A makrobotanikai vizsgálatok szerepe a negyedidıszaki paleoklimatológiai és paleolimnológiai kutatásokban
Dr. Jakab Gusztáv
Habilitációs értekezés tézisei
Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földtani és İslénytani Tanszék Szeged 2011
Tartalomjegyzék
A kvantitatív makrofosszília vizsgálatok módszerei
Bevezetı ……………………………………………………………………………………………………………………. 1 A kvantitatív makrofosszília vizsgálatok módszerei ………………………………………………………………….. 2 Paleoklimatológiai vizsgálatok …………………………………………………………………………………………. 7 Paleolimnológiai vizsgálatok ………………………………………………………………………………………….. 12 Összefoglalás …………………………………………………………………………………………………………….. 17 Hivatkozott irodalom ……………………………………………………………………………………………………. 19 A témához kapcsolódó fontosabb saját publikációk ………………………………………………………………… 19
A negyedidıszaki makrobotanika a növényi makrofosszíliák határozásával és a makrofosszília közösségeken alapuló ıskörnyezeti rekonstrukcióval foglalkozik. Növényi makrofosszília alatt értjük az üledékekbıl kinyerhetı, szabad szemmel is látható, elhalt növényi részeket. A leggyakrabban vizsgált makrofosszíliák a magvak és a termések. További maradványok a vegetatív részek, a levelek, szárak, rügyek, virágok, fás részek, valamint a mohák. A makrofosszíliák közé sorolhatjuk a famaradványokat és faszeneket is. A növényi makrofosszília vizsgálatok az úttörı paleoökológiai kutatási módszerek közzé tartoztak. Elsı eredményei már a pollenanalízis kidolgozása elıtt ismertté váltak a XIX. század végén. A negyedidıszaki klímaváltozásoknak és ezzel összefüggésben az élıvilág átalakulásának felismerése is jelentıs részben a növényi makrofosszília vizsgálatok kezdeti eredményein alapultak. A pollenanalízis módszereinek kidolgozásával és rohamos elterjedésével a makrofosszíliák elemzése háttérbe szorult. Az 1960-as években ismerik fel, hogy milyen jelentıs eszköz lehet a makrofosszília vizsgálat a negyedidıszaki paleoökológiában. Kiegészíti a pollenanalízist, segítve az eredmények helyes értelmezését, kiküszöbölve annak néhány fogyatékosságát. Napjainkban a negyedidıszaki makrofosszília analízis reneszánszát éli. H. JOHN B. BIRKS és HILARY H. BIRKS, napjaink két legelismertebb paleobotanikusa egyenesen nélkülözhetetlen módszernek tartja, és véleményük szerint a pollenanalízis eredményeit mindig makrofosszília vizsgálatokkal kellene kontrolálni (BIRKS – BIRKS 2000). A makrofosszíliák legalább három fontos információval szolgálnak a paleoökológiai
A határozás sokkal pontosabb lehet, mint amit a pollenvizsgálattal el lehet érni és így pontosabb ökológiai értékelést tesz lehetıvé (pl.: Gramineae, Cyperaceae, mohák). Azon taxonok, amelyeknek rendszerint nem, vagy csak kevés pollenjük marad meg az üledékben, gyakran jelentıs számú makrofosszíliát hagynak hátra.
•
környezet, állandó vízborítás, alacsony pH, teljesen száraz vagy éppen a fagyos környezet. Leggyakrabban a tavak és a lápok üledékét tanulmányozzák, mert ezekre az üledékgyőjtıkre a
lehetıvé teszi a részletes környezettörténeti elemzéseket. A lápok alatt a helyben élı növények maradványaiból tızeg halmozódik fel, tehát a tızeg összetételében visszatükrözıdik az egykori tızegképzı vegetáció összetétele. A tızegben a magok és termések csak szórványosan fordulnak elı, különösen a tızegmohalápok alatt képzıdött Sphagnum - tızegben. Ilyenkor a vegetatív részek, különösen a mohák és a gyökerek határozása válik fontossá. A tavak üledékében található makrofosszíliák származhatnak a helyi vegetációból, de a vízgyőjtı területrıl is, pl. a tóparti mocsárból vagy a szárazföldrıl is. Mintavételhez ideálisak az olyan kismérető üledékgyőjtık, ahol a szárazföldi vegetáció közvetlenül érintkezik a vízfelülettel, tehát nincs például nádas zóna, ami kiszőrné a maradványokat. Másrészt ideális, ha nincs elvezetı és beáramló vízfolyás. A makrobotanikai vizsgálatokra alkalmas területek elhelyezkedését alapvetıen a klíma-, és a hidrogeológiai viszonyok határozzák meg. Makrofosszília vizsgálatokra leginkább a savanyú tızegmohalápok (Sphagnum-lápok) alkalmasak, de ezek száma klimatikus okok miatt elég korlátozott Magyarországon. A Sphagnum-lápok száma a húszat sem éri el, legtöbbjük kicsi, mindössze néhány hektár kiterjedéső. A legtöbb tızegmohaláp az óceáni klímahatás alatt álló nyugati országrészben, a kárpáti klímahatás alatt álló Északi - Középhegységben és ÉszakAlföldön található. A bázikus tızeglápok jóval gyakoribbak Magyarországon, és az Alföld szárazabb klímájú területein is megjelennek. Jelentıs területeket foglaltak el az alföldi allúviumokon, az egykori elhagyott folyómedrekben, mint a Duna pleisztocén medrei, valamint a nagy tavak partján, mint a
kutatások során:
•
bomlási folyamatokat valamilyen környezeti tényezı akadályozza. Ez lehet az oxigénszegény
folyamatos üledék lerakódás jellemzı. Az üledékgyőjtı medencékben a gyors üledékképzıdés
Bevezetı
•
Mivel a makrofosszíliák szerves anyagból állnak, csak olyan helyen maradhatnak fenn, ahol a
Az egyes taxonok helyi jelenléte jobban bizonyítható a nagymérető makrofosszíliák, mint a könnyen szállítódó pollenek alapján.
Balaton és a Fertı tó. Kiterjedésük a lecsapolások elıtt meghaladta a 90 000 hektárt, a becsült tızegmennyiség pedig a 973 millió tonnát. A különbözı tavak üledékei is alkalmasak lehetnek a makrobotanikai vizsgálatokra. A makrofosszília elemzés lépéseit az 1. ábrán foglaltuk össze. A középsı oszlop az egymást követı munkafázisokat mutatja be a mintavételtıl az ıskörnyezeti és paleoklíma rekonstrukcióig, míg a szükséges felszerelést és információt jobb oldalon tőntettük fel. A bal oldali részen a lehetséges hibaforrásokra hívjuk fel a figyelmet.
