ALL. HULüAnl
l A N I I U K t r Z U INi. KUNYVIAKA
Érkezett: 19 j . t ^ . é v . . . . . ^ A
hó W-n.
Vu-portszám: XI. ÉVFOLYAM
\
:
V V ' ~ J \
• :."
Dr. LENDL ADOLF és Dr. MÁRKUS JENŐ közreműködésével szerkeszti RAITSITS EMIL.
Kiadja: BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERTJE. Előfizetési á r a egy évre 8 K, félévre 4 K.
Egyes szám
a
„Mi Újság az Állatkertben"
Hogyan mozognak a rovarok? Irta : Dr. Pongrácz
Sándor.
(Folytatás.)
Az izületek mindenesetre a szárazföldi rovarok nál jutottak legnagyobb fontosságra, foglalkozzunk tehát legelőször ezeknek mozgásával. Mindenki tudja, hogy a rovarok végtagjai egy mással alakra nézve vagy megegyezők, vagy vala melyik végtagpár, legtöbbnyire az első vagy utolsó a fokozott izommunka következtében megnagyobbo dott s átalakult. Legtöbb rovar végtagjait meglehetős egyenlő mértékben használja. Ilyen végtagokon az izmok is azonosak. A két főízmot, az emlőt (extensor, E I ) és a süllyesztőt (flexor, h) valamennyi rovar vég tagján megtaláljuk. Amint a mellékelt rajz mutatja, az emelő izom a végtagcsípő chitinhártyáiból indul ki és az oldal mell belső falához van rögzítve. Összehúzódásakor a végtagot emeli. A sülyesztő izom a csípő belső felületét a mell chitin villájával (ch) köti össze és a végtag süllyesztését, főleg a comb behajtását eszközli. Van 2. rajz. még egy harmadik izomköteg is, mely a lábszár és ezzel együtt a lábfejízek behaj lítására szolgál és szintén a chitinvilla tövéből indul ki, csakhogy a csípőnek nem belső, hanem alsó tövéhez tapad. A térdizület tájékán van végül a forgóizom
Megjelenik minden hó 1-én é s 15-én.
című melléklettel együtt 40 fillér.
(rotator.) Az izmok a lábfejízekben, mint ilyenek már nem szerepelnek, hanem inakká vékonyodnak, melyek a karmok mozgatását elősegítik. A végtag behajtá sakor az izom a térden megfeszül, megrövidül s a karmot is behúzza, tehát kapaszkodó helyzetbe hozza, kinyújtásakor a karom tövét egy chitinlemez nyomja állandóan és tartja kifeszített állapotban. A végtag izületek és izmok sokféle berendezései a legkülönfélébb mozgások egész sorát hozzák létre. A mozgás sajátságai bizonyos csoportokon belül ismétlődhetnek úgy, hogy legtöbbnyire minden rovar csoportnak meg van a maga jellemző mozgása. Az egyenes szárnyúak rendjében például a csótánok, imádkozó sáskák és szöcskefélék helyváltoztatása annyira elütő, hogy a búvárok az egyenesszárnyúakat már régóta három nagy csoportra: futókra, lépkedőkre és ugrókra (Cursoria, Gressoria és Saltatoria) osztották. Vannak azonban rovarok, melyek igen lassan mászkálnak, vagy kapaszkodva másznak, s ilyen mozgással főleg némely csótánnál és a boga rak jórészénél találkozunk. A mászkálás a hely változtatásnak bizonyára a legősibb módja. A száraz földi rovarok lárváinak nagy része mászkál s ha nemcsak ezek szervezetének, hanem életműködései nek is tulajdonítunk valami phylogeniai jelentőséget, akkor azokat csakis olyan ősformákból vezethetjük le, melyek másztak, lassan mozogtak. A csótánok ősibb alakjai, melyekről tudjuk, hogy a legősibb jelenkori rovarokat képviselik, még nem futnak, hanem rövid védtagjaikkal ügyetlenül mászkálnak a kövek vagy fakéreg alatt, holott a fiatalabb, s magasabban szervezett fajok, melyek közé a mi házi csótánunk
is tartozik, valamennyien jó futók. Föltehetjük, hogy a legősibb rovarok szárnyatlan szervezetek lehettek, melyek a- rákok módjára mászkáltak, sőt valószínű leg hátrafelé is mozogtak. A csótánok némely faja még mai is jól hátrál és még ezeknél is jobban a termeszek katonái, továbbá a chrysopák, meg a hangyalesők lárvái. Természetes, hogy a mászkáló életmód elsősorban föld vagy kövek alatt élő rova roknak van hasznára, olyan rovaroknak tehát, melyek amúgy is védettek, futásra nem szorul nak, de másrészt nem is fejleszthették ki ily élet mód mellett végtagjaikat. Ép oly igaz az is, hogy a földalatti életmód a végtagoknak egész más irányú fejlődését hozta létre, mint a földfölötti. A lótetű (Gryllotalpa) elülső végtagjai pl. a vakondok-végtag módjára egész ásólapáttá alakultak, más rovaroké, mint pl. a ganajtúróké is úgy módosultak, hogy velők bizonyos tárgyak alá könyebben férkőzzenek, s minden nehézség nélkül készítsenek búvóhelyet. A lépkedő-, futó és ugró mozgásra alkalmas végta gok kialakulása másutt, mint a föld felszínén, tehát ott, ahol a mozgás szabad mechanizmusa elé semmi féle akadály nem gördül, el sem képzelhető. Itt aztán a mozgásnak ismét sok fajával találkozunk. Az imádkozó sáska elülső végtagjával, mely fogó szervvé alakult, kaszáló mozdulatokat végez. Sok bogár elülső végtagja rendkívül meghosszabodott, a csikbogarak első lábszára tapadásra alkalmas korongokat visel és a legtöbb sáska lábfejizein szin tén tapadásra alkalmas hólyagokat és kapaszkodó tüskéket hord. A végtagok kifejlődése azonban leg érdekesebb a hernyóknál. A hernyó mozgáskor ugyanis jelentéktelen és rövid végtagjait kevésbé használja, de annál jobban a tapadó korongokban végződő 4—5 pár állábait, melyeknek igen érdekes működésük van. Mozgatáskor ugyanis a hosszú hengeres testnek gyű rűit egymás után viszik előre úgy, hogy az utolsó állább átveszi az utolsóelőtti működését, ezét ismét a harmadik stb. Az araszoló hernyók testük köze pét magasra emelik s mozgáskor az utolsó testszel
Elefántok. („A Természet" eredeti tárcája.) Irta : Faltay
László.
