Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail:
[email protected]
Szám: 02/193-14/2010.
ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-ai ülésére
Tárgy:
Beszámoló a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006-2010. közötti időszakban végzett tevékenységéről
Előadó:
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Az előterjesztés készítésébe bevont szervezetek és személyek: Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala munkatársai
Az előterjesztést megtárgyalta: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének valamennyi bizottsága
2
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2006-2010 években végzett tevékenysége 1. A megyei önkormányzat testületeinek tevékenysége 1.1 A megyei közgyűlés megalakulása, összetétele és működése A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagjait 2006. október 1-jén egyfordulós, listás választási rendszerben választották meg a megye választópolgárai. Veszprém megyében a megyei közgyűlés tagjainak létszámát az 1990. évi LXIV. tv. 40 főben határozta meg. A 10 ezer lakos alatti települések 24 képviselőt, a 10 ezer lakos feletti települések 16 képviselőt választhattak a megyegyűlésbe. A választásokon a 10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú települések választókerületében a 4 %os határt 3 listát indító szervezet haladta meg, így közöttük került szétosztásra a 24 mandátum a következőképpen: az MSZP-SZDSZ listája 8, a FIDESZ-KDNP listája 14, az MDF listája 2 mandátumot kapott. A 10 ezernél több lakosú települések választókerületében a 4 %-os határt 2 listát indító szervezet haladta meg, így közöttük került szétosztásra a 16 mandátum a következőképpen: az MSZP-SZDSZ listája 7, a FIDESZ-KDNP listája 9 mandátumot kapott. A közgyűlés 55 %-a (22 fő) volt tagja az előző ciklusban a testületnek. Az előző közgyűlés összetételéhez képest két fővel emelkedett a női képviselők száma (7 fő), a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma kettővel emelkedett (33 fő). A közgyűlés alakuló ülését 2006. október 12-én tartotta, ahol ünnepélyes keretek között került sor a képviselők eskütételére és a megbízólevelek átadására. A közgyűlés Lasztovicza Jenőt a megyei közgyűlés elnökének, Talabér Mártát foglalkozási jogviszonyban álló alelnökének és Pálfy Sándort társadalmi megbízatású alelnökének választotta meg. Az alakuló ülésen került sor az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnökének és tagjainak a megválasztására. A Szervezeti és Működési Szabályzat előírásainak megfelelően négy képviselőcsoport jelentette be működését (Fidesz-MPSZ-KDNP, MSZP, MDF, SZDSZ, az MDF képviselőcsoportja 2010. március 1-jével megszűnt). A beszámolási időszakban három személyi változás történt a közgyűlésben. Pálfy Sándor társadalmi megbízatású alelnök 2007. december 31-ig töltötte be e tisztségét. A közgyűlés 2008. április 24-ei ülésén Polgárdy Imrét választotta meg társadalmi megbízatású alelnökének. Ács János 2008. december 10-én elhunyt, mandátumát 2009. február 2-ától Horváthné Szalay Gyöngyi vette át. Geipl Miklósné 2009. szeptember 14-én elhunyt, mandátumát 2009. november 19-től dr. Horváth József vette át. A közgyűlés 2010. augusztus 5-én megtartott ülésével bezárólag 34 ülést tartott. A közgyűlés tagjainak részvétele az üléseken 65-100 % (VIII.05-ig) között volt, a képviselők 33 %–a valamennyi ülésen részt vett.
3 Kihelyezett ülésre egy alkalommal került sor 2009. május 23-án Sólyban ünnepélyes keretek között Fejér-, Pest- és Zala megyék részvételével a megyék fennállásának 1000. éves évfordulója alkalmából, ahol a megyék szerepének megerősítése érdekében a közgyűlések elnökei felszólaltak. A közgyűlés 700 napirendet tárgyalt, 870 határozatot hozott, 101 rendeletet alkotott. 1.2 A megyei közgyűlés bizottságainak működése és tevékenysége A közgyűlés meghatározott feladat- és hatáskörök önálló gyakorlására, döntéseinek előkészítésére, valamint a döntések végrehajtásának szervezésére és ellenőrzésére a korábbi tízzel szemben nyolc állandó bizottságot hozott létre. Veszprém megye közgyűlése élt a helyi önkormányzatokról szóló törvény adta lehetőséggel, s így a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 13/2000.(XI.23.) önkormányzati rendelete 28.§. (1) bekezdése értelmében a közgyűlés tagjai sorából meghatározott önkormányzati feladatkörök felügyeletének ellátására - a feladatkör egyidejű megjelölésével tanácsnokokat választhat. Az SZMSZ jelenleg hatályos szabályozása szerint nyolc feladatkörre választhat a testület tanácsnokot. A közgyűlés - tagjai sorából - öt tanácsnok választásáról döntött 2006. október 26-ai ülésén az alábbi feladatkörökre: Gazdasági kapcsolatok tanácsnoka: Kovács Zoltán János Térségi együttműködés tanácsnoka: Pál Béla Közlekedési infrastruktúrafejlesztés tanácsnoka: Bebesi István Közoktatás megyei fejlesztését koordináló tanácsnoka: Galambos Szilvia Közgyűlési képviselőcsoportok együttműködését koordináló tanácsnoka: Dr. Áldozó Tamás A közgyűlés dr. Áldozó Tamást a Gazdasági és Területrendezési Bizottság elnökévé választotta, ezért tanácsnoki tisztségéről 2009. február 2-i napjával lemondott. A közgyűlési képviselőcsoportok együttműködését koordináló tanácsnoki tisztség ezt követően nem került betöltésre. Kovács Zoltán János lemondását követően a közgyűlés 2009. január 1-jétől a gazdasági kapcsolatok tanácsnokának Boros Dénest választotta meg. A fenti felsorolás jól példázza az önkormányzat kiemelt jelentőségű feladatait, mely feladatok szakszerű, színvonalas ellátásának megvalósításában a megyei közgyűlés tanácsnokai tevékenyen közreműködtek. A tanácsnokok tevékenységük során hatékonyan segítették a közgyűlés és szervei, kiemelten a közgyűlés elnökének, s a bizottságoknak a munkáját. Figyelemmel kísérték a működési területüket, feladatkörüket érintő közgyűlési, valamint bizottsági előterjesztéseket. Javaslataikkal, véleményeikkel elősegítették az előterjesztések, továbbá a döntések szakmai megalapozottságát. Figyelemmel kísérték továbbá a döntések végrehajtásának alakulását, szakterületüket érintően közreműködtek a végrehajtás szervezésével és ellenőrzésével kapcsolatos munkák megvalósításában.
1.2.1. Ügyrendi Bizottság A Veszprém Megyei Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága a 2006. október 26-ai ülésén alakult meg 8 fővel, az alábbi összetételben:
4 elnöke: Kropf Miklós (Fidesz-KDNP), alelnöke: Dr. Zongor Gábor (MSZP) tagjai: Dr. Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP) Horváth László (SZDSZ) Kuti Csaba (MDF) Márton Szabolcs (Fidesz-KDNP) Trosits Bernadett (Fidesz-KDNP) Polgárdy Imre (Fidesz-KDNP) Ezt követően a bizottsági tagok összetételében egy alkalommal – 2008. április 24-én történt változás, amikortól Polgárdy Imrét a közgyűlés társadalmi megbízatású alelnökének választották meg, így őt, továbbá Dr. Áldozó Tamást a testület visszahívta bizottsági tagságából, és helyettük Bikádi László és Könnyid István képviselőket választotta meg. A többi bizottságtól eltérően nem választott a megyei közgyűlés külső szakértőket – nem közgyűlési tag bizottsági tagokat. A bizottság tagjai közigazgatásban jártas képviselők. A bizottság üléseit rendszerint a közgyűlést megelőző szerdai napon tartja, mely minden esetben határozatképes volt. A bizottság legfontosabb feladatai: A megyei önkormányzat közgyűlése és bizottságai ügyrendi jellegű, valamint a megyei képviselők és a megye települései érdekképviseleti ügyeivel kapcsolatos közgyűlési döntések előkészítése és véleményezése, valamint az ilyen témában hozott döntések végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése. Előterjesztés készítése a megyei közgyűlés elnöke illetményének meghatározására. A közgyűlés szervezeti és működési szabályzata alapján a közgyűlés hatáskörébe tartozó kinevezések és megbízások tárgyalása előtt minden esetben vélemény nyilvánítása. Javaslat a Veszprém Megye Tiszteletbeli Polgára, valamint Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetés adományozására, döntés a „Közigazgatásért” díj adományozásáról. A kitüntetettek névsora megtalálható a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján /www.veszpremmegye.hu/Kitüntetések/. Az önkormányzati képviselő és a vele közös háztartásban élő házas- és élettársa, valamint gyermeke vagyonnyilatkozatának nyilvántartása és ellenőrzése. Az önkormányzati képviselő összeférhetetlenségének megállapítására irányuló kezdeményezés kivizsgálása. A bizottság a közgyűlés házbizottságaként működik. Folyamatosan figyelemmel kísérte az SZMSZ és a bizottságok döntéseinek hatályosulását. Részt vett a bírósági ülnökök választásának döntés előkészítésében. Véleményezte a megyei önkormányzat működése tekintetében kiemelt jelentőségű napirendeket. Minden közgyűlési napirend vonatkozásában vizsgálta az SZMSZ-nek való megfelelést és tárgyalásra való alkalmasságot. Állást foglalt a képviselők által elszámolható költségek vonatkozásában, valamint a személyi számítógépek vásárlásának szükségességéről a képviselők részére. A bizottság megtárgyalta a területi kisebbségi önkormányzatok SZMSZ-módosítására vonatkozó kezdeményezését, mely szerint a megyei kisebbségi önkormányzatok elnökei a jelenlegi tanácskozási jog helyett a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságban külső bizottsági tagjaként szavazati joggal rendelkeznének. A bizottság a kezdeményezéssel kapcsolatban azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a kialakult bizottsági struktúrán a közgyűlés ne változtasson, hanem a kezdeményezést a legközelebbi önkormányzati választásoknál vegye figyelembe. A napirend előtti hozzászólás és a sürgős minősítésű indítvány közötti összefüggés tekintetében az SZMSZ módosítására vonatkozóan javaslatot tett a közgyűlés részére.
5 Jóváhagyta a Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája, valamint a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal SZMSZ-ét. Legfontosabb döntései az alábbiakban összegezhetők: Feladatkörét érintő önkormányzati rendelet-tervezetek előterjesztése, valamennyi rendelet véleményezése. A közgyűlés hatáskörébe tartozó kinevezések, megbízások véleményezése. Közgyűlési előterjesztések minősítése (SZMSZ-nek megfelelés, tárgyalásra alkalmasság). 1.2.2. Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság A közgyűlés a 122/2006. (X. 26.) MÖK határozatával döntött a bizottság megalakításáról, melynek összetételét az alábbiak szerint választotta meg: Elnök: Alelnök: Tagjai:
Pusztai István Szedlák Attila Leszkovszki Tibor Takács Szabolcs Külső tagok: Gyapay Zoltán Krisztin N. László Rompos László A bizottság személyi összetételében a 2006. december – 2010. augusztus hónapig terjedő időszak folyamán változás nem történt. A bizottság 2006. december 6-án tartotta alakuló ülését, melynek keretében elfogadta ügyrendjét. A bizottság a beszámolási időszakban 41 ülést tartott. Az ülések közül 36 ülés nyilvános, míg 5 ülés zárt keretek között zajlott. Valamennyi bizottsági ülést a bizottság elnöke hívta össze. A bizottság üléseit rendszerint közgyűlés ülését megelőző szerdai napokon tartja. Az üléseken állandó jelleggel meghívottként 2006. december – 2007. június 30-áig Horváth György könyvvizsgáló, mint a Horváth és Társai Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft képviselője vett részt. A megyei közgyűlés 2007. június 14-én megtartott ülésén döntött arról, hogy a könyvvizsgáló feladatok ellátásával a Tömpe és Társa Könyvvizsgáló, Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Btt bízza meg, melynek képviselője, Kiss Mária 2007. július 1-jétől állandó résztvevője a bizottsági üléseknek. A bizottság által 2006-2010. évben végzett tevékenységekről összeállított kimutatás szerint a bizottság által tárgyalt napirendek száma 362. A bizottság az érintett időszakban megtartott 41 ülésen 470 határozatot hozott, melyek közül 402 véleményező, javaslattevő határozat, míg 68 döntést tartalmazó határozat. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság alapvető feladata a Megyei Önkormányzat Közgyűlése elé kerülő pénzügyi tárgyú előterjesztések véleményezése, javaslatok, a pénzügyi ellenőrzésekről szóló beszámolók megvitatása. Ennek a feladatának a bizottság maradéktalanul eleget tett. A bizottság 2007-ben megtárgyalta és véleményt formált a ciklusidőre szóló gazdasági programról, annak főleg a megyei önkormányzat pénzügyeit, az intézmények fejlesztését érintő fejezeteiről. Évente visszatérő téma az adott év költségvetési koncepciójának kialakítása, a testület elé kerülő tárgyévi költségvetési rendelet javaslat megvitatása, véleményezése.
6 Minden alkalommal megvitatta a tárgyévi költségvetési rendelet módosítására irányuló előterjesztéseket. A közgyűlés elé kerülő – a költségvetés féléves és háromnegyedévi helyzetét bemutató – előterjesztések kapcsán véleményt alakított ki az önkormányzat pénzügyi helyzetéről, a fizetőképesség alakulásáról és a költségvetési gazdálkodás viteléről. A központi források csökkenése miatt át kellett tekinteni az intézmények működését, struktúráját, és a ciklusban végrehajtott szervezeti változtatásokat véleményezte a bizottság. 2007. évben a tulajdonos önkormányzatok további 9 közoktatási intézmény által ellátott feladat átadásáról döntöttek. Egyes zeneiskolák beolvadását követően ez 7 intézmény átvételét jelentette, mely jelentősen növelte a megyei önkormányzat pénzügyi terheit. A kórház gazdasági helyzetével folyamatosan foglalkozott a bizottság és a közgyűlés is, míg végül 2007 decemberében az intézmény gazdasági társasággá történő alakításáról döntött a közgyűlés. 2007. évtől fokozatosan bevezetésre került az intézmények integrált gazdálkodási rendszere, melynek során az intézmények pénzügyi-gazdasági, ügyviteli feladatait a hivatalnál működő Intézménygazdálkodási csoport, valamint a Tapolca környéki gazdasági iroda látja el. A bizottság valamennyi az integrált gazdálkodási rendszer kialakításával kapcsolatos közgyűlési előterjesztést véleményezte. A fenti szervezeti változások miatt szükséges létszámcsökkentések elrendeléséről a bizottság folyamatosan véleményt alkotott. A források csökkenése miatt, az önkormányzat fejlesztési céljai megvalósítása érdekében a Veszprém Megyei Önkormányzat a közgyűlés 169/2007. (X. 10.) MÖK határozata alapján öt milliárd Ft névértékben svájci frankban denominált zártkörű kötvényt bocsátott ki. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi koncepcióját elfogadó 201/2007 (XII. 13.) MÖK határozat alapján kidolgozásra került a Kötvény felhasználásával kapcsolatos garanciarendszer, amelyet a mindenkori költségvetési rendelet tartalmaz. Ennek megfelelően a Kötvény bevételből történő felhasználására javaslatot a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság és a Gazdasági és Területrendezési Bizottság egyetértése esetén lehet beterjeszteni a közgyűlés elé. A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság minden alkalommal megtárgyalta a Kötvény bevételből történő felhasználásra benyújtott javaslatot, és egyetértő határozatát követően került a közgyűlés elé az előterjesztés. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság hatáskörébe tartozik a Kötvény bevétel felhasználásának ellenőrzése is. Minden közgyűlés alkalmával benyújtásra kerül a kimutatás a Kötvény bevételéből származó forrás befektetési hasznosításáról, valamint a bevétel terhére vállalt közgyűlési kötelezettségekről és ezek kifizetéséről. 1.2.3. Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság a 2006. október 20-ai ülésén alakult meg 9 fővel az alábbi összetételben: elnöke: alelnöke: tagjai:
Stolár Mihály Geipl Miklósné Farkas Béla Galambos Szilvia Hári Lenke külső tagok: Bognár Ferenc Bozsoki Lajos Gyeginszky Andor Törzsök Károlyné dr.
7 A bizottság tagjainak összetétele első alkalommal 2008. december 4-én változott, Gyeginszky Andor lemondott külső bizottsági tagságáról és helyette Barthos Gábort választotta meg a közgyűlés. Geipl Miklósné sajnálatos halálával megüresedett helyet pedig 2009. november 19-ét követően Dr. Horváth József tölti be. A bizottság tagjai többségében pedagógus végzettségű, közoktatáshoz és sporthoz kötődő szakemberek. Aktívan részt vettek a bizottság munkájában az intézmények vezetői, gyakori résztvevői voltak a nyilvános üléseknek, az intézményt közvetlenül érintő napirendekre külön meghívót kaptak. Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság ügyrendjében foglaltak szerint végezte tevékenységét, az előző ciklusban kialakított hatáskörrel dolgozott. A bizottság üléseit lehetőség szerint keddi napokon tartotta, rendszerint a közgyűlés hetében, a határozatképesség egy alkalom kivételével biztosított volt. Néhány esetben személyi kérdésekben zárt ülést rendelt el a bizottság elnöke. Kihelyezett ülésre egy alkalommal került sor, 2007 szeptemberében a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat új helyre költözését követően. A közgyűlés Egészségügyi Bizottságával 2009 márciusában együttes ülést tartott a megyei fenntartású középiskolák tanulói körében elvégzett szűrővizsgálat megállapításaival kapcsolatosan, és a felmérések alapján átfogó intézkedések megtételét határozta el. Soron kívüli ülésre (főleg 2009-ben) gyakran került sor, különösen a szakképzés-szervezési társulások megalakulásával, az indítható osztályok létszámának meghatározásával, a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, továbbá a Bercsényi Miklós Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium összevonásával, illetve szétválásával, valamint az ehhez kapcsolódó intézményvezetői pályázatok kiírásával, illetve elbírálásával kapcsolatosan. A bizottság elsődleges feladatát a megyei közgyűlés döntéseinek előkészítése jelentette. Ebben a hatáskörében intenzív munkát folytatott a közoktatási intézmények fenntartásával összefüggő területeken. Ezek közül is kiemelkedik a hároméves szakképzés fejlesztési terv közgyűlési elfogadtatása, ami részben alapját képezte a szakképzés-szervezési társulások megalakításának. A három társulás (Bakonyi, Balaton-felvidék – Somló, Pápai) létrehozásával lehetőség nyílt a szakképzési fejlesztési támogatások fogadására, az európai uniós támogatással megvalósuló pályázatokon való részvételre. 2007-ben a bizottság hatáskörébe is tartozó megyei fenntartásban működő közoktatási intézmények száma jelentősen bővült. A bizottság az intézményi szervezet átalakítás terén meghatározó javaslatokat tett a közgyűlésnek: 2007-ben indítványozta a gici Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium megszüntetésére és feladatainak a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumba történő integrálását, 2008-ban a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálatból a szakmai szolgáltatási feladatok külső partnerrel történő ellátása és a két ajkai szakképző iskola (Bánki, Bercsényi) összevonása a fenntartó számára a gazdaságosabb feladatellátás lehetőségét teremtette meg. Az ellenérdekű tulajdonos önkormányzat által kezdeményezett bírósági eljárás eredménye az utóbbi átszervezést meghiúsította, illetve visszaállíttatta az eredeti állapotot. A bizottság munkájának hangsúlyos részét képezte a fenntartói irányítás körébe tartozó ügyek tárgyalása: a közoktatási intézmények alapító okiratainak évenkénti felülvizsgálatával, módosításával az intézményi tevékenység alapjainak határozására tett javaslatot a közgyűlésnek. Támogatta a bizottság, hogy iskoláinkban induljon felzárkóztató oktatás, rendészeti képzés, Dobbantó program, előrehozott szakképzés, Pápán kéttannyelvű képzés. Átadott hatáskörben több ízben átvizsgálta, majd jóváhagyta a közoktatási intézmények
8 szervezeti és működési szabályzatát, pedagógiai programját, házirendjét, minőségirányítási programját. A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint kiegészítette az önkormányzat közoktatási minőségirányítási programját, ami az intézmények minőségirányítási programjának alapját képezi. 2008-ban elkészíttette az önkormányzat közoktatási esélyegyenlőségi tervét, amit 2009-ben kiegészített és a végrehajtását értékelte. Több alkalommal tűzte napirendjére a szakszolgálati feladatellátás és a sajátos nevelési igényű tanulók ellátásának, helyzetének értékelését. Az iskolai nevelés különösen aktuális területein – iskolai erőszak megelőzése és kezelése; egészségnevelés – javaslatokat fogalmazott meg az iskolai közösségek számára. Kiemelt figyelmet fordított a bizottság az önkormányzat költséghatékony gazdálkodásában fontos szerepet betöltő, feladatfinanszírozási rendszer működtetésére. Évente felülvizsgálta az indítható osztályok számát, folyamatos figyelemmel követte a beiskolázás alakulását, engedélyezte a maximálistól eltérő létszámú osztályok működését, értékelte a tanítási időkeret kialakításával kapcsolatos intézményi tapasztalatokat. A bizottság minden esetben támogatta azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fenntartói és intézményi pályázati részvételre irányultak az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében (TÁMOP, TIOP pályázatok), ugyanis a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb önkormányzati fejlesztési forrás állt rendelkezésre. Önrész megadását javasolta a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium Norvég Alaphoz benyújtott megújuló energiákat hasznosító pályázatához, támogatta a Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium vasipari tanműhelye fejújításának CÉDE pályázatát. Önálló pályázati kiírására és elbírálására a bizottságnak a közoktatás területén nem volt lehetősége. Bizottsági hatáskörben döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázat 10 millió Ft-os megyei keretének felosztásáról. A szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók évenkénti mintegy 1200-1400 pályázatának elbírálása felelősséggel, minden esetben a bizottság tagjainak egyetértő támogatásával történt. Igazgatói pályázatok kiírása és előzetes véleményezése szintén a bizottság felelősségteljes feladatai közé tartozott. A ciklus időszakában ilyenre 18 alkalommal került sor. A bizottság a megyében folyó ifjúsági munkát közvetlen és közvetett módon, szervezéssel és feltételek biztosításával is segítette. Minden évben pályázatot hirdetett a nemzetközi kapcsolatok, a nyári szünidő eltöltés feltételeinek javítására, a nyári táborokban résztvevő fiatalok támogatására. A pályázati kiírásra évenként 240-320 db pályázat érkezett, a megyében nyaranként csaknem 20.000 fő üdülését, táborozását, 2.500-3.500 fő nemzetközi kapcsolatokban való részvételét és csaknem 10.000 fiatal helyben, a településen, városokban történő szabadidő eltöltését támogatta. A bizottság hagyományos megyei rendezvényeket támogatott (megyei kollégiumok „Ki mit tudja?”, megyei kollégiumok sportversenye), továbbá minden évben az aktuális problémáknak megfelelően rajzpályázatokat hirdetett (környezetvédelem, egészséges életmód, „Sporttal a drog helyett!”, 1000 éves megye). A versenyeket mindig valamilyen megyei eseményhez kötöttük. A bizottság a négy év alatt összesen 49 millió Ft-ot tudott létesítményfejlesztésre fordítani. A bizottság pályázati eljárás keretében 100 – 500 ezer Ft támogatást biztosított. 2007-ben és 2008-ban sporteszközpályázatokat is hirdetett a bizottság 5-5 millió forint értékben. Ez nagy sikert aratott, népszerű volt a sportegyesületek körében. A bizottság pénzügyi nehézségek miatt a közgyűlés felhívására 2010. évben visszavonta az e célra kiírt pályázatát.
9 A bizottság minden évben elbírálta a „Sportért” és a „Közoktatásért” szakmai díjra érkező javaslatokat, egyetértési jogot gyakorolt – a szakterületét érintő – Pro Comitatu díjra érkezett javaslatok vonatkozásában.
1.2.4. Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 124/2006. (X. 26.) MÖK határozattal döntött a megyei közgyűlés a héttagú Kulturális Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagjainak megválasztásáról. A bizottság személyi összetétele a következők szerint alakult: Elnök: Alelnök: Tagjai:
Dr. Hermann István Lévai József Bikádi László Dr. Németh Márta Külső tagok: Farnadi Gyula Dr. Praznovszky Mihály Trosits András A megalakuláshoz képest a bizottság személyi összetételében is történt változás: Farnadi Gyula halála miatt külsős bizottsági tag lett Burján Ernő 2007. szeptember, valamint dr. Praznovszky Mihály lemondása miatt bizottsági tag lett dr. Huller Gyula 2008. november hónaptól. A megyei önkormányzat Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának munkáját a folyamatosság jellemzi. Így tevékenysége – a közművelődési intézmények fenntartásának kérdésein, segítésén túl a kultúra támogatásában, kommunikációs eredmények folytatásában, a kisebbségi feladatok támogatásában, az egyházi kapcsolatok fenntartásában – több cikluson átívelően folyamatos. Sajnos a romló gazdasági körülmények különösen nem kedveztek a kulturális területnek. 2008 évtől a megyei önkormányzat, és így a bizottság forrásai beszűkültek. Ezért olyan döntések meghozatalára, illetve véleményezésére is rákényszerült a bizottság, amely a terület – értve ezt a megye által fenntartott kulturális intézményekre és a megye kulturális életének támogatására egyaránt – csökkenő finanszírozásáról, illetve támogatásáról szólt. A bizottság főbb feladatai Intézményfenntartás: A Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsághoz a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények közül jelenleg az alábbi 5 megyei intézmény tartozik: • Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság • Bakonyi Természettudományi Múzeum • Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet • Veszprém Megyei Levéltár • Veszprémi Petőfi Színház.
10 A ciklusidő alatt, 2010. március 1-jei hatállyal a Megyei Közművelődési Intézet beolvadt az Eötvös Károly Megyei Könyvtárba. Kisebb változás a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság egyik kiállítóhelyének, a Bakonyi Háznak az át (vissza)adása Veszprém Megyei Jogú Városnak 2009-ben. (A kiállítóhely azóta is zárva van.) A bizottság jellemzően két hatáskörben foglalkozik intézményi ügyekkel, ezek részint közgyűléstől átruházott hatáskörben, döntési jogkörrel bíró ügyek, másrészt pedig közgyűlési döntést megelőző véleményezések. Az előbbi csoportba tartozik jellemzően: intézmények szervezeti és működési szabályzatának és ezek mellékleteinek (pl. Könyvtárhasználati Szabályzat, Levéltári Kutatási Szabályzat) elfogadása (módosítása) intézmények éves munkaterveinek (színháznál: évadterv) és beszámolóinak elfogadása 500 ezer Ft-ot meghaladó pályázati önrészek ügyében döntés közművelődési dolgozók továbbképzési tervének elfogadása (módosítása). Az utóbbi (közgyűlési döntést megelőző véleményezések) csoportba jellemzően az alábbi ügyek tartoznak: intézményvezetői megbízások alapító okiratok módosítása költségvetés és ehhez kapcsolódó döntések (létszámfejlesztés, leépítés) önkormányzati pályázatok (TIOP, TÁMOP, KDOP) beadásáról döntés intézmények elhelyezése, használati jog átadása, megvonása, székhely változása Sajnos a 2006-2010. évi ciklusban az egyre mélyülő gazdasági válság és ezzel együtt az állami támogatás és normatívák csökkenése miatt olyan döntések véleményezésére is kényszerült a bizottság, amelyek az intézményrendszer számára a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetet okoztak: létszámcsökkentések, a múzeum és a közművelődési intézet székhelyéről való kiköltözés (és az ingatlanok értékesítésre meghirdetése), utóbbi intézmény beolvasztása a megyei könyvtárba.
Kommunikációs kapcsolatok: Az elmúlt négy évben a bizottság a kommunikációs tevékenység szempontjából a már meglévő eredményeket folytatta tovább: minden évben megrendezésre került március 15-én a Megyei Sajtónap, amely a megye médiumainak – ma már elismert és kedvelt – éves találkozó helyévé vált. Egy alkalommal a Megyei Sajtónap Pápán került megrendezésre, az ottani ünnepségek záró akkordjaként. Minden évben sor került a médiapályázat kiírására, melyben a folyamatosan pályázókon kívül évente újabbak is jelentkeztek. Jellemzővé vált, hogy a hagyományos újságok mellett egyre nagyobb számban pályáznak elektronikus médiumok is, még egészen kis településekről is. Sajnálatos, hogy ez az összeg az évek folyamán egyre csökkent, de más megyei pályázatokhoz viszonyítva örvendetes, hogy még a 2010. évi költségvetésben is biztosított erre a célra a közgyűlés pénzt. A beérkezett pályázatok támogatásáról minden évben a bizottság döntött, a támogatási szerződések alapján a finanszírozás egy évben egyszer, utólagosan történik. A kötelespéldányok beérkeznek, így év közben folyamatosan figyelemmel lehet kísérni a pályázati feltételek teljesítését. Ritka kivételtől eltekintve a médiumok a pályázati feltételeknek megfelelnek.
11 Egyházügyi kapcsolatok: Az egyházak megyei vezetőivel való kapcsolattartás a kezdeti „vándor” konferenciák és megbeszélések után (minden alkalommal más volt a helyszín) szakmai kirándulásokra összpontosultak. Kiemelkedő program volt a 2009. évben a Budapesti Zsinagógában történő látogatás, melynek résztvevői – a bizottság tagjain túl – az ökumené jegyében, valamennyi történelmi egyházat képviselték. Az önkormányzat 2010-ben a Megyenapon, Sólyban vendégül látta a történelmi egyházak vezetőit is. 2008-ban Wittenbergbe, 2009-ben Krakkóba, 2010-ben Erdélybe szerveztek szakmai utat az egyházi vezetők. A helyszín megjelölésében, a program kidolgozásában és lebonyolításában a hivatali szervezésen túl az egyházak munkatársai is tevékenyen részt vesznek. Ezek az utak már néhány éve anyagi támogatás nélkül, önköltségesen kerülnek lebonyolításra, mégis nagy az érdeklődés - úgy tűnik, a kötetlen együttlétre, beszélgetésekre ebben a körben továbbra is igény van. Visszajelzéseik alapján ez a fajta együttműködés országos szinten is példaértékű, ezt minden lehetséges fórumon meg is említik. Évkönyveikben, újságjaikban a közös programokról mindig megjelenik kisebb nagyobb tájékoztató.
Pályázatok és támogatások: A bizottság évente a már említett médiapályázaton túl kiírta a kisebbségi önkormányzatok számára a roma -2007. évtől kisebbségi- pályázatot, a megye kulturális nagyrendezvényei pályázatot. A nagyrendezvények pályázati alapja 2009. évben beolvadt a „Veszprém megye ezer éves” megyei önkormányzati rendezvénysorozat 30 millió Ft-os keretébe. Ezt a rendezvénysorozatot Veszprém megye három másik megyével közösen szervezte, kiemelkedő és egyben nyitó eseménye volt a Sólyban rendezett ünnepség, négy megye (Fejér, Pest, Veszprém és Zala) összevont ünnepi közgyűlése. A rendezvénysorozatot Talabér Márta alelnök fogta össze, de a bizottság is kiemelt figyelemmel kísérte, helyszíni kihelyezett ülésre is sor került Sólyban. A már említett gazdasági nehézségek miatt a nagyrendezvények pályázata a későbbiekben már nem került kiírásra, és a többi kulturális pályázati alap is lényegesen kevesebb összeggel rendelkezett.
Kitüntetések: Egyetértési joga van a bizottságnak a megyei közgyűlés elnöke által adományozandó és a kulturális területet érintő Pro Comitatu díjra felterjesztett jelöltek esetében. Önállóan dönt viszont évente egyszer a „Közművelődésért” szakmai díj adományozásáról. Kisebbségi ügyek: A nemzeti, etnikai és kisebbségekkel kapcsolatos feladatokat is a bizottság látja el. A roma, később kisebbségi keretből kulturális, oktatási, sport és szabadidős rendezvények, táborok megvalósításához nyújtott pályázati úton támogatást a bizottság. Sajnos, a ciklus elején még 10 millió Ft-os keret 2009-re 3 millió Ft-os csökkent, majd az idei évben megszűnt. A kisebbségi alap tekintetében mindenképpen nagy előre lépés volt, hogy az megnyílt mind a hat, megyénkben önkormányzattal rendelkező nemzetiség felé, több mint kétszeresére tágítva
12 a pályázók körét. A cigány kisebbségi önkormányzatok mellett így pályázhattak a német, a szlovák, a lengyel, az ukrán és az örmény kisebbségi önkormányzatok is. Szintén a ciklus nagy eredménye, hogy 2007-től folyamatosan sikerült megrendezni a Megyei Kisebbségi és Nemzetiségi Napot, amelyen megyénk mind a hat nemzetisége kulturális műsorokkal mutatkozik be. Eddigi színhelyei Veszprém, Várpalota és Pápa voltak. 1.2.5. Egészségügyi Bizottság A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2006. október 2-án hozta létre az Egészségügyi Bizottságot elnökének és tagjainak megválasztásával. Elnök: Alelnök: Tagjai:
Dr. Kovács Zoltán Bebesi István Judi József Pintér Ferenc Polgárdy Imre
Külső tagok: Dr. Ács Károly Dr. Kalmár Zsolt Dr. Nagy Zoltán Dr. Vörös Ibolya
A bizottság tagjai sorában a beszámolási időszakban egy változás volt: a közgyűlés Polgárdy Imrét társadalmi megbízatású alelnökké választása miatt 2008. április 24-ei hatállyal visszahívta, egyidejűleg Dr. Áldozó Tamást választotta a bizottság tagjának. A testület 9 tagból áll. A bizottságban a jogi szabályozásnak, illetve követelményeknek megfelelve 5 fő tagja a megyei közgyűlésnek, 4 fő pedig úgynevezett külső szakértő. A bizottság tagjai közül 4 személy az egészségügy területén orvosként dolgozik. Az Egészségügyi Bizottság alakuló ülését 2006. december 6-án tartotta. Megalakulását követően a megyei önkormányzat SZMSZ-e 27. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján 3/2007. (I. 17.) számú határozatával fogadta el ügyrendjét, amelyben rögzítésre került általános feladatköre. A bizottság szükség szerint tartotta üléseit, de minden olyan közgyűlés előtt összehívásra került, amelyen a közgyűlés a bizottság feladatkörét érintő napirendet tárgyalt. A 2010. augusztus 5-ével bezárólag 32 határozatképes ülése volt. Az Egészségügyi Bizottság ülésein minden esetben megtárgyalta a megyei önkormányzat működését meghatározó és a közgyűlések napirendjén szereplő általános előterjesztéseket. Ezek közé tartoztak az éves költségvetés koncepciója, adott év költségvetése, annak a bizottság hatáskörét érintő módosításai, a költségvetés féléves, háromnegyed éves teljesítéséről, valamint az előző évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolók. Eddig az eltelt idő alatt 36 alkalommal tárgyalt költségvetéssel kapcsolatos előterjesztést. Ezek tárgyalása során egységes álláspontot képviselt a megyei önkormányzat fenntartói feladatainak teljesítését illetően. Az Egészségügyi Bizottság, mint a megyei önkormányzat döntéseinek előkészítésére, valamint a döntések végrehajtásának megszervezésére létrehozott testület, a megye egészségügyi ellátórendszerére vonatkozó koncepciókat, illetve az intézmények integrációját előkészítő tanulmánytervezeteket tárgyalt ülésein. 2006. december 6-ai ülésén a Veszprém megyei kórházak struktúraátalakításra vonatkozó közös pályázatának véleményezését, 2007. január 17-ei ülésén az intézmények strukturális és működési helyzetének értékelését, február 20-ai ülésén a Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács szakellátási normatívákkal kapcsolatos döntését, 2008. június 11-ei, valamint december 2-ai ülésén az egészségügyi intézmények integrációjának kérdését - vette napirendjére.
13 A bizottság kiemelt figyelmet fordított a tanuló ifjúság egészségi állapotát felmérő vizsgálat eredményeinek elemzésére, valamint a felmérés alapján átfogó intézkedések megtételére. A bizottság először 2008. február 19-ei ülésén, majd 2009. március 17-én az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsággal együttes ülésén foglakozott ezzel a kérdéssel. A két bizottság együttműködött a Pannon Tudományok Közhasznú Egyesülettel, abból a célból, hogy az önkormányzat fenntartásában működő iskolák testnevelő tanárainak bevonásával, a tanuló ifjúság egészségi állapot felmérések tovább folytatódjanak. A gazdasági fenntarthatóság követelménye érdekében az intézményi integrációról tárgyalt a bizottság. A pszichiátriai szakfeladat átvételét, illetve a sümegi kórház beolvasztását a megyei kórház struktúrájába 2007. február 20-ai és június 12-ei ülésén tárgyalta a bizottság. Részben a fenntarhatóság, részben a rugalmasabb gazdálkodási feltételrendszer megteremtése céljából került sor Sümeg Város Önkormányzatával közösen nonprofit részvénytársaság megalakítására a megyei kórház működtetése érdekében. Az integráció feltételeinek megteremtése, illetve az egészségügyi intézmények közötti együttműködés kialakítása érdekében 2008. március 1-jével a Zirc Városi Önkormányzat és a megyei önkormányzat között intézményfenntartó társulási megállapodás jött létre. A megyei önkormányzat fenntartásában működő kórházak 5 éves szakmai fejlesztési tervét 2007. április 17-ei, valamint 2010. április 20-ai ülésén tárgyalta a testület. A megye népessége sürgősségi ellátásának átfogó javítására az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Mentőszolgálat, a megyei önkormányzat, valamint a települési önkormányzatok együttműködésével, jelentős anyagi hozzájárulással 2008-ban Nagyvázsonyban és Tüskeváron, 2009 szeptemberében Zircen új mentőállomás átadására került sor. A Veszprém megye közalkalmazottai, köztisztviselői elismerésére vonatkozó szakmai díjak alapításáról és adományozásáról szóló 14/1999. (XII. 9.) rendelet alapján az Egészségügyi Bizottság évente döntött az „Egészségügyért” Díj adományozásáról, a megye egészségügyéért kiemelkedő munkát végző szakemberek elismerése érdekében. A bizottság 2009. szeptember 15-ei ülésén kezdeményezte hivatkozott rendelet módosítását az önkormányzati választások évét figyelembe vevő határidő tekintetében, a kitüntetési javaslatok benyújtásának határidejét illetően. A testület folyamatosan hozott döntéseket a megyei önkormányzat közgyűlése által átruházott hatáskörökben. Az egészségügyi intézmények szervezeti és működési szabályzatát átruházott hatáskörben az egészségügyi bizottság hagyta jóvá. Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabályok előírásai azt kötelezővé tették, megtörtént az intézmények szervezeti és működési szabályzatának módosítása. A bizottság átruházott hatáskörben beszámoltatja az egészségügyi intézmények vezetőit az intézmények működéséről, ennek során ellenőrzi az intézmények működésének törvényességét, illetve értékeli a szakmai munka eredményességét. A bizottság a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet, illetve Nonprofit Zrt, valamint a zirci Egészségügyi Intézményi Társulás vonatkozásában 8 alkalommal gyakorolta e hatáskörét. Intézményvezetői pályáztatásra az elmúlt időszakban nem került sor. A bizottság minden esetben megvitatta az egészségügyi intézmények által kezdeményezett pályázatok szakmai programját.
14 A Veszprém megye és a Közép-dunántúli Régió onkológiai ellátását biztosító, illetve a megyei kórházban megvalósítandó Regionális Onkológiai Centrum pályázatának előkészítő munkáiról szóló előterjesztéseket. A sürgősségi betegellátás fejlesztését, illetve a struktúraváltást támogató infrastruktúrafejlesztést célzó, 4,3 mrd Ft uniós forrás megszerzésére irányuló pályázat anyagát. A bizottság véleményezte a Társadalmi Operatív Program keretében meghirdetett pályázati felhívásokra más helyi önkormányzatok által készített, a megyei önkormányzathoz véleményezésre benyújtott pályázati programokat is. A testület 2 alkalommal tárgyalt a megyei önkormányzat kötelező feladatának átadásáról, illetve átvételéről. Ugyancsak a feladat átadására vonatkozó szerződés meghosszabbítására került sor a járóbeteg laboratóriumi szakellátást illetően a megyei önkormányzat és a szerződéses jogviszonyban álló egészségügyi szolgáltató között. 1.2.6. Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2006. október 26-ai ülésén a 126/2006. (X. 26.) MÖK határozatával döntött a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság megválasztásáról az alábbi összetételben: Elnök: Alelnök: Tagjai:
Dr. Németh Márta Kovács József Máhl Ferenc Papp Tamás Külső tagok: Csőréné Pöőr Eszter Igaz Sándor Schindele György A bizottság 2006. november 28-án tartotta alakuló ülését, majd elfogadta ügyrendjét, amelyben meghatározta, hogy ülésein állandó meghívottként, tanácskozási joggal részt vehet a külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézménye igazgatója, mint a kijelölt megyei (később sikeres pályázat útján kijelölt regionális) szociális módszertani intézmény vezetője, valamint az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének a megyei elnöke, akik ezt követően valamennyi nyilvános ülésre meghívást is kaptak. Időközben megalakult az Egészségügyben Dolgozók Független Szakszervezete, amelynek vezetője szintén állandó meghívottként kapott meghívást és vett rész alkalmanként a bizottság ülésein. A bizottság az elmúlt ciklusban célként tűzte ki maga elé, hogy valamennyi, a Veszprém Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális és gyermekvédelmi intézménybe ellátogat, amely törekvésnek szinte maradéktalanul eleget is tett. 2007-ben a „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthonában Dákán, a pápakovácsi Idősek Otthonában, illetve a külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézményében; 2008-ban a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthonában, Lesencetomajon, a Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthonában, valamint Sümeg-Nyírlakpusztán a Pszichiátriai Betegek Otthonában; 2009-ben pedig a szőci, a devecseri és a peremartongyártelepi Idősek Otthonaiban tartott kihelyezett ülést a testület. A bizottság a legutóbbi ülését Bakonynánán, a Polgármesteri Hivatalban tartotta, majd megtekintette a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ működtetésében lévő bakonynánai és az olaszfalui lakásotthonokat is. A bizottság a kihelyezett ülések
15 alkalmával nagyobb betekintést nyert az intézmények életébe, az azokban folyó szakmai munkát és a működésüket jobban megismerte. A bizottság minden esetben megtárgyalta a megyei önkormányzat költségvetéséről, annak adott évi módosításairól szóló közgyűlési előterjesztéseket, valamint a megyei önkormányzat fenntartásában működő szakosított ellátást biztosító szociális intézmények térítési díjairól szóló; a megyei önkormányzat fenntartásában működő személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi intézményekről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló; és a megyei önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális ellátásokról, azok igénybevételéről szóló rendeletek megalkotásáról, a rendeletek módosításairól szóló előterjesztéseket. Veszprém megyei szociális és gyermekvédelmi intézmények, társadalmi szervezetek és alapítványok számára, rendezvényeik, programjaik lebonyolításának segítése céljából a bizottság valamennyi évben kiírta pályázatát. 2006. évben a rendelkezésre álló éves keretösszegből 1,235 millió Ft 14 pályázó szervezet között, 2007-ben a 3 millió Ft-os keretösszeg 20 pályázó szervezet között, 2008-ban a 3 millió Ft-os keretösszeg 26 pályázó szervezet között, 2009-ben a 2 millió Ft-os keretösszeg 23 pályázó szervezet között. végül 2010-ben az 1 millió Ft-os keretösszeg 16 pályázó szervezet között, mint pályázatuk alapján támogatásban részesítettek között került felosztásra. Az egyre csökkenő pályázati forrásból a támogatásban részesített szervezetek átlagosan is egyre kisebb támogatásban részesültek. A bizottság minden évben a közgyűlés által átruházott hatáskörben zárt ülésen döntött a maximum 3, Szociális Munkáért és a Gyermekvédelemért Díj adományozásáról. Évente az alábbi napirendeket tárgyalta meg a bizottság szintén átruházott hatáskörben: – Beszámoló a szociális intézmények adott időszakbeli tevékenységéről. – A szociális és gyermekvédelmi szakellátó intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatának, szakmai programjának jóváhagyása. – A szociális és gyermekvédelmi intézmények pályázataihoz az egységes pályázati alap terhére 500 ezer forintot meghaladó önrészek elkülönítése. A bizottság összesen 6 alkalommal tárgyalt olyan koncepcionális előterjesztést, amelyek célja a megyei önkormányzat gyermekvédelmi szakellátórendszerének kisebb-nagyobb átalakítása volt. A megyei önkormányzat szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata, illetve a koncepció 2009-2010. évekre vonatkozó operatív programja összesen 3 alkalommal szerepeltek a bizottság napirendjén. Fentieken kívül a testület két alkalommal foglalkozott ülésén a megyei önkormányzat 2008-2013. évekre vonatkozó Fogyatékosügyi Programjával. Egy alkalommal volt szükség intézményvezetői pályázat kiírására, és az az alapján beérkező pályázatok elbírálására (Idősek Otthona, Szőc). A bizottság 2007. április 16-ai ülésén hozott döntése alapján Kovács Józsefet, a bizottság alelnökét delegálta a Veszprém Megyei Szociálpolitikai Kerekasztalba. A bizottság saját hatáskörében önálló napirendként tárgyalt a speciális szükségletű gyermekek ellátásának helyzetéről a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő gyermekvédelmi szakellátó rendszerben. A speciális szükségletű gyermekek Veszprém megyei ellátásának eredményesebb megvalósítása érdekében szükségesnek tartotta a közgyűlés nevében felterjesztéssel élni a gyermekvédelmi törvény módosítása tárgyában, hogy a speciális szükségletű gyermekek szakellátásáról országos intézmények létrehozásával gondoskodjanak. Ezen kívül javasolta, hogy a nevelőszülői hálózatban az „1 gyermek - 1 nevelőszülő” program kerüljön kidolgozásra, amely tartalmazza a speciális nevelőszülők
16 részére szükséges képzést, a feladatot vállaló nevelőszülő kiemelt, nyugdíjjogosultságot biztosító díjazását, illetve a nevelőszülőt segítő szakemberek biztosítását. Bizottsági határozatban megfogalmazott javaslat szerint, a megvalósult Veszprém megyei gyermek-kihelyezések tapasztalatai, valamint a szerződéskötést követően a kihelyezések gyakorlatával, és a szolgáltató tevékenységével kapcsolatos vizsgálatokban foglaltak alapján került sor a Veszprém Megyei Önkormányzat, és az „Otthon” Szociális Szolgáltató Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat között fennálló, 2007 évben megkötött ellátási szerződés módosítására. A szociális intézmények intézménygazdálkodási rendszerbe történő integrálásának tapasztalatai alapján a testület felkérte a megyei főjegyzőt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a gazdálkodási rendszerek összehangolásával csökkenjen az adminisztrációs teher mind a szociális intézményekben, mind pedig a gazdasági irodákban. A 2010. év folyamán meg kell oldani az integrált gazdasági rendszer és a szociális intézményekben lévő analitikus rendszer kompatibilitásának kérdését, és folyamatosan kezdeményezni kell az OTP-nél a „postajobb”-ok elektronikus úton történő közvetítését. A bizottság egyben felkérte az intézményvezetőket, hogy a számviteli előírások és a szabályszerű gazdálkodás betartása érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket az intézmények részéről történő adatszolgáltatás területén. 1.2.7. Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottsága A közgyűlés a 127/2006. (X. 26.) MÖK határozatával döntött a bizottság megalakításáról, melynek összetételét az alábbiakban határozta meg: Elnök: Alelnök: Tagjai:
Horváth László Könnyid István Gaálné Vörösmarty Éva Pandur Ferenc Külső tagok: Dombi Norbert Dr. Horváth József Molnár Attila A bizottság 2006. november 22-én tartotta alakuló ülését, melynek keretében elfogadta ügyrendjét. A bizottság összetételének változásáról a közgyűlés két alkalommal döntött. Eszerint a közgyűlés a bizottságból Gaálné Vörösmarty Évát 2009. február 2-ai hatállyal visszahívta, egyidejűleg helyére Horváthné Szalay Gyöngyit választotta meg. Dr. Horváth József bizottsági tag 2009. november 18-ai hatállyal lemondott bizottsági tagságáról, és a közgyűlés 2009. november 19-ei hatállyal Takács Miklóst választotta meg a bizottság tagjának. A bizottság a beszámolási időszakban – 2006. november és 2010. június között – összesen 33 ülést tartott, melyből 32 határozatképes, valamint 1 határozatképtelen ülés volt. A 32 határozatképes ülés közül 25 ülés nyilvános, míg 7 ülés zárt keretek között zajlott. Valamennyi bizottsági ülést a bizottság elnöke hívta össze. A bizottság üléseit a megalakulást követően a közgyűlés ülését megelőző keddi napon tartotta, majd a bizottság elnökének kezdeményezésére 2008. szeptember 15-étől az ülésnapot hétfői napra helyezte át. A beszámolási időszakban a bizottság által tárgyalt napirendek száma 82. A bizottság ülésein 108 határozatot hozott, melyek közül 65 véleményező, javaslattevő, illetőleg 33 döntést tartalmazó határozat.
