ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar

ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT

Vallástörténeti adatok a Váradi Regestrumban

Témavezető:

Készítette:

Klaniczay Gábor

Uhrin Dorottya

Megbízott előadó, CEU professzor

történelem alapszak vallástudomány minor

2011

Tartalomjegyzék Bevezetés.........................................................................................................................3 A Regestrum fennmaradása............................................................................................ 4 Istenítélet......................................................................................................................... 6 Az ordalia mint bizonyítási eljárás..............................................................................6 Korszakai ................................................................................................................9 Fajtái......................................................................................................................12 A tűzpróba és a vízpróba...................................................................................13 Az istenítéletek magyarországi alkalmazása.............................................................15 Törvényekben........................................................................................................16 Gyakorlati alkalmazása......................................................................................... 17 A Váradi Regestrum..........................................................................................17 A kora középkori boszorkányvádak..............................................................................21 Boszorkányképzetek a 8. századig............................................................................21 Boszorkányképzetek 700–1300 között......................................................................25 A maleficium fajtái....................................................................................................28 Boszorkányvádak nyomai a magyar törvénykönyvekben.........................................30 Veneficium, maleficium és lányrablás a Váradi Regestrumban................................... 32 Veneficium és maleficium........................................................................................ 32 Az esetek............................................................................................................... 32 A vádlott felmentése..........................................................................................33 Megegyezés.......................................................................................................35 A vádlott elítélése..............................................................................................36 Leányrablás............................................................................................................... 38 A törvénykezésben................................................................................................ 39 Nőrablás a Váradi Regestrumban..........................................................................40 A lányrablók felmentése....................................................................................41 Megegyezés.......................................................................................................41 A lányrablók elítélése........................................................................................42 Összegzés...................................................................................................................... 44 Mellékletek....................................................................................................................45 Források.....................................................................................................................45 1

A Váradi Regestrum veneficiummal és maleficiummal foglalkozó részei...........45 A Váradi Regestrum nőrablással foglalkozó részei.............................................. 52 Ábrák.........................................................................................................................58 Bibliográfia....................................................................................................................59 Felhasznált irodalom................................................................................................. 59 Források.....................................................................................................................64 Internetről származó hivatkozások............................................................................65

2

Bevezetés A Váradi Regestrum egyedülálló jelentőségű történeti forrás, mivel – amellett, hogy rálátást biztosít a tatárjárás előtti Magyarországra – az egyetlen olyan istenítéleti forrás, mely statisztikai adatokkal szolgálhat.1 A kútfőt már több szempontból vizsgálták: a személyneveket Galambos László 2 elemezte,

a helyneveket

Mikesy Sándor,3 valamint

K. Fábián Ilona4 vizsgálta.

Társadalomtörténeti szempontból Bolla Ilona elemezése nagy jelentőségű.5 Ignasi Terradas Saborit 2008-ban megjelent vaskos kötetében 6 jelentős részt szentel a Váradi Regestrum több oldalú (főként antropológiai szempontú) elemzésének. A dolgozatomban a forrást vallástörténeti szempontból vizsgálom meg: egy általános képet rajzolok az istenítéletek és a kora középkori boszorkányvádak korszakairól és fajtáiról, kiemelve ezek magyarországi jelenlétét a törvénykezésben és a gyakorlatban; valamint a Váradi Regestrumon belül megjelenő veneficiummal, maleficiummal és lányrablással kapcsolatos vádakat vizsgálom. A felsoroltakon kívül még számos dologról lehetne írni, s a leírtakról is lehetne részletesebb képet adni, azonban terjedelmi, időbeli és nyelvi korlátok ezt még nem tették lehetővé számomra. A Regestrumban pereskedő személyek nagy része az ismeretlenség homályába burkolózik, csak néhány bíróról sikerült többet kideríteni az archontológiák segítségével.

1

Bartlett, Robert: Trial by fire and water. The medieval judicial ordeal. Oxford, Clarendon Press, 1986.

2

Galambos László: A szentírási eredetű személynevek a Váradi Regestrumban. Budapest, 1942.

63. o. 3

Mikesy Sándor: Váradi Regestrom-beli helyek meghatározásai. In: Magyar Nyelv, 44. (1948)

4

K. Fábián Ilona: A Váradi Regestrum helynevei. Adattár. Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti

Könyvtár 13.) 5

Bolla Ilona: Az Aranybulla-kori társadalmi mozgalmak a Váradi Regestrum megvilágításában.

Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Historica, Tomus I. Budapest, 1957. 6

Terradas Saborit, Ignasi: Justicia Vindicatoria. De la ofensa e indefensión a la imprecación y el

oráculo, la vindicta y el talión, la ordalía y el juramento, la composición y la reconciliación. Madrid, Consejo Superior de Investigaciones Cientificas, 2008. (Biblioteca de dialectología y tradiciones populares XLVII.)

3

A Regestrum fennmaradása A Váradi Regestrum fennmaradása annak köszönhető, hogy Fráter György (1482--1551) 1550-ben kinyomtattatta a székesegyház sekrestyéjében talált feljegyzéseket Hoffgreff György (1558/1559) kolozsvári nyomdájában. Sokáig a G. H. monogramból úgy gondolták, hogy Heltai Gáspár (1574) volt a nyomdász, majd Hoffgreff és Heltai közös kiadását tartották valószínűnek.7 Hoffgreff György erdélyi szász nyomdász wittenbergi és nürnbergi tanulmányai után Brassóban, Honterus (1549) műhelyében dolgozott, majd Kolozsvárott alapított nyomdát, s hozzá társult 1550-ben Heltai Gáspár. 8 Valószínűleg Heltai hívhatta Kolozsvárra, ahol Hoffgreff önállóan kezdte meg munkáját, a tipográfiai készletét Németországból hozhatta.9 Amikor a nyomda nem tudott a saját lábán megállni, Heltai támogatására is szükség lett.10 Még Heltai betársulása előtt, 1550. május 14-én bevezetővel együtt jelentette meg a Regestrumot,11 négy rétben, de a lap és jegyzőkönyvi esetek száma nélkül12 Ritus Explorandae Veritatis, Quo Hungarica Natio in dirimendis controveriis ante annos trecentos et quadraginta usa est, et eius testimonia plurima in Sacrario summi templii Varadien reperta címen. A következő kiadása több mint kétszáz évvel később jelent meg: Bél Mátyás adta ki Pozsonyban, ívrét alakban az Adparatus ad Historiam Hungariam Hungariae című történeti művében Ritus Exlorande Veritatis, seu iudicium ferri candentis, quo in dirimendis controversiis, Gens Hungara olim utebatur. Editio, post Claudiopolitanam A. 1550. secunda, uberrimis Notis illustrata címen. Ez a kiadás már számozza az ügyeseteket, de a 133, 146 és a 345 kétszer is előfordul, valamint átvette Fráter Györgytől az imákat és a szertartásokat. Batthyány Lajos németújvári grófnak ajánlotta. A jegyzeteket pedig Tomka Szászki János – a pozsonyi líceum rektora – bocsátotta a rendelkezésére.13 7

http://www.arcanum.hu/oszk/lpext.dll/?f=templates&fn=main-h.htm&2.0 2011-01-19

8 9

Végh Ferenc: Hoffgreff György életéhez. In: Magyar Könyvszemle, 73. (1957), 2. szám, 155. o. http://typographia.oszk.hu/html/hun/nyomdak/hoffgreff.htm 2011-01-16

10

Jakó Zsigmond: Újabb adatok a Kolozsvári Heltai-nyomda kezdeteihez. In: Magyar Könyvszemle, 77.

(1961), 1. szám, 63. o. 11

Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu munkájának digitális

kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD, 2009. 12

Vajda Gyula: A Váradi Regestrum (1209–1235). Magyar műveltség-történeti kútfő ismertetése és

bírálata. Athenaeum R. Társ. Könyvnyomdája, Budapest, 1880. 5. o. 13

Uo. 6. o.

4

Ezután 1849-ben Sanktgallenben adta ki Endlicher nyolc rétben a Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana című művében Regestrum de Varad. 1201-1235 címen, az ügyeseteket számozva.14 Kandra Kabos 1898-ban adta ki Budapesten a Váradi Regestrumot a magyar fordításával együtt, azonban még mindig nem időrendben.15 Karácsonyi János és Borovszky Samu vállalkozott arra, hogy időrendi sorrendbe rakja mind a háromszáznyolcvankilenc ügyesetet. 1903-ban kiadták Az időrendbe szedett váradi tüzespróba-lajstromot. A sorba állítás azért volt nehéz, mert mindössze tíz ügyeset volt számozva, de a tartalom és az archontológiai egybehangzás segítségével sikerült.16 A legújabb kiadás pedig Solymosi László és Szovák Kornél gondozásában jelent meg digitális formában 2009-ben, új szövegközléssel (mely tartalmazza az addigi kiadásokat és fordításokat) és a Karácsonyi–Borovszky-féle kiadásból hiányzó tartalomjegyzékkel, településnév-mutatóval és rövidítésjegyzékkel. Vajda Gyula 1880-ban megjelent művében már elemzi a Váradi Regestrumot, s megpróbálja kiszámítani a keletkezési idejét, valamint megjegyzi az addigi kiadások hibáit a tulajdonnevek körül, valamint hitelesnek értékeli a dokumentumot. 17 Még úgy tudja, hogy Heltai volt a nyomdász.18 Balássy Ferenc Mutatványok a Váradi Regestrumból című 1881-es művében foglalkozik a kútfővel.

14

Uo. 7. o.

15

Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898.

16

Karácsonyi János – Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom. Az 1550-

iki kiadás hű másával együtt. Dr. Karácsonyi János és Dr. Borovszky Samu akadémiai l. tagok közreműködésével kiadja a Váradi Káptalan. Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque Capituli Varadinensis Lat. rit. curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky Academiae Scientiarum Hungaricae membrorum editum. Budapest, 1903. 17

Vajda, A Váradi Regestrum, passim.

18

Uo. 5. o.

5

Istenítélet Az ordalia mint bizonyítási eljárás Bunyitay Vince így fogalmazza meg az istenítélet fogalmát: „Az ember mindig hitt, amint mindig hinni is fog az Istenben, mint oly igaz biróban, ki nem hagyja el az ártatlant. E hitből származtak az isten-itéletek, melyek azért végelemzésökben nem egyebek, mint feljebbezések a földi, csalódható birótól a csalhatatlan mennyei biróhoz.”19 Bunyitay Vince idézete rávilágít arra a hozzáállásra, mellyel a legtöbb középkori ember viseltetett az istenítéletek iránt: hittek abban, hogy ha ők nem is, de Isten tudja ki a bűnös, s ezt érvényre is juttatja. Az istenítélet a bizonyítás egyik formája, melynek az alapja az, hogy a természetfeletti erők nem hagyják bűnhődni az ártatlant, s személyesen közbelépnek érdekében. 20 Ez érdekes kettősséget jelent, a szent és a profán különös keveredését,21 a jog és a vallás összekapcsolódását intézményi és fogalmi szinten.22 A középkori emberek mélységesen hittek a természetfelettiben, egyrészt azért, mert úgy vélték, hogy mindennek oka van, másrészt úgy fogták fel, hogy a csodás és az általános a tapasztalat azonos szintjén van, a különbség csak az, hogy a csodás események ritkábbak.23 Az istenítéletet végső esetben használták, ha más eszközzel nem tudták eldönteni az ügyet.24 S mivel a középkorban a megállapodások általában szóban köttettek – a jelentős írástudó réteg eltűnése miatt – az ügy utólagos eldöntése nehezebb lett, így az istenítéletek is gyakorivá váltak. Itáliában, ahol magas volt az írniolvasni tudók száma és voltak jegyzők, az ingatlanok kérdésében végzett istenítéletek is egyre ritkábbak.25 19

Bunyitay Vincze: A Váradi Püspökség története alapításától a jelenkorig. I. A váradi püspökök. A

püspökség alapításától 1566. évig. 1883. 69. o. 20

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1584.html 2011-02-07 = Istenítélet. In: Magyar Néprajzi

Lexikon. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-82. 21

Brown, Peter: Society and supernatural. A Medieval Change. In: Daedalus, Vol. 104. (1975) no. 12. 135. o. 22

Ho, H. L.: The Legitimacy of Medieval Proof. In: Journal of Law and Religion. Vol. 19. (2003-2004)

No. 2. 265. o. 23

Radding, Charles M.: Superstition to Science: Nature, Fortune and the Passing of the Medieval

Ordeal. In: American Historical Review, Vol. 84. (1979) no. 4. 958. o. 24

Barthélemy, Dominique: Diversité des ordalies médiévales. In: Revue Historique. Vol. 280. (1988)

no. 1. 3. o. 25

Bartlett, Trial, 27–28. o.

6

Már az emberi történelem kezdete óta léteznek különböző próbák, mely során természetfeletti beavatkozás segítségével próbálták eldönteni az adott ügy igazát. Henry Charles Lea rámutatott arra, hogy majdnem minden társadalom fejlődésének egy pontján alkalmazták az istenítélet különböző fajtáit, 26 s a boszorkányüldözés is jelenvolt szinte mindenhol.27 Az első írott nyomait az ókori Keleten találhatjuk – Mezopotámiában és a zsidók között is előfordul. A Bibliából 28 Józsué könyvét, a Királyok könyvét és Mózes negyedik könyvét29 tekintik ennek bizonyítékaként. Ezekben az esetekben azonban nem bírói eljárásként használták. A görög és a római társadalomban sem voltak ismeretlenek az istenítéleti eljárások – ezeket sorsvetés, párbaj, és tűzpróba formájában alkalmazták.30 A kora középkorban az ordalia bírósági és egyházi elemei egybeolvadtak, a bizonyítási eljárás liturgikus keretek között zajlott le, a templomban vagy egy szent ereklyéjénél, pap közreműködésével. Az eljárás során az istenítélet képviselője megszakított minden kapcsolatot a normális világgal. Megborotválkozott, inget vett, három napot böjtölt; az életritmusa olyan lett, mint egy papé. Ünnepélyesen megáldották, levette amulettjeit és talizmánjait, majd megmártózott a szenteltvízben.31 26

Lea, Henry Charles: Superstition and Forca. Essays on The Wager of Law – The Wager of Battle –

The Ordeal – Torture. New York, Haskell House, 1971. 201–202. o. 27 28

Radding, Superstition to Science, 947. o. Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája = http://www.kereszteny.hu/biblia/showtrans.php?

reftrans=2 2011-03-17 29

„Ha valakinek a felesége eltévelyedik […]tanú pedig nincs ellene,[…] akkor vigye el a férj a feleségét

a paphoz. Vigye el az érte járó áldozatot is […] Vezesse oda a pap az asszonyt, és állítsa az ÚR színe elé. Vegyen a pap egy cserépedénybe szent vizet, azután vegyen a pap a hajlék földjén levő porból, és tegye a vízbe. Állítsa a pap az asszonyt az ÚR színe elé, bontsa ki az asszony haját, és tegye annak a tenyerére az emlékeztető áldozatot: féltékenységi áldozat az. A keserű, átokhozó víz azonban maradjon a pap kezében. Azután eskesse meg őt a pap, és mondja ezt az asszonynak: Ha nem hált veled senki, ha nem tévelyedtél el tisztátalanul férjedtől, ne ártson neked ez a keserű, átokhozó víz, csak akkor, ha eltévelyedtél férjedtől, és tisztátalanná váltál, mert férjeden kívül más is hált veled. Eskesse meg a pap az asszonyt az átokhozó esküvel, […]Azután írja föl a pap ezeket az átkokat egy lapra, mossa bele a keserű vízbe […] Azután itassa meg az asszonnyal a vizet. Miután megitatta vele a vizet, az történik, hogy ha az asszony csakugyan tisztátalanná vált, mert hűtlenséget követett el férjével szemben, belehatol az az átokhozó víz, keserves fájdalmat okozva, megdagad a méhe, és koraszülővé válik a medencéje. Az az asszony átkozott lesz népe között. De ha nem vált tisztátalanná az asszony, hanem tiszta maradt, akkor a víz nem árt neki, és képes lesz gyermeket szülni.” 4 Móz, 5 30

Tóth G. Péter: Folyampróba – liturgikus vízpróba – boszorkányfürösztés. Istenítéleti eljárások a

boszorkányperekben. In: Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajzi Tanszék, 2001. (Studia Ethnologica Hungarica) 258. o. 31

Brown, Society, 138. o.

7

Tulajdonképpen a középkori istenítélet a római jog, a keresztény liturgia és a germán szokások ötvözete. Müller, Bergström, Nottarp és Leitmaier szerint az istenítéletekben a pogány germán jog él tovább liturgikus keretek között, Bartlett azonban ezt vitatja, mivel az istenítéletek a középkor világképének szerves részét alkották. 32 Caenegem szerint a 6-12. század közötti bizonyítási eljárás a római gyakorlat barbarizálódása, s ez az „irracionális germán bizonyítási eljárás nyilvánvalóan pogány”. Szerinte az egyház a babonák szisztematikus kiirtása helyett krisztianizálta azokat, bibliai idézetek és az egyházatyák [főként Ágoston (354–430)] alapján.33 Valószínű, hogy a germánokat térítő papság révén ismerte meg és vette át az egyház. 34 Ho azt írja, hogy a kereszténység elterjedésekor az újonnan megtért vezetők védeni akarták létező szociális intézményeiket a stabilitás és a folytonosság érdekében, s ez vezetett az istenítéletek kereszténység alatti átalakításához. 35 A barbár jogszemléletben a jog nem „jogalkotás” és a politikai szféra része, hanem a társadalom által szankcionált szokás, s mint ilyen, bizonytalanul határolható körbe.36 A pogány germán törzsek könnyebben elfogadták az új hitet úgy, hogy a régi hagyományaikat részben megtarthatták, valamint úgy hitték, az üdvösség mellett egy hatásosabb mágiát is elfogadtak a kereszténységgel, hiszen a csoda – például az istenítélet – a szentség és az igazság jele.37 Brown szerint az istenítéletek „színházias ajánlat”-ot kínált, mely elősegítette a társadalmi konszenzus helyreállítását, a feszültség oldásáért. Hozzájárultak a konfliktusok megoldásához és az állásfoglalás létrehozásához, mivel az ítéletkor tekintettel voltak a zaklatott közösség informális véleményeire. Úgy véli, hogy az istenítéletek során háttér-alkuk döntötték el az ügyek kimenetelét.38 Szerinte tehát azért használták az istenítéletet, mert ez kontrollálható volt, s így egyféle társadalmi ítélkezés valósult meg, de Radding ezt vitatta, mivel például a Karoling-kori ordaliák (eskü, párbaj, kereszt próbája) nem adtak sok lehetőséget a manipulálásra.39 Colman azon állítását túlzásnak tartja, hogy a közösség képes 32

l. Tóth, Folyampróba, 259. o.

33

Van Caenegem, R. C.: Legal History. A European Perspective. London – Rio Grande, Hambledon

Press, 1991. 74. o. 34

Solymosi László: Guden magánoklevele másodlagos pecsétjének eredete. In: Veszprémi Történelmi

Tár. 1. évf, (1989). 1. sz. 103. o. 35

Ho, The Legitimacy, 278. o.

