A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK HIVATALOS LAPJA http://www.kozbeszerzes.hu
Éves elõfizetési díj 95 760 Ft
XII. ÉVFOLYAM
Ára: 4816 Ft
102. SZÁM
Az árak az áfát tartalmazzák.
2006. SZEPTEMBER 4.
TARTALOM HIRDETMÉNYEK
Részvételi felhívás tárgyalásos eljárás megindítására
Az Európai Unió Hivatalos Lapjába közzétételre megküldött, a Közbeszerzési Értesítõben tájékoztató jelleggel megjelenõ hirdetmények
42746
Magyar Fejlesztési Bank Rt. (SAP-rendszer moduljainak fejlesztése – K. É. – 19266/2006)
Részvételi felhívás egyes ágazatokban Ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására 42753 42702
42707
42711
42718 42726
42732 42736
Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Zrt. (a Bábolna Zrt. valós piaci értékének meghatározása – K. É. – 18573/2006) HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat (ANS I. épület informatikai szünetmentes berendezés cseréje – K. É. – 18591/2006) Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység (SA-170. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Menekülteket Befogadó Állomás, 4033 Debrecen, Sámsoni út 149. szám alatti épülete idegenrendészeti célú átalakításának kivitelezése – K. É. – 19176/2006) Magyar Közút Kht. (útszóró só szállítása 2006–2007. – K. É. – 18566/2006) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház (egyszer használatos tûk és fecskendõk, katéterek, valamint az intenzív ellátás fogyóanyagainak beszerzése – K. É. – 19195/2006) Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. (hulladékgyûjtõ zsák beszerzése – K. É. – 18293/2006) Szegedi Tudományegyetem (gyógyszerek beszerzése 271 tételsorban – K. É. – 18000/2006)
42757
A Közbeszerzési Értesítõben közzéteendõ hirdetmények Egyszerûsített eljárás ajánlati felhívása 42767
42739
Fõvárosi Csatornázási Mûvek Rt. (fõvárosi csatornarekonstrukciók tervezõi tevékenységének ellátása – K. É. – 19217/2006)
suliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. (Hatékony együttnevelés az iskolában címû továbbképzési program tréneri és mentori feladatainak ellátása a HEFOP-2004-2.1.1 központi program A komponensének keretében – K. É. – 18960/2006)
Egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása 42773
42777
Részvételi felhívás meghívásos eljárás megindítására
Volánbusz Zrt. [eszközfinanszírozás céljából 500 millió Ft összegû hosszú lejáratú (650 havi) hitelszerzõdés – K. É. – 18499/2006] Volánbusz Zrt. (menetrendszerû, közforgalmú autóbuszvonalak alvállalkozásba adása – K. É. – 18786/2006)
42781 42784
Diósd Község Önkormányzata (új óvoda építésére, polgármesteri hivatal átalakítására, felújítására vonatkozó engedélyezési terv készítése – K. É. – 18077/2006) Dunakeszi Város Önkormányzata (Dunakeszi, Garas u. 2–12. szám alatti lakások utólagos hõszigetelése és nyílászáróinak cseréje – K. É. – 18893/2006) Dunavecse Város Önkormányzata (Tass–Dunaegyháza közötti kerékpárút tervezése – K. É. – 18793/2006) Heves Megyei Önkormányzat Idõsek és Mozgásfogyatékosok Otthona (élelmezési alapanyagok beszerzése 20 hónapra – K. É. – 19432/2006)
42698 42789
42794
42798 42801
42805 42809
42813
42818
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.) Kisbér Város Önkormányzata (engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése Kisbér város központi területeinek villamos hálózat-korszerûsítésére – K. É. – 19183/2006) MÁV Zrt. Beszerzési és Készletgazdálkodási Szolgáltató Egység (mûanyag hulladékok kezelésre történõ átvétele – K. É. – 18875/2006) MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (számítástechnikai eszközök beszerzése – K. É. – 19098/2006) Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság [növelt égésidejû (árvízi) csepegésmentes paraffinfáklya szállítása – K. É. – 19028/2006] OTTHON Lakásfenntartó Szövetkezet (2 db felvonó felújítása, korszerûsítése – K. É. – 19367/2006) Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon, Budapest (bizonyos élelmiszerek beszerzése 12 hónapra – K. É. – 19267/2006) Szentgotthárdi Római Katolikus Egyházközség (szentgotthárdi barokk templom felújításának I. üteme – K. É. – 19010/2006) Szombathelyi Városgazdálkodási Kft. (1 db kétkaros konténerszállító célgép beszerzése – K. É. – 19220/2006)
42867
42872
42877 42881
42827
42831
42836 42841
42846
42851
42858
42863
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat [II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Miskolc, Görgey Artúr út 11.) rekonstrukciója tárgyban K. É. – 19121/2006 ikt.számon feladott hirdetmény hiánypótlása – K. É. – 19626/2006] Budapest Fõváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata [Budapest XIV. kerület, Ilosvai tér (Czobor utcai oldala) játszótér építése – K. É. – 18838/2006] Egerszalók Község Önkormányzata (Egerszalók, Sódomb környezetének infrastrukturális fejlesztése – K. É. – 19206/2006) Egri TISZK Kht. (egri TISZK – központi képzõhely kialakítása – K. É. – 19258/2006) Felsõszölnök Község Önkormányzata (Felsõszölnök ivóvízhálózat-bõvítés, Jánoshegy és Kakasdomb községrészek ivóvízellátása – K. É. – 18610/2006) Hajdúböszörmény Város Önkormányzata (Szilágyi E. krt., Fazekas G. krt., Hunyadi J. krt., Dózsa Gy. krt. felújítása, Dózsa Gy. krt. szélesítése, csapadékvíz-elvezetése, valamint a Désány I. u. felújítása – K. É. – 19221/2006) Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal (nyomtatvány beszerzése – K. É. – 19166/2006) Kalocsai Fegyház és Börtön (élelmiszer-feldolgozási, mezõgazdasági és halfeldolgozó-ipari termékek beszerzése és beszállítása – K. É. – 18990/2006) Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága (pályázati és egyedi támogatások pénzügyi ellenõrzése – K. É. – 18569/2006)
Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság [polipropilén- (homok-) zsák szállítása árvízvédelmi célokra – K. É. – 19109/2006] Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (a Baranya megye térségében közlekedõ dunai hajók mozgásának megfigyelését és követését lehetõvé tevõ rádió-távközlési rendszer és központjának kialakításához szükséges eszközök szállítása és telepítése – K. É. – 19540/2006) Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szolnok, Jubileum tér felújítása – K. É. – 19270/2006) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (ajánlatkérõ intézményeinek, valamint a képviselõ-testület tagjainak internet alapú városi hálózatának fejlesztése és üzemeltetése – K. É. – 18946/2006)
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK
Tájékoztató az eljárás eredményérõl
42886
Ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására
42822
102. szám
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alap tájékoztatója az eljárás eredményérõl (képzési, szakképzési oktatások beszerzése 2005-2006 – K. É. – 23208/2005)
Tájékoztató az eljárás eredményérõl
42910 42912
42914
42916
42918
42920
42922
42924
42926
Állami Autópálya Kezelõ Zrt. (téli eszközök beszerzése/2006. – K. É. – 17168/2006) Budapest Fõváros XVIII. Kerület Pestszentlõrinc-Pestszentimre Önkormányzata GAMESZ (ebéd házhoz szállítása a szociális szolgáltató intézmény gondozási központ területén a XVIII. kerület szociális ellátottjai részére – K. É. – 18083/2006) Budapest Fõváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata GAMESZ (idõskorúak szociális étkeztetése – K. É. – 18951/2006) Fõvárosi Gázmûvek Rt. [II., Csalogány utca (Varsányi u.–Bem rakpart) gázelosztó vezeték létesítése – K. É. – 18400/2006] Fõvárosi Gázmûvek Rt. (X., Gergely utca–Sibrik M. út keresztezõdés gázelosztó vezeték létesítése – K. É. – 18401/2006) Fõvárosi Gázmûvek Rt. [IX., Ifjúmunkás utca (Epreserdõ u.–Dési Huber u.) gázelosztó vezetékek létesítése – K. É. – 18402/2006] Fõvárosi Gázmûvek Rt. [VI., Bajza utca (Podmaniczky u.–Szondi u.) gázelosztó vezeték létesítése – K. É. – 18403/2006] Fõvárosi Gázmûvek Rt. [XIII., Pozsonyi utca (Radnóti u.–Raoul Wallenberg u.) gázelosztó vezetékek létesítése – K. É. – 18405/2006] Fõvárosi Gázmûvek Rt. [XIX., Endresz utca (Ady E. u.–Endresz Gy. u. 7.) gázelosztó vezetékek létesítése – K. É. – 18406/2006]
102. szám 42927
42930 42936
42938
42940
42942
42945 42948
42950
42953 42955
42958
42973
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Fõvárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelõintézet [protézisek, implantátumok, csontcementek beszerzése 423 tételsoron, 5349 db (SG-163.) – K. É. – 18164/2006] Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (kutatási témák kidolgozása – K. É. – 13979/2006) Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal (digitális foszforlemezes röntgenrendszer, digitális univerzális röntgenátvilágító és mammográfiás röntgenberendezés beszerzése – K. É. – 18962/2006) Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység (SA-18/B határõrség bácsalmási határrendészeti kirendeltségének kialakítása, kulcsrakész állapotban történõ átadása – K. É. – 19006/2006) Központi Statisztikai Hivatal (nyomdai munkák részben helyi telepítésû berendezésen végzése – K. É. – 18964/2006) Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság (tájékoztató a Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság által indított „Kötszerek beszerzése II.” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményérõl – K. É. – 17505/2006) Közvilágítási Célú Villamos Energiaszolgáltatás Bt. (közvilágítás-üzemeltetés/2006. – K. É. – 18065/2006) Magyar Nemzeti Bank (az MNB Logisztikai Központjának kiszolgálását biztosító út építése, szélesítése, vasúti átjáró kialakítása a hozzá tartozó létesítményekkel – K. É. – 19431/2006) Országos Rendõr-fõkapitányság Országos Baleset-megelõzési Bizottság (tanévkezdeti kampányeredmény – K. É. – 19123/2006) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (villamos energia beszerzése – K. É. – 18462/2006) Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvosés Gyógyszerész-tudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar [élelmezési üzem mûködtetése, élelmezési, étkezdei szolgáltatások nyújtása (4050/ SZOTE/06 konyha üzemeltetése) – K. É. – 17979/2006] Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén 183 épületen utólagos hõszigetelési feladatok és épületgépészeti rendszerek energiatakarékos felújítása és korszerûsítése vállalkozási szerzõdés alapján – K. É. – 19364/2006) Szent István Egyetem (ajánlatkérõ oktatási intézményében, továbbá az ajánlattevõ által biztosított létesítményben 400 hallgatóra és 250 oktatóra oktatási és irodai kapacitás PPP-konstrukcióban történõ üzemeltetése – K. É. – 18851/2006)
42990
42993
42996 42999
43001 43003 43006
43009
43010 43012
43013 43014
E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. (120 kV-os rácsos szerkezetû, normál szénacél távvezetéki oszlopok korrózióvédelmi munkái – K. É. – 19545/2006) Komló-Víz Víziközmû Üzemeltetõ és Szolgáltató Kft. (hitel felvétele – K. É. – 18957/2006) Magyar Energia Hivatal (villamosenergia-elosztói engedélyesek eszközértékének és értékcsökkenésének felülvizsgálata, különös tekintettel az elosztók közötti arányokra – K. É. – 18783/2006) Mátrai Erõmû Rt. (tájékoztató az ME Zrt. 07/2006 részvételi szakasz eredményérõl – K. É. – 19094/2006) Mátrai Erõmû Rt. (tájékoztató a ME Zrt. 15/2006 eljárás részvételi szakaszának eredményérõl – K. É. – 19115/2006)
Tájékoztató a szerzõdés teljesítésérõl
Tájékoztató az eljárás eredményérõl
43017
42976
43018
42978
Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzat (szennyvízcsatorna-építés Budapest II. kerület, Budajenõ utca, Endrõdi S. utca, Tujafa utca területen – K. É. – 14537/2006) Budapest Fõváros XVI. Kerületi Önkormányzat (Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium részleges felújítása során kiegészítõ építési beruházása – K. É. – 18959/2006) Budapest Fõváros XVII. Kerületi Önkormányzat (útépítés 2/2006. – K. É. – 18971/2006) Sárospatak Város Önkormányzata (Rákóczi-vár-bástya rekonstrukciója, és a Vízi-kapu szabadtéri rendezvénytér kialakítása a Bodrog folyó és a várfal közötti területen – K. É. – 17419/2006) Szendrõlád Község Önkormányzata (óvodaépület bõvítése – K. É. – 17602/2006) Szob Város Önkormányzata (csatornahálózat építése Szob városában – K. É. – 18942/2006) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (Kossuth Lajos Általános Iskola rekonstrukció keretében építési munkák elvégzése – K. É. – 18948/2006)
Tájékoztató a részvételi szakasz eredményérõl
43017
Bicske Város Önkormányzata (buszöböl és parkolók létesítése – K. É. – 19182/2006) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ (2006. II. félévében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ HEFOP 1.1. programtervéhez kapcsolódó képzések, szakképzések beszerzése – K. É. – 18966/2006)
42699
43018 43019
Balatonboglár Város Önkormányzata (közétkeztetés – K. É. – 18305/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: szobafestõ – K. É. – 18602/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: elfogadott tehergépkocsi-vez. – K. É. – 18603/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: kéz- és lábápoló – K. É. – 18605/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: szárazépítõ 2. – K. É. – 18667/2006)
42700 43020 43020
43021 43021
43022
43023
43023
43024
43025
43026
43026
43027
43027 43028
43029
43029
43030
43031
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: nõiruha-készítõ – K. É. – 18669/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (2005. évi MPA-s képzések: szellõzõ- és klímaberendezés-szerelõ – K. É. – 18735/2006) Békés Megyei Munkaügyi Központ (mentor 1. év – K. É. – 19200/2006) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (Békéscsaba, Erzsébethelyi Általános Iskola bõvítése – K. É. – 19201/2006) Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzata [Budapest fõváros II. kerület (Pesthidegkút) Várhegy térségi szennyvízcsatorna kiviteli tervek szerinti megépítése a járulékos munkákkal együtt – K. É. – 19058/2006] Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (játszótéri játszó- és sportfelszerelési tárgyak beszerzése – K. É. – 18845/2006) Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (parkfelszerelési tárgyak beszerzése – K. É. – 18850/2006) ESZA Kht. [a HEFOP 1.3. intézkedéssel (a nõk munkaerõ-piacra való visszatérésének ösztönzése) összefüggõ szakmai monitorfeladatok ellátása – K. É. – 18356/2006] Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (élelmiszer-ipari termékek beszerzése, élelmiszer-feldolgozási, mezõgazdasági és halfeldolgozó-ipari termékek beszerzése és beszállítása – K. É. – 18025/2006) HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. (pályára irányuló repülõtábor lebonyolítása – K. É. – 19362/2006) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alap [biztonságszervezõ I. vagy biztonságszervezõ II. szakképesítés konfliktuskezelési tréninggel, pszichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával (06-AH05) – K. É. – 18972/2006] Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alap [asztalos szakképesítés (05-A018) – K. É. – 18973/2006] Kalocsa Város Önkormányzata (városi piac rekonstrukciója – K. É. – 18311/2006) Miniszterelnöki Hivatal (ajánlatkérõ kommunkációs kampányaihoz kapcsolódó nyomdai szolgáltatások beszerzése a rendelkezésre álló bruttó 550 M Ft keretösszegbõl – K. É. – 17738/2006) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Tiszabercel, Fõ u. 90. szám alatti Bessenyei György Mg-i Szakiskola és Kollégium bútorzatának beszerzése – K. É. – 18393/2006) Tiszatelek Község Önkormányzata [generálépítési szerzõdés (ajánlatkérõ területén a kijelölt kül- és belterületi közutak felújítási munkái és kiviteli terv készítése) – K. É. – 18968/2006] Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága (az ajánlatkérõ kezelésében lévõ, Budapest XI. ker., Mátyás utca 16. szám alatti szolgálati lakóépület tetõszerkezetének felújítási munkái – K. É. – 18666/2006) Zala Megyei Közgyûlés Hivatala (informatikaimegoldás-szállítás és üzemeltetés – K. É. – 18069/2006)
102. szám
Tájékoztató a szerzõdés módosításáról
43033
43033 43035
43035
43036
43036
Budapest Fõváros Önkormányzata (meglévõ kazánház rekonstrukciója, 4 db 125 kW teljesítményû gáztüzelésû meleg vizes kazán, 1 db 250 em3/h és 1 db 7,8 em3/h teljesítményû légkezelõ beépítése, szereléssel és egyéb járulékos munkákkal – K. É. – 18668/2006) Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság (kapcsolt vonali internetszolgáltatás – K. É. – 6785/2006) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat (Gyõrtelek 30 férõhelyes gondozóotthon generálkivitelezése – K. É. – 18392/2006) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged város belterületén új utak építése, aszfaltszõnyegezés, aszfaltutak nagy felületû javítása, burkolatmegerõsítése, 2. rész és 3. rész – K. É. – 19117/2006) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata [Szombathely történelmi – régészeti városrész megvalósítása I. ütem kivitelezési munkái (1. komponens – a ferences-kerti történelmi témapark és a serház építése – felújítása – K. É. – 18970/2006] Vác Város Önkormányzata (Vác, Március 15. tér – fõtér rekonstrukciója – K. É. – 19681/2006)
Helyesbítés
43038
43038 43038 43039
43039
43039
43039
43040
Állami Autópálya Kezelõ Zrt. helyesbítése („M3 bal p. 60–61,3 km-sz. burkolatfelújítás/2006.” – K. É. – 19547/2006) Állami Autópálya Kezelõ Zrt. helyesbítése („Vízépítés/2006.” – K. É. – 19553/2006) Állami Autópálya Kezelõ Zrt. helyesbítése („Szalagkorlát/2006.” – K. É. – 19560/2006) Budapest Fõváros Önkormányzata helyesbítése (a Közbeszerzési Értesítõ 2006. augusztus 25-i, 98. számában K. É. – 18291/2006 számon tájékoztató jelleggel megjelent részvételi felhívás helyesbítése – K. É. – 19675/2006) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata helyesbítése (a Közbeszerzési Értesítõ 89. számában, 2006. augusztus 4-én K. É. – 17158/2006 számon megjelent ajánlati felhívás helyesbítése – K. É. – 19664/2006) Észak-dunántúli Gázszolgáltató Rt. helyesbítése (a Közbeszerzési Értesítõ 88. számában 2006. augusztus 2-án, K. É. – 16628/2006 számon megjelent részvételi felhívás helyesbítése – K. É. – 19390/2006) Fõvárosi Vízmûvek Zrt. helyesbítése (a Közbeszerzési Értesítõ 99. számában, 2006. augusztus 28-án megjelent részvételi felhívás helyesbítése – K. É. – 19652/2006) Kórház Informatika 2000 Kht. (a Közbeszerzési Értesítõ 95. számában 2006. augusztus 18-án K. É. – 18416/2006 számon megjelent részvételi felhívás helyesbítése – K. É. – 19416/2006)
102. szám 43040
43040
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Nemzeti Autópálya Zrt. helyesbítése (M3 autópálya hajdúnánási autópálya-mérnökség kivitelezése tárgyú ajánlati felhívás helyesbítése – K. É. – 19642/2006) Nyírháló Önkormányzati Társulás helyesbítése (a Közbeszerzési Értesítõ 2006. augusztus 28-i 99. számában K. É. – 18613/2006 számon megjelent részvételi felhívás helyesbítése – K. É. – 19608/2006)
43044
43045
43047
Módosítás 43042
43043
Csongrád Város Önkormányzata módosítása (a Közbeszerzési Értesítõ 2006. augusztus 28-i 99. számában, K. É. – 17047/2006 számon megjelent egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának módosítása – K. É. – 19610/2006) DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelõ Zrt. módosítása (a K. É. – 17546/2006 számú tájékoztató módosítása – K. É. – 19511/2006)
42701
Esztergom Város Önkormányzata módosítása (K. É. – 16480/2006 számú ajánlati felhívás módosítása – K. É. – 19357/2006) Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány módosítása (a Közbeszerzési Értesítõ 97. számában 2006. augusztus 23-án K. É. – 17997/2006 szám alatt megjelent egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának módosítása – K. É. – 19580/2006) Magyar Nemzeti Bank módosítása (gépjármû-menedzsmentszolgáltatás ajánlati felhívás módosítása – K. É. – 19384/2006)
Visszavonás 43049
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat visszavonása (a Közbeszerzési Értesítõ 2006. augusztus 9-i 91. számában K. É. – 17861/2006 számon megjelent egyszerûsített eljárás ajánlati felhívásának visszavonása – K. É. – 19611/2006)
42702
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
HIRDETMÉNYEK Az Európai Unió Hivatalos Lapjába közzétételre megküldött, a Közbeszerzési Értesítõben tájékoztató jelleggel megjelenõ hirdetmények Ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Zrt. ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18573/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Zrt. Postai cím: Pozsonyi út 56. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1133 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Stratégiai Tervezési és Elemzési Igazgatóság Telefon: 237-4203 Fax: 237-4202 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.apvrt.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: X Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): – Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: X Egészségügy: –
Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): – Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés A Bábolna Zrt. valós piaci értékének meghatározása. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatásmegrendelés: X Szolgáltatási kategória: 11 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: Budapest, Bábolna NUTS-kód: HU101, HU212 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya A Bábolna Zrt. teljes részvénycsomag, valamint az ÁPV Zrt. tulajdonában lévõ 98,87% szavazati arányt megtestesítõ részvénycsomag valós piaci értékének meghatározása, illetve szükség esetén a vagyonértékelés aktualizálása. (Az ajánlattevõnek az ajánlatához csatolnia kell a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó munkaprogram – projektterv – bemutatását.) II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.14.10.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A Bábolna Zrt. valós piaci értékének meghatározása, illetve szükség esetén a vagyonértékelés aktualizálása. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): 10 000 000 Pénznem: HUF Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva)
42703
Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: 30 (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) / / (nap/hó/év) befejezés III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A teljesítést követõ 30 napon belüli átutalással. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: – a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjai, – 61. § (1) bekezdés, – 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározottak, és – a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is [Kbt. 60. § (4) bekezdés]. Igazolási mód: – A Kbt. 63. § (2)–(3) és (5) bekezdésében, illetve a 71. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelõ igazolás, vagy nyilatkozat a Kbt. 60. § (1) bekezdésében és a 61. § (1) bekezdés a)–e) pontjában foglaltakról. A kizáró okok igazolása során kérjük figyelembe venni a Közbeszerzések Tanácsa 2006. február 15. napján kiadott (K. É. – 20/2006) módosított tájékoztatóját. A 66. § (2) bekezdése a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet az ajánlatban közjegyzõ által hitelesített nyilatkozattal igazolja, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének hatálya alá [Kbt. 63. § (6) bekezdés].
42704
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Igazolási mód: – Az ajánlattevõ nyilatkozata a 2004–2005. évben a vagyonértékelésbõl, tanácsadásból, könyvvizsgálói tevékenységbõl származó éves bevételérõl. – A felhívás feladásától számítva 60 napnál nem régebbi nyilatkozat ajánlattevõ valamennyi számlavezetõ pénzügyi intézményétõl (fizetési kötelezettségeinek teljesítésérõl, és az 1996. évi CXII. törvény 2. számú melléklet III. része 36. pontja szerinti sorban állásról). – Az ajánlattevõ Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a 2004., 2005-ös évre vonatkozó (ha a társaság késõbb alakult, a megalakulás ideje utáni) – a számviteli törvény elõírásainak megfelelõen elkészített beszámoló mérlege és eredménykimutatása könyvvizsgálói jelentéssel. Amennyiben az ajánlattevõ könyvvizsgálatra nem kötelezett, kötelezõ feltüntetni, hogy „A közzétett adatokat könyvvizsgáló nem ellenõrizte.” Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan a szerzõdés teljesítésére az ajánlattevõ, ha: – a 2004., 2005. évben vagyonértékelésbõl, tanácsadásból, könyvvizsgálati tevékenységbõl származó bevételének éves átlaga kevesebb, mint 50 M Ft, – számlavezetõ pénzügyi intézménye felé fennálló fizetési kötelezettségeinek a felhívás közzétételét megelõzõ 24 naptári hónapban nem tett rendben eleget, illetve akármelyik bankszámláján ezen idõszakban sorban állás (1996. évi XCII. törvény 2. számú melléklet III. része 36. pontja) volt, – a 2004. és 2005. évi beszámolója alapján a mérleg szerinti eredménye az adott két és bármelyikében negatív volt. Ajánlatkérõ a 10% feletti alvállalkozó gazdasági alkalmasságát nem vizsgálja. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe vett alvállalkozó legjelentõsebb vagyon- és eszközértékelési szolgáltatásainak ismertetése 2004., 2005. évre vonatkozóan az információt adó személy (név, telefonszám) megjelöléssel, a referenciatársaságok mérlegfõösszegei nagyságának (az értékelés évében), tevékenységi köreinek és az értékelési módszerek megjelölésével. A Kbt. 68. § (1) bekezdés, illetve a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pont irányadó. – A munkába részt vevõ könyvvizsgáló, közgazdasági és jogi végzettségû, mezõgazdasági vagy élelmiszer-ipari, valamint ingatlanszakértõ szakemberek képzettségük ismertetésével, rövid szakmai önéletrajz, valamint a végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok egyszerû másolatának csatolásával. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha õ vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe vett alvállalkozó (együttes megfelelés) – 2004., 2005. évre vonatkozó referenciái között nem szerepel legalább kettõ olyan társaság, amely társaságnak a mérlegfõösszege az elvégzett vagyonértékelésének fordulónapjára vonatkozólag legalább 1 Mrd Ft,
102. szám
– 2004., 2005. évre vonatkozó referenciái között nem szerepel legalább további három gazdasági társaság vagyonértékelése, – a munka elvégzése során nem alkalmaz (munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony vagy megbízási jogviszony keretében) – legalább 3 fõ, 3 éves – az alábbi szakterületek valamelyikén: pénzügyi, számviteli, kontrolling vagy hitelintézetnél, befektetési szolgáltatónál szerzett – szakmai gyakorlattal rendelkezõ felsõfokú közgazdasági végzettségû, – továbbá 1 fõ, 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezõ könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezõ, – 1 fõ felsõfokú végzettségû, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkezõ ingatlanszakértõt, – 1 fõ legalább 3 éves gyakorlattal rendelkezõ felsõfokú mezõgazdasági vagy élelmiszeripari végzettségû és – 1 fõ, 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkezõ, felsõfokú jogi végzettségû szakembert. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: – A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott?: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: X Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): X A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: részszempontok súlyszámok 1. a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó munkaprogram (projektterv) bemutatása 4 – a társaság sajátosságainak megfelelõ értékelési módszerek részletes kifejtése 3 – a projektterv szakmailag megalapozott kidolgozottsága 1 2. az ellenszolgáltatás nagysága 6 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év)
42705
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 16/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 20 000 Pénznem: HUF [a priv. tv. 76. § (1) bekezdés alapján az értékesítés mentes az áfa alól] A fizetés feltételei és módja: átutalással az alábbi számlaszámra: 19017004-01120220-02602008 A dokumentáció beszerzésének módja: Munkanapokon 9.00 órától 14.00 óráig, az ajánlattételi határidõ napján 11.00 óráig a bélyegzõvel ellátott banki terhelési értesítõ bemutatásával. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 16/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 16/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra Hely (adott esetben): ÁPV Zrt., 1133 Budapest, Pozsonyi út 56., 392. számú tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek, közjegyzõ. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42706
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Eredményhirdetés idõpontja: 06/11/2006 (nap/hó/év) 11.00 óra 2) Szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 14/11/2006 (nap/hó/év) 11.00 óra 3) Ajánlatkérõ az alkalmassági feltételeket a minõsített ajánlattevõkre vonatkozó követelményeknél szigorúbban állapította meg. 4) Az ajánlatokat a megjelölt címre zárt, jelzés nélküli borítékban 5 db példányban (ebbõl 1 db eredeti, „eredeti” megjelöléssel, 4 db másolati példány) magyar nyelven kell benyújtani, a további követelményeket a dokumentáció tartalmazza. 5) Az ajánlatkérõ a Kbt. 71. §-t alkalmazza. 6) Csatolni kell a Kbt. 70. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot. 7) Az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció megvásárlása. 8) Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók vonatkozásában egyaránt csatolni kell az ajánlatok bontását megelõzõ 60 napnál nem régebbi – eredeti, vagy közjegyzõ által hitelesített – cégkivonatot, valamint az ajánlatot aláíró természetes személyek aláírási címpéldányának eredeti példányát, vagy hiteles másolatát. 9) Az ajánlatkérõ a Kbt. 83. § (2) bekezdés szerinti teljes körû hiánypótlási lehetõséget biztosít. Ajánlatkérõ felhívja a figyelmet a Kbt. 83. § (7) bekezdésében foglaltakra. 10) Az értékelés során az egyes rész-, illetve alszempontokra 0–10 pontszám adható. A Kbt. 57. § (3) bekezdés d) pont szerinti módszer – az 1. részszempont esetén: pontozás – a 2. részszempont esetén: lineáris arányosítás. 10) Az ajánlatkérõ a Kbt. 91. § (2) bekezdését alkalmazza. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
102. szám
VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogsértés megtörténtétõl számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró döntés esetében az eredményhirdetéstõl számított nyolc napon belül. A határidõ a tudomásra jutással veszi kezdetét. Kilencven napon túli kérelmet elõterjeszteni nem lehet. E határidõk elmulasztása jogvesztéssel jár. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 23/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Zrt. Postai cím: Pozsonyi út 56. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1133 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: ügyfélszolgálat Telefon: +36-1/237-4190 Fax: +36-1/237-4191 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.apvrt.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Zrt. Postai cím: Pozsonyi út 56.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1133 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: iktató Telefon: +36-1/237-4400/1346 Fax: – E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.apvrt.hu
HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18591/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Postai cím: Igló u. 33–35. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1185 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Orosz János beruházási osztályvezetõ Telefon: +36-1/293-4219 Fax: +36-1/293-4222 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.hungarocontrol.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat
42707
Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: – Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): légiforgalmi irányítás Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõ(k) nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés ANS I. épület informatikai szünetmentes berendezés cseréje II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 1185 Budapest, Igló u. 33–35. Magyarország NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatásmegrendelés: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya 2 db szünetmentes berendezés cseréje. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 31.15.40.00-0 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): –
42708
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: – Nem: X II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 2 db egyenként minimum 80 kVA teljesítményû 3/3 fázis, online üzemû, kétszeres konverziós elvû, galvanikus elválasztással, szinuszos kimeneti jelalakkal, soros párhuzamos üvegszálas számítógépes jelzõfelülettel, teleszerviz csatlakozással, tûzvédelmi vészleállító funkcióval, intelligens magyar nyelvû szöveges kijelzõvel, eseménymemóriával rendelkezõ berendezése. A szünetmentes berendezéseknek redundáns párhuzamos üzemben kell mûködniük és 12 ütemû egyenirányítóval kell rendelkezniük. A berendezéseknek belsõ by-passal kell rendelkezniük. A berendezésbe be kell építeni EMI/RFI szûrõket. A berendezésnek fejlett szintû akkumulátorkezeléssel, önteszteléssel és hõmérsékletkompenzációval kell rendelkeznie. Akkumulátorok a két készlethez 30–30 perces áthidalási idõvel. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban 6 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év)
102. szám
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Jóteljesítési és szavatossági garancia – alapja a teljes nettó ajánlati ár, melynek mértéke 10% (jóteljesítési) és 5% (szavatossági). A Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja szerint az ajánlattevõként szerzõdõ fél választása szerint a biztosíték teljesíthetõ az elõírt pénzösszeg az ajánlatkérõként szerzõdõ fél bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával, szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Kötbér hibás és/vagy késedelmes teljesítés esetén, melynek részletezését az ajánlati dokumentáció szerzõdéstervezete tartalmazza. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ a szerzõdés ellenértékét a teljesítés igazolását követõen kizárólag a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra kerülõ szállító részére történõ átutalással egyenlíti ki a Kbt. 305. § (1) bekezdés alapján. Elõleg fizetésére nincs mód. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó és a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet: – Akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban felsorolt kizáró okok állnak fenn. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ és alvállalkozó: – Akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában felsorolt kizáró okok állnak fenn. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó: – Akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kizáró okok állnak fenn. – Akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–b) pontjaiban felsorolt kizáró okok állnak fenn. A Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontja, valamint 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjaiban felsorolt kizáró okok a Kbt. 63. § (1)–(6) bekezdései szerint igazolandók. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igény-
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
be venni kívánt alvállalkozójának valamennyi számlájára vonatkozó, az ajánlat benyújtását megelõzõ 60 napnál nem régebbi, eredeti, illetve közjegyzõ által hitelesített másolati pénzintézeti nyilatkozat arról, hogy az ajánlattevõ a dokumentációban rögzített szerzõdés pénzügyi, gazdasági teljesítésére alkalmas az alábbi tartalommal: – Tájékoztatás a fizetési kötelezettségek teljesítésérõl és a számlán történõ esetleges sorban állásról és annak legutolsó idõpontjáról az elmúlt 1 év tekintetében. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója alkalmatlannak minõsül, amennyiben: A megkövetelt igazolás szerinti pénzügyi helyzete, fizetõképessége nem megfelelõ, azaz volt 1 hónapot (30 nap) meghaladóan lejárt sorban álló tétele az utóbbi 1 évben. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó: Ajánlattevõ tekintetében: A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja és a 68. § (1) bekezdés alapján az ajánlat benyújtását megelõzõ két év legjelentõsebb szállításainak ismertetése. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlattevõ alkalmatlan, ha nem rendelkezik az ajánlat benyújtását megelõzõ két évben a megajánlott berendezések szállításáról 3 db referenciával. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott?: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: –
42709
IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): – A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: – IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 12/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 14.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén Ár (számokkal): 20 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: ajánlattevõk a dokumentációt az ajánlattételi határidõ lejártáig (munkanapokon 9.00–13.00 óra
42710
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
között, valamint az ajánlattételi határidõ utolsó napján 9.00–14.00 óra között) 20 000 Ft + áfa összeg ellenében személyesen, vagy meghatalmazott által vehetik át. A vételár megfizetése a +36-1/293-4032 telefonon történõ elõzetes bejelentkezés alapján a 1185 Budapest, Igló utca 33–35. szám alatti pénztárban készpénzfizetéssel, valamint a Magyar Államkincstárnál vezetett HU05 10032000-00285362-00000000 számú számlára történõ átutalással is teljesíthetõ. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció átadása – készpénzfizetés esetén a befizetési bizonylat, átutalás esetén, az összeg bankszámlán történõ megjelenését követõen vehetõ át az A. mellékletben megjelölt címen, a II. emelet 433. szobában. Ha ajánlattevõ a dokumentáció megküldését kéri, az ajánlatkérõ a kérelem kéhezvételétõl számított 2 munkanapon belül ennek eleget tesz, feltéve, hogy a dokumentáció ellenértékét megfizették. Ajánlatkérõ kinyilvánítja, hogy a dokumentáció megvásárlása az érvényes ajánlattétel elõfeltétele és másra nem ruházható át. Ha több ajánlattevõ közösen tesz ajánlatot, akkor elegendõ, ha az ajánlattevõk egyike vásárolja meg a dokumentációt. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 12/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 14.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) 06/11/2006-ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 12/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 14.00 óra Hely (adott esetben): HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat, 1185 Budapest, Igló u. 33–35. II. emelet Sopron nevû tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
102. szám
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Ajánlatkérõ a Kbt. 83. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerinti hiánypótlási lehetõséget teljes körben biztosítja. 2) Eredményhirdetés: 2006. október 27., 14.00 óra. Helyszín: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat, 1185 Budapest, Igló u. 33–35. II. emelet Sopron nevû tárgyaló. Szerzõdéskötés: 2006. november 6., 10.00 óra 3) Ajánlatkérõ konzultációt tart a teljesítés helyszínén: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat, 1185 Budapest, Igló u. 33–35. Idõpont: 2006. szeptember 12., 10.00 óra. 4) Részvétel feltétele: titoktartási nyilatkozat megtétele a helyszínen, amelyet az ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult képviselõje, vagy annak meghatalmazottja tehet meg, mely vonatkozik a velük értékezõ szakértõkre és megbízott személyekre is. Megbízólevél átadása kötelezõ. Elõzetes bejelentkezés – a belépõ biztosításához – név, lakcím, személy igazolványszám, illetve útlevélszám megadásával az I.1) pontban feltüntetett címre. 5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ kifejezett nyilatkozatát felhívás feltételeinek elfogadására, a szerzõdéses feltételek alapján megkötendõ szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatás összegére. 6) Az ajánlat benyújtásának feltétele, hogy az 1 000 000 HUF összegû, azaz egymillió forint ajánlati biztosítékot teljesítsen ajánlatkérõnek a Magyar Államkincstárnál vezetett IV.3.3) pont szerinti számlájára történõ átutalással, bankgaranciával, vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. 7) A Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevõnek az ajánlatban meg kell jelölnie a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, továbbá ajánlattevõnek nyilatkoznia kell ajánlatában a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Kbt. 71. § (3) bekezdésére vonatkozóan. 8) Az alvállalkozók alkalmasságának igazolását az ajánlattevõvel azonos módon, a pénzügyi és gazdasági alkalmasság tekintetében külön-külön, a mûszaki, illetve a szakmai alkalmasság tekintetében együttesen kell teljesíteni. 9) Ajánlatkérõ a szerzõdést az eljárás nyertesével köti meg, az ajánlati felhívásban, a dokumentációban és az ajánlatban közöltek szerint. Ha ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor a második legkedvezõbbnek minõsített ajánlattevõt is meghatározza, az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerzõdést. 10) Ajánlattevõnek csatolni kell a jelen eljárás vonatkozásában cégjegyzésre jogosult eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási címpéldányát, illetve az általa adott meghatalmazást. 11) Az ajánlat benyújtása: az ajánlatok benyújtásának címe: 1185 Budapest, Igló u. 33–35. Az ajánlatokat cégszerûen aláírva, öt példányban (egy eredeti és négy, az eredetivel mindenben azonos tartalmú másolati példány), roncsolásmentesen nem bontható kötésben, folyamatos oldalszámozással és tartalomjegyzékkel ellátva, zárt csomagolásban, az „Ajánlat az ANS
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
I. épület informatikai szünetmentes berendezés cseréjére” és „Csak az ajánlattételi határidõ lejártakor bontható fel!” magyar nyelvû felirat csomagoláson való feltüntetésével kell benyújtani. Amennyiben az ajánlat eredeti és a másolati példánya között eltérés van, az ajánlatkérõ az eredeti példányt tekinti irányadónak. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztésébõl eredõ kockázat az ajánlattevõt terheli. Az ajánlat valamennyi példányát tartalomjegyzékkel, felolvasólappal (az ajánlati dokumentáció tartalmazza a mintát) ellátva, minden írott oldalt sorszámozva és szignálva kell benyújtani. 12) Ajánlatkérõ a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevõk szerzõdés teljesítésére való pénzügyi-gazdasági, illetõleg mûszaki-szakmai alkalmasságára vonatkozó követelményeket a minõsített ajánlattevõk jegyzékében foglaltakhoz képest szigorúbban határozta meg. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Pf. 166 Város: Budapest Postai irányítószám: 1525 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 2003. évi CXXIX. tv. 323. § szerint. VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 21/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: – Postai cím: – Város/község: – Postai irányítószám: – Ország: –
42711
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Postai cím: Budapest, Igló u. 33–35. II. emelet 433. szoba Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1185 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Bélavári Orsolya közbeszerzési szakreferens Telefon: +36-1/293-4032 Fax: +36-1/293-4036 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.hungarocontrol.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Postai cím: Budapest, Igló u. 33–35. II. emelet 433. szoba, az ajánlattételi határidõ lejártának napján 13.00–14.00 óra között a II. emelet Sopron nevû tárgyaló Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1185 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Bélavári Orsolya közbeszerzési szakreferens Telefon: +36-1/293-4032 Fax: +36-1/293-4036 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.hungarocontrol.hu
Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19176/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység [továbbiakban: KPSZE (CFCU)] Postai cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 42–46. III. em. 301. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Rónaszéki Gábor igazgató Telefon: 36-1/327-2800 vagy 327-2801 Fax: 36-1/266-4858 vagy 266-4859
42712
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: X Egyéb (nevezze meg): az Európai Unióból származó támogatások közbeszerzési eljárásainak lefolytatása Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõ(k) nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást? Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés SA-170. számú eljárás: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni, menekülteket befogadó állomása H-4033 Debrecen, Sámsoni út 149. szám alatti épületének idegenrendészeti célú átalakításának kivitelezése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X A teljesítés helye: 4033 Debrecen, Sámsoni út 149., hrsz.: 33.261/1 NUTS-kód: HU321 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: –
102. szám
A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Építési vállalkozási szerzõdés SA-170. számú eljárás: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni, menekülteket befogadó állomása H-4033 Debrecen, Sámsoni út 149. szám alatti épületének idegenrendészeti célú átalakításának kivitelezése. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.21.00.00-2 További tárgy(ak): 45.31.00.00-3 II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni, menekülteket befogadó állomása H-4033 Debrecen, Sámsoni út 149. szám alatti épületének idegenrendészeti célú átalakításának kivitelezése az alábbiak szerint: Átalakítással érintett alapterület: 1300 m2 Földszint: 450 m2 I. emelet: 425 m2 II. emelet: 425 m2 Térburkolat kialakítása: 330 m2 Bontási munkák, építési munkák, épületgépészeti munkák, villanyszerelés. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 20/12/2006 (nap/hó/év) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Teljesítést biztosító mellékkötelezettség (TBM): ajánlatkérõ a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja alapján a szerzõdésszerû teljesítés biztosítékául a vállalkozási díj (a szerzõdés összértéke, belföldi esetén áfa nélküli) 10%-át kitevõ mértékû bankgaranciát, bankszámlára történõ befizetést vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességet tartalmazó – kötelezvény nyújtását írja elõ. A nyertes ajánlattevõ a TBM-vállalását bizonyító eredeti dokumentumot (TBM-dokumentum: bankgarancia, bankszámlára befizetést igazoló bizonylat vagy kötelezvény eredeti példánya, értelemszerûen) az eredményhirdetést követõ 13 napon belül köteles ajánlatkérõ részére átadni. Amennyiben a TBM-dokumentum elõírt tartalommal és elõírt módon történõ benyújtását a nyertes ajánlattevõ elmulasztja, ajánlatkérõ maximum 2 napos póthatáridõt biztosít. Amennyiben a nyertes ajánlattevõ a jelen pontban, továbbá az ezen kötelezettségének betartására is kiterjedõ, nyertes ajánlatában tett nyilatkozatában foglaltakkal ellentétben a TBM-dokumentumot az elõírt tartalommal és elõírt módon a 2 napos póthatáridõn belül sem nyújtja be, az ajánlatkérõ a következõ legkedvezõbb ajánlatot tevõnek minõsített ajánlattevõvel szerzõdhet, amely ajánlattevõ az ilyen tárgyú közléstõl számított 13 napon belül (maximum 2 napos póthatáridõ betartásával) köteles ajánlatkérõ részére átadni az elõírásszerû TBM-dokumentumot. A TBM-dokumentumnak benyújtásakor érvényesnek, a tartalmának megfelelõ TBM-nek a teljesítés határidején túl még legalább további 60 napig hatályosnak kell lennie, illetve kell rendelkezésre állnia. Jótállást biztosító mellékkötelezettség (JBM): ajánlatkérõ a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja alapján a jótállási kötelezettségek szerzõdésszerû teljesítése biztosítékául a vállalkozási díj (a szerzõdés összértéke, belföldi esetén áfa nélküli) 3%-át kitevõ mértékû bankgaranciát, bankszámlára történõ befizetést vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességet tartalmazó – kötelezvény nyújtását írja elõ. A nyertes ajánlattevõ a JBM-vállalását bizonyító eredeti dokumentumot (JBM-dokumentum: bankgarancia, bankszámlára befizetést igazoló bizonylat vagy kötelezvény eredeti példánya, értelem-
42713
szerûen) a kedvezményezett részére legkésõbb a végszámla benyújtásával együtt köteles benyújtani. A JBM-dokumentumnak benyújtásakor, amely a végszámla kiállításának napjára esik érvényesnek, a tartalmának megfelelõ JBM-nek pedig a kiállítást követõ 36 hónap idõtartam lejártán túl még legalább további 60 napig kell érvényesnek és hatályosnak lennie, illetve kell rendelkezésre állnia. További mellékkötelezettségek: a dokumentációban meghatározott mértékû késedelmi kötbér és meghiúsulási kötbér, valamint jótállási kötelezettség. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ellenérték (számlák) kiegyenlítésére a szerzõdés szerinti teljesítés(ek) megrendelõ általi elfogadását követõ 60 napon belül kerül sor, a Magyar Államkincstáron keresztül történõ átutalással, a dokumentációban részletesen meghatározottak szerint. Ajánlatkérõ 1 (egy) db részszámla, valamint a mûszaki átadás átvételi eljárás lezárását követõen 1 (egy) db végszámla benyújtására ad lehetõséget. A részszámla mértéke nem lehet kevesebb az áfa nélküli mindösszesen vállalkozási díj (a tartalékkeret nélküli) 30%-ánál, a végszámla mértéke pedig az áfa nélküli mindösszesen vállalkozási díj (a tartalékkeret nélküli) 40%-ánál. A végszámlát ajánlattevõ a teljesítést követõ 30. napig köteles benyújtani. Ajánlatkérõ elõleget nem ad, anyagbeszerzést nem finanszíroz. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó (a teljesítésben való részvétel mértékétõl függetlenül), aki esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban és a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontokban és a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontokban felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 60. § (1) bekezdés a)-h) pontjaiban foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. Igazolási mód: – Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(3) és (5) bekezdései szerint kell nyilatkozniuk, illetõleg igazolniuk, hogy nem tartoznak a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak hatálya alá;
42714
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– Tíz százalékot nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében a Kbt. 71. § (3) bekezdésének megfelelõen ajánlattevõnek kell nyilatkoznia ajánlatában, hogy nem vesz igénybe olyan a közbeszerzés értékének tíz százalékát nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll. – A 66. § (2) bekezdése és a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet az ajánlatban közjegyzõ által hitelesített nyilatkozattal igazolja, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak hatálya alá. Az igazolásokat és nyilatkozatokat eredeti formában, vagy hiteles másolatban kell benyújtani. A benyújtott igazolásoknak – kivéve a Kbt. 60. § (1) bekezdésének e) és g) pontja szerinti igazolások – és nyilatkozatoknak az ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebben kiállítottnak kell lenniük. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1) Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak csatolnia kell: – az ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû – a számlavezetõ pénzintézet(ek) által kiállított – nyilatkozatát eredeti, vagy közjegyzõ által hitelesített másolatban [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont), amely(ek)nek tartalmaznia kell, hogy – mióta vezeti a bankszámláját, – számláján a nyilatkozat kibocsátását megelõzõ egy évben volt-e 30 napot meghaladó idõtartamú sorban állás, ha igen, mikor, mennyi ideig. 2) Ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak csatolnia kell az utolsó három lezárt üzleti év (2003, 2004. és 2005.) – mûködési megfelelõ – a számviteli jogszabály szerinti beszámolójának mérlegét, eredménykimutatását és független könyvvizsgálói jelentését eredeti, vagy közjegyzõ által hitelesített másolatban, a beszámoló további részei eredetben, vagy egyszerû másolati példányban is benyújthatóak [Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont]; 3) Ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak csatolnia kell külön-külön egy nyilatkozatot a 2003., 2004., illetve a 2005. évek teljes forgalmáról (nettó árbevételérõl) [Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pont]. A Kbt 66. § (2) bekezdés szerint az ajánlattevõ a szerzõdés teljesítéséhez szükséges pénzügyi, gazdasági alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erõforrásaira támaszkodik. Az ajánlattevõ ebben az esetben is köteles igazolni, hogy a szerzõdés teljesítéséhez szükséges erõforrások rendelkezésére állnak majd a szerzõdés teljesítésének idõtartama alatt. Az igazolás az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának benyújtásával történik. Ezt a nyilatkozatot az ajánlattevõnek az ajánlat részeként kell benyújtania eredeti, vagy hiteles másolati példányban. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha – az ajánlattevõ vagy valamelyik 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó pénzügyi helyzete a pénzintézeti nyilatkozatok alapján nem ítélhetõ stabilnak, azaz a nyilatko-
102. szám
zat(ok) alapján a számláján – a nyilatkozat kibocsátását megelõzõ 1 éven belül – 30 napot meghaladó idõtartamú sorban állás volt; – az ajánlattevõnek vagy valamelyik 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozónak mérleg szerinti eredménye a három utolsó lezárt üzleti évben (2003., 2004. és 2005.) egynél több esetben a mérleg szerinti eredménye negatív volt; – az ajánlattevõ és a 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó 2003., 2004. és 2005. évek teljes forgalma (értékesítés nettó árbevétele) évente átlagosan nem haladta meg a nettó 25 millió forintot vagy az azzal egyenértékûnek tekintett 100 000 eurót. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak csatolnia kell: 1) a 2003–2005. évben végzett legjelentõsebb épületépítési és/vagy épület bõvítési munkáira vonatkozó referenciákat a Kbt. 68. § (2) bekezdésben elõírt módon, eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolatban, melyben ki kell térni a következõk részletezésére is [Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pont]: – munkavégzés jellege (fõvállalkozó, generálkivitelezõ, alvállalkozó stb.) – részmunka esetén az elvégzett munkarész megjelölése, – az alapadatok (nettó szintterület, az építési technológiai rövid leírása), – az ellenszolgáltatás összege, – a teljesítés helye és ideje, – a referenciaadó személy neve, beosztása, elérhetõsége (telefon, telefax), – nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az elõírásoknak és a szerzõdésnek megfelelõen történt-e. Csatoljon a fenti referencia nyilatkozatok szerinti referencialistát. 2) azoknak a szakembereknek (szervezeti egységeknek), illetve vezetõknek a megnevezése, képzettségük, gyakorlatuk szakmai önéletrajzzal történõ ismertetését, végzettséget igazoló okiratok egyszerû másolatokkal (szakemberek diploma másolata, felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékbe való felvétel igazolása másolatban), akiket be kíván vonni a teljesítésbe, kifejezetten ideértve a helyi irányításért szakáganként – építész, gépész, elektromos – felelõs mûszaki vezetõ szakembereket is. [Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pont]. A Kbt 67. § (4) bekezdés szerint ajánlattevõ a szerzõdés teljesítéséhez szükséges mûszaki, szakmai alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erõforrásaira támaszkodik. Az ajánlattevõ ebben az esetben is köteles igazolni, hogy a szerzõdés teljesítéséhez szükséges erõforrások rendelkezésére állnak majd a szerzõdés teljesítésének idõtartama alatt. Az igazolás az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának benyújtásával történik. Ezt a nyilatkozatot az ajánlattevõnek az ajánlat részeként kell eredeti, vagy hiteles másolatban benyújtania. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha – az ajánlattevõ és a 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó(k) együttesen nem rendelkeznek a 2003., 2004. és 2005. évek tekintetében befejezett, összesen 3 db
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
épületépítésre és/vagy épületbõvítésre vonatkozó teljesítést igazoló pozitív tartalmú referenciamunka-igazolással, melyeknek összértéke minimum nettó 75 000 000 forint, vagy az ezzel egyenértékûnek tekintett 300 000 euró, és ezek közül legalább egy értéke nem éri el a minimum nettó 27,5 millió forintot, vagy az ezzel egyenértékûnek tekintett 110 000 eurót, – az ajánlattevõ és a 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó együttesen nem rendelkezik a feladat ellátásához szakáganként 1-1 fõ – építész, gépész, elektromos – felelõs mûszaki szakemberrel, akik minimum 5 év szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkeznek és az építési munkák helyszíni irányítását végzik, továbbá nem szerepelnek az adott szakág vonatkozásában a 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendelet szerinti felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékben. [Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pont.]. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): Schengen Alap 170. számú eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: X Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 74-077124 15/04/2006 (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): –
42715
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 05/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 15.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 50 000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: az ajánlattevõk a mûszaki leírást is tartalmazó dokumentációt a dokumentáció ellenértékének a Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység 10032000-0028710600000000 sz. számlájára történõ átutalásáról szóló eredeti, a bank által aláírt és lepecsételt banki terhelési értesítõ, valamint amennyiben szükséges, a meghatalmazás eredeti példánya ellenében vehetik át az ajánlatkérõtõl az I.1) pont alatt meghatározott címen. Ajánlatkérõ elfogadja továbbá a zárt rendszerbõl nyomtatott bankszámlakivonatot, amelyen látható a megterhelés a Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység számlája javára és azt az ajánlattevõ aláírásra jogosult képviselõje aláírta és pecséttel ellátta. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ajánlati dokumentáció készpénzben történõ megfizetése nem lehetséges! Ajánlatkérõ nem tudja az ajánlattevõk rendelkezésére bocsátani a dokumentáció, amennyiben nem a fentieknek megfelelõ módon igazolta az ajánlati dokumentáció árán megfizetését! Külföldi ajánlattevõ esetén a következõket kell meghatározni az átutaláskor (Foreign applicants should make payments to the following bank account) National Development Office IBAN: HU14-10032000-00287106-00000000 Bank: Hungarian National Bank Swift Code: MANEHUB Note that payment is considered fulfilled only when the exact amount of the above referred tender documentation fee set in HUF arrived to this bank account. Az átutalás közlemény rovatába az „SA–170 eljárás” hivatkozást szükséges feltüntetni. A Kbt. 54. § (2) bekezdés alapján az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció saját részére történõ megvásárlása, ellenkezõ esetben az ajánlat érvénytelennek minõsül. Közös ajánlattétel esetén elegendõ, ha az egyik ajánlattevõ váltja ki (vásárolja meg) a dokumentációt. A dokumentáció átvételének ideje: a jelen hirdetmény közzétételének napjától kezdve munkanapokon 9.00–15.00 (helyi idõ szerint) között, illetve az ajánlattételi határidõ lejártának napján 9.00–11.00 óráig (helyi idõ szerint). A postai úton történõ megküldés kérésekor ajánlatkérõ a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint jár el. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának további feltétele a regisztráció. A regisztrációhoz kérjük, hogy a következõ információkat bocsássa az ajánlattevõ – dokumentáció átvételekor személyesen, vagy a postai úton történõ megküldés esetén az írásbeli kérelem mellékleteként – az ajánlatkérõ rendelkezésére: – ajánlati dokumentációt átvevõ cég neve és székhelye,
42716
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– ajánlati dokumentációt átvevõ cég cégjegyzékszáma, adószáma, bankszámlaszáma, – kapcsolattartásra kijelölt személy neve, telefon- és faxszáma. Az ajánlattevõnek az ajánlati nyilatkozatban nyilatkoznia kell arról, hogy a Kbt. 54. § (6) bekezdése szerinti esetekben milyen bankszámlaszámra kéri a dokumentáció árának visszautalását. Felhívjuk az ajánlattevõk figyelmét, hogy az ajánlati dokumentációba történõ betekintés nem lehetséges! IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 05/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 15.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: 90 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 05/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 15.00 óra Hely (adott esetben): Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység [KPSZE (CFCU)], H-1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42–46. III. em. 314. szoba. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 80. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérõ és az ajánlattevõk, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá az Európai Uniós Közbeszerzési Koordinációs és Szabályossági Egység képviselõi lehetnek jelen. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: A Csatlakozási Okmány 35. cikkelye alapján Magyarország számára biztosított Schengen Alapból finanszírozott fejlesztés.
102. szám
VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az eredményhirdetés idõpontja: az ajánlattételi határidõt követõ 20. napon (amennyiben nem munkanap, az azt követõ elsõ munkanapon) 11.00 óra A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eredményhirdetést követõ 13. napon (amennyiben nem munkanap, az azt követõ elsõ munkanapon) 11.00 óra. A sikeres ajánlattétel lehetõségét szem elõtt tartva ajánlatkérõ 2006. szeptember 13-án 11.00 órakor helyszíni bejárást tart. Találkozás: a teljesítés helyszínén. 2) Az ajánlatkérõ a Kbt. 59. § (1) és (2) bekezdésének értelmében, az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlattevõk 1000 euró, azaz egyezer euró összegben ajánlati biztosítékot kötelesek nyújtani. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevõ választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõ által alábbiakban megadott bankszámlára történõ befizetésével, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. – Az átutalást az ajánlattevõ Magyar Államkincstárnál vezetett HU64-10004885-10022726-65000032 euró-devizaszámlára kell teljesíteni. (A bank címe: 1039 Budapest, Váci út 71., Swift-kód: MANEHUHB). Amennyiben az ajánlati biztosítékot az ajánlattevõ átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ bankjának hivatalos igazolását a terhelésrõl; továbbá az ajánlattevõnek ajánlatához csatolnia kell egy nyilatkozatot, amiben jelzi, hogy a Kbt. 59. §-a szerinti esetekben milyen bankszámlaszámra kell az ajánlatkérõnek ajánlati biztosíték ajánlattevõ által átutalt összegét visszautalni. – A bankgaranciát az ajánlattevõ által kiválasztott banknak kell kibocsátani, a dokumentációhoz mellékelt minta szerinti tartalommal. Az ajánlathoz csatolt garanciának az ajánlattételi határidõ lejártát követõ 90 napig kell érvényben lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásának igazolására az ajánlathoz csatolni kell a bank által kibocsátott eredeti bankgaranciát. Az ajánlati dokumentációhoz mellékelt mintától eltérõ tartalommal benyújtott ajánlati bankgarancia az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után! – Ha az ajánlattevõ az ajánlati biztosítékot biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvénnyel teljesíti, az ajánlati biztosíték nyújtásának igazolására az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ által választott biztosító kötelezvényét, amely tartalmazza, hogy a Kbt. 59. § (4) bekezdésében foglalt esetekben a biztosító a fenti összeg erejéig készfizetõ kezességet vállal. Ajánlatkérõnek a Kbt. 59. § (1) bekezdése alapján a fenti módok egyike szerint az ajánlati biztosítékot az ajánlattételi határidõ lejártáig rendelkezésre kell bocsátania, s az ajánlata benyújtásával egyidejûleg igazolnia kell ennek megtörténtét. 3) Az ajánlattevõnek nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (1) bekezdés, valamint a 71. § (1) bekezdés a)–b) pontjaira vonatkozóan, elkülönített nyilatkozatban. 4) Ajánlatkérõ a hiánypótlást teljes körben biztosítja az ajánlati biztosíték kivételével. Amennyiben ajánlattevõ az ajánlati felhívásnak megfelelõen az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásáról szóló igazolást nem, vagy nem az ajánlati felhívásnak megfelelõ formában és tartalommal csatolja az ajánlathoz, ajánlatkérõ hiánypótlást nem biztosít és az ajánlatot érvénytelennek tekinti.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
5) Az ajánlatkérõ felhívja az ajánlattevõk figyelmét, hogy a Közbeszerzések Tanácsa által meghatározott minõsítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a 65–69. § alapján az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetõleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Ajánlatkérõ felhívja az ajánlattevõk figyelmét, hogy a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe felvételt nyert ajánlattevõknek a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján jelen eljárásban – a jelen ajánlati felhívás III.2.2) és III.2.3) pontjai tekintetében – kiegészítõleg igazolniuk kell alkalmasságukat a Közbeszerzések Tanácsa által meghatározott minõsítési szempontoknál szigorúbb követelményeket támasztó alkalmassági szempontok vonatkozásában. 6) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozók) cégjegyzésre jogosult képviselõi aláírási címpéldányának eredeti vagy hiteles másolatát, és – amennyiben szükséges – az általuk adott meghatalmazást eredetiben vagy hiteles másolatban (melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását is). 7) Az ajánlathoz mind az ajánlattevõ, mind a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k) vonatkozásában csatolni kell az ajánlattételi határidõt megelõzõ, 60 napnál nem régebbi keltezésû, cégbíróság által kiadott – eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített – cégkivonat példányát. Amennyiben a cégkivonat szerint cégügyében el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor a vonatkozó változásbejegyzési kérelem cégbírósági érkeztetõbélyegzõvel ellátott példányának hiteles másolata is csatolandó. 8) Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k)nak nyilatkozniuk kell arról, hogy az ajánlattétel dátumát megelõzõ egy év során mely pénzintézeteknél vezettek, továbbá az ajánlattétel idõpontjában mely pénzintézetnél vezetnek számlát. Ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozó(knak) nyilatkozniuk kell arról is, ha egy bankszámla már megszûnt, valamint mind az ajánlattétel idõpontjában fennálló, mind az ajánlattételt megelõzõen megszüntetett bankszámlák esetében arról, hogy azok kiállítási idõpontját megelõzõ 1 évben volt-e 30 napot meghaladó idõtartamú sorban állás és errõl egy bank által kibocsátott nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. A bankszámla megszûnésének meg kell elõznie az ajánlattételi határidõ napját. Ajánlattevõnek és 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a megadott pénzintézeteken kívül más pénzintézetnél nem vezet számlát. 9) A nem magyarországi letelepedésû ajánlattevõknek és a nem magyarországi letelepedésû 10% feletti alvállalkozó(k)nak nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontokban és a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontokban foglalt kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki. Ezen szervezetektõl, hatóságoktól kell olyan igazolást benyújtani, amelybõl megállapítható, hogy az ajánlattevõ és az alvállalkozók nem tartoznak a fenti kizáró okok hatálya alá. 10) Közös ajánlattevõk esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõk együttmûködésérõl szóló megállapodás eredeti példányát. A közös ajánlatot tevõknek nyilatkozniuk kell továbbá a közös ajánlattevõk közötti feladatmegosztás arányáról, arról, hogy a szerzõdés teljesítéséért egyetemleges felelõsséget vállalnak, továbbá meg kell jelölni, hogy a külsõ viszonyok vo-
42717
natkozásában ki képviseli a konzorciumot, a pénzügyi ellenszolgáltatást az ajánlatkérõ a konzorcium mely tagjának teljesítse. 11) Közös ajánlattevõknek a Kbt. 69. § (5) bekezdése alapján a pénzügyi-gazdasági alkalmasság követelményeinek a Kbt. 66. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti esetekben önállóan kell megfelelniük, míg a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben és a mûszaki-szakmai követelményeknek együttesen is megfelelhetnek. 12) Az ajánlatkérõ elõírja, hogy az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k)nak a pénzügyi-gazdasági alkalmasság feltételeinek a Kbt. 66. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti esetekben önállóan kell megfelelniük, míg a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben együttesen is megfelelhetnek. A mûszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k) együttesen is megfelelhetnek. 13) Amennyiben az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor megnevezi a második legkedvezõbb ajánlatot tevõt, úgy a nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén ezzel köt szerzõdést. 14) A ajánlattevõ köteles figyelembe venni, hogy a teljesítési helyszínek részben a nyilvánosság elõl elzárt területek, és a teljesítés során a szakemberei olyan információkhoz, adatokhoz férhetnek hozzá, melyek nem nyilvánosak, ezért az adatok védelmét szolgáló titoktartási nyilatkozatot kell a végsõ kedvezményezett képviselõje részére benyújtani. A teljesítés helyszínére csak olyanok léphetnek be, akik megfelelnek az adott teljesítési helyszínre történõ belépést, illetve az adatokhoz történõ hozzáférést szabályozó elõírásoknak (pl. büntetlen elõélet), követelményeknek. Ennek ellenõrzéséhez a szükséges hozzájárulást az érintettek kötelesek megadni. 15) Ajánlatkérõ a Kbt. 48. § (2) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevõk figyelmét, hogy az ajánlati felhívás VI.2) pontjában megnevezett, Schengen Alapból történõ fejlesztés feladatait bemutató indikatív program Európai Bizottság általi el nem fogadása, illetve a kapcsolódó pénzügyi átutalások elmaradása olyan oknak, illetõleg körülménynek minõsül, amely megalapozza a Kbt. 48. § (2)–(3) bekezdésében szereplõ rendelkezések alkalmazásának lehetõségét. A szerzõdésszerû teljesítéshez szükséges közmûengedélyek és egyéb hatósági engedélyek (többek között helyi áramszolgáltató csatlakozási engedélyezés az ideiglenes és végleges vételezéshez, engedélykérelem vízbekötõ vezeték létesítésére, gázbekötési és mérõhely-létesítési engedély, kémény használatbavételi engedély, ÁNTSZ szakhatósági hozzájárulás a használatbavételhez, környezetvédelmi szakhatósági engedély, a közlekedési jelzõtáblák elhelyezéséhez és a közútcsatlakozás használatbavételéhez a közútkezelõ engedélye, tûzoltó-szakhatóság engedélye a használatbavételhez) beszerzése a vállalkozó feladata. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776
42718
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 322–324. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 323. §-ának (2)–(4) bekezdéseiben foglaltakra. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 28/08/2006 (nap/hó/év)
Magyar Közút Kht. ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18566/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Magyar Közút Kht. Postai cím: Fényes Elek u. 7–13. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Jogi Igazgatóság V. em. 531. Telefon: 336-8628 Fax: 336-8770 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.kozut.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: –
102. szám
A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): közhasznú társaság Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: – Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): közutak üzemeltetése Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Útszóró só szállítása. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Magyarország területén lévõ üzemmérnökségeken a dokumentációban részletezve NUTS-kód: HU
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) Szolgáltatásmegrendelés: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Útszóró só beszerzése és telephelyre szállítása. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: – Nem: X II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: X II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 105 500 tonna + 39 790 tonna opció. Összesen: 140 290 tonna. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): –
42719
Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: Az összességében, és a megyék mennyiségében is megjelölt opciós tételek ajánlatkérõ számára megrendelési kötelezettséget nem jelentenek. Amennyiben ajánlatkérõ élni kíván a megrendelés jogával, az opciós mennyiség lehívására írásbeli megrendeléssel vállal kötelezettséget. Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés 26/10/2006 (nap/hó/év) befejezés 28/02/2007 (nap/hó/év) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmes teljesítés esetén késedelmi kötbér kerül megállapításra. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Megrendelõ elõleget nem fizet. Vállalkozó a rész teljesítések függvényében, illetve azok leigazolását követõen havonta számlák benyújtására jogosult. A számla melléklete a mérlegjegy, az üzemmérnökség által leigazolt szállítólevél és minõségi tanúsítvány. Megrendelõ az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számlák beérkezésétõl számított 30 napon belül. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ közös ajánlattétel esetén nem köti ki gazdasági társaság alapítását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is
42720
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdésének a)–h) pontja szerinti kizáró okok fennállnak. A Kbt. 60. § (1) bekezdésének a)–h) pontja szerinti kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdésének a)–c) pontja szerinti kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti kizáró ok fennáll. Az eljárásból ki kell zárni azt az ajánlattevõt, aki – illetõleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója – esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak. Ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a Kbt. 63. § (2)–(3) bekezdésében foglaltak szerint kell igazolnia a Kbt. 60. § (1) bekezdésének a)–h) pontjában és a 61. § (1) bekezdésének a)–d) pontjában foglalt kizáró okok hiányát. A 66. § (2) bekezdése és a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet az ajánlatban közjegyzõ által hitelesített nyilatkozattal igazolja, hogy nem tartozik a 60. § (1) bekezdésének hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ valamennyi számlavezetõ pénzintézete által, az ajánlattételi határidõt megelõzõen 60 napnál nem régebben kiadott igazolás a következõ szövegtartalommal: – mióta vezeti a bankszámlá(ka)t; – a bankszámlán az igazolás kiadását megelõzõ 12 hónapban volt-e fedezethiány (sorban állás), amennyiben igen, hány alkalommal és alkalmanként milyen idõtartamban; Ajánlattevõ számviteli jogszabályok szerinti 2003., 2004. és 2005. évi beszámolója. A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolására elõírt igazolásokat és nyilatkozatokat eredeti vagy hiteles másolatban kell csatolni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó egyetlen pénzforgalmi bankszámláján sem fordult elõ az igazolás kiadását megelõzõ 12 hónapban egynél több alkalommal 30 napot meghaladó fedezethiány (sorban állás). Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó 2003– 2005. évi gazdálkodási adatai alapján, egyik évben sem lehet veszteséges. A gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak külön-külön kell megfelelni. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Az ajánlattevõnek az útszóró só minõségének igazolására nyilatkoznia kell, hogy az ÚT 2-2.401:1999 és az ÚT 2-2.401/1M:2005 mûszaki elõírás követelményeinek
102. szám
megfelel (és ennek igazolására majd a szállítással egy idõben csatolja a szállítandó útszóró sónak a minõségét tanúsító gyártómûi bizonylatát). 2. Az elõzõ három év (2003., 2004., 2005.) befejezett, a beszerzés tárgyával azonos (útszóró só) szállításainak ismertetése, nyilatkozattal és ezekre a megrendelõ által kiadott – a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti – cégszerûen aláírt, eredeti, vagy hiteles másolatban referenciaigazolások csatolása, amelyeknek tartalmaznia kell a szerzõdés tárgyát, teljes összegét (több résztvevõ esetén a vállalkozási formációt, a részvételi területeket és arányokat), a teljesítésének idejét, valamint a megrendelõnek a teljesítés minõségére és határidejére vonatkozó nyilatkozatát [Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pont]. 3. Az ajánlattevõ cégszerû nyilatkozata, a saját tulajdonában lévõ, vagy szerzõdéssel, ill. elõszerzõdéssel lekötött rakodóés szállítóeszközökrõl [Kbt. 67. § (1) bekezdés b) pont]. 4. Az ajánlattevõ cégszerû nyilatkozata, hogy rendelkezik – saját tulajdonban lévõ, vagy szerzõdéssel, ill. elõszerzõdéssel lekötött – fedett tárolókapacitással [Kbt. 67. § (1) bekezdés b) pont]. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan, ha: 1. nyilatkozata szerint az útszóró só minõsége nem felel meg az ÚT 2-2.401:1999 és az ÚT 2-2.401 (IM:2005 mûszaki elõírás követelményeinek; 2. az ajánlattevõnek 2003., 2004. és 2005. években nem volt külön-külön évenként a közbeszerzési eljárás tárgyának és a részteljesítésenként ajánlott mennyiség (opciós tétellel együtt, és tonnában kifejezve) 70%-ának megfelelõ útszóró só szállítási referenciája; 3. nem rendelkezik legalább 1 megyére vonatkozóan 400 tonna egyidejû szállítókapacitást biztosító gépparkkal és 400 tonna sómanipulációhoz alkalmas rakodóeszközzel – saját tulajdonban, vagy azok tulajdonára/használatára vonatkozó szerzõdéssel, ill. elõszerzõdéssel; 4. nem rendelkezik a részteljesítésenként pályázott útszórósó-mennyiség összessége 20%-ának megfelelõ – saját tulajdonú, vagy szerzõdéssel, ill. elõszerzõdéssel lekötött fedett tárolókapacitással. A mûszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak együttesen kell megfelelni. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: – A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott?: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): – A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: – IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): –
42721
IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 09/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 12.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 09/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 12.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: 90 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 09/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 12.00 óra Hely (adott esetben): Magyar Közút Kht. Budapest II. Fényes Elek u. 7–13. VI. em. 620. szoba. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – A Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltak szerint.
42722
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az ajánlatkérõ a dokumentációt a www.kozut.hu címû honlapon térítésmentesen hozzáférhetõvé teszi. Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele (letöltése), melyet ajánlattevõ köteles cégszerûen aláírt, faxon küldött nyilatkozatával (regisztrációs lap) visszaigazolni. 2) Az ajánlat eredeti példányában valamennyi okiratot és nyilatkozatot eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányban kell beadni. 3) Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 13. § (4) bekezdésében foglaltakra. 4) Ajánlatkérõ elõírja a Kbt. 71. § (1) és (3) bekezdése szerinti adatszolgáltatást. 5) Az ajánlatban a következõ eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített okiratokat, nyilatkozatokat kérjük csatolni: – ajánlattevõ és a teljesítésbe 10%-ot meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozó 60 napnál nem régebben kiadott cégkivonata; – az ajánlatot aláíró, továbbá a nyilatkozatot tevõ, cégjegyzésre jogosult kötelezettségvállalók aláírási címpéldánya; – változás esetén a változásbejegyzési kérelem cégbíróság által érkeztetett példánya; – a cégkivonatban nem szereplõ kötelezettségvállaló esetén a cégjegyzésre jogosultaktól származó meghatalmazás; – ajánlattevõ és a teljesítésbe 10%-ot meghaladó mértékben bevonni kívánt alvállalkozó valamennyi számlavezetõ bankjának megnevezését tartalmazó cégszerûen aláírt nyilatkozatát, amely tartalmazza, hogy az ajánlat részeként becsatolt pénzintézeti nyilatkozatokban feltüntetetteken kívül más pénzintézetnél további számlát nem vezetnek. 6) Az ajánlatokat egy eredeti és két másolati példányban, összefûzve, oldalszámos tartalomjegyzékkel ellátva, zárt csomagolásban kell benyújtani a felhívás 1.1) pontjában megadott címre. A külsõ csomagolásokon kérjük feltüntetni: „Ajánlat, útszóró só beszerzése, nem bontható fel 2006. október 9-én 12.00 óráig. 7) Ajánlatkérõ egy alkalommal lehetõséget biztosít az ajánlati felhívásban elõírt valamennyi okirat és nyilatkozat pótlására. 8) Ajánlattevõ ajánlatához csatolja – az ajánlattételi határidõt megelõzõen, 60 napnál nem régebben aláírt – Magyarországon akkreditált vizsgálólabor által végzett vizsgálat tanúsítványát a szállítandó termékre vonatkozóan. 9) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 16. 10) Az ajánlattétellel kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevõt terheli. 11) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006 október 26., 14.00 óra.
102. szám
VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 323. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 28/08/2006 (nap/hó/év) B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Baranya megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 3400 tonna + 600 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Bács-Kiskun megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 5900 tonna + 2600 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 6000 tonna + 300 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Békés megye és Csongrád megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
42723
3) Mennyiség: 4350 tonna + 600 tonna opció – Csongrád 4840 tonna opció – Békés Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Fejér megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 6000 tonna + 4000 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 6 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Gyõr-Moson-Sopron megye és Komárom megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 8900 tonna + 800 tonna opció – Gyõr-Moson-Sopron 8300 tonna opció – Komárom Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: –
42724
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 7 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Hajdú-Bihar megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 6750 tonna + 400 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 8 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Heves megye és Nógrád megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 4500 tonna + 700 tonna opció – Heves 3800 tonna opció – Nógrád Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 9 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Jász-Nagykun-Szolnok megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
102. szám
3) Mennyiség: 4300 tonna + 3100 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 10 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Pest megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 13 000 tonna + 3200 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 11 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Somogy megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 5600 tonna + 900 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 12 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 9750 tonna + 650 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 13 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Tolna megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 3050 tonna + 500 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 14 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Vas megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 6000 tonna + 1000 tonna opció.
42725
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 15 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Veszprém megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 8000 tonna + 2100 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 16 MEGHATÁROZÁS: 1) A rész meghatározása: útszóró só beszerzése Zala megye 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 14.44.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 5000 tonna + 1500 tonna opció. Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: / / (nap/hó/év) 5) További információ a részekrõl: –
42726
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19195/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház Postai cím: Szent István u. 68. Város/Község: Nyíregyháza Postai irányítószám: 4400 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Hegyi Henrik D. gazdasági igazgató Telefon: +36-42/465-642 Fax: +36-42/465-641 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): megyei kórház Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: X Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): – Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X
102. szám
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés SG-279 II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: ajánlatkérõ I.1) szerinti címe NUTS-kód: HU323 c) Szolgáltatásmegrendelés: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Egyszer használatos tûk és fecskendõk, katéterek, valamint az intenzív ellátás fogyóanyagainak beszerzésére vonatkozó szállítási szerzõdés. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.10.00-0
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kiegészítõ tárgy(ak): 33.14.13.20-9 33.14.13.10-6 33.14.12.00-2 25.22.12.30-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: X II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) – Egyszer használatos tûk és fecskendõk 25 tételben: 2 474 800 db – Szárnyastûk 3 tételben: 39 500 db – Általános katéterek 81 tételben: 16 548 db – Köldökkatéterek 3 tételben: 480 db – Centrális vénakatéterek 4 tételben: 931 db – Vizeletgyûjtõ zsákok 4 tételben: 36 550 db – Szélcsõ, gumicsõ, Kehr-csõ (T-gumicsõ) 15 tételben: 345 db – Intenzív ellátás fogyóanyagai 44 tételben: 30 946 db Ajánlatkérõ a fenti mennyiségektõl ±30%-kal eltérhet a szerzõdés teljesítése során. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva)
42727
II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy napokban: Idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 31/12/2007 (nap/hó/év) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben): – III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A számlák kiegyenlítése 30 naptári napos átutalással történik. Ajánlattevõk ennél kedvezõbb, max. 90 napos fizetési határidõre is tehetnek ajánlatot. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem szükséges. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy alvállalkozó és a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet az, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjai, és a 61. § (1) bekezdés d) pontja fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, 10% mérték fölött igénybe veendõ alvállalkozó az, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjai szerinti, valamint a 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjai szerinti kizáró okok fennállnak. A Kbt. 63. § (1)–(6) bekezdéseiben elõírtaknak megfelelõen igazolását vagy közjegyzõ által hitelesített nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy a Kbt. 60. § (1) bekezdésében és a 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt kizáró okok az ajánlattevõ és a 10% mértéket meghaladó alvállalkozó, illetõleg a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet tekintetében nem állnak fenn. A Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontja szerinti, 90 napnál nem régebbi keltû igazolást kell benyújtani arról, hogy nem áll a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alatt. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Ajánlattevõ vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti 10% mérték fölött igénybe veendõ alvállalkozó számlavezetõ pénzintézeteinek 90 napnál nem régebbi nyilatkozata az ajánlattevõ fizetõképességének megítéléséhez az alábbi tartalommal: – mióta vezeti a vállalkozó számláját, – azon 2004., 2005. évben volt-e 60 napot meghaladó sorban állás. b) A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszámoló benyújtása 2004., 2005. évre.
42728
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): a) Ajánlattevõ, vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti 10% mérték fölött igénybe veendõ alvállalkozó számláján 2004., 2005. évben nem volt 60 napot meghaladó sorban állás. b) Számviteli törvény szerinti beszámolója alapján a vizsgált években mérleg szerinti eredménye nem negatív. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Ajánlattevõ vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti 10% mérték fölött igénybe veendõ alvállalkozónak, a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja és a 68. § (1) bekezdés a)–b) pontjai szerinti, 2004., 2005. évek legjelentõsebb, a megajánlott termékcsoport elnevezése szerinti szállításainak ismertetése, legalább 3 db, a megajánlott termékcsoportok elnevezése szerinti, 60 napnál nem régebbi keltezésû, jelen eljáráshoz kiadott (az eljárás számát és megnevezését tartalmazó) egészségügyi intézménytõl származó, eredeti vagy hiteles másolatú referencialevél csatolása. b) A Kbt. 67. § (1) bekezdés d) pontja szerinti áruleírás csatolása. c) A Kbt. 67. § (1) bekezdés e) pontja szerinti tanúsító szervezettõl származó tanúsítvány csatolása. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): a) Ajánlattevõ vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti 10% mérték fölött igénybe veendõ alvállalkozónak 2004., 2005. években rendelkeznie kell legalább 3 db, a megajánlott termékcsoportok elnevezése szerinti, 60 napnál nem régebbi keltezésû, jelen eljáráshoz kiadott (az eljárás számát és megnevezését tartalmazó) egészségügyi intézménytõl származó eredeti, vagy hiteles másolatú referencialevéllel. b) Az áru leírása alapján meg kell felelnie az elõírt orvosszakmai követelményeknek. c) Rendelkeznie kell az ajánlott terméknek a Kbt. 67. § (1) bekezdés e) pontja szerinti ORKI- vagy CE-tanúsítvánnyal. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott?: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X
102. szám
Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): X A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: részszempontok súlyszámok 1. bruttó ajánlati ár 10 2. fizetési határidõ 1 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): SG-279 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 24/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 80 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: az átutalásokat az S & G Consulting Kft. K & H Bank Rt.-nél vezetett 10403428-34251421 számú számlájára kell teljesíteni, az eljárás számának (SG-279 fogyóanyagok) feltüntetésével. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 24/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 24/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra Hely (adott esetben): Ajánlatkérõ I.1) pont szerinti címén, igazgatósági tárgyaló. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42729
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció munkanapokon 9.00–14.00 óráig, az ajánlattételi határidõ lejárta napján 11.00 óráig vehetõ át az A. melléklet II. pontjában megjelölt címen a befizetését igazoló bankbizonylat ellenében, vagy kérésre ajánlatkérõ megbízottja 2 napon belül elpostázza a megadott címre. 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ a Kbt. 83. § (2) bekezdés szerinti korlátlan hiánypótlásra biztosít lehetõséget. 2) Eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 13., 11.00 óra. 3) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 21. 4) Az ajánlathoz mellékelni kell az ajánlatot aláíró személy eredeti aláírási címpéldányát, vagy hiteles másolatát. 5) Nem közvetlen gyártó esetén ajánlattevõknek csatolniuk kell 90 napnál nem régebbi keltezésû forgalmazási jogosultságra vonatkozó gyártói felhatalmazást. 6) Amennyiben ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor a második legkedvezõbbnek minõsített ajánlattevõt is meghatározta, az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerzõdést. 7) A Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot csatolni kell. 8) Ajánlatkérõ az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 9) Az árnak tartalmaznia kell a telephelyre történõ kiszállítás díját. 10) A pályázó a megajánlott termékekbõl 1-1 mintapéldányt köteles benyújtani az ajánlat benyújtásával egyidejûleg. 11) A megajánlott árakat ajánlattevõnek a szerzõdés idõtartama alatt fixen kell tartani. 12) Az értékelésnél adható pontszám valamennyi részszempont esetében: 1–10-ig. Valamennyi részszempontnál a legelõnyösebb ajánlat kap maximális pontszámot, a többi ajánlat pontszáma arányosítással lesz megállapítva. 13) Az ajánlati dokumentáció megvásárlása a tenderen való részvétel feltétele. Az ajánlati dokumentáció másra át nem ruházható. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): –
42730
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 323. § értelmében a kérelem a jogsértés megtörténtétõl számított 15 napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértõ döntés esetében pedig az eredményhirdetéstõl számított 8 napon belül nyújtható be. Ha a jogsértés a kérelmezõnek késõbb jutott tudomására, a határidõ a tudomásra jutással veszi kezdetét. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 28/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: S & G Consulting Kft. Postai cím: Szinyei Merse P. u. 8. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1063 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Pap László Telefon: +36-1/302-1280 Fax: +36-1/269-2174 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: S & G Consulting Kft. Postai cím: Szinyei Merse P. u. 8. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1063
102. szám
Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Pap László Telefon: +36-1/302-1280 Fax: +36-1/269-2174 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Kórház Postai cím: Szent István u. 68. Város/Község: Nyíregyháza Postai irányítószám: 4400 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Gazdasági igazgatói titkárság Telefon: +36-42/465-642 Fax: +36-42/465-641 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: egyszer használatos tûk és fecskendõk 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.13.20-9 Kiegészítõ tárgy(ak): 33.14.13.10-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): 3) Mennyiség: 25 tételben 2 474 800 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: szárnyastûk 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.13.20-9
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kiegészítõ tárgy(ak): 33.14.13.10-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 3 tételben 39 500 dbƒ Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: általános katéterek 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.12.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 81 tételben 16 548 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: köldökkatéterek 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.12.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 3 tételben 480 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: –
42731
A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: centrális vénakatéterek 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.12.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 4 tételben 931 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 6 MEGHATÁROZÁS: vizeletgyûjtõ zsákok 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 25.22.12.30-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 4 tételben 36 550 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 7 MEGHATÁROZÁS: szélcsõ, gumicsõ, Kehr-csõ (T-gumicsõ) 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.10.00-0 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 15 tételben 345 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: –
42732
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (nap/hó/év) befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 8 MEGHATÁROZÁS: intenzív ellátás fogyóanyagai 1) A rész meghatározása: részajánlat tehetõ a termékcsoportra, annak teljes mennyiségére. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.10.00-0 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség: 44 tételben 30 946 db Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy kezdés: befejezés: 31/12/2007 (nap/hó/év) 5) Kiegészítõ információ a részekrõl: –
Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18293/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. Postai cím: Városgazda sor 1. Város/Község: Szeged Postai irányítószám: 6728 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Lukács Attila Telefon: +36-62/489-789/221 Fax: 36-62/498-271 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: –
102. szám
A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): önkormányzat társasága Általános közszolgáltatások: X Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: X Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: – Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): – Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Hulladékgyûjtõ zsák beszerzése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 6728 Szeged, Városgazda sor 1. NUTS-kód: HU333
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) Szolgáltatásmegrendelés: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szelektív, kommunális és komposztálható hulladék begyûjtésére alkalmas mûanyag hulladékgyûjtõ zsák adásvétele. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 25.22.11.00-7 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) – szelektív („sárga”): évi 600 000 db + 200%,
42733
– komposzt („színtelen”): évi 180 000 db + 900%, – tápos: évi 2400 db + 200%, – „nagy fekete”: évi 150 000 db + 200%, – csikkes: évi 150 000 db + 200%, – „emblémás”: évi 10 000 db + 200%. A +% a szerzõdéses évben (2006/10/26. – 2007/10/25., 2007/10/26. – 2008/10/25.) hívható le, a le nem hívott mennyiség nem vihetõ át a szerzõdéses évet követõ évre. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – Vagy: 32 000 000 és 92 000 000 között Pénznem: HUF II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: – hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés 26/10/2006 (nap/hó/év) befejezés 26/10/2008 (nap/hó/év) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmes teljesítés esetén 5–20%-os kötbérfizetési kötelezettség a dokumentáció szerint. Hibás teljesítés esetén azonnali csere, illetve 5–20%-os kötbérfizetési kötelezettség a dokumentáció szerint. Nemteljesítés esetén 20–30%-os kötbérfizetési kötelezettség a dokumentáció szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Eladó szállításonként a megrendelt mennyiség ellenértékérõl kiállított számlát a vevõnek átadja, aki azt 30 napon belül eladó számlájára átutalással teljesíti. A pénzügyi keret a költségvetésben rendelkezésre áll, illetve rendelkezésre fog állni. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem szükséges ilyen gazdasági társaság létrehozása. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása
42734
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, vagy a Kbt. 66. § (2) bekezdés, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok fennállnak. Továbbá az ajánlattevõnek a Kbt. 71. § (3) bekezdés szerint írásban nyilatkoznia kell, hogy a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá esõ alvállalkozót. Az ajánlatkérõ a Kbt. 63. §-ában meghatározott és a Közbeszerzések Tanácsa tájékoztatóiban szereplõ igazolási módokat fogadja el. A kizáró okokra vonatkozó igazolást, nyilatkozatot egyszerû másolatban kell csatolni. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A pénzügyi, gazdasági alkalmasság igazolására beadandó igazolások, amelyeket az ajánlattevõnek kell benyújtania: – Az ajánlattevõ csatolja a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját 2004. és 2005. évekre vonatkozóan [Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont]. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Pénzügyi, gazdasági alkalmasságot kizáró tényezõk, amelyeknél az ajánlattevõnek meg kell felelnie: – A 2004. vagy 2005. évek bármelyikében az adózás utáni eredménye negatív. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõ nyilatkozzon arról, hogy 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben melyek voltak a legjelentõsebb szállításai legalább az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat jelölése, a teljesítés ideje, a szerzõdést kötõ másik fél megnevezése adatokkal [Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja], valamint nyújtson be egy vagy több igazolást a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Mûszaki alkalmasságot kizáró tényezõk, amelyeknél az ajánlattevõnek meg kell felelnie: Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha nem tud a 2003–2005. idõszakból a benyújtott egy vagy több összegezett referencia szerint az ajánlati árat elérõ vagy meghaladó teljesítést igazolni hulladékgyûjtõ zsák szállítása tárgyában. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott?: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: –
102. szám
III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): – A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 18/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 18/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 9.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: hónap(ok)ban: vagy nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva)
42735
IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 18/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 9.00 óra Hely (adott esetben): Szeged, Városgazda sor 1. fõépület nagy tárgyaló. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: X Nem: – A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2008. augusztus. VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1. Az ajánlatkérõ hiánypótlási lehetõséget nem biztosít. 2. Az alvállalkozók bejelentése a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont esetén kötelezõ, a közös ajánlattevõk részletes együttmûködési szerzõdés csatolására kötelesek. Az ajánlattevõ nyilatkozzon a Kbt. 70. § (1) bekezdés és Kbt. 71. § (3) bekezdései szerint. 3. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevõknek meg kell jelölniük maguk közül azt a vállalkozást, amely – nyertességük esetén – a vezetõ társaság. 4. Az ajánlatokat oldalanként számozva 1 eredeti és 2 másolati formában kell benyújtani sérülésmentes zárt borítékban egybecsomagolva. A borítékon fel kell tüntetni a közbeszerzés tárgyának megnevezését, az ajánlattevõ nevét és székhelyét, valamint szerepelnie kell rajta az „Ajánlat, kizárólag közbeszerzési eljárás során bontható fel!” megjelölésnek. 5. Az ajánlatkérõ az alkalmasság körben a minõsített ajánlattevõkre elõírt igazolásoknál szigorúbb követelményt ír elõ az ajánlattevõk részére. 6. Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 26. 9.00 óra, helye: Szeged, Városgazda sor 1., fõépület nagy tárgyaló. 7. A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. november 3., 9.00 óra. 8. A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu
42736
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 323. § rendelkezései szerint. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 17/08/2006 (nap/hó/év)
Szegedi Tudományegyetem ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18000/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szegedi Tudományegyetem Postai cím: Postai cím: Tisza Lajos krt. 107. Város/Község: Szeged Postai irányítószám: 6725 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): H–6725 Szeged, Szikra u. 8. I. emelet, titkárság Címzett: kari gyógyszertár, dr. Jánosi Gabriella Telefon: +36-62/545-857 Fax: +36-62/545-073 E-mail:
[email protected] TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: –
102. szám
AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Egyéb: központi költségvetési szerv Oktatás: X Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés gyógyszerek beszerzésére. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X A teljesítés helye: SZTE ÁOK Kari Gyógyszertár, 6725 Szeged, Szikra u. 8. NUTS-kód: HU333 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya 270 tételsorban, mindöszesen 453914 doboz gyógyszer beszerzésére ±50%. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 24.40.00.00-8 II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel Igen: X valamennyi részre: X II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség 270 tétel 453914 doboz ±50%. II.2.2) Vételi jog (opció) Nem: X II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: 12 (a szerzõdés megkötésétõl számítva) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek Késedelmi kötbér a szállításra és jótállás a dokumentációban részletezett tervezett szerzõdéses feltételek szerint.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az áru ellenértékét az ajánlatkérõ igazolt teljesítést követõen, számla ellenében 30 napon belül átutalással teljesíti. Az ajánlatkérõ elõleget nem biztosít, továbbá kedvezõbb fizetési feltételek felajánlását elfogadja. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Nem: X III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés vagy a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pont, illetõleg az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy 10%-ot meghaladó mrtékben igénybe vett alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pont vagy a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak, a Kbt. 60. § (4) bekezdésre is tekintettel. Az ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak a Kbt. 63. § (2)–(3), (5) bekezdése szerint kell igzaolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, továbbá az ajánlattevõnek írásban nyilatkoznia kell, hogy a teljesítéshez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá esõ alvállalkozót [Kbt. 71. § (3) bekezdés]. A Kbt. 66. § (2) bekezdés és a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet tekintetében a Kbt. 63. § (6) bekezdés az irányadó. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alábbi igazolást az ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak önállóan kell teljesítenie: Csatoljon 90 napnál nem régebbi banki igazolást az összes cégkivonatában szereplõ pénzintézettõl, mely szerint nem volt sorban álló tétel a számláján az elmúlt 1 évben [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont]. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan, ha a bank igazolása alapján volt bármely idõtartamú sorban álló tétel a számláján az elmúlt 1 évben. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alábbi igazolásokat az ajánlattevõnek vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak kell teljesítenie együttesen: – Igazolja, hogy 2004., 2005. és 2006. években is szállított a jelen közbeszerzés tárgya szerinti termékeket (gyógyszer) legalább 2 db, egyetemi vagy nagykórházi (megyei) egészségügyi intézetbe, Magyarországon vagy az EU egyéb országaiban [Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pont]. Az igazolás formailag akkor megfelelõ, ha tartalmazza legalább a teljesítés idejét, a szerzõdést kötõ másik fél meg-
42737
nevezését, a szállítás tárgyát, továbbá az ellenszolgáltatás összegét vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölését, a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint. – Mutassa be a kereskedelmi tevékenységére vonatkozóan minõségbiztosítás érdekében tett intézkedéseit (ISO 9001/2001. vagy azzal egyenértékû GMP). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Alkalmatlan, ha a közbeszrzés tárgyának szállítására vonatkozóan nem tud az elõírt 2 referenciaszállítást igazolni. – Alkalmatlan, ha nem tudja bemutatni a kerekedelmi tevékenysége minõségbiztosítására vonatkozó intézkedéseit. III.2.4) Fenntartott szerzõdések Nem: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok: X részszempontok súlyszámok 1. ár 30 2. szállítási, fizetési feltételek és egyéb szerzõdéses kondíciók alszempontok: – munkaidõn túli életmentõ rendelés esetén vállal-e szállítást 1 – 30 napot meghaladó fizetési határidõ 0,5 – lejárat elõtti gyógyszer-visszavételi lehetõség lejárati idõhöz viszonyítva 0,3 – a jegybanki alapkamatnál kedvezõbb késedelmi kamat 0,2 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám 10/Ny/2006/ÁOK IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Nem: X IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 17/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 200 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ellenértékét a Szegedi Tudományegyetem Magyar Államkincstárnál vezetett SZTE MÁK 10028007-00282802 számú számlájára kell teljesíteni az 5S752 témaszám feltüntetésével.
