A Rózsakerti Általános Iskola lapja II. évfolyam 8. szám
2009. június
Klauz Vanessza rajza
2
„… lelkem, érzésem örökséget kapott…”
Fotó: Madách Ferenc, Pataky Bence 7.b
ALKOTÁSAIK LENYŰGÖZTEK MINKET Április közepén óvodásoknak hirdettünk rajzpályázatot a fenti mottó alapján kerületünk örökségeiről. Sok szép alkotás érkezett különböző óvodákból csoportos és egyéni kategóriában. A beérkezett pályázatok zsűrizése után kiállítást szerveztünk iskolánk földszinti folyosóján. Elcsodálkozhattunk azon, hogy a kicsik milyen leleményes technikákkal tudták megvalósítani ezt a nem könnyű témát. Ezúton is gratulálunk az alkotások készítőinek. Május elején a rózsakertis diákok mutathatták meg, hogy számukra mit is jelentenek kerületünk „örökségei”. Különböző technikákat alkalmazhattak, mely megfelelő szabadságot biztosítottak a kreatív gondolatok megvalósításához. Lehetet rajzolni, festeni, fotózni, agyagozni, verset, novellát, drámát írni, de akár makettet is készíthettek a tanulók. A pályázók száma meghaladta a 150-t. A határidő közeledtével az informatika terem már szűkösnek bizonyult az alkotások tárolásokhoz. Még az utolsó pillanatokban is újabb és újabb osztályok jelentek meg immár a rajzterem ajtajában egy-egy csodálatos alkotással. Péntek délutánra megteltek az asztalok, és a padlón csak annyi hely maradt, hogy a zsűri tagjai tanácstalan arckifejezéssel és mély csodálattal araszolva végig tudjanak menni közöttük. Hosszú órák teltek el úgy, hogy nem tudtunk dönteni. Nem egyszerű rajzok voltak, hanem élményszintű, átgondolt, megtervezett és kitűnően kivitelezett alkotások. Minden évfolyamról érkeztek be különböző pályázatok. Ahhoz, hogy név szerint felsoroljuk itt az arany, ezüst és bronz paletta-díjakat, nem elegendő négy oldal sem. Így most az összes diáknak, akik részt vettek ezekben a feladatokban, szívből gratulálunk! Horváthné Tóth Gabriella
http://www.rozsakertiskola.hu
Földesi Ádám 7.b
Kis Zoltán 7.b
Ónodi Nikolett, Partics Réka 7.b
3
Álltuk a sarat Kedves Olvasóink!
A RózsaHír ez évi utolsó számát tartják a kezükben. Sok szép eredménnyel zárhatjuk az idei évünket, melynek számszerű értékelése még előttünk álló feladat. Várhatóan az idén is legalább olyan eredményeket sikerült elérnünk, mint a korábbi esztendőkben. Mindezt igazolják a kiemelkedően jó beiskolázási adataink. Tanulóink közül sokan a főváros legszínvonalasabb intézményeiben folytathatják tanulmányaikat, reméljük további dicsőséget hozva általános iskolánkra. Méltán lehetünk büszkék a hamarosan nyilvánosságra kerülő kerületi, fővárosi és országos versenyeredményeinkre is. Gratulálok az érintett diákoknak, a felkészítő tanároknak és a szülőknek! Számos rendezvényen, ünnepélyen láthattuk diákjainkat szerepelni, közreműködni kiemelkedő teljesítménnyel, példamutató magatartással. Reméljük, hogy ezt az utat folytatva hozzájárulhatunk gyerekeink felnőttkorának tartalmas megéléséhez, mindannyiunkat érintő kulturált együttélésünk megvalósításához. Szép sikereket, tartalmas életet kívánva búcsúzom az elköszönő végzős diákjainktól. Szeretettel köszöntöm és várom a leendő elsőseinket és minden hozzánk beiratkozott gyereket! A hosszú nyári szünetre jó pihenést, tartalmas családi együttléteket kívánok minden tanulónak, pedagógusnak és szülőnek! Nagyné Bitter Ilona igazgató http://www.rozsakertiskola.hu