36

Szűcs Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Budapest, Balassi, 1997. 58. o.

37

Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon. Pécs, L’Harmattan PTE

Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, 2010. (Fontes Ethnologiae Hungaricae IX) 12.o. 38

Brown, Society, 137–143. o.

39

Radding, Superstition to Science, 949. o.

8

volt manipulálni a próbát, aszerint, hogy ők mit tartottak az igazságnak. 40 Radding leírja Jean Piaget felmérését, miszerint a tíz év alatti gyermekek úgy gondolják, hogy a természeti események büntetések a morális bűnökért, de ahogy nőnek, már másképp gondolják. A gyerekek mentális fejlődése párhuzamba állítható a középkori istenítéletek kritikájának kialakulásával. Piaget konklúziója az, hogy csak a racionális elme teszi fel a kérdést a csoda kialakulásával kapcsolatban.41

Korszakai Az istenítéletek előtörténeti korszaka a 6-8. század között volt, Európában először a frankok és írek gyakorolták, de a burgund és alemann jog nem ismerte, tehát kizárható a pángermán eredet.42 A legkorábbi adat 500 körül, Tours-i Szent Gergelynél (538k.--594k.) található. 43 A 6., 7. és a 8. század nagy részében csak a forróvíz-próba van megemlítve, valamint a 7-8. században az íreknél is van forróvíz-próba, de ez különbözik a franktól, s nem is hatott máshol.44 Leginkább a tüzesvas-, forróvíz- és üstpróbák voltak használatosak ebben a korszakban.45 Fénykorát a 9. és 12. század közé tehetjük. Ekkor alakultak ki a típusai (l. később) és terjedt

el

a

kereszténységgel

együtt

Európában46

(például

Magyarországon,

de

Lengyelországban csak a 13. században találjuk az istenítéletek első bizonyítékát 47), Bizáncot kivéve szinte mindenütt.48 Nagy Károly (768–814) uralkodása alatt megjelentek az istenítéletek más fajtái is, például a kereszt próbája. A thüringiai (802k.) jog említi először a tüzes ekevas próbáját, a hidegvíz-próba is ekkor jelenhetett meg. 49 A Nagy Károly és Jámbor

40


41

Radding, Superstition to Science, 951–953. o.

42

Lupescu Makó Mária: Between the Sacred and Profane: The Trial by Hot Iron Ceremony Based on

the „Regestrum Varadinense”. In: Mediaevalia Transilvanica 3 (1999). 1–2 sz. 8.o. 43

Bartlett, Trial, 4. o.

44


45

Tóth: Folyampróba, 260. o.

46


47

Lupescu, Between the Sacred, 9. o.

48

Solymosi László: Istenítélet és pecséthasználat. In: Honoris causa. Tanulmányok Engel Pál

tiszteletére. Szerk.: Neumann Tibor, Rácz György. Budapest – Piliscsaba, MTA Történettudományi Intézete – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, 2009. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok; 40.) (Analecta mediaevalia III.) 360. o. 49


9

Lajos (814–840) idején megrendezett ekevas-próbák és a forróvíz-próbák azt mutatják, hogy az ítélkezés során figyelembe vették a tanúvallomásokat is.50 A korszak végére már megjelentek a kritikus hangok is. A támadások a világi jogtudós értelmiségiektől és a reformpárti klerikusoktól jöttek. Míg korábban a szent és a profán közti határ elhomályosodott,51 a 12. századra megváltozott a természet és a természetfeletti felfogása, mely egyik oka a nyugat-európai műveltség hatalmas változása 1150 és1250 között. Korábban a nyugat-európai klerikusok nem fértek hozzá a görög filozófusok (pl. Platón, Arisztotelész) műveihez, csak ebben az időszakban fordították le azokat latinra, 52 és később a skolasztika hatására éles vonalat húztak a természetfeletti világon belül a csodás és a szakrális közé. A csoda esetén a természetfeletti spontán jelentkezik, míg a szakrális esetén liturgikus közreműködés is szükséges. Az istenítéletek nem számítottak csodának, mivel igényeltek és liturgikus formában garantáltak voltak.53 A bennük rejlő kiszámíthatatlanság pedig problematikussá tette őket egy racionálisabb jogfelfogás számára.54 A 12-15. század közötti időszakra az istenítéletek hanyatlása, majd fokozatos eltűnése volt a jellemző. Ebben jelentős szerepe volt a párizsi és bolognai iskoláknak, s a római jog „újjászületésének”.55 A római jog beépült az egyházjogba, s áttették a hangsúlyt az abban használatos bizonyítási eszközökre:56 ez lehetett a felek esküje, a tanúvallomás, a felmutatott okiratok, valamint bizonyos tárgyak szemléje,57 tehát ennek köszönhetően az istenítélet, mint bizonyítási módszer hanyatlani kezdett. Európában a 13. századig (néhol a 15. századig) a vádemelési eljárás volt a bevett gyakorlat, vagyis a vádlott és a vádemelő magánszemélyként állt ki egymás ellen, és a vádemelőnek kellett bizonyítania a vádak igaz voltát. Ha pedig ez nem sikerült, akkor gyakran azt a büntetést kapta meg, amit a vádlott kapott volna, ha az bűnös. A bűnösséget egyértelműen csak beismerő vallomás, vagy nagyon világos bizonyítékok esetén lehetett megállapítani.58 50

Barthélemy, Diversité des ordalies, 6. o.

51


52

Bartlett, Robert: The Natural and Supernatural in the Middle Ages. Cambridge University Press,

2008. 29. o. 53


54

Radding, Superstition to Science, 962–963. o.

55

Baldwin, John W.: The Intellectual Preparation for the Canon of 1215 against Ordeals. In: Speculum,

Vol. 36. (1961) no. 4. 615. o. 56 57

Baldwin, The Intellectual Preparation, 617. o. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti

Tankönyvkiadó, 2003. 158. o. 58

Cohn, Norman: Európa démonai. Budapest, Corvina, 1994. 183–184. o.

10

A 12. század elején az istenítélet megítélése még számos szerző esetében ambivalens volt. Például Ivo, Chartres püspöke (1115) egyházjogi gyűjteményében ír számos olyan elsődleges tekintélyről, akik ellenzik az istenítéletet, azonban talált számos olyan kánont is mely az istenítéletek mellett foglal állást, hasonlóképpen Gratianushoz (1160).59 A 12-13. században az ordaliát istenkísértés vádjával illette számos klerikus értelmiségi, például az ifjabb Blois-i Péter (13. sz. eleje), szerinte ők is részt vesznek a bűnben az effajta bizonyítás miatt.60 Az Apparatus: Ecce vicit leo szerzője szerint nincs valódi különbség az istenítéleti párbaj és a népek közötti harc között.61 Huguccio (1210) pedig a Monomachiam kánont követve elutasított minden olyan jogi indoklást, melyet Dávid és Góliát bibliai harcából nyernek – ezzel a párbaj istenítéleti alkalmazását is.62 Petrus Cantor (1150k.--1197) jogellenesnek tartotta az istenítéleteket, indoklását az Ó- és az Újtestamentumra alapozva. 63 Végül 1215-ben IV. lateráni zsinat a 18. kánonban foglalkozott a klerikusok jelenlétéről a vér hullatásával járó jogi procedúrákban. A jelenlévő püspökök és III. Ince pápa (1198–1216) határozottan az istenítéletek ellen foglalt állást. Az egyoldalú istenítéletek (forró- és hidegvízpróba, tüzesvas-próba) esetén megtiltotta a papoknak, hogy megáldják vagy megszenteljék az elemeit, a kétoldalú istenítéletek (párbaj) esetén pedig felújította a korábbi zsinatok tilalmát. IX. Gergely (1227–1241) 1234-es kánonjogi gyűjteményébe is belekerült, s később a helyi zsinatok is átvették.64 Az istenítéletek 1215-ös betiltása először Angliában, Dániában és Normandiában hatott. Néhol egészen a 14-15. századig kitartott a szokás, Csehországban például IV. Károly (1346–1378) 1355-ben tiltotta meg, de egészen a 15. század elejéig nem szűnt meg.65 Noha a szokás kereszténység előtti gyökerekkel rendelkezett, a klerikus áldás fontos szerepet játszott benne, mivel azáltal a tárgyak megváltoztatták természetüket, 66 s anélkül kevésbé volt hatékony.67 A megváltozott társadalmi háttérnek is jelentős szerepe volt az istenítéletek eltűnésében, csakúgy, mint a városiasodásnak (a városlakók mentességet

59

Baldwin, The Intellectual Preparation, 618–619. o.

60

Baldwin, The Intellectual Preparation, 623. o.

61


62


63


64

Solymosi, Istenítélet, 361. o.

65

Caenegem, Legal History, 88. o.

66

Barthélemy, Diversité des ordalies, 8. o. Baldwin, The Intellectual Preparation, 613–614. o.

67

11

élveztek, és a klerikusok, valamint a zsidók is).68

A világi bíróságok egyre nagyobb

térnyerése s az ezzel párhuzamos egyházi visszahúzódás a bírósági eljárásból okozta azt, hogy feleslegessé váltak az ordaliák.69

Fajtái Az istenítéleteket több csoportba lehet beosztani: vannak fájdalmasak (pl. tűzpróba) és kevésbé fájdalmasak (pl. eskü), egyoldalúak (pl. vízpróba) és kétoldalúak (párbaj), azonnali eredményt hozók (pl. feszület próbája) és későbbi eredménnyel járók (pl. tűzpróba), stb. Ezek a próbák sok szempontból aprólékosan formálisak, más esetekben messzemenően önkényesek.70 Az eskü a jogi kötelezettség megalapozására szolgált az archaikus jogban,71 mely során a vádlott megesküszik az ártatlanságára, vagy az ügye jogosságára. Az eskünek tisztító hatása is van, melyet csak úgy lehetett lerontani, ha az eskütevőt párviadalra hívta ki az ellenfél.72 Gyakran azonban nem volt elég egyvalaki esküje, hanem „eskü-segítőket” kellett maga mellé vennie, őket azonban nem kérdezték ténybeli kérdésekről.73 Az angol példa azt mutatja, hogy abban az esetben, ha egy egész falut vádolnak, akkor az eskü folyamán egy ember képviseli a közösséget.74 Azért működhetett istenítéletként, mivel a középkorban féltek az emberek a hamis esküvés isteni büntetésétől. 75 S elrontani sem volt nehéz a bonyolult mondatok miatt, s a hezitálás miatt is negatív elbírálás alá eshet az eskütevő.76 A feszület próbája során a kereszt előtt felemelt kézben egy kardot kell tartani, s aki ártatlan, az bírja tovább.77 Vagy egyszerűen csak a karjukat kellett kifeszíteniük.78

68

Bartlett, Trial, 53-54. o.

69

Tóth, Folyampróba, 261. o.

70


71

Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor – feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-ORAC,

1998. 223. o. 72

Egyetemes állam- és jogtörténet, 1998. 223. o.

73


74

Green, Richard Firht: A crisis of truth: literature and law in Richardian England. Philadelphia,

University of Pennsylvania Press, 2002. 93. o. 75


76

Ho, The Legitimacy, 267–268. o.

77

Bunyitay, A Váradi Püspökség, 71. o

78

Kandra, A Váradi Regestrum, 19. o.

12

A szent ostya próbája abból áll, hogy a vádlottnak áldoznia kell, s abban az esetben, ha bűnös, azt Isten jelzi (például hirtelen halállal). 79 Ez azon a hiten alapul, hogy csak bűnbánás után lehet áldozni. Egyfajta keresztény „talizmánként” is működött, hogy az ember ne essen bűnbe, és ne használjon mágikus recepteket (pl. gyógynövények, ráolvasások).80 A 9. században még nem használták istenítéletként, egyes források szerint a 11. századtól jelent meg.81 Hasonló a kenyér és a sajt próbája, ekkor egyszerre kell lenyelni a kenyeret (száraz árpakenyér) és a sajtot (száraz kecske- vagy juhsajt) folyadék nélkül, s ha a vádlott le tudta nyelni, akkor ártatlan volt.82 A sorsvetés alkalmával egy ártatlan gyermeknek kell választania az oltáron lévő két pálca közül, az egyik pálcán kereszt van, a másik sima. Abban az esetben, ha a gyermek a kereszttel ellátott pálcát húzza, a vádlott ártatlan.83 A tetemrehívás abból állt, hogy a vádlottat a halotthoz vezették, s neki meg kellett érintenie a testet, ha ekkor történt valami – például megmozdult a holttest vagy elkezdett vérezni, az a bűnösséget jelezte.84 Úgy hitték, hogy a bajvívás során Isten segítő erőt ad az ártatlannak. Inkább primitív fegyvereket (pajzs, bot) alkalmaztak. Valószínűleg ismerték az osztrogótok is, de Nagy Theodoriknak (493–526) köszönhetően nem használták. Kimutatható a jelenléte a burgundoknál, a száli frankoknál a 6. században, a ripuári frankoknál talán a 7. században jelent meg. A feudalizmus fejlődésével és a lovagi osztály növekedésével kedvelt próbává vált.85 Magyarországon csak lóháton gyakorolták 1635-ig.86

79

« Si tu es innocent, comme tu l’affirmes, approche-toi de plus près, prends une parcelle de

l’eucharistie et mets-la dans ta bouche ; c’est Dieu qui auscultera ta conscience « Historia Francorum, X. 8, Paris, 1893. idézi Barthélemy, Diversité des ordalies, 10. o. 80


81


82

Terradas, Justicia Vindicatoria, 649–650. o.

83

Bunyitay, A Váradi Püspökség, 71. o.

84

Kandra, A Váradi Regestrum, 12. o.

85


86


13

A tűzpróba és a vízpróba A tűz és a víz a primitív gondolkodás két legfontosabb eleme volt,87 a korai és késő középkorban úgy vélték, hogy Isten a tűz és a víz elemén keresztül tárja fel, hogy ki a bűnös és ki az ártatlan.88 A vízpróba a kereszteléssel állítható párhuzamba 89 (pl. 1050k. Canterburyben ugyanabban a keresztelőmedencében merítették alá a vádlottakat és kereszteltek 90), a tűz pedig a tisztító képessége miatt jelentős.91 A 9-10. század között az egész latin kereszténységben alkalmazták ezt a két módszert.92 A tűzpróbának több fajtája is volt: a vádlott kezét beletette a tűzbe, vagy a viaszos ingben lévő vádlott égő farakáson ment át; létezik még tüzesvas-próba, 93 mikor a vádlottnak izzó vasdarabot kell a kezében hordoznia 9-12 lépésnyire, vagy izzó vaskesztyűt kellett felvennie, esetleg tüzes ekevasakon kellett átmennie. 94 Három napos böjt, misehallgatás, majd áldozás és a vas működésének megáldása 95 előzte meg a próbát. Utána a sérült végtagot bepólyálták, majd lepecsételték, hogy működhessen az istenítélet. Három – vagy ritkábban négy – nap elteltével megvizsgálták a pecsétet, ha azon külső beavatkozás nyoma található, 87


88


89


90


91


92

Bartlett, Trial, 25. o. Bizonytalan történelmi feljegyzések vannak róla a 9. sz.-ban, l. Bartlett, Trial, 10. o.

93 94


95

„Deus omnipotens, Deus Abraham, Deus Isaac, Deus Iacob, Deus omnium bene viventium, Deus

origo et manifestatio omnis iustitiae, qui solus es iustus iudex, fortis et patiens, dignare exaudire nos famulos tuos orantes ad te pro benedictione huius ferri. Unde rogamus te, domine, iudicem universorum, ut mittere digneris sanctam et veram benedictionem tuam super hoc ferrum, ut sit refrigerium illud portantibus et habentibus iustitiam et credentibus in tuam iustitiam et fortitudinem, et sit ignis ardens iniquis et facientibus iniqua et credentibus in iniustitiam suam et in iniustam pompam diabolicam. Converte, domine, incredulitatem iniustorum per virtutem et benedictionem tuam et per invocationem sanctae trinitatis, patris et filii et spiritus sancti et mitte in hoc ferrum vim virtutis ac veritatis tuae, ut in eo semper per misericordiam et virtutem tuam verissima iustitia, quae tibi soli cognita est, fidelibus tuis ad emendationem iniquorum manifestissimae declaretur, de quacumque questione ratio fuerit agitata, et nullam potestatem habeat diabolica virtus veritatem tuam aut occultare aut depravare, sed sit servus tuus in munimentum fidei ad credulitatem divinae maiestatis tuae et ad certificationem manifestissimae miserucordiae ac verissimae tuae veritatis. Per.” In: Vogel, Cyrille – Elze, Reinhard: Le Pontificale Romano-Germanique du dixième siècle. Le texte II. (NN. XCIX – CCLVIII). Cittá del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, 1963. (Studi e Testi 227). 380–381. o.

14

akkor érvénytelen a próba, ha azonban sértetlen, akkor feltörték, levették a pólyát: ha a seb rendesen gyógyult, akkor a vádlott ártatlan, ha azonban gennyesedett, akkor bűnös. A bíró a látlelet alapján hozta meg a döntését.96 A tűzpróbák esetén a tömeg nyugodtan várakozott az ítélethirdetés előtt.97 A vízpróba is több fajtából áll: a forróvíz-próbánál forrásban lévő vízből kell kivenni egy tárgyat (majd a tűzpróbánál már említett eljárással döntenek az ártatlanságról). 98 A hidegvíz-próbánál99 a bűnös kezét-lábát összekötve mély vízbe vetették, s ha bűnös, akkor fennmaradt a vízen. Talán Nagy Károly uralkodása alatti újítás volt. 100 Ez abból a hitből táplálkozott, hogy a bűnöst kiveti magából a víz. Vagy a keresztelőmedencében, vagy pedig egy közeli folyónál – a Jordánt szimbolizálja, a szertartás előtt megszentelik a vizét – került rá sor.101 Dario Sabbatucci szerint a hidegvíz-próbát kizárólag büntetésként, egyénekre szabták ki.102 Sokkal kevésbé fogadták el, mint a tűzpróbát. 103 Ezt részben magyarázhatja az, hogy például az alámerítés időtartama és a test elsüllyedésének mértéke nem volt meghatározva. 104 A boszorkánysággal vádoltaknak gyakran át kellett esniük a mérlegpróbán, ekkor megmérték őket, mert az a hiedelem elterjedt volt, hogy a boszorkányoknak nincs meg a természetes súlyuk. A vízpróba alkalmával a tömeg általában hevesen reagált, például a soissons-i eretnekek „lebegtek, mint egy pálca” a szentelt vízzel teli medencében, a templomban pedig határtalan öröm volt.105 Ezen bizonyítási módszereknek az emlékei fennmaradtak néhány szólásban, például: „Tűzbe tenném érte a kezem”.106

Az istenítéletek magyarországi alkalmazása

96

Solymosi, Istenítélet, 360–361. o.

97


98

Liturgikus szövegét l. Vogel–Elze, Pontificale, 382. o.

99

Liturgikus szövegét l. Vogel–Elze, Pontificale, 393. o.

100


101


102

Idézi: Tóth, Folyampróba, 254. o.

