SYLVIA DAY. Melléd láncolva

SYLVIA DAY

Melléd láncolva

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2012

A fordítás alapjául szolgáló mű: Sylvia Day: Reflected in You

A Crossfire novel

Fordította: Kis Ibolya

5

1. fejezet Imádtam New Yorkot, azzal az őrült szenvedéllyel, melyet csak egyetlen más dologra tartottam fenn az életemben. Ez a város az újvilági lehetőségek és óvilági hagyományok mikrokozmosza. Konzervatívok és bohémek, fej fej mellett. Furcsaságok és megfizethetetlen ritkaságok. A város lüktető energiája táplálta a nemzetközi üzleti élet ütőereit, és az egész világból vonzotta az embereket. És ennek a vibrálásnak, ösztönző ambíciónak és világhíres hatalomnak a megtestesülése éppen most hajszolt két, lábujjgörbítően észvesztő orgazmusba. Miközben a hatalmas beépített gardrób felé indultam, rápillantottam Gideon Cross szex dúlta ágyára, és beleremegtem a gyönyör emlékébe. A hajam még vizes volt a zuhanyozástól, és a magam köré csavart törülközőn kívül semmi nem volt rajtam. Még másfél órám volt munkakezdésig, ami egy kicsit kevesebbnek tűnt a kényelmesnél. A jövőben a reggeli szexnek is helyet kell találnom a menetrendemben, különben mindig csúszásban leszek. Gideon mindennap úgy ébredt, mint aki kész meghódítani a világot, és szerette ezt rajtam kezdeni. Mennyire vagyok szerencsés? Mivel közeledett a New York-i július, és kezdett nagyon meleg lenni, egy szűk vászonnadrág mellett döntöttem ujjatlan puplinfelsővel, melynek halványszürke színe illett a szememhez. Ám a frizurakészítéshez nem értek, ezért egyszerű lófarokba fogtam

hosszú szőke hajamat, aztán kisminkeltem magam. Mikor elkészültem, kiléptem a hálószobából. Azonnal meghallottam Gideon hangját, amint kiléptem a folyosóra. Kissé megborzongtam, amikor érzékeltem, hogy dühös: halk és fojtott volt a hangja. Márpedig ő nem gurul be egykönnyen... hacsak nem rólam van szó. Nekem sikerült elérnem, hogy felemelje a hangját és káromkodjon, meg beletúrjon csodálatos, vállig érő, tintafekete sörényébe. Általánosságban azonban Gideon maga volt a szabadjára eresztett erő. Nem volt szüksége arra, hogy kiabáljon, amikor egyetlen kurta szócskával térdre tudta kényszeríteni az embereket. Az otthoni irodájában találtam. Háttal az ajtónak állt, fülében bluetooth telefon-fülhallgatóval. Karba fonta a kezét, és kifelé bámult Ötödik sugárúti tetőlakásának ablakán, és roppant magányos ember benyomását keltette, olyanét, aki kívül áll az őt körülvevő világon, mégis teljes mértékben képes uralni azt. A kilincsre támaszkodva ittam magamba a látványát. Biztos voltam benne, hogy az én kilátásom sokkal-sokkal jobb, mint az övé. Az én szemszögemből Gideon még az égre törő felhőkarcolókkal is versenyre kelhetett – éppolyan erőteljes és imponáló látvány. Ő már túl volt a zuhanyzáson, mire nekem sikerült kikászálódnom az ágyból. Rettentően vonzó testén most drága, csináltatott háromrészes öltöny két darabja feszült – bevallottan a gyengém. Hátulról jól érvényesült tökéletesfeneke és mellénybe bújtatott erős háta. A falon egy sereg, kettőnket együtt ábrázoló fotó kollázsa díszelgett, köztük egy nagyon bensőséges kép, amit álmomban készített rólam. A legtöbb képet paparazzók készítették, akik állandóan a nyomában koslattak. Elvégre ő volt Gideon Cross, a Cross Industries feje, és vacak huszonnyolc évével a világ huszonöt l eggazdagabb emberének egyike. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy Manhattan egy jelentős szelete az övé, abban pedig teljesen biztos voltam, hogy ő a földgolyó legklasszabb pasija. És ahol csak dolgozott, tartott egy képet rólam, mintha ugyan rám nézni is lehetne éppolyan szórakoztató, mint őrá. Kecses mozdulattal hátrafordult, hogy rám emelje jégkék tekintetét. Természetesen tudta, hogy ott vagyok és nézem. Szinte 7

felszikrázott a levegő, amikor egymás közelében voltunk, afféle várakozásteli feszültség érződött, mint a vihar előtt megülő csendben. Nyilván szándékosan várt még egy pillanatig, mielőtt szembefordult velem, hogy megadja nekem a lehetőséget rá, hogy alaposan végigmérjem, hisz tudta, hogy imádom bámulni. Sötét és veszedelmes. És csak az enyém. Istenem. Sosem tudtam hozzászokni ehhez az archoz. Mindig hatott rám. A finoman metszett járomcsont, a sötét szemöldök, a sűrű pillájú kék szempár, és az a száj. Tökéletes vonalú, egyszerre érzéki és gonosz. Szerettem, amikor szexre csábítva mosolygott, és reszkettem, amikor vonallá keskenyedett. És amikor a testemhez ért, lángot vetettem. Jó ég, hallod te magad kívülről? Lebiggyedt a szám, mert eszembe jutott, mennyire bosszantott régebben, amikor a barátnőim arról áradoztak, milyen jól néz ki a fiújuk. Most meg itt állok, és folyamatosan lenyűgöz ennek a komplikált, frusztráló, zavaros, borzalmasan szexi pasinak a vonzereje, és napról napra szerelmesebb vagyok belé. Miközben egymásra meredtünk, a homlokát ráncolta, és továbbra is beszélt a vonal másik végén szorongó szerencsétlenhez, de a pillantása csípősen bosszúsról izzón áthatóvá változott. Már hozzá kellett volna szoknom a változáshoz, ami általában lejátszódott benne, amikor rám nézett, de mégis, most is mellbe vágott. Ez a pillantás hűen közvetítette, milyen keményen és mélyen akar megdugni – amit meg is tett, amikor csak lehetett –, és betekintést engedett nyers, hajlíthatatlan akaratába is. Mindenben, amit Gideon csinált, ott rejtőzött az erő és a fensőbbség. – Akkor szombaton nyolckor – fejezte be a beszélgetést, aztán kirántotta füléből a fejhallgatót, és az asztalára dobta. – Gyere ide, Eva. Ismét megborzongtam, attól, ahogy a nevemet mondta – ugyanazzal az uralkodó erővel, ahogyan utasítani szokott: „Élvezz, Eva”, amikor alatta vagyok... amikor kitölt... és alig várom, hogy a csúcsra érjek – neki. – Erre most nincs idő, bajnok – hátráltam ki a folyosóra, mert azonnal elgyengültem, ha róla volt szó. Kulturált tónusának halovány 8

érdessége is majdnem elég volt ahhoz, hogy elélvezzek tőle. Ha pedig hozzám is ért, kész voltam. A konyhába iszkoltam, hogy kávé készítsek. Ő morgott valamit az orra alatt, és utánam jött. Öles lépteivel egykettőre utolért. Azon kaptam magam, hogy a falhoz szegez egy százkilencven centi magasságú, húsz centi keménységű, felhevült pasi. – Tudod, mi történik, ha elfutsz, angyalka. – Gideon belekapott fogaival az alsó ajkamba, aztán a nyelvével megsimította. – Elkaplak. Mélyen bennem valami megkönnyebbült sóhajjal megadta magát, és testem elernyedt az örömtől, hogy hozzá simulhat. Folyamatosan kívántam őt, olyan erővel, hogy szinte fájt. Kéjt is éreztem, de ennél sokkal többet is. Valami olyan értékeset és mélyet, amitől Gideon vágya nem az a vészcsengő volt, ami más férfinál lett volna. Ha bárki más próbált volna meg a teste súlyával lenyomni, halálra rémülök. De Gideonnal sosem éreztem ezt. Ő tudta, mire van szükségem, és hogy mennyit viselek el. Hirtelen felvillanó vigyorától elállt a lélegzetem. A csodás fekete sörény keretezte lélegzetelállítóan szép arccal szembenézve elgyengült a lábam. Annyira kifinomult és városias volt, a fürtjei dekadens hosszától eltekintve. Az orrát az enyémhez dörgölte. – Nem mosolyoghatsz csak így rám, hogy aztán ennyivel megúszd. Mondd csak meg, mire gondoltál, amíg telefonáltam! Fanyarul húztam el a számat. – Hogy milyen klassz vagy. Borzasztó, hogy mennyit gondolok erre. Már túl kellett volna esnem rajta. Megmarkolta a combom hátulját, és még jobban magához vont, miközben csípője szakértő mozgatásával ingerelt. Fantasztikus volt az ágyban. És tudta is magáról. – Legyek átkozott, ha hagyom! Forróság áradt szét az ereimben, a testem alig várta, hogy érezhesse az övét. – Csak azt ne mondd, hogy még egy tágra nyílt szemmel csodáló rajongóra van szükséged, Mr. Utálom-a-Túlzott-Elvárásokat... 9

– Azt akarom, hogy ne érj rá senki másra gondolni – dorombolta, miközben megfogta az államat, és hüvelykujjával megdörzsölte az alsó ajkamat. Lassan, reszketegen beszívtam a levegőt. Tökéletesen elvarázsolt a tekintete izzása, hangja provokatív tónusa, a teste melege és a bőre bódító illata. Ő volt az én kábítószerem, és eszem ágában sem volt leszokni róla. – Gideon – leheltem kábultan. Halk nyögéssel tapasztotta szépen metszett ajkát az enyémre, s kéjes, mély csókkal akasztotta meg arra vonatkozó gondolatmenetemet, vajon még mennyi időm van indulásig. A csók majdnem sikeresen elvonta a figyelmemet arról a bizonytalanságról, amit az imént akaratlanul is elárult. A hajába mélyesztettem az ujjaimat, hogy megtartsam a fejét, és visszacsókoltam. Nyelvem az övét simogatta. Olyan rövid idő óta voltunk még csak egy pár. Kevesebb, mint egy hónapja. És ami még rosszabb, egyikünk sem tudta, milyen egy olyan kapcsolat, amit felépíteni készülünk – egy olyan kapcsolat, melyben egyikünknek sem kell úgy tenni, mintha nem volnánk súlyosan sebzettek. Karja erősen átfogott, és birtoklóan megszorított. – Veled akartam tölteni a hétvégét a Florida Keys szigetein – meztelenül. – Hmm. Jól hangzik. – Még annál is jobban. Noha imádtam Gideont öltönyben, de meztelenül meg még inkább. Mellőztem annak említését, hogy a hétvégén nem fogok ráérni. – Így meg kénytelen vagyok üzleti dolgokkal foglalkozni a hétvégén – morogta bele a számba. – Olyan üzleti dolgokkal, amiket miattam halasztottál el? – Mostanában korán eljött a munkahelyéről, hogy velem lehessen, és tudtam, hogy ennek meglesz a böjtje. Anyám a harmadik férjét nyűtte, és minden pasija sikeres, gazdag alak volt. Tudtam jól, hogy a sikernek és az ambíciónak sok túlóra és késői hazajárás az ára. – Szépen megfizetek másokat azért, hogy én veled lehessek. Szép terelés, de mivel láttam a szemében a bosszús villanást, belementem. – Kösz. De igyunk egy kis kávét, mielőtt kifutnánk az időből. Gideon megnyalta a számat, aztán elengedett. 10

– Holnap este nyolckor fel akarok szállni. Pakolj lengén. Arizonában száraz meleg van. – Micsoda? – pislogtam távolodó háta után, ahogy visszaindult az irodájába. – Arizonába kell menned üzletelni? – Sajnos. Uh... Jaj. Ahelyett, hogy kockára tettem volna a kávémat, inkább a vitát halasztottam el, és folytattam utamat a konyha felé. Átvágtam Gideon tágas, '30-as éveket idéző lakásán a keskeny, boltíves ablakok között. Sarkam hol a keményfa padlón kopogott, hol belesüppedt az Aubusson szőnyegekbe. A sötét fával és semleges színű textilekkel berendezett lakást ékköves kis felütések díszítették. Bármennyire ordított is a lakásról a pénz, attól még melengető és meghitt maradt, a lazítás és a kényelem helye. Mikor elértem a konyhába, azonnal bedugtam egy útibögrét az egypoharas kávégép kifolyója alá. Gideon is csatlakozott hozzám, karjára terített öltönnyel, kezében mobillal. Újabb bögrét tettem a kávécsap alá, aztán a hűtőszekrényhez mentem. – Talán még jól is jön – fordultam szembe Gideonnal, és eszébe juttattam a lakótársam dolgát. – A hétvégén beszélnem kell Cary fejével. Gideon a zakója belső zsebébe csúsztatta a telefont, aztán az egyik szék hátuljára akasztotta az egészet. – Velem jössz, Eva. Nagyot fújtam, és mintha csak a kávémnak mondtam volna: – Minek? Hogy meztelenül heverésszek, és várjam, hogy befejezd a munkát és megdugj? Tekintete összekapcsolódott az enyémmel, miközben magához vette a bögréjét, és túlságosan is higgadt eltökéltséggel iszogatta kávéját. – Most vitatkozni fogunk? – Kötözködni akarsz? Már megbeszéltük ezt egyszer. Tudod, hogy nem hagyhatom magára Caryt a tegnap estiek után. – A nappaliban talált jelenet új értelmet adott a „kicsi a rakás”-nak. Visszatettem a tejet a hűtőbe, és magamba szívtam azt az érzést, ahogyan ellenállhatatlanul vonz magához az akarata erejével. Kezdettől fogva így volt. Ha akarta, Gideon el tudta érni, hogy 11

érezzem, mit akar. És nagyon, nagyon nehéz volt ellenállni lényem azon részének, amelyik vágyott rá, hogy megadja neki. – Te foglalkozol az üzlettel, én meg a legjobb haverommal, aztán összetalálkozunk, és foglalkozunk egymással. – Csak vasárnap este jövök vissza, Eva. Ó... Kicsit összeugrott a gyomrom a gondolatra, hogy ilyen sokáig leszünk távol egymástól. A párok zöme nem tölti együtt minden szabad percét, de mi nem olyanok voltunk, mint az átlagemberek. Mi tele voltunk bizonytalanságokkal, és olyan függőség élt bennünk egymás iránt, hogy kellett a rendszeres kontaktus ahhoz, hogy rendesen működhessünk. Utáltam távol lenni tőle. Alig telt el úgy óra, hogy ne gondoltam volna rá. – Szóval te sem bírod elviselni a gondolatot – mondta halkan, és úgy nézett rám, hogy mindent látott. – Vasárnapra mindketten használhatatlanok leszünk. Megfújtam a kávé tetejét, aztán belekortyoltam. Nyugtalanná tett a gondolat, hogy egy egész hétvégét nélküle kell kibírnom. És ami még rosszabb, gyűlöltem a gondolatot, hogy ennyi időt tölt el nélkülem. A világ tele van lehetőségekkel – olyan nőkkel, akik nem ennyire őrültek, és akikkel nem ennyire nehéz együtt lenni. Mégis sikerült azt mondanom: – Mindketten tudjuk, hogy ez nem éppen egészséges dolog, Gideon. – Ki mondta, hogy az? Senki sem tudhatja, milyen érzés nekünk lenni. Hát igen, ebben van valami. – Indulnunk kell dolgozni – jegyeztem meg, mert tudtam, hogy ez a pengeváltás egy teljes napig is eltarthat. Majd később kibogozzuk, de most úgyis holtpontra jutottunk. Csípőjével a pultnak támaszkodva makacsul kitartott. – Arra van szükséged, hogy velem gyere. – Gideon. – Önkéntelenül is topogni kezdtem a mészkő lapokon. – Nem adhatom fel érted az egész életemet. Ha állandóan rajtad lógok, mint egy karkötő, meg fogsz unni. És én is megunom magam. Nem halunk bele, ha néha pár napot külön töltünk, az életünk másik részének kiegyengetésével, még ha utáljuk is. 12

Megint elkapta a tekintetem. – Te túl problémás vagy ahhoz, hogy karkötő lehess. – Problémás a problémáshoz. Gideon kihúzta magát, lerázva borongó érzékiségét, és azonnal felélénkült. Olyan heves, akárcsak én. – Nagy sajtód volt mostanában, Eva. Nem titok, hogy New Yorkban élsz. Nem hagyhatlak itt, amíg távol leszek. Hozd magaddal Caryt is, ha kell. Addig is beszélhetsz a fejével, amíg várod, hogy végezzek a munkával és megdugjalak. – Hah! – Értékeltem ugyan a próbálkozását, hogy humorral enyhítse a feszültséget, tudtam, mi az igazi indoka arra, hogy ne hagyjon magamra – Nathan. Az egykori mostohatestvérem. A múltam eleven lidércnyomása, melynek felbukkanásától a jelenemben Gideon mintha nagyon félt volna. Megijesztett a gondolat, hogy talán valamennyire igaza van. A névtelenség pajzsa, mely évekig óvott, most széthullott igencsak nyilvános kapcsolatunk miatt. Istenem. Arra végképp nem volt időnk, hogy ebbe belemenjünk, de tudtam, hogy Gideon sosem engedne. Olyan ember volt, aki teljesen magának akarta azt, ami az övé, és kíméletlen pontossággal terítette le ellenfeleit. Sosem hagyta volna, hogy bármi baj érjen engem. Én voltam az ő biztos helye, ami felbecsülhetetlen értékké tett a szemében. Gideon az órájára pillantott. – Ideje menni, angyalka. Fogta a zakóját és intett, hogy menjek előre a fényűző nappalin keresztül, ahol felkaptam a táskámat meg a cipős szatyromat. Nemsokára leértünk a földszintre privát liftjén, és beültünk fekete Bentley városi terepjárója hátsó ülésére. – Helló, Angus – üdvözöltem a sofőrt, aki megérintette régimódi sofőrsapkája peremét. – Jó reggelt, Miss Tramell – felelte mosolyogva. Idősebb úriember volt, fehér hajában még vörös szálakkal. Számos ok miatt kedveltem őt, nem kevéssé azért, mert iskolás kora óta fuvarozta Gideont, és őszintén törődött vele. 13

Egy pillantást vetettem a Rolexre, amit anyámtól meg a mostohaapámtól kaptam. Még a végén beérek időben. Már ha a forgalom nem akarja másként. Eközben Angus ügyesen besorolt az utcán hömpölygő autóáradatba. Gideon lakásának feszült csendje után Manhattan zajai éppoly hatásosan térítettek magamhoz, mint egy erős kávé. A tülkölő autódudák és döccenések felélénkítettek. Fürge gyalogosok hada sietett a járdán az araszoló autók mellett, s mindenfelé felhőkarcolók törtek mohón az égre, árnyékba borítva minket, pedig a nap egyre magasabban járt. Őszintén megszerettem New Yorkot. Mindennap hagytam egy kis időt arra, hogy magamba szívjam, hogy próbáljam befogadni. Hátradőltem a bőrülésben, és Gideon kezéért nyúltam. Megszorítottam. – Jobban éreznéd magad, ha Cary meg én itt hagynánk a várost a hétvégére? Mondjuk, elugranánk Vegasba? Gideonnak összeszűkült a szeme. – Ekkora veszély lennék Caryre? Ezért nem is veszed fontolóra Arizonát? – Tessék? Nem. Nem hinném. – Szembefordultam vele. – Néha egy egész éjszaka is kell együtt, mire megnyílik. – Nem hinnéd? – ismételte meg Gideon a válaszomat, ügyet sem vetve a többi mondókámra. – Úgy érezhetné, hogy nem állok a rendelkezésére, amikor beszélni akar velem, mert mindig veled vagyok – magyaráztam, szorosan markolva a bögrémet a zökkenőkön. – Jussunk már túl ezen a Cary iránti féltékenységen! Amikor azt mondom, hogy olyan, mintha a bátyám lenne, nem viccelek. Nem kell szeretned, de meg kell értened, hogy ő állandó része az életemnek. – Neki is ugyanezt mondod rólam? – Erre semmi szükség. Ő tisztában van a helyzettel. Csak éppen próbálok valami kompromisszumot elérni. – Én sosem kötök kompromisszumokat. Felvontam a szemöldökömet. – Az üzleti életben biztosan nem. De ez egy kapcsolat, Gideon. Itt adni és. Gideon felmordult. 14

– Az én gépemmel mégy, az én szállodámba, és ha bárhová mész, viszed magaddal a biztonsági embereimet. Hirtelen, kelletlen megadása úgy megdöbbentett, hogy egy percig meg sem bírtam szólalni. Felvonta a szemöldökét, és jeges tekintete azt mondta: dönts. – Nem gondolod, hogy ez egy kicsit extrém? – kérdeztem. – Elvégre Cary is ott lesz velem. – Talán megbocsátod, ha a tegnapi éjszaka után nem bízlak rá. – Miközben a kávéját itta, testtartása elárulta, hogy magában már rég lejátszotta ezt a beszélgetést. Megadta nekem a maga elfogadható lehetőségeit. Fel is idegesíthettem volna magam a fennhéjázásán, ha nem tudom, hogy csak vigyázni akar rám. A múltamban csúf csontvázak rejtőztek, és a kapcsolatom Gideonnal olyan médiaérdeklődés középpontjába helyezett, ami egyenesen az ajtóm elé hozhatta Nathan Barkert. Valamint Gideon természetéhez hozzátartozott, hogy mindent irányítson maga körül. Ez benne volt a pakliban, és el kellett fogadnom. – Oké – feleltem. – Melyik szálloda a tiéd? – Van egypár. Választhatsz közülük – pillantott ki az ablakon. – Scott majd elküldi neked a listát e-mailben. Ha döntöttél, szólj neki, ő majd intézkedik. Repülni pedig együtt fogunk oda és vissza is. Beleittam a kávémba, és észrevettem, hogy a keze ökölbe szorul a combján. A sötétített ablakon kifejezéstelen volt a tükörképe, de éreztem, hogy valami bántja. – Köszönöm – mormoltam. – Ne köszönd. Nem vagyok túl boldog vele, Eva – Megfeszült egy izom az állkapcsában. – A lakótársadnak elszáll az agya, és nekem nélküled kell töltenem a hétvégét. Mivel utáltam boldogtalannak látni, elvettem a kávéját, és betettem mindkét bögrét a pohártartókba. Aztán az ölébe másztam és meglovagoltam. Átöleltem a vállát. – Nagyra értékelem, hogy ilyen rugalmas voltál, Gideon. Ez nagyon sokat jelent nekem. Elkapott vad kék tekintetével. 15

– Már amikor először megláttalak, akkor tudtam, hogy az őrületbe fogsz kergetni. Elmosolyodtam, felidézve magamban az első találkozásunkat. – Mikor fenékre estem a Crossfire ház előcsarnokában? – Még előtte. Odakint. A homlokomat ráncoltam. – Hogyhogy? – Még a járdán. – Gideon elkapta a derekamat, és megszorította a maga birtokló módján, amitől mindig belém sajdult a vágy. – Éppen egy megbeszélésre indultam. Ha egy perccel később vagyok ott, már lemaradok rólad. Épp beszálltam a kocsiba, amikor kifordultál a sarkon. Eszembe jutott a Bentley. Amikor érkeztem, túlságosan lefoglalt az épület látványa, de elmenőben a kocsi is feltűnt. – Megfogtál, alighogy megláttalak – folytatta Gideon morcosan. – Nem tudtam rólad levenni a tekintetemet. Azonnal megkívántalak. Mindenekfölött. Vadul. Honnan is tudhattam volna, hogy az első találkozásunkban több volt annál, mint aminek látszott? Azt hittem, véletlenül botlottunk egymásba. De ő már elmenőben volt... Tehát visszafordult, csak miattam. – Épp a Bentley mellett álltál meg. És hátrahajtottad a fejed. Felnéztél az épületre, és én elképzeltelek, milyen lennél térden állva, amint éppen így bámulsz fel rám. Gideon hangjában volt valami reszelősség, amitől fészkelődni kezdtem az ölében. – Hogy így? – suttogtam, megbűvölten a szemében felizzó tűztől. – Izgalommal. Némi áhítattal… kissé elbátortalanodva. – Megmarkolta a fenekemet, és magához szorított. – Nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy utánad menjek. És ott is voltál bent, épp ott, ahol akartalak, előttem térdelve. Abban a pillanatban legalább fél tucat ötlet tolult fel bennem, hogy mit fogok veled csinálni, ha egyszer elkaplak meztelenül. Nagyot nyeltem. Eszembe jutott a saját hasonló reakcióm. – Mikor először megláttalak, azonnal a szex jutott eszembe. A sikoltozós, lepedőszaggatós szex. 16

– Láttam – indult el a keze a gerincemen. – És tudtam, hogy te is látod rajtam. Látod, hogy mi vagyok... mi rejtőzik bennem. Átláttál rajtam. És ettől estem fenékre – szó szerint. Belenéztem a szemébe, és rádöbbentem, milyen szorosan féken tartja magát, és milyen árnyak ülnek a lelkén. Láttam a hatalmat, éhséget, kontrollt és követelést. Valahol mélyen éreztem, hogy meg fog hódítani, Nagy megkönnyebbülés volt tudni, hogy én is ugyanúgy felkavartam őt. Gideon megfogta a lapockámat, és egészen közel húzott, amíg a homlokunk összeért. – Engem még soha senki nem látott igazán, Eva. Te vagy az egyetlen. A torkom fájdalmasan összeszorult. Gideon sok szempontból nagyon kemény ember volt, velem mégis annyira gyengéd tudott lenni. Szinte gyermekien, amit nagyon szerettem, mert ilyenkor tiszta és ösztönös volt. Ha mások nem fáradtak azzal, hogy a szép arc és a figyelemre méltó bankszámla mögé tekintsenek, akkor nem is érdemelték meg, hogy ismerjék. – Fogalmam sem volt róla. Te annyira hűvösen viselkedtél. Mintha mi sem történt volna. – Hűvösen? – mordult fel. – Szinte lángoltam érted. És azóta sem tudok kimászni belőle. – Hú. Kösz. – Elérted, hogy szükségem legyen rád – mondta rekedten. – És most tessék, két napot nem bírok ki nélküled. Megfogtam az arcát, és gyengéden megcsókoltam, ingerlően és mégis bocsánatkérően. – Én is szeretlek – suttogtam bele csodás ajkába. – Én sem bírok távol lenni tőled. Mohón, falánkul viszonozta a csókot, mégis szelíden és áhítatosan ölelt. Mintha törékeny lennék. Mikor elhúzódott, mindketten nehezen vettük a levegőt. – Még csak nem is vagyok a zsánered – incselkedtem, hogy oldjam kicsit a hangulatot elválás előtt. Gideon elfogultsága a barnák iránt közismert és jól dokumentált volt. 17

Éreztem, hogy a Bentley kisorol és megáll. Angus kiszállt, hogy kettesben maradhassunk, de a motort és a légkondit bekapcsolva hagyta. Kinéztem az ablakon, és láttam mellettünk a Crossfire épületét. – Ami a zsánerdolgot illeti… – hajtotta hátra a fejét Gideon, és mély lélegzetet vett. – Corinne-nak jókora meglepetést okoztál. Nem olyan vagy, mint amire számított. Megfeszült az állam Gideon korábbi menyasszonyának említésére. Hiába tudtam, hogy a kapcsolatuk Gideonnak csak barátságot és magányt jelentett, nem szerelmet, képtelen voltam visszafojtani magamban a mardosó irigységet. A féltékenység mindig is az egyik legnagyobb hibám volt. – Mert szőke vagyok? – Mert nem olyan vagy, mint ő. Elállt a lélegzetem. Eddig eszembe sem jutott, hogy számára Corinne a mérce. Pedig még Magdalene Perez – Gideon egyik lány barátja, aki persze szeretett volna ennél több lenni – is azt mondta: azért hagyja hosszúra a haját, hogy utánozza Corinne-t. De akkor még nem fogtam fel ennek a megjegyzésnek a mélységét. Istenem... ha ez igaz, akkor Corinne-nak óriási hatalma volt Gideon fölött, jóval nagyobb, mint amit el tudnék viselni. A szívverésem meglódult, a gyomrom összeszorult. Esztelenül gyűlölni kezdtem. Gyűlöltem, amiért Gideonnak csak egy darabkája is az övé lehetett. Gyűlöltem ennek a nőnek minden porcikáját, aki megismerhette Gideon érintését… a vágyát… a testét. Kezdtem lecsúszni róla. – Eva. – Megállított, megszorította a combomat. – Nem tudom, hogy igaza van-e. Lenéztem a kezére, és a gyűrűm a jobb kezén – a tulajdonjogom jele – megnyugtatott. Akárcsak a zavar, amit az arcán láttam. – Nem tudod? – Ha így volt is, nem volt tudatos. Sosem kerestem őt más nőkben. Nem is tudtam, hogy keresek egyáltalán valamit, amíg meg nem láttalak téged. Kezem végigsiklott a zakója hajtókáján, és elöntött a megkönnyebbülés. Tudatosan talán nem kereste Corinne-t senkiben, 18

de ha így lett volna, akkor sem lehetnék ennél különbözőbb tőle külsőben és személyiségben. Én egyedülálló vagyok Gideonnak: egy nő, aki mindenben más, mint az előzőek. Jó lett volna, ha ennyi elég a féltékenységem kioltásához. – Talán nem is annyira preferencia ez, mint inkább séma – simítottam ki ujjammal a homlokát. – Kérdezd meg dr. Petersent este, ha mész. Bár én tudnék többet, ennyi év terápia után. De nem tudok. Elég sok megmagyarázhatatlan dolog van köztünk, nem igaz? Még mindig fogalmam sincs, mit látsz bennem, ami ennyire megfog. – Az, amit te látsz bennem, angyalka – mondta halkan, ellágyuló arccal. – Az, hogy te tudhatod, mi van bennem, és mégis kellek neked, éppannyira, amennyire te kellesz nekem. Minden este úgy alszom el, hogy attól félek: reggelre eltűnsz. Vagy hogy elijesztettelek… hogy csak álmodtalak. – Ne, Gideon. – Uramatyám. Mindennap összetöri a szívemet. Porrá zúz. – Én nem tudom úgy elmondani, hogyan érzek irántad, mint ahogy te, de a tiéd vagyok. Jól tudod. – Igen, tudom, hogy szeretsz, Gideon. Őrülten. Botrányosan. Megszállottan. Mint ahogy én őt. – Teljesen rabul ejtettél, Eva. – Gideon hátrahajtott fejjel húzott magához egy édes csókra. – Akár ölnék is érted – suttogta. – Mindent feladnék érted, csak téged nem adnálak fel soha. A két nap a határ. Ennél többet ne kérj, mert nem tudom megadni. Nem vettem könnyedén a szavait. A gazdagsága kipárnázta, megadta neki azt a hatalmat és kontrollt, amit az élete egy szakaszában elvettek tőle. Ő is brutalitás és erőszak áldozata lett, akárcsak én. Az, hogy képes lett volna feláldozni értem a lelki békéjét, sokkal többet jelentett nekem, mintha azt mondta volna, szeret. – Mindössze két napot kérek, nagyfiú, és aztán busásan kárpótollak érte. A tekintetéből eltűnt az él, és erotikus izzás vette át a helyét. – Szexszel akarsz kiengesztelni, angyalka? – Igen – vallottam be kertelés nélkül. – Jó sokkal. Úgy tűnik, ez a taktika nagyon beválik nálad. 19

A szája lebiggyedt, de tekintetétől felgyorsult a légzésem. Az a sötét tekintet eszembe juttatta – mintha bármikor is el tudtam volna felejteni –, hogy Gideon nem az az ember, akit irányítani vagy terelgetni lehet. – Ó, Eva – dorombolta, és egy párduc gondtalanságával nyúlt el az ülésen, mintha egeret ejtett volna csapdába a barlangjában. Kéjes borzongás futott végig rajtam. Ha Gideonról volt szó, szíves-örömest hagytam felfalatni magam.