1
2
Korábban a makrofosszília vizsgálatok egyik sajátosságának tekintették a nagy mintaigényt. Bár növelhetjük
a
fúró
méreteit,
mégis
optimálisabb,
ha
a
pollenanalízishez
hasonló
3
mintamennyiséggel (1-3 cm ) tudunk dolgozni. Részben megoldja ezen problémákat a QLCMA módszer (semi-quantitative quadrat and leaf-count macrofossil analysis technique, BARBER et al. 1994), ami már a modern pollenanalízishez hasonló részletességő és pontosságú elemzések elvégzését teszi lehetıvé. A QLCMA módszert azonban Sphagnum-tızegre dolgozták ki, bázikus tızegeken, illetve szerves anyagban szegényebb tavi üledékeken nem nyújt többet, mint a korábbi becsléses vizsgálatok, mivel ezek inkább növényi szövetmaradványokat (fıként gyökereket), és többé-kevésbé humifikálódott határozhatatlan maradványokat tartalmaznak. Kidolgoztuk a QLCMA módszer egy módosított változatát, amely megoldást jelent ezekre a problémákra. Kialakítottunk egy olyan rendszert, ahová a gyengén humifikálódott, és ezért határozhatatlan szerves maradványok pontosan besorolhatók. Tızegszövet alkotó alatt azokat a szerves maradványokat értjük, amelyek egy 250 µm lyukbıségő szitán az üledék átiszapolását követıen fennmaradnak (1. táblázat). A tızegszövet alkotók okozzák a tızeg olyan egyedülálló fizikai tulajdonságait, mint amilyen a rugalmassága vagy a nagy vízfelvevı képessége. A tızegszövet alkotók természetesen a különbözı tavi üledékekben is elıfordulnak. A specifikus tızegszövet alkotók lehetıvé teszik az egykori növénytársulások pontos azonosítását, míg a nem specifikus tızegszövet alkotók segítenek a felhalmozódási környezet és a hidrológiai változások értelmezésében. 1. táblázat. A fontosabb tızegszövet alkotók Specifikus tızegszövet alkotók (akár faji szinten határozhatóak) Nem specifikus tızegszövet alkotók (ezen módszerrel nem határozhatóak faji szinten)
magvak, termések, rügypikkelyek mohák rizóma epidermiszek, levél és szár epidermiszek, stb. Monocots. Undiff. - meghatározatlan egyszikő maradvány U. O. M.- azonosítatlan szerves maradvány U. L. F. - azonosítatlan levél töredék U. B. F.- azonosítatlan moha töredék Sphagna undiff. – Sphagnum szárak pernye, faszén, fa molluszka héj töredékek, rákpáncélok, stb.
A meglévı szövethatározókat továbbfejlesztettük, és kiegészítettük a közép- és kelet-európai fajokkal (JAKAB – SÜMEGI 2004). A határozáshoz a sejt és a sejtfal morfológiai bélyegeit, valamint a sejtfalak színét használhatjuk fel. A legfontosabb bélyegek a sejtfalak vastagodásai, a sejtek méretei és alakja, a gyökérszırök alakja és gyakorisága, esetleg az endodermisz és a sztéle megléte. A kulcs segítségével mintegy 80 faj határozása válik lehetıvé tızegbıl mikroszkopikus 1. ábra. A makrofosszília elemzés folyamatábrája.
3
bélyegek alapján. A 2. ábra néhány gyakoribb növényi szövet mikroszkópi képét mutatja. 4
A makrobotanikai vizsgálatoknál, csakúgy, mint a legtöbb paleoökológiai vizsgálatnál, a legkomolyabb hibaforrás a téves értelmezés. A legfontosabb problémát az jelenti, hogy az egykori biocönózisok és az általunk vizsgált tanatocönózisok (sírközösségek) összetétele különbözı lehet. A fosszilis közösségek összetételének kialakulásában szerepet játszanak a növények és a magok biológiai tulajdonságai, valamint a külsı környezeti tényezık egyaránt. A vegetatív növényi részek és a mohák rosszul szállítódnak, ezért fıleg helyben ágyazódnak be (autochtonok). A magok viszont hosszabb távolságokra képesek eljutni, mert a szállítódást szolgáló szervekkel vannak ellátva, jelentıs ellenálló képességőek, ezért tovább elviselik a kedvezıtlen körülményeket.
2. ábra. A tızegek felépítésében résztvevı néhány fontosabb növényszövet. a-b. nád (Phragmites australis) a. gyökér, b. levélhüvely epidermisz, c. keskenylevelő gyékény (Typha angustifolia) gyökér, d. tavi káka (Scirpus lacustris) szár aljának epidermisze, e. rekettyefőz (Salix cinerea) gyökér parenchimasejtjei, f. vidrafő (Menyanthes trifoliata) levélhüvely epidermisz, g. zsombéksás (Carex elata) gyökér, h. tızegpáfrány (Thelypteris palustris) tracheidák, i. iszapzsurló (Equisetum fluviatile) gyökér, j. nyír (Betula spp.) gyökér kérge. A tızegszövet alkotók mennyiségi meghatározása a BARBER et al. (1994) által kidolgozott QLCMA módszer módosított változatával történik. Ezzel a módszerrel mákmag, mint jelzıanyag hozzáadásával lehet a makrofosszíliák mennyiségét boncoló mikroszkóp segítségével meghatározni (JAKAB et al. 2004). A koncentrációt az alábbi egyenlıség adja meg: 3. ábra. A növényi maradványok fosszilizálódásának menete különbözı üledékgyőjtıkben. számolt makrofosszília (átlag) x 960 (összmák) Makrofosszília koncentráció = ----------------------------------------------------------------számolt mák (átlag) x minta térfogata (cm3)
A sírközösségek kialakulásáról kevés információval rendelkezünk. A kutatások alapján azok a fajok a leggyakoribbak a felszíni mintákban, amelyek a leggyakoribbak a területen, és amelyek
A leggyakoribb és legfontosabb tızegszövet alkotók eloszlását a mintákban többváltozós
a legtöbb szállítódásra alkalmas részt hozzák létre. A fajok jelentıs része a vízi és vízparti
statisztikai módszerekkel értékeljük, hogy láthatóvá váljanak az egyes makrofosszília zónák
élıhelyekrıl kerül ki. A makrofosszília közösségek összetétele más a különbözı üledékgyőjtık
ökológiai-hidrológiai jellegzetességei. Az elemzést fıkomponens analízissel (PCA) végezzük. Az
esetében (3. ábra). A tızeglápokon a maradványok többsége autochton, míg a tavak esetében
üledékminták és tızegszövet alkotók kettıs szórásdiagramjának értékelésével különbözı
gyakoribbak az allochton elemek. A sarkvidéki és alpesi tavaknál a hó és jég felületén történı
gradienseket tudtunk kimutatni (trofitás, vízszint, növényzeti borítás). A fıkomponens értékei a
szállítás, valamint a tóparti növényzet hiánya (szőrı funkció) miatt több az allochton elem, mint
mélység függvényében is ábrázolhatóak.