17 A bizottság turisztikai munkájáról A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottsága működésében kiemelt fontosságú feladatot jelentett a megye nonprofit idegenforgalmi tevékenységének figyelemmel kísérése, segítése. A bizottság folyamatosan tájékozódott a megyei önkormányzat ez irányú feladatait ellátó intézmény, a Megyei Turisztikai Hivatal marketing munkájáról, értékeink piacra juttatásáról, kiadványok megjelentetéséről, a belföldi turisztikai kiállításokon történő részvételről, a külföldi bemutatkozásokról. A Megyei Önkormányzat Közgyűlése évek óta tartó folyamatos támogatásának is köszönhetően, megyénkben működik a legszélesebb körű non-profit turisztikai intézményrendszer: a 14 irodából álló Tourinform hálózat 15 éve eredményesen végzi a rábízott feladatokat, a helyi és a megyei célkitűzésekben megfogalmazott ez irányú teendőket. A bizottság rendszeresen figyelemmel kísérte a megyében működő települési Tourinform irodák munkáját, meghallgatta az irodák vezetőit az éves tevékenységükről, az aktuális feladatokról. A megyei költségvetésben biztosított keretösszeg erejéig – a Megyei Turisztikai Hivatal javaslata és az egyes irodák beszámolója alapján – évenként határozott a Tourinform irodák megyei támogatásáról. A döntés során figyelembe vette az irodák működési jellemzőit, az egész évben lebonyolított személyes, telefonos és írásos forgalmát, a település és térsége, a gyűjtőterület turisztikai kínálatának piacra segítésében végzett munkáját, valamint együttműködését a Turisztikai Hivatallal. A települési Tourinform irodák megyénk teljes területét lefedve végezték információs és marketing munkájukat, az országosan is példaértékűnek minősített támogatásnak köszönhetően is, ami nagyszerűen példázta a megye térségi szerepvállalását a turizmusban, elősegítve a nonprofit szervezeti struktúra működtetését. Az elmúlt ciklusban a Megyei Önkormányzat Közgyűlése költségvetésében évente 14 M Ft keretösszeget biztosított a Tourinform iroda hálózat támogatására. A megyei közgyűlés közismerten nehéz anyagi helyzete, a költségvetési hiány nem tette lehetővé a 2010 évi támogatást. A bizottság tevékenysége a nemzetközi kapcsolatok alakulásának tükrében A bizottság a nemzetközi kapcsolatok irányítását a költségvetés tervezésénél előterjesztett éves feladattervek alapján végezte. A Veszprém Megyei Önkormányzat 1990-től kezdődően kialakított nemzetközi együttműködéseit - az európai és tengerentúli térségi önkormányzatokkal, az Európai Régiók Gyűlésével, illetve nemzetközi civil szervezetekkel - az elmúlt négy évben is döntően megtartotta és lehetőségeihez mérten továbbfejlesztette. A megye nemzetközi kapcsolatai két- és háromoldalú megállapodásokon keresztül valósulnak meg, amelyek többnyire határozott időre szólnak. Az elmúlt négy év folyamán két alkalommal véleményezte a bizottság a Kovászna - Veszprém – Maine et Loire megyék közötti háromoldalú, valamint a Veszprém – Maine et Loire megyék közötti kétoldalú kapcsolatok meghosszabbításáról szóló együttműködési megállapodásokat. Az elmúlt időszak romló gazdasági helyzete miatt több partneri reláció is visszafogottabbá vált, mivel kevesebb forrás áll rendelkezésre - nemzetközi partner-önkormányzatainknál is – a költségmegszorítások miatt. A bizottság folyamatosan véleményezte és előkészítette, a külföldi kapcsolatokra vonatkozó közgyűlési döntéseket, majd megszervezte és ellenőrizte azok szakszerű végrehajtását,
18 valamint figyelemmel kísérte a megye nemzetközi kapcsolatainak ápolása érdekében megszervezésre került programokat. A bizottság a 2006. november – 2010 júniusáig terjedő időszakban több alkalommal adományozott „Turizmusért” szakmai díjat, valamint 2007-2008. években egyetértési jogot gyakorolt – a szakterületét érintő – Pro Comitatu díjra érkezett javaslatok vonatkozásában. 1.2.8. Gazdasági és Területrendezési Bizottság A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2006. október 26-ai ülésén a 128/2006. (X. 26.) MÖK határozattal döntött a Gazdasági és Területrendezési megválasztásáról az alábbi összetételben: Elnök: Ács János Alelnök: Baky György Tagjai: Boros Dénes Fülöp Zoltán Gaálné Vörösmarty Éva Külső tagok: Dr. Hoffmann Gyöngyi Jánszky László Kenézné Berei Györgyi Tagjai sorában a beszámolási időszakban két változás történt. Boros Dénes bizottsági tagot a közgyűlés a gazdasági kapcsolatok tanácsnokának választotta Kovács Zoltán János lemondása miatt, ezért a helyére 2009. január 1-jétől a 189/2008. (XII.4.) MÖK határozattal Lévai Józsefet választotta a bizottság tagjának. Ács János a bizottság elnöke 2008. december 10-én elhunyt, helyette a közgyűlés a 2/2009. (II.2.) MÖK határozattal Dr. Áldozó Tamást választotta a bizottság elnökének. A bizottság alakuló ülését 2006. november 26-án tartotta, majd elkészítette és megállapította ügyrendjét. A bizottság a közgyűlés éves munkaterveiben foglaltak figyelembe vételével végezte munkáját, a munkatervben szereplő feladatokat kiegészítették az önkormányzati vagyon működtetésével, hasznosításával, illetve fejlesztésével kapcsolatos – a bizottság hatáskörébe tartozó – folyamatosan szükséges tulajdonosi intézkedések. A megyei önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata alapján a bizottság munkája három csoportba sorolható az alábbiakban részletezettek szerint:
Az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos feladatok Az önkormányzati vagyont érintő alapvető döntéseket a közgyűlés hozta meg, azonban a döntésekre a javaslatot legtöbb esetben a Gazdasági és Területrendezési Bizottság tette, egyes esetekben a közgyűlés elnöke, vagy más bizottság vagyont érintő javaslatát véleményezte. A teljesség igénye nélkül az alábbi legfontosabb témák kerültek a közgyűlés elé: - ingatlanok átsorolása a törzsvagyonból egyéb vagyoni körbe és elidegenítésre kijelölése, szolgalmi jogok alapítása, intézmények részére az ingatlanokra vonatkozó használati jog biztosítása illetve megvonása, - a Balatonalmádi, Veszprémi u. 83. szám alatti Kolostor Hotel üzemeltetése, hasznosítása,
19 -
a Balatonalmádi volt nevelőotthon ingatlan együttesének hasznosítása, szolgálati lakások lakbérének megállapítása, melyre évente – általában az infláció mértékével – a lakásrendelet módosításával került sor, a vagyonrendelet módosítására vonatkozó javaslatok
A megyei önkormányzat költségvetési koncepcióit, az éves költségvetési rendeleteket – melyek része a vagyonhasznosítási koncepció – és ezek módosításait a bizottság minden esetben megtárgyalta és véleményezte. E rendeletek a közgyűlés elnökének előterjesztésében kerültek a közgyűlés elé, melyek tartalmazták többek között az ingatlanok hasznosításából származó bevételeket, a bevételeknek a vagyon gyarapítására vonatkozó javaslatot, az ingatlanok felújítására, fenntartására, karbantartására, állagmegóvására fordítható előirányzatokat. A vállalkozói vagyon körébe sorolt vagyonelemek évről-évre csökkennek, a közgyűlés döntése értelmében a vagyonhasznosítás fő koncepciója, hogy az önkormányzati vagyonnak a kötelező önkormányzati feladatok megfelelő színvonalú ellátását kell szolgálnia. A Gazdasági és Területrendezési Bizottság a közgyűlés döntését igénylő vagyoni és közbeszerzési előterjesztéseken túl a vagyonrendeletben biztosított hatásköreit önállóan gyakorolta. Döntött: - ingatlanok elidegenítésre történő kijelöléséről 10, illetve 20 millió forint értékhatár alatti ingatlanok esetében (ezt a hatáskört a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottsággal egyetértésben) - 2.000.000,- Ft nettó nyilvántartási értéket meghaladó ingóságok értékesítéséről, - szolgalmi jogok megváltási összegeiről, - a nem lakás céljára szolgáló bérlemények bérleti díjai kereteiről, - intézményi használatban lévő vagyon értékesítéséből származó bevételek felhasználásáról, Előzetesen véleményezte: - a közgyűlés elnöke hatáskörébe tartozó vagyoni ügyeket (pl. szolgalmi jog alapítása, szolgálati lakások bérlőkijelölése, behajthatatlan követelések törlése). A bizottság döntési és véleményezési jogkörén kívül folyamatosan figyelemmel kísérte a testületi döntések végrehajtását, a bizottsági üléseken ezekről a hivatalt számon kérte. A közgyűlési döntések végrehajtásáról a lejárt határidejű határozatokra adott jelentésekben számolt be, ezeket a jelentéseket a közgyűlés minden esetben elfogadta. A Gazdaság és Területrendezési Bizottság munkája során arra törekedett, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyona a lehető legjobban szolgálja az önkormányzati feladatok ellátását. Fontosnak tartotta a vagyon értékének megőrzését, lehetőségek szerinti gyarapítását, de arra is nagy figyelmet fordított, hogy az önkormányzat által hatékonyan nem működtethető vagyonelemek értékesítésre kerüljenek. A bizottság megválasztása óta 32 vagyonkezelési, vagyonhasznosítási, vagyongazdálkodási és vállalkozási ügyekkel kapcsolatos döntések előkészítésével és véleményezésével kapcsolatos előterjesztést tárgyalt.
20 Közbeszerzésekkel kapcsolatos feladatok A bizottság hatáskörébe tartozó közbeszerzési feladatok 2006. január 15-től – a közbeszerzési törvény módosításával – jelentősen változtak. A közbeszerzési eljárások során szükséges a nemzeti értékhatárt meghaladó beszerzések eredményének véleményezése tartozott a hatáskörébe. A 2009-es újabb törvénymódosításokat követően a 2009. április 23. napjától hatályos Közbeszerzési Szabályzatnak megfelelően a nettó 25 M Ft-ot meghaladó közbeszerzések esetén a közgyűlés elnökének a közbeszerzési eljárást lezáró döntése előtti véleményezés a feladata. A bizottság megválasztása óta 24 közbeszerzési előterjesztést tárgyalt. A legjelentősebb közbeszerzésben megvalósuló beruházások az alábbiak voltak: -
Dáka „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona rekonstrukció és egyéb építési munkái, Pápa Acsády Ignác Szakképző Iskola fűtéskorszerűsítése, Laczkó Dezső Múzeum Veszprém, Török Ignác u. 5. sz. alatti épületének átalakítása és felújítása II. ütem, folyószámla hitelkeret biztosítása (több alkalommal), Zirc, Rákóczi tér 3-5. sz, alatti épület felújítása, földszint és tetőtér kialakítása; mosodai gépek beszerzése intézmények részére, Balatonfűzfő, Öveges Szakképző Iskola és Kollégium részére épület vásárlása kollégiumi célra kéményseprő-ipari közszolgáltatás Veszprém megye közigazgatási területén Csolnoky Ferenc Kórház – Rendelőintézet részére orvosi műszerek - beszerzése, integrált költségvetési gazdálkodási rendszer fejlesztése, lakásotthonok korszerűsítése, kompetencia alapú oktatáshoz továbbképzés biztosítása TÁMOP 3.1.4-08/2 Kozmutza Flóra Általános Iskola, készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium átalakítás, új épületszárny építése, akadálymentesítése
Területrendezéssel kapcsolatos feladatok A bizottság segíti a megyei önkormányzat területfejlesztési, területrendezési, infrastrukturális, környezetvédelmi, az épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos feladatainak ellátását, előkészíti és véleményezi az ezekkel kapcsolatos közgyűlési döntéseket, valamint átruházott hatáskörben az ilyen ügyekben döntéseket hoz. A bizottság pályázatot írt ki a közgyűlés által a bizottság hatáskörébe utalt pénzeszközök, megyei támogatási alapok (műemléki, egyházi, PÖKK, térségi, kistérségi) elosztására, azok felhasználását ellenőrizte: Döntött a gazdasági fejlesztési feladatok ellátását szolgáló előirányzat felhasználásáról, mely a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával való együttműködés keretében valósul meg. Véleményezte a kéményseprő-ipari tevékenységgel kapcsolatos közgyűlési előterjesztéseket, éves kéményseprő-ipari szolgáltatási díjak megállapítására vonatkozóan. Minden évben meghirdetésre került a „Tiszta, virágos Veszprém megyéért” versenyfelhívás, melyet a bizottság ír ki és értékel.
21 A megyei önkormányzat épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos feladatai ellátása érdekében: a bizottság számos esetben előzetes véleményt nyilvánított a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról, állást foglalt a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintő rendeleteinek tervezeteivel kapcsolatban. 2008-ban a bizottság véleményezte az Országos Területrendezési Terv módosítását és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terve módosítását, 2009-ben a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet hosszú távú területfejlesztési stratégiáját. 2009-ben megkezdődött Veszprém Megye Településrendezési Terve módosításának eljárása, az eljárás egyes fázisaiban a bizottság az aktuális tervfázist véleményezte. A bizottságnak – átruházott hatáskörben – véleményezési joga van az állami főépítész megkeresése alapján a területrendezési hatósági eljárásokban. Erre egy esetben került sor.
2. A megyei önkormányzat hivatala működésének jelentős eseményei, változásai E ciklusban a hivatalt érintő egyik legjelentősebb változást - mind a költségvetés gazdálkodását, mind pedig a hivatal személyi állományát érintően - az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. tv. 249. §-ában foglaltak hoztak. E rendelkezés alapján a megyei illetékhivatalok 2007. január 1-jétől megszűntek, ezzel egyidejűleg a feladataik ellátását az APEH regionális igazgatóságai vették át. Mindez azt eredményezte, hogy a feladatátvétellel egyidejűleg a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala részét képző Megyei Illetékhivatal szakapparátusa átkerült az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához. A 2007. évi költségvetési koncepcióban meghatározott céloknak megfelelően az intézmények racionálisabb és gazdaságosabb működtetése, a pénzügyi lehetőségekhez igazodó feladatellátás érdekében megfogalmazott változások érintették a hivatal köztisztviselőit is. A közgyűlés a racionálisabb létszámgazdálkodás megvalósítása érdekében a 4/2007.(II.22.) MÖK határozatában a Megyei Önkormányzat Hivatalánál 8 fős létszámcsökkentést határozott el. A létszámcsökkentés elsősorban a nyugdíjasnak minősülő munkavállalók jogviszonyának, valamint a betöltetlen álláshelyek megszüntetésével került végrehajtásra. A racionálisabb és gazdaságosabb feladat-ellátást szolgálta az a döntés is, melynek nyomán 2007. június 15-től a Gazdasági Iroda szervezeti egységeként létrehozásra került az Intézménygazdálkodási Csoport, mely mára már a megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények döntő többségének gazdálkodát bonyolítja a hivatal szervezeti keretein belül. 2006 óta a hivatal két szervezeti egysége tekintetében történt változás. A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2000. (XI. 23.) rendeletének módosításával 2010. január 1-jei hatállyal a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatalának Beruházási, Közbeszerzési és Vagyonkezelő Irodája és a Térségi Kapcsolatok Irodája összevonásra került. Az újonnan létrejött iroda megnevezése Vagyongazdálkodási, Főépítészi és Beruházási Iroda lett. A hivatal szervezeti egységei jelenleg: – Elnöki Kabinet, – Főjegyzői Kabinet – Jogi és Önkormányzati Iroda
22 – Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Iroda – Oktatási és Közművelődési Iroda – Gazdasági Iroda (ezen belül: o Költségvetési Csoport, o Pénzügyi Csoport, o Intézménygazdálkodási Csoport) – Vagyongazdálkodási, Főépítészi és Beruházási Iroda (ezen belül o Főépítészi és Beruházási Csoport, o Vagyongazdálkodási Csoport. – Védelmi Iroda Említést érdemel, hogy az „intézményi megszűnések” következtében bővült a hivatal feladatköre, tekintettel arra, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 188/2009. (XII. 17.) MÖK határozatában rendelkezett a Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal jogutód nélküli megszüntetéséről 2010. március 31. napi hatállyal, s ezzel a megszűnő sporthivatal feladatainak ellátására 2010. április 1. napjától a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatalát jelölte ki, valamint a 38/2010. (II. 18.) MÖK határozat értelmében a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal is jogutód nélkül megszűnt 2010. május 31. napi hatállyal, s e hivatal feladatai ellátása is a Megyei Önkormányzat Hivatalára hárult.
A Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala engedélyezett létszámának alakulása 2007. január 1.
2008. január 1.
2009. január 1.
2010. január 1.
82 fő
84 fő
89 fő
89 fő
A hivatal munkatársainak egyre növekő követelményeknek kellett megfelelni, mely adódott egyrészt a gyakran változó jogszabályi feltételek szerinti működés biztosításából, másrészt pedig a közgyűlés, mint az önkormányzati feladatok címzettje elvárásaiból. A hivatalban a munka minőségének javítása, valamint a munkatársak egészségének megőrzésére figyelemmel - a gazdasági korlátok figyelembe vételével - folyamatos informatikai fejlesztések kerültek végrehajtásra. Szerverszoba létesült, az informatikai hálózat pedig folyamatosan fejlődik. Az előző ciklushoz képest tovább nőtt a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselők száma. Korábban a hivatal dolgozóinak 67 %-a rendelkezett főiskolai/egyetemi végzettséggel a jelenlegi 70,2 %-kal szemben. Az idegen-nyelvtudás kapcsán figyelemre méltó, hogy a korábbi ciklusban 22 fő rendelkezett nyelvvizsgával, azonban jelenleg 38 fő (4 fő alapfokú, 27 fő középfokú, valamint 7 fő felsőfokú nyelvvizsgával) rendelkezik angol, német, vagy francia nyelvből valamely szintű nyelvvizsgával. Szakmai képzéseken, továbbképzéseken, valamint szakirányú szakképzéseken a hivatal munkatársai rendszeresen bővítették ismereteiket, illetve az előírt kötelező képzéseken részt vettek. Ezen képzések a szakmai munka minőségének fejlődését szolgálták. A hivatal dolgozóinak – ügyintézőket és ügykezelőket is beleértve – jövedelmi viszonyait tekintve az alábbi változásokat szükséges kiemelni: 2008. január 1. napjától változott a költségvetési törvényben meghatározott illetményalap 36.800.- Ft-ról 38.650.- Ft-ra, mely összeg az óta változatlan.
23 A közgyűlés 2008. februári ülésén döntött arról, hogy a hivatal köztisztviselői esetében alkalmazható legyen a köztisztviselői törvény adta lehetőség az illetménykiegészítés tekintetében, így annak mértéke 2008. március 1. napjától a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők esetében 30 %-ról 40 %-ra, középiskolai végzettségű köztisztviselők esetén pedig 10 %-ról 20 %-ra emelkedett. 2009. július 1- től teljesen egészében elmaradt a 13. havi illetmény. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvényben foglaltak módosították a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben (Ktv.) szabályozott köztisztviselők részére nyújtható juttatási rendszer alapjait. 2010. január 1-től kezdődően egy új, béren kívüli juttatási rendszer, úgynevezett cafetéria rendszer került bevezetésre a közigazgatásban. Az eddig alanyi jogon járó ruházati költségtérítés és az étkezési hozzájárulás is megszűnt. A hivatalban a Cafetéria 2010. évi keretösszege 360.000.-Ft-ban került meghatározásra. A Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala munkatársai a gyakran változó és szerteágazó jogszabályi előírásoknak megfelelően, hivatástudattal és szakmai hozzáértéssel látják el feladataikat.
3. A megyei önkormányzat tevékenysége és agazdasági program végrehajtása 3.1. Területfejlesztési feladatok Területfejlesztési programok véleményezése A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008-ban véleményezte a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Hosszú Távú Területfejlesztési Koncepcióját, számos véleményt és javaslatot fogalmazott meg, mely a végleges dokumentumban bedolgozásra került. A Veszprém megyei területfejlesztési Tanács tevékenységéről a közgyűlés elnöke évente beszámol a megyei önkormányzat közgyűlésének, a közgyűlés a Tanács munkájáról szóló beszámolókat elfogadta.
Területfejlesztési célú megyei önkormányzati támogatások A Veszprém Megyei Önkormányzat a 2007–2010. évekre szóló gazdasági programjában elhatározta, hogy az önkormányzatok pályázati fejlesztéseihez szükséges önerő biztosítását kiegészítő támogatások nyújtásával kívánja elősegíteni pályázati úton. Ennek megvalósításaként 2006–2008-ig a Balatontourist Rt. részvényeinek eladásából származó bevételből költségvetésében jelentős forrást biztosított és működtette Pályázati Önerő Kiegészítő Keret támogatási programját, hogy a megye települési önkormányzatai és társulásai az európai uniós forrásokhoz nagyobb eséllyel pályázhassanak. A pályázati önerő keret létrehozásának alapvető célja a megye lakosságának infrastrukturális, intézményi ellátási feltételeinek a javítása, az épített környezet fejlesztése. A Veszprém Megyei Önkormányzat a gazdasági programjában elhatározta, hogy a kedvezőtlen helyzetű települések felzárkóztatásának elősegítése és népességmegtartó erejük fokozása érdekében tovább működteti az un. „térségi alapot”. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése különös figyelmet fordított a társadalmi-gazdasági és
24 infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések (hátrányos helyzetű települések) és a kedvezményezett kistérségekben lévő kistelepülések helyzetének javítására. A támogatási célrendszer középpontjában az önkormányzati intézmény és infrastruktúra-fejlesztés, továbbá az épített környezet fejlesztése állt. A közgyűlés az elmúlt négy évben rendelkezésre álló eszközeivel hozzájárult Veszprém megye épített és természeti környezetének megőrzéséhez. A megyei önkormányzati támogatások pályázati rendszerével hozzájárult a hátrányos helyzetű települések és a kedvezményezett kistérségekben lévő kistelepülések fejlődéséhez, a megye eltérő fejlettségű térségeinek kiegyenlítéséhez.
3.2 Területrendezési feladatok Veszprém megye területrendezési terve Az Országgyűlés 2008. június 9-én elfogadta az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló 2008. évi L. törvényt. A módosított OTrT 30. § (3) bekezdése szerint a megyei területrendezési terveket 2011. december 31-ig e törvénnyel összhangba kell hozni. A megyei önkormányzat a törvényi kötelezettségnek eleget kíván tenni, ezért költségvetésében fedezetet biztosított a területrendezési terv módosítására. A terv módosításának eljárása 2009 szeptemberében megindult, a Gazdasági és Területrendezési Bizottság az egyes tervfázisokat három alkalommal tárgyalta és véleményezte. 2010 júniusában elkészült a terv javaslattevő fázisa, melyet a közgyűlés az egyeztetési eljárásra alkalmasnak nyilvánított, jelenleg a széleskörű egyeztetések folyamata tart. Az eljárás ütemezése szerint a terv közgyűlési jóváhagyása 2011. májusban várható. A megyei tervek készítésének támogatására a minisztérium pályázatot hirdetett. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2010. júniusban benyújtotta pályázatát a tervezési díj 50%-ára vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Területrendezési tervek véleményezése A közgyűlés 2007. áprilisi ülésén véleményezte az Országos Területrendezési Terv módosítását és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terve módosítását. A közgyűlés mindkét területrendezési tervhez számos javaslatot tett az országgyűlés részére. A megyei közgyűlés által megfogalmazott javaslatok az OTrT és BKÜ végleges dokumentumaiba részben beépültek.
Településrendezési tervek véleményezése A megyei önkormányzat feladata a településrendezési tervek és a megyei területrendezési terv összhangjának az előmozdítása, mely a településrendezési tervek véleményezésével érvényesül. A települések rendezési tervének elkészítése folyamatában adatokat szolgáltattunk, a tervezési és az elfogadási fázisban lévő terveket véleményeztük. 2006–2010 között 93 településrendezési terv véleményezésére került sor a megyei tervnek való megfelelés vonatkozásában. A megyei települések közül 176 rendelkezik teljes közigazgatási területére kiterjedően az Országos Településrendezési és Építési Követelményeknek (OTÉK) megfelelő rendezési tervvel. Jelenleg 24 településen készül, 17 településnek pedig még nincs OTÉK alapú terve.
25
3.3 Környezetvédelmi feladatok Települési önkormányzatok környezetvédelmi programjainak és rendeleteinek véleményezése A Veszprém Megyei Önkormányzat feladata a települési környezetvédelmi programok véleményezése a megyei környezetvédelmi programmal való egyezés vonatkozásában. A Gazdasági és Területrendezési Bizottság 2006–2010 között 17 települési önkormányzat környezetvédelmi programját és 6 település környezetvédelmi rendeletét véleményezte, a bizottsági javaslatokat a települések programjukba, rendeletükbe beépítették. Az évente megismételt felmérések szerint a 217 megyei település közül 2010. júliusig már csak 13 önkormányzatnak nincs környezetvédelmi programja 42 település esetében készítés alatt áll.
Beszámoló a Veszprém megyei környezetvédelmi program 2006–2009. évi megvalósulásáról A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48/D. § (3) bekezdése alapján a megyei önkormányzat éves költségvetéséről szóló zárszámadásával egyidejűleg be kell számolni a megyei környezetvédelmi program végrehajtásának előző évi alakulásáról. A környezetvédelmi beszámoló 2010-ben készült először, ezért nem csak a törvényben meghatározott előző 2009. évről készült a beszámoló, hanem átfogóan a 2006. óta eltelt időszakról is. A 2006-ban elfogadott programban voltak olyan feladatok is, melyekre a megye önkormányzatnak kevésbé, vagy nem volt ráhatása. A program intézkedési tervében meghatározott feladatok 80%-a megvalósult, vagy megvalósulása folyamatban van. A közgyűlés a beszámolót elfogadta. Veszprém megye környezetvédelmi programjának felülvizsgálata Veszprém megye környezetvédelmi programja 2000-ben, a felülvizsgálata 2006-ban készült el. A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 48/A. § (2) pont a) bekezdés szerint az alacsonyabb területi szintű tervet a magasabb területi szintű környezetvédelmi tervekkel össze kell hangolni. Mivel több országos szintű terv készült el és az országos környezetvédelmi program is felülvizsgálatra került, a megyei program felülvizsgálatát is el kell végezni. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése e célra a 2010. évi költségvetésében előirányzatot fogadott el, a megyei program felülvizsgálata megkezdődött, az egyeztetési változatát a Gazdasági és Területrendezési Bizottság 2010. szeptemberi ülésén tárgyalja.
Észak-Balatoni Térség Szilárdhulladék-kezelési Rendszer Veszprém megyéből 158 település tartozik a rendszerhez, mintegy 271.000. lakost érint. A projekt Tiszta Európa Program néven KEOP pályázat keretén belül valósul meg, hosszadalmas előkészítési munkák után, a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata koordinálásával. A királyszentistváni hulladékkezelő központot 2010. júniusban átadták. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 35 hátrányos helyzetű kistelepülésnek összesen 15 millió Ft támogatást ítélt meg, mely támogatás hozzájárult, hogy a települések csatlakozhassanak a hulladék-kezelési rendszerhez.
26 A folyékony hulladék helyzete Veszprém megyében Veszprém megye környezetvédelmi programjának 2006. évi felülvizsgálata alapján tanulmány készült, melynek célja volt, hogy feltárja a szippantott szennyvíz elhelyezés rendezetlenségének okait, segítséget nyújtsunk az önkormányzatoknak a környezetvédelem e problémás területén. A megállapítások alapján a lakosság részére tájékoztató készült, az önkormányzatoknak, a szolgáltatóknak javaslatok kerültek megfogalmazásra a szükséges intézkedések megtételéhez.
Veszprém megye környezet-egészségügyi helyzete A megyei önkormányzat megbízásából az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézete 2008ban elkészítette a Veszprém megye környezet-egészségügyi helyzete, kiemelten Pápa és Ajka kistérség vonatkozásában című tanulmányt. A tanulmányt a Gazdasági és Területrendezési Bizottság megtárgyalta és elfogadta. Településszépítő verseny – A tiszta és virágos Veszprém megyéért verseny meghirdetése A településszépítő verseny kiírása a települések részére már 1997 óta folyamatos. Célja az önkormányzatok ösztönzése a település környezetének színvonalas kialakítására, a lakókörnyezet esztétikus megjelenítésére. Versenyfeladatok: a parkok, zöldterületek ápolása, gyomtalanítás, virágosítás, fásítás, vízelvezető árkok rendbetétele, szemét eltakarítás. A versenyben résztvevőket a hivatal munkatársa és a Gazdasági és Területrendezési Bizottság tagjaiból alakult zsűri ellenőrzi, a díjazás 5 kategóriában történik, díjátadó ünnepség keretében. 2007-ben a díjátadó ünnepség Bakonytamásiban, 2008-ban Csopakon, 2009-ben Tapolcán került megrendezésre. Veszprém megye vízminőségének védelme Az Európai Unióban, így Magyarországon is 2000. december 22-én életbe lépett a Víz Keretirányelv, (VKI) mely alapján 2009-ig elkészültek a Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervek (VGT). A terveket a tervezés folyamatában véleményeztük. A Veszprém Megyei Önkormányzat célja, hogy a VKI és VGT társadalmi ismertetésében a program konzorciummal együttműködve szerepet vállaljon. Ennek részeként a gazdasági és Területrendezési Bizottság által jóváhagyott megyei program ősszel indul. 3.4 Épített környezet védelme, műemlékvédelem A Veszprém Megyei Önkormányzat lehetőségeihez mérten anyagiakkal is támogatja a műemlékek és egyházi építmények helyreállításának, felújításának ügyét. A Gazdasági és Területrendezési Bizottság évente pályázatot hirdet és ítél meg támogatást 15-18 millió Ft értékben. A 2006–2009 közötti időszakban a kálváriák és út menti keresztek mellett az oltárképek, falképek restaurálása, homlokzati felújítás, tetőfelújítás támogatási célok jelentek meg.
27 3.5 Kéményseprő közszolgáltatás biztosítása A kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátása a megyei önkormányzat kötelező feladata. A közszolgáltatás ellátására a szolgáltató szervezetekkel kötött közszolgáltatói szerződések 2006. december 31-én lejártak. A kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására a megyei önkormányzat 2006-ban közbeszerzési eljárást folytatott le, melynek eredményeként a Veszprém Megyei Kéményseprő-ipari Konzorciummal 10 évre megyei területi ellátási kötelezettséggel szolgáltatási szerződést kötött. A megyei közgyűlés évente megállapítja a következő évre vonatkozó kéményseprő-ipari közszolgáltatás díjtételeit. Az elmúlt négy évben a megyei közgyűlés a közszolgáltató költségelemzésekre és díjjavaslatokra, továbbá a tervezett inflációra, és ÁFA változásokra figyelemmel teljesítette díjmegállapító feladatát.
3.6 Térségi feladatok Gazdaságfejlesztési feladatok A megyei önkormányzat és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködése 2001 óta folyamatos. Gazdasági Évnyitót tartunk évente a Megyeháza Szent István termében, a politikai, a társadalmi és a gazdasági élet meghatározó személyiségei részvételével. Évente meghirdetjük a Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a Veszprém Megyei Minőség Díj pályázatot. A pályázat célja a figyelem felkeltése a minőségügy iránt. A gazdasági együttműködés keretében üzletember találkozókra került sor. 8-as számú főút fejlesztés A megyei önkormányzat, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Középdunántúli Regionális Fejlesztési Tanács – az előzetes, érintett önkormányzatokkal és országgyűlési képviselőkkel folytatott egyeztetést követően – közös állásfoglalást fogadott el és küldött meg a közlekedésért felelős miniszternek a 8-as számú főút Veszprém megyei szakaszának fejlesztéséről, a tervezés és megvalósítás folyamatának ösztönzésére. A közös állásfoglalásban meghatározottakat a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanács is elfogadta és képviselte a minisztérium felé. A miniszter utasítást adott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére az állásfoglalás szerinti tervezésre.
Közösségi Közlekedés Veszprém megye a közösségi közlekedés, azon belül a vasúti személyszállítás területén ismételten veszteséget szenvedett el az elmúlt ciklusban. A vasúti szárnyvonalak bezárását követően 2010. januártól a „közösségi közlekedés átalakítása” kormányprogram részeként a 11-es számú vasútvonal Zirc-Veszprém szakaszán szünetelt a hivatásforgalmú személyszállítás, a járatok csak hétvégén közlekedtek, csökkentett menetrenddel. A „közösségi közlekedés átalakítása” kormányprogram „vonalosztályozás” megyei vonatkozású elemeit a közgyűlés is tárgyalta, felterjesztéssel élt a közlekedésért felelős miniszterhez. Július hónaptól ismét megindult a korábbi menetrend szerinti személyszállítás a ZircVeszprém vonalszakaszon, sőt a vasúti szárnyvonalak bezárását követően szünetelő Pápa Csorna vonalon is.
28
4. A megyei önkormányzat tevékenysége az intézményrendszere vonatkozásában, a gazdasági program végrehajtása 4.1 A humáninfrastruktúra működtetése és fejlesztése 4.1.1 Az egészségügyi ágazat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2006. és 2010. között folytatta az egészségügyi ellátórendszert fejlesztő tevékenységét, amellyel a Veszprém megyei lakosság egészségügyi szakellátásának feltételeit kívánta javítani, illetve jelentős anyagi ráfordítások árán korszerűsíteni. A megyei közgyűlés jelentős döntéseket hozott az egész megyét érintő fekvőbeteg szakellátás struktúrájának átalakítása, valamint egy régiók közötti együttműködést megalapozó ellátási modell megalkotása érdekében. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése figyelembe véve a megye lakossága által megjelenített ellátási igényeket, az egészségügyi intézmények fokozatosan romló finanszírozási feltételeit, az erőforrások koncentrálása és a szervezeti racionalizálás kívánta szükségszerűség miatt ciklusokon átívelő hosszú távú stratégiát alakított ki, illetve követ. 2007. évben az egészségügyi struktúra drasztikus átalakítását célzó kormányzati szabályozás miatt, az integrált megyei egészségügyi ellátórendszer kialakításának két további lépésére került sor: - A megyei önkormányzat 2007. április 1-jén a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás feladatához kapcsolódó rehabilitációs kapacitásait szerződéses megállapodás keretében átadta Sümeg Város Önkormányzatának, majd - A megyei önkormányzat 2007. július 31-én az integrált megyei egészségügyi ellátórendszer kialakítása érdekében egész Veszprém megyére kiterjedő területi ellátási kötelezettséggel Sümeg Város Önkormányzatától átvette a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátási kötelezettséget, valamint a Városi Kórház és Rendelőintézet fekvőbeteg-ellátó egységének működtetését, illetve egyidejűleg beolvasztotta azt a megyei kórházba. A Veszprém Megyei Önkormányzat, mint tulajdonos 2007. december 13-ai határozatával Sümeg Város Önkormányzatával közösen megalapította a 100%-ban önkormányzati tulajdonú Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (továbbiakban: Zrt), amely 2008. április 1-jétől átvette, és kvázi jogutódként működteti a megyei kórház és a hozzá integrált fekvő és járó-beteg kapacitásokat. A tulajdonosi jogokat a két alapító önkormányzat közgyűlése, illetve képviselő-testülete gyakorolja. A működtetési forma megváltoztatásával önkormányzati tulajdonvesztés nem történt, a megyei önkormányzat ellátáshoz fűződő jogai nem csorbultak. A megyei önkormányzat több alkalommal jelentős tőkeemelést hajtott végre a Zrt-ben, amelynek következtében a 2010. július 1-jén nyilvántartott vagyoni hozzájárulása 1.681.600.eFt, amelyből 296 millió Ft pénzbeli hozzájárulás, és 1.385.600 eFt a nem pénzbeli hozzájárulás (apport). A részvények száma 16 816 darab. A Zrt bevételeit tekintve, azok 75%-ban, illetve nagyobb arányban az Egészségbiztosítási Alapból a gyógyító-megelőző ellátások előirányzataiból származnak. Az OEP-től kapott finanszírozás az amortizációt nem tartalmazza, így a tulajdonosok tőkepótlási kötelezettségei
29 jelentősek lehetnek, azonban az eddig eltelt két lezárt gazdálkodási év alatt ilyen helytállási kötelezettség nem keletkezett. A szükséges rekonstrukcióra, illetve fejlesztésekre szolgáló forrásokhoz a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények, illetve a Zrt csak önkormányzati költségvetési támogatásból, illetve pályázat útján európai uniós forrásból juthatnak. A megyei önkormányzat igen jelentős költségvetési forrásokat biztosított pályázati önrészként a támogatások megszerzéséhez. A Zrt 2009-ben sikeresen pályázott a sürgősségi ellátás, ezen belül a Sürgősségi Betegellátó Osztály fejlesztésére. A 10%-os önrészből 52,2 millió forintot a Veszprém Megyei Önkormányzat, 5,8 millió forintot a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosított. A 2011-ben induló projekt költségvetése 488.283.271 Ft, amelyhez a pályázaton elnyert támogatás 439.454.944 Ft. A 2012-re megvalósuló fejlesztés során olyan magas szintű sürgősségi ellátást biztosító, illetve a legújabb szakmai elvek szerint szervezett és működtetett központ jön létre, amely integrálja és egységes rendszerben fogja össze az alapellátási sürgősségi ellátást (háziorvosi ügyelet) és a kórházi sürgősségi ellátást. A Zrt sikeresen pályázott a „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázatával is, amelyhez a megyei önkormányzat 500 millió Ft pályázati önrészt biztosított. A 90%-os pályázati támogatással így közel 5 milliárd Ft fejlesztés valósulhat meg, amely érinti a megyei kórház valamennyi stratégiailag fontos egységét, ezen belül: a Központi Műtő, a Központi Intenzív, a Központi Diagnosztika, a Központi Sterilizáló, a Belgyógyászati Centrum ellátó egységeit, a Központi Betegirányító Egység, a Neurológiai Osztály keretében a Stroke ellátás, a Gyermekgyógyászati Centrum keretében működtetett Anyaszállás korszerűsítését, fejlesztését. A projekttervezet szerint a beruházás 2011-ben indulhat és 2013-ra fejeződik be. A komplex onkoterápiás kezelés nyújtásához szükséges feltételrendszer mindmáig hiányzik a Közép-dunántúli Régió, illetve Veszprém megye egészségügyi ellátó struktúrájából. A régióból hiányzó ellátási formát nyújtó központ megvalósítását több mint öt éve tűzték célul a megyei közgyűlés tagjai és az egészségügyért felelős szakemberek. Az évek során a beruházást előkészítendő a megyei önkormányzat jelentős intézkedéseket tett és anyagi erőforrásokat mozgósított. A megvalósításhoz európai uniós pályázati pénzeszköz igénybevételére számos kormányzati ígéret után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által 2009 októberében kiírásra került a „Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása” című pályázati konstrukció. A Zrt. valamint megyei önkormányzat 2010. április 30-án konzorciumban nyújtotta be pályázatát, amely támogatás esetén 3.920 millió Ft költségvetésű beruházás megvalósításához teremt lehetőséget, amelyből a megyei önkormányzat 1.420 millió Ft önrész vállalásáról határozott. A 2.500 millió Ft maximális pályázati támogatást feltételező projekt magában foglalja a megyei kórházban felépítendő komplex, sugárterápiát is nyújtani képes onkológiai központot, valamint az onko-pulmonológiai ellátást biztosító Megyei Tüdőgyógyintézetben újonnan kialakított diagnosztikai egységet. A konzorcium pályázatát elbírálásra 2010. június 9-én befogadta a pályázat kiírója. Az egészségügyi szakellátórendszer integrációjának további lépéseként a megyei önkormányzat Zirc Város Önkormányzatával közösen Egészségügyi Szakellátó Intézményi Társulást hozott létre a Zirc Városi Erzsébet kórház fenntartására, amely 2008. március 1-jén kezdte meg működését. A megyei közgyűlés az intézmény adósságállományának rendezése céljából 7 millió Ft két év alatt visszatérítendő és 40 millió Ft egyszeri, vissza nem térítendő hozzájárulás nyújtásáról határozott. A konszolidálást követően az intézmény gazdálkodása kiegyensúlyozottá vált és 2009-ben eredményesen pályázott mintegy 800 millió Ft uniós pályázati támogatásra a járóbeteg szakellátás új épületének megvalósítása érdekében.
30 A sürgősségi ellátás megyei feltételrendszerének fejlesztése céljából az Országos Mentőszolgálattal kötött stratégiai együttműködési megállapodás keretében 2008-ban három új mentőállomás megvalósítására került sor. A megyei önkormányzat a 2008. szeptember 5-én átadott nagyvázsonyi mentőállomás beruházási költségeihez 20 millió Ft, a 2008. szeptember 25-én átadott tüskevári mentőállomás beruházási költségeihez 24 millió Ft, a 2009. szeptember 4-én átadott zirci mentőállomás beruházási költségeihez 18 millió Ft támogatást nyújtott. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kiemelt figyelmet fordított a tanuló ifjúság egészségi állapotára, ennek érdekében a közoktatási intézmények végzős hallgatói körében 2006. október 1. és 2007. március 31. között egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzéséről határozott. A vizsgálatok megállapításait a megyei közgyűlés Egészségügyi Bizottsága, valamint az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága együttesen elemezte, amelynek eredményeként a felmérés alapján a megye tanuló ifjúsága egészségi és mentális állapotának fejlesztése érdekében átfogó intézkedések megtételére került sor. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a járóbeteg tüdőgyógyászati rehabilitációs ellátás hozzáférésének javítása érdekében a 195/2009. (XII. 17.) MÖK határozatával engedélyezte, hogy a Megyei Tüdőgyógyintézet Veszprémben, az Áchim tér 9. szám alatt, mint új telephelyen heti 6 nem szakorvosi órában ambuláns rehabilitációs ellátást nyújtson a Közép-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztárnál lekötött kapacitása terhére. Az új telephely létrehozásával javult a megyében élő betegek számára a szakellátás színvonala és egyúttal javult az ambuláns rehabilitációs kapacitás kihasználtsága is.
4.1.2 A szociális ágazat A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló – többszörösen módosított – 1993. évi III. törvény átfogóan szabályozza a fenntartói feladatokat, valamint jogköröket a szociális ellátások területén. Az ellátási kötelezettség és a szükségletek alapján egy olyan megyei önkormányzati fenntartású intézményrendszert működtet a megyei önkormányzat, amely struktúrájában és szolgáltatásaiban széles körben elérhető, de nem mindenki számára hozzáférhető, mert az ápolást, gondozást nyújtó intézmények köréből hiányzik a szenvedélybetegek rehabilitációs otthona, a hajléktalan személyek otthona, valamint a fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye. Új ellátási formaként a szenvedélybetegek otthona 2010. évben a dákai integrált intézmény kamondi telephelyén 9 férőhellyel kialakításra került. A kilenc szenvedélybeteg személy 2010. június 14-én foglalhatta el új, apartman jellegű elhelyezést biztosító otthonát. Veszprém megye szociális ellátórendszeréből eddig hiányzó, a megyei Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióban is hiányként jelölt szenvedélybetegek szakosított ellátását biztosító intézményi részleg kialakításához a fenntartó megyei önkormányzat 1,2 millió Ft-tal, továbbá a kamondi otthon dolgozói és lakói áldozatos munkájukkal járultak hozzá. A Veszprém Megyei Önkormányzat által fenntartott szakosított ellátást biztosító szociális intézmények elmúlt négy évbeli tervezett működtetését, fejlesztésüket erősen befolyásolta a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) folyamatos módosítása. Először 2007. január 1-jétől az intézményi térítési díjak meghatározását érintő jelentős módosítás, majd 2008. január 1-jétől a négy órát meghaladó ápolási szükséglet, mint a bentlakásos idősotthonokba kerülés alapfeltétele, és a személyi térítési díj alapjának a fokozatos szűkítése, majd újabb bővülése előre nem tervezhető kihívások elé állította a fenntartót és az intézményeket.
