ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1802/2007. (VII. 18.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ában biztosított jogkörében a Sárrét Rádió Bt. (a hatósági ellenőrzés időpontjában Rádió1 Szeghalom, jelenleg Juventus Rádió Szeghalom; 5520 Szeghalom, Szabadság tér 2/2.) műsorszolgáltatóval (a továbbiakban: Műsorszolgáltató) szemben folytatott eljárásban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 31. § (1) bekezdésének e) pontja alapján meghozta az alábbi végzést. A Testület a Műsorszolgáltatóval szemben az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésének valószínűsítése okán hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást megszünteti. E végzés ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A végzés felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti felhatalmazás alapján, a 2542/2005. (XII. 14.) számú ORTT határozatban foglaltaknak megfelelően hatósági ellenőrzés keretében hivatalból vizsgálta a Műsorszolgáltató 2006. október 25-i adását, és a következőket tapasztalta. 1. A 40/2006. (I. 11.) számú ORTT határozattal jóváhagyott szerződésmódosítás értelmében a Műsorszolgáltató a hálózatos műsoridő 06:00 és 10:00 óra közötti intervallumában napi 29 perc (azaz 1740 másodperc) időtartamban vállalt kötelezettséget saját hírszolgáltatásra. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a vizsgált napon a Műsorszolgáltató összesen 1279 másodperc időtartamban sugárzott híreket (ld. az alábbi táblázat félkövéren szedett részeit). Rádió1 Szeghalom (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson; Black Eyed Peas; Diana King; 50Cent; Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar; Gnarks Barkley; Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00
Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Opel/műsorajánló Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/Audi/műsorajánló Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Opel Corsa/Békés Irányár/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Audi/műsorajánló/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Opel Corsa/Békés megye portál/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Euronics/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Audi/műsorajánló/promó Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Opel Corsa/Hidasháti Mg. Rt. Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/Euronics/Hidasháti Mg. Rt./Audi
3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (155 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.)
7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.49 10.49-10.51 10.51-11.01 11.01-11.03
2
Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Opel Corsa/Hidasháti Mg. Rt Zene (Rob Thomas) Reklám/Audi/Békés megye portál Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/Opel Corsa/Euronics Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani,13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Audi/Békés Irányár Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas) Sporthírek/interjú egy testépítővel Reklám/Euronics/Békés megye portál/Opel Corsa Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Audi/Békés Irányár/Opel Corsa/műsorajánló Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Audi/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Opel Corsa/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/Opel Corsa/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41-kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dogg;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Guetta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és
11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-12.00 12.00-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.49 13.49-13.50 13.50-13.53 13.53-13.56 13.56-13.58 13.58-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58
3
műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
22.58-23.01 23.01-24.00
2. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató által 06:00 és 10:00 óra között sugárzott saját hírszolgáltatás a hírek időpontját, időtartamát tekintve az első és második hírszolgáltatás [a Rádió 1 Gyula esetében az első hírszolgáltatás: 06:00:03-06:02:36 (153 másodperc), a Rádió 1 Szarvas esetében az első és második hírszolgáltatás: 05:59:5706:02:34 (157 másodperc) és 06:32:24-06:37:12 óra (448 másodperc)] kivételével, a hírek tartalmát tekintve pedig teljes egészében megegyezett a Média-Cápa Szolgáltató Bt. által üzemeltetett Rádió 1 Békéscsaba és Rádió 1 Gyula (jelenleg: Juventus Rádió Békéscsaba és Juventus Rádió Gyula), a Cervinus Szolgáltató Kft. által üzemeltetett Rádió 1 Szarvas (jelenleg: Juventus Rádió Szarvas) és az A-tól Z-ig Beruházási, Szervezési és Lebonyolítási Bt. által üzemeltetett Rádió 1 Orosháza (jelenleg: Juventus Rádió Orosháza) elnevezésű műsorszolgáltatásokban 06:00 és 10:00 óra között elhangzott hírekkel (ld. a fenti egy és az alábbi négy táblázat félkövéren szedett részeit). Rádió 1 Békéscsaba (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/Opel Corsa Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Citroen/OTP Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékműavatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Motocross/sportruházat/ Mobilvarázs/Skoda Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott)
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (155 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31
4
Reklám/Opel Corsa/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Békés Irányár/XRay Tanoda/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ ötvösmester/üzemanyag adalék/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Citroen/sportruházat/OTP Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/autóklinika/Békés megye portál/OTP Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Népsport/Vadász Panzió/Skoda Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Csaba Gumi Kft./Csaba Center/Kawasaki/OTP Garancia/Csaba Center/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/sportruházat/Opel Corsa/lemezajánló/ajándéküzlet/Szarvasi Takarékszövetkezet/autójavítás/ motocross/Mobilvarázs/OTP Bank/MOL Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Opel Corsa/Csaba Center/Hidasháti Mg. Rt./műsorajánló/OTP Garancia/Csaba Center/Vadász Panzió Zene(Rob Thomas) Reklám/Autóklinika/sportruházat/Vadász Panzió/OTP Bank/videotéka/műsorajánló/Skoda Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Éva kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/Csaba Center/OTP Garancia/motocross/Spuri üzemanyag adalék/Békés megye portál/Csaba Center/műsorajánló Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Citroen/Hidasháti Mg. Rt./Békés Irányár/Szarvasi Takarékszövetkezet/Mobilvarázs/Opel Corsa Folytatódik a Kívánságműsor (Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Skoda/lemezajánló/Csaba Gumi Kft./sportruházat/motocross/OTP Garancia/Pannon Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Skoda/ajándéküzlet/Vadász Panzió/autójavítás/OTP Bank/ötvösmester Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul)
7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.)
