ALEXA RILEY MINDENT BELE

ALEXA RILEY

MINDENT BELE

Ulpius Baráti Kör Budapest

A mű eredeti címe: Everything for Her

Fordította Farkas Melinda

Copyright © Alexa Riley, 2016 Hungarian translation © Farkas Melinda, 2017 (© Művelt Nép Könyvkiadó, 2017) ISBN 9786155676581

BEHARANGOZÓ VÉLEMÉNYEK

„Alexa Riley a fülledt, végtelen romantikát lebilincselő titokzatossággal, izgalommal és bosszúszomjjal fűszerezte!” The Rock Stars of Romance „Alexa Riley perzselő romantikus regénye igazi élmény! Letehetetlen, vidám és gyönyörrel teli. A Mindent bele az elejétől a végéig fenomenális. Miután belekezdtem, képtelen voltam abbahagyni!” Angie, Angie and Jessica’s Dreamy Reads „Alexa Riley mindent megad, amire vágyom, és még annál is többet. Fülledt erotika, elszánt, hűséges főhős, igazi szerelmes történet, a vége pedig nem más, mint egy hatalmas, elégedett sóhajtás.” Nichole, Sizzling Pages „Amikor már azt hiszed, hogy Alexa Riley nem tudja tovább fokozni az egyébként is zseniális romantikus történeteit, rátesz egy lapáttal, és egy vérpezsdítő regényt tesz az asztalra. Igazi egyéniségek, megelevenedő vonzalom, tüzes szexjelenetek és vad érzelmek jellemzik. Alexa Riley olyan élményt nyújt, aminek az olvasó hamar a rabjává válik, és miután az utolsó oldalra ért, azonnal a következő történetért könyörög. ” Michelle, Four Chicks Flipping Pages

„Csak Alexa Riley képes már az első oldalon egy tornádó erejével magával ragadni. Senki más nem tudja hihetőbben elmesélni a szerelmes történeteket. Ez a könyv egy igazi utazás a szerelem, a bizonytalanság, az odaadás és a szenvedély országútján. Nem olvastam ennél izgatóbb regényt idén! Ha belekezdesz, lerágod az összes körmöd, hogy megtudd, mi lesz a következő oldalon! Készülj, kedves olvasó, mert zakatolni fog a szíved, miközben Miles és Mallory örökre beköltözik a lelkedbe!” Tina, Bookalicious Babes Blog „Alexa Riley történeteinek hozzávalói: cukormáz, fűszerek, fordulatok és gyönyörűség!” Yaya, After Dark Book Lovers „Alexa Riley a legférfiasabb főhősök királynője! A Mindent bele az egekbe repít, a történet garantáltan lélegzetelállító!” The SubClub Books „A Mindent bele egyszerre szívmelengetően édes és bugyinedvesítően izgató. A főhősre mért csapásokat minden oldalon tökéletesen ellensúlyozza egy-egy pillanat, amitől elalélsz! Alexa Riley egy tökéletes fantáziavilágba repít.” PopKitty kritika

„Alexa Riley történetében minden benne van, amire az olvasói vágyhatnak! Tökéletes elegye a szirupos romantikának és a szemérmetlenül pikáns jeleneteknek!” Polly Matthews, The Review Loft

„A Mindent bele egy igazi szerelmes történet a férfiról, aki mindent megtesz a nőért, akit imád. Piszkos ágyjeleneteivel és a megannyi titokkal ez a könyv egy igazi főnyeremény!” Harlequin Junkie „A Mindent bele egy erőteljes és érzelemdús alkotás. Óriási!” Night Owl Reviews „Alexa Riley élvezetes, szexi története egy csöppnyi sötét mesterkedéstől lesz tökéletes.” Fresh Fiction

Megjegyzés A Mindent bele című műben megvan minden, amit a romantikában szeretünk: gyötrelem, vonzerő, szerelem és kellő fülledtség. Reméljük, te is élvezni fogod, és magával ragad Mallory és Oz története. Öveket bekapcsolni!

A pimasz könyvek és a barátság tiszteletére. Az életünk, a világunk elképzelhetetlen ezek nélkül.

Mindent bele

ELŐSZÓ Miles

MÁR AZ ELSŐ PILLANATTÓL figyelem őt. Talán nevetséges, de nem igazán emlékszem azokra az időkre, amik előtte voltak. Mintha két részre oszthatnám az életem. Előtte és utána. Emlékszem a szüleimre, a főiskolára, de minden emlékem homályos addig a napig, amíg meg nem láttam őt. Az a pillanat olyan volt, mint amikor Dorka háza leszállt Oz birodalmában, és a lány kinyitotta az ajtót. A világom egyszerre eleven, színpompás lett, ő pedig benne az én Glindám, a Jó Boszorkányom. Huszonkét éves voltam akkor, ő tizenhét, és egy állami matematikaversenyen indult. A Yale Egyetemet képviseltem mint diákbíró, amit nem is akartam elvállalni. Connecticut állam nem túl nagy, de az egyik legelőkelőbb amerikai egyetemnek ad otthont. Itt szinte lehetetlen kiválónak lenni, én mégis a Yale legjobb egy százalékba tartoztam. Statisztika volt a szakirányom. Végül kötélnek álltam, de csakis a látszat kedvéért. Nagyon sokan azt várták tőlem, hogy az apám nyomdokaiba lépjek, én pedig szerettem volna, ha nem ismerik meg az igazi tervemet. A bosszú útján jártam, és ez a bíráskodás még jól is jött.

Megveregetni azoknak a vállát, akikkel egykor apám tette ugyanezt, még akkor is megéri, ha kellemetlen szájízzel teszem. Az, hogy a verseny egyik bírája lettem, tökéletesen megváltoztatta az életemet. Az a fanyar szájíz egy csapásra köddé vált, helyette édesség töltött el. Édesség, amit akartam, amire mindig is vágytam. Sosem felejtem el, mennyire magabiztosnak, mennyire határozottnak tűnt! A távolból figyeltem, mintha afrikai szafarin lesnék egy vad oroszlánt. Nem mentem oda hozzá, de egy másodpercre sem tévesztettem szem elől. Később megtudtam, hogy a gimnáziuma fizette a nevezési díjat, így lehetett ott a versenyen. Árva lányként különböző otthonokban nevelkedett, így hát az iskola szervezte neki az utat, mert okos volt, és azt gondolták a tanárai, hogy jól szerepel majd. Így is lett. A verseny alatt már sokat megtudtam róla. Minden kérdésre tudta a választ, és végig magabiztosan felelt. Bízott a megérzéseiben, és egyszer sem vallott kudarcot. Annyi minden volt benne, ami csak arra várt, hogy szabadon szárnyalhasson! Le akartam ülni mellé, hogy meghallgassak mindent, bármit, csak beszéljen hozzám! Végül lesöpörte az ellenfeleit, és nyert. Furcsa, de irtó büszke voltam rá. Az eredményhirdetés után kisétált a szálloda bálterméből. Életem legnehezebb feladata volt, de hagytam elmenni. Éreztem, hogy ha túl hamar, túl gyorsan közelítek hozzá, elijesztem. Nem csak a kora miatt. Valami azt súgta, hogy ő olyan nő, aki tízezer évente egyszer jön szembe az emberrel.

Siettetni ezt nem lehetett. Ki kellett élvezni minden egyes pillanatát. Talán gyűlölöm az apámat, de tanultam a hibáiból. Okos ember, de felelőtlen, és ennek meg is lett az eredménye. Én viszont tudom, hogy ha meg akarok szerezni valamit, azért keményen meg kell dolgoznom és minden lehetőségre fel kell készülnöm. Már akkor tudtam, hogy ő az. Aznap, amikor elengedtem, azonnal munkához is láttam. Építeni kezdtem az utat, ami hozzám vezeti. Senki sem tudhatja, hogy én mozgatom a szálakat a háttérben. Mindent úgy intéztem az életünkben, hogy végül az enyém lehessen. Az idő elérkezett.

EGY Mallory

– ISTENEM, ez borzalmas! – fintorodik el Paige, miközben a futópadon szalad, amit a beköltözésünkkor elsőként szerelt össze a nappaliban. Gesztenyebarna lófarka nagyot libben minden egyes lépésnél. Már félórája fut, és még egy cseppet sem izzad. Amikor a koleszban laktunk, az egyetemi edzőterembe járt, de sose szerette igazán. Ha tippelnem kellene, szerintem a fiúk miatt. Biztosan kerülgették ott is, ahogy mindig, amikor elmentünk valahová. Persze, nem tudhatom pontosan, mert én sose mentem vele oda. Még a futópadra se tettem fel a lábam soha! Csak akkor vagyok hajlandó futni, ha késésben vagyok, ez pedig nem fordulhat elő. – Most mi a bajod? Szerintem csinos! – ellenkezem, és magam felé húzom a bolyhos, rózsaszínű takarómat. – Ráadásul nagyon puha! Paige megrázza a fejét, kirántja a kezemből a pokrócot, és elhajítja a bőrkanapé mögé. – Nincs itt semmi szín! Minden fekete, fehér vagy szürke! Muszáj egy kicsit feldobni valamivel! Felveszem a takarót, és elrendezem a kanapén, hogy lássa,

milyen jól mutat. Sosem fogja szeretni a színe miatt, de azt tudom, megengedi, hogy megtartsam. Paige-et nem különösebben érdekli a divat vagy a lakberendezés. Egyszerű az ízlése: minden legyen tiszta és ott, ahová való. Ezért is örültem, hogy vele kerültem egy szobába a Yale kollégiumában. Önmagában az, hogy valaki mással kell megosztani egy ilyen aprócska helyet, elég nagy kihívás, viszont sokkal könnyebb, ha az a valaki tiszta és rendszerető. Ez az egyik dolog, amit megtanultam a nevelőotthonokban, ahol három vagy négy másik lánnyal kellett egy szobában laknom. – Hagyjuk ezt a buta takarót. Mi van még? Műanyag virágok vázában? Esetleg díszpárnák? – kérdezi most már mosolyogva. – Művirág kizárva! Az nagyon kiábrándító! – fordulok felé kezemben egy újabb dobozzal. Itt vagyunk már pár napja, de még mindig nem pakoltunk ki. Semmi mást nem csináltam, csak az Osbourne Vállalat pénzügyi és befektetési riportjait bújtam. – A díszpárna viszont jó ötlet! Talán még pár képet is tehetnénk a falra… – javaslom, amitől Paige-nek újra nevethetnékje támad. Szeretném, ha otthonos lenne ez a hely. Életem új kalandjának ez az első lépése. Paige és én gólya korunk óta együtt vagyunk. Az órákon kívül mintha össze lennénk nőve. Furcsa, mert nagyon különbözőek vagyunk, mégis remekül passzolunk egymáshoz. Talán pont az ellentétek miatt működünk ilyen jól. Kiegészítjük egymást. Paige hangos, mindent tudni akar, és mintha pár lépéssel

mindenki más előtt járna. Vékony testalkata ellenére simán a földre tud küldeni akár egy kilencvenkilós pasast is. Tudom, mert a saját szememmel láttam egy bárban. Olyan nekem, mintha a nővérem lenne. Ő áll hozzám a legközelebb, ő az egyetlen, akit a családomnak tekintek. – Csinálj, amit akarsz, Mal, de a falakat ne fesd rózsaszínre. – Azzal megállítja a padot, és leugrik róla. – Szépen kérlek! – Sose tennék olyat! Paige a hűtőhöz megy, és kivesz egy üveg vizet. A lakás nagy része egybe nyílik. A nappali, a konyha és az étkező egy légtérben van, a folyosó végén pedig két külön hálószoba található, saját fürdőkkel. Ez a lakás sokkal több, mint amiről valaha is álmodtam, és ezt is Paige-nek köszönhetem. Ez az ő lakása. Ő vette meg, amikor elújságoltam, hogy ajánlatot kaptam az Osbourne Vállalattól. Ragaszkodott hozzá, hogy belevágjak. Én nem akartam elfogadni, mert tudtam, hogy esélyem sincs arra, hogy New Yorkba menjek. Se pénzem, se bátorságom nem lett volna hozzá. Eddig még semmiben sem vallottam kudarcot, és nem akartam most sem elkezdeni. Nem vagyok beképzelt, inkább eltökélt. Az Osbourne Vállalat nem játszóház. Évente csak három embert vesznek be a gyakornoki programba. Az ösztöndíjprogramba már bekerültem, és komoly anyagi támogatást nyújtottak azzal, hogy fizették az egyetemi tanulmányaimat: a könyveket, az utazást és az étkezést is. Cserébe elsőként végeztem a csoportomban és a szakirányomban. Az Osbourne Vállalatnak köszönhetem, hogy tanulhattam, a gyakornoki program keretében pedig

megmutathatnám nekik, mi lett belőlem a segítségükkel. Szerettem volna bizonyítani, de New York a frászt hozta rám. Hála Paige-nek, van hol laknom, és elkezdődhet az életem újabb fejezete. Egy kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam más ajánlatot, de a munkaerőpiac mostanában elég ramaty. Ezért is fura, hogy az ösztöndíj után még a gyakornoki státuszt is elnyertem az Osbourne-nál. – Úgy látom, nagyon elgondolkodtál valamin – szólal meg Paige, és újra meghúzza a palackot, mielőtt letenné a pultra. – Azt hiszem, ideges vagyok a hétfő miatt. – Ez most komoly? – lép elém Paige, és kiveszi a kezemből a dobozt. Már jól tudom, mi következik, ezért mosolyt erőltetek magamra. – Ki volt az, aki végig magolt a gimiben, hogy aztán ingyen jegyet nyerjen vele a Yale-re? – Én voltam. – És ki végzett osztályelsőként? – Én. – És ki volt az, aki megríkatta Sitten professzort, mert nem fogadta el, hogy hibásnak minősítette a válaszát és rámutatott az okfejtése hibájára? – Sitten professzor nem sírt. – Dehogynem! Csak belül! Higgy nekem! Pontosan tudom, milyen fejet vágnak a pasik, ha belül sírnak! Nincs mese, nevetnem kell. – Szóval? Ki volt az? – erősködik Paige.

– Én voltam. – És ki kapta meg az ország egyik legmenőbb gyakornoki pozícióját? – Én. – Hát persze hogy te! Le fogod nyomni a könyvelési osztályt! Te leszel a számok királynője ott, bármit is művelsz majd velük! – mondja, mintha számára a számok világa egyenlő lenne egy sci-fi mesével. – Szeretlek – azzal a karjaimba veszem, és szorosan magamhoz ölelem Paige-et. Tudom, hogy okos vagyok, és mindenre képes vagyok, ha igazán akarom. Egyszerű, ha az ember csak magának tartozik elszámolással, és ez mindig így volt, amíg meg nem ismertem Paige-et. Néha, amikor egy kis lökésre van szükségem, ő könnyedén átlendít a holtponton. – Engem nem lehet nem szeretni – vág vissza Paige, és önelégülten néz vissza rám. – Csak akkor, ha megríkatod a férfiakat – teszem hozzá. Paige megvonja a vállát, és felkapja a dobozt, a pultra teszi, és letépi a ragasztószalagot róla. – El kellett volna égetni ezeket. Szerintem még mindig kínai kaja szaga van. Esküszöm, a kolesz egész emelete beitta ezt a szagot. A doboz fölött legyezve próbálja kiszellőztetni a holmikat, én pedig ledobom magam a kanapéra, és onnan figyelem, ahogy egymás után szedi elő a tartalmát. Nagyrészt keretezett képek vannak benne. Imádok fényképezni, szeretem megörökíteni az emlékeinket. Paige utálta, ha lefotózták, de négyévnyi

nyüstölés után ma már mosolyogva áll a kamera elé. Az egyetem előtt nem igazán volt olyan boldog pillanat, amit meg akartam volna őrizni, így hát kissé elragadott a hév, amikor belekezdtem. – Ezek közül melyik az enyém? – kérdezi, miközben végiglapozza a képeket. – Ó! Most már sajátot akarsz? – puffogok mosolyogva. Paige egy elsőéves képet tart a kezében. Akkor készült, amikor magammal cipeltem egy focimeccsre, mert úgy gondoltam, hogy minden egyetemi élményben részt kell vennünk. Akkoriban mindent egyszerre akartam. A szemeszter végére bele is fásultam a bulizásba. Ha én hatással voltam Paige-re, akkor kétségtelen, hogy ő is rám. – Istenem! Biztosan nagyon szeretlek, ha még erre a meccsre is elmentem veled! Megkapom a képet, és rám tör a nevetés. Pont abban a pillanatban kattintottam a fényképezőgépet, amikor Paige egy srác fejére öntötte az üdítőjét, aki az egész meccs alatt arról beszélt, mennyire odavan a friss, elsőéves puncikért. Paige-nél egyszerűen betelt a pohár. – Ez az enyém! – mondja Paige, és kiveszi a kezemből a keretet. – Jól van, úgyis van másolatom! Azon a bizonyos napon jöttem rá, hogy Paige nem átlagos Yale-diák. Az a srác megpróbálta megszégyeníteni Paige-et, de végül ő került ki győztesen a dolgoból. Paige apja gazdag és befolyásos, bár erről nagyon ritkán beszélünk. Ő nem mond sokat, én pedig nem faggatom. Pontosan tudom, milyen az, ha nem szívesen beszélsz

valamiről. – Befejeztem – mondja Paige, és leül a másik kanapéra, lábát a dohányzóasztalon pihenteti. A mozdulattól kissé megrezzenek. Az asztal többe került, mint kéthavi fizetésem. A lakásban minden bútor nagyon drága, és már akkor itt volt, amikor megérkeztünk. Paige pedig úgy tesz, mintha ebben nem lenne semmi rendkívüli. – Lényegében egyetlen képet csomagoltál ki. – Ennem kell, különben sztrájkolok. – Én is elég éhes vagyok. Te jobban ismered itt a dolgokat, mit rendeljek? – azzal előveszem a telefonom, és rákeresek a helyi házhozszállító éttermekre. – Hagyd azt! Elmegyünk. Péntek este van, és ez az első napunk a városban. – De még sok dolgunk van! Ki kell pakolni és tanulnom is kellene! – azzal jelentőségteljesen felemelem az asztalról az egyik vaskos könyvemet, és meglóbálom előtte. A vállalat egy rakat anyagot küldött, és bár legalább háromszor elolvastam már a könyveket és a jegyzeteket, még mindig úgy érzem, hogy nem volt elég. Talán készítenem kellene pár tanulókártyát. Nem szeretném, ha már az első napon olyasmit kérdeznének, amire nem tudom a választ. – Kizárt! Előttünk áll az egész hétvége. Már döntöttem. Vacsorázni megyünk, utána pedig megiszunk pár italt. Szombaton vagy vasárnap is kicsomagolhatunk, közben pedig túlgondolkodhatod és túlaggódhatod az életedet. Ma este mulatni fogunk és kész! Paige kiveszi a kezemből a könyvet, és a többi tetejére hajítja,

aztán feláll, és engem is talpra állít. – Még a ruháinkat sem pakoltunk ki, Paige! És a sminkkészletről se tudom, hol lehet! – próbálok érvelni, miközben azon gondolkodom, mit is vegyek fel. Végtére is, ez itt New York. Lehetséges, hogy találkozom egy sejkkel, nekem meg csak farmereim és pólócskáim vannak, és persze pár kosztüm, amit az új pozícióm miatt vettem. – Jól van, akkor valamennyit pakolunk, mielőtt elmennénk. – Nem hiszem, hogy van alkalomhoz illő ruhám, bármi legyen is az, amit kiterveltél – vallom be töredelmesen, miközben a hálószobákba masírozunk a folyosón sorakozó dobozokat kerülgetve. – Egyszerű legyen és szexi. Jó lesz az a szűk, fekete nadrág, majd odaadom a csizmámat hozzá. Így már csak egy klassz felsőt kell találnod. – Akkor nem kell kiöltözni? Mostanáig kétszer voltam New Yorkban, és mindkét alkalommal teljesen elvesztem. Valahogy túl sok nekem ez a város. Hiába voltam négy évig a Yale-en, néha még most is megvan az a kívülálló érzésem. Mintha sehogy sem illenék bele a képbe. – Mal. Nem viszlek semmilyen puccos helyre. Eszünk egy finom steaket az utca végén, aztán beülünk valahová, ahol ihatunk pár pohárral. Igazi lányos este, semmi több. Az utolsó mondat nem véletlenül került oda. Paige nagyon jól tudja, hogy ezzel nyert ügye van nálam. – Megcsinálhatom a hajad? – kérdezem, mert nagy kedvem van eljátszadozni a hosszú tincseivel.

– Ha megeszed, amit rendelek neked! – vág vissza hevesen. Paige-nek megvan az a szokása, hogy mindig fizetni akar, és általában drága helyeket választ. Senki sem tud úgy steaket enni, mint ő. Az évek alatt sikerült megszoknom, hogy ő fizet, de még így is igyekszem mindig valami olcsó ételt rendelni. Úgy tűnik, ma este erre sincs lehetőségem. – Megbeszélve. – De semmi hajlakk! – teszi hozzá gyorsan. – És semmi előétel! – Jól van, mehet a hajlakk – motyogja, és bemegy a szobájába, nekem pedig felcsillan a szemem. Lehet, hogy rá tudom venni egy kis sminkre is? – De sminkről szó sem lehet! – kiáltja ki bentről, mielőtt megszólalhatnék. Muszáj nevetnem.

KETTŐ Mallory

– JAMESONT! TISZTÁN! – próbálom túlharsogni a zenét a klubban. Miután befejeztük a vacsorát, taxit fogtunk, és az Upper East Side-ra hajtottunk. Paige ragaszkodott hozzá, hogy igyunk egyet a lakásunk környékén, én pedig azt hittem, hogy szelíd estének nézünk elébe. Nem szerettem volna sokáig kimaradni, hiszen korán kell kelnem, és nagyon sok még a dolgom. Már csak pár nap, és kezdődik az új életem. Sejthettem volna, hogy veszélybe kerül a tervem, amikor kiszálltunk a kocsiból a bár előtt, és Paige pajkos tekintettel a bejárat előtt kígyózó sor elejére masírozott. Utána siettem, és nem is hallottam, mit mondott a kidobónak, aki azonnal megnyitotta előttünk a selyemkötelet, és intett, hogy bemehetünk. Meg se tudtam kérdezni, hogy intézte el, mert a dupla ajtó mögött hangos zeneszó fogadott minket. A Hét Nyolc Kilenc inkább egy klub, mint bár. Elegáns hely, középen tánctérrel, a négy sarkában pedig sötét, bársonykanapés kuckókkal. A pultnak támaszkodom, és várom az italomat, Paige pedig egy sráccal beszélget velem szemben. Mintha megérezné, hogy őt figyelem, rám pillant és kacsint

egyet. A zene kellemes, és így, egy ital után kezdem megkedvelni a helyet. Végül a fekete szűk nadrágomat, Paige magassarkú csizmáját és egy fekete selyemfelsőt vettem fel. Június van, és a páratartalom szinte elviselhetetlen. A bárban hűvös van, én pedig lehunyt szemmel élvezem a frissítő fuvallatot. Barna hajam szabadon hagyja a nyakamat, és nagyon jóleső, ahogy a bőrömet éri a hideg levegő. Ahogy így élvezkedem, egyszer csak feláll a hátamon a szőr. Az az érzésem támad, hogy figyelnek. Kinyitom a szemem, pont akkor, amikor a pultos elém tolja az újabb whiskyt. Cserébe leteszek pár bankjegyet a pohár mellé, de egy kéz átnyúl fölöttem, és egy hitelkártyát nyújt a pultos felé, aki szó nélkül elfogadja. Óvatosan megfordulok. Sötét hajú, rövid szakállas férfi áll mögöttem. Öltönyben, nyakkendőben, mint egy árnyék emelkedik fölém, és egyenesen rám mosolyog. Hófehér fogai szinte elvakítanak. – Meg se kérdezte – szólalok meg végül, miközben a pultos már vissza is ért a kártyával. – Miért? Mit mondott volna? – kérdez vissza a férfi, és aláírja a fizetési bizonylatot. Hátrébb húzódom, és jelentőségteljesen végigmérem. A sötétben nem látom túl jól, de azt azért meg tudom állapítani, hogy szép. Árvaként nem sok szépségben volt részem, de szerencsére okos vagyok, a tanulás jól ment, így hát általában kiváltságos gyerekekkel voltam körülvéve. Manchester mellett nőttem fel,

az alsó középosztálybeli részen. A nevelőotthon nem volt túlságosan felszerelt, de az emberek, akik vigyáztak ránk, kedvesek voltak, és nagy gondot fektettek arra, hogy színvonalas oktatásban részesüljünk. Sok gazdag iskolatársam volt, így láttam én is ezt-azt. Hiába, hogy nem engedhetem meg magamnak, pontosan tudom, milyen az, ha az embernek sok pénze van. A férfi cipője például biztosan többe került, mint egyhavi rezsink. Tekintetem végigsiklik a tökéletesen szabott öltönyén, bizonyára egyedileg készíttette. Ahogy elkalandozik a szemem, a férfi kigombolja a zakóját, mintha ő maga akarná, hogy jobban megnézhessem magamnak. Fehér inge ropogósra vasalt, mélylila nyakkendőjén apró, fehér virágok díszelegnek. A férfi keze végigsimít a selymes anyagon, ekkor veszem észre, hogy a nyakkendőhöz színben tökéletesen passzoló mandzsettát visel. Az órájára is vetek egy pillantást, ami szintén nagyon drága szerkezet. Lassan felemelem a tekintetem az arcára. Kicsit előrébb hajol, így jobban láthatom. Szeme sötétkék, akár a zafír. Ő is engem néz, szeme sarkában apró ráncok jelennek meg, ahogy elmosolyodik. – Tehát? – kérdezi újfent, és kíváncsian várja a válaszomat. – Egyértelműen visszautasítottam volna – válaszolom, és megízlelem a borostyán színű italomat. A poharam széle fölött figyelem, ő pedig felkacag. Úgy tűnik, mosolygós fajta, és ez nagyon tetszik nekem. Sötét, hullámos haja rövid, de nem annyira, hogy ne lehetne belemélyeszteni az ujjaimat. Fogadok, ha megnövesztené, irigylésre méltó,

göndör fürtjei lennének. Egyáltalán nem igazságos, hogy egy pasinak ilyen haja legyen! – Akkor jól tettem, hogy nem kérdeztem meg – mondja kedvesen, és még közelebb hajol. Az illata édes, méz és ámbra keveredik benne. Akaratlanul is közelebb húzódom hozzá. A férfi megfogja a poharamat anélkül, hogy megérintené a kezemet. Teljesen elbűvöl, nem is tiltakozom, amikor kiveszi a kezemből a whiskymet. Figyelem, ahogy megfordítja a poharat, és pontosan ott veszi a szájába, ahol az imént még az én ajkaim voltak. Kortyol egyet, tekintetem a nyakára kúszik, ádámcsutkája érzéki mozdulattal nyeli el a folyadékot. Miután végez, nagyon lassan engedi el a pohár szélét, és lenyalja a cseppet, ami az üvegen maradt. Az egész túlságosan izgató. Életemben nem lágyultam el ennyire egy ilyen hétköznapi mozdulattól. – Gondoltam, ha már fizettem érte, legalább megkóstolhatom. Megfordítja a poharat, most felém néz a szája helye, és lágyan a kezembe csúsztatja. Most már összeérnek az ujjaink. Szó nélkül hagyom, hogy ez a láthatatlan kötelék szorosabbra fogjon, ahogy az ujjai a csuklóm felé kalandoznak. Végül újra rám mosolyog. Ez a mosoly akár épületeket is le tudna dönteni! A számhoz emelem a pohár szélét, pontosan azt a területet. Nem tudom, mi történik velem, de valami hajt, hogy megtegyem. Nem szoktam így viselkedni, eddig még sosem flörtöltem ilyen nyíltan egy idegennel. Megiszom a maradék whiskyt, ami felforrósítja a torkomat. A

férfi keze újra a pohárért nyúl, majd leteszi a pultra, és felvillan a már ismerős mosoly. – Mondja meg a nevét. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet engedelmeskednem. Ha bemutatkozom, többé már nem leszünk idegenek, és talán elmúlik a varázs. Ez a férfi eszelősen jóképű, ráadásul egyértelmű, hogy gazdag, és én egyáltalán nem szeretnék efféle galibát magamnak. A Yale tele volt hozzá hasonlókkal. Randiznánk, ő a duzzadó bankszámlájáról áradozna, miközben én szívesebben beszélgetnék Fermat utolsó tételéről. Ez a pasi egyáltalán nem nekem való: túlságosan elbűvölő, nem az a fajta, akivel szívesen megöregednék. – Inkább nem – válaszolom, és a pult felé fordulok, hogy újabb italt rendeljek magamnak. – Tegyünk úgy, mintha Smaragdvárosban lennénk, és maga lenne a függöny mögötti varázsló – teszem hozzá félig visszafordulva. A férfi keze a csípőmre kúszik, amitől megtorpanok, és egyenesen a szemébe nézek. Mintha kétségbeesés költözött volna a tekintetébe, mintha azt kérné, hogy adjak neki valamit. Bármit. A mosolya eltűnt, arckifejezése sebezhető, mintha félne. Muszáj megnyugtatnom. – Kérlek – mondja halkan. Látom, hogy mozog a szája, így tudom, mit mond, mert a hangos zenétől szinte semmit sem hallok. Közelebb lépek hozzá, a füléhez hajolok, és teljesítem a kérését. – Mallory. Ahogy ellépek tőle, hirtelen szégyenérzet lesz úrrá rajtam,

mintha azzal, hogy elárultam neki a nevemet, valami mást is felfednék magamból előtte. Ez csak a nevem! Miért érzem ennyire bensőségesnek ezt? Paige felé fordulok. Még mindig azzal a pasassal beszélget, meg se mozdult, de most mégis megérzi, hogy figyelem, mert egyenesen rám néz. Aztán az előttem álló férfira pillant, majd kérdő tekintete újra rám talál. Apró mozdulattal megvonom a vállam, érzem, ahogy elpirulok. De hát nem csinálok semmi rosszat! Nem értem, miért vagyok ennyire zavarban. Paige bólint, és az órájára bök. Jól ismerem ezt, azt jelenti: elég. – Elmész? – kérdezi az ismeretlen férfi. Felnézek rá és elmosolyodom. – Úgy látszik. – Add meg a számod. Egy újabb parancs, nincs benne semmiféle kérdés. Bizonyára hozzászokott már, hogy megkapja, amit akar. Tétovázva körbejár a tekintetem a bárban, egy frappáns kifogáson gondolkodom. – Ha megkérdezem a barátnődtől, ő megmondja nekem? Paige felé fordulok, majd őszintén nevetve újra a férfira nézek. – Kizárt. Paige mindig távol tartja tőlem a pasikat, mert szerinte meg kell várnom az igazit, és teljesen felesleges az egyetemi szerencsétlenekre pazarolnom az időmet. Általában igaza is volt, mert azok a srácok sznobok voltak mind, ahogy talán ez a férfi is. Én magam is nagyon óvatos voltam fiúügyekben, sosem kerültem bajba, de nem is lett túl sok tapasztalatom

huszonhárom éves koromra. Szeretném, ha ez a férfi eltűnne, de egy részem mégsem akarja elengedni. Visszafordulok hát felé, ő pedig a zsebébe nyúl, és előveszi a telefonját. Csak áll előttem és vár, én pedig döntök. Nagyot sóhajtva elhadarom a számomat, remélve, hogy nem hallja ebben a zajban. Nem is ismerem ezt a férfit! Mégis miért akarna felhívni? Egyértelmű, hogy nem akarom hazavinni, tehát nem lehetek könnyű préda, márpedig egy ilyen helyre csak ezért járnak a pasik. Paige máris megérkezik, a férfi elteszi a telefonját. – Mehetünk? – Igen. Menj csak, én is jövök – válaszolom, és figyelem, ahogy a kijárat felé lépdel. A férfi kék szemébe nézek, és újra elvarázsolódom. Mintha egy hurrikán közepében állnék. Vajon ő a mindent elpusztító szélvész, vagy a nyugodt, csendesebb középpont? Felém nyúl, és végigsimít az arcomon, mintha a bőröm puhaságát akarná megismerni. – Többet akartam. Alig hallom a szavakat, de sikerül megértenem, amit mond. Nem tudom, mit ért ezalatt, ahogy azt sem, mit kellene válaszolnom erre. Földbe gyökerezett lábakkal állok előtte. Mondhatnám, hogy hagyja abba, vagy elsétálhatnék, de valami vonz benne, és én képtelen vagyok eltávolodni tőle. – A barátnőd már vár. Paige felé pillantok, aki a falnak dőlve figyel minket. Mennem kellene. A férfi elengedi az arcomat, és egy lépéssel hátrébb lép. A

korábbi mosoly újra előkerül, de a szemében már nem látom a ragyogást. Helyette valami más van ott, amit nem tudok megfejteni, de muszáj megértenem. Egyszerűen mindent tudni akarok erről az idegenről. Veszek egy mély lélegzetet, és pár lépéssel arrébb megyek, hogy megtörjem a varázst. Jó. Most, hogy már kiszabadultam a bűvköréből, sokkal inkább önmagam vagyok. Visszafordulok, hogy lássam, figyel-e. Ezúttal a tekintete is mosolyog. Ahogy kilépünk az ajtón, megzizzen a telefonom a farzsebemben. Ő az. Paige behúz a taxiba, és megadja a címet, amíg én az üzenetet olvasom. Ismeretlen szám: Édesebb vagy, mint képzeltem. Izgatottan pötyögni kezdek. Én: Hogyan szólíthatom a függöny mögötti férfit? Mosolyogva várom a válaszát. Ismeretlen szám: Oz.

HÁROM Mallory

VASÁRNAP ESTE újra megnézem a telefonom, de semmi. Nincs új üzenet. A csalódottság fejbe vág. Ez rosszabb, mint az egyetemi vizsgaeredményeket várni! – Ne nézegesd, Mal! – szól rám Paige, de fel se néz a laptopjából. Végre mindent kipakoltunk, és úgy döntöttünk, ma este már csak heverészünk, tanulunk és kínait rendelünk vacsorára. Egyikünknek sincs ereje főzőcskézni, mert ahhoz le kellene menni a boltba, hiszen még nem sikerült bevásárolnunk sem. Azt hinné az ember, hogy négyévnyi kollégium után a saját konyha elsöprő főzési vágyat vált ki, de rendelni akkor is sokkal egyszerűbb! – Mi? Csak a leveleimet néztem – ellenkezem, és gyorsan előhívom a postafiókom, arra az esetre, ha ránézne a kijelzőmre. – Hát persze! Én se a Tumblr-t nézegetem! Elfintorodom. Sajnos igaza van. Az üzeneteket néztem. Péntek este óta semmi. Az Osbourne Vállalatról kellene olvasnom, tanulnom, amennyit csak tudok, de képtelen vagyok lenyugodni. Egyfolytában a telefonommal babrálok, hátha

érkezik tőle valami. Egyelőre semmi új, csak az a két pénteki üzenet. Gyorsan elolvasom újra az utolsót. Oz. Ledobom magam mellé a készüléket, és az ölembe veszem a könyvemet. A kiemelt részeket futom át megint. Annyiszor olvastam már el, hogy képes lennék újra írni az egészet. – Lehet, hogy nekem kellene írnom valamit? – kapom fel újra a telefont, és Paige felé fordítom, hogy ő is lássa, a férfi írt utoljára. Talán válaszolnom kellett volna? Egyáltalán nem vagyok otthon a randizásban, hiszen sosem csináltam ilyesmit ezelőtt. Paige leteszi a számítógépét a kanapéra, előrehajol, és megnézi az üzenetváltást. Vár pár pillanatig, elgondolkodva olvassa a sorokat. – Ha írni akarsz neki, hát írj – mondja végül, és visszadőlve újra a laptopjába temetkezik. – Úgyis rongyosra olvastad már azokat a könyveket. – Komolyan? – kérdezek vissza, mert egyáltalán nem erre számítottam. Paige nem randizós fajta. Legalábbis az egyetemen nem volt az. Én párszor azért elmentem, amikor hívtak, de végül hozzá hasonlóan én is inkább a tanulásra koncentráltam. Az iskola volt a legfontosabb. Egyébként is, ott az egész élet, randizni az egyetem után is lehet. Valószínűleg jobban izgat a dolog, mint gondoltam, mert az első érdeklődőtől máris elborul az agyam. Oz egyébként sem az a fajta, akit hajszolnom kellene. Jól ismerem a fajtáját, hiszen egy iskolába jártam velük. Azt hiszik, hogy mindent megkaphatnak a pénzükért, és az olyan

lányokon, mint én, egyszerűen végigsöpörnek. Nem szívesen ítélkezem anélkül, hogy ismerném Ozt, de egy lánynak muszáj óvatosnak lennie. Biztosan azt gondolta, hogy elalélok a hitelkártyájától, de ez a lehető legtávolabb áll a valóságtól. Kicsit olyan volt az egész, mintha múzeumban lennék: szép, drága holmikat nézegetek, de semmihez sem érek hozzá. – Igen, miért is ne? Ne várj se pasira, se semmi másra. Ha írni akarsz neki, írj. Egészen helyes volt. Döbbenten nézek Paige-re. – Nem hiszek a fülemnek! Te tényleg azt mondtad, hogy helyes, és hogy írjak neki? – Jól van, akkor ne írjál. Nekem aztán mindegy! – Paige! Csak cukkollak! – Tudom. Ne haragudj. Kissé elmerültem a gondolataimban. Paige válla leroskad, haja az arcába omlik, amit gyorsan copfba is fog. – Akarsz beszélni róla? – Nem igazán. Csak nézem a leveleimet, és próbálom kitalálni, mihez kezdjek. Nem feszegetem a témát. Paige majd mondja, ha akarja. Nála erőltetéssel nem lehet elérni semmit. – Szóval… – kezdek bele óvatosan egy sokkal lazább témába. – Ki volt az a fickó, akivel péntek este beszélgettél? Megvan a száma? – Nincs. Őszintén szólva, meg lennék lepve, ha tudná, hogyan kell használni egy telefont – válaszol puffogva, nem is rejti véka alá, mennyire felbosszantotta a fiú.

– Ez aztán a heves reakció! Pedig nem is beszélgettetek olyan sokat! – Régebbről ismerem, de erről sem akarok beszélni – azzal leteszi a dohányzóasztalra a laptopot, és magára húzza a rózsaszín takarót, majd a kandalló fölötti tévé felé fordul. Péntek este óta ilyen morcos, talán pont a srác miatt. Végtelenül kíváncsi vagyok, honnan ismerheti, és miért van így kiakadva miatta. Még sosem láttam ilyennek. Figyelemelterelés gyanánt előveszem a telefonomat és az üzenet szövegén rágódom. Mielőtt bármit is írhatnék, megzizzen a készülék a kezemben. Oz: Egész hétvégén rád gondoltam. A szívem majd kiugrik a helyéből. Paige-re pillantok, aki hamar elkapja a tekintetét. Én: Biztosan van jobb programod is a hétvégére, mint hogy rám gondolj. Oz: Ebben tévedsz, drága Mallory. Én: Milyen elbűvölő! Vajon minden nőnek ezt szokta írni? Megmutatnám Paige-nek, de végül úgy döntök, békén hagyom. Maradjunk csak lazák és viccesek. Oz: Úgy látszik, ezt hozod ki belőlem.

Én: Tehát mivel is töltötted a hétvégédet? Oz: Azontúl, hogy rád gondoltam, dolgoztam. Mindig dolgozom. Én: Pénteken azért csak sikerült mulatnod egy kicsit! Oz: És milyen szerencsés találkoztunk volna!

vagyok!

Különben

nem

Én: És mit csinálsz most? Oz: Az irodában ülök. Végül feladtam. Azt hittem, írsz majd. Próbáltam kitartani, de hiába. Én: Sajnálom, sok volt a dolgom. Kipakolás, ilyesmik. Oz: Most költöztél ide? Én: Bizony! Friss hús vagyok itt, New Yorkban! Kicsit félelmetes, de azért tetszik! Oz: Meg kell mutassam neked a várost! Vajon azért írja, mert így illendő, vagy inkább randira hív? Paige felé fordulok, de már alszik. Felidézem a szavait. Ne várj se pasira, se semmi másra. Én: Te most randevúra hívsz? Ahogy elküldöm, máris megbánom. Lehet, hogy egy kacsintó fejet még oda kellett volna szúrnom a végére, hogy elvegyem az

élét a kérdésnek? Ajj! Oz: Nevezd, aminek csak akarod, a lényeg, hogy igent mondj. Én: Még meggondolom. Nem tudom, okos dolog-e egy vadidegennel a várost járni, de hát a randizás már csak ilyen, nem? Egyébként sem azt mondtam, hogy felugrom a lakására. Találkozhatunk bárhol. Beszélgetünk kicsit, és kiderítem, mennyire őszinte. Kedvesnek látszott. Túlságosan kedvesnek, és pont ez a bökkenő. Oz: Rendben. Gondold meg, miközben eszünk valamit. Én: Muhaha! Mikor? Oz: Most. Hoppá! Ez aztán a tempó! Az előbb még az üzenetét vártam, most meg már azt akarja, hogy azonnal ugorjak. Ez nem lehet komoly! Csak meg akar fektetni! Úgy döntök, egyenes és nyílt leszek. Paige is ezt akarná, ha tudná, mi történik. Én: Nem fogok veled aludni. Oz: Drága Mallory! Biztosíthatlak, hogy egyáltalán nem aludni akarok veled. Megszorongatom a telefonomat. Annyira utálom, hogy igazam volt! De miért vagyok ennyire csalódott? Hiszen alig öt perce ismerem, és ez is túlzás, mert egyáltalán nem ismerem ezt a

férfit! Miért csak körülötte forognak a gondolataim? Egészen másra kellene most koncentrálnom! Holnap lesz életem legfontosabb napja. Erre kellene készülnöm, nem pedig flörtölgetni valakivel, aki csak a bugyimba akar belemászni! A szavai visszataszítóak, és egyáltalán nem tetszik, amit mond. Én: Nagyon pimasz vagy! Ez nekem nem jön be. Oz: Nem vagyok pimasz, az igazat mondtam. Veszek egy mély lélegzetet, és jól meggondolom, mit válaszoljak neki. Én: Sajnálom, Oz, de szerintem ez nem fog menni. Én nem vagyok olyan lány. Nagyon jó pasi vagy, biztosan könnyen találsz magadnak egyéjszakás kalandot. Magabiztosan nyomok rá a küldés gombra. Ennyi volt. De mégsem teszem le a telefont, csak bámulom a kijelzőt, hátha ír valamit. Peregnek a percek, de semmi. Máris kellemetlenül érzem magam, ezért dühösen lenémítom a telefont, mielőtt a könyveim után nyúlnék. Bemegyek a szobámba, az ágyra hajítom a könyveket és a mobilt is, aztán megfogom a párnámat és visszamászok a nappaliba. Megtámasztom Paige fejét a párnával, és jól betakarom, aztán kikapcsolom a tévét. Visszamegyek a szobámba, levetkőzöm, és a fürdőszobába megyek. Lezuhanyzom, alváshoz készülődöm. Erőt veszek magamon, és nem nézem meg a telefonomat. Megszárítom a hajam, és kikészítem a másnapi ruhámat.

Vajon jó lesz ez? Jelen pillanatban nincs más esélyem, és nem tudom, mi lenne velem, ha a külsőmön buknék el. Tanulni annyi tudok, amennyit csak kell, de mi van, ha egyszerűen nem illek a cégbe? New York a divat fellegvára, itt mindenki úgy fest, mintha magazinból lépett volna elő, én pedig egy olcsó áruházban vásároltam a ruháimat, és még így is lenulláztam a hitelkeretemet. Most meg itt állok, és azon aggódom, hogy nem leszek elég jólöltözött. Bárcsak egyforma méretem lenne Paigedzsel! Ha nem lenne olyan apró, kölcsönvehetnék tőle valamit. Szerencsére legalább a lábunk egyforma, így a cípői közül mazsolázhatok! Nagy nehezen egy szürke ceruzaszoknya mellett döntök, és egy halvány rózsaszín blúzt választok hozzá. Paige szobájából előhalászok egy pár lapos cipőt, hiszen lehet, hogy egész nap talpon leszek. Miután mindennel végeztem, bebújok az ágyba, és az ölembe veszem a laptopomat. Még egy utolsó pillantást akarok vetni az Osbourne Vállalatra, mielőtt lefekszem. Az igaz, hogy már nagyon sokat tudok róluk, hiszen ők finanszírozták a tanulásomat, de ha esetleg holnap felmerül egy aktuális kérdés, jobb lesz, ha tisztában vagyok a jelenlegi számokkal. Nem sokkal később magamra húzom a takarót és felnyitom a telefonom. Az elmúlt egy órában csak erre vártam. A képernyő felvillan, és ott vár rám három üzenet és négy nem fogadott hívás. Mindegyik Oz. Atyaég! Oz: Szóval szerinted jó pasi vagyok? Hogy szakadna le a plafon!

Oz: Pontosan azért akarlak, mert te nem olyan vagy, mint a többi. Ez talán meglep téged, de én sem vagyok olyan, mint a pasik többsége. Ahogy mondtam, nem csinálok mást, csak dolgozom. Adj egy esélyt, és bebizonyítom. Oz: Mallory. Kérlek, válaszolj. Nem sokkal az üzenetek után hívott is. Nagyon erőszakos, ami egyrészt tetszik, másrészt meg is ijeszt. Oz az a fajta, aki átgázol az embereken, mint egy úthenger. A telefon megzizzen a kezemben, amitől megugrom az ágyon. Oz neve villog a képernyőn. Felvegyem? Egy tizedmásodpercnyi tétovázás után beadom a derekam. – Halló. – Mallory – szólít megkönnyebbülten a nevemen. – Oz. Úgy tűnik, képtelen vagyok összetett mondatokban beszélni. – Ne csináld ezt velem. – Mit is? – kérdezem, mert fogalmam sincs, mit akar ezzel. – Azt mondtad, hogy ennyi, és nem írtál többet. Esélyt sem adtál arra, hogy megmagyarázzam – fejti ki kétségbeesett hangon. – Sajnálom. Én csak… – Ígérd meg, hogy soha többé nem csinálod ezt, és megengeded, hogy megmagyarázzam – vág közbe türelmetlenül. Nevetnem kell. – Nem ígérek meg semmit. – De felvetted a telefont.

Ott a pont. Valóban felvettem. Nem volt muszáj, sőt le is tilthattam volna a számot. – Ez csak a szexről szól? – térek egyenesen a lényegre. – Nem, Mallory. Sokkal többről. Vajon igazat beszél? – Ígérd meg – mondja újra, és én nem tudok ellenállni. Valamiért meg kell adnom neki, amit akar. – Megígérem. Miért hangzik ez úgy, mintha sokkal többet jelentene? Hatalmas, megkönnyebbült sóhajt hallok a vonal túlsó végéről. – Már ágyban vagy? A szívem újra hatalmasat dobban. Lehet, hogy orvoshoz kellene mennem? – Igen – válaszolom, és érzem, ahogy elvörösödöm. Magamra húzom a takarót. – Én drága Mallorym. Ki kellene javítanom, hiszen nem vagyok az övé, de tetszik, ahogy kimondja. Hirtelen jól érzem magam, ami rémisztő, hiszen pont menekülnöm kellene az ilyesmi elől. – Holnap kezdek az új munkahelyemen. Ez lesz az első napom az Osbourne Vállalatnál. Hallottál már róla? – Igen, már hallottam. Azt hittem, többet mond ennél. Általában, ha valakinek megemlítem a céget, akár egy órán át is képes beszélni róla. – Akkor hagylak aludni. Ennyi? Nagyon furcsa. Nem is ismerem ezt a férfit, mégis annyira közelinek érzem! – Holnap írok majd.

– Jó éjt, Oz. – Szép álmokat, édes.

NÉGY Mallory

Még azelőtt felébredek, hogy megszólalna az ébresztő. Nagyon furcsa álmom volt egy zafírkék szempárról és arról, hogy elvesztem egy labirintusban. Nem hinném, hogy pszichológus kellene ahhoz, hogy ezt megfejtsem. Elnyúlok az éjjeliszekrény felé, és megnézem a telefonom. Jött egy új üzenet. Oz: Sok sikert az első napra! Fogd össze a hajad! Mégis mit akarhat ezzel? A hajam egyáltalán nem hosszú, épp csak eléri a vállamat, de persze, feltűzhetem, ha akarom. Nem válaszolok, mert nem tudom, mit írhatnék erre. Köszi, de úgy hordom a hajam, ahogy én akarom? Kikászálódom az ágyból, és készülődni kezdek. Halvány rózsaszín, csipkés melltartó és bugyi kerül elő. Magabiztosnak kell lennem ma. A legutóbbi szülinapomra Paige-től egy szemérmetlen összegű Victoria’s Secret ajándékkártyát kaptam, és be is váltottam a fehérnemű-osztályon. Tudom, hogy nem egészen normális, de attól, hogy egy ilyen szexi fehérnemű van rajtam, sokkal különlegesebbnek érzem magam. Felveszem a szoknyát és a blúzt, majd az öltözőasztalnál

kisminkelem magam, de csak finoman. Marad még egy kis időm, és úgy döntök, feltűzöm a hajam. Nem, ennek semmi köze Oz javaslatához, nekem így jobban tetszik. Legalábbis ezzel próbálom nyugtatni magam. Végül felkapom a cipőt és a blézert, majd a tükör elé állok és megvizsgálom az eredmény. Nagyon felnőttesnek látszom. Az éjjeliszekrényhez lépek, és gyorsan válaszolok Oznak. Én: Köszönöm, megfontolom. Természetesen nem kötöm az orrára, hogy engedelmeskedtem. Annyi történt, hogy egyetértettem vele. Összeszedem, amit magammal akarok vinni, és kimegyek a konyhába. Paige már egy kávéval teli termosszal vár. – Tisztára, mint egy büszke anyuka, akinek a gyereke most megy először iskolába! – mondja vidáman. Kuncognom kell. Paige tényleg imádnivaló. Elveszem a kávét, megölelgetem, és némán megköszönöm, hogy itt van nekem. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle. Paige kiszabadítja magát az ölelésből, és a kezembe nyom egy barna zacskót. Csak nem ebédet csomagolt? – Ugye, nem? – Dehogynem! Mogyóróvaj és eperlekvár. Egy csomag tortilla és egy banán – mondja és összefont karokkal, önelégülten vigyorog. – Én vagyok a világ legjobb anyukája! – Köszönöm – azzal elveszem a csomagot, és bedugom a táskámba. A táskába, amit karácsonyra kaptam Paige-től. Nagyon sikkes, és elég nagy, mert az ebéd mellett még sok mindent bele tudok

pakolni. Valami híres divattervező készítette, és amikor nem akartam elfogadni, Paige megfenyegetett, hogy soha többé nem szól hozzám, ha nem fogadom el az ajándékát. – Kívánj szerencsét! – szólok még vissza az ajtóból, és még hallom a jókívánságokat, ahogy a lift felé indulok. A házunkban tíz emelet van, mi pedig a harmadikon lakunk. Három háztömbnyire vagyunk csak az Osbourne Vállalattól, a reggel nem fullasztó ma, így bedugom a fülhallgatót, kiválasztok egy kellemes számot, és elsétálok az új munkahelyemig. Menet közben azt mondogatom magamnak, hogy okos, magabiztos és bármire képes vagyok. A szuperszexi fehérneműm gondolatára mosolyogva teszem meg az utolsó pár lépést az irodaházig. Egyszer már lemértem ezt az utat, és most is csak tizenöt percbe tellett, hogy ideérjek. Isteni! A bejárat kissé félelmetes, de én már ide tartozom, tehát határozottan lépek át az üvegajtón. A tájékoztató e-mailben azt írták, egyenesen a biztonsági asztalhoz menjek, miután megérkeztem. Az egyik őrtől kapok egy ideiglenes belépőt, és együtt megyünk a személyzeti osztályra. Útközben minden szintről megtudom, melyik osztálynak ad otthont. Húsz emelet a ház, a legfelső három emeleten a csúcsvezetők vannak. A személyzeti az ötödiken található, alatta egy étterem és egy edzőterem van, de én ezt már rég tudom, mert kutattam egy keveset az interneten. Lehetséges, hogy túlzásba vittem a felkészülést? Mindegy. A tizediken lesz a helyem, a könyvelésen, és a napi teendőim mellett a kontroller

gyakornoka leszek, és a statisztikai kimutatásokat vizsgálom majd. Megismerem Agathát, a személyzeti osztály vezetőjét, akit azonnal megkedvelek. Olyan, mint egy pajkos nagymama: kék kosztümjéhez vörös körömcipőt visel. Kedvesen mosolyog, legszívesebben megölelném, de az nem lenne helyénvaló. Agatha türelmesen végigvezet a beléptetési procedúrán: szerződés, biztosítás, bankszámlaadatok. Miután végeztünk, bemutat a másik két gyakornoknak, akik szintén bekerültek a programba. – Mallory, ő itt Eric és Skyler. Magabiztosan kezet nyújtok mindkettőjüknek. Skyler úgy fest, mint egy menő csaj. Lila kezeslábas, vadító rózsaszín magassarkú és lesimított, copfba fogott fekete haj. Mandulaszeme barátságos, kézfogása erőteljes, mosolya bájos. Szimpatikus nekem, máris örülök, hogy idekerült. Eric átlagosnak tűnik. Sem nem magas, sem nem alacsony, sötétszőke haj, kék szemek. Tipikus amerikai. Millió hozzá hasonlót láttam már, és mindig elkerültem a fajtáját. Tetőtől talpig végigmér, miközben kezet fogunk, én pedig a kelleténél hamarabb szakítom meg az üdvözlést. Eric csupafogsor mosolya nekem is kijár, de engem egyáltalán nem nyűgöz le vele. Visszafogott, alig látható biccentést kap válaszul. Szeretnék jó benyomást tenni Agathára, ezért inkább nem teszem szóvá a dolgot. Ezután együtt megyünk a tizedikre, és bemutatnak minket a felettesünknek, a könyvelési osztály vezetőjének, Linda Greennek. Linda alacsony, csinos, mosolya tökéletes. Nagyon

örül, hogy itt vagyunk, és szívélyesen köszönt minket a cégnél. Ezután Linda asszisztense elvezet minket az asztalunkhoz, és mindannyian elhelyezkedünk. Én Skyler és Eric közé kerülök, de szerencsére elég szellősen vagyunk. Máris kapunk egy adag feladatot. Azonnal beleásom magam. A táblázatot vizsgálva még egy olyan megoldás is eszembe jut, amitől gyorsabban haladhatunk. Megmutatom a verziómat Ericnek és Skylernek, és mivel ebéd előtt sikerül végeznem, elkezdem lépésről lépésre leírni a módszerem, hogy mások is használni tudják a jövőben. ERIC AZT JAVASOLJA, menjünk ki ebédelni, de Skyler is hozott otthonról valamit, ezért úgy döntünk, hogy mi ketten az itteni étkezőbe megyünk. Én szívesebben ennék az asztalomnál, de mivel már végeztem és egyelőre nincs más teendőm, ezért csatlakozom a többiekhez. Ebéd közben megtudom, hogy Skyler a Stanfordra járt, és ő mondta az évzáró beszédet végzősként. Az is kiderült, hogy a Fehér Házból is kapott ajánlatot, de végül az Osbourne-t választotta. Sokat beszélgetünk az iskoláról, arról, hogy kerültünk ide, és szerencsére nem kerül szóba a család. Ha a szülők kerülnek szóba, nincs túl sok mondanivalóm, és általában mindenki szomorúan néz rám, miután megtudják, hogy árva vagyok. Egy nagy nevelőotthonban nőttem fel, és bár nem volt kiemelkedően jó, de nagyon kedves emberek vettek körül, és sosem történt velem semmi rossz. Annyi rémtörténetet hallottam már az árvaházakról, hogy igazán szerencsésnek tarthatom magam. – Te ösztöndíjas voltál? – kérdez vissza kétkedőn Skyler.

– Igen. Én is megdöbbentem. Nem is pályáztam érte. Részt vettem pár állami matematikaversenyen, és nem sokkal később felajánlották nekem. – A mindenit, te lány! Biztosan különleges vagy! Még nem hallottam olyat, hogy az Osbourne ösztöndíjat adott volna! – lelkendezik és büszkén mosolyog, mintha általam ő is különlegessé válna. – Ahogy én tudom, elég ritkán fordul elő ilyesmi. Szerintem a gyakornoki programba is így kerültem, de akárhogy is volt, keményen megdolgoztam azért, hogy itt lehessek, és izgatottam várom, mi lesz velem. – Én is! Végtelen sokat seggeltem azért, hogy bekerüljek, és nagyon remélem, hogy a Szépfiú nem fog kiütni az apja miatt – magyarázza Skyler. – Ericre gondolsz? – Igen. Nem ismerős a vezetékneve? Westmoreland. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy a kormányzó rokona. Biztosan így jutott be. Lehet, hogy tévedek, de általában jók a megérzéseim. Bólintok, de nem szólok semmit. Skyler feláll, kidobja az ebédeszacskóját, és megnézi a telefonját. – Még van negyedóránk. Megválaszolok pár e-mailt és játszom egy kicsit, mielőtt visszamennék – néz rám mosolyogva. – Odafent találkozunk! Kacsint egyet, és olyan magabiztosan sétál el, mintha egész életében itt dolgozott volna. Neki is szuperszexi fehérneműje lehet! Beletúrok a táskámba, és előhalászom a telefonomat. Paige-nek

akarok írni, de amikor a képernyő felvillan, biztos vagyok benne, hogy mindenki bolondnak néz, úgy vigyorgok. Azonnal válaszolok Oz üzenetére. Oz: Milyen az első nap? Én: Alakul. Épp most fejeztem be az ebédet. Oz: Helyes! Elviszlek vacsorázni, és megünnepeljük. Már pirulok is, de a választ pötyögve azonnal elszomorodom. Én: Sajnálom, de már elígérkeztem. A lakótársammal vacsorázom ma este. Oz: És mit szólnál egy ünnepi reggelihez holnap? Én: Talán. Oz: Talán? Az jobb, mintha nemet mondtál volna. Érted megyek, és ígérem, hogy időben munkához láthatsz. Az irodában. A szavamat adom. Nevetnem kell. Ez a pasi egyáltalán nem adja fel. Én: Nagyon, nagyon korán kell kelni. Oz: Mondd meg, mikor és én intézkedem. Beharapom a szám, és latolgatom a lehetőségeket, de túlságosan felcsigázott ahhoz, hogy nemet mondjak.

Én: Jól van. Legyen hát reggeli. Megírom neki a címemet, és a reggel hét órában egyezünk meg. Ezután visszamegyek az asztalomhoz, de a mosoly csak nem akar lehervadni az arcomról. Randim lesz! Igaz, hogy csak egy reggeli, de azért még randi! Mielőtt leülnék, egy utolsó pillantást vetek a készülékre. Újabb üzenet érkezik tőle. Oz: Tetszik a feltűzött haj. Megkérdezném, hogy honnan tudja, hogy nem hagytam kiengedve, de pont ekkor ér vissza Skyler, én pedig nem akarom, hogy azt higgye, a telefonomon játszom munkaidőben, így hát visszacsúsztatom a táskámba, mielőtt megírhatnám a kérdésemet. Oz biztosan csak viccelődik a hajammal. A nap második felét Erickel és Skylerrel töltöm. Különböző, a cégnél bevett programokat mutatnak meg nekünk, de már mindannyian ismerjük ezeket. Az anyagban, amit kaptam, ezeket is felsorolták, és én szépen átnéztem mindegyiket. A rendszeres feladatainkat is megismerjük. Sok a robotfeladat, de végül is ezért vagyunk itt, ezek alapján fognak értékelni minket. Skyler és én lelkesen jegyzetelünk, míg Eric csak grimaszokat vág, ahogy felsorolják a teendőinket. Lehet, hogy Skylernek igaza volt vele kapcsolatban. A nap végén is mosolyogva sétálok hazafelé. Pár osztályvezetőt máris sikerült lenyűgöznöm azzal, hogy milyen gyorsan vág az eszem és milyen jól ismerem a programokat. Az első napnak vége, már alig várom a következőt, és titkon majd kiugrom a bőrömből, hogy egy reggeli randi is vár rám!

ÖT Miles

AZ, HOGY MALLORY végre ilyen közel van hozzám, talán megváltás is lehetne. Pár emeletnyire van tőlem, bármikor szembe jöhet velem, de ettől sajnos nem lett jobb semmi sem. Sőt még talán rosszabb is így. Egyébként sem viselem jól a baromságokat, de most végképp elfogyott minden türelmem. Annyi időt pazaroltam már el, és most sem akarok foglalkozni vele. Már hetekkel ezelőtt túl kellett volna lennem rajta. Akkor, amikor Mallory még nem volt itt, New Yorkban. Megőrjít ez a játék. Kikészít, hogy úgy kell tennem, nem az enyém, és meg kellett várnom, amíg összeér az életünk. Itt volt az ideje, hogy mindenki megtudja az igazságot. Már csak egy pár utolsó lépés van hátra, és az enyém lesz. – Ez az utolsó ajánlata? – kérdezi a vezető jogászom, Mr. Ware. Nem is értem, miért várja, hogy megerősítsem. Már hónapok óta dolgozunk ezen az üzleten. Már az első napon itt tartottunk, nem értem, mi a fenének kell ez a hacacáré. Pontosan tudja, mennyire akarom ezt, így hát nincs miről beszélgetni. Persze, az ügyvédek óradíjért dolgoznak. – Ahogy azt már ma is és korábban is legalább ezerszer

elmondtam, nem számít, mibe kerül, de az a cég az enyém lesz. Nincs helye egyezkedésnek, és ha ezt nem érti meg, kénytelen leszek másik jogászt keresni – azzal lecsapom a tollam az asztalra, és határozottan a szemébe nézek. Nem szeretem, ha újra és újra meg kell ismételnem valamit. Mi értelme a legjobb jogászt alkalmazni, ha képtelen vagyok zöldágra vergődni vele? Saját kezembe kellett volna vennem a dolgot, de nem lehet. Nem tudódhat ki, hogy az Osbourne Vállalat áll a háttérben, amíg alá nem írták a papírokat. – Tudja meg, mit akarnak, és adja nekik oda azt a szaros pénzt! – Igenis, Mr. Osbourne. Vázoljuk az ajánlatunkat, és tudatjuk velük, hogy örömmel kielégítjük a kívánságukat – pillant rám meghunyászkodva Mr. Ware, majd visszabújik a papírjai közé. Nem tudom, mivel értem el ezt nála: vajon megsértettem, lenyűgöztem vagy csupán idegesítem New York egyik legjobb jogászát? – Semmiféle kívánságot nem elégítünk ki örömmel! – fortyanok fel ingerülten. – Az egyetlen, amit akarok, hogy tudja meg, mennyit kérnek, és utalja el nekik. Sőt még egy kicsivel többet is adjon annál, amit akarnak. – De, uram, véleményem szerint kevesebbért is megkaphatjuk, sőt akár… Akkora erővel csapok az asztalra, hogy beleremeg az egész bútor. Mindhárom ügyvéd hátraugrik rémületében. Az asszisztensem, Jay viszont meg se rebben, az unott arckifejezése egyáltalán nem változik. – Úgy tűnik, az egyáltalán nincs ellenére, hogy a maga szolgálataira fecsérlem a pénzemet, Mr. Ware! – azzal

ránehezkedem az asztalra, és kissé előredőlök. A tenyerem még mindig sajog az iménti csapástól, de ez csak gyógyír arra a fájdalomra, amit a lelkemben érzek azóta, hogy péntek este megláttam Malloryt. – Uram… – próbálkozik újra Mr. Ware, de én nem törődök vele. Sok pénzembe került már eddig is, és ha képtelen abbahagyni az akadékoskodást, azonnal kiteszem a szűrét. – Intézze el, vagy… Ökölbe szorított kézfejemnél több nem kell a mondat végére. Mr. Ware pontosan érti, mire célzok. Látom, ahogy elkerekedik a szeme, ahogy a többieknek is. Lehet, hogy ő kitűnő jogász, de azt pontosan tudja, hogy amit mondok, azt meg is teszem. Évek óta dolgozunk már együtt, és nemegyszer látta, hogy semmi sem állhat a céljaim útjába. Ha mégis, a végeredmény akkor is az lesz, amit én akarok, és Mr. Ware pontosan tudja, hogy jelen esetben ez rá nézve kedvezőtlen lenne. Talán nem szép dolog fenyegetőzni, de amikor erről van szó, amikor Mallory a tét, semmi sem érdekel. Bármit megteszek, akár a saját kezemet is bepiszkítom, ha muszáj. Ezt egyértelműen az apámtól örököltem. – A következő napirendi pont. Sarah, lenne kedves bemutatni a többieknek a következő felvásárlási lehetőséget? A részleteket kiemeltük a prezentációban. Megnyomom a távirányítót, mielőtt visszaülnék a székemre. Mindenki a terem túlsó oldala felé fordul. Sarah, a beszerzési igazgató szép sorjában bemutatja az adatokat, amiket előző héten küldtem neki. A vásárlás minden egyes lehetséges következményét kielemeztem, és megmondtam Sarah-nak,

hogy ő fogja ismertetni a megbeszélésen. Szívem szerint, miután megszereztem, amit akarok, beledöngölném a földbe őket. Mallory jut az eszembe. Vajon ő mit szólna ezekhez a számokhoz? Le lenne nyűgözve, vagy esetleg saját verzióval állna elő? Vicces és elég újszerű gondolat ez. Sosem kértem ki mások véleményét, mielőtt meghoztam a döntésemet, mert egyáltalán nem érdekelt, mit gondolnak mások. Most viszont, ahogy Sarah-t hallgatom, azon tűnődöm, vajon Mallory mit szólna mindehhez? De máris elkalandozom. Mallory az ágyban fekszik, miután szerelmeskedtünk. A szája még duzzadt, a haja kusza. Csak fekszünk egymás mellett, én pedig a munkáról beszélek. Olyasmiket osztok meg vele, amit eddig senkivel sem. Hm. A testem már fel is éledt a gondolattól. Jobb lesz, ha elhessegetem! Megvárom, hogy Sarah befejezze a mondókáját, és várom a kérdéseket, bár gyanítom, hogy nem lesz túl sok. Sarah-val sok éve együtt dolgozunk, és még semmit sem kellett neki kétszer elmagyaráznom. Bár én vagyok a végső döntéshozó az Osbourne Vállalatnál, a csapatom hozzáadott értéke felől nincs kétségem. Egész nap Mallory járt a fejemben, ahogy most is. Beletúrok a hajamba. Le kell hűtenem magam. Nem siethetem el ezt a fontos felvásárlási megbeszélést csak azért, hogy egy pillantást vethessek rá. Lenézek a kezemben pihenő telefonra. Semmi. A szobában ülők újra végignézik az ajánlatot, és mindenki feltesz egy-egy kérdést, én pedig jegyzetelek. Ez lesz az utolsó

ügylet, hogy minden a helyére kerülhessen. Túl hamar léptem kapcsolatba Malloryval, ezért minél gyorsabban rendeznem kell a dolgokat. Egész álló nap megbeszéléseken ülök, de azt hiszem, végre sikerül sínre tenni ezt is. A türelmetlenségem okozta károkat azonnal orvosolni kell. Hiába fogadkoztam, hogy nem követem el ezt a hibát, mégis felfedtem magam, és most helyre kell hoznom mindent. LEMEGY A NAP, mire elengedem a többieket. Alig várták már, hogy végezzünk, ez még a terem túlsó végéből is érezhető. Másnapra várom tőlük a konkrét javaslatokat. Az asszisztensem mögöttem lépdel, és kifelé menet is jegyzetel. – A hét végére le kell zárni a Harford-ügyet – mondom hangosan, és megnyomom a lift gombját. – Miből gondolja, hogy képes leszek hegyeket megmozgatni? – kérdezi tréfásan Jay. Pontosan tudom, hogy ha kell, még ezt is megteszi. Talán túl erőteljes a személyisége, de ez most épp kapóra jön. Képes addig a nyakára járni bárkinek, amíg sikerrel nem jár, ez pedig megfelel nekem, mert így mindig elintézi, amit akarok. A lift megérkezik, mindketten beszállunk, ő pedig megnyomja a földszint gombját. – És mi legyen Mr. Carsonnal? A Stine-projekttel kapcsolatban még mindig nem válaszolt – jegyzi meg, és haragosan puffog egyet. Mr. Carson nem ül bent az irodában, ezért Jay nem tud az ajtaján kopogtatni, és ez az, ami zavarja, tudom jól. – Rúgd ki. Probléma megoldva. Jay vigyorogni kezd.

