A Rózsakerti Általános Iskola lapja IV. évfolyam 1. szám
Elkezdődött a harmincadik tanév…
2010. október
2
Harminc év…
1980 – 2010
http://www.rozsakertiskola.hu
3
„Tiszteld a múltat…” Kedves Olvasóink!
30
Iskolánk ebben a tanévben igen emlékezetes tanévet kezdett. 30 esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit az akkor újonnan megépült Rózsakert lakótelepen. Az elmúlt három évtized alatt sokat fáradoztunk a hagyományteremtés szép, de sok időt és energiát igénylő munkájával. Ez idő alatt sok diák végzett iskolánkban, jó nevelői közösség alakult ki, és jó kapcsolat a bennünket választó családokkal. Sikereinket közös munkával és sok jó szándék kíséretében értük el. Komoly szakmai munkával járultunk és járulunk hozzá az új utak kereséséhez az oktatás országos fejlesztésének az érdekében. A Rózsakerti Általános Iskolában emelt szinten tanítjuk az angol idegen nyelvet. Országosan az egyik legkorszerűbb pedagógiát, az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógiát alkalmazzuk a napi gyakorlatunk során. A legtehetségesebb diákjainknak lehetőséget biztosítunk a tudományos diákköri munkában való részvételre. Pedagógusaink és a diákjaink országos szintű kutatásokban vesznek részt. Számos iskolai és kerületi rendezvényt, valamint versenyt hirdettünk meg. Gyakorta kaptunk elismerést kerületi szerepléseinkért, ünnepélyeken adott műsorainkért. Közismert környezetünkben, hogy iskolánk megkülönböztetett figyelmet fordít a nevelő munkára. Ez a feladat most különös jelentőséggel bír. Örömmel mondhatjuk, hogy gyerekeink többsége illemtudó, jó magatartású. Az idei esztendőben iskolánkhoz méltó módon tervezzük a jubileumi év megünneplését. A munka színvonalas elvégzése érdekében várjuk a teljes iskolai közösségünk jó szándékú, magas színvonalú közreműködését, és kérjük a szülők minden irányú segítségét, támogatását. Mindenkinek eredményes és élményekben gazdag tanévet kívánok! Nagyné Bitter Ilona igazgató
http://www.rozsakertiskola.hu
4
Velünk történt
Barta Lili 2.b
Doba Liliána 2.b
Hajder Kinga 2.a
http://www.rozsakertiskola.hu
Velünk történt
5
És akkor, és akkor, és akkor… „A Balatonon voltunk vízibiciklizni. Én meg a tesóm tekertünk. A másik tesóm lecsúszott a csúszdán és úszott, de eltévedt, aztán én is eltévedtem, és akkor az anyáék megkerestek, és tovább vízibicikliztünk.” Szőllősi Boglárka 3.a
„Velence nagyon jó! De az a nap! Nagyon sokan voltak, és még a mély vízbe is mehettem. Ennyi volt!” Stróbl Georgina 3.a „Portugáliában voltunk együtt a családdal. Elmentünk a Koponya templomba, ahol mindenhol emberek csontjai voltak. Elmentünk egy ötcsillagos szállodába is. Csak egy napig voltunk ott. Megnéztük az Ócenáriumot. Láttunk cápát, bálnát és pingvint is. Vettem egy pingvint! Csak játék volt. Timkó Nikolett 3.a „Nagyon jó volt a nyár. De az iskolatársaim hiányoztak. Három helyen is voltam a családommal: Balatonnál, Lillafüreden, Sárváron. Apukám autójával mentünk.” Fenyő Natália 3.a
„Nagyon jó volt. Szerettem sokat fürdeni, játszani, Sokat szerettem ugrálni a stégről. Jégkrémet is sokat ettem, meg sokat dagonyáztam is. Rengeteget pecáztam. Pecázás közben fogtam egy óriási pontyot. Ott volt a legeslegjobb barátnőm, a Nati.” Vigh Fanni 3.a
„Harmadikos létemre egyedül aludtam a mamámnál. S a Balaton először hideg volt, de aztán meleg lett. Hallottam, hogy a vízben egy sikló úszik. Balatonakali is jó volt, de még Balatonalmádi is. De legjobb otthon!” Bujdosó Krisztina 3.a
http://www.rozsakertiskola.hu
6
Velünk történt
MÁR TERVEZZÜK A JÖVŐ NYARAT! A 2. év végét egy visegrádi kirándulással ünnepelte az osztály. Szép volt a szállás, bár az udvara kicsit kicsi volt, mi mégis jókat játszottunk. Először a Salamon tornyot néztük meg, ami nagyon érdekes volt, és még egy fegyverbemutatón is részt vettünk. Beleülhettünk a szöges kínzó székbe, és felpróbálhattuk a páncélöltözetet is.