20

2. fejezet Mielőtt beszálltam a liftbe, hogy felmenjek a Waters Field & Leaman reklámügynökség irodájába, ahol dolgozom, Gideon a fülembe súgta: – Gondolj rám egész nap! Időről időre megszorongattam a kezét a zsúfolt fülkében. – Mindig gondolok rád. Ő ment tovább a legfelső emeletre, a Cross Industries központjába. A Crossfire-ház az övé volt, egyike a városban birtokolt számos ingatlanának, többek közt annak a háztömbnek is, ahol laktam. Próbáltam nem gondolni erre. Anyám mindig is afféle karrierista feleség volt. Feladta apám iránti szerelmét egy csillogóbb életstílusért, s ezzel én képtelen voltam azonosulni. Én bármikor a szerelmet választottam volna a pénzzel szemben, de persze könnyen beszéltem, mert nekem is volt mit a tejbe aprítani – egy jelentős befektetési portfólió formájában. Nem mintha valaha is hozzányúltam volna. Nem akartam. Túl nagy árat fizettem érte, és nem tudtam elképzelni bármit is, ami megérte volna ezt az árat. Megumi, a recepciós beengedett az üveg biztonsági ajtón, és széles mosollyal üdvözölt. Csinos lány volt, hozzám hasonlóan fiatal, s egzotikus szépségű ázsiai vonásait csillogó fekete haj keretezte, melyet csinos kis kontyba fogott. – Szia – álltam meg a pultnál. – Van már terved ebédre? – Most már van.

– Remek – vigyorodtam el szélesen. Bármennyire szerettem is Caryt, lány barátokra is szükségem volt. Cary már elkezdte építgetni a maga kis kapcsolati hálóját az új városban, engem azonban szinte már az első pillanatban elragadott a Gideon-örvény. Bármennyire szerettem volna állandóan vele lenni, tudtam, hogy ez nem lenne egészséges. A barátnők helyre tesznek, amikor kell, de nekem kell ápolnom ezeket a barátságokat, ha szükségem van rájuk. Elindultam a hosszú folyosón az asztalom felé. Mikor odaértem, betettem a táskámat meg a szatyromat az alsó fiókba, de a telefonomat elöl hagytam, hogy elnémíthassam. Egy SMS várt Carytől: Bocs, kislány. – Cary Taylor – sóhajtottam. – Szeretlek... még akkor is, ha felbosszantasz. Márpedig alaposan felmérgesített. Egy nő se szeret arra hazaérni, hogy éppen vad csoportszex zajlik a nappalijában. Főleg, ha éppen a pasijával veszekszik. Visszaírtam: „Tartsd fenn nekem a hétvégédet, ha tudod.” Sokáig nem jött válasz. Elképzeltem, amint Cary a kérésemen töpreng. Majd végül megérkezet az üzenet: Biztos orbitális seggbe rúgást tervezel. – Talán egy kicsit – morogtam, és megborzongtam, amikor eszembe jutott az az orgia, amibe belefutottam. Úgy gondoltam, hogy egy kis időt együtt kellene töltenem Caryvel. Nem régóta éltünk Manhattanben. Új volt a város, új a lakás, új a munka és újak a partnerek, mindkettőnknél. Idegen terepen mozogtunk, küszködtünk, és mivel mindketten hatalmas terheket cipeltünk a múltunkból, nem jól viseltük a harcot. Általában egymásra támaszkodtunk, de mostanában nem volt túl sok időnk erre. Sok bepótolnivalónk akadt. Készen állsz egy Las Vegas-i útra? Csak te meg én? Bassza meg! Majd később J. Elnémítottam és eltettem a telefont, s közben tekintetem a monitorom melletti két fotókollázsra tévedt – az egyikben a szüleim voltak meg Cary, a másikban én és Gideon. Ez utóbbi kollekciót Gideon maga állította össze nekem, hogy legyen róla emlékeztetőm, 22

mint ahogy neki is van rólam az asztalán. Mintha ugyan szükségem lenne ilyesmire. Szerettem mindig látni azokat, akiket szeretek: anyámat arany fürtjeivel és bomba mosolyával, formás alakján aprócska bikinivel a francia Riviérán, mostohaapám jachtján; a mostohaapámat, Richard Stantont választékosan és fenségesen, ezüstös hajával, melyhez jól állt a sokkal fiatalabb feleség; és Caryt, aki fotogenitásának teljes pompájában volt megörökítve, fényes barna hajával, világító zöld szemével és széles, pajkos mosollyal. Ez a millió dolláros arc már kezdett feltünedezni a magazinokban, és hamarosan tele lesznek vele az óriásplakátok meg a buszmegállók, talpig Grey Isles szerkóban. Átnéztem a folyosón, keresztül az üvegfalon, ami Mark Garrity aprócska irodáját határolta, és láttam, hogy a zakója ott lóg Aeron székének támláján, de ő maga sehol sem volt. Nem voltam meglepve, amikor a teakonyhában találtam, egy bögre kávéba bámulva, homlokráncolva; a koffeinfüggés közös vonásunk volt. – Azt hittem, tudod, hogy működik – jegyeztem meg, az egycsészés kávéfőzőre célozva. – Tudom is, kösz. – Mark felemelte a fejét, és elbűvölő, féloldalas mosolyt villantott rám. Csillogó fekete bőre volt, keskeny kis szakálla és meleg barna szeme. Amellett, hogy szép szeme volt, remek főnöknek is bizonyult – szívesen tanított engem a reklámszakma rejtelmeire, és hamar elhitte, hogy semmit sem kell kétszer elmondania. Jól tudtunk együtt dolgozni, és reméltem, hogy ez sokáig így is marad. – Ezt kóstold meg – nyúlt egy másik gőzölgő csésze után. Odaadta. Értékeltem a figyelmességét, hogy tett bele tejszínt és édesítőt is, ahogy szerettem. Óvatosan belekortyoltam, mivel forró volt, aztán felköhögtem a váratlan – és nem kellemes – íztől. – Ez meg mi? – Áfonyás ízesítésű kávé. Most már én ráncoltam a homlokom. – Ugyan ki a fene akarna ilyesmit inni?

23

– Hát, tudod... Épp az a munkánk, hogy megtaláljuk őket, és ezt eladjuk nekik – emelte tósztra a bögréjét. – Ez a legújabb megbízásunk! Borzongva húztam ki magam, és ittam egy újabb kortyot. Esküdni mernék, hogy a mesterséges, émelyítően édeskés áfonyaíz még két órával később is ott lappangott a nyelvemen. Mivel ideje volt egy kis kikapcsolódásnak, keresni kezdtem a neten dr. Terrence Lucast, akivel Gideon múlt este kis híján összeveszett. Épp csak begépeltem a doktor nevét a keresőbe, amikor megcsendült a telefon. – Mark Garrity irodája – vettem fel a kagylót. – Itt Eva Tramell. – Ez a Las Vegas-dolog tényleg komoly? – kérdezte Cary, minden bevezető nélkül. – Abszolúte. Csend támadt. – Most akarod elmondani, hogy összeköltözöl a milliárdos pasiddal, és én kopjak le? – Micsoda? Dehogyis! Megőrültél? – Lehunytam a szemem, és arra gondoltam, milyen bizonytalanság lehet Caryben, ha ilyen kételyek támadnak benne a barátságunkkal kapcsolatban. – Egy életre mellém ragadtál, tudhatnád. – Akkor csak úgy kipattant a fejedből, hogy menjünk el Vegasba? – Valahogy úgy. Arra gondoltam, hogy szopogathatnánk mojitót a medence partján, és pár napig lazíthatnánk. – Gőzöm sincs, miből tudnám kigazdálkodni. – Ne aggódj, Gideon állja. Az ő gépén megyünk, az ő szállodájába. Nekünk csak a kaját meg a piát kell fizetni. – Ez nem volt igaz, mert a repülőn kívül mindent fizetni akartam, de Carynek ezt nem kellett tudnia. – Ő nem jön velünk? Hátradőltem a székemen, és Gideon egyik képére meredtem. Máris úgy hiányzott, mintha nem néhány órája váltunk volna el. – Neki dolga van Arizonában, úgyhogy oda meg vissza együtt repülünk, de Vegasba csak te mész meg én. Szerintem ránk fér. – Ja – fújta ki a levegőt zajosan Cary. – Jó lesz már egy kis levegőváltozás, meg egy kis együttlét a legjobb barátnőmmel. – Akkor rendben. Gideon holnap este nyolcra tervezi az indulást. 24

– Már kezdek is pakolni. Neked is összedobjak egy táskát? – Megtennéd? Az szuper lenne! – Cary akár stylist vagy személyi bevásárló is lehetett volna. Félelmetes tehetsége volt a ruhákhoz. – Eva! – Igen? Cary felsóhajtott. – Kösz, hogy elviseled a bolondériáimat. – Fogd be. Miután letettem, egy percig meredten bámultam a készüléket, és elszomorított, hogy Cary ilyen boldogtalan, amikor minden olyan jól alakul az életében. Valóságos mestere az önsorsrontásnak. Sosem képes elhinni, hogy csakugyan méltó a boldogságra. Folytatni akartam a munkát, de dr. Terry Lucas neve a keresőmezőben eszembe juttatta előző célomat. Találtam néhány cikket fotókkal, melyek alapján azonosíthattam. Gyermekorvos. Negyvenöt éves. Húsz éve házas. Idegesen kerestem rá arra, hogy „dr. Terrence Lucas és felesége”, és szorongva vártam egy aranyszín bőrű, hosszú barna hajú asszony képét. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy Mrs. Lucas világos bőrű, rövid élénkvörös hajú nő. De a kérdéseim továbbra is megmaradtak. Úgy gondoltam, hogy egy nő lehet az, aki miatt a két férfi közt feszültség van. Igazából Gideonnal nem sokat tudtunk egymásról. Csak a csúf részt – legalábbis ő az enyémet; én pedig bizonyos jelekből következtettem az övére. Az együttéléssel kapcsolatos alapvető dolgokat is ismertük már, miután annyit aludtunk nála vagy nálam. Ő már találkozott a családom felével, én meg az egésszel az ő részéről. De még nem voltunk együtt elég régóta ahhoz, hogy ismerjük az összes mellékkörülményt. És ami azt illeti, szerintem nem is kérdeztünk annyit egymástól, mint kellett volna, mintha félnénk attól, hogy újabb szemetet zúdítunk egy amúgy is vergődő kapcsolatra. Azért voltunk együtt, mert függtünk egymástól. Még soha életemben nem voltam olyan bódult, mint amikor jó volt vele, és tudtam, hogy ezzel ő is így van. Kifacsartuk magunkat ezekért a 25

pillanatokért, pedig olyan fáradságosak voltak, hogy kizárólag a makacsságunk, eltökéltségünk és szerelmünk miatt harcoltunk értük. Elég legyen abból, hogy az őrületbe kergeted magad. Megnéztem a leveleimet, és megtaláltam a napi Gideon-figyelőt. A legtöbb link Gideon fotóira mutatott, fekete frakkban, nyakkendő nélkül, meg rám, az előző esti Waldorf Astoria-beli jótékonysági vacsorán. – Te jó ég! – Akaratom ellenére is anyám jutott eszembe, amikor megpillantottam önmagamat a pezsgőszínű Vera Wang koktélruhában. Nem csak azért, mert annyira hasonlítottam rá – eltekintve attól, hogy az én hajam hosszú és egyenes –, hanem a megamogul miatt is, akinek a karján megjelentem. Monica Tramell Barker Mitchell Stanton nagyon, nagyon értett a gazdag feleség szerepéhez. Pontosan tudta, mit várnak el tőle, és ezt hiba nélkül hozta is. Noha kétszer is elvált, mind a kétszer saját akaratából, és az exei bánkódtak utána, nem pedig fordítva. Az én szememben mindez semmit sem kisebbített anyámon, mert ő mindent megtett, és senkit sem vett örökké biztosnak, viszont úgy nőttem fel, hogy szomjaztam a függetlenséget. A legfőbb kincsem az a jog volt, hogy nemet mondhassak. Lekicsinyítettem az e-mail-ablakot, félretettem a magánéletet, és folytattam a piac-összehasonlítási keresést a gyümölcskávékra. Összeszerveztem néhány induló megbeszélést a stratégákkal és Markkal, és segítettem Marknak brainstorming jelleggel kitalálni egy kampányt valami gluténmentes étteremnek. Közeledett a dél, és már kezdtem komolyan megéhezni, amikor csengett a telefon. A szokásos hivatalos módon szóltam bele. – Eva! – szólt egy akcentusos női hang. – Magdalene vagyok. Van egy perced? Riadtam dőltem hátra a székemen. Magdalene iránt egyszer feltámadt bennem az együttérzés Corinne váratlan és kellemetlen felbukkanása kapcsán, viszont azt sem tudtam elfelejteni, milyen gonoszul viselkedett velem Magdalene, amikor először találkoztunk. – De csak annyi. Mi a helyzet? Felsóhajtott, aztán hadarni kezdett, mintha egy szuszra akarna mindent elmondani: 26

– Tegnap este Corinne mögött ültem egy asztalnál. Valamennyit hallottam abból, amit Gideonnal beszéltek vacsora közben. A gyomrom összeszorult: felkészült a csapásra. Magdalene pontosan tudta, hogyan használja ki a Gideonnal kapcsolatos bizonytalanságaimat. – Ennél mélyebbre már nem mehetünk, hogy munka közben kavarjuk fel a mocskot – feleltem hűvösen. – Én nem. – Gideon nem feledkezett meg rólad. Egy pillanatra tátva maradt a szám, s Magdalene gyorsan magához is ragadta a szót. – Csak lekezelte Corinne-t, Eva. Corinne mindenfélét javasolt neki, hogy hova vigyen el téged New Yorkban, hiszen még új vagy itt, de persze úgy csinálta, hogy közben rájátszott a jó öreg emlékszel-amikor-együtt-voltunk-ott módszerre. – Ja, a régi szép idők – morogtam, és örültem, hogy én nem hallottam Gideon halk beszélgetését az exével. – Bizony! – Magdalene mély lélegzetet vett. – Te meg elmentél, mert azt hitted, hogy Gideon nem törődik veled, miatta. Csak azt akartam, hogy tudd: akkor is rád gondolt. Meg akarta akadályozni, hogy Corinne felzaklasson. – És mit érdekel ez téged? – Ki mondta, hogy érdekel? Csak éppen tartoztam neked, Eva, azért az első bemutatkozásért. Belegondoltam a helyzetbe. Igen, tartozott azért, hogy úgy rajtam ütött a mosdóban a féltékeny, gonosz dumájával. Persze tudtam, hogy nem ez az egyetlen indítéka. Talán csak én vagyok a két rossz közül a kisebbik. Talán csak egyben akarja tartani az ellenségeit. – Hát jó. Köszönöm. De tagadhatatlanul jobban éreztem magam. Hirtelen lezuhant rólam egy súly, aminek eddig nem is voltam a tudatában. – És van még valami – folytatta Magdalene. – Gideon utánad ment. Ujjaim megfeszültek a telefonkagylón. Gideon mindig utánam jön, mert én mindig elfutok. A lelki egyensúlyom olyan törékeny, hogy megtanultam mindenáron megvédeni. Ha valami fenyegeti a stabilitásomat, otthagyom. 27

– Voltak már más nők is az életében, akik ilyen ultimátummal próbálkoztak, Eva. Elunták magukat, vagy figyelmet akartak, vagy valami nagyvonalú gesztust. Úgyhogy elmentek, és várták, hogy Gideon utánuk menjen. Tudod, hogy ő mit csinált erre? – Semmit – feleltem halkan. Ismertem az emberemet. Idáig sosem szocializálódott olyan nőkkel, akikkel lefeküdt, és nem feküdt le azokkal, akikkel nyilvánosan mutatkozott. Corinne meg én voltunk a kivételek ez alól, ami újabb ok volt arra, hogy féltékeny legyek. – Legfeljebb annyit, hogy gondoskodott róla: Angus épségben kitegye őket valahol – erősített meg Magdalene, amiből arra következtettem, hogy valamikor ő is megpróbálkozott ezzel a taktikával. – De amikor te elmentél, nem tudott elég gyorsan a nyomodba eredni. És nem volt önmaga, amikor elköszönt. Olyan… távolinak tűnt. Mert félt. Lehunytam a szemem, és gondolatban belerúgtam önmagamba. Jó erősen. Gideon nemegyszer emlegette, hogy megrémíti, ha elfutok, mert nem képes elviselni a gondolatot, hogy esetleg nem jövök vissza. Mi értelme mondogatni, hogy nem tudok élni nélküle, ha a tetteimmel ennyiszer meghazudtolom magam? Ezek után csoda, hogy nem osztja meg velem a múltját? Abba kell hagynom ezt az elfutósdit. Gideonnak és nekem is szilárdan meg kell állnunk, és harcolnunk ezért, kettőnkért, ha bármi reményt is akarunk arra, hogy a kapcsoltunk működjön. – Most pedig én tartozom neked? – kérdeztem közönyösen, viszonozva az ebédelni induló Mark integetését. Magdalene kifújta a levegőt. – Gideonnal mi nagyon régóta ismerjük egymást. A szüleink közeli barátok. Te meg én még sokszor össze fogunk futni, Eva, és azt remélem, hogy sikerül elkerülni a feszélyezettséget. Mondja ezt az a nő, aki odajött hozzám, és közölte, hogy amint Gideon belém teszi a farkát, nekem végem. És pont akkor sújtott le rám, amikor a legsebezhetőbb voltam. – Idehallgass, Magdalene, ha nem csinálsz drámát, akkor megleszünk egymással. – És ha már ilyen őszinte... – Hidd el, hogy 28

én saját magam is remekül tönkre tudom tenni a kapcsolatomat Gideonnal. Nincs szükségem hozzá segítségre. Magdalene halkan felsóhajtott. – Azt hiszem, ezt a hibát követtem el – túl óvatos és túl készséges voltam. Veled viszont meg kell dolgoznia. Különben pedig elhasználtam az egy percemet. Hagylak dolgozni. – Kellemes hétvégét – feleltem köszönet helyett. Még mindig képtelen voltam bízni benne. – Neked is. Mikor letettem a telefont, megint az egyik Gideonnal közös képünkre esett a tekintetem. Hirtelen elöntött a birtoklási vágy és a mohóság. Gideon az enyém, mégsem lehetek biztos benne, hogy ez holnap is így lesz-e. És az, hogy esetleg más nőkre is gondol, egyenesen megőrjített. Kinyitottam az alsó fiókot, és kiástam a táskámból az új telefonomat. Azt akartam, hogy ő is éppolyan hevesen gondoljon rám, mint ahogy én őrá. Hirtelen elfogott a vágy, hogy szőröstülbőröstül felfaljam, miközben írtam az SMS-t: Bármit megadnék érte, hogy most a számban tarthassam a farkadat. Ha csak arra gondoltam, milyen, amikor a számba veszem… a hangok, amiket kiad, mielőtt elélvez. Mikor láttam, hogy elment az üzenet, kitöröltem a szöveget, és eltettem a telefont. Mivel már dél volt, becsuktam minden ablakot a számítógépemen, és kimentem a recepcióra Megumiért. – Van valami, amire konkrétan éhezel? – kérdezte. Felállt, és megcsodálhattam ujjatlan, lila, övvel összefogott ruháját. Megköszörültem a torkomat, mert eszembe jutott az SMS. – Nem. Döntsd el te. Én nem vagyok válogatós. – Már annyira várom a hétvégét – nyögött fel Megumi, miközben műkörmével megnyomta a lift hívógombját. – Még másfél nap. – Lesz valami jó kis program? – Még nem lehet tudni – sóhajtott fel, és a füle mögé tűrte a haját. – Vakrandi lesz – magyarázta bánatosan. – Ó. Megbízható az ember, aki összehozta? – A lakótársam. Remélem, hogy a fickó legalább jól néz ki, mert különben szorulni fog. 29

Mosolyogtam, s közben a lift is megérkezett. Beszálltunk. – Akkor elég jók az esélyeid arra, hogy jól süljön el a dolog. – Annyira nem, mert a lakótársnőm is úgy találta, hogy vakrandizott vele. Esküszik rá, hogy szuper a fickó, csak épp neki nem jött be. – Hmm. – Majd meglátom. – Megumi megcsóválta a fejét, és felnézett az emeleteket jelző régimódi mutatóra. – Feltétlenül meséld majd el, mi volt. – Persze. Drukkolj nekem. – Úgy lesz. – Éppen kiszálltunk a földszinten, amikor éreztem, hogy a táskám vibrálni kezd a hónom alatt. Miközben kimentünk a forgókorláton, kikotortam a telefonomat, és a gyomrom görcsbe rándult Gideon nevének láttára. Hívott, nem csak üzent. – Elnézést – mondtam Meguminak, mielőtt felvettem volna. Ő csak legyintett. – Ugyan már. Vedd fel. – Hali – üdvözöltem Gideont játékosan. – Eva. Majdnem megbotlottam a saját lábamban attól, ahogy a nevemet hörögte. Szekérderéknyi ígéret volt a hangja rekedtségében. Lassítottam, és semmit sem tudtam mondani, elállt a szavam attól a keménységtől, amire annyira vágytam – az éles felhangtól, ami elárulta, hogy a világon mindennél jobban szeretne most bennem lenni. Miközben az emberek áramlottak körülöttem kifelé és befelé, megállított a telefonból áradó súlyos csend. A kimondatlan és csaknem ellenállhatatlan követelés. Gideon semmiféle hangot nem hallatott – még csak a légzését sem hallottam –, de éreztem az éhségét. Ha nem lett volna ott a türelmesen várakozó Megumi, akkor rohantam volna fel a legfelső emeletre, hogy teljesítsem néma parancsát, és teljesítsem az SMS-ben leírt ajánlatot. Eszembe jutott, amikor legutóbb leszoptam az irodájában, és összefutott a nyál a számban. Nyeltem egyet. – Gideon. 30

– A figyelmemet akartad – most megkaptad. Hallani akarom, ahogy kimondod azokat a szavakat. Éreztem, hogy elvörösödöm. – Nem lehet. Most nem. Hadd hívjalak vissza később. – Húzódj ki az oszlop mögé. Meglepetten kezdtem keresni a tekintetemmel. Aztán eszembe jutott, hogy a hívóazonosító szerint az irodájában van. Felnéztem a biztonsági kamerákra. Azonnal megéreztem magamon a tekintetét. Forró és követelő tekintetét. Feltámadt bennem az izgalom a vágyától. – Siess, angyalka. Ne várasd soká a barátnődet. Az oszlop mögé húzódtam. Felgyorsult a légzésem. – És most mondd. Teljesen megkeményedtem az SMS-edtől, Eva. Ezt valahogy meg kell oldani. A nyakamhoz kaptam, és segélykérőn néztem Megumira, aki felvont szemöldökkel figyelt. Feltartottam egy ujjamat, jelezve, hogy még egy percet kérek, aztán visszafordultam a telefonhoz, és belesuttogtam: – A számban akarlak érezni. – Miért? Hogy játssz velem? Hogy felhúzz, ahogy most? – A hangjában nem volt tűz, csak hűvös komolyság. Tudtam, hogy nagyon észnél kell lennem, amikor Gideon ilyen komoly a szexet illetően. – Nem – emeltem arcom a mennyezeti színes kupola felé, ahol a biztonsági kamera volt. – Azt akarom, hogy elélvezz. Imádom, amikor elmész, Gideon. Élesen kifújta a levegőt. – Akkor hát ajándék. Csak én tudtam, mit jelent Gideon számára ajándéknak tekinteni egy szexuális aktust. Neki a szex korábban a fájdalomról és a megaláztatásról, vagy a kéjről és a szükségről szólt. De most, velem, az örömről és szerelemről. – Mindig. – Remek. Mert nagyon értékes vagy nekem, Eva, és az is, ami kettőnk közt van. Még az állandó dugási vágy is az, mert az is számít. 31

Nekidőltem az oszlopnak, és beismertem magamnak, hogy beleestem a régi pusztító szokásomba – a szexuális vonzalmat használom a bizonytalanságaim enyhítésére. Ha Gideon rám vágyik, akkor nem vágyhat másra. Honnan tudja mindig, hogy mi jár a fejemben? – Igen – leheltem, és lehunytam a szemem. – Számít. Volt idő, amikor a szexhez folyamodtam vonzalomért, összetévesztve a pillanatnyi vágyat az igazi érzésekkel. Ezért is ragaszkodtam most ahhoz, hogy legyen valamiféle baráti közeg, mielőtt ágyba bújok valakivel. Soha többet nem akartam úgy kikerülni valakinek az ágyából, hogy értéktelennek és mocskosnak érzem magam. És az is biztos, hogy nem akartam lealacsonyítani azt, ami köztünk volt Gideonnal csak azért, mert ok nélkül félek attól, hogy elveszítem. Rádöbbentem, hogy nem vagyok egyensúlyban. Éreztem a zsigereimben, mintha tudnám, hogy valami szörnyű fog történni. – Munka után megkapod, amit szeretnél, angyalka. – Gideon hangja elmélyült, érdesebbé vált. – De most ebédelj csak meg a kolléganőddel. Gondolni fogok rád. És a szádra. – Szeretlek, Gideon. Miután letettem a telefont, vettem pár mély lélegzetet, hogy összeszedjem magam. – Elnézést. – Minden rendben? – Persze. Minden oké. – Még mindig akkora a lángolás közted meg Gideon Cross között? – kérdezte Megumi könnyed mosollyal. – Hát... – Persze. – Igen, ott is minden szuper. – És nagyon szerettem volna, ha tudtam volna róla beszélni. Szerettem volna megnyitni a csapot, és kiadni magamból az érzéseimet. Azt, hogy hogyan emészt fel, ha rá gondolok, hogyan vadít meg az érintése, és hogyan hasít belém pengeként megkínzott lelkének szenvedélye. De nem voltam képes rá. Soha. Túlságosan szem előtt van, túlságosan ismert. A magánélete apró kis morzsái is vagyonokat érnek. Ezt nem kockáztathatom. 32

– Az biztos – helyeselt Megumi. – Ő maga is szuper. Már azelőtt is ismerted, hogy elkezdtél itt dolgozni? – Nem. Bár elképzelhető, hogy összefutottunk már valahol. – A múltunk miatt. Anyám nagylelkűen adakozott mindenféle bántalmazott gyermek alapítványnak, akárcsak Gideon. Nyilván megfordultunk már ugyanazokon az eseményeken korábban. Eltűnődtem, hogy milyen lehetett volna akkor egy találkozás – ő egy pompás barnával a karján, én meg Caryvel. Vajon ugyanazt a zsigeri reakciót mutattuk volna egymás iránt távolról is, mint közelről, ott, a Crossfire előcsarnokban? Abban a pillanatban megkívánt, ahogy megpillantott az utcán. – Csak kíváncsi voltam – nyomakodott át Megumi a forgóajtón. – Olvastam, hogy komoly a dolog köztetek – folytatta, amikor én is kiértem a járdára. – Azért gondoltam, hogy esetleg korábbról ismeritek egymást. – Ne higgy el mindent, amit a pletykablogokban olvasol. – Akkor nem is komoly? – Azt nem mondtam. – Néha túlságosan is komoly. Fájdalmasan, brutálisan komoly. Megumi a fejét csóválta. – Te jó ég. Én meg itt faggatlak. Ne haragudj. A pletyka az egyik gyengém. Meg az olyan klassz pasik, mint Gideon Cross. Egyszerűen nem is tudom elképzelni, milyen lehet egy olyan pasival járni, akinek a teste így árasztja magából a szexet. Gondolom, fantasztikus az ágyban. Elmosolyodtam. Jó volt végre egy másik lánnyal lógni. Nem mintha Cary nem értékelte volna ugyancsak a jó pasikat, de a csajos fecserészésnek nincs párja. – Hát, nem panaszkodom. – Mázlista tyúk – bökött meg a vállával viccelődőn. – És mi van a lakótársaddal? A képek alapján, amiket láttam, ő se semmi. Van barátnője? Nem akarna velem járni? Elfordítottam a fejem, hogy palástoljak egy grimaszt. Már megtanultam a saját káromon, hogy soha többet ne hozzam össze semmilyen ismerősömet Caryvel. Olyan könnyű szeretni őt, ami 33

szívfájdalomhoz vezet, mert ő képtelen ugyanúgy viszontszeretni. Amint kezdtek túl jól menni a dolgok, Cary mindig elrontotta. – Nem tudom, hogy van-e valakije. Eléggé komplikált az élete pillanatnyilag. – Nos, ha esetleg alkalom adódna, én nyitott vagyok. Csak szóltam. Szereted a tacót? – Imádom. – Ismerek egy jó helyet pár saroknyira. Menjünk oda.

