am Inn (Ausztria) azonos hangzásán alapult. 3

Koch századosnak adott harcparancs kitűzte:

„1. Váratlan támadással elfoglalni és a főerők megérkeztéig tartani az Albert csatornán átvezető hidakat Weldwezelt Vroenhoven és Canne helységeknél. 2. Eben-Emael erőd semlegesítése a tüzérségi állások és bástyák felrobbantásával.”

A katonai szakértők véleménye szerint az Ardennekben a terep a tankok számára nem megfelelő, mivel ahoz, hogy innen gyors csapást hajthassanak végre, több hadosztály állandó utánpótlását kellett volna biztositani. Ez a vélemény azonos volt az angol és francia vezérkar véleményével. Liddel Hart, angol katonai szakiró, harckocsi-szakértő és igen képzett startéga, már 1933-ban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Akkor ugy vélte, a franciák német támadás esetén azonnal hajtsanak végre ellenlökést páncélos erőkkel az Ardenneken keresztül. De javaslatára az volt a válasz, hogy az Ardennek tankok számára járhatatlanok és a javaslatot a brit vezérkar ad acta tette. Miután kerülő uton Hitler tudomást szerzett Mannstein tervéről, megértette a javaslat zsenialitását és kiadta az utasitást a hadmüveleti terv megváltoztatására Mannstein elgondolása szerint. A fő csapoás végrehajtásának a feladata von Rundstedt hadseregcsoportjára hárult, s az áttörést végrehajtó tankcsapatok vezetésére Guderian lett kijelölve. Nem szabad figyelmen kivül hagyni ennek a hadmüveletnek a nehézségeit - ha nem sikerül biztositnai a tankok olyan gyors előnyomulását, akkor a nyugati szövetségeseknek idejük marad megfelelő, hatékony ellenintézkedések megtételére. Sikerül-e elég gyorsan átkelni a Maas-on - ez nyugtalanitotta leginkább a tervezett hadmüvelet résztvevőit. Ebben az esetben célszerü igen és igen jó szolgálatot tesz a légideszant leszállása Givet és Dinan városok kőrzetében azzal a feladattal, hogy biztositsák az átkelést a Maason és segitsék von Klüge hadseregének előrenyomulását. Ez ellen a javaslat ellen fellépett Gőring, aki ugy vélte, a kiválasztott hely nem alkalmas légideszant céljára. Nemsokára felvetésre került az a kérdés, nem lehetne-e légideszantot bevetni Namur és Dinan között. Student tábornok olyan deszantledobás tervén dolgozott, amely leszállóterület létesitését vette figyelembe a Maas nyugati partján, s amelyet a német főerők megérkezéséig kellet volna tartani. *** A német hadsereg átdolgozott támadási terve most már nemcsak Belgium elfoglalását tüzte ki célul, hanem még Hollandia megszállását is. Hitler először diplomnáciai úton akarta megszerezni a német csapatok áthaladásához szükséges engedélyt Maastrichtnél, hogy ez után rögtön csapást tudjanak mérni az Eben-Emael erődre. Ám a hadmüveletek előkészitése folyamán ugy döntött, helyesebb azonnal „leszámolni” Hollandiával, hogy bebiztositsa magát mindenféle váratlan eseménnyle szemben. Az a tény, hogy az angolok nem számoltak Hollandia semlegességével és állandóan berepültek a területe fölé, okot adott Hitler terve megvalósitásához. A németek egyidejü támadása Belgium és Hollandia ellen, Hitler véleménye szerint olyan benyomást kelthet, mintha a németek itt mérnék a főcsapást és megerősitésül a nyugati szövetségesek jelentős erőket vonhatnak össze. Hollandia elleni hadmüvelet félrevezetheti az ellenséget az Ardennekben tervezett támadást illetően és ez miatt biztosabbá válik a német csapda. Ám másrészről, Hollandia megtámadása nagy nehézségekkel jár együtt. Ide a németek csak kis erőket tudnak irányitani, s ezeknek az erőknek elégnek kell lenniök arra, hogy a lehető legrövidebb idő alatt letörjék az ellenség ellenállását. A földrajzi adottságok igen kedvezőek voltak a védelem szempontjából, sőt a holland erőditési vonalak is komoly akadályai lehettek a támadóknak. Fegyveres erőinek kis létszáma miatt - nyolc gyalogos hadosztály, három összevont dandár, gépesitett könnyühadosztály és kis létszámu határőrség - a hollandok országuk védelmét kénytelenek voltak a legfontosabb kőrzetbe összpontositani, amely Seider-see öböl és a Maas folyó között terült el. A megerősitett védelmi körzet középpontja Amsterdam. Utrecht-Rotterdam-Dordrecht volt. Ennek a keleti szárnyán volt a Grebbe-vonal, melyet északról a Seider-see öböl, délről a Maas folyó határolt. E vonal mögött volt a Hága körzetét védő második megerősitett vonal - a háboru előtt kiépitett „vizes-vonal”. Az Arnhemnál az eisseli állások és attól délre a „peli-védővonal” a hollandok elgondolása szerint feltétlenül a „Hollandia erőd” elleni táémadás felvonuló terének éslelassitójának kell lenni, s ezen kivüla Grbbe-Maas vonalat fedezi. Ennek a vonalnaka védelmére a hollandok két hadtestet biztositottak. Egy könnyühadosztály és egy hadtest lett eindhoven és Hertogenbosch körzetében elhelyezve. Az első hadtest a főparancsnokság tartalékában Hága-Leyden körzetében volt. Mivel a belgák is kiépitették a védelmüket az Albert csatorna mentén, igy a belga és holland megerősitett vonalak között, 50 km széles védetlen terület van, amely Németország határától a tengerig huzódik. Ennek a védelmi rendszernek a hibái ismertek voltak a nyugati hatalmak számára is, s a

szövetségesek ugy döntöttek, német támadás esetén azonnal ideirányitják Antwerpenen keresztül a 7. francia hadsereget azzal a céllal, hogy elzárják ezt a rést. Ennek a hadseregnek a mozgékony egységei két gépesitett hadosztály - néhány órával a harctevékenység kezdete után eljuthatott ide, a hollandok támogatására. *** Hollandia gyors lerohanásánaka lehetőségeivel Hitler sokáig foglalkozott, s mint Eben-Emael erődje esetében is, ismét elkerülhetetlennek látta a légideszant csapatok bevetését. A légideszant segitségével a „Hollandia-erőd” kellős közepét lehet elfoglalni, s igy a hollandok ellenállását belülről szétzuzni. Elmondható, hogy ez a terv a „belga nemzeti erődvonalak” elfoglalásához volt hasonló, habár a főprobléma az volt, hogy az ellenség igen nagy ellenállására lehetett számitani. A meglévő légideszant csapatok nem voltak elég nagy létszámuak ahoz, hogy nagyobb támadási feladatot végre tudjanak hajtani. Ezért minél gyorsabban meg kellett erősiteni azokat más fegyvernemek rovására. Eképen itt találták meg a „stratégiai hátsó kaput”. A 9. tankhadosztály feladata az volt, hogy Hennepnél lévő állások áttörése után a leggyorsabban érje el Moerdijket, s a hidon át - melyet akkor már az ejtőernyősöknek el kellett foglalni - induljanak a „hollandia-erőd” mélyébe. Ebből következett a légideszant csapatok további feladata. Az egész országot északról-délre átszelő fontos ut hidjait kellett elfoglalniok a Vaalon Dordrechtnél és az Alsó-Rajnán Rotterdamnál. Hága kőrzetében a légideszant elég erős volt, azért, hogy el tudja fogni a holland kormányt, vagy szélsőséges esetben le tudja kötni az 1. holland hadseregcsoportot. Ám Hitler ugy vélte, Wilhelmine holland királynő nemigen fog beleegyezni Németország elleni háboruba. Teljesen lehetségesnek tartotta a királynő beleegyezését a megszállásba, minta dán király tette. Ezért Hága körzetébe légideszanttal ledobandó csapatok azt az utasitást kapták, a holland királynővel szemben katonai tiszteletadást tanusitsanak. *** A német csapatok támadásakor Nyugaton a légideszant csapatoknak fontos szerepük volt - a döntő pontokon segitségükkel hajtották végre a hadmüveleteket. E feladatok terveinek kidolgozását Studentra bizták. Ennek megfelelően az alábbi pontokra terveztek, és hajtottak végre légideszant bevetés: ∗ a „hollandia-erődben”, ∗ Eben-Emael erődben és az Albert csatorna hozzá közeleső hidjain, ∗ Martelangenál a belga határvédelmi erődités hátában. A „Hollandi-erődben” alkalmazott légideszant volt a legerősebb. Koch rohamzászlóalja kivételével, amely Eben-Emael erőd elfoglalására lett kijelölve, itt vetették be a 7. légi- és 22. ejtőernyős deszanthadosztályok valamennyi meglévő légideszant egységét. A lekűzdendő nehézségek már az egyes deszantok tervezésekor nyilvánvalóvá váltak. A német ejtőernyős csapatokszámbelileg még igen gyengék voltak, de az egész titka - Student elgondolása alapján - abban rejlett, hogy a rendelkezésre álló kevés erővel olyan sikereket érjen el, amelyek eldöntik csaknem az egész hadjárat sorsát. Nem beszélve arról, hogy egyes objektumok elhelyezése is meghatározta a kislétszámu német ejtőernyős egységek bevetési körzeteit, mely helyzetre jellemző volt, hogy hasonló nagy méretekben először alkalmaztak deszant csapatokat a háboru történetében először, s a kellő tapasztalatok hiánya még növelte a nehézségeket. Sajnos igen gyakran, főleg a sikerek után, a csapatoknál kezdik lebecsülni az adott helyzet nehézségeit, s a siker sokszor azt okozza, hogy helytelenül értékelik az ellenfelet, s az általa hozott ellenintézkedéseket. Nyugaton vezetett sikeres hadjárat után hamarosan ugy tekintette a német parancsnokság a légideszantok tevékenységét, mint az események egy jelentéktelen epizódját. Sőt, mi több, az OKW4 által a nyugati hadjáratról kiadott közleményében, mint mellékes dologról emlékeztek meg a légideszantról. Ennek egyik okát - valószinüleg - abban kell keresni, hogy a légideszant csapatok

4

OKW - Oberkommandó Wehrmacht: A hitleri Wehrmacht vezérkarának röviditett neve, amely a fegyveres erők minisztériuma funkcióját töltötte be.

résztvételéről a hadmüveletekben nem beszéltek nyiltan, hogy ne hivják fel az ellenség figyelmét rá. De a háboru utáéni irodalomban is igen kevés figyelmet szenteltek ennek a kérdésnek. Ám arról, milyen szerepet játszottak Hollandiában a légideszant csapatok, mindeddig nem szóltak semmit. Az adottságok alapján Student tábornok előtt hamar világossá vált, hogy a légideszant csapatok lesznek megbizva a főcsapás végrehajtásával Moerdijk-Dordrecht-Rotterdam térségében és HágaLeyden kőrzetben kidobandó deszántoknak elterelő jellege lesz. A folyórendszer Rajna és Mass között, Moerdijk-Rotterdam kőrzetben a támadóknak előnyös volt, inkább védte, semmint akadályozta őket. A Noor, Öreg-Maas és Kill folyók felszabdalták a front minden operativ irányát Rotterdam és Dordrecht-Moerdijk körzetében. A kevés, ittlévő hidat viszonylag könnyen el lehetett foglalni és ez semmissé tette még az erős ellenség ellenállását is. Főfigyelmet Rotterdam,Dodrecht és Moerdijk hidjainak elfoglalására és saját tankok megérkezéséig való épségben tartására kellett forditani. Ebben a körzetben a szállitó repülőgépek részére igen nehéz volt leszállómezőt találni. Waalhaven repülőterén kivül a rotterdami kikötő délnyugati részén csak egy leszállóterületet kellett számitásban venni - Barendrechtnél. A többi helyen csak ejtőernyősöket lehetett használni. A Rajna hidjai Rotterdamban olyan helyen vannak, hogy ejtőernyősöket közvetlen közelükben nehéz ledobni. Ám a Rajna nagy kanyarját, melyben - Rotterdam közepén - Norder-Eiland sziget van, országut és vasut szeli át, amiért a sziget elfoglalása döntő jelentőséggel bir az egész deszant további sikerében. Igy, mint már eddig többször is megtörtént, igen egyszerü, ugyanakkor a maga nemében páratlan döntés született. Mivel ejtőernyősöket és tehervitorlázókat itt nem lehetett alkalmazni, a légideszant bevetésére repülőcsónakokat kellett alkalmazni. Ezért a támadási terv egy századot (16. légideszant ezred 11. századát) rendelt ki a hidak elfoglalására, melyet közvetlenül hid-közelben leszálló repülőcsónakok tesznek ki. Ugyanekkor az ejtőernyősöknek Waalhaven repülőterét kellett elfoglalni és a leszállódeszant csapatok leszállását biztositani. Ezzel a feladattal kellett Rotterdam repülőterét is elfoglalni és Hága körzetében bevetett csapatokkal a kapcsolatot megteremteni. Az ejtőernyősöknek egyszerre kellett elfoglalni Dordrechtnél és Moerdijknél a hidat. Ennek a feladatnak a végrehajtására leginkább a 7. légihadosztály felelt meg, habár néhány egységét már átadta a 22. légideszant hadosztálynak és az Eben-Emael erődöt támadó harccsoportnak. A feladatok a következőképen lettek elosztva:

a/ Rotterdamban: 1.

A Rajnán keresztülvezető hidak elfoglalása a 16. légideszant ezred egy századnyi erejével, melyet repülőcsónakon vetnek be.

2.

Waalhawen repülőterének megtámadása az 1. ejtőernyős deszantezred 3. zászlóaljának és a 2. ejtőernyős deszantezred 2. zászlóaljának - a 6. százada kivételével - együttes erejével.

3.

Az egész16. légideszant ezred bevetése.

b/ Dordrechtben: A dordrechti hidak elfoglalása az 1. ejtőernyős deszantezred 3. századának erejével.

c/ Moerdijkben: 1.

Az ottlévő hidak elleni támadás az 1. ejtőernyős deszantezred 2. zászlóaljával.

2.

Az 1. ejtőernyős deszantezred 1. zászlóalja maradék szakaszainak bevetése az ezredparancsnok vezetésével Moerdijk és Dordrecht között tartalékként.

Más volt a helyzet Hága körzetében. Itt három repülőtér volt a város környékén: ∗

Északkeleten Walkenburg repülőtere 10 km-re Hágától és 4 km-re leydentől,

∗

Délkeletre Delft és Hága között Ypenburg repülőtere, melyről könnyen el lehetett vágni a Hága-Utrecht, valamint Hága-Rotterdam utakat,

∗

Hágától délnyugatra, 2 kilométernyire a várostól Ockenburg repülőtere.

Ugy határoztak, ezeket a repülőtereket a 22. légideszant hadosztály foglalja el, melyhez még a 65. és 47. légideszant ezredek tartoztak. A 2. ejtőernyős deszantezred 1. zászlóaljának és 6. századának kellett először leszállni a repülőtéren. Közvetlenül utánuk érkeznek a leszállódeszant csapatok. Több ejtőernyős nem volt, a 22. légideszant hadosztály csak névleg volt ejtőernyős. Tekintet nélkül arra, hogy Student elég gyakran hivta fel erre a figyelmet és követelte állhatatosan az ejtőernyős deszantcsapatok létszámának az emelését, mégsem hallgattak rá - s most vált világossá, hogy öt zászlóalj a hadmüvelet végrehajtására nem elég. A 22. légideszant hadosztály támadása ilyen kis ejtőernyős rohamcsapattal igen nagy kockázattal járt. Ockenburg és Ypenburg repülőterének elfoglalása a 2. ejtőernyős deszantezred 1. zászlóalja és a 65. légideszant ezred, Walkenburg repülőtere elleni támadáshoz a 2. ejtőernyős deszantezred5. százada és a 47. légideszant ezred kapott parancsot. *** 1939. nevember elején Witzig utász szakaszának ejtőernyősei, akik Koch rohamzászlóaljába tartoztak, sem kimenőt, sem eltávozást nem kaptak. Az egyhangu laktanyai élet nem zavarta őket, sőt, türelmetlenül várták azt az „X” napot, amelyiken kiszabadulnak a laktanyából. A tiz ember szállitó tehervitorlázókon való foglalkozást, a roham- és a robbantócsoportok harcszerü gyakorlatozása a cseh erődökön és Karlshorstban a tábori erődités iskolájában való foglalkozás váltogatta egymást. Megtanulták az „erődháboru” teljes metodikáját. A robbanólövedékek döreje verte fel mindenütt az Altvater hegy erdőit. Össze lett szedve itt a hegyi harcról szóló minden anyag, de a deszantosok csak egyet tudtak: valamiféle hegyek között fognak tevékenykedni. Hol vannak ezek a hegyek - Franciaországban, Angliában, Svájcban, esetleg Svédországban, vagy Indiában - nem tudták. De az a hegy, amelyen a foglalkozás flyt, sok nehézséget okozott. Az erődités a legkorszerübb vivmányaival volt ellátva, s az erőd tüze szinte felásta a környékén a földet. Ez az erőd ellenállhatott a legerősebb lövéseknek és az ellenséges tulerő támadásának, ilyen szélsőséges esetre is gondoltak az erőd épitői. A német „titkos ágyúval” a belgák még 1914-ben megismerkedtek, amikor Liege erődjét verték a „kövér Berta”5 hatalmas lövedékei, melyek szörnyü robbanóerejükkel szétrombolták és rombadöntötték mindazt, ami utjukba került. A belga erőditések szakértői tanultak ebből a tapasztalatból, s most már az ilyen német mozsarak lövedékei számára is csak igen nehezen sebezhető célok maradtak. A hegyoldalakba épitett korszerü kazamaták ellen tudtak állni a „kövér Berta” lövedékeinek - 40 méter mélyen a földbe nem hatol be semmiféle lövedék. Eben-Emael olyan gyors szétverése és elpusztitása, mint 1914-ben a belga erődökkel történt, valószinütlennek tünt. Gyalogsági roham itt alig ha érhet el sikert. Ugyanez mondható el a tankok támadásáról is. A hegyek lejtőin, erődárkok és drótakadályok mogött 17 nagy tüzfészek volt, melyek lőréseiből bármikor géppuska- és páncéltörőágyu tüzet zudithattak a támadókra. Éjszaka az elkőteret fényszórók világitották meg. A szomszédos Pontisse és Barson erődök bármikor támogathatták EbenEmaelt tüzérségük tüzével. Eben-Emael az erődités-müvészet csodálatos alkotása volt, amire Jottrand őrnagy, az 1200 főt számláló helyőrség parancsnoka igen büszke is volt. Az erőd méretei is tiszteletkeltők voltak: keletről-nyugatra 800 méter, északról-délra 900 méter volt a kiterjedése. A hegyeken belül, amelyek az erőd alapjául szolgáltak, voltak elhelyezve a hadianyag-, élelmiszer raktárak, a telefonközpont és áramellátó központ a kazamatákban. Az erőditményeket földalatti folyosók kötötték össze a főerőditménnyel. És ha a németek ide jönnek és megpróbálnak átkelni a Maas folyón Maastrichtnél, már ott találkozhattak volna Eben-Emael ágyuinak tüzével, a támadók sorai között robbannának a forgatható páncéltornyok 120 mm-es ikerágyuinak lövedékei, s közben tüzet nyitna rájuk két másik, 75 mm-es ikerlöveg is. Az ágyu-kazamatákba beépitett 75 mm-es lövegek nyithatnak zárótüzet Maastrichtra, a Maas folyóra, az Albert-csatornára és annak előterére. Még a zuhanóbombázók is erőtlenek EbenEmaellel szemben. Ám ha a támadóknak mégis sikerül a sötétség és köd leple alatt az erődhöz jutni, akkor a bejárathoz való közeledéskor söpörne végig rajtuk a bejáratot védő állás tüze és elvenné minden kedvét a további próbálozásoktól. Eben-Emaelbe csak egy bejárat vezetett és ez a bejárat a lehető legjobban volt védve. 5

„Kövér Berta” - német nehézágyú irónikus elnevezése, melyet az első világháboru alatt a belga és francia állások belövésére alkalmaztak.

*** Az erődtől északra az Albert-csatornán három hid vezetett át, melyerk Canne-nál, Vroenhovennél és Veldwezeltnél voltak Mindegyik hidat elérte Eben-Emael a tüzével, s felrobbantásra is elő voltak készitve. A robbantáshoz a gyíujtózsinórok fém-csőben a hidaktól a közelben elhelyezett kiserődökig huzódott, ahol a robbantóállomás volt. Két perccel a gyujtózsinór meggyujtása után repülhettek a levegőbe a hidak. A kiserődök személyzete éjjel-nappal éberen őrizte a hidakat és őrhelyét. Páncéltörő ágyuik és géppuskáik lehetetlenné tették az ellenség hidon való táhatolását, s az ellenság átkelési kisérlete a csatornán bárhol lehetetlen, mert a csatorna nyilegyenes és sok száz méter hosszan meredek partu. A helyőrségek és a csatorna mentén 500-600 méterenként elhelyezett kiserődök együttmüködésével az ellenség bármely átkelési kisérletét igen nagy vesztességet okozva visszaverhetik. Az 5. belga hadosztály katonái, akik ezt a területet védték, meg voltak győződve arról, hogy a németek olyan váratlan támadása, mint 1914-ben volt, teljesen kizárt dolog. Az Albert-csatorna és a Maas folyó elágazása. *** Guderian tankcsapata, miközben Luxemburgon és Ardenneken keresztül Sedan irányába támadott, kénytelen volt érintjezésbe kerülni Martelangenál a belga határvédelmi állásokkal, emlyeket a belga ardennesi vadászok6 tartottak. A német csapatok támadása jelt adhatottvolna a franciáknak erőik mozgásbahozatalára és arra lehetett gondolni, rövid időn belül francia lovas és felderitő egységekkel lesznek megerősitve az ardennesi vadászok. Várható volt az első napoktól kezdve a franciák és németek között versenyfutás az időért. De még a legkisebb német erő megjelenése is képes volt leállitani a franciák mozgását mindaddig, amig nagyobb erőket tudtak összevonni a további mozgás biztositására és ez a németek időnyereségét jelentette. Martelange-nál az erdős vidék igen kedvező volt arra, hogy félrevezessék az ellenséges felderitőket a velük szemben álló német csapatok számára vonatkozólag. A belga határvédelem hátában ledobott német deszantnak az volt a feladata, hogy az ellenség ellenállásban való hitét megingassa. Ezen elgondolás végrehajtása céljából Gőring rendelkezése alá JU-52 és Fieseler-Storch tipusu repülőgépek tartoztak. Ezeknek a repülőgépeknek Nive és Virta falvak közelében két kissebb harcsoportot kellett letenni, melyeknek a feladata a falu elfoglalása és ebben a körzetben található ellenséges erők szétzuzása volt. Mivel már minden ejtőernyős be volt osztva a hadmüveletekbe, ezt a feladatot a légideszánt erőinek kellett végrehajtani. Mint minden esetben, azon a helyen, amit az ellenség kis erővel tartott megszállva, alig állt fenn az a veszély, hogy a német légdeszant gyors ellenakcióval számolhat az ellenség részéről. A késedelmes támadás a németeknek nemcsak a belga határvédelem áttörését segitette elő, hanem a közeledő francia erők megállitását is néhány órára. ***

6

Az ardennesi vadászok - a belga hadsereg hegyi-vadászainak neve. A belga hadseregben kér ardennesi vadászhadosztály volt.

Légideszántok alkalmazásának a perspektíváját a "Hollandia-erőd" és Eben-Emael erőd ellen, a német szárazföldi erők parancsnokságán igen szkeptikusan nézték. A sikerben kevesen hittek. A többség ezt az intézkedést, különösen az Eben-Emael erőd elleni légideszant bevetést, esztelen kalandorkodásnak tekintette. A 18. hadsereg parancsnoksága még abban sem hitt, hogy a hadseregnek rövid idő alatt sikerül eljutni Moerdijkig és segitséget nyujthat az ejtőernyősöknek. Kesserling repülővezérezredesnek von Bock vezérezredessel, a B hadseregcsoport parancsnokával folytatott megbeszélése oda vezetett, hogy Kesserling különös figyelmet forditott ennek a “reménytelen” vállalkozásnak a légi támogatására. A légierő támogatása különösen fontos volt a légideszant csapatoknak, mivel utóbbiaknak nem volt tüzérségük és segitségre csak a levegőből számithattak. A vadászgépek előtt az a nehéz feladat állt, hogy a deszant ledobási körzetébe kisérjék a szállitó repülőgépeket. A ME-109 tipusu vadászgép korlátozott repülési ideje jól átgondolt kisérő-vadász terv elkészitését tette szükségessé.A bombázórepülőgépek feladata teljesen megfelelt a deszant egységek feladatának. Mindegyik, akár a legcsekélyebb hiba a hadművelet előkészítésében vesztességet okozott volna a légideszánt csapatoknak a harctevékenység idején. A légideszánt hadműveletek parancsnoka Student tábornok, egyben a 70 légihadosztály parancsnoka, meg volt győződve, hogy csapatait a harctevékenység helyén kell vezényelnie. Elhatározta, a törzskarával együtt részt vesz a bevetésen Vaalhavenben, a legnehezebb és legveszélyesebb helyen. Az ilyen "rövid távú" vezetés nem volt éppen a légierő parancsnok kedvére, akinek ezzel kapcsolatban más elképzelése volt, de mégis meghagyta Student teljes cselekvési szabadságát. Lehet, hogy Kesselringnek igaza volt, de olyan ember számára, mint Student, más megoldás nem volt. Az akkori idők rádiókészülékeinek korlátozott technikai lehetőségei és különösen nagy érzékenységük a zavarás iránt, bizonyos fokig igazolják Student döntését, hogy a legfelelősebb szakasz harcát személyesen vezeti. 1940. április 20.-án Studentet von Schponeck tábornokkal együtt fogadja Hitler. Itt közölték vele a támadás kezdetének időpontját, mely 6.-a és 10.-e közé esik. Hitler még egyszer aláhúzta, hogy nagyon foglalkoztatja az a kérdés, a katonák megadják-e a címének kijáró tiszteletet a holland királynőnek. " Ejtőernyőseiben bízva, Student nyugodtan várta a támadás kezdését. 1940. május 8. Hollandiából riasztó hírek érkeznek. Megszakítják a hadseregnél az eltávozásokat, tartalékosokat hívnak be és a határmenti körzetek lakosságát evakuálják. Az 1. holland hadseregcsoportot harci készenlétbe helyezik. Hágához közeleső repülőterek körül gyors ütemben erőditéseket ásnak. A holland légvédelmi tüzérség kész a berepülések elháritására. De Németországban az élet rendes mederben folyik. Csupán kevesen tudnak az elkövetkezőkről, ám a német nép széles tömegei sőt a katonák sem sejtenek semmit. Student parancsnoki pontján az utolsó megbeszélés folyik a harcok előtt. Elcsitulnak az utolsó kételyek és a tisztek egymásnak rnondogatják: "se pihe, se toll." 1940. május 9. Észrevétlenül megkezdőnek az első előkészületek. A repülőbázisokon starthoz készitik elő a repülőgépeket, hangolják a rádiókészülékeket, kiegészitik a bombakészleteket. Mindez megszokott, mindennapos jelenségnek tünik. Igaz, a katonák éreznek valamiit, de már annyi mindent megszoktak, hogy ilyen érzéseknek semmiféle jelentőséget nem tulajdonitanak. Ebéd után riadó. “Biztos vakriadó"-gondolják a katonák. Mint ebéd után mindig, a tankok, a gyalogság és a tüzérség elhagyja. a helyőrséget, elindulnak a kiinduló állások felé. Belgiumban szintén riadót rendelnek el. 23 óra 30 perckor a belga hadsereg-parancsnokság szétküldi az egységeknek a megfelelő parancsokat. Az eltávozáson lévőket visszahívják egységeikhez. *** 1940 május 10. A német csapatok egész éjjel a határ felé vonulnak. Az utakon, mint a kisértetek, tankok csörömpölnek, légvédelmi ágyúk csövei az ég felé néznek. A Wehrmacht felkészült az ugráshoz.

Zárt ajtók és lefüggönyzött ablakok mögött dolgoznak a törzsek. Csengenek a telefonok. A sarokban kopognak táviró és a kódoló berendezések, a rádiósok; az utolsó meteorológiai jelentéseket veszik. A repülőtereken a szerelők ismét leellenőrzik a gépeiket, bombákat erősítenek rájuk. A légi fényképezőgép kazettáiban új film van, a. felderítőkre nagy munka vár. Nem alszanak az ejtőernyősök sem. Miután felvették ejtőernyőiket, zsebeiket megtöltötték lőszerrel, kézigránátokat vettek magukhoz, teljes készenlétben állnak parancsnokaik előtt, akik az utolsó utasításokat adják. Köln-0shoffen és Butzweilerhof repülőterein startra készen állnak Koch rohamzászlóaljának tehervitorlázói. A fényjelzős szakasz már előkésitette a jelzőfénysort. “csodálatos katonai szervezés” amely titokban megtervez és megalkot mindent, kész a cselekvéshez. Hamarosan elkezdődik. Másodpercről másodpercre, percről percre közeledik az pillanat, amit a német katonai terminológia X-napnak és X-órának nevez. s amly meghatározza a harctevékenység kezdetétX nap - 1940. május 10. X óra - 05 óra 30 perc. A harci egységek tagjai félkőrben állnak a parancsnokaik előtt, akik most, néhány perccel a támadás előtt közlik velük a helyzetet, felolvassák a harcparancsot, elmagyarázzák a feladatot. Ez a helyzet Koch rohamzászlóaljában is. Néhány perc mulva Altmann ejtőernyős századával megerősitett zászlóalj elstartol Butzweilerhof repülőteréről, velük egy időben 0sthoffen repülőtérről Witzig ejtőernyős utászai szállnak fel. Ők kezdik meg először a támadást Németország határain kivül. De már a gépek a levegőben vannak. A határ mögöttük maradt.Messze lenn kilövések villanásai látszanak. Hosszu falként húzódnak a nyomjelzős lövedékek tüzcsikjai. A repülőgépek által vontatott, enyhén himbálózó tehervitorlázók kabinjaiban ejtőernyősök ülnek és visszaemlékeznek. Hányszor gyakorolták már ennek a harcfeladatnak a végrehajtását? Minden helyzetet, minden lehetőséget átgondoltak, kipróbáltak és kidolgoztak. Emlékezetükben megjjelennek a légifelvételek, a beveendő "hegy" tervrajza és modellje. Lám, a hidak, az azokat fedező kiserődök, ellenséges állások, amiket el kell foglalni. Kezük egész idő alatt a gránátokat szorongatja, a robbanótöltetek félgömbjeit, mintha meg akarnának győződni arról, hogy azok náluk vannak. Ezeket a robbanótölteteket a deszántosok határtalanul tisztelik. Szilárdan hisznek ennek az uj harceszköznek a hatalmas rombolóképességében. Hirtelen felriadnak gondolataikból. Megszakadnak a gondolatok. A motorok zugása észrevétlenül elhalkul. A vítorlázók erősen inogni kezdenek. A pilóták teljes erejükkel dolgoznak a kormányokkal, hogy a "vászonbombázókat" az adott magasságon tartsák. Egy perc múlva kiderül, hogy Osthoffenből és Butzweilerhofból elindult repülőgépek néhány géppel találkoztak, melyek igen közel voltak hozzájuk, így rövid idő maradt az összeütközés elkerülésére a manőverezéshez. A szomszédos gép alig látszik, csak a kipufogócsőből kitörő kékes lángot lehet észrevenni. Szerencsére összeütközés nem történt, de a vontatógép erős rántása miatt, amikor letért az irányról, Witzig két tehervitorlázója eltépte a vontatókötelet. Witzig főhadnagy, aki ez egyik ilyen peches gépen volt, a pilótájának azt az utasítást adta, szálljon le az egyik rétre a Rajnához közel, míg a másik gép Dürentől nem messze ért földet. 05 óra 20 perc. A vitorlázók elválnak a repülőgépektől, de ez olyan csendben történik, hogy senki sem veszi észre. 5 perc múlva a cél fölött lesznek, ahol az ejtőernyősök végrehajtják az ugrást és az objektumoknál érnek földet. A váratlanság biztosítására Koch rohamzászlóaljának az X időt 05 óra 25 percre jelölték ki.

Az Eben-Emael erődben Jottrand őrnagynak jelentik, hogy a levegőben erős motorzúgás hallatszik. Ez arra készteti őt, hogy jelentést tegyen arról, megindult a németek rég várt támadása. Felveszi a telefonkagylót és kiadja az utasítást a védelmi körzetbe tartozó hidak felrobbantására - kettő a Maas-on és egy az Albert csatornán Canne-nál. Az erőd legénységét harci készültségbe riasztják. 05 óra 24 perc. Eben-Emael és a környező helyek légvédelmi géppuskás figyelői nem hisznek a szemüknek. Távolabb, a horizonton szines jelzések villannak. A katonák f'eszülten figyelik a sőtétséget, a ködöt. Szintén hallják a motorok dörejét a levegőben, és megpróbálják kitalálni, mit hozhat nekik ez a szokatlan dolog. "Lehet, hogy németek nagy támadása?”gondolják. De mi ez? Az éjszakai égen egy hatalmas árnyék tünik fel, Az őrök t'eszulten figyelnek, eröltetík a.szemüket és próbálják megérteni, mi történik. Majdnem hang nélkül, halk suhogással valami közeledik feléjük, megnőnek a méretei, csendben suhogással egyenesen ráJuk... A géppuskás a vállához szoritja a fegyverét. De ebben a plllanatban a tehervitorlázó szárnyának hatalmas ütése kiveri a kezéből a fegyvert. Éles csikorgás hallatszik a földetéréskor. A szomszédos géppuskásnak csak néhányat sikerül lőni. Nagyon késő! Már kinyiltak a plexiboritásu kabinok és a gyorsan eldobott kézigránátok elhallgattatják a géppuskákat. Jönnek a következő vitorlázók, leszállnak a puha földre, gyorsan kiugrálnak belőlük az ejtőernyős-utászok. Ám ebben a pillanatban Canne-nál az Albert csatorna hidja tompa dörejjel a levegőbe repül. Eben-Emaelen elszabadul.a pokol! Ugyanolyan gyorsan, mint ahogyan földetértek, az osztagok a kijelölt objektumok felé sietnek. Helmuth Wenzel ober-i'eldwébel erről a következőket meséli: - Rajommal a 19.sz. erőditmény elfoglalására és tartására kaptam parancsot. Ez az erőditmény tankelháritásra volt berendezve, három páncéltörő ágyuval, lőszerrel, két gépuska lőréssel és két méter átmérőjü páncélkupolával a megf'igyelől számára, melyen periszkópok és figyelőnyilások voltak. Az erőditmény páncélja kb. 30 cm vastag volt és csak egy bejárattal rendelkezett. A páncéltörő ágyuk és a géppuskák tüzükkel ellenőrzés alatt tudták tartani az erőd egész délnyugati részét és a Maas folyót. Az erőditményen egy tartalék lőrés is volt, északi irányba leadandó lövésekhez. Ebből az erőditményből belőtték az erőd egész területét, egészen a 19. számu erőditményig, valamint az erőditmény északi részét és az Albert-csatornát Canne-ig. A rajom két tiszthelyettesből és hat katonából állt: jómagam, a vitorlázó pilótája - Brautham tiszthelyette, a géppuskás - Polsin tizedes, a másik géppuskás - Florian tizedes, Keller tizedes, Windemuth tizedes és Engelmann őrvezető volt a négy utász. Mi délről repültünk az objektumhoz. Amikor már a légvédelmi ágyuk állásai fölött repültünk el, erős tüzzel fogadtak. A gépünk harmadiknak ért földet, kb. 100 méterre a nekünk kijelölt objektumtól. A leszállás sima volt. Az erőditmény lőrései be voltak zárva. Elsőnek ugrottam fel a páncélkupolára és meghallottam, hogy odabenn emberek futkosnak. Azonnal egy egykilogrammos kézigránátot dobtam a periszkóp nyilásába. Géppuskásaink gyorsan tüzelőállást foglaltak a lőrésektől mintegy 30 méterre. A gránát robbanása után mindkét géppuska három-négy lövést adott le, azután következett a páncélkupolán elhelyezett 50 kg-s töltet robbanása. A robbanás nem törte át a páncélt, de a kupola sok helyen megrepedt és benn minden elcsendesedett. Ez után a 25. sz. erőditményből lőttek ránk, de a tüz nem sebesitett meg senkit. A mi géppuskásaink az erődsáncon foglaltak tüzelőállást és az egész erődöt tüz alatt tartották. Ez után 12,5 kg-s töltettel fel lett robbantva az első lőrés. A robbanás eredményként a lőrés védőpáncélja szétszakadt

és a mögötte elhelyezett géppuska megsemmisült. Azért, hogy behatolhassunk az erőditménybe, ugyanebbe a lőrésbe még egy, ezuttal 50 kg-s töltetet helyeztünk. Ennek eredményeként akkora nyilás szakadt ki, hogy egy ember befért rajta. Az erőditményben felállitott összes fegyver hasznlhatatlanná vált. Az ajtók, melyek elég távol voltak, a robbanási hullám lökésétől kiszakadtak. Az erőditmény személyzetét még a 12,5 kg-s töltet robbanása semmisitette meg. Ehez hasonlóan látta és meséli el Niedermeyer feldwebel, akinek embereivel a 18. sz. erőditmény kazamatáit kellett elfoglalnia, melyben három darab 75 mm-es ágyu volt a lőrésekben, észak felé irányitva, s maga a páncélkupola öt figyelőréssel és periszkóppal rendelkezett. - Gyorsan kiugráltunk a gépből - meséli Niedermeyer - a „B” páncélkupolához futottunk és 50 kg-s töltettel felrobbantottuk azt. Ez volt az első robbanás az erődben. A robbanás 10 cm mély krátert vágott a páncélba, ezen kivül a páncélkupolán mély repedések jelentek meg. Maga a páncélkupola vastagsága 350 mm volt. A robbanási hullám végigsöpört az erőd folyosóin. Az ajtókat kitépte a sarkaikból, a katonákat a betonfalhoz vágta, ledöntötte őket a lábukról és a fiatal katonák, akik mélyen a föld alatt voltak, elsápadtak, amikor meghallották maguk felett ezt a pokoli zajt. A ventillációs kamrákban ujabb töltetetk robbannak, s füstoszlopot képeznek - szürke füstfátyol tölti be a helyiségeket. Az erődparancsnokság telefonon hivja az erőditmények személyzetét. Sok heléyen hallgatnak. A 19. sz. erőditményben van valaki. Hallani, amint felveszi a telefonkagylót. A parancsnok megkönnyebbülten felsóhajt. Még tartja magát tehát a 19. sz. erőditmény, s igy az erődöt fenntről jól fedezi. Senki sem tud rajta keresztül betörni. A hallgatóban valakinek a hangja hallatszik: - Halló! - Oui, ici Commandant Joffrand!7 - ... Teljesen lehetetlen! Igy egy belga katona sem tud beszélni. Ez németül beszélt, keletporosz akcentussal. A parancsnok mérgesen csapja le a telefonkagylót. Ez azt jelenti, hogy a 19.sz. erőditmény, amely kulcsfontosságu, az egész erődöt uralja - német kezekben van. Megérti, hogy ütött a belga erőd végső órája. Még 10 perc sem telik bele, világossá válik előtte, hogy feladatát, a németek utjának elzarását az erőd már nem tudja ellátni. A légvédelmi géppuskákat elnyomták már. Kilenc darab 75 mm-es ágyut a kazamatákban már megsemmisitettek, ugyanez a sors érte az öt 75 mm-es és 120 mm-es torony-ágyut is, amit erős páncél védett. Kilenc gyalogsági erőditmény elcsendesedett. Hét páncéltorony fel lett robbantva, de még mindig morajlanak a robbanások, robbanási hullámok söpörnek végig a folyosókon beboritva mindent, füsttel és porral. Jelentik a parancsnokok, hogy a németek felrobbantották az erőd f'ő kazamatájától az erőditményekhez vezető lépcsőket. Igy az erőd elhagyása lehetetlenné vált. Néhány perc alatt megvakult és tehetetlenné vált az erőd, melyet épitői véleménye szerint lehetetlen volt bevenni. Ám az erőd elfoglalása még nem fejeződött be. A csatorna felett uralkodó erőditmény, amit nem is olyan könnyü fentról észrevenni, még sértetlen és meggátolja a németeket abban, hogy átkeljenek az Albert csatornán az erődtől északra. A sáncárkok és a bejárati rész még ugyancsak sértetlen, az erőd képes az ellenállásra. *** Vroenhovennél és Veldwezeltnél minden, ugyanolyan váratlanul történt mint Eben-Emaelnél. Az erődöknél, hidaknál, azok őrségénél értek földet Koch rohamzászlóaljának vitorlázói. Pillanatok alatt eltüntetik az őröket, elvágják a hidak aknáihoz vezető huzalokat baltával és késsel. Az erődök ajtajait a

7

„Igen, itt Joffrand őrnagy!” (Franciául.)

közelükben elhelyezett kumulativ robbanótöltetekkel semmisitik meg. A f'eladatot végrehajtották. A hidak sértetlenek, s német kézen vannak. A zuhanóbombázók támogatásával, melyek szétbombázzák az ellenség állásait és utánpótlási bázisait, az ejtőernyősök védik az objektumokat, hogy biztositsák a tankok előrenyomulását. Koch százados parancsnoki pontjára 5 óra 55 perckor rádiótávirat érkezik EbenEmaelből. Ebben értesitik, hogy az erőd elesett és már csak néhány külső erőditményből tüzelnek. Az erőd nyugati részén az ellenség ellentámadásra készül, szükség volna a zuhanóbombázók támogatására. Ha nem számoljuk Canne-nál felrobbantott hidat, akkor megállapithatjuk, hogy a rohamzászlóalj a kitüzött feladatokat végrehajtotta. *** Eben-Emaelért vivott harc tüzében senki sem vette észre Witzig főhadnagy távollétét. Csak akkor, amikor a rádiósok megérkeztek készulékeikkel, Wenzel oberf'eldwebelnek jutott csak eszébe, hogy ugy látszik, Witzig nem ért földet Eben-Emaelben. Nem találták Delick hadnagy szakaszának helyettes parancsnokát sem. Ugy látszik, valami, a tervtől eltérő dolog történt. Wenzel tevékenykedik. Összekötőket küld a többi osztaghoz. Helyzetjelentést kér. Néhány perc mulva megkapja a válaszokat. A 26.sz.erőditményen kivül az összes kijelölt objektumot elfoglalták, az erődöt majdnem teljesen leverték. Wenzel csoportjából - a kapott erősités és hadianyag utánpótlás után Hübel szakaszának sikerül elfoglalni ezt az utolsó erőditményt is. Az erőd nyugati részén ellenséges gyalogság gyülekezk, ugy látszik, rohamra készülnek. Ezért a feladat végrehajtásáról küldött jelentessel együtt a deszant támogat ására zuhanóbombázókat kérnek segitségül. Az ez után történtekről Wenzel a jelentésében igy szól: - Husz perc mulva megjelentek a zuhganóbombázók. Tevékenységük - mint mindig - kifogástalan volt. ott, ahol megjelentek ezek a repülőgépek, többé senki sem akart minket megrohamozni. Ez után hozzám, az erőd északi szárnyába kb 25 foglyot hoztak. Majdnem mind a légvédelmi géppuskák kiszolgáló személyzetéből voltak. A sebesülteknek megparancsoltam, őrizzék őket. Mostanáig az ellenség gyenge aknavetőtüzet adott a külső erődökből, ám most, 45 perccel a támadás kezdete után, megkezdődött a tüzérségi tüz. Ám az északi szárny valamiért nem lőtt. Ekkor két He-111-es jelent meg és hadianyagot dobtak le számunkra erősitésül. Megparancsoltam, osszák ki az utánpótlást, ne szenvedjenek a katonák semmiben sem hiányt. Eközben Witzig főhadnagy szerencsésen földetért vitorlázóján egy Rajna menti réten. Witzig parancsot adott embereinek a sövények kitörésére és repülőgép leszállómezőt készittetett, majd valahonnan először biciklit, később autót szerzett és elrobogott Osthoffen repülőterére. Innen telefonált egy másik repülőtérre JU-52-ért és amikor az megérkezett, elkalauzolta a vitorlázó leszállási helyére. Miután vontatókötélre vették ujra a vitorlázót Eben-Emael felé repültek ismét. - Körülbelül két óra mulva - meséli Wenzel - a levegőben hirtelen egy vitorlázó jelent meg. Nagyon megörültünk, abban reménykedtünk, hogy csak a főhadnagyunk lehet az. És nem tévedtünk. Most már a f'őfeladat az utászokra hárult, akiknek sokat kellett dolgozniok, hogy tönkretegyék és elpusztitsák a megmaradt védelmi berendezéseket. Gondoskodni kellett a védelernről, hiszen az ellenség gyorsan rnagához térhet első ijedtségéből és ellenintézkedéseket tehet. *** Pontosan 5 óra30 perckor a német csapatok föerői megkezdték a holland határon az áthatolást Maastrichtnél, hogy mlnél gyorsabban tudjanak segiteni az ejtőernyősöknek az Albert csatornánál. Elől Mikosch alezredes 51. utászzászlóalja, a 151. gyalogezred, 88 mm-es légvédelmi tüzérosztály, egy tüzérosztály és füstfejlesztő szakasz haladt. Az utászok és a gyalogosok felfujható csónakokon keltek át a Maas-on, de a tüzérségnek és az kanavetőknek várni kellett az átkelőhely kialakitásáig. Miután szétzuzták az ellenség ellenállását, az utászok 18.00 órakor Canne falu alá érkeztek és megálltak az Albert csatornánál. A belga gyalogság erős tüz alatt tartja a csatorna partját, végig. Visszaverik a németek első, felfujható csónakos átkelési kisérletét. Erős tüzet ontanak az Enben-Emael erőd egyik parti erőditményének lőrései a csatornára. Sikerül összeköttetést teremteni Witzig szakaszával. Witzig megkisérli felrobbantani a sáncot és áttörni a parti erőditményhez - ez sikerül is, ám az ellenséget

tartósan elhallgattani nem tudja. Mint később kiderült, a robbanások az erőditmény védőit megfosztották minden megfigyelési lehetőségtől és ezért arra törekedtek, ne engedjék meg a németeknek az átkelést, igy célzás nélkül tüzeltek. Portstreffen oberfeldwebel 50 gyalogossal átkel a csatornán. Kerülőt téve, május 11.-én 17. órakor eljut az erődbe és egysül Witzig szakaszával. Most már egyesült erővel semmisitik meg a megmaradt erőditményeket. Ekőzben Witzig szakasza nehéz megpróbáltatáson esik át. Miután a belgák magukhoz tértek a németek első támadása után, a, szomszédos Pontisse és Barchon erődök ágyuikat Eben-Emaelre irányitják és gránátok tömegével árasztják el azt. Sőt a belgák tábori tüzérsége is résztvesz ebben az ostromban. Az erőd eltünt a robbanások füstjében. Witzig megértette, hogy embereit nagy veszély fenyegeti. A feladatukat végrehajtották és a deszántosok további ottmaradása az erődben haláluk okozójává válhat. De ekkor még a 2. belga gránátos ezred is támadásba lendült. Végeredményében vissza kellett vonulni, mindössze 70 emberrel tovább folytatni a harcot ésszerütlen lett volna. És ekkor, mint mindig, segitségül jöttek a német zuhanóbombázók. Géppuskáik szinte kaszálták a belgákat az erődön belül, és a bejárat felé törőket. Csupán a nyugati szárnyon egy bokros részen maradt néhány mesterlövész "kakuk", akiket, kiverni Iehetetlen volt. A "kakukok" kiverésére tett kisérlet közben Wenzel a fején körmyü sérülést szenved. Május 11.-én dél felé, a németeknek végre sikerült átszállitani a csatornán néhány páncéltörő ágyut és vele megsemmisiteni az erőd bejárati erőditményét. 12 órakor a bennmaradt belgák kitüzik a fehér zászlót. A helyörség 60 halott és 40 sebesült veszteséggel megadja magát. Witzig utász szakasza az elvonulás előtt eltemeti hat bajtársát. Csak most tudták meg az ejtőrnyősök annak a "hegynek” a nevét, amely miatt 1939. szeptembere óta meg lettek fosztva a kimenőtől. A háboruk történetében az első utász-légideszánt a lehető legjobban sikerült. A német katonák keménysége legyőzte Liege legerősebb erődjét. Nem ment rosszul a dolog a Maas-on átvezető hidaknál sem. Zuhanóbombázók támogatásával Koch osztagának sikerült visszaverni a belgák ellentámadásait. Csak akkor vonult el, arnikor május 11.én 17.00 órakor elkészült a pontonhid Maastrichtnél és az első német tankok átkeltek az Albert csatornán. Igy hajtották végre azt a feladatot, amely az egész hadmüvelet kulcsa volt. Eben-Emael ostroma és az Albert csatorna hidjainak elfoglalása igen kis anyagi erőkkel és élőerővel lett végrehajtva. A rohamcsapatokban 11 tiszt, 403 tiszthelyettes és katona, 30 golyószóró, 6 géppuska és 4 könnyüaknavető vett részt. A deszántosoknak kb 3 tonna robbanóanyguk volt - ebből 2,5 tonna lett felhasználva közvetlenül az Eben-Emael erőd ellen. Szállitóeszköznek 42 darab JU-52 repülőgépet használtak, melyek mindegyike egy vitorlázót vontatott. Felhasználtak még további 6 darab JU-52-t, melyből ejtőernyősöket dobtak ki és három HE-111-et, melyek az utánpótlást szállitották. Koch rohamcsoportjának az összes vesztesége 38 halott és 100 sebesült volt. Az ellenség vesztesége az Albert csatorna hidjaiért lolytatott harcokban - Eben-Emael vesztesége nélkül - a vezérkar egyik tisztje, Schachta őrnagy adatai szerint kb. 900 halott és 700 sebesült volt.8 *** Ha az Eben-Emael erőd bevételét Belgiumba való betörés kezdetének vesszük, akkor a "Hollandia erőd"-ben ledobott légideszánt csapás volt Hollandia védelmi rendszerére. ltt a váratlanság tényezője alig volt meg. Először is, május 9.-én az egyik német tábornok közölte a holland katonai attaséval, hogy a 9 "disznó" (ez alatt Hitlert értette) kiutazott a nyugatl frontra. Másrészt, Dániában, Norvégiában bevetett légideszántok figyelmeztetőül szolgálhattak a hollandoknak arra, hogy az ő fővárosukat is hasonló sors érheti.

8

Wehrwissenschaftliche Rundschau 1954évi 5.old.

9

Görlitz: Der Zweite Weltkrieg. Stuttgart 1951.

És az egyesitett német legiszállitó egységek a levegőben vannak már. Az eget beboritják a holland légelháritás tüzérségi lövedékeinek robbanása. A repülőgépek állhatatosan tartják a kitüzött objektumok felé az irányt: Moerdijk, Dordrecht, Rotterdam, Hága és Leyden. Moerdijk-nál a Maas mindkét partjára Präger zászlóalját dobják ki. A földetérő ejtőernyősöket a maximok kimért kopogása fogadja.Az ejtőernyősök villámgyorsan előveszik fegyvereiket és már felelnek is a német géppuskák gyors sorozatai. Az ellenség kényelmes helyzetben van, erőditményekben ül és ugy tüzel. Ám nem birnak a nyomásnak ellen állni. Rövid harc után a hid előtti állásokat elfoglalják és a támadók védelembe mennek át. A Maason keresztülvezető hidak, melyek hossza 1400 méter, sértetlenül jutnak a németek kezére. Moerdijk és Dordrecht között lett kidobva. ejtőernyővel az 1. ejtőernyős deszántezred 1. zászlóaljának zöme. Bräuer alezredes parancsnoksága alatt. A szerencse és a véletlen néhány gépkocsihoz juttatta őket, melyen elhaladhatnak a holland csapatok mellett. "Brunó" ahogy Bräuert a katonái nevezték kiadja a pararancsot a nehézfegyverek és a fegyverszállitó ledobótartályok gyors felrakására, majd felszállnak az ejtőernyősök is és elindulnak Dordrecht felé. Itt a németek dolga nem áll valami fényesen. Az 1. ejtőernyősdeszánt ezred 3.századának két szakaszát a Kill folyó déli, egy szakaszát pedig az északi partjára kellett volna ledobni. Ám a kidobás helye helytelenül volt meghatározva, majdnem mindnyájan a déli partra estek. A hidőrség orkánszerü tüzet zuditott a deszántosokra. A századparancsnok meghalt. A helyettese meg akarta várni az erősitést, mivel első rohammal nem sikerült elfoglalni a hidat. Egy rajt megfigyelésre hátrahagyott s megmaradt embereivel Dordrechtet próbálta meg eIfogllalni. De itt is hamar megakadt a hollandok makacs ellenállása miatt. Utcai harc kezdődött. A helyzet kritikussá vált. Eközben gyorsan közeledett Dordrecht felé Bräuer. A város előtt rálőnek egy parkból. Miután kifüstölték a hollandokat négy álcázott erődjükből, emberei visszatérnek az utra és Dordrecht irányába, a hid felé mennek. A városban fellángol az utcai harc, folyik a küzdelem a barrikádokért és a Killen keresztül vezető hidért. A védők vonalának áttörése után egy-egy rohamosztag megsemmisiti az országuti hidat örző holland védelmet. A németek hamarosan elfoglalják a vasuti hidat is, igaz ugyan, azt az ellenségnek sikerül felrobbantani. *** Magában Dordrechtben a harc tovább folyt és egyre kegyetlenebbé válik. A hollandok ujra. meg ujra ellentámadásba lendülnek, de hiába minden bátorságuk és állhatatosságuk, a német ejtőernyősök tüze minden alkalommal visszaveri őket. Rotterdamban a repülőcsónakok a Rajnán hajtottak végre leszállást. A 16. légideszant ezred gyalogosai, akiket repülőcsónakok szállitottak, elfoglalták a hidakat. Ám a hollandok kitartó ellentámadása miatt a váratlan támadással elérhető siker elmaradt. A Rajna északi partján nem sikerült elég erős hidfőállást kialakitani.

