XVIII. évfolyam 4. szám
A tulajdonos a város marad
A vízmû használati jogát adná bérbe az önkormányzat Az április 10-ei rendkívüli testületi ülésen döntés született arról, hogy a Tolnai Vízmû Kft-t koncesszióba adására pályázatot ír ki a város. Mit jelent a koncesszió, és miért van erre szükség? – kérdeztük az ülés után dr. Sümegi Zoltán polgármestertõl. – A vízmû tulajdonosa továbbra is az önkormányzat marad, csak az üzemeltetés jogát adná használatba 35 évre. Leegyszerûsítve ezt bérbeadásnak is hívhatnánk – mondta dr. Sümegi Zoltán. – Ennek eredményeként a nyertes koncessziós díjat fizet, ami komoly bevételt jelenthet a városnak, s amire fejlesztéseinkhez nagy szükség lenne. Mintegy félmilliárd forint egyszeri bevételre számítunk, s ami még fontosabb, a koncesszor a hálózat használatáért minden évben eszközhasználati díjat is köteles fizetni. Ezt az összeget az önkormányzatnak törvény alapján a csatornahálózatra kell fordítania. Tolnán eléggé elöregedett a csatornarendszer, amit folyamatosan ki kell cserélni. Köztudott, hogy ezek azbeszt csövek, amelyek bizonyos idõ után elöregednek, sajnos
rákkeltõek is, ki kell õket váltani megfelelõ mûanyag csövekre. Sõt, ezek a pénzek vízzel kapcsolatos uniós pályázatok önrészére is felhasználhatók. Tolnán például nagy szükség lenne egy mangántalanítóra, tervezzük, hogy vásárolunk, amitõl még jobb minõségû lesz a tolnai víz. Szükséges lépésnek tartom a koncesszióba adást, mert az ebbõl befolyó összeg járdaépítés, útépítés, és az iskolabõvítõ beruházás forrása lehet. Azt is mondhatom, hogy vagy konceszszió vagy iskolabõvítés. – Az önkormányzat tehát nem adja el a tulajdonát? – Szó nincs errõl. A vízmûnek egyébként Mözs, Fadd, Bogyiszló, Fácánkert, Sióagárd és Harc önkormányzata is tulajdonosa. Õk is koncesszióba kívánják adni területükön az üzemeltetést, ugyanolyan feltételekkel, mint Tolna. Errõl április végéig mindegyik településen tárgyal a helyi testület. Nem a vízmû jelenlegi vezetése ellen van kifogásunk, elégedettek vagyunk a munkájukkal, sõt, a pályázaton a kft. is indulhat. Folyt. a 3. oldalon
Ha nem vonulnak, tanulnak Önkéntes tûzoltók Tolnán Akkor jó, ha észre sem vesszük, hogy vannak. Hiszen ha szirénázó tûzoltóautót látunk, biztosak lehetünk abban, hogy kigyulladt valami, súlyos baleset történt, netán víz árasztott el otthonokat, pincéket. Tolnán immár 122 esztendeje létezik önkéntes tûzoltó egyesület. Tavaly 155 esetben hívták õket tûzhöz,
2008. április
Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu
balesethez, öngyilkosjelöltekhez és a méhek-darazsak befogása is rájuk maradt. A tûzoltóság név alatt ma már az egyesületet és a fõállásúakból álló köztestületet kell érteni, melyek feladata egyre inkább kettéválik. Errõl is beszélgettünk Szabó István parancsnokkal egy áprilisi délutánon. Folyt. az 5. oldalon
To l n a V á r o s Ö n k o r m á n y z a t a é s a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár tisztelettel meghívja a város polgárait a 2. alkalommal megrendezésre kerülõ
V Á R O S N A P JA rendezvényeire
2008. május 24. Délelõtti programok – Polgármesteri Hivatal Díszterme 0915-0945 Térzene: a Fusz János Zeneiskola Fúvószenekarának mûsora 0945-1000 Ünnepélyes zászlófelvonás Ünnepi beszédet mond Dr. Sümegi Zoltán polgármester 1000-1100 Ünnepi Képviselõ-testületi ülés • Tolna Városért Kitüntetõ díjak átadása • Tolna Város Sportjáért Kitüntetõ díjak átadása • Tolna Város Jó Tanulója - Jó Sportolója díjak átadása • Elismerõ oklevél átadása 1100-1130 Ódor János régész tudományos elõadása az M6-os út feltárása során Tolna városát és Tolna megyét érintõ leletekrõl 1130-1145 Folyosógaléria avatása 1145-1230 Fogadás a díjazottak és vendégek tiszteletére Délutáni programok – Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár – Lovarda 00 00 16 -19 Reneszánsz Kaszinó – játékpénzzel, melyet középkori ereklyék és varázsszerek vásárlására fordíthatnak a játékosok középkori játékok: Kártyarulett, Szerencse Háza, Truo Madame, Dart-póker Udvarhölgyképzõ – gyermektáncház 1600-1800 A Tolnai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat gyermeknapi aszfaltrajz versenye, jó idõ esetén ugrálóvár és habparti 1900-2000 Szünet 00 00 20 -24 A Merrys Zenekar jótékonysági koncertje Közremûködnek: • A Sztárai Mihály Gimnázium Zenekara • A Fusz János Zeneiskola Énekkara A délelõtti és a délutáni programok ingyenesek. A jótékonysági koncert bevételét a Merrys Zenekar a Fusz János Zeneiskolának ajánlja fel. Minden érdeklõdõ polgárt és gyermeket várunk a délelõtti és délutáni rendezvényekre, valamint az esti koncertre! Tolna Város Önkormányzata nevében dr. Sümegi Zoltán polgármester
Egy helyre kerülhet a felsõ tagozat Négy új tanteremmel bõvül a Wosinsky iskola Hét épületben szétszórva történik jelenleg Tolnán az általános iskolás gyerekek oktatása a Wosinsky Mór Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézményben. Az önkormányzat gazdaságossági és ésszerûsítési okokból úgy döntött, a felsõ tagozatosok mind a Bartók Béla utcai Wosinsky Mór iskolába járnak majd. Az iskolabõvítési tervben eredetileg az állt, hogy a kis alsósok maradnak eredeti iskoláikban, a Wosinskyból pedig 14 tantermes intézmény lesz. A Mözs leválását eredményezõ népszavazás azonban felülírta az elképzeléseket. A képviselõ-testület március végi ülésén úgy határozott, hogy a várható tanulói létszám miatt 2 osztályteremmel kevesebbet alakítanak ki, hiszen a mözsi diákok nélkül kevesebb helyiség is elég.
A mintegy 400 milliós beruházás költségei így 25-35 millióval csökkennek majd, az összevonás ugyanakkor egyéb kiadások megtakarítását eredményezheti. Néma csend uralkodik az iskolában, amikor Hága Lászlóné igazgatóval egy délelõtt végigjárjuk a Wosinsky épületét. Míg az irodába érünk láthatom, tiszta, rendes intézményben vagyunk, de a felújítás ráférne. Az igazgatónõtõl megtudom, hogy az 1956-os árvíz után épült a Dunától távol, biztonságos helyen lakni kívánók számára az újtelep, ahol iskola is kellett. Akkor 4 tanteremmel épült, az igazgatósági irodák az Eötvös utcai iskolában voltak. Ahogy nõtt a gyereklétszám, bõvült az épület további négy tanteremmel, igazgatói irodával, úttörõszobával, könyvtárral. Folyt. a 3. oldalon
2
2008. ÁPRILIS
Képviselõi fogadóórák 2008. május 15-én csütörtökön 18 órakor 1. körzet 2. körzet 3. körzet 4. körzet 5. körzet 6. körzet 7. körzet
Baksainé Kenessei Éva Friedmanszky Zoltán Appelshoffer Ágnes Szabó István Guld Csaba Vincze Károly Sterczné Asztalos Zsuzsanna 8. körzet Pirgi József
Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hivatal Eötvös utcai iskola Eötvös utcai iskola Bartók utcai iskola Bartók utcai iskola Bartók utcai iskola
A víztorony felújítására készülnek Elõkészíti a víztorony felújítását a Tolna Víz- és Csatornamû Kft. Major József, a társaság ügyvezetõje elmondta: a mérnöki létesítményként is említésre méltó, a városkép részévé vált torony 1962-ben épült. A város és a környékbeli települések folyamatos vízellátásában nélkülözhetetlen objektummal kapcsolatban 1996-ban készült egy teljes körû szakvélemény, amely szerkezeti károsodásokat állapított meg. Akkor elkészült a födém és a víztér szi-
getelése, ám azóta semmilyen felújítást nem végeztek a létesítményen. Viszont a víztér szigetelése mára már tönkrement. Major József közölte: jelenleg a torony állapotfelmérése, takarítása folyik. A vízmû reményei szerint a felújítás ez év végén elkezdõdhet. A mintegy 5-10 millió forintos beruházás anyagi forrása a különbözõ telefontársaságok a víztornyon elhelyezett berendezései utáni bérleti díja lehet.
A torony a város jelképe ma már
Tisztelt Tolna-Mözsi Lakosok! 2008. május 5-én megkezdi rendelését Mözs új fogorvosa Dr. Somlán György, Mözsön a III. számú fogorvosi körzetben (Mözs, Szent István utca 13.). A doktor úr három személlyel dolgozik együtt, egy asszisztenssel, adminisztrátorral és egy dentálhigiénikussal, hogy munkája könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb legyen, s mindezek mellett alacsony árakat, fájdalommentes ellátást biztosít. Rendelési idõ: HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP
830-1330 730-1730 ISKOLAFOGÁSZAT SZÜNNAP 1300-2030 SZÜNNAP 900-1530 SZÜNNAP
A Tolnai Tudásért Közalapítvány Kuratóriumának döntése kiváló tanulmányi eredményért, illetve hátrányos szociális helyzetû diákok jó tanulmányi eredményéért 2008. március Sorsz. Név 1. Asztalos Brigitta 2. Bajusz János 3. Bálint Gábor 4. Baros Krisztina 5. Bartha Diána 6. Béda Ágnes 7. Beke Barbara 8. Belasits Zoltán 9. Béres Dóra 10. Blesz Edina 11. Bucher Beáta 12. Ezer Andrea 13. Ezer Tamás 14. Fatér Dóra 15. Fergelt Adrienn 16. Fink Barbara 17. Földi Zsuzsanna 18. Guld Katalin 19. Hiesz Andrea 20. Horváth Adrienn 21. Horváth Brigitta 22. Horváth Nikoletta 23. Hosnyánszki Anita 24. Inhof Edina 25. Isgum Éva 26. Kabolai Erika 27. Kalamár Klára 28. Kanász Beáta 29. Kintner Anita 30. Kugler Miléna 31. Kvanduk Brigitta 32. Lampek Margit 33. Lehõcz Anita 34. Nagy Nikoletta 35. Oberländer Ida 36. Pokornyik Norbert 37. Rák Nikolett 38. Ritz Judit 39. Schmidt Krisztina 40. Sebestyén Dorottya 41. Szeiter Anikó Éva 42. Szemes Judit 43. Szeri Mónika 44. Sziget Ildikó Zita 45. Tóth Gabriella 46. Varga Eszter Virág 47. Vastag Adrienn 48. Wessely Viktória 49. Zsédei Judit
Település Utca Tolna Deák F. u. 75/4. Tolna Bajcsy-Zs. u. 79. Tolna Rákóczi u. 59. Tolna Móra F. u. 6. Tolna-Mözs Radnóti u. 5. Tolna Deák F. u. 42. Tolna Bem u. 18. Tolna Lehel u. 3. Tolna Eötvös u. 13. Tolna Deák F. u. 75/7. Tolna Festetich u. 126. Tolna Móra F. u.10. Tolna Móra F. u.10. Tolna Kossuth L. u. 2. Tolna Bartók B. u. 84. Tolna-Mözs Kossuth L. u. 25. Tolna Kossuth L. u. 31-32. Tolna Munkácsy M. u. 12. Tolna Kõrösi Cs. S. u. 4. Tolna Bezerédj tér 5. Tolna Bocskai u. 33. Tolna Palé u. 39. Tolna Deák F. u.75/1. Tolna Szekszárdi u.9. Tolna Festetich u. 17. Tolna Aldunasor u. 18. Tolna Munkácsy M. u. 34. Tolna Deák F. 75/7.B 2/9. Tolna Malom u. 50. Tolna Bem J. u. 22. Tolna Gém u. 2. Tolna Madách I. u. 31. Tolna Katona J. u. 31. Tolna Bocskai u. 6. Tolna Diófasor u. 20. Tolna Kossuth L. u. 6. Tolna-Mözs Béri B. Á. u. 31/2. Tolna Gárdonyi G. u. 1. Tolna Kodály Z. u. 20. Tolna-Mözs Kossuth L. u. 15. Tolna Komjáth A. u. 24. Tolna Bajcsy-Zs. u. 20/1. Tolna Pajta tér 11. Tolna Szekszárdi u. 10. Tolna Határ u. 9. Tolna Hársfa u. 18. Tolna-Mözs Arany J. u.1. Tolna Rákóczi u. 1. Tolna Deák F. u. 43.
7 500 Ft 15 000 Ft 7 500 Ft 7 500 Ft 7 500 Ft 25 000 Ft 15 000 Ft 7 500 Ft 17 500 Ft 7 500 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 12 500 Ft 12 500 Ft 17 500 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 17 500 Ft 17 500 Ft 12 500 Ft 10 000 Ft 22 500 Ft 7 500 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 7 500 Ft 12 500 Ft 7 500 Ft 15 000 Ft 12 500 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 7 500 Ft 12 500 Ft 17 500 Ft 22 500 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 15 000 Ft 7 500 Ft 20 000 Ft 22 500 Ft 12 500 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 20 000 Ft 20 000 Ft
A támogatás ebben a félévben is egy összegben kerül kifizetésre. Ezúton is köszönetet mondunk a Raiffeisen Bank Zrt. támogatásáért! Tolnai Tudásért Közalapítvány Kuratóriuma
M e g h í v ó Értesítem, hogy a Tolnai Öregdiák Egyesület (TÖDE) évi rendes közgyûlését 2008. május 17-én (szombaton) 10 órakor tartja. Helyszíne: Sztárai Mihály Gimnázium Tolna Napirend: A 2008 évi tevékenység megbeszélése. A kisherceg díj 2008 évi díjazottainak ismertetése.