– Nocsak! Valaki nagyon tüzes ma! Ja, igen. Taylor Campbell telefonált. Már megint. Hosszan Jay szemébe nézek. Taylor Campbell egy politikus, aki hol hatalmon van, hol nem, és már kilométerekről bűzlik. El akarja érni, hogy részt vegyek az egyik partiján, de én gyűlölöm az ilyesmit. Azok az emberek, akik ilyen hevesen akarnak a közelembe kerülni, mindig akarnak valamit. Eszembe jut Mallory, elképzelem, ahogy kiöltözve, kéz a kézben sétálunk mindenki előtt. Szép gondolat, de a korábbi ágyjelenet sokkal jobban tetszik. Kettesben Malloryval. A lift szintjelzőjének hangja zökkent ki az ábrándozásból. Kiszállok, Jay követ, én pedig megfogom az ajtót, nehogy rácsukódjon. – Hagytam pár feladatot az asztalodon. Ha túl sokáig maradnál, kérd meg az egyik őrt, hogy kísérjen el a kocsidhoz. Jay elmosolyodik. – Aggódsz, hogy ha történik velem valami, nem találsz mást, aki képes elviselni téged? Nem válaszolok a költői kérdésre, főként azért, mert azt hiszem, igaza van. Mielőtt megtaláltam volna őt, kéthavonta rúgtam ki az asszisztenseket. Mind azt mondta rólam, hogy egy rideg, érzéketlen tuskó vagyok. – Hívd fel Ivyt, mondd, hogy jöjjön be. Meg kell beszélnünk ezt-azt.

HAT Mallory

– HOGY TUDOD EZT mind megenni? – kérdezem Paige-től, miközben egy hatalmas falat steaket tol a szájába, majd leöblíti egy kis sörrel. – Nem értem. Ünnepelni jöttünk, nem? – azzal vág egy újabb szeletet, és azt is eltünteti. Fogalmam sincs, hogy nem hízik el. Biztosan hatásos az edzés. – Szóval? Kit utálunk és kit szeretünk? Nevetve mesélem el Paige-nek a napomat. Igazából sokkal könnyebben ment, mint gondoltam. Szinte mindenki szimpatikus, bár Eric egy kissé furcsa, és szeret sokáig bámulni, de Skyler nagyon jó fej. Biztosan jól kijövök majd vele. Ericen rajta tartom majd a szemem, mert úgy érzem, az a fajta, aki szívesen aratja le más munkájáért a babérokat, sőt talán még át is gázolna másokon, ha az érdeke úgy kívánja. – Tudtam, hogy könnyen boldogulsz majd! Pontosan úgy, ahogy eddig is – lelkendezik Paige, és kiüríti a söröskorsóját. Én csak piszkálom a tésztámat, nem vagyok éhes. Túlságosan izgatott vagyok. A mai nap sokkal jobban ment, mint képzeltem, holnap pedig Ozzal találkozom. – És veled mi a helyzet? Van valami hír munkafronton?

Paige mosolya hamar lehervad. – Igazából van. Nem akartam még elmondani, de jelentkeztem az Osbourne-hoz. – Komolyan? – kiáltok fel meglepetésemben. Fogalmam sem volt, mik a szándékai. Büntetőjogból diplomázott. Mondott valamit arról, hogy a biztonsági terület érdekli, de egyáltalán nem tudom, ez mit jelent. Valamiért mindig úgy képzeltem, hogy Paige egy kocsiból figyel meg másokat, és lebuktatja a csalfa férjeket. Talán még jól seggbe is rúgja őket. Paige összességében páratlan lány, így bármihez is kezd, biztosan remekül csinálja majd. – Volt egy üresedés náluk, így hát fogtam magam és jelentkeztem. Természetesen azonnal megkaptam az állást – mondja izgatottan. – Természetesen – jegyzem meg mosolyogva. – És mi lesz a feladatod? – Különböző területeken próbálnak ki, hogy kiderüljön, melyik áll hozzám legközelebb. Nagyon remélem, hogy az egyik fejes testőre leszek! – Mármint, igazi testőr? Ez az, amit szeretnél? – Szerintem ebben lennék a legjobb – lelkendezik, ami engem is magával ragad. Paige mindig is figyelt a környezetére, és szinte mindenre emlékszik. Fotografikus memóriája van, ami olykor elég ijesztő, de általában nem köti mások orrára ezt a képességét. Én is csak két évvel az után jöttem rá, hogy egy szobába kerültünk. – Ez azt jelenti, hogy találkozunk majd az irodában? Esetleg együtt is ebédelhetünk? Sőt akár együtt is sétálhatunk munkába

reggelente? Máris odavagyok! Lehet, hogy nem a klasszikus értelemben fogunk együtt dolgozni, de azért mégis egy helyen leszünk! Nem ismerek senkit a cégnél, és nagyon jó lesz a tudat, hogy ő ott van nekem. Szinte megnyugtató érzés. Még az is lehet, hogy néhanapján összedolgozunk majd. – Ez igazán klassz lenne! Azt hiszem, hamarosan kiderül minden. A pincér megáll az asztalunknál, és letesz egy újabb korsó sört Paige elé, én pedig a magasba emelem a borospoharamat. – Akkor hát igyunk kettőnkre! A felnőtté válásunkra! Az üveg csilingelve koccan, és mindketten iszunk egy kortyot. – Nem kérdés, hogy ehhez desszert is dukál – buggyan ki Paigeből. – Mikor volt ez valaha is kérdés? – Jogos! De most nem felezünk! – mondja, mintha mindig így lenne. – Paige! Gólya korunk óta nem osztoztunk desszerten! Emlékszel arra a balhéra a kocsmában? Az volt az utolsó olyan alkalom – vágok vissza kissé dühösen. – Ugye, sose leszel képes megbocsátani? Már lassan négy éve történt, de még mindig felhozod. Már most sajnálom azt a férfit, aki elvesz majd feleségül. Képtelen vagy elengedni a dolgokat – mondja bosszúsan, és megrázza a fejét. – De hát megharaptad az ujjamat! – csattanok fel, de azonnal el is nevetem magam. Amikor először történt, kissé megijedtem Paige-től, de most már inkább mókásnak tartom az egészet.

– Ha nem nyúlkáltál volna a tányéromra, akkor nem lett volna semmi baja az ujjadnak! – szögezi le, mintha közismert tény lenne, hogy ha elveszünk valamit egy másik ember tányérjáról, akkor az megharapja az ujjunkat. A pincér visszatér, elviszi Paige üres tányérját, és azonnal kérjük is az étlapot. – Te nem eszel többet? – kérdezi, de meg se várja a választ, máris beletolja a villáját a tésztámba. Paige láthatóan nem félti az ujját. Az étvágya rendkívüli, szerintem az se érdekelné, ha ezért jól megharapnám. Előhalászom a telefonom, hogy megnézzem, jött-e újabb üzenet, de mielőtt feloldhatnám a képernyőt, egy hang megállítja a kezem. – Mallory – szólít meg Oz, és azonnal kiver a víz. – Most úgy fogok tenni, mintha azt néznéd, írtam-e neked valamit. Lassan elfordítom a fejem, és felnézek rá. Úgy fest, mintha munkából jött volna. Ugyanolyan tökéletesen szabott öltönyt visel, mint legutóbb a bárban, de ez most mélybarna, szinte már fekete. A zakója kigombolva, alatta a hozzá illő mellényt visel, hófehér inget és fekete nyakkendőt. Igaz, ami igaz, ha egy pasinak van stílusa, az hihetetlenül szexi. Az egyetlen, ami nem stimmel, az a haja. Mintha nemrég túrt volna bele, a sötét tincsek kuszasága még kívánatosabbá teszik. A borostája talán kétnapos, még nem szakáll, de nem is ma nőtt meg ennyire. Az az ínycsiklandozó, csókolózás után viszkető érzést hagyó fajta. Legalábbis így hallottam. Megfogja a csupasz vállamat, a forróság abban a pillanatban elönti a testemet. Én már átöltöztem, mielőtt eljöttünk

vacsorázni, sokkal lazább ruhát viselek, mint az irodában. Nagyon meleg van, ezért ujjatlan felsőt és egy sortot kaptam fel, hogy a lehető legnagyobb bőrfelület maradhasson szabadon. Most viszont szinte meztelennek érzem magam, ez az egyszerű érintés már-már túl intimnek hat. Oz a fülemhez hajol, hüvelykujjával finoman megsimítja a vállamat. – Írtam. – Oz! Te mit csinálsz itt? – kérdezem zavartan. Oz elmosolyodik. Gödröcskéi vannak! Legutóbb fel se tűnt. Ettől még vonzóbbnak látom, ha lehet egyáltalán ezt még fokozni. – Uram – hallatszik egy hang a háta mögül. Kíváncsi tekintetem egy öltönyös férfira siklik Oz háta mögött. Szerintem az étterem vezetője vagy a tulajdonosa lehet. Láttam korábban fel-alá sétálni, mialatt ettünk. – Nem tudtam, hogy ma este betér hozzánk. Azonnal előkészítem az asztalát, Mr. … – de Oz felemeli a kezét, és a férfi elhallgat. – Majd itt leülök – mondja ellentmondást nem tűrően, és mellénk húz egy széket, amire kérdés nélkül le is ül. – Ahogy parancsolja. Máris küldök egy italt – folytatja az öltönyös férfi. Oz még csak nem is mondta, mit kér. Egyértelmű, hogy ismerik már. Mégis ki lehet? Talán több mint egy gazdag pasi. New York tele van pénzes férfiakkal. Kedvem lenne megkérdezni, de azt sem akarom, hogy ez a titokzatos helyzet megváltozzon. Nem vagyunk egy súlycsoportban, és eszem ágában sincs máris a

valóság rideg talajára huppanni anélkül, hogy kiélvezhetném ezt az izgalmas helyzetet. Oz az asztalon pihenő kezem után nyúl, és módszeresen simogatni kezdi a csuklómat. Tessék! Újra pontosan azt teszem, amit ő akar. Még mindig döbbenten nézek rá. Nem tudom, örülök-e annak, hogy itt van. Nem vagyok megfelelően felöltözve, és azt sem találtam még ki, miről beszélgessek vele. Sóhajtok egy nagyot, és megpróbálom lenyugtatni magam. A randizás nem tananyag, amit be lehet magolni. – Miles vagyok – mutatkozik be Paige-nek, és kezet nyújt felé. Paige elfogadja. – Miles? – buggyan ki belőlem a kérdés, mert eddig azt hittem, hogy tudom a keresztnevét. – Csak te hívhatsz engem Oznak, Mallory. Lágy mosolya és az, amit mondott, megremegteti a gyomromat. Mintha máris együtt lennénk, és ez lenne a titkos beceneve. Micsoda bolond gondolat! Beharapom a szám, hogy ne nevessek hangosan. – Te vagy az, akit a bárban ismert meg és aki írogat? – kérdezi Paige, miután elengedi a kezét. – Te meséltél rólam? – fordul felém Oz, még mindig vidáman csillogó tekintettel. Eddig még nem is tűnt fel, hogy egy férfi mosolya milyen melengető tud lenni. Az, hogy miattam néz így, különösen izgató. – Igen – nyögöm ki végül. – Mit csinálsz te itt? – kérdezem újra, nehogy feltűnjön, mennyire zavarban vagyok. Sosem voltam szégyenlős, persze az is igaz, hogy eddig még senki sem

tetszett úgy, mint ez a férfi. Ő valahogy egészen más. Talán azért, mert nem kérdez és nem fogad el nemleges választ. Amikor ellököm, ő visszatér, és ez nagyon tetszik benne. Talán jobban is, mint kellene. Biztosan azért, mert olyan édesen csinálja. – Vacsorázni jöttem. Közel lakom, így néhanapján beugrom ide. Jobb, mint egyedül enni otthon, vagy az íróasztalomnál ülve enni. Máris megbánom, hogy rákérdeztem. Attól tartottam, hogy miattam van itt, erre tessék, kiderül, hogy teljesen véletlenül találkoztunk. Viszont ha a környéken lakik, akkor ez azt jelenti, hogy nem élünk túl messze egymástól. Az étterem ugyanis két háztömbnyire van tőlünk. Az öltönyös férfi újra előkerül, kezében Oz italával. – Hozhatok vacsorát, Mr. … – Csak desszertet – vág közbe újra Oz. – Én is kérek! – szólal meg Paige. – Paige nem osztozkodik – jegyzem meg halkan. – Akkor mindenből kérünk egyet – mondja végül Oz, miközben szüntelenül simogatja a csuklómat. – Nyolcféle desszertünk van – tájékoztatja az öltönyös, mintha kételkedne benne, hogy Oz tényleg kirendeli az összeset. – Talán mindenből kettőt kellene rendelnem. Ha Paige nem osztozik… Hangosan elnevetem magam. Máris szerzett egy jó pontot Paige-nél. – Tetszik nekem! – vallja be Paige őszintén. – Nekem pedig ez a hang tetszik – monjda Oz, és egyenesen a

szemembe néz. Tekintete elvarázsol, ujja szünet nélkül cirógatja a csuklómat. – Hogy? – kérdezem és gondolkodás nélkül közelebb húzódom hozzá. Vajon még mindig ugyanaz a mézes, ámbrás illata van? – A nevetésed. Annyira kellemes. Nagyon tetszik, pláne így, hogy én nevettettelek meg. Máris túlságosan odavagyok érte. Túl édes, túl szép, és máris úgy tesz, mintha az övé lennék. Nagyon könnyen bele tudnék habarodni. – Egy mindből elég lesz – hozom meg a döntést kipirulva, mert tudom, hogy mindenki hallotta, amit az imént mondott. Ozt persze ez egyáltalán nem érdekli, egyszerűen kimondja, amit akar. Ez is túlságosan közvetlen. Bár Paige-gel élek, és hozzászoktam az egyenes beszédhez, Oz mégis kirántja alólam a talajt a szavaival. Paige-re pillantok, aki minket figyel, és magához képest szokatlanul csendes. Általában, ha egy pasi kerülgeti valamelyikünket, vagy hamar elkergeti, vagy beleköt minden egyes szavába. – Tökéletes. Oz keze már az arcomra kerül, simogatni kezdi a vöröslő felületet, amitől hirtelen hátrébb húzódom. Ő elveszi a kezét, és úgy néz rám, mintha megütöttem volna. Egy pillanatig mintha fizikai fájdalom ülne ki az arcára. – Sajnálom. Nem voltam rá felkészülve – magyarázkodom, mert gyűlölöm, hogy elhúztam magam. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva az érintéshez. – Nem, kérlek, te ne haragudj – mondja és hosszan,

kifürkészhetetlenül néz a szemembe, majd felemelkedik a székről. – Magatokra hagylak, hölgyeim – nyújtja Paige felé a kezét. – Öröm volt, hogy megismerhettelek – azzal kezet fognak, és Oz biccent egyet. – Nem kell elmenned. Még csak most jön a desszert! – tiltakozom bűnbánóan, mintha én tehetnék róla, hogy elmegy. Hogy mennyire nem megy ez nekem! Sokkal többet kellett volna randiznom az egyetemen. Persze az is igaz, hogy még soha senki sem volt rám ilyen hatással. Oz újra rám néz, ezúttal egy titok rejtőzik a zafírkék szemében. Lehajol hozzám, megcsókolja a nyakamat, és egy kósza pillanatig elidőznek puha ajkai a bőrömön. Végre újra eljut hozzám az édes méz- és ámbraillat, amit már úgy vártam. A vágy végigsöpör a testemen, a hátamon végigfut a hideg, a mellbimbóim azonnal megfeszülnek. Felszisszenek, lehunyt szemmel adom át magam ennek az apró érintésnek. – Élvezd ki a desszertet, drága Mallory. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan omlós, mint te. Ezután feláll, és elindul az étterem túlsó felébe. Figyelem a lépteit. Az egyik modellkinézetű hosztesz megállítja. A nő csodaszép, szőke haja és végtelenül hosszú lábai csábítón ékeskednek az aprócska ruha alatt. Megpróbálja megérinteni Oz karját, de ő elhúzódik, udvariasan kezet ráz a nővel, majd otthagyja, és kimegy a bejárati ajtón. Mégis mi volt ez? – Ez kemény volt! – mondja Paige, miután visszafordul felém. – Akkor most elköszönt? Talán túlságosan furcsa vagyok neki. Elég gyorsan távozott. – Igen, végül is elment – jegyzi meg Paige, és úgy néz rám,

mintha megbolondultam volna. Nem érti, mire gondolok. – Úgy értem, végleg elköszönt? Nem lesz több üzenet, sem semmi? – Nem – ingatja a fejét Paige, láthatóan nem érti, hogy mondhatok ilyet. – Ez a pasi teljesen odavan. Paige olyan határozottan mondja mindezt, hogy már-már magam is elhiszem, de még mindig vannak kétségeim. – Honnan tudod? – Mal, akinek van szeme, ugyanezt mondaná. Odavan érted. Mármint, tényleg odavan. Megérkezik a desszert. Három pincér hozza a tányérokat, az egész asztal tele van édességgel. – Anyám! – villanyozódik fel Paige azonnal, mintha karácsonyi ajándékokat látna. – Menj hozzá feleségül! – tanácsolja, és azonnal megragadja az egyik villát. – A számlát elintézték, hölgyeim – jegyzi meg a pincér, és azonnal távozik. Felemelem a telefonomat, hogy megnézzem, milyen üzenetre utalt Oz. Oz: Egy egész megbeszélést azzal töltöttem, hogy bambán bólogattam, mert semmire sem tudtam figyelni. Ha esetleg eladtam a cégemet, az miattad lesz. Ha pedig a titkárnőm rávett arra, hogy jelenjek meg valami buta rendezvényen, akkor velem fogsz jönni. Ez a minimum. Mosolyognom kell. – Úgy látom, nem csak ő van oda.

Sajnos Paige nagyon távol áll az igazságtól. Már most kiakadtam, mert azt hittem, elrontottam a dolgokat. Újab üzenet érkezik tőle. A szívem kihagy pár ütemet. Oz: Elfelejtettem megjegyezni, mennyire mámorítóan nézel ki. Alig bírtam levenni rólad a szemem. Én: Te magad is meglehetősen csinos voltál. Oz: Alig várom, hogy reggel találkozzunk, és veled lehessek. Én: Én is. Felemelem a fejem. Paige sütimámorba került. A szemem sarkában megpillantom a szőke hoszteszt. Ölni tudna a tekintetével. Egyáltalán nem tetszett, amit láttam. Mi van, ha Oznak egy rakás rajongója van, akikkel versenyeznem kell? Ki lehet ez a férfi? Akárki is, az biztos, hogy nem akarok vágyakozó nőkkel foglalkozni. Én: Ha lehetne egy pillantással ölni, a hoszteszed most megtette. Oz: Paige még veled van? Mi ez? Én: Nyolc tányér édesség vár rá. Talán sose jutunk haza. Oz: Az a nő nem a hoszteszem.

Én: Értem. Attól még ő mást hisz. Oz: Sosem közeledtem hozzá, csak asztalt kértem tőle, ezért nem is értem, hogy lehetne az én hoszteszem. Az egyetlen, akit magamnak akarok, már tudja, hogy hajszolom. Azonnal megnyugszom, a féltékenységem szertefoszlik. Én: Nem kell hajszolnod engem. Oz: Már hogyne kellene! Minden egyes percét élvezem, amíg a végén az enyém leszel.

HÉT Mallory

NYUGTALAN éjszakám van, képtelen vagyok nyugodtan aludni. Folyton azt álmodom, hogy menekülök Oz elől. Az utolsóban, amire emlékszem, egy mezőn vagyok, és a virágok között rejtőzködöm. Oz rám talál, és a földhöz tapasztva csókolja a testemet. Izzadtságtól csatakosan, soha nem tapasztalt vágyakozással riadok fel. Az órára pillantok. Még nincs hajnali hat sem. Ezek után már nem próbálkozom, inkább a telefonom után nyúlok. Oz üzenete vár rám, és máris vigyorgok. Oz: Alig várom, hogy találkozzunk. Számolom a perceket. Én: Nem emlékszel? Tegnap este az étteremben mellettem ültél. Oz: Milyen korán keltél! Aludj még, édes. Sose felejtem el, hogy melletted voltam. Azonnal elpirulok. Hála az égnek, hogy nem láthat most! Én: Talán én is várom már, hogy lássalak.

Oz: Fogalmad sincs, mit jelent nekem az, hogy ezt írod! Próbálok valami incselkedőt válaszolni, de Oz megelőz. Oz: Milyen színű nyakkendőt vegyek fel? Tetszik az ötlet. Ha én választhatom ki a nyakkendőt, az egész napjában jelen lehetek. Én: Kéket… A szemedhez illőt. Oz: A tiéd jobban tetszik. Halványszürke egy leheletnyi arannyal. Én: Valaki nagyon figyelt! Oz: Drága Mallorym! Ha tudnád… Imádom, hogy így szólít. Lehet, hogy ellenkeznem kellene, de annyira jó érzés tartozni valakihez! Én: Akkor legyen szürke, mint a szemem. Oz: Ahogy szeretnéd. Bármit kérhetsz tőlem. Ledobom magamról a takarót, és nekidurálom magam. Muszáj lehiggadnom a túlfűtött álom után. Hideg vízben zuhanyzom, amitől magamhoz térek és a testem is megnyugszik. Egyáltalán nem lenne jó, ha nedvesen, vágyakozón ülnék vele egy asztalhoz. Oz befolyásos ember, ez már a megjelenéséből is tisztán

látszik. Én egy okos, magabiztos nő vagyok, és sok mindenről tudok beszélgetni. Nem akarok butának, szótlannak tűnni, csak mert képtelen vagyok uralkodni a hormonjaimon. A fürdés után kifestem magam és feltűzöm a hajam. Előző nap kellemes érzés volt, hogy nem lógott a nyakamba munka közben, így az, hogy ma is ezt a frizurát választom, csakis az én döntésem. Nem azért teszem, mert vele találkozom. Egyáltalán nem. Miután elkészültem, magamra kapom a szuperszexi fehérneműt. Minden erotikus energiámra szükségem lesz. Ezúttal egy szürke szaténdarabra esik a választásom. Klasszikus, mégis izgalmas. És persze nem számít, hogy a nyakkendőjéhez is illik. Az egész csak a véletlen műve. A vonalaimat lágyan kihangsúlyozó, szürke ruhát húzok magamra, széles, fekete övvel bolondítom, és magassarkú fekete cipőt húzok hozzá. Igazán határozott a külsőm, és nekem pont erre van szükségem, hogy kordában tarthassam a libidómat, ha már egy ilyen dögös pasival reggelizem. Idegesen nyúlok a telefonom után. Már jó ideje nem is néztem rá, mert nem akartam, hogy megzavarjon a készülődésben. Feloldom a képernyőt, és máris elővillan Oz újabb üzenete. Oz: Legyen vörös a rúzs. Oz: Kérlek. Nagyon fura kérés, de ha már én mondtam meg, milyen legyen a nyakkendője, ez a legkevesebb, amit cserébe megtehetek. Visszamegyek a fürdőszobába, és előkeresem az ezer éve

vásárolt vörös rúzsomat. Különös alkalmakra tartogattam, de még soha az életben nem próbáltam ki. A mai nap az erőteljes színeké. Fogalmam sincs, hogy szedem majd le, de legalább nem kell amiatt aggódnom, hogy evés közben csúnyán kopni kezd. Válaszul egy csókos hangulatjelet küldök neki, ő pedig egy elismerő ujjfeltartással viszonozza. Tiszta butaság, el is nevetem magam. Az éjjeliszekrényről a táskámba csúsztatom a jegyzetfüzetemet, majd a vállamra veszem, és kimegyek a nappaliba. Paige már a pultnál ülve majszol egy tál műzlit. Fehér ing és fekete nadrág van rajta, a lába még meztelen, de a földön ott hever az előre kikészített piros magassarkú. – Reggeli randi? – kérdezi, miközben leteszem a táskát a tálja mellé. Bólintok, és azonnal elpirulok. Már tegnap meséltem neki erről, miután hazaértünk az étteremből, és úgy láttam, szurkol nekem. Paige-től ez teljesen szokatlan, még sosem drukkolt egyetlen randim miatt sem, de talán ő is érzi, hogy ez valami más. – Készen állsz az első napodra? – kérdezem, és figyelmesen végigmérem. Haját copfba fogta, de nem tűnik gyerekesnek. Paige nagyon kicsi, de a teste lenyűgöző, és biztos vagyok benne, hogy gond nélkül végigmasíroz az első napján azokon a tízcentis sarkakon. – Abszolút. Korán szeretnék érkezni, hogy jó benyomást keltsek. Bólintok, a telefonom pedig megzizzen. Oz írt megint.

Oz: Már úton vagyok. Megrémülök. Mi van, ha fel akar jönni? A lakás kész rémálom! Én: A ház előtt találkozunk! A vállamra kapom a táskát, és kiviharzok az ajtón. Paige-nek dobok egy búcsúpuszit a folyosóról, aztán lemegyek a lépcsőn. A lépcsőházból a ház előterébe megyek, ahol Oz már vár rám. Fekete öltöny, hófehér ing, hangaszürke nyakkendő. Úgy néz ki, mint egy parfümöt reklámozó szexisten. A haját hátrafésülte, a mosolyától előtűnnek bájos gödröcskéi. Nem értem, hogy tudok még két lábon állni ahelyett, hogy mámorosan lebegnék a föld fölött. Csak egy másodpercig tart a meglepettségem, amiért ilyen hamar ideért, aztán inkább megkönnyebbülök, hogy nem jött fel a lakásunkhoz. – Te aztán gyors voltál! – szólítom meg, miközben magabiztos léptekkel próbálok közeledni hozzá. – Az már igaz! – sziszegi és megindul felém. – Észveszejtő vagy – sziszegi, és félúton találkozunk. Kezei azonnal a csupasz karomra kúsznak, meleg tenyerének érintése villámcsapásként hat rám. A ruhám ujjatlan, ő ezt teljes mértékben kihasználja. Közelebb hajol, és a fülem alá lehel egy csókot. Az illata magával ragad, érzéki ajkának érintése máris életre kelti az alsó felem. Még sohasem éreztem ilyet. Te jó ég! A térdeim máris remegnek! Hogy csinálja ezt? Oz hátrébb húzódik, és megnyalja a száját, miközben végigmér.

Nem tudok izgatóbbat elképzelni annál, ahogy a nyelve végigsiklik az ajkán. Legszívesebben odahajolnék és magam is megízlelném. – Azt reméltem, hogy a vörös rúzs majd meggátol abban, hogy megcsókoljalak, de azt hiszem, megtaláltam a megoldást. A hangja végigsöpör rajtam, teljesen maga alá gyűr a jelenléte. Istenem! Ez a férfi még csak megfogta a karom, és én máris elvesztem! Minden más megszűnt létezni, ami egyszerre félelmetes és végtelenül izgató. – Még szerencse, hogy csókálló a rúzsom! – jegyzem meg pironkodva, és közben azon agyalok, mennyire távol áll tőlem a csábítás. Oz pajzán mosollyal az arcán megfogja a kezem. – Ez igazi kihívás! A házból egyenesen a várakozó limuzinhoz vezet. Nem értem, mire ez a felhajtás, de lehet, hogy Oz mindennap limuzinnal jár. Kinyitja előttem a hátsó ajtót, és besegít a kocsiba. Ami odabent vár, több mint varázslatos. – Azt gondoltam… – kezd bele kissé bizonytalanul –, így talán meghittebb lesz. – És ezért egy limuzinban tálaltad fel nekem a reggelit? – buggyan ki belőlem, miközben az autó elindul, és én ámuldozva bámulom a megterített asztalt. – Ez őrültség! Azt hittem, hogy egy bisztróba megyünk. – Ha inkább ahhoz lenne kedved, megoldható. Oz arckifejezése kissé csalódott, így hát megfogom a kezét. Nem akarom, hogy azt higgye, nem örülök, és nem értékelem a gesztust. Őszintén szólva, imádom az ötletet! Annyira jó, hogy

ezt mind értem teszi! Ez a férfi minden egyes alkalommal újabb meglepetéssel szolgál, csak hogy bebizonyítsa, nem az a fajta, akinek az első estén elkönyveltem. Máris érzem, hogy felüti fejét a lelkemben a bűntudat. – Semmiképp – mondom ki végül hangosan. – Ez így tökéletes. Köszönöm! Sokkal jobb, mint amire számítottam. Igazán kedves. Oz megszorítja a kezemet, és a gödröcskék újra megjelennek. Ez lesz a végzetem, efelől nincs kétségem. – Mihez lenne kedved? – kérdezi, és sorra felemeli a tálcák fedelét. – Azt hiszem, túlságosan izgatott vagyok az evéshez. Mit szólnál egy kávéhoz? Oz elmosolyodik, és elővesz egy csészét. – Sok tejszín, sok cukor és egy csipetnyi fahéj. – Ezt meg honnan tudod? – kérdezem, ahogy elveszem a forró italt. Óvatosan belekortyolok. Tökéletes. Pont, ahogy szeretem. – Tudok ezt-azt. Nagyon jólesik, hogy ennyire odafigyel az apróságokra is, csak hogy lenyűgözzön. Teljesen felvillanyoz ez az egész, és azt kívánom, bárcsak sose érne véget. Oz tekintete a csészémre siklik, én pedig kérdőn nézek rá. – Azt nézem, lesz-e rúzsfolt – azzal kiveszi a kezemből, és beteszi az egyik pohártartóba. Olyan mélyre ható a tekintete, hogy már-már megkérdezem, mi a baj, de a következő pillanatban a keze az arcomra kúszik, a szája pedig a számhoz ér.

Ajkai puhák, de végtelen vágytól ácsingózók. A szám kinyílik, forró nyelve utat talál hozzám. Azonnal felhördül, én sem türtőztetem magam, kezem a vállára csúszik és belécsimpaszkodom. Nem engedem el ezt az érzést, nem hagyom abba. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen is lehet egy első csók! Mintha minden sejtem életre kelne. A világ megszűnik létezni, nincs más, csak ez a pillanat. Ez nem csak egy csók, ez maga a mindenség. Érezni akarom az ízét, olyan közel akarok kerülni hozzá, amennyire csak lehet. Kezem a nyakát és a haját cirógatja, a testem önkéntelenül is csökkenti a köztünk lévő távolságot. Hatalmas kezei a csípőm felé haladnak, majd megmarkolnak, és nem is tudom, hogyan, de már az ölében ülök. Merev péniszét nem is tudná elrejteni, én pedig egyáltalán nem félek, holott talán kellene. Kívánatosnak, igazi nőnek érzem magam mellette. A csók egyre hevesebb, a fahéj íze átjár mindkettőnket. Férfiasságát hozzám préseli, melleim a mellkasához szorulnak. Szeretném letépni róla az inget, hogy megérinthessem a bőrét, de hirtelen beleharap az ajkamba, és már nem létezik más, csak az égő vágy a lábaim között. Mit csinált velem? Megfogja a fenekemet, és még közelebb húz. Lovagló ülsében vagyok, fel akarom húzni a ruhámat, hogy megkönnyebbülhessek végre. Az egész testét érezni akarom, most, azonnal. Még soha nem veszítettem el a fejem idáig, de ez maga a csoda! Ahogy célirányos mozdulatot teszek, az egyik kezét a combomra helyezi, majd elhúzódik, és a szemembe néz.

Tekintetében ugyanaz a vad vágyakozás lángol. – Mallory… – rebegi, mintha könyörögne. Ahogy kimondja a nevem, hirtelen kétségeim támadnak. Lehet, hogy ez neki csak egy játék? Lehet, hogy nem is igazi ez a tűz? Még sosem nézett így rám senki, de most már akarom, még ha túl gyorsan is történnek a dolgok. Ő lesz az első, de nem érdekel. Nem gondolkozom, nem mérlegelek. Egyszerűen csak sodródom, és ez végtelenül felszabadító. Hagyom, hogy magával ragadjon, még ha csak ennyi is az egész. Lehet, hogy összetöri a szívem, de erre a pillantra örökké emlékezni fogok. Annyira igazinak érzem! Más még nem volt rám ilyen hatással, és nem engedhetem el! Újra megmozdulok, de ő erősen fog, így nem tehetek semmit. Szeretném megkérdezni, miért csinálja ezt, de ő nem hagy megszólalni, csak a ruhám szélével játszadozik. – Ez… A hangja lágy, remegő, ujjai óvatosan egyre feljebb kúsznak a combomon. Tekintetünk egybeforr, lábaim szétnyílnak előtte. Ujjai a bugyimhoz érnek, érintése áramütés. Férfi még nem ért hozzám ott, határozott mozdulata eltalálja a kéjes pontot, én pedig máris az orgazmus szélére kerülök. – Oz… Hangom kéjes, de egyszerre aggodalmas is. Akarom, de rettegek. Őrültség, de nem akarok erre gondolni! Majd később! Majd valamikor egyszer átgondolom. – Boldoggá foglak tenni, Mallory. Örökké. Lassan elhúzza a szürke szatént, az első közvetlen érintéstől

megremegek. Ujjai a csatakos puncimat dörzsölik, az ő lélegzete is eláll, mintha még nála is jobban beindult volna. A hajába túrok, és átadom magam neki. A csiklómat dédelgeti, én megfeszülök, ahogy a gyönyör kapujába érek. Párszor már kényeztettem magam, de mindig nagyon sokáig tartott, és sosem volt igazán jó. Ez most egészen más. Ez minden eddiginél jobb, érzem, hogy valami varázslatos történik velem. – Hagy legyen az enyém – sziszegi, és megízleli a számat. Az öltönybe burkolt karja fel-alá mozog, a látvány már önmagában izgató. A tudat, hogy ez a kar egy kézben végződik, ami a ruhám alatt van, és épp a mennyekbe repít, már több mint amit elbírok. A szemébe nézek, beharapom a szám, és átadom magam az orgazmusnak. Olyan erővel csap le rám, hogy csillagokat látok. Felkiáltok, amikor a fürge ujjai a végső csapást mérik rám. A testem szinte millió darabra hullik, de Oz erős kezei egyben tartanak. Átkarolja a hátamat, én pedig beleolvadok az ölelésbe. Az ujjai magára hagyják izzó, lüktető bensőmet, a bugyim a helyére kerül. A hűvös szatén igazi gyógyír. Oz felemeli a kezét, és a szájába veszi nedves ujjait. Figyelem, ahogy a nyelve körbejár, és lehunyt szemmel ízlelget engem. A pénisze megmozdul alattam, amitől újra feléled bennem a vágy. Talán túlságosan mocskos ez az egész, de engem egyáltalán nem érdekel. Miután lenyalta minden ujját, egyenesen a szemembe néz. A tekintete vad, szinte biztos vagyok benne, hogy itt, a kocsiban a magáévá tesz. Nem lenne ellenemre, de mégsem ez

következik. Most óvatosabban mozdul a csípője, és lágy csókokat kapok. Végül a homlokomhoz nyomja az arcát, és hatalmasat sóhajt. – Ez sokkal több, mint amit reméltem. Köszönöm, Mallory. A lábujjaim is elvörösödnek. – Azt hiszem, nekem kellene megköszönnöm. Magához szorít, és felnevet. – Ebédeljünk együtt ma. Holnap pedig vacsorázzunk. – Annyira mohó vagy – próbálom elütni a dolgot, csak hogy ne lássa, mennyire akarom én is. Sajnos nem lehet, mert ebédidőben is dolgoznom kell. Oz hátrébb húzódik, és az arcomat fürkészi, közben megjelennek azok az imádni való gödröcskék. – Ha rólad van szó, mindig. Csak most veszem észre, hogy megállt a limuzin. Az órámra pillantok. Pár perc, és kezdenem kell. Mindkét felvetésre igent mondanék, de muszáj észnél lennem. Ha az ebéd csak kicsit is hasonlítana ehhez a reggelihez, képtelen lennék visszamenni dolgozni. Még mindig remegnek a lábaim. – Vacsora – hozom meg a döntést, és még egyszer beletúrok a hajába. Van benne valami, ami letaglóz, mintha beszűkülne a világom, ha a közelembe kerül. Oz a hátamat simogatja, mintha nem tudna elengedni. – Munka után felveszlek itt – mondja és megcsókol, majd maga mellé ültet. Máris hiányzik a teste, mintha fázni kezdenék nélküle. Elővesz egy papírzacskót, és belerak pár péksüteményt, én pedig

elmosolyodom. Miután végzett, óvatosan a táskámba csúsztatja a reggelimet. Egy tükröt keresek, hogy megnézzem a már biztosan szétkent sminkemet, de Oz megállít, és kezébe veszi az arcomat. – Tökéletes vagy. Minden a legnagyobb rendben – azzal újra megcsókol. Ezúttal a nyelve is útra kel. Lassan, finoman ízlelget, aztán elhúzódik, és megvizsgál még egyszer. – Ez a rúzs valóban csókálló. Talán pénzt kellene fektetnem a gyártó cégbe. Szégyenlősen magamhoz veszem a táskám, de mielőtt elköszönhetnék tőle, ő már ki is pattan a kocsiból, és kinyitja nekem az ajtót. Felém nyújtja a kezét, kisegít az autóból, én pedig lesimítom a ruhámat. Oz keze az államhoz ér, és megemeli a fejemet. – Már alig várom – mondja, és lágy csókot lehel az ajkamra. Így indulok az épület felé. Az üvegajtón túlról visszanézek, és integetek neki, amitől újra elpirulok, de ez talán nem baj. Előveszem a belépőkártyámat, és beugrom a liftbe. A sarokban állva várom, hogy a többiek is beszálljanak. Kezemet a szám elé emelem, és azon tűnődöm, vajon látszik-e rajtam, hogy ez életem legcsodálatosabb reggele.

NYOLC Mallory

CSAK PISZKÁLOM a fonnyadt salátát a tányéromon. Nem ettem valami sokat reggelire, de ez az ebéd nagyon szomorú, hiába van rajta szósz és egy kis sajt is. Felkapom a telefonom, és írok Oznak. Pár üzenetet már váltottunk, miután kiszálltam a limuzinból, de miután az asztalomhoz értem, inkább elraktam a táskámba a készüléket, hogy a feladataimra tudjak koncentrálni. Az agyam persze folyamatosan a reggel történteken kattog. Szerencse, hogy monoton munkát kaptam, így nem okoz gondot, hogy elkalandozom. Én: Remélem, valami finomsággal szolgálsz vacsorára. Majd éhen halok! Oz: Nem ebédeltél? Muszáj enned. Elmosolyodom. Jólesik, hogy aggódik értem. Én: Épp ebédelek, de az irodai étterem elég szánalmas. Oz: Ó, valóban? Én: Te mit eszel?

Oz: Reggel barackízed volt, és azóta is arra vágyom, tehát barackos pitét ettem. Máris pirulok. Még senki sem beszélt így velem. Ahogy a ma reggeli érintésére gondolok, elönt a forróság. Az arca, amikor megízlelt, olyan volt, mintha életében nem történt volna vele ennél jobb. Sosem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett. Oz: Csak nem pirultál el? Fogalmad sincs, mennyire nehéz nekem, ha elpirulsz. Vonzónak és kissé bugyutának érzem magam az üzeneteink miatt, de azért bekapcsolom a kamerát, és küldök neki egy képet magamról. Egyértelműen látszik, hogy elpirultam. Oz: Szent ég! Az étteremben vagy? Nem biztos, hogy tetszik, ha mások is látnak így. Én: Féltékeny vagy? Oz: Végtelenül. A mosolyom egyre szélesebb. Vajon nagyon rossz dolog, hogy örülök ennek? Mindegy, mert nem számít, ki mit gondol. Én: Nincsenek sokan, és az egyik oldalsó asztalnál ülök. Eléggé semmilyen ez a hely. Oz: Mi a baj vele? Én: Salátát kértem, és elég rosszul néz ki. Nem nagyon van választék. Lehet, hogy inkább otthonról hozok majd ebédet.

Ma is ezt kellett volna tennem, de a randevú miatt teljesen megfeledkeztem róla. Egyébként is jobb lenne, ha az asztalomnál ennék és közben dolgoznék. Oz: Általában mit szoktál ebédelni? Én: Salátát vagy szendvicset. Valami könnyűt. Az asztalom melletti szék megmozdul, a zaj forrása Eric, aki szó nélkül leül mellém. Próbálok kedvesen mosolyogni, mert hiába nem kedvelem, egyelőre nincs rá semmi okom, hogy ezt a tudtára is adjam. – Azok a riportok kikészítenek! – sóhajt fel hangosan, mintha egy kőfejtőből jönne. Talán nem tartana ennyi ideig, ha Skylerrel nem kellene kijavítanunk Eric hibáit, de ezt inkább nem mondom ki hangosan. – Nagyon sokat kell legyártani – jegyzem meg, de a hangomból kitűnik, hogy nem értek vele egyet. Valóban sok riport van a cégnél, ráadásul, mivel kezdők vagyunk, ellenőriznünk kell egymás munkáját is. Nem nehéz feladat, inkább monoton, de ezt is meg kell csinálni valakinek, mi pedig egyelőre itt még kis senkik vagyunk. Én örömmel csinálom, és ez nem is fog változni, mert elég számomra az is, hogy itt lehetek. Tőlem akár még a postázóba is bedughatnának, akkor is hálás lennék. Időbe telik, mire az ember eléri, amit akar. Ezt már rég megtanultam, és sosem okozott gondot, hogy megdolgozzak a sikerért. – Nekem már szóltak, hogy sokáig kell maradnom, Skylernek is

jelezték. Ha visszamész az asztalodhoz, szerintem rád is ugyanez vár majd. Hát, ez rossz hír. A ma esti vacsorának akkor lőttek. – Kösz, hogy elmondtad – azzal felállok, mert nincs kedvem csevegni, és a salátát sem akarom megenni már. Veszek inkább egy csomag chipset az automatából, hogy kibírjam, amíg nem végzek. – Máris mész? Nem is ettél! – mutat Eric a tányéromra. – Igen. Inkább visszamegyek, és befejezem a riportokat. Minél hamarabb folytatom, annál hamarabb mehetek haza. – Reméltem, hogy együtt eszünk és kicsit jobban megismerjük egymást. Ahogy végignéz rajtam, azt gyanítom, nem feltétlenül baráti ismerkedésre céloz. – Sajnálom. Mégis mi mást kellene mondanom? Egyáltalán nem érdekel Eric. Ahogy kifelé sétálok, szinte érzem a tekintetét magamon, de mégsem fordulok meg. Leteszem a tálcámat, és kimegyek a folyosóra, ahol meglátom Paige-t. Egy pasival beszélget a lift mellett, kezét a csípőjére teszi, és már ebből tudom, hogy amit hall, az komolyan idegesíti. A férfi mellett Paige a szokásosnál is kisebbnek látszik, a magassarkúja most nem segít. Legalább negyven centi van így is köztük, és a pasi tagbaszakadt. Fehér inge ujját feltűrte, izmos, tetovált karja messziről látható. Fekete nadrágja feszesen simul erős combjain, amik körülbelül akkorák, mint Paige dereka. Az egész ember egy hatalmas izom. Rövid, szőke haja és csillogó, kék szeme van. Kicsit hasonlít Amerika Kapitányra.

Láthatóan tetszik neki, hogy Paige felpaprikázódott. Pimasz vigyor ül az arcán, de nem rosszindulatú a tekintete. Kicsit figyelem őket. Biztosan együtt dolgoznak a biztonsági osztályon, és ahogy így elnézem, mintha ismerős is lenne a férfi. Igen! Ez az a fickó a bárból! Remélem, Paige nem rúgatja ki magát már az első napon! Annyira izgatott volt emiatt az állás miatt! Mintha csak megérezné a tekintetem, Paige hirtelen felém fordul. Gyorsan rendezi az arcát, és kedvesen rám mosolyog. Visszafordul, mond valamit a férfinak, aztán kezet ráznak, és Paige megnyomja a lift gombját, mintha így akarná útjára engedni a beszélgetőpartnerét, majd hozzám indul. A pasi végig figyeli, ahogy távolodik. – Minden rendben? – kérdezem, mikor már közelebb ért. – Ő a főnököm – mondja idegesen, és a liftben álló, őt vizslató férfi felé fordul. – Nem ő volt ott a múltkor a bárban? Paige memóriája kitűnő, kizárt, hogy ne emlékezne, de lehet, hogy mégis tévedek. Sötét volt a klubban, és elég távol álltam tőlük. – De. – Aú! Nem hajtott rád azon az estén? Ha igen, az elég kellemetlen. A munkát nem jó keverni a magánélettel. Semmi jó sem sülhet ki belőle. Én semmiképp sem tennék hasonlót. Ez az állás túl fontos nekem, nem szeretném kockáztatni a helyemet. – Úgy tűnt, hogy randiztam? – viccelődik Paige, és én is elnevetem magam.

Paige sosem randizik. Néha flörtöl ugyan, de ennyi. – Milyen volt a reggeli? Újra elpirulok, Paige pedig összeráncolja a homlokát. – Ennyire jó volt? Muszáj lesz valahogy féken tartanom az arcszínemet. – Csodás volt. Nagyon tetszik nekem, Paige. Szinte már ijesztő, hogy mennyire. Annyira gyorsan történik minden! Kicsit meg is rémít ez a tempó. – Valóban? – Igen. Szerinted is túl gyors? – Mal, te nem tudsz parancsolni az érzéseidnek. Minden rendben lesz. Okos vagy, és ha mégis rosszul sülne el, majd én összekaparlak – mondja, és megfogja a kezem. – Ne aggódj. Furcsa. Mintha már előre látná, hogy össze fogja Oz törni a szívem. Nincs ebben semmi rosszindulat, mert Paige mindig más szemszögből nézi a dolgokat, és én ezt már jól tudom. – Köszönöm. Annyira szerencsés vagyok, hogy veled hozott össze a sors! Vajon mi lenne most, ha nem lett volna mellettem Paige az elmúlt négy évben? Egyáltalán végig tudtam volna csinálni az egyetemet? Biztosan, de Paige-dzsel minden sokkal könnyebb. Ő az első ember az életemben, akiben megbízom, szinte olyan, mintha azért lenne mellettem, hogy megvédjen. Ő az egyetlen családom. – Ne érzelgősködj itt nekem! – mondja és magához ölel. – Menj szépen vissza dolgozni – súgja a fülembe, és én újra elnevetem magam. – Későn érek haza. Mint kiderült, túlórázni kell.

– Jól van. Rendelek majd valamit, te pedig megmelegíted majd, ha hazaértél. – Remekül hangzik. Elköszönünk egymástól, és visszamegyek a tizedikre. Mielőtt leülnék, megtorpanok. Hatan vagyunk a szobában, én Eric és Skyler között ülök. Egy szendvics pihen az asztalomon, és egy kávé, ami nagyon úgy néz ki, hogy tejszínnel és fahéjjal készült. – Nem láttad, ki tette ezt ide? – kérdezem Skylertől, aki feláll, és bekukkant a válaszfal fölött. – Valami futár hozta pár perce. Azt hittem, te rendelted – vonja meg a vállát, és közelebb hajol. – Ha még egy rontott riportot küld Eric, biztos, hogy megfojtom! – sziszegi halkan, és én egyetértően bólintok. – Ne is mondd. Skyler hatalmasat sóhajt, mielőtt visszaül a helyére. Ekkor lép ki az irodájából Linda. Mint mindenki más, ő is nagyon elegáns. Kénytelen leszek az első havi fizetésemből új ruhákat vásárolni. Talán sikerül könnyen variálható darabokra szert tennem, amivel spórolhatok egy kicsit. Első alkalommal fel se tűnt, de Linda nagyon fiatal, ami reménnyel tölt el. Talán nem is kell sokáig várnom az előléptetésre, ha elég keményen dolgozom. – Mallory. Neked is maradnod kell, amíg be nem fejezitek a riportokat. – Természetesen. Linda bólint, majd sarkon fordul, és visszamegy az irodájába. Leülök, és előveszem a telefont. Senki más nem küldhette a szendvicset, és halkan kuncogok, amikor meglátom a három

nem fogadott hívást. Oznak biztosan nem a türelem az erőssége. Oz: Enned kell, édes. Oz: Van valami más, amit ehetsz ott? Oz: Majd én intézkedem. Mégis hogy csinálta ezt ilyen gyorsan? Én: Esküszöm, te tényleg varázsló vagy! Köszönöm a szendvicset és a kávét! Képes a semmiből előbukkanni és bármit elintézni. Oz: Nem szeretem, amikor nem válaszolsz. Ez egy újabb figyelmeztető jel, de hiába, a gyomromban repdeső pillangók egészen másként gondolkoznak. Kizárt, hogy ez normális legyen. Én: Dolgozom. Van úgy, hogy nem tudok rögtön a telefonhoz kapni. Oz: Alig várom, hogy újra lássalak. Gyorsan vált témát, ami kissé meglep, de mégis tetszik, ahogy lehengerel, szinte már ácsingózik utánam. Biztos, hogy nem csak játszadozik.

Én: A ma estével kapcsolatban: ne haragudj, de nem fog menni. Sokáig kell bent maradnom. Várok egy kicsit, de nem jön válasz. Ez a némaság egyáltalán nem vall rá. Mindig hamar ír, és ha esetleg én nem írnék, azonnal felhív. Lehet, hogy neki is dolga akadt, ezért inkább elrakom a telefonom, iszom egy korty kávét, és mosolyogva a reggelre gondolok. Vajon honnan tudta, hogy iszom a kávét? Belevetem magam a riportolásba. Eric már így is lassít minket, és akárhányszor elmagyarázom neki, hol hibázott, ő egyáltalán nem figyel, csak a testemre. – Mallory! Azonnal kihúzom magam, mintha valami rosszaságon kaptak volna. Linda felé fordulok, aki újra kisétál az irodájából. Arca mintha kissé kipirult volna. – Mégsem kell bent maradnod. – Ó! Nem értem, miért ilyen ingerült. Talán csináltam valamit, ami nem tetszett neki? – Egyáltalán nem gond, szívesen maradok – próbálkozom, mert nem szeretnék elmenni, amíg a többiek itt robotolnak. – Nem, biztos vagyok benne, hogy Skyler és Eric meg tudják oldani a dolgot. Skyler tekintetében ugyanaz a kérdés tükröződik, ami az én fejemben is megfogalmazódott. Miért nem akarja, hogy segítsek? – Asszonyom, szeretnék maradni, hogy segíthessek. Úgy hangzik ez, mintha mentegetőznék. Miért csinálja ezt

velem? Linda mintha elgondolkodna egy kicsit, de végül fújtat egy nagyot, mintha feladná a harcot. – Sajnálom. Úgy értettem, hogy senkinek sem kell bent maradnia. Majd holnap befejezzük a riportokat – mondja hűvösen, és visszasétál az asztala mögé. Skylerrel értetlenül nézünk össze. Mi volt ez? Eric épp ekkor ér vissza az ebédlőből. – Nem kell bent maradnunk – újságolja neki Skyler. – Klassz! – jegyzi meg Eric, és leül. Én is visszaülök az asztalomhoz, és egy pár másodpercig a helyzet furcsaságán töprengek, majd hirtelen eszembe jut, hogy felszabadult az estém, és gyorsan megírom Paige-nek, hogy változott a terv, majd Oznak is üzenek. Én: Felejtsd el. Mégsem kell bent maradnom. Alig várom a vacsorát! Ezúttal nem késik a válasz. Oz: Számolom a másodperceket. Én: Írok, ha végeztem, most viszont tényleg dolgoznom kell. Oz: Előbb ebédelj! Nemsokára találkozunk, édes!

KILENC Mallory

A NAP HÁTRALÉVŐ részében nyakig a riportokban vagyok. Talán nem kell bent maradnunk, de ez nem jelenti azt, hogy kevesebb lenne a feladat. Nem is nézem meg a telefonomat délután, igyekszem a munkára koncentrálni. Ha Oz írna valamit, és én elolvasnám, legalább egy órán keresztül olvadoznék miatta. Annyira édes ez a pasi, hogy az már fáj! El se hiszem, hogy mit tettem a limuzinban! Akárhányszor csak eszembe jut, elpirulok. Fiú még sosem ért hozzám így, persze Oz minden, csak nem fiú. Ő ízig-vérig férfi. Az, hogy engedtem a pillanatnak és hagytam, hogy magával ragadjon a hév, igazán csodálatos érzés. Bár nem ismerjük egymást, mégis van köztünk valami. Oz kedves és határozott, engem pedig vonz, mint egy mágnes. Szinte idegen, hiszen alig tudok róla valamit, de minél jobban megismerem, annál inkább tetszik. Hát nem erről szól a randizás? Hogy megismerjünk valakit, miközben jól érezzük magunkat? Biztos vagyok benne, hogy aggódnom kellene a hevességem miatt, de ezúttal az ösztöneimre hallgatok. Egyébként sincs összehasonlítási alapom. Semmi mást nem várok, csak azt, hogy szeressenek és jól bánjanak velem. Talán Oz az a férfi, akitől ezt

megkaphatom. – Mentem! Holnap találkozunk, lányok! Nézem, ahogy Eric háta távolodik, aztán Skyler felé fordulok, aki ugyanúgy követi a tekintetével, ahogy én. – Ez a kis szarházi kezd nagyon kiakasztani! – mondja, és én nem tudok nem mosolyogni. – Ezt még befejezem, aztán én is megyek. Nincs kedved inni egyet utána? – Jaj, nagyon szeretnék, de már más programom van. A csalódottságom őszinte, mert Skyler tényleg szimpatikus nekem, és nem az a fajta, aki csak illendőségből hívna el. – Mit szólnál a péntekhez? – ajánlom fel az esőnapot. Nem tudom, hogy alakul a hét második fele, hiszen még csak kedd van. Szívesen kihasználnék minden alkalmat arra, hogy Ozzal legyek, de biztosan belefér egy ital Skylerrel. Majd utána együtt vacsorázom Ozzal. Talán le kellene lassítanom egy kicsit. Ahelyett, hogy lazán kezelném, máris vele tervezem a napjaimat. – Az jól hangzik! Megismertem pár junior kollégát ma délután, akiket szívesen elhívnék. Azt már tudom, hogy mindenki nagyon szereti a szomszédos Marie Yacht Klubját. – Én is elhívom a lakótársamat. Ő is itt dolgozik, a biztonsági szolgálatnál. Skyler megmosolyogja a lelkesedésemet, én pedig visszafordulok a riportokhoz. Szinte egyszerre fejezzük be a munkát. Rendet rakunk az asztalunkon és a lifthez megyünk, én közben előhalászom a telefonom. Oz üzenetei már várnak rám. Az első egy mogorva macska képe, a felirat pedig a következő:

Szeretem a matematikát, mert megríkatja az embereket. Skyler összeráncolt homlokkal, kérdő tekintettel néz rám, miután felhorkanok, és én megmutatom neki a képet, amitől neki is nevethetnékje támad. Hiába, nagyon könnyű esetek vagyunk! A további üzeneteket megtartom magamnak, és gyorsan elolvasom, amíg várjuk a felvonót. Oz: Túl sokat gondolok rád. Lehet, hogy veszélybe sodrod a cégemet. Oz: Ha esetleg nem mondtam volna, csodálatos voltál reggel. Oz: Hogy bírja a rúzs? Vacsora után esetleg újra próbára tesszük? Az arcom vörös, a fogam az ajkamba fúródik, miközben válaszolok. Én: Már végeztem, épp lefelé tartok. A rúzs még mindig tart, de lehet, hogy nem bírja már sokáig. A biztonság kedvéért muszáj lesz letesztelnünk még egyszer. Oz azonnal válaszol, és a lift is megérkezik. Oz: Az alaposság az egyik fő ismertetőjegyem. – A barátod az? – kérdezi Skyler, miután a táskámba csúsztatom a telefont. – Igen – válaszolom, és talán így is van. Nem tudom, mennyi

idő múlva lehet ezt mondani, de úgy érzem, erre tartunk. Este fel kell vetnem a témát Oznak. Ez most egy kapcsolat? Azt hiszem, tudom a választ, de azért jobb lesz, ha hangosan is kimondja. – Igen – ismétlem önmagam egy kicsivel magabiztosabban. – Neked van valakid? – Egy barátnőm. Már a gimi óta együtt vagyunk – azzal előveszi a telefonját, és megmutatja a lány képét. – Ő itt Jamie. A fotón egy csodaszép, sötét hajú lány fekszik Skyler mellett a strandon, mindketten bikiniben vannak. Azonnal irigy vagyok a testükre. – Nem mondom, nagyon csinos! – buggyan ki belőlem, de talán nem így kellett volna, ezért gyorsan elnézést kérek. – Bocsánat. Skyler hangosan felkacag, és elteszi a készüléket. – Hidd el, tudod. Igazi dög! Majd meglátjuk, lesz-e kedve eljönni pénteken… már ha nem baj, hogy magammal hozom. – Hogy lenne baj? Lehet, hogy én is elhívom… – itt egy pillanatra megtorpanok, de tényleg csak egy pillanatra. – A barátomat. Hátha lesz kedve neki is. – Klassz. A Marie Yacht Klubjában vacsorázunk, utána pedig átmehetünk a Hét Nyolc Kilencbe. Ott táncolni is lehet, és nincs messze. – Jó ötlet. Ozzal ott találkoztam. Talán szívesen visszamenne oda, hogy táncoljunk egy kicsit. Kiszállunk a liftből, és végigsétálunk az aulán, és együtt megyünk ki az épület elé. Skyler taxival megy Jamie-hez egy étterembe, én pedig megpillantom az épülettől balra Oz

limuzinját. – Én erre megyek. Holnap találkozunk! – azzal elbúcsúzunk, és egyenesen a közben már nyitott ajtó felé megyek. Oz kilép a kocsiból, öltönye és hófehér inge pontosan olyan friss, mint reggel volt. A szürke nyakkendőjén megcsillan a lemenő nap fénye, a mosolya pedig beragyogja az arcát. Azok a szemérmetlen gödröcskék! Ahogy közeledem, észreveszem, hogy a tekintete mögém siklik, és a jó kedve hirtelen elszáll. Megfordulok. Skyler áll ott, és furán néz minket, majd a következő másodpercben sarkon fordul. Ozra nézek, akinek valami újszerű költözött a tekintetébe. Nem tudom megmondani, mi az, mintha tétovázna valamiért. A boldog Oz helyébe egy aggódó férfi lépett. – Ismered őt? – Nem – vágja rá gyorsan, majd sóhajt egyet, és újra elmosolyodik, majd szorosan átölel. – Milyen volt a szendvics? A nyakamra lehelt csóktól tökéletesen elfelejtem Skylert. Lágy ajkainak érintésétől minden tökéletesnek és csodálatosnak tűnik. Szeretnék rátekeredni és magamba szívni mindenét, de ő eltol magától, és besegít a hátsó ülésre. Miután beszálltunk, megfogja a kezem és a szájához emeli. Apró csókokat kapok a csuklómra, én pedig elpirulok. Megint. A legkisebb mozdulata is izzik a vágytól. Imádom, hogy képtelen türtőztetni magát. – Vacsora? – kérdezi, de az ajkát nem veszi le a bőrömről. – Hm? – nem tudom pontosan, mit kérdezett, annyira lefoglal az, amit csinál.

Az autó mozgásba lendül, Oz pedig a mosolygó arcához húzza a kezemet, és ott tartja a tenyeremet. Ahogy rám néz, az a legmeghittebb dolog a világon. – Hiányoztál – súgja, és én nem értem, hogy lehet, de ez a pár óra, amit nélküle töltöttem, sokkal hosszabbnak tűnik. Mintha évek teltek volna el azóta, hogy itt ültem, mellette. Egy másodperccel később már mindkét kezemet a kezében tartja, és az ölébe emel. Felnevetek, mert úgy látom, ő sem bírja, ha távol vagyunk egymástól. – Imádom ezt a hangot – mondja, és belefúrja magát a nyakamba. Az ámbra és méz illata újra elvarázsol, a már ismerős, erőteljes vágyakozás megint életre kel bennem. Veszélyes ilyen közel lennem hozzá, de nem tudok ellenállni neki. Hatalmas kezei a hátamra kúsznak, én pedig elsüllyesztem az ujjaimat a sötét, göndör fürtjeibe. – Milyen volt a napod, kedves? – kérdezem viccesen, és magamhoz húzom, mintha egész életünkben ezt tettük volna. Az ismerős, biztonságos ölelés. – Gyötrelmes volt. Alig volt benned részem. Újra nevetnem kell, ő pedig még közelebb húz magához. – És mit csináltál? Én egész nap riportokat gyártottam. Tényleg tudni akarom, mivel telik egy átlagos munkanapja. Oz sóhajt egy nagyot. – Összeállítottam pár ajánlatot, és lezártam pár ügyet. Elég homályos ez a válasz, ahogy ránézek, egyből ki is olvassa a tekintetemből, hogy nem elégszem meg ennyivel. – Felvásárolok meglévő cégeket, és vagy darabjaira szedve újra

eladom, vagy felfuttatom őket. Szinte egész nap számokat nézegetek. Végre valami, amiben hasonlítunk! – Te is szereted a számokat? – Minden a számokról szól – mondja, és még közelebb jön hozzám, mintha meg akarna csókolni. – Csak te nem. Te egy olyan képlet vagy, amit nem tudok megfejteni, ami elég újszerű számomra, de azt hiszem, nagyon is tetszik. Amit mond, kedvemre való, mert én is ilyen vagyok. A számok biztonságosak, és könnyen boldogulok velük. Mindenre választ adnak, és sosem változnak a szabályok, sőt még kérdés sincs. A számok nem mismásolnak. Jó dolog olyasvalakivel lenni, mint Oz. Végre nem egy megfejthető egyenlet. – Hová viszel vacsorázni? Hátrébb húzódik és izgatottan néz rám. – Meglepetés! – mondja pajkosan csillogó szemmel. Nem sokkal később megáll a limuzin. – Már itt is vagyunk? – kérdezem, és kinézek az ablakon, de annyira sötét az üveg, hogy azt sem tudom megmondani, melyik utcában vagyunk. – Szeretnéd, ha mennénk pár kört még a háztömb körül? Oz kajánul rám vigyorog, és én pontosan tudom, mire céloz. Ma viszont elhatároztam, hogy jobban megismerem a férfit, aki ekkora hatással van rám, és megtudom, mit gondol, merre tart köztünk ez az egész. Lehet, hogy nem randiztam még eleget, de szeretnék őszinte lenni, és tudni akarom, mire számítsak. Jobb ez így, mint pár hónap múlva ráeszmélni, hogy nem ugyanazt keressük.

Oz letesz az öléből, és kilép az ajtón, majd felém nyújtja a kezét, és kisegít engem is. A New York Akvárium előtt vagyunk. – Jó helyre jöttünk? – kérdezem, mert nem látok éttermet a közelben. Belekarolok, és bemegyünk az épületbe, miközben ő végig mosolyog, de nem szól egy szót sem. Egy alacsony, kopasz férfi vár ránk egy ajtó előtt, majd kulccsal nyitja és szélesre tárja előttünk. Miután beléptünk, az ajtó bezárul, és a zár is a helyére kattan. Egy idős úr siet elénk, és kezet nyújt Oz felé. – Jó estét, Miles! Jó újra látni. – Téged is, Eugene. Ő itt Mallory. Kezet fognak, és Oz mintha büszkén mutatna be a férfinak. Melegséget érzek, és bizsereg a bőröm, szinte biztos, hogy újra elpirultam. – Nagyon sokat hallottam már önről, kisasszony. Üdvözlöm itt, a New York Akváriumban. Végre körülnézek. A bejáratnál különböző trópusi halak úszkálnak hatalmas akváriumokban, legszívesebben odamennék, hogy megnézzem őket, de nem tudom, szabad-e. – Kérlek, kövessetek! Az asztal már vár odafent. Oz megfogja a kezem, és végigvezet a folyosón. A falak üvegből vannak, és színes halak cikáznak mögöttük. Mintha a víz alatt lennénk. Úgy vigyorgok, mint egy vadalma. A folyosó végén hatalmas csigalépcső áll, és Oz egyre szorosabban fogja a kezem, miközben felfelé lépdelünk. Óriási, henger alakú tartályok sorakoznak a lépcső tetején lévő teremben. Nincs világítás, csak az akváriumok fénye szűrődik át

a víztömegen, amitől csodaszépen csillog minden. Oz elengedi a kezem. Megbabonázva sietek az első tartály felé. Telistele van rózsaszín medúzával, elegánsan táncolnak fel-alá a hullámzó vízben. Érzem, hogy Oz mögém lép. Mosolyogva fordítom a fejem felé. – Ez páratlan! Gyönyörűek! – De te sokkal szebb vagy – mondja, és apró csókot lehel a nyakamra. Újra megfogja a kezem, és a terem közepén álló, négyszögletes asztalhoz vezet. A két szék nem egymással szemben, hanem egymás mellett áll. Kérdő tekintettel nézek fel Ozra. – Szeretném, ha közel lennél hozzám – magyarázza, és kihúzza az egyik széket. Miután leültem, körbenézek. Minden tartályban medúzák úszkálnak, az egész varázslatos, mintha a tenger mélyén lennénk. Oz a bal oldalamra ül, én pedig képtelen vagyok nem mosolyogni. – Ez mesés! Nagyon szépen köszönöm! – Bármikor bármit, édesem. Csak kérned kell – mondja, és megfogja a kezem. Hát ezért ültünk egymás mellé! Eugene lép az asztalunkhoz. – Legyen szép estéd, Miles. Add át üdvözletünket Viviennek, és mondd meg neki, hogy nagyon várjuk már Louise-zal a jövő heti találkozót. – Úgy lesz, és mindenképpen átadom. Eugene elmegy, helyette egy pincér kerül elő, aki vörösbort tölt

nekünk, majd magunkra hagy minket. – Étlap nincs? – kérdezem az asztalra pillantva. – Behajtottam egy szívességet. Nem lehet válogatni. – Értem. Vivien? – kérdezem, és a borospohárért nyúlok. Nem akarom, hogy azt higgye, féltékeny vagyok. Egyébként is, a jelenlétemben merült fel ez a név. – Az anyám. Eugene és a felesége, Louise a keresztszüleim. – Az apádat hogy hívják? – kérdezem, és belekortyolok a borba. Langyos és erőteljes íze van. – Nem fecsérlek egy szót sem az apámra. Elhagyta az anyámat, így számomra halott ember. – Ó, nagyon sajnálom… Szeretném kifejezni, mennyire bánt a dolog, de Oz megemeli a kezét, én pedig elhallgatok. Nem tudom el se képzelni, mit tehetett az apja, amiért ennyire haragszik rá, de a feszülő arcizmaiból egyértelmű, hogy beszélnie kellene róla. – Semmi gond. Egyszerűen nem akarom elrontai ezzel az estét. Majd máskor beszélhetünk róla. – Hány éves vagy? – váltok témát, mert erre is kíváncsi vagyok. Oz elneveti magát, elengedi a kezem, és iszik egy korty bort. – Huszonhat vagyok, jövő hónapban leszek huszonhét. Bólintok. Ez nem is olyan rossz. – Elmondod az igazi neved? – Miles. Rám se néz, miközben válaszol. Látszik, hogy nem akar ennél többet mondani. – És? – Henry.

