BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.
SZAKDOLGOZAT
Kőhalmi Zsófia 2004
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia SZAK Nappali tagozat EU- kapcsolatok szakirány
Az Európai Uniós tagországok nyugdíjrendszereinek kihívása a lakosság elöregedésének tükrében a magyar nyugdíjrendszer jövője az Európai Unióban
Készítette: Kőhalmi Zsófia Budapest, 2004. november 11. 2
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS......................................................................................................................................................... 5 1.
A NYUGDÍJRENDSZER, MINT INTÉZMÉNYRENDSZER ................................................................. 6 1.1 AZ ÖREGEDÉS JELENSÉGE A TÁRSADALOMBAN .............................................................................................. 6
2.
A NYUGDÍJRENDSZEREK FŐ PROBLÉMÁI, A MEGOLDÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI .......... 13
3.
A NYUGDÍJRENDSZER TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSÉNEK FŐBB JELLEMZŐI ............................. 16
4.
AZ EURÓPAI UNIÓ NYUGDÍJRENDSZERÉNEK JELENLEGI KIHÍVÁSAI ................................ 18
5.
NYUGDÍJALAPOK MŰKÖDÉSE AZ EURÓPAI UNIÓBAN.............................................................. 24
6.
A MAGYAR NYUGDÍJRENDSZER........................................................................................................ 29 6.1 FELOSZTÓ-KIROVÓ FINANSZÍROZÁSÚ KÖTELEZŐ NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS ......................................................... 37 6.2 VEGYES FINANSZÍROZÁSÚ NYUGDÍJRENDSZER ............................................................................................. 37 6.3 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NYUGDÍJRENDSZER ............................................................................................ 38
7.
MAGÁN NYUGDÍJPÉNZTÁR ................................................................................................................. 40 7.1 TAGSÁGI VISZONY........................................................................................................................................ 40 7.2 SZOLGÁLTATÁSOK ....................................................................................................................................... 41
8.
ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR .......................................................................................................... 46 8.1 A TAGSÁGI VISZONY FELTÉTELEI ................................................................................................................. 47
9.
ÖREGSÉGI NYUGDÍJ .............................................................................................................................. 48 KORHATÁR ........................................................................................................................................................ 48 9.1 ÖREGSÉGI NYUGDÍJ ÖSSZEGE ....................................................................................................................... 50 9.2 SZÜKSÉGES SZOLGÁLATI IDŐ ....................................................................................................................... 50 9.3 BALESETI HOZZÁTARTOZÓI NYUGELLÁTÁSOK ............................................................................................. 55
10. A BIZTOSÍTÁSI PIAC ALAKULÁSA .................................................................................................... 56 10.1 ÉLETBIZTOSÍTÁSI ÜZLETÁG ........................................................................................................................ 59 ÖSSZEGZÉS ....................................................................................................................................................... 62 IRODALOMJEGYZÉK..................................................................................................................................... 64
3
„Az öregedés fontos társadalmi állomása a nyugdíjkorhatár; az az életkor, amely jogosulttá tesz valakit arra, hogy a munkából visszavonuljon, és a továbbiakban élvezhesse korábbi munkájának gyümölcsét.”1
1
Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító Rt. mottója ( 2001) 4
Bevezetés Mindannyiunk élete különböző szakaszokra bontható fel és mindegyiknek más a jelentősége : csecsemőkor, gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor, öregkor. Ezek közül mindegyik egy-egy fejlődési szakaszt képvisel, testi-lelki átalakulást, tudjuk, ha az egyik véget ér, a következő vár ránk. Az öregkor azonban más: a születéskor elkezdődő fejlődési szakasz befejezése, egyfajta végállomás. Sokan fiatalon még nem is gondolnak arra, hogy ez az élethelyzet egyszer őket is utóléri majd, túl távolinak tartják, még távolinak tűnik a számukra. Többségünk azt gondolja, elég majd csak akkor felkészülni és gondolni a nyugdíjas évekre, amikor már a küszöbén állunk, addig nem szeretnénk vele foglalkozni. Ez a legtöbb esetben azért történik, mert többségünk azt hiszi, a nyugdíjas éveinkben már csak eltartanak minket, kevés pénzből „tengődünk”, nem vagyunk fontosak a társadalom számára. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a nyugdíjasok 40 éven át dolgoztak azért, hogy most élvezzék munkájuknak a gyümölcsét. De ha csak a nagyszüleinkre gondolunk, láthatjuk, hogy amiért egész életük során fáradtságos munkával megdolgoztak, annak csak a töredékét kapják vissza az államtól nyugdíjas korukban és korántsem arányos nyugdíjuk mértéke az aktív korú fizetésükkel. Felmerül a kérdés, hogy miért is van ez így: a jelenlegi nyugdíjrendszer felosztó-kirovó jelleggel működik, tehát a mai nyugdíjasokat az aktív dolgozók tartják el. Amit ma ők befizetnek, az másnap valaki más nyugdíját jelenti. Az állam viszont nem terhelheti egyre nagyobb
összegű
járulékfizetéssel
a
munkaadókat
és
munkavállalókat,
mert
az
elégedetlenséghez vezetne. A mostani nyugdíjasok viszont azért elégedetlenek, mert amiért több mint 40 éven keresztül dolgoztak, annak csak a töredékét kapják vissza. Ráadásul az egyre növekvő átlagos élettartammal Európában egyre nő a nyugdíjasok száma, főleg a nyugdíjkorhatárral várható élettartam növekedésével. Erre a problémára kezdtek felfigyelni 15-20 évvel ezelőtt Nyugat – Európában, s az Európai Unió tagországaként Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a problémára. Egyik oldalon tehát a csökkenő létszámú aktív népesség, aki nem hajlandó több járulékot fizetni, a másik oldalon viszont a nyugdíjasok, akik 40 évi munkájuk gyümölcsét szeretnék élvezni. Szakdolgozatomban erre a problémára szeretnék rávilágítani illetve a szakemberek által kidolgozott lehetséges megoldásokat felvázolni és kifejteni.
5
1. A nyugdíjrendszer, mint intézményrendszer 1.1 Az öregedés jelensége a társadalomban Napjainkban a fejlett országokban rohamosan nő az idősek száma és aránya. Ennek a magyarázata a növekvő várható átlagos élettartamban keresendő. Ám ugyanakkor az a tapasztalat, hogy a modern társadalmak képtelenek megtalálni e korosztályok helyét, funkcióját, így az idősek egyre inkább a társadalom peremére kerülnek. Az idősek problémáit nem lehet egysíkúan kezelni. A legfontosabb azonban az, hogy az idős generációk saját erejükből már nem tudnak helyzetükön változtatni, ezért meg kell előzni e problémák újratermelődését. A nyugdíjkorhatár országonként változó, általában különböző a két nem esetében, a nők korábban kapják meg a nyugdíj lehetőségét. Ez így volt az 1988-as évben is, amikor még a nők 55, a férfiak 60 éves kortól mehettek nyugdíjba. Jelenleg Magyarországon egyaránt 62 év a nyugdíjkorhatár mindkét nem esetében. A következő ábrák mutatják, hogy egyre kevesebb társadalombiztosítási bevételből kell ellátni egyre több inaktív lakost.
90-105
80-84
65-69
55-59
Ők már nem dolgoznak2
Ők még nem dolgoznak
2
45-49
35-39
25-29
15-19
'5-9
900000 800000 700000 600000 500000 400000 300000 200000 100000 0
Credit Suisse Life&Pensions Rt. (2003) 6
Kilátásaink a jövőre ( 2011)
80-84
90-105
80-84
90-105
65-69
55-59
45-49
35-39
25-29
15-19
'5-9
900000 800000 700000 600000 500000 400000 300000 200000 100000 0
Kilátásaink a jövőre ( 2026)
3
3
Kilátások a jövőre- Tanulmány ( Credit Suisse Life&Pensions Rt. 2003) 7
65-69
55-59
45-49
35-39
25-29
15-19
'5-9
900000 800000 700000 600000 500000 400000 300000 200000 100000 0
Az öregség is és a társadalom is változik, részben különböző és független, részben egymással összekapcsolódó folyamatokban. Ez a változás napjainkban felgyorsult és várhatóan még tovább gyorsul. A főbb változások a következők: 1.
A társadalom kénytelen szembenézni az öregséggel. Korábban az öregség elsősorban a család, a közösség vagy a vallási felekezet gondja volt. Ők látták el az idős embert, a társadalom egésze alig viselte ennek terheit. A városi lakosság számának gyarapodásával vált általános problémává az időskor anyagi feltételeinek biztosítása, amely az emberi életpálya egy kritikus pontjának tekinthető, ekkor kezdtek kialakulni a nyugdíjrendszerek és a biztosító intézetek, amelyek e feladat megoldására voltak hivatottak.
2.
Az öregség egyre többe kerül a társadalomnak. Az időskorú lakosság megfelelő egészségügyi és szociálpolitikai ellátása egyre nagyobb pénzösszeget emészt fel. A nyolcvanas években az Egyesült Államok egészségügyi kiadásainak közel 30 százaléka a hetven év feletti korcsoport ellátására fordítódott, holott ez a korosztály a lakosságnak mindössze néhány százalékát tette ki. Nagyon sokba kerül a szociálpolitikai ellátás, és sok pénzt visznek el a nyugdíjak és a járulékok. A társadalmi és pénzügyi átalakulások miatt a legtöbb országban a nyugdíj nem a munkaképes korban kifizetett részesedésből származik, hanem az aktuális nemzeti jövedelemből kell levonni. Különböző okok miatt csak kevés ország alkalmazza a várományfedezeti rendszerű nyugellátást, amikor a nyugdíjrészesedéseket úgy fektetik be, hogy azok meg is termeljék a később kifizetendő összegeket. E helyzetből feszültség és konfliktus származik, a társadalmi köztudat úgy érzi, hogy sokat költ az idősek nyugdíjára, míg az idősek joggal hivatkoznak arra, hogy ők a nyugdíjért megdolgoztak, ez az ő korábbi munkájuk nyomán természetszerűen jár nekik.
3.
Az öregség, mint gazdasági erő. Az időskorúak jelentős részének szegénysége, szociálpolitikai rászorultsága, költséges egészségi állapota ellenére az idős emberek nem elhanyagolható részének birtokában egyre nagyobb pénzügyi, gazdasági erőforrások vannak. Pénzmegtakarítások, ingatlanok, értékek halmozódnak fel az idős populációban, és ezek általában nem megfelelően kihasznált erőforrások, az idős emberek félnek ezekhez nyúlni, ezeket inkább biztosítéknak tartják. (az öregek túlzott
8
takarékoskodása, amit ők – éppen a takarékoskodás miatt – általában nem mernek felhasználni). 4.
Az öregek társadalmi elégedetlensége nő. Nőtt az idősek igényszintje önmagukkal és körülményeikkel szemben. Az idős ember is mindinkább individualizált, önmegvalósításra törekszik, ezért nem hajlandó elfogadni, hogy életszínvonala csökken vagy egészsége megromlik. A mai társadalomban mind problematikusabb egyáltalán az öregség elfogadása, az életkor előrehaladása tehát mindinkább az idősödés elleni küzdelemmel jár együtt. Az idős emberek gyakran lázadnak az olyan értékek és ideálok ellen, amelyek számukra már alig hozzáférhetők. Az idősek között, pl. mind több az elhalálozás, a válás vagy a szeparáció miatt magára maradt és társkereső ember. A társadalmi élet bizonyos vonatkozásaiban ezek az értékek, ideálok az idősek kirekesztésében játszanak közre. Különösen sújtja ez az értékdilemma az idős nőket, akik várható nagyobb élettartamuk és viszonylagosan jobb egészségi állapotuk miatt nagyobb számban maradnak egyedül. Ezáltal a nőknek nagyobb szükségük van vagyonra, mivel kevesebb lesz a nyugdíjuk, több a családi kötelezettségük, többet élnek egyedül, tovább élnek, többen esnek krónikus betegségek áldozatául.
5.
Fokozódó
eltávolodás
idősek
és
fiatalok
között.
Az
értékek,
normák,
cselekvésminták egész rendszere más a mai nemzedékekben. A mai öregek hosszú társadalmi kontinuitású értékrendeket őriznek, pl. a férfiak és nők társadalmi egyenlőtlenségét, a régi nemi erkölcsöt, a házasság szentségét, a kötelességtudatot és a tekintélyelvet stb. Mindez az egymást követő nemzedékekben kommunikációs zavarokat és konfliktusokat okoz. 6.
Növekvő társadalmi és politikai aktivizálódás az öregek körében. A nemzedékek közötti feszültségekre az idősek egyes csoportjai aktív módon reagálnak. Helyenként szélsőséges politikai frakciókat támogatnak, általában konzervatív pártok szerzik meg szavazataikat. Az idősek politikai aktivitása sokszor növeli a nemzedékek közötti ellentétet, élezi a feszültségeket, ugyanakkor aligha befolyásolható tendencia a mai társadalomban.
7.
Növekvő mobilitás, fogyasztás és rekreációs aktivitás az idősek körében. A korábbi korszakokhoz képest a viszonylag egészséges, mozgékony öregek többet utaznak, közlekednek, szórakoznak, többféle szolgáltatást vesznek igénybe, mint régen. Nő a fogyasztói aktivitás, ez különösen szabadidő-eltöltési eszközökre, gyógyászati szerekre, bizonyos tápanyagokra és szolgáltatásokra vonatkozik. A fokozódó 9
fogyasztás részben az említett, felhalmozódott erőforrások felhasználása révén valósul meg. 8.
Az öregek növekvő értéktermelése. A mai öregkorosztályban a produktivitás is számottevő és mindinkább nő. Egyre több az alkotóképes idős művész, tudós speciális szakember, sőt, a szakmunkás is. Társadalmilag igen jelentős értéket képvisel az egészséges és tevékeny öregek szabadidős aktivitása, hobbijaik és ház körüli munkájuk. Mindez távlatilag elősegíti az öregek integrációját.
9.
Erősödő küzdelem az öregség tünetei és szövődményei ellen. Ez a küzdelem már a fiatal felnőttkorban megkezdődik. A civilizált országokban mindjobban nő az öregedéssel szembeni tevőleges és megelőző ellenállás tudatossága.