A 2007. évi gazdasági beszámoló. 2008. évi költségvetés. Számvizsgáló Bizottság beszámolója. Amennyiben a fenti idõpontban a közgyûlés nem lenne határozatképes, a közgyûlést 2008. május 17-én (szombat) 11 órára jelen meghívóval összehívom. A közgyûlést követõ Öregdiák Találkozóra tagjainkat szeretettel várjuk. Ganczerné dr. Rausch Mária
Az orvosi ügyelet telefonszáma Tolnán: 440-340 vagy 06-30/95-75-825
Fõszerkesztõ: CSER ILDIKÓ • Felelõs kiadó: DR. SÜMEGI ZOLTÁN polgármester, Tolna, Hõsök tere 1. Tel.: 74/440-122 • Hirdetésfelvétel: BARANYAI ISTVÁNNÉ, telefon: 440-170 • Szerkesztõségi e-mail:
[email protected] • ISSN 1215-914x • Nyomdai munkák: Kerényi Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/413-501. Felelõs vezetõ: Kerényi Zoltán ügyvezetõ • Megjelent 5000 példányban.
3
2008. ÁPRILIS
A tulajdonos a város marad
A vízmû használati jogát adná bérbe az önkormányzat (folytatás az 1. oldalról)
– Változhatnak-e a vízdíjak a koncesszió révén? – A koncesszió vízdíjemeléssel jár, kb. 20-22 százalékos drágulás várható. De most is minden évben inflációkövetõ díjemelés van azért, hogy a vízmû mûködni tudjon. Tehát a jelenlegihez képest 10-15 százalékkal kellene többet fizetni. Ezt azonban a lakosság a fejlesztések révén visszakapja. – A koncessziós díj lehet annyi, amennyi az iskolabõvítésre kell? – Az iskolaépítés mintegy 400 millió forintba kerülne, amit saját beruházásként fogunk megvalósítani, mert pályázaton nem tudtunk indulni. Több település iskolájával, óvodájával kellett volna társulást létrehozni, ami Tolnának nem lett volna elõnyös. Felesleges lett volna akkora iskolamonstrumot építeni. Nekünk elsõsorban a tolnai gyerekekrõl kell gondoskodnunk, ráadásul az milliárdos beruházás lett volna, amelynek az önereje közel ugyanekkora összeg. A koncessziós díj számításaink szerint fedezné az iskolabõvítést. – A tervezettel a testület ellenzéki oldala nem értett egyet, és népszavazási kezdeményezés is indult a döntés ellen. – Álláspontom szerint az ilyen típusú kérdés nem bocsátható népszavazásra, de ennek eldöntésére szakmailag a jegyzõnõ hivatott. Ám rossz irány
Egy helyre kerülhet a felsõ tagozat Négy új tanteremmel bõvül a Wosinsky iskola (folytatás az 1. oldalról) A ‘80-as évek közepén még négy párhuzamos osztály is volt évfolyamonként, akkor ragasztották az iskolához a mûhelyeket. Utolsó ütemben pedig elkészült a szomszédos sportcsarnok, amely testnevelés órákhoz kitûnõ, bérleti díjai pedig az iskola kasszáját gyarapítják. – Az iskolarendszer ésszerûsítése többször napirenden volt már a városban - mondja az igazgatónõ. – Több felmérés készült ‘95 óta, és
A mözsi iskolában az osztályok egy épületben mûködnek, de az ebédlõjük külön helyen van, tehát a 3 iskolának 7 épületet tart fenn a város. Ráadásul az épületek régiek, felújításra szorulnak. A Wosinsky iskola közel 60 éve épült, a '80-as évek óta nem volt pénz a csinosítására, potyog a vakolat, a tetõt megbontja a szél. Ha megvalósul a városvezetés szándéka, akkor 2009. szeptemberében a két tolnai általános iskola fel-
Dr. Sümegi Zoltán polgármester
lenne, ha a lakosság úgy döntene, hogy minden maradjon a régiben. Mivel Magyarország EUtag lett, néhány éven belül a vízdíjakat már uniós irányelvek alapján kell kivetnünk. A díjak tehát ugyanúgy nõni fognak, viszont a koncessziós díjtól elesünk. Tehát az utolsó pillanatban vagyunk ezzel a lépéssel. Várhatóan 2009. január 1-tõl lesz koncesszióba adva a vízmû, de most még csak arról döntöttünk, hogy a pályázat kiírható. A testület nagy többséggel megszavazta, az ellenzék információhiányra hivatkozva elutasította, de bízom benne, hogy õk is be fogják látni, hogy ez Tolna érdeke. Ahhoz, hogy a város gazdaságilag stabil legyen, ilyen forrásokra szükség van. csi
Hága Lászlóné igazgató az iskolabõvítés terveivel
mindegyik azt írta le, hogy kevesebb általános iskola is elegendõ lenne. De ez mindenkiben érzelmi húrokat pendített meg, és sokáig ment a huzavona arról, hogyan valósítsák meg a racionalizálást. Nekünk az volt a javaslatunk, és ez a képviselõ-testületek egyetértését is elnyerte, hogy legalább a felsõ tagozatot próbálja meg a város egy helyre összehozni. Mert a szaktantermek kialakítása, felszerelése, kísérletek eszközeinek biztosítása nem három, hanem csak egy helyen szükséges. A nagyobb gyerekek könnyebben elmennek távolibb iskolába, és ha a város teljes területét nézem – még Mözzsel együtt – , akkor éppen a földrajzi közepén vagyunk. Ahogy összeszámláljuk, a Széchenyi iskola jelenleg három épületben mûködik, a Wosinsky alsó tagozata az Eötvös utcában van, a felsõshöz épült hozzá a Sport utcai csarnok.
sõ tagozata már itt tudja folytatni a mûködését. Most 8 tanterem és a szükséges szaktantermek állnak rendelkezésre, van egy kisebb informatika terem, könyvtárszoba, egy nagy természettudományi elõadó meg két politechnikai terem, továbbá az igazgatósági helyiségek. A tervek szerint a földszinten a lány politechnikai terem és egy korszerû melegítõkonyha lenne, valamint egy 120 fõ befogadóképességû étterem, az emeletet pedig úgy alakítanák át, hogy újabb tantermek és folyosórészek álljanak a gyerekek rendelkezésére. Négy tanterem készülne és egy normál méretû informatika terem. Átalakítanák a vizesblokkokat is, és épülhetne egy kosárlabdapálya. Az igazgatónõ abban bízik, hogy bõvül a ház elõtti parkoló és az elhasználódott útszakaszt is rendbe teszik a felújítás kapcsán. Csi
A E R O B I K Kedd
1900-2000 Step Aerobik
Zsírégetõ, koreografált óra (a résztvevõk igényeinek megfelelõen).
1900-2000 Alakformáló óra/Köredzés Comb, far, has, felsõtest. Mindent bele! Csütörtök 1900-2000 Step Aerobik Zsírégetõ, koreografált óra
Szerda
(a résztvevõk igényeinek megfelelõen).
A VOLT SPORTSZÉKHÁZBAN, A TÛZOLTÓSÁG MÖGÖTT. Érdeklõdni: Link Kinga 20/3642-740 Link Linda 30/9742-010
A 6.b osztályosok már a felújított iskolában ballaghatnának
4
2008. ÁPRILIS
A temetõ mellé kerül a buszállomás 6,4 milliót kapnak a sportegyesületek
A Szent István térrõl jövõre a temetõ mellé kerül a buszállomás, a Bartók Béla utcai iskolát Mözs leválása miatt kevesebb osztályteremmel bõvítik. Errõl is döntött a képviselõ-testület március 27-i ülésén. Az ülés kezdete elõtt zajlott le a Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (TÉGY) márciusban megválasztott új gyermek polgármestere és az ifi-képviselõk ünnepélyes eskütétele, valamint a megbízólevelek átvétele. Dr. Sümegi Zoltán polgármester a kölyökpezsgõs koccintás elõtt bejelentette, hogy a TÉGY által korábban kért, a gyermek-önkormányzat munkájához szükséges laptopot már beszerezték. A kiemelten támogatott tolnai versenysport egyesületeknek 6,4 millió forintos önkormányzati támogatást nyújt idén a város – döntött a képviselõ-testület. Az asztaliteniszezõk 1,075 milliót, a kajak-kenusok 1,553 milliót, a kézilabdások 1,075 milliót, a nõi labdarúgók 1,097 milliót, a férfi labdarúgók pedig 1,597 millió forintot kapnak. Emellett az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetésére, gondnoki teendõk ellátására, illetve bérleti díjak finanszírozására további 7,92 millió forintot ad a város. A szabadidõ és tömegsport szervezetek 1,6 millió forintos keretösszegre pályázhatnak. Jóváhagyták a Kiss-V 2001. Kft-vel kötött megállapodásokat. A kulcsi székhelyû társaság a Mözs határában levõ önkormányzati területen homokbányászatra kapott engedélyt. A kitermelt anyagért köbméterenként 100 forintot fizet az önkormányzatnak. A bányászati tevékenység befejezése után a cégnek rekultiválnia kell a területet. A temetõ és a mellette levõ benzinkút közötti területre helyezik át a Szent István térrõl a központi buszállomást – határozott a testület, öt tartózkodással. Az elképzelések szerint jövõ tavaszra készülhet el a létesítmény. Mint azt megírtuk, a képviselõtestület február végén egyetértett azzal, hogy a Szent István térrõl át kell helyezni a buszállomást. Mindenki úgy látja ugyanis, hogy az nem való egy városközponti térre. Az új helyszínnel kapcsolatban viszont akkor és a márciusi ülésen sem volt teljes egyetértés. Ellenzéki részrõl felvetõdött, hogy a közelben lakókat megkérdezték-e a tervrõl, illetve, hogy a buszállomás kialakítása nem érinti-e kedvezõtlenül a temetõ kerítését, esetleg kriptákat is. Takács János az egykori rajcsúr környékére javasolta a buszállomást. A temetõ melletti helyszín mellett szól, hogy így busszal is megközelíthetõvé válnak a közelben levõ intézmé-
nyek (szabadidõcentrum, idõsek otthona, gimnázium) és a temetõ is. Esetleg a 6-os úton közlekedõ távolsági buszok is betérhetnek a fõúthoz közeli megállóba. Lovas Ferenc fõépítész többek között jelezte: fedett váró épül az állomáson, ami nem lesz attraktív megjelenésû. Bíznak benne ugyanakkor, hogy a buszállomás odatelepítése nyomán a MOL is fejleszteni fogja az ottani benzinkutat. A polgármester elmondta, hogy az egyház részérõl nem kifogásolják a temetõ melletti helyszínt. Mireider László építési osztályvezetõ szerint megoldható az építkezés a temetõ kerítése melletti rézsû bolygatása nélkül is. A közelben lakókat pedig be fogják vonni az engedélyezési eljárásba. Módosította az iskolaépítésrõl szóló korábbi határozatát a testület: Mözs Tolnától való, 2010-ben esedékes elválása miatt a tervezettnél kb. 200 négyzetméterrel kisebb épület is elegendõ a célra. Mint ismert, a város iskolaszerkezete ésszerûsítésének jegyében a képviselõk októberben döntöttek arról, hogy a Bartók Béla utcai iskola bõvítésével a város általános iskoláinak felsõ tagozatát egy épületben helyezik el. Ehhez 14 tantermes iskola kellett. A mözsi diákok nélkül azonban elég 12 terem is. A költségek így 25-35 millió forinttal csökkennek, az iskola területén pedig egy szabványos kosárlabdapálya is épülhet. A tervezést viszont részben újra kell kezdeni. A döntést öt tartózkodás mellett hozták meg. Nagyszabású tervek születtek a városközpont rehabilitációjára. Az átalakítások elsõ köre a Hõsök terére és az Árpád utcára koncentrálódna, illetve több épület, többek között a városháza, a tûzoltóság, a rendõrség felújítását is tervezik. A tervek megvalósításához a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Programhoz nyújt be pályázatot az önkormányzat. Az ehhez szükséges döntéseket vita nélkül, egyhangúlag megszavazták a képviselõk. Elfogadta a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár 2007. évi beszámolóját a testület. A polgármester rámutatott, hogy a tavaly áprilisban átadott szabadidõközpont (egykori lovarda) megfelelõ mûködéséhez sok mindent kellett pótolni, és további összegeket kell még rákölteni, amihez a támogatást megígérte. Jelezte, hogy hamarosan megtörténik a
könyvtár áthelyezése a városi kiállítóterem helyére. Pirgi József köszönetet mondott az intézmény vezetõjének, Pámerné Bükky Klárának az eddig végzett munkáért. Módosították a város szabályozási tervét, a helyi építési szabályzatot és a településszerkezeti tervet. A változtatásokat a 6-os út melletti terület gazdasági területbe vonása, a Palé utca keleti oldalának belterületbe vonása, a temetõ és a Zrínyi utca közötti terület lakóterületbe vonása, illetve be nem építhetõ területek megjelölése indokolta. A tolnai családi napközi 3,1 millió forintot kap az önkormányzattól, mûködési költségeinek biztosítására. Az errõl szóló szerzõdés aláírására felhatalmazta a testület a polgármestert. Hasonló döntés született a Mözsért Civil Egyesület 1,337 millió forintos, az önkéntes tûzoltóság 3,5 millió forintos és a polgárõrség 700 ezer forintos támogatásáról. Takács János felvetette, hogy a polgárõrség két éve még 1 millió forintos támogatásban részesült, tavaly már csak 760 ezer forint támogatást kapott. A tûzoltóság viszont idén 3,5 milliót, míg két éve ennél jóval kevesebbet. A képviselõ szerint a támogatást „oldalak” szerint ítélik oda. (Ezzel valószínûleg arra célzott, hogy a polgárõrség elnöke dr. Szilák Mihály expolgármester, a tûzoltóparancsnok pedig Szabó István képviselõ.) A polgármester megkérte Takács Jánost, hogy mellõzze az ízléstelen megjegyzéseket. Az infláció mértékével, nyolc százalékkal magasabb áron szállíthatja az önkormányzat számára a tisztítószereket, illetve az irodaszereket Krekó György vállalkozó, illetve a PBS Hungária Kft. A testület ennek megfelelõen módosította a szállítói szerzõdéseket. A lakosság tájékoztatása érdekében évi 24 alkalommal, alkalmanként bruttó 30 ezer forintért készít televíziós tudósításokat a tolnamözsi eseményekrõl a Tolnatáj Televízió. Az ezzel kapcsolatos szerzõdést is jóváhagyta a testület. A helyszíni bírság összegével kapcsolatos törvényi szabályozás megváltozott. Emiatt az ezt érintõ önkormányzati rendeleteket is módosítani
kellett, amirõl a testület meghozta a szükséges döntést. Új pályázat kell a Deák Ferenc utca 94. sz. alatti önkormányzati bérlakás értékesítésére. A korábbi pályázat nyertese ugyanis azt kérte a várostól, hogy két részletben fizethesse ki a vételárat. Erre a jelenlegi rendelet szerint nincs lehetõség. Emiatt módosították a jogszabályt olyan módon, hogy két részletben is lehessen fizetni, tárgyév végéig. Emellett az új pályázatot is kiírták. Az egészségház megvalósításáról szóló, korábban aláírt szerzõdésekrõl tájékoztatta a testületet a polgármester. A képviselõk közül hárman tartózkodtak, ketten nem szavaztak, a többség pedig elfogadta a tájékoztatót. Várhatóan eredményesen fog mûködni 2008-ban is a Tolnai Kommunális Kft. A cég üzleti tervét elfogadta a testület. A társaság arra törekszik, hogy minden egyes tevékenysége, a parkfenntartástól az építõiparig nyereséges legyen. Ezek összességében mintegy hatmillió forint eredményt hozhatnak. A polgármester hangsúlyozta, hogy a kft. tevékenységében a jövõben a szolgáltató jelleget kell kidomborítani. Tervezik a cég nevének, arculatának és telephelye küllemének megújítását is. A piactér üzemeltetésére, köztisztasági tevékenységre, parkfenntartásra és útfenntartásra köt szerzõdést a város a Kommunális Kft-vel. Errõl is egyhangúan döntöttek. A polgármester tájékoztatást adott az érvényes és eredményes mözsi népszavazás eredményérõl, amelynek nyomán Mözs 2010-ben elválik Tolnától. Lemondott ügyrendi és jogi bizottsági tagságáról dr. Lehõcz Regina. A jogásznõ sikeresen pályázott a dr. Dobai Sándor kakasdi jegyzõvé való kinevezése után megüresedett titkársági ügyintézõi állásra a városházán. Köztisztviselõként azonban nem lehet a bizottság tagja. A képviselõ-testület a lemondást tudomásul vette. A jogi bizottság létszáma ezzel három fõre csökkent. A testületi ülésen elhangzott, hogy április 30-i hatállyal lemondott posztjáról a mözsi településrészi önkormányzat elnöke, Szefcsik Sándor. Ezerné dr. Huber Éva jegyzõ elmondta: az új vezetõt a tolnai képviselõ-testület választja meg. Az elnök csak települési képviselõ lehet. A jelenleg érvényben levõ tolnai szabályozás szerint ezt a posztot mözsi képviselõ töltheti be.
