ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1490/2007.(VI. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ában biztosított jogkörében a Viasat Hungária Műsorszolgáltató Zrt. (1139 Budapest, Váci út 99., 8. ép.)műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató 2007. február 19-én, február 22-én, február 23-án, február 24-én, február 25-én, február 26-án, február 27-én, február 28án, március 1-én, március 2-án, március 4-én, március 5-én, március 8-án, március 9-én, március 10-én, március 11-én, március 17-én, március 18-án, március 20-án, március 21én, március 24-én, március 25-én, március 26-án, március 27-én, március 28-án, március 29-én, március 31-én, április 1-én 28 alkalommal megsértette az Rttv. 8.§ (2) bekezdését. Ezért a Testület az Rttv. 112. § (1) e) pontja és a 135.§-a alapján kötelezi a műsorszolgáltatót 22 alkalommal, alkalmanként 1.000.000-Ft, azaz 22.000.000-Ft, hat alkalommal alkalmanként 50.000-Ft, azaz 300.000-Ft, összesen 22.300.000-Ft, azaz huszonkétmillió-háromszázezer forint bírság megfizetésére. A bírságot nyolc napon belül kell megfizetni az ORTT MNB 10032000-01400843-00000000 számú számlájára. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41.§ (1) b) pontja alapján hatósági ellenőrzés keretében hivatalból vizsgálta a műsorszolgáltató 2007. február 19 - április 1. közötti műsorfolyamát, melynek során a következőket tapasztalta:
Viasat Hungária Műsorszolgáltató Zrt.(Viasat3.) az Rttv. 8.§ (2) bekezdésének sérelme 1. A Viasat3 2007. február 19-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.59.09: Benny Hill Show (angol sorozat), 19.30.44. Vidióták (magyar sorozat), 20.10.50 Nevess tovább! (ír sorozat), 21.00.24: Szex és New York (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc Blake Edwards klasszikus krimi-vígjátékát 1963-ban mutatták be. A Rózsaszín Párduc Peter Sellers feledhetetlen alakítása mellett a film főcímében felbukkanó rajzfilmfigura, a csetlőbotló felügyelő orra alá borsot törő rózsaszínű párduc figurája miatt is hamar világszerte milliók kedvence lett. Az alkotók - látván a Henry Mancini fülbemászó zenéjére mozgó párduc sikerét - útnak indították a Rózsaszín Párduc rajzfilmsorozatot. A színes, harminc perces amerikai animációs sorozat 2007 januárjától szerepel a Viasat3 műsorkínálatában. A vizsgált epizódban a párduc besettenkedik egy trombitaversenyre, ahol fals játékával lerontja az előadás színvonalát. Előadásmódja miatt hamar összetűzésbe keveredik a zenekar vezetőjével. A párduc végül győztesen kerül ki a vetélkedésből, és felcsap karmesternek. A Felügyelő című epizódrészletben egy párizsi zsebtolvaj után nyomoznak. A Rózsaszín ész című szegmensben a párduc különböző humoros ténykedéseinek összeállítását láthattuk. A műsorszám kizárólag szórakoztató célú rajzfilm. Benny Hill Az angol humor nagymestere ebben az epizódban is a rövid helyzetkomikumokra épülő burleszkfilmekkel jelentkezett, elsőként múzeumi tárlatvezetőként mutatta be az ősi Róma látványosságait, majd pincérként „kápráztatta” el a vendégeket elviselhetetlen modorával és kétbalkezességével. Láthattunk humoros falfirkákat, majd Benny ellátogatott egy képzeletbeli esőerdőbe, ahol megküzdött az állatokkal, végül elcsábított egy őslakos hölgyet. Vidióták A Viasat3 2006. augusztusában indította el a saját gyártású programját. A Vidióták című 30 perces magyar show-műsor – a világ számos országában már nagy sikert hozó – humoros home videókra épít, kiegészítve a nemzetközi kínálatot a magyar nézők által beküldött felvételekkel. A műsorszolgáltató kínálatában már szerepeltek korábban hasonló programok, úgy mint a Nevess csak! és a Guinness World’s Record Őrült Világ című sorozat. A műsort a két ismert rapper, Richie P. és Qka MC vezeti, akik közléseikkel igyekeznek szórakoztatni a nagyérdeműt a bejátszások előtti szünetekben. A show-műsor jelen epizódjában a táncrendezvények kétballábasairól és a színpadi malőrökről készített felvételeket láthattuk. Később vizes balesetek, humoros esküvői jelenetek kerültek sugárzásra. Végül egy összeállítás következett a téli sportok rendhagyó jeleneteiből, pl. az első próbálkozások kínjain nevethettek a nézők.
2
Nevess tovább! Az ír készítésű szórakoztató műsor átverésekből és vicces jelenetekből áll, jelentősen eltér a kulturális, művészeti alkotásoktól, a „kandi-kamera” zsánerét képviseli. A vizsgált epizódban is az emberek tájékozatlanságát használták ki, azaz „átverésekre” építettek. Meglehetősen elcsépelt poénokat láthattunk: mennyire zavarba jönnek a hölgyek, ha egy „hirtelen széláramlat” fellebbenti a szoknyájukat, milyen kellemetlen azoknak, akik beszorulnak egy telefonfülkébe, mert az ajtaja elé parkolt egy autó és a tulajdonos gyorsan elment. Ugyancsak mulattató volt, amikor a cigarettagyújtáshoz tüzet kérő személy váratlanul elrohant a kölcsönkért öngyújtóval. Megfigyelhettük, milyen kellemetlenül érintette az embereket, ha a gyorsétteremben cukor helyett só került a kávéjukba. Szex és New York A többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas vígjátéksorozat Claire, a new yorki újságírónő kalandjait mutatja be. Carrie hetente jelentkezik társasági rovatával New York egyik legolvasottabb lapjában, a nagyvárosban élő férfiakról és nőkről, a divatról és érzelmeiről ír. Rendszeresen találkozik barátnőivel, így Charlotte, Samantha és Miranda életét is végigkísérhetik a televíziónézők. Az egyes epizódok története rendszerint - a műsor címéhez hűen - a párkeresés és a szexualitás körül forog. Az elemzett epizódban Carrie kapcsolata a gazdag orosz udvarlójával újabb fordulatot vesz, már a férfi lakásának a riasztókódját is megtudja. Miranda a férjével elmegy kirándulni, ezért a kisfiára Carrie vigyáz. Samantha életét a betegség nagyon megváltoztatta, állandóan orvoshoz jár. Carrie gondolatait a gyermekvállalás köti le. 2. A Viasat3 2007. február 22-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.46.40: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.59.34: Benny Hill Show (angol sorozat), 19.34.56. Vidióták (magyar sorozat), 20.02.11. Nyomtalanul (amerikai krimi sorozat), 21.05.24 Miami helyszínelők (amerikai bűnügyi sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A rajzfilmsorozat vizsgált epizódjának címe Super Pink volt, mivel a párduc - Superman nagy rajongójaként - megpróbált a hőshöz hasonló életmentő tevékenységet folytatni, de a legtöbbször kudarcot vallott. A Felügyelő című szegmensben egy sötét bankrablási ügyben nyomozott a hatóság. A felügyelő bajba került, mert tévedésből őt gyanúsították meg. A „köztisztasági közhéten” a Párduc lelkesen festette a falat, majd megismerkedett a távcsővel a „Csillagfény Obszervatóriumban”. Benny Hill A vizsgált epizódban először egy világhírű spanyol együttes dobosaként láthattuk Bennyt, amint dobfelszerelés hiányában, a szájával próbálta a megfelelő hanghatásokat előidézni. Majd a Starsky és Hutch rendőrtörténetet elevenítette fel humoros formában a műsorszám. A Viktoriánus botrányok című szegmens a korszak londoni hétköznapjait ábrázolta, melyben Benny mint komornyik kápráztatta el ügyetlenségeivel a nemességet, legvégül pedig ruházati áruház eladójaként került megmosolyogtató szituációkba.
3
Vidióták A műsorszámban először papagájokról készített felvételeket láthattunk, majd lóversenyek humoros eséseit szemlélhettük. Végül a gördeszkások látványos mozdulataiból összeállított kisfilmekkel szórakoztatták a nézőket. Nyomtalanul Az ötvenperces amerikai krimisorozat alapszituációja: Jack Malone és csapata nyomtalanul eltűnt személyek után kutat. Az elemzett epizódban egy régi ügy került újra előtérbe, egy hét éve eltűnt egyetemista lány esete. A tanár őrizetbe vételekor azt vallotta, hogy megölte a lányt. A nyomozók munkájuk során előkerítették a lány egyik egyetemista barátját, akiről kiderült, hogy jelen volt a halálos balesetnél, és az egyetemi tanár ártatlanul ült hét évet. Miami helyszínelők A népszerű bűnügyi sorozat a miami nyombiztosítók hétköznapjaiba avatta be a nézőket. A véres víz című epizódban egy család tragédiáját követhettük nyomon. A család hajóval utazott, amikor tűz ütött ki, és a gyermekek félelmükben a vízbe ugrottak, ám cápatámadás érte őket, így meghaltak. A nyomozók rájöttek arra, hogy az anyát egy bűnözői csoport verte át. A férfi és a gyermekeinek hitt fiatalkorú bűnözők ugyanis csak a nő vagyonát akarták megszerezni. 3. A Viasat3 2007. február 23-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.43.28: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.58.07: Benny Hill Show (angol sorozat), 19.31.34. Vidióták (magyar sorozat), 19.59.52. Nevess csak! (kandi kamera-show), 21.05.06 A helyszínelők (amerikai bűnügyi sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A vizsgált epizód címe Surranó Pink volt. A párduc egy hideg téli éjjel besurrant a vadász lakásába, ahol a kutya folyamatosan jelezte, hogy idegen érkezett. Végül elege lett az állandó csaholásból, és mérgében kitette a kutyát az utcára. A Felügyelő című epizódban a rendőrkapitány megbízta a kollégáját, hogy nyomozzon a Kétarcú Harry után. Benny Hill Az elemzett epizódban az angol humor mestere ügyetlen szobapincérként vett részt egy házaspár torzsalkodásában, majd egy tornaklub vidéki felkészítő táborának résztvevőjeként láthattuk, mint kétbalkezes sportolót. Vidióták A magyar show-műsor első részében vicces felvételeket láthattunk házi kedvencekről, majd a téli sportok szerelmeseinek ballépésein szórakozhattunk. Végül karácsonyi vicces jelenetek következtek.
4
Nevess csak! Az amerikai sorozat szintén a „kandi-kamera” műfajába tartozik, az emberek megtévesztésére épít. Először azt láthattuk, milyen segítőkészek az utca emberei, amikor egy mozgássérültnek álcázott férfi megkérte őket, hogy segítsenek feljutni egy hosszú lépcsőn a tolókocsijával, majd megszemlélhettük, mennyire meglepődtek, amikor hirtelen kipattant a székből, és elkezdte cipelni a saját tolókocsiját. Később végignézhettük, hogy a telefonfülkébe belépő emberek miként rángatták az előzetesen, titokban odaragasztott kagylót, majd láthattuk, mennyire kellemetlenül érintette a bérlőket, amikor a kajakról kiderült, hogy az elindulás után azonnal léket kap. Végül a teniszezők átverését is figyelemmel kísérhettük, amikor a játékosok lábára ragadt a teniszpálya szélét jelző csík. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 25 perce tartozott. Jelen epizódban a komédia kamarasztárjának idős képviselője állt bosszút a fiatal és sikeres humorista társán. A film az akció-krimi műfajába tartozik. 4. A Viasat3 2007. február 24-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.34.39: Sokkoló videók (szórakoztató műsor), 19.24.27: Rejtélyes igazságok (amerikai dokumentum sorozat), 20.25.11. Emberi történetek: Furi kis állatok (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Sokkoló videók A Viasat3 a World’s Most Amazing Videos című amerikai produkciót Sokkoló videók címmel tűzte műsorára, melyben olyan amatőr felvételeket láthatunk, amelyek valamilyen megtörtént balesetet vagy tragédiát ábrázolnak. Ebben az összeállításban került programba, amint a Kansas városában megrendezett ifjúsági kosárlabda bajnokságon két játékos összeverekedett, majd egy nicaraguai elmebeteg férfit próbáltak megnyugtatni a rendőrök, aki rettegésben tartotta a volt barátnőjét. A férfi váratlanul rátámadt a rendőrökre, akik közül hármat megsebesített, de végül sikerült a férfit őrizetbe venni. Ezután egy washingtoni tárgyalóterem előtt hirtelen kirobbant verekedést szemlélhettünk, amelyben az áldozat hozzátartozói és a bűnöző rokonai csaptak össze. A televíziónézők láthatták, ahogy Belgrádban két kosárlabda csapat szurkolói egymásnak támadtak. A tömeg teljesen megvadult, majd hirtelen eltört egy korlát és az emberek lezuhantak. A rendőrök végül engedélyt kaptak a könnygáz használatára. Rejtélyes igazságok A Beyond Belief: Fact or Fiction? amerikai gyártású pszeudo dokumentumfilm-sorozat. Minden részben öt kisfilmet mutatnak be, amelyek mindegyike először hihetetlennek tűnik. A nézők találgathatnak, mi volt hamis és mi felelt meg az igazságnak. A 60 perces műsor végén egyenként leplezik le az igazságot, a nézők megtudhatják, melyik történet volt igaz és melyik csupán fikció. A műsorszám az igazság és a hazugság szétválasztására készteti a nézőket. A vizsgált epizódban megismerkedtünk a lázadó Amyvel, aki barátja javaslatára tetováltatni indult. De a „varrás” során barátja halálos sebesülést kapott a művész tűjétől. A következő fikción alapuló történet egy multinacionális cég vezetőjéről szólt, akit egy ismeretlen
5
elátkozott, mielőtt az esőerdők elpusztítását előidéző üzletet megkötötte volna. Ezután Lasn Conners cowboyt ismerhettük meg, aki a rejtélyes halála után visszatért, és móresre tanított két tinédzsert. Majd Danny történetét láthattuk, akinek édesapja az Öböl-háborúban meghalt. Egy military boltban a fiú ráakadt apja régi egyenruhájára és utolsó levelére - a történet is megtörtént eseményen alapult. A műsorszám a filmkészítők kreativitását tükrözi ugyan, de informatív elemeket nem tartalmaz. Emberi történetek A valóságos történeteket bemutató amerikai sorozat több kis riportfilmből állt. A nézők megismerkedhettek különleges állatokat tartó emberekkel. Az öt hónapos szibériai tigrist, a hiúzt, a zsiráfot és a krokodilokat nevelő emberek is bebizonyították, hogy ha kicsit ugyan furcsa módon is, de az egzotikus állatok is képesek emberekkel egy fedél alatt élni. 5. A Viasat3 2007. február 25-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.38.30: Szívek szállodája (amerikai tévéfilmsorozat), 19.25.12: Ace Ventura-Állati nyomozó (amerikai vígjáték), 21.05.15. A helyszínelők (amerikai bűnügyi sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és a tizenéves lánya hétköznapjait, amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. A vizsgált epizódban anya és lánya a régi utcanevek visszaállításáért folytatott harcot. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik, amely nem tartalmaz egyetlen közszolgálati elemet sem, ezért közszolgálati besorolása indokolatlan. Ace Ventura - Állati nyomozó Az amerikai vígjáték főszereplője Jim Carrey, aki szerepe szerint a világ legjobb állati nyomozója. Munkája során garantáltan előkerít minden eltűnt négylábút, szárnyast, uszonyos teremtményt. A történet kiindulópontja a miami sportklub kabala delfinjének eltűnése. A nyomozó hatalmas energiával veti bele magát a kutatásba, és hamarosan nem csak egy delfint kell megkeresnie, hanem az egyik csatárt is, akit szintén elraboltak. A műsorszám közszolgálati besorolása indokolatlan, mert a szórakoztató vígjáték nem tartozik a közszolgálati műsorszámok közé. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló krimisorozatban különleges bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 25 perce tartozott. Jelen epizódban Grissom, Sara és Nick egy gimnázium stadionjában talált női holttest ügyében nyomozott. A sorozatot a világ 21 országában játsszák nagy sikerrel és színvonalas színészi játék, valamint igényes képi megformálás jellemzi, de ennek ellenére az akció-krimi nem tekinthető közszolgálati műsorszámnak, ezért besorolása indokolatlan.