10. Növekvő egzisztenciális tudatosság az öregkorban. Az öregkor nem csupán a képességek és lehetőségek elvesztésének vagy beszűkülésének természetes folyamata, amely feltartóztathatatlanul halad az elmúlás felé, hanem a pszichológiai fejlődés, növekedés újabb állomása. Ez az állomás értelemteljes betetőzése és összefoglalása az eddigi életfolyamatnak. Minden országban mások az alapvető történelmi-társadalmi háttérfolyamatok, amelyek az említett trendek adott állapotait és jelenlegi sebességét létrehozták. Döntő tényező mindenhol a gazdasági helyzet. A fejlődő országok egy részében még a jövő gondja az öregség, hiszen az átlagos életkor alacsonyabb. Számos ország van a világon, ahol a korábbi háborúk kegyetlenül megtizedelték a fiatal lakosságot és most kevés az öreg, az idősek gondját majd csak a következő nemzedékben tapasztalják meg. Máshol – többnyire a gazdag, civilizált országokban – nagyfokú az elöregedés, negatív a demográfiai mérleg, a szakembereket és politikusokat nyomasztja, hogy el tudja-e tartani a csökkenő produktív korú lakosság az egyre több öreget. Fejlett és gazdag országok, amelyek mentesültek a legutolsó és legpusztítóbb háborútól, vagy amelyek viszonylag kevés áldozattal jutottak túl rajta, és ahol volt szociálpolitikai hagyomány, az öregek ellátásának és segítésének figyelemre méltó és hatékony rendszereit dolgozták ki. Ismét más társadalmakban ijesztőek az ellentétek, jól ellátott és integrált idős rétegek lakóhelyeitől néhány utcányira „csöveznek” a beteg, leépült öregek. Már a 19. században megfogalmazódott a nyugdíj szükségessége, amikor az ipari társadalom munkaerőpiaca létrehozta az iparvárosokat, kétgenerációs, kisméretű családokat és szétverte a hagyományos paraszti-polgári nagycsaládot. Először csak állami alkalmazott dolgozók kis része részesült nyugdíjban, de a porosz-német állam felismerte a saját, kiöregedő 10
alkalmazottairól való gondoskodás fontosságát. Minthogy már egyéb célokra lekötött adóbevételeiből nem kívánt elvenni, a biztosítás alapelvének állami szintre emelésével igyekezett növelni a társadalom egy jelentős részének biztonságát. A hagyományos, biztosítási alapon felépülő nyugdíjrendszerben a szolidaritás mellett a saját öregkorról való gondoskodás erős önérdeke játszotta a főszerepet. Minden tagot kiemelkedően ösztönöztek arra, hogy a munkában eltöltött évek során rendszeresen fizesse vállalt hozzájárulását, sőt minél többet fizessen a közös alapba. A tagok járulékbefizetéseiből gyarapodó alapot befektették a tőkepiacon, hogy minél nagyobb hozamot érjenek el a tagság javára. Az új tagok növekvő száma és az alapot kezelő intézmény, a nyugdíjpénztár, legtöbbször eredményes befektetési politikája miatt nőtt a közös nyugdíjalap s ez elegendő volt a járadékok kifizetésére. Nem kellett hozzányúlni a befektetett tőkéhez, sőt az tovább növekedhet, miközben az új befizetések bőven fedezik a kifizetéseket. A II. világháború után a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben a befektetett vagyont államosították, s készpénzvagyon pedig az erőltetett iparosítás forrásává vált, a jövőbeni nyugdíjasokat nem hajtotta többé a majdani önmagunkról való gondoskodás érdeke. Az Európán kívüli, fejlett gazdaságokat leszámítva az érett ipari társadalmak és a volt kommunista országok mindegyikben fogy a népesség, ezen belül is különösen az aktív dolgozók száma csökken. Miközben a nyugdíjasok várható élettartama megnőtt, addig a nyugdíjkorhatár rendszerint változatlan maradt. Az induló nyugdíjak aránya a bérekhez képest tovább emelkedett, folyamatos értékállóságuk javult, így összességében a járadékok növekedtek. Ha ezek után a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer még nem omlott össze, az annak köszönhető, hogy a munkavállalók és a munkaadók által kötelezően fizetendő járulékok abszolút összege és a bérekhez viszonyított aránya is emelkedett. Így az állami nyugdíjrendszer folyamatos többlettámogatásra szorul, mégpedig a költségvetés általános adóbevételei terhére. A tőkealappal rendelkező, nyugdíjpénztárak a magángazdaság részei, amelyek üzleti, főleg biztosítási alapon működnek. Megjelenésük helyreállítja az öngondoskodás követelményét. Ez feltétlenül fontos és egyúttal megfelel a gazdasági felzárkózás, majd tartós növekedés igényeinek is. Az önként vállalt szolidaritás akkor erősödhet meg újra, ha a tőkefedezeti magán nyugdíjpénztárak létrehoznak egy közös alapot, ami kockázatközösséget létesít. A többpilléres nyugdíjrendszerre való átállás több problémára is megoldást talál: a munkavállalók megoszthatják kockázatukat, ez azt jelenti, hogy a magánszámlák kifizetése a tőkehozamoktól függ és a munkavállaló saját maga döntheti el, hogy üzleti biztosításaiban 11
(4.pillér
)
portfóliójában
mekkora
arányban
szerepeltet
kötvényhozamokat,
ingatlanhozamokat, részvényhozamokat, sőt nemzetközi befektetési kockázatok megosztására is lehetőséget ad. Így a nyugdíjcélú megtakarítások befektetése megnöveli az ország növekedési ütemét. A szakértők 100 $-ban határozzák meg azt a nyugdíjszintet, amely fölött érdemes fedezeti pillérek működtetésében gondolkodni. Mint tudjuk, a tőkefedezeti rendszerben pénzügyi eszközök, tehát részvények, kötvények szolgálnak a nyugdíj fedezetéül, a biztosító társaságok forgatják a befizetett tagdíjakat, megtakarításokat. A felosztó-kirovó rendszerben viszont az egyik ablakon befizetett pénz ( járulék) egy másikon azonnal távozik ( járadék) és a nyugdíj fedezetéül az állam szolgál, illetve ígérete arra, hogy a ma járulékfizetők között, amikor nyugdíjasok lesznek, akkor osztja majd szét közöttük a pénzt. Tehát a felosztó- kirovó rendszer egyik problémája, hogy csak aktuális befizetésekből képes kifizetésre esedékes járadékokat szétosztani, ez azt jelenti: ami pénz befolyik, az rögtön el is hagyja a kasszát. Ráadásul e befolyó és kifizetett összegek sem egyeznek meg mindig, s ez többletként vagy többnyire hiányként az államháztartás egyensúlyára van hatással. Ez a nyugdíjrendszer továbbá generációk közötti szolidaritást is jelent: az aktívak kifizetik az inaktívak nyugdíját abban a reményben hogy ha ők lesznek nyugdíjasok, a következő generáció ugyanígy tesz majd. Ezzel szemben a tőkefedezeti rendszerben az adott generáció saját befizetéseit és annak hozamait (reálhozamait) kapja vissza, így nem jelent gondot az egyre elöregedő társadalom, ugyanis minden aktív kereső még nyugdíjas évei előtt gondoskodhat nyugdíjáról. Nem az állam gondoskodik róluk, hanem mi saját magunkról. Ez a rendszer igazságosabb is mint az előző: akinek aktív kereső éveiben magas a fizetése, az nem számíthat arányosan magas nyugdíjra, ezért annak az illetőnek sokkal jobban fog majd fájni, hogy alacsony a nyugdíja a befizetett járulékokhoz képest. Viszont magas fizetésből élete során tud olyan megtakarításokat képezni, amellyel nyugdíjas éveiben olyan életszínvonalat tud fenntartani, amilyet elképzelt magának. Ezen felül az üzleti világ szereplői sokkal hatékonyabban működnek, mint az állam. Előbbiben nem, utóbbiban viszont tőke halmozódik, amely a gazdaság növekedéséhez elengedhetetlen és ahhoz hogy országunk az Európai Unió többi országához fel tudjon zárkózni. Ennek folyamán a felosztó-kirovó rendszer nem is ösztönzi az országok gazdasági utolérését. Szakértőknek viszont nem egységes a véleménye: van aki szerint a teljes privatizálás kívánatos, hiszen semmilyen előnyt nem jelent a felosztó-kirovó rendszer, mások viszont túl kockázatosnak tartanák a teljes privatizációt.
12
2. A nyugdíjrendszerek fő problémái, a megoldás lehetséges irányai Az államilag irányított öregségi nyugdíjazási rendszer gondolata a biztosítás pénzügyi intézményéből táplálkozik. Ebben a hagyományos nyugdíjrendszerben minden tagot arra ösztönöztek, hogy szolgálati ideje alatt rendszeresen, és lehetőségeihez mérten minél többet fizessen vállalt hozzájárulásaként a közös alapba. Az ebből való részesedés később a hozzájárulás arányában oszlott meg. A járulékfizetés alapján létrejövő és gyarapodó alap a tőkepiacon került befektetésre, nagyobb hozam elérése céljából. Így az sem okozott különösebb problémát, amikor a járadékra egyre több tag lett jogosult. Hogy a közös nyugdíjalap mégis folyamatosan tovább gyarapodott, az egyrészt az új tagok növekvő számának, másrészt az alapot kezelő intézmény legtöbbször eredményes befektetési politikájának volt köszönhető. Egy növekvő tagsággal rendelkező nyugdíjpénztár esetében az adott időszakban teljesített járulékbefizetések rendszerint elegendőek az éppen esedékes járadékok kifizetésére, gyakran meg is haladják azokat. Nem kell hozzányúlni a befektetett tőkéhez, sőt az tovább növekedhet, miközben az új befizetések bőven fedezik a kifizetéseket. A fiatalabb korosztályok által az adott időszakban befizetett járulékai fedezik a nyugdíjas tag járadékát. A huszadik században azonban három alapvető hiba körvonalazódott ki.: •
Az első és legnagyobb ezek közül, hogy elvonásra, felélésre és megsemmisítésre került az uralkodó össznépi nyugdíjrendszer tőkefedezete. Ez kommunista találmány volt, és csak azokban az országokban történt meg igazán következetesen, ahol a piacgazdaságot történelmileg hosszú időre sikerült felszámolni. A régi, kapitalista rendszertől örökölt elkülönült nyugdíjalapok először összeolvadtak, majd elolvadtak: a befektetett vagyont államosították, a készpénzvagyon pedig az erőltetett iparosítás forrásává vált. Ez nemcsak a múltban felhalmozott vagyont, hanem a jövőben létrehozandót is érintette. Az új nyugdíjrendszer jövőbeni kedvezményezettjeit nem hajtotta többé a majdani önmagukról való gondoskodás érdeke. A ma dolgozók járulékai a mai nyugdíjasok járadékát voltak hivatva fedezni. A rendszer minden évben járulékteherként kirótta a dolgozók összességére azt az összeget, amit aztán járadékként felosztott a nyugdíjasok között.
13
•
A tőkefedezet megsemmisítésének egyenes következménye a biztosítási elv csaknem teljes háttérbe szorulása volt. A rendszer össztársadalmi méretűségéből adódóan már nem érvényesül az a követelmény, hogy a rendszer hasznát kizárólag azok élvezik, akik terheit vállalják. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben elvileg kötelező járulékfizetés alóli kibújás szinte mindenütt nemzeti sport, holott a csalók később rendszerint kapnak nyugdíjat, sőt azt természetesen el is várják.
•
A pénzügyi egyensúly követelménye is csak kivételképpen érvényesül. A legtöbb országban a költségvetés adóbevételeiből is rendszeres és mértékében kiszámíthatatlan támogatást kap a formálisan biztosítónak nevezett nyugdíjintézet. Az állam minél inkább törekszik a pénzügyi egyensúlyra, annál gyorsabban elszakad az egyéni befizetések és az azok alapján a jövőben megszerezető váromány közötti vékony fonál. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer tehát már nem társadalombiztosítás. A biztosítási elv csaknem teljes háttérbe szorítása megszüntette az öngondoskodás hatóerejét. A kommunizmust sikeresen elkerülő nyugat-európai országokban a tőkealap nélküli állami
nyugdíjrendszerek alacsony hatékonysága csaknem a huszadik század végéig rejtve maradt. Egyrészt, mert az említett nyugdíjrendszer legtöbb helyen szerencsére nem vált kizárólagossá, egyeduralkodóvá, hanem a komoly tőkealappal működő, hagyományos vállalati-szakmai pénztárak mellett, azok kiegészítéseképpen jött létre. Másrészt a száz évvel ezelőtti, gyorsan fejlődő, nagy szervezetek uralta ipari társadalmakban nem volt lehetséges az adó- és járulékfizetés elkerülése. Harmadrészt ezek a járulékok ténylegesen alacsonyak is maradtak mindaddig, amíg a dolgozó népesség folyamatosan nőtt, a nyugdíjasok várható élettartama nem volt túl magas, a nyugdíjként élvezhető járadékkal szembeni elvárások pedig alig haladták meg a tisztes létminimum szintjét. A helyzet a huszadik század végére gyökeresen és végérvényesen megváltozott. A tömeges bevándorlásra alapozott, Európán kívüli, fejlett gazdaságokat leszámítva az érett ipari társadalmak és a volt kommunista országok mindegyikében fogy a népesség, csökken az aktív dolgozók száma, tartósan magas munkanélküliség mellett. A nyugdíjasok várható élettartama megnövekedett, de a nyugdíjkorhatár változatlan maradt. Az induló nyugdíjak aránya a bérekhez képest tovább emelkedett, folyamatos értékállóságuk javult, így a járadékok robbanásszerűen növekedtek. Sajnos az, hogy a rendszer életben van még, egyetlen okra vezethető vissza: a munkaadók és a munkavállalók által kötelezően fizetendő járulékok ugrásszerűen megemelkedtek. Ennek a problémának bármilyen rendszeren belüli 14
megoldása bizonyos érdekeket mindig sért, megosztja a társadalmat. A nyugdíjkorhatár emelése az aktív dolgozókat sújtja, az évenkénti nyugdíjemelés mértékének mérséklése viszont a régi kisnyugdíjasokat. A nyugdíjjárulék további emelése már megbéníthatja a gazdaságot, tőkemenekítésre sarkall, vagy éppen a csalást, az árnyékgazdaságot ösztönzi. Közép- és Kelet-Európa egykori kommunista országaiban a második világháború után egyeduralkodóvá vált felosztó-kirovó nyugdíjrendszer sokkal alacsonyabb szintű ellátás és így kevesebb társadalmi biztonság letéteményese, mint bármelyik nyugati társa. Már csak néhány értelmiségi csoport támogatja a rendszer kizárólagosságának megőrzését. Itt is egyre többen igyekeznek kibújni a járulékok alól. Nyugat-Európában reformokon keresztül kínálták fel az embereknek nem a felosztó-kirovó rendszer teljes elhagyásának, de legalább az újrainduló tőkefedezetű nyugdíjbiztosítási rendszerbe való párhuzamos belépés lehetőségét. A második pillérhez való csatlakozás egyre szélesebb körben terjedt el. Az önkéntes kiegészítő élet- és nyugdíjbiztosítások pedig még sokkal hamarabb és szinte az összes volt kommunista országban elterjedtek, így ma már milliók állnak legalább két, de akár három lábon is a saját öregkorukról való gondoskodást illetően.
