Vizi Sándor: A grúz-orosz háború 2008 A hosszú előzmények után a 2008-ban kitört grúz-orosz háború jelentős változásokat hozott a kétpólusú világrend felbomlását követő időszakban kialakult nemzetközi rend politikai gyakorlatában. A Kaukázus térségében az elmúlt húsz évben felerősödött konfliktusok okainak elemzésekor a helyi etnikai feszültségeken túl, elsősorban Oroszország és az Egyesült Államok vetélkedését érdemes vizsgálni, mert a két nagyhatalom stratégiai pozícióharca döntő hatással van a térség folyamataira. A háború választ adott arra a kérdésre is, hogy meddig lehetséges Moszkva által orosz biztonsági szférának tekintett térségben a potenciálisan rivális hatalmaknak terjeszkedni. Az állandósult feszültség, amely a Szovjetunió felbomlása után alakult ki a Kaukázusban, megváltoztatta az ott élő népek egymás közötti viszonyát. A nyugati hatalmak közöttük is elsősorban az Egyesült Államok, már a szovjet birodalom felbomlása időszakában megjelentek a térségben és saját geopolitikai érdekeik mentén kezdték alakítani az eseményeket. Szándékaik megvalósítását nagyban segítették azok a helyi politikai elitek, amelyek egymással versengve a nyugati világhoz való történelmi kötődésüket kezdték hangsúlyozni. Ebben a stratégiai helyzetben, az orosz politika nem túl morálisan, de eléggé logikusan reagált. Nevezetesen minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy kiszorítsák az évszázadok óta saját érdekszférájának tekintett, valamint a biztonsága szempontjából nézve stratégiailag is rendkívül fontosnak tartott térségből. A feszültség kialakulásáért és állandósulásáért mindegyik szereplő sokat tett, de a Szaakasvilli vezette grúz vezetés felelősége nehezen megkerülhető. Az Egyesült Államokból „importált” politikus vezette grúz kormány, a hátában nagyhatalmi támogatást sejtve, egyértelműen olyan jelzéseket adott a térség folyamataira mindig érzékenyen reagáló Oroszországnak, amely csak háborúhoz vezethetett. 1. A konfliktus gyökerei, előzményei A nemzetiségi összecsapások központjában többnyire földrajzilag behatárolható területek birtoklása áll. Az ilyen típusú konfliktusok résztvevői előszeretettel nyúlnak történelmi okfejtésekhez érveik alátámasztására. Ha ilyet nem tudnak fellelni, akkor jön a másik megoldás és a saját népük etnikai többségével magyarázva, igyekeznek megalapozni az igényüket a vitatott területre. A nemzetközi politikai gyakorlat e tekintetben érdekalapú és többnyire az aktuális hatalmi igények kiszolgálására hivatott k. A nemzetközi elismerés vagy ennek elmaradása, ezért nem mérvadó annak a kérdésnek az igazságos eldöntésére, hogy egy népnek joga van egy adott terület megszerzésére és birtoklására, vagy sem. Grúzia és Koszovó jó példája annak, hogy amennyiben a hatalmi érdek úgy kívánja akkor a történelmi alapokat tekintik mérvadónak, ha nem akkor az etnikai arányokat. Történelmi tény, hogy az Orosz Birodalomhoz való grúz csatlakozás nem a grúzok remélte belső önállósággal bíró protektorátus formájában valósult meg, de nem is pusztán az orosz erőszak eredménye. A két nép viszonya a történelmi körülmények által alakított feltételek és kényszerek között formálódott és abban a folyamatban, amelynek végén Grúzia a birodalom része lett a grúz vezetők akarata fontos szerepet játszott. Az I. világháború után kikiáltott, rövid életű grúz függetlenség valójában nem létezett. 1918. május 26-án egyértelműen „német segítséggel” jött létre és német érdekeket szolgált ki. 1918 júliusában német csapatok vonultak be az országba és nehezen hihető, hogy a megszállás árnyékában, egy a döntéseiben szabad grúz kormány működhetett. A németeket az angol csapatok követték és az antant Grúziát a Szovjet-Oroszország elleni háború
-2hídfőállásává tette, ami viszont az orosz-grúz kapcsolatokat mérgezte.1 Az angolok távozása után kirobbant a helyi kommunista erők és a grúz kormány harca, amelyben a szovjet 11. vörös hadsereg segítségével az előbbiek kerekedtek felül és 1921. február 25-én kikiáltották a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságot. A Szovjetunió felbomlásakor az akkori Grúzia területén élő lakosság több mint 30%-a nem volt grúz.2 A grúznak tekintet területeken már a középkortól kezdve sokféle nemzet él, ezért a Tbiliszi igényét megalapozó és sokat hangoztatott történelmi gyökerek legalábbis megkérdőjelezhetők. Az etnikailag különböző grúz és az oszét nép csak vallásában azonos, mivel mindkettő a keleti kereszténységhez tartozik. Abházok ezzel szemben szunnita muszlimok.3 Összegezve megállapítható, hogy csak az adzsárok tekinthetők valamilyen fokon etnikailag is grúznak, mivel ők iszlamizált grúzok.4 Viszont muszlim hitüket tekintve és erre Bosznia példája is bizonyíték, hogy nagyon valószínű, hogy még annyira sem vállalnak közösséget egykori népükkel, mint például az oszétok. A grúz ellenzéki mozgalmak már 1988-tól elérendő célnak tekintették a függetlenség kivívását. A grúz lakosság nagy többsége Grúzia függetlenségét támogatta, míg a nemzetiségek, elsősorban a többségi nemzet nacionalizmusától való félelmükben ezt nem akarták. Grúzia 1991. április 9-én kikiáltotta a függetlenségét, ami hangsúlyosan a grúzok függetlensége volt.5 Az új grúz vezetésnek az „egységes grúz nemzet” megteremtésére irányuló elképzelése illúziónak bizonyult és etnikai konfliktusokhoz vezetett. Úgy tűnik, hogy a grúz kisebbség, amikor többségbe került, már nem tartotta fontosnak mindazon jogok megadását saját kisebbségeinek, amelyeket magának követelt és méltányosnak tartott. A többségi nemzet politikai vezetőinek a nacionalista megnyilvánulásai a kisebbségek ellenállásához vezettek. A kirobbanó nemzetiségi konfliktus során, Dél-Oszétiában már 1989 novemberében halálos áldozatokat követelő összecsapások történtek.6 A dél-oszétok kinyilvánították igényüket, hogy autonóm területből autonóm köztársasággá váljanak. A grúzok szándékainak egyértelmű jele fogalmazódott meg abban, hogy a Grúz Nemzeti Tanács a grúz nyelvet tette meg Dél-Oszétia hivatalos nyelvévé és betiltották az oszétok legfontosabb politikai tömörülésének számító Dél-Oszét Nemzeti Frontot. A kocka el volt vetve és 1990. szeptember 20-án Dél-Oszétia kinyilvánította függetlenségét. A függetlenség kikiáltásával együtt azt is deklarálták, hogy az ország a Szovjetunió része marad. A tartományban még 1990 decemberében választásokat tartottak, amelyet a grúz vezetés törvénytelennek nyilvánított és visszavonta a terület autonómiáját. Ebben a feszült helyzetben, Oroszország viselkedése legalábbis kétértelműnek tekinthető, mert előbb rendfenntartó erőt küldött DélOszétiába, amelyet a következő év januárjában visszavont. Így már minden készen állt az összecsapásra és Grúzia megtámadta a területet. A harcokban körülbelül ezer oszét halt meg és legalább százezren menekültek el Oroszországba. Az 1992. június 24-én aláírt szocsi egyezmény alapján létrejött egy a harcoló feleket elválasztó biztonsági sáv, amelyet háromoldalú biztonsági erőnek kellett ellenőrizni. A kezdetben, grúz, oszét és orosz katonákból álló békefenntartó erőket a Grúzia által is aláírt megegyezés alapján szervezték meg. A grúzok csak később, talán már a terület visszahódítását tervezgetve, vonultak ki egyoldalúan a megállapodásból.7 1
Bíró Margit: A grúzok, Rubicon, 1991/8. 32 old. Sz. Bíró Zoltán: Sz. Bíró Zoltán: Grúzia és a szakadár tartományok, 1988-2008, História, 2008/8. 8. old. 3 Sz. Bíró Zoltán: Konfliktusok a Kaukázus térségében 18-20 század, História, 2008/8. 4. old. 4 Sz. Bíró Zoltán: Konfliktusok a Kaukázus térségében 18-20 század, História, 2008/8. 3. old. 5 Deák János− Szternák György: Grúzia http://portal.zmne.hu/pls/portal/docs/PAGE/ZPORTAL/ZMNE_ROOT/KUTATAS/KUTATAS_HDI/TANAN YAGOK/TAB112960/GRUZIA.DOC 201205.21. 15. 25. 6 Sz. Bíró Zoltán: Grúzia és a szakadár tartományok, 1988-2008, História, 2008/8. 8. old. 7 Ruzsbaczky Zoltán: Függetlenségi törekvések Dél-Oszétia, http://www.campusonline.hu/kulfold/fuggetlensegitorekvesek-del-oszetia 2012. 05. 2. 2
-31990. augusztus 25-én a szuhumi parlament is kinyilatkoztatta az abház terület szuverenitását és 1992. július 23-án hatályba léptette az 1925-ös alkotmányt. Válaszul augusztusban grúz támadás és tizennégy hónapig tartó háború következett. A véres harcok során, kölcsönös atrocitásokra került sor, ami véglegessé tette a két nép közötti szembenállást. Végül 1993 őszén némi orosz segítséggel az abházok arattak győzelmet és az 1994 májusában aláírt tűzszüneti egyezmény alapján, a Független Államok Közösségének felhatalmazásával orosz békefenntartókat vezényeltek a térségbe. Az összecsapások alatt, a harcoló felek módszeresen és kölcsönösen elüldözték az általuk uralt területekről a másik népcsoporthoz tartozó lakosságot. A grúz függetlenség kikiáltásától számítva napjainkig nagy számú, elsősorban orosz nemzetiség hagyta el az országot. 2. A nagyhatalmi stratégiai érdekek ütközése A grúz-orosz háború hátterében a térség ellenőrzéséért két évtizede folytatott nagyhatalmi vetélkedés áll. Az oroszok régóta gondolják, hogy a határaik mentén egy velük legalábbis rivális nagyhatalom tartós berendezkedésre készül.8 A kaukázusi térség Oroszország érzékeny pontja és nem veszi jó néven potenciális riválisai katonai jelenlétét a határaihoz ennyire közeli térségekben és ellenséges lépésnek minősít minden politikai megnyilvánulást, amely szerinte az ország stratégiai bekerítését szolgálja. E tekintetben nem ismeri el egyetlen szomszédja jogát sem arra vonatkozóan, hogy az orosz biztonságot fenyegető lépést tegyen, vagy ilyenhez hozzájáruljon. (pl. NATO tagság) Ez az oka, hogy jelenlétét a térségben minden eszközzel erősíti és a szeparatista törekvések támogatását részben eszköznek tekinti céljai eléréshez. E tekintetben, azonban hasonlóan jártak el a riválisai Koszovóban és ugyanezt teszik a Kaukázusban is. Az Egyesült Államok a 90-es évek elejétől fogva igyekszik kiszorítani az oroszokat az általuk több szempontból is biztonsági zónának tekintett és hagyományosan orosz érdekszférának számító térségből. Felismerve Grúzia stratégiai fontosságát és kihasználva az oroszok meggyengülését, behatolt az olyan hagyományosan orosz holdudvarnak tekintett területekre, mint a Kaukázus, vagy Közép-Ázsia. Figyelmen kívül hagyva az oroszok tiltakozását, megkezdte határai mentén bekeríteni a potenciálisan ma is ellenfélnek tekintett országot. A folyamat már a 90-es években kezdődött és az ezredforduló után felgyorsult. 