– Miles Henry. Nagyon úrias. Szerintem az Oz sokkal jobb. – Azt hiszem, nekem is jobban tetszik. Ujjaival a tarkómat cirógatja, amitől ellazulok. Lehet, hogy a bor is tehet róla, de nagyon jóleső mellette ülni. Az ámbra és a méz illata magába foglal engem is, örökre elraktároztam a fejemben. – Hogy szoktál kikapcsolódni? Mindig kibérelsz egy épületet, ha szórakozni akarsz? Ez elég drága mulatság – keresek egy újabb témát, és iszom még egy kis bort. Oz figyelmét egyetlen mozdulatom sem kerüli el. – Sajnos nem – mondja nevetve. – Legtöbbször magamban vagyok. Nem hazudtam, amikor azt mondtam, semmi mást nem csinálok, csak dolgozom. A legközelebbi személy, akit a barátomnak mondhatok, az a biztonságiak főnöke. – Nekem csak Paige van. Úgy tűnik, én is a munkámba temetkezem – vallom be, mikor rádöbbenek, hogy ez is közös bennünk. – De mostantól másként lesz. Most már itt vagyok neked én is. Úgy mondja ezt, mintha mindig is velem lett volna, mintha ez az egész őrület örökké tarthatna. A pincér újra felbukkan, és felszolgálja az előételt. Miután elmegy, megnézem a tányért. Azt hiszem, ez kettőnké. Olivabogyó, sajtok, szárított hússzeletek és paradicsom. Oz felkap egy olivabogyót, és a számhoz emeli, a sós íz az ajkamhoz ér. Beleharapok. Imádom. Megeszi a másik felét, de végig a szemembe néz. Végtelenül izgató, ahogy etet engem, máris érzem, hogy elönt a forróság. Mindenből kapok egy-egy harapást, és mindig enyém az első

falat. Mikor kiürül a tányér, szinte szomorú vagyok, hogy vége van. A pincér elviszi, és azonnal hozza a következő fogást. Tortellini piros szószban. Oz most a villája után nyúl, felszúr egy darab tésztát, és a számhoz emeli. Mosolyogva kóstolom meg a fűszeres kolbász és az édes paradicsom egyvelegét. Oz úgy néz rám, mintha rögtön nekem akarna ugrani, de végül ő is lenyel egy falat tortellinit. Iszom egy újabb korty bort. – Közel álltok egymáshoz anyukáddal? – kérdezem kétvillányi étel között. Általában nem szeretek a családról beszélgetni, mert nekem egy kicsit kényelmetlen a téma, de vele nincs ilyen érzésem. Tudni akarom, milyen is Oz. – Igen, eléggé. Minden szerdán együtt ebédelünk. Volna kedved csatlakozni holnap? Szerintem tetszene neked. Biztosan furcsán nézek, mert kedvesen rám mosolyog. – Persze nem muszáj. Majd talán egy másik alkalommal – teszi hozzá, és kapok egy újabb falat tésztát. Minden olyan gyorsan történik, de az anyjával való találkozás azért túlzás. Még akkor is, ha egy kis részem a legszívesebben kapva kapna az alkalmon. – Ha már itt tartunk – folytatja hirtelen keresűbb hangon –, el kell mennem csütörtökön a városból, és csak szombaton jövök vissza. Hiába próbáltam elkerülni, kénytelen vagyok átmenni a londoni irodába, és nem tudtam átteni más napra. – Ó! – vágom rá meggondolatlanul, és kissé csalódottan. – Semmi gond. Ez csak pár nap. Még itt leszek, amikor visszajössz – emelem ki a dolog pozitív oldalát.

Nem tűnik boldognak a válaszomtól, így hát mással próbálkozom. – Hiányozni fogsz, de telefonon beszélhetünk, amíg távol leszel. Ez már láthatóan jobban tetszik neki. Újra mosolyog. – Hiányozni fogok? – kérdezi, és közelebb hajol. – Igen – rebegem. Az ajka egy hajszálra van a számtól. Ahogy összeérünk, nyelve azonnal elfoglal. A bor íze és az édes illata folyékonnyá varázsol a karjaiban. Keze a derekamra tekeredik, én pedig a nyakába kapaszkodom. Ujjaim a hajába túrnak, ő beleharap a számba, és már megint itt ez a sürgető vágy, hogy döntsön le a padlóra. Észveszejtő epekedés lesz rajtam úrrá, a lábam között éget, lüktet a sóvárgás. A bimbóim sajognak, a bugyim lucskos, a csókja életre kelti minden porcikámat. Amilyen gyorsan kezdte, olyan hamar be is fejezi a mozdulatot, fogával belecsíp a nyelvembe még utoljára, aztán eltávolodik, karját a székem háttámlájára teszi, a másik kezével betakarja az ujjaimat. Szédülten nézek körbe. A pincér újra itt van. Oz biztosan észrevette, míg számomra megszűnt a külvilág. Elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül. A tészta helyét egy hatalmas szelet csokoládétorta veszi át. Egyetlen villát kapunk. Mosolyogva várom az újabb ízt. – Gyakran utazol? – kérdezem, miután lenyeltem az isteni süteményt. – Jártam már sokfelé, de mostanában igyekszem az országon

belül maradni. Az utazás nagyon fárasztó, és New York most szebb, mint valaha, hiszen te is itt vagy – mondja és letörli a szám széléről a csokimázat, majd bekapja az ujját és tisztára nyalja. – Mit akarsz csinálni az Osbourne Vállalatnál? Azt mondtad, gyakornok vagy. – A könyvelési osztályon dolgozom. Egy nap szeretnék egy ilyen osztályt vezetni. A Yale-re jártam, statisztika szakra, ami azt jelenti, hogy elég jóban vagyok a számokkal. Szívesen hasznát venném ennek a cégnél. Újra megérint, hüvelykujja végigsimít a tarkómon, miközben elmesélem, milyen volt az egyetem és hogy kerültem az Osbourne-hoz. Mintha minden pillanatban hozzám kellene érnie. Egy-egy részletre rákérdez, de hagyja, hogy meséljek neki. A Yale, Paige és a jövőbeli karrierem a téma. Kicsit a múltam is szóba kerül, elárulom, hogy árva vagyok, és hogy nevelőotthonban nőttem fel. Oz figyelmesen hallgat, és időnként bólogat. Észre se veszem, és egy órán át csak az én hangomat hallani. – Ne haragudj. Nem szoktam ennyit beszélni. – Miért kellene haragudnom? – kapja fel a fejét, és újra átkarol. – Soha ne kérj bocsánatot semmiért. Szeretem, ha beszélsz hozzám – mondja, és finoman megcsókol, de nem folytatja. – Azt hiszem, szeretnék bezárni a helyet. Felém nyújtja a kezét, én pedig elfogadom. Kisétálunk a csodaszép medúzateremből, elhagyjuk az épületet, és máris ott áll az utcán a limuzin. Kinyitja az ajtót előttem, és besegít, majd ő is beül. Amint becsukódik az ajtó, azonnal az ölébe húz.

Kezébe fogja az arcomat, és mélyen a szemembe néz. Valami izzik a tekintetében, de most sem tudom megfejteni. Talán epekedik? Van ott valamiféle vágy, de nem tudom, mi a tárgya. – Gyere haza velem – súgja alig hallhatóan. Nem válaszolok. Szeretném megadni, amit akar, de nem tudom, hogy készen állok-e már rá. – Én… – Amikor visszajövök – szakít félbe, és elmosolyodik. Gödröcskék. – Majd akkor. Nem kell semmit sem csinálnunk, Mallory. Én csak azt akarom, hogy az ágyamban legyél. Mielőtt mondhatnék valamit, felemelkedik és megcsókol, de ebből most nem elég. Én vagyok az, aki hevessé válik, a nyelvem elfoglalja a száját. Többet is akarok, de ez így nagyon gyors. Talán a pár napnyi távolság elég lesz rá, hogy kiszellőztessem a forró, kéjes gőzben ziháló fejemet. Oz végigsimít a hátamon, megragadja a fenekemet és magához húz. A mellkasához dörzsölöm magam, és azt kívánom, bárcsak ne lenne rajtunk ruha! Elhúzom a fejem, mert azt akarom, hogy vigyen fel magához, amikor hirtelen megáll az autó. Észre se vettem, hogy elindultunk. Annyira elmerültem a csókjában, hogy nem tűnt fel a mozgás, ráadásul úgy elrepült az idő, hogy közben megérkeztünk. – Elvihetlek holnap reggelizni? – kérdezi, és megcsókolja a nyakamat. – Ha olyan lesz, mint a mai, akkor igen – rebegem. Ajkainak forrósága elemészt. Oz hátrébb húzódik, mosolyog, a gödröcskéi letaglóznak.

– Csak kérned kell, drága Mallory. Egy utolsó csók, aztán kisegít a kocsiból, és megvárja, míg remegő lábaimon belépek a házunk kapuján.

TÍZ Mallory

– VALAKIT MINDJÁRT torkon vágok! – kiabálja Paige, majd hangos dörömbölést hallok az ajtó felől. Megfordulok az ágyban, és az órára pillantok. Hajnali ötöt mutat a neonkék kijelző. Kipattanok az ágyból, és Paige-hez rohanok a folyosó végére, nehogy a rendőrőrsön kössön ki nekem rendbontásért. Túl korán van még ahhoz, hogy óvadékot fizethessek. Mire odaérek, már feltépte az ajtót. Oz áll kint, de a mosoly nagyon gyorsan lehervad az arcáról. – Nem néztél bele a kémlelőnyílásba! – üvölt Paige-re, ami nagyon meglep. – Oz! – csattanok fel, mielőtt Paige mondhatna valamit, és kitörne a háború. Még csak egyszer találkoztak, és az sem volt túl tartalmas pillanat. Szeretném, ha jóban lennének, és ez egyáltalán nem jó kezdet. Paige a legfontosabb ember az életemben, Oz pedig kezd egyre többet jelenteni a számomra. Nagyon fontos, hogy kijöjjenek egymással. Oz tekintete felém fordul és újra meglágyul. Minden centiméteremet végigméri, a fejem tetejétől a csupasz

lábujjamig. Egy bugyi és egy régi Yale póló van rajtam, ami alig ér a fenekem alá. Még elsőéves koromban vettem, és azóta mindig ebben alszom. – Hajnali öt óra van! – mondja Paige, és bevágja az ajtót, de Oz elkapja, mielőtt becsukódna előtte. – Visszamegyek az ágyba – morogja a barátnőm, és dühösen rázza a fejét. Hálás vagyok neki, amiért nem vág vissza a kémlelőnyílásos megjegyzés miatt. Biztosan nagyon fáradt. Oz bejön, bevágja maga mögött az ajtót, és eltolja a reteszt. Letesz az asztalra egy zacskót és egy kávéspoharat, majd felém fordul. Mint mindig, most is öltönyben van, és leírhatatlanul jól fest. Ráadásul még csak hajnali öt óra van. Sötét tincseit hátrafésülte, borostája tiszta és rendezett. Halványszürke a zakó, az ing babakék, a nyakkendő kék és szürke csíkos. Lenyűgöző. Nem is akarok belegondolni, hogy nézhetek ki. – Nem beszélhetsz így Paige-dzsel! Ez itt az ő lakása, és annak nyit ajtót, akinek akar. Persze, valahol megértem Ozt. Paige megnézhette volna, ki az, mielőtt kinyitja az ajtót, de mentségére szóljon, hogy hajnal van, és elég ideges. Az épületnek egyébként is saját biztonsági szolgálata van. Nem is értem, hogy tudott feljönni a lakáshoz. – Kié ez a póló? – kérdezi egy kissé erőszakosabban a kelleténél. – Az már biztos, hogy nem vagy jóban a reggelekkel. Egyébként is, mit keresel itt? – Édes! Kié ez a póló? – teszi fel újra a kérdést, és egy lépéssel közelebb jön hozzám.

Lenézek a pólómra. – Nos, rajtam van, tehát egyértelmű, hogy az enyém – válaszolok határozottan, és csípőre vágom a kezem. Mégis mi a fenét keres itt? – Nagyon nagy rád. – És? Nem is értem, mi a baja a pólómmal. – Olyan, mintha férfi póló lenne. Oz tesz még pár lépést, végül megáll előttem. Fel kell emelnem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Arcizma feszes, mintha összeszorítaná a fogait. – Nem. Olyan, mint egy leértékelésen szerzett, ötdolláros darab! Láthatóan megnyugszik, a teste is elernyed, a mosolya is visszatér, de én kemény maradok, pedig legbelül máris olvadozom a gödröcskéitől. Lehajol, hogy megcsókoljon, de én hátralépek, amitől még szélesebbé válik a mosolya. – Látom, még mindig nem tanultad meg, hogy ha elfutsz tőlem, én még jobban hajszollak. A meghátrálás egyáltalán nem segít rajtad. Tekintete pimasz és vidám, én viszont hajthatatlan vagyok. Betört az otthonunkba, ráförmed mindenkire, és most képes úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Még két lépést teszek hátrafelé, ő pedig meghökkenve utánam siet. Sikoltok egyet, és végigfutok a folyosón, de pár lépés után a magasba kerülök, és Oz a vállára dob. Az egyik keze szorosan ott tart, míg a másik a fenekembe mar.

– Szeretem, ha nem futsz el előlem, de meg be kell vallanom, hogy a hajszának is megvan a maga bája. A fenekemen lévő kéz a pólóm alá kúszik és felfedező útra indul. Csiklandoz a lágy mozdulat, képtelen vagyok uralkodni magamon. Ficánkolni kezdek, és hangosan elnevetem magam. Egyszer csak háttal az ágyon találom magam, Oz pedig fölém kerül, a széttárt lábaim közé ékelődik. Ahogy rám néz, rögtön elvörösödik az arcom. Már nem viccel, újra kedves és lágy. – Még ilyen korán is rohadtul szexi vagy! Arca közelebb jön, de ahelyett, hogy megcsókolna, a nyakamba fúrja az orrát, majd finom csókokat lehel a bőrömre. Libabőrös leszek. – Még mindig haragszom rád – pihegem, mintha nem is én beszélnék. – Sajnálom, édes. Hadd tegyem jóvá. – Oz! Nem… Próbálok ellneállni, de a szájába veszi a fülcimpámat, a keze pedig a pólóm alá kúszik, és felér az egyre keményebb és duzzadó mellbimbóimig. – Mit nem? Nem tehetem jóvá? Igazán nem hibáztathatod a férfit csak azért, mert szeretné boldoggá tenni az asszonykáját – azzal hozzám dörgöli magát, merev pénisze egyenesen a puncimhoz préselődik, amitől felnyögök. – Az asszonykáját? – kérdezem, és tetszik, ahogy kimondom a szót. Már valakinek úgy beszéltem róla, mint a barátom, de most, hogy ő is kimondta, sokkal valóságosabbnak tűnik az egész. Megpróbált bemutatni az anyjának is, ami szintén számít,

nem? – Érzed? – tolja hozzám a férfiasságát, és a keménység pontosan ott ér hozzám, ahol kell. – Ez itt a tiéd. Csak te kellesz neki. Azóta, hogy megláttalak, csakis a tiéd. Azt hiszem, úgy van rendjén, ha te is az enyém leszel. – Édes istenem! – kiáltok fel kéjesen, és nem tudom, hogy a szavai vagy a mozdulatai vannak a testemre ilyen hatással. Az illata beterít, a vágy megrészegít. Forró lehelete betölti a tüdőmet, teste tökéletesen illeszkedik az enyémhez. – Már attól is el tudnék élvezni, hogy a hangodat hallgatom – sziszegi, és egyre gyorsabban mozgatja a csípőjét. Lábaimat a dereka köré tekerem, azt akarom, hogy közelebb legyen. Mindjárt kész vagyok, de érezni akarom a bőrét. Nem kérdés, hogy túlságosan sok ruha van közöttünk. – Oz, kérlek! Megragadom az ingét, megpróbálom kibontani a gombokat, de ő erősebb, megfogja mindkét kezem, és a fejem fölé szorítja őket. – Nem kell könyörögnöd, édes! Mindent megadok neked, eljuttatlak a csúcsra, de a ruha rajtunk marad. Nem bízom magamban, és nem akarlak a magamévá tenni. – De! Tégy a magadévá! Csípőmet hozzá emelem, hátha rá tudom venni, hogy megtegye. Azt sem tudom, mit beszélek. Szinte fájdalmas, mennyire akarom, hogy megtegye! Oz felnyög, mintha kínozná valami. – Fogalmad sincs, mennyire akarlak, de nem így és nem most. Ha megteszem, nem akarom, hogy bármi megkössön minket.

Amikor először olvadunk össze, minden idő a miénk lesz, hogy megmutathassam, mennyire tökéletesek vagyunk, te és én. A szívem majd kiugrik a helyéről. Istenem! Lehetséges, hogy nem álmodom? A csókja legyőz, nincs más hátra, meg kell adnom magam. Hagyom, hogy azt tegye, amit akar, hagyom, hogy elrepítsen. Kezeim még mindig a fejem fölött, Oz pedig egyre erőteljesebben mozog rajtam, mintha szeretkeznénk. Kőkemény farka szinte felperzseli a csiklómat, érzem, hogy mindjárt felrobbanok. A nyelvével a csípője ritmusát követi, én pedig belebúgok a szájába, amitől még hevesebb lesz, szinte már kétségbeesett tempót diktál. Az érzékek hatványozzák egymást, és végre elengedem magam. A testem megrándul, remegve, sikoltva élvezek el. Leírhatatlan, ami végigsöpör rajtam, mikor megcsípi a mellbimbómat és a lábam közéhez ér. Visszatérek a szédítő magasságból, csukott szemmel fekszem az ágyon. Minden porcikám bizsereg, minden centiméterem érzékeny, még a legkisebb érintéstől is összerezzenek. Elengedi a mellemet, végigsimít a testemen, és megpihenteti kezét a bugyimon. Ujja a pamut alá siklik, és körbejár a csiklóm körül. Azonnal megrándulok, a szemem felpattan. Még mindig túl érzékeny vagyok, a legfinomabb érintés is olyan, akár az áramütés. A szemembe néz, miközben kihúzza az ujját, és megízlel, ahogy a limuzinban is tette. Még most is képes vagyok elpirulni. – Minden reggel így akarlak ébreszteni. – Talán megengedem, így hajnali ötkor is.

– Sajnálom, édes. Nem tudtam aludni. Nem beszéltük meg, mikor legyen a reggeli. Mégis mit mondhatnék erre? Azt mondta, sajnálja, és hogy nem tudott aludni, így hát idejött, amilyen korán csak tudott. Nem haragudhatok rá ezért. Pláne egy ilyen orgazmus után. Azt akarom, hogy ő is azt érezze, amit én. Boldogságot és megnyugvást. – Azt akarom, hogy te is elélvezz – rándítom meg a kezem, amit még mindig a matrachoz szegez. – Már megtörtént – mondja, és megcsókol, mielőtt felállna az ágyról. – Gyere vissza – kérlelem, és oldalra fordulok. – Nem fekhetek melléd, mert akkor soha többé nem kelünk fel. Ha jól sejtem, nem jelenthetsz beteget ma. Igaza van. Mégis, egy egész nap Ozzal az ágyban csodálatosan hangzik. – Hogy érted azt, hogy már megtörtént? Elmosolyodik és fölém hajol. Elkapom a nyakkendőjét, és magamhoz húzom, amitől megjelennek azok a gödröcskék. Egyértelműen tetszik neki, hogy ennyire vágyom rá. – Rendbe hozom magam – mondja, és puha csókot kapok. Elengedem a nyakkendőt, ő pedig felhúz az ágyból. A nadrágjába élvezett? A gondolattól újra bizseregni kezdek. A pasik is el tudnak élvezni egy kis ruhás szextől? – Hoztam reggelit. Készülődj te is. Kapok egy puszit a fejem tetejére, aztán magamra hagy. Bele kell harapnom a számba, hogy ne vigyorogjak, mint egy bolond. A lehető legtöbb időt szeretném vele tölteni még munka előtt,

így hát gyorsan ledobom magamról a pólót és beviharzok a fürdőszobába. Megmostam a hajam előző este, így most csak egy gyors zuhanyra van szükségem, aztán megmosom a fogam. Mire visszaérek a szobámba, Oz már az ágyon fekszik, és a háttámlának dőlve a kávéját kortyolgatja. A másik pohár az éjjeliszekrényen pihen. – A tiéd – biccent a pohár felé. Felemelem és belekortyolok. Hát persze. Pontosan úgy, ahogy szeretem. Figyeli, ahogy iszom, a gyomrom máris remegni kezd. – Te hogy iszod a kávét? Oz egy pillanatra elfordítja a tekintetét, majd újra a szemembe néz. – Régen feketén ittam. – És most? – Most sok cukorral, sok tejszínnel és egy kis fahéjjal. Megtorpanok. Nem tudom, mit mondjak erre. – Meg akartam tudni, mit iszol reggelente, és most már nem tudom másként inni a kávét. Ha rólad van szó, sok minden lehetetlen számomra. Vajon miért tetszik ez nekem? Még ő is szégyenli egy kicsit, pedig nem hiszem, hogy sok minden van, ami miatt szégyenkezne a hétköznapjaiban. A szekrényhez megyek, de a tükörből végig őt figyelem. A fiókból egy babakék csipke melltartót és a hozzá való bugyit halászom elő. Bár ez igazán nevetséges, azért választom ezt, hogy passzoljon az ingéhez. Fogalmam sincs, honnan veszem a bátorságot, de a tükrön át a

szemébe nézek, és leengedem a testemről a törölközőt. Oz minden porcikája megmerevedik. Nem engedem el a tekintetét, lehajolok és felveszem a világoskék, csipkés bugyit, aztán a melltartót is a helyére kapcsolom. Megfordulok, de ő semmit sem mond. Szinte őrültnek látszik, ahogy ott ül az ágyon, és a kávéspoharába kapaszkodik. Beleharapok a számba, és a fürdőbe megyek. – Be ne csukd! – szól utánam mély, dübörgő hangon, mielőtt még behúznám magam mögött az ajtót. Az ágyból épp rálát a mosdókagylóra. – Látni akarlak. Ez a férfi nem őrült. Akar engem, és harcol önmagával. Hihetetlen érzés, hogy ilyen hatalmam van fölötte. Már egyáltalán nem vagyok olyan szemérmes, mint rég. – Nézni akarod, ahogy készülődöm? – kérdezek vissza, de nem kapok választ, ami legalább annyira furcsa és érzéki, mint amit az előbb csináltunk az ágyban. – Igen. Egy pillanatig még némán tanulmányozom az arcát, aztán elengedem a kilincset és kitárom az ajtót. A mosdó fölé hajolva kisminkelem magam, aztán feltűzöm a hajamat. Akárhányszor ránézek a tükörből, a tekintetét mindig magamon találom. Mikor elkészülök, megfordulok és a mosdó szélének támaszkodom. – Elég élvezetes volt? – Ezt is szívesen csinálnám minden reggel – mondja, és leteszi a poharát az enyém mellé. Kiül az ágy szélére, én pedig a lábai közé állok. Most ő az, aki

felnéz rám. Hatalmas kezei a fenekemre kúsznak, majd előrehajol és megcsókolja a hasamat. Beletúrok a hajába. A vaskos tincsek selymesen lágyak az ujjaim között. – Összekuszáltam a hajad. – Nem számít – mondja, és egy újabb csókot kapok. Az ujjai kicsivel mélyebbre nyúlnak a húsomban, aztán elenged. Újra a szekrényhez megyek. Fekete, magas derekú, szűk szárú nadrágot választok, szürke selyeminget és egy piros magassarkút. Ez a nadrág nem takar el egy centit sem a kedvenc cipőmből. Paige-től kaptam az egyik születésnapomra. Annyira szexinek érzem magam benne! Oz figyeli, ahogy öltözöm. – Megfelel? – kérdezem, miután felvettem a magassarkút. Oz feláll és hozzám lép, kezébe veszi az arcomat, és óvatosan, lágyan megcsókol. – Csodálatosan szép vagy, Mallory. Most pedig megetetlek. Bólintok, felkapom a telefonom és a kávéspoharakat az éjjeliszekrényről. Oz felveszi a földről a yale-es pólómat, és ahelyett, hogy a szemétbe hajítaná, belefúrja az orrát, és magába szívja az illatomat. – Mit csinálsz? – kérdezem, és felé nyújtom a kávéját. – Nem holnap indulok, már ma el kell utaznom. A csalódottság fejbe vág. Még egy nap nélküle. Nagyon hamar függővé váltam. Már ettől is illene megijednem. – És mégis mi köze van ennek a pólómhoz? – Magammal viszem. – Magaddal viszed a pólómat?

– Igen – mondja, és sarkon fordul. Követem a folyosón, még mindig nem hiszem el, hogy ezt csinálja. Az előszobában hagyott zacskóért megy, és a konyhába hozza. Letelepedik az egyik székre, és nézem, ahogy kipakolja a péksüteményeket az asztalra. – Elviszed a pólót, ami miatt akkora palávert csaptál? Elveszi a kávéspoharat a kezemből, leteszi a pultra, és engem is felültet rá. Úgy emelget a konyhámban, mintha egy kilót se nyomnék. Nagyon nőies és izgalmas érzés. – Azt hittem, hogy egy másik pasi pólója. Kezébe fog egy muffint, letör belőle egy darabot, és a számhoz emeli. Nem kérdés, hogy szeret jóllakatni. Kinyitom a szám, és bekapom a falatot. Szétolvad a számban a friss, isteni áfonyás sütemény. Lenyelem, mielőtt rákérdeznék. – Féltékeny voltál? – Igen – vallja be, és egy újabb falatot kapok. Hiába, mosolyognom kell. – Ez tetszik neked? – Nem, természetesen nem – füllentek. Ki ne élvezné, hogy az imádott férfi ennyire kiakad egy másik hím gondolatára? – Neked viszont nem tetszik a gondolat, hogy egy másik férfival lehettem, igaz? – feszegetem a témát, mert tudni akarom, hányadán állunk. – Igaz. – Nekem sem tetszene, ha egy másik nővel lennél. – Helyes. – Akkor most egy pár vagyunk? – teszem fel a legfontosabb

kérdést, miközben a szalvétám szélét birizgálom. – Mallory – szólal meg olyan hangon, hogy fel kell néznem rá. – Amióta megláttalak, nincs más nő az életemben. Abban is biztos vagyok, hogy ezután sem lesz más. Ez egy kapcsolat. Nem is akármilyen. Már az a gondolat is kiborít, hogy valaki más is rád nézhet. A gyomrom összeszorul, mégis ellágyulok attól, amit mond. Menekülnöm kellene, de pont az ellenkezője történik. Még jobban akarom őt. Nagyon tetszik, hogy megmondja, amit gondol, még ha túlságosan nyomasztó is ez a gondolat. – Helyes – vágom rá, és elfogadok egy újabb darabka muffint. Oz elmosolyodik, és elővillannak a gödröcskéi. – Voltál már mással is így? – buggyan ki belőlem a kérdés. Hiába, már nem lehet visszaszívni, pedig egyáltalán nem akarom hallani a korábbi kapcsolatai történetét. Oz keze az államra kúszik és megemeli a fejem. – Nem. Fiatal koromban randiztam, de nem volt senki komoly. Hamar a munkámra koncentráltam, és nem érdekelt semmi más. Nemsokára te is megtudod, hogy nem fecsérlem olyasmire az időm, amit nem érzek fontosnak – mondja és közelebb hajol. – Te fontos vagy nekem. Mintha azt mondaná, hogy csak én számítok. Ebben a pillanatban viharzik a konyhába Paige. Ránk néz, nem szól egy szót sem, csak a hűtőhöz megy, és kivesz egy Red Bullt. – Jó reggelt! – köszöntöm lelkendezve, pedig nem így akartam. – Emlékszel Ozra? – A desszertes pasi – böki oda Paige, és a péksüteményeket tanulmányozza.

Oz némán bólint, hogy vegyen nyugodtan. – Hoztam reggelit, ha esetleg éhes lennél – mondja végül, és Paige-re mosolyog. – Ő mindig éhes – jegyzem meg, mert ez az igazság. Azt akarom, hogy Paige-et is ismerje meg, és barátkozzanak össze. – Kösz – mondja kurtán a barátnőm, és elvesz egy csokis valamit. – Megyek és felöltözöm – közli teli szájjal. – Oz bevisz az irodába. Te is velünk jöhetsz. – Csak három háztömb – emlékeztet Paige, egyértelmű, hogy nem akar velünk jönni. – Azt hiszem, igazad van – azzal Oz felé fordulok. Butaság volna elvitetni magam. – Hadd vigyelek el, édes. Szeretnék elbúcsúzni, mielőtt a reptérre megyek. – Adj neki egy kulcsot, nehogy még egyszer hajnali ötkor dörömböljön nekem az ajtón! – kiáltja a folyosóról Paige, aztán bevágja maga mögött az ajtót. – Ez elég jól hangzik – mondja Oz, és a nyakamba fúrja magát. Kezdem azt hinni, hogy ez az egyik leggyengébb pontom. Minden alkalommal elolvadok, ha megérinti a nyakam. – Még nem kaphatsz kulcsot – pihegem erőtlenül. – Rendben? – Mallory. Te szabod meg a tempót, senki más – búgja a fülembe, és megcsókolja a fülcimpámat, mielőtt elhúzódna. – Akkor mi most egy pár vagyunk? A kérdés talán túlságosan gyerekes, de valamiért akarom ezt a címkét, mielőtt elutazik. Azt mondta, ez egy kapcsolat, de tudnom kell, minek nevezzem.

– Mallory, te az enyém vagy. Van valami végleges abban, ahogy kimondja ezt. – Én pedig a tiéd. – Mindig hízelgő dolgokat mondasz. Elfordítom a fejem, hogy ne lássa a kipirult arcomat. – Csak neked mondom ezeket – mondja halkan, és visszafordítja a fejem. – Megengeded, hogy elvigyelek az irodába? Megnyalom a szám szélét, és bólintok, ő pedig még egyszer megcsókol.

TIZENEGY Mallory

EGYÜTT REGGELIZÜNK Ozzal, míg el nem jön az idő és indulni kell. Titkon örülök, hogy itt van, hiszen így még több időt tudunk együtt tölteni, mielőtt elutazik. Még jobban megismerhetjük egymást. Anyukájáról mesélt nekem evés közben, úgy tűnik, más fontos ember nincs az életében, és ez nagyon imponál nekem. A limuzin hátsó ülésén egyből az ülébe huppanok. Szeretem, hogy ilyen közel akar tudni magához, és ettől csak még nehezebb lesz ez a pár napnyi távollét. – Mikor jössz vissza? – kérdezem, miközben a nyakamat csókolgatja. – Ha minden a terv szerint alakul, akkor szombatra itthon leszek.. A hangja árulkodó, tudom, hogy semmi kedve elmenni. Hogy miattam-e vagy a feladat miatt, az már nem egyértelmű, de nem is ez a fontos. Nem akar menni, ahogy én sem akarom, hogy menjen. Rám emeli zafírkék szemét, én pedig elveszem a kékségben. Minden egyes nap egyre közelebb húz magához ez a tekintet. Megsimítom a borostáját, és összekulcsolt tekintettel várjuk,

hogy megérkezzünk az irodához. – Legközelebb velem jössz te is – mondja, és megsimítja a hátamat. Megcsókolom, ő magához húz, nyelvünk egyre lelkesebb. Sajnos nincs elég idő, az autó hirtelen megáll. Összepréseljük a homlokunkat, magamba szívom édes illatát. – Csak pár nap. Minden rendben lesz. Nem igaz? Felnevet és megrázza a fejét. – Majd akkor lesz minden rendben, ha újra a karjaimban leszel. Ne tervezz semmit szombatra! Csak magamnak akarlak. Megegyeztünk? – Megegyeztünk – vágom rá azonnal. Semmi mást nem akarok, csak egy teljes napot vele. Meg akarom ismerni ezt a férfit. – Most pedig menj, nehogy elkéss. Így is elég nehéz itt hagynom téged. Egy utolsó gyors csók, és már nyitja is az ajtót. – Ígérd meg, hogy mindig nálad lesz a telefon. Megőrülök, ha nem érhetlek el! – mondja, és még egyszer átölel. – Megígérem – bújok a mellkasához, majd a szemébe nézek. Bárcsak visszaülhetnék a lumizunba! Végül sikerül elengednem, és az irodaház felé sietek. Egyszer még visszafordulok, Oz csak áll és figyeli, ahogy távolodom. Azt hiszem, mindketten megbolondultunk egy kicsit. Csak pár napról van szó, minden rendben lesz. Ezt mondogatom magamban, miközben belépek az Osbourne Vállalat épületébe. Szerda van. Simán kibírom szombatig! Nem is rossz egy kis távolság.

Még a liftet sem érem el, márs megzizzen a telefonom. Oz: E-mailt írok majd, hátha nem tudod megnézni a telefonod. Lehúzom a kártyámat a liftben, és sok csókkal válaszolok az üzenetre. Mennyire buták vagyunk! Mosolyognom kell. Az élet már ilyen, nem igaz? Kezdek rájönni, hogy semmi sem biztos, és mindenért meg kell küzdeni, de mi értelme van, ha nincs kivel megosztani az életünket? Paige mintha a testvérem lenne, Oz viszont egészen más tészta. Holnap, ki tudja, mi vár rám, így hát kiélvezek minden pillanatot. Ha ez azt jelenti, hogy belehabarodok egy pasiba, akit alig ismerek, hát legyen. Idővel majd megismerjük egymást, addig viszont kiélvezem a társaságát. Magabiztosan, céltudatosan lépdelek az asztalomhoz. Nem sokkal később Skyler is megérkezik. – Jó reggelt! – köszöntöm, de ő csak egy morranással válaszol. Lehet, hogy bal lábbal kelt fel, így hát nem erőlködöm, leülök, és nekilátok a feladatoknak. Negyedóra múlva megérkezik Eric is. Mint mindig, most sem sikerült időben beérnie. Átköszön hozzánk, Skyler pedig hangosan üdvözli. Mi a fene? Hiszen nem is kedveli Ericet! – ’Reggelt – köszöntöm én is, de fel se nézek a képernyőből. Talán Skylernek kellett ez a pár perc, hogy felébredjen. A gépem pittyen egyet. Új levelem érkezett. Feladó: [email protected] Tárgy: Teszt…

Szia, édes! Csak ki akartam próbálni, hogy működik-e. Már a kifutón vagyok, várom, hogy felszálljunk. A repülőn végig lesz internet. Remélem, jó lesz a napod, és találsz valami finomat ebédre. Megtennéd, hogy a céges étteremben eszel ma is? Tudom, azt mondtad, hogy nem valami jó a kínálat, de aggódom, amiért egyedül hagytalak. Ha nem akarsz ott enni, rendelhetek neked valamit az asztalodhoz. Legyél a lehető legnagyobb biztonságban, amíg távol vagyok. Beleőrülök a gondolatba, hogy esetleg történik veled valami. Írok majd délután, ha befejeztem pár üzleti elintéznivalót. Hagytam egy csomagot a portásodnál. Ha már elhoztam a pólódat, gondoltam, jól jöhet valami, amiben alhatsz. Szeretettel, Oz Gyermeki izgalommal olvasom a sorokat, az aláírástól pedig a gyomrom is remegni kezd. Szeretettel. Ugye, nem jelentheti ez azt, hogy szeret engem? Még csak pár napja találkoztunk. Nem lehet szerelembe esni ilyen hamar! Talán kedvességnek szánta, mintha egy barátnak írt volna. Biztos csak ennyi. Túl sokáig bámulom a képernyőt. Nem, nem foglalkozom ezzel. Éljünk a pillanatnak, nem igaz? Hát nem ezt akarom? Feladó: [email protected] Tárgy: Válasz: Teszt… Szia! Tetszik az e-mail-cím! Te találtad ki?

Örülök, hogy elérted a repülőt. Most már csak az van hátra, hogy biztonságban megérkezz Londonba, onnan pedig vissza hozzám. Ha attól jobban érzed magad, az étkezőben eszem. Még sosem voltam meglepetést? Csók, Mallory

Londonban.

Hozol

nekem

valami

Elolvasom, mielőtt elküldeném. Egy kis ideig vacilláltam, hogy a csók helyett írjak-e inkább „Szeretettel”-t, de aztán mégsem változtattam rajta. Biztosan jön még levél tőle. Szépen visszatérek a riportokhoz. Egy órán át javítom Eric munkáját, aztán összeszedem a paksamétát, és átsétálok Skyler asztalához. Remélem, már jobb kedve van! – Itt a következő adag – nyújtom Skyler felé a papírokat. – Tedd csak le az asztalra. Fel se néz, úgy válaszol. Szinte észre se veszi, hogy ott vagyok. Leteszem, de még nem indulok. Meg kell próbálnom beszélni vele. Igaz, hogy még csak pár napja dolgozunk együtt, de ez a viselkedés egyáltalán nem vall rá. – Csinos cipő! Nehéz lehet ebben járkálni egész nap – jegyzem meg, és a fekete tűsarkújára pillantok. – Az – mondja kurtán, még mindig nem néz rám. – Kétszer is végignéztem Eric számításait, szerintem most már rendben lesznek – próbálkozom újra, de Skyler csak bólint. Itt az ideje, nem kerülgetem a forró kását. Lehet, hogy valami mással van gondja, de az biztos, hogy rajtam csattan az ostor.

– Minden rendben, Skyler? A székében ülve felém fordul, és hűvös pillantást vet rám. – Minden tökéletesen rendben van, Mallory. Dolgozom. Tudod, ezért küzdöttem egész életemben. Emiatt nem mentem a Fehér Házba. Most pedig itt vagyok, veletek – mondja, és Eric felé pillant. – Úgy tűnik, köztünk én vagyok az egyetlen, aki megdolgozott ezért. Ezután visszafordul a képernyőjéhez, és nem foglalkozik velem tovább. Azt se tudom, mit mondjak, de nincs kedvem a munkahelyemen vitatkozni. Eric asztalához megyek inkább, és elveszem tőle a következő adagot. Lehet, hogy Skyler úgy érzi, nem adok bele mindent a munkába, de én legalább annyit dolgozom, mint ő. Sőt még új megoldásokat is találtam, amivel sokkal hatékonyabbak lehetünk. Nagyon is keményen megdolgoztam azért, hogy itt lehessek. A következő három órában megállás nélkül robotolok. A számítógép pittyen egyet, Oz e-mailje pont ebédidőben érkezik. Úgy döntök, gyorsan elolvasom, aztán lemegyek az étterembe, és felhozok valami ennivalót. Nagyon sok van még hátra a mai feladatokból, és nem szeretném, ha a csapatom szégyenkezne miattam. Feladó: [email protected] Tárgy: Hiányzol Máris hiányzol. Hogy fogom kibírni ezt a négy napot? Persze hogy hozok valamit Londonból! Mit szeretnél? Csak mondd meg, és a tiéd.

Bárhová elvinnélek, csak mondd meg, hová szeretnél eljutni, és én valóra váltom az álmodat. Köszönöm, hogy bent eszel. Könnyebben tudok koncentrálni a munkára, ha tudom, hogy biztonságban vagy. Remélem, szép napod lesz, édes! Ja, igen. Az e-mail-címet magadnak köszönheted. Talán csinálok egyet neked is. SZERETETTEL, Oz Egyre szélesedő mosollyal az arcomon olvasom újra és újra a sorait. Lehet, hogy azt akarja, írjam én is, hogy „Szeretettel”? Még mindig a Skyler-féle vádaskodás aggaszt, de igyekszem jókedvűen válaszolni Oznak. Feladó: [email protected] Tárgy: Válasz: Hiányzol Nekem is hiányzol, Oz. Jól jönne most egy ölelés. Épp ebédelni indulok, ezért rövid leszek. Örülnék egy kis csokoládénak! Úgy hallottam, isteniek az angol márkák! Csók, Mallory Az étterembe lépve a változás szembeötlő. Egy friss salátáspult áll a terem közepén, két srác pedig friss szendvicseket készít. Menüben még levest is lehet kérni hozzá. Máris jobb a kedvem! Ezt már szeretem. Lehet, hogy csak az éhség miatt voltam ilyen

borúlátó reggel. Kérek egy szendvicset, egy salátát és egy levest elvitelre, és visszasietek az asztalomhoz. Skyler és Eric már nincs sehol. Munkához látok. Gyorsan befejezem a riportokat, és elveszem Skyler asztaláról a felülvizsgálandó lapokat. Csak egy új levél érkezése zökkent ki, de mielőtt elolvashatnám, Skyler lép az asztalomhoz. – Te vitted el az asztalomról a papírokat? – kérdezi, de nem néz rám. – Igen. Már kész is – válaszolom, és a mögötte sorakozó halomra mutatok. Skyler megnézi, majd végül felém fordul, és kissé meglepődve folytatja. – Kösz. Azt hittem, sokáig kell maradnom, hogy befejezzem őket. – Semmiség. Nem akartam, hogy túlóráznunk kelljen. Egyenlően kell elosztani a feladatokat. Skyler a cipőjét nézegeti, aztán újra rám néz. – Ne haragudj, amiért goromba voltam reggel. Szavai hallatán hatalmas súly esik le a mellkasomról. Nem is tudtam, hogy ennyire bánt a dolog. – Semmi baj. Mindenkinek van rossz pillanata. – Ez igaz. Még egyszer, köszönöm – mondja, mielőtt leül az asztalához. Visszafordulok én is, és megnyitom Oz levelét. Feladó: [email protected] Tárgy: Ne akard, hogy visszafordítsam a gépet

Minden rendben, édes? Mi a baj? Ha kell, egy egész gépnyi csokoládét hozok neked! Milyen volt az ebéd? Találtál valami jót ma? Hiányzik a szád. SZERETETTEL, Oz A vastagon szedett „Szeretettel”-től kuncognom kell. Egyre jobban tetszik ez a játékos Oz. Gyorsan válaszolok, nincs időm, ha időben akarok végezni. Feladó: [email protected] Tárgy: Válasz: Ne akard, hogy visszafordítsam a gépet Minden rendben, nem kell aggódnod. Most már jól vagyok. Azt hiszem, csak éhes voltam. Képzeld! Átalakították az éttermet, és isteni az étlap! Annyira örülök, hogy nem mentem máshová! Egy repülőnyi csoki sem lehet olyan édes, mint te. Nekem is hiányzik a szád. Muszáj dolgoznom, nem akarok sokáig bent maradni. Épp most írtam Paige-nek, hogy mozizzunk otthon. Gondolom, most örülsz, hogy a telefonom végig mellettem lesz! CSÓK, Mallory Én is kiemelem a levélzáró szót,, csak hogy lássa, nem kerülte el a figyelmemet az övé. Izgatottan küldöm el a választ, és újult erővel vetem bele magam a munkába. Hihetetlen, milyen fontos lett ez a férfi ez alatt a pár nap alatt! Még az sem rémiszt

meg, hogy leírta a sz betűs szót, pedig normál esetben már menekülnöm kellene emiatt. Atyaég! Nem kérdés, hogy megélem a pillanatot!

TIZENKETTŐ Mallory

– AZT HISZEM, A FŐNÖKÖD követ minket – nézek hátra a vállam fölött. Amerika Kapitány pár házzal mögöttünk lépdel. – Ne is törődj vele – horkan fel bosszúsan Paige, de azért leengedi a haját, és kicsit meg is rázza. Erre nem számítottam. Amikor leértem a földszintre, láttam, ahogy megint vitatkoznak. Paige egyértelműen bosszús volt, de a pasi arcán ugyanaz a boldog vigyor ült, mint legutóbb. – Nehéz nem törődni vele – jegyzem meg, és újra hátranézek. Igen, még mindig követ minket, de az is lehet, hogy csak neki is errefelé van dolga. – Azt hiszem, tetszel neki – teszem hozzá. Paige felém fordul, a tekintete csendre int, amitől csak még kíváncsibbá tesz. Az nem újdonság, hogy a férfiaknak megtetszik a barátnőm, hiszen nagyon csinos, és általában rá is játszik erre. Azt hiszem, azért olyan népszerű, mert kihívást látnak benne. Egyáltalán nem érdeklik a pasik, még a jóképű hírességek sem hozzák lázba, ha megmutatok neki egy-egy képet a kedvenceimről. – Igaz, hogy nem jó ötlet olyannal randizni, akivel együtt is

dolgozol, de… – Ezt most rögtön fejezd be. Attól még, hogy te felszálltál erre a szerelmi expresszvonatra, én még egyáltalán nem szeretnélek követni. Egyébként is, ő… – azzal most ő is hátrafordul, én pedig követem a tekintetét. Amerika Kapitány kacsint egyet, Paige pedig bemutatja neki a középső ujját. – Ő túlságosan tökéletes – fejezi be a mondatot Paige. – Nem kellene bemutatnod a főnöködnek, Paige! Még a végén kirúgnak! – Semmit sem fog csinálni. Hiába, Paige azt csinálja, amit Paige akar, így hát inkább a pasira koncentrálok, és nem a következményekre. – Túlságosan tökéletes? Mégis hogy lehetséges ez? – kérdezem hitetlenkedve, bár jómagam is hasonlóan gondolok Ozra. – Itt vagyunk! – mutat egy apró étteremre Paige. A cégéren az áll: Big Bob. Nem egy mai darab, de Paige szerint a közelben ez a legjobb hamburgeres. Bemegyünk a tömött helyiségbe, és sikerül leülnünk a pultnál. – Mit hozhatok, hölgyeim? – kérdezi egy idős, kopaszodó, sötétbarna szemű férfi a túloldalról. Fehér köpenyére ráférne egy alapos tisztítás. – Két dupla hamburgert hagymakarikával – rendel Paige, majd rám néz, utána pedig hátrafordul. Én is elfordítom a tekintetem. Amerika Kapitány odakint áll, egy oszlopnak dőlve szobroz az étterem előtt. Ez több mint furcsa. – Elvisszük? – kérdezi Paige, én pedig bólintok.

– Elvisszük – mondja a férfinak, akitől az imént rendelt. – Hozhatok inni valamit, amíg várakoznak? – Két sört. Csapolt és hideg legyen. – Rendben! – azzal lefirkant valamit a jegyzettömbjébe, és a szakács elé tűzi a kitépett lapot. – Ez elég beteg – biccentek a bejárat előtti oszlop felé. – Miért követ minket Amerika Kapitány? Először azt hittem, hogy ő is csak erre jön, de most már egyértelmű, hogy minket követ. Pontosabban téged – pontosítok, mert csak ez lehet a magyarázat. Én nem is tudom a férfi nevét. – Amerika Kapitány? – Igen. Teljesen úgy néz ki, nem? Csak tetovált. Paige elvigyorodik. Biztosan tetszik neki az ötlet, mert ez az egyik kedvenc filmje. – Nem tdom. Talán próbára tesz vagy ilyesmi. Talán azt lesi, figyelek-e a környezetemre. De az is lehet, hogy kukkoló – teszi hozzá epésen. – Ugye, tudod, hogy nem hall minket? – Biztos vagyok benne, hogy tud szájról olvasni. Megkapjuk a sört, Paige pedig azonnal lehúzza a felét. – És hogy lehet olyan tökéletes, ha kukkoló? – kérdezem visszakanyarodva az előbbi megjegyzéséhez. – Egyszerűen az. Tipikus amerikai szépfiú. Bizonyára boldog, szerető családban nőtt fel. Az apja bizonyára nem csalta meg az anyját, és nem hagyta faképnél az összetört családját. Fogadni mernék, hogy tengerészgyalogos volt, aztán hősként tért vissza a háborúból, hogy Amerika egyik legnagyobb cégének

biztonsági főnöke lehessen. Annyira tökéletes, hogy hánynom kell. – Tetszik neked! Paige le se tagadhatná, hogy érez a férfi iránt. Utálja a lúzereket, és valahogy mindig csak seggfejekkel akad össze. Lehet, hogy Paige kissé nyers, de szereti, ha kedvesek vele. Eddig még senkinek sem sikerült lefejteni a külső, durva réteget róla, pedig Paige belül igazán szeretetéhes. Kiüríti a poharát, és hátat fordít Amerika Kapitánynak. – Nagyon remélem, hogy ezt ő még nem vette észre! – motyogja. – Paigenek tetszik valaki! – lelkendezem, és nem tudom pontosan, neki vagy magamnak mondom ki ezt hangosan. – Biztosan megfertőztél ezzel a te szerelmes repdeséseddel. Komoly tisztítókúrába kellene kezdenünk, mert ez undorító. Annyira morcos, hogy nem bírom nevetés nélkül. – Mal, én komolyan beszélek. Ezt nem engedhetem. Átkarolom, és magamhoz húzom a barátnőmet. – Semmit sem kell engedned, ha nem akarod. Ő a főnököd, és most követ minket. Paige most az én poharamból iszik pár kortyot. – Óvatosabbnak kellene lenned – mondja, mire én felé fordulok, de ő továbbra is előre néz. – Az olyan férfiak, mint Oz, nem mutatják mindig az igazi arcukat. Mintha sajnálná, hogy ezt kell mondania. Olyan érzésem támad, hogy Paige már pontosan tudja, hogy Oz nem az, akinek mondja magát. – Nem mindenki olyan, mint az apád, Paige. Muszáj lenne

túltenned magad rajta. Végre felém fordul. – Nem mondom, hogy ma, de valamikor a nem túl távoli jövőben meg kell tenned. Iszom én is egy kicsit, aztán a kezébe nyomom a poharam. Szerintem Paige eltaszítja magától a férfiakat, de ezt most nem fogom előhozni. Komoly falakat épített maga köré az apja miatt, de ha valaki igazán akarja őt, majd átlát ezen és segít neki a gyógyulásban. Paige igazi kincs, és ha egyszer szerelmes lesz, biztos, hogy komolyan elköteleződik. Ha enged az érzelmeinek, mindig teljesen átadja magát nekik. Amerika Kapitányra pillantok, aki Paige-et nézi, és csak pár másodperc után fordul felém. Elmosolyodik, én pedig viszonzom, aztán újra hátat fordítok neki. – Vehetnénk valami előételt, vagy legalább sültkrumplit, amit elmajszolhatunk hazáig. – Van nálam egy kis finomság! – viccelődöm. – Hát ezért vagyunk mi olyan jó barátnők évek óta! A pincér leteszi elénk a csomagot és a számlát. – Ezt most én fizetem! Előkapom a pénztárcámat, és leteszek pár bankjegyet a pultra. Paige felkapja a vacsoránkat, én pedig visszateszem a táskámba a tárcámat, és előkapom a telefonom, hogy megnézzem, jött-e üzenet. Nem tudom, mennyi az időeltolódás, de mivel Oz nem írt, talán már késő éjszaka van ott. Kicsit azért szomorú vagyok, amiért nem vár tőle üzenet. – Felhívom Ozt, mielőtt lefeküdne – szólok oda Paige-nek,

miközben kisétálunk az étteremből. – Jól van, én addig elmegyek a mellékhelyiségbe. Mindig Oz az, aki ír vagy hív, de szeretném, ha tudná, hogy nekem is hiányzik. Beütöm a számát, és már hívom is. Amerika Kapitány bólint egyet az oszlop mellől. Lehet, hogy Paige-et várja, vagy tényleg teszteli őt, és holnap majd jól kikérdezi a részletekről. Ha ez a terve, hát hiábavaló fáradtság. Paige mindig, mindenre emlékszik. – Édesem! – szólal meg Oz a vonal túlsó végén. A háttérben elég hangos a zaj, mintha egy bárban vagy étteremben lenne. – Jaj, ne haragudj. Azt hittem, már ágyban vagy. Csak jó éjszakát akartam kívánni. – Bárcsak ágyban lennék! Alig értem, amit mond. Egy nő nevetgél valahol a közelében, és érthetetlen módon rám tör a féltékenység. Még sosem kedveltem annyira férfit, hogy féltékeny legyek rá. – Miles, gyere már! Be akarlak mutatni valakinek! – kiált neki valaki. – Úgy hallom, elfoglalt vagy. Hagylak is, bocsánat, hogy zavartalak – azzal elhúzom a fülemtől a készüléket, mert nagyon zavar a ricsaj. – Mallory, te vagy az? Felpillantok. Az egyetemi statisztikaprofesszorom áll előttem. – Édes istenem! Field professzor! Megszakítom a hívást, és gyorsan elteszem a telefont. Field professzor mosolyogva rázza a fejét.

– Szólíts Joelnek, kérlek. Már nem vagyok a tanárod, és senki másé sem, hogy pontos legyek. – Ó! Ennek most örülni kellene? Nem tudom, hogy saját akaratából hagyott-e fel a tanítással. Field professzor volt a kedvenc tanárom a Yale-en. Úgy tud magyarázni, hogy mindent tökéletesen megértek. Ez egyáltalán nem jellemző minden tanárra. A harmincas évei végén járhat, barna, kócos haja van, és meleg, barna szeme. Tipikus tanár alkat: szögletes szemüveg, szövetzakó. Száznyolcvan centi magas, és mindig vicces inget vagy pólót hord. Nagyon szimpatikus volt mindig is, és tudom, hogy egy-két lány bele is habarodott az egyetemen. – Most tanácsadó vagyok. Igazából jobban élvezem, mint a tanítást. A pénz is jobb, és magam oszthatom be az időmet. – Ez remek! – lelkendezem, mert őszintén örülök, hogy jól van. – Milyen az Osbourne-nál? Ugye, ott vagy most gyakornok? – Igen. Nagyon tetszik! Azt hiszem, eddig az a legnehezebb, hogy megszokjam New Yorkot. – Ezt meg tudom érteni. Egy kicsit én is elveszett vagyok itt, nem ismerek túl sok embert a városban. – Szerencsére én megismerkedtem pár új emberrel a munkahelyen. Pénteken elmegyünk és megiszunk valamit. Igazán eljöhetne! – ajánlom fel, miközben Paige mellénk lép. – Beszéltél Ozzal? – kérdezi mit sem törődve azzal, hogy épp beszélgetek. – Igen, de csak röviden – válaszolok. – Paige, ő itt az egyik tanárom az egyetemről, Joel. Joel, ő itt a lakótársam, Paige. Ő is a Yale-re járt.

Paige lazán biccent Joel felé. – Mehetünk? Ki fog hűlni a vacsoránk. Milyen türelmetlen! Amerika Kapitány még mindig ott áll az oszlopnál, éppen telefonál. Lehet, hogy ez a baj? – Ó, igen. Joel, ne haragudjon, de most mennünk kell. Maire Yacht Klubjába megyünk pénteken, munka után. A Tizenegyedik utcában van. Ha gondolja, csatlakozzon hozzánk, legalább megismerkedik pár új emberrel. – Jól hangzik. Ha nem dolgozom, talán elnézek arrafelé. Joel arca felragyog, láthatóan örül a meghívásnak. Biztosan nagyon magányos, egyedül ebben a nagyvárosban. El se tudom képzelni, mi lenne velem Paige nélkül. – Tökéletes! Hat körül már ott leszünk. Remélem, találkozunk! – azzal Paige már el is rángat tőle, és hazafelé baktatunk. – Jesszus! Tudom, hogy éhes vagy, de attól még nem kell modortalannak lenned! – Nem hinném, hogy tetszene a te Ozodnak, hogy idegen pasasokkal italozgatsz. Erre igazán nem számítottam! Azt hittem, hogy a vacsora miatt ilyen ingerült. – Hogy mi? Ő egy régi tanár, és nem ismer itt senkit, ahogy én sem. – Egyáltalán nem ósdi – vág vissza Paige. Joel valóban nem öreg, nem is így értettem. A lányok odáig voltak érte az egyetemen, én akkor sem értettem, mit esznek rajta. Amolyan hipszternek tűnik, de persze a többi tanárhoz képest valóban jóképű. Szerintem viszont csak kedves. – Nem úgy régi! Hozzá jártam statisztikára. Egyébként is, Oz

valami bárban van, és valami nőt hallottam a háttérben, szóval… – azzal megrándítom a vállamat, mintha nem érdekelne, és leküzdöm az ingert, hogy megnézzem a telefonomat. Nem leszek függő! – Ha te mondod! Én csak azt mondom, hogy nem úgy néz ki, mint aki jó szemmel nézi, hogy férfiakkal italozol. – Nem ketten leszünk, és te is jössz, nem emlékszel? – Ó, hát persze! Alig várom! – Ezt meg hogy értsem? – Csak mondom. Alig várom, mit fog szólni ehhez Oz. – Sajnálom, de ki kell, hogy ábrándítsalak. Oz szombatig nincs New Yorkban, így hát nem lesz ott pénteken. Paige elvigyorodik. – Ha így folytatod, lehet, hogy meghívom Amerika Kapitányt is! Egyszerre nézünk hátra. Igen, Amerika Kapitány mögöttünk lépdel, és még mindig a füléhez tartja a telefonját. – Lehet, hogy nem is kell meghívnom, ha továbbra is a nyomunkban lesz.

TIZENHÁROM Mallory

ÁTVESZEM A CSOMAGOT, amit Oz hagyott nekem a portán, majd egyenesen a lakásba megyünk, és miközben letolom a hamburgeremet, átnézem Eric riportjait, és kijavítom a hibákat. Miután végeztem, úgy döntök, veszek egy jó meleg fürdőt. Szerencsére mindkettőnk fürdőszobájában hatalmas kád található. Kiveszem a telefonomat a táskámból, és felkapom Oz pólóját. Legalább annyira viseltes, mint az én Yale-pólóm, de ez egy kifakult Jets mez. A hálószobám felé menet megállok a kanapén fekvő Paige mellett. Valamit pötyög a gépén. – Beülök a kádba, aztán lefekszem. Reggel mehetünk együtt, ha gondolod. Paige felnéz rám és bólint. – Jól hangzik. Beszéltél már Ozzal? – kérdezi, és a kezemben pihenő telefonra pillant. – Épp most akarom hívni – válaszolom és elindulok. – Jó éjt! – Jó éjt! Már harmadszor kérdez Ozról. Elég fura, de biztos csak azért van, mert az utóbbi napokban szinte összenőttem a telefonommal.

Megnyitom a csapot, teszek a kádba egy kis habfürdőt, és a fejem tetejére tűzöm a hajam. A kád szélére törölközőt teszek, hogy meg tudjam törölni a kezem, ha szükséges. Miután beültem, megnézem, nem jött-e üzenet. Legalább egy tucat vár, sőt még hívott is párszor. Oz: Édes, vedd fel a telefont! Hiába csörgetlek. Oz: Nem az van, amire gondolsz. Egy klubban vagyok, nagy a hangzavar. Oz: Mallory, kérlek, vedd fel! Kezdek aggódni. Oz: Sajnálom, édes! Ne csináld ezt! Már eljöttem, tudunk beszélni. Oz: Mivel nem veszed fel, kénytelen vagyok üzenetet írni. Oz: Egy ügyféllel kellett találkoznom, és egy ital mellett beszéltük meg az üzleti ügyeket. Oz: Csak a cég miatt egyeztem bele, de nem tudtam, hogy egy táncos helyre megyünk. Oz: Öt percet maradtam, te pedig pont akkor hívtál. Oz: Kérlek, ne gondold túl, édes! Nagyon fontos vagy nekem! Sokkal fontosabb annál, hogy üzenetekben mondjam el, mennyire. Oz: Soha nem lennék képes tiszteletlenül bánni veled.

Kérlek! Csak hívj fel. Oz: Már a szállodában vagyok. Ha nem hallok felőled, képtelen leszek elaludni. Oz: Hiányzol. Egyszerre szívfájdító és mosolyogtató ez a sok üzenet. Félreértés volt az egész, én meg felkaptam a vizet, ahelyett hogy meghallgattam volna. Azonnal tárcsázom a számát. Még biztosan fent van, és aggódik, ezért meg akarom nyugtatni. Még szinte ki se cseng, Oz máris felveszi. – Édesem! Annyira sokat mond ez az egyetlen szó! Vágyakozás és egy leheletnyi pánik érződik belőle. – Szia! Sajnálom, de eltettem a táskámba a telefonom, és csak most olvastam, amit írtál. Végül is ez az igazság. Persze megnézhettem volna már korábban is, de egy kissé gyerekes voltam. – Nem, én sajnálom! Megpróbáltam elmagyarázni, mi történt. Ugye, tudod, hogy nem mennék el mulatni senki mással? – kérdezi esdeklőn. – Igen, tudom. Azt hiszem, csak dühös voltam – vallom be, mire Oz felnevet. – Talán egy kicsit féltékeny voltam, amiért nem lehettem veled. Úgy tűnt, jól mulatsz. – Én édes Mallorym. Nélküled én képtelen vagyok jól érezni magam! Le se tudnám mosni az arcomról a mosolyt. Nem kellene azt kívánnom, hogy nélkülem ne érezze jól magát, de igazán

jólesik, hogy ő is szeret velem lenni. – Hiányoztál. Talán jobban, mint kellene – csusszanok egy kicsivel mélyebbre a kádban. – Ez víz? Te most a kádból beszélsz? – kérdezi morajló hangon, amitől azonnal libabőrös leszek. – Nekem is hiányoztál. Annyira hiányoztál, édesem! Oz ásít egyet, aztán mintha lefeküdne. – Mit csinálsz? – Ágyban vagyok. Már késő van, három óra múlva fel kell kelnem. Nem aludtam, vártam, hogy hívj. Mardos a bűntudat. Csacskaság volt nem felvenni a telefont. Újra bocsánatot kérek, de ő félbeszakít. – Nagyon örülök, hogy felhívtál! Most pedig élvezd a fürdőt! Ha kedved van, küldhetsz pár fotót magadról. – Oz… El se hiszem, hogy ezt kéri tőlem! Még sosem küldtem meztelen képet magamról senkinek, de az ötlet most nagyon is izgatóan hangzik. – Kell valami a reggelihez, ha már nem találkozhatunk holnap. Ettől is szomorú vagyok. Ha kaphatnék valami szépet tőled, talán segít túlélni a napot. – Még meggondolom. Végigsimítok a lábamon. Vajon milyen képet készíthetnék neki? Tessék, már el is pirultam! – Jó éjt, édes Mallory! Vedd fel a pólót, amit ott hagytam neked! Remélem, álmomban találkozunk! – Felveszem neked. Jó éjt, Oz! Hiányzol. Leteszem, és a törölközőre rakom a telefont. Áztatom magam a

habokban, hagyom, hogy átjárjon a víz melege. Oz végtelenül romantikus, a szavai egyszerre szemérmetlenek és dédelgetők. Egyszerre izgató és túláradó. Meg akarom tenni érte. Meg akarom mutatni neki, hogy benne vagyok. Miután lehűl egy kicsit a víz, felkapom a készüléket, és készítek pár próbafotót, de végül feladom. Végül is látott már meztelenül, nem? Miért vagyok mégis ennyire ideges? Tíz közül csak egyet tartok meg. A következő adagból is csak egy sikerült. Öt különböző pózban készült képet akarok küldeni neki, így hát folytatom. Isten tudja, mennyi idő múlva sikerül elkészítenem az utolsót is. Az első nagyon visszafogott lett, szinte teljesen a víz alatt vagyok. A másodikon már kilátszanak a melleim. A harmadikon a széttárt lábaim között sejlik a puncim. Az utolsó két képet alig merem megnézni. Végül elbújok a tenyerem mögé és úgy küldöm el a fotókat, nehogy meggondoljam magam. A negyediken az ujjaimmal szétfeszítem a nagyajkaimat, hogy láthassa a csiklómat, az utolsón pedig széttárt lábakkal hajolok előre. Már csak azért is megérdemelnék valami díjat, hogy el tudtam készíteni ezt a képet. Hálát adok az égnek az időzítő funkcióért! Miután elküldöm, leteszem a telefont és befejezem a fürdést. Vajon mit fogunk csinálni, ha szombaton visszatér? Lehet, hogy hozzá megyünk? Talán ott is maradok. Nem telt el sok idő, ez tény, de mindig azt mondták nekem, hogyha megtalálom az igazit, tudni fogom. Oz lehet ez a férfi. Miatta nem álltam kötélnek eddig egyetlen pasinak sem. Olyasvalakire vártam, mint ő. Valakire, aki levesz a lábamról.

Ő megtette ezt, sőt még annál is többet! Készen állok a következő lépésre, ami azt jelenti, hogy odaadom neki magam. Miután végeztem a fürdőszobában, felkapok egy bugyit és Oz pólóját. Máris jó a kedvem! Vajon ő most az én yale-es felsőmben alszik? Elég nagy, biztosan jó rá! Sőt sokkal jobban állhat rajta, mint rajtam! Bebújok az ágyba, és még utoljára megnézem a telefonom. Nincs üzenet. Biztosan alszik már. Küldök egy jó éjt üzenetet, pár csókot, mielőtt befordulnék a szokásos alvópozíciómba. OZRÓL ÁLMODOM. Egy hatalmas, buborékokkal teli kádban vagyunk, nem is látom, hol van. Hiába szólongatom, nem felel. Elképzelem, ahogy a keze a forró vízben felém siklik, ujjai a csiklómat kényeztetik, és már nem aggaszt, hogy hol van, mert átadom magam az élvezetnek. A kezemmel a bugyimban, ujjaimmal a csiklómon, az orgazmustól remegő testtel ébredek. Akkorát élvezek, hogy zihálva fel is ébredek tőle. – Mal, jól vagy? Fél nyolc van! Negyed óra múlva indulnunk kell! Paige hangja kirepít az ágyból, és öt másodpercig a rémülettől mozdulatlanul állok a szoba közepén. Aztán mozgásba lendülök, berohanok a fürdőbe, megmosom a fogam és futva kifestem magam. Feltűzöm a hajam, és előhalászok valami fehérneműt. Fekete nadrágot és egy lila pulóvert kapok magamra. Most nincs időm Beleugrom a magassarkúmba, és már kint is vagyok.

válogatni.

– Telefon! – kiáltja Paige a konyhából. Visszafutok, felkapom az éjjeliszekrényről. Mire kiérek, Paige

már a bejárati ajtóban áll, és egy termoszt tart a kezében. – Menjünk. Már hívtam a liftet. Átsétálunk az irodába, közben megisszuk a kávét. Pontban nyolckor húzom le a kártyámat a liftben. Nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy milyen későn keltem. Biztosan elfelejtettem beállítani az ébresztőt, miután írtam Oznak. Ahogy eszembe jut, máris előkapom a telefonomat, és beharapom a szám, nehogy elmosolyodjak az esetleges válaszától. Biztos, hogy tudni akarom, mit ír azok után, hogy milyen képeket küldtem neki? Nem, inkább majd az asztalomnál nézem meg az üzeneteimet. Minden liftbe szállónak köszönök, majd kiszállok a tizediken. Linda már bent van, de Eric ma is késik. Ez már a harmadik nap. Skyler épp felakasztja a táskáját, amikor üdvözlöm, biztosan ő is most érkezett. – ’Reggelt! – közeledek óvatosan, nem tudván, milyen napja van. – Szia! Hoztál ebédet? Én elfelejtettem – mondja, és máris megnyugszom. – Nem. Kicsit elaludtam. Eszünk az étteremben? – Persze! Az új salátabár isteni! Örülök, hogy újra jóban vagyunk. Nem tudom, mi volt tegnap, de az biztos, hogy Skyler elismeri a kemény munkát, és ezt tökéletesen meg tudom érteni. Pláne, ha olyasvalakivel kell együtt dolgoznunk, mint Eric, aki láthatóan inkább megúszni szereti a dolgokat. Veszek egy mély lélegzetet, és előveszem a telefonomat. Egy üzenet vár Oztól. Csak egy. Micsoda csalódás! Megnyitom, és

máris vigyorgok. Oz: Ha ezt olvasod, én már meghaltam és a mennyországba kerültem. Drága Mallory! Sokkal csodásabb vagy, mint ahogy azt az én szánalmas szavaimmal le lehetne írni! Grrrrrr. Elképzelem a morajlása hangját, és azonnal reagál a lábam köze. Felsajdul a puncim, ami eszembe juttatja az álmomban történteket. Jesszusom! Alvás közben kényeztettem magam! Válaszolok neki gyorsan. Biztosan megbeszélésen ül. Olyan nagy az időeltolódás, hogy fogalmam sincs, mit csinálhat most. Én: Jó reggelt! Örülök, hogy tetszettek a képek! Esetleg kaphatnék én is párat? Itt az ideje, hogy lássam, mi rejtőzik a csinos öltöny alatt! Hiányzol… Elteszem a telefont. Dolgos napunk van, új adatokat kell átvezetnünk az eddigi riportokon, de boldog vagyok, amiért itt lehetek, és hogy ehhez a csapathoz tartozhatok. NEM SOKKAL DÉL ELŐTT Linda újra kijön hozzánk, és mond pár szót az új programról, amit most vezetnek be a cégnél. Az érdekli, ismeri-e valamelyikünk. Az egyetem alatt részt vettem pár adatgyűjtő projektben, és ezt is használtuk. Linda szinte meghajol előttem, amikor mindezt elmondom neki, bizonyára azért, mert így neki már nem kell megtanítania. Így kerülök a gyakornoki csapat élére. Az a feladatom, hogy megmutassam a többieknek, hogyan kell hatékonyan használni a rendszert. Megegyezünk abban, hogy ebéd után kezdünk csak bele. Épp a

táskámért nyúlok, amikor új üzenet érkezik, és a szmítógépem pittyen egyet. Feladó: [email protected] Tárgy: Hosszú nap… Szia, drágaság! Megkaptam az üzeneted. Sajnos nagyon kemény napom van, csak most jutottam egy kis levegőhöz. Nálad épp ebédidő van. Ma is bent maradsz, ahogy kértem? Kérlek, mondd, hogy igen! Tudod, hogy aggódom. Szeretnék egy kicsit kettesben lenni veled ma este... mondjuk, nyolckor a te időd szerint megfelel? Mondd, hogy jó! Elepedek érted! Szeretettel, Oz Skyler már vár, ezért gyorsan begépelem a válaszom. Feladó: [email protected] Tárgy: Re: Hosszú nap… Pont most megyek az étterembe… Megoldom, hogy rád érjek ma este! Nekem jobban hiányzol! Csókok, Mallory Elküldöm, lezárom a képernyőt, és felkapom a táskám. Gyorsan végzünk az ebéddel, mert Skyler szeretne még Eric előtt nekilátni a programnak. Tudja, hogy az is elég soká tart majd, hogy Ericnek magyarázok. Miután visszaérünk a helyünkre, bele

is vágunk, és meg se állunk, amíg Linda hozzánk nem lép. – Elmúlt öt óra. Mit kerestek még itt? – Komolyan? – azzal az órámra nézek. Valóban. Eric azt mondta, kimegy a mosdóba, de úgy látszik, már nem jött vissza. Skyler és én teljesen elmerültünk a munkában, és úgy tűnik, az időről is megfeledkeztünk. – Nagyon jó munkát végeztetek ma. Le vagyok nyűgözve – mondja és ránk mosolyog, majd visszamegy az irodájába. – Kösz a sok segítséget – fordul felém Skyler, miközben összepakolom a dolgaimat. – Ne viccelj! Szívesen megmutatok bármit, ha ezzel segíthetem mindannyiunk munkáját. Együtt megyünk le a földszintre, ahol meglátom Paige-et. – Skyler, ő itt a lakótársam, Paige. Paige, ő itt egy másik gyakornok, Skyler. Kezet fognak, köszöntik egymást, közben eszembe jut, hogy Paige milyen morcos volt tegnap Joellel. Még szerencse, hogy Skyler lány, és Paige csak a pasikat nem kedveli. – Igen, azt hiszem, együtt megyünk holnap este valahová, igaz? – mondja Paige, és rám néz. – Ó, igen. Akkor ott találkozunk! Szép estét nektek! – mondja Skyler és elindul. – Rendelhetünk ma este valamit? Hulla vagyok – kérdezem Paige-től a hazaúton. Megnézem a telefonomat is menet közben. Oz írt pár üzenetet, azt kéri, vigyázzak hazafelé, és hogy nagyon várja az esti csevejt. Amerika Kapitány ma is követ minket, de Paige most nem teszi szóvá, így én sem hozom fel. Csak a pizsamámra és

egy kis henyélésre vágyom, egyáltalán nem akarok pasikról beszélgetni ma este.

