INTERPELLÁCIÓ Gödöllő Város Önkormányzata Dr. Gémesi György polgármester úr részére
Gödöllő Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2008. (II. 29.) számú önkormányzati rendelet 16. §-a alapján a Gödöllő Város Képviselő-testületének 2012. június. 14-i rendes ülésén
VALAKI NEM MONDOTT IGAZAT-2? Polgármester kontra Címzetes Főjegyző Asszony címmel ismételt interpellációt kívánok intézni Gödöllő Város Önkormányzatát képviselő Polgármester Úrhoz. Interpellációm tárgya továbbra is a Gödöllői Rézgombos Szolgáltatóház és mélygarázs építésével kapcsolatos, tekintettel arra, hogy polgármester Úr a 2012. május 10-i Képviselőtestületi ülésre írásban benyújtott „Valaki nem mond igazat?” című interpellációmra adott válaszát nem fogadtam el! Válaszában Ön egyrészt arra hivatkozik, hogy a szóban forgó üggyel kapcsolatos előterjesztései, illetve szóbeli nyilatkozatai, valamint dr. Nánási Éva címzetes főjegyző asszony 102/97-19/2011. számú, 2011. decemberében kelt, írásban adott tájékoztatása teljes körű választ adnak feltett kérdéseimre. Kérdéseim megválaszolásának elmaradását továbbá azzal is indokolja, hogy „ A korábban írtakhoz, illetve elhangzottakhoz képest új körülmény nem merült fel, új információval szolgálni nem tudok. Így interpellációjára az Önnel korábban már – részben írásban, részben szóban – ismertetettek képezik a választ, melynek megismétlését nem tartom indokoltnak.” Tisztelt Polgármester Úr ! Interpellációmra adott válasza és dr. Nánási Éva címzetes főjegyző asszony által a közterület-foglalási engedéllyel kapcsolatosan számomra adott írásos tájékoztatása között lényeges ellentmondás van. Polgármester úr indokolásából nem állapítható meg, hogy melyik vezetői nyilatkozat tekinthető érvényesnek, amelyik a közterület foglalási díj számításának alapját képezi! Nem kaptam számomra elfogadható, érdemi választ a Rézgombos Szolgáltatóház és mélygarázs építésével kapcsolatosan korábban felvetett és megválaszolatlanul maradt, illetve a 2012. május 10-i képviselő-testületi ülést megelőzően felmerült, új körülményekből adódó kérdéseimre sem. Mindezek ellenére válaszát a lokálpatrióta többségű képviselő-testület 10 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett a 124/2012. (V.10.) sz. önkormányzati határozattal elfogadta!
2
A szóban forgó ügyben történő hiteles információ megszerzése, illetve a lakosság korrekt tájékoztatásának biztosítása érdekében úgy határoztam, hogy interpellációmat hasonló tartalommal ismét benyújtom és arra kérem Önt, hogy írásban, tételesen szíveskedjen megadni, hogy mely kérdéseimre korábban mikor és hol kaptam hiteles választ ? Amennyiben ez nem lehetséges, abban az esetben megismételt interpellációmra a 2012. június hónapban esedékes képviselő-testületi ülésen írásban tételesen válaszolni szíveskedjen!
