A VÁROSOK IPARMŰVÉSZETI FELADATAI

il « Ii ^ irnn

in «ifc m
J. V á g ó .

V á g ó József.

A VÁROSOK IPARMŰVÉSZETI FELADATAI DR. BÁRCZY ISTVÁN ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉDE. MONDOTTA AZ O. M. IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT 1917 MÁJUS HÓ 6-ÁN TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉN.

világháborúnak harmadik évfordulójához közeledve tekinfefiink a béke napja felé fordul. Immár nemcsak vágyainkban, de sejtésünkben is megjelenik az az idő, amikor szabad nemzetek békés munkája foglalja el a mai ádáz tusák helyét. Az eljövendő világ bizonyára egészen m á s lesz, mint az, amely most lánggal ég. Napról napra tanúi vagyunk azoknak a társadalmi földrengéseknek, melyek igen rövid idő alatt nagy változásokat idéznek elő az egész emberiség arculatán. Akár ellenségeink táborába tekintünk át, akár a mi magunk és szövetségeseink politikai életében erjedő folyamalokat figyeljük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a világháború az egész dolgozó emberiséget éretté tette az állam életében való tevékeny közreműködésre, a népjogokra, a műveltségre és az élet legszebb javainak élvezetére. Minekünk, akik itt e magyar földön a társadalmi haladás útjait egyengetjük é s egy szabad, értelmes, dolgos nemzet jövőjén őrködünk, különösen amaz osztályok s o r s a lebeg szemeink előtt, melyektől a magyarságnak az európai demokrácia közösségébe való beleilleszkedését várhatjuk : a polgárságé és a munkásoké. Jól tudjuk, hogy a kettőnek útjai, céljai, eszményei nem mindenben födik egymást, de gazdasági és kulturális haladásuk még igen soká egymásra van utalva és életüknek a kereíe is egységes: a város. E r ő s hitem, hogy a városok és a városiasság minálunk hosszú elnyomatásának ideje után most új és hatalmas fejlődési

korszak előtt áll. Azt hiszem mindnyájan egyetértünk abban, hogy azoknak, akik a városok gazdasági, művelődési és szociális szervezésének munkáját végzik, nem szabad megfelejtkezniök a városok és a városi lakoss á g művészi és iparművészeti igényeiről sem. Mert hiszen éppen ennek a társadalomnak volt a múltban és van a jelenben is legtöbb érzéke Magyarországon a művészi munka és ízléses alkotások megbecsülésére. Ez a városi lakosság az, amely évszázadok folyamán öldöklő háborúk közt ráért arra, hogy Istennek gyönyörű székesegyházakat emeljen és nemes ízlésű városházak homlokzatán hirdesse a maga becsületes mesteremberei tudását. Ez a városi lakosság az, amely ma, mialatt fiai Északon, Keleten és Délen ontják vérüket, mialatt a mindennapi élelmezés ezer nehézségével küzd és egyéni létének aggodalmai gyötrik, ráér arra, hogy a művészettel, a művészi érzék erősítésével, fejlesztésével, annak a mindennapi életbe való minél erősebb begyökereztetésével is foglalkozzék. Itt, ebben a körben talán nem szükséges külön bizonyítanom, hogy a városi élet országunknak azon részeiben, melyekben hajdan ilyenekről egyáltalán szó lehetett, szorosan egybeforrott az iparművészeti kultúrával. A polgárság a Dunántúl, a Felvidék és Erdély gócpontjaiban vagy alkotója, vagy fogyasztója volt az ipari művészetnek és a szép bútor, a csiszolt serleg, a zománc-ékszer, még a vésett, faragott pipa is éppen úgy lelki gyönyörűségek forrása volt neki, mint a szárnyas oltár vagy az arannyal hímzett miseruha. Hiszen még állnak a szepesi városok templomaiban a faragott székek az oltár mellett, 3

M a g y a r Iparművészet.

109

melyekben tisztes kézművesek a polgárosztály öntudatával foglalhatták el megkülönböztetett helyüket. Sárosmegye és a bányavárosok, Kassa és Kolozsvár múzeumaiban e polgári céhek remekbe készült tárgyai még hirdetik a fegyverkovácsok, takácsok, szőnyegszövők, ötvösök és annyi más mesterség ízléses voltát. A budai csinos és kedves empireházak kőfaragásai és kovácsoltvasmunkái nem éppen annyira kifejezik-e a régi városszépítés tudatos rendjét, mint ahogy a holicsi é s herendi, stomfai és tatai kerámia felkapott termékei, melyeket ma véka aranyakkal fizetnek, a régi polgári család művészi igényeit hirdetik? Az egész mai régiségkedvelés, aukció-láz, biedermeier-szerelem — melyről a felszínes gondolkozás azt hiszi, hogy csupán a hadseregszállításban szerzett könnyű milliókkal függ ö s s z e —, ez a nagy tisztelet az antikvitások láttára tulajdonképpen a régi becsületes mesteremberek értékes iparművészeti kultúráját igazolja. Mindennek pedig a városi élet volt a melegágya és ha mi az eljövendő békeidőktől a becsületes jó ipari munka, a nemes bútorok, az ízléses szövött holmik, szépen illusztrált . könyvek, az itthon készült ruhák, a hajdanihoz méltó porcellánok és ékszerek szeretetét követeljük, úgy elsősorban a városi lakosságot kell az iparművészet fogyasztására szerveznünk. Bizonyára senki sem gondol e pontnál a fogyasztóknak olyasféle szervezésére, amely csak feleslegesen szaporítaná a gyakran felbukkanó s mihamar eltűnő efajta egyesülések számát. Hanem a meglevő társadalmi szervezeteknek,elsősorban a kluboknak, kaszinóknak és mindenféle kulturális célú köröknek lelkiismereti kérdésévé kell tenni a művészi ipar következetes pártolását. A t á r s a s életnek e szervei a legnagyobbtól kezdve a legkisebbig, az arisztokratikus zárkózottságú kaszinóktól a vidéki olvasókörökig mind többé-kevésbbé kulturális célok előmozdítására létesültek. E kultúra fogalmába pedig az is beletartozna, hogy a művészettel is törődjenek valamelyest, ízlésnevelők legyenek a szó gyakorlati értelmében és a munkája után üdülést kereső polgárnak bizonyos szépséggel szolgáljanak. S mit látunk a valóságban ama hangzatos művészetápolási programmból, mellyel egy-egy alapszabály szép fogalmazásában találkozunk ? Alig van az o r s z á g nak három-négy olyan kaszinója, melynek évi költségvetésében művásárlásra szánt öszszegecskék is helyet foglalnának ! Az iparművészet pedig egyszer és mindenkorra szóló kielégítést kap a klubhelyiség berendezése alkalmával, amikor az angol bőrbútorok és mammut-fotelek közé szmirnaszőnyegek és 110 aranyoskeretű tükrök kerülnek. Azokból az

összegekből, amelyeket minálunk a kultúrcélzatú egyesületek társasvacsorákra, borestékre, tombolákra, jelmezestélyekre, velencei éjszakákra é s narancsligetek létesítésére költenek, a művészek százainak lehetne fényes megélhetést biztosítani és a társadalom ízlését a legjobb munkákkal nevelni. Amit ez intézményektől várni lehet, az az, hogy részint ismeretterjesztő előadásokkal,részint vásárlásokkal és megrendelésekkel igyekezzenek a szép dolgok iránt való fogékonyságot felkölteni. Ha már nem tudják a baccarat-t kipusztítani, legalább jusson az e címen befolyó kaszinójövedelmekből valami a hazai művészi kultúrának is. Hányféle alkalom nyílik ezekben az intézményekben szép tárgyak beszerzésére, ajándékserlegek, díszes feliratok, albumok, emlékérmek, jubileumi dísztárgyak beszerzésére, sportjutalmak megrendelésére, grafikai munkák, jelvények, meghívók,táncrendek készítésére stb. A városi polgárság Magyarországon az utóbbi évtizedekben az irodalom, tudomány és művészet megbecsülésében igen nagy haladást tett. De azt lehet mondani, hogy az egyesek áldozatkészsége e tekintetben messze felülmúlja a polgári szervezetek kötelességteljesítését. Vonatkozik ez elsősorban a városi polgárság látható közigazgatási szerveire : a városi municipiumokra. Ama nagy építészeti, szociális és kulturális feladatok közepette, melyek e testületekre a gyors fejlődés következtében hárultak, mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a képzőművészetekre és iparművészetre is szükség van a társadalom életének jobbítására és szépítésére irányuló küzdelemben. S míg legtöbb nagyvárosunk a városrendezés tekintetében messzemenő esztétikai körültekintéssel jár el : modern tervezőkkel új városházakat építtet, városszabályozási, fásítási, köztérdíszítési, temetőépítészeti és egyéb tevékenységeibe művészi elveket visz be, másfelől azt is látjuk, hogy az egyes hivatalok belső berendezése még mindig a bürokrácia ridegségét tükrözi vissza. Az a kezdeményezés, melyet a főváros ebben a tekintetben fett, hogy a hivatalszobák falait a mai festőnemzedék java alkotásaival díszíti és az ablakokat barátságos virágokkal frissíti fel, csak kevés követőre lelt az o r s z á g ban. Pedig ha valahol, úgy a hivatalszobákban van szükség szívet felderítő színekre. E részben tehát még fontos feladatok várnak Társulatunkra, melynek ilyen irányú kezdését a jövőben hatásos propagandával kell folytatnia. Hogy közigazgatási kormányhatóságainkban nem hiányzik ehhez a támogató hajlam, azt a közelmúltban több ízben tapasztalhattuk. Elég, ha a felsőbb hatóságok ama jóakaratára hivatkozom, mellyel bennünket támogattak a hősök

kon ^ III ^ III • III • un

emlékének művészi megörökítése, a törvényhatóságok hódoló felirata és a nemesi okleveleknek magyar iparművészeknél való megrendelése ügyében. A magyar értelmiségnek az a része, mely ma a közigazgatás és a jogszolgáltatás hivatalait vezeti, javarészt megértő, humánus szellemmel, o k o s ítélőképességgel bír. É s az a magyar iparművészet é s becsületes iparművészi kultúra, melynek szolgálatában mi állunk, nem idegen nekik, ha meggyőzzük róla, hogy amit mi akarunk, nem fényűző, cifra berendezkedés, hanem a szolidságnak látható kifejezése a jó anyagon é s a tisztességes, tartós munkán. De nem szeretném, ha abba a hibába esnénk bele, hogy jó magyar s z o k á s szerint minden támogatást fölülről várjunk és minden kezdésben a hivatalos beadványok hosszú útjain át jussunk a megvalósításhoz. Tartunk már ott talán Magyarországon is, hogy az iparművészetnek nincs szüksége folytonos hatósági gyámkodásra, előszobákban való kilincselésre, protektorfogdosásra. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt még s z o k á s volt keseregni azon, hogy a magyar ember nem olvas könyvet és a magyar könyvkiadás a legrosszabb üzlet. Ma talán a legsiránkozóbb kiadók is elismerik, hogy annyi már az olvasó, amennyit alig bír ellátni a termelés. Egy évtized előtt még legismertebb zeneművészek is csak kevés megértőnek játszottak, ma azt látjuk, hogy nemcsak a főváros, de nagyobb vidéki városaink közönsége is csak úgy habzsolja a magasabbrendű zenei élvezeteket. A képzőművészet meg éppenséggel a legsajnálatraméltóbb helyzetben volt még négy-öt évvel ezelőtt is gazdasági szempontból, ma pedig magában a fővárosban vagy két tucat műkereskedésben árulják a festők képeit és amit azelőtt mindenki káprázatos álomnak hitt, abból valóság lett : magyar emberek neves magyar művészek vásznait s z ó nélkül, alku nélkül, nagy bankókkal fizetik meg. Ha ezek után azt kérdezzük magunktól, hogy az iparművészetnek nincs-e meg éppen úgy az érvényesülési területe a városi polgárságban, mint a könyveknek, muzsikának, festészetnek — mit feleljünk erre ? Vagy talán a mi tervezőművészeink, lakásberendezőink, üvegfestőink, keramikusaink, vasműveseink, könyvdíszítőink és texfilműveseink kevésbbé volnának tisztában az élet kívánalmaival, mint a m a z o k ? Ez ugyebár alig tételezhető fel azokról, akiknek keze jóformán állandóan a társadalom ütőerén v a n ? Ha az iparművészet é s a városok polgársága még sem talált eddig egymásra, akkor ez

lomagmjfffcfli

nem az egyiknek vagy másiknak készségén mult, hanem a szervezés hiányosságaiból ered. A magyar közönségnek, mint e példák mutatják, nem elég művészetet tanítani, hirdetni és propagálni, hanem a leginkább praktikus megoldáshoz kell nyúlni : oda kell vinni eléje a művészetet. Kívánatossá kell tenni a számára, kínálni kell neki, kirakatba tenni. Ezért vár miránk a magyar iparművészet fejlesztésében a közel jövőben az a legsürgősebb gyakorlati megoldás, mellyel a művészi termelés elhelyezését biztosíthatjuk : a régóta emlegetett i p a r m ű v é s z e t i b o l t létesítésének szüksége. Amikor azt látjuk egyfelől, hogy a kedvezőbb gazdasági alakulatok é s ízlésesebb felfogások miként fokozzák fel a polg á r s á g igényeit szép holmik irányában és azt látjuk másfelől, hogy az utolsó néhány év alatt mennyi értékes tehetség bukkant fel iparművészeink közt nagyszerű technikával és finom formakészséggel — ezt az elárúsítóhelyiség-kérdést sürgető szükségnek tartjuk. Engedjék meg, hogy ezúttal csak utaljak T á r sulatunk vezetőségének, választmányának és különféle bizottságainak serény előmunkálataira, melyekkel e kérdést rövidesen dűlőre akarják juttatni. É s engedjék meg azt is, hogy amikor a közel jövőben a Társulatra váró emez irányító, nevelő é s szervező munkának reális feladatait kijelöltem, akkor az iparművészet ügye iránt érdeklődő egész magyar közönség közreműködését kérjem. Mert ki tudja, minő illetéktelen versengések, külföldről jövő ipari beözönlés erejét kell majd lebírnunk ? A háború után elkövetkező újabb honalapítás minden magyar erőnek végsőkig fokozott nagy munkáját fogja követelni. Az Iparművészeti Társulat, mely a háborúban elesett magyar vitézek emlékezete körül lerótta már hazafias kötelessége egy részét, most részt kér abból a munkából, mellyel az élve hazatérőknek tartozik. ízlést, művészi készséget akar adni a rokkant katonáknak szerszámaik mellé, hogy diadalmasan állják meg a gazdasági harcok nehéz csatáit is. É s egy megértő, minden jót, szépet méltányoló fiatal magyar demokratikus társadalmat akar, melyben megvan a kedv és megvan a képesség arra, hogy annyi zivataros év után szépen, nemesen élhesse emberi életét s ezt a harmonikus szépséget is demokratizálva bevigye nemcsak a jómódúak, de a kisemberek, a munkáscsaládok otthonába is. Abban a reményben, hogy ez a mi közreműködésünkkel valóra fog válni, nyitom meg az Iparművészeti T á r sulat mai közgyűlését.

il m m i m m i in •! m m m wi il IB il' m 'um rm "n~i irirn nra un» n~ra T Í T~m n~ Tira ira nr 11 n "m uni m >ini • n • r m in-

HORVAI JÁNOS MŰVÉSZETE ÍRTA RADISICS ELEMÉR

112

orvai János Krisztus-szobra egymagában álló jelenség; nemes és tiszta szépségű alkotás, kőbe vésett költői lendületű gondolat, mely — ha jól megnézzük vonásait —feledhetetlen emlékképp kísért agyunkban. A szobor méltó helye kafedrálisban volna, mint a krisztusi demokratikus egyenlőség nagy gondolafának látható megtestesülése. Idestova tíz éve, hogy a genfi Kálvinszoborpályázat alkalmával e sorok angol nyelven íródtak, kifejezéseképp annak az általános, elragadtatással párosult meglepetésnek, mely egy fiatal magyar szobrászművész pályamunkáját fogadta a nagy világverseny izgalmas forgatagában. Lapozgatva a zsűri döntését megelőző és követő sajtóvita érdekes anyagában, jóleső érzéssel elevenítjük föl, hogy talán Horvai munkája volt akkor az egyetlen, mely művészeket, szakköröket és közönséget egyaránt kielégített. A közönség — melyet ítéletében ritkán vezet pártérdek vagy a dogmatikus béklyóba vert elfogultság — megilletődéssel állt a mű előtt. Érezte, hogy a művész keze a lélek teremtőképességével életre keltette a holt matériát. Alkotott — a szó nemes értelmében — s a műből áramló mélységes érzés ezer és ezer emberben hozta rezgésbe a minden szív mélyén rejtőző lírai húrokat. A szoborműben a lírai elem dominál. A rendkívül poétikus, nehézkes filozófiától ment alapgondolat, melyet egyformán megért mindenki s mely a maga lenyűgöző nagyságával szinte feledteti a mű konstruktív szépségeit. A szobor főalakja magas talapzaton : Jézus. A lehető legegyszerűbb pózban, teljes emberi mivoltában. Szemét az extázis elmélyülésével függeszti az égre, mint ahonnan nyerjük az erőt a földön reánk mért szenvedések elviselésére. Mélyen alatta, gondolatokba elmerülve: Kálvin, a főtalapzattól kétoldalt pedig a reformáció hősei: Beze, Winfrop, Knox, Cromwell, Bethlen Gábor, Coligny, Brandenburgi Vilmos, Hallgatag Vilmos, Farel és Viret. Az alsó talapzaton még két alak egészíti ki az együttest : Zwingli és Luther. Rendkívül szerencsés a mű koncepciójában az alakok elrendezése. Szuverén erővel, idegéletük minden intenzitásával szárnyal gondolatuk a főalak : Krisztus felé, mint az emberiséget megváltó fenkölt eszmék örök kútforrásához. Kifejezésre jut az is, hogy a

reformáció csak visszatérés a már megállapított, örökkön élő igazsághoz s hogy Kálvin föllépésének sikerét jórészben illusztris vezérkarának köszönhette, mint amely eszméit végképp diadalra vitte. A vonalak elrendezésében nagy eredetiségre vall, hogy Horvai a kétoldalt elhelyezett mellékalakokat használta föl, hogy a merev vonalrendszert megbontva ritmikus lendületet adjon a mű kontúrjának. A fejek elrendezése tudatos művészet megnyilvánulása, mely végső hatásában kétoldalt gyöngéden ívelő félkörben köti össze a főalakot a mű gerincével. Sajnos, a művésznek meg kellett elégednie a világraszóló erkölcsi sikerrel. Erejének tudatában nem alkalmazkodott beíüszerint az előírt pályázati feltételekhez, de alapgondolatának a vallásos lélekből fakadó szimbolizmusa sem tetszett a purilánkodó erkölcs kérlelhetetlen merevségének. Hiába írták neves kritikusok, hogy Horvai munkája egyetlen méltó emlékműve a mindenkori reformtörekvéseknek, a folytonos újjászületésé, melynek létjogosultsága az igazi mesterhez való visszatérésben gyökeredzik; emlékműve annak a reformációnak, mely nem ismer bosszút és gyűlöletet, sem pedig üldözőt és üldözöttet s emléke mindannak, ami nagyot és maradandót a reformáció apostolai véges, emberi gyöngeségtől éppen ezért nem ment buzgalommal alkottak. A zsűriben a döntő szó azoké lett, akiknek merev racionalizmusát sértette Horvai jelképes beszédének misztikus varázsa. Horvai nem kapta meg a megbízást a kivitelre, de felszólították az újabb szűkebb pályázaton való részvételre s amikor a zsűri művészietlen feltételeit pontról pontra követve, másodízben is sikerült vérsenytársaif játszi könnyűséggel legyőznie, felülkerekedett a zsűriben a nacionalista féltékenység és a magyar szobrászművész mellőzésével a lélek nélkül való, de francia kéztől eredő pályamunkát koszorúzták meg végérvényesen. Mindezt szükséges tudnunk, hogy megérthessük Horvai művészete fejlődésének további folyamatát. Mert a nagy siker kifejlesztette alkotóerejének teljességét és férfias energia lüktet vésőjében, amidőn hozzáfogott élete legnagyobb művének, a fővárosi Kossuthszobornak kiviteléhez. De lelke sohasem tudta végképp kiheverni azt a csapást, melyet a genfi zsűri mért érzékeny lelkére méltatlan ítéletével s mely megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy győzelmének gyümölcseit learathassa. Nem kárpótolta ezért, hogy népszerű Krisztus-szobra a legkülönbözőbb anyagból

H

wi nu Wi m

mm

^

M •

H

in

» •

M

i»

H

m

n wi

U

m

m

m m N

n m "

reprodukálva íöbb száz példányban terjedt el Svájcban és nem kárpótolta az sem, hogy a Kálvin-szobor gipszmintáját a genfi múzeum őrzi büszke pietással. Amúgy is melankóliára hajló lelkivilágára árnyék nehezedik, mely ráborul minden későbbi munkájára és kimutatható Kossuth-szobrának nagyarányú,a szenvedés tüzében megérett koncepciójában is. „Nekem egyénileg — írja a művész közvetetlenségében megkapó önvallomásában — mindég szeretett témám volt az elmúlás, az elmúlás okozta változások, szenvedések, fájdalmak tanulmányozása. Az Életnek, a halál é s enyészet eme tehetetlen ellenlábasának, minden szenvedését, sóhajtását és g ö r c s ö s küzdelmét, vonaglását, kínját szeretném megrögzíteni, hogy annál inkább megéreztessem az enyészet, a pusztulás, a Halál rettenetes, de mégis fenséges hatalmát és kegyetlenségét". É s mégis, ez a művész, aki oly szeretettel kacérkodik az elmúlás gondolatával és a keleti népek fanatikusainak exfatikus mosolyával áldoz a halál titokzatos misztériumának, Kossuth-szobrával az életnek, egy nemzet újjászületésének szimfóniáját zengi el káprázatosan gazdag hangszereléssel. Az emlék fölépítésének alapgondolata bizonyos tekintetben rokonvonást árul el Kálvin szobrával, anélkül hogy egyazon eszmének variálásával vádolhatnók meg a művészt. Főalakja Kossuth Lajos, a mult század aranyszájú agitátora, akit az eszmék forrongása férfikorának delén szólított a cselekvés terére, s aki oly ellenállhatatlan hévvel ragadt magával mindenkit abba az egyenlőtlen gigászi küzdelembe, amelyben elbukott ugyan a nemzet, de amelynek halhatatlan hősei vérük hullásával váltották meg, hogy a mártírok megöntözte talajon új élet fakadhasson. Mozdulata a magvetőt példázza, amint energikus lendülettel hinti el a jövő csiráját magukban rejtő magvakat. S nem minden jelentőség nélkül való, hogy a szobrot közveteílenül a háború befejezése után fogják elhelyezni kijelölt helyére: az Országház előtti térre. A nemzet ma ismét válaszúton van ; eszmék forronganak, vágyakozunk friss, tisztító légáramlat után, mely a multak hibáin okulva az intenzív alkotó munka jegyében biztosítsa a nemzet létének folytonosságát. Új Messiást, új magvetői vár az ország, aki a magyarság szívéből érkezve ismét felrázza elernyedt energiánkat s akit Kossuth Lajos elragadóan plasztikus mozdulata ihlessen új cselekvésre. A talapzat alsó része lépcsőzetesen van kiépítve. A lépcsőzet felső peremén a negyvennyolcas minisztérium tagiai helyezkednek el. Tömeghatásában két nagyobb egységre bomlik szét a csoportozat, együttes kontúrhatá-

n • n

m

NI

^ m^

N

«b n Wi il m

H

^ il

NI

—I

H

«b ni «»

H

i in

sában pedig a plasztika lágy pasztellszíneivel oldja föl a hosszúkás kockaalakú főtalapzat szögletes merevségét. Az ellenkező oldalon — a szobor hátsó részén — újabb csoportozat. Míg a minisztérium tagjai füzérszerű elhelyezkedésükkel módot adnak a művésznek arra, hogy minden egyes alakot egyénisége szerint jellemezhessen s külön egységként állíthassa őket egymás mellé, a hátsó csoport — mely a szabadságharcot allegorizálja — kisebb területre szorítva, alakjainak nagyobb számával inkább a nagy küzdelem alapgondolafának kidomborííására, érzékeltetésére törekszik. E csoportozat alatt pedig elmélyedve ül a történeti idők egyik vezéralakja : Qörgei Artúr, egyike ama keveseknek, akiknek megadatott, hogy megérjék azt az időt, amikor az elvetett mag kalászt hajtott s megérlelte gyümölcsét. Plasztikai megoldás szempontjából legszerencsésebb Kossuth Lajos alakja, mint akire a művész legtöbbet pazarolt alkotóerejének bőségéből. Arckifejezése borongós, előrehajló fejjel néz a távolba, mintha látnoki szeme előtt megrajzolódnék a jövő tükörképe tengernyi szenvedésével, majd a könnyhullámok megtermékenyítette ragyogó perspektívájával. Jobbkezének mozdulata kifejező s a cselekvés pregnáns energiáját csak fokozza a karnak és az izmos kézfejnek tudatos nagyítása. A fej előrehajlása lehetővé tette a művésznek, hogy szerencsés ízléssel oldja meg az akkori, mai gondolkozásunknak kevéssé esztétikus szakállviselet kőben való megrögzítésének problémáját. De legnagyobb bravúrral a ruházat kérdését oldotta meg a művész. A sujtásos magyar ruha hatásában korántsem oly plasztikus, mint a nemesen egyszerű redőkben földre omló lepel vagy tóga. Éppen ezért széles köpeny borítja Kossuth vállát, mely a jobbkéz erőteljes mozdulatának következtében félig lecsúszva, szabadon hagyja a felső festet, míg a holt követ meghazudtoló eleven puhasággal öleli körül az alak mindkét lábát. A minisztérium tagjai körül legjellegzetesebb Széchenyi alakja. Széchenyi az eszmék világának igazi forradalmára ; termékeny gondolatainak sokaságát pazar bőkezűséggel szórja széf az országban s amikor ő már megállana, amikor a fölkorbácsolt erők gerjedelmének pusztító viharától nemzetének jövőjét félti, akkor lép voltaképpen porondra Kossuth, hogy az optimisták reménységével fejezze be a magvetésnek Széchenyitől megkezdett munkáját. Széchenyi alakjának nemes profilja, fájdalmas mélázása sejteti a legnagyobb magyarnak tragikus végzetét. Két kezét egymásra téve kardjának markolatán nyugtatja, mintegy jelképezve, hogy eszmék harcában döntő szere-

113

n a m i ni Mi m • min m •

il m m

pet nem a nyers erőnek, nem a kardnak szánf. Eredeti ellentétképp oit függ mégis nyakán a Pour le mérite rendjel, mellyel a lipcsei csatában tanúsított hősies magaviseletét tüntették ki. Harmadikul sorakozik a befejezett művészettel megkomponált csoportozathoz Batthyány Lajos gróf, a szabadságharc tisztalelkű mártírja. De nem kevésbbé szerencsés ihlet vezette a művész kezét a minisztérium többi tagjának megmintázásánál. Ott látjuk Eötvös József bárót, az elmélyedő gondolkozót és lírai vénában gazdag poétát. Deák még egyszerű fiatal táblabíró, akiről még nem sejtik akkor, hogy a hálás ufókor a haza bölcse elnevezéssel iktatja halhatatlan hőseinek sorába. Eszterházy herceg az aulikus osztrák levegő elegáns szülötte, Mészáros Lázár hadügyminiszter arcán az országért reszkető aggodalom tükröződik vissza — hisz mindenkinél jobban ismeri a rendelkezésére álló erők elégtelenségét —, míg S z e mere eleven agilitása hatásos ellentétben van a mellette álló Batthyány zordon tragikumával.

