MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
Zárószavazás elő tti módosító iavasla t
Kövér László ,
az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ő l szóló 46/1994 . (IX. 30 .) OGY határozat 107 . (1) bekezdés b) pontja alapján az „egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról” szóló T/12684 . számú törvényjavaslat T/12684/8 . számú egységes javaslatához a k ővetkező
zárószavazás el ő tti módosító javaslato t terjesztem elő: 1 . Az egységes javaslat 4 . §-a a következők szerint módosul : „4. § Az Fgytv . a következ ő 17/D . §-sal és azt megel ő ző alcímmel egészül ki: „Fogyasztóvédelmi referens 17/D . § (1) A számvitelről szóló 2000. évi C . törvény (a továbbiakban : Szt.) hatálya alá tartozó, a kis- és középvállalkozásokról, fejl ődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá nem tartoz ó vállalkozás köteles fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztatni . (2) A fogyasztóvédelmi referens feladata a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységéne k figyelemmel kísérése, a vállalkozás alkalmazottai részére fogyasztóvédelmi tárgyú oktatás, képzé s szervezése . A fogyasztóvédelmi referens kapcsolatot tart a fogyasztóvédelmi hatósággal, békéltet ő testületekkel, valamint egyéb, fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátó állami szervekkel .” (3) Fogyasztóvédelmi referens az a magyar állampolgár vagy az Európai Unió tagállama és a z Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgára lehet, ak i [szakirányú végzettséggel vagy ]legalább [ötévi]kétéves, fogyasztóvédelmi területe n [folytatott]szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik. [(4) Az (1) bekezdésben meghatározott vállalkozás legalább egy fogyasztóvédelmi referenst köteles foglalkoztatni minden olyan megyében, ahol telephellyel rendelkezik . A fogyasztóvédelmi referens irodáját – amennyiben a megyeszékhelyen a vállalkozás telephellye l rendelkezik, úgy a – megyeszékhelyen, vagy azon legnagyobb népességszámú településen kel l elhelyezni, ahol telephellyel rendelkezik.]' 2. Az egységes javaslat 7 . §-a a következő k szerint módosul : „7. § Az Fgytv. a következő 37IB. §-sal és azt megel őző alcímmel egészül ki : „Fogyasztóvédelmi rezsi[ ]pont
2 37/B. § (1) A fogyasztóvédelmi hatóság szervezetében fogyasztóvédelmi rezsi[ ]pont működik. (2) A fogyasztóvédelmi rezsi[ ]pont feladata a villamos-energia-, földgáz-, távh ő-, víziközműszolgáltatást és hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érint ő területen a fogyasztók tájékoztatása a vonatkozó jogszabályi el őírásokról, a fogyasztók által kezdeményezhető hatósági eljárásokról , továbbá az igénybe vehető igényérvényesítési eszközökről.' 3. Az egységes javaslat 16 . §-a a következők szerint módosul : „16. § (1) Az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997 . évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban : Etv.) 53/F. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) 300 m2-nél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmény nem létesíthet ő – ideértve a kereskedelmi építmény kialakítása érdekében az építmény engedélyköteles átalakítását is –, vag y ezt meghaladó méretre nem bővíthető.” (2) Az Etv. 59. § (3) bekezdésb)pontja helyébe a következő rendelkezés lép : fAminiszter e törvényben és a felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározotta k
szerint) „b)a Nyilvántartás működtetéséről, fenntartásáról és fejlesztésér ől, valamint a fenntartást biztosító ,
a Nyilvántartás elektronikus alkalmazásai jogszabályban el őírt kötelező használatának –a rendszerhasználattal arányos díj ellenében történő – biztosításáról,” (az országos illetékességű – a személyes adatok kezelése tekintetében adatfeldolgozóként kijelölt – Dokumentációs Központ útján gondoskodik.)
[(2)](3j Az Étv. 60 . §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki :
„(3a) E törvénynek az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló 2013. évi . .. törvénnyel megállapított 53/F . § (1) bekezdését az olyan építési engedélyezési eljárásban is alkalmazni kell, amelynél az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló 2013 . évi ... törvény 16 . §-ának hatálybalépésekor az építési engedélyt az eljáró hatóság még nem adta ki.” f4) Az Étv. 62. § (1) bekezdés 9 . pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy)
„9 . a Nyilvántartás mű ködésének feltételeit, az adatszolgáltatás, az elektronikus ügyintézés rendjét , a Nyilvántartás használatához kapcsolódó, önköltségszámításon alapuló rendszerhasználati díjat , valamint az adatkezelésben részt vev ők feladatait és felel ősségét,” (rendelettel állapítsameg.)”