Este a pizsama partival egybekötött Ki? Mit? Tud?-on nagyokat nevettünk. Másnap korán ébredtünk, és idegenvezetővel megnéztük a Királyi Palotát. A legjobban a nagy baldachinos ágy tetszett, na és az, hogy a baldachin azért kellett, hogy távol tartsa az egereket, patkányokat az alvóktól. Megtudtuk, hogy a régi emberek ülve aludtak
Búcsúzó 8. osztály
Hosszú hegyi túra után jutottunk fel a mogyoró-hegyi játszótérre. Itt nagyon szép volt a táj, mi pedig nagyon jót játszottunk és számháborúztunk.
azért volt olyan kicsi az ágyuk. A kirándulást cukrászdával zártuk. Jól éreztük magunkat, már tervezzük a jövő nyarat. Irány Szentendre! 3.b
http://www.rozsakertiskola.hu
7
Mesélünk Mókás mese Egyszer volt, kétszer volt, de háromszor már nem volt, az Óperenciás – tenger közepében, soha nem volt egy fiatal öregasszony. Az öreg fiatalasszony gondolta, hogy ellátogat a húgához, aki idősebb volt nála. Ebből kifolyólag aztán otthon maradt. Így szomorúan halt meg a boldogságtól, mert vége lett a mesének. Oravecz Dorottya 4.a
A Hold és a Nap párbeszéde Egyszer volt egy Hold, ami már rég volt. Megkérdezte nappal a Napot, hogy: – Milyen napod volt? Erre a Nap: – Jó volt a mozi a csillagok közt? – Jó! Láttalak lemenni! Beer Leila 4.b
Oravecz Dorottya 4.a
Kőnig Orsolya, Nguyen Nancy, Beer Leila 4.b
http://www.rozsakertiskola.hu
8
Pályázatok A jubileumi év alkalmából a Rózsakerti Általános Iskola tantestülete tantárgyi pályázatokat írt ki. Ezekből választottunk néhányat.
http://www.rozsakertiskola.hu
Pályázatok A többi pályázati felhívást az iskolai faliújságokon olvashatjátok. Jó munkát kívánunk!
http://www.rozsakertiskola.hu
9
10
Velünk történt LÁTOGATÁS A CSOKOLÁDÉMÚZEUMBAN
KÖZBEN NAGYON SOKAT NŐTTÜNK…
Mivel múlt évben megnyertük a palackgyűjtő-versenyt, ellátogathattunk a Csokoládémúzeumba, ahol nemcsak érdekes dolgokat hallottunk a csokoládéról, hanem kóstolhattunk is. Amikor megérkeztünk és beléptünk az épületbe, máris egy csokiszökőkút fogadott bennünket az előtérben. Egy hurkapálcára marcipángolyót szúrtunk, és azt a csokifolyam alá dugtuk, majd megettük.
Tartalmas, szép nyarunk volt. Sokan már a tanév utolsó napjaiba lelkesen mesélték nyári programjukat, mások csak szeptemberben mondták el, hogy merre jártak. A Balatonnál nagyon sokan voltunk. Itt a strandolás mellett kipróbáltuk a horgászatot is. Na nem véletlenül – Gyula bácsi kötelező olvasmányként adta fel a Tüskevárat!
