A borbélyok feladatai a 18-19. században
„[Rendeltetett], hogy az borbély-mesterré leendő jó erkölcsű, jámbor életű és az borbélymesterségben jól tanított és forgott legyen, hogy megtudgyon orvosolni olyan nyavalyákat, amelyek gyógyítása az ő mesterségéhez illik, azaz tudgyon sebeket és fakadásokat gyógyítani, tudgyon kelevényeket és külömbkülömbféle daganatokat meggyógyítani, tudgyon kenő ireket jól csinálni.” (Sárospatakiak céhe 1583)
Készítette: Szabados Mária 12. c Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Ruhaipari Tagintézménye
A borbély mesterség A borbély a latin „barba”, szakáll szóból eredeztethető, amely egy olyan foglalkozást jelöl, amibe hajvágás, borotválás és a szakáll fazonigazítása tartozik. Régebben kisebb műtéteket, érvágást és fogászati beavatkozásokat is végeztek. A borbély kellékei közt volt borotva, olló, fésű. Valamelyik borbély leveseskanállal is dolgozott, őket hívták kanalas borbélyoknak. Ez a borbély az idős és fogatlan férfiakat szolgálta ki. A leveseskanállal feszítette ki belülről az arcbőrt és így szép simára lehetett borotválni a beesett arcot is.
A borbély már a bronzkorban csinosította az emberek fejét és sebészettel is foglalkozott, amely először a császárkori Rómában ért el komoly megbecsülést. A római birodalom bukásával, a szakma háttérbe szorult. Szerepüket átvették a szerzetesek, egészen 1230-ig, amikor is IX. Gergely pápa megtiltotta a papoknak a vérontással járó orvosi segítségnyújtást, valamint ebben a században terjedt el Európa-szerte a borotvált arc viselése, így vehették át késüket ismét a borbély mesterek. Hazánkban a szerzetesek voltak az első borbélyok, és csak a XIII. században tűntek fel városainkban az első borbélyműhelyek. Az úri rend udvartartásában gyakorta érintkezett személyesen az úrral, és bizalmas kapcsolatot teremtett vele. Zsigmond király 1430-ban Dabi Mihály, udvari borbélyának érdemeiért nemességet adományozott, címerrel együtt, és abba három emberfogat festetett. Valószínűleg az uralkodót kínzó fogfájástól szabadította meg. Egy másik borbélynak egy olyan címert adományozott, mellyel egy önmagát borotváló majom képe volt.
Egy Mátyás király kori vándoranekdota a következőképpen említi e mesterséget: „Egy nemesúr Mátyás királyhoz készülvén, Budán betért egy borbélyműhelybe, hogy frissen borotválva léphessen őfelsége elé. Kényelmesen
elhelyezkedett
az
ülő
alkalmatosságon,
de
megdöbbenésében még a szája is tátva maradt, látva, hogy a mester nagyokat köp a szappanra, és az így vert habot keni az arcára. Mikor aztán magához térve kardjával akart a sérelemért elégtételt szerezni, mondván: miféle jöttment embernek nézi őt?! A borotváló művész váltig bizonygatta, hogy ő igenis azonnal felismerte benne a nemes urat, mert közönséges alsóbbrendűeknek egyenesen az arcába köp, és ott keni el a szappant.” (Bogdán István – Mesterségek)
Mátyás király értékelte a mesterséget, a borbélytudomány számára külön szobát akart berendezni Budán. A magyar borbély szó először 1436-ban fordul elő, személynévként. A borbélyok általában sebészkedéssel foglalkoztak. Nélkülözhetetlen volt a szakma, hisz Dobó István Eger 1552. évi ostroma előtt a környező helységekből 13 borbélyt hívatott várba.
A 16. század közepétől a 19. század közepéig folyamatosan alakultak önálló borbélycéhek. Olykor a fürdősökkel, máskor pedig a sebészekkel igényeltek közös céhlevelet. A legrégibb céhlevelük 1557-ből, Tokajról származik, ezt követi 1583-ból a debreceni.
