I. évfolyam. I. szám.
2014. február.
A Herédi Általános Iskola diákjainak lapja.
Szerkesztik: az újságírószakkör tagjai
2013. október 200Ft
III.évfolyam 1. szám
A Herédi Általános Iskola diákjainak lapja
Herédi
H E T I
erédi
szes
anulók
nformációja
Egy kis bevezető! Sziasztok! Újra visszatértünk. Egy csodálatos nyarat tudhatunk a hátunk mögött. Az iskolánkból 20 gyerek és 2 kísérő tanár: Bognár Istvánné és Nagyné Vankó Mária vett részt egy jó kis táborban. Nagyon jól érezték magukat. Megkezdődött a tanév! Új arcokat láthatunk az idei évben, új diákok, és új tanárok érkeztek iskolánkba, régi arcok tűntek fel és el. Jól kezdődött az iskola, legalábbis számomra, de szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Még hozzá kell szokni sokunknak a koránkeléshez, s újra bele kell lendülnünk a tanulásba! Biztosan mindenkinek jól telt a nyári szünet, de elég lesz ennyi a nyárból, ahogy említettem megkezdődött a 2013/2014-es tanév. Sok sikert kívánunk mi, a lap szerkesztői nektek a tanuláshoz, és a jó jegyek szerzéséhez!
Kiss Petra Dominika 8.o
Bősze Boglárka
Tuba Izabel
Bóna Csenge
Tácsik István
Szikora Dzsenifer
Huszár Korinna
Prokai Dorina
Csollák Mercédesz
Csaba Kinga
Kiss Petra Dominika
Berényi Brigitta
Novák Fanni
Kerestély Alexandra
Vida Vivien
Michel Kitti Evelin
Romacsek Laura Fanni
Segítőnk: Tóthné Mezei Ivett
Népszokások és hagyományok Szüreti fesztivál: Ez az esemény akár egy hónappal korábban is kezdődhet. A szüret a komoly szakszerű munkának és a népi örömünnepnek a keveréke ma is. Vidámság és jókedv üt ekkor tanyát a szőlőkoszorúzta hegyekben és a szőlőskertekben. Hajdan szüretkor kivonult a falu apraja, nagyja a hegybe. Messzi Földről eljöttek a rokonok, barátok, hogy segítsenek a munkában és a mulatozásban egyaránt. A bor mellett persze lakmároznak is. Sokat mulatoznak és vetélkednek. A szüret és az aratás mindig is nagy és fontos ünnep volt, szerencsére mindmáig megőrizte ezt az örömteli jellegét szerte az országban. Szent Mihály napja: E nappal kezdődött az úgynevezett kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, ami Katalin napjáig (november 25.) tartott. Ez a nap a gazdasági év fordulója. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. A hagyomány szerint Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba. Ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat, ekkor fizették ki őket. Sokféle időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály napra vonatkozóan. Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék nem repültek el eddig a napig, akkor hosszú őszre lehet számítani: "Ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske". A pásztorok az állatok viselkedéséből jósoltak az időjárásra. Kukoricafosztás: A kukoricafosztás őszi társas munka. A betakarítás után a kukoricacsöveket a házaknál rokonok, szomszédok, ismerősök segítségével megfosztják a levelétől. Elnevezése vidékenként változó volt, nevezték tengeri hántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak. A résztvevőket általában meghívták, de például Bácskában a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz. Mint minden kalákás munkát, ezt is viszonozták. A munka befejezésekor, de néha közben is, táncoltak, áldomást ittak. Márton-napi liba: A Márton napi libanapokat az országban szinte mindenhol megünneplik valamilyen formában. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor. Halloween: Ezt az eredetileg angolszász ünnepet napjainkban már mi is október 31-én ünnepeljük. A hiedelem szerint ezen a napon a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. A halloween szimbóluma hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak. Halloweenhez azonban egyéb félelmetes szerzetek is tartoznak: boszorkányok, szellemek, szörnyek. Biztosan Te is láttál már olyan filmet, amelyikben gyerekek boszorkánynak vagy szellemnek öltözve, töklámpással a kezükben járják a házakat, ahol édességet vagy gyümölcsöt kapnak ajándékba. Huszár Korinna, Bősze Boglárka. Tuba Izabel
Tábori élmények Így telt a nyár… Biztos mindenki örült, amikor meghallotta az utolsó csengetést, ami a vakációt jelentette. Örült, hogy nem kell korán kelni, tanulni és házi feladatot készíteni. Néhány gyerek viszont még jobban örült, mint a többiek, hisz tudták, az utolsó tanítási nap még közelebb vitte őket a várva várt táborozáshoz. Az iskola 20 tanulója az Erzsébet-program keretében, az Erzsébet-tábor balatonberényi üdülőjében tölthetett egy hetet, a Balaton partján. Szerencsés időpontban mehettek, hiszen a nap kellemesen felmelegítette a vizet. A vízben nagyon jókat játszottak, úszkáltak. A héten a tanulók sok érdekes dolgot próbálhattak ki, mint például a gyöngyfűzés, a faművesség, az agyagozás és a mézeskalács elkészítése és díszítése. A táborban egy nap általában így telt el: reggeli, a kiválasztott mesterség készítése, ebéd, a kiválasztott mesterség készítése, fürdés a Balatonban, vacsora, takarodó. Közben sok csendes pihenő volt, amikor beszélgethettek, játszhattak, nevetgélhettek a táborlakók. A táborozás elején egy bábműsort, majd a vége felé egy táncházat tekintettek
meg. A táncházban különböző hangszerekkel ismerkedtek meg, mint például a hegedű vagy a nagybőgő. A műsor végén különböző néptáncokat próbálhattak ki. A hét közepén elmentek Vasvárra. A gyerekek sok érdekeset hallhattak és próbálhattak ki. Először egy múzeumba mentek, ahol a Domonkos rendtörténettel ismerkedtek meg. A sok gyógynövényt rejtő kertbe is elvezették őket. Majd a lányok gyógynövényes illatzsákot készítettek, a fiúk pedig lovagi ruhákkal és régi írással ismerkedtek meg. Még aznap este megtörtént a játékokkal teli bátorságpróba. Ki mit tud?-on az iskolánkból Huszár Korinna és Pitters Regina képviselt minket táncukkal. Péntek délután egy kiállítást szerveztek, ahol a héten elkészült remekműveket tekinthettük meg, majd az eredményhirdetés következett, ahol kiderült, hogy Romacsek Laura a gyöngyfűzők közül az egyik legjobb lett. A táborozók hétfőn indultak, majd szombaton távoztak. Soksok emlékkel tértek haza. Idézet a tábordalból: Kívánj valamit, amire gondolni nagyon jó, Amiből eddig még nem volt elég Egyszer még bejöhet a kő-papír-olló, Úgy, ahogy szeretnéd... Jót kívánni nem is olyan könnyű, Gondold át, hogy mi legyen a cél!
