TARTALOMJEGYZÉK 2. NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK ÉS EGÉSZSÉGI KOCKÁZATOK SZAKIRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

NEJ2004 – Szakértôi Változat

TARTALOMJEGYZÉK

2–2

TÁBLAJEGYZÉK

3

ÁBRAJEGYZÉK

5

1.

KIEMELT MEGÁLLAPÍTÁSOK

6

2.

NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK ÉS EGÉSZSÉGI KOCKÁZATOK – SZAKIRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

8

2.1 2.2 2.3

BEZETÔ GONDOLATOK DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK, TÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK NÉPESEDÉS ÉS EGÉSZSÉG

8 9 12

IRODALOMJEGYZÉK

16

3.

EREDMÉNYEK

20

3.1 3.2 3.3 3.4 3.5 3.6

A NÉPESSÉG SZÁMA ÉS ÖSSZETÉTELE SZÜLETÉSEK, TERMÉKENYSÉG CSALÁDALAPÍTÁS ÉS CSALÁDSTABILITÁS HALÁLOZÁSOK, MORTALITÁS NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS NEMZETKÖZI KITEKINTÉS

20 28 32 35 38 40

4.

A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK EGÉSZSÉGI VONZATAI

43

4.1 4.2

REPRODUKTÍV EGÉSZSÉG A NÉPESSÉG SZÁMÁNAK ÉS ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSÁBÓL EREDÔ HALÁLOZÁSI HATÁSOK

43 51

IRODALOMJEGYZÉK

56

ÁBRÁK

59

2. fejezet

Demográfia

TÁBLAJEGYZÉK 1. táblázat: A népesség számának és korösszetételének változása, 1980, 2003 2. táblázat: A népesség számának és korösszetételének változása nemek szerint, 1980, 2003 3. táblázat: A férfiaknak a nôkhöz viszonyított aránya korcsoportok szerint, 1980, 2003 4. táblázat: A házas és nem házas népesség számának és korösszetételének változása, 1980, 2003 5. táblázat: A nem házas népesség számának és korösszetételének változása nemek szerint, 1980, 2003 6. táblázat: A nem házas férfiaknak a nem házas nôkhöz viszonyított aránya korcsoportok szerint, 1980, 2003 7. táblázat: A 7 éves és idôsebb népesség legmagasabb iskolai végzettség szerint, 1980–2001 8. táblázat: A felsôfokú végzettségûek aránya a 25 év feletti népességnél nemek szerint, 1980, 2001 9. táblázat: A népesség száma gazdasági aktivitás és nemek szerint, 1980, 2001 10. táblázat: Foglalkoztatottsági ráta gazdasági aktivitás és nemek szerint, 1980, 2001 11. táblázat: A háztartások és a családok számának változása, 1980, 2001 12. táblázat: A háztartások és a családok összetételének változása, 1980, 2001 13. táblázat: Házas és nem házas fogamzások és élveszületések néhány jellemzôje 14. táblázat: Élveszületett gyermekek az adott életkorig a különbözô születési évjáratokban 15. táblázat: A párkapcsolatban élô nôk aránya korcsoport szerint, 1980, 2001 16. táblázat: Standardizált halálozási arányszámok fôbb korcsoportok, halálokok és nemek szerint, 2001 17. táblázat: A születéskor és az egyes egzakt életkorokban még várható élettartam nemek szerint, 1980–2002 18. táblázat: Párkapcsolatban élô nôk megoszlása az alkalmazott fogamzásgátlás fô módja szerint, 1958–2001

2–3


19. táblázat: Koraszülöttek aránya az elôzô mûvi vetélések száma szerint, 1980-2002 20. táblázat: Terhességek egészségi kockázatai a szülô nô korcsoportja szerint, 2002 21. táblázat: Tíz éves házasságtartam alatt bekövetkezett terhességek kimenetele azok tervezettsége szerint, 2001 22. táblázat: Tíz éves házasságtartam alatt védekezés mellett bekövetkezett terhességek kimenetele a védekezés módja szerint, 2001 23. táblázat: A 20 éves és idôsebb népesség standardizált halálozási arányszáma családi állapot szerint

2–4

2. fejezet

Demográfia

ÁBRAJEGYZÉK 1.

ábra: A népesség száma és korösszetétele az ország mai területén, 1869–2003

2.

ábra: A népesség száma nem és életkor szerint, 1980, 2003

3.

ábra: A családok összetételének változása, 1980–2001

4.

ábra: Teljes termékenységi arányszám, 1957–2002

5.

ábra: Korspecifikus élveszületési arányszám, 1990, 2002

5.a. ábra: A szülô nôk átlagos életkora, 1990–2002 6.

ábra: Házasságon kívüli születések aránya az anya kora szerint, 1990, 2002

6.a. ábra: Házasságon kívüli élveszületések aránya az anya kora és iskolai végzettsége szerint, 2002 7.

ábra: A hajadonok elsô házasságkötési arányszáma életkor szerint, 1990, 2002

7 a. ábra: Az elôször házasulók átlagos életkora, 1990–2002 8.

ábra: Élveszületések és halálozások száma, 1980–2003

9.

ábra: A férfiak korcsoportok szerint halandóságának idôbeli alakulása, 1990–2002

9.a. ábra: A nôk korcsoportok szerinti halandóságának idôbeli alakulása, 1990–2002 10. ábra: A fôbb halálokok megoszlása nemek szerint, 2001 11. ábra: A férfiak és a nôk születéskor várható élettartama, 1949–2002 12. ábra: Teljes termékenységi arányszám Európában, 1990, 2002 13. ábra: Születéskor várható átlagos élettartam az Európa Tanács országaiban, 2002 14. ábra: Népességnövekedési arányszám az Európa Tanács országaiban, 2002 15. ábra: A születéskorlátozás szerepe a terhességek bekövetkezésében és kimenetelében, 1957–2002 16. ábra: Teljes termékenységi és teljes abortusz arányszám, 1957–2002 17. ábra: Tizenévesek szülészeti eseményei a terhesség kimenetele szerint, 1990–2002 18. ábra: Életük során gyermeket nem tervezôk aránya korcsoport és nemek szerint, 2001 19. ábra: A nem házas népesség halandósági többlete korcsoport és nemek szerint, 2002

2–5


1. KIEMELT MEGÁLLAPÍTÁSOK • A népességcsökkenés folyamata a lakosság elöregedésével párhuzamosan zajlik. Eközben a népesség összetételében olyan változások történnek, amelyek az egészségi kockázatnak és a halandóságnak jobban kitett népességcsoportok részarányát és súlyát növelik. Emelkedik az idôskorúak, az egyedül élôk és a nem házasok abszolút száma és népességen belüli aránya. • Az elsô szexuális kapcsolat egyre fiatalabb életkorban történik, miközben az elsô gyermek vállalása késôbbre tolódik. Ezzel nô a felelôsségteljes védekezés idôtartama, nagyobb lesz a nem kívánt terhességek és a terhességmegszakítások kockázata. Az abortuszt követô szüléseknél viszont nagyobb a spontán vetélések, a koraszülések és a csecsemôhalálozások esélye. • A születésszám és a termékenység csökkenése a szülô nôk életkorának jelentôs emelkedésével jár együtt. Egyre késôbbi életkorban vállalják az anyák elsô gyermeküket. Ez a fekunditás csökkenése és a kisebb családnagyság mellett növeli az akaratlanul, illetve szándéka ellenére gyermektelenül maradó nôk, családok arányát. • A házasságkötések hanyatlása, az alternatív párkapcsolati formák terjedése a családstabilitás csökkenésével és a házasságon kívüli születések dinamikus emelkedésével jár együtt. Nô a gyermekét egyedül nevelô anyák és az egyszülôs családok aránya. Ez a gyermekszegénység nagyobb kockázatát, társadalmi beilleszkedési zavarokat és a deviáns magatartási formák terjedését okozhatják, a gyermekek és a fiatalkorúak körében. Emellett növelik a társadalmi leszakadás lehetôségét és az esélyegyenlôtlenséget. • A családformák átalakulásával nô az elváltak, az özvegyek, az egyedül élôk, a magányos és elhagyatott emberek száma. Gyengülnek a családi kapcsolatok. Mindez a szorongás, a depresszió és más idegi, lelki zavarok fokozódásával, a kedélybetegségek növekedésével járhat együtt, befolyásolva ezzel az érintett lakosság egészségi állapotát. • A párkapcsolatok léte vagy hiánya a mortalitást is befolyásolja. A nem házas népesség halandósága mindkét nemnél és a korcsoportok jelentôs hányadánál jóval magasabb, mint a házas népességé. A mortalitási különbségek az egészségi állapot szerinti eltéréseket is tükrözik, ami mögött fôleg az életmód, az életvitel vagy a tágabb értelemben vett egészség-magatartási differenciák húzódnak meg a házas és nem házas népesség között.

2–6

2. fejezet

Demográfia

• A népesség-elôreszámításoknak nincs olyan változata, amely szerint belátható idôn belül csökkenne az idôskorú népesség száma, miközben az össznépesség jelentôs mértékben is apadhat. A halálozások száma a várható élettartam alakulásától függôen csökkenhet, de a népesség öregedése miatt akár emelkedhet is. Így a népességszám csökkenésével nem enyhül az egészségügyi ellátó rendszerekre nehezedô nyomás. • Az iskolai végzettség szintjének általános emelkedése a mortalitás csökkenése irányába hat, mivel jelentôsek a különbségek a halandóságban és a várható élettartamban iskolázottsági szintek szerint. Ezzel együtt változhat (emelkedhet) az egészségnek mint megôrizendô értéknek a megítélése, szerepe és jelentôsége az emberek életében.

2–7


2. NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK ÉS EGÉSZSÉGI KOCKÁZATOK – SZAKIRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ 2.1 Bevezetô gondolatok

Egy ország népesedési helyzete alapvetôen a múltjában gyökerezik, demográfiai jövôjét pedig erôsen meghatározza a történetileg kialakult jelen. Hasonlóan igaz lehet ez a megállapítás a gazdaság, a kultúra és a tudomány területén is, talán azzal a megkötéssel, hogy ezeken a területeken a jelen kevésbé determinálja a jövôt. A gazdaság, a tudomány és a kultúra az élet olyan területei, amelyek egymással is szorosan összefüggnek, az egyik feltétele, meghatározója, segítôje, támogatója, vagy esetleg gátja, korlátja a másiknak. Közös bennük az, hogy mindegyik alkotó eleme, mozgatórugója az ember, aki egyben a demográfia tárgya is. Ily módon egy ország demográfiai helyzetének jelenét és jövôjét nem lehet elszigetelten, a társadalmi környezetbôl kiragadva öncélúan vizsgálni, hanem óhatatlanul felmerül a szélesebb körû összefüggések vizsgálatának igénye, vagyis a demográfiai folyamatok társadalmi, gazdasági, szociális és egészségi, hatásainak és következményeinek feltárása és elemezése. A demográfia az emberi élet kezdetét és végét vizsgálja, pontosabban azokat az okokat, körülményeket és motiváló tényezôket, amelyek közrejátszanak egy új élet vállalásában és annak elmúlásában. A demográfiában a kezdet, a fogamzás és a születés meglehetôsen bizonytalan, a vég, a halál biztos. Az viszont egyáltalán nem lehet közömbös, hogy mennyi ideig, hogyan és milyen körülmények között élünk. Ebben fontos szerepet játszik az egyén egészségi állapota és az a társadalmi környezet, amely alakítja, formálja az emberek egészségi magatartását. Egy ország népességének egészségi állapotát alapvetôen befolyásolja a lakosság egészségi kultúrája, történelmileg kialakult intézményrendszere, a tudomány élenjáró vívmányainak alkalmazása, a gazdasági körülmények és lehetôségek, amelyek a politikai akarattal párosulva segíthetik a kívánatos változásokat. Jelen tanulmány kettôs célt tûzött maga elé; a) egyrészt korunk demográfiai kihívásait szeretné bemutatni, amelyekkel a fejlett európai társadalmaknak - köztük hazánknak is - szembe kell néznie, b) másrészt a demográfiai folyamatok várható és lehetséges következményeit kívánja felvázolni a szakirodalomban fellelhetô fôbb irányzatok, nézetek és vélemények ismertetésével. Ezen belül szeretne rámutatni arra, milyen egészségi hatásokkal, illetve kockázati tényezôkkel kell, vagy lehet számolni a makroszintû demográfiai folyamatok és magatartások változásából adódóan. Nem célja az összefoglalónak a népesedés és egészség kapcsolatának átfogó és tematikus vizsgálata, mert ez túlhaladná a fejezet kereteit. Az egyes szakirányú fejezetek szakirodalmi összefoglalói részben tárgyalják az ezzel kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatások, elemzések

2–8

2. fejezet

Demográfia

és összefüggések eredményeit. A népesség öregedésébôl vagy egy nagyarányú bevándorlásból eredô egészségi, egészségügyi, szociális, illetve társadalmi-gazdasági hatások és következmények elemzése külön-külön is hasonló szakirodalmi összefoglalót, illetve önálló fejezetet érdemelne egy átfogó és hosszabb távra mutató népegészségügyi jelentés keretein belül. Erre a demográfiai fejezet jelen változata nem vállalkozik.

2.2 Demográfiai folyamatok, tények és következmények

A demográfiai szakirodalom bizonyos szempontból értetlenül szemléli a legújabb európai népesedési folyamatokat és ezek lehetséges, illetve várható következményeit. A sokat vitatott és bírált „második demográfiai átmenet” elméletét már több mint másfél évtizede papírra vetették [1], de ennek „kézzel fogható” következményeivel csak most szembesülnek a szakemberek, a politikusok és a társadalom egésze. Az európai fejlett társadalmak XXI. századi demográfiai története a jelek szerint, az öregedésrôl, a népesség lélekszámának csökkenésérôl és a migrációról szól. A népesség öregedése nem új keletû jelenség, hiszen a folyamat hosszú ideje tart. Egyes vélemények szerint megállíthatatlan jelenséggel állunk szemben [2]. A fô ok pedig nem a várható élettartam emelkedése, hanem az egyszerû reprodukciót biztosító termékenységi szint hiánya [3]. Megoszlanak a vélemények a termékenység jövôjérôl. A termékenység ciklikusságát vallók emelkedést várnak a jövôben, mások irreverzibilis folyamatnak tartják az alacsony termékenységet, és csekély esélyt adnak a jövôbeni reprodukciónak [4, 5]. Az alacsony termékenység rövidtávon csökkenti a gyermekekkel kapcsolatos társadalmi kiadásokat, javítja az eltartási teher mutatóit. A hosszabb távú következmények azonban számos problémával járnak, amelyek már most elôreláthatóak. Érinti a családok életét, a háztartások összetételét, a munkaerô piacot és ezeken keresztül a gazdasági életet és az egész társadalmat [6]. Az alacsony termékenység mellett született gyermekgenerációk közül többen érzelmileg jobban függnek a szüleiktôl, nônek fel testvér vagy rokonok nélkül, ezért csökken a család szocializációs funkciója, gyengülnek a családi kötelékek. A várható élettartam emelkedése miatt a család vertikálisan nô, a háromgenerációs család mellett gyakoribbak lesznek az olyan családok, ahol négy generáció tagjai élnek egyidejûleg. Nagyobb teher hárul a család tagjaira, fôleg a „szendvics” generációt képviselô anyákra, akiknek saját gyermekeik felnevelése és gondozása mellett fokozott figyelemmel és törôdéssel kell lenniük a felmenô nemzedékek idôskorú tagjaival szemben [53]. A tartósan alacsony termékenységgel kapcsolatos legfôbb probléma az, hogy a várható élettartam emelkedésével egyidejûleg gyorsítja a népesség öregedési folyamatát. A várható élettartam, és ezen belül az egészségben leélt életévek növekedése önmagában kívánatos és pozitív folyamat. Nem az a baj, hogy a népesség öregszik,

2–9

NEJ2004 – Szakértôi Változat hanem a folyamat gyorsasága, a társadalmi, gazdasági, szociális következményei és ezek kezelésének módjai okozzák a legtöbb problémát. Az öregedés demográfiai, társadalmi-gazdasági, szociális és politikai következményeirôl számos cikk, tanulmány, publikáció jelent meg [3, 7, 52, 54, 55, 56]. Csak utalásszerûen említjük meg a népesség öregedésbôl fakadó és a szakmai köröket legtöbbet foglalkoztató problémákat. Növekszik az aktív korúak eltartási terhe és öregszik maga az aktív korú népesség is. Reformra szorulnak a társadalom-, a nyugdíj és az egészségbiztosítási rendszerek az idôs korú népesség abszolút számának és arányának növekedése miatt. Növekszik a jelentôsége a kor-specifikus értékeknek és intézményeknek, szolgáltatásoknak és a fogyasztási szokásoknak. Az öregedésnek politikai hatásai is lehetnek, mivel nô az idôskorúak szavazó ereje, a gyermekkorúak viszont nem választanak [3]. Az öregedés következményeinek megítélésében vannak szép számmal a fentiekkel ellentétes vélemények is. Ezek fôleg azt hangsúlyozzák, hogy piacgazdasági viszonyok között a demográfiai folyamatok nincsenek hatással a gazdasági növekedésre, a társadalmi kiadási többletek pedig a megfelelô gazdasági növekedés mellett kezelhetôk [8]. A népességszám csökkenésének nem tulajdonítottak és most sem tulajdonítanak olyan jelentôs szerepet szakmai, politikai körökben, mint a népesség öregedésének. Amíg a tartós fogyás ritkán fordult elô, és kis országokat érintett, kicsinyítették a jelentôségét azzal, hogy egy ország gazdasági, tudományos, kulturális vagy netán katonai szerepét, súlyát, jelentôségét a tudomány és technika gyorsan fejlôdô korában nem a lakosság lélekszáma határozza meg. A legújabb demográfiai folyamatok mellett Európa szinte valamennyi országa felkerült a potenciálisan fogyó népességek listájára. Nem kismértékû csökkenésrôl van szó, mert az elkövetkezô ötven évben Olaszország jelenlegi népességének 28%-át, Spanyolország 24%-át, Németország 11%-át, Ukrajna 22%-át, Japán és Oroszország 17%-át, Magyarország 25%-át vesztené el, az ENSZ prognózisa szerint [9, 51]. A népességszám csökkenése ökológiai, környezeti vagy globális megfontolásból egyes vélemények szerint még hasznos is lehet a magas népsûrûségû területeken. Sajátos, de jó példa erre Hollandia esete. A holland kormány már a tíz évvel ezelôtti 15 millió fôt kitevô népességnél is alacsonyabb szinten szerette volna stabilizálni az ország népességszámát [13]. A népesség viszont tovább növekszik. 2000-ben 15,9 millió, 2020ban pedig 17,5 milliós népességgel számolnak. Ez újabb területi igényeket jelent a lakások, az ipari beruházások, az infrastruktúra, a sport és szabadidô központok számára, amit csak a mezôgazdasági területek rovására tudnak megvalósítani. A hazánk területének egyharmadát kitevô országban ez komoly gondot okoz [17]. Az európai országok többségére jellemzô potenciális vagy tényleges népességcsökkenés egészen más jellegû gondokat jelent. A csökkenés és öregedés párhuzamos folyamatok, amelyek egy idô után kölcsönösen erôsítik és gyorsítják egymást [10]. Egy ilyen társadalomnak csökken a versenyképessége, kevésbé rugalmas és befogadó a társadalmi és gazdasági újdonságokra, csökken az emberi erôforrások és a társadalom

2–10

2. fejezet

Demográfia

egészének megújulásra való képessége [11]. Ezzel egyidejûleg a társadalombiztosítási, az egészségügyi és a szociális ellátási rendszerek is reformra szorulnak, mert képtelenek megbirkózni a demográfiai folyamatokból adódó kihívásokkal [12]. Ez viszont nagy fokú társadalmi ellenállást és elégedetlenséget szülhet, amit jól illusztrálnak a megszokott nyugdíjrendszer változtatása elleni tiltakozások számos nyugat-európai országban. A népesség, a gazdaság és a környezet kapcsolatát elsôsorban a fenntartható fejlôdés szemszögébôl közelítik meg napjaink szakemberei és politikusai. A gazdaságilag és a demográfiai fejlôdésében kettészakadt világ egymásra mutogatva a másik fél belátását várva és jóindulatát remélve kívánja megoldani az emberiséget fenyegetô problémákat. Az egyik fél a túlnépesedés rémálmát felvázolva aggódik Földünk eltartó képessége miatt, a másik a természeti erôforrások féktelen kiaknázására és a környezeti, ökológiai katasztrófára hivatkozva kér bölcs mérsékletet a másik féltôl [16, 18, 19]. A magyar népesedési helyzet jövôjét látva, újabban gazdasági szakemberek is felvetik a gazdaság és népesedés kapcsolatának kérdését. A demográfiai folyamatokból adódóan (eltartási terhek, aktív-inaktív arány) ugyanis olyan terhek hárulhatnak a gazdaságra, amelyek fékezhetik a folyamatos fejlôdést, illetve annak gátjává válhatnak [6]. A gazdasági nehézségek mellett a szociálpolitika kettôs szorításba kerül, hiszen egyszerre kellene biztosítania az egyre gyarapodó idôskorú népesség gazdasági és szociális biztonságát, miközben támogatnia kell a gyermekvállalást, a családokat, a gyermekeket és a fiatal szülôket. Megoldási receptként egyes szakemberek a bevándorlás ösztönzését javasolják. Élénk érdeklôdést és visszhangot váltott ki ugyancsak az ENSZ-tanulmánya, amely az elöregedô és csökkenô népességek, gazdaság-demográfiai összetételének és népességszámának fenntartásához szükséges bevándorlásokra készített modellszámításokat [9]. Hasonló jellegû számítások a népességszám hosszabb távú fenntartásához hazánkban is napvilágot láttak [21]. Az ENSZ- tanulmány eredményei megdöbbentették a közvéleményt és valószínûleg a politikusokat is. Csak a népesség jelenlegi lélekszámának fenntartásához az Európai Uniónak 47 millió, Európának 100 millió bevándorlóra lenne szüksége. Németországba mintegy 18 millió, Olaszországba 13 millió bevándorló menne, és 2050-ben 28-29-át adná az össznépességnek. Oroszországnak évente 500 ezer, összességében 25 millió bevándorlóra lenne szüksége 2050-ig, és ez 23%-át jelentené akkor az össznépességnek. A munkaképes korú népesség számának, de fôleg a jelenlegi keresô-nyugdíjas arány fenntartásához az elôbbieknél többszörösen nagyobb számú bevándorlóra lenne szükség, ami valószínûtlenül magasra emelné az egyes országok és a kontinens egészének népességszámát. Mindemellett a népesség öregedési folyamatát a bevándorlás csak lassítaná, de megállítani nem tudná. Más vélemények számos fenntartást fogalmaznak meg a bevándorlással kapcsolatban. Ezek szerint nem tekinthetô a demográfiai öregedés adta problémák reális alternatívájának, mivel a bevándorlók felveszik a honos népesség demográfiai magatartás mintáit,

2–11

NEJ2004 – Szakértôi Változat maguk is elöregednek, és ezzel újabb fiatalabb korú bevándorlót igényelnek. Bár a II. világháborút követôen meginduló bevándorlás(ok) Európát nagy mértékben érintették, annak meglehetôsen csekély kumulatív hatása volt a befogadó országok öregedési folyamatára [22, 23, 24]. Ilyen nagymértékû bevándorlás viszont jelentôs változást okoz a lakosság etnikai és kulturális összetételében, és ez társadalmi és politikai ellenállást is kiválthat [14]. Az ENSZ-tanulmány megjegyzi, hogy a népesség öregedésébôl és számának jelentôs csökkenésébôl származó nehézségek és problémák annyira új keletûek, hogy azok következményeit egyelôre sem megérteni, sem átlátni nem tudjuk.

