Szakdolgozat
Tompa Judit 2015.
1
Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politológia szak BA
Bıs-Nagymaros, avagy a magyar politika kudarca
Készítette: Tompa Judit Konzulens: Dr. Fazekas Csaba Egyetemi docens Miskolc, 2015.
2
Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítás............................................................................................................................... 4 Bevezetés ................................................................................................................................................ 5 I.A Bıs-Nagymarosi beruházás bemutatása ....................................................................................... 7 I.2. A Duna szabályozásának mőszaki megoldásai........................................................................ 9 I.3. A kezdetek: Tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia között, Államközi szerzıdés aláírása ............................................................................................................................................. 11 I.4. Érvek és ellenérvek az építéssel kapcsolatban: a politika és a tudomány harca a rendszerváltás idıszakában............................................................................................................ 15 I.5. Duna Kör ....................................................................................................................................... 18 II. A Bıs- Nagymarosi beruházás leállítása és következményei...................................................... 22 II.2. Felfüggesztett nagymarosi munkálatok, sikertelen tárgyalások a Szlovák féllel............... 23 II.3. A „C variáns” magvalósulásának következményei, a Szigetköz kiszáradásának politikai vetületei ............................................................................................................................................ 26 II.4. A hágai évtized......................................................................................................................... 30 III. A népi kezdeményezés – Vizet a Dunába! .................................................................................. 33 III.2. Fenntartható Fejlıdés Bizottság kihelyezett ülése, Parlamenti vita.................................. 35 IV. A jövı lehetséges útjai .................................................................................................................. 39 Irodalomjegyzék .................................................................................................................................. 41 Mellékletek........................................................................................... Hiba! A könyvjelző nem létezik.
3
Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetemet fejezzem ki mindenkinek, aki segített szakdolgozatom elkészítésében! Köszönöm konzulensemnek, Fazekas Csabának a lényegre törı megbeszéléseket. Magyar Zoltánnak, a Parlament mezıgazdasági bizottságának alelnökének is hálával tartozom a rengeteg segítségért, amelyet szakdolgozatom készítéséhez nyújtott. Köszönöm Nagy István, Fölmővelés ügyi Államtitkárnak, a parlamenti viták magyarázatát.
Köszönöm Pap Jánosnak a Szigetköz volt országgyőlési képviselıjének, illetve Böısi Imrének, Ásványráró volt polgármesterének a szakmai magyarázatokat, a helyszíni szemlék levezetését. Köszönöm Leitner László mérnöknek, Az AQUA és a PANTAAQUA Rt. vezérigazgatójának, illetve Szirtl Györgynek, hogy segítették megérteni a vízügy fontos munkáját és történelmét.
Köszönettel tartozom Fehérné Zettl Ilona munkájáért!
4
Bevezetés „Mert a rómaiak ekkor úgy cselekedtek, ahogy minden bölcs uralkodónak cselekednie kell: nemcsak a sürgetı bajokra ügyeltek, hanem az eljövendıkre is, amelyeket minden fortéllyal kerülni kell, hiszen a távolból könnyő elırelátni és orvosolni, de ha megvárod, míg sarkadban a baj, az orvosság nem érhet idejében, s a beteg immár gyógyíthatatlan.” Machiavelli
Azt, hogy a Bısi beruházásba bele kellett-e kezdenünk még a kommunizmusban, arról lehet érdemi vitát folytatni, és szerintem a történészek ezt majd meg is teszik. De abban biztos vagyok, hogy 90-95%-os készenlétben leállítani az üzemet óriási hiba volt. Szakdolgozatomban ezt a politikai folyamatot fogom bemutatni, minden szemszögbıl megvizsgálva. Bıs-Nagymaros kérdése a mai napig fontos téma, hiszen még mindig nem született megoldás a problémára. Szigetköz már több mint 20 éve ugyanolyan siralmas állapotban van, mint a Duna elterelésekor. Voltak kisebb-nagyobb próbálkozások már arra, hogy visszaállítják Szigetközben a Duna eredeti vízszintjét, de egyik megoldás sem vezetett sikerhez. Ez azért is érdekes, mert a politika és a politikusok is rendszeresen kampányolnak Szigetköz rendbetételéért. Ha Bıs-Nagymaros megépül, akkor 2013 júniusában nem okoz akkora károkat a tetızı Duna, Rajkától Nagymarosig. A megerısített töltések, illetve a mőszaki megoldások hatalmas védelmet nyújtottak volna az ilyen áradások ellen. Arról nem is beszélve, hogy mennyi pénztıl és energiától esett el így az ország. A pontos összeg, amit kártérítésre, tervezésre, építkezésre, rehabilitációra költöttünk a mai napig nem ismert. Ráadásul majdnem 1500 milliárd forint megtermelt energiától estünk el, miközben évek óta attól hangos a média, hogy Szlovákiának megtérült a beruházás. Szakdolgozatomban arra keresek választ, hogy milyen hibás politikai döntések folyamata vezetett ahhoz, hogy ezt a beruházást joggal nevezhetjük a magyar politika kudarcának. Véleményem szerint, ez a beruházás - többek között - azért volt kudarcra ítélve, mert egy olyan idıszakban indult el és fejezıdött volna be, amikor a rendszerváltás korszakát éltük. A liberális erık, akik a kommunizmussal élesen szemben álltak, ezt használták fel saját politikai céljaikra. A 80-as évek végén, a Bıs-nagymarosi beruházás volt az egyetlen olyan tüntetés, amit a hatóságok nem vertek le, nem voltak komoly retorziók, legális volt. Aki akkoriban megelégelte a kommunizmust, az büszkén odaállt Bıs-Nagymaros megakadályozása mellé.
5
Ez egy nagyon szerencsétlen aspektusa a dolognak, mert talán ha ez nincs, akkor nem is kellene errıl írni. Ekkor jelent meg a Duna Kör, amely akkoriban az egyik legmeghatározóbb civil szervezetté nıtte ki magát. A Duna Kör a tüntetések folyamatos szervezıjévé vált. A politikában megfigyelhetı, hogy az elmúlt 25 év kormányaiban a környezetvédelem olyan személyek kezében volt, akik a Bıs-Nagymaros elleni fellépésben lettek ismertek. A legjobb példa erre Illés Zoltán a 2010-es Fidesz kormány volt környezetvédelmi államtitkára. Az államtitkár többször tett olyan megjegyzést, hogy a „folyók folyjanak szabadon, ahogy meg lettek teremtve”, mely a XXI. században nem elfogadható és fıként nem idıszerő magyarázat, mert minden más ország, ahol a Duna átfolyik, mindenki szabályozza, csak Magyarország nem. Mikor Magyarország eldöntötte, hogy leállítja a beruházást, Szlovákia azonnal elkezdte tervezni a „C variánst”. Illetve a tervek valószínőleg meg voltak már nekik, de a mőszaki lépéseket is elkezdték, amit hazánk abszolút nem vett komolyan. A víz elterelése elıtti napokban is a Parlamentben – pedig addigra nyilvánvalóan kész volt az egész mőszaki megoldás – olyan dolgok hangoztak el az országgyőlésben, hogy Szlovákia nem fogja elterelni a Dunát, ez csak egy papírtigris. Azt gondolták, hogy ezzel csak nyomást akarnak gyakorolni a magyar kormányra. Szlovákia többször figyelmeztette erre hazánkat, a határ közelében élık pedig folyamatosan szem és fültanúi voltak az építkezéseknek. Pap János, a Szigetköz akkori országgyőlési képviselıje tette fel írásban a szlovák építkezéssel kapcsolatos kérdést a kormánynak, melyre „megnyugtató” választ kapott Mádl Ferenc, akkori tárca nélküli minisztertıl. „Pap János országgyőlési képviselı meglepıdött: valóban építenék a C variánst? Mádl Ferenc titkárságvezetıje ugyanis tudatta vele, hogy sem a terepbejárások tapasztalatai, sem a helybeliek tájékoztatása nem támasztja alá, hogy a C variáns építésének kezdetére utaló tevékenység folyna a tározó területén... Dunacsúnynál építés nincs, földmunkák sem folynak... Ezután a képviselıvel a helyszínre utaztunk. Harminc-negyven munkagép dolgozott teljes intenzitással. Amit láttam, szöges ellentétben van a pesti információval, mondta Pap János." (Kisalföld újság, 1991. december 19.) Ilyen, és ehhez hasonló folyamatos súlyos hibák kísérték végig a beruházást a magyar kormányok részérıl. Mára eljutottunk arra a pontra, hogy Bıs-Nagymaros a politika egyik legnagyobb tabukérdésévé vált.
6
I. A Bıs-nagymarosi beruházás bemutatása
Mőszakilag a terveket nincs jogom bírálni, hiszen nem értek hozzá, nem az én szakterületem. Az viszont tény, hogy nem hegyvidéki ország vagyunk Trianon óta, ezért a folyóink szabályozása, az energia kinyerés, a folyók vizeinek úgymond meglovagolása leszőkíti a lehetıségeinket. Sík vidéki területen nincs sok technológia arra, hogy energiát nyerjünk ki. Bıs-Nagymaros megépülésével mindenképpen erıszakosan megváltoztattuk volna duzzasztással a tájat bizonyos területeken. Az úgy felhalmozódott vízenergiát a turbinákon keresztül leengedve energiát nyerünk. Erre más megoldás nem lett volna. A gond azzal volt, hogy az erımővet a Dunakanyarban, Magyarország egyik legszebb helyén akarták megépíteni, ezzel tönkre téve a látképet. A valódi vita innen indult ki. Az, hogy a Szigetköz élıvilága és szerepe hogy fog módosulni, ezt a kérdést az idı már eldöntötte. Nem épült meg a beruházás, viszont a Szigetközben sokkal kevesebb víz van, mint valaha. Azok a hatások, amelyektıl a környezetvédık és a liberálisok tartottak sokszorosan érezhetı ma a területen, mivel Szlovákia megépítette a „C variánst”. Szlovákia részérıl ez a lépés nagyon helyes döntés volt, hiszen Magyarország hátrált ki a szerzıdésbıl. Sok mai politikai párt szerint még mindig az lenne a helyes lépés, ha sikerülne megegyezni a másik féllel, az lenne a megoldás Szigetköz vízpótlására, ha több vizet küldenének. Akármilyen témához értı szakemberrel beszélgetünk, aki végig kísérte a beruházást, az el tudja mondani, hogy ha Szlovákia ma pár perc alatt leállítaná a vízszabályozási tevékenységét, és a víz 100%-át Magyarország felé küldené, akkor sem javulna a helyzet. Ugyanis a folyó már olyan szinten bevájta magát a talajba, annyival zuhant a talaj vízszintje, hogy már ez sem lenne megoldás. Most már az eredeti vízmennyiség sem lenne elegendı, csakis kıszórásokkal, keresztgátakkal, mőszaki megoldásokkal lehetne javítani a vízellátottságot, és akkor még mindig nincs megoldva az alapprobléma. Azaz, hogy energiát nem termeltünk. Ezért több mai politikai párt is úgy véli, hogy hiba volt leállítani a beruházást. Álláspontjuk szerint igenis mőködtethetı lett volna Bıs-Nagymaros úgy, hogy mind a két ország jól járjon, hogy az energia szükségletünk egy jelentıs részét megújuló, tiszta, környezetbarát energiából szerezzük be, hogy az élıvilág, a természet ne szenvedjen kárt. Szakdolgozatom írása során ezt az álláspontot még bıvebben is kifejtem. Szigetközben a turizmus egy meghatározó szempont.
