A jövőre alapoznak
Új plébános Budafokon
Korszerű hulladékudvar
Akadálymentes iskola
Még tart az alapozás a sportegyesületeinknél, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás nevelésére. továbbiak a 7.oldalon
Sárhegyi Zoltán a Szent Lipót Egyházközség új plébánosa templomfelújításra szervez gyűjtést. továbbiak az 5. oldalon
Aláírásgyűjtés indult a nagytétényi hulladékudvar ellen. Az építtetők szerint azonban nincs ok aggodalomra. továbbiak a 3. oldalon
A Kozmutza Flóra Általános Iskola akadálymentesítéséhez harmincmillió forintot adott az Európai Unió. továbbiak a 3. oldalon
Városházi Híradó budafok-tétény
Budafok hercegnője Beszélgetés Molnár Beával, a Princess együttes hegedűsével
XIX. évf. 14. szám 2011. augusztus 4.
Unatkozni tilos! A balatonakali gyerektáborban tartalmas a vakáció
Középen Molnár Bea a Princess hegedűse
Méves születésnapját ünneplő, csiolnár Bea az augusztusban tíz
nos hölgyekből álló Princess együttes alapításánál gyermeket várt, így a kezdeteknél kimaradt a munkából. A budafoki sztár az R-Go zenekar egykori basszusgitárosaként híressé vált Környei Attila elképzelései alapján létrejött vonós trió meg-
Közösség, testmozgás, játék – a balatonakali gyerektáborban évente több mint tíz kerületi iskola diákjai vakációznak
Acsendes, éppen turnusváltás van.
balatonakali gyerektábor most
Az ebédlőből viszont taps harsan. Hideg Edit néninek adnak át virágot a Árpád Utcai Általános Iskola táborozói. Paradicsomleves illata üti meg az orrunk, ahogy beljebb lépünk a kantinba, koccannak a merőkanalak. – Jók az ételek a táborban, a gyerekek csak dicsérték – meséli a testnevelő tanár. – Mi sporttábort szerveztünk, de ez korántsem a reggeli torna erőltetéséből áll, hanem olyan rend-
szeres mozgásból, amilyet szeretnek a gyerekek. Sokat kirándulunk, versenyeket szervezünk, de természetesen a Balaton partján nem maradt el a vitorlázás vagy az úszás sem – mutatja be a programjukat a tanárnő. A reggeli zászlófelvonás és a mozgalmi dalok éneklése már a múlté. Ahogy a tábor bungalói és kisházai felé sétálunk, diszkózenét hallunk, a megérkező gimisek kis hangszóróval indították be az MP3-lejátszót. A szállás emeletes ágyai között kiforgatott bőröndök hevernek, kipakolnak
Fotó: Klinszky Gábor
alakulásakor felajánlotta, hogy segít a leendő tagok megtalálásában. A menedzser így jutott el az együttes első hegedűseihez. Aztán a sors különös játékaként Beát éppen akkor hívták meg a vonós csapatba, amikor az egyik „hercegnő”, Molnár Ildi lett várandós. folytatás a 4. oldalon
Fotó: Papp Tibor
a Budai Nagy Antal Gimnázium diákjai. Nekik most kezdődik a szezon. A gyerekek az úgynevezett Zöld Alma Táborba érkeztek, amelyet idén hetedik alkalommal szerveznek meg a gimnázium tanárai. Az együttlét célja, hogy az egészséges életre, a környezetünk védelmére neveljék a diákokat, de nem erőltetnek és tiltanak semmit – tudjuk meg Vogel Andrásné táborvezetőtől. A tanárnő szerint Akaliban számukra egyetlen parancs létezik: „Unatkozni tilos!” folytatás a 4. oldalon
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Baross Gábor-telepen a településrész névadója, a monarchiabeli közmunka- és közlekedésügyi miniszter, más néven a „vasminiszter” mellszobrát. A rendezvényen jelen volt Szabolcs Attila polgármester és több díszpolgárunk is. Németh Zoltán országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc alpolgármester mondott beszédet. továbbiak a 2. oldalon
2
képviselet
Városházi Híradó
Álláspont Sebes Gábor, önkormányzati képviselő, az Oktatási és Informatikai Bizottság elnöke
Az együtt működés parancsa z önkormányzat európai uniós támogatással végrehajtott szervezetfejlesz-
Atésének egyik dokumentuma a következőket állapítja meg:
„A helyi közösségen jelentős mértékben múlik, hogyan alakulnak a lakóhelyi életkörülmények. Olyan közigazgatást kell az érintettekkel közösen létrehozni, amelynek nincs más alapvető célja, mint a helyi közösségek tagjainak jóléte, életminősége, biztonsága. (…) A kerület városrészei nem pusztán földrajzi egységek, hanem élő közösségek, amelyeket civil szervezetek sokasága tart működésben.” A projekt keretében végzett felmérések is azt mutatják, hogy a kerületi polgárok részéről meg is van az igény a beleszólásra. A közvetlen véleménynyilvánításra az önkormányzat honlapja ad lehetőséget. Az önkormányzati képviselők mindenkinek rendelkezésére állnak, akinek javaslatai vannak a kerületi életfeltételek javítására. Ezen lehetőségek mellett a helyi civil szerveződések, egyesületek a civil tenni akarás szervezői és színterei. Az önkormányzat szinte erején felül támogatja a helyi civileket. Évi mintegy 200 millió forintot fordít erre a költségvetésében, ami minden összehasonlítást kiáll. Ebben az összegben a helyi sportegyesületeknek nyújtott támogatás éppúgy benne van, mint a civil egyesületek rendelkezésére bocsátott közösségi házak fenntartása. A szakértők egyenesen példaértékűnek tartják a „budafok-tétényi modellt” a közművelődés terén. A közterületi virágosítási program nagy sikere, a több száz igénylő is azt bizonyítja, hogy a lakosság és az önkormányzat együttműködése, egymást erősítő tevékenysége a kerület arculatának legfőbb alakítója, az életminőség javításának garanciája lehet. Országunkban nagyon sok a feszültség és a megoldatlan probléma. Kevés a munkahely, a szakképzés nem teljesíti feladatát. A felsőoktatás is súlyos ellentmondásokkal küszködik, a kórházak aligha tudják visszafizetni sokmilliárdos adósságukat. Sokan napi megélhetési gondokkal küzdenek. Az önkormányzat ebben a helyzetben a helyi társadalmat stabilizáló tényező, mert szociális hálót tart fenn, esélyteremtő közoktatási intézményeit folyamatosan fejleszti. Az általa fenntartott szakrendelőben lelkiismeretes orvosok kezelik a betegeket. A közterület-felügyelők a szabályok betartására igyekeznek rávenni a renitenseket. Az önkormányzat ezért mindenkinek természetes szövetségese, akit riasztanak a társadalom széthullásának jelei, és maga is tenni akar lakóhelyéért. n
Nagy sikerrel zárult a felvidéki adománygyűjtésünk Arészt vett az I. kerületi jobbikosok XXII. kerületi Jobbik-szervezet is
által kezdeményezett felvidéki adománygyűjtési akcióban, melyet többek között határon túli magyar könyvtárak támogatása céljából szerveztek meg. Számos nagylelkű felajánlás érkezett a kerületből, melynek eredményeként közel ötezer darab könyvet sikerült eljuttatnunk felvidéki testvéreinknek. A könyvekből jutott az ipolybalogi iskolának és az ipolysági városi könyvtárnak is. Az összegyűlt adományokat az I. kerületi alapszervezet juttatta el Ipolybalogra, ahol is na-
gyon kedves és emlékezetes fogadtatásban volt részük. A nap végén természetesen nem maradhatott ki a főhajtás hazafias műveiről ismert költőnk, Sajó Sándor szobra előtt sem. Az örömteljes és családias fogadtatás, amely tagtársainkat várta, jól mutatta a kezdeményezés sikerességét. Az összegyűlt adományokért ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden I. és XXII. kerületi segítőnknek és támogatónknak! n XXII. kerületi Jobbik
Szobor a „vasminiszternek” Baross Gábornak állítottak emlékművet a kerületben
Alanul sokan gyűltek össze a Baross z esős, hűvös idő ellenére szokat-