TIZENNÉGY Mallory

MÉG NINCS NYOLC óra, amikor lecsukom a laptopomat és telefonommal a kezemben a hálószobámba megyek. Az utóbbi egy órában az irodabeli új rendszerrel kapcsolatos fórumokat böngésztem. Azt hiszem, találtam pár hasznos információt. Szeretnék zavartalanul beszélni Ozzal, és mivel nem tudom, meddig tart, így még gyorsan elmosogatok, mielőtt ágyba bújnék. Paige-nek is volt még valami munkája, így vacsora után rögtön el is tűnt a szobájában. Amint az ágyra fekszem, megzizzen a telefonom. Oz neve villan fel a képernyőn, arcomon máris megjelenik a gyermeteg vigyor. – Szia! – köszöntöm, és lejjebb csúszok a párnán. – Mallory. Az, ahogy kimondja a nevem, olyan hatással van rám, amit egyáltalán nem értek. Bárcsak itt lenne mellettem! – Hiányoztam? – kérdezem játékosan, de mégis vágytól égve. – Jobban, mint képzelnéd. – Mesélj a napodról. Talán úgy kevésbé fogsz hiányozni. Olyan lesz, mintha ott lennék, melletted. – Imádom, amikor azt mondod, hogy hiányzom. A hangja mély, mintha a közelből szólna hozzám. Szinte itt

van az ágyban, pedig a világ másik oldaláról beszél. Hihetetlen, milyen kevéstől is boldognak érzem magam! – Vettem tavaly itt egy céget, és most le kellett zárnom az eladást. – Ilyen hamar eladod? – Elég nagy változásokat vittünk véghez, és pár komoly érdeklődő le is csapott rá. Egy kisebb licitháború is kialakult. Egyezetettük az árat, és egész nap a véglegesítésen dolgoztam. Kis szünetet tart, aztán susogást hallok, majd egy fújtatást. – Most pedig térjünk át azokra a képekre, amiket tegnap éjjel kaptam. Biztos vagyok benne, hogy a pipacsnál is vörösebb az arcom, de úgy döntök, nem kötöm Oz orrára. Ő kérte, én csak engedelmeskedtem, így hát most rajtam a sor, hogy magabiztosabb legyek. – Melyik volt a kedvenced? – kérdezem, mert nem vagyok jó az ilyesmiben, de ha beszéltetem, az nem sülhet el rosszul. – Az első. A mosolyod mesés, szívfájdítóan szép. Egész nap azt néztem. Meglep a válasza, mert a mocskosabbakra tippeltem volna. – Komolyan? – Igen. Tényleg. Bárcsak most is láthatnám azokat a puha ajkakat és a rózsaszín arcocskát. Elképzelem, ahogy ott fekszel és beszélsz hozám. A hajad kusza copfban végződik, mint a képen. A nyakad előttem fekszik, a csókjaimra vár. Mit csinálsz épp? Közel vagyok az igazsághoz? Elönt a forróság, mintha hirtelen forráspontra emelkedett volna a szoba hőmérséklete.

– Elég közel jársz. Hiányzik a pólóm! Ugye, nincs egyedül? – Most is rajtam van, édesem. – Ugye, viccelsz? – kizárt, hogy rajta legyen. – Nem, nem viccelek. Nem nagyon van más rajtam. Érezni akartam az illatodat, miközben beszélünk. Minden éjjel ebben alszom, mióta eljöttem tőled. Ez elég gyermetegen hangzik, de engem mégis feltüzel. – Mi van még rajtad? – kérdezem, csak hogy tovább beszéltessem. – A pólód, Mallory, semmi más. A képektől egész álló nap kínlódtam, muszáj megkönnyebbülnöm. Nem beszélve arról, hogy a pólón kívül egy bugyit is magammal hoztam. Hallom, ahogy beszívja a levegőt, szinte látom, hogy beleszippant a bugyimba, miközben magához nyúl. Segíteni akarok neki. Azt akarom, hogy legalább olyan jó legyen ez, mint amilyen jó nekem, amit ő csinál. – Mit tehetek? – kérdezem pihegve, a mellem máris megkeményedett. – Azt akarom, hogy csúsztasd be a kezed a bugyidba, és simogasd meg magad, édesem. Mondd el, mennyire vagy nedves. A kéjes mondatoktól összerezzenek, szinte biztos, hogy csatakos vagyok odalent. Még sosem beszéltek így hozzám, és be kell vallanom, sokkal izgatóbb, mint gondoltam. Engedelmeskedem, és megérintem magam. Felnyögök, annyira érzékeny vagyok. – Ugye, nedves vagy? Az az ínycsiklandó puncid hiányol engem?

Belenyögök a telefonba, miközben széttárom a lábam, és kényeztetem a csiklómat. – Egész nap keményen ágaskodott a farkam, mert csak a puncid ízére tudtam gondolni. Annyira hiányzott ma reggel! Hiányzott, hogy hozzád érjek, hogy megujjazzalak. Folyamatosan nedves lett az alsóm, mert az járt a fejemben, mit tennék veled, ha ott lennék. – Édes istenem! A kép, hogy ott van a lábam között, szinte elég ahhoz, hogy elélvezzek. – Erről álmodtam, édesem. Addig akarom falni a szaftos puncidat, amíg már képtelen vagy lábra állni. Hallom a háttérben, ahogy a keze önmagán dolgozik, és nem tudom, meddig bírom még. Annyira felhúzott, hogy már gondolkodni is képtelen vagyok. – Még szűz vagy, édesem? A nedves puncid még érintetlen? – Igen – sziszegem, a testem már remeg. Bármit elmondanék neki most. Bármit megígérnék, csak beszéljen hozzám. – Jó kislány. Ezt akartam hallani. Én akarok lenni az egyetlen, aki hozzád ér. Mintha csak nekem tartogattad volna magad. – Igen… Most már hangosan nyöszörgök, a testem megfeszül, az orgazmus dübörögve közelít. – Gyere, szerelmem! Ennyi elég is, már repülök, a hátam megfeszül, a lábaim a kezemre záródnak. Hatalmas erővel tör rám a gyönyör, amit csak méginkább felkorbácsol az, hogy hallom, ahogy ő is eljut a

csúcsra. Zihálva fekszem az ágyon, izzadok, mindenem folyóssá vált, alig kapok levegőt. – Édes? Élsz még? Elnevetem magam, és érzem, hogy elpirulok. Mégis hogy lehetek ezek után szégyenlős? – Alig. Te? – Azt hiszem, ma már másodszor jártam a paradicsomban – viccelődik, és nekem megsajdul a szívem. – Hiányzol. Nem túl korai még, hogy ennyire fáj? – Édes Mallorym, fogalmad sincs, mennyire boldog vagyok, amikor ilyesmit mondasz. Észre sem veszed, és máris újra a karjaimban leszel. – Helyes. A mai reggelem nem igazán tetszett. – Miután visszatérek, minden egyes napodat én indítom majd. – Rendben. – Most alszom egy keveset. Pár óra múlva újra talpon kell lennem. Az órára pillantok. Elmúlt kilenc. Biztosan felkelt, hogy felhívhasson. Még korai aludni, de annyira fáradtnak érzem magam. – Azt hiszem, én is elalszom. Holnap hosszú estém lesz, nem árt, ha kipihenem magam. – Hosszú este? – kérdezi, mintha kiugrott volna az ágyból. – Igen. Nem emlékszel? Elmegyünk páran munka után az egyik közeli bárba – magyarázom, mintha engedélyt kérnék. – Paige is jön – teszem hozzá, hogy megnyugtassam. Nagyon sokáig nem szól, meg is nézem a telefont, nem

szakadt-e meg a vonal. – Oz? – Itt vagyok – mondja, de most nem tudok olvasni a hangjából. – Biztosan elfelejtettem. – Nem nagy ügy. Iszunk egyet munka után, aztán hazajövünk. Talán holnap is beszélhetnénk – ajánlkozom, hátha ettől jobb kedve lesz. – Persze. Meglátjuk – mondja, és mintha léptek zaját hallanám. – Jól van. Aludj, édesem. Reggel beszélünk. – Biztos? Furcsa ez az ellenőrzés, de persze jól emlékszem, milyen érzés volt, amikor a bárban hívtam. Nem szeretném, hogy hasonlót érezzen, ezért megpróbálom elsimítani a dolgot. – Ha gondolod, átrakhatom… – Nem, tényleg semmi baj. Reggel beszélünk. Te csak azzal foglalkozz, hogy kialudd magad. Állítsd be az ébresztőt. Elnevetem magam, mert eszembe jut a ma reggeli rohanás. – Megpróbálom. – Hiányzol, Mallory. – Te is, Oz. Miután letesszük, gyorsan beállítom a telefonom ébresztőjét, és magamra húzom a takarót. Azon merengek, hogy ez a „hiányzol” sokkal többnek hangzik, mint ami. Mielőtt elaludnék, még átvillan valami az agyamon. Nem emlékszem, hogy elmeséltem volna neki azt, hogy nem állítottam be az ébresztőt.

TIZENÖT Mallory

FRISSÍTEM A LEVELEIMET, aztán a telefonom után nyúlok. Még mindig semmi. Reggel óta egy pittyenést sem hallottam, és már késő délután van. Túlságosan is függővé váltam, azt hiszem, de ettől ez még nem vall Ozra. Legalábbis azok alapján, amit az elmúlt héten megtanultam róla. Mindig ír valamit, még ha csak egy rövid szösszenetre vagy egy képre van ideje. Nagyon vad érzés, hogy még csak egy hete ismerem, de máris teljesen betölti a mindennapjaimat. Amióta itt vagyok New Yorkban, az életem része. Még most sem tudok másra gondolni. Annyira könnyen lépett az életembe, én pedig hihetetlen erővel kapaszkodom belé, és olyan dolgokat élek át vele, amilyeneket eddig még soha. Annyira fontosnak érzem magam mellette. Különleges vagyok neki, és olyan butaságokon keresztül fejezi ki ezt, mint az, hogy látni akar, hogy hallani akar és hogy reggelit hoz nekem. Ami viszont a leginkább lenyűgöz benne az az, hogy mindig tudni akarja, mi van velem. Ilyesmiben még sosem volt részem. Bár már rég kinőttem abból, hogy valaki vigyázzon rám, mégis jólesik, mert életemben nem volt ebben részem. Valaki végre

odafigyel rá, hogy egyek, és aggódik értem, ha elmegyek otthonról. Talán idegesítenie kellene, de őszintén szólva, én ebből tudom, hogy szeret engem, és hogy fontos vagyok neki. Egyetlen embert szerettem eddig az életemben, az pedig Paige. Ő az egyetlen, aki olyan régóta része az életemnek, hogy ez lehetséges legyen. Néhány tanár persze időről időre kiemelten fontos volt a számomra, de a rendszer nem engedte meg, hogy sokáig egy helyen maradhassak. Sosem kötődtem igazán senkihez. Megtanultam, hogyan kerüljem el, mert tudtam, hogy csak fájdalomhoz vezet. Ez az egész Ozzal viszont sokkal mélyebb, és egyre csak növekszik. Másként szeretem, mint Paige-et. Ez teljesen megváltoztatja az életemet, és egyben halálra rémiszt. Annyira korai még ilyesmit érezni! Próbálok nem erre gondolni, inkább csak a mának élni. Ha folyton attól félek, hogy megsérülök, sosem lesz igazi kapcsolatom. Meglátjuk, hová vezet mindez. Talán nagyon sok a dolga. Nekem is van mit csinálnom, de ötpercenként nézegetem a telefonomat, és úgy mérlegelem a kapcsolatunkat, mintha valami egyenlet lenne, amit meg kell oldanom. – A Nordstromban leárazás van – mondja Skyler, és majd felugrom, annyira meglep, hogy hozzám szól. – Elég komoly – teszi hozzá, és széttárja a karjait, hogy megértsem, mire gondol. – Csak két háztömbnyire van. – Akkor kihagyjuk az ebédet? – Megéri. A klubban enni is lehet, szerintem simán kibírjuk addig, ha veszünk valami nasit. – Ezt már szeretem.

Lezárom a képernyőmet, de még előtte megnézem a leveleket. Egyértelműen akaratgyenge vagyok, ha Ozról van szó. – Tényleg jól jönne pár új ruha, hogy lépést tartsak az itteniekkel – jegyzem meg, és kiveszem a retikülömet az alsó fiókból. – Tudom. Az itteni nők a legcsinosabb cuccokban flangálnak. A barátnőmnek más a mérete, így sajnos nem tudunk cserélni sem. A folyosón át a lifthez sétálunk. – Teljesen átérzem. A lakótársam olyan kicsi! Képtelen vagyok belepréselni magam a ruháiba. Szerencsére a lábunk legalább egyforma! – Legalább! – mondja Skyler, és megnyomja a lift gombját. – Ebben leszel este? – kérdezi, és a ruhám felé biccent. Sima fekete nadrág és egy fehér selyemblúz van rajtam. A nyakamnál hatalmas masni díszeleg. – Van nálam egy csini lila-ezüst ruha. Majd átöltözöm, mielőtt indulunk, de a cipő az marad. Felemelem a sötétlila magassarkúmat, amin apró gyémántok vannak. Paige vette magának úgy egy évvel ezelőtt, de mára már inkább az enyém. Imádom, és mindig ehhez illő ruhát keresek. Most jut eszembe, milyen dögös lehetne egy lila melltartóval és egy hozzá illő bugyival! Biztos, hogy megnézem a Nordstromban! Talán még egy képet is csinálok a próbafülkében Oznak! Hátha akkor végre rám ír. – Nagyon dögös. A lift leér a földszintre, mi pedig kiszállunk. – És te? Te mit veszel fel?

– Mallory! Paige hangja a túlsó oldalról Skylerbe fojtja a szót. Mindketten a felénk siető Paige felé fordulunk. – Hová mész? – kérdezi, mikor odaér hozzám. – A Nordstromba. Leárazás van náluk. Akartam szólni, de azt mondtad, hogy már ebédeltél. Paige lábujjhegyre áll, mielőtt hátrapillantana. A tekintetét követve meglátom Amerika Kapitányt. – Mindenhová követ? Ha nem tudnám, hogy ő a biztonságiak főnöke, és hogy Paigenek tetszik, azt gondolnám, hogy valami baj van a fejével. – Mondjuk úgy, hogy egy csapat vagyunk – mondja szárazon, én pedig tudom, hogy nem akar többet beszélni erről. – Nem mehetsz el. Beszélnem kell veled. – Nem gond, menj csak. Egyedül is el tudok menni – vág közbe Skyler. – Sajnálom. Majd máskor együtt megyünk! – ajánlkozom neki, és csalódott vagyok, amiért magára kell hagynom. – És ne utálj, ha majd egy rakás isteni rucival jövök vissza, amit féláron szereztem! – teszi hozzá, és jókedvűen szalutál, aztán kisétál a főbejáraton. – Ott jó lesz? – mutatok egy padra a hatalmas aulában. Paige bólint, én pedig követem, majd leülünk egymás mellé. – Mi az? A frászt hozod rám. – Azt hiszem, háziállatot kell tartanunk. – Azt hiszed, háziállatot kell tartanunk – ismétlem meg, mert nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam. – Talán egy kutyát.

– Talán egy kutyát. Semmit sem értek. – Hagyd abba. – Mit? Nem tudom, hogy jól hallom-e, amit mondasz. Tudod, ki mondta, hogy sosem lesz semmiféle háziállatunk, mert csak a baj van velük? – Jól van, talán igazad volt. Nem számít – azzal feláll. – Örülök, hogy tisztáztuk. Paige elsétál, én pedig ott maradok a padon. Mégis mi a fene volt ez? – Nem jössz? – kérdezi a lift mellől. Felállok, és megmutatom a recepción a kártyámat. Bizonyára már felismernek, de azért még nem vagyok elég rég itt ahhoz, hogy csak úgy beséltáljak. – Nagyon furcsa vagy. – Itt találkozunk, mielőtt a klubba megyünk? – kérdezi, ügyet sem vetve a megjegyzésemre. – Nem. Gyere fel a tizedikre. Szép nagy mosdó van, át szeretnék öltözni és kicsit sminkelnék is. – Jól hangzik. A lift megérkezik, beszállunk. Az étterem szintjének a gombját választom, ha már nem mentem vásárolni, legalább eszem valamit. – Nem sokkal öt után az asztalodnál leszek – mondja Paige, és kiszáll a saját emeletén. Értetlenül rázom meg a fejem. Nem értem, mi lehet vele. Talán ez a pasi zavarta meg ennyire? Veszek egy salátát, és leülök az egyik asztalhoz az étkezőben.

– Hallottad, hogy lesz egy nagy megbeszélés hétfőn? Kíváncsi vagyok, miről lesz szó. Ritkán történik ilyesmi. Lehet, hogy a nagyfőnök is itt lesz? – mondja egy lány a mögöttem lévő asztalnál. Elmélázok a hallottakon, közben előveszem a telefonom és végigfutom a leveleimet. Természetesen én is megkaptam az említett megbeszélésre a meghívót. Az első emeleten lesz, hétfőn reggel. – Sose jön el az ilyenekre. Talán négyszer, ha láttam, mióta idejöttem, az pedig már egy éve volt. Mindig az irodájában kuksol. Azt hallottam, hogy hatalmas seggfej, és biztosan az is, mert akárhányszor láttam, mindig nagyon ideges volt… Próbálok nem figyelni. Még csak egy hete vagyok itt, ezért nem is kívánok semmiféle előítéletet táplálni a hétfői megbeszéléssel kapcsolatban. – Lehet, hogy idegbajos, de attól még elképesztően dögös. Úgy hallottam, nincs senkije – folytatja a lány a hátam mögött. – Talán ha bebújna valaki az ágyába, nem lenne akkora segg. – Szerintem sincs barátnője. Sosem hoz partnert a rendezvényekre. Megnéztem párszor a neten, de minden vörös szőnyeges képen egyedül van, vagy a titkárnőjével, aki úgy őrzi az ajtaját, akár egy véreb. Lehet, hogy vele kavar – nevetnek önfeledten, én pedig nem is értem, mire jó ez a szánalmas pletykálkodás. – Azt hiszem, a titkárnőnek van férje. – És? Ettől még kamatyolhatnak! Újra kacagnak. Eszem még pár falatot, aztán visszamegyek az asztalomhoz.

Eric és Skyler sem jött még meg. Elmerülök a riportjaimban. Ozról még mindig nincs hír, ami elszomorít. Teljesen elrontja a napomat ez a némaság. Húsz perccel később három nagy szatyorral a kezében megérkezik Skyler. – Minden rendben van a barátnőddel? – kérdezi. – Persze. Nem is tudom, mi ütött belé – válaszolom, és szemet vetek az egyik szatyorra. – Három póló, egy farmer és egy cipő. – Nem semmi! – Igen, de a cipő a csajomnak lesz! – Ő is eljön ma? – kérdezem, mert nagyon szeretném megismerni. Skyler nagyon sokat beszél róla, és mindig felvillanyozódik, ha szóba kerül. Vajon én is ilyen vagyok, amikor Paige-nek mesélek Ozról? – Igen! Az aulában találkozunk. – Remek! Paige feljön értem, hogy át tudjak öltözni. – A pasid is eljön? – kérdezi mosolyogva, de a hangja kissé óvatoskodó. – Nem. Nincs a városban. Viszont meghívtam egy régi tanáromat, aki nemrég jött ide. Nem tudom, sikerül-e eljönnie. – Ez a tanár férfi? – kérdezi, és furcsa arcot vág, amiről Paige-et juttatja eszembe. – Miért olyan furcsa ez? Paige is ugyanúgy reagált, mint te. – Csak kíváncsi vagyok – mondja, és lerakja a zacskókat az asztalára. Végiggondolom a Joel-dolgot. Egyáltalán nem tetszik nekem, de nagyon hatásos ajánlólevelet írt, amikor a gyakornoki

programra jelentkeztem, és ezért pedig örökké hálás leszek neki. – Hoztam sütit. Gondoltam, éhes leszel a nagy vásárlás után. Amolyan sajnálom-hogy-az-utolsó-pillanatban-lemondtam süti, de ahogy elnézem a szerzeményeidet, nincs is rá nagyon szükség. Lehet, hogy nem is adom neked – viccelődöm Skylerrel, aki azonnal kikapja a kezemből a finom falatot. – Megbocsátok! – mondja, és beleharap a muffinba. – Nyomjuk le ezeket a riportokat, hogy mihamarabb elmehessünk innen!

TIZENHAT Mallory

A MOSDÓKAGYLÓ FÖLÉ hajolva festem ki a szemem. – Abbahagynád? – kérdezem Paige-től, aki idegesen járkál felalá mögöttem. – Mi a baj? Megáll, rám néz és megrázza a fejét. – Semmi, csak már mennék. – Mindjárt kész vagyok. Lassíts le egy kicsit! – kacsintok rá a tükörből. – Amerika Kapitányról van szó? – Nem. Talán. Olyasmi – mondja, és újra nekilendül. Leengedem a hajam. Egész nap fel volt tűzve, ezért egy kicsit hullámos most, ami szerintem elég jól áll. Szexinek látom magam, amiről Oz jut eszembe. Még mindig nem jelentkezett. Biztosan nagyon elfoglalt. Este majd hív, ebben nem kételkedem. Paige mögém áll, és sminkkészletemet. – Szeretlek, ugye, tudod?

figyeli,

ahogy

elpakolom

a

A tükörbe nézek. Mintha aggódna valamiért. – Igen. Én is szeretlek, Paige. Minden rendben? Nagyon furcsa voltál ma odalent, és most is az vagy. Nagyot sóhajt és elmosolyodik.

– Jól vagyok. Te vagy a legjobb barátom, azt akartam, hogy tudd. Az élet rövid, nem igaz? Elnevetem magam, mert én is ezt mondogatom magamnak már egy hete. – Igen, tökéletesen egyetértek. Megfordulok és megölelem. Olyanok vagyunk, mint a testvérek, és néha szüksége van az embernek egy ilyen ölelésre. – Most pedig menjünk és igyunk valamit. – Rendben! – mondja, de még mindig érződik némi szomorúság a hangjában. Szerintem még mindig az apja miatt ilyen. Itt lenne az ideje, hogy elfelejtse, és élje végre a saját életét. Én is ezt teszem, holnap pedig, ha Oz megérkezik, az egész napot vele töltöm, és megmutatom neki, mennyire hiányzott nekem. Kimegyünk az épületből, és a Marie Yacht Klubba sétálunk. Nagyon sokan jöttek ide a cégtől, hogy igyanak egyet, mielőtt hazamennének. Miután belépünk, kiszúrom Skylert az egyik hátsó asztalnál, egy kisebb csoport közepén. Odamegyünk, és bemutatom Paige-et azoknak, akiket ismerek, Skyler pedig minket mutat be a többieknek. Nagyjából huszan lehetünk, mindenki a hátsó részben mozog. Paige-dzsel a bárpulthoz megyünk, és rendelünk valamit. – Nagyon sokan eljöttek – mondja Paige, és körbenéz. – Igen, biztosan jó lesz – azzal megfogom a söreinket, és odaadom neki az egyiket. – Rendeljünk valami ennivalót. Éhen halok! – Te vagy a főnök! PÁR ÓRÁT töltünk a bárban, vacsorázunk és beszélgetünk.

Néhány sör után Jamesonra váltok, mert egy kicsit erősebbet kívánok. – Biztos vagy benne, hogy nem lesz sok? – kérdezi Paige, miután megiszom az akárhanyadik whiskymet. – Szeretnék hangulatba jönni, mielőtt táncolni megyünk. Megrándítom a vállam is, mert nem érzem, hogy ez gond lenne. Mindig iszom párat, mielőtt táncolnék. Paige a sörét kortyolgatva dől hátra a székén. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy megmozgassuk a tagjainkat – mondja Jamie, Skyler barátnője, és nagyot ráz a fenekén, mi pedig nevetünk. Én is felállok, de Paige megfogja a karomat. – Nem érzem túl jól magam, Mal. Nem mehetnénk haza? – kérdezi aggódó tekintettel, én pedig közelebb lépek hozzá. Pont ekkor jelenik meg a szemem sarkában Amerika Kapitány. A bár előtt áll, mintha csak azt várná, hogy elinduljunk. – Szerencséd van! A pasid itt áll kint, és szerintem csak arra vár, hogy hazavigyen. – Szia, Mallory! Már azt hittem, elkerüllek! – csendül fel a hátam mögül Joel hangja. – Üdv! – üdvözlöm kicsit talán túlzott lelkesedéssel. Mindig ez van, ha iszom. Odamegyek Joelhez, és lepacsizok vele, de rögtön elnevetem magam, mert ez igazán gyerekes. Hiába, nagyon örülök, hogy eljött! – Mehetünk? – kérdezi Skyler. Még mindig nevetek, és azon agyalok, hogyan tudnám orvosolni a helyzetet.

– Amerika Kapitány! Paige nem érzi jól magát! Haza tudná kísérni? – kiáltok az éppen belépő biztonsági főnök felé, majd Joel felé fordulok. – Táncolni megyünk ide a szomszédba. Benne vagy? Joel nem hagy cserben, és mindenki nagyon boldog. Skyler és Jamie karon fogja, már el is indulnak, amikor Paige újra elkapja a karom. – Mal. Gyere haza velem. Elég volt ennyi mára. Lehajolok hozzá, és suttogni kezdek, de biztos, hogy túlságosan hangosra sikeredik, mert Amerika Kapitány mindent hall. – Engedd, hogy hazavigyen. Biztosan megengedi, hogy rávesd magad! Paige a plafonra pillant, és megpróbál kivinni a bárból, én pedig felkapom a vizet, amiért nem akarja, hogy jól érezzem magam. – Elég, Paige! Táncolni akarok, aztán majd hazamegyek. Felhívlak, amikor elindulok. Erre végre elengedi a karom, és kihúzza magát. – Jól van, akkor veled megyek. – Nem. Azt hiszem, egyedül is megleszek – emelem a magasba a kezem. Dühösen hagyom faképnél. Nem értem, miért akar ennyire hazavinni. Felnőtt nő vagyok, és szeretném kicsit kiengedni a gőzt egy ilyen nehéz nap után. Egyáltalán nem vagyok tajt részeg! A sarkon túl meglátom Skylert, Jamie-t és Joelt, megnyújtom a lépteimet, és hamar felzárkózom. Mire a táncos helyre érünk,

már nem is vagyok ideges. Szeretném jól érezni magam, nem hagyom, hogy Paige fura viselkedése elrontsa az estémet. Az első munkahetem remekül sikerült, megérdemlek egy kis lazulást. Az egyetem alatt sosem mulattunk egy jót, mert a tanulásra koncentráltunk. Ahogy belépünk, Skyler egyből a tánctérre visz, Jamie és Joel pedig a pulthoz mennek, hogy rendeljenek valamit inni. Kapok egy újabb pohár whiskyt és egy üveg vizet, és hálásan lehúzom mindkettőt. A Jameson izzik a torkomban és felpezsdíti a véremet, a hideg víz pedig remek ötletnek bizonyul. Most már mind a négyen táncolunk. Nevetgélek, és nagyon jól érzem magam. Megfeledkezem a bonyodalmakról. Nemcsak Paige-ről, de Oz némaságáról is. Majd otthon küldök neki pár szaftos képet. Örülni fog reggel, ha megnézi. A gyors, dübörgő ritmus hirtelen lelassul, és egy érzéki szám csendül fel. Körbenézek. Skyler és Jamie máris összegabalyodtak, Joel pedig értem nyúl. Egyre többen vagyunk, a tömegben nem tehetek mást, Joelhez préselődöm. Elkapja a derekam és mozogni kezd. Leveszem magamról a kezét, és próbálok egy kis távolságot tartani tőle, de ő újra megfogja a derekamat, és megint összeér a testünk. Épp szólni akarok neki, hogy elég volt, amikor szétnyílik a tömeg, és egy ököl repül felénk. A zene még mindig szól, én pedig döbbenten nézem, ahogy Oz keze újra lecsap Joelre. Egy fél másodpercre teljesen lemerevedek. – Oz! – üvöltök a zenén át, ő pedig felém fordul. Sötét tincsei

összekuszálódtak, zihálva vesz levegőt. Farmerben és pólóban van, teljesen leizzadt. Te jó ég! Lehet, hogy egyenesen Londonból futott idáig? A szemem sarkából látom, hogy Joel megpróbál feltápászkodni, azonnal a segítségére indulok, de Oz közénk áll. Dühödt pillantást vetek rá, amitől megtorpan, Joel pedig feláll, és megfogja sajgó arcát. Azt hiszem, vérzik is. Mérhetetlenül haragszom Ozra, képes lennék kikaparni a szemét. Skyler és Jamie döbbenten figyelik, mi történik. Végül Jamie az, aki összeszedi magát. – A pasid annyira dögös! Skyler idegesen húzza vissza a barátnőjét, majd hozzám lép. – Rendben leszel? – Igen, nincs semmi bajom – válaszolom, és elmegyek Oz mellett. – Jól vagy? – kérdezem Joeltől. Oz elkapja a derekamat, és óvatosan magához húz, amitől olyan dühös leszek, hogy lesöpröm magamról a kezét. – Igen. Sajnálom. Nem tudtam, hogy testőröd van. Később majd beszélünk – mondja Joel, és mielőtt elmenne, még Oz szemébe néz. Minden olyan gyorsan történik. A legtöbben nem is látták az esetet, még a kidobó sem jön oda, pedig neki pont ez lenne a dolga. Oz újra megragad, ezúttal szorosabban. Rám hajol, mintha be akarna teríteni a testével. – Szállj le rólam! – üvöltöm, és próbálom kitépni magam az ölelésből. – Nem hiszem el, hogy ezt csináltad!

Toporzékolok, mintha ettől el kellene engednie, de ő erősen tart, és lágy csókot lehel a nyakamra. Nem fogok hozzábújni. Nem fogom megadni magam. Nem hagyom, hogy elkenje a dolgot. Hatalmas keze a hasamra csúszik, csípője a fenekemhez szorul. A kacér ritmus az ereimben dübörög, eszembe jut, mennyire hiányzott ez az érintés. Egyik tenyere végigsimít a testemen, és a mellemre kúszik, miközben tovább csókolja a nyakamat. A másik kezével a combomat fogja, ujjai a ruhám szélébe kapaszkodnak, teste az enyémmel hullámzik. – Annyira sajnálom, édesem! Meg akartalak lepni, de megláttam, hogy valaki más keze van rajtad, és elborult az agyam. Nagyon hiányoztál, Mallory! Kérlek, ne légy dühös! – Úgy rontottál be, mintha tiéd lenne a hely, ráadásul leütötted az egyik barátomat! Szerinted ez rendben van? Nem rohanhatsz le így, Oz! – Mallory! Senki sem nyúlhat ahhoz, ami az enyém! Senki! Eltolom magamtól, de azonnal megbánom. Érezni akarom a bőrét magamon, de nem hagyhatom, hogy ennyivel megússza azt, amit tett. Szembe kerülök vele. Alig bírok ellenállni neki. Fogcsikorgatva faképnél hagyom. Túl sokat ittam ahhoz, hogy kitaláljam, mit mondjak neki. Annyit tudok, hogy nagyon mérges vagyok. Alig lépek párat, Oz utánam nyúl, és újra a karjai rabságába kerülök. Ökölbe szorított kezekkel próbálom kiszabadítani magam, de most már nem enged el. – Hagyd abba, Oz! Olyan vagy, mint egy… Próbálok valami durvát mondani, de nem akarom megbántani.

Csak annyit szeretnék, hogy tudja, mennyire dühös vagyok. – Egy kecske! Oz felnevet, és még közelebb húz magához. Egy pillanatra elgondolkodom, aztán a pokolba kívánom magam. – Medvét akartam mondani! A picsába! Összekevertem! Nekidőlök a mellkasának, és hatalmasat sóhajtok. – Édes! Annak nevezel, aminek csak akarsz, amíg nem akarsz elmenekülni előlem! Elolvadok a testétől, már nem akarok veszekedni. Annyira hiányzott, hogy már fájt, és bár gyűlölöm beismerni, de nem akarok ellenállni neki. Keze a hátamat cirógatja, és újra átfut rajtam az a kéjes vágyakozás. – Ne csináld többet – búgom a mellkasába. Szája újra a nyakamhoz ér. – Örökké vigyázni fogok rád, édes. Ez nem vita tárgya. Örökké. De megígérem, hogy legközelebb megpróbálok nem megütni senkit. Nem egészen így gondoltam, de az ígérete megteszi. Átkarolom a nyakát, ő pedig megfogja a fenekemet. Megnyalja a fülem tövét, szavai forró lávaként olvasztják meg a sejtjeimet. Máris a rabszolgája vagyok. Átadom magam neki, és élvezem, hogy végre itt van, mellettem. – Oz… – sziszegem izzó szenvedéllyel. Most, hogy előttem áll, hirtelen úrrá lesz rajtam a vágy, mindenem akarja őt. Belenézek a zafírkék szemébe, beletúrok a hajába, és csak nézem az arcát. Mintha hónapok teltek volna el, mióta nem láttam, pedig csak három nap volt az egész.

Magához húz, lehajol, és végre összeérnek az ajkaink. A csókja olyan, mintha hazatérnék. A testem rögtön életre kel. Izzik körülöttünk a levegő, a sóvárgás utána teljesen megrészegít. Felkúszom rá, átnyalábolom a derekát, ő pedig megmarkolja a fenekemet. Oz elhúzza a fejét, körbenéz, majd hirtelen elindul. – Hová megyünk? – kérdezem, és végigcsókolom az állát. – Haza. – Mmm. Az ölében visz ki a klubból, és egyenesen a limuzin hátsó ülésére tesz. Az autóban méz- és ámbraillat van, rögtön tudom, hogy az ő kocsija. Az ölébe ülök, azt akarom, hogy közel legyen. – Annyira hiányoztál! – rebegem a nyakába, miközben a merev pénisze a tökéletes pontomhoz ér. – Mennyire? – kérdezi, és feltűri a ruhámat. Ujjai a bugyimba surrannak, a hűvös fuvallat megdöbbentő érzés. Sötét van a limuzin hátuljában, keze egy szempillantás alatt félretolja az anyagot, és miközben a csiklómat cirógatja, egyik ujja belém hatol. – Nagyon! – búgom, és hátravetett fejjel lovagolni kezdek az ujján. Apró szúrást érzek, amikor egy második is csatlakozik, de eleget ittam ahhoz, hogy ne zavarjon ez a múló fájdalom. – Ez az, Mallory. Lovagold meg a kezem! Élvezz el, édesem! Hagyd, hogy a tested megmutassa, kihez is tartozik! Két ujja bennem van, hüvelykje a csiklómra tapad, csípőm előre-hátra vonaglik a kezén. Nem is tudtam, mennyire ki

vagyok éhezve! Mintha őrlángon pislákoltam volna, amíg vissza nem tért hozzám! Váratlanul elhúzza a kezét, én pedig összerezzenek. Már nagyon közel voltam, majdnem elélveztem! – Kihez tartozol, Mallory? Tenyere a lábam közé simul, én ösztönösen megmozdulok, de ő újra elveszi a kezét. – Mondd ki, amit mindketten tudunk, és megadom, amire vágysz! – Hozzád tartozom! – nyöszörgöm, mintha könyörögnék. Nem ellenkezem, mert én is ugyanezt érzem. Megkapom, amit ígért. – Oz! – kiáltok, ahogy az orgazmus felrepít az égbe. Hevesen, kíméletlenül süvít végig rajtam, akár egy rakéta, majdnem elájulok az ölében ülve. Tiltakozom, amikor kihúzza belőlem az ujjait. Vissza akarom kapni, de amikor meghallom, hogy lenyalja őket, eszembe jut, mennyire hiányzott már neki az ízem, és képtelen vagyok haragudni. Félig alszom, amikor megáll a limuzin. Oz kiemel a hátsó ülésről. – Veled akarok aludni – motyogom. – Velem fogsz, édesem. Megmondtam, hogy az egész napot együtt töltjük, és így is lesz. Mosolyogva karolom át a nyakát, és hagyom, hogy magával vigyen. Isteni érzés újra a karjai közt lenni és tudni, hogy vigyázni fog rám. Nincs ahhoz fogható, amikor tökéletesen megbízol valakiben, és szerelmes leszel.

TIZENHÉT Mallory

ZAKLATOTT AZ álmom, nem látok semmit tisztán. Egy tömeg közepén vagyok, amikor Oz hirtelen ott terem. Csak őt látom, és egyenesen hozzá futok. A vágya elér hozzám, de mégis annyira távolinak érzem. Magamhoz akarom szorítani, de nem érhetem el. Fáj, hogy sosem érhetek el hozzá. Kinyitom a szemem. A szoba vaksötét, egy pillanatra bepánikolok, de aztán megérzem az illatát, és átkarolnak erős karjai. Tudom, hogy biztonságban vagyok. A hűvös lepedő rám simul, most veszem csak észre, hogy nincs más rajtam, csak egy bugyi. Biztosan elaludtam Oz karjaiban, amikor a lakásába vitt, mert nem emlékszem másra, csak arra, hogy a limuzinban vagyunk. Az éjjeliszekrényre pillantok: hajnali négy. Sose tudtam végigaludni az éjszakát, ha italoztam, de cserébe nem is voltam még másnapos. A hátamon fekszem, Oz átnyalábol. Ez a legszebb dolog a világon. Meleg bőre hozzám ér, életre kelti a testem. Akarom őt. Feje a nyakamba fúródik, lehelete az érzékeny pontot csiklandozza. Tenyere a mellemen pihen. Emlékszem, hogyan játszadozott a bimbómmal, amikor eljuttatott a csúcsra. Hirtelen feléled a vágy a lábaim között, annyira kívánom, mint

még soha. Végigsimítok a karján, egészen a bicepszéig. Megmozdul, dünnyög valamit, így hát folytatom. Kezem az oldalára vándorol, majd a csípőjéig suhan. Nincs rajta semmi. Hatalmasat rándul a bensőm. Biztosan azért hagyta rajtam a bugyit, nehogy rám ugorjon. A gondolat boldoggá tesz és még inkább feltüzel. Ahogy tovább halad a kezem, csípője megmozdul, és kőkemény péniszének vége a combomhoz ér. Gondolkodás nélkül a kezembe veszem, és kényeztetni kezdem. Egyre vaskosabbá válik, egyre hosszabbra nyúlik. Lüktet a tenyerem alatt, és összeszorítom a combomat, hogy csillapítsam a sajgó, égető vágyamat. Azt akarom, hogy bennem legyen, nem tudok várni egy percet sem. Itt vagyunk, egy ágyban, meztelenül, nincs semmi más a világon, csak ő és én. – Mallory… – nyöszörgi a nyakamba, és a kezembe tolja magát. – Oz! Kellesz nekem… – sziszegem, miközben ajkai a fülcimpámat harapdálják. – Ki kell neked, édesem? – dübörgi álmos, kéjes mélységből. Megszorítom a kezem, a teste összerezzen. – Téged. Téged akarlak, Oz. Kérlek! – Vigyázz, mit kívánsz! Ha egyszer megkaplak, sose hagyom abba. A fenyegetés villámként csap le rám és felperzseli a véremet. Képtelenség ennyire ácsingózni valaki iránt, én pedig képtelen vagyok leküzdeni azt, amit érzek. – Sose hagyd abba! Kérlek! Oz felhördül, megcsókolja a nyakamat, hatalmas teste fölém

kerül. A sötétben nem látok semmit, ami csak fokozza a szenvedélyt, a látásomon kívül minden más érzékem magasabb fokozatra kapcsol. Lefelé indul, a mellemet veszi célba, pénisze kicsusszan a kezemből. Máris hiányzik, de forró, nedves szájával mindent bepótol. A lábam közé kerül, térdével széttárja a combomat. Vad mozdulatai nagyon tetszenek. Nem okoz fájdalmat, sőt! Mintha csak elvenné azt, ami az övé! A hatalma fölöttem megbabonáz. Elvarázsol, ahogy rám nehezedik a teste, ahogy a hasa hozzám ér, ahogy a szája a mellemre tapad. Magába szívja a bimbómat, a hátam elemelkedik az ágyról, ahogy megfeszíti testemet a kéj. Még sosem éreztem ilyet, a sejtjeim önkéntelenül is elindulnak felé. Hangos cuppanással engedi el a mellemet, én pedig tiltakozásul felsikoltok. – Annyi mindent akarok tenni a testeddel! Csak feküdj, és hagyd, hogy szeresselek! Minden egyes porcikád az enyém. Belemarkolok a hajába, ujjaim a fürtjei közé fúródnak. Ahogy visszatér a mellemhez, megrántom a tincseket. Nyal és harap, az érzés nem hagy lélegezni, lihegve suttogom a nevét. A szája édes kín, mindkét mellemet egyformán kényezteti. – Lassíts! – sziszegi, és nem tudom, nekem mondja-e, vagy magát győzködi. Azt akarom, hogy örökké tartson, de mégsem bírok várni. Oz egyre lejjebb megy, a hasamat csókolja, majd a köldököm köré lehel apró csókokat. Nedvesen izzik a bőröm, ahogy minden centimen végighalad. – Annyira lágy! Annyira tökéletes! – dörmögi, én pedig

libabőrös leszek. – Az enyém vagy, Mallory! Sóvárogni fogsz értem, amíg már nem lesz kérdés, kihez tartozol. Kezeivel feljebb tolja a combomat, és most hálás vagyok a sötétségnek. Nem látom, mit csinál, de érzem, hogy elvörösödöm, amikor a bugyimhoz ér a szája. – Képtelen vagyok távol maradni tőled! – sziszegi, és újra megcsókolja a szatént. – Érzem az ízedet! Annyira nedves vagy, átázott a bugyid! Ez miattam van, igaz? Minden porcikád engem akar… Felemelem a csípőm, mert újra érezni akarom, ahogy hozzám ér a szája, de nem folytatja. Keze az anyag szélébe kapaszkodik, és vadul megrántja a bugyit. A csipke megadja magát, már nincs köztünk semmi, csak a sötét éjszaka. Erőszakos mozdulata észveszejtő. A hűvös levegő sokként éri a puncimat, de hamar felmelegedik, amikor a szája hozzám ér. – Oz! – kiáltom, a csiklóm lángol, nyelve körbe-körbejár. Nincs ehhez fogható érzés, nem is álmodtam ilyen csodáról! Széttárom a lábam, és mindenemet neki adom. Vastag ujja egyre feljebb kúszik, majd belém hatol, miközben finoman megharapja a bőrömet. A fájdalom és a gyönyör egybeolvad, az agyam is bizseregni kezd. Forró lehelete csiklandoz, ujjai mélyebbre kúsznak bennem, és egy tökéletes pontot ingerelnek. Érintése leírhatatlan, az ágynak szegez, miközben a mennybe repít. – Annyira lucskos, annyira édes… – duruzsolja. Az arcom ég, de már semmi sem érdekel. Magasba emelem a csípőm, így könyörgök neki. A szégyenérzetnek nincs többé helye közöttünk.

– Istenem! Alig várom, hogy a farkam is benned legyen! Az enyém leszel, Mallory! Mindenedet a magamévá teszem és örökre lefoglalom. Ujjai ki-be járnak tacsakos bensőmben, az egész testem beleremeg. Semmihez sem hasonlítható a gyönyör, azt akarom, hogy soha ne érjen véget. – Olyan rég várom már, hogy az enyém legyél! Most végre itt vagy előttem! Hangja követelőző, minhta egész életében ezt a pillanatot hajszolta volna. Szája újra rám tapad, nyelvének csapásai kíméletlenek. Mint egy tigris, aki a nőstényének csöpögő punciját tisztogatja. A ritmus tökéletes, a testem hevesen rángatózik az ágyon, majd erőteljes mozdulatokra vált, és addig kínoz, amíg már nem lehetéges az ellenállás. A hajába kapaszkodom, hátradobom a fejem, és a nevét kiáltva adom meg magam az orgazmusnak. A száját és a kezét lovagolom, addig nyújtom a gyönyört, amíg csak lehet. A föld megremeg, elgyengülve kapkodok levegő után. Végtelen sebességgel söpör végig rajtam a mámor, az ereimben érzem lüktető erejét. Oz elhúzódik, és óvatosan megcsókolja a szeméremdombomat, majd az ujjait is kiszabadítja, az üresség érzése fájdalmasan csap le rám. Hallom, ahogy lenyalja az ízemet, aztán kicsit feljebb kúszik. Újra megcsókolja a csípőmet, aztán a hasamat, én pedig felnyögök. Orrával cirógat, borostája égeti túlhevült bőrömet, minden szőrszálam az ég felé meredezik. Biztosan kidörzsölte a

puncimat, de ez most cseppet sem érdekel. – Benned kell lennem, Mallory – búgja a hasamba. – Szedsz valamit? – kérdezi lágyan, én pedig majdnem elsírom magam. – Nem! Va nálad valami? Istenem! Nem hoztam magammal óvszert! Miért nem jutott eszembe? A pokolba kívánom magam, amikor megrázza a fejét. – Nem akarom, hogy bármi közénk álljon, Mallory. Időben kihúzom, édesem… Nem vagyok bolond. Pontosan tudom, mit jelent egy nem kívánt terhesség, de annyira akarom, hogy nem tudok nemet mondani neki. Most kellene észnél lennem, de ha róla van szó, a józanságnak még a csíráját sem érzem magamban. Bármit megadnék, amit csak akar! Még a védelem nélküli szexet is! – Jól van – rebegem, és átadom magam neki. Felhördül, és feljebb kúszik, útját csókokkal jelzi, kezei mindenhol ott vannak, szája egy pillanatra se hagyja el a bőrömet. Mintha fel akarna falni, és én szabad prédaként hevernék előtte. A melleimhez ér, a bimbóimat kényezteti, nyelve és fogai szeretőn dédelgetnek. Duzzadt és fájdalmas lesz később, de kit érdekel? Kemény, vaskos makkja a közelembe kerül, én pedig felnyögök az érintéstől. A csiklómhoz dörzsöli magát, nyelve a nyakamat cirógatja. Beterít engem, mintha folytonos áramütés alatt állnék. Minden idegszálam feszültséggel teli, érintése nyomán szikrázik a bőröm. – Mallory! Mintha mélyről feltörő fájdalomtól szabadulna, amikor

kimondja a nevem. Nem lehet ellenállni neki, és erőm sincs, hogy megpróbáljam. – Kérlek, Oz! Szeretkezz velem! Végre belém hatol! Fájdalmas az egyesülés, de eltereli a figyelmemet bimbóimat csipkedő ujjai és a nyakamat ízlelő szája. Teljesen bennem van, megvárja, hogy befogadjam. – Én drágaságom! Nem is tudom, mióta várok erre! Zihálva beszél hozzám, mintha már ennyi is elég lenne neki. Átnyalábolom, szorosan magamhoz ölelem. Oda akarom adni neki a testemet, azt akarom, hogy ő is azt érezze, amit én. Az együvétartozás, a hazaérkezés boldogságát. Mintha egész életünkben erre a pillanatra vártunk volna. Valami különleges van köztünk. Az illata beterít, a szája egy centi bőrt sem hagy szárazon. Lassan mozdul, a pénisze életre kelti a bensőmet. Izzadok, ő pedig csípője ritmikus mozdulataitól könnyedén siklik rajtam, az érzés több mint izgató. Mintha a köztünk izzó szenvedély csak segítené a két testet, hogy a legösztönösebb módon egybeforrjon. Olyan elemi erővel akarjuk egymást, hogy semmi sem állhat közénk. Csupasz férfiassága bűnös érzés, a védekezésmentes aktus titokzatos, a végtelenségig fokozza vágyamat, meggondolatlan énem mohón szívja magába Ozt. Még sosem csináltam ilyet! Annyira mocskos, annyira jó! Magasba lendül a csípőm, mindennél mélyebbre akarom engedni magamban. Mindketten tudjuk, hová vezet ez, mégsem tudunk leállni. Minden lökésnél rászorít a bensőm, már egy újabb orgazmus közelít.

– Oz! – nyöszörgöm izzó szenvedéllyel. – Hadd élvezzek el benned, édesem! Ne akard, hogy kivegyem! Mély, dörmögő hangon mondja ki a tiltott szavakat, tiltakoznom kellene, de mégsem teszem. Miért izgat ez ennyire? Egyre hevesebben szorítom, ő pedig egyre gyorsabban mozog. Mintha szavak nélkül könyörögnénk egymásnak. – Gondoskodom rólad, édesem! Mindenről gondoskodom! Elsimítja a hajamat az arcomból, és elfoglalja a nyakamat. – Az enyém vagy, Mallory! Soha többé nem engedlek el! – Édes istenem! Oz! Testem megfeszül, érzem, hogy eljött a pillanat. A farka tökéletesen kitölti a testemet, a gyönyör leírhatatlan. Hörögve járatja körbe magát, a csiklómat dörzsöli a mozdulat. Nem hagy el egy pillanatra sem, olyan mélyen van bennem, amilyen mélyen csak lehet. – Kérlek, édesem! Túl sok ez már, az orgazmus határán nem bírom soká. Nagyon helytelen, amit teszünk, de az, hogy vele vagyok, több mint tökéletes. Mintha végre megtaláltam volna a másik felem, az, hogy a testünk összeforr, több mint természetes. – Igen – rebegem. A beleegyezés, az, hogy megadom neki, amire a legjobban vágyik, átlendít egy másik világba. Erős, izzadt teste megfeszül, mozdulatlanul hasítja fel a bensőmet. Vadul rángatózva ragad el a gyönyör. – Oz! Üvöltve, lüktetve fogadom magamba forró magját. Annyira

rossz, amit teszünk, de mégis élvezem, képtelen vagyok megállítani a mindent elsöprő orgazmusomat. A vad szex mocskos és édes egyszerre. Állatias és ellentmondást nem tűrő, életem legemlékezetesebb pillanata. Végre eggyé váltunk, és semmi más nem érdekel. Átadom magam a pillanatnak, átadom magam neki. Soha nem voltam ilyen közel senkihez, és nem akarok másra gondolni. Végtelenül kimerültem. A testemből elszállt minden erő. Szeretnék belekapaszkodni, de a végtagjaim élettelenül zuhannak az ágyra. Nem tudom, hogy aludtam-e már, amikor kihúzta magát belőlem, vagy egész éjjel egybeforrva feküdtünk-e. Meglehet, nem is álom az, hogy végre utolérem Ozt, és miután megához ölel, azt mondja, hogy szeret engem.

TIZENNYOLC Mallory

A HÁTAMON FEKSZEM, a reggeli napfény bevilágítja a túlsó falat. Oz hasra fordulva karol át, gondolatban újraélem az előző éjszakát. Eszembe jut, milyen indulatos voltam Paige-dzsel. Minél előbb bocsánatot kell kérnem tőle. Nem kellett volna úgy beszélnem vele. Egyetem alatt is mindig elráncigált a bulikból, mondván, hogy majd akkor szórakozunk, ha lediplomáztunk. Szerintem ez is közrejátszott abban, ahogy viselkedtem. Paige olyan, mint egy anyuka, ami jó is és rossz is néha. Hazafelé majd veszek egy pizzát és néhány Red Bullt békejobbként, és talán megbeszélhetjük a történteket. Aztán itt van Oz. Végigsimítom a tetoválását, ami végigfut a karján. Nem is tudtam, hogy van neki, mert mindig csak öltönyben láttam. Alig tudok valamit erről a férfiról, mégis milyen messzire mentünk az éjjel. Szeretkezni akartam vele, és megengedtem, hogy belém élvezzen. Még mindig nedves a lábam köze, de képtelen vagyok megbánni a tettemet. Még soha életemben nem éreztem ilyet senkivel. Oz megütötte Joelt. A szemében volt valami sötét, talán a féltékenység hozta ki belőle, vagy ennél több van a háttérben? Biztos, hogy csak a pillanat műve volt, mert Oz mindig kedves

és szeretetteljes. Minden érintése, minden szava dédelgető. Ez a dühkitörés volt az első, ami nem tetszett benne, de az, ahogy éjjel együtt voltunk, mindent felülír. Imádta a testem, mintha csak rám vágyott volna egész életében. A szája egy pillanatra sem tágított, miközben szeretkeztünk. Mindenképpen beszélnünk kell a verekedésről. Az, hogy ennyi idő után hirtelen megjelent, teljesen elkábított, de ettől még nem megengedhető, hogy leüsse azt, aki a közelembe kerül. Óvatosan kikászálódom az ágyból, és a fürdőszobába megyek. Becsukom az ajtót, felkapcsolom a villanyt, és körülnézek. Egyáltalán nem emlékszem a lakására. Biztosan aludtam, amikor megérkeztünk. Még azt sem tudnám megmondani, hogy a város mely részén vagyunk. A fürdőszoba hatalmas. Legalább tíz ember elfér az üveg zuhanyzókabinban, a fürdőkádban pedig akár futkorászni is lehente. Nagyobb a helyiség, mint a nappalink! Minden izmom sajog, legszívesebben elmerülnék a forró vízben. A lábaim között is nyomot hagyott az éjszaka, mintha Oz megjelölte volna a területet. Tessék, megint elpirulok! Semmi értelme szégyenkezni! A tükör felé fordulok. A sminkem elkenődött, a szám felduzzadt, a mellemen apró, vörös foltok díszelegnek. Oz csókjainak nyoma feléleszti bennem az emlékeket, szinte érzem, ahogy hozzám ér a nyelve. Kielégültnek látszom. Egész hétvégén ezt akarom csinálni, újra és újra, nem számít, mi lesz a testemmel. Valami pittyen egyet. A mosdó szélén Oz telefonjának képernyője villan fel, egy hangüzenet érkezett. Paige-től.

Az én Paige-emtől? Basszus! Nem szóltam neki, hogy nem megyek haza! Fenébe! Biztosan halálra izgulja magát! Újra feléled bennem a bűntudat az este történtek miatt. El se tudom képzelni, miféle üzenetet hagyhatott Oznak, vagy hogy hogyan szerezte meg a számát egyáltalán! Felkapom a készüléket, feloldom a képernyőt, és elmosolyodok a háttérfotó láttán. Az étkezőben készített képemet állította be. Megnyomom a hangposta gombját, és megpróbálok felkészülni egy eszeveszetten üvöltöző Paige-re. Miles! Mi a fene történt? Tökéletesen uraltam a helyzetet! Már majdnem elindultunk hazafelé! Te meg fogod magad, és beviharzol, aztán kiütöd azt a szerencsétlent! Ezzel csak a bulvárlapok címoldalára kerülsz, te eszement barom! De még a négy éve szövögetett tervednek is annyi lesz! Nem beszélve arról, hogy azok, akiket magad ellen fordítottál azzal, hogy megvetted az Osbourne Vállalatot, most már biztosan megtudják, hogy mit érzel Mallory iránt! Minden figyelem ráirányul majd! Imádkozz, hogy egyetlen fénykép se kerüljön elő! A végén Paige már kiabál, aztán leteszi. Minden vér a fülembe tódul, miközben kétségbeesetten próbálom értelmezni a hallottakat. Miért van meg Oznak Paige száma? Hogy nem tudtam erről? Ozé az Osbourne Vállalat? Paige ismeri Ozt? Várjunk! Miféle négyéves tervről beszél? Remeg a kezem, elejtem a telefont. Hangosan csattan a kövön, de egyáltalán nem érdekel. Ki kell jutnom innen. Azonnal! Rohanni akarok, de nem csaphatok zajt. A szívem a fülemben dübörög. Ki kell surrannom! Visszamegyek a hálószobába, és

gyorsan felkapom a ruhámat. A táskám és a cipőm a kezembe veszem, majd az ágyra pillantok. Oz már a hátán fekszik, a lepedő alig takar valamit csodaszép testéből. Sikítani szeretnék, meg akarom tudni, mi a fene folyik itt! Megindulok felé, érzem, ahogy elönt a harag. Az ágy mellé lépek, és a csupasz mellkasát bámulom. A tekintetem a bal oldalra siklik, pontosan a szíve fölé. Cirkalmas betűkkel tetoválták rá, hogy Mallory. Mintha gyomron vágtak volna. A tetoválás nem mostanában készült. Lassan, csendesen hátrálni kezdek, egészen az ajtóig, majd kinyitom, és végigfutok a folyosón. Rémülten nyomkodom a lift gombját, és imádkozom, nehogy felébredjen, amíg ki nem jtuok innen. Nem akarok válaszokat tőle. Paige-től akarom hallani. Végre megérkezik. Azonnal beugrom, és addig nyomom a földszint gombját, amíg el nem indulunk. Csak ezután veszem észre, hogy ismerős a felvonó belseje, de nem azért, mert előző éjjel láttam. – Ne! – sziszegem, és a mellkasomhoz szorítom a táskámat. A lift megérkezik, az ajtó kitárul. Chuck, a biztonsági őr áll előttem, akinek mindig Old Spice illata van. Pislogok párat. Ugye, csak álmodom? Nem, Chuck eleven, és hatalmas mosolyt villant felém. – Jó reggelt, Miss Mallory! – üdvözöl, és integet is egy kicsit. – Jó reggelt, Chuck! – azzal benyomom a harmadik emelet gombját. Chuck tekintete zavarodottá válik, hiszen nem szálltam ki, és szerintem lerí rólam, hogy mit tettem az éjszaka.

Előkotrom a táskámból a kulcsomat. Miután kiszállok a liftből, egyenesen az ajtóhoz rohanok, és kinyitom. Paige feje felpattan a kanapéról, én pedig bezárom magam mögött az ajtót, és veszek pár mély lélegzetet, mielőtt felé fordulnék. Nem tudom, mit mondjak, azt sem, hol kezdjem. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy hallani akarom a magyarázatot. Halálra rémít az, ami rám vár, és hogy milyen hatással lesz az életemre. Paige már felállt, mire megfordulok. – Mal! Jesszusom! Legalább… Azonnal elnémul, amikor meglátja az arckifejezésemet. Becsukja a szemét, mintha leírhatatlan fájdalmat érezne. Ettől csak még dühösebb leszek. – Elmondta – suttogja halkan, és rám néz. Nedves lesz az arcom, az orrom égni kezd. Haragomban elsírom magam. Paige megkerüli a kanapét, de nem engedem közelebb. – Ne gyere a közelembe. Ledobom a táskámat és a cipőmet, és magam elé tartom a kezem. Olyan hang tört fel belőlem, amitől azonnal megáll. Látom, ahogy könny szökik a szemébe. Paige szinte sosem sír. Ahogy nekem, neki is végigcsorognak az arcán a cseppek, de nem ugyanazért könnyezünk. Ez most nem róla szól. – Honnan ismered Ozt? Pontosabban Milest. Hogy én mennyire hülye vagyok! Oz! Osbourne Vállalat! Én, címeres barom! – Amióta ismerlek, az Osbourne Vállalatnak dolgozom. Az volt a feladatom, hogy vigyázzak rád az első egyetemi év alatt.

Jelentenem kellett, hogy mit csinálsz, és meg kellett védenem téged, és biztosítanom kellett mindent, amire szükséged van. – Ezt nem értem. Mégis miért? Egyáltalán nem tudom összerakni a képet. Letörlöm az arcomat. Oz négy éve őriztet egy testőrrel? Ennek az égvilágon semmi értelme! Hiszen csak… Anyám! Az ösztöndíj, amit a cég adott! A függöny mögötti férfi túlságosan is valóságossá kezd válni! – Mal! Kérlek! Úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél! – Ne merészeld ezt mondani! Én csak egy munka vagyok neked! Ennyit legalább felfogtam abból, amit mond. Minden, ami velünk történt, hazugság volt. Az egész! Én meg azt hittem, végre megtaláltam, amire vágytam, de az egész egy színjáték volt csupán! – Először igen, de hallgass meg! Egy idő után már egyáltalán nem erről volt szó! Szeretlek, és ezért mondom el a teljes igazságot. Miles bekaphatja! Ez az egész sokkal bonyolultabb, mint gondolnád. Megrázom a fejem. Egy szavát sem hiszem el. Már nem is tudom, mi a valóság. Az egyetlen ember, aki fontos volt az életemben, nem igazi. Nem kérdés, hogy rohadtul nem tudom kiismerni az embereket. Még azt sem veszem észre, ami az orrom előtt van! Azt hiszem, nem kapok levegőt… – Miles a megszállottaddá vált. Sőt, talán ez nem is elég kifejező így. Hirtelen hangos dörömbölés szakítja félbe, az ajtót módszeresen veri valaki. Mindketten megriadunk. – Ez ő – mondja Paige, mielőtt Oz hangja át nem szűrődik a

falakon. – Mallory! Édesem! Jól vagy? Nyisd ki az ajtót! A kilincs megrázkódik, mi pedig földbe gyökerezett lábakkal nézünk egymásra. Arra számítok, hogy Paige kinyitja neki az ajtót, de nem mozdul. Csak néz rám, azok az ostoba könnyek még mindig záporoznak a szeméből. Itt nem ő az, akit bántottak! Én vagyok, akivel a bolondját járatták! Képtelen vagyok ránézni, mert azontúl, mennyire megbántott, nagyon fáj, hogy sírni látom. – Elmegyek – fordulok a folyosó felé, de Paige elkapja a karom. – Ne érj hozzám! – kiáltom hangosan, majd zokogni kezdek. Mintha ki akarnának törni a testemből az érzelmek, és minden erőmre szükségem van, hogy megfékezzem őket. – Mallory! – üvölt Oz az ajtó túloldaláról. – Jól vagy, édesem? – hangja egyre kétségbeesettebb. – Miles, minden rendben van. Menj haza! – kiabál vissza Paige, és elengedi a kezem. Oz egy pillanatra elnémül, aztán újra rázni kezdi a kilincset. – Nyisd ki az ajtót, Paige! Most már kemény, parancsoló a hangja. Ez nem kérés. Felhúzom a szemöldököm, kíváncsian várom, mit csinál Paige. – Téged választalak – válaszolja a fel nem tett kérdésre. Megkönnyebbülés fut át rajtam, de ez már nem számít. A barátságunknak ezzel vége. Pontosabban a vélt barátságunknak. – Berúgom az ajtót! – üvölti Oz, miután nem kap választ. Ez az oldala teljesen új nekem. Csak egy pillanatra mutatta meg a klubban, amikor leütötte Joelt. – Övé az egész épület – vallja be Paige. – Nem állíthatom meg.

– Nem számít. Elmegyek. – Az isten verje meg, Paige! Oz olyan erővel esik neki az ajtónak, hogy az egész beleremeg. Nem is értem, hogy nem szakadt még be. – Már tudja, Miles. Paige halkan beszél, de Oz meghallhatta, mert hirtelen abbamarad a dübörgés. Néma csend veszi át a helyét. – Azt mondtad, hogy megmagyarázhatom. Oz újra a régi, kedves hangján beszél. – Azt mondtad, hogy bármi is történjék, mindig hagyni fogod, hogy megmagyarázzam. Megígérted. Most már hozzám beszél. A saját szavaimat használja ellenem. – Akkor, azt hiszem, mindketten hazugok vagyunk! – vágok vissza neki. – Én sosem hazudtam neked, édesem! Soha! Oz hangja fájdalmas, megszakad a szívem. Ha ez az egész egy hazugság, ő, az iskola, a munkám, minden, még akkor is úgy érzem, hogy nagyon fontos nekem. Lehet, hogy beleszerettem? A szívemet mintha izzó vassal szaggatnák ketté! Bárcsak sose derült volna ki ez az őrület! – Összetörted a szívemet, én megszegtem az ígéretemet. Más mondandóm nincs. A szobámba indulok, hogy összecsomagoljak. Paige már nem áll mögöttem. Kiabálást hallok, de nem értem, mit mondanak. Nem is érdekel. Körbeszaladok a szobámon. Muszáj kijutnom innen! Alig bírom egyben tartani magam, és nem akarom, hogy lássák, amikor összeroppanok. Kizárt, hogy szemtanúi legyenek pont ők, akik ezt tették velem!