31 A pszichiátriai betegek és a fogyatékosok otthonaiban a fenntartott férőhelyek kihasználtságának a szintje az elmúlt négy év során szinte 100%-os volt, és átlagosan 25 fő fölött volt a várakozók száma. 2008. január 1-jét követően az idősek otthonai közül több intézményben sajnálatosan tartósan üres férőhelyek álltak rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a 4 órát meghaladó gondozási szükséglet bevezetését követően jelentős mértékben csökkent az elhelyezést igénylők, illetve a szükségletvizsgálat eredményeként felvehető személyek száma. Legtöbb kihasználatlanul üresen álló férőhely Peremartongyártelepen, az Idősek Otthonában volt, melynek a csökkentése, valamint hiányt pótló szolgáltatásként Veszprém megye keleti térségében az átmeneti elhelyezést biztosító férőhelyek számának a növelése érdekében döntött a megyei közgyűlés az idősotthoni férőhelyek terhére 8+8 átmeneti férőhely kialakításáról az intézményben. Mindehhez önkormányzatunk 2009. évben 6 millió Ft, 2010. évben 5 millió Ft előirányzatot biztosított az intézmény számára. Az idősek otthonai esetében a fenntartott férőhelyek minél magasabb arányú kihasználtsága érdekében tovább kell folytatni az intézmények magas színvonalú szakmai működését széleskörűen bemutató, az idősellátást megjelenítő marketing tevékenységet. Az állandóan előre kiszámíthatatlanul és előnytelenül változó szabályozásbeli környezetben az elmúlt négy évben is magas szakmai színvonalon, pénzügyileg stabilan működtek a megyei önkormányzat szociális szakellátó intézményei. Sajnálatos módon, miközben a szociális intézmények rekonstrukciójához a pályázati támogatási lehetőséget biztosító címzett támogatások rendszere megszűnt, egyelőre nincsenek olyan Európai Uniós pályázati források sem, amelyek az önkormányzati fenntartású bentlakásos szociális intézmények tárgyi feltételrendszerének jelentősebb javítását tennék lehetővé. A változó szabályozásbeli környezet és a kismértékben bevonható külső források ellenére önkormányzatunk az elmúlt négy év során a Gazdasági Programban megfogalmazottaknak megfelelően törekedett a megyei szociális szakellátórendszer minél jelentősebb fejlesztésére melynek köszönhetően az egyes intézmények vonatkozásában a következő beruházások valósultak meg: A dákai „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona címzett állami támogatással bíró rekonstrukciója, amely sok munkával és a megyei önkormányzat előre tervezettnél nagyobb mértékű anyagi hozzájárulásával, mintegy 831 millió Ft összköltséggel 2008 májusában sikeresen befejeződött. Ugyanitt megvalósult a 48 férőhelyes épület komplex akadálymentesítése Norvég finanszírozási pályázattal 10.086 eFt értékben. A Szemünk Fénye program keretében korszerűen megújult több szociális intézmény (Devecser, Külsővat, Peremartongyártelep) világítási rendszere. 2008. év áprilisában döntés született a mosoda felújítási program folytatásáról. A Sikeres Magyarországért Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében többek között Lesencetomajon új mosoda épült. Később a megyei önkormányzat 25 millió Ft-os támogatásával a mosodaépület tetőterében a teljes intézményi adminisztráció új elhelyezése oldódott meg. A régi irodák helyén apartmanok kerültek kialakításra lakóotthonszerű elhelyezést biztosítva 8 pszichiátriai beteg számára a zsúfoltság csökkentésével. Részleges intézményi felújításra kiírt minisztériumi pályázaton, Kamondon 9 millió forintért műpadló-csere történt a pszichiátriai betegek részlegéül szolgáló kastélyépületben, a pápakovácsi Idősek Otthonában 7,7 millió forint elnyert összegben részleges tető-, Peremarton-gyártelepen 5 millió forint elnyert összegben vizesblokk felújítás valósult meg. A fogyatékos személyekről és pszichiátriai betegekről gondoskodó intézményekben kialakult és működik a szociális foglalkoztatás új rendszere. 2009-től sikeres pályázat
32 eredményeképpen a dákai fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek integrált intézményével 94.632 eFt-ot, a lesencetomaji fogyatékosok és pszichiátriai betegek otthona intézményével 27.462 eFt-ot, és a Sümeg-nyírlakpusztai pszichiátriai betegek otthona intézménnyel 15.077 eFt-ot, 2010-ben mindösszesen 137.171 eFt-ot fordíthatunk szociális foglalkoztatásra. A megyei önkormányzat által fenntartott öt idősek otthona egyszeri kiegészítő támogatás elnyerése érdekében benyújtott pályázaton összesen 4.497 eFt-ot nyert el működési költségekre. 20 millió Ft elnyert pályázati támogatással és 12 millió Ft önrésszel 2009 januárjában befejeződött a külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézménye teljes körű akadálymentesítése. A megyei önkormányzat finanszírozásában a devecseri Idősek Otthona 13 millió Ft értékben liftet szereltetett be, ezzel a teljes körű akadálymentesítés megoldottá vált ebben az intézményben is. A szőci Idősek Otthonában a Közép-dunántúli Operatív Program keretében elnyert pályázat eredményeképpen, 30 millió Ft értékben 2010 augusztusában fejeződött be a főépület teljes körű akadálymentesítése és ott a demens részleg felújítása, továbbá a megyei önkormányzat saját pénzeszközének köszönhetően egy, az ellátottak elhelyezésére szolgáló pavilon irodaépületként történő kialakítása. A Környezet és Energia Operatív Program keretében pályázatot adtunk be a Fenyveserdő Ápoló-Gondozó Otthonnak is helyet adó, Veszprém, Tüzér u. 44. szám alatti épület komplex energiahatékonysági korszerűsítésére. A külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, többek között a dákai intézménnyel együttes konzorciumvezető tagjaként 2008. évben elnyerte a Közép-dunántúli Régió szociális regionális módszertani intézménye címet. A Veszprém Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális szakellátórendszer struktúrája tekintetében módosulást eredményezve a megyei közgyűlés a „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona (Kamond, Kossuth L. u. 27/II.) megnevezésű költségvetési szervet 2009. július 1. napjától önálló telephelyként a Veszprém Megyei Önkormányzat „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona (Dáka, Dózsa György út 80.) megnevezésű költségvetési szervbe olvasztotta be. Az átalakítást követően a kamondi intézmény vonatkozásában, a pszichiátriai betegek bentlakásos ellátása feladat tekintetében jogutód költségvetési szervnek a Dáka, Dózsa György út 80. székhelyű intézményt jelölte ki. Az így létrehozott intézmény a Veszprém Megyei Önkormányzat „Batthyány Ilona” Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye lett. Az Sztv.-t módosító 2001. évi LXXIX. törvény, az úgynevezett állami fenntartók részére – meghatározott tartalommal – szolgáltatástervezési koncepció készítését írta elő a szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározására. Annak érdekében, hogy a koncepció maradéktalanul elérje célját, az Sztv. a koncepció 2 évre terjedő időszakonkénti aktualizálását írja elő. Önkormányzatunk, ezen kötelezettségének maradéktalanul eleget téve felülvizsgálta a 2003-ban elfogadott szociális szolgáltatástervezési koncepciót. 2008. év végén a közgyűlés elfogadta a felülvizsgált megyei szociális szolgáltatástervezési koncepciót, és annak operatív programját, amely tartalmazza a 20092010. években a szociális szakterületen megvalósítani tervezett fejlesztéseket. A testület
33 ugyancsak elfogadta a megyei önkormányzat 2008-2013. évekre vonatkozó Fogyatékosügyi Programját. A Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő idősek otthonai esetében felvázolt operatív teendők közül az intézmények szakmai létszámában kismértékű előrelépés tapasztalható, de még az intézményi szakdolgozók száma nem éri el a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő létszámot. A végleges működési engedélyek megszerzését illetően az elmúlt időszakban megvalósított fejlesztéseknek köszönhetően a „Batthyány Ilona” Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai Betegek és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye több telephelye is határozatlan időtartamra szóló működési engedélyt kapott. 4.1.3
A gyermekvédelem helyzete, átalakítása, eredmények
szerepe,
fejlesztése,
az
intézményrendszer
A gyermekvédelem szakterületén a megyei önkormányzat feladata a gyermekvédelmi szakellátás, ennek keretében az otthont nyújtó ellátás, és a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás biztosítása. A megyei önkormányzat a jogszabályi előírások szerint alakította ki gyermekvédelmi szakellátó intézményrendszerét úgy, hogy a változó igényeknek megfelelően mindenkor módosítható legyen. Veszprém megye gyermekvédelmi szakellátó rendszerében lévő gyermekek és fiatal felnőttek száma 1997. évtől csökkenő tendenciát mutat. Az országos átlagtól eltérően Veszprém megyében az utóbbi négy évben is csökkenés volt tapasztalható. Ez a korábbinál jóval kisebb mértékű volt, és a tendenciák is módosultak. Míg korábban az utógondozói ellátottak száma jelentős volt, és a kiskorúak száma csökkent nagyobb mértékben, jelenleg pedig a nagykorúak száma csökken, a kiskorú ellátottak száma pedig kissé emelkedik. Ez a tendenciaváltozás mindenképpen figyelmet érdemel, és a későbbiekben szükséges az okainak az elemzése. Év (január 1-jén) 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010.
Állományi létszám 581 557 528 528 530 526
Ebből: kiskorú
nagykorú 424 406 392 396 423 432
157 151 136 132 107 94
Ezen létszámadatok hatásaként került módosításra, újabb átszervezésekre a 2007-2010. években a gyermekvédelmi törvény betűjének és szellemének megfelelően kialakított megyei gyermekvédelmi szakellátó rendszer intézményhálózata. Az elemzett időszak (ciklus) elején a gyermekvédelmi feladatokat kettő gyermekvédelmi intézmény (Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága), egy többcélú közoktatási intézmény (Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon) gyermekvédelmi egysége, valamint a Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona csecsemőotthoni részlege látta el. Az intézmények összesen 25 lakásotthon működését is irányították. Az elmúlt négy év során jelentős átszervezések váltak szükségessé a gyermekvédelem szakterületén, illetve az intézményrendszerében.
34 Az ellátotti létszám csökkenése, valamint a nevelőszülői hálózat fejlesztése, bővítése a lakásotthonok rendszerből való sorozatos kivonását tette indokolttá. A lakásotthonok száma drasztikusan lecsökkent, a vizsgált időszakban 11 bezárására került sor. A fenti lakásotthon bezárások során a gyermekotthoni/lakásotthoni férőhelyszám 111-gyel csökkent. A megüresedett családi házak kikerültek a gyermekvédelmi intézmények használatából, és megtörtént az elidegenítésre való kijelölésük, melyek közül már a többségük értékesítésre is került. A lakásotthonok számának folyamatos csökkentéséhez járult a kiemelt feladatként kezelt nevelőszülői hálózat fejlesztése és bővítése is. A folyamatosan biztosított nevelőszülői képzések lehetővé tették a nevelőszülői hálózatban elvégzett minőségi fejlesztést, továbbá a nevelőszülői kör bővítését. A rendszerbe kerülő gyermekek nagy része számára ez a hálózat képes volt biztosítani az otthont nyújtó ellátást, általában csak a nagyon problémás, 12-14 év feletti gyermekek kerültek lakásotthonokba. A 2007. év során célként került meghatározásra, hogy a magasabb életkorú, problémás gyermekek közül is mind többen kerülhessenek nevelőcsaládba. Ennek érdekében került kidolgozásra az új nevelőszülői program. A program kapcsán a jogszabályokban meghatározott, a nevelőszülőt megillető nevelőszülői díj összege jelentős mértékben megemelésre került abban az esetben, ha a nevelőszülő magasabb életkorú, illetve speciális szükségletű gyermek gondozását vállalja. Fenti kedvezményen túl nevelőszülőnként 30 ezer Ft körüli összeggel megemelt nevelőszülői díjat kap az a nevelőszülő, aki nem rendelkezik munkaviszonnyal, és speciális szükségletű gyermek gondozását, vagy 2-3 fő magasabb életkorú (13 év feletti) gyermek nevelését vállalja. A támogatás lehetőséget nyújt a nevelőszülőnek az egészségügyi szolgáltatási járulék befizetésére - mellyel jogosulttá válik az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére -, illetve a nyugdíjfolyósító igazgatósággal a szolgálati időt és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából való megállapodás megkötésére. A programban eddig 59 gyermek került ki nevelőszülőhöz, akik közül 13 fő vált jogosulttá a kedvezményen túli 30 ezer Ft körüli összeggel megemelt nevelőszülői díjra. A nevelőszülői hálózatban az elmúlt 4 évben több mint 50 fővel nőtt az ellátottak száma, miközben a rendszerben lévő ellátotti szám mintegy 30 fővel csökkent. Jelenleg az ellátottak több mint 60 %-a él nevelőcsaládokban. Ez az arány a ciklus ideje alatt 13 %-ot emelkedett. A nagykorú ellátottak többfokozatú ellátásának kedvező tapasztalatai alapján további külső férőhelyek létrehozására került sor. Veszprém városban egy újabb lakás bérletével 5 férőhely került kialakításra. Az ellátotti létszám csökkenése, illetve az elhelyezési arány fenti átrendeződése okán megtörtént lakásotthon bezárásokkal egyidejűleg az intézményi struktúra is több alkalommal módosításra szorult. 2007. július 31-ei hatállyal megszüntetésre került a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon megnevezésű többcélú közoktatási intézmény. A gyermekotthoni egységének a jogutódja a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága lett. Így ennek az intézménynek a működtetésébe kerültek a Gic községben lévő, középsúlyos értelmi fogyatékosok ellátását végző lakásotthonok. Önálló szakmai egységet alkotva végezték a munkájukat. A gyermekek iskoláztatása jelentett kezdetben nehézséget, ugyanis a „belső” iskola megszűnését követően más településekre kell utaztatni őket. A szállítás könnyebb biztosítása érdekében az intézmény új kisbuszt vásárolhatott.
35 A gyermekvédelmi feladatok ellátásában a Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona csecsemőotthoni részlege is részt vett. Az áttekintett időszakban került sor a csecsemőotthoni részleg gyermekvédelmi intézményhez (Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) való csatolására, az új épületbe való költöztetését követően. A szakminisztérium 2005. évi pályázatán fenti célra 10 millió Ft támogatást nyert a Veszprém Megyei Önkormányzat, azonban a beruházás a helyszínül szolgáló terület tulajdonviszonyainak rendezése miatt jelentős késedelmet szenvedett. A terv megvalósítására új helyszín kiválasztásával (Veszprém, Tüzér u. 44 szám alatti intézményünk telkén) a 2008. évben került sor. A pályázaton elnyert összeg mellett jelentős önrész biztosításával kialakításra került a 12 fős gyermekotthon, melyben 8 fős 0-3 éveseket ellátó csoport, illetve 2 baba-mama szoba működik. A fenti intézményi struktúra átrendezésével a gyermekvédelmi feladatokat 2009. január 1jétől két gyermekvédelmi intézmény látta el. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága négy szakmai egységbe szervezve a lakásotthonok működtetését biztosította, míg a Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a szakszolgáltatást nyújtotta, működtette a nevelőszülői hálózatot, a befogadó otthont, valamint a csecsemőotthon kiváltásával kialakított gyermekotthont. A nehéz gazdasági helyzet, az ellátotti létszámok további csökkenése, valamint a két intézmény együttműködésének nem megfelelő volta a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága Veszprém Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatba való beolvasztását eredményezte. Erre az intézményi összevonásra 2010. február 1-jétől került sor. A gyermekvédelmi intézményrendszer egy intézményként való működtetése nem egyszerű feladat. Az intézményi struktúra, a megfelelő vezetői szintek kialakítása, a munkakörök átgondolása, és az egész rendszer működtetése elhivatott, tapasztalt szakembereket, jó teammunkát kíván. A jelenlegi intézmény, a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ 2010. július 1-jén összesen 547 férőhellyel rendelkezik. Ebből 180 gyermekotthoni/lakásotthoni, míg 367 férőhely a nevelőszülői hálózatban biztosított. Az utóbbi években megváltozott, módosult a gyermekotthonokban, illetve a lakásotthonokban folyó munka. A gyermekek, fiatalok ellátásán túl azok magatartási problémáinak, illetve pszichés állapotának javítása a nagyobb, sok esetben embert próbáló feladat. A megye gyermekvédelmi szakellátó rendszeréből továbbra is hiányzik a speciális otthonok működtetése. Az intézményi struktúra kialakításakor (1998-ban) a jogszabályoknak megfelelően kialakított speciális otthon is működött, de megfelelő segítő háttér (pl. gyermekpszichiátria) nélkül eredményes munkát nem tudott végezni, így „normál” lakásotthonná alakította a fenntartó megyei önkormányzat. A megyénél nagyobb földrajzi egységenkénti speciális otthonok kialakítása lehetne az eredményt hozó megoldás, illetve a szakminisztérium által fenntartott speciális otthonok igény szerinti bővítése. Ugyanis a jogszabályok rendelkezései szerint a megyénkénti 6 speciális otthon működtetése nem rentábilis, fenntartásukat a megyék nem tudják biztosítani, de nincs is szükség rájuk. Az egyenként 8-8 fős otthonok kihasználtsága nagyon alacsony lenne, ami a bekerülési költségeket irreálissá tenné. A probléma megoldását keresve az illetékes szakminiszterhez a közgyűlés a 2008. évben felterjesztéssel élt, javasolva a fenti megoldásokat, azonban eredményt nem értünk el. A speciális szükségletű gyermekek ellátása jelenleg a megye lakásotthonaiban integráltan történik (7 fő), illetve ellátási szerződéssel más fenntartó speciális otthonában (2 fő), és a szakminisztérium speciális otthonaiban (7 fő).
36 Az elmúlt időszakban az intézményi átszervezésen, a létszámhoz és egyéb változások okozta igényekhez igazodó intézményrendszer megteremtésén kívül a szakmai munka folyamatos megújítása, színvonalának javítása mellett a költségek optimalizálása is célkitűzés volt. A jelentős intézményi karcsúsítás során végrehajtott státuszszám csökkentés nagy összegű bérmegtakarítást jelentett, de a bezárt otthonok miatt a dologi kiadások is jelentős mértékben csökkentek. A rendszerből kivont családi házak értékesítéséből pedig bevétel is keletkezett. Jelentős változást jelentett a Veszprém Megyei Önkormányzat részére, hogy 2009. január 1jétől Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával – a jogszabályi rendelkezések értelmében – ellátási szerződést kötött a Veszprém városi illetékességű gyermekvédelmi szakellátásba utalt gyermekek ellátásának finanszírozására. A gyermekvédelmi ágazat működtetési költségeihez így jelentős (36.600 eFt) kiegészítés került. Az átalakított intézményrendszerben, a tovább működő lakásotthonokban szükségessé vált a felújítás, korszerűsítés, ami a fenntartó anyagi lehetőségei szerint már korábban megkezdődött. A 2009. évben pályázati segítséggel (TIOP-3.4.2.) 8 lakásotthon felújítása, korszerűsítése történt meg 49.689 eFt ráfordítással. Ugyancsak pályázaton elnyert összeg, és a szükséges önrész felhasználásával került sor 2 lakásotthon teljes bútorzatának színvonalas fabútorra való cseréjére (4.400 eFt). Az elmúlt időszakban több egyéb sikeres pályázat segítségével nyílt lehetőség a nevelőszülők eszközbeszerzésének támogatására, képzésekre, és a kiégés megelőzését szolgáló tréningek megszervezésére. A fenntartó és a szakma sikeres együttműködése eredményeként Veszprém megye minden gyermekvédelmi intézménye, lakásotthona határozatlan időre szóló működési engedéllyel rendelkezik. Minden területen biztosított a jogszabályokban előírt szakdolgozói létszám. Jelentős feladat volt a megfelelő szakképesítések meglétének a biztosítása, valamint a továbbképzések megszervezése. Kiemelt célként szerepelt a kiégés elleni tréningeken való részvétel lehetőségének megteremtése, a dolgozók mentális megsegítése, melyet a továbbiakban is erősíteni, fejleszteni szükséges. A felsorolt kézzelfogható eredmények mellett fontos változás a rendszerben élő gyermekek elfogadottságának további növekedése, illetve az évtizedes előítéletek csökkenése. Az egyre nagyobb arányú nevelőcsaládokban való elhelyezés, illetve a lakásotthonkban való integrált elhelyezés és iskoláztatás eredményeként a növendékek szinte mindegyike valamilyen szakképesítést szerez, és egyre több rendszerben élő gyermek érettségi vizsgát tesz, illetve nem egyedüli eset, ha egy-egy növendék a felsőoktatási intézményben is megállja a helyét. Az ágazat sikere, ha mind többen válnak a társadalom hasznos tagjává.
4.1.4 Közoktatás A 2006. évi önkormányzati választásokat követően, a települési önkormányzatok döntései alapján ismét megnövekedett a megyei önkormányzat feladatellátási kötelezettsége a közoktatás területén. 2007 júliusától 7 önálló közoktatási intézmény (Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Türr István Gimnázium és Kollégium, Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Széchenyi István Szakképző Iskola, Járdányi Pál Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) és 2007 szeptembertől 4, az átvételt követően tagintézményként működő alapfokú művészetoktatási intézmény/zeneiskola (Ajka, Sümeg, Várpalota, Zirc),
37 valamint 3 nevelési tanácsadó (Balatonfüred, Tapolca, Sümeg) került megyei fenntartásba, felváltva a korábbi társulási fenntartást. 2010-ben a Veszprém Megyei Önkormányzat 24 önálló közoktatási intézményt működtetett: 5 gyógypedagógiai, 2 alapfokú művészetoktatási, 16 középfokú oktatási és 1 pedagógiai szakszolgálati intézményt. A megnövekedett kötelezettségek hatékonyabb teljesítése szervezeti átalakításokra késztették önkormányzatunkat. A racionálisabb működtetés érdekében – a tartós kihasználatlanság miatt – a 2007/2008. tanévtől megszüntette a közgyűlés a gici Sztehlo Gábor Általános Iskola és Diákotthont, jogutódként a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumot jelölte meg. A zeneiskolák tagintézménnyé szervezése mellett jelentős átalakítást eredményezett a korábban önállóan működő nevelési tanácsadók tagintézményekké, illetve telephelyekké szervezése az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat keretében. A szervezetátalakítás érintette a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot annyiban is, hogy 2008. október 1-jétől – közbeszerzési eljárást követően – a pedagógiai szakmai szolgáltatás feladatellátásának jogát a Commitment Kht. (átalakulása után: VIÉTA Nonprofit Kht.) fenntartásában működő Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet kapta meg. A közgyűlés döntése értelmében 2008. augusztus 15-étől az ajkai Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium tagintézményeként kívánta működtetni az önkormányzat; a döntést Ajka Város Önkormányzata bíróság előtt megtámadta. Az ellenérdekű tulajdonos önkormányzat által kezdeményezett bírósági eljárás eredménye az átszervezést - ami a fenntartó számára a gazdaságosabb feladatellátás lehetőségét teremtette volna meg meghiúsította, illetve visszaállíttatta az eredeti állapotot, ami 2009 tavaszán megtörtént. A törvényi változásoknak való megfelelés indukálta a szakképzési feladatellátás keretfeltételeinek módosítását 2008-ban. A többlépcsős döntéshozatal eredményeképpen a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése három szakképzés-szervezési társulásban érintett: tagja a Pápai Szakképzés-szervezési Társulásnak az Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium fenntartójaként és kettőben gesztorként vállalt szerepet (a Várpalota Város Önkormányzatával létrehozott Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulásban és a Tapolca Város Önkormányzatával létrehozott Balaton-felvidék-Somló Szakképzés-szervezési Társulásban). A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társuláshoz a balatonfűzfői Öveges, a várpalotai Faller, a veszprémi Medgyaszay, a zirci III. Béla és Reguly iskolák, a Balatonfelvidék - Somló Szakképzés-szervezési Társuláshoz az ajkai Bánki és Bercsényi, a balatonfüredi Széchényi, a tapolcai Szász Márton iskolák tartoznak a megyei fenntartású intézmények közül. A Balaton-felvidék-Somló Szakképzés-szervezési Társulás létrehozása érdekében 2008. július 1-jétől a tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartása visszakerült a tulajdonos önkormányzathoz. A szakképzés-szervezési társulások 2008 nyarán megalakultak, regisztrációjuk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben megtörtént, ezáltal megnyílt a lehetősége annak, hogy a szakképzés-szervezési társulások jogosultak legyenek a gazdálkodó szervezetek által fizetendő szakképzési hozzájárulások fogadására, ami ezt megelőzően és azóta is az eszközfejlesztés szinte kizárólagos forrását jelentik a szakképzésben. A társulások alapvető feladata az összehangoltabb, a munkaerő-piaci igényeket szem előtt tartó szakképzési kínálat kidolgozása. Tevékenységük során tekintettel kell lenniük a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság által meghatározott beiskolázási irányokra és arányokra. A társulások és hozzájuk tartozó intézmények szervezetfejlesztésére benyújtott TÁMOP-2.2.3. pályázatunk a Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulást érintően 2008-ban, a Balaton-felvidék-Somló Szakképzésszervezési Társulást érintően 2009-ben támogatást nyert, a pályázatok megvalósítása jelenleg van folyamatban. Sajnos a szakképzési infrastruktúrafejlesztésre benyújtott TIOP-3.1.1. pályázatunkat Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás, Balaton-felvidék-Somló Szakképzésszervezési Társulás esetében sem támogatták.
38
A most záruló önkormányzati ciklusban a többcélú kistérségi társulásokkal kötött megállapodások következtében a korábbinál lényegesen erőteljesebb hangsúlyt kapott a pedagógiai szakszolgálati feladatok megyei ellátása, mivel a kistérségek által vállalt feladatokat (logopédia, nevelési tanácsadás, gyógytestnevelés, konduktív pedagógia) a szerződés alapján – a partnerség és az együttműködés elvei alapján – a megyei Önkormányzat biztosítja a Balatonfüredi Kistérség Többcélú Társulás, a Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulás, a Tapolcai, a Sümegi és az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulások területén. A kapacitásokat meghaladó igények ellenére átgondoltabb szervezéssel sikerült előrelépni a szolgáltatások helyben történő ellátása irányába. A jogszabály-módosításokhoz igazodva egységes gyógypedagógiai intézmény szervezeti kereteit teremtette meg a közgyűlés a sajátos nevelési igényű tanulók általános iskoláiban Ajkán, Pápán, Tapolcán és Várpalotán. Jelentős elismerésnek tartjuk, hogy az alapfokú művészetoktatási intézményeinket a 2007-ben lezajlott minősítési eljárás során - egy kivétellel – kiválóra értékelte a minősítő testület, ami a 100 %-os normatíva-igénylés feltétele. Az intézmények működtetésében alapvető változást hozott a korábban önállóan gazdálkodó intézmények részben önálló gazdálkodóvá alakítása. Költségvetésük megállapítását és a további működés feltételeinek alakítását jelentősen befolyásolja a feladatfinanszírozási rendszer. A rendszerrel az intézmények normatív működését, az átláthatóbb, racionálisabb, költségtakarékosabb gazdálkodást erősítette önkormányzatunk az oktatás területén. Az intézményi infrastruktúra fejlesztésére a korábbi évekhez képest kevesebb forrás állt az önkormányzat rendelkezésére. Az egyházi kárpótlási törvény végrehajtása keretében 2008ban visszaszolgáltatta az önkormányzat a Veszprémi Érsekségnek a Veszprém, Vár u. 21. szám alatti ingatlant, a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat részére a Veszprém, Kossuth u. 6. szám alatti irodaház 5. emeletén alakított ki megfelelő feltételeket. Az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium leánykollégiumának végleges helyen történt kialakítása épületvásárlással megtörtént, ezzel ideiglenes elhelyezése a vörösberényi Kolostor Hotelben 2007. szeptemberben megszűnt. CÉDE pályázati támogatással történt meg a Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium vasipari tanműhelyének korszerűsítése. Folytatódott az iskolák világításkorszerűsítése a „Szemünk fénye” program keretében. Jelentős önrésszel járult hozzá az önkormányzat a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégiumnak a Norvég Alap támogatásával megvalósuló pályázatához, melynek keretében a megújuló energiák hasznosítására épülő fűtésátalakítást végeznek. Volumenében és jelentőségében kiemelkedik a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium 2010 őszére befejeződő, a Középdunántúli Operatív Program keretében megvalósuló beruházása, melynek keretében bővülnek a kollégiumi férőhelyek és megteremtődnek a feltételek a fejlesztő iskolai csoportok indításához. Az oktatás területén mind az intézmények, mind a fenntartó kiemelt fontosságúnak tartották az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázatokon való részvételt (TÁMOP, TIOP), ugyanis a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb önkormányzati fejlesztési forrás állt rendelkezésre. Volumenében kiemelkedik a 2008-ban benyújtott és jelenleg szerződéskötés előtt álló TIOP-1.1.1/07 kódszámú „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése” című pályázat valamennyi fenntartott közoktatási intézmény bevonásával, valamint a TÁMOP-3.1.4/08/2 kódszámú, „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” című pályázat öt intézmény
39 bevonásával (Batsányi, Kisfaludy, Kozmutza, Széchényi, Thuri iskolák), amelynek megvalósítása 2010. augusztus 31-ével fejeződik be. A pedagógiai tartalmi munka fejlesztését szolgálták azok a fenntartói döntések, amelyek lehetővé tették, hogy iskoláinkban bekapcsolódhassanak olyan programokba, amelyek a tanulók esélyegyenlőségének biztosítását szolgálják. Fenntartói hatáskörben, az oktatási intézmények tartalmi munkáját befolyásoló stratégiai dokumentumok elkészítése szintén az elmúlt ciklus feladatai közé tartozott. Elfogadta a testület a közoktatási intézményekre vonatkozó megyei esélyegyenlőségi helyzetelemzést és intézkedési tervet, felülvizsgálta és módosította a megyei közoktatási fejlesztési tervet és az önkormányzat közoktatási minőségirányítási programját. Önként vállalt feladatként évi 10-10 millió forint összeggel támogatta a Veszprém Megyei Önkormányzat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázat keretében a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókat 320-350 főt érintően havi 2500-5000 Ft-tal. A közgyűlés továbbra is fedezetet biztosított az általános iskolai tanulók iskolatejhez hozzájutására és bruttó 3-5 millió Ft összegben a tehetséges tanulók és felkészítő tanáraik ünnepélyes keretek közötti elismerésére. 4.1.5 Közművelődés A Veszprém Megyei Önkormányzat kötelező feladatként a ciklusidőszak elején négy nagy intézményt tartott fent, ezek: - Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság - Eötvös Károly Megyei Könyvtár - Veszprém Megyei Levéltár - Veszprém Megyei Közművelődési Intézet Önként vállalt feladatként a Veszprémi Petőfi Színházat és a Kabóca Bábszínházat működtette. Kiterjedt, két nagy múzeumból és 8 kiállítóhelyből álló megyei múzeumi hálózatunk 2007. évben jelentősen karcsúsodott. A közgyűlés döntése értelmében valamennyi vidéki kiállítóhelyünket felajánlottuk további működtetésre az illetékes település önkormányzatának. Így az alábbi kiállítóhelyek kerültek át önkormányzatokhoz: - Jókai Villa, Balatonfüred - Egry József Múzeum, Badacsonytomaj - Szegedy Róza-ház, Badacsonytomaj - Tájház, Nagyvázsony - Tájház, Tihany Ugyanekkor a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky Emlékház működtetésének szüneteltetéséről is döntött a közgyűlés. 2009. évben a Bakonyi Házat is visszaadtuk a tulajdonos Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának. Ez utóbbi, zárva tartó kiállítóhely kivételével az átadott kiállítóhelyek továbbra is eredeti karakterükkel működnek, az átadások ily módon beváltották reményeinket. Így jelenleg a székhelymúzeum szerepét betöltő Laczkó Dezső Múzeumot, a ciklusidőszak alatt végig zárva tartó pápai Gróf Esterházy Károly Kastély és Tájmúzeumot és a Baláca Római Kori Villagazdaságot működtetjük. A Laczkó Dezső Múzeumból még a múlt ciklusidőszakban költözött az igazgatás a Levéltár volt Vár u. 12. számú épületébe, ahonnan 2007. évben kiköltözött a Török Ignác utcai
40 raktárbázis egy részéből kialakított irodákba. A Vár u. 12. jelenleg ki van jelölve értékesítésre. A felsőörsi raktári anyag megközelítőleg 2/3-át sikerült áttelepíteni a Török Ignác utcába, a régészeti anyagot azonban még ottani raktárunkban tároljuk. Az új elhelyezést kapott Megyei Múzeumi Igazgatóság székhelye, a Laczkó Dezső Múzeum kiállítótere pályázati forrásokból jelentősen bővülhetett. A főépületben végrehajtott részleges felújítások sem feledtetik azonban az egész épület rekonstrukciójának szükségességét. Ugyancsak új helyre, a volt Reguly Általános Iskola felújított épületébe költözött 2007-ben a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum. Zirc Várossal közösen pályázatot nyújtottunk be új múzeumépület építésre, amely a Bakonyi Természettudományi Múzeum végleges elhelyezését tette volna lehetővé. Mivel időközben sikerült a Ciszterci Renddel hosszú távú megállapodást kötni arról, hogy a múzeum a jövőben is maradhat – bérleti díj ellenében - az apátság épületében, a múzeumépület építése lekerült a napirendről. A Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltárát már a múlt ciklusidőszakban átadtuk, azonban ott az állandó kutatószolgálat a jelenlegi ciklusidőszak alatt, 2009 évtől indult el. Ideiglenes jelleggel a Levéltár veszprémi főépületében került elhelyezésre a Múzeum szakkönyvtára. A ciklusprogramban megfogalmazottak szerint megszűnt a Kabóca Bábszínház megyei fenntartása, működését megyei önkormányzat 2008. március 1. hatállyal átadta Veszprém Megyei Jogú Városnak. A közgyűlés 2010. március 1. hatállyal az Eötvös Károly Megyei Könyvtárba olvasztotta a Megyei Közművelődési Intézetet, a megyei közművelődési szakmai tanácsadás és szolgáltatás feladatait ettől kezdve az elnevezést is változtatott Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet látja el. A közművelődési intézet korábbi, Vár u. 6. számú épületét jelenleg a Veszprém Megyei Főügyészség bérli. A korábban Kht-ként, de helyileg a könyvtárban működő Európai Információs Pont 2007-ben szervezetileg is a könyvtárba tagozódott, majd 2010-ben megszűnt. A ciklusidőszak alatt valamennyi közművelődési intézménynél több ízben is létszámleépítésre került sor, melynek mértéke intézményenként változó volt. A ciklusidőszak alatt a közművelődési terület dolgozói létszáma összességében 367 főről 258,1 főre csökkent. A ciklus első felére a nagyobb számú, de kevesebb összeget jelentő pályázatok voltak a jellemzőek, melyek legtöbbször rendezvényekre, kiállítások létrehozására irányultak. A terület intézményei közül a Megyei Közművelődési Intézet és a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság voltak a legsikeresebb pályázók. 2008. évtől kezdve a nagyobb volumenű TIOP és TÁMOP pályázatok vették át a vezető szerepet, a Könyvtár és a Múzeum szinte minden pályázati lehetőséget megragadott és megragad. Kiemelten a látogatóbarát környezetet, az intézmények és a tanulóifjúság kapcsolatát erősítik ezek a pályázatok rendezvényekkel, interaktív bemutatókkal, amelyek nyomán a belső infrastruktúra korszerűsítésére is együtt jár. A ciklusidőszakban sor került, illetve kerül a Laczkó Dezső Múzeum egy részének korszerűsítésére (előcsarnok, közművelődési terem) és látványraktár kialakítására a Török Ignác utcában. A most lezáruló ciklus kiemelkedő eseménye volt a 2009. évi megyei ünnep, Veszprém megye – és egyben a magyar megyerendszer - említésének ezredik évfordulójára szervezett jelentős rendezvénysorozat, amelynek szervezéséből, lebonyolításából valamennyi közművelődési intézményünk kivette a részét. Különösen sikeres volt a megye iskolásainak szervezett vetélkedő, a négymegyés ünnepi közgyűlés és megyenap Sólyban, valamint a megyei önkormányzat támogatásával megvalósult várprogram sorozat.
41 4.1.6 Ifjúsági munka és sport A közgyűlés a megyében folyó ifjúsági és sport munkát közvetlen és közvetett módon, szervezéssel és feltételek biztosításával is segítette. Minden évben az Oktatási, Ifjúsági és sport Bizottság pályázatot hirdetett a nemzetközi kapcsolatok, a nyári szünidő eltöltés feltételeinek javítására, a nyári táborokban résztvevő fiatalok támogatására. Nemzetközi kapcsolatok keretében ifjúsági cserék révén évente közel 350 diák kiutazását és fogadását, testvériskolai, testvér intézményi együttműködések kialakulását segítette elő az önkormányzat. Bem József vetélkedőt megrendezésére került sor lengyel, erdélyi és magyar iskolák részvételével. Hagyományos esemény a nyári táborokban az épek és sérült emberek közös sport és kulturális találkozói. 2010-ben önkéntes munka keretében Lesencetomajon dolgoztak rekreációs park kialakításán. Erdélyben Kovászna megyével, a lengyelországi Tarnow várossal, az Alsó-Ausztria ifjúsági referatúrával, a Wunsiedel-i Ifjúsági Körrel, és Maine et Loire megyével évenkénti rendszeres programok lebonyolítására került sor. A Veszprém Megyei Gyermek-és Ifjúsági Közalapítvány alapító céljának megfelelően eredményesen tevékenykedett. Csopaki ifjúsági üdülőjében több ezer diák nyári szabadidő eltöltéséhez biztosított feltételeket. Az Alapítvány az ifjúsági tanácsadást továbbra is biztosította, akciókat szervezett a tehetséges és beteg gyermekek számára. A megyei közgyűlés 2009. április 23-án elfogadta a sportfejlesztési koncepciót a 2009-2014 közötti időszakra. A sporttörvényben meghatározott kötelező feladatokat is figyelembe vette a bizottság a koncepció elkészítésekor, de emellett saját prioritásokat állított fel, amelyekkel a versenyrendszer szélesítéséhez, az élet végéig űzhető sportágak népszerűsítéséhez, az olimpiai eszme ápolásához, és a sportlétesítmények fejlesztéséhez járul hozzá. Kiemelt szerepet kapott a mozgásgazdag életmód, az egészséges életmód népszerűsítése, ehhez külön projektet indított az önkormányzat a megye saját fenntartású intézményeiben. A sport további szervezését a Testnevelési és Sporthivatal megszűnése után a Veszprém Megyei Sporttanáccsal kötött megállapodás segítségével egy fő ifjúsági és sportreferens és egy fő sportszervező végzi. A megyei önkormányzat a szövetségek számára továbbra is biztosítja a működésük feltételeit. Korábban elkészült az Athéntól Athénig Veszprém megye olimpikonjai című könyv. Újabb szép kiadványok készültek el az időszakban Szalay Gyöngyi olimpikonról, Csermák József olimpiai bajnokról, és a Veszprém labdarúgókról. Több kiadványt támogatott az önkormányzat. Értékes, szép könyv készült Tapolca város sportjáról is. Az olimpián 4 fő Veszprém megyei sportoló vett részt. Felkészülésüket 2006-2007. években összesen 15 millió Ft-tal támogatta az önkormányzat. Az elmúlt 4 esztendőben kétszer is házigazdája volt Veszprém megye a Magyar Olimpiai Akadémia vándorközgyűlésének. 2007 novemberében Várpalota, 2008 márciusában Tapolca volt a vendéglátó. Méltó vendéglátói voltak az eseménynek. Az olimpiai történelmi múltjuk és jelenük bemutatása jól sikerült. Az elmúlt években is a Csopaki Ifjúsági Üdülő adott otthont az olimpiai általános, középiskolai és egyetemi, főiskolai táborának. A diáksportban a testnevelő tanárok és sportszakemberek továbbképzésére több alkalommal konferenciák megszervezésére került sor. Az aktuális sport szakigazgatási szerv (Minisztérium Nemzeti Sporthivatal, Szakállamtitkárság) felkérésére az aktuális teendőkről regionális és megyei konferenciákat tartottak..
42 A diáksport szervezése témakörében Székesfehérváron vehettek részt testnevelő tanárok regionális képzésben. Kiemelkedő esemény volt a Sporttudományos Társaság konferenciasorozat keretében 2007. április 11-én megtartott „Válaszd a Sportot, sportolj a drog helyett” tanácskozás. Az akció keretében több iskolában és településen népszerűsítették a sport emberformáló szerepét. A sportalapból minden esztendőben jelentős összeget fordított az önkormányzat a diáksport versenyrendszerének lebonyolítására. Ezen támogatáson kívül a sporttanács szakszövetség tagjai saját költségvetésükből megyei diákolimpiai versenyeket is rendeztek és megrendezték a sportág utánpótlás versenyeit minden korosztályban. Törekedtek arra, hogy a sportegyesületekben nem sportoló diákok számára is rendezzenek versenyeket. A közgyűlés 2008. február 21. ülésén tárgyalta a „Beszámoló a megyei fenntartású középiskolák tanulói körében elvégzett szűrővizsgálatok eredményéről” szóló előterjesztést. Jelentős támogatást nyújtottunk az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének egészségfejlesztési programjához, amelyet a 13-14. éves korosztály számára hirdettek meg. A Veszprém Megyei Diáksport Szövetség minden év decemberében Veszprém Megyei Jogú Várossal közösen tartja díjkiosztó ünnepségét, ahol az országos diákolimpián elért 1-3. helyezettek, edzőik, testnevelő tanáraik, a jó tanuló, jó sportoló diákok és a megyei diáksport emlékplakett elismerésben részesülők vehetik át díjaikat. A megye és a város vezetői minden évben megtisztelték jelenlétükkel e fontos eseményt a veszprémi Helyőrségi Művelődési Otthonban. Szabadidősportban kiemelkedő és legfontosabb rendezvény a községek sportversenye. A körzeti és megyei versenyeken több mint ezren vesznek részt télen asztaliteniszben, sakkban és tekében, nyáron labdajátékokban és atlétikában. Azokon a településeken, ahol a feltételek adottak a téli időszakban nagyon sok csapat részvételével zajlanak tekebajnokságok (Ajka, Pápa,Várpalota, Pétfürdő, Herend). A legnagyobb tömeget megmozgató események: a futó, kocogó rendezvények és a kispályás labdarúgó bajnokságok. Ezeken több ezer fiatal és idősebb vesz részt, illetve több száz csapatban, több ezer játékos lép pályára hétről-hétre a városokban. A megyei önkormányzat két saját kezdeményezése már több mint tíz éve szolgálja a szabadidősportot. Az Önkormányzati Kupa már 17. alkalommal került megrendezésre ez évben, melyet összesen ezidáig 8 településén rendeztünk meg. Az elmúlt 4 évben Balatonfüred, Alsóörs, Veszprém és Tapolca biztosított feltételeket a 10-15 sportágban lebonyolított versenyekhez. Külön küldetése e rendezvénynek, hogy az új sportlétesítményeket megmutassuk. Így a pápai, a tapolcai, balatonfüredi sportcsarnok, a pápai fürdő adtak otthont egy-egy kupának. Ezidáig 12 Megyefutás rendezvény került lebonyolításra. 2006-ban az 56-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére, 2007-ben a településem szépségei „Másnak térkép e táj” 2008-ban az olimpiai eszme és a 25 éves Wunsiedel-i ifjúsági kapcsolat, 2009-ben az ezeréves megyék, 2010-ben az egészséges életmód jegyében rendezték meg, melyekhez rajzpályázatokat is társítottak a szervezők. A megyei szövetségek tagjai a Veszprém Megyei Sporttanácsnak. A versenysportban a megyei versenyrendszer eredményesen működik. Évenként a diáksport versenyekkel együtt közel 300 eseményt bonyolítanak le az egyesületek, városok és a megyei diák és sportági szakszövetségek. Örvendetes, hogy egyre többen vállalkoznak nagyszabású nemzetközi, országos versenyek rendezésére (Európa kupa futamok, EB, országos versenyek, nemzeti válogatott mérkőzések,
43 rally, vitorlázás, atlétika, diák, speciális versenyek, mini olimpia Pápán, nemzetközi serdülő tornák stb.). A labdajátékokban eredményesek megyénkben működő sportegyesületeink, hiszen kézilabdában nemzetközi szinten, labdarúgásban, kosárlabdában, és röplabdában a nemzeti bajnokság első, második és harmadik vonalában szerepelnek. Ezekben a sportágakban a megyei versenyrendszer is aktívan, rendszeresen és sok csapat részvételével üzemel. Két sportágban igen jelentős tömegeket mozgatnak meg a megyei és körzeti szövetségek, szervezők. Így labdarúgás sportágban összesen 118 csapat, röplabdában pedig több mint 40 csapat szerepel. A speciális, vagy sérült sportolóknak megrendezett versenyeken megyénk sportolói saját kategóriáikban eredményesen szerepelnek. (Eb arany, országos bajnokok vannak köztük, résztvevők para- és speciális olimpiákon). Minden év májusában Zánkán rendezik a speciális országos összetett csapatversenyt, közel 1500 résztvevővel. A verseny szervezésében és lebonyolításában nagy szerepet játszanak a megyei speciális és diáksport szövetségek. 2009. május 6-án az önkormányzati minisztérium a sport területén végzett tevékenységért a Magyar Sport Érdemérem arany fokozatát adományozta a Veszprém megyei önkormányzat számára.