15
3 . A nyugdíjrendszer történeti fejlődésének főbb jellemzői Az időskorúak anyagi és szociális biztonságának megteremtésében kiemelkedő szerepe van a nyugdíjrendszernek. Mai nyugdíjrendszerünk hosszú történelmi fejlődés során, több évtizedes, fokozatos fejlesztés eredményeként alakult ki. Társadalmi szinten az 1800-as évektől számít központi problémának az időskori megélhetés. Az egyén, termelékenységének növelésével egyre többet sikerült megtakarítania az időskori megélhetés biztosítására vagy azért, hogy megossza azt a környezetében élő idősekkel. Kialakultak a felhalmozás intézményei, a tőkepiacok és a bankok. A XIX. század végére a legfontosabb szereplő az állam lett. Bismarck vezette be 1870-ben az első állami társadalombiztosítási rendszert, a ma is élő felosztó-kirovó rendszert. A folyamat alapján ez inkább kirovó-felosztó rendszer, mert a társadalom aktív dolgozóira egy meghatározott járulékot vetettek ki, azaz „kiróttak”, és ezen összeget osztották fel az inaktív nyugdíjasok között. Az évek során azonban az aktív korúak és az inaktív nyugdíjasok aránya kiegyensúlyozatlanná vált, az aktívak száma csökkent, – a születésszám csökkenése miatt – az inaktív nyugdíjasoké nőtt. Az utóbbi azért fordulhatott elő, mert az orvostudomány jelentős mértékű fejlődést mutatott, s ennek következtében sok betegség gyógyíthatóvá vált. A következő táblázat arányaiban szemlélteti a felosztó-kirovó rendszer egyensúlyának felbomlását: A felosztó-kirovó rendszer arányainak változásai
ÉVEK 18701970/1980
IDŐSZAKOK
AKTÍV DOLGOZÓK*JÁRULÉK = INAKTÍV DOLGOZÓK*NYUGDÍJ
BISMARCKI RENDSZER EGYENSÚLY IDŐSZAKA
1989/1990
RENDSZERVÁLTÁS ÉVE
2010/2015
RATKÓ-KORSZAK
EGYSÉG 20
2
2
20
10
10
10
10
8
6
12
4
6
5
15
2
4
4
Forrás: MÉBIT Rt. Ariadné alapfonala, 2001. 16
1870-ben a várható élettartam 47 év volt, a korlátozott nyugdíj 65 éves kortól volt engedélyezett. A várható élettartam alapján látszik, hogy a nyugdíjas kort elég kevesen érték meg, így a sok aktív dolgozótól beszedett járulékot (példánk esetében: 20), csak nagyon kevés nyugdíjas között kellett felosztani, így ekkor egy nyugdíjas magas nyugdíjhoz juthatott (20). Tehát: 20 x 2 = 2 x 20. Magyarországon az 1970/80-as években az előző rendszer egyensúlyba került. Tehát a 10 aktív dolgozó által befizetett 10 egységnyi járulékot 10 nyugdíjas között osztották fel, akik így 10 egységnyi járadékot kaptak: 10 x 10 = 10 x 10. A rendszerváltozásnak azonban nagy szerepe volt az egyensúly felbomlásában. Azok a munkáltatók, akiktől a legnagyobb befizetés származott, így a nagy állami vállalatok csődbe mentek vagy privatizálták őket, emiatt kevesebb lett a tőlük befolyt járulék. A másik következmény, hogy rengeteg lett a munkanélküli is, így korai nyugdíjazott, illetve rokkant nyugdíjas. A sok minimálbéres dolgozó (privatizált cégek, új vállalkozók) után kevés járulék folyt be a társadalombiztosításhoz. Tehát az egyensúly felbomlása egyrészt a kevés aktívtól beérkező alacsony mennyiségű járulékra, illetve a nyugdíjasok megemelkedett számára vezethető vissza. Arányaiban ez így mutatható ki: 8 x 6 = 12 x 4. Így a nyugdíjak értéke drasztikusan leesett. A rendszer arányainak eltolódása még nem fejeződött be. 2010-2015-ben vonulnak nyugdíjba azok a nagy létszámú korosztályok, amelyek az 1950-es évek elején születtek (Ratkó-korszak gyermekei), de várhatóan az aktív korosztály létszáma ez időtájt lesz a legkevesebb. Tehát még több nyugdíjast kell ellátnia még kevesebb aktív dolgozónak: 6 x 5 = 15 x 2. Nem mellékes, hogy a tb-típusú közterhek gazdasági okok miatt tovább csökkennek, így a munkáltató által fizethető nyugdíjjárulék mértéke is. „Thomas Malthus 1798-ban publikálta a populációról szóló esszéjét. Az emberiség létszáma ekkor egymilliárd körül volt. A Föld népessége az ezt követő száz évben több mint 50 százalékkal nőtt. Majd a következő száz évben megnégyszereződött, és ma több mint hatmilliárd. Malthust aggasztotta a túlnépesedés veszélye. Úgy látta, hogy míg a népesség mértani haladvány szerint, addig a megélhetéshez szükséges források csak számtani haladvány szerint növekednek. A népesség feleslegét, amit az ember lustasága és szexuális ösztönei teremtenek, Isten járványokkal és háborúkkal pusztítja el.” 5
5
Gere Ádám, Hayek Társaság elnöke: 2002.március 20-i beszéde 17
4 . Az Európai Unió nyugdíjrendszerének jelenlegi kihívásai
A társadalombiztosítás célja, hogy az egyéneknek és családoknak biztonságérzetet adjon a tekintetben, hogy életszínvonaluk és életminőségük a lehető legnagyobb mértékben védelmet kapjon tetszőleges társadalmi vagy gazdasági események káros hatásával szemben. A társadalmi biztonsági rendszerek európai fajtái az úgynevezett angolszász vagy skandináv modell, amely egységes, alacsony de állampolgári jogosultságú ellátásokat ad járulékfizetés nélkül, melyek kiegészülnek keresetarányos, járulékfizetéshez kötött ellátásokkal. A német modell „ vásárolt joggal” , a járulékfizetés ellenében adott , azzal egyenértékű ellátásokkal kezd, s ezt egészítik ki szolidáris elemekkel ( magasabb minimumok, szélesebb rétegek bevonása a rendszerbe) . Titmuss nevéhez fűződik s legnagyobb hatású tipizálás, három modellje a következő: ¾ A reziduális jóléti modell Æ társadalmilag adott, két csatornán keresztül elégítődik ki az egyén szükséglete, a piacon és a családban ¾ Az ipariteljesítmény-modell Æ tradicionális társadalombiztosítás, tehát az ellátások a munkavégzéshez és a járulékbefizetéshez kapcsolódnak ¾ Az intézményes redisztributív modell Æ az univerzális rendszerek és az állampolgári jogok dominálnak ( szükségletekre alapozott univerzális szolgáltatásokat nyújt a piacon) Az Európai Unió alapító országaiban ( Németország, Franciaország, Olaszország és a Benelux-államok) konzervatív hagyományokra épült a jóléti állam domináns szerepét, például a társadalombiztosításban is. Erőteljesen érvényesült a szubszidiaritás elve, vagyis hogy az állam csak akkor lépett porondra, ha a családtagok vagy a kisebb természetes közösségek segítő kapacitása kimerült. Az EU skandináv országaiban a működés elve az volt, hogyha minél előbb többen dolgoznak és a lehető legkevesebben élnek szociális segélyből, akkor lehet a legjobban fenntartani a jóléti államot.6
6
Molnár Margit: Az Európai Közösség szociális jogalkotása ( Janus Pannonius Tudományegyetem, 1996) 18
Az Európai Unióban az átlag adófizető majdnem öt hónapot dolgozik évente az államnak és a társadalombiztosítónak, s csak ezután a maga konyhájára. Az emberek állammal és a társadalombiztosítással
szemben
tanúsított
elégedetlensége
és
védekezése
egyre
nyilvánvalóbb és az árnyékgazdaság növekedéséhez vezet. Nem elég az egyszeri javítgatás, alapvető változásokra van szükség hosszútávon, hogy a szociális piacgazdaság jellemzői érvényesülni tudjanak. Ehhez első lépésként tehermentesíteni kell a társadalombiztosítót azoktól a feladatoktól, amelyek a biztosítótársaságok feladatai lennének. Jól látható, hogy a nyugdíjreformmal kapcsolatban rövid időn belül demográfiai változásokat figyelembe kell venni és itt az öngondoskodási folyamatnak lesz kiemelkedő szerepe. Az elkövetkezendő egészségügyi reformnak az egyéni felelősségvállalásról is a választási szabadságról kell majd szólnia. Ehhez az szükséges, hogy a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit újra megfogalmazzuk: fontos lesz az egyéni szabadság a szociális létben és az önmagunkról való gondoskodás. 7
Az Európai Monetáris Unió bevezetése óta az életbiztosítók helyzete nehezebbé vált, ennek legfőbb oka: az Unión belüli infláció az életbiztosítók népszerűségének csökkenéséhez vezethet. A biztosítási piac is kibővült, az egységes pénznemből a nagy biztosítók húznak hasznot, nagyobb lett a piac. A megtakarítási, azaz vegyes biztosítási kötvények azonban az öregségi ellátás harmadik legfontosabb oszlopa lett. A társadalombiztosítás és a vállalati nyugdíjbiztosítás mellett a megtakarítási életbiztosítás az öngondoskodási folyamat harmadik oszlopa. Ez utóbbi képes betömni a kötelező nyugdíjbiztosítás ellátási hézagait. A hozamnövekedés árfolyamveszteséghez vezet, az életbiztosítók tőkéjük 80%-át kötvényekbe, 10%-át részvényekbe és 5%-át ingatlanokba fektetik. A portfóliójukban szereplő kötvények átlagos futamideje 5 év. A biztosítók nem adják el a kötvényeiket a lejárat előtt, megtartják futamidejük lejáratáig így megmarad az addig összegyűlt hozam. A magánnyugdíj biztosítás az állami biztosítás részeként szintén előnyöket garantál a biztosított számára, különösen azoknak a negyvenes éveikben járóknak, akiknek már van életbiztosításuk, s a legtöbb uniós polgárnak van. Minél idősebb a biztosított, annál nagyobb a hozamelőnye, tehát annál nagyobb lesz a nyugdíja havonta fizető életjáradék formában, amíg 7
Otto Schlecht: A piacgazdaság előretörése – a szociális rendszer átalakítása (Bouvier Verlag, Bonn, 1995) 19
meg nem hal. Mivel a várható élettartam növekszik, aki 100 évig él, annak kiváló hozamokat ígér, s ez a biztosítás lényege. Ezek a lehetőséggel élve lehet építeni, de annak is megfelel, aki már tekintélyes vagyonra tett szert.8
Az Európai Unió több kutatóintézete is úgynevezett „ társadalombiztosítási számlák” bevezetését javasolja, ezzel a segélyekből és támogatásokból élés veszítene vonzerejéből és növekedne a munkavállalási kedv. A másik vizsgált kérdés, hogy hogyan valósítható meg a felosztó-kirovó rendszer átmenete a piac alapú társadalombiztosítási rendszerek irányába (amely a létfenntartás célja helyett a jólétről való gondoskodást alapozná meg). Az átszervezésnek gyakorlati nehézségei vannak, és az európai szociális védelmi rendszer legfontosabb vívmányait meg kell őrizni. Kihívások: az 1960- 1990–ig tartó gazdasági növekedés során vezették be az európai szociálpolitika pilléreinek többségét, például a nyugdíjat, ám a növekedés lassulása következtében felmerülő legnagyobb probléma a lakosság elöregedése, s ez erősíti a nyomást az európai szociálpolitikára. A születéskor várható élettartam ezen időszakban férfiaknál 69,1 évről 73,3-re nőtt, nőknél 75,3-ről 79,8-ra, a 65 éves korban várható élettartam férfiaknál 14,6 év, nőknél 18, 4 év. Emellett költségvetési problémák is megjelentek: 1970-1994 közötti időszakban az Európai Unió a GDP 19%.ról 28,5%-ra emelte a társadalombiztosítási kiadások arányát. Ez a trend nem folytatódhat, hiszen ez az adó és a járulékok emelkedését is maga után vonná. Emiatt egyre sürgetőbb a kiadások csökkentése és az ehhez szükséges reformok, A nyugdíjrendszerek fogják ennek terhét viselni, előrejelzések szerint 1995 és 2030 között a nyugdíjbiztosításra kiadott kormányzati kiadások a GDP-hez viszonyítva 3-4%-kal nő az Európai Unióban. Ez feszültségforrás lesz, amely a költségvetési hiányt fogja növelni, Többet kell a társadalombiztosításra fordítani hogy a juttatásokat szinten tudják tartani.
Ma az egész világ számára kihívást jelent a lakosság elöregedése, azonban kevés olyan kormány akad, amely racionálisan vizsgálná ennek következményeit. Legtöbbször csak ad hoc jellegű, gazdasági megfontolás nélküli intézkedéseket visznek véghez, s ezzel instabillá válik országuk kormánya: be nem tartott nyugdíjreform-ígéretek, forrásteremtés nehézségei, alacsony magán megtakarítások. A The Economist című lap véleménye szerint egy országnak
8
Jürgen Gaulke: Életbiztosítás- eljött Maastricht napja? ( Neumann&Göbel Kiadó Köln, 1998) 20
kötelező, meghatározott hozzájáruláshoz kötött, tőkefedezettel rendelkező nyugdíjrendszer és kevesebb előre meghatározott nagyságú, felosztó-kirovó vagy tőkefedezet nélküli ellátás kell. De mivel minél több lesz a nyugdíjas, a javak annál nagyobb tömegére lesz szükség. Ez csak akkor teljesíthető, ha a ma dolgozókat meggyőzzük arról, adják fel igényüket ugyanezekre a javakra. Ráadásul a korai megtakarítás elkezdése sem biztos hogy megoldja ezt a problémát, hiszen az emberek többsége csak akkor kezd el megtakarítani, ha növekedés van. Lényeges lesz eldönteni az ellátás sajátosságait, ugyanis ha egy országnak terhet jelent a népesség elöregedése, akkor a gazdaságra nehezedő terhet nem csökkenthetjük anélkül, hogy csökkentenénk a nyugdíjakat. A nyugdíj összetevői: 1. olyan jóléti ellátás, amelyet az állam biztosít és megalapoz minden magándöntést, 2. foglalkoztatáson alapuló ellátás ( állami vagy magán) 3. magán és nem kötelező ( például önkéntes pénztárak)9 Az első számú szintnek a felosztó-kirovó rendszerben kell működnie, nem kell hogy bármilyen előfinanszírozáshoz, tőkefedezethez kötődjön, ehelyett az adóbevételekből kell finanszírozni. Itt meg kell említeni, hogy szükséges lenne felhagyni a torzító és egyenlőtlen adókedvezményekkel Æ a tőlük való megszabadulás egy ország fiskális problémáinak megoldását.
Az Európai Unióban az EGK rendelet 4.cikk (2) bekezdése szerint a szociális biztonsági rendszer a betegségi és anyasági ellátás, rokkantsági járadékra és nyugdíjra, öregségi juttatásokra, özvegyi és árvaellátásokra, halálozási segélyre, üzemi balestre és munkanélküli ellátásokra korlátozódik. Ez a rendszer a biztosítás elvén nyugszik. Az adott személy szociális biztonsági hozzájárulást fizet , és ennek ellenében jogot nyer bizonyos juttatásokra, amelyeket az illető személy és a rendszerek eltérő hagyományoknak és jogi környezetnek megfelelően működnek.10 Ezt az EK tiszteletben tartotta és nem harmonizálta a rendszereket, csak a szabd mozgás elvét biztosította. Az Egységes Piac ( 1992) bevezetésével azonban a különbségekből fakadóan akadályok léphetnek fel. Ennek nyomán a Tanács ajánlást fogalmazott meg többek között a korábban elért életszínvonal biztosítását azoknak, akik az aktív munkaerőpiacról nyugdíjazás miatt kikerültek.
9
Michael Littlewood: A nyugdíjpolitika megjavításáról- Esély című folyóirat (2003/I.szám) Gyulavári Tamás – Könczei György: Az Európai Unió szociális dimenziója- a szociális rendszerek koordinációja ( Európai Szociális Jog, 2000)
10
21
Az Európai Unióban egészen az 1980-as évekig nem történt intézkedés az idősek problémáira vonatkozóan, viszont az 1980-as évek végére a Közösség lakosságának 20%-a volt 60 év fölött, 1990-es években ez még tovább nőtt. Az ENSZ az idősek évének nyilvánította 1999-et. Az EU-ban figyelemre méltó változásokra kehet számítani mindenekelőtt az idősügyi területen a társadalombiztosítás szintjének, a rendszer finanszírozhatatlanságából adódó, kényszerűségből várható módosításai terén. Az
Európai Unióban megfigyelhető a népesség
elöregedése , a korfa egyre csak
kiterebélyesedik, a ezáltal lassanként, de lehetetlenné válnak a szociális védelmi rendszerek finanszírozása. A szűkülő aktív népesség egyre nagyobb nehézsége árán tudja ezt a helyzetet finanszírozni. Hosszú évek óta beszélhetünk a jóléti állam válságáról. A lakosság változása 1995 és 2015 között a következően alakul: a fiatal ( 0-19) éves korcsoport csökken, a középkorú ( 20-59 ) éves stagnál, míg az időseké ( 60 évesek és idősebb) a harmadával nő. A Közösségi Charta-ban megfogalmazott elvek egyértelművé tették, hogy az EU elszánt a hosszú távú megoldások megkeresésében és igazolja, hogy az EU minden munkavállalójának joga van arra, hogy tisztességes életszínvonalat biztosítsanak számára a nyugdíjba vonulását követően. De fő célként inkább a közvélemény alakítását, az intézmények tapasztalatcseréjét fogalmazták meg, mintsem jogalkotási programot. Ma már nem úgy vélik, hogy az idősek problémája automatizmusként megoldódik gazdaságpolitikai intézkedésekkel. AZ is világos, hogy ezek a problémák nem az elsődleges joggal oldhatóak meg. A Bizottság 91/544/EGK határozata az Idősügyi Kapcsolattartó Csoport felállításáról szól, amely konzultációs joggal bír. A Tanács még 1979-ben határozatban fogadta el a rugalmas nyugdíjazás rendszerét, melynek főbb elvei: önkéntesség elve, munkaidő védelmének elve, ideiglenes gazdasági kezdeményezés kizárásának elve, a korlátozás nélküli jövedelemszerzés elve és a nyugdíjelőkészítő program.
22
A lakosság számának becsült változása az Európai Unióban 1995-2015 között 30,00% 25,00%
27,60%
20,00% 15,00% 10,00% 5,00% 0,00% -5,00%
-7,50%
0,60%
-10,00% 0-19 20-59 60+ 11
Az alaphelyzet egész Európában azonos: egyre kevesebb gyermek születik, a születéskor várható élettartam pedig kitolódik. Ennek következtében mind kevesebb aktív korú egyre több nyugdíjast tart el. Az előrejelzések szerint Nyugat-Európában, illetve az Európai Unió országaiban húsz éven belül megháromszorozódik a 85 éven felüli emberek száma; ők az Unió 22 tagállamában 2030 körül mintegy 25 millióan lesznek. Tíz-tizenöt éven belül a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hazánkban is válságba kerülhet. Ezért lenne fontos a magán nyugdíjpénztárak nagyobb szerepvállalása, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárak népszerűsítése továbbá a foglalkoztatáspolitika átszervezése: célszerű lenne lehetőséget biztosítani a nyugdíjasoknak, hogy részmunkaidőben vagy otthoni munkát vállalva továbbra is aktívak maradjanak. Hazánkban 10 évvel ezelőtt a GDP 10,5 százalékát fordították nyugdíjra, jelenleg 7,4 százalékát.