Szikora Dzsenifer és Bóna Csenge
Sulis élet A továbbtanulás előtt... Nyolcadikos lettem. Vártam már ezt a tanévet, bár kicsit féltem. Nem régen történt, hogy osztályfőnöki óránkon Tanárnő egy lapot adott körbe, melyre azt kellett írni, hogy ki hova szeretne továbbtanulni. Hozzám került a lap, felnéztem egy percre, és átfutott az agyamon az a gondolat, hogy az életemnek egy meghatározó szerepet betöltő szakasz véget ér lassan, s egy új kezdődik. Olyan fontos döntéseket kell hoznom, amelyek életem nagy részét meghatározzák, de nem csak annak jött el az ideje, hogy fontos döntéseket hozzunk hanem, hogy hibázhatunk, s hibáinkból tanuljunk. Óvodába már céltudatosan tudtam, hogy mi szeretnék lenni, de most valahogyan megingott bennem a gondoldat, s az eddig céltudatos lány céltalanná vált. Arra szeretnék mindenkit buzdítani főleg a nyolcadikosokat, hogy tanuljatok, mert ez a félév számít bele a továbbtanulásba. S ahhoz, hogy elérjétek a céljaitokat bizony ám tanulni kell, ami sosem késő. A többi diáknak pedig sok sikert kívánok a továbbiakban. „Azon nem változtathatunk, hogy milyen lapokat osztanak nekünk, de az már rajtunk múlik, hogy miként játsszuk meg azokat.” /Randy Pausch/ Novák Fanni 8.o
Eddig történt iskolánkban… Tanévnyitó összejövetel- augusztus 31.
Iskolánkban 2013. augusztus 31-én 17 órakor, egy gyönyörű nyárias napon került megrendezésre a Tanévnyitó összejövetel. A műsort az iskola énekkarosai, a Happy Dance Club táncosai és az első osztályosok adták. Az énekkarosok dalokkal, az
elsős diákok pedig versekkel díszítették a műsort. Lőrincz Mária igazgatónő kedves szavakkal köszöntötte az elsős diákokat, és megnyitotta a 2013/2014 –es tanévet.
Megyei Duatlon versenyszeptember 27.
rusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói." – mondta Yehudi Menuhin.
Több százan vettek részt a XX. Heves Megyei Diákduatlon döntőjén. A versenyt idén új helyszínen rendezték meg. Iskolánkból is sokan részt vettek ezen a megmérettetésen, Sára Attila és Nagy Tibor tanár úr kíséretében. Köszönjük Kerestély Gyula szülőnek a kerékpárok szállítását, és Lakatos Lajos iskolabusz vezetőnek a gyerekek utaztatását.
Természetismereti vetélkedő – október 2.
Zene világnapja - október 2.
2013/14-es tanévben is megrendezte hagyományos Állatok világnapi vetélkedőjét a boldogi Berecz Antal Általános Iskola. A környező iskolák 3 fős csapatokkal nevezhettek be. Iskolánkat három 5. osztályos tanuló - Bóna Csenge, Bősze Boglárka és Szikora Dzsenifer - képviselte. A játékos feladatokkal teli vetélkedőn 6 feladatsort oldtak meg. Csapatunk 6. helyezést ért el. Felkészítő pedagógus: Sára Attila. Gratulálunk Nekik!
Az Aradi Vértanúk Emléknapja -október 6. Az iskolában minden tanuló méltóképpen megemlékezett osztályával az aradi vértanúkról. Előzetes feladatot kaptak a gyerekek, majd ünnepi osztályfőnöki órákon dolgozták fel az eseményeket, és emlékeztek meg a hősökről. 2013.október 2-án, a 3. óra utáni szünetben tartottuk megemlékezésünket, a Zene világnapja alkalmából. Az énekkar előadását szép gondolatok, idézetek, dalok, valamint az iskola néhány diákjának hangszeres előadása is szépítette. "Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kó-
Kihelyezett környezetismeret órák- szeptember 26-27.
Pályaválasztási kiállítás – október 14. A Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ az általános iskolák végzős diákjainak pályaválasztását, iskola választását az idei évben is pályaválasztási kiállítással próbálta segíteni, melyre 2013. október 14-én 10.00-12.00 óra között Hatvanban került sor. Iskolánkból a 7. és 8. osztályos tanulóink vettek részt a rendezvényen.
Gyümölcs- és zöldségkóstolás – október 15-16. A 2.b osztály és a 3. osztály is kihelyezett környezetismeret órán vett részt. Téma: Az erdő és a mező növényei és állatvilága. A tanulókat a Szülők utaztatták a tölgyesbe és a petőfibányai erdőbe. A gyerekek, a Szülők és a kísérő pedagógusok nagy jól érezték magukat. Köszönjük Orbán Lajos szülőnek, aki sok érdekességgel kápráztatta el a gyerekeket.
Iskolánk részt vesz az Iskolagyümölcs- és zöldség programban az 1-6. évfolyamon. Ezen a két napon olyan gyümölcsöket és zöldségeket kóstolhattak meg, amelyeket még nem kaptak a program keretein belül. A gyerekek szívesen fogyasztották a kóstolót.