6
6. A Viasat3 2007. február 26-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.58.32: Benny Hill Show (angol sorozat), 19.33.22. Vidióták (magyar sorozat), 19.59.53 Nevess tovább! (ír sorozat), 21.05.06: Szex és New York (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc Blake Edwards klasszikus krimi-vígjátékát 1963-ban mutatták be. A Rózsaszín Párduc Peter Sellers feledhetetlen alakítása mellett a film főcímében felbukkanó rajzfilmfigura, a csetlőbotló felügyelő orra alá borsot törő rózsaszínű párduc figurája miatt is hamar világszerte milliók kedvence lett. Az alkotók - látván a Henry Mancini fülbemászó zenéjére mozgó párduc sikerét - útnak indították a Rózsaszín Párduc rajzfilmsorozatot. A színes, harminc perces amerikai animációs sorozat 2007 januárjától szerepel a Viasat3 műsorkínálatában. A vizsgált epizódban a párizsi rendőr egy ékszertolvaj után nyomozott Londonban. Az angol rendőrséggel azonban meggyűlt a baja, mivel a hatóság figyelmeztette, hogy a fegyverhasználatot az angol társadalom törvény- és életellenesnek minősíti, ezért a felügyelő sem rohangálhat pisztollyal. Végül megtanulta, hogy Angliában nem „lövöldözhet”, de a küldetését sikerült elvégeznie. A párduc a közlekedés kultúrával és a zebrán történő átkelés szabályaival ismerkedett az epizódban. A műsorszám elsődleges célja a szórakoztatás. Benny Hill Az angol humor nagymestere ebben az epizódban is rövid helyzetkomikumokra épülő burleszkfilmekkel jelentkezett, amelyek lényege a geg, a komikus mozgóképi ötlet, amely újra és újra továbblendíti a többnyire fergeteges iramú cselekményt. A burleszk kedveli a pergő cselekményt, a hajszát, a személycseréket, a verekedéseket. A zsánerben sok a trükk (gyorsítás, lassítás, mozgásirány megfordítása) és a rögtönzés. A burleszk hősök - így Benny Hill is - rendszerint kedvesen együgyű, tragikomikus figurák, csetlő-botló kisemberek. Az elemzett epizódban először egy mexikói énekesnő mellett, mint csörgődobos zenész szerepelt, majd az 1980-as években született Bionikus bébi életét mutatta be Benny, aki különleges erejével és teljesítményével kápráztatta el a nézőket. Majd a kemény életet élő angol hadsereg katonáinak ténykedései számítottak humorforrásnak. Később a nevettető a topless bárok látogatójaként és az egészség klubok lelkes rajongójaként kergette a hölgyeket. Vidióták A Viasat3 2006 augusztusában indította el a saját gyártású programját. A Vidióták c. 30 perces magyar show-műsor – a világ számos országában már nagy sikert hozó – humoros home videókra épít, kiegészítve a nemzetközi kínálatot a magyar nézők által beküldött felvételekkel. A műsorszolgáltató kínálatában már szerepeltek korábban is hasonló programok, úgy mint a Nevess csak! és a Guinness World’s Record Őrült Világ című sorozat. A műsort két ismert rapper - Richie P. és Qka MC - vezeti, akik közléseikkel igyekeznek szórakoztatni a nagyérdeműt a bejátszások előtti szünetekben. A show jelen epizódjában kerékpározó gyerekekről készített felvételeket láthattunk. Később téli sportbalesetek, majd verekedő gyerekek kerültek a reflektorfénybe, de megszemlélhettük a tekézés nagymestereit is, akik eséseikkel és ügyetlenségeikkel szórakoztatták a nézőket.
7
Végül egy összeállítás következett a hintán történt balesetekről, majd a műsorszám végén az ún. „nap felvételét” láthattuk. Nevess tovább! Az ír készítésű szórakoztató műsor átverésekből és vicces jelenetekből áll, jelentősen eltér a kulturális, művészeti alkotásoktól, a „kandi-kamera” zsánerét képviseli. A vizsgált epizódban az emberek tájékozatlanságát használták ki, azaz „átverésekre” építettek. Meglehetősen elcsépelt poénokat láthattunk, mint például megriadt vásárlókat egy hentesüzletben, akik megijedtek a véres ruhájú, nagy késsel rohangáló hentestől. Ugyancsak mulattató volt, amikor az állatkertben egy majomnak öltözött ember riogatta a vendégeket. Tanúi lehettünk továbbá, milyen óvatosan kerülik meg az emberek az ablaküveget cipelő imitátorokat, és mennyire meglepődnek a tengerparton napozók, amikor napernyőjüket hirtelen elviszi valaki a fejük fölül. Szex és New York A többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas vígjátéksorozat Claire, a New York-i újságírónő kalandjait mutatja be. Carrie hetente jelentkezik társasági rovatával New York egyik legolvasottabb lapjában, a nagyvárosban élő férfiakról és nőkről, a divatról és érzelmeiről ír. Rendszeresen találkozik barátnőivel, így Charlotte, Samantha és Miranda életét is végigkísérhetik a televíziónézők. Az egyes epizódok története rendszerint - a műsor címéhez hűen - a párkeresés és a szexualitás körül forog. (A sorozat elsősorban olyan programokra vonatkozó kifejezés, amelyek változó számú, rendszeresen vetített vagy sugárzott részekből épülnek fel. Umberto Eco az ismétlésre-ismétlődésre épülő műalkotások közül a sorozatot úgy határozta meg, amely a történetek olyan egymásutánja, amelyben viszonylag állandó a szituáció és a főszereplők köre. A szórakozásra, kikapcsolódásra vágyó nézők számára a rendszeresen ismétlődő narratívák, téma- és elemvariációk, az ismert televíziós személyiségek megkönnyítik a befogadást és az értelmezést, miközben a valós világ televíziós bemutatását rendre egyszerűsített sablonhelyzetek szimpla kombinációira redukálják.) Az elemzett epizód a téli New York hétköznapjait mutatta be. Carrie kerüli a hideg időjárást, és Aleksandr-ral cseveg egy forró csokoládé mellett, Charlotte és kutyája az utcán sétálgatva élvezi a reflektorfényt, hiszen mindenkinek megakad a szeme a szépségversenyt nyert eben. Samantha egy videokazetta piacra dobását menedzseli. Miranda és férje új lakásba költözött, és a szobák felújításán fáradoznak. A sorozat fő célja a szórakoztatás. 7. A Viasat3 2007. február 27-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.57.22: Benny Hill (angol sorozat), 19.32.26: Vidióták (magyar sorozat), 19.59.54: Szexikamera (amerikai sorozat), 21.05.26-kor A helyszínelők (amerikai-kanadai sorozat), amely 21.30:00-kor még tartott. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A párduc a rossz szomszédság jegyében harcol a jogaiért. A felügyelő nyomozni kezd egy szökött fegyenc után, akinek különös ismertetőjegye a lúdtalpas lábnyoma. A Csutka kár-kár című epizódban a párduc a kukoricát dézsmáló varjakat üldözi. A kemény növényvédelmi
8
eszközök alkalmazását követően a párduc felmond, mert nem tudja a feladatát kellő hatékonysággal ellátni. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Benny Hill A nevettető vicces jelenetei egy angolparkban játszódtak. Benny, mint lelkes kertész jelent meg, aki a lányok egyetlen csókjáért neveli a virágokat. Később Benny a „Nagy angol táncbajnokság döntőjét” közvetítette, amelyben egyszerre több szereplőt is megjelenített, láthattuk táncversenyzőként, zsűritagként, műsorvezetőként, de a verseny nézőjeként is. Később a szappanoperák karikatúráját rajzolta meg, majd a cowboyok „veszedelmes” hétköznapjait dolgozta fel kisfilmjében az angol humor szakértője. Végül Benny ellátogatott egy szaunába, ahol hölgyeket kergetett. Vidióták A magyar show-műsor vicces jeleneteinek szereplői férfiak voltak, akik ügyetlen eséseikkel szórakoztatták a nézőket. Majd alvó gyerekekről készített képsorokat és nyaralások leghumorosabb jeleneteit követhettük figyelemmel. Szexikamera Az amerikai sorozat alcíméből (Kandi kamera kicsit másképp…) látható, hogy a műsorszolgáltató a programmal a szórakoztatást tűzte ki célul. A kandi kamera fókuszában ezúttal a meztelenség állt, legtöbbször a váratlanul felbukkanó ruhátlan ember által keltett megdöbbenés számított humorforrásnak. Az elemzett epizódban láthattuk, hogyan reagálnak a férfiak, amikor a nyílt utcán egy kartondobozból előugró bikinis hölgy erotikus táncba kezd, de megszemlélhettük azt is, mennyire befolyásolja őket, ha az állásinterjú alatt az ablakmosó hölgyek vad vetkőzésbe kezdenek. A nézők azt is láthatták, hogy mekkora megdöbbenést okozott, amikor egy fiatal hölgy átlátszó nejlon ruhában sétálgatott az utcán, vagy amikor a fodrászatban ülő vendégek előtt váratlanul vetkőzni kezdett egy hölgy stb. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 25 perce tartozott. Jelen epizódban a bankrablás során egy rendőr életét vesztette, az ügy felderítése közben Grissom a gyengülő hallásával foglalkozott, míg Catherine személyes meglepetést kapott. A sorozatot a világ 21 országában játsszák nagy sikerrel és színvonalas színészi játék, valamint igényes képi megformálás jellemzi, ennek ellenére az akció-krimi nem tekinthető közszolgálati műsorszámnak.
8. A Viasat3 2007. február 28-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.54.59: Benny Hill (angol sorozat), 19.30.33: Vidióták (magyar sorozat), 19.59.39: Pőreparádé (kandi kamera-show sorozat), 21.05.01-kor A helyszínelők (amerikai-kanadai sorozat), amely 21.30:00-kor még tartott. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak:
9
Rózsaszín Párduc A Felügyelő című epizódban egy idézés kézbesítését követhetjük nyomon. Hősünk hosszas próbálkozás után, álcázás segítségével képes csak bejutni a gyanakvó bűnözőkhöz. Később tanúi lehetünk annak, ahogy a párduc a szerencsejáték rabjává válik. A felügyelő az újabb epizódban egy ékszertolvaj után nyomoz, végül rájön arra, hogy egy varjú tulajdonította el a gyémántot. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik, közszolgálati besorolása indokolatlan. Benny Hill Az elemzett epizódban Benny ismét eltérő karaktereket jelenített meg. Láthattuk a Szent Salamon Iskola növendékeként, majd nyugalmazott biztonsági őrként. Később egy humoros összeállításban a korabeli televíziós műsorok szereplőit parodizálta, majd skót csábítóként hódított. Vidióták A kutyákról készített vicces felvételeket követően a gyermekek kerültek reflektorfénybe. Később a téli sportok kedvelői által beküldött videofelvételek szórakoztatták a nézőket, majd a különböző ügyességi játékok résztvevőinek humoros videóit láthattuk, végül a show-műsort székkel kapcsolatos balesetekkel zárták. Pőreparádé Az epizódban láthattuk, hogy a férfiak mennyire meglepődnek, ha a könyvtári olvasóterembe egy férfi alsónadrágban ül le, majd a megdöbbenést fokozza, amikor egy meztelen hölgy is helyet foglal. Ezután azt követhettük nyomon, hogy a fodrász mellett dolgozó meztelen felsőtestű hölgy feltűnése mennyire elvonja a férfi tekinteteket. Ugyancsak megfigyelhettük, hogyan érinti az utca járókelőit, amikor a riporternő az interjú alatt kigombolja a kosztümkabátját, valamint miként reagálnak a férfiak a mély dekoltázsú fogorvosnőre. A Pőreparádé című műsor következő részét 20 óra 31 perctől sugározták, amely hasonló zsánert képviselt. Figyelemmel követhettük a konditerem látogatóit, amikor a mellettük sportoló hölgy hirtelen levette a felső ruházatát. Megfigyelhettük továbbá, amint egy gyógyszerésznő váratlanul megszabadult a fehér köpenyétől. A helyszínelők A vizsgált epizódban több szálon futottak az események: a hotelszobában holtan talált hölgy, egy diszkóban történt gyilkosság, valamint egy külvárosban talált holttest miatt indult nyomozás Grissom vezetésével. A sorozatot a világ 21 országában játsszák nagy sikerrel, és színvonalas színészi játék, valamint igényes képi megformálás jellemzi, ennek ellenére az akció-krimi nem tekinthető közszolgálati műsorszámnak, ezért besorolása indokolatlan. 9. A Viasat3 2007. március 1-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.59.10: Benny Hill (angol sorozat), 19.35.59: Vidióták (magyar sorozat), 20.49.19: Nyomtalanul (amerikai sorozat), 21.05.06-kor Miami helyszínelők (amerikai-kanadai sorozat), amely 21.30:00-kor még tartott. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban.