42738
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 17/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama nap(ok)ban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 17/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra Hely: az I.1) pontban megadott kapcsolattartási pont. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek? Igen: X A Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltak. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? Igen: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 12 hónap múlva. VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Nem: X VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK VI.3.1) Az ajánlatkérõ hiánypótlásra teljes körben lehetõséget biztosít. VI.3.2) Eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 7., 10.00 óra. VI.3.3) A szerzõdéskötés tervzett idõpontja: 2006. november 17. VI.3.4) A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele, a dokumentáció másra át nem ruházható. VI.3.5) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció a 200 000 Ft + áfa befizetését igazoló bankbizonylat átadása ellenében az I.1) pontban megadott kapcsolattartási pont szerinti címen vehetõ át, munkanapokon 9.00–13.00 óráig, illetve az ajánlattételi határidõ lejárta napján 10.00 óráig. VI.3.6) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: Az ajánlatkérõ 10–1 ponthatárok között értékel. VI.3.7) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.6) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az ajánlatkérõ számára legelõnyösebb ajánlat kap 10 pontot, míg a többi ajánlat pontértéke a legjobbhoz arányosítva kerül meghatározásra.
102. szám
VI.3.8) Az ajánlatkérõ a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alkalmassági feltételeket. VI.3.9) Az ajánlatban meg kell jelölni az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat. VI.3.10) Az ajánlattevõ és a 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója köteles aláírási címpéldányt benyújtani. VI.3.11) Az ajánlatokat összefûzött, sorszámozott 1 eredeti és 3 másolati példányban kell elkészíteni és a 4 példányt egy nagy lezárt borítékban kell benyújtani, továbbá az ártáblázatot mágneslemezen vagy CD-n rögzítve is be kell nyújtani. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: H–1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 21/08/2006 (nap/hó/év) B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 270 MEGHATÁROZÁS: gyógyszerek 1) A rész meghatározása A 270 tételsor, 453 914 doboz, amely sorok bármelyikére tehetõ részajánlat, az adott tételsor teljes mennyiségének megajánlásával. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 24.40.00.00-8 3) Mennyiség 270 tételsor, 453914 ±50%. 4) A szerzõdés idõtartama Az idõtartam hónap(ok)ban: 12 (a szerzõdés megkötésétõl számítva)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42739
Részvételi felhívás meghívásos eljárás megindítására Fõvárosi Csatornázási Mûvek Zrt. részvételi felhívása meghívásos eljárás megindítására (19217/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Csatornázási Mûvek Zrt. Postai cím: Asztalos Sándor u. 4. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1087 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Mérnöki Szolgáltatások Fõosztálya Telefon: +36-1/459-1668 Fax: +36-1/455-4386 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.fcsm.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): zártkörû részvénytársaság Általános közszolgáltatások: X Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: – Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): –
Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Fõvárosi csatornarekonstrukcók tervezõi tevékenységének ellátása II.1.2) A szerzõdéskötés típusa és a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatásmegrendelés: X Szolgáltatási kategória: 12 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv XVIIA. és XVIIB. mellékletében) A teljesítés helye: Budapest közigazgatási területe NUTS-kód: HU101 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: – Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: X II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: X Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma 3 vagy adott esetben maximális létszáma: – A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: 3 vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzésnek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: 240 000 000 Pénznem: HUF Vagy: – és – között Pénznem: –
42740
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdése értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): Elõreláthatólag negyedévente történik szerzõdéskötés, megközelítõleg negyedévente 20 000 000 forint értékben II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Keretszerzõdés keretében a fõvárosi csatornarekonstrukciók tervezõi és engedélyeztetési tevékenységének ellátása II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 74.23.22.00-6 Kiegészítõ tárgy(ak): 74.23.22.00-4 74.23.22.20-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egy rovatot jelöljön meg): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) Komplett tenderterv-dokumentáció készítése évi 15 000 fm csatornarekonstukcióra vonatkozóan, mely tartalmazza az alábbiakat: – tételes költségvetési kiírást – méret- és mennyiségszámítást – idõrendi organizációt – talajmechanikai szakvéleményt – állapotfelvétel az utakról és felépítményekrõl, a burkolatbontás mértékének megjelölésével – közmûkiváltások, favédelmi, forgalomtechnikai, dúcolási, víztelenítési és mûtárgytervet – a nyomvonal által érintett területek igénybevételére vonatkozó vezetékjogi megállapodásokhoz szükséges elõkészítõ dokumentumokat – adatlapot a tervben szereplõ adatokról beárazott költségvetést a komplett munkáról a mérnökár kialakításához Vízjogi létesítési engedélyt, szakhatósági állásfoglalásokat, hatósági engedélyeket, közmûpecsételt terveket, jóváhagyott forgalomtechnikai terveket 5-5 eredeti példányban. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): 240 000 000 Pénznem: HUF vagy: – és – között Pénznem: –
102. szám
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: – vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatás megrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban és/napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés 01/12/2006 (nap/hó/év) befejezés 01/12/2009 (nap/hó/év) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben): Késedelmi és meghiúsulási kötbér, jóteljesítési biztosíték, tervezõi felelõsségbiztosítás. A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségként kikötött biztosítékokat a nyertes ajánlattevõ a Kbt. 53. § (5) bekezdésében foglaltak szerint választása szerint teljesítheti az összegnek az ajánlatkérõ szerzõdésben megadásra kerülõ bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ elõleget nem fizet. A vállalkozási díj utólag, az igazolt részteljesítéseket követõ 30 napos határidõvel, átutalással, a Kbt. 305. § (1) bekezdésével összhangban kerül kiegyenlítésre. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény III.1.4) A szerzõdés teljesítésére vonatkoznak-e egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkezõ vagy alvállalkozó vagy a Kbt. 60. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontok hatálya alá tartozik.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkezõ vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés d)–e) pontja hatálya alá tartozik. – Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkezõ vagy a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjainak hatálya alá tartozik. – A Kbt. 62. § (1) bekezdés hatálya alá tartozás kizáró okot jelent. – A Kbt. 63. § (1)–(3), (5) és (6) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelõen a jelentkezõnek és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a Kbt. 66. § (2) bekezdésében, illetve a 67. § (4) bekezdésben meghatározott szervezetnek igazolnia kell, hogy a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontokban foglalt kizáró okok nem állnak fenn vele szemben. – A jelentkezõnek és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak igazolnia kell, hogy nem tartozik a 61. § (1) bekezdés a)–e) pontok hatálya alá. Az ajánlatkérõ elõírja a jelentkezõre és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójára irányadó szabályok szerinti hiteles (cég)okmánynak (minimálisan a cégkivonat adatait értelemszerûen tartalmazó), a jelentkezés igazolt benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi eredeti vagy hiteles másolati példányának becsatolását annak igazolására, hogy a letelepedés szerinti országban bejegyezték. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója csatoljon a számlavezetõ pénzintézményeitõl származó, a részvételi felhívás feladását megelõzõ 30 napnál nem régebbi, valamennyi élõ bankszámlát tartalmazó eredeti vagy hiteles másolati nyilatkozatot, hogy volt-e sorban állás a hirdetmény feladásától számított elmúlt három évben, továbbá a hitelkapcsolat létére, illetve annak hiányára vonatkozó, hitelkapcsolat hiánya esetén a hitelképesség megítélésére, hitelkapcsolat fennállása esetén a hitel visszafizetési kötelezettségre [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont]. 2. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója csatolja az utolsó 3 lezárt üzleti évi, a felhívás II.1.5) pontban meghatározott közbeszerzés tárgyához kapcsolódó munkáiból származó nettó árbevételérõl, valamint a teljes nettó forgalmáról szóló nyilatkozatot a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján. 3. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója csatolja az utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó, a számviteli törvénynek megfelelõen elkészített beszámolóinak eredeti vagy hiteles másolati példányait [Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja]. A részvételre jelentkezõ a Kbt. 66. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint a fent meghatározott alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erõforrásaira támaszkodik. A részvételre jelentkezõ ebben az esetben is köteles igazolni, hogy a szerzõdés teljesítéséhez szükséges erõforrások rendelkezésére állnak majd a szerzõdés teljesítésének idõtartama alatt. Az erõforrások rendelkezésre állásának igazolása az érintett szervezet kötelezettségvállalására vonatkozó nyilatkozat becsatolásával kell hogy történjen.
42741
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, akinek valamelyik élõ pénzforgalmi számláján sorban álló tétel volt a hirdetmény feladásától számított elmúlt három évben vagy hitelképtelen (vagy azzal egyenértékû) minõsítésû vagy hitel visszafizetési kötelezettségét nem megfelelõen teljesíti. 2. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha a felhívás II.1.5) pontban meghatározott, a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevétele az elmúlt három lezárt üzleti év valamelyikében nem éri el a nettó 15 000 000 forintot vagy az utolsó három lezárt üzleti évben a teljes nettó forgalma nem éri el évenként a 150 000 000 forintot. 3. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha az utolsó három lezárt üzleti év valamelyikében a számviteli szabályok szerint elkészített beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye bármely évben negatív volt. Közös részvételre jelentkezõk estében a részvételre jelentkezõnek, valamint a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak az 1. és a 3. pont tekintetében önállóan, a 2. pont tekintetében együttesen kell megfelelniük. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód 1. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója ismertesse a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja szerint (a nyilatkozat tartalmazza legalább a szerzõdést kötõ másik fél megnevezését, a teljesítés idejét, a szolgáltatás tárgyát, továbbá a szolgáltatás mennyiségére utaló adatok megjelölését), az elmúlt 3 év vonatkozásában 30 cm vagy annál nagyobb átmérõjû üzem alatti városi szennyvízcsatorna rekonstrukció tervezésére vonatkozó referenciáit a Kbt. 68. § (1) bekezdésének megfelelõen. 2. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója ismertesse a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja szerint (a nyilatkozat tartalmazza legalább a szerzõdést kötõ másik fél megnevezését, a teljesítés idejét, a szolgáltatás tárgyát, továbbá a szolgáltatás mennyiségére utaló adatok megjelölését), az elmúlt 3 év vonatkozásában 60/90 cm átmérõjû vagy annál nagyobb átmérõjû üzem alatti városi szennyvízcsatorna rekonstrukcióját nyílt feltárásos, sajtolásos és üvegszám erõsítésû poliészter csõvel történõ béleléses építéstechnológiával megvalósító tervezésre vonatkozó referenciáit a Kbt. 68. § (1) bekezdésének megfelelõen. 3. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontjában meghatározott elõírásnak megfelelõen nevezze meg azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ismertesse a képzettségüket, csatolja az iskolai végzettségét, valamint a kamarai nyilvántaRtásba vételt igazoló dokumentumokat, valamint a szakemberek nyilatkozatát arról, hogy rendelkeznek tárgyalószintû (szakmai) magyarnyelv-ismerettel. Azon szakemberek esetében, akiket nem munkaviszonyban alkalmaznak, a jelentkezésnek tartalmaznia kell olyan szerzõdést vagy szándéknyilatkozatot, amelyben nevezett szakember kötelezettséget vállal, hogy a jelentkezõ nyertessége esetén a szer-
42742
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
zõdés teljesítésében közremûködik, amennyiben más alkalmazásában áll, a munkáltatója szándéknyilatkozatát is be kell csatolni az ajánlatba. 4. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója a Kbt. 67. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott módon nyilatkozzon a rendelkezésére álló tervezõi szoftverrõl, valamint a számítástechnikai eszközök meglétérõl. 5. A részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója a Kbt. 67. § (3) bekezdés f) pontja alapján igazolja a minõség biztosítása érdekében tett intézkedéseket. Az ajánlattevõ a Kbt. 67. § (4) bekezdésének rendelkezései szerint a fent meghatározott alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erõforrásaira támaszkodik. Az ajánlattevõ ebben az esetben is köteles igazolni, hogy a szerzõdés teljesítéséhez szükséges erõforrások rendelkezésére állnak majd a szerzõdés teljesítésének idõtartama alatt. Az erõforrások rendelkezésre állásának igazolása az érintett szervezet kötelezettségvállalására vonatkozó nyilatkozat becsatolásával kell hogy történjen. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója, amennyiben nem rendelkezik a részvételi felhívás feladását megelõzõ három évben összesen legalább 2000 fm 30 cm-es vagy annál nagyobb átmérõjû üzem alatti városi szennyvízcsatorna-rekonstrukció tervezésére vonatkozó befejezett és megvalósult referenciával, amelybõl (ha több teljesítésbõl tevõdik össze) kettõ egyenként legalább 350 fm vagy hosszabb legyen. 2. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója, amennyiben nem rendelkezik a részvételi felhívás feladását megelõzõ három évben összesen legalább 2000 fm 60/90 cm-es átmérõjû vagy 80 cm-es átmérõjû vagy annál nagyobb üzem alatti városi szennyvízcsatorna rekonstrukcióját nyílt feltárásos, sajtolásos és üvegszál erõsítésû poliészter csõvel történõ béleléses építéstechnológiával megvalósító tervezésre vonatkozó befejezett és megvalósult referenciával, amelybõl (ha több teljesítésbõl tevõdik össze) legalább kettõ 350 fm vagy hosszabb legyen. 3. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója, amennyiben nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel: – Vezetõ tervezõ (1 fõ): rendelkezik érvényes víziközmûvek közüzemi hálózataira (V3a-1) vagy víziközmûvek gépészetére vonatkozó (VG3-1) magyarországi vezetõ tervezõi regisztrációval. – Tervezõ (3 fõ): rendelkezik érvényes víziközmûvek közüzemi hálózataira (V3a-1 vagy V3a-2) vagy víziközmûvek gépészetére vonatkozó (VG3-1 vagy VG3-2) magyarországi vezetõ tervezõi regisztrációval. A teljesítésbe bevonásra kerülõ fent meghatározott személyek mindegyikének tárgyalószintû (szakmai) magyarnyelv-ismerettel kell rendelkeznie. 4. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója, ha nem rendelkeznek együttesen AUTOCAD vagy azzal egyenértékû, CAD-alapú vagy azzal egyenértékû (és kompatibilis) tervezõ szoftverrel, valamint a szoftver futtatására alkalmas számítástechnikai eszközökkel.
102. szám
5. Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha együttesen nem rendelkezik érvényes EN ISO 9001:2000 szerinti minõségbiztosítási tanúsítvánnyal bármely nemzetközi rendszerben akkreditálva vagy a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti, ezzel egyenértékû dokumentummal. Közös részvételre jelentkezõk esetében a részvételre jelentkezõnek, valamint a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak a mûszaki, illetõleg szakmai alkalmassági szempontoknak együttesen kell megfelelniük. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: – A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: 157/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet 34/2002. (IV. 27.) FVM rendelet 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 3/1998. (II. 11.) KHVM rendelet III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ természetes személyek nevét és képzettségét? Igen: X Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA Nyílt: – Meghívásos: X Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a VI.3) További információk körében kell megadni a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és adott esetben, maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség, csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): X A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott részszempontok: részszempontok súlyszámok 1. vállalási ár (Ft/fm) 7 2. teljesítési határidõ (fm/nap) 3 3. késedelmi kötbér (Ft/nap) 1 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 29/09/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra (CET) Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: –
42743
Igen válasz esetén Ár (csak számokkal): 20 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ellenértékét az FCSM Zrt. Budapest Bank Rt.-nél vezetett 1010209304853203-00000009 számú számlájára átutalással vagy befizetéssel lehet megvásárolni. A készpénz-átutalási igazoláson a következõt kell megjelölni: „Tervezõ RD”. A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció megvásárlásának feltétele az írásos igénylés személyes leadása vagy telefaxon történõ megküldése az A. mellékletben megadott címre. Amennyiben telefaxon kívánja a részvételre jelentkezõ megkérni a dokumentációt, úgy az eredeti okmánynak az A. melléklet II) pontjában meghatározott címre küldését is elõírja az ajánlatkérõ. Az igénylés tartalmazza az igénylõ cég megnevezését, székhelyét (a számla kiállításának címét) és postai megkérés esetén postacímét (ahova az ajánlatkérõ a dokumentációt postai küldeményként megküldheti), továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt. A dokumentáció a felhívás megjelenésének napjától az ajánlatkérõnél [A. melléklet II) pontjában meghatározott címen] rendelkezésre áll és megigényelhetõ. Az ajánlatkérõ kiköti, hogy személyesen a dokumentációt igényelni és a dokumentációt felvenni az ajánlatkérõnél csak munkanapokon 9.00–13.00 óráig a részvételi határidõ napján 9.00–11.00 óráig lehetséges. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 29/09/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 11.00 óra (CET) IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: 06/10/2006 (nap/hó/év) IV. 3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy hónap(ok)ban: és/vagy napokban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: / / (nap/hó/év) Idõpont: – Hely (adott esetben): – Az ajánlatok felbontásánál jelenlétre jogosult személyek (adott esetben) Igen: – Nem: –
42744
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS KÖZÖSSÉGI ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1. Ajánlatkérõ, tekintettel arra, hogy a keretmegállapodásos eljárás kerül lefolytatásra, a Kbt. 136/A. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a legkedvezõbb ajánlatot tevõk keretszámát 3 (azaz három) ajánlattevõben határozza meg. Ajánlatkérõ ennek megfelelõen legfeljebb három ajánlattevõvel köt majd megállapodást. 2. A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlásra lehetõséget nem biztosít. 3. A jelentkezések bontásának feltételei: a jelentkezések bontásának ideje: 29/09/2006, 11.00 óra (CET), hely: 1087 Budapest, Kerepesi út 19., alagsori tárgyaló, a Kbt. 110. § (2) bekezdésében meghatározott személyek. 4. A részvételi szakasz tervezett eredményhirdetési idõpontja: 06/10/2006, 11.00 óra (CET), 1087 Budapest, Kerepesi út 19., alagsori tárgyaló. Az eredményhirdetésen a Kbt. 117. § (5) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. 5. A részvételre jelentkezõnek nyilatkoznia kell a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira (nemleges nyilatkozat esetében is), valamint a 105. § (3) bekezdésére. 6. Ajánlatkérõ a jelentkezések elbírálásánál alkalmazza a Kbt. 114. § (3) bekezdés elõírásait. 7. A Kbt. 13. § (4) bekezdésre tekintettel az ajánlatkérõ felhívja a jelentkezõk figyelmét, hogy az eljárása tárgyának komplexitására és értékére tekintettel szigorúbb szabályokat határozott meg, mint a minõsített ajánlattevõi követelményrendszer. 8. Az érvényes jelentkezések elbírálása az összességében legelõnyösebb elv alapján történik. A pontszámok 1–100-ig terjednek. Az értékelést felülrõl történõ arányosítás módszerével végzi az ajánlatkérõ, azaz a legkedvezõbb megajánlás kapja a maximális pontszámot, a többi megajánlás a vállalás alapján ehhez képest arányosan kevesebb pontot kap. 9. Az ajánlatkérõ ajánlati biztosíték nyújtását írja elõ az ajánlattételi szakaszban, melynek összege 1 500 000 HUF. 10. Együttes jelentkezés esetén a vezetõ céget meg kell jelölni és a közös jelentkezõknek egy közösen megtett külön nyilatkozatban együttes és egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk a szerzõdés szerzõdésszerû teljesítésére. 11. Ajánlatkérõ a jelen felhívás III.2.3) pont 3. alpontjában elõírt szakemberek meghatározása során a 104/2006. (IV. 28.) kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelõen felhívja ajánlattevõk figyelmét a következõkre: az elõírt szakemberek meghatározása során a 104/2006. (IV. 28.) kormányrendelet rendelkezéseire tekintettel, különös tekintettel annak 19. § (8) bekezdésére, az alkalmassági követelménynek ajánlattevõ eleget tud
102. szám
tenni olyan szakemberek bemutatásával, akik a korábbi hatályos jogszabály szerint rendelkeznek megfelelõ jogosultsággal és a jogosultságuk megújítása még nem vált esedékessé. A 104/2006. (IV. 28.) kormányrendelet alapján a jelen felhívásban meghatározott alkalmassági követelményeknek való megfelelést az ajánlatkérõ elfogadja az esetlegesen új besorolással rendelkezõ szakemberek bemutatásával is, amennyiben az új jogosultság tartalmában megegyezik a jelen felhívás III.2.3) pont 6. pontjában elõírt feltételekkel. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): www.kozbeszerzes.hu VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 28/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Fõvárosi Csatornázási Mûvek Zrt. Postai cím: Kerepesi út 19. II. em. 206. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1087 Ország: Magyarország
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Mérnöki Szolgáltatások Fõosztálya Telefon: +36-1/459-1668 Fax: +36-1/455-4386 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.fcsm.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS AZ EGYÉB IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Fõvárosi Csatornázási Mûvek Zrt. Postai cím: Kerepesi út 19. II. em. 206. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1087 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Mérnöki Szolgáltatások Fõosztálya
42745
Telefon: +36-1/459-1668 Fax: +36-1/455-4386 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.fcsm.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET BE KELL NYÚJTANI Hivatalos név: Fõvárosi Csatornázási Mûvek Zrt. Postai cím: Kerepesi út 19. II. em. 206. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1087 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Mérnöki Szolgáltatások Fõosztálya Telefon: +36-1/459-1668 Fax: +36-1/455-4386 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.fcsm.hu
42746
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Részvételi felhívás tárgyalásos eljárás megindítására Magyar Fejlesztési Bank Rt. részvételi felhívása tárgyalásos eljárás megindítására (19266/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Magyar Fejlesztési Bank Rt. Postai cím: Nádor u. 31. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1051 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Informatika, Psotta Tibor Telefon: +36-1/428-1413 Fax: +36-1/428-1423 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): pénzintézet Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezet: – Gazdasági és pénzügyek: X Egészségügy: – Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): –
Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés SAP rendszer moduljainak fejlesztése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak egy kategóriát válasszon – árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatásmegrendelés: X Szolgáltatási kategória: 07 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a 2004/18/EK irányelv II. mellékletében) A teljesítés helye: 1051 Budapest, Nádor u. 31. NUTS-kód: HU101 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) A keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a megállapodás idõtartama meghaladja a négy évet: – A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal): Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Az MFB Rt.-nél üzemelõ SAP rendszer, [fõkönyvi (SL, FI), CML, CFM, CB, CO, fedezeti, minõsítési, limitkezelési és keret-elõjegyzési] moduljainak továbbfejlesztése, továbbá licence-ek beszerzése. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 72.20.00.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: – Nem: X II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egy rovatot jelöljön meg): – egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A II.1.5) pontban megjelölt tárgyú szolgáltatás egésze. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): – Pénznem: – vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 31/07/2007 (nap/hó/év)
42747
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér, jóteljesítési garancia a szerzõdéses feltételekben meghatározottak szerint, figyelemmel a Kbt. 53. § (5) bekezdésére. Ajánlatkérõ az általa meghatározott jóteljesítési garancia mértékénél kedvezõbb mértékû jóteljesítési garancia biztosítását a bírálati részszempontok között értékeli. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ elõleget nem fizet. Ajánlattevõ a részszámlák benyújtására jogosult. Ajánlatkérõ az ellenszolgáltatást a nyertes ajánlattevõ, mint vállalkozó által kiállított, cégszerûen aláírt számlák és az ehhez mellékelt – a felek kötelezettségvállalásra jogosult képviselõi által aláírt – teljesítést igazoló okmányok kézhezvételétõl számított 15 napon belül átutalással teljesíti. Ajánlatkérõ az általa meghatározott fizetési határidõnél kedvezõbb idõtartam biztosítását a bírálati részszempontok között értékeli. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: – Nem lehet részvételre jelentkezõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. – Nem lehet részvételre jelentkezõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Nem lehet továbbá részvételre jelentkezõ vagy alvállalkozó (10% alatti sem), akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok fennáll. – Nem lehet részvételre jelentkezõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll. – Ajánlatkérõ kizárja az eljárásból a részvételre jelentkezõt, ha az általa igénybe vett, a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezettel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
42748
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A megkövetelt igazolási mód: Részvételre jelentkezõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a Kbt. 63. § (1)–(3) bekezdései szerint kell igazolnia, illetve írásban nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–f), h) pontjainak, valamint a 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak hatálya alá. A Kbt. 60. § (1) bekezdés e) pontja esetében a Kbt. 60. § (2) bekezdése, illetve a 63. § (2) bekezdés b) pontja szerinti hatósági igazolások csatolása szükséges. A Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontja alapján a részvételi jelentkezéshez, a jelentkezési határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi – a jelenlegi (aktuális) cégállapotot bemutató – cégbíróság, vagy hatáskörrel rendelkezõ intézmény, szervezet által kibocsátott, a Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltaknak megfelelõ kivonat vagy igazolás, vagy – magyarországi bejegyzésû társaság esetén – cégkivonat csatolása szükséges. A Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezeteknek a Kbt. 63. § (6) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. Az igazolásokat eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolat formájában kell benyújtani. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megelõzõ két teljes (lezárt) üzleti év (2004., 2005.) számviteli jogszabályok szerint elkészített beszámolójának benyújtása, eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolat formájában. – A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján részvételre jelentkezõnek nyilatkoznia kell, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma 2004., 2005. években (évente külön-külön) milyen nagyságrendû (hány millió HUF-ot tesz ki). Részvételre jelentkezõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vonatkozásában is szükséges csatolni a fenti igazolást, azzal, hogy a Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak nem kell nyilatkoznia. A Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti szervezetek igénybevétele esetén, részvételre jelentkezõnek csatolnia kell az adott szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatát. Amennyiben részvételre jelentkezõ a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához, akkor e szervezet az alkalmasságát az adott alkalmassági feltétel tekintetében a részvételre jelentkezõre ebben a pontban elõírttal azonos módon igazolni köteles. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója: – Ha a Kbt. 66. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a tárgyévet megelõzõ két teljes (lezárt) üzleti év (2004., 2005.) mindegyikében mérleg szerinti eredménye negatív volt. – Ha a Kbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja alapján részvételre jelentkezõ nyilatkozata szerint 2004-ben vagy 2005-ben részvételre jelentkezõ közbeszerzés tárgya szerinti forgalma évente nem érte el a nettó 100 millió forintot.
102. szám
Pénzügyi, gazdasági alkalmasság megítélése kapcsán a részvételre jelentkezõnek, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak külön-külön is meg kell felelniük azzal, hogy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók esetében a 2. francia bekezdésben foglaltak nem jelentenek alkalmassági feltételt. Közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezõk tekintetében a Kbt. 69. § (5) bekezdése alkalmazandó. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Részvételre jelentkezõnek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának (együttesen teljesítve) a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott, az elmúlt két év (2004–2005.) során lebonyolított, a jelen felhívás II.1.5) pontjában meghatározott SAP modulok fejlesztésére vonatkozó, sikeresen befejezett szolgáltatásainak bemutatása. A referenciamunkák ismertetése során meg kell jelölni a szerzõdés tárgyát, a kapott ellenszolgáltatás összegét vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adatot, a teljesítés idejét, a szerzõdést kötõ másik fél nevét, címét, azt, hogy a teljesítés az elõírásoknak és a szerzõdésnek megfelelõen történt-e, továbbá a megrendelõ részérõl információt adó személy nevét és telefonszámát. Részvételre jelentkezõ, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója csatolja a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti igazolást, illetve nyilatkozatot. – Részvételre jelentkezõnek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának (együttesen teljesítve) a Kbt. 67. § (3) bekezdés d) pontja alapján azoknak a szakembereknek, illetõleg vezetõknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket a teljesítésbe be kíván vonni, különösen azok bemutatásával, akik a minõség-ellenõrzésért felelõsek. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek bemutatásához részvételre jelentkezõnek csatolnia kell a szakmai önéletrajzokat (mely tartalmazza a pénzintézeti, fõkönyvi, hitel-elõkészítési, hitel-nyilvántartási területeken, és/vagy ezen funkciókat támogató informatikai rendszerek fejlesztésében szerzett gyakorlatuk ismertetését, nyelvismeret ismertetését, kitérve a magyar nyelvre is, a minõség-ellenõrzésért felelõs személy bemutatása kapcsán szükséges a jelentkezõ saját szervezetén belül elkülönített szervezeti egységének megnevezése is, ahol ezen tevékenységet folytatja), a képzettséget, végzettséget igazló okiratokat, igazolásokat eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített formában. A nem fõállású alkalmazott szakemberek esetében csatolni kell a teljesítésben való közremûködésére vonatkozó, az adott szakember által aláírt szándéknyilatkozatot. – A Kbt. 67. § (3) bekezdés f) pontja alapján a részvételre jelentkezõ, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója (együttesen teljesítve) rendelkezésére álló saját rendszerbevezetési módszertan bemutatása.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetek igénybe vétele esetén részvételre jelentkezõnek csatolnia kell az adott szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatát. Amennyiben részvételre jelentkezõ a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetet vesz igénybe a mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolásához, akkor e szervezet az alkalmasságot az adott alkalmassági feltétel tekintetében a részvételre jelentkezõre ebben a pontban elõírttal azonos módon igazolni köteles. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan a részvételre jelentkezõ és a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója: – Ha a Kbt. 67.§ (3) bekezdésének a) pontja alapján az elmúlt két évben (2004., 2005.) nem rendelkezik legalább 1 db, jelen felhívás II.1.5) pontjában meghatározott SAP modulok fejlesztésére vonatkozó, sikeresen befejezett referenciával. – Ha a Kbt. 67.§ (3) bekezdésének d) pontja alapján nem rendelkezik legalább 7 fõ, felsõfokú informatikai és/vagy gazdasági, pénzügyi végzettségû szakemberrel. Ezen 7 fõ szakember együttesen sem rendelkezik pénzintézeti, fõkönyvi, hitel-elõkészítési, hitel-nyilvántartási területek mindegyikén gyakorlattal és/vagy ezen funkciókat támogató informatikai rendszerek fejlesztésében tapasztalattal, valamint nem képesek jelen közbeszerzés tárgyában megfogalmazott feladatok ellátásához szükséges szinten, magyar nyelven – írásban és szóban egyaránt – kommunikálni. – Ha a Kbt. 67.§ (3) bekezdésének d) pontja alapján nem rendelkezik saját szervezetén belül, elkülönített szervezeti egységben kijelölt minõség-ellenõrzést végzõ szakemberrel. – Ha a Kbt. 67.§ (3) bekezdésének f) pontja alapján nem rendelkezik rendszer-bevezetési módszertannal. A mûszaki alkalmasság megítélése kapcsán részvételre jelentkezõnek (közös részvételre jelentkezõknek), valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak együttesen kell megfelelniük. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ természetes személyek nevét és képzettségét? Igen: X Nem: –
42749
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: X Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vették-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok alapján (a részszempontokat súlyszámozással vagy ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): X A dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetõben meghatározott szempontok: – részszempontok súlyszámok 1. a projekt megvalósításáért kért egyszeri vállalkozási díj 60 2. a projekt megvalósításához, ajánlatkérõtõl igényelt szakemberek száma és részvételük idõtartama, „emberhónapban” megadva 20 3. a III.1.2) pontban meghatározott 15 napnál hosszabb fizetési határidõ vállalása 10 4. ajánlatkérõ által a dokumentációban meghatározott jóteljesítési garancia mértékénél kedvezõbb vállalása 10 IV.2.2) Elektronikus árverést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (adott esetben)
42750
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 869/2006 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: / / (nap/hó/év) Idõpont: – Kell-e fizetni a dokumentációkért? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén: Ár (csak számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/09/28 (nap/hó/év) Idõpont: IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: 2006/10/09 (nap/hó/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy hónap(ok)ban: és/vagy napokban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: / / (nap/hó/év) Idõpont: – Helyszín: –
102. szám
Az ajánlatok felbontásánál jelenlétre jogosult személyek? (adott esetben) Igen: – Nem: – VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS KÖZÖSSÉGI ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A választott eljárástípus indokolása: a közbeszerzési eljárást ajánlatkérõ a Kbt. 124. § (2) bekezdés d) pontja alapján kívánja lefolytatni, mivel a szolgáltatás természete miatt a szerzõdéses feltételek meghatározása nem lehetséges olyan pontossággal, amely lehetõvé tenné a nyílt vagy meghívásos eljárásban a legkedvezõbb ajánlat kiválasztását. Indokolja ezt, hogy az ajánlatkérõ folyamatos mûködéséhez alkalmazott infrastruktúrát, alkalmazásokat, illetve ezek felhasználásának és illesztésének technikai részletkérdéseit, tehát a megvalósítás optimális feltételeit nem lehet kellõ pontossággal, egyértelmûséggel elõre meghatározni. Ajánlatkérõ az alkalmasnak minõsített és kiválasztott ajánlattevõkkel folytatott tárgyalások keretében kívánja pontosítani, egyeztetni elvárásait, különös tekintettel azon funkcionális és nem funkcionális követelményekre, melyek a mûszaki leírásban nem fogalmazhatók meg teljes pontossággal, azonban optimális megoldásuk elengedhetetlen ajánlatkérõ számára. A beszerzés tárgyának összetett és bonyolult jellege, a kialakítandó integrált gazdálkodási információs rendszer komplexitása miatt nem lehetséges egyértelmû és megfelelõ részletezettségû rendszerterv elõre történõ elkészítése és rendelkezésre bocsátása, mely egyéb eljárástípus lebonyolításához szükséges lenne. Mindez szükségessé teszi a szerzõdéses feltételek, megvalósítási lehetõségek tárgyalások során történõ egyeztetését a legjobb ajánlat kiválasztása érdekében. 2) A részvételi jelentkezések felbontásának ideje és helye: 2006. szeptember 28. napján 10.00 órakor lesz a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság (1051 Budapest, Nádor u. 31.) II. em. 234. szoba. 3) A részvételi jelentkezések bontásán, ajánlatkérõ és részvételre jelentkezõk képviselõi, ajánlatkérõ által meghívott személyek lesznek jelen [Kbt. 110. § (2) bekezdése]. 4) A részvételi szakasz eredményhirdetésének idõpontja: 2006. október 5-én 10.00 óra. 5) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az ajánlattételi szakasz eredményhirdetését követõ 9. napon 10.00 óra. Amennyiben ez a nap nem munkanap, akkor az ezt követõ elsõ munkanapon 10.00 óra. 6) Ajánlatkérõ jelen eljárásban a Kbt. 112. §-ában foglaltakra tekintettel a hiánypótlás lehetõségét teljes körben biztosítja.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
7) Az érvényes részvételi jelentkezés feltétele, hogy a részvételre jelentkezõ a részvételi jelentkezésben nyilatkozzon a Kbt. 105. § (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak vonatkozásában (nemleges nyilatkozat is szükséges), valamint a Kbt. 105. § (3) bekezdésében foglaltak vonatkozásában. 8) Minden részvételi jelentkezõnek és a teljesítésben 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak nyilatkoznia kell, hogy bankszámláit mely pénzintézetek vezetik, és arról, hogy a megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre bankszámlát. 9) Az érvényes részvételi jelentkezés feltétele továbbá, hogy részvételre jelentkezõ a saját vonatkozásában és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója tekintetében csatolja a letelepedése szerinti országban a cégjegyzési jogosultságot igazoló kivonat, igazolás (magyarországi bejegyzésû társaság esetén cégkivonat) szerint a jelen közbeszerzési eljárásban cégjegyzésre, illetõleg kötelezettségvállalásra jogosult képviselõjének eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát) és – amennyiben szükséges – az általa adott meghatalmazást, amely tartalmazza a meghatalmazott aláírásmintáját is. 10) Amennyiben a részvételre jelentkezõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vonatkozásában a Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontjában jelzett nyilvántartás szerinti kivonatban (Magyarországon bejegyzett cég esetén a cégkivonatban), igazolásban, nyilatkozatban nem szerepel a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységi kör, úgy az a jelentkezés érvénytelenségét vonja maga után. 11) A Kbt. 66. § (2) bekezdésében és a 67. § (4) bekezdésében foglalt esetben a részvételi jelentkezéshez csatolni kell ezen szervezetek cégjegyzésre jogosult képviselõjének aláírási címpéldányát, valamint a részvételi jelentkezés határidejét megelõzõ 60 napnál nem régebbi cégkivonatát eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített formában. 12) Amennyiben a részvételre jelentkezõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, illetve – adott esetben – a Kbt. 66. § (2) bekezdésében és a 67. § (4) bekezdésében jelzett szervezet cégadataiban a kivonat vagy igazolás (magyarországi bejegyzésû társaság esetén a cégkivonat) alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben csatolni kell az erre vonatkozó kivonatot, igazolást (magyarországi bejegyzésû társaság esetén cégbírósági érkeztetõ bélyegzõvel ellátott változásbejegyzési nyomtatvány) eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített formában. 13) A részvételi jelentkezés tartalomjegyzéket követõ oldala tartalmazza a cégszerûen aláírt felolvasólapot, amelyen kerüljenek feltüntetésre a részvételre jelentkezõ neve, székhelye, telefon- és telefaxszáma, a kapcsolattartó személy neve és beosztása. 14) Részvételi jelentkezés tartalmazza a jelentkezõ (nevében nyilatkozattételre jogosult személy) kifejezett nyilatkozatát a felhívás feltételeinek elfogadására. 15) Az ajánlatkérõ felhívja a részvételre jelentkezõk figyelmét arra, hogy a részvételi szakaszban a részvételi jelentkezés ajánlati elemeket nem tartalmazhat, a részvételi szakaszban a Kbt. 100. § (2) bekezdése alapján a részvételre jelentkezõ ajánlatot nem tehet.
42751
16) Ajánlatkérõ felhívja továbbá a részvételre jelentkezõk figyelmét, hogy az ajánlattevõ ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevõvel, illetõleg abban más ajánlattevõ – a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt – alvállalkozójaként sem vehet részt [Kbt. 70. § (3) bekezdése]. 17) Az ajánlatkérõ a részvételi felhívásban meghatározott formai és tartalmi követelmények szerint igényli a részvételre jelentkezõktõl az írásbeli jelentkezések benyújtását. 18) A részvételi jelentkezéseket zárt borítékban (csomagban) cégszerûen aláírva, 1 eredeti és 4 másolati példányban kell benyújtani, a következõ felirattal: „SAP rendszer moduljainak továbbfejlesztése. Részvételi jelentkezés. Határidõ elõtt nem bontható fel”. 19) A részvételi jelentkezés minden írott oldalát részvételre jelentkezõ cégszerûen írja alá, az oldalak egymást követõ sorszámmal legyenek ellátva. A lapokat egybe kell fûzni, vagy roncsolásmentesen nem bontható kötéssel kell egymáshoz rögzíteni. 20) A részvételi jelentkezést az oldalszámokat is feltüntetõ tartalomjegyzékkel kell ellátni. A részvételi jelentkezések fedõlapja tartalmazza az „eredeti” és a „másolat” megjelöléseket. Az eredeti és a másolati részvételi jelentkezések eltérése esetén az eredeti megjelölésû részvételi jelentkezés az irányadó. Amennyiben az eredeti megjelölés hiányzik, akkor az ajánlatkérõ a részvételi jelentkezések beadott példányai közül egyet kijelöl és ellátja az „eredeti” megjelöléssel. A postán feladott részvételi jelentkezést az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi jelentkezés határidejéig sor kerül. 21) Ajánlatkérõ a Kbt. 13. § (4) bekezdésével összhangban felhívja a figyelmet a minõsített ajánlattevõk kapcsán, hogy az alkalmassági feltételeket szigorúbban határozta meg jelen felhívásban a Közbeszerzések Tanácsa elõírásaihoz képest. 22) Részvételre jelentkezõnek minden idegen nyelvû nyilatkozatot, hatósági igazolást, dokumentumot és okiratot az Országos Fordító és Fordításhitelesítõ Iroda Rt. (1062 Budapest, Bajza u. 52.) által hitelesített magyar fordításban kell a jelentkezéshez csatolnia. 23) Közös részvételi jelentkezés esetén a jelentkezéshez csatolni kell az egyértelmû felelõsségvállalásról szóló nyilatkozatot, a hatáskörök bemutatását, valamint a tárgyalásokra szóló meghatalmazásokat, a közös jelentkezõk által cégszerûen aláírt együttmûködési megállapodás formájában. 24) A részvételi jelentkezések és az ajánlatok elkészítésének költsége teljes egészében az ajánlattevõt/részvételi jelentkezõt terheli, az semmilyen jogcímen nem hárítható át ajánlatkérõre. 25) Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 1, felsõ határa 100, mely minden részszempont esetében azonos. Az egyes részszempontokon belül az értékelési pontszám arányosítással kerül kiszámításra. Ennek során az egyes ajánlatok részszempontonkénti tartalmi elemei – az adott részszempont kapcsán – a megajánlott legjobb tartalmi elemhez kerülnek arányosításra oly módon, hogy a legjobb tartalmi elem a maximális 100 pontot kapja. Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztása: 1. A projekt megvalósításáért kért egyszeri vállalkozási díj: a legalacsonyabb díj kapja a legmagasabb, maximális pontot, a
42752
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
többi érvényes ajánlat pontszáma a legkedvezõbb ajánlathoz viszonyított arányban csökken. 2. A projekt megvalósításához, ajánlatkérõtõl igényelt szakemberek száma és részvételük idõtartama, „emberhónapban” megadva: a legalacsonyabb „emberhónap” megajánlása kapja a legmagasabb, maximális pontot, a többi érvényes ajánlat pontszáma a legkedvezõbb ajánlathoz viszonyított arányban csökken. 3. A III.1.2) pontban meghatározott 15 napnál hosszabb fizetési határidõ vállalása: a leghosszabb határidõ kapja a legmagasabb, maximális pontszámot, a többi érvényes ajánlat pontszáma a legkedvezõbb ajánlathoz viszonyított arányban csökken. 4. Ajánlatkérõ által a dokumentációban meghatározott jóteljesítési garancia mértékénél kedvezõbb vállalása: a legmagasabb összegû jóteljesítési garancia megajánlása kapja a legmagasabb, maximális pontszámot, a többi érvényes ajánlat pontszáma a legkedvezõbb ajánlathoz viszonyított arányban csökken. 26) Az ajánlatkérõ részvételi dokumentációt nem készít, ugyanakkor igényli, hogy a részvételre jelentkezni szándékozók az A. mellékletben szereplõ telefaxszámra küldött levélben, legkésõbb 2006. szeptember 20-ig, adják meg nevüket, telefon- és telefaxszámukat annak érdekében, hogy ajánlatkérõ a részvételre jelentkezõk által feltett kérdésekre adott kiegészítõ tájékoztatást minden részvételre jelentkezõ részére elküldhesse. 27) A jelen részvételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény elõírásai szerint kell eljárni. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) rovatot vagy szükség esetén a VI.4.3) rovatot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: a Kbt. 323. §-a szerint. VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk a következõ szervtõl szerezhetõ be Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság
102. szám
Postai cím: Margit krt. 85. Város: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 28/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: – Postai cím: – Város/község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: – Postai cím: – Város/község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Magyar Fejlesztési Bank Rt. Postai cím: Nádor u. 31. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1051 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Soós Anikó (informatika) Telefon: +36-1/428-1308 Fax: +36-1/428-1423 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42753
Részvételi felhívás egyes ágazatokban Volánbusz Zrt. részvételi felhívása egyes ágazatokban (18499/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Volánbusz Zrt. Postai cím: Ülõi út 131. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1091 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Pongrácz Barbara gazdasági igazgató Telefon: +36-1/465-5702 Fax: +36-1/465-5604 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket I) pontját: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (beleértve a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó dokumentációt is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket II) pontját: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket III) pontját: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Gáz- és hõenergia termelése, szállítása és elosztása Villamos energia: – Földgáz és kõolaj feltárása és kitermelése: – Szén és más szilárd tüzelõanyagok feltárása és kitermelése: – Víz: – Postai szolgáltatások: – Vasúti szolgáltatások: – Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz-szolgáltatások: X Kikötõi tevékenységek: – Repülõtéri tevékenységek: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Az ajánlatkérõ részére eszközbeszerzés finanszírozása céljából 500 millió HUF összegû hosszú lejáratú (60 havi) hitelszerzõdés megkötése.
II.1.2) A szerzõdéskötés típusa és a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 06 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriát lásd a 2004/17/EK irányelv XVIIA. és XVIIB. mellékletében) A teljesítés helye: Magyarország NUTS-kód: HU101 II.1.3) A hirdetmény tárgya Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.5) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) meghatározása/tárgya Az ajánlatkérõ részére eszközberendezés finanszírozása céljából 500 millió HUF összegû hosszú lejáratú (60 havi) hitelszerzõdés megkötése. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 66.13.00.00-0 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egy rovatot jelöljön meg): – II.1.9) Változatok elfogadhatók Igen: – Nem: X
42754
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben) Hitel összege: 500 millió A hitel devizaneme: HUF Futamidõ: 60 hónap Kamatláb: 3 havi BUBOR-hoz viszonyítva Kamatfizetés: naptári negyedévente utólag Tõketörlesztés: egy év türelmi idõ után negyedévente a tárgynegyedév utolsó napján. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): 92 000 000 Pénzem: HUF Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónapokban: 60 III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MÛSZAKI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A Kbt. 305. § (1) bekezdés szerint III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) A szerzõdés teljesítésére vonatkoznak-e egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok, ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: K1. Nem lehet részvételre jelentkezõ, alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés, a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kizáró okok fennállnak, valamint nem lehet részvételre jelentkezõ, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban, a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak. K2. A Kbt. 61. § (1) bekezdés e) pontja: nem lehet részvételre jelentkezõ, alvállalkozó, aki nem rendelkezik a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról rendelkezõ 1996. évi CXII. törvényben (Hpt.) elõírt engedéllyel vagy jogosultsággal. Igazolása: K1. A Kbt. 63. § szerint, azzal, hogy a Kbt. 66. § (2) bekezdése és a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 60. § (1) bekezdés szerinti kizáró okokat igazolja a Kbt. 63. § (6) bekezdés szerint. K2. Az illetékes hatóságtól származó engedély csatolása.
102. szám
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód (adott esetben): A részvételre jelentkezõ alkalmatlan, ha a számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolója alapján a 2005. évben az adózás elõtti eredménye negatív volt. Igazolás: számviteli jogszabályok szerinti beszámoló csatolása. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód (adott esetben): A részvételre jelentkezõ alkalmatlan, ha nem rendelkezik az elõzõ kettõ évben összesen legalább kettõ, 500 millió HUF értékû, hosszú lejáratú hitelszerzõdésre vonatkozó referenciával [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pont]. Igazolása: a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerinti referenciaigazolással. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: – A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: A hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény. III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ természetes személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: – Meghívásos: – Tárgyalásos: X Megtörtént-e a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a VI.3) (További információk) körében kell megadni a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok [jelölje meg a megfelelõ rovato(ka)t] A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2.2) Elektronikus árverésre fog sor kerülni Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) megszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének, vagy a dokumentumokba való betekintés iránti kérelem benyújtásának határideje: Dátum: 18/09/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációkért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (csak számokkal): 50 000 Pénznem: HUF A dokumentáció 50 000 Ft + áfa ellenértéke az ajánlattevõnek a 10200971-21508747-00000000 számú számlájára történõ átutalással egyenlíthetõ ki. Az átalás közlemény rovatába az ajánlatkérõ kéri a „500 millió HUF hosszú lejáratú hitel dokumentáció” megjegyzést kell feltüntetni. IV.3.4) Az ajánlattételi, illetve a részvételi határidõ Dátum: 18/09/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS(EK) EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS(AK)? Igen: – Nem: X VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Ajánlatkérõ az eljárás eredményes lefolytatásának elõsegítése érdekében részvételi dokumentációt készít. – A dokumentáció – részvételi felhívás I.3) pontja alatt megnevezett szervezettõl történõ – megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele, így az ajánlatkérõ az általa nem regisztrált részvételre jelentkezõ részvételi jelentkezését érvénytelennek nyilvánítja. A dokumentáció másra át nem ruházható. Közös részvételre jelentkezõk esetén egy dokumentáció megvásárlása elegendõ. A do-
42755
kumentáció ellenértékének visszakövetelése – a Kbt. 102. § (5) bekezdésében foglalt eseteket kivéve – nincs lehetõség. – A dokumentáció beszerzésének határideje: 2006. szeptember 18., munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között, a bontás napján: a részvételi határidõig. A dokumentáció átvehetõ az ellenértéke befizetésérõl szóló igazolás ellenében a felhívás 1.3) pontjában meghatározott címen. – Az eredményhirdetés idõpontja: az ajánlatkérõ a részvételi jelentkezések eredményét a részvételi jelentkezések beadását követõen, 2006. szeptember 26-án, 10.00 órakor hirdeti ki a Volánbusz Zrt., Bp., 1091 Üllõi út 131. IV. emeleti tanácstermében. 2) A részvételi jelentkezések felbontásának ideje, helye, jelenlétre jogosult személyek: 2006. szeptember 18., 10.00 óra. Helyszín: Volánbusz Zrt. Székhelye: 1091 Budapest, Üllõi út 131. IV. emeleti tárgyaló. (Népliget, autóbusz-végállomás) A jelentkezések felbontásánál jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 110. § (2) bekezdés szerint. A részvételi jelentkezéseket minden nem üres olalon a cégjegyzésre jogosult által szignálva, 4 gépelt, vagy nyomtatott példányban (1 példány eredeti, melyen feltüntetésre kerül, hogy eredeti és 3 példány az eredetivel mindenben azonos másolat, melyen feltüntetésre kerül, hogy másolat) kell benyújtani. Minden példányt kötött vagy fûzött formában, minden üres oldal folyamatos oldalszámozásával, az oldalszámozásnak megfelelõ tartalomjegyzékkel ellátva és a példányokat együtt zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagolást az alábbi felirattal kell ellátni: „Volánbusz Közlekedési Zrt. 500 millió HUF hosszú lejáratú hitel – részvételi jelentkezés a részvételi határidõ lejárta elõtt nem bontható fel”. A borítékon az ajánlattevõ nevének és a részvételi határidõnek kell szerepelni. Ha a részvételi jelentkezések csomagolása vagy feliratozása a Kbt. szabályainak megfelel, de nem az elõírtak szerint történik, úgy az nem eredményezi a jelentkezés érvénytelenségét, de a jelentkezõ kockázata, ha a jelentkezése nem kerül határidõben felbontásra, vagy azt elirányítják. Azok a részvételi jelentkezések kerülnek felbontásra, melyek sérülésmentes csomagolásban, közvetlenül vagy postai úton, a részvételi határidõ lejártáig, a részvételi jelentkezések benyújtásának helyére [I.4) pont] beérkeztek. Amennyiben a postai úton feladott részvételi jelentkezések a részvételi határidõt követõen érkeznek be, az a részvételre jelentkezõ kockázatának minõsül. A részvételi jelentkezések felbontását a részvételi határidõ lejártának idõpontjában kezdi meg az ajánlatkérõ. A részvételi jelentkezést a részvételre jelentkezõ, vagy olyan személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy a részvételre jelentkezõ nevében jognyilatkozatot tegyenek. Amennyiben az egyes példányok között eltérés van, az eredeti példány az irányadó. Amennyiben a részvételi jelentkezésen az eredeti megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérõ a bontási eljáráson a benyújtott példányok közül önkényesen kiválaszt egyet, és azt eredeti részvételi jelentkezésnek minõsíti. 3) Az ellenszolgáltatás összegén ajánlatkérõ a teljes hiteldíj mutatót érti, amely az a belsõ kamatláb, amely tartalmazza a hitel igénybevételéért az ajánlatkérõ által visszafizetendõ tõke és hiteldíj mellett a pénzügyi intézménynek fizetett valamennyi költséget, valamint a harmadik személynek fizetettet.
42756
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A THM számításánál nem vehetõ figyelembe: a) a prolongálási költség, b) a késedelmi kamat, c) egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerzõdésben vállalt kötelezettség nem teljesítésébõl származik, d) az átutalási díjak. Az ajánlattevõ a THM-en túlmenõnen szerzõdés szerinti teljesítés esetén egyéb költséget, díjat nem számíthat fel. A THM számítása az alábbi képlettel történik: m
m’
Ak
å (1+ i) k =1
tk
=å k’ =1
A’k’ t (1+ i) k’
Ak: a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összegû függõ költségekkel, A’k’: a k’ sorszámú törlesztõrészlet összege, m: a hitelfolyósítások száma, m’: a törlesztõrészletek száma, tk: a k-adik hitelfolyósítás években vagy töredékévekben kifejezett idõpontja, tk’: a k’-adik törlesztõrészlet években vagy töredékévekben kifejezett idõpontja, i: a THM századrésze. 4) Az ajánlatkérõ a hitellel finanszírozott eszközök biztosításáról saját hatáskörben gondoskodik. 5) Ajánlatkérõ a hitellel finanszírozott eszközökön túl egyéb biztosítékot nem nyújt. 6) Közös részvételre jelentkezõk esetében a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a részvételre jelentkezõk együttmûködésérõl szóló megállapodást, melyben a közös részvételre jelentkezõknek nyilatkozniuk kell továbbá arról, hogy a szerzõdés teljesítéséért egyetemleges felelõsséget vállalnak. 7) A nem magyarországi letelepedésû részvételre jelentkezõnek és a nem magyarországi letelepedésû alvállalkozóknak nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–f) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolására, mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki. Ezen szervezetektõl, hatóságoktól kell olyan igazolást benyújtani, amelybõl megállapítható, hogy a részvételre jelentkezõ és az alvállalkozók nem tartoznak a fenti kizáró okok hatálya alá. 8) A részvételre jelentkezõnek a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell, hogy a részvételi felhívásban és a részvételi dokumentációban foglalt tartalmi, formai követelményeket elfogadja. 9) Külföldi ajánlattevõ esetén benyújtott részvételi dokumentáció valamennyi nem üres oldalát magyar nyelvre le kell fordítani. 10) Az ajánlatkérõ a Kbt. 83. § (2) bekezdés alapján hiánypótlási lehetõséget biztosít az oldalszámozás, az oldalak szignálása elmaradása, a jelentkezéshez csatolandó dokumentumok körében. 11) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülõ összes költség a részvételre jelentkezõt terheli. 12) Ajánlatkérõ a részvételi határidõt a Kbt. 211. § második mondata második fordulatára figyelemmel határozta meg, mivel az eljárás lefolytatása rendkívül sürgõs számára hitelbõl beszerzésre kerülõ eszközök vételára finanszírozása miatt.
102. szám
13) A jelen közbeszerzési eljárás alapján teljesítendõ szolgáltatás során a hitelintézetekrõl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény rendelkezései is irányadóak. 14) Ajánlatkérõ az ajánlatokat forint alapú hitel figyelembe vételével kéri megadni. 15) Tájékoztatjuk a jelentkezõket, hogy a Volánbusz Zrt.-nél portaszolgálat mûködik, ahok csak a személyazonosság igazolásával lehet belépni. Esetenként a beléptetés 10–15 percet is igénybe vehet. A beléptetési rendszerre való hivatkozást a késedelem okaként az ajánlatkérõ nem fogadja el. 16) Az alkalmassági feltételek és igazolásuk a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra. 17) Az ajánlattételi fehívás megküldésének tervezett idõpontj: 2006. szeptember 26. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) pontot vagy szükség esetén a VI.4.3) pontot] A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: 2003. évi CXXIX. tv. a Kbt. 323. § (2)–(4) bekezdés. VI.4.3) Az a szerv, amelytõl a jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó információ beszerezhetõ Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 23/08/2006 (nap/hó/év)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Volánbusz Közlekedési Zrt. részvételi felhívása egyes ágazatokban (18786/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Volánbusz Közlekedési Zrt. Postai cím: Ülllõi út 131. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1091 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Sohár István Telefon: +36-1/465-5652 Fax: +36-1/219-8071 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.volanbusz.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket I) pontját: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (beleértve a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó dokumentációt is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket II) pontját: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY A RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. melléket III) pontját: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Gáz- és hõenergia termelése, szállítása és elosztása Villamos energia: – Földgáz és kõolaj feltárása és kitermelése: – Szén és más szilárd tüzelõanyagok feltárása és kitermelése: – Víz: – Postai szolgáltatások: – Vasúti szolgáltatások: – Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz-szolgáltatások Kikötõi tevékenységek: – Repülõtéri tevékenységek: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Menetrendszerû, közforgalmú autóbuszvonalak alvállalkozásba adása. II.1.2) A szerzõdéskötés típusa és a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: –
42757
Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 2 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriát lásd a 2004/17/EK irányelv XVIIA. és XVIIB. mellékletében) A teljesítés helye: Magyarország NUTS-kód: HU II.1.3) A hirdetmény tárgya Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Információ a keretmegállapodásról (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama (adott esetben) Idõtartam év(ek)ben: vagy: hónap(ok)ban: A közbeszerzések becsült összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – Becsült érték áfa nélkül: – Pénznem: – Vagy: – és – között Pénznem: – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) meghatározása/ tárgya Menetrendszerû, közforgalmú autóbuszvonalak alvállalkozásba adása. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(a)k: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) A szerzõdés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik-e? Igen: X Nem: – II.1.8) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: –
42758
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egy rovatot jelöljön meg): csak egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.1.9) Változatok elfogadhatók Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben) 1. rész: Bp.–Ózd 6000 km/év 2. rész: Bp.–Veszprém 5000 km/év 3. rész: Bp.–Kalocsa 5000 km/év 4. rész: Bp.–Barcs 220 000 km/év 5. rész. Bp.–Pápa 220 000 km/év 6. rész: Bp.–Bana 90 000 km/év 7. rész: Bp.–Dány 450 000 km/év 8. rész: Érd–Törökbálint 106 000 km/év 9. rész: Nagykõrös–Törtel 37 000 km/év 10. rész: Dömsöd–Apaj 47 000 km/év 11. rész: Bp.–Pilisborosjenõ 415 000 km/év 12. rész: Aszód régió 86 000 km/év 13. rész: Tura régió 130 000 km/év 14. rész: Kartal régió 470 000 km/év 15. rész: Pomáz régió 550 000 km/év 16. rész: Etyek régió 950 000 km/év 17. rész: Albertirsa régió 173 000 km/év 18. rész: Szob régió 1 033 000 km/év 19. rész: Zsámbéki régió 1 420 000 km/év 20. rész: Sülysápi régió 696 000 km/év 21. rész: Bp.–Gyula 190 000 km/év 22. rész: Bp.–Kaposvár 160 000 km/év 23. rész: Bp.–Lenti 220 000 km/év 24. rész: Bp.–Zalaegerszeg I. 193 000 km/év 25. rész: Bp.–Zalaegerszeg II. 195 000 km/év alvállalkozásba adása 8 067 000 km/év. Ha ismert, becsült érték áfa nélkül (csak számokkal): 5 911 816 840 Pénzem: HUF Vagy: – és – között Pénznem: – II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: Idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy és között Ha ismert, ismétlõdõ jellegû közbeszerzés esetén fel kell tüntetni a további hirdetmények közzétételének tervezett idejét: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: 48 és/vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év)
102. szám
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS MÛSZAKI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi és jóteljesítési kötbér a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pont alkalmazásával, súlyos szerzõdésszegés esetén felmondás. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Kbt. 305. § szerint. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) III.1.4) A szerzõdés teljesítésére vonatkoznak-e egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok, ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: K1. Kbt. 60. § (1) bekezdés, Kbt. 61. § (1) bekezdés, Kbt. 62. § (1) bekezdés. K2. Kbt. 61. § (1) bekezdés e) pont: ha nem rendelkezik a székhelye szerinti illetékes megyei (fõvárosi) közlekedési felügyelet által kiadott autóbuszos személyszállító engedéllyel. Igazolási mód: K1. Kbt. 63. § elõírásai szerint azzal, hogy a kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. K2. Engedély másolata csatolása. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód (adott esetben): A feltételeknek a részvételre jelentkezõnek, közös részvételre jelentkezõnek és a 10% feletti alvállalkozóknak a P1 alkalmasság tekintetében külön-külön kell megfelelnie [Kbt. 69. § (5) bekezdés]. P1. Alkalmatlan, ha a 2004., 2005. évek a mérleg szerinti eredménye negatív volt. Igazolási mód: Részvételre jelentkezõ, közös részvételre jelentkezõ és a 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó csatolja: P1-hez: 2004. és 2005. évi számviteli jogszabályok szerinti beszámoló [Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont]. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód (adott esetben): A feltételnek a részvételre jelentkezõnek, közös részvételre jelentkezõnek és a 10% feletti alvállalkozóknak együttesen kell megfelelnie. Alkalmatlan: M1. ha nem rendelkezik a 2003., 2004. és 2005. években, évenként egy darab, autóbusszal történõ személyszállításra vonatkozó referenciával [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pont].
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igazolási mód: M1 referenciaigazolással [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pont] tartalma a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerint, alkalmazva a Kbt. 194. §-t is. III.2.4) Fenntartott szerzõdések (adott esetben) Igen: – Nem: X A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott: – A szerzõdés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: Az autóbusszal végzett belföldi és nemzetközi személyszállítás szakmai feltételeirõl és engedélyezési eljárásáról szóló 49/2001. (XII. 22.) KöViM rendelet. III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ természetes személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: – Meghívásos: – Tárgyalásos: X Megtörtént-e a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a VI.3) (További információk) körében kell megadni a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok [jelölje meg a megfelelõ rovato(ka)t] A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok alapján (a részszempontokat súlyszámokkal vagy – ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetõség – csökkenõ fontossági sorrendben kell megadni): – A dokumentációban, az ajánlati felhívásban vagy az ajánlattételi felhívásban meghatározott részszempontok alapján: – IV.2.2) Elektronikus árverésre fog sor kerülni Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árverésrõl (adott esetben)
42759
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) Hirdetmény száma a H. L.-ben: /S / / (nap/hó/év) IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) megszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének, vagy a dokumentumokba való betekintés iránti kérelem benyújtásának határideje: Dátum: 04/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációkért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (csak számokkal): 100 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a 100 000 HUF + áfa készpénzfizetéssel teljesítendõ az ajánlatkérõ I.1) pontban leírt telephelyén. IV.3.4) Az ajánlattételi, illetve a részvételi határidõ Dátum: 04/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén) / / -ig (nap/hó/év) vagy: Idõtartam hónap(ok)ban: és/vagy napokban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: / / (nap/hó/év) Idõpont: – Helyszín (adott esetben): – Az ajánlatok felbontásánál jelenlétre jogosult személyek (adott esetben) Igen: – Nem: –
42760
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS(EK) EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS(AK)? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A részvételi jelentkezések felbontásának ideje, helye, jelenlétre jogosult személyek: 2006. október 4., 10.00 óra. Helyszín: Volánbusz Zrt. székhelye, 1091 Budapest, Üllõi út 131. IV. emeleti tárgyaló. (Népliget-Autóbusz-végállomás). A jelentkezések felbontásánál jelenlétre jogosult személyek: Kbt. 110. § (2) bekezdés szerint. 2) A részvételi dokumentáció beszerzésének feltételei: a dokumentáció határideje: 2006. október 4., 10.00 óra. A dokumentáció átvehetõ személyesen, vagy meghatalmazott útján az ajánlatkérõ A. melléklet II) pont alatt megadott címén készpénzes befizetés ellenében a részvételi felhívás megjelenésének napjától a részvételi jelentkezések benyújtásának határideje lejártáig munkanapokon 9.00–15.00 óráig (a jelentkezési határidõ utolsó napján 9.00–10.00 óráig), valamint kérésre postai úton a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint. 3) A részvételi dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele, a dokumentáció másra át nem ruházható. 4) A részvételi szakasz eredményhirdetésének idõpontja: 2006. október 16., 10.00 óra. Helye: Volánbusz Zrt., 1091 Budapest, Üllõi út 131. IV. emeleti tárgyaló. 5) A részvételre jelentkezéseket személyes benyújtás esetén az ajánlatkérõ A. melléklet III) pont alatt megadott címén, jelen hirdetmény megjelenésének napjától az egész részvételi jelentkezési idõszakban munkanapokon 8.00–15.00 óráig, a részvételi jelentkezési határidõ utolsó napján 10.00 óráig lehet benyújtani. A postán megküldött részvételi jelentkezéseknek a jelentkezési határidõig az ajánlatkérõ A. melléklet III) pontban megadott címére meg kell érkeznie. A postai feladásból fakadó késedelemért, vagy a részvételi jelentkezés elvesztéséért a részvételre jelentkezõ tartozik felelõsséggel. 6) A részvételi jelentkezéseket minden nem üres oldalon a cégjegyzésre jogosult által szignálva, 3 gépelt, vagy nyomtatott példányban (1 példány eredeti, melyen feltüntetésre kerül, hogy eredeti és 2 példány az eredetivel mindenben azonos másolat, melyen feltüntetésre kerül, hogy másolat), kötött, vagy fûzött formában, minden nem üres oldal folyamatos oldalszámozásával, az oldalszámozásnak megfelelõ tartalomjegyzékkel ellátva, a biztonságos kezelés érdekében (a példányokat együtt) zárt csomagolásban, a csomagoláson a „Volánbusz Közlekedési Zrt. – részvételi jelentkezés Autóbuszvonalak alvállalkozásba adása 2006. október 4., 10.00 óra elõtt nem bontható fel” felirattal kell ellátni és benyújtani. A csomagoláson a jelentkezõ nevének, címének kell szerepelnie.
102. szám
Amennyiben a csomagolás vagy feliratozás nem az elõírtak szerint történik, de a Kbt. elõírásainak megfelel, úgy az nem eredményezi a jelentkezés érvénytelenségét, de a jelentkezõ kockázata, ha a jelentkezését elirányítják, vagy nem kerül határidõben felbontásra. Azok a részvételi jelentkezések kerülnek felbontásra, melyek sérülésmentes csomagolásban, közvetlenül vagy postai úton, a részvételi határidõ lejártáig, a jelentkezések benyújtásának helyére beérkeztek. Amennyiben a postai úton feladott részvételi jelentkezések a részvételi jelentkezési határidõt követõen érkeznek be, az a jelentkezõ kockázatának minõsül. 7) A részvételi jelentkezést a részvételre jelentkezõ vagy olyan személy(ek) aláírásával kell ellátni, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy a részvételre jelentkezõ nevében jognyilatkozatot tegyenek. Amennyiben az egyes példányok között eltérés van, az eredeti példány az irányadó. Amennyiben a részvételre jelentkezésen az ,,eredeti” megjelölés nem kerül feltüntetésre, úgy az ajánlatkérõ a benyújtott példányok közül önkényesen kiválaszt egyet és azt eredeti részvételi jelentkezésnek minõsíti. 8) A részvételi jelentkezéshez csatolni kell az azt aláírók aláírási jogosultságának ellenõrzése érdekében a részvételre jelentkezõ eredeti, vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási címpéldányát (vagy személyes joga szerint ennek megfelelõ okiratát) és a szignóját. Amennyiben a jelentkezést nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, úgy csatolni kell az aláírásra jogosult által adott meghatalmazást, a meghatalmazott aláírási és szignó mintáját. 9) Kiegészítõ tájékozatás: Kbt. 103. § (1)–(3) bekezdés szerint. 10) A jelentkezõnek külön nyilatkozatban nyilatkoznia kell, hogy a részvételi felhívásban közzétett feltételeket elfogadja. 11) Kbt. 105. § szerinti nyilatkozat csatolandó. 12) A jelentkezésben benyújtandó igazolásokat a Kbt. 20. § (3) bekezdése alapján elegendõ másolatban becsatolni. 13) A részvételre jelentkezõ a részvételi jelentkezésében – kifejezetten és elkülönítetten, mellékletben – közölt üzleti titok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. 14) Közös részvételre jelentkezõk esetében a jelentkezéshez csatolni kell a részvételi jelentkezõk együttmûködésérõl szóló megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös részvételi jelentkezõknek nyilatkozniuk kell továbbá arról, hogy a szerzõdés teljesítéséért egyetemleges felelõsséget vállalnak. 15) A nem magyarországi letelepedésû jelentkezõnek és a nem magyarországi letelepedésû alvállalkozóknak nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedés szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 60. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki. Ezen szervezetektõl, hatóságoktól kell olyan igazolást benyújtani, amelybõl megállapítható, hogy az ajánlattevõ és az alvállalkozó(k) nem tartoznak a fenti kizáró okok hatálya alá. 16) Az ajánlatkérõ a dokumentációban részletezi, hogy a Kbt. 63. § alapján a nyilatkozatokat a részvételre jelentkezõnek milyen formában kell megtennie, és mely hatóságok igazolását kell csatolnia. 17) Az ajánlatkérõ a Kbt. 112. § (1) bekezdés alapján az alkalmassággal és a kizáró okokkal kapcsolatban benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, a csatolandó egyéb dokumentumok, az oldalszámozás és az oldalakon a szignók tekintetében hiánypótlásra lehetõséget biztosít.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
18) Ha az ajánlatkérõ az ajánlattételi szakasz (eljárás) eredményhirdetésekor kihirdeti a második legkedvezõbb ajánlatot tevõt, akkor a nyertes visszalépése esetén a második legkedvezõbb ajánlatot tevõvel fogja a szerzõdést megkötni. 19) A részvételre jelentkezõnek jelentkezésében meg kell jelölnie, hogy mely részre adja be a részvételi jelentkezését. 20) Tájékoztatjuk a jelentkezõket, hogy ajánlatkérõnél portaszolgálat mûködik, és a beléptetés esetenként hosszabb idõtartamot vesz igénybe. Az ebbõl eredõ késedelem a jelentkezõ kockázata. 21) Az alkalmassági feltételek és igazolásuk a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra. 22) A részvételi felhívás kidolgozásában, a közbeszerzési eljárás lefolytatásában részt vevõ cégek nem lehetnek jelentkezõk, közös jelentkezõk és a teljesítésbe bevonandó alvállalkozók, amely tényrõl cégszerû aláírással kell nyilatkozni. 23) Tájékoztatjuk a jelentkezõket, hogy majd az ajánlattételi szakaszban a Kbt. 127. § (3) bekezdése alapján 1 000 000 Forint ajánlati biztosíték fizetendõ a Kbt. 59. § (2) bekezdés szerint. 24) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja: 2006. október 19. Az eljárás (ajánlattételi szakasz) eredményhirdetésének tervezett idõpontja: 2006. december 7. A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. december 15. 25) A részvételre jelentkezések összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülõ összes költség a részvételre jelentkezõt terheli. 26) Jelen részvételi felhívásra egyebekben a Kbt. elõírásai irányadóak. VI.4) JOGORVOSLATI ELJÁRÁS VI.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – A békéltetési eljárást lebonyolító szerv (adott esetben) Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – VI.4.2) Jogorvoslati kérelmek benyújtása [kérjük kitölteni a VI.4.2) pontot vagy szükség esetén a VI.4.3) pontot] A jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: 2003. évi CXXIX. tv. a Kbt. 323. § (2) bekezdés. VI.4.3) Az a szerv, amelytõl a jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó információ beszerezhetõ Hivatalos név: Közbeszerzési Döntõbizottság Postai cím: Margit krt. 85.
42761
Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Telefon: +36-1/336-7776 Fax: +36-1/336-7778 E-mail: – Internetcím (URL): – VI.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 23/08/2006 (nap/hó/év) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)ON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Volánbusz Közlekedési Zrt. Postai cím: Üllõi út 131. I. em. 117. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1091 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Fajcsák Lajos kereskedelmi igazgató Telefon: +36-1/219-8050 Fax: +36-1/219-8071 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.volanbusz.hu II) AZOK A CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK), AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS AZ EGYÉB IRATOK (IDEÉRTVE A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓ DOKUMENTÁCIÓT IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Volánbusz Közlekedési Zrt. Postai cím: Üllõi út 131. I. em. 117. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1091 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Rohony Lajos pénzügyi irodavezetõ Telefon: +36-1/465-5723 Fax: +36-1/465-5713 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.volanbusz.hu III) AZOK A CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK), AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET BE KELL NYÚJTANI Hivatalos név: Volánbusz Közlekedési Zrt. Postai cím: Üllõi út 131. I. em. 117. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1091 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Fajcsák Lajos kereskedelmi igazgató Telefon: +36-1/219-8050 Fax: +36-1/219-8071 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.volanbusz.hu
42762
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Ózd 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 6000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 3 564 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Veszprém 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 5000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 3 256 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Kalocsa 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 5000 km/év
102. szám
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 3 136 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Barcs 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 220 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 128 832 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Pápa 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 220 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 154 264 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 6 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Bana 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 90 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 71 280 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) / / (nap/hó/év) befejezés 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 7 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Dány 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 450 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 326 340 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) / / (nap/hó/év) befejezés 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 8 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Érd–Törökbálint 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 106 000 km/év
42763
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 83 952 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 9 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Nagykõrös–Törtel 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 37 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 24 390 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 10 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Dömsöd–Apaj 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 47 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 35 344 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: –
42764
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 11 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Pilisborosjenõ 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 415 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 328 680 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 12 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Aszód régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 86 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 68 112 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 13 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Tura régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 130 000 km/év
102. szám
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 102 931 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 14 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Kartal régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 470 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 348 272 560 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 15 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Pomáz régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 550 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 425 443 360 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 16 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Etyek régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 950 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 686 748 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 17 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Albertirsa régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 173 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 139 657 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 18 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Szob régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 1 033 000 km/év
42765
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 780 819 280 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 19 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Zsámbéki régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 1 420 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 1 117 585 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 20 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Sülysápi régió 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 696 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 525 163 840 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: –
42766
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 21 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Gyula 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 190 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 113 316 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (nap/hó/év) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 22 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Kaposvár 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 160 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 102 656 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 23 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Lenti 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 220 000 km/év
102. szám
Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 124 080 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 24 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Zalaegerszeg I. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 193 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 101 440 800 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: – A RÉSZ száma: 25 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapest–Zalaegerszeg II. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 60.11.23.00-9 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 195 000 km/év Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 112 554 000 Pénznem: HUF Vagy – és – között Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben): Idõtartam hónapokban 48 és/vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (nap/hó/év) befejezés / / (nap/hó/év) 5) További információk a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42767
A Közbeszerzési Értesítõben közzéteendõ hirdetmények Egyszerûsített eljárás ajánlati felhívása suliNova Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. egyszerûsített eljárás ajánlati felhívása (18960/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: „suliNova” Közoktatás-fejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht. Postai cím: Fõ út 1. Város/Község: Pilisborosjenõ Postai irányítószám: 2097 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Sasi Nagy Edit Telefon: 886-3916 Fax: 886-3910 E-mail:
[email protected] Internetcímek (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.sulinova.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE (adott esetben) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlat kérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés „Hatékony együttnevelés az iskolában” címû továbbképzési program tréneri és mentori feladatainak ellátása a HEFOP-2004-2.1.1 központi program „A” komponensének keretében. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerzõdés típusa Megbízási keretszerzõdés. Szolgáltatási kategória: 24
A teljesítés helye (1) Dél-Alföld és Észak-Magyarország, (2) Dél-Dunántúl, (3) Észak-Alföld, (4) Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország, (5) Nyugat-Dunántúl (részenként 24–56 intézmény). A képzések és mentorálások helyszíne a HEFOP/2005/2.1.5 és 2.1.7, valamint a késõbbiekben kiírásra kerülõ további pályázatokon nyertes intézmények székhelye. NUTS-kód: – II.1.3) A szerzõdés meghatározása/tárgya A HEFOP-2004-2.1.1 központi program „A” komponense keretében az integrációs felkészítéshez, illetve képesség kibontakoztató fejlesztéséhez szükséges pedagógiai és jogi ismeretek címû továbbképzési programok megtartása és az ehhez kapcsolódó intézményi mentorálás ellátása. II.1.4) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.5) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.1.6) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt beleértve) Az ellátandó részek száma összesen 5 (öt) db. Egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. Egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben 20 szakértõ óra keretében. A képzések száma mindösszesen 223 (kettõszázhuszonhárom). II.2.2) Ha ismert, ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés 2006/10/05 (év/hó/nap) befejezés 2007/05/30 (év/hó/nap)
42768
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ellenszolgáltatás összege a HEFOP-2004-2.1.1 központi program aláírt támogatási szerzõdése szerint ajánlatkérõ rendelkezésére áll. Az ajánlatkérõ elõleget nem fizet. Részszámlák benyújthatóak minden befejezett képzés, illetve mentorálás után. A részszámlák benyújtásakor kötelezõ mellékletként csatolni az elõírt tartalmú és a munka teljesítését igazoló szakmai beszámolót. A melléklet hiánya esetén az ajánlatkérõ a számlát nem fogadja be. A beszámoló elfogadásához az ajánlatkérõ fenntartja magának a jogot, hogy annak kiegészítését kérje. Az ellenérték kiegyenlítése a Kbt. 305. §-ának megfelelõen történik kizárólag banki átutalással. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban foglalt kizáró okok állnak fenn. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt kizáró okok állnak fenn. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdésének d) és e) pontjaiban kizáró okok állnak fenn. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok állnak fenn. Az ajánlattevõnek, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a Kbt. 60. § (1) bekezdése és a 61. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hiányát a Kbt. 63. § (2)–(3) bekezdései szerint kell igazolnia, illetve arról nyilatkoznia azzal, hogy a Kbt. 63. § (2) bekezdésének c) és d) pontjai szerinti esetben egyszerû nyilatkozat is elfogadható. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ és a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója valamennyi számlavezetõ pénzintézetétõl származó (a közbeszerzési eljárás megindításától számított) 30 napnál
102. szám
nem régebbi nyilatkozatot köteles benyújtani arról, hogy a bankszámláján sorban álló tétel volt-e 2005-ben vagy bankszámlájára azonnali beszedést (inkasszót) nyújtottak-e be 2005. év során. Az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozójának önállóan kell megfelelnie. Az igazolást hitelesített másolatban kell benyújtania. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ vagy 10% feletti alvállalkozója folyószámláján 2005. évben a számlavezetõ pénzintézet sorban álló tételt nem tartott nyilván. Ha az ajánlattevõ vagy 10% feletti alvállalkozója folyószámlájára azonnali beszedése megbízást (inkasszót) nem nyújtottak be 2005. évben. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ és a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója köteles benyújtani részenként nyilatkozatot arról, hogy a teljesítésben személyesen közremûködõ személyek mindegyike részt vett (2005-ben) a közbeszerzés tárgyának megfelelõ (IPR tréneri és mentori) feladat ellátására felkészítõ ún. képzõk képzése akkreditált továbbképzésen. Az ajánlattevõ és alvállalkozója nyújtsa be a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatát vagy igazolását arra vonatkozólag, hogy rendelkezik legalább 8 darab referenciával, amely az általuk 2004–2006. július 30. között megtartott pedagógus-továbbképzésekre vonatkozik. A nyilatkozat vagy igazolás adattartalma a következõ legyen: a munka megnevezése, a képzés címe, a teljesítés helye és ideje, a szerzõdést kötõ másik fél megnevezése. Az ajánlattevõnek és alvállalkozójának együttesen kell megfelelnie. Az ajánlattevõ és alvállalkozója nyújtsa be a nyilatkozatát részenként a teljesítésbe bevont személyes közremûködõkrõl. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõnek valamennyi, a teljesítésben személyesen közremûködõje (2005-ben) a közbeszerzés tárgyának megfelelõ (IPR tréneri és mentori) feladat ellátására felkészítõ ún. képzõk képzése akkreditált továbbképzésen részt vett. Az ajánlattevõ és alvállalkozója együttesen rendelkezzen legalább 8 darab referenciával, az általuk 2004–2006. július 30. között megtartott pedagógus-továbbképzésekre vonatkozóan. Az ajánlattevõ és alvállalkozója együttesen rendelkezzen minden részre vonatkozóan legalább 12 (tizenkét) tréner (képzõ) és legalább 1 (egy) fõ koordinátor személyes közremûködõvel. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ természetes személyek nevét és képzettségét? Igen: X Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalásos: – Tárgyalás nélküli: X IV.1.2) Az ajánlatkérõ a közbeszerzési törvény melyik fejezete szerint jár el? IV. fejezet: X V. fejezet: – VI. fejezet: – VII. fejezet: – IV.1.3) Megjelöli-e az ajánlatkérõ azokat, akiket ajánlattételre fel kíván hívni? Nem: X Igen: – (Ha igen, a részletes információkat a Kiegészítõ információk körében kell megadni) IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X az alábbiakban megadott részszempontok alapján részszempontok súlyszámok 1. a benyújtott megvalósítási terv értékelése 6,0 1.1 A képzések megvalósításának folyamata (a szerzõdéskötéstõl a beszámolók benyújtásáig) – különös tekintettel a feladat és felelõsség megosztására a programot megvalósító szereplõk között – mennyire megalapozott? 2,0 1.2 A képzések és mentorálások szakmai minõségének biztosítására vonatkozó elképzelés mennyire megalapozott (sikerkritériumok meghatározása, a személyes közremûködõk kiválasztásának és a párok kialakításának szempontjai, a személyes közremûködõk eddigi IPR tevékenységének bemutatása), illetve a képzések megfelelõ szakmai színvonalának folyamatos biztosítására vonatkozó elképzelések alapján. 3,0 1.3 A kapcsolattartás és együttmûködés formái mennyire megalapozottak a megvalósítási tervben, a trénerekkel, az azonos iskolákat érintõ más HEFOP 2.1 módszertani képzések képzõivel és mentoraival, a HEFOP 2.1.1 központi program munkatársaival. 1,0 2. ajánlati ár 4,0 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges)
42769
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 2000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérõ Magyar Államkincstárnál vezetett 1003200001820272-00000000 számú bankszámlájára történõ átutalással lehet kiegyenlíteni. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 órakor Helyszín: Budapest XIII. kerület, Váci út 37. VIII. emeleti tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42770
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: HEFOP-2004-2.1.1 központi program VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét biztosítja. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: teljes körben. VI.3.2) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. szeptember 25., 10.00 órakor. VI.3.3) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. október 5., 10.00 órakor. VI.3.4) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.5.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.5.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: az ajánlati dokumentáció személyesen az I.1) pontban meghatározott helyen 2006. szeptember 17-éig munkanapokon 9.00–15.00 óráig, míg 2006. szeptember 18-án 9.00–10.00 óráig a Kbt. 54. § (4) bekezdésében meghatározott postai úton, illetve amennyiben azt ajánlatkérõ az I.1) pontban megadott e-mail címen kifejezetten kéri, úgy e-mailben továbbítva az elõzõekben jelzett határidõn belül vehetõ át. VI.3.6.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: az értékelés során adható pont részszempontonként: 1–5. VI.3.6.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.6.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: az árra vonatkozó részszempont esetében a legjobb (legalacsonyabb) árajánlat a maximális pontot kapja, a többi ajánlat pontszáma az alábbi képlet alkalmazásával kerül meghatározásra: P = 1 + [4 × (Alegjobb/Aadott)] (2 tizedesre kerekítve), ahol P = pontszám, Alegjobb = a legalacsonyabb árajánlat, Aadott = az ajánlattevõ árajánlata. A részszempont pontszáma a súlyszámmal szorozva alakul ki. A „megvalósítási terv” részszempont, illetve alszempontjai tekintetében a pontozási skála: 5 – kiváló 4 – jó 3 – közepes 2 – még elfogadható (megfelelõ) 1 – kétséges Ajánlatkérõ a benyújtott szakmai anyag „megvalósítási terv” részszempont szerinti elõértékelésére külsõ szakembereket fog felkérni, oly módon, hogy minden ajánlatot legalább két külsõ
102. szám
szakértõ kap meg, ajánlatkérõ pedig a bírálatkor a szakmai részszempontokra a külsõ elõértékelõk által adott pontok átlagát veszi figyelembe és súlyozza az adott súlyszámmal. VI.3.7) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.8) Meg kell jelölni az ajánlatban a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.9) Egyéb információk: részekre vonatkozó információkat beírni! Az ajánlattétel feltétele, hogy az ajánlatkérõ az ajánlati dokumentációt megkérje. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehetõ közzé. A dokumentációban szereplõ adatlapok stb. kitöltése változatlan formában szükséges. Az ajánlat összeállításának költsége ajánlattevõt terheli. Az ajánlattételi felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelõ ajánlatokat 4 példányban (1 eredeti, 3 fénymásolt) cégszerûen aláírva, a dokumentációban megadott sorrendben, az oldalakat folyamatosan sorszámozva és aláírva, összefûzve, zárt borítékban, az ajánlati felhívásban megadott címre, „IPR trénerek 2006” címmel ellátva, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidõ lejártáig az I.1) pontban meghatározott címre. A benyújtott ajánlat borítólapján fel kell tüntetni az ajánlat „eredeti” vagy „másolat” megjelölését. Az eredeti és a másolati példány közötti eltérés esetén az eredeti példány az irányadó. A minõsített ajánlattevõknek a kizáró okokra, valamint alkalmassági feltételekre vonatkozó igazolásokat, nyilatkozatokat csak abban a körben kell becsatolni, amire a minõsítés nem terjed ki és azok becsatolását ajánlatkérõ elõírta. Az ajánlati felhívással kapcsolatos kiegészítõ tájékoztatási igény esetén ajánlattevõk kérdéseiket kizárólag írásban, az ajánlati felhívás I.1) pontjában megadott címre küldött levél, telefax vagy e-mail útján tehetik fel az ajánlattételi határidõ elõtt ésszerû idõben. Ajánlatkérõ a kiegészítõ tájékoztatást az ajánlattételi határidõ lejárta elõtt legkésõbb két munkanappal adja meg. Ajánlatkérõ egyszerû nyilatkozaton az ajánlattevõ saját nyilatkozatát érti, amely semmiféle hitelesítést nem tartalmaz. Ajánlattevõ ajánlatában köteles becsatolni az ajánlattételi felhívásban, dokumentációban foglalt, valamint a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra vonatkozó feltételek elfogadására vonatkozó egyszerû nyilatkozatát. A nyilatkozatot eredetiben kell becsatolni. Az ajánlattevõ köteles benyújtani azt a megvalósítási tervet, amely tartalmazza a bírálati szempontként értékelt tartalmi elemeket. A megvalósítási terv legfeljebb 10 gépelt oldal lehet normál sorközzel, times roman betûtípussal 12 pts-os méretben.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ajánlattevõ ajánlatában köteles becsatolni az általa a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat felsoroló egyszerû nyilatkozatát. A nyilatkozatot eredetiben kell becsatolni. Az ajánlattevõ köteles vállalni és nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy az ajánlatkérõ által szervezett ingyenes 10 órás felkészítõ konzultációkon az általa teljesítésbe bevonni kívánt személyek mindegyike részt vesz (az utazás és élelmezés költsége az ajánlattevõt terheli). Az ajánlat érvényességének feltétele, hogy az ajánlattevõ személyes közremûködõi közül jelölje meg a képzõpárokat, és páronként azt, aki a mentorálást fogja végezni. Az ajánlatkérõ a kiképzett trénerek listáját a dokumentáció részeként bocsátja az ajánlattevõk rendelkezésére. Ajánlattevõ, illetve a szerzõdés teljesítésére a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója köteles becsatolni az ajánlattételre, illetve a kötelezettségvállalásra jogosult képviselõ 30 napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási nyilatkozatát. Ajánlattevõ ajánlatában köteles megjelölni a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül. Ajánlattevõ ajánlatában, a közbeszerzés értékének 10%-át nem meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozói tekintetében köteles nyilatkozni arról, hogy a szerzõdés teljesítéséhez nem vesz igénybe a kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót. Ajánlattevõ, illetve a szerzõdés teljesítésére a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója ajánlatában egyszerû nyilatkozatot kell adjon arról, hogy más pénzintézettel nem áll kapcsolatban, mint amelyeknek a bankigazolását benyújtotta. A nyilatkozatot eredetiben kell becsatolni. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap) B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: Dél-Alföld és Észak-Magyarország 1) A rész meghatározása: egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. A részen belül a megtartandó képzések pontos helyszínét az ajánlatkérõ a szerzõdéskötést követõen folyamatosan adja meg. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben, intézményenként 20 szakértõi óra keretében.