Hulladékgyűjtés – október 7. Iskolánkban idén újra megszerveztük a hulladékgyűjtést. A gyerekek nagyon lelkesen készültek erre a napra. Reggel 8 órától délután 2 óráig gyűjtötték a papírt és a vasat. Köszönjük a résztvevő Szülők segítségét.
A szerkesztők
MIÉRT FONTOS A HELYESÍRÁS? Az írás, mint a legtöbb tevékenység, tükrözi az ember egész személyiségét. A rendezett külalakkal megbecsülöd azt, aki olvassa az írásodat, a tagolás pedig megkönynyíti számára a megértést. A helyesírás felkészültségedről, alaposságodról nyújt kedvező képet. Mindig legyen szabályszerű az írásod! Ehhez az alábbiakat kell tenned: Akarj tisztán, rendezetten írni akkor is, ha a fizikai munkától elnehezedett a kezed! Az elfogadott betűformákat, a szabályos ékezeteket használd! Gyakorold és alkalmazd a tanult fogalmazási és helyesírási szabályokat! Ne add ki a kezedből ellenőrzés és javítás nélkül a munkádat! Érdekességek az írás történetéből Mielőtt az ember eljutott a betűírásig, az emlékeztetés és gondolatközlés sokféle módját eszelte ki. Az ősember a barlang falára rajzolta le az elejtendő vadat. Később sok helyen az állatok bőrébe tulajdonosaik „billogot” égettek; az adósság nagyságát a rováspálcára metszett rovásokkal jelezték. Az inkák és a kínaiak csomóval erősítették emlékezetüket, a honfoglaló magyarokat pedig véres kardkörbehordozása serkentette harcra. Jóval fejlettebb közlésforma volt a képírás, amelynek legfőbb jellemzője, hogy ábrái konkrét tárgyakat ábrázoltak, amelyek hol egy szót, hol egész mondatot helyettesítettek. Ezekhez azután több összefüggő jelentés is kapcsolódott. A jelek egy idő múlva egyre jobban összefonódtak bizonyos hangsorokkal, így alakult ki a szóírás. Az egyszótagú szavak jeleit egymás mellé leírva pedig több szótagból álló szavakat tudtak kifejezni: ez volt a képrejtvényhez hasonló szótagírás. A legtökéletesebb írásforma, az egyes hangokat jelölő betűírás kb. az i. e. 9. századból származik. Jelentősége abban áll, hogy alig néhány jellel minden leírható: köznapi, művészi, vallásos és tudományos szöveg egyaránt. A magyar írás alapja a latin ábécé. Ez egészült ki néhány olyan betűvel, amely sajátos hangjaink lejegyzésére alkalmas volt. Ilyenek például a hosszú magánhangzók, a kétjegyű mássalhangzók és a háromjegyű dzs. A könyvnyomtatás feltalálása és elterjesztése valóságos forradalmat jelentett a kultúra általánossá és tömegessé válásában. A technika legújabb kori színvonala még nagyobb távlatokat nyitott a hírközlésben, az információk megőrzésében és továbbításában. Ma már rendelkezésre áll a távíró, a telex, az internet, a telefon, a telefax, a rádió, a magnetofon, a fénykép, a film, a televízió, a videomagnó és a számítógép. S még nem tudjuk, mi minden fog következni!
Egészségpercek A szív világnapja – szeptember 26. Egyre többször hallani, hogy egészségesnek hitt fiataloknak áll meg a szíve vagy vannak egészségügyi problémái, tehát már nem mehetünk el egy kézlegyintéssel a szívünk egészsége, a szív világnapja mellett. A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A Világszövetség magyar tagjai – a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány – az első évtől kezdve csatlakozott a felhíváshoz. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen.
igényli a rendszeres edzést, hogy minden egyes dobbanásával hatékonyan tudja pumpálni a vért. A rendszeres testmozgás és annak hatásai: ését, inak felhasználását, így elengedhetetlen a testsúlycsökkentésben, rben a jó koleszterin (HDL) mennyiségét, rbetegséget (diabétesz),
Milyen fiatal a szíved?
Egészséges étrend
Egy egészséges szív elengedhetetlen a teljes élethez függetlenül nemtől vagy életkortól. A szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorainak kontrollálása – helyes táplálkozással, fizikai aktivitással, és a dohányzás mellőzésével – megakadályozhatja a szívinfarktus és a stroke kialakulását és segíthet megőrizni a szív fiatalságát.
Ahhoz, hogy egész életen át fiatal maradjon szívünk, a bevitt és az elégetett kalóriák egyensúlyára kell törekedni. Testmozgást és kiegyensúlyozott étrendet ajánlunk, mely elegendő gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű termékeket, sovány húst, halat, hüvelyes növényeket tartalmaz, csakúgy, mint alacsony zsírtartalmú, illetve zsírmentes élelmiszereket, telítetlen margarinokat, olajokat, mint a napraforgó, kukorica, repce vagy olíva.
A mozgás és szíve egészsége A mozgáshiány jelentősen hozzájárul a szív öregedéséhez, csakúgy, mint az elhízáshoz, cukorbetegséghez, magas vérnyomáshoz. A szív egy olyan izom, amely
Prokai Dorina és Vida Vivien
Humor A tanár figyelmezteti a diákokat: - El ne mulasszátok 20:50-kor a holdfogyatkozást! A hátsó padból megszólal egy hang: - Melyik csatornán lesz?
Szalad az utas a komp felé, hogy
- Mama, az iskolában azt mondták,
- Ez szép mutatvány volt, de nem ért
hogy állandóan hazudok!
volna rá akkor beszállni, ha már
- De Pistike, te még nem is jársz
kikötöttünk?
elérje. Bedobja a csomagjait, majd egy hatalmas ugrással egyenesen a kapitány előtt landol. A kapitány megjegyzi:
iskolába!
Angol rejtvény (4-6. osztály) Írd be azokat a szavakat, melyeket a képek ábrázolnak. Mi a megfejtés? Írd ide! Mit jelent? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
1.
