ETIKA A jó életről szóló tanítás Papp Tibor 2012.
„Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt nekem teszitek” Mt 25,40
2
BEVEZETÉS
7
ALAPOK
14
AZ ETIKA FOGALMA
KÉRDÉSEK
14 16 18 20 23
AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE
24
1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE 2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI 3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 4. ÖSSZEGZÉS KÉRDÉSEK
24 27 30 34 36
A KINYILATKOZTATÁS ETIKAI DIMENZIÓJA
38
KÉRDÉSEK
40
AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA
42
A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA ANTROPOCENTRIZMUS
42 52 54
AZ ETIKA FELADATA
AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE
KÉRDÉSEK
3
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA
56
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA
KÉRDÉSEK
56 58 59 61 62
SZABADSÁG
63
AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN
CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL KÉRDÉSEK
67 70 71 73 78 81 83 85 88
A LELKIISMERET
90
ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA
A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI
AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI „ELŐNYSZABÁLYOK” CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL
A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE A LELKIISMERET KÉPZÉSE KÉRDÉSEK
4
92 102 104 110 118
A CSALÁD
121
A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA
KÉRDÉSEK
121 128 134 137 143 145
ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN
146
AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA
152 157 159 159
A CSALÁD LÉNYEGE A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI
KÉRDÉSEK
GYÓGYÍTÁS A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET SZERINT AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE
AZ ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGÁNAK TÜKRÉBEN 163 A JOG VÁLASZKERESÉSE 172 AZ ABORTUSZ 176 KÉRDÉSEK 180 A GAZDASÁGRÓL
182
A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT KÉRDÉSEK
183 189
DOKUMENTUM
191
5
FORRÁSOK
196
IRODALOMJEGYZÉK
198
6
BEVEZETÉS
A szociális munka különösen sokszor kerül kérdések elé, hiszen nehéz döntéseket kell hozni a mindennapokban. Sok érdek ütközik a munka folyamán – talán több mint más hivatások gyakorlásakor. Hiszen figyelembe kell venni a munkaadót, a munkatársakat és természetesen megkülönböztetett figyelemmel kell fordulni mindazok felé, akik a segítségünkre szorulnak. Sok félreértést kell elkerülnie a szociális szférában dolgozónak, ezért nem maradhat védelem nélkül. De milyen vezérfonal létezik, hogy a helyeset a helytelentől, vagy a jót a rossztól megkülönböztesse? Döntést hozni azt jelenti, hogy a különböző érdekeket – értékeket mérlegelni kell. De melyik érdek, kinek az elsőbbsége esik nagyobb súllyal a latba? Itt segít az etika. De ez a rendkívül fontos tudomány a mindennapi életben még nincs annyira meggyökerezve, ahogy az elvárható lenne. Ez elegendő ok arra, hogy a képzésben helye és szava legyen az etikának, az erkölcsnek. Hiszen sokszor látjuk, hogy a professzionális munka magában még lehet nagyon lelketlen, és akkor az eredményessége is kevésbé érzékelhető. A másik végletet nem is említve, hiszen a szaktudásra támaszkodó és csak abból támpontot kereső orvosok, akiknek az erkölcse távol van az emberitől (náci, emberekkel kísérletező orvosok) – hihetetlen károkat okoztak a történelemben. A szaktudás a határokról, a tudás használatának hogyanjáról nem képes segítséget adni. Az etikát általában a jó, a helyes, az igazságos fogalmakkal hozzuk összefüggésbe – és ez nagyjából jól is van így. De 7
mennyire tiszta ezen fogalmak tartalma a hivatásban, a szakmai életben? A szociális munka sokak szerint „per se”, eleve jó, helyes és igazságos. A kérdés úgy is feltehető, hogy a szociális szférában dogozók nem nemes és emberi motivációból tesznek meg mindent, ami a munkájukkal kapcsolatos? Jó, helyes és igazságos – ezek egészen egyértelmű dolgok az életnek ezen a területén. Vagy mégsem? Komplikálttá akkor lesz a dolog, ha az a kérdés merül fel, hogy mit jelent a jó és a helyes. Sokan állítják, hogy meg sem kellene ezt kérdezni, hiszen elvont fogalmakról van szó, amit nem képesek vagy nem akarnak megérteni. Mégis, mindenki érzi, hogy nagy szükség van az etikára – mert tudjuk, hogy az életben számtalanszor találkozunk olyan dolgokkal, melyek nem egyértelműek. Az etika éppen ezt tanítja: semmi sem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik. Bármilyen cselekvést lehet etikai szempontból vizsgálni, a látszólag semlegeseket is. Ha valaki televíziót néz, az látszólag nem egy „súlyos” tett. De ha megkérdezzük, hogy mikor és mit néz, milyen más cselekvés helyett ül a TV előtt – akkor máris olyan kérdések merülnek fel, melyek erkölcsileg megítélhetőnek állítják be ezt az egyébként egészen hétköznapi tettet. Az etika a jó élet és cselekvés tanítása, az emberi értékek, normák és célok tana. Mert nem lehet jó és beteljesült az az élet, mely nem a jóra irányul. A szociális munka etikája mindenekelőtt a jó hivatásbeli vagy szakmai cselekvést tartja szem előtt.
8
A jó szociális munka elsősorban a szolgált személyek emberi méltóságának megőrzésére és – főleg, ha szociálpedagógiáról van szó, akkor – fejlesztésére irányul. Emiatt a szociális munka egy alapvetően humánus foglalkozás. Ez azt jelenti, hogy az életet és a társadalmat az emberi méltóságnak és a személyiség kibontakoztatásának megfelelően kell alakítani a képzés és a nevelés eszközeivel. A szociális területen dogozók hivatásbeli hétköznapjaikban állandóan etikai kérdésekkel konfrontálódnak, és megfelelően reagálniuk kell az eseményekre. Találkoznak idősekkel, akik teljesen elszigetelve élnek, nem ritkán kétségbeesések között. Dolgozni fognak drogosokkal, fiatalkorúakkal, akikről nyilatkozniuk kell. Gyermekekre kell vigyázniuk, nevelniük kell őket, felelősek lesznek értük. Látni fogják az erőszak sokféle formáját, tanácsot kell adniuk állapotos nőknek stb. Mi felel meg az emberi méltóságnak? Kit kell védeni a konfliktushelyzetekben? A szülő jogai megelőzik a gyermek testi-szellemi sértetlenségre való jogát? Az etikai kérdések itt egészen konkréttá válnak. Bár társadalmi kérdésekről van szó, érezzük a kliensekkel szembeni viselkedés konkrétumait is. Mindehhez jön még, hogy a munkatársakkal szemben is felmerül a tolerancia, a distancia és a felelősség kérdése. Melyek az etikai alapok a hivatásbeli cselekvéshez? Mindenki tudna erre választ adni – egy személyes,
9
szubjektív választ. De kell lennie általános érvényű válaszoknak is. Az etikus cselekvés, mint értékorientált kölcsönhatás a segítő hivatások esetében egy középponti momentumot mutat. Az ilyen cselekvés azzal tűnik ki, hogy a célok és a hozzájuk vezető utak szándékuk szerint is vizsgálat tárgyát képezik: „Milyen célról van szó, amit követni kell?” A válságok, melyek a mai korra annyira jellemzőek, s melyek azt mutatják, hogy az emberiség történelmének több szempontból is fordulópontjaihoz érkeztünk – szóval a válságok okai között egyre többen látják az etika válságát, vagy sokkal helyesebb, ha azt mondjuk, hogy az etika hiányát. A modern társadalmakban a régóta elismert etikai alapelvek sokat veszítettek érvényességükből. Például a gazdaságetikában a másik elismerése. Mindez a szociális szférában is érezhető. Mi lehet ennek az oka? A világ feletti technikai rendelkezés növekedése a szociális területet sem hagyta érintetlenül. Ebben új, rendkívül komplex problémák merülnek fel, melyek differenciált döntéseket kívánnak, és emiatt elvont elvek kizárólagos használatával nem elégedhetnek meg. Miért kell etikusan viselkednie egy ezen a területen dolgozónak? Talán azért, mert olyan emberekkel foglalkozik, akik jobban rá vannak szorulva a támogatásra, akik támadhatók és emiatt sebezhetőbbek is, mint mások. Ha abból indulunk ki, hogy az ember és kapcsolatai, melyekben él, minden érték kiinduló pontja – és ugyanakkor tudjuk, hogy ezek az emberhez kötött értékek 10
a szociális munka „pácienseinél” veszélyeztetve vannak, akkor az etikai elvek megkövetelése a szociálpedagógusok körében egészen kézenfekvő. Etikusan cselekedni a szociális szférában mindenekelőtt azt jelenti, hogy a nehéz helyzetben lévő ember személyes méltóságát a lehető legteljesebb mértékben meg kell őrizni. Szakmaiságot is érint a kérdés, hiszen hogy kinek meddig van szüksége segítségre, mikor nem sértjük már az önállóságot, és mikor lenne elhanyagolás a nem segítés – ezt mérlegelni nem egyszerű. Van, aki a szociálpedagógusok és a szociális területen dolgozók munkáját az „emberi jogok hivatásának” nevezi. Vagyis egy humánus tettről van szó. Ehhez jön még a mi esetünkben, hogy keresztények – krisztusiak vagyunk. Vagyis teljesen szerényen, és inkább a felelősséget tartva szem előtt, mint fennhéjázóan – de elmondhatjuk, hogy olyan többlet birtokában vagyunk, ami minőségileg teheti mássá az életünket és a munkánkat. A keresztény humanizmus, az ember, az éppen előttünk lévő ember szeretete (mert ez a lényeg Krisztus tanítása alapján) nem csak egyszerűen profi ellátást jelent. Hiszen az embernek lelke van, mely szeretet, elfogadás után vágyakozik. A kereszténységben olyan többlet van, olyan életmentő plusz, ami nélkül az összemberi élet válik szegényebbé, sőt, embertelenné. A kereszténység nem egyszerűen egy kis szépséget jelent, nem egyszerűen egy kis világosságot, 11
vagy esztétikailag gyönyörködtető hegyre épült várost, hanem olyan valamit, ami lényegileg nélkülözhetetlen. Mi ez a többlet? Tisztább látás arról, hogy mi az értékes, mi a lényeg, és mi nem az. Tisztább perspektíva, hogy mire osszam be az egyetlen drága, visszafordíthatatlan életem. A kereszténység erőforrás, ami akkor is ad erőt, amikor a pusztán emberi erő elfogy: a szenvedésben, a lelkiismeretfurdalásban, a haldoklásban és a gyászban is. A kereszténység elvehetetlen, lerombolhatatlan remény, hogy érdemes emberségesnek lenni, kitartani, becsületesnek maradni. Olyan többlet, amely kultúrákat hoz létre és ihlet: ma nem tartana itt az európai gondolkodás, mára nem fejlődött volna ki az emberi alapjogok listája, az emberi méltóság fogalma, ha nincs kereszténység. A világon, ahol tiltják és elnyomják a kereszténységet, nagyon sérül az emberi méltóság, az emberi alapjogok, mert nincs jelen, vagy nem lehet elég erős a keresztény többlet. A kereszténység azt jelenti: nincs az ember kiszolgáltatva, nem kell félni, nem tanácstalan, nem reménytelen semmilyen élethelyzetben, és ezt a többletet nekünk kell belevinnünk a környezetünkbe, a munkahelyünkbe, a világba, a szociális szférába. Ebben segít az etika, ezért része a képzésnek, ezért jó, hogy erről is szólhat egy kötet.
12
13
ÁLTALÁNOS ETIKA ALAPOK AZ ETIKA FOGALMA Az erkölcs, az erkölcsiség az ember önértelmezésének legalapvetőbb tapasztalatai közé tartozik: mindenki tudja egy nem reflektált, természetes módon, amikor valamit tesz, hogy a jó és rossz cselekedetek között különbség van. Ezt a jelenséget, vagyis az emberi cselekvés normáit teszi a tudományos reflexió tárgyává az etika. Abból az alaptapasztalatból indul ki, hogy az ember az állattal ellentétben nem csak viselkedik, vagyis nem határozzák meg véglegesen ösztönei és biológiai adottságai, hanem cselekszik, ami azt jelenti, hogy képes gondolkodni, és ebből eredően értelmesen szabad döntést hozni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az etika a cselekvés meggondolása vagy rendszerének tudatossá tétele. Hiszen cselekvéseink rendkívül sokfélék lehetnek, ami szabályok és rendszer felállítását követeli. Amilyen sokrétű az emberi élet, olyan sokrétű az etika is, illetve az életnek nincs olyan területe, ahol ne lenne jelen. Minden élethelyzet, minden szakma és hivatás megkívánja, hogy tárgyával etikai szempontból is foglalkozzon, mert látszólag semleges területeken is egyre inkább egyértelmű lesz a mai ember számára, hogy nem lehet etikai alapelvek nélkül élni.
14
Az embernek van egy előzetes tudása az etikáról, valószínűleg ez fejeződik ki abban, hogy a hétköznapi beszédünkben nagyon sok etikához közeli fogalmat, kifejezést használunk. Teljesen természetes a jó és a rossz megkülönböztetése, a lelkiismeret feltételezése, a kötelesség megkövetelése, a felelősség elvárása, igyekszünk emberségesek lenni és kerülni a bűnt. Az embernek tehát van egy „vele született”, az emberségéhez kapcsolódó érzéke, ítéletalkotása, mely erkölcsiségében gyökerezik. Mindenki tudja, hogy mit jelent a lelkiismeret nyugtalansága, az életállapothoz vagy a hivatáshoz fűződő kötelessége, vagy hogy hogyan lehetett volna elkerülni egyes bűnöket egy tudatosabb, átgondoltabb életvitel által. Érezzük, hogy nagy differencia van az emberek között abban a tekintetben, hogy egy-egy bűnt ki mennyire tart súlyosnak vagy „természetesnek”. „Akarva-akaratlanul” etikai légkörben élünk, de ebben nincs benne a rendszer, a megalapozás, a teljes tudatosság. A görög ethosz vagy éthosz általában az erkölcs tudományát jelenti. Nagyon hasonlít egymásra a két fogalom, de a közöttük lévő különbség mégsem teljesen elhanyagolható. Az ethosz eredetileg az állatok legelőjét, majd az ember lakóhelyét jelentette, de később a közös lakóhely szokásaira, hagyományaira, törvényeire is használták. Aki megtanulta és megszokta, hogy a lakóhelye törvényei szerint éljen, az etikusan cselekszik. Így elmondható, hogy az ethosz egy inkább statikus fogalom, mivel egy rögzült hagyományt jelent, és még nem az egyedi ember magatartását jelzi. Aki viszont már nem csak vakon átveszi az elődök hagyományait, hanem átgondolja és 15
bensőleg elfogadja, jónak tartja, sajátjává teszi és ebben megszilárdul, abban az ethosz éthosszá nemesül, amely gondolkodást, cselekvésmódot vagy jellemet, karaktert is jelent. Érdemes különbséget tenni az erkölcs és az etika fogalmak között is. Az erkölcs leginkább az egyes, konkrét cselekvésre vonatkozik, amikor az embernek egy helyzetben döntenie kell. Az etika ezeket az erkölcsös tetteket vizsgálja tudományosan. Az erkölcs tárgya az egyes tett, az etikáé az erkölcs egésze, vagyis magasabb szinten gondolkodik az erkölcsről, úgy is mondhatjuk, hogy az erkölcs elmélete. A hétköznapi nyelvben sok átfedés van, de tudományos szinten jogos a fogalmak tisztázása. AZ ETIKA FELADATA A nyugati kultúra és vele együtt az újkori világ és annak kialakítása krízisben van. Az ember jólétnek örvendhet és élete sok szempontból bebiztosított. Az itt élők nagy része messzemenően jobban él, mint a harmadik világ népessége. Közvetlenül nem szenved az élelmiszerek hiányától, hozzájuthat ivóvízhez, viszonylag rendezett körülmények között élhet. De szembesülnie kell az élet fonákjával is, hiszen a természeti katasztrófák, melyek a Föld kizsákmányolásának, a csak a jelent figyelembe vevő életmódnak a következményeként szinte mindennaposak lettek; az embertelen háborúk, az igazságtalan munkamegosztás mind arra mutatnak rá, hogy válságokban élünk. A modern emberre a régiekkel összehasonlítva sokkal inkább jellemző a kimerültség, az otthontalanság érzése – mindezek miatt az ember olyan 16
lénynek ismeri fel magát, aki veszélyben van, akinek segítségre van szüksége. Az etika nagy feladata éppen az, hogy az embert kivezesse a krízisből, hogy lehetővé tegye az igazán sikeres vagy inkább sikerült életet. Ez az etika feladata: segíteni az embert a sikerült élet elérésében. A sikerült élet természetesen nem az anyagi javakban mérhető, ahogy erre oly sokan talán túl későn döbbennek rá. Az az ember lesz kiegyensúlyozott, harmonikus, nyugodt és boldog, aki a magában megérzett, meghallott lelkiismerete szerinti legjobb módon cselekszik. Ezt felismerni és kiművelni – ez az etika feladata. Ezzel az alapvetéssel kapcsolatban komoly kritikák merülnek fel. Egyrészt sokan megkérdőjelezik az ember etikus cselekvőképességét. Képes az ember kivonni magát a hozzátapadt szerepekből? Akarja megtenni a jót és helyeset, ha felismerte azokat? A következő probléma: Milyen messzire nyúlik az egyéni etikus döntés a világ összességében? A modern világ érthető megoldásokat követel – nem tehetetlen az ember, amikor a rossznak és a bűnnek egy átláthatatlan szövevényével állunk szemben? Harmadrészt: A vélemények sokfélesége lehetővé teszi, hogy egy objektív etikáról beszéljünk? Manapság elterjedt az a nézet, hogy minden lehetséges, nem lehet
17
megkövetelni az egyértelmű alapokat. Az embernek joga van olyan orientációt követni, amilyet csak akar. Így az etika nagy kihívás előtt áll: segítséget kell nyújtania az embernek, konkrét esetünkben: segítséget ad a szociális téren dolgozóknak.
AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS Az etikát úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az emberlét lehetőségével és szükségességével foglalkozik. A cselekvés és általában az életvezetés elméleteként ugyanis az emberi lét rendkívül lényeges területét vizsgálja. Miért fontos az etikai megközelítés? Mert az ember, ha nyitott szemmel és szívvel él, belátja, hogy felelősségre és élete alakítására hivatott. A felelősség tudata abból is ered, hogy a mai ember különösen is belátja: a hagyományok és a konvenciók már nem mondják meg neki egyértelműen, hogyan kell élni, hanem önmagának kell cselekednie és utánajárnia, hogyan lehet az emberségének igazán megfelelően élni. Az előző korokban a nagycsalád, az átlátható és kontrollt is jelentő települési közösségek, a nagy súllyal bíró vallási közösségek megtartó, integráló ereje nagy volt. Ha nem is kész válaszokat, de biztos útmutatást adtak az élet vezetésére vonatkozólag. Individuális társadalmainkban ez alapvetően hiányzik. A mai kor embere sok szempontból magára hagyatott, talán többet kell tennie azért, hogy tisztábban láthasson és jobban vállalja a felelősséget. A felelősségre hivatkozni, valakit a tettéért felelőssé tenni azt jelenti, hogy feleletet várunk tőle. Az az elvárás 18
fogalmazódik meg ebben, hogy a cselekvő, érett ember észérvekkel meg tudja magyarázni, mit miért tett. Olyan kérdés ez, melyről emberként naponta el kell gondolkodni. Az evolúcióban az ember azzal emelkedett ki az élőlények közül, hogy szabadon kibontakoztathatta magát – ezt segítette a felegyenesedett járás, az agy mérete, a közösségre való ráutaltság. Az ember szabad, és ezt nagyon komolyan kell vennie. Az ember a valóságra való nyitottsága miatt szinte kényszerítve van, hogy cselekedjen. Kant még azt írta, hogy „minden embernek ugyanaz a lehetőség adott a valóság megismerésére”. Ma egészen más az általános felfogás: mindenkinek más lehetőségei vannak. Az ember csak személyként létezhet, márpedig személyként cselekedeteket visz végbe. Ebből a szoros összefüggésből következik, hogy az etikai kérdésfeltevés szükséges és ugyanakkor lehetséges is. Van alapja és értelme az ember életében. Vannak, akik hivatkozva: -
-
ezt
megkérdőjelezik
a
következőkre
az etikai megfontolások mindig túl későn érkeznek (a technika például hihetetlen módon fejlődik, mire etikai megfontolások születnek, akkorra már egészen más problémák merülnek fel), tulajdonképpen nem másról van szó, mint az érdekek magasabb szintre emeléséről, a vélemények sokfélesége mindenek fölött való (mindenki magának alkothat etikai cselekvési 19
-
kereteket, illetve mindenki azt tesz, amit akar, hiszen a szabadság ezt jelenti), az elmélet és a gyakorlat között túl nagy differencia van – az etika megélése túl nehéz feladat az ember számára.
Mindezekkel szemben elmondható, hogy az etikai elvek az ember humanitásának ismertetőjelei. Az etika az emberség iskolája, hiszen aki így él és cselekszik, az emberebb emberré válik. Cselekedni egyébként is csak az ember képes, minden más esetben – pl. az állatvilágban – csak analóg módon beszélhetünk bármilyen erkölcsiségről.
AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE Az emberi életet alakító viselkedési szabályokat a következő csoportokba lehet osztani. Az illem vagy etikett a legfelületesebb szint. Az erkölcsi tartalomtól messze áll, tulajdonképpen az emberi érintkezés külsődleges, felszínes szabályait írja elő. Aki megtartja, az még nem törvényes, pláne nem erkölcsös, de illedelmes. Nem lehet róla tudni, hogy igazából milyen ember, hiszen az elvárások látszatának megfelel. A jognak kettős funkciója van: jogot kell adni és jogot kell követelni. A cselekvések szabályait és tereit határozzák meg a jogban megfogalmazott, írásban is lefektetett formulákban. A jog mindig összefüggésben áll a szankciókkal, melyek a jogkövetést segítik. De csak akkor léphetnek érvénybe, ha az „elkövetőt” észreveszik, és ezt bizonyítani is lehet. A jog az erkölcs minimuma, aki csak 20
ehhez tartja magát, az keresi és meg is találja a kiskapukat. Nem lenne szükség a jog kényszerére, ha mindenki az erkölcs szintjén élne. Az erkölcs olyan szabályok és tiltások összessége, melyek az emberek együttélését meghatározzák. Ily módon az egész életet lefedi, nincs olyan területe a tudatos és szabad életnek, amit ne lehetne erkölcsileg megítélni. Az etika alapvetően a jó cselekvés és így a jó élet elmélete. Az etikán belül három alapformát különböztetünk meg: A metaetika az erkölcs nyelvezetét teszi vizsgálata tárgyává, szokás analitikus etikának is nevezni. Magyarázza az etikai kifejezések és állítások jelentését, támpontot nyújt az etikai érveléshez a fogalmak tartalmának tisztázásával, megalapozásával. Nem nevezhető az etika elméletének, mert nem mutatja meg a kritériumokat, melyekkel az erkölcsi ítéletet más normatív ítélettől meg lehetne különböztetni. A metaetikát művelők figyelmének középpontjában az áll, hogy pl. a jó objektív fogalom-e, vagy, hogy az etikai megismerés az ember sajátos képessége, és az intuíciók szintjén érzi meg a jó és rossz közötti különbséget. A fundamentáletika célja feltárni és magyarázni az erkölcsiség alapjait, emberi és általános feltételeit. További 3 területre vagy megközelítési formára figyelhetünk fel a fundamentáletikán belül:
21
-
-
-
a deontológikus etika – főleg a parancsokkal foglalkozik, ide sorolható Kant etikája illetve kategorikus imperatívusza: "Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen." az axiológikus etika – az értékekkel és a célokkal foglalkozik. Max Schelert idézhetjük: „A cselekedetekben értékeket kell létrehozni!” a teleologikus etika – a célokból kiindulva vizsgálódik. Az egyén és a közösség boldogsága érdekében kell a jót tenni.
Témakörei: szabadság és szabad akarat, lelkiismeret, az emberi személy méltósága, az erények, a kötelességek, az erkölcsi törvény, a normák, a bűn és fajtái stb. Az alkalmazott vagy gyakorlati etika az élet minden cselekvési területén konkrétan alkalmazza mindazokat az alapokat, amiket a fundamentáletika megállapít. Feladata a meglévő normák vizsgálata és bírálata, illetve megalapozott érvekkel való megújítása. Az ember az élet minden területén cselekvőként vesz részt, ezért az élet minden területét vizsgálhatja, és vizsgálja is az etika. Nem nagyon találunk olyan szaktudományt, mely ne foglalkozna tárgyával etikai szempontból is. A szaketikák egész sorát ismerhetjük meg, hiszen létezik gazdaságetika, médiaetika, ökoetika, bioetika, orvosi etika, a jog etikája, a szabadidő etikája stb. A szaketikák megértése és művelése megköveteli, hogy az adott tudományban kellő és megalapozott szaktudással is 22
rendelkezzünk, enélkül könnyen lehetnek olyan megállapításaink vagy etikai javaslataink, melyek betarthatatlanok vagy éppen már túlhaladottak. Könyvünk ezt a felosztást követi, s így a rövid történeti bevezetés és az etikai alapfogalmak tisztázása után a szaketikák egy részét is igyekszünk megismerni, különösen kiemelve a szociális területen dolgozók számára legfontosabb területeket.
KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az etika? 2. Mi a különbség az ethosz és az éthosz között? 3. Mi az etika feladata? 4. Milyen ellenvetések kérdésfeltevéssel szemben?
vannak
az
etikai
5. Milyen erkölcsi szintjei vannak a cselekvésnek? 6. Milyen alapformái vannak az etikának?
23
AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE 1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE Amikor az életről, annak alapelveiről, etikájáról van szó, és mindebben az egyház is hallatja hangját, sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen jogon teszi ezt. Amíg az ember él, érdekli a jövő. Különösen érvényes ez, ha a jelen nehéz. Ilyen helyzetben úgy tapasztalja meg magát az ember, mint őrző, virrasztó egzisztencia, mely éppen a kor viszonyaira vigyáz. Ezért már a kereszténység előtti időben mély és jelentős szimbólum volt az őré. Az a feladata, hogy figyelmeztesse a népet, mely természetesen nyitott kell, hogy legyen a figyelmeztető szóra.1 Izajás prófétánál a babiloni birodalom összeomlását remélve így jelenik meg: „Őr, meddig tart még az éj?” Az éj nem más, mint az elnyomás és a veszélyeztetett szabadság képe, ebben az esetben kétségtelenül az idegen uralom szimbóluma. Mögötte az intenzív remény van, hogy a hajnal nemsokára felsejlik, és a nagy fordulatra nem kell már sokáig várni. A látnok önmegtartóztatást tanácsol, hiszen a merész remény gyakran megcsal, a viszonyok még nem eléggé
1 Vö.: Ez
33, 1-9; 3,17. 24
átláthatóak. Az ember tehát türelmetlenségét megszelídíti.
jót
tesz,
ha
Hasonló képet használ a Szentírás akkor is, amikor az idők jeleiről beszél. 2 Ebben a jelek túlságosan külsőséges magyarázatának veszélyére hívja fel a figyelmet. Nem csak egyszerűen egy távoli villámlásról van szó: „Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni?” (Lk 12,56). A földművesnek éber tapasztalata van az időjárással való kapcsolatában. Az idő jeleit tehát fel kell fedezni, meg kell „mérni”, hogy mennyit nyomnak a latban, és meg kell őket különböztetni más jelektől. Amikor a II. Vatikáni Zsinat az „idők jeleiről” beszél, melyek felismerése és megkülönböztetése segíthet abban, hogy az egyház helyzetét és küldetését pontosabban megértsük, akkor ennek megbízható bibliai alapja van. „Az egyház kötelessége – említett feladata érdekében –, hogy szüntelenül vizsgálja és az evangélium fényénél értelmezze az idők jeleit, enélkül ugyanis nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással való összefüggéséről. Ismernie és értenie kell tehát azt a világot, amelyben élünk: várakozásait, 2Vö.
Mt 16,1kk.; Lk 12,54kk. 25
törekvéseit és sokféle formában megmutatkozó drámaiságát.”3 A mindenkori idő értékeléséhez szükség van a hatalmaktól és hatalmasságoktól való belső és külső függetlenségre. Megtévesztő lehet, ha csak részleges események vagy netalán érzelmek alapján ítélünk. Viszont még az is, aki a tudományokat segítségül hívja, nincs megvédve sem a besimulástól, sem attól, hogy túlságosan gonosznak állítson be valakit vagy valamit. Az idő jeleinek megítéléséhez igen nehéz megszabni a feltételeket. Leginkább talán a lelkek megkülönböztetésének szabályai látszanak használhatónak, ahogy Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyvében megfogalmazta.4 Kétségtelenül szükség van bizonyos élettapasztalatra, okosságra és arra a művészetre, amivel az ember képes megbecsülni az események horderejét. Ehhez segíthet még a Lélek által megvilágosított hit, mely képes megkülönböztetni a pelyvát a búzától. Nincs szükségünk arra, hogy a csillagok állását és ezek magyarázatát segítségül hívjuk, de az is hiba lenne, ha
3 „Gaudium
et spes”, A II. Vatikáni Zsinat Az egyház a mai világban kezdetű pasztorális konstitúciója, Art. 4. 4 Vö.: Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyve, 313-336 pontok, in: Loyolai Szent Ignác írásaiból, Róma 1990. 26
a tudományok megbízható ismereteit nem vennénk figyelembe vagy megvetnénk.
2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI Az egyház nem elégszik meg azzal, hogy a kinyilatkoztatás szerint értelmezze a társadalmi eseményeket, hanem követendő erkölcsi értékeket is állít a keresztény ember szeme elé. Felmerül azonban a kérdés: illetékes-e az egyház arra, hogy értékelje a társadalom életét, és hogy a társadalomban élő keresztények számára értékrendet állítson?5 A szabadgondolkodó és totalitárius rendszerek mindig tagadták az egyház illetékességét a gazdasági és a társadalmi kérdésekben. Szerintük a vallás az ember magánügye, és semmiképpen sem tartozik a társadalmi szférába. Ez az egyik véglet. De vallásos körökben is találkozhatunk olyanokkal, akik annyira hangsúlyozzák az egyház természetfeletti küldetését, hogy még az evilági létét is kérdésessé teszik. Az egyház nem evilágból való, ne foglalkozzék tehát a világi dolgokkal.6
5 NELL-
BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977, 12.o 6 MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997, 38.o. 27
Sokan úgy vélik, hogy még szolgálatot is tesznek az egyháznak, amikor sajátos működési területére utalják. Szerintük minél inkább beleavatkozik az egyház a világ dolgaiba, annál inkább kiteszi magát annak a veszélynek, hogy belekeveredik a hatalmi érdekharcokba, amint azt a történelem is igazolta. Szerintük tehát az egyháznak a világi dolgokban inkább semlegesnek kell maradnia.7 Ezzel szemben vannak még mindig olyanok is, akik a szociális problémák megoldását, Isten országának megvalósítását itt a földön az egyháztól várják. SaintSimon például ezt írta XII. Leó pápának: „Ön nem elégedhet meg azzal, hogy a szegényeknek hirdeti, hogy Isten gyermekei, hanem fel kell használnia a harcos egyház minden eszközét arra, hogy megjavítsa a társadalmi osztályok erkölcsi és anyagi helyzetét.”8 Lamennais és Leibnitz is javasolta egy törvényszék felállítását Rómában a pápa elnöksége alatt. A földi dolgok rendező elve ugyanis az isteni törvény, amelynek az értelmezése az egyház feladata. Még ma is vannak olyanok, akik túl sokat várnak az egyháztól, és benne a szociális problémák megoldásának egyetemes intézményét látják. Túlzott és irreális elvárás azt hinni, hogy a bonyolult gazdasági összefüggések ellenére könnyen meghatározható, hogy pl. Magyarországon mit kellene tenni a munkanélküliség 7 Uo. 8 Nouveau
Christianisme, Idézi: Muzslay, 38k. 28
megszüntetésére. Gyakorlati javaslatokkal csakis a helyi Püspöki Kar állhat elő a helyzet pontos ismeretében, szakemberek bevonásával és az egyház társadalmi tanítása alapelveinek az ismeretében. Ezt tette a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996 nyarán, először a magyar katolikus egyház történelmében, az Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megírásával. „A Magyar Katolikus Püspöki Kar – krisztusi küldetéséből fakadóan az országért érzett felelősségtudatától indíttatva – kezdettől fogva figyelemmel kísérte az országban lejátszódó folyamatokat. Most immár tovább nem halasztható kötelességének tartja, hogy e történelmi sorsfordulón megszólaljon, s az Evangélium fényében értékelje az ország gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetét.” 9 A körlevélben a Püspöki Kar magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért szól illetve szólhat hozzá a társadalomban lejátszódó folyamatokhoz, hiszen az egyház elsődleges feladata az evangelizáció. „Az Evangélium hirdetése azonban nem zárja ki, sőt szervesen magába foglalja azt a feladatot, hogy a keresztény közösség együttesen és egyes tagjain keresztül is fáradozzon az emberek egyéni életének jobbításán, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építésén.”10
9 Igazságosabb és
testvériesebb világot! 5. testvériesebb világot! 7.
10 Igazságosabb és
29
3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A keresztény hagyományban ismertek azok az irányzatok, amelyek különválasztják az „evilági” és a „túlvilági” elköteleződést, a vallást és a politikát. Magyarázóinak egy része már Szent Ágostonnál, a „civitas terrena” és a „civitas Dei” megkülönböztetésben ilyesmit vél felfedezni. A dualizmus egészen egyértelművé válik a protestáns kétbirodalom- ill. két-hatalom felfogás egyik-másik képviselőjénél. Ezzel szemben a katolikus gondolkodásban egyre erőteljesebben fejeződik ki az örök küldetés és az evilági tevékenység összekapcsolódása. Ez a keresztény társadalmi tanítás legáltalánosabb maradandó alapja. Az egyház illetékességét a szociális gondokkal kapcsolatban már XIII. Leó is megfogalmazta: „Ha a keresztény erkölcs hiánytalanul érvényesülne, spontán módon megteremtené, legalábbis részlegesen, a jólétet a külső dolgokban is…”.11 XXIII. János pápa szerint az egyház hivatása mindenekelőtt az, hogy az embereket megszentelje és az örök javakban részesítse. Közben azonban a mindennapi élet szükségleteire is gondol, amelyek nem csak a puszta lét fenntartására szolgálnak, hanem hozzátartoznak az emberi jóléthez és boldoguláshoz, az idők változásainak megfelelően: „Az egyháznak nem csupán joga és kötelessége, hogy az erkölcsi és vallási értékrend alapelvei felett őrködjék, hanem az is, hogy tanítói tekintélye alapján
11 Rerum
novarum 13; 23. 30
ezen elvek gyakorlati megvalósításáról állásfoglalást terjesszen elő.”12 A II. Vatikáni Zsinat határozottan állást foglalt az egyház illetékességének kérdésében. Tanítása szerint az egyháznak mindig és mindenütt joga van arra, hogy teljes szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális tanítását, és erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a politikai rendszerekről is, amennyiben az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége úgy követeli, és e céllal használhassa mindazokat az eszközöket, amelyek a különböző korokhoz és körülményekhez mérten összhangban vannak az evangéliummal és mindenki javával.13 Az egyház Krisztustól kapott küldetése „nem politikai, gazdasági vagy társadalmi” hanem vallási természetű. Ámde éppen ezzel a vallási küldetéssel jár együtt az a feladat, hogy az emberek közössége az isteni törvény szerint épüljön fel és legyen szilárddá.14 Pár évvel később VI. Pál azt fogalmazta meg enciklikájában, hogy az egyház nem földi hatalmat akar magának szerezni, de a történelemben él. Ezért kötelessége, hogy kutassa az idők jeleit, és az evangélium fényében értelmezze azokat. Összhangban az emberek legjobb törekvésével, minden vágya az, hogy elérjék a legteljesebb kibontakozásukat. 12 Mater
et magistra 239. Gaudium et spes 76. 14 Vö. Gaudium et spes 42. 13 Vö.