11
Az Európai Unió szociális dimenziója ( Szociális –és Családügyi Minisztérium, 2000) 23
5 . Nyugdíjalapok működése az Európai Unióban A nyugdíjalapokat két csoportba oszthatjuk fel: nyílt vagy zárt alapok, illetve kötelezővagy önkéntes alapok. A jelenlegi szabályozás nem egységes, a tagállamok nagy része mennyiségi korlátozásokat alkalmaz a nyugdíjalapok befektetéseire vonatkozóan, ezek azonban államonként különbözőek. A szabályozás célja a tagok érdekeinek a védelme. A mennyiségi korlátozások fajtái a következők: államkötvényekbe fektetett eszközök arányának meghatározása (például Franciaországban 50%), viszonylag kockázatosabb befektetések maximális arányának meghatározása. Ezek közé tartoznak a részvények, ingatlanok, vállalati kötvények, külföldi befektetések, valamint a készpénz (például Németországban 30%). Az önbefektetéseket is korlátozzák, tehát az alap nem fektethet be saját papírjaiba, illetve az alap vezetőinek és tagjainak érdekeltségi köréhez tartozó cégek papírjaiba. Ezek a korlátozások nem mindig hasznosak, mert nem csökkentik számottevően a kockázatokat, nem segítik elő a tőkepiacok fejlődését, nem teszik hatékonyabbá a működést és magasabb költségeket okoznak, illetve rugalmatlanná teszik az alapokat a gazdasági környezet változásaival szemben. Az Európai Unió ezért új direktívát szándékozik kiadni, melynek céljai: a tagok és haszonélvezők védelme, a szükségtelen korlátozások megszüntetése és a „prudent-person” elv alkalmazása a nyugdíjalapok befektetéseire. A „ prudent-preson” elv alapján a nyugdíjalap Igazgató Tanácsa köteles olyan körültekintően eljárni, ahogy az egy a saját pénzügyeit intéző személytől elvárható. Az EU új direktívája szerint a működés során a legfontosabb szempont, a megfelelő nyugdíjak biztosítása a tagok számára, a befektetéseknek összhangban kell lennie a velük szemben álló kötelezettségek természetével és lejáratával, valamint hatékony adminisztrációra van szükség, hogy az alap jövedelmező legyen. 12
12
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete: Az EU-csatlakozás hatása a pénzügyi szektorra (2003)
24
25
13
Nyugdíjrendszerek és reformok az EU-ban
2002-ben a lisszaboni tanácsülés feladatként határozta meg a társadalombiztosítások jövőbeni alakulásának hosszú távú áttekintését különös tekintettel a nyugdíjrendszerek 2020-ig vagy még tovább tartó fenntartható működésére. 2001-ben a göteborgi tanácsülés ezek alapján fogadta el a nyugdíjrendszerek modernizálását szolgáló három iránylevet, azaz: „a nyugdíjrendszer képességének megőrzése, hogy megfelelően ellássa a társadalmi célokat, pénzügyileg fenntartható maradjon és továbbra is megfeleljen a változó társadalmi kihívásoknak. A laekeni tanácsülés 2001 decemberében e három irányelv szellemében 11 közös célkitűzést fogalmazott meg. Végül 2002-ben a barcelonai tanácsülés szólította fel a tagországokat, hogy úgynevezett Nemzeti Stratégiai Jelentésben 2002 szeptemberére részletesen mutassák be, hogy a 11 célnak miképpen kívánnak eleget tenni. Az év végén kiadott hivatalos kommunikáció ezen 11 célkitűzést fogalmazza meg és a nemzeti stratégiai jelentések alapján elemzi, hogy a tagországok e kritériumoknak milyen mértékben felelnek meg.
13
PSZÁF: OECD- Tanulmány (2003) 26
Külön kiemelendő, hogy a 11 cél között található olyan is, amely nem kizárólag a nyugdíjrendszerre
fogalmaz
meg
követelményeket,
hanem
tágabb
értelemben
a
foglalkoztatottság emelését, a munkában töltött évek számának növelését, illetve a nők foglalkoztatási szintjének emelését is célként tűzte ki. Habár e célok teljesítése kétségtelenül elősegíti a nyugdíjrendszerek egyensúlyának fenntartását, ezek önmagukban s finanszírozási problémákat nem oldják meg. Ilyen jellegű előkészítő megbeszélésre Magyarország esetében 2003 nyarán kerültek megrendezésre. Magyarország 2004. május 1-i csatlakozása nagy lépés volt történelmünk számára és jelentős változásokat fog hozni az ország életében. Ezek a változások természetesen a nyugdíjak területén is meg fognak mutatkozni. Azonban az EU tagországainak szociális biztonsági rendszerének megszervezése az egyes országok feladata, ez azt jelenti, hogy Magyarországnak sem kell nyugdíjrendszerét megváltoztatni, illetve derogációt kell kérni. ( Az Európai Unióban más és más feltételekhez kötik az öregségi nyugdíjra való jogosultságot Æ eltérő a nyugdíjkorhatár férfiak és nők esetében egyaránt, illetve a minimum biztosítási idő, a szolgálati idő: Portugáliában 15 év, Németországban 60 hónap, Svédországban 3 év garantált helyben lakás a feltétel.) A nyugdíjrendszerek kidolgozása továbbra is minden tagország autonóm hatásköre alá tartozik. Ezen a téren továbbra is a magyar Parlament fog döntéseket hozni. A közösségi jogok csak azokra az országokra vonatkoznak, akik a tagországok között mozogni fognak és életük során több országban is fizetnek majd járulékot. Megállapíthatjuk, hogy a csatlakozás tehát közvetlen módon nincs hatással a magyar nyugdíjrendszerre, közvetett módon viszont annál inkább: kedvező feltételek lesznek adottak a gazdasági fejlődéshez és a nyugdíjra fordítható összegek is nőnek. Ha egy magyar állampolgár több uniós országban is munkát vállal majd, akkor nyugdíja az úgynevezett „pro rata” számítással kerül majd megállapításra. Eszerint összeadódik a járulékfizetési
és
munkavállalóként
szolgálati eltöltött
idő, évekkel.
majd
arányosan
Így
az
egyes
elosztják
az
országok
adott által
országban
megállapított
nyugdíjrendszerek adják a jogosult teljes nyugdíját. Kötelező nyugdíjrendszer nem létezik, így a csatlakozás ténye a magyar rendszert nem módosítja. A nyugdíjak mértékéről, folyósításának feltételeiről nincs uniós jogszabály. A koordinációs közösségi rendeletek (EU tagországokban, Izlandon, Norvégiában és Liechtensteinben)
lehetővé
teszik
az
átjárhatóságot
a
különböző
országok
társadalombiztosítási rendszerei között. Már eddig is szociálpolitikai egyezmények- a volt szocialista biztonsági egyezmények – több uniós tagállammal szabályozták a nyugdíj 27
beszámítását. Az egyénre kedvezőbb szabály a mérvadó.
A munkaadókat sem érinti a
változás, a külföldi munkavállalókra ugyanazokat az előírásokat kell alkalmazni, mint a hazaiakra.14
5.1 Előnyök illetve kisebb módosítások Uniós tagként be kell számítani az eddig el nem ismert szolgálati időket is. A nyugdíjminimum magasabb lesz azoknak, akik több országból kapnak nyugdíjat. A nyugdíj bárhová utalható a folyósító ország hivatalos valutájában. Az öregségi nyugdíj iránti igényét bárki bármely tagállamban benyújthatja, függetlenül attól, hogy élete során hány tagállamban dolgozott. A nyugdíjjogosultságot és a nyugdíj összegét az egyes tagállamokban eltöltött biztosítási és tartózkodási időszakok alapján számolják ki. ( Ha húsz évet Magyarországon, 15 évet pedig Olaszországban dolgozik az állampolgár, akkor kiszámolják, hogy az adott besorolása alapján mennyi lenne 35 évre az egyik és a másik országban a nyugdíja, a magyar hatóságoktól megkapja a húsz év után, az olaszoktól pedig a 15 év után járót. Az így kapott teljes összeget a kérelmezés szerinti intézmény folyósítja majd.
5.2 Nehézségek Az EU tagállamaiban rendkívül eltérőek a járulékfizetési szabályok és nem egységesek a nyugdíjkorhatárok sem. Így a nyugdíj megállapítását annyiszor kell kérni, ahány tagállamban biztosítási időt szerzett a nyugdíjas. Áttelepülés csak akkor engedett, ha a nyugdíjas nem szorul rá a „befogadó ország” ellátórendszerére. Ennek időtartamát az adott tagország szabályozza. Bizonyos további feltételeknek is meg kell felelniük: igazolniuk kell, hogy a letelepedő rendelkezik olyan összegű rendszeres nyugdíjjal, amiből új tartózkodási helyén is meg tud majd élni, továbbá hogy van teljes betegbiztosítása. A tartózkodási engedély 5 évre szól és automatikusan meghosszabbítható. Brüsszel még nem teljesen elégedett a jelenlegi rendszerrel. Az EU azt szeretné, ha a különböző magán nyugdíj-és egészségbiztosítási rendszerek egyforma befizetéseket kérnének tagjaiktól, és nem különböztetnék meg őket nemük szerint.
14
Turkevi-Nagy Emese: A magyar nyugdíjbiztosítás kapcsolódása az Európai Unió társadalombiztosítási koordinációs rendeletéhez ( Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, 2003) 28
6 . A magyar nyugdíjrendszer A magyarországi társadalombiztosítási rendszer fejlődése az 1950-es évek után Magyarországon a II. világháború előtt a társadalombiztosítás a lakosság alig egyharmadára terjedt ki, eltérőek voltak az egyes rétegek jogosultsági feltételei, nem volt egységes nyugdíjrendszer. Az 1945-öt követő négy évtized alatt a magyar társadalombiztosítás történelmi jelentőségű fejlődést ért el. A fejlődés eredményeként folyamatosan bővült a biztosításba bevont népesség száma. 1951-től a társadalmi szükségletek finanszírozása az állami költségvetés feladata lett. 1952-ben Magyarországon is létrejött egy tartalékok nélküli ún. felosztó-kirovó rendszerű modell. A 80-as évtized elejére lényegében a magyar lakosság egészét sikerült bevonni az
egységes elveken alapuló, kötelező társadalombiztosítási ellátásba. A nyugdíjrendszer fejlesztésének szempontjából ezeknek a törekvéseknek a következő jelentős állomásai voltak: •
1952-ben a munkaviszonyban állók első egységes nyugdíjrendszerének hatályba
lépése; •
1958-ban a mezőgazdasági szövetkezeti tagok nyugdíjrendszerének megalkotása;
•
az 1975. évi társadalombiztosítási törvény megalkotása, melynek keretében minden réteg számára egységes nyugdíjszabályok megállapítására került sor.
A nyugdíjjogosultságnak a dolgozó rétegek egyre szélesebb körére való kiterjesztése során lényegében három önálló nyugdíjrendszer alakult ki: a munkaviszonyban álló dolgozóké, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagoké és a magánkereskedőké. Ez a három nyugdíjrendszer alapvető vonásaiban megegyezett egymással. Az eltérések leginkább az egyes rendszerekhez tartozók foglalkozásának sajátosságaival függtek össze. 1975. július 1-jével hatályba lépett a korábbi három önálló nyugdíjrendszert magában
foglaló egységes társadalombiztosítási törvény, amely felöleli a társadalombiztosítás valamennyi ága: a betegségi és anyasági ellátás, a családi pótlék és a nyugdíjellátás egységes szabályait.
29
A nyugdíjkiadások azonban dinamikusan növekednek. 1970-1985 között a nyugdíjkiadások
több mint hétszeresükre növekedtek. A növekmény kb. fele a nyugdíjrendszer belső szabályaival és a demográfiai változásokkal – a nyugdíjas létszám emelkedésével és ezzel együtt történt létszámcserélődéssel, a nyugdíjas réteg strukturális változásával – függ össze. A kiadási növekmény másik fele a külső feltételekhez (áremelkedésekhez) igazodás érdekében tett intézkedésekből – az évenkénti nyugdíj-automatizmusból, az esetenkénti árkompenzációs kiegészítésekből és emelésekből – adódik. A kiadások fedezetére elvileg a munkáltatói és munkavállalói járulékok szolgálnak. A gyakorlatban azonban a befizetett járulékok és a nyugellátás összegei között nincs közvetlen kapcsolat. A társadalombiztosítási járulék rendszerének és mértékének alakítása eddig a
vállalati jövedelemszabályozás szempontjaihoz igazodott, az 1988. január 1-jéig érvényben volt progresszív nyugdíjjárulék-rendszer pedig tulajdonképpen kereseti adó funkciót töltött be. A nyugdíjjárulék és a nyugellátás közötti összefüggés csak abból a szempontból létezik, hogy a nyugdíj alapjaként azokat a kereseteket lehet figyelembe venni, amelyek után nyugdíjjárulékot fizettek. Magyarországon az öregek problémájának tudatosulása a szocialista társadalom megszületésével párhuzamosan ment végbe. A régi társadalmi rend nem érezte magát felelősnek polgáraiért. Bár az öregek száma a kor viszonyaihoz képest a monarchiában is és a Horthy-korszakban is elég nagy volt, az állami szintű gondoskodást nem szervezték meg. A legnagyobb teher a parasztok és a munkásokra nehezedett, akiknél a családnak kellett az öregkorról gondoskodnia. A nyugdíj- és a társadalombiztosítás üzleti alapon szerveződött. A befizetett biztosítási és nyugdíjjárulékokat befektették. De ez csak a lakosság egy kisebb részére terjedt ki. A falusi lakosság társadalombiztosítása hosszú ideig elmaradt. A gazdasági reformpróbálkozások és a hetvenes évek gazdasági válsága után össztársadalmi probléma lett a nyugdíjak és járadékok gyorsuló értékvesztése, amely széles idős rétegeket kényszerített arra, hogy takarékosabban, szűkösebben éljenek. Az idős emberek igényszintje észrevehetően nőtt, ezért a nyugdíjak reálértékének csökkenése komoly feszültségforrás. Mutatkoznak az idősek gazdasági erejének, vagyonának jelei is, a lakossági betétállományok jelentős része idősek pénzét tartalmazza, jelentős ingatlan vagyon is van az öregek kezén, mind több az öregek fogyasztása, mobilitása és politikai aktivitása nálunk is, bár általánosságban elmarad a nyugat-európai országok szintjétől. Talán a nyugat-európai átlagnál nagyobb mérvű az egészséges öregek értékteremtő tevékenysége, részt vesznek a különféle mellékkereseti lehetőségekben, a nyugdíj mellett dolgoznak. A nyugdíjrendszer, az öregkori öngondoskodás
30
pénzbeli formája átfogja az egész társadalmat , érzékenyen érint minden embert, mert előbbutóbb mindenki a saját bőrén érzi a nyugdíjaskor sajátosságait. A kilencvenes évek elejétől vált szükségessé a nyugdíjreform Magyarországon. Ennek okai a következők voltak: a nyugdíjkassza hiánya, kedvezőtlenül alakuló demográfiai folyamatok, a rendszer igazságtalanságai. A változtatást mindenki szükségesnek látta, csak a módjáról akadtak viták. De végül 1997-ben sikerült megegyezni és létrejött a hárompilléres nyugdíjrendszer (TB, magán-és önkéntes pénztárak együttes rendszere). A reform célja a tőkefedezeti elv megteremtése volt, mivel a felosztó-kirovó rendszer nem volt képes hosszú távú egyensúly fenntartására. A magán nyugdíjpénztárakban az egyéniszámla-vezetés növeli az ellátások kiszámíthatóságát és az előfinanszírozásos ( öngondoskodó) rendszerrel mindenki a saját maga által elképzelt nyugdíjas kori életszínvonal fenntartását tudja megalapozni s lépcsőzetesen felépíteni. Ráadásul a költségek magánszektorba való átirányításával az állam anyagi terhein lehetne javítani, illetve enyhíteni a járulékemelési vagy ellátáscsökkentő intézkedéseket. Azonban még pár évnek el kell telnie, hogy a nyugdíjreform ne csak ad hoc jellegű intézkedésként lehessen érzékelhető, hanem egy strukturális nyugdíjváltozás legyen érezhető. Magyarországon 1997. július 15-én fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjreformról szóló törvényeket. Az új rendszerben az állampolgárok a társadalombiztosítás mellett 1998. január
1-től 1999. augusztus 31-ig önkéntes elhatározás alapján átléphettek az új rendszerbe, magá nnyugdíjpénztárt is választhattak. A törvény számukra 2002. december 31-ig megengedi, hogy döntésüket korrigálják és visszalépjenek a hagyományos rendszerbe. Az új rendszer négy pilléren nyugszik:
1. Társadalombiztosítás 2. Magán nyugdíjpénztár 3. Önkéntes nyugdíjpénztár 4. Üzleti biztosítások Az új nyugdíjrendszerben az egyébként is levont munkavállalói nyugdíjjárulék egy részét (8%-ból 6%-ot) a pénztártagok egy magánpénztárnál vezetett saját egyéni
számlájukra utaltatják. A magánpénztárak az ellátásokat a tagok kötelező tagdíjbefizetéseiből és e tagdíjbefizetések befektetéséből származó hozadékokból fedezik. Megjelenésük
31
kivételesen helyreállítja az öngondoskodás követelményét a közgondolkodásban és a közérzületben. Az új nyugdíjrendszer harmadik pillérét az ún. önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztár képezi, melynek igénybevételére már az 1993. végén meghozott törvény hatályba lépése óta nyílik lehetőség, azaz 1994. január 1-től. Az önkéntes pénztár azt a célt szolgálja, hogy a dolgozó éveinkben elért élet- és jövedelem-színvonalunkat nyugdíjas éveink során fenntarthassuk, úgy, hogy az állami gondoskodás mellett további megtakarításokat eszközlünk. A mára kialakult magas önkéntes pénztári taglétszám annak köszönhetõ, hogy az állam az ilyen hosszú távú nyugdíjkiegészítõ megtakarításokhoz igen komoly kedvezményeket nyújt. Jelenleg az önkéntes nyugdíjpénztárba befizetett összeg 30%-a, de maximum 100.000,-Ft/év (az öregségi nyugdíjkorhatárt 2020 január 1. elõtt betöltõk esetében 130.000,-Ft/év) az adóból leírható. És hogy miért van szükségünk a nyugdíjas kor életszínvonalának fenntartásához életbiztosításra is? Ennek két oka is van: egyrészt a magán- és az önkéntes pénztárak nem
adnak megfelelő gondoskodást nyugdíjas éveinkre, másrészt megvan az az előnyük, hogy aktív éveinkben bizonyos védelmet szolgáltatnak arra az esetre, ha történne velünk valami. A nyugdíjrendszer problémáinak megoldása az 1997-es nyugdíjreformon keresztül indult el, ami az életszínvonal fenntartásához segítséget jelenthet a nyugdíjas háztartások számára biztosítva ezzel a többlábonállás lehetőségét. Összefoglalva tehát, a nyugdíjreform bevezetésének okai a következők voltak: •
Népesség elöregedése
•
A születéskor várható élettartam nő
•
Nő a nyugdíjba vonuláskor várható további élettartam
•
Ratkó-korszak + kevés gyermek
•
Csökken a járulékfizetők száma, fekete gazdaság
•
Az eltartottak száma nő
•
A tényleges nyugdíjba vonulás ideje 53,3 év
•
Gesztációs időszak kinyúlása 30 év után
•
A befizetett járulékok csökkennek
•
Egyre fokozódó munkanélküliség
Kényszervállalkozások száma is megnövekedett (minimálbér)
32
A szociális, egészségügyi és nyugellátás forrásainak megteremtése beszedés és újraelosztás formájában a rendszerváltás előtt kizárólag az állam feladata volt, és mint ilyen a szolidaritás elve alapján működött. Ma a szolidaritási elv mellett működik az öngondoskodás elve is: nemcsak az állami csatornákon keresztül biztosított nyugdíjra számíthatunk, hanem saját magunk meghatározhatjuk egyéni számlára történő befizetéssel jövőbeni beteg-, vagy nyugdíjellátásunk nagyságát. A szociális támogatások forrását egyértelműen az államnak kell megteremtenie. A társadalombiztosítási rendszerek reformja során a legteljesebben a nyugdíjrendszer alakult át az elmúlt évtized alatt. Az egyszintű, vagyis a kizárólag állami gondoskodásra épülő nyugdíjrendszer háromszintűvé alakult át. Ez azt jelenti, hogy a bérből kötelezően
levont
nyugdíjjárulék
mellett
a
munkáltató
megszervezheti,
hogy
a
munkavállalóktól levont díj egy részét magán nyugdíjpénztárban helyezze el, s ezek mellett a munkavállaló maga is beléphet egy önkéntes nyugdíjpénztárba. Ez a lehetőség azt is jelenti, hogy az állam csak bizonyos határig képes garantálni a nyugdíjasok megélhetését: a magasabb életszínvonal megtartásához a munkavállalónak önkéntes előtakarékoskodást is vállalnia kell. A munkavállalók, munkaadók, vállalkozók TB- járulékot fizetnek, amiből a ma aktív korú emberek a társadalmi újraelosztó rendszeren keresztül hozzájárulnak az inaktívak ellátásához. Teszik ezt abban a reményben, hogy amikor maguk is nyugdíjkorúak lesznek, a társadalom akkori aktív tagjai hasonlóan gondoskodni fognak róluk. Bár erre a szolidaritási elvek alapján bizton számíthatnak, abban korántsem lehetnek biztosak, hogy a majdani nyugdíjuk elegendő lesz ahhoz, hogy számukra az általuk elvárt életszínvonalat biztosítsa. Éppen ezért különösen fontos a magasabb jövedelműek esetében a munkáltatók által koordinált magánnyugdíjrendszerbe való belépés, illetve a a teljesen önálló választáson alapuló önkéntes nyugdíjpénztári tagság.