;z 1900-ik év július havában egy híres, Afrikét, Indiát, Siámot bejárt angol sportsman azzal a kijelentés sel lepte meg a vadon ormányos állatai iránt érdeklődő világot, hogy „huszonöt év elmultán nem lesz elefánt a rengetegben, ha a kíméletlen, pusztító vadá szattal fel nem hagynak, vagy legalább is korlátozni nem fogják az oktalan, csakis az elefántcsontért való haszontalan öldöklést". Ez a kijelentés egy hires „Afrikander" szájából, ugyancsak nagy felindulást keltett és mivel bevezetett gazdasági érdekeket érintett, nem mindenütt talált igaz elismerésre. De a híres vadásznak azért akadtak barátai, akik magukévá tették az ügyet. Igaz sportsmanok, passzionátus professzionista vadászok voltak ezek, akik eddig is tartottak kíméleti, tilalmi időt, nem lőtték le az elefánt tehenet és borjút még az afrikai
vények mindjárt a legelsők mögé kerülnek, mert csak ezeken vannak állábaik ,s így középtestüket a járás nál nem használhatják. így jön létre az araszoló mozgás. Még kisebb fáradsággal mozog sok moly lepke hernyója, Ezek ugyanis mászáskor végtagjaikat egyáltalában nem használják, hanem fonómirigyeik kel egy szálat készítenek, melyen testüket felhúzzák. Sok hernyó megteszi azt is, hogy valamely növény ről testét egy hosszú szálon vagy egy alacsonyabb növényre, vagy a földre leereszti. Részben az állábakra emlékeztető chitin függelékekkel más rovarok körében, neve zetesen sok sáska-, recésszárnyú- és bogárlárvánál is találkozunk. A csibor és a sáska fejlődésének egy korai szakában ugyanis a potrohszelvények hasoldalán 8 pár apró csökevényes kidudorodás jelenik meg, melyeket igen sokan elcsenevészese dett végtagok utolsó maradványainak tekin tik (1. mellékelt rajz). Ez az eszme külön ben már nem új, mert már Okén is össze hasonlította a hernyó állábait a sörtelábú férgek bőrfüggelékeivel s azt találta, hogy ezek egymással homológok. Okén azon ban megfeledkezett arról, hogy míg a 3. rajz. valódi végtagok ízekre osztott szervek, addig a hernyó állábai csak egyszerű, tagolatlan bőrfüggelékek, melyek tisztán a hernyó életmódjának következtében jutottak kifejlődésre és csökevényes szerveknek nem tekinthetők. Egészen a hernyók alkatára emlékeztetnek a teg zesek lárvái is, melyeken azonban az állábak nyo maival sem találkozunk. Ezek az állatok nem is szorulnak ilyen pótfüggelékekre, csak utolsó potrohszelvényükön hordanak két tolólábat. Mihelyt meg építették tegezüket, belebújnak s testük elejét csak annyira tolják ki belőle, hogy végtagjaikkal szabadon mozogjanak. Hogy eközben tegezüket el ne veszítsék, testük harmadik szelvényén elhelyezett tüskével kapaszkodnak a tegez belső felületébe. szabad rengetegben sem, csak egyszerűen, törvény nélkül is, az ízlésnek és nemes emberi érzésnek hódolva. Érdekes, hogy egy vadászati tilalmi időnek az ellenzői is igazi afrikaiak voltak. Különösen a portugál afrikaiak és a dél afrikai volt köztársaságbeliek tartották lehetetlennek, nevetséges nek a híres sportsman kijelentését, mert őket legjobban érintette az esetleges tilalmi idő alatt elmaradó gazdasági haszon. Az angol afrikai területeken, német Keletafrikában és Siámban szerzett tapasztalatai alapján a híres vadász most rendkívüli számadatokkal bizonyította be állításainak komoly voltát: 1892-ik évben angol afrikai területen 1270 drb elefántot lőttek le, közte 400 drb tehenet és 187 drb borjút és ebből a számból csak 300 drb esik hivatott vadász, igazi sportsman, fegyvereire, a többi áldozat az elefántcsontkereskedők puskásai nak kapzsiságáért pusztult el, rengeteg tetemeivel az ős afrikai földet táplálva. De ez csak angol vadon. Hol van még a német afrikai vadész terület és Középafrika független vadonjai, a Naivasha to környéke, ahol szintén százakra megy az elejtett elefántok száma. 1894—96. években 6000 darabot tett ki az afrikai földrészen leölt elefántok száma. A sportsman bebizonyította állításainak igaz voltát. Az angol kormány mozdult meg először látszólag, míg nyilvánvalóvá lett, hogy a német gyarmati minisztérium, már három esztendeje megtiltotta a német afrikai gyarmatokon és ; fenhatósága alatt álló afrikai területeken a korlátlan vadászatot.
A lárvák hosszú során át végre eljutunk olyanok hoz is, melyeknek nincsenek végtagjaik. Ez igen sok légylárvára jellemző, mely azért vígan mozog. Vég tagjaikat ugyanis azáltal pótolják, hogy testüket ide-oda csavargatják, testszelvényeiket majd kihúzzák, majd összetolják, akárcsak a férgek. (Folytatás következik.)
A Ceratophrysokról. Irta: Báró Fejérváry
Géza
Aqu. u. Terr. Kundé" fennt említett számában jelent meg s melyet az alábbiakban ismertetni fogok. Duméril és Bibron a Ceratophrys cornuta L. (C. dorsata Wied) szabadban való életmódjáról a követ kezőket írja : „Eme faj Dél-Amerikában él; Cayenneben és Braziliában találták; mi e két vidékről szár mazó példányokat bírunk. A Wied-i herceg arról értesít bennünket, hogy nagy és sötét erdőkben, főként pedig ezeknek mocsaraiban tartózkodik, de művelt talajon, sőt száraz helyeken is előfordul. Ugorva 1
Gyula.
A Ceratophrys nevű meglehetősen kevéssé ismert békáról óhajtanék jelen sorokban szólani. Németül „Hornfrösche"-nek nevezik e csoportot; magyar nevü ket nem ismerem, lehet, hogy nincs is, vagy ha van, akkor félős, hogy igen tudományos hangzású lesz, mint pl. a nyelvújítás alkotta természettudományi műkifejezések, minők a fülbeg (füles-bagoly), bilcsirta (barázdabillegető), kesreg (magnesium), s így inkább maradok a görög eredetű zoológiai megnevezésük mellett. (Ez két szóból származik, még pedig Kerasszarv és Ophrys-szemöldök, ama szarv-szerű nyújtványra utalva, mely a felső szemhéj külső peremén foglal helyet). Hazájuk Dél-Amerika. Már Duméril és Bibron 1841-ben részletesen megemlékeznek e nemnek több fajáról „Erpétologie Générale" c. örökbecsű mun kájukban. A külsőnek leírását mellőzöm, eléggé szemléltetők a mellékelt Heinroth- és Cerny-féle fel vételek, melyek a „Blátter f. Aqu. u. Terrarienkunde" ez évi ápr. 1. számában jelentek meg. E helyen két fajról fogok megemlékezni. Az egyik a Ceratophrys cornuía L. Észak-Braziliából s a másik az argentiniai Ceratophrys ornata Bell. Fogságba ritkán kerülnek s épen azért ragadom meg emez alkalmat, hogy e színpompás, bizarr alakú s ritka állatokról megemlékezzem dr. 0 . Heinroth „Hornfrösche (Cera tophrys)" c. értekezése kapcsán, mely a „Blátter f. Törvényt szabott és — igazi német alapossággal érvényt is szerzett annak — és példát statuálva, egy alkalommal — egy elefántért — három embert lövetett agyon. Ez aztán hatott! Most már Anglia is, bér képmutató felháborodással helytelení tette a túlszigorú német eljárást, amely ez esetben — német területen vadészó angol kalandorvadászokat ért, — hozzáfogott az „elefánt ügy" rendezéséhez. Az elhatározást nemsokára kö vette az első — elefántok védelmére hozott törvény, amely az összes afrikai és indiai területeken és a németekkel megegyezve fönhatóségokon kívül eső területeken is tilalmi időt állapít meg, továbbá a kizáróan elefántcsontért (agyarak) folyó vadászatot szigorúan betiltotta. Anglia még tovább ment. Ismervén az elefántoknak nagy munkaerejét, tanulékonyságát és az Indiában sikerrel kultivált és napjainkig fenntartott évszázados elefánttenyésztés kiváló sikerét, elhatározta, hogy az afrikai nagyon erős, de szilajabb fajt is szelídíteni és rendszeresen tenyészteni fogja és külön állami fennhatóság alalt álló kereskedelmi társaságot szervezett, kizáróan — Rodésiában — vad elefántoknak tenyésztés céljaira való gyűjtésére. Az elefánt telepek felállíttatván Indiából hozatott szakisme rettel biró elefánt vadászok, (fogók) és szelid elefántok indultak a vadon belsejébe és a telepek lassan megteltek elfogott állatokkal. Ma már minden nagyobb angol vagy német afrikai város nak meg van a maga elefánt telepe 100—150 drb különböző
Cevatophrys
cornuta
L. — Dr. 0. Steinroth
felvétele (op. cit.) nyomán.
mozog s este felé egyhangú brekegést hallat. Apró rágcsálók, madarak, békák, puha testüek s egyéb kis állatok szolgálnak neki táplálékul." Majd hozzáfűzik, hogy egy nagy példánynak gyomrában, melyet fel boncoltak, egy még majdnem teljes békacsontvázat találtak. Ezek után áttérek dr. Heinroth értekezésére. A Scholze & Pötzschke nevű berlini hüllő- és kétéltűnagykereskedő cég 18 Ceratophrys cornuta-bó\ álló kül deményt kapott, amelyből Heinroth a 6 legszebb pél dányt választotta ki a berlini Aquarium részére. Az illető nek kijelentése szerint, aki ez állatokat gyűjtötte,mondja 1
Op. cit., Tome VIII.. p. 436—437.
