E S S Z É
ÚJ EGYENLÍTÔ
|
31
ÔRSZIGETHY ERZSÉBET
Akadémikusnô –
a magyar viszonyok gyûrûjében A szüntelen tanulás szokása a diplomáig sokakat elvezethet, s a statisztikai számok a nemek közötti különbségek mérséklődését bizonyítják – egyfelől. Elmondható, hogy mintegy 180-200 ezerrel több nő szerez manapság diplomát, mint férfi. A főiskolán és felsőfokú alapképzésben oklevelet szerzettek között a nők aránya 62 százalék. A férfiak a felsőfokú mesterképzésben és a doktoriskolát végzettek körében viszont megelőzik a nőket, igaz, hogy csak kettő százalékkal. (2011. KSH) Úgy látszik, a fajsúlyosabb végzettségű férfiak csekély előnye is hozzájárul ahhoz, hogy a tanult nők tömegét igazgatva férfiak legyenek a vezetők. Összességében valamennyi diplomás közül 56 százalék nő. Ezzel az aránnyal közelítjük az Európai Unió 60 százalékos átlagát. A politikai és a gazdasági elitben a nők aránya 9-10 százalék, a tudományos elitben még alacso-
nyabb. Az aspiránsok ambícióit visszafogja az a közvélekedés is, miszerint a nő nem a tudományos életbe való. A tudományos pályán a versenyfutás már alsóbb szinteken megkezdődik. Az egyetemi hallgatók között a nők aránya (53,8 százalék) még meghaladja a férfiakét, de már a PhD/DLA hallgató körében felülkerekednek a férfiak. Az egyetemi tanárok közt már az egyötödöt sem éri el a nők aránya. A tudományos pálya csúcsára igen kevesen jutnak fel: a Magyar Tudományos Akadémia (rendes és levelező) tagjainak mindöszsze 6,5 százaléka nő. A leghátrányosabb helyzetben tehát azok a nők vannak, akik tudós rangra, címre pályáznak. Ma a tudós pozíció a legvalószínűbb egy fővárosi, többgenerációs értelmiségi család leánya számára. Egy vidéki származású, munkáscsaládba született lány abszurd a tudományos pályán. Történetem főszereplője, Pálné Kovács Ilona akadémikus magát vidéki származásúnak és elsőgenerációs értelmi-
» A szerző szociográfus
Tanulnak, tanulnak, tanulnak…
32 | ÚJ EGYENLÍTÔ ségnek tartja – és joggal büszke tudományos karrierjére. 59 éves volt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. 2013-ban tartotta székfoglaló beszédét az Akadémián, A jó kormányzás és a decentralizáció címmel. Mérvadó politikusoknak okulására szolgált volna, ha meghallgatják. Talán épp azért lett Ilonából tudós, mert a politikusok nem hallgattak rá, amikor szakmai (közigazgatási, közjogi, kormányzási szisztémákkal kapcsolatos) tanácsokat adott. Vélhetően a pártok nem arra figyeltek, amit mondott, hanem inkább arra, ahogyan mondta – ugyanis tárgyszerűen és közérthetően, pontosan fogalmazott. Pálné Kovács Ilona 1954-ben született DélMagyarország mediterrán hangulatú, attraktív városában, Pécsett. Született pedig a város legkevésbé attraktív negyedében, az Uránvárosban, amelynek lakótelepét a negyven éven át üzemelő uránbánya dolgozói számára építették. Apja az uránbánya felszíni munkásaként nehézgépkezelő volt, anyja különféle üzemi konyhákban dolgozott. A lakótelepi gyerekekhez igazított alacsony színvonalú uránvárosi iskolában könnyedén éltanuló lett. Mivel az osztálytársak közti népszerűségnek ártott a jótanulóság, Ilona, hogy bandavezér lehessen-maradhasson, eminens eredményeit szántszándékkal lerontotta. Szóval rossz, „balhés”gyerek volt, ezért osztályfőnöke nem ajánlotta neki a középiskolát. Szülei tanácsára kereskedelmi tanulónak jelentkezett. A bandavezérség megbosszulta magát: az osztályfőnöki jellemzés miatt nem vették fel ipari tanulónak. És végül is ez a kudarc volt a szerencséje. Az elutasítás után a