2.3 Népesedés és egészség

A népesedés és az egészség kapcsolatát kettôs megközelítésben tárgyalja a szakirodalom. Egyfelôl azokat a népességcsoportokat vizsgálja, akik/amelyek demográfiai magatartásuk, káros szokásaik, hátrányos helyzetük vagy életmódjuk réven erôsebben vannak kitéve egészségi kockázatoknak: tizenévesek, fiatalok, szülô nôk, közép- és idôskorúak, dohányzók, alkoholfogyasztók, kábítószerrel élôk, stb. Másfelôl azt vizsgálja, hogy a demográfiai folyamatokból eredôen mely népességcsoportok és kockázati tényezôk szerepe, súlya nô vagy csökken, és ez milyen hatással van/lehet a morbiditásra, a mortalitásra és az egészségügyre. A két jelenség, illetve folyamat kölcsönösen hat egymásra. A sokirányú kölcsönhatás közül e fejezet fôleg a népesség egészségi állapota, valamint a termékenység és a halandóság közötti kapcsolatot tárgyalja; másrészt azt elemzi, hogy a népesség számának és összetételének változása milyen egészség-kockázati tényezôkkel jár együtt, és ezek hogyan befolyásolják a halálozási viszonyokat. A fiatalok egészségi állapota, életmódja, demográfiai és szexuális magatartása a társadalom egésze és a népességfejlôdés jövôje szempontjából is meghatározó jelentôségû. Az egészségi kockázatokat tekintve a témakör egy speciális szeletét nagy terjedelemben tárgyalja a szakirodalom „reproductive health” címszó alatt. Ezek elsôsorban a szexuális úton terjedô betegségekkel, (STD, HIV/AIDS) a biztonságos abortusszal, a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos anyai halálozásokkal, a nem kívánt terhességek megelôzésével, a fogamzásgátlási gyakorlattal, és a korszerû eszközökhöz való hozzáféréssel foglalkoznak, fôleg a fejlôdô országokban [18, 32, 33, 34, 35, 36]. Az európai tizenévesek szexuális magatartását és ennek egészségi kockázatait tárgyaló legutóbbi ET-jelentés (Európa Tanács) viszont felhívta a figyelmet arra a jelentôs különbségre, amely Európa nyugati és keleti részei között a reprodukciós egészség területén található [13]. A „szexuális forradalommal” együtt járt az elsô szexuális kapcsolat átlagos életkor-értékének csökkenése, de ez nem növelte az STD és a HIV kockázatát a nyugateurópai országokban. Ezzel szemben egyes kelet-európai országokban a szexuális úton

2–12

2. fejezet

Demográfia

terjedô fertôzések elôfordulása akár 100-szor gyakoribb, mint Nyugat-Európában, és az utóbbi években gyorsan nôtt a fertôzések száma az intravénás kábítószert használók körében. Jelenleg az európai régióban mintegy 1,56 millió ember él HIV/AIDS fertôzéssel, közülük 1 millióra tehetô a közép- és kelet-európai országokban, illetve a szovjet utódállamokban élô lakosok száma [48]. E témakört röviden a holland népegészségügyi jelentés is tárgyalja, megállapítva, hogy a tizenévesek terhességei, abortuszai és a szexuális úton terjedô betegségek növekvô irányzatot mutatnak, fôleg a nem helybeli lakosság körében, ennek ellenére a holland általános helyzet világviszonylatban is a legkedvezôbbek közé tartozik. Magyarországon is csökkent az elsô szexuális kapcsolat medián életkora, visszaestek a tizenévesek terhességei és abortuszai, a szexuális úton terjedô megbetegedések viszont inkább stagnálást mutatnak [37, 38, 39, 40]. A középiskolások körében végzett legutóbbi reprezentatív vizsgálat a dohányzók, a rendszeresen ivók és a drogokat kipróbálók, illetve használók arányának növekedésérôl számolt be [41, 41/a.]. Az abortuszt követô terhességek, illetve szülések kockázati tényezôinek vizsgálatánál fôleg a koraszülések (kis súlyú, idô elôtti születések) elôfordulására összpontosult a figyelem. Az eredmények szerint a korábbi abortuszok szignifikánsan befolyásolják a koraszülések gyakoriságát, és a megelôzô abortuszok számának emelkedésével a koraszülések kockázata is nô. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a várandós anya korábbi munkavállalásának jellege, terhességtörténete, társadalmi-szociális helyzete, iskolai végzettsége, vagy a korábbi abortusz(ok) végrehajtásának módja, mind olyan tényezôk, amelyek befolyásolják a koraszülések gyakoriságát [57, 58]. Orvosi szakmai körökben általános az a vélemény, hogy az abortuszt követô terhességeknél a koraszülések mellett megnô a kockázata a spontán vetélésnek, a halvaszületésnek és a csecsemôhalálozásnak is [59, 60]. Angol vizsgálati eredmények szerint a fiatalkorban abortuszon átesett nôknél, a gyermekteleneknél és az idôsebb életkorban gyermeket vállaló anyáknál megnô a mellrák kockázatának az esélye [48]. A szexuális élet egyre fiatalabb életkorban kezdôdik, a házasságkötés és az elsô gyermekvállalás életkora viszont határozottan kitolódik, és jelentôsen emelkedik [28]. Megnô az az életszakasz, amikor nagyobb hangsúlyt kell(ene) fektetni a nem kívánt terhesség elkerülésére és a felelôsségteljes védekezésre. A fiatalokra még nem jellemzô az akaratlagos gyermektelenség vágya, döntô többségük szeretne legalább egy gyermeket Ám a megfelelô védekezés elhanyagolása, illetve hiánya növeli annak kockázatát, hogy az elsô gyermek születése elôtt terhességmegszakításon esnek át a serdülôkorúak és fiatalok, a jövendôbeli anyák [29, 30]. Újabban megnôtt az érdeklôdés a késôi gyermekvállalás egészségi kockázati tényezôinek vizsgálatára. Egyes nyugat-európai országokban rendkívül magasra szökött a szülô nôk átlagos életkora: közel 29 évre emelkedett az elsô gyermek vállalásánál. Holland demográfusok felhívják a figyelmet annak veszélyére, hogy a késôi gyermekvállalás

2–13

NEJ2004 – Szakértôi Változat növelheti az akaratlan gyermektelenséget, annak ellenére, hogy a meddôséget kezelô és gyermekvállalást elôsegítô orvosi technológiák fejlettek [20]. Az AFT (Assisted Fertilization Techniques) utóbbi idôben tapasztalt fejlôdése azt az érzetet, hitet (képzetet) kelti az emberekben, hogy bármilyen terhességi, teherbe esési probléma megoldására van már orvosi megoldás, és alábecsülik ezeknek a technikáknak az esetlegességét. A 30 év feletti fekunditás csökkenését nem tudják ellensúlyozni az orvosi mesterséges technikák. Mások a veleszületett rendellenességek, a spontán vetélések és a halvaszületések fokozott kockázatára hívják fel a figyelmet a 35 vagy 40 év felett szülô nôknél [44]. Egyes vélemények szerint az anya és az apa idôsebb kora a születendô gyermek egészségi állapotára is kedvezôtlen hatással van. A születéskor és a további életkorokban várható átlagos élettartam hossza alapvetôen négy fontos tényezôre vezethetô vissza; ezek 1. az emberek életmódja, életvitele, 2. az örökölt genetikai adottságok, 3. a szûkebb vagy tágabb értelemben vett környezeti tényezôk, hatások és 4. az egészségügyi ellátó rendszer adottságai, fejlettsége. Az egyes tényezôk szerepe, súlya és jelentôsége eltérô lehet az egyes régiók, országok, területi egységek vagy társadalmi csoportok és rétegek között. A magyar helyzetet tekintve vitathatatlan, hogy életmódnak és az ehhez kötôdô kockázati tényezôknek meghatározó jelentôsége van mind a mortalitás szintjében, mind a népességet érintô egészségkárosodásban. Ezek közül is a dohányzásnak és az alkoholnak van kiemelkedô szerepe. A magyar mortalitás szempontjából kritikus 35-64 éves férfinépesség körében a halálozások mintegy 35%-a dohányzás-specifikus, 27%-a pedig alkoholos eredetû volt az 1990-es évek végén. A dohányzás a férfiak születéskor várható élettartamát 7,5 évvel, az alkohol pedig 3 évvel rövidítette meg [46, 47]. E két egészségkárosító tényezô ugyancsak komoly szerepet játszik a közép-kelet-európai országok kedvezôtlen mortalitási és morbiditási mutatóiban. Az európai régió ezen országaiban nemcsak a születéskor és további életkorokban várható élettartam, hanem az egészségesen leélt életévek száma is rövidebb. A szovjet utódállamokban az alkohol és a dohányzás miatt elvesztett és fogyatékkal leélt életévek együttesen 80%-át teszik ki azoknak az életéveknek, amit a nyugat-európai országokban az összes betegség miatt elvesztenek, illetve fogyatékkal élnek le az emberek [48, 49]. A jövôbeli demográfiai folyamatok egészségi és egészségügyi hatásainak vizsgálata ritkaság számba megy a nemzetközi szakirodalomban, és ilyen irányú hazai kísérletekrôl nincs tudomásom. Népesség elôreszámítások rendszeresen készülnek hazánkban is, az egészségi hatások felméréséhez azonban az egyes rizikó faktorok szerepét, súlyát, jelentôségét is elôre kellene becsülni. Éppen ezért nagy horderejû és úttörô jellegû a holland népegészségügyi jelentés, amely külön fejezet szán e témakörnek [17]. A jelentés az EU-országai számára is standardnak számít. Négy fontos demográfiai tényezô változását és egészségi hatásait elemzi; ezek a korösszetétel, az iskolai végzettség, a családi állapot és a népesség etnikai összetétele. Kettôs hatást vizsgál: egyrészt a négy

2–14

2. fejezet

Demográfia

tényezô strukturális változásából adódó egészségi hatásokat; másrészt a rizikó faktorok terjedésébôl vagy visszaszorításából eredô hatásokat az egyes népességcsoportokban. Számszerûen kimutatja ezeknek a népesség egészségi állapotára, a várható élettartamra, a mortalitásra, az egyes halálokok számának alakulására és az egészségügyi kiadásokra gyakorolt hatását. Az eredmények szerint a korösszetétel változása emeli a krónikus megbetegedések számát a népesség öregedése miatt, az iskolai végzettség emelkedése csökkenti, a családi állapot szerinti változások viszont növelik a morbiditást. Nem jutott egyértelmû eredményre a tanulmány az etnikai összetétel változásából eredô egészségi hatásokkal kapcsolatosan. Egyes halálokok jóval ritkábban, mások gyakrabban fordulnak elô a nem nyugatról származó etnikumok körében. Mindemellett a várható élettartamuk rövidebb, mint a honos népességé. Nem foglalkozik a holland tanulmány a mortalitás családi állapot szerinti különbségeinek lehetséges hatásaival (csak a morbiditást tárgyalja). Ez pedig kurrens téma lehet hazánkban, mivel jelentôsek a különbségek a családi állapot szerinti mortalitásban, a népesség összetétele pedig úgy változik, hogy a magasabb halandóságú nem házas népesség aránya dinamikusan növekszik. Az ez irányú kutatások már megkezdôdtek, és kezdeti eredmények bíztatóak [25, 25.a.]. Figyelemre méltó eredményeket hozott viszont egy finn tanulmány, amely szerint dinamikáját és idôtávlatát tekintve növekednek a különbségek a házas és nem házas népesség mortalitása között. Itt is kettôs hatásról van szó, mivel nem csak a nem házasok aránya növekszik a népességen belül, hanem a halandósági különbségek is emelkednek. E vizsgálat szerint a 30-64, illetve 6579 éves népesség körében a férfiaknál mintegy 30, a nôknél 15%-kal csökkenne a halálozások száma, ha a nem házas népesség mortalitása azonos lenne a házasokéval [26]. Hasonlóan fontos más, nehéz helyzetben lévô népességcsoportok (hajléktalanok, tartósan munkanélküliek, romák, bevándorlók, sokgyermekes szegény családok) részarányának növekedésébôl adódó egészségi és egészségügyi gondok felvetése. Az ilyen irányú magyar vizsgálatok azért tûnnek különösen izgalmasnak, mivel a népesség elôreszámítások valamennyi reális változata jelentôs népességcsökkenéssel számol, de egyetlen változat sem tartalmaz (az elôre jelzett idôtávon belül) létszám csökkenést a mortalitás és a morbiditás szempontjából leginkább érintett népességcsoportban, az idôskorúak körében. Sôt, az arányuk jelentôs emelkedése mellett a létszámuk is számottevôen növekszik a jövôben [50]. A következô fejezet a magyar népesedési helyzetet alakító, formáló fôbb demográfiai folyamatok múltját, jelenét és jövôjét tárgyalja röviden, és azokat a tényezôket, rizikófaktorokat, amelyek a népesedési folyamatok által a lakosság egészségi állapotát is befolyásolhatják. Egy nagyobb idôtávlatot átölelô visszatekintés után a fejezet fôleg az elmúlt húsz év demográfiai eseményeire koncentrál. A nemzetközi környezet bemutatásával reálisabb megvilágításba kerül a magyar demográfiai helyzet. Külön fejezet foglalkozik a 2021-ig tartó népesség-elôrebecslések egészségi és mortalitási hatásaival.

2–15


IRODALOMJEGYZÉK 1. Van de Kaa D. J.: The Second Demographic Transition Revisited: Theories and Expectations, Paper presented at the conference on „Population and European Society“, Florence 7-9. December 1988. 2. Vaupel J. W., Lundström H.:The Future of Mortality at Older Ages in Developed Countries, in W. Lutz (ed) The Future Population of the World. What Can We Assume Today? Revised edition. London: Earthscan 1996. 278-295. 3. Coale A. J.: Demographic Effects of Below-Replacement Fertility and Their Social Implications. Population and Development Review, 1986. 12: 203-216. 4. Westoff C. F.: The Return to Replecement Fertility: A Magnetic Force! Population and Development Review. Below Replacement Fertility in Industrial Societies, A Supplement to Vol. 12. 1986. The Population Council, 1987. 5. Lutz W.: Future Reproductive Behavior in Industrialized Countries. in W. Lutz (ed), The Future Population of the World. What Can We Assume Today? Academic Press, London 1994. 267-294 6. Mellár T.: Csapdahelyzetben? A gazdaság és népesedés kapcsolata az új évezredben. Magyar Szemle Új folyam 2003. XII. (9-10): 8-25. 7. Social Aspects and Country Reviews of Population Ageing. UN New York and Geneva, 1994. 8. Mayers G. C.: Population Growth and Age Structure: Implications and Policy Responses. European Population Conference, Geneva 23-26 March 1993. Proceedings, Volume 1. United Nations, Council of Europe, New-York and Geneva, 1994. 207-270. 9. UN Replacement Migration, United Nations 2000. 10. Chesnais J. C.: The Consequences of Modern Fertility Trends in the Member States of the Council of Europe. Council of Europe, Population Studies No. 16. Strasbourg. 1985. 11. Calot G.: La fécondité en Europe. Évolutions passées, perspectives d' avenir. Les actions possibles et leur efficacité, Colloque de Luxembourg, novembre 1991. 12. Johanet G. et al: Vieillissement démographique et protection sociale. Chesnais, J.C., La Population de la France, Tome 2, Ecole nationale d' administration, ENA-recherche, Paris 1990. 653-729. 13. Country statement submitted by the Government of the Netherlands. European Population Conference, Geneva 23-26 March 1993. Proceedings, Volume 2. United Nations, Council of Europe, New-York and Geneva, 1994. 14. Cliquet R.: Possible societal responses to the demographic scenarios. The future of Europe's population. Population Studies, No. 26 Council of Europe Press, 1993.

2–16

2. fejezet

Demográfia

16. Náray-Szabó G.: A fogyasztás zsákutcája. Magyar Szemle Új folyam 2003. XII. (9-10): 26-42. 17. Health on Course? The 2002 Dutch Public Health Status and Forecasts Report. The National Institute for Public Health and the Environment 2003. 18. International Conference on Population and Development (ICPD) Cairo 1994. Programme of Action. 19. UN, Global change and sustainable develpoment: critical trends, Report of the Secretary General, United Nations Economic and Social Council, E/CN. 17/1997/3. 20. Beets G., Dourleijn E.: The impact of education on childlessness in Europe FFS evidence, Paper presented at the European Population Conference 1999, The Hague, September 1999. 16. 21. Hablicsek L., Tóth P. P.: A nemzetközi vándorlások szerepe a magyarországi népesség számának megôrzésében 1999-2050 között. Demográfia 2000. XLIII. (1): 11-46. 22. Le Bras H.: Demographic impact of post-war migration in selected OECD countries. In Migration. The Demographic Aspects. Paris: Organisation for Economic Co-operation and Development, 1991. 69-71. 23. Coleman D. A.: International migration: demographic and socio-economic consequences in the United Kingdom and Europe. International Migration Review (Staten Island, New York), 1995. vol. 29, No. 1 (Spring) 155-206. 24. Coleman D. A.: Why borders cannot be open. Paper presented at the IUSSP General Population Conference, Salvador da Bahia, Brazil 2001. 25. Kovács K.: Mortality by marital status in Hungary in the last two decades. Paper presented at the European Population Conference 2003. 25.a.Kovács K.: Halandósági többlet és egészségdeficit a nem házasok körében. Család és népesség itthon és Európában (Szerk. Spéder Zs.) 2003. 320-373. 26. Martikainen P. : Increasing differences in mortality by marital status from 1975 to 2000: Changes in sociodemographic, household and cause of death structure. Paper presented at the European Population Conference 2003. 28. Fertility and Family Surveys in Countries of the ECE Region. Standard Country Report, Hungary, United Nations, New York and Geneva, 1999. 93. 29. Terhesség-megszakítások, tanulmányok, adatok, jogszabályok, hazai és nemzetközi trendek. KSH, 2000. 179. 30. Kamarás F.: Terhesség-megszakítások Magyarországon. Szerepváltozások. Jelentés a nôk és férfiak helyzetérôl. Tárki, 2003. 190-216. 31. Kontula O.: Trends in teenage sexual behaviour pregnancies, sexually transmitted infections and HIV infection in Europe. Council of Europe 2003. 53. 32. Greene Margaret E., Rasekh Zohra, Amen Kali-Ahset, Chaya Nada, and Dye Jenifer: In This Generation: Sexual and Reproductive Health Policies for a Youthful World. Population Action International, Washington. 2002.

2–17

NEJ2004 – Szakértôi Változat 33. UNFPA 1995. The Right to Choose: Reproductive Rights and Reproductive Health. United Nations Population Found. New York. 1995. 34. WHO Regional Strategy on Sexual and Reproductive Health 2001. Entre Nous. The European Magazine for Sexual and Reproductive Health. No. 50- 2001. 35. World Population Monitoring 2002. Reproductive rigths and reproductive health: selected aspects. Commission on Population and Development. UN. New York. 2002. 36. Population Reports. The Reproductive Revolution Continues, Vol. XXXI, Num. 2 Spring 2003. 37. Egészségügyi Statisztikai Évkönyv 2001. KSH 2002. 38. Terhességmegszakítások, tanulmányok, adatok, jogszabályok, hazai és nemzetközi trendek. KSH 2000. 179. 39. Fertility and Family Surveys in Countries of the ECE Region. Standard Country Report, Hungary, United Nations New York and Geneva, 1999. 40. Demográfiai Évkönyv 2002. KSH 2003. 41. Elekes Zs.: Drogok és fiatalok. ISM Ismertetô 2000. 41.a.Elekes Zs.: A család szerepe a fiatalok alkohol- és drogfogyasztási szokásaiban. Elôadás „Az egészséges családért” konferencián. Keszthely, 2003. nov. 20-22. 44. Rivellini G., Rosina A.: Late maternal age and risk of congenital malformation. An Italian case study. Paper presented at the European Population Conference, Warsaw, 26-30 August 2003. 46. A dohányzás hatása a halandóságra Magyarországon 1970-1999. KSH 2002. 47. Az alkohol hatása a halandóságra Magyarországon 1970-1999. KSH 2003. 48. E. Nolte, M. McKee, A. Gilmore: Morbidity and mortality in transition countries in the European context. Background paper for the thematic session „Morbidity, mortality and reproductive health: Facing challenges in transition countries” at the European Population Forum 2004, Geneva, 12-14 January 2004. 49. The World Health Report 2002. Geneva: World Health Organization 2002. 50. Hablicsek L.: Demográfiai forgatókönyvek 1997-2050 (Tájékoztató) Készült az MTA Demográfiai Bizottsága számára 1998. 51. Long-range World Population Projections: Based on the 1998 Revision, UN New York, 1999. 52. Miltényi K.: Recent changes in the economic activity and retirement patterns in Hungary: financial and social implications. Atlantic Studies on Society in Change NO. 85, Demography of contemporary Hungarian society, Columbia University Press, New York 1996. 89-110. 53. Daróczi E.: Kettôs szorításban. A középgenerációk élete és egészsége. NKI Kutatási Jelentések 74. Budapest, 2003/1 54. Dobossy I., S. Molnár E., Virágh E.: Öregedés és társadalmi környezet. Életünk fordulópontjai. Mûhelytanulmányok 3, Népességtudományi Kutatóintézet 2003.

2–18

2. fejezet

Demográfia

55. Demény P.: Radical alternatives to welfare state population policies: an exploration. European Population Conference 1999. Book of Abstracts, pp. 297-298. 56. Faragó M.: Demográfiai problémák és nyugdíjreformok az uniós országokban és a csatlakozó országokban. Megjelenés alatt a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kötetében. 2004. 57. P-Y. Ancel, N. Lelong, E. Papiernik, M-J. Saurel-Cubizolles and M. Kaminski: History of induced abortion as a risk factor for preterm birth in European countries: results of the EUROPE survey. Human Reproduction, Vol. 19, No. 3, March 2004. 58. Henriet L, Kaminskí M.: Impact of induced abortion on subsequent pregnancy outcome: the 1995 France national perinatal survey. INSERM, Epidemiological Research in Perinatal and Women’s Health, Paris, France, 2004. PMID: 11702834 [PubMed-indexed for MEDLINE] 59. Árvay S.: A vetélésekrôl, különös tekintettel a mûvi vetélésekre. Népegészségügy 1951. 32: 511-518. 60. Barsy Gy., Sárkány J.: A mûvi vetélések hatása a születési mozgalomra és a csecsemôhalandóságra. Demográfia 1963. VI. (4): 428-467.

2–19


3. EREDMÉNYEK 3.1 A népesség száma és összetétele 3.1.1 Létszámában fogyó, összetételében öregedô népesség

Egy népesség lélekszámának alakulását három alapvetô népmozgalmi esemény (a születés, a halálozás és a vándorlás) határozza meg. A születést a demográfia a termékenység szintjével, a halálozást a mortalitási viszonyokkal jellemzi, a vándorlások egyenlegét pedig az országot elhagyó és az ide betelepülô lakosság számának különbözete határozza meg. Az 1880. évi népszámlálástól számított 100 év alatt a magyar népesség száma mérsékelt gyarapodás mellett a kétszeresére növekedett és 1980-ban érte el maximumát 10 713 ezer fôvel (1. ábra). A XIX. század utolsó évtizedeiben a termékenység és a halandóság egyaránt magas szintû volt, a XX. század elsô felét – a világháborús veszteségek és népességcserék mellett – erôteljesen csökkenô termékenység és javuló halandóság jellemezte. A vándorlási egyenleget – a határváltozások miatti kényszerû népességmozgások ellenére – a kivándorlás túlsúlya határozta meg. Az elmúlt évtizedekben a termékenység hullámzó, de továbbra is lefelé hajló trendje mellett a halandóság kedvezôtlenül alakult. 1980-óta a halálozások száma meghaladja a születésekét, a népesség lélekszáma folyamatosan csökken. Az 1990-es évek során a népességcsökkenés üteme felgyorsult, amit a halandóság javuló irányzata és a bevándorlási többlet némileg mérsékelt ugyan, de megállítani nem tudott. 1980 és 2002 között a népesség létszáma 5,3%-kal, mintegy 570 ezer fôvel lett kevesebb [1]. Sajátos jellemzôje a népességfejlôdés folyamatának, hogy mind a létszám gyarapodása, mind az apadása a lakosság öregedésével párhuzamosan zajlott (2. ábra). Más szóval a növekedés idején a népesség fôleg a közép- és idôskorúak létszámának emelkedésével gyarapodott, a fogyás idôszakában szinte kizárólag a gyermek és fiatalkorúak létszámával csökkent.

3.1.2 Kevesebb gyermek és fiatal, több idôskorú

Miközben a népesség összlétszáma 1880 és 1980 között több mint kétszeresére – 5,3-ról 10,7 millióra – emelkedett, ezen belül a 60 év feletti lakosság száma több mint ötszörösére, a 65 év felettiek létszáma hét és félszeresére nôtt. Ezen száz év alatt a 15 év alatti gyermekkorúak száma viszont alig egynegyedével gyarapodott. A népességcsökkenés idôszakában tovább öregedett a korösszetétel. 1980 és 2003 között 30%-kal csökkent a gyermekkorúak létszáma, vagyis 700 ezer fôvel lett kevesebb, miközben a 60 évnél idôsebb lakosok száma további 280 ezer fôvel növekedett. Ezen idôszak alatt

2–20

2. fejezet

Demográfia

a munkaképes korú népesség is fokozatosan elöregedett, mivel a 15-39 éves fiatalközépkorúak létszáma is a népesség egészénél gyorsabb ütemben apadt (1. táblázat). Összességében az 1980-óta tartó népességfogyása úgy zajlott le, hogy a 40 év alattiak létszáma több mint 950 ezer fôvel lett kevesebb, az ennél idôsebbek létszáma csaknem 390 ezer fôvel emelkedett [1, 2]. 1. táblázat: A népesség számának és korösszetételének változása, 1980, 2003

Forrás: Demográfiai Évkönyvek

3.1.3 Kevesebb férfi, a korral emelkedô nôtöbblet

A születéskori fiútöbblet a magasabb férfi halandóság miatt az életkor elôrehaladtával kiegyenlítôdik, majd 35 év felett nôtöbblet alakul ki. Ezért egy fiatal korösszetételû népességben általában több a fiú, illetve férfi, egy elöregedô népességnél viszont általános jelenség a nôtöbblet. A várható élettartam nemenkénti különbségei ugyancsak nôtöbbletet generálnak az idôsebb életkorokban. A népességfogyás kétharmada a férfi lakosságot érintette, vagyis létszámuk erôteljesebben – mintegy 370 ezer fôvel – csökkent, mint a nôké (197 ezer fô) (2. táblázat). A férfi lakosság is öregszik a születésszám csökkenése miatt, de ez jóval kisebb mértékû, mint a nôké. A 65 év feletti férfiak létszáma 1980-óta csökkent, a nôké viszont 14%-kal emelkedett. A népességfogyás nemenkénti különbségei lényegesen befolyásolják a nemi arány alakulását különösen az idôsebb életkorokban. A 60 évnél idôsebb lakosság körében 1000 nôre 627 férfi, a 65 évnél idôsebbeknél már csak 583 férfi jut (3. táblázat). A 80. életkor felett több mint kétszer annyi nô él, mint férfi.