8.
2.
9.
3.
10.
4.
11.
5.
6.
12.
7.
13.
Tácsik István 14.
Michel Kitti
2013. december
200Ft
III. évfolyam 2.szám
A Herédi Általános Iskola diákjainak lapja
Herédi
H E T I
erédi
szes
anulók
nformációja
Bősze Boglárka 5.osztály
Egy kis bevezető! Végre elérkezett a kedvenc hónapom, a december. Köszöntünk minden diákot és tanárt az advent, a karácsonyra való készülődés jegyében. Míg a november még őszi hónap, az ősz vége, azért néha ízelítőt kapunk a tél kezdetéből is. Aztán lassan itt a december, mikor a gyerekeket meglátogatja a Mikulás, és eljön karácsony napja is. Az ünnep akkor igazán jó, ha örömünket másokkal is megosztjuk. A család mellett tölteni a karácsonyt az otthon melegében, megnyugodva, karácsonyfát díszíteni, a kandalló mellett kibontani az ajándékokat, mind a 4 gyertyát meggyújtani a koszorún, s sorolhatnám még, milyen sok jó dolgot ad a karácsony. Ez a család, a szeretet ünnepe, ez, melyben a lélek megtisztulva, gondtalanul ünnepel. Ilyenkor a lelkünk, a szívünk felszabadul, és lángra gyúl. Ez a karácsony fénye. Tácsik István 7.o.
Bősze Boglárka
Berényi Brigitta
Csollák Mercédesz
Bóna Csenge
Kerestély Alexandra
Kiss Petra Dominika
Szikora Dzsenifer
Michel Kitti Evelin
Novák Fanni
Prokai Dorina
Tuba Izabel
Vida Vivien
Csaba Kinga
Tácsik István
Romacsek Laura Fanni
Huszár Korinna
Segítőnk: Tóthné Mezei Ivett
Mikulás:
Népszokások, hagyományok
Lappföldön élő Mikulás apó felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. Mikulás apó szánhúzó rénszarvasai Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész.
Mária napja: Mária napja december 8-án szokták megrendezni. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának a napja, és az ő tiszteletére ezen a hajnalon is megtartott Roráté-mise. (A latin elnevezés a mise szövegében elhangzó "rorate coeli": "harmatozzatok, egek" nyomán keletkezett.) A népi kalendáriumban is helyet kapott decemberi Mária napot régebben Eketiltó vagy Földtiltó Boldogasszony napjaként is emlegették, mivel ekkor már nemigen lehet szántani. Ha a fagy elmarad és sárba enyhül az időjárás, abból karácsonyra jeges időre következtettek. A Mária napi hosszú jégcsap az eljövendő évben szép kendertermést ígért.
Luca széke, Luca pogácsa:
Luca székének olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember, ha rááll el kellett, hogy tartsa. A hagyomány szerint december 13.-án kezdték el készíteni a széket. Azt tartották, ha december 26.án elmennek, az éjféli misére ráállnak az elkészített székre és meglátják a boszorkányokat. Ezen a napon még tilos volt dolgozni az asszonyoknak, lányoknak, aki azonban megszegte magára vonta Luca haragját. A népi hiedelem szerint, kővé dermedt az, aki mosott, aki pedig kenyérsütésre adta a fejét, az számíthatott rá, hogy Luca ráül a lapátra és lapos lesz a sütet.
Szenteste: Karácsony vigíliája. A karácsonyi előkészületeket, sütést, főzést, takarítást a kora délutáni órákra befejezik, faluhelyen még a jószágok ólait is rendbe teszik. A déli óráktól kezdve kántálók járták a falvakat, bekopogtatva minden házba, ahol alamizsnát kaptak. A kántálás szokása szinte az egész országban ismert. A betlehemezés szintén kedves, régi szokás. Az egész játék a szálláskeresés köré épül. A szereplők - József, Mária, az angyalok és a pásztorok - tréfás jeleneteket adtak elő. Jutalmul kalácsot, kolbászt és süteményt kaptak. Az utóbbi években egyre több faluban és városban elevenítik fel ezt a nagyon szép népszokást. A karácsonyfa állítás jelképrendszerét a kutatás még a mai napig sem tisztázta végérvényesen. A biztos csak az, hogy napfordulati szimbólum. Hazánkban először Brunszvik Teréz állított karácsonyfát 1824-ben, tehát közel 180 éves hagyományról van szó. Német nyelvterületről terjedt el, de hasonló szokás más vidéken is megvolt korábban, csak nem fenyőt, hanem termő-ágat használtak erre a célra. Karácsony estéje és éjszakája sokféle jóslásra és varázslásra adott alkalmat. Így például a karácsonyi vacsora után a családfő annyi cikkekre vágta az almát, ahány tagja van a családnak. A magok egész, vagy elvágott voltából következtettek arra, hogy ki lesz egészséges, vagy beteg a családban, a következő évben. Ugyanígy azt tartották, hogy akinek a karácsonyi vacsora után férges dió jutott, az súlyos beteg lesz, vagy meghal. Este fahasábot támasztottak száradni a tűzhelyhez. Úgy vélték, hogy akié reggelre eldől, az a következő évben meghal. Karácsonyeste a lányok kimentek a sötétbe fáért, és annyi hasábot öleltek magukhoz, amennyit elbírtak. Ha a fahasábok száma páros volt, a következő évben férjhez mentek.
