ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar

ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT VÖRÖS KERÁMIA A SOLYMÁRI KÖZÉPKORI VÁR MÉLYPINCÉJÉBİL

Témavezetı:

Készítette:

Dr. Feld István

Tóth Tünde

egy. doc., tanszékvezetı

történelem alapszak régészet szakirány

2011

I.TARTALOMJEGYZÉK I.TARTALOMJEGYZÉK ................................................................................................ 1 II. BEVEZETÉS ............................................................................................................... 3 III. A SOLYMÁRI VÁR TÖRTÉNETE .......................................................................... 4 III.1. FÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK............................................................................ 4 1

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl III.2. KORAI TELEPÜLÉSTÖRTÉNET ..................................................................... 4 III.3. TÖRTÉNETI ADATOK...................................................................................... 5 IV. RÉGÉSZETI KUTATÁSOK A SZARKAVÁR TERÜLETÉN ................................ 6 IV.1. VALKÓ ARISZTID FELTÁRÁSA.................................................................... 6 IV.2. AZ 1970-ES ÉVEK ÁSATÁSAI ........................................................................ 7 IV.3. A MÉLYPINCE FELTÁRÁSA 2001 ÉS 2010 KÖZÖTT................................. 8 IV. 3.1. A 2001. ÉS 2004. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN............. 8 IV.3.2. A 2005. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN ............................. 8 IV.3.3. A 2006. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN ............................. 9 IV.4. 2007-2010 KÖZÖTTI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN ................... 10 IV.5. ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS ...................................................... 11 V. A LELETANYAG ..................................................................................................... 12 V.1. FAZEKAK.......................................................................................................... 13 V.2. FEDİK ............................................................................................................... 15 V.3. LÁBASOK.......................................................................................................... 15 V.4. TÁL..................................................................................................................... 15 V.5. KANCSÓK ÉS KORSÓK .................................................................................. 15 V.6. MÉCSES ............................................................................................................. 16 V.7. OLDALTÖREDÉKEK ....................................................................................... 16 V.8. KELTEZÉSI ÉS ÉRTELMEZÉSI LEHETİSÉGEK ........................................ 17 VI. IRODALOMJEGYZÉK ........................................................................................... 18 VII. TÁBLÁK................................................................................................................. 21

2

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

II. BEVEZETÉS Szakdolgozatom tárgya a 2005. és 2006. évben a solymári középkori vár, és azon belül is a mélypince területén elıkerült vörös kerámia anyag. A témaválasztást az indokolta, hogy a középkori anyagi kultúra eme szegmense még kevéssé kutatott, amit az is igazol, hogy csak kis számban lehet ilyen jellegő publikált leletegyüttest fellelni a szakirodalomban. Mindeme okoknál fogva kettıs célt tőztem magam elé a szakdolgozat megírásakor: terveim között szerepelt egyrészrıl, hogy értelmezzem az említett években a mélypincénél folyt régészeti ásatásokat –ez magában foglalta a rétegtani megfigyelések elemzését és összegzését-, másrészrıl pedig, hogy feldolgozzam, tipologizáljam és datáljam az itt feltért jellegzetes vörös kerámia anyagot. Szakdolgozatomat három, nagyobb egységre lehet bontani. Az elsı egy vártörténeti rész, amelyen belül ismertettem a solymári vár és település földrajzi adottságait, településtörténetét és a rá vonatkozó történeti adatokat, elsısorban Endrıdi Anna, Vicze Magdolna és Feld István munkáira1 alapozva. A második nagy részben a Szarkavár területén folyt régészeti ásatások összefoglalását mutattam be. Ebben a fejezetben tárgyaltam Valkó Arisztid, Kozák Károly és Feld István kutatásainak legfontosabb eredményeit a különbözı alaprajzi elemekre lebontva: várfal, torony, palota, kút, palotapince és mélypince. 1

FELD 1976, 1-140; ENDRİDI-FELD 1980, 267-312; FELD 1985, 451-464; FELD-VICZE 2006, 106110..

3

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl Természetszerőleg az utóbbi objektumot ismertettem részletesebben – az ásatási dokumentáció segítségével2-, itt is elsısorban a 2005. és 2006. évre koncentráltam. Felmerülhet a kérdés, hogy miért ennek a két évnek a régészeti megfigyeléseit értékeltem, és miért ennek a vörös kerámia anyaga került kiválasztásra? Az elsıdleges ok, hogy itt ugyan korábban is folytak ásatások, de csak 2005-tıl sikerült elérni a bolygatatlan kultúrréteget. 2006 pedig két okból lett a záróév: elıször is azért, mert az ekkor nyitott szelvényekben jellegzetes rétegsorok kitermelésére került sor, másodsorban pedig azért, mert a késıbb elıkerült anyag nagysága már meghaladta volna egy BA dolgozat kereteit. Ugyanezzel magyarázható az is, hogy nem vizsgáltam más jellegő cserépedény- és kályhaszemanyagot sem. Dolgozatom harmadik nagy egységében dolgoztam fel magát az elıkerült vörös kerámiát, típusok szerinti bontásban: fazekak, fedık, lábasok, tálak, kancsók/korsók, mécsesek és oldaltöredékek. Célom volt hiteles edényrekonstrukciók készítése, elsısorban analógiák alapján. Mindebben nagy segítséget jelentett Holl Imre 1963-ban megjelent, a budai várpalota leleteit feldolgozó munkája3 és Feld István 1976-ban készített szakdolgozata, - az utóbbi számos solymári, jelen munkában is tárgyalt edénytípust közölt-.4 Az anyag értelmezésénél felhasználtam még Miklós Zsuzsa5 és Tettamanti Sarolta váci,6 valamint az elıbbi kutató ipolydamásdi,7 továbbá Holl Imre nyéki,8 Garády Sándor tabáni,9 Búzás Gergely,10 Tóth Boglárka11 és Nyékhelyi Dóra visegrádi publikációit.12 Az anyagközlés után természetesen a keltezési és értelmezési lehetıségeket foglaltam össze mind a mélypince, mind az általam feldolgozott vörös kerámia szempontjából. Az értékelı és összefoglaló rész után a táblák találhatóak, melyek egyrészt bemutatják a különbözı években folytatott ásatásokat, másrészrıl pedig a leletanyagot, típusok szerinti bontásban. Ez alól a fotótáblák jelentettek kivételt, hiszen ott elsısorban az anyagszínek ismertetésére törekedtem. Az utolsó három táblán pedig a statisztikai adatokat foglaltam össze, valamint itt található a mélypince azon metszetrajza, ahol összevontam azokat a rétegeket, amelyeket a dokumentációs anyag átnézése után indokoltnak találtam.

2

FELD 2001, 1-7; FELD 2004, 1; FELD 2005, 1-27; FELD 2006, 1-24, FELD 2007, 1-12; FELD 2008, 1-16; FELD 2009, 1-10. 3 HOLL 1963, 351-381. 4 FELD 1976, 1-140. 5 MIKLÓS 1986, 237-254; MIKLÓS 1991, 9-105. 6 TETTAMANTI 1996, 101-169. 7 MIKLÓS 1989, 7-28. 8 HOLL 1959, 273-286. 9 GARÁDY 1943, 401-438; GARÁDY 1945, 399-448. 10 BÚZÁS 1991, 63-83. 11 TÓTH 2006, 50-103. 12 NYÉKHELYI 1994, 163-182.

4

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

III. A SOLYMÁRI VÁR TÖRTÉNETE III.1. FÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK A Budai-hegységet a Pilistıl elválasztó Vörösvári-völgy déli részén, Solymár községtıl keletre, a Mátyás-dombon fekszik a szakirodalomban Szarkavárként emlegetett solymári vár. Keleten mély árok választja el a szomszédos magaslattól.13 A területet déli irányból a Budai-hegység Zsiroshegy-Kerekhegy-Szarvashegy-Csucshegy vonulata zárja le, mely a törésvonalakkal tagolt völgybe meredeken ereszkedik le. Három fontos törésvonalat kell kiemelni, melyek közül kettı kelet-nyugati irányú, egy pedig észak-déli, s egy-egy bıviző patakot szállítanak. Az elıbb említett törésvonal legészakabb vízfolyása az Arany-patak, mely a mai Pilisszentiván felıl érkezik, és völgyében fut ma a vasútvonal.14 A déli, magasabban fekvı – de még mindig keletnyugati irányú – pedig elkülöníti a Várhegyet a Szarvashegy északi nyúlványától, a Paphegytıl, valamint a mai Solymárt átszelı pataknak a völgyét képezi. Az észak-déli irányú törésvonal egyrészt átvágja a fentebb említett Budai-hegység hegyvonulatát, másrészt pedig összeköti a Vörösvári-völgyet a Hidegkúti-medencével. Az innen érkezı vízfolyás az Arany-patakba ömlik, miután felveszi a Várhegy alatt a község felıl érkezı pataknak a vizét (1. tábla, 1. kép). Mindezen földrajzi adottságoknak köszönhetıen a Mátyás-domb (három oldalról mély völgy veszi körbe), bár közelrıl igen jelentıs magasságúnak tőnik, távolról mégis alig válik el a táj többi elemétıl.15 A vidék földtani felépítésére jellemzı, hogy a környezı hegyeket a Felsıpatakhegy, Paphegy és a Várhegy kivételével dolomit és mészkı alkotja, míg az említett kivételeket hárshegyi homokkı. A patakmenti domboldalak rendkívül alkalmasak voltak megtelepedésre, hiszen vastag, termékeny lösztakaró borítja, borította ıket. Intenzív mezıgazdasági mővelés folyhatott még a völgyekben, hiszen az erdıkkel tarkított hegyoldalak erre alkalmatlanak voltak. Az ıskortól a középkoron át egészen a XVIII. századig lakott volt kisebb-nagyobb megszakításokkal.16 A legfontosabb közlekedési utak a középkorban is nagyjából megfeleltek a fıbb törésvonalaknak. Ezek közül is kiemelendı a Vörösvári-völgy közepén lévı út, mely Óbudáról Dorog felé vezet, és az Arany-pataktól északra fut. Ebbe az útvonalba csatlakozik Solymárnál a Hővösvölgy-Hidegkút felıli út.17

III.2. KORAI TELEPÜLÉSTÖRTÉNET Az elsı ismert településnyomok a középsı bronzkorból származnak, nincsenek adataink az ıskıkorból és az újkıkorból. A Várhegytıl északra fekvı Dinnye-hegy nyugati oldalában bukkantak a Lengyeli-kultúra csontvázas sírjaira, de a temetıhöz tartozó település nem került elı. Az elsı ismert település a Várhegyen jött létre, a Vatyai kultúra népei lakták, kik Bóna István szerint állattenyésztı, vadászó, halászó életmódot folytattak, s valószínőleg elég intenzív mezıgazdálkodást is. Az urnatemetıiket nagycsaládi, törzsi csoportokra lehet osztani. A Várhegy a korszak egyik jelentıs magaslati települése volt, mint a kultúra külsı védelmi övének legészakabbra fekvı pontja. E telep a késı középkorban folyó építkezések miatt nagyrészt megsemmisült.18 A terület római kori és népvándorlás kori településeirıl csak közvetett 13

ENDRİDI-FELD 1986, 215. FELD 1976, 1. 15 FELD 1976, 1. 16 FELD 1976, 1-2 17 FELD 1976, 2. 18 FELD 1976, 2-5. 14

5

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl adataink vannak, ugyanis a domb alatt ismert két római kori temetı, s az egyik közvetlen közelébıl pedig egy VII. századi avar temetı.19 A IX-X. századig nincsenek írásos forrásaink, de Nagy Tibor álláspontja szerint Árpád magyarjai, miután átkeltek a Dunán a Tabánnál, az észak és nyugat felé vezetı utakat foglaltál el elıször. Ezt támasztanák alá a Csucshegy, Testvérhegy oldalában feltárt honfoglalás kori sírok.20 A magyar honfoglalás utáni idıkre vonatkozó legfontosabb forrása a kutatásnak maga a helynév. Valószínősíthetı, hogy a közeli Óbudához tartozó fejedelmi, királyi szolgáltató szervezet népei lakták, kik vadászsólymok nevelésével foglalkoztak, alkalmanként részt vehettek a fejedelmi vadászatokon is. A XIII. században nagyrészt felbomlott ez a szervezet, népei vagy elköltöztek, vagy magánföldesúri fennhatóság alá kerültek.21 Solymár kelet felıli szomszédja az óbudaörsi szılıvidék, mely a XIV. században a garamszentbenedeki, majd a visegrádi apátságé lett, s a XV. században elpusztult. Ezzel határos volt dél felé, már a Hidegkúti-medencében a kisnemesek által lakott Gercse, mely a török idıkben semmisült meg. Tıle nyugatra volt a királyi trombitások és kisnemesek falva, Hidegkút. Nyugati irányba haladva Alsó-és Felsıkovácsi helyezkedett el. A Zsámbéki-medencében feküdt Alkeszi, Felkeszi, Budajenı, az Aynard-család birtokában lévı Perbál, Tök, Zsámbék. Északnyugaton volt Csaba és Tinnye, míg a mai Pilisszentiván területén Kandé, Födémes, Ivánfölde. Solymár északi szomszédja a Kompoltiak kezében lévı Borosjenı volt, míg a keleti Üröm. A birtoklás-történet szempontjából fontos, hogy a XIII. században e települések nagyrészt magánföldesúri kézre jutottak, de száz évvel késıbb már a falvak többségét a margitszigeti, óbudai és pilisi kolostorok birtokolták. Ebben nagy változást a XIV. század közepe hozott.22