4.1.7 Nemzeti és etnikai kisebbségek A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egyidejűleg 2006. október 1-jén került sor a kisebbségi önkormányzati választásokra. Veszprém megyében 77 településen 90 kisebbségi önkormányzat alakult, 6 kisebbség (48 német, 36 cigány, 2 örmény, 2 szlovák, 1 lengyel, 1 ukrán) vonatkozásában. A nemzetiségi és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 2005. november 25-ei módosítása lehetővé tette a területi kisebbségi önkormányzatok létrehozását. Ennek eredményeként alakult meg 2007. március 14-én a Veszprém Megyei Német Önkormányzat, valamint a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 9-9 testületi taggal. Mindkét testület megalakulása óta – a törvény által előírtakon túl is – rendszeresen ülésezik a felmerülő feladatok függvényében. Az önkormányzati ciklusban mindkét megyei testületben egy-egy tag cseréjére került sor. A cigány testületben 2009-ben Babai Elemér képviselői mandátuma a 26/2009 (XI.9.) MCKÖ határozat alapján megszűnt, helyére Kalló Zoltán került. A német testületben pedig a 21/2009. (XII. 8.) MNÖ határozat alapján Kovács Attila helyébe Weisz Tibor lépett. A megyei önkormányzat 2007-ben a korábban létrehozott Roma Alapban elkülönített 10 millió forintból a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság döntése alapján 5 millió forinttal pályázati úton támogatta a megye cigány kisebbségi önkormányzatait és civil szervezeteit. A fennmaradó összeg a megyei cigány programok lebonyolítására került felhasználásra, többek között ennek keretében valósult meg nyaranként a Roma Nyári Hagyományőrző és Népismereti Tábor 50-60 hátrányos helyzetű cigány gyermek részvételével, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzati Képviselők képzése 50 körüli résztvevővel, Csopakon. A keret még kezdetben lehetőséget biztosított a hátrányos helyzetű roma gyermekek karácsonyi ajándékozására, illetőleg pályázati önerő pótlására is. A 2008. évi költségvetésben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a korábbi Roma Alap helyett Kisebbségi és Nemzetiségi Keretet hozott 10 millió Ft összeggel, mely pályázat útján a megyében élő valamennyi kisebbségi önkormányzat, kisebbségi érdekképviseletet ellátó civil szervezet és az egyház számára elérhetővé vált. Az összegről a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság döntött, melynek megfelelően 98 pályázó részesült
44 támogatásban. A gazdasági válság okozta megszorítások a megyei önkormányzatokat is sújtották, így a 2009 évben 3 millió Ft kerülhetett felosztásra pályázat útján, 2010 évben pedig nem tudott előirányzatot biztosítani az önkormányzat erre a célra. A Kisebbségi és Nemzetiségi Kereten túl a megyei önkormányzat a 2007-ben megalakult mindkét területi kisebbségi önkormányzat működését a megalapítás és azt követő évben 500-500 ezer forinttal, 2009-ben pedig 250 ezer forinttal támogatta, viszont a 2010-es költségvetési évben erre a célra már nem tudott fedezetet biztosítani. A megyei önkormányzat a munkaügyi központtal együttműködve Roma Munkahelyteremtő Programot szervezett, melyhez 5 millió forinttal, 2010-ben pedig 2,5 millió forinttal járult hozzá. 2007. óta minden év december 18-án megrendezésre került a Nemzetiségi és Kisebbségi Nap más-más helyszínen, így Veszprémben, Várpalotán és Pápán, melyen valamennyi Veszprém megyében élő kisebbség bemutatta kulturális értékeit, hagyományait. A 375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet az állami finanszírozást megosztotta általános működési és feladatalapú támogatásra, az utóbbit csak pályázat formájában lehet érvényesíteni. A megyei kisebbsgi testületek nagy hangsúlyt fektetnek és jelentős anyagi fedezetet biztosítanak a kisebbségi települések minél szélesebb körű bemutatására. Ennek szellemében készült el a 48 német kisebbségi település tablója; folyamatosan készül a nemzetiségi regiszter. 2010. március 23-án bemutatásra került a német nemzetiségi honlap, mely a www.schwaben.hu weboldalon tekinthető meg. A honlap folyamatosan kerül feltöltésre magyar és német nyelven, ahol bemutatásra kerül többek között a 48 település földrajzi környezete, településtörténete, nemzetiségi hagyományai, szokásai, viselet- és gasztronómiai különlegességei, valamint egyházi ünnepei, aktuális eseményei. A legtöbb német nemzetiségű településen németországi támogatással közösségi házat alakítottak ki, ahol lehetőség nyílik – nemcsak a német kisebbséghez tartozók részére – a közművelődésre, a hagyományőrzésre, a közösségi összetartozás erősítésére, különböző művészeti tevékenységek folytatására. A Veszprémi Német Közösségi Házban tartják a nemzetiségi pedagógusok, kisebbségi képviselők rendszeres továbbképzését, melynek fenntartási költségeihez a megyei német önkormányzat is hozzájárul. Csaknem minden német nemzetiségi település megrendezi a nemzetiségi napot, több helyen átvéve a falunap szerepét is. A rendezvény keretében rendszerint német nyelvű szentmise bemutatására is sor kerül. Veszprémben a Szent László templomban minden hónap 3. vasárnapján német nyelvű misét tartanak, továbbá német nyelvű imádságos füzet kiadására is sor került. A megyei német önkormányzat támogatja a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő ajkai Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nemzetiségi tagozatát a költségvetéséből nem biztosítható nemzetiségi oktatást segítő feladatok végrehajtásában. Évente kerül megrendezésre – más-más régióban – a megyei német nemzetiségi gála, ahol a kisebbségért kiemelkedő feladatot vállaló személy részére egy „Ehrenpreis” kitüntetés kerül átadásra, ahol a megyei önkormányzat elnöke vagy alelnöke köszönti a megjelenteket. A német területi önkormányzat támogatást nyújtott a 2010 áprilisában elkészült Hagyományok, értékek és hungarikumok című könyv megjelentetéséhez, melyben a megyei német hagyományok 20 oldal terjedelemben kaptak helyet. A területi önkormányzat még 2007-ben csatlakozott a Győr-Moson-Sopron Megyei Német Önkormányzat kezdeményezéséhez, amely a Győr-Veszprém közötti vasútvonal megtartására irányult. A Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál – önfeloszlatás következtében – 2008. június 1-jén eredményes időközi választásra került sor.
45 A területi cigány kisebbségi önkormányzat tevékenységét jelentősen meghatározták a napi aktualitások, ennek megfelelően: - Kezdeményezte ösztöndíj alap létrehozását, melynek megalósítására azért nem került sor, mert a jelenlegi adójogszabályok értelmében a támogatási összeg töredéke jutna csak el a pályázóhoz. A megoldás érdekében célszerű lenne az érvényben lévő adójogszabályokat a kisebbségi törvényben biztosított lehetőségekhez igazítani. - A 6/2009.(II.9.) MCKÖ határozatával döntött egy honlap létrehozásáról, melynek kiadásait a költségvetéséből finanszírozta. A honlap elkészült, www.vmcko.hu oldalon megtekinthető. - A nagy döbbenetet kiváltó veszprémi sportolók megtámadásával kapcsolatos véleményét a 8/2009.(II.9.) MCKÖ határozat alapján Közleményben tudatta a lakossággal és a médiával a cigány szervezetek közül elsőként. - Az árvízkárosultak javára 50 ezer Ft-ot különített el, és felhívással fordult az ország kisebbségi önkormányzataihoz, kérve azok támogatását is. - Minden évben megszervezte a rászoruló cigánygyerekek táboroztatását. - Csatlakozott és részt vett országos szervezésű kulturális programokon. - Évente megrendezte a nagy sikernek örvendő rendőr-cigány focimeccset. - Több megyei cigány kisebbségi településen rendszeresen megrendezésre kerülnek a hagyományőrző roma napok; minden év szeptemberében csatlakoznak a csatkai búcsúba vezető zarándokúthoz. A Veszprém Megyei Önkormányzat lehetőségei függvényében támogatta a megyében élő kisebbségek kulturális értékeinek, hagyományainak ápolását.
4.1.8 A Veszprém Megyei Önkormányzat szerepvállalása a turizmusban Veszprém megye számára a turizmus ágazat különös jelentőségű, térségünk a főváros után az ország legkeresettebb vidéke. A megyei önkormányzat közgyűlése az önkormányzati törvényben megjelölt, az idegenforgalomban kötelezően ráháruló feladatokat kiemelt hangsúllyal kezelte, szakbizottsága, a Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottság rendszeresen és folyamatosan figyelemmel kísérte az ágazat helyzetét, a feladatok megvalósulását. A megyei nonprofit idegenforgalmi tevékenységet a MÖK intézményeként 1997. május 1jétől 2010. május 31-ig a Megyei Turisztikai Hivatal végezte. Marketing tevékenységével segítette megyénk turisztikai értékeinek megjelentetését, piacra juttatását. Működése során 65 általános és tematikus turisztikai marketingeszköz megjelentetéséről gondoskodott, melyeket a költségvetésben biztosított önerő felhasználásával, sikeres pályamunkái révén pályázati támogatással valósított meg, általában három nyelven, összesen 843.000 példányban. A Turisztikai Hivatal 2007-2010. év között 15 kiadvány (új ill. átdolgozott utánnyomás) megjelentetéséről gondoskodott, 193 ezer példányszámban. Megjelentetésükhöz sikeres pályázatai révén 12,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Az üdülési ajánlatokat bemutató kiadványok a Hivatal költségvetését nem terhelték, a szolgáltatóktól származó bevétel fedezte a prospektusok költségeit. Marketing célra 2009. óta sem központi, sem regionális kiírású pályázat nem volt, a Hivatal az önerő mellett szolgáltatói kínálat megjelentetéséből, ill. turisztikai jellegű hirdetési felület biztosításából szerzett bevétellel valósította meg kiadványait. A Turisztikai Hivatal minden évben 6-8 hazai és – a nemzetközi kapcsolatoknak, ill. a Balatoni és Közép-dunántúli turisztikai régiókkal történő együttműködésnek köszönhetően 3-4 külföldi kiállításon mutatta be megyénk értékeit. A Veszprém Megyei Utazás Kiállítást, a vidék egyik meghatározó, igen magas színvonalú turisztikai eseményét a Hivatal munkatársai évente megszervezték, és teljes körűen lebonyolították, ez évben immár 13. alkalommal, a kezdetektől azonos helyszínen: a Pannon
46 Egyetem aulájában, a teljes terület kihasználásával, átlagban 100 kiállítóval, kísérőrendezvényekkel. A Turisztikai Hivatal rendszeresen együttműködött a különböző szakmai szervezetekkel, szövetségekkel, a regionális idegenforgalmi bizottságokkal és munkaszervezeteikkel, a Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a többi megyével, illetve intézményével, a Magyar Turizmus Zrt-vel és annak nemzeti képviseleteivel. A települési Tourinform irodákkal élő és folyamatos volt a kapcsolatrendszere, a koordinációs feladatok keretében munkaértekezletek megtartásával egyeztette az aktuális kérdéseket, közös feladatokat, ellátta az irodákat a megyei kiadványokkal. Az 1995. óta kiépített megyei Tourinform hálózat megyénk teljes területét lefedve végzi információs és marketing munkáját, az országosan is példaértékűnek minősített támogatásnak köszönhetően is, ami nagyszerűen példázta a megye térségi szerepvállalását a turizmusban, elősegítve a non profit szervezeti struktúra működtetését. A ciklusban a 14 települési iroda összesen 42 millió forint működési támogatást kapott a megyei költségvetésből, az egyes irodák támogatásáról - az évenkénti költségvetés keretén belül - a szakbizottság döntött, miután rendszeresen áttekintette tevékenységüket. A megyei közgyűlés közismerten nehéz anyagi helyzete, a költségvetési hiány 2010-ben nem tette lehetővé a támogatást. A közgyűlés alapításával 1993. óta működő Veszprém Megye Idegenforgalmáért Közalapítvány a ciklusban 2007. és 2008. években írt ki pályázatot a települési és kistérségi turisztikai non-profit kiadványok támogatására. A Kuratórium döntése alapján a két évben összesen 53 pályamunka kapott 4,2 millió forint összegben vissza nem térítendő támogatást. A korábbi évekhez képest a források szűkülése miatt egyre kisebb mértékű volt a támogatások összege, majd 2009. évben már pályázat kiírására sem kerülhetett sor. A közalapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága ezért javasolta az alapító számára - anyagi eszközök hiánya miatt – a felszámolást. A megyei közgyűlés ez évben a Közalapítványt megszüntette. A megyei Önkormányzat közgyűlése a Turisztikai Hivatalban végzett szakmai munka elismerése mellett, a költségvetés különösen nehéz helyzetére tekintettel 38/2010. (II. 18.) sz. határozatával döntött a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal megszüntetéséről, és egyidejűleg a szakfeladat Önkormányzati Hivatalon belüli referentúrában történő ellátásáról. 4.1.9. A megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatai A Veszprém Megyei Önkormányzat 1990-től kezdődően kialakított nemzetközi együttműködéseit – az európai és tengerentúli térségi önkormányzatokkal, az Európai Régiók Gyűlésével, illetve nemzetközi civil szervezetekkel – az elmúlt négy évben is döntően megtartotta és lehetőségeihez mérten továbbfejlesztette. A megye nemzetközi kapcsolatai két- és háromoldalú megállapodásokon keresztül valósulnak meg, amelyeket többnyire határozott időre szólnak. Az elmúlt időszak romló gazdasági helyzete miatt több partneri reláció is visszafogottabbá vált, mivel kevesebb forrás áll rendelkezésre – nemzetközi partner-önkormányzatainknál is – a költségmegszorítások miatt. A kapcsolatok megerősítését szolgálta 2003-ban Gifu Prefektúrával, 2004-ben a finn Lapin Liittoval írásban megkötött együttműködési szerződés. Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozó országok viszonylatában a Kelet-Balatoni és a Zoboralja térség közötti együttműködésre építve a Nyitra megyei önkormányzattal aláírt szerződéssel bővítette nemzetközi partner kapcsolatainak sorát. 2010 év elején pedig megerősítette a megye háromoldalú együttműködését (Kovászna és Maine-et-Loire megyékkel), annak 2010-2013 közötti időszakra történő aláírásával.
47 A megye nemzetközi kapcsolatainak alakításában mindenkor elsődleges szempontnak tekintette a megye polgárai számára kedvező lehetőségeket nyújtó kapcsolatbővítést. Ennek érdekében a megyei intézmények, a megyében élő fiatalok és a különböző gazdasági, oktatási, szociális és kulturális területen működő szakemberek bevonását fontosnak tartotta ezekbe a programokba. A feladat-orientált kapcsolatokban továbbra is három fő irány volt a meghatározó: 1. Veszprém megye gazdasági fejlesztésének önkormányzati eszközökkel történő elősegítése, amelynek keretében folyamatos az együttműködés a megyei önkormányzat és a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara között. Az együttműködés révén a rendszeres információcserén túl, kazah, azerbajdzsáni és cseh gazdasági bemutatókra is sor került. 2. Az Európai Uniós és a Visegrádi Alap tagságból adódó lehetőségeinek érvényesítése a partnerkapcsolatokban. A 2006-ban lezárult Centurio és Leonardo projekteket követően a megye számára kedvezőtlenül változtak meg az INTERREG III program pályázati lehetőségei, amelyek jelenleg a közvetlen határ menti együttműködéseket preferálják. Románia Európai Unió tagjává válásával új lendületet kapott Veszprém megye, Maine-et-Loire megye és Kovászna megye háromoldalú együttműködése, amely részben Uniós forrásokra támaszkodik. 3. A magyar nyelv és kultúra megőrzése és terjesztése. A határon túli magyarsággal való intenzív együttműködés erősítése, a kétoldalú kapcsolatok ápolása mellett a többoldalú kooperációk számának növelése érdekében a felvidéki CSEMADOKkal, a kárpátaljai Visk község önkormányzatával és több erdélyi szervezettel került sor közös programok megtartására. Az Európai Uniós tagországokkal közösen indított projektek révén francia-erdélyi, valamint lengyel viszonylatban rendszeres szociális és ifjúsági cserék; lengyel viszonylatban kulturális és gasztronómiai bemutatók valósultak meg. A nemzetközi kapcsolati tevékenység révén sikerült a Turisztikai Hivatal számára kedvezőbb kiállítási lehetőséget biztosítani Nyitra megye (SlovakiaTour Nemzetközi Vásár, Pozsony) és Kovászna megye (Szent György Napok, Sepsiszentgyörgy) vonatkozásában. A tengeren túli – és egyes európai - kapcsolatok viszonylatában tendencia mutatkozik az együttműködési megállapodások külső szervezeteken keresztül történő megvalósítására. Ezek egyrészt önkormányzati fenntartású – szakmai-fejlesztési célú – szervezetek, másrészt civil szervezetek. Ilyen formában valósult meg a Tarnówi Magyar Ízek Fesztiválja (Tarnówi Magyarbarátok Társasága), Kato Koubei gifui keramikusművész kiállítása Herenden (Gifu-Magyarország Baráti Társaság); a megye részéről –társfinanszírozásban – a Veszprémi Magyar-Finn Baráti Társaság programja a Reguly-emlékév alkalmából, illetve a Nyári Amerikai Iskola, a Great Lakes Consortium közreműködésével. A nemzetközi kapcsolatok szempontjából is kiemelkedő rendezvénynek számított az „Ezeréves megyék” programja 2009-ben. Tizenegy külkapcsolati relációból 25 vendég tisztelt meg bennünket jelenlétével, akik részben delegációval, részben diplomáciai testületük tagjain keresztül képviseltették magukat.
48 A kooperációk közül az elmúlt négy évet tekintve a lengyel, az erdélyi és a francia kapcsolat fejlődött dinamikusan. A pénzügyi források csökkenése miatt a tengeren túli kapcsolatok kevésbé hatékonyan működtek, mint az elmúlt négy évben, amelyeket csak részben kompenzált a mindenkori amerikai és japán nagykövetek többszöri látogatása. A két éve még prosperáló, Nyitra megyével folytatott együttműködés – külső körülmények miatt – stagnál. A megfogalmazott irányelveknek megfelelően hatékony együttműködés valósult meg a megyei intézményekkel, úgy saját nemzetközi programjaik támogatása, mint a megyei szintű nemzetközi programok intézményi bevonása területén. Továbbá több, a megye nemzetközi kapcsolataival harmonizáló intézményi együttműködési megállapodás aláírására is sor került. A kisebb volumenű kiállítások és szakember-találkozók mellett az „Ezeréves megyék” rendezvénye és a tarnówi „Erdélyi Körkép” várpalotai kiállításának szakmai háttérmunkájában is részt vettek a megyei intézmények. A nemzetközi kapcsolatokban leginkább a Veszprém Megyei Levéltár, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság együttműködésére számíthatott az önkormányzat. A megyei önkormányzat külföldi civil szervezetekkel is szoros együttműködést hozott létre és tart fenn. Elnöki, alelnöki jelenléttel folyamatosan biztosított a részvétel a Club Pannónia rendezvényein. Folyamatos támogatást élvezett és kap a jövőben is a megye polgárainak életminőségének javítása, illetve a fiatalok külföldön történő szakmai és nyelvi képzése. Francia, japán, lengyel kiutazások támogatásával számos Veszprém megyei lakos ismereteinek bővítését tette lehetővé az önkormányzat. Veszprém megye szervezési és anyagi támogatásával kezdte meg tanulmányait öt egyetemista a tajvani Kainan Egyetemen, illetve a megyei önkormányzat továbbra is elősegíti Maine-et-Loire megye speciális megyei önkormányzati gyakorlattal bővített ösztöndíját a Veszprém megyei francia szakos hallgatók részére. A Veszprém Megyei Önkormányzat Pays de la Loire régióval fennálló együttműködésének keretében Zala és Somogy megyével közösen működtetett Balaton-Loire Koordinációs Irodát a 2009-es évben megszüntette és annak tevékenységi körére Loire régió a Francia-Magyar Kezdeményezések Irodáját kérte fel. Az irodával régóta fennálló kiváló kapcsolat remélhetőleg pozitívan fog hatni a francia bürokráciai szabályok miatt kissé elnehezedett együttműködésre. A határon túli magyarsággal számos területre kiterjedő szoros együttműködésben, a megye vezetése előtérbe helyezte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, nagy hangsúlyt fektetett ugyanakkor az oktatás és a kultúra különböző területeire is. Ennek jegyében minden évben jóváhagyólag támogatta delegációk küldését a Székelyföldi Turisztikai Kiállítás és Vásárra, illetve különböző Kovászna megyei programokra. Kovászna megye új zeneoktatási intézményeit a 2009-es évben hangszeradománnyal segítette az önkormányzat, amelyet megyei zeneoktatási intézmények használaton kívüli hangszereinek feljavításával tehetett meg. Figyelemmel kísérte a kárpátaljai Visk településének fejlődését és lehetőségeihez mérten a Szülőföld alap terhére támogatta fejlődését. A Veszprém Megyei Önkormányzat nemzetközi kapcsolatai az elmúlt három évben a többoldalú együttműködés megteremtése tekintetében is eredményesen fejlődtek. A francia relációban megvalósított hármas együttműködésekkel a korszerű partnerkapcsolatok működését és a projektszemlélet fontosságát hangsúlyozták és állították példaként a megyei fenntartásban működő intézmények elé.
49 A stratégiai célok megvalósításának folyamatában, az önként vállalt feladatok sikeres végrehajtásával, a költségvetésben biztosított keret külső forrásokból történő gyarapításával széles körben nyújtottunk lehetőséget a megye polgárainak külföldi tapasztalatszerzéséhez. 4.2. A megyei önkormányzat vagyongazdálkodása 4.2.1. A vagyon egyes elemeinek bemutatása A megyei önkormányzat vagyonának értéke 2006. december 31-től 2009. december 31-ig 9,36%-kal növekedett, ez a növekedés összegszerűen kifejezve 1.362.839 eFt vagyonnövekedést jelentett. A megyei önkormányzat összes vagyonának 44,51%-át a tárgyi eszközök, 1,47%-át a követelések, 27,45%-át a pénzeszközök alkotják. Az önkormányzati ciklus időszak kezdeti időpontjához viszonyítva a befektetett pénzügyi eszközök állománya nőtt, ennek oka a kötvények kibocsátása és a különböző gazdasági társaságokban való részesedések növekedése A megyei önkormányzat vagyonelemei között a legnagyobb részarányt a tárgyi eszközök, ezen belül is az ingatlanok képviselik, nyilvántartási értékük 13.801.698 eFt. A megyei önkormányzat ingatlankataszterében jelenleg 216 db önálló ingatlan szerepel, melyek közül az Ötv. 79. §-ában meghatározott törzsvagyonba 109 db ingatlan tartozik, ebből 4 db forgalomképtelen, 105 db pedig korlátozottan forgalomképes. A forgalomképtelen ingatlanok az utak, közterületek, a korlátozottan forgalomképes ingatlanok pedig az önkormányzati törvényben a megyei önkormányzat kötelező feladatainak ellátását szolgáló ingatlanok. Az egyéb vagyon körébe 107 db ingatlan tartozik, melyből 42 db intézményi, 65 db a megyei önkormányzat hivatala használatában áll. A Magyar Állam tulajdonában, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében és a Veszprém Megyei Önkormányzat intézményei használatában 15 db ingatlan áll. A Veszprém Megyei Önkormányzat vállalkozói vagyonába tartozó – nem intézményi –jelentős ingatlanok 2009. december 31-én: - Balatonalmádi, Neptun strand (jelenleg használaton kívül) - Veszprém, Szeglethy u. 1. 3 db üzlethelyiségből 2 db bérbeadással hasznosítva) - Veszprém, Kórház u. 1. (gépkocsitároló, Hivatal használatában) - Veszprém, Kórház u. 5056/2 hrsz.-ú parkoló (megyei önkormányzat használatában) - Veszprém, József Attila úti park területén 2 db önálló ingatlan - Veszprém, Kossuth u. 21. iroda és üzlethelyiségek (370 m2, bérbe adva) - Veszprém, Kossuth u. 10. (27 db önálló társasházi ingatlan, részben bérbe adva) - Vének 401/2 és 07/2 hrsz.-ú ingatlanok 1/3-ad része (bérbe adva) - Gic, Nagy L. u. 12. szám alatti ingatlan (volt iskolaépület, jelenleg használaton kívül) - Gic, Petőfi S. u. 5. szám alatti ingatlan (volt kollégium épület, jelenleg használaton kívül). - Veszprém, Vár u. 12. (volt Levéltár) - Balatonalmádi, Kolostor Hotel (jelenleg használaton kívül) - Veszprém, Vár u. 6. szám alatti ingatlan (bérbe adva) - Veszprém, Victor H.u. 3. szám alatti ingatlan (bérbe adva)
4.2.2. A vagyongazdálkodási koncepció teljesítése A megyei közgyűlés az éves költségvetési koncepciójának elfogadásával egyidejűleg határozta meg a vállalkozói vagyon körébe sorolt vagyonelemek további hasznosításának
50 módját. Döntött üzletrészek értékesítéséről és megvásárlásáról, ingatlanok elidegenítéséről, illetve bérbeadás útján történő hasznosításáról. A megyei önkormányzat 2007-2010. évekre szóló gazdasági programja megerősítette a vagyon hasznosításával kapcsolatos korábbi döntéseket. A ciklus időszakában értékesítésre került 13 ingatlan mindösszesen 370 millió Ft értékben. Az értékesített vagyon vételára fontos önkormányzati célokat szolgált és lehetővé tette, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat biztonsággal gazdálkodjon. Néhány elidegenítésre kijelölt ingatlant továbbra sem sikerült értékesíteni – pl. Balatonalmádi Kolostor Hotel; Veszprém, Szeglethy úti üzletek; Felsőörs múzeumi műhelyek –, ezeknek egy részét átmenetileg sem lehetett hasznosítani. A bérbeadással hasznosított ingatlanok bérleti díja minden évben átlagosan az éves inflációs rátával emelkedett.
4.2.3. A vagyon gyarapítása A megyei önkormányzat célul tűzte ki, hogy megőrzi, lehetőségek szerint gyarapítja az önkormányzati vagyont úgy, hogy egyes vagyonelemeket értékesít, helyette más vagyonelemeket létesít, vagy szerez meg, valamint jelentős értéknövelő beruházásokat végez (többek között például Dáka rekonstrukciója, a Levéltár épületének felújítása, Kozmutza Flóra iskola felújítása). Alapvető célkitűzés, hogy az önkormányzati vagyon elsősorban az önkormányzat kötelező feladatainak színvonalas ellátását szolgálja, és növekedjen a felhalmozási kiadások aránya a működési kiadásokkal szemben. A megyei önkormányzat vállalkozói vagyona e célkitűzés végrehajtása következtében csökkent, törzsvagyona azonban jelentősen gyarapodott. A beruházások, felújítások összértéke 2007-2010 években várhatóan 4.772.473 eFt, ami az összes költségvetési kiadás 6,4 %-a. 4.3
A megyei önkormányzat pénzügyi helyzete, költségvetési kiadásainak és bevételeinek alakulása
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2007-2010. években összesen 79 451 246 ezer Ft költségvetési bevételből gazdálkodott. Ezek a bevételek 74 765 353 ezer Ft költségvetési kiadás fedezeteként szolgáltak. A megyei önkormányzat gazdálkodását nem lehet külön kezelni az ország gazdálkodási helyzetétől, s az elmúlt két év gazdasági visszaesése érezhetően megjelent a megyei önkormányzat gazdálkodási mutatóiban is. Az első két évet intenzív fejlesztési, támogatási kiadások jellemezték, nőtt a megyei önkormányzat intézményrendszere, de 2008. második félévétől, mintegy a gazdaság általános állapotát tükrözve romlottak a bevételi lehetőségek, a gazdálkodás feltételei szigorodtak. A megyei önkormányzat feladatrendszere a 2007-2010. évben jelentősen átalakult, s ez érintette a költségvetés alakulását is. A 2007. évben kilenc oktatási intézmény és több feladat átvételére került sor. A megyei önkormányzat települési önkormányzatoktól átvette zeneiskolák, nevelési tanácsadók működtetését, és gimnáziumi és szakiskolai, szakközépiskolai oktatás átvétele is történt, megalakultak a TISZK-ek. Elkészült a dákai „Battyány Ilona” Fogyatékosok Otthona rekonstrukciója, amely kapacitásbővüléssel is járt. A Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézethez integrálták a sümegi kórházat, majd 2007. évben a feladatellátást a Csolnoky Ferenc Kórház Rendelőintézet Nonprofit Zrt-be szervezte át a Közgyűlés.
51 Jelentős hatással volt a megyei önkormányzat költségvetési és vagyoni helyzetére a 2007. évben történt „Veszprém Megye Fejlődéséért” Kötvény kibocsátása is. A megyei önkormányzat – költségvetési keretein belül – gondoskodott az önkormányzat, a hivatal és az intézmények működtetésének anyagi feltételeiről. 4.3.1 A költségvetés bevételeinek és kiadásainak alakulása A költségvetés bevételei közül az intézményi saját bevételek, ellátási díjak, bérleti díjak bevételei 136%-kal emelkedtek az előző évek azonos bevételeihez viszonyítva. Ebben szerepet játszott az intézmények átvétele, de az egészségügyi feladatok 2008-től más formában történő ellátása is. Az intézményekben emelkedtek a térítési díjak, a külső beszállítók díjemelését nem tudta az önkormányzat teljes mértékben felvállalni. A Balatontourist részesedésnek 2005. évben történt értékesítése következtében 2006. évben 1 010 millió, 2007. évben pedig 2 020 millió Ft bevételre tett szert az önkormányzat. Azzal egyidejűleg, hogy folyamatosan a felhalmozási kiadások és felhalmozási és működési célú támogatások fedezetét képezte ez a bevétel, lehetőség volt 2008. év végéig a szabad pénzeszközök lekötésére. A kamatbevételek növekedéséhez hozzájárult még, hogy a 2007 decemberében kibocsátott kötvény bevétele is folyamatosan hasznosult. Ezeknek a forrásoknak a hasznosításával - a folyamatosan csökkenő kamatláb ellenére – az előző ciklus időszakhoz viszonyítva 5,2-szeres kamatbevételt tudott az önkormányzat realizálni, amely a növekvő kiadások fedezetét szolgálta. Sajnos az illetékbevételek vonatkozásában növekedési tendencia nem volt tapasztalható. 2007. január 1-jétől az APEH szedte be az illetéket, és a ciklus idő alatt 2008. év kivételével minden évben csökkent az illetékbevétel az előző időszak illetékbevételéhez viszonyítva. A 2009. évi teljesített illetékbevétel nem éri el a 2003. évi szintet. Összességében 2007-2010. években 7 552 005 ezer Ft illetékbevételhez juthat az önkormányzat, míg 2003-2006. között ez 8 399 383 ezer Ft-ot jelentett. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy az illetékhivatal önkormányzattól történt elkerülést követően költség sem merült fel erre a feladatra, akkor is stagnáló bevételről beszélhetünk az elmúlt négy évben. A jogszabályi változások miatt pedig a 2010. évi illetékbevételek olyan mértékben csökkentek és kiszámíthatatlanná váltak, hogy ez az önkormányzat működőképességét veszélyezteti. A megyei önkormányzat központi finanszírozásának rendszere az elmúlt években folyamatosan változott. A korábbi években kötött normatív támogatásként megjelenő, feladatmutatókhoz kötött támogatások más jogcímeken, központosított támogatásként jelentek meg, és folyamatosan változott az SZJA aránya a központi finanszírozásban. Átdolgozásra került az oktatási feladatmutatók rendszerének számítása, a mutató számításánál az osztálylétszámok is figyelembe vételre kerülnek. Míg korábban az igényelt normatív támogatás és az SZJA nagysága év közben kiszámíthatóvá tette a költségvetés alakulását, úgy a központosított támogatások jogcímeinek erőteljes növekedésével jelentős eltérés alakult ki az eredeti költségvetésben tervezett állami támogatás mértéke, és a ténylegesen teljesült támogatás összege között. Ez többletfeladatokat jelentett a költségvetés tervezése során, az év közbeni kifizetések és támogatás jogcímek tervezhetősége bizonytalan volt, s nem egy esetben visszafizetési kötelezettséget is okozott. A megyei önkormányzat az SZJA-ból és normatív támogatásból együttesen a ciklusidő alatt 24 151 133 ezer Ft forrással rendelkezett, míg ez az összeg az előző ciklusidőben 24 747 627 ezer Ft volt, a csökkenés 596 494 ezer Ft. Mindez a csökkenés az oktatási ágazatban feladatnövekedés mellett történt. A működési kiadások fedezeteként szolgáló színházi támogatás összesen 1 086 900 ezer Ft volt a négy év alatt, míg az előző négy évben 1 191 297 ezer Ft támogatást kapott ezen a
52 jogcímen a megyei önkormányzat. Ennek a jogcímnek a csökkenését döntően a Kabóca Bábszínház működtetésének átadása okozta. A normatív kötött támogatások és a központosított előirányzatok együttesen 3 286 064 ezer Ft bevételt jelentettek az önkormányzat részére, ami az előző ciklusban elért 961 241 ezer Ft azonos típusú bevételt tekintve 2 324 823 ezer Ft többletbevételt eredményezett. Ezek a támogatások szolgáltak a 2009. évtől a 13. havi bérkifizetés helyett finanszírozott kereset kiegészítések fedezeteként, valamint a megyei önkormányzat által benyújtott létszámcsökkentések hatásaként jelentkező egyszeri többletkiadások fedezeteként is, ami a négy év alatt 397 159 ezer Ft volt. Összességében - az illetékbevételeket is figyelembe véve - a négy év alatt működési célra állami forrást 36 076 102 ezer Ft-ot kapott a megyei önkormányzat, ami 776 554 ezer Ft-tal volt magasabb az előző ciklusban kapott állami forrásoknál, és ez 2,15 %-os növekedést jelent az előző időszakhoz képest, azonban az infláció ezen időszakban 24 % volt. Ugyanezen idő alatt növekvő feladatellátás is történt. Fejlesztési célra 2003-2006 években címzett és céltámogatást 2 383 457 ezer Ft-ot nyert el a megyei önkormányzat, míg 2007-2010. évekre ez 601 862 ezer Ft-ra csökkent. Ez adódott a költségvetési források szűküléséből, de abból is, hogy a fejlesztések forrásaként a megyei önkormányzatnak rendelkezésére állt a saját bevétel, és a támogatások hangsúlyai eltolódtak az EU-s források felé, amelyek viszont támogatások, támogatásértékű bevételként, és nem állami támogatásként jelennek meg. Ezekből a bevételekből 3 487 028 ezer Ft forráshoz jutott az önkormányzat, ami a pályázati tevékenység aktivitását jelzi. A költségvetési bevételekben jelentős összeget képvisel a pénzmaradvány nagyságrendje. Ez a Balatontourist eladásából származó bevétel és a kötvény kibocsátásából származó bevétel évről évre történő áthozását jelenti, és a költségvetési kiadások fedezeteként szolgál. Jelentős bevételi forrásként jelentek meg minden évben a finanszírozási célú bevételek. Korábban ezek a bevételek kisebb nagyságrendet jelentettek, illetve az önkormányzati számvitelben nem kaptak hangsúlyos megnevezést. A 2007-2010. években a gazdálkodási jogszabályok változása miatt kerültek kiemelésre az új előirányzat megnevezésekkel. Az elmúlt négy évben 10 981 521 ezer Ft finanszírozási bevételt realizált az önkormányzat, amely mögött kötvénykibocsátást, rövid és hosszúlejáratú értékpapír értékesítést, hitelfelvételt kell érteni. A költségvetési kiadásokon belül legnagyobb arányt a működési kiadások jelentették. Az elmúlt négy évben összesen 64 274 803 ezer Ft-ot fordítottunk a működési kiadásokra, ami a költségvetési kiadások 85,9%-a. Legmagasabb szintet 2007. évben értek el a működési kiadások, ekkor 20 857 739 ezer Ft-on teljesültek, azonban ekkor még a Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet költségvetési szervként működött, és költségvetése megjelent a működési kiadásokban. A 2007. évben jelentek meg először a megyei önkormányzat működésében az átvett intézmények is, igaz, csak negyedéves nagyságrendben. A működési kiadásokon belül a legnagyobb arányt a személyi juttatások és járulékok képviselik. Ezek együttes összege 42 305 265 ezer Ft volt, ami az összes működési kiadás 65,8%-a. A személyi juttatásokon és járulékokon belül – csakúgy, mint a feladatellátásban – legnagyobb arányt az oktatási feladatok jelentenek, összességében 19 507 141 ezer Ft kiadás jelentettek. A második legnagyobb terület a szociális intézeti ellátás, ahol 7 059 711 ezer Ft személyi juttatás és járulék kifizetése történt meg a ciklus idő alatt. A személyi juttatások alakulására nagy hatással volt a feladatátvétel, a 13. havi juttatások megszüntetése, a létszámleépítések. Csaknem valamennyi területet érintett a takarékossági intézkedések következtében a létszámleépítés, és a 2008-tól csökkenő tendenciát mutató személyi juttatások ezt is mutatják.
53 Az ágazatok költségvetési kiadásai a következő módon alakultak: • Legnagyobb arányt a kiadásokon belül az oktatási ágazat kiadásai képviseltek, 26 127 747 ezer Ft összes kiadással, ami 30,7%-kal haladta meg a 2003-2006 között teljesített kiadásokat. Ez alapvetően a feladat átvételekkel indokolható. • A szociális intézeti ellátás területén 10 166 567 ezer Ft kiadás realizálódott, ami 1 650 790 ezer Ft-tal magasabb, mint az előző ciklusban. Szerepet játszott ebben a dákai Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona kapacitásnövekedése, de a dologi kiadások inflációja is. Ebben az ágazatban a dologi kiadások a többi ágazatnál magasabb arányban jelentkeznek, így az inflációs hatásnak is jobban kitett az ágazat. • A fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása területén a feladatellátás átszervezése miatt az előző időszaknál kisebb költségigény jelentkezett. Erre a területre összesen 13 559 110 ezer Ft-ot fordított az önkormányzat, de ez tartalmazza a Csolnoky Ferenc KórházRendelőintézet Zrt-vé alakulásával kapcsolatos többletkiadásokat és nyújtott támogatásokat is. • A gyermek és ifjúságvédelem területén a csökkenő lakásotthoni ellátottak számának következtében összesen 3 488 438 ezer Ft kiadás teljesült, ami 18 689 ezer Ft-tal alacsonyabb, mint az előző ciklusban jelentkezett kiadások. • A közösségi közművelődési, könyvtári, múzeumi, sport és turisztikai tevékenységek területén csökkent a működési kiadások nagysága. Az évenkénti tendenciákat vizsgálva a csökkenés alapvetően 2007. év után következett be, a 13. havi kereset és a kapcsolódó járulékok megszűnésének, valamint a meghozott takarékossági intézkedéseknek a következményeként. • A színházi és levéltári területen kismértékű növekedés következett be. A Levéltár II. ütem beruházása 2006-ban befejeződött, 2008. évtől kibővült a pápai levéltár működése, a színházi területen jelentős belső átszervezések történtek, és jelentősen nőtt az intézmény saját bevétele az elmúlt két évben. A ciklusidőszakban az önkormányzat 6 111 252 ezer Ft felhalmozási kiadást hajtott végre. Ez elmarad az előző időszak felhalmozási kiadásaitól, azonban 2008. évtől a Csolnoky Ferenc Kórház- Rendelőintézet felhalmozási kiadásai már nem jelennek meg az önkormányzat számaiban. – A felhalmozási kiadásokon belül a beruházások és pénzügyi befektetések 4 403 800 ezer Ft-ot, a felújítások 368 673 ezer Ft-ot, az egyéb felhalmozási célú támogatások, kölcsönök 1 338 779 ezer Ft-ot jelentenek. – A közgyűlés, intenzív támogatási politikájának hatásaként, 2007-2010. között 2 095 348 ezer Ft működési célú támogatást nyújtott, míg a felhalmozási célú támogatás esetében 1 325 344 ezer Ft kiadásról született döntés. – A megyei önkormányzat a négy év alatt 3 803 216 ezer Ft finanszírozási kiadást teljesített. Ezek a kiadások a hitelek kamatait, törlesztő részleteit, a kötvény kamatait, valamint rövid lejáratú értékpapírok vásárlását jelentik.
4.3.2 Létszám és a személyi juttatások alakulása A közintézményekben és a hivatalban foglalkoztatottak (Csolnoky Ferenc KórházRendelőintézet, és Kabóca Bábszínház létszámadataival korrigált mindkét év) száma 2006. évhez viszonyítva 2009. évre 126 fővel csökkent. A csökkenés növekvő feladat ellátás mellett következett be. Legnagyobb mértékű csökkenés a közművelődési, múzeumi, színházi ágazatban történt, itt 90 fő létszámcsökkenés történt a négy év alatt.
54 Személyi juttatásokra a tárgyidőszakban összesen 32 597 311 ezer Ft-ot fizetünk, ki, amely 2 293 167 ezer Ft-tal az előző ciklusban kifizetett személyi juttatások alatt maradt. Az 1 főre jutó személyi juttatás havi összege 2006-ban 168.101 Ft volt, 2010-ben várhatóan 190 160 Ft-ra növekedik. A nominál jövedelmek emelkedése 4 év alatt 13,2%-os lesz, míg az előző ciklusban ez 78,9 %-os volt. A nominál bér növekedéséhez hozzájárult a létszámcsökkenés is.
4.3.3 Feladat ellátás szerkezetének és az ellátottak számának alakulása. A Veszprém Megyei Önkormányzat irányítása alá 2006. évben 19 közoktatási költségvetési szerv tartozott. 2007. augusztus 31-i hatállyal a további 9 költségvetési szerv feladatai kerültek átvételre a települési önkormányzatoktól, amelyek további átalakítása is megtörtént. Ennek megfelelően ebben az évben az ellátottak létszáma az oktatásban időarányosan 1 142 fővel emelkedett, és 44 fővel csökkent a többi intézmény esetében. A gici Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon 2007. július 31-jei hatállyal megszüntetésre került. Jogutódok: a különleges gyermekotthoni szakmai egység tekintetében a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága; a közoktatási intézményegység tekintetében a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium lettek. 2008. évre az ellátottak létszáma 2 219 fővel emelkedett az előző évhez viszonyítva, ami egyrészt a 2007. évben átvett költségvetési szervek által ellátottak számának növekedése, 2 237 fővel, másrészt a többi intézmény által ellátottak számának 18 fővel történő csökkenésének eredménye. 2008. július 1-jétől a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tapolca Város Önkormányzatával a tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskolában lévő közoktatási feladatok átvállalásáról szóló Megállapodást közös megegyezéssel megszüntette. 2008. augusztus 15-jei hatállyal megszüntetésre került az ajkai Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, és beolvadt a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégiumba. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2009. március 26-i ülésén döntött az intézmény helyzetének rendezéséről. A Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, mint teljes jogkörű, önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező intézmény szerepelt a 2009. évi költségvetés címrendjében, és ennek megfelelően kerültek kialakításra a költségvetési előirányzatai. 2009. évben az előző évhez viszonyítva 693 fővel csökkent az ellátottak száma, melyből 408 fő a tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskola ellátottainak száma. 2009-ben 24 közoktatási költségvetési szerv tartozott a Veszprém Megyei Önkormányzat irányítása alá. 2010. évben a tanulók száma 250 fővel csökkent a 2009. évi tény adatokhoz viszonyítva úgy, hogy a feladatellátás szerkezete változatlan maradt. Más területen sem növekedett az ellátottak száma, és várhatóan nem is fog. A gyermeklétszám csökkenés kihat a gyermekvédelemben a lakásotthonok számának folyamatos csökkenésére, de szükséges további intézkedéseket tenni az intézmények gazdaságosabb működtetése érdekében. A Veszprém Megyei Önkormányzat irányítása alá 2006. évben 9 szociális költségvetési szerv tartozott. Az ellátottak száma az intézményekben 1.441 fő volt. 2007. évben a szociális ágazat területén nem történt szervezeti változtatás, az intézményekben gondozottak száma pedig 9 fővel növekedett az előző évihez képest. 2008-ban is a korábbi évek szerinti szervezeti struktúrával működött az ágazat. Az ellátottak létszáma 15 fővel csökkent a 2007. évi létszámhoz viszonyítva. 2009. június 30-i hatállyal a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona beolvadt a dákai Veszprém Megyei Önkormányzat „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona megnevezésű költségvetési szervbe, melynek neve 2009. július 1-jétől Veszprém Megyei Önkormányzat „Batthyány Ilona” Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye megnevezésre módosult. Az
55 intézményekben ellátottak száma 1.434 fő volt, tehát a létszámcsökkenés az előző évhez képest 1 fő volt. A 2010. évben megbecsült ellátotti létszám a 2009. évi tényadatokból kiindulva 1.431 főben került meghatározásra. 4.3.4 Költségvetési egyensúly, pénzellátás, gazdálkodási rendszer A Veszprém Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzete a beszámolási időszak jelentős részében kiegyensúlyozott és stabil volt. A 2008. évet követően bekövetkezett folyamatos illetékbevétel csökkenés, központi támogatás csökkenés, és növekvő feladatellátás következtében 2010. évre tényleges költségvetési hiány jelentkezett. Ezt a helyzetet tovább rontotta, hogy az önkormányzat az értékesítésre szánt ingatlanjaiból nehezen jut bevételhez, és a kamatszintek is csökkentek, a kötvény bevétel lekötéséből, hasznosításából kisebb bevétel érhető el. Az önkormányzat által finanszirozott intézmények pénzellátását a kiskincstári finanszirozási rendszer biztosította. Ezt a rendszert 2007-től folyamatosan továbbfejlesztette az önkormányzat. Első lépcsőben 2007. július 1-étől a veszprémi, majd 2008. július 1-étől a Veszprém környéki intézmények gazdálkodási jogkörét csökkentette, és vonta be a Hivatalhoz. Párhuzamosan létrejött a Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája, és itt is kialakításra került az intézmények új típusú gazdálkodásának rendje a területileg közel lévő intézmények részére. Az átalakítás utolsó lépcsőjeként a pápai és pápa környéki intézmények is az új gazdálkodási rendszer részeivé váltak, részben a Hivatalhoz, részben pedig a Tapolca környéki irodához csatolva. Jelenleg a megyei önkormányzat gazdálkodását négy önállóan gazdálkodó és működő, 39 önállóan működő intézményben és két társulásban látja el. Két önállóan gazdálkodó és működő intézményen kívül – melyekhez nem tartozik önállóan működő intézmény – valamennyi intézmény a 2006. évben bevezetett ORGAN-P rendszerrel látja el a számviteli feladatokat. A rendszer biztosítani tudja a megyei önkormányzat és intézményei egységes és áttekinthető költségvetési-számviteli rendszerének működését és naprakész információ szolgáltatását. Az egységes rendszer nagy jelentőséggel bír az intézmények finanszirozásában, különösen 2010. évben, amikor az önkormányzat pénzügyi helyzete a korábbi időszakhoz viszonyítva kedvezőtlenül alakult. 4.3.5 A megyei önkormányzat kötelezettség állománya A 2005. év végén a Közkincs program keretében 20 millió forint 20 éves lejáratú hitelt vett fel a balácai villagazdaság fogadóépületének a kialakítása céljából az előző ciklusban az önkormányzat. A hitel kamatait az Oktatási és Kulturális Minisztérium vállalta. A Sikeres Magyarországért Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi, szociális és oktatási intézmények mosodáinak korszerűsítésére 177 657 ezer Ft hitel felvétele történt, amelynek lejárati ideje 2025. évben lesz. A 2007. év végén „Veszprém Megye Fejlődéséért” Kötvényt bocsátott ki az önkormányzat, 33 331 000 CHF értékben, 20 év futamidővel, ezen belül öt év türelmi idővel. A kibocsátott és konvertált kötvény bevételével kapcsolatos valamennyi pénzmozgásról minden közgyűlésen beszámolási kötelezettsége van a Hivatalnak, amelynek eleget tesz. 2009. évben a Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet részére történt 145 000 ezer Ft tulajdonosi hitel nyújtása eszköz beszerzésre, 10 000 ezer Ft kifizetése a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium alternatív energia programjára, 15 000 ezer Ft a Pápai Thermálvízhasznosító Zrt-ben
56 kisrészvényesek kivásárlására. 2010 évben további 30 460 ezer Ft kifizetése történt a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium alternatív energia programjára, 301 420 ezer Ft kifizetés történt a Thermálvízhasznosító Zrt és az Ingatlanfejlesztő Kft tőkeemelésére, 31 700 ezer Ft-ot fordítottunk a Regionális Onkológia pályázatra, valamint 113 632 ezer Ft-ot a Struktúraváltást támogató TIOP pályázat önrészére. 2010. augusztus 31-éig az egyéb önkormányzati vagyont érintő kifizetésekkel együtt összesen 799 632 ezer Ft kifizetés teljesítést jelentett a kötvény kibocsátás bevételéből. A bevétel többi része kötelezettséggel terhelt, azonban a kifizetések 2010-2011-re ütemezettek, a projektek és a támogatási döntések függvényében. Jelenleg 1 000 000 ezer Ft likvid hitelkerettel rendelkezik az önkormányzat, amelyet - a korábbi időszaktól eltérően - a folyamatos működés biztosítása érdekében ez évben kihasznál. A likviditás fenntarthatósága érdekében a Közgyűlés további 400 000 ezer Ft-os hitelkeret megemeléséről döntött jelzálogjog biztosítása mellett. 4.3.6. A megyei önkormányzat kiemelt fejlesztései A megyei önkormányzat 2007-2010. évekre szóló gazdasági programja a kiemelt fejlesztések között minden ágazatban általánosan meghatározta, hogy szakmai felülvizsgálat alapján indulhatnak a fejlesztések, kiemelten kezelve a gazdaságos működtetést. Emellett fókuszálni kellett az uniós pályázatok adta lehetőségekre, a fejlesztések előirányzatai csak ezek segítségével voltak megteremthetők. A szociális ágazatban koncentráltunk az akadálymentesítési feladatokra: megvalósult címzett támogatás keretében a dákai otthon rekonstrukciója, valamint + 10 fő elhelyezésének feltételei, Dáka 48 fh-es épület komplex akadálymentesítése Norvég finanszírozási pályázattal, a külsővati otthon KDOP-5.3.2. pályázat keretében komplex akadálymentesítés, a szőci otthon KDOP 5.3.2. komplex akadálymentesítés, a devecseri otthon saját forrásból új lift létesítése. Megvalósult három otthon területén egyéb korszerűsítés, felújítás: Pápakovácsi, Kamond, Peremarton minisztériumi pályázat előirányzataiból. A lesencetomaji intézmény új mosodai épületének tetőterében a teljes adminisztráció új elhelyezése valósult meg. A régi irodák helyén apartmanok létesültek. Sajnos a négy év alatt a bentlakásos intézmények kiváltása, korszerűsítése pályázati felhívás nem tudott megjelenni, így a szociális intézmények közül egyik komplex fejlesztésével sem tudtunk – forrás híján – foglalkozni. Az egészségügyben a programnak megfelelően – bár a pályázati felhívás megjelenésének „köszönhetően” a tervezettől későbbi határidőben –, 2010 áprilisában beadtuk a regionális onkológiai központra szóló pályázatot. A pályázatot befogadták, ebben a MÖK a farkasgyepűi tüdőgyógyintézet új diagnosztikai épületével, mint konzorciumi partner pályázik. A saját erőt a pályázathoz a MÖK mint tulajdonos biztosítja. A megyei önkormányzat a Kórház Nonprofit Zrt. további két nyertes pályázatához (Sürgősségi betegellátás fejlesztése és Struktúrafejlesztés) biztosítja a saját forrást a kötvény terhére. A gyermekvédelem területén uniós forrásból (TIOP-3.4.2.) megvalósítottuk 8 lakásotthon korszerűsítését és megépítettük a 8 csecsemő elhelyezésére alkalmas új csecsemőotthon épületét.