Waalhaven repülőterén az 1. ejtőernyősdeszant ezred 3. zászlóaljának ejtőernyősei lette ledobva. Kézigránátjaikkal az ejtőernyősök rést törnek a holland védeImen, elfoglalják a négycsövü légvédelmi géppuskákat és rázudulnak a repüIőtér körvédelmében lévő 3. holland vadászzászlóaljra. Egy légvédelmi nehézágyu üteg keményen ellenáll a németeknek. Schulz őrnagy az egyik, velük együtt Ieszállt csatagépet küldi ellenük. Az a levegőbe emelkedik és zuhanórepülésben támadja az üteget. A holland tüzérek fedezékbe vonulnak és amikor ujra megjelennek az ágyuiknál, ejtőernyősök zudulnak rájuk. A repülőtéren leszállnak az első szállitó repülőgépek. Megérkezik a 16. légideszánt ezred 3. zászlóalja. Utánuk száll le Student tábornok is. Ő a Rajnán keresztülvezető hidakhoz indul. A német deszantosok első századai rekvirált autókon már elindultak oda. Minden nehézség nélkül törik le az ellenség ellenállását és jutnak el a hidakhoz. De egészen a hidig nern jutnak. Nő a hollandok ellenállása. Itt átjutni lehetetlen. Közben a holland tüzérség elkezdi Waalhaven repülőtér belövését, s az ujonan átdobott f'riss holland gyalogsági egységek ellentámadással próbálják kiűzni az ejtőernyősöket az általuk elfoglalt területről. Ám a németeknek sikerült az elfoglalt terület szilárd védelmét megszervezni. Dél felé megjelennek a "tomyk"10 Nyolc angol bombázó érkezik és a repülőtéren ujonan felállitott légvédelmi ágyuk tüze fogadja őket. A német szállitógépek ujabb és ujabb erősitéseket hoznak. A németek visszaverik az angolok több berepülését. Feladatukat teljesitették, a Rajnán átvezető hidak le vannak zárva. Hága közelébe ledobott légideszánt csapatokkal még eddig nem sikerült összeköttetést teremteni. *** A holland fővárosért óriási harc lángolt fel. Az történt, amitől már korábban félt Student. A békeidőkben nem engedélyezték neki uj ejtőernyős egységek szervezését és most az erők igen gyengéknek bizonyultak. Az ejtőernyősök már repülés közben szenvedtek veszteséget az ellenség légelháritó tüzétől. 2. ejtőernyősdeszánt ezred 1. zászlóalja, mely 0ckenburgnál és Ypenburgnál lett kidobva, valóságos husdarálóba került. A védekező hollandok sulyos veszteséget okoztak nekik. Elpusztultak azok az ejtőernyősök is akiket rossz helyen dobtak le Volkenburgnál, akik közük sokan fenyőerdőbe estek. Megérkeznek az első leszállódeszánt egységek, leszállnak a gépek, de néhány azonnal kigyullad. A katonai repülőterek védelme igen erős, s az ejtőernyősök semmit sem tudnak tenni ellene. A következő repülőgépcsoport pilótái a leszállást a repülőtér határán kivül hajtják végre. Réteken, mezőkön, a Rotterdam-Hága országuton, a tengerparti fövényen érnek földet. A németek ismét elfoglalják Volkenburgot. Ockenburgnál és Ypenburgnál a harc váltakozó sikerrel folyik. Az ellenséget nem sikerül kiverni a repülőtérről. A repülőgépek bombatámadásai lehetővé teszik, hogy a németek kif'ujják magukat, összeszedik a szétszóródott rajokat és szakaszokat, majd kisebb harci csoportokban folytataják tovább a harcot. Az 1. holland hadseregcsoport erői megütköznek a német deszanttal. Azért, hogy a fölényüket megtartsák, a hollandok a keleti frontról11 még 3 zászlóaljat és egy 150 mm-es ágyuüteget vezényelnek át Leyden körzetébe ledobott német csapatok ellen. A hollandok többi egysége: a Rotterdam közelében ledobott német légideszántot rohamozza. A helyzet igen bizonytalan. Eleinte egyik oldalon sem valósul meg a központositott vezetés. A hol landok minden erejüket arra forditják, hogy a német légideszánt egyes gócpontjait semmisitsék meg. Ez azonban nem sikerül. Rohamaik vagy sikertelenek, vagy csak az elért eredményeket tartják meg. Május 10.-én este a helyzet a következőképen néz ki: Moerdijkben épen kézbentartják a hidakat a németek, Dordrechtben utcai harcok folynak, a hidakat ugyancsak elfoglalták, Rotterdamban lezárták a hidakat, Vaalhaven repülőterét elfoglalták, a németek erős ellentámadásokat inditanak, Hágában nem világos a helyzet, Ockenburg-Delft és Volkenburg körzetében sok német eIlennállási góc maradt. A 2. légideszánt ezred törzse ugyancsak nem rendelkezik világos helyzetismerettel. A szállitó és felderitő repülőgépek pilótáinak jelentései a deszántok kiszállásáról Hágától Északra fekvő tengerparton, a Rotterdam-Hága uton csak néveleges képet ad a valóságos helyzetről. ***

10

A németek igy hivták az angolokat.

11

A szerző Hollandia keleti határán huzódó frontvonalat nevezi igy.

Nézzük meg, mi történt a 22. légideszánthadosztály szakaszán. Itt ugyancsak nem lehetett semmiféle váratlanságról beszélni, sőt a hollandok már néhány napja várták a deszántot. Ockenburg, Volkenburg és Ypenburg repülőterei nagyon meg lettek erősitve. Amikor reggel 7 órakor a 47. légideszant ezred első repülőgépei megpróbáltak Volkenburg repülőterén leszállni, a hollandok erős légvédelmi tüzével találkoztak. Az odébb kidobott ejtőernyősöknek nem sikerült a tervben előirt módon elfoglalni a repülőteret. A 47. légideszant ezred 3. zászlóalja (a 11. század nélkül) leszállt, tekintet nélkül az ellenség nagy ellenállására. Egyenesen a repülőgépekből indultak rohamra a deszántosok. Az ejtőernyösökkel együtt sikerült elfoglalniok a repülőteret. Ennek a rohamnak eredményeként a németek nagy veszteséget szenvedtek. A fel- leszállómezőn több repülőgép égett, az üzemképes repülőgépek pedig hiába próbáltak felszállni a környező mezőkről. Habár a repülőteret hamar elfoglalták, az ujonan érlkező szállitórepülőgépeknek nem sikerült leszállni. A 47. légideszant ezred 2. zászlóaljának repülőgépei, melyek déltájban érkeztek meg, kénytelenek voltak vagy visszafordulni, vagy a dünékre leszállni. Ezért a hátramaradt egységek szállitását, melyek a lkinduló repülőtereken vártak a sorukra, időben leállitották. Ekkor a 47. légideszánt ezred parancsnoka Heiser ezredes, egységének egy kis részét Volkenburg ostromára dobta le. Sikerült is betörni oda és kiszoritani az ellenséget a lakóterületről. Heiser felkészült a védelemre. Kis erővel rendelkezett ahoz, hogy tartósan tudjon ellenállni, a sebesült ezredes semmit sem tudott tenni. Semmit sem tudott az általános helyzetről, nem sikerült összeköttetést teremteni a dünéken lszállt német egységekkel. (Itt volt a 47. légideszánt ezred törzse, a hiradó és f'elderitő szakasszal, a 47. légideszant ezred 3. zászlóalja - a 11. század kivételével - a 65. légideszant ezred 6. századának három nehézfegyveres szakasza lett ledobva. Ezen kivül itt volt az 1. ejtőernyős deszántezred 6. zászlóaljának maradványa és a 47. légideszant ezred 5. és 6. századának szakaszai.) Ypernburg alatt ugyanaz történt, ami Volkenhurgnál. Az ejtőernyősök a tervben előirttól keletre lettek kidobva és jelentős részük az ellenség elhelyezési körletébe esett. A 65. légidezsant ezred 6. százada, amely Ypenburg repülőterén lett kitéve, a hollandok erős tüzébe került. 13 gépből 11 azonnal kigyulladt. Néhány életbenmaradt deszantos csak május 10.-én estig tudott kitartani, amikor megadták magukat. Azért, hogy elkerüljék az első repülőszázad sorsát, az utánuk következő tiz gép Hága-Rotterdam autóuton szállt le. Ockenburgnál a 2. ejtőernyősdeszant ezred 3. századának ejtőernyősei 4 kilométerre délre lettek kidobva Hook-van-Hollandtól, s a 65. légideszant ezred 5. századának is először meg kellett harcolnia a leszállási helyért. Az összes repülőgépen volt sérülés. A repülőgépek személyzete géppuskáik tüzével támogatták az ejtőernyősöket. Rögtön az első repülőgépek után még néhány gép szállt le, majd berepülő angol bombázórepülőgépek megsemmisitették a repülőteret. A 65. légideszánt ezred 7. százada Vaalhavenben lett kitéve és a 7. légihadosztály törzsének védelmét látta el. Ockenburgtól nem messze szállt le a 22. légideszánt hadosztály törzse a hiradó zászlóaljal együtt. Gróf von Sponeck tábornok az erdőben szedte össze a kitett egységeket és átvágta a Hága-Münster utat. Velük együtt tevékenykedtek a 2. ejtőernyősdeszánt ezred 3. századának ejtőernyősei von Roon főhadnagy parancsnoksága alatt. Minden kisérlet, hogy rádiókapcsolatot létesitsenek hadosztály más egységeivel, sikertelenül végződött. Csupán este sikerült kapcsolatot taláIni a 2. légiflotta törzsével, ahonnnn Sponeck csoportja azt a f'eladatat kapta, támadja Rotterdamot. A németek másik, kb. 200 főnyi csoportja a hadosztályorvos vezetésével Oversitől északra volt és az ideérkező Sponeck csoportjával együtt tudta megszervezni Rotterdam elleni frontot. Két kisebb osztag, amely Katweg-am-Seetől és Hook-van-Hollandtól délnyugatra volt, zsákmányolt ágyuk és hadianyag felhasználásával tartott ki. *** Május 10.-én reggel, miután jelentést kaptak Németország támadásáról Hollandia és Belgium ellen, a 7. francia hadsereg parancsnoksága, mint ahogyan tervbe volt véve, előretört. A hollandok a német nyomás alatt Maastól délre lévő összes erőiket visszavonták nyugatra, s könnyügyalogos hadosztályukat Rotterdamba irányitották. Ez a hadosztály Hertogenbos körzetétől majdnem Rotterdamig nyomult előre. Az után, hogy a franciák május 10.-én 10 órakor átlépték a belga határt, az élcsoportjuk,

12

mely a 6. páncéloshadosztály felderitő ezredéből és az 1. francia motorizált könnyühadosztály felderitő zászlóaljából állt, május 11.-én reggel elérte Tillburg városát. Körülbelül 30 km-re délre ettől a várostól kerültek érintkezésbe a francia csapatok a németek előőrsével. A franciák lelassitották mozgásukat, hogy ne érje őket meglepetés, két védelmi vonalat hoztak létre. Felderotőket küldtek előre, de érezve erőik elégtelenségét, elhatározták, megvárják az erősitést. Körülbelül 16.30-kor beérkezett hozzájuk a 25. francia motorizált gyalogoshadosztály két felderitő szakasza. Azeknek az volt a feladatuk, hogy kisérjék Hágába Mittelhauser francia tábornokot. Ez a tábornok a legcsekélyebb elképzeléssel sem rendelkezett a bonyolult harci helyzetről, s azt sem tudta, hogy Hága felé vezető utat a németek már átvágták. Az élcsoport parancsnoka, Michone őrnagy ugy döntött, megtámadja Moerdijknél a hidakat. Előremozgás közben eléri Sevenbergen helyiséget. Itt német zuhanóbombázók támadják meg. Mivel nagy vesztességeket szenvednek, a franciák elhatározzák, visszavonulnak, ami viszont nem sikerül nekik, mert közben a német zuhanóbombázók megsemmisitették az összes hidat. Ezzel Moerdijknél a hidakat erről az oldalról nem fenyegethette. Sokkal nehezebb volt a helyzet a Hollandia-erőd déli részében, ahol a holland csapatok ellentámadásokat hajtottak végre. Itt a Kill-Öreg-Maas, Maas folyók és az Északi tenger között két holland hadseregcsoport volt, a KiII csoport és a Spui csoport. Mihelyt megtudták, hogy német légideszant van Rotterdamban,. az Öreg-Maason keresztülvezető hidakat felrobbantották, hogy ilymódon megakadályozzák a dél felé való mozgást. A Kill harccsoport tüzérségi tüz alatt tartotta Moerdijknál a hidak melletti erőditményeket, miközben vizvonal védte (a KiII folyó) a német gyalogság rohamától. Május 10.-én este az 1. és a holland gyalogos könnyühadosztály előőrs szakaszai érintkezésbe kerültek a német légideszántokkal. Rotterdam irányában előre nyomultak a hollandok Nord f'olyóig (A Rajna torkolatának egy mellékága) és felfedezték, hogy a hidat már elfoglalták és védik a német csapatok. Itt ugyanolyan helyzet állt elő, mint a Kill folyón Moerdijknél. A hollandok a parton végig védelembe vonultak, melynek következtében sok időt és erőt fecséreltek el. Csak két holland motorizált zászlóalj küzd most Dordrechtért. Itt hosszadalmas utcai harcok folynak. Ég a pályaudvar, kézitusa folyik. Student tábornok, aki Rotterdamból Dordrechtbe érkezett, május 11.-én, kora reggel átvezényli ide Rotterdamból az 1- ejtőernyősdeszant ezred 3. zászlóalját, hogy a Kill folyó felöli oldalon biztositásként használja. A zászlóalj rekvirált gépkocsikon elég gyorsan megérkezik. Rotterdamban és környékén feszült helyzet alakul ki. A hollandok, akik május 10--én három zászlóaljat vetettek harcba, május 11-12-én még hat zászlóaljat vonnak ide. Megpróbálják harcba vetni a hadihajókat. A német zuhanóbombázók elsüllyesztik a holland Van-Hallen cirkálót. Az ellenség egyik torpedórombolója aknára fut. Az angol repülőgépek gyakori t:ámadásokat intéznek a német csapatösszevonások ellen, de ettől függetlenül tovább folyik a 16. légideszant ezred csapatainak átszállitása. A szállitó repülőgépek most Waalhaventől délre szállnak le- és felé, a Dordrechtbe vezető széles autósztráda felhasználásával. A német légideszant tüzérség érkezése egybe esik az angolok berepülésével. Az érkező repülőgépekből, alighogy földetérnek, az alpesi lovak rémülten ugrálnak ki. Ez után a lovak, mint az őrültek futkosnak a repülőtéren, utánuk meg kéromkodva és izzadva rohannak a gondozóik. És mindez a bombák robbanása közben történik. Sok idő telik el, mig sikerül megfogni és megnyugtatni az állatokat. Megérkezik a 72. gyalogosezred egy zászlólaja. Rotterdamért és a hidakért vivott harc egyre keményebbé válik. A pályaudvarnál, amely a Rajna észeki partján van, a holland lövészek intenziv tüzet zuditanak a szigeten lévő németekre. Hága körzetébe uj német légideszantok érkeznek, a kitartó harcot folytató egységek megerősitésére. Már május 11.-én világossá válik a németek előtt, hogy a holland vezetés nem rendelkezik semmiféle tervvel. A 18. német hadsereg áttörte a „Pelski-vonalat”. A 9. tankhadosztály elég gyorsan nyomul előre és megvan rá a remény, hogy május 12.-én eléri Moerdijknél a hidat. A deszantosok

12

A szerző itt pontatlan. A 7. francia hadsereg élcsoportja az 1. francia motorizált könnyühadosztály egységeiből állt és az élcsoport előőrse, amely 1940. május 11.-én Tillburghoz érkezett, magában foglalta az 1. motorizált könnyühadosztály megerősitett felderitő zászlóalját és a 6. páncélos ezredet.

hamarosan meggyőződnek, a helyzet nem is olyan kétségbeejtő, mint sokan a háboru után mondták. Igaz, Hága körzetében a hollandok eleinte erősen szorongatták a németeket, a nyomás nem gyengül, továbbá Rotterdamban még számitani lehet a kemény harcok folytatására, ám az erőviszonyok mostanra már kiegyenlitődtek. Dordrechtben és környékén válik a legkeményebbé a harc. Itt nagy a veszélye annak, hogy a hollandok elsőprik az ejtőernyősöket és visszafoglalják a hidakat. A Rotterdamból átvezényelt 1. ejtőernyősdeszant ezred 3. zászlóalja visszaveti a hollandok átkelési kiséletét a Kill folyón Wildrechtnél és védelmi állást foglal el végig a Kill folyó partján. Moerdijknél az ellenség először alkalmaz erős tüzérségi tüzet. Május 12.-én ujult erővel lángol fel a harc. A holland gyalogos könnyühadosztály motorkerékpárosai Tweede-Toodnál megpróbálják a Moerdijk-Dordrecht ut csatornán átvezető hidját megsemmisiteni. A hidat védő 1. ejtőenyősdeszant ezred 3. zászlóaljának géppuskatüzébe kerülnek a támadók, majd ellentámadás hatására szétszóródnak. Dordrechtben harcba lép a tüzérség és az éppen megérkezett holland erősités. Az ejtőernyősök kitartóan és állhatatosan védik állásaikat. Rövid ellentámadásokkal időről-időre kisebb pihenőhöz jutnak. Rotterdam és Hága alatt a harcok ugyanolyan elkeseredetten folynak, mint az előző napokban. Egyik oldalon sem sikerül döntő eredményt elérni. A német repülőgépek a Kill-harccsoport ütegeit célozzák és hamarosan megsemmisitik azokat. A német csapatok 9. tankhadosztályának első tankjai Moerdijknél elérik a hidakat és biztositják a védelmüket nyugat felől. A hollandok helyzete kritikussá válik. Május 12.-én este jutnak a németek először hosszabb pihenőhöz. A 9. tankhadosztály megérkezése megerősiti azt a reményt, hogy hamarosan sikerül összezuzni az ellenség ellenállását és teljesen megsemmisitik azt. Oversben kitett 22. légihadosztály parancsnoka igen nehéz helyzetben van. Ő és hadosztályának néhány egysége bekeritésbe került és nehezen tudják visszaverni a hollandok meg-megujuló rohamait. Az ellenség nyomása Dordrechtben ugyancsak erős, s mint eddig, Rotterdamban sem gyengül érezhetően az ellenség támadó kedve. Amikor május 12-ről 13.-ra virradó éjszaka a hollandok tudomást szereznek a német tankok Moerdijk körzetébe való érkezéséről, nem hisznek többé abban, hogy sikerül kiverni a német deszantosokat Rotterdam déli részéből, s felkészülnek az északi városrész kitartó védelmére. Felrobbantják a folyón átvezető vasuti hidat és a városi csatornákon átvezető néhány hidat. Május 13.-án reggel 09.00 órakor a tankhadosztály a Moerdijki hidon át Dordrecht felé tör. Időveszteség nélkül rohamozzák a holland könnyügyalogos hadosztályt és szétverik azt. A hadosztály tisztjeinek és katonáinak nagy része fogságba esik. A németek feltartóztathatatlanul törnek előre Rotterdam felé. Ott, május 14.-én Student tábornok a 2. légiflotta támogatását kéri a hiddal szemben lévő városnegyed megrohamozásához, mivel ott helyezkednek el a megmaradt holland csapatok. Ugy véli a tábornok, ezzel megkönnyebbitik a német csapatok további előre mozgását. Ám a hollandok megbeszéléseket kezdeményeznek a kapitulációról, s Student operativ osztályának parancsnokával, Hübner őrnaggyal, holland gépkocsikon elindul Sarro holland ezredes parancsnoki pontjára, ahol Chalis alezredessel találkozott, a 22. légideszant hadosztálytól. Ekkor hirtelen lövöldözés kezdődött a ház előtt, melyben a megbeszélések folytak, s ez arra késztette Studentet, hogy az ablakhoz lépjen és kitekintsen az utcára. Ekkor sulyos sebet kapott a fején, s el kellett szállitani. A megbeszélések redményeként megegyezésre jutottak a tüzszünet időpontja tekintetében és abban, folytatják a holland főparancsnokság kapitulációs feltételeinek meghatározását. S eközben megérkeztek azok a német bombázók, amelyeket Student korábban kért Rotterdamhoz. A holland légvédelmi tüzérség, amely még nem kapott értesitést a tüzszünet megkezdéséről, tüzet nyitott a gépekre, amelyek viszont a nagy füst miatt13 nem látták a fellőtt vörös rakétákat, amelyekkel a deszantosok azt jelezték, hogy forduljanak vissza. És ezért Rotterdam bombázva lett. Május 14.-én este a holland főparancsnokság végre kiadta a fegyverletételi parancsot. Igy öt nap alatt lett szétverve Hollandia védelmi rendszere a deszantosok által, s legyőzték a holland csapatokat. Magától értetődik, ha a támadás frontális lett volna, akkor a holland hadsereg erős védelmi vonalaira 13

Ekkor az egész várost, de különösen a kikötői részt sürü füst boritotta, egy a kikötőben égő tankhajó égése miatt.

támaszkodva, feltétlenül hosszabban állt volna ellen a német csapatoknak. Most már a 18. német hadsereget más frontvonalra lehetett átdobni. *** Május 10.-én kora reggel Pfalzban a „nagy Németország” gyalogosezred 400 gránátosa és egy utász szakasza szállitórepülőgépekbe szállt. A repülőgépek Martelang felé indultak, ahová le kellett szállniok. A deszantosoknak két csoportban kellet leszállni Vitri és Niv helyiségeknél. Három repülőszázad biztsitotta a repülőgépeket. Reggel 06.00 órakor az első repülőgépek már földetértek a kijelölt pontokon. De annak a gépnek a pilótája, amelyben a csoport parancsnoka Krüger százados is volt, eltévesztette az irányt és Nivtől délre, 14 km-re szállt le Leglise helyiségnél. Az utánuk következő gépek még 3 kilométerrel távolabb, keletre, Ransignonhoz közel szálltak le. Miután kiderült a tévedés, Krüger két feltartóztatott belga kerékpárostól értesült arról, hogy Ransignonhoz közel valamiféle csoport leszállt. Ez a helyiség Nechate-Luxemburg autóutnál fekszik. Krüger hamarosan elfogott 40 belga katonát, majd kezére került egy belga autóbusz 14 belga tiszttel. Elhatározza, minden eszköz felhasználásával - igy a zsékmányolt busszal is - áttör Vitráig Harski alezredeshez, akinek ott kellett kiszállnia csapatával. Leglise falunál francia felderitő egységgel találkoztak, amelyben páncélautók és néhány motorkerékpár is volt. A menekülés egyetlen módja - feláldozni az autóbuszt és a foglyokat, majd a lehető leggyorsabban eltünni. A franciák valóban elkezdték lőni az üres buszt, ami kigyulladt. Krüger uttalan-utakon, erdőkön, mezőkön át haladt és délutánra érte el Vitrát és egyesült Harski alezredes csoportjával. Itt is, mint több más helyen, nem minden történt terv szerint. Az alezredes 06. órakor ért földet - mindössze 9 emberrel. Csak 08 órakor érkezett meg hozzá két szakasz. Ekkor Frremon falut elfoglalták, majd 10 órakor megérkezett a harmadik szállitó repülőgép-csoport, amel ynéhány aknavetőt és egy páncéltörő puskát hozott. Ezzel az erővel és eszközökkel foglalta el Hanski délután 14 órakor Vitrát, ahonnan az ellenséges páncélkocsikat aknavető tüzzel üzte ki. Guderian tankjaival való rádiókapcsolat létrehozása után tudta meg az alezredes, hogy Vitrától keletre a belga ardenneki lövészek erős ellenállást tanusitanak a német páncélos-ékkel szemben. Gyorsan döntött, s Harski odasietett, aknavetőtüzzel kiverte a belgákat Fauvillesből, s miután emberei egy részét ott hagyja, a többieket zsákmányolt kerékpárokon Bodange felé irányitja, hogy ott egyesüljenek a német motorkerékpárosokkal. Krüger százados csoportja, mely parancsnok nélkül lett letéve, időben elfoglalta Nivet és minden irányba felderitő járőröket küldött ki. Va-le-Rose--ban az egyik ilyen járőr francia páncélozott gépkocsikkal találkozott, majd visszatért Nivbe. A németek becsapták a franciákat, mivel az uton aknamezőt telepitettek. Amikor a franciák megpróbáltak átmenni ezen a részen, két páncélkocsit vesztettek el, s a páncéltörő puskák tözébe kerültek. Miután erősitést kaptak, támadásba lendültek a franciák, s a németeket kiverték a Niv falu alatt elfoglalt állásaikból. maga Niv a németek kezén maradt, s este megérkeztek már az első német tankok - a franciák visszavonultak. Igy a sok hibára való tekintet nélkül, sikerrel végződött ez az akció is. Sikerült visszatartani a franciák előremozgását néhány órára, amely a németek számára döntő jelentőségü volt. -.-

6. A „SEELŐWE” HADMŰVELETET1 ELHALASZTJÁK. 1940. május 20.-án a németek 1. tankhadosztálya kijutott az Atlanti Óceánhoz. Franciaország hadseregének legjobbjai, az angol expedíciós hadsereg és az egész belga hadsereg körül lett véve és könnyen megsemmisíthetővé vált. A német tankok Dunkerque felé fordultak, hogy lehetetlenné tegyék az ellenségnek tengeri úton való elmenekülését. Az Aa-csatornánál feltartóztatták őket. Az angol expedíciós hadsereg főparancsnoka Gort tábornok, aki támadási parancsot kapott Cambre felé, úgy vélte, bizonytalan az utánpótlási vonala, amelyen át Dunkerque-ből kapják csapatai az ellátást. Átcsoportositást hajtott végre és az utánpótlási vonal biztosítására két hadosztályt szabadított fel. Londonban már május 20.-án megértették, hogy az angol hadsereg helyzete eléggé szerencsétlenül alakult, s megkezdték hajók összevonását arra az esetre, ha a szövetséges csapatokat evakuálni kell a tengeren keresztül. A bekerített egységek helyzete kritikus volt. Május 25.-én, este, világossá vált, hogy dél felé irányuló kitörési kísérletek semmiféle sikerrel nem járnak. A belgák ellenállása hamarosan teljesen elgyengült, s a bekerítetteknek csak egyetlen kiútjuk maradt - menekülés a tengeren át. Május 26.-án kezdődött a „Dinamó” hadművelet, melynek az volt a célja, hogy biztosítsa a szövetséges csapatok elvonulását.2 Ekkoriban a német tanok valamiért lelassították támadásuk tempóját, majd amikor május 27.-én újra fokozták a támadási ütemet, akkor az ellenség részéről fokozódó ellenállást tapasztaltak. Az angolok a tengeri úton való kiürítéshez felhasználtak minden rendelkezésre álló vizijármüvet, még a csónakokat is, s úgy számoltak, 45 ezer embert tudnak kimenteni. Ezzel szemben, tekintet nélkül a német légierő támadásaira, június 4.-ig ténylegesen 338 ezer embert - köztök 120 ezer franciát - mentettek ki a németek elől. A németek által engedélyezett idő alatt - 180 órán át, amely akkor eldöntötte Anglia sorsát - került végrehajtásra angol részről az élő erők kimentése, habár e közben elvesztették a kontinensen lévő összes fegyverüket és felszerelésüket. A legnagyobb veszély pillanatában Anglia bebizonyította, hatalmas, rejtett energiatartalékai vannak és egyáltalán nem gondol a háború feladására. *** Hitler 6. számú direktívájában, melyet 1939. október 9.-én adott ét a német főparancsnokságnak, a következőket rögzíti: ...3.b/ Az előkészítendő nyugati hadműveletek célja az, hogy Franciaország és annak oldalán harcoló szövetségesek minél több alakulatát semmisítse meg és vonja ellenőrzése alá Hollandia, Belgium és Franciaország lehető legnagyobb területét, melyeknek Anglia elleni tengeri- és légiháboru bázisaivá kell válniok, s egyben ezek a területek megbízható védelmi körzetei lesznek a Ruhr-vidéknek, amely létfontosságú birodalmunknak. Ezek alapján feltételezhetjük, 1939. szeptemberében Hitler még nem tételezte azt fel, hogy sikerül teljesen legyőzni olyan ellenfelet, mint Franciaország, s ezért úgy számolta, az első napok támadásaival elég nagy területet foglalhat el az Anglia elleni hatékony tengeri- és légi támadásokhoz, valamint Anglia utánpótlási vonalainak elvágásához. 1940. március 15.-én Hitlernél a birodalmi kancellárián tartott értekezleten vett részt az „A” hadseregcsoport parancsnoki kara, s ott volt Guderian tábornok is. Guderian jelentése után a tankcsapatok feladatairól, melyben annak a reményének adott hangot, hogy a támadás negyedik napján sikerül átkelni a Maason Sedannál, az ötödik napon már ugyanott leszállómezőt hozhat létre, Hitler feltette a kérdést: - És mit fognak csinálni az után? Guderian habozás nélkül válaszolt:

1 2

„Seelőwe” - Anglia ellen tervezett német hadművelet fedőneve.

„Dinamó” hadművelet - Dunkerque körzetében bekerített csapatok kiüritését célzó intézkedések fedőneve.

- Ha nem kapunk parancsot a további előrenyomulás megszüntetésére, akkor a következő napon támadást indítok nyugati irányba. A főparancsnokságnak kell eldönteni, ez a támadás merre felé irányuljon: Amiens, vagy Párizs felé. Véleményem szerint a legmegfelelőbb az irány Amiensen keresztül a La-Manche felé. Hitler erre csak fejbólintással reagált, s Busch tábornok a Maason való gyors átkelés lehetőségeiről 3 kezdett beszélni. Később Guderian semmiféle parancsot nem kapott a Maason való átkelés után a hadművelet folytatására vonatkozóan, amiből arra következtetett hogy a legfelsőbb német hadvezetés nem bízott Guderian sikerében. Nem tételezték fel, hogy Franciaországot egy csapással le lehet győzni, s a jelek szerint úgy vélték, a németek támadását előbb, vagy utóbb megállítják, s a hadjárat egy sor újabb hadművelettel sikerül csak befejezni. Ennek megfelelően Hitler először csak Anglia blokádjára törekedett, nem adott parancsot a gyors betörésre. Dunkerque után Hitler mindenekelőtt térdre akarta kényszeríteni Franciaországot. Annak a magyarázata, hogy Hitler eleinte kizárólag Franciaországgal foglalkozott, nemcsak katonai, hanem politikai magyarázata is van. Ugyanis abban reménykedett, Anglia, miután elveszítette „kontinentális tőrét”4 tárgyalásokra kényszerül. Csupán az után, hogy Anglia külügyminisztere, Lord Halifax június 22.-i beszédében elutasította Hitler béke-ajánlatát, kezdték el komolyan előkészíteni Anglia megszállását. Erre a terveket „Seelőwe” fedőnéven dolgozták ki. Sem a német szárazföldi hadsereg, sem a német tengeri flotta nem volt felkészülve a brit szigetekre való betörésre, sőt senki sem foglalkozott idáig ezzel a kérdéssel! A német haditengerészet képviselői nagy tisztelettel viseltettek az angol flotta és kiváló tisztjeivel szemben. Természetesen ez a viszonylag kevés számú német hadihajók miatt volt ez így. Annak felismeréséhez, hogy a sorhajók és más, hatalmas cirkálók a partokhoz közel a légierő tevékenysége miatt korlátozottan használhatók fel, s a nagy, nehéz hajók - a sorhajó számított mindeddig a flotta magjának és ez határozta meg a flotta erejét is - napjai már meg vannak számlálva, a németek csak később jutottak el. Igaz, az angolok már megértették, milyen halálos veszélyt jelent flottájukra a légierő, s ezért telepítették át flottájuk nagyobb egységeit olyan helyre, ahol a német bombázó repülőgépek működési körén kívül kerültek. A német szárazföldi erők parancsnoksága, erőik szárazföldi jelleg miatt ösztönösen félt a LaManche csatornán való átkeléstől, hiszen hasonló kísérlet Németország katonai történetében még nem volt, s ilyenre semmiféle stratégiai tervben, vállalkozásban nem számítottak. Ez nem volt több, mint egyszerűen egy folyó leküzdése, ám a tengerészeti dolgokban járatlan szárazföldi erők vezetőinek megoldhatatlan nehézségnek tűnt. Csak a légierők képviselői voltak valamivel optimistábbak, ugyanis a Légierőnél az eddig tervezett hadműveletek sikerei miatt igen nagy elégedettség uralkodott, de senki sem merte mégsem kimondani a döntő szót és Hitlernek megfelelő tervet javasolni. Minden valószínűség szerint a franciaországi váratlan és nagy sikerek zavarólag hatottak. Tekintet nélkül arra, hogy a szárazföldi és tengerészeti erők nem voltak kellően előkészítve nemcsak azonnali, de későbbi, hasonló hadműveletre, Hitlernek természetesen kevés esélye volt arra, hogy törekvését siker koronázza. A döntés végül az lett, hogy a meglévő, rendelkezésre álló erők célszerű felhasználása érdekében, az adódó helyzetből kiindulva kell a hadművelet célszerű irányát megszabni. Később Student tábornok elmondotta, ha abban az időben nem lett volna sebesült, javasolta volna Hitlernek erős légideszánt azonnali ledobását Angliában, az expedíciós hadsereget kirakodó kikötők elfoglalására. Úgy vélte, Dunkerque-ből jórészt fegyver nélkül evakuálták a katonákat. Student javaslata igen problematikus, habár abban az időben ilyen légideszánt teljes mértékben lehetséges volt. Kétes csak az lehetett, döntő sikert tud-e elérni ebben a vállalkozásban.5 Azonban így az

3

Guderian: Erinnerugen eines Soldaten. Heidelberg, 1951. p.82.

4

Azaz kulcsfontosságú helyzetét az európai kontinensen.

5

1946. január 29.-én Gőringnek az ügyvéd-segéde a megbeszélés során felhivta a figyelmét arra, hogy annakidején szemére vetették, a német légierő fejletlensége volt az oka a „Seelőwe” hadművelet elhalasztásának. Gőring erre azt mondta: „nem, a helyzet egyáltalán nem ez volt, hanem, az, hogy mindössze csak egyetlen egy ejtőernyős-deszant hadosztályom volt, sőt még ezt is, hogy úgy mondjam,

angolok meg tudtak menekülni a döntő német csapás elől hajóik összevonásával, s maguk a légideszánt csapatok ilyen felhasználás eredményeként (megfelelő felkészülés nélkül) igen nehéz helyzetbe kerülhettek volna. Azonban meg kell jegyezni, hogy komoly előkészítés után a légideszánt hadművelet komoly sikerrel járhatott volna. Churchill, aki abban az időben miniszterelnöki poszton volt, erről a következőket írja: - Ha Hitler bölcsebb lett volna, lelassítja Franciaország elleni támadása tempóját, sőt Dunkerque után három-négy hetes szünetet is tarthatott volna, ez alatt az idő alatt meggyorsítva Anglia lerohanásához szükséges intézkedések végrehajtását. Valószínű, Churchill elsősorban a haditengerészeti előkészületekre gondolt, egyébként ilyen hosszú szünet szükségtelen lett volna! Ha Hitler döntést hoz angliai partraszállásra még a franciaországi hadművelet idején, akkor Anglia ellen sokkal korábban lehetett volna támadni. 1940. május 27.-én kezdődött meg az angol expedíciós hadsereg evakuálása,6 és június 14.-én a német csapatok már elfoglalták Párizst. A Seelőwe hadművelet elkezdésével még négy hétig várni nem lett volna érdemes - kedvező volt a helyzet Anglia elleni német támadáshoz. Ha Student elgondolásait, a légideszánt alkalmazását vesszük alapul Anglia megrohanására rögtön Dunkerque után, a következő képet kapjuk: • A német légideszánt csapatok elég erősek voltak a brit szigeteken való leszálláshoz és a leszállóterületek létesítéséhez. • A deszantok összpontosítása kiindulási körzetekbe és a ledobásuk igen rövid idő alatt megvalósítható lehetett volna. • Leszálló-deszantként bármely gyalogos egységet felhasználhattak volna. • A tevékenykedő gyalogos egységek felkészültségi színvonala igen magas volt, s tűzerejük megerősítése sem okozott nehézséget. A probléma a repülőterek hálózata gyors létrehozásában mutatkozott, valamint a szükséges repülőtéri szolgálatok és a légi-ellátás utánpótlási rendszerének megszervezésében, melynek keretén belül a tüzérség, tankok és más, úgynevezett nehéz-fegyverek számára szállították volna az utánpótlást. Nem fér kétség hozzá, hogy teljes erőfeszítéssel fel lehetett volna készíteni a csoportokat Anglia elleni sikeres légideszánt bevetéshez három hét alatt, mivel Párizs eleste után a franciák már nem tanúsítottak a német csapatokkal szemben semmiféle szervezett ellenállást, nem kellett attól sem félni, hogy az ellenállás valamikor felújul - mindez szilárdan alátámasztja Anglia elleni légideszánt hadművelet elvének életképességét. Nem kellett számítani azzal, hogy a brit vadászrepülés megőrizte harckészségét, a német vadászok, szükség esetén megvívhattak volna velük a sziget felett is, sőt időnként a légifölényt is kivívhatták volna helyenként, mivel az abszolút légifölény kivívását nem kell a légideszánt hadművelet sikerének elsődleges szükségszerűségének tekinteni. Kétség nem fér hozzá, az ilyen hadművelet magas kockázattal jár, de minden esetben, minta többi fegyvernem soron következő bevetésének feltételeként jelentkezik. Akkoriban számolni kellett annak a gyengeségnek a gyors kihasználásával is, amely az ellenségnél megmutatkozott volna. Hihetünk Liddel Hartnak, aki azt írja,

illegálisan hoztuk létre. Nem tudtam megvédelmezni követelésemet négy ejtőernyős-deszant hadosztály létrehozására a szárazföldi erők vezetésével szemben. Ha nekem négy hadosztályom lett volna, a harci tevékenység színhelyét átvittem volna Angliába még a Dunkerque-i hadművelet idején.” (Bross W.: Gespräche mit Hermann Gőring Während des Nürnberger Prozesses. 1950. p.47.) 6

A franciaországi angol expedíciós hadseregbe (B.E.F.) 3 hadseregcsoport (9 hadosztály), egy felderítő dandár, 3 műszaki hadosztály, 2 tank-zászlóalj, 21 tüzérezred, 13 légvédelmi tüzérezred és 7 géppuskás zászlóalj tartozott.

-Dunkerquet követő hat héten át országunkon belül a fegyveres erő annyira kis számú volt, hogy az ellenség néhány hadosztálya elegendő lett volna teljesen szétverni azokat. *** 7

Mint amikor az ókori Rómában felhangzott a rémülettel teli kiáltás: „Hannibal ante portas”, úgy függött Anglia fölött a hitlerista betörés veszélye. Ám az angolok sem vesztegették hiába az időt. Churchill miniszterelnök, akit Sztálin később „vén csataló”-nak nevezett, különösen viharos tevékenységet fejtett ki az angol fegyveres erők ujjászervezése érdekében. Egyszer már felvetette a tankok építésének gondolatát, de most első dolga az volt, hogy parancsot adott légideszánt egységek alakítására. 18 nappal a brit expedíciós hadsereg Franciaországból való visszatérése után kiadta a parancsot 5 ezer ejtőernyős-lövész sürgős kiképzésére. Angliában különleges kiképzőtábort hoztak létre, valamint ejtőernyős és vitorlázó iskolát.8 Ez az előrelátó döntés9 igen jellemző Churchillre. Abban az időben, amikor egész Angliában szinte a földből nőttek ki a védelmi berendezések, amikor minden férfi és minden nő részt vett a védelmi jellegű munkákban, Churchill már a jövőre gondolt, hitt a háború menetének sikeres fordulatában, s minden figyelmét az ellencsapásra fordította, melytől még „vér- és könny tenger” választotta el, de amit végre akart hajtani és végre is hajtott. És ugyanazon a napon, amikor Franciaország fegyverszüneti kérelemmel fordult Németországhoz, Anglia - az Egyesült Államok közvetlen támogatását nem számítva - egyedül maradt, és ez a nap lett az angol légideszánt csapatok születésnapja. Angliában ekkor még keveset tudtak a légideszánt csapatokról. Igaz, az angolok előtt ismertek voltak főbb vonalaiban az orosz és német tapasztalatok, elképzelések, rendelkeztek információkkal a német légideszánt csapatok alkalmazásáról Dániában, Norvégiában, Hollandiában és Belgiumban, de nem ismerték az ejtőernyőzés minden részletét - bemutató eszközül egy zsákmányolt sisakot és egy német gyártmányú ejtőernyőt használtak. Ettől függetlenül ebbe a dologba is a rájuk jellemző szívóssággal kezdtek bele. Július 13.-án már végrehajtották az első gyakorló ugrásokat, s szeptemberben megjelent 400 tehervitorlázó első kísérleti és építési programja.10 *** 1940 júliusának végén Hitler parancsot adott komolyan foglalkozni Anglia megszállásának tervével. Ezidőben az angoloknak már sikerült kiheverni a rájuk mért súlyos csapást és megszervezték az országuk erős védelmét. Elmúlt leggyengébb pillanatuk. Hitler követelése a légiuralom kivívására Anglia fölött, meghaladta a német légierő erejét, ezen kívül ellent mondott a korábban kiadott parancsoknak, amely megtiltotta a berepülést Nagy-London légierő-bázisai körzetébe. A megszállás terve elsősorban egy ejtőernyős és egy légideszánt hadosztály bevetését vette 11 alapul Folkstone-hoz közel. Itt látszott célszerűnek leszállómezőt építeni. Az angolok valahogy 7

Hannibál a kapuk előtt! (latin).

8

1945-ig ezekben az iskolákban, melyek Manchesterben és Ringwayban voltak, kb. 60 ezer angol ejtőernyős-lövészt képeztek ki. 9

1940 júliusában, Angliában deszantközpontot alakítottak, melybe beolvadt a korábban létrehozott ejtőernyős iskola és a gyakorló vitorlázórepülő század. Ez a központ az ejtőernyősök felkészítésén kívül még vitorlázó-konstrukciók, szállítótartályok tervezésével, felhasználásuk lehetőségeinek tanulmányozásával is foglalkozott. 1940. második felében az angol légideszánt csapatok másik kísérleti központját is létrehozták, melynek a feladata a légideszánt csapatok szervezésének és felfegyverzésének problémájával, valamint ezen fegyvernem felhasználásának feladataival és körülményeivel foglalkozott. 10

Az angolok főleg két típusú vitorlázót építettek: a HORSA-t 3,5 tonna teherbírással és HAMILCAR-t 6 tonna teherbírással. 11

A tervezett angliai támadáshoz készítették a GIGANT tehervitorlázókat, melyeknek a teherbíró képessége 21 tonna volt, s akár egy I-III. típusú tank, vagy 88 mm-es légvédelmi ágyú, vagy egy

tudomást szereztek erről, az ebben a körzetben fenyegető veszélyről és Pousler tábornok hamarosan kénytelen volt Hitlernek jelenteni, hogy légideszantot lehetetlen ledobni Folkstone körzetében , mert az angolok ott erős védelmi intézkedéseket tettek. Hitler akkor tért vissza még egyszer a Seelőwe hadművelet tervéhez, amikor az között ingadozott, hogy folytassa-e a háborút Anglia ellen, vagy megkezdje-e a háborút Oroszországgal. 1941. januárja első felében Student tábornok ismét átvette a német légideszánt csapatok parancsnokságát, amelyből most hadtestet kellett szerveznie. Az új egységet 11. légihadtestnek nevezték el. Amikor Student jelentéstételen volt Hitlernél, egyebek között ennek az új légihadtestnek az alkalmazásáról is beszélgettek Anglia megszállásánál. Student kifejtette a véleményét arról, hogy légideszánt segítségével sikerül leszállómezőt létesíteni Anglián belül, s javasolta, szervezzék meg a hátország mélyében lévő repülőterek megtámadását azért, hogy az azokon bevetett légideszánt csapatok szétzúzzák az angolok védelmét a hátországban. Hitler úgy vélte, a deszant számára a legmegfelelőbb hely a Cornwall félsziget. Valójában csábító volt számára személyesen is leszállni itt, a légideszánt csapatokat személyi védelmére felhasználni. Student még egy variánst is kifejtett, melynek szemtelensége határos volta az esztelenséggel. Ugyanis elterelő műveletként deszantot javasolt kidobni Észak-Írországban, s vele egyidejűleg megkezdeni a harcot Anglia déli partvidékén . Bretagne-ból startolva, Belfasttól nyugatra három repülőteret akart elfoglalni, s egy deszantot Lisburne körzetében bevetni. Ezen kívül az ellenséget egy csomó ejtőernyős-bábu kidobásával is félrevezette volna. Ez után a német bombázóknak az Írtengeren meg kellett volna semmisíteni Anglia össze hajóját. A hadművelet sikertelensége esetén a német csapatok Írországba való internálására lehetett számítani. Ám ezek az elgondolások valójában soha sem lettek megvalósítva. A Seelőwe hadművelet terveit hamarosan irattárba helyezték. *** Tisztán katonai szempontból a La-Manche túloldalára való bevetéstől helytelen volt elállni. Nehéz eldönteni, mi tartotta vissza Hitlert olyan lehetőség kihasználásától, amely lehetővé tette a németeknek a legfőbb ellenség, Anglia minden rendelkezésre álló erővel való megtámadását, nem hagyva számára egy pillanatnyi nyugtot sem. Valószínűleg, nem szabadult még meg a túlhaladott hadvezetési elvektől és ezért nem tudta helyesen értékelni ezt a szerencsés lehetőséget, amelyet a sors nyújtott neki. esetleg politikai elképzelések zavarták az Anglia elleni támadás kérdésének az eldöntésében, vagy talán attól félt, abban az időben semleges Egyesült Államok Anglia elleni német támadás esetén beléphet a háborúba. Ezen

teherautó szállítására volt alkalmas. A GIGANT felszállásához különleges, 10 startrakétából álló berendezést használta. Ennek a kolosszusnak a vontatására vagy JU-90-es, vagy két JU-52-es, vagy HE-111-es, illetve három ME-110-es repülőgépet használtak.

kívül Hitlernek állandóan keletre kellett figyelnie, ahol Szovjetunió a franciaországi hadjárat utolsó periódusában nemcsak Besszarábiát, hanem Bukovinát is elfoglalta, ezzel megszilárdította helyzetét a Kárpátok térségében. A legfontosabb ok, amely Hitlert arra ösztönözte, hogy megkezdje a háborút keleten, valószínűleg tisztázatlan marad, de a katona szempontjából, aki elemzi a megtett utat, minden esetben csak azt lehet mondani, hogy abban az időben önálló légideszánt hadművelet már sikeres lehetett volna. Egy év sem múlt el, s ez Krétán be is bizonyosodott. -.-

7. Ugrás a Korinthoszon. 1940. vége. Angliára mérendő közvetett csapás terve, Gibraltár elfoglalása, csődbe jutott, mivel a spanyol kormány vezetőjének, Franco tábornoknak ellenállásába ütközött. 1

Az olasz kormány feje, Mussolini, görögországi kalandba bocsátkozik , ami hamarosan kellemetlenné válik. Ugyanebben az időben kiéleződik a viszony Szovjetunió és Németország között Hitlernek az a benyomása, hogy az oroszok őt fenyegetik Nyugat felé való mozgásukkal. Még 1940. szeptemberében arról a meggyőződéséről beszél, hogy - Sztálin azért kötött velünk egyezményt, hogy abban az esetben, ha a háború Nyugaton elhúzódik, 2 lehetősége nyíljon először gazdasági, majd utána politikai feltételeket diktálni nekünk. Molotov berlini látogatása után 1940 novemberében Hitler úgy tekintette a Szovjetuniót, mint ahogy két évtizede vélekedett a kommunizmusról, azaz elsőszámú ellenségnek tartotta. Abban az időben, amikor Magyarországgal, Romániával, Szlovákiával, majd később Bulgáriával, s legvégül a hosszú ideig ingadozó Jugoszláviával az egységfront szervezése folyt, mely később az úgynevezett „hármas paktumhoz” - ami Németországot, Olaszországot és Japánt fogta össze kapcsolódott. Ekkor méri Moszkva az első politikai csapást a hármas paktumra, annak Jugoszláv részről való aláírása után államcsínyt hajtottak végre Belgrádban. Az új kormány elárulja a puccs valódi okát, mivel siet nyilatkozni a Szovjetunióval való barátságról. Hitler számára ez azt jelenti, hogy cselekedni kell - a lehető leggyorsabban. 1941. április 6.-án Bulgáriában összevont német csapatok megkezdik Görögország és Jugoszlávia ellen a hadjáratot. Április 17.-én a jugoszlávok már szét vannak verve. Április 21.-én a görög hadsereg is kapitulál Epiruszban. Görögországban harcoló angol expedíciós csapatok visszavonulnak Thermopülénél. Az Adriai-tenger partján harcoló „Adolf Hitler” SS testőrezred kijut a Pátrei öbölhöz, s List feldmarsal tankjai Athén felé közelednek. Az angolok két gyalogoshadosztálya és egy páncélos dandára nem tudja feltartóztatni a német tankok fergeteges támadását. Archibald Wavell tábornok, a középleleti angol csapatok főparancsnoka, aki még április 17.-én megértette az előállt helyzet komolyságát, a rákövetkező napon döntést hoz csapatainak tengeri úton való evakuálására. A kiürítést április 28.-án kell elkezdeni, melynek során 57 ezer embert kell elszállítani. Ám a félelmetes gyorsasággal bekövetkező események arra kényszerítik az angolokat, hogy már 24.-én kezdjék meg a kiürítést. Attika kis kikötőit berepüléseikkel állandóan zavarták a német bombázók. Az angoloknak Peloponézosz kikötőit kellett ezért használni. Az egyetlen út, melyen a visszavonulók mehettek, a Korinthoszi csatorna hidján át húzódott. Azért, hogy elvágják az angolok visszavonulási utját, úgy tervezték, légi deszantot dobnak le a hídhoz. Ezt a feladatot a 2. ejtőernyős deszantezred kapta, mely ekkor Plovdiv körzetébe összpontosult. Ez az ezred már március közepe óta itt állomásozott, azért, hogy szükség esetén megzavarja az angolokat az egyik fő támaszpontjuk felhasználásában, mint ahogy az első világháború alatt történt a Dardanellák nyugati kijáratánál lévő Lemnosz szigeten. Ejtőernyős deszant ledobása a Lemnosz szigetre szükségtelenné vált, mivel a szigetet, melynek helyőrsége a vártnál kisebb volt, a szárazföldi hadsereg görögországi hadjárata közben sikerült elfoglalni.

1

1940. október 28.-án az olasz-fasiszta csapatok megtámadták Görögországot. A váratlan támadás adta előnyöket kihasználva, Mussolini mélyen behatol Görögország területére, de már november 14.-én megállítja az olasz-fasiszta csapatok előnyomulását a görög hadsereg, sőt ellentámadásba megy át, s kiűzi az olaszokat a korábban megszállt albán területre. 2

p.228.