2002 májusában kiképzőket küldtek Tbiliszibe, hogy részt vegyenek a grúz hadsereg fejlesztésében.9 Ezzel párhuzamosan özönlött a pénz és az egy főre eső amerikai katonai célú támogatás nagyságrendjét tekintve 2001-ben Izrael után Grúzia már a második helyen volt. 10 „Az USA katonai tanácsadóival van jelen az országban, segít felszerelni és képezni a grúz hadsereget a terror elleni háború keretében. Szaakasvili szeretné elérni, hogy az orosz katonai jelenlét szűnjön meg a térségben, de nemrégiben kijelentette: nem kell elsietni a dolgokat, fontos, hogy Oroszország "védelemben érezze magát".”11 Ennek az előretörésnek kivédése biztonsági kérdés Oroszország számára és mindent megtesz, hogy ebből a helyzetből kitörjön. A grúz-orosz ellentétek nem 2003 után, hanem a 90-es évek elején kezdődtek, amikor az egykori szovjet külügyminiszter és grúz pártfőtitkár, 8
Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla, Európa Könyvkiadó Budapest, 1999. 142. old Emmanuel Todt: A Birodalom után, Allprint kiadó, Budapest, 2003. 173. old. 10 Magyari Péter: Támadnak az oroszok! – aggódik Grúzia 2008. május 7., szerda 17:14. http://index.hu/kulfold/gruz5955/ 2012. november 18. 14. 20. 11 A hidegháború Grúziában folytatódik http://www.hetek.hu/kulfold/200401/a_hideghaboru_gruziaban_folytatodik 2012-05-13 10.50 9
-4Eduard Sevardnadze váratlanul Moszkvát mellőzve, az USA-val való együttműködésben kereste országa boldogulását. Grúzia ekkortól nem egyszerűen a nyugathoz akar tartozni, hanem oroszellenes politikát folytat a hátában sejtve az USA-t. (és nem a nyugatot) Egyértelműen oroszellenes lépéseknek tekinthetők a grúz-csecsen „államközi” egyezmények, vagy Eduard Sevarnadze elnök meglehetősen szánalmas támogató megnyilvánulásai a rakétavédelmi pajzs terve kapcsán. 1994-ben kitört első csecsen–orosz háború során és utána is Grúzia menedéket adott és támogatást nyújtott az oroszok ellen harcoló csecsen harcosoknak.12 Oroszország a kezdettől elutasította Grúzia nyugatbarát megnyilvánulásait.13 Moszkvában mindig is gyanakodtak arra, hogy a 2003. őszén végrehajtott rózsás forradalomnak nevezett puccsot amerikai segédlettel hajtották végre. Gyanújukat megerősítette, hogy az események során az amerikai diplomácia Grúzia irányban igencsak mozgásba lendült. A hatalomátvételt követően, főleg katonai programok formájában szinte azonnal felgyorsult a grúzok részére nyújtott az amerikai támogatás. Sok kétséget eloszlat a történések valódi hátterét illetően, hogy az új grúz vezetés alig egy héttel a „forradalom” győzelme után máris katonákat „szeretett” volna Irakba küldeni, amely „felajánlás” természetesen elfogadtatott.14 A meglehetősen homályos körülmények között hatalomra került Mihail Szaakasvilli több radikális lépést tett, ami kihatott a térség stratégiai helyzetére. 1. Felerősítette a grúz nacionalista érzelmeket. 2. Kinyilvánította, hogy elsőrendű célja az elvesztett, úgynevezett szakadár területek visszaszerzése. 3. Az Egyesült Államokhoz való egyértelmű orientálódás és a NATO tagság utáni igény megfogalmazása. Természetesen Moszkva is megtette a maga lépéseit, amelynek célja Dél-Oszétia és Abházia Grúziáról történő fokozatos leválasztása volt. Vélhetően nem váltott ki kitörő örömöt Tbilisziben, a Dél-Oszétíában történt a tömeges orosz állampolgárság osztás. Mint Sz. Bíró Zoltán írja, Moszkva „számos lépése joggal válthatta ki Tbiliszi rosszallását”.15 Mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy különösen a Szaakasvilli vezette Grúzia is sok kifejezetten oroszellenes lépést tett, ami a konfliktus kiélezése felé vitte el az eseményeket. Moszkvában is értetlenül fogadták, a Grúzia NATO csatlakozásáról szóló elképzeléseket, a közös NATOgrúz gyakorlatokat, még korábban a Baku-Ceyhan vezetékről szóló egyezmény aláírását, valamint az amerikai-grúz katonai egyezményeket.16 3. A háború kirobbanása és lefolyása „A konfliktust egyértelműen Moszkva robbantotta ki, amikor az 58. reguláris hadsereg bevonult Dél-Oszétiába. Az a hadsereg, amely ekkor már négy éve gyakorolta ezt a hadműveletet a közelben–mondta Gereben Ágnes, aki úgy gondolja, hogy akárki kezdte is a grúz-oszét háborút, azt csak a két szemben álló félnek kellett volna egymással elintéznie, bármiféle „harmadik” beavatkozása nélkül. Legfeljebb „elismert” nemzetközi haderő, vagyis 12
„Az oroszoknak további fájdalmuk, hogy az általuk likvidált csecsen szakadár harcosok iratai között rendre találnak grúz–orosz vízumot, azaz "az összes kivégzett terrorista Grúzián keresztül jutott Oroszországba", ahogy azt Szergej Jasztrzsembszkij, Putyin tanácsadója állítja.” Eperjesi Ildikó: A hidegháború Grúziában 2004. 01. 09. (VIII/2) folytatódik, http://www.hetek.hu/kulfold/200401/a_hideghaboru_gruziaban_folytatodik 2012.11.03. 08. 25 13 Borsányi András: A visszacsapás doktrínája, Bona-L Bt. Budapest 2002. 140 old. 14 Eperjesi Ildikó: A hidegháború Grúziában 2004. 01. 09. (VIII/2) folytatódik, http://www.hetek.hu/kulfold/200401/a_hideghaboru_gruziaban_folytatodik 2012.11.03. 08. 25 15 Sz. Bíró Zoltán: Grúzia és a szakadár tartományok, 1988-2008, História, 2008/8. 8. old 16 Borsányi András: A visszacsapás doktrínája, Bona-L Bt. Budapest 2002. 140 old.