Gábor-telepen, ahol ünnepélyes keretek között avatták fel a településrész névadója, a monarchiabeli közmunkaés közlekedésügyi miniszter, más néven a „vasminiszter” mellszobrát. Az ünnepségen megjelent Szabolcs Attila polgármester és több díszpolgárunk is. A rendezvényen Németh Zoltán országgyűlési képviselő kiemelte: Baross Gábor nemcsak kortársai, hanem az évszázad távolából visszatekintő nemzeti emlékezet szemében is egyöntetű elismerésnek örvend. – A mai vasútfejlesztések is jelzik: Baross és kortársai jól látták, hogy nagy jövőt remélő ágazatról van szó. Olyanról, amely a XXI. században, a villámgyors kommunikáció korában is perspektivikus – tette hozzá a képviselő. Németh Zoltán megemlítette azt is, nemrég egy ismerőse azt a kérdést tette fel a számára a világhálón, hogy miért faemlékművet kap a „vasminiszter”? – Horatius szavait idézve így feleltem: talán azért, hogy „ércnél maradandóbb” legyen az alkotás – mesélte el a honatya. Hangsúlyozta: semmi sem fontosabb, mint maga a tény, hogy vannak ma hazánkban a nagy példaképek emlékezetéért tenni kész közösségek. Köszönet illeti meg te-
hát a Baross Gábor-telepi Polgári Kört és mindazokat, akik az adományokkal vagy tevőleges segítséggel vették ki a részüket a szoborállítás előkészületeiből. – A barossiak az örökkévalóságnak emeltek szobrot, hiszen a „vasminiszter” a jövőbe néz, amikor folyamatosan az elhaladó vonatokon tartja tekintetét – jegyezte meg a politikus. Karsay Ferenc alpolgármester arról szólt, hogy a kerület számára legkedvesebb részén, a Baross Gábor-telepen a közösséget összefogó polgári kör régi álma válik valóra. Ez pedig annak köszönhető, hogy ha a civil szervezet elnöke, Pelikán Imre bácsi a fejébe vesz valamit, akkor azt végig is csinálja. Az elmúlt 12 év alatt 10 olyan kezdeményezésük volt, amelynek eredménye közterületen látható – emlékeztetett az alpolgármester. Példaként említette meg a Donát-hegyi emlékhelyet, a kőfejtők emlékkövét vagy az első barossi orvos, a település alapítói és az első iskola emléktábláját. A Baross Gábor-szoborral kapcsolatosan Karsay Ferenc elmondta: az alapanyagul szolgáló, a pilisi erdőgazdaságból származó farönkre több hónapos keresés után találtak rá. Bronz vagy gránit anyagi okokból nem jöhetett szóba. A pol-
gári kör aktív tagja, Körösztös Péter fafaragó és asztalosmester vállalta a „vasminiszter” portréjának megformálását, a terveket pedig Pelikán Imrével közösen készítették. Az építést a helyi iparosok végezték társadalmi munkában, a festéshez még Érdről is érkezett segítség. Az alpolgármester nagyrabecsülé sét és tiszteletét fejezte ki az egész közösségnek. Megjegyezte: az a néhány vasutas család, akik a telep első lakói voltak, elcsodálkoznának, milyen sokat fejlődött ez a vidék, és ez a Baross Gábor-telepi Polgári Körnek is köszönhető. Az ünnepségen Vlaszaty Erika és Juhász Lajos muzsikáját követően Wass Albert Építők dala című verse hangzott el, Schneider Zoltán Jászaidíjas színművész előadásában. Az emlékművet a leleplezés után Toma Mário katolikus plébános, Kovács-Hajdu Albert nagytétényi református lelkész és Solymár Gábor kerületi evangélikus lelkész áldotta meg. Ezután Pelikán Imre mondott köszönetet az önkormányzatnak és az építő gárdának, akik összefogásukkal bizonyították, hogy „a múlt megbecsülése nélkül nincs jövő.” n K. L.
Pelikán Imre a Baross Gábor-telepi Polgári Kör tagjaival az avatáson
Fotó: Papp Tibor
A 22-es (kerület) csapdája!? Rén) fogadta el a képviselő testü-
endkívüli testületi ülésen, (07.14-
let a”Pályázati kiírás a társasházas és szövetkezeti lakóépületek felújításának vissza nem térítendő támogatására a Fővárosi Önkormányzat pályázati felhívásával összhangban” című előterjesztését. A kiírás a következőket tartalmazza. Pályázatot adhatnak be volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társasházas és az úgynevezett tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezetek. Pályázni lehet kémények felújítására, az épület fő tartószerkezeteinek felújítására, tető felújításra, homlokzat felújításra. A támogatási keretösszeg 10 millió forint. Az egy pályázó által elnyerhető támogatás a bekerülési költség 15 százaléka lehet. A Fővárosi Önkormányzattól szintén igényelhető támogatás. A pályázat benyújtásának határideje: 2011.08.15.
A pályázat kiírását sok kerületi társasház és lakásszövetkezet várta már, hiszen lehetőséget teremthetett volna egy-egy lakóközösségnek arra, hogy az épületeken felújítást, korszerűsítéseket hajthassanak végre. Ez a pályázati kiírás azonban csak annak a lehetőségét teremti meg, hogy a teljes költség 15 százalékára tud pályázni egy-egy lakóközösség. A Fővárosi részre nem, mivel a kiírásban egyértelműen meghatározták, hogy mely területek esnek a hatálya alá. Budafok-Tétény nem. Ezek ismeretében milyen eséllyel tudnának pályázni a helyi társasházak? A pályázók köre csak a volt önkormányzati tulajdonú házakra korlátozódik, más lakóközösségeket kizár a pályázók közül. A pályázati keretösszeg olyan alacsony, hogy abból nagyon kevesen kaphatnak majd, ha egyáltalán be tudják adni a pályázatot az idő rövidsége miatt. Összegezve: az önkormányzat vezetése úgy gondolta, amikor sebté-
ben kiírta ezt a pályázatot, hogy felejtsük el az MSZP kormányok alatti időszakot. Akkor a társasházi felújítások költségének egyharmadát az állam, egyharmadát az önkormányzat állta, és egyharmad terhelte csak a tulajdonosokat. Ezzel a megoldással kerületünkben is számos panelépület újulhatott meg. Ezzel szemben a mostani javaslat erőteljes visszalépést mutat. n MSZP-Frakció (Pályázhatnak a teljes fővárosi támogatásra a kerületi lakótelepeken vagy főútvonalak mentén elhelyezkedő, a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társasházak, valamint az ún. tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek. A pályázat feltételei semmit nem változtak az MSZP-kormányok óta. A képviselő asszony tehát rosszul értelmezte a pályázati kiírást. Az Önk.)
Városházi Híradó
Újabb támogatás akadálymentesítésre H
armincmillió forint támogatást nyert el Budafok-Tétény önkormányzata az Új Széchenyi Terv Közép-magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, „a Kozmutza Flóra Általános Iskola komplex akadálymentesítése” című pályázatával. A Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény akadálymentesítése kiemelten fontos beruházás, mert a kerületi sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai, előkészítő szakiskolai, gyógypedagógiai ellátását és a szakszolgálati feladatok végrehajtását teszi lehetővé. Az iskola komplex akadálymentesítése során az épületen belül lift, a bejáratnál és az udvarra vezető kijáratnál rámpák épülnek. Két mosdót létesítenek mozgássérültek számára, akadálymentesek lesznek a nyílászárók és a parkoló is a bejárat közelében. A rámpákhoz és a belső lépcsőkhöz új, kétsoros kapaszkodókat hoznak létre. Az épületen belüli közlekedés megkönnyítéséhez a közlekedők és a folyosók padlóját taktilis (tapintható) vezető-, illetve figyelmeztető sávokkal jelölik. Az úgyne-
vezett infokommunikációs akadálymentesítéssel bel- és kültéri, Brailleírásos tájékoztató táblákat, térképet és indukciós hurkot helyeznek el az intézményben. Elkészül az intézmény akadálymentesített honlapja is. A kivitelezési munkákat részben a létesítmény nyári zárása alatt végzik el. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A pályázat: címe: a Kozmutza Flóra Általános Iskola komplex akadálymentesítése azonosító száma: KMOP-4.5.3-10-11-2011-0039 összköltsége: 33 998 293 Ft megítélt támogatás: 30 000 000 Ft Kedvezményezett: Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat 1221 Budapest, Városház tér 11. Kiíró szervezet: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Közreműködő szervezet: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy út 30-32.