Ribbentrop: Zwischen London und Moskau. Druffel-Verlag, Leoni am Starnberger See. 1953.

A 2. ejtőernyős deszantezred, miután anyagi erősítést kapott, április 26.-ra feladatul kapta az Iszthmuszfélszigetnél lévő, korinthoszi csatornán átívelő hidat elfoglalni és saját csapataik megérkezéséig megtartani. A deszant, amely a 2. ejtőernyős deszantezred 1. és 2. zászlóaljából, ejtőernyős-deszant híradószázadból, ejtőernyős-deszant egészségügyi századból és ejtőernyős deszant tüzérütegből állt, április 25.-én áttelepült Larisszába s a következő napon indult a bevetés körzetébe. Reggel 05.00 órakor emelkedtek a levegőbe az ejtőernyős-utászok tehervitorlázói. Körülbelül 07. órakor értek földet a vitorlázók a híd mindkét oldalán. A deszantosok váratlan támadása megbénította a védelmet. Viharos gyorsasággal átvágták a robbanótöltetek gyújtókábeleit. Kiderült, a híd teljes mértékben elő volt készítve a robbantáshoz. Az utászok ez után eltávolítják a robbanótölteteket, ám elszállításukra most nincs idő, mivel harcba kezdenek az ellenség hidat védő légvédelmi ütegei. Az angolok 40 mm-es Bofors ágyúinak lövedékei vörös fonalat húzva zugnak el a híd felett. A csatorna mindkét oldalán ledobott ejtőernyősök Sturm ezredes vezetésével menetből rohamozzák az ellenséget. Ám az ejtőernyősök minden erőfeszítése hiábavaló, az ellenség egyik eltévedt lövedéke véletlenül letalálja a hídon fekvő robbanóanyag-halmot. Szörnyű dörejjel repülnek a levegőbe a híd acéldarabjai, belehullanak a csatornába és felkavarják annak vizét. Ez az eset később nagy nehézségeket okozott, amiről még szó esik. Az északi parton, ahol az 1. zászlóalj lett bevetve, folytatódik a harc. Az ellenség előretolt egységei csak gyenge ellenállást tanúsítanak, az ellenséges katonák kis csoportja a hegyek közé rejtőzik el, a többség pedig fogságba esik. A déli parton a 2. zászlóaljnak hosszadalmas harcot kell folytatni. Az ellenség kezdeti gyenge ellenállása egyre növekszik. A harc most a repülőtér irányában folyik, Korinthosz városától délre. Délidőre elfoglalják már a németek a repülőteret. Éjszaka újra fellángol a harc, de hamarosan elcsitul. A következő reggelen a 2. zászlóalj parancsot kap az ellenség üldözésére Nauplion irányában. A deszantosok zsákmányolt autóikon feltartóztathatatlanul törnek előre mindaddig, mígnem az ellenség előre elkészített csapdájába nem esnek. A helyzet ekkor komollyá válik, de hála a német parlamenter tárgyalási művészetének, elkerülik a vérontást és az ellenség megadja magát. Ez idő alatt a csatornán ideiglenes hidat építenek. Ez a hídépítés von Roon főhadnagy kezdeményezésére történik Április 27-ről 28-ra virradó éjszaka az 1. zászlóaljat riadóztatják. Értesítés érkezett, hogy észak felől ellenséges tankok jönnek. Ám semmiféle ellenség nem látható. Helyettük néhány órán belül a saját szárazföldi csapatok előőrsei érkeznek meg. Rögtön tudják folytatni az előnyomulásukat az éppen felépített átkelőhelyen. Ennek a deszantnak a bevetése következtében a németek körülbelül 2 ezer új-zélandi, 5 ezer görög és 3,5 ezer jugoszláv foglyot ejtettek. A német csapatok további előnyomulása a Peloponézoszon biztosítva lett. -.-

8. Légideszánt harc Krétáért. Előkészítés. Amikor a Balkánon a helyzet Németország javára kezdett fordulni és az angolok támadása elhatározott dolog volt, a New-York Herald Tribune ezt írta: - Ha a görögországi harcok a végükhöz közelednek, akkor ez azt jelenti, csak most kezdődött a harc Keleten. Ez a frázis világítja meg legélesebben azt a gyökeres véleménykülönbséget, amely a világméretekben gondolkodó nyugati hatalmi körök és a német vezérkar között volt, amely félt az európai kontinens határa átlépésének még a gondolatától is. Tengeri hatalom - Anglia - részére, amely szárazföldi hatalommal - Németországgal - állt háborúban, a Balkánért vívott harc csak helyi jellegű volt. Ennek az eredménye időnyereség volt, ami a németeknek némi előnyt nyújtott, de végeredményében alig hatott ki a háború menetére. A Balkánért vívott harc kisegítette a németeket a Földközi-tenger partjára , s ha a németek részéről a balkáni háborút, mint Kelet elleni háború egy állomását tekintették volna, akkor ez egy jelentős kihatású balsiker lett volna. Mussolini görögországi kalandja, csapatainak sikertelen tevékenysége Afrikában, s nem utolsó sorban az olasz haditengerészeti flotta szélsőséges passzivitása miatt Angliát a tengelyhatalmak részéről nem fenyegette az a veszély, amit feltételezhettek volna. Az helyett, hogy egyesített fegyveres erőikkel adott főirányban csapást mértek volna Anglia fegyveres erőire, a németek és olaszok külön-külön folytattak harctevékenységet a Földközi-tenger medencéjében - igen határozatlanul. Az olaszok állandóan gondoskodtak arról, hogy érdekkörükben Németország befolyása ne legyen túl nagy, s Hitlernek számolnia kellett ezzel. Elgondolásai a nagy német élettér kivívására 1 vonatkoztak Keleten, s Mussolini ugyanezt saját álmának, a Mare nostrum megvalósításával foglalkozott. Eképen a Földközi-tenger körzete Hitler számára a háborús tevékenység másodrendű színtere volt, főellensége nem Anglia, hanem Szovjetunió volt, melyre 1941 nyarán készült támadni. *** Németországban természetesen nem volt hiány olyan emberekben, akik aktív háborút szerettek volna Angliával, s kitartóan törekedtek arra, hogy a Földközi-tenger medencéjében folyó harcot a végső győzelemig vigyék. Ám ennek hangja nem hallatszódott. Maga Hitler is ironikusan tekintette azt a tényt, hogy az olaszok Angliának küldött hadüzenete csak a jegyzék formális átadása volt, melyet nem erősítettek meg Málta elfoglalásával. Ezért Franco tábornok elutasító válasza után Gibraltár 2 elfoglalásának tervét elvetették, habár ez a Földközi-tenger teljes blokádjához vezethetett volna. Roeder nagyadmirális és Gőring birodalmi marsall, akik a földközi-tengeri probléma egyértelmű megoldása mellett álltak ki, nem tudták jobb belátásra bírni Hitlert, aki minden olyan hadművelettől félt, amely bármiféle vízi akadály leküzdésével járt. Ha ez volt a Seelőwe terv megszakításának egyik oka, úgy a Földközi-tenger térségében hasonló hadművelet végrehajtásától még inkább, könnyebben visszariadt. Habár Hitler is be lett vonva Mussolini által elkezdett balkáni háborúba akarata ellenére, mégsem határozta el a döntő lépés megtételére, csak arra, amit feltétlenül meg kellett tennie az általa nem kívánt irányba. Ezidőben az amerikai hivatalos propagandisták azt bizonygatták az Egyesült Államok lakosságának, hogy Hitler állítólag Dél-Amerikában akar megerősödni és innen támadni az Egyesült Államokra és minden javaslat, hogy a német fegyvereket ne a Szovjetunió ellen fordítsák, némileg ütközött Hitler véleményével, s ez kiváltotta ellenállását. ***

1 2

Mare nostrum - a mi tengerünk (latinul), azaz a Földközi tenger.

Gibraltár elfoglalásának tervét légideszánt csapatokkal Student tábornok jóvá hagyta, s ez után lett elvetve.

Amikor Student tábornok 1941. április 20.-án Gőring főhadiszállásán, Semmering környékén, megismerkedett a helyzettel és a távlati tervvel, legnagyobb csodálkozására megtudta, Hitler a balkáni háborút Peloponézosz elfoglalásával akarja befejezni. Student csodálkozása indokolt volt, mivel Kréta nagy jelentősége - amely az Égei-tengert elzáró kikerülhetetlen akadály - mint haditengerészeti és légierő bázis a Földközi-tenger keleti részén, első pillantásra is nyilvánvaló. Haditengerészet és légierő megfelelő elhelyezésével az Égei-tenger teljesen elzárható az ellenségtől, amihez jelentősen hozzájárul a Dodekanézosz szigetek berendezése és az azokon elhelyezett olasz támaszpontok. Ha Krétán német vadászgépek tudnak állomásozni, akkor az angol berepülések lehetetlenné válnak Ploesti olajmezőire. Kréta elfoglalása a németeknek több előnyt és nagyobb perspektívát nyújtott, mivel ebben az esetben a német légierő hatósugarába eshet a Szuezi-csatorna. Innen Port-Saidig 800 km a távolság, s Alexandriáig, az angolok földköz-tengeri legnagyobb flottatámaszpontjáig mindössze 630 km. Az afrikai partvidék felé a távolságok például ilyenek: Es-Sallum - 400 km, Dorn - 350 km. Tobruknál, Afrikában volt bekerítve csapataival Rommel, s helyőrségét tengeri úton, Egyiptomból látták el utánpótlással, az erőd megtámadásáig. A német repülés fokozottabb tevékenysége az angolok utánpótlási vonalain, az Atlanti és Földközi-tengeren, jelentősen megkönnyítette volna Rommel helyzetét Afrikában, s sokszorosan megnövelte volna az angolok nehézségeit. A német légideszánt csapatok parancsnokának, Student tábornoknak itt sok csábító perspektívája nyílt, képzeletében már kirajzolódtak az erős légideszánt hadművelet bátor nyilai, melyek Krétánál kezdődtek és átívelik a Földközi-tengert, Ciprushoz ér és a Szuezi-csatorna irányában folytatódik - mely hadművelet végső célja, s közben Rommel tankjai is legyőzve a sivatagot, eljutnak Alexandriába. Ez a támadó hadművelet, mely az ellenség mindkét szárnyának gigantikus bekerítésével, siker esetén megtörte volna Anglia uralmát a földközi-tengeri medence keleti részében, s nagy csapás lett volna presztízsére az egész világ előtt, meggyengítette volna az angolok további ellenállását. Ez alkalommal a „tengerek királynője” elleni harcban a németek kiváló bombázó és légideszánt csapatokkal rendelkeztek volna, azaz olyan fegyverrel, melyekkel szemben tehetetlenek Anglia úszó erődjei. Student csak egytől félt, hogy a német legfelsőbb hadvezetés nem áll meg a Balkán elfoglalásánál és nem hagy az angolok kezén fontos haditengerészeti- és légi támaszpontokat. Student ismertette elképzelését a német légierő főparancsnokával, bebizonyította neki, hogy Krétát csak légideszánt csapatok segítségével lehet és kell elfoglalni. Gőring közvetlenül Hitlerhez küldte őt. Április 21.-én a légierők vezérkari főnökének, Jeschoneck tábornok és Trettner3 alezredes a hadműveleti osztály parancsnoka kíséretében Student Münchenkirchbergbe, Führer főhadiszállására utazott. Hitler fogadásán Student ismertette a tervét Kréta elfoglalásával kapcsolatban. Hitler figyelmesen hallgatta, de arcán kétely ült. Még mindig nem szabadult meg „víziszonyától”, s most a keleti hadjárat előtt, amely szinte teljesen leköti gondolatait, ingadozik a döntés meghozatalában. De hosszú tanácskozás után meggyőzik arról, hogy Student terve végrehajtható, s majdnem beleegyezését adja. De a végleges döntés előtt meg kell még beszélnie Mussolinivel, mivel Kréta az olasz érdekszférához tartozik és Duce ilyen kérdésekben nagyon szőrszálhasogató. Mindenesetre az ejtőernyős egységeknél harci készültséget rendelnek el. Az idő drága, mivel Hitler a támadás napját „tájékoztatásul” május közepére jelölte ki. Ez azt jelenti, ettől kezdve maximális erőbevetéssel kell végezni a szükséges munkákat. Feltétlenül meg kell gyorsítani a hadművelet tervezését, az ejtőernyős csapatok átcsoportosítását, melyek jelenleg Németország középső részében, Braunschweig és Stendal térségében vannak elhelyezve. Így sok nehézséget kellett leküzdeni. Tekintetbe véve az angolok tengeri fölényét a Peloponézosztól 140 km, Rhodosztól 180 km távolságban lévő Kréta elleni támadásnál, a légideszánt csapatokat csakis a légierő aktív támogatásával lehet bevetni. Az angolok földközi-tengeri hajóhada komoly fenyegetést jelent Kréta körüli vizeken folyó tevékenységeknél. A feladat: nagyszabású légideszánt harc, hiszen ez az első kísérlet nagy terület elfoglalására a levegőből. Az angolok előre látják a kegyetlen harcot és készülnek rá.

3

Később, azaz 1944-45-ben, Trettner az Olaszországban tevékenykedő 40. ejtőernyős deszanthadosztály parancsnoka lett.

*** Kréta szigete nyugatról-keleti irányban 260 km hosszú és a szélessége mindössze 20-50 km, 2 területe 8250 km . Geológiai szempontból a szigetre az igen tagolt magasságú és egyenlőtlen partvonal jellemző. A déli part meredeken ereszkedik a tengerhez, amely itt igen mély, nem alkalmas kikötőnek. Az északi part lejtősebb, több öböllel rendelkezik. Ez a part is erősen tagolt, de alkalmas hely településeknek és földműveléshez. A szigeten négy nagy mészkő masszívum van, erősen karsztos jelleggel. Nyugaton a Fehér hegyek (Madares) és Ida hegy (Psziloszitisz), melyek közül az utóbbi a legmagasabb (Ida hegy - 2456 m). Keleten fekszik a Lanition masszívum (2148 m), s ugyancsak a sziget keleti részén az AphendiKavusza (1500 m.). Ezek a hegyek bevágásokkal rendelkeznek, bővelkednek szakadékokkal, hiányzik a víz és növényzet, általában nehezen járhatók, s északról-délre csupán néhány út és hegyi ösvény vezet. Az északi part arculata kedvezőbb. Szőlők és főleg olíva-cserjék - melyek Görögország második olívaolaj termelő vidékévé teszik Krétát - adják a partvidék gazdag flóráját. A sziget legészakibb pontja a Szpáthafok, a sziget nyugati részén a Szpátha-fok és Akrothini-félsziget között van a Kanea-öböl, melynek a partján helyezkedik el Maleme falu és repülőtere, valamint Kanea városa. Kaneától keletre, a mélyen tagolt Szuda-öbölben van Szuda kikötője, amely kiváló kikötőhely, de parti erődítések nélküli egy egészen keskeny sávot kivéve. A következő lakott település kelet felé Retimo, csak kis hajók kikötésére alkalmas, de repülőtere is van. Tovább kelet felé a Heraklion-öböl partján azonosnevü város van, repülőtérrel és igen jó kikötővel, ettől nincs messze Knosszosz romja, amely a legendáshirü Minosz király rezidenciája volt és az ősi minoszi kultúra központja. Az északi part valamennyi lakott helyét egyetlen, autóval is járható, kényelmes út köti össze, amely főleg a part mentén húzódik. A sziget lakossága körülbelül 400 ezer fő. A sziget belső részének lakói fehér bőrszinüek, szőkék, nagy orral és keskeny arccal. Ezekről az emberekről azt mondják, a dórok egyenes leszármazottai, akik az időszámítás előtt 1000 évvel foglalták el Krétát. Itt még mindig létezik vérbosszú és a szabad-szerelem ősi kultusza. Az évszázados török uralom és az ősi szokások, melyek inkább keletről származnak, mint nyugatról, a sziget lakóit keményekké és kegyetlenekké tette. Náluk más a morál értelme, mint nálunk és az ellenséggel szembeni humánus magtartás ismeretlen. *** Az európai kontinens lakói által benépesített Rhodosz-sziget hatalmas repülőtereivel régóta szálka volt az angolok szemében. Az olaszoknak haditengerészeti bázisa is volt itt, amely a Krétáért vívandó harc esetén nagy jelentőségű lehetett volna a németek számára. Amikor 1940 novemberében az angolok egy eléggé gyenge helyőrséget létesítettek Krétán, majd haditengerészeti támaszpont építéséhez kezdtek, hamarosan megszületett Rhodosz megtámadásának gondolata, melynek az volt a kitűzött célja, hogy elfoglalja az olaszok e fontos támaszpontját. Angliában, külön erre a célra egy tengerészgyalogos hadtestet4 szerveztek és képeztek ki 5200 fővel és átdobták Egyiptomba. Ezek közül 2 ezer fő Lencook ezredes parancsnoksága alatt és Egyiptomban szervezett 6. angol hadosztály lett kiválasztva Rhodosz szigetének elfoglalására. A kialakult helyzet miatt ezt a hadműveletet, melynek végrehajtását 1941. elejére tervezték, el kellett halasztani. A feladat végrehajtására kijelölt csapatok egyenlőre Egyiptomban maradtak. Krétán a védelmi berendezések kiépítése igen vontatottan haladt, habár Churchill már többször követelte a Szudaöbölben lévő haditengerészeti bázis második „Scapa Flow”-á5 fejlesztését. Kréta birtoklását Churchill nagyra értékelt: - Az angol hadihajók - írta - Szudra öblét támaszpontként és üzemanyagbázisként használhatná, s Málta szigetének jelentős és igen hatásos védelmét biztosíthatja. nekünk csupán a berepülésektől kell megvédenünk Kréta szigetén pozíciónkat, nem fenyegethet az ellenség semmiféle tengeri-deszant bevetési kísérlete a túlerőben lévő tengerészeti haderőnk miatt.

4

Mobile Naval Base Defence Organisation - Mozgó haditengerészeti védelmi szervezet

5

Az angolok erős haditengerészeti bázisa, amely Orkney szigetek azonosnevü öblében van.

Az, hogy az angolok még a görögországi hadjárat idején komolyan aggódtak Kréta további sorsa miatt, s a jövőben is meg akarták tartani ezt a támaszpontot, teljesen érthető törekvés volt. Még 1941. április 16.-án az angol középkeleti főparancsnok, Wavell tábornok azt sürgönyözte Churchillnak: - Remélem, Kréta megmarad, És a következő napon a tábornok azt közölte miniszterelnökével: - Előkészítjük csapataink evakuációját Görögországból és Kréta védelmét. Az angol hadvezetőség abban az időben úgy számolt, hogy Hitler nem elégszik meg Balkán elfoglalásával, sokkal tovább megy, addig, amíg következetesen be nem fejezi a harcot a Földközi-tenger medencéjében. Április 28.-án, azaz alig egy héttel azután, hogy Hitler fogadta Student tábornokot, s egy nappal az előtt, hogy az angolok kénytelenek voltak kivonni Görögországból az utolsó csaptaikat, s Kalame körzetében 5000 embert sorsára hagyni, Londonban az a vélemény terjedt el, Kréta kombinált tengeri- és légideszánt hadművelet célpontja lesz. Ezen a napon Churchill táviratozott Wavellnek: - Értesüléseinkből megállapítható, hogy Kréta ellen hamarosan támadást intéznek a német légideszánt csapatok és a légierő. Kérem, közöljék velem, milyen erőkkel rendelkezik a szigeten és mik a tervei. feltétlenül használja fel a kínálkozó lehetőséget, mindörökre végezzen itt a német ejtőernyősökkel. A szigetet a végsőkig kell védelmezni! Április 29.-én Wavell a következő választ küldte Londonba: - 1. Április 18.-án Krétán állomásozó csapatok parancsnoksága intézkedéseket tett a szigetre támadó ellenséges légideszánt lehetőségeinek megelőzésére. Az eddigi állandó helyőrség mellett, amely három gyalogos zászlóaljból, két nehéz és három könnyű légvédelmi ütegből, valamint partvédelmi tüzérségből állt, Krétán van a Görögországból evakuált angol csapatok mintegy 30 ezer fős része. jelenleg a következő pontok védelmére készülnek fel a szigeten: Szudra, Kanea, Retimo és a Heraklion öböl. A személyi állomány hangulata jó. Fegyverzet: főképen karabélyok, kismennyiségű géppisztoly. felhasználunk görög regrutákból szervezett szakaszokat, melyek feladata a repülőterek védelme és a foglyok majdani őrzése. - 2. Tartaléknak szükséges tengerészgyalogos egység, mely a tervnek megfelelően, május elején érkezik a szigetre. - 3. Holnap személyesen szándékozom megtekinteni Krétát, visszatérésem után jelentem a helyzetet. - 4. Lehetséges, hogy a tervezett támadás Kréta ellen Szíriára és Ciprusra mérendő német csapás fedezéséül szolgál, nem kívánt dolog az sem, hogy az ellenséges csapatok hadműveleti célja csupán az utolsó pillanatban válik ismertté. Ez teljesen megfelel a németek taktikájának. Ebből a táviratváltásból kiderül, Churchill meglepő pontossággal volt informálva a német legfelsőbb hadvezetés intézkedéseiről, s az angolok közel-keleti parancsnoksága törzsében ugyancsak teljesen megértették az angolokat fenyegető veszélyt. Kréta - a Földközi-tenger legfontosabb támaszpontja - védelme arra az emberre lett bízva, akit maga Churchill választott ki erre a célra, s akinek irányába teljes volt a bizalma: az Új-Zélandi B. Fryberg tábornokra. Ez a tapasztalt tábornok már sok éve baráti viszonyban volt a miniszterelnökkel. Fryberg tábornok testét sok sebhely borította, az első világháború négy évi frontszolgálata alatt kapott 27 lőtt és más sérülés hegét viselte, s olyan magas kitüntetései voltak, mint a Viktória-kereszt és a Harci Érdemekért kereszt. 27 év alatt érte el az ezredesi rendfokozatot. Később a tengerészgyalogság Hoodzászlóaljának parancsnokaként Franciaországban, Gallipolinál, Beaumont-de-Lomagne alatti ütközetekben különösen kitűnt. A második világháború kezdetén már az új-zélandi hadosztály parancsnoka volt, amely Görögországban vett részt a harcokban. Fryberg tábornok első törekvése az volt, hogy növelje erőit Krétán és repülőgépeket, hajókat kapjon rendelkezése alá. Wavell tábornok mindent megtett, amit tudott és maga Churchill, akit Kréta sorsa különösen nyugtalanított, Frybergnek gyors segítséget ígért. Egyebek között közölte vele, 140

darab Hurricane típusú vadászgépet, nagyszámú Blenheim közepes bombázót és néhány felderítő repülőgépet helyeznek Krétára. Fryberg olyan energikusan foglalkozott Kréta védelmének felkészítésével, hogy már május 5.-én elég biztosnak érezte magát, s azt táviratozta Churchillnek: - Nem értem az Ön nyugtalanságát. engem egyáltalán nem nyugtalanít légideszánt támadás... *** 6

A németek közben lekezdték a MERCUR hadművelet első előkészületeit. A német légierő harciszállító csoportja már a balkáni hadjárat idején is tevékenykedett, ezért sok repülőgépét kellett javításba küldeni. Az ejtőernyős csapatok egy részét vasúton és gépkocsikon kellett Görögországba szállítani - ez nem maradt titokban az ellenség előtt, tekintet nélkül minden megtett biztonsági elővigyázatosságra. Ennek eredményeként a németek elveszítették a legfontosabb tényezőt - a váratlanságot. Az első transzportok már elindultak délkeletre, amikor Mussolini végre beleegyezett a németek által tervezett hadműveletbe - az olaszok semmi ellenvetést nem tettek, sőt segítséget is ígértek. Semmi sem állt most már Kréta elfoglalásának utjában, de ettől függetlenül, nem minden történt úgy, ahogyan Student tábornok akarta. 1941. májusában a 22. légideszánt hadosztály Romániába lett átdobva, Ploesti olajvidékének védelmére. Student kérése, hogy bocsássák rendelkezésére ezt a hadosztályt a Kréta elleni hadműveletekhez, amely hadosztály jól harcolt Hollandiában és már óriási, sőt keserű harci tapasztalatokkal rendelkezett, azon szállítási nehézségek miatt, amelyek az átdobással kapcsolatban felmerültek, elutasításra került. Ez helyett, a krétai hadműveletekhez Ringel vezérőrnagy 5. hegyivadász hadosztálya lett Student rendelkezésére bocsátva. Ez a hadosztály kitűnt a Metaxa vonalért vívott harcokban, válogatott hadosztály volt, de a légideszánt tevékenységben abszolút járatlanok voltak. Ehhez még más problémák is járultak. Az előző hadjáratok megmutatták, hogy a légideszánt hadműveletek pontos együttműködést követelnek meg a légideszánt egységek és a légierő között. Ettől az együttműködéstől és összetartástól függ elsősorban a siker. Ezzel kapcsolatban szükségszerűvé vált az irányítás központosítása. Ezért Student javasolta, a krétai harctevékenység idején közvetlenül rendeljék alá Richthoffen egész 8. légihadtestét, azért, hogy biztosítva legyen az ejtőernyősök leghatékonyabb támogatása a földi harcokban, amely a légideszánt erők elé volt célként kitűzve. De ezt a kérést is elutasították. A hadművelet irányításával a „Délkelet” légiflotta parancsnoka Lőhr vezérezredes lett megbízva. A csapatok a következő részfeladatokat kapták: ∗ A 8. légihadtestnek kell végrehajtania a sziget előkészítését a levegőből és a deszant támogatását a bevetéskor. ∗ Az ejtőernyős, a leszálló deszant és a hegyivadász egységeknek Student tábornok vezetésével a szigetet rohammal kell elfoglalni. Ezért ide irányították a 11. légihadtest szállítóegységét Conrad vezérőrnagy parancsnoksága alatt. ∗ Schuster tengernagynak a lehetőségekhez képest támogatnia kell a hadműveletet a tengeren, az itt lévő kisebb erőinek felhasználásával. A körzet, amelyet az erők gyülekezésére és szétosztására jelöltek ki, ellenséges megszállás alatt volt, elsősorban tehát azt kellett elfoglalni. *** Nagy problémát jelentett az elkövetkező deszantbevetés utánpótlásának megszervezése. Az idő nem állt meg és Scheib alezredes (később tábornok lett) szállásmester embereivel együtt képtelen volt megoldani ezt a hihetetlenül nehéz feladatot. Az előkészületi időszakig - április 22.-ig, a deszant Khorintoszon való bevetéséig - még nem tudták, fel lehet-e használni a krétai hadműveletnél azokat a tartalékokat, amelyek a Plovdiv környéki raktárakban voltak. Az ejtőernyősöknek szükséges anyagi6

Ez volt a Kréta elleni hadművelet fedőneve.

technikai eszközök nagy része a Seelőwe hadműveletre lett előkészítve, s Észak-Franciaországban, Laon körzetében volt elhelyezve. A deszant szállítótartályok és a különböző anyagok Magdeburg alatt, Gardelegen repülőterén voltak, a hadianyagok pedig Észak-Németország egyik hadianyaggyárának raktáraiban. Ehhez járult még az a körülmény is, hogy a vasútvonalak többsége Jugoszláviában szét lett rombolva a harctevékenységek idején és ezért a csapatok átdobási problémája igen bonyolult volt. Mindezek mellett, már megkezdődött a az erők összevonása a Barbarossa-terv végrehajtására, azaz a Szovjetunió elleni támadáshoz. Ezért Franciaországból és Németországból érkező anyagi-technikai felszerelés szállítmányait először a romániai Constanca kikötőjébe irányították, majd innen tehergőzösökre való átrakás után jutottak el a Dardanellákon át a görögországi Pirreusz kikötőjébe. A német főparancsnokság úgy vélte, a harc krétán nem tart 10 napnál tovább. Ebből kiindulva végezték el a szükséges utánpótlási anyag mennyiségének kiszámolását. Természetesen arra is lehetett számítani, hogy az élelmiszerkészletek kiegészülnek a krétai hadizsákmányból és a harctevékenység idején nem kell szállításukat szervezni, de ezzel együtt a rendelkezésre álló adatok alapján ismert volt, hogy ivóvíz szempontjából Kréta igen kedvezőtlen helyzetben van, ezért minden egységet bevetéskor vízszűrővel láttak el, ezen kívül jelentős mennyiségű ásványvíz szállítását is betervezték. Afrikában és Pirreuszban az ásványvíz-üzemek erre az alkalomra 25 ezer üveg vizet készítettek elő. Különösen fontos jelentősége volt a repülőgépek időben történő üzemanyag-ellátásának. Attika és Kréta közötti távolság 350 km, tehát a repülés távolsága oda-vissza 700 km. A repülőgépek gyülekezésére és az alakzat felvételére, valamint az ejtőernyősök kidobásához szükséges manőverezésre egy bevetésnél minden egyes repülőgépnek 2000 liter üzemanyag kellett - egy repülőosztálynak 110 ezer liter. Eképen, a rendelkezésre álló tíz repülő osztálynak 10-10 bevetéséhez körülbelül 10 millió liter benzinre volt szükség. A hadtest-törzs operatív osztálya megkövetelte, hogy a hadművelet első napjaiban állandóan készen álljon 2-3 bevetéshez szükséges üzemanyag-tartalék a repülőtereken. A német légierő szállásmester tábornoka megígérte, hogy május 16.-ra 8 ezer hordó (1,6 millió liter) üzemanyag érkezik gőzhajón, s május 17.-re 12 millió liter tartályhajón. Természetesen ezzel nem oldódott meg a probléma. Íme, erről mit mond Scheib tábornok7: - A gőzhajó és tartályhajó Olaszországból indult el és át kellett haladniok a Korinthoszi csatornán. De itt, sajnos, a felrobbantott híd roncsai megállították a hajókat. A görög búvárok Ezidőben kezdték meg az akadályok elhárítását, autogénnel vágták szét a vas részeket, de kevés sikerrel járt a munkájuk. Ezért úgy döntöttek a német haditengerészeti parancsnoksággal egyetértésben, hogy Killaliból és Pirreuszból 8 német búvárokat hozatnak repülőgépen sokkal korszerűbb szerszámokkal. Május 15.-én érkeztek meg a német búvárok és folyamatos munkával már május 17.-re megtisztították a csatornát. Ám új akadályok merültek fel: mindkét hajó kapitánya azt követelte, tisztítsák meg a csatornát az aknáktól. Ez olyan késést jelentett volna, amit nem engedhettem meg. Hiszen feltétlenül el kellett juttatni a hajók üzemanyag szállítmányát a repülőterekre. Ezért úgy döntöttem, a hajóknak minden körülmények között, azonnal át kell haladniok a csatornán és ezért Specht főhadnagyot Storch repülőgépen a csatorna nyugati bejáratához küldtem. Május 18.-án dél felé mindkét hajó szerencsésen befutott Pirreusz kikötőjébe. - Itt elsősorban azt a kérdést kellett megoldani, hol és hogyan szedjék ki a repülőgép üzemanyagot a rendelkezésünkre álló hordókba. Igaz, a felderítők jelentették, Pirreusz kikötőjében nagy benzinlefejtő állomás van, ám annak átbocsátóképessége mindössze 600 hordó/nap. Ezen kívül senki sem állt rendelkezésre, hogy ezeket a telepeket őriztessem. Mindössze egy tolmács volt velem, aki a háborúig Kelet-Afrikában élt és aki találékonyságával és lendületességével már nem egyszer meglepett. Őt jelöltem ki Pirreuszban rögtönzött repülőgép üzemanyag raktár parancsnokává, s május 11.-én kezdte meg a munkáját. Búcsúzóul közöltem vele, hogy egy héten belül a pirreuszi benzinraktárnak teljes kapacitással kell működnie. Munkaerőnek csak görögök álltak rendelkezésére. Ez a szorgalmas ember ember beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Két német szakmunkás segítségével május 18.-ra elérték

7 8

Ezt a könyv szerzőjének mondta el.

A krétai harcok utolsó napjaiban a légideszant hadtest főszállásmesterének tájékoztatása szerint más jellegü speciális intézkedést is életbe kellett léptetni. Krétánál jelentették, hogy három angolfogoly gyermekparalizisben megbetegedett és az orvosoknak szérumra volt szükségük az oltásukhoz. Mivel ez nem volt a hadtest gyógyszerkészletében és Afrika klinikáin, ezért Berlinbe küldtek repülőgépet, ahonnan előzetesen, távirati uton igényelték meg a gyógyszert, igy 36 órán belül megtörténtek a védőoltások.

a napi 1600 hordós teljesítményt. Természetesen, ez nem volt elegendő, de a 8. hadtest egységeinél ki tudták segíteni néhány nagyteljesitményü benzinszivattyúval. Május 18.-ról 19.-re virradó éjszaka a pirreuszi repülőgép üzemanyagraktárban 6 ezer hordó üzemanyagot szivattyúztak át. Ennek következtében lehetővé vált időben eljuttatni az üzemanyagot Pirreusztól 35-250 kilométerre fekvő repülőterekre. *** De az elkövetkezendő események aktív előkészítése nemcsak Görögországban, Krétán is folyt. Az angol csapatok Görögországból Krétára evakuált állománya 30 ezer angol, új-zélandi és ausztrál, valamint 14 ezer görög katonából állt. A katonai fegyelem a szigeten igen gyenge volt, sok katona ténfergett a szigeten dologtalanul. Az ilyen lazaságok megszüntetése érdekében a legszigorúbb intézkedéseket vezették be. Az eltávozásokat megtiltották, korai takarodót rendeltek el, megszigorították a büntetéseket és nagyszámú ellenőrző járőrt vezényeltek ki, ezzel az angol parancsnokság néhány nap alatt rendet teremtett és megszilárdította a fegyelmet. Rendeződtek és ujjászerveződtek az egységek. A szigetre állandóan új egységek és fegyverek érkeztek, melyek között 9 újtípusu tank is volt, aminek a páncélját nem ütötte át az akkori német páncéltörő ágyú. Mindezen túl zsákmányolt olasz ágyukat és hadianyagot is hoztak ide. Május 9.-én megérkeztek a tengerészgyalogság első tartalékalakulatai egy nehéz- és egy könnyű légvédelmi tüzérüteggel együtt. Mint eddig is, a sziget légvédelme volt a legnagyobb probléma. A már itt lévő kb. 16 darab 95 mm-es nehéz- és 36 db 40 mmes könnyű légvédelmi ágyúhoz még hozzá lehetett számolni az újonnan érkezett kisszámú ágyút, ám a védendő objektumok száma túl nagy volt. Ezért úgy határoztak, főképen Szuda öböl térségét védelmezik, amely a felszerelés fő bázisa volt, s amelytől nagymértékben függött a sziget sorsa. Ezeket a raktárakat jól sikerült álcázni az olíva-ligetekben. Fryberg törzsparancsnokságát Káneához közel, Szuda-öbölnél helyzeték el. Mellette volt a szigetet fedező légierő parancsnoki pontja. A haditengerészeti flotta paracsnoksága ugyancsak Szudában volt. Ez önmagában biztosította a szoros együttműködés lehetőségét, s ha hihetők az angol közlések, akkor a balkáni hadjárattal ellentétben ezt az együttműködést teljes mértékben megvalósították. Hol próbálnak a németek támadni? Milyen lesz annak jellege? Ezek a kérdések foglalkoztatták Fryberg tábornokot és egész törzsét. A Londonból érkező információk mind arra mutattak, a németek valószínűleg felhasználják légideszánt csapataikat, habár néhány közlés volt arról, hogy a németek lefoglaltak néhány hajót a görög kikötőkben, mintegy sugalmazva Fryberg tábornoknak, hogy tengerről akarnak partraszállást végrehajtani. A német ejtőernyősök már nem jelentették azt a váratlanságot, amit korábban és az angol felderítő szolgálat lelkiismeretesen és buzgón összeszedte mindazokat az értesüléseket, melyekhez hozzá lehetett jutni, és amelyek bármiféle értékkel rendelkeztek. Ennek a munkának a befejezéseként az angol felső katonai vezetés egy emlékiratot adott ki az ejtőernyős és leszálló-deszant csapatok elleni védelem vezetéséről. Ez az instrukció elég jól megvilágította a német légideszántok tevékenységének a taktikáját. Alapjai német hadparancsok voltak, melyeket a hollandiai harctevékenység idején zsákmányoltak a hollandok és most felhasználtak az angolok. Ebben az emlékiratban szó van arról, hogy a német légideszantoknak elsősorban a repülőterekre való leszállását kell megakadályozni, amennyiben a németek ezt a leszállási formát használnák. Fryberg tábornokot cselekvéseiben az egyszerű dolgok logikája vezette. Csapatait védelmi körzetekre osztotta fel, melyeket a helyi adottságoknak megfelelően alakított ki a kikötők és repülőterek körzetében. Az alábbi védelmi szakaszok lettek előkészítve: Maleme repülőtere, Kania és Szuda-öböl kikötője, Retimnon repülőtere és kikötője, valamint Heraklion kikötője. Fryberg a rendelkezése alá tartozó tankokat a repülőtereken helyezte el, azzal a számítással, hogy azok rögtön meg tudják támadni az ejtőernyősöket, még a levegőben. Megértette, hogy ez az intézkedés, mely erői egy részét tétlenségre kárhoztatja, nem valami bölcs, de a szállítóeszközök elégtelensége miatt nem tudott nagy mozgékonyságú és erős központi tartalékot szervezni. Ugyanezen okból kifolyólag tüzérségének egy részét is kénytelen volt állandó jellegű tüzelőállásban felállítani, s ő maga is tudta, az ilyen ágyuk használhatósága csak helyi jellegű lehet. Feltételezte, tengeri deszant lesz először kitéve Kanea öbölben, s ezért ebben a körzetben hozták létre a legerősebb védelmi pontot. Ilyen intézkedések következtében négy védelmi körzet alakult, melyek közül Maleme és KaneaSzuda térsége egyetlen védelmi zóna lett.

9

Még 1914-ben Langermark alatt bebizonyították az angol katonák tábori erődépítő művészetüket, s most Krétán az új-zélandiak és ausztrálok Fryberg vezetésével lázasan tevékenykedtek, hogy megfelelően elhelyezzék és álcázzák a haditechnikájukat a terepen. Az olívacserjék és szőlőtőkék árnyékában, a csalitokban sok lövészárkot és géppuskafészket hoztak létre, melyeket alig lehetett észrevenni. Maleme repülőtere felett uralkodó 107. magaslat teraszos elhelyezésű állásokkal lett berendezve, s a Galatas-hegy fontos erődített ponttá vált Maleme és Kanea között. Retimnonnál és Heraklionnál a helyzet hasonló volt. A repülőtér körül védelmi állásokat rendeztek be, melyek uralták a repülőteret és tűz alatt tarthatták azokat. Maximális mértékben kihasználták a városi erődítmények török időkből származó falait, valamint a régi erődöket és őrtornyokat. Az így létrehozott védelmi rendszer, mely napról-napra erősödött, biztosította az angoloknak a terület kényelmes védelmét. Megfelelő utasítások megismertették a várakozó védőkkel a német ejtőernyősök támadási taktikáját és ezzel megóvták őket a német támadás váratlanságától. Az angol feljegyzésekben a németek taktikai jellemzőjének a következőket tekintették: ∗ a németek mindig igyekeznek a kezdeményezést saját kezükben tartani, ∗ főerőiket a támadás igazi irányába összpontosítják, így elkerülik nagyobb erők bevetését más irányokban folyó harcoknál, ∗ gyorsaság, váratlanság és a siker fokozatos továbbfejlesztése ezek a német taktika legfontosabb vonásai. Általánosításként az utasítások a következőt mondja: - A német csapatok gyorsan nyomulnak előre minden támadásnál, ha erre lehetőségük nyílik. Az ellenséggel szembeni fölény szellemében vannak nevelve és úgy vélik, gyors előnyomulással biztosítják a győzelmüket. Megtanulták az előretörést a vesztességre való tekintet nélkül. Az angolok ilyen utasításokkal remélték a német ejtőernyősöktől való félelem megszüntetését és csapataik feltétlen bizalmának megteremtését saját erejükkel szemben. Kétségtelenül, mindez azért történt, hogy az ejtőernyősöket a ledobás helyén tudják megsemmisíteni, mivel a sziget védelmi rendszere, tekintet nélkül a parancsnokság és a csapatok megerősítésére, komoly hiányosságokkal rendelkezett. A védőknek azért nem bocsátottak a rendelkezésére még kismennyiségű vadászrepülőgépet sem, mert az angol közel-keleti erők parancsnoksága a Légierővel egyetértésben nem adott erre utasítást. Ezen kívül, a várható deszantledobás napjaiban a sziget össze repülőterére olyan erős csapást mért volna a német légierő, hogy további használatuk hatalmas gépveszteséggel járt volna. Ezért az angol légierő parancsnoksága kivonta a szigetről az összes ott állomásozó repülőegységet. Ezzel a németek teljes légifölénye biztossá vált, az utak és az utánpótlási vonalak, az angol állások és az utánpótlási bázisok kiváló célpontjai lettek a német berepüléseknek. Így az erők átcsoportosítása nappal teljesen lehetetlenné vált, ami igen komoly hátrány volt, s mindez az angol parancsnokság gondatlansága miatt következett be. A sziget dús növényzete kiváló feltételeket teremtett az álcázáshoz és kétes volt, a berepülések általában elég hatásosak lesznek-e az erdőkkel és különféle növényekkel sürün benőtt terepen, olyan körülmények között, amikor a védekező csapatok jól beásták magukat. Ha sikerül az ellenség támadását a ledobáskor azonnal visszaverni, vagy annyira elgyengíteni, hogy a németek elveszítsék támadó erejüket és ezáltal reménytelen helyzetbe kerülnek, akkor nem sikerül elfoglalni a szigetet. Ez az elképzelés az angolok mélyen tagolt védelmi rendszerén alapult. Amikor Freyburg tábornok ezen szempont alapján ellenőrizte a védelmi vonalakat és látta egységei harckészültségét és elhelyezését, teljes mértékben elégedett volt és bizonyossá vált az a meggyőződése, hogy a támadók által bárhol kezdett harcban a védő erők fölényben lesznek.

9

Langemark - település Flandria nyugati részén, nem messze Yprestől - kegyetlen harcok szinhelye az első világháboru idején, különösen 1914. október-november harcaiban.

Maleme körzetében volt a Puttick tábornok irányítása alatt a 2. új-zélandi dandár, a 10. menetdandárral és két görög zászlóaljjal megerősítve. Az alakulatot néhány könnyű légvédelmi ágyú és a tábori tüzérség támogatta. Kanea és Maleme között volt harci készenlétben az 5. új-zélandi dandár, mint tartalék. Kanea-Szuda körzetét Weston tábornok védte, akinek a 14. angol gyalogosdandár, a 16. és 17. ausztrál zászlóalj, egy zászlóalj tengerészgyalogos és egy Egyiptomból érkezett angol gyalogos zászlóalj lett a rendelkezésére bocsátva. Ezen felül még öt görög és három angol menetzászlóalj, mely ezen a szakaszon volt elhelyezve, jelentős mértékben erősítette a védelmet, habár ezek harckészsége nem volt elég magas színvonalú. Retimnon környékét Vasey tábornok védte, akinek a 19. ausztrál dandár és hat görög zászlóalj állt a rendelkezésére. Heraklion alá két angol, három görög és egy angol menetzászlóalj lett készültségbe kivezényelve. Az erősítés úton volt Timbakionból, amelyet Heraklion védelmi körzete erősítésére lett kijelölve. Ezért, tekintet nélkül a megoldatlan problémákra, Fryberg nem minden alap nélkül jelentette ki: - Kréta elfoglalása lehetetlen! Másképen nem is vélekedhettek katonái, hiszen az Angol birodalom legjobb katonái voltak. Már akkor, amikor az ejtőernyősök szárazföldi úton megérkeztek Görögországba, Kréta fölött német felderítő repülőgépek köröztek, melyek nagyfelbontású légifényképező berendezéseikkel rögzítették az alattuk lévő terep képét. Néhány óra múlva a törzsek légifénykép osztályán már a specialisták asztalain voltak a legélesebb légifényképek, akik hatalmas nagyítóval a kezükben kutatták át a képek minden egyes négyzetmilliméterét, hogy az ellenségről a lehető legpontosabb adatokat szerezzék meg. Rövid idő multán a kidolgozott képek a felderítő osztály parancsnokának asztalára kerültek, aki késedelem nélkül feljegyezte az új felderítési adatokat térképére. A felderítés egész apparátusa óriási tevékenységet fejtett ki annak érdekében, hogy Kréta szigetét takaró ismeretlenség ködfüggönyét fellebbentsék és tisztázzák az angolok helyzetét. A pontos adatokat a legrövidebb határidőn belül kellett eljuttatni a hadművelet kidolgozásához. Egy elgondolás sziget, ejtőernyős bevetéssel való elfoglalására még nem jelent semmit. Ezt az elgondolást konkrét tervekkel és harcparancsokkal kellett kiegészíteni. Minden alakulatnak, sőt szakasznak pontos utasítást kellett kapni: mikor, hol, mit és hogyan cselekedjen. A hadművelet előkészítő bonyolult mechanizmusnak a lelke, jövendőbeli végrehajtója, a teljes erőbevetéssel dolgozó Student tábornok volt. Studentnek nem volt szokása, hogy általános utasításokat adjon csak ki, s a többit törzse tisztjeinek képességére bízza. Az emberek azon kategóriájához tartozott, akik mindent a legnagyobb pontossággal és akaratossággal csinálnak. Magasan értékelte a rendszerességet a munkában, Student maga is meghatározott szisztéma szerint dolgozott, amely általa kipróbált és beigazolódott rendszer volt. Mindaz, ami tőle eredt, lelkiismeretes és pontos volt. Ám Student tábornok nem lehetett jelen mindenütt személyesen, minden előre nem látott helyzet, esemény és előforduló hiba csak bonyolította ezt a különben is sokrétű tevékenységet. Tekintet nélkül a felderítés minden igyekezetére, hogy a szükséges adatokat légifelvételek, minimális számú megfigyelések, foglyok kihallgatása utján, stb. megszerezzék, az ellenségről szóló értesülések igen szegényesek voltak. Az ellenség jelenlétét a szigeten csak a Szuda-öböl körül elhelyezett légvédelem tüze jelezte. A sziget többi része, mintha kihalt lett volna, ezért az angolok védelmi intézkedéseiről a német parancsnokság csak igen keveset tudott meg.