1701-ben a pesti orvosok, gyógyszerészek, sebészek és rokon foglalkozásúak jegyzékében a matrikula (anyakönyv) éles különbséget tesz az egyszerű borbélyok és a sebészborbélyok közt. Ugyanebben az évben Komárom városának egyik szabályzata azonosnak veszi a sebészt és a borbélyt. A borbélyok gyakran sérelmezték, hogy tevékenységi körükbe tartozó munkát egyaránt végeznek a felcserek (katonai sebészek) és a fürdősök is. 1745-ben először a Torkos-féle gyógyszerkönyvhöz csatolt helytartótanácsi utasítás szabályozta a borbélyok hatáskörét. Az utasítás arra kötelezte őket, hogy az orvosok rendeleteit a betegek kezelése során pontosan teljesítsék, sebészeti gyógyszereket azonban nem készíthettek. Súlyosabb esetekben céhtársi tanácskozást kellett összehívniuk, ha lehet orvos bevonásával, mert nélkülük nem intézkedhettek. 1755-től előírták: „aki a sebészetet gyakorolja, annak engedélyért kell folyamodnia. A rendeletekkel azonban nem szűnt meg egyhamar a borbély orvosi funkciója.” (Szulovszky János: A borbélytól a fodrászig)
A borbélyok foglalkozásának mibenlétét Miskoltzi Ferenc 1742-ben így vázolta: "A Chirurgia avagy Borbély-Mesterség egy olly mesterséges munkálkodás, melly gyakor, könnyű és hamar kéznek, némi-nemű eszközöknek és orvosságoknak segítsége által, bizonyos experientiák szerint, az embernek külső nyavalyáit gyógyítja, és épen helyrehozza." A súlyos fejsebek esetén egy "tudós Medicustól" tanács kérését ajánlotta. Úgy vélte továbbá, hogy a gutaütés kezelése "inkább a Medicust illeti, hogy sem a Chirurgust". [...]
A nagy fordulat, a borbélymesterség és az orvostudomány elválása a nagyszombati egyetem alapítása után következett be, 1770-től kezdve ugyanis megindult a rendszeres sebészképzés. Ezen az egyetemen szerzett seborvosi diplomát Csokonai Vitéz Mihály apja is. Mivel 1786-tól az orvosokat kötelezték, hogy az egyetemen sebészetet is tanuljanak, vagyis véglegesült a mai orvosi hivatáskör, a borbélymesterségnek föl kellett hagynia a sebgyógyítással. A divat azonban segítségére sietett a szakmának. Az emberek nagyobb gondot kezdtek fordítani a hajápolásra. Így a
borbélyok (nyelvújításkori szóval) fodrászok is lettek. Vagyis kialakult mai tevékenységi körük: a borbély hajat nyír és borotvál, a fodrász pedig frizurát készít.
Testápolóból szépségápoló A testápolóból a XIX. században szépségápoló lett. 1832-ben nyelvújító alkotás a „fodrász” szó, amely franciás képzésű, német „Frizeur” (bodorító) mintájára született. A bondorított haj viselése mindenütt elterjedt, a technika pedig új meg új ötletekkel állt elő. 1872-ben Marcell párizsi fodrász feltalálta az ondolálást, Nessler német fodrász 1901-ben pedig, a tartóshullám készítését első sorban persze a nők számára.
A 19. században háttérbe szorult a borbélyok sebészeti tevékenysége. Az érvágásról az Egészségi Tanácsadó című újság 1866-ban úgy ír, mint húsz-harminc évvel korábban gyakorolt "szokásról". A tiltások ellenére azonban sok helyen még a 20. században is vágott eret, húzott fogat a borbély.
Az 1840-es években felmerült a borbély foglalkozás név
másra
cserélésének
gondolata
(hajnyíró,
hajfodorító, hajfodrász), mely arra utalt, hogy csökken a szakma tartalma, mivel egyre nagyobb szerep jutott a sebészeknek és az orvosoknak. Bár a tevékenységi kör módosult, a piperecikkek árusításának
régi
praxisa
tovább
élt.
Mivel
szolgáltatóiparról van szó, az üzletek nyitva tartásával alkalmazkodni kellett a vendégek idejéhez.