103


104


105


106


15

Magyarországra, akárcsak a szomszédos régiókra, a frank modell hatott. 107 Valószínűleg ide is a kereszténység felvételével került be ez a fajta bizonyítási eljárás, 108 de itt is, akár a többi újonnan kereszténnyé vált királyságban új jogi környezetbe kerültek az istenítéletek.109

Törvényekben Egyes kutatók felfedezik Szent István (1000/1–1038) törvényeiben a saját egyházi bíráskodás nyomait, de mások vitatják a világi és egyházi szankciók kombinálása miatt. 110 Szent István I. törvénykönyvének 22. cikkelyét az újabb kutatás kapcsolatba hozta az istenítéletekkel. Itt arról van szó, hogy a szolgaságban tartott személy sajátos módon visszaszerezhette a szabadságát (iudicium legale faciens), s itt a iudicium szó istenítéletet jelenthetett.111 A libertas bizonyítása – ahogy erről a Váradi Regestrum tanúskodik (32., 74., 144., 316., 348. sz.) – általában istenítélettel történt.112 Az 1092-es szabolcsi zsinat határozatai foglalkoztak az istenítéletekkel. A 28. törvénycikkben elrendelték három tanú jelenlétét a tüzesvas- és forróvíz-próbákon, valamint meghatározták a papok pénzbeli juttatását is (vastól két pénz, víztől egy pénz). Ezeken a törvényeken a frank kapitulárék hatásai érezhetőek.113 Könyves

Kálmán

(1095–1116)

I.

törvénykönyvének

22.

törvénycikkében

központosítással csökkentette az istenítéleti helyek számát: a magánprépostságokat eltiltotta – mert azok befolyásolhatóak –, csak a székesegyházakban és a nagyobb prépostságokban engedélyezte. Név szerint csak Pozsonyt és Nyitrát említi, más források tájékoztatnak arról, hogy Esztergom, Kalocsa, Eger, Várad székesegyháza és Buda, Arad, Székesfehérvár prépostsága is folytathatott istenítéleti tevékenységet. Bár források nem beszélnek róla, de valószínű, hogy más régi székesegyházakban – Veszprém, Győr, Pécs, Vác, Csanád, Bács, Gyulafehérvár, Zágráb – is engedélyezték.114

107


108


109


110

Erdő Péter: Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001. 111. o.

111


112


113

Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati

határozatok forrásai. Függelék: a törvények szövege. Budapest, Szent István Társulat, 1904. reprint: [Pápa], Jókai Mór Városi Könyvtár, 2002. 75.o. 114

Regestrum Varadiense 2009.

16

Az I. esztergomi zsinat a koncentráltan jelentkező társadalmi igény miatt 46. cikkelyében feloldotta a nagyböjti tilalmat – vérontásra vonatkozó ügyek kivételével tarthattak istenítéletet a nagyböjt idején is. Csak a tüzesvas-próbát említették, a magyar források innentől nem is tudnak más istenítéleti szertartásról.115 A 13. században a magyarországi egyházi bíráskodás kiterjedt volt, de inkább hagyományos, kezdetleges jellegű.116 A peres feleket a poroszló vezette a káptalan elé, régebben bizonyára az istenítéletek lefolyását is ők tanúsították, csak később adtak ki a káptalanok írásbeli bizonyítványt.117 1279-ben tiltotta meg a budai zsinat az egyház tagjainak az istenítéletek való részvételét,118 de a tüzesvas-próba utolsó említése 1234-ből van. Az 1279es dátum igen későinek hangzik ahhoz képest, hogy a lateráni zsinat 1215-ben megtiltotta a klerikusi részvételt az istenítéleteken. Az országban a lateráni zsinat után tovább alkalmazták ezt a bizonyítási eljárást, sőt a Váradi Regestrum ügyeseteinek több mint 60%-a az 1215-ös esztendő után történt. Ez nem egyedülálló jelenség: Fríziában 1424-ben, Szerbiában a 14. század közepén, Lengyelországban a 14. század elején, német területeken a 13. század második felében vagy a 14. század elején értek véget, Csehországban 1355-ben IV. Károly tiltotta be, de ott ténylegesen a 15. század elejéig tartottak az istenítéletek. 119 Ennek az lehetett (részben) az oka, hogy a jogi rendszer még nem érte el azt a fejlettségi szintet, hogy hivatalos vádemelést és megfelelő tanúvallomásokat használjanak a bizonyítás során, így a társadalomnak szüksége volt az istenítéletekre.120

Gyakorlati alkalmazása Az istenítéletek alkalmazásáról nem sok okleveles emlék maradt – a 12. század elejétől a 13. század elejéig öt ügyben említették a tüzesvas-próba alkalmazását, melyből négy eset földbirtokügy volt, egy pedig lopás. Ebből az istenítélet magyarországi jelentőségére nem lehet következtetni, csak arra, hogy nagyobb a megörökítés esélye birtokügy esetében. 121 Solymosi összegyűjtötte a tüzesvas-próba konkrét eseteit Magyarországon: 122 Esztergomban a 115


116

Erdő, Egyházjog, 112. o.

117

Eckhart Ferenc: Hiteles helyeink eredete és jelentősége. In: Századok, XLVII. évf. (1913). 649. o.

118

Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2004.

119

Caenegem, Legal History, 87–88. o.

120

Whitman, James Q.: The Origins of Reasonable Doubt. Theological Roots of the Criminal Trial.

Yale University Press, 2008. 129. o. 121


122

Solymosi, Guden magánoklevele, 104. o.

17

12. század elején, Székesfehérváron 1203 előtt, Óbudán 1211-ben, Kalocsán 1215 előtt, Egerben 1229-ben, Aradon 1229-ben és Váradon van nyoma középkori forrásainkban.

A Váradi Regestrum A Váradi Regestrum az 1208–1235 közötti istenítéleteket és a káptalan előtt bevallott jogügyleteket tartalmazza, 389 bejegyzése státuszpereket és kihágási pereket tartalmaz. 123 Fontos statisztikai adatokra lehet következtetni belőle: Caenegem 81 esetben (21%) nem tartotta egyértelműen megállapíthatónak az eredményt, 130 esetben (34%) ártatlanságot, 78 esetben (20%) a vádlott bűnösséget állapítottak meg, 25 esetben (6%) a vádat visszavonta a vádló, 75 esetben (19%) megegyeztek a peres felek. 124 A megegyezés és a vád visszavonása gyakori, mivel az előzetes bizalom a természetfeletti erőkbe nyomást gyakorolt a perlekedőkre, s ez sokszor megegyezéshez vezetett. 125 Érdekesség, hogy azokban az ügyekben, mikor nem került sor istenítéletre, általában a vádló vonta vissza vádját. 126 Három esetben muszlimokat is említ felperesként a Váradi Regestrum, noha köztük nem volt elfogadott az istenítélet, s autonómiájuknak köszönhetően közösségen belül intézték el jogi ügyleteiket, de ezekben az esetekben keresztényeket vádoltak, azért volt szükség az istenítéletre.127 Az ordaliák szükséges kellékei a szent tárgyak; használtak vallási szimbólumokat (festményeket, szobrokat) és ereklyéket.128 A váradi istenítéleti helyszín a Szent László (1077–1095) sírja körüli kultuszra épült. A középkori Magyarország legendáiban Szent László védő szerepe jelentősen ki van emelve: védi az ártatlanokat és az üldözötteket; így nem engedi az istenítéleti próbákon sem az ártatlanok elítélését. 129 Kerny szerint valószínűleg Kálmán kezdeményezte László holttestének Somogyvárról Váradra szállítását, amit a kocsicsoda igazol. Szerinte a sír körül spontán kultusz alakult ki, a helyi hagyományokra

123

Regestrum Varadiense, 2009.

124


125


126

Barthélemy, Dominique: Présence de l’aveu dans le déroulement des ordalies (IX e XIIe siècle). In:

L’aveu. Antiquité et Moyen Age. Actes de la table ronde de Rome (28-30 mars 1984.) Rome, École Française de Rome, 1986. 205–206. o. 127

Berend, Nora: At the Gate of Christendom. Jews, Muslims, and "Pagans" in Medieval Hungary, c.

1000-c. 1301. Cambridge, Cambridge University Press, 2001. 96–97. o. 128


129


18

támaszkodva.130 Azonban Klaniczay szerint László somogyvári temetésének a ténye bizonytalan, valamint a spontán szentkultusz kialakulása nem igazolható.131 László gyakran imádkozott, virrasztott a Boldogságos Szűz tiszteletére (Beata Maria Virgo) emelt monostorban, mely általa lett alapítva, s utóbb egy neki felajánlott kápolnában küzdött az ördöggel.132 A sírjánál csodák történetek, az elevatio napján (június 27-én) csillag tűnt fel, mikor Dénes mester elmozdította a fedlapot. A translatio alatt fejét és karját leválasztották, s az ereklyék díszes foglalatba kerülhettek.133 Váradon az istenítéletek közül csak az esküt és a tüzesvas-próbát alkalmazták. 134 Szent László sírjára vagy fejereklyéjére esküdtek.135A tüzesvas-próba szertartásrendje fennmaradt a Váradi Regestrumban. Három nap böjtölés után kerülhetett sor a tüzesvas-próbára, az 1-3 fontos vasdarabot a püspök megszentelte, valamint az istenítéleti helyet 136 is, és a tüzet137 is. A pap egyházi öltözetben, miseruha nélkül fogóval a vasat az oltár elől a tűzhöz vitte 138 (közben a Benedicite omnia opera kezdetű zsoltárt recitálta – Zsolt 150), belerakta és meghintette szentelt vízzel.139 Míg a vas hevült, misét tartott (missa iudicii candentis ferri), mely részei az Introitus, Oratio, Lectio Esaię Prophetę, Graduale, Evangelium secundum Marcum, Offertorium, Secreta, Communio. Ézsaiás azért került bele a misébe, mert a Bibliában megjövendöli az asszíroktól való szabadulást, ami párhuzamba állítható a vádlott helyzetével, hiszen ő is a terhétől való csodás szabadulásban reménykedik. Márknál pedig Jézus gyógyíthatatlant gyógyít, s a kéz gyógyulásához is csoda kell. 140 A vádlott áldozatot vett (ha 130

Kerny Terézia: László király szentté avatása és kultuszának kibontakozása. (1095–1301). In: Ősök,

táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és Árpád-kor folklórjából. Szerk.: Pócs Éva – Voigt Vilmos. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 1996. 176. o. 131

Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és

európai modellek. Budapest, Balassi, 2000. 155–159. o. 132

Kerny, László király szentté, 176. o.

133

Kerny, László király szentté, 179. o.

134


135


136

Benedic, Domine, per invocationem sancti nominis tui hunc locum ad manifestandum verum

iudicium, ut omni demonum falsitate procul remota, fidelibus tuis veritas iudicii tui manifesta fiat. Per Cristum dominum nostrum. Amen. 137

Domine Sancte Pater, omnipotens aeterne Deus, benedic hunc ignem, quem in nomine filii tui,

domini nostri Iesu Christi, et Spiritus Sancti benedicimus et sanctificamus. Qui vivis et regnas. 138 139

Kandra, A Váradi Regestrum, 27. o. Benedictio Dei Patris et Filii et Spiritus Sancti descendat super hoc ferrum ad discernendum

iudicium Dei. Amen. 140


19

ártatlannak vallotta magát), majd a pap kereszttel és szenteltvízzel, a hét bűnbánó zsoltárt és a mindenszentek litániáját hangoztatva a nép kíséretében az istenítéleti helyre vonult. A vádlottnak újfent ártatlannak kellett magát vallania, s meg kellett esküdnie, hogy nem használt bűbájosságot és más módon sem készítette elő a kezét. 141 A próba után a kezet pólyába tették és lepecsételték, mely a próba érvényességét igazolta. A pecsét pecsétnyomói és lenyomatai megsemmisültek, de a rajzolata valószínűleg összefüggött a védőszenttel, ezt erősíti a budai társaskáptalan oklevele.142 Solymosi szerint az oklevél megerősítéséhez használt pecsétet használhatták a pólya lezárásához is. A veszprémi székeskáptalan legkorábbi pecsétjén olvasható  FORTITUDO MEA ET LAVS MEA DOM[INUS], 143 mely a Bibliában mindhárom helyen szabadulás utáni dicsőítő, hálaadó rész, mely kapcsolatban lehet az istenítélet utáni szabadulás iránt érzett hálaadással. Feltevése szerint a Guden és a Zaah végrendeletén lévő pecsétet eredetileg a veszprémi tüzesvas-próbákhoz használták.144 Az eljárás eredménye alapján a bűnöst világi bíró elé vezették, az ártatlanságot pedig hálaadással ünnepelték az ordók szerint.145

141

Kandra, A Váradi Regestrum, 28–30. o.

142


143

2Móz 15,2; Ézs, 12,2; Zsolt 118,14

144


145

Solymosi, Guden magánoklevele, 103. o.

20

A kora középkori boszorkányvádak A boszorkányság olyan jelenség, mely a valláson és a mágikus világképen belül helyezkedik el. A kora középkor boszorkányvádjai nem egyeztek meg a kora újkor boszorkány sztereotípiájával. A kora újkori boszorkányvád több korábbi képzet ötvözete, melyek külön – külön léteztek, nem egy emberben összegyúrva. 146 Az egyik ilyen összetevő – melyre részletesen kitérek – a maleficium, mely során a maleficus/malefica természetfeletti módon tud ártani. Ez azonban nem minden esetben jelentett boszorkányságot, de Európában a boszorkányság és a varázslás gyakran fedte egymást. A varázslást a technika ismeretétől függően bárki űzhette, a maleficium szó eredeti jelentése csak gonosz cselekedet, károkozás volt, a 4. századtól használják „rontás természetfeletti módszerekkel” értelmében.147

Boszorkányképzetek a 8. századig Az antik kultúrák nem tettek különbséget a vallás, a tudomány és a mágia között, mindhárom tevékenység az univerzum megértésére és befolyásolására irányult. 148 A perzsa eredetű magia szó a görög nyelvben a Kr. e. 6. század végén jelent meg, először Hérodotosz írt róla. 149 A latin nyelvbe görög jövevényszóként épült be, Catullusnál (Kr.e. 84k.–54k.) és Cicerónál (Kr.e. 106–43) olvasható először, a perzsákhoz kapcsolódva, Cicerónál (De Divinatione 1,46) a

magus

perzsa

tudós

egy

fajtáját

jelentette.150

A

köztársaság

kori

Rómában

megkülönböztették az olyan rítusokat melynek szándéka az ártás (testi, vagyoni), illetve melyek formailag hasonlóak ezekhez, de nem ártottak; ezeket nem a magia szóval jelölték.151 A XII táblás törvények tiltják az ártó dalok éneklését (malum carmen), mivel úgy vélték, hogy ilyen dalok éneklésével el tudják tüntetni, illetve a saját földjükre tudják irányítani mások termését.152 A veneficium büntetése megtalálható Sulla (Kr.e. 138k.–78) törvényeiben (Lex Cornelia de sicariis et veneficis). A kifejezés a venenum, vagyis mérgezni szóból ered, de mindenféle olyan cselekményt jelöl, mely hirtelen halálhoz vezetett, méreggel vagy más tiltott 146

Cohn, Európa démonai, 169. o.

147

Cohn, Európa démonai, 169–170. o.

148

Russell, Jeffrey Burton: Witchcraft in the Middle Ages. Ithaca – London, Cornell University Press,

1972. 4-5. o. 149

Graf, Fritz: A mágia a görög-római világban. Budapest, Gondolat, 2009. 21. o.

150

Graf, A mágia, 31–32. o.

151

Graf, A mágia, 38. o.

152


21

eszközzel.153 A Iulius–Claudius-korszak (Kr. e. 27.– Kr. u. 68.) idején továbbra is létezett a veneficium, de nem tartozott a magia szóhoz – melynek a jóslás, asztrológia és a gyógyítás a része. A hellenizált római elit vette át a görög mágiafogalmat és kapcsolta össze a veneficiummal.154 Az 1-2. században egyre több utalás van egy strix nevű lényre, ami éjszaka repked, emberek húsából eszik és véréből iszik. Megjelent ez a képzet Pliniusnál (61–112), Ovidius (Kr. e. 43. – Kr. u. 17/18) szerint ezek igazi madarak vagy madárrá varázsolt öregasszonyok, akik olyan csecsemőket keresnek, akikre nem vigyáznak, hogy széttépjék és megegyék. Apuleius (125k.–180k.) is említi a strixeket, az Aranyszamárban egy Pamphile nevű nő változik át éjjelente ilyen lénnyé, s szeretőt keres magának, ám ha visszautasítják, meggyilkolja a fiatalembert. Azonban a szerzők legtöbbje tudta, hogy ilyen lény csak a képzeletben létezik. Törvény sem született róla, senkit sem tartóztattak le azért, mert strix lenne. A kora középkori germán törvények beszélnek úgy róla, mint valóságos lényről, a kereszténység erősödésével fokozatosan eltűnt ez a nézet (l. lentebb).155 A középkori boszorkányság alapját a ktonikus vallás, a népi hagyomány és az alacsony mágia képzi, melyek főként a judaizmusból, a korai kereszténységből (az Újtestamentum is tartalmazza a mágia nyomait), a görög-római hagyományból és a keltáktól, germánoktól eredtek s fokozatosan alakultak át.156 A régi babonákat nem tudták volna kiirtani, úgyhogy a középkorban a keresztények többé vagy kevésbé rejtetten gyakorolták és bizonyos pogány vagy mágikus elemek beépültek a szentkultuszba.157 Közvetítőket – szenteket és egyéb természetfeletti lényeket – akartak Isten és önmaguk közé, így benépesítették a természetfeletti világot olyan lényekkel, melyeknek előadhatták minden problémájukat.158 A varázsló saját közösségén belül betöltött szerepe alapján hasonlóság van a samanizmus és a szentkultusz között, mivel mind a varázsló, mind a szent a természetfeletti befolyásolásával, egy természetfeletti patrónus alá helyezve óvja a közösséget. 159 A pogány 153

Graf, A mágia, 38–39. o.

154


155


156

Russell, Witchcraft, 45. o.