57 Az oktatási ágazatban az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium végleges kollégiumi elhelyezése valósult meg, ezek megfelelő fűtésének kialakításával egyetemben, és megoldottuk az iskolaépület energiahatékony fűtését is, teljes mértékben MÖK saját forrásból. Folyamatban van továbbá a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium KDOP pályázati forrással történő bővítése és felújítása, biztosítva ezzel a megszűnt gici intézmény tanulóinak elhelyezését is. A kulturális ágazat területén jelenleg folyó fejlesztésekről számolhatunk be: TIOP-1.2.2/08 Laczkó Dezső Múzeum oktató és foglalkoztató termének kialakítása, TIOP-1.2.2./09 Múzeumok Iskolabarát fejlesztése, KDOP-2.1.1. Régió arculatát meghatározó integrált és tematikus vonzerő fejlesztések támogatása –Baláca, Római kori villagazdaság és romkert.
Energiahatékonyság Minden intézményünk esetében rendelkezünk energiafelhasználási adatokkal, ami alapján a különböző energiahatékonysági beruházásokat végeztük. Az energiával való takarékosságot több úton valósítjuk meg. Korszerűsítettük intézményeink mosodáit, világításkorszerűsítési munkákat végeztettünk el a Szemünk fénye programban, valamint fűtéskorszerűsítési munkákat bonyolítottunk le nonprofit kft.-nk részvételével, és saját lebonyolításban. Az energia-megtakarításokat folyamatosan figyelemmel kísérjük, azok igazolják a programok létjogosultságát. Mosodafejlesztések Az I. ütemben öt intézményben zajlott le a mosodakorszerűsítés. Peremarton, Szőc, Devecser Idősek Otthona; Dáka, Fogyatékosok Otthona; Ajka, Bercsényi Miklós Szakközépiskola. A felsorolt intézményekben az üzemeltetéshez szükséges építési munkák és gépcserék valósultak meg. 2008 áprilisában döntés született a mosodafelújítási program folytatásáról a tanulmány alapján, amely három nagy mosoda felújítását tartalmazta: 1. Veszprém, Kozmutza Flóra Általános Iskola – mosodaépítési munkák és gépbeszerzés; 2. Lesencetomaj, Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona – új építésű mosodaépület és berendezés; 3. Farkasgyepű, Tüdőgyógyintézet – épület-felújítási munkák és gépbeszerzés. Emellett lehetőséget biztosítottunk más mosodákban is az egyéb elavult berendezések cseréjére. Szemünk fénye program A program három időszakban zajlott le, az intézmények világítás-korszerűsítési munkáinak elvégzésével I. 1. Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém 2. Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka 3. Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő II. 1. Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat 2. Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Peremarton-gyártelep 3. Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Devecser
58
III. 1. 2. 3. 4.
Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Veszprém Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Tapolca III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zirc 5. Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ajka 6. Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota 7. Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg 8. Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi 9. Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa. A program 15 intézményre vonatkoztatott éves bérleti díja 24.792 E Ft. Fűtéskorszerűsítések A közgyűlés a Medgyaszay Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium; Veszprémi Petőfi Színház; Eötvös Károly Megyei Könyvtár; Idősek Otthona, Peremarton-gyártelep; Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat; Idősek Otthona, Szőc; Idősek Otthona, Pápakovácsi; Dr. Magyar Károly Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Kamond; „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona, Dáka; Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj; Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete fűtési szolgáltatására, egyben korszerűsítésére a Veszprém Megyei Fűtés- és Melegvíz Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, 2008. szeptember 19-ei hatállyal 15 évre szerződést kötött, tervezett – legalább – 26%-os energia-megtakarítással. Önállóan megvalósítottuk az Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő fűtésrekonstrukcióját 55 millió Ft értékben, a rekonstrukció több mint 40%-os energia-megtakarítást mutat; az Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium fűtéskorszerűsítést KIOP pályázattal, ahol szintén közel 40%-os az energia-megtakarítás. Az akadálymentesítési programunkat túlnyomórészt pályázati források igénybevételével folytattuk, főként a szociális intézményekben.
5. Összefoglaló A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2006-ban olyan költségvetést vett át, amely bőségesen tartalmazott önkéntes feladatok ellátására lehetőséget, valamint az intézmények működéséhez is biztosítani tudta a normatíva felett szükséges hozzájárulást. A kormány 2006-2010 években „megyeellenes” politikát folytatott, amely rányomta a bélyegét az évente mind szigorúbbá váló költségvetési előirányzatokra. A négy év folyamán egyetlen egy nagy beruházást tudtunk elindítani, ahhoz is 200 millió Ft-ot meghaladó önerőt kellett biztosítani. A megyei önkormányzat eddigi fennállása alatt ilyen jellegű fejlesztéselvonásra nem került sor. Az volt a jellemző, hogy egy ciklusidőszak alatt kettő-négy nagyberuházás valósult meg. Az akadálymentesítés és az egyéb korszerűsítési beruházások a
59 hivatal és az intézmények által elkészített pályázatoknak, illetve a közgyűlés által biztosított saját erőnek köszönhetően valósulhattak meg. A 2007. évi költségvetés készítése során áttekintettük az önként vállalt feladatokat, lecsökkentettük a felesleges létszámokat és kapacitásokat, átszerveztük az adminisztrációt, azt remélve, hogy ezek az intézkedések négy évre meghatározzák az intézmények működését, és ezáltal további szigorításokra nem lesz szükség. Sajnos, ez nem így történt. A Balatontourist szabad pénzeszközei 2008-ra teljes egészében elfogytak. Az illetékbevétel folyamatosan csökkent. A megyei önkormányzatot megillető központi bevételek, normatívák minden évben kisebb mértékben kerültek meghatározásra, sőt némely esetben teljes egészében eltűntek. Ezt szemléletesen mutatja az állami támogatások alakulása, amely 2006hoz viszonyítva négy év alatt 1,9 milliárd Ft-os elvonást jelentett a megyei önkormányzatnak. A fentiekben ismertetett nehéz körülmények ellenére összességében a négy éves ciklus célkitűzéseit a közgyűlés eredményesen teljesítette, melyet néhány gondolatban a következők szerint összegeznék: A gyermekvédelem területén fő célkitűzésünk a nevelőszülői hálózat felé történő orientáció volt. Sikeresnek ítélem meg ezt a programot abban a vonatkozásban is, hogy a nevelőszülőktől kikerülő gyermekek társadalomba való beilleszkedése ez által javulhat. A gyermekvédelem területén történő átalakítások és átszervezések jelentették az intézményrendszeren belül a legnagyobb átalakítást és egyben költségvetés szempontjából a normatíva feletti legtöbb megtakarítást. Jelentős munkát fektettünk a megye egészségügyi feladatainak ellátásába. Eredményesnek ítélem meg a megyei kórház részvénytársasággá történő átalakítását, a sümegi és dobai kórházzal történő összevonást, a zirci kórházzal való együttműködést és azt az integráló szerepet, amellyel hozzájárultunk ahhoz, hogy lakosaink megyén belül a lehető leggyorsabb, legszakszerűbb egészségügyi szolgáltatáshoz jussanak. Ez modellként szolgál más megyék számára is az egészségügyi intézmények racionálisabb működésének átalakításához. Az átalakítás eredményének tartom, hogy a négy éves ciklus során minimális mértékben kellett a kórháznak működési pénzeket átadnunk, illetve a betegellátás színvonalát sikerült némely területen javítani, de annak megőrzése is eredménynek tekinthető. A szociális ellátási területen intézményeink megfelelnek a jelenlegi akadálymentesítési előírásoknak. Egyik fő célkitűzésünk az idős emberekkel való törődés, otthonainkban való életfeltétel javítása volt. Valamennyi intézményünket erőnkön felül támogattuk ezen célkitűzések megvalósításában. Az idős emberekkel és a fogyatékkal élőkkel való megyei önkormányzati törődés a ciklusidő legfontosabb eredményének értékelem. Az oktatás területén Veszprém megye – országos szinten is – a legtöbb átvett intézményt működteti. Sajnos a tulajdonos önkormányzatokkal nem sikerült mindenben egyetértenünk. Itt is erőnkön felül támogattuk az oktatás színvonalának a javítását, a tárgyi feltételek megteremtésével, bevállalva azt is, hogy sok esetben ezeket a feladatokat a tulajdonos önkormányzatoknak kellett volna finanszirozni. A csökkenő gyermeklétszám és a szakképzési társulások létrehozása új feladatok elé állította önkormányzatunkat. A megkezdett munkát a következő közgyűlésnek kell folytatni, de az eddigi elemzések és értékelések mindenképpen kiindulási alapot jelentenek az oktatási intézmények újabb ciklusidőre történő átvételéhez, osztályindítások feltételeihez és a szakképzések társadalmi igényeinek kielégítéséhez.
60 Eredményeink közé sorolandó, hogy színházunkat sikerült szerény körülmények között korszerűsíteni, egyben a nézőszámot – a romló gazdasági helyzet következtében is – lényegesen növelni. Levéltárunk korszerű, alkalmas a történelmi iratanyag több évtizedes befogadására. Könyvtárunk országos viszonylatban is színvonalas szolgáltatást nyújt a megye lakosainak, és segíti a Pannon Egyetem hallgatóinak szakmai és kulturális igényeit. Múzeumunkat a kötelező feladat ellátásához alakítottuk és továbbra is szerepet vállalunk a Bakony természeti szépségeinek bemutatásában és kutatásában. A hivatalra hárul az a feladat, hogy a közgyűlési munka előkészítése mellett színvonalas szakmai munka és törvényesség minden területen biztosított legyen. A négy év során a közgyűlési anyagok az SZMSZ-ben megadott határidőre a közgyűlési tagok, külső tagok részére rendelkezésre álltak. Testületeink demokratikusan, SZMSZ szerint működtek. Külső szerv sem szakmai, sem törvényességi szempontból lényeges hibát a négy éves ciklus döntései következtében nem állapított meg., sőt az Állami Számvevőszék kifejezetten jónak minősítette munkánkat. Szeretném megköszönni valamennyi közgyűlési tagnak a négy éves ciklusban kifejtett munkáját, valamint a hivatal minden dolgozójának azt, hogy sikeresen járultunk hozzá Veszprém megye fejlődéséhez.
Veszprém, 2010. szeptember 9. Lasztovicza Jenő s.k.
61
TARTALOMJEGYZÉK 1. sz. melléklet A képviselők részvétele a közgyűlés ülésein 2. sz. melléklet A képviselők hozzászólásai a közgyűlés ülésein 3. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által hozott döntések, valamint a tárgyalt napirendek számáról, megoszlásukról 4. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Bizottságainak 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről, valamint a bizottságok tagjainak részvétele a bizottságok ülésein: 4.1
Ügyrendi Bizottság tevékenységéről
2006-2010.
közötti
választási
ciklusban
végzett
4.2
Ügyrendi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.3
Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.4
Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.5
Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.6
Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.7
Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.8
Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.9
Egészségügyi Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.10
Egészségügyi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.11
Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.12
Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.13
Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottsága 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.14
Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottsága tagjainak részvétele a bizottság ülésein
4.15
Gazdasági és Területrendezési Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről
4.16
Gazdasági és Területrendezési Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein
62 5. sz. melléklet A megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények vezetői 6. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított alapítványokról 7. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaságok 2009. december 31-i egyes mérlegadatai eFt-ban 8. sz. melléklet A költségvetési bevételek alakulása évenként és bevételi forrásonként 9. sz. melléklet Költségvetési kiadások ágazatonként és a költségvetés belső aránya szerint 10. sz. melléklet A költségvetési kiadások alakulása évenként és főbb feladatcsoportonként 11. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat egyszerűsített mérlegei (2006-2009. években) 12. sz. melléklet 2006-2010. években feladatmutatók alakulása a Veszprém Megyei Önkormányzatnál ágazatonként átlagállomány (fő) 13. sz. melléklet Ellátottak létszámának alakulása a közoktatási intézményekben 2006-2010. 14. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006-2009. évi költségvetései egyes előrányzatainak teljesítési adatairól 15. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat hitelállományának alakulásáról 16. sz. melléklet Kimutatás a választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről 17. sz. melléklet A megyei önkormányzat által pályázati keretek között megítélt támogatások és Támogatott programok száma 18. sz. melléklet MÖK támogatott és bírálat alatt levő pályázatai 19. sz. melléklet Megvalósult és folyamatban lévő fejlesztések évenkénti ütemezésben 20. sz. melléklet Négy év krónikája
1
A képviselők részvétele a közgyűlés ülésein Név Ács János (elhunyt 2008.12.10.) Dr. Áldozó Tamás Baky György Bebesi István Bikádi László Károly Boros Dénes Farkas Béla Fülöp Zoltán Gaálné Vörösmarty Éva Galambos Szilvia Geipl Miklósné (elhunyt 2009. 09.14.) Hári Lenke Dr. Hermann István Dr. Horváth József Horváth László Horváthné Szalay Gyöngyi Judi József Kovács József Dr. Kovács Zoltán Kovács Zoltán János Könnyid István Kropf Miklós Kuti Csaba Lasztovicza Jenő Leszkovszki Tibor Lévai József Máhl Ferenc Márton Szabolcs Dr. Németh Márta Pál Béla Pálfy Sándor Pandur Ferenc Papp Tamás Pintér Ferenc Polgárdy Imre Pusztai István Stolár Mihály Szedlák Attila Takács Szabolcs Talabér Márta Trosits Bernadett Dr. Zongor Gábor
Ülésszám 3
2006. X. 12-től MegTávol jelent 3 -
100
Ülésszám 8
%
2007. MegTávol jelent 6 2
75
Ülésszám 8
%
2008. MegTávol jelent 8 -
100
Ülésszám -
%
1. sz. melléklet
2009. MegTávol jelent -
-
Ülésszám -
%
2010. VIII. 5-ig MegTávol jelent -
% -
Mindösszesen Ülés- Meg- Távol szám jelent 19 17 2
% 89
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
3 3 2 3 3 3 3 3 3 3
1 -
100 100 66 100 100 100 100 100 100 100
8 8 8 8 8 8 8 8 8 8
7 6 8 8 8 8 8 8 8 8
1 2 -
87,5 75 100 100 100 100 100 100 100 100
8 8 8 8 8 8 8 8 8 8
7 6 6 8 8 8 7 8 8 7
1 2 2 1 1
87,5 75 75 100 100 100 87,5 100 100 87,5
9 9 9 9 9 9 9 9 9 6
9 4 6 9 9 9 8 9 8 6
5 3 1 1 -
100 44 66 100 100 100 88 100 88 100
6 6 6 6 6 6 6 6 6 -
6 3 5 6 5 6 6 6 5 -
3 1 1 1 -
100 50 83 100 83 100 100 100 83 -
34 34 34 34 34 34 34 34 34 25
32 22 27 34 33 34 32 34 32 24
2 12 7 1 2 2 1
94 65 79 100 97 100 94 100 94 96
3 3 3 -
3 3 3 -
-
100 100 100 -
8 8 8 -
8 8 7 -
1 -
100 100 87,5 -
8 8 8 -
8 8 6 -
2 -
100 100 75 -
9 9 2 9 9
8 9 2 8 9
1 1 -
88 100 100 88 100
6 6 6 6 6
6 6 5 5 5
1 1 1
100 100 83 83 83
34 34 8 34 15
33 34 7 29 14
1 1 5 1
97 100 87 85 93
3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3
3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2
1 1 1 1 1
100 100 100 100 100 100 100 100 66 66 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 66 66 66
8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8
7 7 7 8 8 8 7 8 7 7 8 8 8 6 8 7 8 8 8 8 8 8 8 8 8 4
1 1 1 1 1 1 2 1 4
87,5 87,5 87,5 100 100 100 87,5 100 87,5 87,5 100 100 100 75 100 87,5 100 100 100 100 100 100 100 100 100 50
8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8
8 8 8 8 8 8 7 8 8 8 6 8 8 4 8 6 8 7 8 8 8 8 8 8 8 6
1 2 4 2 1 2
100 100 100 100 100 100 87,5 100 100 100 75 100 100 50 100 75 100 87,5 100 100 100 100 100 100 100 75
9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9
8 8 9 9 9 9 7 9 9 7 6 9 9 7 9 9 9 8 9 9 9 9 9 9 9 6
1 1 2 2 3 2 1 3
88 88 100 100 100 100 77 100 100 77 66 100 100 77 100 100 100 88 100 100 100 100 100 100 100 66
6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6
6 6 6 5 6 6 6 6 5 6 6 6 6 4 6 5 6 5 6 6 6 5 5 6 6 3
1 1 2 1 1 1 1 3
100 100 100 83 100 100 100 100 83 100 100 100 100 67 100 83 100 83 100 100 100 830 83 100 100 50
34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34
32 32 33 33 34 34 30 34 31 30 29 34 34 24 34 30 34 31 34 34 34 33 33 33 33 22
2 2 1 1 4 3 4 5 10 4 3 1 1 1 1 12
94 94 97 97 100 100 88 100 91 88 85 100 100 70 100 88 100 91 100 100 100 97 97 97 97 65
2 2. sz. melléklet
A képviselők hozzászólásai a közgyűlés ülésein 2006. X. 12-től Hozzászólások száma
2007. Hozzászólások száma
2008. Hozzászólások száma
2
9
11
Dr. Áldozó Tamás
14
31
29
45
16
135
Baky György
0
0
1
0
0
1
Bebesi István
0
5
0
1
1
7
Bikádi László Károly
0
2
0
2
0
4
Boros Dénes
0
6
8
4
1
19
Farkas Béla
0
6
1
2
0
9
Fülöp Zoltán
0
0
1
2
0
3
Gaálné Vörösmarty Éva
0
1
2
3
1
7
Galambos Szilvia
1
4
2
2
0
9
Geipl Miklósné
5
27
18
13
Hári Lenke
0
0
3
1
0
4
Dr. Hermann István
1
6
6
8
2
23
Név Ács János (elhunyt 2008.12.10.)
(elhunyt 2009. 09.14.)
2009. Hozzászólások száma
2010.VIII. 5-ig Hozzászólások száma
Hozzászólások száma összesen 22
63
3
Név
2006. X. 12-től Hozzászólások száma
2007. Hozzászólások száma
2008. Hozzászólások száma
Dr. Horváth József (2009. XI. 19-től)
Horváth László
4
33
20
Horváthné Szalay Gyöngyi
2009. Hozzászólások száma
2010.VIII. 5-ig Hozzászólások száma
Hozzászólások száma összesen
5
3
8
24
10
91
0
0
0
(2009. II. 02-től)
Judi József
0
0
0
0
0
0
Kovács József
0
1
0
0
0
1
Dr. Kovács Zoltán
6
35
25
29
19
114
Kovács Zoltán János
12
23
26
37
17
115
Könnyid István
0
4
0
2
1
7
Kropf Miklós
1
3
4
3
4
15
Kuti Csaba
5
18
11
9
4
47
Lasztovicza Jenő
13
68
60
62
28
231
Leszkovszki Tibor
0
2
1
0
1
4
Lévai József
1
8
5
1
2
17
Máhl Ferenc
0
1
0
0
0
1
Márton Szabolcs
0
2
2
1
0
5
4 2006. X. 12-től Hozzászólások száma
2007. Hozzászólások száma
2008. Hozzászólások száma
2009. Hozzászólások száma
2010.VIII. 5-ig Hozzászólások száma
Hozzászólások száma összesen
Dr. Németh Márta
2
17
9
13
4
45
Pál Béla
4
10
6
6
2
28
Pálfy Sándor
4
11
1
3
2
21
Pandur Ferenc
0
1
1
0
0
2
Papp Tamás
0
0
0
0
1
1
Pintér Ferenc
0
4
0
0
0
4
Polgárdy Imre
0
0
2
2
2
6
Pusztai István
7
40
35
37
12
131
Stolár Mihály
1
12
8
8
3
32
Szedlák Attila
1
9
7
4
2
23
Takács Szabolcs
0
7
3
4
1
15
Talabér Márta
1
11
5
7
5
29
Dr. Trosits Bernadett
0
1
0
0
1
2
Dr. Zongor Gábor
0
10
19
26
3
59
Név
5 3. sz. melléklet Kimutatás a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által hozott döntések, valamint a tárgyalt napirendek számáról, megoszlásukról Téma Ülések száma Hozott határozatok száma Hozott rendeletek száma Tárgyalt napirendek száma Napirendek megoszlása: személyi ügy szervezési, személyzeti kérdés költségvetést érintő ügy intézményi ügy vagyoni ügy interpelláció egyéb
2006. X. 12-től
2007
2008
2009
Mindösszesen
9 221 32 188
2010. VIII.5ig 6 157 13 103
3 52 8 34
8 224 23 195
8 216 25 180
5 2 9 4 1 13
21 5 23 47 14 2 83
18 3 27 35 6 91
22 6 31 33 14 2 80
16 3 17 11 5 2 49
82 19 107 130 39 7 316
39 870 101 700
6 4.1 sz. melléklet KIMUTATÁS Az Ügyrendi Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés
2006 nov-dec.
2007
2008
2009
2010 augusztus 5-ig
Összesen
- Határozatképes ülések száma 3 13 - Nyilvános ülések száma 3 9 - Zárt ülések száma 4 II. Meghozott határozatok száma - Véleményező, javaslattevő 3 10 - Döntést tartalmazó 4 17 - Határozatok száma összesen 7 27 III. Tárgyalt napirendek Tárgyalt napirendek száma 7 20 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek 2 véleményezése - Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ügyek 1 1 - Közgyűlési előterjesztések 2 8 véleményezése - Egyéb ügyek 3 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - Kitüntetések, szakmai díjak adományozásával kapcsolatos feladatok 3 (Veszprém Megye Érdemrendje, Közigazgatásért díj)
10 8 2
12 9 3
8 6 2
46 35 11
9 25 34
19 29 48
6 10 16
47 85 132
23
22
11
83
3
6
1
12
1
1
1
5
8
8
6
32
6
1
-
10
3
5
2
13
- Egyéb ügyek c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
I. A bizottsági ülések
3
3
2
1
1
10
1
-
-
-
-
1
7 4.2 sz. melléklet Ügyrendi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Kropf Miklós
3
3
-
13
13
-
10
10
Dr. Zongor Gábor
3
2
1
13
6
7
10
Dr. Áldozó Tamás
3
3
-
13
12
1
Horváth László
3
2
1
13
8
Kuti Csaba
3
1
2
13
Márton Szabolcs
3
3
-
Dr. Trosits Bernadett
3
2
Polgárdy Imre
3
3
2009.
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
-
12
12
-
8
8
-
46
46
-
100
8
2
12
6
6
8
1
7
46
23
23
50
3
1
2
19
16
3
84
5
10
4
6
12
3
9
8
1
7
46
18
28
39
11
2
10
6
4
12
6
6
8
6
2
46
30
16
65
13
13
-
10
9
1
12
12
-
8
7
1
46
44
2
96
1
13
12
1
10
10
-
12
12
-
8
8
-
46
44
2
96
-
13
13
-
3
3
-
19
19
-
100
Bikádi László
7
7
-
12
12
-
8
6
2
27
25
2
93
Könnyid István
7
7
-
12
12
-
8
8
-
27
27
-
100
10
---
---
12
---
---
8
---
----
46
-
-
-
Név
Összesen:
3
---
---
13
---
---
Meg- Távoljelent maradt
2010.
Távol- Részvétel maradt %
8 4.3 melléklet KIMUTATÁS A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság 2006-2010. évben végzett tevékenységéről Megnevezés
2006. XII.6.
2007.
2008.
2009.
2010.
Összesen
január-augusztus
I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 1 10 - Nyilvános ülések száma 1 9 - Zárt ülések száma – 1 II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 13 99 - Döntést tartalmazó 2 20 - Határozatok száma összesen 15 119 III. Tárgyalt napirendek Tárgyalt napirendek száma 14 97 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek 7 - Önkormányzati rendelettervezetek 4 véleményezése 14 - Költségvetéssel kapcsolatos ügyek 2 0 - Címzett és céltámogatások – 27 - Megyei önkormányzat intézményeivel 3 kapcsolatos ügyek 39 - Egyéb ügyek 4 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - Vagyonhasznosítással és – 9 vagyongazdálkodással kapcsolatos ügyek - Egyéb ügyek – – 1 1 c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
9 9 –
12 10 2
9 7 2
41 36 5
100 16 116
127 19 146
63 11 74
402 68 470
91
116
44
362
10
12
2
35
14 7 29
12 7 27
10 1 12
52 15 98
25
50
17
135
6
5
2
22
– –
3 –
– –
3 2
9 4.4 sz. melléklet Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006. december Név
Pusztai István Szedlák Attila Leszkovszki Tibor Takács Szabolcs Gyapay Zoltán Krisztin N. László Rompos László Összesen:
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
1
1
0
10
10
0
9
8
1
1
0
10
10
0
9
1
0
1
10
9
1
1
1
0
10
10
1
1
0
10
1
1
0
1
1
1
---
2009.
Meg- Távoljelent maradt
2010. január-augusztus
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távol- Részvétel maradt %
1
12
10
2
9
9
0
41
38
3
93
9
0
12
12
0
9
7
2
41
39
2
95
9
6
3
12
10
2
9
7
2
41
32
9
78
0
9
9
0
12
11
1
9
9
0
41
40
1
98
10
0
9
9
0
12
12
0
9
9
0
41
41
0
100
10
9
1
9
8
1
12
9
3
9
8
1
41
35
6
85
0
10
9
1
9
8
1
12
11
1
9
7
2
41
36
5
88
---
10
---
---
9
---
---
12
---
---
9
---
---
41
---
---
---
10 4.5 sz. melléklet KIMUTATÁS Az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság 2006-2010 közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés
2006
2007
2008
2009
2010 augusztus 5-ig
Összesen
14 12 2
22 20 2
12 10 2
64 55 9
75 42 117
89 83 172
42 35 77
293 212 505
79
109
49
336
6
5
4
26
12
19
21
62
16
34
9
85
28
24
7
92
7
10
5
25
2
2
-
6
8 -
15 -
3 -
39 1
I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 2 14 - Nyilvános ülések száma 2 11 - Zárt ülések száma 3 II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 6 81 - Döntést tartalmazó 5 47 - Határozatok száma összesen 11 128 III. Tárgyalt napirendek Tárgyalt napirendek száma 9 90 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek 3 8 véleményezése - Az oktatási, ifjúsági és 10 sportintézményekkel kapcsolatos ügyek - Egyéb ügyek 3 23 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - A bizottság szakterületén működő megyei 1 32 fenntartású intézményekkel kapcsolatos feladatok - Pályázati támogatásokkal kapcsolatos 3 feladatok (Sportalap, Ifjúságbarát Önkormányzat, Bursa Hungarica, nemzetközi ifjúsági, stb.) - Szakmai díj adományozása 2 (Közoktatásért díj, Sportért díj) - Egyéb ügyek 1 12 1 c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
11 4.6 sz. melléklet Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Stolár Mihály
2
2
0
14
14
0
14
14
Geipl Miklósné
2
2
0
14
12
2
14
12
Név
2009.
Meg- Távoljelent maradt
2010.
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
0
22
22
0
12
9
3
64
61
3
95
2
14
8
6
44
34
10
77
2
2
0
12
6
6
14
8
6
57
Dr Horváth József
Távol- Részvétel maradt %
Farkas Béla
2
2
0
14
12
2
14
9
5
22
19
3
12
11
1
64
53
11
83
Galambos Szilvia
2
2
0
14
14
0
14
13
1
22
18
4
12
11
1
64
58
6
91
Hári Lenke
2
2
0
14
13
1
14
14
0
22
18
4
12
8
4
64
55
9
86
Bognár Ferenc
2
2
0
14
13
1
14
13
1
22
18
4
12
10
2
64
56
8
87
Bozsoki Lajos
2
2
0
14
10
4
14
9
5
22
10
12
12
5
7
64
36
28
56
Gyeginszki Andor
2
2
0
14
14
0
13
12
1
29
28
1
96
Barthos Gábor Törzsök Károlyné dr. Összesen:
22
11
11
12
11
1
34
22
12
65
2
2
0
14
10
4
14
10
4
22
9
13
12
6
6
64
37
27
58
2
---
---
14
---
---
14
---
---
22
---
---
12
---
----
64
---
---
---
12 4.7 sz. melléklet KIMUTATÁS A Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság 2006-2010 közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés
2006
2007
2008
2009
2010
Összesen
14 11 3
15 12 3
20 14 6
7 7 -
59 46 13
46 52 98 70
35 64 99 77
35 54 89 74
24 20 44 40
142 195 337 268
9 4
12 7
13 2
19 1
54 14
34
20
16
6
77
3 7
1 3
4 1
1
9 12
10
25
21
5
61
15
9
12
4
40
3 1 12
8 14
6 14 14
1 7
17 19 50
I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 3 - Nyilvános ülések száma 2 - Zárt ülések száma 1 II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 2 - Döntést tartalmazó 5 - Határozatok száma összesen 7 7 III. Tárgyalt napirendek száma a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek véleményezése 1 - A megyei önkormányzat kultúrával, nemzeti és etnikai kisebbségekkel, egyházakkal, és médiával kapcsolatos ügyei - A bizottság szakterületén működő megyei 1 önkormányzati tulajdonú intézményekkel kapcsolatos ügyek - Pro Comitatu díj véleményezése 1 - Egyéb ügyek b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek A bizottság szakterületén működő megyei fenntartású intézmények SZMSZ-vel, munkatervével, beszámolójával kapcsolatos feladatok Pályázati támogatásokkal kapcsolatos feladatok (nemzetközi kulturális, amatőr művészeti együttesek, média, roma felzárkóztató program, kiemelt rendezvények, folyóiratok, kiállítások, művészeti alkotások tekintetében) Szakmai díj adományozása (Közművelődésért Díj)
Egyéb c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
3 3
13 4.8 sz. melléklet Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
2009.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Dr. Hermann István
3
3
0
14
14
0
15
15
Lévai József
3
2
1
14
11
3
15
Bikádi László
3
3
0
14
13
1
15
Farnadi Gyula
3
3
0
8
6
2
4
4
0
15
15
0
20
20
0
7
7
Név
Burján Ernő
Meg- Távoljelent maradt
2010.
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távol- Részvétel maradt %
0
20
20
0
7
7
0
59
59
0
100
13
2
20
18
2
7
5
2
59
49
10
83
14
1
20
20
0
7
4
3
59
54
5
92
11
9
2
82
0
46
46
0
100
Dr. Németh Márta
3
2
1
14
11
3
15
9
6
20
18
2
7
6
1
59
46
13
78
Trosits András
3
3
0
14
14
0
15
11
4
20
18
2
7
7
0
59
53
6
90
Dr.Praznovszky Mihály
3
3
0
14
12
2
13
10
3
30
25
5
83
2
2
0
20
19
1
7
6
1
29
27
2
93
15
---
---
20
---
---
7
---
----
59
---
---
---
Huller Gyula Összesen:
3
---
---
14
---
---
14 4.9 sz. melléklet KIMUTATÁS Az Egészségügyi Bizottság 2006-2010. közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés 2006 2007 I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 1 10 - Nyilvános ülések száma 1 9 - Zárt ülések száma 1 II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 11 42 - Döntést tartalmazó 1 12 - Határozatok száma összesen 12 54 III. Tárgyalt napirendek a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek 2 6 véleményezése - Egészségügyi intézményekkel 5 14 kapcsolatos ügyek - Egyéb ügyek 2 17 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - Egészségügyi intézmények SZMSZ-vel, 1 3 munkatervével, szakmai programjával, beszámolójával kapcsolatos feladatok - Szakmai díj adományozása 1 (Egészségügyért Díj) - Egyéb 1 2 10 c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
2008
2009
2010
Összesen
8 7 1
9 8 1
4 4 -
32 29 3
29 16 45
30 12 42
20 4 24
132 45 177
7
6
4
25
9
9
12
49
10
8
2
39
1
1
-
6
1
1
-
3
2 8
1 8
3
4 31
15 4.10 sz. melléklet Egészségügyi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Dr. Kovács Zoltán
1
1
0
10
8
2
9
9
Bebesi István
1
0
1
10
9
1
9
Judi József
1
1
0
10
9
1
Pintér Ferenc
1
1
0
10
8
Polgárdy Imre
1
1
0
10
10
Név
2009.
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
0
10
9
1
4
4
0
34
31
3
91
7
2
10
9
1
4
3
1
34
28
6
82
9
9
0
10
8
2
4
4
0
34
31
3
91
2
9
7
2
10
7
3
4
3
1
34
26
8
76
0
3
3
0
14
14
0
100
6
6
0
10
9
1
4
4
0
20
19
1
95
Dr. Áldozó Tamás
Meg- Távoljelent maradt
2010.
Távol- Részvétel maradt %
Dr. Ács Károly
1
1
0
10
7
3
9
4
5
10
3
7
4
1
3
34
16
18
47
Dr. Kalmár Zsolt
1
1
0
10
9
1
9
5
4
10
6
4
4
2
2
34
23
11
68
Dr. Nagy Zoltán
1
1
0
10
8
2
9
4
5
10
8
2
4
1
3
34
22
12
65
Dr. Vörös Ibolya
1
1
0
10
7
3
9
5
4
10
6
4
4
3
1
34
22
12
65
1
---
---
10
---
---
9
---
---
10
---
---
4
---
---
34
---
---
---
Összesen:
16 4.11 sz. melléklet KIMUTATÁS A Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság 2006-2010 közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés 2006 2007 I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 2 8 - Nyilvános ülések száma 2 7 - Zárt ülések száma 1 II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 6 39 - Döntést tartalmazó 8 30 - Határozatok száma összesen 14 69 III. Tárgyalt napirendek Tárgyalt napirendek száma 13 62 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek 3 11 véleményezése - Címzett és céltámogatások - Szociális és gyermekvédelmi 17 intézményekkel kapcsolatos ügyek - Egyéb ügyek 3 11 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - A bizottság szakterületén működő megyei 3 11 fenntartású intézmények SZMSZ-vel munkatervével, házirendjével, szakmai programjával, beszámolójával kapcsolatos feladatok - Szakmai díj adományozása (Szociális 6
2008
2009
2010
Összesen
8 7 1
9 8 1
7 6 1
34 30 4
32 42 74
40 31 71
25 17 42
142 128 270
52
50
27
204
14
14
8
50
1 7
4 12
8
5 44
10
5
-
29
15
7
7
43
2
2
-
10
2 1 -
3 3 -
2 2
12 9 2
Munkáért díj, Gyermekvédelemért díj)
- Pályázati támogatással kapcsolatos ügyek - Egyéb ügyek c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
2 1 1
3 2 1
17 4.12 sz. melléklet Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Dr. Németh Márta
2
2
0
8
8
0
8
8
Kovács József
2
2
0
8
7
1
8
Máhl Ferenc
2
2
0
8
6
2
Papp Tamás
2
2
0
8
8
Csőréné Pőr Eszter
2
2
0
8
Igaz Sándor
2
2
0
Schindele György
2
2
2
---
Név
Összesen:
2009.
Meg- Távoljelent maradt
2010.
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távol- Részvétel maradt %
0
9
9
0
7
7
0
34
34
0
100
7
1
9
6
3
7
7
0
34
29
5
85
8
5
3
9
4
5
7
6
1
34
23
11
67
0
8
8
0
9
9
0
7
7
0
34
34
0
100
7
1
8
8
0
9
9
0
7
4
3
34
30
4
88
8
6
2
8
6
2
9
9
0
7
4
3
34
27
7
79
0
8
7
1
8
8
0
9
5
4
7
7
0
34
29
5
85
---
8
---
---
8
---
---
9
---
---
7
---
---
34
---
---
---
18 4.13 sz. melléklet KIMUTATÁS A Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottságának 2006-2010. évben végzett tevékenységéről Megnevezés I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma - Nyilvános ülések száma - Zárt ülések száma II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő - Döntést tartalmazó - Határozatok száma összesen
2006.
2007.
2008.
2009.
2010.
Összesen
2 2 –
8 6 2
9 7 2
8 6 2
5 4 1
32 25 7
4 6 10
17 10 27
21 14 35
13 11 24
20 6 26
75 47 122
Tárgyalt napirendek száma összesen 9 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek véleményezése –
27
24
19
16
95
–
1
–
–
- Költségvetéssel kapcsolatos véleményezések
2
9
10
10
5
1 36
- A megyei önkormányzat idegenforgalommal, valamint külföldi önkormányzattal, nemzetközi önkormányzati szervezettel történő együttműködésével kapcsolatos ügyei
1
6
3
1
2
13
- A nemzetközi kapcsolatok keretében tervezett kiutazások 1 és eseti kiutazások feladatai - Egyéb ügyek 2 b./ A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - Tourinform irodákkal kapcsolatos feladatok –
1
–
1
2
5
7
5
3
5
19
2
1
1
2
6
- Szakmai díj adományozása (Turizmusért díj) - Szülőföld Program - Egyéb ügyek (pl. Pro Comitatu) c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
1 – 1 –
1 – 3 –
2 – 1 –
– – – –
4 – 6 2
– – 1 2
19 4.14 sz. melléklet Nemzetközi Kapcsolatok és Turizmus Bizottsága tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006. Név
Horváth László Könnyid István Gaálné Vörösmarty Éva
2007.
2008.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
2
2
0
8
7
1
9
8
2
2
0
8
8
0
9
2
2
0
8
6
2
9
2009.
Meg- Távoljelent maradt
Dombi Norbert Dr. Horváth József
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
1
8
8
0
6
5
1
33
30
3
91
9
0
8
8
0
6
6
0
33
33
0
100
8
1
19
16
3
84
Összesen:
Távol- Részvétel maradt %
8
8
0
6
4
2
14
12
2
86
2
2
0
8
7
1
9
7
2
8
6
2
6
6
0
33
28
5
85
2
1
1
8
7
1
9
4
5
8
4
4
6
4
2
33
20
13
61
2
2
0
8
6
2
9
4
5
7
4
3
26
16
10
62
1
1
0
6
4
2
7
5
2
71
Takács Miklós Molnár Attila Ádám
Mindösszesen
Biz. ülések száma
Horváthné Szalay Gyöngyi Pandur Ferenc
2010.
2
1
1
8
8
0
9
8
1
8
7
1
6
6
0
33
30
3
91
2
---
---
8
---
---
9
---
---
8
---
---
6
---
---
33
---
---
---
20 4.15 sz. melléklet KIMUTATÁS
A Gazdasági és Területrendezési Bizottság 2006-2010 közötti választási ciklusban végzett tevékenységéről Megnevezés 2006. I. A bizottsági ülések - Határozatképes ülések száma 2 - Nyilvános ülések száma 2 - Zárt ülések száma II. Meghozott határozatok - Véleményező, javaslattevő 8 - Döntést tartalmazó 24 - Határozatok száma összesen 32 III. Tárgyalt napirendek Tárgyalt napirendek száma 19 a./ A közgyűlési döntések előkészítésével kapcsolatos napirendek - Önkormányzati rendelettervezetek véleményezése 3 - Költségvetéssel kapcsolatos véleményezések 2 - Gazdasági társaságokkal kapcsolatos ügyek - Vagyonkezelési, -hasznosítási, -gazdálkodási és vállalk-i ügyekkel kapcsolatos döntések előkészítése, véleményezése Területrendezési, környezetvédelmi és infrastrukturális feladatok - Kéményseprő-ipari tevékenységgel kapcsolatos feladatok - Egyéb ügyek 3 b./A közgyűlés által átruházott hatáskörben tárgyalt napirendek - Közbeszerzéssel kapcsolatos ügyek 1 - Vagyongazd. és vagyonhaszn. kapcsolatos ügyek 1 - A megye épített és természeti környezetének 1 védelmével kapcsolatos feladatok - Helyi környezetvédelmi programok 3 véleményezése - Hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok - Pályázati támogatásokkal kapcsolatos feladatok 3 - Egyéb ügyek 1 1 c./ A bizottság saját működésével kapcsolatos napirendek
2007.
2008.
2009.
2010.
Összesen
16 15 1
14 14 -
18 15 3
10 8 2
60 54 6
77 44 121
52 87 139
59 52 111
45 20 65
241 227 468
91
86
93
45
334
2 11 16
5 10 1 8
5 10 12 5
7 7 5
15 40 20 34
4
-
-
4
8
1
1
-
-
2
21
22
23
8
77
10 11 -
5 5 6
7 7 3
1 3 2
24 27 12
2
1
8
3
17
10 3 -
16 6 -
1 7 5 -
3 2 -
1 39 17 1
21 4.16 sz. melléklet Gazdasági és Területrendezési Bizottság tagjainak részvétele a bizottság ülésein 2006-2010.
2006.
2007.
2008.
2009.
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Megjelent
Távolmaradt
Biz. ülések száma
Ács János
2
2
-
16
13
3
14
13
1
Baky György
2
1
1
16
8
8
14
4
10
Boros Dénes
2
2
-
16
12
4
14
13
1
Fülöp Zoltán
2
2
-
16
11
5
14
14
-
18
14
4
10
8
Gaálné Vörösmarty Éva
2
2
-
16
14
2
14
13
1
18
17
1
10
Dr. Hoffmann Gyöngyi
2
1
1
16
13
3
14
11
3
18
18
-
Jánszky László
2
2
-
16
11
5
14
10
4
18
16
Kenézné Berei Györgyi Dr. Áldozó Tamás
2
2
-
16
14
2
14
14
-
18
Név
Meg- Távoljelent maradt
Lévai József Összesen:
2
---
---
16
---
---
14
---
---
Biz. ülések száma
Megjelent
32
28
4
87
60
22
38
37
32
27
5
84
2
60
49
11
82
10
-
60
56
4
93
10
7
3
60
50
10
83
2
10
6
4
60
45
15
75
14
4
10
9
1
60
53
7
88
17
16
1
10
9
1
27
25
2
93
18
17
1
10
4
6
28
21
7
75
18
---
---
10
---
---
60
---
---
---
7
Távolmaradt
11
Biz. ülések száma
10
Megjelent
Mindösszesen Biz. ülések száma
18
Megjelent
2010.