III.3. TÖRTÉNETI ADATOK

Az elsı hiteles oklevél, mely Solymárt említi, 1266-ban kelt.23 Ebbıl kitőnik, hogy ekkor itt egy egyetlen szolgálócsalád lakta földesúri házigazdaság, azaz prédium létezett, amelyrıl a Baár-Kalán nemzetségbeli Pósa fia II. Nána comes végrendelkezett, végakarataként tulajdonát a Nyulak-szigeti domonkos apácakolostorra hagyva.24 Egy 1288-ból származó oklevél ezután arról tudósít, hogy egy bizonyos Rodolphus mester István ifjabb király seregében megsebesült Feketehalomnál, és önzetlen szolgálataiért megkapta Solymárt.25 Nem tudjuk, hogy mi történt ezután a településsel, de annyi biztos, hogy a XIV. század elején elnéptelenedett a falu, ezért a szigeti apácák – kérdéses, hogy mikor szerezték vissza – bérbe adták 1337-ben Drugeth Vilmos nádornak abból a célból, hogy újra benépesítse. 1355-ben kerül ki végleg a dominikák kezébıl, amikor Nagykovácsival együtt elcserélték Lackfi István bán fiával egy tolnai falura. Eme oklevél tanúsága szerint még csak solymári faluról beszélhetünk, ami a mai temetıtıl délre lévı völgyhajlatban húzódott. A várról még nem szólnak adatok, tehát ekkor még bizonyára nem állt.26 1390-tıl számolnak be az írott források Lackfi István

19

FELD 1985, 451. FELD 1976, 14. 21 FELD 1985, 451. 22 FELD 1976, 22-25. 23 GYİRFFY 1998, 695. 24 FELD 1985, 451. 25 ZSOLDOS 2007, 62. 26 FELD 1985, 451. 20

6

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl nádor familiárisáról, a Csanyóci Benedek nevő solymári várnagyról. Ebbıl az következik, hogy 1355-1390 között kellett valamikor felépülnie a várnak.27 Feltőnı, hogy a középkori Pilis megye területén igen kevés magánföldesúri kézben lévı kıvár épült. Tulajdonképpen Solymár az egyetlen kivétel. Ezt a jelenséget két okra lehet visszavezetni. Egyrészrıl magyarázható azzal, hogy nem volt jelentısebb világi nagybirtok a vármegyében, hiszen a falvak döntı többségén a különbözı egyházi testületek osztoztak. Másrészrıl betudható annak is, hogy túl közel volt az ország fıvárosához, s itt a király próbálta meggátolni a nagybirtokosok hatalmának növekedését. Ez utóbbit egyértelmően elısegítette volna az ellenállás bázisaiként is szolgáló kıvárak építése. Természetszerő, hogy ezt az uralkodó igyekezett megakadályozni, fıleg közvetlen környezetében. E tény segítségünkre lehet az erısség keltezésében, hiszen nehezen képzelhetı el, hogy Nagy Lajos engedélyt adott volna a Lackfiaknak itt egy kıvár építésére, még annak ellenére is, hogy kedvelt híveinek számítottak. 1382-ben viszont meghalt a király, s valószínőleg ezt a zőrzavaros idıszakot használta ki Lackfi István, hogy felépítse várát. Abban az esetben, ha elfogadjuk ezt a történelmi érvet, akkor 1382-1390 között kellett valamikor felépülnie a Szarkavárnak.28 Solymár és Alsókovácsi viszont nem biztosított elég jövedelmet ahhoz, hogy fenntarthassa belıle Lackfi a várat, ezért jogtalanul újabb, környezı birtoktesteket csatoltatott saját tulajdonához. 1396 egy újabb fordulópont kezdetét jelentette a vár életében, hiszen birtokosa fellázadt Zsigmond király ellen, kinek sikerült ıt leverni 1397-ben, és elkobozta Lackfi összes birtokát. Mivel Zsigmond uralkodásának elején rendkívül sok várat és birtokot adományozott el, így nem meglepı, hogy már ugyanebben az évben Solymárt a kusalyi Jakcs család kezére juttatta zálogként. Ezt követıen 1401-1404 között újra, mint királyi tulajdonnal találkozunk vele, elıbb a budai várnagy igazgatása alatt, majd saját várnagyot kapott. Zsigmond Páty birtok felével megnövelte tartozékait. Uralkodásának vége felé odaadományozta feleségének, Borbálának Óbudával egyetemben, s az övé volt akkor is, amikor 1435-ben egy Sano nevezető olasz minden ellenállás nélkül elfoglalta. Ez utóbbi tény is bizonyítaná, hogy a vár inkább reprezentációs funkciót töltött be, semmint védelmit.29 Egy 1436. évi oklevél említi következı ismert várnagyát, Siebenlinder Jánost, ki a királyné óbudai várnagya is volt. 1442-ben Erzsébet királyné elzálogosította a Korbániai grófoknak.30 A vár tehát 1397-1442 között királyi, majd királynéi tulajdonban volt.31 1444-ben már új tulajdonosai, az ónodi Czudar család kezében látjuk, kik ekkor elzálogosították a Rozgonyiaknak. 1449-ben már Hunyadi János kormányzó tulajdonát képezte, de 1455-ben már biztosan a Garaiaké lett, kik egészen 1481-ig birtokolták, a család kihalásáig.32 1482-ben már Mátyás király kezében van a vár, ki ekkor szinte minden birtokával együtt fiának, Corvin Jánosnak adta. Tıle 1490ben Ráskai Balázs vette meg, ki nemsokára, 1496-ban elcserélte a királlyal Végles váráért.33 A vár fontosságát Ulászló fogalmazta meg: közel van Budához, kedvezı pihenési, vadászati lehetıségeket kínál és a táj szépsége is megkapó. Ulászló 27

ENDRİDI-FELD 1980, 267. FELD 1985, 452. 29 FELD 1985, 452. 30 FELD 1985, 452. 31 ENDRİDI-FELD 1980, 267. 32 FELD 1985, 452. 33 ENDRİDI-FELD 1980, 267. 28

7

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl szenvedélyes vadász volt, ezért is hivatkozhatott erre, bár eme célra tökéletesen megfelelt a tulajdonában lévı nyéki vadaskert, így arra kell gondolnunk, hogy csupán a cserét biztosító fedıszöveggel van dolgunk.34 „Mi Ulászló Magyar-és Csehország királya, tudtul adjuk mindenkinek, akiket illet, hogy mivel Salmar (Solymár) vára Pilis megyében, a mi Buda városunk szomszédságában oly kellemes és igen alkalmas helyen fekszik, hogy midın mi mérhetetlen gondjaink és aggódásaink miatt, amelyek néha kifárasztanak bennünket és így Budán a fáradság vesz rajtunk erıt, mindég ki tudtunk oda vonulni felüdülés és vigasz céljából, amit leginkább a vadászatban gyakorolhatjuk magunkat. Ezért hívünkkel, Ráskay Balázs királyi kubikulárius mesterrel, a budai vár várnagyával, akihez tartozik a nevezett várnak tulajdonjoga, és öröklött volta – ilyen cserébe léptünk, hogy ı a nevezett Salmar várat, a következı birtokokkal: Salmar, Kovachi és a Borosjenı birtokban levı birtokrészekkel és a Pákhy birtok felével Pilis megyében, továbbá Szentlırinc, Káposztáskeszi, Félegyház és Sele birtokokkal, azonkívül a Kerkıü birtokban lévı birtokrésszel Pest megyében…amelyet beleegyezésünkkel és hozzájárulásunkkal, ugyanaz a Balázs a maga számára tartott meg átadja nekünk – amint át is adta valójában.”35 Az 1518-as országgyőlés Solymárt, mint oppidumot említi, amit bizonyos fıurak – talán a Podmaniczkiak – tartottak erıszakosan a kezükben, bár jogosan a királyt illette volna meg.36 1526-ban Thurzó Elek kincstartó átengedte II. Lajosnak a várat, ki egy hónappal a mohácsi csata elıtt az országba menekült Bakics Pál szerb vajdának adta. Ezt az adományt 1528-ban I. Ferdinánd is megerısítette. 1529-ben János király elfoglalta Budát, így a Habsburg-párti Bakicsnak menekülnie kellett. Szapolyai Solymárt 1531-ben Budának adományozta, a polgárok iránta tanúsított hősége miatt.37 1541, Buda elestét követıen a környéket elfoglalta, elpusztította a török, ekkor valószínőleg a várat is felégették és elhagyták, szerepét pedig átvette a bécsi országútnál, a mai Pilisvörösváron felépített palánkvár. A Szarkavár a török idıben nem épült újjá, megkezdıdött lassú pusztulása.38 Továbbélésének talán egyetlen bizonyítéka a várkút, amelyet 1710-ben említ egy oklevél.39 Ugyanakkor nincs más olyan tény, mely azt támasztaná alá, hogy a feltételezett 1540 körüli török ostrom után tovább használták volna az erısséget, így kérdéses a várkút megítélése. A XVIII. században még magasan álló falait a falu lakosai elhordták, így 1875-ben Arányi Lajos már csak egy kopár dombtetıt látott, és csupán elbeszélésekbıl tudott az egykori kıfalakról, kútról (2. tábla, 1. kép).40

34

VALKÓ 2007, 37. VALKÓ 2007, 36. 36 FELD 1985, 453. 37 ENDRİDI-FELD 1980, 267-268. 38 FELD 1985, 453. Ugyanakkor Seres István újabb kutatásai bebizonyították, hogy a hódítók számára is értéket képviselt a birtok, noha a vár maga nem is, hiszen jelentıs bevételük származott belıle. Megvizsgálta Káldy-Nagy Gyula: A Budai Szandzsák 1546-1590 évi összeírásai címő mővét, melybıl kiderült, hogy Salmar puszta a budai náhijéhez tartozott, és 1580-ban már 1700 akcse jövedelmet hozott. Fontos még, hogy itt volt Gül baba rétje is. Az általa vizsgált adatokból kitőnik, hogy a törökök tízévente végeztek itt összeírást, mely fıként az adózás alapját jelentı jövedelmeket mérte fel. A birtokosok, bérlık mindig, kivétel nélkül törökök voltak, így a régi lakosság nem maradt önálló, persze kérdéses, hogy mennyire számolhatunk a régiek kontinuitásával? A jövedelem évrıl évre emelkedett, ebbıl látható, hogy eredményes gazdálkodás folyt itt. 1590 az utolsó összeírás dátuma, s mivel a további defterek nem említik, valószínősíthetı, hogy tényleg lakatlanná vált ezután. SERES 2007, 40. 39 FELD 1985, 456. 40 ENDRİDI-FELD 1980, 268. 35

8

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

IV. RÉGÉSZETI KUTATÁSOK A SZARKAVÁR TERÜLETÉN A Szarkavár területén több idıszakban történtek feltárások, kisebb nagyobb megszakításokkal. 1929-1934 között Valkó Arisztid, 1972-1974 között Kozák Károly, továbbá 1976-1977 között, 2001-ben, valamint 2004-2010 között pedig Feld István vezetésével. Valkónak sikerült szinte az összes, alaprajzi szempontból fontos objektumot feltárnia (torony, várfalak, lakóépület, palotapince, középsı bronzkori telep), de a kutat és a mélypincét csak az 1970-es években fedezték fel. Szakdolgozatom témáját tekintve a mélypince építéstörténete a legfontosabb, de szeretném röviden az egyéb objektumokat is bemutatni, fıleg Valkó ásatásai alapján, hogy egy alapvetı képet kapjunk magáról a solymári várról, és építéstörténetérıl.

IV.1. VALKÓ ARISZTID FELTÁRÁSA A solymári vár területén az elsı régészeti kutatást Valkó Arisztid kezdte el 1929-ben a megfigyelt terepalakulatok, épülettörmelékek alapján.41 Endrıdi Anna és Feld István dolgozta fel Valkó Arisztid ásatásait, hiszen csak ezután tudták értelmezni az 1970-es években folyt kutatásokat. Munkájukat nehezítette, hogy az amúgy is nagyon kevés dokumentáció a II. világháború alatt elpusztult. Az ásatás menetének rekonstrukcióját segítették Valkónak a szakfolyóiratokba írt cikkei, a fennmaradt fényképanyag és az ásató szóbeli közlései.42 Megállapítható volt, hogy Valkó a dombtetı közepén húzta meg az észak-déli irányú 1. árkot. Ebben északon jelentıs falmaradványok mutatkoztak, a következı két évben pedig kirajzolódott egy téglalap alaprajzú lakóépület (2. tábla, 2. kép), mely a középkori vár palotája, lakóépülete volt. A falak irányát követte a feltárás során, ebbıl fakadóan elıször a falsíkokat határozta meg, majd kitermelte a falak közötti törmeléket. A palota déli fala 1 méter széles volt, 10-20 centiméter mélyen, 15 méter hosszan jelentkezett, az egykori külsı terepszinthez mérten 40-80 cm magasságban. Tıle északra mutatkozott egy vele párhuzamos, de keskenyebb fal. Ezt a kettıt majdnem középen egy 1,8 m hosszú keresztfal kötötte 41 42

FELD-VICZE 2006, 106. FELD 1976, 48.