Van remény jobb életre Ötéves a Családok Átmeneti Otthona
Önkormányzati hírek
Nem kell tartani a hulladékudvartól! Háztartási szemét nem kerülhet a létesítménybe Hazánk legnagyobb és legkorsze rűbb hulladékudvara épül a Nagy tétényi úton, de Balassa Frigyes he lyi lakos aláírásgyűjtésbe kezdett a beruházás ellen. Mint mondta, attól tart, hogy a hulladékudvar környé kén megjelennek majd a rágcsálók, és az ide szállított veszélyes anya gok is megmérgezik a talajt. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemelte tési Központ Zrt. kommunikációs és PR-vezetője szerint azonban nincs ok a félelemre.
Övar épül július eleje óta a Nagytététezer négyzetméteres hulladékud-
nyi úton. A lakosok a szelektíven gyűjtött és a veszélyes hulladékok mellett a zöld hulladékot, lomot, építési törmeléket és – térítés ellenében – a gumiabroncsot is leadhatják majd a létesítménybe. A kerületben élők közül azonban többen is félnek a jelenleg még építés alatt álló, de az év végén már megnyitó új hulladékudvartól. – Ha megépül ez a lerakat, biztosan megjelennek a környéken a rágcsálók és a rovarok. A hulladékudvart építtető Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egyik munkatársa azzal nyugtatott bennünket, hogy zárt területen fog működni a hulladékudvar, de az biztos, hogy a patkányok, illetve a csótányok nem fognak engedélyt kérni a ki- és belépéshez – mondta lapunknak Balassa Frigyes, helyi lakos. A férfi hangsúlyozta, a kerületben pár évvel ezelőtt volt talajcsere, mert a színesfémkohászattal is foglalkozó Metallochemia-telep korábbi működése miatt rákkeltő anyag halmozódott fel a földben. – A szennyezett talaj kicserélése után most itt az újabb probléma. A hamarosan megépülő hulladékudvarban veszélyes anyagokat is gyűjtenek majd, és ez beszivároghat
A tereprendezést már megkezdték a konténerek fogadásához
a talajba. Emiatt több nagytétényi lakos is aggódik – véli Balassa Frigyes. Hozzátette, a helybéliek aláírásgyűjtésbe kezdtek a hulladékudvar megépítése ellen, eddig százan írták alá a petíciót. – Ha felépül a lerakat, akkor az ingatlanom értéke a nullával lesz egyenlő, hiszen ki akarna az ablakából egy szemétdombra tekinteni? – tette fel a kérdést Balassa Frigyes. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. kommunikációs és PR-vezetője elmondta, a veszélyes hulladékokat zárt, szabványos konténerekben, ideiglenesen tárolják majd, ezért semmilyen formában nem tudnak beszivárogni a talajba. A rágcsálók, csótányok megjelenésével kapcsolatban pedig leszögezte, az FKF Zrt.-nek jelenleg 15 hulladékudvara üzemel és eddig még egyszer sem volt példa arra, hogy nem kívánt állatok, illetve rovarok jelentek volna meg a telephelyeken.
Fotó: Papp Tibor
Hangsúlyozta, a szelektíven gyűjtött hulladék, a papír, a színes üveg, a fém, valamint a veszélyes hulladék, az építési törmelék, a sitt és a lom nem jelent vonzó táplálékot a csótányok és a rágcsálók számára. Háztartási hulladék pedig nem kerülhet a hulladékudvarba. Szűcs Panni elmondta, a nagytétényi hulladékudvar attól korszerű, hogy több típusú és nagy men�nyiségű hulladékot képes befogadni. A hulladékudvar területére a lakosok gépjárművel is be tudnak majd hajtani, és el tudnak menni egészen a konténerekig. A XXII. kerületi hulladékudvarban nagy zöldövezetet is kiépítenek, amely otthont adhat majd különböző hulladékkezeléssel kapcsolatos felvilágosító és ismeretterjesztő rendezvényeknek – tette hozzá Szűcs Panni. n V. A.
Rövid hírek
Régi és új lakók ünnepeltek együtt a családotthonban
Iúton megnyitotta kapuit a CSÁÓ, mmár öt éve, hogy a Bartók Béla
azaz a Családok Átmeneti Otthona. Dr. Daróczi Csilla, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, az öt év legnagyobb eredménye, hogy azoknak az embereknek, akik éveken át kilátástalanságban éltek és reményük sem volt arra, hogy valamikor jobbra fordul a sorsuk, megváltozott az élete. Az otthon azoknak a kerületben élő, szociálisan rászorult családoknak nyújt bentlakásos ellátást, amelyek bármely ok miatt időlegesen lakhatási problémákkal küzdenek. Az elmúlt fél évtizedben 55 családdal került kapcsolatba a szolgálat, a nyitás óta teljes kihasználtsággal működik az intézmény. Az épület 40 fő elhelyezésére nyújt lehetőséget, és az itt eltölthető idő legfeljebb egy év, amely indokolt esetben további fél évvel hosszabbítható. A családok az itt tartózkodásuk alatt felkészülnek a
Fotó: Papp Tibor
saját otthon kialakítására, önálló döntések meghozatalára, valamint helyzetük racionális értékelésére – mutatott rá az intézményvezető. Természetesen ahhoz, hogy mindezt valóra válthassák, szükség van az otthonban dolgozók kitartó és magas színvonalú szakmai munkájára – fűzte hozzá. Az otthon eddigi lakói közül legtöbben albérletbe költöztek, ketten önkormányzati bérlakást kaptak, de az is megtörtént, hogy az a család, amely bántalmazás miatt került az intézménybe, visszatérhetett a saját lakásába. Az évfordulón nem maradhatott el az ünneplés sem, így július elején a CSÁO jókedvű rendezvény helyszíne volt, amelyre a fenntartó önkormányzat vezetői, az otthonban jelenleg lakó és valamikor ott élt családok mellett mindenki meghívást kapott, aki – akár csak közvetve is – segítette az intézmény munkáját. Scholtz Viktória
3
Szúnyogirtás a kerületben Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve csípőszúnyogirtást végez augusztus 3-án, 17-én és 31-én, 21 és 2 óra között földi módszerrel, Dunatelep, Horgásztelep, Budafok, Budatétény és Nagytétény nyílt vízfelszínei mentén, valamint Rózsakerten és a Baross Gábor-telepen. Az időjárástól függően néhány napos eltérés előfordulhat. Augusztus 16-án (esőnap: augusztus 17. és 18.) légi szúnyogirtás lesz a Duna jobb partján, Budafok-Háros vasútállomástól Nagytétény vasútállomásig, valamint Dunatelep, Horgásztelep, Budatétény, Nagytétény területén. Az alkalmazott irtószer a méhekre kifejezetten veszélyes, azok védelméről gondoskodni kell. Támogatás csatornabekötésre Az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága pályázatot írt ki az ingatlanon belüli szennyvízcsatorna-bekötővezetékek költségeinek támogatására. A támogatás annak a természetes személynek nyújtható, akinek háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nettó összege nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének három és félszeresét, vagy egyedülálló ese-
tében a négyszeresét. Továbbá azoknak, akik a nem vállalkozási célra épített, lakásként, lakóházként vagy lakásépítésre szolgáló ingatlan kerítésén belül létesítenek bekötővezetéket tulajdonosként, a közművesítés érdekében. A támogatás gravitációs bekötési lehetőség esetén legfeljebb 300 ezer, átemelő-berendezés esetén 500 ezer forint. „Tiszta, virágos kerületért” pályázat Az előző évekhez hasonlóan az önkormányzat, a Környezetvédelmi Bizottság és a Budafok–Tétény Baráti Körök Egyesülete ismét meghirdeti a „Tiszta, virágos kerületért” elnevezésű pályázatot. A pályázat elsősorban azoknak biztosít nyilvános elismerést, akik lakókörnyezetük közterületein és az onnan látható kertekben magas színvonalú zöldterületeket hoztak létre, és végzik ezek gondozását. Pályázni lehet egyénenként, vagy csoportosan. A legjobb eredményt elérőket pénzjutalomban és elismerő oklevélben részesítik. A díjazottak nevét megjelentetjük a Városházi Híradóban. Támogatás roma diákoknak A kerületi Cigány Önkormányzat idén is támogatja a Budafok-Tétényben élő általános iskolai, középiskolai, illetve
főiskolai, egyetemi képzésben résztvevő roma diákokat. A szervezet kéri a szülőket, hogy előzetesen jelezzék, ha támogatást igényelnek az iskolakezdéshez. Jelentkezni személyesen vagy telefonon lehet Daróczi Károly képviselőnél a 06 20 319 9669-es telefonszámon, augusztus 8-19 között. Híreinkről bővebben a www.bp22.hu oldalon olvashat.