42771
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: Dél-Dunántúl 1) A rész meghatározása: egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. A részen belül a megtartandó képzések pontos helyszínét az ajánlatkérõ a szerzõdéskötést követõen folyamatosan adja meg. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben, intézményenként 20 szakértõi óra keretében. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: Észak-Alföld 1) A rész meghatározása: egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. A részen belül a megtartandó képzések pontos helyszínét az ajánlatkérõ a szerzõdéskötést követõen folyamatosan adja meg. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben, intézményenként 20 szakértõi óra keretében. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban Az idõtartam hónap(ok)ban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
42772
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország 1) A rész meghatározása: egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. A részen belül a megtartandó képzések pontos helyszínét az ajánlatkérõ a szerzõdéskötést követõen folyamatosan adja meg. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben, intézményenként 20 szakértõi óra keretében. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
102. szám
A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: Nyugat-Dunántúl 1) A rész meghatározása: egy részen belül legalább 24, legfeljebb 56 képzést kell megtartani. A részen belül a megtartandó képzések pontos helyszínét az ajánlatkérõ a szerzõdéskötést követõen folyamatosan adja meg. 2) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.30.00-5 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: egy képzési idõtartama 30 óra, a képzéseket képzõpárok tartják, így egy képzés 60 szakértõi órát igényel. A mentorálást egy képzõ végzi részenként legalább 24, legfeljebb 56 intézményben, intézményenként 20 szakértõi óra keretében. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban vagy napokban (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42773
Egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása Diósd Község Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (18077/2006) Építési beruházás: – Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Diósd Község Önkormányzata Postai cím: Szt. István tér 1. Város/Község: Diósd Postai irányítószám: 2049 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Diósd Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Címzett: – Telefon: 23/545-559 Fax: 23/370-434 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Diósd Község Önkormányzata Új Óvoda építésére vonatkozó engedélyezési terv és kiviteli terv, a Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására vonatkozó engedélyezési terv, Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése.
II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 12 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Diósd Önkormányzata Polgármesteri Hivatala, 2049 Diósd, Szt. István tér 1. NUTS-kód: HU II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés Diósd Község Önkormányzata Új Óvoda építésére vonatkozó engedélyezési terv és kiviteli terv, a Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására vonatkozó engedélyezési terv, Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítésére. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.20.00-4 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: –
42774
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) Diósd Község Önkormányzata Új Óvoda építésére vonatkozó engedélyezési terv és kiviteli terv, a Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására vonatkozó engedélyezési terv, Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése: I. Új Óvoda építésére vonatkozóan: – 10 pld. teljes körû engedélyezési terv, – engedélyezési terv elkészítése után szakhatósági hozzájárulásokkal kiviteli tervek készítése méret és mennyiség kiírással: 8 pld. II. Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására vonatkozó engedélyezési terv. – Polgármesteri Hivatal környezetének rendezése az Eötvös u. és a Sashegyi u. közötti közlekedési területek rendezése, a gépjármûforgalom kitiltása, park, parkolók, sétányok felújítása kialakítására vonatkozóan: 10 pld. teljes körû engedélyezési terv. III. Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése – 10 pld. teljes körû engedélyezési terv. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés 2006/09/29 (év/hó/nap) befejezés 2007/02/28 (év/hó/nap)
102. szám
esetén a közös ajánlattevõknek egyetemleges kötelezettséget és felelõsséget kell vállalniuk. Az ajánlatban meg kell jelölni, hogy képviselõként melyik ajánlattevõ jár el, az erre vonatkozó meghatalmazást az ajánlathoz csatolni kell.
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK
III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy alvállalkozó, akinek esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban felsorolt, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés d)–e) pontja, valamint a Kbt. 61. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak. – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. – Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevõ, aki, illetõleg, akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. – A 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. A megkövetelt igazolási mód: ajánlatkérõ elõírja, hogy az ajánlattevõnek a Kbt. 299. § (4) bekezdésében meghatározott formában kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban és a 61. § (1) bekezdés a)–e) pontjaiban és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok alá. A Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetek esetében az igazolás az érintett szervezet kötelezettségvállalására vonatkozó nyilatkozat benyújtásával történik.
III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmes teljesítése esetén kötbér kerül megállapításra. Késedelmes teljesítés esetén a napi kötbér mértéke 50 000 Ft/ nap. A teljes kötbér értéke a teljes bruttó fõvállalkozási díj összegére vetítve annak maximum 15%-a lehet. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ a vállalkozási szerzõdésben foglaltaknak megfelelõen fogadja be a vállalkozó szabályszerûen kiállított számláját. A számla kiegyenlítése a teljesítéstõl számított 30 napon belül átutalással történik. Elõleg nyújtására nincs lehetõség. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõktõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes ajánlattétel
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Ajánlattevõ, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó valamennyi számlavezetõ pénzintézettõl származó, 60 napnál nem régebbi nyilatkozat a fizetési kötelezettségek teljesítésérõl és a sorban állásról e hirdetmény megjelenését megelõzõ 1 évben. 2. Ajánlattevõ, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó számviteli jogszabályok szerinti 2005. évi éves beszámolója. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki – számlavezetõ pénzintézettõl származó nyilatkozat – szerint fizetési kötelezettségeinek határidõben nem tett eleget, továbbá e hirdetmény megjelenését meg-
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
elõzõ 1 évben számláján sorban állás fordult elõ. (Az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozónak ezen feltételnek külön-külön kell megfelelnie.) 2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akinek – az éves beszámolója alapján – a mérleg szerinti eredménye 2005. évben negatív. (Az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozónak ezen feltételnek külön-külön kell megfelelnie.) III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. A Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja alapján az elõzõ 3 év (2003., 2004., 2005.) legjelentõsebb közbeszerzés tárgyára vonatkozó szolgáltatásainak ismertetése (legalább a teljesítés ideje, a szerzõdést kötõ másik fél, a szolgáltatás tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével). 2. A teljesítésbe bevonni kívánt tervezõk megnevezése, képzettségük, szakmai gyakorlatuk ismertetése, a Mérnöki Építészi Kamara Tervezõi Névjegyzékébe nyilvántartásba vételüket igazoló igazolás csatolásával. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik: az elõzõ három évben ()2003., 2004., 2005.) legalább 1 db, a magasépítési tervezési referenciával. (Az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozónak ezen feltételnek együttesen kell megfelelnie.) 2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, aki vagy akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább egy fõ, a Mérnöki és az Építészi Kamara Tervezõi és Névjegyzékében szereplõ tervezõvel (az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozónak ezen feltételnek együttesen kell megfelelnie). III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: 1996. évi LVIII. Törvény IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: –
42775
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 5000 Ft + 20% áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: az ajánlati dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérõ Kereskedelmi és Hitelbank Rt-nél vezetett 10402142-21423750 számú számlájára történõ átutalással lehet megfizetni. Az átutalási megbízáson kérjük megjelölni „Tervezés közbeszerzési dokumentáció”. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Helyszín: Diósd Önkormányzata Polgármesteri Hivatal, 2049 Diósd, Szt. István tér 1., Polgármesteri Iroda. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdésben meghatározott szervek és személyek vehetnek részt külön meghívás nélkül.
42776
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlást egy alkalommal, a hiánypótlási felhívás megküldését követõ 5. munkanap 10.00 óráig biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: a Kbt. 83. § (2) bekezdése szerint teljes körben. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 29., 12.00 óra. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – 4) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ 60 napnál nem régebbi cégkivonatát, valamint azon képviselõi aláírási címpéldányának 60 napnál nem régebbi eredeti példányát vagy másolatát, akik aláírásukkal ellátják az ajánlatot. 5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell: – a Kbt. 70. § (1) bekezdésének megfelelõen ajánlattevõ nyilatkozatát a felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatás összegére, – a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)–b) pontjai és a (3) bekezdése szerinti ajánlattevõi nyilatkozatokat, – a Kbt. 72. §-ában meghatározott ajánlattevõi nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre, valamint az akadálymentesítésre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket. 6) Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt és az ajánlattételi 100 000 Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek formája lehet készpénz befizetése (átutalása) az ajánlatkérõ Kereskedelmi és Hitelbank Rt-nél vezetett 10402142-21423750 számú számlájára, vagy bankgarancia, vagy biztosítási-szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes, az ajánlatkérõ, mint jogosult javára szóló kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték nyújtását igazoló eredeti okiratot (befizetési, átutalási bizonylatot, a bankgaranciát vagy a kötelezvényt) az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosíték érvényessége az ajánlattételi határidõ lejártától kezdõdik, és az ajánlati kötöttség lejártának napjáig tart. Az ajánlati biztosíték nem válik a szerzõdést biztosító mellékkötelezettséggé. Az ajánlatkérõ kijelenti, hogy az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet. A biztosíték visszafizetésével kapcsolatban ajánlatkérõ a Kbt. 59. § (5) bekezdésében meghatározottak szerint jár el. 7) Az ajánlatot zárt csomagolásban, három (1 eredeti és 2 másolati) fûzött példányban kell benyújtani. Minden példányon fel kell tüntetni az eredeti vagy másolati megjelölést. Esetleges eltérés esetén az eredeti példány tartalma az irányadó.
102. szám
A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbiakat: „Ajánlat Diósd Község Önkormányzata részére tervezési feladatok ellátására. Az ajánlattételi határidõig nem bontható fel”. Az ajánlatok minden oldalát folyamatos sorszámozással és az ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult vagy általa meghatalmazott (meghatalmazás eredeti példánya csatolandó!) személy kézjegyével, valamint számozott tartalomjegyzékkel kell ellátni. A postán feladott ajánlatot ajánlatkérõ akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõig sor került az I.1) pontban megjelölt címen. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztésébõl eredõ kockázat az ajánlattevõt terheli. A postán feladott ajánlati példányokat tartalmazó csomagon fel kell tüntetni: „Iktatóban nem bontható fel, azonnal a címzetthez továbbítandó.” 8) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: a dokumentáció személyesen vagy meghatalmazott útján, illetve a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen elõzetes bejelentkezés után vehetõ át, az ajánlattételi határidõ utolsó napjának kivételével munkanapokon 8.00–12.00 óra között, az utolsó nap 8.00–9.00 óra között. 9) Ajánlatkérõ a Kbt. 13 § (4) bekezdése szerint felhívja ajánlattevõk figyelmét, hogy az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg. 10) Az ajánlatkérõ a nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén a második legkedvezõbb ajánlatot tevõ ajánlattevõvel köti meg a szerzõdést. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 001 MEGHATÁROZÁS: Diósd Község Önkormányzata Új Óvoda építésére vonatkozó engedélyezési terv és kiviteli terv készítése 1) A rész meghatározása: Diósd Község Önkormányzata Új Óvoda építésére vonatkozó engedélyezési terv és kiviteli terv készítése 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.20.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: Új Óvoda építésére vonatkozóan: – 10 pld. teljes körû engedélyezési terv, – engedélyezési terv elkészítése után szakhatósági hozzájárulásokkal kiviteli tervek készítése méret és mennyiség kiírással: 8 pld.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) 5) További információ a részekrõl: –
42777
Dunakeszi Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (18893/2006) Építési beruházás: X
A RÉSZ száma: 002 MEGHATÁROZÁS: Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására, Polgármesteri Hivatal környezetének rendezésére vonatkozó engedélyezési terv készítése 1) A rész meghatározása: Diósd Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal átalakítására, Polgármesteri Hivatal környezetének rendezésére és felújítására vonatkozó engedélyezési terv készítése 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.20.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: Polgármesteri Hivatal átalakítására és felújítására vonatkozóan: 10 pld. teljes körû engedélyezési terv. Polgármesteri Hivatal környezetének rendezése az Eötvös u. és a Sashegyi u. közötti közlekedési területek rendezése, a gépjármûforgalom kitiltása, park, parkolók, sétányok felújítása kialakítására vonatkozóan: 10 pld. teljes körû engedélyezési terv. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: 2006/09/29 (év/hó/nap) befejezés: 2007/01/02 (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 003 MEGHATÁROZÁS: Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése. 1) A rész meghatározása: Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.20.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: Közösségi Ház felújítására, bõvítésére és környezetének bekapcsolása Polgármesteri Hivatalhoz és környezetéhez engedélyezési terv készítése: 10 pld. teljes körû engedélyezési terv. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: 2006/09/29 (év/hó/nap) befejezés: 2007/01/02 (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Dunakeszi Város Önkormányzata Postai cím: Fõ út 25. Város/Község: Dunakeszi Postai irányítószám: 2120 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Cs. Bíró Attila Telefon: 27/341-303 Fax: 27/341-208 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Felújítás – Garas utca II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X A teljesítés helye: Dunakeszi NUTS-kód: HU102 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés / Dunakeszi, Garas u. 2–12. szám alatti lakások utólagos hõszigetelése és nyílászárók cseréje. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.00.00.00-7
42778
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) Lábazatszigetelés 211 m2-en, a külsõ lakószinti teherhordó falak utólagos hõszigetelése 3641 m2-en, és nyílászárók cseréje a mûszaki dokumentációban részletezettek szerint. II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy: kezdés 2006/09/19 (év/hó/nap) befejezés 2007/03/19 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Építési vállalkozási szerzõdés átalányáron történõ építési kivitelezésre. Késedelmes teljesítés esetén kötbér kerül megállapításra. A kötbér mértéke: a nettó vállalási ár 1%-a/nap, de maximum a nettó vállalási ár 20%-a. Meghiúsulás esetén kötbér kerül megállapításra. A meghiúsulási kötbér mértéke: a nettó vállalási ár 20%-a. A jótállás mértéke: az ajánlattevõ ajánlata szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ a nyertes ajánlattevõ részére elõleget nem biztosít. Részszámlázási lehetõség van. A vállalkozó összesen három részszámlát, a mûszaki átadást követõen végszámlát nyújthat be. A részszámla benyújtásának feltétele: a számlázási ütemterv szerint igazolt teljesítési jegyzõkönyv. A végszámla benyújtásának feltétele az eredményes mûszaki átadás-átvételi jegyzõkönyv. A végszámla értéke legalább a bruttó vállalási ár 20%-a kell, hogy legyen. A számlák kiegyenlítésekor a Kbt. 305. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak, az LKFT-2005-LA 2 pályázat fizetési rendjének megfelelõen: ajánlatkérõ a benyújtott és jóváhagyott számlákat 30 napon belül, átutalással egyenlíti ki. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõktõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes ajánlattétel esetén a közös ajánlattevõknek egyetemleges kötelezettséget és felelõsséget kell vállalniuk. Az ajánlatadási dokumentációban meg kell jelölni, hogy képviselõként melyik ajánlattevõ jár el, és az erre vonatkozó maghatalmazást csatolni kell. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? Nem: X
102. szám
III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is [Kbt. 60. § (4) bekezdés]. Az ajánlatkérõ az eljárásból kizárja az olyan ajánlattevõt, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozót, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. Igazolási mód: A Kbt. 299. § (4) bekezdése alapján nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy az ajánlattevõ, illetve az igénybe venni kívánt alvállalkozók, illetõleg a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetek esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok egyike sem áll fenn. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõknek, és a szerzõdés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak az alábbiak szerint kell igazolnia pénzügyi és gazdasági alkalmasságát: A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján: – Valamennyi számlavezetõ pénzügyi intézményétõl származó, az ajánlattételi határidõt megelõzõ 30 napnál nem régebbi keltezésû nyilatkozat az alábbi tartalommal: – mióta vezeti bankszámláját, – volt-e sorban állás – 30 napot meghaladóan a számláján a nyilatkozat kiállítását megelõzõ kettõ évben. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján: – 2003., 2004., 2005. évi számviteli jogszabályok szerinti beszámolója, amely egyszerû másolatban is benyújtható. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, – Ha a pénzügyi intézményektõl származó nyilatkozat(ok) szerint az ajánlattevõnek és 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a bankszámlájá(i)n a nyilatkozat kiadását megelõzõ kettõ évben akár egyszer is, 30 napot meghaladó sorban állás fordult elõ. – Ha az elmúlt három év (2003., 2004., 2005.) számviteli jogszabályok szerinti beszámolójából megállapítható, hogy bármelyik befejezett gazdasági évében a gazdálkodás veszteséges volt.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján: – Az elõzõ 3 év legjelentõsebb építési beruházásainak ismertetése (az ellenszolgáltatás összege, a teljesítés ideje és helye megjelölésével, valamint a szerzõdést kötõ másik fél megnevezésével), mely beruházások teljesítésére vonatkozóan a Kbt. 68. § (2) bekezdésében meghatározott igazolását kell becsatolni az ott meghatározott tartalommal. A Kbt. 67. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján: – A projekt teljesítéséért felelõs szakember szakmai önéletrajza. – Szakirányú végzettségét igazoló okirat egyszerû másolata. – A felelõs mûszaki vezetõ elõírt végzettségének és képzettségének ismertetése. Az elõírt végzettség, képzettség igazolására az ajánlattevõ csatolja az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendeletben maghatározott A kategóriás felelõs mûszaki vezetõ bizonyítványa egyszerû másolatát. A megkövetelt dokumentumok egyszerû másolati példányban is benyújthatók. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, – Ha az elmúlt 3 évre (2003., 2004., 2005.) vetítetten összesen az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) együttesen nem végeztek legalább 5 db befejezett, mûszaki átadással lezárult, legalább együttesen bruttó 500 millió Ft értéket elérõ, magasépítési (új építés és/vagy felújítás) munkát, amelyek közül legalább egy beruházás összértéke elérte vagy meghaladta a bruttó 100 millió forintot. – Ha a projekt teljesítéséért felelõs szakember nem rendelkezik felsõfokú végzettséggel és legalább hároméves szakmai gyakorlattal, vagy középfokú szakirányú végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal. – Ha az ajánlattevõ által megjelölt felelõs mûszaki vezetõ nem szerepel a felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékben. [Az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM rendeletben meghatározott A kategóriás felelõs mûszaki vezetõ.] IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 50 2. vállalt jótállás mértéke (min.: 12– max. 36) hónapokban megadva 20
3. az elõírtnál kedvezõbb befejezési határidõ vállalása (de minimum 4 hónap) [a korábbi teljesítést pontos dátummal, valamint napokban kifejezve is meg kell adni]
42779
10
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Nem: X IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 50 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció megvásárlása banki átutalással történik. Az összeget az önkormányzatnak a Magyarországi Volksbank Rt.-nél vezetett 1410019662000549-01000009 számlájára kell befizetni. Az átutalási bizonylaton szerepelnie kell a befizetés jogcímének: „Közbeszerzési eljárás – Felújítás – Garas utca” IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) Napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Dunakeszi Város Önkormányzata – polgármesteri hivatal tanácsterem, Dunakeszi, Fõ út 25. 2120 Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdésének megfelelõen ajánlatkérõ, az ajánlattevõk, valamint az általuk meghívott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Nem: X VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Nem: X
42780
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ hiánypótlásra nem ad lehetõséget. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 18. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – 4) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja alapján az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: 1–10 pont. Az ajánlatkérõ számára legkedvezõbb ajánlat 10 pontot kap. A többi ajánlat pontszámának meghatározása egyenes arányosítás módszerével történik. 5) Az ajánlattevõnek az ajánlathoz csatolnia kell 60 napnál nem régebbi cégkivonatát, és az ajánlatot cégszerûen aláírók aláírási címpéldányát, amely egyszerû másolatban is benyújtható. Az esetleg még el nem bírált vátozásbejegyzési kérelem cégbírósági érkeztetõvel ellátott példányát. 6) A dokumentáció ajánlattevõ általi megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció másra át nem ruházható. 7) A dokumentáció rendelkezési bocsátásával kapcsolatos további információk: A befizetést igazoló feladóvevény, vagy banki átutalás teljesítésérõl szóló számlakivonat bemutatása után a dokumentáció átvehetõ a következõ címen és idõpontokban: Dunakeszi Város Önkormányzata – polgármesteri hivatal tanácsterem, Dunakeszi, Fõ út 25. 2120. Munkanapokon: 9.00–14.00 óra között, valamint az ajánlattételi határidõ napján 10.00 óráig, illetve a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti egyéb módon. 8) Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt adásához köti. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idõtartama alatt érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték összege: 1 000 000 Ft (azaz egymillió forint) Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: Az ajánlati biztosíték teljesíthetõ Dunakeszi Város Önkormányzatának a Magyarországi Volksbank Rt.-nél vezetett 14100196-62000549-01000009 számlájára az ajánlattételi határidõ lejártáig készpénz-átutalási igazoláson vagy átutalással a következõ megjelöléssel: „Felújítás – Garas utca”. Az ajánlati biztosíték bankgaranciával is teljesíthetõ. A bankgarancia kedvezményezettjeként Dunakeszi Város Önkormányzatát kell megjelölni. A bankgaranciának az ajánlati kötöttség idõtartamáig érvényben kell lennie. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) bekezdés a) pontja alapján kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték teljesíthetõ biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel is. Érvénytelen az az ajánlat, amely nem tartalmazza az ajánlati biztosíték átutalásának tényét igazoló banki vagy postai értesítõt, vagy bankgarancialevelet, illetve a készfizetõ kezességet vállaló kötvényt.
102. szám
9) Érvénytelen az ajánlat, ha a tevékenységi kör szerint az ajánlattevõnek, a közbeszerzés tárgyának teljesítésére nincs jogosultsága. 10) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülõ összes költség az ajánlattevõt terheli. 11) Az ajánlatnak tartalmazni kell az ajánlattevõ nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, az ajánlatkérési dokumentációban foglaltakra, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra a Kbt. 70. § (1) bekezdése szerint. Ezt a nyilatkozatot az ajánlattevõ köteles cégszerûen aláírni. 12) Az ajánlattevõnek az ajánlatában meg kell jelölnie a közbeszerzés azon részét, amellyel összefüggésben harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül, illetve a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat [Kbt. 71. § (1) bekezdés.] 13) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogszabályokban elõírt, az ajánlattételi felhívásban és dokumentációban meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat. 14) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának nyilatkozatát, miszerint az ajánlatban szerepeltetett pénzintézeteken kívül más pénzintézetnél számlát nem vezet. 15) Amennyiben a nyertes ajánlattevõ visszalép, ajánlatkérõ a második helyezett ajánlattevõvel köt szerzõdést, amennyiben azt az eredményhirdetésen megnevezte. 16) Az ajánlatkérõ felhívja az ajánlattevõk figyelmét – a Kbt. 48. § (2) és (3) bekezdésére tekintettel – arra, hogy az ajánlatkérõ támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be. Az ajánlatkérõ a pályázat nyertese lett, a támogatási szerzõdés aláírása megtörtént. 17) Az ajánlatot, az ajánlatkérési dokumentációban meghatározott formában és sorrendben, roncsolásmentesen nem bonthatóan zsinórral összefûzve, a zsinórvégeket leragasztva és lepecsételve, folyamatos oldalszámozással, tartalomjegyzékkel ellátva, cégszerûen aláírva, minden oldalt szignálva, 1 eredeti és 3 az eredetivel mindenben megegyezõ másolati példányban, feltüntetve hogy eredeti, illetve másolat, zárt, sérülésmentesen nem bontható csomagolásban kell benyújtani az I.1) pontban meghatározott címen: A csomagoláson kérjük feltüntetni: „Közbeszerzési eljárás – Felújítás – Garas utca” 2006. szeptember 14-én 10.00 óráig nem bontható fel. A csomagoláson más nem szerepelhet. 18) Az egyes példányok eltérése esetén az eredeti felirattal jelölt példányban foglaltakat kell figyelembe venni. 19) Az ajánlatkérõ az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 20) Az ajánlati felhívásban nem részletezett kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. tv. elõírásai szerint kell eljárni. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Dunavecse Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (18793/2006) Építési beruházás: – Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Dunavecse Város Önkormányzata Postai cím: Fõ u. 43. Város/Község: Dunavecse Postai irányítószám: 6087 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Kovács Péter polgármester Telefon: 78/437-116 Fax: 78/437-116 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: X Nem: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Tass–Dunaegyháza közötti kerékpárút tervezése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
42781
b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 12 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Dunavecse NUTS-kód: HU33109 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) A keretmegállapodás idõtartama: vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Egyösszegû átalányáras vállalkozási szerzõdés a Tass–Dunaegyháza közötti kerékpárút és a kapcsolódó településeket bekötõ kerékpárutak engedélyezési terveinek elkészítésére és az elkészült tervek alapján az építési hatósági engedélyezési eljárás lefolytatása, jogerõs építési engedély beszerzése. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.00.00-0 További tárgy(ak): 74.23.10.00-7 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A tervezendõ kerékpárút teljes hossza kb. 24 km, a kapcsolódó településeket bekötõ kerékpárutak hossza kb. 5 km, a burkolat szélessége 3 m.
42782
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés 2006/11/30 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Az ajánlat részeként ajánlatot kell tenni késedelmi kötbér napi mértékére a dokumentációban foglaltak szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre – Ajánlatkérõ legfeljebb a vállalási ár bruttó összeg 20%-ának megfelelõ mértékû elõleget biztosít. – A munka végsõ elszámolása egyösszegû (átalány)ár alapján történik, pót- és többletmunka nem számolható el. – Az elkészült tervek hatósági engedélyezési eljárásával összefüggõ valamennyi költség – beleértve a hatósági díjakat és illetékeket is – a vállalkozót terheli. – Kifizetés három részletben történik, elõleg-, részszámla – mely legfeljebb a vállalási ár bruttó összeg 30%-a – és a végszámla alapján, a végszámlát vállalkozó az építési hatóság által kiadott jogerõs építési engedély átadás-átvételének lezárását követõen jogosult kibocsátani, eltérés nem megengedett. – A végszámla összege a fennmaradó rész, melyet ajánlatkérõ a számla benyújtását követõ 30 napon belül fizeti meg. – Ajánlatkérõ a rész- és végszámla szerint esedékes vállalkozási díjat az ajánlatkérõ által igazolt (rész)teljesítés alapján a Kbt. 305. § (1) bekezdésének figyelembevételével utalja át ajánlattevõ bankszámlájára a számla kézhezvételét követõ 30 napon belül. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény, de együttes ajánlattétel esetén a vezetõ céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevõknek együttes és egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk, valamint konzorciumi megállapodást kell kötni a következõk tekintetében: szerzõdõ fél, számlaadó fél, kapcsolattartó, egyetemleges felelõsségvállalás. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: –
102. szám
III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdésének, illetve a 62. § (1) bekezdésének alá tartozik. – Az eljárásban nem lehet alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés bármely pontja, a 60. § (4) bekezdése vagy a 61. § (1) bekezdés d)–e) pontjai alá tartozik. A Kbt. 299. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevõnek és a 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának külön-külön nyilatkozatot kell tennie, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, a 61. § (1) bekezdésének hatálya alá, és nem vesz igénybe ezen kizáró okok alá tartozó alvállalkozót. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevõk és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k)nak külön-külön be kell csatolnia: 1. Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója valamennyi számlavezetõ pénzintézetétõl származó 60 napnál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal: – a vezetett bankszámla száma, – a számlavezetés kezdete, – az ajánlattevõ számláján a nyilatkozat kiadását megelõzõ egy éven belül sorban állás jelentkezett-e. 2. A Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékbeni igénybe venni kívánt alvállalkozója 2005. évi éves beszámolójának másolata, valamint teljes bizonyító erejû magánokiratba foglalt nyilatkozatuk, hogy a 2005. lezárt üzleti évben mennyi – úttervezésbõl származó – bruttó árbevétellel rendelkeznek. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételek: – Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója bármely számlavezetõ pénzintézetétõl származó – az ajánlattételi határidõtõl számított 60 napnál nem régebbi – nyilatkozat alapján, bármely számláján sorban állás nem jelentkezett a nyilatkozat kiadását megelõzõ egy évben. – A 2005. évi beszámolója szerint az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó gazdálkodása nyereséges volt. – Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója 2005. lezárt üzleti évben legalább 40 millió forint úttervezésbõl származó bruttó árbevétellel rendelkezik.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat az ajánlattevõnek és a teljesítésben a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(i)nak külön-külön be kell csatolnia: A Kbt. 67. § (2) bekezdés a)–d) pontjai alapján: 1) A teljesítésbe bevont szakemberek végzettségének és szakmai tapasztalatának ismertetése, szakmai önéletrajzuk, végzettséget igazoló diploma másolata, nyilatkozat a tárgyalóképes magyar nyelvtudásról, és a tervezõi névjegyzékbe való felvételt igazoló határozat másolata. 2) Az elmúlt év – az eljárás tárgyával azonos fajtájú – átadással lezárult, tervezési munkáinak ismertetése a szerzõdõ másik fél által kiadott referenciaigazolás eredeti vagy másolati példányával az alábbi tartalommal: – az ellenszolgáltatás összege, helye és ideje, – nyilatkozat a szerzõdésszerû teljesítésrõl. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók a 2005. évben együtt teljesítették legalább az alábbi befejezett projekt(ek)et, mely(ek)ben projektenként az alábbi létesítmények szerepelnek: – legalább min. 20 km kerékpárút tervezése. 2. Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó vezetõ tisztségviselõi között – akik a szolgáltatásért felelõsek – szerepel: – legalább 1 fõ felsõfokú mûszaki végzettséggel és 5 év szakmai gyakorlattal. 3. Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) a teljesítésbe bevont szakemberek között együtt be tud mutatni az alábbi követelményeknek megfelelõ, anyanyelvi szintû magyar-nyelvtudással rendelkezõ szakembereket: – legalább 2 fõ K2-1 tervezõi jogosultságú szakember, – legalább 1 fõ V4b-1 és 1 fõ V4c-1 tervezõi jogosultságú szakember. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: –
42783
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. a teljesítésre elõírt 2006/11/30 napjai befejezésénél rövidebb határidõ 10 2. késedelmi kötbér napi mértéke 4 3. ajánlati ár 2 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 20 000 Ft + áfa Pénznem: magyar forint A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ára teljesíthetõ átutalással (a befizetés jogcímét fel kell tüntetni) az ajánlatkérõ 11732105-15337197-00000000 számú bankszámlájára történõ átutalással, illetve a 6087 Dunavecse, Fõ u. 43. címen a házipénztárba történõ befizetéssel. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: –
42784
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Helyszín: Dunavecsei Polgármesteri Hivatal, 6087 Dunavecse, Fõ u. 43., 13. szoba Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ hiánypótlásra lehetõséget nem biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: – 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 28. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – 4) Az eredményhirdetés idõpontja és helyszíne: 2006. szeptember 20., 15.00 óra, 6087 Dunavecse, Fõ u. 43., 13. szoba. 5) A dokumentáció – közös ajánlattevõk esetén legalább az egyik ajánlattevõ általi – megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. 6) Ajánlatkérõ a IV.2) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot értékarányosítási módszerével adja meg. Ponthatárok azonosan minden részszempontnál 1–10. Ajánlatkérõ az egyes ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi eleme az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettõ tizedesjegyre kerekítés mellett. Az arányosság egyenes arányosságot jelent azoknál a részszempontoknál, amelyeknél ajánlatkérõ számára a magasabb érték a kedvezõbb (napi késedelmi kötbér). Az arányosság fordított arányosságot jelent azoknál a részszempontoknál, amelyeknél ajánlatkérõ számára alacsonyabb érték a kedvezõbb (befejezési határidõ, ajánlati ár). 7) Ajánlatban meg kell jelölni, illetve nyilatkozni: – A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, a személy meghatározása nélkül, illetõleg
102. szám
– az ajánlattevõ által igénybe venni kívánt alvállalkozók megnevezését, részvételi szándéknyilatkozatával [Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja]. – A fentiekrõl nemlegesen is nyilatkozni kell [Kbt. 71. § (3) bekezdése]. 8) Az ajánlatok munkanapokon 10.00–12.00, illetve 13.00–15.00 óráig, az ajánlattételi határidõ napján 8.00–9.00 óráig adhatók le. Az ajánlattevõnek 1 (egy) eredeti és 4 (négy) másolati példányban kell elkészítenie ajánlatát és világosan fel kell tüntetni, mindegyiken értelemszerûen, hogy „eredeti” vagy „másolat”. Amennyiben bármilyen eltérés lenne köztük, úgy az eredeti példány az irányadó. 9) A dokumentáció átvételekor az ajánlatkérõnek vagy ügyvéd által ellenjegyzett, vagy közjegyzõ által hitelesített meghatalmazással rendelkezõ meghatalmazottjának be kell mutatnia a befizetési igazolás eredeti példányát. Amennyiben ajánlattevõ a dokumentációt postai úton kívánja beszerezni, akkor erre vonatkozó kérelméhez csatolnia szükséges a dokumentáció ellenértékének megfizetésérõl szóló igazolás eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányát. A postai megküldés utánvétellel történik. Csak azon ajánlattevõ nyújthat be ajánlatot, aki a dokumentációt megvásárolta. A dokumentáció munkanapokon 10.00–12.00, illetve 14.00–15.00 óra, az ajánlattételi határidõ napján 8.00–9.00 óráig szerezhetõ be. 10) Ajánlattevõ a pénzügyi, gazdasági és mûszaki alkalmasság feltételeit és igazolását a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg. 11) Ajánlattétellel kapcsolatos formai és egyéb tartalmi követelményeket a dokumentáció tartalmazza. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/28 (év/hó/nap)
Heves Megyei Önkormányzat Idõsek és Mozgásfogyatékosok Otthona egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19432/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Heves Megyei Önkormányzat Idõsek és Mozgásfogyatékosok Otthona Postai cím: Fõ út 63. Város/Község: Heves Postai irányítószám: 3360 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Farkas Mária Mariann Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Élelmiszer-alapanyagok beszerzése 20 hónapra. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 3360 Heves, Fõ u. 63. NUTS-kód: HU312 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma
42785
A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szállítási szerzõdés a Heves Megyei Önkormányzat Idõsek és Mozgásfogyatékosok Otthona élelmezési alapanyagainak biztosítására, 20 hónapra. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 További tárgy(ak): 01.24.20.00-5 01.11.00.00-1 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A 20 hónapra tervezett mennyiség, részenként (a megadott mennyiségektõl ±30%-kal való eltérés lehetséges): 1. Friss húsáruk: 9690 kg 2. Mirelit baromfi-hal: 3390 kg 3. Mirelit áruk: 4841 kg 4. Hentesáru: 6640 kg; 1000 db 5. Pékáru: 25 000 kg, 79 830 db 6. Tej, tejtermékek: 16 900 liter, 21 300 db, 2040 kg, 330 doboz 7. Zöldség, gyümölcs, tojás: 28 890 kg, 47 900 db, 2200 cs. 8. Fûszerek, szárazáruk, italok: 21 339 kg, 17 560 db, 6970 liter II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva)
42786
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: 20 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy: kezdés befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) A szerzõdésben teljesítési biztosíték kerül kikötésre a hibás vagy késedelmes szállítás, illetve a szállítás elmaradása esetére, mely a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja szerinti formákon kívül kötbér kikötésével is teljesíthetõ. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A szállítások ellenértékének kiegyenlítése az ajánlatkérõ által az elfogadott szállításokat követõen (vagy havonta), a benyújtott számlák alapján átutalással történik, a számla kézhezvételét követõ 20 munkanapon belül. Az ajánlatkérõ elõleget nem fizet. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Az ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõktõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes ajánlattétel esetén a vezetõ céget meg kell jelölni, és a közös ajánlattevõknek közös nyilatkozatban egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó, vagy a Kbt. 66. § (2) bekezdésében, és 67. § (2) bekezdésében meghatározott szervezet, akivel szemben a 60. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak. Nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó az, akivel szemben a 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok fennáll. Nem lehet ajánlattevõ, 10% feletti alvállalkozó az, akivel a 61. § (1) bekezdés a)–c) pontokban meghatározott kizáró okok fennállnak. Eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevõ és a 10% feletti alvállalkozó, ha a 62. § (1) bekezdés szerinti kizáró ok velük szemben fennáll. Kizáró okokra az ajánlattevõnek a 299. § (4) bekezdés alapján nyilatkoznia kell.
102. szám
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának csatolni kell a 2004–2006. idõszakban elért teljes forgalmáról és az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyának tekintetében elért forgalmáról szóló nyilatkozatot, a 66. § (1) bekezdés c) pont figyelembevételével. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának a 2004– 2006. idõszakban (összesen) elért forgalmának el kell érni a nettó 30 millió Ft-ot, és minden – az ajánlatukkal érintett – rész tekintetében a nettó 5 millió forintot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának csatolni kell a) a HACCP rendszer elõírásainak megfelelõ mûködést igazoló, külsõ független fél által kiállított tanúsítvány vagy igazolás másolati példányát (figyelembe véve a Kbt. 68. § (4) bekezdését). b) Nyilatkozatot arról, hogy az általa szállított termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvnek az I. osztályú termékekre vonatkozó elõírásainak. c) A 2004–2006. idõszakból származó referenciák bemutatását a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerint, és a 68. § (1) bekezdése szerinti igazolásokat (másolatban). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): a) Az ajánlattevõ és 10% feletti alvállalkozója rendelkezzen az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára vonatkozó HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer mûködtetésére vonatkozó (külsõ, független szervezet által kiállított) dokumentummal, vagy tanúsítvánnyal (figyelembe véve a Kbt. 68. § (4) bekezdését). b) A szerzõdés alapján szállított termékeknek meg kell felelni a Magyar Élelmiszerkönyvnek az I. osztályú termékekre vonatkozó elõírásainak. c) Az ajánlattevõ, vagy 10% feletti alvállalkozója rendelkezzen az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára vonatkozó, 2004–2006. idõszakból származó, részenként legalább 2 db (egyenként minimum 3 M Ft értékû), vagy 5 db (egyenként minimum 1 M Ft értékû) referenciával. Az a) és b) pont szerinti alkalmassági feltételeket az ajánlattevõknek és 10% feletti alvállalkozóiknak külön-külön kell teljesíteni. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei Ingyenesen letölthetõ a www.patt.hu/heves/elelmiszer2006.doc internetcímrõl. A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva)
42787
IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: 3360 Heves, Fõ út 63.; igazgatói iroda Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2008. március. VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: ajánlatkérõ a hiánypótlást teljes körben biztosítja. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 28. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – A dokumentáció teljes egészében, ingyenesen letölthetõ a www.patt.hu/heves/elelmiszer2006.doc internetcímrõl. – Az ajánlatkérõ biztosítja a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kiegészítõ tájékoztatás lehetõségét. A megadott tájékoztatások teljes terjedelmükben – folyamatosan bõvülve a kérdezéseknek megfelelõen – elérhetõk térítésmentesen a www. patt.hu/heves/elelmiszer2006kerdesek.doc internetcímen. – Az ajánlattevõknek a dokumentációban meghatározott módon meg kell jelölni a szerzõdés teljesítéséhez általa a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (ha ilyen alvállalkozót nem kíván igénybe venni, a nyilatkozatot akkor is csatolni kell). – Az ajánlatokat és a dokumentációban meghatározott mellékleteket 1 eredeti és 1 (az eredetivel mindenben megegyezõ) másolati garnitúrában, személyesen vagy ajánlott levélpostai küldeményként, zárt csomagolásban, példányonként összetûzve vagy spirálozva vagy más – sérülésmentesen nem bontható – kötéssel, folyamatos oldalszámozással (ez elsõ oldaltól kezdve) kell benyújtani az I.1. pontban megjelölt címre. A borítékra rá kell írni „Közbeszerzés 2006 élelmiszer-alapanyag. Határidõ elõtt nem bontható fel”. – Mellékletként csatolandó az ajánlattevõ és az általa a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó adatait tartalmazó, a mûködési forma szerinti okirat (pl. cégkivonat, egyéni vállalkozóról kiállított jegyzõi kivonat, õstermelõrõl kiállított FM-hivatali igazolás) másolata, valamint a cégkivonatban szereplõ képviseletre jogosult aláíró címpéldányának,
42788
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
vagy banki aláírási kartonjának másolata. Kivonat esetében 60 napnál nem régebbi okiratról készült másolat fogadható el. – Amennyiben valamely rész tekintetében nyertesnek minõsített ajánlattevõ visszalép, úgy az ajánlatkérõ a következõ legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot tevõvel köti meg a szerzõdést. – A meghatározott részek mindegyikére külön-külön lehet ajánlatot tenni. – Egyes alkalmassági feltételek a minõsített ajánlattevõi jegyzékhez képest szigorúbban lettek meghatározva, ezért ezeket külön kell igazolni.
B. MELLÉKLET
VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
3) Mennyiség vagy érték: 9690 kg
A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Saldo Rt. Postai cím: Mór u. 2–4. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1135 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Murvai László Telefon: 237-9817 Fax: 237-9813 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.patt.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ BESZEREZHETÕ Hivatalos név: – Postai cím: – Város/község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
102. szám
A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: 1. rész 1) A rész meghatározása: Friss húsáruk 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.11.00.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: 2. rész 1) A rész meghatározása: Mirelit baromfi–hal 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.11.00.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 3390 kg 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: 3. rész 1) A rész meghatározása: Mirelit áruk 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 4841 kg 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: 4. rész 1) A rész meghatározása: Hentesáru 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.13.00.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 6640 kg; 1000 db 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: 5. rész 1) A rész meghatározása: Pékáru 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.81.00.00-9 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 25 000 kg, 79 830 db 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés: 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 6 MEGHATÁROZÁS: 6. rész 1) A rész meghatározása: Tej, tejtermékek 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.50.00.00-3 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 16 900 liter, 21 300 db, 2040 kg, 330 doboz 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 7 MEGHATÁROZÁS: 7. rész 1) A rész meghatározása: Zöldség, gyümölcs, tojás
42789
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.30.00.00-1 Kiegészítõ tárgy(ak): 01.24.20.00-5 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 28 890 kg, 47 900 db, 2200 cs. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés: 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 8 MEGHATÁROZÁS: 8. rész 1) A rész meghatározása: Fûszerek, szárazáruk, italok 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 21 339 kg, 17 560 db, 6970 liter 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
Kisbér Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19183/2006) Építési beruházás: – Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Kisbér Város Önkormányzata Postai cím: Széchenyi utca 2. Város/Község: Kisbér Postai irányítószám: 2870 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szarvasné dr. Udvardi Erzsébet polgármester Telefon: 34/352-360 Fax: 34/353-042 E-mail:
[email protected]
42790
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése Kisbér város központi területeinek villamoshálózat-korszerûsítésére. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 12 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye Kisbér város NUTS-kód: HU 21 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya A megbízó és a szerzõdõ hatóság között 2004/07/19-én aláírt HU2003/004-347.05.05-KD/01-1. számú támogatási szerzõdések 1-es mellékleteiben leírt projektek megvalósításához kapcsolódó tervezõ szolgáltatás igénybevétele, különös tekintettel az alábbi célok elérésére:
102. szám
Engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítése a város központi területeinek villamoshálózat-korszerûsítésre: Komplett akcióterület elektromos hálózatfejlesztése – 20 kV-os vezetékek föld alá fektetése – közmûterv. Elsõdlegesen a Ménes köz és Desseõ utca légvezetékes hálózat – kapcsolódóan a Széchenyi utcai és Deák Ferenc utcai elektromos elosztópontokhoz – kiváltásának tervezése szükséges. A 20 KV-os hálózat mellett tervezendõ a Ménes köz, Zrínyi utca, Desseõ Gyula utca 0,4 KV-os légvezetékes hálózatfejlesztése, illetve a komplett akcióterület közvilágításának szükségszerû korszerûsítése (3200 m). II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.23.10-0 További tárgy(ak): 74.23.34.00-5 II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték Tervezõ feladatai A) Az engedélyezési terv elkészítésével kapcsolatos fontosabb feladatok: Feladat a komplett akcióterület, 3200 m elektromos hálózatfejlesztése – 20 kV-os vezetékek föld alá fektetése – közmûterv elkészítése. Felmérés A felméréseket és alaptérképeket az érvényes geodéziai szabályzatok elõírásai szerint kell elkészíteni. (A földnyilvántartási térképek tervezési alaptérképként nem használhatók fel!) A felmérésekhez megfelelõ alappont hálózat létesítendõ. A felméréseknek jellemzõen ki kell terjednie a következõkre: a) EOV rendszerben a városközpont érintett területének felmérése Kisbér Széchenyi út–Ménes köz–Zrínyi utca–Desseõ utca által érintett területén. Az illeszkedés biztosítása érdekében a KVI Lovarda épületegyüttesének, a buszvégállomás butiksor, mûvelõdési központ, városház területének feltüntetése. b) Jogi állapot ábrázolása hiteles földhivatali adatszolgáltatással. c) Föld alatti, illetve térszín feletti közmûtartalom kezelõi adatközlés szerinti feltüntetése, illetve bemérése. d) A tervezési terület min. 25 m-enkénti keresztszelvényezése beépítési vonalak között teljes részletességgel. e) A tervezési alaptérkép az áttekinthetõséget biztosító, de legalább M = 1:500 méretarányú legyen. Tervezési feladat: A tervezés végrehajtása során figyelemmel kell lenni az alábbiakra: a) A beruházás során Kisbér Város belvárosi területén meglévõ 20 kV-os légvezetékes hálózat bontását, földkábeles kiváltását kell megtervezni a vonatkozó szabványok, mûszaki elõírások, közmûkezelõi elõírások szerint. b) Elsõdlegesen a Ménes köz és Desseõ utca légvezetékes hálózat – kapcsolódóan a Széchenyi utcai és Deák Ferenc utcai elektromos elosztópontokhoz – kiváltásának tervezése szükséges. A 20 kV-os hálózat mellett tervezendõ a Ménes köz, Zrínyi
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
utca, Desseõ Gyula utca 0,4 kV-os légvezetékes hálózatfejlesztése, illetve a komplett akcióterület közvilágításának szükségszerû korszerûsítése (3200 m). c) Az akcióterület mûemléki környezetben van, így a KöH elõírásait maradéktalanul figyelembe kell venni. d) A hálózatkorszerûsítés során biztosítani kell a KVI Lovarda energia ellátását a meglévõ OTR kiváltásával. Hasonlóan a közterületi parkolók, autóbusz-végállomás és térsége energia ellátása a kiváltást követõen biztosítandó. e) A tervezett létesítménynek illeszkednie kell a városközpont meglévõ hálózatához. f) A tervezés során érintett egyéb közmûvek szabványos keresztezését, megközelítését tervezni kell. A szükséges közmûkiváltásokat, védelembe helyezéseket meg kell tervezni. g) A terveket vezetékjogi engedélyeztetésre tervezõ bocsátja, a szükséges engedélyeket tervezõ szerzi be. h) A kiviteli tervek az organizációs terveket is tartalmazzák, melyek összefüggésben a kivitelezés összes elõírt feltételként megfogalmazódó igényt tervezõ hozzá tartozók tervfejezetek elkészítésével kell, hogy kielégítsen. Ezeken belül a bontási és építési tevékenységhez tartozó forgalomkorlátozási, építési munkahely elkorlátozási tervek elkülönítetten kezelendõk és engedélyeztetendõk. B) A kivitelezési terv elkészítésével kapcsolatos fontosabb feladatok: – alapadat átvétel, pontosítás, kiegészítés, – tervezési feladat helyszíni egyeztetése, – a tervezéshez szükséges helyszíni felmérések elvégzése, – közmûegyeztetések elvégzése, – elõkészítõ eljárás, helyszíni szemle összehívása, megtartása, – engedélyeztetési tervek elkészítése vagy elkészíttetése, engedélyek beszerzése, – tulajdoni lapok beszerzéséhez szükséges lista elkészítése és átadása a megrendelõnek, – jóváhagyási tervpéldányok és vezetékjog kérelmi dokumentáció elkészítése és benyújtása a megrendelõ felé, – részvétel a tervjóváhagyáson, – hatósági és szakhatósági engedélyek megszerzése, – végleges kiviteli dokumentációk összeállítása és leadása a megrendelõnek, – közremûködés a vezetékjogi engedély megszervezésében, – térítésmentes tulajdonosi hozzájárulások megszerzése, ha az eljárás nem vezetékjogos, – térítésmentes használati jog megszerzése a megrendelõ javára. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva)
42791
II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés 2006/09/14 (év/hó/nap) befejezés 2006/09/25 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek Késedelmi kötbér: a késedelem minden naptári napja után a kötbéralapra vetítetten. Meghiúsulási kötbér: az igazolt teljesítéssel még nem fedezett, jövõben esedékes nettó [*]-ban. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A szolgáltatást az Európai Unió PHARE programja (49,97%), a magyar költségvetés (39,96%) és az ajánlatkérõ önkormányzat (10,07%) együttesen finanszírozza. A vonatkozó jogszabályok: – a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésérõl és az államháztartás hároméves kereteirõl szóló 2004. évi CXXXV. törvény, – 51/2002 PM rendelet 2003. XCI. törvény 211. § (13) bekezdése, – 85/2002. (IV. 19.) kormányrendelet a PHARE segélyprogram igénybe vételérõl szóló keretmegállapodás kihirdetésérõl. Az ajánlat, és a szerzõdés pénzneme az euró. A kifizetések pénzneme a forint. A megbízási díj utólag, a megbízó vagy a lebonyolító által igazolt tevékenység alapján a II.1.5) pontban körülírt projekt megvalósításának a fázisai szerinti ütemezéssel, a jogszabályoknak megfelelõ számla alapján átutalással kerül kiegyenlítésre a Kbt. 305. § (1) bekezdése figyelembevételével. A tervezõ kedvezõbb fizetési felajánlását megbízó értékeli a dokumentációban részletezettek szerint. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy A közös ajánlattevõk által a szerzõdés teljesítése érdekében gazdasági társaság létrehozása nem követelmény. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? Igen: – Nem: X III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is a) Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak és a 61. § (1) bekezdés d) pontjának és a Kbt. 61. § (2) bekezdésének hatálya alá esik. Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevõ, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.
42792
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek a Kbt. 299. § (4) bekezdése szerint ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdésének d) pontja és a Kbt. 61. § (2) bekezdésének hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az ajánlatkérõ alkalmatlannak minõsíti az ajánlattevõt, ha nem felel meg a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontjában elõírtaknak. A pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeknek, az ajánlattevõnek, a közös ajánlattevõknek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak külön-külön kell megfelelniük, és az ezt igazoló igazolásokat megadniuk. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolni. a) Az ajánlattevõ valamennyi számlavezetõjének nyilatkozata valamennyi üzleti bankszámla vonatkozásában az alábbi tartalommal: valamennyi számla száma, a bankszámlá(ko)n a kért idõszakban volt-e sorban állás, ha igen, milyen idõtartamú [Kbt. 66. § (1) bekezdés d) pontja]. b) A 2003., 2004., 2005. évek pénzügyi beszámolói, melyek szerint az ajánlattevõ egyszer sem volt veszteséges [Kbt. 66. § (1) bekezdés d) pontja]. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az ajánlatkérõ alkalmatlannak minõsíti az ajánlattevõt, ha: a) Nem rendelkezik a 2003–2005-ös idõszakban a II.1.6) pont tárgyai szerinti tevékenységi területeken az alábbi összértékû vagy a kiírással azonos mennyiségû (3200 m) tervezési területre teljesített (befejezett) szolgáltatási referenciákkal: – 1 db, legalább nettó 20 000 euró értékû, vagy 3200 m városi területre vonatkozó villamos közmûhálózat engedélyes és kivitelezési terv készítés tartalmú szerzõdés. b) Nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberrel: – Hõ- és villamosenergiai építmény tervezõ 1 fõ. A megkövetelt alkalmassági feltételek a fenti tervezõre: Végzettség: – Mûszaki egyetemi vagy fõiskolai végzettség. – Rendelkezik HK-1 tervezõi regisztrációval. Nyelvismeret: – A magyar nyelv tárgyalóképes ismerete. Szakmai gyakorlat: – Legalább 5 év tervezõi gyakorlat. Az a) és b) pont szerinti alkalmassági feltételeknek az ajánlattevõnek, a közös ajánlattevõknek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak együttesen kell megfelelniük, és az ezt igazoló igazolásokat megadniuk. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A mûszaki és szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolni. a) A kért idõszak legjelentõsebb szolgáltatásainak ismertetése [az ismertetésnek ki kell térnie valamennyi, a II.1.6) pont szerinti tevékenységi területeken teljesített (befejezett) szolgál-
102. szám
tatás tekintetében az alábbiakra: a teljesítés ideje, a szerzõdést kötõ másik fél megnevezése, az ellenszolgáltatás összege, és a szolgáltatás rövid ismertetése] [Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pontja]. b) Azoknak a szakembereknek a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk és nyelvismeretük ismertetése, akiket az ajánlattevõ be kíván vonni a teljesítésbe [Kbt. 67. § (3) bekezdés b) pontja]. A III.2.3) pontban a mûszaki és szakmai alkalmasság esetében a b) pontban meghatározott szakemberek bemutatása során önéletrajz, a szakemberek végzettségét és tervezõi jogosultságát igazoló dokumentumok másolati, valamint a nyelvismeret tekintetében (a dokumentációban szereplõ) a szakemberek által aláírt nyilatkozatok csatolandók. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: 157/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet az építészeti-mûszaki tervezési jogosultság általános szabályairól [módosította a 121/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet]. IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni) részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár (euró) 6 2. a megadott határidõnél kedvezõbb teljesítési határidõ vállalása (nap) 5 3. tervmódosítások elkészítésének átfutási ideje (mérnöknap) 5 4. számlák száma (db) 4 5. késedelmi kötbér mértéke (%/nap) 5 alszempontok – minimum érték: 0,1%/nap – maximum érték: 0,5%/nap 6. meghiúsulási kötbér mértéke (%) 5 alszempontok – minimum érték: 5% – maximum érték: 20%
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám HU2003/004-347.05.05-KD/01-1/Tervezés IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/13 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/13 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) 90 nap az ajánlattételi határidõ lejártától számítva IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/13 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: lásd az I) pontban Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdésében foglaltak. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42793
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: PHARE 2002/2003 Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése – HU2003/004-347.05.05-KD/01-1 projekt. VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét egy alkalommal biztosítja a jogi kizáró okok tekintetében. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 14. 3) A bírálati szempont: az összességében a legelõnyösebb ajánlat. 4) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: A részszempontonként adható pontszám felsõ határa 10 pont, az alsó 1. 5) A bírálati szempontok [IV.2) pont] kiegészítéseként ajánlatkérõ közli, hogy az adható pontszám valamennyi részszempont esetén 1–10. Részszempontonként ajánlatkérõ számára a legkedvezõbb ajánlat 10 pontot kap, a legrosszabb egyet, míg a többi pontszám lineáris-, illetve értékarányosítással kerül megállapításra. Az 1–3. részszempontok esetén az értékelés értékarányosítás szerint történik, mely szerint a legalacsonyabb tartalmi elemû ajánlat kapja a maximális 10 pontot, míg a többi ajánlat pontszáma az ajánlatok tartalmi elemeinek aránya szerint kerül megállapításra. A 4–6. részszempontok esetén az értékelés lineáris arányosítás szerint történik, mely szerint a legalacsonyabb tartalmi elemû ajánlat kapja a maximális 10 pontot, míg a többi ajánlat pontszáma az ajánlatok tartalmi elemeinek aránya szerint kerül megállapításra. 6) Támogatás felhasználása: az ajánlatkérõ PHARE támogatásra irányuló igényt nyújtott be, mely igényét pozitívan bírálták el és támogatását a támogatási szerzõdés HU2003/004347.05.05-KD/01-1 számon tartják nyilván. Az ajánlatkérõ az ajánlattételi felhívást a Kbt. 48. § (2)–(3) bekezdéseire való hivatkozással küldi meg. 7) Minõsített ajánlattevõk: a minõsített ajánlattevõknek a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján a szerzõdés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni az ajánlattételi felhívás szerint. 8) A dokumentáció átvétele a IV.3.3) pontban meghatározott módon az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció átvehetõ ajánlatkérõ I.1) pontban megjelölt címén munkanapokon 9.00–12.00 óráig, az ajánlattétel napján 9.00–10.00 óráig. 9) Kiegészítõ tájékoztatás: a kiegészítõ tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)–(3) bekezdéseiben, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Konzultáció megtartására nem kerül sor.
42794
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
10) Közbeszerzési mûszaki leírás: a közbeszerzési mûszaki leírás a dokumentációban található. 11) A közbeszerzési mûszaki leírás meghatározásának módja: mivel a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan nem létezik európai szabvány, nemzeti szabvány, európai mûszaki tanúsítvány vagy közös mûszaki leírás, az ajánlatkérõ a közbeszerzési mûszaki leírást a dokumentációban mellékelt módon határozta meg. 12) Formai kötöttség: az ajánlattevõnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelõen kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevõ kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 13) Egyéb benyújtandó dokumentumok: az ajánlattevõ képviseletére jogosult személyre vonatkozó aláírási címpéldány, és az ajánlattevõ vállalkozás cégbejegyzése vagy magánvállalkozói igazolványa. 14) Ajánlatok benyújtása: az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlattételi felhívás I.1) pontjában megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell eljuttatni az ajánlattételi határidõ lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõ lejártát megelõzõen sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztésébõl, késedelmes érkezésébõl eredõ kockázat az ajánlattevõt terheli. 15) Az eljárás nyertese: az eljárás nyertese az az ajánlattevõ, aki az összességében legkedvezõbb ajánlatot tartalmazó, érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérõ az eljárás nyertesével – vagy annak visszalépése esetén az eljárás eredményének kihirdetésekor a következõ legkedvezõbb ajánlatot tevõnek minõsített szervezettel (személlyel) – köti meg a szerzõdést. 16) Árfolyamok: az ajánlattétel során a különbözõ devizák forintra, illetve euróra történõ átszámításánál az ajánlattevõnek az ajánlattételi felhívás meghirdetésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevõ saját központi bankja által az ajánlattételi felhívás meghirdetésének napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. Átszámítás esetén az ajánlattevõnek közölnie kell az alkalmazott árfolyamot. 17) Alkalmassági követelmények: a jelen ajánlati felhívásban meghatározott alkalmassági követelményeknek külön-külön, illetve együttesen történõ megfelelés elõírását az indokolja, hogy az ajánlatkérõ álláspontja szerint az ajánlattételi felhívásban írt alkalmassági feltételeknek való megfelelés szükséges a közbeszerzés tárgyát képezõ szolgáltatás pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki és szakmai szempontból megfelelõ színvonalon történõ teljesítéséhez. 18) Fordítás: amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevõ a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hiteles magyar nyelvû fordításban is köteles becsatolni. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
102. szám
Magyar Államvasutak Zrt. egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (18875/2006) Építési beruházás: – Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Magyar Államvasutak Zrt. Postai cím: Podmaniczky u. 24/A, A épület, I. emelet 18. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1062 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Lovas Pálné Telefon: 511-4128 Fax: 511-4253 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Mûanyag hulladékok (EWC 12 01 07, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 16 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Magyarország egész területe NUTS-kód: HU II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya MÁV Zrt. területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 6150 kg + 50%.
42795
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: 12 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy: kezdés befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ az egyes megrendelõkben írt feladatok teljesítését követõen az ellenértéket 30 napon belül vagy az ajánlattevõ ajánlatában írt hosszabb határidõn belül átutalással egyenlíti ki. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontja, 61. § (1) bekezdés a)–e) pontja, 62. § (1) bekezdés, a Kbt. 299. § (4) bekezdés szerint. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – valamennyi pénzforgalmi bankszámlája tekintetében a pénzintézet 30 napnál nem régebbi nyilatkozatát az alábbi tartalommal: – mióta vezeti a gazdálkodószervezet bankszámláját,
42796
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– számláján az utóbbi egy évben sorban állás elõfordult-e, ha igen, mikor és mennyi ideig. [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja.] – 2004. és 2005. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját, de amennyiben a 2005. évi beszámoló tartalmazza a 2004. év adatait, úgy elegendõ a 2005. évi beszámolót csatolni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha õ vagy a 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója: – pénzforgalmi bankszámláin a számlavezetõ pénzintézetektõl származó nyilatkozatok szerint a nyilatkozat kiadását megelõzõ egy évben 30 napot meghaladó sorban állás volt (AJ és ALV). – 2004., 2005. év mindegyikében mérleg szerinti eredménye negatív (AJ és ALV).
III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – referenciaigazolást a Kbt. 68. § (1) bekezdés alapján a 2004. és 2005. évi hulladékkezelési munkáiról (legalább a teljesítés ideje, a szerzõdést kötõ másik fél, a szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha õ vagy a 10%-ot meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója: – nem végzett 2004. és 2005. évek mindegyikében legalább 300 000 Ft értékû, vagy legalább 3000 kg mennyiségû hulladékkezelési szolgáltatást (AJ vagy ALV). III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X
102. szám
Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. Ajánlati ár – hulladék átvételi díja (Ft/kg) 70 2. Elszállítási idõ (naptári napokban) 20 3. Fizetési határidõ (naptári napokban) 10 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/19 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 40 000 + 20% áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: az ajánlatkérõ pénztárában készpénzben vagy átutalással az ajánlatkérõ ING Bank Rt. 13700016-01855023 számú bankszámlájára. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/19 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/19 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Helyszín: 1062 Budapest, Podmaniczky u. 24/A, A épület földszint 4. sz. tárgyaló. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: ajánlatkérõ és ajánlattevõk képviselõi, és az általuk meghívottak.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ az eljárásban a Kbt. 83. § szerint hiánypótlási lehetõséget biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: teljes. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 26. A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. október 3., 9.00 óra. 3) Jelmagyarázat: (AJ és ALV): ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak külön-külön is ki kell elégítenie. (AJ vagy ALV): ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó együttesen is teljesítheti a feltételt. 4. A nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén az ajánlatkérõ a második legkedvezõbb ajánlatot tevõvel köt szerzõdést. 5. Az ajánlattevõ köteles megjelölni a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozóját és nyilatkozni a Kbt. 71. § (3) bekezdésére. 6. Az ajánlatkérõ az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg. 7. A dokumentáció beszerezhetõ ajánlatkérõnél munkanapokon 8.00–12.00 óráig, az ajánlattételi határidõ napján 9.00 óráig, vagy a Kbt. 54. § (4) bekezdésében meghatározott módon. 8. A részszempontok értékelése során adható pontszám valamennyi részszempont esetében 0,01–10 pontig terjed. Valamennyi részszempontnál a legelõnyösebb ajánlat kap maximális pontszámot, a többi ajánlat pontszáma arányosítással kerül megállapításra. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap) B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Budapesti Területi Logisztikai Központ területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele.
42797
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 1600 kg + 50% 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy kezdés: befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Szombathelyi Területi Logisztikai Központ területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 900 kg + 50% 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Szegedi Területi Logisztikai Központ területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 100 kg + 50% 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
42798
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A RÉSZ száma: 4 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Debreceni Területi Logisztikai Központ területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 650 kg + 50% 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 5 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Miskolci Területi Logisztikai Központ területén keletkezõ mûanyag hulladékok (EWC 12 01 05, EWC 15 01 02, EWC 16 01 19, EWC 17 02 03, EWC 20 01 39) kezelésre történõ átvétele. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 90.12.13.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 2900 kg + 50% 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés: 5) További információ a részekrõl: –
MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19098/2006) Árubeszerzés: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Postai cím: Reáltanoda utca 13–15. Város/Község: Budapest
102. szám
Postai irányítószám: 1052 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Erdélyi Szabó Miklós Telefon: 483-8302 Fax: 483-8333 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.renyi.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Pályázat számítástechnikai eszközök beszerzésére II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Budapest V., Reáltanoda u.13–15. NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya A megnevezések a tárgy jellegének egyértelmû meghatározása érdekében történtek. 1 db notebook a következõ paraméterekkel: – Intel Pentium M processzor 750 (1,86G) vagy egyenértékû, 2 Mb L2 cache, 533 MHz FSB, Intel® Wireless LAN 802.11b/g Mini PCI card vagy egyenértékû, intergrated BluetoothOperating system installed: Genuine Windows XP Professional Mobile. Intel® 915PM Express Chipset vagy egyenértékû, Hard disk drive speed 5400 rpm, 15,4 WSXGA + disp, 2 SODIMM slots, 512 MB DDR RAM, 60 GB HDD, DVD±RW, Weight: less then 2,7 kg 56 K Modem, 8-Cell Lion Batt, Windows XP Pro, 1 year wrty (l. HP Compax nx 8220 P–M 750 vagy egyenértékû) 1 db notebook a következõ paraméterekkel: – Intel Core Duo T2400 1.83GHz processzor vagy egyenértékû, Windows XP professional, 14.1-inch WXGA, memória 512 MG 533 MHz DDR2 RAM, merevlemez legalább 60 GB 5400 RPM HDD, DVD±RWWindows SP ProDell Wireless 1490 802.11 a/g and built-in Bluetooth vagy egyenértékû, nem több, mint 3 kiló súly, magyar vagy angol billenytûzet (pl. Dell D620 vagy egyenértékû) 1 db 160 GB külsõ USB 2.0-s winchester, ami tudja az egygombos mentést (Pl. Toshiba Multimedia Center GigaStore, vagy FREECOM vagy egyenértékû) 1 db TFT-LCD monitor a következõ paraméterekkel: legalább 20" képernyõ, 8 ms válaszidõ, vagy kevesebb 600:1 kontrasztarány, állítható magasság 2 db 1GB pendrive II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 30.20.00.00-1 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X
42799
Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) Notebook 2 db, külsõ USB 2.0 winchester 1 db, TFT-monitor 1 db, 1 GB pendrive 2 db II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy napokban: 14 Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Ajánlattevõ a szerzõdés hibátlan teljesítéséért, a szerzõdés alapján minimum 12 hónap jótállásra köteles. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Fizetés a teljesítés után 10 banki napon belüli átutalással. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: – Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó az, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében – ezen kizáró okok a 60. § (4) bekezdésének megfelelõen alkalmazandóak a
42800
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is – illetve a 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Nem lehet továbbá ajánlattevõ vagy 10% feletti alvállalkozó, akivel szemben a 62. § (1) bekezdésében foglalt valamely kizáró ok fennáll. Az ajánlattevõnek és a 10% feletti alvállalkozójának nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, figyelembe véve a Kbt. által e tárgyban kiadott tájékoztatót is. Az ajánlattevõ köteles csatolni a cégkivonat, az egyéb mûködést igazoló okirat és az aláírási címpéldány másolati példányát. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek csatolni kell a 2003., 2004. és 2005. évre vonatkozó mérlegbeszámolóját. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha a 2003., 2004. és 2005. években két egymást követõ évben veszteséges volt. Alkalmatlan az ajánlattevõ, amennyiben a 2005. évi mérlegbeszámolójában a saját tõkéje nem éri el a szerzõdéses érték 40%-át. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek be kell mutatni és a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint igazolnia kell az ajánlattételi határidõt megelõzõ 3 évben az ajánlattevõ és a 10% feletti alvállalkozója által teljesített, a jelen közbeszerzés tárgya szerinti referenciákat. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, aki nem rendelkezik legalább 3, a beszerzés tárgya szerinti referenciával, és a referenciák között nincs legalább 2, melynek értéke eléri a jelen beszerzésre tett ajánlati érték 50%-át. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)
102. szám
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben3) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: – IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/10/09 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV X LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/09 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Budapest, V. Reáltanoda u. 13–15. SZHO-szoba Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: az ajánlatkérõ, a közbeszerzési eljárásban közremûködõ személyek, az ajánlattevõk, valamint az általuk meghívott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2006. szeptember 28.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: Hiánypótlásra lehetõség nincs. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006/10/11. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/09/01 (év/hó/nap)
Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19028/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Postai cím: Mogyoródi út 43. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1149 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: fõigazgató Telefon: 469-4144 Fax: 469-4144 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.katasztrofavedelem.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
42801
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatóság, központi raktár, 1174 Budapest, Ferihegyi út 264. NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Meghatározása: szállítási szerzõdés. Tárgya: növelt égésidejû (árvízi) csepegésmentes paraffinfáklya szállítása. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 36.67.40.00-6 További tárgy(ak): 36.67.45.00-1 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
42802
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 50 000 db ±30% fáklya. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: 40 (a szerzõdés megkötésétõl számítva) kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) A dokumentációban meghatározott teljesítési biztosíték: a szerzõdésszerû teljesítés biztosítékául szolgál, mértéke az áfa nélküli szerzõdéses ár 2%-a. A teljesítési biztosíték a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevõként szerzõdõ fél választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõként szerzõdõ fél bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerzõdés alapján – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel a dokumentációban részletesen meghatározottak szerint. A dokumentációban meghatározott mértékû késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, valamint jótállási kötelezettség. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A pénzügyi ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítést követõen a dokumentációban rögzített feltételek szerint törté-
102. szám
nik, a számla és egyéb fizetési okmányok kézhezvételétõl számított 15 banki napon belül, átutalással. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a nyertesnek nem írja elõ gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A kizáró okok, továbbá a pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasság vonatkozásában a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó neve a továbbiakban: 10% feletti alvállalkozó. Ajánlatkérõ ajánlattevõt kizárja az eljárásból, ha – ajánlattevõvel vagy valamelyik alvállalkozóval szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll; – ajánlattevõvel vagy valamelyik, 10% feletti alvállalkozóval szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll; – a Kbt. 66. § (2) bekezdésében, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdésében érintett szervezettel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározó kizáró okok bármelyike fennáll. A kizáró okok igazolási módjai: – A Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állásáról az ajánlattevõnek mind magára, mind – a teljesítésben való részvétel mértékétõl függetlenül – valamennyi alvállalkozóra vonatkozóan nyilatkoznia kell. – A Kbt. 60. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok fenn nem állásáról a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek nyilatkoznia kell. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A. A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolási módjai: A.1) A Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevõ, valamint a 10% feletti alvállalkozó valamennyi számlavezetõ pénzintézetének – az ajánlattételi határidõ lejártának napját megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû – nyilatkozata (eredeti vagy egyszerû másolatban) az alábbi tartalommal: – bankszámlaszám, számlaszámok, – mióta vezeti az ajánlattevõ/10% feletti alvállalkozó bankszámláját, – az ajánlattevõ/10% feletti alvállalkozó fizetési kötelezettségének határidõre eleget tesz-e, amennyiben nem, a nyilatkozat kiállításának dátumát megelõzõ egy év során ez hány alkalommal fordult elõ.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A.2) A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja szerint az ajánlattevõ 2003., 2004., 2005. évi teljes forgalmáról (nettó árbevételérõl) szóló nyilatkozata. A.3) A Kbt. 66. § (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlattevõ, valamint a 10% feletti alvállalkozó nyilatkozata az alábbi tartalommal: – az ajánlattételi határidõt megelõzõ egy év során mely pénzintézeteknél vezetett/vezet számlát, – számlaszámok, beleértve az idõközben megszüntetett számlákat is, – volt-e 60 napot meghaladó sorban álló tétel az elmúlt egy év során valamelyik megszüntetett számlán. A nyilatkozat szerinti valamennyi számlára vonatkozóan – az idõközben megszüntetett számlákat kivéve – csatolni kell az A1. pont szerinti pénzintézeti nyilatkozatot az elõírt tartalommal. A.4) A Kbt. 66. § (2) bekezdésében meghatározott eset fennállása esetén ajánlattevõ alkalmasságának igazolására az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának eredeti vagy egyszerû másolati példányát kell az ajánlathoz csatolni a dokumentáció szerinti tartalommal. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): B. Alkalmatlan az ajánlattevõ a szerzõdés teljesítésére, ha: B.1) Valamely pénzintézeti nyilatkozat alapján megállapítható, hogy az ajánlattevõ vagy a 10% feletti alvállalkozó a nyilatkozat kiállításának dátumát megelõzõ egy év során fizetési kötelezettségének háromnál több alkalommal nem tett határidõre eleget. B.2) Az ajánlattevõ teljes forgalma (nettó árbevétele) a 2003., 2004., 2005. év egyikében sem éri el a 30 millió (áfa nélkül) forintot. B.3) Az ajánlattevõ vagy valamelyik 10% feletti alvállalkozó nyilatkozata alapján az ajánlattételi határidõt megelõzõ egy év során valamelyik megszüntetett bankszámlán 60 napot meghaladó sorban állás volt. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A. A mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolási módjai: A.1.1) A Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevõ 2003., 2004., 2005. évi legjelentõsebb, a közbeszerzés tárgyában teljesített szállításainak (szerzõdéseinek) ismertetése (referencialista) a következõ tartalommal: – a teljesítés ideje, – a szerzõdést kötõ másik fél (megrendelõ) megnevezése, a referenciát adó személy neve és elérhetõsége, – a teljesítés tárgya, – az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat (db) megjelölése, továbbá: A.1.2) A referencialistában nevesített szerzõdések közül a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti módon kiállított referenciaigazolás(ok)/nyilatkozat(ok) eredeti vagy egyszerû másolatban, melyek közül legalább 1 db a Kbt. 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon kiállított igazolás. Az igazolásoknak/nyilatkozatoknak tartalmazni kell a referencialista tartalmára vonatkozóan elõírt fenti információkon túlmenõen az égési idõre, szélállóságra, a csepegésmentesség-
42803
re, továbbá a Kbt. 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon kiállított igazolás(ok) esetében a szerzõdésszerû teljesítésre vonatkozó információkat is. A.2) A Kbt. 67. § (1) bekezdés f) pont alapján az ajánlattevõ minõségbiztosítása érdekében tett intézkedésének leírása a minõségbiztosítási rendszertanúsítvány egyszerû másolatának benyújtásával, vagy a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékû dokumentum benyújtásával. A Kbt. 67. § (4) bekezdésében meghatározott eset fennállása esetén ajánlattevõ alkalmasságának igazolására az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának eredeti vagy egyszerû másolati példányát kell az ajánlathoz csatolni a dokumentáció szerinti tartalommal. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): B) Alkalmatlan az ajánlattevõ a szerzõdés teljesítésére, ha B.1) az elõzõ hároméves (2003., 2004., 2005.) idõszakra az ajánlattevõ nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyának értékesítését igazoló, a III.2.3) A.1.1) pont szerinti referencialistában nevesített szerzõdések közül legalább 1 szerzõdésre vonatkozóan a 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megrendelõszervezet által kiadott vagy aláírt referenciaigazolással, amely – több, mint 2,5 óra égési idõt, – kedvezõ szélállóságot, – csepegésmentességet igazol, továbbá – a szerzõdés teljesített értéke eléri az áfa nélküli 20 millió Ft-ot, vagy mennyisége eléri az 50 000 darabot, valamint – szerzõdésszerû teljesítést igazol. B.2) Az ajánlattevõ nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységére vonatkozó – az ajánlattételi határidõ lejártakor érvényes – minõségbiztosítási rendszer tanúsítvánnyal, vagy a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékû dokumentummal, illetve a minõségbiztosítás érdekében tett intézkedések leírásával. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): –
42804
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 75-06-1776 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 50 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció beszerezhetõ a jelen hirdetmény közzétételének napjától kezdve munkanapokon 8.00–13.00 óra között (helyi idõ szerint), illetve az ajánlattételi határidõ lejártának napján 8.00–10.00 óra között (helyi idõ szerint). Ajánlattevõ a dokumentáció ellenértékét a BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt. (BM BK Zrt.) HVB Bank Hungary Rt.-nél vezetett 10900011-00000005-50080002 számú számlájára történõ átutalással egyenlítheti ki. Az átutalás közlemény rovatában a 75-06-1776 hivatkozási számot fel kell tüntetni! Az át nem ruházható dokumentáció – A. melléklet II. pont alatt megnevezett szervezettõl történõ – megvásárlása az eljárásban való részvétel, illetve az érvényes ajánlattétel feltétele. A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére – a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve – nincs lehetõség. A dokumentáció az ellenérték befizetésérõl szóló igazolás ellenében átvehetõ személyesen az A. melléklet II) pontjában meghatározott címen, vagy a Kbt. 54. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: –
102. szám
IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt., 1124 Budapest, Németvölgyi út 41., 5. épület, földszinti tanácsterem. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdésében nevesített személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: a hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: az ajánlatkérõ az eljárás során részleges lehetõséget biztosít hiánypótlásra. Ajánlatkérõ nem teszi lehetõvé az ajánlati dokumentáció III. Mûszaki leírás fejezetben a fáklyák minimális és átlagos fényerõsségértékének igazolására elõírt és a mûszaki ajánlat részeként az ajánlathoz csatolandó akkreditált tanúsító szervezet tanúsítványának pótlását. Ugyanazon ajánlati tartalmi elem pótlására ajánlatkérõ csak egy alkalommal biztosít lehetõséget. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eredményhirdetést követõ naptól számított 8. napon. Az eredményhirdetés idõpontja: az utolsó tárgyalást (végsõ ajánlat) követõ 5. munkanapon. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: ajánlatkérõ az ajánlattevõkkel az elsõ tárgyalás során elfogadott ütemezés szerint külön-külön folytat tárgyalást a mûszaki, kereskedelmi és egyéb szerzõdéses feltételekrõl. A tárgyalás(ok) során a Kbt. 127. § (2) bekezdésének megfelelõen ajánlatkérõ új ajánlatot kérhet, ajánlattevõ új ajánlatot adhat. Az elsõ tárgyalás idõpontja: az ajánlattételi határidõt követõ 5. munkanapon. Ajánlatkérõ a pontos idõpontról írásban értesíti ajánlattevõt. A tárgyalás(ok) befejezésével ajánlati kötöttség jön létre (végsõ ajánlat). Ajánlattevõ végsõ ajánlatához 60 napig kötve van. 4) Ajánlatkérõ többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem fogad el. 5) Az eredményhirdetés módja: ajánlatkérõ az eljárás eredményérõl az ajánlattevõket írásban, telefaxon értesíti. A Kbt.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
300. § (4) bekezdése szerint az ajánlatok elbírálásának befejeztekor ajánlatkérõ írásbeli összegezést készít, melyet a szerzõdéskötés elõtt az összes ajánlattevõnek megküld. 6) Ha az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor megjelöli a legkedvezõbb ajánlatot tevõt követõ ajánlattevõt, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel az ajánlattevõvel fog szerzõdést kötni. 7) Az ajánlattételi felhívásban, illetve a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. elõírásai az irányadóak. 8) Az ajánlatkérõ felhívja ajánlattevõk figyelmét, hogy a Közbeszerzések Tanácsa által meghatározott minõsítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a Kbt. 65–69. § alapján ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetõleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. A minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe felvételt nyert ajánlattevõknek a Kbt. 13 § (4) bekezdése alapján jelen ajánlattételi felhívás III.2.2) és III.2.3) pontjai tekintetében kiegészítõleg igazolnia kell alkalmasságát a Közbeszerzések Tanácsa által meghatározott minõsítési szempontoknál szigorúbb követelményeket támasztó alkalmassági szempontok vonatkozásában. 9) Az ajánlattal benyújtandó egyéb iratok: 9.1) a Kbt. 70. § (1) bekezdésének megfelelõen ajánlattevõ nyilatkozata az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra. 9.2) Az ajánlattevõ a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti nyilatkozata. 9.3) Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû cégkivonatának vagy az IMR Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálata által kiadott nyilvános cégadatok kivonatának eredeti vagy egyszerû másolati példánya, mely alapján ajánlatkérõ azt vizsgálja, hogy az ajánlattevõ és az alvállalkozó rendelkezik-e a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységi körrel. Amennyiben ajánlattevõ vagy alvállalkozó a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységi körrel nem rendelkezik, az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 9.4) Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) cégjegyzésre jogosult képviselõje/képviselõi aláírási címpéldányának egyszerû másolati példánya. Amennyiben az ajánlat a cégjegyzésre jogosultak által felhatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazás eredeti példányát is csatolni kell az ajánlathoz. 9.5) Amennyiben ajánlattevõ nem gyártója a közbeszerzés tárgyának, úgy ajánlattevõ nyilatkozata, hogy a gyártó rendelkezik ISO 9001 szabványnak megfelelõ minõségbiztosítási rendszert tanúsító bizonyítvánnyal. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: Pf. 314 Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1903
42805
Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ BESZEREZHETÕ Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: Németvölgyi út 41. 5. épület 102. szoba Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1124 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: személyes vagy futárszolgálat igénybevételével történõ benyújtás esetén: Németvölgyi út 41. 5. épület 102. szoba Postai úton történõ benyújtás esetén: 1903 Budapest, Pf. 314 Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1124 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu
Otthon Lakásfenntartó Szövetkezet egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19367/2006) Építési beruházás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Otthon Lakásfenntartó Szövetkezet Postai cím: Vándor Sándor u. 3. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1181 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 290-5788 Fax: 290-5788 E-mail: –
42806
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: – vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): –
AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X
II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Budapest, XVIII. kerület, Vándor Sándor út 3. szám alatti 132 lakásos lakóépületben található 2 db felvonó felújítása, korszerûsítése
Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X
I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés Budapest XVIII. kerület, Vándor Sándor út 3. szám alatti 132 lakásos lakóépületban található 2 db felvonó felújítása, korszerûsítése tárgyában. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: X A teljesítés helye: 1181 Budapest, Vándor Sándor út 3. NUTS-kód: HU102 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: –
II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.31.31.00-5 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A II.1.5) pont szerinti munkák elvégzése a dokumentációban részletezettek szerint. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés 2006/11/30 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi és meghiúsulási kötbér, jótállás a dokumentációban meghatározottak alapján. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ a „Paneles lakóépület energiamegtakarító felújítása” LKFT-2005-LA-2 pályázat keretében rendelkezik a szerzõdés teljesítését biztosító anyagi fedezettel. A számlák kiegyenlítése: a munka hiány- és hibamentes befejezését követõen, a teljesítésigazolással együtt benyújtott számla alapján, illetõleg a szerzõdés mellékletét képezõ ütemterv szerint, a számla kézhezvételét követõ 30 napon belül. Az ajánlatkérõ elõleget nem ad. Ajánlatkérõ 1 db részszámla, valamint a mûszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követõen 1 db végszámla benyújtására ad lehetõséget. A végszámla mértéke nem lehet kevesebb az áfa nélküli mindösszesen vállalkozási díj 40%-ánál. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Az ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõktõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes ajánlattétel esetén a vezetõ céget meg kell jelölni, és a közös ajánlattevõknek egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: a Kbt. 60. § (1) bekezdésben, a 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjaiban, valamint a 62. § (1) bekezdésben foglaltak. Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alvállalkozónak a Kbt. 299. § (4) bekezdés, valamint a Közbeszerzések Tanácsának 2006. február 15-i tájékoztatója szerint nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak hatálya alá. A 60. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandók a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõknek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alvállalkozónak csatolniuk kell: – Nyilatkozatot az elõzõ 2 naptári év (2004. és 2005.) teljes forgalmától és ugyanezen idõszakban a közbeszerzés tárgya szerinti [felvonó korszerûsítése, cseréje] tevékenységével kapcsolatos forgalmáról.