4
A nyár szépségei
Lassan ŐRIZZÉTEK közeledünk aMEG tanév vége felé. MárciuEGÉSZSÉGETEKET! sban nyílt napot tartottunk az első évfolyamon és áprilisban a felső Néhány jó tanácsot adnikap a tagozaton. Az elsősszeretnék nyílt naphoz nyárra, hogy igazán öröm legyen a sza-az csolódóan szülőkkel beszélgettünk badidő eltöltése. körülményeiről, az első iskolaválasztás év tapasztalatairól. Tartózkodjatok sokat a friss levegőn!Az alábbiakban ezeket az interjúkat olvashatják. strandoljatok. BőrötöSportoljatok, ket védjétek az erős napsugárzástól, 11 és 15 óra között lehetőleg árnyékban tartózkodjatok. Nagyon fontos a folyadékpótlás, napi 1-2 liter elfogyasztása. A táplálkozás öröm! Egyetek sok gyümölcsöt és zöldségfélét, hiszen a szervezet vitamin és ásványanyag raktárait ilyenkor töltjük fel a télre. Erősítjük immunrendszerünket, ami döntő szerepet játszik a betegségek megelőzésében és fejlődésében, ami a ti életkorotokban nagyon intenzív. Kerüljétek az élvezeti szereket! Semmi lelki problémát nem old meg, csak egészségeteket károsítja. Nyáron felszabadultabbak az érzések, nagyobb a csábítás a kipróbálásra még akkor is, ha tudjátok a veszélyeit. Ne feledjétek a függőség a legszörnyűbb! Valamitől függni, rendkívül szomorúvá tudja tenni napjaitokat. A döntés joga a TIED! Ne fogadj el kábítószert vagy cigarettát! Előzzétek meg a baleseteket! Tartsátok be a közlekedési szabályokat! Kijelölt helyeken fürödjetek, és csak akkor menjetek a mély vízbe, ha kellő vízbiztonságotok van. Ez nem bátorság kérdése, az életeteket kockáztatjátok. Ezeket a tanácsokat tartottam a legfontosabbaknak, gondoljátok ti is végig, mert a szabadidő csak egészségesen élvezhető igazán. Nagyon jó egészséget és pihenést kívánok a nyárra!
Tábor az erdő közepén Ez év június 30-tól július 4-ig 33 negyedik és ötödik osztályos gyerek a Nógrád megyei Érsekvadkert romantikus erdejében táborozik A várjátékkal, lovaglássál, csipkeveréssel, a palóc népviselettel, nyelvjárással, tehénfejéssel és még sok mindennel ismerkednek meg. Mikszáth Kálmán szülőföldjének levegőjét hozzák el nekünk szeptemberre. Széles Lászlóné, Ladányiné Sütő Tünde, Horváth Erika
Klauz Vanessza 6.b
Újra Akaliban… Július 16-tól 25-ig Balatonakaliban leszünk, de „igazából” az ókori Egyiptom földjén fogunk kézműveskedni, színjátszani, drámajátékokat játszani. Korabeli ruhákba öltözünk (ahogy ezt az időutazó táborainkban eddig is szoktuk), mindenki építhet piramist, és lehet belőle múmia is. A Nílus helyett a Balaton partján fogunk napozni, és reménykedünk abban, hogy az időjárás is „egyiptomi” lesz.