114

E hét főből álló csoportozat mozdulatharmoniája szabályos és kontemplativ jellegű. Ezzel ellentétben a hátsó csoportozatban az életet szimbolizáló diadalmas küzdésnek himnuszát zengi a művész. A vég itt is az elmúlás ; de ez csak az egyes ember pályafutásában jelenti a befejező akkordot ; a nemzet tovább él az egymást felváltó generációkban s megőrzi, fenntartja azokat az ideálokat, amelyekért az elődök legbecsesebb javukat, életüket is feláldozták. Ennek a mélyértelmű szép gondolatnak kivitelében a művész kifejezőképessége drámai magaslatra emelkedik. Egymásba olvadva szabályosan kiépített csoportozatok jelképezik a küzdelem egyes fázisait: a harcba induló férj megkapó búcsúja apró gyermekeitől és hitvesétől, a gyermekifjú dobos a harcos férfiak között, majd pedig érett férfiak és aggastyánok, harci indulattól duzzadó lelkesedéssel vagy a halálos sebesülés fájdalmas vonaglásában is büszke elszántsággal. A félig meztelen férfiforzók megmintázása épp oly pregnáns, mint amily ideálisan lágy finomság ömlik végig az asszonyok és gyermekek alakján. A mű szobrásztechnikai jelességei Horvai Jánost ereje delelőjén mutatják be. Méltóképp kapcsolódik be a szobrászművészet történeti fejlődésének ama láncolatába, mely az ókori görög művészet tradícióinak törvényes örököseként egy Michel Angelot adott a világnak, majd folytatólagosan Constantin Meunier és Auguste Rodin munkásságában szimbolizálja korunk törekvéseit. E három művész alkotásaiból kisugárzó fénycsóva világánál talál önönmagára Horvai s fejleszti naggyá

művészetét, melynek gyökerét hazai talajba eresztve biztosítja egyszersmind a nagyság második fő ismertetőjét : az invenció erejének zamatos eredetiségét. Külön tanulmányt érdemelne, miképp bánik a ruházat redőivel. Keresetlen eszközzel eléri, hogy seholsem válik unalmassá s mily egyszerű technikai fogással tudja a néző figyelmét alakjainak arcára koncentrálni. Finom clair-obscur-hatások váltakoznak nagy fénykontrasztokkal, virtuóz módon aknázva ki a kő minden kifejezőképességét, bizonyságául, hogy a művész kedvelt anyaga a kő és művének legkisebb részletét már az agyag mintázása közben kőben gondolja el. Alakjai mind élő, húsból való alakok, kitöltve, tartalmat adva a külsőt takaró ruházatnak. A felület térhatását alárendeli a térfogatnak s ezzel eléri, hogy a ruha minden ránca mögött csontból, húsból és izomból való emberi festet sejtünk. Egészében pedig monumentalitás az emlék főjellemzője; a monumentális szolgálatába van állítva a szobor legjelentéktelenebb résztömege, ami nem is csodálható magyar művésznél, akit a magyar síkság végtelensége erejének korlátlan kifejtésére késztet. De nem kerülheti el a szemlélő figyelmét a munka precizitása sem ; voltaképpen nem érdem, hanem jó klasszisú munka első feltétele, mégis kiegészítésképp szívesen hozzáfűzzük a művész kivételes kvalitásainak sorához. A mű ruszkicai márványból készül s úgyszólván csak Kossuth Lajos alakjának kőbe faragása van még hátra, mely alakot alig néhány héttel ezelőtt fejezett be a művész. A főalak öt méter magasnak van tervezve, tehát háromszoros embernagyságúra; a mellékalakok mérete három és fél méter. Reméljük, nemsokára megérheti a művész munkájának diadalmas fináléját, amikor a nemzet egésze fogja elismerésével újból megerősíteni a zsűri döntését s amikor elmondhatjuk majd, hogy a tömérdek gyári munka után végre oly művészi értékkel gyarapodott fővárosunk, melyhez a nemzet apraja-nagyja, művésze és laikusa egyaránt elzarándokolhat s egy tüneményes kor porrá vált hőseinek, valamint az ezek lelkével rokon művész közös emléke előtt pietással hódolhat a magyar szellem géniuszának. Teljes képet nyerünk Horvai művészetéről, ha megemlítjük még Erzsébet királynénak Karánsebesre szánt, szubtilis ideálizmussal megmintázott szobrát, Zsolnay Vilmosnak korszakot alkotó munkásságát hűen kifejező portréját, valamint azokat a síremlékeket, amelyek elsősorban hivatottak, hogy kiszorítsák végre temetőinkből a gyári produkció művészietlen, megdöbbentően sivár termékeit.

J. V á g ó : F r i e s e i n e s

V á g ó J ó z s e f : Ebédlő falának fríze.

Speisezimmers.

DÍSZÍTŐ F E S T É S — SZOBAFESTÉS ÍRTA BOGDÁNFFY-PAULY ERIK díszítő festészet fogalma nagyon tág. Érthetünk alatta szabad kézzel vagy patrónnal és vonalzóval készült szerény faldíszt vagy pedig ugyanazt, de gazdagabb é s művésziesebb kivitelben. Ornamentális formákat alaki dísszel is tarkítván, nemkülönben falra festelt vagy falba illesztelt kompozíciót, sőt esetleg tájképet is többé-kevésbbé monumentális felfogásban. Alkotójuk pedig lehet egyszerű szobafestő, de lehet architektónikusan gondolkodó „térművész" is. Ha a díszítő festés történelmét akarnók megírni, csak úgy fehetnők meg, hogy magát a f e s t é s t — tágabb értelemben — történelmi szempontból fejtegetnők. Az épületek tagozatainak díszítésére szolgáló festésből fejlődött ki a tulajdonképpeni falfestés, melynek maradványait minden korban megtaláljuk a történelem folyamán. A fatáblára, később vászonra dolgozó képírók a többi inkább iparművészi vagy ipari irányban dolgozó festőkfői a XV. században kezdtek különválni. Fénykorát a falfestés a reneszánszban érte el és ugyanezt állíthatjuk a bárok és részben a rokokó koráról is. Ez utóbbiak idején keletkeztek hazánkban a legszebb figurális és ornamentális falfestmények. Mária Terézia idejében a templomi falfestés nálunk — bár osztrák festők kezében — sohasem látott és talán soha vissza nem térő virágkorát élte. E festőknek nagy része merőben templomfestő volt é s mással rendszerint nem is foglalkozott. Mivel az olasz ú. n. jezsuita stílusú templomokban található drága stukko-ornamentikára nálunk nem telt, e plasztikus díszt festéssel pótolták, miáltal az

ornamentális ú. n. „plasztikus festés" is nagy lendületet vett. A rokokót követő stílushajtások meglehetősen híján lévén a monumentalitásnak, a fal festésére igen r o s s z napok következtek. Az akadémiákban képzett képírók útja pedig teljesen eltávolodott minden dekoratív feladattól, annyira, hogy az építészek is úgyszólván teljesen elfelejtették a falfestést az architekfónikus térhatás alkotó részének tekinteni. A monumentális falfestés iránti érzék, mely valamikor az építészettől elválaszthatatlan volt, az emberekből teljesen kiveszett, ami annál is inkább érthető volt, amennyiben a XIX. század elején, a napoleoni háborúk lezajlása után az európai társadalom anyagiakban annyira szűkölködött é s politikailag annyira elnyomott volt, hogy monumentális épületek emelésére nem igen gondolhatott és így a díszítő festésnek is szükségképp vissza kellett fejlődnie. C s a k mikor a mult század közepén I. Lajos bajor király mecenáskodása e sivár világba némi változást hozott és sok művészt Münchenbe vonzott, akkor kezdtek a régi al fresco-technikával is kísérletezni s ezáltal a művészek érdeklődése újra a falfestésre irányult. így — lassan bár — a falfestés, mint az alkalmazott művészetek egyike, megint a szobafestés látószögébe került. Bár ezáltal a képírás és az iparművészi jellegű festés között némi közeledés jött létre, a régi időket, mikor e foglalkozások elválaszthatatlanul egybeforrottak, többé visszaidézni nem lehetett. Mindazonáltal, mikor a népek vagyonosodásával a monumentális feladatok szaporodtak és a falfestés szépségei iránti érzék egyre fejlődött, mindig nagyobb és nagyobb lett a száma azon művészeknek, akik a grand art birodalmából jövet a díszítő festésnek egyéni művészi bélyegüket megadni törekedtek. így Puvis de Chavannes,

116

Burnc Joncs, Morris, Voiscy, Klinger, L. v. Hoffmann, újabban Sascha Schneider, v. Beckerat, Hodler, nálunk Than, Lötz, Székely és néhány még ma is élő művész. A festőművészeknek az iparművészeti feladatokhoz való átpártolása azonban nemcsak a korszellemben találja meg magyarázatát, vagyis abban a törekvésben, mely képzőművészetet és ipart közös feladatokban óhajtott egymással egyesíteni, hanem ez nagyrészt gazdasági okokra is vezethető vissza. A festőművészi pálya mint foglalkozás, illetőleg kereseti ág, ugyanis az idők folyamán mindenütt annyira túlzsúfolódott és az e szakmában tapasztalható túltermelés a művészek megélhetését annyira kétségessé tette, hogy p. o. a berlini Max Liebermann ezt a tanácsot adta : forduljanak a művészek inkább az újabban kínálkozó iparművészeti feladatok felé, ahol a tehetséges festő könnyebb boldogulást talál mint a képfestés terén-. Egy francia statisztika megállapította, hogy Franciaországban évenként átlag 80,000 festmény kerül kiállításra és ezek előállítási költsége tizenhárom millió frankra rúg. Miután pedig a tárlatokról visszautasított festmények száma legalább is ugyanakkora, kerek számban körülbelül 26 millió frankba kerülnek a francia kiállítások a művészeknek. Oly óriási összeg ez, mely a viszonylag gyér vásárlásokban fedezetet még megközelítően sem találhat. E túltermelésnek sok visszásság és kinövés volt a természetes velejárója. Kevés áldással járt tehát a művészekre nézve, hogy annak idején az ipari jellegű festéstől dölyfösen elfordultak és külön utakon jártak. A modern sfílusirányú mozgalmak sok iparágra, melyek a történelmi stílusok uralma alatt fejlődtek ki és virágoztak, nagyon végzetes hatással voltak, p. o. nagyon szenvedtek általa a fafaragás és esztergályozás, a paszomány- és részben a kárpitosipar és végül a díszítő festés. Az újra felidézett biedermeierkorszak, mely a maga idejében szegényes voltánál fogva még az akkori csekélyszámú szobafestőnek sem tudott elegendő munkát adni, éppenséggel nem bizonyulhatott alkalmasnak arra, hogy az időközben nagy mértékben felszaporodott díszítő és jobb szobafestőket csak némileg is foglalkoztathatná és legfeljebb a mázolóknak kedvezett. Mivel pedig a modern iparművészi termelésben a célszerűség a vezető szempont, odajutottunk, hogy körülbelül hat év óta mindent szép fehérre festünk és mázolunk, a festett díszt pedig többnyire fölösleges és tolakodó cafrangnak ítéljük annál is inkább, mivel maga a festék mint anyag nem látszik eléggé nemesnek oly időben, mikor fajansszal, mozaikkal, márvánnyal és bronzzal dolgozunk és mikor

minden utánzatot — állítólag — mellőzünk. Itt mellesleg jegyzem meg, hogy az utánzástól és utánzattól való irtózat nem lehet őszinte olyan korban, mikor a gyáripar és részben az építőipar minden nemes anyagra már rég megteremtette a maga pótanyagul szolgáló utánzatát ; elég e tekintetben utalni a terméskövet utánzó cementlapokra és a műköhabarcsvakolatra, a terrakottára, a palát utánzó eternitre, a bőrkárpitot utánzó linkrusztára és a szövetet utánzó papirkárpifra, nemkülönben a más élőfák színére pácolt fára, a cinkbádogból készült és „homokolt" vagy rezesített tetőrészekre, a falazott boltozatokat utánzó Rabifz-szerkezetekre stb. — Ez ' a „nemes egyszerűségre" törekvő és az utánzatoktól állítólag irtózó áramlat az új építőanyagokkal egyetemben szerencsésen oda vezetett, hogy a díszítő festészet mint az iparművészet egy nemrég még virágzó ága annak mostoha gyermeke lett, csak azért, mivel a korízlés (vagy divat) érvényesülésére módot nem nyújtott. Sok eredetileg díszítő festéssel foglalkozó mesterember emiatt kénytelen volt az iparművészet más ágában keresni boldogulását vagy minden művészi ténykedésről lemondani ! Hogy régi munkakörüket némileg visszahódítsák, a fesíőszervezeiek előbb Münchenben, később Hamburgban, Kopenhágában és egyebütt tárlatokat rendeztek, melyek „festett lakosztályok kiállításai" néven a díszítő festést mint térművészetet igyekeztek a nagyközönségnek bemutatni. Sokkal újabb keletűek az efféle kezdeményezéssk, semhogy sikereik maradandó értékéről végleges ítéletet lehetne alkotnunk. Azt a kérdést sem tudták eldönteni, vájjon a díszítő festés a magasabb luxusigényeket vagy inkább a középosztály anyagi erejéhez mért igényeket fogja-e kielégíteni. Levonva mindezekből a tanulságokat a következőket állapíthatjuk meg. Elsősorban építőművészeink azok, akiknek feladata volna arra törekedni, hogy a díszítő festés a jövőben az őt megillető helyet elfoglalhassa. Az építészeken van a sor visszaemlékezni arra, hogy a festett dísz a térmüvészetnek el nem idegeníthető alkotó része és egyúttal leghatásosabb eszköze. Szükség lenne tehát arra, hogy minden építész minden templom, mauzóleum, minden középület, bank, árúház, nagyobb mulatóhely, vendéglő stb. tervezésénél és költségelőirányzatánál a díszítő festéssel mint el nem engedhető fényezővel számoljon. Bérházaink festések alkalmazására, sajnos, alig nyújtanak alkalmat, legfeljebb a kapualjban vagy a homlokzaton sgraffitok vagy ásványfestmények alakjában, annál inkább a tehetős ember magánháza, családi háza és főuraink kastélyai. Hányszor találkozunk vagyonosabb ember

72. H o r v a i Magyar

János : Zsolnay

Iparművészet.

Vilmos

szobrának

vázlata.

117

72. J. H o r v a i : S k i z z e z u r S t a t u e W. Z s o l n a y s . 2

75. Horvai J á n o s : E r z s é b e t k i r á l y n é k a r á n s e b e s i s z o b r a .

73. J. Horvai : Die Königin E l i s a b e t h s t a t u e in K a r á n s e b e s .

vi.óuTcae 74

2*

76

76. Horvai J á n o s : A K e n e s s e y - s í r e m i é k a f a r k a s r é t i t e m e t ő b e n .

76. J. H o r v a i : G r a b m a l s t a t u e .

77. H o r v a i J á n o s : I s s e k u t z - s í r e m l é k

Lúgoson.

77. J. H o r v a i : G r a b m a l s t a t u e .

121

78. H o r v a i J á n o s : A b u d a p e s t i K o s s u l h - e m l é k m i n t á j a . — 79. G ö r g e y s z o b r a , a K o s s u l h - e m l é k h á t s ó oldalán.

78. J. H o r v a i : Modell d e s B u d a p e s t e r K o s s u t h d e n k m a l s . — 79. Die G ö r g e y f i g u r a n d e r R u c k s e i t e d e s K o s s u t h d e n k m a l s .

81 80. H o r v a i J á n o s : A b u d a p e s t i K o s s u l h - e m l é k h á t s ó o l d a l a . — 81. A s z a b a d s á g h a r c a p o t e ó z i s a .

80. J. H o r v a i : R ü c k s e i t e d e s B u d a p e s t e r K o s s u t h d e n k m a l s . — 81. A p o t h e o s e d e s F r e i h e i t s k r i e g e s .

, l 2 ö

124

82. Horvai J á n o s : A b u d a p e s t i K o s s u t h - s z o b o r főalakja : „A m a g v e t ő " .

82. J. Horvai : Die H a u p t f i g u r d e s B u d a p e s t e r denkmals : Kossuth als S ä e m a n n .

Kossuth-

magánházában festmények gyűjteményével, melyek a falon sorjában lógnak, de hogy egy ilyen úr fogadószobájáf vagy ebédlőjét, zenetermét valamely, az architektúrával szerves kapcsolatot alkotó és azt szerencsésen kiegészítő falfestmény vagy falfestés borítaná, erre alig van eset. Nagyon fontos az is, hogy a jövő nemzedék képzésénél tekintetfel legyünk az erősen megcsappant szükségletre. Magyarán mondva : szükséges, hogy összhangzásba hozzuk az eszkimók számát a terítékre gyéren kerülő fókák számával, vagyis ne neveljünk iparművészeti iskolánkban derűre-borúra díszítő festőket, anélkül hogy számot vetnénk azzal, hogy hánynak tudunk majd kenyeret biztosítani. A békeidő utolsó húsz éve alatt nevelt díszítő festők száma úgyis már elég nagy, de nagyon csekély azoké, akik eredeti foglalkozásuk mellett megmaradni képesek voltak. Mondhatná valaki : régen ismerjük e panaszokat, hisz nemcsak nálunk, hanem a külföldön is hangzanak és hangzottak el, különösen Németországban, ahol az iparművészeti és hasonló irányú intézetek száma az utóbbi időkben szinte ijesztő módon szaporodott meg. Azért nincs ok aggodalomra, a természetes kiválasztás törvénye majd megteszi a magáét í Csakhogy hazánk, zsenge gyáriparánál fogva, nem rendelkezik azokkal a levezető csatornákkal, amelyekkel Németország vagy Ausztria rendelkezik. Németország a háború előtt nem kevesebb mint 70 tapétagyárat foglalkoztatott 500 tapétarajzolóval. A szövő-, kékfestő- és evvel rokoniparokban alkalmazott rajzolók s z á ma pedig óriási. Fe'stőpatróngyár sehol sincs anynyi mint Németországban, egészen eltekintvén

V á g ó József : Úri s z o b a intarziás m e n n y e z e t é nek részlete. M a g y a r Iparművészet.

attól, hogy a német nagy, tőkeerős szobafestőüzemek igen sok rajzolót és jobb előmunkást foglalkoztatnak, művészi vezetőiknek pedig évi 6000 márkát, sőt többet is fizetnek. Az iparművészileg képzett erők ilyen felszívóképessége mellett teljesen eltörpül az, amit mi egy munkanélküli díszítő festőnek esetleg nyújthatnánk. A külföldre való hivatkozás ez esetben tehát nem állja meg a helyét, mert viszonyaink teljesen mások. Ne növeljük tehát a bajt azzal, hogy évenként nagyszámú ifjút olyan pályára engedünk, amelyen mesterségükben megőszült és bizonyos múltra visszatekintő mesterek is alig találnak munkát és amelyen a növendékek fanárai sem lennének képesek megélni. E reménytelen utódok s z á mának csökkentése érdekében azt ajánlanók, hogy a sok esetben vidékről felkerülő tapasztalatlan ifjakat és azok még tapasztalatlanabb szüleit világosítsuk fel a választott pálya jelenleg csekély kilátásai felől és amennyire lehet tartsuk vissza őket attól ; továbbá, hogy lehetőleg megszigorítsuk a felvételi vizsgát. Azonkívül követeljünk — amint ez másutt is szokásban van — legalább 1—2 évi gyakorlatot, melynek sikeres elvégzéséről azonban nem egy mindenütt megszerezhető, tehát megbízhatatlan bizonyítvány, hanem gyakorlati emberek előtt letett vizsga alapján szerzünk meggyőződést. Fölösleges talán hangoztatnom, hogy a jelzett megszorítások nemcsak magának a szakmának, hanem a visszautasított és felvett jelölteknek is csak javukra válnék. Máskülönben pedig igyekezzünk a díszítő festés alkalmazásának, ott ahol csak lehet, propagandát csinálni. Emberek sorsa ezúttal is egy művészi á g egészséges fejlődésének ügyével függ össze.

J. V á g ó : Teil Intarsiadecke.

einer

125 3

TEMPLOMPÁDLÓK IRTA FIEBER HENRIK 1. RÉGI KORSZAKOKBAN. Korán azt regéli, hogy mikor Sába királynője meglátogatta Salamont s az megmutatta vendégének házának minden ékességét, a királynő az egyik terem ajtajánál meghőkölve hátrált vissza, mert a termet egészében halastónak nézte. Ugyanis a terem padlómozaikja vízmedencét ábrázolt mindennemű vízi exotikummal. Ha ez valóban így vala, úgy Salamon felette udvariatlan vendéglátó vala, aki ilyen meglepetésekkel zaklatta fel látogatói idegeit ; s mindenekfelett nagyon filiszter művészeti felfogású, hogy ilyen gyerekes trükkökben gyönyörködött. De hát a Korán tüzes fantáziájú és parlagi esztétikában kedvét lelő írója saját ízléséhez torzította azt, amit legendás elbeszélések után hallott. A szentírás tiszta leírása után Salamon a műértők között is első helyen állhatott, aki ilyen kültelki „attrakciókéban nem lelhette örömét.

126

Ugyancsak egy későbbi perzsa író lelkendezve írja le I. Chosroes király szőnyegét, aki dísztermének padlójára kertjének képemását akarta varázsolni szőnyegen. Az író szerint a virágágyak és utak a tökéletes hűség folytán önkénytelenül rávitték a belépőt, hogy azok nyomdokain járjon ; a virágágyakban díszlő virágok hallucinálásra hajlamosítva, valósággal izgatták az orrcimpákat ; a csobogó szökőkút elandalította a szőnyegen lépdelőt, az utakon sétáló, ezer színben pompázó madarak kitérésre késztették a sétálót. Szerencsére megvan ezeknek a szőnyegeknek a másolata, amit egy kiváló miniátor hagyott reánk. Ha számba is vesszük a miniáfor redukáló, sematizáló másolását, akkor is a szőnyeg egészen becsületes szőnyegszövő mesterember munkája, akinek vérében volt a technikának belső természete s így esztétikai szabálya, azért a kertet szőnyegbe szőve, annyira át- és áfstilizálta, hogy a virágágyak négyzetes beosztásán, az utak neutrális sávokká való lefokozásán, a virágok és állatok szinte rejtvényszerű átformálásán kívül mást alig látunk. Ilyen lehetett Salamon király padlózata is. így a Korán és a keleti krónika-író művészetekben járatlan érzéke a természethűségben látja a művészet célját és diadalát, míg a tisztult királyi ízlés a valóságnak az illető technikába vetített, többé-kevésbbé átalakított

másában. A nemes görög ízlés természetszerűleg csak geometrikus márványkockamintázatban lelhette gyönyörűségét, amelyben a meandervonal mint szegély gyakori szerepet játszott, ami nem más, mint a kisázsiai Meander-folyó művészi átstilizálása, míg a középteret egyéb mértani ábrázolások művészi szövedéke töltötte ki. A hellénisztikus-római művészet minden geniális gazdagsága, újdonsága és változatossága dacára a régi dicsőségnek immár visszfénye, ahol első pillanatra megvesztegető pazarság nem enged ráeszmélni a szerkezeti észszerűségnek gyakori fogyatékosságára, az anyagszerűség vonalából való kisiklásra. Ekkor keletkeznek az Alexander csatáját ábrázoló padlómozaikok, amelyeknél mégis csak furcsa érzés lehetett, midőn a dicső hős képére lépett a tisztelő utód vagy honfi. Mily esztelenség! S mily kevesen jöttek rá régente és gondolnak reá mostan is! A másik műtörfénelmi nevezetességű trükk, midőn az ebédlő padlóján, márványmozaikon, éíelhulladékok voltak szemlélhefők, ami a római hírhedt tivornyázások végén falán még stílszerű lehetett volna, de előttük és a józanság napjaiban a söpretlen szoba ízlésfelen hatását kelthette. Az elfajult ízlés odáig vetemedett, hogy utóbb nemcsak állatok (cave canem !), hanem a legkiválóbb hadvezérek és bölcselők arcképe került le a tabulárium faláról a padlóra, sőt a cinikus világnézlet már abban sem látott istenkáromlást, hogy az egész Olimpust ö s s z e s isteneivel lealázta a talpak alá. Diogenes egy ilyen teremben nem tudván, tiszteletből az istenek iránt, hova köpni, a házigazda arcát használta fel e célra, mondván, hogy nincs egyéb megfelelő hely az egész teremben. S e non è vero, è ben frovato. É s ehhez nem is kellett vallási cinizmus, az istenekkel való komázás, mert a középkor miszticizmusban úszó, őszinte vallásossága is rátévedett. Kezdetben természetesen az őskeresztény, kafakombai egyszerűség, amely a világ legmonumentálisabb dekoratív művészetét, a fali mozaikot szülte, a padlón szintén az ős-ösztön szerint csak geometrikus ábrázolást terített ki, amelynek csodás változatossága, gazdagsága, vonalmeneteinek szépsége, színeinek harmonikus összecsengése, rajzának aprólékossága ellenére szerénysége ma is utói nem ért példaként áll az értelmetlen utóvilág előtt, amely soha figyelemre nem méltatta, meg nem értette. Legalább a XIX. század keramikagyárosai nem. Nem is utalok Ravenna és Grado mesés padlóira,

i m ni —

MI •

m

«

h

•

TI

i

m w m w h • h • m • m 1 m i> h wi h mi -ii i» h gt h m h w u • '*rm ~n ii m » n nu «fc m m m i

sőt a római bazilikákat is mellőzve, csak a közel-velencei szt. Márk-templom istenített márványmozaik-padlózatára emlékeztetek, amely bizonyára nálunk is sokakban hagyott feledhetetlen emléket. A középkori német-francia szellem, amely telítve volt a szimbolumok rajával s minden értelmi fogalomra rögtön érzékelhető, habár képletes kifejezést keresett, rövidesen tévútra vitte a templom padlózatának kiképzését. Nem elégedett meg azzal, hogy falait freskó-ciklusokkal borította ; az ablakokba szenteket sorakoztatott üvegmozaikból ; az oltárokon a hármas olasz santa conversatione helyett valósággal a mindszentek lifániáját faragta fába ; sőt minden pillérre még tornyos fülkét tapasztott, akár madárfészkekef, hogy azokba a szentek szobrait állíthassa ; a padokon hol intarziával, de leginkább faszoborban az erényeket, bűnöket ábrázolta szimbolikus állatsereglettel ; szóval minden kihasználható teret agyonzsúfolt a fartalmi ábrázolás valamelyes formájával : az ilyen filozofáló, képdús lelkületnek a geometrikus dísszel borított padló is csakhamar tartalmatlan és üres lett. Nemsokára megjelennek előbb a szimbolumok, az elemek, az állat-kör, a paradicsom folyói, az évszakok, az élet és a halál, nyomukban a biblia ábrázolásai : próféták, apostolok, evangélisták, egyes jelenetek, végül még a Szentháromság is. Néha az ó- vagy újszövetséggel kapcsolatba hozható hellén mitológia is besetlenkedik. Vagyis eljutottunk a hellénisztikus realizmushoz más indító okból : az öntudatlan istenkáromláshoz. Lábbal tapodták a legszentebbet, Szt. Bernádnak kellett eljönnie, hogy erre a kézenfekvő dologra felnyissa az embernek szemét. Kemény szavakkal korholja meggondolatlan tiszteletlenségüket : saepe spuitur in o s angeli, saepe alicuius sanctorum faciès calcibus tunditur transeuntium. De szava a pusztába kiáltóé maradt. Reformja még rendtársai körében is csakhamar feledésbe ment, annyira erősen gyökerezett bennük a gazdag ábrázolások szeretete. 2. A MODERN EGYHÁZI É P Í T É S Z E T B E N . A XIX. század templomépítészete a templompadozatra vajmi kevés súlyt helyezett. Az általános szegénység és a hívek érzéketlensége a templom fenntartása, díszítése körül való kötelességük iránt, nem engedte meg a művészibb kiképzést.: a padlónál mindig elszikkadt minden pénzforrás. Az iparlelkületű építészek pedig gyors befejezésre törekedtek ; művészi ambíciójuk, nevük megörökítése úgy sem vala céljuk. Az építtető meg talán sohasem látott egyebet a székesegyházak nagy, négyzetes márványburkolatánál ; arra falun, kis városban nem telik. Következtek tehát az

olcsó, gyári szurrogátumok, a terrazzo- és keramikus lapok. Róluk lényegükben még később esik szó. Most csak a rajtuk levő ábrázolások lelketlensége felett sírjunk egy sort. A meander-szegélyezés és fehér-szürke, hamvasvörös négyzetlapoknak kombinációja majdnem minden templomban ugyanazon unalomkeltő egyhangúságban tér vissza ; néha változatosság kedvéért fekete-szürke párosulás is előfordul. A padlóra tekintve egyszerre tisztában vagyunk minden rejtett szépségével : véges-végig ugyanaz a motívum, üres, fárasztó, érdeklődést megölő. Ám esetleg mégis van élet benne, ebben azonban nincs köszönet. Ha a padok közti utak és szabad terek térségesek, hamarosan a nyugtalanság érzete kel fel : mintha a sakkfáblaszerű padozat mozogni kezdene és a szem rövidesen vibrálásba esik. E baj egyként jelentkezik akár nagyok, akár kicsinyek a kockák. A régi ó-keresztény, főként olasz femplompadlók márványkockái alig három-négy négyzetcentiméíernyiek. Az ábrázolás tehát szorosan sorakozik ; távlatra még akkor sem hat kihívóan, figyelmet erővel magára irányítóan, ha mindjárt az egyes összábrázolások kéthárom méter átmérőjűek is. A padló rajza, összetétele nem vonja le a tekintetet a földre ; futólag kellemes benyomást kelt és egész szépségét csak a közelről neki szentelt figyelemre tárja ki. A rajznak úgyszólván négyzetméterenként való változása barangolásra késztet a templomban. É s minden kör vagy négyzetes vagy egységkép újabb és újabb rajzmotívumot mutat. Mihelyt tehát a szerényen megvonuló hamupipőkefermészetű padlózat részletszépségeif kutatjuk, ki nem fogyunk a meglepetésekből, szédületes változatosságból. A középkor kezdetben szintén ezen a nyomon jár, bár, mint mindjárt látni fogjuk, új anyagot használ fel ; sőt midőn a szimbolikus és alakos ábrázolás alkalmazásával már vét az esztétika és a gyengédebb vallásos érzés ellen, az egésznek összefoglalásában, teháf a nagyobbik részben még mindig pazar bőségben ontja a geometrikus formákat, vonalmeneteket, szalagfonódásokat. Cementlapgyárosaink árjegyzékei ugyanazt a négy-öt mintát nyúzzák kínos erőltetéssel. Alapjában kakuktojás mind ahány. Amint az akadémikus iskolákon tanult építészeknek templomai siváran egyformák ; a templom belső színes kiképzése meg javarészt szobafestőkből önhatalmilag felavanzsált „templomi műfesfők", vagy az érvényesülés útjáról lecsúszott diplomás „festőművészek" szívef facsarító üress é g e ; oltárok, padok, szobrok „grödeni" jelességek; az ablakok üvegre felvont matricák: úgy a cementpadlók színe és rajza a XIX. századnak úgy vallási mini művészeti szem3*