korú elefánttal, melyek szükséghez képest az állam rendelkezé sére állnak. (Elefánt sorozás állami munkára, esetleg hadi célra. A gyarmati háborúban most erősen használják.) Ezenkívül természetesen sok magánvállalat felismerve az elefánt munka erejének kiválóságát külön tenyésztő telepeket is tart, melynek elefántjai azonban szintén besorozhatok és az állam által bár mikor készpénzért átvehetők. Az elefánt munkaereje mindenre használható. A körülbelül hat hónapig tartó tanuló-idomító időszak elteltével a „kiképzett" elefánt ügyesen, szinte gépszerű pontossággal teljesíti a betanított rábízott munkát, melynek elvégzésére nem kell bíztatni. Nem szabad siettetni. Különösen nagy erőkifejtést igénylő munkánál tesz az elefánt megbecsülhetetlen szolgálatot. A híres erősségű, kitűnő indiai műutakat, az afrikai ország útat vasútat, a hidakat mind ők csinálják az ember vezetése mellett és az afrikai-indiai bányamunkák, tábor építések, gyors hídverések, fadöntés, vontatás, árvízmunkálat nehézségeinek könnyű elhárítása, mindmegannyi fényes bizonyítványai az ele fánt kitűnő használhatóságának. Az elefántot a német és az angol hadsereg hadi célokra is használja a gyarmati háborúkban és most, mialatt Ipernnél a porosz gránátosok ellenálhatatlan szuronyrohamától dübörög a szenvedő vérsárral mocskos föld. . . . lent az afrikai vadon szé lén, ahol két nagy kulturnemzet civilizációt terjesztő tornyos fa
a cikkíró, valamennyit zivataros esők után fogták, mert rendszerint a földbe ássák magukat s csak páradús levegőnél bújnak elő. Ez életmódot véve tekintetbe, a berlini Aquariumban egy nagy, körülbelül 2 V 4 X P A
Ceratophrys
cornuta
L. — Dr. 0 . Steinroth
felvétele (op. cit.) nyomán.
m-nyi alappal bíró terráriumot rendeztek be részükre, amelynek közepén egy vízmedence is volt s ennek lejtős partját nedves turfa képezte. Növényzettel is ellátták s a Ficus repens részben el fedi a talajt. Eme terráriumba behelyezve, írja Hienroth, az állatok rövi desen úgy elásták magukat, hogy csak a szemük látszott ki a földből, s e célra még oly helyeket is választottak, amelyeknél a néző felé valami növény által fedettek el. E miatt, írja a szerző, nagyon csaló dott e hatalmas Amphibiákban, mert nem gondolta, hogy ennyire rejtett életmódot követnek. Hiába kísérelték meg, hogy búvóhelyeiktől kövek odarakása által elvegyék kedvöket, az állatok oly állhatatosak voltak, hogy végül is ők maradtak a győztesek. Tartójukban 25—28°-ú hőmérsék uralkodott s ezt még vízgőzzel párateltebbé tették, de e kísérlet sem hasz nált, az állatok rejtekükben maradtak s éjjel sem vándoroltak terrariumukban. Ami a színezetet illeti, Heinroth megemlíti, hogy általában ama nézet volt elterjedve, miszerint az inkább zöld-szinű példányok nőstények, míg „bungalow"-jai együtt nyúltak a tropikus fénnyel ragyogó Nap felé, az ősvilág páncélostestű tüzetokádó leviatkánjai alatt nyög a buja növényzetű equatoriális föld. Elefántok ezek a csodaállatok ; földigérő golyó álló páncél védi az egyiket, az ellenséges fegyvertűz ellen, acéltornyot hord a másik vértezett hátán, amelyből kelepelő gépfegyver szórja a halált a bozótok között bujkáló csapatok ellen. A legnagyobb szolgálatot azonban mégis a békében és pedig a kereskedelem, az ipar, a haladás szolgálatában végzi az elefánt. India óriási kiterjedésű rizsföldjein, afrika kukorica és mániok ültetvényein tízlapátos óriási ekesorral szánt az ele fánt, vagy hordja a vizes „hurky"-kat, a hátán ülő mahut egyet len intésére. India és Afrika nagy részén a vasúton kívül az elefánt „omnibusz" a fő közlekedési eszköz és a kitűnő állat 6—8 órát „Trából" az öt üléses utazó kassal a hátán a nyakán gugoló „boy" egyhangú biztatására. Tanulékonysága rendkívüli, a betenított munkát úgyszólván intés nélkül kezdi el, jókedvűen dolgozik egész napon ót, a rögtönzött munkánál is azonnal ösztönszerűen feltalálja magét. Indiában szemtanuja voltam egy alkalommal csodálatos ösztönének, majd ügyességének. Egy katonai út készítésénél a „Ganga" (Ganges folyó) egy kis elposványosodott ágán kellett átkelni. Hátára volt málházva
a hímekre a barna hátsáv jellemző. Egy kimúlt példány bonctani vizsgálata ellenben arra az ered ményre vezetett, hogy emez állat dacára annak, hogy barna szint viselt, mégis nőstény volt s közelebbi vizsgálatnál, az is megállapítható Heinroth szerint, hogy a barna s zöld színeződés igen átmegy egy másba, v. i. vannak oly barna példányok, amelyeknél a barna mustrázatban több-kevesebb zöld van jelen. Érdekes amit az állatok védekezési módjáról ír, melyet, mint mondja, mindjárt eleinte tanúsítottak. Ha hozzájuk érnek, nemcsak, hogy varasbéka mód jára felfújják magukat, hanem még szájukkal is az újj után kapnak s ily alkalmakkor még vérzésig is haraphatnak. Ekkor még röfögésszerű hangokat is hallatnak. Más hangot az érdekes sorok írója még eddig nem tapasztalt. A Heinroth által megfigyelt példányok főleg bé kákkal élnek, de egereket is megesznek s óriási szájuk hoz mérten bámulatos falatokkal tudnak megbirkózni. A táplálék után soha sem indulnak, mindég csak várakozó magaviseletet tanúsítanak, miközben csak szemeik s fejük elülső része látszik ki a földből.
Ceratophrys
ornaia
Bell.
— A. Cerny (Steinroth,
op. cit.) nyomán.