7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-10.58 10.58-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.44 13.44-13.48 13.48-13.55 13.55-14.00 14.00-14.08
5
Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Skoda/Csaba Center/Vadász Panzió/Csaba Center/Opel Corsa/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Citroen/X-Ray Tanoda/Spuri üzemanyag adalék/Skoda/Vadász Panzió/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ sportruházat/ötvösmester/Békés Irányár/Szarvasi Takarékszövetkezet/videotéka Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/Citroen/Békés megye portál/Opel Corsa Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/X Ray Tanoda/Mobilvarázs/Opel Corsa Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/videotéka/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Gyula (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene;1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed
14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02
17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00
6
Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/hallgatottsági adat Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Motocross/Skoda/Interspar Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Opel Corsa/Békés Irányár/Elektro Pont Üzlet/Audi/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ sportruházat/Interspar Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet/Ofotért/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Audi/Békés megye portál/Sulinet/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Sportruházat/Elektro Pont/Audi Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Skoda/Csaba Center/Interspar/Csaba Center/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy
3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:36 (159 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.)
7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00
7
Reklám/Opel Corsa/Euronics/Ofotért/sportruházat/Elektro Pont Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Csaba Center/Interspar/Csaba Center/Audi Zene (Rob Thomas) Reklám/Skoda/Hidasháti MG RT./Elektro Pont/Békés Irányár/Audi Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/sportruházat/Opel Corsa/Interspar Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/Hidasháti MG. Rt./Sulinet/Csaba Center/Elektro Pont üzlet Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Audi/Békés megye portál/Ofotért/Interspar/Skoda Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Euronics/Hidasháti Mg. Rt./sportruházat/Elektro Pont üzlet/Opel Corsa Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet/Interspar/Skoda Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Opel Corsa/Csaba Center/Ofotért/Elektro Pont/Csaba Center/Skoda Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Audi/sportruházat/Elektro Pont/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Elektro Pont/Interspar Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/Opel Corsa/Békés Irányár/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/promó
11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.48 13.48-13.50 13.50-13.57 13.57-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01
8
Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Szarvas (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése(Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése(Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Audi/butik/műsorajánló Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/gumiszervíz/Szarvasi Takarékszövetkezet/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Audi/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Exclusiv Change/Opel Corsa/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Piramis Café/Békés Irányár/Melós Kocsma/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a
21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 5:59:57-6:02:34 (157 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:24-6:37:12 (288 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.)
7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.)
9
jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/használtautó kereskedés/Medison Gyorsétterem/Opel Corsa/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Audi/Békés megye portál/Fuji Fotócentrum/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Csaba Center/Zöld Ház Étterem/Csaba Center Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Audi/Melós Kocsma/Szarvasi és Gyomai Hirdető/Piramis Café/Hidasháti Mg. Rt./bútorszövet/Melós Kocsma/Kifutó butik/nyílászárók/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy;Anastacia Reklám/Audi/Melós Kocsma/Piramis Café/Belvárosi Söröző és Pizzéria/Hidasháti Mg. Rt./Békés Irányár Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/lakástextil/Csaba Center/Melós Kocsma/Belvárosi Söröző és Pizzéria/használtautó kereskedés/Kifutó butik/Csaba Center Zene (Rob Thomas) Reklám/Opel Corsa/Piramis Café/Belvárosi Söröző és Pizzéria/Club44 Pizzéria/Körös Ablak/Szarvasi és Gyomai Hirdető/Audi Körösmenti Híradó/Gombár Hajnalka/balesetveszélyes kereszteződések a békéscsabai elkerülő úton/Év vállalkozója választás/jótékonysági adakozás/lezárult a kondorosi kert szépségverseny/rendőrségi hírek/időjárás/közlekedési információk Kívánságműsor (Jamelia; 12.16-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.29-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.44-kor Ádám kérése Eminem) Reklám/Medison gyorsétterem/használtautó kereskedés/Melós Kocsma/Fuji Fotócentrum/gumiszervíz/Opel Corsa Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/Melós Kocsma/Hidasháti Mg.Rt./Csaba Center/Zöld Ház Étterem/Szarvasi Takarékszövetkezet Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Opel Corsa/Melós Kocsma/Békés megye portál Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Piramis Café/Opel Corsa/Melós Kocsma/Szarvasi és Gyomai Hirdető Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Melós Kocsma/Zöld Ház Étterem/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie
8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00 11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.08
12.08-12.53 12.53-12.55 12.55-13.03 13.03-13.05 13.05-13.49 13.49-13.50 13.50-13.58 13.58-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
10
bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Csaba Center/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Piramis Café/Csaba Center/Opel Corsa/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Opel Corsa/Békés Irányár/ Medison Gyorsétterem/Szarvasi Takarékszövetkezet/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/gumiszervíz/Békés Irányár/Melós Kocsma/Kifutó Butik/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/Melós Kocsma/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/Melós Kocsma/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dogg;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/Melós Kocsma/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Guetta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Orosháza (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése(Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése(Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley)
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02
17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59
11
Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Tesco/promó Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/Skoda/Békés Irányár/műsorajánló Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Tesco/Audi/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Spuri üzemanyag adalék/sportruházat/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Audi/nyelviskola/Tesco Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Hidasháti Mg. Rt./autósbolt/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Skoda/optika/Békés megye portál Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/sportruházat/Csaba Center/OTP Garancia/Csaba Center/Audi Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/Audi/MOL/motocross/lemez ajánló/nyelviskola Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/OTP Garancia/Hidasháti Mg.Rt./Csaba Center/használtautó kereskedés/Csaba Center/Audi Zene (Rob Thomas) Reklám/Skoda/sportruházat/motocross/Audi Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean
5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (155 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.)