Aprószentek: A betlehemi gyermekgyilkosság emléknapja - december 28-a - aprószentek. A nap ismert szokása a vesszőzés, amelynek különböző változatait írták le, de a lényege mindegyiknek az volt, hogy a gyermekeket vesszővel megütögetve jó egészséget kívántak nekik. Egyes vidékeken a legények megvesszőzték a lányokat és az idősebbeket is, mondván: "feje se fájjon, foga se fájjon" - azaz legyenek mindig egészségesek. Az efféle "korbácsolás" a termékenység és a növekedés elősegítését is jelképezte. Csaba Kinga és Berényi Brigitta 6. osztály
ÖKO Miért ne figyelnénk oda Karácsonykor is, hogy ne terheljük feleslegesen Földünket? A karácsony a szeretet ünnepe, nem pedig a vásárlásé. A karácsony közeledtével egyre inkább előtérbe kerül az AJÁNDÉKOK problémaköre. Sajnos sokan annyira belelovallják magukat a különböző tárgyak megvásárlásába, hogy emiatt már nem is várják a karácsonyt. Órákat állnak sorba, rengeteg pénzt költenek, óriási nejlonszatyrokat cipelnek és idegesek. Nekik a karácsony gondot jelent. Pedig ha picit gondolkodunk és megcsikorgatjuk a fogaskerekeket, nem kevés időt és pénzt megspórolva tudunk nagy örömöt okozni szeretteinknek. Hogyan fejezzük ki szeretetünket? Például tárgyak helyett közös élményekkel, az elmaradt beszélgetések bepótlásával. A különböző szolgáltatásokra szóló utalványok is nagy eséllyel okoznak örömöt, hisz' ki ne vágyna egy masszázsbérletre, vagy egy könyvutalványra!? Lehet saját magunk által készített ajándékkal is készülni. Ennek újra nagy értéke és jelentősége van! Ha pedig juszt is tárgyajándékot szeretnénk vásárolni, ne dőljünk be az akcióknak és a szórólapoknak, legyünk dörzsöltek és mindenre elszántak! Elsőként ismerjük meg a tudatos vásárlók 12 pontját, ezzel már letudjuk a gondok nagy részét. Előre írjuk össze, hogy kinek-mit szeretnénk venni és igyekezzünk ezt még a karácsonyi dömping előtt lerendezni. Menjünk tehát felkészülten és vigyünk magunkkal nagyobbik táskánkat, vagy egy strapabíró vászontáskát, hogy elkerüljük a ránk aggatott nejlonzacskók tömkelegét. Ne vásároljunk műanyagból, PVC-ből, trópusi fából készült tárgyat, és olyan ajándékot, amelyen túl sok a csomagolás. Vásároljunk tartós, jó minőségű tárgyakat, amelyek hosszú élettartamúak. Ne álljunk be a sor végére, és ha lehet, kerüljük a bevásárló központokat! Ne csomagoljunk, ha nem muszáj, találjunk ki valami frappáns módszert a csomagolás helyett, használjunk papír-, vagy ajándéktáskát! Tudatos vásárlók 12 pontját: 1. A pénzeddel szavazol! Az élelmiszerek és kozmetikumok rengeteg káros (és A vásárlás a Te döntésed. Eldöntheted, mit és kit felesleges) anyagot tartalmazhatnak. Ne kezeld matámogatsz, mit nem. Nem kell támogatnod a környegad vegyszerrel, se kí-vülről, se belülről, ha vegyszer zetszennyezést, vegyszere-zést, gyermekmunkát, a nélkülit is kaphatsz. buta, káros és felesleges dolgok tömeges gyártását. 8. Erőszakmentes szépség 2. A szemét a legdrágább! Válassz olyan kozmetikumokat, amelyeket állatkínA szemét értelmetlen pénzkidobás Neked és terhelés zás nélkül tesztelnek, illetve nem tartalmaznak állati a környezetnek: mindig gondold végig, mennyit eredetű anyagokat. dobsz majd ki abból, amit megveszel. 9. Tartós használat! 3. Cetli Kerüld az eldobható dolgokat, ezek tömeges előállíVásárlás előtt írd össze, mire van szükséged. A nagy tása és kidobása energiapazarlással és környezetüzletek profi módszerekkel csábítanak felesleges szennyezéssel jár. pénzköltésre. Ne hagyatkozz 'polctrükkökre'. 10. Frisset 4. Helyben Friss, hazai idényzöldséget és gyümölcsöt vegyél az A nagy bevásárlóközpontok helyett vásárolj piacon, üvegházi, több tízezer kilométert utaztatott, mestervagy helyi boltban. Kutasd fel a jó helyeket. ségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk 5. Mennyi műanyagot viszel haza? helyett. Vigyél magaddal táskát, szatyrot, ne fogadj el zacs11. Helyi termékeket vegyél kót mindenhol. Válaszd az egyszerűen csomagolt Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat. árukat. Keresd a visszavált-ható, illetve újrahasznoÍgy a helyi környezetedet támogathatod, valamint sított csomagolást. kevésbé járulsz hozzá a szállítással járó környezet6. Keresd az eredetit! terheléshez. Ne dőlj be a szép külsőnek és a vicces dumának: 12. Nem mindegy! kerüld a nem természetes alapanyagból, vegyszerek Ha nincs is tökéletes termék, keresheted mindig a segítségével, gyárilag előállított ételeket. jobbat. Legyél tudatos: járj utána, hogy ki állítja elő, 7. Olvasd el a címkéket! mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül. © Tudatos Vásárlók Egyesülete. Átvétele csak a forrás megjelölésével engedélyezett.
Az esernyő története Weöres Sándor: Az eső Esik eső, csepereg, az esőcsepp nagy sereg, megisszák az egerek, vedelik a verebek, s a gépkocsikerekek mind csúszkálnak, csetlenek. Javát a föld issza meg, s visszaszívják az egek.