"Kamaránkhoz egyre több oldalról érkeztek a női fodrász iparosok részéről panaszok amiatt, hogy férfifodrászok és borbélyok női fodrászattal is foglalkoznak anélkül, hogy a női fodrászatra képesítésük igazolása alapján nyert iparigazolványuk volna - olvasható a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 1929. évi jegyzőkönyvében. Ez abból fakad, hogy az 1922/12. törvénycikk a borbélyt és a férfifodrászt egy, a női fodrászatot pedig ettől különálló iparnak nyilvánította. 1929-ben rokoniparrá nyilvánították a két szakmát, melyet a női fodrászok nem fogadtak el. Ezért 8 év múlva (1937-ben) született egy rendelet, melyben a borbély és férfifodrász, valamint a női fodrász iparokat egy iparnak nyilvánította, és az új elnevezés fodrászipar lett. Bár az 1922. évi törvénycikk tiltotta a házalásszerű fodrászi tevékenységet, ez még az 1930-as évekig gyakori volt. Ezért 1938-ban engedélyhez kötötték a fodrászipar űzését, és kizárólag nyitott üzletben való gyakorlását. Mindezek ellenére a házhoz járást nem lehetett teljesen megszüntetni.
A második világháború után az államosítási hullám nem kímélte ezt a foglalkozást sem, sokan állami alkalmazottak, vagy szövetkezeti tagok lettek. Az 1960-as évek végétől mind több tér nyílt a maszek világ számára. Mivel egy saját üzlet megnyitása nem igényelt nagyon nagy befektetést, s különösen egy ügyes kezű fodrásznak hamar híre ment, többeket vonzott ez a lehetőség. Évszázadokon át a borbélyműhely egyik legjellemzőbb mozzanata volt a borotválás. A borbély mesterség hanyatlása az amerikai Gillette önborotvájának megjelenésével kezdődött. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az első világháborúban a katonáknak meg kellett tanulniuk használni az önborotvát. A ’80-’90-es évekre egy időre megszűnt a mesterség, az AIDS-fertőzés veszélyétől tartva a fodrászok teljesen felhagytak a borotválással. E kényes műveletet ma a férfiak már otthon, saját maguk végzik. Hacsak nem növesztik a szakállukat és bajszukat.
A mesterség újjászületése A tengerentúlon és Nyugat-Európában ismét divat lett borbélyhoz járni. A belvárosi Metropolitan szalonban nemrég megnyílt az első Pesti Borbélyműhely. Ahol eddig a nőké volt a főszerep, ott most a férfiak is kényeztethetik magukat. Napjainkban a férfiak számára is egyre fontosabb a jó megjelenés. A mindennapokban egyik rutinja a borotválkozás, melyről úgy gondoljuk, hogy mindenki ért is hozzá. Az igazság azonban az, hogy a borotválkozás
technikája
korántsem
egyszerű.
A
férfiak
többségének nagy gondot okoz a mindennapos sima arcbőr elérése, pedig a frissen és szépen borotvált arc az ápolt külső része. A Metropolitan-ban Borbélyműhely a klasszikus hajvágás mellett hagyományos késes, illetve biztonsági pengés borotválással, bajuszés szakálligazítással is várja vendégeit, s emellett nagy gondot fordít mindennemű felesleges szőrszál „orr, fül, nyakon lévő pihék ” eltávolítására is. A művelet során valódi borzszőr pamacsot használnak, amely egyenletesen oszlatja el a puhító krémet az arcon, emeli a szőrszálakat, így elősegítve a borotválkozást. Ezután forró törölköző alatt pihenhetik pár percet, melyet maga a borotválás követ, cserélhető pengéjű késsel.
A borbély mesterség komoly múlttal és hagyományokkal rendelkezik, mely napjainkba újra divattá vált. A fodrász szakma oktatásában még most is jelen van, és fontos részét is képezi annak. Én, mint fodrász tanuló fontosnak tartom, hogy ez a mesterség továbbra is fennmaradjon és a jövő generációi is megismerhessék és elsajátíthassák ezeket a technikákat.
Források: http://burzsuj.blog.hu/2011/05/14/borbelyhoz_jarni_ez_lesz_itthon_is_az_uj_burzsuj_hobbi
http://welovebudapest.com/hu/uzletek-szolgaltatasok/cikkek/2012/05/31/elso-pesti-borbely-ferfiasnosztalgia-modern-felfogasban http://hedifarkas.blogspot.hu/2011/10/osi-mestersegek-borbely.html http://www.historia.hu/archivum/2006/0601szulo.htm http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=919313 http://www.luxusszepsegszalonbudapest.hu/borbely.php http://www.fodraszmuzeum.hu http://mek.oszk.hu/04600/04683/html/rmme0030.html
