Xvi. évfolyam 8. szám Magyar szocialista párt és Országgyűlési képviselőcsoportja www.mszp.hu
balközép bal közép 2009/9
FEL KELL VENNÜNK a kEsztyŰt! Beszélgetés alexa György országgyűlési képviselővel
Mesterházyt jelölik kampány előtt
Félelem nélkül
sikeres településőr-program
2
telePÜlésŐr-PrograM
FéLELEM néLkÜL, BiztOnsáGBan az Mszp kezdeményezésére a kormány által meghirdetett rend és biztonság elnevezésű program részeként településőrök óvhatják, sőt, több helyütt már óvják is a nehezebb sorsú vidékek közbiztonságát. E kezdeményezés mentora, Tóth József, az MSZP országgyűlési képviselője, a Hajdú-Bihar megyei Polgár polgármestere lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a polgár- és a településőrök közti lényegi különbséget az jelenti, hogy míg előbbiek önkéntes alapon, szabadidejükben, javadalmazás nélkül végzik lelkiismeretes munkájukat, addig utóbb említettek szakmai felkészítés után, munkaidő keretében, fizetés fejében dolgoznak, a munkáltatói jogokat esetükben a település vezetője gyakorolja. A politikus a Balközép azon felvetésére, hogy megoldott-e az őrségek tartós finanszírozása, igennel felelt, majd hozzátette: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium költségvetése az előző évihez képest közel húszmilliárd forinttal magasabb. Tóth a részletekkel sem maradt adós, közölte: a településeknek nincs szükségük önerőre, a munkabérrel, a ruházattal és a szükséges eszközökkel kapcsolatos költségeket az állam fedezi, mindehhez a források a jövő év egészében is rendelkezésre állnak majd. Az önkormányzatoknak három hónapon keresztül kell biztosítaniuk a megfelelő munkavégzés feltételeit, eztán nyújthatják be – lényegében a központi költségvetésnek – a számlát. A tényt, hogy a képviselő nem pusztán ajánlja az orvosságot, hanem maga is beveszi gyógyszerét, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Polgáron október közepétől két fő – férfi-nő
tóth józsef: „a költségeket az állam fedezi.”
a településőrök szakmai felkészítés után, munkaidő keretében, fizetésért dolgoznak, a munkáltatói jogokat pedig a település vezetője gyakorolja leosztásban – sikeresen, a lakosok többségének megelégedésére végzi településőri munkáját. Mindehhez az iskolai végzettséget tekintve nyolc általánosra, büntetlen előéletre, valamint az állásinterjú során némi szerencsére volt szükségük.
Remélhetőleg ezzel, a létező problémára adott konkrét válasszal, valós megoldással a közbiztonság megteremtésén túl, amolyan járulékos haszonként a Jobbik méregfoga is kihúzható. B. G.
a Fidesz feketelistákkal készül a hatalomra? a Fidesz tudni akarja, hogy kik azok az állampolgárok, akik élni merészeltek a szocialisták által életre hívott krízisalap segítségével. A Fidesz nem programmal, hanem listákkal készül a hatalomra – Nyakó István szóvivő ezt annak kapcsán közölte, hogy a fideszes Lázár János a parlamentben arról kérdezett, hogy mekkora összeget kaptak a krízisalapból a hódmezővásárhelyi igénylők. BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu
Nyakó szerint szakmaiatlan és embertelen, ha az ellenzéki politikus kérésének magyarázata az: a Fidesz azért szeretne ilyen listát, hogy a helyi jegyzők láthassák, kik azok, akik már kaptak gyorssegélyt, nehogy még egyszer kapjanak az önkormányzattól is. Emlékeztetett arra, hogy a krízisalap azoknak kínál egyszeri, gyors és készpénzes segítséget, akik önhibájukon kívül hirtelen kerültek bajba, ez az önkormányzat szoci-
ális kötelezettségeivel nincs összefüggésben, azokat nem váltja ki. Nyakó István hozzátette: Lakitelken készítik fel a Fidesz-hivatalnokokat, Balsai István pedig „a politikai leszámolásügyi felelős, a politikai feketelisták gondozója” lesz. A szóvivő szerint most már megvan a terv a kisemberek listájára is: a Fidesz tudni akarja, hogy kik azok az állampolgárok, akik élni merészeltek a szocialisták által életre hívott krízisalap segítségével.
3
Mutyi és panama Szijjártó-módra
Saját házánál nem tisztogat a Fidesz-seprű...
Most is szigorú lesz-e az ügyészség?... Az MSZP postán elküldte a legfőbb ügyésznek a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely szerint a párt győri elnöke, Neupor Zsolt jogerősen személyiségi jogi pert nyert Szijjártó Péter ellen – közölte Török Zsolt. A szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy Szijjártó Péter korábban beperelte Neupor Zsoltot, az MSZP győri elnökét, mert a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője szerint a szocialista politikus megsértette a jó hírnévhez való jogát, amikor „mutyizással és panamázással” vádolta. A bírósági ítélet kimondta, hogy Neupor Zsolt nem tett ilyet, mert „tényállítást fogalmazott meg”. A képviselő hozzátette, hogy az ítéletet követően az ügyben Kovács Tamáshoz fordultak. A legfőbb ügyész a parlamentben azt mondta, hogy nem látták az ítéletet, amelyet hivatalból meg sem kapnak. Kovács Tamás akkor hozzátette, bízik abban, hogy a peres felek valamelyike eljuttatja azt hozzájuk, és azt követően kész arra, hogy azt a hatáskörrel rendelkező ügyészség rendelkezésére bocsássa. Az MSZP most eljuttatta a dokumentumot. Török Zsolt úgy fogalmazott: „innentől kezdve Szijjártó Péter a legfőbb ügyészség kezében van”.
Neupor Zsolt egy két évvel ezelőtti sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy a győri önkormányzat Szijjártó Péter által vezetett gazdasági bizottsága fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévő cégeknek több millió forintot juttatott, amit klasszikus mutyizásnak, régimódi panamázásnak minősített. A másodfokú bíróság azzal indokolta ítéletét, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott tényállítás valóságtartalmának bizonyítása sikeres volt, így az nem minősülhet jogsértőnek, a véleménynyilvánítás pedig alkotmányos alapjog. Szabó Zoltán szocialista képviselő a parlamentben fordult a legfőbb ügyészhez ebben az ügyben, emlékeztetve, hogy 2007-ben a győri önkormányzat gazdasági bizottsága a fideszes Szijjártó Péter elnökletével mikrovállalkozások fejlesztésére hirdetett pályázatot. A képviselő elmondása szerint az összeg több mint egynegyedét a bizottság két külsős fideszes politikusa hozzátartozóinak tulajdonában álló vállalkozások kapták. Csaknem ugyanekkora összeget kapott a bizottság egy harmadik külsős fideszes tagjának cége.