10
A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A rajzfilmsorozat főhőse ebben az epizódban a reggeli aluszékonyság ellen küzdött. Vásárolt egy kakukkos órát annak érdekében, hogy ne aludjon el, az óra azonban annyira felidegesítette, hogy beledobta a folyóba. Később a párducot rémálmok gyötörték, elképzelése szerint megölte a kis kakukkot. Ezért visszaszaladt a folyóhoz, magához vette, hazavitte, majd együtt aludtak, és azután mindig sikerült időben felébredniük. Végül a Super Pink című epizódot láthattuk, amelyben a párduc Supermant játszott. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Benny Hill A vizsgált epizódban az első helyszín a kórház volt, ahol Benny Hillt ismét több szerepben láthattuk. Később a horgászokat, majd a balett műfaját figurázta ki. Vidióták A magyar show-műsor jelen epizódjában humoros táncfelvételeket, kisgyermekekről készített vicces kisfilmeket láthattunk, később pedig sí balesetekkel szórakoztatták a nézőket. Nyomtalanul Az ötvenperces amerikai krimisorozat alapszituációja: Jack Malone és csapata nyomtalanul eltűnt személyek után kutat. A vizsgált epizódban egy fiatal koreai nő eltűnése okoz fejtörést a csapatnak. Később megtudjuk, hogy Wendy az interneten ismerkedett férfiakkal. Végül kiderül, hogy az eltűnés/gyilkosság hátterében családi viszály állt, a konzervatív fivérrel folytatott vita közben a fiú halálosan megsebesítette Wendyt. Miami helyszínelők A népszerű bűnügyi sorozat a miami nyombiztosítók hétköznapjaiba avatta be a nézőket. A helyszínelők főnöke Horatio H. Caine, aki egykor gyilkossági nyomozó volt. Az epizódban a csapat egy 17 éves eltűnt lányt keres, akinek a kirándulása rémálommá vált. Egy éjszakai szórakozóhelyen a lány megismerkedett két fiatal fiúval, akik a nyomozás során egymás ellen vallottak. A Viasat3 ezen műsorát az ORTT korábban sem fogadta el közszolgálati kategóriába illőnek, és e döntés ellen a műsorszolgáltató nem indított eljárást a Fővárosi Bíróságon. 10. A Viasat3 2007. március 2-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.57.10: Benny Hill (angol sorozat), 19.31.53: Vidióták (magyar sorozat), 20.00.00: Nevess csak! (amerikai sorozat), 21.04.50-kor A helyszínelők (amerikai-kanadai sorozat), amely 21.30:00-kor még tartott. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak:
11
Rózsaszín Párduc A párduc és a hangyász egy hangutánzó versenyen vett részt, ahol az iskolacsengő hangját és a hajókürtöt próbálták imitálni, majd a hangyász hatalmas energiát ölt egyetlen hangya elfogásába. Végül a rajzfilmkészítők a párduc főszereplésével Hamupipőke történetét adták elő. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Benny Hill A vizsgált epizód első szegmensében Benny Hill egy papot alakított, aki a tetőről leugrani készülő embert próbált megmenteni, majd egy táborozás vicces jelenetei, később pedig börtön paródia került terítékre. Vidióták A magyar gyártású show-műsor jelen epizódjában a családi asztalnál, majd a szánkópályán történt balszerencsés, vicces epizódokat láthattuk. Nevess csak! Az amerikai sorozat nem tartozik a kulturális, művészeti alkotások közé, mivel „kandikamera” jellegű „átverésekre” épít. Nyomon követhettük például, mennyire meglepődnek a kávézó vendégei, amikor a teraszon ülve a fejükre zuhan a napernyő. Később végignézhettük, mennyire megrémülnek az emberek, amikor - az áruház parkolójában utolsó darabként meghirdetett hűtőszekrényt kinyitva - egy halott embert találnak. A fentiekhez hasonló jelenetek kerültek sugárzásra a műsorszám következő, 20 óra 34 perctől kezdődött részében is. A helyszínelők Grissom és csapata a 13 éves Elisa Perez meggyilkolása ügyében nyomoz. A tragédia hátterében a testvérviszály áll, a báty gyilkosság útján akarta megszerezni a húga veséjét. A film az akció-krimi műfajába tartozik. 11. A Viasat3 2007. március 4-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.54.13: Szívek szállodája (amerikai sorozat), 19.12.02: Ace Ventura 2-Hív a természet (amerikai vígjáték), 21.24.43-kor A helyszínelők (amerikai-kanadai sorozat), amely 21.30:00kor még tartott. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és a tizenéves lánya hétköznapjait, és amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. A vizsgált epizódban az anya (Lorelai) és lánya (Rory) összevesznek, mivel a fiatal lány abba szeretné hagyni az egyetemi tanulmányait. Végül Rory a nagyszülőkhöz költözik, egy évet halaszt az egyetemen, és a barátjával tölti minden percét, állandóan szórakozik. Ezalatt az anya az új házának lakberendezésével foglalatoskodik. A
12
bonyodalom akkor kezdődik, amikor feltűnik Rory régi barátja, aki felnyitja a lány szemét, hogy az egyetem elvégzése és a folyamatos kihívások fontosak az ember számára. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik. HOT Sztárkvíz A Viasat3 legújabb kvízműsorában átlagemberek versengenek sztár partnereikkel a győzelemért, ami egy 100.000 forintos utazási utalvány. A műsort egy Franciaországból származó, a magyart még törve sem igazán jól beszélő Kuki nevű férfi vezeti. A versenyzők bebizonyíthatják, hogy mennyire naprakészek a sztárok világában, mennyire ismerik a hazai sztárok életének minden apró részletét. Az első forduló gyorsasági játék, a másodikban a játékosok sorkérdéseket kapnak, míg a harmadik menetben fel kell ismerniük, hogy melyik sztárt rejti a fotó (minél nagyobb a mutatott részlet, annál kevesebb pontszám jár a megfejtésért). A negyedik fordulóban megjelennek a sztárok is, és ettől kezdve együtt vetélkednek a játékosokkal, melyben sztártipp és igaz vagy hamis játék szerepel. A műsorszám bulvár témákra építő, szórakoztató kvízműsor. Linda A Görbe Nóra főszereplésével készült filmsorozat Linda kalandjait mutatja be a ’80-as évek Budapestjén, élete kaland és karate minden mennyiségben. A jelen epizód címe A szatír volt. Ebben Linda elhatározza, hogy az érettségi után rendőrnek áll. Egyik osztálytársnője elmondja, hogy egy ismeretlen férfi napok óta követi őt és molesztálja. Linda megígéri neki, hogy megvédi. Este távolból kezdi követni a barátnőjét, majd ártalmatlanná teszi a férfit. A szatírról kiderül, hogy a lány nevelőapja, aki 18 éve fizeti a gyerektartást, ám Linda kideríti és megtalálja a lány vér szerinti apját is, aki örül családja megtalálásának. Az iskolai ballagáson Linda felfedezi, hogy egy hulla van a szertárban. Kihívja a rendőrséget, de kiderül, hogy csak a gyermekek gondozója fekszik ott részegen. A műsorszolgáltató ezen műsorával kapcsolatban már született bírósági döntés (3.Kf.27.446/2006/4. sz.), mely szerint - a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva - a műsorszám sem célját, sem tartalmát tekintve nem felel meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló amerikai krimisorozatban különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba (a főműsoridőbe) csak a film első 20 perce tartozott. Az epizódban egy étterem-tulajdonos gyilkossági tárgyalása során Grissom újabb bizonyítékokkal szembesült, melyek miatt újra elővették az ügyet, és vizsgálatot indítottak Grissom és a többiek munkája miatt. A vizsgálat dramatikus változásokat eredményezett a csapatban. A film az akció-krimi műfajába tartozik. 12. A Viasat3 2007. március 5-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.55.18: Benny Hill (angol sorozat), 19.32.40: Vidióták (magyar sorozat), 19.58.52: Nevess tovább! (ír sorozat), 21.04:30-kor Szex és New York (amerikai-kanadai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban.
13
A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc Blake Edwards klasszikus krimi-vígjátékát 1963-ban mutatták be. A Rózsaszín Párduc Peter Sellers feledhetetlen alakítása mellett a film főcímében felbukkanó rajzfilmfigura, a csetlőbotló felügyelő orra alá borsot törő rózsaszínű párduc figurája miatt is hamar világszerte milliók kedvence lett. Az alkotók - látván a Henry Mancini fülbemászó zenéjére mozgó párduc sikerét - útnak indították a Rózsaszín Párduc rajzfilmsorozatot. A színes, harminc perces amerikai animációs sorozat 2007 januárjától szerepel a Viasat3 műsorkínálatában. A vizsgált epizódban a párduc együtt golfozik a hangyásszal, és sikert sikerre halmoz. A Hangya és a hangyász című epizódban a hangyász egy lakatlan szigeten él magányosan, majd élelemszerzés céljából egy közeli szigetre próbál meg átúszni a hangyákhoz, ám a cápák megnehezítik a helyzetét. A Pink Punch című szegmensben a párduc a tökéletes ital kísérletezésével bajlódik, különböző alapanyagokat válogat össze, és humoros ténykedéseivel szórakoztatja a nézőket. A műsorszám elsődleges célja a szórakoztatás. Benny Hill Az angol humor nagymestere ebben az epizódban is rövid helyzetkomikumokra épülő burleszkfilmekkel jelentkezett, amelyek lényege a geg, a komikus mozgóképi ötlet, amely újra és újra továbblendíti a többnyire fergeteges iramú cselekményt. A burleszk kedveli a pergő cselekményt, a hajszát, a személycseréket, a verekedéseket. A zsánerben sok a trükk (gyorsítás, lassítás, mozgásirány megfordítása) és a rögtönzés. A burleszk hősök - így Benny Hill is - rendszerint kedvesen együgyű, tragikomikus figurák, csetlő-botló kisemberek. Az elemzett epizódban először megcsalt férjként láthattuk Bennyt, majd a párizsi televízió humoros, olykor ironikus bemutatása következett, melyben a francia műsorvezetőt és interjúalanyt is megjelenítette az angol humorista. Ezután a Franciaországba látogató turistáknak adott „nyelvtani segítséget” Benny a Francia kezdőknek című összeállításában, amint a lelkes nyelvtanuló alakját öltötte magára. Láthattunk egy humoros reneszánsz kori kisfilmet, amiben ügyefogyott futárt alakított Benny, míg a Szerelem utasai című összeállításban a romantikus hajókapitány alakját jelenítette meg. Vidióták A Viasat3 2006 augusztusában indította el útjára a saját gyártású programját. A Vidióták c. 30 perces magyar show-műsor a világ számos országában már nagy sikert hozó humoros home videókra épít, kiegészítve a nemzetközi kínálatot a magyar nézők által beküldött felvételekkel. A műsorszolgáltató kínálatában már szerepeltek korábban is hasonló programok, úgy mint a Nevess csak! és a Guinness World’s Record Őrült Világ című sorozat. A műsort két ismert rapper - Richie P. és Qka MC - vezeti, akik közléseikkel a nagyérdeműt igyekeznek szórakoztatni a bejátszások előtti szünetekben. A show-műsor jelen epizódjában összeállítást láthattunk a téli sportok rendhagyó jeleneteiből, így például az első próbálkozások kínjain nevethettek a nézők. Később éneklő kutyák és humoros esküvői jelenetek kerültek sugárzásra. Végül egy összeállítás következett a mulatságos nyári eseményekről, pl.: a napozó ágy bizonytalan rögzítése miatt bekövetkező esésekkel szórakoztatták a televíziónézőket.