-5ENSZ, esetleg EBESZ felhatalmazással bíró békefenntartó egységek jelenléte lett volna elfogadható a térségben” 17 A kérdés sokkal összetettebb annál, hogy ilyen sommás kijelentéseket tehessünk. Mihail Szaakasvili grúz elnök 2003-tól következetesen törekedett arra, hogy a három grúznak tekintett, de Grúziához tartozni semmiképpen nem akaró, elszakadt területet visszaszerezze. E tekintetben nem válogatott az eszközökben és a 2008. évi háborút megelőzően több fegyveres konfliktusra is sor került.18 Grúzia szeretné visszaszerezni az ellenőrzést egykori területei felett, amihez a nyugati nemzetközi közösség asszisztál. Ezzel szemben Moszkva p támogatja az elszakadt területeket, mert csak rajtuk keresztül tarthatja meg a befolyását a térségben. E tekintetben érdekes lehet az a soha fel nem tett, de a hivatalosan éppen a nyugati országok által követendőnek tartott nemzetközi jog és politikai elvek ismeretében jogos kérdés, hogy vajon az érintett területek lakossága mit gondol a grúz uralomról. Sok hírforrás és elemző próbálja a háborút spontán összecsapásként kommunikálni, ami nyilvánvalóan nem igaz. Több jel mutat arra, hogy Grúzia erre a háborúra legalább 2004 óta tudatosan készült. Az meg már szinte bizonyos, hogy kis ország lévén ilyen döntést egyedül nagyhatalmi támogatás és jóváhagyás nélkül nem hozhatott. A grúz hadsereg modernizációja már 2002-ben megkezdődött és napjainkban is tart. A hadsereg felszerelésébe és felkészítésbe több ország is részt vett, mint például az Egyesült Államok, Izrael, a Cseh Köztársaság, Ukrajna, Kazahsztán és Bulgária. Ennek során több száz harckocsit, páncélozott harcjárművet, tüzérségi eszközöket, harci helikoptereket, 1200 darab harckocsi-elhárító rakétát, szereztek be.19 A grúz védelmi minisztérium költségvetése 2007-2008 évben a GDP 8°%-át, tette ki, ami 2007 évben több pénzt jelentett, mint az azt megelőző három évben összesen. Az Egyesült Államok elsősorban a grúz hadsereg kiképzésében vett részt, valamint pilóta nélküli felderítő repülőgépeket és kommunikációs eszközöket szállított.20 A grúz hadsereg létszáma 2008. augusztus 8-án öt gyalogos, egy tüzér, egy műszaki dandárba és hat önálló zászlóaljba szervezve 22 000 fő volt, amelyet legalábbis létszámban jelentős, 40 000, más források szerint 45-50 000 fős kiképzett tartalék támogathatott.21 A szárazföldi erők 191 db. T-72, 56 db. T-55 harckocsival, 80 db. BMP-1, 70 db. BMP-2 harcjárművel, 31 db. BTR-70 és 35 db. BTR-80 páncélozott szállító harcjárművel rendelkeztek. A tüzérség 6 db. 203 mm, 52 db. 152 mm, 109 db. 122 mm löveget, 30 db. sorozatvetőt, 380 db. különböző űrméretű aknavetőt számlált.22 A szemben álló szakadár államok hadseregei ehhez képest elenyészőnek számítottak. Abházia 6-8000, míg Dél-Oszétia 2000-2500 katonával rendelkezett. Ez az erő szükség esetén a két ország részéről összesen 25-30 000 főre volt kiegészíthető. A két területen állomásozott még az orosz békefenntartó egység összesen alig 3000 katonája (500 Dél-Oszétiában, 2300 Abháziában), amely létszámához képest erős fegyverzettel rendelkezett. 23 Az orosz hadsereg természetesen további erőket is bevethetett, de ezeket a földrajzi viszonyokból adódóan, Észak-Oszétia területéről csak rendkívül szűk keresztmetszeten vonhatta előre. 17
Szűcs László: Ovtizedes konfliktus, nem kocsmai verekedés, rendhagyó történelemóra Gereben Ágnessel, Honvédelem.hu 2008-11-05 09:03 18 A 2008-as orosz-grúz háború krónikája http://vlaston. webnode.hu/news/a-2008-as-orosz-gruz-haborukronikaja/ 2012. november 3. 08. 35. 19 Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 52 old. 20 Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 52-53 old 21 Vyacheslav Tseluiko: Georgian Army Reform under Saakashvili Prior to the 2008 Five Day War http://www.cast.ru/files/The_Tanks_of_August_sm_eng.pdf 2012-12-23. 18. 00 22 Vyacheslav Tseluiko: Georgian Army Reform under Saakashvili Prior to the 2008 Five Day War http://www.cast.ru/files/The_Tanks_of_August_sm_eng.pdf 2012-12-23. 18. 00 23 Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 52-53 old
-6A háborút közvetlenül megelőző időszakban az egyre magabiztosabb grúz hadsereg fegyveres összetűzései a dél-oszét fegyveresekkel és az orosz erőkkel megszaporodtak. Már július hónapban egymást követték a konfliktusok, amely miatt készültségben helyezték a déloszét fegyveres erőket. A dél-oszétok már 2008. július elején felhívták a figyelmet arra, hogy a határnál grúz katonai erők összpontosítása folyik, amelynek keretén belül harckocsik is megjelentek a határon.24 A nyílt fegyveres összecsapást egyértelműen Grúzia kezdte, amit az oroszbarátsággal épen nem vádolható Európai Parlament állásfoglalása szeptember 3-i állásfoglalása a grúziai helyzetről (2009/C 295 E/08) is kénytelen elismerni: C. „mivel több hétnyi fokozott feszültséget, a felek közötti összetűzéseket, a dél-oszétiai szeparatista erők – bombatámadásokkal, halálos összecsapásokkal, tűzharccal és gránátokkal végrehajtott, rengeteg civil halálát követelő és még több sérülést okozó – provokációit követően, a grúz hadsereg 2008. augusztus 7-éről 8-ára virradó éjszaka meglepetésszerű tüzérségi támadást indított Chinvali ellen, majd szárazföldi hadművelet keretében tankokat és katonákat vetett be a Dél-Oszétia feletti ellenőrzés visszaállítása érdekében;” 25 A Dél–Oszétia agresszív magatartását hangsúlyozó állításoknak némileg ellentmond, hogy Grúzia tagadta meg az erő egyoldalú alkalmazásának a tiltására vonatkozó megállapodás aláírását és küldött kémrepülőgépeket Abházia fölé. 2008. augusztus 7-én éjszaka 23. 