4
interjú, riport
Városházi Híradó
Kétgyermekes hercegnő Budafokon A Princess együttes csinos hegedűse kerületünkben találta meg a harmóniát Molnár Bea az augusztusban tíz éves születésnapját ünneplő Princess együttes egyik hegedűse. A trió ala pításánál gyermeket várt, így a kez deteknél kimaradt a munkából, egy ideje azonban együtt muzsikál a her cegnőkkel. – Gondolt arra, hogy valamikor játszik majd a Princess együttesben? – Tudtam, hogy bármikor kapható vagyok az ilyesmire. A vonós trió megalakulásakor, 2001-ben az első kisfiamat vártam. Nem tudtam beszállni, de szívesen adtam Környei Attila menedzsernek telefonszámokat, hogy segítsem a leendő tagok keresésében. Így jutott el a lányokhoz: Sándor Krisztihez, Pados Krisztához és Molnár Ildihez. – Ennyi időn át folyamatosan tartotta a lányokkal a kapcsolatot, hiszen önt hívták, amikor Molnár Ildikó gyermeket várt. – Vannak kollégák, akik teljesen eltűntek a látókörömből, és vannak, akikkel szinte napi kapcsolatban vagyok. Molnár Ildikó ilyennek számít, hála istennek. Tíz évig a pályán maradni, az már jelent valamit. Büszke vagyok a lányokra. Örülök, hogy kül-
földön is sikeresek, és annak is, hogy ennek a sikernek jelenleg én is részese lehetek. – Szeretné, ha kvartetté alakulnának Ildikó visszatérése után? – Általában az adott feladatra koncentrálok, de annyi minden lehetséges. Ennyi idő után talán szükséges is a változás, a megújulás. A Princess már nemcsak trióban szerepel, ha csak tehetjük, négytagú zenekarral lépünk fel (gitáros, basszusgitáros, dobos és billentyűs). Ezeknek a koncerteknek egészen más a hangulata, másképpen szólnak a számok. Az együttes megjelenésében is megújult: mások a ruhák, változott a koreográfia, a régi számok pedig új alapokat kaptak. Repertoárunkat is folyamatosan bővítjük. – A főiskolán klasszikus zenét tanult, mégis úgy döntött, hogy a kön�nyebb műfaj felé fordul. – Harmadikos koromban kezdtem hegedülni, először édesanyámtól tanultam, aki hegedűtanár. Már ekkor is vonzott a könnyedebb műfaj, ebben jelentős szerepet játszott a nagymamám, aki akkoriban sokat áradozott nekem a közönség és a színpad szeretetéről. A főiskolán hegedűtanár és kamaraművész diplomát szereztem, de szerettem volna utazni, sza-
Molnár Beát mindig vonzotta a könnyedebb műfaj
badon, saját magam által szervezni a munkámat, amellyel pénzt is tudok keresni. A diplomaosztás után ezért is választottam a vonósnégyest, amel�lyel több hónapon át koncerteztem Dubaiban és Oszakában. A szülés után Almár Judittal zenekart alapítottunk Ízisz, majd Mystic néven. 2008ig, második gyermekem megszületéséig szabadúszó voltam, majd elköteleztem magam az Operettszínháznak. – Két gyerek, fellépések, utazások, lemezfelvételek. Bírja idővel és energiával? A férjem csellista, a Sturcz Quar tet alapító tagja, és egyaránt meg
fordul az Operettszínházban, a Madách Színházban és a Vígszínházban, mint ahogyan én is, ezért többször segítenek a nagyszülők. Különösen a férjem apukája, aki pedagógusként is remekül bánik a fiúkkal. – Nem bánta meg, hogy a XII. kerületből Budafokra költöztek? – Nagyon szeretjük ezt a környéket, szeretünk itt lakni. Minden van: kis közért, gyógyszertár, iskola, óvoda. Nyolc éve költöztünk ide, egy társasházba. Nagy a kert, és ez ideális a gyerekeknek. A nagyobbik fiam a Gádor Utcai Álta-
Fotó: Klinszky Gábor
lános Iskolába jár, harmadikos volt Szabóné Máté Éva osztályában. Ügyesen sakkozik, a budapesti verseny döntőjében elsők lettek az iskola színeiben az alsósok között. A pici ősszel kezdi az óvodát a Ják utcában, Ica néni csoportjában. Többször kérte már, hogy adjam oda a hegedűmet. Nagyon élvezte, úgyhogy talán itt az ideje, hogy beszerezzünk neki egy kis hangszert. Remélem, hamarosan láthat, hallhat engem a Princess-szel egy budafoki rendezvényen is. n Tamás Angéla
Igazi vakációkat töltenek gyermekeink Balatonakaliban Sportversenyek, környezetvédelmi vetélkedők, hajókirándulások, és strandolás várja a diákokat (folytatás az első oldalról) Balatonakali fogalom a BudafokTététényben élők számára. Gene rációk nyaraltak itt, nagyapák em lékeznek együtt az unokákkal az itteni táborozásokra. Miközben a balatonakali gyerektábor jelenleg is virul, a szomszédos Fövenyesen leromlott épületek őrzik a Budafoki Keresztény Ifjak Egyesülete egyko ri üdültető-házának emlékét.