P rovokál a M agyar N emzet
Befeizettek-e a Magyar Nemzet szerkesztői a Krízisalapba? Mert ha igen, akkor tudniuk kellene, hogy az adományozó nevének nyilvánosságra hozatala külön engedélyhez kötött. A november 26-ai Magyar Nemzet ugyanis a címlapon tálalja a szándékai szerint feltehetően lejárató célzatú történetet, amelyben valótlan állításokat közöl, és amely ellen a frakció a leghatározottabban tiltakozik jó hírnevének megsértése miatt. Ízléstelen dolog firtatni, hogy „anyagi lehetőségei kinek nem engedik meg a felajánlást”. A szocialista frakció ezt a kérdést soha nem firtatta a másik oldalon. Mi csupán az ellenzék szegények iránt érzett szolidaritását kérdőjeleztük meg, merthogy a jobboldalról egyelőre egyetlen képviselő nem fizetett egy fillért sem a Krízisalapba. Senki nem vállal sorsközösséget a Fideszből a világválság okozta helyzetben azokkal, akiknek 20-50 ezer forint is óriási segítséget jelent a mindennapi megélhetéshez. A Magyar Nemzet szerkesztőségét tájékoztatni szeretnénk, hogy a szocialista parlamenti frakció tagjai erkölcsi kötelességüknek tartják a Krízisalap melletti kiállásukat, mert az a gyakran önhibájukon kívül ellehetetlenült helyzetbe kerülteken segít, adott esetben jelentős pénzügyi támogatással. A Magyar Nemzet olvasóit pedig arról szeretnénk tájékoztatni, hogy a cikkben megnevezett képviselők befizettek a Krízisalapba, viszont nem tartották fontosnak, hogy nevükkel kérkedjenek. Mindezek után hozzájárultak nevük közzétételéhez: Alföldi Albert, Avarkeszi Dezső, Boldvai László, Bóth János, Göndör István Gráf József, Gy. Németh Erzsébet, Gyurcsány Ferenc, Filló Pál, Havas Szófia, Kapolyi László, Katona Béla, Káli Sándor, Keleti György, Keller László, Korózs Lajos, Laboda Gábor, Mesterházy Attila, Mécs Imre, Jánosi György, Juhász Ferenc, Juhász Gábor, Puch László, Schiffer János, Schwartz Béla, Simon Gábor, Szabó György, Szili Katalin, Szűcs Erika, Tukacs István, Varga István, Varga László, Vojnik Mária, Warvasowszky Tihamér. A Magyar Nemzet szerkesztőinek azt üzenjük: kevesebb demagógia, több alázat a nehéz sorsú emberek megsegítésében! A Magyar Szocialista Párt Parlamenti Képviselőcsoportja nevében Mesterházy Attila frakcióvezető
4
FEL kELL vEnnÜnk a kEsztyŰt! ►Beszélgetés alexa György országgyűlési képviselővel a szélsőjobb megnyilvánulásaival szemben következetesen és keményen kiálló alexa Györgyöt kérdeztük a politikai helyzetről, a kommunikációról, és természetesen nem maradt ki szakterülete, a fogyasztóvédelem sem.
a mi híveink, szavazóink sok kérdésben markánsabb, erőteljesebb megnyilvánulásokat várnak el tőlünk
A közvélemény-kutatók nyomasztó, és ami még sajnálatosabb, tartós Fidesz-előnnyel számolnak. A mindent tagadás politikája, a konstruktivitás teljes hiánya lehet a siker receptje, vagy az ellenzéki párt egyszerűen ügyesebben, hatékonyabban kommunikál, mint az MSZP? Úgy vélem, alapvetően kommunikációs vereségeket szenvedtünk idáig, hiszen az elmúlt években eredményekben gazdag munka folyt. Azt persze el kell ismerni, néhány szituáció a külső szemlélőnek leginkább bukdácsolásnak tűnhetett, és talán az is volt, ám ezzel együtt is: sikeresen végrehajtottuk a konvergencia-programot, mégpedig úgy, hogy közben sikerült a baloldali értékekhez hűségesnek maradnunk. Ez a gazdasági válságot kezelő kormányra is igaz, ami nagy szó, hisz’ ilyen esetben nem egyszerű a szolidaritás szempontjainak érvényesítése. Azt hiszem, a magunk számára is szükség- és célszerű az elmúlt évek reális értékelése. Nem hagyhatjuk, hogy az imamalomszerű, negatív verbális offenzíva legyőzzön minket. Amennyiben képesek leszünk megerősödni és hinni magunkban, úgy mindez idővel kívülről is látszani fog. Kétségtelen, az elmúlt hónapokban, években hajlamosak voltunk a szétforgácsolódásra, hiányzott a koncentrált mondanivaló sikeres átvitele. Szakmámból kifolyólag természetesen én vagyok a
BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu
kommunikációnk egyik legnagyobb kritikusa. Őszintén remélem, az elkövetkező időszakban képesek leszünk a változtatásra e téren. Látsz-e már biztató jeleket ? A nyár elején elkezdett „Így kormányoztok ti” címen futó leleplező sorozattal azokat a visszásságokat igyekszünk az ország nyilvánossága elé tárni, melyek a fideszes vezetésű településeket jellemzik. Úgy hiszem, az ellenzéki párt egyfelől mindent tagadó, másrészről burkoltan és nyíltan is ígérgető politikáját a tényleges önkormányzati működésükkel egybevetni, mindezt bemutatni egyáltalán nem hasztalan vállalkozás. Ezért is gondoltad úgy, hogy – Szabó Zoltánhoz és Török Zsolthoz csatlakozván – érdemes lenne utánajárni Szijjártó Péter győri üzelmeinek? Nyakó Istvánnal kezdeményeztük ezt a sorozatot nyár elején. Mivel ötletadó voltam, úgy gondolom nem térhetek ki a végrehajtás adta feladatok elől sem. Az ilyen ügyek – csak hogy a választókörzetemből is hozzak egy példát: a Fidesz egészségügyi szakpolitikusának, a megmondó ember szerepében örökösen tetszelgő Pesti Imrének az indokolatlanul felvett lakbértámogatása – járatják le a politikusokat. Ráadásul Pesti és Szijjártó folyamatosan osztják az észt a tisztességről másoknak. A nyilvánosságnak meg kell tudnia, kik ők igazából. Hiszem, hogy a mi híveink, szavazóink sok
Interjú kérdésben markánsabb, erőteljesebb megnyilvánulásokat várnak el tőlünk, amúgy teljes joggal. Nem örülök, hogy a politika az elmúlt húsz év során ilyen irányú fordulatot vett, de meg kell felelnünk a kihívásoknak, fel kell vennünk a kesztyűt. Teoretikus köldökbámulással nem sokra megyünk, ám még a harcok közepette sem szabad a baloldaliságot, a szolidaritást szem elöl tévesztenünk. Az esztergomi, fóti, győri, debreceni, nagykanizsai, püspökladányi történések mind-mind rávilágítottak: az önkény egyszerre írja felül a tisztesség, a józan ész, a belátás és a mértéktartás elveit. Jóllehet nem is mindig tudnak róla, e települések lakói végtelenül kiszolgáltatottak a helyi hatalmi döntéseknek. A megoldást ez esetben csak az adott párt erőteljesebb belső kontrollja jelentheti. A helyi önkormányzati önállóság korlátozása még szomorú esetek sokaságára hivatkozva sem lehetséges. Azt vallom, az önkormányzati törvény változtatásra szorul, ám a Fidesz elmúlt években követett stratégiája miatt lehetetlen volt bármiben is megegyezésre jutni. A legnagyobb veszteség azért érte a magyar társadalmat, mert az igazán fontos ügyekben – melyekről a rendszerváltás óta eltelt idő alatt kellő tapasztalatot szereztünk a szükséges változtatásokhoz – képtelenek voltunk a módosításra. Az elmúlt időszak reformtörekvései is ezért, a kétharmados többség hiánya miatt vallottak kudarcot. Ezt a fajta szembenállást megelégelve fordulhattak sokan a szélsőjobb irányába. A Fidesz stratégiáját jellemző konfrontációnak nagy szerepe volt a radikálisok felhergelésében. Nyilvánvaló, Orbánék középről is igyekeznek szavazatokat gyűjteni, ezért saját szélsőséges mivoltukat rejtegetik, tagadják. Akik ezzel a taktikával elégedetlenek, átvándorolnak a Jobbikhoz. A szocialista párt legitimitásának kétségbe vonása, nemzetietlennek való beállítása is nagyban hozzájárult a szélsőjobb térnyeréséhez. Vitán felül áll, hogy ennek a Fidesz az első számú felelőse. Azt gondolom, az emberek ezt tudják, mitöbb, az ellenzéki párt szavazóinak nagy része is tisztában van vele,
csak épp’ megbocsátóbb e kérdésben. Jól látszik – és ezt az edelényi polgármester, Molnár Oszkár esete is ékesen bizonyítja –, hogy Madáchot kissé rendhagyó módon idézve: a Fidesz nem adhat mást, csak mi lényege. A rasszizmus, a kirekesztés és számos hasonló magatartásforma ott leledzenek a mélyben, a pártszervezeteikben, az általuk vezetett önkormányzatokban. Hiába próbálják a szebbik arcukat mutatni, vagy éppen a szocialista pártot a szövegkörnyezetükből kiragadott, tévesen idézett mondatokkal megvádolni szélsőségességgel. Egyszerű a képlet: csak végig kell sétálni a Parlament parkolójában, és szemrevételezni, mely autókon láthatunk trianonos Nagy-Magyarországmatricákat. Azt hiszem, világos, honnan indult útjára a szélsőjobb borgőzös eszmefuttatása.