42807
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alvállalkozó alkalmasságát kizáró tényezõk: – A 2004. és 2005. év teljes forgalma a két évben összesen nem haladta meg a nettó 5 millió forintot és felvonó korszerûsítésére, cseréjére vonatkozó munkáiból származó 2004. és 2005. évi árbevétele a két évben összesen nem haladta meg a nettó 3 millió forintot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alvállalkozóknak csatolniuk kell: 1. A 2001–2005. évben végzett legjelentõsebb, felvonó korszerûsítésére, cseréjére vonatkozó munkáinak ismertetését a következõk részletezésével: – a szerzõdõ fél, – a munkavégzés jellege (fõvállalkozó, generálkivitelezõ, alvállalkozó stb.), – az elvégzett munka rövid leírása, – az ellenszolgáltatás összege, – a teljesítés helye és ideje, – a referenciaadó személy neve, beosztása, elérhetõsége (telefon, telefax). 2. A teljesítésbe bevonandó azon szakemberek végzettségének és képzettségének ismertetését, akik az építési beruházás teljesítéséért felelõsek. Csatolni kell a felelõs mûszaki vezetõnek a feladat ellátására vonatkozó jogosultságát (másolatban). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alvállalkozó alkalmasságát kizáró tényezõk: 1. Az ajánlattevõ nem rendelkezik az elmúlt 5 évben (2001–2005.) legalább 2, összesen minimum nettó 1 millió forint ellenértékû felvonó korszerûsítésére, cseréjére vonatkozó referenciamunkával. 2. Az ajánlattevõ nem rendelkezik legalább 1 fõ, az 51/2000 (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendelet elõírásának megfelelõ felelõs mûszaki vezetõvel. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: –
42808
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni) részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 60 2. teljesítési határidõ 20 3. késedelmi kötbér 12 4. a jótállás idõtartama 8 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 20 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció az OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél vezetett 10300002-20105358-00003285 számú számlájára történt befizetésérõl szóló igazolás bemutatása vagy készpénz ellenében vehetõ át. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: az ajánlati dokumentáció munkanapokon 8.00–12.00 óra között, az ajánlattételi határidõ napján 8.00–9.00 óra között vásárolható meg. Ajánlatot csak az az ajánlattevõ nyújthat be, aki a dokumentációt saját részre megvásárolta. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra
102. szám
IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 40 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/18 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Helyszín: OKFON Közbeszrzési és Szolgáltatási Zrt., 1139 Budapest, Gömb u. 33. I. emelet. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: az ajánlatkérõ és az ajánlattevõk képviselõi, valamint az általuk meghívott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: az ajánlatkérõ a kizáró okokkal kapcsolatban biztosít hiánypótlást. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 25. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – 4) Az értékelés során adható pontszám részszempontonként: 1–10. Az értékelés módszerei: az ajánlatkérõ a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. (K. É.) ajánlása szerint az értékarányosítás módszere szerint értékeli az egyes ajánlatok tartalmi elemeit. 5) A sikeres ajánlattétel lehetõségét szem elõtt tartva az ajánlatkérõ 2006. szeptember 7-én 8.30 órakor helyszíni bejárást tart. Találkozás az épület bejáratánál. 6) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben foglalkoztatni kívánt alvállalkozó(k) alábbi iratait: – 30 napnál nem régebbi cégkivonat másolati példánya, – amennyiben a cégkivonat szerint el nem bírált módosítás van folyamatban, a változásbejegyzési kérelem cégbíró-
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
sági érkeztetõbélyegzõjével ellátott példányának másolata, egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói igazolvány másolata, – a cégjegyzésre jogosult személy(ek) érvényes aláírási címpéldányának másolata. 7) Az ajánlattevõnek nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira, valamint a (3) bekezdésére. 8) Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevõknek az ajánlattételi felhívás III.2.2) pontjában meghatározott alkalmasság minimumkövetelményeinél meghatározott alkalmassági feltételnek együttesen kell megfelelniük. 9) Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevõknek az ajánlattételi felhívás III.2.3) pontjában meghatározott alkalmasság minimumkövetelményeinél meghatározott alkalmassági feltételeknek együttesen kell megfelelniük. 10) Az ajánlatkérõ felhívja a figyelmet arra, hogy a beszerzés jellege miatt a minõsített ajánlattevõk kiválasztására irányuló felhívásnál szigorúbb feltételeket határozott meg. 11) Ajánlatkérõ a Kbt. 48. § (2) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevõk figyelmét, hogy az ajánlati felhívás III.1.2) pontjában megnevezett, a „Paneles lakóépület energiamegtakarító felújítása” LKFT-2005-LA-2 pályázathoz kapcsolódó pénzügyi átutalások elmaradása olyan oknak, illetõleg körülménynek minõsül, amely megalapozza a Kbt. 48. § (2)–(3) bekezdésében szereplõ rendelkezések alkalmazásának lehetõségét. 12) Amennyiben az ajánlatkérõ az összegezésben megnevezi a második legkedvezõbb ajánlatot tevõt, úgy a nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén ezzel köt szerzõdést. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/28 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2463 Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.okfon.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ BESZEREZHETÕ Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2463
42809
Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.okfon.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2463 Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.okfon.hu
Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon, Budapest egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19267/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Postai cím: Miklós tér 5. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1035 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Marton Tiborné igazgató Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
42810
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Bizonyos élelmiszer-alapanyagok beszerzése 12 hónapra. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye 1035 Budapest, Miklós tér 5. NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szállítási szerzõdés a Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon bizonyos élelmezési alapanyagainak biztosítására, 12 hónapra. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 Kiegészítõ tárgy(ak): 01.24.20.00-5 01.12.00.00-4 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
102. szám
II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 1. Milerit áruk: 3040 kg 2. Zöldség, gyümölcs, tojás: 17 489 kg, 27 120 db, 1515 cs. 3. Fûszerek, szárazáruk, italok: 7791 kg, 3972 db, 2542 liter, 20 cs., 30 üveg II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: 12 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) A szerzõdésben teljesítési biztosíték kerül kikötésre a hibás vagy késedelmes szállítás, illetve a szállítás elmaradása esetére, mely a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja szerinti formákon kívül kötbér kikötésével is teljesíthetõ. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A szállítások ellenértékének kiegyenlítése az ajánlatkérõ által az elfogadott szállításokat követõen (vagy havonta), a benyújtott számlák alapján átutalással történik, a számla kézhezvételét követõ 15 munkanapon belül. Az ajánlatkérõ elõleget nem fizet. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Az ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõktõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását, de együttes ajánlattétel
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
esetén a vezetõ céget meg kell jelölni, és a közös ajánlattevõknek közös nyilatkozatban egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó, vagy a Kbt. 66. § (2) bekezdésében és a 67. § (4) bekezdésében meghatározott szervezet, akivel/amellyel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. Nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó az, akivel szemben a 61. § (1) bekezdés d) pontja fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, ha a 62. § (1) bekezdése velük szemben fennáll. Kizáró okokra az ajánlattevõnek a Kbt. 299. § (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának csatolni kell a 2004–2006. idõszakban elért teljes forgalmáról, és az ajánlattal érintett rész szerinti élelmiszer-alapanyag tekintetében elért forgalmáról szóló nyilatkozatot, a 66. § (1) bekezdés c) pontja figyelembevételével. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának forgalma a 2004–2006. idõszakban összesen el kell érni a nettó 30 M Ft-ot, és minden – az ajánlatukkal érintett – rész tekintetében a nettó 5 M Ft-ot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának csatolni kell a HACCP-rendszer elõírásainak megfelelõ mûködést igazoló, külsõ független fél által kiállított tanúsítvány vagy igazolás másolati példányát. b) Ajánlattevõnek/alvállalkozónak nyilatkoznia kell, hogy az általa szállított termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv 1. osztályú termékekre vonatkozó elõírásainak. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): a) Az ajánlattevõ, illetve tíz százalék feletti alvállalkozója rendelkezzen az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára vonatkozó HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer mûködtetésére vonatkozó (külsõ, független szervezet által kiállított) dokumentummal, vagy tanúsítvánnyal. b) A szerzõdés alapján szállított termékeknek meg kell felelni a Magyar Élelmiszerkönyv 1. osztályú termékekre vonatkozó elõírásainak. A fenti alkalmassági feltételeket az ajánlattevõknek és 10% feletti alvállalkozóinak külön-külön kell teljesíteni.
42811
III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): X Hirdetmény száma a K. É.-ben: 16101/2006 IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció teljes egészében letölthetõ a www.patt.hu/miklos/elelmiszer2006.doc internetcímrõl. A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/15 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): – Pénznem: – A fizetés feltételei és módja: –
42812
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/15 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/15 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: 1035 Budapest, Miklós tér 5., igazgatói iroda Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdése szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2007. július VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: ajánlatkérõ a hiánypótlást teljes körben biztosítja. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 20. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – A dokumentáció teljes egészében, ingyenesen letölthetõ a www.patt.hu/miklos/elelmiszer2006.doc internetcímrõl. – Az ajánlatkérõ biztosítja a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kiegészítõ tájékoztatás lehetõségét. A megadott tájékoztatások teljes terjedelmükben – folyamatosan bõvülve a kérdezéseknek megfelelõen – elérhetõk térítésmentesen a www.patt.hu/miklos/elelmiszer2006kerdesek.doc internetcímen. – Az ajánlattevõknek a dokumentációban meghatározott módon meg kell jelölni a szerzõdés teljesítéséhez általa a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (ha ilyen alvállalkozót nem kíván igénybe venni, a nyilatkozatot akkor is csatolni kell).
102. szám
– Az ajánlatokat és a dokumentációban meghatározott mellékleteket 1 eredeti és 1 (az eredetivel megegyezõ) másolati garnitúrában, személyesen vagy levélpostai küldeményként, zárt csomagolásban, példányonként összetûzve vagy spirálozva vagy más – sérülésmentesen nem bontható – kötéssel, folyamatos oldalszámozással (az elsõ oldaltól kezdve) kell benyújtani az I.1) pontban megjelölt címre. A borítékra rá kell írni: „Közbeszerzés 2006. élelmiszer-alapanyag. Határidõ elõtt nem bontható fel”. – Mellékletként csatolandó az ajánlattevõ és az általa a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó adatait tartalmazó, a mûködési forma szerinti okirat (pl. cégkivonat, egyéni vállalkozóról kiállított jegyzõi kivonat, õstermelõrõl kiállított FM–hivatali igazolás) másolata, valamint a cégkivonatban szereplõ képviseletre jogosult aláíró címpéldányának, vagy banki aláírási kartonjának másolata. Kivonat esetében 90 napnál nem régebbi okiratról készült másolat fogadható el. – Amennyiben valamely rész tekintetében nyertesnek minõsített ajánlattevõ visszalép, úgy az ajánlatkérõ a következõ legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot tevõvel köti meg a szerzõdést. – A meghatározott 3 rész mindegyikére külön-külön lehet részajánlatot tenni, jelen felhívás II.1.7) és II.2.1) pontja szerint. – Egyes alkalmassági feltételek a minõsített ajánlattevõi jegyzékhez képest szigorúbban lettek meghatározva, ezért ezeket külön kell igazolni. – A szerzõdés idõtartama alatt a megadott mennyiségek eloszlása nem egyenletes, mivel a nyári szünet ideje alatt csökkentett mértékû szállítás lesz, a táborozás ideje (10–12 nap) alatt pedig teljesen szünetel a teljesítés. – Az ajánlattevõknek figyelembe kell venni az alacsony mennyiségi tételekbõl fakadó jellegzetességeket (pl. kis tételek szállítása). VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Saldo Rt. Postai cím: Mór u. 2–4. Város/község: Budapest Postai irányítószám: 1135 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Murvai László Telefon: 237-9817 Fax: 237-9813 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.saldo.hu, www.patt.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ BESZEREZHETÕ Hivatalos név: – Postai cím: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Város/község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 1 MEGHATÁROZÁS: 1. rész 1) A rész meghatározása: mirelit áruk. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 3040 kg 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy kezdés: befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: 2. rész 1) A rész meghatározása: zöldség, gyümölcs, tojás. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 01.10.00.00-8 Kiegészítõ tárgy(ak): 01.24.20.00-5 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 17 489 kg, 27 120 db, 1515 cs.
42813
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Az idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés: 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 3 MEGHATÁROZÁS: 3. rész 1) A rész meghatározása: fûszerek, szárazáruk, italok. 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 7791 kg, 3972 db, 2542 l, 20 cs., 30 ü. 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
Szentgotthárdi Római Katolikus Egyházközség egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19010/2006) Építési beruházás: X Árubeszerzés: – Szolgáltatás: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szentgotthárdi Római Katolikus Egyházközség Postai cím: Széll Kálmán tér 5. Város/Község: Szentgotthárd Postai irányítószám: 9970 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Takáts József fõmérnök Telefon: 94/380-071 Fax: 94/380-071 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X
42814
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szentgotthárdi barokk templom felújításának I. üteme II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: Szentgotthárd, Széll Kálmán tér NUTS-kód: HU222 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: – Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): –
102. szám
II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés a szentgotthárdi barokk templom felújításának I. ütemére II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.21.23.61-4 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) A szentgotthárdi barokk templom felújításának I. üteme: – statikai megerõsítés – betonacélszerelés: 1,9 tonna – acélszerkezeti kötések. 6,43 tonna – tetõszerkezeti elemek cseréje 0,05 m3/m2 faanyag felhasználással: 1197 m2 – faanyagvédelem: 5900 m2 – bádogos szerkezetek cseréje: 312,5 fm – héjalás cseréje: 1260 m2 – villámvédelem megvalósítása 1 tétel A felújításra kerülõ tetõszerkezet mérete: 19 × 42 méter II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés / / (év/hó/nap) befejezés 2007/04/15 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Ajánlatkérõ a szerzõdést biztosító mellékkötelezettségként elõírja: – Késedelmes teljesítés esetén késedelmi kötbér ajánlatkérõ részére történõ megfizetését a nettó szerzõdéses ár 0,5%-a naponta. – A teljesítés idõpontjától számított 24 hónap garanciális idõtartam vállalását. – Ajánlatkérõ a szerzõdéskötéstõl a mûszaki átadás-átvétel idõpontjáig jóteljesítési garanciát kér a nettó szerzõdéses ár 5%-a erejéig, mely teljesíthetõ a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerint: a biztosíték az ajánlattevõként szerzõdõ fél választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõként szerzõdõ fél bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. – Ajánlatkérõ a jótállási idõszakra jótállási garanciát kér a nyertes ajánlattevõtõl a szerzõdéses ár 5%-a erejéig, mely teljesíthetõ a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerint: a biztosíték az ajánlattevõként szerzõdõ fél választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõként szerzõdõ fél bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre – Ajánlatkérõ elõleget nem biztosít. – Ajánlatkérõ az egyösszegû átalányáras vállalkozói díjat egy részszámla és egy végszámla fizetésével egyenlíti ki. A részszámla maximális értéke: a szerzõdéses összeg 50%-a. A számlák kiegyenlítése a kézhezvételétõl számított 30 napos átutalási határidõvel történik. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a közös ajánlatot tevõ nyertesektõl nem igényli gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok hatály alá tartozik. Továbbá az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdése hatálya alá tartozik. A 60. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok megfe-
42815
lelõen alkalmazandók a 66. § (2) bekezdés, illetve a 67. § (4) bekezdés szerinti szervezetekre is. Igazolási mód: Az ajánlattevõ köteles ajánlatában nyilatkozni a Kbt. 299. § (4) bekezdése szerint, hogy Õ, illetve a 10% feletti alvállalkozója nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés hatálya alá. Ajánlattevõ a Kbt. 60. § (4) bekezdésének fennállása esetén köteles ajánlatában nyilatkozni, hogy a 66. § (2) bekezdés, illetve a 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az ajánlattevõnek, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlatában csatolni kell valamenyi számlavezetõ pénzintézetétõl származó, az ajánlat igazolt benyújtását megelõzõ 30 napnál nem régebbi nyilatkozatát az alábbi tartalommal: bankszámla száma, mióta vezeti a számláját, 2005-ben volt-e sorban álló tétel, ha volt milyen idõtartamig és hányszor. – Ajánlattevõnek, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az elmúlt számvitelileg lezárt két évre (2004., 2005.) vonatkozó a számviteli törvénynek megfelelõ beszámolójának egyszerû másolatát az ajánlathoz csatolni kell. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Alkalmatlan az ajánlattevõ, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha a pénzügyi intézmények igazolása alapján számláján 2005-ben 15 napot meghaladó sorban állás volt. – Alkalmatlan az ajánlattevõ illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha az adózás elõtti eredménye az elmúlt számvitelileg lezárt két év (2004., 2005.) bármelyikében negatív volt. – Ajánlatkérõ alkalmazza a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltakat. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – az ajánlattevõnek az ajánlatában csatolni kell az elõzõ két évben (2004., 2005.) teljesített és mûszaki átadással lezárult építési beruházásainak ismertetését a szerzõdést kötõ másik fél által kiadott igazolással, melynek minimális tartalma: ellenszolgáltatás összege, teljesítés ideje és helye, megrendelõ megnevezése, szerzõdésszerûen és az elõírásoknak megfelelõen történt-e a teljesítés, a Kbt. 68. § (2) bekezdésének megfelelõen. – Az ajánlattevõnek, illete a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlatában csatolni kell cégszerûen aláírt nyilatkozatát a teljesítésért felelõs mûszaki vezetõ szakember bevonásáról. A felelõs mûszaki vezetõ esetében az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendeletben elõírt jogosultságot a névjegyzékbe vételt igazoló érvényes határozat másolatával kell igazolni.
42816
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha nem rendelkezik az elmúlt két évbõl (2004–2005.) évenként legalább egy-egy a megrendelõ által igazolt pozitív megítélésû, jelen beszerzés tárgyával azonos komplexitású (mûemlék épület felújítási munkái), bruttó 60 millió forint értékû épületfelújítási referenciával. – Alkalmatlan az ajánlattevõ, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen nem rendelkeznek legalább egy fõ, az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendelet szerinti felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékben szereplõ, AM kategória minõsítéssel rendelkezõ felelõs mûszaki vezetõvel építész szakterületen (FMVÉ/AM). – Ajánlatkérõ alkalmazza a Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltakat. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni) IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: –
102. szám
Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 30 000 Ft + áfa = 36 000 Ft Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a „Szentgotthárdi Barokk Templomért Alapítvány” 11632005-04967200-32000001 számú bankszámlájára történõ átutalással, melyrõl az alapítvány számlát bocsát ki. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Szentgotthárd Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala emeleti tárgyaló, Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: az ajánlatok felbontásánál az ajánlatkérõ, az ajánlattevõk, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a közbeszerzési támogatást nyújtó szervek képviselõi, illetve személyek lehetnek jelen. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlásra egyszeri alkalommal lehetõséget biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: ajánlatkérõ a hiánypótlást teljes körben biztosítja. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 19. 3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja: – 4) a ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek összege 1 000 000 Ft (azaz egymillió forint). Az ajánlati biztosíték teljesíthetõ a „Szentgotthárdi Barokk Templomért Alapítvány” 11632005-0496720032000001 számú számlájára történõ átutalással vagy bankgaranciával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetésrõl szóló igazolást az ajánlatba kell csatolni. Bankgaranciával történõ teljesítés esetén a bankgaranciát nyújtó Bank nyilatkozatát benyújtani eredeti példányban, melynek érvényessége az ajánlati kötöttség idõtartama. Biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvénnyel történõ teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példányát kell benyújtani, melynek érvényessége az ajánlati kötöttség idõtartama. 5) Formai követelmények: az ajánlat minden információt hordozó oldalát folyamatos oldalszámozással és szignóval kell ellátni. Az ajánlatokat összefûzve, egy eredeti és kettõ másolati példányban kell benyújtani, sérülés nélkül nem bontható csomagolásban. A csomagoláson fel kell tüntetni: „Közbeszerzési ajánlat a szentgotthárdi barokk templom felújításának I. ütemére. Az ajánlattételi határidõ elõtt felbontani tilos!” 6) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció az ajánlati felhívás megjelenésének napjától az árának befizetését igazoló bizonylat bemutatásával, személyesen vehetõ át munkanapokon 9.00–15.00 óráig, illetve 2006. szeptember 14-én 10.00 óráig, az A. melléklet II) pontjában megjelölt személytõl és helyen. A dokumentáció postai úton is megigényelhetõ a dokumentációs díj megfizetésének igazolását követõ 2 napon belül megküldésre kerül. 7) Az ajánlattevõnek nyilatkoznia kell, hogy ajánlatát a Kbt. 70. § (1) bekezdésének megfelelõen adta. 8) Az ajánlattevõnek a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatot csatolni kell. 9) Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevõ az ajánlattételi határidõtõl számított 60 napnál nem régebbi cégkivonatát másolatban. Csatolni kell továbbá ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult képviselõinek aláírási címpéldányainak másolatát is. Az ajánlathoz csatolandó továbbá ajánlattevõ nyilatkozata, hogy mely pénzintézetnél vezet számlát, illetve kifejezett nyilatkozata az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra. 10) Ajánlattevõ a Kbt. 91. § (2) bekezdése alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén – amennyiben az eljárás eredményének kihirdetésekor ilyet megnevez – a következõ legkedvezõbb ajánlatot tevõvel köt szerzõdést. Ajánlatkérõ felhívja ajánlattevõk figyelmét, hogy a Kbt. 92. § c) pontjának megfelelõen az eljárás eredménytelen, amenyiben egyik ajánlattevõ sem tesz az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel megfelelõ ajánlatot.
42817
11) Az ajánlat elkészítésének költsége az ajánlattevõt terheli, az semmilyen jogcímen az ajánlatkérõre át nem hárítható. 12) Az ajánlatkérõ az ajánlattevõ pénzügyi és gazdasági, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minõsítet ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg [Kbt. 13. § (4) bekezdés]. 13) A kivitelezési munkák alatt a templom mûködését biztosítani szükséges. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Vasi Dolomit Kft. Postai cím: Széll Kálmán u. 14. Város/község: Szombathely Postai irányítószám: 9700 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szûcs Gábor ügyvezetõ igazgató, Eredits Norbert mûszaki ellenõr Telefon: 94/506-450 Fax: 94/506-458 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ BESZEREZHETÕ Hivatalos név: Vasi Dolomit Kft. Postai cím: Széll Kálmán u. 14. Város/község: Szombathely Postai irányítószám: 9700 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Góczán Tiborné Telefon: 94/506-450 Fax: 94/506-458 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Szentgotthárd Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Postai cím: Széll Kálmán tér 11. I. emelet 11. Város/község: Szentgotthárd Postai irányítószám: 9970 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Takáts József fõmérnök Telefon: – Fax: – E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
42818
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Szombathelyi Városgazdálkodási Kft. egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (19220/2006) Építési beruházás: – Árubeszerzés: X Szolgáltatás: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szombathelyi Városgazdálkodási Kft. Postai cím: Jászai Mari u. 2. Város/Község: Szombathely Postai irányítószám: 9700 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Csonka György mûszaki osztályvezetõ Telefon: 94/501-950 Fax: 94/316-849 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕ BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés 1 db kétkaros konténerszállító célgép beszerzése a Szombathelyi Városgazdálkodási Kft. számára. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
102. szám
b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 9700 Szombathely, Jászai Mari u. 2. NUTS-kód: HU222 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek keretszáma vagy (adott esetben) maximális létszáma A keretmegállapodás idõtartama: vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szállítási szerzõdés 1 db kétkaros konténerszállító célgép beszerzésére és leszállítására, a mûszaki dokumentációban meghatározottak szerint. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 34.14.45.10-6 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.2) SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (adott esetben, valamennyi részt és opciót beleértve) 1 db kétkaros konténerszállító célgép, mely alkalmas minimum 12 m3-ig az EN DIN 30720 szabvány szerint készült konténerek felvételére, szállítására, billentésére és lehelyezésére.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között. Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: 90 (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy: kezdés befejezés / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmes teljesítés esetén napi kötbér kerül felszámításra, amely a nettó beszerzési ár 0,5%-a naptári naponként, maximum a nettó beszerzési ár 15%-a. Garanciavállalás a kötelezõn felül a célgép önjáró alvázára és a célgép felépítményére ajánlat szerint (hónap). III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ elõleget nem biztosít, ajánlattevõ egy végszámla benyújtására jogosult. A teljesítésigazolással ellátott számla kiegyenlítése a kézhezvételtõl számított 30 napos átutalási határidõvel. Ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 305. § (1) bekezdésének figyelembevételével történik. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok) (adott esetben), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ nyilatkozata, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak hatálya alá, illetve, hogy az igénybe venni kívánt alvállalkozója, valamint a Kbt. 60. § (4) bekezdés szerinti szervezet nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés hatálya alá.
42819
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, alvállalkozó vagy a Kbt. 60. § (4) bekezdés szerinti szervezet, aki/amely esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Az ajánlattevõnek, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak ajánlatához csatolnia kell az összes számlavezetõ pénzintézetétõl származó, 60 napnál nem régebbi nyilatkozatot az alábbi tartalommal: – mióta vezeti a pénzintézetnél a számláját, – 2005. évben a számlán sorban állás mutatkozott-e, ha igen, milyen idõtartamban. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Alkalmatlan az ajánlattevõ, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha megállapítható, hogy bármely bankszámláján a nyilatkozat kiadása napját megelõzõ évben (2005) 60 napot meghaladó sorban állás volt. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek, illetve a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak az ajánlathoz csatolnia kell: 1. a kétkaros konténerszállító célgép mûszaki, technikai leírása (magyar nyelven), fényképek bemutatása. 2. Az elõzõ 3 év (2003., 2004., 2005.) legjelentõsebb szállításainak bemutatása. 3. Nyilatkozat arról, hogy rendelkezik a beszerzés tárgyát képezõ kétkaros konténerszállító célgép szervizeléséhez szükséges magyarországi szervizháttérrel, a szervizek nevének és címének pontos megjelölésével Szombathely 100 km-es körzetében. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ aki vagy akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója nem rendelkezik: 1. a megajánlott célgép leírásában foglalt adatok nem felelnek meg az alábbiakban leírt minimum követelményeknek: – megengedett teherbírása minimum: 12 000 kg. – A DIN 30723 szabvány szerint készült konténerek szállítására alkalmas legyen, minimum 12 m3-ig. – A felépítmény össz-tömegének maximuma: 3800 kg. 2. Elõzõ 3 évben (2003., 2004., 2005.) nem tud felmutatni legalább összesen 3 db, a közbeszerzés tárgyával azonos kategóriájú célgép szállítását. 3. Nem rendelkezik Szombathely 100 km-es körzetében a megajánlott célgépszervizzel. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X
42820
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS TÍPUSA IV.1.1) Az eljárás típusa Tárgyalás nélküli: X Tárgyalásos: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. Nettó ajánlati ár 10 2. Az elõírtnál rövidebb szállítási határidõ (nap) 8 3. Vállalt garancia a kötelezõn felül célgép önjáró alvázára (hónap) 4 4. Vállalt garancia a ktöelezõn felül célgép felépítményére (hónap) 4 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel (adott esetben): – Hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/26 (év/hó/nap) Idõpont: 14.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 10 000 Ft + áfa Pénznem: HUF
102. szám
A fizetés feltételei és módja: az átvétel helyszínén, pénztárba történõ készpénzbefizetéssel vagy az ajánlatkérõ OTP Bank Rt-nél vezetett 117470016-20171292 számú bankszámlájára történõ átutalással. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ Dátum: 2006/09/26 (év/hó/nap) Idõpont: 14.00 óra IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén) / / -ig (év/hó/nap) vagy hónapokban: vagy napokban: 30 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/26 (év/hó/nap) Idõpont: 14.00 óra Helyszín: Szombathelyi Városgazdálkodási Kft., 9700 Szombathely, Jászai Mari u. 2., I. em. 111. ajtó Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdés szerinti személyek lehetnek jelen az ajánlatok felbontásakor. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét nem biztosítja. 2) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 29. 3) A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció – annak befizetését igazoló bizonylat ellenében – munkanapkon 9.00–14.00 óráig vehetõ át, az I.1) pontban megadott címen, illetve kérelemre (a befizetési bizonylat csatolásával) ajánlatkérõ postai úton megküldi azt ajánlattevõnek,a kérelembe megadott levelezési címre. 4) Meg kell jelölni az ajánlatban az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat; valamint a közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
5) Az igazolások a Kbt. 20. § (3) bekezdése értelmében egyszerû másolatban is benyújthatók. 6) Az ajánlattételre való jogosultság igazolása: az ajánlatkérõ kéri az ajánlattevõ aláírási címpéldányának catolását. 7) A nyertes ajánlattevõnek nyilatkoznia kell arról, hogy a 2004. évi XXXIV. tv. alapján milyen vállalkozásnak minõsül (mikro-, kis-, vagy közép). 8) Az ajánlatot 3 példányban (1 eredeti és 2 db másolati), az eredeti példány valamennyi lapján az ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult vezetõjének kézjegyével ellátva és zárt csomagolásban kell benyújtani. A csomagolást „Csak a bizottság által bontható fel” felirattal ellátva az I.1) pontban megadott címre kell személyesen vagy postai úton eljuttatni. A postai úton eljuttatott aján-
42821
latok esetleges elirányításából származó késedelemért felelõsséget nem vállal ajánlattevõ. 9) Ajánlatkérõ egyes alkalmassági feltételeket a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozott meg. 10) A módszer ismertetése, amellyel az összességében a legelõnyösebb ajánlat kiválasztásra kerül: az ajánlatok részszempontok tartalmi elemeire az értékelés során adható pontszámok alsó és felsõ határa 1–10 pont. Valamennyi részszempontnál a legelõnyösebb ajánlat kapja a legmagasabb 10 pontot, a legkedvezõtlenebb pedig 1 pontot. A töbi ajánlat pontszáma matematikai aránypárral kerül megállapításra. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
42822
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19626/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Postai cím: Városház tér 1. „D” épület, I. emelet 20. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3525 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Szemán Ilona fõosztályvezetõ Telefon: 46/517-656 Fax: 46/517-672 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.baz.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Miskolc, Görgey Artúr út 11.) rekonstrukciója. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Miskolc, Görgey A. u. 11. NUTS-kód: HU 311
b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Átalányáras vállalkozási szerzõdés a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Miskolc, Görgey Artúr út 11.) rekonstrukciója az ajánlatkérõ által szolgáltatott dokumentációban részletezettek szerint. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.45.31.00-8 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.21.23.30-8 45.26.00.00-7 45.31.53.00-1 45.33.10.00-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Az intézmény mûködése közbeni magasépítési munkák végzése, elektromos hálózat korszerûsítése, fûtésrekonstrukció: 1960 m2; tetõfedés és egyéb különleges szakipari munkák: 1514 m2; ajtók, ablakok és kapcsolódó tartozékok beszerelése: 341 db. Tételesen meghatározott mennyiségek a dokumentációban. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2007/06/30 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás, jótállás idejére megajánlott biztosíték, továbbá az ajánlati biztosíték szerzõdést biztosító mellékkötelezettségként való fenntartása mellett további 5 000 000 Ft teljesítési biztosíték. A biztosítékok teljesíthetõk az ajánlattevõ választása szerint vagy készpénz befizetésével az ajánlatkérõ bankszámlájára, vagy ilyen értékû garancia nyújtásával, vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel, a dokumentációban részletezettek szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A Kbt. 305. § (1) bekezdése értelmében az igazolt teljesítést követõen, a számlák kézhezvételétõl számított 30 napos fizetési határidõvel, a dokumentációban részletezettek szerint. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Az ajánlatkérõ a közös ajánlattevõ nyertesektõl nem követeli meg a gazdasági társaság, illetve jogi személy alapítását.
42823
III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a 61. § (1) bekezdés a)–c) pontja, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés hatálya alá tartozik. Az eljárásban nem vehet igénybe az ajánlattevõ a Kbt. 66. § (2) bekezdés, illetve 67. § (4) bekezdése szerinti olyan szervezetet, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõ és az eljárásban 10% felett igénybe venni kívánt alvállalkozó köteles a Kbt. 63. §-ban foglaltak alapján igazolni, illetve nyilatkozni, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés és a 61. § (1) bekezdés a)–d) pontja hatálya alá. A Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontja igazolására az ajánlattevõnek csatolnia kell az ajánlattételi határidõ lejártától számítva 60 napnál nem régebbi, legalább a cégmásolat adatait tartalmazó, a Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontjában írt igazolást. A 60. § (4) bekezdésének fennállása esetén a 66. § (2) bekezdés, illetve a 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet köteles ajánlatában nyilatkozni a 63. § (6) bekezdés alapján, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Csatolni kell az ajánlattevõnek az összes számlájáról, a számlavezetõ bankjától származó, a számlaszámot is tartalmazó, az ajánlattételi határidõ lejártától számított 50 napnál nem régebbi nyilatkozatot az alábbi kötelezõ tartalommal: – volt-e sorban álló tétele a hirdetmény megjelenését megelõzõ három évben a számlán, – hitelkapcsolat esetén a hitelminõsítés, ha nincs hitelkapcsolat, akkor az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatot, – 2005-ben hány számjegyû volt az egyszeri, nem számlák közti átvezetésbõl származó számlaforgalom nagyságrendje. – Az ajánlattevõ a 2004. és a 2005. évi számviteli jogszabályok szerinti beszámolója (ha az ajánlattevõ letelepedése szerinti ország joga elõírja (közzétételét). – Az ajánlattevõ 2003., 2004., 2005. évi, a közbeszerzés tárgyából származó (magasépítés illetve a magasépítési rekonstrukciós munkák) nettó forgalomról szóló nyilatkozata.
42824
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ (közös ajánlattétel esetén az ajánlattevõk külön-külön), ha: – a pénzintézeti nyilatkozatok szerint az elõzõ három évben (a hirdetmény megjelenésétõl számítva) elõfordult valamelyik számláján sorban álló tétel, vagy hitelkapcsolat esetén a hitelminõsítése hitelképtelen (vagy ezt értelemszerûen jelzõ minõsítés), vagy az elõzõ évben (2005.) nem volt valamelyik számláján legalább 7 számjegyû, az egyszeri, nem számlák közti átvezetésbõl származó számlaforgalom nagyságrendje, – lezárt két gazdasági év (2004., 2005.) mérleg szerinti eredménye negatív, Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha: – a 2005. évi beszámolójának tanúsága szerint saját tõkéje nem éri el a 150 millió forintot, – az elmúlt három évben (2003., 2004., 2005.) évente nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára (magasépítés illetve magasépítési rekonstrukciós munkák) vonatkozóan legalább nettó 180 000 000 Ft árbevétellel. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az elõzõ háromévi (a felhívás megjelenéséig) közbeszerzés tárgyára vonatkozó (magasépítési illetve magasépítési rekonstrukciós munkák) legjelentõsebb szállításainak ismertetése Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint. A törvényben elõírtakon túl referencianyilatkozatoknak tartalmazniuk kell a teljesítés pontos idejét (év, hó, nap), a megrendelõ részérõl felvilágosítást adó személy nevét, telefonszámát és a beruházás mûszaki tartalmának rövid ismertetését. – A teljesítésbe bevonni kívánt mûszaki vezetõ bemutatása, tartós jogviszonyának okirattal történõ igazolása, nyilvántartásba vételét igazoló hatósági határozat csatolása. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha: – nem rendelkezik az elõzõ három évben (a felhívás megjelenéséig) – mûszaki átadási-átvételi jegyzõkönyvvel igazolhatóan befejezett – a három évben összesen legalább 2 db közintézményben, mûködés közben megvalósult magasépítési, illetve magasépítési munkára vonatkozó fõvállalkozói referenciával, amelyekbõl egynek az ellenértéke eléri a nettó 170 000 000 Ft-ot vagy bármelyik megrendelõtõl visszaérkezõ referencia negatív tatalmú; – nem rendelkezik a kivitelezési munkákhoz az ajánlattevõnél tartós jogviszonyban álló építési munkák szakterületen nyilvántartásba vett: 1 fõ „B”kategóriás, 1 fõ „ÉG” és 1 fõ „ÉV” kategóriás felelõs mûszaki vezetõvel. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
102. szám
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. bruttó ajánlati ár (Ft) 12 2. a vállalt késedelmi kötbér maximális nagysága (%) 3 3. vállalt jótállás idõtartama (hó) 2 3. meghiúsulási kötbér (Ft) 1 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: – Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) Megyei könyvtár rekonstrukció/2006. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: X Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 9668/2006 Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 100 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: Az ajánlati dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérõ OTP Bank Rt.-nél vezetett 11734004-15350253-00000000 számú számlájára történõ átutalással lehet megfizetni. Az átutaláson fel kell tüntetni a közbeszerzés tárgyát és azt, hogy az átutalás a dokumentáció megvásárlására irányul. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) / / (év/hó/nap) Dátum: IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/09/29 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra
42825
Helyszín: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala, 3525 Miskolc, Városház tér 1. D épület, Közgazdasági Fõosztály, I. emelet 20. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ nem biztosít hiánypótlást. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: – VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: Ideje: 2006. október 9., 15.00 óra Helyszín: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala, 3525 Miskolc, Városház tér 1. D épület, Közgazdasági Fõosztály, I. emelet 20. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. október 17. 11.00 óra VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: Az ajánlati dokumentáció megvásárlását az ajánlatban igazolni kell. Az ajánlati dokumentáció az ajánlati felhívás megjelenése napjától az ajánlatkérõ nevében eljáró személynél rendelkezésre áll, és megigényelhetõ. Az ajánlati dokumentáció megvásárlásának feltétele az írásos igénylés személyes leadása vagy telefaxon történõ megküldése (ebben az esetben az igénylést postai úton is meg kell küldeni az eljárónak) az ajánlatkérõ nevében eljáró személy részére. Az igénylés tartalmazza az igénylõ cég megnevezését, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát és faxszámát, és postai megkérés esetén a postacímet (ahova a dokumentáció megküldését kéri), valamint a do-
42826
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
kumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt. Ha a dokumentáció megküldését kérik, annak teljesítése a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint történik. Az ajánlatkérõ kiköti, hogy személyesen az ajánlati dokumentációt igényelni és a dokumentációt felvenni csak munkanapokon 13.00–16.00 óráig, továbbá az ajánlatot leadni csak munkanapokon 9.00–12.00 óráig (az ajánlattételi határidõ lejártának napján 11.00 óráig) lehetséges elõzetes telefonon történõ egyeztetés alapján. Az ajánlatok postai megküldése esetén az ajánlatkérõ felhívja az ajánlattevõk figyelmét arra, hogy az ajánlatnak az ajánlattételi határidõ lejártának napján 11.00 óráig be kell érkeznie. Az ajánlat beadási módja megválasztásának minden következményét az ajánlattevõ köteles viselni! VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: 1–100-ig kerül sor pontok kiosztására. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: A legjobb ajánlat a maximális 100 pontot kapja, az utána következõ ajánlatok a legjobb ajánlathoz viszonyítva felülrõl történõ egyszerû arányosítás alapján kevesebb pontszámot, de legalább 1 pontot kapnak. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1) A nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén, amennyiben az ajánlatkérõ másodikat hirdet, a szerzõdés vele kerül megkötésre. 2) Az ajánlati biztosíték összegszerûen meghatározott mértéke: 3 millió forint, melyet az ajánlattevõnek az ajánlatkérõ 11734004-1530253 számú számlájára, vagy bankgarancia, az ajánlati dokumentációban megadott minta szerint, vagy teljesíthetõ biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes, az ajánlatkérõ, mint jogosult javára szóló kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték nyújtását igazoló eredeti okiratot az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosítékot legkésõbb az ajánlattételi határidõig kell rendelkezésre bocsátani. Az ajánlatkérõ kijelenti, hogy az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet. Az ajánlatkérõ az eredményhirdetést követõ 10 (tíz) napon belül intézkedik az ajánlati biztosíték visszautalásáról, illetve felszabadításáról, a nyertes a második legjobb ajánlattevõ kivételével. A második helyezett ajánlattevõ ajánlati biztosítéknak fel-
102. szám
szabadítására, ill. visszafizetésére a nyertes ajánlattevõvel való szerzõdéskötést követõ 10 (tíz) napon belül kerül sor. Ajánlatkérõ kijelenti, hogy az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet. Ajánlatkérõ elõírja, hogy az ajánlati biztosíték a nyertes ajánlattevõ esetében szerzõdést biztosító mellékkötelezettséggé válik, melynek felszabadítása az igazolt teljesítést (sikeres mûszaki átadás-átvétel lezárását) követõ 10 (tíz) napon belül történik meg. Az ajánlatkérõ kamatot nem fizet a szerzõdést biztosító mellékkötelezettség összege után. 3) Az ajánlattevõnek csatolnia kell ajánlatában a munkák elvégzésére vonatkozó tételes beárazott költségvetést a beépítésre, illetve a felhasználásra kerülõ anyagok megnevezésével, továbbá a dokumentációban megadott minta szerinti ajánlati fõösszesítõt. 4) Az ajánlattevõ köteles ajánlatában pénzügyi-mûszaki ütemtervet csatolni. 5) Az ajánlattevõnek csatolnia kell szándéknyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy – amennyiben az eljárás nyertese lesz – teljes körû felelõsségbiztosítást köt a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan [Kbt. 306. § (2) bekezdés alapján]. 6) Az ajánlatkérõ a kiegészítõ tájékoztatás céljából a Kbt. 56. § (1)–(4) bekezdéseiben foglaltakon túlmenõen a Kbt. (5) bekezdése alapján helyszíni konzultációt tart. A konzultáció idõpontja: 2006. szeptember 15., 11.00 óra, a helyszíne: II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, Miskolc, Görgey A. út 11. 7) Az ajánlattevõk annak igazolására, hogy az eljárás tárgyát képezõ tevékenység folytatására jogosultak csatoljanak ajánlatukhoz 60 napnál nem régebbi cégmásolatot egyszerû másolatban. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: H.T. Kontroll Beruházásszervezõ Bt. Postai cím: Akácos út 2/C Város/Község: Encs Postai irányítószám: 3860 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Horváth Tamás Telefon: 46/587-490; 06-30-289-9490 Fax: 46/587-489 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL):– II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: H.T. Kontroll Beruházásszervezõ Bt. Postai cím: Akácos út 2/C Város/Község: Encs Postai irányítószám: 3860 Ország: Magyarország
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Horváth Tamás Telefon: 46/587-490; 06-30-289-9490 Fax: 46/587-489 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL):– III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
Budapest Fõváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18838/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Fõváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Postai cím: Pétervárad u. 2. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1145 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Nagy Tünde V. em. 512. Telefon: 467-2331 Fax: 467-2309 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.zuglo.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: –
42827
I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés Budapest XIV. kerület, Ilosvai tér (Czobor utcai oldalán) játszótér építése tárgyában II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Budapest-Zugló XIV. kerület NUTS-kód: HU101 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Játszótér építés kerítéssel, környezetrendezés, kertészeti munkák II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.45.31.00-8
42828
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
További tárgy(ak): 45.23.62.10-5 45.22.37.00-3 74.22.20.00-1 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): – egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): A dokumentáció szerint: – Játszótérépítés: kerítésépítés közel 120 fm, játszószerek 5 db, térkõburkolat 309 m2, gumilap 347 m2 – Kertészeti munkák: cserjeültetés 120 m2, növényültetés 709 db, gyepesítés 1762 m2 II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy napokban: 90 Idõtartam hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) / / (év/hó/nap) befejezés: III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér és a Kbt. 53. § (5) bekezdés b) pontja szerint választott biztosíték. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A megbízási díjnak megfelelõ pénzügyi fedezet önrészét az önkormányzat az OTP Rt. budapesti önkormányzati fióknál ve-
102. szám
zetett 11784009-15514004 számú bankszámlájáról biztosítja. Ajánlatkérõ elõleget nem fizet. Az ajánlatkérõ a teljesítés igazolása után benyújtott számla kézhezvételét követõ 30 napon belül az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Az ajánlatkérõ a nyertes közös ajánlattevõtõl nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó: – akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak, – akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó: – aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdés (a)–c) pontban felsorolt kizáró okok fennállnak, – aki esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró okok fennállnak. A Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is. Igazolási mód: – Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozónak az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(3) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen kell igazolnia, illetve nyilatkoznia, hogy a fenti kizáró okok nem állnak fenn. – A Kbt. 60. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek a Kbt. 63. § (6) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró ok hatálya alá. – Az igazolásokat és cégkivonatot közjegyzõ által hitelesített másolatban, a nyilatkozatokat közjegyzõ által hitelesítve kell benyújtani. – Az ajánlattevõnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy nem vesz igénybe a fenti kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek, illetve a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozónak az alábbiak szerint kell igazolnia alkalmasságát: – Pénzügyi intézmény 30 napnál nem régebbi nyilatkozata arról, hogy mióta vezeti az ajánlattevõ, illetve az alvállal-
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
kozó bankszámláját, fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e és volt-e sorban állás a nyilatkozat keltét megelõzõ évben [Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont]. – Az elmúlt 3 évre (2002–2004.) vonatkozó éves számviteli törvény szerinti beszámolójuk becsatolásával a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelõen. – Az elõzõ legfeljebb háromévi (2003., 2004., 2005.) idõszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatával attól függõen, hogy az ajánlattevõ mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó: – Ha bankszámláján a pénzintézeti nyilatkozat keltét megelõzõ egy éven belül sorban állás volt, fizetési kötelezettségének pontosan nem tett eleget. – Az elmúlt háromévi (2002–2004.) eredménykimutatása szerint az adózás elõtti eredménye bármelyik vizsgált évben negatív. – Az elõzõ háromévi (2003., 2004., 2005.) közbeszerzés tárgyával megegyezõ forgalma évenként nem éri el az ajánlati ár bruttó összegét. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek, illetve a szerzõdés teljesítéséhez a a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az alábbiak szerint kell igazolnia szakmai alkalmasságát: – Csatolja az elõzõ öt évben a közbeszerzés tárgyával megegyezõ építési beruházásainak ismertetését a Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint referenciaigazolásokkal [Kbt. 67. § (2) bekezdés a) pont]. – a felelõs mûszaki vezetõi tevékenységet [51/2000. FVM– GM–KöViM együttes rendelet] végzõ személy felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékbe történõ felvételét tanúsító érvényes hatósági igazolás másolatát [Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pont]. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozó: – Nem rendelkezik az elõzõ öt évben legalább három, a közbeszerzés tárgyával megegyezõ tartalmú (játszótér felújítása, játszótér építése vagy játszótér rekonstrukciója) és összegû referenciával. – Nincs a felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékbe felvett helyszíni felelõs mûszaki vezetõje. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
42829
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 1/1155/2006 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X
42830
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): nettó 40 000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció térítési díjért vehetõ át a térítési díj befizetését igazoló csekk bemutatása ellenében az I.1) pontban megjelölt helyen. A befizetési csekk Budapest-Zugló polgármesteri hivatal lakosságszolgálati osztályán (1145 Budapest, Bácskai u. 53.) kérhetõ munkanapokon 9.00–12.00 óra között. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) / / (év/hó/nap) Dátum: IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: 1145 Budapest, Pétervárad u. 2. V. em. 513., oktatókabinet Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek vehetnek részt
102. szám
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét nem biztosítja. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: 2006/11/09, 10.00 óra. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006/11/17, 10.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006/11/17, 10.00 óra VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: az ajánlatkérõ a dokumentációt a Kbt 54. § (3) bekezdésének megfelelõen jelen hirdetmény feladásának napjától kezdve az ajánlattételi határidõ lejártáig bocsátja rendelkezésre az I.1) pontban megjelölt helyen. A határidõ utolsó napján a dokumentáció az ajánlatok benyújtásának helyszínén vehetõ át az ajánlati határidõ lejártáig. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1. Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt 400 000 Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Ajánlati biztosíték teljesíthetõ a Kbt. 59. § (2) bekezdés szerint és az ajánlatok felbontásáig kell az ajánlatkérõ rendelkezésére bocsátani az önkormányzat OTP Rt. budapesti önkormányzati fióknál vezetett 1178400915514004 számú számlájára történt átutalást teljes bizonyító erejû magánokirattal igazolni (a teljesítésnek számlán történt jóváírás tekintendõ) vagy az önkormányzat javára szóló eredeti bankgaranciát átadni (a bankgarancia érvényességének az ajánlati kötöttség végéig kell érvényben maradnia) vagy a biztosítási szerzõdés alapján kiállított készfizetõ kezességvállalást tartalmazó kötelezvényt csatolni. Ajánlatkérõ az ajánlati biztosítékot a Kbt. 59. § (5) bekezdése szerint fizeti vissza. 2. Ajánlattevõnek az ajánlatában nyilatkoznia kell – a Kbt. 72. §-ra vonatkozóan, – a Kbt. 70. § (1) bekezdésére vonatkozóan, – a Kbt. 306. § (2) bekezdésére (nyertessége esetén felelõsségbiztosítási szerzõdést köt). 3. Az ajánlatot a kötelezettségvállalásra jogosultak cégszerû aláírásával, zárt csomagolásban, 1 eredeti és az eredetivel mindenben megegyezõ 2 másolati példányban kell benyújtani. Az egyes példányokon fel kell tüntetni, hogy eredeti vagy másolati példány. Az ajánlatok egyes példányait folyamatos oldalszámozással ellátva, oldalanként szignálva, oldalszámozott tartalomjegyzékkel, valamint sérülés nélkül nem bontható (átfûzött és lepecsételt) kötésben kell benyújtani. Az ajánlat egyes példányai közötti esetleges eltérések az ajánlat automatikus érvénytelenségét eredményezik. Az ajánlat lezárt csomagolását a következõ felirattal kell ellátni: „Budapest XIV. kerület, Ilosvai téri játszótér építése”. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõig sor került. 4. Az ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni, amelyet az ajánlat elején kell elhelyezni. Ezen szerepeltetni kell az eljárás tárgyát, az ajánlattevõ adatait, valamint az ajánlattevõ által adott bírálati szempontoknak megfelelõ adatokat. 5. Az ajánlati árat nettó összegben (az áfatartalom és a bruttó érték feltüntetésével) kell megadni. 6. Az alábbi feltételek, követelmények nem teljesítése esetén, illetve a dokumentumok hiánya automatikusan az ajánlat érvénytelenségét eredményezi: Az ajánlatnak mind az ajánlattevõre, mind a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókra vonatkozóan tartalmaznia kell az alábbi cégokmányok közjegyzõ által hitelesített másolati példányát: – a cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát, – a cégkivonatban nem szereplõ kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a megbízott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazást, – az esetleg még el nem bírált változásbejegyési kérelem cégbírósági érkeztetõbélyegzõvel ellátott példányát, – a szerzõdéstervezet értelemszerûen kitöltött és cégszerûen aláírt példányát. A cégkivonatban a közbeszerzés tárgyára feljogosító tevékenységi kör hiánya automatikusan az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
42831
7. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a Kbt. követelményeinek megfelelõ együttmûködési megállapodást, amelyben a vezetõ céget meg kell jelölni és a közös ajánlattevõknek együttes és egyetemleges felelõsséget kell vállalni. 8. Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak, valamint a közös ajánlattevõknek az alkalmassági feltételeknek a Kbt. 69. § (4) bekezdés és 69. § (5) bekezdés szerint kell megfelelniük. 9. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülõ összes költség az ajánlattevõt terheli. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
Egerszalók Község Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19206/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Egerszalók Község Önkormányzata Postai cím: Sáfrány u. 7. Város/Község: Egerszalók Postai irányítószám: 3394 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Tõgyi Gábor polgármester Telefon: 36/474-366 Fax: 36/474-366 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.egerszalok.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Egerszalók, Sódomb környezetének infrastrukturális fejlesztése
42832
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: X Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Egerszalók, hrsz.: 0112/6–II. NUTS-kód: HU312 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés a Sódomb környezetének infrastrukturális fejlesztésére. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.23.31.23-7 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.22.33.00-9 45.22.11.13-7 45.23.32.93-9 45.23.62.50-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
102. szám
II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Az Európában egyedülálló egerszalóki sódomb és környezetében található kaptárkövek természeti és turisztikai értékeinek és láthatóságának infrastrukturális fejlesztése keretében: – Építmények létesítése: – információs pavilon: 1 db, nettó 17,15 m2 alapterülettel; – kölcsönzõpavilon: 1 db, nettó 15,40 m2 alapterülettel; – szociális pavilonok (nyilvános WC-k): 2 db, nettó 14,72 m2/db alapterülettel; – fedett-nyitott szín: 1 db, nettó 68,32 m2 alapterülettel; – madárház: 1 db, nettó 106,12 m2 alapterülettel; – gyalogos- és kerékpároshíd: nettó 36 m2 alapterülettel; – Jóléti tavak alépítményeinek kialakítása: 2 db jóléti tó (I.: 528 m2; II.: 2483 m2). Az elõzõ létesítmények megközelítéséhez szükséges akadálymentesítés a költségvetési kiírások szerint. – Zöldterület építése a Kaptárkövek alatti területen, terület-elõkészítéssel, akadálymentesítéssel – összesen: 23 084 m2 területen; – Sódomb melletti szervizút: U–2 jelû út, 617 m széles útburkolattal, 7 m széles koronával; – Kaptárkövek alatti út és az utat szegélyezõ 145 db parkoló kialakítása: – U–1 jelû út: teljes hossza 249,50 m, szélessége 6 m; – U–1–1 jelû út: teljes hossza 153,8 m, 6 m széles, kétsoros merõleges parkolóval: 145 db; – U–1–2 jelû út: sétányút, teljes hossza 522,3 m, 6 m széles. – Jóléti tó mûtárgyépítés: túlfolyó 3 db, vízkivételi mû, fenékleürítõ 1 db (jóléti II. tó), vízbevezetõ, fenékleürítõ (jóléti tó I.), hõforráspatak: 235,46 m, burkolt árok, + 6 m TUBOSIDER – vagy azzal egyenértékû; – Sódomb alépítményeinek kialakítása: 3 db új Sódomb ~655 m3 vízzáró beton felhasználásával, felszíni vízelvezetéssel és drénezéssel; – Zöldterület építése a Sódomb körül 5900 m2 területen; – Sódomb fejlesztésénak speciális gépészete, vízellátása a kapcsolódó tározó tóval együtt; – Tér-, út- és díszvilágítás kialakítása; – Jóléti tavak vízellátása az ajánlatkérési dokumentációban részletezettek szerint.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: vagy napokban: hónap(ok)ban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2007/07/31 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Teljesítési bztosíték, amely teljesíthetõ a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint. – Jótállás. – Késedelmi kötbér. – Meghiúsulási kötbér. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az építési beruházást részben a Regionális Fejlesztés Operatív Program ROP-1.1.1.-2004-10-0004/31 állami támogatási pályázata, részben Egerszalók Község Önkormányzata finanszírozza. Az ajánlatkérõ elõleget nem fizet, az ajánlatban kéri megjelölni ajánlattevõ részszámlaigényét. A megbízási díj utólag, fõszabály szerint 60 napos átutalással – a ROP-elszámolási rend szerint – kerül kiegyenlítésre figyelembe véve a Kbt. 305. § (1) bekezdés elõírásait. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: – Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ (közös ajánlattétel esetén egyik tag sem), illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá esik vagy aki-
42833
vel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontokban, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. 2. Az eljárásban nem lehet alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdésének vagy akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok fennállnak. 3. Az eljárásban nem lehet a Kbt. 66. § (2) bekezdése és a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet, amellyel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésben rögzített bármelyik kizáró ok fennáll. Az ajánlattevõnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(3) és (5)–(6) bekezdésében meghatározottak szerint kell igazolnia, illetve nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak a hatálya alá. Az ajánlathoz csatolandó még az alábbi okmányok eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példánya: – aláírási címpéldány; – cégkivonat – az ajánlattételi határidõtõl számított 60 napnál nem régebbi keltezésû; – a cégkivonatban nem szereplõ kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytõl származó, ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) meghatalmazás. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak), illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó a pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia: 1. Valamennyi számlavezetõ bank (pénzintézet) 60 napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített igazolása a fizetõképesség megállapítására (mióta vezeti bankszámláját, fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e és volt-e számláján 30 napnál hosszabb sorban állás – ha igen, milyen mértékû – az elmúlt 12 hónapban). 2. A számviteli jogszabályok szerinti éves beszámoló hitelesített másolata az elmúlt lezárt üzleti évre vonatkozóan (csak ajánlattevõ, közös ajánlattevõ). 3. Az elmúlt 3 lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételi nyilatkozat. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk bármelyike, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó alkalmatlan, ha bármely bankszámláján 30 napnál hosszabb idejû sorban állás volt az elmúlt 12 hónapban, vagy jelenleg sorban állás van, vagy fizetési kötelezetségeinek ebben az idõszabkan idõben nem tett eleget. 2. Az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk bármelyike alkalmatlan, ha az utolsó lezárt üzleti évre vonatkozó mérlegében a saját tõke mértéke nem éri el a 100 millió Ft-ot, illetve, ha a mérleg szerinti eredménye negatív. 3. Az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk bármelyike,illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó alkalmatlan, ha együttesen az utolsó három lezárt üzleti év nettó árbevételüknek átlaga nem éri el a 250 millió Ft összeget.
42834
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek (közös ajánlattétel esetén minden tagnak) a mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia: 1. Az elõzõ két évben legalább a jelen beszrzés tárgyával megegyezõ építési munkák (útépítés, park- és kertépítés), megfelelõ mûszaki tartalommal elkészített és mûszaki átadással (mûködési/használatbavételi engedéllyel rendelkezõ) lezárult beruházásainak ismertetése, a szerzõdést kötõ másik fél által adott beruházási igazolással, a Kbt. 68. § (2) bekezdésnek megfelelõ tartalommal. 2. Az ajánlatkérési dokumentációban megadott formájú és tartalmú minták szerint a felelõs mûszaki vezetõk végzettségének és képzettségének ismertetése, szakmai önéletrajzuknak becsatolása, felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékben való szereplésüknek az igazolása. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Az ajánlattevõ, közös ajánlattevõk, illetõleg a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó alkalmatlan, ha együttesen az elmúlt két évben nem teljesített(ek) legalább bruttó 100 millió Ft nagyságrendû útépítési munkát és bruttó 20 millió Ft nagyságrendû park és kertépítési munkát. 2. Az ajánlattevõ, közös ajánlattevõk alkalmatlanok, ha nem rendelkeznek a létesítmény felelõs mûszaki irányításával megbízott személyek az alábbi szakirányú felsõfokú végzettséggel, a projektnek megfelelõ felelõs mûszaki jogosultsággal és legalább 3 éves kivitelezési gyakorlattal: – 1 fõ „FMV-Közl.ép.–A” felelõs mûszaki vezetõi jogosultsággal rendelkezõ szakember, – 1 fõ „FMV-Víz.ép.–A” felelõs mûszaki vezetõi jogosultsággal rendelkezõ szakember. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: –
102. szám
A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. Megajánlott többlet mûszaki tartalom teljesítése a dokumentációban részletezett feltételek szerint (m) 8 2. Ajánlati ár (bruttó Ft) 6 3. Vállalt jótállás (hónap) (min. 12 hónap, max. 36 hónap) 3 4. Részszámlák száma (db) 2 5. Fizetési határidõ (nap) 2 6. Késedelmi kötbér (nettó ajánlati ár %-a/nap) (min. 0,1%/nap, max. 1%/nap, maximum 30 napra) 2 7. Meghiúsulási kötbér (nettó ajánlati ár %-ában) (min. 15%, max. 30%) 2 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/13 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 120 000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: az árat (100 000 Ft + áfa) az ajánlatkérõ OTP Bank Rt.-nél vezetett 11739009-1537912602130000 számú számlájára történõ befizetéssel kell kiegyenlíteni. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/13 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) / / (év/hó/nap) Dátum: IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/13 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra Helyszín: az ajánlatkérõ I.1) pontban megjelölt címén. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42835
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: ROP1.1.1.-2004-10-0004/31 VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ hiánypótlást biztosít egy alkalommal. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: teljes körû. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 27., 11.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 6. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentációt az ár átutalását igazoló banki bizonylat bemutatásával lehet személyesen átvenni az I.1) pontban megadott helyen, elõzetes telefonos idõpont-egyeztetést követõen, legkésõbb az ajánlatok benyújtásának napján 11.00 óráig. A bizonylatnak tartalmaznia kell az átutalás jogcímét, a dokumentáció vételárát, továbbá fel kell tüntetni az „Egerszalók, Sódomb” szöveget. Ha az ajánlattevõ a dokumentáció megküldését kéri, akkor az ajánlatkérõ a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint jár el. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: 1–10-ig, ahol az 1 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Részszempontonként a legkedvezõbb ajánlat az adható maximális 10 pontot kapja, a többi ajánlat a legkedvezõbb ajánlathoz viszonyítva arányosítással kerül kiszámításra. Az egyes részszempontokra adott pontok a megadott súlyszámokkal súlyozásra, majd összesítésre kerülnek.
42836
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: VI.3.11.1) Kiegészítõ tájékoztatás: a kiegészítõ tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)–(3) bekezdéseiben, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Ajánlatkérõ helyszíni bejárást, valamint konzultációt nem tart. VI.3.11.2) Ajánlatok benyújtása: Az ajánlattevõnek a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelõen 7 példányban (1 eredeti és 6 másolati példány) kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlati felhívás I.1) pontjában megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidõ lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõ lejártáig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztésébõl eredõ kockázat az ajánlattevõt terheli. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra [Kbt. 70. § (1) bekezdés]. Ajánlattevõnek tájékoztatást kell adnia arról, hogy rendelkezik-e kivitelezési felelõsségbiztosítással, illetve, ha nem, szándéknyilatkozatot kell csatolni ennek megkötésére vonatkozóan. Az ajánlathoz cstolandó az ajánlattevõ Kbt. 71. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozata. VI.3.11.3) Ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték összegét ajánlattevõ ajánlatkérõ 11739009-15379126-02130000 számú számlájára „Egerszalók, Sódomb – ajánlati biztosíték” megjelöléssel köteles befizetni vagy az ajánlati kötöttség lejártáig bankgaranciával, illetve biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezeségvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel biztosítani. A bankgarancia és a kötelezvény érvényességének az ajánlati kötöttség végéig kell érvényben maradnia. A befizetést, átutalást igazoló dokumentumot, bankgarancia-levelet vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvényt ajánlattevõ befûzés nékül köteles az ajánlat eredeti példányához zárt borítékban csatolni. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) bekezdés szerint kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték összegszerûen meghatározott mértéke: 4 000 000 Ft, azaz négymillió forint. VI.3.11.4) Az eljárás nyertese: Az eljárás nyertese az az ajánlattevõ, aki az ajánlatkérõ által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott
102. szám
feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempontok szerint összességében a legelõnyösebb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérõ Kbt. 91. § (2) bekezdése alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén a második összességében a legelõnyösebb érvényes ajánlatot tevõ ajánlattevõvel köt szerzõdést. Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény az irányadó. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
Egri TISZK Kht. ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19258/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Egri Térségi Integrált Szakképzõ Központ Kht. Postai cím: Bethlen G. u. 9. Város/Község: Eger Postai irányítószám: 3300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Tarnóczi Tibor Telefon: 36/789-809 Fax: 36/789-809 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.egertiszk.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Egri TISZK – központi képzõhely kialakítása
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: 3300 Eger, Kertész út 122–128. NUTS-kód: HU 312 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya A szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés Tárgya: Egri TISZK – központi képzõhely kialakítása II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.21.00.00-2 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.21.42.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X
42837
Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Központi képzõhely kialakítása a 3300 Eger, Kertész út 122–128. (6335/2 hrsz.) alatti ingatlanon meglévõ F + 2 szintszámú oktatási épület átalakításával és bõvítésével. A bõvítéssel együtt számított teljes nettó alapterület: 1268 m2 – ebbõl a meglévõ épület alapterülete: 768 m2, – bõvítés: 518 m2 A meglévõ épület szerkezete UNIVÁZ, a bõvítés három oldalon történik, szintszám fszt. + 2 em. + magas tetõ, a szerkezet monolit vasbeton pillérváz és födém. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2007/08/31 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállás, valamint ajánlati biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték, amely teljesíthetõ a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja szerint. Mellékkötelezettségek megajánlható minimum és maximumértékei: – Késedelmi kötbér: bruttó ajánlati ár 0,2–1%/nap – Meghiúsulási kötbér: bruttó ajánlati ár 1–20%/nap – Teljesítési biztosíték: bruttó ajánlati ár 1–20%/nap – Jóteljesítési biztosíték: bruttó ajánlati ár 1–10%/nap – Jótállás: 12–36 hónap
42838
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ költségvetésében a védelmezett bekerülési összeg rendelkezésre áll. A díj megfizetése a nyertes ajánlattevõ általi teljesítést, és az ajánlatkérõ által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követõen kiállított számla ellenében, 60 napos fizetési határidõ figyelembevételével átutalással történik. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: – Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Jogi kizáró okok: 1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ és alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjában, a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró okok fennállnak; 2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének 10 százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt kizáró okok fennállnak. 3. Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevõ, aki, illetõleg akinek a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak. Az igazolás módja: – Ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a Kbt. 63. § (2)–(3), (5)–(6) bekezdés szerint kell igazolnia, illetõleg nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá; – A Kbt. 60. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok megfelelõen alkalmazandók a 66. § (2) bekezdése és a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre. Ajánlattevõnek az alábbi cégokmányok eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányát kell az ajánlathoz csatolni: – az ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi cégmásolatot, – az ajánlatot aláírók eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási címpéldányát. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P/1, P/3: A 2003., 2004., 2005. évre vonatkozóan a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló.
102. szám
P/2: valamennyi, a cégkivonatban szereplõ és hatályos számlavezetõ pénzintézettõl származó, az ajánlat benyújtásának a napját megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû nyilatkozat az alábbi tartalommal: – az illetõ bank mióta vezeti a számát, – volt-e a számlán az utóbbi két évben (2004–2005. évben) sorban álló tétel. A pénzintézeti igazolásokat eredetiben vagy közjegyzõ által hitelesített példányban kell benyújtani. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): P/1: Alkalmatlan az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk bármelyike, illetve a szerzõdés teljesítésére a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha a pénzügyi és gazdasági helyzete nem megfelelõ, ezen belül ajánlattevõnek, közös ajánlattevõknek, 10% feletti alvállalkozónak külön-külön 2003., 2004., 2005. évi mérlegadatok alapján a mérleg szerinti eredménye negatív. P/2: Alkalmatlan az ajánlatetvõ, a közös ajánlattevõk bármelyike, valamint a szerzõdés teljesítésére a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, ha a számlájával szemben az utóbbi két évben (2004., 2005.) bármely számú/idejû sorban álló tétele volt. P/3: Alkalmatlan az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk esetén valamennyi ajánlattevõ, ha a 2004. és 2005. éves árbevétele évenként nem éri el a nettó 300 M Ft-ot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M/1: az ajánlattevõnek a kivitelezés közvetlen irányításában részt vevõ szakemberei végzettségének ismertetése, akik az építési beruházás teljesítéséért felelõsek, a személyeknek a megnevezésével, szakmai végzettségük, gyakorlatuk, jogosultság ismertetésével. Az ismertetõt eredetiben kell benyújtani, a felsõfokú szakmai végzettség igazolása az iskolai oklevél, a felelõs mûszaki vezetõi jogosultság igazolása az illetékes hivatal által kiadott határozat közjegyzõ által hitelesített másolatban történõ benyújtásával szükséges; M/2: az elõzõ 3 év legjelentõsebb magasépítési beruházásainak ismertetése (az ellenszolgáltatás összege, a teljesítés ideje és helye megjelölésével, valamint a szerzõdést kötõ másik fél megnevezésével), mely beruházások teljesítésére vonatkozóan a Kbt. 68. § (2) bekezdésében meghatározott igazolást kell csatolni az ott meghatározott tartalommal. A referencianyilatkozatot eredetiben, az igazolásokat eredetiben vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányban kell benyújtani. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): M/1: Az ajánlattevõ alkalmatlan, ha nem rendelkezik legalább 1 fõ FMV-Ép-A jogosultsággal rendelkezõ szakemberrel, aki a teljesítésért felelõs; M/2: Az ajánlattevõ, a közös ajánlattevõk bármelyike alkalmatlan, ha az ajánlat beadását megelõzõ 3 évben (az ajánlattételi határidõig) nem rendelkezik sikeres mûszaki átadás-átvétellel lezárult, minimum 1 db, egy projektben teljesített nettó 250 millió Ft értéket elérõ vagy azt meghaladó magasépítési referenciával. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár (bruttó Ft) 5 2. fizetési határidõ 4 3. kivitelezési határidõ mértéke 2
42839
4. késedelmi kötbér mértéke 1 5. meghiúsulási kötbér mértéke 1 6. jótállás mértéke 1 7. teljesítési biztosíték mértéke 1 8. jóteljesítési biztosíték mértéke 1 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 180 000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a vételárat (150 000 Ft + áfa) az ajánlatkérõ Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 1203300700120842-00400003 számú számlájára történõ átutalással kell kiegyenlíteni. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: –
42840
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra Helyszín: Ajánlatkérõ megbízottjának az A.I. mellékletben meghatározott székhelye. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: HEFOP-4.1.1-P.-2004-10-0017/1.0 térségi integrált szakképzõ központok infrastruktúrájának fejlesztése – Eger VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét egy alkalommal biztosítja. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: a Kbt. 60. és 61. §-ban meghatározott kizáró okok igazolása. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 24., 14.00 óra VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. december 4. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: –
102. szám
VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció átvehetõ személyesen ajánlatkérõ megbízottjának A.II. mellékletben meghatározott székhelyén, elõzetes telefonon történt idõpontegyeztetést követõen, munkanapokon 9.00–15.00 óra között, az ajánlattételi határidõ napján 11.00 óráig, valamint a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: Az adható pontszám az 1–8. számú részszempontok esetén 1–10. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Részszempontonként ajánlatkérõ számára a legkedvezõbb ajánlat 10 pontot kap. Az értékelés a Közbeszerzések Tanácsa 2/2004. számú ajánlása III.A. fejezet 1.b) pontja szerint értékarányosítással történik. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1. Az ajánlat minden lapját kitörölhetetlen tintával vagy géppel elkészítve, minden tartalommal bíró oldalon folyamatos oldalszámozással, a cégjegyzésre jogosult kézjegyével (szignó) ellátva, zárt borítékban, magyar nyelven, 5 példányban (1 eredeti, 4 másolat) kell benyújtani. Az ajánlaton szerepelnie kell az „eredeti” vagy a „másolat” megjelölésnek. Eltérés esetén az „eredeti” példány tartalma a mérvadó. A borítékon „Egri TISZK – Központi képzõhely kialakítása”, illetve „Nem bontható fel az ajánlattételi határidõ elõtt!” megjelölést kell feltüntetni. A külsõ borításon ezen kívül más nem szerepelhet (kivétel postai feladás). Az ajánlatot olyan kötésben kell beadni, amelybõl állagsérelem nélkül lapot kivenni, cserélni nem lehet. 2. Ajánlat érvényességéhez szükséges nyilatkozatok, igazolások: – Az ajánlatkérõ által megadott részletes szerzõdési feltételeket tartalmazó szerzõdéstervezetét cégszerûen aláírva köteles az ajánlatához csatolni. – A kizárólag külföldi telephellyel rendelkezõ ajánlattevõnek (konzorcium esetén konzorciumi tagnak) minden nyilatkozatot, hatósági igazolást hitelesített magyar fordításban kell az ajánlathoz csatolnia.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– Ha több ajánlattevõ közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell. A megállapodásban az ajánlattevõknek nyilatkozniuk kell a képviselet és feladatmegosztás módjáról, továbbá a szerzõdésszerû teljesítésért egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk. – Az ajánlatnak tartalmaznia kel az ajánlattevõ kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra. [Kbt. 70. § (1) bekezdés]. – Ajánlattevõnek tájékoztatást kell adnia arról, hogy rendelkezik-e kivitelezési felelõsségbiztosítással, illetve ha nem, szándéknyilatkozatot kell csatolni ennek megkötésére vonatkozóan. 3. Ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték összegét ajánlattevõ ajánlatkérõ 12033007-00120842-0040003 számú számlájára „Egri TISZK – központi képzõhely kialakítása – ajánlati biztosíték” megjelöléssel köteles befizetni vagy az ajánlati kötöttség lejártáig bankgaranciával, illetve biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel biztosítani. A bankgarancia és a kötelezvény érvényességének az ajánlati kötöttség végéig kell érvényben maradnia. A befizetést, átutalást igazoló dokumentumot, bankgarancialevelet vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvényt ajánlattevõ befûzés nélkül köteles az ajánlat eredeti példányához zárt borítékban csatolni. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) bekezdés szerint kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték összegszerûen meghatározott mértéke: 3 000 000 Ft, azaz hárommillió forint. 4. Kiegészítõ tájékoztatás: a kiegészítõ tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)–(6) bekezdéseiben, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Konzultáció megtartására kerül sor 2006. szeptember 27-én 11.00 órakor. Találkozás helye: 3300 Eger, Kertész út 122–128. 5. Ajánlatkérõ az eljárást a Kbt. 48. § (2) bekezdésre tekintettel hirdette meg. 6. Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény az irányadó. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Szterényi Ügyvédi Iroda Postai cím: Fõ u. 14–18. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1011 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Szterényi Sándor Telefon: 457-8401 Fax: 457-8040 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
42841
II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Szterényi Ügyvédi Iroda Postai cím: Fõ u. 14–18. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1011 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Szterényi Sándor Telefon: 457-8401 Fax: 457-8040 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Szterényi Ügyvédi Iroda Postai cím: Fõ u. 14–18. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1011 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Szterényi Sándor Telefon: 457-8401 Fax: 457-8040 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
Felsõszölnök Község Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18610/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Felsõszölnök Község Önkormányzata Postai cím: Fõ u. 6. Város/Község: Felsõszölnök Postai irányítószám: 9985 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Felsõszölnök Község Önkormányzata Címzett: dr. Németh Péter projektmenedzser Telefon: 06-30-986-8111 Fax: 94/528-003 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: –
42842
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Felsõszölnök ivóvízhálózat-bõvítés, Jánoshegy és Kakasdomb községrészek ivóvízellátása II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Felsõszölnök község NUTS-kód: HU222 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma:
102. szám
A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Felsõszölnök ivóvízhálózat bõvítés, Jánoshegy és Kakasdomb községrészek ivóvízellátása 11.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzõk (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.24.00.00-1 További tárgy(ak) 45.23.24.30-5 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): 11.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): – egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): D 90 KPE NNY 16 bar ivóvízvezeték fektetése: 2945,9 m D 90 KPE NNY 10 bar ivóvízvezeték fektetése: 2235,9 m D 63 KPE NNY 16 bar ivóvízvezeték fektetése: 687,8 m D 63 KPE NNY 10 bar ivóvízvezeték fektetése: 3914 m D 32 KPE NNY l0 bar ivóvízvezeték fektetése: 600 m Vízbekötés készítése csõmegfúrással, vízóraakna-telepítéssel, gépészeti szereléssel nyomáscsökkentõvel: 25 db Vízbekötés készítése csõmegfúrással, vízóraakna-telepítéssel, gépészeti szereléssel, nyomáscsökkentõ nélkül: 64 db Vízbekötés dupla vízórával: 5 db 50 m3-es tûzivíztározó építése elõre gyártott vb. csõbõl: 8 db Légtelenítõ és mosató (NA 80-as) tûzcsap beépítése: 20 db Csomóponti szerelvényakna építése és gépészeti szerelése: 13 db Nyomásfokozó gépház építése, gépészeti elektromos és automatikaszereléssel: 3 db II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: 2006/11/08 (év/hó/nap) befejezés: 2007/06/15 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Jóteljesítési garancia: a nettó szerzõdési ár minimálisan 10%-át kitevõ jóteljesítési garancia, a mûszaki átadástól számított 1 évig tartó érvényességgel, mely teljesíthetõ az ajánlatkérõ bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel (Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pont. Kötbér: késedelmes teljesítés esetén a bruttó szerzõdéses ár 0,05%-a naponta. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A vállalkozó a mérnök által igazolt teljesítés arányában számlázásra kéthavonta jogosult. A mérnök által igazolt számlákat a megrendelõ a kézhezvételétõl számított legfeljebb 30 naptári napon belül, átutalással fizeti ki. A vállalkozó elõleg igénylésére nem jogosult. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is – Az eljárásban nem vehet részt és ezért kizárásra kerül az az ajánlattevõ, valamint alvállalkozó, amelyik a Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alá esik, de a Kbt. 66. § (2) bekezdés és 67. § (4) bekezdés szerinti szervezetek nem tartoznak ennek hatálya alá. – Kizárásra kerül továbbá az az ajánlattevõ, akire, illetõleg akinek közbeszerzés értékének l0%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára nézve a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt körülmények bármelyike fennáll. Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti esetben a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt al-
42843
vállalkozójának az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(3) bekezdés szerint, míg a Kbt. 66. § (2) bekezdés és a 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 63. § (6) bekezdés szerint igazolnia, illetõleg írásban nyilatkoznia arról, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára vonatkozóan valamennyi bankszámláját, illetve a pénzintézeti igazolást, miszerint az elmúlt 1 évben nem volt 30 napot meghaladó idejû sorban állás, – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlatevõre és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára vonatkozóan a mûködési évei közül a 2003., 2004. és 2005. évekre vonatkozó hitelesített, könyvvizsgálói záradéka] ellátott mérlegbeszámoló. – Be kell nyújtani az atánlattételhez: az ajánlattevõre vonatkozóan a pénzintézeti igazolást, miszerint rendelkezik legalább 150 millió forintos hitelkerettel vagy ennek megfelelõ likvid eszközzel. – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre vonatkozóan a gazdasági szervezet képviselõi által hitelesített kimutatását a mûködési évei közül a 2003., 2004. és 2005. végzett, ivóvízhálózat építésébõl és szerelési tevékenységébõl származó pénzügyi forgalmáról. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, külön-külön vizsgálva, bármely bankszámláján az elmúlt 1 évben ne legyen 30 napot meghaladó ideig sorban állás. – Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó ménékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, külön-külön vizsgálva, mérleg szerinti eredménye 2003–2004. és 2005-ben egyaránt nem negatív. – Az ajánlattevõnek a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójában (mérleg) szereplõ nettó árbevételének 2004. és 2005. évekre számított átlagárbevétele [(árbevétel 2004 + árbevétel 2005)/2] együttesen eléri az ajánlati árának 250%-át. – Az ajánlattevõ mérleg szerinti saját tõkéje 2003., 2004. és 2005. átlagában eléri a 200 millió forintot. – Az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója, külön-külön vizsgálva 2005. évi saját tõkéje nagyobb, mint a jegyzett tõkéje. – Az ajánlattevõ rendelkezzen legalább 150 millió forintos hitelkerettel vagy ennek megfelelõ likvid eszközzel. – Az ajánlattevõ ivóvízhálózat építésébõl és szerelési tevékenységébõl származó forgalma 2003., 2004. és 2005. átlagában eléri a nettó 400 millió forint/év értéket. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre vonatkozóan a mûködés évei közül a 2003., 2004. és 2005. év
42844
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
ivóvízhálózat építésébõl és szerelési tevékenységébõl származó referenciáinak ismertetését a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint, a tenderdokumentációban meghatározott formában és tartalommal. – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre vonatkozóan azoknak a szakembereknek, illetõleg vezetõknek a megnevezését, képesítésük, valamint szakmai tevékenységük ismertetésével, akiket a teljesítésbe be kívánnak vonni [Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pont], a tenderdokumentációban meghatározott formában és tartalommal. – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre vonatkozóan a saját állományú létszámkimutatását tartalmazó, a mûködési évek közül a 2003., 2004. és 2005. évi hitelesített, könyvvizsgálói záradékkal ellátott mérleg kiegészítõ mellékleteit.. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Az ajánlattevõ 2003., 2004. és 2005. évbõl rendelkezik legalább 1 db nettó 200 millió forint összeget elérõ kivitelezési költségû ivóvízhálózat építésbõl és szerelési tevékenységébõl származó építési, pozitív referenciával. – Az ajánlattevõ rendelkezik legalább egy fõ vezetõ szakemberrel, akinek az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendelet 1. melléklete II.1.1. pontja szerinti „A” kategóriás jogosultsága, valamint legalább 5 éves szakmai gyakorlata van az ivóvízhálózat-építési és -szerelési területen. – Az ajánlattevõ a 2003., 2004. és 2005. év átlagában rendelkezik legalább 35 fõ saját állományú, munkaviszonyban álló létszámmal. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: –
102. szám
Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 30 2. projektterv minõségi értékelése a minõségbiztosításra tett intézkedések teljessége alapján 30 3. jóteljesítési garancia mértéke az ajánlati ár százalékában (minimum 10, maximum 30%) 20 4. fizetési határidõ (minimum 30, maximum 60 nap) 20 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 150 000 Ft, mely áfát nem tartalmaz Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérõ 11747068-15423809 számú bankszámlájára történõ elõzetes átutalással kell teljesíteni, a közleménybe meg kell jeleníteni „Közbeszerzés, ivóvíz”. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 40 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 9.00 óra Helyszín: Felsõszölnök község önkormányzata, polgármesteri iroda, 9985 Felsõszölnök, Fõ u. 6. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: –
42845
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA): Interreg IIIA Szlovénia–Magyarország–Horvátország szomszédsági program 2004–2006. VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: hiánypótlásra egy alkalommal van lehetõség. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: teljes körben a Kbt. 83. § (2) bekezdése alapján. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 30., 12.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 8., 12.00 óra. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: – Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: a dokumentáció átvételekor a dokumentáció díjának elõzetes teljesítése átutalásának megtörténtérõl szóló eredeti igazolást be kell mutatni. A dokumentáció kizárólag munkanapokon 8.00–13.00 óráig, de kizárólag az ajánlattételi határidõ lejártáig vehetõ át, a dokumentáció megküldésének kérését az ajánlattevõnek a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint 2 munkanapos teljesítési határidõre figyelemmel szükséges megtenni. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: minimum 1 pont, maximum 10 pont. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: a bíráló részszempontonként vizsgálva, a beérkezett leggyengébb és legjobb ajánlatot alapul véve 1, illetve 10 ponttal minõsít, majd a köztes ajánlatok között lineárisan értékel. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: –
42846
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: – Be kell nyújtani az ajánlattételhez az ajánlattevõre és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójára vonatkozóan a benyújtástól számított 30 napnál nem régebbi cégkivonat eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányát, valamint a benyújtástól számított 30 napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített aláírási címpéldányt. – Ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek összege 1 millió forint. A biztosíték a Kbt. 59. § (2) bekezdés szerint teljesíthetõ. A pénzbefizetést (átutalást) az ajánlatkérõnek a 11747068-15423809 számú bankszámlájára kell teljesíteni, a közleménybe meg kell jeleníteni „Ajánlati biztosíték”. Amennyiben az ajánlati biztosítékot bankgarancia formájában szolgáltatják, úgy azt a dokumentációban megadott minta szerint kell kiállítani. Az ajánlati biztosíték teljesíthetõ biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel is. Az ajánlati biztosítéknak legkésõbb az ajánlattételi határidõ lejártakor érvénybe kell lépnie és az érvényesség legalább az ajánlati kötöttség lejártáig fenn kell hogy álljon. Az ajánlati biztosíték érvényességét az ajánlat részeként benyújtott, az átutalás tényét igazoló bankigazolással, a dokumentációban meghatározott tartalmú bankgaranciával, illetõleg a készfizetõ kezességvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített hiteles másolatával igazolható. Azon ajánlatok, melyekben az ajánlati biztosíték megléte ezen módok valamelyikével hiteles módon nem igazolt, érvénytelenek. Az ajánlati biztosíték szolgáltatásának igazolása a benyújtási határidõ lejárta után nem pótolható. Ajánlatkérõ kijelenti, hogy az ajánlati biztosíték szolgáltatásáért semmilyen költségtérítést, illetve kamatot nem fizet. – Amennyiben a nyertes ajánlattevõ a szerzõdés aláírástól visszalépne, úgy az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor második legkedvezõbb ajánlat benyújtójaként megnevezett ajánlattevõvel (amennyiben van ilyen) köt szerzõdést. – Az ajánlatkérõ az ajánlatot érvénytelennek minõsíti és az eljárásból kizárja, ha az nem felel meg az ajánlati felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. – Az ajánlatok összeállításával, benyújtásával kapcsolatos költség az ajánlattevõt terheli. – A Kbt. 48. § (2), (3) bekezdése alapján az ajánlatkérõ tájékoztatja az ajánlattevõket, hogy rendelkezik már a finanszírozást biztosító pozitív pályázati támogatási döntéssel. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
102. szám
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19221/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Hajdúböszörmény Város Polgármesteri Hivatala Postai cím: Bocskai tér 1. Város/Község: Hajdúböszörmény Postai irányítószám: 4220 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Demeter Hajnalka, Mezõ Imre Címzett: Kathiné Juhász Ildikó Telefon: 52/563-206 Fax: 52/563-260 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.hajduboszormeny.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés a Szilágyi E. krt., Fazekas G. krt., Hunyadi J. krt., Dózsa Gy. krt. felújítása, Dózsa Gy. krt. szélesítése, csapadékvíz-elvezetése, valamint a Désány I. u. felújítására. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Hajdúböszörmény belterületén Szilágyi E. krt., Fazekas G. krt., Hunyadi J. krt., Dózsa Gy. krt., Désány I. u. NUTS-kód: HU 321
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés a Szilágyi E. krt., Fazekas G. krt., Hunyadi J. krt., Dózsa Gy. krt. felújítására, Dózsa Gy. krt. szélesítésére és csapadékvíz-elvezetésére, valamint a Désány I. u. felújítására. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.31.20-6 További tárgy(ak): 45.23.32.20-7 45.23.32.23-8 45.23.24.52-5 45.23.24.10-9 45.23.33.20-8 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X
42847
II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Szilágyi E. krt. 491 m, Fazekas G. krt. 604 m, Hunyadi J. krt. 733 m, Dózsa Gy. krt. teljes terület 18 832 m2, szegélypótlás javítás 4126 fm, közmûaknák szintbe emelése 48 db. Becsült költség: nettó 68 M Ft. Saját forrásból finanszírozott munkarészek: Dózsa Gy. krt. szélesítése 798 fm hosszban, csapadékvíz-elvezetése burkolt árok építéssel 1420 fm, Désány I. u. 269 fm, 2372 m2 (ebbõl 47 db gk.parkoló). Becsült költség: nettó 29 M Ft. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: vagy napokban: hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: 2006/11/14 (év/hó/nap) befejezés: 2007/05/31 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) – Teljesítési biztosíték. – Jóteljesítési biztosíték. – Késedelmi kötbér. A biztosíték nyújtására a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontjában foglaltak az irányadók. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ elõleget nem fizet. A teljesítés arányában 2 db részszámla nyújtható be a bekerülési költség 80%-áig. A végszámla benyújtására a hiánymentesen, sikeresen lezárt mûszaki átadás-átvételi eljárást követõen van lehetõség. Az ellenszolgáltatás megfizetése tekintetében ajánlatkérõ a Kbt. 305. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel az ellenszolgáltatás 30 napos teljesítésében kíván megállapodni, vagy az ajánlatban megjelölt teljesítési idõpont a mérvadó.
