A V A R G A C S A L Á D

„A Varga Család” című fejezet

Földesdy Gabriella: „EGYKORON BÁCSKÁBAN ÉLTEK” című könyvéből

A VARGA CSALÁD A Gyöngy-szigeten megtelepedett módos családok közül a Vargáék története sok szempontból különösnek számít. Leginkább azért, mert ők nem csurogi illetőségűek voltak, hanem Péterrévén laktak, ami kicsit távolabb esett a szigettől. A család a péterrévei 12 lánc (1 lánc=2400 négyszögöl) földön gazdálkodott, sőt Zsablyán még béreltek 300 hektár földet, amikor Miklós nagypapa mindehhez hozzávásárolta a szigeti földet. A családfő, Varga Miklós, fontosnak tartotta, hogy az Urbán birtok eladásakor ő is vehessen földet, ezúttal nem magának, hanem Péter fiának. Péter ekkor még gyerek volt (1910-ben 13 éves), de az apa jól számított arra, hogy felnőve mégis csak a szép birtokot fogja választani, és nem a városi életet. Ezért vett meg 75 hektárnyi földet a szigeten, nem is egy tömbben, hanem egy nagyobb és két kisebb darabban. Kezdetben Miklós a testvérére bízta a gyöngy-szigeti földet, aki a feleségével művelte és tartotta rendben a tanyát és az állatokat. Vargáék sorsa azért is fontos, mert az ő gyöngy-szigeti földjük is belekerült a Sőregi család birtokai közé házasság révén. Péter (1897) volt a három Varga testvér közt az egyetlen fiú (lánytestvérei Katalin és Rozália), gimnáziumba Nagybecskereken járt a bencésekhez, orvosnak készült, de jött az első világháború, előbb hadnagyként, majd főhadnagyként szolgált. Kétszer is megsebesült, a jobb karjába és a bal térdébe kapott golyót, a pécsi tiszti kórházban feküdt gyógyulásáig, végül leszerelték. Miután hazajött a háborúból, lemondott az orvosi tanulmányairól, és átvette gyöngyszigeti földtulajdonát. Pétert sokan látták lóháton közlekedni, mert a Péterréve-Zsablya-Csurog háromszög közti távolságot – 37 –



lóháton járta be. Mindhárom helyen volt ház, föld, a szülei Zsablyán, és a rokonok a szülőházban. A véletlen úgy hozta, hogy egy napos tavaszi vasárnap lóhátról pillantotta meg Sőregi Máriát a templomból kijövet, s egyből belészeretett, Mária nemkülönben a „snájdig katonatiszt” kinézetű férfiba. Csak eztán tudta meg, hogy a lóháton ülő fess ember az, akit csak „gazdag Vargaként” emlegetnek a csurogiak. Péter a következő vasárnap már Csurogon kereste Máriát a táncteremben, aki ott is volt, és az egész estét Péterrel táncolta végig. Előbb volt a románc, aztán derült ki, hogy a Varga és a Sőregi földek nem esnek olyan messze egymástól. Így házasodott a föld a földdel, ami ésszerű volt, kevésbé érdek. Hamarosan egybekeltek (1922), és kiköltöztek a Gyöngyszigeten lévő Varga birtokra, amin ott várta őket az előző birtokos (Urbán) intézőjének otthagyott tanyája, ami a legszebb volt az egész szigeten. Három szoba, ebédlő, padlás, hatalmas kamra, konyha, cselédlakás volt benne, külső épületek sorakoztak az udvaron, tehénistállók, lóistálló, szerszámos kamra, magtár, és más gazdasági épületek. Mindez jó állapotban, az akkori körülményekhez képest fényűzően berendezve. Varga Péter beletörődött apja akaratába, amikor a Gyöngyszigetre költözött, szerette családját, három gyermekét, akik a szép tanyán születtek: Ferencet, Máriát és Tibort. A sors azonban nem volt kegyes hozzá, sokoldalú képességeit nem tudta kamatoztatni. Lemondott gyermekkori vágyáról, az orvosi hivatásról, csak messziről nézte, hogy Marci barátja és katonatársa elvégzi az egyetemet, majd orvosként praktizál. Ő maga felvirágoztatta a gyöngy-szigeti földterületet, jó életszínvonalat teremtve feleségének és három gyermekének. Többre már nem telt az időből.

– 38 –



A bajok akkor kezdődtek, amikor Tibi fia - a legkisebb gyermek a három közül - másfél éves forma lehetett. 1928-at írtak. Péter éppen készült valahová, felszállt egy lovas kocsira, amikor elkezdett remegni a lába. A remegés nem múlt el, érezhető volt, hogy nagyobb a baj, valamit tenni kell. A kocsival azonnal Zsablyára hajtatott, a szüleihez ment gyors segítséget kérni. Apja rögtön orvoshoz vitte Pétert, de azonnal tovább is küldték, mert a diagnózist felállítani nem tudták. Három hónapot töltött egy bécsi klinikán, de a vizsgálatok után sem tudtak egyértelmű diagnózist felállítani. Ekkor Varga Miklós elhozta a fiát Bécsből, és Újvidékre, a Brezószky szanatóriumba vitte, itt praktizált Péter volt osztálytársa és barátja. Mivel a betegség okát, eredetét nem tudták megállapítani, csak tüneti kezelésben részesítették. Pétert elkeserítette önnön megmagyarázhatatlan betegsége, depressziós állapotba került, ami rontott amúgy is rossz, legyengült állapotán. A család élete a betegség miatt felbolydult. Maris és a gyerekek beköltöztek Zsablyára, Varga Miklós ottani házába itt voltak a bérelt földek, 3-400 kataszteri hold -, hogy Péterhez közel legyenek, tudják rendszeresen látogatni. Zsablya közelebb esett Újvidékhez, mint a Gyöngy-sziget. Amíg Maris a gyerekekkel Zsablyán lakott, Miklós nagypapa kiköltözött a gyöngy-szigeti birtokra gazdálkodni. A harmadik helyen Péterrévén - a házat eladták, a költségeket ennek árából fizették. Kétévnyi vizsgálódás, szanatórium, kórház után Péter állapota kissé javult, de ez nem volt tartós gyógyulás. Szerettei nem tudták mihez tartani magukat, mindannyian reménykedtek a gyógyulásban, ami nem akart bekövetkezni. A javulás részleges beálltakor Péter hazament a családjához, ez 1930 karácsonyán