Megtudtuk, hogy a Mozart-golyót Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző találta fel egészen véletlenül. Egy külön helyiségben saját csokoládés kekszünket készíthettük el. A dolog a következőképp zajlott: megfogtuk a kekszet és egy gép alá tartottuk, ami megtöltötte a keksz üreges közepét, majd ezután megszórtuk a tetejét olyan díszítéssel, amilyennel akartuk. Amíg a csokiöntet megszilárdult, addig megnéztünk egy dokumetumfilmet a csokoládé történetéről a szomszédos teremben, és közben ötféle csokoládéval kínáltak meg minket. Mire vége lett a filmnek, addigra megszilárdult a csokiöntet a kekszben. Így kész is lett a finom édesség. Nagyon jól éreztük ott magunkat, és egy életre szóló élményt szereztünk. Fajszi Csongor 5.a
Az akali tábor is nagyon jól sikerült, bár nem mindig volt strandidő. Sokan, sokat kirándultunk a hegyekben. Nagy sikerük volt a lovas- és úszótáboroknak is. Néhányunknak sikerült tengerpartra is eljutni. Jártunk Horvátországban és Törökországban is. Jól esett az otthoni „lustálkodás” is. S közben nagyon sokat nőttünk: szeptembertől felsősök lettünk! Kiss Viktória az 5.b osztály nevében
http://www.rozsakertiskola.hu
Velünk történt
Jó volt Tatán… „…2010. június 15-én a két ötödik osztály táborba indult. A vonaton már mindenki nagyon izgatott volt, hogy végre odaérjünk Tatára…” „…A város beceneve, a „Vizek városa” elnevezés a sok vízimalomra és tavaira utal. Ezt mi is láthattuk, mert a Tatai várba menet az Öreg-tó partján sétáltunk. A Tatai várban sok érdekességet hallottunk a város történelméről. Nehézkes volt a visszafordulás, ugyanis nagyon összebarátkoztunk a kedves kis kacsákkal, akiket etettünk is. Sokat gyalogoltunk, de megérte, mert sárkányhajózhattunk az Öregtavon. A Bányászati Múzeumba is ellátogattunk. A múzeumban láthattunk ásványokat és megtudhattuk, hogyan éltek régen a bányászok.
11
Sajnos a bányába nem tudtunk lemenni, a sok esőzés miatt nem volt biztonságos. ...” „…A sárkányhajózás igazi csapatépítő program volt!...” „…Voltunk a Tatabányán az élményfürdőben is. Amikor odaértünk mindenki kapott egy vízhatlan karkötőt a csuklójára, ezzel nyitottuk ki a szekrényt. Bementünk a vízbe, ahol nagyon jól szórakoztunk. Több medencét és a két csúszdát is kipróbáltuk. …”
„…A táborban vacsoráztunk, és az esti fürdés után „beugrót” játszottunk Gabi nénivel és Tünde nénivel. …” „…Csütörtökön reggel kakaós csigát kaptunk reggelire. Utána csapatjátékokat szervezett Anita néni. Majd összepakoltunk, és egy kis vonattal mentünk el az Angol-parkba. Ott először együtt sétáltunk, majd játszottunk. Ugyanaz a kis vonat vitt ki minket az állomásra…” „…Ahogy a vonat elindult, mindenkinek elment a kedve, és visszavágytunk a campinghez, ahol a szállásunk volt…” A táborozók nevében: Ágoston Eszter, Borbély Beatrix, Cser Tímea, Kricskovics Enid, Kusev Nikoletta és Tóth Kitti 6.a, Flórik Fanni 6.b. (és Tünde néni) http://www.rozsakertiskola.hu
12
Velünk történt
A KÖNNYES SZEMŰ SZÜLŐK 2010. június 23-án a 6.a osztály, néhány 6.b-s és testvérek, hagyományos erdei táborunkba indultunk. Könnyes búcsút vettünk szüleinktől, akiket 5 napig nem láttunk! Az út 3-4 órás volt, és még át is kellett szállni Egerben. Erika néni nagyon tartott ettől az akciótól, de végül mindenki a vonatra került. Gyönyörű tájakon haladtunk át, bár a fiúk csak a francia kártyát látták. A treff ász jobb látvány volt. Izgatott bennünket, hogy milyen lesz a szállás, és ki kivel kerül egy szobába. Már előre tartottunk a kirándulásoktól. Sokat kell gyalogolni? Hegyet kell mászni? Hátizsákot kell cipelni? Mert tavaly 100 kilométert tettünk meg az öt nap alatt melegben, esőben. Tanáraink megnyugtattak minket. Csak 80 kilométer lesz! Mindennap