42848
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény, de közös ajánlattétel esetén a nyertes közös ajánlattevõknek egyéni és egyetemleges felelõsséget kell vállalniuk a szerzõdés teljesítése során. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban felsorolt, valamint a 61. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a Kbt. 61. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevõ, illetõleg akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozója esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. A Kbt. 60. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a Kbt. 66. § (2) bekezdés, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetekre is [Kbt. 60. § (4) bekezdés]. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõre, illetve közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóra vonatkozó igazolási módok: a Kbt. 63. § (1)–(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen, szerint kell igazolni. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Ajánlattevõ – közös ajánlat esetén a közös ajánlatot tevõk mindegyike –, illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók vonatkozásában valamennyi számlavezetõ hitelintézettõl származó 60 napnál nem régebbi nyilatkozat a számlavezetés idejérõl, a fizetési kötelezettségek teljesítésérõl és e hirdetmény megjelenését megelõzõ 1 évben a sorban állásról. 2. Az ajánlattevõ a számviteli törvényben meghatározottak szerinti 2003., 2004., 2005. évi éves beszámolójának másolata. 3. Nyilatkozat csatolása az elõzõ három év (2003., 2004., 2005.) útépítési beruházásaiból származó nettó árbevételérõl. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. A számláin az elmúlt 1 évben nem volt sorban állás, és fizetési kötelezettségeit rendben teljesíti. 2. A 2003., 2004., 2005. év mindegyikében mérleg szerinti eredménye pozitív volt.
102. szám
3. Rendelkezzen összesen a 2003., 2004., 2005. év útépítési és útfelújítási beruházásból származó nettó 200 millió Ft értékû árbevétellel. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Ajánlattevõ – közös ajánlat esetén a közös ajánlatot tevõ mindegyike – illetve a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók vonatkozásában az elõzõ három év (2003., 2004., 2005.) jelentõsebb, a közbeszerzés tárgyával azonos beruházásainak ismertetése (mely tartalmazza a szerzõdõ másik fél nevét, a munka tárgyát, teljesítés idejét, ellenszolgáltatás összegét), a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint igazolva. 2. A teljesítésbe bevonni kívánt mûszaki vezetõk megnevezése, képzettségük, szakmai gyakorlatuk ismertetése. Mûszaki vezetõi névjegyzékbe, nyilvántartásukba vételének igazoló határozat hiteles másolatának csatolásával. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 1. Rendelkezzen az elõzõ három évben (2003., 2004., 2005.) legalább egy db, nettó 100 millió Ft értékû befejezett közbeszerzés tárgyával azonos vállalkozói referenciával. 2. Rendelkezzen a teljesítésbe bevonni kívánt, felsõfokú végzettséggel rendelkezõ 1 fõ útépítési, 1 fõ vízépítési felelõs mûszaki vezetõi határozattal rendelkezõ dolgozóval az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes elõírásainak megfelelõen. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. Ajánlati ár (HUF) 45 2. Teljesítési biztosíték (HUF) 20 3. Jólteljesítési biztosíték (HUF) 20 4. Késedelmi kötbér (min. 250 000 Ft/nap, max. 1 000 000 Ft/nap) 5 5. Fizetési határidõ vállalás (nap) 10 6. Jótállási idõ mértéke (a kötelezõ 1 éven túli, max. 1 + 4 év) 5 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: –
42849
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 120 000 Ft + 24 000 Ft áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: ajánlattevõk a dokumentáció ellenértékét a SZTRÁDABER Mérnöki Iroda Kft., 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 10. pénztárába történõ befizetéssel vagy a Kereskedelmi és Hitelbanknál vezetett 10404405-44011367 számú számlájára történõ átutalással teljesíthetik. A dokumentáció árát az ajánlatkérõ csak a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban Kbt.) 54. § (6) bekezdése szerinti esetekben téríti vissza. IV.3.4) Az ajánlat tételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: hajdúböszörményi polgármesteri hivatal, Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1. fsz. 6. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott szervek és személyek vehetnek részt, külön meghívás nélkül. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
42850
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: a hiánypótlás lehetõségét az ajánlatkérõ kizárja. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: – VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 2., 10.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 13., 10.00 óra. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: / / (év/hó/nap) Dátum: Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: az A. melléklet II) pontban foglalt helyen, munkanapokon 8.00– 12.00 óráig, az ajánlattételi határidõ lejártának napján 8.00– 10.00 óráig, feltétele a dokumentáció ellenértékének átutalását igazoló bizonylat másolatának átadása. A dokumentáció a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglalt feltételek szerint is beszerezhetõ. Ebben az esetben a kérelemhez mellékelni kell a dokumentáció ellenértékének befizetését igazoló okirat hitelesített másolatát. Közös ajánlat esetén ajánlatkérõ elegendõnek ítéli egy dokumentáció megvásárlását. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: A részszempontok szerinti tartalmi elemek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa 1–10 pontig terjed. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: A legkedvezõbb ajánlat a maximális pontszámot kapja, a legkedvezõtlenebb ajánlat kapja a minimális pontszámot. A többi ajánlatra adandó pontszámok arányosítással kerülnek megállapításra a következõ képlettel: P = Alegjobb/Avizsgált × (Pmax–Pmin) + Pmin. P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
102. szám
Pmax: a pontskála felsõ határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelõnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1. Az ajánlatok benyújtásának módja: az ajánlatot az ajánlati felhívásban, a dokumentációban részletezett tartalmi és formai követelményeknek megfelelõen kell benyújtani. Az ajánlatokat kettõs zárt csomagolásban, egy eredeti és három másolati példányban kéri az ajánlatkérõ benyújtani roncsolásmentesen, nem bontható kötésben. Az ajánlat minden olyan oldalát, amely információt tartalmaz, folyamatos számozással el kell látni és az ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult képviselõjének cégszerûen alá kell írnia. A csomagoláson kérjük feltüntetni: „Hajdúböszörmény Szilágyi E. krt., Fazekas G. krt., Hunyadi J. krt., Dózsa Gy. krt. felújítása, Dózsa Gy. krt. szélesítése, csapadékvíz-elvezetése, valamint a Désány I. u. felújítása” szöveget, valamint, hogy „2006. október 24., 10.00 óráig nem bontható fel.” A postázási késedelem kockázatát az ajánlattevõ viseli. 2. Az ajánlattevõ csatolja ajánlatához a Kbt. 70. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatát. 3. Az ajánlattevõ nyilatkozata a kivitelezés folyamán a beruházás 10%-át meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozók kilétérõl, valamint meg kell jelölnie a feladat azon részét, amelyre harmadik személlyel szerzõdést kíván kötni. A beruházás 10%-át meghaladóan igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében az ajánlattevõ köteles nyilatkozni, hogy nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá esõ alvállalkozót [Kbt. 71. §]. 4. Az ajánlattevõnek nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik felelõsségbiztosítással, illetve nyertessége esetén ajánlattevõ a szerzõdéskötés idõpontjáig felelõsségbiztosítását a közbeszerzés tárgyát képezõ beruházásra is kiterjeszti [Kbt. 306. § (2) bekezdése]. 5. Az ajánlattevõnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a 2004. évi XXXIV. törvény szerint milyen vállalkozásnak minõsül (mikro, kis, közép). 6. A dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció másra nem ruházható át. 7. Amennyiben az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor a második legkedvezõbb ajánlattevõt is megnevezi és a nyertes ajánlattevõ visszalép, az ajánlatkérõ a második helyezett ajánlattevõvel köthet szerzõdést.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
8. Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó köteles csatolni ajánlatához valamennyi cégjegyzésre jogosult vezetõjének 60 napnál nem régebbi cégkivonatát és aláírási címpéldányát eredeti vagy hitelesített másolatban. 9. Az ajánlattevõ nyilatkozata a Kbt. 72. §-a szerint, hogy figyelembe vette-e a munkavállalók részére, illetve a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettséget a szerzõdés helyén a szerzõdés teljesítése során. 10. Az ajánlatkérõ az ajánlattevõk eljárásban való részvételét ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Az ajánlati biztosíték mértéke 2 millió forint. Az ajánlattevõ választása szerint az alábbi módon nyújthat biztosítékot: – Az ajánlatkérõ OTP Bank Rt.-nél vezetett 1173806015372514 számú számlájára történõ befizetéssel. – Az ajánlatkérõ, mint kedvezményezett javára szóló, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes bankgarancia nyújtásával. – Biztosítási szerzõdés alapján kiállított készfizetõ kezességvállalást tartalmazó, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes, ajánlatkérõ javára szóló kötelezvénnyel. Bármelyik, ajánlattevõ által választott dokumentumot az ajánlatához csatolnia kell. 11. Az ajánlatok összeállításának, benyújtásának költségei az ajánlattevõt terhelik. 12. A munkák helyszínének megtekintése, az esetleges mérések elvégzése az ajánlattevõ saját költségére történik. 13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell közös ajánlattevõk esetén nyilatkozatukat arról, hogy a szerzõdés szerinti teljesítésért egyetemleges kötelezettséget és felelõsséget vállalnak, továbbá a közös ajánlattal összefüggõ, egymás közötti jogokat és kötelezettségeket, a képviselõ cég megjelölését és teljes jogú meghatalmazását tartalmazó megállapodásukat. 14. Ajánlatkérõ konzultációs lehetõséget biztosít, melyen a munkaterület megtekinthetõ. Idõpontja: 2006. október 6., 10.00 óra. Helye: polgármesteri hivatal, Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1. fszt. 6. szoba. 15. Felhívjuk az ajánlattevõk figyelmét arra, hogy az ajánlatkérõ a minõsített ajánlattevõk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a pénzügyi-gazdasági, szakmai-mûszaki alkalmasság feltételeit. 16. Az elkészült beruházás meg kell hogy feleljen az ajánlati felhívás kibocsátása idõpontjában érvényes hatósági elõírásokban rögzített elõírásoknak. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
42851
Kapcsolattartási pont(ok): – Címzett: – Telefon: – Telefax: – E-mail: – Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: SZTRÁDABER Mérnöki Iroda Kft. Postai cím: Széchenyi u. 10. Város/Község: Nyíregyháza Postai irányítószám: 4400 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Fekete Tibor ügyvezetõ Címzett: – Telefon: 42/414-151 Fax: 42/414-151 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Kapcsolattartási pont(ok): – Címzett: – Telefon: – Telefax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19166/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ
A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: –
I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal Postai cím: Salgótarjáni út 18. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1101 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Bese Ferenc vezérigazgató Telefon: 433-8000 Fax: 433-8010
42852
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: MH Hadtápanyag Ellátó Központ 1. tárolóraktár, 2060 Bicske (Felcsút), Csákvári út 47. NUTS-kód: HU211 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: –
102. szám
II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Nyomtatvány beszerzése II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 22.00.00.00-0 További tárgy(ak): 22.90.00.00-9 22.10.00.00-1 22.16.00.00-9 22.82.00.00-4 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): 01. részajánlati kör Különféle nyomtatott termékek CPV-kód: 22-9000-00-9
me.
Beszerzendõ mennyiség
Fsz.
HETK
1.
959611001805
teljességi jegyzék
db
2.
959611002110
kartoték nyilvántartó lap
db
30 000
3.
959611003207
kartoték (szám szerinti)
db
130 000
4.
959611003306
kartoték (szám szerinti)
db
130 000
15 000
5.
959611004304
I. fõ anyagnyilvántartó lap
db
10 000
6.
959611004403
II. fõ anyagnyilvántartó lap db
15 000
7.
959613033705
személyi anyaggyûjtõ polg.alk. részére
tas.
4000
8.
959613036809
beosztási könyv borító
db
500
9.
959614043202
érdekvédelmi dosszié
tas.
5000
102. szám
Fsz.
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.) Különféle nyomtatott termékek CPV-kód: 22-9000-00-9
HETK
me.
Beszerzendõ mennyiség
Fsz.
HETK
Könyv, nyomtatott brosúra CPV-kód: 22-10000-00-1
42853
me.
Beszerzendõ mennyiség
10.
959621063601
igazolás kat.felk.tanfolyam db (fehér)
1000
18.
959663289805
nyilvántartási napló csoport pk. részére
könyv
100
11.
959621064203
igazolás kat.felk.betétlap (kék)
1000
19.
959663290600
hajtómû formulár
könyv
50
20.
959666310407
javra.beut.fegyv. és technikai anyagok ny.
könyv
600
21.
959642155601
havi üzemóra-lap
tömb
1500
22.
959642159703
menetlevél (gépkocsi)
tömb
14 000
tömb
4000
db
12.
959621063700
igazolás beoszt.felk. (fehér)
db
1000
13.
959621064401
igazolás beoszt.felk. betétlap (kék)
db
1000
14.
959623060608
lõszersorozat nyilvántartó kartoték
db
11 000
23.
959651185305
étkezési jegy eb. rész. 1 hó
15.
959623060905
összesített nyilvántartási kartoték
db
15 000
24.
959641147110
személyi menetlevél
tömb
5000
16.
959632092308
gyûjtõív
db
600 000
ST 2034 A melléklete
tömb
100
17.
959632091904
személyi karton
db
50 000
25. 26.
959611002407
utalvány (nagy alakú)
tömb
2000
959611002506
utalvány (kis alakú)
tömb
3000
18.
959632092803
zárócímke
db
20 000
27.
19.
959632094502
térkép nyilvántartó db
db
30 000
28.
959611006410
utalvány (kis alakú)
tömb
3000
20.
959634120209
ügyiratok
db
10 000
29.
959611007100
tömb
500
21.
959641148801
személyi gyújtó
db
15 000
üza. feltöltési és kiadási kimutatás
959621055501
járõrjelentés
tömb
500
959642158408
gépjármû parancsnoki igazolvány
30.
22.
db
12 000 31.
959632093603
tömb
200
23.
959663276110
repülési tervtábla
db
5000
csomagolójegy és kiutalt szolg. könyvekhez
24.
959666310704
adatgyûjtõ boríték
tas.
2000
32.
959632093702
futár átvételi elismervény
tömb
2300
33.
959633101801
szállítótér igénylés
tömb
300
34.
959641143503
leírási tanúsítvány
tömb
500
35.
959641148405
változásjelentés
tömb
60
36.
959652202304
munkalap (szabó)
tömb
200
37.
959655242101
üzemanyag feltöltési, kiadási kimutatás
tömb
400
38.
959663279401
generál declaration
tömb
60
39.
959663284606
útlevél -1-hez
tömb
30
40.
959665304506
összesített ag. felh.-i jegyzék
tömb
1200
41.
959666310605
személyi munkaidõ elszámolás
tömb
2300
42.
959666310803
anyagfelhasználási jegyzék
tömb
2500
43.
959651180810
bevételi bizonylat (átvételi jegyzõkönyv)
tömb
2000
44.
959632092902
sorszámos rendelkezések nyilvántartása
füzet
1000
45.
959643171202
sugárfigyelõ napló
füzet
50
46.
959652200506
megrendelés (ruházatra)
füzet
500
959652209906
FBÖ ruházati megrendelõ
füzet
100
48. 9596642990903
mûszaki gép üzemi lap tömb nyilvántart.
füzet
1000
49. 9596642990909
Ruházati anyagrendelés füzet I.
füzet
50
50. 9596642990906
Ruházati anyagrendelés füzet IV.
füzet
50
02. részajánlati kör Könyv, nyomtatott brosúra CPV-kód: 22-10000-00-1
HETK
1.
959621052606
zászlóalj napló (ezred)
könyv
250
2.
959621052705
századnapló
könyv
2700
3.
959621055303
baleseti napló
könyv
200
959621059702
szakasz nyilvántartó könyv
könyv
400
959623062307
lõszer igénylés és elszámolás
könyv
100
6.
959623064600
névj.áll.bel.eng.kiad. és visszavét nyt.
könyv
15
7.
959623065103
raktár ellenõrzõ napló
könyv
1500
8.
959632090400
iktatókönyv
könyv
2000
4. 5.
me.
Beszerzendõ mennyiség
Fsz.
9.
959632092407
belsõ leírás
könyv
6000
10.
959632092506
név-hely-tárgymutató
könyv
50
11.
959632094205
futár kézbesítõkönyv
könyv
400
12.
959633103808
diszpécser napló
könyv
100
13.
959642150303
ellenõrzési napló
könyv
500
14.
959642158705
gépjármû mozgási napló
könyv
1200
15.
959663227360 0
ejtõernyõs ugrás nyilvántartó könyv
könyv
100
16.
959663276407
hajózó könyv
könyv
300
17.
959663278205
repülõ szabálysértés jelentés
könyv
10
47.
42854
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
03. részajánlati kör Füzet (utalványfüzetek) CPV-kód: 22-1600-00-9
me.
959652207503
alapfelszerelési utalványfüzet
füzet
10 000
959652001402
ht. utánpótlási ruh. utalvány/2007
füzet
17 400
tbk. utánpótlási ruh. utalvány/2007
füzet
100
ht. utánpótlási ruh. utalvány/2008
füzet
5000
ht. utánpótlási ruh. utalvány/2009
füzet
1500
szerzõdéses ruházati utalvány füzet
füzet
10 000
Fsz.
HETK
1. 2. 3. 4.
959652002103
5.
Beszerzendõ mennyiség
6.
959652207701
7.
959652207800 pót utalvány füzet
füzet
5000
8.
959652207910 „NY” utalvány füzet
füzet
3000
04. részajánlati kör Fsz.
HETK
Ûrlapok CPV-kód: 22-8200-00-4
me.
Beszerzendõ mennyiség
1.
959611001904 anyagjavítások könyve
ív
11 000
2.
959611003603 kartoték nyilvántartó könyv
ív
10 000
3.
959611004106
ív
2000
4.
959611004205 anyagelosztó
ív
22 000
5.
személyügyi változás 959613031104 jelentõ lap
lap
5000
6.
959613037004
betétlap a 13-0371 gyûjtõbe
ív
8200
7.
959613038002
kedvezményesen számított szolg.idõ nyilvt. lap
lap
4000
8.
959621052309 kapujegy
lap
7000
9.
959621060706 szakasz névjegyzék IV.
lap
2000
10.
törzslap közp.kat.szak. 959621063502 felkészítés
lap
1000
11.
959621064302
lap
1000
anyagok be- és kiszállítási könyve
betétlap a 210635-ös sz. nyomt-hoz
12.
959623061804 raktármûveleti napló
ív
30 000
13.
959634120110 napló
ív
10 000
14.
959634121405 térítvény
lap
6000
15.
959642159208 gépjármû igénylõ lap
lap
30 000
16.
959651180502 igénylés I.
lap
6000
17.
959652200704 megrendeléshez betétlap
lap
5000
18.
959663270705 mûszaki jegyzõkönyv
lap
7000
19.
959663272305 munkalap
lap
5000
20.
959666310506 munkautalvány
ív
34 000
21.
959688598304
ív
4000
rendfokozatjelzõ plakát magyar
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: –
102. szám
Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2006/12/20 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Jótállás, késedelmi, illetve hibás teljesítési kötbér az ajánlati dokumentáció szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Kbt. 305. § szerint, kincstári rendnek megfelelõen. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, illetve alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésben és a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontban felsorolt kizáró ok fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésben felsorolt kizáró ok fennáll. Az eljárásban kizárásra kerül az ajánlattevõ, ha az általa igénybe vett, a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alatt áll. Az ajánlattevõnek, és Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont szerinti alvállalkozónak – ajánlatában a Kbt. 63. § (1)–(5) bekezdés szerint kell igazolniuk, hogy nem tartoznak a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá. – A Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pont alapján az ajánlattételi határidõ lejártának napjától számított 90 napnál nem régebben kiállított cégkivonattal, vagy azzal egyenértékû
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
okirat eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányával, külföldi bejegyzésû cég esetében a – székhelye szerinti ország jogi szabályozásának megfelelõ – cégbejegyzést igazoló okirattal kell igazolnia, hogy nem tartoznak a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá. A Kbt. 66. § (2) bekezdés és 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek a Kbt. 63. § (6) bekezdése szerint kell igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont szerint csatolja ajánlatához fõ számlavezetõ pénzintézetének az ajánlattételi határidõ lejártától számított 60 napnál nem régebbi nyilatkozatát az alábbi tartalommal: – mióta vezeti az ajánlattevõ bankszámláját, – számláján az igazolás kiállításától számított egy éven belül 60 napot meghaladó sorban állás elõfordult-e, ha igen hányszor és milyen idõtartammal, – számláján az igazolás kiállításától számított egy éven belül mekkora volt a számlaforgalom nagyságrendje. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan ajánlattevõ, ha fõ számlavezetõ pénzintézet igazolása alapján az igazolás kiállításától számított egy éven belül kettõnél több alkalommal volt 60 napot meghaladó idõtartamú sorban állása és a számlaforgalom nagyságrendje alacsonyabb 8 számjegynél (forintban). III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõ ismertesse a Kbt. 67. § (1) bekezdés a) pontja szerint az elõzõ két évben (2004., 2005.) teljesített legalább kettõ – a beszerzés tárgyát képezõ vagy azzal azonos funkciójú (különféle) nyomtatványokra vonatkozó szállítását (legalább a teljesítés ideje, a szerzõdés kötõ másik fél, a szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat megjelölésével). A referenciát a Kbt. 68. § (1) bekezdés szerint kell igazolnia. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan az az ajánlattevõ, aki nem rendelkezik az elõzõ két évben (2004., 2005.) a beszerzés tárgya szerinti vagy azzal azonos funkciójú (különféle) nyomtatványok szállítására legalább 2 db referenciával összesen nettó 10 000 000 Ft értékben. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: –
42855
III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: – Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) Beszerzés azonosító: 55101/06-10/23
42856
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 13.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 40 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: – átutalással a MÁK HM 1. TPSZI-BH 10023002-0170808 számlára; – csekken történõ befizetéssel. Eljárá sazonosítót feltüntetni az átutalási megbízás küldemény rovatában. Az átutalás vagy befizetés az átvétel feltétele. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 13.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 70 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 13.00 óra Helyszín: HM BBBH, Budapest X., Salgótarjáni út 18., földszinti tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdés szerint.
102. szám
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: Az ajánlatkérõ a hiánypótlás lehetõségét biztosítja. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: teljes körben VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 17., 13.00 óra a Kbt. 15. § szerint. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 27. a Kbt. 15. § szerint. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: Személyesen vagy telefaxon leadott igénylés (pontos név, telephely, telefon- és faxszám, bankszámlaszám, adószám) és befizetést igazoló eredeti okmány ellenében hétfõtõl csütörtökig 9.00–15.00, pénteken 9.00–12.00 az ajánlattételi határidõ napján 13.00 óráig. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: A Kbt. 91. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérõ kiköti, hogy a nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén a szerzõdést a következõ legkedvezõbb ajánlatot tevõvel köti meg, amennyiben a nyertest követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ az eredményhirdetésen kihirdetésre kerül. Az ajánlattevõ nyújtsa be a cégjegyzésre jogosult(ak) ajánlattételi határidõnél 1 évnél nem régebbi aláírási címpéldány(ai)t azon személy(ek) tekintetében, aki(k) az eljárás keretében keletkezõ dokumentumokat aláírja(ák). Az ajánlattevõ ajánlatában csatolja a Kbt. 70. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatát, mely szerint az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció feltételeit elfogadja, valamint kész és képes a szerzõdés teljesítésére. Az ajánlattevõ nyilatkozzon a számláit vezetõ pénzintézetekrõl a fõ számlavezetõ pénzintézet megjelölésével. Az ajánlattevõ nyilatkozzon arról, hogy saját maga, illetve a gyártó(k) rendelkeznek-e NATO Kereskedelmi és Kormányzati Cég Kóddal (a kód megadásával), illetve ennek hiánya esetén a beszerzési eljárás nyerteseként vállalja a kód megszerzéséhez szükséges adatszolgáltatást a HM tárca termékkodifikációs tevékenységét végzõ szervezete számára a szerzõdésben meghatározottak szerint. Az ajánlattevõ nyilatkozzon arról, hogy a beszerzési eljárás nyerteseként eleget tesz az általa szállított termék(ek) azonosítását szolgáló adatszolgáltatási követelménynek, és a termékazonosításhoz szükséges dokumentációt a HM tárca termékkodifikációs tevékenységét végzõ szervezet rendelkezésére bocsátja. Az ajánlattevõ nyilatkozzon arról, hogy a 2190/2002. (VI. 21.) kormányhatározat alapján elismeri a Kormányzati Ellenõrzési Hivatal jogosultságát a szerzõdéssel és a teljesítéssel kapcsolatos kikötések ellenõrzésére mind a saját maga, mind alvállalkozói vonatkozásában. Az ajánlattevõ nyilatkozzon annak elfogadásáról, hogy az Állami Számvevõszék az 1989. évi XXXVIII. tv. 2. § (9) bekezdése alapján vizsgálhatja az államháztartás alrendszereibõl finanszírozott beszerzéseket és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintõ szerzõdéseket a megrendelõnél (vagyonkezelõnél), a megrendelõ (vagyonkezelõ) nevében vagy képviseletében eljáró természetes személynél és jogi személynél, valamint azoknál a szerzõdõ feleknél, akik, illetve amelyek a szerzõdés teljesítéséért felelõsek, továbbá a szerzõdés teljesítésében közremûködõ valamennyi gazdálkodószervezetnél. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
42857
A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal Postai cím: Salgótarjáni út 18. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1101 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Modernizációs és Kiképzési Osztály Telefon: 433-8000/38-134 Fax: – E-mail: – Internetcím (URL):– B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 01 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: különféle nyomtatott termékek 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 22.90.00.00-9 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 1 113 500 db az AF II.2.1) pontja szerint 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: – A RÉSZ száma: 02 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: könyv, nyomtatott brosúra 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 22.10.00.00-1 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 64 975 db az AF II.2.1) pontja szerint 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
42858
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
A RÉSZ száma: 03 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: füzet (utalványfüzetek) 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 22.16.00.00-9 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 52 000 füzet 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy: kezdés: befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
A RÉSZ száma: 04 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: ûrlapok 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 22.82.00.00-4 További tárgyak: – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség vagy érték: 210 200 db az AF II.2.1) pontja szerint 4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak részére biztosított élelmiszerek beszerzésére a meghatározott mennyiségtõl való ±20% eltéréssel. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 6300 Kalocsa, Szent István király u. 26. NUTS-kód: HU33103 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Élelmiszer-feldolgozási, mezõgazdasági és halfeldolgozói ipari termékek beszerzése és beszállítása a B. mellékletben, és a dokumentációban meghatározottaktól ±20% eltéréssel 2006. december 1-tõl 2007. november 30-ig terjedõ idõszakra.
Kalocsai Fegyház és Börtön ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18990/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Kalocsai Fegyház és Börtön Postai cím: Szent István király u. 26. Város/Község: Kalocsa Postai irányítószám: 6300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szentgyörgyiné dr. Rudnay Etelka jogtanácsos Telefon: 78/563-610 Fax: 78/467-652 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 15.00.00.00-8 További tárgy(ak): 01.00.00.00-7 05.00.00.00-5 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: X valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): 1. rész meghatározása: kenyér és pékáru – mennyiség: 57 770 kg, 76 637 db 2. rész meghatározása: gyorsfagyasztott baromfi, panírozott baromfi készítmények és hal, valamint zöldség, gyümölcs – mennyiség: 13 835 kg 3. rész meghatározása: töltelékáru (felvágottak, szalonnák, füstölt áruk, tepertõ, növényi alapú felvágottak) – mennyiség: 10 421 kg, 45 db 4. rész meghatározása: instant teák (ízesített, édesített teapor), italporok (tejpor és cukor tartalmú) – mennyiség: 1184 kg 5. rész meghatározása: tõkehús, belsõség – mennyiség: 10 432 kg 6. rész meghatározása: tej és tejtermékek – mennyiség: 16 216 l, 44 932 db, 1174 kg, 883 csomag 7. rész meghatározása: zöldség, gyümölcs, savanyúság, tojás – mennyiség: 57 735 kg, 39 847 db, 3816 csomó 8. rész meghatározása: nehézáru I. csoport (tészták, konzervek, növényi konzervek) – mennyiség: 4944 kg, 21 788 db 9. rész meghatározása: nehézáru II. csoport (diabetikus és vegetáriánus élelmezés, valamint egyéb) – mennyiség: 21 612 kg, 44 863 db, 2018 csomag, 4548 l Az ajánlatkérõ a fenti mennyiségektõl ±20%-kal eltérhet. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Nem: X II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: 12 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap)
42859
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmes teljesítés esetén napi 1% kötbért (naptári naponként), nemteljesítés esetén pedig 20% kötbért számítunk fel a szállítási szerzõdésben rögzített ár alapján. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A számla kiegyenlítése forintban, a szállítást követõen 30 napon belül átutalással a szerzõdésben meghatározott feltételek szerint. A teljesítés finanszírozásához szükséges pénzügyi fedezet a Kalocsai Fegyház és Börtön költségvetésében rendelkezésre áll, elõlegfizetésre nincs lehetõség. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, sem alvállalkozó, sem a Kbt. 60. § (4) bekezdésében meghatározott szervezet, akinek esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjában felsorolt kizáró okok fennállnak. b) Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó az sem, akire a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak vonatkoznak. c) Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó az sem, akire a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjában, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglaltak vonatkoznak. d) Az ajánlattevõ, alvállalkozó és a Kbt. 60. § (4) bekezdésében meghatározott szervezet 63. § szerint köteles az igazolásokat az ajánlatban benyújtani, illetve megtenni. Az ajánlathoz csatolandó cégkivonatnak ajánlattételi határidõt megelõzõ 90 napnál nem régebbinek kell lennie. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód az ajánlattevõ, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója részére Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatokat és a megkövetelt igazolási módot, az ajánlattevõnek, és az általa a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak [Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti] csatolni kell: – a Kbt. 66. § (1) bekezdés a) pont alapján valamennyi számlavezetõ pénzintézettõl származó, a benyújtást megelõzõ 90 napnál nem régebbi keltezésû nyilatkozatot az alábbi tartalommal: – számlavezetés kezdõ idõpontja, – tájékoztatás fizetési kötelezettségek teljesítésérõl,
42860
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– tájékoztatás a számlán történõ esetleges 30 napon túli sorban állásról és annak legutolsó idõpontjáról az elmúlt 1 év idõszakában. – a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját a 2004. és 2005. évekre, – az elõzõ két év (2004., 2005.) teljes forgalmáról és ugyanezen idõszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozatát. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Ha a bármely számlavezetõ pénzintézettõl származó nyilatkozat tartalma szerint eleget tesz fizetési kötelezettségének és számláján az elmúlt évben 30 napot meghaladó sorban állás nem fordult elõ. – Ha a 2004. és 2005. évi mérleg szerinti eredménye egyike nyereséget mutat. – Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának teljes forgalma (nettó árbevétele) a közbeszerzés tárgyában az elõzõ két évben (2004., 2005.) eléri összességében az 1 millió Ft-ot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód az ajánlattevõ, a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója részére Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja, és a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti alvállalkozók csatolják: – mûszaki-technikai felszereltségének (jármûparkjának) leírását, – az elõzõ két év (2004., 2005.) legjelentõsebb szállításainak ismertetését (legalább a teljesítés ideje a szerzõdést kötõ másik fél, a szállítás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölésével), – HACCP-rendszerre vonatkozó külsõ minõsítõ cég által kiállított érvényes tanúsítványt, a tanúsítványnak a közbeszerzés tárgyának teljesítéséhez szükséges tevékenységi körre kell vonatkoznia, – szállító jármûvei ÁNTSZ-engedélyeinek hitelesített másolata a jármûvek élelmiszer szállítására való alkalmasságának igazolására. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): – Az ajánlattevõ, vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pont és a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti alvállalkozója rendelkezik a szerzõdés teljesítéséhez szükséges mûszaki technikai felszereltséggel (jármû), – az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozója rendelkezik az elõzõ két év (2004., 2005.) év vonatkozásában a közbeszerzés tárgyával azonos tárgyú évenként legalább 0,5 millió Ft összegû szállítás igazolásával, – rendelkezik a HACCP-rendszer mûködtetésére vonatkozó tanúsítvánnyal, – rendelkezik ÁNTSZ-engedéllyel ellátott szállító jármûvel. Közös ajánlattevõknek, illetve az ajánlattevõknek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóknak ezen alkalmassági követelményeknek együttesen kell megfelelniük. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Nem: X
102. szám
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/11/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 35 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: átutalással fizetendõ a Kalocsai Fegyház és Börtön Magyar Államkincstárnál vezetett 1002500401393297-00000000 számú számlájára kell teljesíteni.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/11/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) / / (év/hó/nap) Dátum: IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) 2007/02/28-ig (év/hó/nap) vagy: vagy napokban: hónap(ok)ban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/11/14 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Kalocsai Fegyház és Börtön tanácsterme, Kalocsa Szt. István u. 26. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2007. augusztus 1. VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: nem biztosít az ajánlatkérõ hiánypótlást. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: – VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 21., 10.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 30., 10.00 óra. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: –
42861
VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: a dokumentáció megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: átvehetõ személyesen e hirdetmény A. II) mellékletében feltüntetett címen munkanapokon 9.00– 12.00 óráig. Az ajánlattételi határidõ napján 10.00 óráig. A dokumentációt átvenni a befizetést igazoló bizonylat ellenében lehetséges. Az ajánlattevõ a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint írásban megrendelheti a dokumentáció megküldését. Ebben az esetben ha az ajánlatkérõ bankszámlájára megérkezett a dokumentáció ellenértéke az ajánlatkérõ 2 munkanapon belül postai úton eljuttatja azt. Minden ajánlattevõ csak egy dokumentációt vásárolhat meg a dokumentáció másra nem ruházható át. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: – Nem: X VI.3.11) Egyéb információk: 1) Az ajánlattevõnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelõen kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania a Kbt. 70. § (1) bekezdése szerint. 2) Az ajánlatok összeállításának, benyújtásának költsége az ajánlattevõt terheli. 3) Az ajánlatokat összefûzve, zárt csomagolásban egy eredeti és két másolati példányban kéri benyújtani az ajánlatkérõ az ajánlati felhívás A. III) mellékletben megadott címre közvetlenül, vagy postai úton az ajánlattételi határidõ lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérõ csak akkor tekinti határidõre benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidõ lejártát megelõzõen sor kerül. Az ajánlati, illetve az az-
42862
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
zal kapcsolatos postai küldeménynek elvesztésébõl, késedelmes érkezésébõl eredõ kockázat az ajánlattevõt terheli. Az ajánlat minden oldalát folyamatosan számozással kell ellátni és az ajánlattevõ cégjegyzésre jogosult képviselõjének alá kell írnia. Tartalomjegyzéket kell készíteni. A csomagoláson fel kell tüntetni a következõ szöveget: „Ajánlat a Kalocsai Fegyház és Börtön 2006. december 1-tõl 2007. november 30-ig terjedõ élelmiszer közbeszerzésére. Nem bontható fel 2006. november 14., 10.00 óráig.” 4) Az ajánlattevõ köteles csatolni ajánlatához valamennyi cégjegyzésre jogosult vezetõjének aláírási címpéldányát eredeti vagy hiteles másolatban. 5) Az ajánlattevõ csatolja ajánlatához a Kbt. 70. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatát. 6) Az eljárás nyertese az ajánlattételre alkalmas, érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevõ, aki a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlatot nyújtotta be. Az ajánlatkérõ az eljárás nyertesével köti meg a szerzõdést. 7) A nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén az ajánlatkérõ az eljárás második helyezettjével köti meg a szerzõdést. 8) Egyes termékek esetében az egyértelmû meghatározás szükségessé teszi a bizonyos tipusú termékre való hivatkozást, de az ezzel egyenértékû termékre vonatkozó ajánlatot is elfogadja az ajánlatkérõ. 9) Az ajánlattevõk az ajánlati anyaguk elsõ oldalaként felolvasólapot kötelesek becsatolni, amelyen fel kell tüntetni az ajánlattevõ nevét, címét, a beszerzés tárgyát a részajánlat meghatározásával, a nettó ellenszolgáltatást termékcsoportonként, valamint a teljesítési határidõt. 10) Az ajánlattevõk a B. mellékletben meghatározott részekre tehetnek ajánlatot a termékcsoportonként kiírt teljes mennyiségre. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Kalocsai Fegyház és Börtön Postai cím: Szent István király u. 26. Város/Község: Kalocsa Postai irányítószám: 6300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szentgyörgyiné dr. Rudnay Etelka Telefon: 78/563-610 Fax: 78/467-652 E-mail: – Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Kalocsai Fegyház és Börtön Postai cím: Szent István király u. 26. Város/Község: Kalocsa
102. szám
Postai irányítószám: 6300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szentgyörgyiné dr. Rudnay Etelka Telefon: 78/563-610 Fax: 78/467-652 E-mail: – Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Kalocsai Fegyház és Börtön Postai cím: Szent István király u. 26. Város/Község: Kalocsa Postai irányítószám: 6300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szentgyörgyiné dr. Rudnay Etelka Telefon: 78/563-610 Fax: 78/467-652 E-mail: – Internetcím (URL): – B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 9 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: Kenyér és pékáru: Rész száma: 001 Fõ tárgy: 15.81.00.00-9 További tárgyak: – Mennyiség vagy érték: 57 770 kg, 76 637 db Gyorsfagyasztott bfi. panírozott baromfi készítmények és hal, valamint zöldség, gyümölcs: Rész száma: 002 Fõ tárgy: 15.11.22.00-8 További tárgyak: 15.13.15.00-0 15.24.18.00-7 15.33.11.70-9 Mennyiség vagy érték: 13 835 kg Töltelékáru (felvágottak, szalonnák, füstölt áruk, tepertõ, növényi alapú felvágottak) Rész száma: 003 Fõ tárgy: 15.13.00.00-8 További tárgyak: 15.13.11.00-6 15.13.11.20-2 15.13.11.30-5 15.13.11.31-2 15.13.11.32-9 15.13.11.33-6 15.13.11.35-0 15.13.12.00-7 15.88.00.00-0 Mennyiség vagy érték: 10 421 kg, 45 db
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Instant teák (ízesített, édesített teapor), italporok (tej és cukor tartalmú): Rész száma: 004 Fõ tárgy: 15.88.00.00-0 További tárgyak: – Mennyiség vagy érték: 1184 kg Tõkehús, belsõség: Rész száma: 005 Fõ tárgy: 15.11.00.00-2 További tárgyak: 15.11.11.00-0 15.11.30.00-3 15.11.31.00-4 15.11.40.00-0 Mennyiség vagy érték: 10 432 kg Tej és tejtermék Rész száma: 006 Fõ tárgy: 15.50.00.00-3 15.51.10.00-3 További tárgyak: – Mennyiség vagy érték: 16 216 liter, 44 932 db, 1175 kg, 883 csomag Zöldség, gyümölcs, savanyúság, tojás: Rész száma: 007 Fõ tárgy: 01.12.10.00-1 15.33.00.00-0 További tárgyak: 01.11.21.00-6 15.33.11.30-7 15.33.11.40-0 15.33.14.80-5 15.33.15.00-2 15.33.21.80-9 01.24.20.00-5 Mennyiség vagy érték: 57 735 kg, 39 847 db, 3816 csomó Nehézáru I. csoport (tészták, fûszerek, konzervek, növényi konzervek): Rész száma: 008 Fõ tárgy: 15.80.00.00-6 További tárgyak: 15.85.11.00-9 15.87.00.00-7 15.13.10.00-5 15.88.00.00-0 Mennyiség vagy érték: 4944 kg, 21 788 db Nehézáru I. csoport (diabetikus és vegetáriánus élelmezés, valamint egyéb): Rész száma: 009 Fõ tárgy: 15.80.00.00-6 További tárgyak: 15.88.20.00-4 15.88.00.00-0 Mennyiség vagy érték: 21 612 kg, 44 863 db, 2018 csomag, 4548 liter
42863
4) A szerzõdés idõtartama vagy eltérõ kezdési/teljesítési határidõ feltüntetése (adott esetben) Az idõtartam hónap(ok)ban: 12 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: –
Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18569/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága Postai cím: Bihari János u. 5. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1055 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 354-2760 Fax: 302-0073 E-mail: – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Pályázati és egyedi támogatások pénzügyi ellenõrzése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 9 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: 1055 Budapest, Bihari u. 5. NUTS-kód: HU
42864
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Vállalkozási szerzõdés pályázati és egyedi támogatások pénzügyi ellenõrzésére. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.12.10.00-3 További tárgy(ak): 74.12.12.10-8 Kiegészítõ szójegyzék: – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel Nem: X II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték Magyarország területén 190 településen, ezeken belül 600 különbözõ helyszínen 600 pályázati támogatás és 13 egyedi támogatás pénzügyi ellenõrzésére. II.2.2) Vételi jog (opció) Nem: X II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE vagy: kezdés: 2006/11/06 (év/hó/nap) befejezés: 2007/06/15 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek Az ajánlattevõ ajánlatkérõ részére kötbér fizetésére köteles az ajánlati dokumentációban részletezett esetekben és mértékben. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ a szolgáltatás ellenértékét az elvégzett munkák teljesítésének igazolását követõen, a szerzõdött ajánlattevõ által kiállított – a dokumentációban meghatározott számú – részszámla kézhezvételétõl számított 30 napon belül, átutalással egyenlíti ki. A vállalkozó a megrendelés teljesítése során elõleget nem kaphat. Ajánlatkérõ a megrendelés teljesítése során elõleget nem fizet. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy Ajánlatkérõ nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Nem: X III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is
102. szám
Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akire vonatkozóan a 2003. évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekrõl (továbbiakban: Kbt.) 60. § (1) bekezdés a)–h) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, akivel szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontokban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. – Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akire vonatkozóan a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró ok fennáll. – Kizárásra kerül az az ajánlattevõ, aki, illetõleg, akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjában foglalt kizárási okok állnak fenn. – A Kbt. 60. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok megfelelõen alkalmazandóak a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti szervezetekre is. Megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek és az igénybe venni kívánt alvállalkozónak a Kbt. 63. § (1)–(3) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjaiban elõírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak a Kbt. 63. § (1)–(3) és (6) bekezdés szerint kell igazolnia, hogy nem áll a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjában elõírt kizáró ok hatálya alatt. Az igazolásokra vonatkozóan a Közbeszerzések Tanácsának a Közbeszerzési Értesítõ 2006. február 15-i számában megjelent tájékoztatója az irányadó. A Kbt. 60. § (1) bekezdés e) és g) pontja kivételével valamennyi, a kizáró okokkal kapcsolatos dokumentumoknak az ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésûnek kell lennie. A kizáró okokkal kapcsolatos dokumentumokat eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányan kérjük csatolni. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Valamennyi számlavezetõ pénzügyi intézménytõl származó, valamennyi bankszámlájára vonatkozóan az ajánlattételi határidõ lejártát megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû nyilatkozattal, az alábbi kötelezõen elõírt taralommal: – mióta vezeti a bankszámlát, – volt-e számláján a nyilatkozat kibocsátását megelõzõ két évben sorban állás, – fizetési kötelezettségeinek rendben eleget tesz. b) Ajánlattevõ elõzõ lezárt 2 üzleti évrõl szóló mérlege és eredménykimutatása a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont szerint. c) Az ajánlattevõ Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja alapján benyújtott nyilatkozata az elõzõ 2 lezárt üzleti év teljes fogalmáról és ugyanezen idõszakban a közbeszerzés tárgya szerinti forgalmáról.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Pénzügyi, illetve gazdasági szempontból alkalmatlan az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha: a) az ajánlattevõ bármely számlavezetõ pénzintézeténél vezetett bankszámláján – a pénzintézeti nyilatkozat alapján – a nyilatkozat kiállítását megelõzõ két évben: – fedezethiány miatt sorban állás volt, vagy – fizetési kötelezettségeinek rendben nem tett eleget. b) A számviteli jogszabályok szerinti mérlegének és eredménykimutatásának alapján az ajánlattevõ mérleg szerinti eredménye az elõzõ lezárt 2 üzleti évben negatív volt. c) A teljes forgalma az elõzõ 2 lezárt üzleti évben összesen nem éri el a nettó 30 000 000 Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma az elõzõ 2 lezárt üzleti évben összesen nem éri el a nettó 15 000 000 Ft-ot. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: a) Az elõzõ 3 évben (2003., 2004., 2005.) végzett pályázatok pénzügyi ellenõrzésére vonatkozó referenciák bemutatása (legalább a teljesítés ideje, a teljesítés helye(i), a szerzõdést kötõ másik fél, a szerzõdés tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló más adat, az ellenõrzött szervezetek száma, pontos neve, címe vagy az ellenõrzött pályázatok száma) a Kbt. 67. § (3) bekezdés a) pont és a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint. b) A teljesítésbe bevonni kívánt személyekre vonatkozóan – a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által kibocsátott, az aktív tagságot bizonyító, az ajánlattételi határidõ lejártának idõpontjától számított 60 napnál nem régebbi eredeti igazolásnak vagy hiteles másolatának csatolása és – a könyvvizsgálói igazolvány ajánlattételi határidõ lejártának idõpontjától számított 60 napnál nem régebbi hiteles másolatának csatolása. c) A szolgáltatás teljesítésébe bevonni kívánt, a szolgáltatás teljesítéséért felelõs személyek részletes bemutatása önéletrajz formájában, illetve képzettségük, végzettségük, gyakorlatuk ismertetését tartalmazó okiratok másolatának benyúj tása. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Mûszaki, illetve szakmai szempontból alkalmatlan az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha: a) nem rendelkezik az elõzõ 3 (2003., 2004., 2005.) lezárt üzleti év során teljesített, öszesen legalább 50 pályázat pénzügyi ellenõrzésére vonatkozó referenciával. b) A teljesítésbe bevonni kívánt személyek nem rendelkeznek okleveles könyvvizsgálói végzettséggel és legalább 5 éves könyvvizsgálói szakmai gyakorlattal. c) Nem mutatja be részletesen a szolgáltatás teljesítésébe bevonni kívánt, a szolgáltatás teljesítéséért felelõs személyeket, illetve nem csatolja a képzetségük, végzettségük, gyakorlatuk ismertetését tartalmazó okiratok másolatát. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Nem: X
42865
III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: A számvitelrõl szóló 2000. évi C. tv. 155. § (7) bekezdése. III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Nem: X IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra. Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 100 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: készpénzben, illetve átutalással fizetendõ. Az átutalást az ajánlatkérõ nevében eljáró Csók és Társa Ügyvédi Iroda HVB Banknál vezetett 1090001100000013-03240003 számú számlájára kell teljesíteni. Az átutalási megbízás küldemény rovatában az eljárásazonosítót (Cs. 18/2006. szám) fel kell tüntetni. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra. IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra.
42866
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Helyszín: Csók és Társa Ügyvédi Iroda, 1067 Budapest, Teréz krt. 19. III. em. 32. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: a Kbt. 80. § (2) bekezdése szerinti személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Nem: X VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Nem: X VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlásra lehetõséget biztosít. A hiánypótlás köre: teljes körû. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 26., 11.00 óra. Eredményhirdetés helye: Csók és Társa Ügyvédi Iroda, 1067 Budapest, Teréz krt. 19. III. emelet 32. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 3., 11.00 óra. A szerzõdéskötés helye: Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatóság, 1055 Budapest, Bihari J. u. 5. VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: átvehetõ személyesen, munkanapokon 10.00–11.00 óráig a dokumentáció árának a fenti számlára történõ beérkezését követõen. Az átvételkor a befizetést igazoló hiteles dokumentum bemutatása és egy arról készült másolat átadása szükséges, megküldésének kérése esetén a kérelemhez a befizetést igazoló dokumentumot eredetiben vagy hiteles másolatban csatolni kell. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X VI.3.11) Egyéb információk: 1. Az ajánlatokat 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat) szükséges helyeken cégszerûen aláírva, oldalszámot jelölõ tartalomjegyzékkel ellátva, nem bontható módon bekötve, lezárt csomagban, postai úton megküldve vagy személyesen, átvételt igazoló módon kell benyújtania. A csomagon fel kell tüntetni: „Pályázati és egyedi támogatások pénzügyi ellenõrzése – OMAI ajánlattételi határidõ lejárta elõtt nem bontható fel.” „Csók és Társa Ügyvédi Iroda, 1067 Budapest, Teréz krt. 19. III/32.” Ajánlattevõ neve és székhelye. Egyéb felirat a külsõ csomagoláson nem tüntethetõ fel.
102. szám
2. Ajánlattevõnek (közös ajánlattevõknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 71. § (1) bekezdés a)–b) pontjaira, valamint a (3) bekezdésre vonatkozóan. 3. Az ajánlatkérõ eredményhirdetéskor a következõ legkedvezõbbnek minõsített ajánlattevõt is meghatározza. Ajánlatkérõ az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a következõ legkedvezõbbnek minõsített ajánlattevõvel köt szerzõdést. 4. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevõt terheli. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ bemutatását. 6. Közös ajánlattétel esetén ajánlat részeként be kell nyújtani az ajánlattevõknek a közös ajánlattal összefüggõ megállapodásuk eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányát, amelynek tartalmaznia kell nyilatkozatukat arról, hogy a szerzõdés szerinti teljesítésért egyetemleges kötelezetséget és felelõsséget vállalnak, a teljesítésben való részvételük arányát, a feladatoknak az ajánlattevõk közötti megosztását, továbbá a képviselõ ajánlattevõ megjelölését és a képviseletre vonatkozó teljes jogú meghatalmazását. 7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlatot az ajánlattevõ képviseletében aláíró személy(ek) aláírási címpéldányának vagy az ere vonatkozó meghatalmazásnak eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolati példányát. 8. Amennyiben a cégkivonat szerint el nem bírált módosítás van folyamatban az ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozónak ajánlatához csatolnia kell az esetleges változásbejegyzési kérelem a cégbíróság érkeztetõbélyegzõjével ellátott példányának eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített másolatát. 9. Ajánlattevõ (közös ajánlattevõ) köteles nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy valamennyi pénzforgalmi számlájáról becsatolta a felhívás III.2.2) pontjában pénzügyi alkalmasság igazolására elõírt tartalommal bíró banki nyilatkozatot. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Csók és Társa Ügyvédi Iroda Postai cím: Teréz krt. 19. III. emelet 32. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1067 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): – Címzett: – Telefon: 354-2760 Telefax: 302-0073 II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Csók és Társa Ügyvédi Iroda Postai cím: Teréz krt. 19. III. emelet 32. Város/Község: Budapest
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Postai irányítószám: 1067 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): – Címzett: – Telefon: 354-2760 Telefax: 302-0073 III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Csók és Társa Ügyvédi Iroda Postai cím: Teréz krt. 19. III. emelet 32. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1067 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): – Címzett: – Telefon: 354-2760 Telefax: 302-0073
Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19109/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság Postai cím: Mogyoródi út 43. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1149 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: fõigazgató Telefon: 469-4144 Fax: 469-4144 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.katasztrofavedelem.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
42867
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Fõvárosi Polgárvédelmi Igazgatóság, központi raktár, 1174 Budapest, Ferihegyi út 264. NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Meghatározása: szállítási szerzõdés Tárgya: polipropilén (homok)zsák szállítása árvízvédelmi célokra II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 25.22.20.00-3 Kiegészítõ tárgy(ak): 24.72.20.00-1 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
42868
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): – egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): 800 000 db (alapmennyiség) ±50%, ajánlatkérõ a szerzõdéskötéskor dönt a pontos mennyiségrõl II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: 3 vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) / / (év/hó/nap) vagy: kezdés: befejezés: / / (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) A dokumentációban meghatározott teljesítési biztosíték a szerzõdésszerû teljesítés biztosítékául szolgál, mértéke az áfa nélküli szerzõdéses ár 2%-a. A teljesítési biztosíték a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevõként szerzõdõ fél választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõként szerzõdõ fél bankszámlájára történõ befizetéssel, bankgarancia biztosításával, biztosítási szerzõdés alapján – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel a dokumentációban részletesen meghatározottak szerint. A dokumentációban meghatározott mértékû késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, valamint jótállási kötelezettség.
102. szám
III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre A pénzügyi ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítést követõen a dokumentációban rögzített feltételek szerint történik, a számla és egyéb fizetési okmányok kézhezvételétõl számított 15 banki napon belül, átutalással. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a nyerteseknek nem írja elõ gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: 1. Ajánlatkérõ kizárja az eljárásból: – Ha az ajánlatevõvel vagy valamelyik alvállalkozóval szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében, valamint a 61. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. – Ha ajánlattevõvel vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt valamelyik alvállalkozóval szemben a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjában, valamint a 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. – Ha a Kbt. 66. § (2) bekezdésében, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdésében érintett szervezettel szemben a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. 2. Kizáró okok igazolási módja: – A Kbt. 60. § (1) bekezdése, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdésének a)–d) pontjai szerinti kizáró okok hiányát ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt valamelyik alvállalkozó a Kbt. 63. § (2), (3), (5) bekezdés alapján tartozik igazolni a dokumentáció II. útmutató fejezetben részletezettek szerint. – Az ajánlattevõnek, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt valamelyik alvállalkozónak a Kbt. 63. § (2) bekezdés d) pontja szerinti igazolást (cégkivonatot) az ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû eredeti vagy hiteles másolati példányban kell benyújtani. – A Kbt. 60. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hiányát a Kbt. 66. § (2) bekezdése és a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet a Kbt. 63. § (6) bekezdése alapján tartozik igazolni, illetve arról nyilatkozni III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A) Pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolási módjai: 1. A Kbt. 66. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevõ, valamint közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó (továbbiakban: 10% feletti alvállalkozó) valamennyi számlavezetõ pénzintézetének az ajánlattételi határidõ lejártának napját megelõzõ 60 napnál nem régebbi keltezésû nyilatkozata (eredeti vagy hiteles másolatban) az alábbi tartalommal: – a számlaszám(ok), – a számla megnyitásának idõpontja, – az ajánlattevõ/10%feletti alvállalkozó fizetési kötelezettségének határidõben eleget tesz-e, amennyiben nem, a nyilatkozat kiállításának dátumát megelõzõ egy év során ez hány alkalommal fordult elõ. 2. A Kbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlattevõ 2003., 2004. és 2005. évi teljes forgalmáról (nettó árbevételérõl) szóló nyilatkozata. 3. A Kbt. 66. § (1) bekezdésénekd) pontja alapján az ajánlattevõ, valamint a 10% feletti alvállalkozó nyilatkozata az alábbi tartalommal: – az ajánlattételi határidõt megelõzõ egy év során mely pénzintézeteknél vezetett/vezet számlát, – számlaszámok, beleértve az idõközben megszüntetett számlákat is, – volt-e 60 napot meghaladó sorban álló tétel az elmúlt egy év során valamelyik megszüntetett számlán. A nyilatkozat szerinti valamennyi számlára vonatkozóan – az idõ közben megszüntetett számlákat kivéve – csatolni kell az igazolási módok A) 1. pont szerinti pénzintézeti nyilatkozatot, az elõírt tartalommal. 4. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében meghatározott eset fennállása esetén ajánlattevõ alkalmasságának igazolására az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának eredeti vagy hiteles másolati példányát kell az ajánlathoz csatolni a dokumentáció szerinti tartalommal. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): B) Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha 1. Valamely pénzintézeti nyilatkozat alapján megállapítható, hogy az ajánlattevõ vagy a 10% feletti alvállalkozó a nyilatkozat kiállításának dátumát megelõzõ egy év során fizetési kötelezettségének háromnál több alkalommal nem tett határidõre eleget. 2. Az ajánlattevõ teljes forgalma (nettó árbevétele) a 2003., 2004. és 2005. év egyikében sem éri el az évi 100 millió (áfa nélkül) forintot. 3. Az ajánlattevõ vagy valamelyik 10% feletti alvállalkozó nyilatkozata alapján az ajánlattételi határidõt megelõzõ egy év során valamelyik megszüntetett bankszámlán 60 napot meghaladó sorban állás volt. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: A) A mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolási módjai: 1. A Kbt. 67. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevõ 2003., 2004. és 2005. évi legjelentõsebb, jelen közbeszerzés tárgyának megfelelõ teljesítéseinek (szerzõdéseinek) ismertetése (referencialista) a következõ tartalommal: – a teljesítés tárgya, – a teljesítés ideje, – szerzõdést kötõ másik fél (megrendelõ) megnevezése, a referenciát adó személy neve és elérhetõsége,
42869
– az ellenszolgáltatás áfa nélküli összege vagy a szállítás mennyiségére utaló más adat (darab) megjelölése továbbá: 2. A referencialistában nevesített szerzõdések közül a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerinti módon kiállított referenciaigazolás(ok)/nyilatkozat/ok) eredeti vagy egyszerû másolatban, melyek közül legalább 1 db a Kbt. 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon kiállított igazolás. Az igazolásoknak/nyilatkozatoknak tartalmazni kell a referencialista tartalmára vonatkozóan elõírt fenti információkat, továbbá a Kbt. 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti módon kiállított igazolás(ok) esetében a szerzõdésszerû teljesítésre vonatkozó információkat is. 3. A Kbt. 67. § (1) bekezdés f) pont alapján az ajánlattevõ részérõl a minõség biztosítása érdekében tett intézkedések leírása a minõségbiztosítási rendszer tanúsítvány egyszerû másolatának benyújtásával vagy a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékû dokumentum benyújtásával. 4. A Kbt. 67. § (4) bekezdésében meghatározott eset fennállása esetén ajánlattevõ alkalmasságának igazolására az érintett szervezet kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatának eredeti vagy egyszerû másolati példányát kell az ajánlathoz csatolni a dokumentáció szerinti tartalommal. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): B) Alkalmatlan az ajánlattevõ a szerzõdés teljesítésére, ha: 1. Az elõzõ hároméves (2003., 2004. és 2005.) idõszakra az ajánlattevõ nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyának értékesítését igazoló, a III.2.3) A)1. pont szerinti referencialistában nevesített szerzõdések közül legalább egy szerzõdésre vonatkozóan a 68. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megrendelõ szervezet által kiadott vagy aláírt referenciaigazolással, amely – polipropilén (homok)zsák szállítására vonatkozik, továbbá – a szerzõdés teljesített értéke eléri az áfa nélküli 15 millió forintot vagy mennyisége eléri a 300 000 darabot, valamint – szerzõdésszerû teljesítést igazol. 2. Az ajánlattevõ nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységre vonatkozó, az ajánlattételi határidõ lejártakor érvényes minõségbiztosítási rendszer tanúsítvánnyal vagy a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékû dokumentummal. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X
42870
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 75-06-1777 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: –
102. szám
IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 80 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: ajánlattevõ a dokumentáció ellenértékét a BM Beruházás és Közbeszerzési Zrt. (BM BK Zrt.) HVB Bank Hungary Rt.-nél vezetett 10900011-0000000550080002 számú számlájára történõ átutalással egyenlítheti ki. Az átutalás közleményrovatában a 76-06-1777 hivatkozási számot fel kell tüntetni. A dokumentáció az ellenérték befizetésérõl szóló igazolás ellenében átvehetõ személyesen az A. melléklet II) pontjában meghatározott címen vagy a Kbt. 54. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 75 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt., 1124 Budapest, Németvölgyi út 41., 5. épület, földszinti tanácsterem Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdésében nevesített személyek VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: az ajánlatkérõ az eljárás során lehetõséget biztosít hiánypótlásra. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: a hiánypótlás körét ajánlatkérõ az ajánlati biztosíték kivételével nem korlátozza. Ugyanazon ajánlati tartalmi elem pótlására ajánlatkérõ csak egy alkalommal biztosít lehetõséget. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: az ajánlattételi határidõ lejártának napján követõ elsõ naptól számított 30. nap 10.00 óra. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eredményhirdetést követõ naptól számított 8. napon. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: a dokumentáció beszerezhetõ a jelen hirdetmény közzétételének napjától kezdve munkanapokon 8.00–13.00 óra között (helyi idõ szerint), illetve az ajánlattételi határidõ lejártának napján 8.00–10.00 óra között (helyi idõ szerint). Az át nem ruházható dokumentáció A. melléklet II) pont alatt megnevezett szervezettõl történõ megvásárlása az eljárásban való részvétel, illetve az érvényes ajánlattétel feltétele. A dokumentáció ellenértékének visszakövetelésére a Kbt. 54. § (6) bekezdésében foglalt eseteket kivéve, nincs lehetõség. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: –
42871
VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1. Az ajánlatok bontásán csak azok az ajánlatok kerülnek felbontásra, melyek az ajánlattételi határidõ lejártáig a 1124 Budapest, Németvölgyi út 41. 5. épület 102. szoba címre beérkeztek. 2,. Ha az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor megjelöli a legkedvezõbb ajánlatot tevõt követõ ajánlattevõt, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel az ajánlattevõvel fog szerzõdést kötni. 3. A minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe felvételt nyert ajánlattevõknek a Kbt. 13. § (4) bekezdése alapján jelen ajánlati felhívás III.2.2) és III.2.3) pontjai tekintetében kiegészítõleg igazolnia kell alkalmasságát a Közbeszerzések Tanácsa által meghatározott minõsítési szempontoknál szigorúbb követelményeket támasztó alkalmassági szempontok vonatkozásában. 4. Az ajánlati felhívásban, illetve a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. elõírásai az irányadók. 5. Az ajánlati felhívás II.3) ponthoz: a 3 hónapos teljesítési határidõ a szerzõdéskötéstõl számítva két (rész)teljesítési ütemben értendõ a következõk szerint: 1. ütem: legalább 500 000 db teljesítési határideje a szerzõdéskötést követõ 2 hónap 2. ütem. a fennmaradó mennyiség teljesítési határideje a szerzõdéskötést követõ 3 hónap. Ajánlatkérõ (rész)teljesítési ütemenként fogad el részszállítást, valamint elõteljesítést is elfogad. 6. Az ajánlattal benyújtandó egyéb iratok: 6.1. Az ajánlattevõ Kbt. 70. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozata. 6.2. Az ajánlattevõ Kbt. 71. § (1) bekezdés a)–b) pontja, valamint (3) bekezdése szerinti nyilatkozata. 6.3. Ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) cégjegyzésre jogosult képviselõje/képviselõi aláírási címpéldányának hiteles másolata. Amennyiben az ajánlat a cégjegyzésre jogosultak által felhatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazás eredeti példányát is csatolni kell az ajánlathoz. 6.4. Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték összegszerûen meghatározott mértéke 500 000 Ft. A biztosítékot az ajánlat benyújtásával egyidejûleg kell ajánlatkérõ rendelkezésére bocsátani. A biztosíték az ajánlattevõ választása szerint teljesíthetõ az elõírt pénzösszegnek az ajánlatkérõ által alábbiakban megadott bankszámlára történõ befizetésével vagy bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
42872
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az átutalást a BM BK Zrt. HVB Bank Hungary Rt.-nél vezetett 10900011-00000005-50080002 számú számlájára kell teljesíteni. Az átutalási megbízás közleményrovatában a 75-06-1777 hivatkozási számot fel kell tüntetni. Amennyiben az ajánlati biztosítékot az ajánlattevõ átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ bankjának hivatalos igazolását a terhelésrõl. A bankgaranciát az ajánlattevõ által kiválasztott banknak kell kibocsátani a dokumentációhoz mellékelt minta szerint. Az ajánlathoz csatolt garanciának az ajánlattételi határidõ lejártát követõ 75 napig kell érvényben lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásának igazolására az ajánlathoz csatolni kell a bank által kibocsátott eredeti bankgaranciát. Ha az ajánlattevõ az ajánlati biztosítékot biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvénnyel teljesíti, az ajánlati biztosíték nyújtásának igazolására az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ által választott biztosító kötelezvényét, amely tartalmazza, hogy a Kbt. 59. § (4) bekezdésében foglalt esetekben a biztosító a fenti összeg erejéig készfizetõ kezességet vállal. 5. Közös ajánlattevõk esetében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõk együttmûködésérõl szóló megállapodást, valamint a közös ajánlatot tevõknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a szerzõdés teljesítéséért egyetemleges felelõsséget vállalnak. Az együttmûködésrõl szóló megállapodást, valamint az egyetemes felelõsség vállalását tartalmazó nyilatkozatot a közös ajánlatevõk cégszerû aláírásával ellátva kell az ajánlathoz csatolni. 6. Amennyiben ajánlattevõ nem gyártója a közbeszerzés tárgyának, úgy ajánlattevõ nyilatkozata, hogy a gyártó rendelkezik ISO 9001 szabványnak megfelelõ minõségbiztosítási rendszert tanúsító bizonyítvánnyal. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: Pf. 314 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1903 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: Németvölgyi út 41. 5. épület 102. szoba Város/Község: Budapest
102. szám
Postai irányítószám: 1124 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Belügyminisztérium Beruházási és Közbeszerzési Zrt. Postai cím: személyes vagy futárszolgálat igénybevételével történõ benyújtás esetén: 1124 Budapest, Németvölgyi út 41. 5. épület 102. szoba. Postai úton történõ benyújtás esetén: 1903 Budapest, Pf. 314 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1124 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zalai Péter Telefon: 325-1781 Fax: 325-1784 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.bmbk.hu
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19540/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület Postai cím: Elnök u. 1. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1089 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 3003-168 Fax: 477-0549 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: X I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés CB-RIS-projekt. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – DVRK Mohács örs, 7700 Mohács, Szent János u. 1. – Dunatel antennatorony, 7714 Újmohács 4 kijelölt hajó NUTS-kód: HU231 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): –
42873
II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szállítási és szolgáltatási szerzõdés a Baranya megye térségében közlekedõ dunai hajók mozgásának megfigyelését és követését lehetõvé tevõ rádió-távközlési rendszer és központjának kialakításához szükséges eszközök szállítására és telepítésére. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szószedet (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 32.14.22.10-5 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): – 3 db AIS-bázisállomás (2 BS, 1 BSC), – 4 db AIS fedélzeti eszköz, ebbõl 3 db titkosított (hatósági célú felhasználásra), 1 db normál, – 1 db lokális szerver: regionális kiszolgáló szerver a szükséges interfészekkel és egyéb hálózati eszközökkel, – 2 db AIS parti munkaállomás (asztali PC) és – 1 db pont-pont adatátviteli mikrohullámú összeköttetés szállítása és kapcsolódó szolgáltatások ellátása a dokumentációban részletezettek szerint. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2007/03/30 (év/hó/nap)
42874
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi és meghiúsulási kötbér a dokumentációban részletezettek szerint. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Az ajánlatkérõ rendelkezik a szerzõdés teljesítését biztosító anyagi fedezettel. A nyertes ajánlattevõ részszámla (részszámlák) és végszámlák és végszámla benyújtására jogosult. A szállított eszközök ellenértékét tartalmazó részszámlát a szállítólevél ajánlatkérõ által történt aláírását követõen, azzal együtt jogosult benyújtani. A végszámla – amelynek nagysága legalább a szerzõdéses ár 30%-ának megfelelõ összeg – az eredményesen lezajlott mûszaki átadás-átvételi eljárásról felvett jegyzõkönyv alapján nyújtható be. A számlák kiegyenlítése: a számla kézhezvételét követõ 30 napon belül. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben): – III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Kizáró okok: – az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, akinél a Kbt. 60. § (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak; – az eljárásban nem lehet ajánlattevõ vagy a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, akinél a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak, illetve alvállalkozó, ha a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kizáró ok vele szemben fennáll; – az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevõ, akivel, illetõleg a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontokban felsorolt kizáró okok fennállnak. – Az eljárásban nem vehet részt olyan, a Kbt. 66. § (2) bekezdés, illetve a 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet, amely a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá esik. Igazolási mód: – Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(5) bekezdése szerint – a Közbeszerzések Tanácsa 2006. február 15-ei, illetve 2006. június 16-ai tájékoztatójában foglaltak figyelembevételével – nyilatkoznia és igazolnia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak hatálya alá.
102. szám
– Az ajánlattevõnek – a Kbt. 71. § (3) bekezdése értelmében – nyilatkoznia kell, hogy a szerzõdés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan vállalkozót, aki, illetõleg amely a Kbt. 60. § és a Kbt. 61. § szerinti kizáró okok hatálya alá esik. – A Kbt. 66. § (2) bekezdés, illetve 67. § (4) bekezdése szerinti szervezeteknek a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõknek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozóknak csatolnia kell: – a jelentkezés benyújtását megelõzõ 30 napnál nem régebbi keltezésû, a számlavezetõ pénzügyi intézet(ek) által kiállított nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell, hogy – mióta vezeti a számlatulajdonos bankszámláját, – a számlán a nyilatkozat kiállítását megelõzõ 1 évben sorban állás volt-e; – az utolsó 3 üzleti év teljes forgalmáról, és ugyanezen idõszakban a hajózási információs rendszer fejlesztésére vonatkozó forgalmáról szóló nyilatkozatot. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának alkalmasságát kizáró tényezõk: – bármely számlán a pénzügyi intézeti nyilatkozatok kiadásának dátumát megelõzõ 1 évben sorban állás volt, – az utolsó 3 üzleti év bármelyikében a teljes forgalom külön-külön nem érte el a 70 millió forintot, – az utolsó 3 üzleti év bármelyikében a hajózási információs rendszer fejlesztésére vonatkozó együttes forgalmuk nem haladja meg a teljes árbevétel 20%-át. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozónak csatolnia kell: – az elõzõ két év (2004–2005.) legjelentõsebb hajózási információs rendszer fejlesztési referenciáinak ismertetését (a teljesítés helye és ideje, a szerzõdést kötõ másik fél megnevezése, az ellenszolgáltatás összege vagy a korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat, a szállított eszközök megnevezése és a végzett szolgáltatások rövid ismertetése) és igazolását a Kbt. 68. § (1) bekezdésében elõírtaknak megfelelõen; – azoknak a szakembereknek a bemutatását, akik az ajánlattevõ által végzett hajózási információs rendszer fejlesztési tevékenységében részt vesznek, feltüntetve végzettségüket, képzettségüket, szakmai tapasztalatukat; – a minõség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek leírását. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozójának alkalmasságát kizáró tényezõk: – az elõzõ két évben (2004. és 2005.) összesen nincs legalább 1 magyarországi hajózási információs rendszer fejlesztésére vonatkozó referenciájuk; – a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek közt nincs legalább 2–2 olyan rádiótávközlési és informatikai felsõfokú végzettségû, akik legalább 5 év szakmai tapasztalattal rendelkeznek és legalább egyikük minõsített AIS-szakértõ;
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– az ajánlattevõ nem rendelkezik távközlési tervezés és kivitelezés tevékenységi területre vonatkozó ISO 9001:2000 szabvány szerint tanúsított minõségügyi rendszerrel, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettõl származó, ezzel egyenértékû tanúsítvánnyal, vagy egyenértékû minõségbiztosítási intézkedésekkel. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: – III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: –
42875
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: X Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): X részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 60 2. mûszaki megfelelõség 30 3. késedelmi kötbér 10 IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/26 (év/hó/nap) Idõpont: 12.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 25 000 + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: Az ajánlati dokumentáció az OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél vezetett IBAN: HU62 10300002-20105358-00003285 számú számlájára történt befizetésrõl szóló igazolás bemutatása vagy készpénz ellenében vehetõ át. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/26 (év/hó/nap) Idõpont: 12.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap)
42876
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: vagy napokban: hónap(ok)ban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/26 (év/hó/nap) Idõpont: 12.00 óra Helyszín: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt., Budapest XIII., Gömb u. 33. I. emelet. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: Az ajánlatkérõ és az ajánlattevõk képviselõi, valamint az általuk meghívott személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: Európai Unió Interreg IIIA Szlovénia–Magyarország–Horvátország Szomszédsági Program 2004–2006. Támogatási szerzõdés száma: SL-HU-CR/05/4012-106/ 2004/01/HU-22 VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: Az ajánlatkérõ hiánypótlásra lehetõséget ad. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: Az ajánlatkérõ a kizáró okokkal kapcsolatosan biztosít hiánypótlást. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 30., 12.00 óra VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 8., 11.00 óra VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: –
102. szám
VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció munkanapokon 8.00–12.00 óra között vásárolható meg, illetõleg írásban, a megküldés költségének vállalásával kérhetõ meg. Közös ajánlattétel esetén elegendõ, ha az egyik ajánlattevõ vásárolja meg a dokumentációt. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: 1–10. VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az ajánlatkérõ az 1. és a 3. részszempontot az értékarányosítás, a 2. részszempontot a sorba rendezés módszerével értékeli. VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: 1) Az ajánlatkérõ a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontjának igazolására elõírja, hogy az ajánlattevõ és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó az ajánlatban szerepeltesse az ajánlat benyújtását megelõzõ 30 napnál nem régebben kiállított cégkivonata eredeti vagy közjegyzõ által hitelesített példányát. 2) Az ajánlattevõnek és a Kbt. 71. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k)nak – amennyiben fennáll – az ajánlatban szerepeltetni kell a változásbejegyzési kérelem cégbírósági érkeztetõbélyegzõvel ellátott példányának másolatát. 3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a kötelezettségvállalók aláírási címpéldányának másolatát. 4) Amennyiben az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor megnevezi a második legkedvezõbb ajánlatot tevõt, úgy a nyertes ajánlattevõ visszalépése esetén ezzel köt szerzõdést. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/09/01 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. I. emelet Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2465 Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍTÕ IRATOK (A VERSENYPÁRBESZÉDRE ÉS A DINAMIKUS BESZERZÉSI RENDSZERRE VONATKOZÓK IS) BESZEREZHETÕK Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. I. emelet Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2465 Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVÁ AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: OKFON Közbeszerzési és Szolgáltatási Zrt. Postai cím: Gömb u. 33. I. emelet Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 412-2465 Fax: 412-2469 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (19270/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth tér 1. I. 104. Város/Község: Szolnok
42877
Postai irányítószám: 5000 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szolnok Megyei Város Polgármesteri Hivatala Beruházási Osztály Telefon: 56/503-519, 503-517 Fax: 56/503-519 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szolnok, Jubileum tér felújítása II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: X Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Magyarország, Szolnok belterülete NUTS-kód: HU322 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)
42878
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma: A keretmegállapodás idõtartama: vagy hónap(ok)ban: Idõtartam év(ek)ben: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szolnok, Jubileumi tér felújítása. Vállalkozási szerzõdés kötése a dokumentáció részét képezõ kertépítészeti rekonstrukciós terv által meghatározott tereprendezési, járda- és térburkolat-építési, kertépítészeti, növénytelepítési, utcai bútorok elhelyezési, elektromos tervezési és kivitelezési feladatokra. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.22.37.00-3 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.11.27.00-2 45.23.21.20-9 45.23.32.62-3 45.31.61.00-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Felújítandó ill. burkolandó terület 8300 m2 – növényzet telepítése 6873 m2, elõnevelt fák 53 db, burkolat építése 1394 m2, meglévõ burkolat és talajréteg bontása, bozótírtás 1350 m2, öntözõrendszer 9800 m2-en 17 zónában, 272 szórófejjel és 82 db nagy teljesítményû turbinás öntözõfejjel, közvilágítás terveinek elkészítése és kiépítése, a dokumentációban foglalt részletezettség szerint.
102. szám
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Az idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: / / (év/hó/nap) befejezés: 2007/05/31 (év/hó/nap) III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) Késedelmi kötbér, jótállás, jótállási biztosíték. A biztosíték nyújtás módja a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pont alapján. III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre Ajánlatkérõ elõleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás kiegyenlítése a szerzõdésszerû teljesítést követõen 3 példányban benyújtott, a mûszaki ellenõr által igazolt, szabályszerûen kiállított számla alapján – 30 napos fizetési határidõvel – átutalással történik. A dokumentációban megadottak szerint részszámla benyújtható. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Nem követelmény. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontja alá tartozik. Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontja alá tartozik.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, vagy alvállalkozó, aki a Kbt. 61. § (1) bekezdés d) pontja alá tartozik. Ajánlatkérõ az eljárásból kizárja az olyan ajánlattevõt, aki, illetõleg akinek a közbeszerzés értékének 10%-át igénybe venni kívánt alvállalkozója a Kbt. 62. § (1) bekezdés bármely pontja alá tartozik. Az ajánlattevõ nem vehet igénybe olyan, a Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezeteket, amelyekre vonatkozóan fennállnak a Kbt. 60. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok. Az ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlatban a Kbt. 63. § (2)–(3) és (5) bekezdéseiben meghatározottak szerint kell igazolniuk, hogy nem tartoznak a kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetve a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezetnek a Kbt. 63. § (6) bekezdése szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõnek és 10% feletti alvállalkozójának csatolnia kell: Számlavezetõ pénzintézete(i)nek az ajánlattételi határidõ lejártát megelõzõ 60 napnál nem régebbi nyilatkozatát eredeti, vagy hiteles másolati formában, hogy mióta vezeti ajánlattevõ (alvállalkozó) bankszámláját, illetve hogy a nyilatkozat kiadását megelõzõ egy éven belül nem volt 60 napot meghaladó sorban álló tétele. A számviteli jogszabályok szerinti 2004–2005. évi beszámolójának benyújtása a Kbt. 66. § (1) bekezdés b) pont – egyszerû másolatban. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlatkérõ alkalmatlannak minõsíti az ajánlattevõt, ill. 10% feletti alvállalkozóját, ha: Ajánlattevõ vagy 10% feletti alvállalkozójának a számlavezetõ pénzintézete nyilatkozata szerint a nyilatkozat kiadását megelõzõ egy éven belül bármely bankszámláján elõfordult 60 napot meghaladó sorban álló tétele. Ajánlattevõnek, vagy 10% feletti alvállalkozójának a 2004–2005. évek bármelyikében a mérleg szerinti eredménye negatív. Ajánlattevõnek vagy 10% feletti alvállalkozójának saját tõkéje a vizsgált két év (2004. és 2005.) bármelyikében kisebb a jegyzett tõkénél. III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevõre és 10% feletti alvállalkozójára: a teljesítésbe bevonni kívánt mûszaki szakemberek, illetve vezetõk megnevezése, képzettségük ismertetése, szakmai életrajzuk csatolása, gyakorlati idejük megnevezése, végzettségük igazolása, a mûszaki vezetõ esetében a felelõs mûszaki vezetõi névjegyzékbe való felvételt igazoló dokumentumaik becsatolása, referenciamunkák táblázata 2003–2005. évi befejezett kertépítészeti kivitelezések, valamint referenciaigazolások [beruházótól a Kbt. 68. § (2) bekezdés szerint]. A teljesítésre rendelkezésre álló szakterületi, mûszaki, technikai felszereltség bemutatása, leírása. Saját tulajdonú eszközöknél nyilatkozat, hogy a felsorolt eszközök az elõírt számban rendelkezésre állnak az ajánlattevõ, illetve alvállalkozó(i) tulajdonában. Nem saját tulajdonú eszközök esetén nyilatkozat a bérletre vonatkozóan, a bérbeadó megjelölésével [Kbt. 67. § (2) bekezdés b) pontja].
42879
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Ajánlatkérõ alkalmatlannak minõsíti az ajánlattevõt, ill. 10% feletti alvállalkozóját, ha: Ajánlattevõ és 10% feletti alvállalkozója együttesen nem rendelkezik legalább a mûszaki vezetõ esetén 1 fõ felsõfokú végzettségû, a munkák irányítására megjelölt felelõs mûszaki vezetõvel, akinek minimum 5 éves kivitelezési gyakorlata van, és megfelel az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendeletében megfogalmazott felelõs mûszaki vezetõi kritériumoknak, valamint nem rendelkezik kertészmérnökkel. Ajánlattevõ és 10% feletti alvállalkozója 2003–2005. évben együttesen nem rendelkezik legalább 3 db, egyenként 15 M Ft értékû, a közbeszerzés tárgyával megegyezõ kertépítészeti kivitelezésébõl származó, pozitív visszaigazolású befejezett referenciával, vagy legalább 5000 m2 kert-parképítési referenciamunkával. Ajánlattevõ és 10% feletti alvállalkozója nem rendelkezik együttesen a következõ technikai felszereltséggel: minimálisan 95 LE árokásó-rakodó földmunkagép 1 db, magágy készítõ gép 1 db, fûvetõgép 1 db, billenõplatos nagy-, kis- és középméretû teherautók 1–1–1 db, min. 30 LE többfunkciós erõgép kertmûveléshez 1 db. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: – Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: –
42880
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges) IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 30 000 Ft + áfa Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a dokumentáció árát a hirdetmény megjelenésének napjától az ajánlattevõ az alábbi címen rendelkezésre bocsátott csekken (postahivatal útján) fizetheti meg (5000 Szolnok, Kossuth tér 1. I. 104.).
102. szám
IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: hónap(ok)ban: vagy napokban: 60 (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. I. emelet 104. sz. ajtó Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 80. § (2) bekezdésében meghatározott szervek és személyek. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: – VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlattevõ hiánypótlást nem biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: – VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. október 24., 15.00 órakor. VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 2. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: a dokumentáció másra át nem ruházható és nem tehetõ közzé. Közös ajánlattétel esetén elégséges az ajánlatkérési dokumentációt csak az egyik ajánlattevõnek megvásárolnia. Az ajánlat összeállításának költsége az ajánlattevõt terheli. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a fenti irodahelyiségben munkanapokon 8.00–12.00 óráig az ajánlattételi határidõ lejártának napján 8.00–10.00 óra között, a befizetésrõl szóló csekk bemutatása ellenében kerül átadásra. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: Ajánlattevõnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 70. § (1) bekezdése, a Kbt. 71. § (3) bekezdésre vonatkozóan. – Ajánlattevõk a Kbt. 56. § szerint kiegészítõ tájékoztatást kérhetnek. – Ajánlatkérõ az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén, ha az eredményhirdetéskor meghatározta a második legkedvezõbbnek minõsített ajánlattevõt, vele köthet szerzõdést [Kbt. 91. § (2) bekezdés]. – Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõk együttmûködésérõl szóló megállapodást, melyben a közös ajánlattevõknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a szerzõdés teljesítéséért együttes kötelezettséget és egyetemleges felelõsséget vállalnak, meg kell jelölni tovább a vezetõ céget. – Az ajánlatba be kell csatolnia az ajánlattevõ, közös ajánlattevõk és a 10% feletti alvállalkozó(k) cégkivonatának ajánlattételi határidõt megelõzõ 60 napnál nem régebbi eredeti, vagy hiteles másolati példányát.