városi hivatalba ment, hogy segítsenek neki munkahelyet találni. Miközben sorára várt a folyosón, tizennégy évesen nem röstellt sírdogálni, mert ő tanulni szeretett volna. Egy arra járó szakfelügyelő megsajnálta, és beajánlotta egy egészségügyi szakközépiskolába. A kórházi gyakorlatok elvették a kedvét az egészségügytől. Tanárai javaslatára a tanárképzőbe jelentkezett, magyar– történelem szakra. Ide sem vették fel – talán a középiskola politikai komisszárjának komisz jellemzése miatt. A következő évben a jogi fakultásra készült, közben dolgozott. Úgy ítélte, hogy szülei az ő tanulásának költségeit tovább nem tudják fedezni, s talán nem is igen értik, hogy miért nem lett boltos, aztán ápolónő sem, és most a tanári pálya is kicsúszott alóla. Amikor felvették a pécsi jogi karra, beállt a postára, újságkihordónak. Akkortájt csak az járhatott nappali tagozatra, akinek nem volt munkahelye, Ilona csak esti tagozatra iratkozhatott be. A második évben sikeres tanulmányi eredményeire való tekintettel engedélyezték, hogy napi nyolcórás munkája mellett nappali tagozatra járjon.
Egyetemi évei alatt leginkább a közigazgatási jog, az államigazgatás érdekelte. Nagyra becsült professzora az alkotmányjog hazai és nemzetközi szaktekintélye volt, emellett a szocialista államszervezet és az államigazgatás elméleti kérdéseivel foglalkozott. Ilona a kedvenc tanítványa lett, s a professzornak köszönhette, hogy megismerkedett a tereppel (a helyi közigazgatással) és az államigazgatás szakirodalmával. 1978-ban, miután egyetemi tanulmányait befejezte, a professzor felvette segédmunkatársnak a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetébe, amelynek évek óta az igazgatója volt. Ez a központ számos regionális kutatást indított, az itt dolgozó kutatók sokféle tudomány jeles szakértői voltak: a társadalomföldrajzban, a közgazdaságtudományban, a politikatudományban, a szociológiában, az etnográfiában járatos kutatók – a többség a regionális tudománnyal foglalkozott. Ebben az interdiszciplináris tudományos műhelyben Ilona tehát újfent tanult – kutatásmódszertant, és a jellemzően team-be szervezett kutatások során megismerhette a többi kutató tudományát és a tudományterületekhez tartozó magyar és nemzetközi szakirodalmat. Kutatásai során főként az érdekelte, hogyan születnek a helyi politikai döntések, s milyen a viszony a helyi kormányzatok és az állampolgárok között. E témakör kutatásából írta meg politikatudományi kandidátusi értekezését – 1988-ban. Akkor már forrongott az ország, a szocialista kormány közigazgatási reformra készült. A véletlen úgy hozta, hogy kandidátusi értekezésének opponense helyettes belügyminiszter lett, s Ilonát a Belügyminisztériumba hívta dolgozni. Azzal bízta meg, hogy segédkezzen az új önkormányzati törvény kidolgozásában. Ekkor került először kapcsolatba a politikusokkal, és nem tetszett neki, amit tapasztalt. A helyettes miniszter ugyan átélt helyesléssel meghallgatta javaslatait, de a törvényben nyoma sem volt annak, amit Ilona mondott. Szaladt hát vissza Pécsre a társadalomkutatók közé. Visszatérte után főmunkatárs lett, s a következő húsz évben igazgató-helyettes, majd igazgató. 2000-ben akadémiai doktori címet szerzett, két év múlva a pécsi egyetemen nevezték ki egyetemi tanárnak, Politikai Tanulmányok Tanszékre. Eközben a politikusok egyre kerülgették. Még a nyolcvanas évek végén szakértőnek kérte fel a rendszerváltás utáni első kormányzópárt – Ilona éppen azon a településen kutatott, ahol a rendszerváltók tervezgették a jövőt. Amikor figyelmeztették a pártoskodás veszélyeire, kijelentette, akkor utasítsák rendre, ha a szakértői véleménye és a szakmai publikációi közt ellentmondást látnak. A rendszerváltás után az ellenzékbe került párt szerette volna szakértőként megnyerni vidék-
