„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
A kompetencia alapú óvodai nevelés bevezetése csoportunkban 2009-2010-es nevelési évben Az infrastruktúra helyzete, jellemzői Fenntartónk sikeresen pályázott infrastrukturális fejlesztésre – bölcsődeépítésre és óvoda felújításra. A TÁMOP 3.1.4. pályázat a szakmai fejlesztésre irányul. A projekt sikeres elbírálásban részesült, így nevelőtestületünk újabb szakmai kihívás elé nézett. A 2009-2010-es nevelési év a várakozás éve volt. Felkészültünk az építkezéssel járó megváltozott körülményekre, folyamatosan tájékoztattuk a szülőket. A nyugodt óvodai élet és a munkák gördülékennyé tétele érdekében elköltöztünk. A Faluház és az ÖNO adott helyet a gyermekeknek. A szülők nagyon sokat segítettek az oda – és visszaköltözésben, az ottani dolgozók is segítették beilleszkedésünket. A hétvégeken valósítottuk meg, így a gyerekek számára szinte észrevétlen változást okozott, tevékenységeinket ott tudtuk folytatni, ahol abba hagytuk. Ennek biztosítása azonban többletfeladatokkal járt, hiszen az év során többször kellett új körülményekhez alkalmazkodni, az óvodai visszaköltözés után még folytak a munkálatok az intézmény területén.
A kompetencia alapú óvodai nevelés bevezetésének körülményei, feladatai Bár a megújulás, szakmai fejlődés folyamatos nevelő munkánk során, mégis felkészületlenül ért bennünket az a tény, hogy a 2009-2010-es évben már be kell vezetnünk az új programcsomagot, módosítani dokumentációinkat, több mint 120 órás tanfolyamot kell teljesítenünk, egy-két hónap elteltével be kellett vezetnünk az elektronikus dokumentációvezetést – képzettségünk nem lévén a számítástechnikai tanfolyamot is végeznünk kellett. A továbbképzések nagy késéssel indultak, így nehezítette munkánkat, hogy e nélkül kellett elkezdeni egy más szellemiségű óvodai nevelést, még akkor is, ha eddigi nevelési programunk - az Óvodai nevelés játékkal, mesével - az egyik legközelebb álló program a kompetencia alapú programcsomaghoz. A bevezetés a továbbképzések miatti hiányzásokkal is járt, ami még inkább nehezítette a gördülékeny megvalósítást csoportunkban.
1
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
A kompetencia alapú óvodai programcsomag bevezetésének lépései: A kompetencia alapú óvodai programcsomag megismerése Projektindító nap megszervezése A továbbképzésen kapott ismeretek bővítése, ezek megosztása a nevelő testülettel Munkatársi értekezletekre való felkészülés Tájékoztatás, egyeztetés a szülőkkel– szülői értekezletek Egyeztetés a fenntartóval A program teljesíthetőségének tárgyi-dologi feltételei – késésben voltak, a Meseláda év végén jutott az óvodába Együttműködések kialakítása a szakmai munkát segítőkkel, konzultációk, ellenőrzések egyeztetése Műhelymunkák erősítése, kollégák motiválása Intézményi innováció megvalósítása Dokumentációk, kötelező adminisztráció kialakítása, elektronikus feldolgozása Jó gyakorlat átvétele Hospitálás megvalósító intézményben Az óvoda dokumentációinak kompetencia alapú programhoz igazítása – HOP, IMIP, SZMSZ, Csoportnapló Ezekben, a műhelymunkákban részt kellett vennünk, hiszen a nevelőtestület módszertani kultúrájának megújítása, a kompetencia alapú programcsomag korszerű nevelési, tanulási-tanítási stratégiáinak átadásában mi voltunk kompetensek.
Programfejlesztés az óvodai nevelésünk során A gyermekeket körülvevő természeti-társadalmi változások szükségessé teszik, hogy nevelési-oktatási módszereinket átgondoljuk, az esetleges feltárt hiányosságokat igyekezzünk megszüntetni. ☺ Óvoda-iskola átmenet – Szerintünk a mi esetünkben eddig sem adódtak problémák, az óvodánkban megalapozott szokásrend segítséget nyújt eligazodni a későbbi iskolai életben. Még jobban közelíteni nem tudunk, az iskola nem tért át a kompetencia alapú programra.