– Elmegy – mondja Paige az ajtóban állva. – Jó, nem megy el, de nem is jön be. – Nem érdekel. Nem akarok itt maradni. Te sem érdekelsz. Paige felszisszen, mintha ténylegesen szíven ütöttem volna. Magamhoz akarom ölelni, hogy megnyugtassam, és tényleg nehezemre esik, hogy leállítsam magam. Hazudott nekem, és nem a barátom. Nem hagyom, hogy még egyszer bolondot csináljanak belőlem. – Megértem, hogy dühös vagy. – Megérted? – fordulok felé mérgesen, ő pedig felemeli a kezét, hogy jelezze, nem akar vitatkozni velem. – Legyen eszed, Mal… – Legyen eszem? – üvöltöm, miközben az ágyra dobálom a ruháimat. – Elég nyilvánvaló, hogy született idióta vagyok! – Csak azt akartam mondani, hogy nem tudom, ki látott meg tegnap este. Ha hír lett belőle, mindenütt ott lesz az arcod. Milesnak ellenségei vannak. A pokolba is, még az apja is ellene fordult! – Nem az én problémám. Fogalmam sincs, hová megyek innen. Nincs sok pénzem, és a szállodák egyáltalán nem olcsóak errefelé. Édes istenem, a munkám! Magamban szitkozódom, amiért annyi pénzt költöttem hülye ruhákra egy olyan munkahely miatt, amit most ott kell hagynom! – Nagyon is az lesz. És egyébként is, hová mész? Ismerlek. Már biztosan azt is eldöntötted, hogy felmondasz. Legyen eszed, Mallory – ismétli önmagát, én pedig végre felé fordulok. – Nem fog elengedni, Mallory. Ahogy mondtam, a megszállottaddá

vált. Elég valószínű, hogy nem hagyja, hogy bárhol máshol elhelyezkedj, és az biztosan nem segít, ha egy hét után ott hagysz egy ilyen gyakornoki pozíciót. Ez sehol sem jó pont. Leroskadok az ágyamra. Igaza van. Hamarabb felélném a tartalékaimat, mint hogy új állást találnék. Lehet, hogy ez is a terv része volt? Nem hagyott más választást nekem. – Dühös vagy. Használd ki. Én elmegyek. Tudom, hogy ezt akarod, és megteszem, mert igenis szeretlek téged. Maradj itt, menj be dolgozni és spórolj. Csak akkor menj el, Mal, ha kész terved van. Ne dobd ki magad az utcára. Gyűlölöm azért, mert igaza van. Most nem szabad butának lennem, de azt sem tudom, mihez kezdhetnék. – Menj innen! Pár másodpercig még ott áll az ajtóban, aztán elmegy, de még egy kérdésre válaszolnia kell, ezért megállítom. Egyáltalán nem tetszik, de muszáj megtudnom. – Honnan jön ez a megszállottság? Paige felém fordul, és együttérzőn néz rám. – Nem tudom, de nem hiszem, hogy megszabadulhatsz tőle. Nem sokkal később hallom, ahogy becsukódik a bejárati ajtó, és felszakad a gát. Minden kiömlik belőlem, már nem tudom magamban tartani. Mintha újra árvaházban lennék, az egyedüllét fájdalma hasít belém. Azt hittem, soha többé nem kell így éreznem. Lehet, hogy örök magányra ítéltettem.

TIZENKILENC Miles

PAIGE JÖN KI az ajtón, én a falnál állok, de a nyomába szegődöm. – Megmondtam, hogy ez lesz – mondja, és bezárja maga mögött a lakást. Ki kellett volna cseréltetnem a zárat, hogy nekem is legyen kulcsom, de azt hittem, még ráér. Ennek az egésznek később kellett volna kitudódnia. Sokkal azután, hogy Mellory az enyém lett. Minden lehetséges módon magamhoz akartam kötni, mielőtt összedöntöm a világot körülötte. Azt akartam, hogy szeressen, és így egy részét megérthesse annak, amit én éreztem iránta. – Mégis hogy történhetett ez? – csattanok fel. Muszáj bűnbakot találnom, és nem lehetek én a hibás, mert a tervem tökéletes volt! A lényeg, hogy csak volt. Tegnap kezdett összedőlni minden, a bárban. Nem történt volna meg, ha Paige jobban végzi a dolgát. Semmi keresnivalójuk nem volt ott, nem értem, miért vitte oda. – Nem tudom. Paige nem néz a szemembe, de még így is látom, hogy sír. Elfelejtettem, milyen sok időt töltött Malloryval, és hogy milyen közel kerültek egymáshoz. Már nem csak azért volt vele,

hogy megvédje. Az én édes Mallorymat ő is megszerette. – Hová mész? – kérdezem, és a vállán himbálózó táskát nézem. – Menj vissza, és beszélj vele! – Időre van szüksége, Miles. Összetört a szíve. Hát képtelen vagy megérteni ezt? Képzeld magad az ő helyébe! Szerintem beléd szeretett, nekem mintha a húgom lett volna, és ez az egész most összeomlott! Idő kell neki – magyarázza, és igaza van. Nem mehetek fejjel a falnak, főként, ha Malloryról van szó. Paige tovább megy, én pedig elkapom a karját. Könnyes szemmel végre rám néz. Sosem láttam még sírni. – Kérj tőle bocsánatot, Miles. Ahányszor csak kell. És hagyj neki időt – mondja, majd kitépi a karját a kezemből, és a lifthez megy. – Azt hiszem, visszamegy dolgozni. Figyelni fogok rá – teszi hozzá, mielőtt beszállna a felvonóba, aztán eltűnik a szemem elől. Visszamegyek Mallory lakásának ajtajához, rátapasztom a kezem, hátha megérzem a túloldalon. Ő a lelkem másik fele. Mellette kellene lennem, hogy begyógyíthassam a sebeit. Hozzápréselem az ajtóhoz a fülemet. Odabentről halk szipogás szűrődik ki. Elszorul a torkom. Hallottam már ezt a hangot, valaki más sírását, és eldöntöttem, hogy Mallory sosem fog sírni, de tessék, a tervem romokban, és semmi mást nem értem el, csak azt, amitől meg akartam kímélni őt. Olyan vagyok, mint az apám. – Mallory, kérlek! Engedj be, édesem. Engedd, hogy megmagyarázzam. Nem kiabálok, de elég hangosan beszélek ahhoz, hogy meghallja. Várok pár percig, de semmi sem történik. A sírás

nem múlik, én pedig semmit sem tehetek. A legfontosabb kincsemet törtem össze, és nem tudom helyrehozni a tettemet. Térdre rogyva dőlök az ajtójának. Megérdemlem, hogy végighallgassam, ahogy darabokra hullik a szíve. Én okoztam ezt a fájdalmat, ezért mindent hallanom kell. Kezembe temetem az arcom, és én is sírni kezdek. Semmi mást nem akartam, csak szeretni őt és elérni, hogy megszeressen engem. Csak a legjobbat akartam neki, de végül minden boldogságát elraboltam tőle. Órákkal később csendesedik csak el a sírás, már nem hallom. Talán elaludt, vagy kicsit megnyugodott, nem tudom. A lábam elzsibbadt, a hátam sajog, de nem mozdulok az ajtaja elől. Nem adom fel, beszélni akarok vele, még akkor is, ha csak kiabálni fog velem. EGÉSZ ÉJJEL az ajtó előtt ülök. És egész vasárnap. Majd vasárnap éjjel is. Nem eszem. Nem alszom. Alig mozdulok. Időről időre újra sírni kezd, és minden egyes alkalommal újra szétszakadok én is. Ülök és várok, nem hagyom el egy pillanatra sem a helyem. Akár ezer évig is itt maradok, ha kaphatok még egy esélyt. Valószínűleg nem tudja, hogy itt vagyok, ahogy azt sem, hogy mindig vele voltam. Hétfő reggel még mindig ugyanott vagyok, mintha őrt állnék. A folyosón beszűrődő fényből tudom, hogy felkelt a nap. Bárcsak láthatnám az arcát! Végre kinyílik az ajtó.

Majdnem bezuhanok a lakásba, de sikerül időben megtartanom magam. Felnézek Malloryra. A szemébe olyan mély gyűlölet költözött, hogy szinte azonnal megsemmisülök. El kell viselnem, bármit is kapok tőle. Az utálat is jobb a közönynél. – Édesem. Egy pillanatra mintha mondani akarna valamit, de végül átlép rajtam, és a lifthez indul. Végtelenül nehéz nem utána futni, de sikerül türtőztetni magam. Nem is tudtam, hogy képes vagyok erre. Nem kapom fel, nem cibálom vissza a lakásba, és nem kezdek magyarázkodni. Azzal véget vetnék mindennek. Nem létezik olyan, hogy ő nem az enyém, de pontosan tudom, hogy most nem lehetek kemény vele. Már így is túl sok ez neki. Felugrom a földről, és utána eredek, de ő rám se néz. Térdre rogyok előtte, nem érdekel, mennyire szánalmasnak látszom. Azt akarom, hogy lássa, nem félek megalázkodni sem, hogy képes vagyok a büszkeségemet is feláldozni, és szó szerint könyörögni neki azért, hogy meghallgasson. Ő az életem, és nem engedhetem el. Az, hogy elveszítsem, nem lehetséges, és el fogom érni, hogy meghallgasson, még ha a térdemen is kell töltenem a hátralévő életemet. – Mallory. Előbb-utóbb meg kell hogy hallgass engem. Megnyomja a hívógombot. – Mallory! – szólok rá kicsit erélyesebben. A liftajtó kinyílik, én utána nyúlok, de nem érem el. Mallory belép a liftbe, és felém fordul. Fájdalmasan szép. Fekete, testhez álló ruha van rajta, és egy sötétlila magassarkú. A haját leengedte, ami nem tetszik, mert úgy érzem, szándékosan csinálta.

Finoman, Miles! – Édesem! Szükségem van rád! Ne menj el, Hagyd, hogy megmagyarázzam! Leírhatatlan, milyen erőfeszítés kell hozzá, hogy ne mondjam ki, nem engedem el, és így, vagy úgy, de mindig az enyém lesz. Mallory lenéz rám, aztán elfordítja a tekintetét, mintha még a puszta látványom is fájdalmat okozna neki. – Talán át kellene üttetned azt a tetoválást. Ahogy kimondja, már be is csukódik a liftajtó, én pedig magamra maradok. Csak most veszem észre, hogy nincs rajtam póló, csak egy pizsamanadrág. Nem is jutott eszembe, hogy felkapjak valamit, amikor lerohantam a lakásomból. Talpra állok, és megnyomom a felfelé gombot. Készülődnöm kell. Ki kell tisztítanom az agyam, hogy kitaláljam, hogy az ördögbe fogom visszaszerezni anélkül, hogy emberrablást kövessek el. A részvényesekkel találkozom ma, és egyáltalán nem vagyok kész rá, persze, ki nem szarja le? Az egyetlen, ami számít, hogy visszakapjam a nőmet. Ehhez pedig új tervre van szükségem. Beszállok a liftbe, és megdörzsölöm a szívem fölötti tetoválást. Azután csináltattam, hogy megláttam, és nem is bántam meg egy pillanatra sem. Addig lesz ott, amíg meg nem halok, ahogy a szerelmem is kitart, amíg élek. Vissza fogom szerezni, ha belehalok, akkor is. Lehetetlen, hogy ne sikerüljön.

HÚSZ Mallory

A SZÁMÍTÓGÉP képernyőjét bámulom, mintha összefolynának a számok előttem. Azt hittem, ha hamar bejövök dolgozni és belevetem magam a munkába, hátha elterelhetem a gondolataimat. Hiába. Csak Milest látom magam előtt, ahogy ott térdel a lift előtt. Alig bírtam megállni, hogy ne maradjak ott vele. A lehető legcsinosabban léptem ki az ajtón, amiért egy külön réteg alapozót kellett a karikás szemeim alá kennem. Nem akartam, hogy lássa rajtam, kétségbeesett zokogással telt a hétvégém. Óránként megnéztem, nem ment-e el végre. Biztos voltam benne, hogy feladja. Annyiszor akartam kinyitni az ajtót! Üvölteni akartam vele, rá akartam önteni minden haragomat, meg akartam tudni, mi folyik itt, mert egyfolytában ezen járt az agyam, de képtelen voltam összerakni a kirakós darabjait. Az Osbourne Vállalat az életem része már nagyon rég, a gimi utolsó éve óta. Először az ösztöndíj, utána a gyakornoki program. Azt hittem, hogy ezeket magamnak köszönhetem, most pedig kiderült, hogy mégsem. Próbáltam felidézni mindent. Én voltam az első, akinek a cég ösztöndíjat adott,

ráadásul senki mástól nem kaptam állásajánlatot sem. Paige szavai fejbe vágtak. Ha elmegyek, Oz biztosan tesz róla, hogy ne dolgozhassak máshol. Egyszer már megtette, mégis mi gátolná meg ebben újra? Ezeken járt az agyam a hétvégén. Eszembe jutott, hányszor mondta, hogy már milyen régóta várt rám. Az is, hogy Paige egyáltalán nem zárkózott el tőle, ahogy más pasiktól mindig. Nem tudtam hová tenni ezeket, és még mindig nem tudom megoldani az egyenletet. Ennek egyszerűen nincs semmi értelme. Az egyetlen kérdés, ami folyton visszatér, az az, hogy miért csinálta? A megszállottammá vált, de én csak New Yorkban találkoztam vele. Emlékeznék rá, ha már láttam volna azelőtt. Valahonnan mégis ismert, és biztos, hogy mindent tud, amit tudni lehet rólam. A legrosszabb, hogy utánanéztem, ki is ő. Minden cikket elolvastam, amit találtam róla. A titokzatos milliárdos, Miles Henry Osbourne. Így nevezték a lapok. Nem sok mindent találtam róla a bulvársajtóban. Minden képen egyedül vagy az anyjával látható. Egyetlen egyetemi fotón volt mellette egy bizonyos Ivy Lennox, de nem úgy tűntek, mintha egy pár lennének. A kép a Yale-en készült, megismertem a hátteret. A képaláírás pedig így szólt: „Ők lennének a következő nagyhatalmú pár?” Azt én magam is láttam, hogy jól mutattak egymás mellett. A nő egészen más típus, mint én. Magas, hosszú, szőke haj, darázsderék, kifinomult ruhatár. – Még mindig haragszol a pasidra? – kérdezi Skyler a

választófal fölött átkukkantva. Biztosan elmerültem, mert nem is hallottam, ahogy megjött. – Ez elég enyhe kifejezés. Tudom, hogy Joel leütéséről beszél. Kicsit aggódom is, hogy ki láthatta még az esetet, és vajon Skyleren kívül tudja-e még valaki, hogy a nagyfőnökkel randiztam. Még gondolni sem akarok a pletykákra, amik felüthetik a fejüket. – Elég durva volt, de meg kell mondanom, hogy van, akinek bejönnek az ilyen állatias pasik. Jamie például nagyon bírja, ha egyértelművé teszem mások számára, hogy ő az enyém – meséli, és pajzán mosoly jelenik meg az arcán. – Legalább nem kell mindennap látnod. Szinte sosincs az irodában. Én csak egyszer láttam, akkor, amikor érted jött – teszi hozzá, mintha ez semmiség lenne. De nekem ez egyáltalán nem semmiség. Nem szabad találkoznom vele, mert összeroppanok. Mégis kit akarok átverni? Simán kikészülnék! – Annyira hülye vagyok, Skyler! Te, ugye, tudtad, hogy kicsoda? – Hát, igen – vallja be, és úgy néz rám, mintha teljesen megbolondultam volna. – Nekem szombatig fogalmam sem volt róla – ismerem be halkan. – Te most viccelsz? – néz rám döbbenten. Most végre leesik! Aznap, amikor olyan morcos volt velem, biztosan azt hitte, amit mindenki más hinne rólam, ha tudnák, hogy Ozzal vagyok. Hogy a főnökkel kettyintgettem az állásért. A legszomorúbb az, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ez nem igaz. Ha Oz nem vetett volna szemet rám, talán nem is

lennék itt, amiről képtelen vagyok megítélni, hogy végsősoron rossz vagy jó hír. Az tény, hogy az ösztöndíjat egyértelműen nekem találta ki. Kaptam ugyan pár ajánlatot állami főiskoláktól, de egyik sem volt olyan, mint a Yale-é. Ők mindent fizettek: a költözést, a szállást, a könyveket, az étkezést és még ráadásként költőpénzt is adtak. – Tudom… Skyler az asztalom mellé lép, és leül a szélére. Felnézek rá. Azt se tudom, hogy megbízhatok-e benne. Hihetetlen, milyen szánalmas vagyok! Azt se tudom, ki a barátom, és kit fizetnek azért, hogy figyeljen rám. – Szakítottál vele? Némán bólintok, képtelen vagyok hangosan kimondani, hogy vége. Skyler elgondolkodik, majd felsóhajt. – Tényleg annyira rossz, hogy nem mondta el, ki ő? Sokkal rosszabbat is el tudok képzelni annál, mint hogy kiderül a barátodról, hogy milliárdos. Annyi mindent mondanék Skylernek, de csak egy félmosolyra futja. Nem akarok az irodában sírni, és ha belekezdenék, biztosan nem bírnám megállni. Ráadásul a főnök miatt sírnék. Nem is lehetnék ennél szánalmasabb! – Istenem! Mennyire unalmas lesz ez a megbeszélés! Eric végre megérkezik, de úgy fest, mintha még az ágyban lenne, bár lehet, hogy ez a kusza frizura most a divat. Nem fogom megérteni soha, hogy lehet így jönni dolgozni. – Szerintem csak általános témák lesznek. Azt hallottam, hogy bevett szokás bizonyos időközönként – jegyzi meg Skyler.

Eric megrántja a vállát, és leül az asztalához. – Szerinted eljön? – kérdezem halkan Skylertől. – Kiborult, amikor kidobtad? Bólintok. – Akkor itt lesz – mondja, és megszorítja a vállamat. – Tegyél úgy, mintha nem érdekelne. Bárcsak olyan könnyen menne! Pont elég volt az a pár méter ma reggel. Úgy tettem, mintha nem érdekelne, mert azt gondoltam, hogy ez jobban fáj neki. A közömbösség azt sugallja, hogy még könnyeket sem érdemel. Bántani akartam, azt akartam, hogy úgy szenvedjen, ahogy én. Mert az egyetlen, amit biztosan tudok, hogy akar engem. Talán ez nem is megfelelő kifejezés. A megszállottság valóban jobban illik arra, ami törént. Nem kérdés, hogy beteges, de ami még ennél is rosszabb, hogy valahol mélyen tetszik ez a fanatizmus. Tudom, hogy nem helyes, tudom, hogy őrültség, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi jót nem látok benne. Visszafordulok a gépemhez. Be akarok fejezni valamit még a megbeszélés előtt. Csak emiatt jöttem hamarabb. Nem akarok Ozra gondolni. A gép pittyen egyet, új üzenet érkezett. Feladó: [email protected] Tárgy: Sajnálom A kurzort a levélre irányítom. Istenem! Mennyire szeretnék rákattintani! Végül a törlés gombhoz irányítom az egeret, és eltüntetem a levelét. Most még nem vagyok képes elolvasni. A legjobb az lesz, ha elkerülöm, különben nem tudok egyben

maradni. Amikor nem vagyok végtelenül dühös, mint most, kiszolgáltatottnak érzem magam. Beszélni akarok vele, sok-sok kérdésem van, amire választ akarok kapni, de ezeket mind el kell fojtanom magamban. Majd ha lecsillapodtam, talán képes leszek gondolkodni. Vagy csak még rosszabb lesz a helyzetem. Bárcsak újra szombat reggel lehetne, és ne kelnék ki az ágyból! Bárcsak tovább élvezhettem volna a pillanatot, mielőtt Oz és Paige hazugságai a fejemre zúdultak volna! Ők voltak az egyetlen családom, és mindkettőjüket elvesztettem egy szempillantás alatt. Vagy talán már az is butaság volt, hogy azt hittem, fontos vagyok nekik? – Kész vagy? – kérdezi Skyler, és újra bekukkant hozzám. Ránézek az órára. Már húsz perce bámulom a képernyőt. Lehet, hogy nem is kell felmondanom! Ha így haladok, a hét végére simán kirúgnak. – Igen. Felkapom az asztal alól a táskámat, és Erickel együtt a földszintre megyünk. Az előadótermet hamar megtölti a majdnem kétszáz ember. Egymás mellé ülünk, előveszem a jegyzetfüzetemet és a tollamat, hátha lesz mit leírni. Az emelvény mellett a falnál megpillantom Paige-et. Tiszta feketében van, haját szűk copfba fogta, és valahogy másnak tűnik ma. Végignéz a tömegen, majd egyenesen a szemembe néz. Azonnal elszorul a torkom. Szerintem az utóbbi négy évben soha nem töltöttünk egymás nélkül huszonnégy óránál többet. Haragudnom kellene rá, rohadtul dühösnek kellene lennem, de ez nem könnyű, pláne, ha úgy néz rám, mint most. Látom rajta,

hogy neki is fáj, és ez egészen újszerű. Paige mindig erős, és nincs szüksége senkire, de most egészen máshogy fest. Most azt látom rajta, hogy szüksége van rám. Amerika Kapitány elsimít egy tincset a füle mögé, de Paige ellöki magától a kezét, amitől a férfi elvigyorodik. Lenézek a jegyzetfüzetemre. Nem akarok rájuk nézni, mert legszívesebben üzennék neki valami vicceset a hódolójával kapcsolatban, de ezt most végképp nem lehet. Igazából eszembe se szabad jutnia ilyesminek! Gyűlölnöm kellene, amiért hazudott nekem. Előveszem a telefonom. Se üzenet, se nem fogadott hívás. Ez is bosszant. Jesszusom! Hát normális vagyok én? Képes vagyok kiakadni ezen azok után, hogy olvasás nélkül töröltem a levelét? Komoly bajok vannak velem, az egyszer biztos. Skyler oldalba bök, felé fordulok, ő pedig az emelvényt bámulja. Lassan követem a tekintetét, és megpillantom Ozt. Egyenesen rám néz. Sötét borostája hosszabb a megszokottnál. Nem borotválkozott a hétvégén, és úgy tűnik, ma sem vette a fáradságot. Sötétkék nadrág és halványkék ing van rajta, aminek az ujját felgyűrte a könyökére. Fáradtnak látszik. A szeme beesett lett az álmatlanságtól. Mindenki helyet foglalt már a színpadon álló hosszú asztalnál, ő pedig oldalt ül, mintha csak megfigyelőnek jött volna. – Az ott Miles Osbourne? – kérdezi Eric. Megvonom a vállam, mintha nem tudnám, majd újra Ozra nézek, aki nem vette le rólam a szemét. Egyértelmű, hogy nem érdekli, ha meglátják, hogy engem bámul. Ericre pillant, majd újra rám, és még ilyen távolságból is látszik, ahogy megfeszül az arcizma.

Látom, ahogy előhúzza a telefonját, és pötyög rajta, majd érzem, hogy megzizzen az ölemben a készülék. Nem nézek le, nem emelem fel. Skyler felé fordítom a tekintetem. – Úgy látom, eléggé kivan – mondja Skyler anélkül, hogy megmozdulna a szája, gondolom azért, hogy Oz ne tudja leolvasni róla, mit mond nekem. Újra Ozra nézek, aki most Amerika Kapitányt és Paige-et figyeli. Mintha a két férfi némán egyeztetne valamit, aztán a nagyfőnök tekintete újra rám talál. Valami készül. Megnézem a telefonom. Oz: Ne kelljen kivitetnem a pasit az épületből. A szemem sarkából látom, ahogy Amerika Kapitány a terem oldalsó részéhez siet, és megrémülök. Képes és jelenetet rendez? Hát így kér bocsánatot? Hogy még jobban megaláz? Ez aztán végképp nevetséges! Ennyire senki sem lehet féltékeny! Én: Azonnal fejezd be, különben kimegyek innen, és sose látsz többé! Megnyomom a küldés gombot, és felnézek. Oz megnézi a telefonját, Amerika Kapitány már megállt. Paige kapta el a karját, és mond neki valamit, aztán rám néz. Tehát ő állította meg. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor látom, hogy mindketten visszamennek a korábbi helyükre. – Jó reggelt mindenkinek! Van, aki már ismer közületek. Samuel Black vagyok, az Osbourne Vállalat ügyvezető igazgatója. Hátradőlök a székemen, és örülök, hogy megúsztuk a jelenetet,

de nem nézek Ozra. Mr. Blackre figyelek, aki a cég jövőbeli terveit és céljait ecseteli. Nagy sokára mégis rápillantok. Öt egész percig voltam képes elkerülni a tekintetét. Hihetetlen, milyen szánalmas vagyok! Oz csak engem néz, amitől kényelmetlenül érzem magam. Legszívesebben leüvölteném a saját fejemet. Hogy lehetséges, hogy még most is ilyen hatással vannak rám azok a zafírkék szemek? Előveszem a telefonom, és üzenek neki. Én: Ne bámulj! Az emberek észreveszik. Oz: Nem érdekel. Én: Engem igen! Oz: Vacsorázz velem, és akkor abbahagyom. Jelentőségteljesen nézek rá, mielőtt elteszem a készüléket. Ez most egy másik Oz. A kedvesség nincs már sehol, csak a parancsoló uralkodás. Láttam már benne ezt, de ilyen egyértelműen még sosem nyilvánult meg. Eddig úgy éreztem, mindenhez a beleegyezésemet kéri, de ennek vége. Szenvedélyes volt eddig is, de most talán előbújt az igazi énje, és készen áll rá, hogy átgázoljon rajtam. Ez most akkor zsarolás? A túszává váltam azáltal, hogy mindent irányít körülöttem? Nekem semmire sincs ráhatásom, és ehhez egyáltalán nem vagyok hozzászokva. Még akkor sem, ha az elmúlt évek szabadsága csupán csak illúzió volt. Nem ismerek senkit, aki ennyi energiát fektetett volna abba, hogy megismerhessen, ráadásul anélkül, hogy tudtam volna róla. Én

balga! Azt hittem, tudok vigyázni magamra! Amikor Paige belépett az életembe, úgy éreztem, egymásra vigyázunk. Neki ugyan él az apja, de sosincs jelen, és úgy tűnt, Paige sem vágyik arra, hogy másként legyen. Azt hittem, a közös múltunk miatt lettünk ilyen jó barátnők, nem pedig azért, mert megfizették érte. Amikor a megbeszélésnek vége, megkönnyebbülök. Lényegében a negyedéves célokról tájékoztattak minket, és a részvényesek kedvéért a jövőbeli terveket is vázolták előttünk. Nem emlékszem sokra abból, ami elhangzott, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mindvégig figyelnek. Oz feláll, és úgy tűnik, felém indul, ezért felpattanok és elvegyülök a tömegben. Pár lépést teszek csak meg, amikor Skyler elkapja a karom. – Ebéd? – De nem itt – válaszolom kétségbeesett hangon. Egyértelmű, hogy ki akarok szabadulni innen. Skyler bólint, és követem a tömegen át az aulába. Kint, a friss levegőn végre újra oxigénhez jutok. Egy kis pékségbe megyünk az utca végén. Banános-mogyorós muffint választok, és egy kávét iszom mellé. Leülünk, és csak csipegetem a süteményt. Nem tudok enni, pedig éhesnek kellene lennem. Alig ettem valamit a hétvégén, de a testemet ez egyáltalán nem érdekli. Az ideges gombóc még mindig ott ül a hasamban, és időről időre összerándul. A tervem úgy tűnik, nem annyira működőképes, mint hittem. Dolgozni még egy ideig, és csak később felmondani, mindez sokkal könnyebbnek hangzott a lakásomban, mint most.

Skyler a telefonjával babrál, szendvicset majszol, és mosolyogva beszélget valakivel. Én újabb üzenetet kaptam Oztól, de nem nézem meg, inkább kikapcsolom a telefonomat. Miután végzünk, kidobom a kávéspoharat és a maradék muffint a szemetesbe. Ahogy kifelé megyünk, észreveszem, hogy a túloldalon Amerika Kapitány támasztja a falat. Tökéletes szabású, fekete öltönyt visel, mintha az FBI egyik ügynöke lenne. Túlságosan nagydarab ahhoz, hogy el tudjon vegyülni, és még ha ez is lenne a szándéka, hát nem sikerült neki. Egy másodpercig nézem, mielőtt elfordulnék és Skylerrel az iroda felé nem indulnánk. Vajon engem követ, vagy kávéért jött? Sokan járnak ebbe a pékségbe, mert közel van az épülethez, így hát próbálom meggyőzni magam arról, hogy nem miattam volt ott. Az asztalomhoz érek, bedobom a táskámat a fiókomba, és a mosdóba sietek. Épphogy belépek, Oz ott terem, és becsukja maga mögött az ajtót. – Ne. Megpróbálom kikerülni, de nem enged az ajtóhoz. Be vagyok zárva. A következő pillanatban már rám tapad a szája. Mint eddig mindannyiszor, most is elolvadok a csókjától. Mintha képtelen lennék parancsolni a testemnek, teljesen elfelejtem, mennyire haragszom rá. Ajkai puhák, követelőzők és esdeklők, mintha ezzel a csókkal akarna megnyugtatni, én pedig nem tehetek mást, megadom neki, amit kér. Azt akarom, hogy minden jó legyen, de végül eszembe jut, hogy gyűlölöm. Megpróbálom eltolni magamtól, de ő csak még jobban magához

húz. Nem sokkal később már az ingébe kapaszkodom, és vadul csókolózunk. Szinte már fáj, mennyire akarom ezt, és mégis mennyire nem lenne szabad. Belenyög a számba, majd a nyakamat támadja meg. Egyre lejjebb vándorol a szája, a ruhám hasítékán át egyenesen a mellem közé kerül. – Annyira hiányoztál! – sziszegi, miközben a nyelve lágyan nyaldossa a bőrömet. – Nem hagyhatsz el. Szavai jeges fuvallatként hatnak rám, és visszarepítenek a valóságba. Minden erőmet beleadom, és eltolom magamtól. Egy lépést hátrál, én az arcára nézek, és csak most eszmélek rá, hogy nem is ismerem ezt az embert. – Ne lökj el, Mallory! A hangja durva, pontosan olyan arrogáns, mint reggel a liftnél. – Hagyj békén! Most képtelen vagyok erre, és az is biztos, hogy itt nem fogom ezt csinálni! Szinte el is felejtettem, hol vagyunk. Vajon látta valaki, hogy bejött utánam? Biztos vagyok benne, hogy az emberek odafigyelnek rá, ha megjelenik valahol. – Nem hagyhatlak egyedül. Ahogy ezt mondja, bizsergés fut végig a gerincemen. Leírhatatlan érzelem hallatszik a hangjából, mintha nem tudna élni nélkülem, és fogalmam sincs, mihez kezdjek ezzel. – Meg fogsz hallgatni! Újra hozzám lép, a tér megszűnik közöttünk. Keze az arcomra kúszik, és minden erőmre szükségem van, hogy ne simuljak óvó tenyerébe. – Sosem akartalak bántani. Amióta csak megláttalak, az járt a

fejemben, hogy mindent meg kell adnom neked. Becsukom a szemem, hogy a zafírkék szeme ne tudjon befolyásolni. Mire újra kinyitom, már sokkal józanabb vagyok. – Akkor adj időt. A szavak végtelen fájdalmat okoznak nekem is. Oz keze elernyed, hátrébb lép, fogcsikorgatva bólint, mintha csak egy hajszál választaná el attól, hogy megüssön. – Nagyon sok időt adtam neked, Mallory. Többet, mint gondolnád. Megpróbálhatom, de te olyasmit művelsz velem… – itt egy picit megtorpan, mintha nem tudná, hogy fejezze ki magát. – Olyasmit, amit képtelen vagyok megmagyarázni. Arcán annyi érzelem tükröződik, hogy el kell fordítanom a fejem, nehogy újra ellágyuljak. Már nem azt a férfit látom magam előtt, aki beragyogta az életem az elmúlt héten. Már nem az, akiért annyira hirtelen és olyan intenzíven rajongani kezdtem. Már nem az az édes, szerelmes ember, aki úgy tűnt, egész életében csak rám várt. Még soha nem éreztem ilyen jó helyen magam, amikor vele voltam, és talán már sohasem fogom újra megtapasztalni. Oz mintha nem tudna uralkodni magán, hozzám hajol és végighúzza az orrát az arcomon. Elakad a lélegzetem, és a pokolba kívánom magam, amiért képtelen vagyok távolságot tartani tőle. Illata beterít, most már én akarom, hogy maradjon. A testem irányíthatatlan, még lélegezni sem merek, hátha sikerül visszafognom magam. Lágy csókot lehel a fülcimpám mögé. – Megpróbálom, édesem. Érted bármit megpróbálok. Kérlek, ne engedd, hogy valaki más hozzád érjen. Nem tudom, mire

lennék képes, ha ez megtörténne – és egy újabb csókot kapok. – Megpróbálom, de így, vagy úgy, az enyém leszel. Ne küzdj ellene. Visszafogom magam, de nem tudom, meddig leszek rá képes. Aztán elmegy. Nem tudom, meddig álltam lélegzetvisszafojtva az ajtóban. Végül a tükör elé állok és rendbe szedem magam, legalábbis annyira, amennyire lehetséges. Odabent egy rakás szerencsétlenség vagyok, de kívülről nem látszik, min megyek keresztül. Visszamegyek az asztalhoz, és beletemetkezem a munkába, hátha sikerül elűznöm Oz vészjósló szavait. Őszintén örülök, amikor Linda egy újabb halom feladattal lát el minket, ami miatt jóval a munkaidő után is bent kell maradnunk. Nem gondolok másra, csak az előttem tornyosuló feladatra, ez pedig igazi áldás most. Skyler és Eric már egy órája elmentek, és este kilenckor én is hazaindulok. Lekapcsolom a gépet, felkapom a táskámat és elhagyom az irodát. Az aulában Amerika Kapitány megmutatja magát. Most már biztos, hogy engem követ. Elönt a méreg, hiszen azt ígérte, hagy időt. Szaporázom a lépteimet, és egyenesen hazamegyek. Üdvözlöm Chuckot, majd hátranézek. Amerika Kapitány az épület előtt áll, és várja, hogy beszálljak a liftbe. Őt is gyűlölni akarom, de nem tudom, hogy van-e még elég haragom a számára is. Miles a legfelső emeleten lakik, és azt már tudom, hogy külön kulcs kell ahhoz, hogy felmehess a lifttel odáig. Előveszem a kulcscsomómat. Három darab csilingel rajta. Egy a postaládáé,

egy a lakásunké, egy pedig a raktárhelyiségé, legalábbis Paige ezt mondta nekem. Most, hogy jobban megnézem, inkább hasonlít a lift kulcsához, mint egy ajtóéhoz. Kisebb és az alakja sem megszokott. A kíváncsiság győzedelmeskedik, és belepróbálom a liftben található lyukba. Tökéletesen illeszkedik. Mielőtt még észbe kaphatnék, be is nyomtam a legfelső emelet gombját, mire a lift csendesen megindul felfelé. – Atyaég! – sziszegem döbbenten. Megrémülök, de igazából ne is értem, miért vagyok ideges. Nem csinálok semmi rosszat. Én vagyok az áldozat, azt csinálhatok, amit csak akarok. Kapják be! Megmondom neki a magamét arról, hogy képtelen magamra hagyni! Időt kértem tőle, erre ő a nyakamba aggatja a biztonsági emberét! Mire felérek, már eléggé felhúzom magam. Mégis hogy képzeli, hogy az engedélyem nélkül irányítja az életem? Mit gondol, kicsoda ő? Talán az isten? Három lépést teszek csak meg, mielőtt megtorpannék. Paige áll a nappali közepén, edzőruhában. Sportmelltartó, jóganadrág és egy réteg izzadtság. Felém fordul, én pedig döbbenten nézek rá. Mégis mit keres itt? Miért van Milesnál? Úgy tűnik, mintha otthon érezné magát itt. Mintha nem először lenne a lakásban, nekem pedig hányingerem támad. Szó nélkül sarkon fordulok és beszállok a liftbe. Paige felém rohan, én kétségbeesetten nyomkodom a gombokat, de sikerül becsusszannia, mielőtt bezáródna az ajtó. Nem nézek rá. Szétfeszít a féltékenység, és újra becsapottnak érzem magam.

– Miért vagy nála? – buggyan ki belőlem mégis. – Most nála lakom. – Mi a fenéért laksz nála? – csattanok fel, és végre felé fordulok. Paige haja zihált, szeme vörös, mintha sírt volna. Nem néz rám, de attól még látom. Megszakad a szívem, de olyan mérges vagyok, hogy képtelen vagyok enyhíteni a nyomorán. – Milyen közel álltok egymáshoz? Egyértelmű, mire célzok, és keresztbe font karral várom a magyarázkodását. Paige mély levegőt vesz, majd lassan rám emeli a tekintetét. – Ő a bátyám. Az állam a padlóra csattan. Kidülledt szemeim csak most látják meg a nyilvánvalót. Ugyanolyan zafírkék szempár! Hogyhogy eddig nem vettem észre? – Féltestvérek vagyunk. Csak az apánk közös – mondja, és megrándul az álla, ahogy mindig, amikor az apja kerül szóba. A lift megérkezik, és kilépek. Paige egy szó nélkül utánam jön. Kinyitom az ajtót, és betessékelem, aztán gondosan bezárom magunk után. Ledobom a táskámat az asztalra, és leülök a kanapéra. Paige mellettem foglal helyet. Ölbe tett kézzel várom, hogy folytassa. Nem is tudom, hogy mit akartam mondani neki, annyira meg vagyok döbbenve. – Ez piszkosul nehéz, Mal! – kezd bele elcsukló hangon, nekem pedig ökölbe rándul a kezem. Szeretném magamhoz ölelni, de ezt nem lehet. Szeretem őt, de most muszáj megtudnom az igazságot. – Azt hittem, csak Miles van nekem – kezd bele egypercnyi némaság után. – Azt tudod, hogy gyűlölöm az apámat. A fenébe

is, a gyűlölet nem elég kifejező! Miles tizenhét éves koromban talált rám, és olyasmit ajánlott, amit mindig is akartam. Családot. Bosszút. – Te bosszút akarsz állni az apádon? Miért? Még sosem mesélt nekem az apjáról. Talán most megérthetem, miért volt így. – Miles bosszút akar állni rajta – mondja elkeseredett hangon. – Én… – Te többet akarsz – fejezem be helyette a mondatot. Láttam, milyen mély gyűlölettel beszél az apjáról. A vérét akarja. Paige mindig távolságtartó volt a férfiakkal, aminek valószínűleg az apja az oka, mert most csak ezt látom az arcán. Egyetértően bólint. – Amikor Miles rám talált, megmutatta, hogy többet is kaphatok, mint ezt az átható gyűlöletérzést. Megmutatta, milyen a család. Azt mondta, hogy ha segítek neki, kitalálja, hogyan állhatunk bosszút. – A testvére vagy. Segítenie kellett volna rajtad, nem kihasználni. Most már Paige helyett is gyűlölöm Ozt. – Persze egyáltalán nem kényszerített. Tizenhét voltam akkor, és olyan munkát ajánlott, ami elég jól hangzott. Fizette az egyetemet, és még bért is kaptam. Megígérte, hogy ha végzek, felvesz a cégéhez. Miles az életembe lépett, és minden rémséget elsöpört. Megmentett engem. Csendben ülünk egy ideig, aztán sóhajtok egyet. – Utálok veszekedni veled, de úgy érzem, hazudtál nekem, és fogalmam sincs, mihez kezdjek ezzel. Nagyon nehéz

haragudnom rád, de sajnos ez a helyzet. Megfogom a kezét, ő azonnal megszorítja. Egyszer olvastam valahol, hogy a megbocsátás nem a másik emberről szól, hanem az öngyógyulásról. Megvolt az oka arra, amit tett, én pedig nem hibáztathatom érte. Nagyon bánt, hogy félrevezetett, de a szívem mélyén tudom, hogy a legjobb szándék vezérelte. – Csak te vagy nekem, Paige. – Tudom. Akkora seggfejnek érzem magam! Tudnod kell, hogy munkának indult, de igazi barátság lett belőle. Még mindig az. Mindenkinél fontosabb vagy számomra. Emlékszem, örültem, amikor Miles rám talált, de köztünk nincs az, ami közted és köztem megvan. Nem veszíthetlek el, Mal. Kérlek, ne engedd, hogy még egy szerettemet elveszítsem az apám miatt! Paige könnyezni kezd, én pedig magamhoz ölelem. – Jesszusom, Paige! Mit tett veled az az ember? Paige karjai a hátamra kúsznak. Összefonódva, némán ülünk egy ideig. – Még senkinek se meséltem el – szólal meg végül halkan, és a szívem összeszorul. Soha nem láttam még ilyennek. Hátrébb húzódom, és a szemébe nézek. Sokkal fényesebbnek látom a kék tekintetét. – Bármit elmondhatsz nekem, Paige. – Én… Én azt hittem, hogy azért nem beszéltem róla senkinek, mert féltem tőle. Talán így is volt, de ma már úgy gondolom, inkább azért nem mondtam soha el, mert szégyelltem magam. Szégyelltem, hogy nem mentettem meg őt.

Összeráncolom a homlokom. Vajon hogy érti ezt? Kérlek, ne engedd, hogy még egy szerettemet elveszítsem az apám miatt! – Az anyám nem tűnt el. Meghalt. Végignéztem, ahogy apám megölte őt. – Jaj, Paige! Mikor történt? – Tizenöt éves koromban. Mindketten könnyezünk. El se tudom képzelni, milyen lehet, ha az ember ilyesmit lát! Már ez annyi mindent megmagyaráz! – Mi történt? – kérdezem, mert szeretném, ha Paige megnyílna előttem. Remegni kezd a szája, látszik, hogy nem akar beszélni róla, de legalábbis nem most. Mindegy, kezdetnek ez is elég. – Még most is feljelentheted – próbálkozom. Aggaszt, hogy mit tervelhetett ki. Ha Paige elhatároz valamit, nagyon nehéz eltántorítani. Ebben nagyon hasonlít Ozra. Elég sok bennük a közös. – Nem! – csattan fel ingerülten. – Senkinek sem beszélhetsz erről! – ragadja meg a kezem könyörgő arckifejezéssel. – Hát persze hogy nem mondom el senkinek, Paige! Én csak… Nem tudom, mit mondhatnék. Szeretném, ha megnyugvást találna valahogyan, de azt már jól látom, hogy egyedül akarja intézni az ügyet. Megijeszt a viselkedése, de azt akarom, hogy tudja, számíthat rám, bármi történjék is. Még ha haragszom is rá, mélyen a lelkemben tudom, hogy újra egymásra találunk. Ránézek, és elpárolog minden mérgem. Tudom, hogy mi van a szívében, ahogy ő is ismeri az én lelkemet. Nem akarok olyasmibe kapaszkodni, ami ennyire elszomorít. – Megbocsátok, Paige. Már az is meglep, hogy ennyi ideig

bírtam tartani magam. Elmosolyodik, és napok óta most először érzem azt, hogy megkönnyebbültem kicsit. – Csak mostantól ne beszélj Oznak rólam. Paige megrázza a fejét, és én tudom, hogy hihetek neki. – Nem fogok. Megmondtam neki, hogy végeztem. Kérlek, ne mondd el neki ezt a dolgot. – Nem tudja, hogy az apátok megölte az anyádat? – kérdezek vissza, mert nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem. – Ez egyedül az én titkom. Azt értem, hogy nem akar beszélni róla, de hogy még senkinek sem mondta el, aki meg tudta volna vigasztalni, az elszorítja a szívemet. Nem csoda, hogy nem tudja, hogy kezdjen bele! El kell érnem majd, hogy megnyíljon nekem. – Azért mentem fel, mert szerintem követtet az emberével, és le akartam üvölteni a fejét. – Igen, követtet. Nem értek vele egyet, de az tudom, hogy az apánk már bántott olyan embereket, akik Miles számára fontosak, csak hogy ártson neki vele. Nem beszélve arról, hogy valószínűleg a sajtót is távol akarja tartani tőled. Ha valaki megtudná, mennyire fontos vagy neki… – itt elhallgat és elfordul tőlem. – Nos, azt hiszem, megértem, miért teszi ezt. – Mióta megy ez az egész? – Én csak azóta ismerem a helyzetet, amióta megkért, hogy vigyázzak rád. Nem beszél erről még velem sem. Nem mondta, miért csinálja, így hát csak találgatni tudok. Mindig megkérdezi, hogy vagy, szükséged van-e valamire, és persze az az egyik legfontosabb, hogy távol tartsam tőled a pasikat.

Kihúzza a hajából a gumit, és leengedi a fürtjeit. – Az első időkben azt hittem, hogy egy, a számára fontos emberhez kötődsz, akit meg akar figyelni. Egy idő után azonban észrevettem, hogy féltékeny, és úgy gondoltam, hogy valami más van a háttérben. Nem is beszélve arról, hogy nem érdeklik más nők. Még alkalmilag sem. Aztán megláttalak benneteket együtt. Teljesen más ember volt melletted. Beharapom a szám, és a kezemmel babrálok, nehogy kérdezősködni kezdjek. – Az igazat mondom, Mal. Paige szemébe nézek, ami most már Ozt juttatja az eszembe. Mégis kit akarok átejteni? Akár emlékeztetnek rá, akár nem, csak ő jár a fejemben. – Miles általában hűvös, de ha veled van, vagy ha az anyjával, akkor egészen más. Nem érdekli semmi, csak a munka, de most semmi mást sem csinál, csak az őrületbe kergeti Amerika Kapitányt. Hogy akar-e téged? Igen. Sőt, azt hiszem, egy kicsit beléd is bolondult. Elég rémisztő tud lenni az, hogy velünk általában csak üvölt, veled viszont olyan, mint akit kenyérre lehetne kenni. Azt hiszem, elveszed az eszét, de úgy nagy átlagban azért normálisnak gondolom. – Ez megnyugtató – vágom rá keserűen. – Nem tudom, mit kellene tenned. Nekem megvan a magam baja, ha a férfiakról van szó. A gazdagok még rosszabbak, és lassan engem is felőröl, hogy nem tudom kiismerni Milest, és nem látom át, mit akar tőled. Úgy tűnik, mint egy pénzes pacák, aki a vagyonával éri el, amit akar, de aztán elhessegetem a gondolatot, hiszen alig ismerem. Nem együtt nőttünk fel, és

nem tudok róla szinte semmit sem. Te és én más tészta vagyunk. Mi együtt jártunk iskolába, és a barátság kialakult köztünk. Legalábbis így volt, amíg gyakornok nem lettél az Osbourne-nál. Akkor kezdtem gyötrődni. Már nem akartam jelenteni rólad, és azt hiszem, miattam hibázott. Úgy viselkedett, mint egy függő, aki nem kapja meg az adagját. Megjelent a bárban, és túl hamar fedte fel magát. – Odavoltam érte – ismerem be halkan. – Lefeküdtem vele. Nem is védekeztünk! A kezembe hajtom a fejem. El se hiszem, mit tettem! Akkor, ott, annyira közel éreztem magamhoz! Nem akartam, hogy bármi közénk férkőzzön! Ahogy viselkedett velem, úgy éreztem, egy életen át az enyém lesz, mint a mesében. Mintha csak neki tartogattam volna magam. Paige elkapja a csuklómat és elhúzza a kezemet, hogy a szemembe nézhessen. – Megbántad? – Nem. Csodálatos volt. Nagyon kedves volt, és minden tökéletesnek tűnt, amíg ki nem derült, hogy nem így van. Különlegesnek és fontosnak érzem magam mellette. Mintha bármit megtenne értem, mintha nem tudna lélegezni nélkülem. Rémisztő, hogy ilyen hatással lehetek valakire, de nagyon mámorító is. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ez a pasi irányította az egész életemet! A végén már kiabálok. Hiába, képtelen vagyok gátat szabni az érzéseimnek. – Nem kell semmit sem tenned. Még nem. Ha beszélni akarsz vele, beszélj. Ha nem, akkor ne. Munkába járunk és önmagunk

leszünk. – Nem lehetne, hogy fagyizzunk is egy kicsit? Végre éhséget érzek! – Kitaláltad a gondolatomat! Paige feláll, és talpra állít engem is. – Visszaköltözöl? – kérdezem, miközben a konyhába megyünk. – Nem vittem túl sok cuccot magammal, így hát lényegében még mindig itt vagyok. – Helyes, mert szükségem lesz a cipőidre.

HUSZONEGY Miles

A liftajtót bámulom, a lelkemben világháború dúl, ahogy egész álló nap. Eddig azt hittem, hogy az éveken át tartó várakozás a kínszenvedés, de ez most sokkal rosszabb. Most, hogy tudom, milyen, ha hozzáérek, hogy milyen ízű a bőre és milyen érzés, ha felkorbácsolom a szenvedélyét, ismeretlen szintre emelkedett a fájdalmam. Azt hittem, mindent tudok már róla, de az igazság az, hogy csak a felszínt ismertem. Most, ahogy elmerültem a részletekben, még többet akarok belőle. A megszállottságom csak fokozódott. SARKON FORDULOK, és visszamasírozok az irodába. Előveszem a telefonom, és rápillantok a falon sorakozó monitorokra. Általában riportok és tőzsdeadatok villognak rajtuk, de most az épület biztonsági kameráinak a képeit mutatják. – Mallory és Paige most mennek lefelé! – kiáltom a készülékbe. – Rajta vagyok, uram. Hallom, ahogy Ryan, a Malloryt árnyékként követő férfi futásnak ered. Valószínűleg hazafelé tartott, mert azt hitte,

Mallory már nem megy sehová, de másképp alakult a helyzet. Ahogy a lift kameráját figyelem, azt kívánom, bárcsak hangrögzítőt is telepíttettem volna. Hallani akarom, amit mond! Paige el fogja neki mondani, ki is igazából, ami nagy megkönnyebbülés. Nem akartam, hogy Mallory azt higgye, más nőt is beengedek az otthonomba. A gondolat, hogy esetleg egy másik férfi is megfordulhat nála, azonnal összerándítja a kezem a készülék körül. A képernyő felé nyúlok, szeretném elsimítani a homlokán előtűnő ráncokat. Mond valamit Paige-nek, aztán ellazul a teste. Bármit is mondott neki Paige, láthatóan megkönnyebbült tőle. – Uram. A lift úgy tűnik, a lakásuk szintjén állt meg – mondja Ryan, miközben figyelem, ahogy kiszállnak, és Mallory beengedi Paige-et a lakásba. Újabb kő esik le a szívemről. Nem szívesen osztozom senkivel Malloryn, de azt én is látom, hogy mennyire megszerették egymást. Ha nem alszik mellettem, akkor az a legjobb, ha Paige-dzsel tölti az éjszakát. – Igen. Mallory bement a lakásba – erősítem meg Ryan szavait. – Paige? – kérdez vissza a biztonsági főnököm, a háttérben hallatszik a lift pittyenése, és már látom is a kamerán. – Vele van – válaszolom és megszakítom a hívást, hiszen tudom, hogy Ryan ide tart. Ledobom a telefont az asztalra, és leülök a székre. A bejárati ajtóval szemközti kamerára kapcsolok. A portás egyértelmű utasítást kapott: azonnal szólnia kell, ha Mallory elmegy. Tudom, hogy őrültnek hisz, de nem érdekel. Már rég nem izgat,

mit gondolnak rólam az emberek. Értelmetlen küzdeni velük, ezt már jó ideje tudom. Csak még jobban felbosszantanak. Egyszerűen nem veszek tudomást róluk és kész. Sóhajtok egy nagyot, és hátradőlve beletúrok a hajamba. Ki fog nyírni ez a feszültség! Futnom kellene, hogy levezessem, de alig aludtam, és hullafáradt vagyok. Elbasztam. Az egészet elbasztam, pedig ilyen még sosem történt velem. Mindig mindent eltervezek, és szigorúan aszerint cselekszem. Három lépéssel járok mindenki előtt, ezért tartok ott, ahol. Csak így lehetséges kézben tartani a dolgokat, így hát ezt is előre kellett volna látnom. Tudnom kellett volna, hogy nem leszek képes lassítani, ha a közelembe kerül. Elbasztam, mert túl korán léptem a képbe. – Nagyon rosszul fest – mondja Ryan, és kiszakít a gondolatmenetből. – Paige nem dolgozik már velünk. – Eddig sem nagyon működött velem együtt. – Nem rúgom ki, ezért inkább hallgasson! Keményen a szemébe nézek, de Ryan egyáltalán nem hunyászkodik meg a jól bevált fegyveremtől. Van egy olyan érzésem, hogy semmi sem tudja megfélemlíteni Ryant. Ezért is lett ő a biztonsági főnök. Ezért és még sok más okból. – Nem is várnám el – vágja rá lazán, mintha nem érdekelné, hogy nem ő a teljhatalmú úr a csapata fölött. Ryannél csak egyszer hibázhat az ember. Amikor szerződtettem, az egyik feltétele az volt, hogy maga választhatja ki az embereit. Felvett és ki is rúgott már sokat. Az, hogy Paige nálam dolgozzon, komoly vita eredménye, aminek még mindig nincs vége

köztünk. – De én sem rúghatom ki, nem igaz? Válaszra se méltatom. Az, hogy Paige a testvérem, nem köztudott. Én magam sem tudtam, amíg Ryan ki nem derítette. Amikor megtudtam, nagyon mérges lettem, de aztán megismertem, és megtudtam, hogy Paige jobban utálja az apámat, mint én. Az ellenségem ellensége pedig a barátom, ráadásul ebben az esetben a féltestvéremről van szó. – Jobb is lesz, ha a közelünkben van – jegyzi meg Ryan, és egy újszerű villanást vélek felfedezni a tekintetében. – Azt hiszem – azzal felállok, és a bárhoz lépek. Töltök magamnak egy italt, Ryant is megkínálom, de ő megrázza a fejét. – Tíz másodpercenként ránéz a monitorra. Mintha várna valamire. Azt hiszem, azok után, ahogy ma a teremben egész végig őt nézte, teljesen felesleges haptákban állnia. Lehajtom az italomat, és az asztalra csapom a poharat. – Nem nekem kellett volna szemmel tartanom! – csattanok fel. Ryan elvigyorodik. – Szemmel tartás alatt azt értjük, hogy mindenki mást is megfigyelünk, aki a célszemélyt figyeli. Egy részem azt akarja, hogy megtudja a világ, hogy Mallory az enyém, viszont a másik felem titkolni szeretné. Most még nem figyelnek ránk, de ha beindul a pletyka, minden szem rászegeződik, mindenki az én Mallorymat akarja majd látni. Előbb-utóbb úgyis ez lesz, talán jobb lenne minél előbb túlesni a nehezén. Legalábbis amilyen hamar Mallory megengedi. Megígértem, hogy időt adok neki. Életem legnehezebb feladata

lesz, de érte megteszem még ezt is. Bármit megtennék érte… de lemondani nem tudok róla. Emiatt vagyunk most ott, ahol. – Paige nem segít nekünk többé. Fel kell készülnünk. Tudom, hogy vigyázni fog rá, de nem fog beavatni a jövőben semmibe. A pokolba! Azóta nem mond szinte semmit, amióta New Yorkba jöttek! – Már rajta vagyok. Biztosítottam, hogy a lakáson és az irodán kívül is szemmel tarthassuk. Szeretném, ha Jordan kapná a feladatot. Ez az ön döntése. Sok forog kockán, és… Azonnal félbeszakítom. – Nem. Lehet, hogy sokat kockáztatok, de Mallory mindennél fontosabb. Ryan a legjobb, ezért akar rám vigyázni, én viszont Mallory mellett akarom tudni a legjobb emberem. Nélküle úgysem bírnám. Ha valami történne Malloryval, azzal nekem is végem lene. Ezt persze nem kötöm Ryan orrára, mert bolondnak gondolna. Már most is kezdi azt hinni, hogy túlzásba esem. Jobb lesz, ha azt teszi, amit mondok neki. – Azt akarja ezzel mondani, hogy a csapata nem elég jó? – szegezem neki a kérdést, és látom, ahogy megrezdül az álla. Senki sem büszkébb a munkájára, mint Ryan. – Elrendezem a dolgot, uram – mondja végül, és feláll. Bólintok, ő elhagyja a szobát, én pedig visszafordulok a monitorokhoz. Paige még mindig nem jött ki, és azt hiszem, már nem is fog. A kanapéhoz megyek, lerúgom a cipőmet, kigombolom az ingemet, és ledőlök. Nem akarok visszamenni a hálószobába.

Nem cseréltek ágyneműt azóta, hogy szeretkeztünk. Nem tudom, mit váltana ki belőlem, ha megérezném az illatát a lepedőn, vagy ami még rosszabb, ha nem érezném már egyetlen anyagdarabkán sem. Az iroda mosdójára gondolok. Kivártam a megfelelő pillanatot. Ryan mondta, hogy visszament az asztalához, nekem pedig beszélnem kellett vele. Bele kellett kóstolnom, nehogy megőrüljek. Azok után pedig végképp, hogy megláttam, hogy néz rá az a kis faszkalap a teremben. El ne felejtsem elkérni Ryantől az aktáját! Időt kért tőlem, miután megcsókolt. De megcsókolt! Lehet, hogy én értem a szájához először, de legalább olyan mohón csókolt vissza ő is! Ott voltam, tudom, hogy ő is érezte! Kizárt, hogy csak beképzelem magamnak. Megadom neki, amit kér, de továbbra is a terv szerint haladok. Megszerzem a figyelmét és randizom vele. Lassan elérem, hogy belém szeressen. Nagyon nehéz lesz azok után, hogy így elsiettem a dolgokat. Most már tudom, milyen az, ha az ágyamban van, hogy milyen, amikor az enyém, és elélvezek a széttárt lábai között úgy, hogy a szám egy pillanatra sem hagyja el a testét. A farkam fájdalmasan megrándul az emlék hatására. Lenyúlok, és előveszem az alsónadrágomból. Arra gondolok, milyen lesz, ha újra magamévá teszem. Talán itt az ideje, hogy – az ágyhoz, nehogy még egyszer el tudjon menekülni az éjszaka közepén – kikötözném, és a széttárt lábai közé temetném az arcomat. Könyörögne, hogy faljam fel, aztán meg azért, hogy hagyjam abba. Addig kényeztetném, amíg már nem tudna mozdulni

sem. – Mallory! A nevét nyögve élvezek a hasamra. – Basszus! Kizárt, hogy kibírjam.

HUSZONKETTŐ Mallory

Kedd – KÜLDEMÉNY Mallory Sullivannek! Megfordulok a székemen. Egy férfi áll az asztalomnál, kezében egy hatalmas csokor halvány rózsaszín bazsarózsa. Skyler felpattan, és füttyent egyet. – Ő az! – mutat rám lelkendezve, mire kissé szédülten felkászálódom. Elveszem a futártól, és aláírom a nyomtatványt, mielőtt magunkra hagyna. Elpirulok, miközben az asztalra helyezem a csokrot. Egy apró boríték kandikál ki a virágok közül. Skylerre pillantok, és kinyitom. Kíváncsian néz rám, én pedig kérdőn fordulok felé, mire ő felnevet, és visszaül az asztalához. Előző este Paige-dzsel sokáig beszélgettünk, mielőtt lefeküdtünk volna. Napok óta nem aludtam olyan jól, mint tegnap! Persze az Oznál töltött éjszakának a közelébe se érhet, de arra tökéletesen megfelelt, hogy kevésbé legyek zombihoz hasonlatos. A telefonom továbbra sem kapcsoltam be, mert nem akarok beszélni vele. Át kell gondolnom a történteket, és rendet kell raknom a fejemben. Oz persze a némaságban is utat talál hozzám, de legalább hagy némi teret nekem, még ha a

maga módján is. Amikor megláttam a virágokat, rögtön tudtam, hogy ő küldte. Nem is kell elolvasnom a kártyát, de azért megnézem, mi mondanivalója van. Szép, gondos kézírásának a látványa máris megmozdít valamit bennem, de igyekszem leküzdeni. Mallory! Semmi sem olyan imádnivaló, mint te. Hiányzik a szépséged. Szeretettel, Oz Egyre vörösebb az arcom. Azon gondolkodom, mit is kellene tennem. Talán meg kellene köszönnöm neki? Még sosem kaptam senkitől virágot. Istenem! Miért kell neki ennyire… ennyire… elbűvölőnek lennie? Nagyon nehéz haragudni rá, de muszáj kitartanom. Nem hagyhatom, hogy ilyen könnyen lehengereljen. Beteszem a kártyát a táskámba, és nekilátok a feladataimnak. Ha válaszolok is valamit, előtte be akarom fejezni a munkámat. Mint kiderül, nincs időm bármit is írni neki, mert egy újabb csokor érkezik. Ez most egy nagyobb, és lila dáliákból áll. Eric csak most fogja fel, mi történik, és megkérdezi, nincs-e születésnapom. Skyler megsemmisítő tekintetet lövell felé. Megvárom, amíg mindketten visszaülnek a helyükre, és elolvasom az újabb kártyát. Mallory! Semmi sem fontosabb számomra, mint az érintésed.

Hiányzik a bőröd puhasága. Szeretettel, Oz Előveszem a telefonomat. Szeretném bekapcsolni, hogy üzenhessek neki, de tudom, hogy keménynek kell maradnom. Ez a férfi hazudott nekem, és ki kell találnom, mit akarok kezdeni a helyzettel. Egyértelmű, hogy nem akar békén hagyni, és be kell vallanom, valahol mélyen kíváncsi vagyok, mit talált még ki. A következő csokor egy órával később érkezik, és az egész nap így telik el. Szétosztom az osztályon, hogy maradjon hely az asztalomon. Az emberek kérdezősködnek, de Skyler szerencsére kisegít. Azt füllenti, hogy megvicceltek, és a kollégák vállukat vonva elfogadják a magyarázatot. Egész nap jönnek a kártyák, én elteszem mindegyiket. Egyre kevésbé haragszom már. Piros tulipán, barackszínű frangipani, ibolya, hortenzia és még egy csokor kagylóvirág is érkezik. Mindegyik csodaszép és különleges. Nem azok a hétköznapi virágcsokrok, mintha minden szálat gondosan válogattak volna össze. A szívem mélyén tudom, hogy pontosan ezt tette Oz. Mielőtt lejárna a munkaidőm, és talán már nem érkezik több virág, bekapcsolom a telefonom, és rövid üzenetet küldök neki. Én: Köszönöm. Mindegyiket. Káprázatosak. Azonnal válaszol, mintha egész nap erre a pillanatra várt volna. Talán így is van.

Oz: Ezerszer ennyit érdemelnél. Én: Nem tudnám hova rakni őket. Elmosolyodom, és nagyon jólesik. Meg akarok bocsátani neki, és egyenesen a karjaiba akarok rohanni, de időt kértem, és szükségem is van rá. Oz: Építek neked egy kastélyt, csak kérned kell. Én: Talán majd egyszer. Beharapom a szám. Nem biztos, hogy ezt el kellett volna küldenem. A fenébe! Erősebbnek kell lennem, de nagyon nehéz, ha valaki azt az érzést kelti benned, hogy te vagy a legfontosabb az egész világon. Sóhajtok egyet, és elteszem a telefont. Nem viszem haza egyik csokrot sem, így tovább gyönyörködhetek bennük. Paige-dzsel az aulában találkozunk. Nem kell, hogy együtt menjünk haza, de jólesik, hogy újra egymás mellett sétálunk. Amikor megérkezünk, ő nyitja ki az ajtót. – Szent ég! – kiált fel, miután belép. Először az illat csap meg, aztán meglátom, amit ő. – Azt mondta, ezerszer ennyit is megérdemlek – rebegem, miközben a tekintetem körbefut a nappalin. Mindenhol virágok, minden csokor különleges. Döbbenten, könnyes szemmel állok az ajtóban. A férfi a függöny mögött nem adja fel egykönnyen. Szerda

– KÜLDEMÉNY… – Ő az! – mondja Skyler és feláll, hogy lássa, mi érkezik. Leteszem a táskámat, és megfordulok. Még tíz perce se érkeztem meg, és máris jön egy? De a futárnál nincs virág, ami kissé meglep. – Mallory Sullivan? Bólintok. – Itt írja alá, kérem. Aláírom a mappáját, bár nem tudom, mit veszek át. Elveszi a papírt, és átad egy hosszú, fekete dobozt, amin elefántcsont színű masni díszeleg. Az asztalomhoz megyek és leülök. Skyler sóhajt egyet, és visszaül a helyére. Eric ma is késik, megvárom, amíg ő is elhelyezkedik. Kioldom a masnit, és kinyitom a keskeny dobozt. Egy toll és egy papírdarab fekszik benne. Elolvasom az üzenetet, és felpillantok, nincs-e még itt a futár. Azután hangosan felnevetek. Nem nevettem már napok óta, kicsit furcsa is, de nagyon jólesik. Újra elolvasom a kártyát. Hiába, nem tagadhatom le, hogy izgatott vagyok. Jó érzés, hogy egy kicsit kevésbé vagyok szomorú, és szeretném kiélvezi ezt a pillanatot még akkor is, ha haragszom rá. Azzal győzködöm magam, hogy magamért teszem, nem érte. Kiveszem a tollat, követem az utasításokat, és visszateszem a papírlapot a dobozba. A futár elveszi és azonnal útnak ered. „Akasztófát” játszunk. Oz azt írta, szeretne játszani velem, és bár nevetségesnek hangzik, szerintem nagyon édes ötlet. Lassan, lépésről lépésre űzi el a mérgemet, én pedig egyre

nehezebben bírom tartani magam. Újra a munkába temetkezem, és lefoglalom az agyam, hogy ne gondoljak rá. Egy órával később megérkezik a futár, kezében ugyanaz a doboz. Aláírom az ívet és ő megvárja, amíg kibontom a masnit és elolvasom a kártyát. L betűre tippeltem, de nem volt egy sem. Most az S-sel próbálkozom. Egész nap játszunk. Minden alkalommal, amikor hibázom, egy kicsivel több testrésze lesz az akasztott embernek. Ha viszont eltalálok egy betűt, ő kitölti a megfelelő helyeken. Öt óra előtt nem sokkal megérkezik a futár, és végre megvan a megfejtés is. AZ ÁLOM A SZÍV KÍVÁNSÁGA Már ebéd előtt tudtam, mi lesz a vége, de mégis ki lenne képes megszakítani egy ilyen játékot? Egész nap mosolyogtam. Ezer éve nem éreztem ilyen könnyűnek magam. Otthon vacsora vár, egy isteni olasz étteremből küldték. Paige és én addig eszünk, amíg ki nem pukkadunk. Nem kérdezi, hogy került ide. Mindketten tudjuk a választ. Csütörtök KEZDEK MEGTÖRNI, de legalább idáig bírtam! Egész nap nem írtam neki és nem is küldtem üzenetet, ahogy tegnap sem, pedig nagyon akartam! Persze belekezdtem, de minden alkalommal megálltam, hogy elküldjem. Azt hiszem, most már nem is Ozzal küzdök, hanem magammal. Még várhatok egy kicsit. Minden alkalommal, amikor eszembe juttatom, miért is haragszom rá, úgy végzem, hogy fejben megvédem őt. Talán

pont azért, amit Paige mondott nekem. Oz nem akart mást, csak megvédeni. Ez olyasmi, amit soha, senkitől se kaptam meg. Izgatottan várom, mit talált ki mára. A kávémat kortyolgatom az asztalomnál, amikor egy fekete kosztümös nő lép mellém. – Sullivan kisasszony? Idegesen bólintok. Lehet, hogy bajban vagyok? A nő elővesz egy borítékot, és átadja, majd távozik. – Egy újabb játék? – kíváncsiskodik Skyler, és máris mellettem terem. Elmosolyodom, és hátat fordítok neki, amikor kinyitom a borítékot. Két pergamenlapot találok benne, köztük egy lepréselt négylevelű lóherét. Réginek tűnik, és biztos vagyok benne, hogy ezek között a lapok között maradhatott ennyire jó állapotban. Belenézek, hátha találok még valamit a borítékban. Egy levél lapul benne, Oz csodaszép kézírása már vár rám. Drága Mallorym! Nagyon rég volt, mikor először megláttalak. Bárcsak mesélhetnék neked arról a napról és az azóta eltelt időről! Amikor készen leszel, elmondok mindent, de addig is azt akarom, hogy ez a tiéd legyen. Akkor találtam, amikor először láttalak, és azóta is a tárcámban hordom. Úgy éreztem, egyfajta jel. Azt gondoltam, hogy ha helyesen cselekszem, egy napon az enyém lehetsz. Ha kimégy az épület déli oldalán, találsz egy kis kertet. Ha lesz időd, menj oda. Vár ott rád valami.