Természetesen, senki sem számított arra, hogy az angolok harc nélkül mondanak le a szigetről, de világos kép az erőkről, fegyverekről és az ellenség védelmi berendezésiről nem volt. Kréta sziget körüli vizeken, de különösen a Szuda- öbölben élénk hajóforgalmat figyeltek meg, habár kideríteni, milyen céllal érkeznek és indulnak a hajók, nem sikerült és senki sem tudta, mit szállítottak: élelmet, csapatokat, vagy valami mást. Az éjszakai sötétség ügyes felhasználása és a kikötők kiváló álcázása teljes egészében elrejtette tevékenységüket. A német parancsnokság csak sötétben tapogatózott. Hogyan tervezzék a sziget elfoglalásának hadműveletét? Hol kell a deszantot ledobni? Hol várható a legkönnyebb siker? Ezek a kérdések vetődtek fel szakadatlanul Student tábornokban. A felderítés semmiféle választ nem tudott adni ezekre a kérdésekre. Azok az erők, amelyek Student rendelkezésére álltak, viszonylag kicsik voltak és a szállítóeszközök száma is korlátozott volt. Ilyen probléma volt elsősorban a görögországi repülőterek rossz állapota. A forró déli nap kiszárította a földet, ezért minden repülőgép fel és leszállása hatalmas porfelhővel járt. A repülőterek egyáltalán nem feleltek meg a nagy légideszánt hadműveleteknek. A repülőtér építő egységek nagy része ekkor keletre volt irányítva, az ott szükséges repülőterek elkészítésére. Ezért a repülőterek futópályáinak szélesítése azokkal az erőkkel történt, amelyek Görögországban maradtak. A kitűzött feladat végrehajtására azok a bombázó és vadászrepülőgépek, melyek Görögország repülőtereire lettek telepítve, nem voltak elegen. Még egy olyan repülőtér kellett a zuhanóbombázóknak és vadászoknak, amely Krétához közel fekszik. Ilyen repülőteret a Dodekanézosz szigetcsoport egyik szigetén, Karpatoszon építettek fel. Így hozták létre a német légierő támaszponthálózatát, amely Görögországtól egészen Rhodosz és Lerosz szigetéig húzódott széles sávban, ezáltal lehetővé téve a német repülőgépek számára Kréta, s különösen Szuda-öböl körzetében mozgó ellenséges hajók tevékenységének folyamatos megfigyelését és időnként az aktív harcot is ellenük. Ez biztosította a sziget elfoglalására irányuló hadművelet sikerének egyik fontos feltételét. A német légvédelmi tüzérség előtt az a feladat állt, hogy tüzével megóvja minden váratlan eseménytől a kijelölt körzetek feletti légteret. A támaszpontok hálózata még közelebb húzódott Kréta szigetéhez: május 9.-én a Milosz-sziget lett elfoglalva, s május 19.-re lett kitűzve Kréta elfoglalása, május 20.-a reggelére pedig Andikithirát. Ezek a szigetek, melyek a Peloponézész és a Szpátha-fok között vannak, nagy jelentőségűek a rajtuk létesített légvédelmi tüzérségi támaszpontok miatt, amelyek ütegeik tüzével figyelmeztethetik a német vadászrepülő egységeket az ellenséges repülőgépek megjelenésére. Ezen kívül, ezek a szigetek, mint megfigyelő pontok is felhasználhatók. Május 14.-ra a hadművelet végrehajtására kijelölt összes repülőegység a kiinduló repülőtereken voltak, teljes harci készenlétben. A hadműveletben való részvételre a következő erőket jelölték ki: A 8. légihadtesttől Richthoffen tábornok vezetésével ∗ két bombázó osztályt (kb. 180 repülőgép), ∗ egy zuhanóbombázó osztályt (kb. 90 gép), ∗ egy vadászrepülő osztályt (kb. 90 repülőgép), ∗ néhány felderítő század (kb. 50 gép), ∗ mentőhidroplánok. A 9. légihadtesttől, Student tábornok parancsnoksága alá tartozott a szállításra kijelölt 550 db. JU52 típusú repülőgépből álló osztály. A hadműveletben deszantcsapatként kellett résztvenni Süssmann altábornagy 7. légideszánt hadosztálya mellett (15 ezer ejtőernyős vadász) Ringel vezérőrnagy 5. hegyivadász hadosztályának is (8500 fő). Ezen kívül a hadműveletben való részvételre még 60 darab tehervitorlázó lett kijelölve. A hadműveletet megtervezni és lefolytatni ezekkel az erőkkel kellett. A sziget elfoglalását többféle módon lehetett megvalósítani. Lehetett volna például, a sziget egy olyan pontjának elfoglalásával kezdeni, ahol repülőtér van, erre később szállítógépek szállhatnak le a leszállódeszanttal. Ennek a variánsnak az előnye az volt, hogy a hadműveletben résztvevő összes egység egy helyre összpontosul, melynek a támadó oldaláról az az előnye, hogy túlerővel kezdheti. meg

a harcot. A hiányossága viszont ennek e megoldásnak az, hogy a védőnek lehetősége nyílik erre a frontszakaszra összpontosítani minden erejét. Ebben az esetben a sziget tagolt, hegyes jellege miatt a harcok nagyon elhúzódtak volna. Ezen kívül hasonló döntés egyáltalán nem ideális abból a meggondolásból, hogy nem lehetett volna biztosítani a deszant gyors bevetését, mivel a szigeten kevés és kis repülőtér volt és aligha lehetett volna biztosítani a szállítógépek folyamatos leszállását, ami a hadművelet sikerének alapvető feltétele. Hosszabb időn át tartó utánpótlás szállítás légihídon célszerűtlen volt, mivel nagyszámú repülőgép és nagymennyiségű üzemanyag kellett volna hozzá. A szigetre mérendő csapásnak rövidnek és gyorsnak kell lennie, hogy az ellenség ne tudjon kitérni előle, tartalékalakot bedobni és elhúzni a harcot. Ezért az ilyen megoldást elejétől fogva elvetették, nem szerepelt a tervekben. Student tábornok még Hollandiában saját tapasztalataiból meggyőződött, mennyire nehéz lehet a légideszánt hadművelet vezetése, ha néhány egység bevetésére csak egy kis repülőtér áll rendelkezésre. Ezért lehetőleg az összes repülőtér elfoglalását követelte, hogy biztosíthassa a hegyivadász egységek leszállódeszantjának meggyorsítását. Ilyen repülőtér Kréta szigetén három volt, mivel Retimnon repülőterét csak kisegítő repülőtérként lehetett használni. Ezen kívül a deszantok kidobása több ponton azt az előnyt biztosította a német csapatoknak, hogy az ellenség kénytelen az erőit megosztani és ezért a támadó a főcsapást ott mérhette, ahol az előálló helyzet következtében a legnagyobb sikerre volt kilátás. A deszant bevetésének elkezdésére 7 különböző pont lett a szigeten kijelölve, majd a tervtől eltérően négy pont mellett döntöttek , mivel ilyen széleskörű bevetésre a németek ereje nem volt elegendő. Olyan döntés született, hogy a csapást az előbb említett három repülőtérre és Kaneára mérik. Ezen terv kidolgozásakor a német parancsnokság abból indult ki elsődlegesen, hogy az összes repülőtér egyidejű elfoglalására az ad lehetőséget, hogy az angol légierő elhagyta az összes itteni bázist és kivonásra került Krétáról. Ezen kívül, biztosítani tudták a deszant gyors átszállítását repülőgépekkel, ezért az ellenségnek szét kellett forgácsolnia erejét. Az angolok főerői Kanea-Szuda körzetében voltak. Ezért a német parancsnokság úgy vélte, ott köti le ezeket a csapatokat, s közben a lehető leggyorsabban elfoglalják Kanea és Szuda kikötőit, hogy elvágják a tengeri úton érkező friss angol csapatok utját. A németeknek volt még lehetőségük egy, vagy több repülőtér leszállására alkalmas fennsíkon való deszantledobásra, de ezt a variánst nem vették figyelembe, mivel a felderítés adatai szerint a repülőterek környékén komoly ellenállást nem várhattak az angoloktól. A nehézfegyverek odajuttatásának problémája, melyet légi úton nem lehetett szállítani, már a legelején éles vitákra adott okot a tengerészeti parancsnoksággal. A deszantcsapatok a sziget elfoglalását nem tudták és nem is akarták nehézfegyverek nélkül megoldani, s mivel azokat légi úton nem lehetett szállítani, egy megoldás maradt - a tengeri út. A görög kikötőkben talált hajók nem jelentettek nagy értéket, ezek főképen halászbárkák voltak, melyek általában katonai célra alkalmatlanok. Nehézfegyverek szállítására mindössze 50 motoros dereglyét lehetett az itt lévő hajókból felhasználni. Ám az ágyuk szállítása azzal a néhány csomós sebességgel, amivel ezek a hajók rendelkeztek, igen kockázatos volt. Az olasz haditengerészeti flottától nem várhattak segítséget, mivel az teljes egészében az Afrikában lévő olasz csapatok utánpótlását szállította. Más szállítóeszközzel a németek nem rendelkeztek, s ilyen rövid határidőn belül megfelelő szállítóhajókat sem lehetett építeni. Azért, hogy mégsem maradjanak nehézfegyver nélkül a deszantosok, akarva-akaratlanul is a rendelkezésre álló görög dereglyéket kellett felhasználni, tekintet nélkül arra a veszélyre, hogy a technikát és az egész személyi állományt, mely az áthajózásban részt vesz, az angol flotta elfoghatja, vagy megsemmisítheti. A brit földközi-tengeri flottaegységek viselkedését senki sem sejthette előre, hiszen úgy nézett ki, az angolok tengeri erőfölényüket felhasználják arra, hogy a tengert Kréta körzetében ellenőrizzék. Annak az időnek a technikai színvonalát és a görög repülőterek állapotát figyelembe véve, várható volt, hogy az angolok a sötétség leple alatt fognak támadni, mivel a német bombázók éjszakai repüléshez nem voltak megfelelően felszerelve. A német tengerészeti parancsnokság kétkedve vélekedett arról a nézetről, hogy a repülésnek meg kell szilárdítania az uralmat a tenger fölött, s megjegyezték, véleményük szerint ilyen fölényt csak néhány óráig, vagy napig lehet megtartani. A légideszánt csapatok parancsnoksága a tengerészek eme komoly érveivel szemben azt vetették fel, hogyan lehet minél gyorsabban nehézfegyvert és erősítést kapni, még bizonyos kockázattal is. Ezen

kívül, úgy vélték, a nappali órákban a repülés biztosítani tudja a flotta és a deszant megbízható támogatását a levegőből. Ezért úgy döntöttek, a könnyű hajók első csoportja Kaneához, a hadművelet második napja végén érkezzen, míg a második csoportja Heraklionba a harmadik nap végén. Azután, hogy a tengerészeti parancsnokság összes ellenvetését elutasította a légierő parancsnokság, Schuster admirális minden lehetőt megtett, hogy biztosítsa az emberek és technika veszélytelen átszállítását. A szállítóhajók kíséretére az olasz LUGO, SELLA és SAGGITARO aknarakók lettek kijelölve. Milosztól Krétáig lévő távolságot kedvező időben, nappali világosságban meg lehet tenni, ezáltal a repülés teljes mértékben biztosítani tudta a konvojokat a levegőből. Az olaszok Dodekanézosz szigetek körzetében nem rendelkeztek nagy flottaerővel, ám azokkal az erőkkel, melyek itt voltak, minden lehetőt megtettek, hogy lehetetlenné tegyék az angol csapatok tengeri úton történő utánpótlását. Különösen sikeresen tevékenykedtek a szétszórtan küzdő olasz flotta úgynevezett „kis harceszközei”. A Szuda-öbölben álló YORK angol cirkálóra kilőtt MTM10 típusú irányított robbanó kutter a cirkálón olyan komoly sérüléseket okozott, hogy kénytelenek voltak javításon hagyni az öbölben, majd később a német bombák martaléka lett. A hadművelet terve szerint a döntő csapást Krétára - a repülőterek elfoglalását, az ellenséges főerők lekötését az első fázisban csakis az ejtőernyősök végzik. A hegyivadász egységeknek csak akkor kell megérkezni és harcba szállni, amikor az ejtőernyősök már elfoglalták a szigeten a leszállódeszánthoz szükséges leszállóhelyeket. Ezért a hadműveletben résztvevő összes ejtőernyős egységet négy támadó csoportra osztották fel: 1. Maleme támadó csoport: Meindl vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló légideszánt rohamezreddel, 2. Kanea támadó csoport: Heidrich ezredes parancsnoksága alatt álló 3. ejtőernyős deszantezred, 3. Retimnon támadó csoport: Sturm ezredes parancsnoksága alatt álló 2. ejtőernyős deszantezred, 4. Heraklion támadó csoport: Bräuer ezredes parancsnoksága alatt álló 1. ejtőernyős deszantezred. A döntő csapást Malemere és Heraklionra kellett mérni. A repülőtér elfoglalása után a 100. hegyivadász ezred Uitz ezredes parancsnoksága alatt, Meindl tábornok rendelkezésére állt. Az ezrednek Meindl ejtőernyőseivel együtt az volt a feladata, hogy támadja meg Kaneát. Krakau ezredes 85. hegyivadász ezredének Ringel tábornok 5. hegyivadász hadosztályával együtt Heraklionba kellett érkeznie és innen, az ejtőernyősökkel együtt Retimnon keresztül Kaneára támadni. Így egy harapófogó jön létre, melynek az a feladata, hogy az ellenséget az Akrotiri félszigethez szorítsa. Süssmann altábornagy kapta feladatul, hogy a Kanea támadócsoporttal Kaneától délre leszálljon és koordinálja a támadócsoportok tevékenységét. Ezzel a tervvel egyetértésben lett kijelölve a támadó csapatok állománya. A hadművelet kezdeteként az angolok légvédelmi tüzérségét kellett megsemmisíteni Kanea és Maleme körzetében. Ezt a feladatot a légideszánt rohamezred 1. zászlóalja, vitorlázó deszant kapta, melynek Koch őrnagy volt a parancsnoka. Az első zászlóaljnak a vitorlázókon egyenesen a légvédelmi tüzelőállásokban kellett földetérni és elfoglalni azokat. Az egyes csoportok harcfeladatai a hadművelet kezdetekor a következők voltak.

10

Az olasz flotta ugynevezett „kis harceszközei”-hez könnyü vizalatti hajók, kutterok és különféle tipusu irányitott torpedók tartoztak. Az MTM tipusu robbanó kutter mérete 5,2x1,9 m volt. 500 Le teljesitményü motorral rendelkezett, melynek segitségével 32 csomós sebességet érhetett el. Üzemanyaggal 5 órás utra rendelkezett. A cél közelében a kormányosa felfujható gumicsónakra szállt, s akutter folytatva a mozgását, teljes sebességgel ötközött az ellenséges hajónak, a víz alá merült és ott robbant fel.

Maleme támadócsoport. Az ejtőernyős-deszant rohamezred 1. vitorlázórepülő zászlóalja az 1. és 2. század nélkül (zászlóaljparancsnok: Koch őrnagy) azt a feladatot kapta, hogy 3. századával rohamozza meg az angolok légvédelmi tüzérségi állásait Taronitisz folyó mindkét partján és foglalja el azokat. Braun őrnagynak az volt a feladata, hogy kilenc vitorlázóban elhelyezett csoportjával támadja meg a Tavronitisz hidját Maleme-Szpilia úton, Maleme repülőterétől nyugatra. A 4. századnak az ellenség nyári táborát kellett elfoglalnia Maleme repülőterétől délre, a 107. magaslaton. Magának a repülőtérnek a megrohanása a harcparancs szerint a következő módon lett kitűzve: az ejtőernyős-deszant rohamezred 3. zászlóalját a repülőtértől keletre, a 4. zászlóalját az ezredtörzzsel együtt nyugatra kellett kidobni. A 7. egészségügyi zászlóalj (parancsnoka: dr.Dietzel ezredorvos) 2 századának az volt a feladata, hogy a Tavronitisz folyótól nyugatra érjen földet, ezáltal a törzs védelmét 11 el tudja látni és ezred-egészségügyi állomást tudjon létesíteni. Az ejtőernyős-deszant rohamezred 2. zászlóaljának Szpilitől nyugtra kellet az ugrást végrehajtania, a főerők háta mögött és ezredtartalékot képezve, nyugat felől fedezni. Az ejtőernyős-deszant rohamezred 16. századát Szpilitől délre kellett bevetni, hogy délről fedezze az ezredet. Az ezred főfeladata az volt, hogy elfoglalja Maleme repülőterét és azt a leszálló-deszant csapatok érkezéséig megtartsa. Ezen kívül felderítőket kellett küldeni minden irányba és összeköttetést teremteni Kanea körzetében ledobott ejtőernyős deszant ezreddel.

Kanea támadócsoport. Itt a feladat elosztása a következő volt: ∗ az ejtőernyős-deszant rohamezred 1. százada két szakasznyi erővel (parancsnok: Heinz főhadnagy) megrohamozza az angolok légvédelmi tüzelőállásait Kanea déli peremén, ∗ az ejtőernyős-deszant rohamezred 2. százada az 1. század egy szakaszával együtt az Akrotiri félszigeten lévő ellenséges légvédelmi tüzelőállásokat támadja meg. A 3. ejtőernyős-deszant ezred Heidrich ezredes parancsnoksága alatt azt a feladatot kapta, hogy Galatasz, Daratosz, Alikiana-Kanea út, Chanioni börtön, Kanea-Szuda út körzetében ugorjon ki ∗ a 3. ejtőernyős-deszant ezred 3. zászlóaljának (parancsnoka: Heilmann őrnagy) az volt a feladata, hogy Galatasz-Daratosz körzetében gyülekezzen, ∗ a 3. ejtőernyős-deszant ezred 2. zászlóalja és az ezredtörzs (zászlóaljparancsnok: Derpa őrnagy) a kaneai börtön közelében kerül bevetésre, ∗ a 3. ejtőernyős-deszant ezred 1. zászlóaljának, Heidt őrnagy parancsnoksága alatt KaneaSzuda út környékén kellett földetérni. A 7. légideszánt hadosztály törzse vitorlázókon érkezik és ér földet a kaneai börtön környékén. Libach őrnagy vezette ejtőernyős-utász zászlóalj - a 3. százada nélkül, melynek a szigetre tengeri úton kellett érkeznie -ejtőernyővel kerül ledobásra Aliciana körzetében és délről biztosítja a 3. ejtőernyősdeszant ezredet.

11

A 7. ejtőernyős egészségügyi zászlóalj századai az ejtőernyős-deszant századok kiképzésének megfelelő előkészitésen vettek részt. fegyverzetük és szervezésük semmiben sem különbözött más századoktól. Az orvosok megfelelő katonai rendfokozattal rendelkeztek és vezetni tudták a harcot. A harcban vöröskeresztes szalagot a 7. ejtőernyős egészségügyi zászlóalj 3. százada viselt, melynek az volt a feladata, hogy Meindl törzsét védje, s három lövészszakaszból és egy tankelháritó szakaszból állt, mely utóbbi fegyverzetébe két 37 mm-es páncéltörő ágyu tartozott. Az orvosi segitség megszervezése a sebesültek részére csak az elsődleges harcfeladat végrehajtása után kerülhetett sor.

Ez előtt a támadócsoport előtt az a feladat állt, hogy először Kaneát támadja meg, majd annak elfoglalása után a Szuda öblöt.

Retimnon támadócsoport. A 2. ejtőernyős-deszant ezred (Sturm ezredes parancsnoksága alatt), melynek állományába a 13. 12 és 14. század, a 7. ejtőernyős-tüzér osztály 2 ütege (ütegparancsnok: Torbeck főhadnagy ) és az 1. ejtőernyős-deszant légvédelmi osztály egy százada tartozott - Retimnon körzetében kerül bevetésre azzal a feladattal, hogy foglalják el a repülőteret és a várost, majd a továbbiakban egyesüljenek a Kanea támadócsoporttal.

Heraklion támadócsoport. Az 1. ejtőernyős-deszant ezredre hárult az a feladat, hogy Heraklion repülőterét foglalja el, s teremtsen kapcsolatot a Retimnon támadó csoporttal, s azzal együtt támadjon Kanea irányában. A rendelkezésre álló szállitórepülőgépek a négy támadócsoport ledobásához nem volt elegendő. Ezért a bevetés végrehajtását két lépcsőben tervezték. Az első lépcsőt, melybe Maleme és Kanea támadócsoportok tartoztak, reggel kellett ledobni, a másodikat, amely a Retimnon és Heraklion támadócsoportokból állt, a nap második felében. Habár az ilyen időbeli megosztás ahhoz vezetett, hogy az ellenség Retimnonban és Heraklionban elhelyezett csapatai időben értesültek a veszélyről, a németek részére más kiút nem volt. A nehézfegyvereket, valamint a 7. ejtőernyős-deszant tüzérosztály 3. és 4. ütegét és a 7. ejtőernyősdeszant hadosztály tábori kórházát ugyancsak légi úton kellett szállítani, ám valamivel később. A 7. ejtőernyős-deszant tüzérosztály 1. ütegének tengeri úton kellet megérkeznie. A hegyivadász egységek málhásállatait nem vitték Krétára. Szubtrópusi klímára készített ruházat sem volt A deszantos élelmiszercsomagokat hamarabb ki lehetett osztani Narvik térségében, a norvégiai 13 hadjárat idején, mint a krétai szubtropikus éghajlati viszonyok között . A helyi lakosság beállítottságáról, hangulatáról a német parancsnokság ugyanolyan keveset tudott, mint az ellenség valóságos erejéről a szigeten. Hogyan viszonyul a helyi lakosság a német deszant ledobásához? Hogyan reagálnak erre a szigeten lévő görög csapatok? A legfelsőbb német hadvezetés jó része úgy vélte, Kréta elfogadja ugyanazokat a fegyverszüneti feltételeket, mint amelyeket 14 Görögország elfogadott, hiszen ezek előnyösek voltak. György görög király, aki április 23.-án Krétára menekült, Kaneától nem messze talált menedéket. ahol az angolok segítségével új görög fegyveres erő szervezését kezdte meg. Az, hogy a király nem fogadta el a fegyverszünetet és a szigeten van, ismert volt. Errevaló tekintet nélkül a német elhárítás vezetője Canaris tengernagy, amikor 1941. májusában Afrikában volt, kijelentette: - Az angolok lényegében véve már elhagyták a szigetet és a helyi notabilitás már várja a német deszant leszállását, hogy lefegyverezze az angol csapatok maradékait, ha azok nem távoznak saját akaratukból.

12

Ennek az ütegnek a Rheinmetall-Borsig cég által készitett könnyü lövegei voltak. Háromféle (75, 100 és 150 mm) kaliberü, hátrasiklás nélküli ágyuk voltak ezek, melyeknél a felszabaduló gáz 60%-a a hüvely nyilásain át távozott, s csak a keletkező gázok kb. 1/3-a mozgatta a lövedéket. Ennek következtében az ilyen lövegek talapzata könnyebb volt, mint a rendes ágyuké, mivel nem volt szükség csőfékre sem. Az ilyen ágyuk jól beváltak a légideszant hadmüveleteknél. 13

A deszantos élelmiszercsomag, melyet a krétai harctevékenység megkezdése előtt adtak ki az ejtőernyősöknek, két kisebb darab füstölt kolbászból, egy szelet disznóhusból, két csomag kétszersültből, egy doboz (125 g.) párolt disznóhusból, egy csomag kandiszcukorból, öt tábla száraz szeszből és egy palack vizből állt. 14

Egyebek között az a körülmény is ezt mutatta, hogy egyetlen görög katona sem maradt német fogságban.

Ismerve Canaris jellemét, nehéz megmondani, meggyőződése volt-e az amit mondott. Habár Student tábornok és Schlemm vezérőrnagy, a törzsparancsnoka, egészen más véleménnyel voltak az angolokat illetően, nem volt ellentét köztük és a helyi lakosság között. Nem gondolták, hogy Kréta polgári lakossága aktívan vesz részt a fegyveres harcban, amennyiben ez ellent mond a nyugateurópai felfogásnak a harcok lefolyását illetően. Az olaszok, akiknek már volt dolguk és saját tapasztalatuk Kréta lakosságával, némi adatot tudtak közölni. Még 1941. februárjában Krétán lévő banditák egy erős dereglyéje behatolt a Dodekanézosz szigetcsoport egyik szigetére, Kaszteloriszra. Habár a banditák behatolását nagy vesztességeket okozva, visszaverték, várható volt, hogy komoly ellenállást tanúsítanak a németek támadásával szemben Krétán. Ám az olaszok nem akarták megosztani tapasztalataikat. Kréta lakossága mindig kitűnt szabadságszeretetével. Az öregek a falvakban gyakran és szívesen meséltek a fiataloknak a krétai keresztények hőstetteiről a török elnyomók elleni harcban. Az angolok ügyesen felhasználták saját céljaikra ezt a szabadságszeretetet. Nagy szerepet játszott ebben John Poundberry tehetséges angol archeológus, aki 1934-ben jutott először Krétára, mint a knosszoszi palotát kutató expedíció tagja. Az újgörög nyelv kiváló ismerete és Poundberry közvetlen jelleme képessé tette arra, hogy hamarosan a sziget legtekintélyesebb embere legyen. Amikor rövid távollét után 1940. szeptemberében visszatért Heraklionba, mint alkonzul, hamarosan sok újabb barátot szerzett. Most már nem archeológiával foglalkozott, s Poundberry megszervezet az úgynevezett „kis háborút” az olaszok nyugtalanítására, sőt az volt a szándéka, ha lehetősége nyílik rá, elfoglalják Dodekanézoszt is. Ennek a feladatnak a végrehajtására titokban egy kis osztagot szervezett a helyi tengerészekből. Amikor pedig értesülések érkeztek arról, hogy a németek Kréta megtámadására készülnek, Pounberry viharos tevékenységbe kezdett és nem nyugodott mindaddig, amíg Kréta lakosai között fel nem gyújtotta a gyűlölet lángját a támadókkal szemben és elérte, hogy a helyi lakosok is védelmezzék a szigetet. Mister Poundberry helyesebben értékelte a krétai notabilitás viselkedését, mint Canaris tengernagy. 1941. május 5.-én kelt feleségének címzett levelében Poundberry bizalmasan azt írta: 15

- Capitanóink harcolni fognak a hegyekben, s ha kell velük együtt fognak küzdeni a nők és gyerekek, mint ez annakidején a Pindosz hegységben történt. *** 1941. május 15.-én, azaz egy nappal az után, hogy a hadműveletben résztvevő német egységek teljes létszámban összegyűltek kiindulási repülőtereiken Görögországban, az első angol hadihajók elhagyták Alexandria kikötőjét, hogy Kréta szigetének közelében gyülekezzenek. Május 17.-én a német parancsnokság úgy döntött, május 20.-án reggel 7 órakor kezdik a hadmüveletet. Hamarosan az elfogott és desiffirozott rádiótáviratokból megtudták a német rádiósok, hogy az angolok a Kréta elleni támadást egészen közeli időpontra várják. Érthetetlen módon megismétlődött mindaz, ami 1940. május 10.-én sok német katona életébe került: az ellenség tudomást szerzett a készülő támadásról. Néhány nappal a hadművelet megkezdése után az angolok erről a következő magyarázatot közölték: - Most már nincs okunk titkolni, a parancsnokságunk már május 18.-án, pénteken tudott a németek elkövetkező deszantakciójáról Kréta szigete ellen. Ezen a napon két német repülőgép lett lelőve, melyek a szigettől nem messze estek a tengerbe. A repülőgépek személyzetét krétai halászok fogták el és juttatták partra. Ezek elmondták, hogy a sziget megtámadása - minden valószínűség szerint 48 órán belül megtörténik. A repülőgépek személyzete meg volt győződve arról, hogy Kréta sziget lakó együtt fognak működni velük, a németekkel... A továbbiakban letagadták mindazt, amit megmentőikkel közöltek.

15

Capitani - az angolok nevezték igy a krétai tengerészeket és halászokat.

Nehéz megállapítani, megfelel-e a valóságnak az angolok ezen állítása, vagy pedig arra szolgál, hogy elfedje az információik eredeti forrását. *** 16

Május 18.-án délután Cunningham tengernagy két sorhajóval, három cirkálóval és négy osztály torpedórombolóval már Krétától nyugatra volt. Május 19.-én az olasz és német felderítő repülőgépek jelentették, a Földközi-tenger keleti részében az ellenség négy hajóosztagát észlelték, mindegyiknek egyegy sorhajó volt az élén. Ám Görögországban ezen a napon adták ki az utolsó utasításokat, az ejtőernyősök fegyverszállító tartályaikat berakták a Junkersekbe. Mindnyájan izgatottan várták a reggelt. Ezen a rövid éjszakán kevesen aludtak csak. Hajnali 04.00 órakor ez ejtőernyősök elindultak a repülőterekre, ahol több sorba állítva vártak már az őket szállító repülőgépek. Felharsant az „Éljen a győzelem!” kiáltás, majd ez után elénekelték az ejtőernyősök himnuszát: „Fényesen süt a nap...” ***

Harc a leszállómezőért. 1941. május 21. Dadion, Korintosz, Topolia, Megar Tanagra, Elevszine és Larisz repülőterein felhangzik az elsőként beindított repülőgépmotorok döreje, egymás után csatlakozik hozzájuk a többi zúgása, hatalmas bömböléssé egyesülve. Keleten megjelenik a hajnalpír. A repülőtereken elhalkul a zúgás, amely most már szétterül egész Görögország fölött, s az Égei tenger felé tart. Először a hegyesorru vadászbombázók emelkednek a levegőbe. Porfelhőket kavarva felszállnak a zuhanóbombázók, a gyors röptű vadászok. Elindulnak a repülő ceruzára emlékeztető DO-215 típusú repülőgépek. Mintha gigantikus madarak lennének - szállnak Kréta felé. 05 óra 50 perckor a repülőgépek megtámadják a repülőtereket, a légvédelmi tüzérség állásait és az ellenség nyári táborait. Malemenél, Kaneanál, Retimnonnál és Heraklionnál. Szárazon, mint a légkalapácsok, dörögnek a gépágyuk. Megkezdődött a nyitány! A zuhanóbombázók bekapcsolt szirénákkal igyekeznek a föld felé, ugyanekkor a földön fekete gombákhoz hasonlító füstcsomók jelennek meg. Ezek a bombák robbanásai. A laktanyák, sátrak, a tábori- és légvédelmi tüzérség tüzelőállásai - mind eltűnnek a por és a füst felhőiben. A nehéz robbanások visszhangja, mint mennydörgés, gördül a könnyű reggeli szél által hajtott szürkésfehér bárányfelhők között.

16

Cummingham - angol tengernagy, 1940-től 1943-ig először az angol, majd a Szövetséges haditengerészeti erők parancsnoka a Földközi-tengeren.

A tenger fölött, Görögország irányából új repülőosztályok tűnnek fel. Elől hárommotoros nehéz szállítógépek haladnak, mögöttük simán hintázva úsznak a vitorlázók. Magasan a partvidék fölött elválnak, és a vitorlázók, mint hatalmas baglyok ereszkednek lefelé. Halálos csönd támad. Eltelik egy másodperc, másik, s hirtelen körös-körül minden dörögni kezd. Úgy tűnik. a pokol erői szabadultak el. Az ég teljesen megtelik a légvédelmi lövedékek robbanásainak fehér felhőivel. A levegőben a nyomjelző lövedékek tüzes csíkjai szállnak. Kattognak a géppuskák, dörrennek a karabélyok, tompán csattannak a tankelhárító ágyuk, sivítanak a gránátok, dörögnek az ágyuk és a lövegek. Körös-körül minden dörög és lángol... A horizonton egymás után jelennek meg ismét a nagy, hárommotoros szállítógépek. Határozottan repülnek a sziget felé. Gyorsan, egymás után válnak el a törzstől a kis emberi figurák, vészesen zuhannak a föld felé. De már ki is nyílik felettük az ejtőernyő fehér kupolája, s lassan lengve ereszkednek a földre. Új repülőgépek közelednek, újra megjelennek alattuk az ejtőernyősök. Maleme és Kanea alatt a harc teljes erővel folyik. Úgy látszik, az ellenség egyáltalán nem tért magához, s az ejtőernyősök egy sor váratlan dologgal találják szemben magukat. *** Amikor május 18.-án a zászlóaljaknál ismertették az elkövetkező hadművelet tervét , néhány parancsnok azt mondta, aligha lehet az angoloktól ellenállást várni Kréta szigetén. Úgy gondolták, a sziget csak közbeeső pont, s a hadművelet célja távolabb van és ezért a sziget elfoglalására csak a hegyivadászokat kell bevetni. A légifelderités nem adott világos képet a sziget helyzetéről, a helyi adottságokról, és ezért , amikor az ejtőernyősök leugrottak a szigetre, a komor valóság egy békés álomból való váratlan ébredésre hasonlított. Az ejtőernyősök közt volt olyan nézet, hogy a szigeten „ötödik hadoszlop” tevékenykedik, melynek képviselői segítséget nyújtanak nekik. Sőt még a jelszó is az volt, hogy aki „Boke őrnagyról” érdeklődik, azt az ejtőernyősöknek egyenesen elöljárójukhoz kell irányítani. Az ejtőernyősök hangulata kitűnő volt és csak néhányan gondolták, hogy azok, akik életben maradnak, Krétát örökre megőrzik emlékezetükben. Már reggel a start előtt volt néhány fennakadás. Amikor az első Junkersek által vontatott vitorlázók a levegőbe emelkedtek, viharos porfelhőt kavartak maguk mögött. Ezt a porfelhőt a légcsavarok felkergették egészen a felhőkig, s a repülőtér fölött hamarosan sűrű, 300 méter magas porfelhő mögött, melyből időnként szállító repülőgép kötelékek repültek ki. Ez az előre nem látott start-lassítás következményekkel járt. Az első hullám a szigetet nyugatról megkerülve, északra fordult , átszelte a déli partot és hátulról jutott el a deszantledobás körzetébe, ám a megfelelő körülmények nem voltak meg mindenhol. A zuhanóbombázók váratlan támadása, amely reggel 07. óra 10. percre volt jelezve, nem történt meg. A repülőgépek egy része délről, a másik része egyenesen a Kiszama öblön keresztül ment a bevetés körzetébe. A német vitorlázók erős légvédelmi tűzzel találkoztak.

A csúszótalpak élesen csikorogtak a Tavronitisz folyó kiszáradt medrében. Törő fa és szakadó vászon recsegése hallatszott. Néhány hatalmas „madár” orrával szikláknak ütközve széttört. Mások a 107. számú magaslaton értek földet, az ellenség nyári táborában, oszlopokat törve és sátrakat döntögetve. Fellángolt a harc. *** A szőlők sűrű zöldjében, az olíva cserjékkel és kertekkel kitűnően álcázott tüzelőállásokból az ellenség ólomesőt zúdított a deszantosokra. Tekintet nélkül a kora reggeléi órára, a nap forrón tűzött. A zárt kezeslábas, amit a katonák „csontzsáknak” neveztek, teljesen alkalmatlan volt az itteni klímához. A földhöz közeledve, körülnéznek az ejtőernyősök: mindenhonnan lőnek, lövedékek sivítanak a levegőben - ám az ellenséget nem látni... Az angol hadsereg válogatott katonái, az új-zélandiak, kitűnően kezelik fegyvereiket és kiválóan álcáznak. Az ejtőernyősök kis csoportokban egyesülnek. Habár a fej minden egyes felemelése, minden lépés az életükbe kerülhet ebben a pokolban, ezt a lépést mégis meg kell tenni. A vasfegyelem, amely ezeket az embereket vak engedelmességre nevelte és szürke tömeggé változtatta őket, a nevelés, amely a katonából szótlan harceszközt csinált, ebben a pillanatban döntő erővé vált, mivel ezekben a percekben Krétán nem voltak sem parancsok, sem parancsnokok. Mindenki magára volt utalva és saját belátása szerint cselekedett. Itt tűntek ki az ejtőernyősök kiváló harci tulajdonságai, az emberek jó harci morálja, azoké, akik minden körülmények között, sokszor reménytelen helyzetben is végrehajtották feladatukat. A Tavronitisz folyó torkolatánál elfoglalták a légvédelmi ütegeket. A 3. század parancsnoka elesett a harc közben. Az ejtőernyősök birtokukba veszik a közúti hidat. Nemsokára Braun őrnagy a bátrak halálával hal meg. A 107. magaslaton a nyári tábor meg lett tisztítva az ellenségtől, az jól berendezett tüzelőállásaiba vonul vissza és innen zúdít tüzet a támadókra. Kegyetlen kézitusa kezdődik, de ez egyik félnek sem hoz sikert. Koch őrnagy, a zászlóalj parancsnoka, két súlyos sebet kap a fején. tekintet nélkül a sebesülésére, tovább vezeti zászlóaljának maradványait. A 3. zászlóalj Maleme repülőterétől keletre hajtja végre az ugrást és egyenesen az ellenséges állások közé esnek. Rövid, de kegyetlen összecsapás zajlik le. A 3. zászlóalj katonáinak többsége elpusztul, néhányan fogságba esnek. Trebes főhadnagynak szakasznyi csoportjával sikerül áttörni a 4. zászlóaljhoz, amely a repülőtértől nyugatra harcol. Sikeresebben ugrik a 4. zászlóaljjal Meindl tábornok. Habár néhány szakasznak pisztollyal a kézben kell áttörni a szállítótartályaikhoz, az ellenség ezen a szakaszon mégsem olyan jól szervezett, mint a repülőtér keleti részén. Elérték az első jelentékeny sikereket. A 107. magaslatnál az ejtőernyősökre fergeteges tüzet zúdítanak, de sok fedezék van itt, melyekben az ejtőernyősök el tudnak rejtőzni, a további teendőket átgondolni, áttekinteni. Nem messze ugrik a 7. ejtőernyős-egészségügyi zászlóalj 3. százada. Mivel szőlőkbe és olívafák közé esnek, sokan sérülnek meg súlyosan a földetéréskor. A század elfoglal egy ellenséges raktárt és egy házcsoportot, itt elsősegélynyújtó helyet rendeznek be. Az elsősegélynyújtó helyre elsőnek Meindl tábornok érkezik. Miközben beosztottjainak utasításokat adott a Tavronitiszen átvezető hídon, néhány sebet kapott a vállába, mellébe és hasába. Ditzel ezredorvos, aki a földetérésnél maga is két bordáját törte el, nyújtott elsősegélyt, s a tábornok abból a házból, ahol elhelyezték, próbálta ezrede harcát tovább irányítani. A veszteségek nőnek. Az ellenség kitartóan ellenáll. De az ejtőernyősök még kitartóbbak. harc folyik a föld minden négyzetméteréért. A katonák szája és torka kiszárad.

Harcba lépnek az ejtőernyősök által működésbe helyezett aknavetők és páncéltörő ágyuk. A helyzet igen bonyolult. nem lehet tudni, hol van a saját csapat és hol van az ellenség. Doktor Noimeyer ezredfőorvos egy kis katonacsoportot vezet, Heinrich százados embereivel a repülőtér szélén harcol, Trebes főhadnagy két rohamosztaggal támadja a 107-es magaslatot. 09. óra 10 perckor egy új ejtőernyős csapat ugrik le. A rosszul kiszámított ugrás eredményeként a tengerbe esnek. A nem szerencsések nem tudják gyorsan lecsatolni magukról a hevederek csatjait és a bajtársaik a partról nem tudnak segítséget nyújtani nekik17. A 2. zászlóalj, amely ezredtartalék, Szpilintől nyugatra ér földet, minden baj nélkül az ellenség oldalában. A trombitás rohamot fuj. Pissina századának csak egy szakasza, amely Kasztelli körzetében lett bevetve azzal a feladattal, hogy biztosítsa az ezredet, bekerítésbe kerül. Új ellenséggel találkoznak össze - a fegyveres lakossággal. 40 ember közül csak háromnak sikerül csodával határos módon megmenekülni, sőt azok is angol fogságba esnek. Az ezredparancsnoki pontot az ezred felderítő parancsnoka Hetschke főhadnagy tartja. Pontosan és világosan adja ki az utasításokat, okosan vezeti rohamra az ejtőernyős-deszant ezredet. Hetschke a 2. zászlóaljat elindítja a 107. magaslat elfoglalására. Ekkor kapcsolódnak be a harcba a Messerschmidtek ágyúi is. Tüzük bátorítja az embereket, némi pihenőhöz juttatja őket. De az ejtőernyősök hősiességére való tekintet nélkül, erőkifejtésük meghiúsul, a 107. magaslatot nem sikerül elfoglalni. A szakasz kifullad a hegy közepén. Kanea felől két tank közeledik az ejtőernyősökhöz. Két német páncéltörő ágyú, mely Kaneába vezető út mentén van elhelyezve, tüzet nyit a két, feléjük kúszó szörnyetegre. A lövedékek azonban lepattannak a páncélról. Úgy tűnik, a tankok legyőzhetetlenek. De amikor elérik a Tavronitisz folyó medrét, az acélóriások megállnak és elakadnak. *** A rohamezreddel egyidőben emelkedett a levegőbe a Kanea rohamcsoport, és indult a bevetési körzete felé. Elől kilenc vitorlázón az ejtőernyős-deszant rohamezred 1. százada repül, Heinz főhadnagy vezetésével. A század feladata megsemmisíteni az ellenséges légvédelmi üteget Kanea nyugati részén. 2200 méter magasságban szelik át a repülőgépek a partvonalat Kanea térségében. Az eget betakarják a légvédelmi lövedékek fehér robbanási felhői. A nyomjelzőlövedékek fényes-vörös csíkjai a gépek közelében húzódnak el. Ekkor oldják le a bombázók terheiket, a zuhanóbombázók a célra zuhannak, miközben a vitorlázók elválnak a szállítógépektől. Az óra mutatói elérik a hetes számot. A század három egységben közeledik: elől a századparancsnok csapata az aknavetőkkel és géppisztolyos osztaggal, utána az 1., majd 2. szakasz. A szakaszok harcfeladatai a következők: a századparancsnok az aknavetőkkel és a géppisztolyosokkal a légvédelmi ütegektől 100 méternyire lévő olívaliget szélén száll le és megsemmisíti az ott lévő gyalogságot. Az 1. szakasznak a leszállást a légvédelmi üteg tüzelőállásaira kellett végrehajtania. A 2. szakasz elé azt a feladatot tűzték ki, hogy Kaneától délre vezető út elágazásánál, s ezen a szakaszon lévő ellenséges gyalogság megsemmisítésével biztosítsák a deszantot Kanea felől.

17

Fordit megjegyzése: A hevederek (ejtőernyő-) leválasztási problémája feltehetően a német ejtőernyős csapatok által alkalmazott hevederzet-rendszerből adódott. Tudni illik, a hevederzet főkörhevederéhez széles övheveder csatlakozott és az ővheveder-főkörheveder csatlakozási pontján jobb- és bal oldalon lévő D-csathoz rögzítették a főejtőernyő csatolótagját. Így a levegőben az ugró kissé előredőlve volt, jelentős terhelést viselt az övheveder. A hevederzet két lábcsatja karabinerrel záródott, míg a kisjelentőségű mellheveder és a kb.150 mm széles övheveder önzáró csuszózárral záródott. Ebből következik, hogy az ővehevedert a levegőben nem lehetett kinyitni, vizetérés után pedig kérdéses, hogy az átnedvesedett nem szintetikus heveder, amely megduzzad, kinyitható-e. Kétségtelen, hogy a később RZ változatnál az ővehevedert már két gomb benyomásával működő csattal zárták.

A vontató repülőgépek megfordulnak és visszaindulnak. A vitorlázók meredeken ereszkednek a földre. A századparancsnok csoportja azonnal kézitusában kezd az olívaligetben. A deszantosok tüze tüze erősebb és pontosabb, mint az ellenségé, kézigránátjaik mindent megsemmisítenek körös-körül. A légvédelmi ütegnél szintén fellángol a harc. Az egyik vitorlázó a szárnyával feldöntött egy légvédelmi ágyút. Kézigránátok repülnek a levegőben. Az ejtőernyősöknek sikerül felállítani az eldöntött ágyút és tüzet nyitnak vele a többi három ágyura. Toschka főhadnagy, a szakaszparancsnok, súlyosan megsebesül. A légvédelmi üteget védő angol katonákat megsemmisítették a közeli házakban. A 2. szakasz parancsnoki vitorlázójának pilótája lövedékszilánktól megsebesül, s a vitorlázó a szakaszparancsnokkal együtt tízméteres magasságból lezuhan. A 2. szakaszmegmaradt rajai a századparancsnok csoportjához csatlakoznak, s körvédelmet foglalnak el. 07.óra 15 perckor Daratszosz-Galatasz környékén hajtják végre az ugrást a 3. ejtőernyős deszantezred 3. zászlóalja, amely az ezred elővédje. A zászlóalj a galatiszi dombok déli lejtőjén lett kidobva, ahol az új-zélandiak támaszpontot építettek ki maguknak, amit jól megerősítettek. Heilmann őrnagy a zászlóalj parancsnoka a 9. századdal együtt egyenesen az ellenséges állásokra ugrik le. A görög katonák, akiknek az állásai a Kanea-Alikiana út mentén vannak, majdnem harc nélkül adják meg magukat. Elkezdődik a magaslat ostroma. Az ellenség szívósan ellenáll, az ejtőernyősök veszteségei növekednek. A 10. század, amely Danatszosz körzetében ért földet, ugyancsak az ellenség közé esik. Az ejtőernyősök elfoglalják az angolok nyári táborát és foglyokat ejtenek. De ez a siker nem okoz örömet a katonáknak: a lejtőről viharos tüzet zúdít rájuk az ellenség. Sokan meghalnak, egy részük fogságba esik. Az első horogkeresztes német zászló, melyet az ejtőernyősök tűztek ki a nyári táborban, az angolok zsákmánya lesz. A 11. század, amely nem ott lett kidobva, ahol a terv előírta, a hegyek között ért földet Kaneától délre. Itt egyesültek a 3. ejtőernyős deszantezred 1. zászlóaljával. A 12. század ugyancsak rosszul lett kidobva, a dartakoszi víztárolóban értek le. Itt az első szakasz katonáinak egy része meghalt, nem tudta elérni a partot. Annak eredményeként, hogy a . zászlóalj a kidobáskor szétszóródott, századainak önállóan kellett tevékenykedni. A 2. zászlóalj az ugrását pontosan, a terv szerint, a kaneai börtön mellett hajtotta végre18. Az ejtőernyősök rögtön a földetérés után rohamozni kezdik az ellenséget, amely a környező magaslatokat erősítette meg. Az 1. zászlóalj, mint a 2. is, a kijelölt helyen ért földet és elindul KaneaSzuda irányába. Az ezred vesztesége 3. zászlóalj veszteségei nélkül, viszonylag kicsi. Az ejtőernyős utászzászlóalj Libach őrnagy parancsnoksága alatt Aliciana körzetében hajt végre ugrást. Nekik az a feladatuk, hogy fedezzék a Kanea harccsoportot dél felől. A 3. utászszázad nem vesz részt a deszantban, őket később, tengeri úton juttatják Krétára. *** A 3. ejtőernyős deszantezred parancsnoka Heidrich ezredes (később: tábornok) ezrede leszállásánál és első harcairól Kanea körzetében a következőket írja: • Kis magasságban repülünk a Földközi-tenger felett. Elől a 3. zászlóalj, amely az ezred elővédje, utána az ezredtörzs, majd az 1. és 2. zászlóalj. A gépem magasságot gyűjt, hogy megláthassuk az ellenséges flottát. Látom, amint alattam valamiféle hajók mozognak. Kréta nyugati partja fölött a gépek elfordulnak, hogy Kaneához hátulról érkezzenek...

18

A 2. zászlóalj állományában, Kaneánál harcolt Max Schmeling, ex boksz-világbajnok is. Az angol újságok azt közölték, hogy Schmeling meghalt. Ez a hír hibás volt.

A kiugrás után a börtöntől nem messze ereszkedem le. Először megkönnyebbülés és a szabadság érzete vesz erőt rajtam. Még senki sem tudja, mi fog történni. A levegőben valamiféle repülőgép dörög. Az ellenség felöl csak gyenge puskatűz hallatszik. A hőség kibírhatatlan. Olyan egyenruha van rajtunk, amelyet valami Narvik környéki hadművelethez készítettek. Először is leveszem a kezeslábast, hogy könnyebben tudjak mozogni. Ez után elindulunk a börtön felé és azonnal kapcsolatot teremtek először az 1., majd a 2. zászlóaljjal. Látom, két vitorlázó közeledik ahhoz a helyhez, ahol földet értem. Ez a hadosztálytörzs Züsmann vezérőrnagy vezetésével. Jelentést küldök neki, melyben közlöm, a börtön felé tartok. A 3. zászlóaljról semmit sem tudok. Semmi sem látható, hallható. A sziget domborzatáról ítélve, sok meglepetés vár ránk. A nagy magasságból készített légifelvételeken nem lehetett észrevenni azt, hogy a szigetet dombok uralják. Ezen kívül a sok tereptárgy erősen rontotta a megfigyelést. A zászlóaljparancsnokoknak parancsot adok a szomszédos magaslat megrohamozására. hamarosan a hadosztálytörzs operatív osztályának egy tisztje jelenik meg nálam és közli, a hadosztályparancsnok vitorlázója széttört az egyik partközeli szigeten és a hadosztályparancsnok meghalt. Nincs idő ezen elgondolkodni, teljesen elfoglal a harc. Csak délután felé teszem fel magamban a kérdést, a hadosztályparancsnok halála milyen következményekkel jár számomra. Elindulok a börtönadminisztráció épületéhez, ahol a hadosztálytörzs helyezkedett el... Egyre újabb és újabb jelentések érkeznek, melyekből megtudom, hogy a 3. zászlóalj a ledobáskor szétszóródott és részben megsemmisült. Csak a zászlóaljparancsnok és a törzs egy részének sikerült megmenekülni. A zászlóaljból csak szánalmas maradványok vannak, de a zászlóaljparancsnok a maradék embereivel is keményen ostromolja a közeli dombokat. Világossá válik előttem, tüzérségi támogatás nélkül ilyen kis erővel, mely a rendelkezésemre áll, nem sikerül elfoglalni Kaneát, vagyis mielőtt Kaneát elfoglalnánk, meg kell szereznünk az uralkodó magaslatokat - elsősorban Galatasznál. Ez a magaslat már eddig is sok vérbe került, de még mindig nem sikerült elfoglalni. Utasítást adok a híradótisztnek, lépjen rádióösszeköttetésbe Affinával és kérje meg nevemben Student tábornokot, hogy bocsássa rendelkezésemre a 2. ejtőernyős deszantezredet, amelynek a nap második felében Retimnonban kell kiugrania. De az ezred már a levegőben van, nem lehet átirányítani őket. Később Student tábornok beismerte nekem, korábban sem teljesítette volna a kérésemet. *** Az első bevetés után a résztvevő 500 szállító repülőgép közül csupán nyolc nem tért vissza, s mindnyájan úgy vélték, a hadművelet sikeresen folyik. Ám a pilóták jelentéseiből hamarosan világossá vált a parancsnokságon, hogy a szigeten a dolgok nem a legfényesebben mennek. A nagy hőség, a repülőteret befedő por, a repülőtéri szolgálatok kimerültsége, a repülőgépek leszálláskor bekövetkező sérülései, az üzemanyag-utánpótlás késleltette a második lépcső indulását. A tervben előirt beszállási sorrendet nem tartották be a szakaszok és a repülőgépek késéssel érkeztek a ledobás körzetébe. Retimnonban az események az alábbi következményekkel jártak. Pontosan 16.00 órakor szelték át az első Junkersek a partvonalat 200 m magasságban és az erősen szabdalt terep felett repültek. Amikor az ejtőernyősök kiugrottak, a hőmérséklet 45 C0 volt árnyékban. A deszant ledobási körzete 4 kilométernyire keletre van a várostól. Az ellenség légelhárító kezdetben még nem nagyon erős. Az angoloknak csak egy repülőgépet sikerült lelőni. Az ejtőernyősök egy része egyenesen az ellenséges állásokba esik, s maga az ezredparancsnok fogságba kerül. Az ezred Retimnonra támad. Az ellenség gyenge ellenállását megtörve, az ezred elővéd szakasza betör a városba, amely kezdetben kihaltnak tűnik, de a deszantosok hamarosan kemény ellenállásba ütköznek. Az ellenség ellentámadásba kezd, s az ejtőernyősöknek védelmet kell elfoglalniok. Az ellenségnek sikerül két részre szakítani az ejtőernyősök harccsoportját. az egyik ejtőernyős zászlóalj maradványai beássák magukat a városon kívül, a temető körül, a Retimnon-Heraklion úton, a másik zászlóalj megveti a lábát a gyantagyárban. Mindkét csoport nagynehezen veri vissza az ellenség rohamait, miközben a Galatasszi magaslatokon elhelyezett rejtett tűzfészkek ontják rájuk a géppisztolytüzet, miközben ágyukkal is lövik őket.

Heraklionban még rosszabb a helyzet: a lelassult startok miatt a repülőgépek a bevetés körzetébe nagy késéssel érkeznek. A roham előkészítésével megbízott bombázók már vissza indultak. Az erős légvédelmi tűz és a hegyek megnehezítik a tájékozódást, zavarják a deszant helyes kidobását. Néhány repülőgépnek három rárepülést kell végrehajtani. Az ellenség tüzet nyit az ejtőernyősökre a repülőtérről, amely a sziklás fennsíkon van és a magaslatok jól rejtett tüzelőállásaiból. Ledobva az álcázó bokrokat és lombokat, egyenesen az ejtőernyősök felé tartanak az angol tankok. Az ejtőernyősök között növekszik a zavar és veszteség. Sikerül ugyan nekik a városba húzódni, de az ellenség itt is támadja őket - már hátulról is. Az ezredparancsnokság, amely a repülőtértől négy kilométernyire, keletre ért földet, nem tud kapcsolatot teremteni a zászlóaljakkal. A helyzet bonyolódik. Az ejtőernyősök elleni harcba bekapcsolódik a polgári lakosság is. De a hirtelen leszálló éjszaka segít az ejtőernyősöknek az egységek összeszedésében és a hadianyag-szállító tartályok álcázásában. *** Estére Krétán elcsendesedett a harc, ám a törzsek viharos tevékenységet fejtettek ki. A rengeteg jelentés alapján világos képet kellett kapni a szigeten előállt helyzetről. Az idő nem várt. Új döntéseket kellett hozni, új parancsokat kiadni. Affinákban, az ejtőernyős-deszant csapatok főparancsnoka, Student tábornok, nehéz órákat él át. Megérti, milyen nagyjelentőségű ez a nap. Hiszen május 20.-án kezdődött a történelem első légideszánt hadművelete - az az ütközet, amelynek kimenetele ejtőernyősei állhatatosságától függ. De Student azt is tudja, hogy a krétai ütközet dönti el 7 ezer beosztottja élet-halál kérdését, azokét, akik ezekben az órákban az ellenség hatszoros túlerejével vívnak kegyetlen harcot. Mit tervez az ellenség? Vajon nem használják-e fel a sötétséget, hogy megsemmisítsék katonáinkat? nem jelenti-e be holnap a londoni rádió, hogy a német ejtőernyősök megsemmisültek és Krétát megtisztították az ellenségtől? És ő, Student tábornok, az ejtőernyős-deszant csapatok megteremtője, itt ül, katonáitól messze, s csak ül és semmit sem tud segíteni. A légierő Krétára csak holnap reggel visz hadianyag utánpótlást, csak holnap tudják támogatni az ejtőernyősöket bombázással és a fedélzeti fegyverekkel. Addig csak várni, várni kell. Student idegei a végsőkig feszültek s ez az éjszaka nem hoz számára nyugalmat. Ha együtt lehetne katonáival, ha segíthetne nekik, ha az oldalukon küzdhetne, könnyebb volna neki, mint itt ülni pusztán gondolataival. A tábornok újra és újra átgondolja a kialakult helyzetet, értékeli döntéseit, remél és hisz ejtőernyőseiben. Érzi, hogy emberei szükséget szenvednek, Krétán nem elég a hadianyag, nincs nehézfegyverük, mégis kénytelenek megtartani helyzetüket. Később, erre az éjszakára emlékezve Student azt írta: • Mi, tábornokok, nem voltunk istenek, de még félistenek sem, akik a csapataik fölött mérhetetlen magasságban trónolnak. Végeredményében mi is egyszerű emberek voltunk, a földön álltunk, semmiben sem különböztünk másoktól. Mint minden katonának a fronton, nekünk is voltak személyes gondjaink, szükségleteink és gondolataink. Ezek a gondok és gondolatok, igaz, más jellegűek voltak, de ez nem tette kisebbekké azokat és nem volt könnyebb sem, mint a ránk bízott embereké. Felelősek voltunk a hozzánk beosztott katonákért, az emberek ezrei életéért és haláláért. És ezt a felelősséget pokoli nehezen éltem át. Krétán a hadművelet megkezdése utáni első éjszakán előállt helyzet kevéssé volt vigasztaló. Egyetlen egy kitűzött célt nem értek el. Malemeben a helyzet egy kissé jobb volt, mint máshol. Itt az ejtőernyősöknek sikerült egy kis leszállómezőt létrehozni és a repülőtér egy részét elfoglalni. Kanea környékén szívós harc folyik, de a deszantosok az eléjük tűzött feladatot itt sem tudták végrehajtani.

Retimnonból semmiféle értesítés nincs, a rádiós szakadatlanul küldi az éterbe a hívásokat - de felelet nincs. Nincs elfoglalva Heraklionnál sem a repülőtér. Az ejtőernyősöknek itt hatalmas vesztességeik vannak, s ellenséges túlerővel vívják a harcot.

A helyzet több, mint kritikus! Ha Fryberg tábornok mindent egy lapra tesz fel és döntő támadást indit az ejtőernyősök ellen, ha beveti utolsó tartalékait, akkor a krétai ütközet sorsa ezen az éjszakán eldől. Akkor a német ejtőernyős csapatoknak egyszer s mindenkorra befellegzett! De Fryberg, mint egy megszállott, Maleme és Kanea közötti partvidéket figyeli, azt várja, itt fognak partra szállni a németek főerői. Nem tudja és nem is akarja elhinni, hogy a németek az ütközet sorsát csak egy deszanttal akarják eldönteni. Fryberg nem nyúl a tartalék dandárhoz, várja, hogy a német deszant éjszaka száll partra, várja őket hajnalban és várja őket reggel...ezzel kiengedi kezéből a győzelem lehetőségét. Habár éjszaka Krétán nem minden nyugodt, de a forró nap, a kegyetlen harcok után észrevehetően könnyebb. Összeszedik a szétszóródott német egységeket, beérkeznek az első világos jelentések az erők nagyságáról, fegyverzetről és hadianyagról. Összegzik a vesztességeket - ezek igen nagyok. Mint két ugrásrakész vadállat, állnak egymással szemben az ellenfelek. A fáradtságra való tekintet nélkül, ezernyi szempár figyeli a sötétséget. Hajnalra az ellenség Maleme körzetében támadásba indul, de ezt az ejtőernyősök visszaverik. Kanea alatt az est beálltával az ezredparancsnok utasítást ad az erők egy részének visszavonására arról a magaslatról, melynek elfoglalásáért nagy áldozatot hoztak. Az ezred egy helyre összpontosul. Elől csak néhány szakasz marad, melyek az ellenség rohamait verik vissza. Az ejtőernyősdeszant rohamzászlóalj 1. százada kemény harcok után végre áttör a 3. ejtőernyős-deszant ezred 1. zászlóaljához, s maradványai egyesülnek a zászlóaljjal. Retimnon környékén az ejtőernyősök beásták magukat felderítőcsoport támadását. Más minden változatlan marad.