Toldi Magdolna védőnő http://www.rozsakertiskola.hu
Balogh Andrásné táborvezető
Velünk történt
5
Az Országház a világ harmadik legnagyobb parlamentként működő épülete. Május 21-én osztályunk, a 3.b ide látogatott el. Sétánk során kísértet is kaptunk Gábor bácsi személyében, aki koronaőr. Érdekesség, hogy az ország házában mindenből kettő van. Két ülésterem, két képviselői fogadóterem, csak a kupolacsarnokból van egy. Itt őrzik a Szent Koronát, az országalmát, a jogart és a kardot. A Koronára és a koronaékszerekre két őr vigyáz mozdulatlanul, kétóránkénti váltással. A koronaőrök úgy A SZENT ISTVÁN TEMPLOMBAN JÁRTUNK
AZ ORSZÁG HÁZA
tartják, hogy a Szent Korona egy személy, ezért mindig őrizni kell. Láttunk egy őrségváltást, sőt a parancsnok díszszablyáját is sikerült „megszereznünk”. A kupolacsarnokban több magyar király és erdélyi fejedelem szobra állt. Nagyon érdekes volt az
ülésterem, ahol 386 képviselő dolgozik. A terem alakja patkószerű. Sétánk végén belülről megközelítettük a főbejáratot, ahol csak a képviselők és a meghívott vendégek jöhetnek be, és fényképezkedhettünk a hatalmas lépcsősor előtt. Legeslegvégül a Honvédelmi Bizottság üléstermébe siettünk, ahol egy dandártábornok bácsi kedves szavakkal és ajándékokkal búcsúzott tőlünk. Tóth Alexandra, Pál Viktor, Dicső Tamás, Zagyva Botond 3.b
Iskolánkban hagyomány, hogy a negyedikesek meglátogatják Budatétényben a Szent István templomot. Az idén erre május 21-én délelőtt került sor. A 4.a, 4. b és a 4. c osztályosok közösen vettek részt a programon. Az épület nem volt ismeretlen számunkra, mivel az utóbbi években az iskolai karácsonyi ünnepélyt itt szoktuk tartani. Udvarnoky László plébános már várt minket, aki elmesélte a templom történetét. A török hódoltság után német családokat telepítettek Budatéténybe. A közösség 1780-ban épített egy kápolnát. Később ez már kicsinek bizonyult. Új, nagyobb templomot emeltek, amit Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök áldott meg 1912. szeptember 22-én. Budatétény egyre jobban népesedett, szükség volt egy még nagyobb épületre. 1941 szeptemberére készült el a kibővített Szent István templom. Sajnos a II. világháború súlyosan megsérült, tönkrementek a magyar szenteket ábrázoló üvegablakok is.
A történeti áttekintés után a plébános úr bemutatta a templom berendezését és elmagyarázta ezek szerepét a szentmisén. Megcsodálhattuk a nemrégiben elkészült gyönyörű ólomüveg ablakokat is, amelyek a tönkrementek mintájára a magyar szenteket ábrázolják. Végül körbejártuk az egész a templomot, megnéztük az urnatemetőt is. 4. c osztály
http://www.rozsakertiskola.hu
Óh, miért mentek el
6
Búcsúzó 8. osztály
Megnyugvást talált a lelkem a zaklatott évek után Niki
Csak a szépre emlékezem. Balla A mosolyomra emlékezzetek! Fruu
Örültök, hogy elmegyünk? Ádám Ne dugd az ujjadat a 220-ba! Csak aki bírja a humort, azzal a tanárral szórakozzatok! Bruni Boy Mi összevonva is jól mutattunk.