127

ni ^

im ^

ni ' • I . I I I I »

im ^ H N N ^

u n <m

M *

M »

II I

M m

II m

II »

ni • >

V á g ó József.

128

pontból találó szegénységi bizonyítványa. A lejtő legalsó részén áll a terrazzónak nevezett padlóburkolás, amely egyébként minden mosókonyhában is ott jeleskedik a „párisi hurkára" emlékeztető anyagösszetételében. A régi koroknak is voltak esztétikai kisiklásai, hiszen minden emberi műnek megvan az Achilles-sarka. Különösen másodvirágzásában, midőn új rétegek kezébe kerül, fajul el egykönnyen. Am a XIX. század szégyenletes elfévelyedéseig nem ér fel egy sem. Mindig maradt benne egy szemernyi a régi erőből és igazságból. Itt azonban, különösen hogy a falánk természetű gyáripar vetette rá magát a művészetre, a modern kémia és technika kerítette kézre, okvetlenül elsilányult. Az északi padlóművészet is kénytelen volt új anyag után nyúlni, mert nem állt könnyen rendelkezésére márvány. Az antik és ó-keresztény padlók mind apró márványdarabokból tevődtek össze, amelyeket a tervezett rajz alapján metszettek négyzetesekre, ékalakúakra, de igen gyakran a görbének minden elbájoló csalafintaságát követő formájára ; ilyenkor az összetétel még érdekesebb. Az Alpeseken innen a márvány nehezen szerezhető meg ; már Nagy Károlyék is az antik világot zsákmányolják ki bazilikáiknak márványoszlopokkal való ellátása kedvéért ; később a gótika csak fafaragást ismer; a reneszansz-ban meg egyenesen feladja a meddő küzdelmet, mert az új, finomabb, lágyabb szépségformákat terméskőbe vésni lehetetlen, fában pedig kifejezéstelen. Monumentálisabb feladatoknál a bronzzal viaskodik szerencsésen. Padlóburkolásra tehát gondolni sem lehetett. Azonban talált művészi pótlást, melyből a középkor elragadó keramiája fejlődött ki : az égetett és színezett agyagot. Edénynek már régóta kedvelt volt, sőt mint dísztárgy a keleti kereskedelem révén északra került arabs-perzsa kancsók kapósak voltak. Lassankint Franciaés Németországban nagykiterjedésű kerámiai ipar fejlődik, amely természetesen nagy súlyt helyez az agyag minőségére, fűzállóságára,

ni m

im •

II A

ni ^

H IÁ

ni »

ni « I i n

m

u m

n WI

ni m

M m

n *

» P Ä K M I W * I )

J. V á g ó .

kemény-tartósságára és mindenekfelett a reá ömlesztett színezésre, a glazúrra. Régi padlómaradvány, sajnos, alig maradt fenn egy kevés a külföld múzeumaiban, de a rokon kályhacsempék fogalmat nyújthatnak csodás rajz és színbeli szépségéről. É s pusztulásuk nem annyira törékenységüknek tudható be, bár hiszen a márványpadló is romlandó, hanem inkább a reneszansz-barok idők ízlésváltozásának, amely minden kaleidoszkópikus színgazdagságot száműzött ; színes ablakokat a dómokból kiemelt ; élénk falfestményeket márványnyal vagy stukkóval helyettesített s így a neki tarka-barkának látszó padlócsempéket is kiszórta. A padlócsempék időálló, százados erőssége csak az anyag minőségétől és megmunkálásától függ. Minthogy azonban drágább mint a cement, a gyáripar kitért útjából. Hiszen még a kályháknál is azt a futásra késztető, piszkos barna színmázat alkalmazta, amely a priori elrontotta minden jóízlésű lakó örömét. Fehér kályha meg félszázadon át valóban oly ritka volt, mint a fehér holló. A gyárosok tehát színes keramikus padlóra nem is gondoltak ; nem fizette volna ki magát. Már pedig ma, midőn a léleknek befelé mélyedése mindjobban erősödik ; midőn misztikus hangulatok áhítása minden valószínűség szerint a zártabb világítású templomok szeretetét fogja felkelteni; a templompadló sem maradhat meg verébszürkeségében,hanem középkorias színpalástot fog kiteríteni. De nemcsak az új templomok, hanem a meglevők is, kivéve a reneszanszbarok jellegűeket, megáhítják a nyugodt, de színesebb padlót. Majdnem elvül mondhatnók ki: a lefokozott, tompított világítás, színgazdagabb padlót kíván. Természetesen a színgazdagság alatt nem szabad húsvéti piros tojásra gondolni, sem hupikékre. Amint a rajzban a padlónak szerény mintázásúnak kell lenni, úgy a színes padlónak finom értékeléssel kell simulnia a templom festéséhez, általában színhangulatához. Annak szerény szőnyege. S úgy látszik,

•

Y

I •

i i»

M

m m M

n

M

W

i n

•

n •

n u n i> n • ' i r « ii

N

ebben hibázik egyik német kerámiai gyár, amely végre dicséretes szándékkal akarja felújítani a középkor szépséges kerámiájái, s már több templomot látott el újfajta padlóival. Kiindulópontja részben a déli márványkockarendszer; szorosan, szinte szolgailag követve rajzban az ó-kereszfény padlómintákat, de kerámiában ; részben kisebb figyelmet szentelve a német-francia virágzókori kerámiának a gótika jó idejében, inkább holland reneszansz-festók képeiről másol. É s éppen itt a megölő hiba. A reneszánsz már magában nem jó padlótervező ; Velence és a terra ferma piktorainak képein még akad itt-ott figyelemreméltó márványpadló-mintázás, amely rendszerint a fehér és vörös változatában nagyobb rajzot ad s így simul a reneszánsz nagyobblendülefű vonalrifmusához. A hollandi reneszanszisták pedig a felette polgári józanságú lakás- és templompadlózatokat másolták át képeikre, amelyek rendszerint egy vizenyős sárga és vörös kocka- vagy csillagmintázattal elégszenek meg. S e rajzuk, se színezésük nem megkapó vagy csak vonzó is. S a német új tervező, minthogy a régi művészek képei „nyomán" tervezett s nem másolta szolgailag, egészen elsózta a dolgot. Minden, más művész „után", „szellemében" dolgozó művész a priori elárulja, hogy nincs tehetsége sem eredeti alkotásra, sem a réginek valamelyes nemes változatára. Igazi művésztehetség mindent és mindenkit tanulmányoz,minden régi műből hasznos fanulságokat von le, általuk szelleme gazdagszik,izmosodik,sokoldalúvá fejlik, eredeti virágzásba szökken, de soha visszhangja nem lesz másnak. A német gyár vállalkozása tehát felette dicséretes, de művészi értelemben eredményes nem lehet. Titkos vágyam persze, hogy mi ezt jobbbanoldjukmeg.Nem is teszek le a reményről, hogy a háború után iparművészeti iskoláinknak kerámikus osztályaival egybefogva, erre rátermett művészeinkkel szövetkezve, sikerülni fog egy ki- O O O O fogástalan, a régi nívóval egyenlő, szellemben, szépségben, szolidságban rokon mintakollekciót készíteni. Természetesen azután következik a dolog boldogabbik vége : a nagyvállalkozók makacs elzárkozottságá- £ vágó

1 József.

9

II

•

H

•

il

I

II

•

ni •

H

•

NI •

II

• in •

in •

H

• in

m

ni •

ni

M

II

W

M N

H •

II

val való küzdelem. Mert végre kisemberek lelkes akarata nem elegendő e célra, amelyre nagy tőke kell, hogy el lehessen árasztani az ország minden templomát, középületét, sőt bérházát is. Pedig bizonyos, hogy kitűnő befektetés volna, mert a szépség mindig hódít s különösen most, midőn végre az esztétikai érzés a nagy közönségben úgy-ahogy, de mégis éledőben van. Pedig nekünk okvetlenül itt kell bekapcsolódnunk reformunkkal, mert a reneszánsz vakító fénye aligha fog egyhamar végigcsillannitemplomaink padlóján. Hiszen reneszanszsfílű vagy, mondjuk, ízű templomot ma csak székesegyháznak építenek vagy, miként a főváros a Szt. István-templomot, kivételes és egyetlen városi látványosságnak. A reneszánsz padlója fényesre csiszolt márványlapokból áll, amely Olaszországban a legolcsóbb anyag, hiszen erdeje, fája nem akad. De ezt az anyagot sem alkalmazza többé ó-kereszfény és középkori értelemben apró pittykövekké aprítva és mozaikszerűen arabeszkké varázsolva, hanem mint önálló, teremtő és mindenekfelett az új helyzetet és igényeket számontartó szellem a padlót ismét az épület belsejével összhangban oldja meg. A reneszánsz-templom tetőzete akár lapos, akár boltozott, nagyobbára gyönyörű kazetfarendszerrel van borítva, ami az egymást keresztező gerendázat művészi kiképzése és esetleg stukkóba való áttétele, amelynek négyzetes középterét rozetfa díszíti, ami a négyzetes nyíláson át bekandikáló csillagnak művészi képe. A reneszánsz padlórakó tehát úgy gondolkozik, hogy ez a tetőzet a csillogó

LU ill

J

márványpadlón viszszatükröződik. Megvan azonban az a hátránya, hogy az ideodajárás folytán a tükörkép eltolódik és eltorzul, azért tehát a padlón megrögzíti márványkazettával és rozettával. De amint a messziről vetített tükörkép is csak kontúrvonalakat és foltokat ad vissza, a részletek pedig elhomályosodnak, úgy a reneszanszpadló a fehér márványalapba csak nagy színes s á v o s négyzeteket rak be, közepébe vagy váltakozó s o r rendben a négyzetek-

j. vágó.

kel teljes körfoltokat, s így tehát csak szim-

129

II •

I

M

111

M

i m h • m« mw mi

bolikusan jelzi a tetőzet kiképzését, míg annak eltolódott, torz visszfényét a világos és sötét márványfoltok váltakozása által lehetetlenné teszi. Ez művészi invenció, ez geniális beleilleszkedés, vagyis új korban, új környezetben új művészet. A bárok ugyanazon kiváló érzékkel mindent kiforgat megszokott sodrából és új szellemének megfelelően egészen új padlórendszerf talál ki. Olaszországban ugyan még sokáig eltart a kazetfavetülefi padló, de érthető, mert a barok-templomokban is erősen kedvelik, különösen régi laposfedelű, bazilikális templomok átbarokizálásánál. Sokszor megmarad a padló, míg az egész templom bárok belső díszt ölt, aminek a szerkezetre való ráaggafása nyilvánvaló. De meg az olasz pazar színorgiákaf kedvelő lelkülete is csodás márványpadló-intarziákkal borítja be a templomokat, miután előbb már a falakon is damasztszerű márványintarziával űzött káprázatos, de nem abszolút művészi értékű játékot (S. Martino Nápolyban, jezsuitatemplom Velencében). Ezek nem elvi irányadók, mert hisz ma már minderősebb a meggyőződés, hogy bár a bárok Olaszországban csírázik ki és virágzik fel tropikus bujaságban, tele csodálatos szépségű szertelenségekkel, amelyek láttára az értelem lázadozását

Vágó József.

130

i m• i• i

FC M «

M *

M

m

II •

M

m

H ^

M

11 W

II I >

N *

M

el kell csitítgatnunk, hogy az érzékek mámoros gyönyörben éldeleghessenek : de az igazi bárok fénye Dél-Németországban és Ausztriában ragyogott fel. Térkomponáló ereje itt fejlett ki egész teljében. A boltozatokat óriási freskók lepik el, amelyeknek visszatükröződése nem kívánatos a padlón. De a kazetta visszképe sem indokolt többé, mert nincs meg a tetőzeten, tehát elmarad. Ez olyan természetes matematikai művelet, mint 2—2 = 0, t. i. a barok-korban ; mert nálunk újabban egy fényes templomnál éppen az ellenkezőjét cselekedték, mert hiányzott a műtörténelmi alapon fejlett esztétikai érzék. Helyébe olyan anyagot kellett keresni, ami díszes, pompás, fényes, de nem tükröződő ; azonfelül szerény, feltűnésre nem vágyó, nemesen tartózkodó, mert hiszen a baroktemplom stukkófalazatának sokszínű csillogása, az oltárok, szószékek, karzatkerítések gazdag aranyozása sem tette kívánatossá a vakító visszaverődést. A művészek tehát rátaláltak a metlachi és kelheimi márványra és rokonfajtáira, amelyek csiszolva, enyhe fényben csillámlanak ; a meleg sárgás színnek leheletszerű árnyékolásával bírnak. A Kolumbus-tojás tehát ismét állt. Sajnos, nálunk a Kolumbusok ritkák,ellenben még mindig a műtörténelmi kaptafák divatosak.

J. V á g ó .

II

AUKCIÓK ÍRTA CSERMELYI SÁNDOR DR. z aukciók kérdését az utóbbi időben rendszerint bizon y o s animozitással tárgyalják. Megnyilvánult ez azokban a kommentárokban is, melyekkel napisajtónk a Holitscher-aukció lefolyásáról közölt híreit kisérfe s megnyilvánult még határozottabban abban a cikkben, melyet e folyóirat előző számában Márkus László tollából olvashattunk. Legyen szabad e jóindulatú, de erősen egyoldalú állásfoglalásokkal szemben ezúttal az aukciók jó oldalára rávilágítani, hiszen r o s s z tulajdonságaikról, melyeket különben is mindenki ismer, elég szó esett. Ha egy nagyobb gyűjtő műtárgyain túl akar adni, két út áll előtte: vagy en b l o c adja el az egész gyűjteményt s ez esetben alig fordúlhat máshoz, mint valamely múzeumhoz, illetve annak fenntartójához, minthogy többféle műtárgyat nagyobb tömegben egyszerre vásárolni a legnagyobb és legpénzesebb magángyűjtők sem szoktak, vagy egyenkint iparkodik vevőt találni számukra. Az első módon való értékesítés csak a legritkább esetekben lehetséges, rendesen csak olyankor, ha zárt csoportot alkotó és darabszámra nézve kisebb gyűjteményről van szó, mely valamely múzeum anyagának kiegészítésére véletlenül kiválóan alkalmas. Ilyenek voltak pl. a Ferenczy- és az Egger-gyűjtemény. Az egyenként való eladásnál a tulajdonos képfelen volna a legtöbbet ígérőt minden egyes tárgya számára megtalálni, ha nem állna rendelkezésére a modern műkereskedelemnek legfejlettebb szerve, a z a u k c i ó r e n d e z ő v á l l a l a t o k . E vállalatokra tehát a gazdasági életnek szüksége van s így kétségtelen, hogy fejlődni é s virágzani fognak mindaddig, míg más feltételek között más intézmények nem válnak szükségessé. A kérdés csak az lehet, hogy működésük a vásárló közönség, különösen a múzeumok szempontjából hogyan értékelendő. Az aukcióknak egy igen nagy előnyük van : a teljes nyilvánosság, mely létfeltételük. A cég heteken át hirdeti az árverést, nincs rá mód, hogy a szemes magángyűjtő vagy a spekuláns a múzeumok elől elkaparintson valamit anélkül, hogy azok észre ne vennék. Az árverés rendezői kénytelenek saját érdekükben olyan katalógusról gondoskodni, mely teljes bizalmat kelt ; e célból a tárgyaknak szakértők kezén kell keresztülmenniök, megállapítódik róluk mindaz, ami a

szakköröket érdekli, a foníosabbak pedig az illusztrációk révén valósággal közkincscsé válnak. Az árverést megelőző kiállításon a vevő százszor megnézheti a kiválasztott tárgyat, összehasonlíthat, gondolkozhafik, tanácsot kérhet — nem kell attól félnie, hogy közben a tárgyat megveszi más : ha az anyagi áldozattól vissza nem riad, az aukción b i z o n y o s a n megszerezheti ; ha nem, a legtöbb esetben legalább tudja, hogy hova került és figyelemmel kísérheti, ami éppen a múzeumokra nézve nem csekély nyereség. Az árfelhajtási tendenciákkal szemben a múzeumok vezetőinek céltudatos politikával kell védekezniük. Brinckmann, a hamburgi iparművészeti muzeum nemrég elhunyt kitűnő direktora, a Lanna-aukcióról szólva intézetének 1909. évi jelentésében ez árverési politika irányelvét a lehető legvilágosabb formulába foglalta. „E magas árakat — irja — mindannyiszor meg k e l l fizetnünk, valahányszor kiváló művészeti jelentőségű t á r g y a k megszerzéséről van szó. Közepes minőségű vagy éppen silányabb tárgyakat azonban a múzeumoknak, ha szükségük van rájuk, nem kell az aukciók lázas levegőjében kialakuló árakon vásárolnunk. Az efféle árú mindig ott úszkál a kereskedelem vizein és megkapható mérsékelt áron, ha ma nem, holnap vagy holnapután. A nemzetközi műkereskedelem e tárgyakat nem keresi, mert csak a nagy haszon csábítja, ezért az efféle árú áralakulására alig van valami befolyása". Különben az is kérdés, hogy a nagy aukciók a műtárgyak áremelkedésének nem inkább csak legszembeötlőbb fokmérői-e, mint v a l ó s á g o s előidézői. Brinckmannak ez volt a nézete. Szerinte a műtárgyak drágulása természetes folyamat, melynek főoka a kínálat folytonos csökkenése, amennyiben t. i. lassan, de biztosan a kiváló műtárgyak összesége olyan tulajdonosok kezébe kerül, akiknél végleg megmarad, tehát soha többé kínálat tárgyává nem válik. E drágulási folyamat, irja, tartani fog mindaddig, „míg csak a legutolsó valódinak talált és kifogástalan állapotban levő műtárgy is meg nem szűnik r e s in c o m m e r c i o l e n n i " , így állván a dolgok, nincs okunk az aukcióknak Budapesten való meghonosodásától a múzeumok érdekeit félteni s az ily irányú komoly és szolid vállalkozásoknak őszintén sikert kívánhatunk. Az, hogy a magyar gyűjtemények ezután Budapesten fognak elárvereződni, nem Berlinben, mint a Gerhardfgyűjtemény, ránknézve csak könnyebbséget jelenthet.

131

MUZEÁLIS ÜGYEK

keltséget minden külföldi újdonságról, haladásról, irányról, újabb technikai eljárásokról, . m o m o f mi • m • mi • mi • H i mi • in • H m m • H, m i côvm r u f n nemkülönben mintaszerű jó munkákról. E felZ IPARMŰVÉSZETI M Ú Z E U M HIVA- adat teljes kiépítése, m á s h a s o n l ó s z e r v k TÁSA. A gyakorlati alkotó élet minden h í j á n , hálás feladata egy modern múzeumvonatkozásaival szoros érintkezésben álló nak. Régiségek nehéz beszerzése és anyagi tervező iparművész, ki szeretettel tanul- erőink csekélysége szükségessé tennék — mányozza és gyűjti elmúlt korok iparművé- mintaszerű másolatokban — egy összehasonszetének formailag nemes, technikailag tanul- lító múzeum felállítását, melyben aránylag s á g o s és elkészítésében tökéletes emlékeit, kevés anyagi áldozattal — kizárólag oktatási csak oly muzeális működést tarthat ered- célzattal — bemufathatnók az elmúlt korok ményesnek és áldásosnak, melyben minden és stílusok minden értékét és iparművészetivásárlás, minden kiállításrendezés és egyéb leg becses tárgyait. Természetszerűleg itt muzeális ténykedés a mi speciális és magyar volnának elhelyezendők a modern vásárlások viszonyainkat szolgálja friss közvetlenséggel. is. Ez a központi intézmény volna hivatva Iparművészeti múzeumunk hivatása a szoro- v á n d o r k i á l l í t á s o k k a l és felolvasások san vett múzeumi feladatok mellett a modern rendezésével az ország fonfosabb iparműszellemben fejlődő iparművészeti munkálkodá- vészeti gócpontjain elvégezni azt a nevelő sunk nemzeti irányban való nemesítését min- munkát, melyre úgy a készítőnek mint a den eszközzel és minden vonatkozásban támo- vevőnek egyaránt szüksége van. Gyűjtőink és gatni, emellett feladata még a szép számmal ezek közül főleg a kezdők és tapasztalatlanok megnövekedetf régi műtárgyakat kedvelő gyűj- legtöbbször tanácstalanul állnak a nem mindig tők nevelése, helyes irányítása és érdekeik megbízható és a kereskedői tisztességet lazán megvédése. Ezért tehát szükséges, hogy a vevő közvetítők és kereskedők, valamint az múzeum a magyar vonatkozású, jellegzetes eladási visszaéléseket fokozottabb mértékben iparművészeti értékű tárgyakat felkutassa, nyil- űző aukciókkal szemben. Iparművészeti múvántartsa, a megszerezheíőkel megszerezze, zeumunk hivatása volna az is, hogy ezen könnyen hozzáférhetően bemutassa és tanul- az erkölcstelen állapoton segítsen és hozzáságosan ismertesse. Ezekből tanuljunk és értők bevonásával elvégezze, megfelelő szigorú tanítsunk mindnyájan. Régi iparművészeti em- javaslat előterjesztésével, az ügy t ö r v é n y lékek józan megbecsülésével és tanulmányo- h o z á s ú t j á n való gyökeres rendezésének zásával megismerni és elsajátítani akarjuk előmunkálatait. Ily intézkedés tulajdonképpen egy-egy kor vagy stílus kiforrott ízlését és érdeke a tisztességes kereskedőnek is, de egységes belső értékét, de csak azért, hogy mindenesetre érdeke fejlődő modern iparművéa tervezői készséggel alkotni vágyók — szetünknek, mely terjeszkedési és fejlődési l é n y e g b e n ú j a t — magyar formaérzés- lehetőségében egyaránt gátolva van a divatos ben jellegzeteset adjanak a társadalmi életé- „régieskedés" értelmetlen, gyakran nevetséges ben és igényeiben is kiépítendő új Magyar- és hamis jelenségei által. Ehhez még csak országnak. Múzeumunkra hálás és nagy fel- egyet szeretnék hozzátenni : Ismerem múzeadat vár és ezért az anyagi eszközök bőséges umunk tisztviselői karának kiváló képességeit. megszerzése — melyek nélkül mozogni nem Ezért említem itt egyik legfontosabb óhajtátud — fontos és sürgős elintézést igényel. somat. Társadalmunk r é g ó t a várja a jól A múzeum hivatása ezért gyakorlati érzékű, megírt és helyesen oktató illusztrált katalógus a modern iparművészeti törekvéseket is meg- megjelenését, annak olcsó elárúsítását, vaértő és méltányló tisztviselői kar nevelése lamint az egyes tárgyakról és termekből hiés alapos képzése. Minden tekintetben meg- ányzó magyarázó feliratok bőséges elhelyebízható szaktekintélyek felett kell rendelkeznie. zését. Erre nagy szükség van és meg is Olyanok felett, akik egyaránt megbecsülik a lehet Csinálni. Faragó Ödön. régi emlékeket és az újabb iparművészeti alkotásokat. Az iparművészet sajátos sokoldalúZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM KÉRDÉsága mellett egyetemi vagy más felsőbb iskoSI S É H E Z . Ha iparművészeti múzeumunkat lák — önmagukban — nem képezhetnek a gyakorlati múzeális életet teljességében megértő külföldi hasonló múzeumokkal egyenlő rangra erőket. Erre csak az élet nevelheti az oly akarjuk emelni — ami annál szükségesebb, tanult embereket, kik átérzik hivatásuk fontos- mert ez hazánknak egyedüli ilynemű intézete —, ságát és szeretetteljes odaadással szolgálják akkor az elsősorban nagyobbszabású személye nálunk fokozottabb mértékben fontos kultu- zeti reorganizációra szorul. A múzeumot az rális ügyet. Iparművészeti fejlődésünk Ugye elhúnyt érdemes igazgató alatt úgyszólván a megkívánja továbbá oly intézmény létesítését, Nemzeti Múzeumnak mintegy fiókintézeteként mely g y o r s a n i n f o r m á l j a a hazai érde- alapították; anyaga kezdetben főként a régiségtár felszaporodott iparművészeti gyűjteményé-

A

A

132

83. Helbing F e r e n c : A kir. J ó z s e f - m ű e g y e t e m egyik tiszteletbeli doktori oklevele. Magyar Iparművészet.