*** Elégedett voltam a világgal, amikor visszamentünk Megumival az ebédről. Negyven perc pletykálkodás, pasimustra meg három finom carne asada taco után egész jól kezdtem érezni magam. És még tíz perccel az ebédidő vége előtt vissza is értünk, aminek örültem, mert mostanában nem voltam éppen a legpontosabb munkaerő, bár Mark ezt sosem tette szóvá. A város ott morajlott körülöttünk, taxik és emberek siettek tova a növekvő hőségben és párában, a lehető legtöbbet igyekezvén bezsúfolni a nap szűkös óráiba. Én leplezetlenül bámultam az embereket, tekintetem végigpásztázott mindent és mindenkit. Öltönyös férfiak mentek bő szoknyás, papucsos lányok mellett. Elegáns divatkreációkat és ötszáz dolláros cipőt viselő úri hölgyek lejtettek tova gőzt okádó hot dogos standok és kiabáló rikkancsok mellett. New York eklektikus zűrzavara valóságos mennyország volt a számomra, s olyan izgalmat keltett bennem, melytől elevenebbnek éreztem magam, mint bárhol másutt. Megálltunk egy piros lámpánál, közvetlenül a Crossfire-rel szemben, és tekintetemet azonnal magára vonzotta az épület előtt álló fekete Bentley. Gideon nyilván most ért vissza az ebédből. Önkéntelenül is magam elé képzeltem őt a kocsiban aznap, amikor először találkoztunk, ahogy nézett engem a Crossfire imponáló szépségének árnyékából. Már a gondolatba is belebizseregtem. Aztán hirtelen lefagytam. Egy vadítóan csinos barna lány lebbent ki a forgóajtón, aztán megállt, s én jól szemügyre vehettem – Gideon ideálja, akár 34

tudatában van ennek, akár nincs. Egy olyan nő, akit Gideon a szemem láttára kezdett el bámulni a Waldorf Astoria báltermében. Egy olyan nő, akinek megjelenése és hatalma Gideon felett a legrosszabb bizonytalanságaimat hozta felszínre. Corinne Giroux olyan volt, mint egy friss fuvallat a krémszínű ruhájában és cseresznyepiros tűsarkújában. Hátravetette derékig érő sötét haját, ami nem volt annyira sima, mint amilyennek azon az éjszakán tűnt, amikor először láttam. Tulajdonképpen kissé zilált benyomást keltett. És az ujjaival a száját babrálta: végigsimította a szája vonalát. Elővettem a telefonomat, bekapcsoltam a fényképezőgépet, és csináltam egy képet. Mikor ráközelítettem, láttam, miért vacakol a szájával – mert elkenődött a rúzsa. Vagyis inkább romokban hevert. Mintha szenvedélyes csók áldozata lett volna. A lámpa váltott. Megumi meg én elindultunk a tömeggel, és egyre közelebb kerültünk a nőhöz, akinek Gideon valaha házasságot ígért. Angus szállt ki a Bentleyből, és megkerülte a kocsit. Váltott pár szót Corinne-nal, aztán kinyitotta neki a hátsó ajtót. Az árulás érzése – Gideon és Angus árulásáé – úgy belém mart, hogy elállt a lélegzetem. Megtántorodtam. – Hé! – kapta el a karomat Megumi. – Pedig csak mentes margaritát ittunk! Néztem, ahogy Corinne légies alakja otthonos mozdulattal eltűnik Gideon kocsijának hátuljában. Ökölbe szorult a kezem a haragtól. Dühös könnyeim fátyolán keresztül láttam, hogy a Bentley elindul, és belevész a forgalomba.

35

3. fejezet Mikor Megumival beszálltunk a liftbe, a legfelső emelet gombját nyomtam meg. – Öt perc múlva jövök, ha valaki kérdezi – mondtam Meguminak, amikor kiszállt a Waters Field & Leaman szintjén. – Csókoltatom, oké? – legyezte magát viccesen Megumi. – Már attól is melegem lesz, ha arra gondolok, hogy te jársz vele. Kipréseltem magamból egy mosolyt, amíg becsukódott az ajtó, és a lift elindult tovább fölfelé. Mikor felért a legfelső emeletre, kiléptem az ízlésesen dekorált és tagadhatatlanul férfias stílusú előcsarnokba. Füstüveg biztonsági ajtókat láttam homokfúvott CROSS INDUSTRIES felirattal, lelógó páfrányos és liliomos kaspókkal. Gideon vörös hajú recepcióslánya szokatlanul segítőkész volt, és már azelőtt megnyomta a nyitót, hogy odaértem volna az ajtóhoz. Aztán rám vigyorgott, de úgy, hogy felmeredt a hátamon a szőr. Mindig is az volt a benyomásom, hogy nem kedvel, úgyhogy egy pillanatig sem hittem a mosolyában. Viszketni kezdtem tőle. De azért intettem neki és üdvözöltem, mert nem vagyok idegbeteg vadmacska – hacsak nincs jó okom rá. Végigmentem a Gideon irodájához vezető hosszú folyosón, és megálltam egy második recepciónál, ahol Gideon titkára, Scott felügyelt. Scott felállt az érkezésemre.

– Szia, Eva – üdvözölt, és a telefonért nyúlt. – Szólok neki, hogy itt vagy. Az üvegfal, mely elválasztotta Gideon irodáját a folyosótól, általában kristálytisztán átlátszó volt, de egy gombnyomással tejszerűen homályossá lehetett változtatni. Most is ilyen átlátszatlan volt, ami csak fokozta kényelmetlen érzésemet. – Egyedül van? – Igen, de... Bármit akart még mondani Scott, már nem hallottam, mert benyomultam az irodába. Hatalmas tér volt, három külön tárgyalórésszel, melyek egyenként is nagyobbak voltak Mark főnököm egész irodájánál. Szemben Gideon lakásának elegáns melegségével, ez a hely csupa fekete, szürke és fehér volt, melyet csak a bárpult mögötti kristálypalackok színei dobtak fel. Padlótól mennyezetig érő ablakok néztek a városra mindkét oldalon. A hatalmas asztallal szembeni egyetlen tömör fal tele volt lapos képernyőkkel, melyeken mindenféle hírcsatornák műsora villódzott. Tekintetem végigpásztázta a szobát, és megakadt a gondatlanul a földre lökött díszpárnán. Mellette benyomódások látszottak a szőnyegben, jelezve, hol szokott lenni a kanapé lába. A kanapét tehát szemmel láthatóan arrébb tolták. A szívverésem meglódult, és a tenyerem nyirkos lett. A korábban érzett szörnyű szorongás felerősödött. Éppen feltűnt a mosdó nyitott ajtaja, amikor Gideon megjelent, elállítva lélegzetemet fantasztikus felsőteste látványával. Nedves volt a haja, mintha épp most zuhanyozott volna, és a nyaka meg a felsőteste kissé vörösnek tűnt, mintha testi erőfeszítést végzett volna. Mikor meglátott, megdermedt, és a tekintete egy pillanatra elsötétült, mielőtt tökéletes, makulátlan maszkja a helyére került volna. – Most nem nagyon alkalmas az idő, Eva – bújt bele egy ingbe, amit az egyik bárszék támlájáról akasztott le. – Máris késésben vagyok egy megbeszélésről. 37

Szorosan megmarkoltam a táskámat. Az, hogy ilyen közelről láttam, tudatosította bennem, mennyire akarom ezt a férfit. Őrülten szerettem, és szükségem volt rá, éppúgy, mint a levegőre. Amitől csak még könnyebben megértettem, hogy mit érezhet Magdalene és Corinne, és miért lennének hajlandók bármit megtenni azért, hogy elfordítsák őt tőlem. – Miért vagy félmeztelen? Ez ellen nem volt orvosság. A testem ösztönösen reagált a látványára, ami csak még nehezebbé tette, hogy kordában tartsam felhorgadó érzéseimet. Nyitott inge alól kilátszott aranyszín bőre, bordázott hasizma és tökéletes csípője. Sötét mellszőrzete lefelé haladva egyetlen vonallá keskenyedett a farka irányába, melyet jelenleg nadrág és bokszeralsó rejtett. Már a gondolattól sajogni kezdtem, hogy milyen, amikor bennem van. – Foltos lett az ingem – kezdett gombolkozni, és hasizmai megfeszültek a mozgástól, miközben átment a bárhoz, ahol a mandzsettagombjai voltak. – Sietnem kell. Ha kell valami, csak szólj Scottnak, elintézi. Vagy majd elintézem én, ha visszajöttem. Két óránál többet nem leszek távol. – Miért vagy késésben? Gideon nem nézett rám, úgy felelt: – Még gyorsan le kellett tudnom egy váratlan megbeszélést. Csakugyan? – Reggel zuhanyoztál. – Miután egy óráig szeretkeztünk. – Miért zuhanyoztál újra? – Mi ez a vallatás? – csattant fel. Válaszokat akartam. A mosdóhoz mentem. Erős pára fogadott. Ügyet sem vetve a fejemben szóló hangra, miszerint nem kéne keresnem olyan bajt, amit nem vagyok képes elviselni, kikotortam az ingét a szennyeskosárból. És vérként vöröslő rúzsfoltot pillantottam meg az egyik mandzsettán. Fájdalom szorította satuba a mellkasomat. A földre ejtettem az inget, és elindultam. A lehető legmesszebb akartam kerülni Gideontól. Mielőtt hányok vagy sírva fakadok. – Eva! – csattant fel, amikor elsiettem mellette. – Mi a fene bajod van? 38

– A francba veled, te szemét. – Tessék? A kezem már a kilincsen volt, amikor elkapott és a könyökömnél fogva visszarántott. Megpördültem, és úgy pofon vágtam, hogy elfordult a feje, nekem meg megfájdult a tenyerem. – A rohadt életbe – hörögte, és megrázott. – Ne merj megütni! – Ne érj hozzám! – Túl sok volt a keze érintése csupasz bőrömön. Elhúzódott tőlem. – Mi az ördög bújt beléd? – Láttam őt, Gideon. – Kit? – Corinne-t. Gideon a homlokát ráncolta. – Miről beszélsz? Előkaptam a telefonomat, és az orra alá dugtam a fényképet. – Lebuktál. Gideon szeme összeszűkült, aztán kisimult az arca. – Egészen pontosan mivel buktam le? – kérdezte, túlságosan is szelíden. – Ó, a fene essen beléd – fordultam az ajtó felé, és eltettem a telefonomat. – Nem fogom betűzni. Tenyere az üvegre tapadt, és csukva tartotta az ajtót. A testével ejtett csapdába, aztán a fülembe sziszegte: – De igen. Betűzni fogod. Lehunytam a szemem. A helyzet eszembe juttatta első látogatásomat Gideon irodájában. Akkor is így tartott vissza, így csábított el ravaszul, így ölelt át azon a kanapén, melyet nemrég tolt el a helyéről valami titokzatos erő. – Egy kép nem beszél ékesebben ezer szónál is? – préseltem ki összeszorított fogam között. – Corinne-t egy kicsit megtépázták. Mi közöm nekem ehhez? – Te szórakozol velem? Engedj el! – Még távolról sem találok semmi szórakoztatót ebben az egészben. Ami azt illeti, nő még sosem bosszantott fel ennyire. Berontasz az alaptalan vádaskodásoddal meg az önigazoló szövegeddel. 39

– De hát igazam van! – bújtam ki a karja alatt, és végre sikerült egy kicsit eltávolodnom tőle. Túlságosan fájt már a közelsége. – Én sosem csalnálak meg! Ha összevissza akarnék dugni mindenkivel, akkor előbb szakítanék veled! Gideon az ajtónak támaszkodott, és karba fonta a kezét. Az inge nyitva maradt a nyakánál, ami rettenetesen vonzó volt, és csak még dühösebbé tett. – Szóval azt hiszed, hogy megcsaltalak? – Visszafogott és jeges volt a hangja. Nagy lélegzetet vettem, hogy elfojtsam a fájdalmat a gondolatra, hogy nemrég még itt hempergett mögöttem a kanapén Corinne-nal. – Akkor magyarázd meg, mit keresett itt a Crossfire-ban, és miért nézett ki úgy, ahogy. És miért néz ki az irodád is így, ahogy. Meg miért nézel te így ki. Pillantása a kanapéra vándorolt, aztán a földön heverő párnára, aztán rám. – Nem tudom, miért volt itt Corinne, és miért nézett ki úgy, ahogy. Nem láttam tegnap este óta, amikor is veled voltam. A múlt este mintha egy örökkévalósággal ezelőtt lett volna. A legjobb lett volna, ha meg sem történik. – De hisz nem is voltam veled – ellenkeztem. – Megrebegtette a szempilláját, és közölte, hogy be akar mutatni téged valakinek, aztán otthagytatok. – Jesszusom – izzott fel a tekintete. – Ne kezdd már megint. Letöröltem egy könnycseppet, ami a nyakamra folyt. Gideon felmordult: – Azt hiszed, azért mentem vele, mert mindenáron vele akartam lenni, tőled meg távol? – Nem tudom, Gideon. Elvégre te hagytál ott engem. Te ismered a válaszokat. – Először te hagytál ott. Tátva maradt a szám. – Nem is! – Dehogyisnem. Majdnem amint megérkeztünk, már ott se voltál. Úgy kellett levadásznom téged, és amikor megtaláltalak, éppen azzal a kis pöccsel táncoltál. 40

– Martin a mostohaapám unokaöccse! – Ezért aztán Martinra is családtagként tekintettem. – Az se érdekel, ha szerzetes. A lényeg, hogy meg akar dugni téged. – Te jó ég! Ez képtelenség! Ne háríts. Épp üzletről beszélgettél a cégtársaiddal. Kellemetlen volt csak úgy ott ácsorogni. Nekik is, meg nekem is. – Pedig ott lett volna a helyed, akár kellemetlen, akár nem. Felkaptam a fejem, mintha pofon ütött volna. – Már megint kezded? – Te hogy éreznéd magad, ha faképnél hagynálak egy Waters Field and Leaman partin, csak mert egy kampányról kezdesz el beszélgetni valakivel? És aztán később úgy találnál rám, hogy éppen Magdalene-nel lassúzok? – Én... – Jaj. Ebbe így bele se gondoltam. Gideon nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt lezserül az ajtónak támaszkodva, de én éreztem a közönyös külső mögött vibráló dühöt. Mindig visszafogta magát, de főleg akkor, amikor izzott benne a szenvedély. – Melletted a helyem, és az a dolgom, hogy támogassalak, meg az is, hogy egyszerűen csak jól nézzek ki veled, ha az kell. Ez a jogom, a kötelességem és a kiváltságom, Eva, és neked is ugyanígy. – Azt hittem, szívességet teszek neked, hogy nem vagyok terhedre. Gideon szemöldöke gúnyosan felszaladt. Én is karba fontam a kezem. – Hát ezért léptél le Corinne-nal? Hogy megbüntess? – Ha meg akartalak volna büntetni, akkor a térdemre fektetlek. Összeszűkült a szemem. Na, azt aztán soha. – Ismerlek – folytatta Gideon. – Nem akartam, hogy féltékeny legyél Corinne-ra, mielőtt lehetőségem lenne elmagyarázni a dolgot. Kellett pár perc, hogy megértessem vele, milyen komoly a dolog közted és köztem, és milyen fontos a számomra, hogy te jól érezd magad. Csakis ezért vonultam el vele.

41

– Ugye azt is mondtad neki, hogy ne mondjon semmit kettőtökről? Azt mondtad neki, hogy tartsa a száját arról, mit jelent neked. Csak az a kár, hogy Magdalene megfúrta a dolgot. És talán éppen így is tervelték ki, Corinne meg Magdalene. Corinne elég jól ismeri Gideont ahhoz, hogy ki tudja számítani, mit fog tenni. Könnyen számíthatott arra, hogyan reagál majd Gideon, ha ő váratlanul felbukkan New Yorkban. Ami egészen más fényben tüntette fel Magdalene telefonhívását. Éppen Corinne-nal beszélgetett, amikor észrevettük őket a Waldorfban. Két nő szövetkezik egy férfiért, aki egy harmadik nővel van. Semmire sem juthatnak, amíg én a képben vagyok, és emiatt nem zárható ki, hogy esetleg összefognak. – Azt akartam, hogy tőlem halld – felelte feszesen Gideon. Legyintettem. Jobban aggasztottak a mai nap történései. – Láttam Corinne-t beszállni a Bentleybe, Gideon. Épp mielőtt feljöttem hozzád. A másik szemöldöke is felemelkedett. – Valóban? – Igen. Meg tudod ezt magyarázni? – Nem, nem tudom. Sebzett düh öntött el. Egyszeriben látni se bírtam Gideont. – Akkor takarodj az utamból. Vissza kell mennem dolgozni. Gideon meg se moccant. – Egyvalamit tisztázzunk még, mielőtt elmégy: azt hiszed, lefeküdtem vele? Megrezzentem, ahogyan ezt mondta. – Nem tudom, mit higgyek. A bizonyítékok persze. – Az se érdekel, ha a „bizonyíték” azt jelenti, hogy láttál vele meztelenül az ágyban. – Olyan hirtelen termett előttem, hogy hátrahőköltem. – Azt akarom tudni, hogy azt hiszed-e, dugtunk. Vagy hogy szerinted akarnám-e. Vagy képes lennék-e rá. Emelkedni kezdett a lábam, de nem hátráltam meg. – Magyarázd meg a rúzst az ingujjadon, Gideon. Megfeszült az álla. – Nem. – Micsoda? – Megszédültem ettől az egyenes elutasítástól. 42

– Felelj a kérdésemre! Szemügyre vettem az arcát, és azt a maszkot láttam, amit más emberek előtt viselt, de velem kettesben soha. Felém nyújtotta a kezét, mintha meg akarná simogatni az arcomat, de aztán az utolsó pillanatban visszahúzta. Amikor elhúzódott, hallottam, hogy megcsikordulnak a fogai, mintha küzdenie kellene, hogy ne érintsen meg. Még fájdalmamban is örültem, hogy nem tette meg. – Szükségem van rá, hogy megmagyarázd – suttogtam, és nem tudtam, hogy csak képzelem-e a rándulást, mely végigfutott az arcán. Az ember néha annyira hinni akar valamiben, hogy képes kifogásokat gyártani, és figyelmen kívül hagyja a fájdalmas valóságot. – Semmi okot nem adtam rá, hogy kételkedj bennem. – De most adsz, Gideon – fújtam ki a levegőt. Leeresztettem. Eltávolodtam. Előttem állt, mégis mintha mérföldek választottak volna el tőle. – Megértem, hogy időre van szükséged, mielőtt olyan titkokat osztasz meg velem, amelyek fájdalmasak a számodra. Én is voltam ott, ahol te: tudtam, hogy beszélnem kell arról, ami velem történt, csak még nem állok készen. Ezért igyekeztem nagyon, hogy ne erőltesselek, ne siettesselek. De ez a titok most olyan, ami nekem fáj, és az más. Hát nem érted? Elmorzsolt valami szitkot az orra alatt, és hűvös tenyerébe fogta az arcomat. – Szinte bármit megteszek azért, hogy ne legyen okod féltékenységre, de amikor mégis kitör belőled a birtoklási vágy, az tetszik. Azt akarom, hogy harcolj értem. Azt akarom, hogy számítsak neked ennyire. Azt akarom, hogy megőrülj értem. De a birtoklási vágy bizalom nélkül maga a pokol. Ha nem bízol bennem, akkor semmink sincs. – A bizalomnak két oldala van, Gideon. Beszívta a levegőt. – A fenébe is. Ne nézz így rám. – Próbálok rájönni, hogy ki vagy. Hol van az az ember, aki egyenesen odajött, és közölte, hogy meg akar dugni? Az az ember, aki nem félt elmondani, hogy az ujjam köré csavartam, pedig éppen szakítottunk? Azt hittem, hogy mindig ilyen brutálisan őszinte 43

maradsz. Számítottam rá. De most... – Megráztam a fejem. A torkom túlságosan összeszorult ahhoz, hogy bármi mást mondhassak. Komoran elkeskenyedett a szája, de néma maradt. Megfogtam a csuklóját, és eltoltam a kezét. Mintha széthasadt volna bennem valami. – Most nem fogok elfutni, de te eltolhatsz magadtól. Ezen gondolkozz el. Kimentem. Gideon nem próbált visszatartani.

*** A délutánt munkával töltöttem. Mark imádta a hangos brainstormingot, ami fantasztikus tanulási lehetőség volt nekem, és igazán inspiráló volt az a magabiztos és barátságos stílus, ahogyan az ügyfelekkel bánt. Végignéztem két tárgyalását is, ahol nyilvánvalóan ő vitte a vezető szerepet, megnyugtatóan és minden fenyegetéstől mentesen. Aztán belebonyolódtunk egy babajátékcég igényelemzésébe, a rossz megtérülési mutatókba meg a kismama-blogokhoz hasonló kiaknázatlan csatornákba. Örültem, hogy a munkám ennyire képes elvonni a figyelmemet a magánéletemtől, és már alig vártam a délutáni krav maga órát is, hogy kiadhassak magamból némi feszültséget. Alig múlt el négy, amikor csöngött az asztali telefonom. Kurtán szóltam bele, és megdobbant a szívem, amikor Gideon hangját hallottam. – Ötkor el kell indulnunk – mondta. – Hogy időben odaérjünk dr. Petersenhez. – Ó. – Egészen el is feledkeztem róla, hogy csütörtökönként hattól párterápia van. És a mostani lesz az első alkalom. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán egyben az utolsó is. – Érted megyek majd – folytatta mogorván. – Ha itt az ideje. Felsóhajtottam. Távolról sem álltam készen a dologra. Már épp elég keserű és bosszús voltam a déli veszekedéstől. – Ne haragudj, hogy megütöttelek. Nem kellett volna. Utálom, hogy megtettem. 44

– Angyalka! – fújta ki a levegőt élesen Gideon. – Épp csak azt az egy kérdést nem tetted fel, ami számít. Lehunytam a szemem. Szörnyű volt, ahogyan olvasott a gondolataimban. – Ez mit sem változtat azon, hogy titkaid vannak előttem. – A titkokat fel tudjuk dolgozni, de a megcsalást nem. Megdörgöltem fájó homlokom. – Ebben igazad van. – Csak te vagy nekem, Eva. – Feszült és kemény volt a hangja. Megborzongtam a szavai mögött lappangó dühtől. Még mindig haragszik, amiért kételkedtem benne. Nos, jó. Én is még mindig dühös vagyok. – Ötre készen leszek. Pontos volt, mint mindig. Amíg kikapcsoltam a számítógépemet és összeszedtem a holmimat, Markkal beszélgetett a Kingsman Vodka munkáról. Suttyomban ránéztem néha. Imponáló jelenség volt magas, szálas alakjával, sötét öltönyében, látszólag sebezhetetlen viselkedésével. Csak én tudtam, mennyire sérülékeny. Nagyon szerettem ezt a gyengéd, mélyen érző embert. És sajnáltam ezt a maszkot, ezt a próbálkozást, hogy elrejtse magát előlem. Felém fordult, és észrevette, hogy nézem. Egy pillanatra megláttam szeretett Gideonomat vad kék pillantásában, melyben tehetetlen sóvárgás villant. Aztán megint leereszkedett a hűvös maszk. – Kész vagy? Teljesen nyilvánvaló volt, hogy valamit titkolni akar, én pedig majdnem belehaltam, hogy ekkora szakadék nyílt köztünk. Fájt a tudat, hogy vannak dolgok, amiket nem bíz rám. Mikor kimentünk a recepción át, Megumi a tenyerébe támasztotta az állát, és drámaian felsóhajtott. – Odavan érted, Cross – mormogtam, miközben mentünk kifelé, és Gideon megnyomta a lift gombját. – Ugyan már – horkant fel. – Mit tudhat ő rólam? – Én is egész nap ezt kérdeztem magamtól – feleltem csendesen. Ezúttal biztos voltam benne, hogy összerezzent. 45

*** Dr. Lyle Petersen magas, ápolt, őszes hajú férfi volt, éles, mégis kedves kék tekintettel. Irodája ízléses semleges színekkel volt kialakítva, és rendkívül kényelmes bútorokkal – ez minden egyes látogatásomnál feltűnt. Kissé furcsa volt a saját terapeutámként látni most. Eddig csak mint az anyám lánya szerepeltem nála – ő évek óta járt a doktorhoz. Néztem, ahogy letelepszik a szürke fotelbe, szemben a kanapéval, melyen Gideonnal ültünk. Átható tekintete egyikünkről a másikunkra vándorolt, s nyilván nem kerülte el a figyelmét, hogy a kanapé két átellenes szélén foglaltunk helyet, merev testtartásunk pedig védekezést sugall. Az autóban is ugyanígy ültünk. Dr. Petersen felhajtotta táblagépe fedelét, fogta a tollát, és megkérdezte: – Talán kezdjük azzal, hogy mi okozza a feszültséget önök között? Én vártam egy kicsit, hogy Gideonnak legyen módja megszólalni. Nem voltam túlságosan meglepve, amikor csendben maradt. – Hát… az elmúlt huszonnégy órában találkoztam Gideon menyasszonyával, akiről nem is tudtam… – Csak volt menyasszonyom – mordult fel Gideon. – …és jöttem rá, hogy miatta randizott azóta is csak barnákkal. – Nem randiztam. – …és láttam, amikor távozik Gideon irodájából ebéd után, így… – szedtem elő a telefonomat. – Csak az épületből távozott – nyögte ki Gideon. – Nem az én irodámból. Előkerestem a képet, és átadtam a készüléket dr. Petersennek. – De a te kocsidba szállt be, Gideon! – Angus most mondta neked, hogy látta ott ácsorogni, felismerte, és csak kedves akart lenni vele. – Mintha ugyan mondhatna mást! – vágtam vissza. – Gyerekkorod óta a sofőröd. Természetes, hogy fedez. – Szóval most már összeesküvésről van szó? – Tulajdonképpen mit keresett ott Angus egyáltalán? 46

– Engem várt, hogy ebédelni vigyen. – Hová? Ha te lettél volna ott, és nem Corinne, akkor nem lenne semmi gond. Gideonnak megfeszült az álla. – Már megmondtam. Bejött egy váratlan találkozóm. Nem tudtam elmenni ebédelni. – És ki volt a váratlan találkozó? – Nem Corinne. – Ez nem válasz! – Visszafordultam dr. Petersenhez, aki visszaadta a telefont. – Amikor felmentem az irodájába, hogy magyarázatot kérjek, félmeztelen volt és frissen zuhanyozott, a kanapéja eltolódva, párnák a padlón. – Egy nyavalyás párna volt! – …és rúzsfolt az ingén! – Vagy két tucat cég van a Crossfire-ban – szólt hidegen Gideon. – Corinne bármelyiknél lehetett. – Persze – nyújtottam el a szót gúnyosan. – Nyilvánvalóan. – Hát én nem a hotelbe vittem volna? Fordult egyet velem a világ. – Még mindig megvan az a szobád? A maszk hirtelen lefoszlott róla, s Gideon arcán pánik villant. A döbbenet, hogy még mindig megvan a szerelmi fészke – egy hotelszoba, amit kizárólag szexre használt, és ahová soha többet nem akartam menni –, úgy vágott mellbe, mint egy ökölcsapás. Éles fájdalom hasított belém. Halk hang szakadt fel belőlem, fájdalmas nyüszítés, amitől be kellett csuknom a szemem. – Lassítsunk egy kicsit – szólt közbe dr. Petersen, szorgalmasan jegyzetelve. – Menjünk vissza. Gideon, miért nem beszélt korábban Evának Corinne-ról? – Szándékomban állt – felelte feszesen Gideon. – Sose mond el semmit – suttogtam, és zsebkendő után kezdtem matatni, hogy ne folyjon végig a szempillafesték az arcomon. Miért tartotta meg azt a szobát? Az egyetlen létező magyarázat, hogy valaki mással akarta használni. – Miről szoktak beszélgetni? – kérdezte dr. Petersen, mindkettőnkhöz intézve a kérdést. 47