Anevelőinek elve az, hogy értelBudai Nagy Antal Gimnázium
mes programokat kell szervezni a balatonakali gyerektábor lakóinak, hogy ezekre egy idő után unszolás nélkül is jelentkezzenek. A sportversenyek mellett nagy népszerűségnek örvend például a hajókirándulás, akár vitorlással vágnak neki, akár motoros járművel, de szinte mindenki követeli a csillagnéző estéket is, amikor a szabad ég alatt fekve gyönyörködnek az égbolt fényeiben a táborlakók – számol be Vogel Andrásné a nyári élményekről. Sokak szeme felcsillan az „Akali” szó hallatán, hiszen ez, azt hiszem, a kerület jelenlegi és egykori diákjai körében már szinte fogalom – mondja Zugmann Péter alpolgármester, aki nyaranta rendszeres látogatója a tábornak. – Egész generációknak van kötődése a kerület balatonakali üdülőjéhez, emléke a boldog diákévek nyarairól, iskolai táborairól. Magam is iskolás éveim óta visszajáró ven-
A Szent Antal-telep egykori üdülőháza Fövenyesen
dége vagyok az üdülőnek, és jelenleg is minden évben eltöltök pár napot a táborban – teszi hozzá. Az alpolgármestert egyrészt a régi szép emlékek, másrészt a hely szépsége, a település kiváló fekvése vonzza Balatonakaliba. Innen ugyanis az egész északi part és a Balaton-felvidék is könnyen bejárható, a csodás tájon számtalan kirándulás tehető. Régi, családi kötődésem is van a környékhez – meséli Zugmann Pé-
Fotó: VH archív
ter. – A szomszédos Balatonudvari település Fövenyes nevű üdülőterületét a háború előtt, éppen 80 évvel ezelőtt hozták létre a budafokiak Szent Antal-telep (1945–1990 között Kiliántelep) néven. Az egykori Budafoki Keresztény Ifjak Egyesülete nagyszüleim aktív közreműködésével építtette meg a szegény sorsú budafoki gyerekek nyári üdültetőházát a településen. Mint mondja, ehhez az üdülőhöz is sok ősi budafo-
Úszómedencés gyerektábor Balatonakaliaban
ki család kötődik a mai napig. Érdemes felkeresni például Fövenyes kis templomát. Belül emléktábla hirdeti a budafoki családok adományait, amelyekből a templom felépült. A kertjében álló, a történelmi idők nyomait magán viselő kis harang felirata is a budafokiak emlékét örökíti meg. A fövenyesi üdülőházat és a balatonakali gyerektábort ma össze sem lehet hasonlítani. Míg az előbbi sajnos elhanyagolt, Balatonakaliban
Fotó: Z. P.
kiváló bungalókban, faházakban kapnak szállást a gyerekek, az udvaron még úszómedence is van az egykori felvonulási tér helyén. A tábor háromhektáros, gondozott parkjában van röplabdapálya, játszótér, és vannak pingpongasztalok is. A balatonakali strand pedig az egyik legkiválóbb homokos part a környéken. n H. Gy.
Városházi Híradó
kultúra, HIRDETÉS
5
Zoltán Atya támogatja a családokat Mesekert a könyvtárban Beszélgetés a Szent Lipót Egyházközség új plébánosával
Akertbe” közel negyven kisgyer-
fantázia szárnyán repült a „mese-
Sárhegyi Zoltán plébániai kormány zó kapott megbízást arra, hogy július 10-én átvegye Cseh László atyától a Szent Lipót Egyházközség vezetését. Az atyával eddigi élet útjáról és terveiről beszélgettünk.
– Egy imaélményem hatására döntöttem úgy, hogy pap leszek. Ekkor tizenhat éves voltam, és állami középiskolába jártam. A gondolat, amely akkor befészkelte magát a fejembe, nem hagyott nyugodni, így az érettségi után az Esztergomi Szemináriumba jelentkeztem. Ott újabb imádságos élményben volt részem, és életem addig kacskaringósnak tűnő útja egyszerre kiegyenesedett. Azóta ezt az egyenes utat élem meg, ami boldogsággal tölt el. Esztergom után Budapesten, majd Rómában tanultam, 2002-ben pappá szenteltek. Ezt követően a Városmajori Plébánián voltam káplán, majd a Patrona Hungariae Gimnáziumban dolgoztam hittanárként – beszélt eddigi életéről Sárhegyi Zoltán, aki szeptembertől a Szent Margit Gimnáziumban is tanít majd. A pap az eddigi plébániai életet kívánja folytatni, de tervezi az iskolai hitoktatás bővítését és a cserkészek létszámának növelését is. Szeretné, ha a plébánia épülete a vallásos emberek olyan lelki központjává válna, ahová szívesen jön be mindenki örömével, bánatával, vagy csak beszélgetni. Úgy véli, egy jól
Zoltán atya növelné a cserkészek számát Budafokon
működő plébániai közösségben sok mindenre van lehetőség. A plébános a katolikus egyház által meghirdetett Család éve jegyében is komoly terveket sző. Rómában családpasztorációt tanult, így különösen fontosnak tartja a családok együttműködését. – A családok tudják egymást a legjobban segíteni. Időnként jólesik közösen tevékenykedni, felhőtlenül együtt lenni, ezért szeretném, ha a plébánia ennek is otthont tudna nyújtani – mondta, majd hozzátette, hogy ősztől nagy változásra számíthatunk, hiszen több alkalommal vendégeskedik majd templomunkban a Szent Benedek Katolikus Általános Iskola és Kéttannyelvű Gimnázium. Szeptembertől a gimnazisták nálunk tartják
Fotó: Tamás Angéla
az évnyitó és évzáró miséket, de Sárhegyi Zoltán reméli, hogy máskor is jönnek majd. A tervezgetésben csak egy dolog zavarja a plébánost: a templom teteje. – Ide kerültem, és rögtön azzal fogadtak, hogy csúsznak a templomon a tetőcserepek, a tetőlécek elkorhadtak, ezért még a tél beállta előtt ki kell cserélni azokat. Ezt elvileg az egyházközségnek kell állnia, és a pénz a hívek adományaiból jön össze, ezért a templomban gyűjtést rendezek augusztus 6-án és 7-én – tájékoztatta lapunkat a plébános, aki a nyár végére jótékonysági hangversenyt is tervez. Reméli ugyanakkor, hogy az egyházmegye és az önkormányzat is tud segíteni a tető felújításában. n Tamás Angéla
mek július 20-án, a Budafoki Szabó Ervin Könyvtár vendégeként. A nagy utazásra az Aranyszamár Bábszínház művészei, Strausz Tünde és Érsek Csanádi Gyöngyi invitálta a párnákon, kisszékeken és fellépőkön ülő közönséget. A művészek halk zeneszóval, szinte lábujjhegyen érkeztek az addig könyveket lapozgató gyerkőcök közé, így néhány apróság még „olvasott”, mikor elkezdődött az előadás. A meséket, verseket bevezető éneket, zenét és játékot sok-sok humorral fűszerezték az előadók, akik olyan helyzetkomikumokat teremtettek, amelyet a két-háromévesek is megértettek. A jó kezdés és a legkisebbek számára is elfogadható hangerő megtette a hatását: a gyerekek közül senki sem menekült sírva, fülét befogva édesanyja, nagymamája karjaiba, pedig ez számtalan gyerekelőadáson és koncerten előfordul. A remek hangulatot feszült figyelem váltotta fel, amikor előlépett Kormos István Kacor királya. A művészek egyszerű, de látványos díszlettel, jópofa, jelzésszerű, ám a mese szereplőire jellemző jelmezekkel tették emlékezetessé játékukat. Az Egyszer volt Budán kutyavásár inkább a nagyobbacska gyerekeknek szólt, mégis élvezettel nézték a kicsik is a nagy, színes mesekönyvet, ahol lapozgatva haladt
előre a történet. A mese helyszínéül szolgáló Budai Várba a képzelőerő segítségével vezette közönségét a két vándorkomédiás. A negyvenöt perces műsorban a gyerekek nagy örömére felcsendült Tarbay Ede Vándoréneke, Jankovich Ferenc Kánonja, Vidor Miklós Bolondbálja és Tamkó Sirató Károly Két ló a betonon című verse is. A Varga Mónika könyvtárvezető meghívására érkezett Aranyszamár Bábszínház 14 éve szórakoztatja az ország gyerekeit, kicsiket és nagyokat. A művészek annak idején egy kölcsönbe kapott kisautóval indultak el a nagy útra: tisztelve színházat, anyanyelvet és közönséget. Céljuk megtalálni, felfedni és átadni a „komoly játék” titkát, és ezt ezen a késő délutánon, a könyvtárunkban meg is valósították. n Tamás Angéla
program, hirdetmény
Városházi Híradó
1224 BUDAPEST XVI. UTCA 22.
2011. augusztus havi program Nyugdíjas klub
Nyugdíjas klubot vezeti: Balázs Jánosné
11. Csütörtök 17 óra
Fotó klub
Vezeti: Kutas Endre alelnök
11. Csütörtök 18 óra
Ki mit gyűjt klub
Vezeti: dr. Rácz István vezetőségi tag
16. Kedd 16 óra
Nyugdíjas klub
Nyugdíjas klubot vezeti: Balázs Jánosné
17. Szerda 18 óra
„Barossi Rovó Társaság” összejövetele
Vezeti: Molnár Pál
23. Kedd 16 óra
Nyugdíjas klub
Vezeti: Tóth Béla titkár
24. Szerda 17 óra
Öreg cserkészek találkozója
Vezeti: Czettele Győző
26. Péntek 19 óra
Iparos találkozó
Vezeti: Ipolyvölgyi János és Körösztös Péter
30. Kedd 16 óra
Nyugdíjas Klub
Vezeti: Tóth Béla titkár
31. Szerda 18 óra
Barossi Rovó Társaság összejövetele
Vezeti: Molnár Pál
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzat Vagyongazdálkodási Irodája (1222. Budapest, Kereszt u. 2. tel: 229-2337, fax: 229-2338) nyilvános árverésen értékesíti az alábbi önkormányzati tulajdonú ingatlanokat.