jogok betartatása végett következetesen fel kell lépnie. A szocialista kormányzat ennek maximálisan eleget tesz, ám azt látni kell, egy nemzetközi közösség tagja vagyunk, így ezeket a vitákat az Európai Unióban kell megvívni. Kínos mulasztás lenne, ha a veled történő beszélgetés során nem érintenénk a fogyasztóvédelem témakörét. Ezúttal zárásként… Úgy a Gyurcsány-, mint a Bajnaikormány, rendkívül sokat foglalkozott a pénzügyi fogyasztóvédelem kérdéseivel. Az elmúlt négy esztendőben a szocialista képviselők különösen sokat tettek a fogyasztói esélyegyenlőség megteremtéséért. A kormányzat néhány évvel ezelőtt középtávú fogyasztóvédelmi stratégiát, intézkedési tervet alkotott, és ezt szisztematikusan végre is hajtottuk. Ennek keretében korszerűsítettük a fogyasztóvédelmi törvényt, alkottuk meg a
Nem hagyhatjuk, hogy az imamalomszerű, negatív verbális offenzíva legyőzzön minket
Ami jelentős károkat okoz a külhoni kapcsolatokban is. Fordítsuk csak meg egy kicsit a múltbéli, Szlovákiában történt eseményeket. Vajon mi miként viszonyulnánk ahhoz, ha mondjuk Ausztria felöl beállítana hozzánk úgy ötven Wehrmacht-egyenruhás fiatal? Persze a mindenkori kormányzatnak a határon túli magyarság érdekeinek védelmében, az ottani kisebbségi
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról és az élelmiszerbiztonság felügyeletéről szóló törvényeket. Hozzányúltunk a gazdasági reklámtörvényhez is. A válság kitörése pedig ráirányította a figyelmet a pénzügyi- és hitelszolgáltatásokkal kapcsolatos problémákra. Az ezzel kapcsolatos törvényeket most tárgyaljuk. A fogyasztók számára jobb pozíciókat eredményeznek ezek a módosítások. Például kezdeményeztük a vételi opció lehetőségének megszüntetését, egyes cégek ugyanis ezzel a módszerrel szinte maffiamódon semmizik ki az adósokat. Ezt nem engedjük! Válság idején erősíteni a fogyasztóvédelmet – úgy tartom, ez az igazi baloldaliság. B.G. BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu
5
6
nEkrOLóG
részlet debreczeni józsef arcmás című,a közelmúltban bemutatott, Orbán viktorról szóló könyvéből
lesz az
aUtÓPálya
M3- as
s zaBolCsBaN
tóbiás józsef
N INCs
BalolDalI
és joBBolDalI vÍrUs !
Megjelent a színen az a politikus, aki a hatalom bármi áron való visszaszerzése érdekében szembefordult a parlamentarizmus és a liberális jogállam értékeivel
ar
A korábbi tervek szerint az M3-as Nyíregyházától csak Vajáig épült volna ki kétszer kétsávos autópályaként, míg tovább, Vaja és Vásárosnamény között autóútként alakították volna ki a nyomvonalat – mondta Veres János, a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos. A térség négy szocialista országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére most változott a terv, így Vaja és Vásárosnamény között is autópálya lesz az alacsonyabb szolgáltatási színvonalú autóút helyett. Veres János megerősítette: a kormány az M3-as autópálya Nyíregyháza–Vásárosnamény közötti újabb szakaszának megépítését prioritásként kezeli, és elkészítéséhez európai uniós forrást használ fel.
ás
H osszaBB
A Fidesz az újinfluenza-járvány hírének kirobbanása óta politikai és bizalmi kérdésként kezeli a H1N1-vírus ügyét, ezért sokakat sajnálatosan megtévesztett és növelte a járvány elterjedésének a kockázatát – jelentette ki Tóbiás József. A frakcióigazgató jó reggelt kívánt a Fidesznek, hogy végre észbekapott, és szerencsére rájött, hogy nincs baloldali és jobboldali vírus. A szocialista politikus leszögezte: a magyar kormány az elsők között intézkedett a H1N1-járvány elterjedésének megfékezése érdekében, és a magyar vakcina rákerült a Egészségügyi Világszervezet (WHO) listájára, ami azt bizonyítja, hogy minőségi és megbízható.