35-kor -az egész délután folyó összecsapások után-, a grúz tüzérség tüzet nyitott. A grúz kommunikáció szerint azért, mert dél-oszét területről lőtték a grúz falvakat és erre válaszul a grúz elnök, Szaakasvili parancsot adott a grúz támadásra. „A grúz erők éjszaka támadást indítottak a szeparatista erők ellen Dél-Oszétiában. Reggelre betörtek a szakadár fővárosba, Chinvaliba, a városban és környékén nehézfegyverekkel lövik egymást a szemben álló felek. Grúzia szerint orosz gépek hatoltak be az ország légterébe és grúz célpontokat támadtak. Mamuka Kurasvili grúz tábornok közölte, hogy a grúz csapatok pénteken hadműveletet indítottak az alkotmányos rend helyreállítására a szakadár területen.”26 A világgal úgy sejtetették, hogy önálló grúz akcióról van szó, de az időzítés, az amerikai-grúz kapcsolatrendszer sajátosságai, valamint a későbbi nemzetközi diplomáciai történések azt valószínűsítik, hogy a grúz támadást előzetesen egyeztették. Kis túlzással olyasféle terv fogalmazódhatott meg, hogy vártalan támadással és villámháborúval elfoglalni egy stratégiai fontosságú jól védhető pontot, majd addig kitartani, amíg a nemzetközi diplomácia nyomása kikényszeríti az oroszoktól a helyzet elfogadását. Pár napig tartó háború és azután jöhetnek a békefenntartók, akik konzerválják az elért eredményeket és a békefenntartás égisze alatt néhány év múlva visszacsatolható az áhított terület. A hadjárat forgatókönyve nagyjából megegyezhetett a horvátok szerbek elleni 1995. évi offenzívájának a tervével. Csakhogy a Kaukázus nem a Balkán, és Oroszország nem Szerbia. Oroszországnak bizonyítani kellett vezető szerepét és tekintélyét a térségben. Demonstrálnia kellett, hogy képes akaratát érvényesíteni és a szövetségeseit megvédeni bárki ellenében. Ellenkező esetben nagyhatalmi ambíciói és szavahihetősége kérdőjeleződött volna meg. A váratlanul kemény 24
Harckészültségben a déloszét hadsereg MTI,Független Hírügynökség 2008. július 4., péntek 09:57 http://index.hu/kulfold/deo0704/ 2012-11-18 12. 40. 25 Az Európai Parlament 2008. szeptember 3-i állásfoglalása a grúziai helyzetről (2009/C 295 E/08) C 295 E/27 26 http://www.coolpolitika.hu/kitor_haboru_del-oszetia letöltve: 2012.05.0.5. 12.00
-7orosz visszavágást ez motiválhatta. A grúzok bizonyos értelemben szerencsejátékot játszottak és túlzott szerepet vállaltak a nagyhatalmak vetélkedésében. A grúz támadásban a hadsereg és a belügyminisztérium erőiből kezdetben összesen 12 000 katona 72 db. T-72 harckocsi vett részt. A közvetlen cél Chinvali, Dél-Oszétia fővárosának elfoglalása, majd a Rok- Nyizsnyij- Zamarag alagút birtokbavétele volt. Amennyiben ez sikerül, minden orosz ellentámadást csak nagy nehézségek árán hajthattak volna végre, mivel ez az alagút jelenti az összeköttetést Oroszország és Dél-Oszétia között.27 Kezdetben a dél-oszét fegyveresekkel szemben elért grúz sikerek mámorában roppant magabiztos grúz nyilatkozatok születtek. „- Grúzia addig folytatja a hadműveleteit Dél-Oszétiában, amíg nem sikerül tartós békét elérnie - jelentette Lado Gurgenidze grúz kormányfő.”28 A grúz erők augusztus 8-án a reggeli órákban meginduló támadása Chinvalli környékén elakadt és a grúzok egyre jobban belebonyolódtak a város ostromába. Közben az orosz vezetés is megtette a szükséges intézkedéseket. Medvegyev elnök már augusztus 8-án 01. 00-kor megadta a felhatalmazást a hadseregnek Dél-Oszétia határának átlépésére. Az orosz haderő döbbenetes gyorsasággal és hatékonysággal reagált. Az orosz vezérkar szinte az elnöki döntéssel egyidejűleg adta ki az intézkedéseit és innen számítva a háború már csak technikai értelemben folyt tovább. A parancs vétele után fél órával megindult a 19. gépesített lövész hadosztály, 693. és 135. gépesített lövészezredének két megerősített lövészzászlóalja. Az összesen 1500 katona 16 db. 152 mm önjáró tarack és 14 T72 B harckocsi feltehetően nem véletlenül állomásozott alig 30 kilométerre a kulcsfontosságú a Rok- Nyizsnyij- Zamarag alagúttól. Az orosz harccsoportok feladata a Roki alagút és Chinvalli közötti út birtokbavétele és biztosítani a továbbbi erők felvonulását. A két harccsoport hajnali kettőkor átlépte Dél-Oszétia határát és megállás nélkül tört előre Djava, majd Chinvalli felé és reggel 07.00-re lezárta a Transz-Kaukázusi autóutat véget vetve a Roki alagút elfoglalására szőtt grúz terveknek.29 Hajnali háromkor ugyancsak menetparancsot kapott az 503. gépesített lövészezred, valamint a 42. gépesített lövészhadosztály 70.,71.két gépesített lövész és az 50. önjáró tüzérezrede, továbbá a 76. Pszkov légideszant hadosztály 104. ezredének egy zászlóalj harccsoportja. A grúz kormány hajnali háromkor teljes mozgósítást rendelt el 45 000 tartalékos részére. Augusztus 8-án röviddel 11. 00. után megkezdődtek az orosz légi támadások is. A harcokba beavatkozó a 4. légihadsereg két bombázó, három támogató és három helikopter ezrede nemcsak a felvonuló, vagy éppen a harcoló grúz csapatokat támadta, hanem a teljes grúz hátországot is. Célpontjai között szerepelt a teljes grúz katonai infrastruktúra. Folyamatosan támadták a levegőből Vazianit, Gorit és a fekete tengeri kikötőt Potit, amely az olajszállítás szempontjából volt fontos. 15. 00. óra után az orosz 693. gépesített lövészezred tüzérsége és a 292. vegyes tüzérezred BM-21 GRAD sorozatvetői tüzet nyitottak a Chinvalli körül harcoló grúzokra, pánikot okozva a grúz katonák soraiban. A grúz támadás lényegében augusztus 8-án, 14-00-ra megfeneklett és megkezdődött a visszavonulás. Rémhírek terjedtek el a súlyos veszteségekről és a hatalmas orosz erőkről, ami a légitámadásokkal és a tüzérségi tűzzel együtt pánikhoz vezetett. Az orosz 58. hadsereg alakulatai augusztus 8-án este 22-00 órára megtisztították Chinvallit a grúz katonáktól. Az első órákban nem volt tudható, hogy a támadás Abháziára is kiterjed-e. A határ közelében állomásozott a 2. és az 5. gyalogos dandár, valamint a belügyminisztérium erői. 27
Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 52 old. http://www.coolpolitika.hu/kitor_haboru_del-oszetia letöltve: 2012.05.0.5. 12.00 29 Anton Lavrov: Timeline of Russian - Georgian Hostilities in August 2008 http://www.cast.ru/files/The_Tanks_of_August_sm_eng.pdf 2012-12-23. 18. 00 28
-8Abházok, ezért riadókészültségbe helyezték és felvonultatták a határra a fegyveres erőiket, nagyjából 9000 fegyverest. Augusztus 9-én reggel a grúz erők több célpont ellen is offenzívába kezdtek DélOszétiában, de harcok során grúz erők jelentős részét részét megsemmisítették és a grúz hadsereg képtelen volt rendezni a sorait. A visszavonuló vagy inkább fejvesztve menekülő csapatokat az oroszok folyamatosan támadták és nem adtak lehetőséget a szervezett ellenállás kiépítésére. A harcok során az orosz légierő bombázta a határtól 60 kilométerre fekvő Gori városát és Poti kikötőjét. Augusztus 10-én a grúz hadsereg kiszorult Dél–Oszétiából. Az oroszok átlépték a grúz határt és folytatták a grúz területek bombázást. Grúzia tűzszünetet kért, amit az oroszok értelemszerűen nem fogadtak el. Ekkor George Bush amerikai elnök követelte Oroszországtól a támadó hadműveletek azonnali beszüntetését, de nem túl udvarias elutasításba részesült. Grúzia kivonta az Irakban szolgáló 2000 katonáját, akiket amerikai repülőgépeken szállítottak haza. Eközben a tengeren is harcok kezdődtek, de grúz flotta nem akadályozhatta meg, hogy Moszkva blokád alá vonja az országot. Augusztus 10-én a fekete-tengeri flotta egységei elsüllyesztettek egy grúz hadihajót és az orosz légierő katonai célpontokat bombázott Tbiliszi környékén.30 Bombatámadás érte Szenaki városát is és orosz kézre került a Grúziához tartozó Gori városa. Augusztus 11-én az orosz légierő folytatta a támadásokat és kilőtték a hadműveleti területet ellenőrző radarállomást Gori mellett. Chinvallit szórványos tüzérségi támadások érték, de az orosz erők ekkor már átlépték a grúz határt és Gori felé nyomultak. Éjszakára a Dél–Oszétiába beérkező orosz erők létszáma 14 000 katonára, 100 harckocsira, 100 önjáró lövegre, 40 sorozatvetőre, 400 gyalogsági harcjárműre és 200 páncélozott szállító harcjárműre emelkedett. További 9000 orosz katonát és 350 páncélozott járművet vontak össze Abháziában is és augusztus 11-én Abházia ultimátumot küldött a grúzoknak. Ennek értelmében a grúz erőknek el kellett volna hagyni a területükön lévő, de Abházia ellenőrzéséhez kulcsfontosságú Kodori–szorost. Az ultimátumot Grúzia nem teljesítette. Augusztus 12-én orosz és abház csapatok nyomultak az ország belseje felé és elfoglalták Zugdidi és Szenaki városát.31. Az orosz flotta három grúz hadihajót elsüllyesztett Poti kikötőjében. Grúzia erre a fordulatra nyilvánvalóan nem készült. A tervek szerint csak a grúz-déloszét határ mentén kellett volna háborúzniuk, most viszont kétfrontos harcra kényszerültek. A hadseregük összeomlott és a grúz csapatok gyors ütemben hátráltak, mondhatni tömegesen menekültek. A harcok során a grúzok részéről, az adott helyzetben tragikomikusnak nevezhető megnyilvánulásokra is sor került. „Az Irakban szolgáló 2000 grúz katonát már augusztus 9-én azonnal kivonják, és harcba küldik őket az oroszok ellen. A grúz kormány azzal fenyegeti az oroszokat, hogy ezek az egységek nagyon erősek.” (MTI) Úgy tűnik, hogy az oroszokat a fenyegetés nem túlságosan hatotta meg és folytatták a hadműveleteiket. Az amerikaiak által Irakból hazaszállított közel 2000 grúz katonát Tbiliszi térségébe vezényelték, illetve a grúz-dél-oszét határon tervezték felhasználni. Az amerikai könnyű fegyverekkel felszerelt és általuk kiképzett egység éppen időben érkezett, hogy részt vehessen a nagy futásban. 30 31
Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 53 old http://archiv.ringmagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3635&catid=97&Itemid=71 2012-05-29 10. 00.
-9A másik ilyen „nagy formátumú” propaganda manőver volt olyan nyilatkozatok tétele, ami szerint a grúzok tulajdonképpen csak erőik egy részével vesznek részt a harcokban és ezután jön az oroszok számára a nagy meglepetés.32 Azonban ez sem bizonyult igaznak, helyette az orosz támadás folytatódott igen nagy ütemben. A grúzok természetesen reménytelenül, de mindent elkövettek, hogy ügyüket az egész világ problémájának feltüntetve a konfliktust kiszélesítsék. Némi demagógiával, augusztus 9-én Szakasvili elnök már az új világrend és a béke hősének tüntette fel önmagát és országát. „Szaakasvili elnök szerint ugyanis a konfliktus már túlnőtt az oszét válságon. - Mi a világbékéért, az új világrendért harcolunk az orosz agresszióval szemben - mondta a grúz államfő.”33 Miután a nagyhatalmak ideológiai alapon történő katonai bevonása a konfliktusba nem sikerült megszólalt béke hangja és augusztus 11-én egyoldalúan bejelentették, hogy nem harcolnak tovább Dél-Oszétiában és a csapataikat kivonják a tartományból. Az orosz hadműveletek folytatódtak, mert a Dél-Oszétiában lévő orosz csapatok parancsnoka szerint a grúz tüzérség Chinvalit lőtte. A grúz védelmi miniszter bejelentette, hogy a grúz hadsereg fegyvereinek nagy részét megsemmisítették, a maradék erőket pedig Tbiliszi védelmére vonták össze. Bár augusztus 13-án még orosz csapatok vonultak Tbiliszi felé, Medvegyev elnök bejelentette, hogy leállítják az orosz hadműveletek folytatását és éjszaka francia közvetítéssel a két hadviselő fél tűzszünetet