2
Távolmaradt
8
Távol- Részvétel maradt %
22
A megyei önkormányzat fenntartásában működő intézmények vezetői Intézmény neve
Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pápa Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Várpalota Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Tapolca Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Ajka III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zirc Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ajka Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota Járdányi Pál Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tapolca Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Balatonfüred
5. sz. melléklet
Igazgató Kemény Éva Csutiné Papp Orsolya
Megbízás, illetve kinevezés ideje 2012. 07. 31-ig 2015. 08. 15-ig
Pócsik József
2014. 08. 15-ig
Hetyei József igazgatóhelyettes
a pályázati eljárás lebonyolításáig
Varga Tiborné Nagy Péter Fenyvesi Zoltán
2013. 07. 31-ig 2014. 08. 15-ig 2014. 08. 15-ig
Tárkányi Tibor
2011. 08. 15-ig
Mihályfi László
2012. 07. 31-ig
Bőle Károlyné Péni Béla
2011. 08. 15-ig 2011. 07. 31-ig
Tobakné Bella Mária
2011. 08. 15-ig
Dörnyeiné Barabás Éva
2015. 08. 15-ig
Hámoriné Duna Katalin
2014. 08. 15-ig
23 Intézmény neve
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Veszprém Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Ajka Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő Petőfi Sándor Gimnázium, Pápa Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Tapolca-Diszel Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Balatonfüred Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Várpalota Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa Veszprém Megyei Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Veszprém Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, Veszprém Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc Veszprém Megyei Levéltár, Veszprém Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Pápakovácsi Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Peremartongyártelep Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat
Igazgató Kovácsné Fodor Veronika
Megbízás, illetve kinevezés ideje 2014. 08. 15-ig
Sándor Mátyás
2013. 07. 31-ig
Szirmainé Vinkelmann Amália
2013. 08. 15-ig
Turi Sándor
2014. 08. 15-ig
Huszár Endre Répás János Bognár Ferenc
2014. 08. 15-ig 2014. 08. 15-ig 2012. 08. 15-ig
Szigethi Csaba igazgatóhelyettes
a pályázati eljárás lebonyolításáig
Kovács Imréné
2010. 12. 30-ig
Németh Zsolt Németh Péter
2015. 08. 15-ig 2015. 08. 15-ig
Oberfrank Pál Pálmann Judit
2015. 01. 31-ig 2013. 06. 30-ig
Dr. Limbacher Gábor Kasper Ágota Hermann István Forsthoffer Erzsébet
2014. 06. 30-ig 2012. 04. 30-ig 2013. 03. 31-ig határozatlan
Tóthné Szőke Rozália
határozatlan
Szalai József
határozatlan
24
Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Szőc
Intézmény neve
Dima Sándorné
Igazgató
Megbízás, illetve kinevezés ideje határozatlan
Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Devecser Veszprém Megyei Önkormányzat "Batthyány Ilona" Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye, Dáka Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta Veszprém Megyei Önkormányzat Fenyveserdő ÁpolóGondozó Otthona, Veszprém Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Veszprém Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája, Tapolca
Jókutiné Szabó Ágota
határozatlan
Hanich Ferenc
határozatlan
Szántó Ferenc
határozatlan
Kustos László
határozatlan
Urbanics Júlia
határozatlan
Jungvert Valéria Dr. Medgyasszay Balázs mb. főigazgató
határozatlan a vezetői beosztás végleges rendezéséig határozatlan
Dénes Erzsébet Gyopár
25
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított alapítványokról Alapítvány neve, székhelye „Veszprém Megye Idegenforgalmáért Közalapítvány „ Veszprém, Megyeház tér 1. Utolsó módosítás: 179/2003. (VI. 12.) MÖK határozat 70/2004. (VI.17.) MÖK határozat 140/2004. (XI. 18.) MÖK határozat 21/2007. (II. 22.) MÖK határozat 176/2008. (XI. 13.) MÖK határozat
A Veszprém Megyei Bíróság a 2010. május 27. napján meghozott 6.Pk.60.371/1991/31. sz. végzésével megszűntnek nyilvánította és elrendelte a bírósági nyilvántartásból való törlését
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Alapítás éve 1991 142/1991. (X. 25.) MÖK határozat
Bírósági nyt. szám
Kuratóriumi összetétel
A kuratórium elnöke és a Pk.60.371/1991/14 közalapítvány képviselője: (284. sorsz.) Kovács Antal (21/2007. (II.22.) MÖK hat.) 8200 Veszprém, Nyerges u. 12/C
megbízás tartama
Felügyelő bizottság összetétele Elnök:
2011. febr. 21.
Tagok:
Remete József 8330 Sümeg, Kossuth u. 13.
Tagok:
Vida Györgyi (176/2008. (XI. 13.) MÖK hat.,) 8226 Alsóörs, Fő u. 34.
2012. nov. 12.
Kenézné Berei Györgyi (21/2007. (II.22.) MÖK hat.) 8227 Felsőörs, Malomvölgyi u. 18.
2011. febr. 21.
Polonyi Kornél (21/2007. (II.22.) MÖK hat.) 8230 Balatonfüred, Vincellér u. 6.
2011. febr. 21.
Sárvári Csaba (21/2007. (II.22.) MÖK hat.) 8281 Szentbékálla, Dózsa Gy. u. 1.
2011. febr. 21.
Johanidesz Sándor (176/2008. (XI. 13.) MÖK hat.,) 8400 Ajka, Ifjúság u. 11.
2012. nov. 12.
Veinperlné Kovács Andrea (21/2007. (II.22.) MÖK hat.) 8429 Porva, Alkotmány u. 14.
2011. febr. 21.
Az alapítvány titkára: Veiland László
6. sz melléklet
Holl András 8420 Zirc, III. Béla u. 17. Hegyi Zoltán Rókus (176/2008. (XI. 13.) MÖK hat.) 8220 Balatonalmádi, Bajcsy Zs. u. 54. (határozatlan időre)
megbízás tartama határozatlan
26 Alapítvány neve, székhelye „Veszprém Megyei Önkormányzatok a Közbiztonságért” Közalapítvány
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat
Veszprém, Megyeház tér 1. Utolsó módosítás: 180/2003. (VI.12.) MÖK határozat 71/2004. (VI.17.) MÖK határozat 66/2006. (VI. 15.)MÖK határozat 22/2007. (II. 22.) MÖK határozat 177/2008. (XI. 13.) MÖK határozat 51/2010. (II. 18.) MÖK határozat 140/2010. (VI. 17.) MÖK határozat
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Alapítás éve 1991 140/1991. (X. 25.) MÖK határozat
Bírósági nyt. szám
megbízás tartama
Kuratóriumi összetétel
A kuratórium elnöke és a Pk.60.361/1991/17 közalapítvány képviselője: (279. sorsz.) Horváth Endre 8200 Veszprém, Rákóczi út 1. (51/2010. (II. 18.)
határozatlan időre
Felügyelő bizottság összetétele Elnök:
megbízás tartama határozatlan
Tál Ferenc 8200 Veszprém, Muskátli u. 4.
Tagok:
Tagok:
Lasztovicza Jenő (2007. II. 22-től) 8300 Tapolca, Kossuth u. 18.
Krámli János (2007. II. 22-től) 8200 Veszprém, Kádártai u. 38.
Debreczenyi János (2007. II. 22-től) 8200 Veszprém, Endrődi u. 67/C.
Ifj. Dr. Orbán György 8200 Veszprém, Petőfi u. 26.
Leitold László 8200 Veszprém, Paál László u. 22.
(határozatlan időre)
Horváth Ernő 8400 Ajka, Széchenyi u. 17. (51/2010. (II. 18.) Az alapítvány titkára: Sándor Tamás Veszprém Megye Tűzvédelméért 105 Közalapítvány Veszprém, Dózsa György u. 31. Utolsó módosítás: 181/2003.( VI.12.) MÖK határozat 72/2004. (VI.17.) MÖK határozat 28/2005. (IV. 21.) MÖK határozat 23/2007. (II. 22.) MÖK határozat 178/2008. (XI. 13.) MÖK határozat
MÖK
1993
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
109/1993. (VI. 23.) MÖK határozat
Pápa Város Önkormányzata Sümeg Város Önkormányzata Zirc Város Önkormányzata
A kuratórium elnöke Pk.60.242/1993/19 közalapítvány képviselője:
és
Dr. Lauer János mk.tű. ezredes (178/2008. (XI. 13.) MÖK hat.) megyei katasztrófavédelmi igazgató Tagok: Talabér Márta (23/2007. (II. 22.) MÖK hat.) Veszprém Megyei Önkormányzat Igaz Sándor (28/2005. (IV. 21.) MÖK hat.) Veszprém Megyei Önkormányzat
a
(5 év időtartam)
Elnök:
2013.nov. 12.
Lassú Tamás 8100 Várpalota, Szabolcska u. 99.
2012. febr. 21.
2010. ápr. 20.
Tagok: Mezei József (MÖK 2007. II. 22-től) 8474 Csabrendek, Hegyalja u. 5. Sándor Tamás 8200 Veszprém, Boksa tér 3. (határozatlan időre)
határozatlan
27 Alapítvány neve, székhelye
Alapító(k) Várpalota Város Önkormányzata B.almádi Város Önkormányzata Ajka Város Önkormányzata Balatonfűzfő Nagyközség Önkormányzata B.füred Város Önkormányzata
Alapítás éve
Bírósági nyt. szám
Kuratóriumi összetétel
megbízás tartama
Dr. Fülöp Imre Veszprém Város Önkormányzata Szelthoffer Ferenc (2007. XII.17-től) Zirc Önkormányzat
2012. dec. 16.
Frank László (130/2008. (VI. 24.) hat.) Ajka Önkormányzat
2013. jún. 23.
Muhari Ferenc (296/2008. (IX. 30.) hat.) Balatonfűzfő Önkormányzat
2013. szept. 29.
Somogyi László tü. alez. Várpalota Önkormányzat Császár János (83/2008. (VII.10.)hat.) Pápa Város Önkormányzata
2013. júl. 9.
Bogdán Zoltán (309/2008. VI.24.) hat. Sümeg Önkormányzat
2013. jún. 23.
Papp József tü. alez. Balatonalmádi Önkormányzat
Az alapítvány titkára: Nagyné Debreczeni Katalin tel.:620-800
Felügyelő bizottság összetétele
megbízás tartama
28 Alapítvány neve, székhelye Veszprém Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Veszprém, Megyeház tér 1. Utolsó módosítás: 182/2003. (VI.12.) MÖK határozat 73/2004. (VI.17.) MÖK határozat 24/2007. (II. 22.) MÖK határozat 219/2007. (XII.13.) MÖK határozat 179/2008. (XI. 13.) MÖK határozat 48/2010. (II. 18.) MÖK határozat 139/2010. (VI. 17.) MÖK határozat
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Alapítás éve 1990
Bírósági nyt. szám Pk.60.119/1990/2 (21. sorsz.)
Kuratóriumi összetétel A kuratórium elnöke és a közalapítvány képviselője: Nagy Adrienn 8200 Veszprém, Mátyás u. 6. Tagok:
megbízás tartama 4 év (24/2007. (II. 22.) MÖK határozat 2011. II.21-ig)
Felügyelő bizottság összetétele Elnök: Tarrné Mészöly Éva 8200 Veszprém, Kankalin u. 2 /B Tagok:
Galambos Szilvia 8100 Várpalota, Gyöngyvirág u. 11. Mihályi Balázs 8200 Veszprém, Március 15. u. 4/B. Óvádi Péter 8200 Veszprém, Avar u. 40/C. Stolár Mihály 8400 Ajka, Juhar sor 5. Szirbek Rita 8500 Pápa, Huszár ltp. 29/B (Lev. cím: 8500 Pápa, Szabó E. u. 64.) Horváth Ernő 8300 Tapolca, Bajcsy Zs. utca 52. (139/2010. (VI. 17.) MÖK határozat 2014.VI.17-ig) Wohlfart Zsuzsanna 8200 Veszprém, Haszkovó u. 12/C
Az alapítvány titkára: Göndör József
Huszárné Bacsárdi Valéria 8100 Várpalota, Bezerédi u. 40. (179/2008. (XI.13.)) Farkas Barbara 8200 Veszprém, Látóhegy u. 2/A. (48/2010. (II. 18.)) (határozatlan időre)
megbízás tartama határozatlan
29 Alapítvány neve, székhelye "Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány” Veszprém, Komakút tér 3. Utolsó módosítás: 183/2003. (VI. 12.) MÖK határozat 67/2006. (VI. 15.) MÖK határozat 27/2007. (II. 22.) MÖK határozat 17/2008. (II. 21.) MÖK határozat 31/2009. (III. 26.) MÖK határozat
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Alapítás éve 1992
Bírósági nyt. szám Pk.60.048/1992/4 (a kuratórium tagja és titkára a Megyei Vállalkozási Központ mindenkori igazgatója) Nyilvántartási szám: 335.
Kuratóriumi összetétel A kuratórium elnöke és az alapítvány képviselője: Balogh Ákos 8230 Balatonfüred, Kistói u. 16.
megbízás tartama
Felügyelő bizottság összetétele
4 év Elnök: (27/2007. II.22. MÖK hat., Ulrich Krisztián 2011. II. 21-ig) 8420 Zirc, Szikra u. 13.
Tagok:
Tagok:
Császár László 8300 Tapolca, Juhász Gy. u. 17.
Farkas Károly 8500 Pápa, Somlai u. 96.
Farkas Imre 8330 Sümeg, Arany J. u. 19.
Schindele György 8230 Balatonfüred, Tamási Á. u. 12/A.
Fülöp Zoltán 8400 Ajka, Határ u. 22. Gergely Adrienn 8220 Balatonalmádi, Martinovics u. 21. Kovács Zoltán János 8448 Ajka-Bakonygyepes, Korong u. 2. Novák Zoltán 8400 Ajka, Széchenyi u. 86. Pálfy Sándor 8230 Balatonfüred, Dózsa u. 1. Pipis István 8200 Veszprém, Egyetem u. 1/a. 424-033; 424-044
megbízás tartama határozatlan
30 Alapítvány neve, székhelye „Veszprém Megye Kultúrájáért” Közalapítvány Veszprém, Megyeház tér 1. Utolsó módosítás: 184/2003. (VI.12.) MÖK határozat 74/2004. (VI.17.) MÖK határozat 25/2007. (II. 22.) MÖK határozat 16/2008. (II.21.) MÖK határozat 47/2008. (III.27.) MÖK határozat 180/2008. (XI. 13.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Bíróság a 2010. május 27. napján meghozott 6.Pk.60.370/1991/38. sz. végzésével megszűntnek nyilvánította és elrendelte a bírósági nyilvántartásból való törlését
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Alapítás éve 1991
Bírósági nyt. szám
Kuratóriumi összetétel
A kuratórium elnöke és a Pk. 60.370/1991/15 közalapítvány képviselője: (283. sorsz.) Raffay Béla 8256 Salföld, Kossuth u. 15.
megbízás tartama 4 év (25/2007. (II. 22.) MÖK határozat 2011. II.21ig)
Felügyelő bizottság összetétele Elnök: Bognár Ferenc 8300 Tapolca, Juhász Gy. u. 43/A.
Tagok:
Tagok:
Berki Józsefné 8109 Tés, Petőfi u. 49/A.
Molnár Margit 8200 Veszprém, Cserhát u. 8.
Bikádi László 8229 Csopak, Óbor u. 1.
Németh Izabella 8200 Veszprém, Csererdő ltp. II/2. I.e.
Kovács Norbert (16/2008. (II. 21.) MÖK hat.) 8494 Kiscsősz, Kossuth u. 5.
2011. II.21-ig. (4 évre 25/2007. (II. 22) MÖK határozattal 2011. II. 21-ig)
Halmay György 8200 Veszprém, Szilvádi u. 10/E. Dr. Hermann István 8500 Pápa, Szabó D. u. 14. Pápay Ágnes (180/2008. /XI. 13.) MÖK hat.) 8200 Veszprém, Zápor u. 3/H. Dr. Németh Márta 8500 Pápa, Rozmaring u. 14.
Az alapítvány titkára:Németh Sándorné
2012. nov. 12-ig
megbízás tartama 4 év 2011. II. 21-ig
31 Alapítvány neve, székhelye „Veszprém megye közoktatásáért” Közalapítvány
A közalapítvány jelenlegi irodájának címe: 8200 Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/400-840
Alapító(k) Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Veszprém Megyei Jogú Város Utolsó módosítás: Önkormányzatá 185/2003. (VI. 12.) MÖK határozat nak Közgyűlése 75/2004. (VI .17.) MÖK határozat 7/2005. (II. 17.) MÖK határozat 68/2006. (VI. 15.) MOK határozat 26/2007. (II. 22.) MÖK határozat 211/2008. (XII. 4.) MÖK határozat 30/2009. (III. 26.) MÖK határozat 131/2010. (VI. 17.) MÖK határozat Székhely: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.
Alapítás éve 1997
Bírósági nyt. szám
Kuratóriumi összetétel
A kuratórium elnöke és a Pk.60.119/1997/16 közalapítvány képviselője: (955. sorsz.) Dr. Borsi Lőrinc 8220 Balatonalmádi, Apáczai Cs. J. u. 6. (2006.08.01-től) Tagok:
megbízás tartama határozat lan időre szól a megbízatásuk
Felügyelő bizottság összetétele Elnök: Dr. Szabó Sándor 8200 Veszprém, Egry u. 6/g. Szentai Györgyné 8200 Veszprém, Lóczy L. u. 33/3. (261/2008. (X.30.) Kh. (VMJV)
Kovács József 8460 Devecser, Honvéd u. 31.
Tagok:
Dr. Tölgyesi József 8200 Veszprém, Május 1. u. 2/1 (Megyei jogú Város Képvis.)
Koncz Annamária 8100 Várpalota, Puskin u. 18. (211/2008. (XII.4.) MÖK hat.
Papp János 8248 Nemesvámos, Dózsa Gy. u.6. (a Megyei Munkaügyi Tanács képv.) Kaiser Márta Alexandra 8230 Balatonfüred, Bél M. u. 18. (a Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolg. Képv.) Bőle Károlyné 8100 Várpalota, Bán Aladár u. 18. Csömöz Éva 8200 Veszprém, Lóczy L. u. 16/A. (321/2008. (XII.18.) Kh. (VMJV) Hári Lenke 8230 Balatonfüred, Muskátli u. 22. Az alapítvány titkára:Molnár Erika Tel.: 400-840
megbízás tartama határozatlan
32 7. sz melléklet
A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdoni részesedésével működő gazdasági társaságok 2009. december 31-i egyes mérlegadatai eFt-ban Társaság neve
Bakonykarszt Zrt. Kittenberger K. Növény- és Vadaspark Nonprofit Kft. Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft. Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Rt. Veszprém Megyei Fűtés és Melegvíz Szolgáltató Nonprofit Kft. Pápai Termálvízhasznosító Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Pápai Ingatlanfejlesztő Kft.
Mérleg főösszeg
Saját tőke
Jegyzett tőke
Tőketartalék
6.198 220
Eredménytartalék
11.062 730
9.437 693
886 170
1.621 262
81.840
53.102
58.500
-17.238
7.027.750
1.542.247
1.683.500
33.249
Lekötött tartalék
Értékelési tartalék
259 624
Mérleg szerinti eredmény
472 417
17.000
Céltartalékok
-
-5.160
100 (0,157%)
-174.502
1.681.666 (99,9%)
510
1.742.590
597.177
1.596.000 jegyzett, de még be nem fizetett tőke - 772.000
MÖK részesedés nyilvántartási értéke 14.420 (1,6%) 10.800 (2,63%)
260 (51%)
-266.767
41.421
-1.477
19.152
782.000 (49%)
260 (52%)
33 8. sz melléklet
A költségvetési bevételek alakulása évenként és bevételi forrásonként Adatok ezer forintban Megnevezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24.
Intézményi ellátási díjak és alkalmazottak térítése Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek és visszatérülések Hozam és kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Illetékek Személyi jövedelemadó részesedés Normatív állami hozzájárulás Központosított előirányzatok Helyi önkormányzatok színházi támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Címzett támogatás Céltámogatás Önkormányzat egyéb költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány működési célú igénybevétele Előző évi előirányzatmaradvány, pénzmaradvány felhalmozási célú igénybevétele Egyéb pénzforgalom nélküli bevételek Működési célú hitelek, kötvények bevételei Egyéb finanszírozási célú működési bevételek Felhalmozási célú hitelek, kötvények bevételei Egyéb finanszírozási célú felhalmozási bevételek Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2006. évi teljesítés
2007. évi teljesítés
2008. évi teljesítés
933 564 1 686 566 290 764 157 197 84 951 2 499 088 2 712 595 3 654 568 144 057 292 700 117 484 754 620 46 489 9 048 1 193 276 7 535 326
1 019 410 1 613 145 406 031 148 773 59 727 1 910 074 1 766 987 4 287 925 649 534 292 700 133 462 461 763 15 108 7 150 2 516 347 8 124 545
0
0
809 831 11 867 0 14 863 64 165
2009. évi teljesítés
2010. évi terv
2007-2010. ÖSSZESEN
1 105 297 1 030 710 257 004 731 928 62 166 2 177 516 839 001 5 674 943 1 374 954 292 700 123 599 84 278 38 010 0 274 849 3 446 447
1 087 760 650 433 221 591 636 134 106 953 1 894 415 851 092 5 417 446 442 481 295 600 97 476 0 0 0 407 961 1 630 497
1 104 213 495 291 211 983 359 060 39 586 1 570 000 473 000 4 840 739 404 413 205 900 60 145 0 2 703 0 287 871 1 877 906
4 316 680 3 789 579 1 096 609 1 875 895 268 432 7 552 005 3 930 080 20 221 053 2 871 382 1 086 900 414 682 546 041 55 821 7 150 3 487 028 15 079 395
0
0
743 241
743 241
1 004 593
5 082 888
0
4 695 105
10 782 586
-29 087
116 0 15 746 5 002 151 817 681 -128 212
74 157 0 11 574 131 341 12 486 -83 131
1 252 414 12 182 0 0 3 599 999 -175 963
0 828 990 0 519 095 30 276 0
1 326 687 841 172 27 320 5 652 587 4 460 442 -387 306
22 983 932
30 124 756
22 742 717
18 428 471
18 749 517
90 045 461
34 9. sz melléklet
Költségvetési kiadások ágazatonként és a költségvetés belső aránya szerint
Adatok ezer forintban Ezen belül
Munkaadókat terhelő járulékok
Dologi kiadás és működési célra átadott pénzeszközök és egyéb működési kiadások
2 100 956
593 414
4 182 582
4 227 304
3 801 826
4 427 494
4 815 290
3 055 548
911 510
760 291
87 941
0
0
4 447 802
19 520 157
11 180 558
3 323 073
4 113 968
901 168
1 390
0
288 225
248 186
1 195 251
803 333
233 119
139 578
19 221
0
0
3 142 952
712 951
739 782
13 559 110
5 458 848
1 745 390
6 201 378
153 494
0
0
865 815 2 497 546 604 996
950 924 2 701 569 622 210
889 665 2 638 450 617 526
782 034 2 329 002 610 369
3 488 438 10 166 567 2 455 101
1 594 766 5 479 896 1 041 548
480 595 1 579 815 277 538
1 380 743 2 914 444 1 025 952
32 334 192 412 110 063
0 0 0
0 0 0
87 548
77 011
64 742
56 819
15 704
214 276
85 591
25 770
99 219
3 696
0
0
236 566 525 111 134 701 32 384
230 733 480 403 130 481 36 771
240 015 334 730 154 304 27 979
220 903 326 077 151 223 22 043
213 116 342 604 127 036 8 099
904 767 1 483 814 563 044 94 892
486 871 721 734 326 040 55 199
144 524 217 648 96 021 16 147
252 470 477 778 120 182 23 428
20 902 66 654 20 801 118
0 0 0 0
0 0 0 0
84 284
61 545
38 884
40 002
17 783
158 214
81 797
24 889
51 528
0
0
0
Intézménygazdálkodási Iroda
-
-
13 251
19 830
19 782
52 863
30 026
8 404
12 832
1 601
0
0
Szakképzés-szervezési Társulások
-
-
62
170 227
426 760
597 049
94 600
30 097
192 672
272 776
0
6 904
21 989 811
25 075 497
20 007 335
14 770 060
18 749 517
78 602 409
32 597 311
9 707 954
21 949 045
6 110 485
3 803 216
4 434 398
Megnevezés
1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Központilag kezelt előirányzatok (Hivatal, Közgyűlés, Kisebbségi Önkormányzatok) Alapfokú oktatás Középiskolai oktatás, szakképzés Oktatási, nevelési, módszertani feladatok Fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása Gyermek- és ifjúságvédelem Szociális intézeti ellátás Színház tevékenység Közösségi művelődési tevékenység Könyvtári tevékenység Múzeumi tevékenység Levéltári tevékenység Sport tevékenység Turisztika és egyéb tevékenység
ÖSSZESEN
2006. évi tény
2007. évi tény
2008. évi tény
2009. évi tény
2010. évi terv
2007-2010. összesen
3 428 533
5 183 723
4 414 516
2 446 469
7 288 868
19 333 576
1 075 364
1 152 992
1 297 897
1 231 811
1 132 590
4 120 583
4 467 826
5 666 690
4 937 839
292 816
322 230
336 610
8 180 291
8 963 425
870 782 2 340 413 580 435
Személyi juttatások
Felhalmozási kiadások
Finanszírozási kiadások
Általános tartalék, Céltartalék
35
A költségvetési kiadások alakulása évenként és főbb feladatcsoportonként
10. sz melléklet
Adatok ezer forintban Megnevezés
1. 2.
Működési kiadások Beruházási kiadások és pénzügyi befektetések
2006. évi teljesítés
2007. évi teljesítés
2008. évi teljesítés
2009. évi teljesítés
2010. évi terv
2007-2010. ÖSSZESEN
19 631 139
20 857 731
17 229 572
13 632 683
12 554 817
64 274 803
1 925 552
1 381 228
1 252 945
530 657
1 238 970
4 403 800
3.
Felújítások
110 254
54 986
138 022
134 270
41 395
368 673
4.
Egyéb felhalmozási célú támogatások és kölcsönök
186 754
268 859
223 963
345 856
500 101
1 338 779
5.
Pénzforgalom nélküli kiadások
11 867
0
0
0
4 379 298
4 379 298
6.
Működési célú hitelek, kötvények kiadásai
0
0
1 390
0
12 182
13 572 3 599 999
7.
Egyéb finanszírozási célú működési kiadások
117 681
2 499 997
1 100 002
0
0
8.
Felhalmozási célú hitelek, kötvények kiadásai
0
0
6 087
12 754
12 754
31 595
9.
Egyéb finanszírozási célú felhalmozási kiadások
0
0
0
148 050
10 000
158 050
6 564
12 696
55 354
-34 210
0
33 840
21 989 811
25 075 497
20 007 335
14 770 060
18 749 517
78 02 409
10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások KIADÁSOK ÖSSZESEN
36
A Veszprém Megyei Önkormányzat egyszerűsített mérlegei (2006-2009. években)
11. sz melléklet Adatok ezer forintban
Megnevezés
I. II. III. IV. A.) I. II. III. IV. V. B.)
ESZKÖZÖK Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök Befektetett eszközök összesen Készletek Követelések Értékpapírok Pénzeszközök Egyéb aktív pénzügyi elszámolások Forgóeszközök összesen
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
2006. év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
2007. év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
2008. év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
2009. év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
33 208 12 705 841 683 227 206 742 13 629 018 246 237 3 452 717 817 681 1 899 599 70 237 6 486 471
42 605 13 411 713 66 910 319 557 13 840 785 254 727 134 837 2 499 997 5 930 715 82 933 8 903 209
39 623 9 675 705 1 741 435 3 555 405 15 012 168 146 572 97 222 3 599 999 3 412 851 138 287 7 394 931
53 326 9 560 210 1 867 993 3 532 700 15 014 229 149 865 315 142 0 5 895 015 104 077 6 464 099
20 115 489
22 743 994
22 407 099
21 478 328
4 427 800 11 012 777 0 15 440 577 1 051 346 -29 227 1 022 119 64 165 2 646 200 942 428 3 652 793
4 483 737 6 466 119 0 10 949 856 5 112 516 74 157 5 186 673 5 066 579 713 911 826 975 6 607 465
3 729 619 8 896 226 0 12 625 845 2 903 495 0 2 903 495 6 104 401 125 715 647 643 6 877 759
3 729 619 4 927 181 0 8 656 800 5 439 063 0 5 439 063 6 292 333 542 285 547 847 7 382 465
20 115 489
22 743 994
22 407 099
21 78 328
FORRÁSOK 1. 2. 3. D.) I. II. E.) I. II. III. F.)
Induló tőke Tőkeváltozások Értékelési tartalék Saját tőke összesen Költségvetési tartalékok Vállalkozási tartalékok Tartalékok összesen Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Egyéb passzív pénzügyi elszámolások Kötelezettségek összesen
FORRÁSOK ÖSSZESEN
37 12. sz melléklet
2006-2010. években feladatmutatók alakulása a Veszprém Megyei Önkormányzatnál ágazatonként átlagállomány (fő) Megnevezés Gyógypedagógiai oktatásban résztvevő tanulók Általános iskolai oktatás Gimnázium, szakközépiskola, szakiskola 9-10. évfolyamán oktatott tanulók Iskolai szakképzés, szakmai elméleti oktatás Alapfokú művészetoktatás Fejlesztő felkészítés, korai fejlesztés, gondozásban részesülők Oktatásban résztvevők összesen: ebből: Oktatásban résztvevők átvett intézmények nélkül Középfokú képzésben résztvevők kollégiumi ellátása ebből: Átvett intézmények nélkül Sajátos nevelésű tanulók kollégiumi ellátása
Feladatmutató
2006. évi tény
2007. évi tény
2008. évi tény
2009. évi tény
tanuló tanuló
903 -
932 -
1 023 37
1 074 50
1 077 -
tanuló
5887
6 422
7 605
7 238
7 067
tanuló tanuló tanuló
1611 346 74 8 821
90
1 720 771 71 9 916 8 774 1 225 1 152 86
2 024 1 561 65 12 315 9 119 1 320 1 103 82
1 763 1 481 73 11 679 8 865 1 243 1 032 75
1 780 1 431 77 11 432 8 679 1 193 988 74
tanuló tanuló tanuló tanuló
1215
2010. évi terv
Csecsemőotthoni ellátás Nevelőotthoni és családiházas ellátás Nevelőszülői ellátás Gyermekvédelem összesen:
ellátott ellátott ellátott
6 218 280 504
6 217 285 508
12 175 309 496
7 152 325 484
3 157 320 480
Fogyatékos gyermekek intézményi ellátása Pszichiátriai betegek és fogyatékos személyek intézményi ellátása Demens betegek bentlakásos intézményi ellátása és emelt színvonalú bentlakásos ellátás Átlagos szintű ápolást nyújtó szociális intézményi ellátás Fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása és nappali szociális intézeti ellátás Szociális ellátásban résztvevők összesen:
ellátott ellátott
61 623
67 625
64 628
64 639
67 639
ellátott
105
145
123
111
96
ellátott
642
599
604
609
618
ellátott
10
14
16
11
11
1 441
1 450
1 435
1 434
1 431
38 13. sz melléklet
Ellátottak létszámának alakulása a közoktatási intézményekben 2006-2010. Intézmény megnevezése Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Várpalota Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Ajka Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pápa Bartók Béla Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Tapolca-Diszel Járdányi Pál Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tapolca III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zirc Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Várpalota Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfüzfő Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium., Veszprém Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Balatonfüred Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Balatonfüred Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, Pápa Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ajka Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Tapolca Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Ajka Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon, Gic Széchenyi István Szakképző Iskola, Tapolca ÖSSZESEN
2006. évi 2007. évi 2008. évi 2009. évi tény tény tény tény 165 146 157 159
2010. évi terv 156
132 211
137 218
142 224
141 225
145 233
187
180
178
174
172
346 -
339 66
328 173
321 190
308 189
333 425 337 631 683 810 399 653 403 509 1 096 426 952 49 -
121 414 525 338 645 627 769 396 683 399 484 1 074 420 290 176 149 137 883 26 203
355 549 700 337 650 635 757 395 933 397 476 1 029 419 864 546 448 402 562 408
357 494 668 336 642 637 744 374 725 404 464 961 425 851 583 458 375 663 -
359 469 618 337 672 634 727 333 716 411 432 913 425 814 587 453 351 667 -
8 747
9 845
12 064
11 371
11 121
39 Intézmény megnevezése Közgyűlés és bizottságai működésével kapcsolatos kiadások Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala, Veszprém Megyei Illetékhivatal Központilag kezelt összesen: Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Várpalota Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Ajka Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pápa Bartók Béla Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa Szász Márton Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Tapolca-Diszel Járdányi Pál Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tapolca III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zirc Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Várpalota Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfüzfő Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium., Veszprém Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Balatonfüred Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Balatonfüred Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, Pápa Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ajka Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg Batsányi János Gimnázium és Kollégium, Tapolca Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Ajka Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon, Gic Széchenyi István Szakképző Iskola, Tapolca Oktatás összesen:
2006. évi 2007. évi 2008. évi 2009. évi tény tény tény tény 2,00 2,00 2,00 2,00 79,00 82,00 87,00 88,00 53,00 134,00 84,00 89,00 90,00
2010. évi terv 2,00 89,00 91,00
51,00
49,00
47,00
45,00
45,00
106,00 66,00
108,00 64,00
106,00 64,00
109,00 62,00
103,00 54,00
49,00
47,00
46,00
49,00
45,75
29,00 -
28,00 14,00
27,00 44,00
25,00 43,00
23,50 45,00
38,00 52,00 73,00 93,00 96,00 102,00 60,00 77,00 50,00 82,00 122,00 48,00 105,00 53,00 1 352,00
9,00 42,00 57,00 69,00 90,00 93,00 92,00 58,00 76,00 48,00 80,00 112,00 47,00 26,00 21,00 14,00 17,00 104,00 27,00 19,00 1 411,00
28,00 51,00 66,00 68,00 89,00 91,00 91,00 55,00 140,00 46,00 75,00 108,00 46,00 77,00 65,00 44,00 52,00 39,00 29,00 1 594,00
21,00 47,00 62,00 67,00 83,00 95,00 82,00 61,00 71,00 44,00 69,00 94,00 47,00 67,00 65,00 36,00 39,00 82,00 1 465,00
27,00 49,00 58,00 85,00 84,00 89,50 87,50 54,00 76,00 44,50 69,00 96,00 44,00 76,00 64,50 45,50 46,00 89,00 1 500,75
40 Intézmény megnevezése Veszprém Megyei Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Veszprém Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet, Veszprém Veszprém Megyei Önkormányzat Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Veszprém Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém Veszprém Megyei Önkormányzat Csecsemő- és Fogyatékos Személyek Otthona, Veszprém Összesen:
2006. évi 2007. évi 2008. évi 2009. évi tény tény tény tény 63,00 66,00 73,50 69,50 1 552,00 1 482,00 400,50 166,00 166,00 166,00 176,00 59,00 59,00 58,00 67,00 142,00 141,00 121,50 104,00 59,00 54,00 54,00 2 041,00 1 968,00 873,50 416,50
2010. évi terv 69,50 166,00 151,50 8,00 395,00
Dr. Magyar Károly Pszichiátriai Betegek Otthona, Kamond Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Pápakovácsi Veszprém Megyei Önkormányzat "Batthyány Ilona" Fogyatékosok Otthona, Dáka Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Szőc Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Devecser Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Peremartongyártelep Veszprém Megyei Önkormányzat Fenyveserdő Ápoló-Gondozó Otthona, Veszprém Szociális összesen:
49,00 54,00 129,00 114,00 88,00 61,00 84,00 47,00 83,00 709,00
49,00 52,00 130,00 115,00 88,00 60,00 82,00 46,00 82,00 704,00
49,00 52,00 135,00 114,00 83,00 60,00 82,00 46,00 82,00 703,00
0,00 52,00 163,00 108,00 85,00 58,00 79,00 43,00 88,00 51,00 727,00
52,00 186,50 112,00 81,00 59,00 82,00 45,00 81,00 46,00 744,50
Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém Kabóca Bábszínház, Veszprém Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, Veszprém Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc Veszprém Megyei Levéltár, Veszprém Közművelődés összesen:
111,00 21,00 21,00 64,00 94,00 19,00 39,00 369,00
118,00 21,00 15,00 59,00 87,00 18,00 37,00 355,00
107,00 3,00 9,50 52,00 78,00 18,00 35,50 303,00
96,00 9,50 52,00 55,00 18,00 38,00 268,50
103,00 0,50 48,00 54,10 16,00 37,00 258,60
7,00 8,00 5,00 20,00 4 471,00
7,00 3,00 5,00 15,00 4 438,00
7,00 5,00 3,00 15,00 3 473,50
7,00 5,00 6,00 18,00 2 877,00
0,50 5,00 6,50 12,00 2 898,85
Veszprém Megyei Testnevelési és Sporthivatal, Veszprém Megyei Közigazgatási és Informatikai Szolgáltató Iroda, Veszprém Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal, Veszprém Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája Összesen: MINDÖSSZESEN
41 14. sz melléklet
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006-2009. évi költségvetései egyes előrányzatainak teljesítési adatairól Adatok ezer forintban Megnevezés
2006. évi teljesítés
2007. évi teljesítés
2008. évi teljesítés
2009. évi teljesítés
ÖSSZESEN
BEVÉTELEK Címzett támogatás Céltámogatás Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel egyéb szervektől Balatontourist bevétel * Felhalmozási hitel „Veszprém Megye Fejlődéséért” Kötvény bevonása
754 620 46 489 161 073 212 802 2 020 000 44 165 0
461 763 15 108 159 911 186 121 2 020 000 2 151 0
84 278 38 010 216 202 157 781 0 131 341 0
0 0 330 670 205 868 0 0 170 000
1 300 661 99 607 867 856 762 572 4 040 000 177 657 170 000
BEVÉTELEK ÖSSZESEN
3 239 149
2 845 054
627 612
706 538
7 418 353
KIADÁSOK Beruházási kiadások és pénzügyi befektetések Felújítások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű működési kiadások Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre
1 925 552 110 254 143 669 28 085 157 118 228 202
1 381 228 54 986 234 804 24 705 221 518 205 902
1 252 945 138 022 165 256 54 622 623 568 565 565
530 657 134 270 305 673 40 183 116 301 180 634
5 090 382 437 532 849 402 147 595 1 118 505 1 180 303
KIADÁSOK ÖSSZESEN
2 592 880
2 123 143
2 799 978
1 307 718
8 823 719
* 2006. évi teljesítés oszlopban szereplő Balatontourist bevételből 1 010 000 ezer forint 2005. évi pénzmaradvány
42 15. sz melléklet
KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat hitelállományának alakulásáról
Megnevezés
Veszprém Megyei Önkormányzat működési költségvetésének finanszírozására szolgáló hitelkeret Működési célú hitelek összesen:
Hitel összege
1 000 000
Hitel lejárata
Adatok ezer forintban A visszafizetés üteme Kifizetett kamat és átalány összege 2007. 2008. 2009. 2010. évben évben évben évben
2006. évben
2011.06.24
1 000 000
0
0
0
0
"Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében: A Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő 12 egészségügyi, szociális és oktatási intézmény mosodáinak korszerűsítése energia- és költségmegtakarítás céljából
177 657
2025.09.05
4 012
5 348
"Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében: Baláca, múzeumi kiállítóhely közösségi-közművelődési célú épület kialakítása "Veszprém Megye Fejlődéséért" Kötvény CHF-ben Felhalmozási célú hitelek összesen:
20 000
2025.12.05
1 256
552
33 331 000 33 528 657
2027.12.20
145 370 150 638
221 712 227 612
0
0
0
0
43 16. sz melléklet
KIMUTATÁS a választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről Megnevezés 1. Egyszeres jellegű kiadások: Lóczy Lajos Alapítvány támogatása Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és kollégium, Balatonfűzfő szakképzési hozzájárulás visszafizetési kötelezettség (tőkerész) Veszprém Megye Területrendezési Terv Tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskolaműködéséhez történő hozzájárulás "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Hitelprogram keretében: A Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő 12 egészségügyi, szociális és oktatási intézmény mosodáinak korszerűsítése energia- és költségmegtakarítás céljából "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Fejlesztési Hitelprogram keretében: Baláca, múzeumi kiállítóhely közösségi-közművelődési célú épület kialakítása "Veszprém Megye Fejlődéséért " Kötvény Működési célú hitel visszafizetése ÖSSZESEN
2011. évi terv
Adatok ezer forintban Következő években esedékes
100 3 515
7 800 12 753 18 000
177 657
1 800
20 000
180 000
5 000 000 1 000 000 6 197 657
223 968
2. Folyamatos jellegű kiadások: Bakonyi Szakképzés Szervezési Társulás működési kiadásaihoz hozzájárulás
1 700
Balaton-felvidék-Somló Szakképzés Szervezési Társulás működési kiadásaihoz hozzájárulás
1 400
Pápai Szakképzés Szevezési Társulás működési kiadásaihoz hozzájárulás
1 800
Térségi feladatot is ellátó városi fenntartású intézmények működéséhez hozzájárulás Darvastói Értelmi fogyatékosokat Foglalkoztató Intézetben lévő Veszprém Megyei gondozatottakellátása miatt működési támogatás
2 400
Bakonyi Természettudományi Múzeum részére bérelt helyiségek bérleti díja
5 000 4 750 19 000 12 000 3 500 2 281
Pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok ellátása Szemünk Fénye program már meglévő intézmények esetében bérleti díj ORGAN-P support díj Vas Megyei Öbkormányzattal kötött közoktatási megállapodás alapján 4 fő sajátos nevelési igényű tanuló ellátása Intézmények hőszolgáltatási díja ÖSSZESEN
168 000 221 831
0
MINDÖSSZESEN
445 799
6 197 657
44 17. sz melléklet
A megyei önkormányzat által pályázati keretek között megítélt támogatások /eFt/ 2007.
2008.
2009.
2010.
összesen
Pályázati Önerő Kiegészítő Keret
67.000
91.000
-
-
158.000
Hátrányos helyzetű települések támogatása:
20.000
15.000
-
-
35.000
Műemlék és egyházi építmények felújítása, restaurálása:
15.000
18.000
-
-
33.000
Kedvezményezett kistérségekben lévő kistelepülések támogatása:
-
35.000
58.000
-
93.000
Egyházi építmények felújítása, restaurálása:
-
-
15.000
-
15.000
102.000
159.000
73.000
-
334.000
Összesen:
Támogatott programok száma 2007.
2008.
2009.
2010.