ÚJ EGYENLÍTÔ
politikai programjához. A pártba ugyan nem lépett be, de a soron következő választáson képviselőjelöltként indult (sikertelenül). „Ez egy tévedés volt az életemben” – állaa on Pálné Kovács Il pította meg a minap, amikor beszélgettünk. És hozzátette még, hogy ugyan többször kapacitálták a politikai szereplésre, de a tanácsait sosem fogadták meg, holott két éven át a miniszterelnök tanácsadó testületének is a tagja volt. Úgy látszik, a magyar politikusok nem sokra tartják a szakértelmet. A jelenlegi (centralizációt pártoló) kormány már meg sem kérdezi. Pedig Ilonából akár politikus is lehetett volna, hiszen a politikai tudományokban tájékozott volt. Kutatásai révén és a nemzetközi kutatásokból tudta, hogy milyen a jó kormányzási praxis, milyen gyakorlatok váltak be, vagy végződtek kudarccal, és miért. Mégsem való politikusnak, mert a tudományos kutatások és elemzések által feltárt valóság bűvöletében él, s negligálja a pártpolitikai érdekeket. Hogy belőle nem lett politikus, elsősorban a magyar politikai viszonyokat minősíti, és nem a nőket általában, akikről szokás azt mondani, hogy apolitikusak. Ilonának a tudomány terepe a politikához képest a szabadságot kínálta. Lehetőséget arra, hogy megismerje, hogyan működik a kormányzás intézményrendszere. Publikációinak, konferenciákon tartott előadásainak visszhangja van: a kilencvenes évek óta rendszeres előadó a hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon – ez idáig 28 országba kapott meghívást. A pécsi egyetem politikatudományi doktori programjának az alapítója és vezetője. Hét könyve és 28 szerkesztett kötete jelent meg eddig, és mintegy 400 minősített publikációja. A tudományos élet rangos díjakkal ismerte el munkásságát. (A Magyar politikatudományi Társaság Kolnay Aurél-díja és a Bibó istván-díj.) „Mellesleg” felnevelt két fiúgyermeket, s mellette lett a férje Munkácsy-díjas, Magyarországon és külföldön egyaránt elismert szobrászművész.
Korrajz az esélyegyenlőségről A legtöbb korunkbeli társadalmi modellben férfiaké a vezető szerep. Nőközpontú társadalmi berendezkedés manapság már csak néhány közösségre jellemző, ilyen törzsek léteznek például Indiában, Bangladeshben, Szumátra szigetén. Bevezetésül egy huszadik századi matriarchátusról fogok mesélni, amelyben a nőközpontúság nem az előbb említett közösségeket vezérlő termé-
|
33
kenységnek, a biológiai nem felértékelődésének köszönhető, hanem a nők társadalmi, gazdasági szerepének. Az új (kvázi) matriarchátust a huszadik század hetvenes-nyolcvanas éveiben fedeztem fel Hévízgyörkön, egy háromezer lelkes faluban Magyarországon, a fővárostól ötven kilométerre. Hogy pontos legyek, nem én voltam a felfedező, hanem a lutheránus gyülekezet lelkipásztora, aki olyan presbitériumot hozott össze, amelynek csak nő tagjai voltak. Tette ezt azért, mert a korábbi férfi-presbitériumok hiába határoztak bármiről, az asszonyok odahaza megvétózták a döntést. A szerepváltozás társadalmigazdasági okait magam próbáltam feltárni. A piac látszott a vezérlő motívumnak. Ennek a falunak a lakói akkor már nagyjából három évszázada árusítottak a fővárosi piacokon. Míg alkalmas méretű szántóföldjük volt, kocsi szám hordták a zöldséget, a lovat