a lőszerekkel és robbanó anyaggal felszerelt, vászonból készült „elefántkosár", az állat már tudta előbbeni alkalmakból, hogy az Ő hátára pakolt, tehát nem vízhatlan vászon kosárnak nem szabad a vízbe érni; Mikor a többi hét elefánttal ő is a posvá nyos vízbe gázolt és a víz mér a nyakáig ért, hirtelen trombi tálva, indignálódva vissza fordult és bár imádta a fürdést, minden ellenkezés ellenére más helyen kelt át a folyón, ott hol csak hasáig ért a víz. Mikor utána röktön lecsatolták róla a kosarat őrült hancurozás között majd két óráig lubickolt a vízben. Más alkalommal hatalmas szálfákból kellett egy négyszázfőből álló pioner-osztag részére a szükséges favázas műhely sátrat felállítani. A mahutok mellé még az ácsok is felkapasz kodtak az elefántok hátára aztán — előre ! . . Az elefántok olyan egykedvűen emelgették az óriási geren dákat és olyan biztos „fogásokkal", hogy az ácsok le sem szálva az állat hátáról, úgy kapcsolták össze a kivánt helyzetben tarolt gerendákat. A megbízhatósága és hűsége szinte meseszerű, a dzsungel környékén, erdőirtósnál, veszélyes területeken, ahol kígyók és ragadozók teszik bizonytalanná a vidéket, a pihenő európai vagy benszülött munkás bizalommal hajthatja álomra a fejét „az elefánt árnyékában." Őrzi! A Punjab területen egy vízszabályozási munkálatnál ahol a fizetett zsold nem állott arányban a veszélyes szolgálattal egy dzsangelsziget nádkupacai között déli pihenőre tértek a katonai
Ilyenkor mondja Heinroth, igen nehéz őket észre venni, annál is inkább, mert mustrázatuk egymásközt is ingadozó, úgy, hogy ha szemünk az egyiknek mustrázatához szokott, fajtársára e kép nem alkalmaz ható s így nehezen ismerhető fel. Heinroth emez egyéni mustrázat elkülönülést a védelmi színezetnek egy nem kicsinylendő pontjának tartja. Hogy ez így van, ezt magam is elfogadom, de úgy vélem, nem tehető föl, hogy magában emez elkülönülési jelen ségben a kiválogatódásnak vagy a létért való küzde lemnek valami célszerű produktumát látnók; ez egyszerű véletlen, mely épen nincs a szervezetnek hátrányára, s ezért maradt fenn, nem pedig azért, mert esetleg a szervezetre nézve ebből közvetlen haszon hárulna. Az állatok Heinroth szerint jól bírják a fogságot, csak azon sajnálkozik, hogy nem „Schautiere" s az Aquarium legtöbb látogatója észre sem veszi őket. Ama kísérletük pedig, miszerint az állatokat oly módon tartsák, hogy az elásás lehetősége ne álljon fenn, egy példányunk életébe került, mely folytonos nyugtalankodásában állkapocs-széleit az üvegtáblákon meg sértette. Végül a szerző a Ceratophrys nem egy másik fajáról is megemlékezik, t. i. a C. ornata Bell-ről, amelynek egy szép példányát a breslaui állatkertben már számos éve tartják s egerekkel táplálják. Színe zete az előző fajétól eltér, s Heinroth megemlíti, hogy ama fajnál a hát bőre alatt egy erősen fejlett pajzs szerű bőrcsont van jelen, amelynél fogva az állatok könnyen fel is emelhetők. A Ceratophrys cornuta L. egy szép példánya lát ható Bécsben, a schönbrunni állatkertben is, ahol évek óta tartják. Azonkívül számos és igen szép Cerafophrys-okat láttam a torinói Museo Zoologico ismert nevű assistensének, gróf M. G. Peracca-nak mesésen berendezett melegházában ; ezeket GoeZdi-től kapta, ki Párából jövet hozta őket magával a genovai kikötőbe. 1
1
A fajra már nem emlékszem.
munkások . . . . a szintén sziesztázó és ide-oda billegő elefán tok hatalmas testének árnyékában, bár egy „mannetter" (ember evő tigris) kószált a vidéken, nyugodtan aludtak, biztos őr állt mellettük a vadonban. A hosszú, kinyúlt testű, csikós bestia épen arra kószált és . . . vadászni kívánt az alvók között. Megállt, nézte a vászonsisakos európait és a turbános hindu shikarit, — békésen aludtak egy, más mellett a zsombékra dobott pokrócon — hogyne, hiszen az „Abdermán" a többszörösen kitüntetett öreg munkavezető elefánt állt a fejük megett. izmos ormányával még az alkalmatlan kodó moszkitokat is elkergette az izzadt homlokuk felől . . . A „macska" mór csak vagy tíz lépésre volt, de „Abdermán" vigyázott; apró szemeit sunyin odameresztve a sárgás-barna meglapuló foltra . . . . és nem költötte fel az alvókat. Aztán a tábort iszonyú ordítás, elefántbőgés rázta fel álmából . . . A tigris kigózolt belekkel összetaposott pofával hevert a földön, „Abdermán"-nak pedig cafatokban lógott az egyik füle és borzasztóan méltatlankodva trombitált, ormányába felszívott vízzel fecskendve a sajgó fülét. A vitéz elefánt arany érdemrendet kapott. Az angol indiai kormány, a legkitűnőbb munkaelefánt részére aranyérmet és nagy összegű pénzjutalmat utalványoz ki, minden esztendőben.
Kollektivtipusok. Irta : Hubert
Károly.
paleontológia (őslény tan) a kihalt állat fajok maradvá nyainak a leírá sával foglalkozik, hogy ezen az ala pon megállapít hassa az össze függést az egyes állattörzsek kö zött. A karbon időszakbeli szá razföldi állatok belsőváza csak tökéletlenül volt elcsontosodva és bőrüket csupán gyönge pikkely mez védte, úgy hogy az elhullott állatokból semmi, vagy legalább is nagyon kevés emlék maradt fenn. Az említett állatok tulajdonképen kétéltűek voltak, ala csony tetőszerű koponyájuk miatt a különböző fajokat Stegocephala néven foglalták össze. A legtöbbnek négy rövid ujjal ellátott lábai, másoknak fára má szásra alkalmas karomszerű körmei voltak, sőt akadt köztük lábatlan is. A koponyájuk alakja igen vál tozatos, de állandó jegyük, hogy a koponya cson tok öt lyukat zárnak be (a két orrlyuk, a két szem üreg és a páratlan fejtetői nyílás). Sekély vizű tava kat s ezek mocsaras vidékét lakták. Egésznap lom hán heverésztek s a nap által süttették a meztelen hátukat, míg a finom pikkelymez a hasukat védte. Csendes, egyhangú élet jellemezte a karbon szisz téma napjait, míg a pusztító éghajlatbeli ellentétek, a nyugodt fejlődést meg nem zavarták és erőszako san az állattörzsek fejlődésének irányát meg nem változtatták. így az új körülmények közé került kétéltűek utódai a mai állattörzsek kifejlődéséhez vezettek. Méltán nevezte Cuvier a Stegocephalakat kollektív vagy gyűjtőtipusoknak. Bennük együttvéve megvoltak azok a tulajdonságok, amelyek a mai élő állattörzseket külön-külön jellemzik. A Palaeohatteria (őskétéltű), Új-Zélandban élő hidasgyík (Hatteria) őse, átmenetet képez a kétéltűek és a csúszómászók között, míg a Kadaliosaurus magasabb fejlettségű váza már teljesen csontos és uszólábai járólábakká változtak át, míg medencéi a Dinosaurusokra és madarakra emlékeztetnek, tehát joggal tekinthetjük ezek őseinek. Ezek a kihalt állatfajok emlékei nagyon hézago sak, az állattörzsek fejlődését csak homályosan mutatják meg, hogy azonban tényleg helyes nyomon járunk, hogy tényleg léteztek ilyen átmeneti alakok azt legjobban igazolják az Ausztráliában még most is élő kollektivtipusok. Ausztrália különben az ő állat- és növényvilágával úgy tűnik fel, mint egy régi letűnt geológiai korszak. Sajátságos, más világrésztől teljesen elütő tulajdonsá gokkal bizonyítja jogosultságát, hogy önnálló világ résznek tekintsük. A fák levelei nem vízszintesen, hanem függélyesen állanak; vannak fák virágnélkül és
virágok illat nélkül. Vannak madarak, melyek barlan gokban laknak és tollak helyett szőrrel vannak fedve, vannak emlősök, melyek tojást tojnak. Különösen az utóbbiak valóságos kollektivtipusok, csontvázuk az őskétéltűekére (Stegocephala) emlékeztet, tojást tojnak, mint a madarak és csőrük van, azonkívül a kicsi nyeket szoptatják, mint az emlősök, csakhogy a tej mirigyek nem az emlőben, hanem bőrráncban vég ződnek. Mikor 1829-ben Geoffroy St. Hilaire a csőrös emlőst (Ornithorhynchus paradoxus), e csoda állatot felfedezte senki sem akarta elhinni a létezését, míg Caldwel és Liversidge, angol zoológusok, továbbá W. Hoacke, a délausztráliai múzeum igazgatója 1884. évben kétségtelenül kimutatták, hogy a tojást tojó és a kikelő fiakat szoptató csőrös állat tényleg létezik, a zoológusok csak ekkor békültek meg e hihetetlen ténnyel. Nagy gondot okozott a rendszerbe való elhelyezése is, hosszú vita után az emlősök höz sorozták, de számukra egy külön rendet, a Monotrematak (csőrösemlős) rendjét állították fel. A kacsacsőrűemlős, mint a vidra víz a közelében él. Nappali tartózkodásra magának egy művészies lakhelyet épít, amely a víz tükre alatt kezdődik és rézsútosan 6—7 méter mélységbe vezet; egy hosszú, bő, a vízinövények gyenge leveleivel kipárnázott üreg, melynek legtöbbször a víz felett egy második bejá rata van. Rendesen csak az est beálltával jön a víz
Kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus paradoxus) felülről nézve.