157


158

Manselli, Raoul: Népi vallás és népi vallásosság a középkorban. (Problémák és viták) In:

Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Budapest, Akadémiai, 1984. 205. o. 159

Klaniczay Gábor: Transz és szkepticizmus Johannes Nider Formicarius című trakátusában. In:

Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék,

22

istenségek kereszténységbe való átöröklődését támasztja alá Ginzburg hipotézise, mely szerint az éjszakai istennőre vonatkozó európai beszámolóknak és a sámánista kultúráknak (pl. szibériai, lapp) vannak közös elemei: „a boszorkányszombat folklorisztikus magva – mágikus repülés és átváltozás – minden jel szerint valamiféle ősi eurázsiai szubsztrátumból származik.”160 A pogány mágikus hit befurakodott a korai keresztény nyugatra, s asszimilálódott. Számos keresztény szent, kegyhely, relikvia és ünnep nem keresztény alapokra épül.161 De az elfogadhatatlan babonákat nem engedték asszimilálódni a kereszténységbe: „That which was objectionable in the opposing practices was left behind, and that which was acceptable retained.”162 Tiltott volt számos – pogány vallással kapcsolatos – hely látogatása, a sorsvetés, a varázslás, a szerelmi mágia, bizonyos fajta gyógyító mágia, stb.163 Például Szent Amand (600k.–679.) azt tanácsolta a hozzá forduló vak nőnek, hogy vágja ki azt a fát, amit addig tisztelt, hogy meggyógyuljon. 164 Azonban számos módszer átöröklődött, például a kereszténység alkalmazott ősi és korabeli sorsvetéstt és jóslási módszereket például bűnügyek felderítésére.165 A keresztény ősegyház a mágikus tevékenységet a pogánysághoz kapcsolta, a pogányságot pedig démonimádásnak tekintették, így a mágikus rítusokat elítélték, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz szándékúak voltak. 166 A 4. században gyakorivá váltak a rontással kapcsolatos vádak, mivel az újonnan kereszténnyé

vált uralkodók megpróbálták

visszaszorítani a mágiát.167 A laodiceai zsinat 375-ben megtiltotta a keresztény klerikusoknak, hogy mágusok, bűbájosok, jövendőmondók, asztrológusok, amulettkészítők legyenek; az amulettet hordók el lettek tiltva a keresztény közösségtől, de ugyanez a zsinat tiltotta meg az angyalok túlzott tiszteletét, mely látszólag elismerte a mágiát. 168 A következő századok tartományi zsinatai követték ezt az intézkedést.169 Szent Patrik Írországban egy éves 2001. 61–62. o. 160

Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Budapest, Európa, 2003. 197.

161

Flint, Valerie I. J.: The Rise of Magic in Europe. In Early Medieval Europe. Oxford, Clarendon

o. Press, 1991. 394–396. o. 162

Flint, The Rise, 398. o. Flint, The Rise, passim. 164 Flint, The Rise, 265. o. 165 Flint, The Rise, 282. o. 166 Cohn, Európa démonai, 178. o. 163

167

Barb, A. A.: The Survival of Magic Arts. In: The Conflict Between Paganism and Christianity in the

Fourth Century. Szerk.: Arnaldo Momigliano. Oxford, Clarendon Press, 1963. 105. o. 168

Barb, The Survival, 106. o.

169


23

bűnbánatot írt elő annak, aki jóssal konzultált, hitt a boszorkányokban, vagy valakit megvádolt boszorkánysággal. Az 572-es bragai zsinat a mágikus gyakorlatokat és a babona minden fajtáját tiltotta.170 A világi hatóságok a 6. századtól vették át a keresztény mágiaértelmezést, de csak a kárt okozó maleficiumot büntették kezdetben. A vizigótok katolikussá válásuk után (589-től, korábban ariánusok voltak) – az egyházzal összefogva – a mágia minden formáját üldözni kezdték.171 Az 5. századra materializálódott a klasszikus boszorkányság néhány eleme, de a korai középkor ambivalensen állt hozzá ezekhez a hiedelmekhez, például a század közepén egy ír zsinat elítélte a strigákban való hitet mint nem keresztény hiedelmet.172 A germán társadalmak a boszorkányságot az egyén elleni bűncselekménynek fogták fel, ám ahol erős volt a társadalom vagy a központi hatalom, ott nem hagytak teret az egyéni bosszúnak, hanem a gyanúsítottaknak jóvátételi bírságot (wergild) kellett fizetni.173 A germán törvénykönyveken erősen lehet érezni a római hatást, az első germán joggyűjtemény a burgundoknál lett lejegyezve az 5. század végén, mely szerint a férj csak akkor hagyhatja el a feleségét, ha az házasságtörést követett el, vagy maleficiumot végzett, vagy háborgatta a sírokat.174 A Lex Romana Visigothorum vagy Brevarium Alarici (506) Theodosius törvénykönyvének az átdolgozása, például abban, hogy a démonimádást halállal bünteti. S megtalálható benne az a törvény is, hogy az ura bűnéért nem lehet megkínozni rabszolgát, kivéve ha maleficiumról van szó.175 A frank jog jóval kevesebb római hatást mutat. A Pactus Legis Salicae (510k.) nagy pénzbüntetést szab ki arra, akire rábizonyul, hogy mással szemben varázslatot űzött (és az illető meghalt), vagy olyan gyógynövényből készült mérget adott valakinek, ami megölte. A bírság kisebb, ha az áldozat nem halt meg. A törvénykönyv büntette azokat a nőket is, akik varázslattal meddővé tettek egy másik nőt. Ha valaki szabad nőt vádolt boszorkánysággal, de nem bizonyította, háromszor akkora bírságot kellett fizetnie, mintha egy férfit nevezett volna boszorkánynak anélkül, hogy be tudta volna bizonyítani. Annak, akit azzal vádoltak, hogy boszorkányként embert evett, és ezt rábizonyították, a bírság

170

Peters, Edward: The Medieval Church and State on Superstition, Magic and Witchcraft: from

Augustine to the Sixteenth Century. In: Witchcraft and Magic in Europe. The Middle Ages. Ed.: Ankarloo, Bengt – Clark, Stuart. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2002. 194–195. o. 171


172

Russell, Witchcraft, 56. o. Cohn, Európa démonai, 172.o.

173 174

Peters, The Medieval, 188. o.

175


24

200 solidus volt.176 A halálbüntetést (főként a megégetést) akkor alkalmazták, ha a vádlott bűnösnek vallotta magát, rabszolga vagy jobbágy volt, illetve ha nem tudta kifizetni a wergildet. Ezen büntetések célja az áldozat vagy családjának kárpótlása volt, egészen a 13. századig.177 Felmerül ezeknél a törvényeknél egy terminológiai probléma is: a varázslót és a boszorkányt olyan terminusokkal jelölik, mint stria, strioportio, melyek összekapcsolódnak a régebbi latin magus, maleficus, malefica kifejezéssel, vagy helyettesítik azt. A lombard jogban megtalálható a striga és a masca kifejezés is. Ezek a szavak mást jelölnek, mint a régebbi latin kifejezések.178 Az Edictus Rothari (643) tartalmazza, hogy ha valaki megvádol egy nőt, hogy boszorkány (striga) vagy bűbájos (masca), és nem tudja a próbán bizonyítani, jóvátételi bírságot (wergild) kellett fizetnie. A 376. caput kimondja, hogy senki se ölje meg más szolgáját abban a hitben, hogy az striga, akit az emberek boszorkánynak (masca) hívnak, mert az nem lehet, hogy keresztény embernek csak eszébe is jusson, hogy egy nő fel tud falni belülről egy embert.179 Ez a törvény köszön vissza Könyves Kálmánnál is. 180 A Pactus Legis Alemannorum, akárcsak a frank törvények, korlátozza, hogy valakit megalapozott gyanú nélkül boszorkánysággal vádoljanak, és tiltja a vérbosszút boszorkánysággal gyanúsítottakkal szemben.181

Boszorkányképzetek 700–1300 között Nagy Károly uralkodásának idejére a birodalmában nagyjából eltűnt a pogányság, csak a keleti határain élt a szlávok között. A 8. században két jelentős változás történt a boszorkányhit jelenségén belül. Először is elterjedt az ördöggel való megállapodás gondolata, másodszor pedig a maleficiumot egyre inkább a boszorkányság régi, pogány elemeihez kapcsolták, s a latin malefica elnevezés vált (a striga mellett) a boszorkány leggyakoribb elnevezéséve.182 Nagy Károly a szászoknak adott kapituláréjában kikötötte, hogy az ártó varázslókon kívül a jósokat is át kell adni rabszolgaként az egyháznak, akik pedig a germán isteneknek (vagyis az Ördögnek) áldoznak, azokat meg kell ölni.183 176

Peters, The Medieval, 189–190. o.

177


178


179


180

Závodszky, Szent István, 89. o.

181


182


183


25

A maleficium hagyományos büntetése a személyes bosszú volt. A longobárdok és az alemannok a 7. századig személyes bosszúból megölték azokat, akiket boszorkánysággal vádoltak, a szászoknál ez a 8. század közepéig tartott, Izlandon pedig a 10. századból is van adatunk erre a gyakorlatra.184 Angliában, abban az esetben, ha a vádlott ártatlannak vallotta magát, és a háromszori istenítélet sem hozta meg a kielégítő eredményt, a vádlottat 120 napra börtönbe zárták, s csak akkor engedték ki, ha a vádlott családtagjai bírságot fizettek a királynak, wergildet a hozzátartozóknak, s kezességet vállaltak a vádlott jövőbeni helyes magatartásáról.185 Liutprand (712–744) 727-ben megtiltotta a konzultációt a varázslókkal és a boszorkányokkal, valamint elítélte a fák és a források tiszteletét is. 186 A varázslók ügyében tartott tortúrát először Nagy Károly 805-ös kapituláréja említi. A korszak legszigorúbb büntetését Chur-i Remedius (800–820) püspök szabta ki: első alkalommal a vétkes fejét leborotválják, és szamárháton vonultatják végig a vidéken, második alkalommal levágják az orrát és a nyelvét, harmadjára pedig a bíró „kegyelmére” bízzák, ami általában halált jelentett.187 A 8. és 9. század reformjainak köszönhetően – a korábbi századokhoz képest – könnyebben rá lehet látni arra, hogy hogyan gondolkoztak a babonáról és a mágiáról a Karoling-korban.

Ekkor született újjá és terjedt el a korábbi egyházi irodalom, valamit

számos mágiával kapcsolatos feljegyzés maradt fenn. Nagy Károly 789-ben halálbüntetés terhe mellet tiltotta meg egész királyságában a mágikus gyakorlatot. A szászoknak adott kapituláréjában tiltotta, hogy pogány szokás szerint valakit strigának nevezzenek, ezért azt megégessék, vagy a húsából egyenek, vagy másnak enni adjanak.188 A maleficium vádja megjelent a királyi udvaron belül is, Jámbor Lajos második feleségét, Juditot vádolták szerelmi mágiával Lajos első házasságából származó fiai, mert Lajos területet akart adni második házasságából született fiának is.189 Hincmar (806–882) rheimsi érsek a De divortio Lotharii et Theutbergae-ben írta le II. Lothar (855–869) és Thietberga válásának kérdését. Lothar el akart válni feleségétől, s helyette szeretőjét, Waldradát akarta elvenni. 860 körül Hincmartól is véleményt kértek; szerinte lehetséges az, hogy rontással elérjék, hogy valaki a feleségénél impotens legyen, s 184


185


186


187

Russel, Witchcraft, 73. o.

188


189


26

egy másik nő iránt ellenállhatatlan vonzalmat érezzen. Szerinte Waldrada maleficiumot űzött, így nem támogatta a válást.190 Prüm-i Regino (915) kánonjogi gyűjteményében (II. könyve Canon Episcopiként ismert) összefoglalta a Karoling-kori nézeteket a mágiáról és a boszorkányságról. Úgy vélték, hogy a varázslás és a maleficium az ördög találmánya, s ha valaki ilyet űz, a püspököknek ki kell űzniük az egyházmegyéből; s illúziónak tartották, hogy a nők éjjelenként Dianával lovagolnak, ezt a fantazmagóriát az ördög ültette az emberek fejébe. 191 Azonban az éjszakai, főként nők által tisztelt istennő képzete megtalálható szerte Európában Dianaként, Habondeként, Horienteként, Richellaként tisztelték; de a Matronák és a tündérek, az Anyaistennők, Artemisz, és a vadászat és erdő eurázsiai istenei is rá utalnak. 192 Bár tiltották ezt a hiedelmet, tovább élt a középkorban, de a 15. században az egyház álláspontja megváltozott, már lehetségesnek tartották a boszorkányok éjszakai repülését. Nider (1380– 1438) Formicariusában még némi szkepticizmussal áll a kérdéshez.193 Közép- és Kelet-Európa boszorkányvádjairól csak szórványos adatok vannak; a legkorábbi feljegyzés boszorkányság miatti kivégzésről Oroszországból való, Nyesztór krónikájából. 1024-ben Szuzdalban több öregembert kivégeztek, mivel egy súlyos éhínség miatt boszorkányságra gyanakodtak.194 Az 1300 előtti időszakból viszonylag kevés adatunk maradt fenn a maleficiumperekről,195 de ez nem azt jelenti, hogy a nép nem foglalkozott az effajta vádakkal – ezt a lincselések bizonyítják. A kevés per a vádemelési eljárásnak köszönhető, mely során a vádlónak kellett bebizonyítania az általa gyanúsított bűnösségét, s ha ez nem sikerült, gyakran ugyanazt a büntetést kapta, mint amit a vádlott kapott volna (talio-elv), sőt a per folyamán, ha az alperest börtönbe zárták, gyakran a felperest is bezárták. A maleficium-vádaknál ez az eljárás még inkább gátló tényezőt jelentett, mivel nehezen lehetett bizonyítani. 196 Míg korábban a népi gyógyítással megoldották problémát, a középkor végére a megváltozott peres megoldási lehetőségnek köszönhetően nagyobb teret nyert a boszorkányvádaskodás.197 190


191


192

Ginzburg, Éjszakai, 180. o.

193

Klaniczay, Transz, 50–51. o.

194

Klaniczay Gábor: A boszorkányüldözés Közép- és Kelet-Európában (Vázlat egy összehasonlító

áttekintéshez). In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk.: Tusor Péter. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1998. 401. o. 195


196

Cohn, Európa démonai, 183–185. o. Klaniczay, A boszorkányüldözés, 407. o.

197

27

A kora középkorban a maleficiummal gyakran úgy foglalkoztak, mint vallási vétséggel, de olyan nagyszabású boszorkányüldözés, mint a 15-16. századi, nem volt; a súlyos büntetéseket a pogányság felszámolása miatt szabták ki, s nem vélték úgy, hogy a boszorkányság az eretnekség egy fajtája. Az egyháziaknak azért is érdeke volt a mágiával foglalkozók szerepét csökkenteni, hogy a népi vallásosságban meglévő nyilvánvalóan pogány elemeket kiirtsák.198

A maleficium fajtái A téma egyik kitűnő forrástípusa a penitenciás könyv. A középkorban úgy vélték, hogy az egyházközösségen belül mindenki bűne közös ügy, a bűn alóli megtisztulás a közösségen belül megy végbe. Ehhez szolgáltattak segítséget a penitenciás könyvek, 199 például Wormsi Burchard (950k.–1025) könyve. A bűnbánó kézikönyvek Írországból erednek, és gyorsan elterjedtek Európában.200 Ezek a könyvek leírják a bűnt, majd meghatározzák a megfelelő bűnbánatot. Gyakran szerepelnek az ilyen könyvekben pogánysággal kapcsolatos bűnök 201 és maleficum, mely esetben a vétség általában az, hogy az elkövetők vagy fizikailag ártottak valakinek, vagy mások tulajdonában tettek kárt, nem pedig a démonokkal való kapcsolat.202 A szerelemkeltés céljából végzett maleficium már a frankok történetében is megjelent, Hincmar rheimsi érsek meg is volt győződve hatékonyságáról, sőt még a módszereket is ismerte. Burchard wormsi püspök és társai által összeállított Decretum tizenkilencedik könyve (Corrector vagy Medicus) arról tájékoztat, hogy a 10. században sok férfi félt attól, hogy rontással impotenssé teheti őket elhagyott szeretőjük. A szerző, bár nem volt biztos volt ennek a maleficiumnak a hatásosságában, a gyónásokon bizonyos hölgyek bevallották neki, hogy gyakorolták. Valószínűleg sikerrel is jártak az elhagyott szeretők, főként, ha a férfi tanúja volt a rontásnak (pl. az esküvő alatt a nő három csomót kötött egy zsinórra). 203 Az írás szerint népszerűek voltak olyan bájitalok is, melyek szerelmet keltettek, s ezeket gyakran még egyháziak is használták.204 A szerelmi bűbáj oldására használtak imát, áldást, ördögűzést,

198


199

Gurevics, Aron Jakovlevics: A középkori népi kultúra. Budapest, Gondolat, 1987. 142–143. o.

200


201

Gurevics, A középkori népi, 144. o.

202


203

Cohn, Európa démonai, 173-174. o.

204

Gurevics, A középkori népi,161-162. o.

28

vagy válással és gyilkossággal való fenyegetést, illetve segítségül hívták a keresztény házasság megkötő varázsigéit.205 A parasztok által használt maleficiumok egy jellemző csoportja volt a terményeik, állataik más kárára történő, csapástól való megóvása. A viharcsinálók vihart támasztottak, mely tönkre tette a termést. A 750 körüli bajor törvények már tanúskodnak erről a hiedelemről, mely a társadalom rétegeit mélyen áthatotta.206 A penitenciás könyvekben is megjelent, hogy az emberek úgy vélték, hogy befolyást tudnak gyakorolni a természetre, ám ez ellentétben áll az isteni gondviselés tanításával. Úgy vélték, hogy szükségszerű befolyást gyakorolni az elemekre, például mágikus szertartásokkal vagy összejövetelekkel segítették, hogy az újhold felkeljen. Saját magukat a természettel organikus egységben képzelték el, a mikrokozmosz-makrokozmosz analógiája alapján. A varázslások célja az időjárási ciklusok helyes váltakozása, az aszály elhárítása, a bőség átcsalogatása a szomszédtól. Ilyen cselekmények után azonban penitenciát kellett gyakorolni, például böjtölni. Burchard leírja, hogy ha régóta nem volt eső, akkor a parasztasszonyok kislányokat gyűjtenek össze, közülük egyet meztelenül a menet élére állítanak, majd mindenki a falu határára megy, ahol egy belisa nevezetű füvet kell kiásnia a kislánynak a jobb kisujjával. Ezután a növény gyökerét a jobb lába kisujjára kötik, a többi gyerek pedig vesszőkkel elkíséri a kislányt a legközelebbi folyóhoz, ahol vízzel lefröcskölik, közben kiáltásokkal hívják az esőt. Végezetül a kislánynak, úgy, mint egy ráknak, vissza kell hátrálni a faluba. A kuruzslás és a népi gyógymódok használata mindennapi volt, az egyház csak akkor tiltotta a gyógyfüvek gyűjtését, ha közben a „Hiszekegy” vagy a „Miatyánk” helyett igézéseket mondtak. 207 Európában általában kollektív jégkészítés és lavinakeltés vádjáról tud a szakirodalom, az „esőelkötés” vádja inkább kelet-európai sajátosság.208 Burchard megemlít egy olyan pogány szokást is, hogy az emberek kőhalmokat emelnek a kereszteződéseknél, Bragai Mártonnál olvasható, hogy ezeket a kőhalmokat Merkúr tiszteletére hordták össze az utazók.209 Gurevics leírja, hogy a „Germán egyházak pönitenciáléja” említ olyan babonát, melyben nők éjszaka démonok gyülekezetéhez csatlakoznak, néha állatokon lovagolva 205

Flint, The Rise, 232. o.

206


207

Gurevics, A középkori népi, 146–150. o.

208

Pócs Éva: Esővarázslás és idővarázslók a magyar boszorkányperekben (XVI-XVIII. század) In:

Folyamatok és Fordulópontok. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2003. (Studia Ethnologica Hungarica IV.) 159–160. o. 209 Flint, The Rise, 206. o.