7
A beruházás megvalósulása lehetıséget adott volna egy sokkal élvezhetıbb, eredetibb Szigetköz kép kialakulására, a munkahelyteremtésrıl nem is beszélve. Szlovákiai oldalon például egy kajak, kenu, rafting pálya várja az érdeklıdıket. Szigetközben a természetvédık régóta lobbiznak érte, és természetesen igazuk van, hogy a területet nemzeti parkká kellene nyilvánítani. Sajnos ez pedig nem fog megvalósulni úgy, hogy a szigetközi faállomány egy jelentıs része betelepített, nem ıshonos fafajtákból áll. Ha visszaállna az eredeti vízszint, legfıképpen a talajvízszintre gondolok, akkor a szigetközre jellemzı fatársulások újra telepíthetıek lennének. Ez egy jelentıs lépés lenne. Persze a szabályozásnak is vannak negatív következményei, például a hordalék egy adott mőszaki megoldásnál felfogja a hordalékot, ezért azt a folyó nem tudja tovább vinni. Ily módon megváltoztatja a folyó további viselkedését. Mivel szigetközi vagyok, kis korom óta figyelemmel követem a Duna vizének változásait. Ha nézünk egy képet, akár a 40-es, 50-es évek Dunájáról, azon világosan látszik, hogy ha egy ember le akart menni a folyópartra, akkor leszállt a szekérrıl, és egy kis lejtı után leért a folyóhoz. Gyakorlatilag együtt élt a tájjal. Ma pedig egy gödör alján folyik a folyó, és ez ennek a jelenségnek köszönhetı. Többek között ezt is ellensúlyozhatta volna Bıs-Nagymaros.
8
I.2. A Duna szabályozásának mőszaki megoldásai A földtudományok megállapítása szerint kb. 5 millió éve a jelentıs vízhozamot szállító Duna Bécs térségében érte el a Pannon beltenger területeit, és több mint 3 millió évig tartott, míg feltöltötte a mai Kisalföld területét. A kéregmozgások hatására keletre fordult, és a visegrádi szoroson áttörve a mai Tisza völgyében haladt. A folyók mai hálózata a jégkorszak második felében alakulhatott ki a területek folyamatos feltöltıdése következtében. A Kisalföld, a kb. 15000 négyzetkilométer területő síkság alatt több száz méter vastag vízvezetı rétegsor található, benne jelentıs mennyiségő édesvíz tartalékkal. İsidıben itt ért véget a Duna, s e térségben számtalan szigetet épített, és semmisített meg. A beltenger eltőnése után egy úgynevezett szárazföldi delta alakult ki, majd ezen a deltavidéken folyt végig a Duna változó medrekben. Mára az a helyzet alakult ki, hogy a szétterülı hordalékkúp magaslatán halad, ami nagymértékben befolyásolja a talajvíz helyzetét és irányát. A Duna egy nemzetközi folyam, mely nyolc európai ország területét érinti. A Duna menti országok népgazdasági fejlıdése szempontjából a folyónak hatalmas jelentısége van, mivel fontos vízi utat képez, illetve mint állandóan megújuló energiaforrás, hozzájárul az érintett országok energetikai helyzetének mérsékléséhez. A Szigetköz a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna között alakult ki. Területe 50 kilométer hosszú és 12 kilométer szélességő. A felszínén öntéshomok és öntésiszap, alatta pedig több száz méter mély folyami kavics található, melyben a talajvíz tárolódik. A talajvíz a csapadékon kívül fıleg a Nagy-Dunából pótlódik. Körülbelül a múlt században alakult ki olyan helyzet, hogy a települések védelmére gátakat kellett építeni, a hajózás érdekében pedig hajózási útvonalakat kialakítani. Ettıl kezdve a Duna több országban sem maradhatott meg szabályozások nélkül. Fontos szempont lett Magyarországon az energiatermelés, mivel az országnak a mai napig energetikai hiányosságai vannak, illetve a folyó megosztás a szomszédos országokkal. A régi táj szükségszerően megváltozott, mivel a folyót gátakkal fogták össze, és ezzel a módszerrel igyekeztek kellı vízennyiséget biztosítani a hajózás számára. Aránylag korán jelentkeztek a szabályozás árnyoldalai is. A szabályzás megváltoztatta a hordalék lerakódását, és ezért mélyülni kezdett a folyómeder, vándorló zátonyok és rossz gázlók alakultak ki. A meder mélyülésének egyik fı oka az, hogy a felsıbb területeken már épültek vízlépcsık, és ennek óriási a hordalék visszatartó hatása. Folyami vízlépcsık létrehozásával nınek a Dunán a mélyvízi hajózás feltételei.
9
A jugoszláv-román együttmőködésben megépült a Djerdapi vízlépcsı, mely megszőntette a Duna alsó szakaszán az úgynevezett zuhatagos szakaszt, nem mellesleg rengeteg energiát termel. A Duna osztrák szakaszán tizenkét folyami vízlépcsı építését tervezik, és ezek közül már hat üzemel. A Duna középsı szakasza érintetlen maradt. (Szirtl György: Gondolatok a Dunáról, Szigetközrıl a vízlépcsı árnyékában, riport, 2014)
10
I.3. A kezdetek: Tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia között, Államközi szerzıdés aláírása
A Duna szabályzásának gondolatával már 1910-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia idején is foglalkoztak. Ekkoriban fontos szempont volt a hajózás, melynek elıkészítésére megalakult a Duna-Majna Szövetség 1917-ben. Ezt követıen majd 3 évtizeddel késıbb került csak elıtérbe a Duna szabályzás gondolata Magyarországon. „1942-ben a II világháború kirobbanása elıtt, egy fiatal mérnököt, Mosonyi Emilt nevezték ki az Országos Vízerıügyi Hivatal élére. Minthogy Kárpátalja és Erdély egy kis idıre újra Magyarországhoz tartozott, Kállay Miklós, aki abban az idıszakban az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke volt, felkérte a fiatal mérnököt a hegyvidéki erımővek kérdésének kidolgozásával.” (Kék Duna Könyv, 1998, 6.oldal) 1946 és 1948 között (amikor a Kommunista párt nem vette még át teljesen a hatalmat) két külföldi tanulmányúton vett részt, melyen kifejezetten a kiseséső erımőveket tanulmányozta. Tanulmányútjáról hazatérve és rengeteg nemzetközi szakirodalmat beszerezve, elkészítette az elsı vázlatokat a nagymarosi erımővel kapcsolatban. Késıbbiekben ezt a vázlatot több szakemberrel együtt továbbfejlesztette, és így elkészültek az elsı variáns tervei, melyek Gerı Ernı támogatását bírták. Mivel ezek a tervek a szomszédos Csehszlovákiában is felmerültek, létrejött egy magyar-csehszlovák mőszaki tudományos bizottság, mely azt vizsgálta, hogy mire lesz szükség ahhoz, hogy a tervezett erımő üzemeltetése ne okozzon károkat. Az alábbiakban egy 1953-as jegyzıkönyvet fogok idézni, mely azért is érdekes, mert ez volt az elsı jegyzıkönyv illetve megbeszélés a vízlépcsıépítések témájában.
Jegyzıkönyv (Részlet) Készült: Gerı Ernı miniszterelnök helyettes hivatalában, az 1953. április 18-i értekezleten Téma: Dunai vízi erımő GERİ ERNİ elvtárs: Abból az alkalomból hívtuk össze az elvtársakat, hogy folynak a tárgyalások Csehszlovákiával a Dunán létesítendı vízerımővek kérdésében. Ez a kérdés nem újkelető, hosszabb idı óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. A legutóbbi tárgyalások során a kérdés úgy vetıdött fel, hogy ne csak mi építsünk vízi erımővet a Dunán – ahogy ismeretes Visegrád, Dömös környékén -, hanem a csehszlovákok is építenének, illetve hogy valamilyen formában, így vagy amúgy közösen építsük. (…)
11
GERİ ERNİ elvtárs: Milyen kérdéseik volnának még az elvtársaknak? BEREI ANDOR elvtárs: A Mosoni-Duna-ágnál az elvtársak mindig abból indulnak ki, hogy az megmarad, és hogy megfelelı mennyiségő víz lesz benne. A másik kérdés: mire alapozzák az elvtársak azt, hogy Gyır és a gyıri kikötı helyzete nem változik? Az elvtársak azt mondják, ugyanannyi vízmennyiség lesz ott, ami nem egészen érthetı, mert hisz Gyır nem a Nagy-Dunán fekszik, hanem a Mosoni-Duna-ág határozza meg. CSERGİ JÁNOS elvtárs: Nekem az a kérdésem, hogy meg van-e nézve alaposan a mostani Duna-ág, hogy oda lehetne építeni az erımővet? MOSONYI EMIL elvtárs: Olyan rendkívüli mőszaki problémák vannak, amire világviszonylatban aligha van példa. GERİ ERNİ elvtárs: Hogy mennyire alaposan nézték meg, azt nem tudom, de ezt válaszolták. Közlekedési szempontból milyen problémákat vet fel a csatornavezetés? BARTOS ISTVÁN elvtárs: Az ipartelepek települése szempontjából ez a terület akkor tılünk elesne, mert ha a csatorna átmegy a cseh területre, abban az esetben mi ipartelepeket nem építhetünk. GERİ ERNİ elvtárs: Nem esik el. a Probléma az, hogy a Duna megszőnik hajóút lenni, és jelenleg Gyır az egyetlen komolyabb kikötınk. Nekünk kisebb kikötıink vannak a Dunán. Pl. Mosonmagyaróváron is van valami, és ha ott nem lesz víz, illetve kevés víz lesz, akkor megszőnik kikötı lenni. BEBRITS LAJOS elvtárs: A használata nem jelentıs. GERİ ERNİ elvtárs: Kolosszális probléma ez! A Dunában meghatározott mennyiségő víz van. Ha ennek egy részét elvezetem máshova, az másik felét öntözésre használom, kérdés, mi marad. Gyırben ez még érezhetı lesz? MOSONYI EMIL elvtárs: Érezhetı lesz, és ez ki van számolva igen pontosan, sıt, hogyha a visegrádi duzzasztómő megépül, és megfelelı szinten, akkor még kedvezıbbé tenné Gyır helyzetét, mert egy kikötıben mindig jobb, ha van víz, mintha erısen ingadozik. 150 négyzetkilométer, ami érintve van. GERİ elvtárs: Mondja, mennyi az a terület, ami mi leadtunk nekik a békeszerzıdés értelmében? MOSONYI elvtárs: 250 négyzetkilométer. GERİ elvtárs: Nem értem, hogy a csehszlovák területen mért lehet ötször annyi területet öntözni, mint nálunk. (…) Hol itt a logika? Hol itt a logika? Miért kell nekünk megelégedni 60-90 ezer hektár öntözésével, és miért kell ott irányt venni 279-280 ezer hektár ötözésére? Mennyi vizet adunk? Ilyen terület áll rendelkezésre? 12
MOSONYI elvtárs: Én egyet értek Gerı elvtárssal. Tulajdonképpen kiderül, hogy ott az egész Csallóközt öntözni lehet, és kell, s az, hogy nekünk csak a Szigetközt lehet öntözni, az nincs sehol megírva. GERİ elvtárs: Jelenleg a Duna két ország határán folyik. Át akarják vinni a Dunát egy másik ország területére. Jogosult-e az, hogy azt mondjuk, a vizet azonban osszuk meg 50-50 százalékban. Ez a minimum azt hiszem! De hogy a vizet is elvigyék, Dunát is elvigyék az nem. İk a Dunát a mi engedélyünk nélkül el nem vezethetik, és a Dunát mi az ı engedélyük nélkül el nem vezethetjük. Tehát nekünk beleszólásunk an abba, hogy ık ott mit hogy csinálnak. KARCZAG elvtárs: Felmerül bizonyos területi jogviszonyoknak a kérdése is. Legalábbis a közös igazgatás, ami a visegrádi erımővet illeti. GERİ elvtárs: Elvtársak, azt hiszem, annak komoly értelme van, és hát nyilvánvalóan felvetnénk ebben az esetben a kérdést, hogy valami cserét adjunk nekik. Magunk számára is olyan nehéz problémák vannak, amelyeket alaposan meg kell fontolni, és el kell dönteni a legfelsıbb állami és pártvezetésnek. NAGY IMRE elvtárs: Azt hiszem, a bizottságot kicsit óvatosságra kellene inteni, mert az anyagból az derül ki, hogy az elvtársak kicsit messzebbre mentek, mint ahogy lehetett volna.