83. F. Helbing : E h r e n d o k t o r d i p l o m d e s B u d a p e s t e r technikums.

Poly-

4

84 Nádler R ó b e r t n é : Batikolt b ő r m a p p a 85. D ö r r e Ida : Batikolt b ő r t á r c a .

külső

lapja,

84. F r a u Prof. R o b e r t Nádler : L e d e r m a p p e mit Batikd e k o r . — 85. Ida D ö r r e : B r i e f t ä s c h c h e n mit Batikdekor.

86

87

86. N á d l e r R ó b e r t n é : Batikolt b ő r m a p p a 87. Btikkerti M a r i s k a : Batikolt b ő r t á r c a .

belső lapja. —

86. F r a u P r o f . R o b e r t N a d l e r : I n n e r e S e i t e einer L e d e r m a p p e mit B a t i k d e k o r . — 87. M. Bükkerti : B r i e t t ä s c h c h e n mit B a t i k d e k o r . 4*

135

88. S z e m e l v é n y a s z é k e s f ő v á r o s i i p a r r a j z i s k o l a f é n y k é p é szeti s z a k o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . B e r n d o r f e r Ilonka fölvétele.

88. S t u d i e n a u f n a h m e einer SchUlerin d e r F a c h k l a s s e fUr k ü n s t l e r i s c h e P h o t o g r a p h i e d e r G e w e r b e z e i c h e n s c h u l e in Budapest.

89. S z e m e l v é n y a s z é k e s f ő v á r o s i i p a r r a j z i s k o l a f é n y k é p é szeti s z a k o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . Fiiredi R e n é e fölvétele.

89. S t u d i e n a u f n a h m e e i n e r S c h ü l e r i n d e r F a c h k l a s s e f ü r k ü n s t l e r i s c h e P h o t o g r a p h i e d e r G e w ç r b e z e i c h e n s c h u l e in Budapest.

l O O

90. S z e m e l v é n y a s z é k e s f ő v á r o s i iparraiziskola f é n y k é p é szeli s z a k o s z t á l y á n a k munkáiból. B o h a c s e k Margit fölvétele.

90. S t u d i e n a u f n a h m e einer S c h ü l e r i n d e r F a c h k l a s s e f ü r k ü n s t l e r i s c h e P h o t o g r a p h i e d e r G e w e r b e z e i c h e n s c h u l e in Budapest.

91. S z e m e l v é n y a s z é k e s f ő v á r o s i i p a r r a j z i s k o l a f é n y k é p é szeti s z a k o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . B r ä u n e r Z s ó f i a fölvétele.

91. S t u d i e n a u f n a h m e e i n e r S c h ü l e r i n d e r F a c h k l a s s e f ü r k ü n s t l e r i s c h e P h o t o g r a p h i e d e r G e w e r b e z e i c h e n s c h u l e in Budapest.

139

92

93 92 —93. S z e m e l v é n y e k a s z é k e s f ő v á r o s i i p a r r a j z i s k o l a f é n y k é p é s z e t i s z a k o s z t á l y á n a k m u n k á i b ó l . Walter O l g a é s F o r b á t B ö s k e felvételei.

92 —93. S t u d i e n a u f n a h m e n von S c h ü l e r i n n e n d e r F a c h k l a s s e für k ü n s t l e r i s c h e P h o t o g r a p h i e d e r G e w e r b e z e i c h e n s c h u l e in B u d a p e s t .

bői került ki, amely helyszűke miatt és anyagfánál fogva is kikívánkozott az anyamúzeumból. Ez a történelmi magyarázata, hogy a serdülő kis gyűjteménynek az előbbi igazgató univerzális őröket nevelt, olyanokat, aminő ő maga is volt. A múzeum néhány hivatalnokának értenie kellett mindenhez,ötvösséghez, textíliákhoz, kerámiához, bútorhoz., a Kelet művészetéhez stb. Ámde ami akkor a kis gyűjteménynek a kezdet idejének megfelelt, nem felelhet meg a mai nagyobb arányú gyűjteménynek, de főként nem felel meg a mai korkövetelményeinek. Gyermekcipőt nem lehet felnőtt lábára húzni. Ezért mindennél, még a gyűjtemény kiegészítésénél is fontosabb szükséglet, hogy a múzeumnak gőzerővel jeles specialistákat neveljünk. Egyetlen ilynemű intézetünk kerámiai, ötvös,-textil-, bútor- stb. osztályainak élén kell hogy a maga szakmájában különleges képzettségű műtörténész álljon. Hogy ilyeneket képezhessünk, a jelenlegi őröknek módot kell adni — de kötelezni is kell őket arra —, hogy kiki a maga speciális szakmájában kapacitásként ismert tudósok mellett, azok múzeumaiban 1—2 évig szorgalmasan dolgozhasson, idegen múzeumokat, gyűjteményeket tanulmányozzon és tapasztalafairól, munkája eredményeiről évente tudományos folyóiratban b e s z á m o l j o n. Ahhoz pedig, hogy ezt a programmot megvalósíthassuk, hogy évente 2 — 3 múzeumi őr h o s s z a b b ideig itthoni irodai munkálatoktól mentesíthető legyen, s z ü k s é g e s a múzeum tisztviselőinek szaporítása. S z ü k s é g e s megfelelő dotáció által a nagyobbszabású fanulmányi kiküldetések rendszeresítése. Végeredményben az állam e megfelelően beruházott kiadással jól j á r ; csak alapos szakképzettségű őr válik igazán hasznára saját intézete gyűjteményeinek kiegészítésénél, feldolgozásánál ; de rendelkezésre állhat a társadalomnak s díszére válhatik a magyar múzeális ügynek és tudománynak. Ha majd minden helyen megfelelő ember áll, nem kell félfenünk múzeumunk jövőjét, annak holt anyaga elevén életre kel. Dr. Delmár Emil.

HÁBORÚS VILÁG

II •

M

m

M

I

M m

NU m

U m

P

mi i »

N m.N.

» , n

•>

U — .IL • J I I

I

HI •

NU •

n r w

I

OLGÁRI HADIÉREM. A mai nagy demokratikus fársadalomalakulatok idején némiképpen ellentmondásnak tűnik fel, hogy a háborús kitüntetések mind felülről érik a harctér hőseit, míg a polgárság elismerésének formái legfeljebb az elesett hős emlékét fisztelik meg. Vájjon az élő, mindnyájunkért nehéz viaskodásban álló katona nem érdemli-e meg polgártársainak, környezetének látható kitünt e t é s é t ? A Steindl-céh szakított a régi babonával és Teles Edét, a kiváló plakettművészt

megbízta olyan emlékérem készítésével, melyet a céh minden hadbavonulf tagjának és a tagok hadbavonult fiainak át fog nyújtani, hogy a maga testületének elismerését juttassa ezzel kifejezésre. AI p á r Ignáctól, az Iparművészeti Társulat alelnökétől származik e szép gondolat é s mint maga az indítványtevő kifejtette, ezzel a kezdéssel művészi példát a k a r nak adni m á s testületeknek is, hogy hasonló módjával az elismerésnek jutalmazzák hadbavonult polgártársaikat. Bárcsak Magyarország valamennyi nagyobb társasköre é s polgári klubja megragadná a hazafias érzéseknek ez ízléssel és demokratikus gondolattal párosult eszméjét I

M

ŰVÉSZEK HADISZOLGÁLATAI, a háború mostani stádiumában nemcsak minálunk, de szövetségeseinknél é s ellenségeinknél is egyre több és több jel szól amellett, hogy a legfőbb hadvezetőségek a művészeket, építészeket é s iparművészeket is ott foglalkoztatják, ahol a háborús célok érdekében a legtöbb energiát fejthetik ki, művészi feladatok teljesítésében. Ami a háború kitörésekor még túlmerész újításnak tünt fel, azt a háborús évek tapasztalatai egyre inkább igazolják, nevezetesen, hogy a művészek s a j á t o s tudása oly kincs, melynek teljesítőképességét a fegyveres erő és a fronfmögötti szolgálat szervezésében az őt megillető helyen ki nem aknázni, egy eleven erő mellőzését jelentené. Nem is szólva a hadifestőkről és s z o b r á szokról, akiknek a történelmi megörökítés munkájában van nagy szerepük, mennyi terület van például a művészi architektúra érvényesítésére a front mögött. A katonai temetők, a hős-emlékek, a sebesült és rokkant katonák telepeinek berendezési munkáiban úgyszólván minden magasabb katonai parancsnokság területén szükség van kellő művészi intelligenciával bíró, munkára képes fiafal erőkre, akárcsak az egyéb szolgálafokban képzett technikusokra vagy orvosokra, S hogy itt külső és belső architektúra, magasépítés és iparművészeti ágazat közt alig van különbség, mert az a r r a v a l ó s á g a döntő s nem az elvégzett iskolanem, azt alig kell mondani. Hogy a s z o b r á s z - é s plakettművész mit tehet a háború érdekében, azt minálunk is mutatják már Beck Ö. Fülöp, Teles Ede, Reményi, Berán, Murányi és mások munkái s hogy mennyi teendő várna még rájuk, azt azok a többnyire nagyon is dilettáns éremmunkák bizonyítják, melyek a kitüntetésektől a sapkajelvényekig és a hadsegélyezési plakettekig s z á zával, ezrével felfalálhatók. Vagy kell-e bizonyítani, hogy a grafikus művész tudásában a közönség háborús áldozatkészségének fokozásához mily hatalmas segítőforrások vannak 4

M a g y a r Iparművészet.

141

H

•

M

m •m • H

M

m m n• M

azoknak a plakátoknak szemlélete után, melylyel Budapest utcáit, kirakatait F a r a g ó Géza, G a r a Arnold, Moldovány Béla, Bíró Mihály, Barta E r n ő p o m p á s kőnyomatai szinte felvillanyozták é s a jótékonyság meg hadikölc s ö n j e g y z é s iránt való érdeklődéshez nemes impulzusokat adtak. Alig hihető, hogy a meggyőző példák tömegében maga a mai katonai szellem ne látná annak az elvnek diadalmas érvényesülését, hogy minden ember, tehát a művész is, a nagy harcoló szervezetnek ama pontjára való, ahol a hadviselés érdekeit legjobban szolgálhatja.

F

E S T E T T ABLAKOK, MINT

HÁBORÚS

EMLÉKEK. Münchenben nemrégiben a Kunstverein egyik kiállításán néhány szép festett ablak is került bemutatásra, melyek az ottani híres Zettler-féle üvegfestő-intézet műhelyéből kerültek ki. Ezek az üvegfestmények többnyire a mostani háború csukaszürke hőseinek áhítatos látomásait, szenvedéseiket é s megdicsőülésüket ábrázolták dekoratív elgondolásban. A mai élet realizmusa nagyszerű egységbe fonódott bennük a színek harmóniája révén a vallásos tradicionalizm u s ünnepélyes alakjaival. Köznapjaink hősei a vonalak játéka révén a monumentálisnak határáig nőttek. Ezek a festett ablakok a háború legszebb, legművészibb emlékei közül valók, aránylag nem túlságosan költséges voltukkal örök hirdetői lehetnek egy család, egyház vagy k ö z s é g megrendülésének és gyászának. Alig van a vallásos kegyeletbe burkolt gyásznak ennél dekorativebb hirdetője. rÁBORÚS K É P E S L E V E L E Z Ő - L Á P O K . hadsegélyezésnek nem minden emléktárgya született meg az ízlés jegyében. A gyors a s á g , a kétszer ad, aki g y o r s a n ad elve i n k á b b a jótékonyságnak válik h a s z n á r a mint a művészetnek. S mi nem egyszer rámutattunk e helyt azokra a h á b o r ú s f u r c s a s á gokra, erre a giccsművészetre, amely művészietlen balkézzel rontja el azt a jót, amit a jobbal nyújt. De ha már szót emelünk a ferdeségek ellen, kötelességünk arról is megemlékezni, ami művészieset a h á b o r ú s jótékonysági akciók termelnek. S ilyenek azok a képeslevelező-lapok is, melyeket m o s t a n á b a n a budapesti 30. honvédgyalogezred á r v a - és özvegyalapja javára adott ki az ezred pótzászlóalja (Budapest, VIII., B a r o s s - u t c a 62). Különösen két lap érdemel ezek között figyelmet. Az egyiken J u s z k ó Béla örökítette meg az ezrednek egy éjjeli támadását, a másikon Nóvák S á n d o r m o z g a l m a s képét kapjuk a rarancei csatából. Mind a kettő h á b o r ú s grafikánk java terméséhez tartozik é s nemcsak igazi jótékonyságot.hanem igazi művészi csele-

H' A

142

kedetet is gyakorol, aki húsz fillérért megvesz é s el-elküld egyet ezekből a képeslapokból.

H

ADIÉKSZEREK. Mint a h o g y e g é s z életünk megnyilvánulásán megérzik, úgy kellene megéreződnie az ékszerdivatban is a h á b o r ú s állapotnak, nem csupán stílszerűség kedvéért, hanem g a z d a s á g i okokból is. Az arany, ékszereink e h a g y o m á n y o s anyaga, egyre nagyobb ritkasággá s egyúttal egyre f o n t o s a b b hadieszközzé válik a győzelem céljaira. Ennélfogva el kellene tűnnie nemcsak az ékszerészek kirakataiból é s fiókjaiból, de önkéntes felajánlással a pótolható daraboknak még az a s s z o n y o k ékszeresdobozaiból is. Mert balga előítélet az, hogy csak az arany vagy ezüstékszer szép, sőt az iparművészeti ötletességnek sokkal t á g a b b tere nyílna m á s finom a n y a g megmunkálásán. Mily p o m p á s ékszereket lehet például elefántcsontból csinálni. Násfákaf, melltűket, csatokat, hajtűkef finom ajourfechnikával, lágy növényi vagy stilizált figurális formák kihozásával és mily p o m p á s színhatásokat lehet elérni a sárgásfehér anyagba illesztett drágakövek vagy ékkövek egy-egy szemecskéjével, melyet a gyopárok, csillagformák, soklevelű v a s t a g r ó z s á k kelyhébe illesztünk. Egy másik, nem kevésbbé ízléses h a t á s o k a t kínáló a n y a g a szaru, melynek fénytelen, s ö t é f s á r g á j a a b a r n á s vagy s z ü r k é s tónusba játszik és például sötét aranytopázzal vagy vérvörös ékkővel szinte titokzatos r a g y o g á s r a fesz szert. Mint egy csöndes, mély szem, úgy világít ki az ékkő a komoly keretből. A komoly idők komoly hangulatához jobban illenek ezek az ékszerek, amelyeknek terjedését kivált Németországban jól meg lehet figyelni é s amelyek az iparművészetnek talán a háború után is újabb érvényesülési területet fognak biztosítani.'

A

FRANCIÁK É S S Z É K E S E G Y H Á Z A I K . Mióta ez a nagy világháború kitört, a francia lapok folytonosan azt kiáltozzák a világba, hogy a német barbárok mily rettentő dühhel pusztítják az ő gyönyörű műemlékeiket. A német hadvezetőség ugyan már többször mutatott rá, hogy például a reimsi katedrális pusztulásában mekkora része van a francia hadseregnek, mely az épület tornyait őrhelyekül használta fel, de hogy általában maguk a franciák miként bántak és bánnak agyonsiratotf műemlékeikkel békeidőben, arról persze a h á b o r ú s jelentések nem számolnak be. Pedig e részben igen t a n u l s á g o s feljegyzéseket lehet olvasni — maguknál a francia íróknál. E l s ő s o r b a n Barrés Móric ez a kiváló író, de elvakult, fanatikus nacionalista az, aki vagy tíz év óta országgyűlési beszédekben é s egy sereg cikkben, meg egy tizenhat kiadást

na

M »

M »

H •

H

•

NI

«

i i>

H •

H

•

ni •

i

ni n in ai

H

•

M

m

H

éri könyvben („La grande pitié des églises de France") rója fel a francia szabadgondolkozó társadalom bűneit, melyek a régi szép székesegyházak kincseit pusztulni engedik. Az állam 1906-ban, mikor a hires szeparációs törvényt megalkotta, azt is kimondotta, hogy a templomokról nem gondoskodik, azok fenntartására a városoknak joguk van, de ez nem kötelességük. Barrés ama régi templomokról, melyeket meglátogatott, szörnyűködve írja le, hogy ahová csak az ember karja vagy botja elér, minden, ami összetörhető, darabokra van zúzva. Nem csoda, ha a katonák a mostani háborúban még kevesebb kímélettel voltak a műemlékek iránt és például a reimsi székesegyház homlokzatának szobrai attól pusztultak el, hogy a tornyok faállványait nem borították be s az oda csapódó bombák tüzétől meggyulladva, mindent magukkal rántottak zuhanásukban. S nem csoda, ha a jó példán felbuzdulva maguk a derék francia polgárok sem túlságosan siettek régi művészetük maradékait konzerválni. Sőt ellenkezőleg! St. Quentin bombázása alkalmával megfogadta egy napilapjuknak, a „Journal de P a r i s " - n a k tanácsát a helybeli polgárság és „mentsétek meg, ami menthető" jelszóval relikviákat vitt el magával a templomból, üvegfesíményekef, kelyheket stb., melyeknek most m a g a s árfolyamuk van Párisban. Erre vonatkozólag elég panaszt lehet a francia újságokban olvasni, de — a barbár jelzőt mégis a németeknek osztogatják.

K

ENOTAPHIUM. A német építészek és iparművészek immár évek óta heves vitákat folytatnak az idegen harctereken elesett hősök emlékének megörökítése körül. A viták súlypontja akörül forog, hogy a hősök ligete vagy valamely m á s forma alkalmasabb-e az idegenben, ismeretlen helyen porladó katona emlékének glorifikálására. É s úgy látszik, hiábavaló a kertépítőknek az az érve, hogy a tölgyfa szimbolikus kifejezőerejére, a ligetek h a s z n o s és festői szépségére hivatkoznak, — a német közvélemény nehezen tud a hősligetek kissé monoton emlékszerűségével megbarátkozni. Hindenburg ugyan a hősligeteket tervező bizottsághoz írt szép levélben foglal e férfias, szép megoldás mellett állást, mely a következő nemzedékeknek is hirdetni fogja az összeboruló koronák zúgásával az apák nagy önfeláldozását, — mégis, úgy látszik, tekintélyi érveket kell a mozgalomnak ellenfeleivel szemben kijátszania. Merőben új gondolatot visz most bele e vitába Endell Ágost, akinek építészeti é s iparművészeti munkássága révén sok tisztelője van Németországban. Ő a kenotaphiumokból, vagyis az üres sírokból megalkotott temető

I

I

i

II <

III

il

II

tu II W II «I

II

H I W II » Iii

II

1 I III »

II

— III W|

III

1

II

mellett foglal állást egy kis füzeiben, melyet „Zwei Kriegerfriedhöfe" címen nemrég jelentetett meg sok illusztrációval. Az ő temetőjében csupa üres sír van, melyek mindegyike fölött egy-egy sarkophag hirdeti annak az emlékét, akinek oda kellett volna temetkeznie, ha a s o r s családjához közelebb jelölte volna ki sírját. Efféle üres sírbolt fölött levő művészi sarkophagok elvélve egy-egy templomban már a régi idők óta megvannak és a többi, porladó tetemek felett emelkedő emlék közt bizonyára a kegyeletnek és a családi fájdalom megnyilatkozásainak az illúziók hatalmas érzését adják. De nagyon kérdéses, hogy egy temető száz meg száz üres sírjával, a puszta föld felett emelkedő kőkoporsók erdejével, melyek olt nem levő halottak emlékétől tátonganak, nem lenne-e inkább a kegyeletes érzések csökkentője, semmint istápolója. A kenotaphiumnak talán helye van egy falusi temető vagy kegyúri templom sírjai közt elszórva, magányosan, de a síremlék, akármennyire művészies, elhibázott, ha a hozzátartozóknak semmit sem tud mondani.

KIÁLLÍTÁSOK BERLINI DIVATMÚZEUM KIÁLLÍTÁSA.

À Az az új divatművészeti intézmény, mely-

nek keletkezéséről mi is megemlékeztünk már, a berlini divatmúzeum, nemrégiben divatkiállítást rendezett. Kétszáz évre visszamenőleg mutatta be a férfi- és női viselet korszakait s abban különbözött előnyösen más ilyesfajta kiállításoktól, hogy nem utánzott, hanem eredeti kosztümök, családi ereklyék féltékenyen őrzött darabjai szemléltették a régi divatok ízléses termékeit. Amennyire lehetséges volt olyanformán szerepeltek ezek a kosztümök, amint hajdanában viselték őket s ez is új dolog volt, meri a nagy nyilvános gyűjtemények a régi családi hagyatékokból származó ruhákat rendesen valamely szekrényben függesztik fel teljesen a véletlenre bízva az elrendezést. A kiállításon a férfiruhák közt legjobban a rokokó divatja, a női toalettek közt az empire viselete érvényesült. Alkalmasint azért éppen ez a két divatkorszak, mert ennek termékeiből, miután azok divatja letűnt, nem lehetett többé bővítéssel, díszítéssel vagy felfrissítéssel semmi használhatót sem csinálni. A frakkokból és mellényekből azért nem, mert ezek íúlszépek voltak a későbbieknek, a női ruhákból azért nem, mert nagyon kevés volt a kelméjük. A berlini divatmúzeum e kiállítása bizonyára m á s gyűjteményekben is meg fogja érlelni azt a gondolatot, hogy ilynemű kincseiket jobban érvényesítsék és ügyes elhelyezéssel állítsák a közízlésnek szolgálatába. 2*

143

—n —r» ~-T-I ~ —n -

—i - -^

— n — • — n i — • ~ —»a " C^^:.—

Szemelvény Toroczkói Wigand E d e „Hímes u d v a r " c. m ű v é b ő l .

O H

e>booq

oy —

SZAKOKTATÁS N

c^JC^gcôe^^c^kflc^B^qrt^g-mjKr^Lixr^

t.'ii t>.n

ÖVENDÉK-FÉNYKÉPEK. AIÍG TÖBB EGY

j44

ra-

TfcCÎÊ,.

évtizednél, hogy a művészi értelemben vett fotografálás Magyarországon is gyökeret vert. Ez az évtized mint szerte az egész világon, úgy minálunk is, hamarább érlelte meg a fogyasztók ízlését, mint a termelőkét és nem számítva néhány igazán elsőrangú fotóművészünket, a magyar hivatásos fényképezők legnagyobb része még erősen mögötte áll művészi készség dolgában az amalőrfényképezők átlagának. így a fényképpel terjeszthető iparművészeti kultúra szempontjából szerencsés újításnák nevezhető az a fotóművészeti tanfolyam, mely a Székesfővárosi Iparrajziskolán immár harmadik éve működik P é c s i Józsefnek valóban avatott didaktikai vezetése alatt. Csöndben, alig észrevehetően, de a hozzáértőktől máris megbecsült eredménnyel dolgozik azon, hogy a nőket, akik erre a kenyérkereső pályára szinte rászülettek, tudással, ízléssel és ön-

E. W i g a n d : F a m i l i e n haus.

bizalommal vértezze föl ama nagy küzdelemre, melyet a férfi-mesteremberek nagy és sivár tömegtermelése ellen kell majd fölvenniük. Pécsi növendékeinek szinte garmadába gyűlt munkáiból válogattuk ö s s z e ama néhány portré- és aktfanulmányf, melyeket e s z á m ban közlünk és amelyek Berndorfer Ilonka, Bohacsek Margit, Breuner Zsófia, Forbát Böske, Füredi René és Walter Olga ízlésbeli kvalitását mutatják. Az iskolázás itt is a fegyelmezettségben jut szóhoz : pózok nélkül, megvesztegető hátterek nélkül, pusztán ama grafikai kifejezés egyszerűségével szólanak e fotográfiák, melynek az optikai eszközök s z a b ják meg a szólásmódját. A tanműhely szelleme jut kifejezésre a növendékmunkákban : megtanulni minden technikát jól, becsületesen, számolni bizonyos idealizálás szükségével, melyre a megrendelők természetrajza, kényszeríti a kenyérkereső fotográfust és mégis megőrizni azt az objektivitást, mely a gépi munkának természetes járuléka. Az artisztikum itt s o h a sem külső csillogásokban, a beállítás s z o katlanságában, az édeskés, lágy, behízelgő

formanyelvben van, hanem abban a komolyságban, mellyel a növendékek minden feladatba elmélyülnek és nem ismert festmények kópiáit adják a lencsén és a modellen keresztül, hanem egy képet, melynek a f o n n a és a téma szabja meg a minőségét. Egyszerű é s tiszta igazságok jutnak szóhoz e képeken, nem több és nem kevesebb, mint amit á hamisságok korában egy jó fotográfiától el lehet várni.

SZAKIRODALOM

K

É T ÚJ KÖNYV, A Magyar Iparművészet idei legelső számában számoltunk be Toroczkai-Wigand Ede három kötetéről. A Táltos-vállalat kiadásában megjelent sorozatnak immár újabb két könyve fekszik előttünk : a Hajdonába, régös-régön . . . . és a Régi kert s miesei. Ezekben a hún ősmondák korát s a magyar kertek elfeledett szépségeit örökíti meg a művész, hogy teljessé tegye a magyar múltnak zengő szóval, játékosan biztos ónnal való feltámasztását. Nagyon szépek és nagyon magyarok ezek a munkák is, és a velük való foglalkozás ezért hálás, ezért könnyű A Hajdonába, régös-régön . . . rajzait lapunk hasábjairól már jórészt ismeri a közönség. Egészében az 1910. év termése valamennyi, de így önálló alakjában egységes, tömör emléke Attilának, Rékának, Csabának s a mondáknak, amelyek a székelység legendás elődeit mesefátyollal borítják. A művész a j a kán tovább folyik az agg rege s ahogy mondja, a tudása tárházával tesz még színesebbé, még melegebbé száz meg százesztendős hímes emléket. Ahogy forgatjuk a lapokat, elibénk kerül ő s formájú bivalyfogat, a nagyúr kapuja, hunok királyának sátorpaloíája, a tanácsház, a perosztószék, ahonnan a világ pörölye hallatta súlyos s z a vát. Csillagos este kandikál be szövétnekes ágyasház belsejébe, megpihenünk Réka asszony s á t o r o s kertjében, deckásablakának padján s megülünk a szerelembúvó nyitott fűzhelye előtt. Ringatjuk mi is C s a b a bölcsejét,ahová csillagok lopakodnak az ablakon keresztül, úttá sorakozva a m a g a s s á g felé. Hessegetjük a hollót, amely az úrfi ládájában kotorász, körülnézünk a háztájon, hogy a végén magas hegynek ormán lássuk Réka asszony áldozati tűzzel megvilágított kopolyafáját, amely alaft mintha nemcsak egyetlen, m a g á n o s asszony, de egy egész, hatalmas, rokon nemzet pihenné örök álmát. Wigand me- S z e m e l v é n y

séje így válik valamennyiünk kincsévé, s ha nem idegen betűvel rajzolódik címlap és bevezető szöveg meg tartalomjegyzék, teljes volna az olvasó gyönyörűsége. így rajzok és szöveg bántóan birkóznak egymással, s az utóbbinak piros-fekete keménysége üti a rajzok finom szürke tónusát, zavarja a kötet művészi hangulatát. Erre pedig vigyáznunk kell, mert sohasem áldozhatjuk fel kényelmi szempontból, esetleg egyébként érthető fáradtságból . . . A Régi kert s miesei Wigandnak a legegységesebb, legkülönb könyve. Külsejében talán az egyetlen, amely könyvszerű. Díszítése, szövege harmonikusan egybeolvad, s egész oldalas rajzai többet mondanak soksok betűnél. Az adatoknak olyan gazdag tömege sorakozik benne, amelyet így együtt sehol nem falálunk s amelyet végfelen szorgalommal, türelemmel, szeretetfel kellett ö s s z e hordania a művész-írónak, amíg monumentummá vállotf. Most az, s aki elmúlt magyar idők szépségeit szereti, s elvonulván régiekről emlékezik, azoknak a lelkét el kell ringassa a Régi kert s miesei minden sora, minden vonala. Ebben a könyvben egészen közelről látjuk a Wigand alakját, az embert, aki ha szeret valamit, azt nagyon szereti és felékesíti mindennel, ami csak az övé. A magyar ház, a magyar kert, a földnépének virágokkal kapcsolatos élete, regék, babonák, kertek,

Toroczkói Wigand E d e „ H í m e s u d v a r " c. m ű v é b ő l .