A Képviselő–testület 2011. szeptember 29-én megtartott rendkívüli ülésén 1. napirendi pontként tárgyalta az ELSZER INVEST Kft-vel megkötendő előszerződést, a 414 hrsz-ú földrészleten építendő Rézgombos Szolgáltatóházra és a mellette lévő 413/13 hrsz-ú parkoló alatt létesülő mélygarázsra vonatkozóan. A Képviselő-testületi ülésen az egyéb napirendi pont keretében tettem fel kérdéseket Polgármester Úrnak a Rézgombos Szolgáltatóház beruházásával összefüggésben az ELSZER INVEST Kft. által használt többlet közterület foglalásával kapcsolatosan: Az adásvételi előszerződésből egyértelműen kiderült, hogy az ELSZER-INVESZT Kft tulajdonosa a 414 hrsz-ú 1550 négyzetméter ingatlannak. Az építési területként igénybevett terület nagysága felmérésem szerint megközelítőleg 2440 négyzetméter. Kérdésként tettem fel Polgármester Úrnak, hogy a mintegy 800 négyzetméter terület elkerítésére, illetve használatára kért-e az ELSZER-INVEST Kft engedélyt az önkormányzattól, illetve a többlet földterület használatáért a cég fizet-e az önkormányzatnak terület-használati díjat? A 2011. 02.24-i Képviselő-testületi ülésen a Gödöllő Város közterületének használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló 8/2011. (II.24) számú önkormányzati rendelet értelmében a megközelítőleg 800 négyzetméter építés céljából elkerített terület engedélyköteles! Számításaim szerint az 550,- forint/nm/hó díjjal számolva a fizetendő közterület foglalási díj 2 éves időtartamra, az elkerítés időpontjától számítva közel 10 millió forint. A témával kapcsolatban további kérdésem arra vonatkozott, hogy a fenti közel 10 millió forint összegű közterület használati díj fizetési kötelezettségnek az ELSZER-INVESZT Kft eleget tett-e? Polgármester Úr kérdésemre a Képviselő-testületi ülésen készült jegyzőkönyv tanúsága szerint az alábbi választ adta: „A 2440 négyzetméternyi terület a cégé. Nem gondolom, hogy ezért bérleti díjat kéne fizetnie. Nem teljesen értem a kérdést, mert telekhatáron belül fog az építkezés megkezdődni, és a bekerített rész a cég tulajdona.” A 2011. november 24-én kelt levelemben képviselői munkám korrekt ellátásához szükséges adatok, iratok és nyilatkozatok beszerzése érdekében - Címzetes Főjegyző Asszonytól - az ELSZER INVESZT Kft által építendő Rézgombos Szolgáltatóház és mélygarázs ügyében a 413/13 és a 414 helyrajzi számú ingatlanokról írásban kértem dokumentumokat.
3
Polgármester Úr állításával szemben Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző asszony 2011. december 7-én kelt, 102/27-19/2011 iktató számú levelében az ELSZER INVESZT Kft-nek a közterület használati díj fizetési kötelezettséggel kapcsolatosan a következő választ adta:
Az ELSZER INVEST Kft tulajdonában lévő területnél nagyobb elkerített terület a régi felépítmény bontása után alakult ki, akkor vált szükségessé. Az „
önkormányzat beépítetlen területként értékesítette az ingatlant, a felépítmény elbontásának költségeit a vevő viselte. Az elkerített építési terület fenntartása célszerű az építkezés befejezéséig. A bontás tetemes költsége miatt a közterület-használati díj iránti igény nem merült fel. „ A fentiekből következik, hogy a 2011. szeptember 29-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésen Polgármester Úrnak a felvetéseimre adott válasza, valamint a Címzetes Főjegyző Asszony írásbeli tájékoztatójában a szóban forgó cég közterület foglalásával és az azzal összefüggő használati díj fizetési kötelezettségével kapcsolatos nyilatkozata egymással ellentétes tartalmú! A Címzetes Főjegyző Asszonynak az írásos válaszában foglaltakat, illetve 2011. szeptember 29-én történt