a Lipicai ménes legelője mellett vezetett el az út az étkezőig, így először a lovakat etettük meg, csak azután saját magunkat. Voltak, akik először otthagyták a vacsorát, de a második naptól már minden tányér üres volt. Hazamentünk beszélgettünk, és azt csináltunk utána, amit akartunk, de olyan fáradtak voltunk, hogy még a takarodót sem vártuk meg, máris elaludtunk. Reggelente nagyon nehezen keltünk fel. A városnéző sétákon felfedeztük, hogy BOB pálya is van. Semmi másra nem tudtunk gondolni mint arra, hogy ki kell próbálni. Annyira jó volt, és anynyira élveztük, hogy többször is felültünk a lélekvesztőkre. Egyik reggel már korán az erdőben gyalogoltunk, a Milleniumi Kilátó és az Ősember barlang volt a cél. Nagyon meleg volt, de megérte a fáradozás, mert szemet gyönyörködtető látvány tárult elénk, még a szállásunkat is láttuk a magasból. A kilátó nagyon-nagyon magasan volt, és nagyon nehéz volt az út. Sokan bírták a tempót. Lefelé sokkal könnyebb volt az út, sőt még meg is ál ltunk bohóckodni. Az öt nap alatt csapat verseny is rendezett számunkra Rita néni és Erika néni. Hogy milyen feladatok voltak, arról majd egy másik beszámolóban írunk. Ellátogattunk Lipicai Lovasfesztivál Nemzetközi Fogathajtó Verseny és Éjszakai Lovas Showra. Sokáig kellet várni, hogy a hangulat és látvány is megfelelő legyen. Sajnos még az eső is eleredt. A leglelkesebbeknek ez sem szegte a kedvét. Még éjjel is visszamentek a rendezvényre. Szent Iván éjjelén tűzugrást és szalonnasütést szerveztünk, és Shakespeare Szent Iván éji álom című darabjából adott elő minden csoport egy részt. A csapatjáték sem maradt el, ugráló- köteleztünk, hullahoppoztunk. Nem hagytuk ki a kirándulások sorából a kisvasutazást, a Fátyol vízesést sem. Az utolsó nap nagyon gyorsan eltelt. Az időjárás megakadályozta, hogy Egerben sétálgassunk és megnézzük a nevezetességeket, de talán nem is baj, mert már nagyon fáradtak voltunk. Visszaértünk a Keleti pályaudvarra, öt nappal ezelőtti könnyes szemű szüleink ott vártak ránk. Jövőre veletek, de másik táborhelyen. Addig már csak 165 tanítási nap van. Daróczi Adrienn és Skerlecz Noémi 7. osztály http://www.rozsakertiskola.hu
Szabadidő
13
Kedves Gyerekek! A tavalyi programokban (tudományismereti hetek, happy hét, helytörténet) aktívan résztvevő közel 100 gyerek jutalmul az állatkertben töltött el egy élménygazdag, napsütéssel, égzengéssel tarkított napot. A kicsik megnézték a fókabemutatót, etettek zsiráfot, kipróbálták a játszóteret, simogattak párnapos kiskecskéket. A nagyobbak szabadon barangolhattak az állatkertben, gyűjtve a védett állatok neveit. Megmászták a „hegyet” , és bepillanthattak a hüllők életébe. A palackgyűjtést megnyerő osztály a csokoládémúzeumban járt, ahol csokikat kóstoltak és készítettek. A 2010/2011-es tanévben még több program közül választhattok, hiszen iskolánk 30 éves évfordulóját ünnepeljük. Indításként szeptember 24-én iskolánk apraja és nagyja – immár hagyományként – részt vett a Kutatók éjszakája programjain. Ízelítőül néhány programcím: Vulkán Játszóház Arborétumi bújócska Fizika a konyhában! Boncoljunk gyümölcsöt! Milyen egy mikroszaporító labor belülről? Hullanak a betűk… Irány a csillagos ég! Pincekápolna A következő számban részletesen olvashattok ezekről a programokról. Folytatódik a palackgyűjtő-verseny, ismét megrendezésre kerülnek a tudomány hetei, helytörténeti séták alkalmával mélyíthetitek tudásotokat, és bővíthetitek élménytáratok. Újdonságként szeretnénk bekapcsolódni a Zöld Jövő Környezetvédelni Egyesület által szerveződő Tétényi-fennsík élőhely rekonstrukciójába. Újra indul az osztályok közötti tisztasági verseny. Kapcsolódjatok be minél többen az idei programokba, mert a 30. tanévet csak veletek együtt tudjunk felejthetetlenné és különlegessé varázsolni! Anita néni szabadidő-szervező
