A KISZ szervezetek és úttörőcsapatok feladatai a VIII. osztályt végzett diákok mezőgazdasági tanulónak való beiskolázásának segítésében
A KISZ Szolnok megyei Végrehajt* Bizottságának határozata
1962 ~
HATÁROZAT a KISZ szervezetek és úttörőcsapatok feladataira a VIII. osztályt végzett tanulók beiskolázásának segítésére mezőgazdasági tanulónak i. Megyénkben a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében megindult fejlődés, a mezőgazdasági termelésben előttünk álló nagy feladatok indokolják, hogy növekedjék a szakmunkás képesítéssel rendelkező szakképzett dolgozók aránya a mezőgazdasági nagyüzemekben. Ennek érdekében szükséges, hogy a pályaválasztás előtt álló általános iskolát végző fiatalok érdeklődését rendszeres felvilágosító munkával a mezőgazdasági szakmák irányába fordítsuk. E munkában nagy szerep jut a Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Üttörőszövettség tagjaira, szervezeteire. Úttörő csapataink már az elmúlt időszakban is hajtottak végre helyes kezdeményezéseket a mezőgazdasági munka megismerésére, megszerettetésére. A termelőszövetkezetekkel kötött szerződések, munkaegységkönyv-váltás, a FISZ-ek létrehozása, a szövetkezetekben végzett önként vállalt társadalmi munkaakciók mind segítették ezt. Az eddig elért eredmények azonban kevésnek bizonyultak. A VIII. osztályt végző fiatalok nem választják kellő számmal élethivatásul a mezőgazdasági szakmunkák valamelyikét. Ennek . az az oka, hogy nem folyik kielégítő felvilágosító és szervező munka a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében a mezőgazdasági szakmák megismertetésére, megszerettetésére. Jelenleg a megyében 478 fiatal dolgozik különböző mezőgazdasági szakmunkás jelöltként a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. E fiatalok többsége a VIII. osztályt elvégzett tanulók közül került ki. 1962-ben tovább bővül a mezőgazdasági tanulóképzés. 350—4Ö0 fiatal szerződtetésére kerül sor. Ez a szám az elkövetkező évek-
ben növekedni fog. A fiatalok 22 mezőgazdasági szakma közül választhatnak és köthetnek tanulószerződést már ez évben is. A szerződést az állami gazdaságoknál és a termelőszövetkezetekben lehet megkötni. A járási-városi tanácsok mezőgazdasági osztályai részletes felvilágosítást tudnak adni, hogy melyik szövetkezetben milyen szakmára lehet szerződni. A tanulói szerződés megkötésének ideje május és június hónap. II. Az elmúlt évek tapasztalatai felhasználásával a KISZ bizottságok és úttörő elnökségek végezzenek tudatosabb és tervszerűbb munkát annak érdekében, hogy az általános iskolát végzett olyan fiatalok, akik a tanév befejezésével a községben kívánnak maradni, s nem folytatják tovább tanulmányaikat középiskolákban, válasszák élethivatásul a mezőgazdasági szakmunkás pályát és szerződjenek le mezőgazdasági tanulónak. Ennek érdekében a járási-városi bizottságok, úttörő elnökségek — minden év március l-ig készítsék el intézkedési tervüket arra vonatkozóan, hogy politikai, felvilágosító és szervező munkával hogyan segítik a mezőgazdasági szakmunkás tanulónak szerződtetendő fiatalok kiválasztását, felvilágosítását. Az intézkedési tervekben különös figyelmet fordítsanak a tanyasi iskolákban tanulók felvilágosításának megszervezésére. — A járási-városi tanácsok mezőgazdasági osztályaitól szerzett információ alapján tájékoztassák a községi KISZ szervezeteket és úttörő csapatokat, hogy a járás-város termelőszövetkezetei és állami gazdaságai közül melyik milyen és hány szakmunkás tanulót szerződtet. A fiatalok között csak azokban a városokban, községekben folyjon szervező, felvilágosító munka, ahol sor kerül mezőgazdasági szakmunkás tanuló szerződtetésére. — A KISZ bizottságok és úttörő elnökségek szervezzék meg, hogy valamennyi KISZ alapszervezeti titkár és úttörő csapatvezető ismerje a tanulók szerződtetésére vonatkozó miniszteri rendeletet, hogy ennek ismeretében felvilágosító munkát tudjanak kifejteni a tanulók között. (A rendelet megkapható minden járási-városi tanács mezőgazdasági osztályán).