Tisztelt Rózsavölgyiek!
7. Vasárnap 7óra 30 p. Donát-hegyi emlékhelyen tábori mise Toma Márió katolikus plébánossal 9. Kedd 16 óra
ÁRVERÉSI FELHÍVÁS
RÓZSAVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1221 Ady Endre út 25 *226 8553* www.rozsavolgyegyesulet.hu
BAROSS GÁBOR-TELEPI POLGÁRI KÖR
Cím
Az augusztusi szünidőben is várjuk a fiatalokat, gyerekeket, kísérőikkel együtt! Keddenként 15-17-ig mesés természetfilmek vetítésére és a hozzájuk kapcsolódó foglalkozásra. • Cimborák a nádi szélben, Cimborák hegyen völgyön, A mocsári tigris, Tizenkét hónap az erdőn • Csütörtökönként 14-18-ig pingpongozásra • Ezen a két napon könyvtárunkból könyvet is lehet kölcsönözni!
Tornatermi foglalkozások: • Felnőttek asztalitenisz edzései minden szerdán 16-20 óráig, valamint minden szombaton 16-20 óráig. Felelős vezető: Eisner Antal • Fiatalok asztalitenisz edzései minden vasárnap 15-17 óráig. Felelős vezető: Prinyi Csaba • Szociális Otthon Nappali Lélekvédő Klub egészségügyi tornája minden héten szerdán délelőtt 8-11 óráig, valamint pénteken 13-15 óráig. • „Harcos Erő” Csapat edzései minden nap – szerda kivételével – 19 órától 20,30-ig. Felelős vezető: Schéfer Gábor.
Időpont Ajánlati biztosíték 10.00 h
1.990.000,-Ft
Bp. XXII. Dózsa Gy. út 162. 13.166.000,-Ft 10.30 h 230153/2 hrsz. kivett lakóház, udvar (telek 801m2 épület 252m2
1.300.000,-Ft
Bp. XXII. Nagytétényi út 328. 232848/0/D/1 hrsz. tároló 17m2 Bp. XXII. Nagytétényi út 342. fsz. 2. 232913/0/A/3 hrsz. öröklakás 33m2
700.000,-Ft
11.00 h
70.000,-Ft
2.340.000,-Ft 1
1.20 h
230.000,-Ft
Bp. XXII. Árpád u. 3-5. 6.900.000,-Ft 11.40 h 690.000,-Ft (fszt. 1., als. 5. és als 6. együtt) 223990/0/A/1, 5, 6 hrsz. lakások 61m2, 16m2, 19m2
Előzetes: szept.10-ére felvidéki kirándulást tervezünk. Bp-Rozsnyó-DobsinaBetlér-Krasznahorka-Rozsnyó-Bp. Költség: busz 5000,-/fő, + belépők 15 euro, nyugd: 11euro Jlentkezés augusztus 28-ig Balogh Ágnesnél 06 20 3508232
A Baross Gábor Közösségi Könyvtár Nyitvatartási ideje: hétfőn 13-18 óráig, valamint pénteken 11-16 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk székházunk alagsorában. A kölcsönzés ingyenes. A könyvtárat vezeti: Pintér Zsuzsanna.
Kikiáltási ár
Bp. XXII. Halom u. 24. 19.900.000,-Ft 223381 hrsz. kivett beépítetlen terület 550m2
Árverés időpontja: 2011. augusztus 30. (kedd) (ingatlanonként a táblázatban feltüntetett időpontban). Árverés helye: Vagyongazdálkodási Iroda hivatalos helyisége (1222 Budapest, Kereszt u. 2.) Az árverésen történő részletes feltételeket tartalmazó dokumentáció átvehető ügyfélfogadási időben a Vagyongazdálkodási Irodán (hétfő: 13,30-18,00 óráig, szerda: 8,00-12,00 óráig 14,00-18,00 óráig, péntek: 8,00-12,00 óráig Kovács Imre vagyongazdálkodási ügyintézőtől). Az árverési dokumentáció ingyenes. Az ajánlati biztosíték összegét (ingatlanonként a táblázatban feltüntetett összeg, több ingatlan esetén külön-külön ingatlanonkénti befizetés) a XXII. ker. Önkormányzat OTP Banknál vezetett 11784009-15522001 sz. számlájára kell átutalással megfizetni – (az átutaláson kérjük közölni az ingatlan címét, helyrajzi számát valamint, hogy ajánlati biztosíték). A befizetést hitelt érdemlően igazolni, legkésőbb az adott ingatlan árverésének kezdetéig kell. Az Árverési felhívásban szereplő ingatlanokról bővebb információ a www.bp22.hu honlapon, és az Ingatlan.com hirdetési portálon található.
ÉRTESÍTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT, HOGY A FSZEK BUDAFOKI KÖNYVTÁR NYÁRI SZÜNET MIATT 2010. augusztus 1 – 28-ig ZÁRVA TART. NYITÁS: 2011. AUGUSZTUS 29, HÉTFŐ 13 ÓRA LEGKÖZELEBBI NYITVA TARTÓ KÖNYVTÁR: 1225 Bp., Nagytétényi út 264. Hétfő-szerda-péntek: 14-19 Kedd-csütörtök: 10-15 Tel.: 207-5257
Budapest, 2011. július 26. Vitos Csilla Irodavezető-helyettes
Hirdesse nálunk értékeit! 1/5 103×172 mm
1/10 210×40 mm
50×40 mm
50×84 mm
1/40
1/8 (szalag) 264×40mm
50×172 mm 103×40 mm
1/10
Július közepétől teljesen új kerületi újságot foghat a kezébe minden olvasónk. Színesebb, nagyobb méretű, olvasmányosabb, ezért vélhetően népszerűbb is lesz, mint az elődje volt. Ezért különösen nagy érdeklődés várható. Hirdessen nálunk, és közel ötvenezer emberhez eljuthat az üzenete! Ez manapság egy országos napilapnál is jó aránynak számít, rangot jelent, mértékadó. A kerületi „hírmondónk” korábban is olyan újság volt, amelyből a felmérések szerint a helyiek nagy része tájékozódott. Mivel a kiadvány ingyenes, minden postaládába eljut, és érdekes, van, aki nem is fog más sajtóterméket a kezébe. Az új lap ráadásul már az első pillantásra felkelti az érdeklődését a kerületben élőknek. A címlapon és a belső oldalakon is kerületi hírességekről, izgalmas ügyekről, népszerű rendezvényekről írunk, amelyek ezreketet érdekelnek és érintenek Budafok-Tétényben és azon kívül is. Gazdasági válsággal, egyre csökkenő vásárló erővel terhelt korunkban sajnos reklám nélkül nem él meg a legjobb iparos, mester, a legtehetségesebb kereskedő. És reklám nélkül mi is kevesebbek vagyunk. A helyi érdekeltségű üzemek, iparosok és kereskedők, az igazi lokálpatrióták tehát megtisztelnek bennünket azzal, ha termékeiket, kínálatukat megjelenítik a lapunkban. Értéket képviselünk, és értékekről tájékoztatunk. Reklámozza, hirdesse nálunk Ön is tehetségét, termékeit, értékeit!