A nyugdíjreform a világ számos országában napirenden van, a tőlünk jóval fejlettebbekben is. A közös ok, a demográfiai helyzet alakulásában rejlik. Általános jelenség a nyugdíjasok arányának növekedése az aktív korúakkal szemben. Ez tette aktuálissá a nyugdíjak jelenlegi és jövőbeni fedezetével, a lehetséges nyugdíjmodellekkel való foglalkozást. Magyarországon jelenleg - 1998. január 1-je óta - vegyes nyugdíjrendszer működik.
33
Kezdőidőpont
Első pillér
1998. január
Felosztókirovó
Nyugdjalap Kötelező Átállási stratégia vagyona 2020befizetés a ban a GDP %- m.nyugdijalapba ban a bruttó befizetés %-ban 31
6
új munkavállalóknak kötelező, másoknak önkéntes
A nyugdíjrendszer úgynevezett felosztó-kirovó finanszírozású és vegyes finanszírozású, mely részben egyéni számlán alapuló tőkefedezeti rendszerből áll. Így különböztetünk meg társadalombiztosítási nyugdíjat és magánnyugdíjat. A Magyarországi jelenlegi nyugdíjrendszer négy pilléren nyugszik, finanszírozási vegyes rendszerben történik. Az első pillér a korábbi elven működő kötelező nyugdíjpénztár (társadalombiztosítási nyugdíj), mely továbbra is a felosztó-kirovó rendszerben működik. A nyugdíjkorhatár 62 év és minimum 20 év szolgálati idő kell, hogy valaki nyugdíjra jogosult személy legyen. Rendszerünk alapvetően nem ismeri az EU - s úgynevezett rugalmas nyugdíjba vonulás jogintézményét. A második pillért a tőkefedezeti elven működő magán nyugdíjpénztárak (kötelező) jelentik. Ezek valamelyikébe fizeti be a polgár jövedelme 6%-át (az átlagkereset kétszereséig), hogy a pénztár a megtakarításokat megforgatva gyarapítsa a későbbi ellátás összegét. Nyugdíjba vonuláskor az így felhalmozott pénzt életjáradék, vagy kivételes esetekben (a tag nyugdíjkor elérése előtti halála esetén) egy összegben kapja vissza. A harmadik pillért az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak kapják, valamint az üzleti és egyéb megtakarítási formák. A következő két évtizedben a két nyugdíjrendszer, az állami társadalombiztosítási nyugdíj és a magánnyugdíj egymás mellett léteznek és egészítik ki egymást. A társadalombiztosítási nyugdíjban a polgár majdani nyugdíját gyűjti minden befizetéssel, ez a felosztó-kirovó rendszer (az aktívak fizetik az inaktívak megélhetését). Ezzel szemben a tőkefedezeti pénztárban jogi értelemben minden tag a saját pénzét gyűjti, olyan mintha saját számlája lenne a társadalombiztosítón belül hiszen a magán nyugdíjpénztár
34
a TB része: a nyugdíj 75%-át a TB – től , 25%-át a magán nyugdíjbiztosítóktól kapjuk. A jelenlegi nyugdíjrendszer nem ismeri az állampolgári jogon járó nyugdíj jogintézményét. Kihívás: a magyar szociális biztonsági jogszabályokon az egyik problémát a nyugdíjkorhatár átprogramozása okozza. Mivel a nők és a férfiak nyugdíjkorhatára közötti különbséget csak fokozatosan szüntetik meg, ezért az átmeneti időszakban egyes szabályok eltérően kezelik a nőket és a férfiakat. A másik a következő: a magyar önkéntes, kölcsönös biztosító pénztárak megfelelnek-e a 86/378/EGK irányelv követelményeinek, mely szerint a munkáltatónak részt kell vennie a rendszerben. Egyelőre a vélemények egybehangzanak: a munkavállalók a munkáltató kezdeményezésére alapítják, és pénzbeli hozzájárulás jogcímén a munkáltató átvállalhatja. Magyarországnak teljesíteni kell bizonyos követelményeket és a társadalombiztosítás szempontjából nem vagyunk eléggé felkészültek, hiszen segélyezési gyakorlatunk mind minőségben, mind mennyiségben messze van az Európai Unióra jellemző társadalmi támogatási megoldásoktól. 1990-ben a gazdaságilag aktív személyek száma kétszerese volt a nyugdíjasokénak, 2001ben már kevesebb mint másfélszerese. Előrejelzések szerint 10-15 év múlva 1 aktív keresőre 2 nyugdíjas fog jutni. 1990 és 1998 között mind az öregségi , mind a rokkantnyugdíjasok aránya folyamatosan emelkedett. 1994-ben a GDP nyugdíjakra kifizetett hányada 2%-kal volt több, mint 1990-ben, 1995-től ez az arány csökkent és 2001-ig az 1990-es szinten maradt ( 9,7%-kal szemben az EU 12%-ával), a nyugdíjasok vásárlóereje is nagyobb mértékben csökkent. 2001-ben népességbeli hányaduk 6%-kal volt több, mint 10 évvel korábban. 1990 és 2001 között a 18 év alattiak aránya 25,6%-ról 20,3%-ra csökkent, addig ugyanebben az időszakban a 65 évesnél idősebb népesség aránya 13,2%-ról 15,2 %- ra emelkedett. A népesség öregedésén túl az ellátást igénybe vevők számának emelkedését az is gyorsította, hogy az 1990-es évek elején a munkaerőpiac szűkülésével és átrendeződésével sokan kényszerültek elő- vagy korengedményes nyugdíjba. Ezt a folyamatot kevéssé fékezte a nyugdíjkorhatár megemelése. Legnagyobb hányadukat, 53-54%-ukat az öregségi nyugdíjasok teszik ki. Kisebb a rokkantnyugdíjasok száma: 23-25 % 1993 és 2001 között. De mindkettő népességbeli aránya nőtt. Az utolsó ismert adatok szerint a nyugdíjasok 40%-ának járadéka nem éri el a létminimum országos átlagát (30 908 Ft).
35
Nyugellátásban részesültek 2003. január Területi egység
Nyugellátásban részesültek
Átlagnyugdíj, Ft/hó
férfi
férfi
nő
összesen
nő
összesen
Budapest
185 286
324 139
509 425 65 975 55 358
59 220
Pest
108 926
165 813
274 739 55 451 46 849
50 259
Közép-Magyarország
294 212
489 952
784 164 62 079 52 478
56 080
Fejér
43 021
62 688
105 709 58 064 45 978
50 896
Komárom-Esztergom
35 904
50 228
86 132 62 093 46 549
53 028
Veszprém
39 941
55 201
95 142 58 411 45 652
51 008
118 866
168 117
286 983 59 398 46 042
51 573
Győr-Moson-Sopron
45 278
66 725
112 003 55 191 45 735
49 558
Vas
27 672
40 948
68 620 52 929 44 494
47 896
Zala
29 527
45 428
74 955 54 313 44 181
48 172
102 477
153 101
255 578 54 327 44 942
48 705
Baranya
47 683
66 856
114 539 58 553 45 119
50 712
Somogy
36 374
54 366
90 740 51 419 43 990
46 968
Tolna
28 237
41 069
69 306 52 345 43 403
47 046
112 294
162 291
274 585 54 681 44 307
48 549
Borsod-Abaúj-Zemplén
83 173
118 974
202 147 55 450 43 993
48 707
Heves
38 596
59 104
97 700 54 577 44 799
48 662
Nógrád
25 259
37 428
62 687 56 091 44 210
48 997
147 028
215 506
362 534 55 331 44 252
48 745
58 991
80 583
139 574 50 556 43 440
46 447
Közép-Dunántúl
Nyugat-Dunántúl
Dél-Dunántúl
Észak-Magyarország
Hajdú-Bihar
36
Jász-Nagykun-Szolnok
49 229
67 518
116 747 50 550 42 596
45 950
Szabolcs-Szatmár-Bereg
61 999
82 851
144 850 46 956 41 833
44 026
Észak-Alföld
170 219
230 952
401 171 49 243 42 617
45 428
Bács-Kiskun
59 052
86 483
145 535 49 113 42 789
45 355
Békés
50 727
68 637
119 364 49 295 42 731
45 520
Csongrád
50 363
73 853
124 216 50 762 44 427
46 995
160 142
228 973
389 115 49 689 43 300
45 929
1 105 238
1 648 892
2 754 130 55 650 46 587
50 224
Dél-Alföld ÖSSZESEN a) a) Külföldre folyósítottak nélkül.
15
6.1 Felosztó-kirovó finanszírozású kötelező nyugdíjbiztosítás E rendszer lényegét a neve is jól kifejezi. Kiróják a foglalkoztatókra és a munkavállalókra a járulékfizetési kötelezettséget, a befolyt járulékot felosztják nyugdíjak formájában a nyugdíjasok között. A foglalkoztatók 2001-ben 20 százalék, 2002-ben 18 százalék nyugdíjbiztosítási járulékot kötelesek fizetni. A munkavállalói nyugdíjjárulék mértéke az adóköteles jövedelem 8 százaléka. Aki nem tagja magánnyugdíj-pénztárnak, az kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszertől kaphat nyugdíjat.
6.2 Vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer A magán nyugdíjpénztár tagjának a nyugdíja két részből tevődik össze. A megállapításra kerülő nyugdíj háromnegyed része (75 %-a) társadalombiztosítási nyugdíjból, negyed része (25 %-a) pedig - ha legalább 180 hónapon át tagdíjat fizet -a garantált magán nyugdíjból.
15
Központi Statisztikai Hivatal: Társadalmi helyzetkép (2004) 37
A magán nyugdíjpénztár tagja az adóköteles jövedelme alapján 2 százalék nyugdíjjárulékot és 6 százalék tagdíjat köteles fizetni.
6.3 Társadalombiztosítási nyugdíjrendszer A
kötelező
társadalombiztosítási
nyugdíjrendszer
öregség,
megrokkanás,
megrokkanással járó baleset esetén a biztosított részére, elhalálozás esetén a hozzátartozója részére egységes elvek alapján nyugellátást biztosít. Az államközi egyezmény hatálya alá tartozó személyekre a törvény rendelkezéseit az egyezmény szabályai szerint kell alkalmazni. A társadalombiztosítási nyugdíj fedezetére járulékot kell fizetni. Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai meghaladják a bevételeket, az állam a társadalombiztosítási nyugellátások kifizetését akkor is biztosítja. A társadalombiztosítási nyugdíjak kifizetésénél tehát állami garancia érvényesül. A nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik. Aki szolgálati idejének legalább egy részében a magánnyugdíj-rendszer keretében is fizetett tagdíjat, a társadalombiztosítási nyugellátásra jogosultakhoz képest eltérő mértékű társadalombiztosítási nyugdíjra jogosult. Aki a magán nyugdíjrendszerben fizetett tagdíját és ennek összegét saját döntése alapján a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer számára átutalja, annak ellátását úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezve. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. Törvény 1998. január 1-jén lépett hatályba úgy, hogy biztosítja a szerzett jogok megtartását. Ez azt jelenti, hogy az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján megszerzett jogosultságot megszüntetni, illetve korlátozni nem lehet. A jogalkalmazás során ez azt jelenti, hogy amennyiben valaki az említett időpontban hatályos jogszabályok feltételei alapján nyugellátásra jogosultságot, vagy szolgálati időt szerzett, azt részére akkor is el kell ismerni, ha azt az 1997. december 31-ét követő jogszabályok egyébként nem tennék lehetővé. A törvény hatálya kiterjed:
1. a biztosítottnak minősülő személyekre és a foglalkoztatókra, 2. a saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban részesülő személyekre, 3. a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekre 38
Nyugdíjszolgáltatások: Saját jogú nyugellátások:
1. öregségi nyugdíj 2. rokkantsági nyugdíj 3. baleseti rokkantsági nyugdíj Hozzátartozói nyugellátások:
1. özvegyi nyugdíj 2. árvaellátás 3. szülői nyugdíj 4. baleseti hozzátartozói nyugellátások. Az, aki egyidejűleg több saját jogú vagy több hozzátartozói nyugellátásra is jogosult, a számára kedvezőbbet választhatja azzal, hogy a számára kedvezőtlenebb ellátás ezáltal szüneteltetésre kerül. Az öregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá 1. a bányásznyugdíj 2. a korengedményes nyugdíj 3. az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja 4. a szolgálati nyugdíj 5. az előnyugdíj.
Ugyanazon üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés alapján baleseti rokkantsági nyugdíj és baleseti járadék nem jár.