2–21

NEJ2004 – Szakértôi Változat 2. táblázat: A népesség számának és korösszetételének változása nemek szerint, 1980, 2003


3. táblázat: A férfiaknak a nôkhöz viszonyított aránya korcsoportok szerint, 1980, 2003


3.1.4 Ritkuló házasok, növekvô számú nôtlen, hajadon és nem házas

A fiatalok csökkenô létszáma és hanyatló házasodási kedve együttesen járult hozzá ahhoz, hogy lényegesen visszaesett körükben a házasok létszáma. A 15–39 éves házas fiatalok száma csaknem felére esett 1980 óta. A népesség öregedése és a nemenként eltérô megözvegyülések viszont az idôskorúaknál növelték jelentôsen a nem házas lakosok számát. A 15 évnél idôsebb népesség körében összességében mintegy 1310 ezer fôvel csökkent a házasok, és 1450 ezer fôvel nôtt a nem házas népesség létszáma az elmúlt 23 évben (4. táblázat). Ez lényegesen módosította a lakosság családi állapot

2–22

2. fejezet

Demográfia

szerinti összetételét. Elsôsorban a nôtlen és hajadon lakosok száma és aránya növekedett dinamikusan a házasok rovására, de a megkötött házasságok törékenységét jelzi, hogy az elváltak aránya is csaknem kétszeresére emelkedett 1980 óta (5. táblázat). A családi állapot szerinti nemenkénti eltérések különösen az idôskorúk körében számottevôek, kiélezve ezzel a „házassági piacot”. A 60 évnél idôsebb lakosság között 1000 nem házas nôre csupán 247 nem házas férfi jut, míg a 65 év felettieknél öt nem házas nôre jut egy ilyen családi állapotú férfi (6. táblázat) [1, 2, 5]. 4. táblázat: A házas és nem házas népesség számának és korösszetételének változása, 1980, 2003


5. táblázat: A nem házas népesség számának és korösszetételének változása, 1980, 2003


2–23

NEJ2004 – Szakértôi Változat 6. táblázat: A nem házas férfiaknak a nem házas nôkhöz viszonyított aránya, 1980, 2003


3.1.5 Emelkedô iskolázottsági szint, kevesebb, de képzettebb fiatal

Az iskolai végzettség szintjében robbanásszerû változásoknak lehetünk tanúi az elmúlt évtizedekben [2, 5]. Ez elsôsorban a közép- és felsôfokú végzettségûek arányában és különösen a fiatal-középkorú nôk körében mutatkozik meg (7. táblázat). A 20–40 év közötti nôk a szó szoros értelmében leiskolázták a hasonló korú férfiakat. Míg a fiúk többsége megelégszik a szakmunkás képzettséggel, vagy akarata ellenére nem jut el az érettségiig, addig a 20–24 éves nôk 62%-a legalább érettségivel rendelkezett a legutóbbi népszámlálás idején. (A férfiaknál 46% volt ez az arány 2001-ben.) Hasonló a kép a felsôfokú végzettségûeknél. 1980 óta a 25 év feletti lakosság körében csaknem kétszeresére emelkedett az egyetemi vagy fôiskolai diplomával (oklevéllel) rendelkezôk aránya, de az átlagosnál itt is jóval jelentôsebb mértékû az emelkedés a nôk körében. Jól jellemzi a fejlôdés dinamikáját az a tény, hogy a 25–39 éves nôi nemzedékek csaknem 18%-a felsôfokú végzettséggel rendelkezett 2001-ben, szemben a hasonló korú férfiak 13%-ával. Húsz évvel korábban a kép még fordított volt (8. táblázat). Az iskolázottsági aspirációk korábbi, tradicionális modellje elsôsorban a 40 év feletti lakosság körében érhetô tetten, ahol a férfiak a kor elôrehaladtával valamennyi korosztályban egyre képzettebbek, magasabb végzettséggel rendelkeznek, mint a hasonló korú nôk.

2–24

2. fejezet

Demográfia

7. táblázat: A 7 éves és idôsebb népesség legmagasabb iskolai végzettség szerint, 1980, 2001

Forrás: Népszámlálási kötetek

8. táblázat: A felsôfokú végzettségûek aránya a 25 év feletti népességnél nemek szerint, 1980, 2001


2–25


3.1.6 Csökkenô foglalkoztatottság, növekvô eltartottsági terhek

A népességnek az a hányada, amelyik munkából származó jövedelemmel rendelkezik, adói és járulékai által alapvetôen befolyásolja azokat a forrásokat, melyek szociális juttatásokra, nyugdíjakra és egészségügyi célokra használhatók. Növekvô foglalkoztatottság mellett (ceteris paribus) ezek a források emelkednek, ellenkezô esetben csökkennek. Az utóbbi két népszámlálás, vagyis az 1980 és 2001 közötti idôszakban, csaknem 1,4 millió fôvel csökkent a foglalkoztatottak száma, mintegy 650 ezer fôvel lettek kevesebben az eltartottak (többségükben gyermekek és tanulók), ezzel szemben 1,1 millió fôvel nôtt az inaktív keresôk száma, akik döntôen nyugdíjasok [4, 5]. E számok alakulásában a foglalkoztatási arányok csökkenése mellett a népesség létszámának apadása és fokozatos elöregedése egyaránt szerepet játszott. Idôközben megjelent, és 2001ben mintegy 420 ezer fôt tett ki a munkanélküliek létszáma (9. táblázat). E folyamatok eredményeként lényegesen emelkedtek azok a „terhek”, amelyek a munkaképes-korú népességen belül a foglalkoztatottakra hárulnak. 2001-ben 100 munkajövedelemmel rendelkezô lakosra mintegy 90 inaktív keresô (nyugdíjas), csaknem 75 eltar-tott és 11 munkanélküli jutott. Más szóval 100 foglalkoztatottra összességében 176 olyan lakos jutott, akiknek nem volt munkából származó jövedelmük (10. táblázat). Ez az arány 1980ban még 111 fô, ugyancsak 100 foglalkoztatottra számítva. Az emelkedés tehát az elmúlt két évtizedben számottevô, közel 60%-os volt. 9. táblázat: A népesség száma gazdasági aktivitás és nemek szerint, 1980, 2001

2–26

2. fejezet

Demográfia

10. táblázat: Foglalkoztatottsági ráta gazdasági aktivitás és nemek szerint, 1980, 2001


3.1.7 Aprózódó háztartások, változó családösszetétel, növekvô számú egyedül élô

Miközben a népesség lélekszáma 1980 óta jelentôsen csökkent, a háztartások száma nem követte ezt az irányzatot, mivel számuk 2001-ben mintegy 4%-kal haladta meg a két évtizeddel korábbit [3, 5]. Kevesebb lakos tehát több háztartásban, lakásban él, ami elsô megközelítésben kedvezô jelenségnek tûnik, hiszen több család élhet önálló otthonban, csökkent a többgenerációs együttélés kényszere. A háztartások összetételét tekintve már nem ennyire egyértelmû a kép, és a változásokban itt is a demográfiai folyamatok játsszák a fôszerepet. A háztartások között ugyanis csökkent a családháztartások száma és aránya, ezen belül is fôleg a házaspáros családok részesedése esett vissza jelentôsen. (Ez annak ellenére igaz, hogy a népszámlálás a házasságon kívül e-gyütt élô párokat is a házaspáros családok közé számította.) Nôtt viszont az olyan háztartások (családok) száma és aránya, ahol csak egy szülô él gyermekével, de különösen az egyszemélyes háztartások száma és részaránya emelkedett dinamikusan (11. táblázat). 2001-ben az összes háztartások 26%-át tették ki az egyszemélyes háztartások, két évtizeddel korábban arányuk még 20% volt (12. táblázat). Más szóval a háztartások számának növekedése kizárólag abból adódott, hogy több lakos él egyedül egy lakásban

2–27

NEJ2004 – Szakértôi Változat (3. ábra). Ezeknek a személyeknek többsége, 56%-a, idôskorú egyedül élô, akik maguk vezetik háztartásukat. Számuk annak ellenére emelkedett, hogy az 1990-es években jelentôsen nôtt a szociális otthonok és intézetek száma és befogadóképessége. 11. táblázat: A háztartások és a családok számának változása, 1980, 2001


12.. táblázat: A háztartások és a családok összetételének változása, 1980, 2001


3.2 Születések, termékenység 3.2.1 Csökkenô születésszám, reprodukció alatti tartós termékenység

A

születések száma a demográfiai folyamatok talán legfontosabb indikátora.

Egy adott évben született nemzedék létszáma hosszú idôre meghatározza azt a populációt, amellyel bármely más demográfiai vagy gazdasági, társadalmi esemény történhet. Az egymást követô születési nemzedékek alakítják a népesség korösszetételét, formálják korfáját, meghatározva ezzel az adott népesség demográfiai jövôjét. A születések száma alapvetôen a szülôképes korban levô nôi nemzedékek nagyságától és

2–28

2. fejezet

Demográfia

gyermekvállalási kedvétôl függ, az utóbbit a termékenységgel mérjük. A termékenység szintetikus mutatói egyben a reprodukció fontos jelzôszámai is. A reprodukciós arányszám például azt fejezi ki, hogy a szülôképes korú nôi nemzedékek milyen mértékben reprodukálják, „teremtik újra” önmagukat leánygyermekeikben. A reprodukció hosszú távú hiánya a népesség elöregedéséhez és számának csökkenéséhez vezet. A születések száma Magyarországon hosszú idô óta csökkenô irányzatot mutat, az egyszerû reprodukció több mint 40 éve nem biztosított. Évente mintegy 150 ezer gyermeknek kellene születnie a jelenlegi népességszám hosszú távú fenntartásához, ezzel szemben ténylegesen 100 ezer sem születik. Az 1990-es években felgyorsult a születésszám csökkenésének üteme, az utóbbi 3–4 évben 96–97 ezer újszülöttel alacsony szinten stagnál a születések száma. A jelenlegi termékenységi viszonyok mellett egy nô 1,3 (100 nô 130) gyermeket hozna világra élete folyamán. Ez közel 40%-kal marad el az egyszerû reprodukciós szinttôl (4. ábra).

3.2.2 Korosodó édesanyák

A termékenység hosszú idôn keresztül úgy csökkent, hogy az anyák egyre fiatalabbak lettek. Ennek az volt a magyarázata, hogy a kisebb családnagyság elterjedésével egyre inkább elmaradtak a harmadik, negyedik vagy ötödik gyermekek, akiket csak „idôsebb” életkorban vállalhattak az anyák. Az elmúlt két évtizedben viszont a termékenység visszaesésével párhuzamosan jelentôsen emelkedett az anyák átlagos életkora (5.a. ábra). Ennek oka pedig az, hogy egyre késôbbre halasztódik az elsô gyermek világrahozatala. A születésszám és a termékenység 1990-es évek alatti csökkenésének a legfôbb magyarázata az, hogy nem születtek meg az elsô, és egyre ritkábbá váltak a második gyermekek. Az elmúlt tíz évben csaknem 3 évvel emelkedett az anyák átlagos életkora elsô gyermekük szülésénél, és megközelítette a 26 életévet. Egy egyetemet végzett nô jelenleg átlagosan 29 éves korában szüli elsô gyermekét, és egyre gyakoribbá válik a 30 vagy 35 év feletti gyermekvállalás (5. ábra). Az elsô gyermekek késôbbre halasztása automatikusan emeli a további gyermekek vállalásának életkorát, ha ezek egyáltalán világra jönnek. A második gyermekeket 27, a harmadikat 30 éves korukban szülik meg jelenleg leggyakrabban az anyák. Mindkét életkor 3 évvel emelkedett 1990-óta.

3.2.3 Egyre gyakoribb házasságon kívüli gyermekvállalás

Különösen

az elmúlt másfél évtizedben emelkedett dinamikusan a házasságon

kívül született gyermekek száma és aránya. A termékenység általános csökkenése mellett a nem házas nôk jelentik az egyetlen jelentôs népességcsoportot, amelynek gyer-

2–29

NEJ2004 – Szakértôi Változat mekvállalása számottevôen emelkedett. Az 1970-es évek közepén csak alig több mint 5%-a, jelenleg viszont a gyermekek csaknem egyharmada születik házasságon kívül. Tény, hogy minél fiatalabb életkorban történik a gyermekvállalás, annál nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek házasságon kívül születik (6. ábra); 80%-a hajadon nôktôl. Nincsenek ismereteink arról, hogy a gyermekek mekkora hányada születik olyan módon családba, ahol a szülôk, ha házasságon kívül is, de együtt élnek; és mekkora a tartós párkapcsolat nélkül élô, gyermekét egyedül vállaló anyák aránya. A házasságon kívül született gyermekek szülei az átlagosnál fiatalabbak, és gyermekeik is nagyobb egészségi kockázatnak vannak kitéve, mivel magasabb körükben a koraszülöttek és a csecsemôhalottak aránya. Emellett a házasságon kívüli fogamzások közül jóval több végzôdik mûvi vagy spontán vetéléssel, mint a házas fogamzásoknál (13. táblázat). Az iskolai végzettség szerinti különbségek még mindig jelentôsek. A kevésbé képzett nôk nem csak fiatalabb életkorban, hanem jóval magasabb arányban vállalnak házasságon kívül gyermeket, mint a magasabb iskolai végzettségû anyák (6.a. ábra). A különbségek azonban mérséklôdnek, mivel ma már nem egy szûk társadalmi csoport jellemzôje a házasságon kívüli gyermekvállalás. Dinamikáját tekintve az elmúlt évtizedben fôleg a közép és felsôfokú végzettségû nôk körében emelkedett, illetve vált népszerûvé ez a magatartási minta [35]. 13. táblázat: Házas és nem házas fogamzások és élveszületések néhány jellemzôje


2–30

2. fejezet

Demográfia

3.2.4 A kétgyermekes családmodell visszaszorulása

A jelzett termékenységi folyamatok megkérdôjelezik a kétgyermekes családmodell további sorsát. Az 1970-es és 1980-as években általánossá vált kétgyermekes családtípus a termékeny életkorukat már befejezett, jelenleg 40-es, 50-es éveikben járó szülôi nemzedékekre jellemzô. Gyermekeik, a mai fiatalok egészen más életstratégiát folytatnak, amelybe nem illik bele a korai gyermekvállalás. Ez gyökeresen megváltoztatta a 30 év alatti nôk és anyák gyermekszám szerinti összetételét. A legfeltûnôbb változás a gyermektelen nôk arányában mutatkozik. Az 1970-es évek második felében született nagy létszámú nôi generációk még közel kétharmada volt gyermektelen 25 éves korában, addig szüleiknél, 1950-es években született nemzedékeknél csak alig több mint egynegyede volt gyermektelenek eddig az életkorig [6]. E termékenységi mintaváltás kétirányú elmozdulást jelenthet az utóbbi évtizedekben kialakult és megszokott családstruktúrában. Egyrészt lényegesen emelkedhet a gyermektelenek, vagyis az akaratlanul vagy akaratlagosan végleg gyermek nélkül maradtak aránya, másrészt valószínûleg elveszíti eddigi hegemóniáját a kétgyermekes családmodell, és helyét a testvér nélkül felnövekvô nemzedékek váltják fel (14. táblázat). 14. táblázat: Élveszületett gyermekek az adott életkorig a különbözô születési évjáratokban

Forrás: Termékenységi adattár, gyermekszám szerinti népességtovábbvezetés

2–31


3.3 Családalapítás és családstabilitás 3.3.1 Hanyatló házasodási kedv

A születések számánál csak a házasodási kedv esett vissza jobban az elmúlt két évtizedben. Az 1980-as években 30%-kal csökkent, 1990 és 2002 között pedig újabb 45%kal zuhant a házasságkötések aránya. Minél fiatalabb életkort tekintünk, annál nagyobb a visszaesés mértéke (7. ábra). Az 1980-as évek házasodási szokások mellett még a hajadonok közel 90%-a kötött volna házasságot 50 éves koráig, a jelenlegi házassági gyakoriságok mellett viszont már csak alig 45%-uk. Más szóval, ha a jelenlegi gyakorlat egyben a jövôbeni szándékokat is kifejezi, akkor a mai fiatalok több mint fele törvényes férj vagy feleség nélkül élné le életét. A házassági mozgalomban korábban fontos szerepet játszott az elváltak és özvegyek újraházasodása. A mostani visszaesésben, súlyuknál fogva, fôleg az elváltak egyre gyakrabban elmaradó újraházasodásai játszanak szerepet [1]. Jól jellemzi az elváltak megfontolt vagy egyre inkább halogató jellegû újraházasodásait, hogy jelentôsen nôtt a válás és az újraházasodás között eltelt idô [30]. Mindemellett az elvált férfiak „kapósabbak” mint hasonló sorsú nôtársaik, ezért kevesebb az elvált férfi, mint az elvált nô. Ezzel szemben több mint ötször annyi nô él özvegyen, mint férfi. Ebben az újraházasodási szokások vagy lehetôségek mellett fôleg a halandóság nemenkénti különbsége játszik fontos szerepet.

3.3.2 ôszülô vôlegények, korosodó menyasszonyok?

A magyar családalapítási és gyermekvállalási szokásokat hosszú idôn keresztül a korai házasságkötés és a fiatalon vállalt anyaság jellemezte. Ez a magatartási minta ma már a múlté, és nem valószínû, hogy valaha is visszatér. A mindenáron történô házasságra lépés nem tartozik a mai fiatalok preferált életstratégiája közé. Lehet párkapcsolatban élni és gyermeket vállalni házasságon kívül is. Nem tudni, hogy a körülmények kényszerérôl, halogatási taktikáról vagy esetleg a házasság intézményével szembeni bizalmatlanságról van-e szó. Tény viszont, hogy a házasságok csökkenésével párhuzamosan korosodnak a menyasszonyok és a vôlegények. Egyre ritkább a házasulók között a fiatal, 20 vagy 25 év alatti pár. Tíz évvel ezelôtt a menyasszonyok 28%-a még a tizenévesek közé tartozott a „boldogító igen” kimondásakor, most arányuk nem éri el a 6%-ot sem. Csak az elmúlt évtizedben 3,5 évvel emelkedett az elôször házasulók átlagos életkora, a hajadonoké 22,0-rôl 25,7-re, a nôtlen férfiaké 24,7-rôl 28,2-re nôtt (7.a. ábra) [1]. A fiatalok nemcsak késôbb kötnek házasságot, hanem tovább maradnak. a szülôi háznál. Emelkedik a szülôi ház elhagyásának medián életkora [16]. Ez összefügg a képzettségi

2–32

2. fejezet

Demográfia

szint emelkedésével, a tanulás idôszakának kitolódásával és az önálló életkezdés feltételeinek megteremtésével. Elôbb szeretnének munkát vállalni, az anyagi biztonságot megalapozni, és csak ezt követôen gondolnak tartós párkapcsolatra és családalapításra. Az is elképzelhetô, hogy ez kényelmesebb, anyagilag elônyösebb számukra, és a jogos igények emelkedésével csak késôbb engedhetik meg maguknak az önálló élet luxusát.

3.3.3 Alternatív párkapcsolatok

A párkapcsolatban élôk aránya természetesen magasabb, mint a házasság kötelékei között élôké, ami az élettársi kapcsolatok terjedésével magyarázható. 1990 óta több mint kétszeresére – 125 ezerrôl 272 ezerre – emelkedett az élettársi kapcsolatban élô párok száma, és ez teszi ki az összes párkapcsolatban élôk 11%-át. Minél fiatalabb nemzedékeket tekintünk, annál gyakoribb az a jelenség, hogy az elsô tartós (együttlakásos) partnerkapcsolat nem a házasság megkötését, hanem az együttélést jelenti [7]. Népszerû a próbaházasság intézménye, de az is gyakori, hogy a házasság szándéka vagy gondolata nélkül élnek együtt a párok. Mindemellett az élettársi kapcsolatok terjedése nem tudja ellensúlyozni azt a hiányt, amit a házassági mozgalom drasztikus visszaesése okoz. Ha az összes élettársi kapcsolat elôbb-utóbb házasságra fordulna – amire igen kevés az esély – akkor is jóval kevesebben élnének házasságban, mint korábban, az 1980. évi népszámlálás idején (15. táblázat). 15. táblázat: A párkapcsolatban élô nôk aránya korcsoport szerint (%), 1980, 2001


2–33


3.3.4 Instabil házasságok

A késôbbi életkorban megkötött házasságok nem jelentenek egyben megfontoltabb párválasztást. A házasságok stabilitását a végleg megszakadt, válással végzôdô kapcsolatok arányával mérjük. Minden 100 megkötött házasságból 40 bomlana fel, ha a jelenlegi válási gyakoriságok tartósan megmaradnának. Tíz évvel ezelôtt még 30 körüli volt ez az arány, az emelkedés tehát jelentôs, több mint egyharmados. Mindemellett a házasság intézménye még mindig szorosabban köti egybe a család tagjait, mint a házasságon kívüli együttélés. Az élettársi kapcsolatok sérülékenyebbek, kevésbé stabilak, mint a házasságok. Meglepô az az eredmény, hogy együttélést követô házasságok gyakrabban bomlanak fel, mint azok, ahol a házasságkötést nem elôzte meg együttélés. A próbaházasság intézménye nem feltétlenül jár együtt a stabilabb családi élettel, de az is elképzelhetô, hogy azok a fiatalok, akik a házasságkötést megelôzôen nem élnek együtt partnerükkel, neveltetésüknél fogva hagyományosabb értékrendet követnek, és ezért ritkábban válnak el. Tény ugyanakkor az is, hogy a legkevésbé stabil párkapcsolatok az együttélések, még akkor is, ha a kapcsolatból közös gyermek születik [8].

3.3.5 Több párkapcsolat bomlik fel, mint ahány új létrejön

A hanyatló házasságkötési kedv és az emelkedô válások negatív irányba befolyásolják a házasságok mérlegét. A magas mortalitás következtében jelentôs számú házaspáros kapcsolat szakad meg özvegyülés miatt. Hosszú idô óta jóval több házasság szûnik meg özvegyülés és válás által, mint amennyi új házasságkötéssel létrejön. Csak a legutóbbi évben – 2003-ban – több mint 79 500 házasság szûnt meg válás vagy özvegyülés miatt, míg ennél jóval kevesebb, mintegy 45 400 új házasság köttetett. Az élettársi kapcsolatok terjedése némileg módosíthatja ezt a képet, de létrejöttüket vagy megszûnésüket nem tudjuk folyamatosan nyomon követni. Az ilyen együttélési forma korábbiakban említett instabilitásáról reprezentatív vizsgálatok eredményeibôl van tudomásunk [16]. Mindezen folyamatok jelentôsen módosítják a családok és háztartások számát és összetételét, megváltozatják a népesség családi állapot szerinti struktúráját.

2–34

2. fejezet

Demográfia

3.4 Halálozások, mortalitás 3.4.1 Ingadozásokkal csökkenô halálozási trend

A halálozások száma a mortalitási viszonyokból és a népesség korösszetételébôl eredô mutatószám. A népesség korösszetételének változása csak lassan, fokozatosan és hosszabb távon fejti ki hatását, ezzel szemben a kor és nem szerinti mortalitás változatosan alakulhat, és hirtelen, gyakran hektikusan is változhat. A halálozások számának rövid távú ingadozása, csökkenése vagy emelkedése figyelmeztetô jel annak vizsgálatára, milyen nemû, korú vagy családi állapotú népességcsoportnál és melyik haláloknál történt kedvezô vagy kedvezôtlen irányú változás, és hogy mi lehet ennek az oka. A halálozások jellege az elmúlt két évtizedben meglehetôsen változatos képet mutat, emelkedések és csökkenések egyaránt megfigyelhetôk. Az 1993. évi több mint 150 ezer fôs halálozás hosszú évtizedek óta rekord magasságúnak számított, ezzel szemben a 2001. évi 132,2 ezer fôs halálozás több mint két évtized óta a legalacsonyabb érték volt. Az elmúlt néhány évben ismét mérsékelt emelkedés tapasztalható. Nehezen kitapintható tehát olyan egyértelmû trend, amely mentén megbízható következtetésekre lehetne jutni. A nyolc év alatt bekövetkezett közel 20 ezer fôs csökkenés örvendetes, biztató jelenség, a mortalitási viszonyok határozott javulásáról tanúskodik. Az utóbbi két év lassú emelkedése azonban a javuló trend megtorpanására utal. Kétségtelen tény, hogy az idôközönként megjelenô vagy visszatérô járványok, jelentôs idôjárási ingadozások nemcsak a havonkénti, hanem az éves szintû halálozásokat is befolyásolják. Egy tartósan alacsony születésszám mellett a halandóság javulása fontos szerepet játszhat a népességcsökkenés mérséklésében (8. ábra).