felszínére, ilyenkor ügyesen úszik, bukdácsol, mint a kacsa, úszás közben a bársonyos sötétbarna, vagy fekete szőrrel boríttott estéből csak a fej elejét — a kis fekete szemekig — lehet látni. Darwin Blackheath (Ausztrália) környékéről, hol kacsacsőrű emlősöket élve látott, írja: „Az esti szürkületben... a víz felü letén bukdácsoltak és játszadoztak, de a testükből oly kevés látszott ki, hogy az ember könnyen vizipatkánynak nézhette volna őket. Igazán rendkívüli állat, a kitömött példány távolról sem ad olyan jó képet a fej és csőr alakjáról, mint az élő, mert az utóbbi meg keményedik és összezsugorodik". Ujjai között uszóhártyát találunk. A nőstény a nyár elején az épü" létükben több lágy tojást tojik, melyek rövid idő alatt kikelnek, mivel a tojások a lerakáskor már bizonyos mértékben fejlettek. A tojásból kikelő fiatalok nagyon gyámoltalanok és anyjuk bőrróncaira kapaszkodva szopnak. Kevésbé ismert a kacsacsőrű emlős rokona a hangyászsün (Echidna hystrix), mely a saját ruhá jával a sündisznóhoz hasonlít. Testét erős, piszkos, sárgás-fehér, a hegyüknél fekete tüskék borítják, míg
a hasi részen sörtésszőrt találunk. A hengerformájú, elől lágy, a szalonka csőréhez hasonló csőre olyan hosszú, mint a fej többi része. Öt ujjú lába ásáshoz van berendezve, nevezetesen az első pár lába a hosszú, széles karmaival egy ásót képez. Egész nap fagyöke-
Hangyészsün (Echidna hystrix).
rek alatt, maga ásott üregben tartózkodik és csak este jön ki, hogy kedvenc eledeléből a hangyákból jóllakjék. A hosszú, messzire kinyújtható nyelve különösen alkalmas a hangyák, vagy más rovarok felszedésére. Ha hirtelen veszélybe kerül összegöm bölyödik, mint a sündisznó, vagy a földbe ássa magát. A mi állatkertünknek is van egy ilyen ritka, kollektivtipusú állatja, csakhogy míg az előbbi két faj Ausztráliában él, addig a gyapjas hangyászsün (Prochiedna Bruijnii) Új-Guinea lakója.* Mintegy két évvel ezelőtt 9 példányt hoztak Európába, melyek közül két példány került a budapesti állatkertbe míg a többi a londoni, berlini és a frankfurti állatkertek ben találtak otthont. Jelenleg már csak két pél dány él, egyik a budapesti, a másik a londoni állat kertben. Maga a gyapjas hangyászsün hasonlít a hangyászsünhöz, csakhogy a testét durva, kevésbé sima sörtékkel kevert sötétbarna gyapjú födi, melybe rövid, fehér, néha a töveknél barna tüskék vannak elrejtve. Az ujjak száma mindegyik lábon három, mert az első és ötödik ujj nem fejlődött ki, de azért néha látható 5 és 4 ujjú Prochiedna is. Hogy ilyen őskori szervezetű állattal Új-Guineában is talál kozunk az érthető, mert a geológiai kutatások alap ján nyugodtan állíthatjuk, hogy e sziget valamikor Ausztráliához tartozott és mivel az összefüggés hiánya miatt a délsarki földség állatvilága nem hatolhatott tovább észak felé, így Ausztráliában majdnem tiszta tenyészetben maradt meg. Már említettem, hogy a csőrösemlősök csontváza az őskétéltűekére emlékeztet és minthogy a csőrös állat magzatkori tejfogazata olyan, mint a középkori ősemlősöké, méltán feltehetjük, hogy az ősemlősök tojó állatok voltak és életmódjuk nagyon hasonlított a monotrematak életmódjához, csak azt nem tudjuk megállapítani, hogy testüket szőr, vagy a ma élő sündísznóhoz, vagy tarajos sülhöz hasonlóan szarútüskék fedték-e?
* A gyapjas hangyászsün sikerült képe a „Mi újság az állatkertben" 1914. évfolyam 18. számában létható. A szerfe.
Az agavé és a kaktuszbor. Irta: Zoltán
Vilmos.
Az agavé (Agavé americana L.), vagy ahogy európaszerte s így nálunk is hívják, a „százéves áloé" a maga rozettaszerűen szétálló, húsos, fürészes szélű és hegyes tüskében végződő leveleivel saját ságos idegenszerű tájképet varázsol kertjeinkbe és parkjainkba, melyeknek már századok óta kedvelt dísznövénye. A „százéves" jelző — az „áloé" nevet Clusius adta neki — egyike a köztudatba átment számos természettudományi tévedésnek s onnan ered, hogy az agavé állítólag csak százéves korában virág zik, ami azonban nem felel meg a valóságnak, mert hazájában a növény jó talajon 7—8, rossz talajon 12—14 éves korában virágzik, míg nálunk 25—30 év kell ahhoz, hogy első és utolsó virágjait meg érlelje. Az agavé ugyanis az első magérlelés után menthetetlenül elpusztul. A virágzó agavé meglehetősen ritka és meg tekintésre érdemes látvány. A legfeljebb egy, másfél méter magas növény a levélrozetta központjából vékony fatörzshöz hasonló levélszárat hajt, mely úgyszólván szemlátomást nő a magasba s már két hét múlva 5—6 méter magasságot ér el. Ebben a tekintélyes magasságban fejlődik ki a kandelláberszerű virágzat, mely apró, halványsárga virágokból áll. A virágzó agavé a napfényben aranyszínűén
Agavé americana Mexikóban.
ragyogó virágaival igen impozáns és festői látvány. Néhány évvel ezelőtt augusztusban a Városligeti fasor egy villakertjében egyszerre két agavé is virágzott s akkor a virágkedvelők valósággal csodájára jártak a két szép növénynek. Virágzó agavét néha a Margit szigeten is látni, míg az Állatkert pompás példányai közül eddig még egy sem virágzott. Az agavé hazája a mexikói fensík. Tulajdonkép csak a magas hegység növénye s természetes álla potban, vagyis vadon a 7—9000 láb magas hegyek lejtőin fordul elő. Kultiválva azonban — mert a mexikóiak alább kifejtendő okokból nagy mennyiség ben termelik — lejebb száll s ilyen ültetvények az
egész mexikói felföldön találhatók, különösen a nagyobb városok, így pl. Mexikó, Puebla, Guanaxuarto közelében, melyeket olykép öveznek, mint nálunk a városokat a szőlőhegyek. Hatalmas agavé-, vagy a mexikóiak szerint „maguey"-ültetvények vannak még
Megcsapolt agavék.
az Apan-fensíkon, Hidalgó, Flaxcala, Chiaras, San Luis Potosi, Zacatecas és Durango államokban, melyekben nem ritka az olyan agave-kert, mely 300.000 maguey- vagy „century"-tőkéből áll. Mexikó ból a növény elterjedt Közép-Amerikán át délfelé Peruig és Chiléig, északfelé Floridáig, az Azori és Kanári szigeteken, továbbá Madeirán át meghono sodott Európában, ahol a XVI. század óta ismerik, még pedig nemcsak mint kerti dísznövényt, hanem Portugáliában, Délspanyolországban, az Adria partja mentén Dalmáciában és Fiume környékén, sőt a La Manche-csatorna francia partvidékén mint vadon termő növényt is. Ami az agavét a mexikóiak előtt oly becses és kultiválásra érdemes növénnyé teszi, az a „pulque", kaktuszbor nevű szeszes ital, a mexikóiak kedvelt, ősrégi, már az aztékek idejében „oktli" név alatt ismert nemzeti itala. A pulque a benszülött mexikóinak ép oly nélkülözhetetlen, mint a magyarnak a bor, a bajornak a ser, az arabsnak a pálmabor, a kínainak az ópium. Az ember a maga számtalan gondja és baja közt ősidők óta érezte annak szükségét, hogy idegeit narkotikus szerek vagy alkoholtartalmú italokkal csillapítsa s magát az ittasság álmába ringassa. Ahol a természetes alkohol, amilyen pl. a szőlőbor, nem terem meg, ott a hazájában megterrnő egyéb növé nyekből készített magának szeszt. így keletkezett a pálmabor és a pulque is, mely utóbbi nem más, mint a mague növény, vagyis az áloé megerjedt nedve. Ezt már most ilykép nyerik. Említettük, hogy az agavé a maga hazájában jó talajon hét, sovány talajon tizenkétéves korában indul virágzásnak. A maguey-ültetvényes a hosszas gyakorlat következ tében könnyen felismeri, hogy növényei közül melyik készül virágozni. Ilyenkor elérkezett a tőke meg csapolásának az ideje. Maga az operáció olykép történik, hogy a vele megbízott indios, vagyis rend szerint indián maguey-munkás a levélrozetta középé-
bői kivágja a sarjadni készülő virágszárat s az így keletkezett nyílást görbe késével, majd vaskanállal mélyíti, kitágítja. A keletkezett medence csakhamar csurgásnak induló pulque-must összegyűjtésére szolgál.