39
7 . Magán nyugdíjpénztár Az állam a kötelező társadalombiztosítási rendszer és az ehhez kapcsolódó magánnyugdíjrendszer útján gondoskodik idős kor és megrokkanás esetén az állampolgárok biztonságáról. Kötelező jelleggel pénztártaggá válik a pályakezdő. Pályakezdő az, aki 1. 42. életéve betöltése előtt 1998. június 30-a után válik először biztosítottá, 2. tanulmányai befejezését követően az, aki 1998. június 30-a előtt már volt biztosított (pl.: nyári szünidőben dolgoztak), és 1999. szeptember 1- ig nem volt lehetősége önkéntesen csatlakozni a magán-nyugdíjpénztári rendszerhez. 3. oktatási intézmény nappali tagozatán - iskolarendszerű képzés keretében - folytatott legutolsó tanulmányai megszűnését követően 42. életévének betöltése előtt válik biztosítottá. Önkéntes döntése alapján 1999. augusztus 31-ig pénztár tagjává válhatott az a természetes személy, aki 1998. június 30-át megelőzően már biztosított volt.
7.1 Tagsági viszony A leendő tagoknak belépési nyilatkozatot kell kitölteniük, ha kiválasztották a pénztárat. Kivétel ez alól a pályakezdő, az ő tagsága a biztosítási jogviszonnyal kezdődik. Egyéni vállalkozó is választhatja a vegyes nyugdíjrendszert. A központi nyilvántartás garantálja, hogy a pénztártagtól levont tagdíj mindig az általa választott pénztárba kerüljön. Az, aki önként választotta a vegyes nyugdíjrendszert, 2002. december 31-ig eldöntheti, hogy magán-nyugdíjpénztári
tag
marad-e,
vagy
visszalép
a
társadalombiztosítási
nyugdíjrendszerbe. A magán nyugdíjpénztári tagnak 2 százalékos nyugdíjjárulékot és 6 százalékos tagdíjat is fizetni kell. A 2 százalékos nyugdíjjárulék és a 6 százalékos tagdíj 25 százaléka levonható az összevont adóalap adójából. Ha a tagdíj-kiegészítést a munkáltató fizeti, ezt az összeget az adótörvények szerint költségként leírhatja. A munkáltató által vállalt és fizetett tagdíj-kiegészítés a magánszemélynél nem adóköteles jövedelem, így adókedvezmény sem érvényesíthető.
40
Ha a tagdíj-kiegészítést a pénztártag vállalja, a kiegészítés 30 százalékát levonhatja a személyijövedelemadó-alapjából. A tagdíj alapja a pénztártag nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme; vagyis a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti összevont adóalapba tartozó, önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételnek azon része, amelyet az adóelőleg számításánál jövedelemként figyelembe kell venni, ideértve az adótörvényben meghatározott kis összegű kifizetésekből származó jövedelmet is, valamint a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíjat, a tanulószerződésben meghatározott díjat és a hivatásos nevelőszülői díjat. A tagdíj alapjának éves felső határa azonos a nyugdíjjárulék-fizetés alapjának felső határával, vagyis a tárgyévre a központi költségvetésről szóló törvényben tervezett, egy naptári napra jutó bruttó átlagkereset kétszeresének naptári évre számított összegével. A nyugdíjjárulékalapot képező jövedelem felső határa a tagdíj-kiegészítéskor is érvényesül.
7.2 Szolgáltatások A magán- nyugdíjpénztárak tőkefedezeti elven nyújtják a szolgáltatásaikat. A pénztártagok a pénztárba belépésüktől kezdve nyugdíjuk folyósításáig fizetik a törvényben meghatározott mértékű tagdíjat, amelyből a működésre fordított hányad feletti részt a pénztárak befektetik. A tagok befizetéseit és a pénztár befektetéseiből származó hozamot a pénztár a tag egyéni számláján írja jóvá, legalább negyedévente. A nyugdíjkorhatárt elért tag pénztári járadékát az egyéni számláján akkor nyilvántartott összeg alapján kell megállapítani, tehát az addig felhalmozódott összeg, mint tőke lesz a járadékfedezet. Ha a pénztártag meghal, mielőtt nyugdíjba vonult volna - azaz mielőtt megkaphatta volna a pénztári járadékát (szolgáltatását) -, az egyéni számláján a halála időpontjában nyilvántartott összeget az örökösök vagy kedvezményezettek kaphatják meg egyösszegű kifizetésként. A pénztár tehát tulajdonképpen a nyugdíjba vonulásig felhalmozódott összeget váltja át a törvényben meghatározott szolgáltatások közül arra, amelyet a pénztártag választ. A szolgáltatás általában életjáradék, vagy egyösszegű kifizetés lehet. A pénztártagnak az egyes járadéktípusok közül a belépésekor vagy a szolgáltatás megkezdésekor kell választania.
41
•
Életre szóló életjáradék. A járadékot kizárólag a pénztártag számára és a pénztártag
haláláig folyósítják. Ez a szolgáltatás csak akkor örökölhető, ha a pénztártag a felhalmozási időszakban halálozik el. •
Elején garanciatartamos életjáradék. A járadékot előre meghatározott időtartamig
(garanciatartam) tovább folyósítják, ha a pénztártag ezen időtartamon belül meghal, egyébként pedig a haláláig. Ha például a garanciatartam tíz év, és a tag a folyósítás megkezdése
után
négy
évvel
meghal,
a
járadékot
az
általa
megjelölt
kedvezményezettek még hat évig kapják. Ha a tag a tíz év letelte után hal meg, akkor ő a haláláig kapja a járadékot, a kedvezményezettek azonban már nem kapják. •
Végén garanciatartamos életjáradék. Az érintett pénztártag halála után egy korábban
meghatározott időtartamig (garanciatartam) folyósítják a járadékot. Ha például a garanciatartam tíz év, akkor a hozzátartozók a tag halála után - bármikor halt is meg tíz évig kapják a járadékot. •
Két vagy több életre szóló járadék. Ekkor a járadékot mindaddig folyósítják, amíg a
pénztártag vagy az általa megnevezett személy - ha többet is megnevez, akkor valamelyikük - életben van. Másképpen fogalmazva: a pénztár az utolsó túlélő haláláig folyósítja a megkezdett járadékot.
Egyösszegű kifizetés A pénztár egyösszegű szolgáltatást nyújthat a pénztártagnak akkor, ha a tag egyéni számláján nagyobb összeg gyűlik össze, mint az úgynevezett normafedezet kétszerese. Ilyenkor az egyösszegű szolgáltatás legfeljebb a számlaösszeg és a kétszeres normafedezet különbsége lehet. Ezt felveheti a szolgáltatás megkezdésekor, de később is, vagy átruházhatja az örökösére, kedvezményezettjére. A kedvezményezett dönthet úgy is, hogy az egyéni számlán lévő ráeső összeget a társadalombiztosítási nyugdíjtörvény szerinti "teljes összegű" hozzátartozói nyugellátás megállapítása érdekében átutaltatja a nyugdíjbiztosítási alap részére. Kérhetnek a pénztártól járadékot is, de erre a járadékra a pénztárak garanciaalapja nem nyújt biztosítékot. Az egyösszegű kifizetés speciális esete, ha a pénztártag nem éri el a nyugdíjkorhatárt, illetve nem megy nyugdíjba, mert a felhalmozási időszakban meghal. Ilyenkor örököseit (kedvezményezettjeit) egy összegben illeti meg a felgyülemlett pénz, hozamaival együtt. A
42
kedvezményezett dönthet úgy, hogy örökölt járandóságát saját egyéni nyugdíjszámlájára viszi át.
Normajáradék 2001. január 1-jétől a pénztártag számláján rendelkezésre álló tőkefedezetnek nemcsak a pénztártag saját, a társadalombiztosítási nyugdíj 25 százalékát kitevő járadékát kell fedeznie, hanem a társadalombiztosítási özvegyi nyugdíjra jogosult hozzátartozó ellátását is, ha őt a pénztártag kedvezményezettként megjelölte. Ebből a tőkefedezetből finanszírozni kell tudni a pénztártagi járadék 20 százalékának megfelelő özvegyi járadékot.
Járadékgarancia Ha a pénztártag egyéni számláján felhalmozódott megtakarítás nyugdíjba vonuláskor kisebb, mint normafedezetének az értéke, akkor a hiányzó összeget a garanciaalapból kell kipótolni, azaz kiegészíteni a járadékot az illető társadalombiztosítási nyugdíjának 25 százalékára. A garanciaalap csak azoknak a pénztártagoknak a normafedezetét egészíti ki, akik a szolgáltatás megkezdésének időpontjában legalább 180 hónapos tagdíjfizetési idővel rendelkeztek.
Pénztártag halála Ha a kedvezményezett az elhunyt pénztártag egyéni számláján lévő összeget a pénztárral a nyugdíjbiztosítási alapja kívánja átutaltatni, a pénztárnak azt a hozzátartozói nyugellátás megállapításáról szóló értesítést követő 60 napon belül meg kell tennie. Ha a pénztártag a felhalmozási időszakban meghal, a kedvezményezett a társadalombiztosítási nyugdíjtörvény szerinti "teljes összegű" hozzátartozói nyugellátás megállapítása érdekében az egyéni számlán lévő, rá eső összeget átutaltathatja a nyugdíjbiztosítási alapba. Ezt követően a hozzátartozói nyugellátás összegét úgy állapítják meg, mintha az elhalálozott a biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulékot fizetett volna.
43
Ha a kedvezményezett nem kéri az összeg átutalását, az általános öröklési szabályok szerint juthat hozzá a pénztártag megtakarításához. Ekkor a hozzátartozó - aki nem feltétlenül azonos a kedvezményezettel - alacsonyabb összegű társadalombiztosítási hozzátartozói nyugellátást kap.
Rokkantsági magánpénztártag követelése Ha a pénztártag munkaképesség-csökkenése miatt rokkantsági nyugdíjra válik jogosulttá, választhat, hogy az egyéni számláján felhalmozott összeg terhére akar-e igénybe venni magán-nyugdíjpénztári járadékszolgáltatást, vagy a pénztárnál vezetett egyéni számláján lévő követelését átutaltatja a nyugdíjbiztosítási alapba. Előbbi esetben a pénztártag csökkentett mértékű, az utóbbiban teljes összegű társadalombiztosítási rokkantsági nyugdíjra jogosult. A pénztár a pénztártag kérésére a nyugdíjigazgatási szerv - jogosultságra és az ellátás összegére vonatkozó - értesítésének kézhezvételétől számított 60 napon belül köteles átutalni a követelést a nyugdíjbiztosítási alapba.
Magán nyugdíjpénztári tag társadalombiztosítási nyugdíja A magán nyugdíjpénztári tagok kevesebb társadalombiztosítási nyugdíjat kapnak majd, mint azok, akik nem léptek át a vegyes rendszerbe. Akik 2013 előtt válnak nyugdíjassá, azok
ellátását
azonos
szorzószámokkal
számítják
ki,
függetlenül
attól,
hogy
a
társadalombiztosítási nyugdíjat vagy a vegyes nyugdíjrendszert választották. Az utóbbiak az így kiszámított társadalombiztosítási nyugdíj 75 százalékát kapják. A 2012. december 31-e után nyugdíjba menő társadalombiztosítási nyugdíjasok bruttó átlagkeresetét a nyugdíj megállapításakor szolgálati időnek elismert évenként 1, 65-dal szorozzák be, a pénztártagok viszont 1, 22-os szorzóval kapják ellátásukat.
44
Pénztárak száma Taglétszám (ezer) Tagdíjbevétel ( Mrd Ft) Működési költség (Mrd Ft) Kifizetés (Mrd Ft) Vagyon (Mrd Ft)
1998 38 1346,7 28,6 2,9 0 28,8
1999 30 2064,1 57,7 4,4 0 89,8
2000 25 2193,4 98,2 5,4 0 175,6
2001 18 2252,7 104,1 6,7 0,2 283,1
16
16
www.onyf.hu (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, 2004. november ) 45
2002 18 2225,4 117,3 7,1 0,1 413,1
2003 18 2230 79,3 4,5 0,34 482
8 . Önkéntes nyugdíjpénztár
Szolgáltatásait rendszeres tagdíjbefizetésekből, egyéni számlavezetés alapján szervezi, finanszírozza, illetve nyújtja. Célja a kötelező felosztó-kivonó, vagy vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer által biztosított öregkori ellátás önkéntes alapú befizetés általi kiegészítése. A mai magyar lakosság életszínvonala jelentősen csökken a nyugdíjba vonulás után, ezért fontos társadalmi érdek a növekvő számú inaktív réteg szociális biztonságának erősítése. Az önkéntes öngondoskodást az aktív időszakban történő befizetésekkel az állam is segíti adókedvezménnyel. Az 1993. évi törvény kétféle kiegészítő pénztári működést szabályoz.
Az önkéntes kiegészítő pénztárak a társadalombiztosítási ellátások kiegészítését szervezi tagjai igényei szerint. Az elismert pénztár olyan önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, amely a társadalombiztosítási, szociális ágazatban ellátást szervez, és kiegészítő szolgáltatásokat nyújt. Hogyan működnek az önkéntes pénztárak?
A pénztárak működését az alapszabály rögzíti. A tagokra és a munkáltatókra nézve kötelező. Az alapszabály tartalmazza a taggá válás feltételeit; a jogokat, kötelezettségeket, az önkormányzati működést, a gazdálkodás rendjét, a vitás kérdések eldöntésének módját. Az alapszabályt a törvény szerint kell elkészíteni. A tagdíj a pénztár szolgáltatásaira fizetett, önként vállalt rendszeres pénzbeli hozzájárulás, amit a munkáltató részben, vagy egészben átvállalhat. Maximális havi összege a minimálbér 115%-a, a vállalkozó költségként írhatja le, TB és adómentesen adható juttatás. Önkéntes nyugdíjpénztárat alapíthat kizárólag természetes személy, legalább 15 taggal. Alapító okiratot, alapszabályt, gazdálkodási tervet, tisztségviselőket kell választani, költségviselést megjelölni. Az önkéntes nyugdíjpénztár kizárólag nyugdíjszolgáltatást nyújthat. (Típus szerint létre lehet még hozni egészségpénztárt is.)
46
8.1 A tagsági viszony feltételei Tag lehet:
1. 16 életévet betöltött magyar állampolgár 2. munkavállalással és letelepedési engedéllyel rendelkező 16 évet betöltött nem magyar állampolgár 3. munkáltatói tag 4. támogató 5. ha az alapszabályt elfogadja
A tagsági viszony megszűnik: 1. a tag halálával 2. átlépéssel más pénztárba 3. kilépéssel 4. egyösszegű szolgáltatás igénybevételével 5. járadékfizetés fixidejének lejártával Magyarországon az önkéntes pénztárak többsége 1994. és 1996. között szerveződött, banki, illetve biztosítási háttérrel, illetve munkahelyi, ágazati, szakszervezeti támogatással. A fenti időben megalakult kb. 300 Nyugdíjpénztár 2001-re egyesülés, beolvadás, felszámolással jelentősen csökkent. Az eltelt évek eredményei már hasonlíthatóak az elért hozadék, valamint a költségek tekintetében is. Az önkéntes pénztárak gazdálkodását és nyilvántartásait a számviteli törvény szabályozza. Az önkéntes nyugdíjpénztárak sikeres működése fontos társadalmi érdek. Lehetőség, mégpedig önként és egyre nagyobb számban, munkáltatók által is támogatva, az öregkori öngondoskodásra, hogy havi fizetéssel adókedvezménnyel segítve pótoljuk az állami (TB) és vegyes finanszírozású nyugdíjakat, és ne szoruljunk az állami szociális ellátó rendszer támogatására, hogy megszűnjön az öregkori - pénz híján - kiszolgáltatott állapot. A hosszú takarékoskodással szinte észrevétlenül gondoskodhatnak békés nyugdíjas éveinkről.
47
9 . Öregségi nyugdíj
Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a hatvankettedik életévét betöltötte, és legalább húsz év szolgálati időt szerzett. Az öregségi nyugdíjkorhatár a nőknél és a férfiaknál egységesen a hatvankettedik életév. Húsz év szolgálati idő hiányában nem állapítható meg öregségi nyugdíj (sem teljes, sem résznyugdíj) annak a személynek, aki 1991. január 1-je előtt betöltötte ugyan a nyugdíjkorhatárát (férfi 60, nő 55 életév), de tíz év szolgálati időt 1990. december 30-ig nem szerzett. Öregségi résznyugdíjra jogosult az a személy, aki húsz év szolgálati idővel nem rendelkezik, de legalább tizenöt év szolgálati időt szerzett és a reá vonatkozó öregségi-nyugdíjkorhatárt 2009. január 1-jét megelőzően eléri. .