férfiak hajtották, az asszonyok otthon hajladoztak. Ahogy a nagybirtok terjeszkedett és a parasztbirtokok aprózódtak, a szántóföldi zöldségekhez piaci áruként a konyhakertek termését is hozzácsapták. Az 1945-ös politikai változás és a kollektivizálás még inkább megnyirbálta a földeket, olyannyira, hogy a család eltartására nem látszott elegendőnek. A férfiak a vasúthoz és a villamos vállalathoz mentek el dolgozni, az asszonyok a helyi kollektív gazdaságnál vállaltak munkát, aminek fejében földjárandóságot kaptak. Ezen a földön és a konyhakertekben lehetett termelni a piacra való zöldséget. A piac gondja az asszonyoké lett, s a piaci bevétel hamarosan meghaladta a férfiak fizetését. A férfiak segédmunkások lettek városi munkahelyükön és a zöldséges kertekben is. Komoly hozadék volt viszont, hogy a férfiaknak és családtagjaiknak járt a szabadjegy a vonatra. Így a feleségek a vonaton ingyen vihették a piaci árut. Idővel a termelés mennyiségét is növelni tudták – fóliasátrak felállításával. A képzetlen vasutas férfiak lassan szakmát szereztek: hegesztették a fóliasátrak tartó elemeit, később a sátrakba központi fűtést szereltek. A gazdagodás autót hozott a családi gazdaságba, s a férfiak lettek a sofőrök, munkába menet vitték az asszonyokat az áruval piacra, munkából jövet pedig hazavitték a kiürült ládákat. A családi üzemet az asszonyok látták át, s továbbra is ők irányítottak. De mivel ez hagyományőrző, tisztességes falu, a világért sem vállalták, hogy az asszonyoké volna főszerep. Amikor a faluban szerzett első tapasztalataimról folyóiratcikkben számoltam be, a következő falusi bálon félrehívott az egyik házaspár, s a férj-feleség egyöntetűen azt bizonygatta, hogy bizony náluk a férfi az úr. Az asszonyi kiválóság manifesztációja a vezető asszonygazdák asszonykórusa.
34 | ÚJ EGYENLÍTÔ Ebben a magyar faluban a társadalom szövete determinálta a női és férfi szerepeket, s a nyilvánvaló női elsőbbség ellenére is– a férfiak és a nők közt béke volt. Ezek az asszonyok nem a jogiak kiharcolásának köszönhették élen állásukat, nem is a szocializációnak – a politikai, gazdasági változások kényszerítették ki az átrendeződést. És ebben az individuumnak, az egyéni ambícióknak nem jutott szerep. Az ambíciók a gyermekek taníttatásában mutatkoztak meg, s talán az már a szocializáció jele volt, hogy több lány szerzett felsőfokú végzettséget, mint fiú (a nyolcvanas években ez még nem általános Magyarországon). De úgy látszott, a falubeli asszonystátus vonzóbb a diplomával betölthető állásnál: az egyik „jó piacos” család diplomás lánya híres budapesti áruház főkönyvelője lett, mégis visszatért asszonygazdának – mert piacolással többet kereshetett. Az individuális sikernél többre becsülte falubeli társadalmi státusát. A helyi társadalmi szereposztás lehet a véletlen műve. Mindenesetre ma is találkozom falubeli asszonyokkal a budapesti piacokon. De az is tény, hogy némelyik férfi kezd élre törni a kereskedéssel – találkoztam a fővárosi nagycsarnokban olyan férfival, aki már nemcsak a saját termését árusítja, és élelmiszerüzletet is nyitott. A család falusi istállójában hátaslovat tartanak. (Az asszony és a leánygyermek lovagol.) Ma szinte egyáltalán nem látni olyan társadalmat, amelyikben a férfiak vezető szerepét kikezdené a politikai vagy gazdasági változás. Pedig nagy a veszteség a nők háttérbe szorítása miatt. A társadalom felét nők alkotják, tehát igazságtalan és torz helyzet az, hogy a vezető pozíciókat többségében férfiak töltik be.