4. Az egységes javaslat 19 . § (3) bekezdése a következ ők szerint módosul : „(3) A Kertv . 2. §-a a következő 18a. és 18b . ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában)
3 „18a. napi fogyasztási cikk: a vendéglátó tevékenység keretében értékesített termékek kivételéve l olyan, a lakosság napi szükségleteinek, igényeinek kielégítésére szolgáló élelmiszer, illatszer , drogériai termék, háztartási tisztítószer és vegyi áru, higiéniai papírtermék,[ állateledel,] amelyet a fogyasztó jellemz ően legfeljebb egy éven belül elfogyaszt, elhasznál vagy lecserél ; 18b . napi fogyasztási cikket értékesít ő üzlet : olyan üzlet, amely forgalmának dönt ő hányadát napi fogyasztási cikknek minősülő termékek árusítása teszi ki ;”" 5 . Az egységes javaslat 21 . §-a a következők szerint módosul : A fémkereskedelemről szóló 2013 . évi CXL. törvény 15 . (7) bekezdése a következő szöveggel lép hatálybaí helyébe az alábbi rendelkezés lép] : „(7) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a) a fémkereskedelmi hatóság vagy hatóságok kijelölését , b) a 4 . § (2) bekezdése szerinti megállapodás, továbbá a 4 . § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatr a vonatkozó részletes szabályokat , c) a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag felvásárlására vonatkozó részletes szabályokat , d) a fémkereskedelmi engedélyköteles anyag anyagkísér ő okmányára, továbbá a fémkereskedő bejelentési, nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó részletes szabályokat , e) a tevékenységi biztosíték összegére, fajtálra, rendelkezésre bocsátására és felhasználásár a vonatkozó részletes szabályokat , fi fémkereskedő telephelye működésének részletes feltételei[re]t , g) a 10 . § (3) bekezdésében [foglalt hasznosító által teljesítend ő]elő írt adatszolgáltatás részletes szabályait, h) a felismerésre alkalmas jellemz őkre vonatkozó szabályokat, i) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott rendő rségi szerv [által]részére történő, a 3. § (8) bekezdésébenés az 5 . § (7) bekezdés[ek]ében meghatározott közvetlen tájékoztatásra é s adatszolgáltatásra, továbbá a 14 . § (1) bekezdésében meghatározott, az általános rend őrségi feladatok ellátására létrehozott rend őrségi szerv által történő adatszolgáltatásra vonatkozó részletes szabályokat , j) a 10. § (2) bekezdésében meghatározott írásba foglalt megállapodás kötelező tartalmá[ra]t, k) a 3 . § (10) bekezdésében meghatározott szigorú számadású anyagkísér ő okmányra vonatkozó részletes szabályokat , 1) a hatósági ellen őrzésre vonatkozó részletes szabályokat , m) a fémkeresked őnek nem minősülő személyekre vonatkozó részletes szabályokat , n) a fémkereskedelmi engedélyre, az engedély irántikérelemre és a kérelem elbírálására vonatkozó részletes szabályokat, o) az annak feltételeire vonatkozó szabályokat, hogy jelen törvény hatálya a határon átnyúl ó szolgáltatásokra is kiterjed , rendeletben állapítsa meg.” 6 . Az egységes javaslat 22 . §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki : „(7) A hulladékról szóló 2012 . évi CLXXXV . törvény 88. § (3) bekezdés b) pont bc) alpontjában a „részletes szabályokat” szövegrész helyébe a „részletes szabályokat,” szöveg lép . 7. Az egységes javaslat 24. §-a a következők szerint módosul : „24 . § (1) Ez a törvény — a (2)—(4) bekezdésben foglalt kivétellel — a kihirdetését követ ő ötödi k napon lép hatályba. (2) A 21 . [a kihirdetést követő napon]2013 . november 22-én lép hatályba .
4 (3) A 2. §, a 4.§ s a 14. § (1) bekezdése, a 15 . §, a 16 . § (2) és (4) bekezdése, [és]valamint a 26. 2014. január 1-jén lép hatályba. (4) A 3 . §, az 5—[6. §, a 8-19 . §, a 10 . § (2) bekezdése, a 11[. § (2) bekezdése, a 1=12 . §, a 14 . § (2) bekezdése, a 16 . § (1) és (3) bekezdése, a17—19 . §, a 22 . § (1) bekezdés c) pontja és (3) bekezdése , valamint a 23 . § (6) bekezdése az e törvény kihirdetését követ ő hatvanadik napon lép hatályba." 8. Az egységes javaslat 27 . §-a a következők szerint módosul : „27. § (1)E törvény a) 2. §-a a bels ő piaci szolgáltatásokról szóló, 2006 . december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, b) 22. (4) bekezdése a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatot t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/E K európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005 . május 11-i 2005/29/EK európa i parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja . (2) E törvény 5 . §-a a fogyasztói jogviták online rendezésér ől, valamint a 2006/2004/EK rendelet é s a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013 . május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti é s tanácsi rendelet 7 . cikk (1) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezést állapít meg .”