és

visszaverik

az

ellenséges

Heraklionban az ejtőernyősök álcázzák a szállítótartályok egy részét és előnyösebb helyen foglalnak állást. Ezen a szakaszon csak kismértékű lövöldözés folyik, az ellenség részéről nagyobb roham nem várható. Az ejtőernyősök szerencséjére az ellenséges parancsnokok közül egy sem tesz komoly kísérletet arra, hogy döntő rohammal visszavesse őket. Úgy az ejtőernyősök, mint az angolok, kimerültek, ezek is, azok is, sok váratlan dolgot tapasztaltak. Ezen az éjszakán a zászlóaljak és az ezredek parancsnokai levonják az első következtetéseket. Néhány zászlóaljban a veszteség eléri a 60%-ot. Az angol rádió közli a német deszant ledobás Krétán. A főparancsnokság törzse és a német központi rádió hirszolgálat hallgat. Mit hoz a következő nap? Mi lesz Krétán az ütközet eredménye? nemcsak Student, de Fryberg is felteszi magában ezt a kérdést újra, meg újra. Kréta sorsa hajszálon függ. *** Május 20.-án este, amikor Churchill belépett a Parlament termébe, kijelentette:

• Egy sor kegyetlen légitámadás után a Buhta-öböl és a szomszédságában lévő repülőtér ellen 1500 új-zélandi egyenruhába öltözött ellenséges katona szállt le vitorlázókon, ejtőernyőkkel és szállító repülőgépekkel Kanea-Maleme térségében. A jelentésekben, amelyeket ma déli 12. órakor kaptam, arról van szó, hogy a kezdeményezés teljes mértékben a mi kezünkben van. A mai, három órai jelentésben arról tájékoztattak, hogy repülőgépek és géppuska tűz támogatásával próbálja az ellenség felderíteni légvédelmi tüzelőállásainkat. Az ellenség által elfoglalt, a KaneaMaleme között fekvő katonai kórházat visszaszereztük. A Kanea-Maleme úttól délre az ellenség egy elég erős csoportja helyezkedik el, amely még nem lett szétzúzva. A németek többi csoportját megsemmisítettük. Herakliont légitámadás érte, de itt még nem vetettek be deszantot. Churchill kijelentése arról, hogy német ejtőernyősök új-zélandi ruhában lettek bevetve, az angol parlamentben felzúdulást váltott ki. Ez, természetesen, olyan közlés volt, amit semmivel sem lehetett bizonyítani. Ez érthető, hiszen Krétán egyetlen német katona sem viselt más egyenruhát a németen kívül. Amikor néhány nap múlva a parlamentben egy ülésen H. Molson konzervatív képviselő azzal a kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, megerősítették-e azt az értesülést, hogy a német ejtőernyősök Krétán újzélandi csapatok egyenruhájában szálltak le, Churchill eléggé kitérően válaszolt: • Tényleges jelentést kaptam, hogy Retimnonban ledobott német ejtőernyősök angol egyenruhába voltak öltözve, de ismert az is, hogy a németek ezt cáfolják. A krétai harcok közben ellenkezője történt: az ellenség, hogy félrevezesse a német ejtőernyősöket, felvette a német egyenruha egyes darabjait, kiteregették a német jelzőponyvákat, hogy dezorganizálják a német repülőgépeket, melyek ejtőernyősöket, élelmiszert és hadianyagot dobtak le. *** 1941. május 21. Felvirrad az ütközet második napja. A hegyivadász egységek Görögországban teljes fegyverzetben és felszereléssel elindulnak a repülőterek felé, ahonnan Krétára repülnek. De még nem jött el az idejük. Az ejtőernyősök első napi harcainak eredményeként egy repülőteret sem sikerült elfoglalni, amely alkalmas lett volna a szállító repülőgépek fogadására. Ez az első nap keserű mérlege. Az éjszaka segített az angoloknak, de a németeknek is. Az ejtőernyősök össze tudták szedni egységeiket, álcázták a szállítótartályokat és megerősített állásaikat, s az ellenségnek sem kellett a légitámadástól félni, összevonhatták tartalékaikat és egy sor egyéb intézkedést hoztak. Az angol parancsnokság előtt már semmi sem volt kétséges a németek szándékait illetően. Fryberg tábornok megértette, hogy ebben a bonyolult helyzetben a hadművelet sikere Maleme körzetében dől el, mivel a németeknek csak ott sikerült leszállómezőt létesíteni, amelyet, ha sikerül kiszélesíteni, akkor lehetővé válik leszálló deszantok fogadása. Körülbelül 03.30-kor Fryberg parancsot ad Maleme körzetében a rohamra. De ez a roham, amit jelentéktelen erőkkel hajtanak végre, azt a benyomást kelti, mintha az angoloknak nem sikerült volna erős tartalékot gyűjteni itt. A roham visszaverése után az ejtőernyősök továbbfejlesztik a sikert, határozottan betörnek az ellenséges állásokba. Az ejtőernyősök rohama sikerült. Az ejtőernyős-deszant rohamezred 2. zászlóalja elfoglalja a 107. magaslatot, melyért már annyi vért áldoztak. A 4. zászlóalj és a 3. zászlóalj maradványai a repülőtér keleti körzetébe indulnak, de nem tudnak tovább nyomulni, mivel kevés az erejük. Az ellenséges tüzérség viharos tüzet zúdít a repülőtérre. Úgy látszik, az angolok lövedékeikkel fel akarják a repülőteret számtani, hogy lehetetlenné tegyék a szállítógépek leszállását. A lövedékek robbanásaitól állandóan füst- és porgomolyagok szállnak fel. Affinában Student tábornok úgy dönt, hogy Malemebe irányítja az összes, még rendelkezésére álló ejtőernyőst. A súlyosan sebesült Meindl tábornok leváltására Malemebe indul Ramcke ezredes, akinek át kell vennie ezen harcszakasz parancsnokságát.

A krétai ütközet kimenetel most már ettől az embertől függ. Student jól ismeri az embereit, tudja, Ramckénál jobban senki sem láthatja el ezt a megbízatást, s ha valaki képes a jelenlegi krétai helyzet megváltoztatására, úgy Ramcke ezredes az. Ő olyan ember aki a császári flotta hajósinasából lett a német hadsereg tisztje. Még az első világháborúban, Flandriában tengerészgyalogos rohamraj parancsnoka lett, s merész kitöréseiért a legmagasabb tiszthelyettesi érdemrenddel, a „Harci tettekért” keresztjével tüntették ki. Ramcke jellemző vonása a bátorság, amely párosult a meggondoltsággal és óvatossággal, a gyorsasága pedig döntéseinek nyugodtságával. Olyan tiszt volt, aki az ejtőernyősei elé tűzött feladatok megoldásában is személyes példát mutatott. Studentnek kevés ereje maradt. Ekkor csak egy páncélosvadász osztállyal és egy megerősített ejtőernyős-deszant zászlóaljjal rendelkezett már csak. Ezekkel az erőkkel nem könnyű döntő sikert elérni. Affinából Malemebe táviratokat küldenek. Innen pedig az a válasz érkezik, hogy hadianyagra van szükség - elsősorban a nehézfegyverekhez, mivel a legutóbbi harcokban sok hadianyagot használtak fel és a maradék már csak egészen rövid ideig lesz elég. Egy Junkers hadianyaggal megrakva, elindul Malemebe. Eléri a repülőteret de az éppen tüzérségi tűz alatt van. Ekkor a repülőgép elfordul és leszáll a repülőtér mellett a parton. A türelmetlenül várt hadianyag végre megérkezett. Az ejtőernyősök gyorsan kirakják a repülőgépet. Bizonytalan, hogy a repülőgépnek sikerül-e újra a levegőbe emelkedni, de a pilóta megkísérli a felszállást. Beteszik a repülőgépbe Meindl tábornokot és más sebesülteket. Odamegy néhány ejtőernyős, hogy a startnál segítsen. A pilóta gázt ad, felbőgnek a motorok, por és homok száll a parton. A kísérlet sikerült - a repülőgép elemelkedik s irányt vesz visszafelé. Néhány más repülőgép, fedélzetükön hegyivadászokkal, megpróbálja ugyanezt végrehajtani. De drágán fizetik meg a kísérletet. néhány repülőgép leszálláskor összetörik, vagy hasig süllyed a homokban. Világos, ilyen körülmények között a hegyivadászokat nem lehet bevetni. feltétlenül meg kell várni, amíg az ejtőernyősök el nem foglalják a repülőteret. *** A német parancsnokság nemcsak a szigeten kialakult helyzet miatt aggódott, a tengeren kialakult helyzet is komoly veszélyeket rejtett magában. Május 20.-án a légierő nem ért el sikert az erős angol flottával vívott harcában. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy az ellenség megpróbál erősítést juttatni tengeri úton Krétára. Május 21.-én a légi felderítés jelentette, hogy a szigettől nyugatra és keletre ellenséges hajóegységeket vettek észre. Tekintet nélkül arra, hogy a felderítés adatai a hajók típusát illetően ellentmondóak voltak, a parancsnokság arra a megállapításra jutott, hogy a sziget vizein megjelent három hajócsoport az éjszaka leple alatt a sziget északi részén tartózkodott, az angolok által feltételezett német tengeri deszant meghiúsítására, s most térnek vissza. Az angol hajók ellen újra küldtek repülőgépeket. 09. óra 35 perckor a német repülőgépek 40 mérföldnyire délnyugatra a Matapa-foktól megtámadták az ellenséges hajócsoportot, melyben két sorhajó, két cirkáló és nyolc aknarakó volt. Ez alkalommal az angol hadihajókkal vívott közdelembe az olasz torpedóvető repülőgépek is bekapcsolódtak. A nap második felében a légierő még egy támadást intézett ugyanezen hajócsoport ellen a szigettől nyugatra, valamint egy angol könnyű-hajó osztag ellen, Krétától keletre. A német repülőgépek támadásai nem voltak eredménytelenek. Az angol AJAX cirkáló a bombatámadás eredményeként elvesztette sebességét, az ORION sérülést kapott, a JUNO torpedóromboló pedig a szigettől délre elsüllyedt. De az ellenség nem adta meg magát. Arra törekedett, hogy Kréta körzetében legalább a tengeri fölényét megtartsa. A német szállítóhajók első csoportja, melynek a nehézfegyverzetet kellett volna Krétára szállítani, május 21.-én reggel már Milosz szigetétől délre volt és Maleme felé tartott, amikor a felderítők jelentése alapján az osztag parancsnoka leállította a továbbhaladást, több, mint másfél órára. Miután kiadták a jelzést az út folytatására, addigra más a sötétség beállta előtt lehetetlen volt Maleme elérése. A krétai helyzetet figyelembe véve a német parancsnokság lehetetlennek tartotta visszahívni a hajókat, s elnapolta a fegyverek kirakását másnapra. Ezért az olasz LUPO aknarakó hajót megbízták, a

leggyorsabb szállítóhajókkal induljon előre és a lehető leggyorsabban vigye a fegyvereket Malemebe. Így az osztag két csoportra oszlott. *** Május 21.-én kora reggel a légierő megpróbálja támogatni a nehéz harcot vívó ejtőernyősöket, csapást mér az ellenség tüzelőállásaira. A Messerschmidtek szakadatlanul rohamozzák az ellenséges állásokat, ágyúikból lövik azokat, közben zuhanóbombázók is bombáznak, miközben a vadászok fedezik őket. Kanea térségében késik az ellenség várt rohama. Ez felbátorítja az ejtőernyősöket. Sikerül kapcsolatot teremteni Aliciana körzetében ledobott utászokkal. Amikor délelőtt 10 órakor a repülőgépek a szalataszki dombokat bombázzák, majd ez után hadianyagot dobnak le az ejtőernyősöknek, megjavul a helyzetük. Miután megerősitették állásaikat, elkezdődik az ellenség nyugtalanítása gyakori felderítő vállalkozásokkal. Éjjel, az ugrás közben saját egységüktől elszakadt ejtőernyősök csatlakoznak hozzájuk, így az ejtőernyős csoport ereje megnő. Retimnonban a nyugtalan éjszaka után a harc újult erővel lángol fel. Az ellenséges túlerő többször is rohamba kezd, de nem bírnak áttörni a német ejtőernyősök tűzfüggönyén. Bekapcsolódik a harcba a tüzérség is, de sok lövedék nem robban fel és ezáltal nem okoznak nagy károkat. Itt, Retimnon alatt, valamint Kanea körzetében az ejtőernyősöknek egy feladatuk van - kitartani és kivárni. Az ellenség éjszaka indított, tankokkal támogatott rohamát sikeresen visszaverték. Az ejtőernyősök széttagolt harcrendje összetömörül. Hajnalban új rohamot vernek vissza. Ez alkalommal a váratlanságot kihasználva, az ejtőernyősöknek a 12 méter magas városfalig sikerül előre nyomulni. Habár az ellenség szívósan védekezik, az ejtőernyősök ismét betörnek a városba. De ez alkalommal is hiábavaló az erőlködésük, ismét kénytelenek visszavonulni, mivel az ellenség itt igen erős. Az 1. ejtőernyős-deszant ezrede félkörben helyezkedik el a repülőtér felé vezető úton és zavarja az ellenséget annak használatában. Retimnonban ugyanígy, mint Kaneában az ejtőernyősöknek az a feladata, hogy „visszaverje az ellenséges rohamokat és kitartsanak.” *** Május 21.-én, a déli órákban Maleme térségében a helyzet a végsőkig kiéleződik. Az új rohamra váró ejtőernyősök idegei pattanásig feszültek. Az ellenséget minden áron vissza kell verni! A légvédelmi géppuskák, aknavetők, golyószórók és páncéltörő ágyuk kezelői befejezik utolsó előkészületeiket a harchoz. A hadianyagot előkészítették. A várakozó ejtőernyősök észak felé figyelnek, szemeikkel a horizont vonalát kémlelik. Ici-pici pontocskák jelennek meg ott. Méhrajokhoz hasonlóan közelednek ezek a pontok, mind jobban és jobban. Ezek a zuhanóbombázók! Mögöttük lassan és nyugodtan úsznak az égben a Junkersek. A zuhanóbombázók már az ellenség fölött vannak, megfordulnak és üvöltve jönnek lefelé. Bombák hullanak, füstoszlopok emelkednek a levegőbe. Por és sártömegek repülnek magasba, a robbanások hangja messze visszhangzik a tengeren. A levegőben ejtőernyők ezrei függnek. Mindenhol láthatók, az ellenség hátában, harcrendje fölött, a tengerparti úttól jobbra és balra. Ez az erősítés, amely hamarosan bekapcsolódik a harcba és rohamra indul. Veszettül ugatnak az angol géppuskák. Azonban az ejtőernyősöket semmiféle erő nem tarthatja vissza. felugranak, s rohamra indulnak, lőnek, szúrnak, kaszabolnak, kézigránátokat dobnak, ordítanak és végül kiszorítják az ellenséget. Az angolok lassan vonulnak vissza, újra és újra megpróbálnak állást foglalni, de a német ejtőernyősök hatalmas nyomása miatt nem tudnak megállni.

Új Junkersek közelednek. Ezek leszállnak a repülőtéren. Kelet felöl süvöltve repülnek az angol tüzérség lövedékei és a gépek közé esnek, porral és füsttel borítva be mindent. A hegyivadászok gyorsan kirakják a repülőgépekből a fegyvert és felszerelést, majd átszaladnak a repülőtéren. Kréta barátságtalanul fogadja őket. Szétroncsolt és égő gépek, levegőbe emelkedő Junkersek, robbanások, futó ejtőernyősök, hegyivadászok, pilóták, por és füst - így néz ki Maleme repülőtere május 21.-én 16.00 órakor. A repülőtértől keletre harc folyik. Új ejtőernyős egységek ugranak, közöttük Ramcke ezredes. Így ír erről a napról Ramcke: - Azért, hogy az ellenségnek ne szolgáltassunk jó célpontot, kis magasságból hajtottuk végre az ugrást. Egy szőlőben értem szerencsésen földet. Az ejtőernyőm háromméternyi magas, tüskés bokor ágain akadt fenn. „Ördög vigye! - gondolom - ha erre a bokorra esek, igen kellemetlen lett volna!”. Gyorsan lecsatolom a hevedereket, előveszem a pisztolyomat és körülnézek. Az ellenség jelenlétére semmi sem utal. Fölöttem Junkersek szállnak, az egész ég ejtőernyőkkel van tele. Hirtelen rémülten veszem észre, hogy az egyik repülőgép késik a dobással. Az erős szél könyörtelenül elkapja az ejtőernyősöket és a tengerbe sodorja őket. Nehéz felszerelésükkel azonnal elmerülnek az áttetsző kék hullámokban. Szegény fiuk!... Közben a szőlőből minden oldalon megjelennek az ott földed ért ejtőernyősök. Mellettem egy őrvezető áll. Kificamodott a válla és fájdalomtól eltorzult arccal kér tőlem segítséget. Szanitéz fut oda és elsősegélyt nyújt. Száz méternyire tőlem, a házak között, egy magas peremű kőkútnál néhány ejtőernyőst veszek észre, akik kezeikkel integetnek. Kelet felől harci zaj hallatszik. Reill főhadnagynak megparancsolom, szedje össze a zászlóaljat a ház közelében lévő olívaligetbe. A ház mögött Hetsche főhadnaggyal, az ezred felderítő parancsnokával ütközöm össze. „Milyen jó, ezredes úr, hogy Ön itt van - mondja - vezetőre van szükségünk. Meindl tábornok súlyosan megsebesült és repülőgépen a hátországba szállították. Az egyik zászlóaljparancsnok meghalt, a másik súlyosan megsebesült. Braun őrnagy az ezredtörzstől, meghalt, az ezred-segédtiszt az ugráskor sérült meg súlyosan. Sok tiszt meghalt. Nagyon nehéz a harc, igen nagy veszteségeket szenvedtünk el.” De Maleme repülőterét mégis elfoglaltuk. Hericke százados csoportja, amely a zászlóaljakból lett összeszedve, kemény védelmi harcot folytat a repülőtértől keletre, az odavezető út mindkét oldalán beásva. Stenzler őrnagy, aki az ezredparancsnokságot átvette, a 107. magaslat délnyugati lejtőjén helyezkedik el zászlóaljával. Habár a repülőteret még mindig belőtték ágyukkal és gyalogsági nehézfegyverrel, de már megkezdődött az első hegyivadász egységek leszállása.”19 A harc folytatódik. Szívós küzdelem folyik a temetőért és Malemeért. Az ejtőernyősök lassan nyomulnak háztól-házig. Minden méterér harc folyik. Végül az ellenség nem képes tovább kitartani, kivonul a községből. Az ellenséges tüzérség folytatja a repülőtér ágyúzását, de a gyalogsági fegyverek már nem érik el azt. A repülőtérre majdnem szakadatlanul hullanak az angol lövedékek. Szinte figyelembe sem véve a belövéseket, egymás után szállnak le a szállító repülőgépek. Ez így egy hazárdjátékra hasonlít, melyben egy lapra teszik fel az értékes gépeket és az emberi életet. Néhány repülőgép leszálláskor orral vágódik a földbe, eltörnek a futóművek, vezérsíkok, légcsavarszárnyak és közben hatalmas porfelhőt vernek fel. Mások simán, baleset nélkül szállnak le és repülnek el újra a kirakodás után. Minden repülőgéppel új katonák és új fegyverek érkeztek a szigetre. De minden repülőgéppel, amely itt kidőlt a sorból, csökken a Kréta és Görögország közötti szállítást végző repülőgépek száma, s ez késlelteti a további erősítés megérkezését. Az ár, amelyet a német parancsnokság fizet a késedelemért, igen magas, de most, amikor Krétáért vívott harc döntő fázisába jutott, mindent egy lapra kell feltenni, hogy az eddig elszenvedett vesztességeket ne növeljék újabbak.

19

Ramcke B.: Vom Schiffsjungen zum Fallschirmjäger general. Berlin, 1943. p.193.

Hericke harccsoportjához hegyivadász század csatlakozik. Ebben a válságos időpontban Ramcke a harcot határozottan vezeti. Azonnal harcba veti a 7. ejtőernyős-deszant légelhárító osztályt, azután Kibitz és Klein századait Hericke és Stenzler harccsoportja támogatására küldi. A harcok neheze az ejtőernyősökre hárul. Ramcke minden cselekedete nagyszerű katonai felkészültségről, nagy tapasztalatról, hidegvérről és a harcvezetés alapos tudásáról tanúskodik. Ramcke nem volt a pillanat embere, előrelátó volt és aprólékosan átgondolta a jövőbeli döntéseit. Egyetlen egy emberrel többet sem vet a harcba, mint ahányat szükséges. Ismeri ejtőernyőseit és hiszi, még emberi erőt meghaladó dolgokra is képesek. Ramcke addig nem hagy nekik nyugtot, ellenkezőleg, minden erejük megfeszítését kívánja, hogy az ellenséget a repülőtértől a lehető legmesszebb verjék vissza és megerősítsék állásaikat. Utasítást ad a hegyivadász ezred parancsnokának, Uitz ezredesnek, vonja össze ezredét a Tavronitisz folyó medrében a 107. magaslat mögött. Ezt az ezredet taktikai tartaléknak tekinti és új feladatra tartalékolja őket. Az angol tüzérség folytatja a repülőtér belövését, melyen gigantikus fáklyaként ég néhány repülőgép. Mindenfelé katonahullák fekszenek abban a testtartásban megmerevedve, amelyben utolérte őket a halál. Senkinek sincs ideje a holttestekkel foglalkozni. Most sokkal fontosabb feladat a nagyszámú sebesült veszélytelen helyre való szállítása. A repülőtértől nyugatra egy kisebb házcsoportban orvosok és egészségügyiek elsősegélynyújtó helyet létesítenek. Német és angol sebesültek fekszenek itt egymás mellett, egyforma gondossággal kezelik őket az orvosok és az ápolók. Az orvosok nem osztályozzák a sebesülteket, hogy ezek angolok, ezek németek, ezek pedig új-zélandiak - csak a sérült testet látják maguk előtt, az embereket, akiknek veszélyben van az életük. Fecskendőkkel és kötszerekkel felszerelve az egyiknél elállítják a vérzést, a másiknak sínbe teszik a törött végtagját, a harmadiknál eltávolítják az elhalt szövetet. Kötelességüket teljesítik, az emberi életért küzdenek. Az orvosoknak Krétán nem könnyű a dolga. Nincs egy perc pihenésük sem, mivel a szanitézek szakadatlanul hozzák az új sebesülteket, s azok, akik járni tudnak, maguk jönnek. A könnyű sebesüléseket gyorsan ellátják orvosi segítséggel s azok azonnal visszaindulnak bajtársaik közé, akik nehéz harcot vívnak a repülőtértől nyugatra. Sőt még azok is, akik nem tudnak részt venni a harcban, segítenek hadianyagot hordani, kiürítik a szállítótartályokat és más kisegítő feladatokat látnak el. Ezen a napon Krétán sok hőstettet hajtanak végre, senki sem beszél róluk, senki sem hálás értük, s lesz aki elfelejti ezeket? *** Sötétedik. Eljön a Krétáért vívott harc második éjszakája. Lassan elcsöndesedik az harci zaj, úgy tűnik, körös-körül mindenki alszik. A szakaszparancsnokok és parancsnoki pontokon gyülekeznek. Ramcke ezredes egyáltalán nem hasonlít ejtőernyőseire. Csizmában és lovaglónadrágban van. teljesen úgy néz ki, mint ahogyan katonanyelven mondják, egy „nagykutya”. Azt a parancsot, hogy vegye át Maleme körzetében lévő parancsnokságát, akkor ismerteti Ramcke, amikor Heraklionba készül elindulni a hegyivadászokkal. Még arra sem volt ideje, hogy átöltözzön. Ramcke idegen ejtőernyővel ugrott ki fásli, térdvédő és sisak nélkül. Ez ismét bebizonyította, hogy az egyenruha nem elég ahhoz, hogy valaki ejtőernyős legyen. A hadművelet további sorsa nagyrészt Ramcke ezredestől, az általa hozott intézkedésektől függ. A helyzet a szigeten nem a legfényesebb, de az a nehéz helyzet, ami megérkezése előtt volt, már megszűnt. Az ejtőernyősök szilárdan hiszik, hogy a nehézfegyverek legkésőbb ma este megérkeznek és azok már jelentősen megkönnyítik a harcot. Mit tervez az ellenség a legközelebbi órákban? Nem próbál-e még egyszer összevont csapást mérni összevont nagy erővel az éj leple alatt, vagy hajnalban? Lehetséges, hogy ésszerűbb a hegyi vadászokat a védelem megerősítésére használni, s az új erősítést megvárni és csak ez után folytatni a támadást? De Ramcke már régen tudja mit tesz. Be sem várva az erősítést, az ejtőernyősökre bízza továbbra is a védelmet, a hegyivadászokkal megkerülteti a hegyeken keresztül az ellenséget, azzal a feladattal, hogy kerüljenek azok állásainak hátába és oldalába.

A hegyivadászoknak kellett megsemmisiteniök az ellenséges tüzérséget, amely a repülőteret lőtte, s nekik kellett kapcsolatot teremteni a Kanea rohamcsoporttal. Ez a parancs lett az alapja a további harctevékenységek terveinek. A német csapatok megkezdték első taktikai manővereik végrehajtását és a harcok során megérkezett friss erőknek csak az a feladat maradt, hogy gyorsan bekapcsolódjanak ennek a tervnek a végrehajtásába. Akaratlanul is eszünkbe jut a 20 leuteni ütközet, amely Nagy Frigyes katonai tudásának fényes példája. Krétán ugyan az a helyzet, mint Leutennél, gyenge a szárny , amely hegyi vadászokból áll. Ennek le kell kötnie az ellenség figyelmét, s közben az ejtőernyősök a másik szárnyon döntő csapást mérnek - ennek a harcnak a kimenetelétől nagy sikert remélve. A leszállóterülethez vezető nyugati és déli utak biztosítására csak jelentéktelen erőket lehet hagyni. A fő figyelem előre irányul, a Kaneába vezető part menti útra, ahol az ejtőernyősöknek kell szétzúzni az ellenség szívós ellenállását. Ennek a célnak rendelne alá mindent. Tehát, a kocka el van vetve - most a „kitartani és várni” jelszót felváltotta a „támadás!” Mindnyájan türelmetlenül várják a nehéz fegyverzetet szállító hajókonvoj megjelenését. A Junkersen érkezett Bartel hadnagy, hajóskapitány, nyugtalanul szemléli a tenger sötét vonalát. Minden számítás szerint a hajóknak már régen meg kellett volna érkezni a szigethez. De egyre sötétebb lesz, s fényeik a tengeren mégsem látszanak. a hajókat valahol feltartóztatták. Hirtelen, 22. óra 30 perc táján az ejtőernyősök a távoli horizonton ágyuk torkolattüzét pillantják meg és néhány másodperc múlva megérkezik a lövések elnyújtott dörejének hangja. Tengeri harc? Rövid ideig hallatszanak a lövések, a robbanások döreje. Aztán minden elcsendesül. Az ejtőernyősök hallgatagon eresztik le a fejüket , arckifejezésük elkomolyodik. Világos előttük, mi történt a tengeren. *** Ez pedig így történt. Körülbelül 17.00 órakor az angol légi felderítés felfedezte a Maleme felé tartó motoros dereglye csoportot. A fedélzeti rádiós azonnal jelentést tett erről az angol haditengerészeti flotta egységeinek. Íme, a régen várt német konvoj! Most válik a helyzet világossá és lehet cselekedni. Az angol AJAX, ORION és DIDO cirkálók négy aknarakó osztállyal az a feladatot kapják, hogy éjszaka menjenek Maleme, Kanea és Heraklion közé, s az ott megjelenő német hajókat semmisítsék meg. 22. óra 30 perckor az angol hadihajók felfedezik a német motoros dereglye csoportot, amelyet a LUPA aknarakó kisér. Ennek az egyenlőtlen harcnak a kimenetele, melyben a LUPA-nak mégis sikerül néhány torpedót kilőni az ellenséges hajókra, eleve eldőlt. Az angolok összes ágyúikból tüzelve közelednek a német hajók

20

A hétéves háboru (1756-1763) egyik legnagyobb ütközete, amelyben - 1757-ben - II. Frigyes szétzuzta a tulerőben lévő osztrákokat Leuten falunál, Breslauhoz (Wroclaw) közel.

felé. A könnyű dereglyék hamar elsüllyednek a Földközi tenger vizében. A vízben kapálózó emberek az angol tüzérség martalékai lesznek. Sokan meghalnak. A LUPA-nak 18 belövéssel, másfél órás üldözés után sikerül megmenekülni. Miután a német parancsnokság az aknarakóról jelentést kapott a harcról, azonnal visszarendeli az első konvoj megmaradt részét, amely Maleme felé tart és Heraklion felé tartó másodikat is. Csak másnap reggel 08. órakor kapja meg a SADGITTARIO aknarakó által kísért második konvoj az őket fenyegető veszélyről szóló rádiógrammot és fordulnak vissza. Ők is majdnem összetalálkoznak az angol hadihajókkal, de a köd leple alatt sikerül elmenekülniük az ellenségtől. A németek légitámadásai zavarják az angolokat az üldözés megszervezésében. A hajók nagy része sikeresen visszatért Milosz szigetére, de ennek az éjszakának a vesztességei igen nagyok. A konvojba beosztott 24 dereglye közül Maleme alól csak 10 tért vissza, s 2300 katonából csak másfél ezer menekült meg. Az összes, más feladatokat végrehajtó repülőgépeket összeszedték, s a német parancsnokság úgy döntött, harcba veti őket az angol hadihajók ellen, hogy azokat a krétai vizek elhagyására kényszerítsék és bosszút álljanak bajtársaik haláláért. *** Tekintet nélkül arra a keserves csalódásra, amit az első német konvoj elpusztulásáról szóló hír okozott 22.-én reggel, azaz a deszant ledobásától eltelt három nap múlva, Student és törzse elégedett volta Krétán kialakult általános helyzettel. Maleme körzetében a friss csapatok megérkezés után az ejtőernyősöknek annyira sikerült kiszélesíteni a kezükön lévő repülőtér részt, hogy a hegyivadászokat szállító repülőgépek most már akadály nélkül leszállhattak. tehát ebben a körzetben is létrehoztak leszállómezőt. A 3. ejtőernyős-deszant ezred megerősödött Kanea körzetében, s ami Retimnon körzetét illeti, habár innen jelentés nem érkezett, a felderítők közölték, ott szakadatlan harcok folynak. Heraklionban a németek nem tudnak jelentősebb sikert elérni, de az 1. ejtőernyős-deszant ezrednek mégis sikerült a helyzetét megjavítani és az állásokat megerősíteni. Mivel a hegyivadászok leszállását semmi sem akadályozta, várható volt, hogy a győzelem mérlege mindinkább a németek oldalára billen. *** Az angol hírszolgálat május 21.-én egy érdekes kommentárjában a német krétai deszantjáról azt írta: - Kréta, mint Tobruk is, egy kisebb erődítmény, amely fenyegette a német hátországi utánpótlást vonalakat. A Földközi-tengeri erőik nagyobb biztonsága érdekében a állhatatosan igyekeztek ezt a veszélyt elhárítani. A hadművelet menete azt mutatja, hogy az ellenség még nem tudott döntő jellegű sikert elérni, habár igen erős deszantja állandó, nehéz harcban áll. Bármely deszant első eredménye, a védők széttagolása akkor jelentkezik, amikor azok jelentős tartalékokat vetnek be a leszállt és kezdeti sikert elérő ellenség ellen. Krétai csapataink száma, amelyet Fryberg tábornok vezet, nem nagy, de katonáink jól fel vannak fegyverezve és feltétlenül jól fognak harcolni. A legveszélyesebb az, hogy a németeknek sikerült egy repülőteret elfoglalni és ezt leszálló-deszant csapatok fogadására alkalmassá tenni. Krétán kialakult helyzet ilyen józan értékelése arra enged következtetni, hogy Londonban a legmagasabb katonai körök már ekkor lehetségesnek tartották a sziget kiürítését. De május 22.-én kiadott hivatalos közleményben természetesen, erről egy szót sem írtak: - A tegnapi nap folyamán - írja - a sziget több erős bombatámadás célpontja volt, melyek szünetében a sziget különböző pontjain új ejtőernyős és leszálló-deszantok lettek bevetve. A vesztességeink viszonylag kicsik. Ugyanezen a napon a kairói rádió azt közölte:

- Krétán második napja makacs harcok folynak. A német ejtőernyősök bekerítése sikeresen folyik, s a bekerítő gyűrűn kívül már csak kevesen maradtak. habár a kezdeményezés teljesen a mi kezünkben van, a helyzet még nem világos az miatt, hogy egész sor német ejtőernyős uj-zélandi és angol egyenruhában ugrott, amit ugyan a nácik kategorikusan cáfolnak. *** Maleme megtámadása komolyan megriasztotta Fryberg tábornokot. Az angol tábornok megértette, az előállt helyzet több, mint komoly, s már csak néhány óra áll rendelkezésére, mely idő alatt utoljára próbálhatja meg a kezdeményezést visszaragadni a németektől. Az angolok erőit mindenhol szétverték: Kanea, Retimnon és Heraklion térségében. Sőt, egy jelentéktelen német csoport, amely Retimnon alatt tevékenykedett, sikeresen hajtotta végre feladatát, mely felborította Fryberg terveit azzal, hogy átvágta a Retimnon-Herkalion utat, s nem engedte a friss angol csapatok Kaneába való átirányítását. A kaneai börtönnél bevetett csapatok ellen Fryberg kénytelen volt jelentős erőket lekötni, mivel ha az ejtőernyősöknek sikerül elfoglalni a galatasszi támaszpontot, akkor az egész frontot Maleme környékén likvidálják. Német tengeri deszant kiszállásának veszélye sem múlt el, s a tartalék erők kisebb-nagyobb ellenlökésre nem voltak elegendők. Az angol tábornok szinte hipnotizáltan, állandóan a tengert figyelte. Miután előrevonta a tankokat, Fryberg ellentámadást kezdett Maleme alatt. A teherautókon és Cardon-Loyd páncélozott szállító járműveken szállított gyalogságnak az volt a feladata, hogy áttörje az ejtőernyősök gyenge frontját, s sikeres kimenetel esetén a német hegyivadászok hátába kerülni, zavart idézni elő a soraikban, s áttörni a malemei repülőtérhez. De Fryberg nem tudott mindent egy lapra tenni, habár jelentős erőket volt össze más frontszakaszokról Maleme alá, de még mindig a német erősítés megérkezésétől tartott, amellyel szemben erős ellenlökést tervezett végrehajtani, ezért visszatartotta tartalékait a német tengeri deszant partraszállásától való vélelmében. Az éjszakai sötétséget kihasználva az angol és uj-zélandi csapatok, melyeknek a rohamban kellett részt venni Maleme alatt, elfoglalták kiindulási körzetüket. A katonák megértik feladatuk nehézségét, a parancsnokok felvilágosítják őket, ez a roham az utolsó kísérlet a németek tengerbe szorítására addig, amíg azok véglegesen meg nem erősödnek és el nem érnek a teljes frontszakaszon erőfölényt. Ritkán süvit át lövés, vagy géppuskasorozat a senki földje felett. A tankok, páncélos szállító járművek, teherautók jól álcázva, teljes harckészültségben várnak az utak két oldalán. A németek oldalán a katonák a fáradtságtól elcsigázva alszanak a sekély, gyorsan megásott lövészgödreikben, vagy az ellenségtől elfoglalt futóárkokban. A karabélyok és géppuskák feltámasztva, készek a harchoz, s sorba rakva fekszenek a kézigránátok és a géppuskaszalagok. Az éjszaka csendes és nyugodt. A sötét délszaki égen hatalmas csillagok ragyognak. Ekkor az ellenség váratlanul felélénkül, suttogva adnak ki parancsokat, rágyújtanak az utolsó cigarettára ... itt az idő! Felzúgnak a tankok motorjai és az acéldobozok hangosan csörtetnek elő, megtörik az éjszaka csendjét. A tankokról jobbra és balra gyalogosok futnak puskával a kezükben. A puskákra feltűzik a szuronyokat. Riadó! Gyorsan felugranak a lövések hangjára ébresztett ejtőernyősök. Valahol akadozva megszólal egy géppisztoly. Mások csatlakoznak hozzá. Kézigránátok robbannak, dörögnek a páncéltörő és légvédelmi ágyuk, tüzes nyilakat engedve az éjszaka sötétjébe. Bömbölnek a tankok ágyúi, tépik a drótakadályokat és bőgetik motorjaikat. A Tomyk betörnek az ejtőernyősök harcrendjébe. Kegyetlen kézitusa kezdődik. Minden összekeveredik: kiáltások, lövések, sóhajok... Eleinte szorongatja az ellenség az ejtőernyősöket. Sikerül-e áttörni arcvonalukat? Ettől nemcsak Maleme sorsa függ, hanem egész Krétáé is, mivel a német parancsnokságnak nincs több ejtőernyőse tartalékban. Hirtelen új emberek jelennek meg valahonnan a sötétből. Ellentámadás kezdődik. Ramcke ezredessel az élükön odaérkező ejtőernyősök visszavetik az ellenséget. A harc kimeneteléhez most már semmi kétség nem fér. A halottakon és sebesülteken átugrálva törnek előre az ejtőernyősök, űzik az ellenséget, amely nem tud ellenállni ennek a rohamnak. Kibitz százada, miután kiverte az ellenséget az állásaikból, messze előre nyomul. A bal szárnyon, Heiricke állásaira támadó Tommyknak ez teljesen

elegendő. Félnek a bekerítéstől, először csökkentik a nyomást, azután visszavonulnak. Az angolok ugyanolyan hirtelen tűnnek el, mint ahogyan megjelentek. Most már csak a sebesültek sóhajai és az égő gépek emlékeztetnek a lezajlott ütközetre. Fryberg kísérlete, hogy döntő csapást mérjen, megbukott. Mit lehet most tenni? Addig, amíg nem késő, kezdjék meg a visszavonulást, vagy esetleg újra próbálják meg a helyzetet a maguk javára fordítani? Az angol tábornok ingadozik. Nagyon bízik a tengeri flottában, amelynek sikerült a német konvojt megsemmisíteni. Fryberg úgy véli, amíg az angol flotta megőrzi uralmát a krétai vizeken, meg tudja tartani a szigetet. Ugyanebben az időben a németek által elfoglalt területen, az olívafák alatti árkokban alszik katonáival együtt Ramcke ezredes. Azon néhány óra alatt, amióta ezt a frontszakaszt vezette, a helyzet jelentősen megjavult és az alvó bajtársak álmát őrző őrszemek éberen figyelik a távolt, határtalanul bíznak ebben a parancsnokban. *** Még nem virradt fel a harcok harmadik napja, de a görögországi repülőtereken már e levegőbe emelkedtek az első német felderítő repülőgépek, bombázók és szállítógépek. Szállnak, hogy megtorolják az angolokon a német bajtársaiknak Krétára.

konvoj elpusztítását, s segítséget visznek

Az első Junkersek már megjelennek a tenger fölött, ám a Tommyk sem alszanak. Hatalmas porgomolyagok tanúskodnak Maleme repülőtere felett arról, hogy már küldik a reggeli „jókívánságokat”. Ramcke ezredes már talpon van. Miután bejárta az állásokat, elindul a repülőtér felé, melytől most egész Kréta sorsa függ. Később, erről az epizódról a következőket mondja: - Az úttalan-utakon ördögi sebességgel vágtató motorkerékpár hátsó ülésén ültem, melyet Zollinger, tapasztalt tiszthelyettes vezetett, s gyorsan közeledtünk a repülőtérhez. Mögöttem lövedékek robbannak. A repülőtéren egy meggondolt, igen tehetséges tiszt - Schnovackij őrnagy - parancsnokol. Egy zsákmányolt tank segítségével eltávolíttatta embereivel a félig kiégett és használhatatlan repülőgépeket a repülőtér szélére. Megtisztult a keskeny leszállómező. A repülősök leszedik a megrongált repülőgépekről az ép alkatrészeket és ezekkel javítják ki saját gépeik sérüléseit. Új Junkersek szálnak fel- és le. A repülőtér felett sürü porfelhő van, melyben állandóan ellenséges lövedékek robbannak. Szerencsére a lövedékek kis kaliberűek. Az egyik belövéstől egy repülőgép benzintartályai kigyulladnak, sürü fekete füst és lángnyelvek törnek elő a gép hasa alól. Az újonnan érkezett repülőgépekből ejtőernyősök és hegyivadászok ugrálnak ki, magukhoz veszik fegyvereiket és felszerelésüket, gyorsan felsorakoznak és sürgősen elhagyják a repülőteret, elindulnak a harcba. A zsákmányolt tank csak nagy nehezen tudja ellátni újszerű feladatát, de a leszállómező egész idő alatt szabad és használható marad. Malemebe érkezik a 11. légihadtest törzsparancsnoka, Schlemm vezérőrnagy és von Richthoffen százados a 8. légihadtest törzséből. Az első - azért, hogy személyesen megismerje a helyzetet, a második - hogy a helyszínen tudja meg a szárazföldi csapatoktól, melyik célokat kell elpusztítani. Létrejött a szoros együttműködés és néhány óra múlva a zuhanóbombázók már megsemmisítik az ellenséges tüzelőállásokat. *** Folytatódik az új erősítés leszállítása. Az egyik hegyivadász, a krétai harcok résztvevője, a következőket meséli: - Aggodalommal közeledtünk a szigethez. Már látszik Maleme repülőtere, melyre le kell majd szállnunk. Az ejtőernyősöknek sikerült megtisztitaniok az ellenségtől a part nagy részét. A gép leszálláshoz készülődik. Bizakodva nézünk azt a több tíz repülőgépet, amely ellenséges tűzben szállt le a kisméretű leszállómezőre és sérüléseket szenvedett. Más repülőgépek a sima tengerparti homokra szálltak le, mások a mezőkön értek földet és a repülőtér melletti füves területen. Már a mi acélmadarunk kerekei is érintik a földet és ugrálnak a keskeny, nevetségesen rövidnek tűnő leszállósávon, gigantikus porfelhőt támasztva maga mögött. A repülőgép még nem állt meg, de már halljuk, hogy a közelünkben gránát robban. A pilótának sikerült a gépet a gránáttölcsérek között elvezetnie, maga mögött hagy két összetört repülőgépet, amelyek elállják utunkat és megáll a repülőtér legszélén, a szegélyjelzéstől néhány méternyire., A kerekek széles gumijai mélyen besüllyednek a

földbe, de gépünk épen és egészében áll a földön. Mi a gépben még mindig nem eszméltünk fel e csodálatos leszállása hatása alól, amikor a parancsnok harsány hangja magunkhoz térit. Hihetetlen gyorsasággal, mintha halálos veszély fenyegetne, ugrálunk ki a repülőgépből és fedezékbe futunk egyegy gránáttölcsérbe. Tőlünk jobbra és balra lövedékek robbannak, a fejünkre száraz rögök és por hullik. A Tommy meglehetős pontossággal lő. Itt már elég kellemetlen a helyzetünk. habár az ejtőernyősök nyomására a Tommy kénytelen volt elhagyni a repülőteret, de még mindig belövés alatt tudják azt tartani. Minden egyes alkalommal, amikor porfelhő jelzi egy új repülőgép fel-, vagy leszállását, az ellenség erre a helyre nyit tüzet összes ágyújából. És a lövések ördögien pontosak. Tőlünk jobbra és balra harminc méternyire robbannak lövedékek. Mögöttünk egy repülőgép telitalálatot kapott és ég, vidáman szökellő szikrákat szórva a levegőbe. Száraz pattogással robbannak fel a géppuskalövedékek. Végre erős zúgás hallatszik az égből. Megjelennek a német bombázók, az angol tüzérségi állások felé közelednek. Az ellenség tüze egy pillanatra megszakad, és mi felhasználjuk ezt a szünetet, hogy 21 minél gyorsabban elhagyjuk ezt a barátságtalan helyet. Bode őrnagy tüzérei kirakják az ágyúikat és utánuk leugrálnak a gyalogosok. A németek első vonalában támadásra készülődnek. Kiosztják a hadianyagokat, gondosan megvizsgálják a fegyvereket és felszerelést. A tűzcsapást, melyet az ellenségre kell mérni, igen figyelmesen készítik elő. Kora reggel óta a fő csapásmérő csoportba beosztott hegyivadászok bekerítő manővert végeznek. A deszant-tüzérség követi őket. Az út igen nehéz, a nap tűrhetetlenül süt. Minden öszvér Görögországban maradt és a hadianyagot a vállukon kell cipelni a katonáknak. Az aknavetőtalp 25 kg, az aknavető 35 kg. A tábori ágyuk elé katonákat fognak be. Ott, ahol nincs út, az ágyukat kézben 22 kell vinni. A hernyótalpas motorkerékpár nem tartott sokáig, egymás után dőltek ki a sorból - egy kivételével, amelynek sikerült az egész utat megtenni. Habár a német tervezők, akik ezeket a járműveket építették, nehezen járható terepre számítottak, ennek ellenére járművük a krétai hegyek között alkalmatlannak bizonyult. *** Május 22.-én este megérkezett Krétára az 5. hegyivadász hadosztály parancsnoka, Július Ringel vezérőrnagy a törzsével együtt. Neki kellett átvennie a sziget nyugati részén tevékenykedő német csapatok parancsnokságát. Schlemm vezérőrnagy ismertette vele a helyzetet, s Ramcke ezredes is tájékoztatta a saját szakaszán kialakult körülményekről. Ringel tábornok, Karinthia23 szülötte, 1909-től szolgált az osztrák Császári és Királyi hegyivadász 24 egységeknél. Az első világháború idején az orosz fronton és az Isonzó folyó menti ütközetben harcolt, s

21

Hünger H. und Strassl E.: Kampf und Intrige um Grichenland. München, 1942. p.209.

22

Hernyótalpas motorkerékpárokat a szárazföldi csapatok megrendelésére készítettek és a kipróbálásukra 1941. februárjában került sor, az Alpokban. A próba alapján a szakértő bizottság ezeket a motorkerékpárokat kiselejtezte. Ennek ellenére az ejtőernyős-deszant csapatok szállásmesterének akkor még ezredes - Seibtnek sikerült a szárazföldi haderők gépkocsi felügyelőségétől néhány hernyótalpas motorkerékpárt kapni. Ez a jármű, amely később igazolta magát minden frontszakaszon, először Krétán került hadi alkalmazásra. A másik jármű, az úgynevezett „motor-roller” - nem keltett különösebb érdeklődést, habár hasonló könnyű motorkerékpár alkalmas lett volna az ejtőernyős-deszant csapatok részére. Még 1939-ben Westenberg-Pakisch német mérnök „Sachsonett” motorral tervezte meg a motor-rollert. A későbbiekben Incenti olasz mérnök „Lambretta” nevű motor-rollert tervezett. Ám a hadseregnél nem került kipróbálásra ez a gép, mivel kicsi volt a terepjáró képessége. Az angoloknak és az amerikaiaknak szintén volt motorrollerjük, amelyek jobb terepjáró-képességgel rendelkeztek és sikeresen használták fel ezeket deszant hadműveleteknél. 23 24

Karinthia - hegyi tartomány Ausztria déli részén.

Az Isonzó folyónál (Észak-Olaszország) az ütközet 1917. október 24.-én kezdődött és október 28.-ig tartott, amikor a német és osztrák-magyar csapatok Bülow tábornok vezetése alatt áttörték az

ezért megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést. A háború után Ringel a vezérkarban szolgált, majd 1938-ban átkerült az osztrák szövetségi hadseregből a Wehrmachtba. A Wehrmacht franciaországi hadjárata után, melyben egy német ezred parancsnokaként vett részt, az újonnan szervezett 5. hegyivadász hadosztály parancsnokává lett kinevezve. Jelleme és katonai képzettsége miatt Ringel minden rögtönzésnél többre becsülte a módszeres tevékenységet. Azt beszélték róla, hogy kizárólag alapos előkészítés után kezdi meg tevékenységét és mindig biztosra megy. Ezért Ringel tábornok sok szempontból teljes ellentéte volt Ramcke ezredesnek és ejtőernyőseinek. Azokon az utasításokon, melyeket érkezése előtt kapott, Ringel semmit sem tudott változtatni, vagy kiegészíteni. Az egységek már megkezdték azok végrehajtását, s őket lehetetlen volt már megállítani. Az egyetlen, amit a kialakult helyzetben meg tudott tenni, az volt, hogy erői egy részét a sziget nyugati részére irányította, likvidálni az ottani feszült helyzetet. Ramcke jól átgondolt és megszervezett manővere teljes mértékben meghatározta Krétán a harci tevékenység további menetét. A helyzet további javulása Maleme alatt, alapul szolgált ahhoz a reményhez, hogy a közeli napokban Krétán újabb sikerek születnek. Az ejtőernyősök most már csak egy dolog miatt aggódtak, azért, hogy az ellenségnek ne sikerüljön a támadásukat lefékezni. *** Május 21.-én este Kanea térségében Heidrich megparancsolta Heilmann őrnagynak, hogy megerősített felderítő csoportjával induljon előre, Sztáloszon keresztül Maleme irányába, létesítsen kapcsolatot a hegyivadászokkal, akik a hegyeken keresztül megkerülő manővert hajtanak végre. Ezidőben a 3. ejtőernyős-deszant ezred 3. zászlóaljának a maradványai, a 2. zászlóaljjal megerősítve, támadásra készültek a Galatasszi magaslatok ellen. Egy zuhanóbombázó, amely kényszerleszállást hajtott végre az ezred körzetében, az ejtőernyősöknek váratlan és értékes szolgálatot tett: épen maradt rádióállomása segített összeköttetést teremteni a Galatasszi magaslatokat támadó repülőgépekkel, így azokat a legfontosabb célpontokra tudták ráirányítani. A német vadászok és vadászbombázók állandó támadásaikkal sok problémát okoztak az angoloknak, s mégis, azt az eredményt, amit az ejtőernyősök vártak tőlük, nem tudták elérni, mivel az ellenséges tüzelőállások sértetlenek maradtak. A Kanea támadócsoport próbálkozása, hogy megrohamozza a Kasztelszki hegyet, nem sikerült és az ejtőernyősök újra, mint május 20.-án, kénytelenek voltak visszavonulni kiinduló állásaikba. Itt az ellenség igen erős. Miután néhány, a helyi lakosságtól rekvirált öszvért magukhoz vettek, Heilmann őrnagy elindult embereivel. Az út, meredek szakadékokkal szegdelt a vad hegyek között vezet, minden útforduló mögött újabb veszély fenyegeti a katonákat. Néhány öszvér szakadékba zuhan út közben. Az út kanyarogva hol fel-, hol lefelé tart. Napkeltekor Heilmann őrnagy embereivel Sztáloszhoz érkezik, a falu harc nélkül fogadja őket. Hirtelen lövések csattannak. A falutól délre lévő szőlőkből partizánok ugranak ki. Az út mentén pedig reguláris csapatokba ütköznek az ejtőernyősök. Fellángol a harc. A németek helyzete a lehető legkedvezőtlenebb. Heilmann visszavonul az embereivel és elébe vág az ellenségnek, elfoglalja azt a magaslatot, amelyről látni Maleme repülőterét, a part menti utat és Galataszt. Közben az úton megáll az angol autóoszlop, amely Maleme irányába mozgott. Az oszlop parancsnoka, akit váratlanul értek a lövések, parancsot ad embereinek, bekapcsolódni a harcba. Ez az angol oszlop az elmúlt éjjel Szudában kitett angol egység, tankokkal. Az angolok megrohamozzák a németek állásait. Mindezek betetőzéséül Inglish tábornok, aki a Galatasszi magaslatok védelmét vezeti, egy zászlóaljat küld ki Heilmann ellen. A harc délután 5 óráig tart. Az ejtőernyősök ellenállása és a nehezen járható terep miatt az ellenség nem tud döntő sikert elérni. Közben megérkeznek a német hegyivadászok első egységei is és ezek segítséget nyújtanak Heilmann ejtőernyőseinek. Az autóoszlophoz tartozó, fogságba esett angol katonák a kihallgatáskor azt állítják, hogy oszlopukat Maleme körzetébe irányították. Így Heilmann őrnagy akaratlanul is segített bajtársainak.

olasz frontot, amely ennél az olasz folyónál húzódott. Az ütközet az olasz csapatok nagyarányú vereségével végződött, s ennek következtében visszavonultak a Piave folyó mögé.