2
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
☺ Inkluzív pedagógia - A szociális különbözőség csökkentése, a felzárkóztatás, a differenciálás mindig is kiemelt feladatunk volt. Az esélyegyenlőség elősegítése a mai kor egyik legfontosabb problémája ☺ Érzelmi-erkölcsi nevelés – Mindannyian tapasztaljuk, hogy egyre inkább sérül, háttérbe szorul a társadalmi értékrendi válság miatt. A gyermekek ingerözönben élnek, nincs idejük feldolgozni a kapott információkat. Ez mind hatással van magatartásukra, egész érzelmi életükre. ☺ A játék – programunkban kiemelkedő, hogy az óvodás gyermek létformája a játék, a játékba integrált önkéntes, cselekvéses tanulás. Sok plusz foglalkozást igényelnének a szülők, mi azonban – akárcsak a kompetencia alapú program- a szabad játékot fontosnak tartjuk, a szabad játék rovására nem vezetünk be indokolatlanul nagyobb mennyiségű külön foglalkozást. ☺ Ismerkedés, hospitálás, anyaggyűjtés Ez sem ment zökkenőmentesen, mert a „Jó gyakorlat átvétele ”látogatásra nevelési év végén került sor. Hospitáláson a második félévben tudtunk részt venni Algyőn, ahol praktikus tanácsokkal láttak el minket. A látottak alapján is megállapítottuk, hogy semmi különlegeset nem kell tennünk, amit eddig nem ismertünk volna, csak egy kicsit másképp kell szervezni a munkaformákat, jobban be kell vonnunk a szülőket a gyűjtőmunkába. A kompetencia alapú programcsomag nem pedagógiai program, egy eszközrendszer, mely segíti a tanítási-tanulási folyamatot, így a már meglévő programunkba próbáltuk beilleszteni. Elgondolkodtató volt számunkra, hogy a program a csoportos foglalkozást,- és ha 100%-os megvalósítást nézzük – a több óvónős modellt igényli. A hospitálások során mindig két óvónő tartózkodott a csoportban. Nagyon nagy hasznát vettük a kiegészítő segédanyagoknak, a korcsoportra osztott tématerveknek, tudtunk válogatni a tapasztalatba ágyazott képességfejlesztés, a feldolgozási módszerek sokféleségében. Az anyaggyűjtés, a különböző témákban történő tájékozódás az internetnek köszönhetően viszonylag könnyen ment, bár sok időt vett el, de egy-egy témához nagyszerű kiegészítéseket, irodalmi anyagot sikerült összegyűjtenünk.
3
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
Tervezés, dokumentáció, gyakorlati kipróbálás Mivel számítógépes ismeretekkel nem rendelkeztünk, így kézzel írva kezdtük el a naplóírást, a formátum is sok változáson, tervezésen ment át, mire úgy éreztük, hogy talán a csoportnapló elérte végleges formáját. A novembertől decemberig tartó időszak értékelését már számítógéppel írtuk és januártól az általunk kialakított, megszerkesztett táblázatban terveztünk. A napló sokkal áttekinthetőbb, esztétikusabb. Zöld színnel, külön részben jelöltük a kompetencia alapú programból átvett ajánlásokat. A differenciált tervezéshez sok segítséget adott a segédanyag, ez a fajta tervezés valóban átláthatóbb, bár jóval időigényesebb a korábbihoz képest. A gyermekfejlődés nyomon követését – nevelőtestületi döntés hatására – átdolgoztuk. Jól működő saját rendszerünk volt eddig is, de az új átláthatóbb, világosabb bár szintén munkaigényes. Fonay Tiborné – Kissné Takács Rita: Az óvodás korú gyermek megismerésének, fejlesztésének rendszere és eszköztára c. kiadványok és Dr. Bakonyi Anna: A kompetencia alapú óvodai programcsomag, gyermekek megfigyelésén alapuló mérési, értékelési rendszer szempontrendszereit választottuk. Ezt felmenő rendszerben vezetjük be, a 2010-2011-es nevelési évtől a kiscsoportosok fejlődési naplója már e szerint lesz vezetve, a többi csoportban azt folytatjuk, amit eddig el kezdtünk, természetesen a szükséges kiegészítések mellett. A hátrányos helyzetű, SNI gyermekek integrált nevelésének általánossá válása szempontjából kiemelten fontos, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk az együttnevelésről, gyakorlati módszereiről, el kell sajátítanunk a differenciálás megvalósításához szükséges kompetenciákat. Olyan nevelési és tanulásszervezési módszerekkel kell megismerkednünk és