E. Wigand: Familienhaus,

145

I I I «

146

II »

III «

I N »

III»

II

» I I I

1

II « I

II

I

rétek és mezők gazdag és szegény, illafos és színpompás teremtményei kötődtek bokrétába. Valamennyit azután a művészet csillogó poharába téve, az asztalunkra helyezi, hogy ne csak a szobánknak legyen meg a hangulata, de a könyve nyomán a házunktája, apró vagy nagyobb kertjeink is magyarrá, széppé változzanak. S ez a változás s e nem nehéz, se nem drága. Csak újra meg kell értenünk a magunk virágainak szellőringatfa illatát, a beszédüket. Mindazt, amit elmondunk, megtalálja ebben a könyvben az olvasó. Régi orvosok, boszorkányok növényeket kotyvasztó konyhájába világít be a lámpás, megismerjük füvek, virágok régi szép neveit. A nép költészetén keresztül is sok elibénk kerül, s az író vezetése mellett monostorok, lovagvárak, kúriák kertjeit járjuk be, ahol virágos hantok alól új életre fámadnak k á m z s á s barátok : bencések, premontreiek, cisztercifák, valamikor népünk minden jóra, hasznosra tanítói, vértes, farkaskacagányos.kerecsenytollas vitézek és büszke, mert szabad nemes urak, aszszonyságok. Előttünk ültetik, ápolják és szeretik kertjük virágait, szedik a gyógyítófüvet, évődnek fűzkalitkába zárt kedves madarukkal és pihennek meg virágzó hársfák malomkőasztala mellett. Megismerjük a kertelés, kerítés módjait, kutak sok fajtáját, a konyha-, parasztkerteket és palánfáit. A méhest s mézzel terhes virágok seregét, a fonálnak növénnyel való festését, megmunkálását, a fonónak veszendőbe ment poézisét, szőttesek, varrottasok, abaposztó keletkezését. Régi, gyümölcsfákkal beültetett cintermekbe kísérjük ismeretlen, de magyar halott felebarátunkat, akinek sok pogány, de lelkünkből szakadt szertartással adják meg a végtisztességet, Napkelet felé fordítván a sírhantját. Belopózunk régi parókiák veteményes és virágos kertjébe, s elnézzük régi ismerőseink szirmokból szőtt, üde ábrázatát. Gyógynövényeket gyűjtünk s a középkori patikák üstjét keresgetjük, amelyből sok mai illat terjed a levegőbe. Filegóriákban lessük a telihold feljövetelét, s megakad a szemünk falak mezejére helyezett napórán, mely napnyugodotkor szintén megpihen.Wigand kézen fogja olvasóit és elvezeti őket mindenüvé. Magyarországi török kertekbe, a hódoltság korának magyar nagyuraihoz, akik a pogánnyal nemcsak kardot mérnek, de virághagymát, magot is cserélnek. Bevezet a régi magyar konyhákba, ahol sok elfeledett fűszerszámra, aszalt gyümölcsre, gombára bukkanunk. Elkísér szőleinkbe, ahol aranyló nedű terem, s ónkupák koccannak össze, amikor sírva vigadnak eleink. Nemesi, patrícius portákon lévő sörházban is megfordulunk, amelyeknek csak a Felvidéken van immár aligalig hírmondójuk. S végére érvén a könyvnek,

H J F L M J C M O I L *

H U

II

»

megdörzsöljük a szemünket, nem álmodunk-e, amikor kitekintve az ablakon, egészen más világ robajlik köröttünk, amelynek ehhez a nagy gyermekek számára készült képes-,meséskönyvhöz olyan bántóan semmi köze. A régi kertek könyve minden mesélő hangulata mellett is végtelenül komoly mű, amelyhez hasonló irodalmunkban ezideig nincs. É s elsősorban ezért kell a szerzőjével szemben hálásaknak lennünk. Tartozunk vele mindenkinek, aki multunk emlékeit jelen kultúránk gazdagítására feltámasztja az alól a porréteg alól, amelyet az idők szele hordott rá, s amelyet sokan akarattal tettek még vastagabbá. S hálásak is vagyunk Wigandnak, aki eddig öt könyvével állott a magyar harsonások közé, akik még ma sincsenek elegen ahhoz, hogy az alvókat felébresszék s az ébrenlévőket ne engedjék elaludni többé. Elismerésünk mellett mégis megemlítünk valamit. Az ősi székely nyelvjárás, a tájszólás ennél a könyvnél nincs helyén. Menthető azzal, hogy régi kertek hangulatába talán jobban beleilleszkedik a középkori zománccal ékes szó, de végtelenül fárasztóvá teszi az olvasást. A mának írunk s amikor az egész Magyarország kertművességéről beszélünk, a Királyhágón-fúliak szép, de nem irodalmi magyarságát bátran mellőzhetjük. A ma — igazán magyar — nyelve nem szegényebb, mint a székely földnépének sok helyt nyújtott s ezért gyakran egyhangú, éneklő beszéde, s a könyv művészi szempontból csak nyert volna vele, ha szövegében nem néprajzi kuriózumként, de eleven életként hat. m. HATÓSÁGI M Ű V É S Z E T Á P O L Á S FEL-

À ADATAIRÓL. (Irta ifj. br. Wlassics Gyula.) Egy kis füzetben, mely voltaképpen különlenyomata a Budapesti Szemlében megjelent tanulmánynak, foglalja össze a szerző mindazt, ami a hatóságoknak, elsősorban az államnak feladata a művészi kultúra terjesztése körül. Sok és okos szempontot ölel fel benne, de — s a j n o s — alig megy túl a szűkreszabott határok miatt a szempontok megjelölésén. Felsorolja ama tennivalókat, melyek az államra hárulnak: a műemlékek ápolása, a múzeumok fejlesztése, az építészeti feladatok kijelölése, a fiatal képzőművészeti tehetségek felkarolása, a színjátszás ügyének pártolása és a művészetpedagógiai elvek gyakorlati érvényesítése körül. Részletesen és rokonszenvesen foglalkozik a hanyatló népművészet megmentésének kérdéseivel s egyáltalán igen nagy olvasottságot árul el ama törekvések kUlföldi irodalmában, melyek az iparművészeti kultúrának és a nagy tömegek művészettel való átitafásának ügyét terjesztik. S kiváltképpen az a dicséretes liberalizmusa

|-<1 il"« 'HT'« ni~Wi M

-

« i i~iil

'i' » II w 'I I»'i ' • '' • H Ii II » i II u » n i> i m n • M W i' • u m TU In m i Un n m ir mi n

kapott meg bennünket, hogy a legmodernebb elveknek és a művészet legfiatalabb tehetségeinek érvényesülését is sürgeti s a múltnak é s jövőnek, műemlékeink konzerválásának és a művészkolóniák pártolásának egyaránt leikés szószólója. A gondolatmenet, melyet a szerző itt könnyed folyamatossággal felvázol, méltó volna arra, hogy belőle egy tudományos adattárral bővült nagyobb munka készüljön.

E G Y H Á Z I

M Ű V É S Z E T N

AGY SÁNDOR ÜVEGFESTMÉNYEI É S

KÉZIMUNKÁI. N a g y S á n d o r n a k újabb munkáiból mutatunk be néhány oldalravalót a Magyar Iparművészet mostani számában. A gödöllői magányban csendesen dolgozó művész, dacolva az ízléskultúra egyre változó irányaival, a divatos festő-teóriákkal é s esztétikai programmokkal, egyre teljesebbé válva a maga monumentális és egyéni irányában a s z ó legjobb értelmében vett egyházi iparművészeire nyújt itt példákat. A Toldi farkasjelenetének motívumait felölelő faliszőnyegen kívül — mely scherebecki technikájával a művész kézműves virtuózságát árulja el — minden a sacralis művészet szolgálatáról szól. A mély, nagy b e n s ő s é g szinte középkorian megfinomodott vallomásai ezek az üvegfestmények és hímzett miseruhák. A festett ablakok, melyek a Lipótmező kápolnájának szomorú magányába, egy sivár kis templom jelentéktelen falaira kerültek, ott a művész vonalvezetésének gyengédségét és színeinek zengő frisseségéf hintik szét az ájtatos nézőkre. Akiknek alkalmuk volt látni a bécsi Steinhof-elmegyógyintézet kis kápolnájában a Wagner Ottó vonalaitól izgalmas, szinte kiáltozó festett ablakokat s összehasonlítják ezekkel a szelíden stilizált alakokkal, enyhe vonalritmusban feloldódó szentekkel, szeráfokkal, angyalokkal, menten megsejti mily nagy a különbség azon üvegfestmények eredetieskedő modernizmusa s a mieink leszűrt tudása közt. S ez talán nem kizárólag a tervezőművész érdeme, hanem a kivitelt végző Rófh Miksáé is, akinek fegyelmezett mesterségbeli tudásában p o m p á s interpretálói kapott a művész. — A kézimunkák, a karing és alba hímzett díszei jelentős újításszámba mennek egyházi textilművészetünkben. A papi ornátusnak e részei ugyanis a modern egyházi „felszerelés" jóvoltából rendszerint csipkékkel vannak telerakva, melyeknek bőségében, lenge díszében egy-egy miséző pap olykor a primaballerinákra emlé-

n Ii in Hl in' la H~1 rt

keztető túl világias gondolatokat kelti fel a szemlélőben. A sablonnak e túlkényelmes és jelentéktelen termékei közül mutatnak ezek a példák kivezető utat. Egyszerű és a ritus komolyságához mért ornamentikájuk nem a régi sfílushagyományok morzsáit szedegeti össze, egyéniek, maiak, üdítőek ezek a hímzett motívumok. É s e dokumentumokból, ha hozzávesszük Nagy S á n d o r n a k a lapunkban már régebben bemutatott egyházművészeti termékeit is, tisztán alakul ki e művész dekoratív érzésvilágának fejlődése. A mély benső szemlélődés világából a modern egyházművészefben rendszerint puritán és fakó ábrázolásmód szokott kisarjadni. Itt az egys z e r ű s é g valami legendás mesélőkedvvel, életörömtől h a n g o s színekkel forr ö s s z e . Minden vallásos élménnyé válik e művészben, amit a világ dolgaiból felszív, emberek, madarak, lombok, virágok és mindezt azon közvetetlen, színes nyelven tudja elmondani, melyen csak a szentek, költők és a gyermekek tudnak még szólni e túlkomplikált világban.

NÉPMŰVÉSZET

I • II *K H M II M II I II <M 'IR'I IC^GC^MKOG^JC^GC^BKPFTAI •LEMJG^KGCÔ

B

ARANYAMEGYEI INGVÁLLDÍSZEK. Jártam a sellyei vásáron, hogy az O r m á n s á g patyolat viseletét tömegesebben láthassam, de s a j n o s azt tapasztaltam, hogy azt már csak az öreg asszonyok hordják, míg a fiatal fehérnép farkaszínű selyemblúzokba öltözködik Ha a templom után vagy a vásáron c s o p o r tokban összeállanak a fiatal leányok, farka c s o kor lesz belőlük, mely vidám, üde benyomást tesz, de mégsem oly nemes már az öltözékük, mint régebben volt, mikor fetőtőlfalpig tiszta fehérben voltak. A vásáron feltűntek különös öltözetű p a r a s z t a s s z o n y o k és leányok oly ruházatban, amilyent eddig még nem láttam. Hogy fejüknél kezdjem a leírást : picinyke főkötőket hordanak, melyeket rendesen láncöltéses, sokszínű díszítményekkel szoktak kihímezni, fehér ingük ujja színes, fehér szoknyájuk m a g a s a n , közvetlen mellük alatt van megkötve, úgy mint azt az Empire-divat idején szokták. A tarka kötény befejezi öltözéküket. Iparművészeti szempontból a fejkötők és az ingujjak oly érdekesek, hogy behatóbb tanulmányozásra érdemesek. Ebben a füzetben két ingujj-díszt mutatunk be. Ezek pirosak, feketék vagy piros és fekete szálak vegyesen vannak rajtuk. A gyászolók azonban, kik nem hordanak színes dolgokat, az ingujj-díszt is csak fehér szálakból készítik. A minta plasztikusan domborodik ki a vászon felett, mert a színes szálak oly m a g a s r a emelkednek ki a szövetből, mint az a m a g a s hímzésnél lát-

147

szik. A munka tulajdonképpen szövés. Azok- is még némi nehézkesség, előnyösen különban a falvakban, melyekben ez a nép lakik, böznek mégis ama forgalomban levő kalapnincs ház szövőszék nélkül. A fehérnép saját és ruhavirágoktól, melyek nyers naturaliztermésű kenderükből egész télen át sző lepe- musukkal igyekszenek élővirágot hazudni. dőket, szoknyákat, ingeket stb. Az ingujjak E kis készítményeknek stilizált formája, kelis fehér vászonból vannak, de mikor ezt takács- lemes színhatása mutatja annak a nemesehajócskával vagy vetélővel kiszövik, közbe désnek útját, melyre a divatművészeltei összefűznek bele piros vagy fekete pamufszálakat. függő iparágak lassanként mind kénytelenek Minthogy pedig ezeket kézzel húzzák a bél- lesznek rálépni. fonalak közé, ezek nem feszülnek és ezért lazábban domborodnak ki a szövetből, mint J E T T C H E N GEBERT AMSTERDAMBAN. a vetélővel szövött fonalak és ezért majdnem y Háború van. Nemzetek tépik szét egymást, úgy hatnak, mintha hímezve volnának. Tulaj- népek semmisülnek meg, rokonaink véreznek donképpen hímzésnek is lehetne nevezni ezt el és az emberek — oh mily erősek az ema maga nemében annyira eredeti, mint deko- berek ! — mégis úgy tudják végezni az ő ratív hatású kézimunkát, mert ettől csak annyi- munkájukat napfénynél s úgy tudják élvezni ban különbözik, hogy a színes szálakat nem pillangó-örömeiket az esti lángoknál mint tűvel varrják, hanem kézzel húzogatják be a békeidőben. Háború van. Bécsre ráborul a készülő szőttes szálai közé. A mintáknak gyász, a szívét marja a nagy vérvesztés s nagy sokasága él a nép között és az egymás- ezalatt a bécsi divafművészek felöltöztetik az tól eltanult mintákat saját ötleteikkel teszik ő szőkefürtű, fitos mannequinjeikef és elviszik még Változatosabbakká. Nádler Bóbert. őket Amsterdamba, az Európa szálloda nagytermébe és a bécsi színpompának, eleganciának, fenséges szépségnek szárnyait bontogatják ki egy távoli, hideg, északi nép előtt, mely őket nem szereti, csak a tipegő, libbenő NŐI TOALETT JÁRULÉKAI. Az ipar- kis divatbábokat nézegeti. Mily erősek és művészet abban a felfogásban, amelyet sivárok az emberek . . . de a bécsi divatművémai feladatairól vallunk, egyre több érdeklő- szet érvényesül. Jettchen Gebert Amsterdamdést mutat a szorosan vett női öltözeten túl • ban van. Másnap, harmadnap fizetett újságannak kiegészítő apróságai iránt. A legyező, hasábok fanfárjai zengik az ő bájait. Hogy a napernyő, az öv, a tarsoly mind-mind olyan mennyire hasonlít ama régi nagyanyánk koratermészetes kiegészítői a női toalettnek, me- beli divatlapokhoz ez a mostani bécsi divat, lyek finom és ízléses mivolta a ruha divat- mily bájosak ezek a volant-nok az édes, könnyű változásai közepette az állandóbb ízlésnek nyári ruhákon, a selymes niousselin-ujjakon, kifejezője. Iparművészetileg jelentéktelen kor- ezek a keskeny collant-nok tüllből, vékonyak szakokban ez apró járulékok semmi figye- mint a pókháló, ahogy könnyedén, áttetsző lemben sem részesülnek, a diszharmónia, a ujjakból kiállnak. Éppen olyanok, mint ama gondolatszegénység bélyegét hordják magu- biedermeier-regény boldogtalan hősnője, Jettkon. Ámde amikor a nő nem csupán divat- chen Gebert volt, amikor Jason karján tipebáb, hanem toalettművészetét egész lénye gett az óberlini Königstrasseban. É s a tavaszi finomabbá lételére használja fel, ezek a kicsi- kosztümök sötéf taffotából, ahogy a Norfolkségek esetleges holmiból lényeges díszítő- zsaketfek eszméjét veszik kölcsön és a fejeselemekké válnak, melyek éppen úgy alá vannak kávészínű, a pasztellkék, az ólomszürke vetve az iparművészet örökérvényű elveinek, utcai ruhák a rövid, lekurtítoft övekkel és a mint bármely más kézműipari alkotás. Lapunk brokátmellénykék gaze-nyakkendővel és a e mostani számában a női ízlés légkörébe hozzájuk tartozó kalapok, mint magas, kecses tartozó holmik közül bemutatunk néhány tornyocskák, fantasztikus barettek, festői szébőrbatik-munkát, amelyek a N á d l e r Róbert les karimájú kerek kalapok merész ferdeségvezetése alatt állott (és a háború óta meg- gel felnyomva, a forma körülszegélyezve szűnt) képzőművészeti főiskolai női ipar- világos, rózsaszínű bársonyvirágokkal vagy művészeti műhelyből, illetve ennek végzett melegszínű virágrozetfákkal, amint a magas, növendékei kezétől származnak s az anyag sötét elegáns alak tetején a színek és árnyapompás kezeléséről meg a batikolással el- latok tüzes pompáját bontják ki . . . Mily szép érhető finom hatásokról tanúskodnak. Más- az élet, ha az ember elfeledi és elfeledteti, felől a női kalap meg ruha művirágdíszeire hogy otthon háború van. Ha százhúsz szeadnak művészies példákat N a g y Katinka mély, csupa friss, jólápolf, fiafal, fürge, csivarrott- és chenilia-virágai, melyek mint pogó, szép ruhákkal, bécsi muzsikusokkal, továbbfejlesztésre szánt kísérletek figyelemre- Lehár-valcerekkel, hódító mosollyal és megméltók. Ha méreteikben és formáikban van ejtő pillantásokkal vonul végig az amsíer-

DIVATMŰVÉSZET A

148

94

-

94. V á g ó József tervrajzai : F a r a g o t t láda. — 95. Intarziás ebédlőasztal k ö z e p é n e k részlete. Magyar

Iparművészet.

-..à.

94. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : Geschnitzte T r u h e . — 95. Teil der Mitte eines Intarsiatisches. 4

96. V á g ó József egy m e z ő j e .

tervrajzai : Ebédlő

gipszmennyezetének

96. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : Teil einer G i p s decke.

;/VAZA (/VaRMEOSiWBótlí fiBésű

97

97. V á g ó József : A b l a k k e r e t ( f e h é r - s á r g a maiolika). V á z a ( v ö r ö s eozin).

97. J. V á g ó : F e n s t e r r a h m e n V a s e (blutroter Eosin).

(Majolika

in

weiss-gelb).

2*

98. V á g ó József t e r v r a j z a i : F a r a g o t t 99. F a r a g o t t láda v a s d í s z p á n t o k k a l .

fülkemennyezet. —

98. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : N i s c h e n d e c k e . — 99. G e s c h n i t z t e T r u h e .

Geschnitzte

100. V á g ó József t e r v r a j z a i : O s z l o p b u r k o l á s részlete ( f e h é r m a j o l i k a ) . — 101. A j t ó b e t é t r á c s r é s z l e t e ( a r a n y o z o t t bronz).

100. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : S ä u l e n v e r k l e i d u n g (Majolika in w e i s s - g e l b ) . — 101. T ü r f ü l l u n g ( g e schmiedete Bronze, vergoldet).

• I? - é ' r

Ä-lf 'SmM

íui

jV jtvf

"

\

,

102

102. V á g ó József t e r v r a j z a i : Úri s z o b a i n t a r z i á s m e n n y e zete. — 105. Részlet egy^pillér f a f a r a g á s á b ó l .

102. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : I n t a r s i a d e c k e . — 103. Teil e i n e s g e s c h n i t z t e n H o l z p f e i l e r s .

104. V á g ó József t e r v r a j z a ! : B r o n z e r k é l y r á c s r é s z i e t e . — 105. S z é k - é s s e l y e m falkárpit.

104. j. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e E n t w ü r f e : Teil e i n e r E r k e r b r ü s t u n g . G e s c h m i e d e t e B r o n z e . — 105. S t u h l - u n d gewebte Seidentapete.

v

106. V á g ó József t e r v r a j z a i :

Bronz

kerti

kapu

részlete.

106. J. V á g ó s k u n s t g e w e r b l i c h e Bronzegartentür.

Entwürfe:

Teil

dami uzsonnaasztalok közt a dobogón és másnap rohanva, szívrepesve érkeznek a megrendelők, az üzletek, a pénz, a siker, a háborús konjunktura, mintha azon a napon nem véreznének százezerszámra a testvérek, az apák és a fiúk. MAGYAR CSIPKE. A koronázás és a vele kapcsolatban felvonult női ruhák a mi hajdani divatművészetünk pompáját újra fellebbentették s ezzel a közönség érdeklődése megint ráterelődött a magyar csipkére, amely évszázadokon át oly gyönyörűen virágzó háziiparnak volt fontos tárgya. A felvidéki templomokban látható oltárterífők, a régi kelengyeládák fenekén vagy fakult ruhák gallérján őrzött csipkék elárulják, hogy kivált a szepesi és bányavárosokban, milyen óriási elterjedéssel űzték az asszonyok és leányok a csipkekészítésf. A három bányavárosnak, a gömöri, a sóvári, a gyetvai csipkéknek úgyszólván minden darabja arról az átöröklött készségről beszél, mely már a középkor vége óta él e vidékeken, amely azonban a cseh csipke olcsó, durva gépi formáinak elterjedése miatt lassanként kihalóban van. Habár egyes vidékeken ügyes művészi vezetés és kellő adminisztratív tehetség felélesztette is a csipkeipart: így elsősorban a körmöcbányai, a csetneki és a halasi iskolákban, mégis hiányzik egyrészt a társadalomnak, másrészt divatművészetünk irányítóinak az érzéke a magyar csipke szépségei iránt. Még ma is, a háború legádázabb gazdasági harcai közepette elárasztják jobb divatüzleteinket az úgynevezett konfekcionált árúk : gallérok, kézelők, jabot-k, teaszfalterítők, párnák stb., amelyeknek java része belga, francia és olasz, tehát ellenséges földről idekerült túcatmunka. Mily szánalmasan silány utánzatai ezek amaz országok régi jeles csipkeverő- és varróműhelyei munkáinak, amelyek éhbéren tengődő öregasszonyok kiuzsorázó vállalkozóitól kerülnek ide. Mily finom művészet ennek ellenében az, amely például a körmöcbányai, a halasi, a csetneki csipke művészi tervezőinek keze nyomán támad, mennyi magyar forma, mily könnyű kezelése a tűnek, fonalnak érezhető meg ezeken a kézimunkákon. Mindenekelőtt arra volna szükség, hogy valamely messzehangzó propaganda megmutassa a magyar szabóknak, gonddal öltözködő hölgyeknek a magyar csipke szépségeit. Azután pedig a társadalom művészi nevelése rávilágítson azokra az érzékbeli különbségekre, melyek például a rossz cseh csipkét a jó magyar csipkétől nemcsak árban, hanem minőségben is elválasztják. Végül pedig — és mindenekelőtt —, hogy a háziipar munkásainak

À

Magyar Iparművészet.

szervezése és ezek munkáinak értékesítésében nem a hivatalos adminisztráció, hanem a művészi hozzáértés és az eleven kereskedői érzék játsszák a főszerepet.

PÁLYÁZATÓ K

K

ÖZÉPJÓ MINŐSÉGŰ BÚTOROK TERVEIT akarta beszerezni az O. M. Iparművészeti Társulat kis- és középiparosok, aszfalosszövetkezetek részére, hogy az e tervek nyomán készülő bútorokkal fölvehessük a versenyt a főképpen Bécsből hozzánk beözönlő, bútorraktáraink jó részét betöltő ilyen készítményekkel. A hálószoba- és ebédlőberendezésre hirdetett pályázatra összesen hatvanegy terv érkezett ugyan be, de a tervezők nem tartották szem előtt a szabatosan körülírt célt s jó részben olyan bútorokat terveztek, amelyek nem sorozhafók az ú. n. középminőségű bútorok közé. Pedig a Társulat éppen ilyenek terveit kívánta, nem pedig gépbútor, nyaralóbútor vagy egyéb ilyen különleges ízlésnek és célnak megfelelő buforterveket. Nem tagadható, hogy sok érdekes ötlet, választékos ízlés és bravúros rajztudás csillant meg a rajzukon, de a kitűzött feladatnak egyetlen egy elfogadható jó megoldása nem akadt, úgy, hogy a bírálóbizottság nem adhatta ki a kitűzött díjakat. Minthogy pedig a Társulat fontosnak tartja, hogy a jelzett célnak megfelelő tervekhez jusson, a pályázatot megismétli, az új határidőt szeptember hó 17-ére fűzi ki és bizonyos tiszteletdíj biztosítása mellett felkért hat elismert kiváló bútortervezőt a pályázaton való részvételre. Emellett felkérte a Társulat választmányában a bútoripart képviselő tagokat, ú. m. Thék Endrét, Lingel Károlyt, Hajts Jakabot és Kántor Tamást, hogy kívánatra adjanak a pályázóknak útmutatást, ha felvilágosításért hozzájuk fordulnak. Az új pályázati felhívást e számunk hivatalos közleményei között találja az olvasó.