A harcok harmadik napja Kanea-Maleme szakaszon a hegyivadászok és ejtőernyősök találkozásával végződik Sztálosz alatt. tehát, az angoloknak sem a német leszállómezőt, sem a német ejtőernyős-deszant hadosztály támadócsoportját nem sikerült megsemmisítenie. Nem csendesül el a harc Retimnon alatt sem. A nap első felében állandóan lövi a tüzérség az ejtőernyősök állásait. Az ellenség támadásra készül. A német légierő némi segítséget nyújt az ejtőernyősöknek. Mint az első nap, pontosan 15.00 órakor támadásba lendül az ellenség, azonban az ejtőernyősök kemény ellenállása visszaveri az ellenség kísérletét. Az ellenség rohama - ki tudja, hányadszor - újra elakad a német géppuskák, karabélyok, páncéltörő ágyuk és a németeknél lévő egyetlen egy ágyú tüzében. A Junkersekről ledobott hadianyag és élelmiszer megkönnyíti az ejtőernyősök helyzetét. A hátukban német egyenruhások jelennek meg - ezek partizánok. Kezeikkel integetnek és valamit kiabálnak, hogy félrevezessék az ejtőernyősöket, de ez nem sikerül és az ejtőernyősök megsemmisítik őket. A nyugati részen 21.00 órakor próbálkoznak az angolok az utolsó rohammal, de ezt is, nagy vesztességet okozva, visszaverik. Csend támad. A harc elcsitultával a németek is és az angolok is pihenni térnek fedezékeikbe. Heraklion alatt egész nap, mindkét részről az erők kipuhatolása folyt. Az angol tüzérség a deszantosok állásait lövi, s a német repülőgépek csapataiknak hadianyagot és élelmiszert dobnak le. *** Közben a tengeren is bekövetkezik a régen várt esemény. Kora reggel a német bombázók megmentik a szállítóhajók második csoportját attól a sorstól, ami az első, Malemebe irányított konvojt érte. A 8. repülőhadtest osztályai, több hullámban támadva, hatalmas csapásokat mértek az ellenségre. Ezidőben a krétai vizeken felfedezik a német bombázók az ott tartózkodó három angol hadihajócsoportot, mely összesen 4 sorhajóból, 11 cirkálóból és 18 aknaszedőből áll. 13 óra 51 perckor süllyed el a GREYHOUND aknaszedő, majd ezt követően, pontosan 15 órakor a GLOUCHESTER cirkáló. A FIDJI cirkáló, amelyet 18.45-kor támadtak meg, egy és egynegyed óra múlva süllyed el. Ezen kívül súlyos sérüléseket szenved el CARLYLE cirkáló, kismértékben megsérül a KINGSTONE, a NAYADE és PERTH . A WORSPATH sorhajó több találatot kap, s az ugyanilyen osztályú VAILANT néhány kisebb sérülést szenved. A németek vesztességei jelentéktelenek, a támaszpontra mindössze nyolc repülőgép nem tér vissza, továbbá három repülőgép sérülést kapott. Tekintet nélkül arra, hogy a német légierő komoly győzelmet ért el, mindenki előtt világossá válik, kevés a rendelkezésre álló repülőgép a hadművelet végső kimenetelének eldöntéséhez a tengeren. Ezért a német légideszánt csapatok parancsnoksága új bombázórepülő egységeket kér és kap hamarosan. *** Május 22. Ez a nap a Krétán és környékén lévő angolok számára a legnehezebb nap volt: különösen erős csapásokat mértek rájuk a szárazföldön és a tengeren. Ettől kezdve már az idő a németeknek dolgozik.

FORDULÓPONT. Május 23.-án reggel a hegyivadászok az ejtőernyősökkel együtt megkezdik a sziget nyugati részében megerősített ellenség megsemmisitését célul tüző támadást. De a partizánok kitartó ellenállása erősen lelassitja az előre haladásukat. Estére a németek támadása végleg kifullad kaszetlihez vezető utnál, ahol az ellenség olyan kitartóan és elszántan védekezik, hogy nehéz lövegek és repülőgépek nélkül minden roham ésszerütlken és csak ujabb veszteségekhez vezet. A második csoport, amely azt a feladatot kapta, hogy Paleohora falut foglalja el a sziget nyugati végén, kemény harc árán csak Kartanoszig tud előrenyomulni. Ugyanezen a reggelem Maleme repülőterétől nyugatra, rövid, de intenziv tüzérségi előkészités után Heirich csoportja váratlanul megsemmisiti az ellenséget. Kemény harc eredményeként az ejtőernyősöknek Ramcke ezredessel az élen, sikerül az angolokat visszavetni és 10 órára elfoglalni a tüzérségi állásaikat. Az ejtőernyősök kezére kerül három ágyu, mig a többit az angoloknak sikerül megmenteni. A roham kifullad Platiniasz falu előtti védőállásoknál, amely az előtte lévő meredek folyópart és a tulsó parton lévő sziklás terület miatt leküzdhetetlen akadályt jelent. Ehhez járult még az is,

hogy az állások tábori erőditményekkel is el voltak látva. Ezt a vonalat menet közben, előkészités nélkül lehetetlen volt elfoglalni. Heilmann őrnagy csoportja, melynek a hegyivadászokkal együtt Sztálosz felől kellett volna támadni a partmenti ut felé, kénytelen volt egyedül rohamozni, mert a hegyivadászokat az éjszaka más részre helyezték át. Mivel nem ütköztek az ellenség részéről komolyabb ellenállásba, az ejtőernyősök kijutnak az uthoz és elzárják azt. Az angolok kénytelenek visszavonulni a szőlőkbe, s délben Heilmann alakulata egyesül a rohamezreddel. A vizuális felderités, melynek adatokat kellett szerezni az ellenség védelmi vonaláról Plataniász falunál, azt a tájékoztatást adta, hogy a falunál igen erős erőditett kőrzet kezdődik. A partmenti ut itt közvetlenül a tengernél huzódik, az uttól délre meredek sziklagerinc van, amely észak-déli irányu és északi lejtőjén van Plataniász falu. Az ellenség a gerinc elülső sziklái mögött helyzekedett el, megerősitve, a terraszos szőlőkben és tüz alatt tartja az alatta lévő folyóvölgyet, melynek kiszáradt medrébe aknamezőt telepitettek. A parttól nem messze lévő Aiosz-Theodorosz szigetecskén az angolok tüzérségi megfigyelőpontot rendeztek be. A folyón keresztül vezető hid tüzérségi tüz alatt állt. Tekintet nélkül a déli rekkenő hőségre, ide vontatják az ejtőernyősök tüzérségüket. Amikor a leszálló nap a sugarait az ellenséges állásokra veti, ugy, hogy a körvonalai élesen kirajzolódnak az esti égen, az ejtőernyősök összpontositott tüzet nyitnak rájuk. Ennek eredményeként a folyón keresztülvezető hidat belövés alatt tartó tüzérség megsemmisül. Ekkor az ejtőernyősök ujra rohamra lendülnek és elfoglalják az ellenség fenti állásait. Az ellenséges tüzérség utolsó lehetősége a malemei repülőtér tüzérségi tüz alatt tartására - megszünt. Most már meg lehet szabaditani a repülőteret a roncsoktól és a szállitógépek veszélytelen leszállási feltételei biztositottak. *** Közben az ejtőernyősöktől délre támadásba megy a 100. hegyivadász ezred és a 85. hegyivadász ezred egy zászlóalja, s dél felé vonulva május23.-án este Alicanatól északra jelennek meg. Ez biztositja a Maleme felől, Kanea irányába támadó német harccsoport jobb szárnyának fedezését, s egyidőben fenyegeti az ellenséges front déli szárnyát. Kanea körzetében május 22.-én sikertelen roham után az ejtőernyősök megelégednek azzal, hogy az általuk elfoglalt állásokat megtartsák, amig ide nem érnek maleme kőrzetéből támadó egységek. Csupán a légierő nyujt az ejtőernyősöknek nagyobb segitséget, nyugtalanitja az ellenséget, amely különben sem tud magához térni a Maleme alatti vereség után. Reimnonnál most már az ellenség kénytelen a levegőből segiteni csapatait, de az ellenséges repülőgépek rossz tájékozódása miatt a németeknek szánt bombákat saját katonáik fejére dobják le, s a német ejtőernyősöket látják el angol hadianyaggal. Az ejtőernyősök már régen megkezdték az ellenséges fegyverek felhasználását a harcokban, mivel minden hadianyaggal gazdálkodni kellett. A harc folytatódik, de az ellenség komoly rohamot már nem képes vezetni. Dél felé lecsapnak a német csatarepülőgépek, s 17 óra 30 perc körül Do-17, zuhanóbombázók és a vadászgépek fedélzeti fegyvereikkel lövik az ellenséges állásokat. Az ellenség oldalán szokatlan csönd lesz urrá. Csak a tüzérségük folytatja még helyenként a német állások lövését. Ami igen bosszantó a németeknek: az angolok felfedezték a nyugati csoportjuk kötözőhelyét és arra nyitottak tüzérségi tüzet. Ezen a napon Heraklion alatt aktiv harctevékenység nem volt és a helyzetben lényeges változás nem következett be. A repülőtérre néhány angol repülőgép leszállt, amiről a németek rádión azonnal értesitették a parancsnokságukat. Mivel május 23.-án öt angol bombázó megtámadta Maleme repülőterét, fennált az a veszély, hogy az ellenséges légierő megerősödik Krétán, ezért egy vadászrepülő osztályt ugyanazon estén áttelepitettek Malemebe. A német repülőgépek a tengeren elsüllyesztették a KASHMIR és KELLY aknarakókat, s megrongálták a HAVOC és ALEC hadihajót. Szuda öbölben egy ellenséges tankhajót felgyujtottak és négy tehergőzöst süllyesztettek el. Ugynerre a sorsa jutott az öbölbe éppen akkor érkező öt angol torpedóromboló is. Elkövetkezett a harcok negyedik napjának estéje. A német katonai vezetés főparancsnoksága továbbra is hallgatott, ugyanekkor Churchill a parlament termébe lépve, azt mondta:

- Most még elhamarkodott dolog értékelést adni a krétai harcokról. Ezért közléseim igen rövidek lesznek. A szigeten kemény harcok folynak, s habár szilárdan a kezünkben tartjuk a kezdeményezést, az ellenségnek nagy vesztességek árán sikerült néhány helyi jelentőségü sikert elérni. A németek nagyszámu ejtőernyős-deszant csapatot dobtak le Krétára, melyek száma napról-napra nő. Csapataink Heraklionnál továbbra is kezükben tartják a repülőteret (taps), habár a németek a közlésük szerint már elfoglalták a várost. Ez természetesen azt jelenti, hogy néhány épületet megszálltak a város szélén. Retimnonból érkező jelentések nehéz harcokról szólnak. A repülőtér elfoglalása, amit az ellenbség tegnap reggel megkisérelt, összeomlott. Kanea-Szuda öböl szakaszán intenziv ellenséges légitámadás után ismét ejtőernyős deszantot vetettek be, mely erős géppuska és ágyutüzbe került. Az ellenségnek - ugy látszik - sikerült Maleme repülőterét elfoglalni, amely 10 mérföldnyire, délnyugatra van Kaneától, de a repülőteret és az attól nyugatra fekvő területet tüzérségünk tüz alatt tartja. (ekkor a képviselők ismét tapsolnak) Ennek a szakasznak a tengerpartja eleitől fogva a mi kezünkben van. A harc folytatódik, egyre keményebbé és kegyetlenebbé válik, s még bizonyos ideig eltart. Tegnap este az ellenség tengeri deszantot próbált partra tenni, de hadihajóink megtámadták a német konvojt, amely Kréta felé tartott és két szállitóhajót, valamint több motoros bárkát süllyesztettek el, melyek fedélzetén valkószinüleg azok a német katonák voltak, akik a krétai partraszállásra lettek kijelölve. Az az aknarakó hajó, amely a konvojt kisérte, ugyancsak elsüllyedt. Tekintet nélküöl erre, ma az ellenség még komolyabb kisérletet tett tengeri deszánt bevetésére Krétán. Reggel hadihajóink uj német konvojt fedeztek fel és valószinüleg megtámadták. Részleteket nem tudok. A német konvoj visszafordult a szigetek felé, miközben aknarakóink és könnyü hadihajóink támadták őket. Későbbi közleményt nem kaptam, azon kivül, hogy a szigeten megszüntek a kemény harcok, az ellenséges légierő több légitámadást intézett hadihajóink ellen, melyek résztvettek a német szállitahjók megtámadásában. nagyon sajnálom, hogy nem tudom közölni Önökkel ezeknek a harcoknak az eredményeit, de ismerve hajóink és tengerészeink kiváló harci tulajdonságait, ugy vélem, az eredmény megfelel a várakozásoknak. *** 1941. május 24. A krétai harcok ötödik napja. Az elmult napok kemény összecsapás, véres küzdelem négy napja volt ugy a támadónak, mint a védőnek. Maleme térségében a hegyivadászok már két napja harcolnak az ejtőernyősök oldalán, ugyanekkor Kaneánál, Retimnonnál és Heraklionnál az ejtőernyősök egyedül vannak. Ellátásuk csak a levegőből történik. A harc nem az életért, hanem a halálért folyik - az ellenség ravasz és álnok. Azok a módszerek, amelyekkel a helyi lakosság felfegyverzett banditái részt vesznek a harcokban, kegyetlenek és mebertelenek. A kezeikbe kerülő foglyokat és sebesülteket irgalmatlanul megcsonkitják és megölik. Minden lépésre lövés csattan. Korszerü karabélyokkal, vadászfegyverekkel, pisztolyokkal, késekkel, vagy egyszerü fejszékkel felfegyverkezve rejtekből támadnak rá egyes ejtőernyősökre, összekötőkre, sőt sebesültekre is és megölik őket. Jaj annak, aki a kezükbe kerül! A legjobb esetben azonnal lelövik, de a szerencsétlent leggyakrabban lassú kinhalállal pusztitják el. Lépten-nyomon gaztetteket követnek el, Kréta lekói nem ismerik a háboru Nyugaton elfogadott szabályait, saját törvényeik szerint harcolnak. Azért, hogy az ellenséget félrevezessék, például német egyenruhát öltenek és éjszaka odalopóznak az ejtőernyősök állásaihoz, olaszoknak adva ki magukat, hogy aztán közelről nyissanak tüzet. Sőt, a reguláris angol és görög csapatok is néha meg nem engedett módszereket használnak. Ők is, mint a partizánok, német egyenruhát öltenek, kiteregetik a repülőtereken a németektől zsákmányolt jelzőponyvékat azzal a céllal, hogy félrevezessék a német pilótákat. gyakran fehér zászlót tüznek ki, hogy váratlanul tüzet nyissanak a gyanutlanul közeledő ejtőernyősökre. Ebből a szempontból az angol fővárosi katonák jó oldalukat mutatják meg, mert ők férfiasan és becsületesen harcolnak. Május 24. reggelére Kréta körzetében egyetlen egy ellenséges hajó sem maradt, az angol flotta elhagyta Kréta vizeit, csupán gyorsjáratu aknarakókat, aknazá

rakat és azokat a szállitóhajókat hagyták hátra, amelyek az éj leple alatt erősitést és felszerelést raktak ki a csapatoknak. Miután elüzte az angol flottát, a német légierő ujra megkezdte a földi célok támadását. Először a zuhanóbombázók támadnak, amelyek Kaszteli körzetére mérnek csapást. Bombáik nagy károkat okoznak az ellenségnek. Az ejtőernyősök rohammal foglalják el Kaszteli községet, nagy veszteséget okoznak az ellenségnek és folytatják a támadást Paleohora irányába. Plataniasz védővonala előtt ujult erővel lángol fel a harc. A partmenti ut térségében Heiricke csoportja váratlanul támadásba megy át és rátör az ellenséges állásokra, ugyanekkor Trebes főhadnagy az embereivel Haggia-Aj-Marinasz irányába támad. Délebbre az ejtőernyős rohamezred 2. zászlóalja támad. Az átszabdalt terepen megerősitett ellenség keményen ellenáll az ejtőernyősöknek. A falvakban elhelyezett angol mesterlövészek sok ejtőernyőst lelőnek. Az előretolt megfigyelőállásban tartózkodó Bode őrnagy, a 7. ejtőernyős-deszant tüzérosztály parancsnoka, aknavető tüzbe kerülbve meghal. Maleme repoülőterén leszáll a 85. hegyivadász ezred 3. zászlóalja az ezrdetörzzsel együtt. A zászlóalj gyorsan előrenyomul Modion felé, hogy a következő napon más, a jobb szárnyon elhelyezett egységekkel együtt részt vegyen Kanea elfoglalásában. A Kanea, Retimnon és Heraklion támadócsoportok arcvonalain egész nap viszonylagos nyugalom van. A járőrök tevékenységétől eltekintve, amnely helyi jelentőségü, nincs aktiv harctevékenység. Május 24.-én 17.00.órakor a német központi rádióhirszolgálat végre közleményt ad ki: - Május 20.-án a német ejtőernyős és leszállódeszant csapatok földetértek Krétán és harcban állnak az angol csapatokkal. A fegyveres erők főparancsnoksága ebben a közleményben emliti meg először azt a szót: „Kréta”, ami azt mutatja, mennyire nem hitt a Főparancsnokság abban, hogy levegőből el lehet foglalni a szigetet. Nincs kizárva, hogy ezzel a kitartó hallgatással Hitler hátsó ajtót akart hagyni, a hadmüvelet sikertelensége esetén eltitkolni a világ elől az igazi célt. Most már, ez után a közlés után, azok szemében, akik eddig nem ismerték a német csapatok helyzetét, a presztizs azokon akatonákon mulott, akik Krétán harcolnak. Ezt utóbbiak tudják, most már semmi sem zavarhatja meg őket feladatuk végrehajtásában. Malemeben kiszálló Student tábornok a repülőtérről azonnal ejtőernyőseihez indul és a harcmezőn adja át Ramcke ezredesnek az I. osztályu vaskeresztet. *** Miután áttörték a védelmi vonalakat Plataniasznál a parti ut táján, veszélyes helyzetbe került az ellenség déli szárnya, szorult helyzetbe került a középső rész, a németek eljutottak a következő, legerősebb angol védővonalhoz Kanea előtt a Galatasszi megerősitett pontokhoz. Május 24-ről 25-re virradó éjszaka egyesült a két támadócsoport és zárt arcvonal jött létre AjMarinasztól Episzlopon át Alikiaszig. A 85. hegyivadász ezred szakaszai a jobb szárnyon összpontosultak, hogy csapást mérjenek az ellenséges szárnyra, mélyen behatolva elvágják a visszavonulásuk utját kelet felé. Megkezdődtek a közvetlen harcok kaneáért.

A helyzet megoldása Kaneánál. Május 25.-én, szerdán a fegyveres erők főparancsnoksága nyilvánosságra hozta az első, részletes közleményét a német csapatok krétai tevékenységéről. Ebben a közleményben a következőkről volt szó: - Mint már rendkívüli közleményünkben hírül adtuk, német ejtőernyős és légideszánt csapatok május 20.-án, kora reggel óta harcot folytatnak a Krétán állomásozó angol csapatokkal. A levegőből végrehajtott bátor rohammal, amit a vadász-, romboló- és bombázórepülés támogatott, elfoglalták a sziget fontos, stratégiai pontjait. Az erősítés leszállása után, melybe több német szárazföldi egység tartozott, általános támadás kezdődött a szigeten. A sziget nyugati része már a kezünkön van. A harci tevékenység tervszerűen folyik.

Az ejtőernyős-, a leszálló deszant és a szárazföldi csapatok szoros együttműködést alakítottak ki egymás között. A német légierő likvidálta az angol haditengerészeti flottának azt a kísérletét, hogy beavatkozzon a krétai harctevékenység menetébe. Az angol hajóegységeket Kréta északi vizeinek elhagyására kényszerítették, miközben egy sor ellenséges hajót süllyesztettek el, s kivívták a légifölényt a harctevékenység egész területe felett. A német csapatokkal szorosan együtt működik május 20.-a óta az olasz légierő és haditengerészeti flotta, amelyek komoly támogatást nyújtottak és mostanáig jelentős sikereket értek el. Tegnap a német légierő Krétán tovább aktivizálta tevékenységét. A vadász repülőgépek védelme alatt új ejtőernyős deszantok lettek kidobva. A bombázó repülés sikeresen támadta az ellenség tüzérségi állásait, géppuskafészkeit, s gyakori csapásokat mér a laktanyákra, nyári táborokra, az ellenség csapatösszevonásaira, miközben megsemmisített egy sor légvédelmi üteget és rádióállomást, valamint két, a földön álló ellenséges repülőgépet, s a szigettől délre elsüllyesztett ezer BRT vízkiszorítású angol teherhajót. A német fegyveres erők főparancsnokságának ez a közleménye jelentős mértékben meggyengítette az angol rádiónak a Krétán kialakult helyzetről szóló közleményeinek hatását. De a német közlemény mégis korai volt. A sziget nyugati részén a harc még nem fejeződött be, habár Kaszteli elfoglalásával az ellenség legerősebb támaszpontját veszítette el. Május 25.-én a hegyivadászoknak, mivel nem ütköztek erősebb ellenállásba, folytatták az ellenség nekiszorítását Platenosznak, ugyanekkor egy másik csoport rövid harc után szétzúzta Platenosz védőinek megmaradt ellenállását és estére elfoglalták ezt a falut is. Azért, hogy a sziget nyugati felét véglegesen megtisztítsák az ellenségtől, még néhány napra volt szükség. Annak a veszélye, hogy Maleme nagy angol erők támadásának célpontja lesz, vagy tengeri deszant bevetésével az ellenség megerősíti a sziget nyugati felét - elmúlt. Most már minden erőt Kanea ellen lehetett irányítani. Platanosznál a védővonal áttörése után az ejtőernyősök és hegyivadászok, miután leküzdötték az ellenség makacs ellenállását és a terep okozta nehézségeket, a Galatasszi megerősített támaszpont ostromához indultak. Ezt a védelmi vonalat az 5. új-zélandi dandár védte Ínglish tábornok parancsnoksága alatt, aki bármely áron kész volt megtartani ezt a kulcsfontosságú, utolsó védelmi vonalat Kanea előtt. A harci tevékenységek Krétán eléggé sajátos jellegűek voltak. A katonáknak völgyekben, kertekben, olíva ligetekben és szőlőkben kellett harcolni. Mindenfelé magas, tüskés agavé-bokrok és kaktuszok voltak. A sziget belseje felé a terep egyre inkább átszegdeltté vált, megjelentek a hegyek. Mindez a védőknek jelentős előny volt. A támadó csak könnyű lőfegyvert tudott használni, rosszabbul ismerte a terepet, s a légierő támogatását, amely uralkodott a sziget fölött, nem lehetett kihasználni kellően, mert a pilóták rosszul tájékozódtak és az ellenség megerősített védelmi berendezései nehezen voltak felfedezhetők a levegőből. Ennél előnyösebb terep a védekezéshez az angolok számára nem létezhetett. Az angolok, és különösen a helyi partizánok mesterien elsajátították a „kis-” és „erdei” háborúk művészetét, minden előnyt felhasználtak, amit a sziget növényzete és sajátosan elhelyezkedő tereptárgyak nyújtottak. Kréta klímájához már hozzászokott ellenséges katonák, akik tábori erődítményekben lettek elhelyezve, ahol nincsenek olyan nagy fizikai megterhelésnek alávetve, mint a támadó német ejtőernyősök, akik nagyon szenvedtek a hőségtől. Habár az ellenség nélkülözi a légi támogatást, nagy előnyt nyújt számára a tüzérség és az aknavetők. Az ellenség néhány tankkal, páncél-kocsival, valamint nagymennyiségű hadianyaggal rendelkezik. ezzel szemben a német katonáknak takarékoskodniok kell a hadianyaggal, mivel a töltények, gránátok és lövedékek Görögországból csak légi úton juthatnak el Krétára és a német szállító repülés lehetőségei igen korlátozottak. Az élő erőt tekintve is az előny a védők oldalán van, még a polgári lakosság soraiból kikerülő önkéntes segítők figyelembe vétele nélkül is, akik az oldalukon harcolnak. A krétai harcokban aktívan résztvevő partizánok számát természetesen soha sem sikerült megállapítani, azonban a becsült számuk meghaladhatta a 10 ezer főt. A védelem itt alkalmazott taktikája teljesen ismeretlen volt a német katonák számára. Ehhez hozzá kellet alkalmazkodni, ezért első időkben a német ejtőernyősök és hegyivadászok nagy vesztességeket szenvedtek az angol mesterlövészek tüzétől, akik a fék ágai között, sürü bokrokban rejtőztek el. Az ellenség csapatai jól képzettek voltak és kitűntek kitartásukkal, szívósságukkal. Legjobb bizonyítéka ennek a halottak nagy száma, az ellenség által elhagyott állásokban.

Kaneáért vívott harc lett a következő komolyabb küzdelem a szigeten. Várható volt, hogy igen kegyetlen lesz, hiszen mindkét oldalon gondosan készültek rá. Május 24.-ről május 25.-re virradó éjszaka az angolok Szudában friss egységeket tettek partra, amelyek azonnal az első vonalba indultak. nem kevesebb, mint tíz tüzérségi üteg, az aknavetőket és géppuskákat nem is számítva, állt készen, hogy a Galatasszi magaslatok előtt az első jelre tűzfüggönyt vonjon. Az ejtőernyősök jól ismerték az előttük álló feladat nehézségeit, volt már lehetőségük kipróbálni és értékelni az ellenséges védelem szilárdságát és megértették, a roham lehető leggondosabb előkészítésével lehet elkerülni csak a hatalmas veszteségeket. Ebből kiindulva, végezték el a németek az erők átcsoportosítását és foglalták el a rohamhoz a kiinduló állásokat. A tenger felől, a partmenti út felhasználásával kellett támadni az ejtőernyős-deszant rohamezrednek Ramcke ezredes parancsnoksága alatt. A parton végig Heiricke csoportja van, jobbra tőle Schmidt egysége, akikhez délről Stenzler csoportja (2. zászlóalj) csatlakozik. Az ejtőernyős--deszant rohamezredtől délre a 100. hegyivadász ezred 1. és 2. zászlóalja készíti elő kiinduló állásait. A jobb szárnyon összpontosul a bekerítő csoport (a 85. hegyivadász ezred), melynek az a feladata, hogy mély manőverrel eljusson a Buhta öbölig és átvágja Kaneát a sziget középső részével összekötő utat. Ez a hegyeken való áthaladás különös manőverezési mód volt. A hegyeken való áthaladás közben a hegyivadászok majdhogynem egyetlen lövést sem adtak le és egy ellenséges katonával sem találkoztak, mivel állandóan szinte függőleges sziklafalakon és meredek hegyeket másztak meg, ahonnan minden percben a mélybe lehetett volna zuhanni. Azért, amit a lenn maradt fegyvertársaik vérük ontásával értek el, ők a verítékükkel fizették meg, együttesen hajtották végre a jól átgondolt terv kétféle feladatát, amely végeredményében a sziget legjobban megerősített körzetének elfoglalásához veszetett. Május 24.-én leszállt a 85. hegyivadász ezred törzse és 3. zászlóalja Malemeben. Az ezred most Modiantól délre összpontosult. A 2. zászlóalj a 16. századdal és hat hegyi ágyúval május 25.-én szállt le és azonnal elfoglalta kiindulási körletét a támadáshoz, Plataniásztól 4,5 km-re délre. Estére az egész 85. hegyivadász ezred harci készültségbe lett helyezve. A páncéltörő és tábori ágyukat, amelyek nem tudták kísérni a hegyivadászokat a rossz terep miatt, kénytelenek voltak Sztiloszba küldeni, mihelyt felszabadul az út. A Galatasszi támaszpont déli szárnya ellen a Kanea támadócsoport, Heidrich vezetésével készülődött a támadásra. Ennek a támadócsoportnak az volt a feladata, hogy Kanea és Szuda-öböl között húzódó partrész irányába támadjon, ezzel elvágja az ellenség visszavonulási utját kelet felé és lezárja az Akrotiri félsziget kijáratát. A jobb szárnyon elhelyezett hegyivadászok feladata abból állt, hogy észak-kelet felé támadjanak, a Szuda-öböl irányába, s bezárják Kanea körül vont gyűrűt. Úgy vélték, a három oldalról körülvett Kanea hamarosan be fogja szüntetni az ellenállást. *** Közben a görög király elhagyta Krétát, habár felhívásában a görögöket az ellenállás folytatására hívta fel. Tekintet nélkül arra, hogy a következő éjszaka (Május 25-ről 16.-ra virradó) erősítés érkezésére számíthattak, Fryberg törzsében már a sziget evakuálásáról kezdtek el gondolkodni. Kréta sorsának az elkövetkező huszonnégy órában kellett eldőlni. Ugyanekkor a védőket nem fenyegette felszerelés-hiány, mivel a Buhta-öböl partján lévő raktárakban még meg volt a teljes tartalékkészlet. Mi lesz, ha elkezdődik a visszavonulás? Új ellátási bázis létrehozása a sziget középső részén, azzal a szállítási lehetőséggel, amivel az angolok rendelkeztek, lehetetlen volt. A legjobb esetben is csak a tartalékok egy jelentéktelen részének szállítására volt lehetőség Neon-Horionba, amely a visszavonulásnak csak egy állomása lehetett. Az összes megmaradt anyagot, amit nem osztottak ki a csapatok között, vesztességként lehetett számítani. Az angolok robbantáshoz készítették elő az összes hidat azon az úton, amely Hora-Szfakia kikötőjéhez vezetett a hegyeken át a déli partra. De Fryberg még nem tudott ténylegesen dönteni a visszavonulás kérdésében. *** Kaneáért a harcok az ellenséges csapatok hegyek közé vonulásával kezdődtek. Május 24-ről 25-re virradó éjszaka az angolok elhagyták Alikianatól nyugatra és Episzkoptól délre lévő magaslatokat és új állásokat foglalnak el ezektől délkeletre. A 85. hegyivadász ezred felderítői veszik észre, hogy nincs

ellenség a magaslatokon. Egy percet sem szabad veszíteni. Az ezred azonnal megkezdi az üldözést - az üldözés fő iránya: Alikiana-Malaxa-Kolivia. Az ezred előtt az a feladat áll, hogy kerüljön az ellenség hátába, ezzel megkönnyítve a Galatsszi magaslatok ostromát. Az ezred útja nehezen járható terepen vezet, amely szakadékokkal szabdalt. Út nincs, ezért a nehézségekre való tekintet nélkül, hegyi ösvényeken kell haladni. A menetoszlop élén az 1. zászlóalj megy, utánuk rendben a 2. zászlóalj katonái menetelnek. A hőség fokozódik. Az emberek nehezen haladnak előre a napsugarak által felforrósított sziklákon. A szomszédos magaslatról néhányat lőnek, egy helyen az oldalvéd tűzharcba keveredik a partizánokkal, de a menetoszlop megállás nélkül halad tovább. Délre a hőmérséklet az árnyékban is eléri a 45 C0-ot. Az ellenség a menetoszlopot kis felderítőcsoportok állandó támadásaival nyugtalanítja. A hegyivadászok csak a nap második felében jutnak el az új ellenséges állásokhoz. Estére a fárasztó menetelés után, végre sikerült az ellenséget Pirgosztól délnyugatra lévő magaslatról kiverni, az 542,12-es magaslat elfoglalásával megteremteni a további sikeres harcok alapfeltételét. Jobbra a 3. zászlóalj biztosítja az ezred fedezését dél felől. Azért, hogy biztosítsák a Galatasszi magaslatok megtámadásának és elfoglalásának feltételeit, két lépcső került kijelölésre. A támadást reggel a 3. ejtőernyős-deszant ezred kezdi, amely az olívaliget irányában - Kanea rádióállomására mér csapást. A légierő aktív támogatásával az ejtőernyősöknek sikerül is elfoglalni a rádióállomást és Szuda-öböl irányába előrenyomulni. A Galatasszi magaslatok rohama 16.00 órára lett kitűzve. A támadást megelőzően zuhanóbombázóknak kell az ellenséget megsemmisíteni. Már kora reggeltől szakadatlanul támadta a légierő Kaneát és Szuda-öblöt, az angolok támaszpontjait és tüzérségi állásait. 15.30.-kor megjelennek a zuhanóbombázók, s kiválóan teljesítik a rájuk bízott feladatot. Ez után emelkednek rohamra az ejtőernyősök és a robbanások porán és füstjén át törnek előre. A nehézfegyverek orkánszerű tüze miatt az angolok a fejüket sem tudják felemelni. Az ejtőernyősök egy pillanat alatt betörnek az ellenséges állásokba. A 2. zászlóalj erős csapással áttör az ellenség védelmi vonalán és megállíthatatlanul tör messze előre, az új-zélandi, ausztrál és mauritániai lövészek egész szakaszai esnek fogságba. A hegyivadászok rohama Galatasz falu és a Kasztalszki hegy ellen befullad. Szívós harc kezdődik a tűzfölényért. Ekkor előretör Burghardswiesser oberfeldwebel, maga köré gyűjtve a megmaradt katonákat, s velük betör Galataszba. A faluban tüzes harc tör ki. Az ellenség egy századnyi erővel, két tank támogatásával ellentámadást kezd. A hegyivadászok kézigránátokkal verik vissza a tankok támadását. Az egyik tank a harcmezőn marad, s Galatasz falu késő éjjel kerül végleg a hegyivadászok kezébe. Az ellenség visszavonul. A harc kimenetét a jobb szárnyon lévő ejtőernyős-deszant rohamezred 3. zászlóaljának egyik századparancsnoka, Barmetler főhadnagy dönti el: miután tudomást szerzett arról a nehéz helyzetről, amelybe a hegyivadászok kerültek, egyéni kezdeményezésként csapást mért az ellenségre hátulról és oldalról. A Kasztelszki hegyet elfoglalták. Az ellenség már nem tudja visszatartani Heiricke katonáit a parti úton, akik feltartóztathatatlanul törnek előre Kanea felé. Ringel tábornok le akarja lassítani a támadás tempóját, ellentámadástól fél, de az ejtőernyősöket lehetetlen megállítani. Elfoglalják a közvetlenül Kanea előtt lévő ellenséges katonai tábort, sok foglyot ejtenek és kiszabadítják a fogságból 80 bajtársukat. Az ejtőernyősök támadása Schramm százados tüzérségének aktív támogatásával megy végbe. Ezt a sikert a támadás gondos előkészítésének köszönhetik, valamint Ramcke ezredes művészi hadvezetésének, s nemutolsó sorban az ejtőernyős-deszant rohamezred katonái hatalmaserejü támadásának, azokénak, akik az első naptól kezdve fáradhatatlanul harcoltak. Közben a 3. ejtőernyős-deszant ezred már kijutott a Kanea-Szuda útra és most a Szuda-öböl fölött uralkodó magaslat elfoglalásával foglalkozik. *** Ezen az estén Fryberg tábornok a parancsnokságától engedélyt kér a sziget kiürítésére. Előrelátóan hátravonta az erőit, azok kivételével, amelyek az első vonalban harcoltak. Utoljára kapott Fryberg erősítést.

Ám ez az erősítés (mindössze 750 fő) melyet egy aknarakó hajó fedélzetén juttattak el Krétára, sem menthette meg már a helyzetet. A hadiszerencse elpártolt az angoloktól, ugyanúgy, mint Dunkerquenél és Görögországban csak egyetlen kiút maradt: evakuálás tengeri úton. Kanea körül a gyűrű nem zárult be teljesen, még ki lehetett belőle jutni - de már csak rövid ideig, mivel a támadó német hegyivadászok a hegyeken keresztül percről-percre közelednek Neon-Horionhoz és átvágják Kaneát a sziget középpontjával összekötő utat, ezzel Fryberg csapdába kerül. A hegyivadászok támadásának megállítására ideirányított erők sikeres működése nem volt kevésbé fontos az angolok számára, mint az ellenség előrenyomulásának megakadályozása Kanea térségében. Ezért Fryberg erős utóvédet alkotott Wheaston tábornok vezetésével, azzal a feladattal, hogy állítsák meg a németek gyors előnyomulását Maleme felől, miközben az angol főerők megkezdik a visszavonulást. A sziget evakuálására ugyan még nem érkezett engedély, de Fryberg tudja, ez az engedély megérkezik, mert ellenkező esetben Kanea és az ott lévő angol csapatok pusztulásra vannak ítélve. A német légierő elsüllyesztette az utolsó, Szuda-öbölben és kikötőjében maradt angol hajókat, elpusztította a hadianyag raktárakat és megsemmisített több tüzérségi üteget. Holnap a légierő újra folytatja majd a tevékenységét. Ilyen körülmények között Hora-Szfakionhoz történő visszavonulás a hegyeken keresztül nagy áldozatokat kíván, s a német repülőgépek szakadatlan támadásai miatt csak kínlódás. Egyedüli védelmet az éjszaka jelentett, csak ez tette lehetővé az angoloknak, hogy gyorsan elszakadjanak üldözőiktől. Fryberg parancsot adott a visszavonulásra. Retimnon védőinek, valamint Kanea helyőrségének megmaradt angol katonáinak a hegyeken keresztül kellett eljutniok a sziget déli partjára, ahol az angol hajók várják őket. De a retimnoni csapatok parancsnokságához ez a parancs nem jutott el, s ahogyan Herakliont védő csapatokhoz, úgy ide is el kellett jönni az angol hajóknak a kikötőbe. Fryberg ismét megpróbálja a németek légifölényét meggyengíteni erős légikötelékek bevetésével. Míg korábban az angol légierő arra korlátozta tevékenységét, hogy kis egységekben végezzen légitámadásokat, melynek során a görögországi repülőterekre kismennyiségű bombát szórtak az éjszaka leple alatt, most az angol parancsnokság Görögország partjaihoz repülőgép-anyahajót küldött légitámadások végrehajtására Szkorpanto repülőtere ellen, azzal a céllal, hogy a földön semmisítsék meg az ott állomásozó vadászokat és zuhanóbombázókat. Ám ezt a hadműveletet nem sikerült végrehajtani, az angol FORMEDABLE repülőgép-anyahajó és a kisérő NUBLIO sor-aknarakó erős német légitámadás célpontja lett és súlyos sérülésekkel kénytelenek voltak elhagyni a görög partokat. Retimnon alatt az angolok erős tüzérségi előkészítés után több rohammal próbálkoztak tankok támogatásával. Ezek a támadások meghiúsultak az ejtőernyősök szilárd védővonalán, a repülés

támogatásával. A kezdetben erősen szorongatott német keleti csoport váratlanul ellentámadásba ment, s 25 kiverte az ellenséget az egyik magaslatról, amelyen saját állásokat rendezett be. Csak Heraklion alatt maradt a helyzet változatlan. *** 1941. május 27.-én a német fegyveres erők főparancsnokságának tájékoztatójában a következőket közölték: - Kemény harcok után csapataink Krétán több lakott helyet elfoglaltak és tervszerűen folytatják támadásaikat. A légierő aktívan támogatja a földi csapatokat, csapásokat mér az ellenség támaszpontjaira, csapatösszevonásaira és táboraira. Légvédelmi tüzérségünk a sziget fölött lelőtt egy ellenséges HURRICANE típusú vadászrepülőgépet. A szigettől délre több bombatalálattól súlyosan megsérült az ellenség egyik nagy szállítóhajója. A Földközi-tenger keleti részében zuhanóbombázóink megtámadták az ellenséges hajók egy nagy csoportját. A támadás eredményeként a csoportba tartozó repülőgép-anyahajó négy telitalálatot kapott. Komoly sérülést szenvedett még két ellenséges cirkáló is. Ugyanezen a napon az angol főparancsnokság Kairóból a következő közleményt adta ki: - Új légideszántok földetérése után Maleme térségében, a németek erős támadást intéztek Kaneától keletre fekvő állásaink ellen, egyidőben mérve csapást a levegőből és a földről. Az ellenségnek igen nagy vesztességek árán sikerült a védelmünket áttörni. Az új-zélandi csapatok egy sor ellentámadást indítottak. A harcok továbbra is igen elkeseredettek. Heraklionban és Retimnonban a helyzet nem változott. 11.00. órakor kezdődik az utolsó, döntő támadás Kanea ellen. Az ellenség nem tanúsít kemény ellenállást, az ejtőernyősök gyorsan haladnak előre. A városra német bombák hullanak. Irtózatos robajjal repül a levegőbe egy hadianyagraktár. A város fölött hatalmas, gombára emlékeztető füstfelhő keletkezik. A német csapatok nyugat, délnyugat és dél felől közelednek a városhoz. Az ellenség visszavonul az egyetlen, számára megmaradt úton, amely a sziget középső része felé vezet. Délután 3 órakor a krétai helytartó feladja a várost. Az ejtőernyősök folytatják a támadást keleti irányban és egyesülnek a 3. ejtőernyős-deszant ezreddel. Nagymennyiségű hadianyag, üzemanyag, élelmiszer, valamint 40 ágyú és kb. 100 fogoly kerül a kezükre. Kanea elestével végleg eldőlt a sziget sorsa. *** Mihelyt Fryberg tábornok megkapta az engedélyt az evakuálásra, az angol csapatok gyorsan megkezdték a visszavonulást. Az angol flotta erősen megtépázott egységei feladatul kapták a csapatok visszavonulásának biztosítását. Az emberek kimentésére is hajókat kellett alkalmazni, ezzel új, egyáltalán nem kifizetődő áldozatokat hozva. A bajok betetőzéseként május 27.-én az angol flotta megmaradt erőit új támadás érte. A Földközi-tenger keleti részében a német bombázók felfedezték az angol BARHEIM sorhajót és rátámadtak. A támadás eredményeképpen a sorhajó olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy kijavításához több hónapra volt szükség. De az angol felsőbb parancsnokság ezeket a körülményeket figyelmen kívül hagyta, hiszen élő emberek megmentéséről volt szó! Úgy döntöttek, a katonák behajózására Hora-Szfakionnál lévő strandot használják fel. A parancsnokság ugyaninnen akarta megoldani a dél felé vonuló angol csapatok ellátását is. Mivel más teherszállító eszköz nincs, a katonáknak sajkákon kénytelenek megközelíteni a hajókat, s nagy nehézségek voltak a hullámverésen való áttöréskor. Az angolok visszavezető útja veszélyekkel teli és bővelkedett balesetekben. *** Kanea elfoglalásával és az angol parancsnokság Kréta kiürítésére kiadott parancsával a légideszánt hadművelet elérte a kitűzött célját és ez után már csak a befejező műveletek következtek.

25

Ettől a csoporttól keletre von Roon főhadnagy egy kis csoport katonával fontos megerősített pontot hozott létre, amely, miután repülőgépekről ledobott hadianyagot kapott, jelentősen segítette a keleti csoport rohamait.

Most már szakadatlanul üldözni kellett az ellenséget, hogy a győzelmet megszilárdítsák. Ám az ellenség még kitartóan ellenállt, időnyerésre volt szükségük, hogy minél több katonát sikerüljön behajózni. Abban az időben, amikor a német hegyivadászok az ellenséget Sztilosz irányába szorították, veszélyeztették Hora-Szfakionhoz vezető utat, Plataniasz körzetében egy ideiglenes üldözőcsoportot hoztak létre. Ebbe a csoportba kettő darab III., típusú tank tartozott, az egyetlen nehézfegyver, amit a németeknek sikerült tengeri úton a szigetre juttatni. Ez a csoport azonnal megkezdte az ellenség üldözését. Tekintet nélkül arra, hogy az angolok az úton sok akadályt hagytak, az üldöző csoportnak Sztilosz körzetében sikerült egyesülnie a 85. hegyivadász ezred szakaszaival és hamar utolérte az ellenséget. Ezen az éjszakán Heraklionban az angol katonák egy részét hajóra szállították. Retimnon alatt az ott maradt erőkkel folytatva a harcot, az angolok még egyszer megpróbálták szétverni az ejtőernyősöket. A német állásokat erős tüzérségi és aknavető tűz alá vették, majd rohamra indult a gyalogság és a tankok, de az ejtőernyősök továbbra is megtartották állásaikat egészen május 29.-ig, amikor a segítségükre jöttek a hegyivadászok, akik a sziget középső részén támadtak. E harcok egyik résztvevője a hegyivadászokkal való találkozásról ezt meséli: - Én és bajtársaim újra és újra abba az irányba fordítottuk távcsöveinket, amerről a segítségnek kell érkezni. De a horizonton eleinte semmi sem látszott. A Tommyk csodálatos csöndben vannak. Csak ritkán csattan valahol egy-egy lövés, vagy robban hirtelen egy gránát. Ám hirtelen kiált valaki: „Jönnek a vadászok!” És valóban, hamarosan az állásainkban is feltűnnek a hegyivadászok. Nézik halottainkat és sebesültjeinket - borzalmas kép tárul a szemük elé. Nem jut el tudatukig, hogyan tudtuk túlélni egyáltalán ezt a poklot... Ám az ellenség még nem szándékozik elhagyni a harcteret. Az előreküldött német járőrök az ellenség kemény ellenállásába ütköznek, amely dühösen lövi az ejtőernyősök keleti csoportjának állásait. Nehézfegyverek támogatása nélkül itt semmit sem lehet csinálni. Közben a retimnoni szakaszon maga Student tábornok jelenik meg. Emberei előtt áll, akiket megviseltek a nehézségek és akiknek ezt sikerült túlélni. Heraklionban az aknaszedő hajók felveszik az utolsó angol katonákat. Amikor május 30.-án az ejtőernyősök támadásba mennek, üres futóárkokat találnak. A támadást tovább fejlesztve Retimnon irányába, a német deszantosok egyik faluban a súlyosan sebesült angol alkonzulra, Poundberry-re bukkannak. Az ejtőernyősök közül senki sem ismeri Poundberryt személy szerint és nem tudnak arról a szerepről, amit a krétai partizánmozgalom szervezésében játszott. A német egészségügyiek elsősegélyt nyújtanak neki, de amikor át akarják vinni a szomszéd házba, házigazdája nem engedi. Nem sokkal később mister Poundberry belehal súlyos sebébe. És csak néhány évvel később sikerül megállapítani, ki volt az elhunyt... Május 28.-án a sziget keleti részén Szitia körzetében az olaszok megerősített gyalogezredet tesznek partra és a sziget keleti végét teljesen elfoglalják. Május 31.-én a harc már Hora-Szfakion alatt folyik. Az angol csapatok maradéka, körülbelül 3000 ember, egy kis földsávra szorítva, a hegyi vadászok által három oldalról körülvéve, a menekülés minden reménye nélkül, megadja magát. Június 1.-jén a fegyveres erők főparancsnokságának közleményében megállapítják, hogy Krétáért vívott tizenegy napos harc véget ért: - Krétán megszűntek a harcok, az egész sziget a kezünkön van.26

26

Kréta 1945. május 8.-ig a németek kezén maradt. 1944. őszétől - miután a német csapatok kivonultak Görögországból - a Krétán maradt egységek kapcsolatát az anyaországgal az arrajáró postarepülőgépek jelentették. A németek krétai csoportja, amely 2500 emberből állt, Bentzchak vezérőrnagy vezetésével a háboru végére Maleme-Kanea-Szuda-öböl térségébe lett összevonva.Később olyan helyzet állt elő, hogy ez a csaport a létét azzal fejezte be, hogy segitséget nyujtott az angoloknak: amikor a fegyverszüneti egyezmény életbe lépett és az angol csapatok szálltak ki Retimnonban, krétai partizánok támadtak rájuk és olyan erősen szorongatták az angolokat, hogy azok kéyntelenek voltak

*** Ennek a szokatlan ütközetnek a tényleges eredményét legjobban a számok tükrében szemlélhetjük. Krétán a harcokban 23464 német katona vett részt (légi úton lettek átdobva), akikhez május 28.-án 3000 olasz csatlakozott. Ellenük 32000 angol és uj-zélandi katona, 15000 főnyi reguláris görög egység és kb. 10000 partizán harcolt. A német csapatok 12245 angol és 2266 görög katonát ejtettek foglyul és 14000 olasz katonát szabadítottak ki angol fogságból. A németek vesztessége a következő volt: ∗ meghalt - 1915 fő, ∗ eltűnt - 1759 fő, ∗ megsebesült 2594 fő. Ezen kívül a német légierő egységeinél meghalt 76 fő és eltűnt 236 fő. Krétáért vívott harcokban 200 német repülőgépet lőttek le (ebből 119 szállítógép volt) és 148 repülőgép sérült meg (ebből 106 szállítógép). Az ellenség vesztességeiről pontos adatok csak a flottát illetően vannak, amely jelentős károkat szenvedett el. Krétáért vívott harcok során a német légierő elsüllyesztett 4 cirkálót, 6 sor-aknarakót, 3 tengeri vadászt, 1 rombolót, 2 motoros hajót, 5 torpedónaszádot, 19 deszanthajót, megrongált egy repülőgép-anyahajót, 3 sorhajót, 3 cirkálót, 8 sor-aknarakót és egy általános használatú hajót. A szigeten a következőket zsákmányolták: 136 ágyú, 30 tank és páncélautó, nagymennyiségű gyalogos fegyver és több nagy raktár különféle anyagokkal. Nagy érdeklődést keltenek azok a számadatok is, a melyek a légiszállitás arányait jellemzik. Krétára átszállított katonákon és tiszteken kívül, akik részt vettek a hadműveletekben, légi úton juttattak a szigetre 771 motorkerékpárt, 353 könnyű löveget, 5358 szállítótartályt és 1.090.180 kg egyéb terhet. Tengeri úton kettő darab III. típusú tank érkezett a szigetre kezelőszemélyzettel együtt. A krétai hadműveletben résztvevő repülőgépek május 20.-tól május 31.-ig összesen 2.389.845 kilométeres utat tettek meg. Légi úton 3173 sebesültet szállítottak a hátországba (ide számolva az ellenség fogságba esett sebesültjeit is.) *** Fuller angol tábornok, aki az első világháború idején az angol páncélos csapatok taktikája 27 megalkotója volt, később neves katonai szakíró lett, s könyvében a krétai hadműveletet „az eszközök legszokatlanabb és legújabb alkalmazásának” nevezi. Könyvében ezt írja: - Kréta rohama a levegőből a háború legbátrabb hadművelete. Ehhez hasonlót senki sem hajtott végre sem előtte, sem utána. Ez nem csapás volt a levegőből, hanem támadás, a küzdő hadsereg a levegőben mozgott az helyett, hogy a földön, vagy a vízen vonult volna előre. Sőt mi több, az ütközet sorsa a földön dőlt el, földi hadsereg támogatása nélkül. Ha nincs a németeknek fölényük a légi rohamban, megbuktak volna. A hadjárat legjellemzőbb vonása a légiszállitás. Egész hadseregeket emeltek a levegőbe. Eképen az egész dolog autóút, vasútvonal használata, a tagolt terepen való áthatolás szüksége nélkül ment végbe. Mint 1917-ben Cambre-nál az ütközet, úgy Kréta rohama is első a maga nemében és forradalmi változás bekövetkeztét jelenti a taktikában. Ezek a sorok, amelyeket egy olyan öreg katona irt, aki a maga idején sok újat vitt a hadművészetbe, nem kíván kommentárt a Krétáért vívott harc jelentőségét illetően.

rádión segitséget kérni a németektől, ami után a 212. német páncélos zászlóalj el is indult a támogatásukra. (Metzsch A.: Geschichte der 22. Luftlandedivision. Kiel, 1952.) 27

G.F.C. Fuiller: Második világháboru. 1939-1945.