alkalmaznunk, amelyek figyelembe veszik a gyermekek eltérő hátterét, alkalmasak a legkülönbözőbb gyermekek együttnevelésére, a differenciálásra, és személyre szabott értékelési rendszer használatára. Ezt a szemléletet és módszertani tudást próbáltuk elsajátítani a továbbképzéseken, és integrálni eddigi pedagógiai ismereteinkhez. Ennek bővítése munkánk során folyamatos, sok szakkönyvet olvastunk el. A továbbképzések véleményünk szerint nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményt, előfordult, hogy a tanítók, tanárok között egyedül mi ketten voltunk óvónők. Olyan témaköröket jártunk körbe, melyek egy óvodapedagógusnak teljesen kézenfekvő. Sajnos olyan továbbképzésen is voltunk, amely igazán nem adott új és használható ismereteket. Úgy érezzük, 4
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
hogy a továbbképzések tartalmának megválasztása, alaposabb átgondolást, célorientáltságot igényelt volna. A magas csoportlétszám, a sok továbbképzés miatti hiányzás, (mivel egy csoportban történt bevezetés, így mindkettőnket érintette), a továbbképzések kései lebonyolítása – a gyakorlati munka megelőzte az elméleti tudás megszerzését a témakörben - sajátos megvilágítást adtak a programcsomag bevezetésének, de úgy gondoljuk, hogy az elvárásoknak eleget tettünk. Ebben erősített meg látogatásai során mentorunk véleménye és a gyakorlati bemutatók során adott minősítése. Eddigi tevékenységeink láncolatát az évszakok alakulása határozta meg, tudjuk, hogy tevékenykedve, megtapasztalva tanul a gyermek a legkönnyebben. Nem minden területen hozott így új feladatot tevékenységünkben ez a program csomag. Ami viszont pl. szemléletváltást kívánt, az évszakos tervezést felváltó négy őselem megjelenése. A 2009-2010-as nevelési évben a Kompetencia Program négy őselemének tématerv javaslatai beépültek helyi óvodai nevelési programunkbadokumentáció: csoport napló Minden egyes őselem feldolgozása során alkalmunk nyílt ☺ Környezeti értékek, természeti kincsek megismertetésére, séták, kirándulások, játékok, kísérletek segítségével ☺ Nyelvi, irodalmi, kommunikációs készségek fejlesztése, lehetőség nyugodt beszélgetésekre, mesékre, versekre, történetekre, ezzel is segítve a tapasztalatok feldolgozását – Kupaktanács, drámajátékok, nyelvi játékok, találós kérdések ☺ Alkalmazni a tevékenységek differenciált szervezeti formáit, a tapasztalatszerzés, az egyéni fejlesztés lehetőségeit – többféle lehetőség, módszer, eszköz felkínálása a tevékenységek során. Elemenként, életkor szerint, és nevelési területenként széles spektrumú módszertani ajánlást kínált az új programcsomag ☺ Fokozottan kellett terveznünk a differenciált nevelést, négy képességfajtát dolgozott ki a program három különböző differenciálási szintre, ebben is nagy segítséget adott az ajánlás, természetesen figyelembe kellett vennünk saját csoportunk adottságait ☺ Gyűjtő munka az adott témakörökben a családok bevonásával – kérés, felhívás, családi fotók, képeslapok, termések, gyümölcsök, zöldségfélék, magvak, kagylók, képek, virágpalánták, közös délutánok / Tökfesztivál, Farsang, Húsvét/ 5
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
☺ a négy alapelem – Levegő, Tűz, Víz, Föld – köré szervezni a feldolgozandó témákat. ☺ A kompetencia alapú programcsomag akárcsak helyi programunk kiemelten foglalkozik a néphagyományok ápolásával Minden jeles napot egy hosszabb előkészület vezet be. A hagyományápolás közben történő együttjátszás, együttmunkálkodás, tervezgetés örömtelivé teszi a várakozás időszakát, maga az ünnep pedig vidám hangulatú, felszabadult. A gyakorlati kipróbálás során vegyes tapasztalatokat szereztünk. Ügyesen kellett válogatnunk a témajavaslatok közül, beépíteni saját témáinkat, hogy azok egymásra épülve kiegészítsék egymást. Mivel a továbbképzések késtek, így a szeptemberi hónap az ismerkedés, „csipegetés” és a kézzel íródott tervezés időszaka volt. Októbertől már kicsit tudatosabban kezdtünk a tevékenylégekhez, a Tűz jegyében. Nagyszerűen össze tudtuk „fésülni” saját