3.4.2 Életkor és nem szerinti jellemzôk

A csecsemô és gyermekhalálozás alakulása egyértelmûen kedvezô. Az egy éven aluli meghaltak aránya soha nem volt olyan alacsony, mint jelenleg. 2003-ban 1000 élveszületett fiúgyermekre 8, a leányokra 6,6 csecsemôhalálozás jutott. A gyermekhalandóság csökkenô irányzatát egy-egy év növekvô számú balesetei vagy közlekedési katasztrófái szakíthatják meg idôlegesen. A fiatal és középkorú nemzedékek (15–59 évesek) mortalitása is alapvetôen csökkenô irányzatú, de náluk az 1990-es évek során már többször észlelhetô megtorpanás, stagnálás és idôleges emelkedés, elsôsorban az évtized elsô és harmadik harmadában (9. és 9.a. ábra). Lényegében hasonló a kép az idôskorú generációk halandóságában is. Számottevô a különbség a férfiak és a nôk mortalitásában. A férfiak halandósága valamennyi korcsoportban magasabb, de a különbségek figyelemre méltó görbét írnak le. A 15 és 70 év közötti életkor szerinti

2–35

NEJ2004 – Szakértôi Változat férfi halandóság több mint kétszerese a nôkének, a 20–24 éves fiataloknál háromszoros, a 30-34 és 50-59 éves középkorú férfiaknál pedig, több mint 2,5-szeres mortalitási többlet mutatkozik [1]. A különbségek tehát jelentôsek, de az idôtávlatot tekintve mégis mérséklôdnek, és ez fôleg a középkorú férfi nemzedékeknek a hasonló korú nôkénél nagyobb mértékû halandóság csökkenésének tudható be.

3.4.3 Meghatározó halálokok A fôbb halálokok összetételében és fontossági sorrendjében nem történtek változások az elmúlt két évtizedben. Az összes halálozás fele a keringési rendszer betegségeibôl adódik, egynegyede a daganatos megbetegedések miatt következik be. Az emésztô és légzôrendszer betegségei a halálozások mintegy 11%-áért felelôsek, minden 14-ik haláleset (7,3%) pedig erôszakos halálok következménye (10. ábra). A kor és nem szerinti halálozások ennél sokkal differenciáltabb képet mutatnak az egyes halálokok szerepét és súlyát illetôen (16. táblázat). A fiatal férfiaknál és nôknél az erôszakos halálozás a vezetô halálok, ezen belül a férfiak öngyilkosság által, a nôk pedig motorosjármû-balesetek miatt hunynak el a leggyakrabban. A középkorú férfiaknál viszont a daganatok szedik a legtöbb áldozatot, hasonlóan a nôkhöz, akiknél 30 és 65 éves koruk között ugyancsak ez számít vezetô haláloknak. Ami a fôbb halálokok irányzatát illeti, mindkét nemnél emelkedett a daganatok okozta halálozás, és csökkent a keringési- és légzôrendszer miatti halandóság az elmúlt tíz évben [9]. (A halandósággal és a halálokokkal részletesen a Mortalitás fejezet foglalkozik.)

2–36

2. fejezet

Demográfia

16. táblázat: Standardizált halálozási arányszámok fôbb korcsoportok, halálokok és nemek szerint, 2001

Forrás: Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991–2001 között, KSH 2002

3.4.4 Várható élettartam

A halandósági viszonyok szintetikus mutatója a várható élettartam, amely egyetlen számmal fejezi ki egy adott ország, régió vagy társadalmi csoport mortalitási helyzetét. A várható élettartamot nemenként számítják ki születéskor és minden más késôbbi életkorban. Az életkor elôrehaladtával a már leélt évek és a még várható élettartam együttes hossza egyre inkább meghaladja a születéskor várható élettartamot. Ennek logikus magyarázata az, hogy egy bizonyos életkort elért emberek már túlélték azokat a rizikófaktorokat, ami miatt mások e kor elérése elôtt elhunytak. Egy 50 éves férfi csaknem 23, egy 60 éves közel 16 életévet remélhet még, miközben születésekor 68,2 évre számíthat a jelenlegi halandósági viszonyok mellett. Az elmúlt évtizedek „fekete éve” – különösen a férfi halandóság szempontjából – az 1993. év volt. A 64,5 éves születéskor várható élettartam hosszú évtizedek óta a legalacsonyabb volt, egy 30, 40 vagy 50 éves férfi pedig rövidebb élettartamot remélhetett még, mint hasonló korú társa hatvan évvel korábban a gazdasági világválság idején. Innen történt jelentôs elôrelépés az elmúlt tíz évben. Az 2002. évi születéskor várható élettartam mutatók az

2–37

NEJ2004 – Szakértôi Változat eddig mért legmagasabb értéket jelentik a férfiak 68,25 és a nôk 76,56 életévével. A férfiak 3,7 éves élettartam emelkedése csaknem 1 évvel haladta meg a nôkét, így a korábbi 9,3 évrôl 8,3-ra mérséklôdött a két nem közötti különbség a születéskor várható élettartamában (17. táblázat, 11. ábra). 17. táblázat: A születéskor és az egyes egzakt életkorokban még várható élettartam nemek szerint, 1980-2002


3.5 Nemzetközi vándorlás

A magyar népességfejlôdés történetében változó intenzitással, tartalommal és céllal ugyan, de mindig fontos szerepet játszott a nemzetközi vándorlás. Történelmünk során a hiányzó vagy valamilyen népesedési katasztrófa miatt megfogyatkozott népesség bevándorlókkal való pótlása sikeresen alkalmazott gyakorlat volt (kunok, jászok, németek be- illetve letelepítése) [38]. A XX. század története során az ország hol a kibocsátó, hol a befogadó nemzet szerepét töltötte be. Az I. világháborút követôen fôleg az elcsatolt területekrôl többszázezres (kényszerû) bevándorló érkezett az ország

2–38

2. fejezet

Demográfia

jelenlegi területére. Ezzel szemben jelentôs vándorlási veszteség sújtotta az ország népességét a II. világháborút, valamint az 1956-os forradalmat követôen. Az 1990. évi népszámlálás 192 ezer fôs népességhiányt regisztrált a születések és a halálozások egyenlege által a 1980-óta továbbvezetett népességszámhoz viszonyítva. Ennek döntô hányadát az illegálisan el-, illetve kivándorlók tették ki [39]. A 2001. évi népszámlálás viszont csaknem 200 ezer fôs többletnépességet írt össze az 1990-óta továbbvezetett népességszámhoz képest. Ez részben a rendszerváltást követô nagyobb mértékû nemzetközi vándormozgalommal, a délszláv háború okozta bevándorlással magyarázható, másfelôl az összeírás pontossága, teljessége nagyobb mértékû volt, mint a tíz évvel korábbi népszámlálás idején [40]. A Magyarországon huzamosan tartózkodó és érvényes engedéllyel rendelkezô külföldiek száma 2004. január 1-jén 130 300 fô volt. Ez mintegy 12%-kal, vagyis 14 500 fôvel több az egy évvel korábbinál. Döntô hányaduk Európából – ezen belül Romániából, Ukrajnából, Jugoszlávia utódállamiból és az EU-tagországok közül Németországból – érkezett. A bevándorlók korösszetétele fiatalabb, mint a honos népességé. A 25–49 évesek aránya a domináló mindkét nem esetében, a férfiaknál 57%, a nôknél 46% volt a részarányuk [1]. A huzamosan külföldön tartózkodó magyar állampolgárok számát a befogadó országok bevándorlási statisztikái alapján tudjuk csak megbecsülni. Ezek szerint a magyar migránsok száma Európában 80 ezer fôre volt tehetô, a világ többi országában pedig további 20–40 ezer magyar állampolgár élt az 1990-es évek végén [41, 42]. A célországok között messze kimagaslóan Németország vezet. A migráns magyarok döntô többsége munkavállalás vagy tanulás miatt hagyja el az országot hosszabb idôre, de figyelemre méltó az is, hogy 2000 elején közel 20 ezer külföldön élô magyar állampolgár kapott nyugdíjat vagy járadékot itthonról. A közeljövôben és középtávon az öregkori vándorlás számottevô mértékben Magyarországot csak, mint bevándorlási célországot fogja érinteni. Ez részint a jövedelmi/nyugdíj helyzetre, részint a vásárlóerô paritásra vezethetô vissza [43].

3.5.1 A nemzetközi vándorlás szerepe a népességszám megôrzésében

A tartós népességcsökkenés megindulása óta fokozatosan felértékelôdött a szerepe a nemzetközi vándorlásnak. Ez abból a felismerésbôl fakad, hogy a termékenység és a halandóság trendjeit tekintve egyre kevesebb a remény arra, hogy a népességszám jelentôs apadását mérsékelni vagy megállítani lehetne akár hosszabb távon is. A jelenlegi 10 millió körüli népességszám tartós megtartásához a termékenységet csaknem kétszeresére, a várható élettartamot pedig 100 évre kellene emelni akkor, ha csak a

2–39

NEJ2004 – Szakértôi Változat születésszám emelésével, vagy csak a halandóság csökkentésével szeretnénk fenntartani ezt a lélekszámot. Önmagában tehát egyik természetes népmozgalmi folyamat sem nyújt reális esélyt a célok eléréséhez. Ekkor lép be a harmadik népmozgalmi komponens, mint reménysugár, a népességelôreszámítások történetébe. A szakemberek szerint a népességszámot befolyásoló mindhárom népmozgalmi folyamat jelentôs, de hosszabb távon mégsem irreális javítására lenne szükség. Számszerûen ez azt jelenti, hogy a termékenység szintjét a jelenlegi 1,3-ról 1,9-re, a mindkét nembeli népesség várható élettartamát a jelenlegi 71 évrôl 80 évre kellene emelni, miközben évente 20 ezer bevándorlóval kellene számolni ahhoz, hogy századunk közepén is a megtarthassuk a jelenlegi népességszámot [39]. A három komponens bármelyikének tartós és jelentôs eltérése (elmaradása) a fenti hipotézisektôl különbözô mértékû, de további jelentôs népességszám csökkenéssel járna együtt. A gond itt az, hogy az abszolút számok mellett a bevándorlók korösszetétele, képzettségi szintje és várható demográfiai magatartása is eléggé bizonytalan tényezô. Egy másik megfontolandó felvetés pedig az, hogy nagyobb létszámú bevándorlási utánpótlásra – az eddigi gyakorlathoz hasonlóan – elsôsorban a környezô országok magyar lakta területeirôl van reális esély. Ez viszont azzal jár együtt, hogy perspektivikusan „kiüríti” a szomszédos országok ma még magyarok által lakott területeit [38].

3.6 Nemzetközi kitekintés

Az Európai Unió népessége 2004. január 1-jén mintegy 381 millió fôre volt becsülhetô. A 15 tagállam 2003. évi mintegy 1,3 milliós népességgyarapodásából 980 ezret, vagyis 75%-ot tett ki a bevándorlásból származó nyereség. A 10 csatlakozó ország népessége az elmúlt évben mintegy 60 ezer fôvel csökkent és 74,1 millió fôt tett ki [10]. Európa népességének perspektívái nem kecsegtetnek túl sok jóval. A termékenység jelenlegi szintje – Törökország kivételével –, sem országonként, sem a kontinens egészét nézve nem biztosítja a népesség hosszabb távú utánpótlását. Jelenleg Európában él a világ népességének 13%-a, ötven év múlva pedig várhatóan 9%-a, miközben a kontinens népessége 100 millió fôvel fog csökkenni az ENSZ hosszú távra szóló népesség-elôrejelzésének közepes változata szerint [11]. A „vén” kontinens tovább öregszik. Jelenleg is Európa a világ legöregebb kontinense, a népesség átlagos életkora – ami 39 év – harminc év múlva valószínûleg 45 évre emelkedik, oly módon, hogy a 60 évnél idôsebb korosztályok alkotják a népesség több mint egyharmadát [11, 12]. A 65 évnél idôsebb népesség arányát tekintve Olaszország, Németország, Spanyolország és Svédország tartozik a legidôsebb országok közé, 17% feletti aránnyal. Ezeken kívül Görögországban, Portugáliában és Bulgáriában is több 65 év feletti lakos él, mint 15 éven aluli gyermek. Magyarország e tekintetben a közepesen elöregedett országok közé tartozik [13].

2–40

2. fejezet

Demográfia

A rendszerváltó közép- és kelet-európai országok fôleg a termékenység erôs csökkenésével és a házasodási kedv hanyatlásával tûntek ki a többi ország közül, átrajzolva ezzel Európa demográfiai térképét. Míg 1990-ben Európa tíz legalacsonyabb termékenységû országa közül nyolc nyugat-európai volt, 2002-ben a tíz legalacsonyabb termékenységû – 1,30 alatti teljes termékenységi arányszámú – országból nyolc tartozott a rendszerváltó országok közé. Ami Magyarország nemzetközi helyét illeti, keleti szomszédainkhoz viszonyítva helyzetünk némileg javult, a nyugatiakhoz képest viszont jelentôsen romlott. A jelenlegi magyar termékenységi szint jóval az EU-átlag alatt van és európai viszonylatban is a középmezôny alatt helyezkedik el (12. ábra). A házasságon kívüli születések arányának növekedése Európa szinte valamennyi országában megfigyelhetô. Ebben az alapvetô különbségek nem Kelet- és Nyugat-, hanem Észak-és Dél-Európa között voltak és vannak jelenleg is. Figyelmet érdemel, hogy a termékenység szintje és a házasságon kívüli születések aránya között nem fedezhetô fel egyértelmû kapcsolat. Nyugat-Európa legmagasabb termékenységû országaiban, Izlandon és a skandináv országokban világviszonylatban is a legelterjedtebb a házasságon kívüli gyermekvállalás, gyakran 50% feletti, míg a legalacsonyabb termékenységû mediterrán országokban változatlanul ritka ez a jelenség. A termékenység visszaesésével párhuzamosan emelkedett a szülô nôk átlagos életkora. E tekintetben még mindig jelentôs különbségek vannak Európa nyugati és keleti fele között. Meglepôen érett korban, csaknem 29 évesen vállalják elsô gyermeküket a svájci, olasz, spanyol és holland hölgyek, asszonyok, ezzel szemben a balti államokban és a balkáni országok többségében átlagosan 23–24 évesek az anyák elsô gyermekük születésekor [13]. Az európai országok döntô többsége és maga a kontinens is reprodukciós gondokkal küzd. Ebbôl a szempontból is a közép- és kelet-európai országok helyzete a legkedvezôtlenebb, Spanyol-, Olasz- és Görögországgal együtt, bár a szomszédos Ausztria és Németország kilátásai sem bíztatóak. Ez utóbbi országokban a perspektivikus kilátások kizárólag a termékenység alacsony szintje miatt kedvezôtlenek, mivel a halandósági viszonyokat tekintve a nyugat-európai országok az élmezônybe tartoznak. Míg hoszszabb távon Európa szinte valamennyi országánál a népességszám csökkenése prognosztizálható, 2002-ben ténylegesen 13 ország népessége fogyott. Ezek mindegyike közép- és kelet-európai, rendszerváltó vagy ún. „átmeneti” ország. Ebben az alacsony termékenység mellett a kedvezôtlen halandósági viszonyok és a nemzetközi vándorlás jellemzôi is szerepet játszanak. Bár az elmúlt évtizedben a születéskori életkilátások szinte valamennyi közép- és kelet-európai országban valamelyest javultak, Európa nyugati feléhez képest a különbségek igen jelentôsek. Az EU 15 tagországában – Írországot kivéve – 75 év felett van a férfiak és 80 év felett a nôk születéskor várható élettartama. A 10 csatlakozó ország közül csak a balti államokban alacsonyabbak a férfiak születéskori életkilátásai, mint

2–41

NEJ2004 – Szakértôi Változat hazánkban. A svéd, a svájci és az olasz fiúgyermekek több életévre számíthatnak, mint nálunk a leánygyermekek; a francia és a svájci nôk 83 éves születéskori várható élettartama pedig világviszonylatban is a legmagasabbak közé tartozik. Mindemellett hat-hét tôlünk keltre elterülô országban mindkét nemnél alacsonyabbak az élettartam kilátások, mint hazánkban (13. ábra). Míg Európa keleti felében a nyugat-európai demográfiai magatartási minták a családalapítás, a párkapcsolatok és a termékenységi stratégiák területén gyorsan követésre találtak, a halandóság tartós és jelentôs javulása, talán Csehországot kivéve, még várat magára. Ezért igaz az a megállapítás, hogy a nyugat-európai termékenységi minta kelet-európai halandósággal párosulva jelentôs és gyors természetes fogyást indukál. Rontja ezen országok népesedési helyzetét az a tény is, hogy a nemzetközi vándorlások egyenlege az országok többségében még az ezredforduló idején is negatív elôjelû volt. Így a lakosság lélekszáma ténylegesen is apadt (14. ábra). Ezen a téren kedvezô irányú változások láthatók és várhatók Magyarországon és az EU-hoz csatlakozó többi országban. Mindenesetre tény, hogy az 1990-es évek eleje óta Bulgária, Lettország és Észtország népességének több mint 10%-át vesztette el. Ukrajna lakossága 7,4; Romániáé pedig 6,2%-kal lett kevesebb. Ugyanezen idôszak alatt Oroszországban 3, Csehországban 1,5%-kal csökkent a népesség száma. A környezô országok közül Horvátország és Lengyelország népessége csak az utóbbi néhány évben kezdett csökkenni, Szlovákia és Szlovénia népessége pedig stagnál. Magyarország helyzete annyiban sajátos, hogy a többi fogyatkozó országhoz képest korábban kezdôdött meg a lélekszám apadása, és ennek mértéke 5,3%-os volt 1980 és 2002 között.

2–42

2. fejezet

Demográfia

4. A DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK EGÉSZSÉGI VONZATAI 4.1 Reproduktív egészség 4.1.1 Születésszabályozási magatartások

A

tudatos családtervezés, a nem kívánt terhességek elkerülése ugyanúgy az

egészségi kultúra részét képezi, mint az egészséges életmód, a káros szenvedélyektôl való tartózkodás vagy a kulturált környezetre való igény. A termékenység hosszú távú csökkenése, a családok gyermekszámának ritkulása a születéskorlátozás révén valósulhatott meg. Ennek alapvetôen két formája, eszköze ismeretes, a fogamzásgátlás és a terhességek mûvi úton történô megszakítása. Csak becslésekre szorítkozhatunk arra vonatkozóan, hogy a nem kívánt terhességeket milyen mértékben kerülik el a párok sikeresen, a fogamzásgátlás alkalmazása által, ezzel szemben pontos adataink vannak a bekövetkezett terhességek számáról és azok kimenetelérôl. Egy párkapcsolatban élô egészséges nô átlagosan akár 6–7 gyermeket is világra hozhatna élete folyamán a születéskorlátozás teljes mellôzése esetén. Ha ehhez hozzá vesszük a magzati veszteségeket (spontán vetélés, méhen kívüli terhesség, halvaszületés), akkor átlagosan 7,5 potenciális terhességgel számolhatunk. Ez megfelel az 1880-as évekre becsült összes terhességek számával (egy nôre számítva), amikor a feltételezések szerint csak elhanyagolható szerepe lehetett a születéskorlátozásnak a termékenységi magatartásokban [32, 33, 34]. A 2002. évi termékenységi viszonyok mellett egy nô átlagosan 1,3 gyermeket hozna világra, 0,8 abortuszon esne át, és 0,2 magzati veszteséget szenvedne el élete folyamán, vagyis átlagosan összességében 2,3 terhessége lenne [1]. Ha átlagosan a 7,5 terhességet tekintjük a természetes termékenység szintjének (születéskorlátozás nélküli potenciális terhességek száma), akkor az elmúlt évtizedekben a születéskorlátozás szerepének változását a 15. ábrával illusztrálhatjuk. Ezek szerint az 1960-as évek végén még átlagosan mintegy 5,3 terhesség jutott egy nôre, aminek több mint fele abortusszal végzôdött, és kevesebb mint egyharmadát akadályozták meg fogamzásgátlással. 2002-ben viszont 100 potenciális terhesség közül 70-et kerültek el a párok fogamzásgátlás alkalmazása révén, és a bekövetkezett 30 terhesség közül 17 végzôdött élveszületéssel (57%), 10 mûvi vetéléssel (33%) és 3 egyéb magzati veszteséggel (10%), amelyek jelentôs részét a spontán vetélések tették ki (15. ábra) [14].

2–43


4.1.2 Fogamzásgátlási gyakorlat

A

fogamzásgátlási gyakorlat mérése nem része a hivatalos statisztikának, ezért az

alkalmazott eszközökrôl, illetve módszerekrôl csak reprezentatív vizsgálatokból vannak eredményeink [15, 16, 17]. Ezek alapján két jól körülírható irányzat figyelhetô meg; egyrészt emelkedik a fogamzásgátlást alkalmazó nôk (párok) aránya, másrészt az alkalmazott eszközök körében egyre inkább a korszerû, hatékony eszközök dominálnak. Az orális szerek (tabletta, pill) megjelenésüket követôen hallatlan népszerûségre tettek szert, és jelenleg is a párkapcsolatban élô és védekezô nôk mintegy fele használja a nem kívánt terhesség elkerülésére. A második helyen a méhen belüli eszközök (IUD) állnak, amelyet a védekezô nôk közel egynegyede használ. Orvosi szakmai körökben arra hívják fel a figyelmet, hogy óvatosan kell bánni a hormonális alapon mûködô fogamzásgátló szerekkel a szülôképes kor elején járó fiatal, gyermeket még kívánó nôknél és a 35 év feletti dohányzó nôtársaiknál. Az elôbbieknél a reproduktív egészséggel, az utóbbiaknál a mellékhatásokkal kapcsolatosan merülnek fel aggályok. Egyes országok különös averzióval viseltetnek az orális szerek iránt (Japán), és helyette vagy mellette a kondomot propagálják. A magyar gyakorlat szerint a párkapcsolatban élô fiatal gyermektelen nôknél is az orális szerek használata a leggyakoribb, a szülôképes kor „idôsebb” korosztályainál viszont fokozatosan háttérbe szorulnak, és helyüket a méhen belüli eszközök váltják fel. A kondom szerepe és jelentôsége különösen a szexuális úton terjedô betegségek miatt vált hangsúlyossá. Magyarországon sohasem tartozott és jelenleg sem tartozik a „népszerû” fogamzásgátló szerek közé, de a HIV/AIDS fertôzések világméretû emelkedésével párhuzamosan használatuk hazánkban is nôtt. ((Ez felveti a férfiak szerepének és felelôsségének vizsgálatát a fogamzásgátlási gyakorlatban.) 18. táblázat).

2–44

2. fejezet

Demográfia

18. táblázat: Párkapcsolatban élô nôk megoszlása az alkalmazott fogamzásgátlás fô módja szerint (%), 1958-2001

a/ 15–39 éves házas nôk. b/ Hat évvel a házasságkötés után. c/ Tizenhat évvel a házasságkötés után. d/ 18–41 éves párkapcsolatban élô nôk. e/ Tíz évvel a házasságkötés után. Forrás: Keresztmetszeti és longitudinális vizsgálatok

4.1.3 Terhességmegszakítás

A terhességek mûvi megszakítása a születésszabályozás nem kívánatos, kényszerû eszköze. Alkalmazásuk mégis sajátos történelmi szerepet játszott az idôk folyamán [14, 18, 19]. Hazánkban a teljes tiltás és a teljes liberalizálás káros hatásai egyaránt megfigyelhetôk. (Illegális abortuszok egészségi kockázatai, illetve az ismételt abortuszok reproduktív hatásai.) Az „abortuszjárvány” az 1960-as években tetôzött, amikor évente jóval több mûvi vetélés történt, mint amennyi gyermek született (16. ábra). Az abortusz születéskorlátozási szerepe azóta fokozatosan visszaszorult, de korántsem tûnt el teljesen. Az 1990-es években határozottan csökkent az abortuszráta. A 2003. évi gyakoriságok mellett 100 nô közül 74 esne át legalább egy abortuszon élete folyamán, tíz évvel korábban még 120, az 1960-as évek végén pedig 270 volt ez az érték ugyancsak 100 nôre számítva. A mûvi abortuszokat gyakran szokták a születések számához viszonyítani és ebben a tudatos családtervezés elterjedtségét, a szexuális magatartás és a fogamzásgátlási kultúra mértékét mérik. 2003-ban 100 élveszületésre 57 terhességmegszakítás jutott, ami az elmúlt évtizedeket tekintve a legalacsonyabb érték, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a korszerû fogamzásgátlás ellenére minden 100 terhesség közül 33 nem kívánt, vagy nem akkor kívánt terhesség, és mûvi abortusszal végzôdik.