Ellenırizte: Osztrovszki György elvtárs MTA Papp István elvtárs MTA Mosonyi Emil elvtárs Vízerımő tervezı iroda” (Havas Henrik,1988,66.)
1953 után, 1963-ig ez volt az egyetlen fontos megbeszélés az országban, amely után óriási hiba volt aláírni a szerzıdést. A jegyzıkönyvben pontosan látszik, hogy csak találgatások folytak, a tervezın kívül másnak nem voltak szakmai érvei. Nagy Imre hiába intette óvatosságra a megbeszélés résztvevıit, nem sokkal késıbb mégis megegyezés született a két ország között. Sok kérdés felvetıdött ezen a megbeszélésen, ám szinte mindegyik megoldatlan maradt. Meggondolatlanul ugrottunk bele a beruházásba. Miután az ország vezetése megszavazta, 1963-ban a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megállapodott a közös beruházásról.
13
Ezt követıen 1964 és 1965 között felgyorsultak a megbeszélések az országban, illetve a két ország között is. Ennek oka az 1965. évi „nagy dunai árvíz” volt. Már 1964 végén is az átlagnál több csapadék hullott a Duna ausztriai vízgyőjtıjén, ezt követıen 1965 januárjában is, majd februárban is óriási mennyiségő hó hullott. Ehhez hozzá járult a folyamatosan csökkenı hımérséklet, amely következtében szinte egyszerre olvadt el a leesett hó mennyiség. Áprilistól kezdıdıen az Alpok északi részén, a Duna vízgyőjtıinek nagy részén óriási mennyiség, 700 mm csapadék hullott. Ez az idıjárás 8 nagyobb árhullámot indított el a Dunán. Magyarországon, a 8. árhullám ráfutott az elızıre, és katasztrofális áradást okozott, amely rengeteg települést elöntött. Ennek az volt az egyik oka, hogy ekkora már teljesen megteltek a vízgyőjtı területek. 1965 júniusában a Duna a csehszlovákiai Csicsó mellett áttörte az árvízgátakat, és elöntötte a Csallóközt 104 hektáros területen. 1968-ban a tárgyalások egy ideig megrekedtek, és csak 1971-ben folytatódtak. A tervek elıkészítése 1973-ban fejezıdött be, majd a következı évben mind a két fél kormánya elfogadta. (www.bosnagymaros.hu) 1953 és 1963 között csak pár kisebb megbeszélésen volt fontos téma a vízlépcsırendszer építése. Az árvíz rengeteg települést elöntött, és életet tett tönkre. A szigetközi emberek máig emlékeznek erre az évre, a töltések gyengék voltak, hamar áttörte a víz a gátakat. A megállapodás aláírása az árvízi védekezés szempontjából kiemelkedıen fontos volt, mivel a gátak és a töltések megerısítése egy alap feltétele volt a beruházásnak. Magyarország vezetısége úgy gondolta, hogy a szerzıdés aláírásával kivédheti ezeket a természeti katasztrófákat. 1976. május 6-án létrejött a kormányközi megállapodás. 1977-ben Kádár János és Gustav Husak megegyeztek a vízlépcsırendszer kiépítésérıl, és még ez év szeptemberében a két állam miniszterelnöke Lázár György és Lobumir Strougal Budapesten aláírta a szlovákiai Gabickovo (Bıs) és Nagymaros közötti Duna-szakaszon építendı vízlépcsırendszerrıl és közös üzemeltetésérıl szóló szerzıdést, amely 1978. június 30-án érvénybe lépett.
14
I.4. Érvek és ellenérvek az építéssel kapcsolatban: a politika és a tudomány harca a rendszerváltás idıszakában 1978-ban elkezdıdtek a Bıs-nagymarosi vízlépcsırendszer munkálatai. A viták is akkora kezdtek kiélezıdni, amikor rájöttek arra, hogy a szerzıdés aláírása elhamarkodott volt. A szerzıdésben csak egyetlen cikkely foglalkozott a környezetvédelemmel, illetve csak egy fél mondat: „a Szerzıdı Felek gondoskodnak a Vízlépcsırendszer megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatban felmerülı természetvédelmi követelmények kielégítésérıl” (Részlet az 1977-es szerzıdésbıl.) Magyarországon a környezetvédelem még gyermekcipıben járt 1977-ben. A szerzıdés magyar megfogalmazója Moldova György Ég a Duna! címő könyvében így fogalmazott: „A mai elıírásokat azokon az idıkön, számon kérni olyan volna, mintha Semmelweis doktort azért vonnánk felelısségre, mert a gyógyításnál nem használt antibiotikumokat. És nem csak Magyarországon áll így a helyzet, Ausztriában az elsı Ybbs környéki vízilépcsı építésénél sem törıdtek többet az ilyen kívánalmakkal. Az igény ettıl eltekintve jogos, mai ismereteink alapján néhány plusz cikkely okvetlenül bekerülne.” Az államközi szerzıdés szerint 1978-ban el kellet kezdıdnie a vízlépcsı építési munkálatainak, majd a bısi szakaszt 1989-re, a nagymarosi szakaszt 1990-re üzembe helyezni. 1981-ben a magyar részrıl még csak 2%-os volt a készenlét, anyagi okok miatt. A világgazdasági folyamatok tovább hátráltatták az építkezést. 1978-ban rekordszintő költségvetési mérleghiány lépett fel, melybıl kétségbeesetten kereste a kiutat a Kádárkormány. Belsı vizsgálatok során átnézték a nagy beruházások terveit, (a paksi atomerımő is ebben az idıszakban épült) és rájöttek arra, hogy egy olyan feladatra vállalkoztak, melyek sokszorosan túlhaladják az ország akkori anyagi helyzetét. Az 1978-1981-es idıszakban a kormány álláspontja megváltozott, már nem tartották elınyösnek a létesítményt, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy az érdemi munkálatokat egy minél távolabbi idıpontra helyezzék át, illetve hogy kihátráljanak a szerzıdésbıl. Magyarország vezetése folyamatosan kereste az indokokat a szerzıdés kihátrálásából, viszont nem találtak semmit, ami megvédte volna hazánkat az egyértelmő szerzıdésszegéstıl. Ekkor kértek segítséget a Magyar Tudományos Akadémiától, hogy bizonyítani tudják, a szerzıdésben megfogalmazott építmények milyen környezetromboló hatással lesznek az élıvilágra. Az akadémia tudományos testülete továbbra sem talált olyan okot, ami elég lenne egy államközi szerzıdés megszegésére. 15
Egy tudós említett csak olyat, hogy meg fog nıni a kékalgák száma a Dunában. Közben a magyar delegáció 1983-ban elérte azt, hogy Prágában aláírják az 1977-es államközi szerzıdés módosítását, amely új határidıt szabott a munkálatok befejezésére. A világpolitika átalakulóban volt, a KGST elkezdett visszaesni, ezért az ország már nem számíthatott a szocialista tábor segítségére. A szovjet partnerek egyre távolabb léptek a beruházástól: elıször az ajánlott hiteleket, majd az építıgépek szállítását is visszavonták, ezért az országnak új partnerek után kellett néznie. A legmegbízhatóbbnak a szomszédos Ausztria tőnt, és 1982-ben el is kezdıdtek a tárgyalások a két fél között. „1984-ben a magyar fél ötmillió schillinges megbízást adott az osztrák Donau Kraftwerke (DoKW) cégnek egy fıvállalkozói ajánlat elkészítésére.” (Moldova, Ég a Duna!, 1998) 1986-ban születtek meg a Nagymarosra vonatkozó szerzıdések vállalatok között. „1986. május 28.-á írták alá a fıvállalkozói szerzıdést az osztrák Donaukrauftwerke és a Magyar Országos Vízügyi Beruházási Vállalat között, majd három továbbit is kötött az Österreichische Elektrizitatwirtschafts és a Magyar Villamos Mővek Tröszt.” (Kék Duna Könyv, 1998). A kormány megingása után már csak idı kérdése volt, hogy a magyar politikai ellenzék mikor lendül akcióba. Olyan fajsúlyos témákban, mint a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása továbbra sem léphettek fel, ezért a civileket megszólítva a környezetvédelem zöld köntösébe bújtak. A mozgalom születése 1978-ban kezdıdött, amikor a Szigetköz nagyüzemei vizsgálatot kezdeményeztek a Népi Ellenırzési Bizottságnál. Ebbe a vitába kapcsolódtak be a Duna Kör késıbbi alapítói, illetve a Magyar Hidrológiai Társaság, mely megoldatlannak tartotta a talajvíz és az öntözés kérdését is. Elkezdıdtek az apróbb szakmai lázadások, és olyan érdekcsoportok is elkezdték a hangjukat hallatni, akiknek anyagi érdekeiket sértette a nagymarosi beruházás. „A tiltakozók között külön érdekcsoportot alkottak azok, akik az ingatlan-tulajdonukat fenyegetı sérelmektıl tartottak. Az eredeti tervek szerint a Dunakanyarban folyó vízlépcsı-építkezések kapcsán 48 lakóházat és mintegy 150 hétvégi nyaralót bontottak volna le. A valóságban ezeknek a számoknak a sokszorosára vonatkozott volna a felszámolás.” (Moldova, Ég a Duna, 1998) A Magyar Szocialista Munkáspárt az 1960-as évektıl kezdıdıen ajándékozott párttagoknak és vezetıknek a nagymarosi építkezés közelében telkeket. Moldova Ég a Duna! könyvében találtam rá arra a megállapításra, miszerint: „A valóságban ezeknek a számoknak a sokszorosára vonatkozott volna a felszámolás.” A valóságban ezeken a területeken 500 fölötti nyaraló állt, és ebbıl csak 5-nek volt hivatalos építési engedélye. 16
Ha ott kialakult volna a nagymarosi víztározó, akkor az a környék víz alá került volna, és mivel ezek az épületek jogtalanul álltak a területeken, ezért a tulajdonosaik nem számíthattak volna semmiféle kártérítésre. Ezen okok miatt a tervezık kénytelenek voltak átalakítani a terveket, mely fél milliárdos plusz költséget jelentett.