5
2008. ÁPRILIS
Ha nem vonulnak, tanulnak Ö n k é n t e s t û z o l t ó k To l n á n Folytatás az 1. oldalról – Mi a különbség az egyesület és a köztestület között? – A Tolnai Önkéntes Tûzoltóságot – az egyesület és az önkormányzat közösen – 1997. június 14-én hozta létre. Az 1996. évi XXXI. tv. adott lehetõséget arra, hogy az ország olyan területein, ahol tûzvédelmi szempontból „fehér foltok” vannak, nincs elég hivatásos tûzoltóság, tehát hosszúak a vonulási idõk, megalakulhassanak a helyi köztestületek. Magyarországon 95 hivatásos önkormányzati tûzoltóság mûködik, és mellettük immár 65 önkéntes tûzoltóság. A tolnai az országban negyedikként alakult meg. Az egyesület és a köztestület munkája 1997-2007-ig összeolvadt, mindenki tagja volt mindegyiknek. A köztestületbe viszont már fõállású alkalmazottak is bekerültek, szigorú szakmai követelmények vannak, ugyanúgy, mint a hivatásos tûzoltóknál. Az 1886-ban alakult egyesületnek 59 tagja van. Feladatait most akarjuk újra feléleszteni, ezek a hagyományõrzés, a külföldi kapcsolatok ápolása és az utánpótlás-nevelés. A külföldi kapcsolatoknak köszönhetjük az autóinkat, az iskolákban pedig már fiatal korban meg kell ismertetnünk a gyerekekkel ezt a munkát, hogy az állandó készenléti szolgálat a jövõben is biztosított legyen. Korábban volt ifjúsági csapatunk, a mözsiek 2003-ban megnyerték az országos versenyt, és az ausztriai világkupán is részt vehettek. Köszönet ezért Verseghy Zsuzsa tanárnõnek, aki összetartotta a tíz fõs gárdát. Mindig kell egy jó nevelõ, aki szakköröket, elõadásokat tart és ösztönzi a gyerekeket erre a munkára. Sajnos nagyon elfoglaltak a gyerekek, tavaly sokan jelentkeztek a toborzásra, de lemorzsolódtak. A köztestület alapszabálya tavaly módosult, változott a vezetõség összetétele is. Jelenleg 9 fõállású tûzoltónk van, életkoruk most
22-40 év közötti. Mivel 24-48 órás szolgálati rendben dolgozunk, a fõállásúak mellett riasztásoknál szükség van további segítõkre is. Régi értelemben vett önkéntesek már nincsenek, összesen 16 fõ helyettesítõ többségében hivatásos önkormányzati illetve létesítményi tûzoltó segíti a munkánkat. – Mely települések tartoznak a tolnai tûzoltósághoz?
ronyhoz, egyszer pedig a faddi templomhoz. – Egy halálra elszánt embert nem lehet könnyû meggyõzni arról, hogy ne dobja el az életét. Erre is fel vannak készülve a tûzoltók? – Védõeszközökkel megyünk fel ilyenkor a hivatásos tûzoltókkal közösen, és bár speciális pszichológiai kiképzést nem kapunk, büszkén mondhatom, hogy mire a
Szabó István parancsnok az új híradópultnál
– Kormány rendelet határozza meg a tevékenységünket, hogy hova és hány fõvel kell vonulnunk, azt is, hogy adókedvezmény illeti meg a tûzoltóságon készenléti szolgálatot ellátó tûzoltót. Közel húszezer lakos vagyonára, testi épségére vigyázunk Tolna, Mözs, Fadd, Fácánkert és Bogyiszló körzetében. – Tavaly hány esetben hívták Önöket? – Összesen 155-ször riasztottak bennünket, ebbõl 45-ször tûzoltáshoz, 94-szer mûszaki mentéshez, tehát közúti balesethez, fakidõléshez, avartüzekhez, és a méhek-darazsak eltávolítása is ránk maradt. A közúti baleseteknek összesen 20 sérültje és 2 halálos áldozata is volt. Két alkalommal öngyilkosjelölthöz hívtak minket, egyszer a bogyiszlói telefonszolgáltatói to-
Az avartüzek hatalmas pusztítást végezhetnek
rendõrök és pszichológus kiértek, mi már mindkét személyt lehoztuk. – Hány autó, milyen mûszaki eszközök állnak rendelkezésükre? Egyáltalán mennyi pénzbõl gazdálkodnak? – Két fecskendõnk (tûzoltóautónk) van. Az egyik egy tíztonnás, 31 éves Mercedes, 2400 literes víztartállyal, amit testvérvárosi kapcsolatunk révén a német Spöck településtõl kaptunk. Az úgynevezett tartalék „szer” egy 10 éves, Steyr gépkocsi, 4000 literes tartállyal, habvízágyúval, 400 literes habképzõanyag-tartállyal, ami vízszállításra is alkalmas. Ezt a nehéz kategóriájú autót pályázat útján szereztük 2006-ban. A 4,1 millió forint önrészt az önkormányzat biztosította hozzá. Nagy örömünkre tavaly szintén pályázaton nyertünk egy híradópultot, amely már a 21. századi technikát képviseli. Számítógépek rögzítik és indítják a riasztásokat, fényjelzést indukál, hanggal is jelzi a laktanyában a riadót, digitális hangrögzítõ õrzi a hívásokat, két 105-ös telefonvonalunk van. Napközben 8 percen belül, 16 és 07 óra között 10 percen belül kell megkezdenünk a vonulást, de mi ennél elõbb is indulni tudunk. Minden kollégánknál kézi rádió van, tehát még a térerõhiány sem akadályozhat abban, hogy mindenkit azonnal riasztani tudjunk. Tavaly összesen 28 millió forintba került a mûködésünk, de már egyetlen fõ felszerelése is több százezer forint. Csak néhány
példa: bevetési ruha 150 ezer forint, védõsisak 50 ezer, csizma ugyanennyi, védõkesztyû, kámzsa 20 ezer, mászóöv 35 ezer, légzõkészülék 200-450 ezer. Az eszközeink kötelezõ felülvizsgálata évente milliós nagyságrendû kiadás. Az eszközhasználathoz szükséges bizonyítványokért, orvosi felülvizsgálatokért, védõoltásokért is fizetnünk kell. Tavaly pályázatot tudtunk beadni 16 védõsisakra, 16 mászóövre, egy tizenkét részes Vetter emelõpárnára, 2 nyomóhengerre, ami karamboloknál sérült személyek kiszabadításához kell, és egy magasnyomású sugárcsõre. A pályázat 2009-2010 évre teljesül. Kollégáink most járnak két négy hónapos tanfolyamra Budapestre illetve Szekszárdra. Az oktatás díja személyenként 100140 ezer forint. Tûzoltóságunknál napi rendszerességgel elméleti képzés és gyakorlati oktatás folyik. Amikor nem vonulunk, tanulunk. – Milyen a jó tûzoltó? Mit üzenne azon fiataloknak, akik olvassák ezt az írást? Miért érdemes tûzoltónak állni? – Felelõsségteljes, ugyanakkor érdekes és fontos munka a miénk. Jó érzés, hogy szükség van ránk, egyre inkább benne él a köztudatban, hogy lehet ránk számítani. Milyen a jó tûzoltó? Elszánt, bátor, hivatástudata van, és az sem árt, ha sportol, mert a fizikai állóképesség nélkülözhetetlen. Aki kedvet érez magában ehhez a szép feladathoz, bátran keressen bennünket. Cser Ildikó Az egyesület elnöke: Farkas István. Parancsnok (mindkét szervezetben): Szabó István. Parancsnok-helyettes: Micskei Tamás. Gazdasági vezetõ (mindkét szervezetben): Farkas Gabriella. Az egyesület titkára: Freund György. A felügyelõ bizottság elnöke (mindkét szervezetben): Meksz János.
PAPLAN- ÉS PÁRNATISZTÍTÁS, FELÚJÍTÁS
Jerabek mosoda Tolna, Árpád u. 3. Tel.: 06-20/216-0500
6
2008. ÁPRILIS
Holtágak Érdekegyeztetés mellett kell kormányozni a vizeket is A Fadd-Tolna-bogyiszlói holt- A tolnai holtág északi része szén a horgászok és a kajak- holtág kiszolgáltatott a faddi ágrendszer összehangolt víz- így a faddi holtágból, a kenu klub is a magas vízállás- vízpótlásnak, akkor a tolnai szintszabályozásának érdeké- Bartal-csatornán keresztül, ban érdekelt. Csakúgy, mint déli ág helyzete is ugyanígy ben hívott össze tanácskozást függ attól, mennyi vizet enmárcius 26-án dr. Sümegi gednek át oda az északi ágZoltán polgármester a városból. Tovább bonyolítja a probházára. A kiváltó ok az volt, lémát, hogy a gemenci erdéhogy a tavalyi aszályos és forszet és a holtágak közelében ró nyáron a tolnai holtágon levõ szántóföldek tulajdonorég nem látott alacsony vízálsainak nem jó a tartósan malás alakult ki. A megbeszélégas vízszint, mert a tartós elsen a tolnai és a faddi polgáröntés a fák pusztulását, illetve mester, a tolnai horgászok, a több földterületen a belvíz halászok, a kajakosok, a körmiatt a szántóföldi növénynyezõ mezõgazdasági területermesztés ellehetetlenülését teken gazdálkodók, a mözsi okozza. öntözõfürt, a gemenci erdéAz érdekütközések ellenészet, a vízügyi igazgatóság, a re a tanácskozáson kiderült, mezõgazdasági szakigazgatási hogy létezhet megoldás, a jeHámori Attila és fia, Eddy a víziszínpad környékén horgásznak hivatal és a paksi atomerõmû lenleg érvényben levõ vízA fiú kajakosként a magasabb, pecásként a sekélyebb vízállásnak örül képviselõje jelent meg. szint-szabályozási elõírásokat Bár a tolnai holtág vízpótlá- gravitációs úton kaphat után- az alatta elhelyezkedõ déli- kellene lehetõség szerint kösa elvileg a Dunából és a Sió- pótlást. Feltéve, ha a faddi holtág használói, a halászok vetkezetesen betartani, és akból is megoldható lenne, eze- holtágban van elegendõ víz. és a mözsi öntõzõfürt. A déli kor mindenki számára nagyket vízminõségi aggályok és Ott ugyanis a dombori üdülõ- holtág az északi holtágból, jából elfogadható helyzet tetechnikai nehézségek miatt telep érdekei az elsõdlegesek. egy zsilipen keresztül kapja a remtõdne. Mindez persze sem alkalmazzák manapság. A tolnai holtág északi ré- vizet. Így aztán, ha a tolnai nagyban függ az idõjárástól is.