kötött. A háború során meghalt 169 grúz katona és megsebesült és 947. A civil lakosságból 224 ember vesztette életét és 542-en megsérültek. Az orosz hadsereg 72 halottat és 283 sebesültet vesztett. Meghalt még továbbá 36 dél-oszét, 3 abház harcos. A civil áldozatok számát Dél –Oszétia területén nem lehet pontosan felmérni, de 160-360 közötti a számokról vannak adatok.34 A háború kitöréséről annak okairól és lefolyásáról sokféle leírás született. Nyugaton gyakori volt a rettentő orosz túlerő ellen hősiesen küzdő kis grúz nép propagálása, ami minden valóságalapot nélkülöző legenda. A CNN több mint 600 ezer fős orosz haderőről számol be, ami elképesztő csúsztatás.35 A páncélozott járművek sajtó által megadott számából következtetve, az orosz hadsereg erős túlzással is legfeljebb 6-8 ezreddel, vagy 3-6 dandárral (szervezeti forma kérdése) vehetett részt a harcokban. Ez nem több, inkább sokkal kevesebb, mint 20-30 000 katona. Ennyit a grúzok is kiállítottak és technikailag is sokkal jobban el voltak látva, mint azt hivatalosan bejelentették. Az oroszok részéről így maradt a nagyobb tűzerő és a vitathatatlan légi fölény. 4. A konfliktus politikai és stratégiai következményei, a nemzetközi reakciók A konfliktus alatt tanúsított amerikai magatartás arra utal, hogy a Fehér Házban tudatában lehettek mi készül és nem lehetett ellenükre a grúz szándék. Egy újabb orosz megaláztatás és geostratégiai siker mindenképpen elfogadható verzió lehetett számukra. Kezdetben, amíg úgy látszott, hogy a grúz tervek realizálódhatnak, a semlegesség látszatát 32
http://www.coolpolitika.hu/amerika_jordaniabol_fegyverzi_gruziat letöltve: 2012. 05.0.5. 12. 00 http://www.coolpolitika.hu/putyin_gruzia_sajat_nepet_irtja letöltve: 2012-05-05 12.00. 34 A 2008-as orosz-grúz háború krónikája http://vlaston. webnode.hu/news/a-2008-as-orosz-gruz-haborukronikaja/ 2012. november 3. 08. 35. 35 „CNN szerint az oroszok 641 ezer katonával, a grúzok 26 900 katonával harcolnak, az erőviszonyok teljesen kiegyenlítetlenek.” Az oroszok félbevágták Grúziát, 2008. augusztus 11.,hétfő 22:13 http://index.hu/kulfold/ossz0811/ 2012-11-18 14. 17. 33
- 10 keltve, a béke hangján szóltak a harcoló felekhez, de semmiképpen nem intették önmegtartóztatásra szövetségesüket.36 Az idegesség első jelei az orosz támadás kibontakozását és a grúz hadsereg nyilvánvaló csődjét látva jelentek meg a kommunikációjukban. Ennek megfelelően az amerikai külügyminiszter már augusztus 9-én felszólította Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben Grúzia területi épségét. (MTI) A felszólítások özöne a későbbiek során nyílt és egyoldalú követelőzésbe és fenyegetőzésbe csapott át és végül semlegességét feladva, a NATO-t is bevonva nyíltan a grúzok oldalára állt. „A NATO nem fogja hagyni, hogy Moszkva győzzön Grúziában, destabilizálja Európát, illetve új vasfüggönyt hozzon létre - erről beszélt újságíróknak Condoleezza Rice, a washingtoni diplomácia vezetője a NATO külügyminiszteri értekezletére tartva, útban Brüsszel felé, a repülőgépen.”37 A NATO azonnal csatlakozott a politikai offenzívához.38 Moszkvát ellenben nem hatotta meg a nyugati hatalmak követelőzése és stratégiai érdekeit a velük való jó viszony elé sorolta. „Oroszország úgy döntött, hogy felfüggeszti katonai együttműködését a NATO-val jelentette be egy NATO-szóvivő csütörtökön Brüsszelben.”39 Azzal, hogy az orosz hadsereg bevonult Grúzia területére, kivívta a nyugati nagyhatalmak elsősorban az Amerika ellenszenvét. Az amerikaiaknak, akik az egypólusú világrend fenntartásán fáradoznak, valószínűleg nem jött rosszul, hogy Oroszországot rossz színben tüntethették fel, de szövetségesük veresége számukra is egyértelműen presztízsvesztés. Nyíltan azonban nem léphetett, mivel az adott körülmények között nem használhatta fel a mérvadó világszervezeteket. Az ENSZ Biztonsági Tanács, amelyben mivel Oroszország vétójoggal rendelkezik, semmilyen döntést nem hozhatott a kérdésben. Így maradt a NATO és Európa, de e kérdésben Európa sem bizonyult egységesnek, így lényegében igen különböző nyilatkozatok születtek. Ami Grúziát illeti, számára a dél-oszétiai „kaland” nem tűnik kifizetődőnek. Hadseregét szétverték hatalmas károkat szenvedett el és a NATO-csatlakozás is a messzi távolba került. Az orosz álláspontot vizsgálva, nyilvánvalóan nem lehetett Moszkva ellenére a nyíltan velük szemben politizáló grúzok oly módon történő „megrendszabályozása”, hogy egyúttal jelzést küldenek a világ számára is. Úgy tűnik, hogy kezdetben Oroszország a kivárásra játszott és a grúz támadásig beérte volna az egyensúly megőrzésével. A beavatkozás mellett szólt, hogy a dél-oszét lakosság 70%-a rendelkezik orosz állampolgársággal, márpedig a kaukázusi orosz politika éppen erre az állampolgárságra épült. Az orosz vezetés nem tehette meg, tekintélyének további erodálódása nélkül megtorlatlanul hagyja az állampolgárai elleni nyílt agressziót. Az Európai Unió, mint intézmény természetesen az amerikai álláspontot visszhangozta. Az Európai Parlament állásfoglalása szeptember 3-i állásfoglalása a grúziai helyzetről (2009/C 295 E/08): 36
http://www.coolpolitika.hu/kitor_haboru_del-oszetia letöltve: 2012.05.0.5. 12.00 Rice: Moszkva nem győzhet Grúziában, MTI coolpolitika, 2008. augusztus 19. http://www.coolpolitika.hu/rice_moszkva_nem_gyozhet_gruziaban 38 A NATO Grúzia mellett áll, MTI coolpolitika, 2008. augusztus 19. http://www.coolpolitika.hu/natominiszterek_a_tettektol_fugg_a_nato-orosz_viszony_a_jovoben 39 Oroszország nem működik együtt a NATO-val , MTI coolpolitika, 2008. augusztus 19. http://www.coolpolitika.hu/oroszorszag_sem_mukodik_egyutt_a_nato-val 37