14
Nevess tovább! Az ír készítésű szórakoztató műsor átverésekből és vicces jelenetekből áll, jelentősen eltér a kulturális, művészeti alkotásoktól, sokkal inkább a „kandi-kamera” zsánerét képviseli. A vizsgált epizódban is az emberek tájékozatlanságát használták ki, azaz „átverésekre” építettek. Meglehetősen elcsépelt poénokat láthattunk: mennyire meglepődnek a járókelők, amikor a szökőkút mellett elhaladva a víznyomás hirtelen erősebb lesz és lelocsolja őket, vagy milyen váratlanul érinti a sportolókat, amikor játék közben a teniszpályán egy távirányítós repülőgépmodell nem hagyja őket játszani. Ugyancsak mulattató volt, amikor egy kisfiú az első emeleti ablakból segítséget kért az utcán sétáló emberektől, hogy dobják fel a labdáját, majd dobáskor a műsor készítői az ablakbetörés hangját imitálták. Megfigyelhettük, milyen kellemetlenül érinti az embereket, ha egy trükk segítségével a bevásárlóközpontban váratlanul majdnem rájuk dől a polcrendszer. Szex és New York A többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas vígjátéksorozat Claire, a New York-i újságírónő kalandjait mutatja be. Carrie hetente jelentkezik társasági rovatával New York egyik legolvasottabb lapjában, a nagyvárosban élő férfiakról és nőkről, a divatról és érzelmeiről ír. Rendszeresen találkozik barátnőivel, így Charlotte, Samantha és Miranda életét is végigkísérhetik a televíziónézők. Az egyes epizódok története rendszerint - a műsor címéhez hűen - a párkeresés és a szexualitás körül forog. (A sorozat elsősorban olyan programokra vonatkozó kifejezés, amelyek változó számú, rendszeresen vetített vagy sugárzott részekből épülnek fel. Umberto Eco az ismétlésre-ismétlődésre épülő műalkotások közül a sorozatot úgy határozta meg, amely a történetek olyan egymásutánja, amelyben viszonylag állandó a szituáció és a főszereplők köre. A szórakozásra, kikapcsolódásra vágyó nézők számára a rendszeresen ismétlődő narratívák, téma- és elemvariációk, az ismert televíziós személyiségek megkönnyítik a befogadást és az értelmezést, miközben a valós világ televíziós bemutatását rendre egyszerűsített sablonhelyzetek szimpla kombinációira redukálják.) Az elemzett epizódban Carrie kerítőnővé válik, a volt főnökének igyekszik egy facér férfit szerezni. Az újságírónő bejelenti a barátainak, hogy hosszabb időre Párizsba költözik az orosz szeretőjével. Miranda kétségbeesve próbálja meggyőzni barátnőjét, hogy maradjon New Yorkban. Charlotte pedig vemhes kutyájával tölti a napjait, majd a megszületett kiskutyáival foglalatoskodik. Samantha bíztatására azonban Carrie mégis úgy dönt, hogy feladja eddigi életét, és szerelmével Párizsba utazik. A sorozat fő célja a szórakoztatás. 13. A Viasat3 2007. március 8-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 19.22.49: Benny Hill (angol sorozat), 20.01.54: Nyomtalanul (amerikai sorozat), 21.04.55: Miami helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A rajzfilmsorozat vizsgált epizódjának címe az Így haltak ki a Pinkek volt, mivel a párduc - az őskőkorszakban élő állatként - megpróbált élelmet szerezni, és a fennmaradásáért küzdeni a dinoszauruszokkal és az emberrel. A Hangya és a hangyász című szegmensben a hangyász egy tudóssal találkozott az erdőben, aki a hangyák életét vizsgálta. A hangyászt mindez nem érdekelte, hiszen ő csak az éhségtől korgó hasára koncentrált és élelem után kutatott folyton,
15
így összetűzésbe is került a kutatóval. A „Pink paradicsom” epizódban a párduc a lakóhelye nyugalmáért küzdött meg a vadásszal és a folyton ugató kutyájával. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Benny Hill A vizsgált epizódban először a Maurice Dribble rövid, boldog élete című humoros összeállításban láthattuk Bennyt, amint az emberi élet ironikus ábrázolásával mosolyogtatta meg a nézőket. A műsorban mulatságos táncjelenetek is szerepeltek. Végezetül az angol humor mestere néhány hibás televíziós pillanatból született paródiával és elrontott reklámjelenetekkel szórakoztatott. A műsorszám közszolgálati besorolása indokolatlan. Vidióták A műsorban először a családi videók nyári felvételeiből készített összeállítást láthattuk, majd a téli sportok szerelmeseinek humoros felvételeit szemlélhettük meg. Végül a házi kedvencek és az emberek egyensúlyvesztése miatt bekövetkező esésekből állítottak össze egy mulatságos szegmenst. Nyomtalanul Az 50 perces amerikai krimisorozat alapszituációja: Jack Malone és csapata nyomtalanul eltűnt személyek után kutat. A vizsgált epizódban azt láthattuk, amint egy Mexikóban kiránduló házaspárt ismeretlen tettesek megtámadtak, majd elrabolták a férfit. A nyomozás során kiderült azonban, hogy a férfit a saját felesége raboltatta el, fizetett is a bérgyilkosoknak, valamint a nő a féltékenység miatt megölte a férfi első feleségét is. Miami helyszínelők A népszerű bűnügyi sorozat a miami bűnügyi helyszínelők hétköznapjaiba avatta be a nézőket. A negyvennyolc óra az élet című epizódban egy női holttest ügyében nyomoztak a szakértők. A helyi rendőrség szerint az áldozat vérével átitatott ingben elkapott fiatal fekete bőrű férfi a tettes, ám később kiderült, hogy a nő férje ölt, mivel válás előtt álltak. A Viasat3 ezen műsorát az ORTT korábban sem fogadta el közszolgálati kategóriába illőnek, és e döntés ellen a műsorszolgáltató nem indított eljárást a Fővárosi Bíróságon. 14. A Viasat3 2007. március 9-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai sorozat), 18.55.20: Benny Hill (angol sorozat), 19.30.37: Vidióták (amerikai sorozat), 19.58.29: Nevess csak! (amerikai sorozat), 21:05:56: A helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak:
16
Rózsaszín Párduc Az epizód címe Zaba légy volt, amiben a párducnak egy mutáns gyümölcsléggyel gyűlt meg a baja, mivel az almaültetvényét hatalmas kár érte, majd az otthonába is behatolt a kártékony állat. A Hangya és a hangyász szegmensben a hangyász helyett a hangya kapott kiemelkedő szerepet, humoros formában közvetítve az ő nehéz életét láthattuk. Végül a párduc titkos ügynöknek csapott fel, kabátot és kalapot felöltve nyomozott különös bűnesetek után. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Benny Hill Az elemzett epizódban az angol humor mestere ügyetlen hentesként jelent meg, és egy özvegy szerelméért egy másik férfival vetélkedett, de végül a hölgy egy harmadik férfival kezdett el randevúzni. Ezután Benny egy főzőműsor német háziasszonyaként jelent meg, és kétbalkezes módon készítette el az ételeit. Megszemlélhettük, mennyire mulatságos lehet a Benny-féle sporthír-összeállítás, amelyben a „férfi nemzetközi nudista békaugrálás” eredményeiről számolt be, de a humorista Anglia legsikeresebb díjugratójaként is feltűnt. Vidióták A magyar show-műsor első részében a pezsgőbontás vicces felvételeit láthattuk, majd a hintázás során bekövetkezett mulatságos jeleneteken szórakozhattunk. Ezt követően egzotikus állatok humoros jelenetei, végül a téli sportok nevettető szituációiból készített összeállítás következett. Nevess csak! Az amerikai sorozat nem tartozik a kulturális, művészeti alkotások közé, mivel „kandikamera” jellegű „átverésekre” épít. Nyomon követhettük például, mennyire megdöbbennek az utca emberei, amikor egy férfi megkéri őket, hogy a korlát tetején állva készítsenek róla fotót, majd hirtelen esést imitál. Később végignézhettük, milyen váratlanul érinti a sorompón átkelő autósokat, ha a sorompókar rájuk csukódik az áthaladáskor, majd az utcán sétáló emberek reakcióját figyelhettük meg, mit tesznek, ha egy lejtőn lefelé száguldó babakocsi közelít feléjük. Végül azt mutatták, miként érinti a fülkében telefonáló embereket, amikor váratlanul kívülről rájuk zárja valaki az ajtót, és mennyire meglepődnek a járókelők, amikor egy kerékpárost látnak belehajtani a hulladékszállító autó hátuljába. A helyszínelők Grissom és csapata a gazdag középiskolások buliján történt 17 éves lány meggyilkolása miatt nyomoz. A lány osztálytársai és szülei vallomást tesznek, végül kiderül, hogy az egyik szegényebb szülő ölte meg a kiskorút. 15. A Viasat3 2007. március 10-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Sokkoló videók (szórakoztató műsor), 19.02.03: Rejtélyes igazságok (amerikai sorozat), 20.06.10: Emberi történetek: Magzatrablók (amerikai sorozat), 21:10:42: A helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban.
17
A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Sokkoló videók A Viasat3 a World’s Most Amazing Videos amerikai produkciót Sokkoló videók címmel főműsoridőben tűzte műsorára. Ebben olyan amatőr felvételeket láthattunk, amelyek megtörtént baleseteket vagy tragédiákat ábrázoltak. Az összeállításban megszemlélhettük, amint Louisianában egy igazoltatás autós üldözéssé alakult, majd a gazdasági reform ellen tüntető ecuadoriak összecsaptak a rendőrökkel. Láthattuk, amint a rendőrök megpróbálnak megfékezni egy tizenöt centis késsel a szobatársaira támadó nőt, ám végül halálosan megsebesült az agresszív nő. Rejtélyes igazságok A Beyond Belief: Fact or Fiction? amerikai gyártású pszeudo dokumentumfilm-sorozat. Minden részben öt kisfilmet mutatnak be, amelyek mindegyike először hihetetlennek tűnik. A nézők találgathatnak, mi volt hamis, és mi felelt meg az igazságnak. A 60 perces műsor végén egyenként leplezik le az igazságot, így a nézők megtudhatják, melyik történet volt igaz és melyik csupán fikció. A műsorszám az igazság és a hazugság szétválasztására készteti a nézőket. A vizsgált epizódban megismerkedhettünk Richarddal, aki születésnapjára egy használt számítógépet kapott a feleségétől. Ám a számítógép eredeti tulajdonosa, egy archeológus, üzenetet küldött Richardnak, bár a régész már nem rendelkezett számítógéppel. A műsor végén megtudtuk, hogy ez egy kitalált történet volt. A következő – szintén fiktív - történet a motorbalesetet szenvedett férfit, Jeffet mutatta be, aki a balesete óta folyton gyilkosságról álmodik. Megtudhattuk, hogy Jeff vérátömlesztéskor egy sorozatgyilkos vérét kapta. Jeff megkereste a férfit, és megakadályozta, hogy az egy következő gyilkosságot elkövessen. Ezután a negyven éve sírkövesként dolgozó férfi életébe pillanthattunk be, akihez egy nő azzal a kéréssel fordult, hogy készítsen neki egy egyszerű és olcsó sírkövet a férje sírjára. Majd közölte, hogy az anyagi ügyeket a három nap múlva jelentkező rokona fogja rendezni. Ám a rokon helyett maga a halott férj jelent meg, és egy díszes sírkőre nyújtotta be az igényét. A sírköves azt el is készítette, majd a temetésen a rokonok nagy megdöbbenéssel nézték a díszes, drága sírkövet. A negyedik kisfilm valós eseményen alapult: egy nő életéről szólt, aki a férje halála után a lányával elköltözött a gyermekkori otthonból, mivel anyagilag rossz helyzetbe kerültek. Ám a nő - álmának hatására - elővette az édesanyjával hímzett régi takarót, aminek bélésében hatalmas pénzösszeget talált. Így a nő és a lánya visszaköltözhettek a régi otthonukba. Az utolsó – valós - esetet inspiráló történet a vietnami háború eseményeit elevenítette fel, egy ápolónő, Diana és egy közlegény, Kevin szerelmi viszonyáról és a túlélésről szólt. A közlegény kizárólag az ápolónőnek mesélte el, hogy az apja - aki évekkel ezelőtt halt meg egy bevetés során - sebesülése után kimentette a tűzharcból. Emberi történetek A valóságos történeteket bemutató amerikai sorozat több kis riportfilmből áll. A jelen epizód címe Magzatrablók volt. A nézők több szörnyű bűncselekményt láthattak. Ohióban 2000 szeptemberében egy nő elrabolt egy kilenc hónapos terhes asszonyt, majd kivágta a hasából a gyermeket. A rendőrségi szóvivő, a rokonok és a szomszédok nyilatkoztak a műsorban a rémes tragédiáról. Ezután újabb magzatrablási ügyek részleteit nézhettük végig. A műsorból megtudhattuk, hogy az elmúlt 18 évben nyolc hasonló esetet rögzítettek az USA-ban. A műsorszám egy extrém jelenséget dolgozott fel, amely során olykor a bulvár jellegű információközlés jellemezte.
18
A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba (a főműsoridőbe) csak a film első 20 perce tartozott. Jelen epizódban egy nővé operált férfi gyilkossági ügyében nyomoztak a szakértők. A film az akció-krimi műfajába sorolható. 16. A Viasat3 2007. március 11-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Szívek szállodája (amerikai sorozat), 18.56.24: HOT Sztárkvíz (kvízműsor), 19.47.56: Linda (magyar sorozat), 21:01:29: A helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és a tizenéves lánya hétköznapjait, és amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. A vizsgált epizódban az anya (Lorelai) és lánya (Rory) összevesznek, mivel a fiatal lány abba szeretné hagyni az egyetemi tanulmányait. Végül Rory a nagyszülőkhöz költözik, egy évet halaszt az egyetemen, és a barátjával tölti minden percét, állandóan szórakozik. Ezalatt az anya az új házának lakberendezésével foglalatoskodik. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor feltűnik Rory régi barátja, aki felnyitja a lány szemét, hogy az egyetem elvégzése és a folyamatos kihívások fontosak az ember számára. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik. HOT Sztárkvíz A Viasat3 legújabb kvízműsorában átlagemberek versengenek sztár partnereikkel a győzelemért, ami egy 100.000 forintos utazási utalvány. A műsort egy Franciaországból származó, a magyart még törve sem igazán jól beszélő Kuki nevű férfi vezeti. A versenyzők bebizonyíthatják, hogy mennyire naprakészek a sztárok világában, mennyire ismerik a hazai sztárok életének minden apró részletét. Az első forduló gyorsasági játék, a másodikban a játékosok sorkérdéseket kapnak, míg a harmadik menetben fel kell ismerniük, hogy melyik sztárt rejti a fotó (minél nagyobb a mutatott részlet, annál kevesebb pontszám jár a megfejtésért). A negyedik fordulóban megjelennek a sztárok is, és ettől kezdve együtt vetélkednek a játékosokkal, melyben sztártipp és igaz vagy hamis játék szerepel. A műsorszám bulvár témákra építő, szórakoztató kvízműsor. Linda A Görbe Nóra főszereplésével készült filmsorozat Linda kalandjait mutatja be a ’80-as évek Budapestjén, élete kaland és karate minden mennyiségben. A jelen epizód címe A szatír volt. Ebben Linda elhatározza, hogy az érettségi után rendőrnek áll. Egyik osztálytársnője elmondja, hogy egy ismeretlen férfi napok óta követi őt és molesztálja. Linda megígéri neki, hogy megvédi. Este távolból kezdi követni a barátnőjét, majd ártalmatlanná teszi a férfit. A szatírról kiderül, hogy a lány nevelőapja, aki 18 éve fizeti a gyerektartást, ám Linda kideríti és megtalálja a lány vér szerinti apját is, aki örül családja megtalálásának. Az iskolai ballagáson Linda felfedezi, hogy egy hulla van a szertárban. Kihívja a rendőrséget, de kiderül, hogy csak a gyermekek gondozója fekszik ott részegen.