egy mérsékelt övi tónál. 5
6
egy adott társuláshoz kötni, fıleg átmeneti esetekben. Ilyenkor kihasználhatjuk a lápi
Paleoklimatológiai vizsgálatok
növényfajoknak azt az ökológiai sajátosságát, hogy a vízmélységnek megfelelı gradiens mentén A holocén elsı klímasztratigráfiai felosztása, az 1900-as évek kezdetén kialakított ún. „Blytt-
helyezkednek el (4. ábra). Egyes fajok vízben fordulnak elı, a mohák közül például a Sphagnum
Sernander séma” a tızegszelvények leírásán alapult. Ennek ellenére a tızegszelvények
cuspidatum vagy a Warnstorfia fluitans, más fajok inkább a szárazabb részeket kedvelik a
felhasználását a paleoklíma rekonstrukciókra majd egy évszázadig elhanyagolták, mivel a
lápokon, például a Sphagnum sec. Acutifolia vagy a Pohlia nutans. A virágos növények közül a
regenerációs komplex elmélet megkérdıjelezte a tızegszelvényekben megfigyelhetı ciklusos
vizes idıszakokból gyakran kerülnek elı a Scheuchzeria palustris vagy a Menyanthes trifoliata
változások klimatikus okát. A regenerációs komplex elméletet maga SERNANDER (1905) vetette
maradványai, míg szárazabb periódusokban a Phragmites communis, Eriophorum vaginatum,
fel, majd a befolyásos tızegláp-kutató, OSVALD (1925) karolta fel, és egészen az 1970-es évekig
Carex elata vagy a lápi cserjék mennyisége nı meg.
tartotta magát a tızegkutatók körében. A regenerációs komplex elmélet a tızeglápok mikrotopográfiai fejlıdésének hipotetikus magyarázata, egy ciklikus szukcesszió elmélet. Azt feltételezték, hogy a lápok semlyékei, vizes mélyedései idıvel feltöltıdnek, és tızegmohák alkotta kiemelkedésekké, zsombékokká válnak. A zsombékok közötti területek viszont idıvel vízzel teli mélyedésekké válnak. Az elmélet szerint a tızegszelvényekben csak a jelentısebb változásokat okozták külsı tényezık, a finomabb változásokért a láp autogén, belsı folyamatai a felelısek. A nagyobb változások egyik legfeltőnıbb jelensége a visszatérési felület, amikor a sötét, humifikálódott, száraz klímán képzıdött tızeget felváltja a világosabb, csapadékosabb klímán képzıdött tızeg. A szelvényekben található kisebb változásokat a regenerációs komplex ciklikus változásainak minısítettek. Csak a hetvenes években ismerték fel, hogy ez az elmélet téves, és hogy a tızegben megfigyelhetı változásokért a makroklíma ciklusos változásai a felelısek (AABY 1976). A QLCMA módszeren alapuló lápi felszíni nedvesség vizsgálatok jelentıs proxi-klíma adatsorokat szolgáltattak elsısorban a késı-holocénbıl, fıként Nyugat-Európa óceáni klímahatás alatt álló területein. A módszer alapját az jelenti, hogy a tızegszelvények biológiai és kémiai
4. ábra. A tızegmohalápok mikrotopográfiai viszonyai. A zsombék-semlyék gradiensnek megfelelıen a víz mélysége miatt változik a tızegmohák faji összetétele és a virágos növények növekedési formája
összetételének változásaiból következtetünk a klíma múltbeli ingadozásaira. A lápok felszínének nedvessége határozza meg a növényi maradványok lebomlásának intenzitását. Ha kiszárad a láp
A paleoklíma rekonstrukciókra leginkább a paludifikációval létrejött ombrotróf lápok az
felszíne, megnı a humuszsavak mennyisége az üledékben. A világos, bomlatlan, sok
alkalmasak. A klimatikus viszonyok Európában ezen lápok kialakulásához elsısorban Nyugat-
növénymaradványt tartalmazó tızeg nedves felszínt, a sötét, bomlott tızeg kevesebb
Európa atlantikus vidékén adottak, ezért eddig elsısorban a Brit-szigeteken, Németországban,
maradvánnyal szárazabb felszínt jelez. A kémiai elemzések közül legelterjedtebb a humifikáció
Dániában és Svédországban készültek tızeglápi paleoklíma rekonstrukciók. Itt a nedvesség
vizsgálata. A humifikáció mértékébıl arra az idıre következtethetünk, ami a növény elpusztulása
gradiens tisztán tükrözıdik a különbözı Sphagnum-fajok eloszlásában. Európa óceáni klímájú
és a maradványoknak az anaerob rétegbe (katotelm) történı kerülése között telik el.
területein a csapadék nyári mennyisége, a kontinentális klímájú területeken a nyári hımérséklet a
A biológiai összetevık vizsgálatában legelterjedtebb a makrofosszíliák, köztük a
felelıs a lápok felszíni nedvességének változásaiért. Magyarország kontinentális klímája nem
mohamaradványok elemzése. A makrofosszília vizsgálatok során azonosíthatjuk az egyes
kedvez a Sphagnum-lápok kialakulásának. A Sphagnum-lápok hazánkban igazi különlegességnek
láptípusokat, növénytársulásokat is, de a finom változásokat vagy a rövidebb eseményeket nehéz
számítanak.