programunkkal a kompetencia adta ötleteket. A tűz témakörön belül sokféle módszerrel, eszközzel, tapasztalással ismertettük meg a gyerekeket, kitértünk a tűz nélkülözhetetlen szerepére és veszélyeire is. A tűz keletkezése, története, megjelenési formája nagyon érdekelte a gyerekeket, ezért minél sokoldalúbban juttattuk élményekhez, tapasztalatokhoz őket. A mesék révén szóba került a kemence kifejezés, ennek kapcsán megnéztük a Parkban lévő kemencét, összehasonlítottuk az otthoni, az óvodai tűzhelyekkel. Nagyszerűen sikerült a Szüret, a szülők sokat segítettek. Általában együttműködők voltak, sokan kapcsolódtak be a gyűjtőmunkákba. A Tűz jegyében zajlott az egy hetes Tökfesztivál, mely egyben a pályázatban vállalt témahetünk is volt. A Tökfesztiválhoz kapcsolódó „tűztánc” sokáig a gyerekek kedvence volt, nyitottak különböző zenei irányzatokra, az indián zene nagyon tetszett nekik. November végén költöztünk a Faluházba, így az Advent időszaka már ott zajlott. Készülődtünk az ünnepekre, díszítettük a termeinket, sütöttünk, aszaltunk gyümölcsöt, mézeskalácsot készítettünk és még sorolhatnánk. Közben részt vehettünk az alapképzésen, így munkánk is tudatosabbá vált. Esténként a számítógépes tanfolyamot végeztük és januártól már elektronikus úton, terveztük a naplót, ami azonban még nem nyerte el a végső formáját. Sokat kísérleteztünk, a még az óvoda udvarán lezajlott tűz gyújtás nagy élményt jelentett a gyerekeknek, megfigyelhettük az éghető ill. éghetetlen anyagokat, láttuk, éreztük a füstöt. 6
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
Könyveket nézegettünk tűzhányókról, vulkán kitörésről, lávafolyásról. Nemcsak a tűzről szereztek sok tapasztalatot a gyerekek, hanem az összetartozás, a család, barátok, közösség összetartó melegéről is. A sütéssel, ünnepi készülődéssel járó tevékenységek sokféle lehetőséget kínáltak a szerepjátékok kibontakozására. Jól beépíthettük a Kiegészítősegédlet, Játszunk? Természetesen játékait, ill. a Néphagyományok c. kötet is sok ötletet adott. Januártól már a Víz őselem volt a meghatározó. A Víz projekt is akár az előző rendkívül sokrétűen, sokoldalúan dolgozza fel a vízzel kapcsolatos ismereteket. A témakörök közül sokat meg tudtunk valósítani, hiszen pl. a Tisza 25 km-re található községünktől. Sok hó esett, így alkalmunk volt kísérletezgetni, megfigyeléseket végezni. Ám mégis akadtak olyan témakörök melyek akadálya szerintünk az volt, hogy olyan időpontot ölel át a projekt, ami nem kedvez a kirándulásoknak, mivel hideg van és a természet, állat is „pihen” még. A gyermekek sok-sok ismeretet szerezhettek a víz nélkülözhetetlen élettani hatásáról. Magvakat vetettünk, csíráztattunk, ágakat hajtattunk. Megállapításokat tettünk, hogy víz nélkül elpusztul növény, állat, ember, az egész bolygónk. A tiszta ivóvíz fontosságát kiemelve közvetlen megfigyeléseket tehettünk a Tisza folyónál, láthattuk a sodrását, hullámzását, jól tudtuk kapcsolni a dramatikus játékokat. Alkalmunk volt látogatást tenni a közeli nádasba, építhettünk is a csoportszobában a gyűjtött nádasból, sásból, a gyerekek több hétig játszottak e témakörben. Sok képet gyűjtöttünk, albumba rendeztük, megemlékeztünk a Víz Világnapjáról, interneten kerestünk témákat, megnéztük a víz körforgását. Akváriumot rendeztünk be, Ördög nevű kis halacskánk a csoport kedvence lett. A Zenevarázs témaköreit jól tudtuk használni, de a gyerekek kedvence lett Vangelis is. Jól be tudtuk építeni a varázsjátékokat, Göbel Orsolya – Varázsjátékok c. köteteiből is válogattunk, bár mindig akadt 5-6 nagyobb mozgásigényű gyermek, aki nem igazán volt képes az ellazulásra. Sok érdekes technikát próbáltunk ki, festettünk fogkrémmel és nagyon élvezték a gyerekek a kollektív alkotásokat. Érdekes volt, hogy egy-két szülő sérelmezte a kollektív munkákat,” mert hogy tudja így haza vinni a gyermeke munkáját”, volt, aki arra kért bennünket, hogy azért külön az ő gyereke készítsen már egyedüli képet. A szülői értekezleten a kollektív munkák fontosságáról is beszélgettünk.