19
A műsorszolgáltató ezen műsorával kapcsolatban már született bírósági döntés (3.Kf.27.446/2006/4. sz.), mely szerint - a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva - a műsorszám sem célját, sem tartalmát tekintve nem felel meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló amerikai krimisorozatban különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba (a főműsoridőbe) csak a film első 20 perce tartozott. Az epizódban egy étterem-tulajdonos gyilkossági tárgyalása során Grissom újabb bizonyítékokkal szembesült, melyek miatt újra elővették az ügyet, és vizsgálatot indítottak Grissom és a többiek munkája miatt. A vizsgálat dramatikus változásokat eredményezett a csapatban. A film az akció-krimi műfajába sorolható. 17. A Viasat3 2007. március 17-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Sokkoló videók (szórakoztató műsor), 19.06.24: Rejtélyes igazságok (amerikai sorozat), 20.08.15: Emberi történetek: Élet a tűz után (amerikai sorozat), 21:10:47: A helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Sokkoló videók A Viasat3 a World’s Most Amazing Videos amerikai produkciót Sokkoló videók címmel főműsoridőben tűzi műsorára, melyben olyan amatőr felvételeket láthatunk, amelyek megtörtént bűneseteket ábrázolnak. Ebben az összeállításban megszemlélhettük, amint egy amerikai élelmiszerboltban az eladóra kalapáccsal támadtak rá a rablók, majd tanúi lehettünk annak, amint két bűnöző berontott egy uruguayi pénzváltóba. Később láthattuk, amint a thaiföldi ékszerboltba három símaszkos férfi tört be, és lövöldözni kezdtek. Torontóban egy benzinkutas elleni rablótámadás szörnyű képeit is nyomon követhettük, majd egy részeg betörő ténykedéseit kísérhettük figyelemmel, aki a tetőn keresztül jutott be az üzletbe. Rejtélyes igazságok A Beyond Belief: Fact or Fiction? amerikai gyártású pszeudo dokumentumfilm-sorozat. Minden részben öt kisfilmet mutatnak be, amelyek mindegyike először hihetetlennek tűnik. A nézők találgathatnak, melyik volt közülük hamis, és melyik felelt meg az igazságnak. A 60 perces műsor végén egyenként leplezik le az igazságot, így a nézők megtudhatják, melyik történet volt igaz és melyik csupán fikció. A műsorszám az igazság és a hazugság szétválasztására készteti a nézőket. A vizsgált epizódban elsőként a nem létező Connie-val ismerkedhettünk meg, aki egy törött szárnyú galambot vitt az otthonába. Férjével boldogan éltek, ám egy napon – a 18 éves házassági évfordulójukon – vírusos tüdőgyulladás vitte el a feleséget. Az időközben meggyógyult galambot a megözvegyült férj szabadon engedte, hosszasan gyászolt, ám az egyik délután a feleségéhez hasonló hangú nő jelent meg ajtajában, aki ezután szintén 18 éven keresztül volt a felesége. A hölgy azonban szintén elhunyt, így ismét megözvegyült a férfi. A következő – valós - történet egy detroiti bűnügyi tudósító esetét dolgozta fel, akinek egy cikket kellett írnia a rablógyilkosról. Anyaggyűjtés céljából ellátogatott a rendőrőrsre, ahol 20
azonban váratlanul gyanúsított lett belőle, mivel a biztonsági kamera felvételén önmagát látta viszont. Az újságíró megtalálta hasonmását, akiről később kiderült, hogy a férfi ikertestvére. Ezt követően egy fiú életébe pillanthattunk bele, aki az USA-ban kóborolva kereste a helyét. A fiktív kisfilmből kiderült, hogy egy találkozás megváltoztatta a fiú életét, és kamionosként kezdett el dolgozni. A negyedik kisfilm valós eseményen alapult, egy család életéről szólt, aki minden évben grillpartit rendezett. A család nem régen vesztette el az egyik rokonát, Henry bácsit, aki a közös partik szakácsa volt. A hamburgersütéskor a grillsütő elromlott. Végül a nagynéni idegesen megjelent, és közölte, a híradóban hallotta, hogy az el nem készített hamburgerek Coli baktériummal fertőzöttek. Az utolsó – szintén valós - esetet ismertető történet egy családot mutatott be, akik elköltöztek vidékre, hogy a lányuk kellemesebb környezetben élhessen. Az új ház egyik régi festményét meghagyták, amely egy nőt ábrázolt, aki nem tudta kimenteni kislányát a tűzvészből. A ház újdonsült lakói a történet hatására elköltöztek. A műsorszám a filmkészítők kreativitását tükrözi ugyan, de informatív elemeket nem tartalmaz. Emberi történetek A valóságos történeteket bemutató amerikai sorozat több kis riportfilmből áll. A jelen epizód címe Élet a tűz után volt, és amelyben a nézők Terry történetét ismerhették meg. Terry a legfiatalabb, aki Nagy-Britanniában túlélte testének 90 százalékos megégését. A szerencsétlenül járt hölgy hétköznapi életébe pillanthattunk be. A szülők beszámoltak az 1998 novemberében történt tragikus eseményről, és az akkor kétéves kislányuk megmentésének körülményeiről, majd a műtéteiről láthattunk felvételeket. A műsorszám extrém tragikus jelenséget dolgozott fel, nem tartalmazott az emberek hétköznapi életére nézve meghatározó elemeket, olykor bulvár jellegű információközlés jellemezte. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 20 perce tartozott. Jelen epizódban egy meggyilkolt nő miatt nyomoztak a szakértők. A film egy akció-krimi sorozat. 18. A Viasat3 2007. március 18-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.36.33: Szívek szállodája (amerikai tévéfilmsorozat), 18.56.35: HOT Sztárkvíz (Magyar kvízműsor), 19.54.09: Linda (magyar sorozat), 21:20:19: A helyszínelők (amerikai sorozat). A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és a tizenéves lánya hétköznapjait, amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. A tékozló lány visszatér című epizódban Rory, a fiatal lány úgy dönt, hogy elköltözik a nagyszüleitől, és önálló életet kezd. A Stamford Eagle-Gazette sajtóiroda veszi fel gyakornoknak, ahol megismerkedik az újságírás alapszabályaival. Az anya
21
(Lorelei) nagyon büszke a lányára, és a kapcsolatukat is rendezik. Rory végül visszaköltözik az édesanyjához. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik. HOT Sztárkvíz A Viasat3 legújabb bulvár kvízműsorában átlagemberek versengenek sztár partnereikkel a győzelemért, ami egy 100.000 forintos utazási utalvány. A műsort a Franciaországból származó, a magyart még törve sem igazán jól beszélő Kuki nevű férfi vezeti. A versenyzők bebizonyíthatják, hogy mennyire naprakészek a sztárok világában, ismerik-e a hazai sztárok életének minden apró részletét. Az első forduló a gyorsasági játék, a másodikban a játékosok ún. sorkérdéseket kapnak, a harmadik menetben pedig fel kell ismerniük, hogy melyik sztárt rejti a fotó, és minél nagyobb a mutatott részlet, annál kevesebb pontszám jár a megfejtésért. A negyedik fordulóban megjelennek már a sztárok is, és ettől kezdve együtt vetélkednek a játékosokkal, melyben „sztártipp” és igaz vagy hamis játék is szerepel. A műsorszám jelen epizódjában Bebe, Szerednyei Béla, Czene Attila és Bánhidi Petra jelent meg sztárként. A műsorszám a bulvár témákra építő, szórakoztató kvízműsor . Linda A Görbe Nóra főszereplésével készült magyar filmsorozat Linda kalandjait mutatja be a ’80as évek Budapestjének kulisszái előtt. Jelen epizód címe: A szatír volt. Ebben a részben Linda már a rendőrség közlekedésrendészetén dolgozik, mint forgalomirányító. Linda barátjának taxiját öt férfi el akarja rabolni, ám Linda megakadályozza ezt. A lány barátnője, Zsuzsa eltűnik. Linda nyomozni kezd a lány után, majd holtan talál rá a vidéki nyaralóban. A műsorszolgáltató ezen műsorával kapcsolatban már született bírósági döntés (3.Kf.27.446/2006/4. szám), mely szerint - a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva megállapították - a műsorszám sem célját, sem tartalmát tekintve nem felel meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló amerikai krimisorozatban különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba csak a film első 20 perce tartozott. Jelen epizódban a Las Vegas-i kaszinótulajdonos, Bruce gyilkossága miatt indult nyomozás. A nyomozás során kiderült, hogy Bruce-nak van egy fia, akit elszakított az édesanyjától, és akit a saját furcsa erkölcsi normái szerint nevelt. A szakértők kiderítették, hogy a fiatal édesanya ölte meg a férfit, mert már nem tudta elviselni, hogy a gyermeke nélkül kell élnie. A film az akció-krimi műfajába tartozik. 19. A Viasat3 2007. március 20-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai tévéfilmsorozat), 19.03.19: Vidióták (magyar showműsor), 19.32.22: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 20:03:14: Szexikamera (szórakoztató műsor), 21.07.12.. A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban.
22
A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A párduc nyugalmát jelen epizódban egy bolha zavarja meg. Párducunk bolhairtóval, autómosó igénybevételével és tengervízbe meneküléssel próbál megszabadulni a kártevőtől, ám kísérletei kudarcot vallanak. A Hangya és a hangyász című epizódban a hangyásznak vetélytársa akadt, egy másik hangyász, aki folyamatosan ugyanazt a hangyát szerette volna elkapni. A Stoppos Pink című epizódban a párduc számos sikertelen stoppolás után egy lovat akart betörni, ám a makacs ló miatt hatalmas sérüléseket szerezett. A műsorszám műfajilag a szórakoztató rajzfilmek csoportjába tartozik. Vidióták A magyar show-műsorban gyermekek humoros produkciói kerültek terítékre, majd vicces táncjelenetek következtek. Láthattunk még labdarúgó mérkőzés, motorverseny résztvevőiről készített vidám összeállítást, valamint éneklő kutyát, végül kerékpárosok mulatságos összeállítása is szerepelt a műsorkínálatban. Tuti fuvar Először egy fiatal pár két kisgyermekkel szállt be, és 15.000 forintot nyertek. Ezután egy középkorú hölgy volt a taxi utasa, akinek helyes válaszaival sikerült 15.000 forintot összegyűjtenie. Végül egy fiatalember ült be az autóba, aki nyeremény nélkül távozott. A műsor kérdései példálózó jelleggel a következők voltak: „Milyen nemzetiségű Zorbász, Kazantzakisz regényének címszereplője? Hány megye van Magyarországon? Melyik két ország veszi körül a Pireneusokban fekvő mini államot, Andorrát? Milyen közkeletű néven ismert a fültőmirigy-gyulladás? Melyik híres festő vágta le saját fülét 1888 decemberében? Mi a neve a görög mitológia félig ló-, félig emberi testű lényeinek? Melyik ország része Tasmánia? Hány országgal határos Magyarország? A gerincesek melyik osztályába tartozó állatból készül a kaviár? Ki a tenger istene a római mitológiában?” stb. A fenti kérdésekből jól látható, hogy az első műsorszámban a résztvevőknek viszonylag széleskörű ismeretekre volt szükségük a helyes megfejtésekhez. A mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint kulturális-, történelmi- és földrajzi ismeretek fölidézésére volt szükségük a játékosoknak a feladványok helyes megoldásához. A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként. Szexikamera Az amerikai sorozat alcíméből (Kandi kamera kicsit másképp…) látható, hogy a műsorszolgáltató a programmal a szórakoztatást tűzte ki célul. A kandi kamera fókuszában ezúttal a meztelenség állt, legtöbbször a váratlanul felbukkanó ruhátlan ember által keltett megdöbbenés számított humorforrásnak. Láthattuk például, hogyan reagálnak a ruhatisztító női vendégei, amikor a szemük láttára egy férfi hirtelen levette az öltönyét és beadta tisztíttatni, majd megszemlélhettük, mennyire meglepődtek a férfi ruházati osztály vendégei, amikor egy férfivásárló nyilvánosan, próbafülke igénybevétele nélkül felpróbált egy fehérneműt. A nézők azt is figyelemmel követhették, mekkora megdöbbenést okozott a kávézó teraszán ülő vendégeknek, amikor egy fiatal pár vetkőzésbe kezdett.
23
Megszemlélhettük, mennyire elcsodálkoztak a hölgyek, amikor az étterem pincére egy szál alsónadrágban szolgálta ki őket stb. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 23 perce tartozott. Jelen epizódban egy utaskísérő brutális megerőszakolása és meggyilkolása miatt, valamint egy kisfiú halálának körülményei után nyomoztak a szakértők. A sorozatot a világ 21 országában játsszák nagy sikerrel és színvonalas színészi játék, valamint igényes képi megformálás jellemzi, ennek ellenére az akció-krimi nem tekinthető közszolgálati műsorszámnak. 20. A Viasat3 2007. március 21-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Rózsaszín Párduc (amerikai tévéfilmsorozat), 18.59.17: Vidióták (magyar showműsor), 19.28.10: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 19.57.44.: Pőreparádé 21.06.28. A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Rózsaszín Párduc A Surranó Pink című epizódban láthattuk, amint a párduc a hideg téli éjszakán besurrant egy vadász házába. A kutya folyamatosan jelzett, ám a vadász nem hitt neki. Végül a párduc birtokba vette a lakot, mivel a vadász kizárta magát saját birtokáról. A Hangya és a hangyász című epizódban a hangyásznak ellenfele akadt a portyázás során, egy másik hangyásszal is meg kellett mérkőznie a zsákmányért. A Pink korcsolya című epizódban a párduc a görkorcsolyázáshoz kapott kedvet, a jótündérrel találkozva egy görkorcsolyát kért, de végül önként lemondott a sportszerről, mivel állandó balesetek érték. Vidióták A magyar show-műsorban a két műsorvezető rögtönzött sajtótájékoztatót adott, a nézők kérdezhettek. Elsőként vicces felnőtt- és gyermek felvételeket láthattunk, mint például a hintázáskor és a csúszdázáskor bekövetkező kisebb baleseteket, később a csónakázás humoros pillanatait követhettük nyomon, végül síbaleseteken szórakozhattunk. Tuti fuvar Először egy fiatal lány és fiú tette próbára tudását, nyeremény nélkül távoztak, később egy lány ült be a taxiba, aki 20.000 forintot nyert. Végül két hölgy próbálkozhatott, akiknek 15.000 forintot sikerült összegyűjteniük. A műsor kérdései példálózó jelleggel a következők voltak: „Melyik rockoperában hangzik el a Ne sírj értem, Argentína című sláger? Melyik állam vezetője volt Mao-Ce Tung? Melyik földrész legdélebbi pontja a Tű-fok? Mit tartottak a puzdrában? Mi öregszik Dorian Gray helyett Oscar Wilde művében? Hány karika az olimpiai játékok szimbóluma? Melyik Az ember tragédiájának első történelmi színe? Melyik megyénk területén fekszik az Őrség nevű tájegység? Ki a Pál utcai fiúk című ifjúsági regény szerzője? Kiről nevezték el a belső égésű, benzin-levegő keveréket szívó, sűrítéssel működő motort?” stb. A fenti kérdésekből jól látható, hogy az első műsorszámban a résztvevőknek viszonylag széleskörű ismeretekre volt
24
szükségük a helyes megfejtésekhez. A mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint kulturális-, történelmi- és földrajzi ismeretek fölidézésére volt szükségük a játékosoknak a feladványok helyes megoldásához. A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként. Pőreparádé A kandi kamera típusú, meztelenségre fókuszáló műsorszám jelen epizódjában tanúi lehettünk annak, hogy mennyire megdöbbennek a próbafülkében öltözködő hölgyek, amikor a függöny hirtelen eltűnik előlük. Később a nyílászáró szaküzletben a férfiak reakcióját követhettük nyomon, hogyan érinti őket, amikor az egyik ajtó mögött egy meztelen hölgy jelenik meg. Később azt figyelhettük meg, hogyan érinti a férfiakat, amikor irodájuk ablakát egy meztelen hölgy elkezdi takarítani. A következő részben azon mulathattunk, hogy miképpen reagálnak a jégkrémes standból előugró meztelen hölgyre az emberek. Megfigyelhettük továbbá, hogyan érintette a taxiba ülőket, amikor egy ruhátlan hölgy foglalt helyet mellettük, valamint mennyire elcsodálkoztak a férfiak, amikor a felszolgálóhölgy a saját fehérneműjét tálalta fel a vendégeknek, majd magára vette előttük. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 24 perce tartozott. Jelen epizódban egy tűzeset után nyomoznak a szakértők. A sorozatot az akció-krimi műfajába sorolható. 21. A Viasat3 2007. március 24-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Sokkoló videók (szórakoztató műsor), 19.03.46: Rejtélyes igazságok (amerikai sorozat), 20.21.05: Emberi történetek: 100.000 skalp- a nőfaló (amerikai sorozat), 21:07:04: A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Sokkoló videók A Viasat3 a World’s Most Amazing Videos amerikai produkciót Sokkoló videók címmel főműsoridőben tűzi műsorára, melyben olyan amatőr felvételeket láthattunk, amelyek különböző megtörtént rendőri igazoltatásokat ábrázoltak. Elsőként tanúi lehettünk annak, hogy két zavartan viselkedő texasi gyorshajtó igazoltatásakor a rendőrök pisztolyt és kábítószert találtak az autóban, majd megfigyelhettük ahogy egy ittas vezető belehajtott a megállított gyorshajtó személygépkocsijába - az ütközés a rendőrt is elsodorta. A részeg sofőr elmenekült a helyszínről. Láthattuk továbbá, amint az ohaio-i országúton igazoltatás közben az álló személyautóba 130 km-es sebességgel belehajtott egy gépkocsi. Végül figyelemmel kísérhettük, Texas államban egy vidéki úton miképpen igazoltat a rendőr egy meztelen párt.