Marci A jo-jo idegnyugtató, főleg matek órán, de földrajz órán se hagyd kint. Kifi
Vivi Menekülj, amíg nem rácsos az ablak! Roli
Együtt voltunk jóban, rosszban. Szilvi Ne légy bizonytalan, élj könnyedén! Kopi
Légy mindig optimista, még a legnehezebb pillanatokban is! Bálint
A most ballagó nyolcadik osztályból gimnáziumban 21-en, szakközépiskolában 7-en és szakiskolában is 7-en fognak majd továbbtanulni szeptembertől kezdve. http://www.rozsakertiskola.hu
Várunk benneteket
7
VISSZAEMLÉKEZÉS RÉGI OSZTÁLYOMRA Lelki szemeim előtt vagytok kedves régi osztályom, amint kis elsősökként megszeppenten álltatok a tanévnyitón. Azóta sok év telt el és szeretettel gondolok vissza rátok. Egyed Fruzsira, Nikire és Rolandra, akik gyönyörűen rajzoltatok. Marcira és Gergőre, mint két jó barátra, Marci az őszinte egyéniségedre, Gergő a bombázó kérdéseidre. Szilvike, a szép hosszú dús hajad és kedves piros arcod van előttem. Mónika, a kicsit visszafogott, finom személyiségedre emlékszem. Fanny, nagyon okos és néha zavarbaejtő kérdéseket tettél fel. Bálint, benned megfogott az őszinte rácsodálkozásod a világra. Vivien és Szandi, ti mindig nagyon kedvesek és segítőkészek voltatok. Varga Fruzsi, a te mosolygó tekinteted és kötelességtudó magatartásod villan fel emlékeimben. Krisztián, rólad az jut eszembe, hogy logikusan gondolkoztál és jó matekos voltál. Kopi, te nagyon szerettél számítógépezni és kicsit válogattál az ételekben. Norbi a mindig példás viselkedésedre, Alex a jó humorodra szívesen emlékszem vissza. Szeretettel őrzöm továbbra is az emlékeiteket, úgy mint a tőletek egykor karácsonyra kapott gyönyörű díszeket. Lőcsei Istvánné Badacsonytomaj, 2009. június 3.
JÓ UTAT KÍVÁNOK Az első négy év: 625 db dolgozat, 65 km úszás, 24 ünnepély, legalább 35 osztálytárs, 719 dicséret, 720 figyelmeztetés, 9216 nevetés, 3241 sírás, fejenként 29 db kinőtt tornacipő, 865 db elhagyott ceruza (ebből 43 db megkerült)… Ezekre az adatokra rövid idő múlva úgysem emlékszünk, ezért gondoltam, egyszer rögzítem. Amire viszont papírok nélkül is emlékezni fogok az: Lujzi mosolya, hangja, nyugalma, Ádám gyakran álmodozó tekintete, Zsuzsi erős igazságérzete. Sosem fogom elfeledni közös főzéseinket Daniéknál, ahogy Misi, Gergő, Tomi, Gábor és Brúnó szorgalmasan pucolták hozzá a krumplit, zöldséget, tevékenységüket meg-megszakítva néhány biciklivel megtett körrel a ház körül. Mindig mosolygok, ha a mi „Kínai cirkuszunkra” gondolok, ahol Réka és még Melcsi,
VÁRJUK AZ ELSŐSÖKET! Adorján Alexandra Lilla, Bagyula Ádám János, Baksa Botond, Barta Lili, Bartalovics Flóra, Bartos Sára, Csiszér Péter, Doba Liliána Zita, Domokos Mihály, Egri István, Évinger Bónó, Évinger Lola, Feinek Henrietta Enikő, Fekete Anna, Freid Ákos, Gampel Máté, Görög-Wack Vivien Petra, Hajder Kinga, Hamál Márton, Havran Dávid Levente, Hirsch Réka, Ispán Karolina Éva, Jáky Dániel Fülöp, Kádár Viktória Dorina, Kajus Dorina Zsanett, Katona András, Kemenczkei Katalin, Klauz Kiara Mira, Koncz Ágoston, Koscsó Brenda, Kőnig László, Könyves-Tóth Márton, Kövesdi Kata, László Ottília, Monori Johanna, Novák András, Pállay Gergely, Pankotai Richárd, Pór Kevin, Princzing Fanni, Storch Leila, Szabó Andrea Hanna, Szabó Miklós, Szauer Júlia, Szilágyi Viktória Gabriella, Takács Szabolcs, Tallér Lili Anna Osztályfőnökök: Kissné Kerekes Piroska Balogh Andrásné