összesen
Pályázati Önerő Kiegészítő Keret
22
29
-
-
51
Hátrányos helyzetű települések támogatása:
34
30
-
-
64
Műemlék és egyházi építmények felújítása, restaurálása:
18
19
-
-
37
Kedvezményezett kistérségekben lévő kistelepülések támogatása:
-
30
67
-
97
Egyházi építmények felújítása, restaurálása:
-
-
4
-
4
74
108
71
-
253
Összesen:
45
MÖK támogatott és bírálat alatt levő pályázatai
Sorszám
Kódszáma
Projekt összköltsége (Ft)
Önrész összege (M Ft)
Támogatás összege (Ft)
1
1713/9 ( Norvég Alap)
10 086 139 Ft
4 047 000 Ft
6 039 139 Ft
2
KDOP-5.3.2.-2007-0027
25 356 000 Ft
5 356 000 Ft
20 000 000 Ft
3
KDOP-2.1.1/B-09-2009-0022
109 882 050 Ft
22 930 824 Ft
86 951 226 Ft
4
KDOP-5.1.1/2f-2008-0017
464 745 315 Ft
215 455 928 Ft
249 289 387 Ft
5
KDOP-5.3.2.-09-2009-0005
33 325 500 Ft
3 332 550 Ft
29 991 780 Ft
6
KEOP-5.3.0/A/09-2010-0399
91 723 297 Ft
22 930 824 Ft
68 792 473 Ft
7
KIOP-1.7.0F-05/1-2006-01-0021/3
218 325 897 Ft
130 995 538 Ft
87 330 359 Ft
8
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0028
117 327 200 Ft
0 Ft
117 327 200 Ft
18. sz melléklet
Kedvezményezett intézmény "Batthyány Ilona" Fogyatékosok Otthona, Dáka akadálymentesítés Külsővati idősek otthona komplex akadálymentesítése Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Balácapuszta római villagazdaság turisztikai fejlesztése Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium Szőc Idősek Otthona komplex akadálymentesítés Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium energiahatékony felújítása Pápa Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium fűtéskorszerűsítése Veszprém Megyei Önkormányzat (5 intézmény) kompetencia alapú oktatás
46
Sorszám
Kódszáma
Projekt összköltsége (Ft)
Önrész összege (M Ft)
Támogatás összege (Ft)
9
TIOP 111-07/1-2008-0553
271 839 500 Ft
0 Ft
271 839 500 Ft
10
TIOP-1.1.1-09/1-2010-0176
19 938 620 Ft
0 Ft
19 938 620 Ft
11
TIOP-1.2.2.-08/1-2009-0003
38 862 263 Ft
0 Ft
38 862 263 Ft
12
TIOP-1.2.2-09/1-2010-0030
99 386 459 Ft
0 Ft
99 386 459 Ft
13
TIOP-2.2.5/09/1- bírálat alatt
3 920 000 000 Ft
1 420 000 000 Ft
2 500 000 000 Ft
14 Összesen:
TIOP-3.4.2.-08/1-2008-0121
49 688 920 Ft 5 470 487 160
2 981 336 Ft 1 828 030 000
46 707 584 Ft 3 642 455 990
Kedvezményezett intézmény 23 db intézmény informatikai fejlesztés Kisfaludy Sándor Gimnázium Sümeg, Kozmutza Flóra ált isk. Veszprém, Széchenyi Ferenc SZKI Balatonfüred, Thuri György Gimnázium Várpalota informatikai fejlesztés Megyei Múzeumi Igazgatóság Laczkó Dezső Múzeum oktatóterem kialakítása Megyei Múzeumi Igazgatóság Török I. u. 5. tanulmányi raktár kialakítása Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház regionális onkológiai központ megvalósítása 8 db lakásotthon felújítása
47
Megvalósult és folyamatban lévő fejlesztések évenkénti ütemezésben
19. sz melléklet
Adatok ezer forintban 2006. évben • Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona Dáka címzett támogatással megvalósuló rekonstrukció 182 026 2006. évi üteme • Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet traumatológiai műtőblokk rekonstrukció 2006. évi 424 500 üteme • Céltámogatással megvalósuló orvosi-gépműszer beszerzés (saját forrás 2005. évről + 147 273 céltámogatás) • Onkológiai Centrum építésének előkészítése 19 185 • Veszprém Megyei Levéltár új elhelyezésére kialakítandó épületállomány beruházása 2006. évi 199 490 ütem • Közművelődési intézmények új elhelyezése (Megyei Levéltár II. ütem múzeumi restaurátor 79 911 központ kialakítása) fedezete: CÉDE támogatás 21.000 e Ft, saját forrás 9.000 e Ft, Balatontourist részvények árbevételéből 50.000 e Ft • Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium Várpalota, vasipari tanműhely korszerűsítése 13 177 • Közkincs Kulturális Alapprogram hitel és önrész 22 500 • Mosodák rekonstrukciója hitel és kamatai 58 889 • VMÖ Hivatala fejlesztései 13 236 • Megyei Illetékhivatal fejlesztései 9 305 • Bakonyi Természettudományi Múzeum Zirc, új épület beruházás befejezése 67 018 • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Balatonfüzfő, Kollégium 77 707 megvásárlása VIDEOTON RT-től • Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa fűtésrekonstrukció önerő + pályázati 68 987 bevételek • Megyei Múzeumi Igazgatóság Veszprém, Vár u. 12 sz alatti épület átalakításának költsége 2 441 • Megyei Közművelődési Intézet tetőtér beépítése 15 988 • Idősek Otthona, Szőc konyha üzemét, irodákat magába foglaló, és a demens ellátás céljait 3 967 szolgáló főépület tetőcseréje • Közműépítési hozzájárulás és csatorna hálózat kiépítése a nyárádi és mezőlaki családi házakban 1 595 • Idősek Otthona, Pápakovácsi szennyvízhálózatra történő rákötés 1 210 • Idősek Otthona és Módszertani Intézmény,Külsővat területén lévő üzlethelyiség megvásárlása 2 000 • Zircen nevelőszülői családi ház kialakítása 13 157 • Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és 4 432 Gyermekotthon, Gic 3 db könnyűszerkezetescsaládi ház szavatossági időn belüli garanciális hibáinak kijavítására szolgáló fedezet megelőzése • Dr. Magyar Károly Pszichiátriai Betegek Otthona, Kamond rekonstrukció címzett támogatási 4 610 pályázat • Veszprémi Petőfi Színház műhelyház fűtési rendszerének átalakítása 2 682 • Veszprémi Petőfi Színház műhelyház fűtési rendszerének átalakítása a színház felújítása, 2 021 színháztechnikai fejlesztése címzett támogatás igénybevételével (önrész) • Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Ajka tanműhely vásárlása és 16 000 felújítása • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat tetőtér beépítés II.ütem 10 109 • VMÖ Idősek Otthona, Szőc gépkocsi vásárlás 2 875 • VMÖ Idősek Otthona, Devecser a főbejárati előtér és az intenzív gazdasági részleg közötti 3 434 lépcsőlift felszerelése • VMÖ Idősek Otthona, Peremartongyártelep akadálymentesítés 4 865 • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém informatikai eszközök beszerzése 12 000 • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém egészségügyi gép-műszer 45 334 beszerzése • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém gazdasági alrendszerek részére 2 052 szoftverek és szerver vásárlása informatikai rendszer fejlesztéséhez • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém szemészeti műtő létesítése 5 073
48 • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém immaterilális javak vásárlása (gyógyszerkutatás) • VMÖ Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű orvosi gép-műszer beszerzés 2007. évben • Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona, Dáka címzett támogatással megvalósuló rekonstrukció 2007. évi ütem • Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota vasipari tanműhely korszerűsítése 2007. évi ütem • Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc új elhelyezése • Idősek Otthona, Szőc tetőfelújítás 2007. évi és 2006. évről áthúzódó ütem • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház egészségügyi gép-műszer beszerzés (Megyei Jogú Városi Önkormányzat támogatása 25.000 ezer forint) • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet céltámogatással megvalósuló egészségügyi gép-műszer beszerzésével kapcsolatos pályázati önerő (2006. évi) • Céltámogatással megvalósuló orvosi-gépműszer beszerzés (saját forrás 2005. évről) • Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc energiakorszerszerűsítésre vonatkozó pályázat érdekében az ingatlannyilvántartás rendezése • VMÖ Hivatala informatikai eszközbeszerzés • Közgyűlés tagjainak notebook beszerzése • VMÖ részére gépkocsi beszerzése • Közintézmények akadálymentesítési programjának befejezése, engedélyezési tervek (2006. évről áthúzódó) • Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság múzeumi kiállítóhelyeinek kialakítása, helyi védettség épületben, tanulmány (2006. évről áthúzódó) • Onkológiai Centrum építésének előkészítése (2006. évről áthúzodó) • Vár u. 6. sz. épület önálló fűtés kialakítása • Közművelődési intézmények új elhelyezése (Megyei Levéltár II. ütem múzeumi restaurátor központi kialakítása) • Mosodák rekonstrukciója hitel és kamatai • Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Török I. u. 7. sz. épület átépítése • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő kollégium épület vásárlása és célnak megfelelő kialakítása • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő 2 db szolgálati lakás megvásárlása és fűtésrekonstrukció elindítása • Kincstár feladatellátásához számítógépes rendszer beszerzése, szoftver vásárlás • Megyei Pedagógiai Intézet és Szakszolgálat, Veszprém Zöld Házba való elhelyezése során felmerülő építési, átalakítási munkák • Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézet, Veszprém traumatológiai műtőblokk megvalósítása címzett támogatással • Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa fűtéskorszerűsítés rekonstrukciója • Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém energiahatékony felújítására vonatkozó pályázatok előkészítése • Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém épület akadálymentesítés • Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Veszprém egyéb építmény, tanműhely tetőhéjazatának cseréje • Dr. Magyar Károly Pszichiátriai Betegek Otthona, Kamond tárgyi eszközök fejlesztése • Dr. Magyar Károly Pszichiátriai Betegek Otthona, Kamond mosoda felújítása • VMÖ Idősek Otthona, Pápakovácsi tárgyi eszközök fejlesztése • VMÖ „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona, Dáka tárgyi eszközök fejlesztése • VMÖ Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj tárgyi eszközök fejlesztése • VMÖ Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj lakóotthon II. terepigazítás és kerítés építése • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat tárgyi eszközök fejlesztése • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat Akadálymentesítés (ajtók cseréje) • VMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta tárgyi eszközök fejlesztése
2 400 34 915
457 816 11 604 109 299 8 075 2 828 37 697 13 684 1 974 6 737 8 914 8 748 1 272 1 016 19 137 4 329 27 596 2 400 14 919 95 000 22 000 7 319 3 214 12 671 171 086 2 190 3 192 8 912 2 129 2 717 1 571 2 599 1 597 1 703 1 996 4 140 3 705
49 • VMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta konyhai berendezések beszerzése • VMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta melegvíz bojler, vízlágyító beszerzése • VMÖ Idősek Otthona, Szőc tárgyi eszközök fejlesztése • VMÖ Idősek Otthona, Szőc akadálymentesítés • VMÖ Idősek Otthona, Devecser tárgyi eszközök fejlesztése • Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Török Ignác u. 7. sz. épület átépítése • Bakonyi Természettudományi Múzeium, Zirc mamutkiállítás berendezéseinek és felszereléseinek beszerzése • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém egészségügyi gép-műszer beszerzése • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém kórház épületében akadálymentesítés megvalósítása • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém UH készülék beszerzése (saját forrás) • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém rendelőintézet átalakítása Bőr- és Nemibeteg Gondozó céljára • VMÖ Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű orvosi gép-műszer beszerzése 2008. évben • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő fűtéskorszerűsítése • VMÖ Hivatala informatikai hálózat korszerűsítés, bővítés, Intézménygazdálkodás informatikai rendszerének hálózatfejlesztése, hálózatvédelem (MÖK Hivatalban és a tervezett központokban) • OrganP licencek és fejlesztési költségek • VMÖ részére gépkocsi beszerzése • Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém KDOP és KEOP pályázati források saját erő része • Csecsemőotthon megépítése a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium ingatlanán • VMÖ „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona, Dáka címzett támogatással megvalósuló rekonstrukció 2007. évi ütem • Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézet, Veszprém egészségügyi gépműszer beszerzés (Megyei Jogú Városi Önkormányzat támogatása 25.000 ezer forint) • Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézet, Veszprém céltámogatással megvalósuló egészségügyi gép-műszer beszerzésével kapcsolatos pályázati önerő (2006. évi) • VMÖ Hivatala informatikai eszközbeszerzés • Onkológiai Centrum építésének előkészítése (2006. évről áthúzódó) • Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézet, Veszprém akadálymentesítési terv előkészítése • Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat komplex akadálymentesítésének pályázat, és saját forrás • Energiahatékonysággal kapcsolatos tanulmány elkészítése • Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc új kiállítóhely megépítése pályázattal • Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta kastélyépület fűtéskorszerűsítése pályázattal • Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállítóhely átalakítása • Mosodai beruházás • Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka oktatási központ építési engedélyezési költségei • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő átalakítása, bővítése engedélyezési terve • Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. alaptőke emelése • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő átalakítás-bővítésére kiírt TIOP 3.1.1/08/1-es számú pályázathoz önrész biztosítása • Kórház utcai ingatlanok parkolási célok lehetőségét vizsgáló tanulmány elkészítése • VMÖ intézményei villamosenergia közbeszerzés
2 134 1 200 1 598 4 982 1 600 1 800 5 070 84 094 15 280 6 000 1 530 8 994
52 191 13 355 11 040 13 292 9 456 31 841 177 265 42 976 95 026 2 351 2 407 4 100 1 002 7 200 1 572 7 988 2 275 150 555 4 800 7 440 295 994 7 200 1 068 2 760
50 • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő fiú kollégium épületének hőellátási munkái • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő hőellátás helyreállítása • Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ, Veszprém gépjármű csere • Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém gépkocsi beszerzés • Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, Veszprém gépkocsi vásárlás • Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém elektromos és mechanikus galambriasztó vásárlása • VMÖ Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája irodakialakítási költségek • Csolnoky Ferenc Megyei Kórház-Rendelőintézet, Veszprém rendelőintézet átalakítása • VMÖ Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű orvosi gép-műszer beszerzés • VMÖ Tüdőgyógyintézete, Farkasgyepű egyéb gép, berendezés, felszerelés beszerzése 2009. évben • Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Balatonfűzfő fűtéskorszerűsítése • Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém KDOP pályázati forrás saját erő része • Csecsemőotthon megépítése a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium ingatlanán • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat komplex akadálymentesítésének pályázat és saját forrás • VMÖ "Batthyány Ilona" Fogyatékosok Otthona, Dáka 44 fh-es gondozó komplex akadálymentesítése • Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthon, Lesencetomaj kastélyépületének komplex akadálymentesítése pályázat előkészítés • VMÖ Idősek Otthona, Szőc főépületének akadálymentesítése KDOP-5.3.2. pályázattal • Lakásotthonok korszerűsítésére vonatkozó TIOP 3.4.2-08/1 számú pályázathoz önrész biztosítása • VMÖ Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj mosodaépület tetőtér beépítésének, irodák kialakításának megvalósítási munkái • Az iskolai informatikai és szakmai fejlesztések támogatására kapott állami támogatásból az akkreditált adminisztrációs és ügyviteli szoftver felhasználási joga • "Pápai Termálvízhasznosító Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-ben részesedés szerzése" • VMÖ Hivatala informatikai hálózat korszerűsítés, bővítés, Intézménygazdálkodás informatikai rendszerének hálózatfejlesztése, hálózatvédelem • Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Program pályázattal kapcsolatos beruházási kiadások • VMÖ Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj gépkocsi vásárlás • VMÖ Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj tetőtér beépítése, gondozási egység kialakítása • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat tűzjelző rendszer kiépítése • VMÖ Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Külsővat gépkocsi beszerzés • VMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta mikrobusz megvásárlása • VMÖ Idősek Otthona, Devecser gépkocsi vásárlás • Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém gépek, eszközök beszerzése, gépjármű beszerzések • Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém Laczkó Dezső Múzeum Látványkönyvtár és Tudástár című új állandó kiállítás megvalósítása (Alfa II. pályázat keretében) • Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás, Veszprém "Esélyt a jövőnek" című TÁMOP-2.2.307/2-2F-2008-0026 számú pályázat 2010. évben megvalósult és folyamatban lévő beruházások • VMÖ Idősek Otthona, Szőc komplex akadálymentesítése (KDOP-2009-5.3.2.) (2010. évi ütem) • Laczkó Dezső Múzeum oktató és foglalkoztató termének kialakítása (TIOP-1.2.2-08/1-20090003) • Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém KDOP pályázati forrás saját erő része • Vérellátó parkolóház létesítési alternatíváinak tanulánya
3 888 9 088 3 178 6 939 3 297 4 373 1 601 11 145 9 703 3 400
1 274 24 927 15 117 29 537 10 746 1 572 2 697 48 898 15 292 9 300 15 000 14 182 6 094 6 507 6 315 10 302 3 400 3 250 6 822 8 008 12 758 23 395
32 788 42 160 471 132 3 225
51 • Lakásotthonok korszerűsítésére vonatkozó TIOP 3.4.2-08/1 számú pályázathoz önrész biztosítása • Regionális Onkológiai Központ megvalósítása pályázat előkészítés • Egészségügyi gép, műszer beszerzése a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. Részére (céltámogatásból) • Megyei fenntartású intézmények részére iktatóprogram • Pápai Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság részére pénzbeli hozzájárulás biztosítása • Pápai Termálvízhasznosító Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt-ben részesedés szerzése • VMÖ Hivatala informatikai eszköz vásárlása • VMÖ Hivatala informatikai hálózat korszerűsítés, bővítés, intézménygazdálkodás informatikai rendszerének hálózatfejlesztése, hálózatvédelem • Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Program pályázattal kapcsolatos beruházási kiadások • Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Ajka gépek, berendezések, védőeszközök beszerzése • VMÖ Idősek Otthona, Pápakovácsi kerítés készítése • VMÖ "Batthyány Ilona" Fogyatékosok Otthona kamondi telephelyen a 100 pszichiátriai beteg ellátását biztosító férőhelye terhére 50 szenvedélybeteg rehabilitációs férőhely kialakítása • VMÖ Pszichiátriai Betegek Otthona, Sümeg-Nyírlakpuszta gépkocsi vásárlás törlesztő részlet • VMÖ Idősek Otthona, Devecser új lift telepítése • VMÖ Idősek Otthona, Peremartongyártelep átmeneti férőhelyek kialakítása
1 669 25 875 3 604 10 000 96 420 205 000 3 000 1 863 91 374 4 989 5 810 1 200 3 626 12 112 5 000
52 20. sz melléklet
Négy év krónikája 2006. Október 12. – A Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtartotta alakuló ülését. Október 26. – Megtartotta első munkaülését a Megyei Önkormányzat Közgyűlése. November 21. – A Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács fórumot szervezett a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézetben. A fórum napirendjén az egészségügyi struktúra-átalakítással kapcsolatban meghirdetett pályázatok eredményeinek értékelése, valamint a régió egészségügyi intézményei vonatkozásában várható kapacitás-szabályozás kilátásai szerepeltek. A fórumon részt vett Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Pálfy Sándor, a közgyűlés alelnöke. November 27. – A megyei önkormányzat költségvetési támogatásából megvalósult a II. Szemészeti Műtő beruházása a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézetben, amelyet ünnepélyes keretek között Pálfy Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke adott át. December 5. – A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém Megyei Irodája sajtó kerekasztal beszélgetést tartott Veszprémben, a Nemzeti Fejlesztési Terv II. megvalósítása, a megye fejlesztése, a megye érdekeinek képviselete a régió fejlesztésében, a hazai kis- és középvállalkozások gazdasági és közszereplésének témakörében. A megyei önkormányzat részéről Pálfy Sándor alelnök adott rövid tájékoztatót. December 6. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke beszédet mondott Szalay Gyöngyi olimpiai bajnokról szóló könyv bemutatóján, Tapolcán. – Megbeszélésen javaslattételre került sor a Közép-Dunántúli Regionális Területfejlesztési Tanács bizottságainak összetételére vonatkozóan. – A Nők Kerekasztala Egyesület a veszprémi nők és asszonyok 1956-os néma tüntetésének eseményére emlékeztek a Veszprém Megyei Jogú Város Kossuth termében, majd Lugossy Mária szobrászművész emlékkövét avatták fel a Tűztoronynál. A rendezvényen Talabér Márta alelnök képviselte a megyei önkormányzatot. December 14. – A Japán Nagykövetség díszfogadást tartott a Japán Császár Őfelsége születésnapja tiszteletére. A fogadáson mutatkozott be Japán új magyarországi nagykövete Nabekura Sinicsi úr. A Megyei Önkormányzat Hivatala részéről a programon Somfai Tamás nemzetközi referens vett részt. December 20. – A Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (RET) Veszprémben, a Megyeháza Egry József termében tartotta meg közgyűlését, amelyen elfogadták a RET 2006. évi beszámolóját, majd a szavazattal rendelkező delegáltak közül nyílt szavazással a RET elnökévé Lasztovicza Jenőt, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének az elnökét választották meg.
53
2007. Január 6. – A Pannon Egyetem, a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Veszprém Megyei Önkormányzat és a VEAB közös rendezésében ismét megrendezésre került az egyetemen, a már hagyományos újévköszöntő fogadást. A rendezvényen a Megyei Önkormányzat Közgyűlésének képviseletében Talabér Márta és Pálfy Sándor alelnökök mellett a közgyűlés számos képviselője is részt vett. Január 10. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett a Budapesten megrendezett MÖOSZ ülésen, melyen a megyék gazdasági helyzetéről, közös lehetőségeiről, illetőleg a 2007-es esztendő programjairól tárgyaltak. – Sor került a bencés, a ferences és a ciszterci rendek valamikori tulajdonába lévő könyvek visszajuttatására, mely az 50’-es években került állami tulajdonba, valamint a megyei múzeum leltárába. A rendezvény helyszíne a múzeum, veszprémi vár–béli épülete volt. – Fejér megye és Komárom-Esztergom megye alelnökeinek közös találkozójára került sor Pusztavámon, melyen Talabér Márta és Pálfy Sándor alelnökök vettek részt. Január 13. – A Pannon Egyetem aulájában Brusznyai Árpád emléke előtt tisztelegve koncertet rendezett a Brusznyai Alapítvány, melyen átadták az évente odaítélt díjakat. Az alapítványt a megyei önkormányzat is támogatja. Február 2. – A Közép-dunántúli Napló Kiadó Kft. Szerkesztősége kötetlen beszélgetésre hívta a megyei önkormányzat vezetőit és a megye tizennégy városának polgármestereit. A rendezvényen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Talabér Márta és Pálfy Sándor alelnökök társaságában vett részt. – Balatonalmádi Város Önkormányzata és San Michele al Tagliamento (Bibione) közös európai uniós pályázatot nyert el 2006-ban. Ennek keretében rendezték meg Balatonalmádiban a három napos „Öko-menedzsment és turizmus Balatonalmádi és Bibione testvérvárosokban” című konferenciát. A rendezvényt a megyei önkormányzat képviseletében Pálfy Sándor alelnök köszöntötte. Február 14. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett a tapolcai rendezvényen, melyen a melbourne-i olimpia 50. évfordulójára emlékeztek. Koszorút helyezett el Csermák József születésnapján rendezett megemlékezésen és részt vett a Batsányi János Általános iskolában rendezett ünnepségen is. Az ünnepséget megtisztelte továbbá a Magyar Olimpiai Akadémia elnöksége és két olimpiai bajnok, Zsivótzky Gyula és Varga János is. Ez alkalomból köszöntötték Zsivótzky Gyulát Mexikó olimpiai bajnokát 70. születésnapja és Dr. Nádori László professzor urat tudományos munkájának elismerése alkalmából. – „Válaszd a sportot, sportolj a drog helyett” akció keretében Gál Gyula tartott élménybeszámolót. A szellemi sport-totót helyesen kitöltő diákok jutalmakat vehettek át Csik Ferenctől és Gál Gyulától. Az eseményhez kapcsolódóan az egészséges életmódot és a sportot népszerűsítő kiállítást is rendeztek a megyei önkormányzat és a diákok által készített anyagokból.
54 Március 1. – A Veszprém megyei főügyész beiktatásán jelen volt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. – A megyei közgyűlés vezetése és a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagjainak meghívására munkamegbeszélésre került sor a megyénkben működő történelmi egyházak vezetőivel. A programot Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. A tanácskozáson részt vettek Talabér Márta és Pálfy Sándor alelnökök is. Március 12. – Pálfy Sándor alelnök vezetésével, első alkalommal tartott megbeszélést a Megyeháza Főjegyzői tárgyalótermében az a team, amely a megyei kórház és a Megyei Önkormányzat Hivatalának illetékes munkatársaiból, az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének képviselőjéből, az előkészítés és a megvalósítás lebonyolításában közreműködő VeszprémBer Rt. képviselőjéből és a tervezőből állt. A munkacsoport feladata elvégezni azt a munkát, melynek eredményeképpen a vonatkozó Európai Uniós pályázati kiírás időpontjáig elkészül a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézet részeként megvalósítani kívánt Onkológiai Centrum aktualizált szakmai programja, a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya, és a módosított szakmai programnak megfelelő építési engedélyezési tervdokumentáció, mely a Centrum épületébe a járóbeteg szakrendelések áttelepítését is lehetővé teszi. Március 14. – A Megyeháza Szent István termében tartotta a Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat Testülete alakuló ülését, melyen Talabér Márta alelnök, dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke, valamint Kropf Miklós, az Ügyrendi Bizottság elnöke vett részt. – A Megyeháza Szent István termében tartotta a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat Testülete alakuló ülését, melyen Talabér Márta alelnök, dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke, valamint Kropf Miklós, az Ügyrendi Bizottság elnöke vett részt. Március 17. – A Nemzeti Fórum Egyesület a Megyeháza Szent István termében tartotta kihelyezett ülését a Csengey Dénes Vándoregyetem, majd a Megyeház téren Brusznyai Árpád emlékére, Melokkó Miklós: Angyal a Vár felett c. szobrának alapkőletételén a megyei önkormányzat képviseletében Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Talabér Márta alelnökkel együtt vett részt. Április 22. – A Pápai Örmény Kisebbségi Önkormányzat az örmény népirtás 92. évfordulójára rendezett megemlékezésén Talabér Márta alelnök mondott köszöntőt. Április 26. – Finn szakemberekből álló csoport tett látogatást a Megyeházán, ahol Talabér Márta alelnök fogadta őket, és adott tájékoztatást a megyei önkormányzat által működtetett gyermekvédelmi és szociális szakellátórendszer működéséről. A 10 fős delegáció ezt követően megtekintette a Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthonát, délután a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szociális intézményrendszerével ismerkedtek. Május 16-18. – Wunsiedel és Veszprém Megyei Önkormányzat közötti együttműködés 10 éves évfordulója alkalmából szerződésmegújításra került sor. A Veszprém megyei delegációt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke vezette, a delegáció tagjai
55 voltak Talabér Márta alelnök, dr. Zsédenyi Imre főjegyző, dr. Hermann István és Horváth László tanácsnokok. Május 21. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tartott a Laczkó Dezső Múzeum (az Év múzeuma 2006.) elismerés kapcsán V. dr. Fodor Zsuzsa igazgatónővel. – Talabér Márta alelnök vezetésével megtartotta alakuló ülését a Megyeházán a Veszprém Megyei Szociálpolitikai Kerekasztal. Ez a szakmai fórum hivatott elősegíteni a magasabb színvonalú, tartalmasabb szakmai munkát a megyét behálózó szociális ellátórendszerben. A Kerekasztal tagjai a szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok, civil és egyházi, érdekképviseleti szervezetek vezetői. Május 24. – A megyei közgyűlés 42/2007. (IV. 19.) MÖK határozatának 3. pontja alapján Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke egyeztető megbeszélést hívott össze a Megyeháza Egry József termében, Pálfy Sándor alelnök vezetésével, a megyében működő tüdőgondozók, az azokat fenntartó önkormányzatok és a farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet képviselőinek részvételével. A tárgyalás során több olyan további egyeztetést igénylő kérdés merült fel, melyek összehangolt megoldása a megyében működő tüdőgondozók működését ésszerűbbé teheti, a farkasgyepűi intézmény szakmai felügyelete mellett. Július 13. – Francia Köztársaság Szenátusának öt szenátorát fogadta a Megyeházán Talabér Márta alelnök és Kuti Csaba megyei képviselő. A találkozó témája volt a magyar önkormányzatok helyzete, szerepe, valamint a magyar uniós csatlakozás hatásai az önkormányzatokra. Július 19. – Összdolgozói értekezletet tartottak Gicen, a 2007. július 31-ével kettős jogutódlással megszűnő Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthonban, a tovább foglalkoztatott gyermekvédelmi és oktatási munkatársak részvételével. Az értekezlet keretében Talabér Márta alelnök bemutatta munkatársaiknak Barabásné Dörnyei Évát, az oktatási intézményegység jogutód Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatóját, valamint Horváth Líviát, a gyermekvédelmi intézményegység jogutód Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága igazgatóját. Az intézmények vezetői az együttes értekezletet követően leendő munkatársaikkal egyeztettek a gici intézmény megszűnését követő feladataikról, a jogutód intézmények működési rendjéről, a velük szemben támasztott elvárásokról. Augusztus 2. – A Komárom-Esztergom Megyei Idősügyi Tanács meghívására Esztergomban tartottak együttes ülést Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyék megyei szintű idősügyi tanácsai. Veszprém megye képviseletében Talabér Mártát, a tanács elnökét határozatképes létszámban a testület több tagja is elkísérte a rendezvényre. Az eseményen többek között a Veszprém megyei javaslatoknak is köszönhetően megállapodás született arról, hogy legközelebb valamennyi Északdunántúli megye érintett testületeinek részvételével Győrben kerül sor feladat- és érdekegyeztető megbeszélésre. A megyei tanácsok megpróbálnak egymással együttműködni, egyben erősíteni is a megyei szint létjogosultságát.
56 Augusztus 8. – Elhunyt Farnadi Gyula, aki a Veszprém Megyei Közgyűlésnek 2002-2006. között képviselője, 2006-tól a Kulturális Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságnak külsős tagja volt. Augusztus 16-19. – Demeter János, Kovászna Megyei Tanács elnökének meghívására Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Magasi Anikó önkormányzati kapcsolatok és protokoll referens látogattak el a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára. A program során megbeszélésekre is sor került a Kovászna és Veszprém megyék együttműködésében a közeljövőben megvalósuló programokról. Augusztus 29. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a Veszprém Megyei Pedagógiai Intézet és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat által szervezett Megyei Tanévnyitó Rendezvényen résztvevő óvodavezetőket, általános iskolai, középiskolai igazgatókat és polgármestereket a Petőfi Színházban. Szeptember 7. – Megnyílt Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeum új kiállítása „Jégkorszaki óriások” címmel. A kiállítás a múzeum új, úgynevezett „C” épületében kapott helyet, és központi látnivalója a tavaly nyáron Csajág határában talált két mammutcsontváz, amelyet rekonstruálva felállítottak. A kiállítást Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd a megyei önkormányzat Pro Comitatu díját adta át dr. Tóth Sándornak a múzeum nyugdíjas igazgatójának. Szeptember 24. – VMÖ Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona jótékonysági koncertet rendezett Érdi Tamás zongoraművész és Hajnóczy Júlia operaénekes közreműködésével a Megyeháza Szent István termében. A rendezvényen megjelenteket köszöntötte Talabér Márta alelnök. – Jari Vilén, Finnország augusztusban kinevezett új magyarországi nagykövete tett látogatást megyénkben és Esko Lotvonen úrral közösen vett részt a programokon. Az egynapos nagyköveti látogatás programja a Veszprém Megyei Önkormányzat, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pannon Egyetem együttműködésében valósult meg. A Megyeházán fogadta őket Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke, Talabér Márta alelnök és Dr. Zsédenyi Imre főjegyző, továbbá a megye finn kapcsolatokkal rendelkező településeinek polgármesterei és az egyetem vezetői is. Szeptember 29. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett Ópusztaszeren a megyék találkozóján. Október 1. – Loire vidék régióból utazásszervezők delegációját fogadta Talabér Márta alelnök a Megyeházán. A néhány napos program eredményeként jövő évtől szerepelni fog Veszprém megye a Loire vidék régiós idegenforgalmi ismertetőiben és utazási prospektusaiban. Október 2-11. – Gifu prefektúra és Veszprém megye ifjúsági csereprogramjának keretében 6 fős ifjúsági delegáció utazott Japánba. A delegációt Jokoi Acusi alkormányzó fogadta, aki tájékoztatást nyújtott Gifu prefekúra elképzeléseiről a jövőbeli együttműködés vonatkozásában. A megbeszélésen részt vett Sípos László, a MALÉV tokiói irodájának tanácsadója is, aki egy üzleti modellt mutatott be a turisztikai és gazdaságiüzleti kapcsolatok élénkítésére. Jokoi Asuci alkormányzó elmondta, hogy fontos
57 célnak tekinti a közvetlen gazdasági kapcsolatok kiépítését a két megye között, továbbá tájékoztatott arról, hogy Furuta Hajime kormányzó 2009-re tervezi Veszprém megye felkeresését. Október 13. – A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola – a megyei önkormányzat által is támogatott – Ökumenikus Hitoktatói Konferenciáján Talabér Márta alelnök köszöntötte a résztvevőket. Október 14. – A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány a Megyeháza Szent István termében jótékonysági rendezvényt szervezett az elhunyt dr. Horváth Balázs országgyűlési képviselő közéleti szerepvállalását bemutató dokumentum emlékkötet megvalósításáért. A rendezvény résztvevőit Talabér Márta alelnök köszöntötte. Október 23. – A Veszprém Megyei Önkormányzat az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 51. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségén Talabér Márta alelnök mondott ünnepi beszédet. A pápai Pegazus Színház műsora után Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Pro Comitatu kitüntetéseket és – dr. Zsédenyi Imre főjegyzővel együtt – szakmai díjakat adott át, majd a jelenlévőkkel együtt megkoszorúzták az emléktáblát. Október 31. – Alsó-Ausztria Tartományból Wolfgang Juterschnig, az ifjúsági referatúra igazgatójának vezetésével delegációt fogadott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. A partner az idei esztendő tapasztalatai alapján szeretné még intenzívebbé tenni kapcsolatait Veszprém megyével. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke – miként Alsó-Ausztria Tartomány minisztere, Johanna MiklLeitner is – kifejezte az együttműködés folytatásának, a megállapodás újrafogalmazásának és újbóli aláírásának szükségességét. A két régió együttműködésének története több mint 25 évre nyúlik vissza. Az elmúlt időszakban 111 eseményt szerveztek közösen. A találkozásra és az aláírásra 2008 tavaszán, az Alsó-Ausztria-i tartományi választások után kerülhet sor. Dr. Gálffy István konzul úr tevékenyen részt vett a tanácskozásban, felajánlotta segítségét az ifjúsági kapcsolatok bővítését illetően. November 16. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke közmeghallgatáson vett részt Balatonvilágoson a „megyeváltás” kapcsán. November 19. – Egerben került megrendezésre „A gyermekvédelem helyzete és továbbfejlődésének lehetőségei az EU-ban” című nemzetközi gyermekvédelmi konferencia. A szervezők nemzetközi kapcsolataik révén hívtak vendégeket Svédországból, Romániából, Lengyelországból, Szlovákiából és Franciaországból. A már meglévő kapcsolataik mindegyikét a gyermekvédelem területére is ki kívánják terjeszteni. A konferencia előadásaiban az egyes országok gyermekvédelmi rendszerét mutatták be az előadók, majd a nemzetek közötti együttműködés lehetőségeit vizsgálva készítettek anyagot. A rendezvényre Veszprém megye a közös testvérmegye – Kovászna megye – részvétele miatt kapott meghívást. A rendezvényen a Veszprém Megyei Önkormányzat Hivatala részéről dr. Radovits Tiborné gyermekvédelmi szakreferens vett részt, valamint a megyei önkormányzat gyermekvédelmi intézményeinek igazgatói, Jungvert Valéria és Horváth Lívia.
58 November 22. – Sümegen a városi rendelőintézet utcafronti épülete homlokzatának felújítását, valamint a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház-Rendelőintézetbe integrált kórházi rész 110 nyílászárójának cseréjét – az Egészségügyi Minisztérium 22,5 milliós pályázati támogatása segítségével – megvalósító beruházás ünnepélyes átadásán vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. Lasztovicza Jenő köszöntő beszédében utalt a megyei közgyűlés ez év júniusában elfogadott döntésére, melynek köszönhetően az intézmény szinte változatlan formában, továbbra is betöltheti a térségben meghatározó szerepkörét. November 29. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett a Védelmi Bizottság ülésén a Megyeházán, ahol köszöntötte a megjelenteket, és kiemeltem munkájuk jelentőségét. – A Védelmi Bizottság ülését követően Pápán, az Acsády Ignác Szakképző Iskola fűtéskorszerűsítés átadásán vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, ahol arról beszéltem, hogy a 218 millió forint beruházással kibővített kazánháznak köszönhetően jelentős megtakarítás érhető el az intézményben. A fűtésrendszer ugyanis ezzel a korszerűsítéssel szabályozható lett. December 3. – A Veszprém Megyei Jogú Város Kossuth termében ünnepség keretében mutatták be az újonnan kinevezett Németh Éva bv. ezredest, a Veszprém Megyei Büntetésvégrehajtási Intézet igazgatóját és dr. Bolcsik Zoltán r. dandártábornokot, megyei rendőrfőkapitányt, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetőjét. A rendezvényen részt vettek Talabér Márta és Pálfy Sándor alelnökök. December 4. – Japán budapesti nagykövetsége fogadásán részt vett Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, a Japán Császár születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. December 18. – Az első alkalommal megszervezett Megyei Nemzetiségi és Kisebbségi Napra a Petőfi Színházban került sor. Kulturális műsorokkal mutatkozott be a megye területén önkormányzattal rendelkező német, cigány, szlovák, örmény, lengyel és ukrán kisebbség. A rendezvényen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket. A közel 3 órás műsort követő fogadáson Dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke mondott pohárköszöntőt.
2008. Január 5. – A Pannon Egyetem, a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Veszprém Megyei Önkormányzat és a VEAB közös rendezésében ismét megrendezésre került az egyetemen, a már hagyományos újévköszöntő fogadás. A rendezvényen a megyei önkormányzat közgyűlésének képviseletében Talabér Márta alelnöknő mellett a közgyűlés számos képviselője is részt vett. Január 9. – Melocco Miklós Brusznyai emlékművének avatásán és a Megyeházán tartott fogadáson vett részt Talabér Márta alelnök. Január 9 - 11. – A megyei kórház nonprofit, kiemelten közhasznú, zártkörűen működő részvénytársasággá alakítása következtében a közalkalmazottakat érintő jogi,
59 közgazdasági, gazdasági, szakmai és szociális következményekről tájékoztató megtartására került sor, összdolgozói értekezletek keretén belül a megyei kórházban valamint a kórház dobai és sümegi telephelyén A fórumokon a megyei kórház vezetése, a gazdasági társaság igazgatóságának elnöke, valamint a megyei főjegyző mellett Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke adott tájékoztatást, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre. Február 1. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Joanna Stempinska lengyel nagykövet asszonyt fogadta a Megyeházán, és üdvözölte a lengyel-magyar együttműködést, majd kifejtette: bővítését gazdasági téren látná célszerűnek. Február 16. – A MATUR Turisztikai Egyesület Budapesten tartotta közgyűlését, és értékelte az elmúlt 15 év eredményeit. A szakmai szervezeteket tömörítő civil egyesület a turizmusban végzett tevékenysége elismeréséért MATUR díjban részesítette Veiland Lászlót, a Megyei Turisztikai Hivatal vezetőjét. Február 22. – A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Zrt.) a Megyei Kórház „E” épület I. emeleti 174-175. számú tanácstermébe hívta össze rendes közgyűlését, melyen sor került a Veszprém Megyei Önkormányzat, a Sümeg Városi Önkormányzat, valamint a Zrt. között létesülő vagyonkezelési szerződések, a közhasznúsági szerződés, továbbá az ellátási szerződés tervezeteinek elfogadására. A részvényesek az ülésen elfogadták dr. Rácz Jenő cégvezetői kinevezésére vonatkozó javaslatot is. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlését Lasztovicza Jenő elnök képviselte a Zrt. közgyűlésén. – A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál megtartott, a Cseh Nagykövetség által szervezett rendezvényen – ahol a csehországi gazdasági és turizmus jellemzőiről, lehetőségeiről adtak tájékoztatást a mintegy 50 fő résztvevőnek – a Turisztikai Hivatal munkatársaival együtt jelent meg Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. Február 24. – Nagyesztergárra látogatott dr. Habsburg Ottó, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnöke. A látogatás alkalmával „Nagyesztergár Község Díszpolgára” címet vehette át. A rendezvényen részt vett Talabér Márta alelnök. Február 26. – Megtartották soron következő találkozójukat a megye történelmi egyházainak vezetői. A találkozó helyszíne – melyen szinte valamennyi meghívott részt vett – az Érseki Hittudományi Főiskola volt. A jó hangulatú, ökumenikus program során a résztvevők megtekintették a főiskolát, majd eszmét cseréltek közös dolgainkról. Február 27. – Ülésezett a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács a Megyeházán, melyen Lasztovicza Jenő elnök előterjesztéseiben beszélt többek között az idei munkatervről, a szerződésmódosításokról, a tavalyi költségvetésről. Február 28-március 2. – A HUNGEXPO vásárváros területén került megrendezésre a XXXI. Budapesti Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás, 50 ország 912 kiállítójával. Veszprém megyéből több kiállító volt jelen, köztük önálló standdal a Megyei Turisztikai Hivatal. Az intézmény munkatársai, standszolgálatukkal mutatták be a megye turisztikai értékeit, adták át az érdeklődőknek kiadványaikat, illetve azon települések és szolgáltatók anyagait, akik személyesen nem voltak jelen kiállítóként. A hivatal 3 friss kiadvánnyal jelent meg a budapesti utazás kiállításon: Aktív turizmus Veszprém megyében 2008.,
60 Veszprém megyei rendezvénynaptár 2008., Üdülési csekkel Veszprém megyében 2008. Az utazás börzén 60.000 látogató jelent meg. Március 10. – Colleen Graffy–val, az USA Külügyminisztériuma európai nyilvános diplomáciáért felelős államtitkárával találkozott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a Pannon Egyetemen. Üdvözölte a kétoldalú kapcsolatot, különös tekintettel a vízumkérdésre. Március 12. – A veszprémi városházán a Mária Út Közhasznú Egyesület meghívására, a Turisztikai Hivatal vezetője és munkatársa társaságában jelen volt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a vallási turizmust érintő projekt bemutatásán. A Mariazelltől Magyarországon át Csíksomlyóig terjedő spirituális útvonal, mint kiemelkedő jelentőségű kulturális-vallási zarándok- és turista útvonalhálózat kialakítását a Középdunántúli Regionális Operatív Program keretében tervezi az egyesület megvalósítani. Várhatóan 300 km hosszúságban érinti megyénk mintegy félszáz települését. A megyei önkormányzat részt vesz a megvalósításra létrehozott konzorciumban. Március 29. – Magyar Olimpiai Akadémia találkozója volt Tapolcán, ahol Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke beszédében a diáksport szerepére, támogatására helyezte a hangsúlyt. – A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány gondozásában megjelent „Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom” címmel, a 2006-ban elhunyt dr. Horváth Balázs emléke előtt tisztelgő könyv bemutatóján Talabér Márta alelnök vett részt. Április 8. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke ausztriai testvérmegyénk, az Alsóausztriai St. Pöltenben Pro Comitatu díjat adott át Edmund Freibauernek, az AlsóAusztriai Tartományi Parlament elnökének. A közgyűlés elnöke utalt a közel húsz éves együttműködés jelentőségére. A programon részt vett Talabér Márta alelnök, dr. Zongor Gábor, Kuti Csaba (mint az előző ciklusok elnökei) és dr. Zsédenyi Imre főjegyző is. Április 11. – Talabér Márta alelnök fogadta a Nyitra Kerületi Önkormányzat delegációját a Megyeházán. Jan Vanco nyitrai alelnökkel folytatott megbeszélésen áttekintették Veszprém megye és a Nyitrai kerület eddigi közös tevékenységeit, a turizmus, az ifjúsági és sport együttműködés, a kultúra és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Április 12 – 19. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnökének vezetésemmel ötfős delegáció utazott japán testvérmegyénkbe, Gifu Prefektúrába. A küldöttség kiutazására Gifu Prefektúra Kormányzata és a Gifu-Magyarország Baráti Társaság meghívására került sor, melynek célja az eddig elért eredménynek értékelése és a 2009-es magyar-japán jubileumi év programjainak előkészítése volt. A hatnapos program első részében a küldöttség gifui partnerekkel találkozott a prefektúra kormányzata, (Gero, Takajama és Tadzsimi) települési önkormányzatok és helyi baráti társaságok részéről. Ezen kívül gazdasági, turisztikai és oktatási kérdésekben egyeztetett helyi vállalatok és intézmények vezetőivel. A tokiói látogatás során a Bohár Ernő nagykövet fogadást rendezett a küldöttség számára, melyen részt vett Tanaka Josimoto úr, korábbi magyarországi japán nagykövet és több kiemelt – Magyarországra történő utaztatásban piacvezető – japán turisztikai vállalat vezetője is. A fogadáson magyar részről Kósa Bálint, a Magyar Turizmus Rt. Tokiói Irodájának vezetője is jelen volt.
61 Április 29 – május 1. – Talabér Márta alelnök Németországba utazott Dr. Peter Seisser úr, a Wunsiedel-i Fichtelgebirge Körzet elnöke és a Kreistag tagjainak elbúcsúztatására. A program során találkozott Gerhard Hanske hivatalvezető úrral; a búcsúztatásra összegyűlt önkormányzati vezetőkkel és közéleti szereplőkkel. Május elsején megbeszélést folytatott Dr. Karl Döhler úrral a körzet új elnökével, amelyen megerősítésre került, hogy mindkét fél folytatni és fejleszteni kívánja az immár 25 éve fennálló együttműködést. Május 30. – A 8-as főút konferencián vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, ahol elmondta: ideje lenne elővenni a régi aktákat, és nekiállni a beruházásnak. Június 1. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte az öt éves tapolcai rendezvénycsarnokot a hétvégi ünnepségen, és Ács János polgármesterrel együtt átadta a 250 ezredik látogatónak az ajándékot. Június 10. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke az evangélikus egyház révfülöpi többnapos rendezvényének nyitóestjén vett részt, ahol beszélt az evangélikus egyház szerepéről Magyarországon. Június 27. – Balatonfüreden a "Hal, bor fesztiválon" Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, melyben külön súlyt helyezett a város idegenforgalmára, fejlődésére. A fesztiválon Polgárdy Imre alelnök vezetésével halászlét főztek a megyegyűlés képviselői. Június 29. – A „Szabadság Napja” c. rendezvény alkalmából, a Somlón Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke „leleplezte” Antall József emlékművét, és felidézte a rendszerváltás eseményeit. A rendezvényen részt vettek Talabér Márta és Polgárdy Imre alelnökök is, és koszorút helyeztek el Antall József emlékművénél. Július 6-13. – A Franciaországbeli Maine-et-Loire megye, a romániai Kovászna megye és Veszprém megye között a gyermekvédelem szakterületén fennálló együttműködés keretében Veszprémben került sor a testvérmegyék ellátórendszerében élő gyermekek találkozójára, közös táborozására. Mindhárom megyéből 5-5 fő gyermek, illetve 2-3 ő kísérő nevelő vett részt a programban. A Megyeházán Talabér Márta alelnök fogadta a delegációt, bemutatva nekik Veszprém megyét. A megyénkben eltöltött egy hét során a csereprogramban résztvevők megismerkedhettek Pápa, Tapolca, Balatonfüred, Veszprém nevezetességeivel, élvezték a Balaton nyújtotta strandlehetőségeket, sétahajóztak a tavon, és egy bakonyi túrán is részt vettek. Egy napos kirándulás keretében Budapestet is megnézték. Jó hangulatú egy hetet töltöttek a Veszprém Megyei Önkormányzat vendégeiként Magyarországon, a mi megyénkben. A delegáció programjainak szervezését a Hivatal Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Irodájának és a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatóságának a munkatársai végezték, és a programokon is ők kísérték el a csoport tagjait. Július 25. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke üdvözöltem a Kapolcsi Napokat a megnyitón, és kiemelte Márta István szerepét, aki kevés pénzből is vállalta a főszervezést.