– Én főleg mentegetőzni szoktam – morogta Gideon. Dr. Petersen felpillantott. – Mi miatt? – Minden miatt – túrt a hajába Gideon. – Úgy érzi, hogy Eva túl követelőző, vagy túl sokat vár öntől? Éreztem Gideon tekintetét oldalról. – Nem. Sosem kér semmit. – Csak az igazságot – szóltam közbe, és feléje fordultam. Gideon tekintete szinte perzselt. – Sosem hazudtam neked. – Szeretné, ha Eva kérne magától dolgokat, Gideon? – érdeklődött dr. Petersen. Gideon a homlokát ráncolta. – Gondolkodjon el rajta. Később majd visszatérünk rá. – Dr. Petersen hozzám fordult. – Érdekel a fotó, amit készített, Eva. Olyan helyzettel került szembe, amelyet a legtöbb nő mélységesen felkavarónak találna. – Nem volt semmiféle helyzet – szólt közbe Gideon hidegen. – Csak olyasmi, amit ő helyzetként érzékelt – helyesbített dr. Petersen. – Ez teljességgel nevetséges érzékelés volt, figyelembe véve a kapcsolatunk testi oldalát. – Rendben. Akkor beszéljünk erről. Hetente hányszor szexelnek? Átlagban. Elvörösödtem. Gideonra pillantottam, aki elvigyorodott. – Hmmm... – húztam el a számat. – Rengetegszer. – Naponta? – Dr. Petersen szemöldöke felszaladt, amikor először letettem, majd újra keresztbe vetettem a lábamat. – Naponta többször? Gideon közbeszólt: – Átlagban. Dr. Petersen az ölébe fektette a notepadjét, és szembenézett Gideonnal. – A szexuális aktivitásnak ez a szintje szokásos önnél? – Ha az Evával fenntartott kapcsolatomról van szó, semmi sem szokásos, doktor úr. 48

– Milyen volt a szexuális élete gyakorisága Eva előtt? Gideon álla megfeszült, ahogy rám pillantott. – Csak nyugodtan – mondtam neki, noha én magam nem szívesen válaszoltam volna egy ilyen kérdésre az ő jelenlétében. Kinyújtotta a kezét, hogy áthidalja a köztünk lévő távolságot. Összefogózkodtunk, és nagyra értékeltem megnyugtató szorítását. – Heti kettő – mondta feszesen. – Átlagban. Gyorsan összeadtam fejben a nők számát. A szabad kezem ökölbe szorult az ölemben. Dr. Petersen hátradőlt. – Eva említett bizonyos hűtlenségi aggodalmakat és kommunikációhiányt a kapcsolatukban. Milyen gyakran használják a szexet az ellentétek feloldására? Gideon felvonta a szemöldökét. – Mielőtt feltételezné, hogy Eva szenved az én hiperaktív libidóm követelményeitől, tudnia kell, hogy ő is legalább annyiszor kezdeményezi a szexet, mint én. Ha valamelyikünknek aggódnia kellene a tempó miatt, az én lehetnék, pusztán annál az egyszerű ténynél fogva, hogy férfitesttel rendelkezem. Dr. Petersen megerősítést várva nézett rám. – A legtöbb interakció szexhez vezet kettőnk között – ismertem el. – Beleértve a veszekedéseket is. – Az előtt vagy az után, hogy a konfliktust mindketten megoldottnak tekintik? – Előtte – sóhajtottam fel. Dr. Petersen letette a tollat, és gépelni kezdett. Mire elkészült, azt hittem, bepötyögött egy kész kisregényt. – A kapcsolatuk kezdettől fogva erősen szexualizált? – érdeklődött. Bólintottam, bár nem nézett rám. – Roppantmód vonzódunk egymáshoz. – Ez nyilvánvaló – pillantott fel a doktor, és kedvesen elmosolyodott. – Mindazonáltal szeretném önökkel megbeszélni az absztinencia lehetőségét, amíg. – Szó sem lehet róla – vágott közbe Gideon. – Esélytelen. Szerintem inkább úgy koncentráljunk azokra a dolgokra, amik nem 49

működnek, hogy közben nem szüntetjük meg azokat, amik viszont működnek. – Nem vagyok biztos benne, hogy valóban működnek, Gideon – felelte dr. Petersen nyugodtan. – Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan kellene. – Kedves doktor – dőlt hátra Gideon. Maga volt a megtestesült hajthatatlanság –, csak akkor tudnám megállni, hogy ne érjek hozzá Evához, ha halott lennék. Találjon valami más megoldást.

*** – Nekem teljesen új ez a terápiadolog – mondta később Gideon, miután beszálltunk a Bentleybe és hazafelé tartottunk. – Úgyhogy nem is tudom. Tényleg olyan vonatkatasztrófa volt, mint amilyennek éreztem? – Mehetett volna jobban is – feleltem elcsigázottan. Hátradőltem, és lehunytam a szemem. Hullafáradt voltam. Még a krav maga edzés se jöhetett szóba. – Ölni tudnék egy gyors zuhanyért meg egy ágyért. – Nekem még meg kell csinálnom pár dolgot, mielőtt befejezhetném a napot. – Rendben – ásítottam. – Akkor mindenki aludjon szépen otthon, és holnap találkozunk. Sűrű csend fogadta a javaslatomat. Egy idő után annyira erős lett a feszültség, hogy kénytelen voltam felemelni a fejem és kinyitni ólmos szememet. Engem nézett, szája frusztrált csíkká keskenyedett. – Le akarsz rázni. – Dehogy, én. – Már hogy a fenébe ne! Először belerángatsz, most meg ki akarsz zárni! – Nagyon fáradt vagyok, Gideon! Ennél több dumát nem tudok elviselni, mert teljesen maga alá temet. Alvásra van szükségem, és… – Nekem meg rád van szükségem – csattant fel Gideon. – Mi kell ahhoz, hogy elhidd? – Nem gondolom azt, hogy megcsaltál. Rendben? Bármilyen gyanúsan fest is a dolog, mégsem vagyok képes meggyőzni magamat 50

arról, hogy ilyesmit tennél. Inkább a titkokból kezd túl sok lenni. Én odaadok magamból mindent, te meg. – Helyettem nem dolgozhatsz. Csak önmagadért. – Hagyjuk ezt a mellébeszélést! Másért nem is vesződnék annyit a párkapcsolati készségeimmel. Nyögve döntöttem arcomat a támlának, és újra becsuktam a szememet. – Belefáradtam a veszekedésbe, Gideon. Csak egy kis nyugalmat akarok. Egész nap nem stimmelt valami velem. – Beteg vagy? – fogta meg gyengéden a tarkómat, és ajkát a homlokomra tapasztotta. – Nincs lázad. A gyomroddal van gond? Beszívtam bőrének csodás illatát. Szinte ellenállhatatlanul rohant meg a vágy, hogy a nyaka hajlatába fúrjam a fejem. – Nem. – És aztán megvilágosodtam. Felnyögtem. – Mi a baj? – Gideon az ölébe húzott és átölelt. – Vigyelek orvoshoz? – A menstruációm – suttogtam, mert nem akartam, hogy Angus hallja. – Bármelyik nap megjöhet. Nem is értem, hogy nem gondoltam rá előbb. Nem csoda, hogy olyan morcos és fáradt vagyok. A hormonok teszik. Gideon nem mozdult. Pár pillanat után hátrahajtottam a fejem, és keresni kezdtem a száját. Kissé restelkedve vallotta be: – Ez nekem új. Alkalmi szexnél ilyesmi nem szokott felmerülni. – Szerencsés ember. Most megismerkedhetsz egy olyan kellemetlenséggel, ami csak tartós kapcsolatban élő vagy házas férfiak kiváltsága. – Tényleg szerencsés vagyok. – Gideon elsöpörte a kósza hajszálakat a halántékomról. Gyönyörű tincsei éjsötéten keretezték szép arcát. – És talán, ha igazán szerencsém van, holnapra jobban leszel, és újra szeretni fogsz. Istenem. Megsajdult a szívem. – Most is szeretlek, Gideon. Csak azt nem szeretem, ha titkolózol előttem. Az fog szétválasztani minket. – Ne hagyd – morogta, és végigsimított a homlokomon. – Bízz bennem. – Ahhoz neked is bíznod kell bennem. 51

Rám hajolt, és szelíden a számhoz érintette az ajkát. – Hát nem tudod, angyalka? – lehelte. – Nincs más, akiben nálad jobban bíznék. A zakója alá csúsztattam a kezem, és átöleltem. Elmerültem izmos, kemény teste melegében. De nem tudtam szabadulni az aggodalomtól, hogy talán kezdünk elsodródni egymástól. Gideon kihasználta az előnyt: nyelve a számba hatolt, és könnyedén incselkedett az enyémmel. Megtévesztően türelmesen. Én mélyebb érintkezést akartam, többet. Mindig többet. És gyűlöltem, hogy ettől eltekintve olyan keveset ad magából. Belenyögött a számba, s a kéj, a vágy erotikus hangja végigvibrált rajtam. Előrehajtotta a fejét, és gyönyörűen metszett ajkát az enyémre szorította. A csók elmélyült, nyelvünk simogatta egymást, a lélegzetvételünk egyre szaporább lett. A karja megfeszült a derekamon, közelebb húzott magához. A másik keze a blúzom alá siklott, meleg tenyere a gerincemre tapadt. Még akkor is simogatott, amikor a csók kezdett elvadulni. Nekifeszültem a kezének, szükségem volt az érintése biztonságára meztelen bőrömön. – Gideon. – Most először éreztem azt, hogy a testi közelség nem elegendő kétségbeesett vágyam csillapítására. – Pssssz – nyugtatgatott. – Itt vagyok. Nem megyek sehová. Lehunytam a szemem, arcomat a nyaka hajlatába fúrtam, és arra gondoltam, hogy vajon elég makacsak leszünk-e ahhoz, hogy együtt maradjunk, még akkor is, ha kiderül, hogy jobb lenne elválni.

52

4. fejezet Kiáltva ébredtem, de azonnal egy izzadt tenyér tapadt a számra. Nyomasztó súly nehezedett rám, és egy másik kéz indult meg felfelé a hálóingem alatt, kíméletlenül tapogatózva. Pánik kerített hatalmába, és én vadul vergődni kezdtem. Ne... Kérlek, ne... Még egyszer ne. Soha. Kutya módra lihegve Nathan szétfeszítette a lábamat. Keménysége vakon keresgélt, combom belsejének feszülve. Én védekeztem, kifulladásig, de ő erősebb volt. Nem tudtam lelökni magamról. Nem tudtam elmenekülni. Hagyd abba! Szállj le rólam! Ne érj hozzám. Ó, istenem... Kérlek, ne csináld... Ne bánts... Ma-ma! Nathan keze leszorított, a fejemet a párnába nyomta. Minél inkább küzdöttem, annál jobban felizgattam. Rettenetes, mocskos dolgokat lihegett a fülembe, aztán rátalált a megfelelő helyre a lábam között, és nyögve belém nyomult. Én megdermedtem, satuba szorított a borzalmas fájdalom. Igen, hörögte. Szeretem, amikor végre benned vagyok... tüzes kis kurva... te is élvezed... Nem kaptam levegőt, a tüdőm sajgott a zokogástól, orromat felhorzsolta a tenyere széle. Színes foltok ugráltak a szemem előtt. Újra vergődni kezdtem. Levegőre volt szükségem... nagyon nagy szükségem... – Eva! Ébredj fel!

A parancsra felpattant a szemem. Kirántottam magam a karomat szorító kézből. Mászni kezdtem – küzdöttem a lábamra tekeredő lepedővel, majd zuhantam. Az esés és a találkozás a padlóval magamhoz térített, torkomat összeszorította a félelem és a fájdalom. – Szent ég! Eva, a mindenit! Megsérültél? Nagy kortyokban nyeltem a levegőt, és négykézláb kúsztam a fürdőszoba felé. Gideon felnyalábolt és magához szorított. – Eva! – Rosszul vagyok – kaptam a szám elé a kezem, ahogy fordult egyet a gyomrom. – Semmi gond – felelte Gideon komoran, és erőteljes léptekkel elindult velem. A vécéhez vitt, és felhajtotta az ülőkét. Hátrafogta a hajamat, és a hátamat simogatta. – Ssssss. angyalka. – ismételgette. – Minden rendben. Biztonságban vagy. Mikor kiürült a gyomrom, lehúztam a vécét, a karjára hajtottam verítékben úszó arcomat, és próbáltam valami másra gondolni a rémálmomon kívül. – Kislány. Cary állt a fürdőszoba küszöbén, aggodalmasan ráncolt homlokkal. Farmer és pulcsi volt rajta, és ekkor döbbentem rá, hogy Gideon is teljesen fel van öltözve. Már korábban levette az öltönyt, amikor megérkeztünk hozzám, de most nem az a pulóver volt rajta, amibe átöltözött, hanem ugyancsak farmer és fekete póló. Az öltözéküktől összezavarodva az órámra pillantottam. Alig múlt éjfél. – Ti meg mit csináltok, fiúk? – Nemrég értem haza – felelte Cary. – És utolértem felfelé jövet. Gideonra pillantottam, aki éppolyan aggodalmas arcot vágott, mint Cary. – Elvoltál valahol? Gideon felsegített. – Mondtam, hogy pár dolgot még el kell intéznem. Éjfél előtt? – Miféle dolgokat? 54

– Lényegtelen. Kitéptem magam a kezéből, és a mosdóhoz mentem fogat mosni. Újabb titok. Vajon hány lesz még? Cary bukkant fel a könyökömnél, és tekintetünk találkozott a tükörben. – Már régóta nem volt ilyen rossz álmod. Zöld szemébe nézve láttam, milyen megviseltnek nézek ki. Megnyugtatóan megszorította a vállamat. – Majd a hétvégén kipihenjük. Feltöltődünk. Mindkettőnknek szüksége van rá. Ma éjjel már nem lesz semmi baj? – Itt vagyok mellette – egyenesedett fel Gideon a kád szélén. Éppen a csizmáját húzta le. – Ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok ugyancsak itt – nyomott egy csókot Cary a halántékomra. – Visíts, ha kellek. Az a pillantás, melyet búcsúzóul vetett rám, mindennél ékesszólóbb volt – nem tetszett neki, hogy Gideon itt alszik. Ami azt illeti, nekem is voltak bizonyos fenntartásaim. Úgy gondoltam, hogy Gideon alvási gondjaival kapcsolatos lappangó félelmeim nagyban hozzájárulnak zavaros érzelmi állapotomhoz. Mint azt Cary nemrég mondta, szerelmem tárgya egy ketyegő időzített bomba, én pedig egy ágyban alszom vele. Kiöblítettem a számat, és a helyére tettem a fogkefémet. – Le kell zuhanyoznom. Már fürödtem lefekvés előtt, de most megint mocskosnak éreztem magam. Hideg veríték tapadt a bőrömre, és amikor lehunytam a szemem, éreztem magamon a szagot – Nathan szagát. Gideon megeresztette a vizet, aztán vetkőzni kezdett, kellemes módon elvonva a figyelmemet fantasztikus testének látványával. Izmai kemények és kidolgozottak voltak, karcsú teste elegáns és erőteljes. Ott hagytam a ruháimat, ahová leestek, és jóleső nyögéssel álltam a forró vízsugár alá. Ő is beállt mögém, félrehúzta a hajamat, és megcsókolta a vállam. – Hogy vagy? – Jobban. – Mert itt vagy mellettem. Óvatosan átfogta a derekamat, és reszketősen kifújta a levegőt. 55

– Én. Te jó ég, Eva. Nathanról álmodtál? Mélyet lélegeztem. – Egy nap talán majd beszélgetünk az álmainkról? Élesen szívta be a levegőt, ujjai megfeszültek a csípőmön. – Hát így állunk? – Igen – morogtam. – Így. Egy hosszú pillanatig álltunk a gőzben, a titkok közt, testben közel, lélekben mégis távol. Utáltam. Erőt vett rajtam a sírhatnék, és nem is küzdöttem ellene. Jó volt kiadni magamból. Mintha a hosszú nap összes nyomása kiáradt volna belőlem a zokogással. – Angyalka... – Gideon a hátamhoz simult, karja a derekamra fonódott. Mintha a teste pajzsával akart volna óvni. – Ne sírj. Istenem. Nem tudom elviselni. Mondd, hogy mit szeretnél, angyalka. Mondd, hogy mit tehetek. – Moss le – suttogtam, és hozzásimultam. Szükségem volt szelíd birtoklási vágyának megnyugtató érzésére. Ujjaim összefonódtak az övéivel a hasamon. – Tisztíts meg. – De hisz tiszta vagy. Reszketve beszívtam a levegőt, és a fejemet ráztam. – Hallgass ide, Eva. Senki sem nyúlhat hozzád egy ujjal sem – szólt vadul. – Senki sem bánthat. Soha többé. Ujjaim a kezére szorultak. – Ahhoz előbb rajtam kellene átjutniuk, Eva. Ami lehetetlen. Képtelen voltam megszólalni, annyira összeszorult a torkom. A gondolat, hogy Gideon szembeszáll a rémálmommal, találkozik azzal az emberrel, aki ezeket tette velem. A gyomromban a csomó ettől csak még keményebb lett. Gideon a samponomért nyúlt, én pedig lehunytam a szemem, hogy mindent kizárjak magamból ezen a férfin kívül, aki most csakis velem foglalkozik. Lélegzet-visszafojtva vártam a mágikus ujjak érintését. Amikor végre bekövetkezett, meg kellett támaszkodnom a falban, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Tenyeremet a hűvös csempére szorítva élveztem ujjbegyeinek masszírozását a fejbőrömön. Felnyögtem. – Jó? – kérdezte halkan, rekedten. 56

– Mindig az. Szinte lebegtem a gyönyörtől, miközben kimosta és bebalzsamozta a hajamat, aztán kifésülte a vizes tincseket. Csalódás kerített hatalmába, amikor befejezte, és valami szomorú hangot adhattam ki, mert hozzám hajolt: – Még koránt sincs vége. Megéreztem a tusfürdőm illatát. – Gideon... Nekifeszültem szappanos kezének. Ujjai szelíden belevájtak vállam izomcsomóiba, és épp a megfelelő mértékű nyomással ellazították őket. Aztán elindultak lefelé a gerincemen… a fenekemhez… a lábamhoz. – Össze fogok esni – motyogtam kéjtől ittasan. – Majd elkaplak, angyalka. Mindig elkaplak. Emlékeim fájdalma és megaláztatása lassan elhalványult Gideon türelme és figyelme önzetlen melegében. Nem is a szappan és a víz, inkább az érintése volt az, ami megszabadított a lidércnyomástól. Hátrafordultam, és láttam, ahogyan előttem guggol, keze felfelé siklik a vádlimon, testén kirajzolódik minden tökéletes izom. Megfogtam az állát, és felhúztam a fejét. – Annyira jó tudsz lenni hozzám, Gideon – mondtam lágyan. – Ezt sosem tudnám neked elfelejteni. Akár csak egy percre is. Gideon mellkasa megemelkedett, ahogyan beszívta a levegőt. Felegyenesedett, ujjai végigfutottak a combomon, amíg ismét fölém nem magasodott. Ajka szelíden az enyémhez ért. – Tudom, hogy a mai nap minden szempontból szörnyű volt. Egy rakás szar az egész hét. Nekem is. – Tudom. – Átöleltem, és arcomat a szívére fektettem. Szilárd és erős volt. Szerettem a karjában lenni. Már eleve kemény volt, de még inkább az lett, ahogy megöleltem. – Eva. – köszörülte meg a torkát. – Hadd fejezzem be, angyalka. Szelíden megharaptam az állcsontját, és megmarkoltam tökéletes fenekét, miközben szorosabban magamhoz vontam. – Miért nem kezded el inkább? – Nem ez volt a terv. 57

Mintha bárhogy máshogy végződhetett volna, amikor meztelenek vagyunk és simogatjuk egymást. Gideon a farkcsomtomra tette a kezét, amitől úgy megkívántam, mintha a lábam közé nyúlt volna. – Nos... gondold át, nagyfiú. Gideon keze elindult felfelé, és megállt a nyakamon, aztán az állam alá nyúlt és felnyomta. Homlokráncolása elárulta, és mielőtt mondhatta volna, hogy talán most nem lenne jó ötlet szeretkezni, megmarkoltam a farkát. Felhördült. Megrándult a csípője. – Eva. – Kár lenne ezt veszni hagyni. – Nem akarom elrontani. – A szeme sötét volt, mint a zafír. – Ha kiakadsz, miközben szeretkezünk, azt nem élném túl. – Gideon, kérlek. – Majd én megmondom, mikor – mondta parancsolóan. Önkéntelenül is elengedtem. Hátralépett, és marokra fogta a farkát. Nem tudtam levenni a szemem arról a mozgékony kézről és a hosszú, elegáns ujjakról. Ahogy egyre távolabb kerültünk egymástól, szinte sajogni kezdtem, a testem reagált az elvesztésére. A forró lankadtság, amit érintésével előidézett, lassú égéssé változott, mintha hirtelen letakart volna egy felizzított tüzet. – Tetszik, amit látsz? – dorombolta Gideon, miközben önmagát kényeztette. Mivel megdöbbentett, hogy ingerel, miután visszautasított, felpillantottam és elállt a lélegzetem. Gideon is parázslott. Ennél jobb szó nem létezett rá. Félig lehunyt pillái alól nézett, mint aki a legszívesebben elevenen felfalna. Nyelve kéjesen járt körbe a szája szélén, mintha meg akarna ízlelni. Amikor a foga közé harapta, szinte éreztem a lábam között. Jól ismertem ezt a pillantást. Tudtam, mi jön utána. Tudtam, milyen féktelen tud lenni, amikor ennyire akar. Olyan pillantás volt ez, mely azt ordította: SZEX! Kemény, mély, vég nélküli, agyeldobó szex. A zuhanyozó túlsó végében állt, lábát szétvetve, s izmos teste ritmikusan megfeszült, miközben hosszú, lassú mozdulatokkal húzogatta gyönyörű farkát. 58

Még sosem láttam semmit, ami ilyen hihetetlenül szexi és ilyen merészen férfias lett volna. – Istenem – leheltem elhalón. – Iszonyúan dögös vagy. A szeme csillanása elárulta, hogy pontosan tudja, mit művel velem. A szabad keze lassan felfelé siklott izmos hasán, és megszorongatta a mellizmát, hogy irigykedjek. – El tudsz menni attól, hogy nézel? Ekkor kapcsoltam. Nem mert hozzám nyúlni a rémálmom után ilyen hamar, mert félt tőle, mi lesz, ha esetleg kikattanok. De azt bevállalta, hogy show-műsort csinál nekem, hogy kedvet csinál, hogy én is magamhoz nyúljak. Hirtelen érzések áradata öntött el. Hála és vonzalom, vágy és gyengédség. – Szeretlek, Gideon. Lehunyta a szemét, mintha nem bírná hallani. Mikor megint kinyitotta, akarata erejébe beleborzongtam. – Mutasd meg. Tenyere betakarta a farka végét. Húzott egyet rajta, és úgy kipirult az arca, hogy összerándult a combom. Hüvelykujja végigsimított mellbimbója lapos korongján. Egyszer. Kétszer. Olyan nyers hangot hallatott az élvezettől, hogy összefutott a nyál a számban. A hátamon doboló vízsugár és a köztünk gomolygó gőz csak még erotikusabbá tette a tablót. A mozgása felgyorsult, egyre szaporábban járt fel-le a keze. Hihetetlenül hosszú és kemény volt. Elképesztően férfias. Nem bírtam tovább mellbimbóm fájdalmas feszülését. Gyömöszölni kezdtem a melleimet. – Ez az, angyalka. Mutasd meg, mit teszek veled. Volt egy pillanat, míg eltűnődtem, megtegyem-e. Nem is olyan régen még a vibrátoromról sem nagyon akartam beszélgetni. – Nézz rám, Eva! – Egyik kezébe a golyóit fogta, a másikba a farkát. Minden szégyenkezés nélkül, ami teljesen beindított. – Veled együtt akarok elmenni. Azt akarom, hogy velem legyél. Én is forró akartam lenni neki. Azt akartam, hogy éppúgy fájjon és vágyakozzon, mint én. Azt akartam, hogy a testem – a vágyam – ugyanúgy beleégjen az agyába, ahogy az ő képe belém. 59

A tekintetünk összekapcsolódott, és a kezem elindult a testemen. Néztem a mozdulatait. Hallgattam a lélegzését. Figyeltem a jeleket, hogy tudjam, mi vadítja meg. Valahogy éppolyan intim volt az egész, mintha bennem lett volna, vagy talán még inkább, mert mindent láttunk egymásból. Teljesen mezítelenül. A gyönyörünk tükröződött a másikban. Gideon reszelős szexistenhangon mondani kezdte, mit akar: Csípd össze a mellbimbód, angyalka... Nyúlj magadhoz... Nedves vagy? Dugd magadba az ujjadat... Érzed, milyen szűk vagy? Egy forró, szűk, bársonyos kis mennyország a farkamnak. Annyira fantasztikus vagy. Annyira szexi. Olyan merev vagyok, hogy fáj. Látod, mit teszel velem? Olyan kemény leszek neked, hogy. – Gideon – ziháltam, s ujjaim gyors körökben mozogtak a csiklómon. A csípőm belemozgott a ritmusba. – Itt vagyok veled – mondta Gideon rekedten, s brutális erővel és gyorsasággal húzogatta a farkát az orgazmusért folytatott vad versenyben. Az első belső rándulásra feljajdultam, és megremegett a lábam. Tenyeremmel az üvegfalnak támaszkodtam, az orgazmus teljesen kiszívta az erőmet. Gideon egy pillanat alatt mellettem termett, és mohó birtoklási vággyal kapta el a derekamat. Ujjai megfeszültek az izgalomtól. – Eva! – hörögte, amikor az első sűrű, forró spermasugár a hasamra lövellt. – A francba. Fölém görnyedt, foga a nyakam és vállam közti érzékeny területbe mélyedt, közvetítve kéje nyers erejét. Nyögései végigvibráltak rajta, és újra a hasamra élvezett.