31
Ennek érdekében azt állítja az emberek elé, amivel egyedül ő rendelkezik: az emberről és az emberiségről való egyetemes felfogását.15 Szintén ő ír arról is, hogy az egyház egyetlen kultúrának vagy civilizációnak sem szóvivője. Jézus Krisztus nevében hallatja szavát, hogy közölje az emberekkel, milyen feltételek mellett valóban emberhez méltó az életük, és hogy a teljes humanizmust tárja eléjük, amely lehetővé teszi minden ember számára a saját képességeinek megfelelő fejlődést. A valódi fejlődés ugyanis nem szorítkozhat a pusztán gazdasági növekedésre, hanem az egész ember növekedését biztosítja.16 VI. Pál külön ír arról, hogy az egyháznak és minden egyes kereszténynek kötelessége, hogy hirdesse Jézus jó hírét (Mt 28, 19), mégpedig nem csak elméletben és semmiképpen sem személytelenül! „Akkor beszélünk evangelizálásról, amikor az egyház magának az általa hirdetett isteni üzenetnek az erejével megtéríteni igyekszik az egyes embereket és az emberi közösségeket, és megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik: munkáját, életét, közvetlen környezetét”.17 II. János Pál megnyilatkozásaiban többször is utal arra, hogy az egyház azért fogalmazza meg szociális tanítását, mert az ember iránti aggodalom és a felelősségtudat vezeti 15 Populorum
progressio 12-13. progressio 20. 17 Evangelii nuntiandi 18-19. 16 Populorum
32
ebben, mellyel Krisztus bízta meg. Emlékeztet arra is, hogy korunk súlyos problémáinak megoldására nem elég az anyagi javak termelése vagy a jogi keretek átalakítása, hanem szükség van az erkölcsi és vallási elvek alkalmazására, valamint a gondolkodásmód és szokások megváltoztatására is. Az egyház főleg abban illetékes, hogy közreműködjék a társadalmi kérdések megoldásához nélkülözhetetlen erkölcsi alapok kialakításában, a társadalom széles rétegeinek bevonásával. Ebben a munkában az egyház a világ minden vallási közösségével és minden jóakaratú emberrel együtt akar működni a béke megőrzésére és az emberhez méltó élet felépítésére.18 Centessimus annus kezdetű enciklikájában a keresztény társadalmi tanítás továbbadását az újraevangelizálás lényegi alkotó elemeként jelöli meg,19 máshol az egyház prófétai küldetésének egyik arculataként jelenik meg.20 Érdekes még, amit az egyházi Törvénykönyv mond az egyház illetékességéről: „Az egyház illetékes arra, hogy mindig és mindenütt erkölcsi elveket hirdessen a társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá, hogy ítéletet
18 Vö.
Centessimus annus 60.
19 CA 5. 20 Vö.
Sollicitudo rei Socialis 41. 33
mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja”.21 Világos, hogy a társadalom politikai megszervezése és irányítása nem tartozik az egyház hatáskörébe, ahogy ezt egyesek elképzelték. Akkor viszont, amikor ellentmondás áll fenn az evangélium erkölcsi követelményei és a társadalom politikai és gazdasági berendezkedése között, az egyháznak nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy hallassa szavát, és megmutassa a helyes utat a problémák megoldására. A problémák megoldásához szükséges eszközök kiválasztása viszont a megfelelő szakemberekre tartozik. Az egyház illetékessége esetén tehát a főhangsúly mindig az erkölcsi szempontokon van!
4. ÖSSZEGZÉS Amint láttuk, az egyház és az élet kapcsolatáról többféle elképzelés is létezik. Az egyik szélsőség szerint mivel az egész világ Isten teremtménye, a világi hatalom is Istentől van, és nincs más törvény, mint az övé. Ennek következtében semmilyen politikai szereplő sem húzhatja ki magát Isten törvényei alól, aminek a hiteles interpretációja az egyháztól jön, tehát ennek kell engedelmeskedni. A másik szélsőség ezt a transzcendens világképet és érzékenységet magánügynek tartja, mondván, az egyházaknak nincs más szerepük, mint bármilyen más civil szervezetnek. Így semmilyen kapcsolódási pont sem lehetséges.
21 CIC.
Kán. 747, 2.§. 34
A két szélsőség között van egy harmadik felfogás is. Itt lehet hivatkozni a II. Vatikáni Zsinatnak arra a kijelentésére, hogy Isten úgy teremtette meg a világot, hogy egyfajta autonómiát adott a teremtésnek, így a társadalomnak is. Egyfajta autonómiát, ami természetesen nem korlátlan, de a teremtett világban benne van az aktív önfelülmúlás lehetősége. Fontos beszélnünk arról, amit sokan félreértenek, ez a hit és a vallás különbözősége. Hiszen ismerünk olyan politikusokat, akik azt mondják, hogy a vallás magánügy. Soha nem volt az. A hit egyéni, lelki kategória, de a hit megvallása, minden, ami vallás, az mélységesen közügy. Az egyháznak van közösségi funkciója, ha megszólítják válaszolnia kell. A hívő ember személyének egysége is tiltakozik az olyan erőszakos kettéválasztás ellen, mely előírná a magánélet és a társadalmi élet merev elválasztását a hit és a vallás kérdésében. A magánélet és a társadalmi élet szerves egységben van egymással. A keresztény ember miközben a társadalomban él, nem tudja és nem is akarhatja megtagadni hitéből fakadó értékrendjét. Éppen ellenkezőleg: a világ elé kell élni, hogy mi boldogságunk és reményünk alapja. Az egyháznak mindig az egészre kell figyelnie, nem a részletekben kell elvesznie. Az evangéliumot hirdető egyházaknak kötelességük, hogy nyilvános funkciót vállaljanak, de ennek módját okosan kell megválasztani.
35
És végül: a közélet és a gondolkodás átalakítása az evangélium szellemében nagyon fontos feladat, de ezt nem úgy kell megvalósítani, hogy az egyházi elöljárók kiadnak egy diktátumot, amihez mindenkinek tartania kell magát. Inkább a vallásos embereknek kell részt venniük különböző közösségekben, és elkötelezettségüktől indíttatva kell megpróbálniuk rávezetni saját közösségüket, hogy más szemszögből próbálják átalakítani, átformálni a közéletet és a politikát, nevezetesen nem a hatalom szeretetének, hanem a szeretet hatalmának a jegyében.
KÉRDÉSEK 1. Kik és hogyan tagadták az egyház illetékességét az etikai kérdésekben? 2. Az egyház maradjon meg a templomok falai között, ne szóljon bele társadalmi, erkölcsi kérdésekbe. Hogyan reagál erre a támadásra? 3. Milyen módon lehetne az evangéliumot hatékonyan hirdetni a mai világban? Milyen lehetőségeket nem vesz észre az egyház? 4. Mivel lehetne még hitelesebbé tenni a mai emberek szemében az egyház tevékenységét?
36
5. Az egyház tagjaként milyen javaslatot tenne előjáróinak a médiában való szerepléshez, ha etikai kérdésekben kell válaszokat adni?
37
A
KINYILATKOZTATÁS
ETIKAI
DIMENZIÓJA Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika? A teológia keretein belül az etika nem spórolhatja meg az önreflexiót: meg kell mutatnia egyediségét. A kérdés, hogy a keresztény etika valami egyedit képes-e felmutatni a többi etikával szemben, több mint csupán egy pragmatikus kérdés a tárgy létének megalapozására a teológián belül. Arról van szó, hogy egyrészt az etika a keresztény hitösszefüggés szempontjából sajátos (nélkülözhetetlen); másrészt pedig az a kérdés, hogy ez a hitösszefüggés a etikai kérdéseknek egy sajátos (összetéveszthetetlen) jelleget ad-e. A Biblia a keresztény hit és az abban gyökerező keresztény világértelmezés, világnézet alapirata. A szó szoros értelmében minden keresztény teológia fundamentuma. A keresztény etika különböző forrásokból táplálkozik. A filozófiai etika megállapításait és a valóság tudományok általi empirikus kutatásait ki kell egészíteni a hamisítatlan teológiai forrásnak számító Biblia mondanivalójával, és természetesen nem hagyható figyelmen kívül az egyháznak a bibliai istenhiten alapuló sajátos hagyománya sem. Egyiket sem szabad mellőzni, ideális esetben kölcsönösen kiegészítik egymást, illetve szükség esetén kijavítják egymást, ha valamelyik forrás határához érkezik. Etikai szempontból nagyon fontos megállapítani, hogy milyen szerepe nem lehet a Bibliának: nem etikai kézikönyv, melyből konkrét cselekvési mintákat lehetne 38
venni úgy a magán, mint a kollektív élethez. A Szentírás a mai korban felmerülő problémákra nem adhat választ, hiszen keletkezésének idején egészen más etikai problémák foglalkoztatták az embereket. Nem volt munkanélküliség, nem jelentett nagy gondot a környezetszennyezés vagy a szervátültetés. A lényeg az volt, hogy a Szentírás alapelveinek ismeretében a kiáradt Szentlélek segítségével az emberi értelem képes arra, hogy Isten akarata szerint döntsön. A keresztény hit a Szentírásból nyeri azokat a mértékadó bizonyosságokat, amelyek a keresztény gyakorlat számára döntő fontosságúak. Ha a Szentírást olvassuk és vesszük alapul, akkor mindenképpen tisztán kell látni, hogy a Bibliából nem vonhatunk le túl egyszerűen következtetéseket a mai társadalmi élet számára. Etikai utasításai egy tőlünk távol eső korból és számunkra sok szempontból idegen társadalomból származnak. A történelmi távolság megakadályozza, hogy a szentírási normákat közvetlenül a jelenre vonatkoztassuk. „Az Úr parancsát, hogy „Tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek” – az Egyház nem azáltal teljesíti, hogy az Úr parancsait ugyanazon szavakkal elismétli, hanem azáltal, hogy megtanítja az embereket arra, hogy napjainkban hogyan kell az Úr akaratát teljesítenünk. Tehát fel kell ismernünk, hogy ezek a parancsok itt és most mit kívánnak tőlünk.” 22 Minden
22 NELL-BREUNING,
O. v.., Soziallehre der Kirche, Wien
1977, 14. 39
esetben konkrétan fel kell tenni a kérdést, hogy át lehet-e ültetni ezeket az általános dolgok területére. Minden esetre négy „funkciója” mindenképpen van a Bibliának. 1. Hermeneutikus funkció: a Bibliából vett szöveget lehet használni, ha keresztény antropológia és etika alapirányairól van szó. (pl.: a prófétai szavakra való hivatkozás, melyek az Isten általi szabadítás és Izrael társadalmi ethoszának összefüggéseit feltárják.) 2. Érzékeltető funkció: a biblikus hivatkozások az etikai érzékelést motiválhatják. (pl.: Jézus viselkedésének példájával érvelni a szegények, a kitaszítottak, a nők mellett.) 3. Megalapozó funkció: egyes esetekben bibliai motívumokat vezetünk be, amikor antropológiai vagy etikai megállapításokat meg akarunk alapozni. (pl.: az ember istenképiségére való hivatkozás az emberi személy méltóságának megalapozásához.) 4. Kultúrtörténeti funkció: bibliai szövegekre lehet hivatkozni, hogy megmagyarázzuk a hagyomány és a társadalmi kultúra bizonyos összefüggéseit (pl.: változások a Ter 1-3 kijelentéseinek magyarázatában, a nemek viszonyáról.)
KÉRDÉSEK 40
1. Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika? 2. Adhat-e konkrét válaszokat a Szentírás korunk komplex kérdéseire? 3. Milyen „funkciói” vannak a Szentírásnak?
41
AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA A társadalomban és általában az életben mindig emberek interakcióiról van szó, ezért minden etikai eszmélődésnek az ember fogalmából és rendeltetéséből kell kiindulnia. XXIII. János pápa, aki a Katolikus Egyház újkori világ felé való nyitásának szempontjából az egyik legfontosabb személyiség volt, így ír egyik enciklikájában: „Minden társadalmi berendezkedés hordozója, alkotója és célja az ember, mégpedig az ember, amennyiben természettől együttlétre van rendelve, és ugyanakkor olyan magasabb rendre hivatott, amely túllép a természeten és fölülmúlja azt. Ez a legfelső elv hordozza és óvja az emberi személy érinthetetlen méltóságát” (MM 218-220). Az ember áll tehát minden cselekvés központjában. Az emberről alkotott képpel és fogalommal kell először tisztában lenni ahhoz, hogy helyes értékítéleteket hozzunk. Az emberiség történelmében ismert válságok nagy része antropológiai válság, az ember lényegének félreértéséből erednek. A közelmúlt gazdasági válságára különösen is igaz ez – ha az ember lényege csak az lenne, hogy minél többet birtokoljon, akkor is, ha ezt nem engedheti meg magának, akkor ennek szinte szükségszerűen válság a vége.
A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy hogyan kell pl. a társadalom életét szabályozni. Ezért 42
alapelve és kiindulópontja nem egy tévedhetetlen ideális rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy szabadsága. Az élet területeit annak megfelelően értékeli, hogy azok elősegítik-e az emberi személy méltóságának kibontakozását és megtartását vagy sem. Az élet sok területén vannak olyanok, akik azt állítják, hogy nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen a saját törvényszerűségek elegendőek. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy pl. egy gazdaság mit állít elő és, hogy hogyan teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva, kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai kérdéseket vetnek fel. Kiindulópontunk az alapelvek megállapításánál a kereszténység. Vessünk egy pillantást arra a cselekvésre, amin keresztül tulajdonképpen így neveznek minket. Ez nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem és tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van az ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés nem egy használhatatlan spekuláció. Miért? A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a három isteni személy közössége. Ez a három személy lényegét tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük semmiféle alárendeltség – ezt az Egyház történelme folyamán sokszor 43
megvédte az eretnekségekkel szemben. S a keresztény antropológia erre épül. A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának, hogy az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra, melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű, mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg. Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és a kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre, fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja, akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki semmilyen módon.
Az etika vizsgálja a személyfogalom különböző aspektusait, az ember individualitásából és közösségiségéből adódó problematikát, azt a kérdést, miféle emberi jogok illetik meg a személyt, mi az emberközpontúság értelme a teremtett világon belül.
44
A személyes méltóság elve tehát így magyarázható: A teremtésteológia alapkijelentése a Biblia alapján, hogy az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 1,26). Az ember személyes méltóságának lerombolhatatlan alapját az istenképisége adja: az ember alaptermészete az, hogy személy. Ez az Isten akarta egyedülállóság, egyediség az alapja az önbecsülésnek, s az alapja a másik becsülésének is. A másik ember a maga különbözőségében nem fenyegetés, nem szabad, hogy a félelem forrása legyen, hanem ígéret, egy Isten által akart többlet. Ez a személyes méltóság elveszíthetetlen, fokozhatatlan, nem függ a rokonságtól, szimpátiától, teljesítménytől. Ez a méltóság emberléténél fogva jár mindenkinek, magához az emberhez tartozik, nem a személyes tulajdonságaihoz. A személyes méltóságot semmilyen más igazságból nem lehet levezetni, ilyen értelemben ez egy úgynevezett határfogalom. Az erkölcsi értelem feladata, hogy ennek a méltóságnak a tartalmát értelmezze, s az erkölcsi szabadság dolga ezeket a tartalmakat megvalósítani: erkölcs csak azért van, mert van személyes méltóság, minden norma végső kiindulópontja a személyes méltóság. A személyes méltóság az alapja a szabadságnak, melynek lényege: minden ember meghívott. Az istenképiség ugyanis nem csak adottság, hanem feladat is. Minél inkább hasonlóvá kell válnunk Istenhez. Az emberi szabadság így nem semlegesen áll a jóság, az erkölcsi szabályok elé, nem egyenlő arányban választhatja a jót és a rosszat is. A jól
45
értelmezett szabadság eleve elfogult a jóra, a személyes méltóságot eleve érinti Isten meghívása a jóra. Az erkölcsi kötelességek gyökerénél nem egy puszta racionális belátás, hanem meghívottság áll: az élet eleve Krisztus követésére hív, ha valaki ezt meg tudja valósítani, akkor boldog, megelégedett ember lehet. Mivel a személyes méltóság Istentől ered, s nem az emberi nyilatkozatoktól (azok csak a keresztény alapfelfogás leképezései, következményei), semmilyen emberi fórum nem merészkedhet arra, hogy ezt a méltóságot megkérdőjelezze, vagy a gyakorlatban megcsonkítsa. Az erkölcsi alaptétel így hangzik: kétséges esetben mindig az emberi méltóság javára kell dönteni. Ezt minden mérlegelésnél észben kell tartani, különösen az élet kezdeténél, határeseteinél és az élet végénél. Az emberről való rendelkezés sohasem lehet totális, az önrendelkezés határait végső esetben mindig tiszteletben kell tartani. Emberségében sérül, aki nem tudja nagyra becsülni és tisztelni a személyes méltóságot. A személyes méltóság egyik legfontosabb következménye, hogy megtilt minden olyan cselekvést, mely az embert eszközként használja. A kizsákmányolás minden formája, az ember beleegyezése nélkül végzett kísérletek szöges ellentétben állnak a méltósággal, és soha nem fogadhatók el. Az ember következő általános jellemzője az egyenlőség és testvériesség: Isten emberré válása lerakta az alapjait egy olyan embertársiságnak, felebarátiságnak, amit 46
radikálisabban már nem lehet elgondolni. Isten emberré válása az embereket is egyenlővé teszi egymással, s kihívás akar lenni minden, ember által felállított történelmi különbözőség felé: az egyenlőség megelőzi az ember alkotta önkényes különbözőségeket. Aki emberi arcot hord, egymásnak fivére és nővére. A másik ember nem sziget, akit közömbösen szemlélhetek (szélsőséges individualizmus), de nem is pusztán a versenytársam (szélsőséges liberalizmus, evolucionizmus), nem ellenfelem, hanem a testvérem. Ez persze nem jelent ideológiát, nem arról van szó, hogy ideologikusan semmissé tegyünk minden értelmes, jogos, megérdemelt különbséget. Inkább az önkényes, a bűnös különbözőségek megszüntetése a cél. Az erkölcsi alaptörvény így hangzik: az azonossal azonos módon, a különbözővel különböző módon kell bánni. Ami az emberekben azonos – vagyis a személyes méltóság –, azt egyenlő bánásmód illeti, vagyis mindenkinek azonos alaplehetőségeket kell biztosítani személyes méltósága kibontakoztatásához. Az már az egyén szabad döntésének dolga, hogy mit kezd az azonos lehetőségekkel. Ugyanakkor a jogos, az emberiséget gazdagító, a teljesítmény alapján megérdemelt különbségeket különböző módon kell kezelni. Minél erősebben biztosított az egyenlőség, annál inkább lesz tere a jogos különbözőségnek is. Az egyenlőség biztosítása nem lehet matematikai: a hátrányos helyzetű egyénnek vagy csoportnak, a gyengébbnek, a kisebbnek, az elesettnek több előnyt kell biztosítani (jog, lehetőségek, anyagiak). 47
Erről bővebben az esélyegyenlőségről szóló részben olvasunk. A keresztény gondolkodás szerint a szegényekkel kell kezdeni: az elesettségből, szenvedésből, kiszolgáltatottságból fakadó ellentéteket gyógyítani kell. Krisztus szolidaritása a keresztényeken keresztül folytatódik a történelemben az emberiség legszegényebbjei felé. Joggal mondható, hogy a keresztény etikának gyógyító etikának kell lennie. Emberségében sérül, aki a másikat szigetnek, vagy farkasának tartja, s nem testvérének. Ezeken kívül az értelmesség igénye is jellemzi az embert. Nem tud úgy élni napról-napra, hogy ne látna valami értelmet benne. Az értelmesség vonatkozik magára a történelemre is: a hívő alapvetően abból indul ki, hogy a történelem értelmes, az idő az ígéret hordozója lett. Ez is egy olyan alaptétel, ami mögé már nem lehet kérdezni: egyetlen filozófia sem tudja bizonyítani, hogy az élet, a történelem értelmes. Jézus személyében Isten hatékonyan jelenvalóvá vált a történelemben. Krisztus születésének körülményei, vagy éppen a kereszt után a keresztény tudja: a paradoxonok, a látszólagos vereségek mögött is lehet értelmesség, felragyoghat a feltámadás. Az értelem csúcsteljesítménye, hogy a szemmel látható zűrzavart, történelmi értelmetlenségeket szellemileg át tudja járni, át tudja szellemíteni: a meseszerű harmónia meghalt a kereszten, végérvényesen kiderült, hogy a jóság erőszakot szenved, hogy a határok és a bűnök közepette utópia a „minden mindig rendben legyen” boldogságelképzelés. Rendkívüli tévedés a kereszten meghalt 48
Krisztustól bármilyen emberi boldogságfogalmat számon kérni. Krisztustól új boldogságfogalmat kaptunk: az a boldog, aki már Istennel van, még ha szegény, ha sír, ha üldözik is. Az erkölcsi ész feladata, hogy ebben a behatároltságban is kikutassa az értelmes és szeretetteljes élet lehetőségét: itt van a helye a felelős kompromisszumnak, a stratégiai tervezésnek és az értékek rangsora szerinti mérlegelésnek. Ez nagymértékű éberséget, sőt, lélekjelenlétet követel. Isten ígérete a történelemben beteljesült: az erkölcsi ész dolga, hogy az ígéretet minden történelmi helyzetbe közvetítse és a cselekvés számára lefordítsa. Isten emberré válása magát az embert is felszabadítja az igazi emberré válásra. Ennek legnagyobb segítő ereje a szorongató határhelyzetekben van, amikor a legsűrűbb sötétben is a hívő mer bízni, s erkölcsi cselekvését ennek megfelelően alakítani. Lehet, hogy a teljes értelmet nem látja, mégis elfátyolozott értelemmel, de reménykedve tapogatózik előbbre. Emberségében sérül, aki nem hisz abban, hogy az élet még a visszásságok ellenére is értelmes. Az ember tisztában van önmaga, környezete értékeivel, de tud korlátairól is, főleg időbeli behatároltságáról. Tudja, hogy nem állat, ami leragadhat a pillanatnyi létben, mert csak pillanatnyi jóléte és ösztöne érdekli. De nem is Isten, hiszen mindig mindenre nem telik idő, energia, szeretet. Az embernek hosszú távon, átfogóan sikeres jó életre kell törekednie, az ember úton van. Merhet az ember egy úton menni, bízva abban, hogy ezen az egy úton mindent megkap. A cél nem mindent kipróbálni, hanem 49
intenzívebbé válni, növekedni, töményebbé válni. Az ember nem forgácsolhatja szét önmagát a pillanatokra, nem teljesíti be, ha rövid távú földi, történelmi boldogságokat keres, az ember nem rögtönözhet. A semmi nyomasztja az embert: nem akarunk semmirekellő életet élni. Ezért az ember képes átfogó életdöntéseket meghozni, s abban hűségesen növekedni egy életen át. Itt a remény eleve egy pozitív előjelet ad az ember gondolkodásához: az embert élettervei, a boldog életről való elképzelései vezetik, s ennek távlatában értelmezi a tényeket, méri fel a lehetőségeket. Nem a környezet lökdösi ide-oda, hanem ő maga hozza ki a környezet nyersanyagából az életterveinek megfelelő dolgokat. Ez egy szellemi fenntartás, szellemi látásmód. A legvégső előjelet ehhez a feltámadás teszi: a világ átfogó értelmezése és a saját életünk átfogó értelmezése csak a kereszt és a feltámadás fényében érhető el. A kereszten meghal az értelmesség emberi felfogása, a boldogság emberi fogalma, az önmegvalósítás meseszerű elképzelése, nem humanista jóléti etikát hirdetünk a keresztre feszített Krisztussal. Emberségében sérül, aki leragad a pillanatnyi örömben vagy bajban, s nem képes élet-döntésekre. Az ember lényegéhez az is hozzátartozik, hogy a teremtett világban egyedül ő képes szeretni. Aki tudja, hogy már szeretik, mert Isten mindannyiunkat szeret, az tud másokat is szeretni. Aki tudja, hogy kegyelemből lett, kegyelem kíséri életét, kegyelemből igazul meg, annak ez hatni fog az erkölcsi életére is. Isten megelőző, kegyelmi odafordulása nem megérdemelt, nem megindokolható, 50
nem kiprovokálható. Ajándék. Aki így megajándékozva tudja magát, az tud megelőzően szeretni, kezdeményezően odalépni a másikhoz, ajándékszerűen szolgálni, hiszen a kegyelem ösztönöz. A keresztény etika így elsősorban Krisztusban való élet, aminek már csak lecsapódása a normák megfogalmazása. A kegyelem ösztökél itt és most arra, hogy az emberen felüli, a józan észen felüli erőbevetésekre képesek legyünk. Az igény az Istennel való kapcsolat intenzitásából fakad: az Isten általi megérintettség, sőt, meghatódottság indítja az embert. Aki így megérintett, az már „nem tud másként cselekedni”, mint jónak lenni. Ez a cselekvés a keresztény erkölcs csúcsa. Nem a parancsok szigorúságával lehet elérni az egyre igényesebb erkölcsös életet, hanem az Isten szeretetétől való megérintettséggel. Az így élő ember nem normákat akar megtartani, hanem szeretni akar. Itt a számítgatásnak már nyoma sincs – hiszen Istentől mindent megkapott az ember. Ez különös felelősséget ró a keresztényekre a konfliktusos helyzetek megoldásához kicsiben és nagyban is: új lehetőségek nyílnak meg a konfliktusok gyógyító kezeléséhez. Emberségében sérül, aki nem tud szeretni, nagyvonalú, irgalmas, bizakodó lenni. Az ember olyan lény, aki képes saját halálát megidézni, és akinek a halállal szembesítve válik problémává élete mint egész. Csak az embert tünteti ki a teremtmények közül a haláltudat: egészen fiatal korától tud arról, hogy meg fog halni. Így a halál igazából nem az élete végén bekövetkező katasztrófa, hanem az egész életét átjáró szempont: ars moriendi. A feltámadás után már felszabadultan tudjuk, 51
hogy nem a halál az érdekes, hanem az élet. Nem az a baj, hogy meghalunk, hanem ha úgy halunk meg, hogy előtte nem éltünk jól, nem éltünk igazán. A haláltudat így érlel: nem elvesz valamit, nem csak egyszerűen félelemmel tölt el, hanem éppenséggel felszabadít, hogy a saját, igazi életem éljem, a maradandó értékek alapján. A halál tudata vezet az igazi önmagunkhoz, segít, hogy Istennek tetsző és emberhez méltó életet éljünk.
ANTROPOCENTRIZMUS23 A létezés természeti adottságainak ökológiai átértékelése során felfokozódott az érzékenység a természet védelme és a nem emberi élőlények, elsősorban az állatok helyzete iránt. Ennek következtében élesen megfogalmazódott a kérdés, vajon jogos-e az etika kiindulópontját a személy emberjogi státusában rögzíteni, vagy ez nem egyéb, mint az ember önmagával szembeni jogosulatlan elfogultsága, az emberi faj biológiai gőgje (szpecieszizmus, P. Singer). Alternatívaként új etikai elgondolásokat javasoltak, amelyek figyelembe vesznek minden érző lényt (pathocentrizmus), minden élőlényt (biocentrizmus), vagy a természet összefüggő egészéből indulnak ki (fizikocentrizmus). Keresztény-bibliai perspektívából tekintve két fontos mozzanat rajzolódik ki: Egyrészt a többi teremtményhez viszonyítva az ember helyzete különleges. Egyedül ő Isten képmása. Neki adatik a föld uralma, és neki szolgálnak táplálékként a növények és az állatok. 23 Vö.: TUBA,
I., Szociáletika jegyzet, 18. 52
Másrészt az uralomra és birtoklásra való jog nem önkényes, illetve despotikus. A Biblia számos képben rajzolja meg az élőlények közösségét, amelyek az isteni teremtésnek köszönhetik létüket. Ezenkívül a Teremtő iránti tisztelet magában foglalja a Teremtő által jónak talált teremtmények megbecsülését. Az emberi rendelkezési jog gondnoki-képviseleti igazgatásra és gondoskodásra irányul a teremtmények érdekében, s arra való, hogy az ember „művelje és őrizze” a teremtett világot. A teremtmények egymáshoz rendelt közösségét figyelembe vevő etikának is az embert kell középpontjába állítani legalább a két következő szempontból: Egyrészt csak az ember erkölcsi lény, aki ennek alapján képes a teremtés megőrzését mint feladatot felfogni – felelősséggel megvalósítani és az összes teremtménnyel erkölcsileg szabályozott módon bánni. Ő az egyedüli címzettje az erkölcsi kötelességnek, és egyedül képes arra, hogy a többi teremtményt úgy tekintse, mint amire az erkölcsi kötelessége irányul. Másrészt a teremtmények közösségének keresztény erkölcse sem hagy kétséget az emberi személy elvi elsőbbsége felől. Egy ökológiai, illetve természet- és állatvédő szempontokat érvényesítő etikának el kell kerülnie azt, hogy a személy emberjogi státusát pathocentrikusan vagy biocentrikusan értelmezze és ezzel fellazítsa. A keresztény etikának abból kell kiindulnia, hogy az emberi személy az „összes társadalmi intézményrendszer alapja, létoka és végcélja” (MM 219). 53
Ám ez nem jelenti, hogy például az állatokkal, érző lényekkel korlátlanul lehetne rendelkezni. Bár az ember használati jogának keretében tenyészthetők, adhatókvehetők, és feldolgozhatók, mindazonáltal alapvető ontológiai önértékük van, amelyet bármiféle használatuk esetén is tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy ez az önérték lényegileg különbözik attól, ami az emberi személy méltóságának alapja, mégis föltétlenül beletartozik az ember erkölcsi felelősségének hatókörébe.
KÉRDÉSEK 1. Mi áll a keresztény értelmezés szerint minden cselekvés középpontjában? 2. Megelégedhetünk-e az élet legkülönbözőbb területein a saját törvények létével? 3. Miért fontos a Szentháromság az emberrel kapcsolatos kijelentésekben? 4. Mi az emberi személy méltóságának alapja? 5. Mi következik az emberi méltóság fogalmából? 6. Hogyan kell az embernek a sikerre törekednie? 7. Miért fontos a szeretet az emberi méltóság kapcsán? 8. Mit tanul az ember abból a tényből, hogy az élete véges?
54
9. Milyen konkrét területei vannak az életnek, ahol a méltóság sérülhet? 10. Mit tehet az egyház az emberi méltóságért? Van-e köze az egyháznak a személyes méltóság fogalmának kialakulásához?
55
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA Az emberi személy méltóságából egyenesen következik, hogy a társadalomban élő egyének mindegyikét megilleti, hogy egyenlő esélyekkel élhessen az élet minden területén. Ennek megteremtése mindenkinek saját kötelessége, de az államnak és más intézményeknek is (mint például iskola, egyház) feladata elősegíteni. Ha az ember méltóságát nem egészsége, teljesítménye, társadalmi rangja határozza meg, hanem az istenképisége, akkor minden kizárás, minden jogtalan egyenlőtlenség elítélendő. Az esélyegyenlőség egy politikai színezetű fogalomnak tűnik, de az élet több területére nézve is érvényes, így etikai megítélésére figyelmet kell fordítani. Az esélyegyenlőség egy manapság sokat hangoztatott fogalom, ennek oka talán leginkább abban keresendő, hogy az egyenlőtlenségek különösen is jellemzőek a mai világban. Az emberek nem azonos kiindulópontról kezdik el életcéljaik megvalósítását. Akik hátrányból rajtolnak betegségük, fogyatékosságuk, koruk, anyagi helyzetük, vagy egy népcsoporthoz tartozásuk miatt, azok nem tudják ugyanazon körülményeket megvalósítani, mint akik nem szenvednek hátrányt ezeken a területeken. Ha röviden akarnánk megfogalmazni, akkor az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenkiből lehetne nagyon sikeres, egészséges ember, függetlenül előzményeitől. Ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen, 56
megvalósíthatatlan. Helyes lehet az esélyteremtés fogalmával is élni, mert ebben benne van, hogy mindenki az adottságainak megfelelően, a hasonló adottságúakkal egyenlő módon kap lehetőséget, hogy előrébb jusson az életben, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között él. Nem szabad összekeverni az esélyegyenlőséget az egyenlő bánásmód elvével. Ha ugyanazokat a körülményeket teremtjük meg a betegeknek, mint az egészségeseknek, akkor a közöttük lévő szakadékot csak jobban elmélyítjük. Egy mankóval közlekedő ember esélyeit nagymértékben csökkentjük, ha ugyanazon a lépcsőn kell felmennie, mint egy egészséges lábúnak. A rosszabb helyzetből induló ember számára jobb körülményeket kell teremteni és még akkor sem tökéletes az esélyegyenlőség. John Rawls Az igazságosság elmélete című művében nagyszerűen írja körül ezt az állapotot. Az emberek között egyenlőtlenség van, mert a „természet lottója” és a „társadalom lottója” más kiindulópontokat okoz. Aki jobb testi adottságokkal, jobb felfogóképességgel, egészségesebb alapfelépítéssel születik, annak több esélye van sikereket elérni. Aki gazdag családba születik, vagy például értelmiségi szülőktől, az egészen más eséllyel indul, mint az, aki a szegénységgel való küzdésben élte gyermekkorát. Akiknek kihúzták a számait, az jobban halad. (Az egyenlőtlenség kiküszöbölésére talált megoldása, nem tűnik rossz elméletnek.24) A használt 24 RAWLS,
J., Az igazságosság elmélete, Budapest 1997. 57
képből az mindenképpen leszűrhető, hogy esélyegyenlőség mindaddig nem létezhet, amíg az emberek lehetőségei és adottságai között egyenlőtlenség lesz. Olyan ideál ez, melyre törekedni kell, de tökéletes formában nem valósulhat meg. Akik bármilyen módon hátrányt és hiányt szenvednek, többet kell, hogy kapjanak az emberektől, a társadalomtól, az egyháztól. Akadnak, akik a pozitív diszkriminációban látják a megoldást, vagyis, hogy az elmaradt vagy hátrányban lévő csoport felzárkóztatása végett megengedett a kivételezés. Mások azzal kritizálják ezt, hogy a hátrányban élők sokkal inkább áldozatnak tűnnek, vagy, hogy a támogatások megállapításához kategóriákba kell sorolni az embereket, ami megint csak inkább mélyíti a különbségeket, mint megszünteti. A pozitív diszkrimináció emellett konkrét cselekvést, pénzbeli segítséget is jelent, nem elméleti színezetű.
ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN Az esélyegyenlőség megteremtését sokan tévesen egyedül az iskolarendszertől várják el. A pedagógusok nagy nyomás alatt lehetnek emiatt, de felelősségük korlátolt az ügyben, mert mindent képtelenség megtenni, a hozott különbségek ellenére. Együttműködésre való készségük viszont sokat segíthet, hogy a hátrányban lévők esélyei magasabbak legyenek.
58
A család anyagi helyzetét vagy a szülők képzettségének szintjét nem képes a pedagógus megváltoztatni, pedig a lehetőségek terén ez egyáltalán nem mindegy, komoly meghatározó tényezők ezek. De ha egy olyan növendéke van, aki jó képességekkel bír, aki szorgalmával kitűnik a többiek közül, akkor odafordulásával, megkülönböztető figyelmével sokat tehet az esélyegyenlőségért vagy esélynövelésért. A gyermekekre fordított idő mennyiségének és minőségének növelése, az egyéni bánásmód elvének használata az eltérő képességű tanulók között, a sikerélmények fokozása sok energiát követel, de hasznossága nem megkérdőjelezhető. Keresztény pedagógusként ez akár egy jó fogadalom is lehet, hogy több szeretetet sugározzon a tanár a gyermekek felé. Egyre inkább elfogadott, hogy az ilyen „kisugárzó” pedagógusok a nevelésben eredményesebbek, mint azok, akik csak a teljesítményre koncentrálnak. ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA Az esélyegyenlőség megvalósításának másik nagy területe a fogyatékkal élők szolgálata. Már a szavak megválasztásával is érdemes figyelmesnek lenni, hiszen akit valamilyen egészségkárosodás ért, annak nem az egész embersége sérült, nem lett „fogyatékos”, az emberi személy méltósága ugyanúgy megilleti, mint másokat. Az embernek erkölcsi kötelessége segíteni a fogyatékkal élőket, hogy amennyire csak lehetséges, emberhez méltóan tudjanak élni. Lenézésük, állapotuk pejoratív szavakkal való körülírása egészen elfogadhatatlan. Mivel rendkívül érzékenyek, ezért minden velük kapcsolatos szó és minden 59
mozdulat figyelmet kíván, teljes tisztelettel kell feléjük fordulni. Elkülönítésük, otthonokba zárásuk motívuma gyakran összefügg a kényelemkereséssel, vagy egyszerűen a lelkiismeret furdalásával, pedig sokat lehet tőlük és velük tanulni. Az élethez való ragaszkodásuk, a körülmények fölé kerekedésük, értékrendszerük segíthet az ép emberek gondolkodásának csiszolásában. Aki fogyatékkal élők között dolgozik, különleges szolgálatot végez, hiszen az emberek többsége félelemből, tudatlanságból vagy akár rossz szándékból nem képes bennük az isteni képmást felismerni. Esélyegyenlőségük megteremtése társadalmi feladat és kötelesség is. Fogyatékosságuknak megfelelően támogatásban kell részesülniük, az állami segítségek széles spektruma alakulhat ki kellő odafigyeléssel. A melléjük állásnak nem a segélyek adása a legjobb formája (ahogy máshol sem). A munkaadóknak kötelességük a törvények szerint a foglalkoztatottak bizonyos arányában csökkent munkaképességűeket is alkalmazni. Meglévő adottságaik kibontakoztatása hozzátartozik személyes méltóságukhoz. Amit meg tudnak tenni, annak teret kell adni. Esélyegyenlőségükhöz sok segítséget nyújthat a fizikai világ alakítása: nem tudnak minden hivatalba vagy más helyiségbe bejutni, az épületek és utak akadálymentesítése folyamatos kell, hogy legyen. A manapság szinte nélkülözhetetlen közlekedés sokkal nehezebben megoldható a számukra, ezt lehetővé kell tenni. Mozgásuk segítésére gyakran van szükségük speciális járművekre vagy segédeszközökre, ezeket anyagi lehetőségeik 60
szűkössége miatt társadalmi segítség nélkül nem tudják maguknak biztosítani. ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA Az egyenlőtlenség egy sajátos formájával állunk szemben, amikor a nők társadalomban betöltött szerepéről van szó. Az emberiség történelmében a kereszténység egyik talán legnagyobb szolgálata a nők méltóságának helyreállítása vagy megadása, a férfival való egyenrangúságának kimondása. A patriarchális gondolkodást, a nők feletti hatalomgyakorlást Krisztus egyértelműen elutasította. Követői között asszonyok is voltak, korának és népének vallásgyakorlatát többször átlépve beszélt asszonyokkal, feltámadásának első tanúi is asszonyok voltak. A tanítását továbbvivő egyház is kiállt a nők jogai mellett, hirdetve, hogy a nő nem tulajdona a férfinak, hogy a hűségre a férfi is kötelezve van. A nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férfiakat. Ezen alapon állva, etikailag elfogadhatatlan, és mindent meg kell tenni azon igazságtalanság ellen, hogy ugyanannyi elvégzett munkáért, ugyanolyan beosztásban dolgozó nők kevesebb fizetést kapnak, mint férfi társaik. A gyermekvállalás és -nevelés hivatását vállaló nőknek olyan szociális hálót kell biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy ezeknek az anyáknak ne kelljen életszínvonalbeli csökkenést elszenvedniük. A megszülető gyermek a társadalom érdeke, születését és anya általi nevelését a lehető legteljesebb módon támogatni kell. A szülési szabadságról visszatérő nők számára a munka világába 61
való elhelyezkedés komoly gondokat okoz. Kisebb munkaidejű munkahelyek alapításával vagy átképzésekkel jelentősen lehet növelni esélyeiket. A nők családon belüli kiszolgáltatott helyzetén is erkölcsi kötelesség változtatni, hiszen gyakran válnak agresszió áldozatául, vagy élnek egészen kiszolgáltatottan. A példákat természetesen lehet még folytatni, hiszen például a romák esélyegyenlősége egyre gyakrabban merül fel a magyar társadalomban, de erről külön kötet készült ebben a sorozatban. Az erkölcsi alapelv rájuk is ugyanúgy vonatkozik, mint a többi egyenlőtlenséget elszenvedő csoportra: az emberi személy méltósága őket is megilleti, ezért számukra a taníttatásban, a képzésben, a kulturális gondolkodás alakításában minden lehetséges és ésszerű eszközt meg kell adni, hogy emberségüket meg tudják élni.
KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az esélyegyenlőség fogalma? Mivel lehet könnyen összetéveszteni? 2. A liberális irányzatok szerint az államnak csak az a feladata, hogy mindenkinek biztosítsa ugyanazokat a feltételeket az életben. Egyetért ezzel? Miért? 3. Hogyan valósítható meg esélyegyenlőség? Mik a határai?
62
az
oktatásban
az
4. Milyen egyenlőtlenségek és ezzel igazságtalanságok jellemzik a nők életét a társadalomban? 5. Mit kell tennie az államnak és az egyházaknak a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért?
SZABADSÁG Az ember a saját életét élve és vezetve szüntelenül cselekszik testileg, pszichikailag vagy szellemileg. Különbséget lehet tenni aktív és passzív tett között, ez utóbbi leginkább a mulasztásban érhető tetten. Az etikailag megítélhető tettre jellemző, hogy tudatosan és szabadon kell történjen. Az így megtett emberi cselekedet visszafordíthatatlan, vagyis következményei vannak. A cselekedetek erkölcsi megítélésében az egyik legfontosabb kritérium a szabadság. Az egész etika alapja az, hogy az ember szabad, hogy döntéseket kell hoznia, melyekért felelősséget is kell vállalnia. A boldog, kiegyensúlyozott élet záloga a szabadság helyes ismerete. Az erkölcsi tett minőségét csak az a cselekedet éri el, mely legalább a döntési képesség minimumát bírja. 25 Az állatvilágban, ahol az ösztönök szerepe a meghatározó, nem beszélhetünk erkölcsiségről, a „hűséges”, „barátságos”, „szeretetre méltó” fogalmak csak analóg módon használhatóak, hiszen nem egyedi, szabad döntések, hanem csak ösztönök következménye minden reakciójuk. 25 PESCHKE,
Christliche Ethik I, 263. 63
Az embernek is vannak ösztönös cselekedetei, de egy szem elé kapott védekező kézmozdulat vagy az a tulajdonságunk, hogy bizonyos körülmények között izzadunk, erkölcsileg nem megítélhető, hiszen nem tudatosan és szándékosan tettük. 26 A szabadsággal kapcsolatban két nagy ellenvetés vagy eltévelyedés hallható a mai világban. Egyrészt elterjedt a nézet, miszerint a szabadság azt jelenti, hogy az ember azt tesz, amit akar. Sokan gondolják úgy, főleg fiatalok, hogy akkor szabadok, ha semmiféle korláttal nem kell számolniuk. Másrészt hihetetlen mértékben találkozunk a nézettel, hogy egyáltalán nem vagyunk szabadok, mert a környezetünk, a csillagok állása, mindenféle idegen erő teljesen determinál minket, az ember tehetetlen ebben a hálóban, csak engedi, hogy a sors folyama előbbre vigye. Létezik- e egyáltalán a szabadság? Az abszolút szabadsággal szemben elmondható, hogy az emberi létet számtalan olyan összetevő alakítja, mely időben mögöttünk vagy tudatunk mélyén húzódik meg, s így számunkra elérhetetlennek bizonyulnak, nem vagyunk képesek változtatni rajtuk. Életünk alapvető adottságai és elvi korlátai meghatározottak. Életünk kezdete teljesen másoktól függött, nem állt szabadságunkban dönteni felőle, hogy van-e értelme világra jönni, ha a végén a halál vár ránk. Nem választhattuk meg szüleinket és így genetikai adottságainkat sem. Nem dönthettünk nemünkről, biológiai valóságunkról. Meghatározott pszichológiai 26 Vö.: TUBA,
I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000., 17. 64
képességekkel rendelkezünk, pedig néha szeretnénk egészen másfélék lenni. Nem választhattuk meg, hogy melyik korban, milyen történelmi adottságok között, milyen szellemi-kulturális térben és feltételek között éljünk a Föld melyik részén. Mindehhez jön még a társadalom és a nevelés hatása, illetve a saját múltunk, amit átéltünk és elszenvedtünk, vagyis a korábbi döntéseink és cselekedeteink – s kétségeink a szabadságot illetően egyre mélyebbek lesznek. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy életünk alapvető adottságait nem választhatjuk meg, a teljes, mindentől független szabadság tehát illúzió. Ezek alapján azt is elfogadhatjuk, hogy a szabadság egy viszonyfogalom, mely azt fejezi ki, hogy az embernek egy adott kerethez kell tartania magát. Ugyanakkor az sem igaz, hogy minden előre meg lenne írva, hogy felettünk kilométerekre keringő kőtömbök határozzák meg a munkánkat vagy mindennapi döntéseinket. Nem lehet hátradőlni vagy legyinteni, hogy semmit nem lehet tenni, minden fáradságért kár. A szabadság teljes tagadása logikailag is tarthatatlan, hiszen egy szabad kijelentésről van szó, amit elvileg, saját kiindulópontja szerint meg sem tehetne. Nincs minden előre megírva, bár a szabadság játéktere néha valóban kicsi. Az ember mindig alakul, egészen az utolsó pillanatig igenis dönthetünk, hogy mit teszünk meg és mit hagyunk el, a jövő egy része rajtunk múlik. Az igazság a két véglet között van: létezik szabadság, de az nem abszolút, hanem relatív, viszonylagos. A szabadság nem a teljes függetlenséget jelenti, hiszen kapcsolatok 65
hálójába születünk, nem légüres térbe. Nem lehet a szabadság korlátok nélküli sem, hiszen mások szabadsága, a társadalom közjava mindig behatárolják a cselekedeteket. A szabad cselekvés feltétele, hogy az ember ezekkel az adottságokkal és korlátokkal tisztában legyen.27 Ezek alapján a szabadságnak két oldala van. Egyrészt szabadok lehetünk valamitől, ami egyébként kényszerítő erővel hatna ránk (ösztöneinktől, lehúzó erőinktől, félelmeinktől). Ez a negatív szabadság feladatot is ró ránk, mert mindenki érzi, hogy az egyéni és társadalmi szabadságért harcolni kell. De az így megszerzett szabadsággal valamit tenni is kell, szabadok vagyunk valamire – ez a pozitív szabadság, ami az élet célrairányultságát jelenti. Az ember ugyanis az értékek és célok közül kiválaszthatja a számára jókat és elérhetőeket. Az emberi személy méltóságából következik, hogy az ember közepe, mélye sérthetetlen és így szabad is. Az itt született döntésekre sok minden hatással van kívülről és belülről, de azt az alapvető képességét, hogy itt mindentől függetlenül csak önmagára hallgasson, azt nem lehet vitatni. Hat ránk kívülről a környezet, a neveltetés, a baráti kör, a divat; belülről az ösztönök, a félelem, az előrelátás, de legbelül érzi az ember, hogy dönthet, hogy szabad. Az empirikus ingerek csak énünk empirikus felszínét tudják 27 WEBER, H.,
Általános erkölcsteológia, Budapest 2001,
258. 66
befolyásolni, ami valamennyire mérhető, és így kívülről alakítható is. A szaktudományok ezt vizsgálhatják, és kell is vizsgálniuk, de módszerük és tárgyuk miatt nem vonhatnak le erkölcsi következtetéseket. A pszichológiában és a szociológiában gyakran megtörtént ez, vitatott eredményekhez vezetve (pl. Quetelet). Minden befolyásoló történelmi, pszichikai, társadalmi tényező mellett az ember benső énje szabadon hozhat döntéseket, állást foglalhat jó és rossz ellen vagy mellett. Erről számolnak be a fogságokat megélt emberek, akik minden kényszer és korlát ellenére megmaradtak embernek. Ezt tapasztalhatjuk meg, amikor legyőzzük ösztönös énünket és felülemelkedünk magunkon, lemondva valamiről, ami nagyon fontosnak tűnt számunkra. A belső én szabad marad mindig – ennek legérezhetőbb bizonyítéka, hogy tetteink – főleg a rosszak – után mindig tudjuk: tehettünk volna másképp is. Vagyis nem lehet döntéseink után a felelősséget pusztán a befolyásoló tényezőkre kenni. A következményekért felelősek vagyunk, ebben mutatkozik meg leginkább a szabadság, amit nem lehet empirikus módszerekkel bizonyítani, de az életben megmutatja magát.
AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN Az Ó- és Újszövetség írásai azt a meggyőződést hirdetik, hogy az embernek szabadsága van, hogy a jót tegye és a rosszat elvesse, és emiatt cselekedeteiért felelősséggel tartozik. Ez a feltétele a bibliai szavaknak az isteni büntetésről és jutalmazásról a rossz és a jó viszonzásaként. Az Ószövetségben az Isten képére és hasonlóságára 67
teremtett ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyéni döntéseinek meghozatalában szabadságot birtokol. 28 A szabadság a feltétele az isteni parancs átlépésének, mely a paradicsomból való kiűzetést maga után vonta (Ter 3). Izrael népének élet és halál, áldás és átok között lehetősége van választani: „Válaszd az életet!” (MTörv 30,15) A bölcsességi irodalomban is előkerül ez a fontos motívum: „Ő teremtette kezdet kezdetén az embert, és kiszolgáltatta saját döntése hatalmának. Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad.” (Sir 15, 14k) A próféták számtalanszor figyelmeztetik a népet, hogy szabadságukat jól használják, és maradjanak hűek Istenhez (Iz 1,19k; Jer 11,6-8; Ez 18, 21-28). Az Újszövetségben az emberi szabadság sajátos tiszteletét olvashatjuk ki Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor mondott szavaiban: „Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, …, de nem akartátok.” ( Mt 23,37) Az utolsó ítélet bibliai képében egyértelmű, hogy a szabadság eredményeképpen meghozott döntések, a felebarát szükségleteinek észrevétele alapján történik az üdvösségre való meghívás vagy az abból való kivetettség (Mt 25, 3146). Szent Pál több helyen is figyelmeztet, hogy aki helytelenül cselekszik, az nem örökölheti Isten országát (1Kor 6,9k; Gal 5,19-21; Ef 5,5). Az örök élet azoknak lesz jutalma, akik nem a test, hanem a lélek szerint élnek, döntenek, szabadon (Gal 6,7).
28 Vö.: PESCHKE,
Christliche Ethik I., 265. 68
A szükségtelen törvényektől való szabadságot védelmezi Szent Pál, amikor a pogányokból lett keresztények számára nem íratja elő a mózesi törvények betartását (ApCsel 15). A keresztény ember szabad a történelmileg és kulturálisan korlátozott, és bizonyos értelemben meghaladott törvényekkel szemben. Pál ugyanakkor a szabadság önkényes értelmezésével is találkozott. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy egyesek az áldozati ételekből is fogyasztani akartak, vagy akár prostituáltakkal is együtt akartak lenni. Ez összeegyeztethetetlen a szabadság keresztény értelmével: „Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor 6,12). A Szentlélek templomaként az erkölcstelen tetteket kerülniük kell a Krisztus-követőknek, illetve az Isten által megkívánt rendet testükben is be kell teljesíteni (1Kor 6,12-20). A mózesi törvénytől való mentesség viszont nem azt jelenti, hogy a keresztények törvény nélkül állnának Isten előtt (1Kor 9,21). Krisztus törvénye mindenkit kötelez. Szent Pál különbséget tesz a maradandóan érvényes és a történelmileg meghatározott törvények között. Az ember szívébe írt törvény, melyet természetéből eredően ismer, mindenkit egyetemesen kötelez, és mindenkit eszerint ítél majd meg Krisztus (Róm 8,4-8). A keresztény szabadság tehát nem a mindentől való teljes függetlenséget jelenti.29 Az az ember szabad igazán, aki nem áll a bűn hatalma alatt, hanem vágyaitól megtisztítva követi hivatását, és Isten 29 Vö.: PESCHKE,
Christliche Ethik II., 267. 69
akaratát képes beteljesíteni (Róm 6,15-23; Gal 5,13-26). A keresztény szabaddá válik, hogy Istent szolgálja, hogy a jót tegye. 30 Az Újszövetségben nem csak magáról a szabadságról, hanem annak alapjáról és céljáról is útmutatást kapunk. A szabadság eszerint megbízást jelent – mások szolgálatában, a felebarát segítésében, az önzés legyőzésében kell megjelennie. A szabadság nem cél, melynek elérésére minden erőt bevetve törekedni kellene, ahogy korunkban ezt sokan gondolják és teszik. A szabadság eszköz lehet a kezünkben, hogy céljainkat megvalósítsuk, hogy végül is eljussunk a maradéktalan boldogságra, Isten meglátására. Vagyis nem elég, ha szabadok vagyunk valamitől – fontosabb, hogy szabadok legyünk valamire, a jóra, annak megtételére.
A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI31 Az emberi szabadság korlátai olyan tények, melyekkel az etikának és a jognak is számolnia kell. Ahogy láttuk, számtalan meghatározottsága van az embernek, melyek a teljesen szabad cselekvést lehetetlenné teszik. Ez persze nem jelentheti az ember valódi szabadságát, melyet ki lehet tágítani, ha a tudatlanság vagy a kényszerítés határait sikerül kitolni. Mégis, a szabadságnak maradnak korlátai,
30 BLÄSER,
P., Freiheit, in: LThK IV, 329k. Christliche Ethik II., 270k.
31 Vö.: Peschke,
70
melyek tartósan befolyásolhatják vagy akár egészen elvehetik a szabadságot. Vannak olyan akadályok, melyek nem a szabad cselekedet megtételét veszélyeztetik, hanem annak akaratlagos voltát és ezzel hatásainak beszámíthatóságát, amennyiben a tett tárgyának ismeretében jelent hiányosságot – ez az intellektuális összetevő. Ilyen a tudatlanság, a tévedés, a feledékenység és a figyelmetlenség. Más akadályok magát az emberi cselekedet megtörténtét teszik lehetetlenné a szabad akarat beleegyezésének kizárásával vagy csökkentésével – ez az akarati összetevő. Ide tartozik a szenvedély, a félelem, az erőszak, a megszokás és a hajlamok.
AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK A tudatlanság és a tévedés okai sokrétűek. Származhatnak vétlen körülmények következményeként és személyes mulasztásokból. A társadalom téves nézeteiben vagy előítéleteiben is lehetnek alapjai, de a téves neveltetés, a rossz társaság befolyása, a téves tartalmú írások olvasása is ebbe az irányba vihetik az embert. Az embernek fontos feladata, hogy a rossz irányba vivő erők hatása alól kivonja magát, és jól megalapozott meggyőződése legyen, hiszen a téves meggyőződés téves életvezetést eredményez. Az embernek tehát fáradnia kell az igazságért, a tárgyilagosságért és a valóságért. Az egyén gyakran túl gyenge, hogy a környezete hatásaitól mentesítse magát. Szüksége van egy jó közösségre, melynek megbízható 71
értékrendszere van, és segít az eltévelyedésektől. Az egyház például pótolhatatlan szerepet játszik ebben az igazság védőjeként. A tudatlanság kétféle lehet: elhárítható és elháríthatatlan. Utóbbiról beszélünk, ha az ember értelmes igyekezete ellenére sem képes legyőzni a szabadságot korlátozó akadályokat. Nem képes az ember az ellen vétkezni, amit nem tud, hiányzik az akarati aktus. Ha egy szakács olyan alapanyagból készít ételt, ami nem emberi fogyasztásra való, de ő erről nem tudott, mert az eladó felelőtlen módon elhallgatta – akkor az ételt elkészítő vétlen és felelősségre sem vonható. Ha egy beteg vagy bármilyen más ellátott nem közli a betegségét, illetve pontosan nem közli a körülményeit, melyben segíteni kell neki – akkor a segítő szolgálatot végző nem vétkes és nem vonható felelősségre. Éppen így értelmetlen évekkel ezelőtt elkövetett hibák miatt aggódni, melyek helytelenségét akkoriban nem lehetett felismerni. Hasonló érvényes a figyelmetlenségre is. Ha valaki nem figyel arra, amit tesz, akkor hiányzik belőle az akarati tetthez szükséges belátás. Aki alkoholos befolyás vagy drogok hatása alatt áll, az nem beszámítható. Így van ez a félig alvó állapotban vezető autósok esetében is. Viszont nem mentes az ember az erkölcsi felelősség alól az okok tekintetében ebben az esetben sem – vagyis nem lehet csak az alkoholra fogni egy balesetet, mert az alkohol fogyasztása, mint ok elkerülhető lett volna, így a felelősség alól sincs kibúvó!
72
Elhárítható tudatlanságról akkor beszélünk, ha a cselekvés vagy mulasztás úgy történik meg, hogy a tudatlanság oka akartnak számít, mert a hanyagság, a tétlenség vagy akár a gonoszság áll mögötte. Az a jogász vagy orvos, aki hivatásbeli képzését és továbbképzését nem veszi komolyan és azt elhanyagolja, nem menthető fel a felelősség alól, ha emiatt hivatása gyakorlása közben hibát követ el. Vétkes tudatlanságnak is lehet nevezni, hiszen utánajárással megszüntethető lenne az ok, ami rosszat, igazságtalan viszonyokat, esetleg szenvedést hoz magával. Az embernek minden lehetséges eszközzel küzdenie kell a vétkes tudatlanság ellen, mert a szélesebb tudás és a pontosabb ismeret sokat segíthet, hogy ne kövessen el az ember hibákat, illetve mindig a lehető legjobb döntést hozza meg. A szakmai kérdéseknek való utánajárás a segítő foglalkozást választóknak állandó feladat és nagy felelősség! Nem lehet az elfelejtett anyagra vagy a kihagyott órákra hivatkozni, amikor emberek lelkéről, életéről vagy azok minőségéről van szó!
A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI Az erőszak az akaratra kívülről ható befolyás, fizikai vagy pszichikai kényszerítő erőt jelent. Lehet abszolút, ha az akarat ellenállást tanúsít amennyire képes, és lehet relatív, ha az akarat csak részben áll ellen, kényszerből elfogadva egy tettet illetve azt a látszatot keltve kívülről, hogy elfogadja azt. Ez utóbbiról beszélünk például, ha valaki egy hatalom által arra van kényszerítve, hogy megtagadja 73
egyházát vagy hitét a kínzástól vagy a haláltól való félelem miatt. Az abszolút erőszak kizárja a kikényszerített cselekmény szabadságát, a szabad beleegyezést. Így felelősségről és felelősségre vonásról sem beszélhetünk. A relatív erőszak esetében a szabad akarat nincs teljesen kizárva, de erősen csökkent mértékben van jelen, hiszen az ember olyan dolgokat is megtehet a következményeként, amit egyébként nem tenne. Az emberiség egyik legfontosabb törekvése kell, hogy legyen az erőszak minden formája ellen fellépni, hogy az ember szabadsága semmilyen mértékben ne sérülhessen. A hajlam és a megszokás két fontos dolog az ember életében. A velünk született hajlamokban és a mindenkit jellemző karakterben gyökerező készségek különböző magatartásformákat és reakciókat váltanak ki az emberekből. A szokások kialakulásában ezen kívül óriási szerepe van a családban való nevelésnek és a környezetnek. Pszichével rendelkező lényként nem feledkezhetünk meg az emberi szabadság korlátai között a tudattalan lelki élményekről sem. A gyermekkorban megtapasztalt elutasítás vagy elfogadottság, a szeretet vagy a félelem légköre egész életünkre kihatnak. Ezeket a körülményeket, melyek erősen hatnak, de nem determinálnak, meg kell ismernünk és használni kell őket nem csak önmagunk megismerése, hanem a mások felé fordulásunk tökéletesítése miatt is. Minden további nélkül nem 74
hivatkozhat egy felnőtt ember a gyerekkori rossz élményeire, ha kötelességét meg kell tennie. A nevelés hatása a jó és rossz szokásokra azt is egyértelművé teszi, hogy a gyermekekre figyelés ebből a szempontból is óriási jelentőségű. Ha arra lesznek nevelve, hogy a rossz szokásaikat legyőzzék, és jó szokásokat illetve erényeket tegyenek magukévá, akkor hasznos tagjai lesznek a társadalomnak, akkor a nevelés a lehető legnagyobb szolgálatot teszi meg. Ebben az értelemben kell elgondolkozni azon is, hogy a gyermekek vallásos nevelését csak arra az időre kellene kitolni, amikor már önállóan tudnak dönteni annak hasznossága felől. Az imádság értékelését, az Isten szeretetének megtapasztalását, a vallásos igazságok ismeretét már gyermekkorban be lehet gyakorolni, meg lehet szerettetni. Később ezek az élmények és tapasztalatok, a jó szokások nagy segítségére lehetnek az embernek az életben, hiszen éppen azokban az életszakaszokban, amikor problémák merülnek fel (és ilyen rendkívül sok van), a reményt nem veszíti el, lát kiutat, nem érzi teljesen elhagyatottnak magát. Ezzel energiát spórolhat, sok tévedéstől szabadulhat meg, és erejét pozitív feladatok ellátására fordíthatja. A jó és rossz szokások kialakulásáért és megtartásáért az ember felelősséget visel. Ha valaki egy szokást elfogad, akkor azzal együtt a szokás következményeiért is felelősséggel tartozik – vagyis a megszokás nem mentesít a szabadság és a felelősség alól, bár ez sokak szemében néha jogosnak tűnne. 75
A szenvedélyek az érzelmi törekvés mozdulatai, melyeket egy jó vagy rossz dolog hív elő. A szenvedélynek ebben az értelemben nincs köze az erkölcstelenséghez. Isten teremtette az embert ilyen törekvésekkel, melyek egész érzéki életünket átjárják, és eszközként szolgálnak, hogy önmagunkat és az egész emberiséget fenn tudjuk tartani. A szenvedélyek tehát nem önmaguktól rosszak. Rosszá csak akkor válnak, ha az értelem nem képes kontroll alatt tartani. Egy szenvedély szabad elfogadása még történhet spontán módon, de egy idő után képes meggyengíteni az akaratot. Tudatosan hívja elő a szenvedélyt az, aki szándékosan ébreszti fel, pl. pornográf anyag segítségével. A túl heves szenvedély az értelmet és az akaratot képes olyan mértékben befolyásolni, hogy a szabad döntés és a szabad emberi cselekedet szinte egészen akadályozva van általa. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a szenvedély, ha csak indirekt módon is, de akaratlagos. Aki úgy érzi, hogy az alkoholtól, a drogtól vagy akár a virtuális világtól való függése, a szenvedélyei tőle függetlenül lettek a sajátjai – az téved. Mindezek a rossz szokások valószínűleg lassan váltak túlságosan fontossá, de nem az ember beleegyezése nélkül. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a szociálpedagógusnak, hiszen észrevenni a szenvedélyek által veszélyeztetetteket, és amíg nem késő, addig segíteni nekik – mindez olyan feladat, ami sokakat megmenthet a végső lecsúszástól. Az ember tehát felelős a szenvedélyeiért, azok kialakulásáért és azok következményeiért is. Az igazán szabad ember nem szolgája, hanem ura szenvedélyeinek is.
76
A félelem a lélek megriadása egy fenyegető rossz dolog előtt. Az akarat kontrollja általában megmarad, emiatt a személy szabadsága is. A félelem nem feltétlenül negatív jelenség, hiszen jobb teljesítményre is sarkallhat, és ekkor természetesen nem korlátozza a szabadságot sem. A félelem lehet abszolút súlyos, ha nagy fenyegetettséget jelent egy átlagember számára: a halál, a kínzás, vagy akár a családját nevelő apa munkanélküliséggel való fenyegetése. Viszonylagos a félelem, ha objektíve nézve nem jelent nagy veszélyt, viszont szubjektíve megijeszt egy személyt, annak nagyobb félénksége miatt (pl.: gyermekek félelme a sötéttől). A félelem nem szünteti meg teljesen az akarat szabadságát, de csökkenti a beszámíthatóságot és ez által a bűnt is. Főleg azokban az esetekben, amikor a félelem olyan dolog akarását hozza magával, amit az ember normál esetben nem akart volna. A kínzástól való félelem miatt elkövetett bűn természetesen mérhetetlenül kisebb, mint egy hivatal megtartása érdekében megtett vétség. A súlyos félelem mentesít a pusztán egyházi vagy polgári törvények alól. Egy elnyomó hatalomtól való súlyos félelem mentesíti a keresztényeket a vasárnapi misehallgatás kötelezettségétől. De ha egy félelemből elkövetett tett a közjó nagyfokú megsértését vonja magával, akkor erkölcsi szempontból elfogadhatatlan. Egy pap például semmilyen körülmények között nem sértheti meg a kötelező gyónási titkot. Az idegen vagyon védelmének kötelezettsége alól viszont mentesül az a banki alkalmazott, aki az életét fenyegető rablónak átengedi a kasszában található pénzt. 77
A társadalmi nyomás, a divat, a média hatása is korlátozza egy bizonyos mértékben az ember szabadságát. Az ember életében csak ritkán tudatosul egy ösztönös igény az elismerésre, a megbecsülésre, a biztonságra – mindezek arra indítják, hogy igazodjon az uralkodó cselekvési mintákhoz, hogy azt tegye, amit mások is vagy sokan tesznek. Néha egészen nehéz az embernek függetleníteni magát ezektől a hatásoktól, hiszen a téves szégyenérzet akadályozza az ember szabadságát és hátráltatja annak megtételében, amit a lelkiismerete szerint meg kellene tennie vagy el kellene hagynia. A szabadság akár teljes elvesztését vonhatja maga után az alkohol illetve a drogok fogyasztása. Bármilyen tudatmódosító szerről is legyen szó, bár a fogyasztása után csorbul a szabadság, a kezdet, a felé fordulás szabadon történik, és így erkölcsileg is megítélhető. Nem fogadható el az érv, hogy valaki azért mentesülne egy bűn alól, mert azt drog befolyása alatt tette. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szabadságra törekvés állandó feladat az ember számára, de ezt a feladatot nem mindig sikerül tökéletesen teljesíteni, vagyis előfordulhat, hogy a szabad döntés csökkenéséről vagy akár megszűnéséről kell beszélni.
„ELŐNYSZABÁLYOK” A következőkben a több lehetőség esetén elvárt helyes erkölcsi döntésekről és a cselekvő személyek illetékességéről lesz szó. Az előnyszabályokban az előnyben részesítendő nagyobb jó kérdése merül fel a 78
cselekvési alternatívák közül, illetve az egyes feladatokra jobban kötelezett személyek témája. Ezen kívül a kisebb rossz problémája is komoly kérdéseket vet fel komplex világunkban. Az előnyszabályokban tulajdonképpen az erkölcsi normák létrejöttéről van szó, egy értékrend szerint, mely az értelmes emberi életre és egy végső célra irányul. Minden etikai norma végül is olyan ítéleteken alapul, melyek előnyben részesítenek egy értéket egy másik előtt. A norma, miszerint a gyermekek nevelésének joga és kötelessége mindenekelőtt a szülőket illeti meg, kimondja, hogy elsőbbséget élveznek a nevelésben részt vevő más személyek és intézmények előtt. Általánosságban úgy adhatnánk meg a legtöbb törvény és szabály lényegét, hogy az alapvető jelentőséggel bíró értékek megelőzik a kevésbé fontosakat. Kérdéses, hogy mi alapján jön létre az értékek rangsora. Itt az a döntő, hogy mi az emberi élet végső célja. A cél felől kell értelmezni és megítélni az értékeket. Azok az értékek, melyek a cél elérése érdekében nagyobb súllyal esnek a latba, előnyben kell, hogy részesüljenek. Egy materialista beállítottságú ember részére az anyagi javakban való gyarapodás fölötte áll akár a becsület vagy a vallás értékénél. A keresztény értékrend csúcsán az Isten megismerése, az igazságosság, a béke, a teremtés munkájának továbbvitele áll – így minden más ennek van alárendelve. Az alapelven túl nézzünk néhány konkrétabb szabályt.