új demokratikus berendezkedés természete, másfelől a társadalom elvárásai között sötétlett. A rendszerváltozást nem a magyar társadalom vívta ki: az a nagyhatalmi erőtér szerencsés átrendeződése folytán az ölünkbe hullt. A politikai elitek zártkörű alkujaként született, a „nép” kimaradt belőle. Nem kihagyták: kimaradt. Ezen se a népszavazás görögtüze, se a szabad választások tűnő mámora nem változtatott. „Kádár népe” nem az új, nyugati intézmények adta szabadságra (és felelősségre) vágyott, csak a nyugati jólétre. A demokratikus köztársaság tartós létezéséhez két dolog szükséges: 1. demokratikus államberendezkedés; 2. demokratikus politikai közösség. Nálunk csak az egyik tényező adott – a másik nem. Pedig a társadalomnak nemcsak a demokratikus intézményekhez való ellenséges, de már a közömbös viszonya is végzetes következményekhez vezet! Ezt Miklósi Zoltán írta le 1999-ben – azután, hogy Orbán háromhetire korlátozta a parlament plenáris üléseit: „Amint arra számítani lehetett... az intézkedés iránt a magyar nép messzemenően közönyös maradt... Az alkotmányos intézmények mégoly kifinomult rendszere se képes önmagát megvédeni, ha a szabályok szigorú betartatását a demokratikus közvélemény nem kényszeríti ki.” Itt tartottunk tíz éve. És hol tartunk most, újabb tíz év eltelte után? Eljött a húszéves Magyar Köztársaság végórája. Ennek második oka a demokrácia intézményeit működtető magyar politikai osztály a maga gyengülő teljesítményével és erősödő önzésével. S itt elérkeztünk a köztársaság vesztének harmadik – döntő – okához. Megjelent a színen az a politikus, aki a hatalom bármi áron való visszaszerzése érdekében szembefordult a parlamentarizmus és a liberális jogállam értékeivel. Felrúgta a demokratikus közmegegyezést, szembefordult a rendszerváltozással (és egykori önmagával). Ez teszi végzetessé az ellentmondást, ami a magyar poli-
cM
veres jános
Nem könyvem „hősét” búcsúztatom a zárófejezetben. Hanem a Magyar Köztársaságot. Az 1989–90-től 2010-ig fönnállott politikai berendezkedést. Orbán Viktor egyike volt a rendszerváltozás kulcsfiguráinak; ám ma már egyedüli főszereplőként áll az alaposan átrendezett színpad közepén. Valaha ott bábáskodott a magyar parlamentáris demokrácia megszületésénél, s most ő fogja eltemetni ezt a két évtizedes korszakot, amely a magyar történelem egyik legígéretesebb vállalkozása volt. 1989–90 a beteljesült remények idejének bizonyult. Korábban elképzelhetetlen eredménnyel zárultak a kerekasztaltárgyalások, az ellenzék kivívta a demokratikus alkotmányt: a többpártrendszer és a liberális jogállam közjogi kereteit; és megegyezett az állampárttal a demokratikus átalakulás menetrendjében. Ami aztán meg is valósult! Mert az események a következő évben nem az elért vívmányok szokásos véres eltiprásához,
hanem a szabad választásokhoz vezettek. A nemzetközi hatalmi konstelláció ideális volt, az ország viszszakapta szuverenitását, megnyíltak a nyugati integráció esélyei, amelyek sorra meg is valósultak (NATO, EU). Minden jel arra utalt, hogy Ady Kompországa végleg kiköt a fejlett, polgárosult, demokratikus nyugati parton. Hogy jutottunk húsz év alatt odáig, hogy újra valami ködös és ismeretlen (másrészt nagyon is ismerős) földrész felé sodródunk visszafordíthatatlanul? az első számú ok a magyar rendszerváltozás eredendő ellentmondása. Az a fekete űr, ami egyfelől az
7 ris Gyurcsány és a populista Orbán harcát; ami nagyban elősegítette az utóbbi győzelmét. És a köztársaság vesztét. Tévedni emberi dolog, előfordult a legnagyobbakkal is. Bibó Istvánnal is, aki ezt írta 1945-ben: „A magyar demokrácia válságban van. Kétféle félelem gyötri: fél a proletárdiktatúrától, és fél a reakciótól. Tárgyi okok nem indokolják egyik félelmet sem.” Aztán kiderült, hogy mégis – már ami a diktatúrától való félelmet illeti. Bibó írta ezt is: „A kommunizmus és a parlamentáris demokrácia ös�szeegyeztetésének ugyan elég keskeny az ösvénye, de ez az ösvény járható.” Mit mondjak? Megjártuk azóta... Aki mégis úgy véli, ma nincs veszély, mert merőben más a nemzetközi konstelláció, annak még egy mondatot Bibótól. Ebben arról ír, hogy téved, aki „a kommunista pártakciók támadó szellemét a proletárdiktatúra tudatos előkészítésének véli”, mert ha „kicsit számot vet az európai és világhelyzettel, és egy kicsit ismeri a... döntő tényezők szándékait és gondjait, az nyilván látja, hogy ilyen terv nincsen.” Aztán kiderült, hogy van. Az előbb azt mondtam, senkit se vádolok. Egy valakit azonban mégis. Akit a múltja, az alkotmányismerete, az intellektuális és morális minősége meg kellett volna óvjon attól, hogy – akarva-akaratlanul – előmozdítsa Orbán hatalmi törekvéseit. Hogy fölismerje bennük a Magyar Köztársaságot fenyegető halálos veszélyt. Akit a tiszte arra kötelezne, hogy minden erejével és tekintélyével küzdjön ellene. Ám ő mégsem ezt tette – hanem egyre inkább az ellenkezőjét. Sólyom Lászlót nem menti semmi. A legjobban az fáj, hogy ezúttal mindent magunknak köszönhetünk. 1849-ben, 1919-ben, 1945 után, 1956-ban azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy nem rajtunk múlott. Hogy megint eltapostak minket a nagyhatalmak. De ha egyszer hagynák, akkor aztán igen! Most le kell számolnunk ezzel az illúzióval is. Mert most az egyszer hagyták. Most mindent magunknak köszönhetünk: azt kapjuk, amit megérdemlünk. Főúr, fizetünk, volt egy feketénk – meg húsz év demokráciánk, amit sikerült tönkretennünk. Lássuk be: nem volt nekünk való ez a játék.
ar
cm
ás
tikai intézmények jellege és a társadalom elvárásai között feszül. Innentől csak idő kérdése volt, hogy az illető – ha elég nagy kaliberű, márpedig az – mikor kerül olyan pozícióba, amelyben meglovagolhatja azokat a társadalmi várakozásokat, amiket ő maga szított föl, és torzított vad indulatokká. Az idő eljött: Orbán Viktor a csaknem korlátlan hatalom kapujában áll. A kialakult helyzetért felmérhetetlen felelőssége van a politikai eliten kívül az értelmiségnek, amelynek jelentős része ugyanolyan önfeledten fog befeküdni Orbánéknak, ahogyan ezt a Kádár-rendszerben tette. Már most szorgalmasan dolgoznak az előkészületeken. A fiatalok pedig ab-start azzal a stílussal és mentalitással rokonszenveznek, amit Orbánék képviselnek... Nagyon-nagyon szomorú ország lett ez megint, és attól tartok, hogy jó hosszú időre az is marad. A magam részéről annyit teszek hozzá, hogy ez az optimista verzió. Hogy tudniillik Orbánék több ciklust töltenek a hatalomban, ám előbb-utóbb fordul a kocka, és újra érvényesül a demokratikus váltógazdaság. Szerintem ennek vége van. A magyar parlamentarizmus (a mögöttünk álló húsz évet leszámítva) nem plurális, hanem hegemón hatalmi szerkezetben működött hetven éven át: a dualizmus és a Horthykorszak idején. A dolgok tehát vis�szatérnek a régi kerékvágásukba, hihetnénk. Orbán Viktor boldoggá teszi majd Kádár János népét. Ő maga mondja: „Van egy képem arról, hogy mi az a világ, mi az a rend, mi az a közeg, amiben a mi népünk jól érzi magát, otthon van, sajátjának érzi, harmonikusan tudja berendezni az életét, és ráadásul sikereket is érhet el.” Ady sorai jutnak eszembe: „Mindig ilyen volt: apró kánok / Révén minden igának barma... // Ezért a népért úgyis mindegy, / Ebsorsot akar, hát – akarja.” Pedig nincs bennem indulat. Nem vádolok senkit, nem beszélek az „írástudók árulásáról” sem. Hisz törvényszerűen alakult így az ország és lakói sorsa, aminek szerves részét képezi az a véleményformáló értelmiség is, amely az „egyik kutya – másik eb” hamis és ostoba paradigmájával tudta csak leírni a parlamentá-
D rága , drága MÁV... – Ha a kormány nem fog neki a MÁV átalakításának, akkor az államvasutak februárra ellehetetlenülnének, és a választások előtt egy újabb „BKV-ügyről” szólna a sajtó – közölte Gazda László szocialista politikus. Gazda László ezt arra reagálva közölte, hogy Fónagy János fideszes képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: hiába az elkeseredett tiltakozás, az MSZP továbbra is be akarja zárni a vidéki vasútvonalakat. Mint azt Gazda László elmondta: az ország nem engedheti meg maGazda László gának azt a luxust, hogy egy pazarló rendszert tartson fenn, az MSZP pedig nem engedheti meg magának azt a könnyelműséget, hogy hagyja csődbe menni a MÁV-ot. – A cél – fejtette ki –, hogy az adófizetőknek egy olcsóbb, tisztább, pontosabb közösségi közlekedést kelljen finanszírozniuk, és hogy középtávon megteremtsék a költséghatékony gazdálkodás feltételeit. Gazda László szerint a közösségi közlekedést nem kell helyreállítani, mert nem szűnik meg sehol. – Ahol nem lesz vasút, ott lesz autóbusz, és ahol nem lesz autóbusz, ott lesz vasút – hangsúlyozta, hozzátéve: a párhuzamosságokat akarják megszüntetni.