7
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
Az ajánlott irodalmi anyag nem mindig nyerte el a gyerekek tetszését, búvármunkánk eredményeként számos vízzel, kapcsolatos verssel, mesével, történettel bővíthettük irodalmi anyagunkat. Az eddig használt mozgásos anyagon túl szívesen válogattunk a Kiegészítő segédlet és a Játsszunk? Természetesen c. kiadványok szabályjátékai közül. Tartalmas, élvezetes mozgásos tevékenységeket tudtunk biztosítani. A Faluházban nagy, tágas tér állt rendelkezésünkre, így a gyerekek nagyszerűen ki tudták mozogni magukat, ez az óvodában – tornaterem nem lévén – nagyon hiányzott. A horgászos játék számos formában megjelent, a legnagyobb sikert az „aranyhal fogó verseny” aratta, akinek sikerült kifognia, lehetett egy kívánsága. Természetesen behatároltuk, ide illő mesét, verset, dalt, történetet, találós kérdést kívánhatott a csoporttól a szerencsés halász. A hal kifogása, pucolása, sütés-főzés, szállítás, mosogatás stb. számos szerepjáték alapját képezte, a kalóz játék, hajó, kikötő építés, kalóztérkép készítés újabb és újabb ötletet adott. Mivel középsősök vagyunk, szükségét éreztük olyan társas játékok megismerésének, amelyek kapcsolódtak a témákhoz, fejlesztették a gyerekek együttműködő, kudarctűrő képességét, szabálytudatot. Ilyen volt a saját magunk készítette horgászos játék, tenger élővilága puzzle. Nagyszerűen tudtuk használni Balázsiné Szűcs Judit Szivárvány kártyacsaládját a többi négy modul esetében is. Nagyon élvezték a gyerekek a mesedramatizálásokat, verseket, dalos játékokat minden projektre jellemző volt - szívesen vállalták a szerepeket, együtt készítettük el a fejdíszeket, jelmezeket. Sokszor szabad időben ők maguk kezdeményeztek. Egyre tartalmasabb játék jellemezte a gyerekeket, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak kreatívabbak voltak. A projekt témakörei, tapasztalatai, élményei – ez jellemző volt minden projektnél – beépültek a játéktevékenységeinkbe. pl. pataktól eljutottunk az óceánig, különböző színű vizek, a jellemző állatok rajzolása, ragasztása, egyedi elképzelések szerinti elhelyezése. A Farsang már az óvodában került megrendezésre, bár a körülmények nem mondhatók ideálisnak. Nem tudtuk használatba venni az udvart a még folyó munkák miatt, olvadt a hó, sár volt, nehéz volt olyan útszakaszt találni, ahol sétálni tudtunk. Ráadásul a napi munkazaj is nagyon zavaró volt. Sokáig elhúzódtak a munkálatok, a későbbiek során az udvarnak csak minimális részén tudtuk mozogni, ráadásul az udvari játékok telepítése is ekkor folyt, így igazán 8
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
változatos mozgástevékenységeket nem nagyon tudtunk biztosítani a gyerekeknek. Ez azonban nem befolyásolta tevékenységeink színvonalát. Még a Víz projektben elkezdődött, majd a Föld modulban folytatódott a Húsvéti ünnepkör, mely egyben a három hetet meghaladó projektünk is volt. A Föld modulban több héten keresztül különböző tevékenységekben, munkaformákban ismerkedtünk a Földdel, a talajjal, élő környezettel. Megismerkedtünk a növény-állatgondozással, a környezetvédelem, a hulladékkezelés fontosságával. Figyeltük az éledő természetet, bogarak, rovarok, madarak, növények, séták, kerti munkák megfigyelése, gyógynövényekkel, fűszernövényekkel ismerkedtünk. Általunk csíráztatott magokat ültettünk. Kiemeltük a Föld, - Madarak és Fák