Az úttörőcsapat vezetőségek a KISZ szervezetekkel együttműködve őrsi- és rajösszejöveteleken ismertessék a VIII. osztályos tanulókkal máreius, április, május hó soráu a mezőgazdasági tanulók szerződtetésének lehetőségeit, feltételeit. (Függesszék ki faliújságra, hogy melyik tsz-ben milyen szakmunkás tanulót szerződtetnek). A foglalkozásokra hívják meg az ilyen szakmunkás tanulókat szerződtető ÁG igazgatója', t§z elnökét, agronómusát, stb., hogy beszélgessen a tanulókkal a munka szépségeiről és jövőjéről. Azokra a helyekre, ahol már folyik szakmunkásképzés, raj vagy őrs keretében szervezzenek kirándulásokat, ismerkedjenek meg a tanulók életével, munkájával a helyszínen. A mezőgazdasági tanulók KISZ szervezete és az úttörőcsapat közös rendezvényeket szervezzen olyan céllal, hogy erősödjön a barátság a már termelésben dolgozó és a szakmaválasztás előtt álló tanulók között. Ezek a találkozások keltsék fel a szakmaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődését a mezőgazdasági szakmunkák iránt. Valamennyi úttörőcsapat a KISZ alapszervezetekkel együttműködve vonja be továbbra is a gyerekeket mezőgazdasági termelő munkába. A rajok, csapatok váltsanak a tsz-ekben kollektív munkaegységkönyvet, vállaljanak részfeladatokat a termelésből. A Falusi Ifjúsági Szövetkezetek számának növelésével, a gyerekek ide történő bevonásával segítsék továbbra is elő a mezőgazdasági munka megismertetését, megszerettetését. A KISZ szervezetek és az úttörőcsapatok felvilágosító munkája, tanácsadása terjedjen ki a szülőkre is. A tantestület és a szülői munkaközösség segítségét kérve, magyarázzák a szülőknek annak az előnyét, ha szakmunkásként fog gyerekük dolgozni a termelőszövetkezetben. Ezért ők Í8 bátran támogassák gyermekük ilyen irányú törekvését, vagy keltsék fel ilyen irányban érdeklődését. A mezőgazdasági tanulók felkészítését, szerződtetését azonos időben végezzék más iskolákra történő beiskolázásokkal. A KISZ bizottságok és a termelőszövetkezetek KISZ szervezetei azokban a tsz-ekben, ahol a technikai és anyagi feltételek biztosítottak mezőgazdasági tanulóképzésre, kez-
deményező javaslattal forduljanak a vezetőséghez annak érdekében, hogy mezőgazdasági tanulókat szerződtessenek. Ilyen módon is segítsék elő, hogy minél több fiatal maradjon a termelőszövetkezetekben és válassza élethivatásául a mezőgazdasági munkát. A KISZ járási végrehajtó bizottságok rendszeresen értékeljék az illetékes tanács mezőgazdasági osztályával közösen, hogyan teljesítik az adott évre előirányzott számú fiatal leszerződtetését, hozzanak közös intézkedéseket ennek teljesítése érdekében. A KISZ megyei Végrehajtó Bizottsága felkéri a megyei, járási és városi művelődésügyi szerveket, segítsék elő, hogy az általános iskolai tantestületek tagjai felvilágosító, meggyőző munkával e népgazdaságilag fontos területre irányítsák a végző VIII. osztályos fiúk és leányok egyrészét. (Legyen osztályfőnöki óra anyaga e kérdéssel való foglalkozás). A MT mezőgazdasági osztályát felkérjük, hogy járási-városi szervein keresztül részletes felvilágosítást adjon a mezőgazdasági szakmák iránt érdeklődő fiatalok számára. A termelőszövetkezetek vezetőinek figyelmét pedig hívja fel, hogy éljenek a mezőgazdasági tanulók szerződtetésének lehetőségeivel, mert sok helyen éppen ez az akadálya annak, hogy nem nő a mezőgazdasági szakmunkás tanulók száma a kívánt mértékben. Szolnok, 1962. február 28. KISZ megyei Végrehajtó Bizottsága
íezetö; Siklósi András