Szegfûk a víz tetején Te m e t é s a D u n a - p a r t o n A rokonok és ismerõsök a parton álltak és a vizet nézték. Az öreg Dunát és a fiút, Sanyit, ahogy a vízbe szórta a hamvakat. Hûvös, szeles, de nyugalmas kora tavaszi szombat délelõtt volt, az amúgy lüktetõ város épp ebédhez készülõdött, a sziget felõl fel-feltámadó szél fodros hullámokat hajtott a különben csendes holtág partjai felé. A víztükör zöld opálja alig rebbent, ahogy a maréknyi hamu egyenletesen szétoszlott a felületén, majd elázva, pár pillanat alatt eggyé vált a folyó habjaival. „Porból lettél és visszatérsz a porba” – mondja az õsi veretû temetési szertartás, ami ha történetesen Tolnán íródott volna, bizonyára a „vízbõl lettél és visszatérsz a vízbe” formulára alakul. És csakugyan. Akik e szomorúan szép pillanatban mereven bámultak a vízbe, egy nevetõ fiú arcát láthatták a habokban összeállni. Egy valaha volt tolnai srác vidám vonásait, aki felhõtlen gyermekéveinek legszebb óráit, minden bizonynyal e helyen töltötte. Ó szabadság! Boldog gyermekkor! A szélesre tárult iskolakapuval, ahon-
nan a határtalan nyár ígéretével, hova máshova, mint a Duna partra özönölhetett a tolnai gyereksereg. Lehet ezt elfelejteni? „Ha meghalok, hamvaimat Tolnán, a Dunába szórjátok” – hagyta végakaratul. És most hazatért. Hatvan év távollét után, budakeszi összkomfortját tolnai öröklakásra cserélve, ahonnan már nem költözik tovább. Távolodó alakja a víztükrön fodrozódik eztán, hangja a nádsusogás része lesz, vele temetett vágyait már csak a vén fûzfán költõ vadgalamb dalolhatja ki. Sírköve a legnagyobb Tolnán – Vajkától a Sióig tart –, amelyre az ezüst szárnyú fickándozó halak csak annyit írtak: Hazajöttem. Fõfai József 1928-2007. Eddig a temetési tudósítás, amit a rokonok és jóismerõsök kérésére vetettem papírra. Ami ezután következik azt már kicsit késõbb, de talán még idõben írtam, hogy mindezzel egy áldatlan vitát elõzzek meg. Amit azzal kell kezdenem, hogy bizony voltak olyanok is – nem kevesen –, akiket e temetés nem csak meglepett, hanem ellenérzések-
kel töltött el. Közülük is leghangosabbak a horgászok voltak, akik – ahogy egyikõjük fogalmazott – , nem szeretnének ezután egy „temetõben” horgászni. Hogy kinek van igaza? Ne mi döntsük el! Ehelyett hallgassunk meg e tárgyban néhány hivatalos megszólalót. Legelõször is Tolna város jegyzõjét, Ezerné dr. Huber Évát kerestem fel. – Egy ilyen temetés megszervezése nem rutinszerû dolog. Sokkal több utánajárást igényel, mint rendesen. A hamvakat a Dunába szórni – csak úgy – nem lehet. Ez közterület. Aki ilyen temetést szeretne, annak a 145/1999 (X.1) Korm. Rendelet 34§ (4) bekezdése szerint kell eljárnia. Vagyis meg kell szereznie a tulajdonos (ez esetben a mindenkori jegyzõ) engedélyét, a terület kezelõjének (itt a Tolnai Horgászegyesület) hozzájárulását, az ÁNTSZ beleegyezését, és végül a Vízügyi Igazgatóság írásos hozzájárulását. Csak ezután jöhet a szertartás. Ezután dr. Takács Gábor atyát, a Pécsi Hittudományi Fõiskola rektorát hívtam fel.
– A Magyar Püspöki Karnak tudomásom szerint még nincs errõl hivatalos állásfoglalása. Vagyis hivatalból nincs – nem lehet – véleményem. Magánemberként azonban azt kell mondanom, hogy a magyar nép kultúrájától, hagyományaitól, kegyeleti szokásaitól meglehetõsen távolinak érzem. Ha egy elhunyt tengerésszel tesznek így társai, nem érzem furcsának, ez abba a kultúrába illik bele. Végül Keresztes Andor tolnai plébános véleményére is kíváncsi voltam. – Még ilyen temetésre nem kértek fel, de nem is hiszem, hogy jószívvel vállalnám. Nem teológiai aggályaim vannak, hanem a jóérzésem tiltakozik ellene. Egy temetésnek ugyanis nem elsõsorban szabályokhoz kell igazodni, hanem az emberi test méltóságát kell szem elõtt tartani. A temetõ földje megszentelt hely, ahová „levett kalappal” lép be az ember. Minden, ami ezen kívül van, temetés szempontjából, számomra nagyon profán. ká
7
2008. ÁPRILIS
Vállalkozói közelképek – Bajor László borász Tíz évig tengerészként járta a világot, mielõtt borászkodásba kezdett volna. Ám amikor rátalált a szerelem és révbe ért, búcsút mondott a hajóknak. Megházasodott és letelepedett. Édesapja és apai nagyapja kádár szakmáját akarta folytatni, de az élet úgy hozta, hogy ne hordókat készítsen, hanem a beléjük való ízletes nedût. Vállalkozókat bemutató sorozatunkban ezúttal Bajor Lászlóról villantunk fel közelképet. – Anyai nagyapám családja hajós volt, másik nagyapám, Bajor János és édesapám kádár, innen az érdeklõdés. Úgy gondoltam, ezt a szakmát folytatom – emlékszik vissza a kezdetekre. – Eleinte fából készítettem virágtartó edényeket, szapulót, szüretelõ kádat. Mivel mindent kézi szerszámokkal kellett megmunkálni, szinte rögtön nekiláttam gépesíteni, villanyhajtású eszközöket beszerezni. Ez még Balatonfüreden történt, ugyanis ott dolgozott a feleségem és ott volt egy házam. Az egyik alkalommal édesapám azt javasolta, próbáljak meg ott bort eladni. Megfogadtam a tanácsát, egy tízliteres kanna vörösborral indult a pályafutásom. Mivel édesapám Budafokon, Sopronban, Egerben végzett borászati szakiskolát, az elsõ években õ látott el tanácsokkal, majd én is elvégeztem egy borászati iskolát Kiskõrösön. – Hogyan lett Tolna és a környék legismertebb bortermelõje? – Késõbb a szüleimnél kialakított pincében egy 5 hektoliteres hordó borral folytattam, ami édesapám szõlõjébõl készült, amit én mûveltem meg és a bort is én készítettem. Egyik évben elverte a jég a termést, ekkor vásároltam elõször szõlõt. A növekvõ borfogyasztás miatt aztán egyre inkább felvásárolt szõlõbõl készítettem a bort, így fejlõdtem évrõlévre szépen lassan. 1986-ban a Damjanich utcában vettem telket, ahol elõször pincét építettem. 400 hektoliteres tárolótérrel indultam, ami ma 4000 hektoliteresre bõvült. 2000-ben
A tolnaiak a fröccsöt kedvelik legjobban a bor jövedéki termék lett, minden bonyolultabbá vált, a technológia is sokat változott, így egy olyan telephelyet kellett építeni, ami a kor követelményének megfelel. A fácánkerti úton hoztuk létre az új feldolgozót, a Damjanich utcai pedig tárolóhely maradt. – Milyen szõlõbõl készül az Ön pincéjében a bor? – A borok 60 százaléka tolnai, 40 százaléka szekszárdi szõlõbõl készül. Húsz év alatt kialakult kölcsönös bi-
Õsszel, amikor beérkezik a szõlõ, napi 300 mázsa vöröset és 200 mázsa fehéret dolgozunk fel, a fajtaéréstõl függõen egyeztetni kell a beszállítást. A garatba rakástól kezdve gombnyomásra mûködik a rendszer, kéz nem érinti, minden gépesítve van, fizikai munka nemigen adódik. Erjesztés után préselés, majd kezdõdnek a tisztítási folyamatok. Télen a borkezelés, a borok minõségének a „belövése”, házasítása, úgy keverni a bort, hogy megfelelõ alkoholfokot és
Hol van már a fahordó? Bajor László a 4000 hektoliter befogadóképességû tárolótérben zalmon alapuló üzleti, baráti kapcso- minõséget kapjunk. Általában kitart latokról van szó. A Tolnán eladott a borkészlet egész évben, de elõforszõlõtermés 80 százalékát én veszem dul, hogy vásárolnom kell a helyi termelõktõl. A kész bort szállítóedémeg. – Olvastam régi dokumentumok- nyekbe rakjuk, ahogy a piaci igény ban, hogy ezen a vidéken nem terem- diktálja, úgy csomagoljuk. Folyóbor, kannás, a 0,75-östõl 120 literesig, nek igazán jó bornak való szõlõk... – Ez nem igaz, mert itt jó ízû szõ- üveg, mûanyag. – Hol talál gazdára az itt készülõ lõk teremnek, persze függ az évjárattól, termelési módtól. Négy dolog bor? – Az értékesítési terület a Dunánkell a jó borhoz: jó évjáratú szõlõ, megfelelõ idõben történõ szüret, jó túl, fõleg a Balaton és a nyugati ortechnológia a feldolgozásnál, a bor szághatár közötti rész. Az elején kezelése és mindehhez kitûnõ mar- még én hordtam ki közvetlenül a foketing. A magyar régi borivó nép, gyasztási helyekre, italboltokba, büúgy vélem növekedni fog a borfo- fékbe. Mára kialakult, hogy csak az italkereskedésekbe tesszük le a bort, gyasztás, fõként a minõségi boroké. – Egész évben ad elfoglaltságot a õk szállítják tovább. – Hogy jellemezné ma a borász borászat, például télen is? – Bizony egész évben munkát ad, szakmát, mennyiben változott az évek 8 alkalmazottat foglalkoztatok. során?
– Aki ma ezzel akar foglalkozni, annak nem elég a borokat ismernie, hanem a törvényekkel is tisztában kell lennie. Legfontosabb a piacot megszerezni és megtartani. Nagyon szigorúak a követelmények, mielõtt csomagoljuk Pestre küldjük bevizsgálni. Elég bizonytalan a jövõ. A magyar emberek szeretik és többre értékelik a magyar bort, de sokszor az üzletláncokban kapható olcsó külföldi italokat részesítik elõnyben. Az is tudott, hogy az Unióban csökkenteni szeretnék a bortermelést, ez negatív következményekkel jár majd a borászatban. – A család is részt vesz a vállalkozásban? –Természetesen. A párom segít a papírmunkában, a könyvelésben és neveli 5 éves kisfiúnkat, ifjabb Bajor Lászlót. – Ilyen foglalkozás mellett gondolom, Ön borivó ember. Melyik a kedvence? – A friss gyümölcsös borokat kedvelem, leginkább a rosét. Étkezéskor sokszor két pohár áll elõttem, egyikben minõségi bor, a másikban pedig a szomjoltásra szolgáló fröccs. A borkedvelõk, így a tolnaiak többsége is szereti a fröccsöt. – Ha nem a borászatban tevékenykedik, mivel tölti legszívesebben az idejét ? – A víz és a hajózás megmaradt legkedveltebb elfoglaltságnak. Építgetem a „Red Wine” nevû tíz méteres vashajómat és szervezem a nyári Duna-Delta túrát, melyet már többször megtettem, annyira csodálatos. Halfõzõ versenyt is évek óta szervezek, idén nyáron már 21. alkalommal lesz Domboriban. Egyre nagyobb az érdeklõdés, 40-45 bográcsban fõzik a halat, mintegy négy-ötszáz ember részvételével zajlik. – Köszönöm a beszélgetést, és kiváló évjáratú borokat kívánok a továbbiakban is. Burma
Harmincéves a kertbarátkör
A gyémántdiplomás agrármérnök paprikaspecialista volt A bogyiszlói paprikatermelõk talán nem is tudják, hogy itt él a közelükben – Tolnán – az ország egyik legismertebb paprikanemesítõje, Kiss László. Az idõs, gyémántdiplomás agrármérnök, fél évszázaddal ezelõtt rengeteg fajtakísérletet végzett. Tapasztalatait, tudását publikálta és továbbadta; mindig a köz javára tevékenykedett. Ezért is hozta létre, kereken harminc évvel ezelõtt a Tolnai Kertbarátkört. A Somogyi Imre díjjal kitüntetett egyesület, 1977-ben alakult. Magyarországon több mint száz kertbarátkör mûködik, a tolnai az egyik legismertebb. Országos ismertsége
elsõsorban az alapító elnöknek köszönhetõ. Az évek során több mint húsz borversenyt és egy megyei borolimpiát szerveztek. Neves elõadókat hívtak meg, akik a növényvédelemtõl a borkezelésig számos témában adtak tanácsokat a megjelenteknek, akik száma olykor a száz fõt is meghaladta. Kiss László maga is tartott elõadásokat. Mindig szívügyének tekintette a tudományos ismeretterjesztést, szaktanárként, kutatóként is dolgozott korábban. A fûszerpaprika-kísérleteken kívül eredményesen foglalkozott a téli vad- és nyúltakarmányozási módszerek, illetve a sivatagosodás elleni
erdõtelepítési módszerek kidolgozásával. A kertbarátkör fõ profilja a szõlészet és a borászkodás. Sokat tettek a tolnai borok népszerûsítéséért. Kétszer külföldi tapasztalatcserén is részt vettek, felvidéki kertbarátok meghívására. A harmincéves egyesületnek mintegy harminc tagja van. Most egy jubileumi kiadványt állítanak össze - a polgármester támogatásával - melyben az elmúlt három évtized eseményeirõl adnak számot, dokumentumokkal, fényképekkel illusztrálva. Wessely
8
2008. ÁPRILIS
Rejtve maradt vitézség Állok a tolnai Hõsök terén az elsõ világháborús emlékmûvel szemben és a talapzatra vésett neveket böngészgetem. Anzlótól, Zsolnaiig, Tolna szinte valamennyi jelentõsebb családjának neve megtalálható itt. Összesen 246 név. Majdnem kétszer annyi hõsi halott, mint a második világháborúban. Eltûnõdöm, hát ilyen pusztító háború volt ez? Bizony ilyen! Köztük – ahogy tudom –, nem egy olyan szomorú esettel, ahol egy-egy tolnai család többszörösen is gyászolt. Apa a fiával, võ az apósával, és testvérek együtt is haltak meg. De Isonzó borzalmaira és a Piávé szörnyûségeire ki emlékszik ma már? A fehér zúzottkövekkel szegélyezett virágágyások tarka-barka árvácskáinak már semmit sem üzennek a zajos indulók, ahogy a padon csókolózó szerelmespár sem a múltba révedezik. Tényleg régen volt. Hogy hányan mentek el, és közülük hány jött haza? Senkinek sem fontos ma már. Levél-tári adattá sárgult, polcokra pakolt aktacsomóvá soványodott mindez, amelyeknek porosodó dobozait, legfeljebb végzõs történészhallgatók kérik ki idõnként, ifjonti hévvel bízva, hogy az általuk megálmodott szempontból még nem készült e tárgyban szakdolgozat…
Az élet pedig a szobor körül zajlik tovább. Nincs már hangos sóhaj, sem könnyes pillantás feléje, dédapáink korosztályának hõstetteibõl – legyünk õszinték –, csak néhány nagyon távoli emlék és ez a díszesre faragott kõ, és rajta a bronz emlékmû maradt.