7
8
A siroki Nyírjes-tó tızegmohalápjának felszíni nedvesség változásai 9500 kal. BP évtıl napjainkig
részletes
proxi-klíma
adatokat
szolgáltatott
a
Kárpát-medence
holocén
klímatörténetéhez. A Nyírjes-tó a Mátra keleti lábánál 250 m tengerszint feletti magasságban 2
helyezkedik el, a Darnó-hegy északi lejtıjén. Kiterjedése mindössze 9000 m . A lápnak nincs
egyezést mutat más Kárpát-medencei tavak és lápok vízszint változásaival, mert a tavak és lápok vízszintje ettıl kezdve általában emelkedést mutat. 8200, 6800 és 3800 kal. BP évnél három rövid ideig tartó láposodási szakaszt is sikerült kimutatni, amit hővös klímaeseményekként értelmezhetünk. 2300 kal. BP évnél alakult ki az elsı
felszíni vízbefolyása és elfolyója, ezért paleoökológiai szempontból ideális mintavételi terület. A
valódi Sphagnum-láp a területen. Ezt követıen a láp a hideg klímaesemények idején tızegláppá
medret gyertyános-tölgyes erdı veszi körül.
alakult, a melegebb idıszakokban pedig sásos vagy nádas láppá alakult vissza.
mélység (cm) 0-20
Troel-Smith (1959) rendszer Tb(Sphag.)4Th+As+Gs+
20-60 60-80 80-120 120-160 160-185 185-210 210-285
Tb(Sphag.)2Th2 Tb(Sphag.)4Tl+ Th3Tb1Tl+ Tb(Sphag.)3Th1Tl+ Th3As1Tb(Sphag.)+Tl+ Tb(Sphag.)4Th+Tl+ Th2As1Tl1Tb(Sphag.)+
285-300 300-340 340-360 360-410
Th3As1Tl+Tb+ Tb2As1Tl1Th+ As2Ag2Gs+ As3Sh1Gs+Tb+Dg+
leírás Világosbarna recens Sphagnum-tızeg kevés kızetliszttel és kvarc szemcsével Világosbarna kevert Sphagnum-, nád- és sástızeg Sötétbarna Sphagnum-tızeg Sötétbarna kevert Sphagnum-, nád- és sástızeg fa maradványokkal Sötétbarna kevert Sphagnum- és nádtızeg fa maradványokkal Sötétbarna kevert nád- és sástızeg kevés fával és tızegmohával Sötétbarna Sphagnum-tızeg kevés nád, sás és fa maradvánnyal Sötétbarna kevert nád- és sástızeg jelentıs fa tartalommal, kevés tızegmohával Sötétbarna Carex elata sástızeg Sötétbarna barnamohás tızeg jelentıs fa tartalommal Sötétszürke agyagos kızetliszt Sötétszürke agyagos kızetliszt moha- és famaradványokkal, kevés kvarc szemcsével
A tızegmohák robbanásszerő terjedéseibıl és eltőnéseibıl arra következtethetünk, hogy a Kárpát-medence kontinentális klímájú területei, elsısorban a középhegységi területek, a késıholocénben a tızegmohák számára egy olyan fluktuációs övezetet jelentettek, ahol a csapadékosabb idıszakokban gyorsan kolonizáltak és tızegmohalápokat hoztak létre, a szárazabb idıszakokban viszont teljesen eltőntek.
2. táblázat. A siroki Nyírjes-tó fúrásszelvényének üledéktani leírása A kis kiterjedéső lápon kívülrıl befelé haladva a következı növénytársulásokat lehet megfigyelni: Scirpo-Phragmitetum, Salicetum cinereae-Sphagnetum és Carici lasiocarpaeSphagnetum. A fúrást a láp központi részén mélyítettük le. 14
minta szám GdA-565 GdA-566 GdA-567 GdA-568
C kor kal. AD/BC év (kalibrálatlan BP (2 σ) év) 37-38 tızeg 1889 ± 83 55 ± 30 99-100 tızeg 1364 ± 41 560 ± 30 195-196 tızeg 353 ± 41 1680 ± 30 315-316 tızeg 4465 ± 52 5640 ± 40 3. táblázat. Radiokarbon koradatok a siroki Nyírjes-tóból mélység (cm)
minta típusa
A vízborítás 9500 kal. BP év körüli megjelenését követıen Nyírjes-tavon oligotróf tavi állapot alakult ki, nagyobb vízmélységgel. A kora-holocén magas vízszintjét követıen a vízszint jelentısen lecsökkent és a holocén klímaoptimum idején, 6400 kal. BP évnél érte el holocén kori minimumát. A vízfelület jelentısen összezsugorodott, a meder jelentıs részét üde tölgyes foglalta el. A legmélyebb részeken eutróf mocsár alakult ki. A holocén klímaoptimumot követıen a láp felszíni nedvessége két lépésben 5800 majd 5400 kal. BP évnél nıtt jelentısen. Ez a két dátum jó
5. ábra. A siroki Nyírjes-tó egyszerősített makrofosszília diagramja. A nedvesebb felszínnel jellemezhetı fázisok tökéletesen egybeesnek a Nyugat-Európából leírt hővös idıszakokkal, 2150, 1750, 1300, 1000, 850, 500 és 200 kal. BP éveknél. További hasonlóság, hogy az utóbbi 3000 év leghidegebb idıszakának a kis-jégkorszak elsı évszázada
9
10
(Spörer-minimum), a XVI. század vége bizonyult, mert a Sphagnum-ok mennyisége az üledékben
Paleolimnológiai rekonstrukciók
ekkor volt a legmagasabb, és a vizes élıhelyeket kedvelı Sphagnum cuspidatum is megjelent a lápon. BARBER és CHARMAN (2005) évszázados ciklusú klímaingadozásokat mutatott ki, melyek
A növényi makrofosszíliák rendszerint jól megmaradnak anaerob viszonyok között a tavi
meghatározott idıpontokban jelentkeztek Nyugat-Európa különbözı régióiban. A ciklusok
üledékekben. A makrofosszília közösségeket többnyire a vízi, vízparti növények valamint a
hossza változó, 210, 600, 800 vagy 1100 éves periódusokban jelentkezik a különbözı lápokon.