napját. A FÖLD Napja alkalmából szülői segítséggel virágpalántákat ültettünk, plakátokat készítettünk az összegyűjtött képekből. A Föld, mint bolygó megismerése, a világegyetem része – beszélgettünk más bolygókról is, Nap, Hold, csillagok, nappalok, éjszakák, évszakok váltakozása. A Föld, mint élőkörnyezet megismertetése, ahol élünk, környezettudatos magatartás megismertetése – ok-okozati összefüggések megláttatása. Megrendeztük a minden évben szokásos „Szelektív Hulladékgyűjtést” az óvoda környékén, el is vittük a közeli szelektív hulladékgyűjtőbe, ill. kigyomláltuk a gazt. A Húsvéti projekt megvalósításához sok ötletet tudtunk meríteni a segédanyagokból. A Néphagyományok c. kötetből megvalósított „legényavatás” igazi élményt jelentett a gyerekeknek. A lányok kendőkben, ágakkal a kezükben foglaltak helyet. A fiúk kalapban, sorsolással választottak egymásnak párt – persze arra ügyeltünk, hogy hasonló fizikumú gyerekek kerüljenek össze -, és kezdetét vette az erőpróba. Lovaglás, birkózás, kötélhúzás. Az erőpróba végén a lányok az ágakkal legénnyé avatták a fiúkat, majd tánccal, csemegézéssel záródott a délelőtt. A Húsvét projektzáró napra a szülőkkel együtt, óvodaszinten a Faluházban került sor, tojáskeresés az udvaron, verselgetés, süti evés, a Húsvéti kiállítás megnyitása, ahol a gyerekek, óvónők munkáiból állítottak ki a csoportok. Nagyon nagy érdeklődés kísérte a délutánt, ami táncházzal zárult. Ebben a modulban szerveződött az Anyáknapja, Gyermeknap, Nagyok búcsúztatása, ami az érzelmi nevelés fontosságát is fókuszba állította.
9
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
Mindent összegezve: Napjainkban új és újabb megoldások születnek a pedagógia terén, ötletek sokasága jelenik meg, ilyen a kompetencia alapú program is. Nyitottak vagyunk, eddig is kerestünk minden lehetőséget, célzott továbbképzéseket végeztünk. Szükségessé vált egy irányított szakmai megújulás, hiszen körülöttünk minden villám gyorsan változik, átrendeződnek az értékek, az emberek életvitele, életfelfogása, a tanulás minősége is megváltozott. A gyermekének jót akaró szülő már aligha képes eldönteni mire is szocializálja gyermekét, mi vár rá, ha a tanulmányai befejeztével kilép az Életbe. A családi nevelés, és annak hagyománymegtartó hatása megingott. A családi élet hiányosságai szükségleteket hoznak létre, érzi ezt a szülő, pedagógus is. Egyrészt mi nevelők megpróbáljuk pótolni a hiányosságokat, és a szülők, akik már maguk sem hagyományosan nevelkedtek, nem mindig tudják teljes bizonyossággal betölteni ezt a szerepkört, ezért gyakran az intézményekre hárítanak. Ehhez járul az a tény, hogy az édesanyáknak is egyre hamarabb kell munkába állniuk, a gyerekek nagy százaléka napi 9,5-10 órát töltenek óvodában. Egyre fontosabbá válik a kívülről jövő nevelés. Programunk az Óvodai nevelés játékkal, mesével nagyon közel áll a Kompetencia alapú programcsomaghoz. Saját eddigi tapasztalatainkra, a tématerv javaslatokra építve, a gyermekek életkori, fejlettségbeli sajátosságaihoz igazodva, kiemelve az őselemek tulajdonságait, egymás közti kapcsolatukat, változatos tevékenységeket szerveztünk a gyerekek és sokszor a szülők számára is. A hagyományos ünnepeink mellett jelentősebb szerepet kaptak az úgynevezett zöld ünnepek, a környezettudatos magatartás alakításának a jegyében. Arra azonban figyeltünk, hogy az elsődleges cél ezeknek, a napoknak a megünneplése során is az önfeledt, vidám együttlét, változatos tevékenységek, közös éneklés, verselés, versenyjátékok. A gyermekek számára ☺ Új mozgásteret kaptak térben és időben, zenében, ábrázoló tevékenységeikben ☺ A nevelőmunkánkba bekerült az új tartalom, a módszerek, eszközök alkalmazása ☺ Megvalósul intézményünk tartalmi, módszertani megújulása ☺ Még tudatosabban átélhették a mesék, versek szárnyaló világát, átérezhették a hagyományok üzenetét 10