9

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl össze. Ekkor még az épület nyugati fala nem került elı, de a keleti igen, az 8 m hosszan volt meghatározható. A palota déli részét két keskeny, elég kis területő helyiség foglalta el, melyeknek északi falaiban egy-egy keskeny bevilágító-ablak volt. Hasonlót találtak még a keleti zárófal északi részén. A nyílások már utaltak arra, hogy az épület északi részén mélyebb szinten egy helyiség várható. A késıbbiek során kiderült, hogy itt egy pince volt.43 A palotapince területét vastag törmelék borította, északon 1,5 m, míg délen 3 m vastag betöltést kellett elhordani. A humusz alatt vastag, faltömbökbıl és törmelékekbıl álló omlásréteg húzódott. Alatta pusztulási réteg volt megfigyelhetı, melyre az égett famaradványok, téglák, tetıcserepek utaltak, és igen gazdag leletanyag került elı innen, mint például reneszánsz nyíláskeretek és párkányok - egy közülük címerpajzsos-, konzolos ajtószemöldök-töredékek, egy kerek oszlop darabjai, cseréppoharak, fazéktöredékek. A fémleletek is igen jelentısek voltak: két rézedény, övtartozékok, lándzsa-és nyílhegyek, patkók, sarkantyúk és egy szakállaspuska-csı. A kutatók véleménye szerint tehát a palotapince födéme az épület pusztulásakor beszakadt, és a nyíláskeretek, használati tárgyak az emeletrıl zuhantak volna le ide. A törmelékbıl elıkerült egy 1561. évi dénár, ami megadta az objektum valószínősíthetı pusztulási idejét. Az északi falából alig maradt valami, a nyugati felét borító betöltésbıl pedig csak 1 m-t sikerült elhordani. A munkálatok itt abbamaradtak, és csak 2001-ben folytatódtak tovább.44 1931-ben, a dombtetı keleti részén elıkerült egy négyszöglető torony maradványa. Valkó ennek a feltárásánál is azt a módszert alkalmazta, amit a palotánál már korábban: a falsíkokat követve vizsgálta a területet, majd a betöltést hordatta el. Megállapítható volt, hogy egy 7x7 m-es külsı mérető toronyról van szó, falai 140 cm vastagok, 1,5-2 m magasan maradtak meg. Egyszerő bejárata a nyugati oldalról nyílott. Néhol még a vakolat is megfigyelhetı volt, valamint a belsı tér téglaburkolatos részei is. Elıkerültek ezután a toronyhoz délnyugatról és északnyugatról csatlakozó falszakaszok, melyek téglából és kıbıl épültek fel.45 Az utóbbi fal 50-120 cm magasságban maradt meg, és körülbelül 20 m hosszan sikerült megfogni. Valkó elıször a nyugati síkját követte egy árokkal, majd a keletit, és ennek kiszabadítását összekötötte egy tereprendezéssel, melynél abból indult ki, hogy ez volt a vár keleti külsı síkja, elıtte pedig egy vízszintes terep volt. Ugyanakkor a fényképfelvételek alapján Feld István és Endrıdi Anna meg tudta állapítani, hogy az omlásréteg alatt a rétegek észak és kelet felé futottak, és enyhén lejtettek, ami bizonyítaná, hogy a középkori terepszint ebbe az irányba lejtett. A várfal északon enyhén lekerekített formában ért véget, és nem találtak további falmaradványokat.46 A már fent említett 1. árok átvágta a középsı bronzkori telep egy kisebb részét, amit Valkó elıször mint egy kerek, homokkıbe vágott égetıkemenceként interpretált, majd házmaradványként értelmezte. A Várhegy több pontján is sikerült meghatároznia ıskori jelenségeket, ezért valószínősíthette, hogy ez egész területre kiterjedı teleprıl volt szó.47 A kutatások során elıkerült kerámia a késı vatyai kultúrához köthetı. Jellegzetes edénytípusok a fazekak, bögrék, korsók ansa lunata és szalagfüllel, szőrıedények, halsütıtálak. Egy homokkıbe vájt verembıl elıkerült egy depot-lelet, 43

ENDRİDI-FELD 1980, 268. ENDRİDI-FELD 1980, 268-269. 45 ENDRİDI-FELD 1980, 269-270. 46 ENDRİDI-FELD 1980, 270-271. 47 ENDRİDI-FELD 1980, 271. 44

10

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl melynek pontosabb leletkörülményei nem ismertek. A behúzott peremő tál, az ansa lunata füles korsó és a kis bögrék párhuzamai a vatyai kultúra kései fázisából ismertek, míg a másik korsó a füzesabonyi kultúra bodrogszerdahelyi fázisából és a bronz szárnyasbalta, vésı, tő a koszideri idıszakból.48 Valkó érdeme, hogy napvilágra hozta a vár szinte összes, járószint felett megmaradt részét (3. tábla, 2. kép). Célja elsısorban a falak kiemelése volt, így a feltöltési, pusztulási rétegeket, a falkiszedéseket nem vizsgálta. Nem tisztázta a feltárt falak összefüggéseit, és az alaprajzot sem. Két jelentıs objektumot nem talált meg: a kutat és a palota nyugati oldalához csatlakozó mélypincét. Mindeme feladatok a következı ásatási munkálatokra vártak.49

IV.2. AZ 1970-ES ÉVEK ÁSATÁSAI 1972-ben Solymár nagyközség tanácsa elhatározta, hogy a Valkó Arisztid ásatásai óta erısen pusztuló romokat helyre kell állítani. Ennek köszönhetıen indultak meg az újabb ásatások, 1972-1975 között Kozák Károly, míg 1976-1977 között Feld István vezetésével. Elsı feladat a középkori járószintek meghatározása volt, valamint a falak értelmezése.50 Az ásatások fontos eredménye volt, hogy sikerült megtalálni a kutat és a mélypincét. A palota nyugati végénél a déli fal és a kiszedett északi várfal közötti területrıl 170 cm vastag vegyes, pusztulási-bontási törmelékréteget kellett elhordani. Alatta vörös, faszenes pusztulási réteg jelentkezett, melynek leletanyaga a következı volt: átégett vasalások, szegek, ablaküvegek, barnásvörös vakolatdarabok, padló-és falazótéglák. Bár az említett lakóépület nyugati fala erısen lepusztult volt, megállapítható volt, hogy ez a fal nem alkotott derékszöget a pince fıfalaival. A kissé dél felé megtörı, nyugat felé futó várfalhoz alkalmazkodott.51 A lakóépülettıl nyugatra, a késıbb meghatározott mélypince területén két kutatóárkot húztak, egy észak-déli és egy kelet-nyugati irányút. Az elıbbi volt a 6. árok – mely az északi várfaltól a déli várfalig húzódott –, míg az utóbbi az 5. árok. A 6. árok két gödröt vágott át, az északi nagyobb volt a mélypince, a déli kisebb pedig a vár 1710-ben említett kútja, amit a VIII. szelvénnyel kezdtek feltárni. Végig barnássárga, vegyes betöltési rétegben haladtak. A felszíntıl mért 200 cm-ig a szabálytalan homokkısziklán körben egy padka futott, melyben kevés habarcsnyom is mutatkozott. Erre a padkára támaszkodhatott a kút kıbıl falazott felsı része, melyet a XVIII-XIX. században teljesen elhordtak. Még 4 m-nél sem érték el a kör keresztmetszető kút alját.52 A 6. árok mélypincét érintı szakaszánál sikerült meghatározni egy északi falat, melynek belsı síkja erısen lepusztult. A tıle délre lévı területen egységes, sötétbarna, köves feltöltést figyeltek meg 250 cm-ig. A szürkésbarna, vegyes feltöltés alatt jelentkezett a mélypince déli fala, mely párhuzamos volt az északi fallal.53 Az 5. árokkal átvágtak egy, a nyugat felé emelkedı, homokkıbe vágott zárt szemétgödröt, melyben a XV. század második felére keltezhetı edénytöredékeket, késpengéket, csontfésőt, vasszeget, nagymennyiségő állatcsontot, és legalul 12 darab Mátyás-dénárt találtak, melyeket 1458-1460 közé lehetett datálni. Az itt kialakított VII, IX-XI, XII. szelvénnyel (5. tábla, 1. kép) e „nagy gödör” felsı részét teljesen feltárták, mélyebb részleteit pedig 48

ENDRİDI-FELD 1986, 216. ENDRİDI-FELD 1980, 272-273. 50 FELD 1985, 451. 51 FELD 1985, 453. 52 FELD 1985, 455-457. 53 Ekkor még úgy gondolták, hogy az utóbbi maga a várfal, 2005-ben kiderült, hogy itt a pince önálló, a várfal belsı oldalához épített hosszfaláról van szó. FELD 2005, 1-3. 49

11

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl csak szondázni tudták.54 Megállapítható volt, hogy az i0tteni pince mintegy 5x10 m-es belmérető, altalajba vágott és négy oldalán támfalakkal ellátott építmény volt, melynek funkcióját kezdetben még nem tudták tisztázni.55 Már korán kiderült, hogy valószínőleg nem állt itt egy magasabb, felmenıfalakkal rendelkezı épület, hiszen itt nem mutatkozott olyan faltörmelékes omlási-pusztulási réteg, mint a palotapincénél. A belsı falsíkok erıs lepusztultsága utalt arra, hogy a XVIII-XIX. században nyitott, falazott „árok” volt itt, melynek falait belülrıl kezdték el kibányászni, nem pedig felülrıl. Már ekkor megállapítható volt, hogy a felsı 150-250 cm-es vastag betöltés – szürkéssötétbarna, köves réteg – a vár életének utolsó szakaszához tartozó leletanyagot tartalmazott.56 Ezt északon égett, agyagos réteg váltotta fel, ezalatt pedig 400 cm-ig jelentkezett egy nagyköves törmelékes betöltés. Az elért legnagyobb mélységbıl sem került elı a XV. század második felénél, és a XVI. század elejénél korábbi leletanyag. Az anyagi kultúra megtalált darabjai, az említett éremlelet és az ismertetett stratigráfia arra utalt, hogy a mélypince legkorábban a XV. század második felében, 1460 körül épült meg. A várudvar keleti feltöltése is ennek kialakításával állhatott kapcsolatban, hiszen a sárga, homokos rétegbıl került elı egy 1452. évi dénár a torony északi fala mellıl.57

IV.3. A MÉLYPINCE FELTÁRÁSA 2001 ÉS 2010 KÖZÖTT Mivel szakdolgozatom témája a 2005. és 2006. évi ásatásnak a vörös kerámia anyaga a mélypincébıl, ezért ezeknek az éveknek az ásatási és rétegtani eredményeit szeretném részletesebben is bemutatni. Ugyanakkor az objektum értelmezése, keltezése szempontjából elengedhetetlen az ezeket az idıpontokat megelızı és követı ásatási idények ismertetése is. Természetesen már csak azokra a részletekre koncentrálok, amelyek közvetlenül is érintik az adott témát. Az eddigi közleményekben és dokumentációkban a tárgyalt objektumra több, különbözı elnevezést is használtak, mint például az 1975/6. árok északi nagy gödrét, a falazott árkot, a nagypincét, a palotaépület nyugati bıvítményét és a mélypincét is. Én a továbbiakban az utóbbi terminust alkalmazom.

IV. 3.1. A 2001. ÉS 2004. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN A 2001-ben – április 23-tól május 14-ig - végzett ásatásnak hármas célkitőzése volt: tisztázni a palota nyugati végzıdését, a vár délkeleti alaprajzát, valamint a mélypince építéstörténetét. Ekkor sem sikerült még megállapítani az utóbbi eredeti funkcióját, az innen kitermelt betöltés pedig teljes egészében bolygatottnak volt tekinthetı. Ekkor még úgy gondolták, hogy a mélypince (felette talán valamilyen faszerkezető építménnyel) a vár legelsı építési periódusához köthetı. Az egyetlen jelentıs eredmény az volt, hogy az északkeleti és délkeleti sarka az építménynek meghatározásra került.58 2004. május 10-18. között folytatódtak a munkálatok, ekkor láttak betöltés szisztematikus eltávolításához, hiszen a mélypince területén az években és 2001-ben lezajlott munkálatoknak az elsıdleges célja csak a meghatározása volt. A XIII. szelvény megnyitásával (4x2 m-es területet 54

hozzá a 1970-es falsíkok jelentett,

FELD 1985, 457. Csak 2005-ben derült ki, hogy ezek a támfalak késıbbiek a palotánál és az északi várfalnál. Az ásatók megfigyelése szerint az északi várfal belül köpenyezést kapott az objektum megépítésekor, míg a palota nyugati oldalához egy vele megegyezı vastagságú falat építettek. FELD 2005, 1-3. 56 FELD 1985, 457. 57 FELD 1985, 457. 58 FELD 2001, 1. 55

12

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl körülbelül 2 m vastag törmeléktömböt hordtak el) rábukkantak a már bolygatatlan betöltésre, de ennek feltárására még nem került ekkor sor.59 Világosan kirajzolódott, hogy a felsı, humuszos, kevert réteg alatt a mélypince keleti részén jelentkezett egy sárga, nagyköves réteg, míg a nyugati részén egy barna, köves feltöltés. Ekkor is a vár életének utolsó szakaszára datálható leletanyag került elı. A X. szelvényt nyugaton nyitották meg, 30 cm mélyítés után elérték a barna kevert réteg alját, mely alatt, a metszetfalon kirajzolódott egy sárga homokcsík, amit felváltott egy újabb barna, kevert réteg. Nem került elı jelentıs leletanyag innen.60

IV.3.2. A 2005. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN A solymári vár területén 2005-ben október 3-november 5. között folyt az ásatás, melynek célkitőzése volt a XVIII. században elbontott külsı várfal tisztázása, a várkút felsı részének kitisztítása, valamint a palota és a mélypince kutatása. Az utóbbi objektumot 5 szelvénnyel kutatták, úgymint a IX, X, XII, XIII, és XVI. szelvénnyel (5. tábla 1. kép).61 A IX. szelvényt a mélypince délnyugati részén nyitották meg, és körülbelül 150 cm mélységben itt is –akárcsak 2004-ben a XIII. szelvényben- megtalálták a kevert barna betöltést, mely már biztosan nem tekinthetı bolygatott. Ebben a rétegben sikerült megfigyelni a déli fal ép belsı síkját 100-110 cm hosszan, mely az északi várfalhoz képest 580 cm távolságra jelentkezett, valamint a délnyugati sarkot is, mely a falcsonk koronája alatt 85-90 cm mélyen volt megfogható, az északnyugati saroktól 580 cm-re, míg a délkeletitıl 920 cm-re. (6. tábla, 1. kép).62 Miután a X. szelvénynél is elhordták az 1970-es évek visszatöltését, kibontakozott a nyugati falsík, a kevert barna rétegben. Ez alatt egy homokos, sárga réteg mutatkozott, amely valószínőleg a szikla lepusztulásából származott. Feltehetıen az itteni kıfal kitermelés után folyt rá az alsóbb rétegekre. Ez a jelenség csak itt volt megfigyelhetı.63 A XIII. szelvény déli részén, a mélypince keleti fala és az egykori 1975/6. árok közötti területen elkezdték bontani a felsı kevert, bolygatott betöltést. Ebben a rétegben, körülbelül 50 cm mélyen lehetett megfigyelni a mélypince déli falát –mely 270 cm hosszan volt megfogható-, és délkeleti sarkát (6. tábla, 2. kép).64 Az elıbbi falszakasz kitermelését valószínősíti, hogy a csak a roncsolt falsíkot sikerült feltárni, mely az északi faltól 600 cm-re jelentkezett.65 A bontásból elıkerült leletanyag: kerámia töredékek, valamint kiemelendı egy növénydíszes, préselt pipa is, melyen a Georg Wiegand név olvasható. A bontás során elérték a volt 1975/6. árok – ebben az évben újra kibontották, a dokumentációban a 2005/5. árok nevet kapta – nyugati profilját, amely elıtt a sárga nagyköves réteg megszakadt és felváltotta a barna kevert réteg. Errıl 59