29

érkeznek – ők a strigák.210 Buchard megemlíti a werewolfokban211 és a sylvaticakban212 való hitet, melyet 10 nap kenyéren és vízen való böjttel büntetnek. 213 Megjelennek halottakkal kapcsolatos varázslások, a nekik tartott áldozatok és a pogány temetkezési formák is. 214 Tiltották a pogány temetők látogatását, egyrészt azért, mert azok pogányok, másrészt, mert úgy tartották, hogy halottak nagymennyiségű természetfeletti energiát sugároznak ki magukból.215

Boszorkányvádak nyomai a magyar törvénykönyvekben Természetesen a magyar törvénykönyvek is megfogalmazzák a boszorkánysággal vádoltak büntetését. Szent István törvénykönyve tartalmazza a strigák megbüntetését: először át kell adni őket a papnak böjtölésre és hitoktatásra, majd ha másodszor is elkövetik, akkor újból böjtölni kell, és keresztet sütnek a mellükre, lapockáik közé és homlokukra, harmadjára a bírák kezébe kell adni őket.216 Ez a törvényszöveg a Capitulatio de partibus Saxoniae 6. caputjára megy vissza.217 Szent László a szabolcsi zsinaton, a 34. cikkelyben úgy rendelkezett, hogy a strigák fölött úgy ítélkezzenek, ahogy a püspök jogosnak tartja, ebben a cikkelyben a szajhákkal állítja egy sorba őket.218 Itt a Capitulare de disciplina palatii Aquisgranensis tekinthető előzménynek.219 Kálmán I. törvénykönyvének 57. cikkelyében arról határoz, hogy strigák ellen ne folytassanak vizsgálatokat, mivel nem léteznek.220 „Csak Kálmán emelkedett föl arra a szellemi magaslatra, a melyen már a VII. és VIII. századi longobárd és frank 210


211

Olyan emberek, akik farkassá tudnak változni

212

Vad sszonyok, akik meg tudnak jelenni szeretőiknek, szórakoznak velük, majd eltűnnek

213


214


215


216

Szt. István I. 33. „Ha valamely boszorkányt találnak, a bírói törvény szerint vezessék az egyházhoz,

és adják át a papnak böjtölésre és hitoktatásra, böjtölés után pedig menjen haza. Ha másodszor is ugyanezen a bűnben találják, hasonló böjtnek vessék alá, a böjt után pedig – az egyház kulcsát kereszt formájában a mellére, a homlokára és a lapockái közé beégetve – menjen haza. Ha harmadszor is, adják a bírák kezére.” Ford. Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1999. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15.) 217


218

„A szajhák és a boszorkányok felett akként ítélkezzenek, amint a püspök jogosnak tartja.” ford. Írott

források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc–Thoroczkay Gábor. Szeged, 2006. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22.) 219


30

törvények kimondták, hogy csak « az ördögtől megszállott » hiheti, hogy valamely férfi vagy nő striga”.221 Azonban a maleficiumban és a veneficiumban – akárcsak elődei – ő is hitt. A 60. cikkelyben kimondják, hogy a varázslókat ítéljék el. 222 Az I. esztergomi zsinat (53. cikkelye) kánoni vezeklést írt elő nekik.223 Szent István (I. tvk. 34. tc.) megtiltotta a varázslást és az ártást, ha azonban valaki mégis így tenne, akkor a kárt szenvedett kezére adja. Aki a jóslás vétkébe esik, azt a püspök ostorcsapásokkal próbálja jobb útra téríteni; ebben az esetben megjelenik az önbíráskodás.224 A törvény megegyezik a 850-ben tartott paviai zsinat végzéseivel.225 Azonban nem sok adat maradt fenn az 1300 előtti magyarországi boszorkányperekről: a Váradi Regestrum mindössze tizennégy olyan esetet tartalmaz, mely során maleficiummal illetve veneficiummal vádoltak meg valakit. Ezenkívül fontos forrást jelentenek a levelesítések (proscriptiók) alkalmával írásba foglalt bűntettek. Ilyenkor összeállították a megye gonosztevőinek a jegyzékét, és a közgyűlésen nyilvánosságra hozták. 226 Sajnos ez a fajta jegyzék is szűkszavúan szól a bűbájoskodással kapcsolatos ügyekben, de azt látni lehet, hogy a gyanúsítottaknak csak elenyésző részét vádolták maleficiummal.227

220

„Strigák felől pedig, mivel ilyenek nincsenek, vizsgálódás se legyen” ford. Írott források, szerk.

Makk-Thoroczkay. 221


222

„A varázslókat, akiket a főesperes és az ispán küldöttei találnak, ítéljék el.” Ford. Írott források,

szerk. Makk-Thoroczkay. 223 „Ha valakiről, akit kuruzslással vádolnak, ez bebizonyosodnék, a kánoni törvények szerint vezekeljen” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay. 224 „Hogy Isten teremtménye a rosszindulatúak minden károkozásától szabad maradjon, és Istenen kívül – akinek révén gyarapodik is – senki mástól ne szenvedjen el kárt, a szenátus törvénye szerint a nagy veszedelem óvatosságát írtuk elő a varázslók és az ártók számára, hogy egyetlen személy se merészeljen varázslással vagy ártással bármely embert eszének állapotától elfordítani vagy megölni. De ha valamely férfi vagy nő ezentúl ezt megkísérelné, adják át az ártással megkárosított vagy annak rokonai kezére, hogy azok akaratuk szerint ítéljenek. Ha pedig jóslást folytatókat találnak, amit hamuban vagy más dolgokban végeznek, a püspökök ostorcsapásokkal szabadítsák meg hibáiktól.” Ford.: Az államalapítás korának, szerk.: Kristó. 225


226

Tringli István: Bűbájosok és néző asszonyok levelesítő jegyzékekben. In: Ethnographia. A Magyar

Néprajzi Társaság értesítője. 110. évf. (1999). 73–75. o. 227

Tringli, Bűbájosok, 77. o.

31

Veneficium, maleficium és lányrablás a Váradi Regestrumban Veneficium és maleficium A 13. századra már nem volt szükséges olyan tiltó törtvényeket hozni, mint amilyeneket László és Kálmán hozott, de a Váradi Regestrumból és a levelesítésekből kiderül, hogy a maleficium- és veneficium-vádak – bár nem magas arányban de –továbbra is éltek. Egy sorban kezelték a bűbájosokat a tolvajokkal, hamisítókkal; bűnözőknek és gonosztevőknek tartották őket.228 A szakirodalom eltérő számú ügyesetről beszél: Tringi tizenkét bűbájoskodással kapcsolatos esetről (6, 12, 33, 35, 55, 94, 124, 140, 156, 183, 215, 320),229 Terradas tizenhárom esetről ír, az előzőeken túl a 88. esetet is ehhez a kategóriához tartozónak veszi, mert bár az eset nem említi sem a maleficium sem a veneficium szót, de mérgezésről ír, mely szó etimológiailag és történetileg a veneficiumhoz köthető.230 Koncz tizennégy maleficium vagy veneficium miatti vádemelésről ír.231 Ebben a dolgozatban tizennégy bűbájoskodással kapcsolatos eset van elemezve, két maleficium, tizenegy veneficium, és egy mérgezés miatti istenítélet.

Az esetek A boszorkányság kereszténységellenes cselekedet, de ugyanakkor az „irigység eszköze”, hiszen a pletyka s a híresztelés a táptalaja. A Váradi Regestrum maleficiummal és veneficiummal kapcsolatos ügyeit irigység motiválhatja.232 A bűbájoskodásra használt maleficium és veneficium szó közül a Regestrumban legtöbbször a veneficium szót említik. Azt nem lehet tudni, hogy jelentésében tettek-e különbséget a két szó között, vagy csak a szóhasználat volt eltérő (a kifejezés eredetéről l. előző fejezet). 233 Az ilyen bűncselekmények elkövetéséhez bensőséges viszony vagy gyakori találkozás szükséges, ugyanakkor ez rejtett 228

Tringli, Bűbájos, 76. o.

229

Tringli, Bűbájos, 75–80. o.

230

Terradas, Justicia, 900. o.

231

Koncz Ibolya Katalin: A boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-római Birodalomban és a

Királyi Magyarországon. Miskolc, Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2007. [Doktori értekezés] 146. o. 232


233

Tringli, Bűbájos, 79. o.

32

tevékenység, és nem kell hozzá szembesülni az áldozattal. Ezen mozzanatok a nőket alkalmasabb elkövetőkké teszik; a veneficium a szimbolikus vagy a tényleges mérgezést jelenti, vagy pedig olyan bűncselekményt, amihez közeli kapcsolat kell. 234 A Váradi Regestrumban megörökített liturgia három helyen tartalmazza a maleficium szót: a harmadik könyörgésben,235 az ötödik könyörgésben,236 illetve mikor a vádlott megfogja a vasat.237 Ilyenkor Isten segítségét kérték, hogy a vádlott ezekkel az eszközökkel ne tudja befolyásolni a próba eredményét. A maleficiumot minden esetben összekapcsolták a gyógynövényekkel való gyógyítással, hisz a seb gyógynövénnyel való gyógyítása egyenértékű volt a vasra rakott rontással (hogy ne égesse meg a bűnös kezét). 238 A középkorban tiltották mind a megelőző, mind a kúráló gyógyászati mágiát.239 A Regestrum esetei csoportosíthatóak a kimenetelük alapján: a vádlottat felmentették (6 eset, 43%), elítélték (3 eset, 21%), vagy a vádló visszavonult a vádtól (5 eset, 36%).

A vádlott felmentése Nr. 33. (255.) – 1213. Ebben az 1213-as esetben Pál, a vadászok ispánja Fehera asszonyt Solumus 240 faluból veneficiummal vádolta Miklós, a szatmári alesperes előtt, a pristáldus János volt. Az asszony Váradon igazolódott. Ez kapcsolatban van a 44. (167.) esettel, 241 ahol Pál a bölényvadászok ispánjaként jelenik meg.

234 235

Terradas, Justicia, 898. o. „si hanc praesentem examinationem aliquis per aliquod maleficium aut per herbas tegere et

impedire voluerit” 236

„per aliqua maleficia vel herbas diabolicas”

237

„Per illud corpus Domini nostri Iesu Christi, quod hodie sumpsi, non confidens in ullum maleficium,

nec in virtutibus herbarum accipio hoc ferrum.” 238

Tringli, Bűbájos, 78-79. o.

239


240

Ma Szilágysolymos (Közép-Szolnok megye) l. Kristó Gyuláné: A Váradi Regestrum helynevei.

Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 13.) 133. o., Zilahtól ÉK-re, l. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1890., 563. o. 241

Terradas, Justicia, 902.o.

33

Nr. 76. (302.) – 1214. Bogus242 faluból való Micicut a krasznai főesperes (Compolto) Váradra küldte, Buda pristálus kíséretében, mert kezeskedett Rufdo lovának eladásánál, de miután a lovat lopottnak mondták, Dursa megvádolta243 maleficiummal. Micicu igazolódott. Ez a szöveg nehezen értelmezhető és hiányos, valószínűleg ebben az esetben a maleficium szó jelenthet gonosztettet/károkozást is, azonban a Váradi Regestrum többi részében a maleficium szót rontás értelemben használták. Nr. 88. (314.) – 1214. Itt nem kifejezetten veneficiummal vagy maleficiummal vádolnak, hanem mérgezéssel, ami szoros történeti és etimológiai kapcsolatban van a veneficiummal.244 Vadu beregi erdőcsősz Vulcan-t a lánya megmérgezésével, így meggyilkolásával vádolta Mescu beregi bíró előtt, a pristáldus András volt. Ez érdekes abból a szempontból is, hogy itt a vádlott egy férfi, akit egy nő megölésével gyanúsítanak. A középkorban a rontással vádlottak nem kizárólag nők lehettek,

de az esetek többségében őket gyanúsították rontással,

gyermekgyilkossággal és mérgezéssel.245 A mérgezés szimbolikája cserélődött fel. Nr. 124. (273.) – 1215. Itt Terepes246 falusi István egy falujabeli asszonyt, Debuhát, fiát, Pousa-t és lányát, Penát vádolja maleficium elkövetésével Ábel erdődi alesperes előtt, a pristáldus Tamás volt. A vád célja hajsza, vagy az özvegyasszony megfélemlítése lehetett.247

242

Ma Szilágybagos l. Fábián, A Váradi, 37. o.

243

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. Budapest, Akadémiai Kiadó,

1987. 509. o. 244 245

Terradas, Justicia, 900. o. Tringli István: Bűntettek és bűnözők a középkori Magyarországon. In: História. 2003, 1.sz. =

http://www.historia.hu/archivum/2003/0301tringli.htm 2011-04-05 246

Karácsonyi-Borovszky szerint Tőketerebes, de valószinüleg Maksai Ferencnek van igaza, s ma

Krasznaterebes. L. Fábián, A Váradi, 138. o. 247


34

Nr. 156. (236.) – 1216. Ananiás veneficiummal vádolta Cusidot, Domonkos feleségét, Szentkereszt 248 faluból. Paldus zounuc-i (szolnoki) alesperes bíráskodott, detrehi 249 Lőrinc volt a pristáldus. Váradon a tüzesvas-próba azt bizonyította, hogy Cusid ártatlan. Nr. 215. (2.) – 1219. Yrgolin, Fon250 faluból egy szomszédjának, Chekának a feleségét vádolta veneficiummal. A pataki ispán, Gergely, Kaboy251 falusi Tamás pristáldus kíséretében Váradra küldte. Azonban Váradon az öregasszony helyett – kora miatt – annak fia vett részt a tüzesvas-próbán, ahol igazolódott a fián keresztül az anya.

Megegyezés Nr. 6. (376.) – 1213. Ez az 1213-as eset különleges abból a szempontból, hogy itt a vádló, Echy saját falujából (Moyzun)252 egy család több tagját is perbe fogta lopás és rontás vádjával. Gyndus-t és Suncud-ot Zakeo udvarbíró előtt lopással, anyjukat pedig János esperes előtt veneficiummal vádolta. A konkrét tárgyi bűn mellett megjelenik az elvontabb, kevésbé bizonyítható bűn is. Miután a két fiú Ádám pristáldus kíséretében Váradra ment, és ott ártatlannak bizonyult, a vádló visszavonta vádjait az anyával szemben. Valószínűleg a rosszindulatú gyanúsításnak a másik család gazdasági vagy politikai előnyéből származó irigység volt az oka.253

248

Valószínűleg Közép-Szolnok megyei falu, de nem dönthető el, hogy az ottani két Keresztúr nevű

faluból melyik l. Fábián, A Váradi, 120. o., Zilah, vagy Tasnád vidékén kereshető l. Csánki, Magyarország, I., 557. o. 249

Ismeretlen helység l. Fábián, A Váradi, 56. o.

250

Ma Fony, Abaúj megyében l. Fábián, A Váradi, 65. o.

251

Fekvése nem határozható meg l. Fábián, A Váradi, 83. o.

252

Györffy ismeretlen helyűnek adja meg, de mivel a dobokai udvarispán előtt jelentek meg a vádlottak,

ezért Doboka vármegyébe teszi, de lehetségesnek tartja a máramaros megyei Majszin faluval való azonosságát, mely Borsa falu alatt található (l. Györffy, Az Árpád-kori, II., 80. o.), Doboka kezdeti nagyobb kiterjedése miatt Fábián is lehetségesnek tartja. (l. i.m. 97.o.) 253


35

Nr. 35. (257.) – 1213. Mahtel veneficiummal gyanúsította Genuruch asszonyt, Miklós erdélyi püspök ispánja előtt, a pristáldus Mada volt, ám Mathel a vádat visszavonta Váradon. Nr. 55. (151.) – 1213. Vrhud254 faluból Pál megvádolta veneficiummal falubelijét, Farkas feleségét, Vyes-t, Pousa bihari esperes előtt, a pristáldus Bálint volt. Váradra azonban a vádlója nem jött el. Ennek több oka is lehetett: egyrészt a szégyen miatt, másrészt esetleg azért, mert így akarta visszavonni az ügyet és meggátolni az istenítéletet, vagy bűnrészesség miatt, vagy azért, hogy megbékéljen szomszédjával.255 Nr. 94. (320.) – 1214. Ebben az esetben Szuna256 falusi Pál veneficiummal vádolta Scema asszonyt Farcasio zounuci (szolnoki) esperes előtt, a pristáldus István volt. Azonban Váradon Pál elállt a vádtól – ezzel azt állítva, hogy az asszony ártatlan –, azzal az ígérettel, hogy közösen fizetik ki a hagyomány szerint a bírót, a pristáldust és a Kapitóliumot.257 Nr. 140. (193.) – 1215. Kusun (Kösön) Szopor258 faluból Seden édesanyját vádolta veneficiummal, azonban kibékültek: ő semmit sem kap, a bírónak – Tamás alesperesnek –harmadrészt fizet, és a pristáldusnak az asszonnyal együtt fizeti ki fennmaradó a részt.

A vádlott elítélése Nr. 12. (382.) – 1213. Berceu259 faluból Sicu veneficiummal vádolta Vendég feleségét, Benediktát Benjamin alesperes előtt, a pristáldus Perta volt. Benedikta „megégett”.

254

Minden bizonnyal Bihar megyei falu, pontos helye nem ismert. Mai megfelelője esetleg Orospuszta,

Zsáka mellett. L. Fábián, A Váradi, 152. o. 255


256

Ma Szunapuszta Közép-Szolnok megyében l. Fábián, A Váradi, 160. o.

257


258

Ma Alsó- és Felsőszopor Közép-Szolnok megyében Fábián, A Váradi, 160. o., a Hunyadiak korában

oláhok lakták l. Csánki, Magyarország, I., 564. o. 259

Berten alakra javítják, ma a Bihar megyei Bertény, l. Fábián, A Váradi, 31-32. o.