C

SOMAGOLÁSI PÁLYADÍJAK. Egy nagyon elterjedt némef iparművészeti folyóiratban egy azóla már lezárt pályázat ötlik a szemünkbe. Egy nagyobb gőzmalom tűzte ki a pályázatot élelmiszerek csomagolási mintáira. Hatféle modellt kérlek és mindegyik kategóriában volt egy első díj 400 márkával, egy második 200 márkával és egy harmadik százötven márkával. Ez összesen 750 márka, ami hattal szorozva 4500 márka összesen, vagyis ennyit fizeteíf ki ama német részvénytársaság iparművészeti tervezők munkáinak díjazására készpénzben, szó nélkül, dicsekvés nélkül, fölösleges Ígérgetések, telefonálások és cáfolatírások nélkül. Tehát nem 7

157

megvan a maga jogosultsága. Ballin úr nem felelt a levélre. Hanem egy pár h ó n a p múlva kiadta a megbízást Berfsch, Niemeyer é s Riemerschmid uraknak s azóta elkészült a Burckhard p o m p á s berendezése. így felel egy kapitalista úr. Vájjon mit gondol, kedves s z e r k e s z t ő úr, ha minálunk teszem Lyka Károly nyilt levelet írna e tárgyban Lánczy Leó vagy Domony Móric igazgató uraknak s m e g kérdezné tőlük, hogy is áll a magyar iparművészet dolga az Adria vagy a Folyam- é s Tengerhajózási gőzösein, ők is ilyen gavallérosan v á l a s z o l n á n a k - e ? É s ha a Magyar Iparművészet, vagy a mögötte álló társulat írná nekik s z o r g a l m a s a n a nyilt leveleket, nem jutnának-e a magyar állam szubvencióival b ú s á s a n ellátott h a j ó z á s i vállalatok ilynemű kötelezettségeiknek tudatára ? Tisztelettel Kozma Dénes építész. Szemelvény Toroczkói Wigand E d e „ H í m e s u d v a r " c. m ű v é b ő l .

egészen úgy cselekedeti, mint az - a kőbányai Polgári S ö r g y á r , amely az iparművészeti iskola egyik tanárának egy védjegyért 10, a z a z tíz koronát igért különböző t á r g y a l á s o k után, tekintettel arra, hogy a németek úgy ismeretesek a világ előtt, mint akik fogukhoz verik a garast, de a magyar gavallér volt mindig é s az is marad.

LEVELESLÁDA

H

158

A szerkesztőség válasza. Igaza van a levélírónak: az Adria é s magyar társai nem válaszolnának. S e m a nyilt,sem a titk o s leveleinkre. A magyar iparművészet kifejezésnek mindkét s z a v a olyan idegenül h a n g zik nekik, mint a botokudok nyelve. Ők ezalatt bizonyosan valami k ö d ö s etnográfiai fogalmat értenek, vagy fürdői emléktárgyakat, aminőket az ember a vasúti pályaudvaron vásárol. Ő k tehát buzgón é s s z o r g a l m a s a n rendelik meg a hajóberendezéseiket az angol gyáraktól (persze c s a k békeidőben) vagy jobb esetben az óbudai hajómérnökökfől, de a magyar iparművészetről az a véleményük, hogy az csak csináljon hamutálcákat. S z é c h e nyinek a n n o 1847 jobb véleménye volt rólunk, mert ő már a k k o r merte a híres biedermeier m a g y a r asztalosmestertől, Sfeindlfől rendelni a z e l s ő magyar dunai h a j ó n a k belső berendezését. Mi e lap hasábjain nem egyszer s z ó v á tettük az újabb dunai é s tengeri g ő z ö s ö k n e k művészietlen berendezését, nemzetközi hofelízlésre valló sivár „szalonjait" —, de mindeddig a pusztába hangzott a szavunk. Pedig magyar iparművészek s jó magyar iparosok munkájával még ízlésesen is megtakarítást érnének el az a n y a g o k szolidabb, tehát t a r t ó s a b b volta révén. S ha már a művészet nem, legalább a profit emlegetése indíthatná meg e vállalatok szívét.

E . W i g a n d : Kilnstlerheim.

APAG É S TÁRSAI. Igen fisztelt s z e r k e s z t ő ú r i Mindenkor, amikor kinyitom valamely kUlföldi iparművészeti folyóirat friss számát, találok benne egy szemrehányást, amely nekünk szól. A Dekorative Kunst legutóbbi s z á m á b a n egy Burckhard nevű ó c e á n járó g ő z ö s újonnan átalakifoft l é p c s ő c s a r nokának, hölgyszalonjának é s lakószobáinak három müncheni iparművésztől származó, valóban kitűnő berendezését találom s z e m r e hányásul a mi viszonyainkra. Talán tetszik még rá emlékezni, hogy a Hapag nevű másik nagy német hajósvállalat s o k á i g mily m a k a c s u l elzárkózott a modern iparművészet elől a k o n k u r r e n s Norddeutscher Lloyddal ellentétben, amely a szebbnél szebb hajóinak installálásával a legelső német tervezőművészeket bízta meg. Ekkor történt, hogy egy kitűnő német művészeti író, Scheffler Károly egy napilapban nyilt levelet írt Ballin úrnak, a Hapag igazgatójának, hogy hogy is van a H a p a g avval a modernséggel, melynek nemcsak a hajógépek konstrukciójában, hanem a kajüfök kényelmében és jó bútoraiban is

IN M E M Ó R I Á M

P

ETRIK ALBERT. E l ő s z ö r csak egy k ó s z a hír tudatta a halálát az o r o s z frontról, most egyre több a fájdalmas valószínűsége annak, hogy e b o r z a s z t ó háború kulturális veszteségei közé oda kell számítanunk az ő

örökre való eltűnését is. Petrik Albert neve bizonyára inkább csak ismerőseinek és munkái élvezőinek soraiból váltja ki azt a mély megrendülést, mintsem a nagy társadalomból, melynek sikereire ez a szerény, szorgalmas, kissé zárkózott ember nem tartott igényt. S a j á t o s művészet volt az, melyben Petrik kiváló alkotásokat hozott létre: a műemlékek fotografálása. Nagy fotóművészeti tudása é s finom építészeti intelligenciája hajtotta efelé s elsősorban talán erős magyar lelke, mely a múltnak minden emlékén el tudott merengeni és minden csekélynek tetsző emlékben régi kultúránk vallomásait csodáltaffa meg vele. Bámulatos türelemmel, szinte zarándokúton járva, lefofografálfa Magyarországnak minden valamirevaló építészeti és plasztikai emlékét és hogy milyen archifektónikus szépségek megragadásával, azt nem kell bővebben magyaráznunk e lap olvasóinak, akik látták a Magyar Iparművészet S z e m e l v é n y T o r o c z k ó i W i g a n d E. Wigand : KUnstlerheim. 1915. évfolyamában közölt szép felvé- E d e „ H í m e s u d v a r " c. m ű v é b ő l . teleit, melyek a régi Budapest 'építkezését, és teóriák virulnak ki és mialatt lassanként a művészi temetőről szóló cikkünket és a megérlelődik a kérdés, hogy miként is fejeműemlékeink ismertetésének szánt tanulmányt ződhetik ki építészeti és dekorativ törekvéillusztrálták. C s a k finom sfílusérzéssel és sekben magyar gondolkozásunk s a j á t o s volta, szinte műemlékresfauráló-szemmel bíró épí- a gyakorlatban tudatos és hivő fiatal építétész igazíthatta úgy be a fényképezőgép len- szeink egy csoportja nagyszerű példákkal cséjét, hogy az élő és düledező emlékek min- személyesíti meg az ideált. V á g ó József a den kontúrja, finom árnyékjátéka plasztikus háború ezernyi nehézsége közepette fenn a egyszerűséggel szólaljon meg a lemezen. Az Vár tövében, szerényen félrevonulva megidők távlatába helyeződtek így e dolgok, de konstruált és megalkotott egy családi lakóegyúttal a jelen életét is élték, a fotográfiáinak házat, a Grünwald-villát, melynek e részben szinte mindegyikén az ő szubjektivizmusa is való bizonyítóereje kétségtelen, magávalmegszólal. Háromezer vagy még több e fény- ragadó és korszakos. A magyar díszítményképek száma s egyrészüket, a Budapestre teória filológiai fontosságú kutatói immár vonatkozókat, a „Régi Buda-Pest épífőművé- Belső-Ázsia formakincseinek világában járszete" címmel ki is adta az Építő-munka- nak. Az építészi viták és kísérletek helyett vezetők könyvtárának négy kis kötete gyanánt. itt kiteregeti elénk azt, amit látott, érzett és E képekhez igen pontos adatokat is fűzött, megnemesített a magyar parasztművészef melyek Budapest régi építkezésének k o r s z a motivum-kertjéből. Majd máskor, m á s alkakaira világítanak rá. De nemcsak a fővárosra, lommal beszélgetünk e folyóiratban képek hanem az o r s z á g többi részeire vonatkozó felvé- kapcsán arról, hogy a családi lakóház építelei is megérdemlik,hogy egy nagyarányú, művé- tésében mit jelent az Ostrom-utcai villa, miszies publikációban lássanak napvilágot s az ben van nagyszerű egységének, külső és belső Iparművészeti Társulat legutóbbi választmányi architektúrájának fejlődéstani jelentősége a ülésén ez a kérdés szóba is került. Egyelőre mi magyaros iskoláinknak Lajta-Vágó-Kozma azonban még családi és jogi természetű akadá- által képviselt csoportjában. Most és itt csak lyai vannak egy ily kiadvány közreadásának, egy csomó megütött akkordban akarjuk a amely a legszebb emléke volna egy hangyaszor- szemlélővel megsejttefni, hogy e háznak falain, galmúélet hősies munkájánakés hősi halálának. festésén, tapétákon, stuccoban, kövön, bronzon, fában, kovácsolt vason milyen magyar rapszódia hangjai viharzanak v é g i g ? Még ellenzőinek, sőt a féltékenyeknek is el kell ismerniök: egy csodálatos és szilaj magyar mjc^jrfîmjmaflmjflmgmac'» 11111 m <•> nu m ura m » u,i i m imn lélek virtuóz hangszerelése ez. Ha az építészt ' PÍTŐSTÍLUS É S N É P M Ű V É S Z E T . Szókérdeznők meg szándékai felől, hogy dekocsaták folynak, pártok keletkeznek, egy ráló stílusa eszközeivel mit akart kifejezésre halott magyar építész álmaiból programmok

K R Ó N I K A

E

7*

159

Rî M » H •

160

juttatni, szerényen csak azt mondaná, a magyar díszítő dallamoknak építészeti értékesítését adom fajtánk hallatlanul szines hímzett virágainak, fába vésett madarainak, kancsókra lehelt figuráinak tündérkertjét ültetem át céljaim szerint síkba, hullámzó felületre, m á s meg m á s funkciónak kitett épületrészletekbe. C s a k egyszerű, de mélyen átgondolt kísérletek ezek egy bennünk élő történeti v á g y a k o z á s elérésére, hogy tudniillik a mi magyar középületeink és lakóházaink ne a nekünk idegen, tőlünk egyre jobban elszakadt korok és népek motivumgyújtéséből táplálkozzanak, hanem azt vegyék át díszítő céljaikra, ami itt fakadt a népnek ezernyi játékos munkaalkalmán, a mángorló-lapickán és húsvéti tojáson, a szűrgalléron és a bábsütőmintán. Kiapadhatatlan leleménye ennek az építésznek. Ahogy ezer meg ezer formát átstilizál, ritmusba foglal, egy síkot teleír velük, a vonalaknak könnyedségével szinte zsonglőr-művészetet űz. De az avatott szem mégis észreveszi, hogy e formák, tulipánok, liliomok, tányérrózsák, pacsirták mialatt a megnemesedés útján idáig eljutottak, az anyaghoz alkalmazkodtak. A véső, a kovácsoló kalapács, a pirogránif forma, a fextil-appretura, a cizellőr szerszáma szabja meg e motívumok kialakulását, nem grafika ez, nem divatos játék mindnyájunknak fülébe m á s z ó szólamokkal, hanem az anyagismeretben megérett férfitudás uralkodása a díszítő formákon. V á g ó József egy nagyszerű feladattal lendíti tovább a maga építészeti fejlődéséf: a tektonikus ridegségnek a szűkreszaboff szerkezeti elemeknek logikájába beleülfeti a maga magyaros, szubjektív vallomásait. Szerény, csak a hozzáértőnek imponáló épülettömegét belül a szinek és vonalak zengéseivel teszi gazdaggá. Nem szabad elfelejteni, hogy e g a z d a g s á g b a n egy olyan megrendelő állt mögötte, akinek liberalizmusa, megértése és bőkezűsége épp oly páratlan a magyar építészet történetében, mint az a szorgalom és aprólékosság, mellyel a művész fantáziáján kívül a munkáltatót megajándékozta. Nem egy ilyen füzetet, mint a mienk, hanem e folyóiratnak több kötetét lehetne megtölteni a rajzokkal, amelyek a mesterember, a detailoz á s s z á m á r a kiállításra kész, grafikailag és szakszerűség szempontjából bámulatosan precíz rajzokban csupa új, meg új épület-, bútor-, veret-, szövet-, burkolat- stb. részlethez adnak gondosan részletezett, pontos és artisztikus mintát. A kritika szempontjai s o k félék lehetnek : e kvalitás előtt, a c s o d á s szorgalom e bizonyítékai előtt meg kell hajolni. A talentum nemcsak találékonyság kérdése. Már Göthe megmondta ; a talentum a türelem próbája.

I » II wag IÁ M M II •

II

pu • Tifcjii » I •

il I II

B

AUMHOR Vilmos budapesti asztalos mester annak kijelentésére kér fel bennünket, hogy a lapunk legutóbbbi számában közölt Szirontai Lhotka István által tervezett szobaberendezések asztalosmunkáinak túlnyomó része S z é k á c s Gyula rendelésére az ő műhelyében készült.

WELTNER-ALAPÍTVÁNYNAK pályázati legutóbb módosította az alapítvány bírálóbizottsága. Eddig nem akadt pályázó iparművész, mert a pályázati feltételek olyan követeléseket támasztottak, amelyeknek megfelelni tudó pályázó nem akadt. Ez okból a bizottság a gyakorlati életnek és lehetőségeknek megfelelően módosította az alapítólevél egyes kikötéseit. Mihelyt az alapítólevél módosításait a kultuszminiszter jóváhagyja, a pályázatot kiírják, úgy hogy még ez év őszén a tanulmányi jutalomdíj, mely kUlföldi tanulmány vagy műhelyalapítás céljaira adományozható, már ki lesz adható. A pályázatot az iparművészeti iskola igazgatósága fogja kihirdetni.

Á feltételeit

MAGYAR IPARMŰVÉSZEK T E S T Ü L E T E

À május hó 12-én tartotta meg Ár k a y Aladár elnöklésével ez évi rendes közgyűlését. A választmány jelentése sajnálattal állapítja meg, hogy bár az igazságügyminiszterium új palotája berendezéseivel kapcsolatban több ízben mozgalom indult illetékes körökből arra, hogy a belső kiképzés művészivé tétele érdekében a magyar iparművészek is szóhoz juth a s s a n a k , a kilátásba helyezett megbízások mindeddig e l m a r a d t a k . M e n y h é r l Miklós javaslatára kimondta a közgyűlés, hogy a testület a legközelebbi jövőben a város középpontjában létesítendő iparművészeti bolthelyiségnek kellő művészi anyaggal való ellátását fogja megszervezni. Elnökké M e n y h é r t Miklóst, alelnökké M o i r e t Ödönt é s S z a b l y a F r i s c h a u f Ferencet, választmányi tagokul B e n k h a r d f Ágostont, H e l b i n g Ferencet, Kölb e r Dezsőt, kőrösfői K r i e s c h Aladárt, L i g e t i Miklóst, P o g á n y Móricot, T e l e s Edét és V e s z t r ó c z y Manót választották meg. A számvizsgáló-bizottság tagjai lettek: B a r f a Ernő, B e r á n Lajos és S z á s z Vilmos.

M

U N K A B I Z O T T S Á G , AZ iparművészeti Társulat választmányának kebeléből legutóbb egy új bizottság alakult, melyet a jegyzőkönyvek hol propaganda-, hol munkabizottságnak neveznek és amely egy régebbi szűkebbkörűnek tervezett művészi nevelési bizottság átalakításából keletkezeit. E munkabizottságnak, mint a neve is jelzi : a Társulat választmányának munkáját kell előkészítenie s így közvetve az Iparművészeti Társulat egész működésének irányítójává kell válnia. S z e r -

vezete, hatáskörének megállapítása csak most készül, de annyit máris meg lehet állapítani, hogy az új bizottságnak havonként legalább egyszer kell üléseit tartania s azokon a T á r sulat akciójának minden részletkérdését diszkusszió tárgyává tennie. E z idő szerint a társulati bolt kérdése áll a munkaprogramm előterében, de foglalkoznia kell még a munkabizottságnak az iparművészeti műhelytelep kérdésével, az iparművészeti munkaközvetítés megoldásával, a magyar iparművészeti termelés egyes ágazatainak szükségleteivel, a felo l v a s á s o k é s vándorgyüjtemények munkájának újrafelvételével é s a faggyüjtés kiterjesztéseinek eszközeivel. Ezeken kívül természetesen még egész sereg, a Társulat jövőjét érdeklő kérdés vár megoldásra, főként a m a z idők s z á mára, amikor a békegazdaságra való áttéréssel ipari é s iparművészeti fervezgetéseink sem maradnak pusztán jámbor óhajtások. A munkabizottság tehát — mely elnökéül T e l e s Edét választotta —, ha a hozzája fűződő reményeket beváltja, a magyar iparművészeti ügyeknek legbefolyásosabb szervévé válhafik.

B

ARÁTSÁGPOHARAK.

Ezek is a jó é s

kedves biedermeier-kor ajándékai. Színes, csiszolt vagy vésett üvegpoharak, melyek egy-egy régi vitrinben maradtak meg s valamikor nagyapáink idejében ifjú b a r á t s á g o k ból származtak. Jó cimborák vagy szeretők ajándékozták egymásnak, néha az évszám, a tanulóhely képe, sőt a név is rá volt vésve a pohárra s éppen az, hogy törékeny üvegből volt, adta meg az ajándékozó megnyugvását : annál gondosabban fogják őrizni az ő emlékét. A legtöbb családi ereklyeként ránk maradt színes pohárnak valamely a j á n d é k o zás, egy gyengéd felbuzdulás volt az eredete. A mulf század elején szinte versengtek egymással a cseh gyárak ezeknek az előállításában. Az ő tarka poharaik lassanként kiszorították az angol poharakat is, melyeket pedig igen m a g a s áron fizettek. Egyedüli hiányosságuk az volt akkoriban e biedermeier-poharaknak, hogy nem volt megfelelő díszítésmódjuk, mely az üveg a n y a g á h o z igazán hozzáilleít volna. C s a k mikor a tizenhatodik századi poharak díszeit kezdték rajtuk alkalmazni, akkor falálfák meg az üvegnek megfelelő ornamentikát. Ennek a díszítőeljárásnak viszont nem volt meg a továbbfejlődésre való lehetősége. Ma egészen m á s a helyzet. Ma egész sereg művész — főleg osztrák — foglalkozik nagy szerefeffel és hozzáértéssel, hogy a cseh és rajnai meg sziléziai g y á r a k ból kikerülő üvegeknek finom é s nemes díszeik legyenek. S ma aránylag csekély költséggel lehet a régiekhez hasonló piros, zöld é s sötétkékszínű poharakból egész kis gyűjteményt

vásárolni, olyasmit, amivel az ember a legvonzóbb kapcsolatokat teremtheti meg a barátságai s z á m á r a .

H

OGY UTÁNOZTÁK HAJDAN AZ ÉBENF Á T ? P á l o s E d e úr, győri főreáliskolai tanár, aki a régi magyar irodalomnak s z o r g a l m a s búvára, közli velünk a tizennyolcadik század nagy nyelvészének, Révai Miklósnak alábbi receptjét, melynek az volt a cime : „Indiai fekete fának mását tsinálni" s nyilvánvalóan az ébenfaasztalosok használatára k é szült. A recept szószerint való eredetijében így hangzik : „Erre a' végre az a' legjobb fa a mellynek leg kevesebb erei és rostjai vágynák, 's egyszersmind sima, egyenlő és kemény, 's igy, a' színét kivévén, a melly már természetében leginkább hasonlít ehez a Indiai fához. Legjobb ide az ép körivély fa. Ezt Brazíliai faforgatstsal addig főzi az ember, mig viola szintivé nem leszen. A' börzsön közé timsót kell vetni, a' börzsön mértékére nézve */»• résznyit. 'S addig mig forró a' festék a' körivély fát kemény borostával vagy kefével kell dörgölni. Azulán reszelt vas porra (Limaiura mastix) etzetet tölt az ember, azt liizes hamun tartván : s' ha ezzel megkeni a' viola szinű fát, szépen megfeketUI tőle. Ha az ember még tartósabb szint akar ennek a' fának adni, még egyszer viola szinbe mártsa, és azutánn fesse isméi feketére a vas poros etzettel. Ezzel egymás után igy tselekedhetik. Minek utána a' fa jól megszárad, viasxszal kell megfényesíteni, a' mellyíöl azutánn szépen tlindökleni fog. Bánhatol ezzel más módon is. Törj öszve 8 lot galles! darabosan, végy hozzá két lot börzsönt, két lot gálitz kövei, egy lot grünspant, vagy rézvirágot : mind erre tölts két itze vizei, és főzzed liizes szenen fél óráig. Ezt a' megfölt festéket sziird le vásznán, dörgöld véle a' fái négy, öt, hat óráig. Ezuiánn hagyjad megszáradni, hogy tekélletesen meg feketíthessed reszelt vas poros etzettel, a' mellyel háromszor négyszer is bé kenheted. Két loi reszeli vasporra töltesz fél meszely erös boretzetet. Tarthatod ezt néhány napokig lágy meleg helyen. Ha nem győzöd a' várakozást, mindjárt lefőzheted félig egy isuporban. Lehet még más módon is iselekedned. Ha a' fát arra a' formára faragtad, a' melyre akartad, dörgöljed azt simitó kővel, annak utána igy Iselekedjél. Tölts egy mázas fazékba kél itze bor etzelet, négy lot reszelt vas port, fél font darabos galtest. Ezt hagyjad néhány napig meleg helyen állani, annak utána lölts még hozzá fél meszely bor etzetet, és nyoltz lot gálitzkövei, és egyszer a' tliznél forraljad fel. Ezzel az igy készlilf festékkel, dörgöljed és kenjed a' fát négy, öt, hat óráig. Ha azután egészen megszárad, először simitó kövei dörgöljed, az utánn fényesítsed viaszszal".

E

' P Í T É S Z E T I TÉVUTAK. Két német építész, akiket a háborús s o r s belga földre vetett, látta azt a megdöbbentő a n y a g p a z a r lást, pénzpocsékolást é s díszhalmozást, melyet az elmúlt évtizedekben az építészek világszerte, de kivált Belgiumban a középílkezés terén véghezvittek. Az álmonumentális törekvés a nagyvonalúságot azonosffoita a tornyokkal, kupolákkal, oszlopcsarnokokkal, lépcsőházakkal é s egyéb ilyen elemekkel való

161

«FC II M

N 9

M I N

h • 11
hatáskeltéssel és a nagy feladathoz s b ő s é ges pénzforrásokhoz jutott építő, amikor végre mód adatott neki, hogy a v á r o s k é p k ö r v o n a laiba illeszkedjék bele, nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy a fényűző építkezésnek egész hangszerkészlefét igénybe vegye. így keletkeztek világszerte azok az igazságügyi paloták, városházak, iskolák, posfavárak, pályaudvardómok és m á s középületek, melyek egy túltáplált burzsoáziának vagy egy milliárdokkal dolgozó államháztartásnak természetes tükörképei az architektúrában, de a kor a n y a g szerűségi elveinek mereven ellentmondanak. A két német építész, Cürlis és Stephany, erről a hallatlan pocsékolásról könyvet is írt „Die künstlerischen Irrwege unserer Baukunst" címmel, mely a müncheni Piper-cég kiadásában jelent meg. Meggyőző képek, világos példák, kissé túltengő szóbeli magyarázatok karján hirdetik ezt a könnyen látható igazságot. De a két német építész nem volna igazi háborús német epífész, ha a belga é s francia példákkal szemben azt nem vitatnák, hogy a „régi jó porosz s z o k á s ezzel szemben mindig a tartózkodást parancsolta a német építészekre" é s iff, német földön nem is fejlődhetett ki oly féktelenség a drága anyagok halmozásában mint egyebütt. Nos, ezt az elfogulatlan kritika aligha fogja igazolni. C s a k a legújabb időkben, a rideg indusztriális építkezésben érvényesül a németeknél is az a helyes elv, hogy az építésznek minél kevesebb eszközzel, minél nagyobb mértékben kell a szükséglet é s a cél megoldását biztosító teljesítményt létrehozni. Minekünk e könyv o l v a s á s a k a p c s á n nem a német építészet ökonomikusabb volta jutott eszünkbe, hanem az, hogy talán a háború után keletkező középítkezés éppen az anyagi viszonyok parancsoló kényszerűsége következtében megszűnik majd olyan nyelven szólni, mely a római császárok-korabeli szellem kifejezéseit veszi kölcsön s megtanulja majd egyszerűen, okosan, logikusan valósítani meg a mai praktikus nemzedék kívánalmait.

T

162

Ű F E S T É S E K . Néhány német folyóiratban az utóbbi időben sűrűn látni egy angol s z á r m a z á s ú német a s s z o n y kézimunkáit,melyek a hímzésnek egészen sajátszerű megnyilatkozásával valósággal dekoratív festményekre emlékeztetnek. Hösel Florence tűfestései ezek, melyek valóban a tűvel való festésnek remekei. Ez a művésznő egy-egy természeti tájnak, egy virágzó fának vagy kertrészletnek színpompáját adja vissza finoman a sík dimenziójába szorítva az elő formákat. C s o d á l a t o s hangulatuk van e képeknek. Az embernek a legügyesebb japán tűfestőmunkák jutnak eszébe, de még ezeknél is kevesebb eszközzel dolgozik Hösel asszony, akiben minden természet-

m i

élmény a színes pamuttal való kifejezés megrögzítésére törekszik. S a képeken még szinte ott van az első áfélés frissesége, h a m v a is, mintha pamuttal é s tűvel írt vázlatok volnának képei. É s fáradhatatlan szorgalommal maga festi meg az alapul szolgáló selymeket, szöveteket s maga állítja elő azokat a növényi festékeket, melyeket színezésre használ. Hösel tűfestésű kézimunkái ma a legdivatosabbak Berlinben, párnái, térítői, falra akasztott hímzései nemcsak a lakásokban, hanem varieték, mozik, kávéházak asztalain és előcsarnokaiban is ott láthatók mindenfelé.