FELD 2004, 1 FELD 2004, 1. 61 FELD 2005, 2. 62 FELD 2005, 14-20. 63 FELD 2005, 8-18. 64 A déli fal elıtt egy 100 cm széles kutatóárkot nyitottak, melynek keleti végében a legnagyobb elért mélység 1 m volt. A délkeleti sarok itt, az eddig kialakított felszíntıl mért 40 cm-es mélységben mutatkozott, s az elıtte lévı 70-80 cm-es területen, az árok teljes szélességében egy barna, faszénpettyes, kemény felület volt megfogható. Ebben a kutatóblokkban 80 cm hosszan sikerült megfogni a déli falat. Az innen származó leletanyag: bécsi fazéktöredékek, középkori cserép, kályhaszemek és állatcsont. FELD 2005, 19. 65 FELD 2005, 7. 60

13

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl a területrıl nem túl jelentıs mennyiségben került elı fehér és vörös kerámia, valamint állatcsont. Mindkét réteg az egykori tér belseje félé ereszkedett.66 A XII. szelvény és a XVI. szelvény megnyitásával vált megfigyelhetıvé, hogy a mélypince északi fala a várfalhoz épült hozzá (7. tábla, 1. kép). Az utóbbi blokk – nyugaton 4 m, keleten 2,5 m széles- nyugati profiljától 170 cm-re, 150 cm szélességben megtalálták a XIV. századi várfalat. Az itt, már korábban jelentkezı lejáratról kiderült, hogy csupán a XIV. századi várfal kiszedett helyének a betöltése volt. A XVI. szelvény északi részén, az egykori 1975/6. árok keleti profiljában jelentkezett egy ıskori gödör, a rétegviszonyok – kevert barna réteg alatt volt megfigyelhetı a sárga nagyköves, mely alatt már az ıskori réteg volt- alapján egyértelmővé vált, hogy az északi várfalat az ıskori betöltésbe vágták bele.67 A 2005. évi ásatás eredményeként megállapíthatóvá vált, hogy a Lackfi István által, a XIV. század vége felé építtetett szabálytalan, ovális alaprajzú falgyőrőbıl álló várhoz képest a mélypince késıbb épült. Déli fala tompaszögben csatlakozott a palotához, hiszen az épület az itt már erısen délnyugat felé hajló várfal vonalát követte. Ismeretlen járószintje jóval mélyebb az eredeti várfal alapozásának aljától, az udvar szintjéhez képest átlagban 4 m-ig jutottak el (7. tábla, 2. kép). Önálló, mélyebbre alapozott falat építettek az északi várfal belsı oldalán. Továbbra is kérdéses a mélypince funkciója, szerkezete, és egyelıre lejárata sem ismert - talán a palota délnyugati, keskeny terének nyugati végében lévı lejarót lehetne hozzá kötni, de mivel a tárgyalt objektum egykori járószintje nem ismert, ezért ez elég hipotetikus feltételezés-.68

IV.3.3. A 2006. ÉVI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN 2006. májusában indultak meg újra az ásatások a solymári vár, és azon belül is a mélypince területén az áprilisban lezajlott helyreállítási munkálatok miatt. Az utóbbi objektumnál folytatták - a 2005-ben már megkezdett- a rétegek szisztematikus kitermelését (8. tábla, 1. kép) Az ásatás kezdetén (9. tábla, 1. kép), nyugaton teljes sávban elbontották a felsı, kevert réteget, -150 cm mélyen jelentkezett-. Ez alatt az északi faltól dél felé futó köves, barnás réteg mutatkozott, ahonnan továbbra is 1500 körüli leletanyag jött elı (9. tábla, 2. kép). A mélypince délkeleti sarkánál kialakítottak egy 150x150 cm-es sávot, és itt 120-130 cm mélységben már megfigyelhetı volt a lepusztult nyugati pincefal, amelyre a megfigyelt rétegek ráfutottak: felül vegyes barna, alatta vékony homok, alatta vastag, fekete égett réteg.69 A rétegviszonyok jobb értelmezhetısége végett tovább folytatták a 2005-ben nyitott szelvények bontását. A X. szelvény felületét megnövelték 325x325 cm-re. Innen 40 cm vastag, kelet felé megvastagodó köves, habarcsos, humuszos réteget termeltek ki, mely nem vált el élesen az alatta mutatkozó barna egynemőtıl (9. tábla, 3. kép). 3,5 m mélységben sikerült megfogni a faszenes barna réteg alját. A kutatásnak ebben a szakaszában összebontották a IX. és X. szelvényt.70 Délkeleten, a XIII. szelvény területén kialakítottak egy 200x400 cm-es kutatóblokkot, ahol elbontották 1,9 m mélységben a sárga, kevert betöltést, (10. tábla, 1. kép). Ez a réteg kelet felé egyre vastagodott, a pince északkeleti sarkától 2 m-re, nyugatra, az utolsó szinttıl mért 190 66

FELD 2005, 8-11. FELD 2005, 8-14. 68 FELD 2005, 2-3. 69 FELD 2006,5-10. 70 FELD 2006, 5-10. 67

14

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl cm-re jelentkezett a barna tömött betöltés, melyet kitermeltek. (10. tábla 2. kép).71 A két réteg határáról jelentıs leletanyag került elı: vaskard gombos markolattal és keresztvassal, keskeny kapa alsó lemeztöredéke, egy pánt és kerámiatöredékek. Az északi falnál mélyítettek 120 cm-t, ahonnan elıjött a 30 cm vastag belsı padka. A keleti fal elért mélységébıl felfedeztek egy 80x80 cm-es formátlan áttörést, melyrıl késıbb kiderült, hogy a palotapince bejárata volt (10. tábla, 3. kép).72 Az augusztusban folytatódott régészeti kutatás célja a középsı feltöltéstömb kitermelése volt, melyet csak részben valósítottak meg. A pince északi falától mért 2,4 m-es távolságban alakították ki a blokk északi és déli részének határát. Elıször a déli rész bontását kezdték meg, a világos színő köves réteget kitermelték itt, alatta mutatkozott a vöröses-salakos réteg (11. tábla, 1. kép). Jelentıs mennyiségő kerámia, állatcsont, vasszeg jött elı innen, valamint pár számszeríj nyílhegy, tégladarab, és egy budai márgából faragott sima ablakosztó. A nyugati és déli oldalon is jelentkezett a barna tömött réteg, melyet az ásatás végéig elbontottak ebben a blokkban. Ennek a keleti folytatása a vöröses salakos réteg volt, melynek kitermelését is elvégezték (11. tábla, 2. kép).73 A törmeléktömb északkeleti részén kialakítottak egy 170x200 cm-es területet, innen elhordták a fehér, habarcsos réteget, valamint az alatta mutatkozó vöröses salakost is, innen olyan téglák kerültek elı, amelyek mindenféle habarcsnyomot nélkülöztek (11. tábla, 3. kép). Ez talán arra utal, hogy valamilyen favázas épületbıl zuhanhattak a mélypincébe. Ennek a feltételezett építménynek a földszint alatti része kıfalazattal rendelkezhetett, felsı része pedig „könnyőszerkezetes” lehetett.74 Összegzésképpen elmondható, hogy a kutatás fı célja a 10X5 m-es belmérető mélypince feltárása volt, ám nem sikerült eljutni az altalajig. Az ásatás legfıbb eredménye, hogy tisztázni lehetett azt, hogy az objektum falainak pusztulása nem a XVIII. században történt – akkor csak a már rég nem használt mélypince falait bányászták ki-, valamint az is világossá vált, hogy maximum a felsı, 150 cm tekinthetı bolygatottnak. A 450 cm vastag rétegsor átvágása mutatta, hogy a rétegek a pincetér közepe felé lejtettek, ami jól látható a nyugat-keleti metszeten (8. tábla, 1. kép).75 A rétegek vizsgálata azt bizonyította, hogy az épületrész földszintjén vagy emeletén nem állt kıépítmény –az udvarszint feletti részre kell gondolnunk, hiszen az udvarszint alatti rész valószínőleg két szintre tagolódott-, melynek markáns jele volt, hogy a palotapincétıl eltérıen egykori kıépítményre utaló omlási, pusztulási réteget nem lehetett megfigyelni. A nyugati és keleti oldalfal mellett voltak csak köves omlásrétegek, amit ekkor úgy értelmeztek, mint a déli udvarszintig álló kıfalak koronájának pusztulásának a jelét.76 A nyugati oldalt 300 cm-t, míg a keleti oldalt 450 cm-t mélyítettek –ez a déli udvar szintje alatti 7 m-t jelentett-, ahol mutatkozott 350 cm mélyen egy 100 cm vastag, vöröses salakos réteg, ahonnan faelemek lenyomatát ırzı paticsdarabok, vakolatok kerültek elı, valamint hatalmas mennyiségő vasszeg.77 Ez nem ismert a mélypince nyugati részérıl, valószínőleg nem az elért mélységnek köszönhetı ez, mivel egyértelmően kirajzolódott, hogy ezt a réteget nyugat felé felváltotta a barna tömött, 71

FELD 2006, 7-8. FELD 2006, 7-10. 73 FELD 2006, 12-13. 74 FELD 2006, 15-24. 75 FELD 2006, 2. 76 FELD 2006, 2. 77 FELD 2006, 2. 72

15

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl valamint mélyebben az egynemő barna réteg. Valamilyen leégett faszerkezet bizonyítéka lehetne ez, amely talán a pince egyik helyisége lehetett. A barna tömött és vöröses salakos réteg rendkívül gazdag volt leletekben: különbözı vastárgyak, mint például fegyverek, lószerszámok, külföldi és hazai asztali és konyhaedények, kályhaszemek, csonttárgyak és egy majolika padlótégla, a tárgyak a XVI. század elsı felére keltezhetıek.78 Elıkerült a mélypince keleti falában egy félköríves, profil nélküli kıkeretes ajtó is, mely a palota alá benyúló pince bejárata volt (12. tábla, 1. kép). Elıtte vastag homokkı réteg volt, mely azt jelezte, hogy a pinceág természetes homokkıbe vágott boltozata beszakadt (12. tábla, 2. kép). A mélypince északi fala jobb állapotban maradt meg, még markáns belsı padkája is elıkerült, míg nyugati falát csak sarokindításaiban ismerjük. A keleti fal igen roncsolt képet mutat, amelynél lévı 100 cm magas lépcsıs falvisszaugrást a délkeleti sarokban lehetett értelmezni, hiszen ott egy vízszintes padkában zárult, mely egy dongaboltozat vállának a fészke lehetett (12. tábla, 3. kép), valamilyen téglaszerkezető boltozat nyoma lehet ez a jelenség. A nagy kérdés, hogy megépült-e?79 Ha igen, akkor magassága az északi fal padkájának felelhetett meg, így átfuthatott a keleti –palotapincéjéhez tartozó-ajtó felett. A 12 darab Mátyás dénár és a majolika padlótégla alapján akár Mátyás-kori is lehet, bár valószínőbb, hogy a II. Ulászló alatt lezajló reneszánsz átépítéshez kapcsolható kialakítása (13. tábla, 1-3. kép).80

IV.4. 2007-2010 KÖZÖTTI ÁSATÁS A MÉLYPINCE TERÜLETÉN A 2007. július 9-27. között folyt ásatások legfontosabb eredménye a mélypince szempontjából, hogy elérték a kıkeretes ajtó küszöbszintjének megfelelı mélységét a délnyugati sarokban. Tovább mélyítettek délen és délnyugaton, és elbontották a 100110 cm vastag betöltési- pusztulási rétegsort - kitermelték a barna tömött, barna faszenes és sárga homokos réteget-. Az egykori faszerkezetre utaló paticsos-vasszeges betöltést már nem lehetett megfogni, feltőnı volt azonban a középen jelentkezı 30 cmes vastag, gyúrható sárga agyag réteg. Jellemzı leletanyag: XVI. század közepére datálható kerámia, üveg és fém, kiemelkednek a losticei és Rajna-vidéki kıcseréptöredékek, valamint egy zsákvászon darabjai.81 A 2008. július 14-október 8. között zajló ásatás során elbontásra került a mélypince északi felében meghagyott betöltés 1 m széles déli sávja körülbelül 180 cm vastagságban, s ennek keleti pusztulási rétegének profiltisztításából egy Mátyásemblémás majolika padlótégla került elı. A nyugati fal elıtt nyitottak két, egymáshoz kapcsolódó blokkot, valamint egyet a délkeleti sarokban. Ezzel a cél a nyugati falsík meghatározása volt, továbbá a déli, két bevilágító-nyílás alsó záródásának értelmezése. Bebizonyosodott, hogy ez a fal rögtön megépülése után kidılt, hiszen az omlás idején még nedves habarcs késıbbi kiszáradása miatt szétbonthatatlanul összecementezıdött falazattömbként jelentkezett. Nem is próbálkoztak újjáépítésével többet. Ugyanakkor még a beomlás elıtt megkezdték a hosszfalakban kihagyott fészkekben a kelet-nyugati irányú, téglából rakott dongaboltozat kiépítését.82 Mivel az említett falszakasz rendkívül hamar összeomlott, nem épülhetett meg a dongaboltozat sem, ugyanakkor a két

78

FELD 2006, 2-3. FELD 2006, 3. 80 FELD 2006, 3. 81 FELD 2007, 1-6. 82 FELD 2008, 2. 79

16

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl bevilágító-nyílás belsı falazata sem készülhetett el, hiszen az a meg nem épült dongaboltozatra támaszkodott volna.83 2009. augusztus 3-14. között kezdték el a mélypince északi részén meghagyott betöltés szisztematikus, rétegenkénti kitermelését (14. tábla, 1-3. kép), amit 2010-ben, július 20. és 30. között, a kialakított tszfm. 174 m-es szintig teljesen elbontottak (15. tábla, 1-3. kép).84 A vár utolsó szakaszához köthetı leletanyag került csak elı innen, semmilyen török kori tárgyra nem bukkantak. Az anyag összetétele, jellege, rendkívül hasonló. A délkeleti bevilágítóakna elıtt nyitottak egy 120x280 cm-es kutatóblokkot, ahol végig barnás, barnásszürke betöltési rétegben haladtak 80 cm mélyen. Ezután hozzákezdtek a délnyugati negyed keleti végének rétegenkénti bontásához- a határ a délkeleti blokk nyugati záródása volt-. Kitermelték a sárga nagyköves, barna tömött, vöröses salakos réteget. 2010-ben pedig a kialakított szintig sikerült elbontani a délnyugati negyed meghagyott nyugati végét –kevert barna, sárga agyagos, tömött barna, sárga homokcsík, barna faszenes, sárga habarcsos réteget-. A csatolt nyugatkeleti metszeten jelölt rétegek (8. tábla, 1. kép) nem mindig voltak megfigyelhetıek a bontás során, hiszen sokszor nem is váltak el egymástól olyan élesen, ahogy az a metszeten kirajzolódott, de olyan is volt, hogy csak egy 10x20 cm-es sávban lehetett megfogni. Úgy tőnt, hogy egy egységesnek mondható betöltésrıl van a mélypincénél szó, a rétegtani vizsgálatok alapján tehát egy zárt leletegyüttesrıl beszélhetünk.