Mi, németek, a krétai hadműveletben sokkal többet látunk, mint egy katonai-történelmi eseményt, s nemcsak úgy értékeljük, mint a régi taktikai elvek gyökeres megváltoztatását, azokra az emberekre is emlékezünk, akik kemény harcban vívták ki a győzelmet, azokra a németekre, akik ott nyugszanak, távol a honi földtől. Mindaddig, amíg a „férfiasság” és „hűség” nem veszti értelmét, „Kréta” mindig a szimbóluma lesz. -.Május 25.-én, szerdán a fegyveres erők főparancsnoksága nyilvánosságra hozta az első, részletes közleményét a német csapatok krétai tevékenységéről. Ebben a közleményben a következőkről volt szó: - Mint már rendkívüli közleményünkben hírül adtuk, német ejtőernyős és légideszánt csapatok május 20.-án, kora reggel óta harcot folytatnak a Krétán állomásozó angol csapatokkal. A levegőből végrehajtott bátor rohammal, amit a vadász-, romboló- és bombázórepülés támogatott, elfoglalták a sziget fontos, stratégiai pontjait. Az erősítés leszállása után, melybe több német szárazföldi egység tartozott, általános támadás kezdődött a szigeten. A sziget nyugati része már a kezünkön van. A harci tevékenység tervszerűen folyik. Az ejtőernyős-, a leszálló deszant és a szárazföldi csapatok szoros együttműködést alakítottak ki egymás között. A német légierő likvidálta az angol haditengerészeti flottának azt a kísérletét, hogy beavatkozzon a krétai harctevékenység menetébe. Az angol hajóegységeket Kréta északi vizeinek elhagyására kényszerítették, miközben egy sor ellenséges hajót süllyesztettek el, s kivívták a légifölényt a harctevékenység egész területe felett. A német csapatokkal szorosan együtt működik május 20.-a óta az olasz légierő és haditengerészeti flotta, amelyek komoly támogatást nyújtottak és mostanáig jelentős sikereket értek el. Tegnap a német légierő Krétán tovább aktivizálta tevékenységét. A vadász repülőgépek védelme alatt új ejtőernyős deszantok lettek kidobva. A bombázó repülés sikeresen támadta az ellenség tüzérségi állásait, géppuskafészkeit, s gyakori csapásokat mér a laktanyákra, nyári táborokra, az ellenség csapatösszevonásaira, miközben megsemmisített egy sor légvédelmi üteget és rádióállomást, valamint két, a földön álló ellenséges repülőgépet, s a szigettől délre elsüllyesztett ezer BRT vízkiszorítású angol teherhajót. A német fegyveres erők főparancsnokságának ez a közleménye jelentős mértékben meggyengítette az angol rádiónak a Krétán kialakult helyzetről szóló közleményeinek hatását. De a német közlemény mégis korai volt. A sziget nyugati részén a harc még nem fejeződött be, habár Kaszteli elfoglalásával az ellenség legerősebb támaszpontját veszítette el. Május 25.-én a hegyivadászoknak, mivel nem ütköztek erősebb ellenállásba, folytatták az ellenség nekiszorítását Platenosznak, ugyanekkor egy másik csoport rövid harc után szétzúzta Platenosz védőinek megmaradt ellenállását és estére elfoglalták ezt a falut is. Azért, hogy a sziget nyugati felét véglegesen megtisztítsák az ellenségtől, még néhány napra volt szükség. Annak a veszélye, hogy Maleme nagy angol erők támadásának célpontja lesz, vagy tengeri deszant bevetésével az ellenség megerősíti a sziget nyugati felét - elmúlt. Most már minden erőt Kanea ellen lehetett irányítani. Platanosznál a védővonal áttörése után az ejtőernyősök és hegyivadászok, miután leküzdötték az ellenség makacs ellenállását és a terep okozta nehézségeket, a Galatasszi megerősített támaszpont ostromához indultak. Ezt a védelmi vonalat az 5. új-zélandi dandár védte Ínglish tábornok parancsnoksága alatt, aki bármely áron kész volt megtartani ezt a kulcsfontosságú, utolsó védelmi vonalat Kanea előtt. A harci tevékenységek Krétán eléggé sajátos jellegűek voltak. A katonáknak völgyekben, kertekben, olíva ligetekben és szőlőkben kellett harcolni. Mindenfelé magas, tüskés agavé-bokrok és kaktuszok voltak. A sziget belseje felé a terep egyre inkább átszegdeltté vált, megjelentek a hegyek. Mindez a védőknek jelentős előny volt. A támadó csak könnyű lőfegyvert tudott használni, rosszabbul ismerte a terepet, s a légierő támogatását, amely uralkodott a sziget fölött, nem lehetett kihasználni kellően, mert a pilóták rosszul tájékozódtak és az ellenség megerősített védelmi berendezései nehezen voltak felfedezhetők a levegőből. Ennél előnyösebb terep a védekezéshez az angolok számára nem létezhetett. Az angolok, és különösen a helyi partizánok mesterien elsajátították a „kis-” és „erdei”

háborúk művészetét, minden előnyt felhasználtak, amit a sziget növényzete és sajátosan elhelyezkedő tereptárgyak nyújtottak. Kréta klímájához már hozzászokott ellenséges katonák, akik tábori erődítményekben lettek elhelyezve, ahol nincsenek olyan nagy fizikai megterhelésnek alávetve, mint a támadó német ejtőernyősök, akik nagyon szenvedtek a hőségtől. Habár az ellenség nélkülözi a légi támogatást, nagy előnyt nyújt számára a tüzérség és az aknavetők. Az ellenség néhány tankkal, páncél-kocsival, valamint nagymennyiségű hadianyaggal rendelkezik. ezzel szemben a német katonáknak takarékoskodniok kell a hadianyaggal, mivel a töltények, gránátok és lövedékek Görögországból csak légi úton juthatnak el Krétára és a német szállító repülés lehetőségei igen korlátozottak. Az élő erőt tekintve is az előny a védők oldalán van, még a polgári lakosság soraiból kikerülő önkéntes segítők figyelembe vétele nélkül is, akik az oldalukon harcolnak. A krétai harcokban aktívan résztvevő partizánok számát természetesen soha sem sikerült megállapítani, azonban a becsült számuk meghaladhatta a 10 ezer főt. A védelem itt alkalmazott taktikája teljesen ismeretlen volt a német katonák számára. Ehhez hozzá kellet alkalmazkodni, ezért első időkben a német ejtőernyősök és hegyivadászok nagy vesztességeket szenvedtek az angol mesterlövészek tüzétől, akik a fék ágai között, sürü bokrokban rejtőztek el. Az ellenség csapatai jól képzettek voltak és kitűntek kitartásukkal, szívósságukkal. Legjobb bizonyítéka ennek a halottak nagy száma, az ellenség által elhagyott állásokban. Kaneáért vívott harc lett a következő komolyabb küzdelem a szigeten. Várható volt, hogy igen kegyetlen lesz, hiszen mindkét oldalon gondosan készültek rá. Május 24.-ről május 25.-re virradó éjszaka az angolok Szudában friss egységeket tettek partra, amelyek azonnal az első vonalba indultak. nem kevesebb, mint tíz tüzérségi üteg, az aknavetőket és géppuskákat nem is számítva, állt készen, hogy a Galatasszi magaslatok előtt az első jelre tűzfüggönyt vonjon. Az ejtőernyősök jól ismerték az előttük álló feladat nehézségeit, volt már lehetőségük kipróbálni és értékelni az ellenséges védelem szilárdságát és megértették, a roham lehető leggondosabb előkészítésével lehet elkerülni csak a hatalmas veszteségeket. Ebből kiindulva, végezték el a németek az erők átcsoportosítását és foglalták el a rohamhoz a kiinduló állásokat. A tenger felől, a partmenti út felhasználásával kellett támadni az ejtőernyős-deszant rohamezrednek Ramcke ezredes parancsnoksága alatt. A parton végig Heiricke csoportja van, jobbra tőle Schmidt egysége, akikhez délről Stenzler csoportja (2. zászlóalj) csatlakozik. Az ejtőernyős--deszant rohamezredtől délre a 100. hegyivadász ezred 1. és 2. zászlóalja készíti elő kiinduló állásait. A jobb szárnyon összpontosul a bekerítő csoport (a 85. hegyivadász ezred), melynek az a feladata, hogy mély manőverrel eljusson a Buhta öbölig és átvágja Kaneát a sziget középső részével összekötő utat. Ez a hegyeken való áthaladás különös manőverezési mód volt. A hegyeken való áthaladás közben a hegyivadászok majdhogynem egyetlen lövést sem adtak le és egy ellenséges katonával sem találkoztak, mivel állandóan szinte függőleges sziklafalakon és meredek hegyeket másztak meg, ahonnan minden percben a mélybe lehetett volna zuhanni. Azért, amit a lenn maradt fegyvertársaik vérük ontásával értek el, ők a verítékükkel fizették meg, együttesen hajtották végre a jól átgondolt terv kétféle feladatát, amely végeredményében a sziget legjobban megerősített körzetének elfoglalásához veszetett. Május 24.-én leszállt a 85. hegyivadász ezred törzse és 3. zászlóalja Malemeben. Az ezred most Modiantól délre összpontosult. A 2. zászlóalj a 16. századdal és hat hegyi ágyúval május 25.-én szállt le és azonnal elfoglalta kiindulási körletét a támadáshoz, Plataniásztól 4,5 km-re délre. Estére az egész 85. hegyivadász ezred harci készültségbe lett helyezve. A páncéltörő és tábori ágyukat, amelyek nem tudták kísérni a hegyivadászokat a rossz terep miatt, kénytelenek voltak Sztiloszba küldeni, mihelyt felszabadul az út. A Galatasszi támaszpont déli szárnya ellen a Kanea támadócsoport, Heidrich vezetésével készülődött a támadásra. Ennek a támadócsoportnak az volt a feladata, hogy Kanea és Szuda-öböl között húzódó partrész irányába támadjon, ezzel elvágja az ellenség visszavonulási utját kelet felé és lezárja az Akrotiri félsziget kijáratát. A jobb szárnyon elhelyezett hegyivadászok feladata abból állt, hogy észak-kelet felé támadjanak, a Szuda-öböl irányába, s bezárják Kanea körül vont gyűrűt. Úgy vélték, a három oldalról körülvett Kanea hamarosan be fogja szüntetni az ellenállást. ***

Közben a görög király elhagyta Krétát, habár felhívásában a görögöket az ellenállás folytatására hívta fel. Tekintet nélkül arra, hogy a következő éjszaka (Május 25-ről 16.-ra virradó) erősítés érkezésére számíthattak, Fryberg törzsében már a sziget evakuálásáról kezdtek el gondolkodni. Kréta sorsának az elkövetkező huszonnégy órában kellett eldőlni. Ugyanekkor a védőket nem fenyegette felszerelés-hiány, mivel a Buhta-öböl partján lévő raktárakban még meg volt a teljes tartalékkészlet. Mi lesz, ha elkezdődik a visszavonulás? Új ellátási bázis létrehozása a sziget középső részén, azzal a szállítási lehetőséggel, amivel az angolok rendelkeztek, lehetetlen volt. A legjobb esetben is csak a tartalékok egy jelentéktelen részének szállítására volt lehetőség Neon-Horionba, amely a visszavonulásnak csak egy állomása lehetett. Az összes megmaradt anyagot, amit nem osztottak ki a csapatok között, vesztességként lehetett számítani. Az angolok robbantáshoz készítették elő az összes hidat azon az úton, amely Hora-Szfakia kikötőjéhez vezetett a hegyeken át a déli partra. De Fryberg még nem tudott ténylegesen dönteni a visszavonulás kérdésében. *** Kaneáért a harcok az ellenséges csapatok hegyek közé vonulásával kezdődtek. Május 24-ről 25-re virradó éjszaka az angolok elhagyták Alikianatól nyugatra és Episzkoptól délre lévő magaslatokat és új állásokat foglalnak el ezektől délkeletre. A 85. hegyivadász ezred felderítői veszik észre, hogy nincs ellenség a magaslatokon. Egy percet sem szabad veszíteni. Az ezred azonnal megkezdi az üldözést - az üldözés fő iránya: Alikiana-Malaxa-Kolivia. Az ezred előtt az a feladat áll, hogy kerüljön az ellenség hátába, ezzel megkönnyítve a Galatsszi magaslatok ostromát. Az ezred útja nehezen járható terepen vezet, amely szakadékokkal szabdalt. Út nincs, ezért a nehézségekre való tekintet nélkül, hegyi ösvényeken kell haladni. A menetoszlop élén az 1. zászlóalj megy, utánuk rendben a 2. zászlóalj katonái menetelnek. A hőség fokozódik. Az emberek nehezen haladnak előre a napsugarak által felforrósított sziklákon. A szomszédos magaslatról néhányat lőnek, egy helyen az oldalvéd tűzharcba keveredik a partizánokkal, de a menetoszlop megállás nélkül 0 halad tovább. Délre a hőmérséklet az árnyékban is eléri a 45 C -ot. Az ellenség a menetoszlopot kis felderítőcsoportok állandó támadásaival nyugtalanítja. A hegyivadászok csak a nap második felében jutnak el az új ellenséges állásokhoz. Estére a fárasztó menetelés után, végre sikerült az ellenséget Pirgosztól délnyugatra lévő magaslatról kiverni, az 542,12-es magaslat elfoglalásával megteremteni a további sikeres harcok alapfeltételét. Jobbra a 3. zászlóalj biztosítja az ezred fedezését dél felől. Azért, hogy biztosítsák a Galatasszi magaslatok megtámadásának és elfoglalásának feltételeit, két lépcső került kijelölésre. A támadást reggel a 3. ejtőernyős-deszant ezred kezdi, amely az olívaliget irányában - Kanea rádióállomására mér csapást. A légierő aktív támogatásával az ejtőernyősöknek sikerül is elfoglalni a rádióállomást és Szuda-öböl irányába előrenyomulni. A Galatasszi magaslatok rohama 16.00 órára lett kitűzve. A támadást megelőzően zuhanóbombázóknak kell az ellenséget megsemmisíteni. Már kora reggeltől szakadatlanul támadta a légierő Kaneát és Szuda-öblöt, az angolok támaszpontjait és tüzérségi állásait. 15.30.-kor megjelennek a zuhanóbombázók, s kiválóan teljesítik a rájuk bízott feladatot. Ez után emelkednek rohamra az ejtőernyősök és a robbanások porán és füstjén át törnek előre. A nehézfegyverek orkánszerű tüze miatt az angolok a fejüket sem tudják felemelni. Az ejtőernyősök egy pillanat alatt betörnek az ellenséges állásokba. A 2. zászlóalj erős csapással áttör az ellenség védelmi vonalán és megállíthatatlanul tör messze előre, az új-zélandi, ausztrál és mauritániai lövészek egész szakaszai esnek fogságba. A hegyivadászok rohama Galatasz falu és a Kasztalszki hegy ellen befullad. Szívós harc kezdődik a tűzfölényért. Ekkor előretör Burghardswiesser oberfeldwebel, maga köré gyűjtve a megmaradt katonákat, s velük betör Galataszba. A faluban tüzes harc tör ki. Az ellenség egy századnyi erővel, két tank támogatásával ellentámadást kezd. A hegyivadászok kézigránátokkal verik vissza a tankok támadását. Az egyik tank a harcmezőn marad, s Galatasz falu késő éjjel kerül végleg a hegyivadászok kezébe. Az ellenség visszavonul. A harc kimenetét a jobb szárnyon lévő ejtőernyős-deszant rohamezred 3. zászlóaljának egyik századparancsnoka, Barmetler főhadnagy dönti el: miután tudomást szerzett arról a nehéz helyzetről,

amelybe a hegyivadászok kerültek, egyéni kezdeményezésként csapást mért az ellenségre hátulról és oldalról. A Kasztelszki hegyet elfoglalták. Az ellenség már nem tudja visszatartani Heiricke katonáit a parti úton, akik feltartóztathatatlanul törnek előre Kanea felé. Ringel tábornok le akarja lassítani a támadás tempóját, ellentámadástól fél, de az ejtőernyősöket lehetetlen megállítani. Elfoglalják a közvetlenül Kanea előtt lévő ellenséges katonai tábort, sok foglyot ejtenek és kiszabadítják a fogságból 80 bajtársukat. Az ejtőernyősök támadása Schramm százados tüzérségének aktív támogatásával megy végbe. Ezt a sikert a támadás gondos előkészítésének köszönhetik, valamint Ramcke ezredes művészi hadvezetésének, s nemutolsó sorban az ejtőernyős-deszant rohamezred katonái hatalmaserejü támadásának, azokénak, akik az első naptól kezdve fáradhatatlanul harcoltak. Közben a 3. ejtőernyős-deszant ezred már kijutott a Kanea-Szuda útra és most a Szuda-öböl fölött uralkodó magaslat elfoglalásával foglalkozik. *** Ezen az estén Fryberg tábornok a parancsnokságától engedélyt kér a sziget kiürítésére. Előrelátóan hátravonta az erőit, azok kivételével, amelyek az első vonalban harcoltak. Utoljára kapott Fryberg erősítést. Ám ez az erősítés (mindössze 750 fő) melyet egy aknarakó hajó fedélzetén juttattak el Krétára, sem menthette meg már a helyzetet. A hadiszerencse elpártolt az angoloktól, ugyanúgy, mint Dunkerquenél és Görögországban csak egyetlen kiút maradt: evakuálás tengeri úton. Kanea körül a gyűrű nem zárult be teljesen, még ki lehetett belőle jutni - de már csak rövid ideig, mivel a támadó német hegyivadászok a hegyeken keresztül percről-percre közelednek Neon-Horionhoz és átvágják Kaneát a sziget középpontjával összekötő utat, ezzel Fryberg csapdába kerül. A hegyivadászok támadásának megállítására ideirányított erők sikeres működése nem volt kevésbé fontos az angolok számára, mint az ellenség előrenyomulásának megakadályozása Kanea térségében. Ezért Fryberg erős utóvédet alkotott Wheaston tábornok vezetésével, azzal a feladattal, hogy állítsák meg a németek gyors előnyomulását Maleme felől, miközben az angol főerők megkezdik a visszavonulást. A sziget evakuálására ugyan még nem érkezett engedély, de Fryberg tudja, ez az engedély megérkezik, mert ellenkező esetben Kanea és az ott lévő angol csapatok pusztulásra vannak ítélve. A német légierő elsüllyesztette az utolsó, Szuda-öbölben és kikötőjében maradt angol hajókat, elpusztította a hadianyag raktárakat és megsemmisített több tüzérségi üteget. Holnap a légierő újra folytatja majd a tevékenységét. Ilyen körülmények között Hora-Szfakionhoz történő visszavonulás a hegyeken keresztül nagy áldozatokat kíván, s a német

repülőgépek szakadatlan támadásai miatt csak kínlódás. Egyedüli védelmet az éjszaka jelentett, csak ez tette lehetővé az angoloknak, hogy gyorsan elszakadjanak üldözőiktől. Fryberg parancsot adott a visszavonulásra. Retimnon védőinek, valamint Kanea helyőrségének megmaradt angol katonáinak a hegyeken keresztül kellett eljutniok a sziget déli partjára, ahol az angol hajók várják őket. De a retimnoni csapatok parancsnokságához ez a parancs nem jutott el, s ahogyan Herakliont védő csapatokhoz, úgy ide is el kellett jönni az angol hajóknak a kikötőbe. Fryberg ismét megpróbálja a németek légifölényét meggyengíteni erős légikötelékek bevetésével. Míg korábban az angol légierő arra korlátozta tevékenységét, hogy kis egységekben végezzen légitámadásokat, melynek során a görögországi repülőterekre kismennyiségű bombát szórtak az éjszaka leple alatt, most az angol parancsnokság Görögország partjaihoz repülőgép-anyahajót küldött légitámadások végrehajtására Szkorpanto repülőtere ellen, azzal a céllal, hogy a földön semmisítsék meg az ott állomásozó vadászokat és zuhanóbombázókat. Ám ezt a hadműveletet nem sikerült végrehajtani, az angol FORMEDABLE repülőgép-anyahajó és a kisérő NUBLIO sor-aknarakó erős német légitámadás célpontja lett és súlyos sérülésekkel kénytelenek voltak elhagyni a görög partokat. Retimnon alatt az angolok erős tüzérségi előkészítés után több rohammal próbálkoztak tankok támogatásával. Ezek a támadások meghiúsultak az ejtőernyősök szilárd védővonalán, a repülés támogatásával. A kezdetben erősen szorongatott német keleti csoport váratlanul ellentámadásba ment, s kiverte az ellenséget az egyik magaslatról, amelyen saját állásokat rendezett be.28 Csak Heraklion alatt maradt a helyzet változatlan. ***

28

Ettől a csoporttól keletre von Roon főhadnagy egy kis csoport katonával fontos megerősített pontot hozott létre, amely, miután repülőgépekről ledobott hadianyagot kapott, jelentősen segítette a keleti csoport rohamait.

9. Deszantok más frontokon. Elcsitultak a harcok Krétán. Minden jóslat ellenére a légideszánt hadműveletek eszméje teljesen beigazolódott. A légideszánt csapatok további gyakorlati alkalmazása már nem volt kétséges. Az egész világ aggodalommal várta, hogy a németek új deszantokat vetnek be Közel-Keleten. A német ejtőernyősök az ellenség számára szörnyű kisértetek voltak, akik váratlanul, bárhol megjelenhetnek. 1

Az angolok és amerikaiak viharos gyorsasággal igyekeztek légideszánt egységeket alakítani. Most, amikor végleg nyilvánvalóvá vált az új fegyvernem jelentősége, akarták pótolni az elmulasztottakat. Student vezérezredes ennek okáról a következőket mondta: - Ellenségeinknek Kréta lökést adott a légideszánt hadműveletek eszméinek. A tanulságokat levonták belőle és a rájuk jellemző metodikával nagy arányokban, erős légideszánt csapatok létrehozását kezdték meg, amelyek a háború utolsó két évében sok kellemetlenséget okoztak nekünk. Minket a saját és legélesebb fegyvereinkkel vertek meg. A német főparancsnokságnak tanulmányozni kellett a krétai hadművelet tapasztalatait és a légideszánt csapatokat a hadműveleti tervekben a megfelelő szerephez kellett juttatni. De tekintet nélkül arra, hogy a hadművelet elismerést keltett, a kellő tapasztalatok mégsem lettek levonva. Így az az eszköz, amely minden másnál alkalmasabb nagy területeken végrehajtott hadműveleteknél, mivel lehetővé tette a csapatok átdobását a lehető legrövidebb idő alatt a harctevékenység egyik színteréről a másikra, figyelmen kívül maradt. Annak a lehetőségnek a kihasználása, hogy az ellenség üldözését a hátukban ledobott deszantokkal oldják meg és nagyarányú bekerítő hadműveleteket légideszánt bevetésével hajtsanak végre, a kezdődő keleti hadjáratnak teljesen más kimenetet adhatott volna. Ám semmi hasonló nem történt! Mi az oka? Erről Riddel Hart, ismert angol katonai történész azt írta: - A régi vágású német tábornokok, akik a főparancsnokság törzs-akadémiájáról kerültek ki, kiválóan bebizonyították magas katonai képzettségüket, de kevés volt bennük az új iránti érzés. Magas színvonalú katonai tudásuk a maga nemében már-már korlátozott volt. Az elmúlt évszázad hadvezetőitől eltérően hajlamosak voltak arra, hogy a háborút ne mint művészetet tekintsék, hanem mint egy egyszerű sakkjátszmát. Ezek a tábornokok ellenségesen viselkedtek azokkal a bajtársaikkal szemben, akik új felfogásokat követtek és nyíltan kiálltak azokért az új eszmékért, amelyek nem az „öreg” szakértőktől indultak ki. Többségük tisztán katonai képzettségükön túl, szerfölött korlátolt ember volt. Ez az értékelés semmiféle kommentárt nem kíván. Jól feltárja azokat az okokat, amelyek meghatározták a német légideszánt csapatok további sorsát. Student szellemi örökösei Németország ellenségei lettek. A német főparancsnokság elfeledkezett a Krétán kivívott győzelemről, csak a vesztességekre emlékeztek. Az elpusztult és megsérült szállító repülőgépek nagy száma a légierők minisztériumában az ezekért az eszközökért felkelős személyiség „sóhajtásait és sajnálkozását” vonta maga után - ahogyan Student mondta. Kréta után a légierők minisztériumában új típusú Junkersek rendszeresítéséért küzdöttek, s ezért Studentet és terveit hallgatólagosan, de igen keményen ellenezték. Az ott ülő emberek nem értették meg, mekkora előnye van Németországnak az új fegyver miatt, ami a háború folyamán csak abban az esetben válhat döntővé, ha ott alkalmazzák, ahol ezt valóban megköveteli a háború menete. 1

Az amerikaiak Georgia államban, Fort Benning gyakorlótábort hozták létre, amelyben - amerikai adatok szerint - a háború folyamán körülbelül 100 ezer ejtőernyőst képeztek ki. A vitorlázórepülő egység állományába WACO-CG-4 típusú, 1,7 t. teherbírás, valamint CG-10a és CG-13A, 6 t. teherbírású vitorlázók tartoztak. Az első amerikai légideszánt egység, amely részt vett a harcokban, 1943. júliusában lett bevetve Szicíliában, a 82. légideszánt hadosztály úgynevezett harccsoportja James Gavin tábornok parancsnoksága alatt. A későbbi NATO főparancsnok, Rigdway tábornok, a háború alatt a 18. légideszánt hadtestet vezette.

A légideszánt hadműveletek ellenzői onnan kaptak támogatást, ahonnan a legkevésbé várták. 1941. július 19.-én Hitler által rendezett fogadáson, a főhadiszállásán, melyre a krétai hadművelet azon résztvevői lettek meghívva, akik lovagkeresztet kaptak, Student nem hitt a fülének, amikor Hitler hozzá fordulva azt mondta: - Kréta bebizonyította, hogy a légideszánt hadműveletek ideje elmúlt. Ezek a csapatok a váratlanság eszközei, de Kréta után a váratlanság, mint tényező, eltűnt. Student először azt gondolta, ezt tréfából mondta Hitler. Nem is gyanította, hogy a krétai veszteségek hatása alatt Hitler ezt a kijelentést teljesen komolyan tette és katonai tanácsadói csak megerősitették ezt az elhamarkodott véleményét. Kréta után Hitler, aki általában támogatta az újfajta fegyverek és a különféle korszerűsítések bevezetését, majdnem teljesen kiiktatta terveiből és elképzeléseiből a légideszánt csapatokat. A második világháború megoldatlan rejtélye maradt, hogyan lehetett az, hogy Hitler, aki intenzíven kereste az új lehetőségeket a háborúban, most a kockázattól félve elvetette ezt a lehetőséget, nem kívánta a tanulságokat levonni a krétai hadműveletről, meghagyta ezt az ellenségeinek. Student más kérdés, számára Kréta keserű és nehéz lecke volt, amely arról tanúskodott, hogy védelemre jól felkészült repülőtér ellen a régi módszerek szerint nem lehet támadást szervezni. Miután tanulmányozta az angol „Megjegyzések a légideszánt csapatok harcáról” című brossurát, csodálkozva fedezte fel, hogy az angolok a Hollandia-hadművelet kezükbe került német parancsainak felhasználásával, azok adatainak felhasználásával igen jelentős munkát végeztek el. Később azt mondta Student, hogyha erről előbb tudott volna, a légideszántok bevetését inkább erre alkalmasabb fennsíkra tervezték volna és csak utána kezdték volna el a repülőterek megtámadását a légierő támogatásával. De ezt nem tudta és a felderítés és a légifelvételek, valamint az ellenségtől megszerzett értesülések nem adtak alapot taktikájának gyökeres megváltoztatásához. Így lett létrehozva a hadművelet végrehajtott terve, amely, mint később kiderült, tekintet nélkül hibáira, mégiscsak megfelelő volt. *** Hitler álláspontja, amit 1941 júliusában fejtett ki, kemény csapás volt nemcsak a német ejtőernyős csapatokra, hanem elsősorban megalkotóira is. Krétán elért siker által fellelkesített Student a legmerészebb tervekkel foglalkozott e fegyvernem további fejlesztése érdekében. Mégsem esett a döntés miatt kétségbe és fáradhatatlanul dolgozott az új fegyvernem tökéletesítésén, amely alkalmas lett volna döntő csapás mérésére az akkor kezdődő, Oroszország elleni harcban. Ám a keleti hadjárat folyamán mindössze egy ejtőernyős-deszant hadművelet volt, s az is a háború első napjaiban.2 3

1941, június 25.-én a BRANDENBURG ezred egy szakasz Bogdanovó állomás térségében lett 4 ejtőernyővel ledobva azzal a feladattal, hogy foglalja el a nyugati-Drinán átvezető Lida-Mologyecsno vasútvonal hidját, amely a vasútállomás közelében volt. A hidak egyébként nagy jelentőségűek voltak a német csapatok gyors baltikumi előnyomulásában, valamint a csapatok ellátásában. A szakasznak sikerült megsemmisíteni a híd őrségét és a hidat megtartani a német csapatok előőrsének megérkezéséig. A bevetés sikeresen ment végbe, tekintet nélkül a leszállás közben bekövetkező váratlan nehézségekre. Ugyanis a terv úgy szólt, hogy a deszant leszállása egy órával a német tankok érkezése előtt történik. A légifelderités közölte, hogy a hidat őr-különítmény őrzi, s minden valószínűség szerint felkészítették a felrobbantásra is. Amikor július 25.-én az első Junkers 55 méter magasságban a kidobás helyéhez közeledett, az ellenség óriási tűzzel fogadta azt. A pilóta és a rádiós súlyosan megsebesült, az 2

R.J.Bragg, R. Turner: Parachute Badges and insignia of the world in colour. Blanford Press Poole, Dorset 1979. (ISBN 0 7137 0882 4.) szerint a következő, Brandenburg bevetések voltak a Szovjetunió ellen a támadás első hónapjaiban: 1941.06.21.Parnu, Észtország, 1941.07.09.:Erna, Észtország, 1941.07.21.:Taurogen, Livánia. 3

A BRANDENBURG ezred (más néven 800. ezred) önálló egység volt, szakaszai diverziós és terrorista feladatokat hajtottak végre az ellenség hátában. Később ez az ezred, ugyanilyen nevű hadosztállyá fejlődött. 4

A szerző a Berezina folyót nevezi tévesen Nyugati-Drinának.

egyik motor használhatatlan lett, s a szakaszparancsnok, Lex hadnagy a tervezettnél korábban hagyta el a megsérül gépet szakaszával együtt. Később kiderült, nagyon helyesen döntött, mert a tervben előirt kiugrási pontnál 14 jól álcázott orosz tank állt, amelyeket a légi felderítés nem vett észre. A második gép az embereket és a fegyvereket csak a második rárepülésben tudta kidobni. Hosszú és kemény harc következett az orosz tankokkal és gyalogsággal. Az oroszok rohamait visszaverték, de a szakasz vesztességei nagyok voltak. Lex hadnagy és négy katonája meghalt, 16 ember megsebesült így a szakasz megmaradt 14 emberének kellett megtartani a hidat 24 órán át, mivel az első német tankok, amelyeknek a deszant ledobása után rövid időn belül kellett volna megérkezniük, fennakadtak az oroszok szilárd védelmén és nem tudtak időben érintkezést találni a deszanttal. Csak június 26.-án érkeztek meg a német motorkerékpárosok az ejtőernyősök segítségére, akik tekintet nélkül az előre nem sejtett nehézségekre, feladatukat pontosan végrehajtották. 5

Ez volt az első és utolsó német ejtőernyős deszant a keleti hadjáratban. Csoda, hogy az oroszok 6 ugyancsak nem vetették be ejtőernyős deszant csapataikat. A német főparancsnokság félelme, hogy az oroszok ejtőernyős-deszant hadosztályaikat és ezredeiket messze a támadó német csapatok hátországában bevetik, nem igazolódott. Ellenkezőleg, Moszkvában, 1941. októberében olyan rémhírek terjedtek el, hogy német ejtőernyősök fognak ugrani a Vörös térre, sőt a Kremlbe. A keleti fronton semmi érdekesebb nem történt, ott ahol a hadműveletek széles fronton folytak és ezzel szinte megkövetelték volna a légideszánt csapatok bevetését, mégsem alkalmazták azokat. Sem a könnyen sebezhető, gyengén fejlett oroszországi vasúthálózat, sem a nagyobb ipari létesítmények a hátországban nem ösztönözte a német főparancsnokságot légideszánt bevetésre, ilyen, vagy olyan objektum elpusztítására. A parancsnokság valójában, mint a tűztől, úgy félt mindenféle légideszánt hadművelettől.7 Az 1941. évi nyári hadjáratra emlékezve Kesselring vezértábornok írja: - Hadműveletek végrehajtása 1000 kilométernyi mélységig nagyon megerősített ellenséges területen mozogva, a csapatok különösen jó ellátását követeli meg, főleg ott, ahol nem lehet ellenséges utánpótlás elfogásával számolni. A utánpótlásunk és repülőtereink a keleti fronton jórészt olyan körzetekben voltak, amelyeket az ellenség elérhetett, s a védelmük sem volt elég jól megszervezve. Légi úton való utánpótlás nagy arányokban, nem volt előkészítve. A légideszánt hadműveleteket, amelyek 8 elkerülhetetlenek ilyen mély manővereknél, eddig ismeretlen okból kifolyólag figyelembe sem vették.

5

R.J.Bragg, R. Turner: Parachute Badges and insignia of the world in colour. Blanford Press Poole, Dorset 1979. (ISBN 0 7137 0882 4.) szerint a Brandenburg ezred egy egysége (25 fő) 1942. augusztusában, a kaukázusi Groznij térségében hajtott végre bevetést. (Fordit) 6

Szakirodalom alapján - csak 1941-ben - a következő deszantbevetéseket hajtotta végre a Vörös Hadsereg (a kisebb diverziós, felderítő csoportok bevetésén kívül): 1941.06.,Mozir, Kalinkovicsi, Dovzsik, Rava-Ruszka, Javorov, a 204.Légideszánt Brigád deszántcsoportjaival 1941.07.-09.,Kijev körzete, a 104. és 212. LD.Brigád, 1941.08.22.,Hmoszt folyó, 8. LD brigád, 1941.09.21-22.,Sicli, Ogyessza, Kombinált (tengeri- deszanttal) művelet, 1941.10.03-04,Orjol, Optuha,6000 fővel az 5.LD. hadtest 1941.12.14.,Klin körzete, a 45 és 214.Légideszánt Brigád. - (fordító) 7

Az itt elmondottaknak teljesen ellent mond Hitler által 1940. december 18.-án, azaz hat hónappal a krétai hadművelet előtt aláirt „21. számú főparancsnoki és führeri direktíva” (Barbarossa-terv).A III. fejezet (hadműveletek végrehajtása) b/ pontjában (légierő) a légideszánt csapatok alkalmazásáról a keleti hadjáratban, a következőképen szól: „Feltétlenül át kell vágni az oroszok stratégiai szempontból fontos utánpótlási vonalait, valamint deszantok leszállása utján elfoglalni az azokhoz közeleső objektumokat (átkelőhelyeket, stb.)” 8

Kesselring: Soldat bis zum letzen Tag. Bonn, 1953. p.136.

1941/1942 kemény telén az oroszok váratlanul támadásba mentek át. Jelni körzetében a 4. német 9 hadsereg hátában légideszánt dandárt dobtak le Bjelov tábornok partizánjainak támogatására, majd utána deszantok szálltak le Dobrudzsa körzetében és átvágták Szmolensz-Vjazma utat. Az így bevetett orosz egységeknek Toropc felől támadó csapatokkal kellett együttműködni, s a német Közép hadseregcsoportot elvágni. A szokásos, ejtőernyővel történő bevetésen kívül az oroszok itt egy teljesen „élenjáró” és tipikus orosz deszantledobási módszert is alkalmaztak. A szállítógépek mélyrepülésben szálltak el a hóval borított mező felett és a gyalogosokat fegyverekkel együtt ejtőernyő nélkül dobták ki, egyenesen a mély hóba. A vastag hóréteg lecsökkentette az esést, ezért a katonák többsége nem 10 szenvedett sérülést. Az így ledobott orosz katonák több napon át kezükben tartottak egy nagy kiterjedésű erdőrészt, melyen át vezetett az út és 38 fokos fagyban, a hóra sebtiben összehordott fenyőágakon fekve, verték vissza a németek minden rohamát, amelyek eleinte elég rögtönzöttek voltak. Csupán Vjazmából odaérkező német rohamlövegek és zuhanóbombázó repülőgépek támogatásával sikerült megtisztítani az utat az oroszoktól. A szovjet légideszánt csapatok rendszeresen ugrottak ejtőernyővel, vagy szálltak le befagyott tavak jegére német hadsereg hátában és szervezték a partizánháborút. A háború folyamán az oroszok a németek hátába több, mint 37 000 katonai specialistát és nagymennyiségű katonai szállítmányt juttattak el légi úton. Partizánháborút szerveztek itt, amely végeredményében nemcsak a német hátországi védelmi egységeket zúzta szét, de nagy kárt okozott a 11 technikában és munkaerőben egyaránt, ezzel döntő hatással volt a harctevékenységek menetére. *** Az angol légideszánt egységeknél a deszantok egyik legfontosabb felhasználási módszere az úgynevezett „commandos operation”, azaz kis harccsoportok diverziós-felderítő tevékenysége volt. Még 1941-ben váratlanul és elég sikeresen angol ejtőernyősök szálltak le Dél-Olaszországban. Akkoriban kezdték meg az első német egységek (amelyek később az Afrika-hadtestbe tartoztak) az átvonulást Olaszországon, és a gyülekezést Bari, Brindisi és Tarantó kikötőiben, ahonnan Észak-Afrikába kellet indulniok. Az angol parancsnokság módot keresett arra, hogy meghiusítsa a németek átvonulását, ugyanakkor erkölcsi nyomást gyakoroljanak Olaszország lakosságára. Az angolok erre olyan megoldást találtak, amely zsenialitása mellett egyszerű is volt és nagy sikert ígért. Az objektum, amely ellen csapást akartak mérni, egy vízgyűjtő volt. Az előbb említett kikötővárosok, valamint más dél-olaszországi lakott pontok az ivóvizet az Abruzzó hegygerincéről kapták, ahonnan az értékes víz hatalmas csövekben áramlott le délre. Málta szigetéről, amely az olasz kikötők előtt helyezkedik el, s amelyet még semmiféle ellenséges támadás nem ért, felderítő repülőgépek szálltak fel, hogy légifelvételek alapján állapítsák meg a víztároló csöveinek a felmérését. E mellett az egyik olasz építővállalattól - egy semleges országon keresztül - néhány igen értékes adatot kaptak a víztárolóról. A hadművelet önkéntes résztvevői közül hét olasz volt, akik az angolok szolgálatában, a fasizmus gyűlölete miatt léptek be. A kis csoport, amely 8 tisztből és 31 közkatonából állt, s Prittcharde őrnagy vezette, repülőgépen lett átszállítva Máltára. Itt a jövőbeli deszant résztvevői megkapták a harcfeladatot és az utolsó instrukciókat, melyeknek lényege az volt, hogy „bénítsák meg Dél-Olaszország vízellátását a vízvezeték felrobbantásával Monte-Vulturo hegy közelében.”

9

Ez a deszant Bjelov tábornok gárda lovashadtestének támogatására lett bevetve, amely a németek hátában tevékenykedett. A deszant állományába a 201. légideszánt dandár 2. zászlóalja és a 250. lövészezred tartozott. 10

Fordit megjegyzése: A kalkulálható veszteség és a kitűzött cél alapján kétségesnek tűnik a leirt módszer alkalmazása a hadianyag-ledobás ilyen gyakorlata kivételével. Másrészt az ejtőernyős ugrás biztonsági filozófiáját is figyelembe kell venni: a második világháború alatt a Szovjetunióban az ejtőernyős deszantfelszerelés része volt a tartalékejtőernyő, míg az olasz-, német- és angol ejtőernyős deszantoknál tartalékejtőernyőt nem használtak. 11

Guillaume A.: Warum Siegte die Rote Armee. Baden-Baden, 1949. p.249.

A hely igen sikeresen lett kiválasztva. Az Abruzzók - Olaszország legfestőibb hegylánca lakossága igen kisszámú és ezért jóformán nincs is rendőrőrszem, vagy katonai egység ott. Az objektumtól 80 kilométerre nyugatra van a Salerno-öböl, ahol az egységet a feladata végrehajtása után az angol TRIUMPH tengeralattjáró veszi a fedélzetére. A hadművelet terve igen egyszerű és világos volt: ejtőernyős ugrás éjszaka az objektum közelében, a vízvezeték felrobbantása és elvonulás a hajóraszállás helyére. 1941. február 10.-én hat angol VUTLEE típusú bombázógép indult el a feladatot végrehajtani, ezeken helyezkedett el Prittcharde őrnagy csoportja. Azért, hogy elkerüljék az olasz légelhárító szolgálat figyelmét, két bombázónak az ejtőernyősök ledobásától távol, egy vasútvonalra kellett támadnia. Körülbelül 21.30-kor hajtja végre Prittcharde egysége az ugrást az objektumtól néhány száz méterre. Az ejtőernyősök szerencsésen érnek földet a puha hóban és a kijelölt helyen gyülekeznek. A fehér hóval borított Abruzzók fölé felkel a hold. A gyülekezőhelyre az egyik gép csoportja kivételével, amelyben néhány utász is van, mindnyájan megérkeznek. Ezen a váratlan eseményen kívül még egy meglepetés vár az ejtőernyősökre: a tervben figyelembe vett egy vízvezeték helyett kettő van, amelyek hatalmas ívben ívelik át a völgyet egymáshoz közel. Nincs veszíteni való idő. Prittcharde figyelmesen tanulmányozza a helyzetet, s közben emberei összeszedik a ledobott szállítótartályokat, amelyekben a robbanóanyag van. A veszélytelenség biztosítása végett az angolok elfoglalják a közelben lévő tanyát. A gazdának nincs más hátra, mint jó arcot vágni a rossz játékhoz. Éjfél felé az ejtőernyősök elhelyezik a robbanóanyagot a legnagyobb, vízvezeték tartó oszlophoz és betömik a falába. Robbanás. Szörnyű dörejjel esik szét részeire az építmény és omlik össze, ég felé emelkedő füst és tűzoszlop kíséretével. A víz tomboló áradatban zúdul a völgybe. Percet sem veszítve készül az osztag a visszavonulásra. Mire felvirrad a hajnal, az ejtőernyősök egy barlangba rejtőznek el, hogy kivárják a sötétséget. De a Salerno-öbölig nem sikerül eljutniok. Elárulják őket a mély hóban hagyott nyomok. Az osztag teljes egészében fogságba esik, de a feladatot már végrehajtották. Ez a deszant Monte-Vulturo körzetében csak a kezdet volt. Később a nyugati hatalmak által bevetett ejtőernyősök fő tevékenységi körzete Franciaország lett. Rögtön a francia-német fegyverszünet aláírása után, 1940.-ben a francia De Gaulle tábornok Londonban az angolok segítségével megszervezte a Franciaországért Küzdők csapatát. De Gaulle törzsének munkatársai, Veuvraine ezredes és D’Estene-D’Oreve őrnagy feladatul kapják, hogy kapcsolatot teremtsenek és tartsanak Franciaország azon köreivel, amelyek együtt éreznek ezzel a mozgalommal. Az első kapcsolatokat tengeri úton veszik fel. De mivel az angolok ekkorra már megkezdték a speciális egységek - kommandók - létrehozását azzal a céllal, hogy segítségükkel a megszállt Európában felszítsák a „kis háború”-kat, elsősorban ezen országok lakosságának felhasználásával. 1940. szeptember 29.-én a de gaullisták is elkezdik az úgynevezett „légi gyalogos század” megalakítását. E század parancsnoksága Berget századosra lett bízva, aki Franciaország leveréséig a 601. francia ejtőernyős-lövész zászlóaljban szolgált. Ennek az egységnek a váza 1940 februárjának közepéig az újra megnyitott ejtőernyős iskolába ment kiképzésre Ringway-ba, amelynek elvégzése után Berget százados összes beosztottja különleges iskolára került, amelyet „17. állomás”-nak neveztek. Ez a különleges iskola elsőrendű katonai tanintézet volt, amelyben dzsúdó, mesterlövészet, kriminalisztika, pszichológia, valamint más hasonló katonai és kapcsolódó tantárgyak voltak. A felkészítés angol módszer szerint folyt, a tanulónak a lehető legtöbbet kellett tudni, de mindenekelőtt jó sportolónak kellett lennie, birkózónak, bokszolónak, ismerni kellett különböző birkózófogásokat, s kiválóan elsajátítani az egyéni tűzfegyverekkel a céllövést. Az iskola hallgatói igen nagymennyiségű hadianyagot használtak el kiképzésük során, hogy kiváló pisztolylövészek legyenek. Egyszóval, megtanulták mindazt, amire szükségük lehetett. Az oroszoktól eltérően az angolok ügynökök közvetlen vezetésével végrehajtandó tömeges, valamint olyan hadműveleteket vettek számításba, amelyeket a jól képzett szakértőkkel lehet végrehajtatni. A specialisták kiképzésére sem pénzt, sem időt nem sajnáltak. A franciaországi ügynökhálózat létrehozásával és a kapcsolat fenntartásával De Gaulle törzse mellet működő Központi Felderítő Iroda lett megbízva.

Németország harcbalépése után a Szovjetunióval De Gaulle mozgalmához csatlakoztak a francia kommunisták is, akiknek a személyében az angolok nagyszámú és jól szervezett segítséghez jutottak Franciaországban. Ám ezzel együtt megváltoztak a harc módszerei. Felülkerekedett a partizánháború úgynevezett „moszkvai iskolá”-ja. *** 1941/1942 telén az angolok a francia ellenállási mozgalommal együtt hadműveletet vezettek, amely jelentősen elősegítette a német rádiólokációs állomásokról szóló értesülések megszerzését. Már a második világháború előtt Anglia és Németország kutatásai kiderítették, hogy rövidhullámú rádióimpulzusok valamely tárgyra irányítva, visszaverődnek és a kiinduló pontra térnek vissza, ahol elektronsugár csövön fényjel jelenik meg. Mivel megállapították , hogy a jel elküldésétől a visszatértéig eltelő idő függ a visszaverést okozó tárgy távolságától, és a másodperc tört részével mérhető, ezáltal megvalósítható a céltárgy távolságának meghatározása. Ezen kívül, nem kevésbé fontos az a tény, hogy ezek a rádióimpulzusok a nap, vagy az éjszaka bármely órájában és bármilyen időjárási viszonyok között képesek felfedezni a repülőgépeket és hajókat, sőt az állomást repülőgépen elhelyezve, a levegőből meg lehet különböztetni a lakott települések körvonalait és más tereptárgyakat. Az angolok ezt a felfedezést korábban tették és így a háború kezdetekor már bizonyos előnyük volt. Úgy az angoloknak, mint a németeknek, a háború kezdetekor volt álló és mozgó rádiólokátor állomásuk, amelyek a légvédelmi szolgálat rendszerében dolgoztak, s 1940-től kezdve egyre inkább kezdték kiszorítani a német légvédelmi tüzérségnél rendszeresített akusztikai és optikai távmérő-megfigyelő rendszereket. A partvidéken felállított rádiólokációs készülékek idejekorán értesítették a légvédelem szerveit az ellenséges repülőgépek közeledéséről. Már 1940. őszén lehetőségük volt az angoloknak időben felkészíti a vadászrepülésüket az ellenséges repülőgépek közeledésekor. 1941. novemberében az angol felderítés a francia ellenállási mozgalom tagjaitól értesülést kapott arról, hogy Le Havre-tól északra a németek nagy rádiólokátor állomást állítottak fel. Azonnal elkészült a terv, amely ennek a berendezésnek az elfoglalására irányult. Az angolok meg kívánták szerezni ennek a készüléknek a főbb alkatrészeit, hogy rádiólaboratóriumukban tanulmányozva megismerhessék a német berendezés minőségi tulajdonságaival és működési elvének részleteivel. A rádiólokációs állomás elleni támadáshoz szükséges adatokat a francia ellenállási mozgalom és légifelderités alapján szervezték meg. A felderítés adataiból megtudta az angol parancsnokság, hogy a rádiólokátor berendezés az Antierre foktól délre van, Brünwall falu közelében, a kb. 90 méter magas, meredek sziklapadon. Tengeri úton Brünwall közelében lévő keskeny öböl kivételével, amelynek homokos partja van, s ahova út is vezet, sehol nem lehetett az objektumot megközelíteni. Ez az egyetlen út pedig drótakadályokkal volt szegélyezve, s több géppuskaállás őrizte. Az állomás kiszolgáló személyzete a parttól nem messze, egy villaszerű házban lakott. Brünwallban a lokátorállomástól 350 méternyire északkeletre egy gazdaságban erős német helyőrség volt. A környező falvakban pedig német páncélos hadosztály volt elszállásolva. Azért, hogy a hadművelet sikeres legyen, igen rövid tevékenységi időket lehetett kitűzni. Mivel a tenger felől megközelíteni a lokátorállomást, a parton elhelyezett géppuskaállások miatt nehéz volt, egyetlen egy út maradt - a levegőn át. A feladat végrehajtása után pedig az ejtőernyősöket hajókon tudják elszállítani. A hadművelet vezetésével tapasztalt tisztet, Frost őrnagyot bízták meg, akiről később sokat beszéltek. Az őrnagy által kiválasztott csoportba rajta kívül hat tiszt és 112 katona tartozott. A parancsnok dolgozta ki a művelet tervét, amely szerint az állomás mögött kellett leszállni, majd a szükséges alkatrészek megszerzése után Brünwall irányába, a homokos parthoz áttörni, ahol hajók várják már a csoportot, hogy átszállítsák Angliába. 1942. február 27-ről 28.-ra virradó éjszaka Frost őrnagy embereivel beült a repülőgépekbe és a levegőbe emelkedtek. A két aknaszedő hajó, néhány torpedóromboló és egy deszant hajó, melynek fedélzetén erős támadó csoport van, kifut a tengerre, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson az ejtőernyősöknek. Az angol éjszakai vadászok ezzel egyidőben támadásokat intéznek a különböző partmenti objektumok ellen, a légvédelmi szolgálat figyelmének elterelése végett. Éjfél felé Frost csoportja átrepüli a francia partvonalat és a kijelölt helyen végrehajtja az ugrást. Az egyik csoport négy kilométerre kerül az objektumtól. A földetérés után összegyűlve az első három csoport zajtalanul közeledik az objektumhoz. A laktanya, amelyben a rádiósok és géppuskások laknak, üres. Az

ejtőernyősök óvatosan tapogatóznak az üres földszinten, majd a lépcsőn felmennek az első emeltre, ahol egyetlen német katonát találnak, akit gyorsan lefegyvereznek. Közben egy csoport Young parancsnoksága alatt, közvetlenül a rádiólokátor állomáshoz megy. A katonák átvágják az állomást körülvevő szögesdrót sövényt. A német őr tüzet nyit ...késő! Rövid harc eredményeként majdnem mindegyik felriasztott német katonát megsemmisítik, csak néhányuknak sikerül a sötétség leple alatt elmenekülni. Ám a lövések hangjai felriasztják a környező helyőrségeket. Akkor, amikor a szakértő mérnök viharos sietséggel szereli le a készülékről a legfontosabb alkatrészeket, már elhelyezik az utászok a robbanóanyagot, majd a munka befejezésekor fényjelzést adnak a tenger felé. A közeli gazdaságból a németek géppuskatüzet nyitnak. ekkor fülsiketítő robbanás hallatszik - a felszerelt robbanótöltet teljesítette rombolási feladatát. Frost gyorsan összeszedi az őrségét és az osztag futva elindul Brünwall irányába. Az úton az angolok gyenge német őrségre bukkannak, s lövöldözésbe kezdenek velük. A messze ledobott negyedik csoport időben érkezik, hogy részt vegyen egy német erődítmény és néhány kisebb tűzfészek megsemmisítésében, majd az osztag megmaradt részével elérik a partot. Itt már várják őket a tengerészek, akik gyorsan a hajókra viszik a deszantosokat. Ennek az éjszakának a trófeái - néhány német fogoly és a rádiólokátor főbb alkatrészei - aránylag kis áron jutottak az angolok kezére: egy halott, két sebesült és hét eltűnt volt az éjszaka mérlege. Az ár kicsi volt, s a frekvencia ismerete, amelyen a lokátorállomás dolgozott, lehetővé tette az angoloknak, hogy meghiusítsák a német rádiólokációs szolgálat, valamint a tűzvezető és légvédelmi szolgálatok munkáját repülőgépekről ledobott fóliacsíkok és zavaró rádióállomások segítségével. Most már a szövetségesek repülőgépei megkezdhették támadásaikat a német városok ellen, nem találkoztak komolyabb légelhárítással az ellenség részéről. Ha az Eben-Emael erőd elfoglalását nem számítjuk, egyetlen nagy, ejtőernyősök által elért siker volt a váratlan támadás következtében kis ellenséges objektum ellen. *** Más, nem kisebb jelentőségű kommandó-hadműveletet az angolok egy év múlva, 1943. februárjában hajtották végre Norvégiában.12 Ez alkalommal a támadás célpontja a nehézvizet előállító gyár volt Rjukanban. Ennek a támadásnak a célja a németek atomenergia felhasználására vonatkozó tervének felborítása volt. A németek által Rjukan városától nem messze felépített NORSK-HYDRO gyár volt az egyetlen 3 Európában, amely úgynevezett nehézvizet állított elő elektrolízissel. 2 cm nehézvíz előállításához 100 rendes vízre volt szükség. A nehézvíz az atombomba, illetve a békés felhasználás nukleáris láncreakciójánál, a neutronok lelassításához kellett. Német tudóskonferencia adatai szerint ennek a gyárnak a teljesítőképessége 1942-ben évi 1,5-ről 5 ezer kg nehézvízre növekedett, melynek megfelelően, megnőttek a készleteik is. Ez azonban nem kerülte el az angol titkosszolgálat figyelmét és hamarosan elhatározták a gyár felrobbantását. Ennek a kérdésnek a figyelmes tanulmányozása után az angol legfelsőbb hadvezetőség arra a következtetésre jutott, hogy a hadművelet leszálló-deszant bevetésével nem hajtható végre, mivel a keskeny, erdővel borított völgyet, ahol a gyár van, erősen védik a németek és ezen kívül a terep sem megfelelő szállítógépek leszállására. Azért, hogy pontosabb adatokat szerezzenek innen, négy, ebben a körzetben szolgált norvég katonát dobtak le. A norvégokat repülőgépen szállították és ejtőernyővel dobták le kb. 250 km-re az objektumtól. Menekültnek adva ki magukat, a ledobott norvégok elkezdték az értesülések gyűjtését a gyárról. Miután az angolok rádió utján megkapták a szükséges adatokat, Skóciából két tehervitorlázót indítottak el Norvégiába, 30 utassal. Az egyik vitorlázó lezuhant a hegyek között, a másik a partvonal átrepülése közben leszakadt a vontatósodronyról és ezért kénytelen volt korábban leszállni. Az egész kommandó-csoport fogságba esett, s ezek után a német megszálló erők Norvégiában egy sor biztonsági intézkedést tettek a fontosnak ítélt objektumok védelme érdekében.