Ha a társadalomkutatók nőkről beszélnek, a „genderről”, mint „társadalmi nemről” van szó – és nem a kromoszómákról. Ugyanakkor a „gender”-kutatók egy része a nőket vizsgálva az individuum teljesítményét, szerepét elemzi. Azzal foglalkozik, hogy a nő egyénként, illetve az egyének összességeként hogyan pozícionálható – a férfiakhoz képest. Tehát ahhoz képest, hogy nő, miként minősíthető. Az egyenlőtlenségen alapuló berendezkedés máig uralkodó tendencia, s tartósítja a nőkkel szembeni előítéleteket, a közfelfogást. Hogy az elpazarolt tudás és képesség a társadalom vesztesége – a politikában, az üzleti életben és a tudományban is megmutatkozik. A nemi alapú egyenlőtlenségek és vélekedések mérséklésére, megszűntetésére a legnagyobb esélye és lehetősége a politikának, a kormányzásnak van. Az Európai Női Lobby magyar tagszervezete, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetsége A nőtlen évek ára címmel kötetet jelentetett meg neves gender-kutatók tanulmányaival. A 2014-ben megjelent kötet alcíme: A nők helyzetének közpolitikai elemzése 1989–2013. A tanulmányok a magyar politikai életben való női jelenléttel, a nemi egyenlőtlenség társadalmi következményeivel foglalkoznak. Az elemzések, kutatási beszámolók hívták fel a figyelmem az egyenlőtlenségeket felerősítő, (olykor csak a kérdés iránt közömbös és nem tudatos) káros politikai tendenciákra.
Magyarországi politikai világ – nők nélkül A politikát minősíti, hogy figyelembe veszi, mérlegeli-e azt, hogy az egyes döntések hogyan hatnak a nemek közötti egyenlőségre – elősegítik-e azt, vagy az egyenlőtlenségeket erősítik.
ÚJ EGYENLÍTÔ
Ma a közpolitikai döntések pártelvűek, – az egyenlőségre való törekvésnek hovatovább az esélyei is elenyésznek. Ezt példázza a társadalmi egyenlőségre való törekvés kormányzati, intézményi szintű képviseletének változása. 1995-ben hozták létre a Nőpolitikai Titkárságot a Munkaügyi Minisztériumban, 2003–2006 között esélyegyenlőségi (tárca nélküli) minisztert neveztek ki. 2006ban még volt esélyegyenlőségi főosztály, 2010 óta csak Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság van (ezt 2014-ben ráadásul Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárságra nevezték át, ezzel is hangsúlyozva, hogy társadalomból kirekesztett csoportok egy másik kategóriába tartoznak, akik csak a lekezelő „felzárkóztatásra” érdemesek, mivel – feltehetően önhibájukból – lemaradtak a társadalom „normális” részétől). A kormányzat érdektelenségét jelzi, hogy a nők és férfiak társadalmi egyenlősége tanácsot 2010 után egyszer sem hívták össze. A jelenlegi kormányzati szisztéma azt sugallja, hogy a nőnek helye és szerepe kizárólag a családban van – mint ahogy ezt az egyik kormánypárti országgyűlési képviselő szó szerint ki is fejtette egy családon belüli erőszakról szóló parlamenti vitában: „A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. [...] Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé.” Véleménye szerint tehát a nők és a velük szembeni erőszak kérdéskörében „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Az uralkodó politikusi szemlélet (és a csak nagyon kevesek által megkérdőjelezett szexista közgondolkodás) együttes következménye 2014-es