IV.5. ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI ÖSSZEFOGLALÁS A solymári vár a tipikus késı középkori kıvárak azon csoportjába sorolható, melyek nem szolgáltak uraik székhelyéül, lakóhelyéül is csak ritkán. Birtokosának hatalmat, befolyást biztosított a szőkebb környék felett, amit megtestesített a várbeli katonaság is. Ez utóbbi két réteg pedig a védelem és a támadás bázisát is jelentette. Élén a várúr helyettese, familiárisa állt, a várnagy, ki az erısséghez tartozó birtokokat irányította. A Szarkavár legnagyobb jelentısége tehát helyzetében rejlett, ezért igyekeztek a legnagyobb fıurak – Rozgonyiak, Garaiak, Raskaiak –, valamint az uralkodók megszerezni és birtokolni.85 Történeti, régészeti adatok szerint valamikor az 1370-es, 1380-es évek körül építette Lackfi István nádor egy viszonylag alacsony, környezete felette alig uralkodó, ovális platójú dombon. Elsı formájában egy 30x80 mes területet kerítı, nyújtott ovális alaprajzú övezıfalból állt, mely követte a dombperem szabálytalan formáját. Palotája a terület északi részén volt -9x17 m-es alapterülető-, mely alatt húzódott a palotapince, nyugati oldalához pedig a mélypince csatlakozott, amely késıbb épült a lakóépülethez.86 A vár rekonstruált mai bejárata északon van- ahova a felvezetı út fut-, de eredetileg talán a széles, keleti sáncárkot áthidaló fahídon lehetett megközelíteni. Az övezıfalból semmi sem maradt ránk az egykori járószint felett. Az udvar déli része közel vízszintes volt, és észak, északkelet felé lejtett. Ezt használták ki a palota építésekor, valamint a palotapince és a mélypince kialakításakor is. Kevés adatunk van az egyszerő faépületekrıl, melyek az ırök, szolgák lakóhelyei lehettek, vagy a különbözı gazdasági objektumokról, úgymint a konyhákról, a mőhelyekrıl, a raktárakról, de valószínőleg a várfalhoz csatlakoztak.87

83

FELD 2008, 2. FELD 2009, 1-9. 85 FELD 1985,457. 86 FELD 1985, 458. 87 FELD 1985, 458. 84

17

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl Zsigmond és felesége, Borbála voltak leghosszabb ideig birtokosai, de nincs adatunk arról, hogy itt építkeztek volna. Talán a Garaiakhoz köthetı a délkeleti rész feltöltése a várudvar középsı szintjéig, amikor a középsı bronzkori telepet is megbolygatták. Valószínőleg a mélypince kialakítása is hozzájuk köthetı, amit bizonyítana az 1452-es dénár is. II. Ulászló reneszánsz stílusban formálta át a várat, ı emeltette az öregtornyot, és talán az általam vizsgált objektumot is.88 A további építkezések személyhez kötése problematikus, elképzelhetı, hogy állandóan folytak kisebb átalakítások. Az egyetlen tulajdonos, aki biztosan lakott is itt, az Bakics Pál volt, aki talán a torony két nyugati sarkát összekötötte az övezıfallal, így választva le a keleti részt elıvárként. A török veszély növekedésével a keleti oldalon kettıs védıvonalat alakított tehát ki, célja az volt, hogy védhetıvé váljon a falszakasz az ágyúk ellen. A Szarkavár a XVI. században elveszítette katonai jelentıségét, szerepét a pilisvörösvári palánkvár vette át, és lassú pusztulásnak indult, amit a XVIII. századi kıkitermelés óriási mértékben felgyorsított.89 A mélypince építéstörténete igen bonyolult, nehezíti a kérdést, hogy még nem sikerült elérni alapozási szintjét. Nem eldöntött az sem, hogy mikor épült, ki építtette, ahogyan azt fentebb már említettem. Annyi biztos, hogy egy 5x10 m-es belmérető objektum volt, melynek északi fala a várfal vonalát követte, míg keleti a palota nyugati oldalát. Falsíkjai igen roncsoltak voltak. Valószínőleg soha nem épült meg, amit jól mutatott az is, hogy nyugati fala rögtön felhúzása után összedılt. Eme okból kifolyólag úgy tőnt, hogy az udvarszint alatti emelete nem készülhetett el, ahogyan azt fentebb már vázoltam. Nem rendelkezett természetszerően udvarszint feletti kı/faépülettel sem, erre utaló markáns omlásréteg sem mutatkozott. A nyugati oldalon jelentkezı omlási/pusztulási réteget a beomlott pincefallal lehetett azonosítani, míg a keleti oldalon meglévı hasonló jelenséget a szomszédos palota pusztulásával. A vöröses salakos rétegben megfigyelt faszerkezető épület nyomainak okát is a lakóépület beomlásával lehetett magyarázni. Nem építették soha fel, bár nehezen elképzelhetı, hogy vajon miért állt itt egy ilyen nagy, beépítetlen terület? Az eddig feltárások szerint a pince kialakítása a nyugati fal kiomlása miatt félbeszakadt, a hatalmas, nehezen értelmezhetı gödör lassan feltöltıdött, keleti felébe zuhant a palota részben faszerkezető felépítménye, míg nyugaton a környezı terep mosódott bele. Az eddig elıkerült leletanyag szerint a legkorábbi betöltıdés sem lehet Mátyásnál korábbi, de a felsı pusztulási rétegek a vár 1540 körüli leégésével lehetett kapcsolatba hozni. A mélypince rétegtani elemzése kimutatta, hogy itt egy zárt leletegyüttesrıl kell beszélnünk, melynek maximum felsı, 150 cm-es rétege volt bolygatott. A vörös kerámia vizsgálata szerint viszont ez sem. Az 1540-es években elfoglalta a várt a török - ekkor omlott be a palota-, ezután lassú pusztulásnak indult. Pár évtized leforgása alatt temethetıdött be az objektum. A felmerülı kérdések, problémák megoldását a leletanyag teljes feldolgozása nagymértékben elısegítené.

88

A reneszánsz átépítésre utalna a Valkó Arisztid által kutatott palotapincében feltárt finom, csiszolt felülető, budai márgából faragott nyíláskeretek, valamint a torony közelében felszínre került durvább mészkıbıl készült tagozatok is. A palota ekkor kis reneszánsz épületté alakult át, reneszánsz tagozatú ablakokat, ajtókat kapott, új téglapadlója lett, a földszinti, emeleti terek falait barnásvörösre festették, míg a hevederívek által két részre tagolt palotapince falait csak fehérre lemeszelték. Ekkor épült meg délkeleten a 7x7 m-es lapterülető öregtorony is –bár legkorábban az 1452-es feltöltésbe alapozták, valamint a déli várfal mentén megtalált 2 gazdasági épületet is ekkor emelhették. FELD 1985, 458-459. 89 SERES 2007, 40.

18

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

V. A LELETANYAG Szakdolgozatom célja a mélypince területérıl 2005-ben és 2006-ban elıkerült vörös kerámia feldolgozása, értelmezése és tipologizálása. Az elızı fejezetekben részletesen bemutattam az ezekben az években folyt ásatások eredményeit a vizsgált objektum szempontjából. Számos kérdés merült fel a rétegtani elemzések kapcsán. Mikor épülhetett és pusztulhatott el a mélypince? Egy gyors vagy egy lassú betemetıdéssel kell-e számolnunk? Mennyire tekinthetı a betöltés feslı 150 cm-es része bolygatottnak? Érdemes-e a rétegek különválasztása vagy egységes betöltıdésrıl kell beszélnünk? Mindezekre a problémakörökre próbáltam választ találni a vizsgált leletanyag segítségével. A 2005. és 2006. évben lezajlott ásatások során igen nagyszámú vörös kerámialelet került elı a mélypince területérıl, számszerősítve 575 darab. Az anyag nagysága nem tette lehetıvé, hogy minden egyes darab bekerüljön a szakdolgozatomba, töredékessége és viszonylagos egységessége pedig nem is indokolta ezt. Ugyanakkor rajzi dokumentációt készíttettem a teljes leletanyagról, ebbıl állítottam össze a típustáblákat - amelyek sorrendje megfelel a jelen fejezetnek-, melyben típusok szerinti bontásban mutattam be az anyagot: fazekakat, fedıket, lábasokat, tálakat, kancsókat, korsókat és mécseket. A fejezet utolsó részét képezték az oldaltöredékek, amelyeket nem lehetett teljes bizonyossággal egyetlen egy típushoz sem sorolni. Fénykép nem készült a teljes anyagról, csupán néhány jellegzetes darabról, melyeket a 37. és 38. táblán tüntettem fel. Ezeken a fotókon egyrészrıl jól megfigyelhetı volt, hogy milyen mázszínek is fordultak elı az általam tárgyalt vörös kerámiáknál, másrészrıl egy szöveges leírásnál sokkal jobban érzékeltethetı így a jellegzetes anyagszín is. A vörös kerámiáról általánosságban elmondható, hogy meghatározása Holl Imrének köszönhetı. Megállapításai szerint valamikor 1460 és 1480 között lépett fel a budai királyi palota leletanyagában. Anyaga vörösre, vörösessárgára kiégı, finom kaviccsal vagy homokkal soványított agyag. A már említett edénytípusok jelentek meg ebben a csoportban véleménye szerint: fazekak, fedık, bögrék, lábasok, kancsók, korsók, poharak,90 feltőnı azonban, hogy az én leletanyagomban a mécses is megtalálható volt. A palotán kívül az egész középkori Buda területérıl ismert, továbbá a királyi udvar közeli tartózkodási helyeirıl is, úgymint Nyékrıl, Visegrádról, de közöltek ilyeneket még Solymárról és Vácról, valamint Ozoráról is. Ez utóbbi példa jól jelezte, hogy néha az említett területeken túl is eljutott ez a jellegzetes edénytípus. A vörös kerámia gyakorisága ebben a központi régióban, a fejlett technológiai jegyek, a máz és az engob következetes használata mind-mind arra utalt, hogy egy fejlettebb városi mőhely állította elı ezeket a kerámiákat, hiszen országos viszonylatban ekkor az a 90

HOLL 1963, 351.

19

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl jellemzı, hogy a konyhai és asztali edények még mázatlanok. Holl Imre szerint a budai városi fazekasság terméke volt, bár állítását nem igazolta feltárt fazekasmőhely. Feltevését alapvetıen a készítés technológiai jegyekre –hiszen finom kaviccsal vagy homokkal soványították ıket, minden példány gyorskorongolt, és korongról levágva készült-, és az ismert elterjedési körre –Buda, Vác, Esztergom által bezárt területrealapozta.91

V.1. FAZEKAK A fazekakat peremkiképzésük alapján két nagy csoportra sikerült osztanom, úgymint a szögfejforma -1.1. csoport- és a kihajlóan legömbölyített peremőekre -2.1. csoport-. Az elsı típust a 16-20. táblán, míg a másodikat a 21-26. táblán ábrázoltam. A 27. táblán azokat az aljtöredékeket mutattam be, amelyeket feltehetıen hozzájuk lehetett kötni. Ennek az edénytípusnak körülbelül az egyharmada belül zöld ólommázas volt, kívül pedig csak fehér engob borította ıket. Holl Imre megállapítása szerint ekkor mindig füles példányokkal kell számolnunk.92 Ezek minden egyes esetben jobb technikai kivitelőek voltak, hiszen jobb volt a soványításuk, vékonyabb volt a faluk, egyenletesebb volt a kiégetésük, gyakoribb volt rajtuk a díszítés a mázatlan darabokhoz képest. Jellegzetes, hogy csak egyfajta díszítésmódot lehetett rajtuk megfigyelni mindegy, hogy milyen peremkiképzéső volt az edény -, méghozzá a vállon körbefutó vízszintes bordázást - általában 4-5 darab volt látható rajtuk, melyeknek szélessége igen változatos, 1-4 mm között váltakozott-, mely a fül tövénél ért véget. Az elsı nagy csoportba a szögfejforma peremmel rendelkezı fazekakat soroltam. Ez a peremkiképzés már önmagában biztosította, megkönnyítette a fedı felfekvését, néha viszont még külön horonykiképzés is megfigyelhetı volt, de csak a mázas példányoknál (16. tábla, 5., 6.) Ezt a típust két alcsoportra lehetett osztani, aszerint, hogy a perem alsó részét ujjbenyomkodásokkal csipkézték-e vagy sem. A 16. tábla 1-3. képén tüntettem fel a legegyszerőbb formákat -1.1.1. alcsoport-, amelyek nem rendelkeztek sem hornyolással, sem mázzal, sem díszítéssel és nem is csipkézték peremük alsó részét. Ezek a darabok eléggé rosszul kiégetettek, vörösesrózsaszínes árnyalatúak voltak és kisebb-nagyobb kavicsszemekkel soványítottak ıket. A fal-és peremvastagságuk 0,5 cm, külsı peremátmérıjük 12 és 16 cm, míg a belsı peremátmérıjük 10,8 és 14,8 cm között mozgott. Az edénytest legnagyobb szélességét feltehetıen a felsı egyharmadban érte el, eléggé zömök formát mutathattak. Nem sikerült egyetlen egy darabot sem rekonstruálnom, de valószínőleg közepes nagyságúak voltak –magasságuk körülbelül 12-16 cm között váltakozhatott-, és aljuk ívesen záródott. Ilyen darabokat Holl Imre sem közölt 1963-ban megjelent nagy összefoglaló munkájában, Ozoráról, Solymárról sem találtam publikált példányt. Ugyanakkor Miklós Zsuzsa Vácott, a Széchenyi utca 4-6. számú telkén talált hasonló mázatlan, szögfejformájú fazéktípust, melyen viszont 9 sekélyen bekarcolt vízszintes vonal futott körbe.93 A sima szögfejformájú peremmel ellátott töredékek nagy részét -1.1.2. alcsoport- kívül és belül fehér engobbal vonták be, belsı oldalukat pedig zöld vagy ritkább esetben sárgásbarna mázzal. Minden esetben meg lehetett figyelni mázkifolyásokat a peremen és alatta. Ezek a darabok díszítetlenek (16. tábla 4-6, 17. tábla 1-3.). Falvastagságuk 0,3 és 0,5 cm, külsı peremátmérıjük 10 és 20 cm, a belsı 91