Képviselő-testületi ülésen egyéb napirendi pontok keretében tett hozzászólásomat igazolja a 2012. április 5-én megtartott Képviselő-testületi ülés 24. sorszámú napirendi pontjaként polgármester úr által előterjesztett javaslat, melynek tárgya: „Javaslat a Rézgombos Szolgáltatóház és Mélygarázs építéséhez szükséges közterülethasználat díjának elengedésére és közhasznú felajánlásról szóló szerződés megkötésére az ELSZER INVEST Kft-vel” Polgármester úr által előterjesztett javaslatból egyértelműen megállapítható, hogy az általam vitatott - az ELSZER INVEST Kft által elkerített, illetve használt - 800 négyzetméter nagyságrendű többlet közterület foglalásról és annak számításaimmal megegyező, éves szinten mintegy 5 millió forint összegű, az önkormányzatot mégis megillető közterület foglalási díjkövetelésről történő lemondásról beszélünk! Polgármester úr előterjesztőként megfeledkezett az ELSZER INVEST Kft. tulajdonában lévő területet jelentősen meghaladó, a cég által elkerített, illetve használt többlet közterület 2 évre visszamenőleges területhasználati díjfizetési kötelezettségéről. Polgármester úr 2012. április 05-én a Képviselő-testületi ülésen történt előterjesztése során abból indult ki, mintha az ELSZER INVEST Kft. a 800 négyzetméter nagyságú építkezési munkaterület céljára igénybe vett többlet közterület foglalására csak 2012. április 10-én, az építkezés megkezdésének időpontjától számítva került volna sor, szemben azzal a ténnyel, hogy a cég a közterületet már 2 éve építési területként elkerítette, illetve használta! Polgármester Úr azt javasolta, hogy 2012. április 10-től, az építkezés megkezdésének időpontjától kezdődően Gödöllő Város Képviselő-testülete a jelentős összegű közterület foglalási díj ellentételezéseként fogadja el az ELSZER INVEST Kft tulajdonosai által felajánlott, vitatható értékű közcélú felajánlást. A lokálpatrióta többségű Képviselőtestület polgármester úr javaslatát elfogadta!
4
Sajnálatos módon a szóban forgó határozat megítélésem szerint Gödöllő Város érdekeivel ellentétes ugyanúgy, mint amikor korábban a majdan megépülő mélygarázsok megvásárlásának „előlegeként” a lokálpatrióta többségű Képviselő-testület határozata alapján az ELSZER INVEST Kft számára a költségvetés terhére 25 millió Ft + ÁFA összeg került kifizetésre. Gödöllő Város Önkormányzata költségvetési érdekérvényesítése szempontjából fontos ténymegállapítás, hogy a szóban forgó építkezés 2012. április 10-i megkezdését követően az ELSZER INVEST Kft további, mintegy közel 1300 négyzetméter közterületet vett igénybe építési területként! Tisztelt Polgármester Úr ! Kérem, hogy az alábbiakban ismételten feltett kérdéseimre - a város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló 8/2011. (II.24) számú önkormányzati rendelet előírásaira is figyelemmel, - tételesen írásban válaszolni szíveskedjen: 1. Polgármester úr vagy a Címzetes Főjegyző Asszony adott-e a valóságnak megfelelő tájékoztatást a szóban forgó 800 négyzetméter többlet közterület használatával kapcsolatosan? 2. Az ELSZER INVEST Kft jogerős építési engedélye mekkora nagyságú földterületre szól, illetve a cég tulajdonában a telekkönyv, illetve az adás-vételi szerződés szerint mekkora földterület van? Az ELSZER INVESZT Kft rendelkezett-e az építkezés megkezdésének időpontjában jogerős építési engedéllyel? Kérem a Rézgombos Szolgáltatóház és mélygarázs építésére vonatkozó valamennyi szakhatósági engedély és a jogerős építési engedély másolatának részemre történő átadását! 