79
1. Egy ember részleges java az egész ember általános javának alá van rendelve. Ide tartozik például, hogy azt a cselekvést kell választani, ami az ember fontosabb szükségletét és kibontakozását, fejlődését szolgálja. Egy fiatal számára fontos lehet idegen kultúrákat és országokat megismerni, de mindez nem mehet a képzése, a tanulásának a rovására. 2. Ha valaki egy feladat elvégzésére az egyedül legalkalmasabb személy, akkor ő egyben kötelezve is van arra a munkára. Aki a többiekhez képest jobban el tud végezni egy feladatot, annak az ezt illető kötelessége is nagyobb, vagyis inkább neki kell azt elvégezni, mint másnak. A képességek és képesítések alapján mindenkinek éreznie kell, hogy melyik az a terület, ahol többet várnak el tőle. Ez az alapelv ugyanakkor azt is jelenti, hogy mindenkinek felelnie kell önmagáért, önmaga fejlődéséért, jobban, mint másoknak. A saját egészségünkre, saját lelki egyensúlyunkra, Isten felé fordulásunkra elsősorban nem másoknak kell ügyelni, hanem nekünk magunknak. 3. A nagyobb siker reményét mutató cselekvés előnyt élvez azzal szemben, amelyiknek a sikere kevésbé biztos. Természetesen az eredménynek erkölcsileg jónak kell lennie. Itt kell megemlíteni azt is, hogy azokat a tetteket, melyeknek valószínűleg rossz következményeik lesznek, előnyben kell részesíteni azokkal szemben, melyek ugyanazt biztosan magukkal hozzák.
80
4. Azon értékek, melyek védelme feltétlenül szükséges és nem tűr időben halasztást, előnyt kell, hogy kapjanak azokkal szemben, melyek védelme időben később is megtehető. Egy balesetben az életveszélyben lévők mentése fontosabb, mint a kisebb sérülést szenvedőké. 5. A már meglévő értékek védelme előbbre való az új értékek megteremtésénél. A meglévő élet védelmének kötelessége sokkal fontosabb, mint a jog az új élet nemzésére. Mindenesetre, ha egy magasabb rangú érték elérése csak egy kisebb, már meglévő feláldozása által lehetséges, akkor ez kivételt jelent a szabály alól. Az élet mindig értékesebb és ezáltal fontosabb, mint bármilyen más érték – kényelem, vagyon, hivatal stb. 6. Azonos veszély esetén a segítségnyújtás kötelessége is egy bizonyos rangsor szerint köti az embert. Először annak kell segíteni, aki a rokonság foka vagy a barátság miatt közelebb áll, vagy akihez felelősség köt, akiről gondoskodni kell. A rokonok között a következő az általánosan elfogadott rangsor: házastárs, gyerekek, szülők, testvérek, más hozzátartozók. Különösen oda kell figyelni a barátokra, a kollégákra, mindazokra, akik nagyon segítőkésznek bizonyulnak a nehéz helyzetekben – és így akár az is előfordulhat, hogy több figyelmet és segítséget érdemelnek, mint az eltávolodott vérségi hozzátartozók. CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN A ránk bízottak vagy hozzánk tartozók vészhelyzetei nem egyformán súlyosak. Ennek megfelelően a segítség vagy a
81
meghozandó áldozat sem ugyanolyan. 32 Az esélyegyenlőség jegyében különösen is oda kell figyelnünk azokra, akik valamilyen okból a társadalom perifériájára kerültek. A velük szembeni kötelességünket sem emberi, sem keresztény indíttatásunk miatt nem hanyagolhatjuk el. Ha egy ember ugyanolyan vészhelyzetben van, mint a felebarátja, akkor nem kötelezhető saját vagyonának vagy energiájának feláldozására, ezáltal rosszabb helyzetbe kerülve, mint a társa. A saját lelkéért mindenki felelős, annak üdvösségét kockáztatni másért nem lehet. A másokért való aggódás nem vezethet ahhoz, hogy terrorcselekmény vagy bármilyen más rossz eszköz segítségével lehetne problémákat megoldani, jó célokat elérni. Ha a ránk bízott ember nagy veszélyben van, akkor nagyobb fáradsággal és nagyobb anyagi áldozattal is segítenünk kell. Ebben is természetesen az értékek rangsora a vezérelv. Ha a házastársnak vagy a gyermeknek az egészségét csak azáltal lehet megmenteni, hogy a családnak le kell mondania a kényelméről vagy bármilyen nem létszükségletű vagyonáról, akkor magától értetődik, hogy ezt meg kell tenni. Az orvosok, az ápolók, a papok a betegek ellátására a saját egészségük veszélyeztetése esetén is kötelezve vannak, jobban, mint mások. Mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni a nagyobb közösség vagy a társadalom javát, vagyis nem áldozhatják fel magukat egy egyén illetve néhány személy
32 Vö.: Peschke,
Christliche Ethik II., 232k. 82
java miatt, megvonva így sokaktól az elvárható jobb ellátást. Bizonyos körülmények között a nagylelkű és nagyon szerető emberek hajlandóak arra, hogy a kötelességeiket messze meghaladva, akár életüket is feláldozva nyújtsanak segítséget. Azok a szülők, akik az életüket áldozzák fel gyermekük egészségéért, minden tiszteletet megérdemelnek. De erre senki nem kötelezhető. Aki a halála esetén itt maradó gyermekek megfelelő ellátása miatti aggodalmában ezt nem teszi meg, azt nem lehet azzal vádolni, hogy objektíve helytelenül cselekedne. A szükséget szenvedők helyzetén az embernek kötelessége segíteni, de nem minden esetben. Egyik ilyen korlát, hogy a saját vagyoni helyzettől és a testi-lelki egyensúlytól függően kell megállnunk embertársaink mellett. Minél jobb materiális helyzetben él valaki, annál inkább kell kötelességet éreznie a nehezebb körülmények között élők ínségének enyhítése iránt. CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL Közvetetten akart egy cselekedet, ha nem célként és eszközként tekinti a cselekvő, hanem csak egy másik cselekvés következményeként jön létre. Aki szereti a bort, az azért iszik belőle, mert örömet jelent neki az íze, nem beszélve arról, hogy egy társaságban a közösséget összehozó ereje is van. De aki ezután autót szeretne vezetni, annak tudnia kell, hogy az alkohol a reakcióidőre, a közlekedésben való részvételre nagyon rossz hatással van – ez egy igen erős mellékhatás, mellyel komoly veszélyt 83
okozhat az ember. A vezetőnek ez nem lehetett cél, de eszköz sem az italozás közben. Viszont egy olyan hatásról van szó, amit a vezető nem vett figyelembe, de amiért felelősséggel tartozik. Ismernie kell az alkohol következményeit, és így kötelezve is van arra, hogy kerülje azt, ha vezetnie kell. Az életállapotához vagy a hivatásához szükséges tudásra mindenképpen szüksége van, az alól nincs kibúvó. A közvetett módon való jó hatás a cselekmény megítélésénél nem számítható be kedvező módon. Ennek az az oka, hogy egy akarati döntés áll mögötte. Ha valaki azért lop el egy értékes műszert vagy egy segédeszközt, hogy azzal egy nehéz körülmények között élő embertársán segítsen, olcsón eladva részére az eszközt, az nem mentesül a bűn elkövetésének súlya alól, lopása nem számít jó tettnek. A jó mellékhatás nem igazolja a rossz tettet, a cél nem szentesíti ebben az esetben sem az eszközt. Ezzel szemben a közvetett módon bekövetkezett rossz hatást a tett megítélésénél figyelembe kell venni, ha az egyébként elkerülhető lett volna. Az ok: sérti az alapvető erkölcsi elvet, hogy a jót kell tenni, és a rosszat el kell kerülni. Az embernek kötelezettsége van, hogy amennyiben rajta múlik, tetteinek rossz következményeit előzze meg. Ha valaki erre nem törekszik, akkor egy akarati döntéssel állunk szemben, ami beszámít a tett megítélésébe. Az ittas sofőr felelős az okozott balesetért. A folyót szennyező gyár tulajdonosa bűnt követ el. A gyógyszergyártóknak felelniük kell termékeik 84
mellékhatásaiért. Ezek a hatások nem közvetlenül akart hatások, de elkerülhetőek, és ezért az értük felelősek felelősségre vonhatók. Hogy mikor kell a közvetett hatást mindenképpen elkerülni és mikor nem, ezt tisztázza a kettős hatás fogalma.
CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL33 Az előzőekből egyértelmű, hogy a szabadság és a belőle fakadó tett nem a levegőben lóg és nem teljes tisztaságban valósul meg, hanem beágyazott az életbe, a történelembe, annak mindenféle együttműködésével, korlátozásával és kockázatával. A tettnek, ahogy láttuk többféle hatása van, és az erkölcsös ember a legtöbb és legfontosabb hatásokra figyelemmel akar lenni. De minden hatást a legkörültekintőbb akarattal sem lehet felmérni és ellenőrzés alatt tartani. Az élet és a hatások bonyolultságát akarja kontroll alá vonni a kettős hatású cselekvés (dupplex effectus) elve. A jó és a rossz hatások rangsorát látnunk kell az olyan lehetséges esetekben, ahol a cselekvés akár rossz következményekkel illetve hatásokkal van összekötve. Egy jól átgondolt cselekvési tervre van szükség, hogy a cselekvő feddhetetlen maradhasson, ne bántsa a lelkiismeret a rossz hatások miatt, valamint a kárt annyira csökkentsük, amennyire csak lehet. Minden cselekedetnek van fő hatása, és több olyan mellékhatása, amit talán előre nem is láttunk és nem is 33 Vö.: Peschke,
299k. 85
akartunk, vagy ha mégis, még akkor is csak alárendeltjei a fő célnak: direkte nem szándékolt, hanem eltűrt következményei. Komplex helyzetben az ember először is keres más alternatívákat, kell-e egyáltalán cselekednie, halasztható-e a beavatkozás. Különösen sürgős esetben megtörténhet, hogy nagyobb bűn a tétlenség, mint belemenni olyan cselekvésbe, aminek nem csak jó hatásai és következményei vannak (ha egy áldott állapotban lévő nő élete és magzatának biztonsága is veszélyben van, jobb egyiküket menteni, mint mindkettőjük halálát megengedni). A kettős hatás tana az ehhez hasonló esetekben tud segíteni: igyekszik jól megállapítani a tett alapjait, hogy a hatásokat amennyire lehet hatalmunk alatt tartsuk, a kárt annyira csökkentsük, amennyire csak lehetséges. Négy olyan feltétel van, aminek teljesülni kell, hogy nagyon komplex helyzetben is nyugodtabb lelkiismerettel cselekedjünk – még akkor is, ha lesz rossz mellékhatás is.34 1. A cselekvés tárgya nem lehet „eleve, önmagában rossz” cselekvés. Az Egyház meghatároz olyan tetteket, melyek önmagukban, mindig minden körülmény között rosszak, soha semmilyen enyhítő körülmény nem teszi azokat jóvá, nincs az a cél, amit el lehetne érni ezeken az utakon. Ilyen a házasságtörés, a direkt abortusz, a népirtás, a munkás súlyos becsapása stb. (GS 27, VS 79-83). Ha a cselekvés ilyen tettre irányulna, akkor eleve tilos, fölösleges minden további lépésen gondolkodni. Isten nem lehet annyira 34 Vö.: Peschke,
Christliche Ethik II, 300. 86
szegény, hogy egy helyzetben csak ilyen nagyon rossz megoldás lenne elképzelhető, hogy ne kínálna alternatívát. 2. A cselekvő szándékának alapvetően a jóra kell irányulni. Elsősorban a jót kell akarnia, a rosszat csak eltűrheti. 3. A jó hatás a fő tetten és szándékon keresztül valósul meg, azaz a jó megvalósításához nem a rossz az eszköz. A cél itt sem szentesíti az eszközt. A rossz hatás (a magzat halála az anya életmentése közben, a terrorista lelövése, a halálos vírus karanténba zárása akár ártatlanokkal) ugyanannak a tettnek nem kívánt, hanem eltűrt, elkerülhetetlen következménye (a jó hatás – az ártatlanok életének a megvédése – nem egy rossz dolgon keresztül valósult meg, hanem pl. a méhdaganat eltávolításán keresztül; a karantén felállításán keresztül). 4. Arányos és súlyos oknak kell lennie az ilyen beavatkozásra (pl. életveszély). A hagyomány a kettős hatású cselekvés tanával válaszol az ilyen kiélezett helyzetre: megengedett olyan cselekvés, ahol a cselekvés fő célja az anya életének megmentése, miközben nem direkt szándékolt mellékhatásként, sajnálatos módon a gyermek halála is bekövetkezhet. Nem a gyermek halálát akarják, ebben az esetben nem az orvos osztja ki a halált! Csak azt dönti el, hogy cselekszik vagy nem, hogy egy veszélyben lévő veszíti el az életét vagy mindkettő. A cselekvés nem a halált akarja elsősorban: a fő cél az anya életének megmentése, a gyermek halálát csak eltűrik, sajnálattal elfogadják. Az orvos nem abszolút szabadon dönt, hanem a kényszerhelyzet miatt. Ilyen lehet pl. ha az anyán 87
életmentő operációt kell végrehajtani, kockázatos gyógyszert kell beadni, ami megmenti az életét, de elveszíti a magzatot. A direkt ölés és a halni engedés különbségét nem szabad elfeledni. A rossz hatások megengedése azért elfogadott, mert ezek nélkül az élet sokkal nehezebb lenne. Az elektromos áram által okozott esetleges rossz hatások miatt nem kell lemondani róla. A közlekedésben vagy a modern orvosi módszerekben rejlő veszélyek nem jelenthetik azt, hogy le kellene mondani előnyeikről. A kettős hatású cselekvés tana nagyon nehéz helyzetekben is segíti a tájékozódást és a cselekvést. Még ha a szabadság bekorlátozott marad is, akkor is előfordulhat, hogy jobb cselekedni, mint semmit sem tenni. Ha teljesülnek a dupplex effectus kritériumai, akkor nagyon nehéz helyzetben is vállalhatjuk lelkiismeretesen a cselekvést.
KÉRDÉSEK 1. Milyen eltévelyedéseket kapcsolatban?
ismer
a
szabadsággal
2. Abszolút-e az ember szabadsága? Miért? 3. Milyen két oldala van a szabadságnak? 4. Hogyan jelenik Szentírásban?
meg
az
ember
szabadsága
5. Milyen korlátai vannak a szabad emberi cselekedetnek? 88
a
6. Milyen erkölcsi megfontolásokat kell figyelembe venni a tudatlanság két fajtája esetén? 7. Hogyan befolyásolják a gyermekkori lelki tartalmak a szabadságot? Mit tehet ennek jó alakulásáért a pedagógus? 8. Mik azok az előnyszabályok? Hol van jelentőségük? 9. Hogyan kell cselekedni vészhelyzetben? 10. Mi az erkölcsi megítélése a közvetetten akart hatású tetteknek? 11. Mi az a duplex effectus? Milyen erkölcsi alapelvek fontosak vele kapcsolatban? 12. Milyen tanácsokat adna a nevelésben részvevőknek a gyermekek szabadságának alakításához, jó irányba történő mozdításához? 13. Hogyan magyarázná meg egy olyan szülőnek a szabadság lényegét, aki szerint gyermeke szabadsága azt jelenti, hogy nem szabad őt semmilyen módon korlátozni, majd magától mindent jól fog alakítani? 14. Fiatalok gyakran érvelnek azzal, hogy a szabadság azt jelenti: „Azt teszek, amit én akarok”. Hogyan segítene nekik megérteni, a szabadság keresztény értelmét, magasabb rendűségét?
89
A LELKIISMERET Az erkölcsi törvények útmutatók és jelekként vannak jelen az ember életútján, hogy irányítsák, és célja elérésében segítsék. De ez nem lehet elégséges. Szükség van az értelemre, mely megérti a jeleket és kiválogatja közülük az értékeseket, illetve ott is támaszként szolgál, ahol nincsenek útjelzők. Emellett szükség van az elérendő cél ismeretére is. Ez az értelem az ember lelkiismerete. Olyan képessége ez, mely megmondja, hogy mi a jó és rossz, és felhívja a figyelmet erkölcsi kötelességeire. Eszerint az embernek van egy olyan erkölcsi kompetenciája, mely az emberi szabadság összetett meghatározottságát nem nyomja el, hanem mindezt egy nagy célra tekintve transzcendálja. Olyan mindenkire jellemző erkölcsi képességről van szó, mely minden pszichológiai és szociális meghatározottság ellenére mégis kitűnik.35 A lelkiismeret megismerése, döntéseinek csiszolása rendkívül fontos minden ember életében, a szociálpedagógia területein, minden döntésében pedig egészen elengedhetetlen. A Katolikus Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat óriási jelentőséggel bír, hiszen teológiájában, a modern világ felé való nyitottságában egészen új távlatokat nyitott meg. A lelkiismeretről az egyik zsinati dokumentum (Gaudium et spes) a következőket mondja: 35 Mieth, D.,
Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981, 150. 90
„Az ember lelkiismerete mélyén egy olyan törvényt fedez föl, amelyet nem ő ad önmagának, hanem engedelmességgel tartozik iránta, s e törvény hangja – mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót és kerülje a rosszat – a kellő pillanatban fölhangzik szívében: "ezt tedd, amazt kerüld!" Isten ugyanis törvényt írt az emberi szívbe, melynek engedelmeskedni maga az ember méltósága és szerinte ítéltetik meg. A lelkiismeret az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében.”(GS 16) Az emberi méltóságról szóló dokumentum (Dignitatis humanae) mindehhez hozzáteszi: „Az emberi személy méltóságának korunk emberei napról napra jobban tudatára ébrednek, és növekszik azok száma, akik követelik, hogy ne kényszerből, hanem kötelességtudattól vezérelve saját belátásuk szerint és felelős szabadsággal cselekedhessenek.”(DH 1) A lelkiismeret nagyon fontos alapérték lett az egyházban és azon kívül is, de tartalma és értelme sok félreértésnek van kitéve, hiszen rá hivatkozva sokan minden hagyományt megtámadhatónak tartanak, minden biztos erkölcsi alapelveket relativizálnak, vagy akár emberek életét veszélyeztetik. A lelkiismeret a görög „syneidesis” és a latin „conscientia” megfelelőjeként egy belső tudást jelent. Az eredeti szavak az „együtt-tudás” értelemhez vannak közel. A lelkiismeretben az ember tud önmagáról, ember voltáról 91
erkölcsi értelemben, ami annyit tesz, hogy érez egy bizonyos igényt, mely cselekvése szempontjából kötelezi őt.
A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN Szókratész (i.e. 469-399) szerint a lelkiismeret egy isteni dolog, egy olyan belső hang, mely az emberben fiatal kora óta él, és a rossz dolgoktól távol tartja. Aquinói Szent Tamás (1226-1274) tanításában a lelkiismeret nem képes tévedni, és mindig egybecseng az természetes isteni törvénnyel; ennek megfelelően mindig a jót akarja és elítéli a rosszat. Ezzel az alapadottsággal minden ember természetéből fakadóan rendelkezik. A lelkiismeret alapvonásait az értelem logikus és helyes következtetésekhez vezeti, néha viszont ennek ellenkezője is megtörténik. Ekkor lép működésbe a cselekvő lelkiismeret, mégpedig háromféleképpen: igazolja, mit tett meg és mit nem; megbocsát vagy vádol; figyelmeztet vagy bátorít. Immanuel Kant (1724-1804) a lelkiismeretről azt tanítja, hogy az nem más, mint tudat egy, az emberben lévő belső törvényszékről. Híressé vált idézete így hangzik: "Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. Egyiket sem szabad mintegy homályba vagy fantasztikumba burkolva, látó-körömön kívül keresnem, és pusztán sejtenem; magam előtt látom, s 92
közvetlenül létezésem tudatához kapcsolom őket. … Az erény az ember akaratának erkölcsi ereje, kötelességének követésében". 36 Vagyis a legfontosabb a kötelesség, a törvény betartása, nem a tartalmi helyesség. A lelkiismeretben lévő kötelező akarat önmagát feltételezi. Kant szerint csak a cselekvés jósága számít, még akkor is, ha a külső körülmények akár mást diktálnának. Például akkor is igazat kell az embernek mondania, ha egy menekültet rejtegetve megkérdezik annak hollétéről – akkor is, ha ez az életét veszélyezteti. Fichte (1762-1814) olyan bírónak tekintette a lelkiismeretet, mely fölött semmi hatalmasabbat nem ismer el.37 Míg Kierkegaard (1813-1855) az igazi önmagunkká válás segítőjeként írja körül, addig Heidegger (1889-1976) az ember saját hangjaként jellemzi.38 A háborúk és az azokban megélt szörnyűségek hatására, melyek sokszor a lelkiismeretre hivatkozva történtek, a későbbi filozófusok már nem tartották olyan tévedhetetlennek. Hegel (1770-1836) bizonytalan instanciának tartja, amelynek objektív mércéhez kell
36 Kant, I.,
A gyakorlati ész kritikája, 269. das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in sechs Bänden, Darmstadt 1962, II, 568. 38 Heidegger, M., Lét és idő, 454-503. 37 Fichte,
93
igazodnia – ez az államban található meg.39 Schopenhauer (1788-1860) szkeptikus volt a lelkiismeretet illetően, szerinte nem megbízható, és meggyőződései babonából és félelemből nőnek.40 Nietzsche (1844-1900) filozófiájában már nincs is helye a lelkiismeretnek: „a lelkiismeret számomra a legmélyebb megbetegedés, melyet az ember valaha is átélt, ezért félre a bűn és a lelkiismeret őrületével”.41 A XIX. századtól a lelkiismeret vizsgálata átkerült az empirikus módszerekkel dolgozó tudományok hatáskörébe. Ezzel egy új megalapozás vette kezdetét, melyben mindenekelőtt a pszichológiának volt nagy szerepe. Freud (1856-1939) szerint a lelkiismeret gyermekkorban keletkezik és teljesen pszichikai folyamatoknak köszönhető. Először egy ún. tabu-lelkiismeret alakul ki, amikor is a gyermek vakon követi szülei utasításait és viselkedését. Mindez az „ösztönös én” ellen irányul, de a gyermek félve a szeretet megvonásától és a büntetéstől, erőt merít a lemondáshoz. 5 éves kortól kezdődik a második szakasz, a „felettes én tudata” (az Ödipuszkomplexus idején, amikor a gyerek nemisége, saját vágyai 39 Grundlinien der Philisophie
des Rechts, Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964, VII, 196-198. 40 Schopenhauer, A., Über die Grundlage der Moral, Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV, 192. 41 Zur Genealogie der Moral, Kritische Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968, VI/2, 337kk. 94
komolyan szót kérnek). A gyerek ekkor a szülőt és annak értékeit pszichikai valóságként befelé vetíti: ez a hang a lelkiismeret, a fölöttes-én, ami megmondja, mit kell tennie, mit kell kerülnie a jelen-énnek. Ez a fölöttes-én kezdetben a szülők hangját ismétli, később tartalmilag megnyílik más közösségek, kultúrák befolyásai előtt, azok „hagyományának hordozójává” válik. A fölöttes-énnek két aspektusa van: tartalma szerint magába foglalja az „ideális ént” (milyennek is kellene lenni), és az ezt védelmező, tiltó-ellenőrző „ideális én őrét”. Az „ideális én” a célkép, amire az egyén viselkedésében irányul (bár ez tele van Freud szerint negatív határokkal, állandó hiánnyal), az „ideális én őre”42 pedig folyamatosan ellenőrzi, figyeli az „aktuális ént”, hogy az ideális formája felé haladjon. Freud számára a lelkiismeretnek elsősorban a fölöttes-énnek ez az őrző-ellenőrző funkciója felel meg.43 Ez az ellenőrzés olyan totális lett Freud rendszerében, hogy a bűntudat és a szorongás elviselhetetlenül széles területét nyitotta meg: innentől szorongással tölti el az embert minden kósza gondolat, ösztönös vágy miatt, a szorongás nyomasztó lett. Freud is felismerte ezt, s a lelkiismeret fejlődésének következő fokát abban látta, amikor az ember elhagyja ezeken „mások hangja miatti” belső szorongásokat, az 42 FREUD,
Sigmund, Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII, 147. 43 Vö.: PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet, 42kk. 95
ember felül-múlja a felettes énjét, rátalál igazi önmagára, akinél Freud már az „intellektus hangjáról” beszél: aki ezt követi, helyesen cselekszik.44 Freud érdeme, hogy felfedezte a lelkiismeret fejlődését és a környezettel való kapcsolat fontosságát. A teológia több fontos kérdést is felvet: a lelkiismeret kialakulásának elve túl erősen kötődik az Ödipusz-komplexushoz (ami önmagában vitatott elmélet). Nem lehet igaz, hogy a szülői intelmek bensővé tételének ez lehet az egyetlen oka, s hogy a szexuális érés ilyen sokat magyarázzon az ember életében, mint Freud teszi egész rendszerében. A lelkiismeret „helye” is kérdéses: az egész hagyomány alapján a lelkiismeret éppen az ember közepéhez tartozik, Freudnál kitolódik a középpontból a fölöttes-énbe, így a középtől, az ember magjától távoli, idegen instanciává válik, ami elidegenítően és uralkodóan hat az emberre.45 Másrészt a lelkiismeretben tapasztalunk bíztatást, motiválást, sőt, dicséretet és megnyugvást is – nem csak tiltást és vádolást, ahogy Freud véli. A teológia azt is hangsúlyozza Freuddal szemben: amikor valaki a lelkiismeretet mindenestől, csakis a maga szaktudományával akarja megmagyarázni, akkor átlépi illetékességének határait. Elmondhatja, hogy szaktudománya és ő maga a saját szemszögéből mit tud a lelkiismeretről, de nem mondhatja, hogy a lelkiismeret „csak ennyi, és semmi más”. E hiányosságok mögött Freud 44 FREUD, 45 PAPP,
Sigmund, Zukunft eine Illusion, GW. XIV, 377. Miklós, i.m., 43. 96
világnézeti felfogását kell észrevenni: materialista és darwinista volt, aki így akarta értelmezni az ember minden tettét. A lelkiismeret nála egy természetszerűleg kialakult eszköz, ami a nyers-állati embert műveli, fékezi az életben maradásért. Freud szakszerű kérdései és válaszai sokat adtak a lelkiismeret megismeréséhez, de ideológiája jelentős mértékben torzította is annak tárgyilagos megismerését. C. G. Jung munkássága komoly mélységet ajándékozott a lelkiismeret megértéséhez. Nem a szexualitás felől értelmezi a lelkiismeret kialakulását; nem is tartja csak tiltó fórumnak, hanem építőnek és vezetőnek is látja; továbbá nem is szűkíti le csak empirikus valóságra, nyitva hagyja a transzcendens eredet felé. Jung szisztémája szerint az ember nem csak a testét örökölte az ősi emberektől, hanem a pszichéjében is sok-sok tartalmat. Ezeket „archetípusoknak” 46 nevezte el, melyek minden egyes emberrel vele születnek, az ősi emberek kollektív tudását-tapasztalatát őrzik, az ember pszichéjének tudatalattijában rejtőzködnek szimbolikus alakokban. A lelkiismeret ezekhez az archetípusokhoz kötődik, azok tartalmához, örökölt reakciómódjához, erkölcsi kincseihez. A társadalmi szocializáció folyamán ennek tartalmai megerősödnek a törvények esetében, de összeütközésbe kerülnek a rossz szokásokkal, törvényekkel. A jóról való tudás mélyebben ered az emberből, mint a környezetéből, 46 JUNG, Carl
Gustav, Über die Archetypen des kollektiven Unbewussten, GS. IX. 11-51. 97
így tehát Jung szerint a lelkiismeret velünk születik (nem kialakul, mint Freudnál). A legalapvetőbb lelkiismereti tartalmak velünk születnek, nem utólag rakódnak az ember lelkébe. A lelkiismeret eredeti, természetes realitás – de pont ezért van benne fény és árnyék, ambivalencia, növekedés, polaritás. Jung számára a lelkiismeret egy erkölcsi előtti vezérelv, ami lehet őrangyal, de csábító is, buzdíthat a jóra, de a pusztításra is. Fő célja a „természetes” ember, nem elsősorban a morális ember. A morális ambivalenciája ellenére a lelkiismeretre hallgatni kell, mert többet ad, mint amire az egyén önmagától képes: a kollektív tudás tartalmát képes közvetíteni. A teológia és az etika számára fontos Jung elmélete, miszerint a lelkiismeret velünk születik, ráadásul minden emberben azonos erkölcsi tartalmakkal, útmutatással (nem pedig pszichés-szociális produktum, mint Freudnál). Ezt a szisztémát könnyebb kapcsolni a „természetes erkölcsi tanítás” keresztény elméletéhez, miszerint a legfontosabb erkölcsi elvek velünk születnek, s mindenkiben azonosak. Nem talál viszont általános elfogadásra Jung dualizmusa. Eleve azt feltételezi, hogy akár az Istenben, akár mindenben, van fény-árnyék, ellentét, dualizmus – így az a „természetes”, ha ennek engedünk. A keresztény Szentháromságtan és a jóságról szóló tanítás nem tartja a rosszat ugyanolyan eredetűnek, rangúnak, mint a jót. Így elvetendő a lelkiismeretnek azon értelmezése, miszerint ha rosszra hív, akkor is követni kellene, mert így lenne „természetes”. A kinyilatkoztatás tanításával nem 98
egyeztethető össze a mindent átjáró dualizmus ezoterikus tana, amitől Jung nem tudott távolságot venni. A morálteológia másik észrevétele az embertárs, a közösség hiányát teszi szóvá: az egyénnek mintha csak a saját lelkében kellene vájkálni, hogy megtalálja a jót és a rosszat. A nevelés, a felebarát, a közösség, az Egyház itt is sokadrangú: azaz Jung lelkiismeret tana is túl individualista, az egyén túl elszigetelt az élő másoktól, s erősen függ az elhunyt másoktól (kollektív tudattalan).47 A mai lélektan továbbfejleszti örökségét. Freud fölöttesénjének elméletét sokan analizálták később. Módosították azonban a felettes-én kialakulásának időpontját: előbbre tolták egészen az első gyermekévekig, sőt, egyesek az anyaméhben kapott hatásokig (A. Freud, R. Spitz). A gyerek korán megtanul azonosulni elsősorban az anyával, utánozza mimikáját, szavait, ha rosszat tesz. A másik módosítás a felettes-én „leértékelése”, egyszerűen az „én” középpontba helyezésével. Az ember önmaga a kezdetektől, a felettes-én kialakulása előtt és után is, s ennek az énnek is megvannak a maga tartalmai, melyek nem kívülről jönnek, nem idegen képzetek. Jónak tarthatunk valamit azért is, mert mi magunk jónak tartjuk, s nem csak azért, mert mások mondják. A lelkiismeret így nem a külvilággal való azonosulás elsősorban, hanem az én saját önmagával való azonosulása.
47 WEBER, Helmut,
Általános erkölcsteológia, 187-188. 99
Fromm szerint a lelkiismeret első formája lehet a felettesén, de ez átmeneti, fel kell váltania pubertás kortól a személyes, humanista lelkiismeretnek. Persze ez a felülmúlás egy életre szóló feladat, a fölöttes-én bizonyos elemei nem ritkán az élet későbbi szakaszában is hatékonyan szót emelnek. A fejlődéslélektan az erkölcsi ítélet alakulását figyeli, ami közvetett információ a lelkiismeret alakulására. Piaget 48 azt vizsgálta, hogy tartják be a gyermekek a játékszabályokat. Azt állapította meg, hogy ezeket a szabályokat kezdetben „szentnek és sérthetetlennek” tartották, míg 11 éves kor körül elkezdik saját kezükbe venni a szabályok alakítását, és közmegegyezés szerint alakítani kezdték. A heteronóm, kapott szabályokat autonóm módon kezdték fölülmúlni. Kohlberg a gyerekek etikai ítéletét vizsgálta: megállapítása szerint az ítéletalkotásban fokozatok alakulnak ki, életkoruknak és belátásuknak megfelelően. Megkülönbözteti a konvenció előtti, a konvencionális, és a konvención túli szinteket – és ezeken belül további szinteket. A legérettebb az a személy, aki a legutolsó érettségi szintig jut el, ahol a jót önmagáért teszi, de ahová talán nem minden ember ér el.
48 OSER,
F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984, 317-331. 100
Allport szerint a lelkiismeret mintha az én őre lenne. Az emberrel együtt nő, és mint egy lázmérő, megmutatja, hogy egy cselekvés az énünk lerombolásával fenyeget.49 A szociológia megállapításai is érdekesek a lelkiismerettel kapcsolatban. A társadalom, valamint törvényszerűségeinek vizsgálata ráirányította a figyelmet arra, hogy a társadalom hatással van az egyénre, annak lelkiismeretére. Durkheim vizsgálatai egészen konkrétan mutattak rá, hogy egy közösség integrációs erejétől mennyire függ pl. az öngyilkosságok száma. Ahol az integráció túl erős, ott becsületbeli üggyé válik, hogy a közösség értékeinek megsértése miatt el kell dobni az életet. Ha valaki nem tartozik semmilyen közösséghez, az szintén könnyen válik gondolatainak rabjává, és kétségbeesésében az önkezű halált választja.50 A szociológia vizsgálati körébe tartozik az is, hogy a különböző kultúrákban más és más etikai alapelvek érvényesülnek. Ami egyes helyeken kötelesség, az másutt súlyos bűnnek számít. A megöregedett szülőket időben megölni, hogy egy jobb jövő előnyeit élvezhessék – a világ egy részén kötelesség. Míg más kultúrákban az idősek iránti hála a gondozás fontosságát hangsúlyozza. A lelkiismeret mindezek fényében nem egy velünk született képesség, hanem a társadalmi, közösségi élet következménye, terméke. 49 ALLPORT,
Gordon, W., A személyiség alakulása, Budapest 1985, 151-153. 50 Vö.: DURKHEIM, Emil, Az öngyilkosság, Budapest 1982. 101
Az etika szemszögéből nézve ezek a megállapítások helyénvalóak, de nem abszolutizálhatóak. Ugyanis minden kultúrában megfigyelhetők a különbségek mellett a lényeges alapelvek is: így az önkényes ölés, házasságtörés, lopás mindenütt tilos. Az emberrel tehát vele születik egy alapvető etikai tartalom, amiben benne vannak a mindenkire érvényes normák, amiket nem a szokások, nem a kívülről jövő hatások, nem pusztán a társadalom alakítanak, hanem eleve adottak.