36

Nr. 183. (68.) – 1219. Péter berettyói udvarbíró vagy alispán Chubrud feleségét veneficium vádjával illette Lek, a berettyói (Szentjobb) apát előtt, a pristáldus Marcusy 260 faluból Marcel; s az asszonyt a váradi istenítélet elmarasztalta. Ez az egyetlen eset, amikor a felperes a vádlott kerületének az alispánja, valamint az egyházi bíró is ugyanannak a körzetnek a plébánosa. Ez valószínűleg ugyanaz a Pál, aki a 33. és 44. esetben is szerepel.261 Nr. 320. (371.) – 1221. Isepu262 faluból János egy sárospataki asszonyt veneficiummal vádolt. Zuga, sárospataki udvarbíró Váradra küldte az asszonyt, ahol megégett. A pristáldus Péter volt. Ez az eset azért különleges, mert itt nem azonos faluból származik a vádló és a vádlott, azonban minden bizonnyal ismerték egymást, különben nem lenne lehetséges a rontás vádja sem. Sajnos nem kapunk túl részletes leírást a jegyzékben, de az látható, hogy általában azonos faluban élők vádolták meg egymást. Néhány esettől eltekintve egyházi bíróság előtt, s az küldte őket tovább Váradra az istenítéletre. A vádlottak főként nők voltak, néhány esetben arra is utalnak, hogy idősebb, a 215. esetben például azért nem a vádlott hordja a vasat, mert már túl öreg volt hozzá. A vádaskodás oka gyakran irigység, rossz szomszédság, a társadalmi érdekek és konfliktusok lehettek263, mely kapcsolatban állhatott a korszakban felvetődött problémával: a föld elkerítésével. A boszorkányvádaskodás szorosan összefügg a társadalmi feszültségekkel. A királyi birtokok csökkenésével a világi nagybirtokok növekedésnek indultak, ám a birtoktestek szétszórtan feküdtek, elkülönítetlenül. A Váradi Regestrum számos esete foglalkozik a föld miatti perlekedéssel, s azzal a törekvéssel, hogy a föld birtokosai elkülönítsék saját területeiket, mivel a szántóföld értéke megnövekedett, a legelők és egyéb közös használatú földek rovására.264 A 13. század elején kezdődött meg a nagy gazdasági átalakulás, mely a társadalom fokozatos átalakulását eredményezte, így minden társadalmi

260

’Marcusius falujából való’ 19. században Márkos völgy Hegyközszentmiklós határában, Bihar

vármegyében, l. Fábián, A Váradi, 92. o., I. László adta a szentjobbi apátságnak l. Györffy, Az Árpád-kori, I., 642. o. 261

Terradas, Justicia, 903–904. o.

262

Ma a Zemplén megyei Magyarizsép, l. Fábián, A Váradi, 83.o.

263


264

Bolla, Az Aranybulla-kori, 84–86. o.

37

réteget érintett.265 Sok jelöletlen státuszú ember királyi szerviens, vagy független szabad lehetett,266 a kevésbé tehetős szabadok próbálták megőrizni szabadságukat: „Feltűnő, hogy ugyanazok az egyének többször is, szinte notóriusan pereskedtek és gyakran jelentéktelen ügyekben. […] Felszínen maradásukat mindenképp biztosítani próbálták. Valószínűleg ez indíthatta

őket

a

rendkívüli

szívóssággal

vitt,

elkeseredett,

szinte

reménytelen

pereskedésre.”267 Bár nagyon kevés rontás-vád maradt fenn, amiből nem lehet messzemenő statisztikai következtetéseket levonni, az érdekes, hogy a Regestrum legutolsó rontással kapcsolatos vádja 1221-ből van, s 1222, az Aranybulla kiadása után már egyáltalán nincs rontással kapcsolatos vád, másfajta peres esetből is jóval kevesebb (l. 3. ábra).

Leányrablás A leányrablás a nomád környezetben elfogadott volt, azonban a keresztény Magyarországon elítélendő pogány szokásnak számított.268 Csordás Eörs doktori disszertációjában idéz egy tanulmányt, mely szerint az őskori házasság alapvetően kétféleképpen jöhetett létre: nőrablással vagy nővétellel. 269 A nőrablás a világ minden táján előfordult. A finn-ugor népeknél nagy szerepet játszott, számos nyelvben a házassággal kapcsolatos szókincs megőrizte ezt.270 Az Ószövetségben is megtalálható ez az asszonyszerzési módszer.271 Néhány nép még ma is gyakorolja a nőrablás szokását, például a kazakok, akik a rablás után a szülőknek vigasztalásul vodkát, juhot és pénzt küldenek; a cserkeszeknél a párválasztás szinte egyetlen módja a nőrablás.272 265

Bolla, Az Aranybulla-kori, 88. o.

266

Bolla, Az Aranybulla-kori, 94–95. o.

267

Bolla, Az Aranybulla-kori, 97. o.

268

Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969. 169. o.

269

Loewe, Heinrich: Jüdische Bräuche bei Verlöbnis und Heirat. In: Gemeindeblatt der Jüdischen

Gemeinde zu Berlin. Jg. 6. Berlin, 1928. idézi: Csordás Eörs: Valláskülönbség kérdése a három monoteista világvallásban. Különös tekintettel katolikusok és muszlimok között a 21. századi Európában. Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet, 2009. [Doktori disszertáció] 57.o. 270

Makoldy Sándor: A nőrablás és a rablóházasság szimbolikus maradványai hazánkban. In:

Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 32. évf. (1921) 45. o. 271

Bír 21, 15–25.

272

Bartha Júlia: Kalim. Egy jogszokás továbbélése a kazak és a törökországi lakodalmas szokásrendben.

In: Jogszabályok – Jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. Konferencia a Kiskun Múzeumban. Szerk.: Bánkiné Molnár Erzsébet. Kiskunfélegyháza, 2005. (Bibliotheca cumanica 6.) 382–383. o.

38

A rablás történhetett a lány egyetértésével, illetve anélkül is; oka lehetett az, hogy a lány szüleit rávegye a férfi a házasságra (ha ez nem sikerült, gyakran még akkor is együtt maradtak), vagy hogy más faluból is házasodhassanak, sokszor azonban azért történt a lányrablás, hogy a költséges esküvőt elkerüljék.273 A középkorban a király feladata volt a nőrablók üldözése, ami a Karoling-korból örökölt vérbíróság által büntetett tettek egyike volt, mivel az így létrejött együttéléseket nem tekintették házasságnak, mivel nem akartak társadalmi rendbontást szítani az elrabló és a már elígért lány vőlegénye között. Ha a lány szabad volt, és az apa beleegyezett, a korábbi rabló törvényesen is elvehette a lányt. 274 A nőrablás büntetése súlyos Burchard Decretumában, az egyház hét éven át negyven napos böjtöt szabott ki, hasonlóan az emberölés büntetéséhez.275 A Kézai Simon krónikájában fennmaradt Hunor és Magor legenda is tanúskodik a leányrablás szokásáról, melyből valószínűsíteni lehet, hogy a magyaroknál – hasonlóan az obi-ugorokhoz – exogám volt a házasság.276 Szent László kérlesi csatához kapcsolódó legendájában is feltűnik a leányrablás motívuma, valamint ennek a képi ábrázolása a legendában nem szereplő pogány maradványokra utal.277

A törvénykezésben Ez a feleségszerző módszer a keresztény erkölccsel nem fért össze, 278 így Szent István törvényei tiltották a szülők engedélye nélküli nőrablást; ha valamely vitéz így tett, akkor tíz tinót kellett fizetni a szülőknek, még akkor is, ha utóbb kibékültek, vagy a lányon erőszakot tett; a szegények és a közrendűek büntetése ilyen esetben öt tinó volt. 279 László a szabolcsi 273

http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1176.html 2011-04-10 = Házasságon kívül elismert nemi

kapcsolat. In: MNL. 274

Duby, Georges: A lovag, a nő és a pap. Házasság a középkori Franciaországban. Budapest,

Gondolat, 1987. 49–50. o. 275 276

Duby, A lovag, 85-86. o. http://www.mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0009.html 2011-04-10 = Dömötör Tekla:

Magyar népszokások. Budapest, Neumann Kht., 2003. 277

Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában. In: Athleta Patriae.

Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerk.: Mezey László. Budapest, Szent István Társulat, 1980. 10. o. 278

Magyar Zoltán: Nőrablás, lányszöktetés. Szerelmi históriák a magyar kultúrtörténetben. Panoráma,

1997. 7. o. 279

Szent István I.27. „Ha valaki a vitézek közül szemérmetlenségtől beszennyezve valamely lányt

szüleinek engedélye nélkül feleségül elrabol, elrendeltük, hogy a leányt szüleinek adja vissza, még ha erőszakot is követett el rajta, és a rabló 10 tinót fizessen a rablásért, jóllehet utóbb ki is békül a leány szüleivel. Ha pedig valamely szegény vagy közrendű kísérli ezt megtenni, a rablást 5 tinóval váltsa meg. ” Ford.: Az államalapítás,

39

zsinaton hozott határozata szerint úgy büntetette a lány vagy asszony ellen elkövetett erőszakot, mint az emberölést280 (akárcsak Burchard). Kálmán törvényében az ilyen ügyekben a püspököt vagy a főesperest jelölte ki bírónak. 281 Az első esztergomi zsinat végzései szerint a leány elrablóját, ha nemes, kánoni vezeklésre és elégtételre ítélték, ha nem tudta megfizetni, akkor lenyírták a haját és eladták. Ha valakinek a jegyesét lopták el – ha a nő nem egyezett bele –, akkor elégtételt kellett adnia, és a házasság reménye nélkül vezekelni, ha szegényebb, akkor el kellett adni.282 A második esztergomi zsinat törvény szerinti bűnhődést írt elő azoknak, akik elrabolták más menyasszonyát.283 Az Árpád-korban a német telepesek a törvényeknél szigorúbban büntették a nőrablást, Selmecbánya jogkönyve ilyen esetekben fejvesztéssel büntetett.284

Nőrablás a Váradi Regestrumban A Váradi Regestrumban hat leányrablással foglalkozó eset van, ami azt mutatja, hogy nem volt gyakori bűncselekmény, vagy legalábbis azt, hogy ha több ilyen eset is történt, azok nem kerültek bíróság elé, vagy azért, mert a rablás a szülők együttműködésével történt meg, vagy azért, mert utólag megegyezett a rabló a családdal, így nem vitték bíró elé az ügyet. Sokszor azért hiúsult meg az erőszakos lánylopás, mert a lány számított rá, és próbálta elkerülni az olyan alkalmakat, mikor ez lehetséges lehetett volna.285

szerk: Kristó. 280

Szent László I. 32. „Ha valaki az egyik faluból a másikba menő leány vagy asszony ellen erőszakot

követne el, miként az emberölésért, akként bűnhődjék.” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay. 281

Kálmán I. 59. „Asszonyok elrablása ügyében a püspök vagy a főesperes mondjon ítéletet” Ford. Írott

források, szerk. Makk-Thoroczkay. 282

I. esztergomi zsinat 55. „Ha valaki leányt rabolna el, vagy rajta erőszakot tenne, ha nemes, kánoni

vezeklést és elégtételadást szabjanak ki rá. Aki oedig ezt nem tudná megfizetni fejét lenyírván László király rendelezése szerint adják el. Ha valaki más jegyesét elrabolná, és a nő nem egyezett bele, adják vissza saját jegyesének. A rabló pedig, ha nemes, a kánoni rendelkezés szerint elégtételt adjon, és a házasság reménye nélkül vezekeljen; ha nem tudna elégtételt adni, a szabadság reménye nélkül adják el” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay. 283

II. esztergomi zsinat 6. „Ha valaki más menyasszonyát elrabolná, adják vissza vőlegényének, a rabló

pedig bűnhődjék a törvény szerint.” Ford. Írott források, szerk. Makk-Thoroczkay. 284

Magyar, Nőrablás, 10. o.

285

Györgyi Erzsébet: Míg a tehent alkudták, addig a leányt ellopták. In: Lakodalmi szokások. Mátkaság,

menyegző. Szerk.: Györgyi Erzsébet. Budapest, Planétás – Mezőgazda, 2001. (Jelenlévő múlt) 66. o.

40

A lányrablók felmentése Nr. 197. (82.) – 1219. Scegen Geken286 faluból, azzal vádolta Andrást, hogy unokája számára elrabolta a lányát, aki ugyanezt állította. András azt állította, Scegen lánya az ő unokájának a törvényes férje, amit Lukács gekeni pap is megerősített. Ambrus, László udvarbírája Pál esperessel kihallgatta őket, majd révfalusi Miklós pristáldussal Váradra küldte őket, ahol Scegen nem tudta bizonyítani tüzesvas-próba segítségével igazságát. Valószínű, hogy ebben az esetben a lány meggondolta magát a házassággal kapcsolatban, s próbálta a vád segítségével érvényteleníteni.287

Megegyezés Nr. 15. (385.) – 1213. Kaluz, Absalon fia János jobbágya, feleségének, felesége ruháinak és szolgálójának elrablásával vádolta Zamát, Absalon mostoháját Bánk nádorispán288 előtt, Leger volt a pristáldus. Váradon abban egyeztek meg, hogy Zama visszaadja Kaluz feleségét Györgynapig, Pata fia, Ádám jótáll addig az asszony épségéért. Zama vissza kellett adnia a szolgát és a ruhákat, valamint egy márkát is, ezenfelül a pristáldust is ki kellett fizetnie, a bírót Kaluz fizette. Ebben az esetben tisztán lehet látni, hogy Zama bűnös volt, és ő tartotta magánál Kaluz feleségét, de mivel hitt az istenítélet erejében, bevallotta bűnét, és magára vállalta a pereskedés költségeinek jelentős részét. Különleges az eset abból a szempontból, hogy itt egy férjes asszonyt loptak el, s nem egy hajadont. Az is érdekes kérdés, hogy mért nem azonnal adja vissza az asszonyt Zama, mért csak Szent György napján? Nr. 23 (262.) – 1213. György Buht289 faluból, Simon szentmártoni pappal lányának, Margitnak elrablásával vádolta Catar290 falusi Mikót, s ezt Margit is így mondta. Mikó viszont azt állította, hogy törvényesen vette feleségül Margitot, amit a násznagya, Desc és további tanúk is alá tudtak 286

Azonosítatlan település l. Fábián, A Váradi, 66. o.

287


288

1213-ban nádor és pozsonyi főispán, Gertrúd meggyilkoltatása után rövid ideig még pozsonyi ispán,

majd 1217-ig eltűnik az országnagyok közül, l. Wertner Mór: Az Árpádkori ország- és udvarbírák genealógiája. In: Turul XIX. évf. (1901). 17. o. 289

Ma Bojt, Bihar megyében l. Fábián, A Váradi, 40. o.

290

Ma Hegyközcsatár Bihar megyében l. Fábián, A Váradi, 43.

41

támasztani. Oltumán szatmári esperes Echireh pristáldus kíséretében Váradra küldte őket, hogy Desc hordozza a vasat, ott azonban megegyeztek abban, hogy Mikóé lesz Margit, Desc fizeti a pristáldust, György a bírót. A maleficium-vádakra jellemző kis közösségen belüli vádlással szemben itt a felperes és az alperes különböző faluból származott, valószínűleg az exogámia miatt. Érdekes, hogy az apa mellett a lány is azt állította, hogy Mikó nem a férje, de mégis egyetértés született az ügy végén. Desc szerepe is kérdéses, mivel eredetileg nem őt vádolták, mégis neki kellett bizonyítania esküjét, valamint neki kellett kifizetnie a pristáldust, mikor tulajdonképpen Mikót vádolták. Nr. 66. (162.) – 1213. Iván és Leusták megvádolta Inka291 falusi Ultukot, hogy szabadon bocsátott szolgája – Figmoz – számára elrabolta Iván lányát. A problémájuk a rablással főképp az volt, hogy így a szabad származású lány rangon aluli házasságot kötött. A két szabad származású perlekedőt Péter csanádi ispán (Petur bán)292 elé idézték, a pristáldus Léva volt. Péter Figmozt szabadnak nyilvánította, s a feleket Váradra utalta.

A lányrablók elítélése Nr. 162. (242.) – 1216. Gyama fia Farkas Gueredi-i293 Mártonnal, Gyula nádorispán294 pristáldusával érkezett Váradra, hogy lánya elrablója s annak cinkostársai ellen pereskedjen, de egy hét után sem jelentek meg ellenfelei, csak egy Scegio nevezetű, aki azt mondta, hogy tettestárs volt, s ezért megvakították. A többi bűnöst, Mártont, Moruct, Jánost, Miklóst, Istvánt és testvérét, Ioudot, szolgájukat, Scimadot, Gyomolthot, Fyodot, Petkát, Benát, Gyurkot, Ábelt, Albertet és cselédjét, Chymát, Mátét, Cecurt, Scentert, Ábrahámot, Vecét, Toluoyt, Bucot, Scumudot távollétükben elítélték. Összesen huszonhárom segítőtársa volt a nőrablónak, ami azt bizonyítja, hogy a nőrablás gyakran sok segítséget igényelt.295

291

Ezen a bejegyzésen kívül nem ismert más középkori adat róla, a 19. században Derecske határában,

Bihar megyében volt egy Inkezug helynév l. Fábián, A Váradi, 81. o. Kálló ér zugában található l. Györffy, Az Árpád-kori, I., 627. o. 292


293

Ma Gerde, Baranya megyében, l. Fábián, A Váradi, 72. o.

294

Kán nembeli Siklósi Gyula 1215-1218 között nádor l. Wertner Mór: Az Árpádkori nádorok

genealógiája. In: Turul XVI. évf. (1898) 78.o.; l. Wertner, Az Árpádkori, 15. o. 295


42

Nr. 169. (29.) – 1217. Bel Váradon tüzesvas-próbával akarta bizonyítani Tece bíró előtt, Hoth pristáldus kíséretében, hogy testvére nem parázna nő, azonban a lány elrablója, Miklós és küldötte, Karachin, valamint cimboráik, Teca, Muchoria, Urbán, Porcan, Petu, Koch, Michede, Iacob, Michal, Nican nem jöttek el.

43

Összegzés Magyarországon, akárcsak egész Európában, hittek az istenítéletek hatásosságában, ugyanakkor a Regestrumban az elítéltek száma alacsony volt (l. 1. ábra), így felmerülhet Brownnak az az elképzelése, miszerint ez csak a közösség színjátéka volt, s a kulisszák mögött már eldöntötték az ügy kimenetelét, vagy az egész szertartás azt a célt szolgálta, hogy a peres felek megegyezzenek, s ne kavarják fel a társadalmi rendet. Az általam vizsgált esetek (mind a rontás, mind a leányrablás) tipikusan olyanok, amelyek a közösség és a személy meggyőződésének

legbensőbb

rétegeibe

nyúlnak,

hiszen

a

rontás

nyilvánvalóan

keresztényellenes cselekedet, a lányrablással pedig több család életét boríthatják fel a párok. Látható, hogy a magyarországi törvények sokat merítettek az európaiakból, bár általában jelentős késéssel fogalmazták meg a korábbi törvényeket. Azonban a sorrendiség megmaradt, a korábbi törvények ismeretében nem állították azt az első törvényhozóink, hogy a strigák nem léteznek, csak fokozatosan (Kálmán idejére) jutottak el eddig a pontig. A nőrablással kapcsolatos vádak alacsony számban lelhetőek fel a Regestrumban, mivel sokszor nem volt szükség a pereskedésre; ennek vagy az lehet az oka, hogy a szülők és a lány is beleegyezését adta a rablásba, vagy a lánylopás után megegyeztek a rablóval. Azoban lányrabló gyakran többedmagával hajtotta végre feleségszerző akcióját, mivel számított a lányos család ellenkezésére – ezt bizonyítja a 162-es eset. A Regestrum szóhasználata a rontásra a maleficium és a veneficium szót is alkalmazza, véleményem szerint a két kifejezés között nincs jelentős tartalmi különbség. A rontásvádak a legtöbb esetben nők ellen irányultak, több esetben a szövegből az is kiderül, hogy ezek a nők idősek, vagyis védtelenebbek; ezen felül a pereskedők nagy része szomszéd, vagyis jól ismerik egymást, de ez akár azt is jelentheti, hogy egy vád segítségével a szomszéd tulajdonát is megszerezhetik. A Regestrum jó néhány esetének a tárgya a föld miatti perlekedés, mely összefügg a 13. századi gazdasági átalakulással, ami egyben társadalmi átalakulást is eredményezett. A vádak többsége nyilvánvalóan az irigységből fakadt, mely oka a társadalmi háttér: az emberek korábbi életterükből veszítve próbálnak kapaszkodni abba a kicsibe, amijük maradt, illetve, ha valakinek több vagy jobb van, nem a másik érdemeire vagy szorgalmára gondolnak, hanem arra, hogy tiltott természetfeletti erővel szerezte valaki mástól, valamint az emberek saját problémáikat könnyebben vezetik vissza a természetfelettire, mint a természet szeszélyére.