választMáNy az Mszp elnöksége egyhangúlag Mesterházy Attilát javasolta miniszterelnök-jelöltnek, az országos választmány pedig a javaslatot elfogadva a frakcióvezető kormányfő-jelöltségének elfogadását kéri a kongresszustól.
MEstErházy
– Olyan jelöltet javasolunk, aki a jövő embere, aki hosszabb távra is a magyar baloldal meghatározó személyisége lehet – indokolta az elnökség javaslatát Lendvai Ildikó pártelnök. Hozzátette: Mesterházy Attila frakcióvezetőként támogatta, és amíg szükséges támogatja az ország érdekében a kormány válságkezelő munkáját, de távolabbra tekint, részt vesz azoknak a lépéseknek a meghatározásában, amelyek a válság után szükségesek Magyarország számára. – Olyan jelöltet javasolunk, aki a fi atal politikusgeneráció tagja, de már hosszabb ideje bizonyított a párt legfelső vezetésében is. Aki egyszerre képviseli a folytonosságot és a megújulást; jól ismeri a párt életét Budapesten és vidéken, becsülik a baloldalon, de demokratikus elkötelezettsége miatt tisztelik a pártbázison túl is – mondta a pártelnök. Lendvai Ildikó szerint jelöltjük kemény vitatkozó, de sosem lépett fel megosztó szerepben sem párton belül, sem párton kívül. Hozzátette: Mesterházy Attila jártas az európai politikában és a nemzetközi baloldal világában, számára meghatározóak az európai értékek. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, egyben a párt alelnöke azt mondta: azért vállalja a jelöltséget, mert hisz abban, hogy az MSZP nemcsak az ország iránti bizalmat tudta visszaszerezni az eddigi politikájával, hanem a következő időszakban meghirdetendő politikájával a szocialista párt képes lesz a bizonytalan baloldali szavazókat megszólítani, és képes lesz arra is, hogy a centrum józan, demokratikus, felelős szavazóit is megszólítsa. – Küzdő típus vagyok, olyan személyiség, aki az utolsó pillanatig harcol a célért, és az utolsó pillanatig harcol az igazáért – mondta Mesterházy. Hozzátette: erre a hozzáállásra szükség lesz, hiszen 110 százalékos hozzáállásra van szükség, hogy a jelenlegi tendenciákat meg tudják fordítani, és hogy az MSZP sikeresen szerepeljen a választásokon.
A frakcióvezető közölte: egyet ígérhetek, nagyon kemény ellenfele, de nem ellensége leszek a mérsékelt és demokratikus jobboldalnak, egyben azt is szeretném jelezni, hogy kérlelhetetlen ellenfele leszek a szélsőjobboldalnak.
„nagyon de ne
demokra
9
Attilát jelölik A választmány elfogadta az elnökség javaslatát – erről Simon Gábor választmányi elnök tájékoztatott. – A döntés egyöntetű, egy tartózkodás volt csupán – közölte Simon Gábor. – Ez tovább mutat, mint a választás megnyerése, fogalma-
n kemény ellenfele, em ellensége leszek a mérsékelt és atikus jobboldalnak, és kérlelhetetlen ellenfele leszek a szélsőjobbnak.”
zott a választmányi elnök. Szavait Dumas idézetével zárta, miszerint „egy mindenkiért, mindenki egyért”, hiszen az elnökség, a platformok és a választmány, a három testőrhöz hasonlóan áll ki a D’Artagnannal párhuzamba állított Mesterházy mögött. Lendvai Ildikó pártelnök elmondta, hogy közös javaslatot visz az elnökség és a választmány a kongresszus elé. – Bátor döntés ez a párt részéről – mondta a politikus. Az MSZP ezzel a jelölttel igen kemény döntést hozott, hiszen a politika sokat tapasztalt veteránjával szemben indul, ki hatodjára méretteti meg magát Magyarországon, Mesterházy azonban a jövőt képviseli, és fél szemmel már a válság utánra tekint.
de a végrehajtás nem. A program szempontjából fontos a folytonosság, vagyis vállalni kell az eredményeket, ugyanakkor a változás képességét is meg kell mutatni, azt, hogy a szocialisták mit akarnak a jövőben másként csinálni. Mesterházy közölte: bűnnek tartja, ha valaki a közösség ellen akar cselekedni, de mindenkinek, aki velük akar dolgozni, annak helye van a csapatban. – A következő időszak nem az egyéni utak ideje – mondta a politikus. Mesterházy úgy látja, hogy ez a választás többről szól, mint a jobb- és baloldal hagyományos rivalizálásáról. Az ország érdeke azt kívánja meg, hogy legalább bizonyos nemzeti érdekekben összefogás valósuljon meg. Így meg lehet
Ez a választás többről szól, mint a jobbés baloldal hagyományos rivalizálásáról, és ez a meccs még nincs lefutva
– A magyar baloldalnak egyszerre van szüksége folytonosságra és megújulásra. Építeni kell arra, amit a magyar baloldal eleddig elért. Látni kell a megújulás sürgető igényét, és új, igazságosabb viszonyok megteremtésére van szükség a válság után – jelentette ki Lendvai Ildikó. Mesterházy Attila megtisztelőnek tartotta, hogy az elnökség, a választmány és a platfromok is támogatják. – Arról győzött meg a választmányi vita, hogy az MSZP-nek csapatot kell építeni – fogalmazott Mesterházy, aki személyesen beszélt Kovács Lászlóval, Szili Katalinnal és Gráf Józseffel. Velük arról tárgyalt, hogy vajon mi lehet az a szerep, amelyben ők is részt tudnak venni. A frakcióvezető szerint – aki a választmányi ülésen már jellegzetes szakálla nélkül jelent meg – az MSZP-n belüli generációs együttműködésre, csapatmunkára, intenzív, „beleállós kampányra” van szüksége a pártnak, ahol a döntések előkészítése demokratikus lesz,
Mesterházy Attila
mutatni az embereknek, hogy lehetséges az, hogy mindenki hasonlóan jót akar. – A szélsőjobb persze más tészta – mint fogalmazott. Ott ugyanis nem csupán versenyről van szó, hanem arról, hogy a demokrácia kényszerül háborút viselni az önkényuralommal szemben, éppen ezért ellenük kíméletlenül keményen fog érvelni Mesterházy. – Mindenkinek kötelessége és felelőssége egy izzó, forró kampányt csinálni – jelentette ki a politikus –, ugyanis ez a meccs még nincsen lefutva. A választmányi ülésen részt vett Kovács László korábbi pártelnök, leköszönő EU-biztos – akinek a neve korábban szintén szóba jött miniszterelnök-jelöltként –, és támogatást ajánlott Mesterházynak, nemcsak személyével kapcsolatban, hanem a kampányban is. Kovács úgy látja, jelenleg Mesterházy a legjobb jelölt. Azt várja el ugyanis tőle, hogy visszaadja a párt respektjét, hogy az MSZP tudjon újra bízni saját hitében. BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu
10
D Íj
egy élet MUNkájáért
kormos dénes
k UtatÓegyeteM M IskolCoN ? Módosító indítványt nyújtottak be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselők a felsőoktatási törvényhez annak érdekében, hogy a Miskolci Egyetem megkapja a kutatóegyetemi címet – jelentette be az előterjesztők nevében Kormos Dénes és Fedor Vilmos. A képviselők azzal érveltek, hogy a kutatóegyetem megléte alapvetően meghatározza egy-egy úgynevezett pólusváros fejlődését.