Korhatár A nők öregségi nyugdíj-korhatára
1. az, aki 1940. január 1-je előtt született 55. 2. az, aki 1940-ben született 56. 3. az, aki 1941-ben született 57. 4. az, aki 1942-ben született 57. 5. az, aki 1943-ban született 58. 6. az, aki 1944-ben született 59. 7. az, aki 1945-ben született 60. 8. az, aki 1946-ban született 61. életéve betöltésétől kérheti öregségi nyugdíjának megállapítását. Azok a nők, akik 1946. december 31-ét követően születtek, 62 életévük betöltésekor érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt.
48
A férfiak öregségi nyugdíj-korhatára
1. az, aki 1938. január 1-je előtt született, a 60. 2. az, aki 1938-ban született, a 61. életéve betöltésétől jogosult az öregségi nyugdíjra. Azok a férfiak, akik 1938. december 31-ét követően születtek, már csak a 62. életévük betöltésétől jogosultak öregségi nyugdíjra. Korkedvezmény
Aki 2003. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végez, a 2000. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményre jogosult. Az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest 1. kétévi korkedvezményben részesül az a férfi, aki legalább tíz és az a nő, aki legalább nyolc éven át korkedvezményre jogosító munkakörben, továbbá az, aki legalább hat éven át egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben dolgozott. 2. A korkedvezmény további egy-egy év a korkedvezményre jogosító munkakörben végzett minden újabb öt, nőnél négy, illetőleg az egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben végzett minden újabb háromévi munka után. . A táppénzes állományban (betegszabadságon) eltöltött időt abban az esetben lehet korkedvezményre jogosító időként figyelembe venni, ha az igénylő keresőképtelenségének bekövetkezésekor korkedvezményre jogosító munkakörben (munkahelyen) dolgozott. Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a korkedvezményre jogosító munkakörben töltött idő a megszerzett korkedvezményt tovább nem növeli. . Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság tekintetében 2009. január 1-jétől a férfi és női korhatár egységesen 62 év lesz. Ettől az időponttól a férfiakra és a nőkre azonos szabályok vonatkoznak. 2009. január 1-jétől 62. életévük betöltése előtt, legfeljebb 3 évvel korábban, azaz 59. évük betöltésétől azok kérhetik az előrehozott öregségi nyugdíj megállapítását, akik a nyugdíjazást megelőző napig legalább 40 év szolgálati időt szereztek. 17
17
Egészségügyi Minisztérium : Nyugdíjtanulmány (2003) 49
9.1 Öregségi nyugdíj összege Az öregségi nyugdíj összegét az elismert szolgálati idő és a figyelembe vehető átlagkereset alapján kell megállapítani. A nyugdíj mértékét a figyelembe vehető szolgálati idő határozza meg. Az öregségi nyugdíj mértéke attól függően változik, hogy az ellátás mikortól kerül megállapításra. 2013. január 1-jét megelőző időponttól megállapított öregségi nyugdíj esetében a szolgálati idő minden éve alapján a nyugdíj mértéke, 1. 10 évtől - 25 évig évi 2 százalékkal 2. 25 évtől - 36 évig évi 1 százalékkal 3. 36 évtől - minden további év 1, 5 százalékkal emelkedik. A 10 év szolgálati időre 33 százalékos öregségi nyugdíj jár. A 2008. december 31-ét követő időponttól öregségi nyugdíjra már csak az lesz jogosult, aki 20 évi szolgálati időt szerzett. Ettől az időponttól megszűnik a 15-19 év szolgálati időre járó résznyugdíj intézménye. Ha magánnyugdíj pénztár tagja 2013. január 1-je előtt öregségi nyugdíj megállapítását kéri és az egyéni számláján lévő összeget - saját döntése alapján - nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, az öregségi nyugdíj összege a fenti mértékskála alkalmazásával kiszámított összeg 75 százaléka lesz. A 2012. december 31-ét követően megállapításra kerülő nyugdíjak esetében eltérő a nyugdíjskála attól függően, hogy a járulékfizetés kizárólag a Nyugdíjbiztosítási Alapba történt-e, vagy a magán nyugdíjrendszer keretében is történt tagdíjfizetés.
9.2 Szükséges szolgálati idő A rokkantság bármikor bekövetkezhet, ezért a szükséges szolgálati idő nagysága a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól függ. Az a rokkant jogosult résznyugdíjra, aki: 1. a negyvenötödik életévét, illetőleg 1993. július 1-je előtt az ötvenötödik életévét már betöltötte és legalább tízévi, vagy 2. június 30-át követően és 2009. január 1-je előtt az ötvenötödik életévét betölti, és legalább tizenöt évi szolgálati idővel rendelkezik.
50
Rendszeresen nem dolgozik az, aki 1. a munkakörére megállapított teljes munkaidőnél rövidebb munkaidőben dolgozott, akkor, ha a munkaideje a megrokkanását követően tovább csökken, vagy 2. -
az
igénybejelentését
megelőző
180
nap
alatt
keresőképtelensége
miatt
megszakításokkal legalább hetvenkét napon át nem dolgozott. A nyugdíj legkorábban a megrokkanás napjától állapítható meg, ha a megelőző nappal bezárólag a jogosultsághoz szükséges szolgálati idővel is rendelkezik, és a munkaviszonyát megszüntette. A munkaviszony fennállása mellett nyugdíjat csak akkor lehet megállapítani, ha rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti keresetnél. A megállapításnak azonban minden esetben akadálya a táppénz, vagy baleseti táppénz folyósítása. A rokkantsági nyugdíj mértéke a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól, a nyugdíj megállapításáig szerzett szolgálati idő tartamától és a rokkantság fokától függ. A rokkantság fokának megfelelően: 1. a III. rokkantsági csoportba tartozik az, aki rokkant, de nem teljesen munkaképtelen, 2. a II. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, de mások gondozására nem szorul az I. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, és mások gondozására szorul. Baleseti rokkantsági nyugdíj üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés alapján az egyéb feltételek fennállása mellett jár. Aki sérülését szándékosan okozza, vagy az orvosi segítség igénybevételével, illetőleg a baleset bejelentésével szándékosan késlekedik, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult. Baleseti rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki: 1. munkaképességét hatvanhét százalékban túlnyomóan üzemi baleset következtében vesztette el és 2. rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél Fő szabályként az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításáig elért nyugdíjjárulék-köteles jövedelmek havi átlaga alapján kell az átlagkeresetet meghatározni.
51
Amennyiben igénylőre nézve kedvezőbb, - kérelmére - a balesetét közvetlenül megelőző egyévi nyugdíjjárulék alapját képező kereset havi átlagát kell a számítás alapjául venni. Mindkét átlagkereset számításánál a kereseteket a személyi jövedelemadónak ezen összegekre képzett összegével csökkenteni kell, így az ellátás nettósított kereset alapján kerül megállapításra. A baleseti rokkantsági nyugdíj mértékét - azaz azt, hogy az átlagkereset hány százalékát kitevő összegben jár - a rokkantság foka és a szolgálati idő tartama befolyásolja. Szolgálati idő
Szolgálati idő 1997. december 31. után A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján szolgálati időként kell elismerni az 1997. december 31-ét követően biztosítási jogviszonyban álló személynek azt az idejét, amelyre a nyugdíjjárulékot megfizették. A biztosítottak körét a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény határozza meg, mely szerint biztosított, aki: 1. munkaviszonyban, közalkalmazotti illetőleg közszolgálati jogviszonyban, ügyészségi szolgálati
jogviszonyban,
bírósági
jogviszonyban,
egészségügyi
alkalmazotti
szolgálati viszonyban, hivatásos nevelőszülői jogviszonyban áll, fegyveres erők, rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú
tagja,
tekintet
nélkül
arra,
hogy
foglalkoztatása
teljes
vagy
részmunkaidőben történik, 2. szövetkezet tagja, ha a szövetkezet tevékenységében munkaviszony, vagy vállalkozási jellegű jogviszony keretében személyesen közreműködik (kivéve az iskolaszövetkezet nappali tagozatos hallgatóját) 3. tanulószerződés alapján szakképző iskolában tanulmányokat folytató tanuló 4. munkanélküli ellátásban (pl.: munkanélküli járadék, nyugdíj előtti munkanélküli segély) részesülő 5. kiegészítő tevékenységet nem folytató egyéni és társas vállalkozó
52
a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (pl.: bedolgozóként, megbízási jogviszonyban, segítő családtagként) személyesen munkát végez, ha ebből származó jövedelme havonta eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összege 30 százalékát, naptári napokra annak harmincad részét. Egyéb jogviszonyként kell elbírálni, továbbá az alapítvány, társadalmi szervezet, egyesület stb. választott tisztségviselőjét, amennyiben tiszteletdíja az előzőekben említett
6. biztosítási összeghatárt eléri. Azt az időtartamot, melyre a foglalkoztató a biztosított keresetéből a nyugdíjjárulékot levonta, befizetését azonban elmulasztotta, szolgálati időként el kell ismerni. Szolgálati időként el kell ismerni, továbbá: 1. katonai (polgári) szolgálat idejét 2. járulékfizetés mellett az egyházi személyként, szerzetesrendi tagként töltött időt 3. az ápolási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás folyósítása idejét, amennyiben az előírt járulék befizetése megtörtént 4. a táppénz, baleseti táppénz és terhességi-gyermekágyi segély folyósításának időtartamát 5. a Tbj. szerinti megállapodás kötése alapján járulékfizetéssel szerzett időt. A szolgálati idő folyamatosan nem ismerhető el, ha a biztosított munkaideje a munkakörére megállapított törvényes munkaidőnél kevesebb és nyugdíjjárulék alapot képező keresete a minimálbérnél alacsonyabb. Ebben az esetben a szolgálati időt arányosan, a járulékalapot képező jövedelem és a minimálbér arányában lehet megállapítani. A felsőfokú tanulmányok idejét öregségi nyugdíjjogosultsághoz 1997. december 31-ig van lehetőség beszámítani, míg rokkantsági nyugdíj megállapítása során időpontra tekintet nélkül. A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje vehető figyelembe, legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez szükséges idő. Több képesítés megszerzésére irányuló tanulmányi időből csak az egyik képesítés megszerzéséhez szükséges idő ismerhető el. Lehetőség van a felsőfokú tanulmányok beszámítására 1998. január 1-től megállapodás kötése mellett nyugdíjbiztosítási járulék megfizetésével.
53
Nem lehet szolgálati időként figyelembe venni: 1. a fizetés nélküli szabadság, a munkavégzés alóli mentesítés időtartamát, ha erre az időre nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset kifizetés nem történt 2. az előzetes letartóztatás, illetőleg szabadságvesztés időtartamát, kivéve, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, a büntetőeljárást megszüntették, a szabadságvesztés büntetésre ítéltet pedig a bíróság jogerősen felmentette 3. a
táppénz
folyósítása
időtartamát,
melyet
megállapodás kötésre tekintettel
folyósítanak, folyósítottak 4. az egyéni vállalkozó ilyen minőségben töltött idejét, amelyre nyugdíjbiztosítási- vagy nyugdíjjárulék tartozása van 5. a társas vállalkozás tagja esetében azt az időtartamot, amelyre a vállalkozásnak a tagjai után nyugdíjbiztosítási- illetve nyugdíjjárulék tartozása van.
Szolgálati idő 1998.01.01-jét megelőzően Az 1998. 01. 01-jét megelőző időben a jogszabály nem minden esetben a nyugdíjjárulék megfizetéséhez kötötte a szolgálati időt. Így a fizetés nélküli szabadság teljes időtartama beszámítható, ha azt gyermek gondozása, ápolása címén vették igénybe. A hozzátartozó ápolására, külföldön szolgálatot teljesítő házastárssal
történő kiutazásra
tekintettel
igénybe
vett
fizetés
nélküli
szabadság
beszámításához azonban már járulékfizetés volt szükséges. A mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjaként eltöltött idő beszámításához vizsgálni kell 1967. január 1. előtt az évente kötelezően előírt munkaegység, 1966. december 31-ét követően a 10 órás munkanap számának teljesítését, melyet a tag közös munkával szerzett. Ilyen címen 1992. december 31-ig lehet szolgálati időt számítani, ezt követően munkaviszony, vagy vállalkozási jogviszony keretében.
54
9.3 Baleseti hozzátartozói nyugellátások A hozzátartozók részére baleseti hozzátartozói nyugellátást megállapítani akkor lehet, ha a sérült üzemi baleset következtében meghalt. A baleseti hozzátartozói ellátásokra jogosultságot a jogszerző - az elhalt személy - által elszenvedett üzemi baleset vagy foglalkozási betegség ténye alapozza meg, szolgálati időre tekintet nélkül. Amennyiben a baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő elhalálozik, hozzátartozóját akkor is baleseti hozzátartozói nyugellátás illeti meg, ha a nyugdíjas nem az üzemi baleset következtében halt meg. A baleseti sérült hozzátartozóit a baleseti nyugellátás akkor is megilleti, ha a sérült a baleseti táppénz folyósítása tartama alatt nem az üzemi baleset következtében halt meg, de véleményezni lehet, hogy életben maradása esetén baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult. A baleseti hozzátartozói ellátások: 1. baleseti özvegyi nyugdíj 2. baleseti árvaellátás 3. baleseti szülői nyugdíj A hozzátartozókra előírt személyi feltételeket az özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra és szülői nyugdíjra vonatkozó rendelkezések tartalmazzák. A baleseti hozzátartozói nyugellátásokat abból a nyugdíjból kell megállapítani, amely a sérültet a halála időpontjában megillette volna.18
18
Egészségügyi Minisztérium : Nyugdíjtanulmány (2003) 55
10 . A biztosítási piac alakulása
A részvénytársasági formában működő biztosítók száma 22, a biztosító egyesületek száma 2000-ben 36-ról 39-re emelkedett. A szerződésállomány 2000-ben 1,7%-kal, 196 ezer darabbal emelkedett. Ezen belül az életbiztosítások száma 1,6%-kal csökkent, a nem-életbiztosításoké 3,1%-kal emelkedett. Az életbiztosítások számának csökkenése a régi, kis összegű életbiztosítások megszüntetésével van összefüggésben, közel két és félszeresére nőtt viszont a betegségbiztosítások száma, és baleset- illetve az utasbiztosítások szerény mértékben gyarapodtak. A non-life ágon belül a legnagyobb mértékben az általános felelősségbiztosítási szerződések száma emelkedett 8,7%-kal. 2000-ben a biztosítótársaságok díjbevétele 384.090 millió forint volt, 29%-kal magasabb az előző évinél. A növekedés üteme az inflációt messze meghaladó mértékű volt és meghaladta mind a GDP, mind a lakosság rendelkezésére álló jövedelem növekedésének mértékét (13%, illetve 8,8%). A piacvezető Hungária Biztosító Rt. továbbra is stabilan őrzi pozícióját (26,8%), piaci részesedése azonban az 1999. évihez képest 2,5% százalékponttal csökkent. A második helyen az előző évihez hasonlóan a Generali-Providencia Biztosító Rt. áll, részesedése 17,2%, ami 2,1%-kal haladja meg a harmadik helyezett ÁB-Aegon Biztosító Rt. részesedését (15,1%). A negyedik helyen a kizárólag személybiztosításokkal foglalkozó ING Nationale Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. áll. A négy társaság együttes részesedése a tavalyi 77%-ról 73,5%-ra csökkent, ami a piaci koncentráció kismértékű változására utal.