Vagy mégsem? Egy megsárgult képet kaptam a minap a 86 éves Guld Ferenctõl, amely a családi fotóalbumban szunynyadt sok évtizeden át. Egy délceg katona látható rajta, fényesre kefélt szõrû, nyalka lovon. A fiatal katonán egyenruha, rajta jól látható az õrmesteri csillag, zubbonyán a Nagy Ezüst Érdemkereszt. Guld papa, Feri bácsi édesapja õ, a fenti katonák társaként. Az õ neve azonban nem került a kõre, õt haza-
tosan a család. Hogy gyõztes lovasrohamban vett-e részt, vagy végsõkig állta az ellenség golyózáporát? Már nem fogjuk megtudni. Egy biztos: nem akármiért tüntették ki és léptették elõ. Ahogy arra is emlékszik a család, hogy mindezekért az õ neve is rajta volt a vitézzé avatandók tolnai listáján. Amivel pedig nem csak magasabb rendfokozat és érdemkereszt, hanem rangos társadalmi elismerés, és
Jelnyelvi tolmácsszolgálat
lamint más szervezetekkel történõ együttmûködésre. Célunk: elérni, hogy a siket és nagyothalló emberek számára ne pusztán törvénybe iktatott, jogszabályban lefektetett jog legyen a kommunikációhoz és információhoz való jog, hanem a mindennapi életben ténylegesen igénybe vehetõ, mûködõ szolgáltatás.
Fácánkerten a fõ út mellett szennyvízbekötéssel építési telkek eladók, melyeken lehetõség van sorházak kialakítására is. A telkek területnagysága 1116 m2. Az ingatlanok Tolnától 5 km-re, Szekszárdtól 15 km-re helyezkednek el. Érdeklõdni Fácánkert Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában vagy 74/440-130 telefonszámon lehet.
A Tolna Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat 1998 óta mûködik Tolna megyében szervezett formában. 2006 óta a hallássérültek hivatalos érdekképviseleti szervezete a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) felügyelete és szakmai támogatása mellett mûködik. A siket és nagyothalló személyek esélyegyenlõsége megteremtése érdekében, a kommunikációs akadálymentesítés, valamint az önálló életvitel érvényesítése céljából jött létre a szolgálat. Hallássérültek esetében a kommunikációs esélyegyenlõség kizárólag jelnyelvi tolmácsok igénybevételével biztosítható. A jelnyelvi tolmácsszolgálat szakmai garanciát nyújt az ellátott feladatra, a tolmácsok személyére, a titoktartás és az etikai kódex szigorú betartására, va-
hozta õrzõangyala. Pedig néhai Guld Jakab bizony szintén ott lehetett, ahol nagy kaszával aratott a halál. Személyes hõstettére, amiért a Kis Ezüst mellé a Nagy Ezüstöt is megkapta az õrmesterré való elõléptetéssel együtt, már nem emlékszik pon-
A néhai nyalka õrmester, Guld Ferenc
Elérhetõségeink: Diszpécserközpont: 7100 Szekszárd, Ady u.14. Szakmai vezetõ: Simonné Váradi Zsuzsanna Levelezési cím: 7102 Szekszárd, Pf.: 511. Telefon: 74 /510-832 Fax: 74/412-380 Ügyeleti mobil: 06-70/514-6869, 06-70/930-7244 e-mail:
[email protected] msn:
[email protected] honlap: www.sinosz.hu
ami szintén nem elhanyagolható, jó pár hold föld is járt. Jakab bácsi azonban nem lett vitéz. Bár mindene együtt volt ehhez, mégsem felelt meg az összes feltételnek. Nem adta hozzá a nevét! Mármint a régi nevét. Mert abban az idõben német névvel nem lehetett senki "magyar" vitéz. Így aztán sok, szintén derék katonatársa rövid idõ alatt magyarosított. Hõsünk azonban továbbra is maradt „csak” Guld Jakab. Nem gondolnám, hogy a többiek a névcserével elárulták volna fajtájukat – hõsiességük elõtt fejet hajthat ma is az utókor –, de néhai Guld Jakab, egy-kori tolnai kisember ragaszkodása ahhoz, ami legjobban kifejezte hovatartozását – így kilencven év távlatából is – megér talán még egy fõhajtást. Jakab bácsi tudhatta – hiszen maga is gazda volt , hogy a szõlõvesszõ csak egyenként törhetõ el. Kévébe kötve soha. Aki pedig ezt a kévét bontogatja: magyar, sváb, tót, zsidó, cigány, stb. venyigékre, az sosem fogja megérteni, hogy mit kerestek az akkor még magyarul is alig tudó, tolnai fiatalok Kossuth zászlaja alatt. Mert ott voltak! A „nagy kévében”. Már akkor is. Fegyverrel. A magyar szabadságért. ká
TOLNAI FUTSAL NAPOK Országos Nõi Torna a Tolna-Mözsi Nõi Labdarúgó Egyesület szervezésében
Május 1., 4., 12.
To l n a A i r N e t VEZETÉK NÉLKÜLI INTERNETSZOLGÁLTATÁS A TolnaAirNet ajánlata: Sebesség
Ár/Hónap
II. csomag:
512/128 kbps
4490 Ft/hó
II. csomag:
1024/256 kbps
5990 Ft/hó
• Nincs telefonköltség • Nincs percdíj • Fix, kalkulálható havi költség • Nincs hûségnyilatkozat • Folyamatos Internetelérés • Korlátlan adatforgalom
Most az elsõ hónap INGYEN! Tel.: 30/36-59-314
ww.tolnaairnet.hu
9
2008. ÁPRILIS
János vitézzel – a magyar kultúra védelmében Január 22. A magyar kultúra napja. 1823. január 22-én Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc papírra vetette a Himnusz versszakait. Tolnán erre a napra évek óta megemlékeznek. Hol nagyobb, hol kisebb rendezvénnyel igyekeznek kedveskedni a polgároknak a mûvelõdés dolgozói. Az idén az egyik legtalálóbb programot nyújtotta a Mûvelõdési Központból Bezerédj Pál Szabadidõ Központ és Könyvtárrá átalakult intézmény. Kacsoh Pongrácz-Heltai JenõBakonyi Károly János vitéz címû daljátékát kínálták a közönségnek egy színielõadás keretében a Tihanyi Vándorszínpad elõadásában. Van-e még értelme ilyen rendezvényeket tartani? Kell-e valakinek még a kultúra, fõleg, ha magyar? Ilyen kérdéseken rágódtunk, rágódunk azóta is, fõleg, amióta egy konferencián majdhogynem eszelõsöknek titulálta az egyik jólfésült manager típusú fiatalember a népmûvelõk, kultúraterjesztõk még meglévõ kis csapatát. Ebben a „szép új világban” tényleg szinte kuriózum a szépre, nemesre, értékre áhító ember. Az a jó, ami eladható. Ami trendi. Amivel nem kell mozdulni, lehetõleg ne kelljen érezni, átélni semmit. Mert akkor rájöhetünk, hogy valami hamis körülöttünk. A kereskedelmi tévék sztárriporterei sziporkázó ömlengései közepette nem vesszük észre, hogy menynyire nem magyarul szólnak hozzánk. Ugyanígy az üzletek, reklámok feliratai is idegenek számunkra. Vagy éppen ez a fejlõdés? Gyönyörû nyelvünket, megannyi szép szavunkat, melyen Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Arany János, Nagy László és a többiek szóltak hozzánk, el kell felejtenünk, meg kell vetnünk, mert ezt kívánja tõlünk a jövõ? A globalizáció? Egyáltalán, mi az a globalizáció a nyelv, a kultúra szempontjából? Hallották netán, hogy angolok, vagy németek, akik szintén uniós polgá-
rok, sutba dobják nyelvüket, megvetik, elfelejtik kultúrájukat, csak mert globalizálódunk? Ugye, hogy nem. Akkor mi miért tesszük? A János vitéz, amit január 18-án láthatott a tolnai közönség csodálatos megjelenítése volt szép, élõ kultúránknak, a magyar nyelvnek, az õszinte, alázatos színészi teljesítménynek. Minden együtt volt, hogy újra felfedezhessük megannyi értékét magyarságunknak anélkül, hogy ez sértõ, bántó, vagy tolakodó lett volna. Nem gyerekelõadást láthattunk, hanem egy õszinte felnõtt darabot, egy zenés játékot, melyben meg volt a helye a prózának, a dalnak, az érzelmeknek és a szép magyar szónak. A közönség megtapasztalhatta azt az élményt, amikor muszáj könynyezni, mert annyira szép a történet, amit átélhet a színészekkel együtt. Nem cukros, nem szirupos: szép! Láttam egyszer egy filmet, amiben a fõszereplõt halála elõtt megkérdezik, hogy enyhítsék-e szenvedéseit. Õ erre így felel. „Nem. Érezni akarom, hogy ember voltam.” Nos, valahogy mi is így voltunk aznap este a János vitézen. Mert kedves hölgyeim és uraim, embernek lenni néha fájdalmas. Érezni, átélni, felfogni azt ami velünk, körülöttünk történik, nem mindig gyönyörûség. Átélni más fájdalmát, más érzéseit egyenesen szívbemarkoló. Nem is szeretjük. Ezért menekülünk pótcselekvések mögé. Tompítjuk agyunkat alkohollal, kábítószerrel, szappanoperák, valóságshowk mûvi világával. De ne feledjük: mi emberek vagyunk, akiknek megadatott a szenvedés, de megadatott a szépség is. Higygyék el, egyetlen pótszer, mûvilág nem érhet fel azzal a gyönyörûséggel, amit egy jó zene, szép festmény, vagy egy magas szintû elõadás nyújthat. Nekünk magyaroknak, magyar nyelven. 1823. január 22-én Kölcsey megírta a Himnuszt. Ne felejtsük el! Link Judit
BEZERÉDJ PÁL SZABADIDÕKÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR MÁJUS HAVI PROGRAMJA Közmûvelõdési programok Hetente Hétfõ: 1430-1600 Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat Kedd: 1800 óra Egészségbiztosítási tanácsadás Péntek: 1630 óra tánctanfolyam ifjúsági csoport 1730 óra tánctanfolyam felnõtt csoport Május 16. (péntek)1700 óra: Németh Árpád grafikus, Domokos Árpád szobrász és Straubinger Ferenc festõ közös kiállítása. Május 24. (szombat) A Város Napja Május 31. (szombat) 1800 óra Fastron 15 éves Jubileumi ünnepség és bál A szabadidõközpontban lévõ klubhelyiségek és az oktató az érvényben lévõ közmûvelõdési rendelet díjszabása alapján bérelhetõk. Érdeklõdni lehet Kocsi Erika mûvelõdésszervezõnél személyesen, illetve az 540-036 telefonszámon. Sportprogramok Kedd: 1600-1700 Szerda: 1500-1600 1700-1800 1800-1900 Csütörtök: Péntek: 1700-1800
Röpisuli kezdõ csoport Röpisuli haladó csoport különtesi Asszonytorna Röpisuli kedzõ csoport Asszonytorna
Május 1., 4., 12. Tolnai Futsal Napok – Országos Nõi Torna a TolnaMözsi Nõi Labdarúgó Egyesület szervezésében Az egyesületek egy része a nyári idõszámítás kezdetétõl a szabadban tartja edzéseit, ezért a csarnok korlátozott óraszámban még bérelhetõ. Egyeztetni lehet Farkas Zsuzsanna vezetõ sportszervezõvel személyesen, illetve a 540-035 telefonszámon.
M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívjuk Önt és családját 2008. május 16. (péntek) 17.00 órakor Domokos Árpád szobrász, Németh Árpád grafikus és Straubinger Ferenc festõ
közös kiállításának megnyitójára a Lovarda kiállítótermébe. A kiállítást megnyitja Wessely Gábor újságíró Közremûködik a Bogyiszlói Zenekar Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a kiállító mûvészek és a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár munkatársai! 7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 73/A. Tel.: 74/540-036, Tel./fax: 74/540-035 E-mail:
[email protected]
10
2008. ÁPRILIS
Diákcsemege Hogyan kell viselkedni a tanórán? Egy „jutalom” fogalmazás a Wosinsky iskolából Az elsõ és talán a legfontosabb dolog, hogy ne késsünk el az óráról. Ha valamiért mégis késõbb érkezünk, akkor a következõt ajánlom: menjünk be csendben és nyugodtan az osztályterembe, majd kérjünk elnézést a tanártól. Esetleg egy mondattal mondjuk el, hogy miért késtünk (de semmiképpen ne kezdjük el elmesélni az egész reggelünket!), majd üljünk le a helyünkre, és készítsük elõ a felszerelést. Amikor a tanár elkezd beszélni, ne vágjunk a szavába. Csak akkor szóljunk, ha megkérnek rá. Nagyon mérgesek tudnak lenni a nevelõk, ha nem azt csináljuk, amit kérnek, vagy kérés nélkül beszélünk. Például az én osztályfõnököm is jogosan lett mérges, mert nem fogadtunk szót. Büntetésként most kétoldalas fogalmazást kell arról írni, hogyan kell viselkedni az órákon. Éppen ezért azt ajánlom, hogy fogadjátok meg a tanácsaimat! Ha valamilyen írásbeli feladatot kapunk, akkor azt meg kell csinálni. Ezt csak azért jegyzem meg, mert hallottam már olyat, hogy nem oldották meg tanulók az adott feladatot és a tanár/nõ észrevette. Mondanom sem kell, hogy mindegyik megkapta érte a „jutalmát”. Van olyan, amikor az ember elfelejt házit csinálni. Ilyen esetben fontos, hogy szünetben, vagy óra elején jelezzük ezt tanítónknak. Akkor lehet, hogy szidással, kisjeggyel elintézhetõ a dolog, viszont ha akkor derül ki, amikor ellenõrizni szeretnénk, akkor nagy a baj. Azt gondolom, hogy a tanár igazából nem azért ad rossz
jegyet, mert nem készítettünk házit, hanem azért, mert ezt megpróbáltuk eltitkolni. Ugyanez a helyzet a felszereléssel is. Pontosabban arra gondolok, amikor az ember lánya otthon hagyja például a füzetét, akkor is az óra elején kell jelezni. Fontos, hogy a ceruzáinkat, íróeszközeinket otthon készítsük elõ a másnapi órákra. Ezzel ezt szeretném mondani, hogy a ceruzáink legyenek hegyesek, a tollaink ne legyenek üresek és a radírunkat is tegyük be a tolltartóba. Persze ezek mellett az egyik legfontosabb dolog, hogy figyeljünk arra, amit oktatóink mondanak, hogy könnyebb legyen megtanulni a leckét vagy elkészíteni a feladatot. Ahhoz, hogy igazán oda tudjunk figyelni fontos, hogy körülöttünk rend legyen. A padban csak a szükséges dolgok legyenek, ami nem kell, azt szünetben pakoljuk el a táskánkba. A széken sem szabad hintázni két dolog miatt. Eléggé veszélyes és illetlenség is. Ne értsetek félre, nem kell negyvenöt percen keresztül egyenes háttal és hátratett kézzel ülni, de a hintázás és a „szigorú” ülés között nagy a különbség. Tehát kényelmesen üljünk a tábla felé fordulva és semmiképpen ne fordítsunk hátat a tanárnak. Ezzel nem csak a tanárra, hanem az osztálytársainkra is tekintettel vagyunk, akiket nem zavarunk. Én ezeket a dolgokat tartom fontosnak, ezért megígérem, hogy próbálkozom ezen tanácsok és szabályok betartásával. Horváth Eszter 6.a.