44

Mellékletek Források A Váradi Regestrum veneficiummal és maleficiummal foglalkozó részei Latinul [Regestrum Varadiense (1208–1235). Szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD, 2009.] és magyarul [Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898.; Magyar Középkor. 997–1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította Nagy Gábor. Második, átdolgozott kiadás. Debrecen, 2000.; A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2000.] Nr. 6. (376).

376.

Echy de villa Moyzun impeciit convillanos

Gindes és Sungung a tolvajságnak, anyjok

suos, scilicet Gyndus et Suncud de furto

a rontásnak gyanujába estek

coram Zakeo, curiali comite de Doboka et

Macskás [Moyzun] faluba való Écsi pörbe

idem matrem eorundem de veneficio

fogá falubelieit, nevezetesen Gindöst és

coram Ioanne archidiacono. Qui missi

Songundot lopás miatt Zaleus, a doboki

Waradinum per pristaldum unum nomine

udvarbíró

Adam portato ferro iustificati sunt. Matrem

azoknak anyját ugyancsak ő János öspöröst

vero eorum praefatus Echy subterfugit

előtt,

dicens se falso illam impeciisse de

nevezetű pristáldus kíséretében, hordozván

veneficio.

a vasat, igazolódának. Anyjoknak próbára

kik

előtt,

és

Váradra

rontásról utasítódva

vádolá Ádám

vetésétől pedig mondott Écsi elállott azt vallván, hogy alaptalanul gyanúsította őt rontásról.

45

Nr. 12. (382.)

382.

Sicu de villa Berceu impeciit convillanam

Vésztőiek a ladányi vic’esperest előtt.

suam nomine Benedictam, uxorem Vendeg pro

veneficio

iudice

vicearchidiacono,

Beniamin

Perceu [Vésztő-] Sikó rontásról vádolá

Perta.

Benedikta nevezető falubelijét, Vendégnek

pristaldo

Benedicta combusta est.

a feleségét. Biráskodék Benjamin, a viceöspöröst, pristáldus vala Perta. Benedikta elmarasztalódék.

Nr. 33. (255.)

255.

Paul, comes venatorum impeciit Feheram

A szatmári alöspörös bíráskodása rontási

de villa Solumus pro veneficio iudice

perben.

Nicolao,

vicearchidiacono

de

Zatmar,

pristaldo Ioanne. Fehera itaque portato

Pál, a vadászok ispánja Fehera asszonyt

ferro Waradini iustificata est.

Solymos

faluból

rontásról

vádolá.

Biráskodék Miklós szathmári al-öspöröst, pristáldus

vala

János.

Fehera

pedig

hordozván Váradon a vasat, igazolódék. Nr. 35 (257).

257.

Mahtel impeciit dominam Genuruch de

Mathel

veneficio

Generosa asszony rontó személy

iudice

Nicolao,

comite

visszavonja

Transylvani episcopi ex praecepto domini

Mathel

sui,

nagyasszonyt.

pristaldo

Mada.

Mathel

vero

rontásról

a

vádját,

vádolá

Bíráskodék

hogy

Generosa Miklós

az

renuntiavit Waradini iudicio candentis

erdélyi püspöknek (udvari) ispánja urának

ferri.

meghagyásábóé, pristáldus vala Máda. Mathel pedig Váradon elálla a tüzes vas törvénytől.

46

Nr. 55. (151.)

151.

Paul de villa Vrhud impeciit convillanam

Orrodi Pál rontás miatt háborgatja egyik

suam nomine Vyes, uxorem Forcos de

asszony-falubelijét

veneficio iudice Pousa archidiacono de Bychor, pristaldo Valentino. Illa venit

Urhod-falusi Pál Üges nevezetű falubelijét,

Varadinum

a

cum

pristaldo,

Paul

non

Farkas

feleségét

rontásról

vádolá.

comparuit in termino, quem pristaldus

Bíráskodik Pósa, bihari öspörös, pristáldus

dixit, se utrique parti assignasse.

vala Bálint. Az asszony eljöve Váradra a pristáldussal,

Pál

nem

jöve

meg

a

határidőre, melyet a pristáldus mondott, hogy mindkét félnek kitűzött volt. Nr. 76. (302.)

302.

Micicu de villa Bogus cum diceret se

Bagos-falusi Micicu nem varázsló.

fideiussorem Rufdonis in venditione equi,

Bagos faluba való Micicu-t, midőn Rufdon

qui furto sublatus esse dicebatur domini

áldomásozójának állítá (magát) oly ló

Rufdonis, Dursa dixit esse maleficium

eladásánál,

iudice Compolto, archidiacono de Carazna,

eltolvajlottnak

pristaldo Buda de villa Bogus. Micicu

ördöngösnek állítá. Biráskodék Kompoltus

portato ferro iustificatus est.

karazuai öspörös, pristáldus vala Buda

mely

említett mondaték,

Rufdó Dursi

Bagos faluból. Micicu hordozván a vasat, igazolódék.

Nr. 88. (314.)

314.

Vadu de custodibus silvae Beregu impeciit

Vaád és Bulkán Meskó beregi ispán előtt.

convillanum

Vád

suum

Vulcanum

pro

beregi

erdőcsősz

a

leányánal

occisione filiae suae per potionem iudice

megmérgezése miatt gyilkosságról vádolá

Mescu,

a falujabeli Balkánt. Bíráskodék Meskó

comite

de

Beregu,

Andrea. Vulcanus iustificatus est.

pristaldo

beregi ispán pristáldus vala András. Balkán igazolódék.

47

Nr. 94. (320.)

320.

Paulus de villa Zuna impeciit convillanam

Szema rontásról vádoltatik, de ellenfele a

suam nomine Scemam de veneficio iudice

vádtól eláll

Farcasio, pristaldo

archidiacono Stephano.

de

Waradini

Zounuc, Paulus

Szunya-falusi Pál rontásról vádolá Szema

absolvit illam, spondens se satisfacere

nevezetű asszony falubelijét. Bíráskodik

iudici. Illa vero satisfaceret pristaldo et

Farkas zounoki öspörös, pristáldus vala

capitulo.

István. Váradon Pál fölmenté az asszonyt igérvén, hogy a bírónak eleget teszen, a pristáldusnak és a Kapitóliumnak pedig az asszony fizessen.

Nr. 124. (273.) Stephanus

de

273. villa

Terepes

impeciit

convillanam suam nomine Deduham et

Tebes-i Debuha, a lánya meg a fia nem bűnösök kurozslásban.

filiam suam, scilicet Penam et filium suum Pousam de maleficio iudicibus Abel,

[Theke-] Therebes faluból való István

archidiacono de Herdeud et Iob comite

rontásról vádolá Debusa nevezetű asszony

assessore, pristaldo Toma de Herdeud.

lakostársát leányát Pinnát és fiát Pósát.

Deduha et Pena et Pousa portato ferro

Bíráskodának Ábel erdődi (al-) örpörös és

iustificatae sunt.

Jób ispány bírótárs, pristáldus vala erdődi Tamás.

Debusa

és

Pinna

hordozván a vasat, igazolódának.

48

és

Pósa

Nr. 140. (193.)

193.

Kusun de villa Zupur cum convilana sua,

Szopor-i Kösöny eláll a pertől, melyet

matre scilicet Seden, quam de veneficio

egyik azon falubeli asszony ellen kezdett.

impecierat, taliter convenit, quod ipse nichil acciperet et iudici, scilicet Thomę

Kösön Szopor faluból megbékéle a maga

vicearchidiacono

partem

községbelijével t. il. Sedény édes anyjával,

suo

kit rontásról vádolt volt oly módon, hogy ő

satisfacerent.

maga semmit sem kap és a bírónak t. il.

Reliquas partes iudicis et pristaldi praefate

Tamás al-öspörösnek harmadrészt fizet, a

mulieri reliquid persolvendas.

pristáldusnak pedig vele közösen tesznek

tertiam

persolveret,

pristaldo

communiter

cum

autem

illa

eleget, a bírói és pristáldusi többi részt a szóban forgó asszony fizeti.

Nr. 156. (236.)

236. 296

Cusid, uxor Dominici de villa Sanctę

A Szent Kereszt faluból való Cusid,

Crucis portato ferro contra Ananiam

Dominicus hitvese meghordozván a vasat a

convillanum suum ostendit se non esse

vele egy faluban élő Anania ellenében,

veneficam iudice

megmutatta, hogy nem bűbájos – Paldus,

Paldus,

vicearchidiacono

de

pristaldo Laurentio de villa Detreh.

Zounuc,

szolnoki alesperes volt a bíró, Lőrinc a poroszló Detreh faluból.

296

A fordítás: Magyar Középkor. 997–

1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította Nagy Gábor. Második, átdolgozott kiadás. Debrecen, 2000.

49

Nr. 183. (68.)

68.

Petrus, curialis comes de Berucyo impeciit

A

uxorem Chuburd de veneficio iudice Lek,

bizonyos

abbate de Berucio, pristaldo Marcello de

boszorkányságról vádol.

berettyói

apáturaság

udvarbírája

asszonyszemélyt

villa Marcusy. Prędicta mulier Varadini combusta est.

Péter, a berek-jói udvarbíró rontásról vádlotta a Csöbörd feleségét. Bíró vala Tékó berek-jói apátur, pristáldus … falusi Marcel.

A

mondott

asszonyszemély

Váradon elmarasztalódott.

Nr. 215. (2.)

2.

Yrgolin de villa Fon impeciit convillanam

Cseka felesége nem rontó asszony

suam uxorem Cheka de veneficio. Quos Gregorius, comes de Potoc discuciens

…-faluba való Hugolin rontásról vádlotta

misit Varadinum ad examen ferri candentis

az ő falubelijét, a Cséka feleségét. Kiket

per pristaldum nomine Thomas de villa

Gergel,

Kaboy. Sed cum illa prae nimia senectute

Váraddá küldött, az istenítéleti törvényre

ferrum non posse portare videretur, idem

Habaj falubeli Tamás nevezetű pristáldus

iudex dispensans cum ea filium suum

közvetítésével. Mikoron pedig szemmel

Modam nomine portare ferrum pro matre

látható lenne, hogy az asszony nagyon

sua praecepit, qui portato ferro iustificatus

élemedett korának miatta nem arra való,

est.

hogy tűzpróbára menjen, ugyan a bíró őtet

a

pataki

ispán

kihallgatván,

feloldozván, Mada nevű fiának hagyta meg, hogy anyja helyett az hordozza, ki hordozván a vasat fölmentődött.

50

Nr. 320. (371.)

371.

Ioannes de villa Isepu impeciit quandam

A

mulierem de villa Potoc pro veneficio

elmarasztalódék.

pataki

asszony

rontásban

iudice Zuga, curiali comite de Potoc, pristaldo Petro. Praedicta itaque mulier

Izsép

faluba

portato ferro Waradini combusta est.

néminemű asszonyembert rontásról vádola. Bíráskodik

való Zuga

János

Patak-ról

patak-iudvarbíró,

pristáldus vala Péter. A mondott asszony pedig

hordozván

elmarasztalódék.

51

Várdon

a

vasat,

A Váradi Regestrum nőrablással foglalkozó részei Nr. 15. (385.)

385.

Kaluz, ioubagio Iohannis filii Absalonis

Kalóz jobbágy feleségéről

impeciit

Kalóz Absolon fia Jánosnak a jobbágya

Zamam,

vitricum

Absalonis

dicens, quod uxorem suam et ancillam

pörbefogá

suam et vestes uxoris suę vi abstulisset,

mostoháját, mondván, hogy az ő feleségét

iudice Banco, comite palatino, pristaldo

és szolgálóját és feleségének a ruháit

Leger.

esset

erőnek erejével vitte volt el. Biráskodék

Waradinum, talis facta est inter illos

Bánk nádorispán, pristáldus vala Lögér.

conventio, quod Zama in festo Sancti

Mikoron pedig Váradra jöttek, olyan

Georgii redderet adversario suo uxorem

megállapodás lett köztök, hogy Záma

suam in fide Adę filii Pata, quod nihil mali

György napkor visszaadja ellenfelének a

inferretur mulieri illi, redderet et ancillam

feleségét a Pata fia Ádám jótállása mellett,

suam et tres vestes et insuper unam

hogy (addig) azon asszonynak semmi

marcam, idem etiam satisfaceret pristaldo,

bántódása nem lesz, valamint szolgáló

iudici vero Kaluz.

leányát, és három ruháját és ezenfelül egy

Cum

autem

ventum

Zámát-t,

Absolonnak

a

márkát ; a pristáldust is ő fizeti, a birót pedig Kalóz

52

Nr. 23. (262).

262.

Georgius de villa Buht coadiuvante eum

Batizi György és Lázári faluba való Mikó a

Simone sacerdote de villa Sancti Martini

nőrablási pörnek Váradon kibéküléssel

impeciit Micoum de villa Catar de violento

vetnek véget.

raptu filię suę Margarethę, et hoc ipsum

Buht faluba való György kezet fogva

illa astruxit. Micou vero dixit illam uxorem

Simonnal,

suam legitime ductam esse et habere

leányának

nunctium mediatorem, nomine Desc. Qui

elrablásáról vádolá Lázári (Katar) faluba

cum fateretur se fuisse mediatorem et

való Mikót, és a leány ugyanazt állítá.

adduxisset super hoc et ipse quosdam

Mikó pedig mondá, hogy őt törvényes úton

testes, Oltuman, archidiaconus de Zathmar

vette volt hitves társúl és Desze nevezetű

per pristaldum nomine Echireh misit

násznagya még élő ember. Ki midőn

Waradinum, ut Desc portaret ferrum. Ubi

vallaná, hogy ő volt volna a násznagy és

taliter convenerunt, quod praedicta mulier

erre nézve más tanukat is állított, Oltumán

redderetur a patre suo domino Micou in

szathmári

uxorem, Desc satisfaceret iudici, Georgius

pristáldus kíséretében

pristaldo.

őket, hogy Desze vasat hordozzon, hol

a

szentmártoni Margitnak

öspörös

Echirek

pappal, erőszakos

nevezetű

Váraddá külddé

olyatén egyességre léptek, hogy a szóban forgó asszonyszemélyt adja oda az atya feleségül emlitett Mikónak, Desze fizesse a bírót, György pedig a pristáldust.

53

Nr. 66. (162.)

162.

Vutuk de villa Inka manumisit quendam

Figmoz

servum suum, nomine Figmoz cum omni

tekintetéből

generatione

örökítést nyer.

successura

sua, ita,

que ut

ab

illo

ubicumque

esset vellet,

szabadosittatik, a káptalani

mi

felesége

könyvben

is

Vetuk Janka faluból szabad lábra helyezte

manendi fas haberet. Postmodum autem

bizonyos

Figmoz

praefatus Figmoz duxit uxorem liberam,

minden

tőle

cuius pater, scilicet Iuan et frater, scilicet

egyetemben úgy hogy ott lakhassék, ahol

Leustah impecierunt iam dictum Vutuk de

kedve tartja. Annakutána pedig a mondott

violento raptu puellae et dominum Figmoz

Figmoz

de indigno connubio coram Petro comite,

feleségül, kinek atyja, t. il. Iván és

scilicet iudice a rege delegato. Vutuk

fitestvére t. il. Lesták a már mondott

autem respondit se iam dictum Figmoz

Vetukot erőszakos leányrablásról és az

manumisisse prius et sic illum uxorem

említett Figmozt törvénytelen házasságról

liberam legittimę accepisse. Sed cum

vádolták Péter ispán, t. il. A királytól

praenominati adversarii non essent hac

megbízott bíró előtt. Vetuk pedig ellenveté,

transitoria assercione contenti, supradictus

hogy ő Figmozt szabadlábra helyezte volt

iudex per pristaldum nomine Leuam

már elébb és így ő szabad személyt

utramque partem capitulo Varadiensi fecit

törvényesen vett el. Midőn azonban a

exhiberi

fönnemlített

et

prefatum

Fygmoz

per

nevezetű

származó

szabad

ivadékával

származású

vádlók

szolgáját,

nőt

ezen

vett

üres

attestationem Vltuk, domini sui titulo

nyilatkozattal be nem elégedtek, az emlitett

manumissionis

biro Léva nevezetű pristáldus kiséretében

liberum

cum

successione prolis suae assignari.

omni

mindkét félt a váradi Kapitulum előtt való megjelenésre utasitá és arra, hogy a kérdéses

Figmoz

nyilatkozata czimén

minden

irassék föl.

54

által

urának

Vetuknak

szabadon

bocsátás

ivadékával

szabadnak

Nr. 162. (242.) Universus Varadinensis ecclesiae conventus universis, praesentes literas inspecturis salutem in Domino. Anno Domini milesimo ducentesimo decimo sexto, in septimana Omnis Terra Farcasius filius Gyama veniens cum Martino de villa Guerdei, pristaldo Gyula, comitis palatini ad iudicium ferri candentis contra Martinum de villa Zobolsu, raptorem scilicet filię suę et contra coadiutores illius stetit per totam septimanam illam, sed nullus de adversariis suis comparuit praeter quendam nomine Scegium, qui se nobis et postea iudici coadiutorem pręfati Martini fuisse confessus exoculatus est. Memoratus itaque Forcasius ad praefatum iudicem reversus, renunciavit cum pristaldo suo adversarios suos ad iudicium ferri non venisse. Iudex igitur condemnavit illos, nam per eundem pristaldum suum et Farcasium tales nobis remisit literas. Gyula, Dei gracia comes palatinus cuncto capitulo Varadinensis ecclesię salutem et dilectionem. Notificamus vobis, quod adversarii Forcos, quorum nomina haec sunt, Mortun, Zobolchi, cum servientibus eorum, Moruc, Ioanus, Niclous, Stephan et frater eius Ioud et servus suus Scimad, Gyomolth, Fyod, Petka et unus germanus eorum Bena, Gyurg, Mogud, Abel, Olberth et serviens suus Chyma, Matthaeus, Cecur, Scenter, Abram, Vece, Toluoy, Buc, Scumud in praesentia nostra remanserunt et ferrum levare in locum Waradinum misimus, quos termino praefixo pristaldus noster dixit, non venisse, quod si verum est, et vos scitis, quod praedicti homines ibi non fuerint, iam dicti Farcasii causam literis assignatę et omnes praenominatos remansisse. Nos autem, sicut praediximus, huius rei testes sumus, quod praenominati homines, in praedicta septimana Omnis terra Waradini non comparuerunt pręter iam dictum Scegium.