7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00 11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50
12
Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/OTP Garancia/Spuri üzemanyag adalék/Hidasháti Mg. Rt./motocross Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/optika/Békés megye portál/Csaba Center/sportruházat Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Skoda/Hidasháti Mg. Rt./lemezajánló/OTP Garancia/motocross Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/sportruházat/Hidasháti Mg.Rt./Békés Irányár/Népsport Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Skoda/autósbolt/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Csaba Center/Spuri üzemanyag adalék/Csaba Center/Skoda/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ sportruházat/Békés Irányár/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/autósbolt/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik Cookie műsora zenékkel(Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41-kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dogg;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.47 13.47-13.50 13.50-13.57 13.57-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
13
3. A 40/2006. (I. 11.) számú ORTT határozat értelmében a Műsorszolgáltató a saját műsoridején belüli 10:00 és 14:00 óra közötti intervallumban a Slágerlista és Kívánságműsor című saját műsorszámok napi sugárzására vállalt kötelezettséget. Az utóbbi műsorszám tekintetében a Műsorszolgáltató egyúttal vállalta a műsorszám interaktivitását. A) A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a 10:00 és 12:00 óra közötti időintervallumban a Műsorszolgáltató által sugárzott Slágerlista, valamint a 12:00 és 14:00 óra közötti időintervallumban sugárzott Kívánságműsor című műsorszámok az elhangzott zeneszámokat, továbbá azok lejátszási sorrendjét illetően megegyeztek a Rádió 1 Budapest (hálózatos műsorszolgáltató) által 10:00 és 12:00, valamint 12:00 és 14:00 óra között sugárzott ugyanilyen című műsorszámokkal (kizárólag a műsorvezető személye és az összekötő szöveg különbözött). B) A hatósági ellenőrzés egyúttal rámutatott arra, hogy a Műsorszolgáltató által a vizsgált napon 10:00 és 12:00 óra között sugárzott Slágerlista című műsorszám a műsorvezető személyét, az elhangzott zeneszámokat és azok lejátszási sorrendjét tekintve megegyezik a Rádió 1 Békéscsaba, Rádió 1 Gyula, Rádió 1 Szarvas és Rádió 1 Orosháza elnevezésű műsorszolgáltatásokban ugyanebben az időben elhangzott azonos című műsorszámokkal (kizárólag a zeneszámok közötti összekötő szöveg tekintetében állt fenn különbözőség). C) A hatósági ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a Műsorszolgáltató által a vizsgált napon 12:00 és 14:00 óra között sugárzott Kívánságműsor című műsorszám egyezett a Rádió 1 Békéscsaba, Rádió 1 Gyula, Rádió 1 Szarvas és Rádió 1 Orosháza elnevezésű műsorszolgáltatásokban ugyanebben az időben elhangzott azonos című műsorszámokkal (az említett műsorszolgáltatások által sugárzott Kívánságműsor című műsorszámok annyiban különböztek, hogy a Műsorszolgáltató műsorán 13:53 és 13:56 óra között sugárzott interjú miatt hiányzott a többi műsorszolgáltatás műsorán 13:54 órakor elhangzott kívánság, illetve a Rádió 1 Szarvas műsorán 12:01 és 12:08 óra között sugárzott Körösmenti Híradó című műsorszám miatt nem egyeztek a Műsorszolgáltató és a Rádió 1 Szarvas által sugárzott Kívánságműsor-ok). D) A hatósági ellenőrzés arra is rámutatott, hogy a Kívánságműsor tekintetében vállalt interaktivitás sem érvényesült, mivel a műsorvezető bejelentkezései jórészt a zeneszámok felkonferálására szorítkoztak. (A hatósági ellenőrzés megállapításaival kapcsolatban ld. az alábbi táblázatokat, a félkövéren szedett részek jelzik az egyezőségeket, a félkövéren és dőlten is szedett részek pedig a különbözőségeket.) Rádió1 Budapest (ORTT felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene;1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Guetta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00
14
Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/Kívánságműsor ajánló Hírek/Hudák Anita/zavargások október 23-án/külföldi kommentárok a budapesti zavargásoknak/Christina Aguilera megválik bőrruháitól/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Cookie Show ajánlója Budapesti Krónika/Hudák Anita/tegnap is érezni lehetett a könnygázt a Ferenciek terénél/39 embert vittek a Honvéd Kórházba a zavargások után/tervezik az új kormányzati negyedet/koalíciós egyezkedés a fővárosban/laptopot kapnak a közgyűlési képviselők/nem biztos, hogy drágul jövőre a tömegközlekedés/újra gazdát cserélhet a ferihegyi repülőtér/56-os kiállítás nyílt a Hadtörténeti Múzeumnak/ferencvárosi ingatlaneladások Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Motocross/Floriol/Rádió1 promó Hírek/Hudák Anita/elbontották a tüntetők sátrait a Kossuth téren/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/saját szigetet kapott ajándékba Michael Schumacher/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Marso/Hervis/Oxygén/Kívánságműsor ajánló Hírek/Hudák Anita/gyalogost gázolt Demszky Gábor hivatali autója/elfogták a tank vezetőjét/csökken a benzin ára/Pénelope Cruz lett az év színésznője/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/UPC/Aqua számítástechnika/Rádió1 promó Hírek/Hudák Anita/zavargások október 23-án/külföldi kommentárok a budapesti zavargásoknak/Christina Aguilera megválik bőrruháitól/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Floriol/Xerox/Rádió1 promó Hírek/Hudák Anita/elbontották a tüntetők sátrait a Kossuth téren/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/saját szigetet kapott ajándékba Michael Schumacher/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Sárkány Center/Marso/Aqua számítástechnika/Rádió1 műsorajánló Hírek/Hudák Anita/gyalogost gázolt Demszky Gábor hivatali autója/elfogták a tank vezetőjét/csökken a benzin ára/Pénelope Cruz lett az év színésznője/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Mesterkurzus/Oxygén/Gepárd Futárszolgálat/Rádió1 műsorajánló Hírek/Hudák Anita/gyalogost gázolt Demszky Gábor hivatali autója/elfogták a tank vezetőjét/csökken a benzin ára/Pénelope Cruz lett az év színésznője/időjárás/közlekedés Rádió1 Top 10 Katával (Pink;Outcast;Summer mooon;10.19-kor Kata bejelentkezése;Kelis;Sean Paul;10.29-kor Kata bejelentkezése;Tom Novy;Madonna;10.41-kor Kata bejelentkezése: a vonalban Zsolt;Gnarks Barkley;Black Eyed Peas;10.49-kor Kata bejelentkezése Rihanna