s zÜkségBŐl
eréNy
–
válságkezelésI PrograM
törőcsik Mari és Mesterházy attila törőcsik Mari színművész, Görgey Gábor író és nagy sándor szobrászművész részesült 2009-ben a táncsics alapítvány életműdíjában, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Mesterházy attila, az Mszp parlamenti frakcióvezetője, miniszterelnökjelölt adott át Budapesten.
a www.mszp.hu-ról letölthető Bajnai Gordon miniszterelnök corvinus Egyetemen tartott előadásának leirata, illetve megtekinthető a videofelvétel is.
Faragó péter
s ajÓBáBoNy :
varga László a reNDŐrÖk
A 2004-ben alapított, emlékplakettel és oklevéllel járó díj átadása előtt Gyurcsány Ferenc azt mondta: tessék készülni arra, hogy leszünk még sokkal többen, készüljünk arra, hogy szereplői lehetünk egy jobb világ megteremtésének. Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntőjében arról beszélt, hogy a kortárs színművészet és filmművészet elképzelhetetlen Törőcsik Mari nélkül, az irodalom Görgey Gábor, a szobrászat pedig Nagy Sándor nélkül, akik tehetségükkel, nehéz sorsukkal hozták mindazt, ami titok. Méltató szavaiban Szinetár Miklós
rendező Törőcsik Mariról Madách Imre drámaírót idézve kifejtette: ő az édenkertnek egy késői sugára, aki minden művében „maga volt a derű, a szeretet, a fiatalság”. Görgey Gábor Kossuth díjas író munkásságát Horváth Ádám Kossuth díjas rendező azt mondta: a most 80 éves regény- és színműíró, publicista minden nap megír egy maga által kiszabott mennyiséget. – Csendesnek és robosztusnak egyszerre megmaradni tudó ember – így jellemezte Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt Donáth László evangélikus lelkész.
ProFI MÓDoN INtézkeDtek
A rendőrök profi módon intézkedtek Sajóbábonyban, így megakadályozták azt, hogy jóval súlyosabbá váljon a roma–Jobbik incidens – mondta Faragó Péter, a térség szocialista országgyűlési képviselője. Varga László – szintén borsodi – képviselő bejelentette, hogy rendőrőrs áll fel Sajóbábonyban, illetve január 1-jétől készenléti rendőrszázad lesz Miskolcon. A tizenkét fős rendőrőrs nemcsak Sajóbábony, hanem a környező települések közbiztonságán is javíthat.
a díjazottak és méltatóik
11
a zok
kÖvetelNek reForMokat , akIk eDDIg MegakaDályozták
MaGyarOrszáG hELyE a viLáGBan
a XXi. század kihívásai és a baloldali válaszok Lamperth Mónika elnökhelyettes kezdeményezésére vitafórumot rendeztek a budapesti Pallas Páholyban, amelyen Lendvai Ildikó pártelnök úgy vélekedett, hogy valószínűleg nem sok olyan értelmiségi van, aki elolvassa a pártok programját. – Az MSZP-nek jelenleg nehéz dolga van ez ügyben. Aki most programot ír, nem négy évre teszi, hiszen a világban történt valami, az alapvető igazságok megváltoztak, így a többpárti demokráciáé és a gazdaságé. Aki most programot készít, nem csupán egy pártharcban szögezi le helyét, hanem arra keresi a választ, hogy ugyanolyannak akarjuk-e látni a világot a válság után? – mondta Lendvai Ildikó. A pártel-
nök szerint kétféle programot akar az MSZP: legyen egy meditáló vitairat, arról, hogy min kell változtatni a válság miatt, de kell egy miniszterelnöki programvállalást is alkotni.
vissza kell adni a baloldal vagy a demokratikus oldal büszkeségét. arról van ugyanis szó, hogy ezen a nézőponton lévő emberek egyfajta letargiába kerültek
Lendvai Ildikó
Miért késLEkEdik az aLkOtMányBÍrósáG? herbály imre szolidaritásáról biztosította azokat az agrárérdek-képviseleti, szakmai szervezeteket, akik tiltakoztak az alkotmánybíróság épülete előtt. – Jogosnak tartjuk a tizenhét szervezet elégedetlenségét az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer működtetéséről szóló törvény alkotmányossági felülvizsgálatával öszszefüggő, halogató magatartással kapcsolatban – közölte az agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoport vezetője. Herbály Imre szerint érthe-
tetlen az a hozzáállás, melynek nyomán egy év nem volt elegendő az álláspont kialakítására. A késedelmes döntés a termelőket és az agrárigazgatást is olyan bizonytalanságban tartja, ami a felkészülést és helyes ágazati arányok helyreállítását is gátolja, de a foglalkoztatásban is súlyos következményekkel járhat.
Az MSZP visszautasítja azt, hogy fizetett hirdetés útján bárki politikai tőkét gyűjtsön abból a keserves vállalásból, amely minden embert érint a válságkezelés során az országban. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő ezt arra reagálva közölte, hogy ismert közgazdászok szombaton nyílt levélben szólították fel a parlamen-
azok beszélnek a kiadá sok túltervezéséről, akik szó nélkül hagyták, hogy a Fidesz képviselői 450 milliárd forintos módosító csomagot adjanak be a jövő évi büdzséhez, a kiadásokat növelve
ti képviselőket arra: ne szavazzák meg a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetét, „ne sodorják újabb veszélybe az országot”. Tukacs István úgy fogalmazott: az aláírók indokai elképesztőek. Azok hiányolnak reformokat, akik az általuk támogatott politikai erővel karöltve sorozatosan akadályozták meg a reformértékű lépéseket a közelmúltban. – Azok beszélnek költségvetési trükközésről, akik közül az egyikük nevéhez fűződik az emlékezetes kétéves költségvetés. Azok beszélnek a kiadások túltervezéséről, akik szó nélkül hagyták, hogy a Fidesz képviselői 450 milliárd forintos módosító csomagot adjanak be a jövő évi büdzséhez, a kiadásokat növelve – mondta a képviselő.
