THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás
2010
A táborról röviden
A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra építve kalandtábort szervez Nektek! Célunk, hogy új megközelítéseken keresztül ismertessünk meg Titeket a műszaki- és természettudományokkal, hogy kalandokon és élményeken keresztül vezessünk be Titeket a tudományok világába. Szeretnénk, ha a program végén Ti is meglepődve tapasztalnátok, hogy a sok érdekes program által mégis mennyi új dolgot tanultatok a tudományok világából. A tábor programjain részt vesznek Magyarország legnagyobb vállalatainak vezetői, akikkel együtt próbáljuk majd túlélni az erőpróbákat és nem utolsó sorban a bulikat! :) Gyere el és szórakozz együtt a magyar gazdasági elittel! :)
A tábor időpontja 2010. július 28-29-30. Érkezés: július 28. reggel Távozás: július 30. reggel
Időtartam: 3 nap (2 éjszaka)
Kiket várunk?
16-20 éves fiatalokat, akik nem ijednek meg az erdőben és mindig készek egy-egy jó bulira... :)
Hányan leszünk? Előreláthatólag 50 fő
A tábor lényege
Ismerd meg a környezeted, a világot amiben élsz, és tanuld meg hogyan maradhatsz életben az erdőben, eszközök nélkül... Na jó, ezt azért nem kell olyan komolyan venni, sok-sok bulit is szervezünk! :)
Helyszín
Börzsöny, Törökmező A Börzsöny hegység Törökmező nevű gyönyörű fennsíkja, a mondák szerint az 1685 körüli években kapta nevét az itt gyülekező szultáni hadakról. Itt ma az érintetlen természetet megismerni vágyó turista az úr, ahol a bükkfákkal körülvett fennsík peremén bújik meg szállásunk, a törökmezői turistaház. Nyáron a hűs erdő leheletével és a források nedűjével frissítheti fel magát az idelátogató.
Utazás Budapestről
Távolság Budapesttől: 55 km Találkozó: 2010. július 28. 8 óra (Nyugati pályaudvar, buszvégállomás) A tábor helyszínére a THE Program különbuszával megyünk.
Elhelyezés
Kőházakban (I. kőház: 50 fő) Elhelyezés turista színvonalon, kényelmes emeletes ágyakon, 4-6-8-12 ágyas szobákban. WC, hideg-meleg vizes közös mosdók és zuhanyozók a folyosókon találhatók. Törölközőt vinni kell!
Étkezés
Teljes ellátás a vendégház éttermében. A büfé szolgáltatásait itallal, üdítővel, frissítővel, édességgel a nap bármely szakában igénybe lehet venni. Ízletes, házias jellegű ételek.
Részvételi díj
8 000 ft/fő mindennel együtt (kaja, szállás, utazás, programok, ajándékok)
Jelentkezés
Jelentkezési határidő: július 10. Előzetes jelentkezést a nagy érdeklődésre való tekintettel a
[email protected] címre várunk, de a jelentkezés véglegesítését minden esetben postai úton elküldött jelentkezési lappal tekintjük véglegesnek. Jelentkezéseiteket a csatolt adatlapot kitöltve elküldhetitek postai úton az alábbi címre: MISZ - THE Program 1036 Budapest, Lajos utca 106. Bármilyen kérdés felmerül, várjuk kérdéseiteket a
[email protected] 18 év alatti jelentkezők esetében szülői beleegyezéssel, aláírással ellátott jelentkezési lapokat kérünk! Fizetés módja: Előleg: 4 000 Ft, július 10-ig átutalással a Magyar Innovációs Szövetség 10201006-5016588100000000 számú bankszámlaszámára (a közlemény rovatba írjátok be, hogy „kalandtábor”) A fennmaradó összeget (4 000 Ft) készpénzzel a helyszínen, a regisztrációkor szükséges rendezni.
Program 2010. július 28. 9:00-11:00 Regisztráció, szállás elfoglalása 11:20-12:00 Központi megnyitó, információk 12:00-13:00 Ebéd 13:20-14:00 Előadás: Sík András, a Marskutatás legújabb eredményei 14:20-15:00 Előadás: Simon Tamás: Új fizika kezdődhet a nagy hadronütköztetőben 15:20-16:30 Bemutatkozó délutáni játék, sport, kikapcsolódás 16:40-18:00 Találmányok és kísérletek (kísérlet bemutatók Tóth Pállal és Veletek) ki mit hozott? Saját találmányok, kutatás, ötlet, kísér-
18:00-19:00 21:00-22:30 23:00
let bemutatása (nem kötelező :)) Vacsora Távcsöves csillagászati bemutató (derült idő esetén) Buli kifulladásig
2010. július 29. 8:00-9:00 9:15- 18:00-19:00 22:30
Reggeli Túlélőnap Túlélőtúra Törökmezőn és a környező erdőben (a nagyvállalatok vezetőivel) Elméleti és gyakorlati foglalkozások tűzgyújtási technikák menedék készítése az erdőben álcázási technikák csapdák készítése, elhelyezése vízszerzés az erdőben, víz szűrése, tisztítása tájékozódás ismeretlen terepen csillagok, a Nap és tereptárgyak segítségével túléléshez szükséges eszközök készítése álcázási technikák jelek, jelzések megismerése Vacsora: tábortűz és szalonnasütés a szabadban (Kötetlen be szélgetés a szponzorok képviselőivel, közös buli) Buli és sorsolás (értékes nyeremények, fődíj: 2 fős európai utazás)
2010. július 30.
8:00-9:00 Reggeli 9:00-10:00 Pakolás, búcsúzás 10:00 Indulás vissza Budapestre A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
sz: kozhat l á l a t k is ég) on velü k o m zövets a r S g s o r ió ató A p ovác s igazg ar Inn
) (Magy ó) nikáció János ens, kommu ciós igazgat ciós igazgató s c u k á á a m ik P ik n ie n . u S r ( d m mu Szilvia in kom er, kom Farkas uzsa (Richt entis/Chino ége) s Av (Audi) zövets Beke Z ván (Sanofi S s z k á l o a I ki B ozás Rózsa va, Rónaszé tikai Vállalk a É i m t r Szige (Info Tamás Klotz
Bővebb információ Bartók Marcell projektvezető MISZ- THE Program 1036 Budapest, Lajos utca 103. Mobil: (30) 583-8630 Email:
[email protected] www.the-online.hu