http://www.rozsakertiskola.hu
14
Ajánljuk
Farmerama Online játékajánló A Farmerama egy gazdálkodós online játék. Amelyben saját farmodon állatokat tenyészthetsz, gyümölcsöket, zöldségeket és virágokat termeszthetsz. Húsz különböző oktatás, ahol megtanulhatod, hogyan lehet használni a dolgokat. Megtalálod: www.farmerama.hu A barátaimmal már hónapok óta farmerkedünk, remélem hamarosan te is közénk fogsz tartozni. Jó szórakozást kívánok: Kopányi Bálint 6.b
Sims Játékajánló Ajánlom figyelmetekbe a következő PC játékokat: Sims, Sims2, Sims3. Magyarország egyik legismertebb PC játéka. Ebben a játékban szinte minden megvan, ami az életben történik. Elmehetsz a játékon belül, bárhova ahova szeretnél, Pl.: mozi, étterem, koncert és bevásárlás. Te tervezed meg a saját házadat. A Sims3-al csak egy gond van az ára . Kemenczky Balázs 6.b
KARATE KÖLYÖK A 12 éves Dre Parker (Jaden Smith) Detroitban a legnépszerűbb fiú, aki egyszer csak Kínában találja magát, ahol édesanyja (Taraji P. Henson) új állást kap. Dre számára az egyetlen pozitív élmény, amit az új környezetben talál, bájos osztálytársa, Mei Ying, akibe azonnal beleszeret - és bár az érzés kölcsönös -, a kulturális különbségek nem könynyítik meg a barátságot. Dre emiatt egyből szembe találja magát Chenggel, a környék kung fu sztárjával, aki elsőre csúnyán elbánik vele. Drenek nincs kihez fordulnia, teljesen magára van utalva az idegen országban. Egyedül Han úr (Jackie Chan), a karbantartó áll ki mellette, aki titkon kung fu mester, és aki vállalja, hogy felkészíti a fiút a közelgő kung fu bajnokságra. Itt Dre megmutathatja mire is képes valójában, s rájön, hogy akit le kell győznie az nem más, mint önmaga, és a félelmei. A film egyik főszereplője a világhírű Jackie Chan, aki Will Smith fiát, Jaden Smith-t tanítja meg az egyik leghíresebb kínai harcművészetre. AZ UTOLSÓ DAL A Nicholas Sparks (Kedves John, Szerelmünk lapjai) regényéből készült szívmelengető film egy tizenéves lány és családjától elidegenedett apja történetét követi. A férfi sok év után kap egy utolsó utáni esélyt, hogy kibéküljön a szeretteivel, ám lázadó természetű lányával nem könnyen találja a közös hangot. Már csak egyvalamiben bízhat, abban, ami közös bennük: a zene szeretetében. Az utolsó dal megható és magával ragadó film a családról, az első szerelemről és a második lehetőségről... mindezt kihagyhatatlan rövidfilmek, exkluzív interjúk, érdekességek és a Miley Cyrus When I Look At You című számához készült klip teszi felejthetetlenné. a filmeket ajánlotta: Skerlecz Noémi 7.o
http://www.rozsakertiskola.hu
Elsősök lettünk
15
1.a
Nagy izgalommal kezdtük az iskolát. Az első héten kis zöld szalagot kaptunk, hogy mindenki tudja, mi vagyunk az elsősök. Azóta már megismertük a többi gyereket, az iskola helyiségeit és a felnőtteket! Reggel még lelkesen érkezünk, és várjuk az első órát. Matematika órán a logikai lapok rejtelmeivel ismerkedünk.
1. b Előttünk az élet… Az iskola napfényes oldala a testnevelés órán. Már nem vagyunk megijedve…, de nem is voltunk!
1.c Nagyon készültünk az iskolára, alig vártuk, hogy végre
igazi óráink legyenek és leckét kapjunk. Lelkesen jelentkezünk mindig, még akkor is, ha nem tudjuk, mit is kértek tőlünk.
http://www.rozsakertiskola.hu
16
Galéria
16
Péczy Vivien 8.o
Molnár Barnabás 3.b
Kovács Mira 1.b Felelős szerkesztő:
LADÁNYINÉ SÜTŐ TÜNDE A Rózsakerti Általános Iskola diáklapja Felelős kiadó: Rózsakertért Alapítvány Budapest, Rákóczi út 16. Tel.: 362 51 42
Olvasószerkesztő: HORVÁTH ERIKA Fotók: Dorn Zsuzsanna, Horváth Erika, Juhász Péter
http://www.rozsakertiskola.hu