3. A város érdekeit képviselni hivatott polgármesterként miért az ELSZER-INVEST Kft tulajdonosainak érdekeit helyezi előtérbe az általuk összeállított bizonytalan pénzügyi tartalmú, minden megalapozott számítást nélkülöző közcélú felajánlás támogatásával? 4. Gödöllő Város Önkormányzata miért nem érvényesítette és érvényesíti az ELSZER INVEST Kft-vel szemben a hivatkozott és érvényben lévő Gödöllő város közterületeinek használatáról szóló 8/2011. (II.24) számú önkormányzati rendeletben foglaltakat? 5. Kérem válaszát arra vonatkozóan is, hogy Ön a Gödöllő város közterületeinek használatáról szóló, hatályos 8/2011. (II.24) számú önkormányzati rendelet mely paragrafusának figyelembe vételével tett javaslatot a díjmentesség lehetőségének biztosítására, és a Képviselő-testület számára történt elfogadására, különös tekintettel a vállalkozó által a taxiállomások kialakítására tett kétes értékű közcélú felajánlásra vonatkozóan? Idézet (114/2011. (V.19) sz. önkormányzati határozatból: „A beruházás során az ELSZER INVEST Kft alakítja ki a taxiállomást”)
5
6. Miért nem a szakhatósági és a jogerős építési engedélyekben foglaltak szerint -(ha vannak?!)- végzi az ELSZER INVEST Kft az építkezést annak járulékos munkáival együtt? (parkoló helyek folyamatos biztosítása, utólagos park és területrendezés, stb)? 7. Miért részesül kiemelten megkülönböztetett elbírálásban az ELSZER INVEST Kft? Az Önkormányzat miért nem a vonatkozó jogszabályok szerint jár el a szóban forgó céggel szemben? 8. A 2011. szeptember 29.-i Képviselő-testületi ülésen az ELSZER INVEST Kft-vel kötendő előszerződés tárgyalása során felvetettem, hogy a Rézgombos projekt kivitelezésével megbízott ELSZER INVESZT kft tulajdonosi köre megegyezik a felszámolás alatt álló GÉVHUNIBER Kft tisztségviselőivel. Megállapítható továbbá, hogy a dokumentumokat aláíró ügyvéd és a végrehajtási eljárás alatt álló GÉV Vásártér Kft tagjai között is névazonosság található! Felvetésemre Ön az alábbi választ adta. Idézet a Képviselő testületi ülés jegyzőkönyvéből: „Nem tudom ezt megmondani. A képviselő úr rendkívül felkészült, sok kapcsolattal rendelkezik, ha érdekli, nyomozza ki, kicsoda. Engem ez nem érdekel. Ha ennek az ügyvédnek megvannak a jogosítványai az ellenjegyzéshez, akkor minden rendben van a szerződéssel. A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleménye alapján is rendben van a szerződés. Én nem ismerem az ügyvéd urat, nem tudom kinek a rokona, de ez nem is érdekes, ha a képviselő urat ennyire érdekli, járjon utána….” Mindezek után Ön jogszerűnek és a Város, illetve a városban működő vállalkozások érdekeit szem előtt tartó jó döntésnek tartja-e, hogy közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül, a közpénzből finanszírozott mélygarázs kivitelezésére azzal az ELSZER INVEST Kft-vel kötött szerződést a lokálpatrióta többségű városvezetés, mely cég tulajdonosi köre az általuk vezetett korábbi cégek vonatkozásában felszámolási és végrehajtási eljárás(ok)ban érintettek? Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelettel kérem, hogy az ügy súlyának megfelelően kiemelten kezelje az Ön és a Címzetes Főjegyző Asszony állításai közötti ellentmondás feloldására adandó válaszát. Kérem továbbá, hogy a soron következő 2012. június 14-én tartandó képviselő-testületi ülés napirendjének tárgysorába az interpellációmat, valamint az arra adott válaszát felvenni szíveskedjen. Kérem Polgármester Urat, hogy biztosítson lehetőséget számomra az interpelláció képviselőtestületi ülésen történő ismertetésére. Kérem továbbá, hogy az interpellációmat a képviselőtestületi ülés jegyzőkönyvéhez csatolni szíveskedjen.
Gödöllő, 2012. június 04.
Tisztelettel: Vörös István önkormányzati képviselő