|
35
országgyűlési választások végeredménye. A kormányzó párt-koalíció frakciójában hat százalék a női képviselők aránya, a jobboldali, ellenzékben lévő párt képviselőinek szintén hat százaléka nő. A női kvótát fontosnak tartó ellenzéki pártban az öt képviselőből kettő nő, másik két ellenzéki pártban négyből egy, a 2010 előtti kormánypártban pedig tizenhét százalék. Az egyes pártok parlamenti nagyságrendjéből következően összességében a parlamenti képviselők kilenc és fél százaléka nő. A kelet-közép-európai régióban ez a legalacsonyabb arány. Amikor az egyik ellenzéki párt javasolta az országgyűlésben a kvótarendszer bevezetését, a kormányzati koalíció kereszténydemokrata frakcióvezetője kinyilatkoztatta, hogy a női kvóta az „ultrafeminizmus vadhajtása, torzszülöttje”, ehelyett ő inkább „a természetes fejlődés híve”. A parlamenti hangulatnak (beszólásoknak) is köze lehet ahhoz, hogy a 2014-es választáson már nem indult az a hölgy, akit 2011ben a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntetett ki az amerikai külügyminisztérium. Az Interparlamentáris Unió 2010-es statisztikái szerint Svédországban negyvenhat, Izlandon negyvenhárom, Hollandiában negyvenegy, Finnországban negyven százalék a hölgy parlamenterek aránya, további hat európai országban (Norvégia, Belgium, Dánia, Spanyolország, Németország, Macedónia) pedig harminc százalék feletti. Magyarországnál kisebb arányt csak az ukrán és a máltai törvényhozásban regisztráltak. A 135 mért országból a 104. helyen állunk. A régiós országok mindegyike előttünk jár. Magyarországon jelenleg női miniszter sincs: 2014-ben kilenc olyan ország volt a világon, melynek kormánytagjai között egyetlen nő sem kapott helyet: Libanon, Szaúd-Arábia, Pakisztán, Brunei, San Marino, Bosznia-Hercegovina, a Szolomon-szigetek, Vanuatu
36 | ÚJ EGYENLÍTÔ – és Magyarország. A kormányzati elitnek az elmúlt húsz évben átlagosan alig több mint kilenc százaléka volt nő. A helyi politikában, a települési önkormányzatokat tekintve sem jobb a helyzet. A főváros huszonhárom kerületéből csak egyetlen egyben nő a polgármester. A harminchárom tagú fővárosi testületben három nő árválkodik. A huszonhárom megyei jogú város közül szintén csak egyet vezet nő, a hatvan legnépesebb település közül pedig ötöt. A kistelepülések javítják a statisztikát. A 2500-nál kevesebb lakost számláló települések húsz százalékának női polgármestere van. A törvényi szabályozásnak megfelelően az ilyen nagyságrendű településeken nem főállású a polgármester. Az önkormányzati képviselőtestületek zöme férfiklubként működik. Hogy a „férfias” politika kedvére garázdálkodhat, a közvéleménynek is köszönhető. A „nőknek otthon a helye” állítja minden harmadik ember Magyarországon. 2010-ben Reuters/Ipsos felmérés végzett huszonhárom országban. Oroszországgal és Kínával jutottunk egy kategóriába: ezekben az országokban harmincnégy százalék állítja azt, hogy a nők helye otthon van. Csak Indiában, Törökországban és Japánban magasabb ez az arány. (A katolikus Olaszországban tizenkilenc, Lengyelországban tizennyolc százalék az arány.)