Bizony, ilyenkor gyakran előfordul, hogy ömlik az eső. Fekszel az ágyban, hallgatod az esőcseppek kopogását. Minden szürke és nedves. Milyen szerencse, hogy nem kell sehova sem menned! De mi van akkor, ha mindez egy hétköznap reggel történik, és iskolába kell menni? Semmi baj! Az ázni nem szeretőknek ott van az esőkabát vagy az esernyő. Az ám! Az esernyő!!! Vagyis eső elleni ernyő. Szerkezete szerint a szó összetett, így a szótagolása helyesen: es-er-nyő. Vajon mióta használja az emberiség ezt a praktikus tárgyat? Erről olvashatsz a következő sorokban. Az első ernyőszerű tárgy nem az eső, hanem a nap ellen védett. Ókori feljegyzések szerint i.e. 860-ban a ninivei Nimrud palota teraszán használták az első napernyőt. Hogy az ernyő az eső ellen is alkalmas védőpajzs, arra Európában jöttek rá jóval később. A 16. században tűnt fel az első esernyő. Az első európai ősesernyő vázát halcsont bordázat alkotta, amelyre bőrhuzat feszült, így egy több kilós, hordozható, ám nehezen kezelhető monstrumot eredményezett. Nem csoda, hogy nem sokan mászkáltak esernyővel. A 18. század közepén Londonban élt Sir Jonas Hauway, akit az esernyő atyjának tartanak. Az ő érdeme, hogy az esernyő létezik. Persze kezdetben számos ellenzője akadt az új hóbortnak. A londoni bérkocsisok féltették bevételüket. Esős időben ugyanis mindig megnövekedett a forgalmuk, jól kerestek. Sokan azonban az esernyő védelme alatt már nem szálltak bér-kocsiba. A kocsisok felbéreltek csavargókat, hogy tüntessenek az esernyő ellen. Ám Sir Jonas 1750-től kezdve 30 éven át sétált kitartóan az esernyője alatt London utcáin. Sok gúny és szitkozódás érte, de ő tűrt és vállalt minden szenvedést. Nem volt hiábavaló a fáradozása, hiszen ma már az esernyő világszerte használt eszközzé vált. Számtalan változata alakult ki, anyaga, színei
követik a divatot. Az első, esernyő-selymet gyártó üzem Szentgotthárdon működött. Az esernyő nyele rejtekhelynek is kiválónak bizonyult: titkos iratok, tőr, kisebb tárgyak is elfértek benne. Fiatal hölgyek kölnivizes üveget tettek bele, de volt olyan nyél is, amelyben hallókészülék rejtőzött. Számtalan irodalmi műben tűnik fel ez a jópofa tárgy. A teljesség igénye nélkül megemlítünk néhányat. Adam Bahdaj A fekete esernyő című ifjúsági regényében a vészjósló cím arra utal, hogy a cselekmény egy bizonyos és titokzatos fekete esernyő körül forog. A két főszereplő, Kubus és Hipcia nyomába erednek a titoknak, izgalmas kalandokba bonyolódnak. Hogy megfejtik-e az esernyő titkát? Azt nem áruljuk el, de hogy minden jóra fordul a végén, az biztos. Mikszáth Kálmán regényében, a Szent Péter esernyőjében Gregorics Pál titka nyugszik az esernyő nyelében. Gyuri, a fia eme tárgy után nyomozva találkozik Veronkával, és ezután már nemcsak az örökségéért küzd, hanem Veronka kezéért is. Ki ne hallott volna Mary Poppinsról, Travers, ausztrál írónő nevelőnőjéről, aki esernyőn utazva érkezik a keleti széllel a Banks családhoz, hogy megmutassa a gyerekeknek: a világ csodálatos, a játék, az egy-másra figyelés boldogság, mely bearanyozza az életet. A filmvásznon is megjelent az esernyő. Az Ének az esőben című musicalben a főszereplő egy esernyővel táncolja és énekli el egy lány iránt érzett szerelmét. A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan. A te esernyőd vajon milyen titkok tudója?
Észcsavaró, elmepörgető Testi-lelki tulajdonságok jelölésére egyaránt használunk olyan –ú/ű képzős összetételeket, amelyeknek az előtagja egy állatnév. A meghatározások alapján ezeket a tulajdonságokat kell kitalálnod! - Akinek kétoldalt lelóg a bajsza: ____________________________ - Akinek nagy hasa, vékony lába van: ________________________ - Aki rettenthetetlen, bátor: ________________________________ - Aki lankadatlanul iparkodik: ______________________________ - Aki nagyon karcsú és nő: ________________________________ - Aki félős, ijedős: _______________________________________ - Akinek jámborsága határtalan: ____________________________ - Akinek kevés a sütnivalója: _______________________________ Kimaradt betűk Az alábbi mondatok egy-egy szavából kimaradt egy-egy betű. Olvasd el figyelmesen a mondatokat, és írd be a megfelelő helyre a hiányzó betűt! Mindjárt értelmesebb lesz a mondat. A legeltetés után megnyírták a bikákat. _______________________ A fészekből kirepült az utolsó fóka is. _______________________ Szamócaszüreteléskor eres lett a keze. _______________________ Nálunk a családban a mama kezeli a kaszát. _______________________ Leszakított a fáról egy havas körtét. _______________________ Kifli van a kezében. Nem mehet ki az udvarra, amíg esik. _______________________
Találós kérdések és humor
Hóból van a lába, répából a szája. Amíg itt a tél, senkitől se fél. (hóember)
Hogy esik a hó? (fehéren)
Fagytól, jégtől sose fél,
Melyik karó véd a hideg ellen? (takaró)
Szánon szalad – ő a …
Melyik ács ehető? (kalács)
(tél)
Melyik ember a legidősebb? (december)
Melyik csap olvad el a melegben? (a jégcsap) Csupasz bokrok csipkézője,
Mikor lehet a vízen száraz lábbal átmenni? (ha
fák fodros fejkötője,
befagy)
hegyek-völgyek ünneplője.
Melyik tél a leghosszabb? (kötél)
Viccek Két szőke nő beszélget. - Képzeld, idén a karácsony pont pénteki napra esik! - De remélem nem 13-ára...
A kisgyerek karácsony este szalad be az anyukájához a konyhába: - Anyu, anyu, képzeld, ég a fa! - Nem ég, kisfiam, hanem világít! Két perc múlva megint szalad be a kisfiú: - Anyu, anyu! Már a függöny is világít!
A skót kisfiú megkérdezi az apjától: - Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt? - Parketta, kisfiam.
Minden olvasónak Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!