*** Kicsivel elmúlt hat óra, amikor kibotorkáltam a hálóból. Egy ideje már fenn voltam, néztem Gideont, ahogy alszik. Ez ritka csemege volt, mert nem túl gyakran sikerült előtte felébrednem. Most nyugodtan bámulhattam anélkül, hogy zavarba hoztam volna. Végigmentem a folyosón a tágas nappaliba. Nevetséges volt, hogy Caryvel egy akkora lakásban laktunk az Upper West Side-on, ami 60

egy egész családnak elég lett volna, de már rég megtanultam, hogy csak akkor vitatkozzam a mostohaapámmal meg anyámmal a biztonságomat illető dolgokról, ha feltétlenül muszáj. Nem engedtek volna a helyből és a kapus meg a portás nyújtotta biztonságból, viszont mivel ebben együttműködőnek mutatkoztam, kicsikarhattam engedményeket más területeken. A konyhában vártam, hogy kijöjjön a kávé, amikor megjelent Cary. Szuperül festett szürke San Diego University tréningalsójában és álomtól borzas csokoládébarna fürtjeivel, meg egynapos borostájával férfiasan szögletes állán. – Jó reggelt, kislány – morogta, és futó csókot lehelt a halántékomra. – Korán felkeltél. – Nicsak, ki beszél. – Két bögrét szedett elő a szekrényből, meg tejszínt a hűtőből. Odahozott mindent, aztán szemügyre vett. – Hogy vagy? – Remekül. Tényleg – erősködtem, amikor szkeptikus pillantást vetett rám. – Gideon a gondomat viselte. – Oké, de vajon ez tényleg olyan klassz, ha miatta voltál olyan stresszes, hogy rémeset álmodtál? Mindkettőnknek töltöttem a kávéból, a magaméba tettem cukrot is, tejszínt pedig mindkettőnkébe. Közben elmeséltem Corinne-t meg a Waldorf-vacsorát, aztán a veszekedést Corinne felbukkanása miatt a Crossfire-irodában. Cary a pultnak támaszkodott, lábát bokánál keresztezve, egyik karját a mellkasa elé tartva. Beleivott a kávéjába. – Magyarázat nincs, mi? Megráztam a fejem, és eszembe jutott Gideon hallgatásának mázsás súlya. – És veled mi a helyzet? Hogy vagy? – Témát akarsz váltani? – Mit mondhatnék még? Ez egy egyoldalú sztori. – Sosem gondoltál még arra, hogy mindig is lehetnek titkai? A homlokomat ráncoltam. – Ezt hogy érted? 61

– Úgy, hogy egy öngyilkos pénzügyi szemfényvesztő huszonnyolc éves fia, aki történetesen fél Manhattant a magáénak mondhatja – vonta fel a szemöldökét kihívóan Cary. – Gondolj csak bele. Ezek valóban lehetnek kölcsönösen egymást kizáró dolgok? A bögrémbe bámultam, ittam egy kortyot, és nem vallottam be, hogy ezen már én is eltöprengtem egyszer-kétszer. Gideon vagyonának és hatalmának méretei szédítőek voltak, főleg a korához képest. – Nem látom be, miért kellene Gideonnak embereket becsapnia, főleg ha nagyobb kihívás megszerezni azt, amije törvényesen van. – Azok után a titkok után, amiket őriz, biztos lehetsz benne, hogy elég jól ismered őt ehhez az ítélethez? Arra az emberre gondoltam, akivel az éjszakát töltöttem, és megkönnyebbülten éreztem, mennyire biztos vagyok a válaszomban – legalábbis pillanatnyilag. – Igen. – Akkor jó – vont vállat Cary. – Tegnap beszéltem dr. Travisszel. Gondolataim azonnal más irányba kanyarodtak San Diegó-i terapeutánk nevének hallatán. – Tényleg? – Igen. A múltkor jól elszúrtam mindent. Abból, ahogyan idegesen hátravetette hosszú fürtjeit, sejtettem, hogy az ominózus orgiára céloz. – Cross betörte Ian orrát és felrepesztette a száját – jegyezte meg Cary, emlékeztetve engem, milyen hevesen reagált Gideon Cary. barátjának durva ajánlatára, miszerint csatlakozzam hozzájuk. – Tegnap találkoztunk, és úgy néz ki, mint akit téglával csaptak képen. Rá is kérdezett, ki csinálta, hogy perelhessen. – Ó – szorult össze a tüdőm. – Basszus. – Tudom. Egy milliárdos plusz egy per egyenlő sok zsozsó. Mi a fenét hittem? – Cary lehunyta a szemét, és megdörgölte. – Azt mondtam neki, hogy nem ismerem a pasidat, biztosan akkor szedted fel valahol. Cross a sötétből jött, úgyhogy Ian nem láthatta. – De a két lány jó alaposan megnézte Gideont – feleltem sötéten. – Ők gyorsan elhúzták a csíkot – mutatott Cary a kijáratra, mintha még mindig rezegne a csapódástól. – Mint a pokolbéli denevérek. Ők 62

nem jöttek velünk a balesetire, és egyikünk se tudja, hol vannak. Ha Ian nem botlik véletlenül beléjük, akkor minden oké. Megnyomogattam görcsbe ránduló hasamat. Újra erőt vett rajtam a nyugtalanság. – Majd én szemmel tartom a dolgokat – nyugtatott meg Cary. – Az egész éjszaka olyan volt, mint egy ébresztő, és az, hogy kibeszéltem a terápián, adott némi rálátást. Utána elmentem Treyhez. És bocsánatot kértem tőle. Trey nevének hallatán elszomorodtam. Korábban még reménykedtem benne, hogy Cary bimbózó kapcsolata ezzel a helyes állatorvostan-hallgató fiúval működni fog, de Cary szabotálta a dolgot. Mint általában. – És hogy ment? Cary megint vállat vont, kissé tehetetlenül. – Megbántottam a múltkor, mert seggfej vagyok. És tegnap is sikerült megbántanom, amikor jót akartam. – Mindennek vége? – nyújtottam felé a kezem, és megszorítottam az övét. – Mindenesetre erősen kihűlt a dolog. Mintha jegeltük volna. Ő azt akarja, hogy legyek csak meleg, én meg nem. Fájdalmas volt hallani, hogy valaki másmilyennek akarja Caryt, mint amilyen – mert mindig ez volt a helyzet. Nem értettem, miért. Számomra ő úgy volt csodálatos, ahogy volt. – Annyira sajnálom, Cary. – Én is, mert szuper srác. Csak éppen most még nem állok készen egy bonyolult kapcsolat stresszére és követelményeire. Rengeteget dolgozom. Még nem vagyok elég stabil ahhoz, hogy összezavarjanak – csücsörített. – Te is elgondolkozhatnál ezen. Csak most költöztünk ide. Mindkettőnknek kell egy kis idő az akklimatizálódásra. Bólintottam, mert tudtam, mire céloz, és tulajdonképpen egyetértettem vele, mégsem inogtam meg döntésemben, hogy továbbviszem a kapcsolatomat Gideonnal. – Tatianával is beszéltél? – Arra nincs szükség – simogatta meg az ujjperceimet. – Vele könnyű. Horkantva kortyoltam bele a kávémba. 63

– Nem csak úgy – vigyorodott el kajánul. – Úgy értettem, hogy ő nem vár semmit, nem akar semmit. Addig, ameddig legalább annyi orgazmusa van, mint nekem, elvan. Tulajdonképpen én is jól megvagyok vele, és nem csak azért, mert egy ütközőről is le tudná szopni a krómot. Megnyugtató valaki olyannal lenni, aki egyszerűen csak jól akarja érezni magát és nem stresszel. – Gideon ismer engem. Tudja a dolgaimat, és próbál megküzdeni velük. Ő is dolgozik kettőnkért, Cary. És neki se könnyű. – Azt gondolod, hogy Cross lenyomott egy kis ebéd előtti menetet az exével? – kérdezte Cary nyersen. – Nem. – Biztos vagy benne? Nagy lélegzetet vettem, ittam egy erősítő kortyot, aztán bevallottam: – Nagyjából. Azt hiszem, most én vagyok nyeregben. Nagyon jól megvagyunk együtt. De az exe is kézben tartja valamivel. Gideon azt mondja, hogy a bűntudattal, de ez nem magyarázza a barnák iránti megszállottságát. – Azt magyarázza meg, hogy miért piszkálod – az a bajod, hogy a nő újra a színen van. És a pasi továbbra sem mondja el neked, mi folyik. Ez szerinted egészséges? Nem. Tudtam jól. És utáltam is. – Tegnap este voltunk dr. Petersennél. Carynek felszaladt a szemöldöke. – Hogy ment? – Nem mondta azt, hogy fussunk el jó messzire egymástól, amilyen gyorsan csak tudunk. – És ha ezt mondaná? Megfogadnád a tanácsát? – Most nem akarok megfutamodni, ha komolyra fordulnak a dolgok. De komolyan, Cary – néztem a szemébe –, tényleg olyan sokat fejlődtem volna, ha nem tudok megbirkózni néhány kis hullámmal? – Cross kész cunami, kislány! – Ha! – mosolyodtam el önkéntelenül. Cary képes volt rá, hogy még a könnyeimen keresztül is megnevettessen. – Az igazat 64

megvallva, ha ezt nem sikerül tisztáznunk most Gideonnal, akkor kétlem, hogy valaha valakivel is sikerülne. – Ezt csak az alacsony önbecsülés mondatja veled. – Ő tudja, mit cipelek magammal. – Akkor jó. Nocsak. – Akkor jó? – Ez túl könnyen ment. – Nem vagyok meggyőzve. De hajlandó vagyok kompromisszumot kötni. – Megfogta a kezem. – Gyere. Csináljuk meg a hajad. Hálásan elmosolyodtam. – Te vagy a legjobb. Lökött rajtam egyet a csípőjével. – És nem is hagyom, hogy elfelejtsd.

65

5. fejezet – Hát, halálkoporsónak elég pöpec – jegyezte meg Cary. A fejemet csóváltam, miközben Gideon magángépének főkabinja felé tartottunk. – Nem fogsz meghalni. A repülés biztonságosabb, mint az autózás. – Nem gondolod, hogy ezeket a statisztikákat esetleg a légiközlekedési-ipar szponzorálja? Nevetve vágtam hátba, aztán végignéztem az elképesztően fényűző belső téren, és áhítat kerített hatalmába. Láttam már néhány magánrepülőt életemben, de olyat, mint Gideoné, igen kevesen engedhettek meg maguknak. A kabin tágas volt, középen széles folyosóval. A színvilág semleges, csokoládébarna és világoskék felhangokkal. Mély forgófotelek álltak baloldalt asztalokkal, jobboldalt egy osztott kanapé. Mindegyik ülés mellett saját szórakoztatókonzol volt. Tudtam, hogy a gép hátuljában még hálószoba és egy vagy két luxusfürdőszoba is rejtőzik. Egy steward vette el a táskáinkat, aztán intett, hogy foglaljunk helyet az egyik asztalnál. – Mr. Cross tíz percen belül várható – jelentette be. – Óhajtanak addig valamit inni? – Én vizet – pillantottam az órámra. Épp elmúlt hét harminc. – Egy Bloody Maryt – rendelkezett Cary. – Ha tartanak. A steward elmosolyodott.

– Van mindenünk. Cary elkapta a pillantásomat. – Mi az? Nem is vacsoráztam. A paradicsomlével elvagyok addig, amíg nem jutok kajához, az alkoholtól meg hamarabb hat az utazási betegség elleni gyógyszer. – Nem szóltam egy szót sem – feleltem. Kinéztem az ablakon az esti égre, és a gondolataim Gideonnál állapodtak meg, szokás szerint. Egész nap szótlan volt, már ébredéstől kezdve. Útban a munkába hallgattunk, és amikor véget ért a nap ötkor, csak azért hívott fel, hogy megmondja: Angus majd hazavisz egyedül, aztán elfuvaroz minket Caryvel a repülőtérre, és ott találkozunk. Inkább gyalog mentem haza, hisz előző este kihagytam az edzést, ma pedig már nem volt rá időm az indulás előtt. Angus figyelmeztetett, hogy Gideonnak nem fog tetszeni, ha visszautasítom a fuvart, noha udvariasan és jó okkal tettem. Szerintem Angus azt hitte, hogy még mindig neheztelek rá a Corinne-dolog miatt, és ez valamennyire igaz is volt. Csúnya dolog, de a lelkem mélyén reméltem, hogy egy kicsit rosszul érzi magát miatta. A jobbik felem utálta, hogy ilyen kicsinyes tudok lenni. Miközben átvágtam a Central Parkon, a fák között futó kanyargós ösvényen, elhatároztam, hogy soha többé nem leszek kicsinyes egy férfi miatt. Még Gideon miatt sem. Nem fogom hagyni, hogy a frusztráltságom elrontsa a Las Vegas-i hétvégét a legjobb barátom társaságában. Félúton hazafelé megtorpantam és hátrafordultam, hogy megnézzem Gideon lakását az Ötödik sugárút fölötti magasban. Eltűnődtem, vajon ott van-e. Talán éppen pakol, tervezgeti a nélkülem töltendő hétvégét. De lehet, hogy még dolgozik a hétvégi bizniszen. – Ohó! – csilingelte Cary, amikor a steward visszatért egy itallal megrakott tálcával. – Megint olyan fejet vágsz. – Milyet? – Olyan westernhősöst. – Hozzákoccintotta hosszú, karcsú koktélospoharát az én vizespoharamhoz. – Akarsz beszélni róla? 67

Már éppen válaszolni akartam, amikor Gideon lépett be a gépbe. Komornak tűnt, egyik kezében aktatáska, a másikban sportszatyor. Miután átadta poggyászát a stewardnak, megállt mellettünk, odabiccentett Carynek, aztán megsimogatta az arcomat. Ez az egyszerű kis érintés is olyan volt, mintha áramvezetékhez értem volna. Aztán Gideon már ott sem volt: bevette magát egy kabinba, és magára csukta az ajtót. Összeráncoltam a szemöldökömet. – Hangulatember. – És durván jó pasi. Ahogy az öltönyt viseli... Általában az öltöny teszi az embert. De Gideonnál fordítva volt – ő lehelt életet a ruháiba. És háromrészes öltönyben úgy nézett ki, hogy akár be is lehetett volna tiltani. – Ne vond el a figyelmemet a külsejével – morogtam. – Szopd le. Az garantált hangulatjavító. – Egészen úgy beszélsz, mint egy férfi. – Másra számítottál? – Cary megfogta a párás üveget, amiben a vizem maradéka volt. – Ezt nézd meg! Megmutatta a címkét, amely a Cross Towers and Casino nevét és emblémáját hordozta. – Ez aztán menő. Fanyarul elhúztam a szám. – A nagyhalaknak biztos az. – Mi? – Azoknak, akik nagyban kaszinóznak. Akiknek szemük se rebben, ha száz dolcsit vagy még annál is többet tesznek egyetlen lapra. Sok mindennel csalogatják őket – ennivalóval, szállodai lakosztályokkal, utazással. Anya második férje is ilyen nagy játékos volt. Többek közt ezért is hagyta el. Cary a fejét csóválta. – Miket nem tudsz! Akkor ez egy céges gép? – Egy az öt közül – felelte a steward, aki időközben visszatért, sajtot meg gyümölcsöt hozott. – Jesszusom – motyogta Cary. – Az már kész flotta. Egy doboz úti gyógyszert kotort elő a zsebéből, és néhány tablettát leöblített a Bloody Maryvel. 68

– Kérsz? – mutatott a dobozra. – Nem. Kösz. – Elbánsz Mr. Nyűgös Jópasival? – Nem biztos. Lehet, hogy inkább olvasok. Cary bólintott. – Valószínűleg jobbat tesz a lelki egyensúlyodnak. Fél óra múlva Cary már édesdeden hortyogott hátrahajtott támlájú ülésében, a fején zajkizáró fülhallgatóval. Egy hosszú percig néztem. Tetszett, hogy végre nyugodt és békés. A szája körüli halvány árkok is kisimultak álmában. Aztán felálltam és odamentem a kabinhoz, amelyikben Gideon eltűnt. Arra gondoltam, hogy kopogok, de aztán mégsem tettem. Máshol már így is kizár; nem adom meg neki a lehetőséget, hogy itt is megtegye. Amikor beléptem, felpillantott. Nem látszott rajta meglepődés hirtelen felbukkanásom miatt. Az asztalánál ült, és egy nőt hallgatott videoközvetítésen keresztül. Zakója a szék támlájára terítve, nyakkendője meglazítva. Futólag rám pillantott, majd folytatta a beszélgetést. Vetkőzni kezdtem. Először a trikómat vettem le, aztán a szandálomat meg a farmeromat. A nő csak beszélt, mindenféle „fenntartásokról” meg „problémákról”, de Gideon szeme már rajtam volt – forrón és vágyakozón. – Majd reggel folytatjuk, Allison – szólt közbe, és megnyomott egy gombot, amitől elsötétült a képernyő, még mielőtt a melltartóm a fején landolt volna. – Nekem van PMS-em – jegyeztem meg. – Mégis neked ingadozik a kedélyed. Az ölébe húzta a melltartómat, és hátradőlt a székében. Könyökét a karfára támasztotta, és összeillesztette az ujjai hegyét. – Sztriptízzel próbálsz javítani a kedvemen? – Hah! A férfiak olyan kiszámíthatók. Cary azt javasolta, hogy szopjalak le. De nem. Ne éld bele magad. Arról szó sem lesz. – A bugyim szélébe akasztottam a hüvelykujjamat, és hintáztatni kezdtem a csípőmet. Járt neki a jó pont, mert sikerült a szemembe 69

néznie ahelyett, hogy a mellemet bámulta volna. – Azt hiszem, az adósom vagy, nagyfiú. Vastagon. Roppant megértő barátnőként viselkedem az adott körülmények között, nem gondolod? Felszaladt a szemöldöke. – Úgy értem, nem tudom, te mit csinálnál – folytattam –, ha odajönnél hozzám, és szembetalálkoznál az ajtóban valamelyik volt pasimmal, amint épp az ingét tűrködi be a nadrágjába. Aztán bent feldúlva találnád a kanapét, én pedig akkor lépnék ki a zuhany alól. Gideon álla megfeszült. – Szerintem azt egyikünk sem akarná látni. – Ezek szerint egyetértünk abban, hogy igencsak klasszul viselkedtem az adott körülmények között – fontam karba a kezem, hogy még jobban kidomborodjanak bizonyos előnyös testrészeim, amiket úgy szeret. – Meglehetősen világossá tetted, hogyan akarsz megbüntetni. De hogyan jutalmazol? – Én döntöm el? – mordult fel félig hunyt szemmel. Elmosolyodtam. – Dehogy. A billentyűzetre tette a melltartót, és kecsesen feláll. – Akkor ez lesz a jutalmad, angyalka. Mit szeretnél? – Először is azt, hogy ne legyél olyan mogorva. – Mogorva? – rezzent meg a szája az elfojtott mosolytól. – Nos, nélküled ébredtem, és most még két hasonló reggel áll előttem. Leeresztettem a kezemet, és odamentem hozzá. Tenyeremet széles mellkasára tapasztottam. – Tényleg ennyi lenne az egész? – Eva. – Hatalmas, erős férfi volt, mégis olyan áhítattal tudott hozzám érni. Lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy volt valami a hangomban, ami elárult. Gideon mindig mindent megérez. Megfogta az államat, és felemelte az arcomat. – Mondd csak. – Úgy érzem, mintha eltávolodnál tőlem. Halk mordulás hallatszott. – Rengeteg minden van a fejemben. Ami nem jelenti azt, hogy nem gondolok rád. 70

– Érzem, Gideon. Van valami távolság köztünk, ami korábban nem volt. Keze a nyakamra siklott és ráfonódott. – Nincs itt semmiféle távolság. A nyakamnál fogva tartasz, Eva. – Kissé erősödött a fogása. – Azt nem érzed? Beszívtam egy kortynyi levegőt. Felgyorsult a szívverésem, testi reakcióként arra a félelemre, amely teljességgel belülről jött, nem Gideontól, akiről tudtam, hogy soha, semmilyen körülmények között nem bántana vagy sodorna veszélybe. – Néha – mondta fojtottan, és áthatóan izzó tekintettel meredt rám – alig kapok levegőt. Kitéptem volna magam, ha nincsen az a szempár, mely oly erős sóvárgásról és zűrzavarról árulkodott. Én is ugyanezt a tehetetlenséget éreztem, ugyanezt a függőséget, mely minden lélegzetvételemet áthatja. Úgyhogy a futás ellenkezőjéhez folyamodtam. Hátravetettem a fejem és megadtam magam, s a félelem szikrái azonnal kihunytak. Kezdtem rájönni, hogy Gideonnak igaza volt abban, hogy vágyom a megadásra. Valami mintha elsimult volna bennem, valami szükséglet, melynek létezése nem is tudatosult bennem. Hosszú csend támadt, csak Gideon lélegzése hallatszott. Éreztem, hogy küzd az érzelmeivel, és szerettem volna tudni, mik ezek, és hogy miért harcol velük Gideon. Nagy levegővel engedte ki a feszültséget. – Mire van szükséged, Eva? – Rád. Egymérföldes magasságban. Keze a vállamra siklott és megszorította, aztán megsimogatta a karomat. Ujjai összefonódtak az enyéimmel, és halántékát az enyémhez dörzsölte. – A szexre gondolsz vagy a repülésre? – Elkaplak bárhogy, ahogy csak tudlak – ismételtem meg azt, amit egyszer ő mondott nekem. – Mert aztán a jövő hétvégéig nem nagyon vagyok partiképes, hála a menzeszemnek. – Bassza meg. – Pontosan erre gondoltam. Rám terítette a zakóját, és kikísért a kabinból. 71

*** Jóságos isten! Ökölbe szorított kézzel markoltam a lepedőt, és a hátam ívben megfeszült, ahogy Gideon a csípőmnél fogva az ágyhoz szegezett és a csiklómat nyalogatta. Bőrömet finom verítékréteg borította, és elhomályosult előttem a világ, miközben minden porcikám az orgazmusra készült. A vérem a fülemben dobolt, összhangban a hajtóművek dübörgésével. Eddig már kétszer mentem el, legalább annyira a feje látványától a lábam között, mint gonoszul ügyes nyelvétől. A nadrágomnak annyi lett, gyakorlatilag leszaggatta rólam, de ő még teljesen fel volt öltözve. – Készen állok – túrtam a hajába, és éreztem a nedvességet a tövénél. Az önmegtartóztatásnak ára volt. Mindig olyan óvatos volt velem, rászánta az időt, hogy meggyőződjön róla: elég nedves és puha vagyok, mielőtt kitöltött volna hosszú, vastag farkával. – Azt majd én döntöm el, hogy mikor állsz készen. – Magamban akarlak. A gép hirtelen megrázkódott, aztán süllyedni kezdett, s én súlytalan lettem Gideon szívó szája alatt. – Gideon! Újabb csúcsra értem, s testem megfeszült a vágytól, hogy magamban érezzem. A fülemben robajló véren túl hallottam, hogy valaki bemond valamit a hangszórón keresztül, de nem fogtam fel a szavak értelmét. – Nagyon érzékeny vagy most – emelte fel a fejét, és megnyalta a száját. – Őrülten élvezel. Levegőért kapkodtam. – Még jobban elmennék, ha bennem lennél. – Ezt megjegyzem. – Nem baj, ha kicsit fáj – érveltem. – Két napom lesz regenerálódni. Valami felizzott a tekintete mélyén. Felállt. – Nem, Eva.

72

Orgazmus utáni kábulatom szertefoszlott a hangjától. A könyökömre támaszkodtam, és néztem, ahogy vetkőzni kezd, gyors, takarékos mozdulatokkal. – Én választok – emlékeztettem. Rövid úton megszabadult a mellényétől, nyakkendőjétől és mandzsettagombjaitól. Furcsán sima hangon kérdezte: – Tényleg szeretnéd kijátszani ezt a kártyát, angyalka? – Ha ez kell. – Nekem ennél több kell ahhoz, hogy szándékosan fájdalmat okozzak neked. – Az inge és a nadrágja következett, lassabban. Az ő sztriptíze sokkal csábítóbb volt, mint az enyém. – Számunkra a fájdalom és a gyönyör kölcsönösen kizárja egymást. – Én nem úgy gondoltam... – Tudom, hogy gondoltad. – Fölegyenesedett, miután levette a bokszeralsóját, aztán az ágy végére térdelt, és kúszni kezdett felém, mint egy vadászó párduc. – Az fáj, ha nincs benned a farkam. Bármit hajlandó lennél mondani, csak hogy megszerezd. – Persze. Fölém magasodott, haja sötét függönyként hullott az arcába, hatalmas teste árnyékot vetett rám. Fejét oldalra hajtva nyelvével végigsimogatta a szám szélét. – Sóvárogsz rá. Üresnek érzed magad nélküle. – Igen, a fene ott egyen meg téged. Elkaptam keskeny csípőjét, és felfelé íveltem a derekam, hogy összeérjen a testünk. Sosem éreztem magam annál közelebb hozzá, mint amikor szeretkeztünk, és most szükségem volt erre a közelségre. Éreznem kellett, hogy minden rendben van köztünk, mielőtt megkezdődik ez a külön töltött hétvége. Betelepedett a lábam közé, erekciója keményen és forrón feszült a résemnek. – Egy kicsit fáj neked, amikor teljesen benyomom, ezen nem lehet segíteni – szűk kis puncid van, és teljesen kitöltelek. Néha elvesztem a fejem és bedurvulok, ez ellen sem lehet tenni. De soha ne kérj olyat, hogy szándékosan fájdalmat okozzak neked. Képtelen vagyok rá. 73

– Akarlak – lihegtem, és gátlások nélkül nekidörgölőztem a farkának. – Még ne. – Megmozgatta a csípőjét, hogy a pénisze széles feje nyomódjon hozzám. Szelíden hozzám nyomult, szétválasztott és kinyitott, s csak a farka fejét csúsztatta be. Megrándultam a feszüléstől, a testem ellenállt. – Még nem állsz készen. – Dugj meg. Istenem... Csak dugj meg! Egyik kezével lenyúlt és megragadta a csípőmet, visszafogva a próbálkozásaimat, hogy felfelé törekedjek és még többet befogadjak belőle. – Duzzadt vagy. Küzdöttem a szorítása ellen. Körmeim feneke kemény domborulatába mélyedtek, és magamhoz húztam. Nem törődtem vele, hogy fájhat. Ha nem érezhetem magamban, megőrülök. – Add meg nekem. Gideon a hajamba fúrta a kezét, és belemarkolt, hogy lefogjon. – Nézz rám. – Gideon! – Nézz rám! Megdermedtem a parancsoló hangtól. Rámeredtem, de frusztrációm lassan szertefoszlott, amikor láttam a lassú, fokozatos átalakulást szép arcán. Először megfeszültek a vonásai, mintha fájdalmat érezne. Kínlódva összehúzta a szemöldökét. Ajka szétvált, a mellkasa zihált. Az állkapcsában rángatózni kezdett egy izom. A bőre felforrósodott, szinte égetett. De leginkább a szeme átható kéksége babonázott meg, és a félreismerhetetlen sebezhetőség, mely füstként vonult át a tekintetén. A pulzusom azonnal felgyorsult a változásaira. A matrac megmozdult, ahogy belefúrta a lábát és megfeszítette a testét. – Eva! – Összerándult, aztán elélvezett, forrón belém lövellve. Kéjes hörgése végigvibrált rajtam, a farka pedig becsusszant a síkos spermafolyamon a belsőmbe. – Ó... Istenem. Közben végig engem nézett, és mutatta az arcát, amit általában bele szokott fúrni a nyakam hajlatába. Láttam azt, amit meg akart mutatni. Amit meg akart értetni velem. 74

Semmi sem állhat közénk. Bennem fejezte be az orgazmusát, belém élvezve, hogy a síkosság elejét vegye a fájdalomnak. Elengedte a csípőmet, és hagyta, hogy felfelé nyomjam, és rátaláljak a megfelelő nyomásra a csiklómon, amitől el tudok élvezni. Továbbra is rám nézett, és lenyúlt maga mögé a csuklómért. Először az egyiket, aztán a másikat hajtotta a fejem fölé, és lefogott. Keze, súlya és rendületlen erekciója alatt az ágyhoz szögezve teljesen ki voltam neki szolgáltatva. Elkezdett döfködni, szétfeszítve a hüvelyem falait vastagon erezett farkával. A magáévá tett. Birtokba vett. – Crossfire – suttogta, hogy emlékeztessen a biztonsági jelszómra. Felnyögtem, amikor eljött a tetőpont, és összeránduló izmaim mohón fejni kezdték. – Érzed ezt? – Gideon nyelve a fülemnél kalandozott, a lélegzetvétele párás zihálás volt. – A nyakamnál és a golyóimnál tartasz fogva. Hol az eltávolodás, angyalka? Az elkövetkező három órában szó sem volt ilyesmiről. A szállodaigazgatónő kitárta lakosztályunk dupla ajtaját, és Cary halkan, hosszant füttyentett. – A mindenit – vonszolt be a szobába a könyökömnél. – Nézd, mekkora. Akár cigánykerekezni is lehetne benne. Igaza volt, de reggelig várnom kellett ennek a bebizonyításával. Most túlságosan remegett a lábam a Mérföld Magas Klub bulijától. Közvetlenül előttünk feltárult a vegasi főutca szemkápráztató éjszakai látványa. Az ablakok padlótól mennyezetig értek, és az üvegsarokban zongora terpeszkedett. – Vajon miért van mindig zongora a szerencsejátékoslakosztályokban? – tette fel a kérdést Cary, miközben felhajtotta a fedelet és leütött néhány billentyűt. Vállat vontam és az igazgató felé pillantottam, de a nő már elment. Magassarkújában nesztelenül tudott közlekedni a vastag fehér szőnyegen. A lakosztály berendezése afféle ötvenes évekbeli hollywoodi stílusú volt. A kétoldalú kandallóval szemben szürke terméskő fal valami műalkotással – úgy festett, mint egy kerékagy, 75

amiből tüskék állnak ki. A kerevetek tengerzöldek voltak, olyan vékony lábakkal, mint az igazgatónő tűsarkai. Mindennek volt valami retrós hangulata, egyszerre fényűző és hívogató. Egy kicsit talán sok is volt a jóból. Én csak egy szép szobára számítottam, nem az elnöki lakosztályra. Már éppen vissza akartam utasítani, amikor Cary rám vigyorgott, és elismerően feltartotta a hüvelykujját. Mivel nem volt kedvem elrontani az örömét, beadtam a derekam, és reméltem, hogy nem ütöttük el Gideont egy jóval jövedelmezőbb szállóvendégtől. – Még mindig szeretnél sajtburgert? – kérdeztem, és a szobaszerviz-menü után nyúltam a kanapé mögötti asztalkán. – Meg egy sört. Vagyis kettőt. Cary követte az igazgatónőt egy hálószobába a bal oldalon, én pedig felvettem a régimódi tárcsázós telefon kagylóját, hogy leadjam a rendelést. Fél óra múlva, zuhanyozástól felfrissülten, pizsamában eszegettem Alfredo-csirkémet törökülésben a szőnyegen. Cary a burgerét rágcsálta, és elégedetten nézett rám a kávézóasztal másik oldaláról. – Sosem szoktál ennyi szénhidrátot enni ilyen későn – jegyezte meg két harapás között. – Nemsokára megjön. – Biztos vagyok benne, hogy az a kis testmozgás is segített, amit útközben végeztél. Összehúzott szemmel meredtem rá. – Honnan tudod? Ki voltál ütve! – Dedukció, kislány. Amikor elaludtam, még ideges voltál. Amikor meg felébredtem, úgy néztél ki, mint aki éppen elszívott egy szép kövér jointot. – És Gideon hogy nézett ki? – Mint mindig – feszes fenekűen és rettentő szexin. A tésztába döftem a villát. – Ez nem igazság. – Kit érdekel? – mutatott körbe Cary. – Nézd csak meg, hogy szállásolt el! – Nincs szükségem szponzorra, Cary. 76

Cary bekapott egy darab sült krumplit. – És azon gondolkoztál, hogy mire van szükséged? A tiéd az ideje, a fantasztikus teste, és megoszt veled mindent, ami az övé. Ez azért nem rossz. – Nem – tekertem egyet a villámon. – Anyám számtalan, nagy hatalmú férfiakkal kötött házasságából megtanultam, hogy az idejük a legfontosabb, mert az a legértékesebb dolog az életükben. – Nem rossz. Csak éppen nem elég.