http://www.rozsakertiskola.hu
Gucsi Niki, Kriszti, Vivi is ügyeskedve dobta, pörgette, tekerte, forgatta… Jó érzéssel gondolok Bence pontosságára, kötelességtudatára. Franyó „csöndes” beilleszkedésére negyedikben, és én még emlékszem Zsolti matektudására, szorgalmára is. Felejthetetlen emlék számomra az erdei iskola néhány napja Zánkán: az esti kullancsvadászat a hideg hálótermekben, a késő esti „kirajzás” a mosdóba, a csillagles. Felsős korotokban is élmény volt elmenni veletek a Láthatatlan kiállításra, korcsolyázni. Örülök, hogy megismerhettem Diát, Roxit, Nikit, és Bálintot. Nem búcsúzok, csak emlékezek, puszillak benneteket és jó utat kívánok! Detti néni
Eredményeink
8
TANULMÁNYI-ÉS SPORTEREDMÉNYEK Tanulmányi versenyeredmények tanuló Ipolyvölgyi Írisz 6.b Paizs Cintia 6.b Gönczi Dóra 6.b Mittelholcz Kitty 6.b
VERSENY Kerületi Madarak és fák napja
Budapesti IV. Fatimai Szűzanya Magyar Istenes Versek Szavalóverseny KGYTK Regionális Országos
I. Csepeli Kölyök Futballfesztivál
Részlet Fritteli Sofia 4. c osztályos tanuló „Karmos majmok szabadon és fogságban” című dolgozatának összefoglalójából
Beyer Fülöp 5.a Fritteli Sofia 4.c
Sporteredmények Első és második osztályosok csapata Harmadik és negyedik osztályosok csapata Ötödik és hatodik osztályosok csapata
eredmény II.
különdíj II. II.
V. III. I.
„... Kutatásaimat először a nektárral táplálkozó állatok vizsgálatával kezdtem. Majd a témát leszűkítettem a karmosmajmokra, mivel sok hazai állatkertben megtalálhatóak ezek a részben nektárevő emlősök. Összehasonlítottam az állatkertben található karmosmajmok viselkedési és táplálkozási szokásait a vadon élő karmosmajmokéval. A természetben élő karmosmajmok szokásairól a szakirodalomból és az internetről gyűjtöttem adatokat. A fogságban élő karmosmajmokról egyrészt a megfigyelés során gyűjtöttem tapasztalatot, másrész interjúkat készítettem állatkerti gondozóikkal. Négy hazai állatkertet látogattam meg: Tropicarium, Nyíregyházi Vadaspark, Szegedi Vadaspark, és a Fővárosi Állat -és Növénykert. … Az állatkertben tartott karmosmajmokról megtudtam, hogy viselkedésük nem sokban különbözik vadon élő társaikétól. Csak annyiban, hogy a kényelem és a biztonság következtében kicsit lustábbak és hosszabb életűek, mint vadon élő társaik. Megtudtam, hogy a különböző állatkertekben nagyon hasonlóan táplálják őket, és hogy próbálják az eredeti élőhelyüknek megfelelően kialakítani a kiállítási terüket, mind a hőmérsékletet, mind pedig a páratartalmat optimálisan biztosítani. Megállapítottam, hogy ezek a majmocskák bár kedvesek és aranyosak, de fogságban is vadak maradnak és ez jobb is így. …”
http://www.rozsakertiskola.hu
Eredményeink
9
Rónai Tamás 5. b osztályos tanulónk, aki a Lágymányosi Spari versenyzője, szép eredményeket ért el. Budapesti Diákolimpián és a Maraton Magyar Bajnokságon is első helyezést szerzett.