G

YARMATI STÍLUS AMERIKÁBAN. Mint

az egész világon, úgy az Egyesült-Államokban is tudvalevőleg e r ő s mozgalmak vannak afféle „nemzeti" épífőhagyományok felkutatására, melyek egy új modern mozgalom magvát képezhetnék. Jessen Péter, a berlini iparművészeti múzeum jeles igazgatója most amerikai útjának e téren való tapasztalatairól is beszámol a Kunsfgewerbeblatt mult évi utolsó s z á m á b a n . Az amerikai bevándorlottak, különösen a tizenhetedik században, akár Hollandiából, akár Angliából vagy m á s országból jöttek, szívesen építkeztek saját hazájuk módja szerint, de legerősebben mégis az angol építők é s lakásberendezők hatottak ezeknek a korai települőknek ízlésére. A nagyobb múzeumokban a városok egész sorából vannak egykorú metszetek, melyek egységes városépítészeti törekvésekre engednek következtetést. De maradt meg néhány v á r o s is ily régi köntösben, ezek közt a legérdekesebb Salem városka Massachusetts államban. Mint a németeknél Nürnberg, vagy minálunk Lőcse, úgy őrzi e v á r o s régi polgári lakóházak s z é p s é gét, azokat az igénytelen tizenhetedik—tizennyolcadik századi házakat, melyekben hajósok, kapitányok, kereskedők éltek családjaikkal. Lassanként bizonyos rendszerbe sorakoznak e házak, mely egyező, tetszetős külsőt ad valamennyiöknek. Megtört, a szomszédházhoz simuló oromfal, egyforma l a g o z á s ú ablakok, lapos vagy csak gyenge hajlású háztetők adják meg az egységet. A bejáratokat különös gonddal képezik ki, mindegyik más, mind hirdetője egy-egy becsületes mester ötletes voltának. A tizenkilencedik századig fart ez az építkezés, egyre növekvő díszítő kedvvel, de mégis megkapó mértéktarfással, szerénységgel. A ház hála mögött mélyen elnyúló kert a homlokzat elé is kerül egy keskeny csikón, melyet tetszetős fehér r á c s keríf el a gyalogjárótól. Ezeknek díszei a becsűlelefes mesterségbeli tudásnak jól ácsolt vagy faragott emlékei. Nagyon kedvesek az ablakrácsok is, de kivált a minden ház előtt m á s - m á s alakot öltő sárkaparók, melyek egyszerűen, de sok derűvel

r » i M H • m • II ii 'a szólnak hajdani kovácsmesfcrekről. A temetőművészei is e városkában őrzi a legszebb faragott köveket. É s a lakásberendezőművészet emlékei is iff tanulmányozhatók legjobban. A szobák többnyire alacsony faburkolatfal vannak bevonva, felettük igen vidám papirkárpit rájuk nyomott sokféle tájképpel, melyek közt indiai vidékek is nagy számmal akadnak. A szoba dísztárgya a kandalló, fából faragott vagy fehér márványba vésett bárok ornamentikával. A bútorok legjavát már csak múzeumokban lehet megtalálni, például a Bolleféle gyűjteményben New-Yorkban és lehetett látni a Mefropolitan-Múzeum 1909. évben rendezett kiállításán. Ezek közt azonban nehéz megkülönböztetni az amerikai eredetűt az angoltól. Jellegzetesebbek csupán a tizenhetedik századból való durva tölgyfabúforok, szekrények, kredencek, székek és asztalok. Az angol késői renesszansz díszei, formái itt olyasféle naivitással és utánérzéssel jelentkeznek, mint a népművészetben szoktak. De már a tizennyolcadik század elején a diófa é s a mahagónifa váltja fel a tölgyet és egyúttal kényelmesebb formák, új bútortípusok kapnak lábra. Fiókos szekrény, karosszék, támlásszék ezidőben már mind az angol bútortervezők mintakönyveit utánozza és a bevándorloff angol asztalosok sohasem távolodnak el messzire hazájuk ízléséfői, ÓRÁSBOLT KIRAKATA. A berlini rendÄZőrség büntetés terhe alatt figyelmeztette az ottani órásokat, hogy a kirakataikba telt órák poníos és egyöntetű járására ügyeljenek. Minálunk az effélékre nem kell figyelmeztetni az órásokat, nálunk a kirakatokba tett órák egyáltalában nem járnak, mert az efféle kicsiségek sem az órást, sem az órát nem érdeklik. A kirakatainkban látható óráknak sokkal komolyabb céljaik vannak : az ízléstelenség múzeumába kívánkoznak és meg akarják győzni a járókelőt arról, hogy mivel rútíthatná el leginkább szalonja aszfaláí vagy ebédlője falát, ha erre a célra 100—400 koronát nem sajnál. Elég egyetlen séta, mondjuk, a nagykörúton végig, hogy meglássuk, hányat ütött az óra — az ízlés fejére. Itt sorakoznak a szalónórák alabástromtalapzatíal, francia bronzszoborral, mely dühös kovácslegényf ábrázol, aki kalapácsával az óra számlapjára mutat, melyen babilóniai álmoskönyvek rejtelmes számjegyei sorakoznak olvasható római számok helyett. Itt van az úgynevezett kripta-óra, mely márványból családi síremléket ábrázol, két sarkán két hatalmas bronzfáklyával, míg a sírkamrából dühös oroszlánok törnek elő a bronz állatszelidítő felé, jelezve, hogy az idő halad és az élet rövid, de a művészet hosszú. Itt vannak a maha-

i m h ft m

m n m u> i m i m » m ni m Win

góni, a tölgyfa, a száz évig járó, de esztergályozott prütykökkel teleragasztott óraházak, itt vannak az úgynevezett juxórák, mint azok, amelyeken egy csúcsíves toronyban apró törpék keltik fel éles berregéssel reggel az embert és a lombfűrészművek, melyekben egy tépett kakukmadár huhog olykor és a legjuxosabbak a lábasra szerelt óraművek, amelyeknek hosszú nyele van és a s z á m lapon egy szakácsné meg egy kukta festve pofozzák egymást. Mily egyszerűek, komolyak és nyugodtak ezekhez a slendrián gyári portékákhoz képest a régi órásmesterek empirestílű vagy egyszerű négyszögű és üveggel fedett szekrénybe zárt órái, amelyeken nem a bronzmű, a meglepetés, a fenevad és a huhogás voltak fontosak, hanem a tiszta, jó számlap, a pontos szerkezei és a csinosság minden követelőzés nélkül.

A

ROMANTIKUS É S A S Z É P G Ő Z G É P .

Nemrégiben egy német képeslap hetvennyolcvan évvel ezelőff készült gőzgépeket mutatott be. A technika fejlődésének kezdetéről valók ezek, amikor az emberek szeme még a gőzgéptől is bizonyos „romantikus" szépséget kívánt meg, mikor a híres technikus, Reuleaux utasításai szerint minden mérnök „szépíteni" igyekezett a gőzgépeket. S a j á t s á g o s szülöttei voltak e járványnak : olyan masinák keletkeztek, melyeknek az Akropolison kell keresni az ideáljait. E képek között ott látni a sanssoucii szökőkutak szivaftyúzógépét, mely kétségbeejtő módon mutatja a gépkonstruktőr verejtékezését a csúcsívért, egy másik gépet, melynek háza egy miniatűr római templomot ábrázol és látni gyárépületeket, melyeknek kéményén a falazat kívül cifraságokkal van díszítve. A kedves biedermeier-időkben ilyen és hasonló tréfákkal iparkodtak a technika sivár külsejét eltüntetni. Mikor azonban Mayer Róbert feltalálta a mai technikai és gazdasági élet alapelvét, az erő megmaradásának elvét, új korszak kezdődött a technikában. Attól fogva minden gépen az erő és a munka viszonyát igyekeztek megállapítani és a technika minden alkotásán e viszonyt külsőleg is kifejezésre juttatni. Ezzel pedig nehezen volt összeegyeztethető, hogy az egyensúlyozok olyanok legyenek, mint az istenek fejei a görög szobrokon. A matematika és az erőviszonyok megállapítása jelenfeffe a romantikus gőzgép halálát és a művész menekülését a technika területéről. De ha a művész elmenekült is onnan, a technikusok lassanként mégis megtalálták a gőzgépnek, a vashídnak,, a gyárépületnek azt a célszerűségi formáját, mely csak a hozzá nem értő szemében lehef művészietlen, az esztétikailag iskolázott szem

163

RM^XRM^C-^S C M J N ^ ^ K ; C^^CÄ^C-^S

C^^XR-^RC-«^ rm^c^S'r^j:

ezekben épp úgy megtalálja az arányok szép érvényesülését, mint a reneszánsz palazzóinak sima homlokfalán, melyek eleinte szintén csak a matematika és a szilárdságtan elveit valósították meg. Újabban persze megint szóhoz jutnak az építészek és a művészek a gépiparban, de korántsem úgy, hogy egy más művészet formáit akarnák a gőzgépre erőltetni vagy hogy ornamentumokkal raknák tele a vaskonstrukciókat, hanem éppen a sajátos technikai szépségek világába igyekszenek beleélni magukat és azoknak szellemében konstruálni erős és szolid gépipari munkákat. A szép gőzgép a cél, mely izigvérig át van hatva a vasnak és a munkaerőnek kifejezésével.

M

ŰVÉSZKÁRTYÁK. Egy nagy német grafikai vállalat úgynevezett Klingsporművészkártyákat bocsátott ki mostanában, több sorozatot rendkívül ízléses képeslevelezőlapokból. E kártyák minden sorozatát egyegy grafikus-művész tervezte, igen kevés rajzolt dísszel, főképpen a betűszedés ízléses csoportosításával. Minden lap egy-egy emlékverset vagy mondást tartalmaz hazafias vonatkozással a mostani időkre s minden lap a tipográfiai ötletességnek, a kevés, de nagyon gondos formának szépségével tep meg. Tízezrével forognak e lapok Németországban közkézen, hatalmasan erősítve a művészi kultúrát és valóban méltóak arra, hogy az emberek e nagy idők szerény emlékjelei gyanánt porlő írásaik közé helyezzék. S amikor e lapokat látjuk, önkéntelenül is eszünkbe jutnak azok az úgynevezett „ művészkártyák ", melyeket minálunk árúsífanak e néven a papirkereskedések és dohánytőzsdék. A párisi Salon multszázadi kiállításainak színnyomatú reprodukciói, továbbá erdei ágakon himbálózó szerelmes párok és „humoros" angol babyképek édeskés hazugságai nevelik a magyar közönség grafikai ízlését. É s csak nagyritkán látni olcsó, egyszerű, a nyomdai művészet ízlésével ható lapokat, melyek a tömegek nemesebb érzéseire volnának hatással s nem érzékiségének vagy érzelgősségének cirógatói.

164

IPARMŰVÉSZET É S FILMVÁLLALKOZÁS. 1 Most, hogy a magyar filmtechnika egyszerre és sohasem remélt arányokban kezd fellendülni, a filmipar a tőke érdeklődésének centrumába került és a létesülő új magyar filmvállalatok — mint a napilapokban olvassuk — egymásután szerződtetik dramaturgjaikul a nevesebb magyar írókat. Arról azonban nem értesítettek e közlemények, hogy egy ilyen alakuló nagy filmipari vállalat legutóbb — épen az Iparművészeti Társulat közvetítésével — egyik ismertebb magyar

S
FFMA

câc^s

CA^CASCUI

iparművészt is szerződtette művészi munkatársául. Szerződtette pedig oly széles feladatkörrel, amely méltán elégítheti ki a Iegfokozottabb művészi ambíciókat, mert a belső szcenikai megoldásoktól a kosztümtervezésig és az architektonikus újításokig mindenben az új művészeti tanácsadó iniciálása fog érvényesülni. Mi, akik oly sokszor emeltünk szót ama szörnyű laposságok ellen, melyek a kUlföldi filmipar belső berendezésein, bútorain és dekorációin uralkodnak, csak örömmel gondolhatunk arra, hogy ez az ízlés nevében való újítás mitőlünk indul ki és másrészt nem zárkózhatunk él annak konstatálása elől sem, hogy ebben az érvényesülési lehetőségben épen a fiatal magyar iparművészeknek még alkalmas munkakör kínálkozik. A mozi az ő mai — és egyre fokozódó — népnevelő és művelődési fontosságával semmiképen sem kicsinylendő feladatokat ad annak a tervezőnek, aki gyors ötletekkel, erős dekorativ érzéssel és az újhoz való bátorsággal bír. A nagy technikai változások világában épen az iparművésznek kell egy olyan új tömegművészet kialakulását elősegíteni,amelynek műveltséglörténeti jelentősége ma még kiszámíthatatlan.

A

MŰVÉSZET DEMOKRATIZÁLÁSA. Az Iparművészeti Társulat legutóbbi közgyűlésén egy felszólaló azt vetette e lap szerkesztőjének szemére, hogy a művészet demokratizálásának eszméjét nem támogatja eléggé. Egy közleményünkből vélte ezt kiolvasni, mely nemrégiben jelent meg Levelesláda rovatunkban és amelyben elpanaszoltuk, hogy Magyarországon — sajnos — azért nem fejlődhetik eléggé a polgárság számára való művészet, mert a művészetnek a mecénásai javarészt még mindig az egyházi, születési, és pénzarisztokrácia rétegeiből kerülnek ki. Hogy e tény megállapítása éppenséggel nem jelenti annak a helyeslését, azt csak a makacs és idült elfogultság vonhatja kétségbe és hogy mi viszont e lapban sohasem a művészet demokráciája e l l e n szálltunk síkra, hanem ellenkezőleg a legszélesebb társadalmi rétegek életét szépítő művészeteket sürgettük és sürgetjük, azt megint csak az nem veszi észre, aki mindenáron Botond bárdjával akarja döngetni a — nyitott kapukat.

ff. 9K f* Kétféle művész van. Egyesek hozzák a feleletet, mások pedig a kérdést. Meg kell állapítanunk, hogy kikhez tartozunk, azokhoz, kik válaszolnak, vagy a kérdezőkhöz, Mert az, aki kérdez, nem lehet egyúttal a választadó. Vannak művek, melyek várnak s amelyeket sokáig nem ért meg senki. Mert megadják a választ oly kérdésekre, amelyeket még nem vetett föl senki. Mert a kérdés sokszor a válasz után jön. Wilde o.

t

107

107. Angol p o h á r s z é k 1900-ból az 0.~M. Iparművészeti Múzeumban. — 108. Nagy Katinka : Művészi virágtervezetek. Magyar Iparművészet. 7

107. E n g l i s c h e r Kredenz 1900. Im Budapester K u n s t g e w e r b e m u s e u m . — 108. K. Nagy : Blumenkompositionen.

110

166

109—110. B a r a n y a m e g y e i k é z z e l s z ő t t ingválldíszek.

109—110. U n g a r i s c h e V o l k s k u n s t : H a n d g e w e b t e H e m d e i n s ä t z e .

112

iwn" 1 113 111—113. N a g y S á n d o r : M i s c o r n á t u s h o z t a r t o z ó papi ingek hímzései. S á r g a selyem és fehér cérna. Készítette : Z a b o r á n s z k y Ilona.

167

111—113. A. N a g y : L e i n e n s t i c k e r e i e n zu einem M e s s o r n a t ( g e l b e S e i d e u n d w e i s s e r Zwirn). A u s f ü h r u n g : H e l e n e Zaboránszky. 8*

* f - y II •

-T '

•• "

" ••

•• •••.-•• '-y'

114

114. N a g y S á n d o r : Toldi. S z ö v ö t t fali s z ő n y e g .

114. A. N a g y : Toldi. G e w e b t e r

Wandteppich.

115—117. N a g y S á n d o r : A lipótmezei áll. tébolyda k á p o l n á j á n a k m o z a i k a b l a k a i . K é s z í t e t t e : Roth Miksa.

115—117. A. N a g y : M o s a i k f e n s t e r d e r Kapelle d e r L a n d e s a n s t a l t f ü r G e i s t e s k r a n k e , B u d a p e s t . A u s f ü h r u n g : M. Roth.

169

118

118. N a g y S á n d o r : A lipótmezei áll. tébolyda k á p o l n á j a egyik m o z a i k a b l a k á n a k részlete. Készítette : A R o t h Miksa.

118. A. N a g y : Teil e i n e s M o s a i k f e n s t e r s d. Kapelle d . L a n d e s a n s t a l t f ü r G e i s t e s k r a n k e , B u d a p e s t . A u s f ü h r u n g : M. Roth.

119. N a g y S á n d o r : A lipótmezei áll. tébolyda k á p o l n á j a e g y i k m o z a i k a b l a k á n a k r é s z l e t e . K é s z í t e t t e : Roth Miksa.

119. A. N a g y : Teil e i n e s M o s a i k f e n s t e r s d. Kapelle d . L a n d e s anstail f ü r G e i s t e s k r a n k e , B u d a p e s t . A u s f ü h r u n g : M. Roth.

3 fl ^

\

120. N a g y S á n d o r : A lipótmezei áll. t é b o l y d a k á p o l n á j a egyik m o z a i k a b l a k á n a k r é s z l e t e . K é s z í t e t t e : Roth Miksa.

WjI 'j

120. A. Nagy : Teil e i n e s M o s a i k f e n s t e r s d. Kapelle d. L a n d e s a n s t a t t f ü r G e i s t e s k r a n k e , B u d a p e s t . A u s f u h r u n g : M. Roth.

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

A

Budapesti :: Asztalos- és :: Kárpilosmcstcrek Kiállítási :: :: Egyesülete :: :: a városligeti Iparcsarnokban állandóan •

nagy bútorvásárt j tart, amely nyitva van naponkint reggel 9 órától d.u. 6 óráig. :

-

A nagyközönségnek alkalma van szép, jó és szolid bútorokat jután y o s áron vásárolni.

KEHRUNGKkelmefestő

« cd

vcq\jU&ztitó*s2

qyärßuöapc&V MZftQtnonö'tcr toHőkúzíelek'a vároe'tmnóen*

3. Tervezendők : a ) hálószoba-bútorok és pedig két ágy, két kétajtós szekrény, egy h á r o m a j t ó s szekrény, éjjeli szekrények é s toilette-asztal, b) ebédlőszoba-bútorok és pedig pohárszék (kredenc), tálalóasztal vagy ezüstszekrény, kihúzható ebédlőasztal. 4. A pályaművek 1 :10 a r á n y ú derékszögű egyszerűen megrajzolt vetületi képben ábrázolják a tervezett bútorokat. — A rajzokhoz csatolják a pályázók a bútorok elkészítése m ó d j á n a k rövid, értelmes leírását. — Távlati rajzok mellőzendők. 5. Pályadíjakul a Társulat úgy a hálószoba, mint az ebédlő bútorainak terveire külön-kiilön 5—3 díjat tűz ki é s pedig pályázatonkint :

r é s z é b e n * 4 3 c t? kcjz\&\van*w tàôci'CèQ* a l a t t I* tClCI0n*T5-05 CÔ-65-56' 6ZÓUt

I. díj 350.— k o r o n a II. „ 250.— III. „ 2 0 0 . A díjak teljes ö s s z e g e tehát 1600.— k o r o n a . 6. Amennyiben a pályadíjak k i a d á s a esetén a Társulat még egyik-másik pályaművet meg a k a r n á vásárolni, a pályázati rajz vételösszegét a tervező művésszel egyetértőleg állapítja meg. Ha pedig a Társulat a pályadíjjal jutalmazott és megvásárolt pályaműnek részletrajzait is kívánná, a tervező köteles azokat az iparművészeti tervezések d í j s z a b á s á ban megállapított ö s s z e g e n 2 hét alatt a társulat részére elkészíteni.

KISS JÓZSEF BÚTORGYÁRA : !•

•

BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ.

J KÉSZ BÚTOROK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON.

p Á L Y Á Z A T HÁLÓSZOBA- ÉS EBÉDLŐBÚTOR-TERVEKRE. 1. Az O r s z á g o s m a g y a r Iparművészeti Társulat megismétli egyszerű polgári l a k á s o k bútorzatának terveire hirdetett pályázatát, amellyel el a k a r j a érni azt a célt, h o g y kis- és középiparosokat és asztalosszövetkezeteket oly tervekkel tudjon ellátni, amelyek nyomán készülő bútorok hivatva volnának a főképpen Bécsből hozzánk beözönlő ú. n. középjó minőségű polgári berendezéseket kiszorítani és megfelelőbb árúval pótolni. 2. A pályázónak különösen szem előtt kell tartania, h o g y a tetszetős külső mellett tömegtermelésre alkalmas, g a z d a s á g o s a n és jól megszerkesztett és összeépített, a vevők célszerűségi és művészi igényeit egyaránt kielégítő bútorokat tervezzen. — Történelmi stílusok szolgai másolatait a Társulat kizárja e pályázatból, mert a jelenkor követelményeinek megfelelő, szertelenségektől ment, m o d e r n , e r e d e t i , p r a k t i k u s é s ö t l e t e s bútorterveket a k a r bútoriparunk megtermékenyítésére beszerezni. Az O. M. Iparművészeti Társulat választmányának következő tagjai : Hajts Jakab, Kántor Tamás, Lingel Károly és Thék E n d r e készségüket jelentették be arra, h o g y a pályázóknak kívánatra útbaigazítást adnak a kívánt bútortípusok felől.

\

7. A pályázaton c s a k m a g y a r állampolgár vehet részt. 8. A pályázat titkos. Ennélfogva a pályázó l á s s a el művét jeligével és csatolja hozzá ugyanazzal a jeligével ellátott zárt borítékban nevét é s lakása címét. 9. A pályaműveket 1917. évi szeptember hó 17-én déli 12 ó r á j á i g kell beküldeni az O r s z á g o s Magyar iparművészeti Társulat i g a z g a t ó s á g á h o z (IX. ker., Üllői-út 55—57. sz.). 10. A pályázatot a társulat állandó bírálóbizottsága dönti el. 11. A díjazott és megvásárolt tervek tulajdonjoga, beleértve a korlátlan s o k s z o r o s í t á s i jogot is, k i z á r ó l a g o s a n az O r s z á g o s Magyar Iparművészeti Társulaté.

I

12. Valamennyi pályaművet a társulat legalább három napig kiállítja az O r s z á g o s Magyar Iparművészeti Múzeumban. A nem díjazott műveket a kiállítás leszerelésétől számított 50 napon belli) el kell vitetni, mert ezen a határidőn túl a társulat értük felelősséget nem vállal. Budapest, 1917 június havában.

Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat elnöksége. O R S Z Á G O S MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT AZ1917. évi m á j u s hó 6-án tartotta XXXII. évi rendes közgyűlését B á r c z y István dr. elnöklésével, jelen v a n n a k : Á l p á r Ignác alelnök, Á g o t á i Lajos, B a r t ó k y József dr., C s á n y i Károly, D e l m á r Emil dr., F a r a g ó Ödön, G e r s t e r Kálmán, G o n d a Béla, H a u s w i r t h Ödön, H a v r a n e k Ferenc, H e l b i n g Ferenc, L u k á c s G y ö r g y dr., M a j o v s z k y Pál dr., M e n y h é r t Miklós, M i h a 1 i k Gyula, N á d a i Pál dr., N á d l e r Róbert, R ó t h Miksa, S t e i n e r Ferenc, S z a b l y a F r i s c h a u f Ferenc, V i g Albert választmányi tagok és a Társulatnak mintegy 30 tagja. A Társulat tisztviselői kara részéről jelen v a n n a k : G y ö r g y i Kálmán igazgató, L i p c s e y József pénztáros, C s á k István ellenőr és K o"m á r o m y Árpád irodatiszt. A jegyzőkönyvet K o m á r o m y Árpád vezeti. 1. E l n ö k üdvözli a megjelent tagtársakat s az ülést az e füzet vezető helyén közölt beszéddel nyitja meg. Ezután megállapítja, h o g y a közgyűlés idejét és helyét az alapszabályokban előírt módon kellő időben közhírré tették. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Á g o t á i Lajos és S z a 1 a i Emil dr. tagokat. T á v o l m a r a d á s u k a t kimentették B e c k Dénes és G a u l Károly. Örömmel jelenti, hogy M e I o c c o Péter a mai közgyűlés alkalmából a társulati ház alapja javára 500.— koronát adományokolt. — Éljenzés. 2. I g a z g a t ó előterjeszti a választmánynak 1916. évi működéséről szóló jelentését. S z u c h y János hivatkozva arra, hogy a jelentést minden e g y e s tag megkapta, fölöslegesnek tartja, hogy azt fölolvassák. Indítványozza azonban, hogy úgy az elnökségnek, mint a választmánynak és a Társulat tisztikarának buzgó és eredményes munkájáért a közgyűlés fejezze ki elismerését. B a r í a Artúr a jelentést vérszegénynek tartja. Rámutat a tagok c s ö k k e n é s é r e s kutatn kívánja ennek okait. Kifog á s o l j a a Magyar Iparművészet szerkesztőségének a legutóbbi számban megjelent kijelentését, mely szerint csak arisztokratikus művészetpártolás van s ezért nem foglalkozhatik a lap a középosztályt érintő művészettel. (B. úr beállítása szerint mi tagadjuk a polgári osztály művészi igényeit kielégítő iparművészet létjogosultságát, pedig — hiszen minden olvasónk tudja — minden alkalommal ennek épp az ellenkezőjét hirdetjük és valljuk. A s z e r k.) Hibáztatja továbbá, hogy a Társulat a rajztanítás tanterveivel a k a r foglalkozni, holott fontosabb volna, ha az ipari szakiskoláknak az iparművészeti iskolával való kapcsolatát szervezne. (Ez már majdnem egy évtized óta intézményesen biztosítva van. A s z e r k . ) A Társulat nem pártolja eléggé az iparművészeket, mert nem közli lapjában a s o r s o l á s r a vásárolt nyereménytárgyak készítőinek nevei!. (Amióta a lap fennáll mindig közöltük a nyeremények tervezőit és készítőit is. A s z e r k . ) A társulati bolt felállítását és az iparművészeknek társadalmi érintkezését szükségesnek tartja, ezért kívánja, hogy a vezetőség ezeket valósítsa meg. Válaszfalat lát a vezetőség é s a kívül álló inteilektuellek között. A iparművészel védőbástyája nemzeti kultúránk fejlődésének, ezért megerősítését biztosítani kell. B o k o r Imre legfontosabbnak a társulati bolt megteremtését tartja, hol iparművészeink termékeit árúsítva, arra törekedjen a Társulat, hogy a külföldről beözönlő műipari árúk terjesztését megakadályozza s részben elejét vegye egy vagy több esetleges hasonló irányú külföldiek által felállítandó üzlet létesítésének. Lépjen érintkezésbe a Társulat az iparosokkal és iparművészekkel, intézzen kérdést hozzájuk, h o g y ki, milyen és mennyi tárggyal látni el állandóan a Társulat bolthelyiségét. Végül kéri a Társulat vezetőségét, hogy a társulati boltot miharabb valósítsa meg Utána S z i r o n t a i L h o t k a István 10 indítványt terjeszt elő, melyeket közgyűlés tárgyalás végeit a választmány elé utal. (L. a május hó 18-iki választmányi ülésről szóló közleményt. A s z e r k . )

Rétay és Benedek oltáregyleti szállítók egyházi műiparintézete, Budapest, IV., Váciutca 59. Miséruhák, zászlók, lobogók, oltárfelszerelvények, csillárok, keresztúti és oltárképek, valamint mindennemű templom- és kápolnaberendezések előállítása. Mindennemű szent szobrok nagy raktára. Oltárépftő és faragó műintézet: Budapest, Vili., Lujza-utca 7. szám. Árjegyzéket, köllségvetést, mintákat, tervrajzokat készséggel kUldllnk

IPARMŰVÉSZETI TERVEZÉSEK DÍJSZABÁSA Az O r s z á g o s Mag y a r Iparművészeti T á r s u l a t é s a Magyar Iparművészek T e s t ü l e t e által a tervek d í j a z á s á r a nézve e l f o g a d o t t ::: s z a b á l y z a t . :::

V !"! ÁRA 1 KOR. ö KAPHATÓ A TÁRSULAT IRODÁJÁBAN, BUDAPEST, IX., ÜLLÓI-ÚT 53-57

KÁRPITOS* D I S Z I T 0 IV. KECSKEMÉTI 1 1 . 9 TELEFONI

1 9 - 2 5

HOLZER C S . É S KIR. UDVARI 6 3 KAMARAI SZÁLLÍTÓ

DIVATHÁZA BUDAPEST, IV., K O S S U T H LAJOS UTCA 9

ICTORIA

ZÁSZLÓGYÁR ÉS DÍSZÍT ŐVÁLLALAT

C S A T H O AUREL E S RUMBOLD BERNAT

B U D A P E S T , IX., P A V A - U T C A 7. S Z . SAJÁT HÁZ. A L A P Í T T A T O T T 1842.