6
1/20
1/20
1/10 103×84 mm
1/5 210×84 mm Mennyiségi kedvezmény
1/4 130×172 mm 1/2 130×348 mm
1/1 264×348 mm
1/2 264×172 mm
1/40
8%
5 megjelenés
10%
8 megjelenés
12%
12 megjelenés
15%
Felületi kedvezmény 1/4 oldaltól
10%
1/2 oldaltól
27%
1/1 oldaltól
35%
Felárak
1/4 264×84 mm HMM ár (ff)
3 megjelenés
Színfelár 1/20
130 Ft 8450 Ft 16 900 Ft Az árlista színes nettó árakat tartalmaz!
1/10
1/5
1/4
1/2
1/1
33 800 Ft
67 600
76 050
123 370
219 700
30%
Címlap
100%
Hátlap
50%
Jobb oldal
20%
Városházi Híradó
sport, ifjÚság
7
Megmérettetések előtt
Hússzoros bajnok
A kerületi sportegyesületeknél előtérbe került az utánpótlás-nevelés
Kriván Berta junior országos csúcsot döntött
Acsolatban kérdeztünk néhány ke-
nyár végén induló szezonnal kap-
rületi egyesületet. Vízi Sándor, a BMTE ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a helyi önkormányzattal kötött feladatellátási szerződés keretében vállalták, hogy egyesületük térítésmentesen lehetőséget ad a sportolásra az összes létesítményükben a Budafoki Labdarúgó Klub, a Budafoki Kosárlabda Klub, az Index női és gyermek kézilabdacsapat valamint a kerületi iskolák és óvodák számára. A helyi lakosság szintén ingyen tud sportolni a salakos futópályán és a bitumenes szabadidőpályán. A rendőrség, a tűzoltóság és az egyéb kerületi hivatalos szervek pedig kötelező testnevelés órájukat tarthatják meg a budafoki sportcsarnokban. A megállapodás alapján az önkormányzat anyagi segítséget nyújt a BMTE számláinak befizetéséhez. A BMTE atlétika szakágának vezetőjét, Barta Attilát és csapatát már Balatonszéplakon értük el telefonon. Az atléták ugyanis folyamatosan alapoznak a hamarosan induló versenyszezonra, a Budapest-bajnokságra és az országos bajnokságra. Augusztus elsejétől két hétig napi két edzést tartanak, minden harmadik napon pedig kikapcsolódásként a zalakarosi fürdő felé veszik az irányt. Az edzőtáborban a legjobb tizenkét sportolójuk vesz részt, köztük Lesti Diána, Barta Előd, Király Adél és Kulcsár Panka. A budafoki labdarúgásról Dobesch Gyula számolt be. A vezető edzőtől megtudtuk, az utolsó fordulóban, június első felében dőlt el, hogy a felnőtt csapatuk bent marad az NB IIIban. A gyerektornákon résztvevő csapataik három korosztályt képviselnek: hét, kilenc és tizenegy éve-
sek. Nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre, ennek eredményeként az U17 -es csapatuk az országos bajnokságon második helyezést ért el. Ferencz Gábor, a Budafoki Kosárlabda Klub vezetője sajnálja, hogy – bár eredményeik alapján ez megoldható lenne – anyagi okokból nem lesz NB I-es csapatuk a következő szezonra. Kellő hangsúlyt fektethetnek ugyanakkor a kormány által az elmúlt napokban meghirdetett új egyesületi szerkezet felépítésére, amely szakágukat is érinti. Náluk is az utánpótlás erősítése az egyik fő cél. Dr. Schütt Margit, a kerületi lovaglás közismert vezéregyénisége elmondta: a fő profiljuk a hobbilovaglás, rendszeresen sportolnak a Duna partján, az önkormányzattól 2018-ig kibérelt telephelyükön. A lovaglást tíz éves kor felett érdemes elkezdeni, és kellemes sza-
badidős elfoglaltságnak tekinthető – tette hozzá az oktató. Zsidákovits Ágoston nagyon büszke arra, hogy az elnöksége alatt a Budatétény S.E. felnőtt csapata a Budapest I. osztályban maradt, az új edzőjük, Öhler László munkájának is köszönhetően. Az őszi egy pontjuk mellé további huszonhét pontot gyűjtöttek a tavaszi fordulók alatt. Másik csapatuk megnyerte a Budapest III. bajnokságot, így a következő szezonban a második osztályban indulhatnak. Kiemelkedő eredményük még, hogy az öregfiú csapatuk is megnyerte a bajnokságot. A sikerhez némileg az is hozzájárulhatott, hogy a közelmúltban a kerületi önkormányzat segítségével felújították az öltözőt és a szociális helyiségeket a sporttelepen – jegyezte meg Zsidákovits Ágoston. n Kertész László
Berta hét éve jár gyors gyalogló edzésekre
Fotó: Matild Média Iskola
A kerületben évente három sporto ló részesülhet Vitéz Pokorny End re Sportösztöndíjban. Az idei évben – két másik sportoló mellett – Kriván Berta kapta meg a díjat, aki atléti kában, gyors gyaloglásban ért el ki emelkedő eredményeket.
ra a legbüszkébb, és azokra az eredményeire, amelyekkel kijuthatott a nagyobb versenyekre. Hússzoros országos bajnok, kétszeres csúcstartó, és a junior országos csúcsot is megdöntötte. – Egyszer elkísértem az öcsémet edzésre, akkor ismerkedtem meg ezzel a sportággal. Megtetszett a mozgásforma, és kipróbáltam. Az edző meggyőzött, hogy érdemes lenne folytatnom. Lassan hét éve járok rendszeresen edzésekre – mondta Berta, aki számos más verseny mellett Európa Kupára, három alkalommal világbajnokságra és Európa-bajnokságra is kijutott már. Az atléta nemcsak a sportba, hanem a tanulásba is sok energiát fektet. Elmondása szerint most OKJ-s képzésen vesz részt, és majd mindenképpen szeretne egyetemre menni. n
Únya és térdvédő. A sport nem csuszódressz, futócipő, teniszszok-
Korszerű pályákon edzenek a gyerekek Budafokon
Fotó: Papp Tibor
pán kitartást és időt, de megfelelő minőségű felszerelést is igényel, legyen szó akár kerékpározásról, lovaglásról vagy gyors gyaloglásról. A minőséget pedig meg kell fizetni, és ez nem kis költség. – Néhány hónap alatt elhasználok egy cipőt, így mindig szükségem van utánpótlásra. A megfelelő futócipő nagyon fontos, különösen ennél a sportnál. Emellett rendszeresen járok masszőrhöz, és ez szintén nincs ingyen – mesélte Kriván Berta. A sportoló nemcsak belföldi versenyeken, hanem külföldön is kiemelkedő eredményeket ért el. Az országos csúcsok-
Andróczi Júlia (14 éves) Matild Média Iskola, újságíró tagozat
Felhőtlen nyaralás a Klauzál Házban Népszerű az úszásoktató napközis tábor
Akor véget ér a tanév, bezárnak az gyerekek felhőtlenül örülnek, ami-
iskolák és végre elkezdődik a várvavárt vakáció, ám a szülőknek már májusban fő a fejük, hogyan oldják meg azt a két hónapot, amíg csemetéjük nem jár iskolába. A kerületi napközis tábor hatodik éve kínál jó megoldást azoknak a szülőknek, akiknek problémát jelent gyermekük elhelyezése a nyári szünetben. A befizetés összege, csakúgy, mint eddig, az étkezést fedezi, pedig a táborban nemcsak felügyeletet és ellátást kapnak a gyerekek, hanem naponta egy óra úszásoktatást is, miközben olyan programokon is részt vehetnek, amelyekért nem kell külön fizetni. Ezek közül évek óta nagy népszerűségnek örvend a hétfői ugrálóvár, a színházi előadások, a kézműveskedés, vagy a Tűzoltóságnál, az érdi Földrajzi Múzeumban, a diósdi Rádió- és Televízió
Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Bankban tett látogatások. A helyszínekre az uszoda buszai szállítják a gyerekeket, így a kerületi uszoda bezárását követően a Sportmax 1-be is. Természetesen lehetőség nyílik fizetős programokra is: lovaglásra, bobozásra, mozira vagy a ma igen divatos „lézerharc”-ra. Az első héten 290 általános iskolás látogatta a tábort, és közülük húszan két-két ajándékjegyet kaptak a Klauzál Ház igazgatójától a Hungária Nagycirkusz előadására. A szerencsések között volt Szénási Rea, a Bartók Béla Úti Általános Iskola 4. osztályos tanulója is, aki nagymamájával nézte meg a cirkuszi produkciót. – Nagyon örültem, hogy én is kaptam jegyet. Érdekes állatok voltak, púpos teve, láma, krokodil és óriáskígyó. A késdobáló a saját kislányát dobálta körbe a késekkel, és a bohóc is fergeteges számokat
Már az első héten 290 általános iskolás látogatta a budatétényi napközis tábort
adott elő. Ilyet még sehol sem láttam – mesélte Rea. Holczer Eszternek, a Kempelen Farkas Gimnázium 6. osztályos ta-
nulójának és húgának, Dorottyának a pónik és a zsonglőr tetszettek a legjobban. A napközis tábort az önkormányzat megbízásából a Hófehér
Fotó: Tamás Angéla
Fóka Úszóiskola szervezi a Klauzál Házban, és a kezdetek óta Németh Gitta vezeti. n T. A.