Szeretettel, Oz Óvatosan elteszem a két lap közé a lóherét, és előveszem a pénztárcámat. Az egyik üres fakkba csúsztatom, a jogosítványom mögé. Mintha csak erre várt volna ez a titkos rekesz, én pedig nevetségesen boldog vagyok, hogy az enyém lehet. Ma is mosolygós a napom, de a torkomban mégis gombóc van. Túl sokat jelent nekem ez a férfi, és felőröl, hogy haragszom rá. Sőt már amiatt is aggódom, hogy őt is kínzom a haragommal. Mindkettőnknek szenvedést okozok a viselkedésemmel. Pár óra múlva Skyler ebédelni hív, de nekem más tervem van. Meg kell találnom azt a kertet, hogy megtudjam, mi vár rám. Az épület hátsó részébe megyek, és a kijáratot keresem. Az egyik ajtónál őr áll, fülében adóvevő. Amikor meglát, kinyitja a rejtett ajtót, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Ez a férfi itt várt rám egész nap? Vajon egészen addig itt állt volna, amíg le nem megy a nap? Az ajtó mögött kövezett út vezet, fölötte lugas húzódik. Lilaakác és levendula vet árnyékot rám. A kertben hűvös van, még enyhe fuvallatot is érzek. Az út elkanyarodik, és elég sokáig kell mennem, mire az utolsó padhoz érek. Körülnézek, és a számhoz kapom a kezem. Lélegzetállító látvány fogad. Az út végén füves terület vár, rajta egy pad és egy megterített asztal. Fák veszik körbe a pázsitot, még egy kis vízesés is van az egyik oldalon. Békés és tökéletesen elszigetelt, leírhatatlanul gyönyörű. A város zaját sem hallani. A sűrű fűre

nézek, és ledobom a cipőmet. Az első lépés után veszem csak észre, hogy lóhere borítja az egész területet. Lágyan lengedeznek a szélben. Mosolyogva megyek az asztalhoz. Mielőtt leülnék a padra, megcsillan a napfény egy arany, gravírozott táblán a háttámlán. Mallorynak. Mindent bele Végigsimítom az ujjammal a szavakat, és nagyot sóhajtva megpróbálom visszatartani a könnyeimet. Körbepillantok a titkos kertben, megpróbálom magamba szívni a látványt. Annyi mindent tett értem, amiről nem is tudtam! Már abban sem vagyok biztos, hogy haragudnom kellene-e rá! A legdöbbenetesebb az, hogy ez a hely nem új. Már itt van egy ideje. Hogy mióta, nem tudom, de az biztos, hogy nem egy éjszaka alatt került ide. Ebéd közben hallgatom a vízesést és rágondolok. Vajon hányszor ülhetett itt, ahol most én? Péntek MÁR KÉT ÓRÁJA dolgozom, és el kell ismernem, kissé csalódott vagyok, hiszen nem érkezett még semmi. Nem válaszoltam egyetlen üzenetére sem az elmúlt negyvennyolc órában. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán feladta, de gyorsan elhessegetem a félelmemet. Tudom, hogy nem tenne ilyet, és ez valahogy megnyugtató érzés. Beleásom magam a riportokba, és csak akkor nézek fel, amikor valaki halkan köhint mögöttem. Egy

borbélynak

öltözött

férfi

áll

mögöttem,

miután

megfordulok, látom, hogy három másik társával várnak rám. – Édes istenem! Azonnal énekelni kezdenek. Mindenki odasereglik az osztályról, én pedig úgy elvörösödöm, akár egy rák. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Carly Rae Jepsen „Call Me Maybe” című számát éneklik. Ha lenne a közelben egy lyuk, most azonnal elsüllyednék szégyenemben. Miközben énekelnek, azon kapom magam, hogy újra nevetek, és nem tudok másra gondolni, csak arra, milyen boldoggá tette Oz a hetemet. Miután elmennek, hatalmas tapsot kapok a könyvelőosztály tagjaitól, majd mindannyian visszaülünk és munkához látunk. Már a kezemben tartom a telefonom, amikor meghallok egy újabb köhintést. – Szűzanyám! A fejemhez kapok, amikor egy újabb élő, zenés üzenetet kapok. Egész nap különböző emberek énekelnek nekem, az egyik gorillajelmezben Britney Spears-számot harsogott. Tiszta őrület, végtelenül kellemetlenül érzem magam, de ennek ellenére meg kell hagyni, Oz tudja, mitől döglik a légy. Ezúttal nem lesz elég egy telefonhívás, és ezt ő is tudja. Látnom kell.

HUSZONHÁROM Mallory

VESZEK EGY mély levegőt, és megpróbálom egyben tartani magam. A hasamat fogom, hogy megállítsam a remegést. Megnyomom a legfelső emelet gombját, és felfelé menet felvértezem magam. Nem lesz könnyű, de muszáj összeszednem magam. Amikor kinyílik az ajtó, egy fiatal nő fogad egy hatalmas, fényesre csiszolt faasztal mögött. Belépek, de ő fel se néz, mert vadul körmöl valamit egy füzetbe. Megköszörülöm a torkom, és a nő szinte felugrik a székéből, a mellkasához szorítja a füzetét, aztán gyorsan elrejti az egyik fiókba. – Igen, bocsánat. Üdv! – mondja és pironkodva tolja a helyére a szemüvegét. – Miben segíthetek? – kérdezi, és egyenes derékkal visszaül a székre. – Mileshoz jöttem – válaszolom, és kissé kényelmetlenül érzem magam. Nem tudom, mire számítottam, de erre semmiképp sem. Talán egy idősebb asszisztenst képzeltem mellé, nem egy ilyen friss husit, de ez a nő a maga bolondos módján valóban nagyon helyes.

– Meg lett beszélve? – kérdezi, és a számítógéphez fordul. – Nem. Megmondaná neki, hogy Mallory keresi? Talán, ha megtudja, hogy itt vagyok, lesz ideje beszélni velem. – Mallory Sullivan? – kérdezi az asszisztens. Bólintok, ő pedig újra feláll, és szinte átesik a székén. – Kérem, fáradjon utánam! Sietősnek hangzik, és átvezet egy duplaszárnyú ajtóhoz. Kopog, mielőtt benyitna, és bejelenti, hogy megérkeztem. – Mr. Osbourne, Sullivan kisasszony van itt. Kilépek az asszisztens mögül, és megpillantom Ozt a szoba túlsó végében. Földbe gyökereztek a lábai, annyira meglepte, hogy itt vagyok. – Köszönöm, Jay. Kérlek, legyen gondod rá, hogy ne zavarjanak – utasítja, de közben csak rám néz. – Igenis, uram – mondja Jay, és becsukja maga mögött az ajtót. Hallom, ahogy kattan a zár, és összeráncolt homlokkal nézek Ozra. A kezében egy távirányító pihen, és megrándítja a vállát. Mintha tudná, hogy őrült, de nem érdekli, mit gondolnak róla. Egy lépést tesz felém, de végül úgy dönt, jobb, ha egy helyben marad. A csend ki nem mondott szavaktól elnehezülve áll közénk. Mintha egy évezred telne el úgy, hogy csak a szívdobogásomat hallom. Végül én vagyok az, aki megszólal. – Köszönöm. – Nagyon szívesen. – Nem is tudod, mi az, amit megköszöntem – jegyzem meg halványan nevetve. – Ha valami, ami boldoggá tett, akkor remélem, hogy újra

megtehetem. Vagy inkább gyakran. Mintha a szavaim eloldoznák, hirtelen kilép az asztala mögül, és elém áll. Még nincs egy karnyújtásnyira, de ez sosem számított köztünk. Lehetnénk akár két külön földrészen, akkor is érezném a jelenlétét. – Az éneklő üzenetek túlmentek minden határon. Hiába próbálok szemrehányónak tűnni, képtelen vagyok nem mosolyogni, amikor eszembe jut a sok beöltözött, dalolászó látogatóm. – Valóban. Le se tagadja, hogy szándékos volt a túlkapás. Szeme sarka megrándul, a mosolya újra előcsalja a gödröcskéit. – Azt gondoltam, hogy a függöny mögötti férfinak varázslatosnak kell lennie. Sikerül kitépnem magam zafírkék tekintetének fogságából. Félek, ha egy másodperccel tovább nézek a szemébe, a karjaiba rohanok. Erősnek kell lennem! Van miről beszélnünk. – Azt hiszem, a varázs már elmúlt, Mallory. Itt az ideje, hogy ne legyen köztünk titok. Körbenézek az irodájában. A kilátás gyönyörű, az egész városra rálátni az ablakokból. Más nem is nagyon van itt, csak egy könyvespolc és egy hatalmas televízió. Az osztott képernyőn tőzsdei adatok és befektetési alapok láthatók. – A kert csodálatos – rebegem, még mindig kerülöm a tekintetét. Oz egy lépéssel közelebb jön, már érzem az illatát. Méz és ámbra. Megnyugtatóan borít be az édes illatfelhő. Nem is tudtam, mennyire vágyom rá.

– Mindent el akarok mondani neked. Mindent. Kérlek, Mallory. Hadd magyarázzam meg. Még mindig nem ér hozzám, amiért nagyon hálás vagyok. Nem biztos, hogy képes lennék eltolni magamtól. Látom, hogy ő is küzd magával, a válla és a combja is feszes, miközben próbál nyugodtnak látszani. Most már jobban ismerem, látom, ahogy visszafogja magát értem. Mennyire hiányzott! Az, hogy nem beszéltünk az elmúlt napokban, teljesen üressé tett. Mintha hiányozna az egyik felem. – Oz! Nem tudom, mi mást mondhatnék. Hagyjon békén? Tegyen a magáévá? Mondjon el mindent, hogy megérthessem? – Vacsorázz velem. Mindent megmagyarázok. Látom a fájdalmat a szemében. Bármivel is győzködöm magam, utálom, hogy ezt tettem vele. Hogy szerethet ennyire egy férfi, aki alig ismer? Még saját magát is legyőzi miattam! Ez őrület! Szeretném az arcába kiáltani, hogy ez nem lehetséges, és hogy térjen végre magához. De a szívem közbeszól és nem engedi. Az érzés kölcsönös, és fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel. – Csak egy vacsora, Mallory. Kérlek. Sóhajtok egyet, és beadom a derekam. Ha válaszokat akarok, tőle kell megkapnom. Sosem akartam semmit annyira, mint őt, és ez az érzés nem csillapodik. Megkaptam, amit kértem, időt adott a maga módján, de semmi sem változott. Tudni akarom az igazságot, tehát beszélnünk kell. – Jól van. Vacsora. Szombat este. Hatra értem jöhetsz. Mintha szeretne még mondani valamit. Talán a ma este jobban tetszene neki, de muszáj a kezembe vennem az irányítást. Ha

most nem vagyok erős, talán soha többé nem szólhatok bele semmibe, ezért most észnél kell lennem, és tiszta fejjel kell belemennem, ha egyáltalán készen állok erre. Az ökle kifehéredik az erős szorítástól, az arca még jobban megfeszül, de bólint. – Rendben. Holnap este, hatkor. – Köszönöm. Végre eltűnt belőlem a feszültség. Mintha most, hogy már tudom, mi lesz, nem kellene harcolnom ellene, és végre megpihenhetek kicsit. Az ő keze is ellazul, egy pillanatra azt hiszem, felém nyúl, de végül nem teszi. A levegő feszültséggel teli közöttünk, mintha a legapróbb mozdulat is felrobbanthatna minket. Mintha gázszivárgás lenne egy csomag gyufa fölött, és a lángok bármelyik pillanatban felcsaphatnának. Ahelyett, hogy lángra gyúlnék, szép lassan kihátrálok. Az ajtónál megfordulok, és a kilincs után nyúlok. Már elfelejtettem, hogy a titkárnő bezárta, miután elment. Oz teste hozzám simul, illata átjárja a tüdőmet, pont úgy, ahogy már napok óta képzelem. Nem is tudtam, hogy lehetséges ennyire vágyni egy illat után. Lágyan megcsókolja a nyakamat, én pedig félrebiccentem a fejem, hogy megtehesse, amit mindketten akarunk. Mielőtt újra levegőt vehetnék, Oz maga felé fordít, és a hátam újra az ajtónak ütődik. – Kivárom a szombatot, de most adnod kell valamit, amivel én is kibírom addig. A szája még azelőtt elfoglal, hogy megkérdezhetném, mit akar.

Egyszerűen elveszi, ami kell neki. Ajkaim megadják magukat neki, és az jut eszembe, hogy a testem sokkal inkább az övé, mint az enyém. Felnyögök, ő pedig olyan szenvedéllyel habzsol, mintha nem lennék sosem elég. Lihegve húzódik el, én pedig szédülök a csókjától. – Most pedig menj, különben nem engedlek ki a szobából. Oz a zsebébe nyúl, az ajtó zárja hangosan kattan. Elenged, és én nem értem, miért fáj ez ennyire. – Holnap – mondja, és most úgy tűnik, minha fenyegetne, de ugyanebben a pillanatban életre kel a testem.

HUSZONNÉGY Mallory

AZ ASZTALOMHOZ érve egy közepes boríték vár, biztosan Oz küldte. – Paige hagyta itt, azt kérte, adjam oda neked – mondja Skyler, és egy csomagot nyújt át kíváncsian. – Jól van, lehet, hogy rám rontott a mosdóban, és erősködött, hogy odaadjam. Nevetve magam elé képzelem, ahogy Paige várja a megfelelő pillanatot. Elveszem és kibontom a csomagot. Egy olcsó telefont találok benne, a kijelzőjén egyetlen üzenet látható. Red Bull Ribi: A vöröscipellő hadművelet beindult, Dorka! Muszáj nevetnem. – Egy telefont hozott neked? – néz rám Skyler hitetlenkedve, mert a készülék egyértelmű, hogy egy olcsó, benzinkúton kapható fajta. – Kimozdulunk ma este – súgom Skyler fülébe. – Simon Borbárja a Keleti utcában, négy háztömbnyire – mondja izgatottan, én pedig bólintok, de valószínűleg nem a megfelelő irányba fordítom a fejem, mert még mindig nem ismerem eléggé New Yorkot. – Mindenki a Marie Yacht Klubba megy – teszi hozzá halkan

Skyler. Megrázom a fejem. – Nem akarok olyan helyre menni, ahol a többiek is ott lehetnek – ismerem el, és tudom, hogy ott Oz azonnal ránk találna. Így legalább megnehezítjük a dolgát. – Szóval kicselezzük a nagyfőnököt! – hajol hozzám még közelebb Skyler. – Benne vagyok! Elmosolyodom. Nem tudom, miért ilyen izgalmas ez! Talán a titkolózás miatt. Még sose kellett senki miatt kisurrannom sehonnan. A gondolattól összeugrik a gyomrom, de nem érdekel. Visszaírok Paige-nek. Dorka: Azt hiszem, a Peggy Carter jobb névválasztás lenne. Csak mondom. Kuncogva veszem tudomásul, hogy máris Dorkaként szerepelek a telefonban. Ha én ezt a nevet kapom, Paige mindenképpen Peggy lesz. Nekem ez jobban tetszik, és egyébként is Amerika Kapitánytól akarunk megszabadulni. Red Bull Ribi: Kizárt. Dorka: Már késő! A telefonban már átírtam a neved! Küldök egy képet neki, amit az interneten találtam. Amerika Kapitány megcsókolja Peggy Cartert. Peggy Carter: Pff! Mindegy. Peggy sosem jön össze Amerika Kapitánnyal! A halál az egyetlen társa, úgyhogy ne merészelj

ilyen rossz óment rám aggasztani! Dorka: Végül is van rá esély, hogy meghalunk, ha ma este elkapnak minket! Peggy Carter: Talán nem jönnek rá, amíg haza nem érünk, de az biztosan kiderül, hogy kisurrantunk. Dorka: Rémes vagyok, mert alig várom, hogy Oz újra küldjön valamit? Meg akarom Oznak mutatni, hogy azt csinálok, amit csak akarok, ha tetszik neki, ha nem. Nem lehet, hogy örökké figyeltessen! Nevezzük lázadásnak, de akkor is kiállok magamért! Peggy Carter: Nem. Hagyd a másik telefonodat az asztalon. Előveszem és kiteszem az asztalra a régi készülékem, és leülök a székre. – Ott találkozunk, ha Jamie-nek lesz kedve kimozdulni – súgja Skyler, mielőtt ő is visszaülne a helyére. Elmerülök a munkában, és pár órányi számmisztika után zizzen csak meg a titkos telefonom. Egy képet kaptam. Amerika Kapitány egy képernyőt bámul rajta. Úgy tűnik, épp most végzett az edzéssel, mert nem a szokásos öltönyében van. Jesszusom! Nem csoda, ha Paige odavan érte! Úgy fest, mint aki simán ketté tudna hasítani bárkit, mégis van benne valami jólneveltség is. Fura, de nagyon vonzó férfi. Peggy Carter: Nézz rá! Nem is sejti, hogy pár órán belül a

torkomnak akar majd ugrani! Először csak kuncogok, aztán már hangosan nevetek Paige-en. Dorka: EZ MIÉRT OLYAN VICCES?! Képtelen vagyok abbahagyni. Nem tudom, hogy ez a titkos kiruccanás csinálja-e ezt velem. Már egy ideje beszélünk róla, hogy péntek este kimozdulunk, és lassan ilyen nagy ügy lett a szimpla szórakozásból. Peggy Carter: Mert mindig két lépéssel előttünk járnak, és emiatt torkon akarom vágni őket! Dorka: Egyeztessük óráinkat! Peggy Carter: 17:05. Terveztem valamit Amerika Kapitánynak. LIBAKERGETŐ hadművelet. Dorka: Nem is akarom tudni, mit jelent a LIBAKERGETŐ hadművelet! Peggy Carter: … Dorka: Jól van, most már végképp nem akarom tudni! Peggy Carter: Talán megkértem a portást, hogy etesse meg a macskánkat 16:55-kor. Dorka: Nincs is macskánk!

Peggy Carter: Talán a biztonsági kódunkat is rosszul adtam meg neki. – Jesszusom! – sziszegem, és némán nevetek magamban. Elteszem a telefont, és magam elé képzelem, ahogy a riasztó megszólal, és Amerika Kapitány Ozzal együtt, rémülten rohan a lakáshoz, mialatt mi az irodában vagyunk. Mivel tudják majd, hogy dolgozunk, muszáj lesz ellenőrizniük, nem tört-e be valaki. Az utolsó órákat is végigdolgozom. Skyler megkérdezi, nem megyünk-e együtt, de most más terveim vannak. Remélem, találkozunk a borbárban, miután megvacsoráztak Jamie-vel. Összeszedem a cuccaimat, a telefonomat az asztalon hagyom, és a Paige-félét a zsebembe dugom. Kicsit csalódott vagyok, hiszen Oz nem jelentkezett, mióta eljöttem az irodájából, de biztos vagyok benne, hogy nehezen türtőzteti magát. Lerítt róla, hogy nem akar kiengedni, hogy be akarja fejezni, amit elkezdett, és biztos vagyok benne, hogy hagytam volna neki. Még mindig érzem őt a számon. Nagyon tetszik, hogy így tud uralkodni magán, de a sötétebb énem azt kívánja, bárcsak lecsapna rám. Hogy lehet az, hogy ilyen harag mellett ennyire felizgat? Mintha az agyam, a szívem és a vaginám képtelen lenne közös álláspontra jutni. Pontosan ötkor megnyomom a lift gombját. Sok szinten megállunk, mire leérek az aulába. Öt perccel később kilépek a liftből, és a kapu felé sietek a tömegben. Pár méter után valaki megragadja a karom, és behúz egy mélyedésbe. – Azt hiszem, sikerült – mondja Paige izgatottan. – Biztos vagy benne? – kérdezem halkan, és közben

kikandikálok az utcára. – Azt hiszem. Amerika Kapitány elrohant, mielőtt beszálltál volna a liftbe. Azt mondta, ne mozduljak a seggemről, és Milesszal beszélt telefonon, miközben elviharzott – suttogja Paige. Végignézek a barátnőmön, és elnevetem magam. Hatalmas napszemüveg és egy ballonkabát van rajta. – Mi ez a cucc rajtad? És miért suttogunk? Én miért nem kaptam jelmezt? Még mindig suttogok. Azt hiszem, ez már így marad. – Nem tudom – mondja némán, és mindketten nevetni kezdünk. A könnyem is kicsordul, nem is emlékszem, mikor nevettem ennyire utoljára. Azt hiszem, rettentően rossz kém lennék. – Hol szerezted ezeket? – kérdezem, és újra végigmérem. Nagyon jól áll neki ez a kabát, bár kicsit nagynak látom. Azt hiszem, nekem sokkal jobban állna. – Ebédidőben vettem. Utálom, a tiéd lehet. Csak azért kellett, hogy eldugjam ezt – mondja, és kicsit hátrébb megy, hogy szétnyithassa a ballont. Szűk, fekete nadrág, térdig érő magassarkú csizma és egy feszülős fekete felső van rajta. Nagyon dögös. Dögösebb, mint általában. – Mi folyik itt? – kérdezem, és mosolyogva megvonja a vállát. – Talán csak ki akartam csípni magam. Vagy mindig is szerettem volna egy ilyen kabátszétnyitós jelenetet, mint a filmekben. Felemeli a kezét, és leengedi a haját, a csillogó hullámok ráomlanak a vállára. Én is kibontom a hajam, és beletúrok a fürtjeimbe.

– Csak nem pasizásra gondolsz? Az iskolában mindig azt mondtad, hogy a randizás várhat. Azt hiszem, lassan itt van az ideje. Lehet, hogy tényleg emiatt öltözött ki. Paige sosem hangsúlyozza a szépségét, mert nincs rá szüksége. A férfiak bármiben észreveszik. – Nem tudom. Be kell vallanom, rám is hatással van, ahogy Miles néha rád néz. Egyszerre lépünk be a borbárba. Elsétálunk a hosztesz mellett, és leülünk két székre a pultnál. – Egy kicsit azért izgalmas, hogy valaki ennyire a megszállottam legyen. Mintha én lennék a mindene. Még sose éreztem ilyesmit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vonz, ahogy viselkedik. – Italt? – szakítja félbe a beszélgetést a pultos. – Egy pohár rozét kérek – azzal a kezébe nyomom a bankkártyámat. – Én is – mondja Paige, és öt előételt is kikér, mialatt ülünk és beszélgetünk. Nem tudom, mennyi idő telt el, de a bár lassan megtelik emberekkel, és a zongorához is leült valaki. Néhányan még énekelnek is. – Szerinted már kiborultak? – kérdezem. Paige lenéz az órájára. – Abban biztos vagyok. De túlélik. Velem vagy, úgyhogy megnyugodhatnak. Talán, ha megtudják, hogy ez a negyedik pohár borom, kicsit kiakadnak – mondja, és miután kiüríti ezt is, rendel még egyet. Én csak két pohárral ittam, de kellemesen melenget már ennyi

is. A bor mindig a fejembe száll, ezért nem iszom túl sokat. A tény, hogy talán terhes vagyok, csendesen ücsörög az agyam hátsó részében. Paige sem az a nagy ivós, de jólesik, hogy ma elengedi magát egy kicsit. Egyre többen érkeznek, hamarosan már mozdulni sem lehet. Ma nem hajtja el a pasikat Paige, sőt még viccelődik is velük. Biztosan a bor miatt van. – Nem tudtam, hogy itt leszel – súgja valaki a fülembe, én pedig óvatosan megfordulok a székemen. – Azt reméltem, hogy a Yacht Klubban talállak, de ma nem voltál ott. Eric áll előttem. – Ki akartam próbálni valami mást – válaszolom, és kicsit közelebb hajolok hozzá. Alig hallani valamit, mert nagyon sokan vannak és a zongora is elég hangos. Eric keze a csípőmre kúszik, és nekem dől. Lehet, hogy azért, mert valaki meglökte, de az is lehet, hogy szándékosan csinálta. Paige-re nézek, aki egy helyes öltönyös pasival beszélget. Amint megérzi a tekintetem, rögtön rám néz. – Akarsz táncolni? – kérdezi Eric, és mielőtt válaszolhatnék, máris talpra állít. – Nem hiszem, hogy jó ötlet. Nem akarok jelenetet rendezni, de Eric keze fájdalmasan szorítja a csípőmet. Szeretnék kiabálni, de esélyem sincs. Egy másodperc alatt a táncparketten találom magam. Eric magához húz, én pedig kővé dermedek, amikor a szemem sarkából megpillantom a zafírkék szempárt.

HUSZONÖT Mallory

OZ FELÉNK ROBOG, a lábam a földbe gyökerezik. Nem is veszem észre, hogy Eric a nyakamhoz hajol, csak mikor már hozzám ér a szája. Azonnal elhúzódom, egyáltalán nem tetszik, amit csinál. Eric csak vigyorog, és továbbra sem enged el. Sármos külseje ellenére megrémülök tőle. Épp el akarom küldeni melegebb éghajlatra, amikor egy ököl csapódik az arcába. Egy pillanatra azt hiszem, újra megtörténik, amikor a kézfej végén Paige-et pillantom meg. – Vedd le a kezed róla, te mocskos disznó! Eric mozdulatlanul fekszik a padlón. Elég rendesen kiütötte Paige. – Jól vagy, Mal? Csak bólintásra futja. Mintha elvitte volna a cica a nyelvemet. A tömeg körénk csoportosul, páran Eric fölé hajolnak. Ebben a pillanatban lép elém Oz. Már a karjában vagyok, amikor Paige felé fordul. – Jól vagy? Paige megvonja a vállát, és ehúzza a száját. Zajt hallok, és megfordulok. Oz felkapja Ericet a földről,

Amerika Kapitány pedig a kollégám haverjaival üvölt. Mikor érkezhetett? Oz ledob pár bankjegyet a pultra, és szúrós szemmel néz Paigere, de nem szól semmit, csak megragadja a kezem, és kivezet a bárból. Minden olyan gyorsan történik. Az egyik percben még nevetgélünk, a másikban pedig elrángatnak, és lőttek a kellemes estémnek, mert egy bunkó rám tette a kezét. Ha Oz nem is jelenik meg, Paige balegyenese is elég hangulatromboló. A nyári meleg fejbe vág, mikor kilépünk az ajtón, de hamar megcsap a hideg Oz limuzinjának hátsó ülésén. Bevágja mögöttem az ajtót, és beül mellém, pedig egy szóval se kértem, hogy ezt tegye. Az illata újra beterít, és a két pohár bor máris feltüzeli a vágyamat. Legalábbis a borra fogom, amit érzek. Az, hogy ilyen közel van hozzám, azonnal elgyengít. Istenem! Utálom, hogy képtelen vagyok ellenállni neki! Ha hozzám ér, elolvadok! Minden, amit mondtam arról, hogy beszélni akarok vele és meg akarom tudni az igazságot, most mintha pusztába kiáltott szó lenne. Ő pedig pontosan tudja ezt. – Oz! Nem tudom, mit mondhatnék. Kérjek bocsánatot, amiért kisurrantam? Könyörögjek neki, hogy magához szorítson? Vagy pont az ellenkezőjéért? Megrázza a fejét, én pedig elnémulok. Ha Ozról van szó, a szavak semmit sem érnek. Ujjával int, hogy üljek az ölébe, és én, mint egy rabszolga, engedelmeskedem. Összegömbölyödve, fenekemmel a kemény farkán ülök az

ölében. – Ittál? – kérdezi, és a számat nézi. Bólintok. Tudom, mire gondol. Szexeltünk, védekeztünk. Simán lehet, hogy terhes vagyok.

és

nem

– Csak két kis pohárkával. Oz bólint, majd végigsimít az arcomon. – Ne igyál többet. Legalább addig, amíg nem tudjuk biztosan. Halkan beszél a sötétben, ha behunyom a szemem, talán úgy tűnhet, nem hallottam, amit mond. De hallom, és tudom, hogy meg kell adnom neki, amit akar. Ahogy mindig. Hiába harcolok ellene, ezt a csatát nem nyerhetem meg. Bár úgy teszek, mintha utálnám ezt az uralkodást, igazából nagyon is tetszik nekem. Az agyam azt mondja, hogy ez egyáltalán nem helyes, de mélyen, legbelül nem hazudhatok magamnak. Ha arra gondolok, mennyi mindent tett azért, hogy az övé lehessek, egyszerűen nem tudok haragudni rá. Hatalmas keze fel-alá járkál a hátamon. A limuzin levegője szikrázik a szenvedélytől. Beszélnem kell vele, de amikor a keze a testemhez ér, egyetlen értelmes mondatot sem tudok összerakni. Átadom magam a vágy elsöprő hullámainak. Ha megcsókol, könyörögni fogok azért, hogy a magáévá tegyen. Ennyire akarom őt. Már hiába, mint egy drogos, úgy függök tőle. – Oz… Szinte nyögve mondom ki a nevét. Közelebb húz magához, mert tudja, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. – Sss… Zafírkék szeme végigsiklik rajtam. A nyakamat nézi, és oldalra nyúl valamiért. Egy rózsaszín zsebkendőt húz elő a zsebéből, és

belemártja a pohártartóban álló vízbe. Némán tisztogatja le a nyakamról Eric szájának nyomát, majd undorodva a padlóra hajítja a zsebkendőt. A következő pillanatban már ő csókolja a még nedves bőrömet, fogai kegyetlenül izgatják az érzékeny felületet. Dühös, amiért más is hozzám ért. Bizarr, de megértem, miért akarja a saját érintésével kitörölni Eric nyomát. Sőt még örülök is neki. A nyakába csimpaszkodom, miközben a nyakamat falja. Nyöszörgésem betölti a limuzin csendes hátsó részét. Semmit sem tehetek, engedelmeskednem kell neki. Keze a lábam közé siklik, tenyere élével a bugyi alatt ácsingózó puncimat dörzsöli. Összerezzenek. Még erősebben kényezteti a legérzékenyebb pontomat, a csípőm mozgásba lendül, a szája kikészíti a nyakamat. – Édes istenem! Az orgazmus mindjárt itt van, egyáltalán nem számítottam erre! Túl régóta nem ért hozzám Oz! Elárasztanak az érzések, a gyönyör egyre élesebb. Ujjaimat az öltönyébe mélyesztem, próbálom elodázni vagy siettetni a beteljesülést. Fogalmam sincs, mit akarok. Amikor a nyakamba harap, darabokra hullok a karjában. A csontjaimat átjáró kéjtől felsikoltok, és forró, nedves foltot hagyok az alkarján. Túl jó, amit művel velem, sose tudok betelni vele! Még most is, átnedvesedett bugyival a gyönyörtől lihegve azon gondolkodom, hányféle módon tehetne még boldoggá, mielőtt elalszom. A következő pillanatban már a karjában visz a házba. Pontosabban a mi házunkba. Igyekszem nem elpirulni, amikor a

portás integet nekünk. A liftben sem tesz le, a karjaiban tartva várja, hogy megérkezzünk. – Gondolom, nem a harmadikra viszel – nézek rá a pilláim mögül. – Nem. Szemernyi kétség sincs a hangjában, én pedig tudom, hogy most nem vitatkozhatok vele. Ahogy megérkezünk, a hasam összerándul. Oz birodalmában vagyok megint, de ezúttal nem valószínű, hogy könnyen kiszabadulhatok.

HUSZONHAT Miles

A HÁLÓBA VISZEM Malloryt, és az ágy szélére ültetem. Letérdelek elé, leveszem róla a cipőjét, és egy kicsit megdörzsölöm a lábát, hátha elfáradt az egész napos magassarkúban járástól. Halkan felszisszen, ahogy megszorítom a lábfejét, a már most kőkemény péniszem azonnal lüktetni kezd. Próbálok nem foglalkozni vele, de minden hiába, a szívverésem a férfiasságomban visszhangzik. – Oz! Megvárom, mit akar mondani. Szinte egész este aggódtam miatta, és tartok tőle, hogy ha megszólalok, csak még inkább feldühítem magam. Amikor a házba értem, már tudtam, hogy valami nincs rendben. Chuck megmutatta, mit üzentek neki, és én átkoztam a butaságomat. Tudnom kellett volna, hogy ez lesz. Gyorsan ellenőriztem a nyomkövetőjét, és megnyugodtam, mikor láttam, hogy a munkahelyén van. Az asztalánál viszont csak a telefont találtam meg, így hát elöntött a méreg. Ryan sem találja Paige-et, és kezdem úgy érezni, hogy ez a két dolog összefügg. Mindenhol keressük

Malloryt, kezdi elönteni az agyamat a rettegés. Minden bárt felhívok az iroda tíz háztömbnyi körzetében, miközben a kocsiba pattanva egyik helyről a másikra járva keressük őket. Szerencsére Ryan egyik barátjától megérkezik a megnyugtató telefonhívás. Az egyik borbárban dolgozik, és küldött nekünk egy képet róluk. Szinte porrá zúzom a fogsoromat, amikor meglátom, hogy a pultnál üldögélnek. Annyira szép, hogy szinte már fáj, amiért nem velem tölti az estéjét. Szélsebesen a bárhoz hajtunk, de sajnos nem tudom megelőzni azt a seggfejet, aki kezet emel a tulajdonomra. Ugyanaz a szarházi, aki a hétfői megbeszélésen is mellette ült. Hála az égnek, hogy Paige ott volt! Nem is tudom, mit tettem volna a pasassal, ha a kezeim közé kaparintom! Pontosan tudom, ki ez a féreg, majd később ellátom a baját. Mallory a hajamba túr, én pedig lecsukom a szemem, és kiengedek némi gőzt. Egy apró érintés, és minden aggodalmam szertefoszlik. Mintha minden bajomra ő lenne a megoldás. Átadom magam az érzésnek, azt akarom, hogy dédelgessen. Megfogom a csuklóját, és a számhoz fordítom puha tenyerét. – Maradj velem! – búgom a bőrébe. Kinyitom a szemem, és a szürkéskék szempárba nézek, hogy megvalljam, amit érzek. Minden porcikám, minden agysejtem ezt akarja. – Kérlek, Mallory! Szükségem van rád. – Beszélnünk kell. Azt mondtad, szombaton együtt vacsorázunk. Beharapja a száját, pedig én akarom megtenni helyette. Bólintok, és az órára pillantok.

– Elmúlt éjfél. Most már az enyém vagy. Azt mondtam, szombatig várok. Beszélünk, és megígérem, hogy mindent elmondok, amit csak tudni akarsz. Minden kérdésre válaszolok, de nem most. A combjára teszem a kezem, és egészen a ruhája széléig vándorolnak az ujjaim. Vékony, elölgombos ruhát visel, ami lágyan omlik a combjaira. Ha most megfordulna, biztosan látnám a bugyiját is. – Ne utasíts el, Mallory. Felnézek rá, és egy apró bólintással zöld utat ad nekem, lábai óvatosan szétnyílnak előttem. Lehajolok, borostámat végighúzom a belső combján, amitől még inkább kitárulkozik. Mintha hallaná a vágyaimat, kérdés nélkül megadja, amit akarok. Felgyűröm a derekára a ruhát, a nedves bugyija alatt átsejlik duzzadó nagyajka. Leveszem a zakómat, és ledobom a földre, kioldom a nyakkendőmet és az ingem felső két gombját. Lehet, hogy több ezer dollárba került az öltöny, de ha kell, elégetem, csak hogy Mallory hamarabb az enyém legyen. Gondolkodás nélkül tépem le az aprócska fehérneműt, és a zsebembe tömködöm a csipke maradványait. Eszembe jut, hogy milyen szép kis gyűjteményt halmoztam már fel idáig. Mallory nyögve hátradől, én pedig közelebb húzom magamhoz a fenekét. – Ha mindegyiket letéped rólam, kénytelen leszel újakat venni nekem. Magamba szívom éhes puncijának illatát, majd megnyalom a szám szélét, hogy a drága nedvesség nehogy az államra

csorogjon. – Jobb lesz, ha nem is veszel fel egyet sem. Teljesen felesleges eltakarnod előlem ezt a kincset. A szám a forró, csatakos bejárathoz ér, ő pedig felkiált, máris elemelkedik az ágyról. Kezem a nadrágomba nyúl, és erősen megszorítja az égbe meredező farkamat, nehogy a kelleténél korábban durranjon el. Ragacsos nedűje beteríti a nyelvemet és az ajkaimat, miközben orálisan kényeztetem. A keze a hajamba markol és erőteljesen meghúzza a tincseket. Amikor az ujjaim is csatlakoznak, a csiklóját kínozza a szám, ő pedig a nevemet sziszegi. Hallom, ahogy betölti a szobát az őrjítő vágy, de muszáj kibírnom. Azt akarom, hogy így élvezzen el, valami ezt parancsolja bennem, és meg kell adnom magam a belső szörnyetegnek. Ujjaim ki-be járnak eszméletlen szűk bensőjében, már nemcsak ő, de én is nyöszörgök. Bársonyosan sima, forró puncijának íze az őrületbe kerget. – Oz! – pihegi, és még közelebb tolja a fejem magához. – Most… most! Az utolsó szó már sikoly, a teste megfeszül, lábait a fejemre szorítja. Nem érdekel az sem, ha megfulladok, csak az a fontos, hogy azt érezze, amit én érzek a közelében. Finom, lassú nyelvcsapásokkal húzom a végtelenségig az orgazmust, majd lassan csókolgatom a combját, míg meg nem nyugszik. Annyira puha és annyira finom, és a tudat, hogy senki más nem nem ért még hozzá rajtam kívül, sokat segít abban, hogy leküzdjem a féltékenységemet és az észveszejtő vágyakozást.

Felállok, a szemébe nézek, és leveszem a nadrágomat. A cipőm és a zoknim is a padlóra kerül. Egy szál alsóban állok előtte, ő pedig felül az ágy szélére. Tekintete a mellkasomra szegeződik. Sötét van már, de az asztal melletti lámpa elég fényt ad ahhoz, hogy lássa a tetoválást. Óvatosan felemeli a kezét, és megérinti a bőrömet. Hiába kidolgozott a felsőtestem, a mellkasszőrzetem egy kicsit eltakarja a feliratot. Az ujjbegyeinek érintése, mintha virágszirom simítása lenne. Annyira óvatos, annyira érzéki, ahogy hozzám ér, azonnal a mennyországba repít. Megfogom a kezét, és a szívemre simítom a tenyerét. Tekintetünk összeforr, a szívdobogásom olyan erős, hogy még így is érzem, ahogy megmozgatja a mellkasomat. Bárcsak tudná, hogy azt dobolja, mennyire szeretem őt! – Miért? Csak ennyit mond, de a hangján érződik, hogy fél a választól. – Amikor megláttalak, pontosan tudtam, hogy még nem lehetsz az enyém. Azt akartam, hogy amíg eljön az idő, addig is mindig velem legyél. Nem mozdítja el a kezét, én viszont végigsimítok a karján és a mellkasán. Kigombolom a ruháját, és végig a szemébe nézek. Annyi minden van a tekintetében, képtelenség nem elveszni benne! Még akkor sem, amikor leveszem róla a melltartóját. Még akkor sem, amikor anyaszült meztelenül ül előttem. Megfogom a derekát, és felemelem, hogy az ágy közepére tegyem. Ujjai az alsónadrágom szélére kúsznak, és letolják a csípőmre. A következő pillanatban már mindketten meztelenek vagyunk. Forró, puha bőre izmos, túlfeszített testemhez simul.

Mindenünk összeér, amikor a kőkemény férfiasságom a még mindig tüzes csiklójához ér. Lassan hozzádörgölöm, és elsimítom a haját az arcából. – Istenem! Minden egyes alkalommal egyre szebb vagy! – mondja, és a keze a hátamra vándorol. Akarom őt, semmi sem állhat közénk. Tudom, mi történt legutóbb, és azt is tudom, hogy akár terhes is lehet. Ez talán sokaknak felelőtlenségnek tűnhet, de nekem Mallory az életem azóta, hogy megláttam őt. Ha egy kisbaba lett a szerelmünk gyümölcse, akkor azt a sors rendelte így. Vele akarok élni, és vele akarok családot alapítani. Bármikor is jön el a nap, csak egy újabb része lesz, amit imádni fogok. A kettőnk összetartozásának jelképe, akit imádni és dédelgetni fogok. Mégis mi lenne ebben helytelen? – Oz! A szemében bizonytalanság tükröződik, de azt is látom, hogy akarja. Remélem, hogy az utóbbi az erősebb. – Engedj be, édesem! Becsukja a szemét, és felnyög alattam. Gyorsan még egyszer végigsimítom a csiklóját, hogy nyomatékot adjak a kérésemnek. – Óvatosnak kell lennünk. Nem csinálhatjuk ezt – lihegi, de a csípője együtt mozog velem. – Mallory. Ha nem tudnád, teljesen odáig vagyok érted. Mindent megtennék érted, örökké vigyázni akarok rád. Különösen akkor, ha a gyermekemmel vagy várandós. Rám bízhatod magad. Mindig. Mallory egy másodpercig még ellenáll, aztán megadja magát. Csak ezután csókolom meg. Puha ajkai szétnyílnak előttem, a

nyelvem azonnal átveszi az irányítást. Vad, szenvedélyes a csók és végtelenül tökéletes. Pont, amilyen ő. A csípőm megmozdul, a farkam a lába közé kúszik és behatol. Nedves, de még mindig nagyon szűk, szinte alig férek be, annyira felduzzadtam. Még pár centi hiányzik, de nem érdekel. Erről álmodoztam, és nem számít, hogy nem nyel el teljesen. Végigfut a nyelvem a nyakán, miközben lassan beindulok. Minden egyes lökéssel egyre beljebb jutok. Remegő nagyajkai a heréimre simulnak, minden egyes pillanat, amit nem benne töltök, fájdalmas kínszenvedés. Képtelen vagyok felemelni róla a szám. Lecsókolom az utam a melléig, és megszívom a bimbóját. Egyiket a másik után ízlelgetem, mindkettőt finoman harapdálom. Végigsimítja a szám a mellei közét, majd megszívom a puha bőrt. Tudom, hogy finomabbnak kellene lennem, de ahogy belém marnak az ujjai, nem kétséges, hogy tetszik neki. Mostanra már könnyen tudok mozogni benne, az izmai kitágultak, és be tudják fogadni hatalmas, mohó méretem. Lábai a derekamra tekerednek, csípője visszhangozza a lendületem. – Mallory! – duruzsolom a nyakába. – Nem bírom már soká! Most kellene kihúznom, most kellene a hasára élveznem. Meg kellene tennem. – Oz! Lábai egyre szorosabban kapaszkodnak belém, és már tudom, hogy ő is majdnem ott van. – Édesem, ki kell húznom! – lihegem, mert alig kapok levegőt. – Élvezz belém! – rebegi, és rám szorul a bensője, amikor

lecsap rá az orgazmus ereje. Nincs más válaszásom. Benne maradok, és forróságot lövellek a méhe felé. Hosszan, hangosan dübörgök, mikor belé élvezek, és minden cseppemet neki adom. Nem ezt akartam, de kit érdekel? Annyira jó érzés! Én ide tartozom. Miután kiürültem és az ő teste sem remeg már, félrefordulok, és a mellkasomra húzom. Mindketten lihegünk, én átkarolom, és megcsókolom a homlokát. – Ígérd meg, hogy nem szöksz el – szorítom még jobban magamhoz. – Mindent elmondok, amit csak tudni akarsz. Kérlek, ne menj el! Felemeli a fejét a mellkasomról, és megsimítja a tetoválásomat. – Megígérem. Ahogy kimondja, álomba zuhanok, és talán még ki is mondom, amit már olyan régóta szeretnék. Szeretlek.

HUSZONHÉT Mallory

– AZT HISZEM, NEM tudok leállni – súgja Oz a fülembe kéjes, morajló hangon. Egyik keze a combomat fogja, a másik alám siklik, és a mellemet markolássza. Hátulról dönget, a hatalmas, erős teste mintha eggyé olvadna velem. Egész éjjel így feküdtünk, és már másodszor kelt fel. Az első alkalommal a szája ébresztett a lábaim között. Nem tudom, melyik tetszik jobban. Mindkettő egyformán mámorító. Lassan mozog, egyszerre nyögünk az éjszakában. Esküszöm, már attól elélvezek, ahogy kimondja a nevem! Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire fel tud izgatni valaki! Az, ahogy a nevemet sziszegi, minden sejtemre hatással van. – Akkor ne állj le! Csípőm együtt mozog vele, és mélyen magamba fogadom. Azt akarom, hogy bennem legyen. Minden alkalommal, amikor együtt vagyunk, mintha hazatérnék. Ezt vártam egész héten. Nem tudom, hogy bírhattam ki nélküle! – Minden alkalommal, ha felébredek, tudnom kell, hogy nem álmodom – mondja, és megharapja a nyakamat, amitől megfeszül a hátam, és előredüllednek a melleim. – Tudnom

kell, hogy tényleg itt vagy – azzal újra belém döf, és megnyalja a bőrömet. – Csak velem élvezel, igaz? Ez nem kérdés, így hát nem is válaszolok. Ki kellene akadnom amiatt, ahogy parancsolgat nekem, de a testem másként vélekedik. A puncim rászorul a péniszére, amitől még vaskosabb lesz, és könyörög neki, hogy kefélje meg. Magam mögé nyúlok, beletúrok a hajába. Muszáj megérintenem! Meg kell kapaszkodnom valamiben, mert mindjárt elrepülök! A gyönyör már itt van, és tudom, hogy fel fogok robbanni. – Ugye, szereted, ha mocskos szavakat sziszegek neked? Csak a nevét mondom ki válaszul, mert még mindig szégyenlem, amit teszek. Én nem tudok még beszélni erről, hiába élvezem minden pillanatát. Azt akarom, hogy ne hagyja abba, mert nagyon jó és nagyon tetszik nekem. A pokolba! Talán még szeretem is! – Ez nagyon jó! Évek óta tervezem, hogy mit teszek veled. Alig várom, hogy elmondjam, mire számíthat a tested mellettem! – Kérlek… – Ez az! Könyörögj! Ebből tudom, hogy annyira akarsz engem, amennyire én téged! Könyörögj nekem! Könyörögj, és megkapsz mindent! – Kérlek, Oz! Kérlek! Csináld! Annyira közel vagyok, már csak egy kicsi kell, de ő lelassít, én pedig elveszítem az eszem. – Kérj meg rá, hogy benned élvezzek el – hörgi a fülembe, és a hangjától megrándul a gyomrom. Elengedi a lábam, de én a magasban tartom, mialatt az ujjai a csiklómra siklanak. Nem

adja meg, amit várok, csak az őrületbe kerget az ingerlésével. – Élvezz belém, Oz! Töltsd ki a testemet! Végre megteszi! Vad lökéssel belém hatol, ujjai rám tapadnak, azonnal végem van. Leomlok az ágyra, a testemet letaglózza az orgazmus, ő pedig összerándul mögöttem. Forrósága betölti a bensőmet, végtelenül meghitt a pillanat. Nem tudom, meddig fekszem így. Lágy csókokat kapok, amíg kiheverem. Azt hiszem, egész éjjel összeért a testünk. Mintha képtelen lenne távol lenni tőlem. – Nem szöktél el. Kuncognom kell. Szerintem még akkor se tudtam volna kikászálódni az ágyból, ha akartam volna. – Alig bírok megmozdulni. Egész éjjel rám tapadtál. Az igazat megvallva, az is szerencse, hogy még lélegzem. – Sajnálom. Persze egy másodpercre sem hiszek neki. Megrázom magam, ő pedig szorosabbra fogja az ölelést. – Ki kell mennem a fürdőbe. Oz sóhajt egyet, és vonakodva elenged. Szégyenlősen állok fel. Nem húztuk el a függönyt, a reggeli napfény már besüt a szobába, így hát mindenem láthatóvá válik. Ahogy lépek egyet, a dolgos éjszaka bizonyítéka végigcsorog a lábamon. – Hogy ezt mennyire jó látni! Azonnal visszahúz, hogy közelebbről is megvizsgálhasson. Elpirulok, ami elég buta dolog, hiszen nem először lát meztelenül. Végigfuttatja az ujját a lábamon, és belenyúl a nedvességbe. – Fürdő – sziszegem emlékeztetőül.

– De ne zuhanyozz! Készítek reggelit. Csak utána fürdünk – mondja, és ő is felkel, miután egy csókot nyom az arcomra. Most én akarom magamra húzni, de ellenáll. – Ha így folytatod, baleset lesz belőle. A szekrényből elővesz egy pólót és a kezembe nyomja. – Ezt felveheted. Mivel nincs más választásom, belebújok. Egyáltalán nem akarom az előző esti ruhámat magamra húzni, és meztelenül sem szívesen flangálnék a lakásban. – Rántotta és sült szalonna? – Tökéletes. Még egy csókot kapok, aztán felveszi az alsónadrágját a földről, és magára kapja. Ahogy kimegy a hálószobából, nem tudom levenni róla a szemem. Meg kell hagyni, isteni segge van! Összekaparom magam, és a fürdőbe megyek. Csak a legszükségesebb műveleteket végzem el, de a tükör előtt megtorpanok. Közelebb hajolok, és felszisszenek, amikor megvizsgálom a nyakamat. Egyenesen a konyhába masírozok. Kiszívta a nyakam! Nem annyira vörös, talán még el is tudom fedni egy kis alapozóval, de akkor is! Hol vagyunk? A gimiben? – Miles! Oz fakanállal a kezében felém fordul, arcán bugyuta mosoly csillog. Mégis ki főz egy szál alsóban? Biztos, hogy kikészülök! – Igen, édesem? – Most készülök leordítani a fejed, úgyhogy jobban teszed, ha nem vigyorogsz! Ettől csak még szélesebb lesz a mosolya. Visszafordul a

tűzhelyhez, lekapcsolja, és leteszi a fakanalat, aztán megint rám néz. Természetesen mosolyog. – Nehéz nem mosolyogni, amikor itt állsz a konyhánkban, a pólómban, és úgy festesz, mint akivel egész éjjel szeretkeztek. Amíg nem akarsz elmenni, nincs semmi, amitől lehervadna ez a vigyor. Nem figyelek arra, amit mond, mert túlságosan szépek a szavai. Mint ahogy minden, amit kiejt a száján. Nem is értem, hogy képes erre, így hát nem figyelek rá, mert most haragudnom kell. Nem olvadhatok el még attól sem, hogy a mi konyhánk. – Kiszívtad a nyakam! – mutatok a nyakamra. Oz sóhajt egyet, és megpróbálja elfojtani a nevetését. – A féltékenységi rohamaidnak véget kell vetni! – folytatom, és csípőre vágom a kezem. Még nem vagyunk túl rég együtt, és máris többször elborult az agya, amikor valaki a közelembe került. Oz megindul felém, én mozdulatlanul várom. Amikor a magasba emel, nem tudok védekezni, csak sikítani… A fenekem a konyhapulton landol, a kezével lefogja a combomat. Feje az ölembe lapul, én pedig nem tehetek mást, beletúrok a hajába, megmarkolom a tincseit, és megemelem a fejét. – Nagyon nehéz – vallja be végül. – Olyan régóta akarlak már! Fogalmad sincs, mióta! Hosszú, hosszú ideje. Amikor meglátom, hogy valaki rád mozdul, egyszerűen elvesztem a fejem. Dührohamot kapok, és már nem én irányítok. Tudom, hogy ez nem jó, de képtelen vagyok megálljt parancsolni neki. Egyszerűen nem megy.

A végére mintha már könyörögne azért, hogy megértsem. – Mióta vársz rám? – teszem fel a napok óta bennem bújkáló kérdést. Azt tudom, hogy az egyetem alatt már ismert. Biztosan még azelőtt alakult ez ki, hiszen az Osbourne Vállalattól kaptam az ösztöndíjamat. – Egy állami matematikaversenyen láttalak meg először. Egyetemista voltam akkoriban, és bírónak kértek fel. Megpróbálom felidézni a kérdéses napot. Nagyon sokan voltak ott, de szerintem emlékeznék rá, ha láttam volna. Hány éve is volt? – Öt éve – motyogom szinte csak magamnak. – Öt éve figyelsz engem. Megrázom a fejem. Képtelen vagyok elhinni, még most se fogom fel, amit hallok. Bár így már sok minden világosabb. – Néha sokkal többnek érzem. Mintha nem is emlékeznék az azelőtti időkre – mondja kedvesen. Hangjában van valami, amit nem értek. – Miért? Csak az okot vagyok képtelen felfogni. Igaz, nem vagyok csúnya, és mindig akadtak érdeklődők, de Oz egy egészen más szint. Elégszer láttam, hogy a lányok milyen szinten olvadoznak a vaskos pénztárcák előtt, és az ő vagyona még annál is nagyobb figyelmet éleszt. Ráadásul Oz nemcsak gazdag, de piszkosul jóképű is. Felemelkedik, a kezem kicsúszik a hajából. Most már én nézek fel rá. – Azért mentem el arra a versenyre, mert néha muszáj

jópofizni bizonyos emberekkel. Akkoriban még csak építettem a nevemet, ezért sokszor csináltam hasonlót. Azt akartam, hogy egyre nagyobb legyen a birodalmam. Megvonja a vállát, mintha ez ma már egyáltalán nem lenne fontos. Az elmúlt öt évben sikerült elérnie, amit akart, hiszen mindenki ismeri az Osbourne Vállalatot. – Alapjában véve arról volt szó, hogy apám ismerőseivel találkozhassak. Ő is a Yale-re járt, és nagyon sokan az üzlettársai közül is. – Te is gyűlölöd az apádat – jegyzem meg, bár ő nem látszik annyira dühösnek, amennyire Paige. – Tizennyolc éves korom óta. Anyám akkor mesélte el, miket tett vele az apám. Oz arca megrándul, én pedig azt találgatom, vajon milyen szörnyűségekről lehet szó. Azt már tudom, hogy Paige anyját megölte. – Olyan akartam lenni, mint ő. Okos volt, és nagyon otthonosan mozgott az üzleti életben. Mindig is azt akartam, hogy büszke legyen rám. Nem vettem észre, mi folyik az orrom előtt. Hogy nem láttam, miként bánt az anyámmal? Sírva mesélte el, miket tett vele. Aznap nem tehettem semmit, hogy megállítsam a könnyeit. Semmit sem tudtam az egészről addig. Talán ha tudtam volna, tehettem volna valamit, de csak ültem, és hallgattam, mit tett vele éveken át. Aztán anyám elhagyta, és én is megértettem, mire képes az apám. Oz megrázza a fejét, mintha még most se tudná elhinni a történteket. – Nagyon sok dolog van, amit nem tudhatsz róla, és nem

vagyok benne biztos, hogy el kellene-e mondanom neked. Nem akarom, hogy megfertőzzön ez a mocsok, Mallory. Megfogadtam, hogy én sosem leszek olyan, mint ő, és talán már azzal, hogy beszélek róla, belerángatlak téged is az ő világába. Oz becsukja a szemét, nekem pedig eszembe jut, hogy az ajtóm előtt ülve hallgatta, ahogy zokogok. Mennyire ismerős lehetett neki a helyzet! Mintha az anyját hallgatná, tehetetlenül. – Oz! – simítom a kezem a mellkasára. – Ez egészen más. Ugye, tudod? A tekintetéből látom, hogy nem hisz nekem. – Megfogadtam, hogy én sosem bántom azt, akit szeretek, hogy jobb leszek. Megígértem, hogy boldog életet adok anyámnak, és hogy apám megfizet minden egyes könnycseppért. Ezt is tettem. Az alapítványomat használtam, és az egész életemet arra tettem fel, hogy megállítsam ezt az embert – meséli Oz, és a fal felé fordulva elmerül az emlékeiben. – Aztán beléptél az életembe. Oz elsimít egy tincset az arcomból. – Csak a bosszúról szólt az életem. Amikor megláttalak, úgy éreztem, újra élek, de nagyon fiatal voltál még akkor, és úgy döntöttem, félreállok. Megtudtam, ki vagy, aztán elintéztem, hogy jó iskolába kerülj. Később egyre többet akartam tudni rólad, és minél jobban megismertelek, annál jobban kellettél. Az egyik dolog hozta a másikat, kicsit olyan volt, mintha egy hegyről csúsznék lefelé. Nem tudtam nem rád gondolni, és ha elborult az agyam, te voltál az, aki miatt újra magamhoz tértem. Ebből tudtam, hogy nem engedhetlek el, mert te vagy az egyetlen fénysugár az életemben. Te lettél a jobbik felem.

Emiatt döntöttem úgy, hogy nem leszek olyan, mint az apám, sőt hogy sokkal jobb leszek. Mindent meg akartam adni neked. Azt akartam, hogy jó életed legyen, és amikor eljön a megfelelő pillanat, csak én legyek az, akit választasz. Sosem akartalak megríkatni téged. Próbálom feldolgozni, amit mond, de egyelőre csak letaglóznak a szavai. – Fizettél valakinek, hogy a barátom legyen – vágok közbe keserűen. – Nem mondom, hogy nem estem túlzásokba, de majd beleőrültem az aggodalomba. Ha nem lett volna valaki melletted, kizárt, hogy ennyi ideig távol tudtam volna magam tartani tőled. Összetörtem volna, ebben biztos vagyok. Paige tartott egyben. Így legalább tudtam, hogy rendben vagy. Ő volt az, aki vigyázott rád, amíg én nem lehettem melletted. – Senki sem akar bántani engem, Oz – próbálkozom, de láthatóan meg se hallja, amit mondok. – Mallory… A szívem beleremeg attól, ahogy kimondja a nevem. Soha, senki nem beszélt ilyen mély érzésekkel rólam. – Tudom, hogy kicsit megőrülök, amikor rólad van szó. Hidd el nekem, hogy megpróbáltam, de egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok visszafogni magam. – És mi van, ha nekem ez nem kell? – kérdezem, és megmozdulok a keze alatt. Oz szinte a lelkembe fúrja a tekintetét, és még közelebb lép hozzám. – Azt hiszem, ha nem is akarod elfogadni, egy részednek mégis

kell. Különben nem lennél itt. Nem tudok vitatkozni vele. Igen, tetszik nekem, ahogy irányít, ahogy elragadtatja magát, pedig tudom, hogy ez nem jó. Mégis, végre fontos vagyok valakinek. Talán én sem vagyok teljesen normális, ha efféle figyelemre éhezem. Soha, senkinek sem voltam fontos, csak Paige-nek. – Részben kedvelem, Oz, de te mindent irányítani akarsz. Muszáj, hogy legyen valami, ami csak az enyém. Mint például a munka. Ugye, nem fogsz beavatkozni a karrierembe? Oz elmosolyodik, de én meglóbálom az ujjam. – Tudom, hogy neked köszönhetem, hogy megkaptam a gyakornoki állást. – Ez nem igaz – vág közbe. – Nagyon okos vagy, és bármelyik iskolába bejuthattál volna. Én csak azt akartam, hogy hozzám vezessen az utad. Rendben, lehet, hogy igaza van, de a teljes ösztöndíj és a gyakornoki program biztos, hogy nem csak az én érdemem. Az előző évig nem is létezett ez a program az Osbourne-nál, és kezdem gyanítani, hogy csak miattam találta ki. – Tehát még egyszer. Nem fogsz beleavatkozni a karrierembe, ugye? – Muszáj, hogy testőröd legyen, édesem. Ha kiderül, hogy együtt vagyunk, célkereszt kerül a hátadra. Nem csak az apám fog vadászni rád. Nagyon sok pénzem van, és ha kitudódik, hogy van egy gyenge pontom, az emberek megpróbálják megszerezni a vagyonomat. – Én vagyok a gyenge pontod? Nem tudom, mit érzek. Most vajon meg kellene bántódnom?

– Te vagy a mindenem. – Nem könnyű haragudni rád, ha így beszélsz velem. – Jobb lesz, ha feladod. Úgysem állok le, amíg velem nem leszel. – Ígérd meg, hogy nem avatkozol bele a munkahelyi dolgaimba. – Megígérem, hogy igyekezni fogok. – Miles! – Nem fogok beavatkozni, csak ha valaki keresztbe tesz neked – azzal megrándítja a vállát, mintha ez valami mentség lenne. Egy pillanatra Paige-et juttatja eszembe. Ő is ezt mondta volna, és ő is így reagálna. Pedig ez csak egy gyakornoki állás! – Még mindig haragszom rád – jegyzem meg, és keresztbe fonom a karomat. – Helyes – mondja, és az ölébe kap. – Előttünk az egész hétvége. Kitalálok valamit, hogy elpárologjon az a harag – azzal ledob a kanapéra, és letérdel elém, majd mohó tekintettel szétnyitja a lábamat. – Azzal kezdem, hogy addig fallak, amíg el nem élvezel. Utána befejezem a reggelidet. Ellenkezni akarok, meg akarom magyarázni neki, hogy ez így nem lesz jó, de semmi más nem jön ki a számon, csak a neve. – VELED MEG mi történt? – kérdezem Paige-től, akin mintha rúzs lenne. Oz pár lépéssel mögöttünk sétál. Hétfő reggel van, dolgozni megyünk. Hajnalban mentem haza, összekészültem, és emlékeztettem rá, hogy Paige-dzsel megyek be reggel. Ebben egyeztünk meg, amikor vasárnap is nála aludtam. Három éjszaka egymás után. Már az irodaházban vagyunk, és most Paige-től várok

válaszokat. – Mi? – kérdezi Paige, és megvonja a vállát, mintha nem tudná, miről beszélek. Hátrapillantok. Oz megállt, és az egyik őrrel beszél. Rám kacsint, mi pedig a lifthez megyünk. – Szájfény van rajtad. – Kiszáradt a szám, és csak ezt találtam – védekezik Paige. Hát persze! Benyomom a tizedik gombját, aztán az övét is, de megelőz. – Meg kell bizonyosodnom arról, hogy az asztalodhoz értél – mondja bocsánatkérő arckifejezéssel. – A nap végéig én vigyázok rád, az éjszakai terveidtől függően. – Nos, ma éjszaka otthon leszek, mert Oz már az idegeimre megy. – Nekem azt mondta, belementél, hogy testőröd legyen, hiszen ti… Nem fejezi be a mondatot. Egyértelmű, hogy nem akar arról beszélni, hogy kufircolok a testvérével, és én sem akarom elmesélni neki. – Igen, valóban. Nagyon furcsa ez nekem, de annak örülök, hogy te vagy az. A lift megáll, és mindketten kiszállunk. – Ebéd? – kérdezem az asztalom felé lépdelve. – Majd írok, de szerintem ráérek, hacsak nem jön közbe valami. Az étterem jó lesz? – Igen, jó lesz. Megígértem Oznak, hogy nem megyek ki az épületből anélkül, hogy tudna róla. Szeretném viccből maminak szólítani, de talán nem most jött

el az ideje. Úgy látom, Paige kicsit kényelmetlenül érzi magát helyettem is. Pedig ha belegondolok, engem egyáltalán nem zavar, hogy vigyáznak rám. Annyi az egész, hogy nem vagyok hozzászokva. Egy kis biztonság nem árthat, ha ettől mindketten megnyugszanak. Nem hinném, hogy valóban veszélyben lennék, de ennyit megtehetek értük. Egyébként sem megyek sehová nélkülük. Paige és én már régóta összenőttünk, most pedig Oz is hasonló kapcsolattá kezd alakulni. – Remek! Írok majd – mondja Paige, és visszamegy a lifthez. Skyler, majd Eric asztalára pillantok, és megrándul a gyomrom. El is felejtettem, mi történt péntek este! Eric asztalát teljesen kiürítették. – Fenébe! Egyáltalán nem kedveltem Ericet, mert nagyon lusta volt, és mindig mindenben hibázott, de azért nem akartam, hogy kirúgják miattam. Előhalászom a telefonom, és küldök egy üzenetet Oznak. Én: Kirúgtad Ericet! Arról volt szó, hogy nem avatkozol a munkámba! Oz: Örömmel megvitatom veled ezt a kérdést, akár most rögtön, az irodámban! Egész reggel azt találgattam, milyen színű bugyit vettél fel. Szeretném tudni, jól tippeltem-e. Én: Oz, én komolyan beszélek. Oz: Kékre gondoltam.

Én: Édes istenem! Ajánlom, hogy ne találjak kamerát a hálószobámban! Hát persze hogy kék bugyi van rajtam! Oz: Bárcsak lenne! Ha megengeded, még ma beszereltetem! De be is költözhetsz hozzám, és akkor a saját szememmel láthatnálak minden reggel! Én: Én itt kiabálok veled, te pedig arra kérsz, hogy költözzem hozzád? Figyelj most rám! Eric. Oz: Eric megbukott a drogteszten, miután belekötött Ryanbe. Ez az utolsó alkalom, hogy beszéltem arról a pasiról, aki meg akarta kaparintani a NŐMET! Én: Ki az a Ryan? Oz: Ryan egy biztonsági emberem. Ő vigyáz rád, ha Paige vagy én nem vagyunk veled. Én: Amerika Kapitány! Felnevetek. Nem is tudtam, hogy hívják Amerika Kapitányt! Oz: Amerika Kapitány Én: Ó! Találtam valamit, amiről nem tudsz? Semmit sem tudsz Amerika Kapitányról? Nem bírom megállni. Lehet, hogy igaza van. Tényleg szeretem, amikor alfahímként viselkedik, mert mindig találok valamit,

amivel piszkálhatom. Oz: Lemegyek, és kiszedem belőled. Én: Ne! Paige és én nevezzük így Ryant, mert eléggé hasonlít rá. Nehogy legyere! Remélem elég érthető volt az utolsó mondat! Tudom, hogy előbb-utóbb kiderül, mi van köztünk, de szükségem van még pár nyugodt napra, hogy felkészüljek a pletykákra. Oz: Szerinted Amerika Kapitány jó pasi? Majd biztos belesétálok a csapdájába! Én: Senki sem jobb pasi nálad! Az a gond, hogy nem is kell füllentenem. Amerika Kapitány dögös, de Oz közelébe se ér. Én: Ígérd meg, hogy nem jössz le! Oz: Megígérem. Ígérd meg, hogy itt ebédelsz, és este velem vacsorázol! Már egyébként is itteni ebédet terveztem. Talán megtudhatok valamit Ericről és a drogtesztről. Én: Itt maradok ebédre, de még hagyjuk nyitva az estét. Van az a jó szokásod, hogy felbőszítesz, és szeretném, ha ez nem történne meg.

Oz: Egész hétvégén azon fáradoztam, hogy megbékélj. Ha jól emlékszem, mintha élvezted volna! Valóban így telt a hétvége. Mindenhol a lakásában. Az emléktől máris libabőrös vagyok. Szűzlányból hirtelen szexista lettem! Hihetetlen, milyen gyorsan változik az ember! Én: Még meggondolom.

Leteszem a telefont az asztalra. Van egy olyan érzésem, hogy nem fogom kibírni. Pláne, ha megjelenik az ajtómnál, és előadja a birtokló magánszámát. Mosolyogva vetem bele magam a munkába.

HUSZONNYOLC Mallory

AZ ELMÚLT KÉT NAP igazán remek volt. Reggelente Paigedzsel dolgozni megyünk, Oz mögöttünk sétál, és folyton figyel, de nem zavar, ha megkérem rá. Esténként vacsorázni visz, aztán pedig szeretkezünk, amíg már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy hazamenjek aludni. Sok a munka, Linda pedig teljesen odavan, hogy Eric nélkül is bírjuk Skylerrel a terhelést. Skyler persze csípősen meg is jegyzi, hogy már a kezdetektől Eric helyett is mi dolgoztunk. Mindenesetre jó érzés, hogy értékelik a kemény munkát. Szerda reggel az asztalomon gőzölgő kávé vár, és egy üzenet. Oznak korán kellett bejönnie, egy megbeszélés miatt, így hát Paige és én Amerika Kapitánnyal a hátunk mögött sétáltunk az irodába. A makulátlan kézírásától mindig mosolyognom kell. Ez majdnem annyira édes és forró, mint te. Még mindig érzem az illatodat az ujjamon. Szeretettel, Oz Annyira lángol az arcom, hogy félek, bekapcsol a tűzriasztó.

Jesszusom! Mégis hogy képes pár szóval ilyen izzó vágyat ébreszteni bennem? Túl könnyen megy neki! Előveszem a telefonom, és gyorsan pötyögök neki. Én: Köszönöm a kávét és a pirulást. Azonnal válaszol, már vigyorgok. Oz: Ez életem célja! Én: Gratulálok! Oz: Talán már említettem korábban. Szerdánként anyámmal ebédelek. Szeretném, ha ma te is velünk tartanál. Kérlek, Mallory! Nem tudom, mit válaszoljak. Már egyszer megkért rá, akkor azt hittem, csak viccel. Ez egy nagy lépés. Vajon készen állok rá, hogy megismerjem az anyját? Oz: Te vagy az életem, édesem! Szeretném, ha végre találkozhatna az anyám azzal a nővel, akiről már annyit meséltem neki! Hát erre nem számítottam. Én: Te meséltél rólam az anyádnak? Mégis mit mondtál? Oz: Azt, hogy elképesztően okos vagy, és hogy csodálatosan szép. És azt is, hogy tíz unokát ígértünk neki. Én: Tíz unokát? Ezt nem mondhattad!