4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:18-6:03:10 (172 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:10-6:37:12 (302 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:42-7:05:33 (171 sec.) 7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:46-7:36:38 (172 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:09-8:08:00 (171 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:27-8:36:19 (172 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:49-9:04:40 (171 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10:01:23-10:04:09 (166 sec.) 10.04-10.57
15
felkonferálásával;10.56-kor Kata bejelentkezése Reklám/motocross verseny/Hervis/MOL/lemezajánló Zene; 11.04-kor, 11.22-kor, 11.32-kor, 11.44-kor Kata bejelentkezése és Manó a játék nyertese és 11.55-kor (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna;Rob Thomas Reklám/motocross/Rádió1-es műsorajánló/UPC Kívánságműsor (Jamelia;12.06-kor Tünde kérése;Busta Rhymes;Arash;12.16-kor Anita kérése Black Eyed Peas;Nelly/Kelly;12.27kor Anikó kérése;Sean Paul;12.35-kor Móni küld egy számot Zsoltinak;50Cent;Shakira;12.47-kor Gábor a játék nyertese;Pink) Reklám/motocross/Pannon/Europark/ UPC/Rádió1promó Folytatódik a Kívánságműsor (13.03-kor férfi kérése Nelly;Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;Rihanna;13.29-kor Matula és Gabi kérése Bob Sinclair;Will Smith;13.36-kor Joci kérése;13.40-kor Viki a játék nyertese;Pink;13.47-kor Viki kérése Orishas;David Guetta) Reklám/motocross/lemezajánló Zene (Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/UPC/Marso/Oxygén/műsorajánló Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Mesterkurzus/UPC/Gepár Futár/műsorajánló Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/Marso/ Mesterkurzus/Hervis/Oxigén Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/Marso/TMobile/Hervis/Aqua számítástechnika/Gepárd Futár Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/Sárkány Center/Marso/T-Mobile/műsorajánló Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41-kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/Aqua számítástechnika/Oxygén/műsorajánló Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/Gepárd Futárszolgálat/Oxygén/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta)
10.57-11.00 11.00-11.55
11.55-11.59 11.59-12.55
12.55-12.59 12.59-13.57
13.57-14.01 14.01-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58
16
Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió 1 Békéscsaba (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene;1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/Opel Corsa Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Citroen/OTP Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Motocross/sportruházat/ Mobilvarázs/Skoda Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Opel Corsa/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Békés Irányár/XRay Tanoda/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ ötvösmester/üzemanyag adalék/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc)
21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (155 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31
17
Reklám/Citroen/sportruházat/OTP Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/autóklinika/Békés megye portál/OTP Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Népsport/Vadász Panzió/Skoda Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Csaba Gumi Kft./Csaba Center/Kawasaki/OTP Garancia/Csaba Center/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/sportruházat/Opel Corsa/lemezajánló/ajándéküzlet/Szarvasi Takarékszövetkezet/autójavítás/ motocross/Mobilvarázs/OTP Bank/MOL Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Opel Corsa/Csaba Center/Hidasháti Mg. Rt./műsorajánló/OTP Garancia/Csaba Center/Vadász Panzió Zene(Rob Thomas) Reklám/Autóklinika/sportruházat/Vadász Panzió/OTP Bank/videotéka/műsorajánló/Skoda Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busta Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Éva kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/Csaba Center/OTP Garancia/motocross/Spuri üzemanyag adalék/Békés megye portál/Csaba Center/műsorajánló Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Citroen/Hidasháti Mg. Rt./Békés Irányár/Szarvasi Takarékszövetkezet/Mobilvarázs/Opel Corsa Folytatódik a Kívánságműsor (Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;KMaro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Skoda/lemezajánló/Csaba Gumi Kft./sportruházat/motocross/OTP Garancia/Pannon Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Skoda/ajándéküzlet/Vadász Panzió/autójavítás/OTP Bank/ötvösmester Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Skoda/Csaba Center/Vadász Panzió/Csaba Center/Opel Corsa/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Citroen/X-Ray Tanoda/Spuri üzemanyag adalék/Skoda/Vadász Panzió/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat
8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-10.58 10.58-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.44 13.44-13.48 13.48-13.55 13.55-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56
18
Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ sportruházat/ötvösmester/Békés Irányár/Szarvasi Takarékszövetkezet/videotéka Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/Citroen/Békés megye portál/Opel Corsa Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/X Ray Tanoda/Mobilvarázs/Opel Corsa Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/videotéka/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Gyula (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene;1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/hallgatottsági adat Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red)
16.56-17.02
17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:36 (159 sec.) 6.03-6.07
19