– 39 –



történt. Ekkor érezte magát annyira jól, hogy otthon tudott lenni gyerekeivel, és nem kellett állandó orvosi felügyelet. A szép napok nem tartottak soká, visszakerült a szanatóriumba. Hamarosan már állandóan feküdnie kellett, sőt elméje is megzavarodott. Előtte még látni akarta Mária lányát, akit a Varga nagymama vitt be a kórházba. Az emlékezetes látogatás végén Péter nem akarta elengedni anyját és kislányát maga mellől. Ekkor már világos volt mindenki számára, nincs gyógyulás többé. A súlyos idegbetegség kiváltó oka azonban mindvégig homályban maradt. Varga Péter 1931-ben halt meg egy idegszanatóriumban, ahová utolsó heteiben vitték. A család anyagi leromlása miatt már hazahozni sem tudták, így a kórházban halt meg, 34 éves volt mindössze. Maris a három gyerekkel beköltözött Csurogra, a gyöngyszigeti földet bérbe adta, ennek jövedelméből éltek. A fiatal özvegy - 29 éves volt Péter halálakor - egyszerre családfenntartóvá vált. Kérője több is akadt, új életet kezdhetett volna, de ebben több dolog is megakadályozta. Elsősorban ragaszkodása volt férje emlékéhez, másrészt az a tudat, hogy a kérők a zsíros gyöngy-szigeti föld megszerzése miatt tolakodnak oly sietősen. Harmadrészt - és ez döntő volt - két nagyobb gyereke, Feri és Mária (őt az egész rokonság Mancinak hívta), hallani se akartak „új” apukáról, elüldözték a sorra érkező udvarlókat. Maris özvegy maradt haláláig, 1996-ig. Marist további veszteségek is sújtották. Kisebbik fia, Tibi nem úgy fejlődött, ahogy a gyerekek szoktak. Vézna, sovány, apró csontú gyerek volt, nem akart nőni, értelmes, jó fejű gyerek létére iskolába ritkán járt, mégis tudott mindent. A tanító kiment Marisékhoz

– 40 –



reklamálni, nem tanul semmit a gyerek, mégis tud mindent? Tibi egyre inkább visszamaradt a növésben, tizenkét évesen megállt a testi fejlődése, hamarosan húzni kezdte a lábát, végül járni sem tudott, ágyban feküdt. Közben rászokott a dohányzásra, szomorú volt nézni a gyerek testet, amint fújja a füstöt. Mivel nem volt pénze cigarettára, sokszor a járókelőktől kunyerált. Tizenhat évesen halt meg 1942-ben. Az idősebbik Varga fiú, Feri, szép szál legény lett, 19 évesen, a visszacsatoláskor besorozták katonának a 15. magyar hadosztályhoz, lovas tüzér volt. 1943-ban a frontra is kikerült,, de szerencsére hamar visszajött Zomborba. 1944-ben aztán századát Budapestre vezényelték, az utcai harcokban vett részt. Barátja, Gyökér Lajos rá akarta beszélni, hogy vesse le a katonaruhát ő is, szökjenek meg, amíg lehet. Feri nem hallgatott rá, félt a katonaszökevényekre váró statáriumtól. 1945. január 20. és 30. között Buda ostroma közepette vesztette életét. Holttestét a mai Arany János tizenkét évfolyamos iskola kápolnájába vitték, majd az udvarra temették a környék halottaival együtt. Exhumálás után ismeretlen helyre került a holtteste. Feri alig töltötte be a 22. életévét, amikor elesett az utcai harcokban. Gyökér Lajos barátjának sikerült megszöknie Németországba, ahonnan az USÁ-ba emigrált. Az 1944-es esztendő második fele szomorú napokat hozott a bácskaiakra. Maris egyedül maradt a csurogi házban, katonafiáról nem kapott hírt, Tibi már két éve halott volt, Manci lánya vonatra ült, és felutazott Győrbe, onnan Pápára. 1944 Szilveszterén férjhez ment Neusinger Ernőhöz, aki közellátási tiszt volt, hajlékot, élelmet tudott biztosítani családjának, és a rábízott

– 41 –



Pápa városnak. Marisra - mint oly sok bácskai magyarra - a deportálás várt. Varga Péter lánytestvérei (Katalin és Rozália) és édesapja a továbbiakban is Bácskában éltek és jól boldogultak maradék földjeiken. Péter apja, Varga Miklós 95 éves korában halt meg saját házában.

– 42 –

A V A R G A C S A L Á D

Recommend Documents