12
BUDaPest
a józsefváros mélyén...
a
BIztoNság
a legkeleNDŐBB
„ PolItIkaI
árUCIkk ”
– A baloldal feladata az élet számos területén felbukkanó egyenlőtlenségek csökkentése, ebben a munkában fontos szerep hárul az államra, valamint az önkormányzatokra – jelentette ki Lendvai Ildikó Szegeden. – A gazdasági válság után nem mehet minden ugyanúgy, mint korábban, azt, hogy változtatni kell, mindenki érzi – mondta a pártelnök a szocialista párt választási programját előkészítő konferenciasorozat Fejlesztő állam, fejlesztő önkormányzatok című állomásán. Hozzátette: ma a biztonság a legkelendőbb „politikai árucikk”, az emberek többsége a szegénységet tartja a legkomolyabb problémának. A pártelnök szerint a gazdaságfejlesztésen is változtatni kell: a privatizáció befejeződött, a fejlődés már csak a munkaerő oldaláról képzelhető el, azzal, hogy többen és képzettebben állnak munkába. – Napjainkban újfajta társadalmi egyenlőtlenségek is megjelennek: a munkavállalók kiszolgáltatottsága mellett, hasonló helyzet alakult ki a bankok és az ügyfelek, a szolgáltatók és a fogyasztók között. Az új baloldal dolga, hogy megoldást kínáljon ezekre a problémákra – hangsúlyozta Lendvai Ildikó. Botka László szegedi polgármester, az MSZP Csongrád megyei elnöke kifejtette, a magyar önkormányzati rendszer elképesztően pazarló, és az erőforrások szétforgácsolása miatt képtelen feladatait hatékonyan ellátni. A politikus szerint az önkormányzati rendszert a régióközpontokra, a nagyvárosokra támaszkodva kell újraszervezni.
a józsefváros mélyén, hol sötétek a fények... – ezt énekelte évtizedekkel ezelőtt koncz zsuzsa, s bizony, mióta a kerület fideszes vezetés alatt áll, mintha még sötétebbek lennének a fények. Nemrég polgármester-választást tartottak a VIII. kerületben, ahol a szocialista jelölt, Komássy Ákos 17 százalékot szerezve a második lett. A választásra azért került sor, mert szeptemberben – megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva – lemondott a kerületet több mandátum óta vezető, az SZDSZből kilépett polgármester, Csécsei Béla. Ezzel tulajdonképpen formálisan is átadta a hatalmat a Fidesznek, amely a helyi frakciójának és alpolgármesterének köszönhetően lényegében már 2006 óta kézben tartotta a tényleges irányítást. Most azonban érdekes adatok láttak napvilágot: miközben a Fidesztől naphosszat egyebet sem hallunk, mint azt, hogy takarékoskodni fog, illetve azt, hogy a kormány pa-
kodik, hogy a szerződés nettó értéke 45 millió forint, bruttóban tehát csaknem százmillió... A képviselő-testület elé csak egy olyan javaslat került, amely tartalmazta, hogy a kerület igényt tart Csécsei tapasztalataira, de összegről szó sem esett benne... Szabó Zoltán szocialista képviselő – aki az utóbbi hónapokban az „Így kormányoztok ti” sorozatában tárta fel a fideszes önkormányzatoknál tapasztalható visszásságokat – elmondta: arról nincs információja, hogy milyen megbízásról van szó; a szerződés nem nyilvános. Szabó Zoltán közölte: a lemondással Csécsei Béla tekintélyes nyugdíjtól is elesik, ezért szerinte felajánlották neki, hogy szerződést kötnek vele, kárpótolva őt kieső fizetéséért és nyugdíjáért. Szabó Zoltán szerint
több tízmilliós „lelépési pénz” a volt polgármesternek? zarol, nos, ez a spórolós párt azonnal öt évre szóló, havi nettő 750 ezer forintos szerződést kötött Csécsei Béla volt polgármesterrel. Némi iróniával szemlélve azt mondhatnánk, hogy a Fidesz önmagához képest még visszafogott volt, hiszen az ötéves szerződés azt mutatja, hogy csak a most lezajlott, illetve a jövő évi választás megnyerésében biztosak, de a 2014-ben esedékesben már nemigen, noha Orbán Viktor és Kövér László sok cikluson át tartó hatalmat szoktak vizionálni... Az viszont már kevés visszafogottságról tanús-
az idő előtti polgármesterváltásra két lehetőség lett volna: vagy feloszlik a képviselő-testület, vagy lemond a kerület vezetője. A feloszlatásra történt is kísérlet, de Csécsei Béla újra elindulhatott volna a választáson, és megnyerhette volna azt. A lemondott polgármester október 12-étől előrehozott nyugdíjra lett volna jogosult, de október elseje után a jogszabályok miatt már nem lehetett volna feloszlatni a testületet. Ezért Szabó Zoltán szerint megzsarolhatták: vagy lemond, vagy feloszlatják a testületet. M. L.
13
szövetség a jövőért Mozgalom
Szili Katalin mozgalma a baloldali gondolkodásnak szeretne közösségi tereket építeni, amelyekkel segíteni tudják a politikai baloldal megerősödését is. A volt házelnök azt mondta: ezek a közösségek keretet teremthetnek a baloldali gondolkodás és értékek képviseletének, amelyeket hitelesen meg tudnak mutatni és segíthetnek a elveszített bizalom visszaszerzésében. Szili Katalin hangsúlyozta: a hitelesség visszaszerzésének feltétele, hogy az MSZP szembenézzen a hibáival. Ezek közé
sorolta, hogy hosszú ideig a neoliberális gazdaságpolitikát állították be baloldali politikának, rosszul döntöttek a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál és azt, hogy kiüresedtek párt demokratikus fórumai. A szocialista politikus szerint hiba volt Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök őszödi beszéde is, „de nem a hazugság beismerése, hanem maga a hazugság”. A rendezvényen részt vett Mesterházy Attila frakcióvezető, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.
kiss péter: érdemesebb a világnak hinni
vidorné szabó Györgyi
e MelkeDŐ
NyUgDÍjak
Megkezdődött az Idősügyi Nemzeti Stratégia részleteinek kidolgozása és társadalmi egyeztetése – közölte Vidorné Szabó Györgyi. Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke szerint a szocialista frakció büszke arra, hogy az elmúlt években a nyugdíjak reálértéke közel 30 százalékkal nőtt, hogy a nyugdíjkorrekciós programmal több százezer nyugdíjas ellátását emelték, és hogy a nyugdíjak a válságban is megőrzik értéküket (jövőre 4,1 százalékkal emelkednek). rekre és nem önjelölt politikai prófétákra kíváncsi.
Kökény Mihály
o ltáselleNes
a
F IDesz ?
Kökény Mihály szerint a Fidesz kommunikációja az, amely elbizonytalanítja az embereket egy közegészségügyi vészhelyzetben. A szocialista politikus szerint veszélyes dolog a védőoltást, az ellátást ügyét átpolitizálni, a társadalom a szakemberekre és nem önjelölt politikai prófétákra kíváncsi.
horváth csaba
v erseNykéPes Bkv- t A Baloldali Tömörülés Platform országos értekezlete előtt Kiss Péter, a platform elnöke elmondta, hogy az értekezlet témája a válság utáni helyzet. A külföldi elemzők szerint ugyanis a magyar gazdaság egyre inkább stabilizálódik, és a jövő év második felétől megindul a gazdaság fellendülése. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz másképp vélekedik a magyar gazda-
ság állapotáról, mint a világ legnagyobb elemzői, Kiss Péter azt válaszolta, hogy általában érdemesebb a világnak hinni, mint az már többször is kiderült. Bajnai Gordon miniszterelnök az értekezletre érkezve úgy vélekedett, hogy a válságkezelő munka eredményét most már jól láthatóan mutatják az elemzések.