25
Rejtélyes igazságok A Beyond Belief: Fact or Fiction? amerikai gyártású, pszeudo dokumentumfilm-sorozat. Minden részben öt kisfilmet mutatnak be, amelyek mindegyike először hihetetlennek tűnik. A nézők találgathatnak, mi volt hamis, és mi felelt meg az igazságnak. A 60 perces műsor végén egyenként leplezik le az igazságot, így a nézők megtudhatják, melyik történet volt igaz és melyik csupán fikció. A műsorszám az igazság és a hazugság szétválasztására készteti a nézőket. A vizsgált epizódban megismerkedtünk egy valós történet főszereplőjével Mattel, aki ügyvédként egy gyilkossági ügyben nyomozott – melyben a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolták. Matt folyamatos belső kételyei miatt vesztett ügynek érezte az esetet. A bírósági tárgyaláson azonban a vádlottat nem találták bűnösnek, ám utána ügyfele elmondta Mattnek, hogy tényleg ő követte el a bűntényt, majd az ügyvédnek ajándékozott egy tollat. Matt nem akarta megtartani, és visszaadta, majd megátkozta a feleségét különös kegyetlenséggel meggyilkoló hazug férfit. A szóváltás után a gyilkos gyanútlanul beszállt a liftbe, majd elesett és a toll szíven szúrta. A következő valós történet a szélhámos és pénzsóvár Charles Lunt életét mutatta be, aki egy számítógépes technikusi végzettséget nyújtó akadémiát alapított, és évek során elnökként nagy bevételekre tett szert. Ám egy napon megfenyegette és elátkozta egykori diákja, mivel nem alakult szerencsésen az élete a technikusi végzettség megszerzése után. Charles ezt követően beteg lett, kihullott a haja és a foga. A narrátor beszámolt arról – Lunt halála után megállapították –, az irodája szomszédságában lévő laboratóriumból származó káros sugárzás miatt halt meg. Később egy hajléktalan 15 éves fiú életébe pillanthattunk bele, aki az utcán talált egy régi, még jó állapotban lévő újságot. Az újságos megvette tőle a lapot, és munkát ajánlott neki, majd az újságos bódé üzemeltetésére is megtanította. Ám kiderül, hogy a jótékonykodó újságárus a fiú apja volt, aki halála után mindent a fiúra hagyott. Ez a történet fikción alapult. A negyedik kisfilm valós eseményt dolgozott fel, két lány a történelmi házi dolgozatához – a város hírességeinek családfáját állították össze, amihez a temetőben gyűjtöttek anyagot, ahol furcsa események tanúi lehettek. Az utolsó valós eset egy idős hölgyet mutatott be, aki a vadnyugaton élt magányosan, ám egy napon két vándor kopogtatott be hozzá. A hölgy nagyon zárkózottnak és titokzatosnak látta a két fiút, mégis kedves és odaadó háziasszonyként vendégelte meg a vándorokat. A tűz mellett ülve a nő elmesélte, hogy hatalmas banki tartozása miatt másnap kilakoltatják, ám a két idegen kisegítette, 900 dollárt és egy köszönőlevelet hagytak maguk után. Emberi történetek A valóságos történeteket bemutató amerikai sorozat több kis riportfilmből állt. Jelen epizód címe: 100.000 skalp – a nőfaló volt, a nézők egy férfi és két nő életét ismerhették meg, akiket a tudományos szakirodalom szex függőnek nevez. Megismerhettünk egy 56 éves férfit, aki az elmúlt öt év alatt több mint 250 nővel folytatott viszonyt, valamint egy szex függő modell mesélt arról, hogy szeretne egyszer igazán szerelmes lenni. Ez a műsorszám egy extrém pszichológiai jelenséget dolgozott fel, olykor bulvár jellegű információközlés jellemezte. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 23 perce tartozott. Jelen epizódban Jim Brass nyomozó magánéletébe pillanthattunk bele, aki a saját lánya, Ellie kérésére kezd el egy ügyben kutatni. Ellie prostituáltként dolgozik, barátnője eltűnése miatt kéri apja segítségét. A film az akció-krimi műfajába sorolható.
26
22. A Viasat3 2007. március 25-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Szívek szállodája (amerikai sorozat), 18.58.20: HOT Sztárkvíz (magyar kvízműsor), 19.55.43: Linda (magyar sorozat), 21:23:52: A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és tizenéves lánya hétköznapjait, amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. Az ajánlat című epizódban a lány – az anyja támogatásával – megkéri apját, hogy fizesse ki egyetemi tanulmányait. A mama vőlegénye is örül, hogy Rory visszatért, ám hétköznapjait beárnyékolja az az eltitkolt tény, hogy egy régebbi kapcsolatából született egy gyermeke, amiről mindeddig csak nővére tudott. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik. HOT Sztárkvíz A Viasat3 legújabb bulvár kvízműsorában átlagemberek versengenek sztár partnereikkel a győzelemért, ami egy 100.000 forintos utazási utalvány. A műsort a Franciaországból származó, a magyart még törve sem igazán jól beszélő Kuki nevű férfi vezeti. A versenyzők bebizonyíthatják, hogy mennyire naprakészek a sztárok világában, ismerik-e a hazai sztárok életének minden apró részletét. Az első forduló a gyorsasági játék, a másodikban a játékosok ún. sorkérdéseket kapnak, a harmadik menetben pedig fel kell ismerniük, hogy melyik sztárt rejti a fotó, és minél nagyobb a mutatott részlet, annál kevesebb pontszám jár a megfejtésért. A negyedik fordulóban megjelennek már a sztárok is, és ettől kezdve együtt vetélkednek a játékosokkal, melyben „sztártipp” és igaz vagy hamis játék is szerepel. A műsorszám jelen epizódjában: Nádas György, Hajdú Steeve, Miló Viki jelent meg sztárként, vetélkedett lelkesen. A műsorszám a bulvár témákra építő, szórakoztató kvízműsor volt. Linda A Görbe Nóra főszereplésével készült magyar filmsorozat Linda kalandjait mutatja be a ’80as évek Budapestjének kulisszái előtt. Jelen epizódban Linda csempészbanda után nyomoz. A műsorszolgáltató ezen műsorával kapcsolatban már született bírósági döntés (3.Kf.27.446/2006/4. szám), mely szerint - a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva megállapították - a műsorszám sem célját, sem tartalmát tekintve nem felel meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló amerikai krimisorozatban különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 7 perce tartozott. Jelen epizódban egy különleges gyilkossági eset ügyében nyomoztak a szakemberek. Az elmebetegek és a szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítélteknek fenntartott fegyház egyik zárkájában történt kegyetlen emberölés körülményeit kutatták. A film az akció-krimi műfajába tartozik.
27
23. A Viasat3 2007. március 26-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Zsaruk: A nagy kocsirablás (amerikai sorozat), 19.02.23: Vidióták (magyar showműsor), 19.30.53: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 20:00:39: Sokk TV (angolshow-műsor), 21:07:24-kor A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Zsaruk Az amerikai gyártású reality-sorozat március 26-ától szerepel a Viasat3 műsorkínálatában, amely a narráció szerint a rendvédelmi szervek segítségével rögzített felvételekből épül fel, és számos bűntényt mutat be. A kamera minden bűnesetnél jelen van, ezért nyomon követhető a rendőrök hétköznapi munkája. Jelen epizódban láthattuk, amint egy körözött férfi lopott kocsival az országúton a rendőrség többszöri felszólítása ellenére sem állt félre, hanem a gázpedálba taposva egy mellékúton száguldozott. A gyanúsított által elkövetett szabálysértésnek egy nő és gyermekei is részesei voltak, akik nem sejtették, hogy a sofőr lopott autóval szállítja őket. Ezután ismét egy körözött gépjárművet foglaltak le a járőrök, majd őrizetbe vették az autó sofőrjét. A műsorszám elsődleges célja a szórakoztatás. Vidióták A Viasat3 2006 augusztusában indította el a saját gyártású programját. A Vidióták című 30 perces magyar show-műsor – a világ számos országában már nagy sikert hozó – humoros home videókra épít, kiegészítve a nemzetközi kínálatot a magyar nézők által beküldött felvételekkel. A műsorszolgáltató kínálatában már szerepeltek korábban is hasonló programok, úgy mint a Nevess csak! és a Guinness World’s Record (Őrült Világ) című sorozat. A műsort két ismert rapper – Richie P. és Qka MC – vezeti, akik közléseikkel igyekeznek szórakoztatni a nagyérdeműt a bejátszások előtti szünetekben. A show-műsor jelen epizódjában elsőként egy humoros vízisíző ügyetlen mozdulatait láthattuk, majd a vízparti nyaralások mulattató felvételein szórakozhattunk. Egy újabb összeállításban gyermekek szerepeltek, akik az állatkertben és a játszótéren bekövetkező kisebb „baleseteikkel” – mint például a kisfiú fejéről sapkát lerántó zsiráffal – szórakoztatták a nézőket. Végül egy összeállítást nézhettünk meg a mulatságos állati jelenetekből, pl.: majom és kecskeetetés vicces pillanataival és a falról tapétát lerágó kutya képeivel szórakoztatták a televíziónézőket. A Viasat3 Örült világ című műsorával kapcsolatban a Fővárosi Bíróság (3.K.31299/2006/6. sz.) kimondta, hogy az nem tekinthető olyan közérdekű, tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteket, igényeket kielégítő műsornak, ami alapján közszolgálatinak lehetne minősíteni. A fentiek alapján kijelenthető, hogy a Vidióták című műsorszám közszolgálati besorolása is indokolatlan. Tuti fuvar A Viasat3 március 12-én indította el új kvízműsorát, melynek műsorvezetője az olasz származású Gianni, aki egy taxiban ülve vezeti a vetélkedőt. A játék lényege, hogy az emberek beszállnak az autóba, és a menet közben feltett kérdésekre kell válaszolniuk. A helyes válaszok után pénznyeremény illeti meg őket. Tulajdonképpen egy „mobilizált” Legyen Ön is milliomos-t láthatunk. A kvízben a kérdések (melyek 5.000-10.000 forint
28
értékűek) megválaszolásához két segítséget vehet igénybe a játékos – lehetősége nyílik felhívni valakit telefonon vagy egyszerűen kikiabálhat az autóból –, azonban három rossz válasz esetén elbúcsúznak a versenyzőtől, és megáll a taxi. Az elemzett epizódban Gianni taxijába először két férfi ült be, akik három rossz válaszuk miatt kiestek a játékból. Ezután egy fiatal hölgy intette le a taxit, és 35. 000 forintot nyert. Végül egy fiatal férfi 30. 000 forintot nyert a játékban. A kvízműsorban például az alábbi kérdések szerepeltek: „Milyen ábra a végtelen közismert szimbóluma? Kinek a mesehőse a rendíthetetlen ólomkatona? Ki a harmadik közismert fagyosszent Pongrác és Bonifác mellett? Mit jelent magyarul a közép-amerikai ország, Costa Rica neve? Mi a neve Hemingway öreg halászának? Mire használják a kinematográfot?Hova torkollik a Volga folyó? Milyen alak a kerékpárutat jelző közlekedési tábla? Mi Graz fő folyója? Mi az áramerősség mértékegysége?” stb. A fenti kérdésekből jól látható, hogy az első műsorszámban a résztvevőknek széleskörű ismeretekre volt szüksége a helyes megfejtéshez és a nyeremény megszerzéséhez. A mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint egyéb kulturális-, történelmi-, földrajzi ismeretek fölidézésére, előhívására volt szüksége a résztvevőknek a fenti kérdések helyes megoldásához. A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként. Sokk TV Az angol készítésű szórakoztató program a kandi kamera műfaj egy altípusát képviseli. A műsor házigazdája, Dom Joly a zsáner megszokott kliséitől elszakadva lehetetlen szituációkba sodorja a szemlélődő járókelőket. A vizsgált epizódban az emberek tájékozatlanságát használták ki, egy szálloda vendégeit pl. azzal lepték meg, hogy a hatalmas méretű mobiltelefonjába ordítozó férfi részletesen beszámolt hogylétéről és hangosan dicsekedett azzal, hogy vásárolt egy jachtot. Később megszemlélhettük, mennyire megdöbbentek a lift utasai, amikor egy meztelen férfi szállt be. A következő jelenetben a járókelőket azzal hozták zavarba, hogy a felkérték egy interjúra őket, amely során a riporter az orrát turkálta a kamera előtt, majd megnézhettük, mennyire elcsodálkoztak a strandon napozó hölgyek, amikor megjelent mellettük egy pom-pon lány, aki a napozásról lelkesítően, rímbe szedve szónokolt. A műsorban megfigyelhettük, hogyan reagáltak az emberek arra, ha egy repülőtéri légiforgalmi irányító terelgette őket a szabad ülőhelyek felé egy gyorsétteremben. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 23 perce tartozott. Jelen epizódban egy fejbe lőtt nő holtteste miatt indult nyomozás, miközben kiderült, hogy Catherine Willows nyomozó a gyilkosság éjszakáján találkozott a nő gyilkosával. A hosszas nyomozás alatt még egy ugyanolyan körülmények között elkövetett emberölés történt, de végül a nyomozócsoport sikerrel járt és elfogták a gyilkost. A sorozatot az akció-krimi műfajába sorolható.