A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Motocross/Skoda/Interspar Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Opel Corsa/Békés Irányár/Elektro Pont Üzlet/Audi/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ sportruházat/Interspar Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet/Ofotért/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Audi/Békés megye portál/Sulinet/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Sportruházat/Elektro Pont/Audi Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Skoda/Csaba Center/Interspar/Csaba Center/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/Opel Corsa/Euronics/Ofotért/sportruházat/Elektro Pont Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Csaba Center/Interspar/Csaba Center/Audi Zene (Rob Thomas) Reklám/Skoda/Hidasháti MG RT./Elektro Pont/Békés Irányár/Audi Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busta Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/sportruházat/Opel Corsa/Interspar Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/Hidasháti MG. Rt./Sulinet/Csaba Center/Elektro Pont üzlet Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink)
6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00 11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.48
20
Reklám/Audi/Békés megye portál/Ofotért/Interspar/Skoda Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Euronics/Hidasháti Mg. Rt./sportruházat/Elektro Pont üzlet/Opel Corsa Zene (David Getta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene(Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Elektro Pont üzlet/Interspar/Skoda Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Opel Corsa/Csaba Center/Ofotért/Elektro Pont/Csaba Center/Skoda Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Audi/sportruházat/Elektro Pont/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Elektro Pont/Interspar Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/Opel Corsa/Békés Irányár/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
13.48-13.50 13.50-13.57
Rádió1 Szarvas (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul)
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00
13.57-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
21
Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése(Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Guetta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése(Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene(Linkin Park) Reklám/Audi/butik/műsorajánló Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/gumiszervíz/Szarvasi Takarékszövetkezet/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Audi/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Exclusiv Change/Opel Corsa/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Piramis Café/Békés Irányár/Melós Kocsma/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/használtautó kereskedés/Medison Gyorsétterem/Opel Corsa/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Audi/Békés megye portál/Fuji Fotócentrum/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/
1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 5:59:57-6:02:34 (157 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:24-6:37:12 (288 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01
22
Csaba Center/Zöld Ház Étterem/Csaba Center Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Audi/Melós Kocsma/Szarvasi és Gyomai Hirdető/Piramis Café/Hidasháti Mg. Rt./bútorszövet/Melós Kocsma/Kifutó butik/nyílászárók/Opel Corsa Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy;Anastacia Reklám/Audi/Melós Kocsma/Piramis Café/Belvárosi Söröző és Pizzéria/Hidasháti Mg. Rt./Békés Irányár Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/lakástextil/Csaba Center/Melós Kocsma/Belvárosi Söröző és Pizzéria/használtautó kereskedés/Kifutó butik/Csaba Center Zene (Rob Thomas) Reklám/Opel Corsa/Piramis Café/Belvárosi Söröző és Pizzéria/Club44 Pizzéria/Körös Ablak/Szarvasi és Gyomai Hirdető/Audi Körösmenti Híradó/Gombár Hajnalka/balesetveszélyes kereszteződések a békéscsabai elkerülő úton/Év vállalkozója választás/jótékonysági adakozás/lezárult a kondorosi kert szépségverseny/rendőrségi hírek/időjárás/közlekedési információk Kívánságműsor (Jamelia;12.16-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.29-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.44-kor Ádám kérése Eminem) Reklám/Medison gyorsétterem/használtautó kereskedés/Melós Kocsma/Fuji Fotócentrum/gumiszervíz/Opel Corsa Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/Melós Kocsma/Hidasháti Mg.Rt./Csaba Center/Zöld Ház Étterem/Szarvasi Takarékszövetkezet Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Opel Corsa/Melós Kocsma/Békés megye portál Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/Piramis Café/Opel Corsa/Melós Kocsma/Szarvasi és Gyomai Hirdető Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Opel Corsa/Melós Kocsma/Zöld Ház Étterem/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Csaba Center/Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet/Piramis Café/Csaba Center/Opel Corsa/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Opel Corsa/Békés Irányár/ Medison Gyorsétterem/Szarvasi Takarékszövetkezet/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/gumiszervíz/Békés Irányár/Melós Kocsma/Kifutó Butik/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor
10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00 11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.08
12.08-12.53 12.53-12.55 12.55-13.03 13.03-13.05 13.05-13.49 13.49-13.50 13.50-13.58 13.58-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02
17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
23
Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/Melós Kocsma/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel(Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/Melós Kocsma/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dog;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/Melós Kocsma/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Getta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Orosháza (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése (Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Guetta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley) Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Tesco/promó Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/Skoda/Békés Irányár/műsorajánló Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59 5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (159 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
24
időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Tesco/Audi/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Spuri üzemanyag adalék/sportruházat/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Audi/nyelviskola/Tesco Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Hidasháti Mg. Rt./autósbolt/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Skoda/optika/Békés megye portál Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/sportruházat/Csaba Center/OTP Garancia/Csaba Center/Audi Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/Audi/MOL/motocross/lemez ajánló/nyelviskola Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/OTP Garancia/Hidasháti Mg.Rt./Csaba Center/használtautó kereskedés/Csaba Center/Audi Zene (Rob Thomas) Reklám/Skoda/sportruházat/motocross/Audi Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/OTP Garancia/Spuri üzemanyag adalék/Hidasháti Mg. Rt./motocross Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani) Reklám/Csaba Center/optika/Békés megye portál/Csaba Center/sportruházat Folytatódik a Kívánságműsor (13.13-kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Skoda/Hidasháti Mg. Rt./lemezajánló/OTP Garancia/motocross Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas;13.54-kor Anett kérésével búcsúzik a műsorvezető) Reklám/sportruházat/Hidasháti Mg.Rt./Békés Irányár/Népsport Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Skoda/autósbolt/promó Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.48 10.48-10.51 10.51-11.00 11.00-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-11.59 11.59-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.03 13.03-13.05 13.05-13.47 13.47-13.50 13.50-13.57 13.57-14.00 14.00-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
25
bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Csaba Center/Spuri üzemanyag adalék/Csaba Center/Skoda/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ sportruházat/Békés Irányár/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/autósbolt/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41-kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dogg;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Guetta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
Rádió1 Szeghalom (beküldött felvétel) Zene (Kelly Clarkson;Black Eyed Peas;Diana King;50Cent;Jennifer Lopez) Műsorvezető (Zizi) bejelentkezése, utána folytatódik a zene (Milk and Sugar;Gnarks Barkley;Sean Paul) Zene; 1.05-kor; 1.20-kor; 1.35-kor; 1.50-kor műsorvezető bejelentkezése(Sean Paul;Black Eyed Peas;Bob Sinclair;Madonna;Puff Daddy;Simply Red;Pink;Armand van Helden;Kelly Clarkson) Zene; 2.30-kor, 2.51-kor műsorvezető bejelentkezése; (Sean Paul;Black Eyed Peas;Fatboy Slim;Busta Rhymes;Casey;David Getta) Zene; 3.29-kor, 3.54-kor műsorvezető bejelentkezése (Arash;Tom Novy;Fugees;Anastacia;Gnarks Barkley;Madonna;Puff Daddy;Madonna;Simply Red;Bob Sinclair) Zene; 4.07-kor, 4.27-kor, 4.49-kor műsorvezető bejelentkezése (Shape Sisters;Alicia Keeys;Africas Monster;Shakira;Sean Paul) Zene; 5.07-kor, 5.22-kor; 5.35-kor, műsorvezető bejelentkezése és 5.52-kor elköszön (Christina Aguilera;Outcast;Axel;P. Diddy;Mariah Carey;Ashlee Simpson;Bob Sinclair;Gnarks Barkley)
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
Idő 0.00-0.29 0.29-1.00 1.00-2.00 2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-5.59
26
Reklám/promó Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/ma tárgyalja a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás Zene (Simply Red) A műsorvezetők bemutatkozásával megkezdődik a Kukori című műsor és zene (Linkin Park) Reklám/Opel/műsorajánló Hírek/Vági Kata/emlékezés az 56-os forradalomra/körösladányi emlékmű avatás/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/békéscsabai fórum a sportról/megtervezték a tank eltulajdonítását/hiányosak a brit gyerekek földrajzi ismeretei/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor; zene (Kelly Clarkson;Arash) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/motocross/Audi/műsorajánló Hírek/Vági Kata/sikeres a Megyei Munkaügyi Központ tevékenysége/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/indul a téli időszámítás/kormányellenes útzár Gödnél/baleset Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Shakira;Chiara/Missy Elliott) Reklám/Opel Corsa/Békés Irányár/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/131 embert állítottak elő a zavargások miatt/benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Fidesz/emelkedett a jegybanki alapkamat/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor (Pink;Sean Paul;Maroon5) Reklám/Megatánc/Pannon/ lemezajánló/Viasat3/Blikk/motocross/ Audi/műsorajánló/műsorajánló Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/emelkedett a jegybanki alapkamat/elpusztult Mancs/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Gnarks Barkley;Panjabi Mc) Reklám/Opel Corsa/Békés megye portál/promó Hírek/Simon Julianna/56-os emlékművet avattak Gyulán/benyújtotta népszavazási kérdéseit a Fidesz/légszennyezés a fővárosban/Anglia lezárja munkaerőpiacát a románok és a bolgárok előtt/időjárás/közlekedés Zene és a Kukori című műsor folytatása (Simply Red;Sean Paul) Reklám/Megatánc/Joy Magazin/Viasat3/Blikk/Euronics/promó Hírek/Simon Julianna/Weinckheim kastély felújítás/131 embert állítottak elő a hétfői zavargásokkal kapcsolatban/emelkedett a jegybanki alapkamat/lezuhant egy helikopter Romániában/időjárás/közlekedés Zene, majd folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Pussycat Dolls;Whitney Houston;Black Eyed Peas;Arash) Reklám/Megatánc/Blikk/motocross/ Audi/műsorajánló/promó Rádió1 Top 10 Orosz Sándorral (Pink;Outcast;Summermoon;Kelis;Bob Sinclair;Black Eyed Peas;Tom Novy;Madonna;Gnarks Barkley) Reklám/Opel Corsa/Hidasháti Mg. Rt. Top10 első helyezettje Rihanna; utána Shaggy Reklám/Euronics/Hidasháti Mg. Rt./Audi Zene (Orishas;Pink;Sean Paul;Wonderland Avenue;50Cent;Kelly Clarkson;Christina Aguilera;Milk and Sugar;Rihanna) Reklám/Opel Corsa/Hidasháti Mg. Rt Zene (Rob Thomas) Reklám/Audi/Békés megye portál Kívánságműsor (Jamelia;12.08-kor Melinda kedvence Busty Rhymes;Arash;Black Eyed Peas;12.21-kor Feri kérése;Nelly/Kelly;Sean Paul;12.36-kor Ádám kérése Eminem;Shakira) Reklám/Opel Corsa/Euronics Folytatódik a Kívánságműsor (Pink;Mary J. Blidge;Gwen Stefani,13.13-
5.59-6.00 6:00:03-6:02:38 (155 sec.) 6.03-6.07 6.07-6.31 6.31-6.32 6:32:28-6:37:15 (287 sec.)