2–45


4.1.4 A mûvi vetélések egészségi kockázatai

Az abortuszok lehetséges egészségi kockázatánál külön kell választani azokat, amelyek egy további gyermekvállalási szándékot megelôzôen, figyelmetlenség vagy felelôtlenség miatt, kvázi idôzítési hibából történtek, és azokat, amelyek a reproduktív idôszak lezárásaként, már a végleges családnagyság kialakítása után következtek be. Az abortuszon átesett nôk mintegy 40%-a saját bevallása szerint nem védekezett a terhességet megelôzôen, 20%-a elsô terhességét szakíttatja meg, és mintegy 30%-nak nincs még gyermeke [1]. Ezeknek a nôknek döntô többsége a késôbbiek során szeretne még gyermeket. Élettörténeti adatokon alapuló reprezentatív vizsgálati eredmények szerint az összes abortusz több mint 60%-a idôzítési hibából adódik, tehát a kérdezettek szerettek volna még gyermeket, csak nem akkor, amikor terhesek lettek [17]. Az abortuszt követô gyermekvállalásnál magasabb a koraszülöttek aránya és nô a spontán vetélés kockázata. A megismételt abortuszok számával ez a kockázat jelentôsen emelkedik. Az 1990-es évek elején minden hatodik, jelenleg minden nyolcadik gyermek úgy születik, hogy az anyának volt már korábban abortusza. Ezeknél a gyermekeknél mintegy 30%-kal magasabb a koraszülöttek aránya, mint azoknál, ahol az anyának nem volt korábbi terhességmegszakítása. A spontán vetélések 20%-át elôzi meg közvetlenül mûvi abortusz. Ha az anyák egy korábbi mûvi és spontán vetélést követôen vállalnak gyermeket, a koraszülöttség kockázata még nagyobb. Mivel a koraszülöttség ténye szoros kapcsolatban áll a perinatális halálozással és a csecsemôhalandósággal, az anyák korábbi terhességtörténete lényegesen befolyásolhatja ezeknek a szomorú eseményeknek a kockázatát is [17] (19. táblázat). 19. táblázat: Koraszülöttek aránya az elôzô mûvi vetélések száma szerint, 1980-2002

Forrás: Demográfiai Táblázó

2–46

2. fejezet

Demográfia

4.1.5 Tizenévesek terhességei

A reprodukciós egészség szempontjából különleges figyelmet és törôdést érdemelnek a tizenévesek. ôk képviselik a jövôbeni szülôi nemzedékeket, szexuális magatartásuk és születésszabályozási gyakorlatuk meghatározza azokat az egészségi körülményeket, amelyek mellett késôbb anyává vagy apává válnak. Reprezentatív vizsgálati eredmények szerint a késôbbi családalapítás és gyermekvállalás nem jelenti egyben azt is, hogy a fiatalok késôbb kezdik szexuális életüket. A 16, 17 vagy 18 éves életkorig elsô szexuális kapcsolatot létesített fiatalok aránya a mai tizenéveseknél kétháromszor gyakoribb, mint szüleiknél volt húsz vagy huszonöt évvel ezelôtt. Nem csak a házasság elôtti szexuális kapcsolat gyakoribb, de korábban is kezdik a fiatalok a szexuális életet. A medián kor azt az életkort jelzi, amelynél az egyes generációkhoz tartozók fele fiatalabb, a másik fele pedig idôsebb volt az elsô szexuális kapcsolata idején. Ez az életkor a lányoknál 19,1 évrôl 18,2 évre, a fiúknál 18,5-ról 18,0 évre csökkent, szüleikhez, a 20-25 évvel idôsebb generációkhoz képest [16]. A fiatalkori szexuális kapcsolat terjedésével a tizenévesek egyre több nem kívánt terhességet akadályoznak meg fogamzásgátlással. A gyakoribb szexuális kapcsolat ugyanis változatlan védekezési gyakorlat mellett több terhességet eredményezne, ezzel szemben lényegesen csökkent a tizenévesek összes felismert terhességeinek száma. Ezer 15–19 éves nôre 76 terhesség jutott 1990-ben, és ez 45-re csökkent 2002-ben. Kevésbé pozitív a kép, ha a terhességek kimenetelét nézzük. Az alacsonyabb terhességszám ugyanis fôleg a ritkább gyermekvállalás következménye, a bekövetkezett terhességek között viszont még mindig magas az abortusszal végzôdôk aránya. 2002-ben a tizenévesek terhességeinek 48%-a végzôdött élveszületéssel 45%-a pedig mûvi vetéléssel. Ezek az arányok nem sokat változtak az elmúlt tíz évben (17. ábra). A korábban jelzett egészségi kockázatok a tizenévesekre fokozottan érvényesek. Jelenleg az abortuszon átesô tizenévesek 95%-a hajadon, több mint kétharmada elsô terhességét szakíttatja meg, és közel 80%-nak nincs még gyermeke. A nem kívánt terhességek zöme alkalmi szexuális kapcsolat „eredménye”, amikor a fiatalok mellôzik a védekezést, és a véletlenre bízzák a következményeket. Ezt látszik alátámasztani az a tény, hogy 19 éves koráig a tizenéves leányok 22%-ának volt tartós partnerkapcsolata, viszont 69%-uk már túl volt az elsô szexuális érintkezésen [16]. Tanulságos az is, hogy sikerrel vagy sikertelenül, de fôleg a nôk védekeznek a nem kívánt terhességek ellen a fiatalok és nem fiatalok körében egyaránt, és ez felveti a fiúk és a férfiak felelôsségérzetének kérdését a nem kívánt terhességek megelôzésében.

2–47


4.1.6 A késôi gyermekvállalás kockázati tényezôi „

Mindennek megvan a maga ideje”. Igaz ez a megállapítás a gyermekvállalásra is.

Létezik optimális, ideális életkor, ami az anyára és gyermekére nézve egyaránt a legkedvezôbb, a legkisebb egészségi kockázattal jár. Ez az életkor az anyák demográfiai jellemzôi szerint a 20. és 34. év közé esik. A túl fiatalon vállalt vagy a reproduktív kor utolsó harmadára halasztott gyermekeknél nagyobbak a kockázatok. A biológiai és nemi érettség ideje elôbbre jött, a gyermekvállalás kora viszont erôsen kitolódott. Ezzel együtt lerövidült az optimális idôtartam. A 25 év alatti nôk gyermekvállalása egyharmadára esett, a 35 év felettieké viszont megkétszerezôdött az elmúlt húsz évben. Figyelmet érdemel, hogy mind a koraszülöttek, mind a csecsemôhalottak aránya hirtelen és jelentôsen megemelkedik a 35 év felett szülô nôknél, de az átlagosnál magasabb a tizenévesen gyermeket vállalóknál is. A spontán vetéléssel végzôdô terhességek aránya ugyancsak a 35 év feletti nôknél nô meg ugrásszerûen (20. táblázat). Konkrét hazai adatokkal nem alátámasztott, de a szakmai köröket foglalkoztató más kockázati tényezôk is felmerülhetnek a késôi gyermekvállalásnál [21]. Ezek szerint több komplikációval jár a terhesség kihordása, továbbá nô a kockázata a kromoszóma, illetve fejlôdési rendellenességnek. A diagnosztizált vagy csak feltételezett eseteknél ez komoly etikai dilemmát okoz mind az orvos, mind a várandós anya számára, mivel egy 35 vagy 40 év feletti, gyermeket kívánó, de gyermektelen nônél az abortusz ajánlása és/vagy végrehajtása felelôsségteljes döntés, még akkor is, ha a jogszabály ezt engedélyezi. 20. táblázat: Terhességek egészségi kockázatai a szülô nô korcsoportja szerint, 2002

Forrás: Demográfiai Évkönyvek; Demográfiai Táblázó

2–48

2. fejezet

Demográfia

4.1.7 Akaratlan, akaratlagos gyermektelenség

A késôi gyermekvállalás talán legnagyobb fájdalommal járó kockázata az, ha nem születhet meg az óhajtott gyermek. A fekunditás a kor elôrehaladtával lassan csökken, de 30 év felett ez a képesség vagy készség gyorsuló ütemben esik vissza. Jelenleg a 30 éves nôk csaknem 30%-a gyermektelen, ez az arány megkétszerezôdött az elmúlt húsz évben. Magyarországon az akaratlagos (szándékos) gyermektelenség eddig nem volt jellemzô, de lehet, hogy helyét most az akaratlan gyermektelenség váltja fel. Hiteles forrásokkal meg nem erôsített különbözô információk, számok keringenek a gyermeket kívánó, de reprodukciós egészségi gondokkal küzdô nôk (párok) arányáról. Becslések szerint a szülôképes korú nôk 10–15%-áról lehet szó. A tényleges adatok szerint a jelenleg 50-es éveikben járó, tehát termékenységi életciklusukat már lezáró nôk 7-8%-a gyermektelen, a házas nôk között pedig 3-4%-a ez az arány. Ezt nevezték idáig a biológia meddôség határának, ami a jelek szerint számottevôen növekedett. Szinte biztosra vehetô, hogy a gyermektelen nôk hányada lényegesen emelkedik, és a mai fiatalok akár 20%-a végleg gyermek nélkül maradhat, akaratából vagy akarata ellenére [31]. Az egészségi, orvosi kihívások mellett ez további súlyos demográfiai gondot is okoz. Egy legutóbbi keresztmetszeti reprezentatív vizsgálat eredményei szerint a 45 év alatti gyermektelen, de gyermeket még kívánó nôk átlagosan 28 éves korukban, az egyetemet vagy fôiskolát végzettek 30 éves korukban tervezik elsô gyermeküket világra hozni. A 45 év alatti nôk 38%-ának még nem született gyermeke [22]. Vajon hányan maradnak közülük akaratuk ellenére gyermektelenek? A már meglévô gyermeküknek testvért kívánó nôk átlagosan 31 éves, az egyetemi, fôiskolai végzettségûek 33 éves korukban tervezik a következô gyermekük megszületését. Kérdéses, hogy a tervek, szándékok ellenére az egykés családok gyermekei közül hányan maradnak akaratuk ellenére testvér nélkül. E vizsgálat feltûnô eredménye volt az akaratlagos gyermektelenség megjelenése a fiatalok körében (18. ábra). A feltûnést az okozta, hogy alig nyolc év alatt három-négyszeresére nôtt az életüket gyermek nélkül tervezô fiatal nôk aránya. Ezek az elképzelések még változhatnak, mihelyt egy tartós partnerkapcsolat vagy netán házasság kötôdik. Maga a jelenség azonban meglehetôsen újszerû, mert korábban egyáltalán nem volt jellemzô a fiatalokra.

4.1.8 Kívánt és nem kívánt terhességek, gyermekek

A családtervezési vizsgálatok szerint növekvô ellentét feszül a gyermekszám preferenciák, tervek, elképzelések és a ténylegesen megvalósított családnagyság között [23, 24]. Az elôbbi magasabb, több gyermekkel számol, mint az utóbbi. A „reproductive

2–49

NEJ2004 – Szakértôi Változat right” nemcsak a nem kívánt terhességek elkerüléséhez, hanem a kívánt terhességek beteljesüléséhez való jogot is jelenti. Egyfelôl tehát több a kívánt gyermek, mint amennyi ténylegesen megszületik, másfelôl nem minden megszületett gyermeket terveztek a szüleik, még ha vállalták és világra is hozták ôket (21. táblázat). A végsô családnagyság általában 10-20%-kal marad el a tervezettôl. Egyes társadalmi csoportoknál vagy rétegeknél a különbségek ennél jelentôsebbek is lehetnek. Az eltérések legfôbb okai között az elsô helyen az anyagi helyzetre, a másodikon viszont a betegségre, illetve egészségi állapotra való hivatkozás szerepel. Gyakori még a lakáskörülményekre, a munkavállalás és gyermeknevelés konfliktusaira valamint a terhesség és szülés nehézségeire történô utalás. Ezek meg-, illetve feloldása részben a családpolitika egyik célterülete lehet, mások viszont az egészségpolitika, illetve egészségügy kompetenciájába tartoznak. 21. táblázat: Tízéves házasságtartam alatt bekövetkezett terhességek kimenetele azok tervezettsége szerint, 2001

Forrás: Tíz évvel a házasságkötés után, KSH 2003

Az 1991 és 2001 közötti házassági longitudinális vizsgálat teljes élettörténeti adatok alapján tárta fel a terhességek történetét, egyenként megállapítva, hogy azok kívánt vagy nem kívánt terhességek voltak-e, és mi lett a további sorsuk. Az eredmények szerint a terhességek 68%-a volt tervezett és kívánt terhesség, 24%-nál idôzítési hiba csúszott be, mert csak késôbbre tervezték, és 8% volt a nem kívánt terhességek aránya. A késôbb kívánt terhességek felénél, a nem kívánt terhességek közel negyedénél döntöttek úgy az anyák (párok), hogy világra hozzák gyermeküket. Ezeknek az esetek csaknem felénél a nôk saját bevallásuk szerint úgy estek teherbe, hogy közben védekeztek a terhesség megakadályozására. Tanulsága a vizsgálatnak az is, hogy még a korszerû védekezési eszközök használata mellett is bekövetkezhet nem kívánt vagy késôbb kívánt terhesség, amelyek egy jelentôs hányada terhességmegszakítással végzôdik (22. táblázat) [17]. (A helytelen vagy rendszertelen fogamzásgátlási gyakorlatot illetôen nem voltak hiteles információink.)

2–50

2. fejezet

Demográfia

22. táblázat: Tíz éves házasságtartam alatt védekezés mellett bekövetkezett terhességek kimenetele a védekezés módja szerint, 2001

Forrás: Tíz évvel a házasságkötés után, KSH 2003

4.2 A népesség számának és összetételének változásából eredô halálozási hatások 4.2.1 A korstruktúra hatása

A demográfiai összetétel változásának hatását csak a halálozásokra vonatkozóan tudjuk felbecsülni. A morbiditásra csak közvetett módon lehetne következtetni, mégpedig úgy, ha elfogadjuk az aforizmát, miszerint, ha a mortalitás a jéghegy csúcsa, akkor a morbiditás maga a jéghegy. A halálozások számát alapvetôen három tényezô befolyásolja, a népesség lélekszáma, korösszetétele és a halandóság szintje. A magyar népesség létszámában csökkenô és korösszetételében öregedô népesség, és egyelôre nincs olyan reális forgatókönyv, amely szerint ez a folyamat akár hosszú távon is érdemben megváltozna. A lélekszám hosszú távú jelentôs csökkenése mérsékli, a korösszetétel öregedése viszont növeli azon „potenciális jelöltek” számát, akik hosszabb távon elhunyhatnak. A 2020-ig vagy 2050-ig terjedô népesség-elôreszámításoknak nincs olyan változata, amelyik szerint a 65 év felettiek lélekszáma csökkenne, miközben az össznépesség akár 7,5 millió fôre is apadhat [11, 26, 27]. (A 2021-ig tartó népességelôrebecslések egészségi, mortalitási hatásait külön fejezet tárgyalja.) A népesség tehát továbbra is elsôsorban a fiatalokkal csökken. Ilyen körülmények mellett a halálozások száma a mortalitás szintjétôl függôen csökkenhet, de akár tovább is emelkedhet. Az „Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja” tíz év alatt a férfiaknál 2,7 és a nôknél 2,5 év várható élettartam emelkedéssel számol [25]. Nem mindegy azonban, hogy milyen korú népesség mortalitásának javításával és milyen halálokok visszaszorításával kívánjuk elérni a célzott élettartam növekedést. A csecsemôhalandóság további jelentôs javulása (EU szintre csökkentése) érdemben

2–51

NEJ2004 – Szakértôi Változat emelné a születéskor várható átlagos élettartamot, a halálozások számát viszont lényegében nem érintené. A közép- és idôskorúak halandóságának javítása ezzel szemben a halálozások számának lényeges csökkenésével járna együtt, és a termékenység várható szintjétôl függetlenül mérsékelné a népességcsökkenés ütemét. Ez pedig népesedési helyzetünk jelenének és jövôjének egyik kulcskérdése. A haláloki struktúra szorosan összefügg a korösszetétellel. Azoknak a halálokoknak a szerepe, súlya nô, amelyek az idôskorú népességhez kötôdnek. Az összhalálozás 70%-a a 65 év feletti lakosok körében történik. Létszámuk a jelenlegi 1,5-rôl 2,6 millióra emelkedhet a várható élettartam kitolódásával, és 2050-ben arányuk akár a 30%-ot is elérheti az össznépességen belül. A 65 év felettiek több mint 80%-a két alapvetô halálok miatt távozik az élôk sorából, közel 60% keringésrendszeri, mintegy 24% pedig daganatos betegségek miatt. Az elmúlt tíz évben csökkent a keringési rendszer, nôtt viszont a daganatos megbetegedések okozta halálozás. A Johan Béla program a konkrét halálokokat illetôen a koszorúér- és agyérbetegségek okozta korai halálozás további 20%-os csökkentését, a daganatos megbetegedések növekvô trendjének megállítását, és a 70 év alattiak körében 5-10%-os mérséklését célozza meg 2012-ig. Kérdéses, hogy a jelzett halálok ilyen mértékû csökkentése elegendô-e a célul kitûzött várható élettartam emelkedéséhez. Külön vizsgálatot érdemelne, hogy nem és kor szerint melyik haláloknak milyen mértékû javulására lenne szükség a célok eléréséhez, illetve, hogy a programban szereplô haláloki halandósági célkitûzések tényleges megvalósulása milyen mértékû várható élettartam emelkedéssel járna együtt.

4.2.2 Az iskolai végzettség szintjének hatása

Az iskolai végzettség szintjének emelkedése kedvezô és szükségszerû társadalmi folyamat, demográfiai hozadéka azonban meglehetôsen ellentmondásos. Egyfelôl a társadalom magasabban képzett rétegei kevesebb gyermeket vállalnak, kisebb családnagyságot valósítanak meg, másfelôl a halandóság szintje erôsen differenciálódik iskolai végzettség szerint. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az iskolai végzettség szintje szerint nagyobbak a különbségek a mortalitásban, mint a termékenységben. Ennél is fontosabb viszont az, hogy míg a termékenységben inkább mérséklôdnek, addig a halandóságban növekednek ezek a különbségek [28]. Ez a jelenség kapcsolatba hozható azzal a demográfiai törvényszerûséggel, hogy a termékenységben közvetlenül csak az össznépesség mintegy egynegyede „érintett” (a szülôképes korú nôk), a mortalitás szintjét és a halálozások számát viszont a népesség egésze alakítja. Márpedig az iskolai végzettség emelkedésével a fiatalabb (így a szülôképes korú) korosztályok a képzettséget tekintve homogénebbé váltak, a halálozások zömét kitevô idôsebb népességnél viszont a különbségek sokáig fennmaradnak.

2–52

2. fejezet

Demográfia

A halál elôtti társadalmi egyenlôtlenséget jól tükrözi az a tény, miszerint az 1990-es évek végén a 20 évnél idôsebb középfokú végzettségû férfinépesség standardizált halálozási arányszáma másfélszerese, az általános iskolát végzetteknek csaknem kétszerese, az ennél alacsonyabb végzettségûeknél pedig mintegy háromszorosa volt a felsôfokú végzettségû férfiakénak. A nôknél ennél kisebb mértékûek voltak a különbségek, de az idôbeli trendeket tekintve az eltérések mindkét nemnél növekedtek [28]. Mindezeknek komoly hatása van a várható élettartamra, ami egy felsôfokú végzettségû férfinál vagy nônél akár 5–15 évvel is meghaladhatja az ennél alacsonyabb végzettségûek várható élettartamát. A mortalitás iskolai végzettség szerinti különbségei híven tükrözik azt a társadalmi folyamatot, miszerint a képzettebb, iskolázottabb rétegeknél az egészségnek mint értéknek a fontossága, megôrzése és karbantartása egyre inkább elôtérbe kerül. Ugyanakkor a társadalmi, gazdasági és/vagy szociális helyzetükbôl adódóan leszakadó rétegek halandósága tovább romlik és egyre inkább elmarad az „élmezônytôl”. Az elmúlt tíz év halálozásainak csökkenésében minden bizonnyal szerepet játszott a képzettebb társadalmi csoportok súlyának emelkedése és halandóságuk átlagosnál jóval nagyobb mértékû javulása. Mindemellett a „hazai halálozás döntô faktora a középkorú, tanulatlan, rossz lakókörnyezetben élô, magas munkanélküliségi kockázattal jellemezhetô férfiak kiugróan magas halálozási aránya” [29]. A népesség öregedéséhez hasonlóan az iskolai végzettség szintjének emelkedése is töretlen folyamatnak tûnik. Minél fiatalabb korosztályt tekintünk, annál inkább nô az iskolázottabb rétegek szerepe és súlya. Ennek pedig hosszabb távon mindenképpen kedvezô hatása kell legyen a mortalitásra és a morbiditásra. E hatás mértéke azonban meglehetôsen bizonytalan, részben a már említett társadalmi különbségek emelkedése, másrészt az ellentétes irányban ható, a halálozást növelô, más strukturális változások miatt.

4.2.3 A családi állapot szerinti összetétel hatása

A házasodási kedv csökkenése és a megkötött házasságok instabil volta miatt jelentôsen módosult a népesség családi állapot szerinti összetétele. Ennek jelentôsége és hatása a demográfiai folyamatokra talán kevésbé ismert, mégis számottevô mértékû. Itt is kettôs hatásról van szó, egyfelôl a strukturális változások csökkentôleg hatnak a termékenység általános szintjére, így hozzájárulnak a születésszám visszaeséséhez, másfelôl a mortalitás családi állapot szerinti jelentôs különbségei miatt emelik a halandóság szintjét és ezáltal a halálozások számát is. Ennek illusztrálására érdemes megemlíteni, hogy 2002-ben kétezer fôvel haltak volna meg kevesebben és 38 ezer gyermekkel született volna több, ha a népesség és ezen belül a szülôképes korú nôk családi állapot szerinti összetétele nem változott volna 1990-hez viszonyítva.

2–53

NEJ2004 – Szakértôi Változat Más szóval a 2002. évi kedvezôbb halandósági viszonyok, de a korábbinál jóval alacsonyabb gyermekvállalási kedv mellett sem csökkent volna a népesség lélekszáma, ha a családi állapot szerinti összetétele azonos lett volna az 1990. évivel. A halálozások számára gyakorolt mérsékeltebb hatás érthetô, mivel az idôsebb korú népesség körében (akik közül az elhunytak zöme kerül ki) nem változott olyan dinamikusan és látványosan a családi állapot szerinti összetétel, mint a fiatal és középkorú népességnél. 23. táblázat: A 20 éves és idôsebb népesség standardizált halálozási arányszáma családi állapot szerint

Forrás: Demográfiai Évkönyv alapján számított adatok

A halálozásokra és ezáltal a népesség egészségi állapotára gyakorolt hatás más szemszögbôl is megközelíthetô. Figyelemre méltó és növekvô mértékû különbségek vannak a házas és nem házas népesség halandóságában (23. táblázat). Az eltérések mindhárom nem házas népességkategóriában (nôtlen, illetve hajadon, elvált és özvegy) megfigyelhetôek a házas népesség elônyére. Egyes életkorokban – és különösen a férfiak körében – több mint háromszor akkora a nem házas népesség mortalitása, mint a házasoké. Ebbôl a szempontból is a középkorú, 30–54 éves férfinépesség a legveszélyeztetettebb. A nôknél viszont 20 és 40 év között a legjelentôsebb (mintegy kétszeres) a különbség (19. ábra).

2–54

2. fejezet

Demográfia

Eltérô nézetek, elképzelések, igazolt vagy cáfolt hipotézisek vannak ennek okairól. A „szelektív” koncepció szerint eleve azok kötnek inkább házasságot, akik már párválasztás idôszakában is „egészségesebbek” voltak, a „protektív” megközelítés viszont a párkapcsolatok és ezen belül a házasságok védelmezô hatásait hangsúlyozzák [35]. Közös viszont bennük az a tény, hogy a nem házas népesség életmódja, életvitele, szokásai eltérnek a házasokétól, és ez általában nagyobb egészségi kockázattal jár együtt. Ez különösen az elváltakra és megözvegyültekre igaz. Másként fogalmazva a párkapcsolati életforma (nem csak a házasság) bizonyos védelmet, anyagi, lelki és egészségi biztonságot jelent a párok számára, ami a mortalitásukban is megmutatkozik. Nem arról van szó, hogy a „papír” léte csökkentené a mortalitást, hanem arról, hogy a párkapcsolat nélkül élôk életvitelük, társadalmi és pszichoszociális helyzetük, társas támogatottságuk, baráti kapcsolataik tekintetében „hátrányos helyzetûek”, és ez a kedvezôtlenebb egészségi állapot által magasabb halandósághoz vezethet [36, 37]. Konkrét halandósági adatok csak a családi állapot jogi formái szerint állnak rendelkezésre, ezért a mortalitási különbségeket a házas és nem házas népesség összevetésével érzékeltetjük. Lehet, hogy játéknak tûnik a számokkal, de mégis igaz, hogy ha a 20–64 éves nem házas népesség halandósága olyan lenne, mint a házasságban élôké, évente mintegy 10 ezer fôvel lenne kevesebb az elhunytak száma. Más szóval a nem házas népesség magasabb mortalitása ennyi többlethalálozást jelent évente, aminek csaknem felét a 30–54 éves korban meghalt nem házas férfiak teszik ki. Az elôbbiek ismeretében a népesedéspolitika egyik kulcskérdése lehetne a tartós és stabil párkapcsolatok ösztönzése, és a családtagok egészségének fokozott védelme. A nehézséget az jelenti, hogy a népesedéspolitika mozgástere meglehetôsen korlátozott a párválasztás, a családstabilitás területén.