vízgyőjtı növényfajai uralják. A makrofiták a vizes élıhelyek nagyobb termető gyökerezı, vagy
Az utolsó 3000 év nedves idıszakai jó korrelálnak a Keleti-Kárpátok lápjainak felszíni nedvesség
lebegı növényfajai. A makrofiták alapvetı alkotóelemei a tavi ökoszisztémáknak. Jelentıs a
változásaival is (6. ábra)(SCHNITCHEN et al. 2006).
szerepük az üledékképzıdésben is. Visszajuttatják a tápanyagokat az üledékbıl a vízbe, ami jelentıs hatással van a tavak trofikus állapotára. A tavi üledékbıl kinyerhetı növényi makrofosszíliák vizsgálata információval szolgál a tavi ökoszisztémák ezen jellegzetességeirıl. Az újonnan képzıdött tómedreket gyorsan, néhány évtizeden belül elfoglalják a makrofiták. Ezt követıen elkezdıdik a vízi vegetáció szukcessziója, fejlıdése, amit hidroszeriesznek is neveznek. A hidroszerieszt a tó belsı ökológiai viszonyai irányítják, de azt a külsı tényezık, például a klíma, vagy a hidrogeológiai viszonyok megváltozása megszakíthatják, vagy akár vissza is fordíthatják. A természetes hidroszeriesz nagyon lassan, évszázadok alatt megy végbe, ezért a makrofosszília alapú paleolimnológiai kutatás az egyetlen módszer, amelyekkel ezeket a hosszú távú folyamatokat pontosan rekonstruálni lehet. A késı-glaciális korral foglalkozó paleolimnológiai vizsgálatokban elsısorban a makrofiták éghajlatjelzı szerepét szokták hangsúlyozni. A vízi növények jó indikátorai a klímának, ami azzal
magyarázható,
hogy
többnyire
pionír
fajok,
nem
igényelnek
érett
talajt
a
megtelepedésükhöz. A vízinövények a szárazföldieknél gyorsabban reagálnak a klímaváltozásra, mert az újonnan képzıdı tavakban ideális körülmények adottak számukra. Európában általános tendencia a kora-holocénben a makrofiták nagy fajgazdagsága és gyors terjedése, míg a középsıholocénben a fokozatos visszaszorulásuk mutatható ki. A kora-holocén felmelegedés és a tavak megfelelı tápanyag-ellátottsága kedvezett a makrofiták terjedésének és megtelepedésének. 6. ábra. A siroki Nyírjes-tó, Nyugat-Európa (BARBER et al. 1994) és a Keleti-Kárpátok (SCHNITCHEN et al. 2006) lápjainak felszíni nedvesség változásai az utolsó 3000 évben.
Ahogy a nyári hımérséklet fokozatosan csökkent a késı-holocén során, a nyíltviző, jégmentes idıszakok behatárolták a mocsári növények északi elterjedését is.
A hővösebb idıszakok mellett rövid, száraz klímaeseményeket is sikerült kimutatni (6. ábra).
A paleolimnológia egyik legfontosabb kutatási területe a múltbeli klímaváltozások és a tavak
A történészek és régészek az Avar Birodalom bukása és a tatárjárás katasztrófális hatása kapcsán
vízszint változásainak kapcsolata. Ezen a területen a növényi makrofosszília vizsgálatok jelentik
említik leggyakrabban a klíma esetleges szerepét. A VIII. és XIII. századból kimutatott száraz
az egyik legfontosabb információforrást. A különbözı makrofiták jól meghatározott vízmélység
idıszakok valóban hatással lehettek a Kárpát-medence társadalmi viszonyaira. Eredményeink
mellett fordulnak elı, ami lehetıvé teszi az egykori vízmélység rekonstrukcióját. Több faj jelzi a
alapján azonban ezen száraz periódusok nem számítottak rendkívülinek az elmúlt mintegy 2000
vízszint fluktuációját vagy éppen stabilitását, esetleg a meder szezonális szárazra kerülését. A
évben, így a klíma mellett a társadalmi viszonyoknak is jelentıs szerepet kellett kapnia ezen
vízmélység változásait elsısorban a klíma, azon belül fıként a hımérséklet és a csapadék
krízishelyzetek kialakulásában.
mennyisége határozza meg.
11
12
A fajok mélységi elıfordulásának átfedése miatt egyetlen fúrás adataiból gyakran nehéz vízszintváltozásokra következtetni. Ez különösen mélyebb viző tavaknál jelent problémát. Ezért érdemes nem a tó legmélyebb viző pontján, hanem a part közelében kijelölni a mintavételi helyet. A tavak üledékének makrofosszília összetétele leggyakrabban úgy változik, hogy a szublitorális fajokat felváltják az eulitorális fajok, vagy éppen fordítva. Például a hínárközösségeket nádas váltja fel, amit a vízmélység csökkenésével magyarázhatunk. A másik esetben mind a szublitorális zóna, mind az eulitorális zóna fajainak maradványai gyakoribbá vagy ritkábbá válnak. Elsı esetben a vízmélység csökkenésére, második esetben az emelkedésére kell következtethetünk. A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. Területe
a mesterségesen beállított 103,5
2
tengerszintet elérı vízálláskor mintegy 593 km , amibıl mintegy 16,8 km2-nyi területet borít nádas. Legjelentısebb táplálója a Zala folyó, valamint az északi partvidék patakjai. Ezen felszíni vízfolyások által a tóba szállított víz mennyisége azonban a számítások szerint a Balaton felületéhez, mint párologtató felülethez viszonyítva nagyon kevés. Vagyis a tó vize fıként csapadékvíz eredető. A Balaton vízszintje a klímának kiszolgáltatott, bár a szabályozások óta az ingadozások jelentısen csökkentek. A Balaton medencéje nem egyidejő és egységes süllyedék, hanem különálló süllyedékek sorozatából jött létre, amelyeket földhátak választottak el, és amiket a fejlıdés egy meghatározott fokán a tavi abrázió munkája egyesített. A paleolimnológiai vizsgálatok szerint a tómeder kialakulása fokozatosan történt, nyugatról északkelet felé, a különálló tómedencék egyesülésével a holocén folyamán. A Keszthelyi- és Szigligeti-öböl kialakulását a késı-glaciális elejére (1715000 BP év), a Balatonkenesei-öbölét pedig a késı-glaciális végére teszik. A két nagy öblözet egyesülése mintegy 4-5000 évvel ezelıtt ment végbe (CSERNY 2002). A Kis-Balaton fenékpusztai öblözete egykor a Balaton legnyugatibb vízfelülete volt, amit a fenékpusztai „félsziget” választott el a Keszthelyi-öböltıl. A Kis-Balatont a lecsapolások elıtt nagy kiterjedéső mocsárként ismerjük. A terület különösen fontos régészeti szempontból, elsısorban császárkori régészeti lelıhelyérıl (Valcum) ismert. A paleolimnológiai vizsgálatok az itt végzett komplett környezetrégészeti kutatásokhoz (SÜMEGI et al. 2008). kapcsolódtak. Makrofosszília vizsgálatokra egy 273 cm mély zavartalan magmintát dolgoztuk fel. A komplex környezettörténeti
vizsgálatok
során
szedimentológiai,
geokémiai,
pollenanalitikai
és
malakológiai vizsgálatok is folytak. A fúrásszelvény korolására 13 radiokarbon koradatot használtunk fel (SÜMEGI et al. 2008). Ezekkel egyenlıre csak a felsı 105 cm korrelálható pontosan. A szelvény alsó részének korára a pollenképbıl következtethetünk.