17
I.5. Duna Kör A mai megállapítások szerint, egy 1981-es újságcikk a Duna Kör megalakulásának egyik alapja. A Búvár címő tudományos laphoz néhány újságíró-gyakornok került, köztük volt Vargha János is, aki már akkoriban kutató biológusnak nevezte magát, pedig csak pár hónapot dolgozott a gyakorlati helyeken. A Búvár címő lap fıszerkesztıje kérte meg a fiatal Varghát, hogy írjon egy cikket a folyókról a lapba. Ezt a biológus meg is írta „Egyre távolabb a jótól” címmel, amelyet a Búvár szerkesztıje nem engedett megjelenni a lapban. Varghát ez nem tartotta vissza, elvitte egy másik lapba, a Folyóiratba, mely 1981-ben megjelentette. A cikk a maga szakmai szempontjából teljesen átlagos, de politikailag jó idızítés volt a megjelentetésére. Vargha a cikkben élesen bírálta az 1953-as megbeszélést, Mosonyi professzor tudományos érveit próbálta a vízlépcsı tervek ellen használni. „Magára vessen, aki eddig azt hitte: egy vízlépcsıt eleve úgy kell megtervezni, hogy az alkalmas legyen az ország érdekeinek és a nép hasznának a szolgálatára. Mindenesetre határozott fejlıdést mutat a Vízügy, mikor elıre bevallja, hogy amit épít, az nem jó. Tiszalökrıl és Kiskörérıl még ma sem ismeri el ugyanezt.” (Vargha János: Egyre távolabb a jövıtıl, 1981.) Az újságcikk elérte a célját: egy fiatal értelmiségi kör kezdett el kialakulni Vargha körül, akik között voltak mővészek, irodalmárok, fiatal biológusok is. A társaság egyre messzebbre ment, egy fiatal értelmiségi „rákos daganatnak” nevezte a vízügyet az ország nyakán. Egy „Rakpart Klubos” estén Vargha bejelentette, hogy a részvevık egy része mozgalmat kíván alapítani a Duna megmentéséért, melynek neve „Nyitottság a Dunáért” lett. Már korábban is volt rengeteg ehhez hasonló társaság, és az eszmeiségben nem is volt nagy eltérés a szervezetek között. A mozgalom munkája kezdetét vette, elsısorban nyomtatványok kiadásával, és tudományos elıadások szervezésével próbálták meg felhívni a közvélemény figyelmét a vízlépcsırendszer káros hatásaira. 1984-ben egy aláírásgyőjtésbe kezdtek, mely követelte az Országgyőléstıl és a kormánytól, hogy haladéktalanul állítsa le a vízlépcsık építését Magyarországon. Ezt a követelésüket közel tízezer ember aláírta.
18
Mivel a kormányzat akkoriban több kutatást is kért az MTA-tól, hogy legyen indokuk az építkezések leállítására, következtetésem szerint a mozgalom kialakulását szándékosan engedték. A kormány már ekkora tisztában volt azzal, hogy az országnak nincs pénze a beruházás kifizetésére, illetve ezt a zöldek is jól tudták. Vargha János ekkor már a Duna Kör kulcsfontosságú fejeként Havas Henrik, a BısNagymarosi dosszié címő könyvében az anyagiakról így nyilatkozott: „Amibıl most idézek – itt van elıttem – a villamos energia –szállítási szerzıdés, amelyet az osztrák energiagazdálkodás és a Magyar Villamos Mővek Tröszt között. Ebben szerepel, hogy az elızetes kifizetések teljes összege majdnem 8 milliárd shilling. Ez azt jelenti, hogy az amit osztrákok építenek, a magyar részesedésnek munkában nagyjából egyharmada. Ebbıl kiszámolható, hogy a magyar részesedése, a teljes beruházásból körülbelül 100 milliárd forint. Ha tehát a teljes összeg egyharmadát fizetik az osztrákok, a maradék összegnek, tehát a 60-70 milliárdnak a nagy részét még el kell költenünk erre a beruházásra, amelyek mintegy 30 milliárdra rúgnak.”(Havas Henrik, Bıs-Nagymaros dosszié, 1988.) 1985-ben egy nemzetközi szervezet a Duna Körnek kitüntetést adományozott, az úgynevezett „alternatív Nobel-díjat” (Right Livelihood Award), mely jelentıs pénzösszeggel járt. A kitüntetést Vargha János vehette át, a mellé járó 25 ezer dollárral együtt. Ez a díj rengeteg következtetést enged levonni: a Duna Kör külföldi megítélése nı. Már korábban Vargha felvette a kapcsolatot az ausztriai „zöldekkel” közös tüntetések szervezése miatt. Azt tervezték, hogy mind az osztrák, mind a magyar oldalon tüntetéseket fogak szervezni a vízlépcsık megakadályozásának érdekében. Az osztrák zöldek vezetıje Josef Buchner a támogatásukról biztosította a magyar barátait. Ezen kívül, ekkora megalakult egy svájci magyarokból álló emigrált társaság, akik szintén jelentıs összegekkel támogatták Vargháék munkáját. Késıbb, a Duna Kör vezetı egyéniségei között sokan tagjai lettek a frissen alakult politikai ellenzéknek: a Szabad Demokraták Szövetségének, köztük Vargha János is. Egy elemzı Moldova György Ég a Duna címő mővében így emlékszik vissza a történésekre: „Nehezen tagadható, hogy a Vízerımő elleni kampányt irányító Duna Kör totális elkötelezettséget követelt híveitıl, az ellenvéleményt megkockáztatókat gonosz ellenségként kezelte, a Duna ügyét egyfajta valláspótlékként erıltette rá a rendszerváltozástól elbizonytalanodott értelmiségre. Többé nem úgy mőködött, mint egy civil szervezet a demokráciában, sokkal inkább olyanformán, mint a legfıbb igazságért küzdı titkos társaság egy rettegett diktatúrában.” (Moldova György, Ég a Duna! 1998)
19
A Duna Kör egyre jobban hallatta hangját, és egyre nagyobb tömegeket vonzott az országban. Eközben az osztrákok fokozódó erıvel vettek részt a tüntetésekben. Ausztriában, a parlamentben a radikálisabb pártok folyamatosan szólaltak fel a magyar vízlépcsı rendszer ellen. 1988-ban például amikor a Donau Kraftwerke cég beszállt fıvállalkozóként a magyar építkezésbe, akkor egy radikális zöld szervezet elfoglalta a cég székházát, és transzparensekkel követelték a nagymarosi építkezések leállítását. A két ország zöldjei folyamatosan támogatták egymás mozgalmát. Együtt vonultak a budapesti tüntetések legnagyobbikán a Batthyány térre, Gyırben a fáklyás felvonuláson, és Bécsben nemzetközi sajtótájékoztatót is tartottak. A zöldek politikai kommunikációját pár szóban össze lehetne foglalni, Moldova így ír errıl: „Mindig személyeket támadnak, az illetıre alkalmazott speciális vádakkal. Véleményük szerint Nemcsók Jánost, „az érdemes pártbiológust” azért nevezték ki a Dunai Kormánybizottság élére, hogy „a megegyezést a vízlépcsıpárti kabinet szája íze szerint hozza létre”. Taba Lajost, a tárgyaló delegáció titkárát reaktivált titkosszolgálati ügynöknek minısítik, Mosonyi professzorról megállapítják, hogy szakértelem nélküli mérnök.” (Moldova György, Ég a Duna!, 1998) 1988 szeptemberében egy nagyrészt Duna Kör és Lipták, amerikai vízügyes által szervezett egyeztetésen, több mint 500 környezetvédı szakember, magyar és külföldi tudós követelte az építkezés azonnali leállítását, a szerzıdés felmondását és népszavazás kiírását. Még ebben az évben október 3-án Budapesten tiltakozást tartottak, és több ezer ember skandálta élıláncot alkotva, hogy állítsák le az építkezést. A tüntetés azért ezen a napon volt, mert aznap adták át az osztrák fıvállalkozónak az erımő építését. Pár nappal késıbb a magyar országgyőlés napirendre tőzte a Bıs-Nagymarosi vízlépcsı ügyét, majd úgy határozott, hogy az eredeti tervek szerint folytatódik az építkezés. Ekkora már a Bıs-Nagymarosi vízlépcsırendszer készenléti foka meghaladta a magyar oldalon a 25%-ot, a Csehszlovák oldalon a 60%-ot, ezzel összességében a beruházás fele megvolt. Májusban egyre nagyobb tömegeket öltöttek az utcai tüntetések, ahol háromezer ember vett részt, szeptemberre pedig már harmincezer ember vonult a Parlament elé. A fı jelszó „Vízlépcsıt vagy demokráciát! lett. Nyíregyházán, Debrecenben és Gyırben folytak a folyamatos tüntetések. Ezeken a tüntetéseken a környezetvédelmi jelszavak mellett már elhangoztak politikai kérdések is, egyre több felszólaló már a szovjet csapatok kivonását követelte.
20
Látnunk kell, hogy ez már nem gazdasági vagy környezetvédelmi kérdés volt, hanem politikai. A kommunizmusban az emberek nem mehettek akármiért az utcára, és végre itt volt az alkalom, hogy egy ilyen környezetvédelmi kérdésben is hallassák szavukat. Rengeteg embert nem is tudta, miért megy tüntetni, fogalma sem volt a vízlépcsık ügyérıl, csak ment, mert mehetett. 1989 májusában a Minisztertanács Németh Miklós vezetésével leállította az építkezést.
21
II. A Bıs- Nagymarosi beruházás leállítása és következményei A bejelentést követıen 1989. május 16-án a Parlament elıtt „örömtüntetést” szerveztek az ellenzéki csoportok, köztük a MSZMP reform tagjai is. 1989-ben a Csehszlovák kormány felszólította a magyar kormányt, hogy ragaszkodnak a szerzıdéshez, és amennyiben nem folytatják az építkezést kártérítést fognak követelni. A szlovák kormány ezt a lépést indokolatlannak tartja, és felhívta Magyarország kormánya figyelmét a szerzıdésszegésre. Még ez vég augusztusában a szlovák fél felszólította az országot 2 milliárd dollár kártérítés fizetésére, és közölték a magyar kormánnyal, hogy amennyiben nem építik meg a nagymarosi erımővet, Szlovákia felé fogják elterelni a Dunát. „A csütörtöki magyar-csehszlovák kormányközi tárgyalásokon felvetıdött a csehszlovák ellenlépés lehetısége is. Ezek szerint a szomszédos ország a saját területén végzett eltereléssel látná el vízzel a bısi erımővet. Udvardi László kormánybiztos erre azt mondta, a kormány résen van, tudja mi a dolga.” (Kisalföld újság, 1989. október 28.) Ez a Kisalföld újságban megjelent cikk arra enged következtetni, hogy a magyar kormány tisztában volt már akkor is azzal, hogy a szlovák fél meg fogja építeni a C variánst, ha nem történik elırelépés az ügyben. Közben Magyarországon megtörtént a rendszerváltás. Az MSZMP átalakult, és azok a reformisták vették át a vezetést a pártban, akik élesen küzdöttek azért, hogy Magyarország kihátráljon az építkezésbıl. Újjáalakultak a történelmi pártok (KDNP, MSZDP, FKGP), és új politikai mozgalmak is alakultak (MDF, SZDSZ, Fidesz), melyek szintén élesen bírálták a Bıs-Nagymarosi beruházást. 1990. április 8-án Magyarországon megtartották a szocializmus összeomlása utáni elsı parlamenti választásokat. Bıs-Nagymaros a rendszerváltás szimbólumává vált, mivel az akkor alakuló ellenzéket, a környezetvédıket, és a Kádár-rendszer kritikáit megfogalmazókat összeforrasztotta.