Szüretel a kaktuszbor-viricellér.
A kivágott rügyet rátűzik a tüskében végződő levelek egyikére, annak jeléül, hogy a növény „meg van csapolva". A kimetszés helyén támadott sebből nyomban csurogni kezd a pulque-must, vagyis aguamiel, mely kissé savankás, de kellemesen édes ízű s átlátszóan vízszínű. A nedv belecsurog a medencébe, melyben összegyülemlik. A nap egy bizonyos szakóban hordó kat vagy tömlőket hordozó öszvérével megjelenik az agavé vincellér s lopótök segítségével összegyűjti az aznap kicsurgott mennyiséget. A folytonos csurgás négy-öt hónapig eltart s ez idő alatt egyetlen kiadó sabb maguey-növény 150 gallon (567 liter) pulquet is szolgáltat. A még édes aguamielt nagy, nyitott agyagedényekbe, vagy hordókba fejtik le, ahol a folyadék a szőlő musthoz hasonlóan megerjed. Az így keletkezett erős alkoholtartalom pulque a tej színét veszi fel, üdítő és kellemes ízű, de egyúttal erősen részegítő, különösen ha mexikói szokás szerint „carbonic acio"-t, vagy Datura Stramoniumot vegyít hozzá a mexikói korcsmáros. A Datura Stramonium L. (maszlagos
Forr a kaktuszbor-must.
csudafa) a Solaneaceák nálunk is ismeretes mérges, maszlagos növénye, el lehet tehát képzelni, hogy miféle kábító és ártalmas részegítő ital az ilykép „megjavított" pulque. A meg nem hamisított s el nem kotyvasztott pulque különben igen kedvelt, általánosan elterjedt itala a mexikóiaknak, még az előkelőbb köröknek is, míg a szegényebb nép a fent említett kotyvalékot „élvezi" egészségének és erkölcsének nagy hátrá nyára. Hogy a kaktuszbor mily nagy mennyiségben fogyasztják, az kitűnik abból, hogy Mexikó városá nak 350.000 lakója közül 250.000 pulqueivó, akik naponként átlag 280.000 liter agavenedvet isznak. Ilykép nem csoda hogy a pulque-termelés Mexikó ban ugyanaz, ami nálunk a bortermelés, vagyis egyike a legfontosabb termelési ágaknak, melyből az állam nak is — a pulque-adó révén — tetemes haszna van. Az agavék közül a legjobb pulquet a kékeszöld levelű Agavé americana L. szolgáltatja, de — bár csekélyebb értékű pulquet adnak más fajok is, így az Agavé Milleri Harv., az Agavé mexicana Lam., az Agavé prostrata Mart., stb. Nálunk az agavénak ezt a közgazdasági jelentő ségét nem ismerik s egyes fajai, különösen az Agavé americana, vagyis a „százéves áloé" csak mint kedvelt s virágzásakor megcsodált kerti dísznövény jöhet tekintetbe.
Az Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesület tagjaihoz! Mikor minden figyelő elme a hadszintéren lefolyó eseményekkel foglalkozik, nem kerülhette ki senki nek sem a figyelmét az, hogy mily nemes célt szol gáltak legkedveltebb „négylábú barátaink" az ebek. Úgy a hadegészségügy, valamint a hírszolgálat, védelem, őrzés, vontatás stb. szolgálatában eredmé nyesen működtek. Már ezért is méltóak a baráti, bajtársi névre ! Részben a nagy harcokban az emberiséggel együtt küzdő állatokkal szemben tapasztalt fokozott érdeklődés, másrészt az a jelenség, hogy a külföldi ebtenyésztő egyesületek folyóiratai a háború alatt is épúgy, mint a béke idején az ebtenyésztés érdekeit művelték és növelték, arra az elhatározásra kész tette az Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesületnek a választmányát, hogy oly határozatot hozzon, mely végérvényesen dönt, a feltétlenül nélkülözhetetlen faktor, a szaklap megállapítása fölött. A választmány egyhangú határozata lapunkat „A Természet"-et tisztelte meg bizalmával. A meg tisztelő bizalmat köszönettel vesszük, abban a remény-
ben, hogy ezentúl együttes erővel kiküzdjük mind azokat az önzetlen nemes célokat, amelyeket az „Ebtenyésztés" idealizmusa maga elé tűzött. Együttes erő, kitartás és kölcsönös megértés lesz alapja jövendő ebtenyésztésünknek. Ebben a közös érzésben bizto sítékát látjuk annak, hogy a Magyar Ebtenyésztés a maga igaz valójában újraébred. Részünkről, mint a magyar állattenyésztés és állatszeretet önzetlen párt fogói, csak örömünknek adhatunk kifejezést az újraébredésnek. Ily érzéstől áthatva, ebben az ünnepélyes pilla natban, a régvért jövendő reményében, kész örömmel küldjük szét a természetkedvelők lapjának számait az „Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesület" tag jainak. A szerkesztőség.
Hozzászólás „A magyar juhász- vagy pásztorebek" című cikkhez. Irta : Suk
Dezső.
Örömmel és élvezettel olvastam Buzzy Géza Félix úr fenti cím alatt megjelent, tanulságos fejtegetéseit a magyar pásztorebekről. ;Ugy gondolom hatalmas lépéssel vitte közelebb ezt a régen vajúdó és rende zésre váró ügyet a végleges nyélbeütéshez. Mindnyájan, akiket ez az ügy érdekel, vágyvavágyunk a megoldásra. A dolog nem könnyű. De igaz ügyszeretettel egy kis jóakarattal és összetar tással elintézhető. Addig is míg az idő erre alkalmas lesz, e lapok hasábjain adjuk le nézeteinket. Erre az engedélyt már előre megkaptuk. Kivánatos lenne természetesen, minél többen szólnának hozzá az ügyhöz, mert így érlelődne az meg annyira, hogy a nyugodtabb idők beálltával egy nagy értekezleten már végleg meg állapítható lenne a magyar pásztorebek standardja. Mint előbb említettem a dolog nem könnyű, mert nincs csak egy is közöttünk, aki ezek eredeti rajzát is látta volna az ős komondornak, vagy más pásztor ebnek. Itt csak következtetésekre és feltevésekre szorítkozhatunk nagyrészt. Sok tekintetben egyetértek cikkíróval. De viszont van nak, dolgok amelyekben nem oszthatom véleményét. A fajták meghatározásait elfogadhatónak vélem. Komondor — kuvasz •— puli. Ami a fajta jellegeket illeti vegyük sorra őket. Csak a főbb vonásokra terjesz kedem ki, mert apró részletekbe bocsátkozva már túl nőne cikkem keretén. Kezdjük a komondornál és mindjárt a színnél. Itt már nem követhetem cikkíró meghatározásait. Két féle színt tartok elfogadhatónak. Az elsősorban csakis az ordas lehet, azután jöhet a fehér. Ezeknél is a füstösfül megengedhető. A világos krém-szín hatá rozottan küszöbölendő. Hogy miért első helyen az ordas ? Azért, mert az őskomondor is csak ilyen lehetett- Nézzünk csak egy kicsit szét, ős-állat faj táink között, nem-e mind ilyen szinű volt ? Fehér, piszkos, sárga és fekete színnek a vegyüléke. A ló egérszínű, a szarvasmarha darvas, a ser tés ordas, a házimacska vadmacska színű, sőt még az eredeti tyúkok is fogolyszínűek voltak.