13
7. ábra. A fenékpusztai 2. fúrás makrofosszília diagramja (válogatott taxonok)
14
lapathifolium, Hydrocharis morsus-ranae). Nagy tömegben mutathatóak ki a szezonális A malakológiai vizsgálatok alapján a víz megjelenése az öblözetben a késı-glaciálisra tehetı.
vízszintingadozásra utaló iszaplakó növények (Cyperus fuscus, Chaenopodium rubrum, Rumex
A minta ezen szakaszát világosszürke mésziszap alkotta, alacsony szerves anyag tartalommal. A
maritimus). A medret nádas szegélyezte. A nádasban jellemzıek voltak a gyékény fajok (Typha
késı-glaciálisban magas vízszint és mezo-oligotróf viszonyok uralkodtak. Kezdetben sok a
angustifolia, Typha latifolia).
cladocera és az ostracoda maradvány, késıbb azonban visszaesik a mennyiségük. A meder
A középsı-holocénben továbbra is világosszürke mésziszap rakódott le, alacsony szerves
fenekét Chara szınyeg borította. A Chara tomentosa mennyisége itt a legnagyobb a szelvényben,
anyag tartalommal. A makrofosszília koncentrációk folyamatosan növekedtek. A pernye
ami jelentıs vízmélységre utal. Megjelenik a hínárfajok között a Najas marina. A medret nádas
koncentrációja jelentısen megnı. A medret továbbra is alacsony növényzeti borítottság
szegélyezte.
jellemezte. A cladocera, ostracoda, mollusca maradványok mennyisége jelentısen megnı. Ezzel szemben a Chara oogoniumok mennyisége lecsökken. A nád mennyisége folyamatosan nı. A nád mellett jelen volt a Schoenoplectus lacustris, Typha angustifolia és a Typha latifolia. További mezo-eutróf viszonyokra utaló mocsári fajok is megjelennek, mint a felmelegedı vizeket kedvelı Batrachium sp., vagy a Schoenoplectus lacustris és az Alisma plantago-aquatica. A késı-holocén során az üledék képe megváltozott. 4000 kal. BP évnél hirtelen váltással világosbarna nádtızegbe megy át. A pernye koncentrációja hatalmas csúcsot mutat. 105 és 89 cm között az üledék jelentıs részét szenesedett nádszárak alkották. A cladocera, ostracoda maradványok mennyisége alacsony, a mollusca héjak mennyisége magas. Jelentısen megnıtt a Chara oogoniumok mennyisége, de késıbb folyamatosan csökkent. Fıként a Chara cf. vulgaris jellemzı. A hínárfajok között megjelenik a Lemna sp. és a Potamogeton coloratus. A bronzkor kezdetén a nádasok elborítják a területet. A nádasban jelentıs mennyiségben volt a Cladium mariscus. Erre a hirtelen vízszint csökkenésére nem lehet klimatikus magyarázatot adni, hiszen ebben az idıszakban a Kárpát-medencei tavak esetében a vízszint emelkedése az általános trend a klíma csapadékosabbá/hővösebbé válása miatt. A Szigligeti-öbölben már néhány száz évvel ezt megelızıen a vízszint emelkedését lehetett kimutatni (JAKAB et al. 2005). A KisBalaton jelentıs vízszint csökkenésének háttérben tehát a hidrogeológiai viszonyok jelentıs átrendezıdése állhat. A Krisztus utáni 300 körül (33 cm) a vízszint további drasztikus csökkenését tapasztaljuk. A nád és a Cladium mariscus hirtelen eltőnik, és ostacoda, cladocera héjak, valamint porifera
8. ábra. A fenékpusztai 2. fúrás makrofosszília diagramja (állatmaradványok, h: héj, g: gemmula, e: ephippium)
gemmulák sem kerültek elı. Megjelennek a Schoenus nigricans, a moha és falevél maradványok. A nádasokat a csátés láprétek váltják fel. A növényzet indikációja alapján a vízszint csökkenés maximum egy méteres lehetett. Történeti dokumentumokból ismert, hogy Galerius császár a III.
A kora-holocénben a vízminıség mezo-eutróffá vált, világosszürke mésziszap rakódott le. A
század végén elrendelte a Balaton (lacus Pelso) szabályozását, azt, hogy a tó vizét vezessék a
medret alacsony növényzeti borítottság jellemezte. A cladocera, ostracoda, mollusca és Chara
Dunába (GROSS-ALBENHAUSEN - FUHRMANN 1997). Az Árpád-kortól már kiszáradó csátés
maradványok mennyisége visszaesik. A meder fenekét Chara szınyeg borította. Jellemzı a
láprétek uralják a területet.