22
II.2. Felfüggesztett nagymarosi munkálatok, sikertelen tárgyalások a Szlovák féllel „A hatalomba készülı Magyar Demokrata Fórum már az 1989 októberi programvázlatában megfogalmazta elképzeléseit a Bıs-Nagymarosi Vízlépcsırendszer ügyében: …A kormány és a Parlament döntését a nagymarosi duzzasztómő végleges elhagyását illetıen helyesnek tartjuk. Ugyanakkor változatlanul aggályosnak ítéljük a bısi rész további építését az ennek következtében várható vízminıségi és más környezeti problémák miatt.” (Moldova György, Ég a Duna! 1998) Nem sokkal késıbb a hatalomba lépı MDF egy Bıs-nagymarosi tényfeltáró bizottság létrehozását szorgalmazta, melynek elnöke Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter lett. Dr. Antall József miniszterelnök a Dunai vízlépcsı kormánybiztosává dr. Sámosdi Kiss Györgyöt nevezte ki, ennek a munkálatnak a felügyeletére pedig a környezetvédelmi miniszteren kívül Mádl Ferenc tárca nélküli minisztert. A magyar-csehszlovák tárgyalások három szinten folytatódtak tovább: Mádl a szlovák miniszterelnök helyettessel, Sámosdi Kiss Dominic Koczinger kormánybiztossal, Keresztes K Sándor pedig Jozef Vavrousek környezetvédelmi miniszterrel kezdeményezett tárgyalásokat. Minden tárgyalás a szlovák féllel zátonyra futott, az Antall-kormány hibájából. Politikailag teljesen tehetetlenek voltak, mivel a Duna Kör mozgalom nagyban hozzásegítette pártját a hatalomba jutáshoz, ezért nem kívánt szembeszállni a zöldekkel. A zöldek pedig minden nemő megegyezését elutasítottak a szlovák féllel, az eddig felépített létesítmények lebontását követelték. A kormány próbált a zöldekkel egyezkedni, ám sikertelenül, nem törıdtek az 1977-es szerzıdéssel, úgy gondolták, hogy az bármikor felmondható. 1991-re tárgyalások sorra kudarcot vallottak, ezért a Parlament utasította a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat az 1977-es szerzıdés közös megegyezéssel való felbontására. Közben a szlovák fél már majdnem befejezte a „C variáns” munkálatait, de a kormány még mindig nem vette komolyan. A helyi lakosok kérték a kormányt az intézkedésre, de a válasz csak annyi volt: „a C variáns csak addig épülhet, amíg mi magyarok fel nem mondjuk a szerzıdést” – mondta Pap János a Kisalföldnek 1992. március 18.-án. Pap János egyébként a Szigetközbıl bejut országgyőlési képviselı volt, 3 parlamenti cikluson keresztül. „Tragédiát vetít elı az a dosszié, amelyet a gyıri vízügyi igazgatóság szakemberei készítettek a C variáns szigetközi hatásairól. A C variáns Szigetköz Ásványráró alatti vízpótlását lehetetlenné teszi. Ez az állapot a fımeder és a mellékág-rendszerek elszakadását okozza… átmenetileg kiszárad.” Kisalföld újság, 1992. március 19.) 23
1992. május 8.-án a magyar kormány úgy döntött, hogy május 25.-i hatállyal megszünteti az 1977-es szerzıdést. Ekkora már több nemzetközi szakértı is figyelmeztette a magyar kormányt arra, hogyha felbontják a szerzıdést, akkor a C variáns megépül. A szigetközben élı emberek éjt nap alá téve hallották a határ menti építkezés zajait, és látták, ahogy a C variáns Dunacsúnynál milyen nagy erıkkel épül. Az ı szavukat nem vette komolyan senki, sajnos a kormány sem. „Minden jel arra mutat, hogy a szlovákok a pótmegoldást választják, vagyis üzembe helyezik a bısi erımővet, egyoldalúan, Magyarország nélkül.” – írja a Kisalföld 1991. november 29én. A továbbiakban pár magyarországi újságcikkbıl állítottam össze szemelvényeket, a politikusok és az illetékesek nyilatkozataiból, amelyek a késıbbikben fontos tényezıi lesznek a Duna egyoldalú elterelésének: „Idézet az Országgyőlés 1991. április 16. üléstermébıl Dr. Pap János expozéja: „Az erımő már régen nem szakmai, hanem politikai kérdés. … Senki nem kötelezheti az országot, hogy befejezze az építkezést vagy lezárja a Dunát Kilitinél. A mőszaki pótmegoldás, mint szlovák zsarolás nem egészen világos és nem kivitelezhetı… Ez egy nagy blöff” (Kisalföld, 1993.03.22.) „Vargha János biológus, a Duna Kör vezetıje is hasonlóképp vélekedik: Bármi, amit most ott csinálnak s csinálhatnak – semmiképp nem nevezhetı a Duna elterelésének! Úgy gondolom, felesleges túlértékelni ezeknek a földmunkáknak a jelentıségét, avagy a környezetre gyakorolt hatásukat.” (Magyar Hírlap 1991. december 19. ) „Szerintem a C változatot nem építik meg, mert az mőszakilag elfogadhatatlan. De azt is megkockáztathatom, hogy nem is akarják megépíteni. Azt akarják valójában, hogy a magyar kormány ijedjen meg és fogadja el az eredeti változatot. Járuljon hozzá a közös üzemeltetéshez és a dunakiliti tározó mőködéséhez. Az ijesztgetésben persze a hazai víz-ügy egyes kiválóságai is aktívan részt vesznek.” (Zsarolás a C változat – Beszélgetés Vargha Jánossal, Népszabadság 1992. március 07.) „A C variáns nem fog felépülni. Hiszen ha figyeljük az építkezés ütemét, figyeljük azt, hogy mi történik, akkor abból arra lehet egy menetrendet készíteni magunknak elıre, és az rögtön mutatja, hogy az az építkezés nem úgy halad, mint aminek célja, hogy ott a folyót eltereljék. Nem is az a célja, az elmúlt három év mutatja, hogy azt csak a magyar fél zsarolására használták. Én a látottak alapján, az ottaniakkal történı konzultációk alapján, az ottani tiltakozóknak az egyre erısödı hangja alapján azt bátran merem állítani, hogy októberben a Dunát nem fogják elterelni.
24
Arról nem gondolkozom, hogy felépül a C variáns. Lehet, hogy ez elvakultságnak tőnik, de én elég jól ismerem az építkezést. Ezért mondom, hogy az nem fog felépülni. Mert a Duna elrekesztése nem valami könnyő mővelet. Tessék gondolni arra, hogy otthon csırepedés van, nagy baj van, nem jön a szerelı és mindent elönt a víz. Utána, mikor látjuk a hibás csıdarabot, akkor látjuk, milyen picinyke lyuk van rajta, és mekkora gondot okozott. Hát ott kérem Dunacsúnynál, amit el akarnak zárni, az nem ilyen picike lyuk, hanem maga a nagy Duna folyó. Ez egy mőszakilag unikum dolog lesz, a világon ilyen még nem történt. Nem épül meg ugyanis az a duzzasztómő, amely máshol ilyen helyeken megépül. Hát én a látottak alapján azt bátran merem állítani, hogy októberben a Dunát nem fogják elterelni.” (Paulus Alajos Szt. Kristóf hídján, Hajósy Adrienne, Filmfelvétel 1992 nyara) „S ha Szlovákia mégis folytatná a C változat megvalósítását, eltereli a Dunát – akkor megsérti Magyarország területi integritását. Ez egyrészt azt is jelentheti, hogy hazánk nemzetközi szervekhez, köztük a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul. A jogász szakértı elmondta, hogy ha a szlovák fél eljön a tárgyalásra, a bíróság elızetes intézkedésként felfüggesztheti a C változat munkálatait.” (A C változat következménye egyértelmő – Valki László nemzetközi jogász nyilatkozata, Magyar Hírlap 1992. augusztus 14. ) Ezek a nyilatkozatok a mai szemmel nézve teljesen elfogadhatatlanok. A magyar kormányt többször is figyelmeztette a szlovák fél arról, hogyha kihátrál a szerzıdésbıl, megépítik a C variánst. Az Antall-kormány továbbra is struccpolitikát folytatott, semmi utolsó kétségbeesett lépést nem tett az ügy megoldása érdekében. Az akkori ellenzékben lévı MSZP sem hallatta a hangját, akiknek pedig fontos szerepük volt a kialakult helyzetben. Horn Gyula volt a párt akkori vezetıje, aki 1988-ban döntıen befolyásolta az ügy kimenetelét. Vargha János úgy nyilatkozott a fentiekben, hogy nem kell túlértékelni a fölmunkák jelentıségét. A földmunkák már a kezdetekben is óriásiak voltak, hiszen egy több száz méter hosszú betonépítményrıl beszélünk. A parlamenti pártok több képviselıje is úgy nyilatkozott, hogy ez csupán egy blöff, „papírtigris”. Felfoghatatlan, hogy egy több milliárdos építkezést nem vettek észre, vagy ha észre is vették miért nem léptek. A magyar kormány továbbra is határozatlanságot és megosztottságot mutatott a kérdésben. Érveik, miszerint a C variáns ellent mond a nemzetközi jognak, kevésnek bizonyultak, mivel a szlovák fél arra hivatkozott, hogy ezzel az építménnyel csupán csak a károkat próbálják enyhíteni, amit a magyar kihátrálás okozott nekik. A nyilatkozatokban fellelhetı a vízügy és a környezetvédelem állandó konfliktusa is. A vízügy idıben figyelmeztette a kormányt az építkezésre, hatástanulmányokkal és alátámasztásokkal, míg a környezetvédelem csak legyintett, miszerint a vízügy is csak ijesztgeti az embereket.