*** – Ez aztán az élet – jegyezte meg Cary, miközben isten módjára heverészett egy nyugágyban a medencénél. Halványzöld úszónadrág volt rajta, és jelenléte azt eredményezte, hogy szokatlanul sok nőnemű egyén bukkant fel a medence felénk eső oldalán. – Már csak egy mojito hiányzik. Kell az alkohol az ünnepléshez. Elvigyorodtam. Mellette napfürdőztem egy másik nyugágyban, élveztem a meleget és a víz csobbanásainak hangját. Cary folyton ünnepelni akart, és én ezt felettébb bájosnak találtam. – Mit ünnepelünk? – A nyarat. – Oké. Felültem, letettem a lábamat a nyugágy mellé, aztán megkötöttem a derekamon a strandkendőt, mielőtt felálltam. A hajam még nedves volt az előző mártózástól; csattal fogtam össze a fejem tetején. A perzselő napfény jólesett a bőrömnek, érzéki csókként simogatott, ami kissé elfeledtette velem a vízvisszatartást, amit a közeledő menstruáció okozott. Odamentem a bárpulthoz, és tekintetemmel végigpásztáztam a többi nyaralót napszemüvegem enyhén pirosított üvegén keresztül. Minden tele volt vendégekkel, akiknek zöme elég jól nézett ki ahhoz, hogy megérdemeljen egy második vagy éppen harmadik pillantást is. Egy párocskára különösen felfigyeltem, mert rám meg Gideonra hasonlítottak. A szőke nő hason feküdt, a könyökére támaszkodva, játékosan harangozva a lábával. Jó küllemű, sötét hajú pasija mellette feküdt, félkönyéken, a másik kezével a nő hátát simogatta. 77

A szőke észrevette, hogy nézem, és azonnal lehervadt a mosoly az arcáról. Nem láttam a szemét a napszemüvege mögött, de sejtettem, hogy ő is engem bámul. Mosolyogva elfordítottam a tekintetem. Pontosan tudtam, mit érez, hogy egy másik nő stíröli a pasiját. Találtam egy üres helyet a bárnál, és intettem a csaposnak, hogy én készen állok a rendelésre, ha ő is. A mennyezetre szerelt párásítók hűtötték a bőrömet, és rávettek arra, hogy leüljek egy hirtelen megüresedett székre. – Mit iszol? Oldalra fordítottam a fejem a megszólaló férfi felé. – Még semmit, de épp most gondolkodom egy mojitón. – Hadd hívjalak meg egyre. – Elmosolyodott, és kivillantotta tökéletesen fehér, de kissé ferde fogait. A kezét nyújtotta, és a mozdulat megmutatta szép formájú karját. – Daniel. Kezet fogtam vele. – Eva. Nagyon örülök. Keresztbe font karral támaszkodott a pultnak. – Mi szél hozott Vegasba? Üzlet vagy pihenés? – Szórakozás. És téged? – Danielnek érdekes, idegen nyelvű tetoválás díszelgett a jobb bicepszén, amit megcsodáltam. Nem volt a szó hagyományos értelmében véve jóképű, de magabiztosságot és tartást sugárzott, amit én általában sokkal vonzóbbnak találtam a férfiakban, mint pusztán a külsőt. – Munka. Az úszónadrágjára pillantottam. – Nekem nincs ilyen jó állásom. – Én… – Elnézést! Mindketten a nő felé fordultunk, aki megzavarta beszélgetésünket. Kis barna lány volt sötét galléros pólóban, melyre a neve – Sheila – és a Cross Towers and Casino vállalat logója volt hímezve. A fülében látható kis fülhallgató és a derekán sötétlő fegyveröv elárulta, hogy biztonsági őr. – Miss Tramell! – biccentett felém. Felvontam a szemöldököm. – Igen? 78

– Van egy felszolgáló, aki fel tudja venni a rendelését a nyugágyaiknál is. – Klassz, köszönöm. De szívesen várok itt is. Mikor nem mozdultam, Sheila Davidre fordította a figyelmét. – Ha átmegy a pult másik végéhez, uram, akkor a következő italát a ház állja. Daniel kurtán biccentett, aztán rám vigyorgott. – Kösz, de itt is jó. – Attól tartok, meg kell kérnem, hogy menjen át. – Micsoda? – komorodott el Daniel. – De miért? Sheilára pillantottam, és hirtelen megértettem. Gideon figyeltet. És azt hiszi, hogy a távolból is irányíthat. Sheila közönyös arccal állta a tekintetemet. – Visszakísérem a nyugágyához, Miss Tramell. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kitolok vele, esetleg elkapom Danielt és szájon csókolom, csak hogy így üzenjek túlbuzgó pasimnak, de aztán sikerült uralkodni magamon. Ez a lány csak a munkáját végzi. A főnökének kéne egy kiadós fenékbe rúgás. – Elnézést, Daniel – pirultam el zavaromban. Úgy éreztem magam, mint egy leszidott gyerek, és ez komolyan felbosszantott. – Örültem, hogy találkoztunk. Vállat vont. – Ha esetleg mégis meggondolnád magad… Éreztem Sheila tekintetét a hátamon, miközben elindultam a helyünkre. Aztán hirtelen szembefordultam vele. – Csak ilyen esetekben kell beavatkoznia? Vagy egész listája van a vészhelyzetekről? A lány egy pillanatig tétovázott, aztán felsóhajtott. Csak elképzelni tudtam, mit gondolhat rólam, a szőke kis cicababáról, akinek a nyilvános viselkedésében nem lehet megbízni. – Listám van. – Hát persze. – Gideon semmit sem bíz a véletlenre. Vajon mikor állíthatta össze a listát? Amikor felhoztam Vegast, vagy már előtte is megvolt? Talán még akkor dolgozta ki, amikor más nőkkel járt. Talán Corinne-nak írta. Minél többet gondolkodtam rajta, annál dühösebb lettem. 79

– Ez totál hihetetlen – panaszkodtam Carynek, amikor a biztonsági lány kissé távolabbra húzódott, mintha ettől elfelejteném, hogy ott van. – Bébiszitterem van. – Micsoda? Elmeséltem neki, mi történt, és láttam, hogy megfeszül az álla. – Ez őrület, Eva – fakadt ki. – Hát, nem semmi. És nem fogom eltűrni. Meg kell tanulnia, hogy a kapcsolatok nem így működnek. És mindazok után, amit a bizalomról papolt. – A napágyamra roskadtam. – Vajon mennyire bízhat bennem, ha rám állít valakit, aki elüldözi mellőlem az idegeneket? – Nekem nem tetszik ez a dolog, Eva – ült fel Cary. – Ez így nincs rendben. – Szerinted én nem tudom? És vajon miért egy lány? Persze semmi kifogásom az ellen, hogy nők veszélyes munkát végezzenek. Inkább arra gondolok, hogy biztos még a női vécébe is be kell jönnie utánam, vagy éppen nem bízik meg férfiban, ha rólam van szó. – Ez most komoly? Te meg itt nyugodtan napozol? Lassan testet öltött a fejemben egy ötlet. – Van egy tervem. – Ó – gördült gonosz mosolyra Cary szája. – Mesélj. Elvettem a telefonomat a kis mozaikos asztalkáról, és megkerestem a nevek közt Benjamin Clancyt – a mostohaapám személyi testőrét. – Helló, Clancy. Itt Eva – mondtam, amikor első csöngésre felvette. Cary szeme hatalmasra nyílt. – Óóóóó... Felálltam, és némán formáltam a számmal: Felmegyek. Cary bólintott. – Minden rendben – feleltem Clancy érdeklődésére. Vártam, amíg az ajtón belülre kerültem, Sheila pedig még odakint volt. – Idehallgass, szeretnék egy szívességet kérni!

*** 80

Épp befejeztem a beszélgetést Clancyvel, amikor bejövő hívást kaptam. Elvigyorodtam, amikor megláttam, ki keres. – Szia, apa! Apa nevetett. – Hogy van az én kislányom? – Bajt kever és élvezi – terítettem szét strandkendőmet az egyik széken, és leültem. – És te hogy vagy? – Próbálom megakadályozni a bajt, és van, amikor még élvezem is. Victor Reyes utcai zsaru volt Oceanside-ban, Kaliforniában, ezért választottam a San Diegó-i egyetemet. Anyám éppen a kettes számú férjével kínlódott, én lázadó életszakaszban jártam, és pokollá tettem a saját életemet, miközben próbáltam elfelejteni mindazt, amit Nathan olyan sokáig művelt velem. Az, hogy kiszakadtam anyám fojtogató közelségéből, életem egyik legjobb döntése volt. Apám nyugodt és rendíthetetlen szeretete irántam, egyetlen gyermeke iránt, teljesen megváltoztatta az életemet. Rengeteg szabadságot adott nekem, amire hatalmas szükségem volt – világosan megszabott korlátokkal –, és elintézte, hogy járhassak dr. Travishez, amivel elindított a gyógyulás útján, és lehetővé tette, hogy megismerkedjem Caryvel. – Hiányzol – mondtam neki. Szerettem anyámat is, és tudtam, hogy ő is szeret, de vele kissé rázós volt a kapcsolatom, apuval meg minden olyan egyszerű. – Akkor talán örülni fogsz annak, amit mondani akarok. Körülbelül két hét múlva, a jövő hét után el tudok jönni, hogy meglátogassalak, ha neked is alkalmas. Nem akarok a terhedre lenni. – Istenem, apu. Te sosem vagy a terhemre. Örülök, hogy végre újra látlak! – Csak rövid látogatás lesz. Csütörtökön este érkezem, és vasárnap este már megyek is. – Szuper! Majd csinálok programokat. Klassz lesz. Apám halk kacajától melegség töltött el. – Én téged akarlak látni, nem New Yorkot. Ne vidd túlzásba a városnézést meg ilyeneket. 81

– Ne aggódj. Hagyok egy csomó szabadidőt. És megismerkedhetsz Gideonnal is. – Már a gondolatra is megrebbent a gyomrom, hogy ők ketten találkoznak. – Gideon Cross-szal? A múltkor azt mondtad, nincs köztetek semmi. – Igen – ráncoltam az orromat. – Akkoriban épp mosolyszünet volt. Azt hittem, végeztünk egymással. A vonal másik végén csend támadt. – Komoly a dolog? Én is hallgattam, és fészkelődni kezdtem. Apám jó megfigyelő. Pontosan érezte, hogy Gideon meg köztem feszültség van – szexuális is, meg másmilyen is. – Igen. De nem mindig könnyű. Sokat kell rajta – rajtam – dolgozni. De mindketten igyekszünk. – Kellőképpen értékel téged, Eva? – Apám hangja mogorva és túlságosan komoly volt. – Engem nem érdekel, mennyi pénze van. Neked nincs semmi bizonygatnivalód, Eva. – Erről szó sincs! – A lábujjaimra meredtem, és rádöbbentem, hogy ez a találkozó bonyolultabb lesz annál, mint hogy egy féltő apa megismerkedik a lánya új barátjával. Apám rühellte a gazdag férfiakat, hála anyámnak. – Majd ha megismered, meglátod, hogy milyen. – Biztosan – felelte kissé szkeptikusan. – Jaj, apa! – Nem neheztelhettem rá az aggódása miatt, hiszen épp azért találta nekem dr. Travist, mert ámokfutásom idején annyi fiúval jártam, akik nem voltak hozzám valók. Főleg egy énekes sráccal gyűlt meg a baja, aki mellett afféle groupie voltam, meg egy tetoválóval, akit éppen ő meszelt le egyszer, miközben valaki éppen leszopta – és az a valaki nem én voltam. – Gideon jó nekem. Megérdemel engem. – Igyekszem majd nyitott lenni, jó? És elküldöm neked a járatinfót, ha már lefoglaltam a jegyem. Amúgy mi a helyzet? – Épp most kezdtünk bele egy kampányba egy áfonyaízű kávéhoz. Újabb hallgatás. – Te viccelsz. Felnevettem. 82

– Bár úgy lenne. Elég sok szerencsére lesz szükségünk, ha ezt el akarjuk adni. Majd teszek neked félre belőle, hogy megkóstolhasd. – Eddig azt hittem, szeretsz. – Teljes szívemből. És neked hogy állnak a dolgaid? Jól ment a randi? – Hát... nem volt rossz. Felhorkantam. – Találkoztok megint? – Egyelőre ez a terv. – Túl bőbeszédű vagy, apa. Megint kuncogott, és hallottam, hogyan nyikordult meg alatta a kedvenc széke. – Nem is igazán érdekelhet téged egy öregember szerelmi élete. – Ja. – Időnként eltűnődtem rajta, milyen lehetett a kapcsolata anyával. Apu volt a tiltott latino srác, anyu pedig csillogó első bálozó, kék szemében dollárjelekkel. Nagy szerelem lehetett. Még beszélgettünk pár percig. Mindketten izgatottak lettünk a lehetőségtől, hogy újra láthatjuk egymást. Reméltem, hogy nem távolodtunk el egymástól az egyetem után, ezért is ragaszkodtam annyira a szombati telefonhívásokhoz. Az, hogy ilyen hamar meglátogat, nagyjából eloszlatta az aggályaimat. Épp letettem, amikor befutott Cary, minden ízében modellesen – hisz az is volt. – Még mindig kavarsz? – érdeklődött. Felálltam. – Az már kész. Most apuval beszéltem. Jövő héten feljön New Yorkba. – Tényleg? Szuper. Victor jó arc. Átmentünk a konyhába, és Cary két sört vett ki a hűtőből. Már korábban észrevettem, hogy néhány olyan dolgot, amit otthon is gyakran használtam, bekészítettek a lakosztályba. Nem tudtam eldönteni, hogy Gideon ennyire jó megfigyelő, vagy másképp szerzi be az információt – mondjuk, megnézi a blokkjaimat. Ez egyáltalán nem volt kizárható. Elég nehéz volt számára felismerni a korlátokat, mint ahogy azt a személyi smasszernő is mutatta.

83

– Mikor tartózkodtak a szüleid utoljára ugyanabban az államban? – tette fel a kérdést Cary, miközben a söröket nyitotta. – De főleg ugyanabban a városban. Te jó ég. – Nem is tudom. Talán a születésem előtt. – Nagyot húztam a sörből, amit Cary odanyújtott. – De nem is tervezem, hogy összehozzam őket. – A tervekre – koccintottuk össze az üvegeinket. – És ha már itt tartunk, meg akartam húzni egy csajt, akit a medencénél láttam, de végül mégis inkább feljöttem. Úgy gondoltam, hogy ma mindketten megleszünk e nélkül, és egyszerűen csak együtt leszünk. – Megtisztelve érzem magam – feleltem fanyarul. – Épp vissza akartam menni. – Túl meleg van már. Brutális a nap. – Ugyanez süt New Yorkban is, nem? – Okostojás – villant fel a zöld szem. – Mi lenne, ha felöltöznénk, és elmennénk ebédelni valahová? Én állom. – Jó. De nem tudom garantálni, hogy Sheila nem akar majd velünk tartani. – A fenébe vele is meg a főnökével is. Hogy is van ez a gazdag emberekkel meg az irányítással? – Azért gazdagodnak meg, mert mindent irányítanak. – Mindegy. Én jobban szeretem a magunkfajta őrülteket – mi leginkább csak magunkkal tolunk ki. – A pultra támaszkodott. – Te beveszed a dumáját? – Az attól függ. – Mitől? Elvigyorodtam és a hálószobám felé indultam. – Készülődj csak. Majd ebédnél elmondom.

84

6. fejezet Alig fejeztem be a pakolást hazaindulás előtt, amikor Gideon összetéveszthetetlen hangját hallottam a nappaliból. Felszökött bennem az adrenalin. Gideonnak még biztosan van valami mondanivalója arról, amit csináltam, noha előző éjszaka, amikor Caryvel hazaértünk a bulizásból, beszéltünk, és reggel is, amikor felébredtem. Azt színlelni, hogy semmiről sem tudok, eléggé idegtépő volt. Azon töprengtem, hogy Clancy meg tudta-e csinálni, amit kértem tőle. De amikor rákérdeztem nála, megnyugtatott, hogy minden a terv szerint halad. Mezítláb trappoltam a hálószobám ajtajáig. Éppen láttam Caryt kimenni a lakosztály ajtaján. Gideon egyedül állt a kis előtérben, és kifürkészhetetlen pillantást vetett felém, mintha bármelyik pillanatban várt volna. Laza farmer és fekete póló volt rajta, és annyira hiányzott már a látványa, hogy szinte csípte a szememet. – Szia, angyalka. Jobb kezem ujjai idegesen babrálták jóganadrágom szövetét. – Szia, nagymenő. Szép vonalú szája egy pillanatra megfeszült. – Van valami különös oka ennek a kedveskedésnek? – Nos, te menő vagy mindenben, amit csinálsz. És így szólítottak egy képzeletbeli hőst is, akit nagyon szerettem. Néha rá emlékeztetsz.

– Nem biztos, hogy örülök neki, ha bárki is tetszik neked rajtam kívül, akár képzeletbeli, akár nem. – Majd túljutsz rajta. A fejét csóválta, és elindult felém. – Mint ahogy túljutok a szumóbirkózón is, akit rám állítottál? Be kellett harapnom a számat, hogy ne nevessek. Nem szabtam meg Clancynek pontosan, hogy milyen legyen az az ismerős valaki, akit a phoenixi térségből ráállít Gideonra, ugyanúgy, ahogyan ő Sheilát rám. Egyszerűen csak egy embert kértem, és elég kevés követelményem volt. – Hová ment Cary? – Lement, hogy játsszon egy kicsit a keretből, amit elintéztem neki. – Nem indulunk máris? Lassan odajött hozzám. Félreérthetetlen veszedelem volt abban, ahogy becserkészett. Látszott a válla tartásán, a szeme izzásán. De sokkal jobban aggódtam volna, ha a léptei kecsességében nincs az a nyilvánvaló érzékiség. – Már vérzel? Bólintottam. – Akkor kénytelen leszek a szádba elmenni. Felvontam a szemöldököm. – Az úgy jó? – Hát persze – kunkorodott fel a szája széle. – Ne aggódj, angyalka. Először téged rendezlek le. Rám vetette magát és elkapott. Bevonszolt a hálóba, és az ágyra döntött. Már csókolt is, mélyen és mohón. Magával ragadott a szenvedélye és imádtam a súlyát, ami a matrachoz szegezett. És annyira jó volt az illata. Olyan meleg a bőre. – Hiányoztál – nyögtem fel, és köré fontam a karomat, lábamat. – Noha időnként borzasztóan bosszantó tudsz lenni. Gideon felmordult. – Te vagy a legelképesztőbb, legdühítőbb nő, akivel valaha találkoztam. – Hát, te hergeltél fel. Nem vagyok a tulajdonod. Nem teheted meg, hogy... 86

– De az vagy – harapta meg a fülcimpámat, s én feljajdultam. – És igen, megtehetem. – Akkor te is az vagy. És én is megtehetem. – Ahogy meg is mutattad. Van fogalmad róla, milyen nehéz üzletet csinálni, ha senki nem kerülhet fél méternél közelebb hozzád? Megdermedtem, mivel azt a félméteres szabályt kizárólag nőkre értettem. – Miért akarna bárki is ennyire a közeledbe kerülni? – Hogy megmutasson bizonyos dolgokat az elém terített tervrajzon, és hogy beleférjen a kamera képébe a telekonferenciaközvetítésnél. Ez a két dolog eléggé nehezen ment – nézett le rám. – Dolgoztam. Te meg játszadoztál. – Nem érdekel. Ha nekem jó, neked is jó. – De titokban örültem, hogy Gideon kezelni tudta a nehézségeket, akárcsak én. Megfogta a combom hátulját, és széjjelebb tette a lábamat. – Nem fogsz százszázalékos egyenlőséget kapni ebben a kapcsolatban. – Na ne már. Befészkelte a csípőjét a résbe, amit csináltam neki. Ringatózni kezdett, és kemény erekcióját a nagyajkamhoz dörgölte. – De igen – markolt bele a hajamba, hogy a helyemen tartson. Csípője mozgatásával masszírozni kezdte szuperérzékeny csiklómat. A farmerja varrása épp a legjobb helyen volt, hogy felébressze folyamatosan izzó vágyamat. Kezdtem felizgulni. – Hagyd abba. Nem tudok gondolkodni, ha ezt csinálod. – Ne hidd. Csak hallgass meg, Eva. Amiatt, ami vagyok, és amit felépítettem, jó célpontot nyújtok. Ismered a helyzetet, te is tudod, milyen a gazdagság, és a figyelem, amit kelt. – Az a fickó a bárban nem jelentett fenyegetést. – Az kétséges. Bosszús lettem. A bizalom látható hiánya zavart, főleg azért, mert ő sem bízta rám a titkait, bármik legyenek is azok, én mégis kibírtam. – Szállj le rólam. – Teljesen jó nekem itt – dörgölődzött tovább. – Haragszom rád. – Tudom – mozgott tovább. – De attól még elmész. 87

Meglöktem a csípőjét, de túl nehéz volt. – Nem tudok, ha túl dühös vagyok. – Bizonyítsd be. Önhitt volt, ami csak szította a bosszúságomat. Mivel a fejemet nem tudtam elfordítani, lehunytam a szemem, hogy kizárjam magamból. Nem törődött vele. A ruháink, amik rajtunk maradtak, meg a behatolás hiánya csak még nyilvánvalóbbá tette a teste elegáns kecsességét. Ez az ember aztán tudta, hogyan kell dugni. Gideon nem csak ki-be tologatta a farkát. Dolgozott vele. Kiaknázta a súrlódást, változtatgatta a szögeket meg a behatolás mélységét. Persze amikor alatta vonaglottam, mindez nem tudatosult, csak befelé koncentráltam. Most viszont mindent éreztem. Küzdöttem a gyönyör ellen, de nem tudtam visszafojtani a nyögésemet. – Ez az, angyalka – incselkedett. – Érzed, milyen kemény vagyok neked? Érzed, mit művelsz velem? – Ne használd a szexet arra, hogy megbüntess – nyafogtam, és sarkam a matracba mélyedt. Egy pillanatra mozdulatlan lett, aztán szívni kezdte a nyakam, és a testem hullámzott, mintha ruhán keresztül dugna. – Nem őrültem meg, angyalka. – Mindegy. Akkor is büntetsz. – Te pedig az őrületbe kergetsz. Tudod, mi történt, amikor rájöttem, mit csináltál? Félig hunyt szemem résén keresztül meredtem rá. – Mit? – Megkeményedtem. Tágra nyílt a szemem. – A lehető legrosszabbkor, nyilvánosan. – Megfogta a mellemet, és hüvelykujjával simogatni kezdte megkeményedett mellbimbómat. – Ki kellett mennem egy megbeszélésről, amíg lelohadtam. Felizgat, ha szembeszállsz velem, Eva. – A hangja halkabb és rekedtebb lett, csupa szex és csupa bűn. – Kedvet csinál hozzá, hogy megdugjalak. Sokáig, nagyon-nagyon sokáig. 88

– Istenem. – A csípőm felfelé rándult, a belsőm megfeszült az orgazmus vágyától. – És mivel nem tehetem meg – dorombolta –, így fogsz elmenni, aztán viszonzod a száddal. Felvinnyogtam, és összefutott a nyál a számban a gondolatra, hogy így kényeztethetem. Mindig annyira rám hangolódik, amikor szeretkezünk. Csak akkor tud igazán lazítani és a saját gyönyörére koncentrálni, amikor a számba veszem. – Ez az – mormolta. – Dörgöld csak így hozzám a csiklódat. Istenem, annyira jó vagy. – Gideon. – Végighúztam a kezem izmos hátán és fenekén, testem szinte összeolvadt az övével. Hosszú, elnyújtott nyögéssel élveztem el, a feszültség hirtelen elszállt belőlem. A szája az enyémre tapadt, és magába itta a hangjaimat, miközben remegtem alatta. Belemarkoltam a hajába, és visszacsókoltam. Átfordult, hogy alám kerüljön, és lehúzta a sliccén a cipzárt. – Most te jössz, Eva. Testhelyzetet változtattam. Éppannyira vágytam rá, hogy megízleljem, mint ahogy ő. Ahogy letolta a bokszerjét, már a kezemben is volt a farka, és a számba vettem a széles makk peremét. Gideon nyögve belemarkolt egy párnába, és a feje alá tűrte. Összetalálkozott a tekintetünk, és mélyebbre szívtam. – Igen – szisszent fel, és jobb keze ujjait a hajamba mélyesztette. – Szívd csak keményen és gyorsan. El akarok menni. Beszívtam az illatát, és kiélveztem forró bőrének selymes puhaságát a nyelvemen. Aztán szaván fogtam. Behorpadt az arcom, és behúztam egészen a torkom tövéig, aztán vissza a makkhoz. Újra és újra. Csak a szívásra és a gyorsaságra koncentráltam, és éppannyira vártam az orgazmusát, mint ő maga. Felizgattak önfeledt hangjai, ujjainak görcsös görbülése a párnán. A csípője megrándult, és keze a hajamba markolva irányította a tempómat. – Ó, istenem! – Sötét, forró tekintettel meredt rám. – Imádom, ahogy leszopsz. Mintha nem tudnál vele betelni. Nem is tudtam. Úgy éreztem, soha nem is fogok tudni. A kéje sokat jelentett nekem, mert valódi volt és nyers. Számára a szex 89

mindig fokozatos és módszeres volt. Velem szemben nem tudta visszafogni magát, mert őrülten akart. Két nap nélkülem, és… készen volt. Ökölbe szorított kezemmel is simogattam, s éreztem a sima bőr alatt lüktető vastag ereket. Szaggatott hörgés tört fel belőle, és sós melegség ömlött a nyelvemre. Már közel járt a csúcshoz, az arca kipirult, ajka szétvált, ahogy zihált. Veríték ütött ki a homlokomon. Egyre nőtt bennem az izgalom. Teljesen ki volt szolgáltatva nekem, miközben őrülten kívánta a beteljesülést, és mocskos dolgokat suttogott arról, hogy mit fog csinálni velem legközelebb, amikor majd megdug. – Ez az, angyalka. Fejj csak. Hadd menjek el neked. – A nyaka meghajlott, a levegő viharosan tört elő a tüdejéből. – Bassza meg. Éppolyan hevesen élvezett el, mint az előbb én – keményen és brutálisan. A sperma vastag, forró sugárban tört elő a makkja végéből, alig tudtam lenyelni. A nevemet hörögte, döfködte a torkomat, elvette, amit akart, és megadva nekem is mindent, amije volt, amíg ki nem ürült. Aztán felém fordult, és fojtogató öleléssel pihegő mellkasához szorított. Hosszú pillanatokig csak tartott így, ebben az ölelésben. Hallgattam szívverése fokozatos lassulását, normalizálódását. A végén belesuttogta a hajamba: – Ez nagyon kellett. Köszönöm. Elmosolyodtam és hozzábújtam. – Részemről a szerencse, nagymenő. – Hiányoztál – mondta halkan, ajkát a homlokomra tapasztva. – Olyan nagyon hiányoztál. És nem csak emiatt. – Tudom. – Szükségünk volt erre, a testi közelségre, a vad érintésekre, az orgazmus rohamaira, hogy kiengedjünk valamennyit a túláradó érzéseinkből. – Apukám jövő héten eljön meglátogatni. Gideon megdermedt. Felemelte a fejét, és fanyar pillantást vetett rám. – Muszáj volt ezt épp most mondani, amikor még kilóg a farkam? Elnevettem magam. – Rajtakaptak letolt gatyával? 90

– Francba! – Csókot nyomott a homlokomra, aztán a hátára gördült, és megigazgatta a ruháit. – Van fogalmad róla, hogyan szeretnéd az első találkozást? Vacsorázzunk valahol? Vagy nálad? Vagy nálam? – Majd én főzök valamit otthon – nyújtózkodtam, aztán kihúztam a blúzon a ráncokat. Bólintott, de valami megváltozott benne. Kielégült, hálás szeretőm visszaváltozott azzá a komor arcú emberré, akit mostanában egyre többet láttam. – Valami mást szeretnél? – kérdeztem. – Nem. Ez jó terv, és én is ezt javasoltam volna. Ott el tud majd lazulni. – És te? – Én is. – Félkönyékre támaszkodott, és lenézett rám. Kisimította a hajat a homlokomból. – Jobban szeretném, ha nem kéne szembesülnie a vagyonommal, ha van rá mód. Nagy lélegzetet vettem. – Erre nem is gondoltam. Csak arra, hogy inkább csinálok rendetlenséget a saját konyhámban, mint a tiédben. De igazad van. Jó lesz így, Gideon. Ha meglátja, hogyan érzel irántam, nem lesz semmi kifogása az ellen, hogy együtt vagyunk. – Engem csak miattad érdekel, hogy mi a véleménye. Ha neki nem tetszem, és ez megváltoztat valamit közöttünk. – Erre csak te lehetsz képes. Kurtán biccentett, amitől nem éreztem sokkal jobban magam. Sok férfi ideges lesz, ha a barátnője apjával kell találkoznia, de Gideon más volt, mint a többiek. Ő nem szokott berezelni. Általában. Azt szerettem volna, ha ő meg apa jól kijönnek egymással, nem pedig feszültek és ellenségesek. Témát váltottam. – Sikerült mindent elintézned Phoenixben? – Igen. Az egyik projektmenedzseremnek feltűntek bizonyos ellentmondások a könyvelésben, és jól tette, hogy addig nyúzott, amíg meg nem néztem. A sikkasztás olyan dolog, amit nem tolerálok. 91

Összerándultam. Eszembe jutott Gideon apja, aki milliókat csalt ki befektetőktől, mielőtt megölte magát. – Mi az a projekt? – Egy golfpálya szállodával. – Klubok, üdülők, luxusélet, vodka, kaszinók. meg néhány konditerem, hogy fittek maradjunk a nagyvilági élethez? – A Cross Industries weboldaláról tudtam, hogy Gideonnak szoftver- és játékdivíziói is vannak, meg egy fejlődő szociális médiaplatformja fiatal városi szakemberek számára. – Több szempontból is az élvezetek királya vagy. – Az élvezetek királya? – csillant fel derűsen a szeme. – Minden energiám arra megy el, hogy téged imádjalak. – Hogyan lettél ilyen gazdag? – szaladt ki belőlem, mert kíváncsivá tett Cary megjegyzése, hogy vajon Gideon hogyan tudott ennyi mindent összeszedni ilyen fiatalon. – Az emberek szeretnek szórakozni, és szívesen fizetnek is ezért. – Nem erre gondoltam. Hogyan indítottad el a Cross Industriest? Honnan szerezted hozzá a tőkét? A tekintete számító lett. – Szerinted honnan? – Elképzelésem sincs – feleltem az igazságnak megfelelően. – Blackjacken. Csak pislogtam. – Szerencsejátékkal? Viccelsz? – Nem – nevetett, és átölelt. Nem tudtam Gideonban a szerencsejátékost látni. Anyám harmadik férjének hála megtanultam, hogy a játék csúf betegség is lehet, mely teljesen a hatalmába keríthet. Nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan szigorú és fegyelmezett ember, mint Gideon, bármi vonzót találhat a szerencsében és véletlenben. Aztán megvilágosodtam. – Számoltad a lapokat. – Amikor játszottam, igen – ismerte el. – De már nem. És azok a kapcsolatok, amelyeket a kártyaasztalnál szereztem, legalább olyan fontosak voltak, mint a pénz. 92

Próbáltam megemészteni ezt az információt, aztán inkább annyiban hagytam, legalábbis egyelőre. – Emlékeztess majd, hogy egyszer üljünk le kártyázni. – Egy vetkőzős póker jó lenne... – Neked. Megmarkolta a fenekemet. – Neked is. Tudod, milyen leszek, amikor meztelen vagy. Célzatosan végignéztem felöltözött alakján. – És amikor nem vagyok meztelen? Gideon elvigyorodott, ragyogóan, mentegetőzés nélkül. – Még most is szoktál játszani? – Nap mint nap. De csak az üzleti életben, meg veled. – Velem? A kapcsolatunkkal? Szelíden nézett rám, olyan gyengédséggel, amitől összeszorult a torkom. – Te vagy a legnagyobb kockázat, amit valaha is vállaltam – csókolt szájon. – És a legnagyobb nyeremény is.