6.37-6.58 6.58-7.02 7:02:41-7:05:27 (166 sec.)
7.05-7.31 7.31-7.33 7:33:52-7:36:42 (170 sec.) 7.36-7.59 7.59-8.05 8:05:06-8:07:55 (169 sec.) 8.08-8.31 8.31-8.33 8:33:32-8:36:18 (166 sec.) 8.36-8.58 8.58-9.01 9:01:16-9:04:02 (166 sec.) 9.04-9.56 9.56-10.01 10.01-10.49 10.49-10.51 10.51-11.01 11.01-11.03 11.03-11.48 11.48-11.50 11.50-12.00 12.00-12.01 12.01-12.50 12.50-12.52 12.52-13.49
27
kor Ildikó kérése Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;K-Maro;13.27-kor Melinda kérése Rihanna;Pink) Reklám/Audi/Békés Irányár Folytatódik a Kívánságműsor (Orishas) Sporthírek/interjú egy testépítővel Reklám/Euronics/Békés megye portál/Opel Corsa Zene (David Guetta;Nelly Furtado;Sean Paul) Kata bejelentkezése, majd zene (Sommermoon;Dido;14.24-kor Kata bejelentkezése;Rob Thomas;Linkin Park;14.35-kor Emil a játék nyertese;Mattafix;Madonna) Reklám/motocross/Joy Magazin/Viasat3/Megatánc/ műsorajánló/műsorajánló/Audi/Békés Irányár/Opel Corsa/műsorajánló Zene (15.09-kor Kata bejelentkezése;Wonderland Avenue;15.22-kor Kata bejelentkezése;Nelly Furtado;Bob Sinclair;15.34-kor Gabi a játék nyertese;Sean Paul;15.45-kor Kata bejelentkezése;15.53-kor Kata és Cookie bejelentkezése) Reklám/motocross/MOL/Megatánc/ műsorajánló/Audi/promó Kezdődik a Cookie Live Mix Show (Gnarks Barkley;Missy Elliott;Pussycat Dolls;Beyoncé;Sugababes;16.55-kor Attila a játék nyertese) Reklám/Megatánc/Pannon/Viasat3 Blikk/Pannon/műsorajánló/ Opel Corsa/Békés megye portál/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (17.14-kor Tímea Imrének küld egy számot;17.32-kor Monorról telefonált egy hallgató és Tom Novyt kért;17.48kor Böbe a játék nyertese;Shakira) Reklám/motocross/Joy Magazin/Blikk/műsorajánló/ műsorajánló/Opel Corsa/promó Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Gnarks Barkley;K-Maro;18.07-kor Gábor telefonja Egerből;Bob Sinclair;18.23-kor Anikó a vonalban;Notorius BIG;Christina Aguilera;P.Diddy;Milk and Sugar;18.41-kor Dia a játék nyertese;Sean Paul;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/ Megatánc/műsorajánló/promó/műsorajánló Folytatódik Cookie műsora zenékkel (Shakira;19.08-kor Renáta kérése;Sommermoon;19.23-kor egy lány kérése Nelly Furtado;Arash;19.41-kor Zita a játék nyertese;Sean Paul;Anastacia;19.49-kor Cookie és Bárány Attila bejelentkezése) Reklám/motocross/Pannon/Megatánc/ műsorajánló/promó Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával és Antonióval; az első órában Rádió1 Top40 (Pink;Snoop Dogg;Tom Novy;Christina Aguilera;Gnarks Barkley;Bob Sinclair;Rihanna;Nelly Furtado;Orishas) Reklám/motocross/műsorajánló/Viasat3/Kinder Bueno/promó/műsorajánló Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Tom Novy;Bob Sinclair;David Guetta) Reklám/Megatánc/Kinder Bueno/lemezajánló/Viasat3/ műsorajánló/műsorajánló/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Wonderland Avenue) Reklám/motocross/promó/promó Folytatódik a Discoshit című műsor Antonió és Bárány Attila mixével és műsorvezetői bejelentkezésekkel (Milk and Sugar)
13.49-13.50 13.50-13.53 13.53-13.56 13.56-13.58 13.58-14.08 14.08-14.55 14.55-15.02 15.02-15.54
15.54-16.01 16.01-16.56 16.56-17.02 17.02-17.53 17.53-18.00 18.00-18.54
18.54-19.01 19.01-19.54
19.54-19.59 19.59-20.56 20.56-21.01 21.01-21.58 21.58-22.02 22.02-22.58 22.58-23.01 23.01-24.00
A Testület adminisztrációs hibából kifolyólag figyelmen kívül hagyta 2357/2006. (X. 19.) számú határozatát, ezért a hatósági ellenőrzés fentiekben tett megállapításai következtében az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését valószínűsítette a
28
Műsorszolgáltatóval szemben és felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére a Ket. 51. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően. [A szóban forgó határozatban a Testület hozzájárult a Műsorszolgáltató által üzemeltetett Rádió1 Szeghalom (99,4 MHz), a Média-Cápa Szolgáltató Bt. által üzemeltetett Rádió1 Békéscsaba (100,9 MHz) és Rádió1 Gyula (90,5 MHz) és a Cervinus Szolgáltató Kft. által üzemeltetett Rádió1 Szarvas (95,2 MHz) elnevezésű műsorszolgáltatások „Rádió1hálózatból” történő kiválásához és az említett műsorszolgáltatásoknak, mint hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatásoknak a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. által üzemeltetett Juventus Rádió elnevezésű műsorszolgáltatással való hálózatba kapcsolódáshoz, azzal, hogy a szerződésmódosítások akkor lépnek hatályba, ha a „Juventus Rádió-hálózatba” belépni kívánó 3 műsorszolgáltató a Testület felé fennálló tartozásait (műsorszolgáltatási díj- és késedelmi kamattartozás) rendezte. Az említett feltétel teljesülését követően 2006. november 19-től szűnt meg a korábbi hálózatos struktúra (és kerültek az említett műsorszolgáltatók a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt.-vel hálózatba). A Testület a fentiekkel együtt – szintén adminisztrációs hiba okán – figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az említett határozatra tekintettel már két alkalommal – 2343/2006. (X. 19.) és 2527/2006. (XI. 22.) számú végzéseiben – megszüntette a Műsorszolgáltatóval szemben az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés hasonló módon történt megsértései miatt indított közigazgatási hatósági eljárásokat.] A Műsorszolgáltató a 2007. január 20-án kézbesített felhívásnak 2007. február 5-én kelt és postára adott levelében tett eleget. Írásbeli nyilatkozatában a Műsorszolgáltató az alábbiakat adta elő. A Műsorszolgáltató kifejtette, hogy a felhívásban tévesen került megállapításra a hálózatba kapcsolódás és a helyi műsorkészítés ideje, mivel – a 14:00 és 06:00 óra közötti időintervallum helyett - 14:00 és 10:00 óra között kerül sor a hálózatba kapcsolódásra. A Műsorszolgáltató nem vitatta a hatósági ellenőrzésnek a 06:00 és 10:00 óra közötti hírműsorok – Műsorszolgáltatási Szerződés szerinti 1740 másodperc helyett – 1279 másodperc időtartamban történt sugárzására vonatkozó megállapítását. A Műsorszolgáltató elismerte, hogy a Slágerlistában hallható zenei anyag azonos volt a Rádió1 Szeghalom, illetve Rádió1 Békéscsaba, Rádió1 Gyula, Rádió1 Szarvas és Rádió1 Orosháza által sugárzottakkal. E körben a Műsorszolgáltató hivatkozott a Testület „Rádió1hálózatban” szintén részt vevő Mambó Rádió Kft. adásával kapcsolatban tett korábbi megállapításaira. A Műsorszolgáltató ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Testület az említett ügyben szintén azt észlelte, hogy a zenei betétek egyezőek a műsorszolgáltató (Mambó Rádió Kft.) pécsi és komlói adásában, a különböző műsorvezetői megszólalások – és az ezek során elhangzó különböző információk miatt – azt állapította meg, hogy a két csatornán nem teljesen ugyanaz a műsorszám került sugárzásra.
29
A fentieket követően a Műsorszolgáltató külön kihangsúlyozta, hogy a hálózatba kapcsolódó rádiók helyi műsorának részét képező Slágerlista (TOP10) – amely az ország teljes területeiről származó hallgatóközönség szavazati és/vagy egyéb (az egyes régiók adottságaitól független) tényezők (pl. lemezeladási adatok) alapján alakul ki – értelemszerűen egységes elvekre épül, amelyek az ország teljes területén irányadóak. Ennél fogva a zenei Slágerlista a hálózatban részt vevő rádióknál kivétel nélkül azonos kell, hogy legyen; a műsor a különböző bekonferálások útján tehető sajátossá (ebből a szempontból a Rádió1 Békéscsaba és Rádió1 Gyula zenei slágerlistája különböző volt). Nyilatkozata végén a Műsorszolgáltató tájékoztatta a Testületet, hogy 2006. november 19-étől megszűnt a korábbi hálózatba kapcsolódási szisztéma és a Juventus Rádióval kapcsolódik azóta hálózatba, illetve, hogy a műsorszolgáltatásra a Műsorszolgáltatási Szerződésben vállaltaknak megfelelően kerül sor. A Testület arra tekintettel, hogy a közigazgatási hatósági eljárás megindítását követően észlelte, hogy arra adminisztrációs hiba okán került sor, megállapította, hogy az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésének valószínűsítése okán indított közigazgatási hatósági eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, ezért a Ket. 31. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés alapján megszüntette a közigazgatási hatósági eljárást. A Ket. 31. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés szerint: „31. § (1) A hatóság az eljárást végzéssel megszünteti, ha e) az eljárást hivatalból indították, vagy folytatták, és az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn (…).” Az Rttv. 136. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel a Ket. 109. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a végzés ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs, a végzés felülvizsgálatát a bíróságtól lehet kérni. Budapest, 2007. július 18. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György elnök
30