42881
– Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevõ, közös ajánlattevõk és a közbeszerzés 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) cégkivonata szerinti cégjegyzésre jogosult képviselõi közül a jelen közbeszerzési eljárásban részt vevõ személyek eredeti aláírási címpéldányát, vagy annak hiteles másolatát és – amennyiben szükséges – az általuk adott – meghatalmazó és meghatalmazott aláírásmintáját is tartalmazó közjegyzõi aláírás hitelesítéssel ellátott – meghatalmazás eredeti, vagy hitelesített másolati példányát. – Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlattevõ, vagy közös ajánlattevõk közül a megnevezett nem csatolja szándéknyilatkozatát a beszerzés tárgya és nagyságrendje szerinti, a tevékenységre vonatkozó mértékû felelõsségbiztosítás megkötésére vonatkozóan, vagy nem vállalja szándéknyilatkozatban a meglévõ felelõsségbiztosításának jelen szerzõdésre történõ kiterjesztését. A nyilatkozat benyújtása az érvényesség feltétele. – Az ajánlatot a kötelezettségvállalásra jogosultak által cégszerûen aláírva, részenként 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat) zárt, sértetlen csomagolásban, folyamatos lapszámozással „Szolnok megyei jogú város, Jubileumi tér felújítása, csak az ajánlattételi határidõ lejártakor bontható fel” felirattal kell benyújtani. – Minden írott oldalt az ajánlattevõ részérõl aláírásra jogosult személy(ek) kézjegyével kell hitelesíteni. VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlati felhívása nyílt eljárás megindítására (18946/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth Lajos u. 1–3. Város/Község: Szombathely Postai irányítószám: 9700 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Keringer Zsolt irodavezetõ Telefon: 94/520-221 Fax: 94/520-208 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): http://szombathely.hu A felhasználói oldal címe (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: –
42882
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A TOVÁBBI IRATOK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. II) mellékletet: – AZ AJÁNLATOKAT VAGY RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET A KÖVETKEZÕ CÍMRE KELL BENYÚJTANI Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. III) mellékletet: – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕ(K) NEVÉBEN FOLYTATJA LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szombathely megyei jogú város intézményeinek, valamint a képviselõ-testület tagjainak internet alapú városi hálózatának fejlesztése és üzemeltetése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ei) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória: 07 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: Szombathely megyei jogú város önkormányzata és intézményei (dokumentációiban megadott címek) NUTS-kód: HU222 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul Közbeszerzés megvalósítása: X Dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozása: – Keretmegállapodás megkötése: – II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevõvel: – Keretmegállapodás egy ajánlattevõvel: – A tervezett keretmegállapodás résztvevõinek létszáma: vagy (adott esetben) maximális létszáma:
102. szám
A keretmegállapodás idõtartama: Idõtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok)ban: A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes idõtartama alatt (csak számokkal): – A keretmegállapodás alapján megkötendõ szerzõdések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges): – II.1.5) A szerzõdés meghatározása/tárgya Szombathely megyei jogú város intézményeinek, valamint a képviselõ-testület tagjainak internet alapú városi hálózatának fejlesztése és üzemeltetése. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 72.31.50.00-6 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.1.7) Részekre történõ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletbõl szükség szerint több példány használható) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre: – egy vagy több részre: – valamennyi részre: – II.1.8) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: – Nem: X II.2) A SZERZÕDÉS SZERINTI MENNYISÉG VAGY ALKALMAZÁSI KÖR II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve, adott esetben): Szombathely megyei jogú város intézményeinek, valamint a képviselõ-testület tagjainak internet alapú városi hálózatának fejlesztése és üzemeltetése. Az intézmények (67 db), valamint a képviselõ-testület (30 fõ) pontos címét az ajánlattételi felhíváshoz kapcsolódó mûszaki dokumentáció tartalmazza. II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben) Igen: – Nem: X Igen válasz esetén a vételi jog leírása: – Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje: hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen): vagy: és között Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlõdõ jellegû szerzõdések esetében kérjük feltüntetni a további szerzõdések tervezett idejét: hónapokban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) II.3) A SZERZÕDÉS IDÕTARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS, A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Idõtartam hónap(ok)ban: vagy napokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy: kezdés: 2007/01/01 (év/hó/nap) befejezés: 2008/12/31 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZÕDÉSRE VONATKOZÓ FELTÉTELEK III.1.1) A szerzõdést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben) III.1.2) Fõ finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre – A pénzügyi fedezet Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetési rendelete alapján rendelkezésre áll. – Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata havi, negyedéves és éves fizetési kötelezettséget elfogadja. – Számla benyújtására kizárólag a teljesítési igazolásokat követõen kerülhet sor, melyet külön teljesítési jegyzõkönyvben rögzítenek a felek. Az igazolt számlákban foglalt ellenszolgáltatást az ajánlatkérõ 30 napon belül teljesíti a Kbt. 305. § (1) bekezdésének megfelelõen. III.1.3) A közös ajánlatot tevõ nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben) Ajánlatkérõ a közös ajánlatot tevõ nyertesektõl nem igényli gazdasági társaság létrehozását. III.1.4) Vonatkoznak-e a szerzõdés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben) Igen: – Nem: X Ha igen, a különleges feltételek meghatározása: – III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Az ajánlattevõ/a részvételre jelentkezõ személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történõ bejegyzésre vonatkozó elõírásokat is Az elõírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Nem lehet ajánlattevõ vagy alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjában és a Kbt. 61. § (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak. – Nem lehet ajánlattevõ vagy a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, aki esetében a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt kizáró okok fennállnak. – Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevõ, aki – illetõleg akinek a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója – esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)–b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fennállnak. A megkövetelt igazolási mód: – Az ajánlattevõnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlatában a Kbt. 63. § (2), (3), (5) és (6) bekezdései szerint kell igazolnia, illetõleg nyilatkoznia, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjainak, valamint a Kbt. 61. § (1) bekezdés a)–d) pontjainak és a Kbt. 61. § (2) bekezdésének hatálya alá. – A Kbt. 66. § (2) bekezdése, illetõleg a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet a Kbt. 63. § (6) bekezdésében foglaltak szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 60. § (1) bekezdésének a hatálya alá. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Ajánlattevõnek be kell nyújtania valamennyi számlavezetõ pénzintézete 60 napnál nem régebbi nyilatkozatát arról,
42883
hogy mióta vezeti az ajánlattevõ számláját, az ajánlattevõ fizetési kötelezettségeinek eleget tesz-e és az ajánlattevõ számláján az elmúlt 12 hónapban 30 napot meghaladó sorban állás volt-e. – A Kbt. 66. § (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolás az elõzõ három év (2003., 2004. és 2005.) közbeszerzés tárgya szerinti forgalmáról. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan a szerzõdés teljesítésére az ajánlattevõ, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha – valamelyik számlavezetõ pénzintézetének nyilatkozata szerint az ajánlattevõ fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, továbbá ha ajánlattevõ számláján az elmúlt 12 hónapban 30 napot meghaladó sorban állás volt, – a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma összességében nem érte el a nettó 50 000 000 Ft-ot az elmúlt három évben (2003–2004–2005.). III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: – Ajánlattevõnek igazolnia kell a Kbt. 68. § (1) bekezdésének megfelelõen a beszerzés tárgya szerinti, 2003., 2004. és 2005. évi referenciáit. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): Alkalmatlan a szerzõdés teljesítésére az ajánlattevõ, valamint a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, ha együttesen: – 2003., 2004. és 2005. években összesen nem rendelkezik legalább 3 db, egyenként minimum nettó 15 millió Ft értékû, a megrendelõ által igazolt pozitív megítélésû, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciamunkával. III.2.4) Fenntartott szerzõdések A szerzõdés védett mûhelyek számára fenntartott? Igen: – Nem: X III.3) SZOLGÁLTATÁSMEGRENDELÉSRE IRÁNYULÓ SZERZÕDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNLEGES FELTÉTELEK III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: X Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – III.3.2) A szervezeteknek közölniük kell-e a szolgáltatás teljesítésében személyesen közremûködõ személyek nevét és képzettségét? Igen: – Nem: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Tárgyalásos: –
42884
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Megtörtént-e már a részvételre jelentkezõk kiválasztása, megjelölése? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezõk nevét és címét a VI.3) További információk rovatban kell megadni. A tárgyalásos eljárás jogcímének megjelölése: – Gyorsított tárgyalásos: – A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: – Versenypárbeszéd: – IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezõk létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, illetve keretmegállapodás esetén) Létszám: vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: – IV.1.3) Az ajánlattevõk létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) (adott esetben) Igénybe veszik-e a többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát? Igen: – Nem: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat az alábbiak szerint: – Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni): – IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e? Igen: – Nem: X Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésrõl (ha szükséges): – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: – Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy: Egyszerûsített ajánlattételi felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra
102. szám
Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 15 000 Ft + 20% áfa = 18 000 Ft. Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: a fizetés feltételei és módja az ajánlatkérõnek OTP Bank Rt.-nél vezetett 11747006-15421137 számú bankszámlájára történõ átutalással, melyrõl az ajánlatkérõ számlát bocsát ki. IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezõk részére (ha ismert) (meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén) Dátum: / / (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók ES CS DA DE ET EL EN FR IT LV LT HU MT NL PL PT SK SL FI SV X Egyéb: – IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális idõtartama (nyílt eljárás esetén; kivéve a közbeszerzési törvény 254. §-a szerinti tárgyalás kezdeményezése esetében) / / -ig (év/hó/nap) vagy: vagy napokban: 90 hónap(ok)ban: (az ajánlattételi határidõ lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2006/10/24 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra Helyszín: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala, I. emeleti tanácsterem. Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek: az ajánlatok felbontásánál az ajánlatkérõ, az ajánlattevõk, valamint az általuk meghívott személyek lehetnek jelen. VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTLÕDÕ JELLEGÛ-E? (adott esetben) Igen: X Nem: – Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2008. szeptember. VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: – VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.3.1) A hiánypótlás lehetõsége vagy annak kizárása: ajánlatkérõ a hiánypótlásra egyszeri alkalommal lehetõséget biztosít. A hiánypótlás biztosítása esetén a hiánypótlás köre: ajánlatkérõ a hiánypótlást teljes körben biztosítja. VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja: 2006. november 9., 10.00 óra.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. november 27. VI.3.4) A két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – Helyszín: – A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: – VI.3.5) Két szakaszból álló eljárások esetén a részvételi szakasz eredményhirdetési idõpontja: – VI.3.6) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérõ által elõírt alapvetõ szabályai, az elsõ tárgyalás idõpontja (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli): – VI.3.7.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? Igen: X Nem: – VI.3.7.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a dokumentáció az ajánlati felhívás megjelenésének napjától az árának befizetését igazoló bizonylat bemutatásával, személyesen vehetõ át munkanapokon 9.00–12.00 óráig, az ajánlattételi határidõ napján 9.00–10.00 óráig, az I.1) pontban megjelölt személytõl és helyen, továbbá a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerint. VI.3.8.1) Az összességében legelõnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felsõ határa: – VI.3.8.2) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérõ megadja a VI.3.8.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: – VI.3.9) A III.2.2) pont és a III.2.3) pont szerinti feltételek és ezek elõírt igazolási módja a minõsített ajánlattevõk hivatalos jegyzékébe történõ felvétel feltételét képezõ minõsítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e? Igen: X Nem: – VI.3.10) Meg kell jelölni az ajánlatban: a) Az ajánlattevõ által a szerzõdés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat? Igen: X Nem: – b) A közbeszerzésnek azt a részét, amellyel összefüggésben az ajánlattevõ harmadik személlyel szerzõdést fog kötni, e szervezet (személy) meghatározása nélkül? Igen: X Nem: – VI.3.11) Egyéb információk: – Az ajánlatkérõ az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek összege 500 000 Ft (azaz: ötszázezer forint). Az ajánlati biztosíték teljesíthetõ az ajánlatkérõ Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata OTP Bank Rt.-nél vezetett 11747006-15421137 számú költségvetési számlájára történõ átutalással vagy bankgaranciával vagy biztosítási szerzõdés alapján kiállított – készfizetõ kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. A befizetésrõl szóló igazolást az ajánlatba kell csatolni.
42885
Bankgaranciával történõ teljesítés esetén a bankgaranciát nyújtó bank nyilatkozatát kell benyújtani eredeti példányban, melynek érvényessége az ajánlati kötöttség idõtartama. Biztosítási szerzõdés alapján kiállított kötelezvénnyel történõ teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példányát kell benyújtani, melynek érvényessége az ajánlati kötöttség idõtartama. – Az ajánlat összeállításának költséget az ajánlattevõt terheli. – A kialakításra kerülõ hálózat végpontjai (67 + 30 db) és a központ (1 db) vonatkozásában az üzemzavar elhárítását a hiba bejelentését követõen 8 órán belül meg kell kezdeni. A vállalkozónak hibabejelentõ központot kell biztosítani a végpontok számára. – A vállalkozónak a kialakításra kerülõ rendszer üzemeltetése kapcsán a végponti felhasználók és rendszergazdák részére (min. 4 alkalommal a helyszínen, az ajánlatkérõ által a késõbbiekben meghatározott idõpontban) oktatást kell szerveznie. – A szerzõdés idõtartama tekintetében az alkalmazott eszközök garanciális javítását, illetõleg 24 órán belüli cseréjét biztosítani kell. – A technológiai követelmények tekintetében az ajánlattételi dokumentációban megfogalmazott kiemelt mûszaki követelményeknek meg kell felelni. – Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó alvállalkozó kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerzõdés teljesítésére és a kért ellenszolgáltatásra [Kbt. 70. § (1) bekezdés]. – Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevõ és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó alvállalkozó kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 71. § (1) bekezdés és (3) bekezdésben foglaltakra vonatkozóan. – Ajánlattevõnek az aláírási címpéldányok benyújtásával kell igazolnia az aláírások hitelességét. – Érvényes ajánlatot adni csak az ajánlati felhívásban és a dokumentációban leírtak szerint lehet. – Formai követelmények: az ajánlat minden információt hordozó oldalát folyamatos oldalszámozással és szignóval kell ellátni. Az ajánlatokat összefûzve, egy eredeti és kettõ másolati példányban kell benyújtani, sérülés nélkül nem bontható csomagolásban. A csomagoláson fel kell tüntetni: „Szombathely megyei jogú város internethálózatának fejlesztésére és üzemeletetésére. Az ajánlattételi határidõ lejárta elõtt felbontani tilos!” – Az ajánlatkérõ az ajánlatot érvénytelennek minõsíti és elutasítja, ha az nem felel meg az ajánlati felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. – Ha az ajánlatkérõ az eredményhirdetéskor megjelöli a második legkedvezõbb ajánlatot tevõt, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén a szerzõdést a második legkedvezõbb ajánlatot tevõvel köti meg. – Az ajánlatkérõ az ajánlattevõk részére konzultációt és szükség szerint helyszíni bejárást biztosít, a konzultáció idõpntja: 2006. szeptember 11., 9.00 óra. Találkozás helye: Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, informatikai iroda, 615. szoba (Szombathely, Kossuth L. u. 1–3.). VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
42886
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
EGYÉB KÖZLEMÉNYEK Tájékoztató az eljárás eredményérõl Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója az eljárás eredményérõl (23208/2005) Építési beruházás: – Építési koncesszió: – Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) AZ AJÁNLATKÉRÕ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Címzett: Miskó Istvánné igazgató Cím: Kossuth Lajos út 6–8. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/423-233 Telefax: 56/420-285 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.mmkszolnok.hu II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) A SZERZÕDÉS TÍPUSA Építési beruházás: –
Részek sorszáma
Rész (képzés) megnevezése
Árubeszerzés: – Szolgáltatás: X Építési koncesszió: – Szolgáltatási kategória: 24 II.2) EZ EGY KERETMEGÁLLAPODÁS? NEM: X IGEN: – II.3) NÓMENKLATÚRA II.3.1) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.10.00-1 További tárgyak: 80.42.00.00-4 80.42.31.10-9 80.42.33.10-1 80.42.50.00-9 80.42.60.00-6 80.42.70.00-3 80.42.80.00-0 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.4) AZ AJÁNLATKÉRÕ ÁLTAL A SZERZÕDÉSHEZ RENDELT ELNEVEZÉS Képzési, szakképzési oktatások beszerzése 2005–2006. II.5) MEGHATÁROZÁS (TÁRGY ÉS MENNYISÉG) A megbízási szerzõdések a következõ tárgyú képzések megvalósítására irányulnak:
OKJ-szám, nyilvántartásba vételi azonosító szám
Óraszám
Képzés intenzitása (hét/óra)
Képzés helyszíne
A képzés tervezett létszáma (fõ)
1.
Parkgondozó betanító képzés (7–8. osztályos felzárkóztatóval)
00 6200 21
1000
30
Kunszentmárton
20 – 20%
2.
Bevezetés a számítástechnikába betanító képzés
00 4600 21
180
30
Jászberény
16 – 20%
3.
Vezetõi engedély (C és CE kategóriás, belföldi árufuvarozási és nemzetközi árufuvarozási TIR-ismerettel)
00 5321 21 00 5324 21
280
25
Karcag
18 – 20%
4.
Európai uniós pályázatíró ismeretek betanító képzés
00 3400 21
300
30
Szolnok
14 – 20%
5.
ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel)
31 7862 01 32 7862 01
700
30
Tiszafüred
20 – 20%
6.
ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel)
31 7862 01 32 7862 01
700
30
Kunhegyes
20 – 20%
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42887
OKJ-szám, nyilvántartásba vételi azonosító szám
Óraszám
Képzés intenzitása (hét/óra)
Képzés helyszíne
A képzés tervezett létszáma (fõ)
7.
ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel, HACCPismeretekkel és konfliktuskezelési tréninggel)
31 7862 01 32 7862 01
750
30
Szolnok
25 – 20%
8.
Konfekció-, méteráru- és lakástextil-eladó-szakképesítés és Kereskedõ-vállalkozó ruházati vagy mûszaki cikk szakirányú szakképesítés (pénztárgépkezeléssel)
31 7862 05 32 7862 01
800
30
Szonok
24 – 20%
9.
Szakács szakképesítés
33 7826 02
1025
30
Karcag
18 – 20%
10.
Szakács szakképesítés vagy pincér szakképesítés közös képzés, osztott létszámban
33 7826 02 33 7822 01
1050
30
Szolnok
24 – 20%
11.
Vendéglátó-eladó szakképesítés
33 7822 02
1100
30
Szolnok
20 – 20%
12.
Pénzügyi-számviteli ügyintézõ szakképesítés (társadalombiztosítási ismeretekkel és szövegszerkesztési ismeretekkel)
52 3432 04
950
30
Szolnok
20 – 20%
13.
Mérlegképes könyvelõ szakképesítés (vállalkozási szakirányú)
54 3436 03
1100
30
Szolnok
20 – 20%
14.
Vendéglátó-vállalkozó szakképesítés (idegen nyelvvel és pénztárgépkezeléssel)
32 7822 01
520
30
Szolnok
16 – 20%
15.
Kereskedõ-vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel, számítástechnikai ismeretekkel és konfliktuskezelési tréninggel)
32 7862 01
560
30
Szolnok
20 – 20%
16.
Nehézgépkezelõ szakképesítés könnyûgépkezelõ jogosítvánnyal
31 5256 03
500
30
Kunszentmárton
25 – 20%
17.
Könnyûgépkezelõ szakképesítéssel (raktárkezeléssel és számítástechnikai ismerettel)
31 5256 02
350
30
Szolnok
20 – 20%
18.
Asztalos szakképesítés
33 5262 01
1140
30
Szolnok
16 – 20%
19.
Kõmûves szakképesítés vagy burkoló szakképesítés közös képzés, osztott létszámban
31 5216 14 31 5216 03
1080 1100
30
Szolnok
20 – 20%
20.
Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés
33 4641 01
400
30
Jászberény
20 – 20%
21.
Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (angol nyelvvel)
33 4641 01
600
30
Jászberény
20 – 20%
22.
Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (ECDL Start vizsgával)
33 4641 01
400
30
Szolnok
20 – 20%
23.
Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (vonalkódos pénztárgépkezeléssel és munkára felkészítõ tréninggel)
33 4641 01
500
30
Tiszafüred
20 – 20%
24.
Gazdasági informatikus szakképesítés
54 4641 01
1000
30
Törökszentmiklós
18 – 20%
25.
Informatikus (rendszerinformatikus) szakképesítés
54 4641 03
1176
30
Szolnok
20 – 20%
Részek sorszáma
Rész (képzés) megnevezése
42888
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
OKJ-szám, nyilvántartásba vételi azonosító szám
Óraszám
Képzés intenzitása (hét/óra)
Képzés helyszíne
A képzés tervezett létszáma (fõ)
26.
Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (idegen nyelvvel, gépírási ismerettel, irodai ismeretekkel és kommunikációs tréninggel)
33 4641 01
680
30
Szolnok
20 – 20%
27.
Személy- és vagyonõr szakképesítés (konfliktuskezelési tréninggel, pszichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával)
33 8919 01
360
30
Szolnok
22 – 20%
28.
Biztonságszervezõ I. vagy Biztonságszervezõ II. szakképesítés (konfliktuskezelési tréninggel, pszhichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával)
54 8919 01 34 8919 01
460
30
Karcag
17 – 20%
29.
Szociális gondozó és ápoló szakképesítés
33 8933 02
1320
30
Szolnok
20 – 20%
30.
Masszõr(gyógy) szakképesítés
51 5008 01
1200
30
Szolnok
21 – 20%
31.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
90
30
Tiszafüred
14 – 20%
32.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Kunhegyes
16 – 20%
33.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning pályakezdõknek
00 0000 96
120
30
Mezõtúr
14 – 20%
34.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning 50 év felettieknek
00 0000 96
120
30
Mezõtúr
14 – 20%
35.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Jászberény
12 – 20%
36.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Mezõtúr
12 – 20%
37.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Jászberény
12 – 20%
38.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Tiszafüred
12 – 20%
39.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Jászberény
12 – 20%
40.
Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning
00 0000 96
180
30
Karcag
10 – 20%
41.
Elhelyezkedést segítõ személyiségfejlesztõ tréning
00 0000 96
180
30
Kunhegyes
16 – 20%
42.
Elhelyezkedést segítõ személyiségfejlesztõ tréning
00 0000 96
60
30
Kunhegyes
10 – 20%
43.
Elhelyezkedést segítõ álláskeresési technikák oktatása
00 0000 96
120
30
Mezõtúr
12 – 20%
44.
Német alapfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul
25 1811 01
500
25
Tiszafüred
18 – 20%
45.
Angol középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul
25 0121 01
500
25
Jászberény
16 – 20%
Részek sorszáma
Rész (képzés) megnevezése
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
42889
Rész (képzés) megnevezése
OKJ-szám, nyilvántartásba vételi azonosító szám
Óraszám
Képzés intenzitása (hét/óra)
Képzés helyszíne
A képzés tervezett létszáma (fõ)
46.
Német középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul
25 1821 01
500
25
Szolnok
12 – 20%
47.
Hallgatók elõzetes tudásszint mérése alapján angol alapfokú vagy középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsgabizonyítvány megszerzésével zárul (európai uniós ismeretek tréninggel), idegen nyelv csoportbontásban
25 0111 01 25 0121 01
560
Nyelv: 25 Tréning: 30
Szolnok
18 – 20%
48.
Angol középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul
25 0121 01
500
25
Szolnok
18 – 20%
49.
Angol alapfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul
25 0111 01
300
25
Szolnok
18 – 20%
Részek sorszáma
II.6) TELJES BECSÜLT ÉRTÉK (áfa nélkül) 246 348 400 HUF IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított meghívásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – Egyszerûsített eljárás: X IV.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – Egyszerûsített eljárás: – A hirdetmény fajtája Ajánlati/Részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás alkalmazásának indokolása (adott esetben): – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK (A) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X Az elhelyezkedést segítõ tréningeknél (31–43. sorsz. képzések)
(B) Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X A munkáltatói igényre épülõ betanító képzéseknél (1–4. sorsz. képzések); az Országos Képzési Jegyzék szerinti végzettséget biztosító (5–30. sorszámú képzések) és az idegen nyelvi képzések esetében (44–49. sorsz. képzések) B1) a következõ részszempontok és súlyszámok alapján: X részszempontok súlyszámok 1. Az ajánlatkérõ által képzésenként fizetendõ ellenszolgáltatás mértéke (fõ/Ft/óra, bruttó HUF-ban) 8 2. A szolgáltatásban részesülõknek nyújtott, a tulajdonukba kerülõ felszerelés (tankönyvek, taneszközök, kéziszerszámok, munkaruha) összesített ára (bruttó HUF-ban) 2 3. A jogszabályban meghatározott kötelezõ gyakorlati óraszám aránya felett megajánlott, az ajánlattételi kiírásban szereplõ összes óraszámon felül, ellenszolgáltatás nélkül megtartott többlet gyakorlati óraszám (géptermi, tanmûhelyi, kabinet-, tantermi vagy nyelvi laborgyakorlat) 1 V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 1. rész: Parkgondozó betanító képzés (7–8. osztályos felzárkóztatóval) A szerzõdés száma: 05-A006 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok
42890
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 235 000 Ft/fõ, 4 700 000 Ft A legalacsonyabb: 235 000 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 235 000 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 2. rész: Bevezetés a számítástechnikába betanító képzés A szerzõdés száma: 05-A007 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 16 fõ, 72 750 Ft/fõ, 1 164 000 Ft A legalacsonyabb: 72 750 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 72 750 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft
102. szám
V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 3. rész: Vezetõi engedély (C és CE kategóriás, belföldi árufuvarozási és nemzetközi árufuvarozási TIR-ismerettel) A szerzõdés száma: 05-AH45, 05-HA45 Szervezet/Személy: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Autóközlekedési Kft. Címzett: Kovács János Cím: Baross út 52. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-872 Telefax: 56/514-014 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 382 833 Ft/fõ, 6 890 994 Ft A legalacsonyabb: 382 833 Ft/fõ (Autóközlekedési Kft.) / a legmagasabb: 382 833 Ft/fõ (Autóközlekedési Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 4. rész: Európai uniós pályázatíró ismeretek betanító képzés A szerzõdés száma: 06-H006 Szervezet/Személy: Perfekt Zrt. Címzett: Szepessy Hajnalka Cím: Szobránc út 6–8. Postai irányítószám: 1143 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 577-1919 Telefax: 577-1949 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 14 fõ, 120 000 Ft/fõ, 1 680 000 Ft A legalacsonyabb: 120 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) / a legmagasabb: 120 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 5. rész: ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ-vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel) A szerzõdés száma: 05-A008 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre
42891
Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 159 300 Ft/fõ, 3 186 000 Ft A legalacsonyabb: 159 300 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 159 300 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 6. rész: ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ-vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel) A szerzõdés száma: 05-A009 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
42892
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 174 300 Ft/fõ, 3 486 000 Ft A legalacsonyabb: 174 300 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 174 300 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 7. rész: ABC-eladó szakképesítés és kereskedõ-vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel, HACCP-ismeretekkel és konfliktuskezelési tréninggel) A szerzõdés száma: 05-A010 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 25 fõ, 171 750 Ft/fõ, 4 293 750 Ft A legalacsonyabb: 150 000 Ft/fõ (Adu Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 170 750 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft
102. szám
V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 8. rész: Konfekció-, méteráru- és lakástextil-eladó szakképesítés és kereskedõ-vállalkozó ruházati vagy mûszaki cikk szakirányú szakképesítés (pénztárgépkezeléssel) A szerzõdés száma: 05-A012 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 24 fõ, 177 600 Ft/fõ, 4 262 400 Ft A legalacsonyabb: 177 600 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 177 600 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 9. rész: Szakács szakképesítés A szerzõdés száma: 05-AH46, 05-HA46 Szervezet/Személy: Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. Címzett: Sepsi Zsigmond Cím: Táncsics Mihály u. 78. Postai irányítószám: 1211 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 276-3111 Telefax: 276-6240 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 326 056 Ft/fõ, 5 869 008 Ft A legalacsonyabb: 326 056 Ft/fõ (Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.) / a legmagasabb: 326 056 Ft/fõ (Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): –
42893
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 10. rész: Pincér szakképesítés közös képzés, osztott létszámban A szerzõdés száma: 05-A013 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 24 fõ, 301 350 Ft/fõ, 7 232 400 Ft A legalacsonyabb: 301 350 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 301 350 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 12. rész: Pénzügyi-számviteli ügyintézõ szakképesítés (társadalombiztosítási ismeretekkel és szövegszerkesztési ismeretekkel) A szerzõdés száma: 05-A014 Szervezet/Személy: Perfekt Zrt. Címzett: Szepessy Hajnalka Cím: Szobránc út 6–8. Postai irányítószám: 1143 Város/Község: Budapest
42894
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: 577-1919 Telefax: 577-1949 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 313 500 Ft/fõ, 6 270 000 Ft A legalacsonyabb: 313 500 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) / a legmagasabb: 313 500 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 13. rész: Mérlegképes könyvelõ szakképesítés (vállalkozási szakirányú) A szerzõdés száma: 05-A015 Szervezet/Személy: Perfekt Zrt. Címzett: Szepessy Hajnalka Cím: Szobránc út 6–8. Postai irányítószám: 1143 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 577-1919 Telefax: 577-1949 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 396 000 Ft/fõ, 7 920 000 Ft A legalacsonyabb: 396 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) / a legmagasabb: 396 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft
102. szám
V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 14. rész: Vendéglátó-vállalkozó szakképesítés (idegen nyelvvel és pénztárgépkezeléssel) A szerzõdés száma: 06-AH01, 06-HA01 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 16 fõ, 159 640 Ft/fõ, 2 554 240 Ft A legalacsonyabb: 159 640 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 160 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 15. rész: Kereskedõ-Vállalkozó szakképesítés (pénztárgépkezeléssel, számítástechnikai ismeretekkel és konfliktuskezelési tréninggel) A szerzõdés száma: 06-AH04, 06-HA04 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 148 960 Ft/fõ, 2 979 200 Ft A legalacsonyabb: 148 960 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 160 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): –
42895
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 16. rész: Nehézgépkezelõ szakképesítés könnyûgépkezelõ jogosítvánnyal A szerzõdés száma: 05-A016 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 25 fõ, 132 500 Ft/fõ, 3 312 500 Ft A legalacsonyabb: 132 500 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 132 500 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 17. rész: Könnyûgépkezelõ szakképesítés (raktárkezeléssel és számítástechnikai ismerettel) A szerzõdés száma: 05-A017 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok
42896
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 106 750 Ft/fõ, 2 135 000 Ft A legalacsonyabb: 106 750 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 119 950 Ft/fõ (SZTÁV Rt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 18. rész: Asztalos szakképesítés A szerzõdés száma: 05-A018 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 16 fõ, 466 000 Ft/fõ, 7 456 000 Ft A legalacsonyabb: 466 000 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 466 000 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft
102. szám
V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 19. rész: Kõmûves szakképesítés vagy burkoló szakképesítés közös képzés, osztott létszámban A szerzõdés száma: 05-A019 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 463 000 Ft/fõ, 9 260 000 Ft A legalacsonyabb: 463 000 Ft/fõ (Debreceni Reionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 463 000 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 20. rész: Számítógépkezelõ (-használó) szakképesítés A szerzõdés száma: 05-A020 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 134 550 Ft/fõ, 2 691 000 Ft A legalacsonyabb: 134 550 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 134 550 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 21. rész: Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (angol nyelvvel) A szerzõdés száma: 05-A021 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán
42897
Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 199 000 Ft/fõ, 3 980 000 Ft A legalacsonyabb: 199 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 199 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 22. rész: Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (ECDL Start vizsgával) A szerzõdés száma: 06-A022 Szervezet/Személy: Perfekt Zrt. Címzett: Szepessy Hajnalka Cím: Szobránc út 6–8. Postai irányítószám: 1143 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 577-1919 Telefax: 577-1949 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 132 000 Ft/fõ, 2 640 000 Ft
42898
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A legalacsonyabb: 132 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) / a legmagasabb: 132 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 23. rész: Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (vonalkódospénztárgép-kezeléssel és munkára felkészítõ tréninggel) A szerzõdés száma: 05-A023 Szervezet/Személy: Perfekt Zrt. Címzett: Szepessy Hajnalka Cím: Szobránc út 6–8. Postai irányítószám: 1143 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 577-1919 Telefax: 577-1949 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 165 000 Ft/fõ, 3 300 000 Ft A legalacsonyabb: 165 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) / a legmagasabb: 165 000 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: –
102. szám
Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 24. rész: Gazdasági informatikus szakképesítés A szerzõdés száma: 05-AH47, 05-HA47 Szervezet/Személy: Székács Elemér Szakközépiskola Címzett: Budai Ferenc Cím: Almásy u. 50. Postai irányítószám: 5200 Város/Község: Törökszentmiklós Ország: Magyarország Telefon: 56/390-953 Telefax: 56/590-660 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 333 333 Ft/fõ, 5 999 994 Ft A legalacsonyabb: 333 333 Ft/fõ (Székács Elemér Szakközépiskola) / a legmagasabb: 333 333 Ft/fõ (Székács Elemér Szakközépiskola) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 25. rész: Informatikus (rendszerinformatikus) szakképesítés A szerzõdés száma: 05-A024 Szervezet/Személy: Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. Címzett: Sepsi Zsigmond Cím: Táncsics Mihály u. 78. Postai irányítószám: 1211 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 276-3111 Telefax: 276-6240 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 361 050 Ft/fõ, 7 221 000 Ft A legalacsonyabb: 361 050 Ft/fõ (Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.) / a legmagasabb: 361 050 Ft/fõ (Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 26. rész: Számítógép-kezelõ (-használó) szakképesítés (idegen nyelvvel, gépírási ismerettel, irodai ismeretekkel és kommunikációs tréninggel) A szerzõdés száma: 06-AH02, 06-HA02 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000
42899
Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 197 200 Ft/fõ, 3 944 000 Ft A legalacsonyabb: 197 200 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 224 400 Ft/fõ (Perfekt Zrt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 27. rész: Személy- és vagyonõr szakképesítés (konfliktuskezelési tréninggel, pszichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával) A szerzõdés száma: 05-A025 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 22 fõ, 90 000 Ft/fõ, 1 980 000 Ft
42900
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A legalacsonyabb: 90 000 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 90 000 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 28. rész: Biztonságszervezõ I. vagy Biztonságszervezõ II. szakképesítés (konfliktuskezelési tréninggel, pszichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával) A szerzõdés száma: 06-AH05, 06-HA05 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 17 fõ, 176 882 Ft/fõ, 3 006 994 Ft A legalacsonyabb: 176 882 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 176 882 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X
102. szám
Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 29. rész: Szociális gondozó és ápoló szakképesítés A szerzõdés száma: 05-A026 Szervezet/Személy: Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola Címzett: dr. Pataki Mihály Cím: Tiszaparti sétány 4. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/510-890 Telefax: 56/510-805 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 20 fõ, 334 100 Ft/fõ, 6 682 000 Ft A legalacsonyabb: 334 100 Ft/fõ (Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola) / a legmagasabb: 334 100 Ft/fõ (Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 31. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 05-A027 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 14 fõ, 37 800 Ft/fõ, 529 200 Ft A legalacsonyabb: 37 800 000 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 38 880 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 32. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 05-A028 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország
42901
Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 16 fõ, 55 500 Ft/fõ, 888 000 Ft A legalacsonyabb: 55 500 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 66 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 33. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning pályakezdõknek A szerzõdés száma: 05-A029 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 14 fõ, 38 400 Ft/fõ, 537 600 Ft
42902
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A legalacsonyabb: 38 400 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 49 680 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 34. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning 50 év felettieknek A szerzõdés száma: 05-A030 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 14 fõ, 38 400 Ft/fõ, 537 600 Ft A legalacsonyabb: 38 400 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 38 400 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X
102. szám
Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 35. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H001 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 73 000 Ft/fõ, 876 000 Ft A legalacsonyabb: 73 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 75 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 36. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H002 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 73 167 Ft/fõ, 878 004 Ft A legalacsonyabb: 73 167 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 75 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 37. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H003 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878
42903
Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 73 000 Ft/fõ, 876 000 Ft A legalacsonyabb: 73 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 75 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 38. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H004 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 73 167 Ft/fõ, 878 004 Ft A legalacsonyabb: 73 167 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 75 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): –
42904
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 39. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H007 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 73 000 Ft/fõ, 876 000 Ft A legalacsonyabb: 73 000 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 75 600 Ft/fõ (HILARIUS Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X
102. szám
V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 40. rész: Elhelyezkedést segítõ munkára felkészítõ tréning A szerzõdés száma: 06-H008 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 10 fõ, 77 400 Ft/fõ, 774 000 Ft A legalacsonyabb: 77 400 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 87 840 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 42. rész: Elhelyezkedést segítõ személyiség fejlesztõ tréning A szerzõdés száma: 06-H005 Szervezet/Személy: HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. Címzett: Toldy Ferencné
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Cím: Gyökér u. 14. II/A/1 Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/427-031 Telefax: 56/427-031 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 10 fõ, 27 600 Ft/fõ, 276 000 Ft A legalacsonyabb: 27 600 Ft/fõ (Hilarius Kft.) / a legmagasabb: 27 600 Ft/fõ (Hilarius Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 43. rész: Elhelyezkedést segítõ álláskeresési technikák oktatása A szerzõdés száma: 06-H009 Szervezet/Személy: Debreceni Regionális Képzõ Központ Címzett: Gerõ Ildikó Cím: Vámospércsi út 84. Postai irányítószám: 4034 Város/Község: Debrecen Ország: Magyarország Telefon: 52/410-598 Telefax: 52/535-665 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 57 583 Ft/fõ, 690 996 Ft
42905
A legalacsonyabb: 57 583 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) / a legmagasabb: 57 583 Ft/fõ (Debreceni Regionális Képzõ Központ.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 44. rész: Német alapfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga bizonyítvány megszerzésével zárul A szerzõdés száma: 05-A032 Szervezet/Személy: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Címzett: dr. Tarnai Imre Cím: Rózsa u. 4–6. Postai irányítószám: 1077 Város/Község: Budapest Ország: Magyarország Telefon: 351-7377 Telefax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 128 000 Ft/fõ, 2 304 000 Ft A legalacsonyabb: 128 000 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) / a legmagasabb: 128 000 Ft/fõ (Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): –
42906
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 45. rész: Angol középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul A szerzõdés száma: 05-A033 Szervezet/Személy: ADU-JÁSZ 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Címzett: Jenõfi Zoltán Cím: Táncsics M. u. 11. Postai irányítószám: 5100 Város/Község: Jászberény Ország: Magyarország Telefon: 57/413-878 Telefax: 57/413-878 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 16 fõ, 188 500 Ft/fõ, 3 016 000 Ft A legalacsonyabb: 188 500 Ft/fõ (ADU Jász 2000 Kft.) / a legmagasabb: 194 250 Ft/fõ (JNSZM Tudományos Ismeretterjesztõ Társaság) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: – IGEN: X Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: X
102. szám
V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 46. rész: Német középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul A szerzõdés száma: 05-A034 Szervezet/Személy: Linea Group Nyelviskola és Oktatási Bt. Címzett: Várnai Rupertné Cím: Kossuth L. u. 3. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/513-354 Telefax: 56/513-355 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 12 fõ, 183 583 Ft/fõ, 2 202 996 Ft A legalacsonyabb: 183 583 Ft/fõ (Linea Group Bt.) a legmagasabb: 183 583 Ft/fõ (Linea Group Bt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 47. rész: Hallgatók elõzetes tudásszint mérése alapján angol alapfokú vagy középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul (Európai Uniós ismeretek tréninggel) idegen nyelv csoportbontásban
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A szerzõdés száma: 05-A035 Szervezet/Személy: Linea Group Nyelviskola és Oktatási Bt. Címzett: Várnai Rupertné Cím: Kossuth L. u. 3. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/513-354 Telefax: 56/513-355 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 246 556 Ft/fõ, 4 438 008 Ft A legalacsonyabb: 246 556 Ft/fõ (Linea Group Bt.) a legmagasabb: 246 556 Ft/fõ (Linea Group Bt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 48. rész: Angol középfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul A szerzõdés száma: 06-AH03, 06-HA03 Szervezet/Személy: Linea Group Nyelviskola és Oktatási Bt. Címzett: Várnai Rupertné Cím: Kossuth L. u. 3. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/513-354 Telefax: 56/513-355 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
42907
V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 136 222 Ft/fõ, 2 451 996 Ft A legalacsonyabb: 136 222 Ft/fõ (Linea Group Bt.) a legmagasabb: 136 222 Ft/fõ (Linea Group Bt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): – V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.1) AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE ÉS A SZERZÕDÉS ÉRTÉKE V.1.1) A nyertes ajánlattevõ neve és címe: 49. rész: Angol alapfokú A típusú nyelvvizsgára felkészítõ képzés, mely nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével zárul A szerzõdés száma: 06-AH06, 06-HA06 Szervezet/Személy: Linea Group Nyelviskola és Oktatási Bt. Címzett: Várnai Rupertné Cím: Kossuth L. u. 3. Postai irányítószám: 5000 Város/Község: Szolnok Ország: Magyarország Telefon: 56/513-354 Telefax: 56/513-355 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.1.2) A szerzõdés értékére, valamint a legalacsonyabb és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatra vonatkozó információk (áfa nélkül) Az ellenszolgáltatás összege: 18 fõ, 91 944 Ft/fõ, 1 654 992 Ft A legalacsonyabb: 91 944 Ft/fõ (Linea Group Bt.) a legmagasabb: 91 944 Ft/fõ (Linea Group Bt.) ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat. Pénznem: Ft V.1.3) Építési koncesszió esetében az ellenszolgáltatás (adott esetben): –
42908
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.2) ALVÁLLALKOZÁSOK V.2.1) Valószínûsíthetõ-e alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevétele a szerzõdés teljesítéséhez? NEM: X IGEN: – Ha igen, a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének vagy arányának (részének) a megjelölése Érték (áfa nélkül): – Pénznem: – Arány (rész): …% Nem ismert: – V.2.2) A közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók neve és címe (adott esetben): – (ebbõl a szakaszból szükség szerint több példány használható) VI. SZAKASZ: EGYÉB INFORMÁCIÓK VI.1) A HIRDETMÉNY NEM KÖTELEZÕ JELLEGÛ? NEM: X IGEN: – VI.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ ÁLTAL AZ AKTÁHOZ RENDELT HIVATKOZÁSI SZÁM: 3246/2005 VI.3) AZ EREDMÉNYHIRDETÉS DÁTUMA (adott esetben) 2005/11/17 (év/hó/nap) VI.4) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 89 részajánlat VI.5) A SZERZÕDÉST MEGHIRDETTÉK-E AZ EURÓPAI UNIÓ HIVATALOS LAPJÁBAN? NEM: X IGEN: – Ha igen, adja meg a hirdetményre vonatkozó hivatkozást A hirdetmény száma a Hivatalos Lap tartalomjegyzékében: /S (év/hó/nap:) / / VI.6) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL/PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? NEM: – IGEN: X Ha igen, kérjük feltüntetni a projekt/program nevét és bármely egyéb használható hivatkozási adatot A Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program 1.1) intézkedése, A munkanélküliség megelõzése és kezelése program keretében történõ képzések, szakképzések beszerzését is magában foglalja. VI.7) EGYÉB INFORMÁCIÓK 1) A szerzõdéskötés tervezett idõpontja (adott esetben): 2005. november 25. 2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: a 11. és a 30. számú részajánlatokra nem nyújtottak be ajánlatot. 3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft.: kisvállalkozás
102. szám
– Adu Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft.: kisvállalkozás – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Autóközlekedési Kft.: kisvállalkozás – Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft.: középvállalkozás – Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft.: középvállalkozás – PERFEKT Rt., Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága: középvállalkozás – Debreceni Regionális Képzõ Központ: nem tartozik a Kktv. hatálya alá – Székács Elemér Szakközépiskola: nem tartozik a Kktv. hatálya alá – Tiszaparti Gimnázium és Humán Szki: nem tartozik a Kktv. hatálya alá – Linea Group Bt.: mikrovállalkozás 4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve, címe és az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – Debreceni Regionális Képzõ Központ (4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.) Részajánlat száma: 31. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 432 – HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok, Gyökér út 14. 2. ép. A lph. fszt.1.) Részajánlat száma: 32. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 370 – Debreceni Regionális Képzõ Központ (4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.) Részajánlat száma: 33. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 414 – Debreceni Regionális Képzõ Központ (4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.) Részajánlat száma: 35. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 406 – HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok, Gyökér út 14. 2. ép. A lph. fszt.1.) Részajánlat száma: 36. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 420 – Debreceni Regionális Képzõ Központ (4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.) Részajánlat száma: 37. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 406 – HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok, Gyökér út 14. 2. ép. A lph. fszt.1.) Részajánlat száma: 38. Részajánlat száma: 420 – Debreceni Regionális Képzõ Központ (4034 Debrecen, Vámospércsi út 84.) Részajánlat száma: 39. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 406 – Adu Jász 2000. Oktató és Szolgáltató Kft. (5100 Jászberény, Táncsics M. út 11.) Részajánlat száma: 40. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 472,22 – Adu Jász 2000. Oktató és Szolgáltató Kft. (5100 Jászberény, Táncsics M. út 11.) Részajánlat száma: 7. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 200 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 95,45
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– Adu Jász 2000. Oktató és Szolgáltató Kft. (5100 Jászberény, Táncsics M. út 11.) Részajánlat száma: 14. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 308 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 99,52 – Adu Jász 2000. Oktató és Szolgáltató Kft. (5100 Jászberény, Táncsics M. út 11.) Részajánlat száma: 15. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 286 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 93,1 – Szakmai Továbbképzõ, Átképzõ és Váll. tám. Rt. (1149 Budapest, Angol utca 36.) Részajánlat száma: 17. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra):343 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 95,88 – PERFEKT Zrt. (5000 Szolnok, Verseghy park 8.) Részajánlat száma: 26. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 330 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 97,82 – JNSZM Tudományos Ismeretterjesztõ Társaság (5000 Szolnok, Arany János u. 4.) Részajánlat száma: 45. Ellenszolg. össz. (Ft/fõ/óra): 388 Ellenszolg. össz. összesített pontszáma: 105,76 5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlat száma: – Szakmai Továbbképzõ, Átképzõ és Váll. tám. Rt. (SZTÁV Rt.) (H–1149 Budapest, Angol utca 36.): 17 részajánlat. – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Autóközlekedési Kft. (H–5000 Szolnok, Baross út 52.): 3 részajánlat. – HILARIUS Oktatásszervezõ és Szolgáltató Kft. (H–5000 Szolnok, Gyökér út 14.): 1., 10., 16., 17., 26., 27., 44., 48., 49., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43 részajánlat. – Kereskedõk és Vendéglátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete (KISOSZ) (H–5000 Szolnok, Baross út 21.): 14. részajánlat. – SZÜV Rt. Területi Igazgatóság (H–5000 Szolnok, Baross út 10–12.): 22. részajánlat. – PERFEKT Zrt. (H–5000 Szolnok, Verseghy Park 8.): 4., 12., 13., 22., 23., 26. részajánlat. – Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. (H–1211 Budapest, Táncsics M. út 78.): 9., 25., 26., 40. részajánlat.
42909
– Adu Jász 2000. Oktató és Szolgáltató Kft. (H–5100 Jászberény, Táncsics M. út 11.): 2., 7., 14., 15., 20., 21., 45., 35., 37., 39., 40.. részajánlat. – Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. (H–1077 Budapest, Rózsa utca 4–6.): 5., 6., 7., 8., 14., 15., 44. részajánlat. – GOLDEX Security Kft. (H–1089 Budapest, Orczy út 32.): 27., 28. részajánlat. – Linea Group Nyelviskola és Oktatási BGt. (H–5000 Szolnok, Kossuth L. út 3.): 46., 47., 48., 49. részajánlat. – Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola (H–5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 4.): 29. részajánlat. – Székács Elemér Szakközépiskola (H–5200 Törökszentmiklós, Almásy u. 50.): 24. részajánlat. – Debreceni Regionális Képzõ Központ (H–4034 Debrecen, Vámospécsi út 84.): 18., 19., 28., 31., 32., 33., 35., 36., 37., 38., 39., 40., 41., 42., 43. részajánlat. – NET-INFÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (H–4225 Debrecen, Sillye Gábor u. 67.): 25. részajánlat. – Szolnoki Fõiskola (H–5000 Szolnok, Ady E. út): 4., 21., 22., 26., 46., 47. részajánlat. – Terplán Zénó Mûszaki és Közgazdasági Szakképzõ Iskola (H–5100 Jászberény, Szabadság tér 1.) 2., 20., 21., 45. részajánlat. – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztõ Társaság (H–5000 Szolnok, Arany János u. 4.): 26., 45. részajánlat. – RING NYELVSTÚDIÓ Kft. (H–1114 Budapest, Bartók Béla út 57.): 45., 47., 48. részajánlat. – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztõ Kht. (H–5000 Szolnok, József A. út 83.): 26., 45. részajánlat. 6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): K. É. – 18460/2005, 2005. október 19. 7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): tárgyalás nélküli egyszerûsített eljárást. 8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.8) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2005/11/25 (év/hó/nap)
42910
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Tájékoztató az eljárás eredményérõl Állami Autópálya Kezelõ Zrt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (17168/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Állami Autópálya Kezelõ Zrt. Postai cím: Lajos u. 74–76. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1036 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Üzemeltetési Igazgatóság Gépészeti Osztály I. emelet B-139. Címzett: – Telefon: 436-8200 Fax: 436-8370 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): www.aak.hu I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Téli eszközök beszerzése/2006. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: –
A teljesítés helye: 1. Gödöllõ ap. mérnökség, M3, 27 km-sz. 2. Balatonvilágos ap. mérnökség, M7, 90 km-sz. 3. Szigetszentmiklós ap. mérnökség, M0, 18,5 km-sz. 4. Kál ap. mérnökség, M3, 103 km-sz. 5. Emõd ap. mérnökség, M30, 6 km-sz. NUTS-kód: HU c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szállítási szerzõdés. Téli eszközök szállítása: – 16 + 6 db egyszárnyú hóeke – 5 db oldalhóeke – 2 db oldal hószóró II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 29.52.31.31-8 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 81 260 600 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár (nettó Ft) 80 2. szállítási határidõ (naptári napokban) 20 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: X vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 94-100488 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: szállítási szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/07/31 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2
42911
V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: HIDROT Kft. Postai cím: Szentlõrinci út 6. Város/Község: Pécs Postai irányítószám: 7634 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 116 500 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 81 260 600 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 81 260 600 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 85 587 600 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
42912
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. július 20. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: nyertes ajánlattevõ a Kbt. 96. § (2) bekezdés szerint kisvállalkozásnak minõsül. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – ASSALONI COMMERCIALE srl., 40042 Lizziane in Belvedere (Bologna) Via Panigale 32/D (Olaszország). Ajánlati ár: nettó 85 587 600 Ft. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – ASSALONI COMMERCIALE srl., 40042 Lizziane in Belvedere (Bologna) Via Panigale 32/D (Olaszország), – HIDROT Kft., 7634 Pécs, Szentlõrinci út 6. (Magyarország). VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
Budapest Fõváros XVIII. Kerület Pestszentlõrinc-Pestszentimre Önkormányzata GAMESZ tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18083/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest XVIII. Kerület Pestszentlõrinc–Pestszentimre Önkormányzata GAMESZ Postai cím: Városház u. 16. fszt. 50. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1181 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Frank Andrea
102. szám
Telefon: 296-1400/2289 Fax: 296-1491 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: X Nem: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Ebéd házhoz szállítás. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 17 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén 5 gondozási központ ellátási körzete NUTS-kód: HU II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A Szociális Szolgáltató Intézmény gondozási központjai területén évi kb. 192 000 adag ebéd házhozszállítása a Budapest XVIII. kerület szociális ellátottjai részére. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 55.52.11.00-9 További tárgy(ak): 55.52.12.00-0 Kiegészítõ szójegyzék: – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 36 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: X Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A megelõzõ, hirdetmény közzétételével megindított eljárás eredménytelen lett, ezért a Kbt. 147. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti eljárás lefolytatása vált indokolttá. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: K. É. – 7072/2006, 2006/03/31 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/10 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1
42913
V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: KRP Kft. Postai cím: Gulácsy Lajos u. 13. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1039 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 36 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 120/cím Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 120 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 120 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: 2 vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
42914
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. július 31., 9.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: mikrovállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – KRP Kft., 1039 Budapest, Gulácsy Lajos u. 13. (Magyarország), 5 db részajánlat. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): tárgyalás nélküli. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. június 12. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
Budapest Fõváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata GAMESZ tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18951/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Fõváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata GAMESZ Postai cím: Damjanich u. 12. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1071 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Budapest Fõváros VII. Kerületi Önkormányzat GAMESZ Telefon: 413-3630 Fax: 413-3656
102. szám
E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: X Regionális/helyi szintû: – Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Idõs korúak szociális étkeztetése, napi 1× ebéd, napi 3× étkezés biztosítása érdekében csomagolt készétel beszerzése, esetenkénti hidegétkezés, ebéd házhozszállítása. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 17 A teljesítés helye: – I. számú központ, 1073 Budapest, Akácfa u. 61. fszt. – I. számú központ, 1074 Budapest, Dohány u. 20. fszt. – II. számú központ, 1071 Budapest, Peterdy u. 16. – III. számú központ, 1071 Budapest, Dózsa György út 46. – IV. számú központ, 1077 Budapest, Király u. 97. fszt. – IV. számú központ, 1077 Budapest, Rózsa u. 3. fszt. NUTS-kód: HU101 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Felnõtt idõskorú szociális közétkeztetés biztosítása (napi 1× meleg ebéd, napi 3× meleg étkezés, eseti hideg étkezés). Átlagos napi adagszámok: – 1000 adag napi egyszeri meleg ebéd – 50 adag napi 3× meleg étkezés. A megadott mennyiségektõl az ajánlatkérõ ±30%-ban eltérhet. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 55.52.30.00-2 További tárgy(ak): 55.52.11.00-9 55.52.12.00-0 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke: – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: X Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása: – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X
42915
a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. A napi 1× ebéd egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó nyersanyagnorma ajánlati ára 20 2. A napi 1× ebéd egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó eladási ajánlati ára 20 3. A napi 3× étkezés egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó nyersanyagnorma ajánlati ára 20 4. A napi 3× étkezés egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó eladási ajánlati ára 20 5. A reggeli egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó nyersanyagnorma ajánlati ára 9 6. A reggeli egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó eladási ajánlati ára 9 7. A vacsora egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó nyersanyagnorma ajánlati ára 9 8. A vacsora egy fõ/napra Ft/adagra vonatkozó bruttó eladási ajánlati ára 9 9. Vállalja-e az ételmaradék, megfelelõ engedéllyel rendelkezõ szállítóval történõ elszállíttatását (igen/nem) 8 10. Ételmaradék elszállításának bruttó ára Ft/kg 8 11. Vállalja-e az ebéd lakcímre történõ házhoz szállítását a kerületben (igen/nem) 10 12. Lakcímre történõ szállítás bruttó ára Ft/lakcím 10 13. Az ebédcsomagolás minõsége 10 14. Egy adag ebéd csomagolás bruttó ára Ft/ebéd 20 15. A szerzõdéskötéstõl számított egy éven túli ártartás mértéke hónapokban kifejezve 15 16. Az elõírtnál kedvezõbb fizetési feltételek (maximum 90 nap) 15 17. Az ártartással meghatározott idõtartamon túli áremelés mértékében (amelynek mértéke legfeljebb a KSH által az elõzõ 12 hónap vonatkozásában közzétett infláció mértéke), az ajánlatkérõ számára adott kedvezmény %-ban 10 18. A 80/1999. (XII. 28.) GM–EüM–FVM együttes rendelet 2. számú melléklet „D” táblázatában meghatározott nyersanyagnormától való pozitív eltérés %-os mértéke, a zöldségek és gyümölcsök vonatkozásában 10 19. A 80/1999. (XII. 28.) GM–EüM–FVM együttes rendelet 2, számú melléklet „D” táblázatában meghatározott nyersanyagnormától való pozitív eltérés %-os mértéke a hal és csirke vonatkozásában 10 20. A korszerû étlaptervezési elvárásoknak való megfelelés 20 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X
42916
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám: – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke Érték: 600 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: 600 000 000 Áfával: 720 000 000 Áfa (%): 20 VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 15., 10.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: A Kbt. 88. §. (1) bekezdés f) pontja alapján az ERFO Kht. esetében ajánlati felhívás III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság szempontjainál: alkalmatlan az ajánlattevõ amennyiben éves nettó árbevétele a közétkeztetés forgalma tárgyában az elmúlt három év átlagában nettó 200 millió forint alatt volt. Az ERFO Kht. esetében a közétkeztetés forgalma tárgyában az elmúlt három év (2003., 2004., 2005.) átlagában nettó 200 millió forint alatt volt. Az ajánlattevõ forgalma átlag nettó 156,3 millió forint. A SODEXHO Magyarország Kft. esetében az ajánlati felhívás IV.2.1) Bírálati szempontok 18., illetve 19. pontjai, mely az ajánlat felolvasólap 17., illetve 18. pontjában szerepelt, mely pontokban a 80/1999. (XII. 28) GM–EüM–FVM együttes rendelet 2. számú melléklet „D” táblázatában meghatározott nyersanyagnormától való pozitív eltérés %-os mértékét kellett megadni zöldségek és gyümölcsök, illetve hal és csirke viszonylatában. Az ajánlattevõ a nyersanyag-felhasználást szerepeltette az ajánlatában a felolvasólapon, és nem a pozitív eltérés %-os mértékét. A bírálat idõszakában az ajánlattevõ az ajánlat-
102. szám
kérõ ezen két pontra vonatkozó konkrét kérdésre válaszában leírta, hogy a 17. pont vonatkozásában a pozitív eltérés %-os mértéke 141% helyett csak 41% és a 18. pont vonatkozásában a 106% helyett csak 6% a pozitív eltérés mértéke. Ez a bontási eljárás során is jegyzõkönyvezésre került az ajánlattevõ jelenlévõ képviselõje tényközlése alapján. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege: – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kht., 1076 Budapest, Dózsa György út 48. (Magyarország) – SODEXHO MAGYARORSZÁG Kft., 1143 Budapest, Ilka u. 31. (Magyarország) VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): K. É. –14069/2006, 2006. június 30., ajánlati felhívás. VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): tárgyalás nélküli. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/17 (év/hó/nap)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18400/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: II., Csalogány utca (Varsányi u.–Bem rakpart) II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest II., Csalogány utca (Varsányi u.–Bem rakpart közötti szakasz) 11 fm DN110 PE 80/G SDR17,6, 106,5 fm DN160 PE 80/G SDR17,6, 435 fm dn200 PE 80/G SDR17,6, 97,5 fm DN315 PE 80/G SDR17,6, 60,5 fm DN300 acél és 259,5 fm DN400 acél kisnyomású elosztóvezeték, továbbá a terv szerinti elosztóvezetéki leágazások (28 db, 202 fm) nyílt feltárással történõ építésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények), felépítményi (építés, szerelés), 212 fm DN500, 50 fm DN300, 499 fm DN200 és 24 fm DN150 acélvezetékek bontásának és kiemelésének, 140 fm DN500, 11 fm DN300 és 105 fm DN200 acélvezeték injektálásának, 105 fm DN50 acél, 310 fm DN80 acél és 330 fm DN100 acél ideiglenes vezetékek építésének, valamint korrózió elleni aktív védelmi munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 75 200 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X
42917
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – Munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – Napi késedelmi kötbér (az egyösszegû áfa nélküli vállali ár %-ában) 10 – Részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 899. sz. eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 106/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/05/04 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 3 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Pulzus Rt. Postai cím: Kõérberki út 16. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1112 Ország: Magyarország
42918
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Telefon: 249-9511 Fax: 249-9515 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 68 347 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 75 200 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 75 200 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 83 031 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 26. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Gázkar Kft., 1022 Budapest, Lorántffy Zs. u. 2. Az ellenszolgáltatás összege: 83 031 000 Ft. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Ramico Kft., 1126 Budapest, Ugocsa u. 4/A – Pulzus Rt., 1112 Budapest, Kõérberki út 16. – Gázkar Kft., 1022 Budapest, Lorántffy Zs. u. 2.
102. szám
VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 20. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18401/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: X., Gergely utca–Sibrik M. út keresztezõdés
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest X., Gergely utca–Sibrik M. út keresztezõdés, 62 fm DN400 acél nagyközépnyomású elosztóvezeték csõbélelésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények), felépítményi (csõbélelés) munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 3 946 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X
42919
a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – napi késedelmi kötbér (az egy összegû áfa nélküli vállalási ár %-ában) 10 – részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 900. sz. eljárás IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 94/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/06/23 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Umwelt-Technik Kft. Postai cím: Ipartelep, Pf. 5 Város/Község: Kerecsend Postai irányítószám: 3396 Ország: Magyarország Telefon: 36/550-311 Fax: 36/550-316 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 3 963 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 3 946 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 3 946 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 3 946 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X
42920
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 27. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: Umwelt-Technik Kft., 3396 Kerecsend, Ipartelep, Pf. 5. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 21. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18402/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila
102. szám
Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: IX., Ifjúmunkás utca (Epreserdõ út–Dési Huber u.) II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest IX., Ifjúmunkás utca (Epreserdõ út–Dési Huber u. közötti szakasz) 23 fm DN160 PE 80/G SDR17,6, 11 fm DN200 PE 80/G SDR17,6 és 185 fm DN315 PE 80/G SDR17,6 kisnyomású elosztóvezeték, továbbá a terv szerinti elosztóvezetéki leágazás (1 db, 6 fm) nyílt feltárással történõ építésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények), felépítményi (építés, szerelés), 185 fm DN300 acélvezeték bontásának és kiemelésének, 15 fm DN50 acél és 75 fm DN100 acél ideiglenes vezetékek építésének munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 15 100 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – napi késedelmi kötbér (az egyösszegû áfa nélküli vállalási ár %-ában) 10 – részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 901. sz. eljárás IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X
42921
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 88/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/05/05 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Adonyi Kft. Postai cím: Ferihegyi út 267. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1174 Ország: Magyarország Telefon: 258-2884 Fax: 257-7140 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 14 458 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 15 100 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 15 100 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 17 722 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 27.
42922
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Pulzus Rt., 1112 Budapest, Kõérberki út 16. Ellenszolgáltatás összege: 16 516 000 Ft VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Ramico Kft., 1126 Budapest, Ugocsa u. 4/A – Pulzus Rt., 1112 Budapest, Kõérberki út 16. – Gázkar Kft., 1022 Budapest, Lorántffy Zs. u. 2. – Adonyi Kft., 1174 Budapest, Ferihegyi út 267. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 21. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18403/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X
102. szám
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: VI., Bajza utca (Podmaniczky u.–Szondi u.) II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest VI., Bajza utca (Podmaniczky u.–Szondi u. közötti szakasz) 188 fm DN315 PE 80/G SDR17,6 kisnyomású elosztóvezeték, továbbá a terv szerinti elosztóvezetéki leágazások (11 db, 93 fm) nyílt feltárással történõ építésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények) –, felépítményi (építés, szerelés) –, 180 fm DN300 acélvezeték bontásának és kiemelésének –, 150 fm DN150 acél ideiglenes vezeték építésének munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 15 800 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288.§ (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – napi késedelmi kötbér (az egyösszegû áfa nélküli vállalási ár %-ában) 10 – részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X
42923
Postai irányítószám: 2022 Ország: Magyarország Telefon: 26/387-167 Fax: 363-0732 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 15 162 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 15 800 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 15 800 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 18 063 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 902. sz. eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 92/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/05/05 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Vulkán Kft. Postai cím: Szõlõ u. 2. Város/Község: Tahi
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 27. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Mélyépszer Kft., 1117 Budapest, Fehérvári út 23. I. em. 10. Az ellenszolgáltatás összege: 18 063 000 Ft.
42924
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Vulkán Kft., 2022 Tahi, Szõlõ u. 2. – Mélyépszer Kft., 1117 Budapest, Fehérvári út 23. I. emelet 10. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 21. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18405/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: –
102. szám
II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: XIII., Pozsonyi utca (Radnóti M. u.–Raoul Wallenberg u.) II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest XIII., Pozsonyi utca (Radnóti M. u–Raoul Wallenberg u. közötti szakasz) 5 fm DN315 PE 80/G SDR17,6 és 150 fm DN160 PE 80/G SDR17,6 kisnyomású elosztóvezeték, továbbá a terv szerinti elosztóvezetéki leágazás (3 db, 15 fm) nyílt feltárással történõ építésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények) –, felépítményi (építés, szerelés) –, 5 fm DN300 acél és 114 fm DN150 acélvezeték bontásának és kiemelésének –, 36 fm DN80 acél és 34 fm DN50 acél ideiglenes vezeték építésének –, 36 fm DN150 acélvezeték injektálásának munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 9 680 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – napi késedelmi kötbér (az egyösszegû áfa nélküli vállalási ár %-ában) 10 – részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 903. sz. eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 93/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/05/05 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Mélyépszer Kft. Postai cím: Fehérvári út 23., I. em. 10. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1117 Ország: Magyarország Telefon: 249-0193 Fax: 249-0193 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 9 508 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X
42925
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 9 680 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 9 680 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 9 980 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 27. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Vulkán Kft., 2022 Tahi, Szõlõ u. 2. – Mélyépszer Kft., 1117 Budapest, Fehérvári út 23. I. emelet 10. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 21. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
42926
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Fõvárosi Gázmûvek Rt. tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18406/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Fõvárosi Gázmûvek Rt. Postai cím: Köztársaság tér 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: közbeszerzési bizottság, dr. Hámori Attila Telefon: 477-1215 Fax: 477-1117 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: XIX., Endresz Gy. utca (Ady E. u.–Endresz Gy. u 7.) II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: X Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Budapest XIX., Endresz Gy. utca (Ady E. u.–Endresz Gy. u. 7.) 84 fm DN90 PE 80/G SDR11, továbbá a terv szerinti elosztóvezetéki leágazások (9 db, 60 fm) nyílt feltárással történõ
102. szám
építésének alépítményi (burkolatbontás, földmunka, dúcolási munka, befejezõ munkák, ideiglenes melléklétesítmények) –, felépítményi (építés, szerelés) –, 84 fm DN50 acélvezeték bontásának és kiemelésének –, 55 fm DN50 acél ideiglenes vezeték építésének munkái az ajánlattételi dokumentáció szerint. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.12.20-3 További tárgy(ak): 45.11.12.90-7 45.11.21.00-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 4 350 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 288. § (3) bekezdés alapján alkalmazandó 225. § (1) bekezdés d) pont. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok – munkanemenkénti összevont egységárak súlyozott átlaga (ajánlati ár) 85 – napi késedelmi kötbér (az egyösszegû áfa nélküli vállalási ár %-ában) 10 – részszámlák száma 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 904. sz. eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 89/2006/HBO Megnevezése: vállalkozói szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/05/05 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Elpo Kft. Postai cím: Ady Endre u. 12. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1039 Ország: Magyarország Telefon: 240-3441 Fax: 240-1843 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 4 174 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 4 350 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 4 350 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 5 233 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
42927
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. április 27. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kis- és középvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Közmûteszt Kft., 1148 Budapest, Kaffka Margit u. 28. Az ellenszolgáltatás összege: 5 233 000 Ft. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Közmûteszt Kft., 1148 Budapest, Kaffka Margit u. 28. – Elpo Kft., 1039 Budapest, Ady Endre u. 12. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. április 21. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
Fõvárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelõintézet tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18164/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelõintézet Postai cím: Péterfy S. u. 8–20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1076 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Zsarnay István gazdasági igazgató Telefon: 461-4710 Fax: 461-4712 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): –
42928
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 60 466 913 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 15
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés SG 163 II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: ajánlatkérõ, I.1) pont szerint NUTS-kód: HU101 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Protézisek, implantátumok, csontcementek beszerzése 423 tételsoron 5349 db. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 33.18.32.00-8 További tárgy(ak): 33.18.31.00-7 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): –
III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 10 2. fizetési határidõ 2 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) SG 163 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2005/S 97-096338, 2005/05/21 Európai Unió Hivatalos Lapjának Kieg. Kiadványa Egyéb korábbi közzététel: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: K. É. – 6923/2005, 2005/05/27 Közbeszerzési Értesítõ Közbeszerzések Tanácsának Hiv. Lapja V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: X. tételcsoport V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2005/07/31 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: ScanMedic Kft. Postai cím: Benyovszki M. u. 43. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1089 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 6 624 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 15 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: –
42929
Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: 1 vagy a hónapok számát: V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 2 Megnevezése: I–VII. termékcsoport V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2005/07/31 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2–3 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Sanatmetal Kft. Postai cím: Faiskola út 5. Város/Község: Eger Postai irányítószám: 3300 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 32 403 463 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 15 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: 1 vagy a hónapok számát: V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 3 Megnevezése: VIII., IX., XI. termékcsoport V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2005/07/31 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2, 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Johnson & Johnson Kft. Postai cím: Tó Park Város/Község: Törökbálint Postai irányítószám: 2045 Ország: Magyarország
42930
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 21 439 450 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 15 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: 1 vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
102. szám
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2005. július 19. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – ScanMedic Kft.: mikrovállalkozás, – Sanatmetal Kft.: középvállalkozás, – Johnson & Johnson Kft.: nem tartozik alá. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – ScanMedic Kft., 1089 Budapest, Benyovszki M. u. 43. (Magyarország), 2 db részajánlat, – Sanatmetal Kft., 3300 Eger, Faiskola út 5. (Magyarország), 8 db részajánlat, – Synthes Medical Kft., 1021 Budapest, Ötvös J. u. 1–3. (Magyarország), 5 db részajánlat, – Johnson & Johnson Kft., 2045 Törökbálint, Tó Park (Magyarország), 7 db részajánlat. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tájékoztatója az eljárás eredményérõl (13979/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Postai cím: Honvéd u. 13–15. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1055 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Közbeszerzési, Pályázati és Monitoring Titkárság dr. Demkó Ivett Telefon: 336-7834, 336-7830 Fax: 336-7644 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Kutatási témák kidolgozása vállalkozási szerzõdés keretében. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 10 A teljesítés helye: Budapest, Magyarország NUTS-kód: HU II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Tárgy: kutatási témák kidolgozása a dokumentációban foglaltaknak megfelelõen. Vállalkozási szerzõdés. Mennyiség: tanulmány készítése az alábbi tárgyakban: 01 rész: – Az önkormányzati környezetvédelmi tevékenységének kutatása és fejlesztése. 02 rész: – A kis- és középvállalkozások (kkv-k) környezetvédelmi tevékenységének kutatása és fejlesztése. 03 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése az önkormányzatok mûködésében. 04 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a KIOP-os pályázatokban. 05 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése az önkormányzatoknál. 06 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése a kkv-k mûködésében. 07 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a GVOP-os pályázatokban. 08 rész: – Munkahelyi diszkrimináció a kkv-nál. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.13.12.00-8 További tárgy(ak): 74.14.19.00-8 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke Érték: 49 040 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X
42931
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok 1. szakmai tartalom 2. kért ellenszolgáltatás (Ft) 3. késedelmi kötbér mértéke (Ft/nap) (min. 5000 Ft/nap, max. 300 000 Ft/nap)
súlyszámok 5 4 1
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2005/S 083-080360, 2005/04/28 Ajánlati/részvételi felhívás: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 74-077664, 2006/04/15 Egyéb korábbi közzététel: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 83-087133, 2006/04/29 V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 01 rész: – Az önkormányzati környezetvédelmi tevékenységének kutatása és fejlesztése V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Rt. (közös ajánlattevõ) Postai cím: Attila út 16. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1013 Ország: Magyarország Telefon: 212-6093 Fax: 212-6094 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – Hivatalos név: Consact Minõségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (közös ajánlattevõ) Postai cím: Kiss József u. 8.
42932
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Telefon: 210-9760 Fax: 210-9769 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 15 200 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 12 500 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X
Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Telefon: 210-9760 Fax: 210-9769 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 15 200 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 12 500 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 02 rész: – A kis- és középvállalkozások (kkv-k) környezetvédelmi tevékenységének kutatása és fejlesztése V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Rt. (közös ajánlattevõ) Postai cím: Attila út 16. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1013 Ország: Magyarország Telefon: 212-6093 Fax: 212-6094 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – Hivatalos név: Consact Minõségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. (közös ajánlattevõ) Postai cím: Kiss József u. 8.
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 03 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése az önkormányzatok mûködésében V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 5 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Delphoi Consulting Kft. Postai cím: Tátra u. 21. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1136 Ország: Magyarország Telefon: 312-0589 Fax: 312-0589 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 3 400 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 3 100 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 04 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a KIOP-os pályázatokban V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 6 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Regionális Kutatások Központja Postai cím: Papnövelde u. 22. Város/Község: Pécs Postai irányítószám: 7621 Ország: Magyarország Telefon: 72/523-800 Fax: 72/523-803 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 1 800 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 1 690 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Nem: X
42933
V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 05 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése az önkormányzatoknál V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 5 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt. Postai cím: Budaörsi út 45. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1112 Ország: Magyarország Telefon: 309-7665 Fax: 309-7666 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 10 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 8 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X
42934
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 06 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése a kkv-k mûködésében V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Delphoi Consulting Kft. Postai cím: Tátra u. 21. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1136 Ország: Magyarország Telefon: 312-0589 Fax: 312-0589 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 3 400 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 3 100 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 07 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a GVOP-os pályázatokban V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 5
102. szám
V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: HBF Hungaricum Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Postai cím: Ipoly u. 1/A Város/Község: Kecskemét Postai irányítószám: 6000 Ország: Magyarország Telefon: 76/503-640 Fax: 76/503-641 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 1 800 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 1 600 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: 08 rész: – Munkahelyi diszkrimináció a kkv-knál V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/06/15 (év/hó/nap) 10.00 óra V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt. Postai cím: Budaörsi út 45. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1112 Ország: Magyarország Telefon: 309-7665 Fax: 309-7666 E-mail: – Internetcím (URL): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 8 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 6 550 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Nem ismert: X V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program. VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. június 6., 10.00 óra. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: a) 01 rész: – Az önkormányzati környezetvédelmi tevékenségének kutatása és fejlesztése: – ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Rt.: kisvállalkozás, – Consact Minõségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft.: kisvállalkozás, közös ajánlattevõk; b) 02 rész: – A kis- és középvállalkozások (kkv-k) környezetvédelmi tevékenységének kutatása és fejlesztése: – ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Rt.: kisvállalkozás, – Consact Minõségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft.: kisvállalkozás, közös ajánlattevõk; c) 03 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése az önkormányzatok mûködésében: – Delphoi Consulting Kft.: mikrovállalkozás;
42935
d) 04 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a KIOP-os pályázatokban: – MTA Regionális Kutatások Központja: nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlõdésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá; e) 05 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése az önkormányzatoknál: – TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt.: középvállalkozás; f) 06 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülésének elõsegítése a kkv-k mûködésében: – Delphoi Consulting Kft.: mikrovállalkozás; g) 07 rész: – Az esélyegyenlõség érvényesülése a GVOP-s pályázatokban: – HBF Hungaricum Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft.: mikrovállalkozás; h) 08 rész: – Munkahelyi diszkrimináció a kkv-knál: – TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt.: középvállalkozás; VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – MTA Regionális Kutatások Központja, 7621 Pécs, Papnövelde u. 22. (Magyarország), 5 db részajánlat, – ÖKO Környezeti, Gazdasági, Technológiai, Kereskedelmi Szolgáltató és Fejlesztési Rt., 1013 Budapest, Attila út 16. (Magyarország) és Consact Minõségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft., 1081 Budapest, Kiss József u. 8. (Magyarország), közös ajánlattevõk; 2 db részajánlat, – Delphoi Consulting Kft., 1136 Budapest, Tátra u. 21. (Magyarország), 2 db részajánlat, – HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft., 1124 Budapest, Németvölgyi út 114. (Magyarország), 3 db részajánlat, – HBF Hungaricum Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft., 6000 Kecskemét, Ipoly u. 1/A (Magyarország), 6 db részajánlat, – Pannon Fejlesztõ Kft., 1125 Budapest, Kútvölgyi út 24/A (Magyarország), 2 db részajánlat, – Magyar Pályázatkészítõ Iroda Kft., 6087 Dunavecse, Fõ út 79. (Magyarország), 2 db részajánlat, – TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt., 1112 Budapest, Budaörsi út 45. (Magyarország), 2 db részajánlat, – Kurt Lewin Alapítvány, 1052 Budapest, Váci u. 9. (Magyarország), 2 db részajánlat, – Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézet, 1112 Budapest, Budaörsi út 45. (Magyarország) és MATT Humán Tanácsadó és Szervezetfejlesztõ Iroda Bt., 1119 Budapest, Rátz László utca 38. (Magyarország), közös ajánlattevõk, 1 db részajánlat, – Info-Datax Gazdasági Tanácsadó és Adatkereskedelmi Kft., 1118 Budapest, Villányi út 89. (Magyarország), 4 db részajánlat, – SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22–24. (Magyarország), 1 db részajánlat. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/06/12 (év/hó/nap)
42936
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18962/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal Postai cím: 1475 Budapest, Pf. 163 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1101 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal 1101 Budapest, Salgótarjáni út 18. Címzett: Hadfelszerelési Osztály Telefon: 433-8087 Fax: 433-8010 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási szerzõdés II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: –
102. szám
A teljesítés helye: MH Kecskeméti Repülõkórház; székhelye: 6000 Kecskemét, Balaton u. 17. NUTS-kód: HU c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Digitális foszforlemezes röntgenrendszer, digitális univerzális röntgenátvilágító és mammográfiás röntgenberendezés beszerzése – digitális foszforlemezes röntgenrendszer: 1 darab – digitális univerzális röntgenátvilágító berendezés: 1 darab – mammográfiás röntgenberendezés: 1 darab II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 33.11.14.00-5 További tárgy(ak): 33.11.16.50-2 72.25.20.00-6 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 22051/06-10/32 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: (2006/05/16), 2006/S 92-098441 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA / / (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: –
42937
Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték Pénznem: HUF Áfa nélkül: 58 333 000 Áfával: 70 000 000 Áfa (%): 20 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 17. 11.00 óra
42938
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelen az eljárás, tekintettel arra, hogy egyik ajánlattevõ sem tett – az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelõ ajánlatot. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Reafotó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Magyarország, 1142 Budapest, Kassai u. 166. – 7x Orvoselektronikai Kft., Magyarország, 1135 Budapest, Mór u. 10/A – Philips Magyarország Kft., Magyarország, 1119 Budapest, Fehérvári út 84/A – Orel Orvos- és Röntgenelektronikai Kft., Magyarország, 4025 Debrecen, Boldogfalva u. 3/B VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység tájékoztatója az eljárás eredményérõl (19006/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Központi Pénzügyi és Szerzõdéskötõ Egység [továbbiakban: KPSZE (CFCU)] Postai cím: Bajcsy-Zsilinszky u. 42–46. III. emelet 301. szoba Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Rónaszéki Gábor igazgató Telefon: 327-2800 vagy 327-2801 Fax: 266-4858 vagy 266-4859 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.cfcu.hu I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X
102. szám
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának irányítása alá tartozó határõrség bácsalmási határrendészeti kirendeltségének kialakítása. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X A teljesítés helye: Bácsalmás, Rákóczi út 32. 8585 hrsz. NUTS-kód: HU331 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Építési vállalkozási szerzõdés keretében a Határõrség bácsalmási határrendészeti kirendeltségének kialakítása. A 6430 Bácsalmás, Rákóczi út 32. (858. hrsz.) szám alatti épületének teljes körû átalakítása, bõvítése, felújításra kulcsrakész kivitelben: – Földszint + 1. emelet hagyományos falazott szerkezetû, magas tetõs épület átalakítása, építészeti, szakipari felújítása, belsõépítészeri kialakítása, új épületgépészeti és villamos, valamint gyengeáramú rendszerek (hír-informati rendszer, biztonságtechnikai rendszer) beépítése irodai és kapcsolódó funkicókra. – Új gépkocsitároló kialakítása 12 gépkocsi részére, egy szinten. Tûzjelzõrendszer engedélyeztetése, kiépítése. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.00.00.00-7 További tárgy(ak): 45.21.00.00-2 45.30.00.00-0 45.31.00.00-3 Kiegészítõ szójegyzék: – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 993 800 Pénznem: EUR
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám: Schengen Alap 18/B számú eljárás. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Ajánlati/részvételi felhívás: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 113-120407, 2006/06/16 V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: SA-18/B Megnevezése: vállalkozási szerzõdés. V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/28 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Gesztelyi Építõipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Postai cím: Ady Endre u. 40. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1158 Ország: Magyarország Telefon: 414-4090 Fax: 414-4091 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.gesztelyirt.hu V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 1 003 922 Pénznem: EUR Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
42939
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 993 800 Pénznem: EUR Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Alvállalkozó: igen. Harmadik személy: Érték áfa nélkül: 304 600 Pénznem: EUR Arány (rész): 33,72% V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: A Csatlakozási Okmány 35. cikkelye alapján Magyarország számára biztosított Schengen Alapból finanszírozott fejlesztés. VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 17. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege: Magyar Építõ Zrt., 1149 Budapest, Pillangó u. 28. Ellenszolgáltatás összege: 1 001 906 EUR. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Gesztelyi Építõipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., 1158 Budapest, Ady Endre u. 40. (Magyarország) – Merkbau Építõipari és Kereskedelmi Kft., 6400 Kiskunhalas, Jókai u. 81–83. (Magyarország) – Magyar Építõ Zrt., 1149 Budapest, Pillangó u. 28. (Magyarország) – Aktív Ipari, Építõipari és Kereskedelmi Kft., 6344 Hajós, Kossuth u. 21. (Magyarország) VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
42940
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18964/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Központi Statisztikai Hivatal Postai cím: Keleti Károly u. 5–7. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Pollák Györgyné Telefon: 345-6326 Fax: 345-6265 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: A Központi Statisztikai Hivatal nyomdai munkái részben helyi telepítésû berendezésen. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
102. szám
c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 15 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Budapest, Magyarország NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási szerzõdés. A Központi Statisztikai Hivatal nyomdai munkái részben helyi telepítésû berendezésen. Éves mennyiség: – kérdõív: 16 165 000 A/4 lap (±15%) – kiadvány: 5 956 000 A/4 lap (±15%) II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 78.14.00.00-0 További tárgy(ak): 78.11.00.00-1 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 2,25 Ft/oldal Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/15 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 5 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Xerox Magyarország Kft. Postai cím: Szépvölgyi út 35–37. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1037 Ország: Magyarország Telefon: 436-8912 Fax: 436-8801 E-mail: – Internetcím (URL): –
42941
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 2,25 Ft/oldal Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 2,25 Ft/oldal / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: 3 vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
42942
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 7., 14.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: a 2004. évi XXXIV. törvény szerint a vállalkozás nem minõsül mikro-, kisés középvállalkozásnak. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Danka Magyarország Kft., 1149 Budapest, Róna u. 120–122. Érték: 2,99 Ft/oldal. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/14 (év/hó/nap)
Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság tájékoztatója az eljárás eredményérõl (17505/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság Postai cím: Báthori u. 12. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság Telefon: 441-2320 Fax: 441-2352 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.kszf.gov.hu A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: –
102. szám
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szállítási keretmegállapodás kötszerek szállítására II. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Magyarország NUTS-kód: HU1, HU2, HU3, HUZ c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: X Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó, illetve ahhoz önként csatlakozó intézmények részére kötszerek szállítása. A keretmegállapodás teljes idõtartamára vonatkozó becsült összértéke áfa nélkül: I. részteljesítés: 21 000 000 HUF. IV. részteljesítés: 43 750 000 HUF. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 33.14.11.10-4 Kiegészítõ tárgy(ak): 33.14.11.13-5 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 253 750 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. minõség 5 2. ajánlati ár 4,5 3. fizetési határidõ 0,5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X
42943
IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) K-KIG04/10/2006. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 106-113421 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: KM0101EKOT06/2 szállítási keretmegállapodás kötszerek szállítására I. részteljesítés-kötésrögzítõ pólyák V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/04 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Hartmann-Rico Hungária Kft. Postai cím: Paul Hartmann u. 8. Város/Község: Biatorbágy Postai irányítószám: 2051 Ország: Magyarország Telefon: 23/530-900 Fax: 23/530-905 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.hu.hartmann.info V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 210 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 210 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: 21
42944
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 2 Megnevezése: KM0401EKOT06/2 szállítási keretmegállapodás kötszerek szállítására IV. részteljesítés-Vlies mûtéti kötszerek V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/04 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: NAGÉV Kötszer és mûtét-technikai Kft. Postai cím: Kinizsi u. 7. Város/Község: Hajdúböszörmény Postai irányítószám: 4220 Ország: Magyarország Telefon: 52/563-100 Fax: 52/563-120 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.pharmico.hu V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 43 750 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 43 750 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
102. szám
A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: 21 V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 3 Megnevezése: KM0401EKOT06/2 szállítási keretmegállapodás kötszerek szállítására IV. részteljesítés-Vlies mûtéti kötszerek V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/04 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Interimport-B Kft. Postai cím: Budafoki út 111. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1117 Ország: Magyarország Telefon: 204-4363 Fax: 204-4362 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): www.interimport-b.hu V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 43 750 000 Pénznem: HUF
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 43 750 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: 21 V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. július 27., 13.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: a II. részteljesítésre benyújtott 3 ajánlat közül 2 ajánlat a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelen, valamint a Kbt. 136/A. § (4) bekezdése alapján
42945
a II. részteljesítés eredménytelen, mivel a benyújtott érvényes ajánlatok száma nem érte el az ajánlati felhívásban meghatározott keretszámot. III. részteljesítés a Kbt. 136/A. § (4) bekezdése alapján eredménytelen, mivel a III. részteljesítésre benyújtott érvényes ajánlat száma nem érte el az ajánlati felhívásban meghatározott keretszámot. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – Hartmann-Rico Hungária Kft.: középvállalkozás, – Nagév-Kötszer és Mûtéttechnikai Kft.: középvállalkozás, – Interimport-B Kft.: mikrovállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Hartmann-Rico Hungária Kft., 2051 Biatorbágy, Paul H. u. 8. (Magyarország), I–IV. részteljesítés, – Nagév-Kötszer és Mûtét-technikai Kft., 4220 Hajdúböszörmény, Kinizsi u. 7. (Magyarország), valamint Interimport-B Kft., 1117 Budapest, Budafoki út 111. (Magyarország) mint közös ajánlattevõk, I–IV. részteljesítés, – Ramona Rt., 1135 Budapest, Jász u. 56. (Magyarország), II. részteljesítés. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/15 (év/hó/nap)
Közvilágítási Célú Villamos Energiaszolgáltatás Beszerzési Társulás tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18065/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Közvilágítási Célú Villamos Energiaszolgáltatás Beszerzési Társulás Postai cím: Fõ tér 7. Város/Község: Gyöngyös Postai irányítószám: 3200 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulásának Munkaszervezete Telefon: 37/500-300 Fax: 37/500-301
42946
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.tersege.hu A felhasználói oldal címe (URL): http://gyongyos.tersege.hu/gyongyostersege I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Közvilágítás üzemeltetés/2006. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 12 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Abasár, Adács, Atkár, Domoszló, Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Karácsond, Kisnána, Ludas, Markaz, Mátraszentimre, Nagyfüged, Nagyréde, Szücsi, Vámosgyörk, Vécs, Visonta települési önkormányzatok közigazgatási területe NUTS-kód: HU31 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: –
102. szám
II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Vállalkozási (közvilágítási) szerzõdés a társulásban részt vevõ önkormányzatok közigazgatási területén valamennyi (összesen 9337 db 2005. évi adat) közvilágítási berendezésre vonatkozó üzemeltetés tárgyában, amely magában foglalja a villamosenergia, valamint a közvilágítás karbantartási szolgáltatás nyújtását határozott (2007. június 30-ig tartó) idõtartam alatt. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.23.14.10-4 További tárgy(ak): 50.23.21.00-1 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 87 809 888 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) Közvilágítás üzemeltetése/2006. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 101-108531, 2006/05/30 Egyéb korábbi közzététel: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 109-115947, 2006/06/10 V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 208 Megnevezése: közvilágítási szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/07/31 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 4 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: KÖZVIL Elsõ Magyar Közvilágítási Zrt. Postai cím: Csengery u. 9. Város/Község: Nagykanizsa Postai irányítószám: 8800 Ország: Magyarország Telefon: 93/537-540 Fax: 93/537-549 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 94 161 409 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
42947
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 87 809 888 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 87 809 888 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 129 292 961 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: 10 az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. július 21. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás.