25
II.3. A „C variáns” magvalósulásának következményei, a Szigetköz kiszáradásának politikai vetületei 1992. október 25-26.-án a szlovák fél Dunacsúnynál elzárta a Dunát. „Nos, most már ne kutassuk, kit terhel a mulasztás.” (Hajósy Adrienne, Magyar Nemzet, 1992.11.06.) A Duna elterelését követıen a látvány sokkoló volt az egész Szigetközben. Rajkánál hajnalra 1.5 méteres apadást, és Dunaremetén is a valaha volt legalacsonyabb vízállást mértek. A vízmércék szárazföldre kerültek. Korábban a szlovák fél azt nyilatkozta, hogy ha a C variáns megépül is magas vízhozamot kap majd a Szigetköz, ehhez képest a teljes Szigetköz kiszáradt és súlyos vészhelyzet alakult ki. A szigetköziek kétségbeesetten várták a segítséget. A „szakértık” autóikkal visszautaztak Budapestre, a szigetközi emberek pedig ott maradtak egy megcsapolt, haldokló dunai környezettel. Miután bekövetkezett a Duna apadása, a mellékágrendszerek folyamatos vízcsökkenése, majd kiszáradása követte. Óránként több millió hal pusztult el az üres medrekben, óriási volt a katasztrófa. November végére a halpusztulás száma elérte a 100 tonnát. Nem csak a halpusztulás volt jelentıs, hanem a békák, kagylók, és rákok pusztulása is, és voltak olyan fajok, amelyek végleg eltőntek a Szigetközbıl. A szigetközi élıvilág pusztulásával az erdık kihalása is megkezdıdött, több mint 100 hektárt kellet kivágni. A füzesek és a nyárerdık alig 2 év alatt teljesen tönkrementek. A Felsı-dunántúli régió megbízottjának dr. Horváth József gyıri ügyvédet nevezték ki, aki pár nappal a katasztrófa után filmre vette a szigetköz kiszáradását és a csúnyi erımőt. Horváth ezeket a szalagokat személyesen adta át az illetékes minisztériumban, és egy százmillió forintos igényt benyújtott, a szigetköz elsı kártalanítására. A pénz 4 nap alatt Gyırbe ért. „A köztársasági megbízott egy szakvéleményt rendelt a VITUKI-tól, ennek alapján egy intézkedési tervet készített, melyet még decemberben ismertetett az ügyben leginkább érintett szigetközi polgármesterekkel és önkormányzatokkal. A terv lényegét a mederben végzendı munkák és további ágvég lezárások képezték, valamint egy terméskıbıl rakott, tehát viszonylag könnyen eltávolítható kismérető keresztgát, úgynevezett fenékküszöb létesítése a szlovák határ és Dunakiliti között az 1843-as folyamkilométer-szelvényben.” ( Interjú Horváth Józseffel, Moldova György, Ég a Duna! 1988)
26
Ami ezután történt, szintén meglepı. A zöldek még azt is támadták, hogy a Szigetköznek bármiféle is segítségre lenne szüksége, szerintük a fáknak és a vizeknek vannak még tartalékaik. A tervek szerint fenékküszöböket és keresztgátakat akartak létrehozni, hogy emeljék a Duna vízszintjét, amelyet a zöldek teljesen elvetettek arra hivatkozva, hogy az édesvíz készlet megsérülhet. A konfliktus, amely a környezetvédık és a vízügy között kialakult, még ebben az idıszakban is rendkívül kiélezett volt. A vízügy a problémák haladéktalan megoldásán fáradozott, míg a környezetvédelem halogatta a problémát olyan dolgokra hivatkozva, hogy ha a fenékküszöb egy minimális szinten megoldja a szigetköz vízmértékének problémáit, nem lesz mire hivatkoznia az országnak a hágai bíróság elıtt. 1993-ban leváltották posztjáról Keresztes K. Sándort, helyébe egy Duna Körös elkötelezett, Gyurkó János került. Gyurkó minden mőszaki megoldást elvetett, akárcsak a politikai ellenzék, a Fidesz és az SZDSZ. „A Duna Kör nem támogatja a kormány által optimálisnak ítélt keresztgátas megoldást, mert a Duna elrekesztése, a víz visszaduzzasztása a környezeti károkat nem mérsékli, ráadásul a dunakiliti zsilip részleges üzembe helyezését vonja maga után, és a keresztgát megépítése a C variánshoz való hozzájárulásunkat jelentené. Ehelyett gravitációs és szivattyús módszerekben kellene gondolkodni, és ezeket kiválasztva mérlegelni a legjobbat.” (Népszabadság, 1993.06.05.) Május 15-én Horváth még egyszer megpróbálta menteni az eredeti terveket, miszerint egy keresztgátas és fenékküszöbös megoldás kell. Ésszerő érvekkel próbálta meggyızni az illetékes bizottságot arról, hogy Magyarországnak lejárt az ideje, bármilyen döntést hoznak majd Hágában, ez az ügy nem várhat. Horváth a bizottságnál kezdeményezte szakértıje meghallgatását, de a jelen lévı Hajósy Adrienne, Varga János és a jelen lévı zöldek nem engedték megszólalni. 3 hét elteltével a zöldek is elıálltak a saját javaslatukkal, miszerint a Mosoni-Dunába érkezı vízmennyiséget kellene megosztani. Hiába magyarázták a szakértık, hogy ez a vízmennyiség nem lenne elegendı,a kevés víz nem víz, sıt a Mosoni-Duna ágat is tönkretenné, a zöldek csak ezt az álláspontot tudták elképzelni. A szakértık, a szigetközi polgármesterek, és a szigetköziek mélységesen felháborodtak, tüntettek, útlezárásokat szerveztek, sıt Gyurkót a helyszíni szemle alkalmával majdnem meg is verték. A kormány nem hallgatott ezúttal sem a szakértıkre, engedett a zöld nyomásnak, és elkezdték a kísérletezést a kevés vízzel. Még ekkor is látszott, hogy a zöldeknek még mindig sikerül „sakkban tartani” a kormányt.
27
„A természetvédelmi hatóság új ötlettel állt elı a Szigetközzel kapcsolatban: a Mosoni Duna vízhozamának kétharmad részét vezessük a hullámtérbe! …. A kezdeményezı Fertı-tavi Nemzeti Park nevében Bolla Sándor ismertette az elképzelést. Gerencsér Tivadar, az ÉszakDunántúli Környezetvédelmi Felügyelıség igazgatója szerint kis vízmennyiséggel nem lehet eredményt elérni a hullámtéren, megnyugtató megoldást csak a legalább 70 köbös másodpercenkénti vízpótlás hozhat.” (Kisalföld 1993.06.24) A kísérletezések tovább folytatódtak a szivattyús vízpótlásra, Pap János, a Szigetköz országgyőlési képviselıje felvetésére, melyek a zöldek támogatását bírták. Elıször dízeles, késıbb elektromos szivattyúkat alkalmaztak. A szivattyúk éjt nap alá téve szivattyúzták át a Duna vizét a hullámtéri vízpótló rendszerbe. Pap János honatya szerint ez volt a lehetı leggyorsabb megoldás, ezt egy vele készített 2014-es interjúmban erısítette meg. A késıbbiekben Magyar Zoltánt, a parlamenti mezıgazdasági bizottság alelnökét kérdeztem errıl a mőszaki megoldásról. Az alelnök úr elmondta, hogy ezek a szivattyúk szakmailag megalapozatlanok voltak, és csak súlyosbították a helyzetet. A szivattyúk hangosak voltak és környezetszennyezık. „A környezetvédelmi tárca a dunakiliti duzzasztómő környezetvédelmi szempontokra hivatkozó üzembe helyezését elfogadhatatlannak tartja. Ugyancsak ellenzi a minisztérium a fenékküszöbbel létrehozott mederduzzasztást. Ehelyett egy tíz köbméter/másodpec kapacitású elektromos szivattyútelep létesítését javasolja, és úgy ítéli meg, hogy a szlovák oldalról érkezı – a tárca által tényként kezelt- másodpercenkénti negyven köbméter vízhozammal a mentett oldal és a Mosoni Duna vízigénye is kielégíthetı. (A hullámtér pár évtizeddel ezelıtti kisvizes idıszakainak biztosításához a vízügyi igazgatóság munkatársai szerint másodpercenként 50, a középvízhez másodpercenként 100, a hullámtér elöntéséhez pedig másodpercenként 150-200 köbméteres vízhozamra lenne szükség.)” (Kisalföld 1994. december 29.) Az Országgyőlés 1994. március 29-én igennel szavazott a szivattyús megoldásra, mellyel kezdetben 30 szivattyút helyeztek el különbözı helyeket. A szavazás szintén elhamarkodott volt, mert se szakmailag, sem pedig döntésileg nem állta meg a helyét. A késıbbiekben kiderült, hogy ez a megoldás egyáltalán nem volt jó ötlet. Az átemelt víz gyorsan beszivárgott a talajba, a zaj pedig óriási volt, a fogyasztásukról nem is beszélve. Napi 2.5 millió forintba került az üzemeltetésük. Közben választásokat tartottak Magyarországon, melybıl egy szocialista-liberális kormány került gyıztesen, akik szintén próbáltál magukról hárítani a felelısséget. Nemcsók János, egy szegedi biológus professzor ekkor kezdett elıtérbe kerülni. 28
Az ı állásfoglalása szerint azért nincsenek az SZDSZ-nek ép ötletei a kialakult helyzet megoldására, mert ezek a környezetvédelmi csapatok segítették ıket hatalomra. Ez részben igaz is, mivel az SZDSZ nem tudta, mit lépjen. A vízügy hatástanulmányait, vagy a környezetvédelem mőszaki megoldás ellenességét válassza. A környezetvédelem és a zöldek segítették ıket hatalomra, a vízügynek pedig megoldásai voltak a helyzet javítására. 1995-ben Horn Gyula megegyezett a szlovák kormányfıvel, mely szerint több víz kerül a Mosoni és az Öreg Dunába, ha Magyarország megépít egy ideiglenes fenékküszöböt.
29
II.4. A hágai évtized „Vargha János a perrıl Vargha János, a Duna Kör vezetıje magánemberként vett részt a hágai bírák szigetközi terepbejárásán. …. -Miért a szlovákok kérték a terepbejárást? - Azt gondolom, hogy az építık úgy hiszik, amit építenek, azt szépnek is lehet látni. Egy vízépítı mérnök számára szívdobogtató látvány lehet egy ilyen mőtárgy, amit ép esztétikai ízléső ember nem láthat szépnek - Mit vár a Duna Kör a hágai pertıl? - Találgatásokba nem bocsátkoznék, de ha azt az érvrendszert, ami a nemzetközi jogban is egyre nagyobb szerepet kap, miszerint az országok szuverenitását az ökológiai értékek védelme korlátozza, a bírák is fontosnak tartják, akkor precedens értékő perrıl lévén szó, kedvezı ítélet születhet.” (Kisalföld 1997. április 4. ) A Bıs-Nagymarosi vízlépcsırendszer ügye 1993-ban került a hágai Nemzetközi Bíróság elé. Mind a szlovák, mind a magyar fél kijelentette, hogy az ott elhangzott ítélet lesz a döntı, s azt végrehajtják. A hágai bíróság ítélete még sem zárta le ezt az oly régen húzódó vitát, érvényesnek nyilvánította 1977-ben kötött szerzıdést. (A hágai döntés, Enciklopédia kiadó, 1997.) A magyar törvényhozásban folyamatos viták alakultak ki, egy peren kívüli megegyezés gondolatáról. A magyar delegáció 3 megoldásban gondolkodott: az egyik hogy vessük el a vízlépcsı építés gondolatát, a másik, hogy építsük fel 50 év múlva, a harmadik pedig az volt, hogy építsük fel most. A magyar fél Horn Gyula vezetésével a harmadikat látta jónak, ezért ennek a megvalósítását kérték. A szerzıdés aláírása elıtt Horn azonban mégsem írta alá a peren kívüli megegyezést, melyet nagy csalódásként értékelt a magyar oldal egy része, köztük Nemcsók János államtitkár is, aki egy sajtótájékoztatón érthetetlennek minısítette a kialakult helyzetet. Miután nem sikerült peren kívül megegyezni a hágai bírák terepszemlét tartottak a Szigetközben. 4 év elteltével, a bíróság kijelentette, hogy Magyarországnak nem volt joga leállítani a bısi építkezést, amelyért az 1977-es szerzıdésben felelısséget vállalt.