Apró lépés a magyar üzleti világban Egy 2014-es felmérés szerint a 200 legerősebb magyar üzleti vállalkozásban az első számú vezetők között a nők arány épp csak hogy megközelíti a tíz százalékot, a női igazgatósági tagok aránya Magyarországon tizenegy százalék. A helyzet áttekintésére és egy cselekvési program megalkotására gyűltek össze a magyar üzleti világ vezetői a Magyar Tudományos Akadémián – 2014 márciusában. A Hungarian Business Leaders Forum elnökének kezdeményezésére huszonöt női vezető megalakította a 202020 klubot, amely újraértelmezi a jó vállalatirányítás fogalmát. Az elnök egyúttal kinyilvánította, hogy a vállalatoknak önkéntesen követni kell a nemek közötti egyenlőség normáit, növelni kell a női vezetők arányát a szervezetek minden szintjén. A cél, hogy 2020ra Magyarországon a vállalatok vezetőségében és az igazgatóságokban a nők aránya 20 százalék legyen, vagy annál magasabb. A 202020 klubhoz az alapításkor harminc férfi cégvezető csatlakozott. Ez a kezdeményezés önkéntesen vállalt kvóta, de nem túl magas az európai elvárásokhoz képest. Az Európa parlament 2020-ra a tőzsdén bejegyzett vállalatok igazgatóságában negyven százalékos a női arányt szeretne látni. A magyar vállatok vezetésében való női részvétel is a nemzetközi trend szerint alakul: alsó és
középszinten magasabb a nők aránya, mint felső szinten – az általános tendencia az, hogy minél kisebb a cég, annál valószínűbb, hogy nő a vezetője. Érdemes elgondolkodni jeles magyar gender-kutatónk (Nagy Beáta) előrejelzésén, miszerint a nemzetközi adatok alapján nem várható gyors változás. Ha a nők vezetővé válásának üteme továbbra is a jelenlegi szinten marad, további hetvenhárom évre lesz szükség, mire a száz legnagyobb cég élén ugyanannyi női igazgató lesz, mint férfi. A politikában viszont, ha nem történik gyökeres változás, további kettőszáz év is eltelhet, mire a parlamentben a nemek aránya kiegyenlítődik.
Kitekintés Az európai társadalmakban lassabban alakulnak át az évezredek alatt berögződött nemi szerepek, mint ahogyan szeretnénk. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi szervezete (ILO – International Labour Organization) felmérésének eredményéről a Wasingthon Post közölt beszámolót 2015 januárjában. Az ILO 126 országban azt vizsgálta, hogy milyen arányban töltik be a vezetői-igazgatói posztokat nők. A mért országok átlaga egyharmad, a legalacsonyabb arány a közel-keleti és afrikai országokra jellemző, de átlag alatti az arány számos fejlett európai országban is, például Hollandiában, Dániában, Olaszországban, Luxemburgban, Finnországban. A listát közép-amerikai országok vezetik; Jamaicában a vezetők csaknem hatvan százaléka nő, utána Kolumbia, majd Saint Lucia, egy 160 ezer lakosú szigetállam következik – szintúgy ötven százalék fölötti aránnyal. Mindhárom ország a XX. század második felében nyerte el teljes függetlenséget. Talán nem véletlen, hogy az európaiak közül azok kerültek az élbolyba, amelyek a huszadik század végén váltak független, önálló országgá: Fehéroroszország (46,2 százalék), Litvánia (45,7 százalék) és Moldova (44,1 százalék). Persze a vezetők magas arányának gazdasági, nagyságrendi okai is lehetnek. Az ILO becslése szerint világ legnagyobb cégeinek mindössze öt százalékában nők a vezetők vagy a tulajdonosok. A vizsgálatba vont összes céget tekintve a listán Magyarország a harmincharmadik helyen áll (38,6 százalék), Románia pedig a hatvanötödik helyen (31,4 százalék). Ha Magyarországon a kettőszáz legnagyobb céget nézzük, a magyar kutatók szerint a tíz százalékot sem éri el ez az arány. Az amerikai Forbes üzleti magazin minden évben összeállítja a világ száz legbefolyásosabb asszonyának listáját. A lista összeállítói figyelembe veszik a politikusnők, a pénzügyekkel foglalkozók, a médiavezető személyiségek, a műszaki pályán tevékenykedők, az üzletasszonyok, a köz-