242.297 A váradi egyház konventje egyetemlegesen mindenkinek, aki jelen levelünkbe bele fog pillantani, üdvöt az Úrban. Az Úr 1216. évében, az Omnis Terra hetében Farcasius, Gyama fia eljőve Guerde faluból való Martinusszal, Gyula nádoripán poroszlójával tüzesvas-próbára a Zobolsu faluból való Martinus, leánya elrablója ellen és annak segítői ellen … azt a teljes hetet itt töltötte, de ellenfelei közül senki sem mutatkozott, egy bizonyos Scegiu nevű emberen kívül – aki miután nekünk, majd a bírónak elismerte, hogy a mondott Martinusnak segítője volt – megvakíttatott. Az említett Farcasius tehát visszatérve a mondott bíróhoz a poroszlóval együtt jelentette, hogy ellenfelei a vas-próbára nem jöttek el. A bíró elítélte őket, ugyanis ugyanazon poroszlója és Farcasius révén ezt a levelet küldte el nekünk: Gyula, Isten kegyelméből nádorispán a váradi egyház egész káptalanjának üdvözletét és kedvezését. Tudomásotokra hozzuk, hogy Forcus ellenfelei … jelenlétünkben elmarasztaltattak, és elküldtük őket Váradra, hogy emeljék fel a vasat; poroszlónk azt mondta, hogy a kitűzött időben ők nem jelentek meg – ha ez igaz és ti is [így] tudjátok, hogy a mondott emberek nem voltak ott, a már mondott Farcas ügyéről pecsétes levelet állítsatok ki, és ezáltal az előbb nevezettek mind el is ítéltettek. Mi pedig, amint fentebb mondottuk, tanúsítjuk, hogy az előbb nevezett emberek az Omnis terra már mondott hetében Váradon nem jelentkeztek, a már mondott Scegiu kivételével.

297

Fordítás:

Nagy Gábor

55

Magyar Középkor. Szerk.:

Nr. 169. (29.)

29. 298

EDD.: Ed.pr. p.B2r. Bel p.202. Endlicher

Bél

p.647-648. Kandra p.136. Karácsonyi -

beigazolni,

Borovszky p.215. REG.: Bónis p.30

böcstelen személy; azonban ellenfelei nem

(nr.117). TRANSL.: Kandra p.137. Jogtört.

jelentek meg.

p.185 (nr.192).

Az

Anno dominicae incarnacionis millesimo

esztendejében a pünkösd utáni második

ducentesimo decimo septimo in septimana

vasárnap hetében Belus jobbágya Váradra

Factus est iobagio Beli venit Varadinum

ment tüzesvaspróbával bebizonyítani, hogy

probaturus sororem suam iudicio candentis

nővére nem romlott nő, és lepecsételt

ferri non esse meretricem et sigillata manu

kézzel

expectavit usque diem Veneris adversarios

péntekig ellenfeleire, név szerint Miklósra

suos, scilicet raptorem sororis suę nomine

és a vőlegény küldöttére, tudni illik

Nicolaum

videlicet

Karachinusra, egy és más társaira, úgymint

Karachinum alium et alios sodales sponsi,

Tacára, Muchoriára, Urbánra, Porcaura,

videlicet Tecam, Muchoriam, Urbanum,

Petura, Kochra, Mikédusra, Mihályra,

Porcan, Petu, Koch, Michedeum, Iacob,

Nicanra, de a fent nevezett ellenfelei a fent

Michal,

eius

mondott határidőben nem jelentek meg.

pręnominati in prędicto termino non

Ennek az ügynek bírája Teca alesperes, a

venerunt.

poroszló Hoth.

et

paralimphum,

Nican, Iudex

sed

adversarii

huius

causę

Teca

jobbágya

istenítéletileg

hogy

úr

kívánja

leánytestvére

megtestesülésének

várakozott

ellenfeleire

nem

1217.

egészen

vicearchidiaconus, pristaldus Hoth.

298

A

magyar

Szemelvénygyűjtemény. Budapest, Osiris, 2000.

56

jogtörténet Szerk.:

Mezey

forrásai. Barna.

Nr. 197. (82.)

82.

Scegen de villa Geken impeciit Andream

Nagy-gégényi András büntelen nő-rablás

de villa maioris Geken, quod filiam suam

vádjában.

nepoti suo Michaeli violenter rapuisset et

Gégény faluba való Zegun megpörölte

hęc idem filia illius astruxit. Andreas

nagy-gégényi

autem respondit, quod non violenter, sed

unokájának Mihálynak részére erőszakkal

legittime filiam illius nepoti suo in uxorem

rablotta volt el az ő leányát és leánya

adduxisset

ugyanazt állitotta. András pedig azt erősité,

et

similiter

hoc

perhibuit

maioris Geken. Ambrosius itaque, curialis

erőszakoskodva, hanem annak rendje-

comes

módja szerint szerint hozta feleségül

archidiacono

Paulo

pręsente

discuciens

unokájának

emez

hogy

Ladislai

az

hogy

testimonium ei Lucas sacerdos de villa magistri

ő

Andrást,

nem

misit

amannak a leányát, és hasonlóképen tőn

utramque partem per pristaldum nomine

tanubizonyságot Lukács, a nagy-gégényi

Nicolaum de villa Reuel Varadinum, ubi

pap. Ambrus tehát, a László mester

pręnominatus Scegen portato ferro pro filia

udvarbirája

sua combustus est.

kihallgatván

Pál

öspörös

őket,

jelenlétében

révfalusi

Miklós

nevezetű pristáldus kiséretében mind a két félt Váradra küldötte, hol is a szóban forgó Zegun hordozván a vasat leánya helyett, megégett.

57

Ábrák Caenegem: Legal History 1991. ártatlan

21% 34%

bűnös

egyetértés

6%

a vád visszavonása

19%

nem egyértelműen megállapítható eredmény

20%

1. ábra A vádak kimenetele

Bűbájoskodási vádak kimenetele

43%

36%

eláll a vádtól bűnös ártatlan

21%

2. ábra

3. ábra

58

Bibliográfia Felhasznált irodalom 1. Baldwin, John W.: The Intellectual Preparation for the Canon of 1215 against Ordeals. In: Speculum, Vol. 36. (1961) no. 4. 613-636. 2. Barb, A. A.: The Survival of Magic Arts. In: The Conflict Between Paganism and Christianity in the Fourth Century. Szerk.: Arnaldo Momigliano. Oxford, Clarendon Press, 1963. 100-125. 3. Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon. Pécs, L’Harmattan PTE Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék, 2010. (Fontes Ethnologiae Hungaricae IX) 4. Bartha Júlia: Kalim. Egy jogszokás továbbélése a kazak és a törökországi lakodalmas szokásrendben. In: Jogszabályok – Jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. Konferencia

a

Kiskun

Múzeumban.

Szerk.:

Bánkiné

Molnár

Erzsébet.

Kiskunfélegyháza, 2005. (Bibliotheca cumanica 6.) 375-384. 5. Barthélemy, Dominique: Diversité des ordalies médiévales. In: Revue Historique. Vol. 280. (1988) no. 1. 3-25. 6. Barthélemy, Dominique: Présence de l’aveu dans le déroulement des ordalies (IXe XIIe siècle). In: L’aveu. Antiquité et Moyen Age. Actes de la table ronde de Rome (28-30 mars 1984.) Rome, École Française de Rome, 1986. 191-214. 7. Bartlett, Robert: The Natural and Supernatural in the Middle Ages. Cambridge University Press, 2008. 8. Bartlett, Robert: Trial by Fire and Water. The Medieval Judicial Ordeal. Oxford, Clarendon Press, 1986. 9. Berend, Nora: At the Gate of Christendom. Jews, Muslims, and "Pagans" in Medieval Hungary, c. 1000-c. 1301. Cambridge, Cambridge University Press, 2001. 10. Bolla Ilona: Az Aranybulla-kori társadalmi mozgalmak a Váradi Regestrum megvilágításában. Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominate. Sectio Historica, Tomus I. Budapest, Tankönyvkiadó, 1957. 84-105.

59

11. Bunyitay Vincze: A Váradi Püspökség története alapításától a jelenkorig. I-IV. Nagyvárad, 1883. 12. Brown, Peter: Society and supernatural. A Medieval Change. In: Daedalus, Vol. 104. (1975) no. 12. 131-151. 13. Burke, Peter: History and social theory. Cambridge, Polity Press, 2005. 14. Van Caenegem, R. C.: Legal History. A European Perspective. London – Rio Grande, Hambledon Press, 1991. 15. Cohn, Norman: Európa démonai. Budapest, Corvina, 1994. 16. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-III. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1890-1913. 17. Csordás Eörs: Valláskülönbség kérdése a három monoteista világvallásban. Különös tekintettel katolikusok és muszlimok között a 21. századi Európában. Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Kánonjogi Posztgraduális Intézet, 2009. [Doktori disszertáció] 18. Duby, Georges: A lovag, a nő és a pap. Házasság a középkori Franciaországban. Budapest, Gondolat, 1987. 19. Eckhart Ferenc: Hiteles helyeink eredete és jelentősége. In: Századok, XLVII. évf. (1913). 641-655. 20. Egyetemes állam- és jogtörténet. Ókor – feudális kor. Szerk.: Rácz Lajos. Budapest, HVG-ORAC, 1998. 21. Erdő Péter: Egyházjog a középkori Magyarországon. Budapest, Osiris, 2001. 22. Fehértói Katalin: Árpád-kori kis személynévtár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. 23. Flint, Valerie I. J.: The Rise of Magic in Europe. In Early Medieval Europe. Oxford, Clarendon Press, 1991. 24. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003. 25. Galambos László: A szentírási eredetű személynevek a Váradi Regestrumban. Budapest, 1942.

60

26. Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Budapest, Európa, 2003. 27. Green, Richard Firht: A crisis of truth: literature and law in Richardian England. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2002. 28. Graf, Fritz: A mágia a görög-római világban. Budapest, Gondolat, 2009. 29. Gurevics, Aron Jakovlevics: A középkori népi kultúra. Budapest, Gondolat, 1987. 30. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-III. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963-1987. 31. Györgyi Erzsébet: Míg a tehent alkudták, addig a leányt ellopták. In: Lakodalmi szokások. Mátkaság, menyegző. Szerk.: Györgyi Erzsébet. Budapest, Planétás – Mezőgazda, 2001. (Jelenlévő múlt) 64-68. 32. Ho, H. L.: The Legitimacy of Medieval Proof. In: Journal of Law and Religion. Vol. 19. (2003-2004) No. 2. 259-298. 33. Hoffmann István: A magyar nyelv hazai szórványemlékei. In: „Latiatuc feleym …” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2009. október 29. – 2010. február 28. Szerk.: Madas Edit, Budapest, OSZK, 2009. 13-28. 34. Jakó Zsigmond: Újabb adatok a Kolozsvári Heltai-nyomda kezdeteihez. In: Magyar Könyvszemle, 77. (1961), 1. szám, 60-65. 35. Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898. 36. Karácsonyi János – Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróbalajstrom. Az 1550-iki kiadás hű másával együtt. Dr. Karácsonyi János és Dr. Borovszky Samu akadémiai l. tagok közreműködésével kiadja a Váradi Káptalan. Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque Capituli Varadinensis Lat. rit. curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky Academiae Scientiarum Hungaricae membrorum editum. Budapest, 1903. 37. Kerny Terézia: László király szentté avatása és kultuszának kibontakozása. (10951301). In: Ősök, táltosok, szentek. Tanulmányok a honfoglaláskor és Árpád-kor

61

folklórjából. Szerk.: Pócs Éva – Voigt Vilmos. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 1996. 175-197. 38. Klaniczay Gábor: A boszorkányüldözés Közép- és Kelet-Európában (Vázlat egy összehasonlító áttekintéshez). In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv. Szerk.: Tusor Péter. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1998. 399-416. 39. Klaniczay Gábor: Transz és szkepticizmus Johannes Nider Formicarius című trakátusában. In: Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2001. 39-106 40. Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek. Budapest, Balassi, 2000. 41. Koncz Ibolya Katalin: A boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-római Birodalomban és a Királyi Magyarországon. Miskolc, Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2007. [Doktori értekezés] 146. o. = http://kvt99.lib.uni-miskolc.hu:8080/servlet/eleMEK.server.fs.DocReader? id=290&file=konczi_ert.pdf 2010-11-07 42. Kristó Gyuláné: A Váradi Regestrum helynevei. Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1997. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 13.) 43. Lea, Henry Charles: Superstition and Forca. Essays on The Wager of Law – The Wager of Battle – The Ordeal – Torture. New York, Haskell House, 1971. 44. Magyar

Zoltán:

Nőrablás,

lányszöktetés.

Szerelmi

históriák

a

magyar

kultúrtörténetben. H. n., Panoráma, 1997. 45. Magyar jogtörténet. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2004. 46. Lupescu Makó Mária: Between the Sacred and Profane: The Trial by Hot Iron Ceremony Based on the „Regestrum Varadinense”. In: Mediaevalia Transilvanica 3 (1999). 1–2 sz. 5-26. 47. Makoldy Sándor: A nőrablás és a rablóházasság szimbolikus maradványai hazánkban. In: Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 32. évf. (1921) 40-60. 48. Manselli, Raoul: Népi vallás és népi vallásosság a középkorban. (Problémák és viták) In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk.: Székely György. Budapest, Akadémiai, 1984. (Memoria Saeculum Hungariae 4.) 199-212.

62

49. Mikesy Sándor: Váradi Regestrom-beli helyek meghatározásai. In: Magyar Nyelv, 44. (1948) 64-65. 50. Molnár József – Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek. Budapest, Tankönyvkiadó, 1976, 1977, 1980. 51. Peters, Edward: The Medieval Church and State on Superstition, Magic and Witchcraft: from Augustine to the Sixteenth Century. In: Witchcraft and Magic in Europe. The Middle Ages. Ed.: Ankarloo, Bengt – Clark, Stuart. Philadelphia, University of Pennsylvania Press, 2002. 173-245. 52. Pócs Éva: Esővarázslás és idővarázslók a magyar boszorkányperekben (XVI-XVIII. század) In: Folyamatok és Fordulópontok. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajz Tanszék, 2003. (Studia Ethnologica Hungarica IV.) 159-207. 53. Radding, Charles M.: Superstition to Science: Nature, Fortune and the Passing of the Medieval Ordeal. In: American Historical Review, Vol. 84. (1979) no. 4. 945-969. 54. Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu munkájának digitális kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD, 2009. 55. Russell, Jeffrey Burton: Witchcraft in the Middle Ages. Ithaca – London, Cornell University Press, 1972. 56. Solymosi László: Istenítélet és pecséthasználat. In: Honoris causa. Tanulmányok Engel Pál tiszteletére. Szerk.: Neumann Tibor, Rácz György. Budapest – Piliscsaba, MTA

Történettudományi

Intézete

–

Pázmány

Péter

Katolikus

Egyetem

Bölcsészettudományi Kara, 2009. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok; 40.) (Analecta mediaevalia III.) 359-375. 57. Solymosi László: Guden magánokleve másodlagos pecsétjének eredete. In: Veszprémi Történelmi Tár. 1. évf, (1989). 1. sz. 101-105. 58. Szabó Dénes: A magyar nyelvemlékek. Budapest, Tankönyvkiadó, 1959. 59. Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969. 60. Szűcs Jenő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. Budapest, Balassi, 1997.

63

61. Terradas Saborit, Ignasi: Justicia Vindicatoria. De la ofensa e indefensión a la imprecación y el oráculo, la vindicta y el talión, la ordalía y el juramento, la composición y la reconciliación. Madrid, Consejo Superior de Investigaciones Cientificas, 2008. (Biblioteca de dialectología y tradiciones populares XLVII.) 62. Tóth G. Péter: Folyampróba – liturgikus vízpróba – boszorkányfürösztés. Istenítéleti eljárások a boszorkányperekben. In: Démonológia és boszorkányság Európában. Szerk.: Pócs Éva. Budapest, L’Harmattan – PTE Néprajzi Tanszék, 2001. (Studia Ethnologica Hungarica) 249-291. 63. Tringli István: Bűbájosok és néző asszonyok levelesítő jegyzékekben. In: Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. 110. évf. (1999). 72-90. 64. Vajda Gyula: A Váradi Regestrum (1209–1235). Magyar műveltség-történeti kútfő ismertetése és bírálata. Athenaeum R. Társ. Könyvnyomdája, Budapest, 1880. 65. Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában. In: Athleta Patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Szerk.: Mezey László. Budapest, Szent István Társulat, 1980. 9-18. 66. Végh Ferenc: Hoffgreff György életéhez. In: Magyar Könyvszemle, 73. (1957), 2. szám, 154-155. 67. Wertner Mór: Az Árpádkori ország- és udvarbírák genealógiája. In: Turul XIX. évf. (1901). 7-26. 68. Wertner Mór: Az Árpádkori nádorok genealógiája. In: Turul XVI. Évf. (1898). 73-79. 69. Whitman, James Q.: The Origins of Reasonable Doubt. Theological Roots of the Criminal Trial. Yale University Press, 2008. 70. Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Függelék: a törvények szövege. Budapest, Szent István Társulat, 1904. reprint: [Pápa]: Jókai Mór Városi Könyvtár, 2002.

Források 71. A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, Osiris, 2000.

64

72. Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1999. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15.) 73. Biblia:

Magyar

Bibliatársulat

Újfordítású

Bibliája

=

http://www.kereszteny.hu/biblia/showtrans.php?reftrans=2 2011-03-17 74. Kandra Kabos: A Váradi Regestrum. Budapest, Szent István Társulat, 1898. 75. Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc– Thoroczkay Gábor. Szeged, 2006. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 22.) 76. Magyar Középkor. 997–1526. (Forrásgyűjtemény.) Összeállította Nagy Gábor. Második, átdolgozott kiadás. Debrecen, 2000. 77. Regestrum Varadiense (1208–1235). [Karácsonyi János és Borovszky Samu munkájának digitális kiadása kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új szövegkiadásával együtt], szerk.: Solymosi László, Szovák Kornél, Arcanum CD, 2009. 78. Vogel, Cyrille – Elze, Reinhard: Le Pontificale Romano-Germanique du dixième siècle. Le texte II. (NN. XCIX – CCLVIII). Cittá del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, 1963. (Studi e Testi 227)

Internetről származó hivatkozások 79. http://typographia.oszk.hu/html/hun/nyomdak/hoffgreff.htm 2011-01-16 80. http://www.arcanum.hu/oszk/lpext.dll/?f=templates&fn=main-h.htm&2.0 2011-01-19 81. http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1584.html 2011-02-07 = Istenítélet. In: Magyar Néprajzi Lexikon. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977-1982. 82. http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1176.html 2011-04-10 = Házasságon kívül elismert nemi kapcsolat. In: MNL. 83. http://www.historia.hu/archivum/2003/0301tringli.htm 2011-04-05 = Tringli István: Bűntettek és bűnözők a középkori Magyarországon. In: História. 2003, 1.sz. 84. http://www.mek.oszk.hu/04600/04691/html/dtmagynepsz0009.html

2011-04-20

Dömötör Tekla: Magyar népszokások. Budapest, Neumann Kht., 2003.

65

=

ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT

Recommend Documents