30
A bíróság szerint a kihátrálás okát, az ökológiai katasztrófa tényét semmi sem támasztja alá. A bíróság ítélete szerint, Csehszlovákiának nem volt joga megépíteni az úgy nevezett „C” variánst Dunacsúnynál. „Ítélet a Duna perben A Hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25.-i határozatai Ítélet 59§ …Magyarországnak nem volt joga arra, hogy 1989-ben felfüggessze, majd ezt követıen véglegesen leállítsa a nagymarosi beruházást, illetve a bısi beruházás egy részét, melynek elvégzése az 1977-es Szerzıdés és az ehhez kapcsolódó dokumentumok alapján az ı kötelessége volt.” 88§ … Csehszlovákiának 1991 novemberében annyiban állt jogában folytatni a C variáns munkálatait, amennyiben azokra a munkálatokra korlátozódott, melyek nem határozták meg elıre az általa meghozott végsı döntést. Ugyanakkor Csehszlovákiának nem volt joga arra, hogy 1992 októberében üzembe is helyezze ezt a variánst.” „155/B A Bíróság tizenhárom szavazattal kettı ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak és Szlovákiának jóhiszemően kell tárgyalnia figyelembe véve a fennálló helyzetet is, és a feleknek minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az 1977. szeptember 16.-án aláírt Szerzıdés céljai megvalósulását biztosítsák, azokkal a módozatokkal összhangban, amelyekben meg kell állapodniuk. 155/C A Bíróság tizenhárom szavazattal kettı ellenében megállapítja, hogy amennyiben a felek másként nem állapodnak meg, az 1977. szeptember 16.-i Szerzıdés értelmében a feleknek egy közös üzemeltetési rendszert kell létrehozniuk.” (Magyar Hírlap. 1997. október 10.) „Kitőzött céljaink közül hetet elértünk, hármat nem. Magyarország nyert a következı kérdésekben: nem kell csúcsra járatni, nem kell megépíteni Nagymarosnál vagy máshol egy második erımővet. (Ne feledjük, 1989-ben ez volt az egyetlen cél) a jelenleginél sokkal több vizet követelhetünk a szigetközi fımederbe, minimum a vízhozam felét. Bıs csak akkor üzemelhet, ha megfelel a modern környezetvédelmi szabályoknak és szabványoknak. Nem ez volt a cél, nem ezt akartuk? Nem az volt a cél, hogy - ha egyáltalán létezik-, találjuk meg Bıs üzemeltetésének mai környezetszemlélettel összeegyeztethetı módját?
31
A bíróság nem csak felhatalmazott, hanem kötelezett is erre.” (Nézıpont Intézet,1998. január 7., Tévedések és teendık Hága után, írta: Nagy Boldizsár) A bírák a két ország közötti mihamarabbi megegyezést sürgetik, mely a mai napig nem valósult meg. (2015.) Innentıl kezdve egy félelmetes sárdobálás következett. A szakemberek által a kezdetek óta javasolt fenékküszöb elkészült, és már 14 éve mőködik. A talajvíz kutakban megemelkedett a vízszint, a hullámtéri és a mentett oldali mellékágak vízigénye egy része biztosítottá vált, bár kapcsolat továbbra sincs a fıág és a mellékágrendszerek között. Valós megoldás a mai napig nem született a problémára, Hága után pedig világossá vált, hogy a magyar kormány hosszú éveken keresztül, amit csak lehetett elhibázott. A bíróság ítélete után a szigetközi emberek együtt éltek egy ideiglenes megoldással, egészen 2012-ig nem történt semmiféle érdemi elırelépés az ügyben.
32
III. A népi kezdeményezés – Vizet a Dunába! 2012-ben volt a Duna elterelésének 20. évfordulója. A Kisalföld újság és szerkesztısége, akik a kezdetektıl végigkövették a Szigetköz sorsát, úgy gondolták, hogy megtörik a csendet és egy népi kezdeményezést indítottak el. Céljuk az volt, hogy felhívják a politika és a közvélemény figyelmét egy évtizedek óta elhallgatott kérdésre, és hogy nyomásukra megoldás szülessen a Szigetköz vízpótlásának kérdésére. A mai jogszabályok szerint egy ilyen népi kezdeményezésnél az Országos Választási Bizottság dönthet arról, hogy az aláírásgyőjtés megfelel-e a formai és tartalmi követelményeknek. Ha megfelel, 2 hónap áll rendelkezésükre 50 ezer aláírást összegyőjteni, és akkor tőzi napirendre a parlament a kérdést. Az újság több szigetközi civil szervezettel karöltve elkezdte az aláírásgyőjtést. A napilap mind a 65 ezer példányszámába belefőzte az aláírásgyőjtı íveket, aktivisták segítségével aláírásgyőjtı pontokat állítottak, és minden fontosabb rendezvényen aláírást győjtöttek. A Kisalföld újság akció rendkívül sikeres volt, kevesebb, mint 2 hónap alatt 80 ezer aláírást győjtöttek össze, így a parlament napirendre tőzte a Szigetköz vízpótlásának kérdését. „Földesi Gyula parlamenti jegyzı ismertette a határozat szövegét. "Az Országgyőlés a népszavazásról és a népi kezdeményezésrıl szóló 1998. évi törvény rendelkezései szerint megtárgyalta az, "Akarja-e Ön, hogy az Országgyőlés napirendjére tőzze a szigetközi ÖregDuna meder és a gyıri Mosoni-Duna szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását" tárgyú országos népi kezdeményezést, és arról a 2012. december 10-i ülésen a következık szerint döntött: az Országgyőlés a népi kezdeményezésben foglaltakkal egyetért.” (http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/vizet_a_dunaba__nepi_kezdemenyezes_egyhangu_parlamenti_igen_-_fotok/2310752/) Ezt követıen a magyar politikában újra elıtörtek a régi gondolatok. Illés Zoltán, aki a Duna Kör egykori szakértıje, ekkoriban környezetvédelmi államtitkár volt. A Lánchíd rádióban 2012. október 6-án így nyilatkozott: „Ez az egész egy politikai manıver: az sem véletlen, kik kezdeményezték ezt a dolgot, az sem véletlen, hogy milyen újságban indult el. Az sem véletlen, hogy milyenek voltak a követelése, aztán ezt hogyan forgatták ki és változtatták meg. Az embereknek azt is érteniük kell, hogy a van víz ellentétpárja a magyar nyelvben a nincs víz. Bárki hiába okoskodik és ágál, hogy bizony oda vezessen vizet, ha nincs víz. De nem csak itt nincs víz, a Visztula is majdnem kiszáradt….” 33
Illés államtitkár nyilatkozata teljesen érthetetlen volt, mivel ezt a kezdeményezést nem csak helyi politikusok, hanem pártállástól függetlenül 80 ezer civil ember írta alá, akiknek a nagy része szigetközi. Illés Zoltán államtitkár akár csak a zöldek a 80-as évek végén, ebben az idıszakban teljesen elzárkózott a vitától Bıs-Nagymarossal, illetve a Szigetközi vízpótlással kapcsolatban. A zöldeken megfigyelhettük ugyanezeket a reakciókat, amikor a vízügy mőszaki megoldásokat javasolt, szintén elzárkóztak az érdemi vitától.
34
III.2. Fenntartható Fejlıdés Bizottság kihelyezett ülése, Parlamenti vita Mivel összegyőlt a megfelelı számú aláírás, ezért a kezdeményezés érvényes volt. Magyarország szabályai szerint ezt elıször az illetékes bizottságnak kellett tárgyalnia, hogy javasolja-e az országgyőlésnek a népi kezdeményezés megvitatását. A kihelyezett ülést 2012. október 9-én tartották Dunakilitin, a duzzasztó épületében. A bizottsági ülés „Az Országgyőlés tőzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a gyıri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását (országos népi kezdeményezés)” címő kezdeményezést tárgyalta. Az ülést Jávor Benedek, a bizottság elnöke vezette, aki már az elején közölte: elızetes megbeszélések alapján a bizottság állásfoglalása egységes az ügyben, kerüljön parlament elé a kezdeményezés. A megbeszélésen a Duna Charta nevő mozgalom nem vett részt, ezt sajtóközleményben közölte a bizottsággal. A Duna Charta 1997-ben alakult, a volt Duna Kör tagjaiból. Közleményükben leírták: a kezdeményezéssel egyetértenek, „Vizet a Dunába! Amivel egyetértünk: Vizet a Dunába – és ne gátakat!”- írják a közleményben. Nagy István, Mosonmagyaróvár város polgármestere és a Szigetköz Országgyőlési képviselıje az ülés elején felhívta a résztvevık figyelmét arra, hogy a térség már sokat szenvedett, ezért kérte a jelenlévıket, hogy a politika helyett a szakmai érveiket ütköztessék. Az Országos Vízügyi Fıigazgatóság elnökhelyettese Láng István a belügyi tárcát képviselte az ülésen, aki azt hangoztatta, hogy a dunakiliti duzzasztóval az élıhelyek száma nıtt, bár a mellékágrendszerek problémáin van még mit fejleszteni. Késıbbiekben Szabó Imre a bizottság alelnöke kérdésére, miszerint a Vidékfejlesztési Minisztérium miért nem vesz részt az ülésen, Jávor válaszolt. A Vidékfejlesztési Minisztérium nem kíván részt venni az ülésen, ezért a Fertı-Hanság Nemzeti Park igazgatóságának sem tette lehetıvé azt. A megbeszélésen szót kapott Tóásó Gyula, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület elnöke is, aki élesen bírálta a vízpótlással kapcsolatos több száz kutatást, és hangsúlyozta: ezeknek a költségeknek nagyrészt politikai okai voltak. A késıbbikben több környezetvédelmi egyesület is szót kapott, melyeknek nagyjából megegyezet a véleményük. A kezdeményezéssel egyetértenek, de ezek mőszaki megvalósításával nem. A WWF képviselıje is felszólalt, akik szintén a környezetvédelmi egyesületekkel értettek egyet. A legkeményebb hozzászólást a jobbikos bizottsági tag, Kepli Lajos fogalmazta meg: "Az, hogy Magyarország végre vegye komolyabban a Szlovákiával való tárgyalásokat, nem megoldási alternatíva. A nemzetközi jogi kötelezettség ellenére másfél évtized után sincs eredmény Szigetköz ügyében. 35
Nem tudom komolyan venni az olyan civil szervezeteket, akik akkor, amikor végre beszélni lehet a megoldási javaslatokról, nem hajlandóak részt venni a bizottság ülésén, mondván ott szóba kerülnek olyan javaslatok is, melyek nekünk nem tetszenek. 1992 óta a gát és a vízlépcsı nálunk szitokszó, olyan ellen lobbi indult, mely nem teszi lehetıvé a rendes párbeszédet, egyes szakmai köröket számőztek. A népi kezdeményezés sikere bebizonyította, hogy Szigetközben valamit tenni kell. A politikát ki kell venni a kérdéskörbıl. Lehet, hogy hiba volt a vízlépcsı építés elkezdése, s lehet, hogy az abból való kilépés nagyobb katasztrófát okozott" (Kisalföld, 2012. 10. 09.) – fogalmazta véleményét Kepli, amelyért óriási tapsot kapott. A népi kezdeményezést benyújtó Szammer István elmondta, hogy a kezdeményezés elıkészítése óriási óvatossággal zajlott, a korábbi politikai események miatt. Sérelmezte Illés Zoltán korábbi nyilatkozatát, amiben Illés fejtegette, hogy kik és milyen módon állhatnak a kezdeményezés mögött. A tájékoztatók után a Fidesz frakció bizottsági tagjai elmondták, hogy a helyiek jogosan várják el a lépést 20 év után, és reményeiket fejezték ki a felıl, hogy a szigetköznek már ne kelljen várnia egy újabb 20 évet a megoldás megszületéséig. Ismét Kepli szólalt fel, aki élesen bírálta Illés Zoltánt. A bizottság egyhangú döntést hozott: támogatja a népi kezdeményezés parlamenti vitára bocsátását. (https://www.youtube.com/watch?v=-8VHGQbIG6s , https://www.youtube.com/watch?v=pRKsErg7Ckc) A kihelyezett bizottsági ülésen megfigyelhetı volt az óvatosság a Fidesz részérıl. A rendszerváltáskor, amikor a tüntetések elkezdıdtek, a Fidesz az SZDSZ-el és a Duna Körrel karöltve emelte fel hangját a beruházás ellen. Már a bizottsági ülésen is, mind késıbb a parlamenti vitánál még egy furcsa dolog megfigyelhetı: a Fidesznél nincs egység ebben a kérdésben, van egy törésvonal a régi és az új generáció között. Míg Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a régi Fidesz tagokkal együtt az egykori zöld véleményt hangoztatja, addig Nagy István Fideszes polgármester, országgyőlési képviselı és agrármérnök a Szigetköz megmentését helyezi elıtérbe, akár mőszaki megoldásokkal.