42948
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – Észak-budai Tervezõ, Szerelõ és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Kunigunda útja 74. (Magyarország) és Budapesti Energiakereskedõ Kft., 1037 Budapest, Folyondár u. 15/D fszt. 1. (Magyarország) mint közös ajánlattevõk. Ellenszolgáltatás összege: bruttó 119 863 088 HUF. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Észak-budai Tervezõ, Szerelõ és Szolgáltató Kft., 1037 Budapest, Kunigunda útja 74. (Magyarország) és Budapesti Energiakereskedõ Kft., 1037 Budapest, Folyondár u. 15/D fszt. 1. (Magyarország) mint közös ajánlattevõk, – LUX INVEST 2000 Beruházásszervezõ Mérnöki Tervezõ Kft., 2049 Diósd, Cinege u. 6. (Magyarország), – KÖZVIL Elsõ Magyar Közvilágítási Zrt., 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 9. (Magyarország), – MEZEI-VILL Villamosipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., 4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 12. (Magyarország). VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/04 (év/hó/nap)
Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója az eljárás eredményérõl (19431/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Magyar Nemzeti Bank Postai cím: Szabadság tér 8–9. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: központi beszerzés Telefon: 428-2600/1449 Fax: 428-2556 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): http://kozbeszerzes.mnb.hu A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X
102. szám
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Vállalkozói szerzõdés az MNB Logisztikai Központjának kiszolgálását biztosító út építése, szélesítése, vasúti átjáró kialakítása a hozzá tartozó létesítményekkel. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Budapest XXIII. kerület, 188011/6, 188011/8, 188011/15 és 188012 hrsz.-ú terület NUTS-kód: HU101 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A Magyar Nemzeti bank Logisztikai Központjának kiszolgálását biztosító meglévõ 2. sz. haváriaút szélesítése, 593,12 m hosszban – a 2. sz. haváriaút „3” jelû út csatlakozásánál lévõ iparvágánynál vasúti jelzéssel függésben nem lévõ – vasúti személyzet által – helybõl kezelt 1 db fénysorompós vasúti átjáró tervek szerint történõ kialakítása, valamint az átjáró részét képezõ gyalogos átkelõhelyek létesítése, – összekötõ útszakasz építése a 2. sz. haváriaút és a 66-os autóbusz – végállomás meglévõ burkolata között,
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– járdaépítés az út mellett – a vasúti átjáró elõtti növényhézagos 5 méter hosszú támfalépítéssel, 395,12 m hosszban, – MNB Logisztikai Központ tervezett személybejárata térségében 1 db autóbusz-leszállóhely, illetve váróhely kiépítése, – az út- és járdaépítéssel összefüggésben a burkolt felületek csapadékvíz-elvezetésének kivitelezése, – közvilágítás kiépítése, – 1 db 20 kV-os hálózat áthelyezése (kötelezvényes tevékenység), – a jogerõs építési engedély határozatokban szereplõ valamennyi tevékenység, egyéb munkák elvégzése, – a kivitelezett komplex forgalmi kapcsolat összes elemére kötelezvénymentes szakhatósági és forgalomba helyezési engedély beszerzése. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.00.00.00-7 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.10.00.00-8 45.22.00.00-5 45.23.21.00-3 45.23.22.00-4 45.23.32.60-9 45.23.32.94-6 45.23.41.20-3 45.26.26.20-3 45.31.55.00-3 45.31.61.10-9 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: X Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: –
42949
IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): Ajánlatkérõ az eljárást a Kbt. 258. § alapján folytatta le, mivel a megvalósításra kerülõ beruházás építési engedély határozatainak kézhezvételét követõen lehetett a közbeszerzési eljárás elõkészítését elvégezni. A logisztikai központ használatba vételi engedélyének feltétele a jelen eljárást követõen kivitelezésre kerülõ beruházás megvalósítása is. A munkák során szükségessé váló burkolatbontást az illetékes hatóság a téli idõszakban nem engedélyezi, a munkavégzés nem lehetséges. Jelen eljárást követõen megvalósításra kerülõ beruházás, valamint a logisztikai központ beruházás szerzõdésszerû befejezési határideje csak akkor teljesíthetõ, ha a nyertes ajánlattevõ a projekt megvalósítását haladéktalanul el tudja kezdeni. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: K. É. – 18061/2006 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: –
42950
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: / / (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 0 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 120 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: –
102. szám
V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 25. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: a Kbt. 115. § (2) bekezdésének a) pontja alapján eredménytelen az eljárás, mivel nem nyújtottak be részvételi jelentkezést. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/28 (év/hó/nap)
Országos Rendõr-fõkapitányság Országos Baleset-megelõzési Bizottság tájékoztatója az eljárás eredményérõl (19123/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Országos Rendõr-fõkapitányság Országos Baleset-megelõzési Bizottság Postai cím: Teve u. 4–6. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Telefon: 443-5651 Fax: 443-5651 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: A tanévkezdeti gyermekbalesetek számának csökkentése érdekében országos TCR-kampány lebonyolítása (közérdekû közleményhez szükséges tv-spot elkészítése és közzététele, továbbá óriásplakát elkészítése és elhelyezése). II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 13 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: Magyarország egész területe, az elektronikus és közterületi média NUTS-kód: HU1, HU2, HU3, HUZ II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: –
42951
II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A tanévkezdeti gyermekbalesetek számának csökkentése érdekében országos TCR-kampány lebonyolítása (közérdekû közleményhez szükséges tv-spot elkészítése és közzététele, továbbá óriásplakát elkészítése és elhelyezése): – min. 1 db szlogen, – min. 1 db óriásplakát terv, kihelyezési mennyiség (min. 200 db), – min. 1 db tv-spot (20–30 mp), – médiamix (óriásplakát- és spotelhelyezési terv). II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 74.41.20.00-0 Kiegészítõ tárgy(ak): 78.19.00.00-5 92.11.12.10-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 20 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): –
42952
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. elhelyezett óriásplakátok száma (darab) 25 2. tv-spot-megjelenés színvonala a tv-csatorna nézettsége alapján 20 3. tv-spot televízióban való sugárzásának gyakorisága (alkalom) 20 4. óriásplakátterv esztétikai tulajdonságai 15 5. tv-spot-terv esztétikai tulajdonságai 15 6. ajánlati ár (Ft) 5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 125-133686 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/28 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Videopress Reklámstúdió Kft. Postai cím: Andrássy út 88–90. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1062 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
102. szám
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 20 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 20 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 20 000 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 20 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 18., 13.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Videopress Reklámstúdió Kft., Magyarország 1062 Budapest, Andrássy út 88–90. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/23 (év/hó/nap)
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18462/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Postai cím: Fõ tér 1. Város/Község: Sopron Postai irányítószám: 9400 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Horváthné Seregély Jolán irodavezetõ II. emelet 27. sz. szoba Telefon: 99/515-123 Fax: 99/515-244 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
42953
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Villamos energia beszerzése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: X Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Sopron Megyei Jogú. Város Önkormányzata közigazgatási területe NUTS-kód: HU221 c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szállítási szerzõdés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata intézményei részére, a magyar átviteli hálózaton betáplált villamos energia folyamatos átadása, biztosítása, szabványban elõírt minõséggel, teljes ellátás alapú szerzõdés keretében, informatív menetrendadási kötelezettséggel. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 40.10.00.00-3 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 113 888 600 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0
42954
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: X Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): A Kbt. 125. § (1) bekezdés alapján ajánlatkérõ 2006/S 99-106097 számon, 2006. május 6-án nyílt közbeszerzési eljárást jelentetett meg. Az önkormányzati intézmények energiaellátása részre vonatkozóan az eljárás a Kbt. 92. § b) pontja alapján eredménytelen volt. Egyik ajánlattevõ sem volt érintett a Kbt. 88. § (1) bekezdés a)–e) pontjaiban, ezért ajánlatkérõ a jelen tárgyalásos eljárásban mindkét ajánlattevõt felkérte ajánlattételre. Az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció feltételei idõközben lényegesen nem változtak meg. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: –
102. szám
Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 99-106097 2006/05/26-án Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: szállítási szerzõdés. V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/23 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 8 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: ELMIB ELsõ Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt. Postai cím: Csengery út 9. Város/Község: Nagykanizsa Postai irányítószám: 8800 Ország: Magyarország Telefon: 06-30-303-7498 Fax: 354-3890 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 113 888 600 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 14,72 Ft/KVh Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 14,72 Ft/KWh / Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 15,33 Ft/KWh Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 Pénznem: HUF Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: 15
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 3. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – ELMIB Elsõ Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt., 8800 Nagykanizsa, Csengery út 9., 4 ajánlat. – E.ON Energiakereskedõ Kft., 1057 Budapest, Széchenyi rkp. 8., 4. ajánlat. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. július 27. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/10 (év/hó/nap)
42955
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerész-tudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar tájékoztatója az eljárás eredményérõl (17979/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerész-tudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Postai cím: Tisza Lajos krt. 107. Város/Község: Szeged Postai irányítószám: 6725 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: prof. dr. Lonovics János centrumelnök Telefon: 62/545-619 Fax: 62/545-731 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: –
42956
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: 6725 Szeged, Semmelweis u. 8. NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 17 A teljesítés helye: 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 107. és ajánlatkérõ betegellátó szervezeti egységei telephelyei (az ajánlati dokumentációban részletezettek szerint) NUTS-kód: HU333 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Ajánlatkérõ élelmezési üzemének mûködtetése (azok felújítását, felszerelését is beleértve), élelmezési, étkezdei szolgáltatások nyújtása az ajánlatkérõ ellátottai és alkalmazottai részére vállalkozási szerzõdés keretében. Ajánlatkérõ tulajdonában álló konyhaépület és a nagy értékû tárgyi eszközök bérbevétele, valamint a kis értékû tárgyi eszközök megvásárlása. Ajánlattevõ köteles ajánlatkérõ szerzõdéskötés idõpontjában közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozóit a Kjt. 25/A.–B. § vonatkozó rendelkezései alapján átvenni. Átlag napi 1903 élelmezési adag (±30%). II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 55.52.30.00-2 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: –
102. szám
Egyszerûsített eljárás: X Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): Hirdetmény közzététele nélkül induló egyszerûsített eljárás a Kbt. 147. § (2) bekezdés a) pontja alapján. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján részszempontok súlyszámok 1. Az ajánlatkérõ által fizetendõ ellenszolgáltatás mértéke 35 alszempontok: – az ajánlatkérõ ellátotti étkeztetésének 1 élelmezési napra jutó bruttó HUF-díja normál étrendre 15 – az ajánlatkérõ ellátotti étkeztetésének 1 élelmezési napra jutó bruttó HUF-díja diétás étrendre 10 – alkalmazotti étkeztetés 1 élelmezési napra esõ bruttó HUF-díja 10 2. ajánlattevõ által a bérbe vett konyhák bruttó alapterülete után fizetendõ havi (nettó) bérleti díj m2-re vetítve (min. 100 Ft/m2/hó) 6 3. Az ártartás egész években megadott nagysága valamennyi megadott vállalkozói díjra egységesen (min. 1 év) 3 4. Megajánlott fizetési határidõ egész napokban (minimum 30 nap, maximum 60 nap) 2 5. A munkavállalók munkajogi jogutódlással történõ továbbfoglalkoztatására vállalt idõtartam egész hónapokban az átvett állomány vonatkozásában (min. 12 hónap) 2 6. Ajánlattevõ által átvételre kerülõ nagy értékû tárgyi eszközök havi bérleti díja (nettó) azon idõpontig, ameddig az átvett eszközök leselejtezésre nem kerülnek 2 7. Ajánlattevõ által megvételre kerülõ kis értékû tárgyi eszközök egyösszegû bruttó vételára 1
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) 4050/SZOTE/2006. „Konyhaüzemeltetés” IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 4050/Szeged/05. Megnevezése: konyha üzemeltetése V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA / / (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: – Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 500 000 000/év Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: –
42957
Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. július 28. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: az eljárás a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelen, mert az egyedüli ajánlatot tevõ nem tett – az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelõ ajánlatot. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: FUTURE FM Rt., 1148 Budapest, Fogarasi út 5. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): –
42958
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): tárgyalásos. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. május 4. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (19364/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Postai cím: Városház tér 1. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Varga Katalin közbeszerzési referens Telefon: 22/537-150 Fax: 22/537-260 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.fehervar.hu A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: –
102. szám
Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Székesfehérvár közigazgatási területe NUTS-kód: HU211 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén 183 épületen utólagos hõszigetelési feladatok és épületgépészeti rendszerek energiatakarékos felújítása és korszerûsítése vállalkozási szerzõdés alapján. Munkanemenkénti mennyiségek: – 390 000 m2 szigetelés (158 lakóépület, 10 830 lakás), – 34 000 db nyílászárócsere (138 lakóépület, 9700 lakás), – 56 db épület fûtéskorszerûsítése (4192 lakás), – 21 db épület tetõszigetelése (1020 lakás). II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.45.30.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 6 442 232 479 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Meghívásos: X Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok A részletes dokumentációban az 1–119. sorszámú lakóépületek esetében az értékelés az alábbi szempontok alapján történik: 1. ajánlati ár 7 2. jótállási biztosíték mértéke (5–7%) a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pont alapján 0,5 3. jótállási biztosíték ideje (5–10 év) a Kbt. 53. § (5) bekezdés a) pont alapján 0,5 A részletes dokumentációban a 120–186. sorszámú lakóépületek esetén az értékelés az alábbi szempontok alapján történik: 1. ajánlati ár 5 2. jótállási bankgarancia mértéke (5–7%) 0,5 3. jótállási (bankgarancia) ideje (5–10 év) 0,5 4. korábbi teljesítés (napokban) 0,5 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: X vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: –
42959
A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 70-072963, 2006/04/11 Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 12 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: EU Comfort Kft. Postai cím: Szent Imre u. 53. Város/Község: Szombathely Postai irányítószám: 9700 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 264 206 969 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: –
42960
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 2 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 13 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Alba Lux Kft. Postai cím: Raktár u. 1. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 673 842 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X
102. szám
Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 3 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 5 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Baurex-T Kft. Postai cím: Vasmû u. 41. Város/Község: Dunaújváros Postai irányítószám: 2400 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 127 593 466 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát:
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 4 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 13 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Hatékony Kft. Postai cím: Hunyadi u. 132. Város/Község: Szalánta Postai irányítószám: 7811 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 346 182 913 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
42961
A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 5 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 16 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Lindner AG Postai cím: Balatoni u. 6. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
42962
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 633 740 270 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 6 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 5 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Wind Strip Kft. Postai cím: Somogyi u. 3. Város/Község: Dunaújváros Postai irányítószám: 2400 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
102. szám
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 183 690 055 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 7 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 8 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: T-T Ablak Kft. Postai cím: Irányi u. 82. Város/Község: Kaposvár Postai irányítószám: 7400
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 236 110 198 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 8 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 9 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap)
42963
V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fixép Kft. Postai cím: Alkony u. 2. Város/Község: Pécs Postai irányítószám: 7623 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 171 686 102 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
42964
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 9 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 25 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Premier Kft. Postai cím: Napraforgó u. 1. Város/Község: Pákozd Postai irányítószám: 8095 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 1 236 735 366 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X
102. szám
V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 10 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 6 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Proker Kft. Postai cím: Kárpát u. 37. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1133 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 105 245 540 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 11 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 7 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Polyalpan Kft. Postai cím: Körvasút sor 61. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1158 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 137 842 894 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X
42965
Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 12 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 16 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fetévszer Kft. Postai cím: Szent Vendel u. 17/A Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 520 736 967 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát:
42966
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 13 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 16 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fehérép Kft. Postai cím: Sziget u. 13. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 711 698 403 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
102. szám
A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 14 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 17 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fehér Ablak Kft. Postai cím: Budai u. 61–63. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 701 537 188 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 15 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés 15 db lakóépületre V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA 2006/08/30 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 567 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Szépház–Hercsel Konzorcium Postai cím: Honvéd u. 1. Város/Község: Székesfehérvár Postai irányítószám: 8000 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): –
42967
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 6 700 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 391 384 149 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert) V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
42968
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 21., 10.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – Fehér Ablak Kft., 1016 Budapest, Hegyalja út 23.: középvállalkozás, – Fehérép Kft., 8000 Székesfehérvár Sziget u. 13.: kisvállalkozás, – Alba-Lux Kft., 8000 Székesfehérvár, Raktár u. 1.: kisvállalkozás, – Hatékony Kft., 7811 Szalánta, Hunyadi u. 132.: kisvállalkozás, – PROKER Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61.: kisvállalkozás, – T-T Ablak Kft., 7400 Kaposvár, Irányi D. u. 10.: kisvállalkozás, – POLYALPAN-Hungária Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61.: kisvállalkozás, – Szépház–Hercsel Konzorcium, 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 1.: kisvállalkozás – FIXÉP Kft., 7636 Pécs, Alkony u. 2.: mikrovállalkozás, – Premier Ablakrendszerek Kft., 8095 Pákozd, Napraforgó u. 1.: középvállalkozás, – Lindner AG., D-94424 Arnstrof, Bahnhofstrasse 29.: középvállalkozás, – WIND-STRIP Kft., 2400 Dunaújváros, Somogyi J. u. 3.: kisvállalkozás, – BAUREX-T Kft., 2400 Dunaújváros, Vasmû u. 41. fsz. 18.: kisvállalkozás, – EU COMFORT Kft., 9700 Szombathely, Szt. Imre herceg u. 53.: kisvállalkozás, – Fetévszer Kft., 8000 Székesfehérvár, Szt. Vendel u. 17/A: középvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): A táblázatban felsorolt nyertest követõ összességében második legjobb ajánlatot adó aj ánlattevõk: – Fehér Ablak, 1016 Budapest Hegyalja út 23. – Fehérép Kft., 8000 Székesfehérvár Sziget u. 13. – Alba-Lux Kft., 8000 Székesfehérvár, Raktár u. 1. – Hatékony Kft., 7811 Szalánta, Hunyadi u. 132. – PROKER Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61. – T-T Ablak Kft., 7400 Kaposvár, Irányi D. u. 10. – POLYALPAN-Hungária Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61. – Szépház–Hercsel Konzorcium 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 1. – FIXÉP Kft., 7636 Pécs, Alkony u. 2. – Premier Ablakrendszerek Kft., 8095 Pákozd, Napraforgó u. 1. – Lindner AG. D-94424 Arnstrof, Bahnhofstrasse 29. – WIND-STRIP Kft., 2400 Dunaújváros, Somogyi J. u. 3.
102. szám
– BAUREX-T Kft., 2400 Dunaújváros, Vasmû u. 41. fszt. 18. – EU COMFORT Kft., 9700 Szombathely, Szt. Imre herceg u. 53. – Fetévszer Kft., 8000 Székesfehérvár, Szt. Vendel u. 17/A. Az összességében második legjobb ajánlatot adó ajánlattevõk: I. csoport: Budai u. 40–46. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 97 055 071 Ft Budai u. 48–56. – T-T ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 167 539 934 Ft Budai u. 80–88. – LINDNER AG Bruttó vállalási ár: 117 690 144 Ft Budai u. 92. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 47 831 381 Ft Budai u. 100. – LINDNER AG: 50 038 182 Ft Budai u. 163. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 45 660 074 Ft Budai u. 58–62. – LINDNER AG: 28 110 646 Ft Budai u. 159. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 42 957 993 Ft Deák Ferenc u. 14–18. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 1 472 658 Ft Deák Ferenc u. 38–42. – T-T ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 37 627 051 Ft Deák Ferenc u. 44–48. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 1 814 900 Ft Deák Ferenc u. 50–54. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 3 335 400 Ft Deák F. u. 23–27. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 29 219 556 Ft Deák F. u. 26–30. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 12 665 498 Ft Deák F. u. 31–35. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 5 094 496 Ft Tóvárosi ln. 4–8. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 29 996 353 Ft Tóvárosi ln. 9–13. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 27 825 838 Ft Tóvárosi ln. 17–19. – LINDNER AG Bruttó vállalási ár: 18 981 570 Ft
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Tóvárosi ln. 44–46. – LINDNER AG Bruttó vállalási ár: 24 521 914 Ft Semmelweis I. u. 1–11. – T-T ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 53 199 881 Ft Tolnai u. 3–5. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 46 878 348 Ft Mikszáth Kálmán u. 1–7. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 91 793 640 Ft Cserepes köz 2–4. – WIND-STRIP Kft. Bruttó vállalási ár: 115 504 440 Ft Cserepes köz 5–7. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 93 528 031 Ft Cserepes köz 1–3. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 84 450 919 Ft Hosszúsétatér 5–9. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 13 694 664 Ft Gáz u. 1/A–D – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 177 020 836 Ft Gáz u. 6. – LINDNER AG: 45 714 157 Ft Gáz u. 8. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 48 330 298 Ft Csapó u. 2–6. – LINDNER AG: 90 074 221 Ft Rác u. 1–3. – LINDNER AG: 69 348 614 Ft Gáz u. 12–18. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 90 723 346 Ft II. csoport Almássy ln. 4–7. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 24 895 783 Ft Almássy ln. 11–14. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 8 845 495 Ft Almássy ln. 18–20. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 29 373 435 Ft Bátky Zs. u. 1–5. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 65 043 325 Ft Gáz u. 17/A, B – LINDNER AG Bruttó vállalási ár: 91 852 829 Ft Horváth I. ltp. 11–13. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 19 827 826 Ft
Horváth I. ltp. 14–16. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 17 800 836 Ft Hosszúsétatér 11–15. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 14 795 388 Ft Hosszúsétatér 17–21. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 18 204 840 Ft Kelemen Béla u. 9–11. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 30 233 353 Ft Kelemen Béla u. 22–24. – LINDNER AG Bruttó vállalási ár: 30 517 044 Ft Kelemen B. u. 53–61. – EU-COMFORT Kft. Bruttó vállalási ár: 69 744 661 Ft Kígyó u. 9–12. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 7 835 042 Ft Eszperantó tér. 2–4. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 35 800 860 Ft Gerle u. 1. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 24 976 974 Ft Gerle u. 2. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 22 372 975 Ft Gerle u. 4. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 24 942 089 Ft Gerle u. 5–8. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 71 368 493 Ft Horváth I. ltp. 2–4. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 14 628 559 Ft Horváth I. ltp. 5–7. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 20 346 882 Ft Jancsár u. 29–49. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 112 666 518 Ft Jankovich u. 4–6. – LINDNER AG: 39 177 418 Ft József A. u. 2/A–E. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 141 286 463 Ft Kelemen B. u. 2–6. – LINDNER AG: 56 576 250 Ft Kelemen Béla u. 7. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 17 579 490 Ft Kelemen Béla u. 15–17. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 23 372 111 Ft
42969
42970
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kelemen B. u. 23–27. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 23 222 106 Ft Kelemen B. u. 26–30. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 21 196 061 Ft Kelemen Béla u. 66–72. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 61 445 970 Ft Kelemen B. u. 85–87. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 34 787 176 Ft Sarló u. 4. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 37 134 480 Ft Sarló u. 8. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 46 702 429 Ft Sarló u. 10. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 51 068 672 Ft Vásárhelyi u. 11/A–E. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 21 193 212 Ft Sziget u. 7–21. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 169 717 493 Ft Sziget u. 23–31. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 152 555 664 Ft Tolnai u. 36–42. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 98 908 496 Ft III. csoport Királykút ln. 8–11. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 9 531 668 Ft Királykút ln. 12–14. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 21 534 800 Ft Királysor 41–45. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 41 795 416 Ft KÖFÉM ltp. 1. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 40 533 058 Ft KÖFÉM ltp. 8–10. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 39 189 169 Ft KÖFÉM ltp. 21–23. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 31 465 139 Ft KÖFÉM ltp. 33–35. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 27 509 376 Ft KÖFÉM ltp. 36–38. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 13 573 541 Ft
Lövölde u. 9/A, B, C – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 4 258 069 Ft Mancz János u. 2/A, B, C, D – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 88 321 149 Ft Mancz János u. 4/A, B, C, D – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 100 752 240 Ft Mancz János u. 6–14. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 115 489 702 Ft Õsz u. 3. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 22 089 429 Ft Õsz u. 4. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 23 272 990 Ft Árpád u. 2–6. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 15 948 992 Ft Kígyó u. 5–8. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 101 553 600 Ft Királykút ln. 1–7. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 31 338 084 Ft Kodolányi u. 2–4. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 55 173 982 Ft Kodolányi u. 12. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 49 237 721 Ft Kõfém ltp. 2–4. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 43 864 475 Ft Kõfém ltp. 5–7. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 49 357 481 Ft Kõfém ltp. 11–13. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 29 269 812 Ft Kõfém ltp. 15–17. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 27 438 724 Ft Kõfém ltp. 24–26. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 31 627 846 Ft Kõfém ltp. 27–29. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 33 049 684 Ft Kõfém ltp. 30–32. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 18 304 831 Ft Lövölde u. 2–8. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 51 252 078 Ft Lövölde u. 19. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 42 528 385 Ft
102. szám
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Lövölde u. 30–34. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 56 415 829 Ft Sarló u. 2. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 37 650 279 Ft Sarló u. 11/A–D – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 98 958 074 Ft Sarló u. 16. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 47 729 294 Ft Sarló u. 21. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 17 153 761 Ft Sarló u. 23/A–D – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 39 232 488 Ft Sarló u. 25–33. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 90 359 095 Ft Tóvárosi ln. 1–3. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 10 917 306 Ft Tóvárosi ln. 20–22. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 18 714 900 Ft Tóvárosi ln. 23–25. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 15 757 087 Ft Tóvárosi ln. 26–28. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 3 770 046 Ft Tóvárosi ln. 29–31. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 23 234 571 Ft Tóvárosi ln. 32–34. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 41 836 405 Ft Tóvárosi In. 47–49. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 18 630 094 Ft Tóvárosi ln. 50–52. – BAUREX-T Kft. Bruttó vállalási ár: 19 949 571 Ft Tóvárosi ln. 53–58. – FETÉV-SZER Kft. Bruttó vállalási ár: 115 114 879 Ft Tóvárosi ln. 59–61. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 21 179 395 Ft Tóvárosi ln. 62–64. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 23 178 708 Ft Tóvárosi ln. 65–67. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 21 096 876 Ft Mikszáth K. u. 9–15. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 113 175 342 Ft
IV. csoport Pilinszky tér 1–9. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 129 169 261 Ft Prohászka Ottokár u. 55. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 14 725 800 Ft Prohászka Ottokár u. 59. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 8 543 641 Ft József Attila u. 8. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 43 409 381 Ft József Attila u. 21–27. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 79 660 897 Ft József Attila u. 35–41. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 96 926 990 Ft Rádió u. 19/A, B – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 33 532 800 Ft Rákóczi u. 6–8. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 56 325 511 Ft Rákóczi u. 10–12. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 55 651 430Ft Rákóczi u. 31–33/A, B, C – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 35 762 496 Ft Rákóczi u. 35–37/A, B, C – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 42 767 218 Ft Rigó u. 45–47. – T-T ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 27 530 513 Ft Rigó u. 67–71. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 54 922 771 Ft Selyem u. 1. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 59 486 167 Ft Õsz u. 2. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 52 632 300 Ft Õsz u. 6. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 42 205 261 Ft Õsz u. 7. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 23 743 307 Ft Õsz u. 8. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 39 423 410 Ft Prohászka O. u. 65. – WINDSTRIP Kft. Bruttó vállalási ár: 11 952 012 Ft
42971
42972
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Rádió u. 25–26/A–B – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 11 173 271 Ft Rádió u. 27–28/A–B – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 10 027 344 Ft Rádió u. 29/A–B – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 5 249 644 Ft Rákóczi u. 39–41. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 59 908 571 Ft Tolnai u. 34. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 35 964 606 Ft Tolnai u. 44–46. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 51 417 600 Ft Toronysor 1–2. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 42 053 829 Ft Toronysor 3–4. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 41 633 538 Ft Toronysor 11–12. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 44 674 800 Ft Tolnai u. 8–22. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 59 992 584 Ft Toronysor 5–6. – WINDSTRIP Kft. Bruttó vállalási ár: 30 537 480 Ft Tóvárosi ln. 14–16. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 32 128 891 Ft Tóvárosi ln. 35–37. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 38 748 978 Ft Tóvárosi ln. 3 8–40. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 34 483 642 Ft Tóvárosi ln. 41–43. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 11 728 328 Ft Ybl M. ltp. 2–4. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 20 372 399 Ft Ybl M. u. 4–8. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 25 024 842 Ft Ybl M. u. 10–14. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 38 489 050 Ft Rigó u. 61–65. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 63 611 998 Ft
V. csoport Seregélyesi u. 95. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 59 277 052 Ft Seregélyesi u. 97. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 64 049 294 Ft Sütõ u. 16–28. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 88 524 596 Ft Széchenyi u. 15–17. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 44 014 451 Ft Széchenyi u. 27–29. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 7 761 642 Ft Széchenyi u. 33–37. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 118 558 800 Ft Széchenyi u. 39–43. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 88 366 800 Ft Széchenyi u. 47–51. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 124 964 400 Ft Szedreskerti ln. 12–15. – PREMIER Kft. Bruttó vállalási ár: 39 526 807 Ft Szedreskerti ln. 16–19. – FETÉVSZER Kft. Bruttó vállalási ár: 40 089 189 Ft Szedreskerti ln. 24–27. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 37 029 Ft 340 Szedreskerti ln. 28–31. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 17 276 897 Ft Szedreskerti ln. 45–47. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 36 955 589 Ft Szedreskerti ln. 48–50. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 17 954 117 Ft Semmelweis u. 4–12. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 108 235 694 Ft Semmelweis u. 13–21. – WINDSTRIP Kft. Bruttó vállalási ár: 75 250 458 Ft Sütõ u. 2–4. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 53 892 024 Ft Sütõ u. 6–14. – FEHÉRÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 54 035 176 Ft Sütõ u. 30–42. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 119 707 324 Ft
102. szám
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Sütõ u.44–46. – FEHÉR ABLAK Kft. Bruttó vállalási ár: 43 482 862 Ft Széchenyi u. 1–3. – SZÉPHÁZ-HERCSEL Konz. Bruttó vállalási ár: 35 889 340Ft Széchenyi u. 5–7. – HATÉKONY Kft. Bruttó vállalási ár: 25 063 896 Ft Széchenyi u. 9–11. – PROKER Kft. Bruttó vállalási ár: 39 050 242 Ft Széchenyi u. 28. – ALBA LUX Kft. Bruttó vállalási ár: 43 720 800 Ft Szedreskerti ln. 20–23. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 34 246 644 Ft Szedreskerti ln. 33–38. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 35 219 592 Ft Szedreskerti ln. 39–41. – FIXÉP Kft. Bruttó vállalási ár: 26 698 044 Ft Szedreskerti In. 42–44. – POLYALPAN Kft. Bruttó vállalási ár: 18 766 296 Ft VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Fehér Ablak, 8000 Székesfehérvár, Budai u. 61–63. (Magyarország), 65 db ajánlat, – Fehérép Kft., 8000 Székesfehérvár Sziget u. 13. (Magyarország), 63 db ajánlat – Alba-Lux Kft., 8000 Székesfehérvár, Raktár u. 1. (Magyarország), 43 db ajánlat, – Hatékony Kft., 7811 Szalánta, Hunyadi u. 132. (Magyarország), 35 db ajánlat, – PROKER Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61. (Magyarország), 20 db ajánlat, – T-T Ablak Kft., 7400 Kaposvár, Irányi D. u. 10. (Magyarország), 19 db ajánlat, – POLYALPAN-Hungária Kft., 1158 Budapest, Körvasút sor 61. (Magyarország), 25 db ajánlat, – Szépház-Hercsel Konzorcium, 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 1. (Magyarország), 40 db ajánlat, – FIXÉP Kft., 7636 Pécs, Alkony u. 2. (Magyarország), 22 db ajánlat, – Premier Ablakrendszerek Kft., 8095 Pákozd, Napraforgó u. 1. (Magyarország), 108 db ajánlat, – Lindner AG., D-94424 Arnstrof, Banhofstrasse 29. (Magyarország), 42 db ajánlat, – WIND-STRIP Kft., 2400 Dunaújváros, Somogyi J. u. 3. (Magyarország), 20 db ajánlat, – BAUREX-T Kft., 2400 Dunaújváros, Vasmû u. 41. fszt. 18. (Magyarország), 8 db ajánlat, – EU COMFORT Kft., 9700 Szombathely, Szt. Imre herceg u. 53. (Magyarország), 15 db ajánlat, – Fetévszer Kft., 8000 Székesfehérvár, Szt. Vendel u. 17/A (Magyarország), 44 db ajánlat.
42973
VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA: 2006/08/28 (év/hó/nap)
Szent István Egyetem tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18851/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szent István Egyetem Postai cím: Thököly út 74. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1146 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Makovényi Ferenc kari fõigazgató Telefon: 252-1287 Fax: 252-1287 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: – Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
42974
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 27 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Budapest XIV. – az ajánlatkérõ által lehatárolt területen belül az ajánlattevõ által biztosított helyen (Budapest, XIV. ker., Stefánia út 101–103.) és Budapest, XIV., Thököly út 74. NUTS-kód: HU101 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Szolgáltatás igénybevételét biztosító határozott idejû ingatlanbérleti és -üzemeltetési szerzõdés. Az ajánlatkérõ oktatási intézményében, továbbá az ajánlattevõ által biztosított létesítményben 400 hallgatóra és 250 oktatóra oktatási és irodai kapacitás építéssel, és épületfelújítással PPP-konstrukcióban történõ megvalósítása, üzemeltetése a futamidõ alatt. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 74.87.30.00-9 Kiegészítõ tárgy(ak): 70.31.00.00-7 45.21.44.00-4 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: –
102. szám
Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: X Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy: Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. A havi szolgáltatási (üzemeltetési/bérleti) díj nagysága az ajánlati dokumentációban elõírt szolgáltatások alapján 68 2. A megvalósítandó új oktatási létesítmény fõbejáratának távolsága a Budapest XIV., Thököly út 74. alatti épület fõbejáratától légvonalban, méterben 8 3. A közvetlen üzemeltetési tevékenység ellátásának késedelmes teljesítése esetén a napi késedelmi kötbér mértéke Ft/nap-ban (minimum: 50 000 Ft/nap, maximum: 400 00 Ft/nap) 8 4. Az új építések, rekonstrukciók, közmûrendszerek, felújítása és egyéb az ajánlati dokumentációban elõírt feladatok késedelmes teljesítése esetén a napi késedelmi kötbér mértéke Ft/nap-ban (minimum: 200 000 Ft/ nap, maximum: 2 000 000 Ft/nap) 8 5. Az elõkészítési, megvalósítási, üzemeltetési bankgarancia vállalt mértéke, millió Ft-ban (minimum: 50 millió Ft, maximum: 200 millió Ft.) 8 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2005/S 226-223380, 2005/S 207-204451 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: / / (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 1 500 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: –
42975
Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: – V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 10. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: egyik ajánlattevõ sem tett – az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelõ ajánlatot. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Stefánia-ház Kft., 1173 Budapest, Borsó u. 73. (Magyaroszág), – Europlán Kft., 1173 Budapest, Borsó u. 73. (Magyarország) VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/18 (év/hó/nap)
42976
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Tájékoztató az eljárás eredményérõl Bicske Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (19182/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Bicske Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth tér 14. Város/Község: Bicske Postai irányítószám: 2060 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: polgármester Telefon: 22/566-500 Fax: 22/350-993 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Buszöböl és várakozósávok építése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Bicske város NUTS-kód: HU b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: –
Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége: 1. Bicske, Szent István út, Jakab utca és Bocskai utca közötti szakaszán 2 db autóbuszöböl kiépítése, gyalogosátkelõhely kialakítása. 2. Bicske, Kossuth Lajos utca – a Kossuth tér és a Kisfaludy utca között – mindkét oldalán várakozósáv építése, forgalomba helyezése. 3. Bicske, József Attila utca – az óvoda és a parókia térségében – mindkét oldalán várakozósáv építése, forgalomba helyezése. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.23.30.00-9 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.23.31.20-6 45.23.32.70-2 45.23.32.21-4 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 40 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása (adott esetben): Ajánlatkérõ a nyílt eljárást eredménytelennek nyilvánította a Kbt. 92. § c) pontja alapján, mivel egyik ajánlattevõ sem, vagy összességében legelõnyösebb ajánlatot tevõ sem tett – az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelõ ajánlatot. Ajánlatkérõ ezért hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárás lefolytatását kezdeményezte a Kbt. 125. § (1) bekezdés alapján, miszerint a 124. § (2) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak megfelelõen a nyílt eljárás a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelen volt, továbbá, hogy a felhívásnak, a dokumentációnak a feltételei idõközben lényegesen nem változtak meg. A tárgyalásra a nyílt eljárás – 88. § (1) bekezdés a)–e) pontja alapján nem érintett – összes ajánlattevõjét meghívta. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/Részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 10 2. teljesítési határideje 3 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): –
42977
IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 7433/2006. Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Vegyépszer Építõ és Szerelõ Zrt. Postai cím: Mogyoród útja 42. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1151 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 380 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 40 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 40 000 000 / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 41 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát:
42978
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben): VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 10., 10. 00 óra VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: nem tartozik a megadott kategóriákba. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), a részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Vegyépszer Építõ és Szerelõ Zrt., Magyarország, 1151 Budapest, Mogyoród útja 42. – Strabag Építõ Zrt., Magyarország, 1135 Budapest, Szegedi út 35–37. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): –
102. szám
VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. július 12. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/16 (év/hó/nap)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18966/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Postai cím: Mindszent tér 3. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3530 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szabó József igazgató Telefon: 46/513-204 Fax: 46/513-214 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.bazmmk.hu A felhasználói oldal címe (URL): www.bazmmk.hu I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: 2006. II. félévben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ HEFOP 1.1. programtervéhez kapcsolódó képzések, szakképzések beszerzése. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
42979
c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 24 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye NUTS-kód: HU311 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége:
Rész
OKJ-szám, szabvány, illetve képzés jellege
A szakképzés megnevezése
Kalkulációhoz megengedett óraszám
A képzés helye
1.
31 6280 10
mezõgazdasági gépkezelõ (traktor)
420–450
Encs
2.
31 7899 03
takarító
480–500
Encs
3.
31 5244 14
vegyianyag-gyártó
990–1040
Kazincbarcika
4.
munkaköri MSZ EN 287 szabvány
minõsített hegesztõ
300
Ózd
5.
munkaköri
vonalkódospénztárgép-kezelõ
120–150
Ózd
6.
31 5256 02
könnyûgépkezelõ
280–290
Sárospatak
7.
32 7862 01
kereskedõ vállalkozó + vonalkódospénztárgép-kezelõ
450–500
Sárospatak
8.
munkaköri
betanított hõállókerémia-gyártó
500
Sátoraljaújhely
9.
munkaköri
ECDL (7 modulos)
350–400
Sátoraljaújhely
10.
31 5243 02
faipari gépmunkás
1000–1100
Sátoraljaújhely
11.
munkaköri
betanított felületkezelõ
400–450
Sátoraljaújhely
12.
munkaköri
betanított fémmmegmunkáló
400–450
Sátoraljaújhely
13.
munkaköri
ECDL (7 modulos)
350–400
Szerencs
14.
21 5291 07
kosárfonó és fonottbútorkészítõ
1000–1100
Edelény
15.
52 3404 04
ügyintézõ titkár
1150–1200
Szikszó
16.
nyelvi képzés
angol alapfokú C típusú államilag elismert nyelvvizsga
350
Tokaj
17.
munkaköri
betanított intézményi kisegítõ
480
Putnok
18.
31 5233 01 MSZ EN 287 szabvány
eljárás szerinti hegesztõ + minõsített hegesztõ
800
Putnok
19.
31 6262 01
fakitermelõ
400–420
Gönc
20.
munkaköri
betanított javító mûszerész
200–220
Mezõcsát
42980
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Teljes mennyiség vagy érték Rész
Kalkulációhoz csoportlétszám (fõ)
A tervezett létszámtól való eltérés
1.
16
–20%
2.
16
–20%
3.
25
–20%
4.
18
–20%
5.
18
–20%
6.
16
–20%
7.
16
–20%
8.
20
–20%
9.
16
–20%
10.
20
–20%
11.
20
–20%
12.
20
–20%
13.
18
–20%
14.
2 × 14
–20%
15.
15
–20%
16.
12
–20%
17.
16
–20%
18.
16
–20%
19.
16
–20%
20.
18
–20%
II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 80.42.00.00-4 További tárgy(ak): 80.42.10.00-1 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 90 000 000 Ft Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: X
102. szám
Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a H. L.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány Postai cím: Hajdú u. 18–24. Város/Község: Budapest
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Telefon: 46/423-621 Fax: 46/413-609 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 190 900 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 190 000 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás, orvosi (szakmai) alkalmassági, egészségi, egészségügyi vizsgálat lefolytatása vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
42981
A szerzõdés száma: 2 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány Postai cím: Hajdú u. 18–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Telefon: 46/423-621 Fax: 46/413-609 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 173 893 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 173 893 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás, orvosi (szakmai) alkalmassági, egészségi, egészségügyi vizsgálat lefolytatása vonatkozásában történik.
42982
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 5 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Bolyai Farkas Szakképzõ Iskola Postai cím: Petõfi út 20. Város/Község: Ózd Postai irányítószám: 3600 Ország: Magyarország Telefon: 48/471-677 Fax: 48/471-796 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 42 000 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 42 000 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: –
102. szám
A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 6 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Oktatási Stúdió ’90 Kft. Postai cím: Csabai kapu 25. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3529 Ország: Magyarország Telefon: 46/401-006 Fax: 46/401-006 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 288 250 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 288 250 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 7 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft. Postai cím: Rózsa u 4–6. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1077 Ország: Magyarország Telefon: 342-6169 Fax: 322-2412 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 129 060 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 129 060 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát:
42983
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 8 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Oktatási Stúdió ’90 Kft. Postai cím: Csabai kapu 25. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3529 Ország: Magyarország Telefon: 46/401-006 Fax: 46/401-006 E-mail: info@oktatási-studio.hu Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 148 900 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 148 900 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF
42984
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 9 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Kocsis Szolgáltató Ipari és Kereskedelmi Kft. Postai cím: Rákóczi tér 12. Város/Község: Kaposvár Postai irányítószám: 7400 Ország: Magyarország Telefon: 82/529-291 Fax: 82/529-299 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 116 900 Ft/fõ Pénznem: HUF
102. szám
Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 116 900 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 10 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány Postai cím: Hajdú u. 18–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Telefon: 46/413-621 Fax: 46/413-609 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 348 830 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 348 830 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás, orvosi (szakmai) alkalmassági, egészségi, egészségügyi vizsgálat lefolytatása vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 11 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Oktatási Stúdió ’90 Kft. Postai cím: Csabai kapu 25. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3529 Ország: Magyarország Telefon: 46/401-006 Fax: 46/401-006 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
42985
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 147 100 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 147 100 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 13 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. Postai cím: Kis-Hunyad u. 1. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3525
42986
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: 46/347-207 Fax: 46/347-207 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 105 200 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 105 200 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 115 150 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 14 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 3
102. szám
V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány Postai cím: Hajdú u. 18–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Telefon: 46/413-621 Fax: 46/413-609 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 337 330 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 337 330 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás, orvosi (szakmai) alkalmassági, egészségi, egészségügyi vizsgálat lefolytatása vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 15 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Jakab Oktatási és Szakképzési Kft. Postai cím: Kis-Hunyad u. 1. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3525 Ország: Magyarország Telefon: 46/347-207 Fax: 46/347-207 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 268 900 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 268 900 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 357 655 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): –
42987
V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 16 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 3 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Ring Nyelvstúdió Kft. Postai cím: Bartók Béla út 57. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1114 Ország: Magyarország Telefon: 386-2643 Fax: 386-2643 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 98 666,67 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 98 666,67 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 118 650 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X
42988
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 17 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány Postai cím: Hajdú utca 18–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1139 Ország: Magyarország Telefon: 46/413-621 Fax: 46/413-609 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 183 840 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 183 840 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: –
102. szám
Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a szakmai vizsgáztatás, orvosi (szakmai) alkalmassági, egészségi, egészségügyi vizsgálat lefolytatása vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 18 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 3 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Bolyai Farkas Szakképzõ Iskola Postai cím: Petõfi út 20. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 3600 Ország: Magyarország Telefon: 48/471-677 Fax: 48/471-796 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 443 560 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 443 560 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát:
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X A szerzõdés száma: 19 V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/18 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Adnrássy Gyula Szakközépiskola Postai cím: Soltész Nagy Kálmán u. 10. Város/Község: Miskolc Postai irányítószám: 3530 Ország: Magyarország Telefon: 46/412-444 Fax: 46/344-500 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 197 689 Ft/fõ Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 197 689 Ft/fõ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF
42989
Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Harmadik személyek bevonása a munkaalkalmssági orvosi vizsgálat, illetve a szakmai vizsgáztatás vonatkozásában történik. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: HEFOP 1.1 programtervhez kapcsolódó képzések, szakképzések beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás. VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben): VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 9., 10.00 óra VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: a 3., 4., 12 és 20. részek esetében eredménytelen az eljárás a Kbt. 92. §-ának b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ezekre a részekre kizárólag érvénytelen ajánlatokat nyújtottak be. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: a nyertes ajánlattevõk mikro- és középvállalkozásnak minõsülnek.
42990
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): 13. rész – Kocsis Szolgáltató Ipari és Kereskedelmi Kft., 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12. – 115 150 Ft/fõ 15. rész – Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány, 1139 Budapest, Hajdú u. 18–24. – 357 655 Ft/fõ 16. rész – New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Kft., 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 16. – 108 495,8 Ft/fõ VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), a részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Észak-magyarországi Regionális Képzõ Központ, 3518 Miskolc, Erenyõ út 1., Magyarország, 6 részajánlat, – Intern Kft., 3527 Miskolc, Vásárhelyi Pál u. 6., Magyarország, 2 részajánlat, – Kocsis Szolgáltató, Ipari és Kereskedelmi Kft., 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12., Magyarország, 3 részajánlat, – Jakab Oktatási és Szakképzési Kft., 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 1., Magyarország, 2 részajánlat, – Bolyai Farkas Szakképzõ Iskola, 3600 Ózd, Petõfi út 20., Magyarország, 3 részajánlat, – Oktatási Stúdió ’90 Kft., 3529 Miskolc, Csabai kapu 25., Magyarország, 6 részajánlat, – Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Alapítvány, 1139 Budapest, Hajdú utca 18–24., Magyarország, 6 részajánlat, – Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzõ Kft., 1077 Budapest, Rózsa u. 4–6., Magyarország, 1 részajánlat, – New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Kft., 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 16., Magyarország, 1 részajánlat, – Surányi Endre Szakképzõ Iskola és Kollégium, 3702 Kazincbarcika, Irinyi János út 1., Magyarország, 1 részajánlat, – Andrássy Gyula Szakközépiskola, 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 10., Magyarország, 1 részajánlat, – Ring Nyelvstúdió Kft., 1114 Budapest, Bartók Béla út 57., Magyarország, 1 részajánlat, – Euroschule Kft., 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1/C, Magyarország, 1 részajánlat. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): 2006. július 19., K. É. – 14115/2006. VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): tárgyalás nélküli. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/14 (év/hó/nap)
102. szám
Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzat tájékoztatója az eljárás eredményérõl (14537/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Mechwart liget 1. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1024 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Budapest II. kerület kijelölt utcái NUTS-kód: HU101 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: Budapest II. kerület kijelölt utcái NUTS-kód: HU101
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Gravitációs szennyvízcsatorna építése Budapest II. kerület, Budajenõ utcában, Endrõdi S. utcában, Tujafa utcában, ajánlatkérõ által rendelkezésre bocsátott tervdokumentáció alapján. Mennyisége: – 303,1 fm NA300 KG-PVC csatorna, – 64,0 fm NA200 KG-PVC csatorna, – 16 db tisztítóakna. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.23.13.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): E014-4 E043-6 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 38 253 540 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: –
42991
IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): FF. Bt. 60 302 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 7374/2006 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1 Megnevezése: II. kerület, Budajenõ utca, szennyvízcsatornaépítés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/06/23 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Hajdú és Társai Építõipari és Szolgáltató Kft. Postai cím: Áldomás u. 22–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1031
42992
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 10 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 9 776 100 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 2 Megnevezése: II. kerület, Endrõdi S. utca, szennyvízcsatorna-építés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/06/23 (év/hó/nap)
102. szám
V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Hajdú és Társai Építõipari és Szolgáltató Kft. Postai cím: Áldomás u. 22–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1031 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 20 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 17 920 240 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 3 Megnevezése: II. kerület, Tujafa utca, szennyvízcsatorna-építés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/06/23 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Hajdú és Társai Építõipari és Szolgáltató Kft. Postai cím: Áldomás u. 22–24. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1031 Ország: Magyarország Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 12 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 10 507 200 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X
42993
V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. június 15. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: Hajdú és Társai Építõipari és Szolgáltató Kft., 1031 Budapest, Áldomás u. 22–24., 3 részajánlat. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): nem. VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/06/20 (év/hó/nap)
Budapest Fõváros XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18959/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Fõváros XVI. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1163 Ország: Magyarország
42994
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 401-1577 Fax: 401-1577 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.budapest16.hu A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerzõdés. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Budapest XVI., Táncsics út 7–9. NUTS-kód: HU101 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: –
102. szám
II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége: Vállalkozási szerzõdés a Budapest XVI. kerület, Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium részleges felújítása során kiegészítõ építési beruházásra. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.32.10.00-3 További tárgy(ak): 45.32.40.00-4 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 3 247 847 Pénznem: HUF Áfa nélkül: 3 247 847 Áfával: 3 897 416 Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása (adott esetben): Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogcíme. A Kbt. 125. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlatkérõ hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazott, mert a korábban megkötött szerzõdésben nem szereplõ, de elõre nem látható körülmények miatt kiegészítõ építési beruházás megrendelése szükséges az építési beruházás teljesítéséhez.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/Részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: X vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: – a következõ részszempontok alapján: – IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 16/692/2006 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 001 Megnevezése: vállalkozási szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/08/17 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Excluzív Bau Kft. Postai cím: Hóvirág u. 26. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 2040 Ország: Magyarország Telefon: 260-0311 Fax: 431-7577 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: nettó 3 300 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: 3 300 000 Áfával: 3 960 000 Áfa (%): 20,0
42995
Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: nettó 3 247 847 Pénznem: HUF Áfa nélkül: 3 247 847 Áfával: 3 897 416 Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Gipszkartonozás. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben): VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 9., 8.30 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: a nyertes ajánlattevõ középvállalkozásnak minõsül.
42996
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), a részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Excluzív Bau Kft., Magyarország, 2040 Budaörs, Hóvirág u. 26. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. július 26. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/16 (év/hó/nap)
Budapest Fõváros XVII. Kerületi Önkormányzat tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18971/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Fõváros XVII. Kerületi Önkormányzat Postai cím: 1656 Budapest, Pf. 110 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1173 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Budapest Fõváros XVII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala városigazgatási iroda, III. em. 307. Telefon: 253-3407, 253-3400 Fax: 253-3404 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
102. szám
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Budapest XVII. kerület NUTS-kód: HU102 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége: Vállalkozási szerzõdés: a FÕMTERV Rt. 23.04.027 tsz-ú kiviteli tervei, a KTVF: 18473-3/2005 és a KTVF: 15465 számú vízjogi létesítési engedélyek, valamint Budapest Fõváros Önkormányzata Fõpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály Közlekedési Hatósági Alosztály 10-1383/2005, és a 10-857/4/2005 számú építési engedélye alapján a Budapest XVII. kerületben a Strázsahegy utca, a Zrínyi utca–Rózsaszál utca–Kékliliom utca–Kucorgó utca által határolt terület és a Nemesbükk utca útépítése csapadékvíz-elvezetéssel, a hozzá tartozó közvilágítással együtt, vállalkozási szerzõdés keretében. Mennyisége: – útburkolat építése szegéllyel együtt, beállókkal együtt: 3217,81 fm; – járda építése kertiszegéllyel együtt: 228 fm; – folyóka, vápa építése: 510 fm; – elõre gyártott elemekkel burkolt árok: 1780 fm; – aknaépítés: 11 db;
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– csatorna építése: 140 fm; – meglévõ lámpatestek cseréje: 81 db; – új lámpatestek elhelyezése: 25 db; – új lámpaoszlop építése: 8 db; – villanyoszlop-kiváltás: 5 db; – betonbordák: 165 db. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.31.23-7 További tárgy(ak): 45.23.24.52-5 45.23.31.61-5 45.23.24.51-8 45.23.32.90-8 45.23.24.00-6 28.82.50.00-1 28.82.52.00-3 28.82.53.00-4 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 307 729 268 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: –
42997
IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. Ajánlati ár (HUF) 10 2. Teljesítési határidõhöz képest korábbi teljesítés 8 3. Kedvezõbb fizetési határidõ 5 4. Mûködtetett minõségbiztosítási rendszer megléte 3 5. Mûködtetett környzetközpontú irányítási rendszer megléte 3 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 12-3525/2006 IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: X vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 2908/2006, 2006. február 24. Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 13801/2006, 2006. június 21. Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: vállalkozási szerzõdés. V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/08/22 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 3 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Strabag Zrt. Postai cím: Szegedi út 35–37. Város/Község: Budapest
42998
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Postai irányítószám: 1135 Ország: Magyarország Telefon: 270-8300 Fax: 270-8437 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 250 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 369 275 121 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 369 275 121 / Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 460 257 881 Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): 20,0 Pénznem: HUF Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): ...(%) Nem ismert: X A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
102. szám
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben): VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 14. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: nem minõsül sem mikrovállalkozásnak, sem kisvállalkozásnak, sem középvállalkozásnak. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – Egri Útépítõ Zrt., 1211 Budapest, Szikratávíró u. 8. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), a részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Egri Útépítõ Zrt., Magyarország, 1211 Budapest, Szikratávíró u. 8., – STRABAG Zrt., Magyarország, 1135 Budapest, Szegedi út 35–37., – PENTA Általános Építõipari Kft., Magyarország, 2131 Göd, Hernád u. 35. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.2.9) A PENTA Általános Építõipari Kft., Magyarország, 2131 Göd, Hernád u. 35., 1105 Budapest, Mádi u. 17. ajánlata a Kbt. 88. § (1) bekezdés a) pontja szerint érvénytelen, mert az ajánlatot az ajánlati felhívásban meghatározott ajánlattételi határidõ lejárta után nyújtotta be. VI.2.10) Az ajánlatok bontását követõen, az ajánlati árakat megismerve, megállapítást nyert, hogy mindegyik ajánlattevõ ára magasabb, mint az ajánlatkérõ rendelkezésére álló anyagi fedezet. A szükséges fedezet biztosításáról még az eredményhirdetés elõtt a képviselõ-testületnek dönteni kellett. Ezért ajánlatkérõ a 2006. augusztus 14-én 10.00 órára meghirdetett szerzõdéskötés idõpontját a Kbt. 94. § (2) bekezdése alapján elhalasztotta. Az elhalasztott eredményhirdetés és szerzõdéskötés idõpontja: eredményhirdetés idõpontja 2006. augusztus 14., 15.00 óra. Szerzõdéskötés idõpontja: 2006. augusztus 22., 10.00 óra. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/31 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Sárospatak Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (17419/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Sárospatak Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth u. 44. Város/Község: Sárospatak Postai irányítószám: 3950 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: polgármesteri hivatal Telefon: 45/513-250 Fax: 45/311-404 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.sarospatak.hu A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Vállalkozási szerzõdés (Rákóczi-vár-bástya rekonstrukciójával a helyi történelemhez kötõdõ látványbástya kialakítása és Vízi-kapu elnevezésû szabadtéri rendezvénytér kialakítása a Bodrog folyó és a várfal közötti területen) II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: X Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – A teljesítés helye: – Rákóczi-vár-bástya, Sárospatak, Szent E. u. 3–5., 384. hrsz NUTS-kód: HU-051 – Vízi-kapu, Sárospatak, mûemléki városfal és területe 255., 361. hrsz NUTS-kód: HU-051
42999
II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Rákóczi-vár-bástya rekonstrukciójával a helyi történelemhez kötõdõ látványbástya kialakítása és Vízi-kapu elnevezésû szabadtéri rendezvénytér kialakítása a Bodrog folyó és a várfal közötti területen II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.21.00.00-2 További tárgy(ak): 45.21.13.50-7 45.21.23.00-9 45.21.23.10-2 45.21.23.50-4 45.26.27.00-8 Fõ tárgy: 45.21.21.00-7 További tárgy(ak): 45.21.21.40-9 45.22.30.00-6 45.26.27.00-8 45.26.28.00-9 II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Rákóczi-vár-bástya és Vízi-kapu, tervezés és kivitelezés Érték: – Pénznem: HUF Áfa nélkül: 478 800 000 Áfával: 574 560 000 Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: –
43000
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 5 2. megajánlott részszámlák száma 4 3. fizetési határidõ 4 4. késedelmi kötbér (Ft/nap) 3 5. jóteljesítési garancia a) ideje (hónap) 2 b) megajánlott összeg 2 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): 6829/2006. IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: Az eljárást megindító hirdetmény a Közbeszerzési Értesítõ 2006. évi 58. számában, 2006. május 22-én, K. É. – 10615/2006 nyilvántartási számon jelent meg.
102. szám
V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/08/03 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 7 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Zemplénkõ Kft. Postai cím: Páncélhegy, Pf. 110 Város/Község: Sárospatak Postai irányítószám: 3950 Ország: Magyarország Telefon: 47/709-003 Fax: 47/709-004 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Rákóczi-vár-bástya Érték: 479 580 000 Ft Pénznem: HUF Áfa nélkül: 399 650 000 Áfával: 479 580 000 Áfa (%): 20,0 Vízi-kapu Érték: 94 980 000 Ft Pénznem: HUF Áfa nélkül: 79 150 000 Áfával: 94 980 000 Áfa (%): 20,0 Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): Érték áfa nélkül: 219 500 000 Pénznem: HUF Arány (rész): 46(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): Depona Kft., 4400 Nyíregyháza, Csillag u. 16. V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: Intézkedés címe: 1/2004/ROP 1.1 Turisztikai vonzerõk fejlesztése VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. július 24. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): Rákóczi-vár-bástya esetében: – Dopex Kft., 3950 Sárospatak, Malomkõgyár u. 1–3. 322 967 988 Ft Vízi-kapu esetében: – HOBI-X Kft., 4030 Debrecen, Galamb u. 19. 94 342 473 Ft VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: Rákóczi-vár-bástya esetén: – Zemplénkõ Kft., 3950 Sárospatak, Páncélhegy, Pf. 110 – FK-Raszter Zrt., 3533 Miskolc, Felsõszinva u. 73. – Adeptus Zrt., 3525 Miskolc, Szepessy Pál u. 3–5. – Dopex Kft., 3950 Sárospatak, Malomkõgyár u. 1–3. – Reneszánsz Zrt., 2096 Üröm, Fõ u. 1. – HOBI-X Kft., 4030 Debrecen, Galamb u. 19. – Épszer Rt., 3950 Sárospatak, Eötvös u. 11. Részajánlat: – Adeptus Zrt., 3525 Miskolc, Szepessy Pál u. 3–5. A Vízi-kapu esetén: – Zemplénkõ Kft., 3950 Sárospatak, Páncélhegy, Pf. 110 – FK-Raszter Zrt., 3533 Miskolc, Felsõszinva u. 73. – Dopex Kft., 3950 Sárospatak, Malomkõgyár u. 1–3. – Reneszánsz Zrt., 2096 Üröm, Fõ u. 1. – HOBI-X Kft., 4030 Debrecen, Galamb u. 19. – Épszer Rt., 3950 Sárospatak, Eötvös u. 11. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
43001
Szendrõlád Község Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (17602/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szendrõlád Község Önkormányzata Postai cím: Fõ út 63. Város/Község: Szendrõlád Postai irányítószám: 3751 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Joó Istvánné polgármester Telefon: 48/469-849 Fax: 48/469-348 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szendrõládi óvoda épületének bõvítése II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: 3751 Szendrõlád, Ady Endre u. 32. Hrsz. 117/26 NUTS-kód: HU-311 b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
43002
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége – Meglévõ 353 m2 alapterületû óvodaépület 560 m2 területre bõvítése. – A megmaradó épületrész felújítása. – 90 fõ ellátására alkalmas melegítõkonyha átalakítása II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.21.40.00-0 További tárgy(ak): 45.21.41.00-0 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: –
102. szám
IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár 40 2. projektterv részletessége 30 – minõségbiztosításra tett intézkedések teljessége 15 – projektütemterv színvonala 15 3. többletjótállási idõ vállalása 10 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: – IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 9622/2006 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: / / (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: – Postai cím: – Város/Község: – Postai irányítószám: – Ország: – Telefon: – Fax: – E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: – Pénznem: – Áfa nélkül: – Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: vagy a hónapok számát: az évek számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: – Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: – V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
43003
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: ROP 2.3.1.-2004-09-0047/31 VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. július 20. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: az ajánlattevõ nem nyújtotta be pályázatában a gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételek között szereplõ vállalkozói felelõsségbiztosítási kötvényét. Ajánlatkérõ az ajánlattételi felhívásban a hiánypótlás lehetõségét a kizáró okokra biztosította, így a megjelölt hiányosság nem tartozik a pótolható dokumentumok körébe. VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: – VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: Neptun-Bau Zrt., 3780 Edelény, József Attila u. 3. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/30 (év/hó/nap)
Szob Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18942/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Szob Város Önkormányzata Postai cím: Szent Imre u. 12. Város/Község: Szob Postai irányítószám: 2628 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Remitzky Zoltán Telefon: 27/570-690 Fax: 27/370-336 E-mail:
[email protected]
43004
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: – I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Szennyvízcsatorna építése Szob városában vállalkozási szerzõdés keretében II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: Szob város közigazgatási területe NUTS-kód: HU b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Lízing: – Bérlet: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége A ütem: Árpád utca, Mátyás király utca, Ipolysági utca, Dózsa György utca – D 200 KG PVC: 30 fm – D 160 KG PVC: 768 fm – házi bekötés: 69 db B ütem: Radnóti utca, Jókai utca, Duna utca, Kálvária utca, Barackos utca, Somogyi Béla utca, Arany János utca, Vorosilov utca – D 200 KG PVC: 704 fm – D 160 KG PVC: 308 fm – házi bekötés: 47 db – házi beemelõ: 3 db – D 63 KPE: 155 fm
102. szám
C ütem: Szabad ifjúság utca, Somogyi Béla utca, Arany János utca, Zalka utca, Tompa Mihály út, Ipolyság utca, Csalló köz, Köztársaság utca – D 200 KG PVC: 693,5 fm – D 160 KG PVC: 511 fm – házi bekötés: 63 db II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.23.24.00-6 További tárgy(ak): 45.23.24.23-3 45.23.32.23-8 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 140 880 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: X Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): – IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ajánlati ár (bruttó Ft) 40 2. projektterv 20 – a szabványokban, jogszabályi elõírásokban foglaltakon kívüli vállalások bemutatása a mûködõ szennyvízcsatorna-hálózat zavartalan mûködése érdekében 10 – a szabványokban, jogszabályi elõírásokban foglaltakon kívüli vállalások bemutatása a lakosság zavartalan életvitelének biztosítása érdekében 10 3. vállalt teljesítési idõ (naptári napokban) 10 4. a napi kötbérvállalás összege késedelmes végteljesítés esetén (forintban) 10 5. számlák száma (db) 10 6. vállalt fizetési határidõ (naptári napokban) 10 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: X vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 13638/2006 Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: – Megnevezése: – V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS TERVEZETT IDÕPONTJA: 2006/08/24 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 2 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Kocsisgép Kft. Postai cím: Rákoskert sgt. 120. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1171 Ország: Magyarország Telefon: 258-6435 Fax: 258-6435 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
43005
V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 150 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 140 880 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 140 880 000 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 141 400 800 Pénznem: HUF Áfa nélkül: – Áfával: X Áfa (%): 20,0 Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
43006
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja: 2006. augusztus 15. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: kisvállalkozás. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – OMS-Hungaria Kft., 2890 Tata, Bacsó Béla út 37. 141 400 800 HUF. VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: – Kocsisgép Kft., 1117 Budapest, Rákoskert sgt. 120. – OMS-Hungaria Kft., 2890 Tata, Bacsó Béla út 37. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott?: – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/17 (év/hó/nap)
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója az eljárás eredményérõl (18948/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Postai cím: Óváros tér 9. Város/Község: Veszprém Postai irányítószám: 8200 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 88/549-176 Fax: 88/549-380 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Közjogi szervezet: – Regionális/helyi szintû: X Egyéb: –
102. szám
I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás – amelyik a leginkább megfelel a szerzõdés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: X Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: 8200 Veszprém, Budapest u. 11. NUTS-kód: HU213 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikével kapcsolatos (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Keretmegállapodáson alapuló szerzõdés megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Kossuth Lajos Általános Iskola, rekonstrukció keretében építési munkák elvégzése az alábbi fõbb mennyiségekkel: – 2. sz. épület szerkezetének részleges bontása, felújítása, – 2. sz. épület alapterülete: 520,36 m2, – a fõépület I. ütemben nem érintett homlokzatfelújítása, valamint a belsõ burkolatainak és egyéb gyengeáramú rendszereinek felújítására vonatkozó munkálatok elvégzése, – fõépület alapterülete: 2361,87 m2. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 45.00.00.00-7 További tárgy(ak): 45.11.00.00-1 45.21.42.00-2 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – II.2) A SZERZÕDÉS(EK) ÉRTÉKE II.2.1) A szerzõdés(ek) értéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerzõdést, részt és opciót beleértve; az egyes szerzõdésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye megnevezésû szakaszt kérjük kitölteni) Érték: 94 554 368 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
III.2.2) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – III.2.3) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén: Nyílt: – Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Nyílt: – Meghívásos: – Egyszerûsített eljárás: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – Hirdetmény nélküli tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, a hirdetmény nélküli egyszerûsített eljárás, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben): Ajánlatkérõ hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást indított a Kbt. 125. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltakra alapozva. A közbeszerzési eljárásban olyan új építési beruházás megrendelésére kerül sor, amelyet a korábbi nyertes ajánlattevõvel köt meg ugyanazon ajánlatkérõ azonos vagy hasonló építési beruházás teljesítésére. Az új építési beruházás összhangban van azzal az alapprojekttel, amelyre a korábbi szerzõdést nyílt eljárásban megkötötték és a korábbi eljárást megindító hirdetményben az ajánlatkérõ jelezte, hogy tárgyalásos eljárást alkalmazhat, valamit a korábbi eljárásban az építési beruházás becsült értékének meghatározásakor figyelembe vette az újabb építési beruházás becsült értékét is. A tárgyalásos eljárást a korábbi elsõ szerzõdés megkötésétõl számított három éven belül indított az ajánlatkérõ. IV.1.1.4) A hirdetmény fajtája Ajánlati/részvételi felhívás: – Idõszakos elõzetes összesített tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) BÍRÁLATI SZEMPONTOK IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelõt jelölje meg) A legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás: – vagy Az összességében legelõnyösebb ajánlat: X
43007
a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. nettó ajánlati ár (Ft) 8 2. a (vég)számla kifizetésének határideje (nap) (minimum 30 nap, maximum 120 nap) 4 IV.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre? Igen: – Nem: X IV.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.3.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén (válassza a megfelelõ rovatot): Elõzetes összesített tájékoztató: – vagy Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Ajánlati/részvételi felhívás: – vagy Egyszerûsített ajánlati felhívás (DBR): – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – Egyéb korábbi közzététel: – A hirdetmény száma a K. É.-ben: – V. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A szerzõdés száma: 1. Megnevezése: vállalkozási szerzõdés V.1) A SZERZÕDÉSKÖTÉS DÁTUMA: 2006/08/02 (év/hó/nap) V.2) A BENYÚJTOTT AJÁNLATOK SZÁMA: 1 V.3) A NYERTES AJÁNLATTEVÕ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: VEMÉV-SZER Építõ- és Szerelõipari Kft. Postai cím: Pillér u. 11. Város/Község: Veszprém Postai irányítószám: 8200 Ország: Magyarország Telefon: 88/423-033 Fax: 88/423-033 E-mail: – Internetcím (URL): – V.4) A SZERZÕDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓ (csak számokkal) Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben) Érték: 340 000 000 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege Érték: 94 554 368 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): –
43008
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 94 554 368 / a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 94 554 368 Pénznem: HUF Áfa nélkül: X Áfával: – Áfa (%): – Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát: vagy a hónapok számát: V.5) VALÓSZÍNÛSÍTHETÕ-E ALVÁLLALKOZÓK, ILLETVE HARMADIK SZEMÉLYEK IGÉNYBEVÉTELE A SZERZÕDÉS TELJESÍTÉSÉHEZ? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén jelölje meg a szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal): – Érték áfa nélkül: – Pénznem: – Arány (rész): …(%) Nem ismert: – A szerzõdés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történõ teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert): – V.6) A SZERZÕDÉST OLYAN AJÁNLATTEVÕVEL KÖTÖTTÉK-E MEG, AKI TÖBBVÁLTOZATÚ AJÁNLATOT TETT? Igen: – Nem: X V.7) VOLT-E ÉRVÉNYTELEN AJÁNLAT AZON AZ ALAPON, HOGY AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS KIRÍVÓAN ALACSONY VOLT? Igen: – Nem: X
102. szám
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) VI.2.1) Az eredményhirdetés idõpontja (adott esetben): 2006. július 25., 14.00 óra. VI.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerzõdéskötésre nem kerül sor, ennek indoka: – VI.2.3) A nyertes ajánlattevõnek a közbeszerzési törvény 96. §-ának (2) bekezdése szerinti minõsítése: a Vemév-Szer Építõ- és Szerelõipari Kft., a kis- és középvállalkozásokról, fejlõdésük támogatásáról szóló törvény szerint kisvállalkozásnak minõsül. VI.2.4) A nyertes ajánlatot követõ legkedvezõbb ajánlatot tevõ neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben): – VI.2.5) Az ajánlattevõk neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetõsége esetén a benyújtott részajánlatok száma: Vemév-Szer Építõ- és Szerelõipari Kft., 8200 Veszprém, Pillér u. 11., Magyarország. VI.2.6) Az egyszerûsített eljárást megindító hirdetmény közzétételének napja és hivatkozás a hirdetményre (adott esetben): – VI.2.7) Az ajánlatkérõ tárgyalás nélküli vagy tárgyalásos egyszerûsített eljárást alkalmazott? (adott esetben): – VI.2.8) A hirdetmény nélküli tárgyalásos vagy egyszerûsített eljárás esetén a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. július 10. VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/01 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43009
Tájékoztató a részvételi szakasz eredményérõl E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. tájékoztatója a részvételi szakasz eredményérõl (19545/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. Postai cím: Kossuth u. 41. Város/Község: Debrecen Postai irányítószám: 4024 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Logisztikai Osztály Telefon: 52/511-254, 06-30-378-2110 Fax: 52/511-221 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.eon-tiszantul.com A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Regionális/helyi szintû: – Közjogi szervezet: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés 120 kV-os hálózati oszlopok korrózióvédelme. II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Bérlet: – Lízing: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: –
c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 3 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye Az alábbi távvezetékeken 2006-ban: – Tiszapalkonya–Tiszaörvény 2007-ben: – Kisvárda OVIT–Kisvárda TITÁSZ – Tiszapalkonya–Tiszalök – Debrecen–Berettyóújfalu NUTS-kód: HU32 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége 120 kV-os rácsos szerkezetû, normál szénacél távvezetéki oszlopok korrózióvédelmi munkái. – Tiszapalkonya–Tiszaörvény viszonylatában: mintegy 22 000 m2 ±20% 2007-ben festendõ felület: – Kisvárda OVIT–Kisvárda TITÁSZ viszonylatban: mintegy 6000 m2 ±20% – Tiszapalkonya–Tiszalök viszonylatban: mintegy 3460 m2 – Debrecen–Berettyóújfalu viszonylatban: mintegy 12 500 m2 ±20% II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 50.00.00.00-5 Kiegészítõ tárgy(ak): 50.53.24.00-7 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: X
43010
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV.1.1.3) A hirdetmény fajtája Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) V. SZAKASZ: A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.1) A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.2) A BENYÚJTOTT RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK SZÁMA: 4 V.3) AZ ALKALMAS, EGYBEN ÉRVÉNYES RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK INDOKA (adott esetben rangsorolva): – EKS-Service Kft., 1158 Budapest, Késmárk u. 24–28. – „INTER-UNION” Kft., 1116 Budapest, Hengermalom u. 15. fszt. 3. – OVIT Zrt., 1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106. A közbeszerzési törvény- és az ajánlatkérõ által elõírt követelményeknek megfeleltek. V.4) AZ ALKALMATLANNAK MINÕSÍTETT JELENTKEZÕK, ILLETVE EGYÉB OKBÓL ÉRVÉNYTELEN RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK, ILLETVE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG INDOKA – Ballon Kft., 1084 Budapest, Auróra u. 16. Hiánypótlását, ami az elõírások teljesítésének megítéléséhez szükséges igazolás, gazdasági és pénzügyi, valamint mûszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására – a részvételi felhívásban megadott feltételeknek megfelelõen – nem adta be. V.5) AZ AJÁNLATTÉTELRE FELHÍVNI KÍVÁNT JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME – EKS-Service Kft., 1158 Budapest, Késmárk u. 24–28. – „INTER-UNION” Kft., 1116 Budapest, Hengermalom u. 15. fszt. 3. – OVIT Zrt., 1158 Budapest, Körvasútsor u. 105–106. V.6) AZ V.5) PONT SZERINTI JELENTKEZÕK ESETÉBEN A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKÉNEK TÍZ SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT ALVÁLLALKOZÓK MEGNEVEZÉSE (adott esetben): – V.7) A MEGHATÁROZOTT LÉTSZÁM, ILLETVE KERETSZÁM, A RANGSOROLÁS MÓDJÁNAK FELTÜNTETÉSE (adott esetben): – (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: –
102. szám
VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az eredményhirdetés dátuma: 2006. augusztus 29., 11.00 óra. 2) A részvételi felhívás meghirdetése a Közbeszerzési Értesítõben: 2006. július 26. 3) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 29. 4) Ha a részvételi szakasz eredménytelen, ennek indoka: – 5) Egyéb információk: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/29 (év/hó/nap)
Komló-Víz Víziközmû Üzemeltetõ és Szolgáltató Kft. tájékoztatója a részvételi szakasz eredményérõl (18957/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Komló-Víz Víziközmû Üzemeltetõ és Szolgáltató Kft. Postai cím: Város/Község: Komló Postai irányítószám: 7300 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Mester Zoltán mûsz. ig.hely Telefon: 72/582-213 Fax: 72/481-064 E-mail: www.komlovzi.hu Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Regionális/helyi szintû: – Közjogi szervezet: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés Komló-Víz Víziközmû Üzemeltetõ és Szolgáltató Kft., 280 millió Ft összegû, éven túli lejáratú hitel felvétele.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Bérlet: – Lízing: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 06 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye Komlóvíz Kft., 7300 Komló, Kossuth L. u. 9. NUTS-kód: HU231 II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége – Hitel összege: 280 millió forint, vagy ennek megfelelõ deviza. – Kamatláb: báziskamat + felár. – Futamidõ: 20 év. – A hitel törlesztésének kezdete: 2008. június 30. – Rendelkezésre tartás: a szerzõdéskötéstõl számítva két év. – Kamatfizetés: negyedévente. – Törlesztés: negyedévente egyenlõ részletekben. – Elõtörlesztés: írásbeli értesítés alapján bármikor. – Fedezet: árbevétel-engedményezés (az ajánlatkérõ hosszú távú, 7 településsel megkötött 20 éves üzemeltetési szerzõdései alapján keletkezõ árbevételére), DRV Zrt. kezességvállalása. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 66.13.00.00-0 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): –
43011
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: X IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: – IV.1.1.3) A hirdetmény fajtája Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – V. SZAKASZ: A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.1) A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.2) A BENYÚJTOTT RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK SZÁMA: 4 db V.3) AZ ALKALMAS, EGYBEN ÉRVÉNYES RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK INDOKA (adott esetben rangsorolva): 1. CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4–14.) 2. Erste Bank Hungary Zrt. (1132 Budapest, Váci út 48.) 3. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. (1122 Budapest, Pethényi köz 10.) 4. OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) A minõsítés indoka: a jelentkezések érvényesek és a jelentkezõk megfelelnek a részvételi felhívásban meghatározott alkalmassági feltételeknek. V.4) AZ ALKALMATLANNAK MINÕSÍTETT JELENTKEZÕK, ILLETVE EGYÉB OKBÓL ÉRVÉNYTELEN RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK, ILLETVE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG INDOKA: – V.5) AZ AJÁNLATTÉTELRE FELHÍVNI KÍVÁNT JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME: 1. CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4–14.) 2. Erste Bank Hungary Zrt. (1132 Budapest, Váci út 48.) 3. Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. (1122 Budapest, Pethényi köz 10.) 4. OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.)
43012
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.6) AZ V.5) PONT SZERINTI JELENTKEZÕK ESETÉBEN A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKÉNEK TÍZ SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT ALVÁLLALKOZÓK MEGNEVEZÉSE (adott esetben): – V.7) A MEGHATÁROZOTT LÉTSZÁM, ILLETVE KERETSZÁM, A RANGSOROLÁS MÓDJÁNAK FELTÜNTETÉSE (adott esetben): – VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az eredményhirdetés dátuma: 2006. augusztus 11. 2) A részvételi felhívás meghirdetése a Közbeszerzési Értesítõben: az eljárást megindító részvételi felhívás 2006. július 31-én 15827/2006 K. É.-számon jelent meg a Közbeszerzési Értesítõben. 3) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 11. 4) Ha a részvételi szakasz eredménytelen, ennek indoka: – 5) Egyéb információk: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/17 (év/hó/nap)
Magyar Energia Hivatal tájékoztatója a részvételi szakasz eredményérõl (18783/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Magyar Energia Hivatal Postai cím: Köztársaság tér 7. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 459-7713 I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Nem: X
102. szám
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés: – II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye c) Szolgáltatás: X Szolgáltatási kategória száma: 9 (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye Ajánlatkérõnek a jelen felhívás I.1) pontjában megjelölt székhelye. NUTS-kód: HU II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége Megbízási szerzõdés, amelynek tárgya számítási modellek kidolgozása a villamosenergia-elosztói engedélyesek nettó eszközértékének és éves értékcsökkenésének összehasonlíthatóvá tételére, ezen modellek számszerûsítése és ezek alapján javaslattétel – a nettó eszközértéket és az éves értékcsökkentést illetõen – az elosztók között figyelembe veendõ arányokra. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.12.10.00-3 IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Versenypárbeszéd: X IV.1.1.3) A hirdetmény fajtája Részvételi felhívás: X IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám: – V. SZAKASZ: A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.1) A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.2) A BENYÚJTOTT RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK SZÁMA: 1 V.3) AZ ALKALMAS, EGYBEN ÉRVÉNYES RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK INDOKA: Interauditor Neuer + Henzl Kft., 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/A V.4) AZ ALKALMATLANNAK MINÕSÍTETT JELENTKEZÕK, ILLETVE EGYÉB OKBÓL ÉRVÉNYTELEN RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK, ILLETVE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG INDOKA: – V.5) AZ AJÁNLATTÉTELRE FELHÍVNI KÍVÁNT JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME Interauditor Neuer + Henzl Kft., 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/A
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.6) AZ V.5) PONT SZERINTI JELENTKEZÕK ESETÉBEN A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKÉNEK TÍZ SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT ALVÁLLALKOZÓK MEGNEVEZÉSE: – V.7) A MEGHATÁROZOTT LÉTSZÁM, ILLETVE KERETSZÁM, A RANGSOROLÁS MÓDJÁNAK FELTÜNTETÉSE (adott esetben): – VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Nem: X VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK 1) Az eredményhirdetés dátuma: 2006. június 9. 2) A részvételi felhívás meghirdetése a Közbeszerzési Értesítõben: K. É. – 8551/2006, 2006. április 19. 3) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja: 2006. június 16. 4) Ha a részvételi szakasz eredménytelen, ennek indoka: – 5) Egyéb információk: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/15 (év/hó/nap)
Mátrai Erõmû Zrt. tájékoztatója a részvételi szakasz eredményérõl (19094/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Mátrai Erõmû Zrt. Postai cím: Erõmû u. 11. Város/Község: Visonta Postai irányítószám: 3272 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Valaska Szabolcs közbeszerzési ovh. Telefon: 37/328-001 Fax: 37/328-070 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Regionális/helyi szintû: – Közjogi szervezet: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X
43013
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés ME Zrt. 07/2006 II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: – Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: – Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – b) Árubeszerzés: X Adásvétel: – Bérlet: – Lízing: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: X A teljesítés helye – Mátrai Erõmû Zrt., 3272 Visonta, Erõmû u. 11. – Mátrai Erõmû Zrt. Bükkábrány Bánya, 3422 Bükkábrány, Külterület NUTS-kód: HU c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége „A Mátrai Erõmû Zrt. részére új gyártású bontófogak szállítása és a használt bontófogak visszavásárlása 2007. évben.” Teljes mennyiség: 1. 200.07.0.12/C Mennyiség: 4500 db ±20% 2. GB-V-M1-1/1M Mennyiség: 3500 db ±20% 3. 200.08.0.12 Mennyiség: 2000 db ±20% 4. GB-B-M1-1/1 Mennyiség: 1000 db ±20% II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 29.52.60.00-2 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): –
43014
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény fajtája Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): ME Zrt. 07/2006 V. SZAKASZ: A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.1) A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.2) A BENYÚJTOTT RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK SZÁMA: 2 V.3) AZ ALKALMAS, EGYBEN ÉRVÉNYES RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK INDOKA (adott esetben rangsorolva): 1. Euro-Gumi Kereskedõ Kft., 3524 Miskolc, Leszih Andor út 17. 2. Dunaferr Fejlesztõ és Karbantartó Kft., 2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3. Mind a két részvételre jelentkezõ a részvételi felhívásnak megfelelt, részvételi jelentkezését az ME Zrt. bírálóbizottsága elfogadta. V.4) AZ ALKALMATLANNAK MINÕSÍTETT JELENTKEZÕK, ILLETVE EGYÉB OKBÓL ÉRVÉNYTELEN RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK, ILLETVE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG INDOKA: – V.5) AZ AJÁNLATTÉTELRE FELHÍVNI KÍVÁNT JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME 1. Euro-Gumi Kereskedõ Kft., 3524 Miskolc, Leszih Andor út 17. 2. Dunaferr Fejlesztõ és Karbantartó Kft., 2400 Dunaújváros, Vasmû tér 1–3. V.6) AZ V.5) PONT SZERINTI JELENTKEZÕK ESETÉBEN A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKÉNEK TÍZ SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT ALVÁLLALKOZÓK MEGNEVEZÉSE (adott esetben): –
102. szám
V.7) A MEGHATÁROZOTT LÉTSZÁM, ILLETVE KERETSZÁM, A RANGSOROLÁS MÓDJÁNAK FELTÜNTETÉSE (adott esetben): Létszám: vagy: minimum 1 és (adott esetben) maximum 10 A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: Az elmúlt három év (2003., 2004., 2005. évi) öntészetre és hõkezelésre vonatkozó szállítási mennyiségei tonnában a benyújtott referencialevelek vagy nyilatkozatok alapján. (E szakaszból szükség esetén több példány használható) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az eredményhirdetés dátuma: 2006. augusztus 16., 10.00 óra. 2) A részvételi felhívás meghirdetése a Közbeszerzési Értesítõben: K. É. – 9787/2006, 2006. május 3-án az 50. számban került meghirdetésre. 3) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 22. 4) Ha a részvételi szakasz eredménytelen, ennek indoka: – 5) Egyéb információk: az V.5) pont szerinti jelentkezõk esetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozók megnevezése: 1. Euro Gumi Kereskedõ Kft. alvállalkozója: – PSP Slévárna a.s (Tovacovská 17.750 02 Pøerov, Czech Republic) VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/23 (év/hó/nap)
Mátrai Erõmû Zrt. tájékoztatója a részvételi szakasz eredményérõl (19115/2006) I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Mátrai Erõmû Zrt. Postai cím: Erõmû u. 11. Város/Község: Visonta Postai irányítószám: 3272 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Valaska Szabolcs közbeszerzési ovh. Telefon: 37/328-001 Fax: 37/328-070 E-mail:
[email protected]
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal címe (URL): – I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA Központi szintû: – Regionális/helyi szintû: – Közjogi szervezet: – Egyéb: X I.3) AZ AJÁNLATKÉRÕ MÁS AJÁNLATKÉRÕK NEVÉBEN FOLYTATJA-E LE A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁST? Igen: – Nem: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés ME Zrt. 15/2006 II.1.2) A szerzõdés típusa, valamint a teljesítés helye [Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának] a) Építési beruházás: X Kivitelezés: – Tervezés és kivitelezés: X Kivitelezés bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérõ által meghatározott követelményeknek megfelelõen: – Építési koncesszió: – A teljesítés helye Mátrai Erõmû Zrt., 3272 Visonta, Erõmû u. 11. IV. hsz. blokk NUTS-kód: HU b) Árubeszerzés: – Adásvétel: – Bérlet: – Lízing: – Részletvétel: – Ezek kombinációja/Egyéb: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – c) Szolgáltatás: – Szolgáltatási kategória száma: – (Az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Szolgáltatási koncesszió: – A teljesítés helye: – NUTS-kód: – II.1.3) A hirdetmény a következõk valamelyikére irányul (adott esetben) Keretmegállapodás megkötése: – Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerzõdések: – II.1.4) A szerzõdés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége IV. generátor 2007. évi forgórész horonyvályúcserés áttekercselése (1 db)
43015
II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.45.30.00-7 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.31.51.00-9 31.16.17.00-9 50.53.00.00-8 74.31.30.00-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA IV.1.1) Az eljárás fajtája IV.1.1.1) A közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Gyorsított meghívásos: – Versenypárbeszéd: – Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos: – Gyorsított tárgyalásos: – IV.1.1.2) A közbeszerzési törvény VII. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos: – Hirdetmény közzétételével induló/hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos: X IV.1.1.3) A hirdetmény fajtája Részvételi felhívás: X Idõszakos elõzetes tájékoztató: – Elõminõsítési hirdetmény: – IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): ME Zrt. 15/2006 V. SZAKASZ: A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.1) A RÉSZVÉTELI SZAKASZ EREDMÉNYE V.2) A BENYÚJTOTT RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEK SZÁMA: 1 V.3) AZ ALKALMAS, EGYBEN ÉRVÉNYES RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK INDOKA (adott esetben rangsorolva): Alstom Power Hungária Zrt., 1558 Budapest 139., Pf. 95 A két részvételre jelentkezõ a részvételi felhívásnak megfelelt, részvételi jelentkezését az ME Zrt. bírálóbizottsága elfogadta. V.4) AZ ALKALMATLANNAK MINÕSÍTETT JELENTKEZÕK, ILLETVE EGYÉB OKBÓL ÉRVÉNYTELEN RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉST BENYÚJTÓ JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME, MINÕSÍTÉSÜK, ILLETVE AZ ÉRVÉNYTELENSÉG INDOKA: –
43016
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
V.5) AZ AJÁNLATTÉTELRE FELHÍVNI KÍVÁNT JELENTKEZÕK NEVE ÉS CÍME Alstom Power Hungária Zrt., 1558 Budapest 139., Pf. 95 V.6) AZ V.5) PONT SZERINTI JELENTKEZÕK ESETÉBEN A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKÉNEK TÍZ SZÁZALÉKÁT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT ALVÁLLALKOZÓK MEGNEVEZÉSE (adott esetben): – V.7) A MEGHATÁROZOTT LÉTSZÁM, ILLETVE KERETSZÁM, A RANGSOROLÁS MÓDJÁNAK FELTÜNTETÉSE (adott esetben): Létszám: 5 vagy: minimum és (adott esetben) maximum A jelentkezõk számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: az elmúlt három év (2003., 2004., 2005.) során elvégzett 50 MW feletti turbógenerátor-javítások száma a benyújtott referencialevelek vagy nyilatkozatok alapján. (E szakaszból szükség esetén több példány használható)
102. szám
VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS-E? Igen: – Nem: X Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot: – VI.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 1) Az eredményhirdetés dátuma: 2006. augusztus 17. 2) A részvételi felhívás meghirdetése a Közbeszerzési Értesítõben: K. É. – 12859/2006 számon, 2006. június 12-én jelent meg (66. szám). 3) Az ajánlattételi felhívás megküldésének tervezett idõpontja (adott esetben): 2006. augusztus 23. 4) Ha a részvételi szakasz eredménytelen, ennek indoka: – 5) Egyéb információk: – VI.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA 2006/08/23 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43017
Tájékoztató a szerzõdés teljesítésérõl Balatonboglár Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18305/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Balatonboglár Város Önkormányzata 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Peitler László vállalkozó, 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 36. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: koncessziós szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. június 27. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: koncessziós szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés, melynek keretében Balatonboglár Város Önkormányzata megrendelte az intézményei közétkeztetésének biztosítását, egyúttal ellenszolgáltatásként átengedte a tulajdonában lévõ 1000 adagos városi konyha és a hozzá tartozó berendezések és eszközök (részletes felsorolás a dokumentációban) hasznosításának jogát, koncessziós díj ellenében. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 5 év.
b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a tájékoztató tartalmával egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 29.