Oz: Akkor talán jobban tennéd, ha ebédnél helyesbítenél! Mosolyogva rázom a fejem, és megadom magam. Tudom, mit érzek iránta, és azt is, hogy ő mit érez irántam. Bár még nem mondtuk ki hangosan, ő számomra az igazi, ezért nincs mire várnom. A szavaknak is eljön majd az ideje. Én: Rendben. Oz: Én vagyok a legboldogabb férfi a földön! Küldök még egy csókot, aztán elteszem a telefonom, és végigsimítok a vékony, halványkék vászonruhámon. A New York-i nyár pokolian forró, ezért öltöztem ma lengén, de most már bánom egy kicsit. Vajon megfelelő öltözék ez egy ilyen ebédhez? A derekamon törtfehér öv, a lábamon krémszínű, telitalpú szandál. A hajam feltűzve, a nyakamon pedig már nem látszik a szívás nyoma. Az egyszer biztos, hogy ha még ott éktelenkedne, akkor nemet mondtam volna. Nagy levegőt veszek, és megpróbálok ellazulni. Elkerülhetetlen ez a találkozás, tehát jobb minél előbb túlesni rajta. Lehet, hogy azért nem szólt eddig, hogy ne tudjak visszatáncolni? Túlságosan jól ismer engem! Skyler királykék blúzban és feszes, magas derekú, fehér nadrágban érkezik meg. Hosszú, sötét haját szoros copfba fogta ma reggel. Leteszi a táskáját, és rám köszön. – Ki halt meg? – kérdezi, amikor rám néz. Elnevetem magam, mert mindennap így fogadott, amíg Ozzal el nem rendeződtek a dolgaink.

– Még senki! Ma találkom az anyjával. Skyler némán felsikolt, és a magasba ugrik. Nem tudom, hogy képes erre a mutatványra abban a magassarkúban! A számra tapasztom a kezem, hogy ne hallatszódjon, mennyire nevetek. – Általában nem vagyok ilyen, de ez igazán izgalmas hír! – mondja, és leül az asztalom szélére, és megtámasztja az állát. Úgy fest, mint egy kisgyerek, aki a mesét várja, én pedig megint elnevetem magam. – Fogd be! Te elvileg az a barát vagy, aki mit sem törődik az ilyesmivel! – viccelődöm, és kilököm az álla alól a kezét. – Próbálok támogató lenni – magyarázza és puffog egyet, majd visszasétál az asztalához. – Ugye, tudod, hogy ez komoly dolog? – szól most már távolabbról, és megvonja a vállát. – Azt hiszem, ha ő elég jó neked, akkor mindent bele kell adnod. Belekortyolok a kávémba. Természetesen pont olyan, ahogy én szeretem. Sok tejszín, sok cukor és egy csipet fahéj. Tökéletes. Ahogy Oz is, a maga módján. Félredobom a félelmeimet, és munkához látok. A rágódás úgysem segít.

HUSZONKILENC Mallory

OZ DÉL ELŐTT pár perccel lép az asztalomhoz. Skyler a túlsó oldalon magában dúdolgat. – Dú-dú-dú. Dú-dú. Dú-dú-dú-dú… Oz kérdőn néz rám, aztán megvonja a vállát. Megfogom a kezét, és együtt megyünk a lifthez. – Ideges vagy? – kérdezi, és megcsókolja a csuklómat. A pulzusom az egekbe szökött, és most már ő is tudja. – Kicsit – vallom be idegesen mosolyogva. – Még sosem csináltam ilyet. Borostáját a kezemhez dörzsöli, és rám néz azokkal a csodás, zafírkék szemeivel. – Én sem, édesem. Csak most eszmélek rá, hogy ő is izgulhat! Tudom, hogy fontos számára az anyja, és biztosan azt szeretné, ha jól kijönnénk egymással. Még senki iránt nem érzett úgy, ahogy irántam, tehát az is világos, hogy senkit sem mutatott még be az anyjának. Erőt ad ez a felismerés, érte képes leszek megcsinálni ezt. Megkönnyíthetem ezt a találkozást, ha akarom, ezért az ő félelmeinek az elűzését választom. – Remélem, hogy tetszem majd neki.

Itt az ideje, hogy határozottságot erőltessek magamra. Az, hogy ez mindkettőnk számára fontos pillanat, sokkal erősebbé tesz. – Imádni fog. Másra nincs idő, a lift a földszintre ér. Átmegyünk az aulán, és ahelyett hogy kimennénk az épületből, a titkos ajtó felé haladunk. Hát igen! A kertbe megyünk. Az én kertembe! Oz kinyitja előttem az ajtót. Ahogy kilépek, rögtön eszembe jut az első alkalom, amikor itt jártam. Az idő csodás, a lugas árnyéka kellemesen hűvössé teszi a kertet. Oz kézen fogva vezet végig a kövezett úton, egészen a füves területig. Egy gyönyörű, idős nő ül a padon. Előtte a megterített asztal, szemben vele két szék. Azonnal feláll, amint meglát minket, és megkerüli az asztalt. Halványsárga nadrágkosztümöt visel, és barna telitalpú szandált. Még a rózsaszín manikűrözött körmeit is észreveszem. Szép, őszes haja a vállára omlik. Mosolya könnyed, szeme a legszebb sötétzöld, amit valaha láttam. Elénk lép. Kitárt karjaitól kicsit megijedek. Egyenesen felém tart és magához ölel. – Mallory! Annyira örülök, hogy végre találkozunk! Egy pillanatra úgy érzem, elsírom magam. Mintha hirtelen visszarepültem volna a gyerekkoromba, amikor semmi másra nem vágytam, csak egy ilyen ölelésre. Erős ugyan, de nagyon óvatos, én pedig viszonzom az ölelést. Kicsit hasonlít az érzés arra, amikor először találkoztam Ozzal. Mintha egész életemben erre a pillanatra vártam volna. – Anya, ő itt Mallory. Mallory, ő itt az anyám, Vivien Osbourne. Vivien kicsit hátrébb lép, és tetőtől talpig végigmér. Mintha

könnyes lenne a szeme! – Hát micsoda szépség vagy! – lelkendezik, nekem pedig átmelegszik a szívem. – Köszönöm, Mrs. Osbourne. – Szólíts Viviennek – javít ki gyorsan, és közelebb hajol. – Vagy mamának – súgja a fülembe, majd rám kacsint, és még egyszer megszorítja a karom, mielőtt Ozhoz fordulna és arcon csókolná a fiát. – Leülhetünk? – szólal meg Oz, és az asztal felé int. Vivien visszaül a padra, mi pedig a két szemközti széket foglaljuk el. Oz azonnal megfogja a kezem, amitől tökéletesen megnyugszom. Töménytelen mennyiségű étel vár ránk az asztalon. Mindenki előtt van saláta, valamint egy tálca szendvics, gyümölcs és sajt. Vivien összeállít nekem egy tisztességes tányért, aztán Oznak is, végül a sajátját is megpakolja. Iszom egy korty teát, és felkészülök a kérdésekre. – Mallory – szólít meg Vivien. – Szinte mindent tudok már rólad, egyetlen dolgot kivéve. Mégis hogy vett rá a fiam, hogy vele legyél? Nem tehetek róla, elnevetem magam, Oz pedig rögtön megfeszül. Vivien rosszalló pillantást vet a fiára. – Hogy érti ezt? Vivien lenyel egy falat szendvicset, és Ozra kacsint, majd a kertre mutat. – Három éve építette ezt. Akkoriban már tudtam rólad, de még nem tudtam, mennyire megszállott a fiam. Ahogy az idő haladt, lassan megértettem, és megpróbáltam mindent

megtudni rólad, mert láttam, mennyire megváltozott miattad. Reméltem, ha meglátod ezt a helyet, egy nap majd beleszeretsz – azzal iszik egy korty teát, majd folytatja. – Azt hiszem, minden anya aggódna az adott körülmények között, de én már régóta tudtam, hogy Miles más, mint a többi gyerek. Sosem lehetett változtatni rajta. Aznap, amikor mesélt nekem rólad, már tudtam, hogy számára te leszel a változás. És tessék, most itt vagy. Azt szeretném tudni, hogy miért. – Ez egy jogos kérdés. Azt hiszem, bárki, aki ránéz Ozra… – Ozra? – szól közbe Vivien mosolyogva. – Ez a becenevem – magyarázza Miles, én pedig folytatom. – Igen. Azt hiszem, ha úgy vesszük, talán furcsa, amit a tudtomon kívül tett értem, de amikor találkoztam vele és megláttam, hogy mennyire fontos vagyok neki, képtelen voltam elutasítani. Annyi nő éli le úgy az életét, hogy tizedennyi figyelmet sem kap! Vivien arcán komolyság villan fel, majd egyetértően bólint. – Biztos vagyok benne, hogy őrültségnek tűnik ez a kapcsolat, de ha egy férfi megad mindent azért, hogy boldog legyek és a lehető legjobban bánik velem, akkor kinek lehetne kifogása? Persze, az elején nagyon dühös voltam, mert úgy éreztem, hazudtak nekem, de minél fontosabb lett nekem Miles, minél jobban megszerettem, annál inkább biztos lettem abban, hogy az egész a hatalmas és csodálatos szíve mélyéről fakad. Olyasmit kaptam tőle, amiben még sosem volt részem. Oz elengedi a kezem, és megfogja az arcomat. Lágy csókot kapok, ami mindent elmond az érzéseiről. Tudom, hogy szeret engem, de még nem mondjuk ki. A végső elköteleződés még

várat magára. Nem csókol hosszan, csak megérinti a homlokom, majd újra a kezemet fogja, és visszafordul az anyja felé. Vivien hatalmas mosolya megnevettet, és egy kicsit zavarban is érzem magam. Az egész olyan hihetetlen, de mégis megmelengeti a szívemet, mintha most kapnám meg a családot, amire mindig is vágytam. A hasamra teszem a kezem. Meglehet, hogy tényleg lesz egy igazi családom. Már nem rémít meg a gondolat, inkább szeretettel tölti el a szívemet. Oz gyermekét várni, Vivien lányának lenni… ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Egy órán át beszélünk rólam, ami valóban kínos, de Vivien nagyon kedves, és csak a munkáról és az iskoláról kérdez. Amikor megemlítem Paige-et, ellágyul a tekintete, majd Ozra pillant. – Akkor találkoztam Paige-dzsel, amikor Miles rátalált. Először nem kedvelt, de megértettem az okát. Bár ugyanaz a férfi az apjuk, egészen másként szerepelt az életükben. Vivien tekintete a vízesésre siklik. – Paige történetét nem nekem kell elmondanom, de Alexander Owensről beszélhetek. Oz megmozdul a székén, mintha kicsit kényelmetlenül érezné magát, aztán feláll. Vivien figyeli, ahogy a vízeséshez megy, és az aranyhalakat nézi az apró tó vizében. – Tizennyolc évesen találkoztam Alexanderrel. Középnyugatról származtam, egy középosztálybeli családból. Egyedüli gyermek voltam, a szüleim nagyon szigorúan neveltek. Csak akkor találkozhattam másokkal, ha templomba mentünk. Azon

a nyáron a templom egyhetes fesztivált támogatott, így hát elvárt volt, hogy segítsek. Én feleltem a sütemények árusításáért, és az egyik este, zárás előtt hozzám lépett egy férfi. Azonnal levett a lábamról a küllemével és a bájával. Alexanderhez hasonló férfival még nem találkoztam azelőtt. Okos volt, vagyonos, és a megfelelő szavakat mondta. Huszonöt volt akkor, és egy olyan tizennyolc éves fruskának, mint én, úgy tűnt, mintha filmcsillag lenne. Tudta, hogyan vegye rá az apámat, hogy találkozhassak vele. – Eleinte csak kísérővel találkozhattunk. Régimódinak hangzik, de az anyám félt attól, hogy Alexander sokkal idősebb nálam. Azt hiszem, ő már tudta, mit akart tőlem az udvarlóm. Vivien egy pillanatra a távolba mered, majd folytatja. – Szégyelltem bevallani, mit tett velem. Nemet mondtam, megpróbáltam megállítani, de sokkal erősebb volt nálam. Tudtam, hogy senki se hinne nekem. Fiatal voltam, elszöktem, ő pedig pontosan tudta, hogyan fordítsa a maga oldalára az embereket. Abban bíztam, hogy miután megkapta, amit akart, majd odébbáll. Megpróbáltam elkerülni és elfelejteni az erőszakot. Amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, nem maradt választásom. Leültem, és elmondtam a szüleimnek, mi történt. Nem hittek nekem, ahogy azt sejtettem már előtte is. Megkeresték Alexandert, azt mondták, hogy el kell vennie feleségül, ő pedig beleegyezett. Én persze nem akartam, mert tudtam, milyen ember, de azt mondták a szüleim, hogy ha nem megyek hozzá, kitagadnak. Nem voltam iskolázott, pénzem sem volt, de így is visszautasítottam. Úgy éreztem, inkább élek az utcán, mint hogy önszántamból hozzámenjek. Meglepett,

hogy el akart venni, de talán az irányítás lehetősége tetszett meg neki. Amikor nemet mondtam, csak olajat tettem a tűzre. Megszakad a szívem a történet hallatán. Annyi nő ment már keresztül azon, amin ő, és egyikőjüknek sem volt választása. – Amikor megszültem a babát, megfenyegetett, hogy elveszi tőlem. Ez volt az egyetlen fegyvere, és ki is használta. Úgy döntöttem, ha belemegyek, talán nem lesz mégsem olyan rossz. Pénze volt, tehát biztos lehettem benne, hogy a gyermekünk nem szenved majd hiányt semmiben, és azt mondogattam magamnak, hogy képes leszek a magam javára fordítani a helyzetet. Tudtam, hogy az üzleti ügyei körül valami nem tiszta, de nem foglalkoztam a kérdéssel. Most, ha visszagondolok, talán helytelenül cselekedtem. – Megtetted, ami tőled telt – szól közbe Oz a vízesés mellől, de nem fordul felénk. – Nem sokkal később kezdett el verni, és ekkor ismertem meg az igazi szörnyeteget. Későn járt haza, alkohol vagy más nők szagától bűzlött, és mindig talált valami okot arra, hogy kiabáljon velem. Sokszor próbáltam elhagyni, de mindig azzal fenyegetőzött, hogy nem láthatom többé a fiamat, ha elhagyom. Tudtam, ha Milest Alexandernél hagyom, hazugságokkal tömi majd tele a fejét. Egyébként sem bírtam volna ki, hogy ne láthassam a gyerekemet. Alexander sosem bántotta őt, én pedig gondoskodtam róla, hogy nem szülök neki még egyet. Amikor Miles tizennyolc éves lett, mindent elmondtam neki, és együtt hagytuk el az apját. Csak a ruháinkat vittük magunkkal, és egy barátomnál húztuk meg magunkat. Miles a Yale-re kapott ösztöndíjat, és az alapítvány, ami a

nevén volt, Alexander számára elérhetetlen volt. Amikor Miles betöltötte a tizennyolcat, már nem volt mitől félnem, és egyébként is megunt addigra. Pontosan tudta, hogy nem bánthat már. – Én nem tudtam – szólal meg Oz. – Mert nem akarta, hogy megtudd. Volt egy látszat, amit fenn kellett tartania. Arra nevelte Milest, hogy elvégezze a piszkos munkát helyette, de én nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen. Később rájöttünk, mi mindenre képes az a férfi. Nem akartam, hogy Miles olyanná váljon, mint az apja, de azt sosem akartam, hogy a bosszú útjára lépjen. – Bosszú? – kérdezem, és ide-oda jár a tekintetem kettejük között. Vajon mit forgat a fejében Oz? – Miles azt akarja, hogy Alexander megfizessen azért, amit velem tett, pedig én nem emiatt meséltem el neki a történetet. Azt akartam, hogy más legyen, mint az apja, nem azt, hogy meggyűlölje. Vivien tekintete elkalandozik, Oz pedig visszasétál a székéhez. – Miután elhagytam, visszatértem a lánykori nevemhez, és Miles is nevet változtatott. Egyetemre járt, én pedig munkát vállaltam, és eltartottam magunkat. Miles beleásta magát Alexander múltjába, és olyasmikre bukkant, amik ráébresztettek, milyen szerencsés is voltam. Hiába, csak az jár a fejemben, hogy Paige már egyáltalán nem volt ilyen szerencsés. – Megkértem Milest, hogy felejtse el, de hát tudod, milyen. Amikor a fejébe vesz valamit, semmi sem állíthatja meg. Kiderült, hogy Alexander embercsempészetben, prostitúcióban,

pénzmosásban, illegális szerencsejátékban érdekelt, és lopott fegyverekkel is üzletel. Talán én voltam az egyetlen emberi az életében, mert abból, amit Miles talált, kiderült számomra, hogy egy igazi szörnyeteg. Nem tudom, hogy kerülte el a börtönt ilyen sok éven át, talán a vagyona tartja tisztán. A városban nagyon sok helyről folyik be hozzá a pénz. Azt hiszi, hogy engem nem érdekelt, mit csinált, mert ha lenne valamim, amivel árthatnék neki, akkor már rég használtam volna. Az is lehet, hogy azért nem bánt engem, mert Oz testőröket rendelt mellém, hogy biztonságban tudjon. Pontosan értem, mire céloz Vivien. Oz végre felém fordul, tekintete meleg és dédelgető. Megszorítom a kezét, hogy tudja, itt vagyok, igazi vagyok. – Annyi borzalom derült ki Alexanderről, és amiket tett… Szeretnék sok mindent megváltoztatni, de már nem lehet. Egyszerűen tovább kell lépnünk és a lehető legboldogabban élnünk. El sem tudom képzelni, mit élhetett át ez a nő, és mennyi bűntudat nyomhatja a lelkét! Az, hogy még most is képes mosolyogni, megmutatja, mennyire erős asszony. – Két csodálatos lány jött az életünkbe, és ezért nagyon hálás vagyok – mondja Vivien, és rám néz. – Paige is nagyon fontos a számomra, bár neki nehezebb ez a helyzet. Remélem, hogy egy nap megérti, hogy szeretem őt, és talán te és én is így leszünk egyszer. A gondolat, hogy lehet egy anyám, átmelengeti a testemet. Egész életemben erre vágytam. – Akkor majd elkezdheted potyogtatni azt a tíz unokát, amit

Miles ígért nekem. – Anyám! – csattan fel Miles, Vivien pedig felnevet. – Ne várjatok túl sokáig! Már nem leszek fiatalabb! A szomorúság felhője hirtelen szertefoszlik, és Oz apja többé nem kerül szóba. – Mallory, azt hiszem, itt az ideje, hogy visszamenj dolgozni – mondja Oz, és feláll. Megfogom felém nyújtott kezét, és felállok, majd mindketten elköszönünk Vivientől, aki újra megölel, és én majdnem elolvadok a karjai között. Fogalmam sem volt róla, mennyire hiányzik egy ilyen ölelés! Megszorítja a karomat, és még egyszer rám mosolyog. – Jövő héten együtt ebédelünk? Boldogan igent mondok, a lelkesedésem le se tagadhatnám. – Helyes. Miles majd otthon megvár. Vivien rám kacsint, aztán a fiához fordul, és megöleli őt is. Oz kezét fogva, könnyedén, boldogan sétálok vissza az aulába. – Az anyád csodálatos, a fia pedig tökéletes! – Hízelgéssel bármit elérhetsz, Mallory. Miután beszállunk a liftbe, be akarom nyomni a tizedik gombját, de Oz elkapja a kezem, és a legfelső emeletre irányít minket. – Oz. Vissza kell mennem dolgozni. Játékosan hozzásimulok, de a tekintete komoly marad. Végigsimít az arcomon, a szemében eltökéltség csillan. Elkapom a csuklóját. – Mi a baj? – Az anyám elmesélte a történetét, most pedig én következem.

A lift megérkezik, és az asszisztense asztala előtt találom magam. Amikor meglát minket, felpattan, majd szó nélkül megbeszélnek valamit Ozzal, és Jay bólint. Máris ideges vagyok. Oz egy kissé erősebben fogja a kezem, ahogy az irodájába megyünk. Nem akarok bemenni, de Oz megsimítja a hátamat, és kinyitja az ajtót előttem. Odabent egy szőke nő vár minket, mellette egy hatalmas, öltönyös férfi, aki a csuklóját fogja. Amikor meghallja, hogy nyílik az ajtó, a nő felénk fordul, és erőtlen mosoly ül ki az arcára. Döbbenten ismerem fel a nőben Ivy Lennoxot. Krémszínű nyári ruha van rajta, a hozzá illő blézerrel, aminek az ujját felhajtotta. A barackszínű szandálja drágának látszik, ahogy minden más ruhadarabja, és eszembe jut, hogy amikor megláttam a képen Oz mellett, azt gondoltam, biztosan nagyon gazdag. Nem tudom, miért zavar ez, de így van. Talán a jelenléte okozza bennem ezt a feszültséget. A sötét öltönyös férfi védelmezőn áll mögötte. Hirtelen kíváncsivá válok. Oz bezárja mögöttünk az ajtót, a zár kattanása visszahoz a valóságba. Felé fordulok, és a tárgyra térek. – Mi folyik itt? – Mallory. Szeretném neked bemutatni Ivyt és a férjét, Briant. Ivy, őt itt az én Mallorym. Oz keze újra megérinti a hátamat, és ez megnyugtat, bár még mindig össze vagyok zavarodva. Hiába imádom, ahogy azt mondja, az én Mallorym, ettől még mindig nem tudom, mi történik körülöttem. Egyre több kérdés fogalmazódik meg a fejemben. Itt van előttem a nő, akivel valaha lefotózták, és még

soha nem is említette nekem. Oz Ivyhez vezet, és kezet rázunk. Puha és kifinomult a mozdulata. Oz keze megnyugtatóan jár fel-alá a hátamon, hogy tudjam, minden rendben. Brian nem mozdul, nem nyújtja a kezét felém, Oz felé is csak biccent. Van egy olyan érzésem, hogy pontosan azt érzi ez a férfi, amit én. – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek – szólal meg Ivy, akinek a hangja pontosan olyan kifinomult, mint a kézfogása. – Üljünk le. Szeretnék megbeszélni pár dolgot – mondja Oz, és a kanapé felé mutat. Brian némán ül a felesége mellé, Oz szembe velük, én pedig közvetlenül mellé. Megfogja a kezem, és óvatosan megszorítja, hogy érezzem az erejét. Mintha tudná, mire van szükségem ebben a pillanatban. Brian keze Ivy keresztbe font lábán pihen, és bár ránk néz, még mindig nem szól egy szót sem. – Megkértem az asszisztensemet, hogy szervezze meg ezt a találkozót. Ivy és én együtt jártunk a Yale-re, néhány közös óránk is volt. Egy délután egy közös feladaton dolgoztunk, és egyszerre hagytuk el a kávézót. Ozról Ivyre pillantok, aki idegesen elsimít egy tincset a füle mögé, majd folytatja a történetet. – A családom gazdag, Connecticutból származik, és politikai szálak fűzik a Fehér Házhoz. Amolyan előkelőségnek számítottam akkoriban, és időről időre lefotóztak az egyetemi éveim alatt. Miles figyelemre méltó fiú volt az apja üzleti ügyei révén és a kiemelkedő egyetemi teljesítménye alapján. Egy közös feladaton dolgoztunk, amikor lencsevégre kaptak minket. Nem emlékeztem rá, hogy együtt hagytuk el a kávézót, és a fényképészt sem láttam. Amikor az anyám másnap felhívott, és

megkérdezte, hogy randevúzom-e Milesszal, kinevettem. Egyikünk sem érzett a másik iránt semmit – mondja és elneveti magát, mintha még most sem értené, hogy hihettek ilyesmit róluk. – Még csak barátok sem voltunk. Egy csoportban tanultunk, ennyi történt. Viszont a paparazzik úgy állítanak be bármit, ahogy a kedvük tartja, ezért megmondtam az anyámnak, hogy nincs köztünk semmi. Oz egyetértően bólint, és átveszi a szót. – Párszor összetűzésbe keveredtem az apámmal az egyetemi évek alatt, mert nem tetszett neki, hogy nem kívánok a nyomdokaiba lépni. Kutakodni kezdtem a múltjában, és megtudtam, hogy honnan származik az alapítványom pénze. Kiderült, hogy a feketepiacon üzletel, és hogy a pénzhez vér is tapadhat. Embercsempészet, fegyverek, drogok. Az egész teljesen kiborított, és hibáztam. Túl hamar léptem. Megmondtam neki, hogy tönkre fogom tenni, és mindenét elveszem. Nem akartam megölni, mert az túl könnyű megoldásnak látszott. Azt akartam, hogy tönkremenjen és egy senkivé váljon. Fiatal voltam, és dühös. Ahelyett, hogy hideg fejjel tervet szőttem volna, megmondtam neki, hogy bosszút állok rajta. Nagyon nagy hibát követtem el azon a napon. Túl hamar felfedtem magam, és megesküdtem, hogy soha többé nem teszek ilyet. Ivy elmosolyodik, és ott folytatja, ahol Oz abbahagyta. – Egy hosszú hétvégéről tartottam épp hazafelé, és csak arra emlékszem, hogy egy fekete SUV letolt az útról. Két hónappal később tértem magamhoz egy kórházi ágyban, azt sem tudtam, mi történt. Brian ült az ágyam mellett.

A férje felé fordul, és szeretetteljesen néz rá. – Az apám Ivy balesete után pár órával megkeresett. Elmondta, hogy ő rendelte el, és ha nem hagyom békén, sorra veszi azokat, akiket szeretek. A fotó alapján azt hihette, hogy Ivy hozzám tartozik. Bár ez nem volt így, mégis nagyon bántott, hogy ilyen helyzetbe hoztam Ivyt a haragom és a meggondolatlanságom miatt. Ivy megvonja a vállát, mintha nem lenne nagy dolog az, amin keresztülment. – Azon a napon visszakaptam Briant. Ő volt a családunk biztonsági szolgálatának vezetője, és mindig is tetszett nekem. Egymásba szerettünk, de sosem beszéltünk róla. Nem akart velem lenni, azt mondta, egyetemre kell járnom, és tapasztalatokat kell gyűjtenem. Azt hiszem, úgy gondolta, hogy ha nem lesz velem, talán kiszeretek belőle. A baleset után egy percre sem tágított mellőlem, és két hónap kóma után, amikor felébredtem, az mondta, hogy soha többé nem leszünk egymástól távol. Brian megmozdul, Ivy nyakához hajol és megpuszilja az arcát. Ivy elmosolyodik. – Tudom, nem kellene ezt mondanom, de egyáltalán nem bánom, ami történt. Ez hozott minket újra össze, és ezért örökké hálás leszek. Nem hibáztatlak a történtekért, Miles, és megeskettem Briant, hogy nem áll bosszút az apádon. Be kell vallanom, hogy a bosszúszomja majdnem tönkretett minket. Csak akkor értett meg, amikor elmagyaráztam neki, hogy úgy érzem, ez a düh fontosabb lett a számára, mint én és a közös jövőnk. Eljön a pillanat az életben, amikor el kell dönteni, mi a

fontos. Nem akartam, hogy a harag és a gyűlölet fogva tartsa Briant, vagy kettőnk közé álljon. Az, hogy szeretjük egymást és együtt vagyunk, a legfontosabb a világon. Most már csak ez számít. A többit elengedtük. Oz arcát fürkészem. Szemöldöke megemelkedik, tekintete aggodalommal teli. Azon gondolkodom, vajon ránk milyen hatással lesz, ha folytatja a bosszúhadjáratát. Vajon mindig közénk áll majd ez a harag? Vajon csak az apja halála hozza majd helyre a dolgainkat? Nem hinném, hogy ez lenne a válasz. Oz sem akarja megölni. Tönkre akarja tenni. Vajon ez elég lesz neki? Vajon, ha elérte a célját, vajon megszűnik aggódni miatta? – Sosem akartam, hogy ez az egész hatással legyen rád, Ivy. Emiatt tartottam távol magamtól Malloryt ennyi ideig. Biztos akartam lenni benne, hogy mindent elrendeztem, mielőtt kiderül, mennyire fontos nekem – azzal felém fordul, és elsimít egy tincset az arcomból. – Azt akartam, hogy megértsd, mekkora veszélyben vagy mellettem, de már közel vagyok a végéhez. Megígérem, hogy vigyázok rád, és biztonságban leszel mellettem. Örökké. Pár pillanatig csendben ülünk, majd egy mély hang szólal meg a túloldalról. – Ha bármire szükséged van, tudod, hol találsz. Brian szavai után mindannyian felállunk, és kimennek az irodából. Az ajtó becsukódik mögöttük, Oz hozzám lép, és újra leülünk a kanapéra. – Jól vagy, édesem? Tekintete, amiben a lelkem másik fele tükröződik, csak még

jobban összefűz minket. Most, hogy már tudom, csak azért történt minden, hogy megvédjen engem, az iránta érzett szeretetem egyre mélyebb. Oz nem vesz semmit félvállról, és a tudat, hogy megvédett a sötétségtől, csak még inkább a karjaiba hajt. – Igen. Azt hiszem, már mindent értek. – Ezért akartam, hogy Paige melletted legyen. Ezért kell, hogy mindig figyeljen rád valaki. Halálra rémülök, ha nem tudhatlak biztonságban – azzal megfogja az arcomat, szemében sötét árnyék villódzik. – Nem veszíthetlek el. Nem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy ez bekövetkezhessen. Soha. Szavai határozottak és végérvényesek. Nincs semmi, ami megakadályozhatná abban, amit eltervezett. Csak remélhetem, hogy mire vége lesz, mindketten biztonságban leszünk. Olyan szenvedéllyel csókol, hogy nem marad helye a vitának. Most már hozzá tartozom, és talán küzdenem kellene ellene, már nem fogok. Az övé vagyok, ő pedig az enyém. Bármit megteszek, hogy megvédjem a szerelmünket és az esetleges gyermekünket.

HARMINC Mallory

MÁSNAP OZZAL sétálok be az irodaházba. Paige-nek hamarabb kellett bejönnie, valami edzése volt korán reggel. Amikor meg akarom nyomni a könyvelés emeletét, Oz megállít, és a saját emeletére visz minket. – Nem tudom, mi jár a fejedben, de így el fogok késni. Már egyszer megpróbált visszatartani, amikor öltözés közben rám rontott, aztán felráncigált magához, hogy válasszak neki nyakkendőt. Közben csak arról motyogott, hogy mindez elkerülhető lenne, ha vele laknék. – Oz? – szólítom újra, mert nem néz rám. – Mi folyik itt? Mit tettél? – faggatom, ő pedig összerezzen, amitől egyre idegesebb leszek. A lift megáll a legfelső emeleten, az ajtó kinyílik. Jay, az asszisztense már az asztalánál ül, és leteszi a tollat, amikor meghallja, hogy megérkezünk. – Mr. Osbourne, Ms. Sullivan! – köszönt minket, és azonnal feláll. – Az irodákat átköltöztették. – Köszönöm, Mrs. Rose. Jay mosolyogva újra leül, és elmerül a feladataiban. Oz megfogja a kezem, és jobbra fordulunk. Nem az irodájába

megyünk. – Oz, hová viszel? Vajon mit csinál? Megláttak minket? Nyilván feltűnhetett, hogy sokat vagyok vele, de eddig még nem hallottam pletykákat. Azt hiszem, nekem nem is fog senki szólni. Az asszisztense láthatólag tud mindent. A folyosó végén egy újabb dupla ajtó, amit Oz kinyit előttem. Két asztal áll egymással szemben egy hatalmas, ablakokkal teli szobában. Az egyik asztalnál Skyler ül, és vadul pötyög a számítógépen. – Mi a… – Tetszik a kilátás, úgyhogy ne kezdj kiakadni! – vág közbe Skyler, és láthatóan nagyon élvezi az új helyzetet. Oz felé fordulok, aki megvonja a vállát. – Adnál nekünk egy percet, Skyler? – kérdezem halkan, de a tekintetem Ozra tapad. – Hát persze! Hozok egy diétás kólát a hűtőből – mondja, és magunkra hagy minket. – El ne rontsd ezt nekem, Mallory! – teszi hozzá halkan, amikor elmegy mellettem. Az ajtó becsukódik, én pedig nem hiszek a szememnek. Keresztbe font karral várom a magyarázatot. – Szükségem van segítségre egy különleges projekt kapcsán, és Linda belement, hogy kölcsön adjon nekem titeket. – És neked eszedbe se jutott megkérdezni, hogy én mit akarok? Oz, megmondtam neked, hogy tisztelned kell a karrieremet! Tudom, hogy te intézted el nekem az ösztöndíjat, de én voltam az, aki halálra tanultam magam az egyetemen! Tudom, mit értem el, és nem hagyom, hogy elvedd tőlem csak azért, hogy

valami mondvacsinált feladat miatt magad mellett tudhass! Ez az egész egy vicc! Az utolsó mondatnál dobbantok egyet, de már ez sem érdekel. Lehet, hogy hálátlannak tűnök, de akkor sem dobálózhat velem így! Azt mondta, hogy nem csinál semmit, és tessék! Oz zsebre dugja a kezét, mintha így akarná megfékezni magát attól, hogy hozzám érjen, mert tudja, hogy elhúzódnék, azt pedig utálja. – Megértem, hogy minek tűnhet ez, de hidd el, van egy tervem, amihez szükségem van rátok. Már hónapokkal ezelőtt elkészült ez az iroda, de még nem találtam meg a megfelelő embert. Aztán megláttam, milyen hatékonyan dolgoztok Skylerrel, és úgy éreztem, tökéletesek lennétek a feladatra. Sikerült lecsitítania és felkeltenie az érdeklődésemet, de ettől még nem adom meg magam olyan könnyen. – És nem végezhetjük el ezt a feladatot a saját emeletünkről? – csattanok fel kicsivel erélyesebben, mint terveztem. – Sajnos nem – mondja csalódottságot színlelve, és már látszik rajta, hogy nyerésben van. – A projekt azt kívánja, hogy közvetlenül velem és az asszisztensemmel dolgozzatok. Bárki is lesz az, aki elvégzi ezt, itt fog ülni. Teljesen mindegy, hogy az te és Skyler vagytok, vagy valaki más. Azt hiszem, mindkettőtöknek jót tenne ez a feladat. Olyanokra van szükségem, akikben megbízhatok. Leengedem a kezemet. Kíváncsi vagyok, mi van emögött, még akkor is, ha dühös vagyok. Oz egy igazi tank, és túlságosan jól tudja a maga malmára hajtani a vizet. Ha ez tényleg egy komoly lehetőség arra, hogy igazi állásom legyen a gyakornoki pozíció

helyett, akkor az valóban érdekel! Felém nyúl, megfogja a kezem, és kivisz az irodából. Jay felugrik, amikor meglátja, hogy közeledünk. – Kávét, uram? – Nem, köszönöm. Ne engedjen be senkit – utasítja Oz, és beráncigál az irodájába. A zár kattanása visszhangzik a levegőben. – Mit művelsz? Megpróbálom kiszabadítani magam a kezei közül, de Oz elkapja a csípőmet, és a magasba emelve a kanapéhoz visz. Leül, és az ölébe tesz. Megpróbálok leszállni róla, de ő erősen tart a combjain. Egyszerre izgató és bosszantó ez a viselkedés. A testem azonnal reagál a férfiasan parancsoló Ozra. – Tegnap este valami zavart a vacsoránál. Megtudtam, hogy az örökségemnek ára van, és bár százszor annyit kerestem már, mégsem tetszik, hogy… egy kellemetlen helyzetből indultam. Bólintok, hogy lássa, értem a szavait. Én magam sem örülnék neki, ha a tulajdonomhoz kétes tettek kötődnének. Vajon mennyire lehet mocskos az a pénz? Milyen rémségek árán lett az övé? – Jó ideje készítem már a bosszúmat, és bár egy részem még mindig gyűlöli az apámat, úgy érzem, sokkal jobb lenne, ha az energiáimat azokra fordítanám, akiket szeretek. A gyomrom megrándul a szó hallatán. A gondolat, hogy talán miattam változtak meg a tervei, melegséggel tölt el. – Úgy döntöttem, hogy a pénzem egy részét humanitárius projektekbe fektetem. Két bizalmi emberre van szükségem, akik megmondják, kiket kellene támogatnom. Láttam, mire vagytok

képesek Skylerrel a számok terén, benned pedig teljes mértékig megbízom, Mallory. Azt akarom, hogy te legyél a projekt feje, és segíts végre jót tennem. – Azt akarod, hogy mi feleljünk a céged adományozásáért? – kérdezek vissza, a fejem máris tele van ötletekkel. – Igen. Azt hiszem, ti ketten sokat tudnátok segíteni ebben, és általatok a legmegfelelőbb helyekre kerülhet a pénz. Komolyan változtatni akarok azoknak a gyerekeknek az életén, akiket a rendszer nem támogat eléggé. – Az olyanokon, mint én – nézek most egyenesen a szemébe. – Pontosan – ismeri be Oz. – Utálom az apámat, de nélküle nem biztos, hogy rád találtam volna. Ezért pedig képtelen vagyok gyűlölni őt. Tehát ahelyett, hogy a bosszúra koncentrálnék, inkább a jó dolgok felé akarok fordulni. Visszaadom mindazt, amit kaptam. Szavai édesek, és valóban akarom ezt. De még mennyire! Elfordulok, mert nem tudom, mit mondhatnék. Elengedi a derekam, és maga felé fordítja a fejem. – Oz… – simítom az arcom a tenyerébe. – Beszélned kell hozzám, ahelyett hogy rám zúdítod, amit akarsz. – Tudom – mondja bűntudattal teli hangon. – Próbálom. Azt akarom, ami a legjobb neked, és hazudnék, ha azt mondanám, nem örülök neki, hogy ilyen közel lehetsz hozzám. De megígérem, hogy megpróbálom – azzal a hátamra simul a keze, és magához húz. – Megtehettem volna, hogy felköltöztetlek hozzám, ahogy az asztaloddal tettem – teszi hozzá mosolyogva, de én tartom magam. – Látod? Próbálkozom! Harc dúl a lelkemben. Az egyik felem két lábon akar állni a

földön, a másik viszont Oz karjaiba omlana. Élvezni akarom, hogy végre törődnek velem. Nem is értem, miért ellenkezem ennyire! Nem is az irányítottságtól való félelem az, ami zavar, sokkal inkább az, hogy elveszíthetem Ozt. Én mindenkinél jobban tudom, mekkora esély van erre! Talán nem emlékszem a szüleimre, de láttam képeket róluk. A szekrényem mélyén még mindig ott lapulnak a fényképalbumok. Nagyon boldognak látszunk, mint egy normális család. Aztán az egyik pillanatban szertefoszlott minden. Az, hogy az életem mennyire tökéletes lehetne Oz mellett, egyszerre csodálatos és rémisztő érzés. – Komolyan beszélek – fortyanok fel, de máris hozzádörgölöm magam. – Én is, édesem. Sokkal jobban leszek, ha a közelemben vagy. Ezen az emeleten vagy a legnagyobb biztonságban. Oz keze a hasamra vándorol, és lágyan megsimogatja. Tudom, mi jár a fejében. Azóta csinálja ezt, hogy felmerült, talán terhes vagyok. – Itt kell lenned, mellettem. Ha a közelemben vagy, sokkal könnyebben lélegzem. Igen, őrülten hangzik, de így van – ismeri el, és az ujjai a ruhám szélére kúsznak. A szavaitól elolvadok. Alig mozdulok, ő máris rajtam van, és a hátamra dönt. A szája elfoglal, keze közénk csusszan. A következő pillanatban már félre is tolja a bugyimat, és belém hatol. Felnyögök, ő pedig keményen mozog. Minden egyes lökéstől megrándul a testem. Mély és hosszú a mozdulat, úgy szeretkezik velem, mintha már napok óta nem találkoztunk volna. Az igazság az, hogy egy órával ezelőtt még az ágyban

voltunk. – Annyira kemény leszek tőled, Mallory! Ha azt látom, hogy egyre közelebb kerülsz hozzám! Napról napra, lépésről lépésre hagyod, hogy az enyém legyél. Szája a nyakamra tapad, én pedig oldalra fordulok, és megadom azt, amit akar. Egyik karjával megtámasztja magát, a másikkal a fenekemet tartja a megfelelő helyen. – Nem hiszem, hogy valaha be tudnék telni veled! Képtelen vagyok elég közel kerülni hozzád. Azt hittem, hogy ha megkaplak, talán csillapodik ez a megszállottság, de úgy látom, pont az ellenkezője történik – sziszegi a fülembe, én pedig összezárok körülötte, mert végtelenül izgat ez a vágyakozás. – Ugye, tetszik? Szereted, hogy megőrülök érted, hogy nélküled nem kapok levegőt! – Igen – buggyan ki belőlem meggondolatlanul. – Szeretlek, Mallory. Ahogy kimondja ezt, a testem megfeszül, és az orgazmus rakétaként robban fel bennem. Érzem, hogy ő is elélvez bennem, a szerelme és forró esszenciája megtöltik a testemet. – Én is szeretlek. Most már nem akarom visszafogni magam. Nem érdekel, ki mit gondol, én csak vele vagyok teljes. Mintha végre megtaláltam volna a másik felem. Ha Oz szerelme felemészt, hát legyen! – Mondd ki még egyszer! – Szeretlek! Olyan könnyedén jön a számra a szó, és annyira édes érzés! Tökéletes.

Oz a nyakamba fúrja magát, és ki tudja, meddig fekszünk így. Egy idő után újra merevedni kezd. – Oz! Vissza kell mennem az asztalomhoz. Megpróbálok kimászni alóla, mert itt az ideje, hogy belevessem magam az új feladatba. A szája elenged, a távolság máris fáj. A szerelmünk eredménye végigcsorog a lábamon, a bugyim a helyére csusszan. Oz a kezével letörli a bőrömet, mielőtt elrendezné a ruhámat. Figyelem, ahogy rendbe szedi magát, és begyömöszöli az újra ágaskodó péniszét az alsójába. Végül elsimítja az ingét és megigazítja a nyakkendőjét. Azonnal magamra akarom húzni. Látszik rajta, hogy sietős, vad szexben volt része, és nagyon tetszik, hogy miattam fest így. – Ha így nézel rám, soha nem hagyod el a szobát – figyelmeztet. Mohó tekintete nem tágít, én pedig kuncogva felugrom, és végignézek magamon. Csak remélni tudom, hogy nem látszik rajtam, mit tettünk. Az ajtóhoz megyek, de ő elkapja a derekamat, és visszahúz magához. Kapok egy csókot, és eláll a lélegzetem. Nem tudom, hogy csinálja ezt. Minden csókja letaglóz, de mégis lágy és édes. Sajnos idő előtt elhúzódik. – Menj, különbe visszaviszlek a kanapéra! A zár kattan, én pedig kisurranok, és az új irodámba megyek, ahol Skyler már újra a billentyűzetre tapad. Amikor meghallja, hogy megérkeztem, felkapja a fejét. – Van pár ötletem! – mondja, és felugrik a székéről, majd az asztalom szélére ül.

Meg kell hagyni, sokkal szebb itt, mint a korábbi helyen. Az első, ami feltűnik, egy kép Ozról és rólam. Az asztalomon áll a bekeretezett fotó. A hétvégén készítette. Félálomban fekszem az ágyban a mellkasán. Nem is emlékszem, hogy lefotózott, és elmosolyodom a gesztuson. Vajon neki is van egy az asztalán belőle? Kihúzom a felső fiókot. Egy könyv lapul benne, de azonnal becsukom, amikor Skyler megérkezik. Remélem, nem látta meg, mi az! Várandósok – Az a bizonyos kilenc hónap egy példánya pihen a fiók mélyén. Skyler arckifejezéséből egyértelmű számomra, hogy tudja, titkolok előle valamit. Az asztalomra pillant, és a kezébe veszi a képet. – Az emberek már susmognak – mondja, és visszateszi a keretet a helyére. – Azt hiszem, jobb is, hogy idefent vagyunk. Felszisszenek. A pletykák nem hazudnak. Előbb-utóbb úgyis kitudódik az ilyesmi. – Mennyire rossz a helyzet? – faggatom Skylert. – Nem igazán rólad beszélnek, inkább Milesról. Arról, hogy Mr. Osbourne nem randizik. Mármint soha. Eszembe jut, Oz hányszor mondta már, milyen régóta vár rám. Azóta, hogy meglátott, nem volt senkije, és ha tényleg ez az igazság, akkor érthető, miért gondolják ezt róla. – És arról, hogy mennyire megváltozott – teszi hozzá Skyler, és elfordítja a tekintetét, mintha nem akarna beszélni a továbbiakról. – Mindig, mindenkivel hűvös és sosem mosolyog, most viszont álmodozó tekintettel sétál az irodában. – De hát nem is! Nevetnem kell az ötlettől, hogy Oz álmodozó tekintettel

flangálna. Vad, édes és kedves, és persze jólesik, hogy miattam ilyen, hogy csak én tudom ezt kihozni belőle. A gondolat már sokadszorra remegteti meg a gyomromat. Skyler megvonja a vállát. – Igen. Nekem sokkal inkább tűnik vadállatnak, de persze láttam, hogy kiüt valakit miattad. Talán emiatt is más a véleményem – azzal körbenéz az új szobánkban. – Mindenesetre lenyűgöző vadállat! Ezt már suttogva mondja, nehogy Oz meghallhassa. Látszik, hogy tényleg idefent akar maradni. – Milyen ötleteid vannak? – kérdezem a kezében pihenő papírhalom felé biccentve. – Az adományoknál és a rendezvényeknél nagyobb léptékben gondolkodtam. A rendelkezésre álló keretösszeggel talán komolyabb változást is el tudnánk érni, Mallory – magyarázza, és elém teszi a jegyzeteit. – Nézd meg ezeket. – Most már látom, miért akart téged a Fehér Ház!

HARMINCEGY Mallory

– KÜLDTEM PÁR dolgot az irodádba! Megfordulok. Oz áll mögöttem a hálószobámban, én pedig ruhát keresek a szekrényben. – Újabb éneklő üzenetek? – kérdezem, majd visszafordulok a gardróbomhoz. Meleg tenyere a fenekemre siklik. Szürke csipketanga van rajtam, és hozzá illő melltartó, ami láthatóan kedvére való. Elneveti magát, és pajkosan megpaskolja a hátsómat, mielőtt leülne az ágyra. – Sajnos most nem. Holnap meg kell jelennünk egy rendezvényen, és úgy gondoltam, nem jutott időd vásárolni. Hozattam pár ruhát, hogy választani tudj. Csípőre tett kézzel felé fordulok. – Holnap? És csak most szólsz? Mi ez, Miles? – Tudom, hogy amikor az igazi nevemen szólítasz, dühös vagy – jegyzi meg, de a vigyor nem tűnik el az arcáról. – Egyébként is megígérted, hogy velem jössz. Én csak segíteni akartam. Iszik egy korty kávét, én pedig egy szál fehérneműben azon gondolkodom, mikor ígértem meg neki, hogy vele megyek. Mintha egy üzenet rémlene, amiben azt írta, hogy el kell

kísérnem. Hát igaza van, de úgy érzem, már ezer év telt el azóta, hogy elígérkeztem. – Oz. Emlékeztethettél volna. Milyen rendezvényről van szó? – Édesem. Mindent elrendeztem. Nincs más dolgod, mint hogy elgyere és kedvesen mosolyogj mellettem. Mindig gyönyörű vagy, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Próbálok nem figyelni kedveskedő szavaira. – Oz! – most már ingerültebb vagyok. – Zárt licites árverés lesz. Egy olyan alapítványnak gyűjtenek pénzt, amely a családok számára biztosít lakhatást és beiskolázási támogatást. – Jól van. A szívem megmelegszik, és halkan a szekrényemhez fordulok. – Jól van? Belebújok egy sötétkék ruhába, Oz pedig mögém lép. Kapok egy csókot a lapockáim közé, mielőtt felhúzná a cipzáramat. – Igen. Elkísérlek. Jobban örültem volna, ha előbb szólsz, hogy legyen időm kicsinosítani magam. Oz maga felé fordít, és a karjaiba zár. – Szerelmem. Te leszel a legszebb nő a teremben – azzal megcsókolja a nyakamat, és elmondja, mennyire szeret. – Én is szeretlek. Édes méz és ámbra illata körülvesz, az öltönyéhez simulok. Majdnem olyan kék, mint a ruhám. Mosolyognom kell. Mindketten túlzásba visszük a rajongást, de nem számít. Boldognak érzem magam, és ezt sosem engedem el. – Most pedig induljunk, különben letépem rólad ezt a csinos kis ruhát, na meg egy újabb bugyit.

– MÁR ITT IS VAN! – mondja Sklyer, és hátradől a székén. Szóltam neki, hogy érkezik ma valami, de azt nem tudtam, hogy két perccel azután, hogy besétáltam az ajtón. Átpöckölök egy befőttesgumit hozzá, de ő elhajol és önelégülten vigyorog. Jay kinyitja az irodánk ajtaját, és egy fiatal, sötét hajú nő lép be a szobába, maga mögött hosszú ruhaállványt húz. Világossárga ruhája kiemeli a vonalait. Nagyon csinos, máris megkedvelem, és abban reménykedem, hogy találunk valamit, amiben legalább feleennyire jól mutatok én is. Felállok, és kezet nyújtok felé. Ideges vagyok, de azért izgatott is. – Szia! Mallory vagyok. – Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Kimmi Ford. Skyler szinte ráront a ruhákra, és Kimmi felé integet. – Skyler vagyok, és harmincnégyes ruhát hordok! – Ne is törődj vele – jegyzem meg gyorsan, és oldalba bököm a kolléganőmet. Kimmi elneveti magát, és a ruhák felé mutat. – Csak negyvenketteseket hoztam ma! Sajnálom, kicsim! – azzal Skylerre kacsint, aztán végigmér. – Jó móka lesz felöltöztetni téged! Csodás mellek, szép csípő. Ez az! Kezdjünk is hozzá! Skyler összedörzsöli a tenyerét, mintha ez lenne élete legjobb napja. – Csak nem vagy szégyenlős? – kérdezi Kimmi, amikor meglátja, hogy körbenézek a szobában. Elnevetem magam.

– Dehogy! Négy évig lánykollégiumban éltem! Semmi gond – aztán hirtelen Skylerhez fordulok. – Az állvány mögött fogok átöltözni. Jamie elég vad csajnak tűnik! Skyler is nevet, és felkapja a telefonját. Nem kérdés, hogy Jamie-t hívja, hogy elújságolja, mit mondtam róla. Nem szeretnék gondot okozni nekik, és azt már jól tudom, hogy Jamie nagyon is vigyáz Skylerre. Kimmi áthúzza az állványt a kanapéhoz, én pedig beállok mögé, hogy ne láthassanak. Leveszem a ruhámat, és Kimmi megmutatja, melyikkel kezdjek. Az állványon kizárólag hosszú estélyiruhák sorakoznak. Talán az elnökkel találkozom ezen az árverésen? Azt hiszem, rá kell bíznom magam Kimmire és Milesra. Felpróbálok három ruhát, de Kimminek egyik sem tetszik. Mintha nekem nem is lehetne véleményem. Sebaj, most ő a főnök! A negyedik egy aranyló, fényes darab. Le kell vennem a melltartót és a bugyit is, hogy fel tudjam húzni, de amikor végzek, nagyon jó érzés a hűvös anyag. Úgy simul rám, mintha a második réteg bőröm lenne. Ahogy kisétálok az állvány mögül, Kimmi felpillant a telefonjából, és elkerekedik a szeme. – Ez az! – Hú! – hüledezik Skyler, és majd leesik az álla. – Meg fog ölni! – buggyan ki belőle vigyorogva, én pedig elnevetem magam. Kimmi elém tolja az egész alakos tükröt. A ruha lehengerlő, tökéletesen hangsúlyozza a domborulataimat. A hátán apró pántok futnak keresztbe, és egészen a csípőmig érnek. Az aranyló anyag nem átlátszó, de olyan hatást kelt. Elöl is mélyen

kivágott, ami komolyan hangsúlyozza a dekoltázsomat. Mintha csillámporral szórtak volna be, úgy fénylik a ruha rajtam. Földig ér, és szétterül a lábam előtt. Mintha folyékony aranyat viselnék. Életemben nem éreztem ennyire szexinek magam! – Mindkettőnket ki fog nyírni – jegyzi meg Kimmi, de a mosolya nem tágít az arcáról. – Szépen becsomagoltatom neked, hogy ne láthassa meg, mielőtt már úgyis késő. – Tetszik nekem a csaj! – szól közbe Skyler hátulról. Végignézek a tükörképemen. Alig hiszek a szememnek! Még sosem volt rajtam ilyen ruha, de nagyon jól nézek ki benne. Nem találok benne kivetnivalót, ami komoly elismerés. – Milyen kár! – sóhajtok fel lemondóan, és végigsimítok a ruhán. – Hogy érted ezt? – kérdezi Kimmi aggódva. Megfordulok és megvonom a vállam. – Ha letépi rólam, soha többé nem vehetem fel.

HARMINCKETTŐ Mallory

MUNKA UTÁN kéz a kézben sétálunk Ozzal. Halálosan szerelmes vagyok belé, úgy érzem, semmi sem történhet velünk. – Vacsora? – kérdezem, mert megkordul a gyomrom. – Már kitaláltam valamit! Oz rám kacsint, magához húz, és beülünk a limuzin hátsó ülésére. A kocsiban egy zacskót nyom a kezembe. Nem értem, mit akar, de ő csak mosolyog, és azt mondja, nyissam ki. Egy ruha pihen a zacskóban. – Azt akarod, hogy itt öltözzek át? – kérdezem pajkosan. Leveszi a nyakkendőjét, és előveszi a saját zakcsóját. Kihúz belőle egy szürke pólót. Gombolni kezdi az ingét, majd szépen lefejti magáról. Tekintetem a mellkasára és kockás hasára tapad. Kell hogy legyen valamilyen törvény az ilyen felsőtestek ellen! A póló csodálatosan illik rá, és Oz újra rám kacsint, amikor látja, hogy figyelek. – Ma este randizunk, édesem. Jobb lesz, ha megtartod magadnak a gondolataidat! Elmosolyodom, és megrészegülve nézem, ahogy elővesz egy kék baseballsapkát. Yankees embléma díszeleg rajta. Előveszem a

nekem szánt ruhákat. Ugyanolyan szürke póló és sapka lapul a zacskómban. – Yankees-meccsre megyünk? – kérdezem lelkendezve. – Remélem, szereted a baseballt! Oz kibújik a nadrágjából, és farmert húz, majd tornacipőt. Előhalászom a farmersortot és a sötétkék telitalpú szandált. Ez a pasi mindenre gondol! Hátat fordítok neki, hogy le tudja húzni a cipzáramat. Apró csókokat kapok a keze nyomán. Visszafordulok, ő pedig a szemébe húzza a sapkát, amitől csak még izgatóbb. Kinyújtózik a hátsó ülésen, és széles mosolyt villant felém. Leveszem a ruhámat, és felkapom a pólót meg a sortot. – Nem vagyok nagy rajongó, de imádom a virslit és a sört! Voltam pár meccsen még az egyetem alatt, de sose láttam még profi mérkőzést. Nem vagyok benne biztos, hogy jól ismerem a szabályokat, de az alapokkal tisztában vagyok. Azt viszont tudom, hogy a Yankees nagyon jó. Oz elneveti magát, és mindent elmond, amit a csapatról tud. A kedvenc játékosait is megismerem, mint kiderül, már párszor sikerült eljutnia a meccseikre. Ragyogó arccal beszél a baseballról. Elképzelem, milyen lehetett srácként, és megdobban a szívem. Nagyon jó érzés, hogy bár annyi mindenen ment keresztül az apja miatt, mégis vannak olyan szép emlékei, amikre szívesen gondol vissza. Az autó megáll a stadion előtt, Oz pedig megfogja a kezem. Szorosan maga mögött tart, miközben átvágunk a tömegen, a lelkesedése már engem is magával ragad, mire a kapukhoz érünk. Ahogy azt már megszokhattam, most is mosolyogva üdvözli a

biztonsági őr, és kinyitja előttünk az elzárt területet. Oz mindenhol a VIP bánásmódban részesül, amit nekem még nem sikerült megszoknom. Még sosem kaptam semmiből a legjobbat, és néha túlzásnak is érzem, de hogy őszinte legyek, nagyon élvezem. Először sört, virslit és perecet szerzünk, aztán a helyünkre ülünk a hazai bázis mögé. A stadion lenyűgöző, az egyetemi meccsek most már szánalmasnak tűnnek. Ha az ember nem is szereti a baseballt és nem rajong a Yankeesért, attól még van abban valami, amit a játék szépségéről mondanak. Lebilincselő érzés ennyi szurkoló között ilyen híres sportolók csatáját figyelni! A legeslegjobb persze az, hogy Ozzal vagyok! Azt hiszem, ha vécét pucolnánk együtt, akkor is nagyon élvezném a vele töltött időt. Ő a másik felem, és amíg mellettem van, bármiben benne vagyok. Pár percig csak beszélgetünk, aztán a bemelegítő játékosok és az edző felé mutat. Az egyik dobójátékos észreveszi, és felkiált hozzá. – Osbourne! Ki az a lány melletted? A férfi felém fordul és megemeli a sapkáját. Visszaintegetek neki, de Oz elkapja a csuklómat és a combjára szorítja. – Foglalkozz a magad dolgával, Rodriguez! Be kell harapnom a szám, hogy ne nevessem ki Ozt, amikor elém tornyosul, hogy ne lássanak. Megdörzsölöm széles vállait, hátha ez segít elűzni a féltékenységét. A himnusz után Oz megcsókol. – Maradj itt, édesem. Mindjárt jövök. A lelátó szélére siet, ahol a biztonsági őr kinyit előtte egy ajtót.

Majdnem leesik az állam, amikor meglátom a pályán. Rodriguezhez megy, aki odaadja neki a sapkáját. Egy pillanatra cukkolják egymást, aztán összeölelkeznek, és meglapogatják egymás hátát. Oz felpattan a dobódombra, a tömeg tapsviharban tör ki. – Atyaég! A szám elé kapom a kezem. Ideges és izgatott vagyok egyszerre. Nem tudom elhinni, hogy Oz dobja az elsőt a Yankeesmeccsen! Ráadásul nem is szólt nekem! Figyelem, ahogy megfeszíti izmos karját, miközben az elkapó a helyére áll. A tömeg őrjöngeni kezd, Oz pedig rám néz, és kacsint egyet, mielőtt eldobná a labdát. Visszafojtom a lélegzetem, mialatt lendít és dob. Mintha megállna az idő. A labda lassan elrugaszkodik a kezéből, és egyenesen az elkapó játékos kesztyűjében landol. A pasim mindenben remekel, legyen szó egy baseballmeccs első dobásáról vagy bármi másról! A teste megállná a helyét bármelyik csapatban, a dobás sebessége és iránya is tökéletes. Mondhatnám, hogy meg vagyok lepve, de ez nem igaz. Ugrándozva, kezemet a magasba lendítve kiáltozom. Ha jól látom, Oz elpirul, amikor visszaindul a nézőtérre. Pár fotó erejéig megáll, aztán egyenesen hozzám siet. Beleugrom a karjába. Úgy csüngök rajta, mintha most nyerte volna meg a világbajnokságot. Megcsókolja a nyakam, és megszorongat, aztán leülünk egymás mellé. – Hihetetlen voltál! Miért nem szóltál nekem? – kérdezem, és megütögetem a karját, de ő elkapja a kezem és megszorongatja. – Nem akartam elkiabálni – vallja be, és megcsókolja a

nyakamat. A meleg ámbraillat felperzseli a szívemet, de sajnos hamar elhúzza a száját. – Egyébként is, szeretek meglepetést okozni. – Azt elhiszem! Sört rendelünk, és nagyon jól szórakozunk a meccs alatt. Sose hittem volna, hogy ilyen jó lehet egy baseballmeccs, de azt hiszem, Oz miatt érzem ennyire boldognak magam. – Hol van a mosdó? – kérdezem, és körbenézek a lelátón. – A lépcső tetején, a bal oldalon – mutatja Oz. – Várj egy pillanatot, jövök én is. Pont ekkor jelenik meg egy riporter, aki szeretne interjút készíteni vele. Látom az arcán, hogy nemet akar mondani, de én megszorítom a karját, és megnyugtatom, hogy minden rendben lesz. Bociszemekkel néz rám és én felkacagok, aztán otthagyom a riporterrel, és a mosdó felé indulok. A lépcső tetején megpillantom Amerika Kapitányt. Mintha a semmiből termett volna ott. Integetek neki, aztán meglátom a mosdót, és elindulok, de nem figyelek és beleütközöm valakibe. – Elnézést! Joel az. Azóta nem találkoztunk, hogy Oz leütötte a klubban. Beletelik pár másodpercbe, amíg felismer, és azonnal hátrébb lép. Szeretném elmagyarázni neki, mi történt aznap éjjel, és bocsánatot kérni tőle. – Szia, Joel! Nem is volt alkalmam… – Mallory. Nagyon kedves lány vagy, de nem szeretnék a pasid és közéd állni – vág a szavamba, és még egy lépést hátrál. – Nem hiányzik a színjátékod.

– A színjátékom? Ezt sértésnek veszem. Mégis ki engedte meg neki, hogy megtapizzon? – Igen. Nem hiányzik, hogy a pasid levadásszon. Joel sarkon fordul és elsétál, én pedig szeretnék utána kiabálni, de végül úgy döntök, így lesz a legjobb mindenkinek. Oz mindig is óvni fog engem, és bár kedvelem a régi tanáromat, az érdeklődésemet mint pasi sosem keltette fel. A mosdóba megyek, és úgy döntök, nem fogok bűntudatot érezni amiatt az este miatt. Sőt még örülök is neki, hogy így alakult. Miután végzek, Oz már vár rám a mosdó előtt. Annyira dögös ebben a laza farmerben és a feszülős pólójában! Ahogy ott áll a falnak dőlve, ellenállhatatlannak látom. Átkarolom, ő pedig lehajol hozzám és megcsókol. – Fánkot? – Te aztán tudod, mitől döglik a légy! – Engem csak egyetlen légy érdekel. Mintha egy romantikus könyvből olvasna fel nekem! Vajon mivel érdemeltem ki ezt a férfit? – Mondj még ilyeneket, és talán kaphatsz a fánkomból! Rákacsintok, hiszen nem vicceltem. Megfogom a kezét, és magam után húzom a fánkárus irányába. A JÁTÉKOT A YANKEES nyeri. Teljesen berekedtem a sok kiabálástól és énekléstől. Sose gondoltam volna, hogy ilyen jó móka egy baseballmeccs, de azt sejthettem volna, hogy Ozzal minden sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem. A kijárat felé megyünk, de Oz másfelé fordít. – Gyere velem. Csak egy pillanat, aztán hazamegyünk.

Végigmegyünk a folyosón, és beszállunk egy liftbe. Miután kinyílik az ajtó, az anyja áll előttem. – Hát itt van az én kisfiam! – lelkendezik Vivien, és átöleli Ozt. – Micsoda dobás! Biztosan hallottad, hogy a páholyból szurkolok neked! – azzal elengedi a fiát, és most engem zár a karjaiba. – Mallory! Olyan bájosak voltatok! Milyen kedves, hogy kikísértek! – Nem is tudtam, hogy itt vagy. Vivien csodásan fest sötétékék nadrágjában és a Yankees kardigánjában. – Oztól kaptam a páholybérletet. Mit is mondhatnék? Az ereimben kék Yankees vér folyik! Vivien elvigyorodik. Most látom csak, mennyire hasonlítanak egymásra. – Gondoltam, elkísérünk a kocsidhoz, hogy legyen alkalmad ódákat zengeni a dobásomról – mondja Oz, és anyja felé nyújtja a karját. – Mindig is odavolt a dicséretért – jegyzi meg Vivien pajkosan. Igazán megszerettem ezt a nőt! Kisétálunk a stadionból, Vivient már várja a sofőrje. Megpuszilja Oz arcát, majd én is kapok egy cuppanósat. A fülembe súg, mielőtt beülne az autóba. – Még sosem láttam ennyit mosolyogni. Köszönöm, Mallory. Oz besegíti a hátsó ülésre, és miután elment, tovább ballagunk Oz limuzinjához. – Mit mondott? – kérdezi, és megszorítja a kezem. – Azt mondta, hogy nekem is jól áll a Yankees-kék. Oz felnevet, mosolya széles, gödröcskéi életre kelnek. Be kell

vallanom, szinte bármit megtennék, hogy örökre láthassam ezt a mosolyt.

HARMINCHÁROM Mallory

LUSTÁN NYÚJTÓZOM az ágyon, Oz illata beteríti a szobát. Háton fekszem, a feje a mellkasomon pihen, lábát átveti rajtam. Kezdem megszokni, hogy így alszunk, már abban sem vagyok biztos, hogy egyedül képes lennék-e pihenni. Kopogtatást hallok, és felkapom a fejem. Pár pillanattal később megismétlődik a hang. – Oz! Azt hiszem, van valaki az ajtónál. – Hogy? – motyogja a dekoltázsomba bújva. Csípője megmozdul, vaskos pénisze a combomhoz préselődik. Azonnal összerándul a puncim, kínzó vágyamat rögvest csillapítani akarom. Most már hangosabb a kopogtatás. Oz az éjjeliszekrényre pillant. – Fél tíz van. Várhat még – mormolja, és visszabújik a melleim közé. Felnevetek, és megpróbálom eltolni magamtól, de egy centit sem mozdul. – Ki az? – Valaki, akit fogva tart a pénisze – mondja és megmozdul. Anélkül, hogy felemelné a fejét, széttárja a combjaimat és

azonnal a lényegre tér. Félig még alszik, amikor belém hatol. Átnyalábolom a lábaimmal, ő pedig tövig belém tolakodik. – Jó reggelt, édesem! Bimbómmal teli szájjal beszél. Kemény farka ki-bejár bennem, a lábaim egyre széjjelebb csúsznak. Újra kopognak, de már engem sem érdekel, mert bennem van, és semmi más nem számít, amikor összeforr a testünk. Váratlanul megcsörren a házi telefon, Oz pedig felhördül. Még egyszer belém döf, mielőtt felvenné a kagylót. – Mi az? – kiált bele a készülékbe. Hallom, hogy valaki beszél hozzá, de nem értem a szavakat. Oz a számra tapasztja a kezét, és újra mozgásba lendül. Elkerekedik a szemem. Telefonálás közben szeretkezik velem! A mocskos énemnek ez nagyon tetszik. – Hallottam – mondja, és megnyalja a szája szélét. Tudom, hogy csókolni akar, hiszen képtelen távolságot tartani, ha szerelmeskedünk. A pénisze csatakos, ahogy ki-bejár nedves bensőmben. Az a valaki tovább beszél. Belemegyek a játékába. Kinyitom a szám a tenyere alatt és megnyalom. Belenézek a zafírkék szemébe, ami máris sötétebb. Keze görcsösen markolja a telefont. – Öt perc – mondja, és lecsapja a kagylót. Elveszi a kezét, és feltérdel, engem is felemel. Felhördül, amikor ráülök, és vadul tolul a testembe. Az állatias mozdulat és a dühös tekintet szinte rögtön a csúcsra juttat. Felkiáltok, ő még egyet lök, és belém engedi forróságát.

Egymásba csimpaszkodva lihegünk, és lassan magunkhoz térünk az őrjítő, szenvedélyes aktus után. – Ez meg mi volt? – kérdezem mosolyogva. Megcsókolom a tetoválását, és hozzásimulok. – Jött egy csapat, akik segítenek neked és Paige-nek felkészülni az estére. Nem akartalak még elengedni. Felnézek rá, ő édesen megcsókol. Mosolyogva kászálódom ki az ágyból, miután elenged. – Akkor most felkelek, te pedig fogadhatod a vendégeidet. Hallom, ahogy motyog még valamit, és hátranézek. Oz tekintete követi minden léptemet. Felkötöm a hajam, és gyorsan lezuhanyzom. Nem tudom, mi vár rám. Említette este, hogy Kimmi kerített valakit, aki megcsinálja a hajam. Biztosan kellő időt akart hagyni a fodrásznak, de az estély csak hatkor kezdődik. Törölközőt tekerek magam köré, és a gardróbba megyek. Egy inget és egy alsót akarok magamra kapni, szerintem ez megfelelő lesz a hajszobrászkodáshoz. Felkapcsolom a villanyt, és elakad a lélegzetem. – Miles! – kiáltom, és egy tapodtat sem mozdulok. Oz mögém lép, és átkarolja a derekamat. Megcsókolja csupasz vállamat, én pedig hüledezve nézek körbe. – Mi a fene ez? A fél helyiség tele van olyan ruhákkal, amiket nem láttam még, de az biztos, hogy pontosan rám illenek. – Nem értem, mi a gond, Mallory. Nem akarod, hogy a beleegyezésed nélkül cselekedjek, ezért nem költöztettelek fel magamhoz. Inkább vettem pár ruhát neked.