A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN Az Ószövetségben még nem találkozunk kifejezetten a lelkiismeret fogalmával. A szív képét használják a szent szerzők51, mely az ember középpontja, ahonnan az értelmi ismeretek, a jó és rossz gondolatok erednek (2Sám 24,10). A szívben megszólító hang Istentől ered, aki személyesen szólítja meg az embert és figyelmezteti, óvja vagy elítéli (Ter 4,4-7; 2Sám 12).52 Isten ugyanis a szívek és vesék vizsgálójaként minden titkos gondolatot ismer (Jer 11,20). A szívében az ember önmaga előtt áll, itt beszél magához, itt teszi bensővé az erkölcsi törvényeket, melyek így igazán hatékonnyá lesznek (Zsolt 37,30). Az ószövetségi ember valószínűleg azért nem tartotta fontosnak a lelkiismeret fogalmának említését, mert istenképének lényege az, hogy az ember mindig Isten előtt áll, vagyis nincs szükség semmilyen közvetítőre. Az ember feladata, hogy állandóan 51 Vö.: WOLF,
H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest 2001, 76k. 52 SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004, 250kk. 102
figyeljen Istenre, és az ő parancsait kövesse. Az ószövetség gondolatvilága tehát teljesen az Istennel való kapcsolat körül forgott, semmi nyoma az elvont gondolkodásnak, a fogalmaknak. Az Újszövetségben Jézus tanításában is, a lelkiismeret megtapasztalásának helye a szívben van. Innen erednek a gonosz gondolatok (Mk 7,21), és itt van az Istennek teljesen átadott élet lehetősége, amit a szív tisztasága tesz lehetővé (Mt 5,8). A lelkiismeretet képezni kell, vagyis nyitott szívvel kell hallgatni Isten szavát, be kell azt fogadni és engedni kell, hogy átalakítsa az embert (Lk 8,15). Szent Pálnál már előkerül a lelkiismeret fogalma, bár nála sem kulcsfogalom. A Rómaiakhoz írt levél viszont nagyon fontos kijelentések találhatóak: „Amikor a pogány törvény híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény híján saját magának a törvénye. 1Ezzel igazolja, hogy a törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja, hol menti majd azon a napon, 1amelyen evangéliumom szerint Isten Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett dolgai fölött.” (Róm 2,14-16). A lelkiismeretben az ember önmaga előtt áll, és belátja, hogy felelős önmagáért.53 Mindez nem öntörvényűséget jelent, hanem egy minden emberben meglévő, közös erkölcsiséget jelent. Ennek a követelménynek a felfogása, hogy felelősek vagyunk emberségünkért, a lelkiismereti döntésben történik. Az Isten előtti sors itt dől el, tehát nagyon ügyelni kell rá. Az 53 WEBER, H.,
Általános erkölcsteológia, 197k. 103
ember képes arra, hogy felismerje mi a jó és mi a rossz, viszont nem ő dönti el a kettő közötti különbséget. A lelkiismeretében az ember végső felelősséggel áll Isten előtt, tulajdonképpen üdvösségéről vagy kárhozatáról dönt. 54 A lelkiismeret Szent Pál számára szubjektív valóság, vagyis úgy látja, hogy elsősorban az egyén igazolására törekszik, és emiatt az objektív helyes akár háttérbe is szorulhat. Így nem lehet teljesen ráhagyatkozni, de tapintatlanul rá hivatkozni sem. „Nem képez abszolút tekintélyt és nem azonosítható Istennel. az emberi gyöngeség ismérveit viseli magán…”.55
A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE A lelkiismeret akkor lép működésbe, ha meg kell ítélni egy személy számára egy konkrét tettel kapcsolatban, hogy az jó vagy rossz. A jó követése és a rossz kerülése az ítélet utáni parancs része. Ezt gyakorlati ítéletnek nevezzük, hiszen az erkölcsi cselekedet gyakorlatára utal. Ez az ítélet az esetek többségében nem reflektált, hanem spontán módon történik. A lelkiismeret szavára kifejezetten figyelni kell a kétséges esetekben. A lelkiismeret szava két elemet tartalmaz. Az első a konkrét tett – amit valaki megtenni készül vagy megtett – erkölcsiségét illető ítélet. Ez az ítélet lehet téves, mert a lelkiismeret egy cselekedetet képes helyesnek ítélni akkor is, ha az objektíve nem az, vagy fordítva, helytelennek ítélni, pedig az helyes lenne. A második elem a parancs 54 WEBER, H., 55WEBER, H.
Általános erkölcsteológia, 197. , Általános erkölcsteológia, 198. 104
vagy kötelezettség eleme, ami azt jelenti, hogy a felismert jót meg kell tenni, a felismert rosszat pedig kerülni kell. Ez a kötelezettség kategorikus, vagyis nem csak hogy mindig helyes a követése, hanem mindig követni is kell.56 A lelkiismeret lehet a tettet megelőző és a tettet követő. Megelőző, ha a cselekedet erkölcsiségének megítélése, illetve annak eldöntése, hogy meg kell-e tenni, már a tett megtétele előtt megtörténik. A megelőző lelkiismeret parancsol, óv, megenged vagy megtilt. Tettet követő a lelkiismeret, ha egy már megtörtént cselekedet vagy mulasztás után értékel. Ekkor elismer, megbocsát, vagy éppen vádol a tettet követő lelkiismeret. A lelkiismeret lehet biztos és kételkedő. A biztos lelkiismeret félelem és tévedés nélkül képes ítéletet hozni. Az erkölcsi bizonyossághoz elég, ha minden értelmes félelem kizárható. Ha valaki egészen biztos abban, hogy tartozását barátjának megadta, akkor biztos a lelkiismerete. Ennek ellenére lehet téves, hiszen előfordulhat, hogy részletekben fizetett és kimaradt egy részlet. A biztos lelkiismeretnek mindig engedelmeskedni kell, akár javasol, akár tilt valamit. A lelkiismereti döntésekben kívánatos bizonyosság általában nem a szűkebb értelemben megkövetelt biztonságot jelenti, hanem elegendő a tágabb értelemben vett biztonság. 56 SCHOCKENHOFF,
E., Wie gewiss ist das Gewissen?, Breisgau 2003, 203kk. 105
A szűk értelmezés a kételkedés minden megalapozott aggályát kizárja. Ilyen meggyőződés például, hogy az ember önkényesen senki életét nem veheti el. Ennek ellenkezője az értelmes ember viselkedésének ellentmondana. A tágabb értelemben vett biztosságot a tévedéstől való félelem kíséri, amit viszont semlegesíthet az ember, ha a tévedés lehetősége kevésbé valószínű. Az a feltevés, hogy az orvosok felelősen és szakmailag helyesen járnak el betegeikkel vagy, hogy a közlekedésben részt vevők ismerik a KRESZ szabályait – tágabb értelemben vett erkölcsi bizonyosságok. A tágabb értelmezést nagyon magas valószínűségnek, vagy gyakorlati biztonságnak is nevezhetjük. Ez elegendő, hogy a hétköznapi életben és értelemben egy cselekedetet véghezvigyünk, mert nagyon fontos megállapítás, hogy gyakran a bizonyosságnak csak ezt a fokát érhetjük el. Ha mindig a szűkebb értelemben vett bizonyosságot várnánk el a megengedett tetthez, akkor az életet végtelenül sok félelemmel terhelnénk és elviselhetetlenné tennénk. A kételkedő lelkiismeret viszont egy tett erkölcsiségét illetően bizonytalan. Ezért vagy elhalasztja az ember az ítéletet vagy meghoz egy döntést, amit a tévedés alapos félelme kísér. Kételkedő lelkiismerettel állunk szemben, amikor egy fiatal kételkedik abban, hogy helyes-e számára egy erkölcsileg vitatott film megnézése. A lelkiismeret lehet helyes vagy téves, attól függően, hogy a gyakorlati erkölcsi ítélet az erkölcsiség objektív normáival összhangban van, vagy nem. Aki azt az ítéletet hozza, hogy egy házasságot nem lehet felbontani pusztán azért, mert a 106
felesége már nem olyan csinos, mint régebben, annak helyes a lelkiismerete. A téves lelkiismeret lehet leküzdhető vagy leküzdhetetlen. Az utóbbiról van szó, ha a cselekvőnek nincs tudása a lehetséges tévedésről. Az ilyen lelkiismeret nem vétkes. Ha egy hindu azt hiszi, hogy a tehenek húsát nem szabad megenni, akkor lelkiismerete keresztény szempontból tévesnek bizonyul. Az ő részéről ez egy leküzdhetetlen akadály, hiszen vallásuk azt tanítja, hogy a tehenek szent állatok.57 A leküzdhetetlen téves lelkiismeretet követni kell. Aki hazudik azért, hogy a szomszédját valamilyen nagy bajtól megmentse, és közben meg van győződve felőle, hogy ezzel a szeretet cselekedetét hajtja végre, az ténylegesen a felebaráti szeretetet valósítja meg. Ha a lelkiismerete ellen cselekedne, akkor bűnt követne el, pedig objektíve téves a lelkiismerete. Aki úgy gondolja, hogy súlyos bűn azt mondani, hogy „átkozott” és mégis megteszi azt – az bűnt követ el, pedig ez a kifejezés, mint olyan nem feltétlenül a legsúlyosabb vétség. A szubjektív lelkiismeret az erkölcsiség legfontosabb normája, még akkor is, ha téved. Ha ez nem így lenne, vagyis, ha valaki nem követné lelkiismeretét, mert az néha téved, akkor az erkölcsi kérdésekben nem lenne segítségére egy mindenkori irányelv, és akkor az ember képtelen lenne arra, hogy felelős döntéseket hozzon, akár csak a mindennapi életben is. 57 Vö.: PESCHKE,
Christliche Ethik, Trier 1997, 198. 107
A leküzdhetetlen téves lelkiismeret tartalmáról beszél Jézus, amikor a vakságot és a bűntelenséget összekapcsolja: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök” (Jn 9,41). Viszont rendkívül fontos, hogy ha valakinek a lelkiismerete súlyos és alapvető dologban téved, azt mindenképpen fel kell világosítani arról, hogy nem csak egyszerűen másképpen gondolkozik. A leküzdhető téves lelkiismeret elfogadásának határa a legalapvetőbb törvényeknél, gyakorlatilag a Tízparancsolatnál húzódik. Az esélyegyenlőséget, az emberi személy méltóságát, az életet sértő lelkiismeret, eszmék és tettek ellen, határozottabban is fel kell lépni, keresztény kötelességünk pl. a rasszizmus minden formája ellen küzdeni. Nem nézhetünk el a természetes emberséget semmibe vevő ideológiák felett mondván, hogy akinek a lelkiismeretébe ez belefér, az pusztán másképp látja a világot. Amikor lelkiismeretbeli ítéletek ütköznek, akkor igazából nem ellentétes lelkiismeretekről van szó, hanem eltérő érettséggel bíró, az igazi élet, az igazi jóság felé tartó úton eltérő szintet elérő lelkiismeretek találkoznak. Ha viszont enyhébb tévedésről van szó, akkor nem minden esetben kell ezt megtenni. A nagyobb jó megmentése érdekében el lehet tűrni a jó szándékú tévedéseket, nehogy nagyobb görcsöket okozva komolyabb megrendülést okozzunk. A leküzdhető téves lelkiismeret az előzőekkel ellentétben vétkes és nem szabad követni, hiszen a tévedés jó akarattal 108
korrigálható lenne. Így természetes, hogy ezt a téves lelkiismeretet nem kell követni.58 Akinek szakképzettsége hiányosságai miatt kétségei merülnek fel egy döntéssel kapcsolatban, az érezze kötelességének, hogy mindenekelőtt utána kell járnia a hivatásból eredő feladatainak. Erről van szó, ha valaki tudatára ébred, hogy erkölcsi tartása nem egészen helyes vagy, hogy döntéseiben felelőtlenül és gondatlanul cselekedett. Ha egy orvos csak felületesen vizsgál meg egy beteget és nem tud felelős diagnózist felállítani, akkor komoly tévedést és bajt okozhat. Ha egy ápoló nem megfelelő módon látja el a rábízottakat, akkor bűne alól nincs mentség. Egy segítő foglalkozást ellátó szociálpedagógusnak tisztában kell lennie azzal, hogy életek, családok függhetnek tanácsaitól, így az azzal kapcsolatos döntéseit megfontoltan, körültekintően kell meghoznia. Nem lehet az elmaradt vagy elmulasztott előadásokra hivatkozni, amikor emberekről van szó. Az embernek figyelmesnek és felnőttként gondolkodónak kell lennie, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy milyen elvárások érvényesek felé, nem kezelheti túl könnyen a felelősséget, nem engedhet meg bármit. A lelkiismeret tehát kötelezi az embert. De mivel a tévedés lehetősége benne van, ezért nem szabad elvárni, hogy önmagától jó legyen. A téves lelkiismeretet egy rosszul beállított órához lehet hasonlítani: mutat egy időt, jár, de nem az „igazi” időt olvassuk le róla. Az embernek néha meg 58 Vö.: PESCHKE,
Christliche Ethik, Trier 1997, 199. 109
kell állnia, és óráját az egyetlen Jósághoz kell állítani. Követni kell, de még előtte nevelni is, hogy erkölcsileg helyes döntések származzanak belőle. A lelkiismeret képzése és alakítása olyan elodázhatatlan feladat, ami segít abban is, hogy ne engedjünk az erkölcsi lazaságnak.
A LELKIISMERET KÉPZÉSE Az ember felelős a lelkiismeretéért, mert az magától nem feltétlenül mutatja a jó utat. Az ember, ahogy fejlődik, és egyre többet igyekszik megérteni a világból, annál inkább egyértelmű, hogy nagyobb lesz a felelőssége, az életnek egyre több és egyre bonyolultabb területein kell erkölcsösen megállnia. Ahogy a nevelésben általában, úgy a lelkiismeret nevelésében is óriási azok felelőssége, akik közel vannak az emberhez. A lelkiismeret nem automatikusan alakul ki. A szülők, tanárok, nevelők jókora részt vállalnak abban, hogy a felnövekvő gyermekek stabil erkölcsi tartással rendelkezzenek. A lelkiismeret mindenkinek saját feladata, figyelni kell mások magatartására és a mindig érvényes normákra. Ezért a mai pedagógiában nagyon divatosnak tűnő tekintélyellenes nevelés nem jó irányba mozdítja, vagy inkább engedi a gyermekeket. A lelkiismeret képzésének, fejlődésének alapja már akkor megkezdődik, amikor látszólag még semmilyen jele nincs a döntéseknek. A csecsemő számára a születés utáni időben rendkívül fontos, hogy elfogadottságot, szeretetet tapasztaljon meg, főleg az anyától. Ha a bizalom légkörében kezdheti meg az életet, akkor olyan alapot kap, amire fel lehet építeni későbbi érett személyiségét. Aki 110
„nem várt gyermekként” jön a világra, az lelkében megsebezve kezdi az életet. Az önállósodás idején (2-4 életév) figyelni kell arra, hogy a gyermek ne legyen túlságosan szigorú követelmények és korlátok elé állítva, mert ezektől bizonytalanná válhat, félelmei pedig aggodalmas lelkiismerethez vezethetnek. A konkrétabban vett lelkiismereti nevelés 4 és 8 éves kor között történik, amikor meg kell tanítani a gyermeket dönteni, választani az értékek között. Ekkor válik érzékennyé az értékekre, és elsősorban a szülők felfogása hat rá, azt követi, utánozza. A szülők felelőssége tehát erre az egyáltalán el nem hanyagolható területre is jelentősen kihat. Az iskolai évek alatt aztán az iskola, a nevelők, a kortárs csoport is elkezd jobban hatni a gyermekre, de ha jó alappal érkezik, akkor jobb eséllyel alakul ki benne egy jól működő lelkiismeret. Ha követ is bűnöket, de az az alapérzés kíséri, hogy a rossz el nem hallgatása mellett, akár még büntetések ellenére is, mégis szeretettel próbálják jó irányba terelni, akkor meg fogja tanulni, hogyan lehet értékes tagja az emberi társadalomnak. A fiatalkorban, a nagy döntések idején, amikor életállapot, hivatás, életmód mellett kell állást foglalni, már önálló elhatározás, személyes belátás kell, hogy vezesse az embert. Ekkor válhat egészen a sajátjává a felismerés, hogy a saját életét kell élnie, hogy a döntések súlyát viselnie kell, és el kell szakadni a szülők által nyújtott terelgetések biztonságától. 111
De a lelkiismeret nevelésének igazából ezzel nincs vége, hiszen az ember élete végéig újabb és újabb hatásoknak van kitéve, állandóan hatnak ránk a média világa, a család vezetésének nehézségei, a munkahely hétköznapjai, a különböző ideológiák. Figyelnie kell tehát az embernek és törekednie az éberségre, hogy valóban hű maradjon az igazi alapelvekhez, hogy hű maradjon Istennek a benne megszólaló hangjához. A felnőtt lelkiismerettel bíró ember szilárdan követi meggyőződését, ellen tud állni a divatos elméleteknek, nem enged a mindenkori korszellem kísértéseinek, hanem megvalósítja azokat az értékeket, melyek egy boldogabb, harmonikusabb élet felé segítik. Keresztényként ebben a legfontosabb forrás az Istennel való állandó kapcsolat. Aki figyel Isten szavára, aki mérlegeléseinél úgy keresi a választ, hogy közben azt kérdezi, mit tanácsolna most a mindeneket látó és fenntartó Isten, az csak jó irányba mehet. Ha az ember ebből indul ki, akkor kizárt, hogy bűnt követne el, hogy olyan döntéseket hozna, amit később megbánna. Ezért a lelkiismeret alakításában különösen figyelni kell a Szentírás tanítására, a benne megszólaló Istenre. A Biblia tévedhetetlenül tanítja mindazt, amit hit és erkölcs dolgában mond el. Aki Krisztus lelkületét, mindenkihez való szerető odafordulását tartja szem előtt, és teszi meg cselekvési mintának, az boldogan fog élni és a körülötte lévőket is nagyban segíti, hogy egy élhetőbb, emberséghez méltóbb világban lehessünk otthon.
112
A lelkiismeret csiszolásában szükségünk van példaképekre, erkölcsileg magas szinten álló, hiteles emberekre, a velük való beszélgetésekre. A nagy döntésekben mindig mellettünk álló Isten munkatársaiként segíthetnek a mindennapokban az alapelveket megfogalmazni. Az egyház élő hite a változó és fejlődő világban ugyancsak támaszul szolgál. Az egyházi Tanítóhivatal útmutatásai nem gyengíteni akarják az ember önállóságát. Éppen ellenkezőleg: a hivatalos dokumentumokban is megfogalmazott tanítás hosszú idő, több szaktudomány és sok teológus nagyon komolyan vett munkájának a gyümölcseként segítségünkre van, hogy az etikai problémák megoldásában ne legyünk reménytelenül magunkra hagyva, hogy ne tévedjünk el a sokszor zavaros eszmék között. Az egyházhoz hozzátartozik, hogy a hit védelme mellett a hit megélésének, vagyis az erkölcsnek a legfontosabb alapvetését is vigyáznia kell. Mindez nem emberi találmány, hanem egészen Krisztusra vezethető vissza, aki tanítását nem holt betűkben hagyta hátra, hanem egy élő közösségben. A katolikus egyházon belül tehát érvényes az az alapelv, hogy az egyéni lelkiismerettel szemben a Tanítóhivatalnak elsőbbsége van, amitől nem térhet el az ember. Aki az egyházi Tanítóhivatal útmutatásait követi, az nem járhat rossz úton – azzal a bizonyossággal élhet, hogy a Szentlélek által ihletett és vezetett egyház tanításának segítségével lelkiismerete tiszta, és ha ennek megfelelően cselekszik, nem követ el bűnt. 113
A II. Vatikáni Zsinat így ír erről: „A püspökök fő hivatalai közt kimagaslik az evangélium hirdetése. A püspökök ugyanis a hit hírnökei, akik új tanítványokat vezetnek el Krisztushoz; hiteles, azaz Krisztus tekintélyével bíró tanítók, akik a rájuk bízott népnek hirdetik a hitet, melyet el kell fogadni és az erkölcsi életre kell alkalmazni; a Szentlélek világosságával magyarázzák és termékennyé teszik a hitet, újat és régit hozva elő a kinyilatkoztatás kincseiből (vö. Mt 13,52); s éberen elhárítják a nyájat fenyegető tévedéseket (vö. 2Tim 4,1-4). A római pápával közösségben tanító püspököket mindenkinek úgy kell tisztelnie, mint az isteni és katolikus igazság tanúit; a hívőknek pedig egyet kell érteniük a nyilatkozattal, melyet hit és erkölcs dolgában püspökük Krisztus nevében terjeszt elő, és a lélek vallásos engedelmességével kell ragaszkodniuk hozzá. Az értelem és akarat e vallásos engedelmességét különös módon tanúsítani kell a római pápa Tanítóhivatala iránt, még akkor is, ha nem "ex cathedra" beszél; azaz tisztelettel el kell ismerni legfőbb Tanítóhivatalát, őszintén ragaszkodni kell tételeihez, az ő elgondolásának és akaratának megfelelően, ami az okmányok jellegéből, ugyanazon tanítás megismétléséből vagy a fogalmazás módjából ismerhető meg. Jóllehet az egyes püspökök külön-külön nem rendelkeznek a tévedhetetlenség isteni ajándékával, amikor szerte a földkerekségen közösségben vannak egymással és Péter utódával, és hit és erkölcs dolgairól tekintéllyel egy véglegesnek tekintett tételben megegyeznek, tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását. Ez még nyilvánvalóbb akkor, amikor Egyetemes Zsinatra 114
egybegyűlve az egész Egyház számára a hit és erkölcs tanítói és bírái, akiknek végzéseihez hívő engedelmességgel kell ragaszkodni. Ez a tévedhetetlenség, mellyel az isteni Megváltó Egyházát a hit és erkölcs tanításában föl akarta ruházni, az isteni kinyilatkoztatás szentül megőrzendő és hűségesen előadandó letéteményének körére terjed ki. A római pápa, a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a hitben (vö. Lk 22,32), hit vagy erkölcs kérdésében végérvényes tételt hirdet ki. Ezek a tanbeli döntések magából a pápából és nem az Egyház egyetértéséből fakadóan megmásíthatatlanok, mert a Szentlélek Szent Péter személyében megígért támogatásával terjesztette elő, és ezért nem szorulnak senki más jóváhagyására, és nem tűrnek más ítélőszékhez való fellebbezést. Ilyenkor ugyanis a római pápa nem mint magánszemély nyilvánít véleményt, hanem mint az egyetemes Egyház legfőbb tanítója, akiben egyedülálló módon van meg az Egyház tévedhetetlenségi karizmája, fejti ki vagy védi meg a katolikus hit tanítását. Az Egyháznak ígért tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is, amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb Tanítóhivatalt. Mindeme döntések sohasem maradhatnak az Egyház hozzájárulásának válasza nélkül ugyanannak a Szentléleknek működése következtében, mellyel Ő Krisztus egész nyáját őrzi és gyarapítja a hit egységében. Amikor pedig akár a római pápa, akár a püspökök testülete vele együtt meghatároz egy tételt, a kinyilatkoztatás alapján 115
terjeszti elő. Mivel pedig a kinyilatkoztatást írásban vagy a püspökök törvényes utódlása s elsősorban magának a római pápának gondoskodása révén hagyományként épségben adják tovább, és az igazság Lelkének világosságánál az Egyházban szentül őrzik és hűségesen tanítják, ezért mindenkinek csatlakoznia és igazodnia kell hozzá. Kellő föltárásán és helyes megfogalmazásán a római pápa és a püspökök megfelelő eszközökkel, nagy odaadással munkálkodnak, amint azt hivataluk és az ügy fontossága megkívánja, új, nyilvános kinyilatkoztatást pedig, mintha a hit isteni letéteményéhez tartoznék, nem fogadnak el”. GS 25 Egy másik dokumentum így egészíti ezt ki: „Az Egyház Tanítóhivatala nemcsak a hit, hanem attól elválaszthatatlanul az erkölcs területén is megnyilatkozik, mert feladata ’a hívők lelkiismerete számára kötelező érvényű (normatív) ítéletekkel megkülönböztetni azokat a cselekedeteket, melyek önmagukban megegyeznek a hit követelményeivel és előmozdítják a hit kifejezését az életben, azoktól, melyek ellenkezőleg benső rosszaságuk miatt nem egyeztethetők össze ezekkel a követelményekkel’ (AAS 81). Isten parancsolatait és Krisztus szeretetét hirdetvén az Egyház Tanítóhivatala a hívőknek konkrét és részleges parancsolatokat is tanít, s kéri őket, hogy lelkiismeretükben tekintsék azokat erkölcsileg kötelezőknek. Emellett jelentős felügyeletet is gyakorol azzal, hogy figyelmezteti a híveket esetleg burkolt tévedésekre is, olyan esetekben, amikor lelkiismeretük 116
nem jut el azoknak a helyes és igaz erkölcsi normáknak elismerésére, melyeket a Tanítóhivatal tanít”. VS 110 A Tanítóhivatal útmutatásai viszont nem terjednek, nem terjedhetnek ki minden egyes konkrét esetre. Sokkal inkább az általános tanítás tulajdonságait viselik magukon. Hihetetlen gyorsasággal változó világunkban a mindennapi helyzetek annyira különfélék, egyes helyzetek lehetnek annyira sajátosak, hogy mindenre „receptet” adni lehetetlen és nem is cél. Mindemellett az ember nagykorúságát, lelkiismeretének szabadságát is tiszteletben tartja az egyház. A tanításhoz való ragaszkodás mellett nyitottságról tesz tanúságot a Zsinat: „Sajátosan, bár nem kizárólag a világi hívekre tartoznak az evilági feladatok és tevékenységek. Amikor tehát akár egyenként, akár közösségben a világ polgáraiként munkálkodnak, ne csak az egyes szakterületek sajátos törvényeit tartsák tiszteletben, hanem igyekezzenek az adott területen igazi szakértelmet szerezni. Szívesen dolgozzanak együtt az azonos célokért fáradozókkal. Elismervén a hit követelményeit, erejével bátran legyenek találékonyak, s valósítsák meg kezdeményezéseiket. Az ő megfelelően kiművelt lelkiismeretükre tartozik a feladat, hogy az isteni törvény beleíródjék a földi város életébe. A papoktól pedig világosságot és erőt várjanak a világi hívek. Ne higgyék azonban, hogy lelkipásztoraik mindenhez értenek, és az összes fölmerülő, esetleg súlyos kérdésben azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak ajánlani, vagy hogy ez lenne a papok küldetése. Vállalják csak a világi hívők a maguk sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel 117
és engedelmesen figyelve a Tanítóhivatal eligazító szavaira. Többször előfordul, hogy a dolgok keresztény szemlélete bizonyos körülmények között egy meghatározott megoldást sugall. Más hívők viszont, amint ez gyakorta és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról. Ha a javasolt megoldásokat a felek önkéntelenül is kapcsolatba hozzák az evangélium tanításával, nem szabad elfelejteni, hogy ilyen esetekben senkinek sem szabad az Egyház tekintélyét kizárólag a maga véleményének támogatására lefoglalni. Mindig őszinte párbeszéd útján iparkodjanak magukat a másikkal megértetni, gyakorolva a kölcsönös szeretetet és elsősorban a közjóval törődve.” GS 43 A lényeg: aki utánajárt saját életét, szakmáját, hivatását illetően az egyház által tanított alapelveknek, az eleget tett a lelkiismeret elvárt képzése, nevelése szabályainak, és ha azokat követve cselekszik, akkor mind az isteni, mind az emberi törvények és kritériumok szerint helyes életet élhet.
KÉRDÉSEK 1. Miért van szükség a szociálpedagógiával foglalkozók életében különösen is a lelkiismerettel kapcsolatos fogalmak tisztázására? 2. Milyen képet használ a GS kezdetű dokumentum a lelkiismeretre? 3. Mit tanít Kant a lelkiismeretről? 118
4. Hogyan segít a pszichológia és a szociológia a lelkiismeret megértésében? 5. Milyen lehet a téves lelkiismeret? Melyiknek kell engedelmeskedni?
6., Hogyan jelenik meg az Ószövetségben a lelkiismeret? 7., Hogyan fejlődik az ember lelkiismerete? Mi lehet ebben a pedagógus szerepe? 8., Kell-e képezni a lelkiismeretet? Hogyan? 9., Az egyházi Tanítóhivatal megvonja az ember szabadságát, amikor törvényeket és normákat állít elé. Hogyan érvel az állítás ellen? 10., Mit jelent az, hogy a lelkiismeret lehet leküzdhetően téves? Mit kell tenni vele? Követendő-e az iránymutatása?
119
GYAKORLATI ETIKA Az etika fontos alapfogalmainak nagy részét tárgyaltuk eddig. A következőkben azokkal a területekkel foglalkozunk, illetve szintén azok egy részével, melyek az életben és különösen a szociálpedagógus életében fontosak, és etikai kérdéseket vetnek fel. Alapok nélkül semmit nem lehet sikeresen felépíteni. Az erkölcsösség alapjai azért lényegesek, mert minden egyes konkrét esetet az emberi élet sokszínűsége és változatossága miatt nem lehet tárgyalni. Akinek jó alapjai vannak, az mindig vissza tud nyúlni ezekhez és a mindennapok forgatagában nem marad támasz nélkül. De embernek nem elegendő csak a nagy alapelveket ismerni, azokat tettekre is kell váltani a hétköznapokban. Krisztus tanításán állva az egyház kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a kimondott jó, a kimondott erkölcsiség nem elég, a cselekedetben is meglátszó jó viszont az Isten akarata szerint van. A világ és a tudományok előre haladásával sok olyan téma merült fel, melyek korábban nem is léteztek, ezekre is választ kell adni. A részterületek elmélyülése olyan speciális módon is kidolgozott etikát kíván, amit az egyén pusztán saját erejére és lehetőségeire támaszkodva nem lenne képes felismerni. Ezért fontos a gyakorlati etika, az alapelvek lefordítása.