Zöld kutyák (ordas) között még senki se látott rózsaszínű orrút, de a krémszín és fehérek, különö sen az előbbiek között, nagyon is gyakori az ilyen, épen nem kivonatos és degeneráltságra valló orrszín. Egyébként a szőrözet minél tömöttebb hosszú és fürtös legyen. Ennek a tömöttségnek a fejre is ki kell terjedni. A gyér szőrözető Griffonszerű pofa hibás. Az ilyen gyér pofa szőrözettél együtt jár a test többi részén is a fejletlen ritka szőrözet. Régi hit a pásztoroknál, „hogy csak olyan kölköt kell az. alomba meghagyni, amelyiknek farkaskörme van, mert az ilyen nem vész meg." Amint minden nép mondának, ha kutatjuk van valami alapja, van ennek is. Miért nemvész meg a farkaskörmű kutya? Bizonyosan nem a farkaskörmök védik meg ettől, hanem megvédte az a dús szőrözet, ami ezzel együtt járt. Tudjuk, hogy ezt a rettenetes betegséget fertőzés útján kapják meg az ebek. Most már ha nézünk egy szépen beszőrözött komondort az ő begubancosodott bundájával, szinte elképzelhetetlen, hogy az ilyen subán keresztül még a legnagyobb fajta eb is fertőzhetné. Most ha el is jutnak agyarai áldozatá nak a bőréig, — előbb már a bundán keresztül a fertőző anyagtól megtisztultak azok. A farok ne legyen egyenes vagy kardszerű, de mindig kunkorodott. Kivételt csak az öreg nagyon elkoloncosodott példányok képezhetnek. De ezek is extázisban bizony felcsavarintják a farkukat, dacára, hogy gyakran pár kiló kolonc díszíti azokat. Az alföldön születtem, pusztán nőttem fel és vénültem meg. Már gyerekkoromban érdekeltek az ebek. Az egész alföldet ismerem, sokszor bebaran goltam. A leghitványabb korcs eb se kerülte el figyel memet soha. Azokat is megnéztem minden esetben, annál inkább, ha egy arra érdemes példány került utamba. Magam is tenyésztettem komondorokat állan dóan. Ezek a hosszú évi tapasztalatok, megfigyelések mondatják velem azt, hogy a magyar komondor ilyen. Cikkíró ideál typusát már azért se fogadhatom el ilyennek, mert: gyér szőrözetű különösen a fejen, amely szintén túl hosszú, a fül is a kelleténél nagyobb, a hosszú test alatt aránytalanul rövidek a lábak. A komon dor már hivatásánál fogva se lehetett rövid lábú, mint semmi olyan állat, amelyik gyors mozgásra hivatott. Ami most már a tenyésztést illeti, legszívesebben űzném a tiszta vérben helyes szellektálással. De nem zárkóznám el esetleges idegen, de rokon vér nek a csepp bekeverésétől sem. Ilyen lehetne talán cikkíró úr által is ajánlott orosz lápeb. Az elég magas lábon állás kívánatosan hathatna, de viszont a nem elég tömött és hosszú szőrözet nem javítana az amúgy is sokesetben nagyon sok kívánnivalót hagyó szőrözeten. Azért ha erre az ösvényre lépnénk, nagyon jószemű és hozzáértő embernek kellene annak lenni, aki ilyen regenerátor beszerzésére vállalkozna, de azt a jó szemet ki is kellene óm jól nyitni. Most egy jó választással nagyon sokat használna esetleg a komondor tenyésztésnek, de viszont sokat is ronthatna azon. Pedig rontanivaló már nem sok van! Annál több a korrigálni való. A „kuvasz"-ról, nálunk az alföldön „símaszőrű komondor" nem sok mondani valóm van.
Itt „kuvasz" gyűjtő név alá vonnak minden meg nem állapítható fajta ebet. Mindamellett elfogadhatónak tartom a „simaszőrű komondor" elnevezés helyett a „Kuvaszt". Szerintem a kuvasz a komondor leszármazottja. Bizonyosan valami rövidebbszőrű ebbel történt keresztezésnek a produktuma. Nagyság, mint a komondoré. Szőrözetszíne fehér-fekete s ordas, rozsda-vörös, fekete szőrvégek kívánatosak. A nagyon világos borsó színt itt se szívesen látom, mert az ilyen színnel rendszerint együtt jár a rózsaszín orr. Ennél a fajtánál, mivel ez különben is keresztezésnek köszönheti létét, szívesebben látom az idegen csepp vér bekeverését, mint a komondornál. Hogy melyik fajta legyen a regenerátor, az még vita tárgyát képezi. A pyrenei ebet nem ismerem. Ügy származását sem. De alig hiszem, hogy a mi kuvaszunk létre hozásánál szerepe lenne. Olyan nagy számban nem jött az be hazánkba, hogy az maradandó nyomot hagyhatott volna ebtenyésztésünkben. Bár hiszen igaz, hogy a merino juh, (amelyik szintén a Pyrenei-félszigetet vallja őshazájának) annak idején igen tetemes mennyiségben importáltatott hazánkba, csakhogy nem direkt Spanyolországból, hanem Német országon keresztül. Így azt se lehet feltenni, hogy ezekkel együtt származott volna hozzánk. Legvalószínűbbnek tartom, hogy a hazát kereső magyarság vagy már itt talált a komondorhoz hasonló rövidebb, sima szőrözetű ebfajtát, de nem lehetetlen az sem, hogy későbben, — a nagy török inváziók alatt a beözönlött seregekkel valószínűleg igen sok ilyen eb került hozzánk és vetette meg a kuvasz eredetének az alapját. Ha ezeken kívül van még idegen fajta eb, amelyik szerephez jutott a mai kuvasz létrehozásában, úgy az kétségtelenül az újföldi eb. Hiszen nem is olyan régen, csak a 70—80-as években is annyira divatos és elterjedt volt ez az eb nálunk, hogy ritkaságszámba ment olyan úri portát találni falun vagy pusztán, ahol ezek a szép ebek feltalálhatók, nem lettek volna. Talán ezeket lehetne regenerátorokként felhasználni ? Az állatkeri kuvaszokban is egész határozott vonásokban feltalálható az újföldi vér még egy csepp ilyen vér bekeverésével sötétebbé lehetne tenni az orr szerint. No és most jöjjön a „puli" ez a kis kutya zseni. Eredetét illetőleg, tekintve azt a nagy hasonlatos ságot, ami a komondor és közötte fennáll (mert csak a nagyságban van, számottevő különbség) arra a feltevésre jogosít, hogy bár tudom kevesed magam mal, vagy talán éppen egyedül maradok, mégis szilárd meggyőződésem, hogy ez a két typus egy ősre tekinthet vissza. Joggal feltehető, hogy az ősmagyar nem rendel kezett kezdettől kétféle pásztorebbel. A kisebb állatok őrzésére-terelésére előbb a fejlődésében visszamaradt kisebb komondort használta fel és tenyésztette ki belőle később a pulit. Innét a nagy hasonlatosság! Szine fehér, fekete, deres, egérszinű, vörös lehet fekete szőrheggyel és ordas. Küllemét illetőleg mint a komondor, csak a farok merészebben kunkorodik.
A felálló fülűek nem eredetiek. És itt ellentétben cikkíróval egész határozottsággal merem állítani, hogy ezek a kutyák a német pudli basztárdjai, tehát közösség van bennök a pomeraniai spitzzel. A közel mult századokban valósággal özönlött hazánkba a merinó juh. De mint ezt már előbb is említettem, nem közvetlen hazájából, de Német országból. Alig volt uradalom vagy nagyobb gazdaság, amelyik ilyen birkát ne importált volna és pedig juhászostól együtt. Fényes bizonyítéka ennek az, hogy még ma is legalább 20—30%-a a juhászoknak németnevü. Hogy ezek a pásztorok nem hagyták otthon terelő kutyáikat az kézenfekvő. Viszont azt se lehet tagadni, hogy ezek a spitz származású kutyák belekontárkodtak a mi puli tenyésztésünkbe. Innét a rövidebb szőrözet és a felálló fül. Mindazáltal vállalom ezeket is, mint a puli egy változatát. De ha már a kuvaszt nem becsültem annyira, hogy a komondor névvel megtiszteljem, pedig ez is ép azon a jogon tarthatna arra igényt, akkor, a rövidszőrű illetve felálló fülű pulit se adop tálnám. Adjunk nekik megkülönböztetésül más nevet. Mondjuk pumi, vagy nem tudom én milyen nevet, csak pulit ne, mert ez a név csak a tiszta vérűt illeti meg.