- 11 -
2. felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a Grúz Köztársaság szuverenitását, területi épségét és nemzetközileg elismert határainak sérthetetlenségét, és következésképpen határozottan elítéli a grúziai szakadár Abházia és Dél-Oszétia régiók függetlenségének Oroszországi Föderáció általi elismerését, amely sérti a nemzetközi jogot; Kár, hogy Koszovó esetében az Európai Parlament nem volt ennyire érzékeny az országok szuverenitására és a nemzetközi jogra. „31. álláspontja szerint a dél-kaukázusi együttműködésnek nem az EU és Oroszország közötti kölcsönösen kizárólagos befolyási övezetekről (ún. érdekszférák) kell szólnia;” A világ ma is érdekszférákról szól. Így az USA és az EU maga is hasonló politikát folytat a világ különböző térségeiben. „28. emlékeztet arra, hogy a 2008. április 3-i bukaresti csúcstalálkozón a NATO beleegyezett abba, hogy Grúzia a szövetség tagja lesz;„ A NATO határozat viszont nem kötelező Oroszországra nézve, amely biztonságára nézve már évek óta a NATO keleti terjeszkedését tekinti az egyik fő veszélyforrásnak. 5. Következtetések A grúz orosz háború a meglévő nacionalista viszályok és a történelemből örökölt feszültségek mellett, a nagyhatalmi vetélkedés eredménye. A kétpólusú világrend felbomlása után Oroszország jelentősége nagyságrendekkel esett vissza és regionális hatalommá vált. Kénytelen volt világpolitikai pozícióit feladni és sorozatos kudarcokat szenvedett el. Képességvesztését jól mutatja az első csecsen háború, amelyen–elsősorban politikai okokbólaz orosz hadsereg nem, vagy alig tudott úrrá lenni egy sokkal kisebb nép ellenállásán. A birodalom szétesett és a területén több kisebb ország alakult, amelyekkel ellenmondásos viszony alakult ki. Orosz szempontból, különösen érzékeny terület a Kaukázus, ahol évtizedek óta állandósultak a háborús viszonyok. Az ún. rózsás forradalomtól kezdve a grúzorosz viszony rendkívül ellenségesen alakult. A konfliktusban a nyugat és elsősorban az USA, geostratégiai érdekekből Grúzia egyoldalú támogatását választotta. Sokan gondolhatták, hogy az oroszok akárcsak a 90-es években a Balkánon a megszokott módon megleckéztethetők. A Putyin vezette Oroszország, azonban nem azonos a Jelcin-korszakkal és a 2000. utáni világgazdasági változások is jelentős orosz stabilizációt tettek lehetővé. Oroszország megerősödött, és ha nem is olyan súllyal, mint az USA, de újra megjelent a nemzetközi küzdőtéren. A nagyhatalmi játszma háborúba torkollott, amelyben a grúzok csak a rövidebbet húzhatták. Nem igazán állja meg a helyét Gereben Ágnes azon nyilatkozata, amelyet röviddel az események után tett: „A külpolitikai elemző úgy látja, hogy a válság miatt jó ideig nem lesz lehetősége Oroszországnak arra, hogy hasonló lépésre szánja el magát. Márpedig azért nem, mert az augusztusi, öt napos háború során egyértelműen bebizonyosodott: a nyugati világ ezúttal nem „nyeli le” a fegyveres akciót, mint tette azt 1956-ban Magyarországon, vagy 1968-ban Csehszlovákiában…….”40 40
Szűcs László: Évtizedes konfliktus, nem kocsmai verekedés, rendhagyó történelemóra Gereben Ágnessel, Honvédelem.hu 2008-11-05 09:03
- 12 Ma már világosan látható, hogy a nyugat ezt a fegyveres akciót jobb megoldás hiányában bizony „lenyelte”. Igaz az oroszok is beérték félmegoldással, de így is bebizonyosodott, hogy képesek önálló politikát folytatni és a számukra fontos térségekben a befolyásukat gyakorolni.41 A háború ugyanakkor rámutatott az orosz hadsereg gyengeségeire is, ami azonnali változásokat és hosszú távú szerkezeti átalakításokat váltott ki. Az új világpolitikai szerepvállalást és az ehhez igazított haderő igényét tükrözi az új katonai doktrínájuk és a folyamatba lévő haderőreformjuk. Felhasznált Irodalom: 1. Rice: Moszkva nem győzhet Grúziában, MTI coolpolitika, 2008. augusztus 19. http://www.coolpolitika.hu/rice_moszkva_nem_gyozhet_gruziaban 2. Sz. Bíró Zoltán: Konfliktusok a Kaukázus térségében 18-20 század, História, 2008/8. 3. Deák János− Szternák György: Grúzia http://portal.zmne.hu/pls/portal/docs/PAGE/ZPORTAL/ZMNE_ROOT/KUTATAS/K UTATAS_HDI/TANANYAGOK/TAB112960/GRUZIA.DOC 201205.21. 15. 25. 4. MTI.:Grúzia és Oroszország is "domborítana" a tavalyi háború EU-s jelentésével, hvg.hu, l2009. szeptember 30., szerda, 15:45, http://hvg.hu/vilag/20090930_gruz_orosz_haboru_Eu-jelentes 2012. 05. 23. 14. 45. 5. Rácz András: Az ötnapos háború - a grúziai konfliktus, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. 6. Bíró Margit: A grúzok, Rubicon, 1991/8. 7. Borsányi András: A visszacsapás doktrínája, Bona-L Bt. Budapest 2002. 8. Sz. Bíró Zoltán: Grúzia és a szakadár tartományok, 1988-2008, História, 2008/8. 9. Ruzsbaczky Zoltán: Függetlenségi törekvések Dél-Oszétia, http://www.campusonline.hu/kulfold/fuggetlensegi-torekvesek-del-oszetia 2012. 05. 2 10. Emmanuel Todt: A Birodalom után, Allprint kiadó, Budapest, 2003. 173. old. 11. Szűcs László: Ovtizedes konfliktus, nem kocsmai verekedés, rendhagyó történelemóra Gereben Ágnessel, Honvédelem.hu 2008-11-05 09:03 12. A 2008-as orosz-grúz háború krónikája http://vlaston. webnode.hu/news/a-2008-asorosz-gruz-haboru-kronikaja/ 2012. november 3. 08. 35. 13. Az Európai Parlament 2008. szeptember 3-i állásfoglalása a grúziai helyzetről (2009/C 295 E/08) C 295 E/27 14. Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla, Európa Könyvkiadó Budapest, 1999.
41
„Medvegyev elnök figyelmeztetett: Oroszország nem hagyja büntetlenül állampolgárai halálát DélOszétiában. Leszögezte, hogy Oroszország továbbra is a biztonság szavatolója marad a Kaukázusban.” http://index.hu/kulfold/war7101/ 2012-11-18 14. 20.