CSEPELI KÖLYÖK FUTBALLFESZTIVÁL 2009. május 15-én, Csepelen a Halászi Focisuli pályáin került megrendezésre az I. Csepeli Kölyök Futballfesztivál. A rangos torna védnöke a Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség és az esemény házigazdája, Halászi Ferenc volt. A fesztivál, a 2008 októbere óta folyó küzdelmek harmadik állomása volt. 8 intézmény 20 csapata, közel 200 játékos, rengeteg szurkoló és remek idő tette teljessé ezt a péntek délutánt. A 30 mérkőzésen majd 200 gól esett, és nagy örömünkre a rózsakertis diákok is kivették a részüket a gólgyártásból. A legfiatalabb csapatunk, az első és második évfolyamosok korosztályában az ötödik helyet szerezte meg. Ők még nem játszottak ilyen körülmények között, de dicséretesen helytálltak. A harmadik, negyedik osztályosok egy vereség után nagy bravúrral a harmadik helyre tornázták fel magukat, nem mindennapi izgalmak közepette. Hogyan is értékelték sikerüket a srácok a meccs után? Timkó Zsolt: „Nagyon nehéz volt, de sikerült! Mindent beleadtunk… Az első meccsen nagyon kikaptunk, kissé el is vesztettük a kedvünket. A másodikon már szerencsére jobban szerepeltünk, ezt 2:1re nyertük, és máris bekerültünk a kisdöntőbe, ahol a harmadik helyért játszottunk. 3:2-re győztünk. Ez volt a legkeményebb meccs!” Balogh Olivér, a csapat kapusa: „Szerintem nagyon könnyelműen vettük az első meccset, de a többi mérkőzés sokkal eredményesebb volt. A bronzérem a csapat összmunkájának eredménye. Kapusként, amit tudtam védtem, de sok gólt kaptam az elején. Viszont én úgy készültem, hogy akármi lesz is, ez csak egy játék, amit élvezni kell. Úgy gondolom megérdemeltük a helyezésünket.” Az ötödik, hatodik osztályosok hengereltek. Vesztett meccs nélkül nyerték a tornát, még gólt is alig kaptak. Látványos játékuk közönségszórakoztató volt, de néha könnyelműsködtek, ami keményebb ellenféllel szemben megbosszulhatta volna magát. A fesztivál gólkirálya Orbán Alex így emlékezett: „Az első meccsek könnyűek voltak. A vége felé már fáradtak voltunk, én is, és a társaim is. A góljaimat a csapatnak köszönhetem, a gólpasszokat sokszor a hátvédsorból kaptam.” Lakatos István, aki a legokosabban játszott, labdáinak szeme volt: „Nagyon jól kezdtünk és ennek meglett az eredménye. A csapat kiválóan védekezett. Szerintem minden meccsen remekül játszottunk. A döntőben sajnos elég fáradtan kezdtünk, de a végén persze nyertünk. Örülünk, hogy a RÓZSAKERTI SULI lett a győztes!” Külön ki kell emelni a játékosaink sportemberi hozzáállását, sportszerű magatartását. Gratulálunk a csapataink edzőjének Gábor bácsinak, az egész éves munka eredménye sikeres előadás lett. Helyszíni tudósítónktól
http://www.rozsakertiskola.hu
Velünk történt
10
„ – Vívni mégis azért, mi Csak együtt sikerül: Mindez ma sem volt könnyű, – s nem lesz könnyű sosem, – de törvény s vállalt sors ez, ha érdemes – ha nem. Váci Mihály
2009. április 25-én került megrendezésre a II. Rózsakerti Országos Bábtalálkozó iskolánkban. A találkozót egy szakmai nappal kötöttük össze. 15 műsorszámban mutatták meg az ország minden tájából érkező felnőtt és gyermekbábosok, hogy e művészeti ág mindenki figyelmére érdemes. Nagyon sok gyermek és család volt kíváncsi a műsorokra, és kitartóan figyeltek még a kora délutáni órákban is. A Promontor Tv is bemutatta rendezvényünket. Hajduné Lovas Zsuzsanna ISMÉT SOK „PAPÍRPÉNZ” ÁLLT A HÁZHOZ (Papírgyűjtés - 2oo9. május)
Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája 2009.május 18-19.