8
apróhirdetés, rejtvény
INGATLAn Budafokon, Arany János ltp-en ELADÓ igényesen felújított, 57 nm-es, 2+1 szobás, világos, csendes földszinti lakás, nagy pincével. 15,2 m Ft Tel. 30/930-6476 Üzlethelyiség KIADÓ! XI. Körtéren 21nm, kirakatos. 06 30/353-6582 szolgáltatás KÖLTÖZTETÉS, zongora, páncél, konténeres sittszállítás. TÉTÉNY TEHER 228-0758, 06-20-925-3915 Csempézést, hidegpadló burkolást, kőműves munkát, szobafestést, kisebb javításokat is azonnal is vállalok. 226-9540, 30/975-0053 SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás tavalyi árakkal, rövid határidővel, díjtalan bútormozgatással, takarítással, minőségi kivitelben, garanciával. Ingyenes felmérés. Tel 06-30/272-3909
Városházi Híradó
TELEVÍZIÓK, LCD,PLAZMA gyorsszervíz minden nap! Tel.:06 70/246-5049 Takarítás! Megbízható, tapasztalt, leinformálható, XXII. kerületben lakó 40 éves nő takarítást vállal (napi, vagy heti rendszerességgel). Kérem, hívjon bizalommal! 30/972-4137
MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelő E.K. KFT. Bojlerjavítás, csere, vízkőtelenítés. Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése!
Asztalos, lakatos munkák készítéstől a legkisebb munkáig! Hívjon bizalommal, mindenre van megoldás! 06 20/411-4349, 249-0329
Tel.: 207-2928, 06 20/911-2679
Társközvetítő iroda személyre szabott segítséggel, azonnali ügyintézéssel, fényképes adatbázissal, diszkréten! Randevúzzon még ma! 30/217-5151
MATEMATIKA-, ANGOLTANÍTÁST
Ajtó-, ablak-, zárjavítás kicsiben is. 06-70/262-8598 Hívjon bizalommal! állás
Skandináv rejtvény
vállal egyetemet végzett tanár. JAKAB LAJOS 1224 Bp., Mátyás kir. u. 23. 06 30/266-0720 (egész nap),
ÁLLÁST KERESEK! Angol-német nyelvvizsgával, külkeres (közgazdasági) érettségivel, pázmányos végzettséggel. 30/385-8211
362-4442 (este)
Gebe
Vizes falak, pincék utólagos szigetelése garanciával! Műszeres falnedvesség mérés. Épületek hőtérképezése. Falszárító vakolatok forgalmazása. 06 30/950-1306, 06 1 251-8684 www.falszigeteles.hu
Víz,- gáz-, fűtésszerelés, duguláselhárítás.
TÉVÉ JAVÍTÁS, AZONNAL HELYSZÍNEN! VILLAMOSMÉRNÖK VÉGZETTSÉGGEL, GARANCIÁVAL. (Orion, Videoton, ITT-Nokia, Grundig, Nordmende, Samsung, Vestel, Schneider) Tel.:06 20/531-7638
207-2850, 06-30-949-2052 0630-942-0064. www.gebeviz.hu
GÉPKÖLCSÖNZÉS
Recept
ÉPÍTŐIPARI ÉS BARKÁCSGÉPEK
Rácponty
Bp., 1221 Kossuth Lajos u. 54.
Recept: 8 kisebb pontyszelet (patkó) • egy nagy fej hagyma • egy kiló lecsópaprika • másfél kiló krumpli • két paradicsom • 8 dkg füstölt szalonna • 5-6 szelet bacon • fűszerpaprika • 6-8 deci tejföl • olaj • liszt • só Elkészítés: A hal alá való ágyat úgy készítjük el, hogy a krumplit héjában megfőzzük, lehűtjük és felkarikázzuk. A szalonnát felkockázzuk, kiolvasztjuk, a zsírjából keveset leöntünk, és ezzel kenjük ki a tepsit. A szalonnára rádobjuk a felaprított hagymát, üvegesre sütjük, hozzáadjuk a felvágott paprikát. Amikor a paprika már összeesett, megsózzuk, zsírjára sütjük, hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot, összerottyantjuk, megszórjuk egy kevés fűszerpaprikával és még kb. két percig hagyjuk a tűzön. Ezután a lecsót összekeverjük két-három evőkanál tejföllel. Elkezdjük a rétegezést: egy sor krumpli, megsózzuk, rá pár kanál lecsó, így tovább, amíg el nem fogy. A tetejét megkenjük tejföllel és előmelegített 180 fokos sütőben sütni kezdjük. Ezalatt a pontyszeleteket besózzuk, paprikás lisztbe forgatjuk és 3-4 perc alatt kevés olajon megsütjük. Ha a krumpli már sült vagy 25 percet, elrendezzük rajta a pontyszeleteket, a halat vékonyan megkenjük a maradék tejföllel, baconszeleteket teszünk a tetejére, majd még kb. 15 percig sütjük.
TEL.: 229-3823 www.kolcsonozzon.hu H-P: 7-16:00 Szo: 7-11:00
GÉPJAVÍTÁS AUTOMATA-MOSÓGÉPJAVÍTÁS garanciával, Energomat, Minimat, Zanussi, Whirlpool stb.
Hétvégén is! 06-20-288-5148
A helyes megfejtők között kóstoló borospoharakat sorsolunk ki a következő Budafoki Pezsgőés Borfesztiválra. A megfejtéseket augusztus 18-ig várjuk a szerkesztőség címére.
hirdetés
Városházi híradó
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Haraszti Gyula Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzata Felelős kiadó: Paál Anita Nyomdai előkészítés: Saldo Zrt. Fotó: Papp Tibor Szerkesztőség címe: 1221 Budapest, Városház tér 11., Telefon/fax: 482-0189, E-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.bp22.hu Hirdetésfelvétel: Okmány- és Ügyfélszolgálati Iroda pénztára, 1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 25-29., Promontor Udvar Üzletház első emelet Telefon: 06-1-424-0530 Terjesztés: Feibra Kft., 1139 Budapest, Váci út 95. Kapcsolattartó: Rácz István Telefon: 06-1-340-99-21 Nyomda: Théma Nyomda Kft., 1106 Budapest Jászberényi út 55. Ügyvezető: Stubeczky Péter Telefon: 06-1-766-59-00