29
24. A Viasat3 2007. március 27-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.31.42: Zsaruk (amerikai sorozat), 19.03.04: Vidióták (magyar show-műsor), 19.32.38: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 20:01:42: Szexikamera (szórakoztató műsor), 21:07:05-kor A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Zsaruk Az amerikai gyártású-reality filmsorozat a rendvédelmi szervek segítségével rögzített felvételekből épül fel, és számos bűntényt mutat be. A kamera mindenhol ott van és nyomon követhető a rendőrök hétköznapi munkája. Láthattuk, amint a texasi éjjeli műszakban dolgozó rendőr észrevette, hogy egy autó nem állt meg a stoptáblánál, ezért felszólította a megállásra. Az igazoltatáskor kiderült, hogy a három ember azért menekült, mert a sofőrnek nem volt jogosítványa. A következő kisfilmben a jogosítvány nélkül vezető kaliforniai sofőrt igazoltatta a rendőr, ám a gyanúsítottnál később kábítószert találtak. Ezután láthattuk, amint egy floridai háztartási üzlet mögötti elhagyott furgonhoz érkezett ki a járőr. Egy kábult nőt találtak, akit kábítószer birtoklás miatt letartóztattak. A műsorszám elsődleges célja a szórakoztatás. Vidióták A magyar show-műsorban a téli sportok kedvelőinek humoros produkciói kerültek terítékre, majd kisgyermekek egyensúlyvesztéseinek vicces jelenetei következtek. Láthattunk még csónakból kibillenő hölgyet és három férfival felboruló kajakot, valamint a televízió képernyőjéhez folyton felugráló kutyát és a kerékpárosok mulatságos képei is szerepeltek a műsorkínálatban. Tuti fuvar Először egy fiatal hölgy szállt be a taxiba és 45 000 forintot nyert. Ezután egy férfi és egy nő volt a taxi utasa, akik nyeremény nélkül távoztak. Végül egy huszonnégy éves fiatalember intette le az autótaxit, aki 15 000 forinttal távozott a játékból. A műsor kérdései példálózó jelleggel a következők voltak:„Melyik égtáj nevét viseli a XX. századi magyar irodalom legjelentősebb folyóirata? Melyik legendás nyomozó derít fényt az Orient Expresszen elkövetett gyilkosságra? Hogyan hangzik magyarul Julius Caesar mondása: „Veni, vidi, vici”? Milyen vegyület hétköznapi elnevezése az oltott mész? Melyik város nevezetessége a Gaudi által is épített Sagrada Familia katedrális? Melyik labdarúgóklub játékosa Ronaldinho? Mi Wales fővárosa? Mi a papírhajtogatás művészetének japán eredetű neve? Melyik város fekszik két földrészen? Milyen rendhez tartozott Szent Gellért, Imre herceg nevelője? Melyik háborús eseményhez kapcsolódik a déli harangszó bevezetése Magyarországon? Egy rovar fejlődésének melyik szakaszában hívnak imágónak? Melyik országban uralkodott Oroszlánszívű Richárd?” stb. A kérdésekből jól látható, hogy a résztvevőknek széleskörű ismeretekre volt szüksége, azaz a mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint egyéb kulturális-, történelmi-, földrajzi ismeretek fölidézésére, előhívására volt szüksége a résztvevőknek a fenti kérdések helyes megoldásához.
30
A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként. Szexikamera Az amerikai sorozat alcíméből (Kandi kamera kicsit másképp…) látható, hogy a műsorszolgáltató a programmal a szórakoztatást tűzte ki célul. A kandi kamera fókuszában ezúttal a meztelenség állt, legtöbbször a váratlanul felbukkanó ruhátlan ember által keltett megdöbbenés számított humorforrásnak. Láthattuk például, hogyan reagáltak a férfiak, amikor egy bokáját fájlaló hölgy megkérte őket, hogy vegye ölbe és vigye el a közelben sétáló barátnőjéhez. A férfiak teljesítették a nő kérését, ám nagyon meglepődtek, amikor a hölgyek hosszas beszélgetésbe kezdtek, és tudomást sem vettek róluk, majd megszemlélhettük, mennyire megdöbbentek az elegáns női fehérnemű szaküzlet vásárlói, amikor egy férfi elkezdte próbálgatni a női kombinét és melltartót. A nézők láthatták, mekkora megdöbbenést okozott az étteremben üldögélő férfiaknak, amikor váratlanul eléjük toltak egy tortamakettet, amelyből egy fiatal ledér öltözetű hölgy bújt elő és elkezdett előttük erotikus táncot lejteni. Megszemlélhettük, mennyire elcsodálkoztak a hölgyek, amikor egy irodába érkezve az ablak előtt táncoló férfiak erotikus vetkőzést mutattak be, vagy hogyan érintette a zebrán átkelni készülőket, amikor a forgalomirányító rendőr kizárólag csak őket nem engedte áthaladni stb. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 23 perce tartozott. Jelen epizódban egy koedukált kollégiumi szobában megtalált tizennyolc éves egyetemista pár holtteste miatt nyomoztak. A rendőrök először szénmonoxid mérgezésre gyanakodtak, beszéltek a kollégiumi társakkal és a szülőkkel. A fiatalok kollégiumi szobáiban kutatva végül kiderült, hogy az egyik kollégiumi lakótársnőjük volt a gyilkos. A sorozat az akció-krimi nem kategóriájába sorolható. 25. A Viasat3 2007. március 28-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.38.06: Zsaruk (amerikai sorozat), 18.57.04: Vidióták (magyar show-műsor), 19.27.47: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 19:57:32: Pőreparádé (szórakoztató műsor), 21:05:31-kor A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Zsaruk Az amerikai gyártású reality-filmsorozat a rendvédelmi szervek segítségével rögzített felvételekből épül fel, és számos bűntényt mutat be. A kamera mindenhol ott van és nyomon követhető a rendőrök hétköznapi munkája. Láthattuk, hogy a gyerekmolesztálás és közszeméremsértés miatt letartóztatott férfi elszökött a rendőri igazoltatás elől. A rendőrök követték a gyanúsítottat, ám elfogásakor az agresszív férfi dulakodott és az egyik rendőr karjába harapott, végül a hatóság elleni erőszak vádjával letartóztatták a férfit. A következő kisfilmben két mexikói férfi késsel rátámadt egy férfira, és ráijesztettek azzal, hogy magukkal
31
vitték a sértett fiát, a rendőrök a szemtanúk meghallgatása után megtalálták a kisfiút. Végül egy otthonából elkóborló mexikói kisfiú felkutatását hajtották végre a rendőrök. A műsorszám elsődleges célja tehát a szórakoztatás. Vidióták A magyar show-műsorban elsőként a kétballábas hoki játékost láthattuk, majd a tetőjavítás közben az állványzatról lebillenő férfit, végül megtekinthettük a kerékpártúrán összeütköző gyerekekről készített videofelvételeket. Megszemlélhettük a hóban elcsúszó fiatalembert, és a vécécsészébe belebillenő kislányt. Később a síelések és szánkózások alkalmával készített humoros videofelvételekből láthattunk összeállítást. Tuti fuvar Először egy középkorú hölgy tette próbára tudását, aki 35. 000 forintot nyert, ezután két fiatal férfi ült be a taxiba, akik három rossz válasz miatt nyeremény nélkül távoztak a játékból. Végül egy fiatallány volt a taxi utasa, akiknek 10. 000 forintot sikerült összegyűjteni a helyes válaszaival. A műsorban a következő kérdések jelentek meg például: „Melyik épületben van a híres ovális iroda? Hogy hívják a derékszögű háromszög derékszöggel szemközti oldalát? Milyen munkakört töltött be, akit prókátornak neveztek? Mik voltak Neil Armstrong első szavai a holdra szálláskor? Ki volt az első magyar köztársasági elnök? Ki az az amerikai tudós, akinek a szénszálas izzót és a fonográf feltalálását tulajdonítjuk? Melyik európai ország jelképe a kakas? Melyik állat préme a szilszkin? Melyik a legnagyobb bolygó a naprendszerünkben? Melyik szervünkben van a csarnokvíz? Mikor tartjuk a Költészet Napját? Melyik ország része Andalúzia? Kinek a múzsája volt Brüll Adél, azaz Léda?” stb. A fenti kérdésekből jól látható, hogy a résztvevőknek széleskörű ismeretekre volt szüksége, azaz a mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint egyéb kulturális-, történelmi-, földrajzi ismeretek fölidézésére, előhívására volt szüksége a résztvevőknek a fenti kérdések helyes megoldásához. A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként. Pőreparádé A kandi-kamera típusú, meztelenségre fókuszáló műsorszám jelen epizódjában tanúi lehettünk annak, hogy mennyire elcsodálkoztak a vidámparkban kötélhúzásra felkért férfiak, amikor a kötél megrántásakor a velük szemben álló hölgyekről – egy trükk segítségével – lerántották a felső ruházatukat. A következő részben láthattuk, amint a fogorvosi rendelőben a férfiak ölébe hirtelenül beleült a kissé hiányos öltözetű fogorvos hölgy, majd megszemlélhettük mennyire zavarba estek a férfiak, amikor a naturista strandot kereső ruhátlan hölgy az autójához hívta őket útbaigazítás céljából. Később a tükröket kiállító szaküzlet vendégei döbbentek meg, amikor egy hölgy váratlanul ledobta a ruháit az egyik tükör előtt. A műsorban láthattuk, mennyire váratlanul érintette a szállodába érkező férfi vendégeket, amikor a recepciós hölgy fedetlen keblekkel jelent meg előttük. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időintervallumba a film első 24 perce tartozott. Jelen epizód párhuzamos cselekményvezetésű: egy lakókocsi és a
32
környékén bekövetkező gázrobbanásban egy férfi és egy nő hunyt el, míg egy másik helyszínen egy fiatal nő holttestére bukkannak a nyomozók. A nyomozók a két bűntényen egyszerre dolgoztak. A sorozatot az akció-krimi műfajába sorolható. 26. A Viasat3 2007. március 29-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Zsaruk (amerikai sorozat), 19.03.00: Vidióták (magyar show-műsor), 19.32.09: Tuti fuvar (magyar kvízműsor), 20:02:01: Nyomtalanul amerikai krimi), 21:06:45-kor Miami helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Zsaruk Az amerikai reality-filmsorozat jelen epizódjának alcíme Shots Fired (Lövések dörrentek) volt. A műsorban láthattuk, amint a kaliforniai Palm Springsben történt fegyveres rablás elkövetőjét hosszasan üldözték, majd őrizetbe vették a rendőrök. A következő kisfilmben egy rendőrnő mesélte el, hogy egy új-mexikói tolószékes lövöldöző férfi tűzharcba keveredett a rendőrökkel. Megszemlélhettük, amint az amerikai járőrök egy autós kereskedésben történt testi sértés gyanúsítottját letartóztatták. A műsorszám elsődleges célja a szórakoztatás. Vidióták Az elemzett műsorszámban elsőként egy táncpartnerét véletlenül orrba vágó lelkes amatőrt láthattunk, majd humoros színpadi jeleneteken, bakikon szórakozhattak a nézők. A műsorkínálatban szerepeltek még a kissé gyakorlatlan síelőkről készített vicces felvétel, majd a vízisíelők nevettető képei. Végezetül a lovas bemutatón készített humoros eséseken mulathattak a nézők. Tuti fuvar A kvízműsorban 55. 000 forintot nyert két egyetemista lány. A taxi következő játékosa egy középkorú hölgy volt, aki három rossz válasza miatt nyeremény nélkül távozott, végül egy férfi ült be a taxiba és 15. 000 forintot nyert a helyes válaszaival. A műsor kérdései példálózó jelleggel a következők voltak: „Ki a szülőatyja Donald kacsának és Miki egérnek? Milyen ital a kadarka? Hol találkozik először Rómeó és Júlia a drámában? Mivel köti össze a Vörös-tendert a Szuezi-csatorna? Milyen ruhadarab a zsakett? Melyik állatfajhoz tartozik az üsző? Kinek a búgó hangján lett sikeres dal a Hamvadó cigarettavég című dal? Mi a címe Arany János Toldi öregkoráról szóló művének? Mi volt Hunyadi Mátyás címerállata? Mi a neve az olasz országúti kerékpáros körversenynek? Melyik országban ered a Rába? Melyik épület áll a Szépművészeti Múzeum főbejáratával szemben?” stb. A fenti kérdésekből jól látható, hogy a résztvevőknek viszonylag széleskörű ismeretekre volt szüksége a helyes megfejtésekhez. A mindennapi életvitelben előforduló tudásra, valamint egyéb kulturális-, történelmi-, földrajzi ismeretek fölidézésére, előhívására volt szükségük a játékosoknak a feladványok helyes megoldásához. A tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, másképpen a Tuti fuvar című szegmens jelen epizódja elfogadható volt közszolgálati műsorszámként.
33
Nyomtalanul Az ötvenperces amerikai krimisorozat alapszituációja: Jack Malone és csapata nyomtalanul eltűnt személyek után kutat. A vizsgált epizódban láthattuk, amint a nyomozócsapat egyik tagja, Max – társa megölése után – váratlanul eltűnt. A férfi és halott társa egy ipari kémkedés miatt nyomoztak. Max egyedül folytatta a nyomozást, ám a bevetés során halálos sebet kapott. Miami helyszínelők A népszerű bűnügyi sorozat a miami bűnügyi helyszínelők hétköznapjaiba avatja be a nézőket. A gyanú árnyékában című epizódban Horatio, a nyomozócsapat vezetője vált gyanúsítottá – mivel egy ügyvédnő holttestének megtalálásakor –, mert a nyomozó látta utoljára életben. A műsorszám az akció-krimi műfajába sorolható jellegzetességeinél fogva nem számít közszolgálati műsorszámnak. A Viasat3 ezen műsorát az ORTT korábban sem fogadta el közszolgálati kategóriába illőnek, és e döntés ellen a műsorszolgáltató nem indított eljárást a Fővárosi Bíróságon. 27. A Viasat3 2007. március 31-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Sokkoló videók (szórakoztató műsor), 18.55.26: Rejtélyes igazságok (amerikai dokumentumfilm), 19.59.35: Emberi történetek: A félarcú nő (amerikai sorozat), 21:25:02kor A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Sokkoló videók A Viasat3 a World’s Most Amazing Videos amerikai produkciót Sokkoló videók címmel főműsoridőben tűzte műsorára, melyben amatőr felvételeket láthattunk, amelyek különböző megtörtént túszejtést ábrázoltak. A műsorszám alcíme Under siege (Ostrom alatt) volt. Elsőként tanúi lehettünk annak, amint egy taxisofőr elmenekült autójából az Anchorage-beli alaszkai városban, mivel a háborodott utasa megfenyegette, majd öngyújtó és gázpalack segítségével lángcsóvákat eregetett. Később megszemlélhettük, amint egy zavart kábítószeres lövöldözésre kényszeríttette a rendőröket, majd egy öngyilkossággal fenyegetőző fegyveres férfi életét mentették meg a kommandósok. Megnézhettük, hogyan segített a rendvédelmi szerv egy kislányon, akit egy zsebtolvaj a lány nyakához szorított késével ejtett túszul. Rejtélyes igazságok A Beyond Belief: Fact or Fiction? amerikai gyártású, pszeudo dokumentumfilm-sorozat. Minden részben öt kisfilmet mutatnak be, amelyek mindegyike először hihetetlennek tűnik. A nézők találgathatnak, mi volt hamis, és mi felelt meg az igazságnak. A 60 perces műsor végén egyenként leplezik le az igazságot, így a nézők megtudhatják, melyik történet volt igaz és melyik csupán fikció. A műsorszám az igazság és a hazugság szétválasztására készteti a nézőket.