Már gyerekként tanulják a demokráciát Megkezdte munkáját a Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat március 19-én megválasztott új képviselõ-testülete. A városban a megye települései közül az elsõk között, 1998ban alakult meg az ifi önkormányzat, a mostani már a TÉGY hatodik kétéves ciklusa. Az idei voksolás érdekessége, hogy Tolna gyermek-polgármesterévé egy, a tolnai Széchenyi
iskolában tanuló faddi ötödikes fiút választottak meg. Kákonyi Krisztián elmondta, hogy választói kérésének megfelelõen igyekszik majd táborokat, ezen belül is a többek által szorgalmazott nyári focitábort, kirándulásokat, programokat szervezni. A választáson egyébként a szavazatra jogosult 12-20 éves korosztályból 334-en vettek részt.
KENGURU MATEMATIKA VERSENY
André Deledicq 1991-ben Franciaországban szervezte meg az elsõ Kenguruversenyt. Magyarország 1996 óta minden évben részt vesz ebben. A verseny a matematika európai ünnepe, hiszen az elmúlt évben 35 ország több mint három és félmillió diákja egyszerre, saját anyanyelvén, de ugyanazokon a problémákon törte a fejét. A sokszínû feladatokat 33 ország matematikusainak javaslata alapján válogatják öszsze. A Széchenyi István Általános Iskola diákjai már 5 éve részesei ennek a 75 perces erõpróbának. 34 diákunk vállalta a megmérettetést harmadik osztálytól nyolcadikig. A tavaszi szünet elsõ napján, március 20-án megrendezett versenyen a szervezõk és a Diákönkormányzat kis ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek. Emléklap, kártyanaptár, üdítõ csoki és ajándék toll várt mindenkit az asztalánál. A versenyt Szabóné Kaifer Judit nyitotta meg biztató szavaival. A két tanteremben lezajlott versengést Vargáné Papp Viktória és Freundné Kozma Zita felügyelte. A gyerekek kellõ komolysággal, nagy igyekezettel dolgoztak. A tesztek kiértékelésére alapján tanulóink ebben az évben is eredményesen szerepeltek. Freundné Kozma Zita A Tolna Megyei Német Önkormányzat Szövetsége, a MNOÖ Szekszárdi Regionális Irodája és a szekszárdi Dienes Valéria Grundschule által rendezett „IV. Magyarországi Német Vers- és Prózamondó Verseny Tolna Megyei Döntõjét” április 2-án rendezték meg Szekszárdon. A Széchenyi István iskolát Kostyál Boglárka 4. osztályos tanuló képviselte, aki kategóriájában 1. helyezést ért el (felkészítõ tanára: Himmel Józsefné). Ezzel jogot nyert a május 9-én Budapesten a Német Gimnáziumban megrendezésre kerülõ országos döntõben való részvételre. Gratulálunk a szép sikerhez!
FELHÍVÁS!
Munkában az ifi képviselõk
Kedves Tolnai Lakosok! A Széchenyi iskola április 28-30ig papírgyûjtési akciót szervez. Szívesen vesszük, ha felesleges papírját nálunk adja le, s ezzel támogatja iskolánkat. A leadás helye: Szent Imre utca 7. (templom mögötti épület). Köszönjük: A Széchenyi iskola dolgozói és tanulói
Gyimóthy Gábor: NYELVLECKE (részlet) Egyik olaszóra során, Ím a kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok-sok rag van, S hogy némelyik mit takar, És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak itt: Ember, állat hogy halad? Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál, Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár Miért éppen andalog? Lábát szedi, aki kitér, A riadt õz elszökell. Nem ront be az, aki betér . Más nyelven, hogy mondjam el? Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? S aki kullog, hol marad? Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul? Másik erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, Hogy mondjam ezt németül? S hogy a tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjam ezt angolul? Aki surran, miért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet...!
VITÉZKEDÉS 2008. április 9-én játékos vetélkedõt szerveztünk a város 5. osztályos tanulói részére a mözsi I. István Általános Iskolában. A téma Petõfi élete és a János vitéz volt. Szerettük volna, ha a tanulók nem csak irodalmi ismereteikrõl adnak számot, hanem kreativitásukról, játékosságukról, találékonyságukról is. Ennek bizonyítására a versenyre jelmezben, csapatnevekkel érkeztek a gyerekek. A délután jó hangulatban telt. A vetélkedõ szoros eredménnyel záródott: 1. Mözsi betyárok I. István Ált. Isk. 91 ponttal 2. Óriások Wosinsky Mór Ált. Isk. 90 ponttal 3. Mórickák Szent Mór Kat. Ált. Isk. 85 ponttal 4. Zsiványok Széchenyi I. Ált. Isk. 78 ponttal
Köszönjük a felkészítõ tanárok munkáját. Bízunk abban, hogy jövõre más témában újra együtt játszhatunk!
11
2008. ÁPRILIS
CSSK-HÍREK
T O L N A I KO R N Y I K A
Álláskeresõ A rendszerváltás után lassacskán kiszorultak a munkaerõpiacról azok, akik nem is nagyon törekedtek arra, hogy körön belül maradjanak. De ma már ezer-, tízezer számra vannak olyanok, akik „tényleg” szeretnének dolgozni, s nincs hol. Nincs termelés, szinte leállt a gazdaság. Kezdetben olyan sztorikat is lehetett hallani, hogy a kisvállalkozóhoz, aki fel akart venni egy embert, kiközvetítettek egy munkanélkülit, az meg megkérdezte, hogy miért akar neki rosszat. Mert a munkanélküli segélyért
semmit se kellett csinálni, viszont a mindössze háromezer forinttal több minimálbérért rendszeres bejárást és napi 8 óra melót várt a munkaadó. Ennél mókásabb sztorik is megestek. Egyik barátom állást keresett a múlt nyáron. Technikus, de azt mondta, bármi jöhet utcaseprés, vagonkirakás, szelektív hulladékgyûjtés lomtalanításkor -, az se baj, ha kevesebb a fizetség, mint a munkanélküli járadék. Böngészte az újságokat és a hirdetõtáblákat. Szorgalmasan
járt a munkaközvetítõbe. Sehol semmi. Mígnem egy derûs, feledhetetlen júniusi napon észre vett valami kiírást a fõút túlsó oldalán lévõ cukrászda kirakatában. Csak annyit bírt kibetûzni, hogy „felveszünk”. De mit? Kit? Izgatott volt. Habverõi, krémesszeletelõi, fagylaltkiadói karrier lebegett a szemei elõtt, miközben átkelt a zebrán, hogy közelebbrõl megszemlélje a papirost. A papirost, amelyen ez állt: Tortarendelést felveszünk. -Wessely-
Elment az utolsó ‘56-os
Kinek az életét éljük?
In memoriam Müller Ferenc (1929-2008)
Szeretjük mások életét élni a sajátunk helyett, szeretjük csócsálni, jólesõen csámcsogni, pláne, ha a sajátunkat szürkének és unalmasnak tartjuk. Különösen divat ma a sztárok (sztárocskák) magánéletében vájkálni. A bulvársajtó nevetséges, kisszerû híreket gyárt, amit felduzzasztva zúdít ránk naponta. Állítólag faljuk azt, hogy XY szilikonoztatta a melleit, Z-nek új barátnõje van, Y gyereke nem szereti a spenótot. Korunk kísérõ jelensége az erõltetett, ízléstelen hírgyártás. Mi meg vevõk vagyunk rá, és napokig csámcsogunk jelentéktelen emberek jelentéktelen cselekedetein. Miközben nem vesszük észre, hogy valóságos életünk itt Tolnán zajlik, ebben a barátságos, provinciális, nyugodt kisvárosban, ahol az emberek jól ismerik egymást, még egymás felmenõit is, és még szívesen elegyednek beszélgetésbe az utcán. Az általunk irigyelt nyugati országok nagyvárosaiban már senki nem kíváncsi senkire, az élet csak a pénzhajhászásról szól. Lassanként teret hódít ez az emberinek nem nevezhetõ életmód nálunk is, és érezhetõ a közöny romboló hatása. Legtöbbször szó nélkül elrohanunk ismerõseink mellett szûkös idõre, bokros teendõinkre hivatkozva. Aztán csodálkozunk, amikor halljuk, hogy rokonunk, ismerõsünk hirtelen infarktust kapott, pedig nemrég még az autóból integettünk neki. Egyszer csak kezdenek eltûnni az évek óta megszokott, kedves arcok az utcáról (elköltöznek, betegek, meghalnak) és megint szegényebbek leszünk valakivel. Nem a gyõzikék és „bea asszonyok” életét kellene elemezgetnünk, hanem itt és most egymás sorsában osztoznunk. Mennyi örömforrás lehetne, mennyivel gazdagabb lehetne az életünk, ha figyelnénk egymásra. Mert az az igazi hír, hogy a szomszédban kisbaba született, Robika megtette az elsõ lépést, Irma néni meggyógyult végre. Ne engedjük, hogy a bulvársajtó, a tv agymosottá tegyen bennünket, mert a valóságos, igaz, szép élet az, ami velünk történik meg. Burma
Kárpáti, Kerekes, Müller, hangzik a volt vezetõk egykori névsora, a tolnai ‘56-osoké. Az egykoriaké, tehetjük ki szomorúan a pontot, mert a már korábban elhunyt Kárpáti András és Kerekes László után most Müller Feri bácsi is átlépte azt a küszöböt, ahonnan távolodó alakjuk már csak emlékként néz vissza ránk. Három név, a múlt lassan egybemosódó arctalan tömegébõl, akik nevének említése még sokáig visszhangot kelt. Mert nevükkel új fejezet kezdõdött Tolna legújabb kori krónikájában. Hogy nem csak hárman voltak? Ez igaz, egy nagyközség állt szorosan mögöttük, de õk álltak a sor legelején! Készültek-e erre, szándékosan lépve az élre? Vagy csak a világot átformálni akaró felfordulás szent zûrzavara sodorta õket oda? Mindegy ma már. Ott voltak! És tették, amit kell. Józanul felismerték, és fennen hirdették, majd a legvégsõkig képviselték az igaz ügyet, a hazugság ellenében, választva az erkölcsön (és nem az osztályharcon) alapuló rendet a bornírt tanok által keltett felfordulással szemben, a remény ajtaját nyitva egy ablaktalan ország félelemtõl dermedt sötétségébe. E sorsfordító idõnek volt helyi vezéralakja Müller Ferenc. Ekkoriban õ volt a textilgyári munkástanács titkára, és a település Nemzeti Bizottságának alelnöki tisztét is betöltötte. Tekintélyébõl fakadó biztos fellépése és megfontolásra alkalmas józan véleménye nagyban határozta meg az akkori tolnai események irányát. Neki és vezetõtársainak köszönhetõ, hogy 1956 októberében itt végig rend
volt, nem kapott lángra a lincshangulat és fosztogatás, nem folyt vér Tolnán. 1957. április 4-én tartóztatták le. Börtönbe nem került, de hoszszú évekig zaklatták. Több mint harminc évig élt rendõri felügyelet alatt. Feri bácsi a rend embere volt. Akárhová számûzték is - a gyárból azonnal mennie kellett -, még a legalantasabb munkát is teljes emberként végezte. Többre lett volna hivatva, de sosem szégyellte a fizikai munkát, a kalapácsot nem tudták kicsavarni a kezébõl. Kárpáti, Kerekes, Müller… Vajon lesz-e folytatás? Mert nevükkel ugyan véget ért egy fejezet, de a hitványság, hazugság és nemtelenség anyja azóta is terhes, szülve közénk a megosztás fiait. Feri bácsi, ha menned kellett, hát Isten veled! De a kalapácsodat, a rendteremtõt, kérünk, hagyd itt nekünk! Ká
Még együtt az emlékmûavatáson Kerekes Lászlóval. Mögötte balról Müller Ferenc
A Családsegítõ Központ Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálata március 21-én húsvéti játszóházat szervezett Tolnán és a társult településeken: Faddon, Bogyiszlón, Fácánkertben, Sióagárdon. A játszóház célja a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltése, a csellengés, csavargás megelõzése. A gyermekek személyiségfejlesztõ játékfoglalkozáson, kézmûves foglalkozáson, szellemi és sport Vetélkedõn vehettek részt. A játszóház nagy népszerûségnek örvendett, 20-30 gyermek vett részt településenként. A Családsegítõ Központ szociális alapszolgáltatásai: étkezés, házi segítségnyújtás, jelzõrendszeres házi segítségnyújtás, idõsek klubja. A szolgáltatásokról részletesebb felvilágosítás és jelentkezés Tolna Árpád u. 4 , Varga Jánosné szakmai vezetõnél . 2008. márciusának második felében a Családsegítõ Központ Tolnán és a társult településein jelzõrendszeres értekezletet tartott, melyre a jelzõrendszer tagjai kaptak meghívást. 2008. április 24-én a Családsegítõ Központ a gyermekvédelem szakemberei számára elõadást szervez. Téma: A gyermekek egymás közötti bántalmazása Elõadó : Salamon Éva – pszichológus A Barátság Szeretetszolgálat Alapítvány Adószám: 18863338-1-17 www.bszalap.extra.hu köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2006. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át alapítványunk javára ajánlották fel. A befolyt összeget 61.506.- Ft-ot az alapító okirat céljainak megvalósítására fordítottuk. (A Tolnai Idõsek Otthonában 42+3 rászoruló idõs embernek vettünk belõle karácsonyra élelmiszercsomagot.) Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!