2–55


IRODALOMJEGYZÉK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Demográfiai Évkönyv. KSH 1980 és 2002 közötti kötetek 1980. évi Népszámlálás. Demográfiai adatok. KSH 1981. 1980. évi Népszámlálás. Háztartás és család adatok. KSH 1981. 1980. évi Népszámlálás. Foglalkozási adatok. KSH 1982. Népszámlálás 2001. Összefoglaló adatok II. kötet. KSH 2002. Termékenységi adattár. KSH 1996. Pongrácz T., Spéder Zs.: Párkapcsolatok az ezredfordulón. Életünk fordulópontjai. Mûhelytanulmányok 1 (Szerk. Spéder Zs.) Népességtudományi Kutatóitézet 2002. 13-32. 8. Európai termékenységi és családvizsgálat Magyarországon. Az 1993. évi keresztmetszeti vizsgálat fontosabb eredményei. KSH 1996. 9. Adatok a haláloki struktúra változásáról Magyarországon 1991–2001 között. KSH 2002. 10. First demographic estimates for 2003. Eurostat 2004. 11. Long-range World Population Projections: Based on the 1998 Revision United Nations New York 1999. 12. Lutz W.: Will Europe be Short of Children? Family Observer, European Commission, Employment and Social Affairs 1999. 8–16. l. 13. Recent demographic developments in Europe 2003. Council of Europe Publishing. 14. Kamarás F.: Termékenység, népesség-reprodukció. Társadalmi Riport. Tárki 2000. 409-432. 15. Termékenységi különbségek, családtervezési szokások, születés-szabályozási magatartások. KSH 1989. 16. Európai termékenységi- és családvizsgálat Magyarországon. Az 1993. évi keresztmetszeti vizsgálat fontosabb eredményei. KSH 1996. 17. Tíz évvel a házasságkötés után (az 1990-1991-ben házasságot kötöttek longitudinális vizsgálata). KSH 2003. 18. Kamarás F.: Terhességmegszakítások Magyarországon, Szerepváltozások, Jelentés a nôk és férfiak helyzetérôl. Tárki 1999. 190-216. 19. Terhességmegszakítások, tanulmányok, adatok, jogszabályok, hazai és nemzetközi trendek. KSH 2000. 179. 20. Rivellini G.: Late maternal age and risk of congenital malformation: an Italian case study. Paper presented at the European Population Conferernce 2003. 21. Életünk fordulópontjai. Demográfiai folyamatok és társadalmi környezet. Mûhelytanulmányok 1. (Szerk. Spéder Zs.) Népességtudományi Kutatóintézet 2002. 22. Tizenhárom évvel a házasságkötés után (az 1974-ben házasságot kötöttek longitudinális vizsgálata). KSH 1987.

2–56

2. fejezet

Demográfia

23. Kamarás F.: Fertility preferences versus actual behaviour in Hungary. European Population Conference 2003, Population of Central and Eastern Europe, Challenges and Opportunities, ed. I. E. Kotowska, J. Józwiak, 165-187. 24. 46/2003.(IV.16.) OGY határozat az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról 25. Hablicsek L.: Egészségünk a jövôben: elôrebecslések 2021-ig (Kézirat). 2004. 26. Hablicsek L.: Magyarország népességének elôreszámítása. Demográfiai forgatókönyvek 2010-ig, 2040-ig. 1992. 27. Klinger A.: A halandósági különbségek Magyarországon iskolai végzettség szerint. Demográfia 2001. XLIV. (3-4): 227-258. 28. Népesedési Kormánybizottság: Javaslat a népesedéspolitikai kormányprogram koncepciójára (tervezet). 2003. 29. Kamarás F.: Családalapítás és gyermekvállalás az 1990-es években és az ezredfordulón. Demográfiai 2001. XLIV. (1-2): 44-73. 30. Sardon J. P.,: The Demographic Situation of Europe and the Developed Countries. 2000. 31. Barsy Gy., Miltényi K.: A mûvi vetélések kérdése az 1957. évi adatok tükrében. Demográfia 1958. I. (2-3): 226-248. 32. Miltényi K.: A mûvi vetélések hatása a termékenységre. Demográfia 1970. XIII. (4): 413-420. 33. Mikolás M.: Gesztációs folyamatokra vonatkozó matematikai statisztikai vizsgálatok (Magyarország, 1931-1978). Demográfia 1981. XXIV. (4): 434-523. 34. Klinger A.: Differenciális demográfiai közelítések felhasználhatósága: közelítések, módszerek, példák. Demográfia 2004. XLVII. (1-2): 120-166. 35. Kovács K.: Halandósági többlet és egészségdeficit a nem házasok körében. Család és népesség itthon és Európában. (Szerk. Spéder Zs.) 2003. 320-373. 36. Hemström Ö.: Is Marriage Dissolution Linked to Differences in Mortality Risk for Men and Women? Journal of Marriage and Family 1996. 58: 366-378. 37. Joung I. M. A., Stronks K., van de Mheen H., van Poppel F. W. A., Mackembach J. P.: The Contribution of Intermediary Factors to Marital Status Differences in SelfReported Health. Journal of Marriage and Family, 1997. 59: 476-490. 38. Tóth P. P.: Nemzetközi vándorlás – magyar sajátosságok. (Kézirat) 2003. 39 Hablicsek L., Tóth P. P.: A nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népesség számának megôrzésében 1999-2050 között. Demográfia 2000. XLIII. (1): 11-46. 40. Népszámlálás 2001. 2. Részletes adatok a képviseleti minta alapján. KSH 2001. 41. Illés S., Lukács É.: A személyek szabad áramlásának statisztikai szempontú vizsgálata. Migráció és statisztika. NKI Kutatási jelentései 2002. 71: 13-32. 42. Tóth P. P.: Magyar migránsok Európában. Migráció és statisztika. NKI Kutatási jelentései 2002. 71: 33-51. 43. Marosi Gy., Miltényi K.: A nyugdíjas korúak vándorlásának néhány kérdése – a külföldön élô magyar nyugdíjasok. Migráció és statisztika. NKI Kutatási jelentései 2002. 71: 155-180.

2–57

2. fejezet

Demográfia

DEMOGRÁFIAI HELYZETKÉP ÁBRÁI

2–59

NEJ2004 – Szakértôi Változat 1. ábra: A népesség száma és korösszetétele az ország mai területén, 1869–2003

2. ábra: A népesség száma nem és életkor szerint, 1980, 2003

2–60

2. fejezet

Demográfia 3. ábra: A családok összetételének változása, 1980-2001

4. ábra: Teljes termékenységi arányszám, 1957–2002

2–61

NEJ2004 – Szakértôi Változat 5. ábra: Korspecifikus élveszületési arányszám, 1990, 2002 5. a. ábra: A szülô nôk átlagos életkora, 1990–2002

6. ábra: Házasságon kívüli születések aránya az anya kora szerint, 1990, 2002 6. a. ábra: Házasságon kívüli élveszületések aránya az anya kora és iskolai végzettsége szerint, 2002

7. ábra: A hajadonok elsô házasságkötési arányszáma életkor szerint, 1990, 2002 7. a. ábra: Az elôször házasulók átlagos életkora, 1990–2002

2–62

2. fejezet

Demográfia 8. ábra: Élveszületések és halálozások száma, 1980–2003

2–63


9. ábra: A férfiak korcsoportok szerint halandóságának idôbeli alakulása, 1990–2002

2–64

2. fejezet

Demográfia

9. a. ábra: A nôk korcsoportok szerinti halandóságának idôbeli alakulása, 1990–2002

2–65


10. ábra: A fôbb halálokok megoszlása nemek szerint, 2001

11. ábra: A férfiak és a nôk születéskor várható élettartama, 1949–2002

2–66

2. fejezet

Demográfia

12. ábra: Teljes termékenységi arányszám Európában, 1990, 2002

13. ábra: Születéskor várható átlagos élettartam az Európa Tanács országaiban, 2002

2–67

NEJ2004 – Szakértôi Változat 14. ábra: Népességnövekedési arányszám az Európa Tanács országaiban, 2002

15. ábra: A születéskorlátozás szerepe a terhességek bekövetkezésében és kimenetelében, 1957–2002

2–68

2. fejezet

Demográfia

16. ábra: Teljes termékenységi és teljes abortusz arányszám, 1957–2002

17. ábra: Tizenévesek szülészeti eseményei a terhesség kimenetele szerint, 1990–2002

2–69

NEJ2004 – Szakértôi Változat 18. ábra: Életük során gyermeket nem tervezôk aránya korcsoport és nemek szerint, 2001

19. ábra: A nem házas népesség halandósági többlete korcsoport és nemek szerint, 2002

2–70


TARTALOMJEGYZÉK TÁBLAJEGYZÉK

73

ÁBRAJEGYZÉK

74

1.

KIEMELT MEGÁLLAPÍTÁSOK

75

2.

BEVEZETÔ

77

3.

EREDMÉNYEK

77

3.1 3.2

DEMOGRÁFIAI ELÔRESZÁMÍTÁSOK 2021-IG NÉPESSÉG ÖSSZETÉTEL-VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA A MORTALITÁSRA ÉS A VÁRHATÓ ÉLETTARTAMRA A FONTOSABB HALÁLOKOKBAN VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK A NÉPESSÉG FOGYÁSÁBÓL ÉS ÖREGEDÉSBÔL ADÓDÓAN ELKERÜLHETÔ HALÁLOKOK ÉS AZ ÁLTALUK ELVESZETT ÉLETÉVEK HALÁLOKOK RÉSZLEGES KIKÜSZÖBÖLÉSÉNEK HATÁSA A HALÁLOZÁSOKRA ÉS AZ ÖSSZÉLETTARTAMRA A VÁRHATÓ ÉLETTARTAM FELTÉTELEZETT EMELKEDÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI A HALÁLOKI STRUKTÚRÁRA ÉS A HALÁLOKI ÉLETKILÁTÁSOKRA A MAGYAR SZÜLETÉSKOR VÁRHATÓ ÉLETTARTAM EMELKEDÉSE 2020-IG AZ EU 15 ORSZÁGOKBAN MEGFIGYELT HALANDÓSÁG TÜKRÉBEN ÖSSZEOGLALÓ

77 90

111

ÁBRÁK

113

3.3 3.4 3.5 3.6

3.7

3.8

2–72

100 104 105 106

108

2. fejezet

Demográfia

TÁBLAJEGYZÉK 1. táblázat: Az országos népesség-elôreszámítás fôbb eredményei 2. táblázat: A területi népesség-elôreszámítás fôbb eredményei 3. táblázat: A családi állapot szerinti elôreszámítás fôbb eredményei 4. táblázat: A különbözô iskolai végzettségûek népességbeli arányai, 2001, 2021 5. táblázat: Az iskolai végzettség szerinti elôreszámítás fôbb eredményei 6. táblázat: A roma résznépesség elôreszámításának fôbb eredményei 7. táblázat: A bevándorló eredetû résznépesség elôreszámításának fôbb eredményei 8. táblázat: Nemek szerinti létszámváltozás és halandóság 9. táblázat: Területi létszámváltozás és halandóság 10. táblázat: Családi állapot szerinti létszámváltozások és halandóság 11. táblázat: Iskolai végzettség szerinti létszámváltozások és halandóság 12. táblázat: A népesség-változások hatása az összélettartamra, 2001-2021 13. táblázat: A haláloki halandóság fôbb jellemzôi, az 1997-2001 évek átlaga 14. táblázat: A népességi változások hatása a haláloki elhalálozásra, 1997-2020 15. táblázat: Egy haláloki csoport teljes kiküszöbölésének hatása az élettartamra 16. táblázat: Haláloki csoportok egységes részleges küszöbölésének hatása az élettartamra 17. táblázat: A haláloki halandóság fôbb jellemzôi, az 1997-2001 évek átlaga 18. táblázat: Születéskor és 60 éves korban várható élettartam, férfiak 19. táblázat: Születéskor és 60 éves korban várható élettartam, nôk 20. táblázat: Magyarország számított népessége az EU 15 országok halandósága alapján

2–73


ÁBRAJEGYZÉK 1. ábra: Magyarország népességének korpiramisa, 2001, 2021 2. ábra: A 15+ éves népesség száma az iskolai végzettség szintje szerint, 2001, 2021 3. ábra: A roma résznépesség korpiramisa, 2001, 2021 4. ábra: A bevándorló eredetû résznépesség korpiramisa, 2001, 2021 5. ábra: A házasok halandósága a nem-házasok halandóságának százalékában, 2001 6. ábra: A

közép-

és

felsôfokú

végzettségûek

halandósága

a

szakmunkás végzettségûek halandóságának százalékában, 2002

2–74

legfeljebb

2. fejezet

Demográfia

1. KIEMELT MEGÁLLAPÍTÁSOK • A tanulmány a népesség jövôjével, azon belül hangsúlyosan a népesség öregedésével és a halandóság témakörével foglalkozik. • A demográfiai elôreszámítások nyomán kibontakozó népességi jövôképet a létszámok és struktúrák jelentôs változása és az öregedési folyamat uralják. Miközben az össznépesség csökken, növekednek olyan résznépességek, mint a központi régióé, a nôtleneké/hajadonoké és az elváltaké, a magasabb iskolai végzettségûeké, a roma és a bevándorolt eredetû résznépességeké. Távolról sem mondható el tehát, hogy mindenre kiterjedô zsugorodás jellemezné a népességi viszonyokat. • Az öregedés lesz az az átfogó folyamat, amelyben a résznépességek közös nevezôre „jutnak” a következô idôszakban. A rapid területi öregedés, az özvegyek és az elváltak csoportjainak idôsödése, az idôskorúak iskolai végzettségének átalakulása, a fiatal résznépességek (roma, bevándorló eredetû) struktúraváltozása. • A magyar társadalom elôtt jelentôs integrációs feladatok állnak. Közvetlen feladatként a roma és a bevándorló eredetû népességet tekinthetjük, együttes létszámuk jelenleg 650 ezer fô, 2021-ben ez a szám 1,2 millióra emelkedik. De tágabb értelemben „integrációs” feladatként merül fel a magas végzettségû idôs népesség nyugdíj- és egészségügyi ellátása, vagy az özvegyek hosszú távú gondozása is. • A halandóságról (és az egészségi állapotról) kialakított perspektívák megvalósítása, az ütemes közeledés a nálunk fejlettebb országokhoz, megkívánja a demográfiai tendenciák fokozott figyelembevételét, és az egészségügynek – szakpolitikai jellege mellett – a népesedéspolitika részeként történô kezelését. • A tanulmány a demográfiai elôrebecslések néhány egészségügyi konzekvenciáját is érinti azzal, hogy bemutatja a jövôben várható létszámváltozások következményeit a halálozásokra és az élettartamokra. • A népesség öregedése nagymértékben növeli a halálozások számát. Ennek puszta ellentételezése is rendkívüli egészségügyi erôfeszítéseket és olyan korszerû egészségügy kialakulását kívánja meg, amely biztosítja a tömeges, jó egészségi állapotú túlélést a legmagasabb életkorokig. Az évenkénti halálozások 30–50%-os megelôzése, késôbbi életkorokra történô „elodázása” látszik minimális követelménynek a következô 20 évben. Eközben és ezzel együtt társadalmi-demográfiai csoportok differenciált befolyásolására, helyzetüknek leginkább megfelelô egészségügyi szükséglet-kielégítésre is törekedni kell annak érdekében, hogy csökkenjenek a különbözô csoportok halandóságában ma még meglehetôsen nagy, esetenként kirívó mértékû egyenlôtlenségek.

2–75


2. BEVEZETÔ

A jövô bizonytalan, senki sem képes elôrelátni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne keresnénk állandóan azokat a módszereket, amelyekkel több-kevesebb bizonyosság érhetô el a jövôképet illetôen. A demográfiai projekciók éppen arról nevezetesek, hogy közép- és hosszútávon igen megbízhatónak bizonyulnak, miután a népesség változása, kicserélôdése lassú folyamat. A demográfiai projekciók egyfelôl hipotéziseket tartalmaznak, melyek érintik az egészségügyet. Így például az országos és a területi népesség-elôreszámítások közvetlenül felhasználják a nemek és életkorok szerint differenciált halandóságra vonatkozó feltételezéseket. A népesség családi állapot, iskolai végzettség, nemzetiség, stb. szerinti elôrebecslései a különbözô státusok szerint megkülönböztetett mortalitást alkalmaznak. A mortalitás természetesen önmagában nem sokat mond az egészségi állapotról, a morbiditásról, de kétségtelenül jelezheti a változás irányát, mértékét, egyfajta keretet, kitûzendô célokat fogalmazva meg az egészségügy számára. A demográfiai projekciók a népesség létszámának, összetételének, népmozgalmának elôrebecsült változásával is közölnek az egészségügy számára hasznos információkat. Hogyan alakul a születések és a halálozások száma? Mennyi bevándorló érkezik Magyarországra? Hogyan változik a népességszám a különbözô korcsoportokban? Milyen hatása lesz a népesség létszám- és összetétel-változásának a halandóságra, az egészségi állapotra, az egészségügyi kiadásokra, stb? Összeállításunk alábbi kérdésekkel foglalkozik: 1. Demográfiai elôreszámítások 2021-ig: országos, területi, családi állapot, iskolai végzettség, gazdasági aktivitás szerint, a roma résznépesség elôrebecslése korcsoportonként és nemenként. 2. A népesség összetétel-változásának hatásai 2020-ig a halálozásokra. 3. A fontosabb halálokokban várható változások (abszolút számban) a népesség fogyásából és öregedésébôl adódóan. 4. Mekkora élettartam-nyereség származhatna abból, ha a halálokok egy része kiküszöbölhetôvé válna? 1. A magyar születéskor várható élettartam-emelkedése 2020-ig, ha addigra az EU 15 országának legkedvezôbb, illetve legkedvezôtlenebb mortalitása lenne hazánkban, következmények a halálozásokra és a népesség öregedésére.

2–76

2. fejezet

Demográfia

3. EREDMÉNYEK 3.1 Demográfiai elôreszámítások 2021-ig

Magyarországon a demográfiai elôreszámítások hivatalosan a KSH Népességtudományi Kutató Intézetben készülnek. Az Intézet jelenleg az alábbi elôrebecsléseket kínálja felhasználásra: • országos elôreszámítás, 2003-2050, nemek és életkorok szerint; • kistérségek, megyék, régiók lakónépességének elôrebecslése, 2001-2021, nemek s ötéves korcsoportok szerint; • országos családi állapot szerinti elôrebecslés, 2001-2050, nemek, életkor szerint; • országos iskolázottsági elôrebecslés, 2001-2021, nemek, ötéves korcsoportok szerint; • országos gazdasági aktivitási elôrebecslés, 2001-2021, nemek, ötéves korcsoportok szerint; • a roma résznépesség elôrebecslése, 2001-2050, nemek és életkor szerint; • a bevándorolt népesség létszámának elôrebecslése, 2001-2050, nemek és életkor szerint; Összeállításunkban valamennyi elôrebecslést szerepeltetjük, az eredményeket 2021-ig vetjük össze. Tekintettel arra, hogy demográfiai szempontból 2021 „közel” van, az elôreszámítási variánsok közül csak az ún. Alapváltozatot használjuk, ami a készítôk szándéka és ismeretei szerint a „közepesen várható” jövôt testesíti meg. Az elôreszámítások hivatkozása, amennyiben mást nem adunk meg: KSH NKI Elôreszámítási adatbázis, 2003.

3.1.1 Országos népesség alakulása 2021-ig

Magyarország népessége a 2001. elején 10 millió 200 ezer fô volt. A népesség meglehetôsen idôs, a 60 évesek és idôsebbek száma több mint 2 millió fô, az össznépesség 20%-a. A népesség száma csökkenô, mert a születések száma jóval kevesebb a halálozások számánál: 2001-ben 97 047 gyermek született és 132 183 fô halt meg. A nemzetközi vándorlások mérlege 9 691 fô, többen jöttek hozzánk, mint távoztak. A statisztikai népesség száma így 25 ezer fôvel lett kevesebb egy év alatt. Az alacsony születésszám visszavezethetô az igen mérsékelt gyermekvállalási hajlandóságra: az átlagos gyermekszám (teljes termékenységi arányszám) 1,31 volt, vagyis az adott évi gyakoriságok mellett 100 nô 131 gyermeket szülne élete során. A magas halálozásszámban viszont – az adott korösszetétel mellett – a gyenge életkilátások is szerepet játszottak: a férfiak születéskor várható átlagos élettartama 68,2 év, a nôké 76,6 év volt, ami bô 5 évvel elmarad az Európai Unió átlagától.

2–77

NEJ2004 – Szakértôi Változat Ebbôl a helyzetbôl kiindulva az ország egészére szóló népesség-elôreszámítás Alapváltozata közepes termékenységi, halandósági és vándorlási hipotéziseket alkalmaz. Az átlagos gyermekszám lassan emelkedik, 2021-ben a hipotézis szerint 1,58 várható. A születéskor várható élettartamok is nônek: a férfiakét 2021-ben 73,6 évnek, a nôkét 80,5 évnek vesszük. A nemzetközi vándorlás hipotézise 2005-tôl évente 12 ezer fôs többlettel számol. A hipotézisek nyomán kialakuló népességi jövôképet a további létszámcsökkenés és az öregedés, az idôs korcsoportok súlyának megnövekedése, a fiatalabbak csökkenése, uralják. Az elôreszámítás szerint Magyarország népessége folyamatosan egyre kevesebb lesz, 2021-ben 9,85 millió. Igen jelentôsen, 370 ezer fôvel, 16%-kal csökken a fiatalok száma, az idôszak vége felé történelmi mélypontra, 2 millió fô alá kerül. Új tendenciaként megkezdôdik az aktív korúak létszámfogyása is: a 20–59 évesek száma, 2021-ig 520 ezer fôvel, 9%-kal, 5,25 millióra csökken. Az idôsebbek, 60+ évesek száma ezzel ellentétben igen lényegesen emelkedik, 530 ezer fôvel, 26%-kal, 2021-re eléri a 2,6 millió fôt. Módosulnak a nagy korcsoportok népességbeli arányai. A fiatalok, és most már az ak-tív korúak aránya is csökken (mindkettô 3 százalékponttal); az idôsebbek aránya ennek megfelelôen 6 százalékponttal emelkedik. Jelenleg minden ötödik lakos, 2021-ben már minden negyedik lesz 60 éves vagy idôsebb. Az öregedési index (az idôsek és a fiatalok aránya) alakulásában 2006. folyamán fordulat következik be: az index meghaladja az 1-et, attól kezdve Magyarországon több idôsebb ember lesz, mint fiatal (1. táblázat). Magyarország korpiramisának változását mutatja be az 1. ábra. 2021-ben a két nagy születési csúcs (1950-es és 1970-es évek) közül az elôbbiek éppen beléptek az idôsebb korba, míg utóbbiak már az aktív korosztályok derékhadát képezik. A korfa alsó részét pedig az 1990-es évektôl született alacsony létszámú évjáratok uralják.

2–78

2. fejezet

Demográfia

1.táblázat: Az országos népesség-elôreszámítás fôbb eredményei

3.1.2 Területi népesség-elôreszámítás

Budapest, a megyék és a régiók lakónépességének elôrebecslését mutatjuk be, mely a 2001–2021 idôszakra, férfiak és nôk, ötéves korcsoportok szerinti bontásában áll rendelkezésre. Az elôreszámítás alkotóelem-eljárással készült, tehát a népmozgalommal is számol: születésekkel, halálozásokkal, belföldi és nemzetközi vándorlásokkal. Az elôreszámítás hipotézisei az országos feltevéseken alapulnak, elôrevetítve a területi differenciák mérséklôdését is. A belföldi vándorlásnál a szub-urbanizációs folyamatok lelassulását tételeztük fel. Az elôreszámítás szerint a népességcsökkenés általánossá válik területi viszonylatban is. A régiók közül egyedül Közép-Magyarországon várható népességtöbblet: 37 ezer fô, 1,3%, az összes többiben csökken a népességszám. Abszolút számban Dél-Alföld (100 ezer fô), százalékban Dél-Dunántúl (8%) a legnagyobb mértékben fogyó régió. A megyék közül Gyôr-Moson-Sopron és Pest megye népessége növekszik, Fejér megye lakosságszáma lényegében nem változik, az összes többié csökken. A legnagyobb százalékos fogyást Békés, Nógrád, Zala megye mutatja. Budapesten lakossága ugyan

2–79

NEJ2004 – Szakértôi Változat „csak” 5%-kal csökken, ez a népesség méretével párosítva mégis közel 90 ezer fôs fogyást jelent. A fôvárosban igen erôsnek mutatkozik a természetes fogyás, vagyis a halálozások többlete a születésekkel szemben, amit az idôszak egészét tekintve pozitív vándorlási egyenleg mérsékel. E pozitív egyenleg nélkül – mely döntôen a nemzetközi vándorlási nyereségbôl táplálkozik – Budapest lakossága legalább 130 ezer fôvel, 7%-kal csökkenne 2021-ig. Ami a korösszetételt illeti, a területi népességben is markánsan megkezdôdik egy nagy elöregedési hullám. 2021-ben a legalább 60 évesek száma Pest megyében 50; Fejér megyében 42; Gyôr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben 36%-kal is több lehet a mostaninál. Ez a következô idôszaknak a népességcsökkenés melletti legfontosabb területi demográfiai változása, a lakosság rapid öregedése, különösen a fejlettebb országrészeken. Az idôsek össznépességen belüli arányának változása, ha lehet, még markánsabban tükrözi az öregedési folyamat mindent átható voltát, mint a létszámok. Országosan a 60+ évesek aránya 20,4%-ról 26,5%-ra változik 2021-ig. A 6,1 százalékpontos emelkedés a régiók esetében 4,6–7,3; a megyéknél 3,8–8,5 százalékpont közötti változást átlagol. Budapesten az idôsebbek aránya 23,2%-ról 27,0%-ra változik, tehát országos viszonylatban mérsékelten emelkedik. Az öregedés egyik mércéje az öregedési index nagysága, ami az idôsebbek és a fiatalok számának hányadosa. 2001. elején csak Budapesten nagyobb az öregedési index az 1-nél, 2021-ben csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várható 1-nél kisebbnek. A csúcstartó megye ebben a viszonylatban Zala lehet, ahol az idôsindex 1,6 felett várható 2021-ben, tehát az idôsek száma a fiatalokét 60%-kal is meghaladhatja (2. táblázat).

2–80

2. fejezet

Demográfia

2. táblázat: A területi népesség-elôreszámítás fôbb eredményei I.