120
A CSALÁD A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA A mindennapok speciális témái közül az első a család. A család a legalapvetőbb közösség. Az ember, az emberség forrása, hiszen biológiailag és lelkileg is életében az indulás, az első évek különös jelentőséggel bírnak. A szociálpedagógus gyakran szembesül azokkal a problémákkal és örömökkel is, melyek a családból indulnak ki, a család életét érintik. Ezért a legalapvetőbb igazságokat, erkölcsi tudnivalókat érdemes ismerni. Az embernek és méltóságának a legmegfelelőbb kiindulópont a szerető családban való kiteljesedés. Az emberről alkotott felfogás középpontjában az a kinyilatkoztatásból nyert igazság áll, hogy Isten az embert saját képére és hasonlóságára alkotta. Az Isten pedig Szentháromság, vagyis egy közösség, az Atya, Fiú és Szentlélek szeretetközössége. Az ember is akkor él igazán boldogan, ha egy szerető családban élhet és nevelkedhet fel. Az ember egyrészt individuum, egyedülálló, hiszen személyként csak egy van belőle, megismételhetetlen csoda. De elszigetelten, egyedül nem teljes az élete, rá van utalva másokra, a közösségre. A Szentírás ezt is megemlíti, hiszen az ember teremtésekor maga a teremtő Isten mondja ki: „Nem jó az embernek egyedül lennie.” (Ter 2,18) Az élőlények közül egyik sincs annyira ráutalva a gondoskodásra, mint az ember, aki megszületve annyira
121
esendő, hogy gyakorlatilag ifjúkoráig nevelni, vezetni kell nagy felelősséggel. Az erkölcsösség egyik záloga, hogy az ember képes legyen a szeretetre. Ezt az alapvető képességet a családban, a szülők szeretetét megtapasztalva lehet a legjobban elsajátítani. A II. Vatikáni Zsinat így fogalmaz: „A személy, valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével.” (GS 47) A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Boldogabb családokért!” című körlevele hasonlóan írja meg mindezt: „A család olyan személyes kapcsolatrendszert kínál fel tagjainak, amely lehetővé teszi önmegvalósításukat, életük személyes kibontakoztatását. A család maga a kommunikáció: a kölcsönösség, a bizalom, a felelősségvállalás, a leleményes problémamegoldás elsajátításának legdöntőbb helye. A család alapozza meg a gyermek helyes önbecsülését, önszeretetét, nevel rá az önismeretre és az önfegyelemre. Az ember számára olyan minőségű (például fenyegető vagy befogadó) lesz a világ, amilyennek a családi szocializáció során megismerte, s annyi boldogulási lehetőséget lát benne a maga számára, amennyit a családja megengedett neki. Az elsődleges szocializáció révén szerzett tapasztalat nem megváltoztathatatlan ugyan, de igen mélyen gyökerezik bennünk. Többnyire csak különleges esetekben lehetséges 122
az emberek "újraszocializációja", a világhoz való viszonyuk és világképük radikális megváltozása. A családban uralkodó szeretet egyszerre irányítja tagjainak életét, ösztönzi a szülőket a gyermekvállalásra, erősíti az összetartozás érzését. Megerősíti és jutalmazza az egymás iránti hűséget és a gyermekgondozás eredményét: az utódok viszontszeretete jutalmazza meg a szülőket önfeláldozásukért.”59 Ezért az emberi közösségek, a társadalom megújítása a család megújításával kezdődik, hiszen a történelemben több példa is mutatja, hogy a családi élet széthullása mélyreható változásokat hoz az egész emberi közösség számára. Gyakran hallunk a mai világban a család válságáról. A válások óriási száma olyan adat, ami valóban elgondolkodtató. Ma minden második házasság hivatalosan is kimondott válással végződik. Ha ehhez még hozzávesszük a nehezen élhető házasságokat, melyekben mindennaposak a veszekedések; a hivatalos válással fel nem bontott házasságban, de gyakorlatilag külön élőket; illetve azokat, akik csak élettársi kapcsolatban éltek, és ezért nem dokumentálható kapcsolatuk tönkre menetele – akkor az összes házasság vagy párkapcsolat 75%-a bomlik fel. Pedig a közvélemény kutatások szerint az emberek nagy része mai napig a boldog élet kulcsaként értékeli a jó családi életet. Valahol a szíve mélyén mindenkibe beleültette Isten a vágyat, hogy családban teljesedjen ki, de 59 Boldogabb családokért!,
Budapest 1999, 55. 123
a megvalósítás gyakran mégsem sikerül. Ebben a következetlenségben talán az érhető tetten, hogy bár vágynának sokan a boldog családi életre és a gyermekek nevelésére, de tenni érte, készülni rá tudatosan, már csak lényegesen kevesebb embernek jut eszébe. Márpedig magától nem fog jól működni a családi élet, felelősséget visel az ember, hogy minden tőle telhetőt megtegyen érte. A családok gyengülését az emberek gondolkodásában és a társadalomban lezajlott változások is elősegítik. A függetlenségre törekvés és ezzel a szabadság téves értelmezése, az egy szülős családok szaporodása, az élettársi kapcsolatok elterjedése, mind olyan jelek, melyek ebbe az irányba mutatnak. Az egyik oldalon tehát erős vágy és magasra értékelés, a másik oldalon válság és nehezen élhető élet – a családokkal, a családi életre neveléssel rendkívül fontos foglalkozni. Akik tehetnek érte és tudnak segíteni ennek a kettősségnek a feloldásában, legyenek pedagógusok, papok, szociális munkások, azoknak ezt minden rendelkezésre álló eszközzel és jól megalapozott tudással meg kell tenniük. A fiatalok nevelésében érdemes figyelni az életnek erre a területére is. Az életben ugyanis mindenért meg kell dolgozni. Semmi nem hullik magától az ölünkbe, és mindennek nagyobb értéke van, ha teszünk is érte valamit. A mai világban egészen természetes, hogy sokat kell tanulni ahhoz, hogy jó szakmánk vagy hivatásunk legyen. Az általános iskola után jönnek a boldog gimnazista évek, 124
utána egyetem és gyakorlat – 17-18 év tanulás után kapunk diplomát vagy szakmát a kezünkbe, ami többékevésbé arról árulkodik, hogy valamihez talán értünk egy kicsit. Ezután kezdődhet a munka, a sok tudás bizonyítása. Közben számtalan, az érdeklődési köreinket talán nem is érintő tárgyat is megtanulunk. Ahhoz, hogy valaki autót vezethessen, szintén sokat kell tanulnia. Elmélet, vizsgák, gyakorlat – több hét után kaphat egy plasztik lapot, ami arra jogosítja fel, hogy közlekedjen a forgalomban. Annyi mindent megtanulunk, mert hisszük, hogy csak így lehet haladni az életben. Közben, ha megkérdezzük az embereket, akkor a magyarok döntő hányada – minden rossz társadalmi folyamat ellenére – még ma is azt állítja, hogy az igazán jól sikerült élet titka a harmonikus családi életben rejlik. Fontos a szakma és a hivatás – de ha nincs mögöttünk békés otthon, ha nem élhetünk boldog családi életet, akkor a lényegről maradunk le. Sokat lehet hallani arról, hogy aki családban él, aki gyereket nevel az mentális és biológiai szempontból is egészségesebb lesz. Két fontos és igaz témát említettem meg – és a kettő között komoly ellentmondás feszül: a legfontosabb a családi élet, és mégsem tanítják az emberek többségének. Néhányan így gondolkoznak: Majd csak lesz valahogy, hiszen a régiek sem tanulták az iskolában, hogy micsoda érték a család, hogy hogyan kell párt választani, milyen helye van a gyermeknek a családban, hogyan kell a káros szenvedélyektől megóvni a fiatalokat, lehet-e köze a hitnek a házassághoz, vagy, hogy hogyan kell megélni a 125
szexualitást. Az iskolában talán kevés szó esett ezekről a dolgokról, de a világ egészen más volt. A nagycsalád nevelő ereje gyökeresen más volt, a szülők és nagyszülők tekintélye sok elhajlást nem engedett meg, az egyház tanítása szinte kézenfekvő volt, a kevesebbel való megelégedettség egy lassabb, emberibb életvitelt tett lehetővé. Manapság már a fiatalok is rohannak, leterheltek, a média hihetetlen mértékű negatív és erkölcstelen üzenetet ömleszt főleg ezeken a területeken, az egyház szavát kevesen fogadják el. Ezért kell a fiatalokat abban is nagyon segíteni, hogy jó családban akarjanak élni, mert ez nem fog magától megvalósulni, és egyáltalán nem szerencse kérdése, ahogy azt sokan szeretnék elhitetni. Az iskola igazi feladata kettős: tanít és nevel. Megtanít sok mindent, amire szükség van az életben, ami alakítja az ember gondolkodását, ami segít, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak az itt tanulók. Közben minden pillanatban nevel is, hiszen mindezt olyan körülmények, feltételek és lelkület segítségével teszi, melyek eredményeképpen nem csak nagy tudású, hanem szilárd tartású, lelkiismeretes emberek válhatnak a társadalom és az egyház hasznos tagjává. Minden ember értékek, értékrendszerek szerint él. Számos olyan érték van, amelyet leghatékonyabban a család közvetíthet. Az alkalmazkodás, a kölcsönös tisztelet, a toleranciára való készség. A családi életre nevelés igazi és első helye is a család. „Az első könyv, amit a gyermek olvas, a szülők élete.” Az iskolai nevelésben ezt kellene kiegészíteni a családok és a fiatalok segítése érdekében. 126
Hiszen mindannyian átérezzük a felelősséget, hogy az életnek ezen a területén sem szabad magukra hagyni a gyermekeket, el kell mondani, hogy lehetséges a boldog családban való élet, és ahogy mindent, úgy ezt is egy kicsit lehet és kell tanulni. Ha egy előttünk álló feladatra a magunk erejéhez képest jól felkészülünk, figyelembe véve mindazt, amit az adott témával kapcsolatban tudni lehet; ha emellett a jó cél eléréséért kitartóan imádkozunk, akkor jó eséllyel lehetünk részesei annak az örömnek és boldogságnak, amit a „sziklára épített” családok sugároznak a világba. Sokan hiányolják, nem látják ezeket a családokat, pedig léteznek, vannak sokan, csak csendesek. Nincs hír-értékük, élik a maguk hálás és boldog hétköznapjaikat. Az iskolának azért is nagy szerepe van ebben a munkában, mert éppen abban az időszakban van jelen a fiatalok életében, amikor a legfontosabb döntések az élet alakításával kapcsolatban kezdenek kialakulni. Ha itt hitelesen és jól felkészült módon beszélnek nekik arról, hogy hogyan kell felkészülni a családi életre, akkor hátha sikerül elkerülni azt a rengeteg hibát és buktatót, ami ezen az úton előfordulhat. Családban élni egy sajátos életállapot. Erről sok mindent lehet tudni, de csak az ösztönökre bízni, hogy mindent helyesen „mondjanak” el, az túl nagy elvárás. A család kötelességekkel és különleges feladatokkal jár, amiket ismerni kell. A szélesebb tudás a jobb döntések meghozatalában támaszt nyújt. Az egyház a családról szóló tanítással tulajdonképpen azt a két évezredes tudást, azt a 127
sok családot állítja elénk példaképként, akik már jól megélték ezt. Az összegyűjtött tapasztalatot meg nem ismerni, a jó lehetőség elszalasztását jelenti. Nem akar jogtalanul beleszólni az egyház az emberek életébe, hanem segíteni szeretne támpontot adni. Mindezt azért, hogy ha egy ilyenfajta nevelésben is részt vesz a következő generáció, akkor remélhetőleg már komolyabban veszik az életnek ezt a nagyon fontos részét, és már sokkal felkészültebben vághatnak neki.
A CSALÁD LÉNYEGE Az ember lelki egészsége, kiegyensúlyozottsága szempontjából alapvető fontosságú, hogy része legyen közösségeknek. A család az a legalapvetőbb közösség, ahol az erre való fogékonyságot a legnagyobb valószínűséggel megtanulhatja az ember. A család egyik alapvető funkciója ez, hogy stabil, kölcsönös biztonságot jelentő érzelmi, kapcsolati hálót biztosít.60 Ez a funkció a társadalom számára is rendkívül fontos, ugyanis érdeke, hogy a család jól működjön, hiszen a nagyobb, családon túli közösségek is csak akkor tudnak létezni, ha az embernek megvan az érzelmi háttérvilága, ha úgymond otthon minden rendben van. 60 PESCHKE,
Karl-Heinz, Spezielle Moraltheologie, 604kk. 128
A családok belső összetartó ereje viszont sokat gyengült a világban lezajlott folyamatok eredményeképpen – mindenki máshol (iskola, munkahely) tölti idejének nagy részét a nap folyamán. A nők illetve az anyák munkába állása sok energiát kivisz a családon kívülre. A férfiak is az életnívó elérése és megtartása érdekében mindig több munkát vállalnak, ami szintén időt, energiát vesz el a családtól, és azt is eredményezi, hogy rendkívül sok családon kívüli kapcsolatban vesz részt mindenki. Mindez a család érzelmi erejének teljes kiüresedéséhez vezethet. A család ezen funkciója egyre kevésbé tud a maga teljességében megvalósulni. A család a szülők és gyermekek közössége, melynek célja és feladata a szülők egymás iránti szeretetének megélése, a gyermekeknek való életadás, illetve a családtagok szükségleteinek kielégítése. A gazdasági funkcióból a termelés szinte teljesen kikerült a családból, de a fogyasztás megvalósulása illetve jelentősége megmaradt.61 A család gazdasági egységként gondoskodik tagjainak ellátásáról az étkezés, a megfelelő ruházat és lakás biztosításával. A család minden bevétellel rendelkező tagjának hozzá kell járulnia a költségekhez, közösen kell a terheket viselni. Mivel a család anyagi helyzete a 61 HÖFFNER,
Joseph, Kereszténytársadalmi tanítás, Budapest 2002, 102kk. 129
bevételektől függ, ezért az államnak is kötelessége olyan kereseti lehetőségeket adni, melyek a család életét segítik. Az adózás rendszerének alakításával, a gyermekek után járó kiegészítő jövedelmekkel, a lakástámogatásokkal előre lehet lendíteni a családok életét. A család gazdasági helyzete viszont nem csak kizárólag a bevételektől függ. Meg kell tanulni, hogyan lehet felelősséggel a pénzzel bánni, hogyan kell azt beosztani. A takarékosság és a gondoskodás olyan erények, melyekben fejlődhet az ember. Ha egy család a szülők vagy a gyerekek felelőtlen pénzszórása miatt kerül nehéz helyzetbe, akkor másodlagos szegénységről beszélünk. A család a még, vagy időlegesen, vagy már önellátásra képtelenek (kisgyermekek, betegek, idősek) gondozásának, ellátásának legtermészetesebb helye. Ezt a család képes a legegyszerűbben elvégezni, mert a család közel van a gondozásra, ellátásra szorulóhoz fizikai és mentális, érzelmi értelemben is, ugyanis akit szeretünk, azt szívesebben, odafigyelőbben gondozzuk és ő is kevésbé érzi magát kiszolgáltatottnak. A rászorulók gondozása-ellátása általában a család szokásos tevékenységeinek kisebb-nagyobb átalakításával megoldható. Az ellátáshoz a családi keretben az alapfeltételek általában adva vannak, míg intézményes ellátás esetén ezeket az alapfeltételeket is meg kell teremteni. A társadalmi változások következtében a családtól sok feladat átkerült intézményes keretek közé, ami negatívum, 130
hiszen erősítette, az összetartást szolgálta a gyermekek és a betegek ellátása. Ahogy a lelkiismeretről szóló részben láttuk, a család közvetíti és egyben alakítja a kulturális értékeket, hagyományokat, így a véleményformálódás egyik elsődleges tere. Az egyén számára nem csak az a fontos, hogy hozzájusson a számára szükséges információkhoz, hanem hogy legyen egy olyan vonatkoztatási kerete, amely értékrendszerének segítségével segít szelektálni és értelmezni a manapság különösen sokfelől érkező információmennyiséget. Ezek kiválogatása, értelmezése egyéni feladat, de a család kialakítja azokat a lehetőségeket, alapelveket, amelyek segítségével a feladat elvégezhető, másrészt segít a feldolgozásban. Mindez feltételezi a családon belüli állandó információáramlást, ami sok időt és együttlétet igényel. Modern világunkban viszont egyre csökken a családok együtt töltött ideje, míg a feldolgozandó információk mennyisége rohamosan nő, aminek az a következménye, hogy az egyén a családon belül is magára marad információival. Pedig a barátság, a beszélgetés, a játék, a pihenés, az öröm és fájdalom megtapasztalásának elsődleges helye a legalapvetőbb közösség, a család lenne. A valakihez tartozás és a védettség érzése máshol nem pótolható módon a családban valósulhat meg a legteljesebb módon. A szellemi-kulturális funkciónak ezt a részét a család egyre hiányosabban képes megvalósítani, ami egyrészt kár, mert sok bizonytalanságot szül, másrészt
131
észre kell venni az iskolában, az egyházban azokat a lehetőségeket, amikor segíthetünk, vagy segítenünk kell. Az ember szellemi és erkölcsi fejlődése döntően a családban megtapasztalt neveléstől függ. Ebben a körben tanulja meg a gyermek az első ismereteket a világról. Itt tapasztalhatja meg a kölcsönös szeretet önzetlenségét. Az ember életében a legfontosabb erények a felebarát szeretete és az igazságosság, illetve például az engedelmesség, amit a segítőkészség, a másik tisztelete követ – mind-mind olyan értékek, amiket elsősorban a családban lehet és kell megtanulni. A család szocializációs funkciója szintén pótolhatatlan. Az ember itt tanulja meg azokat az értékeket, normákat és szabályokat, amelyek birtokában a társadalomnak megfelelően tud élni. Ebben a folyamatban a családnak kitüntetett szerepe van: itt alakulnak ki azok a fő értékek, melyek a későbbi életben megszabják cselekvéseink fő irányát, mint pl. a más emberekhez való viszony alakításának képessége. Az ember úgynevezett szerepkészlete is itt alakul ki, hiszen a családban tanulja meg a gyermek, hogy mit jelent férfinek és nőnek, férjnek és feleségnek lenni – ezért óvja az egyház a családot az olyan elhajlásoktól (egyneműek házassága), melyek alapvetően veszélyeztetik ezeket az értékeket. A nevelés és a szocializáció természetesen nem egyirányú történés. A gyermek nevelése a szülőket is alakítja, hiszen újra és újra meg kell tanulniuk, hogy mit jelent türelmesnek, toleránsnak lenni illetve felelősséget vállalni 132
a rájuk bízottakra. Ki kell hozniuk magukból a legjobbat, hogy boldog családot tudhassanak maguk körül. Bár a világban sok változás történt ezen a téren is, hiszen az időbeosztás változása és a nevelés iskolába való téves átkerülése látható; azért nagyon fontos tudni, hogy sok olyan érték van, amelynek közvetítésére külső közegek, intézmények nem alkalmasak. A tolerancia készséget, az alkalmazkodást, a szülők és gyermekek kölcsönös tiszteletét, az egyenlő esélyek biztosítását minden ember számára nem lehet könyvekből és tanároktól elsajátítani – bár a tanárok sokat tehetnek, ha már így alakult a szerepük és feladatuk.
A családokat összetartó erők mára nagyon meggyöngültek, ezért sokak szemében úgy tűnik, hogy nem is lehet megvalósítani a boldog házasság és család eszményét. A mai kor embere szinte immunissá vált a szétbomló családok hírére, az ezeket követő tragédiákra. A fiatalok nagy része is szinte kezdetben katapultál, amikor a házasság elavultságára hivatkozva inkább az együttélés más formáit választják, vagy a magány és az élvezetek önzésébe menekülnek. A házasságról alkotott téves képek, a hozzá fűzött túlzott és hibás elvárások (a másik megváltoztatásával, az otthonról való elkerüléssel, a konfliktusmentes élettel kapcsolatban) mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokak szemében már nem az élet egyértelmű állapota. Fontosabb a kötetlenség és az önállóság, mint az
133
áldozatkészség és a lemondás.62 A kép sajnos akkor lesz teljes, ha az okok között megemlítjük a kényelem túlzott szeretetét, a konfliktusmegoldásra való képtelenséget, a beszélgetés kultúrájának sivárságát, a kommunikációs csatornák elszemélytelenedését. A média szerepe sem elhanyagolható, a benne megjelenő szabadosság, a szinte példaként feltüntetett hűtlenség, a problémákra válással reagálás sokat árt a házasságnak és a családnak. A házasság és a család nem elavult intézmények, nem lettek értéktelenné, csak a mai ember és a világ változott sokat. Azt sem kellene elhallgatni, hogy ma is vannak jó házasságok és boldog családok. Csak ezeknek nincs hírértéke, kevésbé jelennek meg az emberek előtt. Pedig igazi küldetés lenne vonzóvá tenni ezt az életformát, beszélni arról, hogy egyáltalán nem lehetetlen boldog házasságban és harmonikus családban élni. A keresztény házasságban, az Isten kegyelmével is felvértezett kapcsolatokban élők felelőssége is nagy, hogy a nehézségeken is könnyebb úrrá lenni, ha mindezt nem pusztán a saját erőnkre támaszkodva akarjuk megtenni. A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A férfi és nő kapcsolata az élet minden területén való együttgondolkodást kíván. Jelenti ez a lakás, az ellátás, a test és lélek minden örömének és nehézségének 62 GRUBER, H.-G.,
Christliche Ehe in moderner Gesellschaft, Darmstadt 1995, 40. 134
közösségét. A biztonság és nyugalom, amit a tudat adhat, hogy a másik felelősnek érzi magát a család kibontakozásáért, sok gondtól megóvja az embert. Közösen kell tervezni a jövőt, figyelembe kell venni egymás vágyait és kétségeit, nyitottnak kell lenni a másik gondolkodására, belátva, hogy bizonyos szempontból mindenki egyoldalúan látja a világot. Időt kell szánni egymásra, hogy legyen esély megismerni a másik gondolatvilágát, gondjait és örömeit. Persze reálisan kell látni a házasságot, vagyis nem szabad figyelmen kívül hagyni benne a vitákat, a széthúzást, a feszültségeket. 63 Ezekben sokan csak a rosszat veszik észre, pedig éppen a kapcsolat elevenségét támasztják alá, azt, hogy két felnőtt ember a saját gondolkodásának megfelelően, néha egymástól eltérően törekszik a harmóniára. Ahol ez teljesen hiányzik, az lehet az éretlenség vagy az elnyomottság jele és így nem egészen pozitív dolog. A mélypontokon is kitartó szeretet, a megbocsátásban és a kibékülésben való növekedés olyan tapasztalattá lehet, melynek megtartó ereje óriási. A házasok kötelesek a család minden tagjának a jólétét megteremteni. A férfi kereső munkája az emberiség történelmében egy meg nem kérdőjelezhető fogalom. Régebben egyértelmű volt a szerepek megoszlása a munka téren: a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig a háztartás vezetéséről és gyerekek neveléséről gondoskodott. Mára ez lényegesen megváltozott: a nők munkahelyeken való 63 Vö.: RÖMELT,
Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür, Regensburg 1997, 124. 135
foglalkoztatottsága is egyértelművé vált a család bevételeinek emelése érdekében. Közrejátszik a gépek megjelenése és tökéletesedése a háztartásokban, a kész és félkész ételek megjelenése stb. A nők képzettsége is egyre magasabb, ami egyre több hivatás és foglalkozás felé nyitottá teszi őket. A gyermeknevelés intézményesítése mára már abban is sokat segít, hogy a munka világába visszatérő nők az emberiség gazdagításában egyre nagyobb részt vállaljanak. Ezzel együtt a házimunka nagy része még mindig rájuk vár, így leterheltségük gyakran a családok ingatagságához is hozzájárul, illetve viták forrása lehet a családon belül. Ha kötelességekről van szó, akkor a férfiak szerepét az otthoni munkában talán jobban ki kell emelni manapság. A kötelességek között ki kell emelni a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat. Természetesen az anyáknak különleges képességük és adottságuk van a gyermekek neveléséhez, hiszen olyan szimbiózisban élnek, amit nem lehet megtanulni és teljesen megérteni sem. Ez viszont nem jelentheti az apák kizárását a gyermeknevelésből. Ők azok ugyanis, akik „harmadikként” a gyermeket bevezetik a társadalomba, a közösségi életbe. A férfi világhoz való hozzáállása, sajátos gondolkodása, szerepe, szigora szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez. Mindezt belevinni a nevelésbe a férfiak joga és kötelessége is. A házastársi szeretet a férj és feleség közötti szoros kapcsolatban különösen is kifejeződik. A házasoknak kölcsönös joguk és kötelességük is van ezt illetően, de mindig a másik fél méltóságát megtartva, figyelembe véve. 136
Az egymásra hangolódás, a szexualitásban megtapasztalható harmónia olyan biztonságot és kiegyensúlyozottságot ad, ami mind a házasok, mind a gyermekek java miatt nem elhanyagolható, nem csak egyszerűen egy kiegészítő jó, pláne nem szükséges rossz. A sokakban még ma is kísértő szexuál-pesszimizmus nem egyeztethető össze a kereszténység józan és mára jól kidolgozott tanításával a testiség értékéről.
SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK A szülők felelőssége egészen kézenfekvő és abból a tényből indul ki, hogy ők adnak életet a gyermeknek és, hogy a megszülető gyermek teljesen képtelen segítség nélkül élni. Viszont a gyermekről való gondoskodás kötelességéből a szülők számára jogok is következnek. Pszichikai és lelki fölényük miatt személyes tekintélyük van a gyermek fölött, mely minden más intézményes tekintélyt megelőz, annál az oknál fogva, hogy ők vannak hozzá legközelebb mindenféle értelemben. Az egyház és az állam ezeket a jogokat és kötelességeket a törvények és a szokások alapján állapítja meg és ismeri el. A kötelességek közül az első a szülőség felelősségteljes elfogadása. Ezzel összefügg, hogy szülőknek „csak akkor szabad gyermeket nemzeniük, ha megalapozott reményük van arra, hogy emberhez méltóan tudják nevelni és
137
felnevelni”.64 Ez azt is jelenti, hogy nem ajándékozhatják több gyermeknek az életet, mint amennyit el tudnak látni. Nagyon vigyázni kell ennek az alapelvnek a megélésével, hiszen ezt nem szabad a kényelemre való felhívásként értelmezni. A másik hiba az ismert gondolat, hogy csak egy vagy két gyermeket vállalunk, mert annak mindent meg akarunk adni. Ez a többnyire materialista hozzáállás nem veszi figyelembe, hogy a gyermeknek nem csak anyagi javakra van szüksége, sőt fejlődése szempontjából sokat árthat neki, ha mindent meg fog kapni és semmiért nem kell megküzdenie. A megszületett gyermekkel kapcsolatban mindkét szülőnek ugyanazok a kötelességei. Ha a gyermek házasságon kívül születik, akkor az apának ugyanúgy feladata a gyermek neveltetéséről és anyagi biztonságáról gondoskodni, mint ha házasságban született volna meg. Amikor egy család nem képes a gyermeket felnevelni, és kellően megalapozott ok van rá, akkor rábízhatja a gyermek nevelését egy olyan párra, akik adopció után képesek megadni neki, amire szüksége van. Akik vállalják, hogy így gyermeket neveljenek, a keresztény felebaráti szeretet egyik legnagyobb tettét viszik véghez. Nem beszélve arról, hogy a gyermektelen házaspárok életét milyen mértékben gazdagíthatja egy örökbefogadott gyermek.
64 MOLINSKI,
W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, 1967,
1037. 138
A szülők nagy kötelessége, amit normál esetben nem kell elmondani, hiszen teljesen egyértelmű érzés, hogy szeressék gyermeküket. A szeretetben, a védettség és bizalom légkörében felnövő gyermek képes az életben magabiztosan és kiegyensúlyozottan élni, ez az első és leglényegesebb, amit meg kell kapnia. A szülők nélkül maradt gyermekek számára ezt biztosítani, ezt megadni olyan szolgálat, amit minden rendelkezésünkre álló eszközzel meg kell tennünk. Ahogy azt már láttuk a szülőknek fontos feladata a gyermek vezetése, számára az értékek és normák közvetítése. A gyermeknek szüksége van a korlátokra és rendreutasításra. Ennek módja viszont nem lehet a jogosulatlan fegyelmezés. Ennek eredményessége is vitatott, hiszen gyakran többet ér a pozitív bátorítás, mint az állandó kritika. A jogosulatlan és agresszív testi fegyelmezés, a verés pedig egészen elítélendő, hiszen inkább vált ki ellenállást mindenféle tekintély ellen, mint jobbulást. Emellett súlyosan sérti a gyermek jogait, hiszen az emberi méltóság őt is megilleti. A szülőknek az is feladatuk, hogy a nevelési elveik következetesek legyenek. Ha a gyermek amiatt aggódik, hogy tettét szülei az adott pillanatban éppen milyennek fogják ítélni, hiszen felfogásuk gyakran változik, akkor állandó bizonytalanságban lesz. Hasonló a helyzet, ha a két szülő között feszül állandó ellentét a fontos alapelvek tekintetében, vagyis ha egyikük túlságosan engedékeny a másik pedig túl szigorú, a gyermek nem képes választani, hogy kinek az útmutatását kövesse. 139
A gyermekkel szembeni kötelességek közé tartozik az egészségük óvása is. Az előzőekben említést nyert, hogy a dohányzás, a kábítószerek és az alkohol milyen kárt okozhat a fejlődő gyermek szervezetében. Azok a kismamák, akik erről nem akarnak tudomást venni, vétenek gyermekük egészsége ellen, nem teljesítik szülői feladatukat. A megfogant életet óvni kell a káros hatásoktól, a megerőltetéstől, a kismamával szembeni erőszakosság a gyermek ellen való vétség is. A gyermek érdeke azt is megkívánja, hogy szülei együtt neveljék, hogy ne váljanak el, hiszen végtelenül sok lelki problémát és egzisztenciális válságot lehetne elkerülni a házasságban, egymást elfogadó szülők által övezett életben. Az apa és az anya szilárd kapcsolata adja meg leginkább azt a légkört, amiben a gyermek harmonikusan felnőhet, a társadalom hasznos tagjává válhat. A legnagyobb és egyben legnehezebb kötelessége a szülőknek a gyermek nevelése. „A szülőket, mivel életet adtak gyermekeiknek, terheli a nevelés súlyos kötelessége, és ezért el kell ismerni, hogy ők az első és legfontosabb nevelők. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha hiányzik, alig pótolható. A szülőknek ugyanis az Isten és az emberek iránti szeretet és jóság olyan családi légkörét kell megteremteniük, mely a gyermekek egész, személyes és közösségi nevelésének kedvez.” (GE 3) Az első években a gyermek lelkének és életben való megállásának alapjai eldőlnek. A családban élheti meg a gyermek azt az ősbizalmat, ami lehetővé teszi, hogy értékelje és elfogadja önmagát, illetve, hogy szeretettel és bizalommal tudjon fordulni mások felé. Ebben az időben, amikor a gyermek 140
még talán nem is nagyon reagál környezetére, már végtelenül sok hibát lehet elkövetni, ha nem tapasztalja meg az elfogadottságot, a szeretetet. Az erkölcsi nevelés, az értékek átadása és megértetése olyan folyamat, mely különösen sok figyelmet és fáradságot követel. A szülőknek kötelességük felelősségteljes, az Isten hívására is nyitott és az élet nagy kérdéseiben tájékozott gyermekeket nevelni, akik önálló döntéseket hoznak majd, és képesek lesznek a saját lábukra állni. A jó és rossz közötti különbséget nem lehet csak felnőtt korban megtanulni, akinek gyermekkorában elmagyarázták és elé élték, hogy a jót tenni és a rosszat kerülni kell, az jobb eséllyel eleget is tud majd tenni az alapvető erkölcsi követelményeknek, egyszerűen jobb ember lesz. Ezt lehetővé tenni a legszebb feladat, ami nagy komolyságot igényel. Hasonlóan fontos a munka szeretetére megtanítani a gyermeket, hogy ne a társadalmi ellátórendszertől várja el az életéhez szükséges bevételeket, hanem tisztességes munkával akarja azt megkeresni. A családban megtapasztalt minta a pályaválasztásra és a munkavégzés becsületességére is hatással van. A kényelem, a materializmus és a kifejezett egyházellenesség következménye, hogy a szülők manapság nem tartják fontosnak a gyermekek vallásos nevelését. A „majd ha ő maga fontosnak tartja, megtanulja” mondat elvileg az élet egyéb területein is használható lenne, de az ezt hangoztatók ki sem látszanak a különórák, zenei 141
foglalkozások és a sportrendezvények tömegéből. Nagyon fontos dolog nyelveket tanulni, zenélni, sportolni és ezt el kell kezdeni időben, akkor is, ha a gyereknek nincs kedve hozzá. Az Isten megismerése miért lenne más kategória? Aki gyermekének megadja az igaz Istenben (tehát nem a hamis istenképek haragvó, követelő, büntető Istenében) való hitet, az olyan kapaszkodót ad utódainak, ami soha el nem múlik, aki akkor is segíteni fog és támaszt ad, amikor a szülő ezt már nem teheti meg. Ezt a biztos, maradandó segítséget meg nem adni nagy felelőtlenség. Az a gyermek, aki szüleivel rendszeresen imádkozik és templomba jár, aki kicsi korától hall a Szentírás üzenetéből, az jelentősen kisebb eséllyel lesz a szenvedélyek foglya, vagy durva lelkű, agresszív ember. A gyermekek szellemi fejlődése is elsősorban a szülők feladata. Aki nem járatja iskolába gyermekét és így nem teszi neki lehetővé a legalapvetőbb ismeretek elsajátítását, az a társadalom szemében is bűnt követ el, melynek jogos büntetése akár a gyermek elvétele is lehet. A gyermek nevelése nem csak kötelessége, hanem joga is a szülőknek. Dönthetnek a nevelés módjáról, és ezt a jogot semmilyen családon kívüli erő vagy intézmény nem veheti el, kivéve nagyon szélsőséges esetben, ha a gyermek alapvető java ezt megköveteli. Ide tartozik a szülők joga, hogy olyan világnézetű iskolát válasszanak szabadon gyermekük számára, amelyik saját gondolkodásuknak megfelel. Joguk van arra is, hogy az iskolában is kapjon gyermekük vallásos nevelést. 142
A szülőknek joguk van igénybe venni az állam segítségét65, hogy gyermekük nevelésének költségeit meg tudják teremteni illetve, hogy egyáltalán támogatást kapjanak a megélhetéshez, hogy ne maradjanak le azok mögött, akik ezt a munkát nem vállalják fel. Természetesen az ezzel kapcsolatos visszaélések nem fogadhatók el, az ezen jogukat túlságosan hangoztatók a kötelességek terén néha közel sem ilyen következetesek. A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI A szülők jogainak viszont vannak határai66. A gyermekek érdeke, a közjó néha határt szab tekintélyüknek. A gyermek nem tulajdona a szülőnek, nem tehet vele bármit. Keresztényként természetesen hozzátesszük, hogy Isten ajándékaként fogadva őket egészen másként értelmezhetjük a velük való viszonyt is. A szülők jogai a gyermek felnőtté válásával jelentősen csökkennek, az életükbe való beleszólás sok békétlenség és rossz családi viszony okozója. Ha a gyermekkor éveiben harmonikus kapcsolat alakul ki a családon belül, akkor nem kell tartani a felnőtté válástól. Akkor a szülő elmondhatja jól megalapozott véleményét és tanácsait, a gyermek pedig meghallgatja azt, és nem veszi jogosulatlan irányításnak a segítőkész tanácsot. A vallásos nevelés nagy kötelesség, de a gyermek szabadságát ezen a téren is figyelembe kell venni. Ahogy 65 Családjogi
Charta, Róma 1980, §9. 620k.
66 Vö.: PESCHKE,
143
láttuk az élő istenkapcsolat felépítése a személyes példán keresztül kötelesség. De a felnőtt emberre bármilyen vallással kapcsolatos meggyőződést ráerőltetni nem szabad. A nevelés és oktatás minden feladatát a szülők nem képesek ellátni. Mai világunkban olyan sokrétű tudásra van szükség a mindennapi élethez, hogy ennek elsajátítására csak intézményeken keresztül van lehetőség. A szülők nem dönthetnek úgy, hogy ők nem akarják mindezt gyermeküknek megadni. Az iskolakötelességet minden állam komolyan veszi, hiszen a társadalmi felemelkedés igazi záloga a minél magasabb képzésben való részvétel, az emberi kultúra alapos megismerése. A tanároknak és a nevelőknek kötelessége a gyermekeket az általánosan elfogadott normák szerint vezetni, ami néha korlát a szülők felé. A szülőknek nincs joguk az intézményes nevelés elveibe beleszólniuk, ha az egyébként a gyermek javával összhangban van. Azokban az esetekben, amikor a szülők a gyermeküknek rossz osztályzatot adó vagy a gyermek magatartását kifogásoló nevelőt veréssel fenyegetik vagy akár a tettlegességig is eljutnak – súlyos igazságtalanságot és jogtalanságot követnek el. Kevésbé kriminális esetekben sem buzdíthatják gyermeküket az intézményes rend áthágására, sokkal inkább támogatniuk kell a nevelők törekvéseit, hogy értékes gyermekeket nevelhessenek.
144
KÉRDÉSEK 1. Mi a család szerepe az ember életében?, Milyen példákkal igazolhatjuk ezt? 2. Fontosnak tartják-e a mai emberek a családot? Milyen ellentmondások merülnek fel ezzel kapcsolatban? 3. Milyen funkciói vannak a családnak? 4. Milyen jogai és kötelességei vannak a házasoknak? 5. Milyen jogai és kötelességei vannak a szülőknek? 6. Milyen határai vannak a szülői jogoknak?
145
ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN A szociálpedagógiát használók életük, munkájuk során többször is szembesülnek az egészséggel és betegséggel kapcsolatos kérdésekkel. Az alapelvek tisztán látása tehát lényegbevágó. A köznyelvben az egészség leginkább a betegségtől való mentességet jelenti. Pedig az „egész-ség” az egész ember jólétét jelentené, annak lelki, pszichés összetevőivel. Hiszen a lelki problémákkal küzdő ember nem egész, egyik nagyon fontos része igenis szenved. Egy viszonylag gyengébb testtel bíró ember, akinek a lelke és a szelleme rendben van és azt képes mások szolgálatába állítani és hasznossá válni – közelebb van az emberi egészség eszményéhez, mint akinek kicsattanó testi egészsége van, de a lelke nem szabad. Egy még szélesebb értelmezés szerint az ember szociális rendezettsége is hozzátartozik az egészséghez.