A Magyar Királyi Természettudományi Társulat állattani szakosztálya minden hó első péntekén a társulat üléstermében (VIII., Eszterhézy-utca 16. I. em.) szakülést tart, amely után a „Mitrovátz"-féle vendéglő külön termében társasvacsora. A magyar entomologiai társaság minden hó első szom batján este 8 órakor szakülést tart a „Mitrovátz"-féle vendéglő (Dohány-utca és Síp-u. sarkán) külön termében térsasvacsorával egybekötve, amelyen vendéget szívesen lát a társaság. A lepkészek asztaltársasága minden hét péntekén este 8 órakor a Keszey-féle vendéglőben (Rákóczi-út 44, sz,) össze jövetelt tart. Vendégeket szívesen látnak. A Budapesti Aquarium és Terrarium Egyesület február hó 10-étől számított minden második szerdai napon, este 9 órakor az Arany János-utca 6. szám alatti vendéglő külön helyiségében tartja összejöveteleit és ott az ügy iránt érdeklődőket szívesen látja körében, úgyszintén szívesen szolgál minden válasszal és fel világosítással, írásbelileg, vagy szóbelileg hozzá intézett kérdésekre. A Magyar Országos Ebtenyésztők Egyesülete minden kedden társas összejövetelt rendez, amelyen vendéget szívesen látnak. A társas összejövetel helye Wurglits-féle vendéglő külön terme (Rákóczi-út 29). A „Magyar Méhészek Dzierzon Egyesülete" minden csü törtökön este 6 órakor tartja összejöveteleit a Gresham-Venezia kávéház (V., Ferenc József-tér) külön termében. Vendégeket szívesen lát az egyesület vezetősége.
;
•
•
>
! HIRDETÉSEK! •
•
irdetéseket elfogad „A Természet" és a „Mi újság az állatkertben?" részére a kiadóhivatal. * Budapest, Állatkert.
Gy. K. Becses cikkét köszönettel vettük. Idején közöljük. Hadnika Aladár, Eperjes. Az előfizetést köszönettel vettük. A fölösleges 50 fillért a jövő félévben javára írjuk. Helyesbítés. Múlt számunkban bemutatott virág neve helyesen Phalenopis Schilleriana. Sz. Manci. Folyó évi IX. számunkban megjelent „A lemmin gek vándorlása" című cikkhez mellékelt dióróma kép eredetijé nek háttere Kardos Gábor festőművész ecsetjéből került ki. A hatásos conpositiónak igen sok bámulója akad. Alkalomadtán nézze meg. Megláthatja az állatkert rágcsálók házában. Örven dünk, hogy lapunkat figyelemmel kiséri.
O L B R I C H
K. 0 . dr. A kéziratot köszönjük. A lehetőség szerint mielőbb közöljük.
ALAPÍTVA 1875-BEN ::
szamES
L .
SZÍJGYÁRTÓ, NYERGES, BŐRÖNDÖS ÉS SPORT CIKKEKKÉSZÍTŐJE :o :o
B U D A P E S T , VI., TERÉZ-KÖRÚT 6.
• •
Apró hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal. Állatkert. lehető]
Fajdokat, császármadarat,kat venne az állatkert igazgatósága. v
Fehér egereketgatósógénak Zergét e
küldendő.
(nőstény) vagy zergegidát szeretnénk venni.
bnaDöme ésTársa papírkereskedő cég :::: Budapest, IV. kerület, Régi posta-utca 6. szám. Telefon-szám: 10—86. Ajánlja gazdagon felszerelt mindennemű rajz- és iroda szerek, községi és egyéb nyomtatványok, úgy vonalozott, mint bekötött könyvek raktárát. :o: :o: Legolcsóbb árak. •
•
•
•
e
T I h i T F l l " uhuk kaphatók az állatkertben. Darabja 50—60 l—'HU. korona.
TV^rr\Ck
nanarrákr
1 Orpt; p d p a g c l l y .
A
pa
z
állatkertben tenyésztett törpe p a g á l y o k párja 10 korona.
Kuvasz, vizsla és angol-agár kölykök olcsón kaphatók az állatkertben.
H A r P C A f T íírerí^ állatkert igazgatósága köszönettel I l U I L o U g , L l i g t J . venné, ha hörcsögöt, ürgét vagy más vadon élő rágcsálót, esetleg mérsékelt díjazás ellenében küldenének élő állapotban. A
Ccf^rf^V\r\Cfár
V-^oCÍ C L / O g d l .
z
Szárított cserebogarat venne az állatkert igazgatósága.
nnnnn A kiadásért felelős: RAITSITS EMIL. nnnnn
A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztertől
L
109.541/904. szám alatt elismeréssel kitüntetve :o:
OPOS GYULA TORNASZERGYÁROS III. ker., Lajos-utca 60. Gyártelep gépüzemre berendezve
Telefon 113-44
Árjegyzéket és költségvetést kívá natra ingyen ésbérmentve küldök.
Telefon 113—44
REINER ES TÓBIÁS ZAB-
••
••
•• • • • • a na aa aa aa aa aa aa : •• aa aa aa aa a aa aa aa aa aa aa aa :
É S TAKARMÁNYKERESKEDŐK
sZlMMERfERENCZ cs.<sKiR.UDV.siáurró
BUDAPEST VII., Huszár-utca 3. sz. Telefon: József 15—80.
HALÁSZMESTER ÉS HALNAGYKERESKEDŐ A BALATONI HALÁSZATI RÉSZV.-TÁRS. KIZÁRÓLAGOS KÉPVISELŐJE ALAPÍTVA:
i
i
Eckenberg Testvérek
ö
1820
E
m
I m i Budapest, V.,
Ifi
Csáky-utca 8. szám. Szerszámok, szerszámgépek é s szerszámkülönlegességek, o: o:
Telefon-szám: 168-05.
AZ ÁLLATKERT ÖSSZES VILLAMOS BE RENDEZÉSÉT É S A DÍSZVILÁGÍTÁST
H
OLITSCHER ZSIGMOND É S T Á R S A ELEKTRO TECHNIKAI VÁLLALAT Budapest, V., Kálmán-u. 16. sz., telefon: 48—37, 145—81, 37—20 készítette
Telefon : Központi v á s á r c s a r n o k József 48-94 lakás ,, 35-39 f i ó k ü z l e t V., József-tér 13. „ 138-19 S ü r g ö n y e i m : Z i m m e r h a l á s z m e s t e r Budapest L e v e l e k : Z i m m e r Ferenc cs. és kir. udvari szállító B u d a p e s t , Központi v á s á r c s a r n o k
BLOCH
A„MARABÚHOZ"
MÓR— MODERN KÓRHÁZ-, SZANATÓRIUM- ÉS SZÁLLODA-BEREN DEZÉSI VÁLLALAT
Pehelypaplanok és paplankülönleges ségek és ster. hyg. ágytoll-gyára ^
Mintaraktár és kőzp. iroda: VII., Rombach-utca 4. I. em. Telefon 71— 25 S E 13SEJKJE
Elvállal mindennemű erős é s gyengeáramú villa mos berendezés tervezését és kivitelét, minden a szakmába vágó anyag szállítását. Külön osztály pneumatikus csőposták berendezésére. Költség vetés és mérnökünk látogatása kívánatra díjtalan.
G y á r : V., Kárpát-utca 7/b. Telefon 152—44 E E E E E E Ágytól!osztály és ágytollsterilizátorok: VII., Károlykörút 7. sz. Telefon 71—25
Alapíttatott: 1842. Szerb kir. udvari szállító Sürgönycím: M Ó R B L O