2–81


3.1.3 A népesség családi állapot szerint

Magyarország népességének száma 2001 elején 10 millió 200 ezer fô volt, ebbôl a 15 éves és idôsebb népesség száma 8,5 millió; a házasok száma 4,5 millió; az elváltak 750 ezren, az özvegyek 990 ezren voltak. 2000 folyamán 48 ezren kötöttek házasságot, a válások száma 24 ezer volt és házastársuk halála következtében 56 ezren özvegyültek meg. A családi állapot szerinti elôreszámítás, nemek és életkor szerint bontva adja meg a nôtlenek/hajadonok, házasok, özvegyek és elváltak számát. Az elôreszámítás dinamikus modell szerint készült, tehát számol a családiállapot-változásokkal (házasságkötés, válás, özvegyülés, újraházasodás), valamint a halálozásokat is családi állapot szerint bontva becsüli1. Az elôreszámítás szerint a házas népesség számának csökkenése lesz a következô 20 év egyik markáns tendenciája. 2021-ig a házas családi állapotúak száma 3,7 millióra, 700 ezer fôvel csökken, jóval nagyobb mértékben, mint a népesség teljes száma. A népességcsökkenés mellett is növekszik a nôtlenek/hajadonok, valamint az elváltak száma. Elôbbi csoport létszáma 300 ezer fôvel, 7%-kal emelkedik, az elváltak pedig 200 ezer fôvel, 27%-kal (!) lesznek többen. A házasok és az özvegy népesség száma hasonló mértékben, 14-16%-kal csökken (3. táblázat). Összességében a családi állapot szerinti elôreszámítás arra mutat rá, hogy Magyarországon az általános demográfiai változások (népességcsökkenés, öregedés) úgy valósulnak meg, hogy lecsökken azoknak az egységeknek a száma, amelyek a reprodukció szokásos keretét alkotják (házasok, házaspáros családok, család-háztartások), és megnövekszik azoknak a formációknak (nem-házasok, nem házaspáros családok, egyedülállók) száma és aránya, amelyek az eddigi megfigyelések szerint a reprodukcióban kevésbé vesznek részt.

1 Az elôreszámítás hipotézisrendszere az országos népesség-elôreszámításéval egyezik meg a népmozgalmat illetôen. A feltételezések a családiállapot-változásokban technikai jellegûek, egy kiválasztott év (2002) jellemzôin alapulnak.

2–82

2. fejezet

Demográfia

3. táblázat: A családi állapot szerinti elôreszámítás fôbb eredményei

2–83


3.1.4 Elôreszámítás iskolai végzettség szerint

Az iskolázottság elôreszámítása azt mutatja meg, hogy a népességen belül hányan fognak rendelkezni az adott végzettséggel. A KSH NKI elôrebecslése nemek és életkorok szerint bontva adja meg a különbözô iskolai végzettségûek számát. Az elôrebecslés aránymódszerrel készült, elôrevetítették a különbözô iskolai végzettségûek megoszlását a nemek és életkor szerinti népességben. Az iskolai végzettség döntôen a 35 év alatti korcsoportokban változik, nagyjából általában itt alakul ki a végsô végzettségi szint. A 4. táblázat elsô felében azt láthatjuk, hogy jelenleg a 30–34 éves férfiak 78, a nôk 76%-a a nyolc osztálynál magasabb végzettséget szerez. A szakmunkás, szakiskolai végzettségûek aránya a férfiaknál 40, a nôknél 24%. A középfokú végzettségûek (érettségizettek) aránya pedig a férfiaknál 24%, a nôknél 35% körüli. Felsôfokú végzettséget a 30–34 éves férfiak 13, a nôk 17%a szerzett a 2001. évi népszámlálás adatai szerint. A táblázat második felében a 2021. évre feltételezett arányokat tüntettük fel, amelyek igen lényegesen különböznek a 2001. évitôl. A táblázat szerint a szakképzetlenül maradó népesség aránya 10% alá mérséklôdik, a szakmunkás végzettségûek aránya a 15-26%-ra csökken, a fiatalok 80%-a leérettségizik, és 25-30%-uk felsôfokú végzettséget szerez. Ezt tekintjük az iskolázottsági szint alapváltozatának a belátható 20 évben2. 4. táblázat: A különbözô iskolai végzettségûek népességbeli arányai, 2001, 2021

2

A hipotézis hátterében az 1990-es évek iskolázottsági boom-ja áll. Magyarországon megerôsödött a legalább középfokú végzettség elérése való törekvés, valóságos expanzió kezdôdött el az érettségit adó középiskola, majd a felsôfokú képzés irányában. Mindennek következtében jelentôs mértékben átalakul a 15–34 éves népesség iskolai végzettség szerinti összetétele, majd ennek hatására az idôsebb korcsoportoké is.

2–84

2. fejezet

Demográfia

Az iskolai végzettségi szint emelkedése az össznépesség vonatkozásában meglehetôsen lassú folyamat. A belépô néhány korosztály magasabb iskolai végzettsége csak fokozatosan, kellôen hosszú idô elteltével akkumulálódik az ún. demográfiai csere folyamatában azáltal, hogy a kilépô népesség végzettségi szintje alacsonyabb a belépôkénél. Éppen ezért a teljes népesség iskolázottsága lassabban változik a fiatalokénál. Mindemellett az iskolai végzettség szerinti elôreszámításból adódó egyik legfontosabb következtetés, hogy folytatódik és felgyorsul az iskolázottsági szint, a magasabb végzettségi szintekkel rendelkezô népesség számának expanzív emelkedése. A legfeljebb nyolc általánossal rendelkezô népesség száma 2001-ben még 5,5 millió fô volt, a népesség több mint fele. 2021-ben a várható létszám mindössze 3,2 millió. A szakmunkás-végzettséggel rendelkezôk száma a 2001. évi 1,6 millióról 1,9 millióra változik. Ez a változás a ma még aktív korú, szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezô réteg idôsebb korba lépésével (a demográfiai csere ôket még nemigen érinti) és a csökkenô új végzettek belépésével alakul ki. A középfokú végzettségûek (érettségizettek) száma 2,2 millióról 3,0 millióra emelkedik. A legnagyobb mértékû változás a felsôfokú végzettségûeknél várható: létszámuk 940 ezerrôl 1,6 millióra ugrik 20 év alatt (5. táblázat). Az iskolai végzettség szerinti korpiramis mutatja a magasabb iskolai végzettségûek térnyerését az idôsebb és a fiatalabb korcsoportokban (2. ábra). Összességében a humánerôforrás lényeges, általános javulására kell számítani, ha csak az iskolai végzettség emelkedését vesszük figyelembe.

2–85

NEJ2004 – Szakértôi Változat 5. táblázat: Az iskolai végzettség szerinti elôreszámítás fôbb eredményei

2–86

2. fejezet

Demográfia

3.1.5 A roma résznépesség elôrebecslése

A népesség nemzetiség/etnikai hovatartozás szerinti elôrebecslése többféle értelmezésen alapulhat. A nemzetiséget/etnikumot lehet deklarálni valakinek saját magáról (önbevallás), és lehet megállapítani valakirôl (minôsítés). A roma résznépesség esetében a különleges helyzetet az hozza létre, hogy az önbevallás és a minôsítés nagyon eltérô eredményeket ad: a minôsítés alapján mintegy háromszor akkora népességgel számolhatunk. Ez a különbség egy olyan résznépesség esetében, amely igen sokféle szempontból és igen nagymértékben hátrányos helyzetû nem engedi meg, hogy az önbevallás bizonyosságára építsük az elôrebecslést. A KSH NKI kísérleti elôreszámítása az 1994. évi szociológiai adatfelvételbôl indul ki, mely szerint a roma népesség (minôsítés szerinti) létszáma 480 ezer fô körül van. Ebbôl rekonstruáltuk az 1990-es évek lehetséges népességváltozásait, melynek eredménye 2001-re 538 ezer fô. A résznépesség a becslések szerint meglehetôsen fiatal, 2001 folyamán 11500 élve születést és 4400 halálozást lehet becsülni. Az elôrebecslés nem számol a nemzetközi vándorlással, annak egyenlege 0. A 2001. évi átlagos gyermekszám (teljes termékenységi arányszám) a becslés szerint 2,34, az adott évi gyakoriságok mellett 100 nô 234 gyermeket szülne élete során. A 2001. évi születéskor várható átlagos élettartamok igen alacsonyak, becslés szerint a férfiaknál 56,7 év, a nôknél 66,5 év. A halálozások száma messze elmarad a születésekétôl, a résznépesség jelentôs természetes szaporodást mutat, 2001 folyamán több mint 7 ezer fôt. Az elôreszámítás Alapváltozata közepes termékenységi és halandósági hipotéziseket alkalmaz. Az átlagos gyermekszám lassan csökken, 2020-ban 1,97 lesz. A születéskor várható élettartamok nagymértékben emelkednek: a férfiakét 2020-ban 67,0 évnek, a nôkét 74,5 évnek vesszük. A roma résznépesség jövôjét a növekedés és a fokozatos öregedés jellemzi. Az elôreszámítás szerint a résznépesség száma 2021-ben 689 ezer fô. Lényegében stagnál a fiatalok száma, miközben az aktív korúak száma csaknem megduplázódik. Megkezdôdik a résznépesség elöregedése. 2021-ig az idôsebbek száma 2,4-szeresére emelkedik, de még így is csak 8,2%-át teszik ki a résznépességnek. Jelentôsen módosulnak a nagy korcsoportok népességbeli arányai. A fiatalok aránya lecsökken 45%-ról 34%-ra, az aktív korúak aránya viszont megnô, 50%-ról 58%-ra. Az öregedési index (az idôsek és a fiatalok aránya) megduplázódik, de továbbra is igen alacsony szintû. Radikálisan csökken viszont a teljes függôségi arány (a fiatalok és az idôsek aránya az aktív korúakhoz) 0,98-ról 0,72-re (6. táblázat).

2–87

NEJ2004 – Szakértôi Változat 6. táblázat: A roma résznépesség elôreszámításának fôbb eredményei I.

A roma résznépesség korpiramisának változását mutatja be a 3. ábra.

3.1.6 A bevándorló eredetû résznépesség elôrebecslése

Magyarországon az 1990-es években megváltozott a nemzetközi vándorlás elôjele. A korábbi idôszakhoz képest számottevô bevándorló érkezett hazánkba. Noha a kivándorlásokról mind a mai napig nincs pontos információnk, számuk a fogadó országok adatai alapján mindenképpen kisebb a bevándorlókénál. Az 1990. és a 2001. évi népszámlálás szerint 11 év alatt mintegy 200 ezer fôs nemzetközi vándorlási különbözet jött létre. A népesség-elôreszámítások a jövôre viszonylag magas egyenleget prolongálnak.. Felmerül a kérdés, ilyen körülmények között mi jellemezheti a Magyarországra újabban bevándoroltak résznépességének jövôbeni alakulását Erre kívántak válaszolni a KSH NKI-ban a bevándorolt népesség elôrebecslésével. Abból indultak ki, hogy jelenleg 110 ezer külföldi tartózkodik Magyarországon, ugyanakkor évente nettó 18 ezer fôs „utánpótlás” érkezik. Az itt-tartózkodók gyermeket vállalnak, egy részük meghal. Elvándorlással nem számoltak. Ilyen módon elôállt egy résznépesség, amelyet a bevándorló eredetû résznépességnek neveztek.

2–88

2. fejezet

Demográfia

Az elôreszámítás az országossal megegyezô közepes termékenységi és halandósági hipotéziseket alkalmaz a bevándoroltakra is. A résznépesség vizsgálata azért fontos, mert a roma résznépesség mellett egy másik, az integráció szempontjából erôteljesen figyelembe veendô csoportról van szó. A bevándorló eredetû résznépesség induló létszáma 110 ezer fô, a végszám 2021-ben 521 ezer fô. Ez a növekmény egyáltalán nem irreális, ha az 1990-es évek 200 ezer fôs nyereségére gondolunk. A résznépesség minden szegmense növekvô, a fiatalok 7-szer, az aktív korúak 4-szer, az idôsebbek 6-szor annyian lesznek 20 év múlva, mint jelenleg. A népesség összetétele kiegyensúlyozottabb lesz, de továbbra is rendkívül fiatal, az öregedési index csökken (7. táblázat). 7. táblázat: A bevándorló eredetû résznépesség elôreszámításának fôbb eredményei

A bevándorló eredetû résznépesség korpiramisának változását mutatja be a 4. ábra.

2–89


3.1.7 Demográfiai projekciók: összefoglalás

Az

elôreszámítások nyomán kibontakozó népességi jövôképet a létszámok és

struktúrák jelentôs változása és az öregedési folyamat uralják. Miközben az össznépesség csökken, növekednek olyan résznépességek, mint a központi régióé, a nôtleneké/hajadonoké és az elváltaké, a magasabb iskolai végzettségûeké, a roma és a bevándorolt eredetû résznépességeké. Távolról sem mondható el tehát, hogy mindenre kiterjedô zsugorodás jellemezné a népességi viszonyokat. Az öregedés lesz az az átfogó folyamat, amelyben a résznépességek közös nevezôre „jutnak” a következô idôszakban. A rapid területi öregedés, az özvegyek és az elváltak csoportjainak idôsödése, az idôskorúak iskolai végzettségének átalakulása, a fiatal résznépességek (roma, bevándorló eredetû) struktúraváltozása. A magyar társadalom elôtt jelentôs integrációs feladatok állnak. Közvetlen feladatként a roma és a bevándorló eredetû népességet tekinthetjük, együttes létszámuk jelenleg 650 ezer fô, 2021-ben ez a szám 1,2 millióra emelkedik. De tágabb értelemben „integrációs” feladatként merül fel a magas végzettségû idôs népesség nyugdíj- és egészségügyi ellátása, vagy az özvegyek hosszú távú gondozása is. A halandóságról (és az egészségi állapotról) kialakított perspektívák megvalósítása, az ütemes közeledés a nálunk fejlettebb országokhoz megkívánja a demográfiai tendenciák fokozott figyelembevételét, és az egészségügynek – szakpolitikai jellege mellett – a népesedéspolitika részeként történô kezelését.

3.2 A népesség összetétel-változásának hatása a mortalitásra és a várható élettartamra

A jövôbeni népesség változó összetétele többféle tényezô eredôjeként jön létre. Szerepet játszanak benne a népmozgalmi események (születés, halálozás, vándorlás, házassági mozgalom), a státusváltások (családi állapot, iskolai végzettség szerint), és a magatartás-változások, amelyek az egyes státuscsoportokban végbemennek. Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk, hogy a struktúraváltozások milyen halálozással járnak. A népességi struktúra változásának halálozási kihatását mérni nem egyszerû feladat. Ugyanis a struktúra részben a halandóság hatására változik olyanná, amilyen. Elkerülendô a nagyon bonyolult, többszörös áttételeket, tanulmányunkban egy leegyszerûsített modellt alkalmazunk.

2–90

2. fejezet

Demográfia

Ebben: • Adottnak tekintjük az ismertetett népesség-elôreszámításokból adódó összetételváltozásokat 2021-ig, • Bemutatjuk a 2001. évi és az elôreszámított 2021. évi halálozásokat, • Alkalmazzuk a 2021. évi népesség-összetételre a 2001. évi differenciális halandósági jellemzôket, • Kiszámoljuk így is a halálozások hipotetikus számát, a halandósági mutatókat, és összevetjük a 2001. évi tényleges és 2021. évi elôreszámított halálozásokkal és halandósággal. Az eredményekbôl az összetétel-változásból adódó halálozási/halandósági többletre vagy hiányra következtetünk. Miért lényeges a struktúra-változás hatásaival foglalkozni? Két okból is. Egyfelôl a halálozások száma és összetétele, az abban bekövetkezô változások miatt. A népesség öregedésével ugyanis ceteris paribus növekszik a halálozások száma, ami egyfelôl rossz üzenet az egészségügy számára, másfelôl népesedési szempontból sem kielégítô. A másik ok a halandóságra tett hatás. Magyarországon jelentôsek a halandósági különbségek, a résznépességek élettartama eltérô. Az összetételhatás vizsgálata ebben az esetben arra vet fényt, mekkora és milyen irányú halandósági változást okozna a jobb vagy a rosszabb halandóságú résznépesség térnyerése. Az egészségügy számára mindez úgy jelenik meg, hogy mely társadalmi csoportok egészségi állapotának és így mortalitásának javítására indokolt megkülönböztetett figyelmet fordítani a jövôben, például speciális programok kidolgozásával és alkalmazásával. Az összetételhatást többféleképpen lehet megfogni, – csak példaként: létszámváltozás vagy arányváltozás – az egyes alfejezetekben erre külön is kitérünk.

3.2.1 Nemek szerinti létszámváltozás és halandóság

Az 1960-as évek közepén kezdôdött hosszú halandósági krízis folyamán igencsak megnôttek a nôk és a férfiak közötti halandósági és élettartam-különbségek. Igazából a krízis csak a férfiakat érintette abban az értelemben, hogy csak a férfi résznépességben összegezôdtek úgy a korcsoportos halálozási gyakoriságok kedvezô (a fiatalokat és a legidôsebbeket érintô) változásai a kedvezôtlen (a közbülsô korcsoportokat átfogó) változásokkal, hogy csökkent a születéskor várható élettartam. 1991-95 átlagában a nôi és a férfi élettartam különbsége csaknem elérte a 10 évet (értéke 9,67 volt). 2001 folyamán az átlag nô 8,4 évvel élte túl az azonos évben született férfit. Alkalmazzuk a 2001. évi nemek és életkor szerinti halálozási arányszámokat a 2001. évi és a 2021. évi népességszámokra. Az eredmény döbbenetes, 134 ezer haláleset

2–91

NEJ2004 – Szakértôi Változat (2000–2001. évek átlaga) helyett 173 ezer halálozás (2021. évi népességgel)! Ez azt jelenti, hogy ha ma a népességünk olyan idôs lenne, mint 2021-ben várjuk, 39 ezerrel többen halnának meg egy év alatt. Ugyanazon születésszám mellett a természetes fogyás megduplázódna. Más oldalról viszont azt mondhatjuk, hogy az öregedési folyamat ezen negatív következményét ellensúlyozva, képesnek kell lennünk 39 ezer haláleset elkerülésére. Lineáris változást feltételezve ez 2001-–2021 között összesen 390 ezer ember megmentését jelentené, akik a mai viszonyok mellett elhalálozásra vannak „ítélve”. A népesség öregedése tehát önmagában hatalmas feladatokat jelent az egészségügy számára. Különösen szembetûnô a feladat nagysága, ha a korcsoportos halálozást tekintjük: a 39 ezer fônyi megelôzendô halálozás zöme a legidôsebb életkorokra esik. Ezen belül csaknem annyi férfit kellene megmenteni, mint nôt. Különös figyelmet indokolt fordítani a 60–75 éves férfiakra, a megelôzendô halálozások száma ebben az életkori szakaszban eléri az évi 7 ezer fôt, az összes ilyen eset 40 százalékát. A születéskor várható élettartam négy évnyi emelkedése ellensúlyozná 2020-ig az öregedés összhalandóságra gyakorolt növelô hatását, abban az értelemben, hogy a halálozások száma nem emelkedne az öregedés következtében (8. táblázat).

2–92

2. fejezet

Demográfia 8. táblázat: Nemek szerinti létszámváltozás és halandóság

2–93


3.2.2 Területi népességváltozás és halandóság

Magyarországon jelentôsek, az utóbbi két évtizedben kifejezetten növekedtek a területi halandósági különbségek. A legalacsonyabb élettartamot mutató megye (Szabolcs-Szatmár-Bereg, 69,8 év, mindkét nemre számítva) és a legmagasabb (GyôrMoson-Sopron, 72,7 év) között három év a differencia. Lényegesen nagyobbak a különbségek a férfiaknál, illetve a megyeinél részletesebb területi szinteken. Végezzük el a területi népességváltozás hatásvizsgálatát, alkalmazzuk a 2021. évi elôrebecsült létszámokat a 2001. év körüli halandósági mutatókra. Az eredményeket a 9. táblázat tartalmazza. A 2021. évi népesség területi szinten is idôsebb lesz a 2001. évinél, ezt mutatják a 2021. évi létszámokkal kalkulált halálozások, amelyek egytôl-egyig magasabbak a 2001 körüli tényszámoknál. Országosan mintegy negyedével növeli meg az öregedés a halálozásszámokat, viszont megyei szinten a népesség-változásból adódó halálozási többletek nagysága ekörül igen jelentôsen szór. Legkevésbé tér el a létszámhatás a tényszámtól Budapesten, itt 14%-kal nône a halálozás az öregedés és a fogyás eredôjeként. Legnagyobb mértékben, 42%-kal (!) százalékkal Pest és Fejér megyében növeli a halálozásokat a létszám- és korösszetétel-változás. Az élvonalbeliekhez tarozik még Veszprém, Komárom-Esztergom és Gyôr-Moson-Sopron is. A halálozások területi számainak szinten tartásához országosan az élettartamok átlagosan 3,2 évvel történô emelkedése szükséges. Területi egységeinkben ez is változó: Budapesten 1,9 év; Békésben, Csongrádban, Somogyban 2,5 év; míg Pest, Fejér, GyôrMoson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém megyékben, tehát a leggyorsabban öregedô területeken 4-5 év.

2–94

2. fejezet

Demográfia 9. táblázat: Területi létszámváltozás és halandóság

3.2.3 A családi állapot szerinti létszámváltozások halandóságra gyakorolt hatásai

A

különbözô családi állapotúak közül a házasok halandósága a legkedvezôbb.

A különbözô elméletek szerint ebben szerepe van már a párválasztásnak is. A (tartós) házas kapcsolat pedig kétségtelenül elônyös háztartás-gazdasági, munkamegosztási szempontokból, az életnívót és az életvitelt is kedvezôen befolyásolja. Magyarországon a 2001. év körüli, családi állapot szerint differenciált halandóság igen nagy különbségeket mutat a házas és a nem-házas népesség között. Az 5. ábra szerint a házas férfiak elhalálozási arányszámai a középsô korcsoportokban a nem-házasokénak mindössze 30–40%-a. A különbség a házas és a nem-házas nôk halandósága között is tetemes: elôbbiek feleakkora gyakorisággal haláloznak el. A különbség a magas életkorokban is jelentôs: a házasok halandósága mintegy 70%-a a nem-házasokénak.

2–95

NEJ2004 – Szakértôi Változat Alkalmazva a 2001. évi népességre a 2001. évi halálozási arányszámokat, némi korrekcióval visszakapjuk a 2001. évi tényszámokat. Eszerint a halálozások 40-40%-a a házasok és az özvegyek körébôl került ki. Jellegzetes eltérés van a férfiak és a nôk között: a rövidebb élettartamú férfiaknál a házasok halálesetei, a nôknél az özvegyek halálesetei adják a nemek szerinti halálozások többségét. Alkalmazzuk a 2001. évi halálozási gyakoriságokat a 2021. évi népességre. Az „eredmény” most 175 ezer haláleset szemben a 2001. évre becsült 132 ezerrel, 32%-os többlet. A többlethalálozás erôsen eltér családi állapot szerint. 90%-kal emelkedik a nôtlenek/hajadonok, 94%-kal az elváltak halálozása. Az emelkedés nemek szerint még erôsebben differenciált: a férfiaknál a nôtlenek elhalálozásai 120, az elváltaké 79%-kal emelkednek. A nôknél a sorrend fordított: 115%-os halálozási többlet az elvált nôk körében, 42%-os a hajadonok között. Magától értetôdô, hogy a halálozásokra történô egészségügyi ráhatás szempontjából e két csoport: a nôtlenek/hajadonok és az elváltak kitüntetett figyelmet érdemelnek (10. táblázat). 10. táblázat: Családi állapot szerinti létszámváltozások és halandóság

2–96

2. fejezet

Demográfia

Vizsgáljuk meg az életkilátások alakulását. Miután a különbözô családi állapotokba kerülés a felnôtt kor sajátossága, célszerû a 30 éves korban várható élettartamokat összehasonlítani3. 2001-ben a két nem között 7,8 év különbség becsülhetô a nôk javára. A különbség a házasoknál 7,0 évet tesz ki. A nôtlen férfiak 10, az elváltak 12, az özvegyek 15 évvel hamarabb halnak, mint a megfelelô családi állapotú nôk átlaga. Egy 30 éves házas nô és egy 30 éves özvegy férfi életkilátásai között 18,5 év (!) a különbség. Amennyiben ki akarjuk küszöbölni az egyes családi állapotúak létszám- és korösszetétel-változásából eredô halálozás-növekményt, akkor összességében 2,4 évvel szükséges emelni a 30 évesek várható élettartamát. Ha ugyanezt családi állapotonként tûzzük ki célul, akkor becslésünk szerint a nôtlenek élettartamát 9, az elvált nôkét 6, az elvált férfiakét 6, a hajadonokét 3 évvel kell emelni 2021-ig.