Az egészség fontosságát mindannyian megtapasztaljuk, az ember életében különböző módokon, de előbb-utóbb előtérbe kerül. A hétköznapi tapasztalatok is emellett szólnak, a nyelv sok mindent elárul. „Fő az egészség” – minél többet él az ember, annál inkább egyetért ezzel a közhelyszerű kijelentéssel. Születés- és névnapok alkalmával, az évek kezdetén a legtöbb jókívánság a jó egészség körül forog. A közvélemény-kutatások is alátámasztják, hogy az egészség értéke az emberek szemében a legnagyobb rangot foglalja el. A leküzdött 146
betegségek után az emberek arról a tapasztalatról számolnak be, hogy a betegség több olyan értéket, amit előtte nagyon fontosnak tartottak, viszonylagossá tett. Ezek a példák jól illusztrálják, hogy az ember értékrendjében az egészségnek nagy értéke van. Ezt az állítást és a belőle következő konzekvenciákat tárgyaljuk ebben a részben. Az első következmény, hogy az ember viszonylag nagy gondot fordít az egészségére. Nem mindenki él ennek megfelelően, ezért a viszonylagosság. Mindez az ember vitális és egzisztenciális ösztönében gyökerezik. Két ösztön felel ezért különösen is: az önfenntartás és boldogságra törekvés ösztöne. A betegség veszélyezteti az ember boldogságát és életét. Ezért az etikának, mely az embert helyezi középpontba különösen is figyelnie kell az egészségről való gondoskodásra. Az etika ezzel kapcsolatban az ember önmagával szemben való kötelezettségeiről beszél. Olyan kötelességekről van szó, melyeknek társadalmi dimenziója is van, hiszen nem izolált egyénként élünk a világban s így felelősek vagyunk a körülöttünk élőkért és az egész világért. A testi élet és az egészség olyan javak, melyeket Isten az emberre bízott. Normál esetben senki nem hanyagolja el az egészségét, Szent Pál találóan fogalmaz: „Saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja és gondozza azt” (Ef 5,29). Az egyén mindenesetre különös felelősséggel tartozik az egészségéért, természetesen, amennyire rajta múlik, amennyiben nem kell olyan betegségekkel megküzdenie, melyek energiái nagy részét elveszik. Ez az elsődleges 147
felelősség két okból fontos. Először is, a szabadság, ahogy láttuk az erkölcsiség érvényességének feltétele. Az ember, ha nem is mindent, de sokat tehet szabadon azért, hogy egészségét megőrizze. Hasonlóan sokat tesz szabadon az emberek nagy része azért, hogy egészsége tönkremenjen. Másodsorban minden lehetséges problémát a lehető legalacsonyabb szinten kell megoldani, az egyház tanításában is érvényes szubszidiaritásnak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy nem lehet mástól vagy egy magasabb rendű közösségtől elvárni, hogy gondoskodjon rólunk. Természetesen nagyobb gond esetén kötelessége például a társadalomnak gondoskodni a szükséget szenvedőről – legyen az beteg, fogyatékos vagy egyszerűen csak eszköztelen –, de egyébként nem szabad belefolynia minden áron az egyén és a kisebb közösség dolgaiba, nem veheti el kompetenciájukat. A modern pszichológia bebizonyította, hogy a lélek és a szellem sérülései az ember testi egészségét milyen mértékben befolyásolja. A pszichoszomatikus kölcsönhatások meglétét nem lehet kétségbe vonni. Számtalan betegség létezik, melyek oka pszichológiai eredetű. A szervi betegségek gyógyítása is többször a lélek egyensúlyba hozásával, az ember belső hozzáállásának megerősítésével kezdődik. Az ember tehát a saját és a rábízottak pszichikai egészségéért is felelősséget visel. Az ember mindig is látott egy bizonyos összefüggést a betegség és a bűnök között. Talán túlságosan is leegyszerűsítve és igazságtalanul, de az Isten büntetését látta benne az Ószövetség embere. Az evangéliumok 148
elbeszéléseiben különös jelentősége van azoknak a gyógyításoknak, melyekben Krisztus először a lelket gyógyította meg, megbocsátva a bűnöket, és csak ezután következett a test megszabadítása a betegségtől. A mai orvostudomány mintha ezt támasztaná alá, amikor azt mondja, hogy a lélek gyógyítása nélkül nem képzelhető el az ember testének hatékony orvoslása. A biológiai élet nem minden, ugyanakkor nem lehet elhanyagolni, hiszen olyan keretet, lehetőséget biztosít, amiben emberhez méltóan lehet élni. A magyarokra különösen is jellemző, hogy nem megfelelő életmódjuk miatt sokan megrövidítik életüket. A testi egészségért való felelősséget, az erre való nevelést és a példamutatást sokkal komolyabban kellene venni, például a következő területeken. Az első téma az étkezés. Az élet fenntartásához az embernek szüksége van megfelelő mennyiségű és minőségű étel és ital felvételére. Az elegendő étel bevitelének kötelességét a Teremtő azzal akarta biztosítani, hogy egy öröm-élményt kapcsolt hozzá. Ezt átélni semmi esetre sem bűn, amíg az evés és ivás az étkezés céljának van alárendelve. De ha csak ezt tartja maga előtt célként és csak a gyönyör kedvéért eszik és iszik, akkor könnyen ellentmond az egészséges táplálkozás követelményeinek is. Ami az élet fenntartását szolgálja étel és ital formájában, azt helyesnek kell tekinteni, ami ezzel ellenkezik, az helytelen.
149
A mértékletesség erényét valósítja meg, aki be tudja határolni, hogy mire van igazán szüksége az önfenntartáshoz. Aki mértéktelenül többet eszik és iszik, veszélyeztetve ezzel egészségét, az vétkezik, ugyanúgy, mint aki nem veszi magához azt a mennyiséget, amire testének szüksége lenne. Aki egészséget károsító ételt és italt fogyaszt, az tulajdonképpen a „ne ölj” parancs ellen vét, hiszen lassan tékozolja el Istentől kapott lehetőségét a boldog, teljes életre. Ha valaki Istenhez közeledését böjttel, bármilyen étel megtagadásával akarja kifejezni, akkor természetesen nem ezen megítélés alá esik, hiszen egy nagyobb célnak rendeli alá alapvető szükségleteit. Az öltözködés megóvja az embert az időjárás viszontagságaitól és fontos kulturális célokat is betölt. Amíg megmarad ebben a funkciójában, addig jó helyen is van, amikor már viszont a divat kényszere hat és a hiúság lesz a vezérelv, még az egészség árán is, akkor etikailag már nem lehet jónak értékelni. Persze a másik véglet is bűn: az elhanyagolt, minden higiéniát nélkülöző ruházat visszatetszést vált ki, és tulajdonképpen azok semmibevételét jelenti, akik az ember környezetében élnek. A segítés szándékával felhívni erre a figyelmet egyáltalán nem egyszerű feladat, de az esetleg ránk bízottak emberi méltósága mégis megköveteli. Pihenésre van szükségünk ahhoz, hogy az átlagos mindennapokban leadott erőinket újra helyreállítsuk. Az ember természetéből mindenképpen következik, hogy bűnt követ el önmaga ellen, ha nem biztosítja, nem adja
150
meg magának azt a mennyiséget és minőséget a pihenésben, amire szüksége lenne. A művészetekkel való foglalkozás vagy a természet szemlélése olyan örömöt adhat, amire szüksége van az embernek a munka, a fáradság után. A játékokban az ember megfeledkezik magáról, és egy másik világban érezheti magát, ezek is alkalmasak arra, hogy erőt gyűjtsön magának. Az aktív pihenés részeként nagy szerepe van az életben a sportnak. A világ változásai miatt, manapság nem kell erőt kifejteni, fáradni azért, hogy hozzájussunk a mindennapokhoz szükséges élelemhez, vagy, hogy megvédjük magunkat. A hiányzó mozgásra viszont szüksége van izmainkon kívül az egész testnek. A modern ember sok betegsége megelőzhető lenne tudatosan tervezett mozgással. A magas koleszterinszint, a cukorbetegség, a szívinfarktus kockázata jelentősen csökken, ha nem marad ki az ember életéből a sport. Mindenkinek erkölcsi felelőssége megtalálni a módját, hogy a mozgás milyen formáját választja ahhoz, hogy testi egészségét kiegyensúlyozottságát, így is megőrizze, ápolja. Ezen kívül a sportban olyan erényeket gyakorol az ember, mint az együttdolgozás, szolidaritás, bizalom, mások elfogadása, fair játék stb. Természetesen az életnek ezen a terén is a mértéktartást meg kell tanulni. A más területeken az emberre eső kötelességek elhanyagolása – pl. családra szánt idő – nem fogadható el a sportbeli aktivitás miatt. A túl nagy mértékben jelen lévő pénz és más érdekek megfosztják a sportot attól a jó céltól, ami 151
egyébként benne lenne. A doppingszerek használata mára olyan irányba vitte el a sportot, ami erkölcsileg elítélendő, hiszen a segítségükkel elért eredmények hazugságon alapulnak, igazságtalanok. De az ember önmagának is árthat ezekkel a szerekkel, hiszen nem új energiát termelnek, hanem a fáradtság érzését nyomják el, és így a test teljes kimerüléséhez vezethetnek. Betegségben sokan vétenek épségük ellen azzal, hogy nem tartják be az orvosi előírásokat vagy egészen önmaguk erejére és tudására akarnak csak támaszkodni. Az orvostudomány vívmányai segítséget nyújthatnak, hogy minél hamarabb visszatérhessünk az élet rendes medrébe, ezzel a lehetőséggel nem élni felelőtlenség. A környezetében élőkkel szemben tiszteletlenséget és gondatlanságot tanúsít, aki fertőző betegségét tovább adja vagy elhanyagolja a védőoltásokat, szűréseket. Az egészséget megőrizni nem mindig egyszerű, sok fáradsággal jár, de még mindig sokkalta egyszerűbb, mint visszaszerezni, gyógyítani.
AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA67 Az élénkítő szerek (alkoholos italok, dohány, kávé, tea) mértékkel fogyasztva a felnőtt, érett ember egészségét, kikapcsolódását szolgálják. Önmagukban nem rosszak, csak akkor válnak azzá, ha nem jól használják őket. Esetükben az evésnél is sokkal fontosabb kötelesség a mérték megtartása, hiszen könnyen vezethetnek függőséghez és az egészség tartós rombolásához. 67 Vö.: Peschke,
Spezielle Moraltheologie, 274. 152
Különösen ki kell emelni a dohányzás és még jobban az alkohol szerepét. A dohányzás káros hatásainak következtében milliók veszítik el életüket – messze többen, mint autóbalesetben, vagy más súlyos betegségben. A legnagyobb kárt a fejlődő fiatalok szervezetében teszi, hiszen gátolja a tüdő egészséges fejlődését. Ma már nem lehet vitatni, hiszen sokféle módon nyert bizonyítást, hogy akár a passzív dohányzás is milyen károkat okoz az ember szervezetében, és megvonja a nemdohányzóktól a jó levegőhöz való jogot. Mivel ezáltal mások egészségét is veszélyezteti a dohányos, ezért erkölcsi felelőssége nem áll meg önmagánál. Egy kismama a gyermekének visszafordíthatatlan károkat okoz, hiszen általában kisebb súllyal születik meg és a testi-lelki fejlődésben is lemarad. Aki gyermekét később is kiteszi a dohányfüst okozta veszélyeknek, az felelőtlenül bánik vele, kárt okozva neki. Ehhez egy szülőnek sincs joga! A közhelyeken való tiltást nem csak az esetleges szankciók miatti félelem, hanem sokkal inkább a másokért érzett felelősség miatt kell betartani. A nevelésben vagy példamutatásban lehetőséget kapó emberek függősége a rájuk bízottak szemében sokszor erkölcsileg romboló lehet, jó ezt szem előtt tartani például tanárként. Az alkoholos italokkal való visszaélés még súlyosabb gondokat okoz világunkban. A nagy mennyiséget fogyasztók agya, mája, emésztőrendszere, szíve nem bírja hosszú ideig a mérgezést. De nem csak testi károkat okoz, hanem a növekvő agresszió, az akaratgyengeség, az érzelemvilág eldurvulása révén a lelket is tönkreteszi. Ha 153
lehet, még ettől is súlyosabb a családokban, a lelkekben okozott kár. A közlekedési és munkahelyi balesetek nagy része is az alkoholnak „köszönhető”. A rendszeresen alkoholt ivó kismamák megvonják gyermeküktől az egészséges élethez és fejlődéshez való jogot. Gyakran születnek testi fogyatékossággal vagy szellemi-lelki zavarral, de később is instabil lesz a lelkiviláguk, hiszen a családi békétlenség vagy az agresszió kíséri életüket. Az alkoholisták gyermekei olyan emberek, akiktől elrabolták a gyermekkorukat. 68 Fontos tehát nagyon felhívni a figyelmet az alkohol felelősséggel és mértékkel való fogyasztására, de az is lényeges, hogy az alkoholt nem elég csak pusztán tiltani. Ha elmagyarázzuk, hogy mire való és mi az a mennyiség, ami fogyasztható belőle, akkor valószínűleg több eredményt érhetünk el, főleg, ha ezt személyes példánkkal is alá tudjuk támasztani. Nagyon lényeges, hogy alkoholistává nem egyik pillanatról a másikra lesz az ember. Ha valakin azt látjuk, hogy a függőség felé tartó úton elindult, akkor minél hamarabb segíteni kell rajta, vissza kell téríteni az alkohollal bánás helyes módja felé, meg kell védeni a lecsúszástól. Az alkoholistákkal foglalkozóknak nagyon körültekintőnek kell lenniük, amikor segíteni akarnak. Semmi esetre sem megoldás a megbántás, a lenézés, a megvetés. Ebben is példa lehet számukra Krisztus, aki bár a bűnöket mindig nevén nevezte és elítélte – de a bűnöst, az embert mindig meghagyta méltóságában, mindig szerette. Ezt a 68 Peschke,
Spezielle Moraltheologie, 275. 154
művészetet megtanulva, intézményes segítséget is igénybe véve sikerülhet az alkoholizmusban szenvedőket jobb útra vezetni. Az emberi személy méltósága többek azt is jelenti, hogy soha nem adhatjuk fel a reményt és nem mondhatjuk azt senkire, hogy ő már úgysem fog megváltozni. Nem tudhatjuk, hogy mi rejlik az ember legmélyén. Ha nem adunk esélyt a jobbulásra, akkor biztosan semmi nem fog történni. A krisztusi pedagógiának megfelelően senkit ne skatulyázzunk be életvitele miatt, észre kell venni és meg kell szólítani a benne lévő jót, az isteni szikrát. A drogok elterjedése, egészséget károsító hatása mára egészen hihetetlen méreteket öltött. Olyan kémiai anyagokról van szó, melyek az agyban hallucinációt, eufóriát okoznak. Egészséget károsító hatásuk a szív- és érrendszer valamint az agy tönkretételében jelentkezik, de a drogok tisztaságát érintő visszaélések és a túladagolás miatt sokan veszítik el életüket. A függőség kialakulása és a drogok magas árának következtében elkövetett bűnözésből származó károk egyre elviselhetetlenebb terheket ró a társadalomra. Dohányzásból és alkoholból létezik az a mennyiség, ami nem káros, amivel lehet kulturáltan és erkölcsösen élni – a kábítószerekről viszont nem mondható el ugyanez. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki csak kis mennyiségben is, de elkezd élni a drogokkal, az nem tud határt szabni vágyának és csak rendkívüli erőfeszítés árán térhet vissza az élet normális keretei közé. Nagyon fontos, hogy az első 155
lépéseket se tegye meg felé az ember. Aki mégis ezt teszi, az nagy veszélynek teszi ki egészségét és így súlyos bűnt követ el. Az ismert veszélyek ellenére a függőségek széles körben elterjedtek a mai világban. Az okok között vannak egészen egyszerűek is, hiszen néhányan csak az élvezetet keresik, illetve főleg fiatalokra jellemző, hogy nem akarnak kilógni a sorból, vagy éppen kalandra vágynak. A pszichés okokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a bizonytalanságérzés, a megfelelési kényszer, az életkörülmények rendezetlensége (családi gondok, munkanélküliség) nagy szerepet játszhatnak benne. Aki nem tanul meg küzdeni, kudarcot elviselni, hanem mindent készen megkap, az könnyen esik a drogok áldozatául, ha nem tud feldolgozni egy problémát. Mindezt már gyermekkorban meg kell tanulni, a pedagógia és a pedagógus szerepe fontos ebben a folyamatban, vagyis a megelőzésben. A szenvedélyfüggők között gyakoriak bizonyos karaktervonások: „A krónikus alkoholisták és az erős narkotikus kábítószerek rabjai között mindenekelőtt olyan embereket találunk, akik soha nem jutottak el a személyes önállóság és érettség szintjére, szexuális téren csalódásokat szenvedtek el vagy soha nem voltak képesek igazi személyes kapcsolatokat kiépíteni másokkal. Ezért keresik „boldogságukat” az alkohol vagy a kábítószer álomvilágában.”69
69 B. Häring,
Heilender Dienst. Ethische Probleme der modernen Medizin, Mainz 1972, 163. 156
A céltalanság, az élet értelmetlenségének érzése sokakat űz a kábítószerek felé. Az uralkodó világról alkotott képben az anyagi javaknak, a sikernek túl nagy szerepe van. Ha hiányoznak az igazi ideálok, akkor a nagy kényelem közepette az éltető nagy célok sem láthatóak és ezt az űrt ki kell tölteni valamivel. A keresztény emberek felelőssége megmutatni, hogy a mi életfelfogásunk értelmesebb, boldogabb életet tesz lehetővé. A keresztény ember a kudarcot is másképp viseli, hiszen Krisztus halálára Istennek volt válasza: a feltámadás, mely olyan reményt ad, ami segít az élet útvesztőiben. A függőségből való kiutat tehát az egész élet és annak értelmének újragondolásával érdemes kezdeni. A családtagoknak is át kell gondolniuk, hogy mit lehetne másképpen tenni, hogy a családon belüli viszonyok rendeződjenek, és a problémák megoldódhassanak. A kábítószerfüggőkkel foglalkozók hasonló alapelvek segítségével sokat lendíthetnek azokon, akik szabadságuk korlátozottsága miatt nem, vagy csak nagyon nehezen képesek elszakadni függőségük tárgyától. Aki ezt a munkát vagy szolgálatot végzi nehéz és dicséretre méltó feladatot vállal, s ha mindezt nem a saját erejére támaszkodva, hanem Isten segítségét kérve teszi, akkor áldozatvállalásának gyümölcse sem fog elmaradni. KÉRDÉSEK 1. Mennyire fontos az emberek gondolkodásában az egészség?
157
2. Milyen területeken kell komolyan venni a testi egészségért való felelősséget? 3. Milyen módokon lehet ártani egészségünknek? 4. Milyen módon tenne a drogok elterjedése ellen? 5. Hogyan kell az alkoholisták felé közelednünk?
158
GYÓGYÍTÁS
A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET
SZERINT AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE Az etika iránti érdeklődés újbóli megerősödésének egyik oka az, hogy az emberek komoly veszélyeknek vannak kitéve a modern technika, vagy például a modern orvosi beavatkozások által.
Ma már Istennek hála sokkal nagyobb tudással rendelkezünk ezen a téren, mint a régebbi időkben. Ez a többlet azonban veszélyes manipulációra is csábíthat. A tapasztalat azt mutatja, hogy az embert élete folyamán sok mindenre ráveszik, akár embertelen dolgokra is. Van azonban egy belső hang, egy igény ennek a tudásnak az ellenőrzésére, a humánum és az emberek szolgálatába állítására. Egy teológus kolléga – aki főleg az orvosi etikával foglalkozik – mondta egyszer, hogy a modern orvostudomány mentette meg a morálteológiát. Ezzel pedig arra gondolt, hogy a modern orvostudomány veszélyeivel, lehetőségeivel felkeltette és megerősítette az igényt, a morálteológia útmutatásaira, a biztos alapokra és a korrektúrára. Ha az orvosi beavatkozások vagy egyáltalán a technika segítségével lehetővé váló beavatkozások növekvő veszélyeivel foglalkozunk (egészen az ABC fegyverekig), akkor felismerjük, hogy ezeknek a veszélyességét bizonyos emberek, csoportok, államok adják. Mindenekelőtt az emberellenes érzület az, 159
amire figyelni kell. Az érzés egyébként már azoknál az orvosoknál is megvolt, akik a hippokratészi esküt követték. Ez jelenik meg az orvosok számára adott, az első pillantásra paradox rendelkezésben, hogy tudniillik a gyógyíthatatlanokkal, és a haldoklókkal nem kellene foglalkozni. Egy hasonló, rendelkezés szerint, az orvosoknak nincs tennivalójuk ott, ahol nem lehet gyógyítani, a mindig veszélyben lévő tekintélyük megőrzésének érdekében. Természetesen egy ember élete és méltósága végtelenül nagy érték, és soha nem lehet arányban egy orvos tekintélyével. A modern etika szemére gyakran vetik, hogy túl sokat foglalkoznak az emberi cselekvés és viselkedés normáival és irányelveivel, de keveset magával az érzülettel. Ezért kell az etikai megfogalmazást ezzel az oldallal kiegészíteni. Az etika egy szisztematikusan megalapozott, az értelmes emberi élet ötletétől vezetett kijelentés a helyes cselekvésről, a különböző érzések figyelembe vételével, a megfelelő intézményekre és struktúrákra irányulva. Eszerint a szemlélet szerint egyre inkább előtérbe kerülnek az orvostudományban is a folyamatosan növekvő lehetőségek és tudás. Mint évtizedekkel ezelőtt, ma is - az olykor hevesen folyó - béketárgyalások joggal hangsúlyozzák, hogy az emberekre és az emberiségre leselkedő veszélyek lényeges részei a borzasztó fegyverek borzasztó kezekben. Így az orvosi etikában a technika és a tudomány által adott lehetőségek helyes és elfogadhatatlan használatával, az ezekkel kapcsolatos érzületekkel és felelőségekkel kell foglalkozni. 160
Itt kell kitérni egy manapság fontos jelenségre, aminek a kezdetét az előző fejezetben ismertük meg. Az egészség jelentősége mindig is nagy volt az ember értékrendjében, de modern világunkban mintha az egészség eltúlzásával, abszolúttá válásával állnánk szemben. Ha az egészség, teljesítmény, fiatalság és ehhez hasonlók abszolúttá válnak, akkor ez más értékek megkérdőjelezését is magával vonzza. Fontos az egészség, de nem abszolút. Mert ha azzá lenne, akkor rögtön felmerül a kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik nem egészségesek, és akár soha nem is lehetnek már azzá. A gyengébb emberek burkolt veszélyeztetése lenne ez a gondolat. Így például a súlyosan sérült emberek, akik különleges ápolásra szorulnak, könnyen az „értéktelen élettel bíró” kategóriába esnének, akik számára igazi jócselekedetet követ el az, aki a kegyes halál által megszabadítja szenvedéseitől. Mai világunkra nagyon jellemző, hogy egyik oldalról az orvostudomány egészségért folytatott, hihetetlen energiát és pénzt követelő harca, másik oldalról a gyógyíthatatlan betegek és „fölösleges” emberek eltávolítása – tulajdonképpen ugyanannak a medálnak a két oldala, mégpedig a pusztán evilági életnek és az egészség abszolúttá tételének. A beteg, ápolásra szoruló ember, aki nem, vagy csak nehezen tud visszatérni a társadalom fogyasztói rétegébe – botrány a mai nagyzási mániában szenvedő, egy fájdalommentes életet szem előtt tartó világban. Ehhez hasonló a megfogant, de még nem fogyasztó élet sorsa sokak szemében.
161
162
AZ
ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY
MÉLTÓSÁGÁNAK TÜKRÉBEN
Az élet kezdetének meghatározása sok gondot okoz az abortusz etikai következményeinél éppúgy, mint a mesterséges megtermékenyítéssel illetve az embrionális őssejtkutatással kapcsolatban. Ezt orvosilag és teológiailag többféleképpen magyarázzák, és eltérő módon adnak megoldásokat. Ezért fontos a lehetséges megoldásokat megismernünk, hiszen ez lehet az alapja az életről alkotott felfogásunknak. Ebből következik az is, hogy védenünk kell-e és milyen mértékben a keletkező életet. Megfontolandó a következő gondolat: „Az élet kezdetének meghatározása kevés gondot okoz akkor, ha a gyermeket várják, vagy legalábbis elfogadják. Ilyenkor mindenki szívesen elfogadja a kézenfekvő, biológiai meghatározást: amikor a spermium és a petesejt egyesül, amikor a megtermékenyítés megtörténik. Nincs ok arra, hogy másik időpont után nézzünk.”70 Teljesen más a helyzet, ha a gyermeket nem várják, vagy ha a megtermékenyítés egyáltalán nem ebből a célból történik. Az első és legfontosabb kérdés tehát az emrionális őssejtkutatás kapcsán az emberi embriók embersége, személy volta, emberi méltósága, hiszen a beavatkozás, az őssejtek kiemelése miatt a tudomány jelenlegi állása 70 GAIZLER,
Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997,
73. 163
mellett az embriók elpusztulnak – bár a kutatások ennek elkerülésének érdekében nagy erőkkel folynak, többkevesebb sikerrel. Mert mi is tulajdonképpen a megtermékenyített petesejt, a korai embrió? Három lehetőség nyer megemlítést a bioetikai vitákban: személy, emberi élőlény, emberi sejtek halmaza. Az utóbbit talán már kezdetben kizárhatjuk, hiszen nagyon jelentős különbség van az emberi ivarsejtek és a korai embrió között. Mert az embriónak adott a potenciál, nem csak a lehetőség értelmében, hanem a kapacitás értelmében is, hogy emberré legyen, ha a fejlődés az intenciónak megfelelően sikerül, vagyis ha nem tesznek, illetve ha nem halasztanak el valamit direkt módon ellene.71 Sokan nagyon egyszerűen rövidre zárják a problémát és azt mondják, hogy az embriótól meg kell tagadni ember voltát, azt hogy individuum és akkor már nincs is gond, lehet vele kísérletezni. Anne McLaren pl. ezt írja: „Az embrió nem létezik a megtermékenyítés utáni első két hétben”.72 Valamit mégis kell mondani, ezért találták ki a pre-embrió fogalmát, mintha nem is emberről, hanem egy elő-emberi lényről lenne szó. Angliában ezt a kijelentést
71 Vö.
ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 37-77. 72 McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320 (1986) 570. 164
azzal finomította a Warnock Bizottság,73 hogy az első két hétben is emberi személyről kell beszélnünk, de az értéke kisebb, mint a felhasználása által várható előnyök, és ezért felhasználását javasolták. Ez mára odáig fajult, hogy nem emberi embrióról, hanem csak egy sejtcsomóról van szó, aminek nem jár ki a méltóság. A pre-embrió fogalom természetesen sokaknak jó, de tudományosan 74 semmiképpen sem megalapozott. Itt kell megemlítenünk egy elméletet, melynek lényege, hogy a megtermékenyített petesejt, a differenciálódás előtti embrió még nem indivíduum, így a személy egyik lényegi ismérvét nélkülözi.75 A beágyazódás előtt ugyanis még osztódhat az embrió, vagyis nem egyed, mert ha az lenne, akkor a részei külön-külön nem lennének életképesek. Továbbá ekkor még lehetséges az ikresedés és a sejtek mindegyike magában hordja a teljes egyeddé fejlődés lehetőségét. Vagyis nem beszélhetük individuumról, mindössze arról van szó, hogy ez a „célirányosan egyesült sejtcsomó” 76 a közös emberi természetet már birtokolja és kifejlődhet belőle egy bizonyos emberi lény, de az emberlét teljességét még nem 73 Angliában az
embriókon való kísérletezés lehetőségeivel foglalkozó az államelnök által kinevezett bizottság. 74 McEVOY, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333 (1988) 293k. 75 SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4 (2000) …? 76 SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in Mérleg 1 (1997) 19. 165
foglalja magában. Az elmélet képviselői szerint az emberi természetnek kijáró tisztelet mellett az ilyen „képződményből” származó sejtek felhasználhatók őssejtnyerés céljára, hiszen itt nem emberi személyen történő kísérletekről van szó, hanem általános emberi természetünkön, s ezért erkölcsileg igazolható. A genetikai értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen. Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés kezdete után kb. egy héttel következik be. Ha viszont az elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló emberi egyediség jelzésének – mivel a sejtek totipotenciája megszűntét jelentik –, akkor az individualitás csak a megtermékenyülés után három héttel jelenik meg.77 Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a nagyon komoly és alapos orvosi ismeretekkel – melyek ugyanakkor nem minden esetben igazoltak 78 – is alátámasztott elmélet térnyerése valószínűleg kevés garanciát tudna adni arra vonatkozólag, hogy az első két-három hétben a beágyazódást gátló tablettákat ne lehessen elfogadni, 77 SHANNON, T.
A. – WOLTER, A. B., „A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2 (2001) 165-190. 78 A tételek ellentmondásaira és cáfolatára mutat rá SERRA, A. – COLOMBO, R., „A humánembrió identitásának és státuszának kérdése természettudományos szempontból”, in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest 2001, 130196, különösen 165-175. 166
illetve hogy a megfogant magzatot ne lehetne minden gondolkodás nélkül abortív eljárások segítségével elpusztítani. Márpedig a két problémát, az őssejtekét és az abortuszét ebben a kontextusban egymástól nehezen lehet elválasztani. Továbbá az is igaz, hogy ha nem vetődne fel az abortusz és a humánembriókon folytatott kísérletek jogossága, akkor „senki sem vonná kétségbe azt, ami a genetika és az embriológia számára biztos ismeret, vagyis, hogy a megtermékenyítés pillanatától és az első sejt vagy zigóta megjelenésétől kezdve egy individuumal van dolgunk, amely saját struktúrával rendelkezik, és megkülönböztethető attól az anyai szervezettől, amelytől függ”.79 Ha az embrió egy emberi élőlény, vagyis a species homo-ról van szó, és a kromoszómák száma alapján a biológiai meghatározás érvényes, akkor továbbgondolkodásra vagyunk késztetve, hogy megáll-e gondolkodásunk ezen a szinten, vagy lényegesen tovább kell mennünk, és egy morális státuszról is kell beszélnünk. Ha így van, akkor individuális jogokkal rendelkezik, és ez kizárja megsemmisítését és veszélyeztetését is. Viszont mégsem elégedhetünk meg azzal, hogy az embriót, mint egy különös figyelmet és tiszteletet érdemlő biológiai anyagot 79 COTTIER,
G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994, 213k., idézi MELINA, L., „A humánembrió státuszának megítélésével kapcsolatos ismeretelméleti kérdések”, in Correa – Sgreccia, A humánembrió identitása és jogállása (38. lábj.), 95. 167
szemléljük, hanem a morálteológusok és filozófusok gondolatmenetét követve, az emberi fajhoz tartozás már önmagában különös védelemre teszi méltóvá az embriót.80 Valószínűleg ez a legvitatottabb és legnehezebben megoldható kérdés, mindenekelőtt talán az első 14 napon belüli embriók esetében. 81 Három jellegzetes irányzat különböztethető meg a kérdés megválaszolásakor. Az első, a konzervatív irányzat, az embriót már kezdettől fogva, a megtermékenyült petesejt pillanatától védelemre méltónak ítéli, mert a reális potencialitással rendelkezik, hogy személlyé fejlődjön, és mert a további fejlődés folyamán nem lehet olyan éles határvonalat találni. A zigóta éppen olyan ember, mint bármelyikünk, elpusztítása tehát éppen olyan bűn, mint egy ember megölése. A katolikus egyház hivatalos dokumentumai ezt az álláspontot tartják. A második álláspont, a liberális, alacsonyabbra teszi a védelem szintjét, mert a személy-létbe való átmenetet folyamatosnak és fokozatosnak tartja, melynek kiindulópontja természetesen az emberré válás első lépésében van, és így egyébként meg is illeti a védelem, viszont ez nem abszolút értelemben érvényes, vagyis elképzelhető egy mérlegelés, és adott esetben egy 80 MIETH,
Was wollen wir können? (29. lábj.), 242. K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.), Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen Ethik, Freiburg-Wien 2003, 47. 81 HILPERT,
168
magasabb szintű jó érdekében alárendelt szerepet is kaphat. Így vélekedik például Jürgen Habermas vagy Hubert Markl.82 A harmadik Peter Singer és Norbert Hoerster álláspontja, mely szerint az embrionális élet – mint olyan – egyáltalán nem méltó a védelemre, hiszen a személy-lét empirikus kritériumai, vagyis az érzékelési képesség, az öntudat, szenvedni vagy örülni tudás, a halál tudata nincs meg. Ha e tulajdonságok aktuális meglétéhez kötjük a személy meglétét, akkor az emberi magzatokat és az egészséges állatokat egy szinten tartja Singer védhetőnek, illetve elpusztíthatónak.83 De nem többről van itt szó? A katolikus dokumentumokban az áll, hogy az embriót „mint egy személyt” kell tekinteni és így élete egy olyan magas rangú jó, hogy azt más javakkal nem lehet összemérni, hiszen a személyt méltóság illeti meg, a Katekizmus szavai szerint: „Az ember fogantatása első pillanatától az örök boldogságra rendelt lény”. 84 Az 1987-ben a Hittani Kongregáció által kiadott Donum vitae kezdetű instrukció a következőképpen fogalmaz: „Az emberi életet a fogamzás pillanatától kezdve teljes mértékben tisztelni és védeni kell. Az emberi lénynek létezése első pillanatától kezdve tapasztalnia kell a személyiség jogainak elismerését, köztük minden ártatlan élőlény sérthetetlen jogát az 82 I. m., 48. 83 SINGER,
P., Practical Ethics, Cambridge 31993, 151. Egyház Katekizmusa, 1073§.
84 A Katolikus
169
élethez.”85 A II. Vatikáni Zsinat pasztorális konstitúciója ugyanezt az alapelvet képviseli: „Az életet tehát a fogamzástól kezdve a leggondosabban óvni kell”.86 Az embrió már a megtermékenyülés kezdetétől az emberi méltóság védelme alatt áll, hiszen a petesejt megterméknyítésével legyen az in vivo vagy in vitro, egy olyan fejlődési folyamat kezdődik el, mely döntő és minőségi fordulópontok nélkül az organizmus differenciálódásához és születéséhez vezethet. A két ivarsejt egyesülésekor már adva van a személy genetikai kódja, a megváltozott anyagcsere pedig egyértelműen mutatja, hogy egy új egyed keletkezett. Ha az emberi élet védelemre méltóságának alapja az ember személy-léte, ami pedig azt jelenti, hogy képes erkölcsi döntéseket hozni, akkor a döntő kérdés az lesz, hogy a személyesség lehetősége, képessége (potencialitása) egyenlő-e a személy-léttel, mely a későbbi fejlődés folyamán érhető el; vagy az embrió esetében a személynek csak egy előzetes formájával és kiindulópontjával állunk szemben, mint egy elő-személlyel, aki védendő, de még nem feltétlenül. A két álláspontban mindenképpen közös, hogy az emberi embriók erkölcsi szempontból védelmet kell hogy kapjanak, és nem szabad velük úgy bánni mint más emberi sejtekkel vagy mint állatokkal.87 Ahol emberi élet létezik, 85 Donum
vitae, 1,1. et Spes, 51,3. 87 HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. – Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.), 86 Gaudium
170
azt megilleti az emberi méltóság, és az nem számít, hogy ő maga tud-e erről a méltóságról vagy nem. Az egyház, ahogy ezt fentebb láttuk, a „tutiorizmus” elvét alkalmazza, hiszen emberi életről, a legdrágább, a legfontosabb dologról van szó, így a már szintén említett maximális védelmet akarja biztosítani már a legkisebb valószínűség esetén is. Az emberi méltóság védelme alá esők körét érdemes a lehető legszélesebbre tágítani. A határok meghúzása mindig tetszőleges, ezek mindig kívülről jönnek és mindig sok magyarázkodást kívánnak, hogy az emberi méltóságot miért éppen attól a ponttól tartják sérthetetlennek: beágyazódás, agyi funkciók kezdete, életképesség, az öntudat kezdete. Ezek a tételek az ember szelekcióját jelentik, bizonyos emberképek, antropológiák szerinti kiválasztást. Ez mindig ellene mond az emberi méltóság fogalmában benne lévő diszkrimináció tilalmának. 88 Ha komolyan vesszük az emberi méltóság fogalmát, akkor nem marad más út számunkra, mint hogy az ember minimális definícióját kimondjuk, hogy ezzel a maximális védelmet megadhassuk és garantálhassuk. Vagyis az emberi gondolkodásnak leginkább az felel meg, ha azt mondjuk, hogy az emberi méltóság alapelve mindenkit Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 79-110. 88 HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. – Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen, Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97), 258. 171
megillet, aki az ivarsejtek összeolvadása után azt a lehetőséget birtokolja, hogy emberi alannyá váljon, hogy értelemmel bíró lénnyé fejlődjön. Összegezve: az emberi élet önmagában álló értékén nem tud változtatni semmiféle célhoz vagy eszközhöz való felhasználhatósága. II. János Pál pápa, illetve a Pápai Életvédő Akadémia több alkalommal is fölemelte szavát a megfogant élet méltóságának védelmében, és ezzel egy erős ellenállás bontakozott ki, hogy embert nem lehet előállítani úgy, mint egy bármilyen tárgyat, mert ennek súlyos etikai és világnézeti vonatkozásai vannak. Remélhetőleg ezek a figyelmeztetések sokak szívében visszhangra találnak, és az emberiség megérti, hogy az emberi embrió éppúgy ember, mint a megszületett és egészséges emberek. A teremtés célja az emberrel és az egész csodálatos világgal az, hogy ember legyen, nem pedig egy máj vagy vese esetleg egy tüdő alapanyaga. Ez egy olyan pont, amit nem szabad átlépni.