HOLL 1963, 352. HOLL 1963, 351. 93 MIKLÓS 1986, 242. 92

20

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl pedig 9,2; 15,7 és 19 cm között mozgott. Legnagyobb szélességüket a felsı egyharmadban érték el. Ezek közül egyet sikerült rekonstruálnom (16. tábla 4.), mivel megmaradt 2 perem-és egy aljtöredéke is – ezek is belül zöld mázasak, kívül fehér engobosak voltak-, melyeknek ívét figyelembe véve egészítettem ki. Külsı peremátmérıje 10 cm, míg a belsı 9,5 cm, aljának átmérıje 4 cm volt, körülbelül 10 cm magas lehetett, valószínőleg füllel ellátott példány volt ez is, mint ahogyan minden mázas fazék. Ezt támasztotta alá a 17. tábla 4. képe is, hiszen az ott ábrázolt darabon megmaradt a fül teljes egészében. Ez már az 1.1.3. alcsoportba soroltam, hiszen nem csipkézték peremének alsó részét, kívül-belül engobos, belül mázas és díszített volt (a 17. tábla 4. és 5. képe, valamint a 18. tábla 1. képe is ide tartozott még). A 17. tábla 4. edényét sem analógiák felhasználásával egészítettem ki, hanem a töredékek íve alapján. Mivel a fazéknak a jelentıs része ránk maradt, ezért a rekonstrukció biztosnak tekinthetı. Külsı peremátmérıje 10 cm, míg a belsı 9,5 cm volt, aljának átmérıje 5 cm volt és körülbelül 13 cm magas lehetett. Az elızıhöz nagyon hasonló kialakítású, de annál kevésbé zömök formát mutatott és belül vörös színő mázzal vonták be. Vállán bordák futottak körbe a fül vonaláig. Ilyen jellegő díszítést ábrázoltam a 17. tábla 5. és a 18. tábla 1. rajzán is, azzal a különbséggel, hogy azoknál csak egy borda volt a vállindításnál. Hasonló peremtípusú, mázas, díszítetlen -1.1.2.- és díszített -1.1.3.-, publikált darab került elı Vácott a Széchenyi utca 3-7 számú telkérıl is.94 A szögfejformájú peremmel rendelkezı fazekak másik alcsoportját -1.2.1. - azok a töredékek alkották, amelyek peremének alsó részét ujjbenyomkodással csipkézték (18. tábla 2-5; 19. tábla 1-3; 20. tábla 1-3). Ezek a csipkék rendkívül változatos méretőek lehettek, 3,5 és 1 cm között mozogtak. Ezek a példányok belül mindig zöld mázasok voltak, a legtöbbször kívül és belül is fehér engobbal vonták be ıket. Mindig füles fazekak voltak, minden esetben bordával díszítették - ezeknek a száma igen változatos, 1 és 6 között mozgott- ıket. Falvastagságuk 0,3 és 0,6 cm, külsı peremátmérıjük 8 és 16, míg belsı 7,4 és 14,7 cm között váltakozott. 10-18 cm magasságúak lehettek. Finom homokkal soványították ıket, jól kiégetettek voltak. 4 fazekat sikerült rekonstruálnom a peremtöredékük alapján és egy analógia felhasználásával (18. tábla 3, 4., 19. tábla 1, 2.), mely utóbbit Holl Imre 1963-as munkájában közölt a budai várpalotából.95 Alapvetıen arányaikat tekintve tudtam ıket kiegészíteni, mivel egyik töredéknek sem voltak a publikált fazekakkal megegyezı adatai. Ezek a darabok nyúlánkabb formát mutattak azoknál a szögfejforma peremkiképzésőeknél, melyeket nem csipkéztek. Egy további ilyen típusú edénynek viszont a perem mellet megmaradt az aljtöredéke is (20. tábla 3.), így az említett analógiával összevetve eléggé biztosan lehet állítani, hogy rekonstrukciómnak megfelelıen nézhetett ki. Hasonló, szögfejformájú, csipkézett -1.2.1 alcsoportú- füles fazék került elı Vácról, a Széchenyi utca 4-6. számú telkérıl is, mely belül mázas volt, de kívül nem borította fehér engob,96 valamint a Széchenyi utca 3-7. számú telkérıl is,97 továbbá Nyékrıl az I. számú kastélyépületbıl,98 a solymári vár korábbi ásatásaiból,99 a budai Tabánból100 és a Szent Zsigmond templomból.101

94

MIKLÓS 1991,76-84. HOLL 1963, 380. 96 MIKLÓS 1986, 245. 97 MIKLÓS 1991, 78. 98 HOLL 1959, 278. 99 FELD 1976, 15. tábla, 22. 100 GARÁDY 1945, 437. 101 VERES 1999, 75. 95

21

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl A fazekak következı nagy csoportját azok a darabok jelentették, amelyek kihajlóan legömbölyített, lekerekített peremmel rendelkeztek -2.1. csoportba taroztak-. Ezeknek a hajlási szöge, lekerekítésüknek a mértéke igen változatos volt, pontosabb tipológiára nem voltak alkalmasak, éppen ezért a szerint tárgyalom ıket, hogy mázasok vagy mázatlanok, illetve díszítettek vagy díszítetlenek voltak-e. A 21. tábla a mázatlan, díszítetlen edények válogatását tartalmazza -2.1.1. alcsoport-, melyek közül nem sikerült egyet sem kiegészítenem az anyag töredékessége miatt. Külsı peremátmérıjük 13 és 15,5 cm, míg belsı 11,5 és 14 cm között mozgott, míg falvastagságuk vagy 0,4 vagy 0,5 cm-es volt. Kettı ezek közül érdekes peremkiképzéső volt (21. tábla 3, 6.), hiszen kihajlóan legömbölyítettek voltak, de peremük külsı oldalát ferdén levágták, az egyik pedig füllel is rendelkezett (21. tábla 3.), ami igen szokatlan a mázatlan példányoknál. A 22. táblán ennek a típusnak a díszített változatait foglaltam össze 2.1.2. alcsoport-, melyek annyiban tértek el az elızı táblán bemutatott daraboktól, hogy jóval nagyobbak voltak, mivel külsı peremátmérıjük 14 és 20 cm, míg a belsı 13,5 és 19 cm közötti lehetett. Egy fazekat (22. tábla 1.) sikerült rekonstruálnom egy budai analógia alapján.102 Készítési technikájukban, kialakítás módjukban, minıségükben nem tértek el a 21. táblán láthatóaktól. A 23. táblán mutattam be a mázas, díszítetlen darabokat -2.1.3. alcsoport-, amelyek sokkal jobb minıségőek voltak az elızıekben tárgyalt mázatlan fazekakhoz képest, mivel homokkal vagy nagyon finom szemcséjő kavicsokkal soványították ıket, jó kiégetésőek, vékonyabb falúak -0,3 és 0,5 cm közötti a falvastagságúak- voltak. A 23. tábla 3. képén ábrázolt edény kiegészítés, de ez nem analógiák alapján készült, csupán a töredékek ívét követve - hiszen aljtöredéke nem került elı-. Éppen ezért eléggé hipotetikus a rekonstrukció, azonban véleményem szerint jól tükrözi azt a tendenciát, hogyan is nézhettek ki. A 24-26. táblán azokat a füles fazekakat ismertettem, amelyek belül mázasok voltak –az itt közöltek zöld mázasok, bár volt az anyagban olyan példány is, amely vöröses vagy sárgásbarna színő mázzal rendelkezett, de azok túl jellegtelenek voltak ahhoz, hogy bekerüljenek a jelen dolgozatba –, az esetek többségében pedig kívül is fehér engob volt látható rajtuk, valamint 4-6 borda díszítette ıket -2.1.4. alcsoport-. Falvastagságuk 0,3-0,4 cm, külsı peremátmérıjük 11-20 cm, míg belsı 9-19 cm közötti. Ezek kis vagy közepes nagyságú füles fazekak voltak –9 és 16 cm között váltakozott magasságuk-. Kiegészítésük egyrészrıl analógiák alapján történt, így a 24. tábla 2. és 4. képét Feld István szakdolgozata alapján készítettem,103 míg a 24. tábla 3. darabjának rekonstrukcióját az az észrevételem segítette, hogy e példányok peremátmérıje és nagysága közel megegyezı méretet mutatott. A 24. tábla 5. edényének formai kiegészítését pedig azért tudtam elvégezni, mert perem- és aljtöredéke is megmaradt, és ezeknek az ívelése alapján szinte biztos, hogy így nézhetett ki. A 25. tábla 1, 2. és a 26. tábla 1, 2. rajzait Holl Imre Budáról közölt példánya alapján rekonstruáltam.104 Az utóbb említett három táblán összesen 11 fazék szerepel, ebbıl 9 teljesen rekonstruálható volt. Ezek mind eléggé zömök formát mutattak, felsı egyharmadukban érték el legnagyobb szélességüket, füllel ellátottak voltak – elég soknak megmaradt a füle, vagy annak indítása (24. tábla 3-4.; 25. tábla 1-2.; 26. tábla 1-2.)-. Nyújtottabb formát csak a 24. tábla 5. füles töredéke képviselt. Mindegyik vállán vízszintes bordák futottak körbe, melyek a fül indításának környékén megszakadtak. Hasonló darabok kerültek elı Budáról, a királyi palotából105 és a Szent Zsigmond 102

HOLL 1963, 79. kép, 5, 381. FELD 1976, 15. tábla 22. 104 HOLL 1963, 78. kép 2, 380. 105 HOLL 1963, 380-381. 103

22

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl templomból,106 a korábbi solymári ásatásból,107 Ozoráról,108 Vácról a Széchenyi utca 46109 és 3-7. számú telkérıl110 valamint a várból,111 Visegrádról az északkeleti palotából112 és a Fellegvárból113 valamint Ipolydamásdról114 A 27. táblán mutattam be a fazekakhoz köthetı aljtöredékeket. Ezeket a kihajlási szögük, falvastagságuk, mázszínük és az engob következetes használata miatt soroltam ehhez az edénycsoporthoz. Egyetlen darab volt, amit díszítettek, méghozzá kettı bordával, melyek azon a ponton indultak, ahol kihajlott a fazékalj. (27. tábla 6.) Igen meglepı, hogy az edénynek ezt a részét díszítették, e megoldásra nem találtam analógiát.

V.2. FEDİK A korai lapos fedıkkel egyidıben jelentek meg a kúposak, melyek kezdetben kézi korongoltak voltak. A késı középkorban teljesen felhagytak az elıbbiekkel, nem tudni miért, hiszen ezeknek az elıállítása lényegesen könnyebb volt, mint az utóbbiaké. –bár azok könnyebb használhatóságot, jobb hıtartást biztosítottak-.115 Mivel a vörös kerámia a késı középkorban jelent meg, amikorra mára a lapos fedık eltőntek, könnyő dolgom volt a leletanyagban elıforduló ilyen jellegő edénytípusok értelmezésénél, valamint a párhuzamok segítségével történt kiegészítésüknél. 116. A fazekak nagy számához képest igen kevés került elı belılük (28. tábla 1-5.), 11 töredék volt csak beazonosítható, ráadásul ezeket nem lehetett egyik fazékhoz sem kötni. 7 darab közülük 12 cm, 2-2 darab 14 cm és 16 cm, míg 1 darab 24 cm átmérıjő volt. Ezek mindig mázatlan és díszítetlen példányok voltak és vöröses-rózsaszínes színőek, továbbá kisebb kavicsszemekkel soványították ıket. Anyaguk a mázatlan, elızı fejezetben tárgyalt edények anyagához hasonlított. Peremkiképzésők, jellegük, minıségük egységes képet mutatott. Hasonló fedık kerültek elı Budáról a királyi palotából117 és a Szent Zsigmond templomból,118 Vácról,119 valamint Visegrádról a palotakápolnából,120 az északkeleti palotából121 és a Fellegvárból122 is.