A Herédi Általános Iskola 2012/2013-as tanévvégi és a 2013/2014. tanév eseményei Minden olvasó előtt ismert, hogy a Herédi Hírmondó hasábjain folyamatosan rövid áttekintést ad az intézményben zajló eseményekről a Herédi Általános Iskola. A 2012/2013. tanév vége, a 2013/2014-es tanév indítása és az azóta eltelt időszak is igen eseménydúsan telt, s a tanulástanításon kívüli programokról ismét rövid tájékoztatást adunk.
Tanévzáró ünnepély-június 20.
2013. június 21-én ünnepélyes keretek között fejeződött be a tanév iskolánkban. Műsorunkat szép versek, egy vidám tánc és az énekkar vakációt hívogató dalai gazdagították. Iskolánk igazgatónője, Lőrincz Mária évértékelő beszámolója után a legjobban teljesítő tanulók ajándékkönyveknek is örülhettek, melyeket az SZMK biztosított intézményünk részére.
Erzsébet-tábor- augusztus 5-10.
A tavalyihoz hasonlóan, idén is - állami támogatással - táborozáson vehetett részt iskolánk 20 tanulója Balatonberényben, az Erzsébet-program egyik helyszínén. A részvételt pályázaton nyerte az intézmény, a pályázó szülőknek 2000 Ft önrészt és az utazás költségét kellett fizetni. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, a strandolás mellett rengeteg program is színesítette nyaralásukat.
Nyári programok Iskolánk gyermekvédelmi felelőse a nyári szünetben különböző változatos programokat szervezett az iskola tanulóinak (nyársalás, gyalogtúra, aszfaltrajz, sport, origami). A résztvevő tanulók jól érezték magukat a sokszínű programokon.
Tanévnyitó összejövetel- augusztus 31.
Falunap Nagykökényesen és Kerekharaszton -augusztus 3. és 10.
A nyár folyamán diákjaink is képviselték intézményünket a kerekharaszti és a nagykökényesi falunapon. Táncos műsorral kedveskedtek a közönségnek, amely nagy sikert aratott. A Happy Dance Club tagjai Szabó Tímea tanítónő irányításával a nyár folyamán tanulták be a műsorszámot. Köszönjük a Szülőknek, hogy a gyerekeket rendszeresen elhozták a próbákra.
Iskolánkban 2013. augusztus 31-én 17 órakor, egy gyönyörű nyárias napon került megrendezésre a Tanévnyitó összejövetel. A műsort az iskola énekkarosai, a Happy Dance Club táncosai és az első osztályosok adták. Az énekkarosok dalokkal, az elsős diákok pedig versekkel díszítették a műsort. Lőrincz Mária igazgatónő kedves szavakkal köszöntötte az elsős diákokat, és megnyitotta a 2013/2014 –es tanévet.
2013.október 2-án, a 3. óra utáni szünetben tartottuk megemlékezésünket, a Zene világnapja alkalmából. Az énekkar előadását szép gondolatok, idézetek, dalok, valamint az iskola néhány diákjának hangszeres előadása is szépítette.
Megyei Duatlon versenyszeptember 27. Több százan vettek részt a XX. Heves Megyei Diákduatlon döntőjén. A versenyt idén új helyszínen rendezték meg. Iskolánkból is sokan részt vettek ezen a megmérettetésen, Sára Attila és Nagy Tibor tanár úr kíséretében. Köszönjük Kerestély Gyula szülőnek a kerékpárok szállítását, és Lakatos Lajos iskolabusz vezetőnek a gyerekek utaztatását.
"Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói." – mondta 1975. október 1-jén Yehudi Menuhin.
Természetismereti vetélkedő – október 2.
Zene világnapja - október 2.
2013/14-es tanévben is megrendezte hagyományos Állatok világnapi vetélkedőjét a boldogi Berecz Antal Általános Iskola. A környező iskolák 3 fős csapatokkal nevezhettek be. Iskolánkat három 5. osztályos tanuló - Bóna Csenge, Bősze Boglárka és Szikora Dzsenifer - képviselte. A játékos feladatokkal teli vetélkedőn 6 feladatsort oldottak meg. Csapatunk 6. helyezést ért el. Felkészítő pedagógus: Sára Attila. Gratulálunk Nekik!
Az Aradi Vértanúk Emléknapja október 6. Az iskolában minden tanuló méltóképpen megemlékezett osztályával az aradi vértanúkról. Előzetes feladatot kaptak a gyerekek, majd ünnepi osztályfőnöki órákon dolgozták fel az eseményeket, és emlékeztek meg a hősökről.
Hulladékgyűjtés – október 7. Iskolánkban idén újra megszerveztük a hulladékgyűjtést. A gyerekek nagyon lelkesen készültek erre a napra. Reggel 8 órától délután 2 óráig gyűjtötték a papírt és a vasat. Köszönjük a résztvevő Szülők segítségét. Nyertes osztályok a 2.a. és a 7. osztály. Gratulálunk Nekik!
Kihelyezett környezetismeret órák- szeptember 26-27.
Pályaválasztási kiállítás – október 14. A Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az általános iskolák végzős diákjainak pályaválasztását, iskola választását az idei évben is pályaválasztási kiállítással próbálta segíteni, melyre 2013. október 14-én 10.00-12.00 óra között Hatvanban került sor. Iskolánkból a 7. és 8. osztályos tanulóink vettek részt a rendezvényen.
A 2.b osztály és a 3. osztály is kihelyezett környezetismeret órán vett részt. Téma: Az erdő és a mező növényei és állatvilága. A tanulókat a Szülők utaztatták a tölgyesbe és a petőfibányai erdőbe. A gyerekek, a Szülők és a kísérő pedagógusok nagyon jól érezték magukat. Köszönjük Orbán Lajos szülőnek, aki sok érdekességgel kápráztatta el a gyerekeket.
Gyümölcs- és zöldségkóstolás – október 15-16.
Iskolánk részt vesz az Iskolagyümölcs- és zöldség programban az 1-6. évfolyamon. A fenti két napon olyan gyümölcsöket és zöldségeket kóstolhattak meg a tanulók, amelyeket még nem kaptak a program keretein belül. A gyerekek szívesen fogyasztották a kóstolót.