34
A vizsgált epizódban megismerkedtünk egy irodalmi ügynökséget vezető férfival, aki számos romantikus és ponyvairodalmi regényt jelentetett meg. Az egyik szerelmes regény írónője megfenyegette, hogy új ügynökséget keres, mivel nem adta ki könyvként a kéziratát. Dulakodni kezdtek és a nő életét vesztette. Az elborult elméjű férfi álnévvel egy másik ügynökségnek eladta az elkészült regényt, amely megjelenésekor bestseller lett. A könyvet azonban az eredeti írónő nevével dedikálták, ami lehetetlenségnek tűnt a férfi számára, ezért visszament a gyilkosság helyszínére, ahol megtalálta az írónő holttestét, ám a rendőrség már addigra utolérte és letartoztatta. A műsor végén megtudtuk, hogy ez egy fiktív történet volt. A következő fiktív történetben megszemlélhettük, amint három diák szembe került egy konföderációs katona kísértetével a temetőben éjszakai sétájuk során. A harmadik rövid kisfilm valós eseményen alapult: egy titokzatos gyermek hatása alá kerülő tanárt ismerhettünk meg. Az első nap végén az egyik kislány követelni kezdte a tanárnőtől a babáját. A nő a történtek után úgy érezte, hogy az új tanítványa reinkarnációja lenne a gyermekkorában meghalt barátnőjének. A negyedik valós esetet inspiráló történet egy különös átkot mutatott be, ami egy egész gyárat sújtott. Egy bútorgyárba új munkatársként érkező férfi életébe pillanthattunk bele, akit egy elátkozott kalapács fejen talált, és ezután állandóan sérülések érték. Az utolsó fiktív történet egy fül-orr-gégész orvost mutatott be, akinek megmagyarázhatatlan jelenség játszódott le a rendelőjében. Az egyszeri alkalommal feltűnő Sarah nővér tanácsára az orvos vizsgálatot indított és ezzel megmentette egy kislány életét, ám az asszisztensnő létezését a jövőben homály fedte. A műsorszám a filmkészítők kreativitását tükrözi ugyan, de informatív elemeket nem tartalmaz, ezért közszolgálati besorolása sem indokolt. Emberi történetek A valóságos történeteket bemutató amerikai sorozat több kis riportfilmből állt. Jelen epizód címe: A félarcú nő volt, a nézők a neurofibromatózisban szenvedő betegek életébe pillanthattak bele. Láthattuk, egy michigani nőt, aki huszonhét évesen egyedül neveli kislányát, és gyermekkora óta küzd a neurofibromatózissal, majd egy vak férfit ismerhettünk meg, aki szintén ebben a betegségben szenved. Figyelemmel kísérhettük a több órás műtéteket, amelyekre a tumorok eltávolítása miatt volt szüksége mindkét betegnek. Megtudhattuk, hogy a betegség a gyermekeik génjeiben is továbböröklődtek. Ez a műsorszám egy különös genetikai betegséget dolgozott fel, nem tartalmazott az emberek hétköznapi életére nézve meghatározó elemeket, olykor a bulvár jellegű információközlés jellemezte, ezért a műsorszám közszolgálati besorolása elfogadhatatlan. A helyszínelők Az amerikai krimisorozat a Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 23 perce tartozott. Jelen epizódban egy gazdag nő meggyilkolása miatt nyomoztak. Az áldozat körüli nyomok vizsgálata során megállapították, hogy a nő rejtélyes körülmények között került a lépcsőre. A nő férje és a szeretője is gyanúsítottá vált, de végül kiderült, hogy a nő nevelt lánya gyilkolt. A filmet színvonalas színészi játék és igényes képi megformálás jellemzi, de az akció-krimi műfaj nem számít közszolgálati műsorszámnak, ezért besorolása ezúttal is indokolatlan.
35
28. A Viasat3 2007. április 1-i műsora főműsoridőben nem tartalmazott huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot. A televízió főműsoridőben az alábbi műsorszámokat mutatta be: 18.30.00: Szívek szállodája (amerikai tévéfilmsorozat), 18.53.30: HOT Sztárkvíz (magyar kvízműsor), 19.51.35: Linda (magyar filmsorozat), 21:25:00-kor A helyszínelők. A felsorolt műsorszámokon kívül műsorajánlók és reklámblokkok szerepeltek a kínálatban. A főműsoridőben közzétett műsorszámok az alábbi tartalmi elemekkel bírtak: Szívek szállodája Az amerikai tévéfilm-sorozat rendszeres nézői megismerhetik a kisváros kissé különös hőseit, köztük a temperamentumos mama és a tizenéves lánya hétköznapjait, amelyekből nem hiányozhat a humor és a szerelem. A tökéletes ruha című epizódban a fiatallány ismét elköltözött anyjától. A mama lelkesen készülődött az esküvőjére, és a megfelelő menyasszonyi ruhát is megtalálta. A fiatallány a kötelező pszichiátriai vizsgálaton pánik rohamot kapott, amikor az életéről mesélt, ezért kötelezték a heti egyszeri mentális szemlére. A műsorszám a szórakoztató sorozatok csoportjába tartozik. HOT Sztárkvíz A Viasat3 legújabb bulvár kvízműsorában átlagemberek sztár partnereikkel versengenek a győzelemért, ami egy 100.000 forintos utazási utalvány. A műsort a Franciaországból származó, a magyart még nem igazán jól beszélő Kuki nevű férfi vezeti. A versenyzők bebizonyíthatják, hogy mennyire naprakészek a sztárok világában, ismerik-e a hazai sztárok életének minden apró részletét. Az első forduló gyorsasági játék, a másodikban a játékosok ún. sorkérdéseket kapnak, a harmadik menetben pedig fel kell ismerniük, hogy melyik sztárt rejti a fotó, és minél nagyobb a mutatott részlet, annál kevesebb pontszám jár a megfejtésért. A negyedik fordulóban megjelennek már a műsorban a sztárok is, és ettől kezdve együtt vetélkednek a játékosokkal, melyben „sztártipp” és igaz vagy hamis játék szerepel. A műsorszám jelen epizódjában Gianni, Lang Györgyi, Karafiáth Orsolya jelent meg sztárként, vetélkedett lelkesen. A műsorszám a bulvár témákra építő, szórakoztató. Linda A Görbe Nóra főszereplésével készült magyar filmsorozat Linda kalandjait mutatja be a ’80as évek Budapestjének kulisszái előtt. A tizennyolckarátos aranyhal című epizódban az őrnagy Lindát bízza meg azzal a feladattal, hogy nyomozzon a margitszigeti halastóból kilopott aranyhalak után. Linda a tó mellett éjszakázik, ahol egy megerőszakolt németlányra talál rá, végül sikeresen megoldotta a bűnesetet. A műsorszolgáltató ezen műsorával kapcsolatban már született bírósági döntés (3.Kf.27.446/2006/4. szám), mely szerint – a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva megállapították – a műsorszám sem célját, sem tartalmát tekintve nem felel meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek. A helyszínelők A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szóló amerikai krimisorozatban különös bűntényeket oldanak meg tudományos módszerek segítségével. A vizsgált időszakba a film első 25 perce tartozott. Jelen epizódban egy ismeretlen férfi holttestet találtak egy családi ház lakói az
36
éjszaka közepén. A nyomozás során egy katonai bunkerben még 11 holttestet fedeznek fel a szakértők. A film az akció-krimi műfajába sorolható. A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében biztosított ügyféli jogok gyakorlása érdekében a 2007. február 19-i, 22-i, 23-i, 24-i és 25-i vélelmezett törvénysértések vonatkozásában 2007. március 9-én, a 2007. február 26 - április 1. között vélelmezett törvénysértések kapcsán 2007. április 10-én- kelt levélben küldte meg a műsorszolgáltató részére a hatósági ellenőrzés megállapításait, amelyre a műsorszolgáltató az arra előírt határidőn belül nem válaszolt, így a Testület a rendelkezésére álló adatok alapján az alábbi álláspontot alakította ki. A Testület arra tekintettel, hogy a műsorszolgáltatóval szemben 2007. március 9-én és április 10-én megindított két közigazgatási eljárás alanya, valamint az azokban vélelmezett törvénysértések is megegyeznek egyesítette azokat, egy eljárást folytatott le a vonatkozásukban és egy közigazgatási határozattal zárja le azokat. Az Rttv. 2.§ 19. pontja az alábbiakban határozza meg a közszolgálati műsorszám fogalmát: 19. Közszolgálati műsorszám: a műsorszolgáltató vételkörzetében (országos, körzeti, helyi) élő hallgatók, nézők tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgáló műsorszám, így különösen: a) a művészeti alkotás, az egyetemes, a magyar és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúráját, valamint a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek életét, a kisebbségi álláspontokat bemutató közlés, b) oktatási, képzési célú ismeretek közzététele, c) tudományos tevékenység és eredmények ismertetése, d) a vallásszabadság megvalósulását szolgáló, valamint az egyházi és a hitéleti tevékenységet bemutató műsorok, e) a gyermek- és ifjúsági műsorok, valamint a gyermekvédelem céljait szolgáló ismeretterjesztő, felvilágosító műsorok, f) a mindennapi életvitelt segítő, az állampolgárok jogi és közéleti tájékozódását szolgáló, az egészséges életmódot, a környezetvédelmet, a természet- és tájvédelmet, a közbiztonságot, a közlekedésbiztonságot elősegítő ismeretek terjesztése, g) az életkoruk, testi, szellemi vagy lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében súlyosan hátrányos helyzetben lévő csoportok számára készített műsorszám, h) a hírszolgáltatás. A műsorszolgáltató által az adott napokon főműsoridőben közzétett műsorszámok főleg szórakoztató humoros, vagy akció - krimi sorozatok, kvízműsorok, illetőleg vicces riportokat, videókat közvetítő műsorszámok voltak. Ezen műsorszámok fentiekben bemutatott rövid tartalmi ismertetői alapján egyértelműen megállapítható, hogy a vizsgált napokon a főműsoridőben sugárzott műsorszámok tartalmi, valamint zömében látványos képi és hang elemeik segítségével elsősorban a nézők könnyed szórakoztatását szolgálták, így az Rttv. 2.§ 19. pontjában meghatározott, a közszolgálatiságnak tartalmat adó értékeket együttesen vizsgálva levonható az a következtetés, hogy az adott műsorszámok sem céljukat, sem tartalmukat tekintve nem feleltek meg a közszolgálati műsorokkal szemben támasztott követelményeknek.
37
Bár a műsorszolgáltató 2007. március 20-án, 21-én, 26-án, 27-én, 28-án, 29-én főműsoridőben a Tuti fuvar című műsorszámot tette közzé, mely tudásalapú rejtvényekre épülő kvízműsor, ezért a közszolgálati műsorszámok közé sorolható, azonban az egyes adások hossza nem érte el 25 percet, hanem általában néhány másodperccel rövidebb volt, így ily módon ezeken az adásnapokon sem közvetített a műsorszolgáltató főműsoridőben 25 perc tartamban közszolgálati műsorszámot. A műsorszolgáltató tehát a nevezett napokon főműsoridőben nem tett közzé huszonöt percnyi közszolgálati műsorszámot, így sérült az Rttv. 8.§ (2) bekezdése, melynek értelmében „Közszolgálati műsorszámokat a főműsoridőben legalább huszonöt percben kell szolgáltatni.” A szankcionálás alapját az Rttv. 8.§ (2) bekezdése megsértése tekintetében az Rttv. 112. § (1) bekezdés e) pontja és 135-§-a jelenti: „112. § (1)
Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, (…) valamint a műsorszolgáltatási szerződésben (…) előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti (…), a Testület
e) a közszolgálati műsorszolgáltatóval, a bejelentés alapján műsorszolgáltatást végző műsorszolgáltatóval szemben, illetve a Panaszbizottság kezdeményezésére bírságot szab ki a 135. § szerinti összeghatárok között, 135. § (1) Jogosulatlanul végzett műsorszolgáltatás, illetve az e törvényben előírt bejelentés nélkül vagy attól eltérő módon végzett műsorelosztás és műsorszétosztás esetén a felelőssel szemben a Testület a jogosulatlanul elért bevétel kétszeresének megfelelő, vagy ha ez nem állapítható meg, tízezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, melyet az Alapba kell befizetni. A műsorszolgáltató részéről 2006-ban a Testület kilenc alkalommal tapasztalta az Rttv. 8.§ (2) bekezdésének a megsértését, elsőként 2006. januárjában, és mivel ezen törvénysértést a műsorszolgáltató gyakran követte el, a Testület az Rttv. 112.§ (1) bekezdése e) pontja és 135.§-a alapján 500.000-Ft pénzbírságot szabott ki vele szemben az 1519/2006. (VII.5.) számú határozataiban. Ezt követően 2168/2006. (IX.27.) számú határozatában 300.000-Ft, 2290/2006. (X.11.) számú határozatában 200.000-Ft, 2536/2006, (XI.22.) számú határozatában 500.000-Ft, 2547/2006.(XI.22.) számú határozatában 1.000.000-Ft, a 183/2007. (I. 24.), és 578/2007. (III. 7.), valamint 674/2007. (III.21.) számú határozataiban 1.200.000 - Ft, 2.400.000-Ft és 800.000-Ft, illetőleg 894/2007. (IV.11.) számú határozatában 1.800.000-Ft pénzbírságot szabott ki a műsorszolgáltatóval szemben. A Testület a műsorszolgáltatót részéről legutoljára 2006. decemberében tapasztalta az Rttv. 8.§ (2) bekezdésének a megsértését, ezért az Rttv. 112.§ (1) bekezdése e) pontja és a 135.§-a alapján, 1.000.000-Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót. Jelen esetben, mivel a műsorszolgáltató hosszú távon folyamatosan megsérti az Rttv. 8.§ (2) bekezdését, vele szemben a Testület azon napok kapcsán, amikor főműsoridőben egyáltalán nem közvetített közszolgálati műsorszámot, alkalmanként 1.000.000-Ft pénzbírságot szabott ki.
38
Azokon a napokon pedig, ahol bár a műsorszolgáltató főműsoridőben közvetített közszolgálati műsorszámokat, de azok időtartama nem érte el a 25 percet, a Testület alkalmanként 50.000-Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót. A fentiek alapján, mivel a műsorszolgáltató 22 alkalommal főműsoridőben egyáltalán nem közvetített közszolgálati műsorszámot, ezért ennek vonatkozásában 22.000.000 –Ft, míg hat alkalommal – amikor - főműsoridőben sugárzott közszolgálati műsorszámok időtartama nem érte el a 25 perc hosszúságot- alkalmanként 50.000-Ft, vagyis 300.000-Ft , azaz összesen 22.300.000-Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte a Testület a műsorszolgáltatót. Az eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. Törvény 153.§ (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136.§ (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136.§ (3) bekezdése biztosítja. Budapest, 2007. június 27. Az Országos Rádió és Televízió Testület nevében
Kovács György elnök
39