GYÁRTÁSI OSZTALYA1NK : Címeres, nemzetközi, hajózási stb. színtartó merinózászlók. Képviselő-és reklámzászlók. Címtáblák, címerek, díszletek stb. festése. Színházi díszítési stb. papirmasché tárgyak készítése. Termek, utcák, városok, épületek, árbocok, diadalkapuk díszítése kölcsöndíj mellett.

Utána M e r v ó Márton a hazai cserépkályhásipar váls á g o s helyzetére hívja fel a közgyűlés figyelmét és a bajok orvoslását kéri. Felszólaló írásba foglalta erre vonatkozó előterjesztését. Az elnökség megígéri, hogy tárgyaltatni fogja a választmánnyal. 3. I g a z g a t ó előterjeszti az 1916. évi számadások megvizsgálására a mult évi közgyűlés által kiküldött számvizsgálók jelentését. — A közgyűlés a számvizsgálók jelentését tudomásul veszi és a választmánynak a felmentést megadja. 4. I g a z g a t ó előterjeszti az 1917. évre szóló költségelőirányzatot. Elnök javasolja, hogy tekintettel a háború folyamán előállott nagy drágaságra, közgyűlés a tisztviselők háborús pótlékát 1917 július hó 1 -élői kezdve a fizetése 50°/o-ára emelje fel. S z i r o n t a i L h o t k a indítványozza, hogy a tisztviselői háborús pótlékot ne 50, hanem 75°/o-kaI emelje a közgyűlés. E l n ö k utal arra, hogy a Társulat a tisztviselők háborús pótlékának megállapításánál eddig az állam által használt kulcsot alkalmazta. Ezért ajánlja, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy amennyiben az állami tisztviselők 50°/o-nál magasabb háborús pótlékban részesülnének, úgy a társulati tisztviselők háborús pótlékát is ugyanannyi százalékkal emeljék. — Közgyűlés az 1917. évi költségelőirányzatot közfelkiáltással elfogadja és az elnök indítványához hozzájárul. 5. E l n ö k a tárgysorozat 5.6. és 7. pontjában előirt titkos választásokat rendeli el s a szavazatok összeszámlálására B a r t a Artúr, C s á n y i Károly és H a u s w i r t h Ödön tagokat kéri fel. A szavazás idejére pedig a közgyűlést felfüggeszti. A szavazatok összeszámlálása után a közgyűlést újból megnyitja s kihirdeti a szavazás eredményét, mely a következő : Szavazott 56 társulati tag. A leadott szavazatokból kapott: Zsolnay Miklós alelnök 56; v á l a s z t m á n y i t a g o k : Beck Dénes 56, Czakó Elemér dr. 36, Csányi Károly 56, Deltnár Emil dr. 56, Gaul Károly 56, Glück Frigyes 56, Gróh István 56, Kozma Lajos 56, Körösfői Kriesch Aladár 56, Lajta Béla 36, Lingel Károly 32, Maróti Géza 36, Menyhért Miklós 36, Micseh Endre 56, Moiret Ödön 36, Pogány Móric 36, Róth Miksa 55, Thék Endre 56, Vértes Rezső 36, Wolfner Gyula 36 szavazattal 5 évre. Kántor Tamást pedig az elhalt Radisics Jenő vál. tag helyére, akinek megbízása 1918-ban járt volna le, 1 évi időtartamra 52 szavazattal. S z á m v i z s g á l ó k lettek: Czettel Gyula 56, Melocco Péter 36, Ország Róbert 36 szavazattal. P ó t s z á m v i z s g á l ó k : László Henrik 56, Pongrácz János 56. Az éljenzéssel fogadott névsor felolvasása utan elnök a közgyűlést berekeszti. A Z O R S Z Á G O S MAGYAR IPARMŰVÉSZETI TÁRSULAT VÁLASZTMÁNYA 1917. évi május hó 18 : án ülést tartott A I p á r Ignác elnöklésével. Jelen vannak : Á g o t á i Lajos, Á r k a i Aladár, C s á n y i Károly, C z a k ó Elemér dr., D e l m á r Emil dr., F a r a g ó Ödön, báró F o r s t e r Gyula, G a u l Károly, G r ó h István, H a j t s Jakab, H e l b i n g Ferenc, J u n g f e r József, K á n t o r Tamás, L i n g e l Károly, M e n y h é r t Miklós, M i h a 1 i k Gyula, M o i r e t Ödön, N á d l e r Róbert, N a g y Virgil, P o g á n y Móric, R ó t h Miksa, T e l e s Ede, V é r t e s Rezső választmányi tagok, G y ö r g y i Kálmán igazgató é s K o m á r o m y Árpád irodatiszt, aki a jegyzőkönyvet vezeti. É1 n ö k megnyitja az ülést, üdvözli a megjelenteket. Külön üdvözli az új választmányi tagokat, L i n g e l Károlyt és W o l f n e r Gyulát s reméli, hogy ők is a régebbi tagokkal karöltve odaadóan és szeretettel fognak munkálkodni az Iparművészeti Társulat s a magyar iparművészet fellendítésén és fejlesztésén. Jelenti, hogy távolmaradását kimentette: B á r c z y István dr. elnök, B e c k Dénes, F i e b e r Henrik, H a u s w i r t h Ödön, M i c s e h Endre dr., T h é k Endre, V é g h Gyula és W o l f n e r Gyula választmányi tagok. A jegyzőkönyv hitelesítésére az elnök M e n y h é r t Miklóst kéri föl. I g a z g a t ó jelenti, hogy a közgyűlésen megválasztott választmányi tagok közül megválasztásukat levélben megköszönték : D e 1 m á r Emil dr., G a u l Károly, L a j t a Béla, L i n g e l Károly és W o l f n e r Gyula. I g a z g a t ó jelenti, hogy az Orsz. Hadigondozó Hivatal a Társulat előterjesztését, mellyel a hadi rokkantügyi akció érdekében közreműködését felajánlotta köszönettel tudomásul vette. Egyúttal értesíti a Társulatot, hogy rokkant kereseti telepek Vácon és Kassán állíttatnak fel. A váci telepen már dolgoznak is, hova T u 11 Viktor a Társulat megbízásából hetenként 2—3-szor kimegy a munkák ellenőrzése és irányítása végett. Ezenkívül tárgyalás folyik kereseti telepnek

M

Győrölt és Szegeden való felállítása iránt. Iparművészeti irányú rokkant tanműhely állíttatott még fel az Orsz. Hadigondozó Hivatal kassai és császárfiirdői intézetében. A kalocsai rokkantiskola már át is írt a Társulathoz és az asztalos- és kosárfonó- iparágakban kérte a Társulat segítségét. Igazgató a kívánt rajzokat már be is szerezte s az intézetnek meg fogja küldeni. — Tudomásul szolgál. E l n ö k felhívja a választmány figyelmét azokra az indítványokra és felszólalásokra, melyek a közgyűlésen elhangzottak és kéri a választmányt, hogy az indítványokkal foglalkozva, azokat vegye beható tárgyalás alá. I g a z g a t ó elsőnek S z i r o n t a i L h o t k a István 10 pontból álló következő indítványait terjeszti elő : 1. Az O r s z á g o s Központi Hitelszövetkezettel együtt működő szövetkezetek, melyek állami támogatásban részesülnek, külföldi és bécsi bútorokat árusítanak, melynek meggátlására kéri a választmányt. F a r a g ó indítványozza, hogy keresse meg a Társulat az Orsz. Közp. Hitelszövetkezetet és kérje fel arra, hogy nyomozza ki a saját hatáskörében, mely szövetkezetek árúsítanak üzleteikben külföldről hozott bútorokat s ha már biztos adat jut a Társulat birtokába, tegyen a választmány lépéseket a baj orvoslására. Egyúttal értesítse a Társulat, hogy a szükséges terveket szívesen szerzi be a szövetségek részére. — A választmány megbízza az igazgatót, hogy ez értelemben írjon át az Orsz. Közp. Hitelszövetkezethez s az eredményről tegyen jelentést. 2. A Társulat tagjai havonta legalább egyszer gyűljenek össze iparművészeti ügyek megbeszélése végett s hogy tartasson a Társulat nyilvános szakszerinti előadásokat. E l n ö k jelenti, hogy Lhotka hasonló indítványát már a propaganda-bizottság tárgyalta s elvben el is fogadta. Miután azonban ilyen összejövetelekre a jelen idő nem alkalmas, a választmány az összejövetelek megtartását az őszre halasztja. 5. Az iparművészek és műiparosok együttműködése és szervezkedése biztosíttassák. M e n y h é r t véleménye szerint e terv keresztülvitele nagy organizációt igényel, amilyet most a háború alatt létesíteni nem lehet. Szükségesnek tartja azonban, hogy az iparművészek és iparosok egyesítése gondolatának megvitatását a választmány utasítsa a propaganda-bizottság elé.

N a g y Virgil hozzászólása után a választmány az indítványt tárgyalás végett a propaganda-bizottság elé utasítja. 4.Önálló iparművészeknek üzemköltségeiknél és műhelyeinek felszereléseiknél segélyezését, esetleg új telepek felállítását kívánja. — A választmány külön intézkedést nem tart szükségesnek, mert eddig is minden alkalommal hathatósan támogatta az arra érdemes törekvéseket. 5. Rendszeresítse a Társulat az iparművészek munkaközvetítését. — E l n ö k és F a r a g ó hozzászólása után a választmány az indítványt ez idő szerint nem kívánja intézményesen megvalósítani. 6. Módosítsa a Társulat pályázati szabályzatát s tiltsa el a pályázatok másolását, illetve plagizálását. — E l n ö k hozzászólása után a választmány az indítvány fölött napirendre tér, mert a szellemi tulajdonjog védelmét törvényhozási úton akarja rendeztetni s ez irányban az előmunkálatokat már meg is indította. 7. Azon tervezők munkáit, melyek másolatok vagy plágiumok, a Társulat állítsa pellengére. — A választmány az indítványt tárgyalás után elveti. 8. Azok a választmányi tagok, kik a választmányi üléseken hosszabb ideig nem jelennek meg, töröltessenek. — A választmány elhatározza, hogy azon választmányi tagok, kik megválasztásuk időtartama alatt semmi érdeklődést nem tanúsítanak a Társulat működése iránt, megbízásuk lejárta után nem jelöli többé. 9. A Társulat hatáskörén belül kiadandó tervezések, megkeresések munkaalkalomra, ajánlások és egyéb munkák az egyenlő elosztás elvén a d a s s a n a k ki. — A választmány megállapítja, hogy munkakiadásoknál eddig is a rátermettség mellett az iparművészek szociális viszonyai is kellő figyelemben részesültek. Ezt a szempontot jövőben is fenntartani akarja. 10. A társulati ház és kiállítási csarnok iparosok és iparművészek hozzájárulásával alapíttassék meg olyformán, hogy minden megrendelés vagy munka végösszegéből — melyet a Társulat közvetít a műiparosoknak vagy iparművészeknek — 10%-ot vonjon le a társulati ház alapja javára. — A választmány az indítványt nem helyesli, annak érvényesítésétől eltekint.

HAUSWIRTH Ö D Ö N díszítőfestő, mázoló b u d a p e s t , viii. k e r ü l e t , h u n y a d i - u t c a 48 telefon: józsef 23-24 •••• ••••

•••••••• •••• —

:::::::

I g a z g a t ó ismerteti Mervó Márfonnak a cserépkályhásipar érdekében a Társulathoz intézett beadványát, amelyben arfa kéri a Társulatot, hogy tegyen lépéseket a fővárosnál é s a kormánynál, hogy olyan iskolát létesítsenek, hol a kályhásipar érdekeit szolgáló generáció neveltetnék, mert ellenkező esetben a kályhásipar képzett munkások híján elpusztul. G r ó h István sajnálattal tapasztalta, hogy az agyagipari szakiskolák munkaeredménye alig számba vehető. Ezért ajánlja, hogy legyen lépéseket a Társulat, hogy esetleg iskolák áthelyezésével Budapesten állítsanak fel a modern követelményeknek megfelelő agyagipari szakiskolát, mert reméli, hogy egészségesebb szervezet mellett itt, az agyagipar terén nagy eredményeket fognak elérhetni. G a u l Károly ilyen intézet felállítását meddőnek tartja addig, míg nem sikerül azt egy agyagipari gyárral kapcsolatban létesíteni. Nem bízik a cserépkályhaipar fellendülésében, mert készítményei az ú. n. örökégő vaskályhákkal nem versenyezhetnek. T e l e s Ede és R ó t h Miksa véleménye szerint a cserépkályhaipar fellendítését okvetlen keresztül kell vinni, egyrészt az iparművészet szempontjából, másrészt pedig, hogy az agyagárúknak külföldről való beözönlését megakadályozzuk. Á g o t á i Lajos tájékoztatja a választmányt a főv. Iparrajziskolában felállított agyagipari és kísérleti műhely működésének eredményéről. À főváros az agyagipar fellendítése érdekében elkövetett mindent, s a j n o s azonban, a műhelynek olyan kevés növendéke volt s azok száma is annyira leapadt, hogy az iskola ma már csak kísérleti műhelyt tart fenn. Ezért egy ilyen Budapesten felállítandó agyagipari szakiskola működésének eredményéhez nem fűz nagy reményeket. E l n ö k a felhangzottak ellenére a kályhaipar fellendítését tartja nagyon fontosnak. Ma alig van Magyarországban olyan iparos, ki egyszerre 100 kályhánál többet tud készíteni, holott a cserépkályhaiparnak nagy gazdasági jövője van, hisz látjuk ezt éppen a Csehországból behozott cserépkályhák nagy mennyiségéből. A kályhamunkások nevelésére nálunk semmiféle intézmény nincs, holott erről minden körülmények között kell gondoskodni. Ezért kívánatosnak tartaná, írjon föl a Társulat a kereskedelemügyi miniszterhez, mutasson rá ezen iparág hiányosságára és arra, hogy éppen ezen hiányoss á g folytán iparosaink mily nagy anyagi haszontól esnek el.

A g o t a i Lajos helyesnek tartaná, ha a Társulat egy szakiskolai tervezetet és javaslatot is csatolna a kereskedelemügyi miniszterhez küldendő felterjesztéshez. M e n y h é r t Miklós szintén ajánlja, hogy a Társulat iskolatervezetet dolgozna ki, mely felölelné a fontosabb szakstudiumokat. Ilyenek volnának 1-ször a fűtési technika gyakorlati ismeretei, 2-szor az agyagipari technikai és 5-szor az iparművészeti rész. — Az elnök összefoglalja a felszólalásokat s kimondja, hogy a választmány a kályhásipar fellendítésének ügyét igen fontosnak, időszerűnek tarja s ezért ezt még behatóbb megbeszélés tárgyává teszi. Felhívja igazgatót, hogy ezt megelőzőleg tárgyaljon Cservenka Henrik, Grübel Károly, Malczanek József és Mervó Márton kályhásmesterekkel, szerezzen tőlük minden tekintetben alapos információt kívánalmaik felől, az elnökséget pedig felkéri, hogy ezek alapján tartson szakértekezletet a további teendők megállapítása végett. I g a z g a t ó Barta Artúrnak a közgyűlésen tett felszólalását ismerteti behatóan, rámutatva a felszólalásban foglalt egyes tévedésekre. — A választmány megállapítja, hogy Barta Artúr felszólalásában foglaltakra nézve külön határozatra vagy intézkedésre ezidőszerint szükség nincs. I g a z g a t ó jelenti, hogy Vágó László egy iparművészeti műhelytelep létesítése ügyében indítványt nyújtott be. Tekintettel azonban az ügy fontosságára kívánatosnak tartaná, hogy Vágó is személyesen részt vegyen a tárgyaláson. — Á r k a y é s P o g á n y felszólalása után a választmány a beadvány tárgyalását a propaganda-bizottság elé utasítja. A tervezett társulati bolt ügyére nézve elnök jelenti, hogy újabb tanácskozások azt a meggyőződést érlelték benne, hogy addig, míg a bolt vezetésére alkalmas személy biztosítva nincs, addig egyéb lépéseket tenni alig lehet. Ezért a legsürgősebb tennivaló, hogy a választmány oly megbízható vezető férfit keressen, akinek értenie kell a kereskedelmi irányításhoz s aki azonkívül rendszeresen szervezni tudja boltunk megfelelő anyaggal való ellátását. Kéri a választmányt, hogy ebben a kérdésben segítse az elnökséget. M e n y h é r t véleménye szerint a boltot minden körülmények között fel kell állítani. A kereskedők ma műiparárúk eladásánál 100°/0-ot keresnek, ezért tehát ha a Társulat csak 15—20°/o haszonnal dolgozna, nagy forgalmat tudna terem-

ZEICHEN-ARCHIV REICH I L L U S T R I E R T E M O N A T S S C H R I F T FÜR Z E I C H E N - , K U N S T - UND G E S C H M A C K B I L D E N D E N UNTERRICHT S-E,S>A.S>0.
H E R A U S G E B E R UND S C H R I F T L E I T E R : L.M. K. C A P E L L E R , K. P R Ä P A R A N D E N L E H R E R UND G E P R . Z E I C H E N L E H R E R A. D. K. L E H R E R B I L D U N G S A N S T A L T P A S I N G - M Ü N C H E N .

FACHORGAN

G R Ö S S T E S UND VORNEHMSTES FÜR VOLKS-, FORTBILDUNGS-, FACH-, GEWERBE-, HANDWERKER-, MITTEL-, ZEICHEN-, KUNST- UND KUNSTGEWERBESCHULEN. ORGAN D E S

BAYER. S C H U L - A R C H I V S FÜR Z E I C H N E N , MÜNCHEN.

P R E I S VIERTELJÄHRLICH 3*50 M. Das Zeichen-Archiv will kein Standesinteressenblatt ° Wechselrahmen). E s bringt solches Material in Sonderoder d a s Organ einer bestimmten Gruppe oder Richtung beilagen als: 1. Kunstblätter aus dem Gebiete der freien sein, sondern vielmehr den idealen Bestrebungen und und angewandten Kunst. 2. Abbildungen von SchülerLeistungen der gesamten Erzieher- und Lehrerschaft Arbeiten aus allen einschlägigen Gebieten mit Beschreidienen, die am Zeichen- und Kunstunterricht Interesse bung der zeichen- bezw. maltechnischen Ausführung. nimmt. E s will wie der Name „Zeichen-Archiv" schon 3. Bildnisse bedeutender Künstler und Kunstpädagogen. sagt, in erster LinieSammelorgan sein, um an einer allen 4. Gegenüberstellungen von Beispiel und Gegenbeigleich zugänglichen Stelle alles Wichtige und Beachspielen zur Geschmackskultur der Schuljugend.5.Bildtenswerte Uber „Kunst und ihre Beziehungen zur ausschnitte (aus Gemälden und Zeichnungen alter und Schule" aus Vergangenheit und Gegenwart in Wort neuer Meister) um zeichnerische und malerische Techund Bild zu sammeln; auch wird sie fleissig Umschau niken und Kompositionen u. s. w. zu veranschaulichen. halten auf allen dem Zeichen- und Kunstunterricht ver6. Vorbilder, um zeichnerische Konstruktionen aus wandten Gebieten. Das Zeichen-Archiv bietet Uberaus Perspektive, Licht- und Schattenlehre praktisch darzureiches Bildermaterial, das sich zu Unterrichtszwecken stellen. Bestellungen auf das Zeichen-Archiv nehmen direkt praktisch verwerten lässt (im Schaukasten oder o entgegen die Post und die unterfertigte Geschäftsstelle. Prospekte kostenlos durch

BAYER. SCHUL-ARCHIV FÜR ZEICHNEN, MÜNCHEN G E S C H Ä F T S S T E L L E : PASING-MÜNCHEN.

V

leni. Természetesen' csak kiváló iparművészeti munkákat, tetszetős dolgokat kell árusítani. Ami az üzlet vezetőjét illeti, az a meggyőződése, hogy jó nivójú anyaggal ellátott boltban egyelőre egy agilis elárusítónő is elegendő volna. Sürge.ti a bolt megvalósítását, mert most könnyebben letjet megfelelő bolthelyiséget találni, mint a háború után. M o i r e t felajánlja a választmánynak az Iparművészek Testületének közreműködését, mely ezzel a kérdéssel szintén behatóan foglalkozott s az anyaggyűjtésben tevékeny részt kíván. — P o g á n y hozzászólása után a választmány felkéri az elnökséget, hogy a bolt vezetésének ellátására szükséges tárgyalásokat kezdje meg. Az utolsó választmányi ülés óta rendes tagokul jelentkeztek: Dimand József Felsőbánya, Gmehling Hermann Budapest, Győré János dr. Nagykőrös, Hanek István Budapest, Lipíák Béla Makó, Nagykőrösi ref. tanítóképzőintézet, Prónay Mihályné gróf Batthyány Félicie Alsópetény, Szakály József Budapest, Szemethy Kálmán Ferenc Győr, Szentgyörgyi Lujza Budapest, Tamási István Kolozsvár, Telegdy S á n d o r dr. Budapest, Váry Szabó Elemér Budapest. Összesen 13 új tag, akik a Társulat kötelékébe felvétettek. Ezután elnök felhívja a választmányt a bizottságok megalakítására. Utal a választmány ama megállapodására, amely szerint a bizottsági tagságok betöltésénél bizonyos váltakozó rendszer betartása kívánatos. M e n y h é r t a bírálóbizottságba bírálatok alkalmával az érdekelt szakkörök kiküldötteinek meghívását ajánlja. I g a z g a t ó javaslatát a választmány elrendeli, hogy a pályázatok eldöntése alkalmával kérje Társulat az Iparművészek Testülete 2 tagjának kiküldését, kik a bírálóbizottság ülésén részt vehetnek. A propaganda-bizottságra nézve pedig kimondja a választmány, hogy a bizottságot felhívja ügyrendjének elkészítésére és addig is a bizottság üléséről a választmány minden tagja a tárgysorozat megjelölésével értesítést kapjon azzal, hogy az üléseken részt vehet ugyanazokkal a jogokkal, mint a bizottság tagjai. — A megejtett szavazás után az elnök megállapítja, hogy a választmány egyhangú szavazás utján a következőképpen alakította meg a bizottságokat : K i á l l í t á s i b i z o t t s á g : Ágotái Lajos, .Árkay Aladár, Czakó Elemér dr., Csányi Károly, F a r a g ó Ödön, Hajts Jakab, Helbing Ferenc, K. Kriesch Aladár, Lajta Béla, Ligeti Miklós, Menyhért Miklós, Meyer Antal, Moiret Ödön, Nádai Pál dr. Nádler Róbert, Pogány Móric, Róth Miksa, Szablya Frischauf Ferenc, Teles Ede, Vágó László, Vig Albert, Végh Gyula. B i r á l ó b i z o t t s á g : Bárczy István dr., Faragó Ödön, Helbing Ferenc, Pogány Móric, Teles Ede. V é g r e h a j t ó b i z o t t s á g : Alpár Ignác, Fieber Henrik, Menyhért Miklós, Róth Miksa. G a z d a s á g i b i z o t t s á g : Beck Dénes, Delmár Emil dr., Hauswirth Ödön, Koperly Döme, Zsolnay Miklós. P r o p a g a n d a b i z o t t s á g : Ágotái Lajos, Alpár Ignác, F a r a g ó Ödön, Fieber Henrik, Hauswirth Ödön, Menyhért Miklós, Mihalik Gyula, Moiret Ödön, Nádai Pál dr., Nádler Róbert, P o g á n y Móric, Teles Ede, Vágó László, Vig Albert, Végh Gyula, Vértes Rezső, Wolfner Gyula. M e g h í v o t t m ű v é s z t a g o k : almási Balogh Lóránd, flikisch Rezső, Muszka József, Meyer Antal, Nagy Sándor, Szentgyörgyi István, Vágó László, Vajda Zsigmond, Vesztróczy Manó, Györgyi Dénes. — Választmány egyúttal i g a z g a t ó és M e n y h é r t indítványát elfogadja. E l n ö k utal arra, hogy a társulati tisztviselők nyugdíjszabályzata eddig még nincs meg, ezért javaslatára a választmány utasítja a gazdasági bizottságot, hogy a nyugdíjszabályzat tervezeté! készítse el s helybenhagyás végett terjessze a választmány elé. M i h a l i k Gyula ajánlja, hogy mielőtt a boltot megcsinálnák, a közönség szükségletét, a várható termelés mérvét és a kereskedelmi lebonyolítás feltételeit illetőleg szakemberektől bekért információk alapján a legalaposabban tájékozódjon a propaganda-bizottság. Amellett volna, hogy inkább kisebb méretekben indítsák meg a boltot, kevés kockázattal, semhogy egy nagyobb vállalkozásba fogjunk a kellő realitás biztosítása nélkül. — A választmány Mihalik felszólalását a propaganda-bizottság figyelmébe ajánlja. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. FELELŐS

SZERKESZTŐ:

GYÖRGYI

KÁLMÁN.

A ROVATOKAT

VI

Dr. N Á D A I

VEZETI:

PÁL.

M

ÜLLER TESTVÉREK BUDAPEST, VI. KER., D É V A I - U T C A 21.

S z a k m á j á b a n Magyarország legnagyobb é s legrégibb vegyészeti g y á r a . L e g j o b b m i n ő s é g . L e l k i i s m e r e t e s k i s z o l g á l á s . Mindenféle tinta, t u s , p e c s é t v i a s z , akvarell, o l a j é s t e m p e r a m ű v é s z f e s t é k e k , b r o n z festékek, folyékony bronz és írógépszalagok az ö s s z e s rendszerű írógépekhez és minden e s z a k m á b a vágó m á s különlegességek.

HIRDETÉSEK felvétetnek a Magyar Iparművészet kiadóhivatalában, Budapesten, IX. ker., Üllői-út 33.

RÁKOS MANÓ SZOBRÁSZ ÉPÜLET-, MENNYEZET: É S MŰKŐ-MUNKÁKRA :

B U D A P E S T , VII., B Á L I N T - U . 5. T E L E F O N : 75-60. S Z Á M .

ARANY HÍMZÉSEK.ZÁSZLÓK •••••••••••••••••••••••••••«••a HÍMZÉSEK, FÜGGÖNYÖK É S CSIPKEMUNKÁK GYÁRTÁSA

; • ;

KELEMEN ADOLF I V.,

BUDAPEST, B Á L V Á N Y - U T C A 22. T E L E F O N 159—80

: SZÁM

TEMPLOMI É S ANTIK HÍMZÉSEK

® ®

©

® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®

®

®

®

®

®

®

®

@

®

©

@

@

®

®

®

<

NAGY IMRE császári és királyi udvari szállító

® ® ® ® ® ® ®

virágnagykereskedő ® ® Magyarország kereskedése

legnagyobb

élővirág-

Budapest, IV., Fővám-tér a központi vásárcsarnok

A t h e n a e u m Irodalmi é s n y o m d a l r é s z « é n y t á r s u l a l . B u d a p e s t , VII., Rákóczl-út 54. *

J

átellenében.

® ®

A VÁROSOK IPARMŰVÉSZETI FELADATAI

Recommend Documents