Október 15-én megrendezésre került az apci Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskolában a helyesírási és nyelvhelyességi verseny, melyen a kistérség legjobb diákjai vettek részt. Iskolánkból Szikora Dzsenifer 5. osztályos, Berényi Brigitta 6. osztályos, Kiss József 7. és Romacsek Laura 8. osztályos tanulók mérték össze tudásukat. Az 5-6. korosztályosok közül Szikora Dzsenifer 1. helyezést ért el, a többiek a középmezőnyben végeztek. Gratulálunk!
Mozilátogatás-október 25. Alsó tagozatos diákjainkkal ismét mozilátogatáson vettünk részt Gyöngyösön, ahol a Turbo című 3D-s animációs filmet néztük meg. A nagy érdeklődéssel várt előadás kedves története, szép grafikája és dallamos zenéje által valamennyien egy kellemes délután részesei lehettünk.
Halloween party-november 7.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe - október 22. 1956. október 23-a hatalmas mérföldkő volt történelmünkben. Erre emlékeztünk 2013. október 22-én, Heréd Község Művelődési Házában. A nagyon színvonalas és megható ünnepi műsort az iskola felsős diákjai és énekkara adta elő, akiket Nagyné Vankó Mária tanárnő és Tóthné Mezei Ivett tanárnő készített fel. Az idei tanévben is iskolánk diákjai adták az ünnepi műsort Kerekharaszt község megemlékezésén.
Helyesírási verseny - október 15.
Immár 5. éve került megrendezésre iskolánkban a Halloween party, november 7én. A délutánt a gyerekek dalos, verses angol nyelvű műsorral nyitották meg, ezt követően érdekes játékokra került sor. A diákok kedvence volt a székfoglaló, és a „Where are your bones?” játék. Köszönjük a Szülőknek az üdítőket és a süteményeket!
tályból 3 tanuló képviselte iskolánkat. Kiss Petra Dominika 8. osztályos tanuló bejutott a döntőbe, mely 2013. december 6-án lesz. Hajrá Petra!
Márton napi vers-és prózamondó verseny-november 15 .
„Mit ránk hagytak a századok” általános iskolás történelem verseny-november 11. November 11-én történelemi és művelődéstörténeti vetélkedőn vett részt iskolánk 2 csapata, a Bajza József Gimnáziumban. A népes mezőnyben egyik csapatunk továbbjutott a szóbeli döntőbe, mely december 11-én lesz. Felkészítő tanáruk: Nagyné Vankó Mária. Gratulálunk eredményükhöz!
A idei tanévben is megrendezték Gyöngyöstarjánban a Márton napi vers- és prózamondó körzeti versenyt, melyen iskolánkat két 2. osztályos tanuló és egy 4.osztályos képviselte. Mindhárman szép eredményt értek el. Bóna Levente a prózamondó kategóriában 3. helyezést ért el, Jártin Jázmin dicséretben részesült, Berényi Krisztina a rajzversenyen különdíjas lett. Gratulálunk nekik!
A magyar nyelv napja- november 13. Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A döntéshozók szándéka szerint ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre. Iskolánkban a diákok méltóképpen emlékeztek meg e jeles napról, szép gondolatokat hallhattunk a magyar nyelvről.
Bajza matematika versenynovember 15. A Bajza József Gimnázium matematika versenyt hirdetett 7. és 8. osztályos tanulók részére. A 8. osztályból 7 tanuló, a 7. osz-
Pályaválasztás- november 21. Iskolánk 8. osztályos tanulói üzemátogatáson vehettek részt november 21-én a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és az Iparkamara jóvoltából. Látogatást tettek a gyerekek a DISZI tanműhelyébe, és a LEONI Kábelgyárba.
Idősek napja-november 22.
Az idén is szép műsorral készültek az iskolások az Idősek napjára. A második osztályosok egy vidám kis mesejelenettel és egy dallal kedveskedtek, a 6. osztályos tanulók pedig két jelenettel színesítették a műsort. Iskolánk lelkes énekkara egy vidám dalcsokorral köszöntötte a falu szépkorú lakosait.
Heréd község december 4-én a Hatvani Galériában mutatkozott be, melyre iskolánk is felkérést kapott. A rendezvényre Bóna Levente és Jártin Jázmin mesével és verses mesével, a népes számú és szorgos énekkar vidám dalcsokorral, a 8. osztály tanulóinak legaktívabb tagjai vidám, Mikulás zenékre táncoltak, amely szemet elkápráztató koreográfiával készült.
Mikulás bál – december 6.
Hatvani Galéria-december 4.
Iskolánkban december 6-án került megrendezésre, a hagyománnyá vált Mikulás bálunk. A műsort a páros évfolyamú osztályok adták. A 2.a, a 2.b., a 6. és a 8. osztály tánccal készült, a 4. osztály a tél örömeit jelenítette meg. Az iskola énekkara pedig hangulatos dalokkal köszöntötte a Mikulást. A színvonalas műsorszámok után a gyerekek egy jó hangulatú mulatsággal zárták a rendezvényt. Nagy örömünkre szolgált, hogy bálunkon a Csilingelő Band is szórakoztatta a közönséget. Meghívott diszkósunk, Dányi Tibor most is gondoskodott a fergeteges hangulatról.
Szakkörök A 2013/2014. tanévben a korábbi évekhez hasonlóan különböző délutáni szakkörökön vehetnek részt diákjaink: angol, újságíró, ISK, énekkar, matematika, humán, tánc, montage, karitasz, mese, ügyes kezek, sakk, asztalitenisz.
A karácsonyig tartó -rövididőszakban Iskolánk a Mikulás bálra és a karácsonyra készül. Iskolai karácsonyi ünnepünk mellett, az idén is Községi Karácsonyi ünnepre hívjuk a község lakóit. Ezenkívül a kerekharaszti meghívásnak is eleget teszünk.