12
2008. ÁPRILIS
Va n - e értelme? A következõ eset (ha jól emlékszem) Amerikában történt. Egy ifjonti tûztõl lobogó, fiatalokból álló csapat zenekart alapított. Vallásos alapon. Evangelizálni szerettek volna így. Istenért tenni valami szépet. Így indultak neki a környék kisebb-nagyobb templomainak, imaházainak, fel-felkapaszkodva egy-egy zenés ifjúsági találkozó, vagy fesztivál programjai közé is. A helyi sajtó szép szavakkal méltatta a nemes törekvést, még anyukák, sõt nagymamák is tapsolták, dúdolták a refrént olykor egy-egy jól sikerült ifjúsági misén, öreg papok köszönték meg munkájukat, példának állítva egy-egy gyülekezet közössége elé õket. Csak a világmegváltás maradt el. Vagy legalábbis késett jócskán. Nyomukban nem indult népmozgalom, nem kerültek fel országos lapok címoldalára (de még az apróbetûs hírei közé se), látványos megtérésrõl sem jött viszszajelzés. „Rajongótáboruk”, az a kis baráti kör, amely rendre elkísérte fellépéseikre õket, már-már családias társasággá fonódott köréjük. Városkájukban pedig zajlott az élet ugyanúgy tovább. Hosszú évek múltak így el. Ekkor jött el a nagy lehetõség. Váratlan meghívás érkezett a szövetségi állam fõvárosából, egy több milliós nagyvárosból. Egy igazi nagy koncertet kértek tõlük, nagy hallgatóságot sejtetve, egy híres-hírhedt aréna világhírességek lábától is koptatott színpadán. „Istenem – mondta a zenekarvezetõ – hát mégis..?” Fél évig készültek rá. A nagy nap délutánján azonban gyanúsan kevés autó közé álltak be a kultúrpalota parkolójában. És a pénztáraknál sem tolongott tömeg. A tervezett elõadás elõtt tíz perccel a nézõtéren még nem ült senki. Tévedés történt? Rossz helyre, rossz idõben érkeztek netán? – Nem – mondta, karját kínosan széttárva az intézményvezetõ –, éppen ma, és pont itt játszszák az Egyesült Államok rögbi bajnokságának a döntõjét, aminek megnyerésére a helyi csapat az esélyes. Ott tolong a fél vá-
ros, a másik fele meg, akik nem jutottak be a meccsre, otthon a tévé elõtt ül. Hogy nekik nem jutott hallgatóság? Nem baj. Játszanak anélkül. A gázsi így is megjár – és faképnél hagyta õket. Õ is a meccsre igyekezett. – Akkor ma Istennek fogunk játszani. Egyedül neki – mondta a zenekarvezetõ. És felpakolták a hangszereket a színpadra. Hangoltak , próbáltak, majd elkezdõdött az elõadás. A legjobb tudásuk szerint játszottak. Az üres aréna hatalmas oszlopai elementáris erõvel visszhangozták a hömpölygõ zenét. Még soha sem sikeredett ilyen fergetegesre a gitárszóló, a dob dübörgése már szinte félelmetes volt. Elhangzottak sorra az evangelizáló igék is, a szövegmondó fiú sámáni révülettel ordította az üres széksorok közé megtérésre buzdító szózatát. A végén már sírt. Megállás nélkül játszották végig a másfél órát. Szótlanul mentek haza. Pár napra rá elhatározták, szüneteltetik fellépéseiket. Mindenki mondott valamit: család, munkahely, megélhetés… Fél év múlva kaptak egy levelet a fõvárosból. Egy hallgatójuk írta. Az egyetlenegy. A portás, aki barna munkaköpenyében, kulcscsomóval a kezében, hátul, egy oszlop mögül hallgatta végig az elõadást. Több oldalas levelet írt. Megtértem – kezdte sorait –, azóta megváltozott az életem. Az önök koncertje új embert formált belõlem. A családom is jó úton van. Megtaláltam magamat és a helyemet az életben. Újra élek! Harminc évvel késõbb – az egykori portás bácsi temetésén kicsinek bizonyult a temetõ. Közösségének megtért tagjai, a tarkálló tömeg, mint önálló lelkiségi mozgalom, közösen énekelte a volt együttes egyik dalát. A püspök búcsúztatta. Magva volt ennek az erdõségnek – mondta róla. Ez jutott eszembe tegnap, amikor is két fõre zsugorodott a Széchenyi iskola felsõ tagozatában a hittanosaimnak a száma. Ha csak egy jön el, megtartsam neki? És ha egy se...? ká
Elkészült a mözsi kálvária
Kõõrleménybõl öntött dombormûvek Elsõsorban a Pécsi Egyházmegye területérõl kap megrendeléseket Dér Zoltán. Itt már sok pap ismeri a lelkiismeretes, hívõ mesterembert, és egyik megrendelés hozza a másikat. Õ újította fel két éve a mözsi Szentháromság-szobrot. Azt követõen rendelte meg nála a helyi plébános, Keresztes Andor a dombormûveket a kálváriához, illetve Jézus és a két lator keresztjének rendbetételét. A mözsi kálvária eredeti, pléhre festett képeit ellopták. Most kõõrleménybõl készült a pótlás. Autodidakta módon sajátította el a restaurátor mesterséget a bonyhádi Dér Zoltán, részben szakkönyvekbõl, részben egy németországi tanulmányi útja során. Megismerte az öntött kõ tit-
kát. A már helyreállíthatatlanul megrongálódott alkotásokról gumimintát készít gipszbetéttel, s abba önti a finom kõõrleményt, ami szoborrá, dombormûvé szilárdul. Így viszonylag kevés pénzbõl megmenthetõk a szakrális emlékek. Amíg egy másfél méteres figura kifaragva másfél milliós költség, addig öntve 300 ezer forintból kijön. A mözsi kálvária elkészült, fém része nincs, ellopni róla semmit „nem érdemes”. (Bár az adakozók nevét réz utánzatú mûanyag táblácskákon tüntették fel, ami lázba hozhatja a pályakezdõ színesfém-tolvajokat…) A kálváriát nagypénteken Keresztes Andor plébános avatta fel és áldotta meg. Wessely
KÖNYVAJÁNLÓ
Magyarságtudományi tanulmányok Régóta adós a magyarságtudomány egy olyan kötet megjelentetésé vel, amely a kapcsolódó tudományágak legújabb kutatási eredményeit felhasználva, majd szintetizálva oszlatja el a kizárólag finnugrista (nyelvészeti) alapokon álló, több mint másfél évszázada tartó szellemi tévelygés ködét. E célt szolgálja a Magyarságtudományi tanulmányok, amely 29 – hazai és emigrációban élõ – elismert tudósunk, neves kutatónk összefogásának eredményeként született meg. A kötet 37 különálló, ám összefüggõ tanulmányban mutatja be eleink, rokon népeink történelmét – az õstörténettõl kezdve az ‘56-os forradalomig –, a magyarság kultúráját – zenéjét, írását, nyelvét, népi hagyományait – és hitét, nem feledkezve meg legbecsesebb nemzeti ereklyénkrõl, a Szent Koronáról sem. A kötet fõszerkesztõje, az USAban mûködõ Magyarságtudományi Intézet elnöke, Botos László úgy válogatta össze az írásokat, hogy átfogó képet adjon arról a hatalmas területrõl, amit a magyarságtudomá ny képvisel. A témakörben járatlan olvasó számára is érthetõen, világosan megfogalmazott tanulmányok nem csak elgondolkodtató an érdekfeszítõek,
de számos, eddig megválaszolatlan kérdést is fölvetnek. E kérdések alapos elemzése nélkül elképzelhetetlen, hogy a magyarság megtalálja végre a kiutat a Kárpát-medencét is mélyen érintõ, XXI. századi gazdasági, morális és társadalmi (világ)válságból. Egy életre szóló ajándék a világ legnevesebb magyar történészei, tudósai és egyetemi tanárai tollából, a HUN-idea kiadó gondozásában. A Nagyhét közepén megjelent tanulmánykötet elsõ kiadása tíz nap alatt elfogyott, pedig ennek példányai jóformán nem is kerültek a boltokba. Azok az üzletek árulhatták a kötetet, amelyek nulla százalék kereskedelmi részesedéssel vállalták annak terjesztését. A nagy érdeklõdés miatt, egyelõre a szerzõknek is mindössze egy-egy példány jutott. A könyv megrendelhetõ a Magyarok Világszövetségénél munkaidõben a +36-1-267-4512/ 308-as melléken, a +36-1-485-4060- as fax számon, valamint a terjesztes@mvsz. hu elektronikus levélcímen. A teljes bevétel a könyv angol nyelvû kiadását és a Magyarok VII. Világkongresszusá t (2008. augusztus 16-20.) támogatja.
13
2008. ÁPRILIS
A Duna Tolnához tartozott „Egy települést, ami egyúttal lakóhelyünk is, lehet többféleképpen szeretni – például úgy is, hogy megõrizzük értékeit az utókornak”. Király József
F e l h í v á s Értesítjük azokat a tisztelt tolnaiakat, akik Gálffy Dezsõ készülõ könyvéhez fényképeket hoztak, hogy a könyvtárban (Bajcsy u. 126.) átvehetik azokat Baranyainétól. Gálly Dezsõ ezúton is köszöni az eddig leadott fotók tulajdonosainak a fáradozását, és további képeket vár a kötethez a könyvtárba.
RUHABÖRZE Április végén a Családsegítõ Központ ruhabörzét tart. A lakosság részérõl felajánlásokat (felnõtt/gyermek ruhákat, cipõket) elfogadunk.
Az Evangéliumi Barátság Egyház Technikai szám: 0891 www.efc-tolna.extra.hu köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2006. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át egyházunk javára ajánlották fel. A befolyt összeget az alapító okirat céljainak megvalósítására és Gruss aus Tolna – Sok számtalan szívélyes üdvözlet Tolnáról... – írta „Bácsi” 1900. X. 24-én Csurda mûködési költségekre fordítottuk. Kérjük, támogassa egyházunkat Jolánkának Sumonyra (Baranya vármegye). A képeslap készítõje és kiadója Weltmann Ignácz. adója 1%-ával!
TORNÓCZKY ISTVÁN BÁDOGOS
• Ereszcsatornák készítése – horganyzott acéllemezbõl – alumíniumból – rézbõl
• Lindab ereszcsatornák többfajta színben • Lindab tetõrendszerek készítése – cserepes lemezbõl – trapézlemezbõl Tolna, Ady Endre u. 16.
Telefon: 30/204-56-90, 74/443-626
Edit kozmetika Szeretne szép és vonzó lenni, akkor látogasson el kozmetikánkba! ÚJDONSÁGOKKAL BÕVÜLTEK SZOLGÁLTATÁSAINK: • Permanent make up-sminktetoválás német precizitású Golden eye Multitalent készülékkel • 60 perces relaxáló kozmetikai testmasszázs • Ázsiai legyezõmasszázs arcra és dekoltázsra • Tincses mûszempilla ragasztás • Szolárium
Szeretettel várunk minden kedves vendéget! 7130 Tolna Fáy tér 1. (garázssor) Telefon: 06 74/440-988
Nemzeti kincsünk a rovásírás 4. rész A rovás is azon fenséges, szeretõ Istentudatot tükrözõ, egy magasabb tudati szint elérését megcélzó magyarság-eszmét õrzõ és átörökítõ szellemi sugallat megtestesülése, mely visszavisz minket az igaz történelem medrébe. A rovásjelek egy – manapság még nem eléggé tisztázott és megértett – csoportja, amely elszórtan néhány rovás-emlékeinkben elõfordul, a hieroglifák (a. m. szent véset) vagy bogárjelek nevet viseli. Ezek a jelek az idõk folyamán különbözõ hangzósítást kaptak, olvasatuk sem egyértelmû, egyes kutatók az ún. állandósult összerovások csoportjába sorolják ezeket. Akárcsak a rovás betûknek, a bogárjeleknek is több változata ismert és a mai rovásírásos tevékenységünk során legfeljebb érdekességként kerülnek elõ. II. András királyunk még tisztában volt azzal, amit Baráth Tibor A magyar népek õstörténete c. mûvében ír, mégpedig azt, hogy kus-szkíta õseinknek igencsak nagy befolyása volt az ún. egyiptomi kultúrára. Már Justinianus bizánci császár is papírra vetette (2. k. 1. fej): „Mindig a szkíták nemzetségét tartották a legrégibbnek. A szkítákat mindig régebbinek tekintették az egyiptomiaknál.” Bogárjeleink megléte is errõl a
[email protected] csolatról tanúskodik.
14 BORDA TÜZÉP Tolna, Dombori u. (volt gázcseretelep) • AKÁC TÛZIFA • VEGYES TÛZIFA • SZÉN • CEMENT, MÉSZ • EGYÉB ÉPÍTÉSI ANYAGOK • SÓDER-, HOMOKSZÁLLÍTÁS • FUVARVÁLLALÁS
BORDA LÁSZLÓ magánfuvarozó
20/96-59-800
GMV
Tolna, Festetich út 63. alatti telephelyén
továbbra is magas áron átvesz lemez-, vas- és fémhulladékot.
2008. ÁPRILIS
GAZDABOLT Tavaszi ajánlatunkból:
A MÖZSI POSTA MELLETT (TEMETÕ U. 1.)
NÖVÉNYVÉDÕSZEREK, TÁPOLDATOK, MÛTRÁGYÁK, TALAJFERTÕTLENÍTÕK VIRÁGCSEREPEK, BALKONLÁDÁK, AKASZTÓS CSEREPEK, GÖRÖG TÁLAK ÁLTALÁNOS VIRÁGFÖLD ÉS MUSKÁTLIFÖLD, VIRÁG TÁPOLDATOK 5 0 L - E S Á L T A L Á N O S V I R Á G F Ö L D : 9 9 0 .- / D B , M U S K Á T L I F Ö L D : 1 1 1 0 .- / D B KERTI SZERSZÁMOK, SZERSZÁMNYELEK, BARKÁCS SZERSZÁMOK SZEGEK, CSAVAROK, ZÁRAK, KILINCSEK, LAKATOK, LÁNCOK, POPSZEGECSEK, HEGESZTÕ PÁLCÁK, FÉM- ÉS KÕVÁGÓ KORONGOK, PALARÖGZÍTÕ CSAVAROK KAPCSOLÓK, DUGALJAK, HOSSZABBÍTÓK, VEZETÉKEK, DOBOZOK, ELEMEK, IZZÓK CSAPTELEPEK, ZUHANYFEJEK, GÉGECSÖVEK, FLEXIBILIS CSÖVEK, CSAPBETÉTEK, SZIFONOK, SZÛKÍTÕK, TOLDÓK, PVC CSÖVEK, IDOMOK, SZÛKÍTÕK KERTI CSAPOK, TÖMLÕK, TÖMLÕVÉGEK, GYORSCSATLAKOZÓK, TÖMÍTÉSEK FESTÉKEK, HIGÍTÓK, FESTÕSZERSZÁMOK, GLETTEK, TÖMÍTÕ ANYAGOK, SZINEZÕK MÛA. KUKÁK (110L-ES, 120L-ES ÚJ ÉS HASZNÁLT) KEDVEZÕ ÁRON!