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: a közétkeztetés folyamatos biztosítása 5 éven át, igény szerint. Ellenszolgáltatás: 1 000 000 Ft + áfa koncessziós díj.
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18602/2006)
4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat a következõ részszempontok és súlyszámok alapján: részszempontok súlyszámok 1. koncessziós díj mértéke (min. 1 millió Ft/év + áfa) 20 2. az ajánlatkérés idõpontjában foglalkoztatott dolgozók minimum 12 hónapra történõ átvételének aránya %-ban 20 3. az étkeztetési térítési díjak éves emelésének mértéke (amely legfeljebb a KSH által az elõzõ 12 hónap vonatkozásában közzétett infláció mértéke) 30 4. az épület felújítására az ajánlattevõ által megajánlott összeg mértéke 30 c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3462/2005, 2005. április 13. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 10297/2005, 2005. augusztus 1.
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyer tes ajánlat tevõként szerzõdõ fél neve és címe: Békéscsabai Regionális Képzõ Központ, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi u. 1.
5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: –
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alapból finanszírozott szobafestõ-mázoló és tapétázó OKJ-s képzésének lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: szobafestõ-mázoló és tapétázó OKJ-s képzés, óraszám: 1050–1100 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 20 fõ (–20%), ellenszolgáltatás: 198 000 Ft/fõ. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. július 4. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: szobafestõ-mázoló és tapétázó OKJ-s képzés, óraszám: 1050–1100 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 20 fõ, ellenszolgáltatás: 198 000 Ft/fõ, azaz összesen: 3 960 000 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás.
43018
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 15.
102. szám
d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 30. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: tehergépkocsi-vezetõ (C kategóriájú gépjármûvezetõi jogosítvány) képzés. Óraszám: 110–120 óra/fõ, nem intenzív. Létszám: 23 fõ, ellenszolgáltatás: 122 900 Ft/fõ, azaz összesen: 2 826 700 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: –
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18603/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyer tes ajánlat tevõként szerzõdõ fél neve és címe: Gyarakiné és Társai Bt., 5600 Békéscsaba, Reviczky u. 1. 1. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alapból finanszírozott tehergépkocsi-vezetõ (C kategóriájú gépjármûvezetõ jogosítvány) képzési programok lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: tehergépkocsi-vezetõ (C kategóriájú gépjármûvezetõ jogosítvány) képzés. Óraszám: 110–120 óra/fõ, nem intenzív. Létszám: 30 fõ (– 50%), ellenszolgáltatás: 122 900 Ft/fõ.
9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 15.
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18605/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyer tes ajánlat tevõként szerzõdõ fél neve és címe: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ, 1139 Budapest, Hajdú u. 18–24.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõpiaci Alapból finanszírozott kéz- és lábápoló, mûköröm-építõ OKJ-s képzési programok lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: kéz- és lábápoló, mûköröm-építõ OKJ-s képzés. Óraszám: 280–300 óra/fõ, nem intenzív. Létszám: 22 fõ (– 50%), ellenszolgáltatás: 115 000 Ft/fõ. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 30. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: kéz- és lábápoló, mûköröm-építõ OKJ-s képzés. Óraszám: 280–300 óra/fõ, nem intenzív. Létszám: 21 fõ, ellenszolgáltatás: 115 000 Ft/fõ, azaz összesen: 2 415 000 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 15.
43019
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18667/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyer tes ajánlat tevõként szerzõdõ fél neve és címe: Békéscsabai Regionális Képzõ Központ, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi u. 1. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alapból finanszírozott szárazépítõ OKJ-s képzési programok lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: szárazépítõ OKJ-s képzés. Óraszám: 850–900 óra/fõ, 6 óra/ nap – 30 óra/hét. Létszám: 2 × 20 fõ (csoportonként – 20%), ellenszolgáltatás: 198 000 Ft/fõ. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. július 3. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: szárazépítõ OKJ-s képzés. Óraszám: 850–900 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 17 fõ, ellenszolgáltatás: 198 000 Ft/fõ, azaz összesen: 3 360 000 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: –
43020
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 16.
102. szám
6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: –
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18669/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Magyar Iparszövetség Oktatási Központ, 1139 Budapest, Hajdú u. 18–24. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alapból finanszírozott nõiruhakészítõ OKJ-s képzési programok lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: nõiruha-készítõ OKJ-s képzés. Óraszám: 1000–1050 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 16 fõ (–20%), ellenszolgáltatás: 327 000 Ft/fõ. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 30. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: nõiruha-készítõ OKJ-s képzés. Óraszám: 1000–1050 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 14 fõ, ellenszolgáltatás: 327 000 Ft/fõ, azaz összesen: 4 578 000 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: –
9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 16.
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18735/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Trefort Ágoston Szakképzõ Iskola, 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés a Békés Megyei Munkaügyi Központ Munkaerõ-piaci Alapból finanszírozott szellõzõés klímaberendezés-szerelõ OKJ-s képzési programok lebonyolítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 31. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: szellõzõ- és klímaberendezés-szerelõ OKJ-s képzés. Óraszám: 950–1000 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/hét. Létszám: 18 fõ (– 20%), ellenszolgáltatás: 190 000 Ft/fõ. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. július 4. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: szellõzõ- és klímaberendezés-szerelõ OKJ-s képzés. Óraszám: 950–1000 óra/fõ, 6 óra/nap – 30 óra/ hét. Létszám: 16 fõ, ellenszolgáltatás: 190 000 Ft/fõ, azaz összesen: 3 040 000 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3574/2005, közzétételének napja. 2005. április 1.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 8847/2005, közzétételének napja: 2005. július 4. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 16.
43021
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: 10 fõ munkaerõ kölcsönzése, 12 hónap, az ellenszolgáltatás: 2 700 000 Ft/hó, összesen eddig: 24 580 627 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: közösségi értékhatár feletti egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 11273/2005, közzétételének napja. 2005. július 25. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 16791/2005, közzétételének napja: 2005. november 2. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: igen. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 2006. május 10. 8. Egyéb információk: –
Békés Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (19200/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békés Megyei Munkaügyi Központ 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: WORKTRANS Kft., 5540 Szarvas, Damjanich u. 27. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megállapodás 10 fõ munkaerõ kölcsönzésére a Békés Megyei Munkaügyi Központ HEFOP 1.1. „A munkanélküliség megelõzése és kezelése” c. programba bevont munkanélküliek és inaktívak számára programban tartást segítõ mentori szolgáltatás biztosítására. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. augusztus 26. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: 10 fõ munkaerõ kölcsönzése 27 hónapra, az ellenszolgáltatás: 2 700 000 Ft/hó. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2007. december 31.
9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 24.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (19201/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Endrényi és Társa Kft., 5600 Békéscsaba, Gutenberg u. 5. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: építési vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. július 27.
43022
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Erzsébethelyi Általános Iskola meglévõ épületének bõvítése. Szerzõdés szerinti ellenszolgáltatás: 111 982 346 Ft + áfa. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. július 31. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: új, háromszintes bõvítmény építése 874,80 m2 bruttó szintterülettel, személyfelvonóval. Szerzõdés szerinti ellenszolgáltatás: 111 982 346 Ft + áfa. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 5970/2005, közzétételének napja. 2005. május 6. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 13375/2005, közzétételének napja: 2005. augusztus 22. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: kivitelezõ készre jelentése alapján a mûszaki átadás-átvétel 2006. július 31-én megkezdõdött, és 2006. augusztus 23-án minden vonatkozásban eredményesen lezárásra került a szerzõdés teljesítése. 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: egyetért a tájékoztatóban foglaltakkal.
102. szám
b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Hajdú és Társai Építõipari és Szolgáltató Kft., 1031 Budapest, Áldomás u. 22–24. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. július 18. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Tárgya: Budapest Fõváros II. kerület, (Pesthidegkút) Piszke utcai térségi szennyvízcsatorna kiviteli tervek szerinti megépítése a járulékos munkákkal együtt. Mennyisége: 5014,0 fm NA 300 KG-PVC csatorna, 2142 fm NA 150 KG-PVC csatorna, 74 db tisztítóakna, 57 db bukóakna, 37 db ejtõcsöves bukóakna. Az ellenszolgáltatás: 307 600 000 Ft d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. május 31. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: Mennyisége: 5014,0 fm NA 300 KG-PVC csatorna, 2142 fm NA 150 KG-PVC csatorna, 74 db tisztítóakna, 57 db bukóakna, 37 db ejtõcsöves bukóakna. Az ellenszolgáltatás: 307 600 000 Ft 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat a következõ részszempontok és súlyszámok alapján: részszempontok súlyszámok 1. ellenszolgáltatás összege 7,2 2. a munka befejezési határideje 3 c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: 3702/2005, közzétételének napja: 2005. április 15. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 22630/2005, közzétételének napja: 2006. május 29.
10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 24.
5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: –
Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzat tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (19058/2006)
6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: –
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Budapest Fõváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1024 Budapest, Mechwart liget 1.
7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 12414/2006, közzétételének napja: 2006. július 21.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a fenti hirdetmény közzétételével Hajdú és Társa Építõipari és Szolgáltató Kft. nevében egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 22.
Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18845/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 1113 Budapest, Bocskai út 39–41. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: 1. részajánlat: Bankó Kft., 5350 Miskolc, Kont u. 9. 2. részajánlat: Granuflex Ipari és Kereskedelmi Kft., 1037 Budapest, Bécsi út 269. 3. részajánlat: Kenéz János egyéni vállalkozó, KOMPAN képviselet, 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. 4. részajánlat: Bankó Kft., 3530 Miskolc, Kont u. 9. 5. részajánlat: Granuflex Ipari és Kereskedelmi Kft., 1037 Budapest, Bécsi út 269. 6. részajánlat: Kenéz János egyéni vállalkozó, KOMPAN képviselet, 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: szállítási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2007. július 20. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Játszótéri játszó- és sportfelszerelési tárgyak beszerzése. A dokumentációban megadott játszóterekre meghatározott típusú és számú játszó- és sportfelszerelési tárgy beszerzése 6 részajánlatra bontva. 1. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 1 366 560 Ft 2. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 1 425 000 Ft 3. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 18 788 880 Ft 4. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 2 810 400 Ft 5. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 6 742 488 Ft 6. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 13 868 160 Ft d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 15. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: A dokumentációban megadott játszóterekre meghatározott típusú és számú játszó- és sportfelszerelési tárgy beszerzése 1. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 1 366 560 Ft 2. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 1 425 000 Ft 3. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 18 788 880 Ft 4. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 2 810 400 Ft 5. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 6 742 488 Ft 6. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 13 868 160 Ft
43023
4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: Kbt. 252. § (2) bekezdés szerinti nyílt közbeszerzési eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a Kbt. 57. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 10650/2006, közzétételének napja: 2006. május 15. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 16379/2006, közzétételének napja: 2006. augusztus 7. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek – Bankó Kft. – Granuflex Ipari és Kereskedelmi Kft. – Kenéz János egyéni vállalkozó, KOMPAN képviselet. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 18.
Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18850/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Budapest Fõváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 1113 Budapest, Bocskai út 39–41. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: 1. részajánlat: ajánlat hiányában eredménytelen 2. részajánlat: World 2000 Kft., 8800 Nagykanizsa, Berzsenyi u. 2/A 3. részajánlat: UBCité Kft., 1119 Budapest, Vahot u. 6. 4. részajánlat: UBCité Kft., 1119 Budapest, Vahot u. 6. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: szállítási szerzõdés.
43024
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2007. július 20. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: parkfelszerelési tárgyak beszerzése A dokumentációban megadott parkokba meghatározott típusú és számú parkfelszerelési tárgy beszerzése 4 részajánlatra bontva 1. részajánlat ellenszolgáltatás: – 2. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 8 055 670 Ft 3. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 624 468 Ft 4. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 6 312 552 Ft d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 15.
9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a hirdetményben foglaltakkal egyetértek – World 2000 Kft. – UBCité Kft.
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: A dokumentációban megadott parkokba meghatározott típusú és számú parkfelszerelési tárgy beszerzése 1. részajánlat ellenszolgáltatás: – 2. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 8 055 670 Ft 3. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 624 468 Ft 4. részajánlat ellenszolgáltatás: bruttó 6 312 552 Ft
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: ESZA Kht. 1146 Budapest, Hermina út 17. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: – 01, 04, 05, 07, 09 komponens: Hermes Holding Kft., 1031 Budapest, Szentendrei út 89–95. – 02 komponens: Unicornis Oktatási és Oktatásszervezési Bt., 6722 Szeged, Gyertyámos u. 6.
4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: Kbt. 252. § szerinti nyílt közbeszerzési eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a Kbt. 57. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 10647/2006, közzétételének napja: 2006. május 15. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 16410/2006, közzététel még folyamatban, közzétételének napja: –
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. május 19., 10.00 óra c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: a Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.3. intézkedéssel („A nõk munkaerõpiacra való visszatérésének ösztönzése”) összefüggõ szakmai monitorfeladatok ellátása. Ellenszolgáltatás nettó összege: – Hermes Holding Kft. 01. rész: 1 925 000 forint 04. rész: 1 785 000 forint 05. rész: 1 845 000 forint 07. rész: 1 985 000 forint 09. rész: 1 825 000 forint Összesen: 9 365 000 forint – Unicornis Oktatási és Oktatásszervezési Bt. 02. rész: 2 020 000 forint d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2007. május 31.
5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: az ajánlati felhívás 1 részének vonatkozásában ajánlatkérõ a Kbt. 125. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazott. Az eljárás eredményérõl szóló hirdetmény iktatószáma és közzétételének napja: K. É. – 16829/2006, 2006. augusztus 11.
10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 18.
ESZA Kht. tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18356/2006)
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: – Hermes Holding Kft.: 5 260 000 forint + áfa, 108,5 szakértõi nap – Unicornis Oktatási és Oktatásszervezési Bt.: 1 220 000 forint + áfa, 13 szakértõi nap 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: hirdetmény közzétételével induló egyszerû eljárás [Kbt. 299. § (1) bekezdés a) pont]. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 4579/2005, 2005. április 22. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: jelen tájékoztatóban foglaltakkal egyetértenek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 31.
Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18025/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Fejér Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 8000 Székesfehérvár, Szekfû Gy. u. 2. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: – AG FOODS Kft., 1033 Budapest, Szõlõskert u. 4/B – BUCI 2000 Kft., 2485 Dinnyés, Alkotmány u. 18. – BUDMÁRK Kft., 1134 Budapest, Janicsár u. 9. – KONSZEG Kft., 9025 Gyõr, Bécsi u. 14. – KVANTOR ’97 Kft., 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 99. – OLIGO 2000 Kft., 1214 Budapest, Orion u. 14. – Rózsavölgyi Kft., 1194 Budapest, Hofherr A. u. 2. – TELLÉR Kft., 2360 Gyál, Pf. 5. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: élelmiszer-feldolgozási, mezõgazdasági és halfeldolgozó ipari termékek beszerzése és beszállítása a dokumentáció szerint. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. március 16. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: – termény: 7300 kg – zöldségfélék: 4450 kg – gyümölcsök: 500 kg – állati termék: 680 kg – hús: 11 350 kg
43025
– burgonyakészítmények: 1000 kg – gyümölcslé: 1100 kg – feldolgozott zöldség: 4800 kg – tartósított zöldség: 4100 kg – feldolgozott gyümölcs: 1000 kg – olajok, zsírok: 3600 kg – tejtermék: 2400 kg – malomipari termékek: 5550 kg – kenyér, pékáru: 30 500 kg – cukortermékek: 4800 kg – kakaó: 140 kg – száraztészta: 4200 kg – kávé, tea: 520 kg – ételízesítõk, fûszerek: 2200 kg – diétás termékek: 30 kg – levesporok: 500 kg – kivonat (instant): 840 kg – mélyfagyasztott termékek: 4200 kg – ételkonzerv: 10 000 kg – élesztõ: 70 kg – sütõpor: 5 kg – Összesen: 105 835 kg A megadott mennyiségek éves mennyiségek. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. július 1. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: – BUCI 2000 Kft.: 1 153 833 Ft – OLIGO 2000 Kft.: 538 906 Ft – KONSZEG Kft.: 425 608 Ft – KVANTOR ’97 Kft.: 333 679 Ft – BUDMÁRK Kft.: 1 252 636 Ft – Rózsavölgyi Kft.: 4 355 912 Ft – TELLÉR Kft.: 603 443 Ft – AG FOODS Kft.: 790 146 Ft 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: a közbeszerzési törvény VI. fejezete szerinti nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 11575/2004, 2004. december 31. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 2005. március 17. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen.
43026
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: a dokumentációban meghatározottak szerinti ármódosítás szerint. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: három szerzõdõ partner tett nyilatkozatot. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 25.
HM Zrínyi Kht. tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (19362/2006)
102. szám
d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél a tájékoztatóban foglaltakkal maradéktalanul egyetért.
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: HM Zrínyi Kht. 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Honvéd Sportrepülõ Egyesület, 5008 Szolnok, Kilián u. 1.
10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 28.
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. július 10. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: pályára irányító repülõtábor lebonyolítása 6 × 5 nap idõtartamban (repülések biztosítása, repülõgép vezetõ oktatók gyakorlati továbbképzése és kötelezõ ellenõrzése), 1 darab „A” kategóriás motoros repülõgép, 2 darab kétkormányos MOVIT repülõgép, valamint a szükséges oktatói, mûszaki, kiszolgáló személyzet biztosításával. Ellenszolgáltatás összege összesen: 1 326 000 Ft/5 nap (mindösszesen 7 956 000 Ft/6 × 5 nap). d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 25.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18972/2006)
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: pályára irányító repülõtábor lebonyolítása 6 × 5 nap idõtartamban. Ellenszolgáltatás összege összesen: 1 326 000 Ft/5 nap (mindösszesen 7 956 000 Ft/6 × 5 nap). 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerû eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: 14572/2006, közzétételének napja: 2006. június 28.
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6–8. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Debreceni Regionális Képzõ Központ, 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés, 06-AH05. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. november 25. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Biztonságszervezõ I. vagy Biztonságszervezõ II. szakképesítés konfliktuskezelési tréninggel, pszichológiai vizsgálattal és fegyvervizsgával. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: a szerzõdéskötés napjától 18 hónapon belül. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: 10 fõ képzése, 1 768 820 Ft értékben. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerûsített eljárás.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legkedvezõbb árajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 18460/2005, 2005. október 19. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 23208/2005. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: nem. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: a közbeszerzési eljárás alapját képezõ igény és finanszírozási forrás megváltozott. A tanfolyam beindítása álláskeresõk jelentkezésének hiánya miatt a megbízási szerzõdés 4.2. pontja értelmében lehetetlenné vált. c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: az ajánlattevõ egyetért a tájékoztató tartalmával. 10. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 17.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18973/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6–8. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Debreceni Regionális Képzõ Központ, 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: megbízási szerzõdés, 05-AH018. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. november 25. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: asztalos szakképesítés. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: a szerzõdéskötés napjától 18 hónapon belül.
43027
3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: 16 fõ – 20% képzése, 7 456 000 Ft értékben. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerûsített eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legkedvezõbb árajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 18460/2005, 2005. október 19. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 23208/2005. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: a közbeszerzési eljárás szerzõdés teljesítési határidejét és a képzés idõtartamát figyelembe véve a képzés legkésõbbi indítási idõpontja 2006. július. 2006. augusztus 1-jéig a képzés beindításához szükséges minimális érdeklõdõ létszám (13 fõ) nem jelentkezett. Az ajánlattevõ a megbízási szerzõdés 4.2. pontja értelme szerinti lehetetlenné válást elfogadta. 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: az ajánlattevõ egyetért a tájékoztató tartalmával. 10. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 17.
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18311/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Kalocsa Város Önkormányzata Kalocsa, Szent István király út 35. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Kalo-Bau Kft., Kalocsa, Sörös Imre u. 13. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. december 1.
43028
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Kalocsa, városi piactér és épületeinek rekonstrukciós munkái: 2321,1 m2 területen piactéri rekonstrukciós munkák: – Piactér és épületeinek karbantartási munkái – Hulladékkezelõ épület kialakítása – Piactéri pavilon kialakítása – Piactéri húspavilon energiaellátása Ellenszolgáltatás összege: bruttó 28 568 105 Ft. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 15. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: I. mérföldkõ esetében: 1. Piactér és épületeinek felújítási munkái (Piactéri tetõszerkezeten szerelt kazettás álmennyezet, hálóval kombinálva): 1 kompl. 2. Piactéri pavilon, piactéri tej- és húspavilon: – Tejpavilon: 12,48 m2 – Húspavilon: 14,85 m2 3. Húspavilon elektromos munkái: 1 kompl. Ellenszolgáltatás összege: bruttó 7 057 548 Ft II. mérföldkõ esetében: – Hulladékkezelõ épület építése: 16 m2 – Elektromos készülékek (hûtõpultok): 8 db – Piactér és épületeinek karbantartási munkái: – Piactéri homlokzat burkolása, kültéri lazúrozás oldószeres lazúrral két rétegben, támfaljavítási munkák, lábazati vakolat javítása, vakolatjavítás oldalfalon, vakolatjavítás mennyezeten, kétvízoros falfedés, lefolyók javítása, csõkorlát készítése, homlokzatfestés, fedõmázolás, lapostetõ vízszigetelése, piactér aszfaltburkolása, szegélybontás, szegélyépítés, aknák szintre emelése. – Pót- és többletmunkák: – Fedkõ kéményre, falazott képménypillér, lapburkolat készítése: 1 kompl. Ellenszolgáltatás összege: bruttó 21 510 557 Ft. 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat a következõ részszempontok alapján: részszempontok súlyszámok 1. bruttó ajánlati ár 8 2. a garanciavállalás mértéke, minimum 3 év, maximum 6 év 2 c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: – Hirdetmény száma: K. É. – 15650/2005 – Közzétételének napja: 2005. szeptember 26. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – Hirdetmény száma: K. É. – 23302/2005 – Közzétételének napja: 2006. február 10.
102. szám
5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: igen. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – Hirdetmény száma: K. É. – 11105/2006 – Közzétételének napja: 2006. június 16. 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: fenti adatok a valóságnak megfelelõek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének napja: 2006. augusztus 29.
Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (17738/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Miniszterelnöki Hivatal 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2–4. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft., 6050 Lajosmizse, Gyártelep 4. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási keretszerzõdés b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. február 28. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs kampányaihoz kapcsolódó nyomdai szolgáltatások beszerzése a rendelkezésre álló bruttó 550 M Ft keretösszegig. Az ellenszolgáltatás (a keretösszeg) nettó összege: 440 millió forint Az ellenszolgáltatás (a keretösszeg) bruttó összege: 550 millió forint d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 30. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs kampányához kapcsolódó nyomdai szolgáltatások beszerzése a rendelkezésre álló bruttó 550 M Ft keretösszegig. A lehívott és teljesített ellenszolgáltatás bruttó összege: 51 078 258 forint.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: TED: 2004/S 253-219289; megjelenés: 2004. december 20. K. É. – 11864/2004; megjelenés: 2005. január 5. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: A tájékoztató száma: TED 2005/S 54-051692 A hirdetmény közzétételének napja: 2005. március 17. 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. július 27.
43029
d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. június 15. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: – 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerû, hirdetmény nélküli eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: – d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. január 27. e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: ajánlattevõ a nyilatkozattal egyetért. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 30.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18393/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: KISJUR Bútor Kft., 4324 Kállósemjén, Bem u. 3. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: adásvételi szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. február 14. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Tiszabercel, Fõ út 90. szám alatti Bessenyei György Mezõgazdasági Szakiskola és Kollégium, kollégium bútorzatbeszerzése, -beállítása bruttó 16 711 072 Ft értékben.
Tiszatelek Község Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18968/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Tiszatelek Község Önkormányzata 4487 Tiszatelek, Tanács u. 20. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: NYÍRVÍZ Kft., 4400 Nyíregyháza, Dugonics u. 6. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: generálvállalkozási szerzõdés.
43030
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. június 16. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Tárgya: Tiszatelek község területén a kijelölt kül- és belterületi közutak felújítási munkáinak és kiviteliterv-készítésének elvégzése. Mennyisége: – 12 000 m2 meglévõ útszerkezet profilba hozása – 12 000 m2 5,0 cm vtg. JU-20 melegbitumenes útalap készítése – 12 000 m2 3,5 cm vtg. AB-12 aszfalt kopóréteg készítése – 6000 fm padka készítése – útcsatlakozások kialakítása – kiviteli terv készítése Ellenszolgáltatás: 57 065 833 Ft + 20% áfa d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 30. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: Mennyiség: – 12 000 m2 meglévõ útszerkezet profilba hozása – 12 m2 5,0 cm vtg. JU-20 melegbitumenes útalap készítése – 12 000 m2 3,5 cm vtg. AB-12 aszfalt kopóréteg készítése – 6000 fm padka készítése – útcsatlakozások kialakítása – kiviteli terv készítése Ellenszolgáltatás: 57 065 833 Ft + 20% áfa 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: hirdetmény közzétételével induló egyszerû eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: 2006. április 24., K. É. – 47. szám 9216/2006 d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: –
102. szám
8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: nyertes ajánlattevõként a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 17.
Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18666/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága Beruházási és Közbeszerzési Fõosztály 1122 Budapest, Hajnóczy J. u. 7–9. Telefon: 488-9674 Fax: 488-9670 b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: ICM Kft., 1116 Budapest, Tambura u. 9. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. szeptember 21. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: a Vám- és Pénzügyõrség kezelésében lévõ, Budapest IX. ker., Mátyás utca 6. szám alatti szolgálai lakóépület tetõszerkezetének (nyeregtetõ, palafedés kb. 360 m2) felújítási munkái: – biológiailag károsodott fedélszéki elemek bárdolással való tisztítása, a megjelölt helyeken cseréje, – megrepedt fagerendák megerõsítése hevederekkel, csavarokkal összefûzve, – padkafedés, deszkázat, alátétlemez, bádogosszerkezet cseréje, – kémény és falszerkezetek javítása, – beépített faszerkezetek vegyszeres kezelése, – járulékos munkák (a tetõn lévõ egyéb szerelvények visszaszerelése stb.) 10 573 500 Ft + áfa d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 60 nap. 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: a Vám- és Pénzügyõrség kezelésében lévõ, Budapest IX. ker., Mátyás utca 16. szám alatti szolgálati lakóépület tetõszerkezetének (nyeregtetõ, palafedés kb. 360 m2) felújítási munkái: – biológiailag károsodott fedélszéki elemek bárdolással való tisztítása, a megjelölt helyeken cseréje, – megrepedt fagerendák megerõsítése hevederekkel, csavarokkal összefûzve, – palafedés, deszkázat, alátétlemez, bádogosszerkezetek cseréje, – kémény és falszerkezetek javítása, – beépített faszerkezetek vegyszeres kezelése,
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
– járulékos munkák (a tetõn lévõ egyéb szerelvények visszaszerelése, stb.) 10 573 500 Ft + áfa 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: 2005. augusztus 8., K. É. – 13698/2005 d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 2005. november 21., K. É. – 21705/2005 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: – b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: –
Mennyisége: Telepítési helyszín 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5.
Termék Cisco IP telefon
Cisco CallManager
Cisco termékek support szolgáltatása
8. Egyéb információk: – 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a tájékoztatóban foglaltakkal egyetértek. 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 15.
Zala Megyei Közgyûlés Hivatala tájékoztatója a szerzõdés teljesítésérõl (18069/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Zala Megyei Közgyûlés Hivatala, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi út 10. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: BCN Rendszerház Informatikai és Kommunikációs Hálózatokat Szolgáltató Kft., 1107 Budapest, Bihari u. 6. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: határozott idejû átalánydíjas szolgáltatási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. július 7. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Tárgya: informatikai megoldásszállítás és üzemeltetés a Zala Megyei Közgyûlés Hivatala részére
43031
Cisco Catalyst switch
Megnevezés
Mennyiség (darab)
Cisco IP Phone 7960G, Global
1
IP Phone power transformer for the 7900 phone series
1
7900 Series Transformer Power Cord, Central Europe
1
Footstand kit for single 7914
1
7914 IP Phone Expansion Module
1
Cisco IP Phone 7940G, Global
7
Cisco IP Phone 7912G
40
CallManager unit license for single 7960 IP phone
1
CallManager Unit license for single 7940 IP phone
7
CallManager Unit license for single 7912 IP phone
40
Cisco Shared Support Same Day Ship CP 7960
1
Cisco Shared Support Same Day Ship C7914
1
Cisco Shared Support Same Day Ship CP7940
7
Cisco Shared Support Same Day Ship CP7912
40
Cisco Shared Support Same Day Ship 356048PS
1
Cisco Shared Support Same Day Ship 356024TS
1
Catalyst 3560 48 10/100 PoE+4 SFP Standard Image
1
Catalyst 3560 24 10/100+2SFP Standard Image
1
Catalyst 3560 SFP Interconnect Cable, 50 cm
1
Cisco Router Power Cord Europe
1
Power Cord Europe
1
Ellenszolgáltatás: 148 000 Ft + áfa (20%)/hó, összesen: 7 104 000 Ft + áfa (20%) d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: Idõtartam: 48 hónap 3. A szerzõdés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás: – 4. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás.
43032
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: – d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: 2006. június 9. e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 5. a) A szerzõdés teljesítése szerzõdésszerû volt-e: a szerzõdés megszüntetéséig igen. b) Nem szerzõdésszerû teljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 6. a) A szerzõdés részteljesítése szerzõdésszerû volt-e: – b) Nem szerzõdésszerû részteljesítés esetén a szerzõdésszegés típusa, leírása, indoka: – c) A szerzõdésszegést elkövetõ(k) neve, címe: – 7. a) A szerzõdést módosították-e: nem. b) Hivatkozás a szerzõdés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: –
102. szám
8. Egyéb információk: a közbeszerzési eljárás keretében megkötött szerzõdést ajánlatkérõ (megrendelõ) és ajánlattevõ (vállalkozó) közös megegyezéssel 2006. július 31-én megszüntették, tekintettel arra, hogy a Magyar Országgyûlés a 2006. évi LXI. törvény 249. §-ában a megyei illetékhivatalok megszüntetését határozta el [249. § (1) bekezdés a Fõvárosi Illetékhivatal és a megyei illetékhivatalok megszûnnek, ezzel egyidejûleg az illetékhivatalok feladatai ellátását az APEH Központi Hivatala, illetõleg regionális igazgatóságai átveszik és végzik.) Miután a szerzõdés célja a megrendelõ és az illetékhivatal mint szervezeti egysége közötti egységes összeköttetés létrehozása volt, az illetékhivatal új szervezeti egységbe történõ átszervezésével a szerzõdés célja meghiúsult. Tekintettel az elõre nem látható új helyzetre a felek a szerzõdést megszüntették. 9. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: – 10. A hirdetmény feladásának és kézhezvételének dátuma: 2006. augusztus 30.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43033
Tájékoztató a szerzõdés módosításáról Budapest Fõváros Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (18668/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Budapest Fõváros Önkormányzata Fõpolgármesteri Hivatala Beruházási Ügyosztálya 152 Budapest, Városház u. 9–11. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Mech-Vill System Gépészeti, Villamos Tervezõ és Kivitelezõ Kft., 1133 Budapest, Kárpát u. 46. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: építési szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. június 7. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: meglévõ kazánház rekonstrukciója, 4 db 125 kW teljesítményû gáztüzelésû meleg vizes kazán, 1 db 250 em3/h és 1 db 7,8 em3/h teljesítményû légkezelõ beépítése, szereléssel és egyéb járulékos munkákkal, ellenszolgáltatás: 69 960 746 Ft. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 31. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerû eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 9318/2006, 2006. április 26. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: igen. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): az alapszerzõdéshez képest a mûszaki tartalom kis mértékû növekedése vált szükségessé, az elõre nem látható, a biztonságos üzemeltetéshez szükséges alábbi pótmunkák miatt: – üzemi épület tetõzetének megerõsítése, felújítása, – pincében lévõ alapvezetékek cseréje korrózió és szivárgás miatt, – szétesett, repedt, szivárgó radiátorok cseréje, – szabályozózsalu beépítésének szükségessége az üzembiztos mûködéshez, – fõelosztó berendezés – elégett leágazások miatt – cseréje. A pótmunkák miatt az ellenszolgáltatás: 85 221 692 Ft-ra változott. c) A módosítás indoka: a kivitelezési munkák végzése során vált nyilvánvalóvá, hogy az alapszerzõdésben meghatározott
rendszer üzembiztos mûködését csak úgy lehet biztosítani, ha a csatlakozó elemek egy részét is kicserélik tekintettel azok elavultságára, elhasználtságára. d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. augusztus 9. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a fentiekkel egyetértek. 7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 15.
Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (6785/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság 1055 Budapest, Kossuth tér 2–4. Telefon: 441-2300 Fax: 441-2302 b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: 1. részteljesítés: GTS-Datanet Távközlési Kft., 1134 Budapest, Váci út 37. 2. részteljesítés: Axelero Internet Szolgáltató Rt., 1117 Budapest, Neumann János u. 1. B épület 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: szolgáltatási keretszerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2004. november 18. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: 168/2004. (V. 25.) Korm. határozat 1. sz. mellékletében meghatározott kapcsoltvonali internetszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szolgáltatási keretszerzõdés 38 500 felhasználó ellátására az alábbi részteljesítésekben: 1. részteljesítés: 14 400 elõfizetõ 2006. március 1-jéig kapcsoltvonali internetszolgáltatással történõ ellátása, 2. részteljesítés: 15 600 elõfizetõ 2006. március 1-jéig kapcsoltvonali internetszolgáltatással történõ ellátása. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. március 1. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: hirdetmény közzétételével indított nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az ajánlatok bírálati szempontja Kbt. 57. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás szempontja. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 6931/2004, 2004. augusztus 13., TED 2004/S 161-139814, 2004. augusztus 13.
43034
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: 2004/S 230-197810, 2004. november 22. 4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: nem. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): 1. részteljesítés eredeti szöveg: XII. 1) pont A keretszerzõdés az aláírás napjától, azaz 2004. november 18-tól 2006. március 1-ig hatályos azzal, hogy a jelzett idõpontig feladott megrendelések teljesítéséig a jelen keretszerzõdés rendelkezéseit változatlanul alkalmazni kell. Amennyiben a keretszerzõdésnek az V.1) pontban hivatkozott összesített mennyiségét (14 400 db elõfizetés) az ennek alapján leadott egyedi megrendelések/szerzõdések összesített mennyiségét eléri, abban az esetben szolgálató újabb megrendelést nem igazolhat vissza jelen keretszerzõdésre hivatkozással. Amennyiben a keretszerzõdés idõtartama lejár, abban az esetben a keretszerzõdés minden további külön jogcselekmény nélkül megszûnik. A keretszerzõdés mennyiség teljesülését követõen a szolgáltató újabb megrendelést nem fogadhat el, de a már visszaigazolt (keretszerzõdéses idõtartamon és keretmennyiségen belül!) megrendeléseket teljesítheti 2006. március 1-jei szolgáltatási véghatáridõvel. Az egyedi szerzõdésekben meghatározott szolgáltatás idõtartama legfeljebb 2006. március 1-jéig terjedõ idõtartamra határozható meg. Módosított szöveg XII. 1) pont 1. A keretszerzõdés aláírása napjától, azaz 2004. november 18-tól 1000 db elõfizetés vonatkozásában 2006. június 15-ig 4400 db elõfizetés vonatkozásában 2006. november 30-ig hatályos azzal, hogy a jelzett idõpontig feladott megrendelések teljesítéséig a jelen keretszerzõdés rendelkezéseit változatlanul alkalmazni kell. Amennyiben a keretszerzõdésnek az V.1) pontban hivatkozott összesített mennyiségét (15 600 db elõfizetés) az ennek alapján leadott egyedi megrendelések/szerzõdések összesített mennyiségét eléri, abban az esetben szolgáltató újabb megrendelést nem igazolhat vissza jelen keretszerzõdésre hivatkozással. Amennyiben a keretszerzõdés idõtartama lejár, abban az esetben a keretszerzõdés minden további külön jogcselekmény nélkül megszûnik. A keretszerzõdéses mennyiség teljesülését követõen a szolgáltató újabb megrendelést nem fogadhat el, de a már visszaigazolt (keretszerzõdéses idõtartamon és keretmennyiségen belül!) megrendeléseket teljesítheti 2006. június 15-i, illetve 2006. november 30-i szolgáltatási véghatáridõvel. Az egyedi szerzõdésekben meghatározott szolgáltatás idõtartama legfeljebb 2006. június 15-ig, illetve 2006. november 30-ig terjedõ idõtartamra határozható meg. 2. részteljesítés eredeti szöveg: XII. 1) pont A keretszerzõdés az aláírás napjától, azaz 2004. november 18-tól 2006. március 1-ig hatályos azzal, hogy a jelzett idõpontig feladott megrendelések teljesítéséig a jelen keretszerzõdés rendelkezéseit változatlanul alkalmazni kell. Amennyiben a keretszerzõdésnek az V.1) pontban hivatkozott összesített mennyiségét (15 600 db elõfizetés) az ennek alapján leadott egyedi megrendelések/szerzõdések összesített mennyiségét eléri, abban az esetben szolgálató újabb megrendelést nem iga-
102. szám
zolhat vissza jelen keretszerzõdésre hivatkozással. Amennyiben a keretszerzõdés idõtartama lejár, abban az esetben a keretszerzõdés minden további külön jogcselekmény nélkül megszûnik. A keretszerzõdéses mennyiség teljesülését követõen a szolgáltató újabb megrendelést nem fogadhat el, de a már visszaigazolt (keretszerzõdéses idõtartamon és keretmennyiségen belül!) megrendeléseket teljesítheti 2006. március 1-jei szolgáltatási véghatáridõvel. Az egyedi szerzõdésekben meghatározott szolgáltatás idõtartama legfeljebb 2006. március 1-jéig terjedõ idõtartamra határozható meg. Módosított szöveg XII. 1) pont 1. A keretszerzõdés aláírása napjától, azaz 2004. november 18-tól 4500 db elõfizetés vonatkozásában 2006. június 15-ig 1800 db elõfizetés vonatkozásában 2006. november 30-ig hatályos azzal, hogy a jelzett idõpontig feladott megrendelések teljesítéséig a jelen keretszerzõdés rendelkezéseit változatlanul alkalmazni kell. Amennyiben a keretszerzõdésnek az V.1) pontban hivatkozott összesített mennyiségét (15 600 db elõfizetés) az ennek alapján leadott egyedi megrendelések/szerzõdések összesített mennyiségét eléri, abban az esetben szolgáltató újabb megrendelést nem igazolhat vissza jelen keretszerzõdésre hivatkozással. Amennyiben a keretszerzõdés idõtartama lejár, abban az esetben a keretszerzõdés minden további külön jogcselekmény nélkül megszûnik. A keretszerzõdéses mennyiség teljesülését követõen a szolgáltató újabb megrendelést nem fogadhat el, de a már visszaigazolt (keretszerzõdéses idõtartamon és keretmennyiségen belül!) megrendeléseket teljesítheti 2006. június 15-i, illetve 2006. november 30-i szolgáltatási véghatáridõvel. Az egyedi szerzõdésekben meghatározott szolgáltatás idõtartama legfeljebb 2006. június 15-ig, illetve 2006. november 30-ig terjedõ idõtartamra határozható meg. c) A módosítás indoka: az 1. részteljesítés és 2. részteljesítés esetén: A szerzõdõ felek megállapították, hogy a keretszerzõdésben meghatározott mennyiség a keretszerzõdés idõtartama alatt (2004. november 18.–2006. március 1.) nem teljesült, mert a jogosult felhasználók a támogatási szerzõdéseket nem tudták a megadott idõre megkötni. A keretszerzõdés megkötésekor az egyedi támogatási szerzõdések megkötésének elhúzódása elõre nem volt látható, illetve ajánlatkérõ fél jogos érdekét lényegesen sérti, hogy a keretszerzõdés alapján az igénybe vevõ intézmény a felhasználókkal kötött külön szerzõdésben garantált idõtartamban nem tudja a szerzõdésben rögzített szolgáltatást igénybe venni, valamint ajánlattevõ fél jogos érdekét lényegesen sérti, mivel a szolgáltatás nyújtásához adott mennyiségre kötött keretszerzõdéshez fejlesztette ki eszközparkját (lényegesen magasabb beruházási költségen mind az alacsonyabb mennyiséghez szükség lett volna), így a csökkentett igénybevétel lényegesen más gazdasági megfontolásokat tett volna szükségessé. d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. március 1. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: 1. részteljesítés: a szerzõdõ fél egyetért. 2. részteljesítés: a szerzõdõ fél egyetért. 7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. március 8.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (18392/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Nyíregyháza, Hõsök tere 5. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: OTEK Kft., Kisvárda, Tompos u. 18. 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. április 26. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Gyõrtelek, 30 fõs gondozó otthon generálkivitelezése bruttó 68 942 588 Ft értékben. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 31. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: egyszerû hirdetményes. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 5593/2006, 2006. március 13., 31. szám. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: – 4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: igen. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): ajánlati ár bruttó 68 942 588 Ft-ról bruttó 76 190 675 Ft-ra változik. c) A módosítás indoka: az épület kivitelezése során felmerült, mûszaki szükségességbõl adódó többletmunka elrendelése. d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. július 26. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: nyertes ajánlattevõként a szerzõdéskötõ másik fél a hirdetmény szövegével egyetért.
43035
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdõs. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2005. június 29. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Szeged város belterületén új utak építése, aszfaltszõnyegezés, aszfaltutak nagy felületû javítása, burkolat megerõsítése, 2. rész: aszfaltszõnyegezés a meglévõ aszfaltréteg lemarásával 23 000 m2 (±30%), 3. rész: új aszfaltszõnyeg terítése meglévõ burkolatra I. városrészben 15 600 m2 (±30%). Ellenszolgáltatás: nettó 126 202 673 Ft. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. augusztus 30. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt, nemzeti értékhatárt elérõ értékû eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 3789/2005, 2005. április 11. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 9927/2005, 2005. július 25. 4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: igen. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): a szerzõdés mûszaki tartalma eredetileg összesen 38 423 m2 aszfaltszõnyegezést tartalmazott, ez a mennyiség 32 943 m2-re csökkent. c) A módosítás indoka: a mûszaki tartalom csökkentésre került, tekintettel arra, hogy az Alkotmány és Völgyérhát utcákban az elõzetes csatornaépítési munka határidõben nem készült el, így a munkaterület átadására nem került sor. d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. augusztus 17. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért. 7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 23.
7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 30.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (19117/2006)
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (18970/2006)
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Debreceni Magas-, Mély- és Útépítõ Rt., 4025 Debrecen, Barna u. 15.
1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1–3. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: Reneszánsz Kõfaragó Zrt., 2542 Süttõ, Rákóczi F. u. 64.
43036
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: FIDIC típusú vállalkozási szerzõdés a „Szombathelyi történelmi-régészeti városrész megvalósítása, I. ütem” kivitelezési munkáira. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. február 8. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Szombathely, történelmi-régészeti városrész megvalósítása I. ütem – 1. komponens – a Ferences-kerti történelmi témapark és a Serház (Aréna u. 8.) építése-felújítása. 1. „Történelmi témapark (Ferences kert 8440/1 és 8440/2 hrsz.) megépítése” 10 772 m2 összterülettel [a villamos energia és vízellátás, csatornázás, csapadékvíz-elvezetés kialakítása, római kori városfal rekonstrukciójaként 6 db egyenként 36 m2 alapterületû bástya és 105,5 fm városfal megépítése, vízelvezetés 113,65 fm, WC-csoport (50,68 m2) és mûhelyek (39,76 m2) kialakítása, 1887 m2 úthálózat kiépítése, kertépítészeti kialakítás, parkosítás 7635 m2 (a perisztiludvar, a katonai barakk, a katonai sátrak és a játszótér területén)], valamint az 2. „Aréna u. 8. szám (volt Serház, 6485 hrsz.)” mûemlék épületének (2453 m2 összes alapterület) rekonstrukciója és átépítése. [Épületalap megerõsítése, utólagos vízszintes és függõleges falszigetelés összesen 1015 m, sérült falszerkezetek javítása, faszerkezetû födémek megerõsítése 230 m2, fedélszélek megerõsítése, javítása 426 m2 vetület, tetõhéjjalás cseréje 1127 m2, külsõ és belsõ nyílászárók javítása, cseréje 200 m2, épületgépészeti munkák, burkolatok, lépcsõk, vakolatok, homlokzatok javítása, összes fa szerkezet láng- és gombamentesítése 1357 m2 (az épületen belül kiállítótér 310 m2, légió raktár és bemutatóterem 194 m2, cukrászda 54,62 m2, árusítóhely 47 m2, civil szerkezetek székhelye 127,47 m2 kerül kialakításra), installációk szerelése, környezetrendezés.] d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: történelmi témapark kivitelezése: 2006. június 30. / Aréna u. 8. kivitelezése: 2006. augusztus 15. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás a Kbt. VI. fejezete szerint. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: a legalacsonyabb összegû ellenszolgáltatás. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 20385/2005, 2005. november 25. d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. – 4350/2006, 2006. február 2. 4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: nem. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): Létesítmény megvalósulásának idõtartama: legkésõbb Aréna u. 8.–2006. augusztus 15. Létesítmény megvalósulásának idõtartama: legkésõbb Aréna u. 8.–2006. szeptember 8.
102. szám
c) A módosítás indoka: az Aréna u. 8. szám épület kivitelezése során olyan elõre nem látható, a megvalósításhoz nélkülözhetetlen mûszaki feladatok merültek fel, amelyek nem végezhetõk el az eredeti teljesítési határidõig. (A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal mint hatóság álláspontja szerint az épület emeletén felleltt díszítõfestés restaurátori feltárását, dokumentálását és konzerválását, valamint az épület udvarán a talajban talált építménymaradványok feltárását és bemutatását el kell végezni.) d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. augusztus 15. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: a nyertes ajánlattevõ a szerzõdés módosításával egyetért. 7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 16.
Vác Város Önkormányzata tájékoztatója a szerzõdés módosításáról (19681/2006) 1. a) Az ajánlatkérõként szerzõdõ fél neve és címe: Vác Város Önkormányzata 2600 Vác, Március 15. tér 11. b) A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél neve és címe: – PENTA Általános Építõipari Kft., 2131 Göd, Hernád utca 35., képviseli: Nagy Gábor ügyvezetõ igazgató – Reneszánsz Zrt., 2096 Üröm, Fõ út 1., képviseli: Bene Zoltán vezérigazgató – VIANOVA Kft., 1215 Budapest, Vasas utca 65–67. képviseli: Szõke Attila ügyvezetõ 2. a) A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerzõdés meghatározása: vállalkozási szerzõdés. b) A szerzõdéskötés idõpontja: 2006. május 29. c) A közbeszerzés tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás: Vác, Március 15. tér – Fõtér rekonstrukció, 568 882 572 Ft + áfa. d) A szerzõdés idõtartama vagy a teljesítés határideje: 2006. május 29.–2006. szeptember 15. 3. a) A lefolytatott közbeszerzési eljárás fajtája: nyílt eljárás. b) A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok bírálati szempontja: az összességében legelõnyösebb ajánlat. c) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító, illetõleg meghirdetõ hirdetményre és közzétételének napja: K. É. 2006. április 10. (K. É. – 8795/2006) d) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetõleg a Közbeszerzési Döntõbizottság tájékoztatásának napja: – e) Hivatkozás az eljárás eredményérõl szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre és közzétételének napja: K. É. 2006. július 14. (K. É. – 12878/2006)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
4. a) A szerzõdés módosítása érinti-e a bírálati szempont szerinti szerzõdéses feltételt: nem. b) A szerzõdés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerzõdéses feltételt is): 1. pont értelmezõ pontosítással egészült ki. 3. pont módosult: Az eredeti szerzõdésben: A befejezési határidõ 2006. szeptember 15. A módosított szerzõdésben: A befejezési határidõ 2006. szeptember 15., mely alól kivételt jelentenek a következõ részfeladatok: A faültetés véghatárideje: 2006. október 30. A Bécsi kapu kivitelezésének befejezési határideje: 2006. szeptember 30. 4. pont értelmezõ pontosítással egészült ki. 5. pont értelmezõ pontosítással egészült ki. 6. pont értelmezõ pontosítással egészült ki. 7. pont értelmezõ pontosítással egészült ki. 7. pont módosult: Az eredeti szerzõdésben: Vállalkozó teljesítési biztosítékként a vállalkozási díj 5%-ának megfelelõ óvadékot utal át.
43037
A módosított szerzõdésben: Vállalkozó teljesítési biztosítékként a vállalkozási díj 5%-ának megfelelõ összegû feltétlen és visszavonhatatlan bankgaranciát biztosít. 8. pont értelmezõ pontosítással egészül ki. c) A módosítás indoka: a Bécsi kapu és a faültetés végsõ befejezési határidejének módosulását, elõzõnél az akadályozott munkaterület, az utóbbinál a technológiai követelmények tették indokolttá. A végsõ határidõ kitolódása kitolja a végszámla (vállalkozói díj 40%-a) benyújtásának idõpontját, ezrét a kivitelezõ likviditási helyzetének biztosítása a biztosíték formájának változtatását tette indokolttá. d) A szerzõdés módosításának idõpontja: 2006. augusztus 25. 5. Egyéb információk: – 6. A nyertes ajánlattevõként szerzõdõ fél nyilatkozata: egyetért a szerzõdésmódosítással. 7. A hirdetmény feladásának dátuma: 2006. augusztus 28.
43038
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Helyesbítés Állami Autópálya Kezelõ Zrt. ajánlati felhívásának helyesbítése (19547/2006) Az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. K. É. – 17980/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 14-én, a Közbeszerzési Értesítõ 93. számában. A III.3.1) pont helyesen: III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve? Igen: – Nem: – Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történõ hivatkozás: – A IV.3.2) pont alábbi sorai helyesen: IV.3.2) Az adott szerzõdésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Elõzetes összesített tájékoztató: X Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény: X A hirdetmény száma a H. L.-ben: 2006/S 31-033855 15/02/2006 (nap/hó/év) A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 30. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 30.
Állami Autópálya Kezelõ Zrt. egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának helyesbítése (19553/2006) Az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. K. É. – 18656/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 21-én, a Közbeszerzési Értesítõ 96. számában. A III.2.3) pontban az alkalmasság minimumkövetelményei rész harmadik francia bekezdése helyesen: III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) – nem rendelkezik az építésvezetõ legalább 5 éves építésvezetõ gyakorlattal, és nem rendelkezik a megnevezett kivitelezésért felelõs mûszaki vezetõ a beszerzés tárgyának megfelelõ, az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendeletben elõírt jogosultsággal [Kbt. 67. § (2) bekezdés e) pont].
A IV.3.3) pontban a fizetés feltételei és módja bekezdés helyesen: IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei A fizetés feltételei és módja: az összeget az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. 10300002-20179104-00003285 számú számlájára kell „Vízépítés/2006” megjelöléssel – átutalni. Az ajánlatkérõ az átvételt követõen a számlát levélben megküldi. A dokumentáció átvehetõ személyesen vagy meghatalmazott útján, illetõleg a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen – munkanapokon 8.00–11.00 óra között ajánlatkérõ székhelyén. Az átvételkor a befizetést igazoló eredeti dokumentum bemutatása és az arról készült másolat átadása szükséges, megküldésének kérése esetén a kérelemhez a befizetést igazoló dokumentumot eredetiben vagy hiteles másolatban csatolni kell. A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 30. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 30.
Állami Autópálya Kezelõ Zrt. egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának helyesbítése (19560/2006) Az Állami Autópálya Kezelõ Zrt. K. É. – 18930/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 28-án, a Közbeszerzési Értesítõ 99. számában. A III.2.3) pontban az alkalmasság minimumkövetelményei rész harmadik francia bekezdése helyesen: III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) – Ha nem rendelkezik a munkákhoz szükséges alábbiakban részletezett mûszaki-technikai felszereltséggel: – 2 db speciális korlátoszlop-leverõ gép, – 3 db 8 t teherbírású hidraulikus emelõgép vagy hidraulikus földmunkagép, – 2 db légkompresszor, – 3 db min. 8 t-s platós tehergépkocsi. A VI.3) pont 4) alpontja helyesen: VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 4) Ajánlatkérõ az ajánlatokat a Kbt. 57. § (2) bekezdés b) pontja szerinti módszer szerint értékeli. A Kbt. 57. § (3) bekezdés c) pontja szerinti ponthatár: 1–100. A Kbt. 57. § (3) bekezdés d) pontja szerinti módszer: egyszerû matematikai arányosítás – részletes ismertetése a dokumentációban kerül kifejtésre. A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 30. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 30.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Budapest Fõváros Önkormányzata részvételi felhívásának helyesbítése (19675/2006) Budapest Fõváros Önkormányzata K. É. – 18291/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 25-én, a Közbeszerzési Értesítõ 98. számában. A VI.3) pont 6) alpont harmadik francia bekezdése helyesen: – A cégkivonat alapján cégjegyzésre jogosult személy(ek) érvényes aláírási címpéldánya(i)nak eredeti vagy közjegyzõ által a részvételi jelentkezési határidõt megelõzõ 30 napnál nem régebben hitelesített másolati példánya(i). A VI.3) pont 8) alpont második bekezdésének elsõ mondata helyesen: A részvételi jelentkezés elõkészítésének, elkészítésének és benyújtásának összes költségét a részvételre jelentkezõ viseli. A postán feladott részvételi jelentkezést ajánlatkérõ akkor tekinti határidõre benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a VI.3) pont 3) alpontjában meghatározott címen a részvételi jelentkezési határidõig sor került. A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 31. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 31.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ajánlati felhívásának helyesbítése (19664/2006) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata K. É. – 17158/2006 számú hirdetményének alábbi pontja tévesen jelent meg 2006. augusztus 4-én, a Közbeszerzési Értesítõ 89. számában. A B. melléklet 2 rész alábbi sorai helyesen: A RÉSZ száma: 2 MEGHATÁROZÁS: mûködési hitel 1) A rész meghatározása: 370 839 ezer forint mûködési célú hitel, futamidõ 1 év, rendelkezésre tartási idõ: 2006. december 31. A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 30. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 30.
Észak-dunántúli Gázszolgáltató Rt. részvételi felhívásának helyesbítése (19390/2006) Az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Rt. K. É. – 16628/2006 számú hirdetményének IV.3.4) pontja tévesen jelent meg 2006. augusztus 2-án, a Közbeszerzési Értesítõ 88. számában.
43039
Az említett pont helyesen: IV.3.4) Az ajánlattételi, illetve a részvételi határidõ Dátum: 2006/09/05 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 31. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 31.
Fõvárosi Vízmûvek Zrt. részvételi felhívásának helyesbítése (19652/2006) A Fõvárosi Vízmûvek Zrt. K. É. – 18211/2006 számú hirdetményének B. melléklete hiányosan, a 001 számú rész nélkül jelent meg 2006. augusztus 28-án, a Közbeszerzési Értesítõ 99. számában. A B. melléklet hiányzó része: B. MELLÉKLET A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A RÉSZ száma: 001 MEGHATÁROZÁS: – 1) A rész meghatározása: 1.1.1. Szellemi munkaerõ 2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.14.00.00-2 További tárgyak: 72.10.00.00-6 72.22.00.00-3 72.26.60.00-7 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – 3) Mennyiség: Ha ismert, becsült költség áfa nélkül (csak számokkal): 240 000 000 Pénznem: HUF Vagy: – és – között. Pénznem: – 4) A szerzõdés idõtartamára vagy megkezdésére/befejezésére vonatkozó eltérõ idõpontok feltüntetése (adott esetben) vagy napokban: Idõtartam hónapokban: (a szerzõdés megkötésétõl számítva) vagy kezdés: 2006/10/11 (év/hó/nap) teljesítés: / / (év/hó/nap) 5) További információ a részekrõl: Munkaerõcsoportok tervezett beszerzési mennyiségének aránya: A. Ügyviteli munkaerõ (például asszisztens, adminisztrátor, adatrögzítõ): 80% B. Ügyintézõi munkaerõ (például személyügyi, munkavédelmi ügyintézõ): 10% C. Szakmai felsõfokú végzettséggel rendelkezõ munkaerõ (például mérnök, egyéb): 10% A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 29. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 29.
43040
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Kórház Informatika 2000 Kht. részvételi felhívásának helyesbítése (19416/2006)
Nemzeti Autópálya Zrt. ajánlati felhívásának helyesbítése (19642/2006)
A Kórház Informatika 2000 Kht. K. É. – 18416/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 18-án, a Közbeszerzési Értesítõ 95. számában.
A Nemzeti Autópálya Zrt. K. É. – 18827/2006 számú hirdetményének IV.3.3) pontja tévesen jelent meg 2006. augusztus 30-án, a Közbeszerzési Értesítõ 100. számában. A fenti pont helyesen: IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok (a DBR kivételével) vagy ismertetõk (versenypárbeszéd esetében) beszerzésének feltételei A dokumentáció beszerzésének határideje: Dátum: 05/10/2006 (nap/hó/év) Idõpont: 14.00 Kell-e fizetni a dokumentációért? Igen: X Nem: – Igen válasz esetén: Ár (számokkal): 200 000 Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: ajánlatkérõ 1030000220609931-00003285 számú számlájára történõ átutalással, a jogcím feltüntetésével.
Az I.2) pont helyesen: I.2) AZ AJÁNLATKÉRÕ TÍPUSA ÉS FÕ TEVÉKENYSÉGE VAGY TEVÉKENYSÉGEI Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális és helyi szerveik: – Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal: – Regionális vagy helyi hatóság: – Regionális vagy helyi iroda/hivatal: – Közjogi szervezet: – Európai intézmény/hatóság vagy nemzetközi szervezet: – Egyéb (nevezze meg): egészségügyi intézmények Általános közszolgáltatások: – Védelem: – Közrend és biztonság: – Környezetvédelem: – Gazdasági és pénzügyek: – Egészségügy: X Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció: – Szociális védelem: – Szabadidõ, kultúra és vallás: – Oktatás: – Egyéb (nevezze meg): – Az ajánlatkérõ más ajánlatkérõk nevében folytatja a közbeszerzési eljárást? Igen: X Nem: – II.1.9) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)? Igen: X Nem: – A VI.3) pont 22. alpontjában az alábbi részszempont és a hozzá tartozó súlyszám helyesen: VI.3) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) 22. A IV.2.1) ponthoz tartozó részletes bírálati szempontok részszempontok súlyszámok 16. LOT Szent Lázár Megyei Kórház, 3100 Salgótarján, Füleki út 64. A teljes ajánlatra egységesen vonatkozó bírálati szempontok 13. Az ajánlatban megajánlott lézernyomtatók legalacsonyabb fajlagos nyomtatási költsége 5%-os fedettség esetén (papír nélkül) 2 A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 28. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 28.
A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 31. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 31.
Nyírháló Önkormányzati Társulás részvételi felhívásának helyesbítése (19608/2006) A Nyírháló Önkormányzati Társulás K. É. – 18613/2006 számú hirdetményének alábbi pontjai tévesen jelentek meg 2006. augusztus 28-án, a Közbeszerzési Értesítõ 99. számában. A III.2.3) pontban az alkalmasság minimumkövetelményei rész 3. alpontja helyesen: III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): 3. A részvételre jelentkezõ, közös részvételre jelentkezõ alkalmatlan, ha nem rendelkezik az alábbi szakértelemmel rendelkezõ szakemberekkel: – legalább 3 éves elektronikus hírközlési hálózatfejlesztési tapasztalattal és – távközlési építményekre vonatkozó – NHH-regisztrációval rendelkezõ 1-1, az 51/2000. (VIII. 9.) FVM–GM–KöViM együttes rendelet 2. melléklet 3. pontja szerint „TE” és „TV” minõsítésû felelõs mûszaki vezetõ (2 fõ), – legalább 2 éves minõségügyi vezetõi tapasztalattal rendelkezõ, belsõ auditor (1 fõ). A VI.2) pont helyesen: VI.2) A SZERZÕDÉS EU-ALAPOKBÓL FINANSZÍROZOTT PROJEKTTEL ÉS/VAGY PROGRAMMAL KAPCSOLATOS? Igen: X Nem: –
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot: Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, GVOP2005-4.4.2., Szélessávú hálózat önkormányzatok általi kiépítésének támogatása Magyarország üzletileg kevéssé vonzó településein. A támogatási szerzõdés száma: GVOP-4.4.2-05/1.-2005-09-0031/4.0
43041
A VI.3.11) pont 14. alpontja helyesen: VI.3.11) Egyéb információk: 14. Ajánlatkérõ felhívja a részvételre jelentkezõk figyelmét, hogy jelen beszerzéssel kapcsolatban a Kbt. 48. § (2)–(3) bekezdései alkalmazhatóak. A hirdetmény feladásának napja: 2006. augusztus 30. A hirdetmény kézhezvételének napja: 2006. augusztus 30.
43042
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
Módosítás Csongrád Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának módosítása (19610/2006) Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: Csongrád Város Önkormányzata Postai cím: Kossuth tér 7. Város/Község: Csongrád Postai irányítószám: 6640 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Ujvári Ferenc Telefon: 63/571-900 Fax: 63/571-901 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben): Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon) Ifjúsági Ház felújítása II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon) Vállalkozási szerzõdés a csongrádi Ifjúsági Ház felújítása és bõvítése tárgyban az ajánlatkérési dokumentációban meghatározottak szerint. II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.26.27.00-8 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): –
IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 17047/2006. A hirdetmény fajtája: egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása. IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/08/24 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: – VI.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben) VI.2.1) Dátumok kijavítása (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: II.3) pont A következõ helyett: Dátum: 2007/09/28 (év/hó/nap) Idõpont: – A következõ értendõ: Dátum: 2007/02/28 (év/hó/nap) Idõpont: – A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.3) pont, IV.3.4) pont, IV.3.7) pont A következõ helyett: Dátum: 2006/09/15 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/09/20 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.2) pont A következõ helyett: Dátum: 2006/09/22 (év/hó/nap) Idõpont: – A következõ értendõ: Dátum: 2006/09/25 (év/hó/nap) Idõpont: – A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.4) pont A következõ helyett: Dátum: 2006/09/20 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/09/22 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra VI.2.2) Új ajánlattételi vagy részvételi határidõ esetén a határidõ hosszabbításának indoka: A Kbt. 74. § (6) bekezdése.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.3) EGYÉB TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: III.2.3) Mûszaki, illetve szakmai alkalmasság A következõ helyett: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha nem rendelkezik az utóbbi két évben (2004., 2005.) teljesített, legalább 2 db közbeszerzés tárgya szerinti, új épület generálkivitelezésére, illetve meglévõ épület teljes felújítására vonatkozó referenciával, amelyek összege együttesen meghaladja a 60 millió Ft-ot. A következõ értendõ: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben) Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha nem rendelkezik az utóbbi két évben (2004., 2005.) teljesített, legalább 2 db közbeszerzés tárgya szerinti, magasépítésre vonatkozó referenciával, amelyek összege együttesen meghaladja a 20 millió Ft-ot. A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: 2006. szeptember 25. és/vagy Magyarázó megjegyzés (adott esetben) VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/30 (év/hó/nap)
DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelõ Zrt. tájékoztatójának módosítása (19511/2006) Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelõ Zrt. Postai cím: Vasmû út 41. Város/Község: Dunaújváros Postai irányítószám: 2400 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Kovács László elnök-vezérigazgató Telefon: 25/551-401 Fax: 25/551-409 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben): Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X
43043
II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon) Pénzügyi lízing. II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon) 7000 m2 összalapterületû élményfürdõ és gyógyászatpénzügyi lízingbe vétele 20 év futamidõvel. II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szószedet Fõ tárgy: 66.14.00.00-3 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 17546/2006 A hirdetmény fajtája: tájékoztató az eljárás eredményérõl. IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/07/31 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: – VI.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben) VI.2.1) Dátumok kijavítása (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: A következõ helyett: / / (év/hó/nap) Dátum: Idõpont: – A következõ értendõ: / / (év/hó/nap) Dátum: Idõpont: – VI.2.2) Új ajánlattételi vagy részvételi határidõ esetén a határidõ hosszabbításának indoka: – VI.3) EGYÉB TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: V.4) A szerzõdés értékére vonatkozó információ A következõ helyett: Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege: 22 753 003 HUF (áfa nélkül). A következõ értendõ: Az ellenszolgáltatás szerzõdésbeli összege: 22 352 460 HUF (áfa nélkül). és/vagy Magyarázó megjegyzés (adott esetben): – VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/29 (év/hó/nap)
43044
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A. MELLÉKLET I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)ON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: ECON TRUST Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Kft. Postai cím: Kálmán Imre u. 1. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Szuhanyik Zoltán Telefon: 475-1251 Fax: 475-1445 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
Esztergom Város Önkormányzata ajánlati felhívásának módosítása (19357/2006) Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: X A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: Esztergom Város Önkormányzata Postai cím: Széchenyi tér 1. Város/Község: Esztergom Postai irányítószám: 2500 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Meggyes Tamás polgármester Telefon: 33/542-043 Fax: 33/413-808 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben): www.esztergom.hu Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon) Esztergom-Pilisszentlélek városrészben szennyvízcsatorna és tisztítómû megépítése
102. szám
II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon) – 1 db OMS rendszerû biológiai szennyvíztisztító mû építése 40 m3/d kapacitással – NA 200 KG PVC gravitációs gyûjtõcsatorna 2839 fm – NA 160 KG PVC gravitációs bekötõcsatorna 1441 fm – MOBA rendszerû szennyvízátemelõ 40 m3/d kapacitással – kis teljesítményû házi átemelõ 8 db Ajánlatkérõ a Kbt. 58. § (7) bekezdése alapján a mûleírásban szereplõ termékkel mindenben egyenértékû terméket is elfogad II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szószedet Fõ tárgy: 45.23.24.00-6 Kiegészítõ tárgy(ak): 45.23.24.11-6 Kiegészítõ szószedet (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: 16480/2006 A hirdetmény fajtája: ajánlati felhívás nyílt eljárás megindítására IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/07/20 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: – VI.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben) VI.2.1) Dátumok kijavítása (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a hirdetményben: IV.3.3) A dokumentáció és egyéb iratok beszerzésének feltételei A következõ helyett: Dátum: 2006/09/12 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/10 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A módosítandó szöveg helye a hirdetményben: IV.3.4) Az ajánlattételi határidõ, illetve a részvételi határidõ A következõ helyett: Dátum: 2006/09/12 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/10 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
VI.2.2) Új ajánlattételi vagy részvételi határidõ esetén a határidõ hosszabbításának indoka: A mûszaki dokumentáció kiegészítése a dokumentáció módosításának minõsül, ezért szükségessé válik a Kbt. 76. § (1) bekezdésének alkalmazása. VI.3) EGYÉB TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei A következõ helyett: Dátum: 2006/09/12 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/10 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.2) Nyílt eljárás esetén az eredményhirdetés idõpontja A következõ helyett: Dátum: 2006/09/19 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 11.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.3) Nyílt eljárás esetén a szerzõdéskötés tervezett idõpontja A következõ helyett: Dátum: 2006/09/27 (év/hó/nap) A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/25 (év/hó/nap) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.11) Egyéb információk A következõ helyett: 7. Ajánlatkérõ 2006. augusztus 28-án 11.00 órakor helyszíni bejárást tart. A gyülekezõ Esztergom Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala fõbejáratánál 10.45 órakor. (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) A következõ értendõ: 7. Ajánlatkérõ 2006. szeptember 27-én 11.00 órakor helyszíni bejárást tart. A gyülekezõ Esztergom Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala fõbejáratánál 10.45 órakor. (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) és/vagy Magyarázó megjegyzés (adott esetben): – VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/26 (év/hó/nap)
43045
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Poór Attila ügyvezetõ Telefon: 479-0094 Fax: 322-1723 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány egyszerû eljárás ajánlattételi felhívásának módosítása (19580/2006) Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: X I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány Postai cím: Páva u. 39. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1094 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: – Telefon: 455-3320 Fax: 455-3399 E-mail: – Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérõ általános címe (URL): – A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS
A. MELLÉKLET
II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon): –
I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)ON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Pro-Vital 2000 Kft. Postai cím: Garas u. 1. II. 10. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1026 Ország: Magyarország
II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon): A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány, Budapest IX. ker., Páva u. 39. szám alatti épületének élõerõs õrzés-védelmi feladatai, valamint a biztonsággal kapcsolatos technikai eszközök idõszaki karbantartása és javítása a dokumentációban részletezettek szerint, vállalkozási szerzõdés
43046
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 74.61.30.00-9 További tárgy(ak): 74.61.00.00-8 50.71.10.00-2 Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 17997/2006 A hirdetmény fajtája: közzétételes egyszerû eljárás IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/08/17 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: – VI.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben) VI.2.1) Dátumok kijavítása (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a hirdetményben: A következõ helyett: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – A következõ értendõ: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – VI.2.2) Új ajánlattételi vagy részvételi határidõ esetén a határidõ hosszabbításának indoka: – VI.3) EGYÉB TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: III.2.1) pont A következõ helyett: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, valamint 10%-ot meghaladó mértékû alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjai alá tartozik. A következõ értendõ: Az eljárásban nem lehet ajánlattevõ, valamint alvállalkozó, aki a Kbt. 60. § (1) bekezdés a)–h) pontjai alá tartozik. és/vagy Magyarázó megjegyzés (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: III.2.2) pont A következõ helyett: – Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha pénzügyi intézménytõl származó nyilatkozat alapján a kiállításától számított
102. szám
12 hónapon belül 30 napot meghaladó sorban állása van vagy volt bármelyik bankszámláján. – Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma nem éri el évente a nettó 18 millió forintot. A következõ értendõ: – Alkalmatlan az ajánlattevõ és a 10%-ot meghaladó mértékû alvállalkozó, ha pénzügyi intézménytõl származó nyilatkozat alapján a kiállításától számított 12 hónapon belül 30 napot meghaladó sorban állása van vagy volt bármelyik bankszámláján. – Alkalmatlan az ajánlattevõ, ha a közbeszerzés tárgya szerinti forgalma (élõerõs õrzés-védelem) nem éri el évente a nettó 18 millió forintot. A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.3) pont A következõ helyett: Ajánlatkérõ a dokumentációt 50 000 Ft, azaz ötvenezer forint összegnek a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány Erste Bank Hungary Rt.-nél (1132 Budapest, Váci út 48.) vezetett 11600006-00000000-12000162 bankszámlájára történt befizetésrõl szóló igazolás ellenében vagy készpénzes befizetéssel az A. jelû melléklet II) pontjában meghatározott címen vehetik át munkanapokon 10.00–17.00 óráig. A következõ értendõ: Ajánlattevõk a dokumentációt 50 000 Ft, azaz ötvenezer forint összegnek a Holocaust dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány Erste Bank Hungary Rt.-nél (1132 Budapest, Váci út 48.) vezetett 11600006-00000000-12000162 bankszámlájára történt befizetésrõl szóló igazolás ellenében vagy készpénzes befizetéssel az A. jelû melléklet II) pontjában meghatározott címen vehetik át munkanapokon 10.00–17.00 óráig. A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3) pont A következõ helyett: Ajánlatkérõ 2006/08/28-án, hétfõn 10.00 órakor a Kbt. 56. §-ában rögzített helyszíni bejárást és konzultációt tart a közalapítvány 1094 Budapest, Páva u. 39. szám alatt lévõ épületében. A következõ értendõ: Ajánlatkérõ 2006/09/07-én, csütörtökön 10.00 órakor a Kbt. 56. §-ában rögzített helyszíni bejárást és konzultációt tart a közalapítvány 1094 Budapest, Páva u. 39. szám alatt lévõ épületében. A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3) pont A következõ helyett: A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eljárás eredményének kihirdetését követõ 9. nap 10.00 óra. A következõ értendõ: A szerzõdéskötés tervezett idõpontja: az eljárás eredményének kihirdetését (amely az összegzés megküldését jelenti és a bontást követõ 16. napra tervezi az ajánlatkérõ, ettõl való eltérés esetén írásos értesítést küld) követõ 9. nap 10.00 óra. A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.3) pont, IV.3.4) pont, IV.3.7) pont A következõ helyett: A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2006/09/07 Idõpont: 10.00 óra
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Ajánlattételi határidõ: Dátum: 2006/09/07 Idõpont: 10.00 óra Az ajánlatok felbontásának feltételei: Dátum: 2006/09/07 Idõpont: 10.00 óra A következõ értendõ: A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2006/09/18 Idõpont: 10.00 óra Ajánlattételi határidõ: Dátum: 2006/09/18 Idõpont: 10.00 óra Az ajánlatok felbontásának feltételei: Dátum: 2006/09/18 Idõpont: 10.00 óra VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)ON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyûjtemény Közalapítvány Postai cím: Páva u. 39. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1094 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: Horváth László Telefon: 455-3320 Fax: 455-3399 E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
Magyar Nemzeti Bank ajánlati felhívásának módosítása (19384/2006)
43047
Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: központi beszerzés Telefon: 428-2600/1449 Fax: 428-2556 E-mail:
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben): Az ajánlatkérõ általános címe (URL): http://kozbeszerzes.mnb.hu A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: X Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: – II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon) Gépjármû-menedzsmentszolgáltatás II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon) A Magyar Nemzeti Bank gépjármûparkjának menedzsmentés egyéb szolgáltatásaira vonatkozó vállalkozási szerzõdés 2006–2007. között. II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szószedet Fõ tárgy: 50.11.00.00-9 IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 18604/2006 A hirdetmény fajtája: ajánlati felhívás IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/08/23 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK
Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: X A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: Magyar Nemzeti Bank Postai cím: Szabadság tér 8–9Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1054 Ország: Magyarország
VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: – VI.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben) VI.2.1) Dátumok kijavítása (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.3) A következõ helyett: Dátum: 2006/10/09 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00
43048
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.4) A következõ helyett: Dátum: 2006/10/09 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: IV.3.8) A következõ helyett: Dátum: 2006/10/09 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/16 (év/hó/nap) Idõpont: 10.00 óra A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: VI.3.2) A következõ helyett: Dátum: 2006/10/20 (év/hó/nap) Idõpont: 14.00 A következõ értendõ: Dátum: 2006/10/25 (év/hó/nap) Idõpont: 14.00 A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: – A következõ helyett: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – A következõ értendõ: Dátum: / / (év/hó/nap) Idõpont: – VI.2.2) Új ajánlattételi vagy részvételi határidõ esetén a határidõ hosszabbításának indoka: A hirdetmény szükségessé vált módosítása. VI.3) EGYÉB TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben: III.2.3) A következõ helyett: A Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltak esetén alkalmatlan az ajánlattevõ, közös ajánlattevõ, ha
102. szám
– A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet(ek) vagy ajánlattevõ, illetve közös ajánlattevõ együttesen az elõzõ 3 évbõl (2005–2003.) nem rendelkezik évente legalább két darab gépjármû-menedzsmentszolgáltatásra vonatkozó olyan szerzõdéssel, amely szerzõdésenként és évente legalább 20 db gépjármû-menedzsmentszolgáltatására vonatkozik; – A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet(ek) vagy ajánlattevõ, illetve közös ajánlattevõ nem rendelkezik legalább 1 olyan szakemberrel, aki minimum 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az ajánlati dokumentáció II. feladatlista a)–h) pontjaiban foglalt gépjármû-menedzsmentszolgáltatásokat magában foglaló tevékenységek vonatkozásában; – A Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet nem nyújtja be a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatát. A következõ értendõ: A Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltak esetén alkalmatlan az ajánlattevõ, közös ajánlattevõ, ha – A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet(ek) vagy ajánlattevõ, illetve közös ajánlattevõ együttesen az elõzõ 3 évbõl (2005–2003.) nem rendelkezik évente legalább 40 darab gépjármû-menedzsmentszolgáltatására vonatkozó referenciával. A 40 db gépjármû menedzsmentjére vonatkozó szolgáltatás évente maximálisan három szerzõdésbõl származhat. Több évre kötött szerzõdés esetében minden egyes évre vonatkozó szolgáltatást külön szerzõdésnek tekint ajánlatkérõ. – A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti szervezet(ek) vagy ajánlattevõ, illetve közös ajánlattevõ nem rendelkezik legalább 1 olyan szakemberrel, aki minimum 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik az ajánlati felhívás VI.3.11) pont 12. alpontjában foglalt gépjármû-menedzsment szolgáltatásokat magában foglaló tevékenységek vonatkozásában. – A Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti szervezet nem nyújtja be a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatát. és/vagy Magyarázó megjegyzés (adott esetben): – VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/28 (év/hó/nap)
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43049
Visszavonás Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egyszerûsített eljárás ajánlati felhívásának visszavonása (19611/2006) Ez a hirdetmény a következõk valamelyikének közzétételére vonatkozik: A Kbt. VI. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: X A Kbt. VII. fejezetének hatálya alá tartozó hirdetmény: – A Kbt. negyedik részének hatálya alá tartozó hirdetmény: – I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRÕ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Hivatalos név: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Postai cím: Deák Ferenc tér 3. Város/Község: Kecskemét Postai irányítószám: 6000 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: dr. Laczkó Katalin Telefon: 76/513-800 Fax: 76/513-801 E-mail:
[email protected],
[email protected] Internetcím(ek) (adott esetben): – Az ajánlatkérõ általános címe (URL): www.bacskiskun.hu A felhasználói oldal internetcíme (URL): – TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEN SZEREZHETÕK BE Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal: – Ha attól eltérõ, kérjük töltse ki az A. I) mellékletet: X II. SZAKASZ: A SZERZÕDÉS TÁRGYA II.1) LEÍRÁS II.1.1) Az ajánlatkérõ által a szerzõdéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon) Intézményi hõszolgáltatás fûtéskorszerûsítéssel II.1.2) A szerzõdés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 4 intézményében mûködõ hõenergia-ellátó rendszerek üzemeltetése hosszú távon (10 évre szóló) hõszolgáltatási szerzõdés keretében, a berendezések korszerûsítésével.
II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon) Fõ szójegyzék Fõ tárgy: 65.40.00.00-7 További tárgy(ak): – Kiegészítõ szójegyzék (adott esetben): – IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.1.1) Az ajánlatkérõ által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben): – IV.1.2) A hirdetmény közzététele (az adott szerzõdésre/tervpályázati eljárásra vonatkozó korábbi közzététel, a hirdetmény fajtája) Hirdetmény száma a K. É.-ben: K. É. – 17861/2006 A hirdetmény fajtája: egyszerûsített eljárás IV.1.3) A közzétett hirdetmény feladásának dátuma: 2006/08/02 (év/hó/nap) VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTÕ INFORMÁCIÓK VI.1) TÁJÉKOZTATÁS A VISSZAVONÁSRÓL (adott esetben; jelölje meg az összes szükséges információt) A közbeszerzési eljárást megszüntették: – Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül: X [A VI.3) szakaszból szükség szerint több példány használható] VI.4) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK DÁTUMA VI.4.1) A feladás dátuma: 2006/08/30 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A KÖVETKEZÕ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK)ON SZEREZHETÕK BE Hivatalos név: Épinber Kft. Postai cím: Csányi János krt. 12. Város/Község: Kecskemét Postai irányítószám: 6000 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok) Címzett: 76/507-313 Telefon: 76/416-523 Fax: – E-mail:
[email protected] Internetcím (URL): –
43050
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
A KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTÕ példányonként megvásárolható az alább felsorolt helyeken Vidéki postahivatalok: Ajka 1. posta Bátonyterenye 1. posta Békéscsaba 1. posta Baja 1. posta Balassagyarmat 1. posta Balatonalmádi 1. posta Balatonboglár 1. posta Barcs 1. posta Berettyóújfalu 1. posta Biatorbágy 1. posta Bodajk 1. posta Bonyhád 1. posta Budaörs 1. posta Celldömölk 1. posta Csákvár 1. posta Csorna 1. posta Dabas 2. posta Debrecen 1. posta Dombóvár 1. posta Dorog 1. posta Dunakeszi 1. posta Dunaújváros 1. posta Edelény 1. posta Eger 1. posta + Eger vidék Encs 1. posta Esztergom 1. posta Érd 1. posta Füzesabony 1. posta Fehérgyarmat 1. posta Gödöllõ 1. posta Gyõr 1. posta Gyöngyös 1. posta Hódmezõvásárhely 1. posta
Hajdúböszörmény 1. posta Hajdúszoboszló 1. posta Hatvan 1. posta Jászberény 1. posta Körmend 1. posta Kaposvár 1. posta Kazincbarcika 1. posta Kecskemét 1. posta Keszthely 1. posta Kisvárda 1. posta Komárom 1. posta Komló 1. posta Lenti 1. posta Mátészalka 1. posta Mór 1. posta Marcali 1. posta Mezõkövesd 1. posta Mezõtúr 1. posta Miskolc 1. posta + Miskolc vidék Miskolc 10. posta Mohács 1. posta Monor 1. posta Mosonmagyaróvár 1. posta Nagyatád 1. posta Nagykáta 1. posta Nagykanizsa 1. posta Nyírbátor 1. posta Nyíregyháza 1. posta Orosháza 1. posta Ózd 1. posta Pápa 1. posta Pásztó 1. posta Pécs 1. posta
Püspökladány 1. posta Paks 1. posta Ráckeve 1. posta Sárbogárd 2. posta Sárospatak 1. posta Sárvár 1. posta Sátoraljaújhely 1. posta Salgótarján 1. posta Siófok 1. posta Siklós 1. posta Sopron 1. posta Szécsény 1. posta Székesfehérvár 2. posta Szeged 1. posta Szekszárd 1. posta Szentendre 1. posta Szerencs 1. posta Szigetvár 1. posta Szolnok 2. posta Szombathely 1. posta Törökszentmiklós 1. posta Tamási 1. posta Tapolca 1. posta Tatabánya 1. posta Tiszaújváros 1. posta Tiszafüred 1. posta Tokaj 1. posta Vác 1. posta Vásárosnamény 1. posta Veszprém 1. posta Zalaegerszeg 1. posta Zirc 1. posta
Budapesten: a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti Közlöny Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail: közlö
[email protected]), illetve megrendelhetõ a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail:
[email protected]) vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen. Conference Tours Közlönyboltban: 1055 Budapest, Kossuth tér 6–8. Telefon: 474-7982. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig: 8.30–16.30-ig. Diritto Bt.-nél: 1053 Budapest, Veres Pálné u. 44. Telefon/fax: 266-2157. Nyitva tartás: 9.00–17.00-ig.
Elõfizetésben megrendelhetõ a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Ügyfélszolgálatánál: 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6. Információ: 266-9290/384, 286, 245 mellék. Fax: 318-6668. E-mail:
[email protected], valamint a Magyar Posta Rt. Központi Régió Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban és a vidéki postahivatalokban.
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43051
TISZTELT ELÕFIZETÕINK! A Közbeszerzések Tanácsa értesíti tisztelt elõfizetõit, hogy 2004. január 1-jétõl új kiadó, a MAGYAR HIVATALOS KÖZLÖNYKIADÓ gondozásában jelenik meg a Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja, a Közbeszerzési Értesítõ. Mint elõfizetõnkként tapasztalhatta, hetente több száz, minden szakterületre kiterjedõ közbeszerzési felhívás részletes leírását és feltételeit olvashatja kiadványunkban. A Közbeszerzési Értesítõ révén a leggyorsabban, autentikus forrásból értesülhet a pályázatokról. negyedévre 26 460 Ft, Elõfizetési díjunk 2006. január 1-jétõl
fél évre 50 400 Ft, egy évre pedig 95 760 Ft.
Elõfizetésének meghosszabbításához kérjük töltse ki a mellékelt megrendelõlapot. Amennyiben banki átutalással kíván fizetni, az elõfizetési díjat utalja a Magyar Hivatalos Közlönykiadó MKB 10300002-20194420-00003285 számú számlájára. A számlát a megrendelés beérkezését követõen azonnal postázzuk önnek.
Éljen a lehetõséggel, és legyen továbbra is elõfizetõnk!
MEGRENDELÕLAP Megrendeljük a Közbeszerzési Értesítõt .......... példányban ¨
egy évre 95 760 Ft
¨
fél évre 50 400 Ft
¨
negyedévre 26 460 Ft
Megrendelõ neve (cégnév): .......................................................................................................................................................................................... Kapcsolattartó neve: ..................................................................................................................................................................................................... Irányítószám: ............... Város: .................................................................................................................................................................................. Utca: ................................................................................................................................ házszám: ................ Telefonszám: ............................... Kézbesítési név: ............................................................................................................................................................................................................ Kézbesítési cím: ............................................................................................................................................................................................................ Kézbesítési cím telefonszáma: ...................................................................................................................................................................................... Elõfizetés kezdete: ........................................ Elõfizetési idõszak: ........................................................................................................................... Fizetés módja: átutalással: ¨ csekken: ¨ Dátum: .......................................................................................................................................................................................................................... Cégszerû aláírás: ........................................................................................................................................................................................................... A megrendelés faxon is elküldhetõ: 318-6668.
43052
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43053
43054
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
102. szám
102. szám
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
43055
43056
Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2006. IX. 4.)
Szerkeszti a Közbeszerzések Tanácsa mellett mûködõ Szerkesztõbizottság. Felelõs szerkesztõ: Nagyházi Gyula. A szerkesztõség címe: 1024 Budapest, Margit krt. 85., VIII. emelet 852. Telefon: 336-7756. Fax: 336-7751. A Közbeszerzések Tanácsa bankszámlaszáma: MNB 10032000-01720361-00000000 310-es tranzakciós kód. A Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntõbizottság telefonszáma: 336-7776, faxszáma: 336-7778. Kiadja a Közbeszerzések Tanácsa megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 318-6140. Felelõs kiadó: dr. Kodela László elnök-vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központja. Elõfizetésben megrendelhetõ a Magyar Hivatalos Közlönykiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail:
[email protected]) vagy a www.mhk.hu/kozlonybolt internetcímen. 1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6., 1394 Budapest 62. Pf. 357. Példányonként megvásárolható a Budapest VII., Rákóczi út 30. (bejárat a Dohány u. és Nyár u. sarkán) szám alatti Közlöny Centrumban (tel.: 321-5971, fax: 321-5275, e-mail:
[email protected]). Információ, reklamáció: tel./fax: 317-9999, 266-9290/384, 245, 357 mellék (félfogadási idõ: hétfõtõl csütörtökig 8.00–16.00 óráig, pénteken 8.00–15.00 óráig) a Magyar Posta Rt. Központi Régió Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, a vidéki postahivataloknál és hírlapkézbesítõknél, a (HELÍR) Hírlap Elszámolási Iroda elõfizetési csoportja, Budapest VIII., Orczy tér 1. Telefon: 477-6300, fax: 303-3440. HU ISSN 1219–624X 06.2756 – Nyomja a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes
102. szám