– Budapesttel kapcsolatos kormányzati feladatokért felelős kormánybiztosként is legfontosabb célomnak azt tartom, hogy a BKV olyan szolgáltatást kínáljon a budapestieknek, amely versenyképes az egyéni közlekedéssel, ugyan-akkor a mainál gazdaságosabban és észszerűbben működjön a vállalat – jelentette ki Horváth Csaba.
14
M agyar W ooDstoCk
és roCkMúzeUM
Fedor vilmos most könyvet írt a miskolci legendákról Miskolc alpolgármestere, Fedor Vilmos minden erejével azon van, hogy ledöntse az elmúlt évtizedekben a települést megbélyegző, nyolcszáz esztendős múltjára még mindig árnyékot vető iparváros mítoszát. A politikus a magyar nyelvű színjátszás bölcsőjeként, ezernyi kulturális örökség letéteményeseként láttatná szülőhelyét. Sokadmagával mindent meg is tesz mindezért, és valóban csak a térséggel kapcsolatos sztereotípiák állnak az útjában. Ezek kiiktatását segíti az országos szinten majdhogynem egyedülálló kulturális alapú városfejlesztési program, melynek kézzel fogható eredményei között tartja számon Fedor, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versenyben a végső győztes Pécset kizárólag Miskolc volt képes megszorítani. A képviselő bizton állítja: a település sokat profitált e megmérettetésből, hisz’ minden lényegi vállalását teljesítette, minek eredményeit a lakosok az épített kulturális környezet folyamatos fejlődésében érhetik tetten.
az Európa kulturális Fővárosa címért folyó versenyben a végső győztes pécset kizárólag Miskolc volt képes megszorítani Immáron az is bizonyos, hazánk első rockmúzeuma is a borsodi székhelyen épül. Az ötlet természetesen a korábban a pol-beat műfajában maradandót alkotó, népzenei feldolgozásaival szerfelett sikeressé váló, egykoron gitároktatóként is tevékenykedő Fedortól származik, aki szerint egyfelől a hatvanas-hetvenes évek magyarországi zenei munkássága dokumentálás után kiált, másrészről fontosnak
tartja a kortárs zenészekkel való napi kapcsolattartást. E nemes célok vezettek a szeptemberi alapkőletételig, mely – mihelyst épületté, hovatovább intézménnyé növi ki magát – méltó emléket állíthat az 1973-as, Miskolcon megrendezett „magyar Woodstock”-nak is. És kell-e annál nagyobb elismerés bárkinek is, mint hogy az elnöke lehet annak az alapítványnak, melyet Bródy János, Benkő László és Zorán hívtak életre a fent említett, mostanra beérett kezdeményezés megvalósulásáért? Aligha. A város, ezzel együtt saját sikerei semmiféle jóllakottságérzést nem váltottak ki a politikusból. Újabb lépéseket tett – miként ő mondja – a „pulis, komondoros, betyáros” Magyarországgal kapcsolatos klisék eloszlatásáért, hazánk szerethető képének megteremtéséért. Ennek szellemében, nomeg lokálpatriotizmusa okán született meg a Miskolci legendák című könyve, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. Talán a műhöz előszót író Müller Pé-
ter szavai fejezik ki legteljesebben a fedori gondolatiságot, alkotásának lényegét és jelentőségét: „A legendák városa nem csak Miskolcról szól. Az országról is, az emberi életről is – számos történet lesz belőle a magyar legendárium része.” Fedor Vilmos szűkebb pátriájában a kulturális küldetése mellett városépítészeti, idegenforgalmi, valamint kisebbségekkel kapcsolatos ügyekkel is foglalatoskodik, a szociálpolitikához pedig kizárólag a hagyományos baloldali értékek mentén közelít. Az országos hatalomgyakorlással kapcsolatban keményen fogalmaz: „Csak az legyen képviselő, aki szűkebb környezetében sikeres, aki már letett valamit az asztalra, akire felnéznek.” Az alpolgármester szerint végtelenül sok a pártpolitikus, ami szükségszerűen a szakmaiság hiányához vezet. Fedor ebben látja a civil társadalom politikától, közélettől való elfordulását is. Nagy szerencse, hogy személyében akad megbecsülésre érdemes kivétel. B.G.
A Magyar Szocialista Párt és az Országgyűlési Képviselőcsoport lapja Felelős kiadó: Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila frakcióvezető • Főszerkesztő: Marton Levente MSZP Sajtóiroda: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Sajtófőnök: Rónai Judit MSZP-Frakció Sajtóosztály: 1358 Budapest, Széchenyi rakpart 19. • Kommunikációs igazgató: Galgóczy Éva BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu E-mail:
[email protected] XVI. évfolyam 8. szám Magyar Szocialista Párt és Országgyűlési Képviselőcsoportja www.mszp.hu
balközép bal közép 2009/9
FEL KELL VENNÜNK A KESZTYŰT! Beszélgetés Alexa György országgyűlési képviselővel
Mesterházyt jelölik Kampány előtt
Félelem nélkül
Sikeres településőr-program
Keresztrejtvény
BALKÖZÉP 2009. 9. szám www.mszp.hu
15
Elfogadták a költségvetést
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője, – Az MSZP-frakció mindvégig támogatMesterházy Attila, az MSZP frakcióvezeta a költségvetés elkészítését, mert azt tője, a párt alelnöke, Bajnai Gordon migondoljuk, hogy ez a jövő költségveténiszterelnök és Oszkó Péter pénzügyse. Stabilitást ad az országnak, növeli a miniszter sajtótájékoztatót tart az Orversenyképességét, csökkenti a válság szágház Nándorfehérvári Termében, okozta negatív társadalmi hatásokat. Egymiután az Országgyűlés 201 igen és ben a felelősség költségvetése is. 1990 óta 179 nem szavazat mellett elfogadta az volt a jellemző, hogy minden kormány a 2010-es költségvetést. A büdzsé „elengedte” a költségvetést, osztogatásba 2010-ben 12 662,680 milliárd forint kezdett a választás évében. Mi azonban lebevétellel, 13 533,026 milliárd fotértünk erről a helytelen útról, és feszes, takarint kiadás mellett 870 346,2 milrékos költségvetést fogalmaztunk meg lió forint hiánnyal számol. A kor– mondta Mesterházy Attila frakcióvezető a mány a költségvetés vitája alatt büdzsé elfogadását követő parlamenti sajtótávégig tartani tudta a 3,8 százajékoztatón. lékos hiánycélt. Bajnai Gordon miniszterelnök kifejtette: Magyarország számára siker a jövő évi költségvetés elfogadása. A döntést meggyőző többséggel hozta meg a parlament, a büdzsé megszavazása azt is jelenti, hogy Magyarország tartja a vállalásait. – A jövő évi büdzsé alapvető fordulatot hoz a munka megbecsülésében, mert a legálisan dolgozók közül tízből kilenc ember az alacsonyabbik adókulcs alá tartozik januártól, és ezzel párhuzamosan 400 milliárd forinttal több marad a magyar vállalkozásoknál. Jövőre több mint százezer ember kerül be az Út a munkához programba, és egyre többen térhetnek vissza véglegesen a munka világában – mondta a kormányfő. Oszkó Péter pénzügyminiszter azt mondta: az OECD szerint a világ legjobb költségvetési egyenlegét produkálhatja Magyarország jövőre, de csak akkor, ha a következő kormány képes lesz tartani a fegyelmet.