12

1942. májusában az angolok másfajta deszantledobást végeztek Ennek a deszantnak nagy politikai jelentősége volt: Angliában kiképzett cseh emigránsok egy csoportja ejtőernyővel ugrott le Prágától nem messze, azzal a feladattal, hogy megöljék Csehország katonai helytartóját, Heidrich SS obergruppenführert.

Január 22-ről 23.-ra virradó éjszaka Angliából újabb kommandóosztag szállt fel, de a kidobás tervezett helyén lévő sürü köd miatt a repülőgép az ejtőernyősökkel együtt visszafordult. Február 16.-án hat ejtőernyősnek végre sikerült a Szkiriheni tó jegére leszállni, 50 kilométerre délnyugatra, az előző este ledobott csoporttól. Hosszú, eseményekkel teli síelés után sikerült mindkét csoportnak egyesülnie. Különböző utakon szerzett értesülések alapján világossá válik a következő: a szivattyúállomás és a hidrolízist végző üzem között két barakk van, ahol 15 német katona lakik. Az őrség őrpárból áll, amelyet két óránként váltanak. Ezen kívül a gyár területét négy norvég őr őrzi. A döntés az volt, hogy az ejtőernyősök két csoportra oszlanak, fedező- és robbantó csoportra. A fedező csoportnak kellett átjárót nyitni a drótakadályon és védelmi pozíciót elfoglalni, hogy meggátolják a német járőr mozgását. Riadó esetén pedig azonnal rá kell támadni az őrségre. Akkor, amikor a fedező csoport védelmet foglal el, a robbantó csoport behatol a gyár területére. Az ejtőernyősök megegyeztek, nem gyújtanak zseblámpát, sem tüzet és megesküdtek, ha fogságba esés fenyegeti őket, öngyilkossággal vetnek véget életüknek. Február 27.-ről 28-ra virradó éjszaka az ejtőernyősök észrevétlenül behatolnak a gyár területére, ahol gyorsan lefegyverzik a meglepett norvég őrséget. Az egyik deszantos a következőket meséli: - Azonnal megkezdtem a robbanótöltet elhelyezését. Ez minden nehézség nélkül, gyorsan sikerült. A makettek, amelyeken Angliában gyakorlatoztunk, pontosan utánozták az objektum alakját. Már sikerült elhelyeznem a robbanótöltet felét, amikor mögöttem üvegcsörömpölés hallatszott. Odanézve, láttam, hogy valaki az udvarra néző ablakot törte be. Az ablakban egy emberfej látszott. Ez egyike volt annak a két bajtársamnak, akik a kábelalagút hiábavaló keresése után elhatározták, saját felelősségükre és kockázatukra cselekednek. Az egyikük az ablakon keresztül kimászott az udvarra és segített nekem a hátralévő robbanóanyag elhelyezésében. Kétszeres ellenőrzés után megfogtam a gyújtózsinórt, s mielőtt meggyújtottam volna, ismét leellenőriztük a töltetet. Az udvarról semmiféle jel nem vallott riadóra. Miután mindkét gyújtózsinórt meggyújtottam, megparancsoltam a fogságba esett norvég őrnek, ha meg akarja menteni az életét, szaladjon fel az épület legfelső emeletére. Mi ugyancsak igyekeztünk eltávolodni a veszélyes helytől. Amikor 20 lépésnyire voltunk a pincébe vezető ajtótól, erős robbanás hallatszott. Leszedtük az őrt a főbejáratnál és a kaput elkerülve felmentünk a vasúti töltésre.13 Hosszú kalandok után a deszant résztvevőinek sikerült visszatérni Angliába. A nehézvíz maradványait néhány héten belül a norvég partizánok semmisítették meg, a szállító-uszályt a tengeren süllyesztették el. Így egy kis csoport bátorságával és ravaszságával olyan hadműveletet hajtott végre, amelynek jelentősége vetekedett nagy front-hadműveletekével. Az angol légideszánt csapatok történetében ez a nehézvízért folytatott harc az első helyen fog állni, mint az ejtőernyősök férfiasságának és bátorságának bizonyítéka. *** Amikor az angol kommandó-akciók mind jelentősebb mértékűvé váltak, a német legfelsőbb hadvezetés hasonló terveket hagyott jóvá nagy nehézségek árán. 1942. novemberében az angolok és amerikaiak partra szálltak Észak-Afrikában, s az ellátásuk Algirtól Constantieig vezető egyetlen vasútvonalon, illetve az arról leágazó keskeny nyomtávú szárnyvonalakon történt, amelyeket a tengelyhatalmak részéről, merész diverziókkal elvághattak. A terep hegyes jellege, a nagyszámú híd, vagy töltés felrobbantása hosszú ideig teljesen megállíthatta a szövetséges csapatok ellátását. Ezen kívül, hasonló hadműveletek végrehajtása azáltal is könnyebb lett, hogy a diverziós csoportok éjszaka szállhattak le, közel a kiválasztott objektumhoz és nyugodtan végezhették a megfigyeléseket a közeli magaslatokról. Igaz, a saját csapatokhoz való visszajutás igen nehéz volt és a diverziós csoportot ilyen feladatra kiküldve, a hadművelet résztvevői fogságbaesésre is számíthattak, azonban a feladat fontossága háttérbe szorította ezeket a gondokat és igazolta az esetleges vesztességeket. Ezért a tengelyhatalmak parancsnokságai úgy döntöttek, hogy 1942/1943 telén ebbe a körzetbe több diverziós csoportot küldenek, megbénítani a szövetségesek utánpótlási vonalát. A 14 deszantcsoportból, amely a vasútvonal körzetében, ejtőernyővel lett ledobva, vagy tehervitorlázón szállt le, csupán kevés ért el eredményt. Majdnem az összes ideirányított német és olasz diverzánscsoport sikertelenségének oka a 13

Laurence L.: Down overZero. New-York

14

pontatlan bevetés, a helyi lakosság árulása, vagy a hadművelet elégtelen előkészítése volt. A legsikeresebb deszant a „Gange-de Faire” szakaszon Algirtól keletre bekerített ejtőernyős csoport volt, amely a vasútvonal felrobbantásával több napra leállította a szövetségesek utánpótlását. Az utolsó diverzáns akció, amit az olaszok vezettek 1943. május 15.-én Ain-Beyde repülőtere ellen, kudarcba fulladt, mivel több hetes felderítő adatok alapján hajtották végre és a szövetségeseknek ezen idő alatt sikerült elhagyni a repülőteret. A szövetségesek kezébe a német és olasz diverzánscsoportokból mindössze 147 ember került. *** Olaszországnak a tengelyhatalmak koalíciójából való kilépése miatt a német főparancsnokság még 1943. augusztusában Dél-Olaszországból Rómától délre dobta át a 2. ejtőernyős-deszant hadosztályt, amely egyetlen tartalék volt ebben az időben. Az után, hogy Olaszország nyilvánosságra hozta a kapitulációt, a 2. ejtőernyős-deszant hadosztály 3. motorizált gránátos hadosztállyal együtt tevékenykedve, helyenként kemény jellegű harcok eredményeként Rómában és körülötte elhelyezett olasz csoportokat fegyverletételre kényszerítettek, melynek következtében biztosítva lett DélOlaszországban, Salerno és Tarantó térségében harcoló 10. német hadsereg zavartalan ellátása. lett.15

Ebben az időben két német kommandó művelet lett végrehajtva, melyek közül az egyik világhírű

A következő reggelen, miután Olaszország aláírta a feltétel nélküli kapituláció okmányát MonteRotondónál, ahol az olasz főparancsnokság főhadiszállása volt, ejtőernyős zászlóalj ért földet Heiricke parancsnoksága alatt. De az ejtőernyősök elkéstek, az olasz király és Badiogló marsall már elhagyta a főhadiszállást. Szeptember 12.-re Student vezérezredes, Hitler személyes parancsára, hadműveletet készített az olasz kormány vezetőjének, Benito Mussolini kiszabadítására. Ez a művelet olyan titokban előkészítve, hogy a Dél-hadseregcsoport parancsnoka, Kesselring feldmarsall sem lett beavatva. ejtőernyősökkel együtt részt vett ebben a bevetésben Skorzeny SS obersturmbannführer is, különleges feladatot kapott a Führertől.

elő lett Az aki

Szeptember 12.-én dél felé a Practica-di-Mare repülőtéren az amerikai repülőgépek berepülés után, amely berepülés eredményeként majdnem elpusztultak a felszállásra kész német vitorlázók, Berlensch ejtőernyős-deszant százada elrepült az Abruzzókba. A Gran Sasso hegységen, a Campo Imperatore szállodánál, ahol Mussolinit tartották fogva, hajtották végre a vitorlázók a leszállást. Student személyi pilótája, Herlach százados, Fieseler-Storch repülőgépével vitte át a kiszabadított Duce-t a sértetlenségéért felelős Skorzeny SS obersturmbannführerrel együtt Practica-diMareba, ahol már várta őket egy HE-111 típusú repülőgép, amely sikeresen eljutott Németországba. Ennek a műveletnek a szenzációja az, hogy Mussolini őrzési helyét nagy titokban tartották és többször megváltoztatták. Mussolini kiszabadítása szinte abban a pillanatban történt, amikor az új olasz kormányzat elhatározta kiadatását az amerikaiaknak.

14

Azt, hogy ezek a műveletek mégis hatással voltak az eseményekre - még ha közvetett jelleggel is - kitűnik abból, amit Eisenhower irt memoárjában. A CRUSAIDE IN EUROPE c. könyvében azt írja: „Mivel az ellenség rövid idő alatt eljutott oda, hogy ejtőernyősöket dobott le diverziós céllal, kénytelenek voltunk a nagy számú csatorna, híd, töltés és más tereptárgy védelmét megerősíteni, mivel ezeken a helyeken bátor diverzánsok könnyen megsemmisíthették volna a francia csapatokat ellátó utánpótlási útvonalainkat.” 15

Ezeken a „hadműveleteken” kívül világhíres lett még egy, igaz nem katonai, inkább politikai „légideszánt hadművelet”. Arról az ugrásról van szó, amit Rudolf Hess birodalmi miniszter hajtott végre 1941. május 10.-ről 11.-re virradó éjszaka Skóciában. Habár Hess nem volt ejtőernyős, mégis úgy döntött, ejtőernyővel ér földet, hogy repülőgépe ne kerülhessen az ellenség kezére. A nagy port felvert „hadművelet”-ről és arról, Hessnek hogyan sikerült ilyen nehéz ugrást végrehajtani gyors vadászgépből, az alábbi könyvben lehet olvasni: Hess I.: England-Nürnberg-Spandau. Ein Schicksal in Briefen. Druffel Verl., Leoni, 1952. p.31.

Másik bátor hadművelet, amely siker esetén nem kisebb szenzációt jelentett volna, Boszniában lett végrehajtva 1944. júniusában. Az SS 501. ejtőernyős-deszant zászlóalja Ddrvar falunál lett bevetve azzal a feladattal, hogy foglalja el Tito marsall partizán főparancsnokságát és fogja el magát Titot. De az utolsó pillanatban Titonak sikerült elmenekülnie az ejtőernyősök elől, akiknek csak a marsalli egyenruháját sikerült megkaparintaniok. A zászlóaljnak végeredményében védelembe kellett vonulnia és csak az északról érkező PRINZ EUGEN SS hadosztály szabadította ki az ejtőernyősöket a bekerítésből. Néhány nappal e hadműveletet követően az 500. SS ejtőernyős-deszant zászlóalj vitorlázókon a francia partizánmozgalom központjában szállt le a Nyugati-Alpokban, Vasseu-tól nem messze és a 157. hegyivadász zászlóaljjal együtt elfoglalta a Vercours hegycsúcsot. Ezzel szét lettek szórva az ebben a körzetben tevékenykedő partizánok, akiknek néhány nappal előbb amerikai repülőgépek jelentős mennyiségű fegyvert dobtak le. *** Hasonló kismértékű hadműveletek tervezésével és végrehajtásával együtt, amelyek jelentőségük és bátor elgondolásuk ellenére mégis elszigeteltek voltak és nem tudtak döntően hatni a háború menetére, a német főparancsnokság, tekintet nélkül néhány tábornok határozott ellenállására, nagyobb szabású légideszánt hadműveleteket tervezett. Így a Földközi-tengeren tervbe lett véve egy döntő csapás Málta szigetére. Vitterboban és Tarkviniben Ramcke tábornok az olasz FOLGORE (Villám) ejtőernyős-deszant hadosztály katonáit oktatta, amely hadosztálynak Frattini tábornok volt a parancsnoka. Szerfölött rövid idő alatt teljesen harcképes egység lett ezekből a katonákból, amiről Kesselring vezértábornagy így nyilatkozott: - Ramcke az ejtőernyős-deszant csapatok tábornoka nagy energiával gyorsan és sikeresen képezte ki az olasz ejtőernyősöket, ezzel a hadosztályt egy kiváló alakulattá változtatta. Az oktatás, amit láttam, megmutatta, hogy ennek a hadosztálynak a katonái igazi ejtőernyős lélekkel rendelkeztek. Azt a sok nehézséget, ami utjukba került, nagy férfiassággal küzdötték le.16 A német ejtőernyősökkel együtt tevékenykedve az olasz ejtőernyős-deszant hadosztálynak Máltán kellett volna leszállni és a szigetet elfoglalni. Ezzel Student rendelkezésére sokkal jelentősebb erő állt, mint a krétai hadműveletnél. Nagymennyiségű nehéz tehervitorlázót kapott a tankok szállítására, amelyek teherbíró képessége 21 tonna volt, valamint kéttörzsü, 2,5 tonna teherbírású vitorlázókat ágyuk 17 és gépkocsik szállítására. A hadművelet végrehajtására a következő séma lett kidolgozva: 1. A vitorlázóknak a légvédelmi ütegekre való berepülése után a leszállódeszant főerőinek LaValettától délre lévő magaslaton kell leszállni és ott leszállómezőt létrehozni, s innen indítani támadást a repülőtér és a város ellen. 2. Tengeri deszant partraszállása, ugyancsak a várostól délre lett tervezve, hogy a tengerről érkező csapatok a légideszánt egységekkel együttműködve vehessenek részt a város megtámadásában. 3. Elterelő jellegű csapás a Mars-al-Sirocco öböl irányában. 4. A tengeri deszant átszállításának és kiszállásának biztosítása az olasz haditengerészeti flottára és a 2. német légi-hadseregre lett bízva, mely utóbbi egységeinek valamivel a légideszánt leszállása előtt koncentrált csapást kellett mérni La-Valettára, a repülőtérre és a sziget légvédelmi ütegeire. Az előkészítő berepülések Máltára 1942. áprilisának első felében kezdődtek meg és megszakítás nélkül tartottak, kivéve azt az időt, amikor a légierő azt a feladatot kapta, hogy semmisítse meg a Málta felé tartó angol konvojt, amelyből végeredményében egy hajónak sem sikerült Máltára eljutni. Ezáltal Málta utánpótlása megnehezült, a német légierő állandó támadásai lerontották a szigetet védő, jól felkészített angol katonák morálját. 16 17

Kesselring: Soldat bis zum Letzen Tag. Bonn, 1952. p.123.

Nehéztüzérségi szakasszal együtt ejtőernyős-deszant nehéz-aknavető osztályt is szerveztek, melynek a teljes ellátmányát le lehetett dobni ejtőernyővel.

A hadművelet előkészítése még nem fejeződött be, amikor Rommel tábornok kénytelen volt megkezdeni a támadást Afrikában. Rommel maga előtt űzte az ellenséget, hamarosan elfoglalta Tobrukot. A hadművelet elérte a célját, de Rommel folytatta az üldözést és ezért a parancsnokság ismét elhalasztotta a deszant bevetését Máltán, hogy legyen erő Rommel támogatására Egyiptom elleni hadműveletnél. Rommel úgy vélte, el tudja foglalni a Nílus-deltát és a Szuezi csatornát. Ezért ide kellett irányítani a légideszánt csapatokat, hogy azok a visszavonuló angol csapatokat megelőzve, leszálljanak a hátukban és elvágják visszavonulásuk utját. El Alamein körzetében az ellenségnek végül sikerült megállni, ekkor Rommel azzal a kéréssel fordult a légideszánt csapatok parancsnokságához, hogy segítsék a Nílus felé vezető út utolsó védővonalát áttörni és az Alexandriába vezető utat elzáró tankokat megsemmisíteni. Csakhogy már késő volt! A rossz utánpótlás és a fegyveres erők főparancsnoksága érdeklődésének hiánya „a másodrendű afrikai szintéren folyó harctevékenységek” iránt, oda vezetett, hogy Rommel minden kísérlete kifulladt. Ezzel együtt meghatározatlan időpontra lett elhalasztva Málta elfoglalását célul tűző hadművelet is. Ugyancsak elvetették Student másik tervét, légihíd létesítését Batumiba, a török határhoz közeleső fekete-tengeri orosz kikötőbe. Ez a terv, amit 1942-ben dolgozott ki, arra irányult, hogy a létrehozandó leszállómező a következő év tavaszáig megmaradjon. Erről a leszállómezőről aztán a Fekete-tengerhez átdobott német egységek állandóan támadni tudják Bakut a Gruz-hadiuton át, miközben ejtőernyősök ugranak ki Baku körzetében, hogy ne engedjék az ellenségnek tönkretenni az értékes olajipari berendezéseket. Ennek a tervnek sok közös vonása volt egy másik, Student által korábban kidolgozott tervvel, melynek IRLAND volt a fedőneve. Az IRLAND műveletben ugyancsak azt vette tekintetbe Student, hogy ha az Észak-Írországban ledobott ejtőernyősök ellenséges túlerő miatt nem tudják tartani a leszállómezőt, akkor át tudnak menni semleges területre. Az ejtőernyősök ellátására, akiknek a terv szerint Írországban dandárnyi erővel kellett volna leszállni, 90 darab HE-111 repülőgépet javasolt, amelyek nagy sebességük miatt nehezebben voltak leküzdhetők, mint a lassú mozgású Junkersek. Rübacsij-félsziget légideszánttal való elfoglalása, Murmanszk térségében ugyancsak papíron maradt. Mind e mellett, 1943.-ban az Aral-tó környékén (a Kaspi-tengertől keletre) az RGK „Brandenburg” ezred különleges egységei lettek kidobva. Ezeknek, a diverziós céllal ledobott egységeknek az állományába türkmének is tartoztak. Ezen kívül, India északi határán erősen nyugtalanította az angolokat Ipy fakír, akinek német repülőgépek dobtak le néha fegyvert és hadianyagot. *** Közben a helyzet a többi frontokon lényegesen rosszabbodott. Megkezdődött az összeomlás. A fegyveres erők vezérkarának már nem volt többé sem nagy tartaléka, sem gyorsmozgású légideszánt csapata, amellyel megpróbálhatták volna a háború kimenetelét a saját hasznukra fordítani. Ez helyett a nagy teherszállító vitorlázók a frontra csupán élelmiszert és hadianyagot, a hatalmas „Gigantok”, melyeket tehervagonoknak neveztek, tankokat, ágyukat, vontatókat, üzemanyagot és egyéb hadianyagot szállítottak.18

18

Meg kell emlékezni 1942. tavaszán Gyemjánszknál,. később Sztálingrádnál bekerített, és Tuniszt védő német csapatok légi úton való ellátásnak megszervezéséről és végrehajtásáról. Gyemjánszkhoz vezető légi-híd sikere, amely 1942. február 8.-tól május 19.-ig működött, a frontvonal mögött 200 km-re lévő bekerítésben 6 német hadosztály (kb 100 ezer fő) részére 265 ezer tonna különböző terhet juttatott el és 34 ezer sebesültet evakuált. Ez adott később reményt arra, hogy Sztálingrádnál bekerített 6. hadsereg folyamatos ellátását biztosítani lehet a bekerítés végéig a levegőből. A sztálingrádi csoport ellátására kb. 200 db JU-52, 100 db HE-111 és 20 db JU-86 típusú repülőgép lett kijelölve.(1942. február 1.-jei állapot). A harcok végén a bekerített sztálingrádi német csapatok ellátását már 308 db JU-52 és 355 db HE-111 végezte. A légierő vesztességei 1942. november 24-től 1943. január 31.-ig a következő volt: 266 db. JU-52, 165 db HE-111, 42 db JU-86, 9 db FW-200, 1 db. JU-290 és 5 db HE-177 típusú repülőgép. 70 nap alatt a légierő a körülzárt csapatoknak 6591 tonna

Légideszánt páncéloshadosztály létrehozásának terve, melybe 126 tank és két ejtőernyős-deszant ezred tartozik, s amelynek szállítására kb. 150 nehéz- és 800 normál vitorlázó kellett volna, nem realizálódott. Ezek a tervek, melyeken Student törzsében dolgoztak, egyáltalán nem voltak meddő fantazmagóriák. A légideszánt páncéloshadosztály terve teljesen megvalósítható volt. Ilyen egység alkalmazása az orosz harcterület hatalmas színterén, messze a frontvonal mögött, ahol alig voltak csapatok, az ipari központokkal és utánpótlási bázisokkal szemben halálos veszélyt jelenthettek volna az oroszoknak. Vadász- és vadászbombázó repülőgépek támogatásával, amelyek a deszant harci tevékenységének körzetén belül állomásoztak volna, ellenőrzés alá kerülhet az ellenség úthálózata, ami viszont az ipart bénítja meg. Az ilyen deszant elleni harchoz az oroszoknak erős tartalék kellett volna, amelyeket a parancsnokságnak a frontról kellett volna visszavonni. Egy ilyen hadosztály leszállása a Nílus deltában, elzárhatta volna a 8. angol hadsereg utánpótlási forrásait, arra a sorsra juttatva őket, mint ami Rommel hadtestével bekövetkezett Afrikában. De a fegyveres erők vezérkara süket maradt az ilyen tervekkel szemben. Ők úgy vélték, ilyen kísérletekre anyagi eszközöket fordítani fényűzés, ugyanakkor elfeledkeztek arról, hogy a német csapatok vesztességei a visszavonuláskor többszörösen felülmúlták azt, amibe néhány ejtőernyősdeszant hadosztály került volna. Sztálingrád alatt a 6. német hadsereg 90 orosz hadosztályt kötött le, miközben a katonák sokat nélkülöztek és várták, csak-csak megérkezik a segítség. De a légierő, amelynek 300 ezer ember ellátását kellett volna biztosítani, nem tudta betölteni feladatát. Az eszközök, amelyekkel rendelkeztek, korlátozottak voltak, a meteorológiai helyzet sem volt kedvező a légiösszeköttetés számára és a többi front nehéz helyzete sem tette lehetővé nagymennyiségű repülőgép átvezénylését. Éppen itt, Sztálingrád alatt, legtöbben azért haltak meg, mert a krétai hadművelet után a légideszánt csapatokra nem fordítottak elég figyelmet és a német szállítórepülés nem rendelkezett távlati feladatokkal. A Sztálingrád alatti ütközet eldőlt és Tunisz is a szövetségesek kezére került. *** 1943. július 9.-ről 10.-re virradó éjszaka Szicílián Galanál, Messinánál és Szirakuzánál amerikai ejtőernyősök értek földet és angol vitorlázók szálltak le. Itt kezdődik az angol-amerikai légideszánt egységek első nagy csatája. Leszálláskor sok gépet ér baleset. A szövetségesek légvédelmi tüzérsége néhány saját repülőgépet is lelő, ami indokolatlan veszteséget okoz. A kiugrás körzetének helytelen megválasztása és az erős szél miatt sok egység szétszóródik. Student a német parancsnokságnak ejtőernyős ellencsapást javasol, a 30 ezer főnyi, Franciaországban állomásozó német ejtőernyős-deszant hadtest bevetését az angol-amerikai kidobási területre. Student javaslatát, mint túl merész dolgot, elvetik és helyette úgy döntenek, az 1. német ejtőernyős-deszant hadosztály száll csak le Szicílián - gépkocsik nélkül. Itt először a 3. ejtőernyős-deszant ezredet vetik be. Az ugrást az ejtőernyősök úgy hajtják végre, mint egy gyakorlaton - gyorsan csoportosulnak a földetérés után és megkezdik a támadást Auguszta irányában. Ám a bekerítő mozgást végző erős ellenséges páncélos erők miatt az ezred kénytelen harcban visszavonulni. Miután átmásztak egy olyan híd alatt, amelyen ellenséges tankoszlop állt, megzavarták az ellenséget, s így a német ejtőernyősök sikeresen tudták elérni állásaikat. Elképzelhető az angol-amerikai ejtőernyősök csodálkozása, amikor július 14.-ről 15.-re virradó éjszaka a védelmüktől nem messze, a Simeto folyónál és Primosole hidjának környékén német ejtőernyősök szálltak le. A harc igen kemény jellegű volt és csak Szirakuzából odasiető tankok tudták kimenteni az angolokat nehéz helyzetükből. 1943. őszén felhasználva a tengelyhatalmak egységének felbomlását, angol ejtőernyős-deszant csapatok szállnak le a Dodekanézosz szigetcsoporton: Kosz, Lerosz és Számosz szigeteken. De az angolok nem sokáig örülhettek a sikernek. November 12.-én a Brandenburg hadosztály, a 22. légideszánt hadosztály csoportjai és néhány ejtőernyős deszant, amely a tengerről és a levegőből szállt partra Lerosz szigetén, két napos harc után visszafoglalja a szigetet. Leroszon a harc kimenetelét a 2.

terhet szállított át, 28 ezer sebesültet vitt ki Sztálingrád alól. Tunisz védelme idején Szicília és Biserta közötti úton átlag 2-3 JU-52-es szállítóezred és egy „Gigant” ezred repült.

ejtőernyős-deszant ezred 2. zászlóalja bátorsága és határozottsága dönti el, amelynek a parancsnoka Kühne őrnagy. Nem sokkal ez után a német ejtőernyősök Kosz szigetét is elfoglalják. Az úgynevezett „csiga-hadjárat” eredményeként a szövetségeseknek Olaszországban sikerül Monte Cassinoig eljutni, ahol a németek megingathatatlan védelmével találták szemben magukat. Azért, hogy rést üssenek a német védelmi vonalon, a szövetségesek orkánszerű tüzet zúdítanak ágyukkal, bombákkal és hatalmas tömegű embert és technikát vetnek harcba a német állásokkal szemben. Szent Benedikt régi templomát a Monte Cassino hegyen, amit a német csapatok foglaltak el, Freyberg tábornok parancsára - akit az ejtőernyősök Krétáról jól ismernek - romhalmazzá és hamuvá változtatják. Ez a barbár parancs, amely a nyugati kultúra egyik legrégebbi emlékét semmisítette meg, dönti el az ütközet sorsát. Amikor az ellenséges bombák lerombolták a kolostort, az ezzel bástyává vált, ahol az ejtőernyősök fészkelték be magukat és minden ellenséges rohamot visszavertek. Csak jelentősen később, 1944. májusában, amikor az ellenség jobbra és balra már megkerülte az ejtőernyősöket, voltak kénytelenek a védők „Monte Cassinojukat” - vereség nélkül. Az ejtőernyősök a visszavonulási parancsot igen kedvetlenül hajtották végre, hiszen Monte Cassino bátor védőit nemrég nevezték el „Monte Cassino zöld ördögei”-nek. Ettől a naptól kezdve Heidrich tábornok 1. ejtőernyős-deszant hadosztályának az emblémáján zöld ördög volt, vasvillával. *** 1944. június 6.-án Normandiában Ste-Mere-Eglise-nél, Carautanhoz közel, Caentől nyugatra két amerikai és egy angol légideszánt hadosztály szállt le.19 Megkezdődik a szövetségesek küzdelme Franciaországban. A vitorlázókon földtérő angol katonák elfoglalják az Oise folyón átvezető hidat, megsemmisítik Mareville-nél a partvédő ütegeket és tönkreteszik a Dive folyón átvezető hidat. Cotanten félsziget mocsaraiban az amerikaiak németekbe ütköznek, akik kegyetlen ellentámadásokat vezetnek és megállítják a német tartalékokat, amelyeket azért vetettek harcba, hogy lehetetlenné tegyék az amerikai tengeri-deszant partraszállását. Eképen segítenek az angol-amerikai ejtőernyősök hajóiknak egy nagy partraszálló helyet létrehozni, ahova erősítés érkezik. Az ellenség hatalmas mennyiségű technikát vet be a harcba. Az első deszanthullám ledobásában 995 szállítógép és száznál több vitorlázó vett részt. *** 1944. augusztus 14.-ről 15.-re virradó éjjel Le-Mouen körzetében az angol-amerikai ejtőernyősök ugrást hajtanak végre, megkezdve a szövetséges csapatok dél-franciaországi partraszállását. A német hadsereg nagy veszteségeket szenvedve kivonul Franciaországból. Szeptember 4.-én Montgomery tankjai feltartóztathatatlanul érkeznek Antwerpen alá. Montgomery úgy véli, villámgyors támadással be tudja fejezni a háborút, javasolja, ejtőernyős-deszant csapatok felhasználásával küzdjék le a hármas vízi akadályt: Maas-t, Vaal-t és az Alsó-Rajnát, törjék át a német védelmet Eindhoven és Arnhem között, szakadatlanul vessenek be az áttörésbe új tank-egységeket, s foglalják el Németország egész északnyugati részét. 1944. szeptember 17.-én, délben, ebben a körzetben egy angol és két amerikai légideszánt hadosztályt vetnek be. A fronton támadásba kezd az angol gárda-tankhadosztály, 900 vadászrepülőgép, 212 vadászbombázó, 84 bombázó és 1150 szállító repülőgép emelkedik a levegőbe. Mindezen kívül a hadműveletben még 2277 tehervitorlázó is részt vesz, melyek a harctevékenység körzetébe 30 ezer katonát, 550 ágyút, 1689 gépkocsit és 4770 tonna különböző terhet juttatnak el. De a németek továbbra is kitartóan és váratlan szívóssággal állnak ellen. Az angol gárda-páncélos hadosztályt feltartóztatják, ezzel sok időt veszítenek el az angol csapatok. Arnhem körzetében a német tankok a földhöz kényszerítik az angol légideszánt hadosztályt, egy kis leszállómezőre szorítják össze őket, így nagy veszteséget okoznak nekik. A szövetségesek itt egy számukra ismeretlen új egységgel is találkoznak - az 1. német légideszánt hadsereggel. Ezt a hadsereget maga Student vezérezredes vezeti. Végeredményében a szövetségesek légideszánt hadművelete nem érte el a célját, s az elért, kis taktikai siker egyáltalán nem érte meg a hozott áldozatot.

19

Ennek a hadműveletnek a végrehajtását - Loy-Melburry angol légimarsall ellenvetése dacára, aki attól félt, hogy itt egy „esztelen vágóhíd” lesz, melynek következtében mindkét hadosztály elpusztul, - a szövetségesek európai főparancsnoka, Eisenhower tábornok kitartóan támogatta. (L.: Eisenhower: Crusade in Europa.)

A németeknek ez az utolsó sikere a nyugati fronton, amely meghiusította a szövetségesek nagy légideszánt hadműveletét - ez pedig a német ejtőernyős-deszant csapatokat megalkotó személy kezeműve volt, aki mesterien és hatásosan húzta át Montgomery számításait Németország légi úton való megtámadására vonatkozóan. A német ejtőernyősöknek még egyszer kellett deszant hadműveletet végrehajtani az ellenség hátában. 1944 decemberében az Ardennesi támadások során Magas-Verne fennsíkján az amerikaiak hátában rohamcsapat szállt le von-der Heidte parancsnoksága alatt. Ám a 6. SS hadsereg tankjainak nem sikerült áttörni az ellenség első vonalát, így az ejtőernyősök többsége ez után a hadművelet után amerikai fogságba került. Rögtön ez után kezdődik meg az utolsó ütközet Németországért. 1945. március 24.-én 1795 szállító repülőgépen és 1305 vitorlázón, 889 vadászgép védelme alatt leszáll Wiesel körzetében a szövetségesek két légideszánt hadosztálya. A leszállás után 1253 vadászgép biztosítja a terület feletti légteret és 900 vadászbombázó ostromolja az ellenség minden védelmi kísérletét a földön. A tüzérség támogatásával, amely a Rajna túlsó partján foglal állást, az ejtőernyősöknek sikerül áttörni a német védelmet, de a hatalmas technikai fölényre való tekintet nélkül, a szövetségesek vesztességei óriásiak. Ez a szövetségesek utolsó légideszánt hadművelete Európában. Nagy légideszánt hadművelet terve Kassel-Paderborn térségében, a 6. légideszánt hadosztály felhasználásával, csak papíron marad, az események ezt már szükségtelenné teszik. *** Kelet-Ázsiában a háború Németország összeomlása után még néhány hónapig tartott. A japánok minden várakozás ellenére az egész háború alatt egyetlen kisebb, vagy nagyobb jelentőségű légideszánt hadműveletet nem végeztek. A háború kezdetén, 1941-ben két ejtőernyős-deszant zászlóaljuk volt, amelyeket harci bevetésen csak két ízben alkalmaztak: 1944 februárjában, Palenbag-térségében, DélSzumátrán (a bevetésen 700 ejtőernyős és 70 szállitórepülőgép vett részt, s az ellenséges légvédelmi tüzérség a japán ejtőernyősöknek jelentős vesztességet okozott) és 1944 december 6.-án a Leute-szigeti amerikai repülőterek elleni támadásnál. Itt a japánok szállitórepülőgépeken diverziós csoportokat akartak kidobni Takloban és Dulag repülőterekre, miközben egy ejtőernyős-deszant zászlóaljnak Burawan körzetében kellet kiugrani azzal a feladattal, hogy elvágják az amerikai csapatok szárazföldi utánpótlási vonalát. Ezeket a japán hadműveleteket meghiusította az amerikaiak erős légelhárítása. Sokkal jelentősebb volt a háború a kelet-ázsiai hadszínterén azok a légideszántok, amelyeket Stillwell angol tábornok vezetése alatt hajtottak végre. Stillwell támadása Indiából és Burmából annak köszönhette a sikerét, hogy messze a támadó hadsereg előtt, a japánok fő szállítási útvonalánál két leszállómezőt létesített, amely a japánokat az ellenállás beszüntetésére és a visszavonulásra kényszerítette. Japánnal való háború utolsó szakaszában amerikai ejtőernyősök szálltak le Corregidor szigeten20 és kemény harcok után felszabadították azt. Ez után a légideszánt támadás után Japán egyre inkább hanyatlott, érett meg a helyzete az 1945. augusztusi kapitulációra. *** A háború befejezése után a béke mindössze néhány hónapig tartott. Madagaszkáron a zavargások miatt a franciák 1946-ban bevetették ejtőernyős-deszant egységeiket a francia helyőrségek megerősítésére és a levegőből való ellátására. 1946. decemberében kezdődött el a háború Indokinában. És megint csak egyfajta fegyvernem volt az, amely képes volt nagy távolságot, gyorsan leküzdeni, lezárni az elfoglalt támaszpontokat és elvágni az utánpótlási útvonalakat - az ejtőernyős-deszant csapatok. A francia egységek légi úton való ellátása francia hátország fontos feladatává vált Indokinában. 1953. novemberében a franciák által vezetett merész légideszánt hadművelet Dien-Bien-Phu térségében, melynek során 13 ezer katonát és nagy számú ágyút, különböző típusú tankokat dobtak ide át légi úton, a vietnami támadók csapatait visszavonulásra kényszerítette Laosz fővárosáig, LuanPrabangig. A légideszant csapatok által létrehozott leszállómező Dien-Bien-Phunál az ellenség két nehéz- és három gyalogos hadosztályát kötötte le, azaz Vietnam összes reguláris csapatait. Ez volt az 20

A sziget a Fülöp-szigeteken lévő Manillai-öböl bejáratánál van. Az amerikai légi- és tengeri deszant 1945. február 16.-án szabadította fel a japán megszállás alól.

első olyan légideszánt hadművelet, amely védekezéssel kezdődött és támadással végződött. Általános támadáshoz vezethetett volna, ha a francia parancsnokság erősítéshez jut Franciaországból. De a franciáknak már nem maradt erre idejük, leszállóterületüket Dien-Bien-Phunál csupán az esős évszak beálltáig tudták tartani, amely megnehezítette a nagyobb hadműveletek végrehajtását. Így 1954. május 7.-én Dien-Bien-Phut kemény harcok árán a vietnamiak elfoglalták. Habár a hadművelet az erősítés hiánya miatt nem vezetett győzelemhez, de a Dien-Bien-Phu térségében létrehozott leszállómezőnek mégis nagy volt a jelentősége azzal, hogy a 13 ezer francia katona lekötötte az ellenség 15 ezres hadseregét és hat hónapon át ugyanazon a frontszakaszon tartotta, ezzel jelentős veszteséget okozott nekik. Nem tudni, sikerült volna-e a francia csapatoknak ilyen sokáig tartani a túlerőben lévő vietnami csapatokkal szemben magukat más körülmények között. A légideszánt csapatok technikájának fejlettsége szempontjából napjainkig a legnagyobb sikereket az Egyesült Államokban érték el. Gépkocsik, ágyuk, felszerelési anyagok ejtőernyővel való ledobása az amerikaiaknak nem okoz semmiféle nehézséget. Új repülőgépek, amelyek olyan tágas tehertérrel rendelkeznek, mint amilyen volt a német GO-243 típusú kéttörzsü vitorlázó, lehetővé teszik nagyszabású légideszánt hadműveletek kidolgozását. Az egyik ujtipusu amerikai repülőgép teherkabinja leválasztható, s ennek köszönhető, hogy el lehet vontatni a be- és kirakodás helyére. Ez a légideszánt csapatoknak újabb lehetőséget nyújt. Az ilyen teherkabinok felhasználhatók javitómühelynek, a törzsek, egészségügyi állomások, vagy laktanyák céljára egyaránt, s a lehető legrövidebb időn belül eljuttathatók a deszant körzetébe, lerakásuk után a repülőgép új teherért térhet vissza. 21

A helikopterek, amelyek a háború után nagy fejlődésnek indultak, ugyancsak felhasználhatók szállítási célokra, különösen ott, ahol a repülőtér hiánya megnehezíti a repülés alkalmazását. Az 1950ben kezdődő koreai háborúban kaptak először feladatot a helikopterek taktikai méretű légideszánt műveletetekben. Egyszer helikopteren szállított amerikai tengerészgyalogos egységek foglaltak el rövid harc után egy magaslatot a kommunisták hátában. Ezen kívül Koreában a helikoptereket bekerített amerikai egységek evakuálására használták fel. A nehéz helikoptereket ugyancsak felhasználhatják tankok és nehéz gépkocsik viziakadályon való átszállításánál, ha a hidak fel vannak robbantva és szükség van a nehézfegyverekre az ellenség üldözése közben. Az emelőlégcsavarok autorotációja következtében a helikoptereket vontatni is lehet a levegőben kikapcsolt motorokkal, melynek következtében azok taktikai jelentősége megnő. Az úgynevezett rohamrepülőgépek, amelyek fel- és leszállásához nem kell hosszú fel-, leszállómező, a tehervitorlázók mintájára lettek kifejlesztve. Ezeknek a repülőgépeknek köszönhetően a légideszánt csapatok most már igen korlátozott leszállómezőn is végre tudnak hajtani leszállást. 22

A legnehezebb szállító repülőgépek lehetőséget nyújtanak légi úton tankok, rohamlövegek, páncélozott szállitójármüvek és más, nehéz technikai eszközök átszállítására. Jelenleg az amerikai légideszánt hadosztálynak 121 tank tartozik a fegyverzetébe, ami világosan megmutatja, milyen rohamos a fejlődés a nehéz fegyverek légi úton való szállítása terén. Noha a korszerű, nagy repülőgépeket katonai célokra csak bizonyos feltételek között lehet felhasználni, mivel hosszú fel-, leszálló pályára van szükségük, amelyhez viszont erős védelem szükséges, ez pedig meghatározott repülőterekhez köti a gépeket, de már nincs messze az idő, amikor ezen a területen is új utak és lehetőségek nyílnak. A légideszánt egységek korszerűsítésének munkája folytatódik. Az oroszok, akik a második világháború folyamán csak taktikai feladatokkal végeztek légideszánt hadműveletet, a háború után

21

A helikopterek fejlesztésében nem kis szerepet játszott a német Fokker-Achgelis típusú helikopter. Konstrukciója lett az alapja ennek a repülési módnak. csupán a szükséges ipari kapacitás hiánya gátolta meg a német parancsnokságot abban, hogy ezt a gépet a háború alatt is alkalmazzák. 22

A koreai háború kezdetén az amerikaiak Japán és az egyesült Államok között két légihidat létesítettek, melyek közül az északi kb. 9000 km, a déli kb. 11000 km-es volt. A repülés időtartama (közbenső leszállásokkal együtt) az első hídon 22-28 óra, a másodikon 27-33 óra volt. Gőzhajó az Egyesült Államokból Japánig - kedvező időben - 16-18 nap alatt tette meg ugyanezt az utat!

körülbelül kilenc légideszánt és több leszállódeszant repülőhadosztályt hoztak létre. A Moszkvában megtartott disszemléken kitűnt, hogy ezek az egységek teljesen motorizáltak, ami arra enged következtetni, hogy az oroszok igen komolyan tervezik a légideszánt hadműveletek nagyarányú végrehajtását. Klinben, a gyakorlótéren, külföldi katonai attasék előtt egyszer bemutattak egy új katonai egység, az úgynevezett ejtőernyős-deszant ezred (PDP) tevékenységét, melynek a feladata diverziós hadműveletek végrehajtása kisebb, szakaszokból álló csoportokban. A nyugati hatalmak hadseregeitől eltérően, akik végleg elhagyták a vitorlázókat, úgy látszik az oroszok továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítanak nekik, értékelve olyan tulajdonságaikat, mint a zajtalanság és az ellenséges radarállomások által való észlelésük problémáját. Az amerikaiak a figyelmüket majdnem teljesen a szállítási problémára fordítják. Amerikában már pontos elképzeléssel rendelkeznek az erre a célra legalkalmasabb, ideális repülőgépről, amelynek létrehozását teljes mértékben lehetségesnek tartják. Arról a szállitórepülőgépről van szó, amely a helikopter fel- és leszálló tulajdonságaival, de ugyanakkor a szokásos repülőgép egyéb tulajdonságaival 23 rendelkezik. Nagy teherbíró képességgel az ilyen „álom-repülőgép” ideális eszköze lehetne a légideszánt hadműveleteknek. Ma már elkészült és kipróbálás alatt van az az egyszemélyes helikopter, amelynek az össztömege kevesebb, mint 45 kg. Motorleállás esetén a levegőben, a rotorok beállításának megfelelően autorotáció kezdődik és mintegy ejtőernyőként működik a szerkezet, ezért rendkívül biztonságos a repülés vele. Azt, hogy mennyire jelentős ennek a gépnek a katonai alkalmazása, azt majd a jövő fogja megmutatni, az egyszemélyes helikopter harci alkalmazási lehetősége nyilvánvalóan az adott helyzettől függ, különös tekintettel arra, hogy talaj menti köd, alacsony felhőzet szinte észrevehetetlenné teszi ezeknek a légijármüveknek az áthatolását az ellenség első vonala felett. Szakadatlan kutatással folytatja munkáját az emberi elme, új lehetőségeket keresve az ősi, Ikarusz legenda megvalósításában. -.-

23

A német mérnökök már a háború végén terveztek egy olyan helikoptert, amelyet különböző célokra lehetett használni. A próbák során, amelyek Rechlinben , a kísérleti repülőtéren folytak, a konstrukció szériagyártásra alkalmasnak mutatkozott, azonban a gyártás az oroszok támadása miatt megszakadt. A német fegyveres erők vezérkarának utasítására a kísérleti gépek és a rajzok meg lettek semmisítve. 1953-ban több német mérnök, akik ezt a gépet próbálták ki Kors mérnök vezetésével, úgynevezett ”Repülőgép és helikopter fejlesztő társaság”-ot alapítottak, amely jelenleg helikopterfejlesztéssel foglalkozik. Az általuk javasolt újfajta helikopter két motoros, mozgó hordfelületekkel rendelkezik, amelyeket start közben elfordítanak, hogy a légellenállás minimális legyen. A függőleges repülés két, vízszintes síkban forgó légcsavar segítségével történik, amelyek közül az alsó a forgatónyomatékot ellensúlyozza. A függőleges felszállás után a nagy légcsavar előre hajol, a hordfelületek (szárnyak) rendes helyzetbe kerülnek. A légijármű számított sebessége vízszintes repülésben eléri a 300 km/h-t, azaz kétszer többet, mint a szokásos helikopterek. A leszállás ugyanúgy történik, mint a felszállás. Az amerikaiak által konvertiplánnak nevezett légijármű miatt, amely egyesíti magában a helikopter és a szokásos repülőgép tulajdonságait, a légideszánt csapatoknak újabb lehetőségeik nyílnak, mivel fel- és leszállómezők létesítésének a szükségessége ezen gépek használatánál jelentős mértékben másodrendű kérdéssé válik.

10. Előre a légi hidakon. Az ejtőernyős csapatokról és a légideszánt hadműveletekről szóló leírásomat az első világháborútól kezdtem és eljutottam napjaink eseményeiig. Mekkora hatalmas fejlődés ment végbe alig 40 év alatt egy hadnagy első földtérésétől az ellenség hátában, teljes hadosztályok tankkal és tüzérséggel való légi szállításáig! A második világháború eseményei a hadművészetbe két új tényezőt vezettek be. Az egyik a tankcsapatok bátor taktikája, amit Guderian mutatott be, a másik a légideszánt hadműveletek határozottsága, amelyet Student demonstrált. Elgondolásaikat, az együttes tank- és légideszánt hadműveletről nem sikerült megvalósítani. De a jövőben úgy a védőknek, mint a támadóknak ez a két idea vezérfonal lesz a katonai tevékenységben és az, aki helyesen értékeli a XX. század eseményeit, megérti ennek elkerülhetetlenségét. Az a tény, hogy a támadó és védő fegyverekben sok változás történt, teljesen új fegyverfajták jelentek meg, egyáltalán nem jelenti a háború alapvető vezetési problémájának megváltoztatását. Sőt az atombomba szörnyű megsemmisítő ereje sem vezetett gyökeres változásokhoz. Az atombomba ellen megbízható védelmet nyújt a legfontosabb objektumok mélyen a föld felszíne alá való helyezése, a csapatok manőverező képességének növelése és nagy területen történő szétszórásuk. Természetesen, az atomfegyver a lakosság nagyarányú terrorizálásának eszközévé válhat, de ha mindkét harcoló fél rendelkezik vele, úgy a támadó, mint a védő el fog tekinteni ennek az eszköznek a használatától, attól való félelmében, hogy az ellenség még nagyobb arányokban alkalmazza majd vele szemben. Hasonló helyzet állt elő a második világháború folyamán, a mérgező harcanyagokkal, noha mindegyik harcoló fél teljes mértékben felkészült a kémiai háborúra, senki sem határozta el magát annak bevetésére, még a legreménytelenebb esetben sem. Ugyanúgy, mint eddig, a háború kimenetele nem 24 óra alatt fog eldőlni és nem valami váratlanesemény által, hanem a katonák és hadseregek hosszú harcának eredményeként. Ám a jövő háborújában a légideszánt és tankhadseregek a légierő támogatásával gyorsan tudják biztosítani a döntő sikert. Pontosan erről szól Scharnhorst híres mondása: „A hadsereg feladata - járjon a fejlődés élén.” A jövő hadműveletei minden valószínűség szerint hatalmas területeken folynak majd, s szükségszerűvé teszik olyan csapatok alkalmazását, amelyeket a legrövidebb időn belül át lehet dobni hegyeken, tengereken és sivatagokon át, harcba szállhatnak bármilyen távoli frontvonalon is. Légideszánt csapatok nélkül ilyen hadműveletek elképzelhetetlenek: „Egyetlen győzelmi lehetőség jelentős számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben a saját csapatok legmagasabb fokú mozgékonysága” - ez a véleménye az amerikai ejtőernyős csapatok tábornokának, James M. Gavin-nek, aki a csapatok mozgékonyságának régi problémáját teljesen új módon világítja meg. Ma már sok új perspektíva nyílt meg. Míg korábban a nagy terület előnyös volt, mivel a védő mélyen vissza tudott vonulni, maga után csalogatva az ellenséget és így csapást mérni rá, most már ez az előny is nagy hátránnyá vált. Pontosan ezek a védtelen területek az ellenség hátországában, hívják fel a hadvezetők figyelmét arra, hogy ott csapást lehet mérni az ellenségre. Ott, ahol ma még békésen ring a búza és elszórt parasztházak látszanak, holnap már légi úton szállított tankhadosztály jelenhet meg, amely megsemmisítő csapást hivatott mérni az ellenséges ország életének fontos körzetére. Néhány óra alatt az ide átdobott utászok leszállópályát építenek, melyeken nehéz repülőgépek érnek földet. Eképen légihidat hoznak létre, melyen végeláthatatlan áradatban, a sok száz kilométerre lévő bázisról éjjelnappal áradnak a katonák, tankok, fegyverek, hadianyagok és az élelmiszer - egyenesen az ellenség hátába. Egyes körzetekben az égből teljes légideszánt hadosztályok ”hullanak”, hogy megkezdjék harctevékenységüket, miközben máshol kisebb légideszant alakulatok azért érnek földet, hogy ott diverziós, vagy más különleges feladatokat hajtsanak végre, amelynek teljesítése után újra felveszik a repülőgépek őket és a helyszínről ezzel el is tűnnek. Ma már nincs egyetlen egy olyan földrajzi pont sem, ahova nem szállhatna le légideszánt egység. Ez a lehetőség bármely védelmi rendszernél teljesen új problémákat vet fel. Sikeres védelem ma már nem képzelhető el a hátország lakosságának figyelembevétele nélkül. csak helyesen tervezett intézkedések, melyek hasonlóak Churchill által 1940. nyarán létrehozott „kisegítő hadtest”-hez, Leningrád

és Sztálingrád lakosságát harcba szólító Tanácsokhoz, amelyek segítenek a légi úton leszálló csapatokat lekötni és feltartóztatni mindaddig, amíg be nem vetnek ellenük légideszánt ellentámadást. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a hátországban maradt lakosságnak az eddigieknél jobban kell részt venni a harcban, de egy másik következtetés is adódik, mégpedig az, hogy „nép terület nélkül” védettebb a légideszánt támadásokkal szemben, mint a „terület népesség nélkül”. Ennek a könyvnek nem feladata tudományosan megalapozni a korszerű légideszánt háború vezetésének lehetőségeit a legapróbb részletekig, de a szerző reménykedik, sikerült bebizonyítania, hogy a légideszánt háború elve, amely 1940-ben mutatkozott be Dániában, Hollandiában, Norvégiában és Belgiumban végrehajtott hadműveletekkel és indult további fejlődésnek a németek krétai győzelme után 1941. májusában, mely elvre jelenleg egész hadseregek átdobása jellemző nagy légi hidakon, történelmi valósággá vált és forradalmasító tényező marad mindaddig, amíg a népek kénytelenek lesznek fegyveres harcot vívni a szabadságukért. -.-