Najas marina is, de megjelennek a mezo-eutróf viszonyokra utaló hínárfajok (Polygonum 15
16
Összefoglalás A tavak vízszintjének és a lápok felszíni nedvességének vizsgálata a negyedidıszaki klímakutatás fontos eszköze. A tavak és lápok vízháztartása elsısorban a klíma függvénye, függ a vízgyőjtı területre hulló csapadék mennyiségétıl és a párolgás mértékétıl. Figyelembe kell azonban venni a vízgyőjtı terület adottságait és a meder hidrológiai viszonyait is. A klímától független tényezık kiszőréséhez egy adott régióban sok tó és láp párhuzamos elemzésére van szükség. Munkánk során 16 Kárpát-medencei tó és láp vizsgálatát végeztük el. A Kárpátmedencei és más eurázsiai tavak késı-glaciális és holocén vízszint ingadozásainak összehasonlítása különösen izgalmas, hiszen ilyen vizsgálatok Közép-Európában csak korlátozott számban készültek. Eredményeink alapján a térség átmeneti helyzetet foglal el a Kelet-Mediterráneumból (Balkán-félsziget) és az Észak-Európából leírt vízszintváltozások között. A Balkán-félszigetrıl a késı-glaciális maximumból (LGM) magas, a késı-glaciális interstadiálisokból alacsony, a dryas III-ból magas vízszinteket mutattak ki. Ezzel szemben északon, a Germán-Lengyel-síkságon, a jégtakaró végleges eltőnéséig száraz klíma és alacsony vízszint volt jellemzı. A kora-holocén és középsı-holocén a Mediterráneumban alacsony, de emelkedı vízszinttel jellemezhetı, míg északabbra a kora-holocénben kifejezetten magas vízszint volt jellemzı, ami folyamatosan csökkent. 5000 BP évtıl Mediterráneumban csökkenı, északabbra növekvı vízszintet mutattak ki (HARRISON et al. 1996, MAGNY et al. 2002). A magyarországi tavak vízszintjei a késı-
9. ábra. A Kárpát-medencei és európai tavak vízszintjének és lápok felszíni nedvességének valamint más proxi-klíma adatok összehasonlítása.
glaciálisban és kora-holocénben a balkáni, a középsı-holocénben a Germán-Lengyel-síkságon megfigyelhetı tendenciát követik, de ezektıl eltérıen a holocénben többször is kialakult alacsony
BARBER – CHARMAN (2005) szerint az erısen kontinentális tızeglápok nem igazán alkalmasak paleoklíma rekonstrukciókra. Atlantikus, csapadékos klímájú területeken a lápok
vízszint. A hegy- és dombvidéki tájon lévı tavak és lápok sokkal érzékenyebben reagáltak a kisebb
felszíni nedvességének változását a tızegmohafajok változó faji összetétele, míg a Kárpát-
klímaingadozásokra, mint az alföldi tájon elhelyezkedı lápok (9. ábra). Az alföldi tájon csak a
medence kontinentális klímáján a tızegmohák jelenléte, illetve hiánya, valamint a
jelentısebb klímaváltozásokhoz sikerült vegetációs vagy hidrológiai változásokat kapcsolni. Az
famaradványok mennyisége jelzi.
Alföldön a soligén lápok a jellemzıek, melyek vízszintje elsısorban a talajvíz rezervoár
Vizsgálataink alapján a késı-glaciális „száraz-hideg” stadiálisok nem feltétlenül jártak
feltöltöttségétıl függ. A vizsgált alföldi tavak vizüket a folyók áradmányvizekbıl kapták, melyek
alacsonyabb vízszinttel és nagyobb vegetációs borítással a tavak és lápok esetében. A
vízhozama a Kárpátok éghajlatától és nem a helyi viszonyoktól függ. A domb- és hegyvidéki
mintaterületek többségénél jól elkülöníthetı a kora- és középsı-holocén (10200-5700 kal. BP)
tavak és lápok, amelyek vize elsısorban csapadékvíz és felszíni víz eredető, érzékenyebben
alacsonyabb vízszintje és a „neoglaciális” (5700 kal. BP után) magasabb vízszintje (9. ábra).
reagáltak a kisebb klímaingadozásokra is. Itt a száraz vagy nedves periódusok rövidebbek, és
Rövidebb hővös, csapadékos periódusokat azonban a kora- és középsı-holocénbıl is sikerült
több van belılük. A kisebb klímaingadozások kimutatására tehát elsısorban a csapadék- és
kimutatni (pl.: 8200 kal. BP évnél), és többször megjelent a mintában a Viking Klímaoptimum
felszíni vizekbıl táplálkozó hegy- és dombvidéki lápjaink és tavaink lehetnek alkalmasak.
alacsony vízszintje is. A lápok felszíni nedvesség vizsgálatai alapján az utolsó 3000 év leghidegebb idıszakának a kis-jégkorszak elsı évszázada (AD 1600) bizonyult.
17
18
Hivatkozott irodalom AABY, B. (1976): Cyclic climatic variations in climate over the past 5,500 yrs reflected in raised bogs. - Nature 263: 281–284. BARBER, K. E. - CHAMBERS, F. M. - MADDY, D. - BREW, J. (1994): A sensitive high resolution record of the Holocene climatic change from a raised bog in northern England.- The Holocene 4: 198-205. BARBER, K. E. – CHARMAN, D. (2005): Holocene palaeoclimate records from peatlands. – In: MACKAY, A. - BATTARBEE, R. - BIRKS J. - OLDFIELD, F. (eds.) Global Change in the Holocene. Hodder Arnold pp. 210-226. BIRKS, H. H. - BIRKS, H. J. B. (2000): Future uses of pollen analysis must include plant macrofossils. – Journal of Biogeography 27: 31-35. CSERNY, T. (2002): A balatoni negyedidıszaki üledékek kutatási eredményei. - Földtani Közlöny, 132/különszám: 193-213. GROSS-ALBENHAUSEN, K. – FUHRMANN, M. (1997): S. Aurelius Victor, Die Römischen Kaiser. Liber de Caesaribus, Darmstadt HAAS, J. N. – RICHOZ, I. – TINNER, W. – WICK, L. (1998): Synchronous Holocene climatic oscillations recorded on the Swiss Plateau and at the timberline in the Alps. – The Holocene 8: 301-304. HARRISON, S. P. - YU, G. - TARASOV, P. E. (1996): Late Quaternary lake level record from Northern Eurasia. – Quaternary Research 45: 138-159. MAGNY, M. – MIRAMONT, C. – SIVAN, O. (2002): Assesment of climate and antropogenic factors on Holocene Mediterranean vegetation in Europe on the basis of palaeohydrological records. – Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology 186: 47-59. MAGNY, M. (1998): Reconstruction of Holocene lake-level changes in the Jura (France): methods and results. – In: HARRISON, S. P. – FRENZEL, B. – HUCKRIED, U. – WEISS, M. (eds.) Palaeohydrology as Reflected in Lake-level Changes as Climatic Evidence for Holocene Times, Paläoklimaforschung, 25: 67-85. OSVALD, H. (1925): Die Hochmoortypen Europas. - Veröff. Geobot. Inst. Rubel 3: 707-723. SCHNITCHEN, CS. – CHARMAN, D. J. – MAGYARI, E. – BRAUN, M. – GRIGORSZKY, I. – TÓTHMÉRÉSZ, B. – MOLNÁR, M. – SZÁNTÓ, ZS. (2006): Reconstructing hydrological variability from testate amoebeae analysis in Carpathian peatlands. – Journal of Paleolimnology 36: 1-17. SERNANDER, R. (1908): On the evidence of postglacial changes of climate furnished by the peatmosses of northern Europe. – Geol. Fören. Stockh. Förh. 30: 467-478. STARKEL, L. – PAZDUR, A. – PAZDUR, M. – WICIK, B. – WIECKOWSKI, K. (1996): Lake-level and groundwater changes in the Lake Gosciaz area, Poland: Paleoclimatic implications. – The Holocene 6: 213-224. A témához kapcsolódó fontosabb saját publikációk JAKAB, G. – MAGYARI, E. (2000): Új távlatok a magyar lápkutatásban: szukcessziókutatás paleobryológiai és pollenanalitikai módszerekkel. – Kitaibelia 5(1): 17-36. JAKAB, G. – MAJKUT, P. – JUHÁSZ, I. – GULYÁS, S. – SÜMEGI, P. – TÖRİCSIK, T. (2009): Palaeoclimatic signals and anthropogenic disturbances from the peatbog at Nagybárkány (N Hungary). - Hydrobiologia 631(1): 87-106. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. – MAGYARI, E. (2004): A new paleobotanical method for the description of Late Quaternary organic sediments (Mire-development pathways and palaeoclimatic records from S Hungary). - Acta Geologica Hungarica 47(4): 1-37. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. – SZÁNTÓ, ZS. (2005): Késı-glaciális és holocén vízszintingadozások a Szigligeti-öbölben (Balaton) makrofosszília vizsgálatok eredményei alapján. – Földtani Közlöny 135(3): 405-431. 19
JAKAB, G. – SÜMEGI, P. – SZURDOKI, E. (2010): Paleoecology of Peatlands - Quaternary Climate Reconstructions from Hungary. - In: VERESS, B. – SZIGETHY, J (eds.) Horizons in Earth Science Research. Nova Science Publishers, New York 2: 1-33. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. (2004): A lágyszárú növények tızegben található maradványainak határozója mikroszkópikus bélyegek alapján. - Kitaibelia 9(1): 93-129. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. (2007): The vegetation history of Baláta-tó. - In: JUHÁSZ, I. E. – ZATYKÓ, CS. – SÜMEGI, P. (ed.) Environmental History of Transdanubia. Varia Archaeologica Hungarica 20: 251-254. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. (2010): The Role of Bryophyte Palaeoeceology in Quaternary Climate Reconstructions. - In: TUBA, Z. – NANCY, G. S. (eds.) Bryophyte Ecology and Climate Change. Cambridge University Press p. 335-357. JAKAB, G. – SÜMEGI, P. (2011): Holocene climate reconstructions with bog surface wetness investigations from Sirok Nyírjes-tó Peatbog (Mátra Mts, N Hungary). – Central European Geology (in press) MAGYARI, E. – BUCZKÓ, K. - JAKAB, G. - BRAUN, M. - SZÁNTÓ, ZS. - MOLNÁR, M. - PÁL, Z. KARÁTSON, D. (2006): Holocene palaeohydrology and environmental history in the South Harghita Mountains, Romania. - Földtani Közlöny 136(2): 249-284. MAGYARI, E. - JAKAB, G. - RUDNER, E. - SÜMEGI, P. (1999): Palynological and plant macrofossil data on the Late Pleistocene short-term climatic oscillations in North-Eastern Hungary, Proceedings 5th EPPC, Acta Paleobotanica Suppl. 2.: 491-502. MAGYARI, E. – SÜMEGI, P. – BRAUN, M. – JAKAB, G. – MOLNÁR, M. (2001): Retarded wetland succession: antropogenic and climatic signals in a Holocene peat bog profile from north-east Hungary. - Journal of Ecology 89: 1019-1032. MAGYARI, E. K. – BUCZKÓ, K. – JAKAB, G. – BRAUN, M. – PÁL, Z. – KARÁTSON, D. (2009): Palaeolimnology of the last Eastern Carpathian crater lake - a multiproxy study of Holocene hydrological changes. - Hydrobiologia 631(1): 29-63. SÜMEGI, P. – GULYÁS, S. – JAKAB, G. (2008): Holocene paleoclimatic and paleohydrological changes in Lake Balaton as inferred from a complex quantitative environmental historical study of a lacustrine sequence of the Szigliget embayment. – Documenta Praehistorica 35: 33-43. SÜMEGI, P. – ILON, G. – JAKAB, G. – PÁLL, D. G. – TÖRİCSIK, T. (2009): Neolit és rézkori régészeti kultúrák és környezeti hátterük az Alpokaljáról. - In: BENDE, L. – LİRINCZY, G. (eds.) Medinától Etéig. Régészeti Tanulmányok Csalog József születésének 100. évfordulójára. Koszta József Múzeum Kiadványa, Szentes. p. 189-195. SÜMEGI, P. – JAKAB, G. – MAJKUT, P. – TÖRİCSIK, T. – ZATYKÓ, CS. (2009): Middle Age paleoecological and paleoclimatological reconstruction in the Carpathian Basin - Idıjárás 113: 265-298. SÜMEGI, P. - MOLNÁR, M. - JAKAB, G. - PERSAITS, G. - MAJKUT, P. - PÁLL, D. G. - GULYÁS, S. TIMOTHY JULL, A. J. - TÖRİCSIK, T. (2010): Radiocarbon-dated paleoenvironmental changes on a lake and peat sediment sequence from the central part of the Great Hungarian Plains (Central Europe) during the last 25,000 years. -Radiocarbon 52 (in press) SÜMEGI, P. - TÖRİCSIK, T. - JAKAB, G. - GULYÁS, G. - POMÁZI, P. - MAJKUT, P. - PÁLL, D. G. PERSAITS, G. - BODOR, E. (2008): The environmental history of Fenékpuszta with a special attention to the climate and precipitation of the last 2000 years. - Journal of Environmental Geography 2(3-4): 5-14.
20