V.3. LÁBASOK A lábasok egy része háromlábú füles bögre volt, másik része pedig lapos csésze formájú, peremhez csatlakozó, belül üreges nyéllel ellátott darab, amibe fanyelet helyeztek, hiszen így könnyebb volt levenni az edényt a szabad tőzhelyrıl. A vizsgált leletanyagban igen kevés, biztosan beazonosítható töredék került elı e két típusból, tulajdonképpen az utóbbiból mindössze kettı (29. tábla 1-2.), míg az elıbbibıl csak egy (29. tábla 3.). Ugyanakkor biztosan többel lehet számolni, hiszen körülbelül 10-15 106

VERES 1999, 75-78. FELD 1976, 15. tábla 1-17, 18, 21-25. 108 FELD-GERELYES 1985, 107. 109 MIKLÓS 1986, 242, 245. 110 MIKLÓS 1991, 79-81, 85, 88-89, 92-93, 97. 111 TETTAMANTI 1996, 153-154. 112 NYÉKHELYI 1945, 173-174. 113 TÓTH 2006, 88. 114 MIKLÓS 1989, 25. 115 PARÁDI 1958, 155, 158-159. 116 FELD 1976, 15. tábla 10. 117 HOLL 1963, 381. 118 VERES 1999, 75. 119 MIKLÓS 1986, 245. 120 BÚZÁS 1991, 75. 121 NYÉKHELYI 1994, 173. 122 TÓTH 2006, 88. 107

23

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl lábtöredék még volt az anyagban, de ezeknél nem maradt meg oldalindítás, ami alapján el lehetett volna dönteni, hogy melyik edénytípushoz sorolhatóak. Ezt csak a táblán szerepeltetett három esetében tudtam teljes bizonyossággal megtenni. A nyeles lábasokat Feld István szakdolgozata alapján egészítettem ki.123 Ezek belül vöröses barna mázzal voltak ellátva, míg kívül csupán fehér engobbal. A díszítést azért jelöltem szaggatottal, mert valószínőleg vízszintes borda futott körbe vállukon – legalábbis az analógiák alapján –de én nem találtam olyan töredéket, melyen ez fellelhetı lett volna. Hasonló edénytípusok ismertek Solymáron kívül a budai várpalotából,124 a Tabánból,125 Visegrádról,126 Vácról a Széchenyi utca 4-6. számú telekrıl127 valamint ugyaninnen a 37. számú telekrıl.128 Az egyetlen biztosan beazonosíthat háromlábú füles bögrét (29. tábla 3.) –belül sárgásbarna mázszínő, kívül fehér engob borítja – egy váci darab129 alapján egészítettem ki. Ilyen típusú lábas megtalálható még Budán is130

V.4. TÁL Mindössze egy darab, biztosan tálhoz tartozó töredéket találtam az anyagomban (30. tábla 1.), mely kaviccsal soványított volt és gyorskorongolt, meredekfalú lehetett és a perem alatt induló vízszintesen körbefutó bordaköteg díszítette. Holl Imre Budáról publikált darabja alapján egészítettem ki,131 bár azon nem volt díszítés. Ez a tény azonban nem befolyásolta a rekonstrukció hitelességét. Nem lehet tudni, hogy miért volt ilyen kevés példány ebbıl az edénytípusból a leletanyagban? Valószínőleg több volt, csak az ásatás során nem került elı, vagy pedig jellegtelen oldaltöredéke maradt meg, amibıl nem lehetett azonosítani. Ugyanakkor a publikált vörös kerámia anyagokban is igen ritka edénytípusnak számított, bár ismerünk hasonló darabokat Budáról132 és Visegrádról133 is.

V.5. KANCSÓK ÉS KORSÓK A vizsgált leletanyagban összesen 11 darab kancsótöredék volt (31. tábla 1-9; 32. tábla 1-2.) és két korsódarab (32. tábla 3-4.). Holl Imre szerint az elıbbiek csakis belül mázas, kívül pedig fehér engobos változatban készülhettek.134 Ezt a megállapítást az általam feldolgozott anyag nem igazolta, hiszen abban mindössze 4 belül zöld színő mázas kancsó volt, melyek közül csak kettınél volt megfigyelhetı engob (32. tábla 12.). Több helyen megmaradt a fülindítás – ennek környékén található a bordás díszítés – de egyik esetben sem maradt meg olyan töredék, mely alapján ki lehetett volna egészíteni ıket. Jellemzı volt továbbá a kancsókra, hogy a mázas példányok sokkal kisebb átmérıjőek voltak, mint a mázatlanok, hiszen az elıbbiek 6-8 cm között mozogtak, míg az utóbbiak 6-11 cm között. A mázas darabok pereme kifelé hajlott, míg a mázatlanoké befelé, kivéve a 31. tábla 1-2. kancsóját. Jellegzetességük továbbá a hengeres száj és az aránylag rövid nyak. Érdekes töredék a 31. tábla 7. képén ábrázolt, hiszen visszanyomták peremét. Funkciója kérdéses, de valószínőleg valamilyen altípus lehetett. 123

FELD 1976, 15. tábla 17. HOLL 1963, 380. és ZOLNAY 1977, 23. 125 GARÁDY 1943, 432. 126 NYÉKHELYI 1994, 174. 127 MIKLÓS 1986, 243. 128 MIKLÓS 1991, 84, 92, 97. 129 MIKLÓS 1986, 244. 130 HOLL 1963, 353. 131 HOLL 1963, 380. 132 HOLL 1963, 380. és ZOLNAY 1977, 22. 133 NYÉKHELYI 1994, 173. 134 HOLL 1963, 351. 124

24

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl A két korsó közül egyet lehetett kiegészíteni (32. tábla 3.), amelynek több darabját is sikerült megtalálnom. Ezt belül zöld mázzal, kívül pedig fehér engobbal vonták be. Külsı peremátmérıje 2 cm volt, magassága 18 cm lehetett feltételezhetıen. Egy, Holl Imre által a budai palotából közölt korsó alapján rekonstruáltam.135 A 32. tábla 5-8. és a 33. tábla 1-8. rajzán foglaltam össze azokat az aljtöredékeket, amelyeket a kancsókhoz, korsókhoz lehetett kapcsolni. Ezeket is két nagy csoportra tudtam osztani, hiszen voltak azok a példányok, melyek egyáltalán nem vagy csak nagyon kis szögben voltak ívesek, míg voltak azok, amelyek a fazekakhoz viszonyítva túl nagy szögben törtek meg. Mind a két típusnál feltőntek a mázatlan és a belül mázas - kizárólag zöld-, kívül pedig csak fehér engobos példányok. Ebbe a típusba sorolható edényeket tettek közzé Budáról a királyi palotából,136 és a Szent Zsigmond templomból,137 valamint Vácról.138 Feltőnı azonban, hogy az anyagomban nagyon kevés ivóedény volt megfigyelhetı, például pohár egyáltalán nem. Ennek oka valószínőleg hasonló lehetett, mint a tálak esetében. Ki kell emelni ezek közül a töredékek közül azt a fület, ami fehér engobbal volt bevonva, és rajta vörös festésnyomok voltak felfedezhetıek (33. tábla 9.). Holl Imre megállapítása szerint a budai vörös kerámia egyik jellegzetes csoportját alkották a vörös festéső kancsók, korsók, melyeket kívül-belül fehér agyagmázzal vontak be, felette pedig vörös festés volt látható az edény oldalán, jellemzı a három-három ecsetvonással kialakított rácsminta, a lapított hurkafülön pedig az egyszerő párhuzamos keresztcsíkozás. Valószínőleg ez a darab is ilyen ivóedényhez tartozhatott, bár más volt a mintája, jellégében hasonlított hozzá. Holl Imre szerint mivel ennek anyaga hasonló a budai csoporthoz és vele egy idıben jelent meg –talán a budai fazekasok készítették a vidékrıl a piacra kerülı festett, fehér kancsók kiszorítása végett-, ehhez a budai vörös kerámiához lehet kapcsolni.139 Budáról ismertek hasonló darabok.140

V.6. MÉCSES Ritka tárgytípusnak számított a leletanyagomban a mécses is, akárcsak a tál vagy a lábasok, ugyanis csak egy olyan töredéket találtam, amit ide lehetett sorolni. Megfigyelhetı volt rajta a jellegzetes peremvisszanyomás és a koromnyomok. Mázatlan, díszítetlen darab volt. Holl Imre 1963-as összefoglaló munkájában nem is tárgyalta ezt az edénytípust, közölt darabot pedig csak Vácról ismerek.141 Itt is felmerülhet a kérdés, hogy miért volt ilyen kevés belıle? A válasz hasonló lehet, mint a tálak, lábasok esetében. Ugyanakkor az is lehet a magyarázat, hogy ilyen jellegő vörös kerámiát nem, vagy csak nagyon ritkán készítettek –amit igazolna a kisszámú publikált mécses is-.

V.7. OLDALTÖREDÉKEK A legalapvetıbb kérdés, hogy mit is lehet kezdeni az ilyen töredékekkel (34-36. tábla). Túl kisméretőek és jellegtelenek ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen, hogyan is néztek ki, vagy egyáltalán csak azt eldönteni, hogy milyen edényhez tartozhattak. Bár az esetek túlnyomó többségében valószínőleg fazéktöredékekrıl van szó. Felmerülhet a 135

HOLL 1963, 78. kép 3, 380. HOLL 1963, 380-381. és ZOLNAY 1977, 22. 137 VERES 1999, 77-78. 138 MIKLÓS 1986, 243. 139 HOLL 1963, 352-354. 140 HOLL 1963, 381. 141 MIKLÓS 1991, 95. 136

25

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl kérdés, hogy mire alkalmasak ezek a töredékek? Természetesen egy késıbbi anyagvizsgálat elvégzése rajtuk lehetséges nagy számuk, töredékes voltuk miatt, s mivel rajzban dokumentálva vannak, így ha a vizsgálat során meg is semmisülnének, visszakereshetıek lennének. Mindenesetre technológiai kérdések tisztázását elısegítik, valamint mutatják az anyagom töredékességét, statisztikai számításokkor fontosak lehetnek. Ami leszőrhetı belılük: gyors korongoltak voltak, túlnyomó többségük homokkal soványított, 3-6 mm falvastagságúak mind a mázatlanok, mind a mázasok. Az utóbbiak sokkal jobban voltak kiégetve, mint azt már a különbözı edénytípusoknál láthattuk. Kizárólag vízszintesen körbefutó bordákkal díszítették ıket, melyeknek a száma, szélessége igen változatos lehetett, hiszen az elıbbi 1-10 között váltakozott, míg az utóbbi 1-5 mm között. A mázas darabokat általában sokkal több a bordával díszítették –körülbelül 4-10-, valamint jóval vékonyabbak voltak a faluk is -1-3 mm-, mint a mázatlanokat. Mázszínük nem volt túlságosan változatos, hiszen a leggyakoribb a zöld volt, míg nagyon ritkának számított a sárgásbarna és a vöröses - ezt a 37. és 38. tábla fotóanyaga szemlélteti, ahol azonban csak egy oldaltöredék látható -38. tábla 1. fotó-. A legtöbb esetben, ha egy darab belül mázas volt, akkor kívül is fehér engob borította, bár ez nem mindig volt így, hiszen voltak olyan példányok, amelyeken kívül nem volt megfigyelhetı az engob, míg voltak olyanok is, amelyeken kívül is és belül is megtalálható volt az engob.

V.8. KELTEZÉSI ÉS ÉRTELMEZÉSI LEHETİSÉGEK A solymári mélypince területérıl a 2005. és 2006. ásatási évben elıkerült vörös kerámia valamivel kevesebb, mint 600 töredékbıl állt, szám szerint 575-bıl - az anyagnak a típusok, mázszínek és díszítések szerinti megoszlását a 39. és 40. táblán található diagramok által mutattam be-. A nagy szám ellenére csak 192-t lehetett edénytípushoz kötni (39. tábla 1. kép), úgymint fazekakhoz -131 darab-, fedıkhöz -11 darab-, lábasokhoz –3 darab-, tálakhoz -1 darab-, mécsesekhez -1 darab-, kancsókhoz/korsókhoz -45 darab-. A fennmaradó 373 pedig -66,6 %- oldaltöredékekhez kapcsolódott. További ilyen jellegő vizsgálatra csak a fazekak, kancsók/korsók és oldaltöredékek voltak alkalmasak viszonylagos nagy számuk miatt. A többi edénytípusból vagy kevés példányom volt –mint például a tál, a mécses, és a lábasok-, vagy pedig mint a fedıknél, nem volt rajtuk díszítés, máz, vagy engob, éppen ezért nem lehetett ıket bevonni. A statisztikai számítások elvégzésére alkalmas töredékeket négy, nagyobb csoportra osztottam: az 1.1. a mázas és/vagy engobos, az 1.2. a díszítetteket, a 2.1. a mázatlanokat, míg a 2.2. a díszítetteket jelentette. A 39. tábla 2. diagramján tüntettem fel a fazekak megoszlását. Ennek az edénytípusnak az 53 %-a -70 darab-az 1.1. csoportba volt sorolható, 33 %-a -43 darab- az 1.2.-be, 13%-a -17 darab- a 2.1.- be, míg 1%-a -1 darab-a 2.2.-be. A kancsók/korsók (40. tábla, 2. kép) 68 %-a -31 darab- az 1.1., 2 %-a –1 darab- az 1.2., 20 %-a -9 darab- a 2.1., 10 %-a -4 darab- a 2.2. csoportba tartozott. Az oldaltöredékeknél (40. tábla, 2. kép) is hasonló arány volt megfigyelhetı: az 1.1. csoport 67 %-ban -257 darab-, az 1.2. 16 %-ban -61 darab-, a 2.1. 5 %-ban -18 darab-, a 2.2. pedig 12 %-ban -47 darab- volt jelen. Összefoglalóan elmondható, hogy a teljes anyag 63 %-a mázas és/vagy engobos volt, míg ezen felül 17 %-a még díszített is, továbbá 10%-a mázatlan, 10%-a pedig ezen kívül még bordázott is. A leletanyag értékelésekor két nagy problémakörre összpontosítottam: milyen idıintervallumon belül lehet keltezni azt, és mennyire egységes? Természetesen mindkét kérdés összefüggött a mélypince pusztulási idejével, betöltése/betöltıdése menetével. Azt a megállapítást, hogy a vörös kerámia a budai fazekasság terméke, és 26