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
☺ Változatos, színes élményeket szerezhettek önmagukról, barátaikról az őket körülvevő világról, felnőttekről, a természet csodáiról ☺ Matematikai tapasztalatok révén gondolkodási műveleteik fejlődtek ☺ Feladattudatuk, szabálytudatuk, akarat fejlesztés a különböző tevékenységek során ☺ Együttműködési képességük, csoporttudat fejlődése a közös tevékenységekben ☺ Szociális érzékenységük fejlődése egymás véleményének meghallgatásával, egymásra való odafigyelés, egymás segítése a közös munkák során ☺ Összefüggő beszéd, mondatalkotási képességek fejlesztése az élmények, emlékek felidézése, tapasztalatok megbeszélése során, bátran közlik információjukat az esetleges tévedés lehetőségével ☺ A program elősegítette az óvoda prevenciós, kompenzációs, egyénre szabott fejlesztő munkájának tudatosabbá válását, hogy minden gyermek a megfelelő kompetenciák birtokában mehessen iskolába. ☺ Tovább erősödött a szülőkkel való együttműködés, a szülők többsége jobban odafigyelt gyermekére, óvodai tevékenységeire ☺ Óvodáskor végére a gyerekek ég nyitottabbá válnak, jó kommunikációs készséggel és szerteágazó ismeretanyagnak köszönhetően egymásra épített tudásanyaggal kerülnek az iskolába
Tapasztalataink: ☺ Az új módszerek színesítették napi munkánkat ☺ Fejlődött módszertani kultúránk ☺ Sokoldalúan, változatosan gazdagodtak a gyermekek ismeretei ☺ Sokkal több élményt éltek át ☺ Mélyültek érzelmeik, fejlődtek erkölcsi értékeik, toleranciájuk ☺ A szülőkkel való kapcsolat szorosabbá vált ☺ Óvodánkban egyre tudatosabban valósulnak meg az integrált nevelés feladatai, biztosítva a gyermekek esélyegyenlőségét ☺ A gyerekek nem csak többet kapnak, hanem saját maguk találnak is, olyan feladatokat, amelyek érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelnek ☺ Felerősödött az információáramlás Úgy gondoljuk, hogy a saját és a kompetencia alapú program nagy százalékban hasonlóságot mutat, a kezdeti nehézségek ellenére nem is inkább változást, hanem tudatosabb, árnyaltabb, megújító törekvéseket hozott a program. Igazán kiteljesedni akkor fog, ha minden csoportban, intézményi szinten bevezetésre kerül. 11
„ Még egy lépéssel közelebb…” – a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0092
„Ha az alkonyt nézzük, senki sem mondja: Egy kicsit több narancs kellene a felhőtakaróhoz és egy kicsit több rózsaszín a jobb oldalon. A naplementék egyik nagyszerűsége, hogy valamennyi egyedi. Az ember engedi őket azzá válni, amik. Ha meg tudjuk engedni a gyereknek, hogy azonos legyen önmagával, és barátunk legyen anélkül, hogy megkísérelnénk őt felsőbbrendű tudásunkkal megformálni, vagy megváltoztatni olyanra, amilyennek lennie kellene, akkor átélheti az egész életre szóló tanulásért folyó emberközpontú nevelés kimagasló élményeit.” (Harold C. Lyon)
2010. június 15.
Bán Lajosné Németh Józsefné
12