– Oz! – Nyugi, édes! – mondja, és megpaskolja a fenekemet. – Most pedig vegyél fel valamit. Már előkészítették az étkezőt. Kisétál a gardróbból, mielőtt megkérdezhetném, miről beszél. Megrázom a fejem. Most nincs idő a veszekedésre. Végignézem az első sort, és keresek valami kényelmeset. Leveszem az egyik vállfát, és csak most veszem észre a címkéket. Mindegyik ruhán ugyanaz áll. Várandós. Összerándul a gyomrom. Hamarosan meg kell jönnie. Oz nagyon akarhatja a babát, ha már terhesruhát is vett nekem. Találok normális ruhákat is. Felkapok egy pamut ujjatlant, amiben melltartórész is van, és egy cicanadrágot. Kisétálok és hallgatózni kezdek. Oz hangja lentről hallatszik. Felkapom a táskám, és előveszem a titkos telefonomat, amit még Paige-től kaptam. Küldök neki egy gyors üzenetet, és várom, hogy válaszoljon. Nem telik el sok idő, meg is érkezik Paige üzenete. Megkönyebbülök, és kissé izgatott vagyok.

HUSZONNÉGY Mallory

KÉT ÓRÁVAL KÉSŐBB minden porcikám ragyog. Az egész testemet leradírozták. Kimmi csak egy pillanatra ugrott be, hogy letegye a titkos csomagot, ami a szekrényben lóg már. Mielőtt elment volna, cinkosan rám mosolygott. Ketten dolgoznak a körmeimen, a harmadik ember a hajamért és a sminkemért felel. Megreszeltek és felpuhítottak, most pedig várom, hogy megszáradjon a lakk. Paige is megérkezik, karján ott himbálózik a táskája, én pedig kérdőn nézek felé. – Szia! – mondja és végigmér, aztán körbepillant a szobán. – Oz hol van? – Elintéz pár dolgot, amíg készülődöm. Hölgyeim, megengednek nekem egy kis szünetet? Talán mindannyiunkra ráférne egy ebéd. Oz hozatott ételt is, Paige már bele is harapott egy szendvicsbe. Mindenkinek tetszik az ötlet, így hát felállok, és Paige-dzsel a hálószobába megyünk. Azonnal a fürdőbe rántom, és bezárom magunk mögött az ajtót. – Nem gondolod, hogy gyanúsan viselkedsz? – kérdezi izgatottan.

– Csak add ide! – nyújtom felé a kezem. Paige kinyitja a táskáját, és előveszi a terhességi tesztet. – Fogalmad sincs, min mentem keresztül, hogy megszerezzem! Szerintem Amerika Kapitány szívbajt kapott, amikor meglátta, mit vásárolok – meséli mosolyogva, és gonosz csillanást látok a tekintetében. Ha nem lennék ennyire ideges, biztosan nevetnék. – Már megszabadultam a csomagolástól, hogy ne fájjon miatta a fejed. Elolvastam a használati utasítást. Egy vonal: nem terhes. Két vonal: bekaptad a legyet. Elég egyszerűnek látszik. Bólintok, és kezembe veszem a tesztet. A vécére ülök, és próbálom nem lepisilni a kezem. Miután végeztem, leteszem a mosdó szélére, és megmosom a kezem. – Jól vagy? – kérdezi Paige aggódva. – Igen. Kicsit félek, de nem tudom, miért. Szeretem Ozt, és ő is szeret engem. Csodás lenne, ha gyereket várnék tőle, mégis nyugtalan vagyok. Valószínűleg terhes leszek a számlálhatatlan védekezés nélküli szex miatt. Paige elneveti magát, és megböki a vállamat. – Terhesnek érzed magad? Hánytál már? – Nem, egyáltalán nem. Persze, sosem voltam még terhes, tehát nincs mihez viszonyítanom. – Ez komoly dolog, Mal. Ismerlek, és tudom, hogy nem csináltad volna, ha nem lennél biztos benne. Szerintem te már az első naptól tudtad, hogy Miles az igazi. Bólintok, és boldogság járja át a szívem. Paige-nek igaza van. Mélyen, legbelül pontosan tudtam. Ha ebből a szerelemből gyermek születik, hát én leszek a legboldogabb nő a világon.

Paige az óráját figyeli, aztán bólint. Felemelem a pálcikát. Remegő ujjakkal tartom magam előtt, és majd megszakad a szívem, amikor meglátom, hogy csak egy csík van rajta. – Negatív – erősíti meg Paige is. – Mallory? Paige? – kopogtat Oz a fürdőszoba ajtaján. Ijedtemben az alsó fiókba dugom a tesztet egy tekercs vécépapír alá. Paige-re nézek, aki széttárt karokkal, tanácstalanul áll előttem. – Mindjárt megyünk, Oz! – szólok ki neki a lehető legtermészetesebben. – Paige… segített nekem a fürdőszobában, nehogy összemaszatoljam a körmömet! Paige rám kacsint, én pedig a szám elé kapom a kezem, nehogy felsikoltsak. – Jól van! – mondja Oz, de nem tűnik úgy, mint akit meggyőztem. – Az étkezőben leszek, mire végeztek! Várunk még pár percet, mielőtt nagyot sóhajtva kilépnénk a fürdőszobából. – Hát ez meleg volt! – mondja Paige. Nem vagyok terhes. Engem is meglep, milyen szomorú vagyok a hírtől.

HARMINCÖT Mallory

– NEM HISZEM El, hogy beleegyeztem ebbe! – mondja Oz, és végighúzza az ujját a dekoltázsomon, engem pedig ellep a libabőr. Megnyalom a szám szélét, és felnézek rá. Húsz perce érkeztünk, és még mindig nem engedett el. Szorosan maga mellett tart, mióta kiléptünk a házból, sőt szerintem direkt kerüli az embereket, és túszként tart fogva a bálterem egy félreeső szegletében. – Ugye, mondtam, hogy fázni fogsz. Vedd fel a zakómat – azzal már le is vette magáról, én pedig elnevetem magam. – Jól vagyok. – Beszélni fogok Ms. Forddal erről a ruhaválasztásról – motyogja inkább magának, mint nekem. Megmozdul, hogy eltakarjon a többi vendég elől, én pedig alig bírom visszatartani a nevetést. – Egész este itt fogunk bújkálni? – kérdezem lágyan, hátha sikerül megnyugtatnom. Hozzásimulok, a teste megfeszül az érintéstől. Fekete szmokingot visel a hozzá illő inggel. Ma este nincs rajta nyakkendő, a kigombolt ingnyaktól sokkal vonzóbb, mint valaha. Az ádámcsutkája ingerel, legszívesebben végignyalnám

a vonalát. Tiszta feketében nagyon sötétnek látszik, én pedig alig bírom féken tartani a piszkos vágyaimat. Átkarolom a nyakát, és magam felé fordítom a fejét. Lábujjra állok, félúton találkozunk. Lágy csókot lehelek a szájára. – A tiéd vagyok, senki másé. Megígérem. – Tudom. Ettől még nem bírom, ha bámulnak. Keze a hátamra simul, majd a fenekemre kúszik, és óvatosan megszorítja a domborulatot. Megcsókolom a nyakát, mielőtt a talajra ereszkednék. – Sajnálom. Kicsit összerúzsoztalak. Le akarom törölni a csók nyomát, de ő megfogja a kezem. – Hagyd csak ott. Megszorítja még egyszer a hátsómat, aztán a merev péniszéhez húz. A hasamba fúródik a férfiassága, és beleduruzsol a nyakamba. – Szeretem, ha nyomot hagysz rajtam. Nekem is meg kellett volna jelölnöm téged. Lehajol, és megcsókolja a nyakamat, de én elhúzom magam, mielőtt még kiszívhatná a nyakam. – Csak semmi szívás! Legalábbis ne ott, ahol mindenki láthatja! Oz rám mosolyog, én pedig örömmel nyugtázom, hogy a vadember visszabújt a barlangjába. Egy időre. – Nem erre gondoltam. Sokkal jobban tetszenél ebben a ruhában, ha az én magomtól lenne csatakos a combod. Összerándul a bensőm. Bárcsak szeretkeztünk volna, mielőtt elindultunk, de már vártak ránk a nappaliban, amikor elkészültem. Csak emiatt nem hagyott forró nyomot a testemben.

– Miles! – szólítja meg egy férfi, és Oz azonnal elenged, amikor meghallja a nevét. Megfordul, én pedig egyre vörösebb vagyok, amiért rajta kaptak minket ebben az eldugott sarokban. – Tom! Oz maga mellé húz, miközben kezet fog a férfival. Ötvenes, őszülő, és nagyon ismerős nekem ez a Tom, bár nem tudom, honnan. Ahogy mindenki más, ő is szmokingot visel, ami valószínűleg többe került, mint az egyéves fizetésem. Tom kíváncsian néz rám, pont úgy, ahogy páran, amikor megérkeztünk. Oz azt mondta, az emberek nincsenek hozzászokva, hogy nővel lássák, leszámítva az anyját. – Mallory, ő itt Tom Sanders. Ingatlanokkal üzletel. Most már tudom, hol láttam! Az arca ott virít egy csomó épületen! Tom lehajol, hogy kézcsókot adjon, de Oz elkapja a csuklómat, és helyette ő maga nyomja a kézfejemre a száját. Tom felnevet. – Sose hittem, hogy megérem a napot! – lelkendezik, engem pedig büszkeség tölt el. Oz csak engem akar. Körbenézek. Mások is figyelnek minket a távolból, de elfordulnak, amikor találkozik a tekintetünk. Talán már elindult a pletyka arról, hogy Oz és én randizgatunk, de most az is világossá válik, hogy ez sokkal komolyabb. – Már évek óta az enyém Mallory, csak nem volt itt, New Yorkban – javítja ki Tomot Oz. Ahogy most Tomot, úgy engem is mindig kijavít. Amikor megjegyzem, hogy szerintem túl gyorsan haladunk, azzal vág

vissza, hogy már öt éve az övé vagyok. Bár kívülről bosszankodom, belül teljesen elolvadok. Még mindig nehezemre esik felfogni, hogy ez a férfi éveken át várt rám, ami egyben arra is magyarázat, miért esik nehezére osztozkodni rajtam. Egyszerűen önző lesz, ha rólam van szó. Mégis hogy lehetnék ezért mérges? – Vivien nem is jön? – kérdezi Tom csalódottan, ami felkelti az érdeklődésemet. Eddig eszembe se jutott, hogy Oz anyja randizhatna is, de az biztos, hogy Tom lelkesedése megérhet egy misét. – Ma nem – válaszol neki Oz, és én is csalódottságot érzek. – Ugye, láthattam az arcát a város épületein? Tom felém fordul. – Istenem! Azok a plakátok üldöznek engem! A marketingosztály ötlete. Soha többé nem egyezem bele ilyesmibe! – mondja nevetve Tom. – Miért? Szerintem nagyon jól fest a képeken – erősködöm, mire Oz megszorítja a csípőmet, én pedig oldalba bököm. – Emlékszem, akkor is láttam, amikor Viviennel ebédeltünk, és ő is hasonlóan vélekedett. Hiába, nem tudom megállni, hogy ne füllentsek a jó cél érdekében. – Komolyan? – Hát nem emlékszel, Oz? A múlt héten történt. Felnézek a pasimra, próbálok súgni neki a tekintetemmel, de sajnos ő nem tud úgy olvasni belőle, ahogy Paige. Újra oldalba bököm, hátha az működik. – Nem emlékszem – veti oda szárazon.

Ekkor jelenik meg a szemem sarkában Paige. Ő és Amerika Kapitány is itt vannak ma este, de az alkalomhoz öltöztek, nem tűnnek testőröknek. Oz őket és még pár emberét a rendezvény szolgálatába állította, mert az árverésre szánt darabok a lehető legnagyobb védelmet igénylik. Paige Oz lakásában kapott frizurát és sminket, de hazament átöltözni. Földig érő, pánt nélküli, szűk ruhát visel. Visszafogottnak látszik, amíg meg nem mozdul a lába, és elő nem villan a csípőjéig tartó slicc. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen ruha alá nem lehet bugyit venni, és azonnal elmosolyodom. Paige csodásan néz ki, Amerika Kapitány pedig láthatóan máris eszi a kefét. – Elnézést – mentem ki magam, de Oz nem enged. – A mosdóba kell mennem. Oz Paige felé pillant, és végre elengedi a derekamat. – Siess vissza. – Hát persze! Egy gyors csókot nyomok az arcára, mielőtt Paige után erednék, aki láthatóan nagyon dühös. A mosdónál érem utol, és elkapom a karját. – Ide figyelj! – csattan fel, de amikor meglátja, hogy én vagyok az, megáll. Csak most veszem észre, hogy a rúzsa teljesen elkenődött. – Mégis kivel smároltál? – Grr! Pontosan úgy morog, ahogy a bátyja. Mindig elfelejtem, hogy testvérek, de időről időre egy ilyen kis apróság eszembe juttatja a rokonságukat. Paige elkapja a kezem, és a mosdótól egy kis

folyosó felé húz. – Amerika Kapitány megcsókolt! – avat be végül, és letörli a kézfejével a száját. – Vagy lehet, hogy én csókoltam meg. Nem tudom! Az akartam, hogy fogja be a száját. Aztán… Paige a magasba lendíti a karját, mintha nem tudná, mi történt azután. – És jó volt? – Mal. Én most nem viccelek. Szeretném, ha tudná, hogy én sem, de inkább nem szólok. Nem értem, mi ezzel a baj, hiszen már azóta kerülgetik egymást, hogy találkoztak. – Mi történt? – Mondjuk úgy, hogy sarokba szorított a terhességi teszt miatt. – Jesszusom! Ugye, nem mondtad el neki? Még nem szóltam Oznak róla, és félek, hogy nagyon szomorú lesz, ha megtudja az eredményt. – Persze hogy nem! Paige arca eltorzul. Látszik, hogy megdöbben a kérdésemen. – Ne haragudj! Bepánikoltam. – Ryan azt hiszi, hogy nekem kellett, és emiatt faggatózott. – Ryan azt hiszi, hogy terhes vagy? És megmondtad neki, hogy nem vagy az? Paige arcán kacér villanás jelenik meg. – Elképzelhető, hogy nem válaszoltam, amikor láttam rajta, hogy mennyire felbosszantja a dolog. Hát persze hogy elképzelhető! – Ma este viszont nem hagyta annyiban, Azt mondta, hogy irodai szolgálatra oszt be, ha terhes vagyok. Erre aztán

ráförmedtem, és megmondtam neki, hogy a maga dolgával foglalkozzon! Jól van, még ez sem olyan különös. – És így csókolóztatok? Paige megrázza a fejét. – Ryan egyre csak azt kérdezte, ki az apa. Annyira dühös volt, Mal! Komolyan dühös! Aztán azt mondta, hogy nem lehet senki, én pedig megkérdeztem, honnan veszi ezt! – Mindent tudnak – bukik ki belőlem a válasz, amit már Paige is tud. – Na, igen. És akkor… – rázza meg a fejét Paige, mintha még mindig nem hinné el, amit mondani fog. – Akkor azt mondta, hogy ha mégis van valaki más, akkor biztosan nem akar gyereket, de ő mellettem lesz, ha ezt akarom. Paige egy lépéssel közelebb jön hozzám. – Még a mocskos kezét is a hasamra tette, Mal! Őszintén szólva engem teljesen levesz a lábamról ez a viselkedés, de én látom, hogy néz Paige-re. Amerika Kapitány egyértelműen odavan Paige-ért, de az, hogy az esetleges gyermekét is felvállalná, az már nem kis dolog! Ez nagyon sokat elmond arról, hogy mit érezhet Ryan Paige iránt. – Aztán valahogy belegabalyodtunk egymásba. Ryan felkapott és a falhoz döntött, mint valami szaros filmben! – Még mindig nem értem, miért vagyunk emiatt ennyire mérgesek? Paige a szájához emeli a kezét. – Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nagyon mérges vagyok, de még abban sem vagyok biztos, hogy kire. A fenébe is, Mal!

Simán bele tudnék szeretni! – És az miért baj? – Mert nem hozzám való! Ha tudná, milyen vagyok igazából, már rég menekülne! Gondolj bele! Ő… ő tökéletes, mindent a szabályok szerint csinál, én pedig… nos, én nem vagyok ilyen, és terveim sincsenek. Azaz egy tervem van, de az… Paige nem folytatja, nekem pedig megszakad a szívem érte. Szeretném megmondani neki, hogy hagyja a fenébe a tervét, de tudom, most még semmit sem érnék el ezzel. Talán még el is taszítanám magamtól, amit egyáltalán nem akarok. Az ajtó hirtelen kivágódik, Oz és Amerika Kapitány állnak előttünk. Paige mozdulatlanná dermed, én pedig Ozhoz lépek. – Ne haragudj. Meg kellett igazítani valamit a ruhámon – füllentem, és megfogom a kezét. – Megmutatod az árverezésre szánt tárgyakat, vagy visszabújunk a sarokba? Oz magához húz, és az oldalához szorít. – Nekem csak az számít, hogy mellettem legyél. – Rendben. Amerika Kapitány kitér az utunkból. – Van itt valami – mutatok a szám sarkára, és Ryanre nézek. Igyekszem nem nevetni, ahogy idegesen törölgeti Paige rúzsnyomát magáról. Paige is megindul, elénk lép, és a lehető legmesszebbre kerül Amerika Kapitánytól. A kiállított tárgyak felé menet páran megállítják Ozt. Másokkal sokkal idősebbnek, távolságtartóbbnak tűnik. Eddig nem vettem észre, mert általában csak kettesben vagyunk, de most lenyűgöz a változás. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik, hogy csak nekem jár az édes Oz.

A vitrinek között haladva megakad a szemem egy antik gyűrűn. A középső kő négyszögletes és mélykék. Apró gyémántok veszik körül, és csillog a fényben. Pontosan olyan kék a kő, mint Oz szeme. Életemben nem láttam még szebb zafírt! – Tetszik neked? – érdeklődik Oz. – Nagyon szép! Elcsuklik a hangom, ahogy felemelem az információs kártyát. Négymillió dollárról indul a licit. A leírás szerint ez a Hűség Köve, és röviden még a történetét is ismertetik. Ezt a gyűrűt Abigaiul Richmond kapta a szerető férjétől, Baron Frederick de Mandeville-től. Titokban házasodtak össze 1885ben, mert Abigail egy farmer lánya volt, és Frederick szülei nem engedélyezték a frigyet. Ezt a kétkarátos zafírt adta a feleségének Frederick, mielőtt lemondott volna a címéről. Vidékre költöztek, és egyszerűen éltek negyvennégy éven át. Abigail 1929. október másodikán hunyt el, a legenda szerint Frederick de Mandeville másnap követte, mert megszakadt a szíve a fájdalomtól. A gyűrű az életben maradt rokonok adománya. – Ez nagyon szomorú! Oz orra végigfut a nyakamon. – Miért szomorú? Nekem inkább kedvesnek tűnik. – Nem tudom. A férfi nagyon szerette a feleségét. A gyűrűnek egy hasonlóan mély szerelmet kellene képviselnie. Nincs helye egy ilyen árverésen. Persze, a pénz biztosan sokaknak segít majd…

Oz magához húz, és én azt kívánom, bárcsak otthon lennénk. Kettesben. Itt, mintha mindenki minket bámulna. – Mindenki téged néz. – Nem. Téged néznek, Mallory. – Hazamehetünk? – Hogyne mehetnénk! Oz elkapja a kezem, és átvágtatunk a báltermen, én pedig nevetve kapkodom a lábam. A másik kezében már ott a telefon, a sofőrt hívja, hogy álljon a bejárat elé. Már azóta szeretnék hazamenni, amióta megérkeztünk, és nem azért, mert nem érzem magam idevalónak. Oz birtokló viselkedése egyszerűen feltüzeli a vágyamat. Ezt nem fogom bevallani neki, de talán már sejti. Oz hirtelen megáll, én pedig szinte beleütközöm a hátába az előtérben. Keze erősen megszorítja a karom, én pedig követem a tekintetét. Paige egy idős, rövid hajú férfival beszélget, aki mintha megállna a mondata közepén, váratlanul felénk fordul. A szempárt bármikor felismerném. A gyomrom összerándul. A zafírkék tekintetű férfi megindul felénk. Paige nem mozdul, holtsápadt, és nem tudom, mi jár a fejében. – Hát nem összejött a kis család? – szólal meg a férfi. Paige megindul felénk, de még mindig visszafogja magát. Csak figyel. Tekintete mintha elborulna. – Kíváncsi voltam, találkozunk-e ma este – szólal meg Oz rideg, számító hangon. – Be sem mutatsz? A férfi, aki valószínűleg Alexander, Oz apja, csak rám néz. Oz

hátrahúz és elém lép, hogy a férfi ne láthasson. Ki kell kukkantanom mögüle, hogy lássam, mi történik. – Gondolom, megkaptad a papírokat. Milyen érzés, hogy mindenedet megvásároltam, és tönkretettelek? Alexander Ozhoz lép, csak pár centi választja el őket. – Figyelmeztettelek, Miles. Ne baszakodj velem. Biztosíthatlak, hogy most nem hibázom. Kiver a víz a fenyegetéstől, még fel sem fogom igazán, de Oz már ráugrik az apjára. Elkapja a torkát és a falhoz szegezi, a férfi lába nem éri a földet. Alexander megpróbálja letépni magáról a kezét, de Oz csak még erősebben szorongatja. Egyre vörösebb lesz, már levegőért kapkod. – Ha veszélybe sodrod azt, ami az enyém, kicsinállak! Megértetted? A teremben nem hallani mást, csak azt, ahogy Alexander cipőjének a sarka a falhoz verődik. – Elvettem mindenedet és tönkretettelek. Hegyekben állnak a bizonyítékok a mocskos üzleteidről. Ha még egyszer beteszed a lábad a városomba, nem csak a pénzedtől fosztalak meg. MEGÉRTETTED? Alexander csak bólintani tud. Már lilul a feje, kétségbeesen próbál oxigénhez jutni. Előlépek, és megérintem Oz hátát. – Szeretnék hazamenni. Érzem, ahogy nagyon sóhajt. Beletelik egy percbe, mire megnyugszik, és elengedi az apját, aki a padlóra zuhan. Oz felém fordul, és újra megfogja a kezem. Paige úgy néz az apjára, mintha egy rakás fekália feküdne a földön. A következő

másodpercben felénk fordul, és mintha láttam volna valamit a tekintetében, de az is lehet, hogy csak képzelődtem. – A sofőr kint várja, uram – töri meg a csendet Amerika Kapitány. Nem tudom, mitévő legyek. Amerika Kapitány kézen fogja Paige-et. Ryan és Oz összenéznek, és nekem megint olyan érzésem van, hogy többet mond ez a tekintet, mint hinném. Erre egyébként sincs most idő, Oz minél messzebbre akar vinni innen, minél messzebb az apjától. A derekamra kúszik a keze, és gyorsan beszállunk a limuzinba. Nem ellenkezem. Én is el akarok menekülni innen. Oz most nem vesztegeti az időt azzal, hogy az ölébe emeljen. – Jól vagy? – kérdezem aggódva. – Évek óta akarom megbosszulni anyámat annak ellenére, hogy ő ma már egyáltalán nem gondol erre. Amikor beléptél az életembe, tudtam, hogy véget kell vetnem ennek, mert nem élhetek rettegésben. – Én nem félek tőle. Megteszem, amit kérsz tőlem, ha aggódsz miatta. – Te nem akarod, hogy békén hagyjam? – Azt akarom, hogy azt tedd, amit helyesnek látsz. Egyébként szerintem Paige sem képes ennyiben hagyni. Oz pár pillanatig csendben marad, mintha azon gondolkodna, mit lépjen most. – Nem állnék Paige útjába – szólal meg végül. Lehet, hogy ő nem állna, de én képtelen lennék magára hagyni Paige-et. Ezt most nem mondom el Oznak. Talán majd később egy család leszünk mi hárman, de most még nem tartanak ott

ők ketten. – Megijedtél, amikor megszorongattam? Amikor megfenyegettem, hogy megölöm? – kérdezi aggódó tekintettel. – Még sosem féltem tőled, Oz. Te a szeretteidet véded, és ez nem ijeszt meg engem. Sőt ez is egy olyan tulajdonság, amit szeretek benned. – Mindig azt mondogattam magamnak, hogy én nem leszek olyan, mint ő, de képtelen vagyok nem látni a hasonlóságot. – Oz. Te egyáltalán nem vagy olyan, mint az az ember! Mégis hogy juthat ilyesmi az eszedbe? – És neked hogy nem jutott még az eszedbe? – fordul felém kétségbeesetten. Megfogom az arcát. – Te sose bántanál engem. Soha. Gondolkozz, Oz. Minden, amit tettél, csakis miattam volt. – Valóban? Nem lehet, hogy magamért? – azzal megfogja a kezem, és a mellkasához szorítja a tenyeremet. – Megfigyeltettelek, miután tudtam, hogy kellesz nekem, és mindent úgy intéztem, hogy az enyém lehess. Elterveztem az egész életedet, magamhoz vezettelek, csak azért, hogy az enyém legyél. Még teherbe is ejtettelek volna! Minden alkalommal, amikor szeretkezünk, eszembe jut, hogy a gyerek végleg hozzám kötne, mert lenne valami, ami örökké mellettem tartana. A legrosszabb, hogy tudom, sose lennék képes elengedni téged! Hát nem látod, milyen önző vagyok? Elmosolyodom, mert Oz saját magát állítja a bűnösök padjára. – Oz. Én olyan vagyok, mint az apád? Mert én sem tudnálak elengedni, és ha valaki megfenyegetne téged, vagy

megpróbálna elszakítani tőlem, én is megölném. Oz tekintete rám tapad. Látom rajta, hogy azt kívánja, bárcsak az igazat mondanám. Hogy tett-e őrült dolgokat azért, hogy megszerezzen? Igen. De én sem voltam sokkal józanabb. Éveken át figyelt, és most már értem, miért lett ilyen féktelen. Bár nem ismerem túl régóta, hasonló gondolataim vannak nekem is. – Imádom, hogy védelem nélkül szeretkezünk. Hangom mély és csábító. Pontosan úgy kell nekem ő, ahogy én neki. Arca és teste meglágyul, amikor megérti, milyen fontos nekem. A ma este történtek nem teszik őt az apjává. – Azt hiszem, egész éjjel szeretkezni fogunk – mondja, és megcsókolja a kezem. – Nem tudom, hol lesz ez a ruha, mire hazaérünk. Hangja mély és vágytól izzó, a hátam a limuzin padlójához ér.

HARMINCHAT Miles

AZ ÉBRESZTŐ halkan pittyeg, odafordulok és lekapcsolom. Mallory a hasán fekszik, keze a párna alatt pihen. Ajkai szétnyílnak, én pedig legszívesebben itt maradnék, és csak nézném őt. Minden nap minden egyes percében képes lennék bámulni őt, és csak egyre mélyülne a szerelmem iránta. Betakarom, és óvatosan felkelek. Felveszem a tréningnadrágomat és egy pólót, majd a konyhába megyek. Odakint felhívom a portát, hogy minden rendben van-e, majd reggelit készítek a nőmnek. Sokáig voltunk fenn, a farkam még sajog. A limuzinban letéptem róla a ruhát. Megőrjített a szépsége. Addig szeretkeztünk, amíg el nem aludt, aztán néztem, ahogy békésen fekszik mellettem. Elintéztem pár telefont, és mozgásba hoztam a dolgokat. Nem várhattam tovább. Évek óta csak várok, most már elég volt. Az, hogy tegnap találkoztam az apámmal, megadta az utolsó lökést. Mallory itt van velem, ez az egyetlen, ami számít. Már egy ideje egyre kevésbé vágyom a bosszút, mert minden egyes perc, amit Malloryval töltök, elvesz a haragomból, amit az évek során hatalmasra duzzasztottam magamban. Mallory miatt már

mást akarok. Valamit, amiben nincs helye a gyűlöletnek. Fiatal voltam, amikor belekezdtem a hadjáratba, és ahogy öregedtem, képtelen voltam elengedni. Miért is ragaszkodom ehhez ennyire? Sokkal inkább a szerelmemre kellene fordítanom az energiáimat! Mindenki azt kéri, hogy hagyjam annyiban, ráadásul Mallory megmutatta nekem, hogy nem hasonlítok az apámra. Megtettem, amit akartam, az anyám végre boldog, én pedig azzá váltam, aki lenni akartam. Már csak Paige aggaszt. Ő egyáltalán nem áll készen rá, hogy elengedje a bosszúszomját, én pedig nem hibáztatom ezért. Neki is megvan a maga története, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a közeljövőben túl tudná tenni magát rajta. Alexander vele egészen más volt, és Paige helyében senki sem lenne képes elengedni őt. Még mindig nem ismerek minden részletet, de ez is azt mutatja, hogy Paige és én sokban hasonlítunk. Ő is nagyon jól tud titkolózni. Itt az ideje, hogy magam mögött hagyjam a múltamat. Elegem van a gyűlölködésből, nem akarok több gondolatot pazarolni erre az emberre. Csak a szerelmemnek akarok élni. Ami az apámmal történik, az már Paige dolga, és ha szüksége lesz a segítségemre, rám mindig számíthat. Paige majd megfizetteti vele minden tettét, de én ezennel lezárom Alexander Owens történetét. Tegnap éjjel elértem a célomat, most már tudom, hogy a családom biztonságban lesz. Már nem bánthat minket, és ha mégis megpróbálná, nem kap újabb lehetőséget. Új életet kezdek Malloryval. Nem akarom, hogy közénk álljon ez a gyűlölet, és azt sem, hogy a gyerekeink életében is jelen legyen. Ivynak igaza volt. A bosszú nem olyan fontos, mint a

szerelmem és a Malloryval közös jövőnk. Csak most értettem meg igazán, mennyire féltem attól, hogy olyanná válok, mint az apám, de azóta, hogy Mallory felnyitotta a szemem, már tudom, hogy ez nem fordulhat elő. Képtelen lennék bántani őt, és meghalnék azért, hogy megvédjem. Mintha egy hatalmas súly szállt volna fel a vállamról. Nem is tudtam, mennyire maga alá gyűrt a bosszú, egészen tegnapig. Minden cégét felvásároltam és darabokra szedtem. Az élete összeomlott. Most már lezárult az életemnek ez a fejezete, és a sokkal fontosabb dolgok felé fordulhatok. Mint például az ágyamban alvó szerelmem. Elkészítem a reggelit, és a fürdőszobába sietek. Elosonok Mallory mellett, aki még mindig alszik. Megmosom a fogam, és csak utána veszem észre, hogy nincs kéztörlő. A takarítónő biztosan elvitte a mosodába. Kihúzom a fiókot, és a vécépapírok mögül előveszek egyet. Az egyik guriga leesik. Lehajolok, és visszateszem a helyére. Ekkor akad meg a szemem egy műanyag pálcikán. Kiveszem a fiókból. Egy terhességi teszt. A szívem zakatol, amikor közelebbről is megvizsgálom. Ebben a pillanatban csengetnek. Zsebre vágom a tesztet, és kisurranok a hálószobából. Mallory meg se moccant. A bejárathoz megyek, ahol Chuck, a portás a kezembe nyomja, amit rendeltem. Elveszem tőle, és bezárom az ajtót. Nem tudom, mit tegyek, végül az eredeti tervemnél maradok. A konyhában tálcára pakolom a friss gofrikat és az áfonyát, majd a hálószobába viszem. Lerakom az éjjeliszekrényre, és leülök a matrac szélére.

Lehajolok, és megcsókolom Mallory vállát, amíg felém nem fordul. – Szia! – köszönt álmosan. A nap már besüt az ablakon, és fényárban úsztatja a szerelmemet. Megsimítom a haját, és csak nézem őt. Minden reggel ezt akarom látni. Mallory kinyújtózik, és a tenyeremhez dörgölőzik, mint egy macska. Letérdelek az ágy mellé, és magamba szívom az illatát. Képtelen vagyok megszólalni, elakad a szavam. – Oz? – néz rám Mallory, de még mindig néma vagyok. – Oz, mi a baj? Jól vagy? Visszaülök a sarkamra, ő felül az ágyban, és a mellére húzza a takarót. Szemében félelem bújkál, ezt pedig nem hagyhatom. – Ne haragudj. Legalább ezerszer elképzeltem ezt. Bármerre járok, a legjobb helyet keresem, és akármikor a karomban tartalak, a megfelelő szavakra várok, de úgy látszik, nem sikerül valóra váltani azt, amit megálmodtam. – Oz – mondja Mallory idegesen. – Mit művelsz? Előveszem a kis dobozt, és leteszem elé az ágyra. – Mallory. Amióta megláttalak, szeretlek téged. Egy pillanatra sem volt kérdés a szívemben azóta, tudtam, hogy az enyém leszel. Talán másként értem el, mint a legtöbb férfi, de semmit sem csinálnék másként, mert most itt vagy mellettem. Megfogom a kezét, és a tenyerébe helyezem a dobozt. – Tudom, hogy ez túl korai, de én már évek óta várok erre. Elmosolyodom, és megpillantom a könnycseppet a szemében. Letörlöm az ujjam hegyével, ő pedig beharapja a száját.

– Azt akartam, hogy megláss engem, hogy megszeress, és hogy a feleségem legyél. Kérlek, édes Mallory. Ne akard, hogy még tovább várjak. Kinyitom a dobozt, és megmutatom a gyűrűt neki. Mallory felsikolt, és a szája elé kapja a kezét. A gyűrűre néz, majd rám, és újra a gyűrűre. A Hűség Köve pihen a tenyerében. – Tegnap este végtelenül megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy tetszik neked. Egy régiségkereskedőn keresztül léptem kapcsolatba az örökösökkel. Amikor meséltem nekik rólad, beleegyeztek, hogy eladják nekem. Tudtam, hogy ha ilyen áron bocsátom aukcióra, senki más nem juthat hozzá. Az alapítvány így támogatást kaphat a szerelmem által, és a gyűrű új otthonra találhat a kezeden. Szeretném, ha a mi történetünknek is a tanúja lenne, még legalább száz évig. Mallory arcán patakban folynak a könnycseppek, de én a térdemen maradok. – Mallory Ann Sullivan. Lennél a feleségem? Mallory bólint, aztán a nyakamba ugrik, és én alig tudom elkapni a gyűrűt, mielőtt a földre terít. Összevissza csókolja az arcom, és már én is könnyezem. A szerelem és a megkönnyebbülés letaglóz. Megfordítom magunkat, és a padlóra szegezem. Megfogom a kezét, és felhúzom a gyűrűt, majd megcsókolom, és a tenyerét is elhalmozom. Semmi más nincs a szürkéskék szemében, csak boldogság, és én pont ezt akartam látni. – Annyira szeretlek! – mondja, és megsimítja a borostámat. – Igen! A feleséged leszek! Akkor is, ha egy őrült megszállott vagy!

– Ne tegyél úgy, mintha nem tetszett volna! A mosolyom szinte kettészakítja az arcomat. Nem is lehetne ennél tökéletesebb ez a pillanat! Tudom, hogy tetszett neki. Láttam a szemében, és ez az, amiért összetartozunk. Mallory nevet, én pedig előveszem a zsebemből a tesztet. – Mondd csak! Mikor akartál erről beszélni? Azonnal lehervad a mosoly az arcáról, és megvonja a vállát. – Téves riasztás. Zavartan nézek rá, aztán a tesztre, majd újra rá. – Édesem! Hogy lehet a terhesség téves riasztás? Mallory szeme elkerekedik, és kitépi a kezemből a pálcikát. Olyan gyorsan ül fel, hogy majdnem kirepülök az öléből. – Hogy mi? Egyre csak a két kék vonalat nézi. A teszt szerint egyértelmű, hogy terhes. – Ez mégis hogy lehetséges? Tegnap még csak egy vonal volt rajta! Most ő néz rám, és én vonom meg a vállam. Semmit sem tudok ezekről a tesztekről. – Két vonal. Azt jelenti, terhes vagy. – Biztosan nem vártam eleget. Istenem, Oz! Gyerekünk lesz! Kicsit megtorpan, és megízleli a szavakat. – Gyerekünk lesz! Azonnal a nyakamba ugrik. Végtelenül boldog, és újra zokogni kezd. Felnevetek és a karomba zárom. Csak róla szól ez a reggel. – Ne haragudj, de megkérted a kezem, és kiderült, hogy terhes vagyok. Azt hiszem, túlcsordultak bennem az érzelmek. – Bennem is, édesem.

Felkapom, és visszateszem az ágyba. Mallory megragadja a pólómat, én pedig lerúgom a nadrágomat. Ez a pillanat megköveteli, hogy ne legyen semmi közöttünk. Kezembe veszem az arcát, és megcsókolom. Lassan, hosszan, hogy érezze mindazt, amit iránta érzek. Az a sokévnyi várakozás végre meghozta a gyümölcsét. A gyűrű itt van az ujján, a gyermekem pedig a hasában. Mégis mit kívánhat még az ember? Lassan olvadunk össze, nem sietjük el. Lábai körém tekerednek, a gyűrű élét érzem a hátamon, eszembe jut, hogy Mallory csakis az enyém. A teste magába fogad, kinyílik előttem, és megad mindent, amire vágyom. Egyszerre repülünk a boldogság felé, édes szavakat súgva egymásnak. Annyira szép és annyira szent ez a pillanat, mintha egy csodát élnénk át. Olyan tökéleteset alkottunk, amit soha, senki sem vehet el tőlünk. Sem a múlt, sem a jelen nem állhat közénk. A szeretkezés megpecsételi, hogy a lelkünk örökké összeforr. – Szeretlek, Mallory. Szeretni foglak, amíg csak élek. – Én is szeretlek. Te vagy az én csodám a függöny mögött.

EPILÓGUS Miles

Kilenc hónappal később… FELHÖRDÜLÖK, ahogy a száját végighúzza a farkamon. Megmarkolom a lepedőt, nehogy a szájába lökjem magam. Még ennyi idő elteltével sem tudok könnyen uralkodni magamon. Semmivel sem kívánom kevésbé őt. – El fogok menni! Már azelőtt felrobbanok, hogy felfoghatnám, mit tesz velem. A szájában a péniszemmel ébredni édes kínszenvedés. Sejtettem már, hogy erre készül. Az utóbi napokban szinte könyörgött érte, de én nem engedtem. Elveszi lelkes ajkait a makkomról, és én felszisszenek a hiányától. Azt hiszem, meghalok! Kinyitom a szemem, bár nem akarom, mert tudom, mi vár rám, és azt is tudom, hogy kikészülök a látványtól. Mallory. Haja kócosan omlik a vállára, szeme ég a vágytól. Megnyalja a száját, miközben feljebb kúszik. Csak a gyűrűm van rajta, semmi más. Mondhatnám, hogy hagyja abba, de csak a lepedőt markolom, míg ő lassan rám ül, és elnyeli a férfiasságomat. Nincs ennél jobb érzés a világon! Tudhattam volna, hogy ez lesz. Ott állt a könyvben, feketénfehéren. Két hét megvonás után végre rajtam ül, és ellátja a

bajom a lassú mozgásával. – Látod? Jól vagyok – mondja, miközben óvatosan vonaglik rajtam. Meg se tudok mozdulni, csak bámulom a feleségemet. Azt hittem, hogy tökéletes, de csak most látom, hogy egy istennőt vettem el! Végre el tudom engedni az ágyneműt, és megfogom a nagyon terhes hasát. Már egy hete szülnie kellett volna. – Nem akarok fájdalmat okozni – sziszegem, miközben hátrahajtja a fejét. A könyv szerint a szex előidézheti a szülést, amire már hetek óta vágyik Mallory. Én imádom nézni, ahogy ide-oda gurul a házban, még akkor is, ha ez nem túl szép tőlem. Jó lenne, ha így maradhatna! A kezem a hasáról a melleire vándorol. Varázslatos az egész, és minden erőmre szükségem van, hogy ne döfjem magam belé. Nem ragadhatom meg a derekát, nem sürgethetem, és nem élvezhetek el, mert odabent van a gyermekem, pedig már a látványától majdnem elsülök. Most ő az első, és addig biztosan nem hagyom magam, amíg rám nem szorul az a forró, nedves puncija. – Oz! Bízz bennem! Egyáltalán nem fáj! Gyorsít a tempón, a kezem pedig lesiklik a lábai közé. Az ujjam a csiklóját kényezteti, amitől összerezzen. Egyre szorosabb körülöttem, és már nem tudom, meddig bírom így. – Édesem! Egész reggel faltalak volna, ha ez az, amire vágysz! Mallory feje felemelkedik, és egyenesen a szemembe néz. – Szeretlek, Oz, és imádom a nyelved, de most azt akarom, hogy bennem legyél! Keze a mellkasomhoz ér, körmei belemélyednek a bőrömbe.

Akárhányszor nekem esett, én mindig az oralitás mellett döntöttem, és addig nyaltam, amíg el nem aludt, aztán a fürdőszobában könnyítettem magamon. Előfordult az is, hogy már a nyalakodás közben elélveztem, pedig magamhoz se értem. A meztelen, terhes testének a látványa is elégnek bizonyul. Féltem, hogy túlságosan hevesen bánnék vele. – Akkor vedd el, amit akarsz, Mallory! Tudod, hogy mindenem a tiéd! Pokoli volt visszautasítani őt, és már képtelen vagyok ellenállni neki. Egyébként sem hagyja. Lehet, hogy megpróbálhatnék tiltakozni, de a vége mindig az, hogy eléri, amit akar. Nem tudok nemet mondani neki, muszáj magam mellett tartanom. Egyre erősebben izgatom a csiklóját, a lélegzése felgyorsul, és a nevemet ismételgeti, míg végül a magasba nem repül. Erőteljesen rászorít a péniszemre, körmei feltépik a bőrömet, magával ragad az önkívületbe. Megfogom a csípőjét, és egy helyben tartom, amíg belelövellek. – Látod? Semmi rossz nem történt – lihegi, és mosolyogva megsimítja a tetoválásomat. Kétheti felgyülemlett vágyakozást eresztettem szabadon, örülhetek, ha képes leszek járni a következő órákban. Lassan mászik le rólam, a farkam kiszabadul és új életre kel. Basszus! Úgy tűnik, nem csak én nem tudok betelni vele! Még szerencse, hogy örökké az enyém! Miután feláll, hozzám fordul és megcsókol. Beletúrok a hajába, és magamhoz húzom, mielőtt elmenne. – Fürdőszoba – súgja a számba, és én elengedem. – Szerinted kapunk még olyan sajtkrémes bageleket?

– Már megrendeltem! Fél órán belül megérkeznek! – Istenem! Annyira jó vagy hozzám! Figyelem azt a csinos kis fenekét, ahogy a fürdő felé himbálózik. – A fenébe! – sziszegi, én pedig kipattanok az ágyból. Mallory felém fordul, és rám mosolyog. – Működött! Lenézek a lábai közé. Nem kérdés, hogy elfolyt a magzatvize. – A fenébe azzal a könyvvel!

EPILÓGUS Miles

Három évvel később… – ENNYIRE SZERETLEK! – tárom szét a karjaimat. Henry felül, és a távolságot figyeli, szemei elkerekednek. – Ilyen nagyon? – kérdezi, és lehuppan mellém. Lapozok egyet, és folytatom a mesét a mackópapáról, aki épp azt magyarázza a kis bocsnak, hogy mennyire szereti. Ez a napom legjobb része. Ágyba tenni és mesélni neki. Ebben a korban az egész lakást elfoglalja már, de mégis imádja, ha olvasnak neki. Mallory a kádban pihen, én pedig igyekszem nem a habok alatt lebegő domborulataira gondolni. Ő is megkapja majd a maga meséjét nemsokára! Mikor a könyv végére érek, Henry kérlelő tekintete rám szegeződik. – Még egyszer! – Jól van, kincsem, de ez lesz az utolsó! Magamhoz szorítom, és belenézek a szemébe. Tiszta anyja! Az első oldalra lapozok és olvasni kezdek. – Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gyönyörű hercegkisasszony. Ő volt a legszebb az egész világon. – Anyu? – kérdezi Henry csillogó szemmel. – Hát persze. A szépséges hercegkisasszony nem tudta, hogy

egy nagyon csinos királyfi figyeli őt. – Apu? – Tudod te azt, kicsim! – azzal Henryre mosolygok, aki hatalmasat ásít. – Tehát. Ez a végtelenül jóképű királyfi minden rosszaságtól megvédte a hercegkisasszonyt. Amíg elég idős nem lett, távolságot tartott tőle, de egy napon a hercegkisasszony a földjeire lépett. Henry szemei már lecsukódnak, de még nem alszik. – Sok-sok évnyi várakozás után, végre megérkezett hozzá. A királyfi tudta, hogy eljött az ő ideje. Megmutatta neki magát, de amikor a hercegkisasszony rájött, hogy mit tett a királyfi, nagyon mérges lett. – És mi történt? – kérdezi Henry, és egy pillanatra kinyitja a szemét. – Mint minden királyfi, ő is megküzdött a sárkánnyal, aki a legmagasabb várban élt, és megmentette a hercegkisasszonyt, hogy bizonyítsa szerelmét. Elsimítok egy sötét tincset az arcából. Henry már mély álomba merült, a légzése egyenletes, de én még üldögélek mellette egy kicsit, és nézem az arcát. – A királyfi szerencsére annyira jóképű volt, hogy a hercegkisasszony nem tudott ellenállni neki. Mallory mögém lép, és átkarolja a derekamat. Rózsaillata van. – A hercegkisasszony szerencséjére kiszálltam a kádból. A csillogó páncélos lovagja már kezdte felforrósítani a vizet. Lekapcsolom a lámpát, és a hálószobánkba megyünk. A király most már a királynőjére figyel.

EPILÓGUS Mallory

Hat évvel később… HENRY a jégkrémes kocsit nézegeti az apja irodája előtt. A mi irodánk előtt. Ez még ennyi idő után is furcsa nekem. Ma volt az első napja az iskolában, így hát ünnepelni fogunk. Keserédes érzés volt nézni, ahogy besétált ma reggel. Oz a kezemet fogta, nehogy elsírjam magam. Még Henry is vigasztalni próbált. – Minden rendben lesz, anyu. Ettől még inkább sírhatnékom támadt. Alig bírtam visszafojtani a könnyeimet, amíg be nem szálltunk a kocsiba. Munkába menet végig sírtam, Oz pedig kedves szavakat súgott a fülembe. Akárhogy is, nagyon nehéz látni, hogy az egyetlen gyermekünk így megnőtt. Nehezen jött világra. Tízórányi vajúdás után végül sürgősségi császármetszést hajtottak végre. Sok vért veszítettem, Oz pedig majdnem szívrohamot kapott. Ezek után megállapodtunk abban, hogy egy egészséges gyermek tökéletesen elegendő. Szerencsénk volt, és úgy éreztem, így lesz a legjobb. Annyira szeretem őket, hogy nem vagyok benne biztos, lenne-e még helye a szívemben bármi másnak. Néha úgy érzem, felrobbanok a boldogságtól.

Oz látta rajtam, milyen hatással van rám ez a nap. Legalább harmincszor nézett be az irodámba, hogy megbizonyosodjon róla, nincs semmi baj. Henry születése után megtartottam az állásom. Otthonról dolgoztam, és nem mindennap, de sikerült életben tartanom a karrieremet, és közben a gyermekünket is felneveltem. Az is sokat segített, hogy Oz egy szinttel lejjebb napközit alakított ki az irodaházban, és kicsit háttérbe szorította a saját karrierjét, hogy nekem több időm lehessen. Eddig azt hittem, az a nehéz, hogy Henry egy emelettel lejjebb van, most pedig háztömbök választanak el tőle! Oz még a munkaidő vége előtt azt mondta, itt az ideje, hogy menjek. Az autó már várt rám odalent. Felugrottam, és elrobogtam a kisfiamért. Félórával előbb érkeztem, mint kellett volna, én voltam az első szülő, aki odakint várt. Most már itt vagyunk az iroda előtt, és hagyom, hogy Henry fagyit válasszon magának, amíg Ozra várunk. – Mindig nehéz a döntés – mondja a férfi mellettem, és én kedvesen elmosolyodom. Úgy fest, mint aki a munkából jön. Aktatáska van a kezében, az öltönye gyűrött az egész napos mászkálástól. – Még csak ötéves, de máris meghozta élete legnehezebb döntését! Nevetve simogatom meg Henry buksiját. Haja pontosan olyan, mint az apjáé, ahogy szinte mindene, kivéve a szemét. – És maga mit kér? – néz végig rajtam a férfi. – Fogadok, hogy az epret választaná. Úgy mosolyog rám, mintha lebuktam volna. A pár méterrel

arrébb strázsáló testőrök felé pillantok. – Anyu a csokit szereti! – árul el Henry, és én újra felé fordulok. – És ne beszélgessen az anyukámmal! – Viselkedj! – emlékeztetem a fiam. – Igen, viselkedj! – mondja Henry a férfinak. Pont úgy néz rá, ahogy az apja szokott az idegen férfiakra. Be kell harapnom a szám, nehogy elnevessem magam. – Csak udvarias voltam, kiskrapek! – mondja a férfi, és védekezőn maga elé emeli a kezét, de szúrós szemmel néz Henryre. – Nem vagyok kiskrapek! – csattan fel Henry. Érzem, ahogy Oz hátulról közelít. Átkarolja a derekamat, és magához fordít. Mielőtt megszólalhatnék, az utca közepén lehengerlő csókot kapok. Miután végre elenged, rosszallóan nézek rá. A férfi már nincs sehol. – Elintéztem, apa! – mondja Henry, és Oz felkacag. – Tudom, Henry. Henry biccent, és a fagyis felé fordul. Tátott szájjal bámulom őket, aztán megrázom a fejem. Nem is értem, miért vagyok meglepve. – Vaníliát kérek! – mondja Oz, és megcsókolja a nyakamat, mielőtt a fülembe súgna. – Olyan orgazmust kapsz tőlem, hogy egy hétig sem leszel képes beszélgetni – sziszegi, és megnyalja a fülcimpámat. – A feleségem pedig csokoládét kér! – fordul a fagyis felé a férjem, én pedig elmosolyodom.

EPILÓGUS Mallory

Húsz évvel később… Rum és napsütés illatát érzem, a hasamon fekszem, lágy szellő hűsíti a bőrömet, az ajkai a derekamhoz érnek. Valami hideg fut végig rajtam. Oz nyelve az! Hatalmas keze a fenekemre kúszik, majd megmarkolja, én pedig felnevetek. – Úgy viselkedsz, mintha nászúton lennénk! – azzal megfordulok, és ő fölém kerekedik. Beletúrok őszülő tincseibe. Oz mosolyog, a szeme szélén megjelenő szarkalábak a közösen eltöltött évekről tanúskodnak. Még most, ötvenévesen is piszkosul jóképű, és még ma is képes benedvesíteni a bugyimat. Nincs rajta póló, a trópusi napsütés bebarnította selymes bőrét. Fürdőnadrágja nedves, de jólesőn hűsíti a testemet. – Minden alkalom olyan, mintha az első lenne – mondja, és belefúrja magát a mellkasomba. Hawaii-ra jöttünk megünnepelni az évfordulónkat és a nyugdíjba vonulásomat. Kibéreltünk egy házat, aminek saját strandja van, és Oz minden pillanatát kihasználja annak, hogy kettesben vagyunk. – Kezdem azt hinni, hogy jobban szeretsz idekint szeretkezni!

Oz szája egyre lejjebb halad, én pedig nevetek, amikor feltolja a fürdőruhafelsőmet és megcsókolja a hasamat. Már nem vagyok olyan vékony és feszes, mint rég, ezért bikiniről szó sem lehet. Tankinit hordok, de Oz, úgy tűnik, simán el tudna képzelni egy szál bugyiban is. A ház messze van mindentől, a biztonsági szolgálat a telken kívül vigyáz ránk. A kövekkel tarkított partszakasz igazi rejtekhely a számunkra, kicsit olyan, mintha egy magánszigeten lennénk. Szája a mellemre tapad, hűvös nyelve végigszánt a bőrömön. Egész nap epres daiquirit kevert, és már kezdek szédülni. Biztosan az alkohol az oka, és nem a nyelvének dédelgetése. Beletúrok a hajába, és magamhoz húzom a fejét. A szája egyre lejjebb csúszik, a lábaim maguktól nyílnak szét előtte. Még ezen a hatalmas napozóágyon is képes a megfelelő pózba tornázni magát. Pontosan erre vágytam, amióta eldöntöttem, hogy nyugdíjba megyek. Húsz éven át vezettem az Osbourne Vállalat jótékonysági osztályát, itt volt az ideje, hogy átadjam a stafétabotot. Henry, a fiunk szívesen vette át a feladatot, és Oz meggyőzött róla, hogy készen áll. Megmondtam neki, hogy ha nem dolgozom, kénytelen lesz lefoglalni, és ő kapva kapott az alkalmon. Ujjai a fürdőbugyimba kúsznak, és hamarosan már nincs is rajtam semmi. – Ha végre nem vennéd fel ezt a nevetséges fürdőruhát, nem kellene folyton levennem rólad – mondja, és megcsókolja a combom belsejét.

– Ne tegyél úgy, mintha az ajándék kicsomagolását nem élveznéd! – vágok vissza, és felszisszenek, amikor hozzám ér a szája. A napsütés alatt, a rumtól szédelegve levetem minden gátlásomat, és megadom magam neki. A hűs napozóágy és a lábam közé simuló forró teste sokkal hamarabb eljuttat a mennyországba, mint hittem. – Képtelen vagyok betelni azzal, ahogy a nevemet kiáltod! – súgja a fülembe váratlanul. Biztosan felkúszott mellém, amíg magamhoz tértem a gyönyörtől. Kioldja a fürdőnadrágját, és előveszi a péniszét. Egy határozott mozdulattal tövig belém siklik, én pedig képtelen vagyok megmozdulni. A lábaim szétterülnek, kezem a fejem fölött pihen, ő pedig ki-be jár bennem. Csókja rám talál, a vágy elönti a testemet. Megharapja az ajkamat, én pedig kéjesen felnyögök. Már folyóssá váltak a csontjaim, mégis képes vagyok újra a csúcsra jutni. Leszorítja a csuklómat, de teljesen felesleges. Kizárt, hogy megmozduljak, kizárt, hogy ellenálljak neki. Erős testének mozgása az egyetlen, amire szükségem van. – Oz! Felhördülök, ő rám hajol, és a szájába kapja meredező mellbimbómat. Csak egy aprócska fájdalmas harapás kell ahhoz, hogy újra elélvezzek, és ezt ő pontosan tudja. Szeretném megfeszíteni a hátam, de a csípője nem ereszt. Ki akarom szabadítani a kezem, de a szorítása túl erős. A testem küzd az ellen, ami rá vár, de mint mindig, most is Oz nyer.

Megadom magam neki, és egyenesen a napba repülök, hogy csillagokat látva visszatérjek a napozóágyra. – Annyira szép vagy! – búgja, és még egyet lök rajtam, hogy ő is feloldódjon a gyönyörben. Átfordít, most már én vagyok felül, fejem a mellkasán pihen. Méz és ámbra illata átölel. Ez az otthon és a biztonság, a szerelem illata. Keze a hátamat simítja, miközben a hullámok morajlását hallgatjuk. Nem tudom, meddig fekszünk így. A meleg szellő beterít, a szívdobogása elringat. Egy idő után Oz újra feléled, és egész nap szerelmeskedünk. – Amikor először láttalak, azt hittem, hogy Oz birodalmába kerültem – mondja, és végigcsókolja a csuklómat. – Olyan volt, mintha életemben először látnék színeket. – Mindig is azt képzeltem, hogy te vagy a varázsló, aki megment engem – mosolygok rá, és megsimítom a borostáját. – Mallory, hát nem emlékszel? A lány menti meg a varázslót, nem fordítva! – javít ki Oz, és megvillantja a gödröcskéit. – Érted bármit, Miles. – Érted mindent, édesem.

RÁADÁS: Miles és Mallory első találkozása

– PAIGE NEM IS válaszol az üzeneteimre – fordulok Ryan felé, és kiszállok a kocsiból. Megvonja a vállát, mintha azt mondaná, nincs ebben semmi különleges. Végignéz az út mindkét oldalán, mielőtt az egyik srácnak intene. Paige már pár hónapja kerül, és most, hogy itt van a városban, úgy érzem, szórakozik velem. Lehet, hogy Ryan nemtörődömnek látszik, de a teste egyértelműen feszült. Biztosan miattam van. Hirtelen döntöttem, és nem egyeztettem vele arról, hogy megállunk. Általában veszekedni szokott ilyenkor velem, de lassan megtanulta ő is, hogy ha Malloryról van szó, nem lehet megállítani. Nem kellene bemennem, de képtelen vagyok rá, és egyenesen a klub felé masírozok. Azzal győzködöm magam, hogy csak megnézem, rendben van-e. Persze ezt bármelyik testőr is megtehetné, de most annyira közel vagyok hozzá! Túl könnyen elérhetem. Mintha nem tudnék parancsolni a saját testemnek. Ryan int az ajtónállónak, aki kinyitja előttünk az ajtót. Nagy a tömeg odabent, a zene dübörög, de valami húz hozzá, érzem, hogy itt van, és egyenesen arra fordulok, ahol áll. A bárpultot

támasztja, és minden más megszűnik körülöttem. Átvágok a tömegen. Meg kellene állnom. Ezt nem így terveztem, de már olyan régóta várok! Muszáj belekóstolnom! Talán az majd lehűti a testemben tomboló vulkánt. Nézem, ahogy Mallory körbenéz a helyiségben, és azon kapom magam, hogy elindulok. Ryan Paige elé lép, talán megpróbál beszélni a fejével. Hiába. Visszafordulok Malloryhoz. Fejét hátrahajtja, becsukott szemekkel hallgatja a zenét. Mögé lépek, mert érezni akarom az illatát. Hozzáhajolok, beleszippantok. A pultos rám néz, én pedig hátrébb húzódom. Tudom, hogy végem. Mielőtt letenné elé a poharát, előveszem a hitelkártyámat és a csapos kezébe nyomom. Lassan fordul meg, tekintete végigszánt rajtam, majd az arcomra vándorol. Elmosolyodom, nehogy le tudja olvasni rólam, mit érzek, és mit gondolok ebben a pillanatban. Ő az enyém. Hamarosan minden porcikáját ismerni fogom. Nem csak a napi jelentések alapján, amik mostanában el is maradtak. Talán ezért is szegtem meg minden szabályt. – Meg se kérdezte – mondja, miközben a pultos már vissza is ér a kártyámmal. – Miért? Mit mondott volna? – incselkedem, és aláírom a bizonylatot. Mallory fürkésző tekintete az öltönyömet vizsgálja. Most már szándékosan. A nézésétől azonnal kőkemény a farkam. Elég nehezen bírom tartani magam, amióta a kis formás feneke New Yorkba érkezett. Nem tehetek róla, én is végigmérem,

kiélvezem a pillanatot, hogy végre itt áll, előttem. Szűk, fekete nadrágja kéjesen simul a domborulataira, még a magassarkúban sem olyan magas, mint én. Vajon tetszik neki, amit lát? Erre még sosem gondoltam. Általában nem érdekel, mit gondolnak rólam mások. – Tehát? – kérdezem, és azon kapom magam, hogy egyre közelebb kerülök hozzá. Választ akarok! – Egyértelműen visszautasítottam volna – mondja mosolyogva, és még egyszer belekortyol a whiskyjébe. Rám tör a féltékenység, amikor az ajka a pohár széléhez ér. Én is érezni akarom! Tudnom kell, milyen íze van! Évek óta találgatom. A szavai örömmel töltenek el, de gyűlölöm is, amit mond. Azt akarom, hogy akarjon engem, de az tetszik, hogy nem könnyű préda. Hiába, nevetnem kell. A pohár fölött újra rám néz. – Akkor jól tettem, hogy nem kérdeztem meg. Nem is szoktam semmit sem kérni. Soha. Elveszem, amit akarok és kész. Kicsit felém mozdul, én pedig nem tudom, hogy tudatos-e, amit tesz. Édes illata megcsap, nem tudok betelni vele. Alig várom, hogy elárasszon ez az illat mindent és mindenemet. Türelem! Komoly erőfeszítés árán a pohár után nyúlok, nem a keze után. Elveszem, és a számhoz fordítom úgy, hogy ott érje, ahol az előbb még ő ivott. Bármit is kaphatok ma este, azt elveszem, és ha csak ennyit, már akkor is győztem. Kortyolok egyet, és végtelenül csalódott vagyok, mert csak a whisky ízét érzem. De Mallory szemében vágy ébred. – Gondoltam, ha már fizettem érte, legalább megkóstolhatom.

Visszafordítom a poharat, és vigyorogva nyújtom át neki. Újra beleiszik, ugyanott, én pedig némán felnyögök. Játszik velem! Nem az alkohol miatt ég a testem. – Mondja meg a nevét. Közelebb lépek hozzá. – Inkább nem – mondja, és visszafordul a pulthoz. Biztosan a pincért keresi. Azt akarom, hogy engem nézzen! – Tegyünk úgy, mintha Smaragdvárosban lennénk, és maga lenne a függöny mögötti varázsló. Nem tudok nem hozzáérni! Meg akarom kaparintani! A csípőjébe akarom mélyeszteni az ujjaim, a szemébe akarok nézni. Egyáltalán nem tetszik, hogy el kell engednem. Egy cseppet sem. Felrobbanok! Olyan rég várok már erre! – Kérlek. Egy újabb szó, amit sosem használok. Egy lépéssel közelebb jön, a kezem még szorosabban fogja a derekát. – Mallory. Elpirul. Tekintete lesiklik rólam, követem, és látom, hogy Paige felé fordul. Még mindig Ryannel beszél. Megütögeti az óráját. Az arcom megfeszül. Tudom, mi következik. Elmennek. Eddig nem akartam, hogy itt legyen, most pedig nem akarom, hogy elmenjen. Többet akarok, de emlékeztetem magam rá, hogy ez még csak a kezdet. – Elmégy? Mallory felém fordul, és csalódottan elmosolyodik. – Úgy látszik. – Add meg a számod.

Már rég tudom a számát. Még le is nyomoztattam a telefonját, de azt akarom, hogy ő adjon zöld utat nekem. Tétovázva körbenéz, mintha kifogást keresne. – Ha megkérdezem a barátnődtől, ő megmondja nekem? Kíváncsi vagyok, mit válaszol. Azt tudom, hogy Paige távol tartja tőle a pasikat, de valamiért mégis ellenőrizni akarom. Biztosra kell mennem. – Kizárt. Benyúlok a zsebembe, és előveszem a telefonom. Meg fogom szerezni a számát, mielőtt elmegy innen. Muszáj. Kizárt, hogy még egy napot kibírok anélkül, hogy beszélhetnék vele! Tudnom kell, hogy megtehetem. Sóhajt egyet, és lediktálja a számát, én pedig úgy teszek, mintha beírnám a névjegyek közé. Paige pont akkor ér oda hozzánk, amikor visszacsúsztatom a zsebembe a készüléket. Ránk néz, majd úgy tesz, mintha nem ismerne. – Mehetünk? – kérdezi Mallorytól. – Igen. Menj csak, én is jövök. Paige a kijárat felé megy, Mallory pedig felém fordul. Muszáj megérintenem, mert nem tudhatom, mikor tehetem meg újra! Végigsimítom a csuklómmal az arcát. Nem is tudtam, hogy ilyen puha is lehet a bőr! Az összes pénzemben lefogadnám, hogy az egész teste ugyanilyen selymes! – Többet akartam – súgom magamnak. Mallory nem mozdul. Úgy áll ott, mintha ő sem lenne képes elindulni. Vajon ugyanazt érzi, amit én, amikor először láttam? Mintha megtaláltam volna azt, amit egész életemben kerestem. Valamit, amiről nem is tudtam, hogy keresnem kellene.

– A barátnőd már vár. Paige felé biccentek, aki a falnak dőlve figyel minket, és szúrós szemmel néz rám. Azonnal hátrálok egy lépést. Muszáj uralkodni magamon, különben sosem engedem el. Lassíts! Nemsokára az enyém lesz. Mosolyt erőltetek magamra, és figyelem, ahogy eltűnik előlem. Azonnal előveszem a telefonom. Én: Kövesse őket hazáig. Ryan: Már rajta vagyok. Beszállok a hátsó ülésre, de nem bírok magammal, és írok neki. Én: Édesebb vagy, mint képzeltem. MINTHA EGY ÖRÖKKÉVALÓSÁG telne el, mire válaszol, de az igazság az, hogy csak egy másodpercet kellett várnom. Enyém: Hogyan szólíthatom a függöny mögötti férfit? Érzem, ahogy elmosolyodom. Én: Oz.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS SZERETNÉNK MEGKÖSZÖNNI a Carina Pressnek, hogy befogadtak minket. Tudjuk, hogy olyan lehetett ez nekik, mintha macskákat akarnának betanítani, de mi mindent megtettünk azért, hogy a videobeszélgetéseink különlegesek legyenek. Pizsamát és még több csillogást! Reméljük, élveztétek a műsort! Az ügynökünknek, Laura Bradfordnak, aki sokat káromkodik, de mi így szeretjük! A szerkesztőnknek, Angela Jamesnek, akinek a megjegyzései nagyon idegesítőek, de még így is a barátunknak tartjuk! (Ne haragudj a sok anyukás vicc miatt!) Az előolvasóinknak, Jessica Ruppnak, Lisa Belle-nek, Rochelle Paige-nek, Nicole Hartnak, Polly Matthewsnak, Gi Paarnak és Angela Pullennek. Őszinték és figyelmesek voltatok, és esküszünk, hogy csak hét percen keresztül átkoztunk benneteket! Sasnak, a legkülönlegesebb madárnak. Köszönjük, hogy az első naptól velünk voltál, és azt mondogattad, hogy meg tudjuk csinálni, és nem szöktél ki a pincéből. Annyira szép vagy és kedves, és még az illatod is jó! Jen Fredericknek (Wands Up), aki mindenben a legjobb, és megmutatta nekünk, hogyan csináljuk. Nemcsak eszményi mentor vagy, de remek vásárlópajtás is! Jobban szeretünk, mint a pénztárcádat!

Jeanette Mancine-nak, a mi drága pandánknak, aki átsegített minket a legnehezebb időszakokon. Megszépítetted a legsötétebb pillanatokat is, te vagy a kőszikla, akire építkezhettünk. A támogatásod és az őszinteséged egy új szintre emelte ezt a könyvet. Millióból csak egy olyan van, mint te! Hálásak vagyunk, amiért az életünk része lettél. Szeretünk! Nektek, kedves olvasók, akik könyörögtetek egy hosszabb történetért, és nem hagytatok minket békén, amíg meg nem írtuk… Köszönjük! Miattatok írtunk le ennyi szót, és mindvégig átkoztunk benneteket érte! Végül, de nem utolsósorban köszönjük a férjeinknek. Mindketten szerettek minket annak ellenére, hogy korán reggeltől késő estig lejátszottuk egymásnak a hangüzeneteinket. Támogattatok minket az országot átszelő utazásainkban, csak hogy egy helyen dolgozhassunk, amíg ti a gyerekekre vigyáztatok. Megbocsátottátok nekünk, hogy megfeledkeztünk a vacsoráról vagy a fürdésről. Erről szól az igaz szerelem! Nélkületek még mindig azon gondolkodnánk, hogy milyen jó is lenne, ha írhatnánk. Miattatok válhatott valóra az álmunk! Köszönjük mindkettőtöknek!

Kínálatunk megtekinthető az interneten is: www.muveltnep.hu

Művelt Nép Könyvkiadó, Budapest Felelős kiadó dr. Szilvásy György Sorozat szerkesztő Kepets András