56
2. ábra: Biztosító társaságok piaci részesedése (élet-, és nem élet ág) 2000 Hungária Biztosító
Egyéb 27% Nationale Nederlanden ÁB-Aegon Biztosító Biztosító 14% 15%
Hungária Biztosító 27% GeneraliProvidencia Biztosító 17%
Generali-Providencia Biztosító ÁB-Aegon Biztosító Nationale Nederlanden Biztosító Egyéb
19
A biztosítók vagyona 2000-ben igen erőteljes mértékben, 27,8%-kal gyarapodott, a vagyon nagysága meghaladta a 626 milliárd forintot, a biztosítók intézményi befektetőként a tőkepiacon képviselt súlya tehát tovább növekedett. 2001. év végén a biztosítási piacon 26 engedéllyel rendelkező biztosító részvénytársaság működött, számuk az előző év végéhez képest hárommal nőtt. Az új biztosítók megalakulása, valamint a régi biztosítók szerkezetében bekövetkezett változások eredményeképpen összességében a biztosító részvénytársaságok alaptőkéjének 78,6%-a van külföldi tulajdonban, ami a 2000. évi 65,5%-os arányhoz viszonyítva számottevő, 13,1 százalékpontos növekedést jelent. A biztosítótársaságok 2001. év végén 12,44 millió darab, a 2000. év végi záróállománynál 2,3%-kal több szerződéssel rendelkeztek. Az életbiztosítások állománya a 2001. év végén 3,42 millió darab volt, amely 3,8%-kal kevesebb a 2000. év végi állománynál. Így az életbiztosítások részaránya az előző év végéhez képest 1,7 százalékponttal, 27,5%-ra csökkent. Az életbiztosítások csökkenése kétségkívül a megtakarítási szokások ismételt változására utal. Az életbiztosítási szerződések számának csökkenését a kifutó szerződések és a visszavásárlások növekedése okozta. A 2000. évi 4,4%hoz képest 5,4% lett a visszavásárlás aránya a szerződések számát tekintve. A nem-életbiztosítási szerződések állománya a 2001. év végén 9,02 millió darab, az összes szerződésállományon belüli részaránya 72,5% volt. A szerződések száma 4,9%-kal volt magasabb a 2000. év végi állománynál. (2000-ben: +3,6%) A nem-életbiztosítások egyes
19
Forrás: MÉBIT Rt., A biztosítási piac alakulása 2000-ben 57
módozatai között nem következett be olyan mértékű szerkezeti eltolódás, mint ami az életbiztosításokat jellemezte. A biztosítótársaságok 2001. évi díjbevétele 415,43 milliárd forintot tett ki, amely 8,1%-kal haladja meg a 2000. év díjbevételét, ugyanakkor elmarad a 2000. évi növekedési ütemtől (29,2%-tól). A díjbevétel 41,6%-a az életági szerződésekből, további 58,4%-a a nem-életági szerződésekből adódott; 2000-hez képest 4,8 százalékpontos arányeltolódás tapasztalható a nem-életági díjbevétel javára. A 2001-es évre jellemző arány az 1999. évinek felel meg. 2001-ben az életbiztosítási ág díjbevétele 172,7 milliárd forintot tett ki, amely 3,2%-kal maradt el a 2000. évi díjbevételtől. Ez az életbiztosítási szerződések csökkenő számával magyarázható. A nem-élet ágban a 2001. évi 242,7 milliárd forint díjbevétel 18%-kal haladja meg a 2000. évi díjbevételt. A díjbevétel növekedési üteme lényegesen meghaladta az üzletágra jellemző szerződésszám növekedés (4,9%-os) ütemét. 2001-ben tovább csökkent a díjbevétel (igen magas) koncentrációja, azonban még így is az első öt biztosítótársaságnál koncentrálódott a díjbevételek 82%-a. Bár a biztosítási piac még jelenleg is erősen koncentrált, de a vezető társaságok piaci részarányainak csökkenése azt jelzi, hogy egyes kisebb társaságok is képesek a térhódításra, piacszerzésre. Összefoglalva: A biztosítók fejlődése az elmúlt évben valamelyest lassult emellett jelentős szerkezeti átrendeződés ment végbe az egyes ágak és termékek között. Úgy tűnik a tőkepiaci fejlemények miatt egyelőre véget ért a nagy összegű befektetéseket vonzó unit linked biztosítások konjunktúrája. Az életbiztosítási szerződések száma és folyó díjbevétele csökkent, miközben a kár és szolgáltatáshányad növekedett. A nem élet ágban a szerződésszám és díjbevételek nőttek a kárhányad csökkent. Az eredmény összességében szerény mértékben javult, a biztosítástechnikai eredmény jelentős emelkedése és a befektetési eredmény stagnálása mellett. Az elmúlt év kedvezőtlen nemzetközi fejleményeinek hatásai egyelőre nem érződnek a hazai biztosítók működésében.
58
10.1 Életbiztosítási üzletág 2000-ben az életbiztosítások összes díjbevétele az előző évi 35%-os növekedést is meghaladó mértékben, 48%-kal növekedett. Ezzel az életbiztosítások súlya az összdíjbevételen belül tovább emelkedett és az 1999. évi 40,3%-kal szemben 2000-ben már 46,2%-ot tett ki. Az életbiztosítási piac vezető biztosítóinak adatai (díjbevétel, piaci részesedés)
MÉBIT
Piaci részesedés
Rangsor
1998
2000
2000 2001
782
ÁB-Aegon Generali
Életbiztosítási díjbevétel (millió Ft)
–
1999
2000
2001
2001
3.206
8.052
6.505
4,53%
3,79%
6.
6.
21.861 25.721
36.008
31.814
20,27%
18,52%
2.
2.
9.697 11.999
22.700
21.100
12,78%
12,29%
3.
4.
6.297 10.019
13.439
13.277
7,57%
7,73%
5.
5.
33.618 42.951
55.173
52.644
31,06%
30,65%
1.
1.
7.573 12.637
21.239
21.514
11,96%
12,53%
4.
3.
4839
3444
2,72
2,01%
7.
11.
Providencia Allianz Hungária ING N-N OTP-Garancia Winthertur
113
1166
20
A biztonságos üzletmenet garanciáját megtestesítő, egyúttal jelentős befektethető tőkét is képviselő életbiztosítási díjtartalék is 28,2%-kal emelkedett, 2000. végére már közel 350 milliárd forint volt. Az életbiztosítási díjnövekmény jelentős részét a „unit linked” típusú életbiztosítások értékesítésével érték el a társaságok, ezen belül is magas volt az egyszeri díjas termékek részaránya. A hagyományos életbiztosítások lényegesen kisebb ütemben növekedtek, kivéve az egyszeri díjas kockázati életbiztosításokat, amelyek száma meghatszorozódott. Az életbiztosítási üzletág jelentős növekedése a lakosság biztosítók iránti bizalmának további növekedését mutatja. A piacvezető ING Nationale Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. továbbra is megőrizte a piacvezető pozícióját, azonban részaránya az 1999. évi 35,8%-ról 2000-ben 31,1%-ra
20
Forrás: MÉBIT Rt. V. Országos Konferencia, 2002. 59
változott. Nem történt változás a második helyen sem, az ÁB-Aegon Biztosító Rt. is megőrizte a második helyét, a piaci részesedése 21,4%-ról 20,2%-ra csökkent. A harmadik, illetve negyedik helyen az OTP-Garancia Biztosító Rt. és a Generali-Providencia Biztosító Rt. között helycsere történt, az utóbbi ismét visszakerült a harmadik helyre 12,7%os piaci részesedéssel. Az OTP-Garancia Biztosító Rt. piaci részaránya 10,5%-ról 11,9%-ra nőtt. Az újabban alapított biztosítók közül jelentős volt a Winterthur ( 2001 óta Credit Suisse Life&Pensions Rt.) , illetve az ABN-AMRO biztosítók növekedése. Az életbiztosítási szerződések száma az év végén közel 3 millió 338 ezer volt. Az életbiztosítási szerződések 75,4%-a vegyes típusú, azaz kockázati és megtakarítási elemet egyaránt tartalmaz. A tiszta kockázati típusú életbiztosítási szerződések aránya az előző évi 7,1%-ról 9,3%-ra emelkedett. Az ún. „unit linked típusú”, befektetéshez kötött életbiztosítások aránya azt előző évi 5,6%-ról 10,6%-ra nőtt. A 2001-es év végére az életbiztosítási szerződések száma százezerrel csökkent az előző évihez képest, a MABISZ 2,56 millió életbiztosítási szerződést tartott nyilván, míg 2000-ben 2,66 milliót. Ezt elsősorban a piac élmezőnyébe tartozó biztosítók portfolióinak átrendeződése, egyes rendkívül alacsony átlagdíjú szerződések megszüntetése eredményezte. Ugyanígy csökkentek a szerződésekből befolyt díjak is, ez 2001-ben 171,754 milliárd Ft-ot tett ki, 3,3%- kal maradt el a 2000. Évi összbevételtől (177,637 milliárd Ft). Mindez arra is rámutat, hogy a biztosítási üzletágban az életbiztosítások súlya csökkent, mivel a biztosító társaságok összdíjbevétele növekedett 8,35 százalékkal. Az életbiztosítási díjbevételek mérséklődését nagyobb mértékben az egyszeri díjas befektetéshez kötött életbiztosítások iránti kereslet visszaesése okozta. A folyamatos díjú befektetéshez
kötött
életbiztosítási
szerződések
számánál
tapasztalható
jelentősebb
növekedés: 2001-ben 320 ezer db-ra emelkedett, a 2000. évi 251 ezerről. Ez a második legnépszerűbb biztosítási módozat a vegyes biztosítás után.
60
Folyamatos díjú befektetéshez kötött életbiztosítási szerződések alakulása 2001-ben
3. ábra: Befektetéshez kötött életbiztosítások állománydíjának megoszlása társaságonként Egyéb 6% Winterthur 4% OTP-Garancia 7%
ING N-N 31%
MÉBIT 10% ÁB-Aegon 28% Generali Allianz Hungária –Providencia 8% 6%
21
A hagyományos életbiztosításokon belül az elérési és a vegyes biztosítások díjbevétele mintegy 4, illetve 14%-kal emelkedett az előző évihez képest. Csökkent viszont a kockázati biztosításokon elért díjbevétel: 2001-ben 5,4%-kal kevesebb díj folyt be a biztosítók számlájára.
21
Magyar Biztosítók Szövetsége (2001) 61
Összegzés
Az Európai Uniónak – amint láthattuk- nincs saját, a tagországokra nézve kötelező érvényű nyugdíjrendszere, minden tagországnak más és más, azonban a probléma közös. Egyre több idős embert kell eltartania az egyre csökkenő létszámú aktív lakosságnak. Fel kell ismerni, hogy a nyugdíjasok komoly gazdasági erőt képviselnek, komoly vagyonfelhalmozásra képesek, ez utóbbi viszont csak akkor lehetséges, ha megfelelő időben elkezdik a magukról való öngondoskodást, még aktív korukban elkezdenek megtakarításokat képezni. Miért jó ez? Miért van erre szükség? Mint tudjuk, Nyugat-Európában és talán egyre inkább Magyarországon is, nő az életszínvonal, a születéskor várható élettartam. Annak ellenére, hogy a reálbérek növekednek, a nyugdíjak nem növekednek velük arányosan, hiszen ezt a nyugdíjplafon meggátolja. Aki több százezer forintot vagy, több ezer eurót keres egy hónapban, annak sem lesz sokkal magasabb a nyugdíja, mint annak aki százezer forintot, vagy ezer eurót visz haza havonta. Láthatjuk, hogy aktív korunkban mennyire nagy különbségek vannak a fizetések között, ebből adódóan a háztartási fogyasztási szintek között is. Mindezek a különbségek a nyugdíjkorhatár elérésével lecsökkennek. A probléma a következő: az, aki egész életében hozzászokik egy bizonyos fajta életszínvonalhoz, több mint valószínű, hogy nem fogja tudni ugyanazt az életszínvonalat fenntartani egész egyszerűen azért, mert nem kapja meg a korábbi fizetésével azonos nyugdíjat. A hiány ordítóan nagy lesz. Erre csak egy módon lehet felkészülni, egy módon lehet védekezni: aktív korban kell elkezdeni az önmagunkról való gondoskodást nyugdíjas éveinkről. Ez a gondolkodásmód Nyugat- Európában egyre inkább kezd elterjedni, ott már kialakult egyfajta megtakarítási, biztosítási kultúra, míg ugyanez a most csatlakozott tagországokról nem mondható el, Magyarországon ez még kialakulóban van. Az emberekben tudatosítani kell: minél előbb megkezdjük a megtakarítások felhalmozását, annál több időnk lesz arra, hogy öregkorunkra olyan vagyoni hátteret teremtsünk meg, amelyet elképzeltünk magunknak. Sajnos ez a gondolkodásmód Magyarországon még csak csírájában létezik, kezdetleges, de jó úton haladunk afelé, hogy tudatosítsuk: ez az egyetlen lehetséges megoldás.
62
Ennek alapfeltétele volt a tőkefedezeti elven működő nyugdíjpénztárak létrehozása 1998ban, illetve az üzleti biztosítások rendszerének megteremtése, azaz a többpilléres nyugdíjrendszer kialakítása.
A többpilléres nyugdíjrendszer megoldást jelent mindenki számára: egyelőre megmarad a felosztó-kirovó rendszer, tehát a társadalombiztosítási járulék fizetése, azonban emellett mindenkinek lehetősége nyílik a „többlábon állásra.” Aki ma elkezdi a magán-, és önkéntes pénztárakban a nyugdíjas éveiről való öngondoskodást, illetve üzleti alapú megtakarításokat képez, biztos lehet abban, hogy nyugdíjas éveiben olyan életszínvonalon élhet, amelyet mindig is elképzelt magának. Emellett fel tud készülni olyan váratlan élethelyzetekre is, mint például a házastárs elhalálozása, tartós betegség, unokák támogatása. A szakemberek folyamatosan vitáznak arról, el kell-e véglegesen törölni a felosztó-kirovó alapon működő nyugdíjrendszert és csak a tőkefedezeti elven működő nyugdíjrendszer megtartása a helyes. Erről még nem született döntés, azonban egyre többen vannak azok , akik úgy vélik, az állami szerepvállalás a nyugdíjkifizetéseknél nem szűnhet meg, hiszen az állam garanciát vállal a nyugdíjak kifizetésére, míg az üzleti biztosítók nem. ( Itt részben kivételt képez a magán nyugdíjpénztár, hiszen az állam részben tulajdonjogot gyakorol felette.) A társadalombiztosítás teljes mértékben létfenntartó jellegű, amit ma az egyik ablakon befizetnek, azt holnap egy másik ablakon kifizetik. Az üzleti alapú pénztárak, illetve az üzleti biztosítások ezzel szemben teljes mértékben az öngondoskodásról, illetve az életminőségről szólnak. Saját magunk nyugdíjáról gondoskodunk. Amit egyszer befizetünk, az nyugdíjas korunkban a mienk lesz. Gazdasági szempontból sem feledkezhetünk meg arról, hogy ezeket a befizetett pénzösszegeket a biztosítók megforgatják, tehát stimulálják az ország gazdaságát, a befizetett pénzösszegek pénzügyi befektetésként működnek. Még néhány évnek azonban el kell telnie ahhoz, hogy a nyugdíjasokra úgy tekintsünk, mint a gazdasági élet fontos szereplőire, folyamatos szellemi és gazdasági értéktermelő társadalmi rétegre.
63
BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.
Irodalomjegyzék Ámon Zsolt-Budavári Péter- Hamza Lászlóné -Haraszti Katalin-Márkus Annamária: A nyugdíjreform első négy éve – modellszámítások és tények (Közgazdasági Szemle,2002.június 6.szám) Bank és Tőzsde (2002. januári , 2003. júliusi szám) Bencsik Réka: Az Európa Tanács Szociális Bizottsága az idősödő társadalmakról (Népszabadság, 2003.november 11.) Bokros Lajos: Társadalmi szolidaritás és nyugdíjrendszer ( 1998) Credit Suisse Life&Pensions – Tanulmányok ( 2003) Elaine Fultz: Nyugdíjreform Magyarországon (Közgazdasági Szemle,2002.június 6.szám) Jürgen Gaulke:
Életbiztosítás: Eljött Maastricht napja? ( Neumann&Göbel Kiadó Köln,
1998)
Magánnyugdíj, mint az életbiztosítási kötvény alternatív reformja
Gyulavári Tamás- Könczei György: Az EU szociális dimenziója- a szociális rendszerek koordinációja ( Európai Szociális Jog, 2000) KSH – Társadalmi helyzetkép: Szociális védőháló ( 2004 ) www.ksh.hu MÉBIT Rt. V. Országos konferencia ( 2002) Michael Littlewood: A nyugdíjpolitika megjavításáról -Esély című folyóirat (2003/I.szám) Muráth Ferencné: A jóléti állam reformja (Az Európai Unió gazdaság- és társadalompolitikájáról. Válogatott tanulmányok., 1999) Molnár Margit: Az Európai Közösség szociális jogalkotása (Janus Pannonius Tudományegyetem, 1996) Németh György: Felosztó-kirovó versus tőkefedezeti nyugdíjrendszer ( Esély c. folyóirat 2000/I.szám) Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság: Az Európai Unióhoz való csatlakozás és a nyugdíjak (2004) Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság: A magyar nyugdíjbiztosítás kapcsolódása az Európai Unió társadalombiztosítási koordinációs rendeletéhez (2004) Otto Schlecht: A piacgazdaság előretörése – a szociális rendszer átalakítása (Bouvier Verlag, Bonn, 1995)
Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete: A magyar nyugdíjpénztári rendszer Európai Uniós összefüggései ( 2003) www.pszaf.hu Szociális –és Családügy Minisztérium: Demográfiai problémák az EU-ban ( 2002) Világgazdaság ( 2001. október 12. 9.oldal): Kulcskérdés a nyugdíjgarancia- OECDtanulmány
65