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl valamikor 1460-1480 között jelent meg, nem vonta kétségbe a kutatás.142 A tárgyalt edénytípus korhatározásánál nem volt jelentısége annak, hogy a vizsgált objektum mikor épült meg, az viszont nagyon is fontos, hogy mikor temethetıdött be? Miklós Zsuzsa váci anyagközlésekor a XV. század második felére datálta,143 míg Feld István és Gerelyes Ibolya ozorai publikációjukban a XV. század második felétıl a XVI. század elsı feléig keltezték a leletanyagot, és elsısorban rétegmegfigyelésekre hivatkoztak.144 Az általam feldolgozott anyag nem tért el a már eddig közöltektıl –ami által a rekonstrukciók készítése is lehetıvé vált-, és azt is eme 100 éven belül lehetett datálni, viszont ennél finomabb, pontosabb kormeghatározás nem volt lehetséges. Fontos ugyanakkor, hogy vizsgálataim megerısítették azt, a már a feltárás során megfogalmazott megállapítást, hogy a mélypincei vörös kerámia nagyon egységes, hiszen nem mutatkozott különbség a különbözı rétegekbıl származó töredékek között, még a felsı bolygatottnak tartott részbıl elıkerültek sem tértek el a többi darabtól. Mindebbıl az következik, hogy bár a tárgyalt objektum rétegei elkülönültek egymástól, egységes betöltıdéssel kell számolnunk. Ennek a betöltıdésnek a korát segíti az a tény, hogy a solymári vár a feltételezett 1540-es török támadás során súlyosan megrongálódott - a palota is beomlott, és valószínőleg ennek a jele a mélypince keleti oldalában megfigyelt omlásréteg-, és nem is épült újjá a török idıkben –hiszen ebbıl a korszakból való leletanyag nem került elı a Szarkavár területérıl-. A 41. táblán látható a vizsgált objektum nyugat-keleti metszete, és annak általam módosított változata, mivel a dokumentáció alapján indokoltnak találtam bizonyos rétegek összevonását. Így egy egységként lehet kezelni a kevert barna, a sárga agyagos/humuszos, a sárga nagyköves és az omlásréteget –II. számmal jelöltem a metszeten-, továbbá a barna tömött és barna egynemő –III.-, valamint a sárga homokcsíkot és a homokkı réteget -V.-. Ugyanakkor különálló egységként lehet felfogni a sárgásbarna faszenes -I.-, a vörös salakos –IV.- és a barna faszenes réteget – VI.-. A vörös kerámiákat ezek szerint az új egységek szerint rajzoltam le, ugyanakkor az anyagfeldolgozáskor már eltekintettem ettıl a sorrendtıl a fentebb leírt okok valamint a töredékek feltőnı egységessége miatt. Kérdéses továbbá a mélypince betöltıdésének idıpontja, hiszen elvileg már a XV. század közepétıl is megkezdıdhetett volna ez a folyamat, amit két tény is alátámaszt. Egyrészrıl az a megfigyelés, hogy az objektum soha nem épült meg, sıt nyugati fala rögtön felhúzása után összeomlott, másrészrıl az is, hogy a vörös kerámia típusai 100 évig nem változtak –ez utóbbit a leletanyagom egységessége is igazolta-. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy markáns égési-pusztulási rétegsort lehetett megfigyelni a 2005. és 2006. évi ásatás során, és eme stratigráfiai adatot jól össze lehet vonni az írott forrásokkal, amelyek valószínősítenek egy 1540 körüli támadást. Mindeme tényeket, megfigyeléseket összevetve ki lehetett jelenteni, hogy a XVI. század közepén lezajlott pusztulás a legvalószínőbb, amit egy gyors betöltıdés követett. A mélypince és a kerámiaanyag összevetése alapján mindkettıt a XV. század második felétıl a XVI. század elsı feléig kelteztem.

142

FELD 1987, 269. MIKLÓS 1986, 252. 144 FELD-GERELYES 1985, 179-180. 143

27

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

VI. IRODALOMJEGYZÉK • BÚZÁS 1991 Búzás Gergely: A visegrádi királyi palotakápolna ásatása. Archaeológiai Értesítı 118. kötet, Budapest, 1991. • ENDRİDI-FELD 1980 Endrıdi Anna- Feld István: Régészeti kutatás a solymári Mátyás-dombon 19291934. Studia Comitatensia 9. Szentendre, 1980. • ENDRİDI-FELD 1986 Endrıdi Anna- Feld István: Solymár (budai járás, 1802 ha). A várhegy (Mátyáshegy). Pest megye régészeti topográfiája 7. A budai és a szentendrei járás (XIII/1). Szerkesztette: Gerevich László. Budapest, 1986. • FELD 1970-1977 Feld István: Solymár-vár. Ásatási dokumentáció 1970-1977. Budapest, 1977. • FELD 1976 Feld István: A solymári vár. Szakdolgozat. Budapest, 1976. • FELD 1985 Feld István: Újabb kutatások a solymári középkori várban. Studia Comitatensia 17. Szentendre 1985. • FELD 1987 Feld István: Cserépedények a 15. század elsı két harmadában. Magyarországi mővészet 1300-1470 körül, I. kötet. Szerkesztette: Marosi Ernı, Budapest, 1987. 28

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl • FELD 2001 Feld István: Solymár-vár 2001. A régészeti kutatás dokumentációja. Budapest, 2001.

• FELD 2004 Feld István: Solymár-várásatás 2004. Kutatási dokumentáció. Budapest, 2004. • FELD 2005 Feld István: Solymár-várásatás 2005. Kutatási dokumentáció. Budapest, 2005. • FELD 2006 Feld István: Solymár-várásatás 2006. Kutatási dokumentáció. Budapest, 2006. • FELD-VICZE 2006 Feld István- Vicze Magdolna: Jelentés a solymári vár 2005. évi ásatásáról. Castrum. A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 2006/1. • FELD 2007 Feld István: Solymár-várásatás 2007. Ásatási dokumentáció. Budapest, 2007. • FELD 2008 Feld István: Solymár-várásatás 2008. Ásatási dokumentáció. Budapest, 2008. • FELD 2009 Feld István: Solymár-várásatás 2009. Ásatási dokumentáció. Budapest, 2009. • FELD-GERELYES 1985 Feld István- Gerelyes Ibolya: Késı-középkori leletegyüttes az ozorai várkastélyból. Communicationes Archaeologicae Hungariae, Budapest, 1985. • GARÁDY 1943 Garády Sándor: Jelentés az 1936-1942 évben végzett ásatásokról. Budapest Régiségei XIII, Budapest, 1943. • GARÁDY 1945 Garády Sándor: Budapest területén végzett középkori ásatások összefoglaló ismertetése 1931-1941. Budapest Régiségei XIV, Budapest, 1945. • GYİRFFY 1998 Gyırffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza IV. kötet. Budapest, 1998.

29

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl • HOLL 1963 Holl Imre: Középkori cserépedények a budai várpalotából (XIII- XV. század). Budapest Régiségei XX, Budapest, 1963. • HOLL 1959 Holl Imre: Jelentés a nyéki kastélyépületek területén 1956-ban végzett hitelesítı ásatásról. Budapest Régiségei XIX, Budapest, 1959. • MIKLÓS 1986 Miklós Zsuzsa: 15. századi telepnyomok Vácott a Széchenyi utcában. Archaeológiai Értesítı 113. kötet, 2. szám, Budapest, 1986. • MIKLÓS 1989 Miklós Zsuzsa: Ipolydamásd vára. Váci Könyvek 4, Vác, 1989. • MIKLÓS 1991 Miklós Zsuzsa: Leletmentés a középkori Vác területén (Széchenyi utca 3-7.). Váci Könyvek 5, Vác, 1991. • NYÉKHELYI 1994 Nyékhelyi Dóra: A kápolna és az északkeleti palota kerámialeletei. Visegrád régészeti monográfiái 1. Visegrád, 1994. • PARÁDI 1958 Parádi Nándor: Középkori cserépfedık. Folia Archaeologica X, Budapest, 1958. • SERES 2007 Seres István: Török Idık. Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár nagyközség történetéhez. Solymár, 2007. • SERES 2007 Seres István: Solymár újratelepülése. Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár nagyközség történetéhez. Solymár, 2007. • TETTAMANTI 1996 Tettamanti Sarolta: A váci vár. A történeti adatok és a feltárások (1962-1990) ismertetése. Váci Könyvek 7, Vác, 1996. • TÓTH 2006 Tóth Boglárka: A visegrádi fellegvár középkori kerámiaanyaga. Visegrád régészeti monográfiái 6. Visegrád, 2006. • VALKÓ 2007

30

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl Valkó Arisztid: A solymári vadászkastély. Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár nagyközség történetéhez. Solymár, 2007. • VERES 1999 Veres Szilvia: Kerámialeletek a Szent Zsigmond templom szobortöredékei mellett. Budapest Régiségei XXXIII, Budapest, 1999. • ZOLNAY 1977 Zolnay László: Az 1967-1975. évi budavári ásatásokról s az itt talált gótikus szoborcsoportról. Budapest Régiségei XXIV/4. Budapest, 1977. • ZSOLDOS 2007 Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007, 62.

VII. TÁBLÁK 1. TÁBLA

31

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A solymári vár környezete. Feld 1976, 1. kép

2. TÁBLA

32

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: Arányi Lajos 1875. évi rajza a solymári várról. Valkó Arisztid: Solymár, vár 1929-1936, 1. tábla

2. kép: A Valkó Arisztid által feltárt palota. Feld 1970-1977.

3. TÁBLA

33

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: Valkó-féle alaprajz. Feld 1970-1977.

2. kép: A solymári vár. FELD 1970-1977.

4. TÁBLA

34

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A solymári vár összesítı alaprajza. FELD 2009.

5. TÁBLA

35

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A mélypince részletrajza. Feld 2006.

6. TÁBLA

36

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A mélypince délnyugati sarka a kutatás végén. FELD 2005, 27. tábla, 3. kép

2. kép: A mélypince délkeleti sarka a kutatás végén. FELD 2005, 28. tábla, 1. kép.

7. TÁBLA

37

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A XII. szelvény kelet felıl az íves várfallal. FELD 2005, 26. tábla, 3. kép

2. kép: A mélypince (IX-X-XIII. szelvények) déli határoló rétegsora északról. FELD 2005, 27. tábla, 2. kép

8. TÁBLA

38

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A mélypince nyugat-keleti metszete. FELD 2006.

9. TÁBLA 1. kép: A mélypince kutatás közben. FELD 2006, 1. tábla, 1. kép 39

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

2. kép: A mélypince sarka délkeleti belsı északnyugatról. FELD

2006, 2. tábla, 2. kép

3. kép: A mélypince északnyugati kutatóblokkjának déli profilja. FELD 2006, 3. tábla, 3. kép

10. TÁBLA

40

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: A mélypince délkeleti negyede, észak felıl. FELD 2006, 16. tábla, 1. kép

2. kép: A mélypince délkeleti negyede északkelet felıl. FELD 2006, 17. tábla, 2. kép

3. kép: A mélypince keleti falában elıkerült ajtónyílás záradéka. FELD 2006, 5. tábla, 3. kép

11. TÁBLA

41

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: A mélypince északnyugati negyedének rétegbontása dél felıl. FELD 2006, 11. tábla, 2. kép

2. kép: A mélypince nyugat-keleti rétegmetszete (barna tömött és vöröses salakos). FELD 2006, 12. tábla, 2. kép

3. kép: A mélypince északkeleti negyede (A pinceajtó elıtti terület bontása). FELD 2006, 14. tábla, 3. kép

12. TÁBLA

42

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: A mélypince nyugat felıl, keleti fal. FELD 2006, 18. tábla, 1. kép

2. kép: A mély pince keleti falában feltárt pinceajtó. FELD 2006, 18. tábla, 3. kép

3. kép: A mélypince délkeleti sarka a boltvállal. FELD 2006, 20. tábla, 3. kép

13. TÁBLA

43

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: A mélypince észak felıl. FELD 2006, 23. tábla, 1. kép

2. kép: A mélypince tanúfala délkelet felıl. FELD 2006, 23. tábla, 2. kép

3. kép: A mélypince északi fala a padkával és az állványgerendák fészkeivel. FELD 2006, 23. tábla, 3. kép

14. TÁBLA

44

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A mélypince, az északi rész nyugatkeleti rétegsora a kutatás elején. FELD 2009, 9. tábla, 1. kép

2. kép: A mélypince északkeleti negyedének rétegsora a feltárás végén délkelet felıl. FELD 2009, 11. tábla, 3. kép

3. kép: A mélypince, az északi rész nyugatkeleti rétegsorának még nem bontott nyugati része a kutatás végén dél felıl. FELD 2009, 9. tábla, 3. kép

15. TÁBLA

45

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: A mélypince délnyugati negyed, délkelet felıl. FELD 2010, 1. tábla, 1. kép

2. kép: A mélypince délnyugati negyede bontás közben kelet felıl. FELD 2010, 1. tábla, 3. kép

2. kép: A mélypince elbontott délnyugati negyede a kutatás végén. FELD 2010, 1. tábla, 12. kép

16. TÁBLA: FAZEKAK

46

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

17. TÁBLA: FAZEKAK

47

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

18. TÁBLA: FAZEKAK

48

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

19. TÁBLA: FAZEKAK

49

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

20. TÁBLA: FAZEKAK

50

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

21. TÁBLA: FAZEKAK

51

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

22. TÁBLA: FAZEKAK

52

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

23. TÁBLA: FAZEKAK

53

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

24. TÁBLA: FAZEKAK

54

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

25. TÁBLA: FAZEKAK

55

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

26. TÁBLA: FAZEKAK

56

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

27. TÁBLA: FAZEKAK

57

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

28. TÁBLA: FEDİK

58

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

29. TÁBLA: LÁBASOK

59

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

30. TÁBLA: TÁL ÉS MÉCSES

60

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

31. TÁBLA: KANCSÓK

61

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

32. TÁBLA: KANCSÓK, KORSÓK

62

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

33. TÁBLA: KANCSÓK, KORSÓK

63

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

34. TÁBLA: OLDALTÖREDÉKEK

64

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

35. TÁBLA: OLDALTÖREDÉKEK

65

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

36. TÁBLA: OLDALTÖREDÉKEK

66

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

37. TÁBLA

67

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: a 26. tábla 1. rajzának fotója (külsı és belsı oldal)

2. kép: a 17. tábla 4. rajzának peremtöredé ké-nek fotója)

3. kép: a 31. tábla 9. rajzának fotója

38. TÁBLA

68

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 1. kép: a 35. tábla 15. oldaltöredékének belsı és külsı oldala

2. kép: a 29. tábla 1. és 3. rajzának fotója

3. kép: a 28. tábla 4. és a 33. tábla 8. rajzának fotója

69

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl 39. TÁBLA: STATISZTIKAI ADATOK

1. kép

Fazekak Mázas és engobos Mázas vagy engobos Máztalan Mázas és /vagy engobos díszített Máztalan díszített

2. kép

40. TÁBLA: STATISZTIKAI ADATOK

70

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

Kancsók/korsók Mázas és engobos Mázas vagy engobos Máztalan Mázas és/vagy engobos díszített Máztalan díszített

1. kép

Oldaltöredékek Mázas és engobos Mázas vagy engobos Mázatlan Mázas és /vagy engobos díszített Máztalan díszített

2. kép

41. TÁBLA

71

Tóth Tünde: Vörös kerámia a solymári középkori vár mélypincéjébıl

1. kép: A mélypince nyugat-keleti és módosított metszete. FELD 2006.

72