INDOKOLÁ S A javaslatok a következő tartalmi és jogtechnikai kodifikációs pontosításokat tartalmazzák : 1. A fogyasztóvédelmi referensekkel szemben az egységes javaslat szerint támasztott „szakirány ú végzettség” követelménye kapcsán nem egyértelm ű, hogy pontosan melyik szakirány ú végzettség(ek) volnának elfogadhatók a kötelezettség teljesítéséhez . Emellett a „fogyasztóvédelmi területen” megszerzend ő szakmai gyakorlat legalább ötéves id őtartama is indokolatlanul hosszú . Adott esetben egy ügyfélszolgálati irodán is megszerezhet ő az a tudás, amely a fogyasztóvédelm i referensi feladatok ellátásához szükséges . Az egységes javaslat 4 . §-ával a fogyasztóvédelemr ől szóló 1997 . évi CLV . törvénybe beiktatn i kívánt 17/D. § (4) bekezdése nem egyeztethet ő össze a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény (a továbbiakban : cégtörvény) rendelkezéseivel. A cégtörvény szerint a cég telephelye a tevékenység gyakorlásának önállósult üzleti letelepedéssel járó helye , amely a cég székhelyétől eltérő helyen található. A cég székhelyétől eltér ő településen lév ő, önállósult üzleti letelepedéssel járó hely pedig fióktelep . Mindezt szem előtt tartva a módosítás a referensre vonatkozó szabályokat — a hatályo s szabályozással koherens módon – alkalmazhatóbbá kívánja tenni . 2. A módosítás nyelvtani pontosításra irányul . 3. 2013 . október 1-jétől az általános építmények építési napló vezetésre kötelezett épít őipari kivitelezési tevékenységek körében a papír alapú építési napló helyett kötelez ően alkalmazandó az elektronikus építési napló . Az elektronikus építési napló az Országos Építésügyi Nyilvántartás részét képező kötelező közszolgáltatás . Az alkalmazás működtetésére, fenntartására és fejlesztésére kizárólagos joggal az üzemeltet ő Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft . jogosult . Az elektronikus építési napló rendszerének rendelkezésre állása, mint közszolgáltatás tárhely- é s informatikai rendszer használatot, illetve a webes program rendelkezésre bocsátását jelenti . A rendszerhasználatot arányos díj ellenében az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ
5 biztosítja. A feladat ellátására a módosítás a Kormánynak ad felhatalmazást az arányos rendszerhasználati díj megállapítására . 4. A módosítás a kereskedelemr ől szóló 2005 . évi CLXIV . törvényt érintően a napi fogyasztási cikk fogalmi felsorolásából kiveszi az állateledelt, mivel az nem olyan típusú termék, amelyre tekintette l a törvényjavaslat meghatározza a szigorúbb parkolási szabályokat . A napi fogyasztási cikke t értékesítő üzletek fogalmába sorolható üzletek ugyan többségükben állateledelt is értékesítenek , azonban az els ősorban állateledelt értékesítő profilú kisállat-kereskedésekre nem jellemz ő olyan mértékű gépjármű -forgalom, amely indokolttá tenné a törvényjavaslat céljaként meghatározot t parkolóhely-létesítési szabályok szigorítását . 5. A módosításnak a fémkereskedelemről szóló 2013 . évi CXL. törvény felhatalmazó rendelkezését érintő része a rendőrség általi és a rend őrség részére történ ő adatszolgáltatás pontosítására irányul . Szükséges ennek meghatározása, azért hogy az adatszolgáltatás minél egyszer űbben és minél célhoz kötöttebben valósulhasson meg . A módosítás emellett szövegpontosításokat is tartalmaz . 6. A módosítás azt célozza, hogy a törvényjavaslat elfogadását követ ően a hulladékról szóló 2012 . évi CLXXXV . törvény 88 . § (3) bekezdés b) pontjában található felsorolás be) alpontja vesszőt tartalmazzon az egységes javaslat szerint beépül ő bd) alpont el őtt. 7. A hatályba léptető rendelkezések korrekciója a jogszabály-szerkesztési követelményeknek val ó megfelelést, valamint a megfelel ő felkészülési id ő biztosítását szolgálja . 8. A jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009 . (XII. 14 .) IRM rendelet szerint ha valamely uniós jog i aktusnak való megfelelést a jogszabály tervezete más jogszabály módosítása útján biztosítja, akko r – a módosított jogszabályon túl – a módosító jogszabály tervezetében is jogharmonizáció s záradékban kell megállapítani, hogy az adott módosító jogszabály tervezete mely uniós jogi aktusnak való megfelelést biztosítja . Erre tekintettel a törvényjavaslat megfelelési klauzulával egészül ki . Budapest, 2013 . október ,,