3.2.4 Iskolázottsági változások és halandóság

A különbözô iskolai végzettségû résznépességek halandósága között is számottevô eltérések vannak. Ha a 30 éveseket tekintjük, ahol már kialakultnak nevezhetô az iskolai végzettségi struktúra, a várható további élettartamok így alakulnak a 2001. évi adatok alapján: férfiak mind 39,6 év, ezen belül a legfeljebb 8 osztályt végzettek 35,2 év; szakmunkások 40,9; középfokú végzettségûek 43,1 év; felsôfokú végzettségûek 47,0 év. Ugyanezek az értékek a nôk esetében: 47,4 év a teljes nôi népességre, és 46,4; 47,6; 49,8; 48,8 év a különbözô iskolai végzettségi szintekre. Kiemelendô, hogy folytatódni látszik a felsôfokú végzettségû nôk halandósági többlete a középfokú végzettségûekhez képest, miközben a különbözô iskolai végzettségû nôk között az élettartam-különbségek nem túl nagyok. A férfiaknál viszont kiugróan magas a felsôfokú végzettségûek és ugyancsak kiugróan alacsony a legfeljebb alsófokon végzettek élettartama. Alkalmazva a 2001. évi népességre a 2001. évi halálozási arányszámokat, némi korrekcióval visszakapjuk a 2001. évi tényszámokat. Eszerint a halálozások túlnyomó többsége, több mint 80%-a a legfeljebb nyolc osztályt végzettek körébôl kerül ki. Még magasabb az alsófokú végzettségû elhunytak aránya a nôk körében: 87%. A 6. ábra szerint a legalább középfokú végzettségû férfiak elhalálozási arányszámai a legfeljebb szakmunkás végzettségûekének nem-házasokénak mindössze 40–60%-a! A különbség a nôk körében lényegesen kisebb, 30–55 éves korban 50–60%, ezt követôen 70%. Alkalmazzuk a 2001. évi halálozási gyakoriságokat a 2021. évi népességre. Az így elôálló halálozásszám most „csak” 149 ezer haláleset, szemben a 2001. évre becsült 132 3

Pontosabban a 30 éves korban várható ún. független élettartamokat. A számítás azon a feltételezésen alapul, hogy további állapotváltozás nem következik be.

2–97

NEJ2004 – Szakértôi Változat ezerrel, a különbség 17 ezer fô. Ekkora hatást gyakorol tehát az iskolai végzettség szerinti létszámváltozás, összetétel-változás a halálozások számára. A többlethalálozás igen erôsen eltér iskolai végzettségenként. A létszámában összezsugorodó alsó fokon végzett résznépességbôl származó halálesetek erôsen visszaesnek, miközben – különösen a férfiaknál – ugrásszerûen megnô a szakmunkás-halálozás. Összevonva a két kategóriát (hiszen egyik a másik „rovására” változik), még így is kevesebb halálesetet kapunk 2021-re, mint 2001-re. Nem így áll a helyzet viszont a közép- és felsôfokú végzettségûekkel. Körükben nagyságrenddel nagyobb halálozásszámot hoz a létszámváltozás és az öregedés. A középfokú végzettségû férfiak halálozásszáma 71, a középfokú nôké 193%-kal emelkedik. Ennél is nagyobb az emelkedés mértéke a felsôfokú végzettségûeknél: férfiak 84%, nôk 286%. 11. táblázat: Iskolai végzettség szerinti létszámváltozások és halandóság

2–98

2. fejezet

Demográfia

Vizsgáljuk meg az életkilátások alakulását. Itt is célszerû a 30 éves korban várható élettartamokat összehasonlítani. 2001-ben a két nem között 7,9 év különbség becsülhetô a nôk javára. A különbség az alsó fokú végzettségûeknél 11 év, a szakmunkások és a középfokú végzettségû résznépesség esetében egyaránt 7 év, míg a felsôfokú végzettségû népességben mindössze 2 év. Érdemes felfigyelni arra, hogy a felsôfokú végzettségû férfiak jóval kedvezôbb helyzetben vannak a férfiak között, mint a felsôfokú végzettségû nôk a nôk között – legalábbis a mortalitás szempontjából. Amennyiben ki akarjuk küszöbölni az egyes iskolai végzettségi szintek létszám- és korösszetétel-változásából eredô halálozás-növekményt, akkor összességében csak 0,9 évvel szükséges emelni a 30 évesek várható élettartamát. Ha azonban ugyanezt végzettségi szintenként tesszük meg, úgy a középfokú végzettségû résznépesség élettartamát 7,9, a felsôfokúakét 6,7 évvel kellene emelni, ezen belül a nôk körében 11 és 9 évvel (11. táblázat).

3.2.5 A változó népesség-összetétel hatása az élettartamokra

Eddig azt vizsgáltuk, milyen hatása van a létszámváltozásnak és az öregedésnek a halálozásokra, és mennyivel kellene változniuk az élettartamoknak e hatások kiküszöböléséhez, a halálozások állandóságához. Ebben a szakaszban arra adunk becslést, hogy mennyivel változna az élettartam a változó népesség-összetétel miatt, változatlan halálozási gyakoriságok mellett. Módszertani szempontból a következôrôl van szó: az általános halandóság a résznépességek halandóságának a résznépességek nagyságával súlyozott átlaga. Amennyiben megváltozik a résznépességek súlya az össznépességben, akkor az általános halandóság is változik. A 12. táblázat szerint a 30 éves korban várható élettartam 2001-ben 39,5 év a férfiaknál és 47,5 év a nôknél. Ehhez képest a területi népességstruktúra megváltozása a férfiak élettartamát 2,5 évvel csökkentené, ugyancsak csökkentené a nôkét is 0,3 évvel. A családi állapot szerinti elôreszámítás olyan népességstruktúrát vetít elénk, amely változatlan halálozási gyakoriságok mellett 1,2 évvel csökkentené a férfiak és 0,3 évvel a nôk élettartamát. Ugyanakkor az iskolai végzettség változása kedvezôen hat az élettartamra: a férfiak életkilátása 30 éves korban 1 évvel, a nôké 0,7 évvel emelkedne.

2–99

NEJ2004 – Szakértôi Változat 12. táblázat: A népesség-változások hatása az összélettartamra, 2001-2021

A területi népesség változásának negatív következményei a kelet-magyarországi népesség súlyának elôreszámított emelkedésébôl, a budapesti lakónépesség csökkenésébôl származnak. A családiállapot-változás negatív halandósági hatásai is érthetôk, hiszen az elôreszámítás szerint növekszik a nem-házas népesség részaránya a népességben. Az iskolázottság esetében mindez fordított: a magasabb élettartamú népesség aránya nô. Mindez az egészségügyi ellátás differenciált fejlesztése iránti szükségletek növekedését vetíti elôre.

3.3 A fontosabb halálokokban várható változások a népesség fogyásából és öregedésébôl adódóan

A meghaltak demográfiai jellemzôi mellett a halálozási statisztika a halálokokkal is foglalkozik. A halál oka valamely betegség, illetve valamilyen külsô ráhatás. A halálok szerinti csoportosítás a Betegségek Nemzetközi Osztályozása 10. Revíziója – BNO-10. –alapján készül. A haláloki statisztikáknak több problémája is van (a megállapítás bizonytalanságai, többes halálokok). A haláloki rendszer a betegségi fôcsoportokra épül. A BNO jegyzék szerint 20 fôcsoport van, ám ezek között néhány fô betegségcsoport adja az összhalandóság túlnyomó többségét. Ebben a fejezetben a halálokokat az alábbi csoportosításban vizsgáljuk: • daganatos betegségek • a keringési rendszer betegségei • a légzôrendszer betegségei • az emésztôrendszer betegségei • külsô okok • összes többi ok

2–100

2. fejezet

Demográfia

3.3.1 A haláloki halandósági tábla

A haláloki halandóságot legcélszerûbb az ún. haláloki halandósági táblákkal vizsgálni. Az általános halandósági táblában haláloki bontás nincs, a halálozások nemek és az életkor szerint történnek. Kiindulunk egy újszülött népességbôl, s azt az évek során csökkentjük az elhalálozásokkal, amíg a kohorsz minden tagja meg nem hal. A nem-független haláloki táblában a halálozásokat halálokok szerint bontjuk fel, tehát meghatározzuk, hogy az újszülöttek közül mely életkorban hányan halnak meg egy bizonyos betegségtôl. Lehet beszélni egy betegségben összesen meghaltak csoportjáról, súlyukról a teljes népesség halálozásaiban, az e csoportban meghaltak átlagos koráról, az idôs kor elôtti és azt követô halálozások arányáról, stb. A független haláloki táblákban a halálozásokat két nagy csoportra bontjuk fel: elkerülhetô és el nem kerülhetô halálokokra. Az elkerülhetô halálokokat kiküszöböljük, vizsgáljuk a fennmaradó halálokokat, az azokban meghaltak átlagos korát, stb. A kis esetszámok miatt többéves összevonást (1997–2001), ötéves korcsoportokat, a fenti összevont haláloki csoportokat alkalmaztuk. A haláloki halandóság fôbb jellemzôit a 13. táblázat tartalmazza. A (nem-független) halandósági tábla szerint az 1997-2001 évek átlagos jellemzôivel a meghaltak két nagy haláloki csoportra koncentrálódnak: daganatos betegségekben hal meg a férfiak 27, a nôk 22%-a, a keringési rendszer betegségeiben 45, illetve 58%-a. Ezek az arányok jellemzôek minden modern egészségügyi kultúrával rendelkezô országra, ha az arányok országonként némileg változnak is. Nem így áll a helyzet a meghaltak átlagos korával halálokonként. Ebben megmutatkozik a magyarországi alacsony élettartam hatása: szinte minden halálokban korán halnak meg az emberek. A férfiaknál az Európai Unióban normálisnak nevezhetô, 70 évet meghaladó átlagos halálozási korokat csak két betegségcsoport: a keringési rendszer és a légzôrendszer esetében találunk, igaz, ez a két ok „felelôs” az összhalálozás 48%áért. Három csoportban a meghaltak átlagos kora egyenesen aggasztó, nem éri el a 60 évet. A helyzet a nôknél sem kedvezôbb, az Európában szokásos, 80 év feletti átlagos halálozási korok itt teljesen hiányoznak, sôt az emésztôrendszer betegségeiben meghaltak átlagosan a 70 évet sem érik meg (alkohol)! A 60 év elôtti halálozások aránya eléggé megdöbbentô képet mutat. A nyugdíjkorhatár elôtt távozik az emésztôrendszer betegségeiben meghalt férfiak 55, a rákban meghaltak 30%-aa. A külsô okok fiatal áldozatainak aránya pedig 64%. Összességében a férfiak 30%-a meg sem éri nyugdíjas korát. A nôknél ez az arány ugyan csak 13%, néhány betegségben azonban így is magas: az emésztôrendszer betegségeiben meghaltak közül minden harmadik haláleset 60 éves kor elôtt következik be. A rákban meghaltak között pedig minden negyedik-ötödik távozik fiatalon.

2–101

NEJ2004 – Szakértôi Változat 13. táblázat: A haláloki halandóság fôbb jellemzôi, az 1997-2001 évek átlaga

3.3.2 Népességváltozás és halálokok

Vizsgáljuk meg a népesség létszám- és korösszetétel-változásának hatását az egyes halálokokban meghaltak számára és korstruktúrájára. Ehhez a 2016-2020. évi elôreszámított átlagnépességre alkalmaztuk az 1997–2001 évek átlagos haláloki elhalálozási valószínûségeit. Az eredményeket a 14. táblázat mutatja be. Az összes halálesetek száma a 2016–2020. évekre elôreszámított, igen elôrehaladott elöregedési stádiumban lévô népességre becsülve (az 1997–2001. évi mortalitási arányszámok felhasználásával) 184 ezer fô lenne, szemben az 1997–2001. évi 138 ezer fôvel. Az elöregedés tehát – súlyosbítva még a létszámcsökkenéssel is – 46 ezer fôvel

2–102

2. fejezet

Demográfia

emelné a meghaltak számát. Másképpen: ennyi elhalálozás, a jelenlegi halálozásszám közel 40%-a; megelôzésére lenne szükség éves szinten a jelenlegi halálozásszám megtartásához. Az éves halálozásszám kívánatos – többek között a népesség fogyására is mérséklôen ható – csökkentése ennél is nagyobb feladatot jelent. Halálokok szintjén a számítás közel 100 ezer fôt ad, akik a keringési rendszer betegségeiben halnának meg, ez több mint 40%-os emelkedés. Átlag feletti növekménye van még a légzôrendszer betegségeinek. Általában – a metodikának megfelelôen – azok a betegségek, betegségcsoportok szedik jobban áldozataikat egy idôsebb népességben, amelyek jelenleg is legjobban koncentrálódnak az idôsebb életkorokra. 14. táblázat: A népességi változások hatása a haláloki elhalálozásra, 1997-2020

2–103


3.4 Elkerülhetô halálokok és az általuk elveszett életévek

Felmerül a kérdés, milyen hatással járhatnak az olyan egészségügyi erôfeszítések, amelyek azt célozzák, hogy egyes betegségek, mint halálokok részben vagy teljesen kiküszöbölhetôk legyenek. A haláloki halandóság modellje szerint ekkor az történik, hogy az elhalálozás késôbbi életkorra tevôdik át, és a páciens egy másik betegségben hal meg. Ha a rák egy része gyógyítható, akkor számosan túlélhetik a kritikus 50-60 éves életkorokat, és majd 70-80 éves korban, a keringési rendszer valamelyik betegségében haláloznak el. Az is lehet, hogy daganatos betegség áldozata lesz egyik-másik, de idôsebben, és más szervet érintô daganatos elváltozás miatt. A haláloki halandóság független modellje képes kezelni az ilyen jellegû változásokat, ezáltal becslést adhatunk az ilyen irányú egészségügyi fejlôdés halandósági következményeire is.

3.4.1 A haláloki halandóság független modellje

A független haláloki táblákban a halálozásokat elkerülhetô és el nem kerülhetô halálozásokra bontjuk fel. Feltesszük, hogy a két csoportban történô elhalálozás egymástól független; vizsgáljuk, hogy az elkerülhetô halálokok kiküszöbölése milyen mértékben változtatja az el nem kerülhetô halálokokban meghaltak élettartamát. Az alapképlet a következô:

ahol Q az elhalálozási valószínûség egyezményes jele, A az elkerülhetô halálokokat, B az el nem kerülhetô halálokokat jelenti.

az x éves korúak (általános) elhalálozás

valószínûsége, miután az elkerülhetô halálokokat kiküszöböltük. Mi történne abban az esetben, ha elkerülhetôvé válna minden halálozás a fôbb haláloki csoportokban (egyenként)? A modell szerint ekkor a 15. tábla élettartamai lennének érvényesek. A tábla szerint a férfiak 66,8 évet kitevô várható élettartama 71,7 évre emelkedhetne a daganatos betegségek, 74,7 évre a keringési rendszer betegségei kiküszöbölése esetén. A nôk is megközelítenék a 80 évnyi élettartamot, ha a rákot felszámolnák, meghaladnák azt, és ha a keringési rendszer betegségeiben „nem lehetne” meghalni.

2–104

2. fejezet

Demográfia

15. táblázat: Egy haláloki csoport teljes küszöbölésének hatása az élettartamra

3.5 Halálokok részleges kiküszöbölésének hatása a halálozásokra és az összélettartamra

A valóságban inkább az a típusú haladás érzékelhetô, hogy a betegségek, betegségcsoportok egy része válik gyógyíthatóvá, az abban történô elhalálozás válik elkerülhetôvé. Ugyanakkor a fejlôdés széles sodrú, tehát érinti a halálokok összességét. Nemcsak a daganatos betegségek ellen küzdünk, hanem a halálos kimenetelû jármûbalesetek csökkentéséért, a dohányzás, az alkohol, az egészségtelen táplálkozás okozta halálozások megelôzéséért, a keringési rendszer funkcionális zavarai kialakulásának késôbbi életkorokra helyezésérôl, stb. A haláloki halandóság független modelljében most az elkerülhetô halálokok az egyes betegségcsoportok halálozásainak egy részét képezik, viszont ezek összeadódnak az össznépesség egészét érintô elkerülhetô elhalálozásokká. Most csak azt vizsgáljuk, mi történne akkor, ha minden betegségcsoportból ugyanabban az arányban válnának elkerülhetôvé halálozások, vagyis ilyen értelemben az egészségügy fejlôdése egyaránt sikeres lenne minden területen (16. táblázat).

2–105

NEJ2004 – Szakértôi Változat Ha minden betegségcsoportban a halálokok 10%-a lenne elkerülhetô, akkor az a férfiaknál 1,7, a nôknél 1,4 évvel emelné az összélettartamot. Amennyiben sikerülne kiküszöbölni a halálokok 40%-át, illetve bekövetkezésüket késôbbi életkorra kitolni, abban esetben érnénk el az Európai Unió jelenlegi átlagát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy jelenleg 40%-os lemaradásunk van az EU átlagához képest. Végül a halálokok 60%-os kiküszöbölése vezetne egy olyan helyzethez, ami ma Japánban figyelhetô meg az élettartamok területén. 16. táblázat: Haláloki csoportok egységes részleges küszöbölésének hatása az élettartamra

3.6 A várható élettartam feltételezett emelkedésének következményei a haláloki struktúrára és a haláloki életkilátásokra

A jövôbeni létszámadatok önmagukban is halandósági feltételezéseken alapulnak. Nevezetesen a népesség-elôreszámítások közepes hipotézise szerint a férfiak születéskor várható átlagos élettartama 2020-ban 73,5 év lesz, a nôké 80,3 év. Az a kérdés, hogy ezek az élettartamok milyen haláloki halandóság mellett valósulhatnak meg.

2–106

2. fejezet

Demográfia

3.6.1 A hipotetikus várható élettartamok haláloki felbontása

A hipotetikus várható élettartamok haláloki felbontása önmagában nem egyértelmû. Ugyanaz az élettartam elérhetô számos különféle úton-módon a betegségekben, betegségcsoportokban történô elhalálozás differenciált csökkentésével. Az egyik lehetôség valamely célország kiválasztása. A francia-magyar haláloki halandóság összehasonlításból például az derül ki, hogy Franciaország mai élettartamai közel vannak ahhoz, amit Magyarországon 2020-ra feltételezhetünk. A haláloki struktúra és a haláloki életesélyek ekkor az alábbiak szerint alakulnának (17. táblázat). Az látható, hogy Magyarországon a haláloki struktúra már ma is kedvezôbb, hiszen azok a halálokok látszanak nagyobb, illetve kisebb arányúnak, amelyekben az életesélyek is hosszabbak, illetve rövidebbek. Különösen érdekes, hogy mennyivel magasabb a francia rákhalandóság a férfiak körében, illetve hogy mennyivel kiegyenlítettebb a férfiak és a nôk haláloki struktúrája. Ugyanakkor az egyes betegségcsoportokon belül a franciák életkilátásai messze magasodnak a hazai fölé. A daganatos betegségekben 6 évvel, a keringési rendszer betegségeiben 6-7 évvel, a légzôrendszer betegségeiben 11-12 évvel, az emésztôrendszer betegségeiben 13-14 évvel, az egyéb okokban 18-20 évvel késôbb halnak meg az emberek ott, mint itt. 17. táblázat: A haláloki halandóság fôbb jellemzôi, az 1997-2001 évek átlaga

2–107

NEJ2004 – Szakértôi Változat Amennyiben a haláloki halandóság egységes, minden betegségcsoportra egyformán eredményes változásában gondolkodunk, akkor a jövôbeni élettartamok eléréséhez az okspecifikus halandóság férfiaknál 36, nôknél 34%-os csökkentését szükséges megvalósítani.

3.7 A magyar születéskor várható élettartam emelkedése 2020-ig az EU 15 országokban megfigyelt halandóság tükrében 3.7.1 Életkilátások az EU 15 országokban

Az élettartamok, különösen az idôsebb életkorokban várható élettartamok alakulása nagymértékben elôidézôje az öregedési folyamat felgyorsulásának. Amíg a termékenység csökkenése a születésszám mérséklésével a fiatalok arányvesztését okozza, ezáltal emeli az idôsek arányát, az élettartamok az idôskori túlélési esélyek javításával az idôsek számát, és ezáltal arányát növelik meg. Nem véletlen, hogy az idôskori kihívások jelentôs részét a halandóság „számlájára” írják az Európai Unióban. A 18. és a 19. táblázat szerint az élettartamok emelkedése töretlen az Európai Unió országaiban. A férfiak születéskor várható élethossza 1960 óta 7,5 évvel emelkedett, ebbôl a 60+ éves férfiaké 3,5 évvel. A nôk esetében a változások ennél is nagyobbak: a lányok életkilátásai 8, a 60+ éves hölgyeké 5 évvel javultak. Igen figyelemre méltó a halandósági különbségek látványos csökkenése. A legalacsonyabb és a legmagasabb értékek közti különbség felére mérséklôdött. Ami a hosszabb távú perspektívákat illeti, valamennyi Európai Uniós ország azzal számol, hogy folytatódik a lassúnak tûnô, ám hosszabb távon jelentôssé halmozódó élettartam-emelkedés. A férfiak életkilátásai 2020-ra megközelítenék a 80, a nôké a 85 évet, újabb többlet-éveket adva hozzá az idôskori életévekhez.

2–108

2. fejezet

Demográfia

18. táblázat: Születéskor és 60 éves korban várható élettartam, férfiak

Forrás: European Social Statistics – Demography 2001. Eurostat

19. táblázat: Születéskor és 60 éves korban várható élettartam, nôk

Forrás: European Social Statistics – Demography 2001. Eurostat

2–109


3.7.2 Halandósági hipotézisek és következményeik az EU 15 országok legalacsonyabb és legmagasabb halandóságával

A

két fenti táblázatból, amennyiben Magyarország számára kijelöljük az EU-15 jelenlegi legalacsonyabb, illetve legmagasabb élettartamait, mint intervallumot, 2020ra, az adódik, hogy a születéskor várható élettartam a férfiaknál 72,0 év és 77,1 év között, a nôknél 79,0 év és 82,5 év között alakulhatna. A 2001. évi értékektôl ezek elég messze vannak: a férfiaknál 4–9, a nôknél 2–6 évre. Közepes termékenységi és vándorlási feltételezésekkel, további a fenti élettartam-határokkal egy-egy népesség-elôreszámítást készíthetünk. Az eredményeket a következô táblázatban foglaltuk össze (20. táblázat). Látható, hogy a hazai elôreszámításokban megcélzott népességfejlôdés – legalábbis a halandóság szemszögébôl – az EU-15 jelenlegi szélsôértékei között van, de átlag alatti szinteken. Ez azt jelenti, hogy ha az EU-15 jelenlegi minimális élettartamai lennének jellemzôek hazánkra 20 év múlva, akkor a népességcsökkenés nagyobb, az idôsebbek aránya kisebb lenne. A halálozások száma a jelenlegi szinten állna. Ugyanakkor, a feltételezett magasabb élettartamokkal – aminek elérésére szintén megvan az esély, sôt, az EU-15-ben feltételezett jövôbeni változásokat is tekintetbe véve, majdhogynem kötelezô ennek elérésére törekedni – a népesség létszámcsökkenése mintegy 150 ezer fôvel mérséklôdne, az idôsebbek aránya 0,8 százalékponttal emelkedne, a halálozások száma pedig olyan mértékben csökkenne le, – 109 ezer fôre – ami már összemérhetô a születések számával is az alacsony gyermekvállalási hajlandóság idôszakában. 20. táblázat: Magyarország számított népessége az EU 15 országok halandósága alapján

2–110

2. fejezet

Demográfia

3.8 Összefoglaló

T anulmányunkban

a népesség-elôreszámítások, demográfiai elôrebecslések

néhány egészségügyi konzekvenciáját érintettük, elsôsorban azzal a céllal, hogy kitapintsuk a jövôben várható létszámváltozások következményeit a halálozásokra és az élettartamokra. Ez nehéz „mûfaj”, szokatlan metodika, ezért a Szerzô csak remélheti, hogy fejtegetései megértésre találnak, és továbbgondolásra késztetnek. Az elôrebecslések alapján az öregedés mindent átfogó folyamattá válik a következô idôszakban. Erôteljesen befolyásolja az országos, területi, nemzetiségi, családi állapot szerinti, iskolai végzettség szerinti összetételt és fordítva: a demográfiai változások önmagukban is az öregedés terjedése, erôsödése irányában hatnak. Két különleges csoport van, amely az öregedés ellen „dolgozik”: a roma résznépesség és a bevándoroltak résznépessége. Az integrációs folyamat felgyorsítása mindkét esetben igen nagy szükségletnek tûnik. A népesség öregedése nagymértékben növeli a halálozások számát. Ennek puszta ellentételezése is rendkívüli egészségügyi erôfeszítéseket kíván. A halálozások 30–50%os megelôzése, késôbbi életkorokra történô „elodázása” látszik minimális követelménynek. Eközben és ezzel együtt társadalmi-demográfiai csoportok differenciált befolyásolására, helyzetüknek leginkább megfelelô egészségügyi szükséglet-kielégítésre is törekedni kell.

2–111


2–112

2. fejezet

Demográfia

EGÉSZSÉGÜNK A JÖVÔBEN ÁBRÁI

2–113


1. ábra: Magyarország népességének korpiramisa, 2001, 2021

2–114

2. fejezet

Demográfia

2. ábra: A 15+ éves népesség száma az iskolai végzettség szintje szerint, 2001, 2021

2–115

NEJ2004 – Szakértôi Változat 3. ábra: A roma résznépesség korpiramisa, 2001, 2021

4. ábra: A bevándorló eredetû résznépesség korpiramisa, 2001, 2021

2–116

2. fejezet

Demográfia

5. ábra: A házasok halandósága a nem-házasok halandóságának százalékában, 2001

6. ábra: A közép- és felsôfokú végzettségûek halandósága a legfeljebb szakmunkás végzettségûek halandóságának százalékában, 2002

2–117

TARTALOMJEGYZÉK 2. NÉPESEDÉSI FOLYAMATOK ÉS EGÉSZSÉGI KOCKÁZATOK SZAKIRODALMI ÖSSZEFOGLALÓ

Recommend Documents