TÉRJEN BE HOZZÁNK, MEGÉRI! Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig szombaton
Tel.: 30/916-84-08
Gyapjúpaplan és gyapjúfonalkészítés
NYITVA TARTÁS:
RIKKER JÁNOS
hétfõtõl péntekig 8–15.30 óráig Telefon/fax: 441-632
7131 Mözs, Temetõ u. 2.
Tel./fax: 443-083
HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA!
TÁP- ÉS TAKARMÁNYBOLT
MOSÓGÉPEK, MOSOGATÓGÉPEK, MIKROHULLÁMÚ SÜTÕK, PORSZÍVÓK, BOJLEREK stb. ÉS BÁRMI, AMI ELROMOLHAT! SZABÓ ROLAND
20/471-86-72
PURINA TAKARMÁNYOK TELJES VÁLASZTÉKA Napos és elõnevelt csibére, kacsára megrendelést felveszünk. Letojt tyúk, rántani való csibe valamint kakas íratható. Nyúlszállítás kéthetente.
FELKL MÁRTON Tolna, Kodály Z. u. 18.
TOLNA, ALKOTMÁNY U. 44.
Tel.: 74/441-468, 30/3700-427, 30/2564-156
SZALAI
Schalli Zoltán
LAKATOS Bt. • ACÉLSZERKEZET GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE • MEZÕGAZDASÁGI GÉPEK, BERENDEZÉSEK GYÁRTÁSA, SZERELÉSE • FELRAKÓ HEGESZTÉSEK, FORGÁCSOLÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE: ESZTERGÁN, MARÓGÉPEN, GYALUGÉPEN Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon: 06-30/9272-942 Mûhely: 74/443-253
7.30–11.30-ig, 13–16.30 óráig 8.00–11.00 óráig
Víz- szennyvíz, fûtésszerelés, gázszerelés és javítás
REHAU típusú mûanyag nyílászárók forgalmazása, beépítése, bontással, kõmûves munkával rövid gyártási határidõvel, GARANCIÁVAL.
Külsõ, belsõ ablakkönyöklõk TELJES KÖRÛ ÜVEGEZÉSI MUNKÁK
Herczig és Társa 20/355-43-68 • 30/377-53-36 Tolna, Rákóczi u. 58. Telefon: 74/441-568
CHF-, euro- és forintalapú jelzáloghitelek ingatlanvásárlásra, -felújításra, -bõvítésre, -építésre. SZABAD FELHASZNÁLÁS, HITELKIVÁLTÁS HITELÖSSZEG FUTAMIDÕ 10 év
1 000 000 Ft 2 000 000 Ft 4 000 000 Ft
15 év
20 év
35 év
12 057 Ft 9 020 Ft 7 806 Ft 5 850 Ft 23 880 Ft 18 240 Ft 15 176 Ft 11 987 Ft 47 310 Ft 36 141 Ft 30 372 Ft 23 784 Ft
Ingyenes tanácsadással és testre szabott hitelajánlatokkal várunk minden kedves érdeklõdõt! Vállalkozóknak egyedi hitel-, lízingajánlatok! HITELPONT IRODA Tolna, Szent István tér 2. Tel./fax: 74/493-208 Tel.: 74/442-317 Mobil: 30/690-67-46, 70/322-84-83
Péter Jenõ és Fia Építõipari Bt. 7130 TOLNA, BARTÓK BÉLA ÚT 85.
Fõ tevékenységeink: Új lakás építése, valamint régi lakás felújítása: anyagbeszerzéssel, szállítással, kulcsátadással. Régi lakások ingyenes felmérése: átalakításhoz tervezés, költségvetés-készítés. Térburkolatok tervezése, kivitelezése. Homlokzatok hõszigetelése és felújítása. Mindenféle építõanyag kedvezményes áru beszerzése és házhoz szállítása. Családi ház és egyéb épületek mûszaki kivitelezését és ellenõrzését vállaljuk. Az általunk elvégzett munkákra és az általunk beszerzett építõanyagokra TELJES KÖRÛ GARANCIÁT VÁLLALUNK! Elérhetõségeink: Telephely: 7130 Tolna, Zrínyi u 1/A • Tel.: 20/9410-198
LONDON KISÁRUHÁZ nyitva tartása: 9–17 óráig
GUld gumiszerviz Tolna, Rákóczi u. 10. Tel.: 74/445-173, 20/44-80-666
Személy- és kisteherautók szerelése, centrírozása. Minden típusú gumiabroncs beszerzése rövid határidõvel.
GUMIÁTSZERELÉS SORBANÁLLÁS NÉLKÜL, ELÕZETES BEJELENTKEZÉS ALAPJÁN!
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK: gumiabroncsok gázzal való töltése és alufelni-javítás! Defektmentes gumi szerelése
Tolna, Táncsics M. u. 11. Tel.: 70/3617-064
ÜVEGEZÉS– NYÍLÁSZÁRÓK
Megkezdtük Castrol, Repsol és Shell motorolajok forgalmazását.
Eladó lakások, családi házak, telkek, tanyák, garázsok TOLNÁN ÉS KÖRNYÉKÉN. További ingatlanokat keresünk. Ványi Ingatlaniroda 06 30/827-3787
15
2008. ÁPRILIS
V i l á g b a j n o k o k k é s z ü l n e k To l n á n Kajak-kenu Véget értek a mediterrán edzõtáborok, most már hazai vizeken készülnek a versenyévad közelgõ nyitányára az Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC kajakosai és kenusai. Csabai Edvin, a klub legfrissebb szerzeménye a paksi Kozmann Györggyel és Kolonics Györggyel Dél-Afrikában lapátolt, Faldum Bereniké pedig az olaszországi Saubadiában töltött el hosszabb idõt. A tizenháromszoros világbajnok Csabainak jó esélye van arra, hogy beülhessen az elmúlt évben világbajnoki bronzérmet szerzett C-4-es egységbe. Neki egyébiránt a maratoni világbajnokságra nem kell kvalifikálnia magát, mint ahogy társának, Györe Attilának sem. Csabai
Csabai Edvin számára nem ismeretlen a dobogó felsõ foka, idén tolnai sikerekért lapátol
egyesben, illetve párosban is ott lesz a csehországi Tynben sorra kerülõ világversenyen. A klub elsõ világbajnokai, Jámbor Attila és Szakály Viktor április 12-én Szicíliába utaznak, ahol egy nemzetközi versenyen vesznek részt, egyéniben 28 ki-
Menetelnek a futsalos lányok Mindegyik tavaszi mérkõzését megnyerte, így elsõ helyen áll a Villár-Pi Plusz Tolna Mözs együttese az NB I-es nõi futsal bajnokságban. A bajnoki címért folyó küzdelem egyik legnagyobb összecsapása volt a hazai, Vesta-City Line elleni meccs, ahol Wiesner József tanítványai gólgazdag meccsen gyõzték le a fehérvári gárdát. Szentes FSE-Villár-Pi Plusz Tolna-Mözs 1-2 (1-0). Szentes, 100 nézõ. Tolna-Mözs: Malik K. - Hodován E., Hepp A., Varga A., Simon B. Csere: Blesz N., Kovács A., Radó Sz., Pfundtner V., Klézli Sz. Gól: Simon B., Varga A. Jók: Malik K., Hepp A., Simon B., Varga A. Villár-Pí Plusz Tolna-MözsVesta-City Line 5-4 (3-2). Tolna, 150 nézõ. Tolna-Mözs: Malik K. - Hodován E., Varga A., Hepp A., Simon B. Csere: Kovács A., Mecseki Á., Radó Sz., Klézli Sz., Blesz N., Pfundtner V. Gól: Varga A. 2, Hepp A., Hodován E., Simon B. Jók: egész hazai csapat Salgótarjáni VadmacskákVillár-Pi Plusz Tolna-Mözs 313 (1-5). Bátonyterenye, 50
nézõ. Tolna-Mözs: Blesz N. Hodován E., Hepp A., Varga A., Simon B. Csere: Mecseki Á., Kovács A., Radó Sz., Pfundtner V., Klézli Sz. Gól: Simon B. 4, Varga A. 4, Radó Sz. 3, Klézli Sz., Pfundtner V. Jók: Simon B., Radó Sz., Varga A. Skorpió SE SalgótarjánVillár-Pí Plusz Tolna-Mözs 1-3 (0-1). Tolna-Mözs: Malik K. Hodován E., Varga A., Mecseki Á., Simon B. Csere: Kovács A., Radó Sz., Klézli Sz., Pfundtner V., Blesz N. Gól: Kovács A., Varga A., Simon B. Jók: Malik K., Kovács A. Bihari NFK BerettyóújfaluVillár-Pí Plusz Tolna-Mözs 0-7 (0-2). Tolna-Mözs: Blesz N.Hodován E., Varga A., Kovács A., Simon B. Csere: Mecseki Á., Radó Sz., Klézli Sz., Pfundtner V. Április 26-án 18 órától a Tolna-Mözs az egyik legnagyobb riválisát, az Univerzum gárdáját fogadja hazai mérkõzésen a városi sportcsarnokban, így aki teheti, szurkoljon városunk elsõ NB I-es bajnokjelöltjének.
lométert kell majd megtenniük a nívós mezõnyben, míg az utánpótlás április 13-án a szerbiai Bezdanban ver tábort, ahol egy nemzetközi regattán szállnak vízre a tolnaiak. Barina József Jámbor kapcsán elmondta, hogy párosbeli tár-
sa, Homoki Tamás családi okok miatt elhagyta a klubot, így most azon is dolgozik a szakmai stáb, hogy megfelelõ társat találjon Jámbi számára. Idén nem rendeznek Európabajnokságot, így a tolnaiak 2008-ban a világbajnokság mellett két Világkupán, a németországi Brandenburgban és a portugáliai Crestumában bõvíthetik az egyesület gazdag éremkollekcióját. A hazai évadnyitót ezévben is Tolnán rendezik, május 3-án minden korosztály vízre szállhat majd a Duna-holtágon. Az elsõ igazi hazai erõpróba a május közepén esedékes országos bajnokság lesz Gyõrben, ahol a világbajnoki indulásért lapátolnak a tolnaiak. K.P.
Labdarúgás
Négy meccsbõl négy pont A Tolna VFC jól kezdte a tavaszt, a folytatásba viszont becsúszott néhány baki a városi csapatnál. Négy meccsen négy pontot gyûjtöttek be Hornyák László fiai, a legutóbbi hazai találkozón a játékvezetõ egy vitatható büntetõt fújt be a vendégeknek, akiknek a vezetõ találatuk megszerzése elõtt elõtt egy lest is elengedett, így nem sikerült a bravúr, hiába vezettek Lõrincz Levente góljával a Decs ellen. A srácok azonban nem csüggedhetnek, hiszen van még lehetõség bizonyítaniuk a lelkes közönségüknek. Bölcske-Tolna 1-0 (0-0). Bölcske, 300 nézõ. V: Álló T. Tolna: Kiss G.Mausz (Tarjáni K.), Ágoston (Pálinkás), Schäffer (Szegfû), Pesti V. (Kneller)- Szabó N., Szegleti, Stadler, Izsák- Juhász V., Szabolcska. Kiállítva: Süvöltõs J. az 55. percben. Jók: Mausz, Ágoston, Szabolcska, Szabó N., Schäffer. Ifi: 3-3. Tolna-Gerjen 2-1 (1-1). Tolna, 300 nézõ. V: Mihálovics. Tolna: Kiss Gergely- Tarjáni K. (Mátyás), Ágoston, Szegfû G.- Pesti V., Kneller (Schäffer), Szegleti, Stadler T. (Szabó N.)- Szegfû A., Izsák G., Szabolcska. Edzõ: Hornyák László. Gól: Szegfû A., Izsák (11-esbõl). Jók: Kiss Gergely, Szegleti, Szegfû A., Stadler T. Ifi: 3-1. Majos-Tolna 1-1 (0-0). Majos, 150 nézõ. V: Rákosi. Tolna: Kiss G.- Tarjáni K. (Mátyás, Szabó),
Ágoston (Mausz), Pálinkás, Szegfû G.- Lõrincz, Kneller, Szegleti, Stadler- Szegfû A., Szabolcska (Mármarosi). Gól: Szegfû A. (11esbõl). Jók: Ágoston, Pálinkás, Szegfû G., Szegfû A. Ifi: 1-0. Tolna-Decs 1-2 (1-1). Tolna, 250 nézõ. V.: Nyakas. Tolna: Kiss G.Mausz (Mármarosi), Pálinkás, Szegfû G.- Lõrincz, Szabó N., Mátyás (Tarjáni), Stadler-Pesti, Izsák, Szegfû A. Gól: Lõrincz. Jók: Mausz, Pálinkás, Szegfû G., Szabó N., Lõrincz. Ifi: 0-2. Következik: 04.20. KakasdTolna 15.30., 04.26. TolnaDunaszentgyörgy 15.30., 05.04. Ozora-Tolna 16.00., 05.10. TolnaDunaföldvár 16.00., 05.17. TolnaBátaszék 16.30.
T o l n á n az OTP felett 7 5 m 2- e s lakás eladó. Érdeklõdni: 06-70/337-1250
16
2008. ÁPRILIS
TOLNÁN, a volt faipari telep mellett 470 m2-es, összközmûves
ÉPÍTÉSI TELKEK
ELADÓK Érdeklõdni: 20/98-14-770 SERTÉS-, MARHA-, BIRKA-, BAROMFIHÚSOK, BÕRÖS FÉLSERTÉS
Á R N Y É K O L Á STECHNIK A
Családi, baráti összejövetelek megrendelését KONYHAKÉSZEN VÁLLALOM
(mûanyag, alumínium, fa)
FÜSTÖLTÁRU, HÁZIZSÍR
MÖZSI HÚSBOLT (iskola mellett)
Cégtulajdonos: C ZEMMEL J ÁNOS Tolna, Szent István u. 32. • 30/94-72-087 NYITVATARTÁS: Keddtõl péntekig 7–11 és 14–17 óráig Szombaton: 7–11 óráig
REDÕNY RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, fix–mobil szúnyogháló, napellenzõ, harmonikaajtó, hevederzár KÉSZÍTÉS – JAVÍTÁS
ÚJVÁRI RÓBERT Tolna, Wosinsky u. 4. Telefon: 74/441-477 és 20/35-54-368