*** Mikor hétfő reggel beértem a munkába, úgy éreztem, hogy a dolgok lassan kezdenek visszazökkeni a rendes, Corinne előtti kerékvágásba. Gideonnal sikerült kezelnünk a menstruációs időszakot, ami a korábbi kapcsolatainkban egyikünknél se volt téma, de a mostaniban igen, mert ő a szexszel mutatta ki az érzéseit irántam. A testével mondta el, amit szavakkal nem tudott, én pedig a vágyammal bizonyítottam a hitemet kettőnkben, amit éreznie kellett. Képes voltam rá, hogy újra és újra elmondjam neki: szeretem, és tudom, hogy hatással volt rá, de igazából a testem teljes megadása kellett neki – a bizalom kimutatása, amiről tudta, milyen sokat jelent, a múltam miatt – ahhoz, hogy tényleg elhiggye. Amint azt egyszer mondta, ő számtalan „szeretlek”-et kapott az évek során, de sosem hitte el, mert nem állt mögöttük igazság, bizalom és őszinteség. Ez a szó vajmi keveset jelentett neki, ezért is nem volt hajlandó nekem mondani. Próbáltam nem kimutatni, hogy ez mennyire bánt engem. De ebben alkalmazkodnom kellett hozzá. 93

– Jó reggelt, Eva. Felpillantottam a számítógépemből, Mark állt előttem. Kissé ferde mosolya mindig hatott. – Szia. Én készen állok, ha te is. – De előbb kávé. Készen állsz az újratöltésre? Felkaptam üres bögrémet az asztalról. – Hát persze. Elindultunk a teakonyha felé. – Mintha barnultál volna – nézett végig rajtam Mark. – Hát igen, napoztam kicsit a hétvégén. Jó volt lustálkodni és semmit sem csinálni. Tulajdonképpen ez az egyik kedvenc foglalatosságom. Pont. – Irigyellek. Steven képtelen huzamosabb ideig nyugton megülni a fenekén. Mindig elcibál valahová valamiért. – Az én lakótársam ugyanilyen. Néha nagyon fárasztó tud lenni. – Ó, mielőtt elfelejteném. – Intett, hogy menjek előre a konyhába. – Shawna keresett. Van jegye valami új rockbanda koncertjére. Szerintem azt akarja megkérdezni, hogy érdekel-e. Eszembe jutott a csinos vörös hajú pincérnő, akivel a múlt héten találkoztunk. Stevennek, Mark barátjának a húga. Steven és Mark régóta voltak együtt. A főiskolán ismerkedtek meg, és azóta elválaszthatatlanok. Őszintén kedveltem Stevent. És meglehetősen biztos voltam benne, hogy Shwanát is kedvelni fogom. – Nincs kifogásod ellene, ha barátkozom vele? – Meg kellett kérdeznem, hisz ez a lány végül is Mark sógornője, Mark pedig a főnököm. – Dehogy. Ne aggódj. Teljesen rendben van a dolog. – Akkor jó – mosolyodtam el, és reméltem, hogy újabb New York-i barátnőre teszek majd szert. – Köszi. – Köszönd egy csésze kávéval – felelte, és átnyújtott egy bögrét. – Te jobbat csinálsz, mint én. Rámeredtem. – Apám is mindig ezzel jön. – Akkor biztosan úgy is van. – Ez amolyan szabvány pasiszöveg – vágtam vissza. – Stevennel hogyan osztjátok be a kávéfőzést? 94

– Sehogy – vigyorgott Mark. – Van lent a sarkon egy Starbucks. – Szerintem ez csalás, de még nincs bennem elég koffein ahhoz, hogy elég jól végiggondoljam. – Átadtam neki a teli bögrét. – Ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem kéne megosztanom veled azt az ötletet, ami épp most jutott eszembe. – Mondd csak. Ha tényleg béna, akkor egész hátralévő életedben revolverezhetlek majd vele. – Huh. Kösz – fogtam két kézre a bögrét. – Vajon működne, ha az áfonyás kávét inkább teaként hirdetnénk? Tudod, olyan rózsás teáscsészében, sütivel és tejszínnel? Adjunk neki valami drága, délutáni-tea-hangulatot. Esetleg egy jóvágású angol pasi? Mark a száját rágcsálva töprengett. – Azt hiszem, tetszik az ötlet. Fussunk vele egy kört a kreatívoknál.

*** – Miért nem mondtad, hogy Las Vegasba mész? Némán felsóhajtottam anyám hangjának bosszús élén, és fogást váltottam az asztali telefon kagylóján. Alig tettem le a fenekemet az asztalomhoz, amikor csengett a telefon. Gyanítottam, hogy ha lehallgattam volna a hangpostát, ott már várt volna néhány izgatott üzenet. Ha ő egyszer felhúzza magát valamin, nem engedi el. – Szia, anya. Ne haragudj. Ebédidőben akartalak felhívni, hogy elmeséljem. – Imádom Vegast. – Tényleg? – Azt hittem, hogy mindent utál, aminek akár csak távoli köze is van a szerencsejátékhoz. – Nem is tudtam. – Ha megkérdezted volna, tudnád. Volt némi sértettség a hangjában, ami bántott. – Ne haragudj, anya – ismételtem, mert már gyerekként megtanultam, hogy az ismételt bocsánatkérés bejön nála. – Muszáj volt egy kicsit kikapcsolódnom Caryvel. Legközelebb mehetünk együtt, ha akarod. – Hát nem lenne fantasztikus? Szeretnék szórakoztató dolgokat csinálni veled, Eva. 95

– Én is. – Tekintetem anyám és Stanton képére tévedt. Anyám gyönyörű asszony, olyan sebezhetően érzéki kisugárzással, melynek nem sok férfi képes ellenállni. A sebezhetőség valóságos volt – anyám sok szempontból törékeny nő –, de ugyanakkor megtévesztő is. Nem férfiak használták ki őt, hanem ő gázolt át rajtuk. – Van valami terved ebédre? Elmehetek érted. – Hozhatom az egyik kolléganőmet? Már elígérkeztem Meguminak, amikor beértem. Megígérte, hogy elmeséli a vakrandiját. – Ó, nagyon szívesen találkozom a munkatársaiddal! Elmosolyodtam. Ez jólesett. Anyám sokszor megőrjített, de igazából az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan szeretett. A neurózisával párosulva ez rettenetes tudott lenni, de a legjobb szándék vezérelte. – Oké. Délben gyere értünk. És ne feledd, csak egy óránk van, úgyhogy közel legyen és gyors. – Meglesz. Annyira izgatott vagyok. Viszlát nemsoká!

*** Megumi és anyám az első pillanatban megtalálták egymással a hangot. Azonnal felismertem azt az áhítatos pillantást Megumi szemében, amikor találkoztak, mert annyiszor láttam már az évek során. Monica Stanton fantasztikus nő volt, az a fajta klasszikus szépség, akit muszáj megnézni, mert az ember nem hiszi el, hogy valaki ilyen tökéletes lehet. Valamint a bíborszínű szék, amit választott, remekül állt aranyszín hajához és kék szeméhez. Anyámat Megumi divatérzéke nyűgözte le. Míg én inkább a hagyományos és a konfekció felé hajlottam, Megumi a különleges darabokhoz és színekhez vonzódott, összhangban a trendi kávézóval a Rockefeller Centernél, ahová anyám vitt bennünket. A hely az Aliz Csodaországban mesére emlékeztetett színes bársonyhuzatú, furcsa formájú bútoraival. Megumi székének eltúlzottan görbe volt a támlája, anyám ülőalkalmatosságának pedig szörnyfigurák helyettesítették a lábait. 96

– Még mindig azon tűnődöm, mi volt a baj vele – folytatta Megumi. – Mert próbáltam, azt mondhatom. Úgy értem, hogy egy ennyire jó pasinak nem kéne vakrandikhoz lealacsonyodnia. – Semmi lealacsonyodás – ellenkezett anyám. – Szerintem most ő is azon tépelődik, hogyan lehetett ekkora szerencséje veled. – Kösz! – vigyorgott rá Megumi. – Nagyon klassz pasi. Nem egy Gideon Cross, de attól még jó. – Tényleg, hogy van Gideon? Anyám kérdését nem lehetett könnyedén venni. Tudta, hogy Gideon ismeri a zaklatásom történetét, és ő ezt elég rosszul fogadta. Nagyon szégyellte, hogy sokáig fogalma sem volt róla, mi folyik a házában, és erős, noha teljességgel alaptalan bűntudat gyötörte. Azért nem tudott róla, mert én eltitkoltam. Nathan mindenfélével fenyegetett, ha elmondom bárkinek is. Az viszont aggasztotta anyámat, hogy Gideon mindent tud. Reméltem, hogy hamarosan belátja: Gideon sosem fog emiatt neheztelni rá, éppen úgy, ahogy én sem. – Nagyon sokat dolgozik – feleltem. – Tudod, hogy megy ez. Amióta együtt vagyunk, sok idejét elveszem, és most pótolja be. – Megérdemled. Ittam egy nagy korty vizet, mikor túlzottan felerősödött bennem a vágy, hogy elmondjam neki: apu eljön meglátogatni. Anyám biztosan támogatna abban, hogy meggyőzze őt Gideon érzéseinek valódiságáról, de ez eléggé önző indok lett volna. Fogalmam sem volt, hogyan reagálna arra, hogy Victor New Yorkba jön, de eléggé valószínűnek tűnt, hogy kiakadna, és mindenkinek pokollá tenné az életét. Meg akart szakítani apámmal minden kapcsolatot. Nem tudtam nem észrevenni, mennyire kerül vele minden érintkezést, amióta én elég idős vagyok ahhoz, hogy közvetlenül kommunikáljunk. – Láttam Cary képét egy busz oldalán a minap – szólt anyám. – Tényleg? – egyenesedtem fel. – Hol? – A Broadwayn. Azt hiszem, valami farmerhirdetés volt. – Én is láttam – szólt Megumi. – Nem mintha megnéztem volna, mi van rajta. Annyira szép srác. 97

Mosolyogva hallgattam őket. Anyám szakértője volt a férfiak csodálatának. Ezért is szerették őt annyira – jól érezték magukat mellette. Megumi se sokkal maradt le tőle, ami a csodálatot illeti. – Már felismerik az utcán – jegyeztem meg, és örültem, hogy egy reklámról beszélgetünk, nem pedig egy lesifotóról valamelyik pletykarovatból. A pletykariporterek ellenállhatatlannak találták, hogy Gideon Cross barátnője egy szexi modellfiúval lakik együtt. – Hát persze – felelte anyám, némi rosszallással. – Te kételkedtél benne valaha is, hogy így lesz? – Reméltem – adtam meg magam. – Az ő érdekében. Szomorú tény, hogy a fiú modellek nem keresnek annyit és nem kapnak annyi munkát, mint a lányok – Persze gondoltam, hogy Cary be fog futni valahogy. Érzelmileg nem engedhette meg magának, hogy ne így legyen. Megtanulta értékelni a külsejét. Az volt az egyik legmélyebb félelmem, hogy a karrierdöntése egyszer majd úgy fog kísérteni, hogy azt egyikünk sem bírná elviselni. Anyám finoman belekortyolt a Pellegrinójába. A kávézó specialitásai a csokis fogások voltak, de anyám ügyelt rá, hogy napi kalóriakeretét ne pazarolja el egyetlen étkezésre. Én kevésbé voltam óvatos. Egy leves-szendvics kombinációt rendeltem, meg egy desszertet, ami legalább egy plusz óra futógépezést jelentett. Azt a mentséget hoztam fel magamnak, hogy menstruálok, ami nálam mindig ürügy volt a csokievésre. – Nos – mosolygott rá Monica Megumira –, találkozol megint a vakrandiddal? – Remélem. – Ne bízd a véletlenre, kedvesem! Miközben anyám osztani kezdte az észt a férfiakkal való bánásmódról, én csak hátradőltem, és élveztem az előadást. Monica szilárdan hitte, hogy minden nő megérdemel egy gazdag férfit, aki kényezteti, és életében talán először nem rám pazarolta kerítői erőfeszítéseit. Miközben azon aggódtam, hogy Gideon és apám hogyan viselik majd egymást, anyámmal nem volt semmi probléma. Mindketten úgy gondoltuk, hogy Gideon épp megfelel nekem, habár különböző okból. 98

– Anyukád klassz nő – mondta Megumi, amikor Monica bevette magát a mosdóba indulás előtt. – És nagyon hasonlítasz rá, szerencsés flótás. Milyen lehet egy olyan anya, aki jobb nő, mint te vagy? Nevettem. – Máskor is el kell jönnöd velünk. Klassz volt. – Szívesen. Mikor eljött az indulás ideje, Clancyre meg a várakozó kocsira pillantottam, és rájöttem, hogy talán jobb lenne lesétálni az ebéd egy részét. – Azt hiszem, inkább járok egyet – mondtam a többieknek. – Túl sokat ettem. Menjetek csak nélkülem. – Én megyek veled – mondta Megumi. – Rám is rám fér egy kis levegő, még ha meleg is. Kiszárítja a bőrömet az irodai légkondi. – Jövök én is – szólt anyám. Kétkedő pillantást vetettem a tűsarkújára, de persze anyám magas sarkún kívül sose hordott mást. Éppúgy tudott járni benne, mint ahogy én az edzőcipőmben, azt hiszem. A bevett manhattani tempóban, céltudatos és egyenletes léptekkel indultunk vissza a Crossfire felé. Míg az emberek kerülgetése általában gondot okozott, anyámmal az élen most nem tűnt olyan nehéznek. A férfiak áhítatosan engedtek utat neki, és még utána is néztek. Egyszerű, szexi jégkék ruhájában hűvösnek és frissítőnek tűnt a párás hőségben. Éppen befordultunk a Crossfire előtti utolsó sarkon, amikor anyám váratlanul megtorpant, minek következtében mi Megumival beleütköztünk hátulról. Előrebukott, és épp csak el tudtam kapni a könyökét, mielőtt elesett volna. A földet néztem, hogy miben botolhatott el, és amikor nem találtam semmit, rápillantottam. Megkövülten meredt a Crossfire irodaház felé. – Jesszusom, anya – terelgettem a járda széle felé. – Olyan fehér vagy, mint a kréta. Túl meleg van? Szédülsz? – Mi? – A nyakához kapott. Továbbra is a Crossfire-t bámulta meredten. Követtem a tekintetét, és próbáltam meglátni, amit ő lát. 99

– Ti meg mit néztek? – érdeklődött Megumi. – Mrs. Stanton! – jött oda Clancy, aki egészen eddig diszkrét távolságból követett minket a kocsival. – Minden rendben? – Látta...? – nézett rá kérdőn anyám. – Mit látott? – kérdeztem, amikor Clancy felkapta a fejét, és gyakorlott tekintettel végigpásztázta az utcát. Tökéletes koncentrációja borzongató volt. – Hadd vigyem el önöket a hátralévő szakaszon – mondta higgadtan. A Crossfire bejárata szinte az orrunk előtt volt, de volt valami ellentmondást nem tűrő Clancy tónusában. Mindnyájan beültünk, anyám előre. – Ez meg mi volt? – kérdezte Megumi, mikor Clancy kitett minket, és bementünk az épület hűvösébe. – Anyád úgy nézett ki, mint aki kísértetet lát. – Fogalmam sincs. – De én sem éreztem magam valami jól. Valami megijesztette anyámat. Megőrülök, ha nem tudom kideríteni, mi volt az.

100

7. fejezet Úgy nyekkentem a matracra, hogy kiszaladt a tüdőmből a levegő. Levegőért kapkodva bámultam a mennyezetet. Parker Smith arca jelent meg fölöttem. – Csak az időnket vesztegetjük. Ha itt akarsz lenni, legyél tényleg itt. Száz százalékosan. Nem pedig lélekben több ezer mérfölddel arrébb. Megfogtam felém nyújtott kezét, és ő fölrántott. Körülöttünk tucatnyi másik tanítvány edzett. A brooklyni stúdióban pezsgett az élet. Parkernek igaza volt. A gondolataim még mindig anyámon és furcsa viselkedésén jártak. – Bocs – morogtam. – Töprengek valamin. Parker már mozdult is, mint a villám, aztán pillanatok alatt először fél térdre kényszerített, majd a földre vitt néhány jól irányzott ütéssel. – Gondolod, hogy a támadód megvárja, amíg összeszeded magad és felkészülsz? Felguggoltam, és kényszerítettem magam, hogy koncentráljak. Parker is lekuporodott, barna szemében keménység és éberség. Kopaszra borotvált feje és tejeskávészínű bőre csillogott a mennyezeti világításban. A stúdió egy átalakított raktárépületben volt, melyet Parker részben pénzügyi, részben hangulati okok miatt választott. Anyám és mostohaapám annyira féltettek, hogy mellém

adták Clancyt, hogy elkísérjen az edzésekre. A környéket éppen átépítették, ami szerintem biztató volt, szerintük viszont aggasztó. Mikor Parker újra támadott, blokkoltam. A visszavágás gyorsan és keményen történt, és én félretettem egy időre minden más gondolatomat, amíg haza nem értem. Mikor Gideon is befutott, körülbelül egy óra múlva, a fürdőkádban talált, vaníliaillatú gyertyákkal körbevéve. Levetkőzött, hogy csatlakozzon hozzám, bár nedves haján látszott, hogy már zuhanyozott a saját edzése után. Néztem, ahogy vetkőzik. Az izmok játéka a bőre alatt és természet adta kecses mozgása édes elégedettséggel töltött el. Bemászott mögém az ovális kádba, lábával kétoldalt közrefogott. Karját körém fonta, aztán meglepetésszerűen felemelt. Az ölébe kerültem, lábam a lábára került. – Simulj hozzám, angyalka – mormogta. – Kell, hogy érezzelek. Felsóhajtottam az örömtől. Szinte belesüppedtem erős testébe, ahogy átfogott. Fájó izmaim megadóan ellazultak, hogy átadják magukat az érintésének. Imádtam az ilyen pillanatokat, amikor a világ és az érzelmi vészhelyzetek messzire kerülnek. Az ilyen pillanatokat, amikor éreztem azt a szerelmet, amit soha nem volt hajlandó megvallani nekem. – Áztatod az újabb zúzódásaidat? – kérdezte, arcát az enyémhez simítva. – Az én hibám. Máshol járt az eszem. – Csak nem rám gondoltál? – dorombolta a fülembe. – Bár úgy lett volna. Elhallgatott, aztán váltott. – Mondd, mi bánt? Szerettem, hogy ilyen könnyen olvas bennem, és menet közben képes alkalmazkodni. Én is próbáltam hasonlóan hajlékony lenni. A rugalmasság alapvető követelmény volt két ilyen munkaigényes ember közt, mint mi. Az ujjaimat az ujjaiba kulcsoltam, és elmeséltem neki anyám különös viselkedését ebéd után.

102

– Szinte azt vártam, hogy mindjárt felbukkan az apám. Arra gondoltam, hogy... Ugye vannak biztonsági kamerák az épület homlokzatán? – Hát persze. Majd megnézem a felvételeket. – Maximum tízperces időszakról lehet szó. Hátha kiderül, mi történt. – Vedd úgy, hogy el van intézve. Hátravetettem a fejem, és megcsókoltam az állát. – Köszönöm. A vállamra tapadt az ajka. – Angyalka, nincs semmi, amit ne tennék meg érted. – Beleértve azt is, hogy beszélsz a múltadról? – Éreztem, hogy megfeszül, és gondolatban jókorát rúgtam magamba. – Persze nem most azonnal – tettem hozzá gyorsan –, de egyszer. Szólj, ha majd készen állsz. – Ebédeljünk együtt holnap. Az irodámban. – Akkor elmondod? Gideon élesen kifújta a levegőt. – Eva. Elfordítottam az arcomat, és elengedtem. Csalódást okozott, hogy kitért. Megfogtam a kád szélét, hogy kiszálljak, és eltávolodjak a férfitól, akihez jobban kötődtem, mint talán bárki máshoz életemben, most mégis olyan távolinak tűnt. Hirtelen kételkedni kezdtem mindabban, amiben néhány pillanattal ezelőtt még annyira bizonyos voltam. Megint a régi lemez. – Kész vagyok – motyogtam, és elfújtam a legközelebbi gyertyát. Füst kunkorodott a kanócból, éppannyira megfoghatatlan, mint a férfi, akit szeretek. – Kiszállok. – Nem. – Megfogta a mellemet, és visszatartott. A víz hullámot vetett, akárcsak a kedvem. – Engedj, Gideon. – El akartam tolni a kezét. Ő a nyakamba fúrta az arcát, és makacsul kitartott. – El fogunk jutni oda is, oké? Csak… El fogunk jutni. Leeresztettem. Nem nagyon élveztem a győzelmet, amire akkor vágytam, amikor először feltettem a kérdést. 103

– Ma éjszakára pihentethetnénk a dolgot? – kérdezte komoran, még mindig belém kapaszkodva. – Az egészet? Egyszerűen csak szeretnék veled lenni, jó? Rendelni valamit vacsira, tévézni, és álmomban téged ölelni. Lehet róla szó? Rádöbbentem, hogy valami nagyon nem stimmel. Szembefordultam vele. – Mi a baj? – Csak veled akarok lenni. A szememet csípni kezdték a könnyek. Valamit megint nem mond el nekem. Annyi mindent nem. Kapcsolatunk kezdett valóságos aknamezővé változni a ki nem mondott szavaktól és meg nem osztott titkoktól. – Oké. – Szükségem van rá, Eva. Csak te meg én, és semmi dráma. – Vizes ujjai végigsimítottak az arcomon. – Csak ennyit adj meg nekem. Kérlek. Aztán meg egy csókot. Lábam közé fogtam a derekát, és két kezem közé vettem az arcát. Lehajtottam a fejemet, és rátapadtam az ajkára. Lágyan és lassan kezdtem, nyalogatva, szívogatva. Beszívtam az alsó ajkát, aztán incselkedő nyelvmozdulatokkal próbáltam elfeledtetni vele a problémáinkat. – Csókolj már meg, a francba – mordult fel, és megszorította a derekamat. – Csókolj úgy, ahogy szeretsz. – Úgy lesz – leheltem a szájába. – Nem is tudnék máshogy. – Angyalka. – Nedves hajamba túrt, erősen ölelt, és a végkimerülésig csókolt.

*** Vacsora után Gideon még dolgozott az ágyban. Fejét az ágytámlának támasztotta, ölében a laptopja. Én hason fekve bámultam a tévét, és harangoztam a lábammal. – Szóról szóra tudod az egész filmet? – kérdezte, hogy magára vonja a figyelmemet a Szellemirtókról. Fekete bokszeralsó volt rajta csupán, semmi más.

104

Imádtam, hogy így láthatom – nyugodtnak, lazának, meghittnek. Azon tűnődtem, hogy Corinne vajon ismerte-e így. Ha igen, el tudtam képzelni, milyen kétségbeesetten vágyik rá még mindig, hisz én magam sem akartam volna soha elveszíteni ezt a kiváltságot. – Meglehet – ismertem el. – És muszáj hangosan mondani mindent? – Gondod van vele, nagymenő? – Nincs. – A szemében derű csillogott. – Hányadszorra látod? – Milliomodszor. – Átfordultam, és négykézlábra támaszkodtam. – Akarsz még? Felszaladt a szemöldöke. – Te vagy a kulcsok ura? – doromboltam, és elindultam előre. – Angyalka, amikor így nézel rám, az vagyok, amit csak akarsz. Félig hunyt pilláim alól ránéztem, és azt ziháltam: – Akarod ezt a testet? Vigyorogva tette félre a laptopot. – Mindig és mindenhol. Rámásztam a lábára, aztán följebb. Átfogtam a vállát. – Csókolj meg, alantas teremtmény. – Nem is így van a szöveg! És mi van a szexistenséggel? Most már csak alantas teremtmény vagyok? Kemény farkához feszítettem a résemet, és mozgatni kezdtem a csípőmet. – Az vagy, amit én akarok, elfelejtetted? Gideon elkapott a bordáimnál, és hátrahajtotta a fejét. – És mi az? – Az enyém – kaptam bele a nyakába a fogaimmal. – Csak az enyém.

*** Nem kaptam levegőt. Sikoltani akartam, de valami takarta az orromat, lefedte a számat. Csak nyögni tudtam, kétségbeesett kiáltásaim mintha bent rekedtek volna a fejemben. Szállj le rólam. Hagyd abba! Ne érj hozzám. Ó, istenem... Ne csináld ezt velem. Hol van anyu? Mama! 105

Nathan keze a számra tapadt, összepréselte az ajkam. A teste rám nehezedett, fejemet a párnába nyomta. Minél jobban küzdöttem, annál izgatottabb lett. Állatias zihálással döfködött, próbált belém nyomulni. A bugyim útban volt, megvédett a hasító fájdalomtól, amit már túl sokszor éltem át. Mintha olvasott volna a gondolataimban, belehörögte a fülembe: – Eddig még nem érezted az igazi fájdalmat. De majd fogod. Megdermedtem. Úgy ért a felismerés, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon. Ismertem ezt a hangot. Gideon. Nem! A vér dübörgött a fülemben. Felfordult a gyomrom. Keserű epe gyűlt a számba. Sokkal, de sokkal rosszabb, amikor az, aki meg akar erőszakolni, valaki olyan, akiben minden porcikáddal megbíztál. Félelem és düh öntött el. Egy tiszta pillanatomban Parker utasításai hasítottak belém. Eszembe jutottak azok a lapok. Megtámadtam a férfit, akit szeretek, akinek rémálmai a lehető legborzalmasabban keveredtek az enyéimmel. Mindketten szexuális zaklatás egykori elszenvedői voltunk, de álmomban továbbra is áldozat maradtam. A saját álmaiban ő volt az agresszor, aki el van rá szánva, hogy ugyanolyan fájdalmat és megaláztatást okozzon támadójának, mint amit ő maga is elszenvedett. Megmerevedett ujjaim Gideon nyakába mélyedtek. Káromkodva hátrált, én pedig a lába közé rúgtam a térdemmel. Kétrét görnyedt és hátratántorodott. Kigurultam az ágyból, és puffanva estem a földre. Feltápászkodtam, és a folyosó felé rohantam. – Eva! – kapkodott levegő után Gideon, aki felébredt, és tudatában volt annak, hogy mit csinált velem majdnem álmában. – Istenem. Eva! Várj! Kirohantam a nappaliba. Egy sötét sarokban összegömbölyödtem, és levegő után kapkodtam. Zokogásom visszhangzott a lakásban. A térdem közé fúrtam a fejem, amikor felgyulladt a fény a hálószobában, és mozdulatlanná dermedtem, amikor Gideon egy örökkévalósággal később belépett a nappaliba. – Eva! Jézusom. Jól vagy? Csak nem... bántottalak? 106

Atipikus szexuális parasomnia, így nevezte dr. Petersen Gideon mély pszichológiai traumáját. Én pokolnak éreztem. És mindketten a csapdájában vergődtünk. A testbeszéde összetörte a szívemet. Büszke tartását most meghajlította a vereség, válla megroggyant, feje előrebukott. Fel volt öltözve, és nála volt a sporttáskája. Megállt a reggelizőpultnál. Szóra nyitottam a számat, aztán fémes koccanást hallottam a kőlapon. A múltkor vissza tudtam tartani. Rávettem, hogy maradjon. Most nem éreztem magamban erőt. Most azt akartam, hogy elmenjen. Az ajtózár alig hallható kattanása visszhangot vert a bensőmben. Valami meghalt bennem. Pánik kerített hatalmába. Hiányzott, már abban a pillanatban, hogy távozott. Nem akartam, hogy maradjon. De azt sem akartam, hogy elmenjen. Nem tudom, meddig ülhettem így a sarokban, amíg eléggé össze nem szedtem magam ahhoz, hogy felálljak és a kanapéhoz menjek. Alig vettem észre, hogy már hajnalodik, mikor meghallottam Cary telefonjának távoli csengését. Hamarosan berontott a nappaliba. – Eva! – Már ott is volt, és mellém térdelt. – Meddig ment el? Csak pislogtam rá. – Micsoda? – Cross telefonált. Azt mondta, megint rémálma volt. – Nem történt semmi. – Éreztem, hogy egy könnycsepp csordul le az arcomon. – Nem úgy nézel ki, mintha semmi sem történt volna. Úgy festesz, mintha… Elkaptam a csuklóját, amikor szitkozódva fel akart állni. – Jól vagyok. – A francba, Eva. Még sosem láttalak ilyennek. Nem bírom elviselni. – Cary leült mellém, és magához ölelt. – Ami sok, az sok. Szabadulj meg tőle. – Most nem tudok ebben dönteni. – Mire vársz? – Kényszerített, hogy ránézzek. – Ha túl sokáig húzod, akkor ez nemcsak egy újabb rossz kapcsolat lesz, hanem egy olyan, ami teljesen tönkretesz. – Ha én is cserbenhagyom, senkije sem marad. Én nem… 107

– Ez nem a te problémád, Eva. A franc egye meg. Nem a te felelősséged, hogy megmentsd. – De hát... Te ezt nem értheted. – Átöleltem, a vállába fúrtam a fejem, és sírtam. – Ő ment meg engem.