A legtöbbet az 5. a osztály gyűjtött: 3595 kg-ot A leadott összes papírmennyiség: 13 780 kg A legjobban a 8. osztály járt, ők 20 000 Ft-ot kaptak, mivel ők saját 1100 kg-hoz gyűjtő osztályként + 14 500 Ft -hoz jutottak. Külön köszönet illeti a gyermekeik osztályait kiemelkedően sok „papírpénzzel” támogató szülőket: Kalmár Tibor (4.b), Nagy Péterné, Piti József (5.a), Klauz László (6.b), valamint Vladovits Zsolt (5.b, 1.b). osztály 1.a 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 4.c
gyűjtött papír 76 kg 845 kg 77 kg 803 kg 66 kg 724 kg 259 kg 2370 kg 337 kg
http://www.rozsakertiskola.hu
osztály 5.a 5.b 6.a 6.b 7.a 7.b 8.
gyűjtött papír 3595 kg 1140 kg 876 kg 1682 kg 43 kg 596 kg 1109 kg
Innen – onnan
11
„A LELKEM ÉRZÉSEM…” 1. FELADATÁNAK MEGOLDÁSA név kerületrész Hugonnai Vilma Nagytétény Baross Gábor Baross Gábor telep Törley József Budafok Halász Lajos Budatétény A 2. feladat megoldását a következő számban közöljük.
jellemzője első magyar orvosnő „a” Vasminiszter a magyar pezsgő atyja verbita misszionárius
Könyvtárról–számokban
Tisztelt Olvasó!
A tanulók 2164 alkalommal látogattak el az iskola könyvtárába. Kölcsönzött könyvek száma 884 darab. Rendezvények száma 394, volt, ahol 8212-en vettek részt.
I. II. III.
Tisztasági verseny 2008/2009 Alsó Felső tagozat tagozat 4.a 5.a 1.a 5.b 2.a 7.a 2.b 6.b 3.a
„SASSZEMŰEK” – AZ ELŐZŐ SZÁM HIBAJEGYZÉKE 3. oldal, második bekezdés első mondata helyesen: „A tudás megszerzése – más iskolákhoz hasonlóan – nálunk is tanítási órákon és egyéb alkalmakkor történik.” 12. oldal. Első hasáb 4. bekezdés harmadik mondata helyesen: „Mágnes segítségével még mi is tehettünk….” 17. oldal második bekezdésben helyesen „A második félidőben ránk ijesztettek a máltaiak….. 19. oldal a Végösszegzésben a 2. mondat helyesen: „A szóbelin nem érdekli a tanárokat, hogy mit tudsz, csak az, hogy milyen vagy.” 20. oldal alsós résztvevők között a név helyesen: Mihály Roland 21. oldal a Miért ugat a kutya cikk aláírása helyesen Jancsik Anna 23. oldal Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny VIII. helyezettje helyesen Mészáros Attila 5.a
A tanév utolsó száma, ugyanúgy mint a többi szám is csapatmunka eredménye. Megköszönöm a gyerek-szerkesztők munkáját, akik az előző számok létrehozását segítették. Jövőre is számítunk részvételükre és várjuk a gyerekszerkesztő csapatba azokat a diákokat, akik szeretnének írni, szívesen készítenének riportokat. Köszönöm pedagógus szerkesztő-társaimnak is a közreműködést. Itt szeretnék köszönetet mondani Vladovits Zsolt szülőnek a nyomdai munkáért. Kellemes vakációt kívánok a kedves olvasóknak! Ladányiné Sütő Tünde felelős szerkesztő
Felelős szerkesztő: LADÁNYINÉ SÜTŐ TÜNDE A Rózsakerti Általános Iskola diáklapja Felelős kiadó: Rózsakertért Alapítvány Budapest, Rákóczi út 16. Tel.: 362 51 42
Szerkesztőség tagjai: Ihász Orsolya, Juma Alexandra, Novák Gyöngyi, Skerlecz Noémi, Szauer Csilla, Tomicsek Tünde, Turbék Bálint Horváth Erika, Iso Jolán, Ratkovszkiné Vermuth Dóra, Seréti Gyula
http://www.rozsakertiskola.hu
Galéria
12
6.a osztály
6.b osztály
http://www.rozsakertiskola.hu
7.b osztály