ÚJ EGYENLÍTÔ
hasznú és civil szervezeteket vezető nők és egyéb hírneves és vagyonos nők befolyását. E kategóriákon belül szempont azt, hogy a nők mekkora vagyon fölött rendelkezhetnek, milyen a jelenlétük a médiában, és befolyásuk milyen intenzív, s a befolyás övezete milyen tágas. A száz legbefolyásosabb nők sorában évek óta Angela Merkel német kancellár a listavezető. 2014-ben az ötödik Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója lett. A befolyásos nők közt egyébként kevés az európai (a százból öt személy), hatvan százalékuk észak-, ill. dél-amerikai, egynegyedük ázsiai. A száz nő csaknem egyötöde politikus, köztük van az angol királynő, a brazil, a dél-koreai, az argentin, a chilei köztársasági elnök és Bangladesh miniszterelnöke. A száz nő több mint egyötöde üzletasszony: közülük az egyik legbefolyásosabb a brazil olajtársaság vezérigazgatója, az európaiakat egy világhírű milánói divatcég tulajdonosa képviseli. A műszaki pályán hasonló arányban jelennek meg a nők: itt találjuk az IBM elnök vezérigazgatóját, a youTube vezérigazgatóját, a yahoo! vezérigazgatóját és a Facebook ügyvezető igazgatóját. A pénzügyi szektorban jeles-
|
37
kedik az amerikai jegybank elnöke, az indiai állami bank igazgatója, az orosz központi bank elnöke, bár őt a listán politikusok közé sorolják. A jótékonysági, közhasznú és civil szervezetek a befolyásos nők tizenkét százalékát adják. Az Egészségügyi Világszervezet(WHO) főigazgatója kínai hölgy, az ENSZ Fejlesztési Programját (UNDP) új-zélandi asszony vezeti, a világbank ügyvezető igazgatója indonéziai. A befolyásos nőknek mondhatók még az ún. celebrityk, e csapat tevékenysége bajosan körülhatárolható, mint ahogy a média vezetőiről sem gondolom, hogy szereplésükkel javítják a női esélyegyenlőséget. Aztán kétségtelen, hogy némelyik asszony férje révén is befolyást szerezhet, mint például az amerikai first lady vagy a Microsoft alapítójának, Bill Gatesnek a felesége. Magyarországon egyes médiák szerint a legbefolyásosabb nő a miniszterelnök felesége. Ha így is volna, nem szerzett hírnevet sem politikusként, sem alapítványok kurátoraként. A vagyonáról jelenik meg számos hír a médiában, kevesebb olvasható arról, hogy olykor önkéntes munkát végez karitatív szervezeteknél. A közvélemény, úgy tetszik, nem tartja befolyásosnak. 2011-ben a magyar Le Femme női magazin által fölkért zsűri állította össze az ötven legbefolyásosabb magyar nő listáját. (Ezen nem szerepel a miniszterelnök felesége.) E listát szemlélve úgy tetszik, hogy a válogatáskor fontosabb volt a közismertség és a véleményformáló képesség, mint a tényleges befolyás. A világ és Magyarország befolyásos asszonyai közti különbség példázza azt is, hogy a „világlistás” nőknek van hatása a társadalomra, a magyar nőknek viszont alig. A különbség szembeszökő, ha az egyes kategóriákba sorolható nők arányát összehasonlítjuk. A politikusok aránya a világlistán tizenkilenc, a magyar listán mindössze kettő százalék. A műszaki területet a világban tizenkilenc százalék képviseli, a magyar nők közt négy százalék az arány. Az üzletasszonyok aránya áll a legközelebb egymáshoz. A magyar befolyásos nők többsége azonban csupán híresség (celebrity) vagy média-személyiség (összesen 44 százalék), a világlistán e két kategória együttes aránya tizenhat százalék. A magyar lista készítői nem állapították meg a befolyásosok sorrendjét. Ennek talán az lehet az oka, hogy e társaság java részének inkább presztízse van, mint befolyása. Tekintélye okán kerülhetett fel a listára öt akadémikus, akiknek kompetenciái a maguk tudományában, illetve szakterületén vitathatatlanok, még sincs befolyásuk a szakterületeken illetékes politikai döntéshozókra. A szakértelem és a szaktekintély devalválódását mutatja például, hogy az ez idő szerint utolsó magyar női miniszternek egyetemi diplomája sem volt.