62 Július 26. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Tajvanba utazott a parlamenti delegáció élén egyhetes látogatásra, ahol együttműködési megállapodás tervezetet írtak alá Veszprém megye és Tajvan között az ottani legfelső diplomáciai körrel. Augusztus 19. – Fennállásának 35 évfordulóját ünnepelte a Veszprém Megyei Önkormányzat külsővati Idősek Otthona és Módszertani Intézménye. A nemzeti ünnepünkhöz, augusztus 20ához kapcsolódó megemlékezésen az intézményvezető tartalmas köszöntőjét követően beszédében Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke emlékeztetett vissza az eltelt időszak legfontosabb eseményeire. A szociális és munkaügyi minisztert képviselő Kissné Cziráki Andrea főosztályvezető-helyettes az országos szinten is elismert otthon módszertani munkájával ismertette meg a meghívott vendégeket, végül a miniszter asszony megbízásából kitüntetéseket adott át az otthonban különböző területeken dolgozó munkatársainak. Az évforduló alkalmából szervezett megemlékezésen megjelent Gőgös Zoltán szakállamtitkár, dr. Németh Márta a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság elnöke, Kovács József és Papp Tamás képviselők, a bizottság tagjai. Augusztus 27. – A „Keressük a legkedveltebb Balaton-parti települést” címen évek óta folyó, a Napló által végzett felmérés értékelésére Alsóörsön került sor és itt kapták meg díjaikat a legjobbak. Első helyen Alsóörs végzett, Badacsonytomaj és Csopak településeket megelőzve, míg a közönségdíjat Balatonfüred városa kapta. A díjátadón Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Pál Béla országgyűlési képviselővel, a Középdunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökével együtt hozzászólásukban értékelték a felmérés eredményeit. A programon meghívásra jelen volt Veiland László turisztikai hivatalvezető is. Szeptember 2. – Balatonalmádiban köszöntötte Talabér Márta alelnök és dr. Zsédenyi Imre, megyei főjegyző a közigazgatásban hosszú évtizedeken át tevékenykedő, 90. születésnapját ünneplő Sabjanics Istvánt. Szeptember 4. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tartott tajvani útjáról, dr. Mihalovics Árpád egyetemi rektor helyettessel és Ékes József országgyűlési képviselővel együtt. – Átadásra kerültek a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona címzett beruházás keretében megújult épületei. Az átadási ünnepségen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, megyei tanácsnok, valamint Talabér Márta és Polgárdy Imre alelnökök is részt vettek. Szeptember 5. – Ünnepélyes keretek között adták át a Nagyvázsonyban megépített új mentőállomást, amelynek beruházási költségeihez az Országos Mentőszolgálattal kötött Stratégiai Együttműködési Megállapodás keretében a megyei önkormányzat 20.000.000.-Ft támogatást nyújtott. Az átadáson jelen volt és a létesítményt átadta az Országos Mentőszolgálat részéről dr. Gorove László főigazgató-helyettes, valamint az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára dr. Medgyaszai Melinda. Az eseményen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke is részt vett, és méltatta az együttműködés eredményeként megvalósuló fejlesztést. – Balatonfüreden, a XVI. Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Quasimodo Költőversenyen Polgárdy Imre alelnök vett részt a „Szicíliától a nagyvilágig” c., a
63 negyven éve elhunyt Salvatore Quasimodo emlékére rendezett kerekasztal beszélgetésen és könyvbemutatón. Szeptember 9. – Az 1009. évben, Sólyban kelt adománylevél említi először Veszprém megyét és három másik megyét. Az ezeréves évfordulót 2009-ben nagyszabású rendezvénysorozattal kívánja megünnepelni a megye. Ennek első egyeztető értekezletére került sor, melyet Talabér Márta alelnökkel és kulturális intézményeink vezetőivel együtt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke tartott a Megyeházán. Szeptember 10. – A Pannon Egyetem központi évnyitóján köszöntőt mondott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, melyben hangsúlyozta, hogy a megye elkötelezettje az egyetem célkitűzéseinek. Szeptember 18. – Az egyik legnevesebb európai lovas akadémia, a francia Cadre Noir fotókiállítását nyitotta meg Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeházán, a Szent István terem előterében. Az erre az alkalomra érkezett francia delegációt Talabér Márta alelnök fogadta és kísérte. Szeptember 23. – Nabekura Sinicsi japán nagykövet meghívására munkaebéden vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, a nagyköveti rezidencián Dr. Simon Attila vezérigazgató úr (Herendi Porcelánmanufaktúra) és Rédey Ákos rektor úr (Pannon Egyetem) társaságában. A találkozó kiemelt témája a 2009-es magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének jubileumi éve volt. A résztvevők megegyeztek abban, hogy az országos szervezésű programok ismeretében egyeztetni fogják saját elképzeléseiket a Veszprém és Gifu megyén belül tervezett programokra vonatkozóan. Szeptember 25. – Veszprém megye sürgősségi ellátása fejlesztésének következő jelentős lépéseként került sor a Tüskeváron megépített új mentőállomás átadására, amelynek beruházási költségeihez az Országos Mentőszolgálattal kötött Stratégiai Együttműködési Megállapodás keretében a megyei önkormányzat 24.000.000.- Ft támogatást nyújtott. Az átadáson részt vett Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke – Polgárdy Imre alelnökkel együtt –, és méltatta az együttműködés eredményeként megvalósuló fejlesztést. Szeptember 27. – A Pápai Evangélikus Egyházközség és a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye ünnepi istentiszteletén iktatták be hivatalába Polgárdi Sándort, a gyülekezet megválasztott lelkészét, az egyházmegye esperesét. Az ünnepségen a megyei önkormányzatot Polgárdy Imre alelnök képviselte. Október 5. – Devecserben, a Jézus-ösvény tematikus zarándokút és bemutatóhely megnyitásán a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője, Veiland László és munkatársa, Balajthy Zsuzsanna volt jelen. Az ünnepi szentmisét Julius Janus pápai nuncius celebrálta, Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság korábbi elnöke és Mádl Dalma asszony a nuncius úrral együtt avatták fel a zarándokút egyes helyszíneit. Október 10. – A Megyeháza Szent István termében tartotta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepélyes állománygyűlését. Az ülésen dr. Zöld János tűzoltó ezredest nyugállományba helyezése alkalmából Talabér Márta alelnök köszöntötte és a megyei önkormányzat nevében ajándéktárgyat adott, majd gratulált az új igazgató, dr. Lauer János tűzoltó ezredes kinevezéséhez.
64 Október 10-11. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Zsédenyi Imre főjegyzővel együtt részt vett a Wunsiedeli Körzet dísztermében rendezett ünnepségen, amelyet az ifjúsági kapcsolat 25. évfordulója alkalmából rendeztek. Az ünnepségre meghívták az ifjúsági munka szervezésében közreműködő munkatársainkat is. Uwe Götz-nek, az ottani ifjúsági kör ügyvezetőjének Pro Comitatu-díjat adott át Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. Az ünnepség után megnyitották a 25 év munkáját bemutató kiállítást. Október 21. – A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Turizmusfejlesztési Bizottsága dr. Kovács Zoltán a bizottság elnöke vezetésével tartott ülésén megvitatta a Középdunántúli Operatív Program 2009-2010. évre vonatkozó akcióterv turizmusfejlesztési prioritásait. A társadalmasítás során beérkezett vélemények, javaslatok figyelembevételével döntött azok elfogadásáról. A bizottság munkájában külső tagként részt vett és véleményt adott Veiland László, a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője. Október 22. – A Megyeháza Szent István termében rendezett ünnepségen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megyei fenntartású közoktatási intézményekben az előző tanévben kiemelkedő tanulmányi vagy kulturális versenyeredményeket elért tanulókat és felkészítő tanáraikat, akik részére az elismerő okleveleket Polgárdy Imre alelnök és Stolár Mihály tanácsnok adta át. Az ünnepség keretében Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke az 50 évvel ezelőtt végzett pedagógusoknak aranydiplomát nyújtott át. Október 24.-november 5. – Talabér Márta és Magasi Anikó a Great Lakes Consortium meghívására látogatást tett Ohio államban, az Amerikai Egyesült Államokban. A látogatás célja a kapcsolat intenzívebbé tétele mellett a további lehetséges együttműködési területek feltérképezése volt. A nyáron nagy sikerrel először megszervezésre került Nyári Amerikai Iskola folytatásának lehetőségeiről is tárgyalásra került sor a Lourdes College vezetőségével, illetve a sok évre visszatekintő balatonkenesei zenei képzésben résztvevők cserekapcsolatáról a Perrysburg-i középiskolával. A látogatás során három nagy egyetemmel is találkozókat szerveztek, ahol a Pannon Egyetemmel való együttműködésük lehetőségeiről folytattak megbeszéléseket. Október 30. – Ülést tartott a „Veszprém Megyei Önkormányzatok a Közbiztonságért” Közalapítvány Kuratóriuma. Az ülés keretében döntés született a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság 1,7 millió forintos technikai eszközbeszerzésének támogatásáról. Az ülés keretében Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke képviselte az alapító Veszprém Megyei Önkormányzatot. November 5-6. – Az Alsó-Ausztriai Tartományi Parlament delegációja Hans Penz elnök vezetésével Veszprém megyébe látogatott. A képviselőket Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a megyei önkormányzat és a közgyűlés tevékenységéről, intézményeinkről, feladatainkról, valamint bemutatta a megyét. Ezt követően a Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Dr. Somogyi Istvánné tájékoztatta a delegáció tagjait a megye gazdaságáról. Délután a megyei kórház főigazgatója, Dr. Rácz Jenő adott tájékoztatást a kórház tevékenységéről, feladatairól, a kórház szerepéről. A vendégek másnap Balatonfüreden ismerkedtek az önkormányzat tevékenységével, valamint betekintést nyerhettek az un. „Ékkő” programba, amely a város nagy
65 fejlesztéseit mutatja be (ezt a helyszínen is megtekintették). A turisztikai tevékenységről a BRIB képviselője adott tájékoztatást. A programokon részt vett Talabér Márta és Polgárdy Imre alelnökök. November 14. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte a száz éves veszprémi színházat erre az alkalomra rendezett ünnepségen. – Veszprémben, a Megyeháza Szent István termében tartották a Príma Primissima-díj átadási ünnepségét, melyen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke gratulált a díjazottaknak. A rendezvényen részt vett Talabér Márta alelnök is. November 19. – A Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Peremarton-gyártelepi Idősek Otthonában ünnepélyes keretek között adott át Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a „Szemünk Fénye” elnevezésű világításkorszerűsítési program második ütemét. A beruházás keretében újulhatott meg a devecseri, a külsővati, és a házigazda peremartoni idősek otthona világítástechnológiai rendszere. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében elismeréssel beszélt a korszerűsítésről. Az átadásra elkísértek Talabér Márta alelnök, Kovács Norbert önkormányzati tanácsadó, valamint a hivatal illetékes szakemberei. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke sajnálatát fejezte ki az M8-as konferencián a beruházás késlekedése miatt a Megyeházán, a Szent István teremben. November 27-29. – A Kovászna megyével fennálló 15 éves kapcsolat jubileumának ünnepségén vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Sepsiszentgyörgyön, ahol Tamás Sándorral, Kovászna megye új elnökével közösen az érvényben lévő együttműködési megállapodás új kiegészítő záradékát írták alá, amelyben a kapcsolat folytatásának szándékát erősítették meg. (1. sz. melléklet) December 6. – Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében került bemutatásra az „Ifjúságunk sötét gyöngyszemei” c. kiadvány, melyen Talabér Márta alelnök mondott köszöntőt. December 9. – A Veszprémi Arénában mutatták be Donát Tamás és Darcsi István legújabb könyvét, Mocsai titkai címmel. A bemutatón Talabér Márta alelnök képviselte a megyei önkormányzatot. – A veszprémi Művészetek Háza gondozásában megjelent Széki Patka László: 60 vers c. posztumusz kötete, melynek bemutatóján részt vett Talabér Márta alelnök. December 18. – Az Észak-Balatoni Regionális Települési Szilárdhulladék-gazdálkodási Rendszer megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a KSR-2008 Konzorcium és az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közötti vállalkozói szerződés megkötésének ünnepélyes aláírásán vett részt Veszprémben, a Dubniczay Házban, Polgárdy Imre alelnök. – Második alkalommal került megrendezésre a Megyei Nemzetiségi és Kisebbségi Nap, ezúttal Várpalotán, a Jószerencsét Művelődési Központban. Nyitóbeszédet Talabér Márta alelnök és Németh Árpád polgármester, zárszót Dr. Hermann István, a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke mondott. A három órás műsorban megyénk mind a hat nemzetisége – német, cigány, szlovák, lengyel, ukrán, örmény – bemutatkozott. December 19.
66 – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, a megyegyűlés képviselőivel együtt részt vett Tapolcán Ács János barátja, polgármester, a megyegyűlés tagja, a Gazdasági és Területrendezési Bizottság elnöke temetésén.
2009. Január 22. – A „Magyar Kultúra Napja”-t és a „Kulturális turizmus éve”-t közös rendezvényekkel ünnepelte Balatonfüred és Tihany önkormányzata. A rendezvényen Talabér Márta alelnök képviselte a megyei önkormányzatot. Január 23. – Tapolcán a prevenció életmentő szerepét helyezte Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjének középpontjába a mammográfiai készülék és leolvasó átadásán a kórházban. Január 26. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke ünnepélyes keretek között adta át Lesencetomajon a megyei önkormányzat fenntartásában működő Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona új mosoda épületét, melyben korszerű géppark szolgálja az intézményi mosodai tisztítás céljait. A rendezvényen a megyei önkormányzat részéről Talabér Márta alelnök, Dr. Németh Márta tanácsnok, Kovács József, Könnyid István, Lévai József és Papp Tamás képviselők voltak jelen. Január 29. – Veszprémben az Íródeák Teaházban került sor a „Kvóta, ha mondom, segít a gondon?” című vitára a politikai esélyegyenlőségről, melyet a Veszprém Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda szervezett a nők a politikai döntéshozatalban munkacsoport képviselőinek részvételével. A női politikai esélyegyenlőség kérdéskörét feszegető megbeszélésen Talabér Márta a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Dr. Zongor Gábor képviselő is részt vettek. Január 30. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett a KDRFT ülésén, Székesfehérváron. – Akadálymentesítés átadására került sor Tapolcán a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. – A pápai református templomban iktatták be a Dunántúli Református Egyházkerület új püspökét, Steinbach Józsefet. A püspökszentelő istentiszteleten részt vett Talabér Márta alelnök, dr. Hermann István a Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke, valamint Bikádi László a bizottság tagja. Február 11. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón közölte: a megyei közgyűlés egy millió forinttal járul hozzá a Marian Cozma veszprémi kézilabdás gyilkosainak felderítéséhez. Február 20. – Zánkán tartotta a nyitó ülését az V. Nemzeti Lovas Fesztivál Szervező Bizottsága a megyénkben először megrendezésre kerülő, várhatóan mintegy 40 ezer látogatót vonzó nagyrendezvény előkészítésére. A programsorozat a zánkai GYIC (Gyermek és Ifjúsági Centrum) területén június 25-28. között kerül lebonyolításra. Az ülésen meghívásra jelen volt Veiland László turisztikai hivatalvezető. Lasztovicza Jenő, a
67 megyei közgyűlés elnöke személyes ajánlást adott a nagyrendezvényt beharangozó marketing kiadványban. Február 26-március 1. – Budapesten, a Hungexpo területén került megrendezésre a XXXII. Nemzetközi Utazás Kiállítás és Vásár, ahol 800 kiállító 16 ezer négyzetméteren mutatta be kínálatait, 40 ezer látogatónak. A külföldi díszvendég Görögország volt. Számos Veszprém megyei kiállító mellett jelen volt hagyományos önálló standon megyénket képviselve a megyei önkormányzat intézménye, a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal. Standszolgálatukról, a kínálatunk iránt megnyilvánuló érdeklődésről Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke személyesen is jó benyomást szerzett. Mindemellett érződött a válság hatása, az érdeklődés az elmúlt évhez képest kissé visszaesett. Március 12. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke oktatási intézmények vezetőit, illetve ezen a területen ténykedő lengyel szakembereket fogadta a Megyeházán. Veszprém megye és Tarnow között 1996 óta él az elsősorban ifjúsági, kulturális jellegű kapcsolat. A felek értékelték eredményeiket, különös tekintettel a nyári táborozásokra, az iskolák közös programjaira, a sérült gyermekek közös sportversenyeire, majd beszéltek a kapcsolat bővítésének lehetőségeiről. A lengyel partnert Stolár Mihály, a megyegyűlés tagja, bizottsági elnöke tájékoztatta az oktatás helyzetéről, majd a delegáció tíz megyei intézménybe látogatott el. Március 20. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeházán fogadta Kokecu Hirohiko urat, a Gifu-Magyarország Baráti Társaság titkárát, aki a magyar-japán jubileumi év alkalmából Herenden megrendezésre kerülő japán kerámia kiállítás előkészítésére érkezett. Március 26. – Az ajkai Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium szervezésében rendezték meg az Országos Szakképzési Konferenciát, melyet Talabér Márta alelnök köszöntött. Március 29. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Pro Comitatu-díjat adott át Fehérvári Károlynak a Magyarországi Somlói Borrend ünnepi ülésén, Pápán. Április 6. – A fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat nevében dr. Hermann István tanácsnok köszöntötte a hatvanéves jubileumát ünneplő pápai Petőfi Sándor Gimnáziumot. Április 17-19. – A Pannon Egyetem aulájában került megrendezésre – a Megyei Turisztikai Hivatal szervezésében – a XII. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás, melyen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke – Debreczenyi János Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere társaságában – köszöntötte a kiállítókat és az érdeklődőket. A kiállítást Navracsics Tibor országgyűlési képviselő nyitotta meg. A vidék meghatározó turisztikai seregszemléjén 103 kiállító mutatta be Magyarország tájegységeinek és megyéinek kínálatát, számos Veszprém megyei utazási iroda pedig a külföldi utazási lehetőségeket a mintegy 6.000 látogatónak. A korábbi évekhez hasonlóan elfogadták a meghívásut a határon túli testvérmegyéink, így jelen voltak a romániai Kovászna megye, a szlovákiai Nyitra megye, a viski Falusi Turizmus Egyesület kiállítói és új színfoltként Veszprém város kapcsolata révén a horvátországi Sibenik város és térsége.
68 Április 22-24. – Pápán, a Hotel Arany Griff Tükörtermében tartotta fennállásának 60., illetve 50. évfordulója alkalmából országos szakmai konferencia megrendezésével egybekötve jubileumi ünnepségét a dákai „Batthyány Ilona” Fogyatékosok Otthona, valamint a pápakovácsi Idősek Otthona. A három nap során közel 300 szakember részvételével megrendezett szakmai konferencia az ország számos pontjára elvitte a Veszprém Megyei Önkormányzat által biztosított szociális intézményrendszer jó hírnevét. A konferencia első napját – a magas ellátási színvonalat kiemelve – Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd Pápa Város Önkormányzata nevében Dr. Áldozó Tamás alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Talabér Márta alelnök később előadást is tartott a Veszprém Megyei Önkormányzat szociális szakellátórendszeréről, kiemelve annak fejlesztésében elért eredményeket, és a megvalósítani kívánt célokat. A konferencia második napjának estéjén került sor a jeles intézményi évfordulók jubileumi ünnepségére, melynek keretében Polgárdy Imre alelnök adta át többek között a dákai, illetve a pápakovácsi intézmény dolgozói kollektívája részére, több évtizeden át, a szociális ellátások területén, magas színvonalon végzett tevékenységükért adományozott miniszteri dicséretet Hanich Ferenc, illetve Forsthoffer Erzsébet intézményvezetőknek. Az ünnepség keretében sor került az intézmények által meghirdetett „Így láttuk mi” címmel kiírt gyermek-rajzpályázat eredményhirdetésére is. A három napos rendezvényen a megyei közgyűlés számos tagja, így Dr. Németh Márta, Dr. Hermann István, Kovács József, Dr. Kovács Zoltán, Papp Tamás, Szedlák Attila, Takács Szabolcs is részt vettek. Április 25-26. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke fogadta a finn Lappföldi Régió vezetőiből álló delegációt, és megbeszélést folytatott az eddig kooperáció eredményeinek értékeléséről és a további együttműködés lehetőségeiről. A finn delegáció tagjai több testvérvárosi kapcsolatukat is felkeresték a megyében és találkoztak a civil szervezetek képviselőivel. Április 29. – A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás 2009. április 29-én tartotta a TÁMOP 2.2.3-07/2-2F-2008-0026 kódszámú „A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása” című konstrukció keretében az „Esélyt a jövőnek!” elnevezésű pályázat nyitórendezvényét, melyet megtiszteltek jelenlétükkel a Társulási Tanács tagjai, a Társulásban érintett intézmények vezetői és pedagógusai, valamint a Társulás partnerei is. A rendezvényen felszólalt Galambos Szilvia, a Társulási Tanács elnöke, Dr. Madarász Sándor, a Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesületének elnöke, Szántó Zoltán az ÁFSZ Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központjának főosztályvezetője, Bőle Károlyné a Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, valamint Mészáros László a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium szakmai igazgatóhelyettese. Április 30. – Tatabányán tartotta ülését a Közép-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (KDRET), ahol a testület – egyebek mellett – „A Regionális Egészségügyi Tanács tevékenysége, feladatai, kapcsolatrendszere, a megye egészségügyi ellátó-hálózatának működésével, fejlesztésével kapcsolatos döntési kompetenciái, tapasztalatai, javaslatai” címmel tárgyalta Lasztovicza Jenő, mint a KDRET elnöke által jegyzett előterjesztést. – A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség Szent Flórián Napja alkalmából Sümegen megrendezett ünnepségén Talabér Márta alelnök vett részt és adta át Németi Attila tűzoltó főtörzsőrmesternek,
69 az „Év Megyei Tűzoltója” címet. Dr. Lauer János tű. mk. ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgató Talabér Mártát, a megyei közgyűlés alelnökét a „Veszprém megye tűzvédelméért” cím arany fokozatával tüntette ki. Május 3. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Nabekura Sinicsi úrral, Japán magyarországi nagykövetével közösen megnyitotta a megyei önkormányzat szervezésében megvalósított, a magyar-japán jubileumi év alkalmából Herenden megrendezésre került japán kerámia kiállítást, amely japán testvérmegyénk Gifu megye világhírű keramikusa – Kato Koubei mester – remekeit mutatta be. A művész mellett több japán kerámiavállalt igazgatója és a Gifui Magyar Baráti Társaság több tagja is eljött a megnyitóra. Május 13. – Veszprémben, a Megyeháza Szent István termében, a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezete által került megrendezésre a Vöröskereszt és Vörösfélhold Világnapi Ünnepség. Az ünnepséget a Veszprém Megyei Önkormányzat nevében, Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, és köszöntötte a résztvevőket. Május 15. – A Veszprém Megyei Esélyek Háza szervezésében második alkalommal került megszervezésre Veszprémben a Veszprém Megyei Esély Nap. A fogyatékossággal élőket képviselő civil szervezetek bevonásával és tagjaik részvételével megvalósított rendezvény délelőttjén szakmai kerekasztal beszélgetés volt az Esélyek Háza székhelyén az akadálymentesség tapasztalatairól, majd 14.00 órától a Kossuth utcán, színpadon és a felállított standoknál „Velünk teljes a világ! Ismerd meg értékeinket!” mottóval a fogyatékossággal élők bemutatkozó programjaira került sor. A program egyik védnöke a Veszprém Megyei Önkormányzat nevében Talabér Márta alelnök volt, a rendezvényeken a megyei önkormányzat hivatalát Sándor Tamás irodavezető képviselte. Május 15-19. – A Magyarokért Kanadában Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő Magyar Identitás Konferencián Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke vett részt, és tartott prezentációt megyénkről Torontóban. Május 20. – A balatonfüredi Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskolában Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke aláírta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Oktatási Főigazgatósága, a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság, a Veszprém Megyei Önkormányzat, valamint a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium között létrejött négyoldalú megállapodást a rendvédelmi ismeretek középiskolai képzésének megszervezéséről és működtetéséről, melynek alapján a tantárgy oktatása a 2009/2010. tanévtől indul az iskolában. Május 22. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke fogadást adott Veszprém megye 1000 éves ünnepségére érkező nemzetközi partnereink – a felvidéki CSEMADOK, a finn Lappföldi régió, a francia Maine-et-Loire megye és Loire régió, a lengyel Tarnow város, a német Wunsiedel körzet képviseletében megjelent vendégek – részére. Május 23. – Sólyban sikeresen lebonyolódott a négymegyés "ezeréves" ünnepi közgyűlés és megyénk millenniumi emléknapja. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a sólyi Árpád-kori református templomban, amelyet Márfi Gyula katolikus érsek, Steinbach József református püspök és Vető István evangélikus püspök
70 helyettes celebrált. A rendezvénysátorban mintegy 500 fő meghívott előtt Dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitó beszédével kezdődött az emelt hangulatú, ünnepélyes esemény. Érsek úr és Juhász Tibor, Sóly polgármestere köszöntő beszéde után az ünnepi összevont közgyűlést, Lasztovicza Jenő, mint házigazda megyei elnök vezette le. Ennek keretében felszólalt Fejér, Pest és Zala megye közgyűlésének elnöke is. A megyerendszer mellett hitet tevő határozat egy példányát aláírás után emlékdobozban helyezték el, amelyet az Árpád-kori református templom padozatába süllyesztették. A rendezvényt számtalan kiegészítő program színesítette, mint pl. az "ezeréves megye" tiszteletére rendezett vetélkedők díjátadásai, a megyefutás befutója, fotókiállítás, a Megye monográfia első kötetének bemutatója, betyár- és néptáncműsor, hadtörténeti és fegyverbemutató, sólyi szőlőhegyi programok, méltó módon emlékezve Veszprém megye és a magyar megyerendszer első írásos említésének ezer esztendős évfordulójára. A megye külföldről érkezett testvérmegyei delegációin kívül megyénk millenniumi rendezvényét a magyarországi külképviseletek részéről az Ausztrál nagykövetség a Kazah nagykövetség és a Taipei képviseleti iroda elöljárói is megtisztelték jelenlétükkel. Közvetlenül az ünnepségre érkezett Ausztria képviseletében az AlsóAusztria Tartományi Parlament képviselőnője, valamint az osztrák konzul. Az ünnepséget követő fogadáson pohárköszöntőt dr. Navracsics Tibor országgyűlési képviselő mondott. Május 27. – A Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság tagjai és a megyénkben működő történelmi egyházak munkatársai, dr. Hermann István elnök vezetésével a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) meghívására szakmai úton vettek részt Budapesten. Megtekintették a Dohány utcai nemrég felújított főzsinagógát, valamint a tradicionális pesti zsidónegyed nevezetességeit. Ezután a delegációt fogadta Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, akivel eszmecserére került sor. Július 2. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Limbacher Gábor új múzeumigazgatónak átadta a megbízólevelét. – Veszprémben, a Megyeháza Delegációs termében köszönte meg Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke az első félév során igazgatói kinevezésük lejártát követően búcsúzó intézményvezetők több éves eredményes tevékenységét. A Talabér Márta alelnök és Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző jelenlétében elmondott köszönő, méltató szavakat követően a leköszönő Mahlerné Csángó Máriát, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium leköszönő igazgatóját, Vidáné Dr. Fodor Zsuzsát, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság volt igazgatóját, Szabó József Attilát, a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium leköszönő igazgatóját, Szabó Józsefet, a kamondi „Dr. Magyar Károly” Pszichiátriai Betegek Otthona volt igazgatóját, valamint Szalay Tibort, a balatonfüredi Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium leköszönő igazgatóját ebéden látta vendégül Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke. Július 31. – Zircen ünnepélyes keretek között került sor a Városi Erzsébet Kórház - Rendelőintézet új, emelt szintű járó beteg szakrendelőjének a kialakítása vonatkozó Európai Uniós projekt elindítására. A beruházáshoz 800 millió forintot nyert el az intézmény az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatásával, melynek segítségével, korszerű eszközökkel felszerelt, emelt szintű
71 járóbeteg-ellátást nyújtó részleget építenek. A rendezvényen és az azt követő sajtótájékoztatón a megyei közgyűlést Talabér Márta alelnök képviselte, méltatva az összefogást, melynek eredményeként a pályázatot benyújtották, és amellyel a beruházás megvalósul majd. Augusztus 7. – A Veszprém Megyei Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthonában Lesencetomajon került megrendezésre az intézmény immár hagyományos Szakmai Napja és a Lakó – Hozzátartozó – Gondozó találkozó. A Szakmai Napon a megyei közgyűlést Talabér Márta alelnök képviselte, méltatva az intézményben dolgozók magas színvonalú munkavégzését és azt a látványos fejlődést, amely az intézményben tapasztalható. A Szakmai Napon részt vettek még többek között a közgyűlés Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságának tagjai is, így Kovács József és Papp Tamás képviselők. Másnap, a Lakó – Hozzátartozó – Gondozó találkozón Sándor Tamás irodavezető vett részt, képviselve a megyei önkormányzatot. Augusztus 14-16. – Kárpátalján, Visk településen „A koronák újra együtt” elnevezésű rendezvényen a megyei önkormányzat nevében Polgárdy Imre alelnök vett részt és a viski általános iskola könyvtára részére könyveket adott át. Augusztus 18. – A Veszprém Megyei Önkormányzat Idősek Otthona Szőc – Határvölgy e napon ünnepelte fennállásának 35 éves jubileumát. Az évforduló alkalmából megtartott ünnepségen a hálaadó szentmisét követően Óvári István igazgató üdvözölte a vendégeket, felelevenítve az intézmény történetének jelentősebb állomásait, majd Talabér Márta alelnök köszöntötte az intézmény lakóit és dolgozóit. Az ünnepség keretében az alelnöknő megszegte az idei búzából sütött kenyeret, majd több dolgozó részére elismerő oklevelet és tárgyjutalmat adott át az intézmény igazgatójával együtt. A rendezvényt állófogadás zárta. Az ünnepségen a megyei közgyűlés képviseletében részt vett dr. Németh Márta tanácsnok, Stolár Mihály tanácsnok, Kovács József és Papp Tamás képviselők is. Augusztus 21. – Ausztriában, a Corvinus Kör meghívására, a vasfüggöny lebontása 20. évfordulójának ünnepségén vett részt Talabér Márta alelnök. Augusztus 21-23. – A Nyitra Megyei Önkormányzat meghívására – a Veszprémi Utazás Kiállításon történő Szlovák részvétel ellentéteként – a Turisztikai Hivatal vezetője és munkatársa standszolgálattal voltak jelen 36. alkalommal megrendezésre került Nyitrai Agrokomplex mezőgazdasági és idegenforgalmi szakkiállításon, ahol a Szlovák partner korrekt körülményeket biztosított. A korábbi évekhez képest mérsékeltebb érdeklődésű vásáron a munkatársak jelzése szerint érezhető volt a két ország közötti politikai feszültség. Augusztus 27. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte az „Egészségvédelmi konferencia Veszprém megye ifjúságáért” konferencián résztvevő testnevelő tanárokat, diáksport szervezőket Vörösberényben. Az előadók az új tanév előtt szóltak a megyei önkormányzat terveiről. Az Egészségügyi Bizottság elnöke dr. Kovács Zoltán és az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke Stolár Mihály ismertette a felmérésekből levonható, jelenlegi állapotra vonatkozó következtetéseket és a teendőket, elvárásokat. Csík Ferenc sportigazgató a Sportkoncepcióról beszélt. Előadást tartott dr. Nádori László professzor emeritus, továbbá Győrfi János a Nemzeti Sportszövetség főtanácsadója. A testnevelő tanárok számára különösen
72 érdekes volt dr. Szacsky Mihály professzor úr előadása a szomatoinfra alkalmazhatósága a diákok felméréseinél. A konferencia társ rendezői voltak a Pannon Tudományok Közhasznú Egyesülete és a Magyar Sporttudományi Társaság. A téma fontosságára való tekintettel további intézkedésekre kerül sor. Augusztus 30. – szeptember 4. – A Tajvani Külügyminisztérium meghívására és annak költségvállalásával parlamenti delegáció tagjaként Tajvanra utazott Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, ahol tajvani minisztériumokban és kormányzati intézményekben tett látogatást. Szeptember 3-6. – A Maine-et-Loire Megyei Önkormányzat meghívására az ’Anjou-Hongrie’ modern francia-magyar kortárs művészeti kiállítás megnyitóján vett részt Talabér Márta alelnök és Magasi Anikó nemzetközi referens. A tervek szerint a kiállítás 2010. évben a Tihanyi Apátságban kerülne bemutatásra. Szeptember 4. – Ünnepélyes keretek között adták át a Zircen megépített új mentőállomást, amelynek beruházási költségeihez az Országos Mentőszolgálattal kötött Stratégiai Együttműködési Megállapodás keretében a megyei önkormányzat 18.000.000 Ft támogatást biztosított. Az átadáson jelen volt és a létesítményt átadta az Országos Mentőszolgálat részéről dr. Gorove László főigazgató-helyettes, valamint az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára dr. Medgyaszai Melinda és Ottó Péter, Zirc város polgármestere. Az eseményen a megyei közgyűlést Polgárdy Imre alelnök képviselte, aki köszöntő beszédében méltatta a példa értékű együttműködés eredményeként megvalósuló fejlesztést. A programon a megyei közgyűlés tagjai közül Horváth László vett részt. Szeptember 22. – Balatonfüreden helyezték örök nyugalomra Geipl Miklósnét, a megyei közgyűlés tagját, az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság alelnökét. A megyei közgyűlés nevében Talabér Márta alelnök búcsúztatta a képviselő asszonyt. Szeptember 25. – Sor került a Veszprém Megyei Önkormányzat „Batthyány Ilona” Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye Dáka kastélyépületben kialakított új férőhelyek és az akadálymentesített 44 férőhelyes gondozási egység ünnepélyes átadására, valamint mindezzel egybekötve az intézmény lakóhozzátartozó találkozójára. Az eseményen Talabér Márta alelnök mondott köszöntő beszédet méltatva a kialakításra kerülő új férőhelyek által megvalósult beruházás munkahely-megtartó szerepét. Az ünnepségen a megyei közgyűlés képviseletében részt vett továbbá dr. Németh Márta, dr. Áldozó Tamás és dr. Kovács Zoltán tanácsnokok, Kovács József és Papp Tamás képviselők. Szeptember 28-30. – Kovászna megye meghívására – Benedek Elek születésének 150., halálának 80., valamint az emlékház avatásának 40. évfordulójának ünneplésére – Talabér Márta alelnök és Magasi Anikó nemzetközi referens utazott Sepsiszentgyörgyre. Október 1. – A „Tiszta, virágos Veszprém megyéért” közterület-szépítési versenyben a megye 64 önkormányzata vett részt 5 kategóriában. A 2009. évi díjátadó ünnepséget az V. kategória nyertes településén, Tapolcán került megrendezésre október 1-jén. A Veszprém Megyei Önkormányzat részéről Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke értékelte a versenyt. A programon részt vett Polgárdy Imre alelnök, Dr. Áldozó Tamás a Gazdasági és Területrendezési Bizottság elnöke is.
73 – Balatonszemesen helyezték örök nyugalomra Bujtor István színművészt, a Petőfi Színház igazgatóját a megyei közgyűlés vezetőinek, képviselőinek, a hivatal képviselőinek, valamint a Petőfi Színház társulatának jelenlétében. Október 2. – A „Batthyány Ilona” Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye kamondi telephelyén ünnepélyes keretek között került sor a belsőleg megújult kúria-épület átadására. Az eseményen a megyei közgyűlést Talabér Márta alelnök képviselte, méltatva az intézményben dolgozók összefogását, mellyel a kúria-épületet és környezetét megújították. Az ünnepélyes átadással egyidejűleg lakóhozzátartozó találkozóra is sor került. Az ünnepségen a megyei közgyűlés képviseletében részt vett Dr. Németh Márta tanácsnok, Kovács József és Papp Tamás képviselők. Október 23-25. – Veszprém megyei delegáció utazott Wunsiedelbe. A 20 éves együttműködés megünneplésére október 24-én került sor Landratsamt üléstermében szép számú résztvevő előtt. Október 26. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Pro Comitatu díjat adott át Wöller István malomkutatónak 80. születésnapja alkalmából, a VEAB székházban rendezett ünnepségen. November 4. – Ezen a napon került sor a Megyeháza Szent István termében a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint projektgazda TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0082 „Szélrózsa” elnevezésű projektjének projektnyitó rendezvényére és sajtótájékoztatójára. A rendezvényen Talabér Márta, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke tartott köszöntő beszédet. November 9. – A veszprémi Latinovits Játékszín újbóli megnyitásán Talabér Márta alelnök mondott ünnepi beszédet. November 16. – Galambos Szilvia, a társulási tanács elnöke nyitotta meg a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégiumban a Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Leonardo „ECVET trust” partnerségi projektjének első projekttalálkozóját. A balatonfűzfői, várpalotai, zirci szakképző iskolák és hat külföldi partner közreműködésével megvalósuló kétéves projekt résztvevőit Talabér Márta, a közgyűlés alelnöke, a társulási tanács tagja is köszöntötte. November 20. – A „Nyugdíjasok Életet az Éveknek” Veszprém Megyei Egyesülete ünnepelte megalakulásának 20 éves jubileumát Veszprémben, a Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. A rendezvényen a megyei önkormányzat képviseletében Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke mondott ünnepi köszöntőt, kiemelve a megyében 8500 tagot számláló és 110 klubot működtető szervezet fontos szerepét az időskorúak nyugdíjazást követő civil, társasági, kulturális és tömegsport megnyilvánulásainak összefogásában, szervezésében. A Veszprém Megyei Önkormányzat több mint 10 éve hivatalosan is együttműködik a nyugdíjas szervezettel, melynek keretében lehetőségeihez mérten pénzügyileg és helyiségek biztosításával is támogatja annak működését. Az ünnepség keretében Talabér Márta emlékoklevelet vehetett át annak elismeréseképpen, hogy az elmúlt 20 évben a Veszprém Megyei Önkormányzat nagyon sokat tett a nyugdíjas személyekért.
74 November 21. – A „Nyugdíjasok Életet az Éveknek” Országos Szövetsége Budapesten, a Syma Sportcsarnokban ünnepelte a szervezet fennállásának 20. éves évfordulóját. A rendezvényen Talabér Mára, a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke a nyugdíjas társadalom érdekében kifejtett tevékenységéért a szervezet „Életet az Éveknek Díját vehette át. November 25. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részt vett Marian Cozma emlékére kiadott könyv bemutatóján, a Városházán. December 7. – Az 1956. december 6-ai, veszprémi nőtüntetés megemlékezésén mondott beszédet Talabér Márta alelnök. December 11. – A Megyeháza Szent István termében adták át Veszprém megye legeredményesebb sportolója címeket, a Tüskés Endre díjakat és a legeredményesebb utánpótlás, speciális, fogyatékkal élő és transzplantált sportolók díjait. Az ünnepségen Stolár Mihály mondott köszöntőt, a díjakat Talabér Márta alelnök, Tüskés Endre édesanyja, Hantó István a Sporttanács elnöke és Csík Ferenc sportigazgató adták át. A sportági szövetségek elnökségeinek javaslata alapján különdíjakat is átadtak. Az atlétikai szövetség különdíját kapták a sportág fejlesztésében nyújtott kiemelkedő tevékenységükért Tapolca, Pápa és Veszprém város önkormányzata. December 16. – Az Amerikai Nagykövetség Ideiglenes Ügyvivőjét, Jeffrey Levine-t és feleségét látta vendégül Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Magasi Anikó önkormányzati kapcsolatok és protokoll referens szervezésében a Megyeházán, majd közösen ellátogattak az Ajka Kristály gyárába. Az ügyvivő úr látogatása alkalmával biztosított róla, hogy kiemelt figyelmét élvezi Veszprém megye és gratulált az Amerikai Kuckó sikeres működéséhez. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta az amerikai Great Lakes Consortiummal fennálló kapcsolatról és támogatását kérte, hogy a kapcsolat keretében megvalósításra kerülő programok az egyes Amerikai Nagykövetség által finanszírozott pályázható támogatásokban részt vehessenek. December 17. – A Dunántúli Református Egymáskerület adományát vette át Talabér Márta alelnök Niederhoffer Zoltántól, a veszprémi gyülekezet lelkészétől és Horváthné Váradi Ildikótól, a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat Nevelőszülői Hálózatának országos szakmai koordinátorától. Az ajándékokat a Veszprém megyében állami gondoskodásban élő gyerekek kapták. December 18. – Harmadik alkalommal rendezte meg a Veszprém Megyei Önkormányzat a Megyei Nemzetiségi és Kisebbségi Napot. A rendezvénynek a veszprémi Petőfi Színház és a várpalotai Jószerencsét Művelődési Központ után ebben az évben a pápai Jókai Mór Művelődési Központ adott helyet. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Áldozó Tamás alpolgármesterrel közösen nyitotta meg a rendezvényt. A megnyitó beszédet követően elismeréseket adott át a megye nemzetiségi hagyományainak ápolása terén végzett kiemelkedő munkáért. A jól szervezett, színes rendezvényen a megyénkben kisebbségi önkormányzatokkal rendelkező hat nemzetiség, illetve kisebbség mutatkozott be: a német, cigány, szlovák, ukrán, lengyel, örmény művészeti csoportok, előadók műsorát több száz fős közönség tekintette meg. A rendezvényt a fellépőknek, meghívott vendégeinknek adott fogadás követte, amely előtt Dr.
75 Hermann István, a Megyei Közgyűlés Kulturális, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke mondott pohárköszöntőt.
2010. Január 14. – A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyén tartotta ülését a „Veszprém Megyei Önkormányzatok a Közbiztonságért” Közalapítvány Kuratóriuma. Az ülésen Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Debreczenyi János polgármester úr is részt vett, és rögzítésre került, hogy amennyiben a megyei rendőri szervek számára a külső támogatások befogadásához szükségszerű, és ezen támogatások jövőbeni nagyságrendje is indokolja, úgy az alapító önkormányzatok a kuratórium javaslatával összhangban nem fogják megszüntetni a szervezetet. Január 19. – A színházigazgatói pályázatokat véleményező szakmai bizottság tartotta ülését, amelyen mindkét pályázót - Oberfrank Pált és Sopsits Árpádot- személyesen is meghallgatták. Január 28. – A megyegyűlés a Veszprémi Petőfi Színház élére új igazgatót választott, Oberfrank Pál személyében. Február 9-12. − Háromoldalú konzultatív tanácsülésre került sor Christian Rosello Maine-et-Loire megyei alelnök és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke részvételével. Az ülés során az együttműködés képviselői meghatározták a 2010-es és év programjait, illetve egyeztetésre kerültek a hosszabb távú tervek is. A felek – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke részvételével – aláírták a 2010-2013 közötti időtartamra érvényes kétoldalú (Veszprém és Maine-et-Loire közötti), illetve háromoldalú együttműködési megállapodásokat. Március 7-10. – Tarnów város oktatási küldöttségének fogadására került sor, majd a fogadás résztvevői felkeresték a 2010. évi diákcserék résztvevőit adó iskolákat, intézményeket, egyesületeket. Március 15. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a Megyeházán fogadta Tarnów város delegációját. Megbeszélést folytattam a delegációt vezető Maria Bilik marketing osztályvezető asszonnyal, aki tájékoztatott arról, hogy Tarnów város tovább kívánja erősíteni a „legmagyarabb lengyel város” hagyományait, amelyet a Bem emlékpark bővítésével, a magyar-lengyel barátságot propagáló kiadványokkal és programokkal kívánnak elérni. Marcin Sobczyk kulturális osztályvezető és Somfai Tamás nemzetközi referens bemutatták, hogy milyen további programok kétoldalú előkészítése folyik jelenleg (Tarnówi Napok, Visegrádi Országok – Ukrajna Nemzetközi Fórum, szakembercserék). – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke üdvözölte Adam Bartosz urat, a Tarnówi Múzeum igazgatóját, és örömét fejezte ki a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatósággal megkötésre kerülő együttműködési megállapodás kapcsán. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a Tarnówi Magyar Barátok Társasága megjelent tagjait.
76 – Magyar Sajtó Napja alkalmából a megyei sajtó képviselőit köszöntötte Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, az alelnökökkel együtt, a Megyeháza Szent István termében. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Várpalotán részt vett Veszprém megye és Várpalota város közös Március 15-i megemlékezésén és a Thury-vár előtt felállított Erdélyi Körkép felavatásán. Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében Talabér Márta alelnök mondott ünnepi beszédet. Tarnów város képviseletében Maria Bilik olvasta fel Richard Scigala polgármester üdvözlő levelét. Március 16. – Utolsó együttes ülését tartotta a megszűnő Veszprém Megye Idegenforgalmáért Közalapítvány Kuratóriuma és Felügyelő Bizottsága. Március 17. – A Megyeházán Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke fogadta Kokecu Haruhiko urat, a Gifui Japán-Magyar Baráti Társaság titkárát. Kokecu úr tájékoztatót tartott a tavaly Herenden megrendezett Kato Kobee kiállítás sikeréről és pozitív visszhangjáról Japánban. Felvetette újabb együttműködés lehetőségét az ifjúsági programok terén. Elmondása szerint a Japánban ifjúsági direktíva készül a gyermekek számítógép-függésének csökkentésére, valamint a környezettudatos nevelés tárgyában. Javasolta közös elképzelés kidolgozását ilyen tematikájú nemzetközi ifjúsági táborokra, amelyekben japán gyermekek is rész vehetnének. Egy közös projekttel sikeresen lehetne pályázni EU és Japán forrásokra, illetve környezetbarát technológiát fejlesztő cégeknél. Március 29. − A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság szervezésében, a Laczkó Dezső Múzeumban nyílt „Székely Krisztus” című kiállításán mondott köszöntőt Talabér Márta alelnök. A kiállítást Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg. − Várpalotán a Nagy Gyula Galériában „Jó ruhában járni-kelni” címmel a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum viselettörténeti kiállítását nyitotta meg Talabér Márta alelnök. Kovászna Megye Tanácsa nevében Tamás Sándor elnök mondott köszöntőt, a kiállítást bemutatta Dimény Attila, a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum igazgatója. Április 9-10. – A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Utazás Kiállításon díszvendég volt Veszprém megye. A Megyei Turisztikai Hivatal szervezésében, lebonyolításában és standszolgálatával kiemelt standon kerültek bemutatásra megyénk értékei, kínálatai. A kiemelt standon társkiállítóként volt jelen Pápa városa és a Várkertfürdő, a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület, Balatonfűzfő-Litér Turisztikai Egyesület, a Veszprém városa, Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum, a Bakony Turizmusáért Egyesület, és a kisapáti Gregorián Pincészet. A megye nevében a megnyitóban részt vállalt Veiland László turisztikai hivatalvezető, aki sajtótájékoztató keretében is tájékoztatást adott Veszprém megye turisztikai adottságairól. Április 26. – Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Pro Comitatu-díjat adott át Váradi Károlynak, a megyei védelmi bizottság titkárának a rendőrség ünnepélyes állománygyűlésén. Május 7. – A Jókai emlékház felújítása átadásán vett részt Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, és köszöntötte a megjelenteket Balatonfüreden.
77 – A Veszprém Megyei Területi Választási Bizottság elnöke, dr. László Zoltánné ünnepélyes keretek között adta át – a Megyeházán – a 2010. évi országgyűlési képviselő választáson Veszprém megyében a területi listán mandátumot szerzett képviselők megbízó levelét. Az ünnepségen jelen volt Talabér Márta alelnök. Május 12. – A megyei tüdőgyógyintézet új, légzőszervi rehabilitációs szakrendelésének átadására került sor Veszprémben, az Áchim András u. 9. szám alatt. A megyeszékhelyen ezen túl heti hat órában gyógyulhatnak majd a krónikus tüdőbetegségben szenvedők, az asztmások, allergiások, illetve az idült hörghurutos betegek, akik a kezelést sóterápiával is kiegészíthetik. Az új ellátási forma évtizedes hiányt pótol és jelentősen avítja a betegellátás színvonalát. Az új szakrendelést Dr. Medgyasszay Balázs megbízott főigazgató és Dr. Medgyaszai Melinda kirendeltség-vezető jelenlétében ünnepélyes keretek között szalagátvágással átadtam a betegellátás számára. Május 14. – A borús idő ellenére sikerrel valósította meg Veszprémben, a Kossuth utcán „Velünk teljes a világ! Ismerd meg értékeinket!” mottóval a III. Veszprém Megyei Esély Napot a Veszprém Megyei Esélyek Háza és a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület. A rendezvény megnyitásaként Polgárdy Imre alelnök, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében méltatta a program jelentőségét. Május 19. – A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Nemzeti Sportszövetség konzultációt tartott Veszprém megyei polgármesterek és sportvezetők számára a Megyeházán. A résztvevőket Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megyei önkormányzat nevében, majd ezt követően Gémesi György elnök úr tartott tájékoztatót az önkormányzatok helyzetéről és elvárásairól. Részt vett az ülésen dr. Kovács Zoltán az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának elnöke, továbbá Szedlák Attila országgyűlési képviselő is. A Nemzeti Sportszövetség tájékoztatóján polgármesterek, megyei szövetségek és a megyei sporttanács vezetői vitatták meg a tennivalókat, terveket. Május 31. – Polgárdy Imre alelnök, az intézmény munkatársai jelenlétében adta át Szőcön a kinevezését a megyei közgyűlés által az Idősek Otthona élére kinevezett új igazgatónőnek, Dima Sándornénak.