Mint tudjuk, Bıs- Nagymarossal összefüggésben jelenleg két álláspont is létezik. Az egyik szerint a vizekkel nem szabad semmit csinálni, míg a másik érvelés alapja, hogy a nagymarosi erımővet az eredeti tervek alapján fel kell építeni.
36
2012. 12. 04-én a parlamentben "Az Országgyőlés tőzze napirendjére a szigetközi ÖregDuna-meder és a gyıri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását" népi kezdeményezés megtárgyalására került sor. A parlamenti vitán elszabadultak az indulatok. Szigetköziként, és mivel mindig érdekelt a Duna ügye, a parlamenti vitát volt szerencsém élıben végigkísérni. A kormány vízügyi politikáját még mindig Illés Zoltán és a Duna-Kör álláspontja jellemzi leginkább, rendszerváltó pártként. Illés Zoltán 2012. december 4-én, a népi kezdeményezés tárgyalásakor a parlamentben arról beszélt, hogy melyik oldalon vannak jó, és melyik oldalon rossz emberek. Illés és a zöldek politikájában mindig megfigyelhetı volt a határozott álláspontfoglalás. Magyar Zoltán jobbikos képviselı szerint itt nincs jó vagy rossz oldal. Itt Illés Zoltánnak vannak rossz tanácsadói, akik a Duna egyoldalú elterelésekor (még az elıtte lévı napokban is) meggyızték a magyar sajtót arról, hogy nem lesz C variáns, hol ott a szigetközi emberek jól látták és hallották, hogy milyen építkezés folyik „odaát”. Illés Zoltán végig azt hangoztatta, hogy sem a Dunán, sem a Tisztán a kormány nem fog gátakat, fenékküszöböket építeni. Kifejtette, hogy a népi kezdeményezéssel kapcsolatban sincs szükség határozathozatalra. Jávor, az LMP politikusa pártjával együtt a Szlovákiával való kiegyezést támogatja, illetve a környezetvédelmi államtitkár véleményét hangoztatja. Az MSZP nem folyt bele nagyobb vitába, közölték, hogy egyet értenek a kezdeményezéssel. A vitán jelenlévı Fideszesek közül Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár érvelt a leghevesebben a kérdésekre. Borkai Zsolt Gyır polgármestere, Fideszes országgyőlési képviselı felajánlott Illésnek egy gyıri sétát, amelyen maga is láthatja a folyó vízszintjét, és az ezzel járó hátrányokat. Ezt követıen Kara Ákos Fideszes, és Nagy István Fideszes országgyőlési képviselık következtek, akik szintén kiálltak a saját álláspontjuk mellett, az államtitkár álláspontja ellen. Nagy István is felhívta a figyelmet, hogy a probléma nem annyi, hogy van víz, vagy nincs víz, a probléma az, hogy kevés víz van, és nincs semmi kényszerítı erı a kezünkbe a szlovákok ellen, hogy visszaadják a vizet. Nagy István feltette a kérdést, hogy hogyan maradjunk életbe akkor, ha esélyünk sincs, hogy visszakapjuk a vizet, a kis vízzel pedig nem is gazdálkodhatunk úgy, ahogy mi akarunk. Illés válaszul annyit mondott, hogy szeretné, ha a vita eldurvulna, majd közölte, hogy az európai uniós irányelvek nem tesznek lehetıvé semmiféle vízlépcsı kialakítását. Illés továbbra is határozottan kiállt véleménye mellett, majd bejelentette, hogy 2014 májusára várható egy kisebb beruházás.
37
Bıs-Nagymaros, illetve a Szigetköz vízpótlás kérdése a napjainkban is óriási vitát hoz felszínre a politikai életben, ahogy a fentiekben láthattuk. Azt, hogy kinek van igaza, csak a szakemberek láthatják. Az viszont tény, hogy az ekkoriban a pártfegyelmezettségérıl híres Fideszben is óriási törésvonal van a helyi és a szakpolitikusok között. Egy nagyon érdekes helyzet alakult ki, a vitán részt vett a Fidesz összes megyei képviselıje, akik BısNagymarosról ugyan nem beszéltek, de a vízpótlás keményen, karakán módon követelték. Így a kormány álláspontját egyedül Illés képviselte, aki saját pártársaival közölte, hogy amíg ı az államtitkár nem lesz mőszaki szabályozás folyóinkon. Magyar Zoltán országgyőlési képviselı szerint nagy baj volt az elızı ciklusokban, hogy a miniszterelnök a környezetvédelmi ügyekben csak Illés Zoltánon keresztül kommunikált, ezért is nem juthatott el hozzá a szigetköz problémája. A rendszerváltás óta ez volt az elsı komoly vita a vízpótlás kérdésérıl az országgyőlésben, amely hatalmas elırelépést jelent. Az MSZP már nem mert olyan markáns véleményt megfogalmazni, mint korábban. İk is a szlovák féllel való megegyezést részesítik elınyben, illetve politikai érveik helyett szakmai érveiket hangoztatták a vízpótlással kapcsolatban. A Fidesz a rendszerváltástól kezdve nagy politikai átalakuláson ment keresztül. Liberális, alternatív pártból egy jobb középpárttá alakult, ma Magyarország legcentralizáltabb, legerısebb pártja. Igazából az induláskor sem lehetett teljesen liberálisnak nevezni a pártot, nem kötelezte el magát az egyik ideológia mentén sem. Akkoriban még nem volt egységes a szervezet, szakpolitikai véleményeiket különféle társaságok alkották meg, akárcsak a környezetvédelemben. A Fidesz a kezdetektıl fogva vízlépcsıellenes volt, minden tüntetésen részt vettek, amely a beruházás akarta leállítani. Ahogy a Fidesz mostani formájában kialakult, a környezetvédelmi szakértıik ugyanazok maradtak, akik korábban voltak, pl.: Illés Zoltán, ezért is érthetı a részükrıl az óvatosság. A népi kezdeményezés talán új utakat nyitott meg a Fideszben is. Nem csak ebben a kérdésben, hanem Paks 2-ben is, Illés már nem felelt meg a Fidesznek, ezért a 2014-es választások után leváltották. Korábban is megfigyelhetı volt már ez a két vélemény a vízpótlással kapcsolatban, míg a Belügyminisztérium a vízüggyel együtt a mőszaki megoldásokat támogatta, addig a Vidékfejlesztési Minisztérium (most már földmővelésügyi) Illés Zoltánra hagyatkozott.
38
IV. A jövı lehetséges útjai A pénzügyi rendszer is átalakult a kormányban, e pénzek nagy részérıl most már a miniszterelnökség dönt. Lázár János egy új generációs Fideszes politikus, aki másként látja a vízpótlás ügyét, mint Illés Zoltán. Az európai uniós pénzek az új hét éves ciklusban, amely most 2015-tıl indul, újra lehetıséget kínálnak arra, hogy bizonyos formában pályázzunk ilyen projektekre. Magyarország jelen anyagi helyzetben nem tudná uniós támogatások nélkül fedezni a komplett szigetközi vízpótlást. A probléma másik fele, az energiatermelés, Bıs-Nagymaros kérdése valószínőleg most sem fog megoldódni. Amíg tabukérdésnek számít a magyar politikában, és nincs közös megegyezés, addig biztos nem. A másik remény a vízpótlás kérdésére Nagy István személye, aki patriótaként szívügyének tekinti a vízpótlás megvalósulását, most már fölmővelés ügyi államtitkárként segíti a kormányt rávezetni a szigetköz utolsó hangos segítségkérésére.
39
Zusammenfassung Die finanzielle Regierungsform umwandelte sich in der Regierung, von diese Geldgroßteile entscheidet jetzt der Ministerpräsident. János Lázár ist einer neuer Generationspolitiker der FIDESZ, der den Wasserersatz anderst sieht als Zoltán Illés. Die Gelder der Europäische Union in den sieben Jahreszyklus welche begann in Jahr 2015, bietet neuerliche Möglichkeiten darauf, daß in bestimmte Formen auf solche Projeken wir uns bewerben können. Ungarn in gegenwärtiger finanzieller Zeit könnte ohne die Förderungen der Union seine kompletter Wasserersatz der Szigetköz nicht decken. Die andere Seite dieser Problem ist, die Energieerzeugung, so wird wahrscheinlich die Frage Bös-Nagymaros auch nicht lösen. So lange in ungarischer Politik Tabu ist und keine gemeinsame Vereinbarung vorliegt solange sicher nicht.
Die andere Hoffnung auf die Wasserersatzfrage ist István Nagy, der als Patriot den Wasserersatz Zustandekommen als seine Herzensangelegenheit sieht, jetzt als Staatssekretär hilft die Regierung auf die letzte Hilferuf von Szigetköz heranzuführen.
40
Irodalomjegyzék Havas Henrik (1988): A Bıs-Nagymaros dosszié, avagy egy beruházás hordalékai. CODEX Nyomdaipari és Mőszaki Fejlesztési RT. Moldova György (1998): Ég a Duna! Riport a Bıs-Nagymarosi vízlépcsırıl. Kertek 2000 Könyvkiadó. Köves István (szerk.) (1998): Kék Duna Könyv. Kornétás Kiadó. Vargha János (1997): A hágai döntés. Enciklopédia Kiadó Nyerges Csaba – Cséfalvay Attila (2014): Eltaszított fele királyság. Copyright Lapcom Zrt. Kisalföld Könyvek Dlusztus Imre (1989): Vízlépcsıd. "Bısi ülésszak". Novum Kft. És ha túl nagy lesz az ár? Kérdések és feleletek a bıs (gabcíkovó) – nagymarosi vízlépcsırendszerrıl (1992) Akcióbizottság a Duna védelmében Pethı Lajos (1986): Vízlépcsırendszer a Dunán, energiatermelés, hajózás, környezetvédelem. Széchenyi Nyomda. Internetes hivatkozások: http://zoldvalasz.hu/sites/default/files/V%C3%ADzl%C3%A9pcs%C5%91kel%C5%91ad%C3%A1s.pdf https://www.youtube.com/watch?v=-8VHGQbIG6s https://www.youtube.com/watch?v=pRKsErg7Ckc http://www.bosnagymaros.hu/dokumentumok/az-1977-es-szerzodes/15 Interjú: Pap János – 2014.02.02. Böısi Imre – 2014.02.09. Magyar Zoltán – 2014.04.22, 2014.07.11, 2015. 03.04, 2015.04.09. Nagy István – 2014.07.02. Szirtl György – 2014.07.02, 2014.07.04.
41