A JOG VÁLASZKERESÉSE Az emberi méltóság vitathatatlanul egy központi etikai fogalom, egy elsőrangú alapelv. Az alkotmányjogi gyakorlat elvileg abból indul ki, hogy az emberi élőlénynek már a kezdeti formái is a méltóság hordozói. A huszadik század végére a természettudományok gyors fejlődését követve a jogtudomány eljutott arra a pontra, hogy a méhmagzat jogállásának tisztázása 172
megkerülhetetlen kérdéssé vált. A kérdés megválaszolásának nehézségét az jelenti, hogy nem csak az egyes állampolgárok életében sorsdöntő (abortusz, művi megtermékenyítés, béranyaság, embrionális őssejtkutatás), hanem befolyásolja az adott állam jogrendszerének bioetikai irányvételét.89 A méhmagzat jogállása szempontjából a kulcskérdés továbbra is – ahogyan évezredek óta – az, hogy embernek, személynek tekinthető-e a magzat? Amennyiben jogilag tagadjuk a méhmagzat emberi voltát, egy rendkívül nehéz kérdéssel kerülünk szembe: ha nem személy, akkor mi a méhmagzat? Mikortól ember az ember? És miért pont akkortól? Milyen védelem illeti meg az anyaméhen kívül létrehozott embriót? Lehet-e az anya személye kérdéses? Ellenőrizhetőek-e a nagyon fejlett és a hétköznapi ember szemében már-már misztikusnak tűnő orvosi, technikai eljárások? Mennyire dologiasodik el, instrumentalizálódik az emberi lét? Több-e az ember, mint sejtjeinek összessége, mint egyszerűen egy „sejthalmaz”? És végül: tulajdoníthatunk-e nagyobb értéket a tudománynak, mint az életnek? Az élet kezdetéről alkotott hagyományos elképzeléseink elhomályosulása, értékrendszerünk felpuhulása és átrendeződése arra sarkallja a jogtudományt is, hogy továbbra is keresse a választ a kérdésre. A jognak persze nem az a feladata, hogy az orvostudományi fejlődés egyfajta értékmentes 89 JOBBÁGYI,
G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8 (1993) 475-482. 173
legitimációját adja, hanem az, hogy a fennálló jogi és etikai védvonalakból kiindulva adekvát megoldást találjon.90 Természettudományos szempontból az emberi élet a fogantatástól kezdődik, legyen az természetes vagy in vitro. A jog gyakran elszakad ettől a valóságtól,91 nem meri vagy nem akarja a kezdődő emberi életet védelemben részesíteni, ezzel kapcsolatban pedig egy alkotmányos visszásságra lehet rámutatni. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága elvi éllel mondta ki nevezetes abortusz-határozatában, hogy „az Alkotmány szerint nem lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi pozíciójából. Eszerint a jogalanyiság köre sem
90 NAVRATYIL,
Z., „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 (2005) 641-649. 91 Valószínűleg követendő példa lehetne a német alkotmányjog által kialakított rendszer, amelyben messzemenően tartja magát az a nézet, hogy az emberi élet a férfi és női ivarsejtek egyesüléséből következik, így az anyaméhen kívüli embriót emberi életként kell értékelni, s alkotmányjogilag is megilleti az élet és a méltóság védelme. A kilencvenes évek eleje óta hatályban lévő embrióvédelmi törvény (Embryonenschutz-gesetz) az embrió életét és emberi méltóságát egyértelműen a kutatás szabadsága elé helyezi. Ezt alátámasztani látszik a német alkotmánybíróság ítélete is, miszerint, ha emberi élet létezik, azt megilleti a méltóság. WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi NAVRATYIL, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében” (50. lábj.), 645. 174
szűkíthető.” 92 Azonban ezzel ellentétes, hogy az egészségügyről szóló törvény szerint a testen kívül létrejött embriót a méhmagzati jogállás csak az anyaméhbe történő beültetés napjától illeti meg,93 amely rendelkezés így gyakorlatilag mégiscsak „visszavesz” az ember eddig elért pozíciójából. A hatályos törvényi szabályozás tehát ellentmondani látszik a másik azonos szintű jogszabály, a magzati élet védelméről szóló törvény szövegének, amely szerint „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel”. 94 Újabb dogmatikai ellentmondás szűrhető le abból, hogy az Eütv. más meghatározásokat használ a fejlődés különböző fokaira és az embrió „elhelyezkedésére” vonatkozóan, miszerint embrió: „minden élő emberi embrió a megtermékenyítés befejeződése után a terhesség 12. hetéig, magzat: a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől”.95 E logika alapján emberi lényről csak a terhesség 12. hetétől beszélhetünk és csak akkor, ha a magzat az anyaméhben van. Ez alapján az in vitro embrió nem emberi lény, nem is illeti meg védelem, a szabályozás szövegéből pedig kiderül, hogy rendelkezési jog állhat fenn rajta, aminek következtében tulajdonjog tárgya lehet.96 Innen már csak egy lépés annak a tényleges gyakorlata, hogy az adott időpont előtt az embrió szabad rendelkezés tárgya, a
92 64/1991.
(XII. 17.) AB határozat. évi CLIV. törvény (Eütv.) 179. § (3). 94 1992. évi LXXIX. törvény preambuluma. 95 Eütv. 165. § a-b). 96 Eütv. 175. §. 93 1997.
175
szülők adományozzák, az orvosok „elhasználják” a kísérletekhez.97
AZ ABORTUSZ Az emberi személy méltósága és annak védelme, tisztelete, a szociális szférában dolgozók etikai alapelvei közül az első és legfontosabb. Az előzőekből kiderült, hogy ennek a védendő életnek a kezdete nem tehető máshová, mint a két ivarsejt egyesülésének időpontjához, minden más határvonal meghúzása nem következetes, nem felel meg az emberi logikának. A biztos lelkiismeretnek ugyanis biztonságra van szüksége, és mivel gyakran a foganás pontos időpontja is csak nagyjából mondható meg, így minden más határ-tologatás bizonytalanságot okoz, az egyik percben még lehetne abortuszt végezni, a másikban már nem. Az orvostudomány egyértelműen állítja, hogy az ember nem emberré fejlődik az anyaméhben, hanem emberként, vagyis a két ivarsejt egyesülése után (kb. 24 óra) az új élet genetikai kódja készen van, innentől már „csak” mennyiségi változások következnek. Az anya méhében fejlődő embrió nem valamikor később kapja meg az emberséget, hanem kezdettől benne van. Ezt megértve már logikus, hogy ha kezdettől emberről beszélünk, akkor azt kezdettől védelem illeti meg, nem pusztítható el semmilyen okkal és semmilyen eszközzel. A megtermékenyülés után a fejlődő életnek ugyanaz a méltóság és tisztelet jár, mint a megszületett életnek. Az egyház, ahogy láttuk, ezzel a tutiorista álláspontot 97 Az
Eütv. 181. § (1) bekezdése szerint az embrió a kutatás során 14 napig tartható életképes állapotban. 176
képviseli: amennyiben az emberi élet minimuma jelen lehet, akkor már a védelem maximumát kell biztosítani. A zigóta megölése nem születésszabályozás, hanem egy élet elpusztítása. Az egyház teljes súlyával, a kezdetektől fogva tanítja, hogy az abortusz súlyos bűn, és mint ilyen elítélendő. II. János Pál így foglalja ezt össze Evangélium vitae kezdetű körlevelében: „Éppen ezért azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, a Püspökökkel közösségben, akik a legkülönbözőbb módokon elítélték az abortuszt és az említett konzultációk során szerte a világon egyetértettek e tanítással, kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz, melyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi élet előre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya továbbadta és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal.” EV 62 A lelkiismeret így egy tévedhetetlen erkölcsi tanítással megtámogatva biztosra mehet, amikor döntenie kell az élet kezdetével és az abortusszal kapcsolatban: minden formája súlyos bűn. Ez azokat is terheli, akik tanácsot adnak rá, akik más utakat lehetetlenné tesznek egy nő életében. Orvosként, ápolóként abortuszt végrehajtani és abban segédkezni súlyos bűn. Politikusként az abortusztörvény lazítására szavazni bűn. Senkit nem lehet kényszeríteni
177
ezekre a tettekre, a kórházban dolgozókat törvény védi, hogy ne kelljen lelkiismeretük ellenére ezt tenniük. Szociális területeken dolgozva gyakran lehet találkozni az abortusszal. Az élet kezdetének tisztán látása és az egyház egyértelmű tanítása, ami nem pusztán a teológián és filozófián, hanem az orvostudománnyal való párbeszéden is alapul, segít, hogy sikerüljön jó döntést hozni. Az egyház álláspontja abban az esetben sem változik, ha az anya erőszak következtében fogant gyermeket. A lelki megterhelést nem lehet elvitatni, de ezt nem egy élet kioltásával kell rendezni. A szegénység sem lehet ok az abortuszra, a kényelemnél lényegesen fontosabb az élet maga. Az ártatlan életek nem szabad, hogy gazdasági kérdéssé váljanak. A nagy valószínűséggel fogyatékos gyermeket várók számára sem megengedett a megfogant élet kioltása. A genetikai vizsgálatok a gyermek megfoganása előtt sokat segíthetnek, hogy az ember tisztában legyen genetikai állományával, és felelős döntést hozzon, főleg, ha a családban előfordult már örökletes betegség. Ebben az esetben el lehet gondolkozni, hogy vállal-e a pár egyáltalán gyermeket, vagy inkább örökbe fogad. De a genetikai vizsgálatok a betegségek kimutatásával nem kényszeríthetnek senkit az abortuszra. Az egyház tanítása szerint minden életnek, (a fogyatékkal rendelkezőnek is) méltósága van, hiszen Istentől származik. A fogyatékkal születő embert nincs joga senkinek elpusztítani, sem születése után, sem előtte. 178
De nem elégedhetünk meg a puszta tiltással. Az elvi alapok lerakása után a gyakorlati, mindennapi életben kell segítségére lennünk azoknak a nőknek, akik nagyon helyzetben vannak, amikor az abortusz lehetősége felmerül bennük. Bár vannak, akik már túl soknak tartják az iskolai felvilágosítások számát, mégis érdekes, hogy a fiatalok mennyire keveset tudnak a szexualitásról és a felelős családi életről. A szexualitás biológiáján túl a lelki tényezőkre sokkal jobban rá kellene irányítani a figyelmet, mert végtelen sok sérülés származik a tudatlanságból. Ezzel párhuzamosan pedig a felelősségérzetet is nevelni kellene, hogy megértsék: itt életekről van szó, a sajátjukról (hiszen minden gyökeresen megváltozik egy terhesség miatt) és a megfogant gyermekekéről is. Az oktatásban a megelőzés lenne a lényeg. A teológiában is létezik a felelős szülőség fogalma, hogy a szülőknek joga van dönteni gyermekeik száma felől – de csak megfoganásuk előtt. A fogamzásgátlás módjára és etikai értékelésére viszont ebben a könyvben nincs lehetőség. Nagyon lényeges, hogy segítségére legyünk a kismamáknak, és megóvjuk őket a túl gyors döntéstől. A problémáival küzdő nő legnagyobb támasza lehet egy rá figyelő, őt komolyan vevő, a szociális szférában dolgozó segítő. Aki a meghallgatás és az emberi hozzáállás mellett minden körülményt segít számba venni, és más megoldások felé mozdítja a bajban lévőt. Idővel felmerülhetnek olyan távlatok, amik más fénybe helyezik a 179
problémát, ezeket sokszor csak ki kell várni. Vigyázni kell, a tények kegyetlenségével nem szabad sokkolni, hagyni kell ülepedni a gondot. A lelki tanácsokat nagyon komolyan kell venni ezekben az esetekben. Az ilyen segítség megadása hihetetlen hatékony, akik egyházi személytől, vagy az egyház tanításán alapulva kaptak tanácsot, nagy százalékban megtartják gyermeküket. Fel kell mutatni azokat a lehetőségeket, melyek a gyermek kihordásában és megszülésében segítenek. Az anyaotthonok oltalmat adnak, az egyházi karitatív intézmények, az állami otthonok befogadják a bajban lévőt – ezeket ismernie kell a szociális szférában dolgozónak, hogy szükség esetén fel tudja ajánlani segítségüket. A kórházak előtt lévő inkubátorok anonimitást biztosítanak – és abból a szempontból lelkiismereti nyugalmat, hogy nem követett el gyilkosságot az anya. Az örökbefogadás sok gyermektelen családnak szerez óriási, mással nem pótolható örömet, az anyának pedig az előbbi példához hasonlóan, nyugalmat. Aki ezzel az alappal és emberi hozzáállással segít nehéz helyzetben lévő családokon, és az ebben való jártasságát még műveli, az igazi támasza lehet a rábízottaknak.
KÉRDÉSEK 1. Miért időszerű különösen az orvoslás területén az etikai kérdésfeltevés?
180
2. Mikor kezdődik az emberi élet a keresztény álláspont szerint? 3. Milyen ellenérvek léteznek ezzel kapcsolatban? 4. Hogyan válaszol a jog az így felmerülő kérdésre? 5. Miért ellentétes az abortusz az emberi személy méltóságával? 6. Hogyan kell segítenünk egy abortuszon gondolkodó nőnek, hogy mégis az élet mellett döntsön? 7. Milyen feladat hárul az abortusszal kapcsolatban az oktatásra?
181
A GAZDASÁGRÓL Ez az utolsó témakör tulajdonképpen egy kitekintés. Azt akarja megmutatni, hogy az élet valóban minden területén szükség van az etikai alapelvekre. A mindennapjainkat nem csak a materializmus térhódítása, hanem egyszerűen a világ alakulása miatt nagyban meghatározza a gazdasági élet alakulása. Az emberiség szociális, gazdasági és tulajdonképpen egész életét átfogó változások, vagyis maga a globalizáció szükségessé teszi, hogy a keresztények, ill. a keresztény egyházak elgondolkozzanak, hogyan kell a mai kor emberének sokrétű problémáival ebben az egyre bonyolultabb társadalomban kijönnie. A problémák nem ismernek földrajzi határokat, viszont az egész világot nem tarthatjuk szemünk előtt. A keresztény egyházaknak ébernek kell lenniük, hogy egyrészt az alapigazságokat, másrészt a konkrét embert ne veszítse soha szem elől. Manapság az a benyomása az embernek, hogy a változások eredménye nem más, mint hogy a gazdaság és annak egyik legfontosabb alapelve: a profit áll előtérben. Az ember vallásos igényei a magánszféra területére szorulnak, mondván, hogy a mai társadalom emberének életében ezek a kérdések irrelevánsak. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ma nem csak az ember vallásos irányultsága és az Istenre való rákérdezés nem vitatéma, hanem maga az ember származásával, jelenével és jövőjével egyre kevésbé lesz cél, főleg a jóléti társadalmakban. Van, aki ezt úgy fogalmazza meg, hogy bár 182
az ember mindenféle történelmi kutatások eredményeképpen egészen biztos, hogy egy eleve vallásos lény – homo religiosus – az emberiség mégis jó pár éve arra tesz elkeseredett kísérletet, hogy Istent kiiktassa mindenből, az életéből. Meg kell értenie az emberiségnek, hogy az a benne lévő űr, ami mindannyiunknak sajátja, és amit a teológia nyelvén úgy nevezünk, hogy transzcendencia – semmi mással nem tölthető be, csak azzal az abszolút létezővel, akit mi Istennek hívunk. Erről tanúskodik az a végtelen sok óriási vagyonnal és hatalommal bíró ember, aki őszinte pillanataiban bevallja, hogy sok-sok mindene megvan, csak éppen annak van híjával, amire csak az ember lenne képes ezen a világon: a boldogságnak. És szinte irigykedve tekintenek azokra, akik akár szegényebben, akár egy jó szintnek örvendve, de abba nem beleragadva azt mondják, hogy végtelenül boldogok, mert harmonikus az életük, mert nem materiális javakkal akarják megtölteni a lelket ami az embert emberré teszi, és amit nem lehet anyagi javakkal megtölteni.
A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy hogyan kell a gazdaság és a társadalom életét szabályozni. Ezért szerkezeti elve nem egy tévedhetetlen ideális rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy szabadsága. Az élet területeit aszerint értékeli, hogy azok elősegítik-e az emberi személy méltóságának kibontakozását és megtartását vagy sem. 183
A gazdaság területén vannak olyanok, akik azt állítják, hogy nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen saját törvényszerűségei elegendőek. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy gazdaság mit állít elő és, hogy hogyan teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva, kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai kérdéseket vetnek fel. A kiindulópontunk a kereszténység. Vessünk egy pillantást arra a cselekvésre, amin keresztül így neveznek minket. Ez nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem és tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van az ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés nem használhatatlan spekuláció. Miért? A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a három isteni személy közössége. Ez a három személy lényegét tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük semmiféle alárendeltség – ezt az egyház történelme folyamán sokszor megvédte az eretnekségekkel szemben. S a keresztény antropológia erre épül. A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának, hogy az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra, 184
melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű, mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg. Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és a kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre, fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja, akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki semmilyen módon. Visszatérve az alapgondolathoz: a cél mindig az ember, a gazdaságban is, a piac csak eszköz az ember szolgálatában. Egyes közgazdászok teljesen egyetértenek ebben az egyházzal, és ezen a talajon állva dolgozták ki a neoliberalizmus rendszerét, melyben a gazdaság felelőssége újra előtérbe került. Ez pedig azt is jelenti, hogy a gazdaságot, ha ártalmas az embernek, akkor szabályozni kell, és nem szabad a piac és a verseny szabályainak gyeplőjét elengedni. A gazdálkodást etikai tartalom nélkül csak az képzelheti el, aki sem a gazdálkodás, sem az erkölcs fogalmával nincs tisztában. A hitel nélkülözhetetlen a gazdasági életben. A „credit” a „credere” igéből származik, ami hitet, bizalmat jelent. A bankok működése mindig is a 185
bizalomra épült, történetük kezdetén legalábbis mindenképp. A célszerű és hosszútávra tervező gazdaság nem épülhet csalásra. Milyen igazi célja is van a gazdaságnak? A görög szó, az OIKONOMIA az oikos és nomos szavakból tevődik össze. A lakott ház és szabály. A feladat tehát az, hogy a ház lakóit segítse abban, hogy egzisztenciális problémáit meg tudja oldani. Másképp megfogalmazva a helyes háztartásról van szó, mely az élet jó előfeltételeit megteremti, mely az emberhez méltó kibontakozást segíti. Az ember pedig nem csak pusztán ebben a világban él, nem csak pusztán test, hanem lélek is. Az egész embert kell szem előtt tartani nem csak az egyik dimenzióját. Mivel a gazdaságban az ember van jelen, minden róla szól. S ahol az ember jelen van, ott minden más kell, hogy legyen. Az ember szívét és értelmét Isten maga felé vonza – ezt mindenki érzi, csak nem mindenki értelmezi ugyanúgy, vagy nevezi ugyanúgy. De egy nagy meghívása mindannyiunknak van. S ahogy keretek közé tereljük, emberibbé tesszük az agressziót, nem engedve, hogy eluralkodjék az emberiség fölött, éppen így nem engedhetjük, hogy a gazdaság törvényei abszolutizálva jelenjenek meg, amelyek előtt az embernek tehetetlenül kellene meghajolnia. A gazdaságot is mederbe kell terelni: az Isten felé tartó embert kell szolgálnia. Aki így vesz részt a gazdaságban, az hosszú távon azzal a nyereséggel számolhat, ami minden földi hasznot, profitot alapvetően szárnyal túl.
186
Ez a primér feladat úgy tűnik sokak gazdaságról alkotott véleményéből erősen kimarad. A profit maximálása mintha előrébb lenne. Pedig a piac szabadságát nem szabad, hogy bárki felhasználhassa mások becsapására és tönkretételére – az ilyen esetekben igenis szükség van más szabályzókra is, például az államra, mert ha ez nem történik meg, akkor az egész rendszer hiteltelenné válik. Ahogy a valódi demokrácia is megvéd minket azoktól, akik visszaélnek a politikai szabadsággal. A történelemben számos példa is alátámasztja, hogy a piac csak akkor szolgálhatja a közjót, ha az állami keretfeltételek és a gazdasági szereplők erkölcse is a helyén van. Magyarországon a szocializmus bukása után éppen ez utóbbival voltak, vannak komoly gondok. De azt is tudni kell, hogy a gazdaság igazságosabb működéséhez nem elég a személyek erkölcsi nevelése, hanem a struktúrákat is alakítani kell. Ezt megtenni nem könnyű, de az ember nem is katapultálhat egyszerűen az adottságok előtt, főleg ha azt maga alakította ki. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem a semmiből kell mindezt létre hozni. A saját kultúránkat, az eddigi történelmünket, a globalizációt figyelembe kell venni, az igazságosabb struktúrák kialakítása nem elhatározás kérdése, az etika nem lehet naiv utópista. Bár az igazságot csak megközelíteni lehet, az ember mégsem mondhat le róla. Ezért kell az erkölcsről beszélni a gazdasági szakemberek képzésében is, s ha az erkölcs megalapozása ráadásul a keresztény hitben és hagyományban történik, 187
akkor jó eséllyel egy élhetőbb, emberhez méltóbb gazdaság felé tehetünk egy komoly lépést. Hayek kifejezetten is említi, hogy a keresztény hit egy olyan közvetítő eszköz lehet, mely a gazdaságban szükséges erkölcsi meggyőződést adhatja. „A gazdaság morális dimenziója összekapcsolja a gazdasági hatékonyságot és az emberiség szolidáris fejlődését, jóllehet ezek egymástól különböző, alternatív, ám ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan célok. Az erkölcs, mint a gazdasági élet konstitutív eleme nem áll szemben azzal és nem is semleges; ha az igazságosság és a szolidaritás vezérli a gazdaságot, akkor az éppen a társadalmi hatékonyság összetevőjévé lesz.” (Kompendium 332.) „A gazdaság tárgya a gazdagság megteremtése és progresszív, mind mennyiségi, mind minőségi növekedése: ez erkölcsileg helyénvaló, ha az emberek és a társadalom egyetemes és szolidáris fejlődésére irányul, amelyben élnek és dolgoznak.” (Kompendium 334.) A piacgazdaság közel sem tökéletes, de nem látszik más jól működő rendszer, mely az emberek hatalmas tömegét képes lenne ellátni a szükséges javakkal és szolgáltatásokkal.98 Persze nem szabad belőle kihagyni az erkölcsi dimenziót, úgy is mondhatnánk, hogy meg kell szelídíteni és szociális piacgazdasággá kell fejleszteni a kapitalizmust.
98 Marx,
R., Tőke, 26. 188
A humanizmus nem tagadhatja le, hogy értékei, melyekre épít, nem mások, mint a kereszténység értékei szekularizált formában. Az európai kultúra gyökerei nagyon mélyen a kereszténységre nyúlnak vissza, a felvilágosodás sem a semmiből nőtt ki. A keresztény hit nem szabad, hogy csak szép szó és idealista, üres elképzelés maradjon. Konkrét, konzekvens tett, tevékeny szeretet kell hogy legyen. „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg.” S bár vannak, akik szerint ez egy jó ötlet, de ma egy lehetetlen próbálkozás, mi mégis ellenállhatunk a világ lavinájának, s kimondhatjuk, amit nem mi találtunk ki, hanem attól tanultunk, akinek nevünket, létünket köszönhetjük: „EMBERNEK EZ LEHETETLEN, DE AZ ISTENNEK NEM. MERT ISTENNEK MINDEN LEHETSÉGES.” KÉRDÉSEK 1. Van-e helye az etikának a gazdaságban? 2. Milyen választ ad a keresztény etika a gazdaságban felmerülő problémákra?
189
3. Miből indul ki a keresztény etika a gazdasággal való párbeszédben? 4. Mit kell megváltoztatni az emberséges gazdaság érdekében?
190
DOKUMENTUM A szociálpedagógusok szakmai kompetenciáiról Montevideóban rendezett konferenciát a Szociálpedagógusok Nemzetközi Egyesületének Európai Irodája (International Association of Social Educators, AIEJI Europa). A szervezet célja a szociálpedagógiával foglalkozók összefogása, illetve azon kritériumok megfogalmazása, melyek az európai szociálpedagógusok szükséges kompetenciáihoz tartoznak. A könyv záró részében a szervezet által 2005-ben megrendezett konferencia záródokumentumának etikával foglalkozó részének fordítása következik.99 A dokumentum jól alátámasztja azokat az alapelveket, melyeket könyvünkben lefektettünk. Mivel a dokumentum 5. fejezetéről van szó, ezért az abban használt beosztást és pontozást követjük.
5. Az etika szükségszerűsége
99http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conceptual
%20framework_DE.pdf 191
A szociálpedagógusok szakmai munkája humánus és demokratikus értékekre épül. A szociálpedagógusok minden emberi személy egyenlőségét és tiszteletét hangsúlyozzák és ennek megfelelően figyelembe veszik a személyek egyéni szükségleteit. Elismerik és óvják klienseik magánszféráját, valamint ezek autonómiáját, önállóságát. A szociálpedagógusok szaktudásukat arra használják, hogy klienseik életkörülményeit és életük minőségét javítsák. A szociálpedagógusok hivatásának, munkájának alapját az adja, hogy tisztelik, ápolják és megértik a klienseket valamint családjaikat; szolidaritást vállalnak a hátrányban lévő csoportokkal, és harcolnak a szegénység ellen valamint fáradoznak a szociális igazságosságért. 5.1 Célok és etikai vezérvonalak 5.1.1 Cél a cselekedetek és aktivitások etikai tudatának erősítése a szociálpedagógia területén. 5.1.2 Cél, a példaszerű gyakorlatot és professzionális teljesítményt előmozdítani, azon egyetemesen megfogalmazott alapelvekkel és kritériumokkal összhangban, melyeket a Szociálpedagógusok Európai Szövetsége definiált második szimpóziumán. 5.1.3 Megteremteni a figyelmet a szociálpedagógia etikai alapelveire és a nyilvános érdeklődést sarkallni erre. 5.1.4 A szociálpedagógusok professzionális identitását előmozdítani, nemzeti hovatartozástól függetlenül. 192
5.1.5 A szociálpedagógusok közötti etikai reflexiók előmozdítása és moderálása. 5.2 Alapelvek és etikai alapok 5.2.1 A szociálpedagógusok elismerik az ENSZ nyilatkozatait és dokumentumait valamint a nemzetközileg elismert emberjogi szervezeteket, melyek minden emberi létformával kapcsolatban a szabadság tiszteletétére és védelmére, az egyenjogúságra, a méltóságra és az autonómiára szólítanak fel. A szociálpedagógusok feladataikat nemzetiségtől, etnikai háttértől, vallástól, bőrszíntől, nemtől vagy egyéni korlátozástól függetlenül végzik. 5.2.2 A szociálpedagógusok klienseikkel teljes együttműködésben dolgoznak, annak lehetőségét erősítve, hogy minden egyén rendelkezhessen saját élete fölött. A szociálpedagógusi gyakorlat alapvető eleme a méltóságot és a tiszteletet figyelembevevő felhatalmazás. 5.2.3 A szociálpedagógusok hallgatást és diszkréciót biztosítanak klienseik személyes információiról. A professzionális bizalomnak a klienseket és magánszférájukat meg kell védeniük. A bizalmasság központi eleme a szociálpedagógusok és klienseik közötti bizalommal teli kapcsolatnak. Minden személyes adatot olyan módon kell feljegyezni és megőrizni, hogy a hozzáférés védett legyen. Abban az esetben, ha a bizalmas és személyes információkat képzési- vagy információs célokra használják, ezt csak a kliensek engedélyével tehetik meg. Ugyanakkor a névtelenséget biztosítani kell. A 193
kliensekről szóló információk bizalmas kezelése alóli kivételnek megalapozottnak kell lennie, utalva a magasabb indítékra, melyet hivatalos oldalról is igazolni kell. 5.2.4 A szociálpedagógusok magas szakmai színvonalat tartanak be. Ez professzionális tudást, etikai reflexiókat és a mindennapi munka minőségét foglalja magában. A szociálpedagógusok teljesen felelősek saját cselekedeteikért, függetlenül a magasabb hivatalok megbízásától. A szociálpedagógusok tiszteletben tartják klienseik személyi autonómiáját és küzdenek azon nyomás ellen, mely nem a törvényekre és előírásokra hivatkozik vagy etikailag nem tartható. 5.2.5 A szociálpedagógusok elfogadják a professzionális bizalmat szakmai képzésükkel összefüggésben. Célként helyezik maguk elé, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljanak, melyek a legmagasabb professzionális kívánalmaknak megfelelnek. A szociálpedagógusok felelősek a szakmai képzési szint eléréséért. 5.2.6 A szociálpedagógusok tisztelettel bánnak munkatársaikkal és arra törekszenek, hogy a színvonalat, a tekintélyt és a hivatás iránti érdeklődést óvják, nem csak személyesen, hanem a nagyobb közösség esetében is. Meghatározó a kollégák közötti és a kliensekkel való építő jellegű kapcsolat tekintetében az átfogó és jól szervezett szolgáltatás. A szociálpedagógusok a hálózatukban működő más szakcsoportokat, kollégákat és az adminisztrációval foglalkozó munkaerőket tisztelettel és bizalommal kezelik. Tanácsot és támogatást keresnek 194
szükség esetén más specialistáknál és elismerik más szakcsoportok szakmai tudását, de saját szaktudásukat is használják, hogy másoknak tanácsot adjanak. 5.2.7 A szociálpedagógusoknak kötelessége felhívni a figyelmet az olyan életkörülményekre, melyek szociális problémákat okoznak és kiközösítéshez vagy elfogadhatatlan életformákhoz vezethetnek. 5.2.8 Néha szükséges lehet, hogy a szociálpedagógusoknak a politikát és a médiát közvetlenül befolyásolják, azért hogy a szociális változás példaértékű gyakorlatára felhívják a figyelmet. Minden nyilvános megjelenési formában világosnak kell lennie, hogy az egyén függetlenül aktivizálja magát vagy hivatásából eredően cselekszik. A szociálpedagógusok elkötelezettek professzionális etikai alapelveik iránt, ahogy a személyes felelősség alapelve iránt is. 5.2.9 Ezek az alapelvek és értékek a szociálpedagógusok professzionális gyakorlatának nem egy tökéletes és lezárt formájának értelmében értendőek.
195
FORRÁSOK A Katolikus Egyház Katekizmusa Gaudium et spes Gravissimum educationis Dignitatis Humanae Nouveau Christianisme Mater et magistra Populorum progressio Evangelii nuntiandi Evangelium vitae Centessimus annus Donum vitae Rerum novarum Sollicitudo rei Socialis CIC. Boldogabb családokért!, Budapest 1999. 196
Igazságosabb és testvériesebb világot!, Budapest 1995. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Budapest 2010. Családjogi Charta, Róma 1980. Die
professionellen
Kompetenzen
Sozialpädagogen/innen/innen.
Ein
von
konzeptioneller
Rahmen,http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conce ptual%20framework_DE.pdf
197
IRODALOMJEGYZÉK ALLPORT, G., W., A személyiség alakulása, Budapest 1985. HÄRING, B., Heilender Dienst. Ethische Probleme der modernen Medizin, Mainz 1972. BLÄSER, P., Freiheit, in: LThK IV. COTTIER, G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994, DURKHEIM, E., Az öngyilkosság, Budapest 1982. FICHTE, Das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in sechs Bänden, Darmstadt 1962. FREUD, S., Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII. FREUD, S., Zukunft eine Illusion, GW. XIV. GAIZLER, Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997. GRUBER, H.-G., Christliche Ehe in moderner Gesellschaft, Darmstadt 1995. HEGEL, G., W., Grundlinien der Philisophie des Rechts, Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964. HEIDEGGER, M., Lét és idő, Budapest 2007. HILPERT, K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.),
198
Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen Ethik, Freiburg-Wien 2003. HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. – Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen, Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97). HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. – Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.), Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002. HÖFFNER, J., Keresztény társadalmi tanítás, Budapest 2002. ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002. JOBBÁGYI, G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8, 1993. JUNG, Carl Gustav, Über die Archetypen des kollektiven Unbewussten, GS. IX. KANT, I., A gyakorlati ész kritikája, Budapest 1996. LOYOLAI Szent Ignác írásaiból, Róma 1990. MARX, R., Tőke, Budapest 2011. 199
McEvoy, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333, 1988, 293k. McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320, 1986. MIETH, D., Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981. MIETH, Was wollen wir können?, Freiburg 2002. MOLINSKI, W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, Freiburg 1967. MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997. NAVRATYIL, Z., „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 , 2005. NELL- BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977. OSER, F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984. PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet. PESCHKE, Christliche Ethik I, Trier 1997. PESCHKE, Christliche Ethik II, Trier 1995. RAWLS, John, Az igazságosság elmélete, Budapest 1997. RÖMELT, Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür, Regensburg 1997. SCHOCKENHOFF, E., Wie gewiss ist das Gewissen?, Freiburg 2003.
200
SCHOPENHAUER, A., Über die Grundlage der Moral, Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV. SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004. SERRA, A. – Colombo, R., „A humánembrió identitásának és státuszának kérdése természettudományos szempontból”, in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest 2001. SHANNON, T. A. – Wolter, A. B., „A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2, 2001. SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4, 2000. SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in Mérleg 1, 1997. SINGER, P., Practical Ethics, Cambridge 31993. TUBA, I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000. TUBA, Iván, Szociáletika jegyzet. WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001. WEBER, H., Speciális erkölcsteológia, Budapest 2001. WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi Navratyil, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében”.
201
WOLF, H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest 2001. NIETZSCHE, F., Zur Genealogie der Moral, Kritische Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968.
202