*** Rám tört a hányinger, amikor megláttam Gideon kulcsát a reggelizőpulton, amit tőlem kapott. Alig jutottam el a mosogatóig. Mikor kiürült a gyomrom, csak a bénító fájdalom maradt. Kapaszkodtam a pultba, levegőért kapkodva és verítékezve. Annyira zokogtam, hogy azt sem tudtam, hogyan fogom kibírni az elkövetkező tíz percet, nem beszélve a nap további részéről. Az életem további részéről. Amikor legutóbb Gideon visszaadta a kulcsaimat, az négynapos különlétet jelentett. Lehetetlen volt nem gondolni arra, hogy ennek a gesztusnak a megismétlése egy tartósabb szakítás kezdete. Mit tettem? Miért nem állítottam meg? Miért nem beszéltem vele? Miért nem marasztaltam? A telefonom SMS érkezését jelezte. Odabotladoztam a táskámhoz és előkotortam, fohászkodva, hogy Gideon legyen az. Már háromszor beszélt Caryvel, de engem még nem keresett. Mikor megláttam a nevét a kijelzőn, édes fájdalom döfött a szívembe. Ma otthonról dolgozom, szólt az üzenet. Angus lent vár majd rád, és elvisz munkába. A gyomrom megint összeszorult. Nagyon nehéz volt ez a hét mindkettőnknek. Megértettem, miért adta fel. De ez a megértés olyan gyomorszorító és hideg félelembe volt csomagolva, hogy libabőrös lett tőle a karom. Remegő ujjakkal írtam vissza: Este találkozunk? Olyan sokáig nem válaszolt, hogy már éppen rá akartam kérdezni, igen vagy nem, amikor azt írta: Ne számíts rá. Dr. Petersennél leszek, és sok munkám is van. Görcsösen markoltam a telefont. Három próbálkozás kellett, mire be tudtam írni: Látni akarlak. 108

A telefonom még sosem maradt néma ilyen sokáig. Már éppen a vonalas készülék után nyúltam, teljes pánikban, amikor válaszolt: Meglátom, mit tehetek. Istenem... A könnyeimen keresztül alig láttam a betűket. Vége. Tudtam a szívem mélyén. Ne fuss el. Én sem teszem. Örökkévalóságnak tűnt megint, mire válaszolt: Pedig jobban tennéd. Arra gondoltam, hogy beteget jelentek és nem megyek dolgozni, de meggondoltam magam. Már túl sokszor léptem erre az útra. Tudtam, hogy könnyű visszaesni a régi önpusztító szokásokba a fájdalom enyhítésére. Lehet, hogy belehalok Gideon elvesztésébe, de akkor is meghalok, ha elveszítem önmagam. Ki kell tartanom. Ki kell bírnom. Tovább kell mennem. Lépésről lépésre. Úgyhogy bemásztam a Bentley hátuljába, s míg Angus komor arca csak még több aggodalommal töltött el, kizártam magamból és olyan önkímélő robotpilóta üzemmódba kapcsoltam, mely majd segít átvészelni az elkövetkező órákat. A napom olyan volt, mint egy elmosódó csík. Keményen dolgoztam, koncentráltam a munkámra, hogy ne őrüljek meg, de a szívem nem volt benne. Ebédidőben inkább futárküldetésre mentem, mert nem tudtam volna enni vagy fecserészni. Munka után majdnem elblicceltem a krav maga órát, de végül elmentem, és körülbelül úgy koncentráltam az edzésre, mint a munkára. Tovább kellett mennem, még akkor is, ha nem tetszett az irány, ami felé tartottam. – Sokkal jobb – mondta Parker az egyik pihenőnél. – Még mindig kicsit dekoncentrált vagy, de sokkal jobb, mint tegnap. Bólintottam, és egy törülközővel megtöröltem a homlokomat. Csak azért vágtam bele Parker edzéseibe, mert ezek keményebbek voltak az edzőtermi óráknál, de a tegnapi nap megmutatta, hogy a személyes biztonság több puszta mellékes előnynél. Parker bicepszén megfeszültek a törzsi tetoválások, ahogy ajkához emelte a vizesüveget. Mivel balkezes volt, egyszerű arany jegygyűrűje megcsillant a fényben. Eszembe jutott az ígéretgyűrű a jobb kezemen, és rápillantottam. Visszagondoltam arra, amikor megkaptam Gideontól, és hogy a gyémánttal szórt X-ek az ő 109

ragaszkodását jelentik. Azon tűnődtem, hogy még mindig ugyanígy gondolja-e. Hogy még mindig akar-e próbálkozni. Mert én megtettem. – Készen állsz? – kérdezte Parker, és kidobta az üres üveget. – Hajrá. Parker elvigyorodott. – Máris. Parker továbbra is legyőzött, de nem azért, mert nem igyekeztem eléggé. Minden egyes mozdulatba beleadtam magam, beleadtam a frusztrációmat. A kevés győzelem, amit sikerült elérnem, erősítette elszántságomat, hogy én is harcoljak rázós kapcsolatunkért. Úgy éreztem, hogy hajlandó vagyok időt és energiát belefektetni abba, hogy Gideon mellett legyek, hogy jobb és erősebb ember legyen belőlem, aki képes legyőzni a nehézségeinket. És ezt el is akartam mondani neki, akár akarja hallani, akár nem. Mikor véget ért az edzés, átöltöztem, és elbúcsúztam a többiektől, aztán kimentem a meleg estébe. Clancy már a kijáratnál várt a kocsival, és olyan pózban támaszkodott neki, amit csak egy gengszter tarthatott volna lezsernek. A meleg ellenére zakó volt rajta, az oldalfegyvere leplezésére. – Haladnak a dolgok? – nyitotta ki az ajtót. Amióta csak ismertem, katonásan rövidre nyírt frizurát viselt. Ez csak erősítette azt a benyomást, hogy roppant komoly ember. – Dolgozom rajta. – Becsusszantam a hátsó ülésre, és szóltam Clancynek, hogy Gideonnál tegyen ki. Volt kulcsom a lakásához, és használni is akartam. Menet közben azon tűnődtem, Gideon elment-e dr. Petersenhez a megbeszélt időpontra, vagy lemondta a találkozót. Csak miattam ment bele a terápiába. Ha már nem része az egyenletnek, akkor talán már nem akar többet erőlködni. Beléptem Gideon házának visszafogottan elegáns előcsarnokába, és bejelentkeztem a recepciónál. De csak akkor tört rám az idegesség, amikor a magánliftben suhantam felfelé. Már hetekkel ezelőtt rátett a látogatólistájára, ami nekünk sokkal többet jelentett, mint másoknak jelentett volna, mert Gideon számára az otthon valóságos szentély volt, ahová csak nagyon kevesen léphettek be. Én 110

voltam az egyetlen szeretője, akit valaha is elhozott ide, és az egyetlen ember a személyzeten kívül, akinek kulcsot is adott. Tegnap még nem kételkedtem volna a meleg fogadtatásban, de ma… Kiléptem a pepita márványpadlós előtérbe, ahol antik állványon fehér kálacsokor díszelgett. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, nagy lélegzetet vettem, és próbáltam felkészíteni magam arra, milyen állapotban találom. Amikor legutóbb megtámadott álmában, teljesen összetört. Csak félni tudtam, hogy a második alkalom mit tett vele. Rettegtem, hogy a parasomniája lesz az az ék, amely szétválaszt majd minket. De amint beléptem a lakásba, tudtam, hogy nincs otthon. Az az energia, amely bizseregve hatotta át az egész lakást, amikor otthon volt, nem érződött. A fények felgyulladtak a mozgásomtól, mikor beléptem a hatalmas nappaliba, és próbáltam otthonosan viselkedni, mintha idetartoznék. A szobám a folyosóból nyílt, arrafelé indultam. A küszöbön megálltam, hogy magamba szívjam a különös látványt: a saját hálószobám tökéletes másolatát Gideon lakásában. Minden stimmelt: a fal színétől kezdve a bútorokig és textíliákig, az összhatás mégis kissé nyugtalanítónak tűnt. Gideon ezt szánta a menedékemnek, ahová behúzódhatok, ha magányra van szükségem. Most úgy éreztem, hogy rendeltetésszerűen használom, amikor ide jöttem az ő szobája helyett. Sporttáskámat és retikülömet az ágyra dobtam, aztán lezuhanyoztam, és felvettem az egyik Cross Industries pólót, amit Gideon készített elő nekem. Próbáltam nem gondolni arra, hogy miért nincs még itthon. Töltöttem magamnak egy pohár bort, és bekapcsoltam a tévét a nappaliban, amikor megcsörrent a telefonom. – Halló! – szóltam bele, mert a szám ismeretlen volt. – Eva? Shawna vagyok. – Ó, szia, Shawna. – Próbáltam leplezni csalódottságomat. – Remélem, nem zavarlak túl későn. Megnéztem a kijelzőn az időt: majdnem kilenc óra volt. A féltékenységbe némi aggodalom vegyült. Hol lehet Gideon? – Semmi baj. Tévét nézek. 111

– Bocs, hogy nem vettem fel tegnap este. Tudom, hogy elég későn szólok, de meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni SixNinths koncertre pénteken? – Milyen koncertre? – Six-Ninths. Nem ismered őket? Tavalyig függetlenek voltak. Egy ideje figyelem, amit csinálnak, és rajta vagyok a levelezőlistájukon, úgyhogy sikerült jegyhez jutnom. Sajnos az van, hogy minden ismerősöm hip-hopos meg dance popos. Nem azt mondom, hogy te vagy az utolsó reményem, de… De. Te vagy az utolsó reményem. Mondd, hogy szereted az alter rockot. – Szeretem az alter rockot. – Felbúgott a telefonom. Bejövő hívás. Mikor láttam, hogy Cary az, hagytam kifutni üzenetrögzítőre. Úgy sejtettem, hogy nem sokáig fogok beszélni Shawnával, és utána majd visszahívhatom Caryt. – Vajon honnan sejtettem? – nevetett Shawna. – Négy jegyem van, ha esetleg akarsz hozni még valakit. Hatkor jó, ha találkozunk? Esetleg együnk előtte valamit? Kilenckor kezdenek. Gideon épp akkor jött be, amikor válaszoltam: – Randi megbeszélve. Megállt az ajtónál, zakója egyik karjára vetve, az inge felső gombja kigombolva, kezében aktatáska. A maszkja a helyén, semmiféle érzelem azzal kapcsolatban, hogy ott talál a kanapéján heverészve, kezemben egy pohár borral, amint a tévéjét bámulom. Alaposan végigmért, de semmi sem tükröződött abban a gyönyörű szempárban. Hirtelen kényelmetlenül kezdtem érezni magamat, mintha nemkívánatos személy lennék. – Majd még beszélünk a másik jegy miatt – mondtam Shawnának, és lassan felültem, nehogy elriasszam Gideont. – Kösz, hogy gondoltál rám. – Nagyon örülök, hogy jössz! Klassz lesz. Megegyeztünk, hogy másnap majd beszélünk, aztán kinyomtam. Közben Gideon letette a táskáját, zakóját pedig az egyik aranyozott szék támlájára vetette a kávézóasztal végénél. – Mióta vagy itt? – bontogatta a nyakkendőjét. Felálltam. Nedves lett a tenyerem a gondolattól, hogy akár ki is rúghat. – Nem régóta. 112

– Vacsoráztál? Megráztam a fejem. Egész nap nem bírtam enni. Az edzést is csak a fehérjeital miatt tudtam végigcsinálni, amit még ebédidőben vettem. – Hozass valamit – ment el mellettem a folyosó felé. – A szórólapok ott vannak a konyhai fiókban, a hűtő mellett. Én gyorsan lezuhanyozom. – Kérsz valamit? – szóltam a háta után. Nem állt meg, nem is nézett vissza. – Persze. Én sem ettem még. Végül egy helyi ételszállítónál állapodtam meg, ahol organikus paradicsomlevest és friss bagettet kínáltak – hátha ezt még beveszi a gyomrom –, aztán csengett a telefonom. – Szia, Cary – szóltam bele. Sokkal jobban szerettem volna vele lenni otthon, mint itt, egy fájdalmas szakítás előtt. – Cross nemrég volt itt, téged keresett. Én meg mondtam neki, hogy menjen a pokolba, és maradjon is ott. – Cary! – sóhajtottam fel. De nem tudtam elítélni: én is ugyanezt tettem volna a helyében. – Kösz, hogy szóltál. – Hol vagy? – Nála, és várom. Nemrég érkezett. Valószínűleg hamarosan otthon leszek; inkább előbb, mint utóbb. – Kirúgod? – Szerintem ő tervezi ezt. Cary hallhatóan kifújta a levegőt. – Tudom, hogy nem állsz készen rá, de így lesz a legjobb. Sürgősen fel kéne hívnod dr. Travist. Beszéld ki magadból. Majd ő segít elhelyezni a dolgokat. Nyelnem kellett, mert gombóc lett a torkomban. – Én… Hát… Esetleg… – Jól vagy? – Ha szembenézek a véggel, abban legalább van méltóság. Az is valami. Valaki kivette a telefont a kezemből. Gideon a szemembe nézve szólt bele a készülékbe: 113

– Viszlát, Cary – aztán kikapcsolta a telefont, és letette a pultra. A haja nedves volt, és fekete pizsamaalsója a csípője alatt volt megkötve. A látvány rosszul érintett: eszembe juttatta mindazt, amit elveszítek, ha elveszítem őt – a lélegzet-visszafojtott vágyat és várakozást, a megnyugvást és közelséget, a helyénvalóság tünékeny érzését, mely mindennek értelmet adott. – Kivel randizol? – kérdezte. – Mi? Ja. Shawnával. Mark sógornője. Koncertjegye van péntekre. – Kitaláltad már, mit akarsz enni? Bólintottam, és megigazgattam a pólómat. – Tölts nekem is egy pohárral abból, amit iszol – mondta, és kézbe vette a szórólapot, amit a pulton hagytam. – Majd én rendelek. Mit szeretnél? Megkönnyebbülés volt, hogy a borospoharakat rejtő szekrényhez mehettem. – Levest. És ropogós kenyeret. Miközben kirángattam a dugót a pulton hagyott merlot-ból, hallottam, ahogy hívja a céget, és leadja a rendelést, azon a határozott, reszelős hangon, amit annyira imádtam az első pillanattól fogva. Paradicsomlevest és csirkés tésztát rendelt, amitől összeszorult a szívem. Anélkül is azt rendelte, amit szeretek, hogy kértem volna. Ez is egy olyan dolog volt, ami miatt azt éreztem, hogy nekünk egyfelé visz az utunk, és végül összetalálkozunk, ha sikerül eljutnunk odáig. Odaadtam neki a poharát, és néztem, ahogy iszik. Elcsigázottnak tűnt, és arra gondoltam, hogy talán ő is éppúgy fenn volt egész éjjel, mint én. Letette a poharat, és lenyalta a cseppeket a szájáról. – Voltam nálatok, kerestelek. Gondolom, Cary mondta. Megdörgöltem a szívem tájékát. – Ne haragudj... emiatt az egész miatt... – rántottam egyet a pólómon. – A fenébe is. Nem terveztem meg elég jól. Gideon a pultra támaszkodott. – Folytasd csak. 114

– Azt hittem, itthon leszel. Telefonálnom kellett volna előtte. Amikor nem találtalak itthon, később kellett volna visszajönnöm, ahelyett hogy kényelembe helyezem magam – dörzsöltem meg égő szememet. – Egy kicsit… összezavar, ami történik. Nem tudok rendesen gondolkodni. Gideon mellkasa megemelkedett. – Ha arra vársz, hogy szakítsak veled, akkor abbahagyhatod a várakozást. Belekapaszkodtam a konyhapultba. Ennyi lenne? Ez a vég? – Képtelen vagyok rá – folytatta Gideon. – Még csak azt sem tudom mondani, hogy elengednélek, ha ezért jöttél. Micsoda? Zavartan ráncoltam a homlokomat. – Otthagytad nálam a kulcsodat. – Kérem vissza. – Gideon! – Lehunytam a szemem, és könnycseppek gördültek le az arcomon. – Micsoda egy seggfej vagy te. Gyors és enyhén ingatag léptekkel – aminek nem az elfogyasztott kevéske borhoz volt köze – elindultam a szobám felé. Alig értem el az ajtóig, amikor elkapta a könyökömet. – Nem megyek be utánad – mondta Gideon komoran, a fülemhez hajolva. – Ezt megígértem. Csak kérlek, hogy maradj és beszélj velem. Vagy legalábbis hallgass meg. Eljöttél egész idáig. – Van valamim a számodra. – Nehéz volt kipréselni a szavakat összeszoruló torkomból. Elengedett, én pedig a táskámért siettem. Mikor visszafordultam hozzá, megkérdeztem: – Szakítani akartál velem, amikor ott hagytad a kulcsodat a pulton? Elállta az ajtót. Kezét a feje fölé tartotta, ujjpercei elfehéredtek, ahogy a keretet markolta, mintha fizikai erőfeszítésébe kerülne, hogy ne jöjjön utánam. Ez a póz gyönyörűen megmutatta a testét, kirajzolt minden izmot. Nadrágja megfeszült a csípőjén. Akartam őt, minden lélegzetvételemmel. – Nem gondolkoztam ennyire előre – vallotta be. – Csak azt akartam, hogy biztonságban érezd magad. Ujjaim ráfeszültek a kezemben tartott tárgyra. 115

– Kitépted a szívemet, Gideon. Fogalmad sincs, mit tett velem, hogy ott láttam azt a kulcsot. Hogy mennyire fájt. Fogalmad sincs. Lehunyta a szemét, és lehajtotta a fejét. – Nem tudtam világosan gondolkodni. Úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem. – A francba. A francba a lovagiasságoddal, vagy amit annak gondoltál. Többet ne csinálj ilyet! – Éles lett a hangom. – Itt és most megmondom neked, és olyan komolyan gondolom, amilyen komolyan még soha semmit életemben – ha még egyszer visszaadod a kulcsaimat, akkor végeztünk. Akkor nincs visszaút. Megértetted? – Igen, meg. Csak az nem biztos, hogy te is megértetted. Remegve szakadt ki belőlem a levegő. Közelebb mentem hozzá. – Add a kezed. Bal keze a kilincsen maradt, de a jobb megindult felém. – Nem én adtam oda neked a lakásom kulcsait. Te csak elvetted. – Két kézre fogtam a kezét, és a tenyerébe nyomtam az ajándékomat. – De most odaadom. Hátraléptem és elengedtem, és néztem, ahogy lepillant a csillogó, monogramos kulcstartóra, rajta a lakásom kulcsaival. Úgy éreztem, ez a legjobb módszer arra, hogy megmutassam neki: az övé, és szabad akaratomból adtam neki. A keze ökölbe szorult az ajándékomon. Egy hosszú perc után felnézett rám, és láttam a könnyeket az arcán. – Ne – suttogtam, és a szívem megint meghasadni készült. A kezembe fogtam az arcát, végigsimítottam a pofacsontján. – Kérlek. Ne csináld. Gideon elkapott, szája az enyémre tapadt. – Nem tudom, hogyan kell elmenni. – Pssszt. – Fájdalmat fogok okozni neked. Már meg is tettem. Jobbat érdemelsz. – Hallgass, Gideon. – Rácsimpaszkodtam, a dereka köré fontam a lábamat, úgy kapaszkodtam belé. – Cary elmondta, hogy néztél ki. – Megremegett. – Nem látod, mit teszek veled. Összetörlek, Eva... – Ez nem igaz. 116

Gideon térdre rogyott, és erősen szorított. – Csapdába kerültél velem. Most nem látod, de az elején még tudtad. Tudtad, mit fogok tenni veled, de nem hagylak elfutni. – Már nem futok el. Erősebbé tettél. Okot adtál arra, hogy jobban igyekezzek. – Istenem... – Űzött lett a tekintete. Leült, kinyújtotta a lábát, és közelebb húzott magához. – Teljesen tönkrementél, én pedig mindent rosszul kezeltem. Így meg fogjuk ölni egymást. Darabokra szaggatjuk a másikat, amíg végül nem marad semmi. – Hallgass. Nem akarok hallani több ilyen marhaságot. Voltál dr. Petersennél? Fejét a falnak döntötte, és lehunyta a szemét. – Igen, a fene egye meg. – Meséltél neki a tegnapi éjszakáról? – Igen – feszült meg az álla. – És ugyanazt mondta, amit a múlt héten. Hogy túlságosan mélyen együtt vagyunk. Hogy megfojtjuk egymást. Szerinte egy kicsit hátrébb kéne húzódnunk, plátói randik, külön alvás, több idő másokkal együtt és kevesebb csak kettesben. Jobb is lenne, gondoltam magamban. Jobb a józan eszünknek, jobb az esélyeinknek. – De remélem, van valami B terve is. Gideon kinyitotta a szemét, és belenézett az arcomba. – Én is ezt mondtam neki. Most is. – Akkor benne vagyunk a pácban. Minden kapcsolatban vannak problémák. Gideon felhorkant. – De komolyan – erősködtem. – Aludni külön fogunk. Ebben túlságosan hagytam elfajulni a dolgokat. – Külön ágyban, vagy külön lakásban? – Ágyban. Ennél többet nem bírnék el. – Rendben. – Felsóhajtottam és a vállára hajtottam a fejem, annyira örültem, hogy végre megint a karjában tart és együtt vagyunk. – Kibírom. Legalábbis egyelőre. Nagyot nyelt. 117

– Amikor hazaértem és itt találtalak. – Még szorosabban ölelt. – Te jó isten, Eva. Azt hittem, hogy Cary csak hazudja, hogy nem vagy otthon, és igazából nem akarsz látni. Aztán arra gondoltam, hogy elmentél valahová… valaki mással. – Nem olyan könnyű túljutni rajtad, Gideon. – Úgy éreztem, hogy soha nem tudnám magam túltenni rajta. A véremben van. Felegyenesedtem, hogy láthassa az arcomat. A szívére tette a kezét, amiben a kulcsot szorongatta. – Köszönöm. – Most már többet ne add ki a kezedből – figyelmeztettem. – Te pedig soha ne bánd meg, hogy nekem adtad – nyomta homlokát az enyémhez. Éreztem lehelete melegét a bőrömön, és mintha suttogott volna valamit, de nem értettem, mit. Nem is számított. Együtt voltunk. És az után a szörnyű, hosszú nap után semmi más nem számított.

118

8. fejezet A hálószobám nyíló ajtajának zaja véget vetett felejthető álmomnak, de igazából a fövő kávé ínycsiklandó illata ébresztett fel. Nyújtózkodtam, de még nem nyitottam ki a szemem, élveztem a várakozást. Gideon leült az ágy szélére, és egy pillanattal később ujjai már az arcomat érintették. – Hogy aludtál? – Hiányoztál. Ez a kávé nekem illatozik? – Ha jó vagy, akkor igen. Kinyitottam a szememet. – De te akkor szeretsz, ha rossz vagyok. A mosolya őrült dolgokat művelt velem. Már rajta volt az egyik elképesztően szexi öltönye, és sokkal, sokkal jobban nézett ki, mint este. – Azt szeretem, ha velem vagy rossz. Mesélj nekem arról a pénteki koncertről. – Valami Six-Ninths nevű banda. Ennyit tudok. Akarsz jönni? – Az nem kérdés, hogy akarok-e. Ha te mész, akkor megyek én is. Felvontam a szemöldököm. – Jó ez így? És mi lett volna, ha nem kérdezlek meg? A kezem után nyúlt, és óvatosan megforgatta az ígéretgyűrűt az ujjamon. – Akkor te se mennél.

– Tessék? – simítottam hátra a hajamat. Láttam az elszántságot az arcán, úgyhogy felültem. – Add csak ide azt a kávét. Kell egy kis koffein, mielőtt helyre teszlek. Gideon vigyorgott, és odaadta a bögrét. – Ne nézz így rám – figyelmeztettem. – Komolyan bosszant, amikor olyanokat mondasz, hogy nem mehetek el valahová. – Most konkrétan egy rockkoncertről beszélünk, és nem mondtam azt, hogy nem mehetsz el, csak azt, hogy nélkülem nem. Sajnálom, ha nem tetszik, de így van. – Ki mondta, hogy rock? Lehetne komolyzene is. Vagy kelta. Vagy pop. – A Six-Ninths a Vidal recordsnál van. – Ó. – A Vidal Records Gideon mostohaapjáé, idősb Christopher Vidalé volt, de Gideon irányító részvénycsomagot birtokolt benne. Eltűnődtem, milyen lehetett felnőni ahhoz, hogy az ember átveszi a nevelőapja családi üzletét. Úgy véltem, hogy bármi volt is ennek az oka, ugyanez az indoka annak is, hogy miért gyűlöli őt annyira az ifjabb Christopher. – Láttam videókat a koncertjeikről – mondta szárazon. – Nem szívesen engednélek oda egyedül abba a tömegbe. Szürcsöltem egy nagyot a kávéból. – Azt értem, de akkor sem parancsolgathatsz. – Nem? Sssss. – tapasztotta az ujját a számra. – Ne vitatkozz. Nem vagyok zsarnok. Időnként megvannak a magam aggodalmai, te pedig elég józan leszel ahhoz, hogy tudomásul vedd ezeket. Eltoltam a kezét. – A „józan” azt jelenti, hogy azt csinálom, amit te akarsz? – Természetesen. – Ez baromság. Felállt. – Nem fogunk összeveszni egy elméleti szituáción. Megkértél, hogy menjek el veled egy koncertre pénteken, én pedig igent mondtam. Ezen nincs mit vitatkozni. Letettem a kávémat az éjjeliszekrényre, lerúgtam a takarót, és felkeltem. 120

– Tudnom kell élni a saját életemet, Gideon. Önmagamnak kell maradnom, különben nem fog működni a dolog. – Nekem is önmagamat kell adnom. Nem én vagyok az egyetlen, akinek kompromisszumokat kell kötnie. Ez mellbe vágott. Gideon nem tévedett – nekem jogom van elvárni tőle, hogy teret hagyjon nekem, de neki is joga van ahhoz, hogy megértsék őt férfi mivoltában. – És mi van, ha egy csajos estét szeretnék a barátnőimmel, sok bulizással? Két kézre fogta az államat, és homlokon csókolt. – Viheted a limót, és mehetsz a klubjaimba. – Hogy a biztonsági embereid kémkedhessenek utánam? – Hogy szemmel tarthassanak – javított ki, és a szája a homlokomra siklott. – Hát olyan szörnyű ez, angyalka? Olyan megbocsáthatatlan, hogy nem tudom levenni rólad a szemem? – Ne forgasd ki a dolgot. Hátrahajtotta a fejemet, és kemény, elszánt tekintettel meredt rám. – Meg kell értened, hogy még ha a limóval mész is, és csak az én klubjaimat választod, akkor is megőrülök, amíg haza nem érsz. Ha ez azt jelenti, hogy téged meg az én biztonsági intézkedéseim őrjítenek meg, akkor ez meglehetősen méltányos, nem igaz? Felmordultam. – Hogy csinálod, hogy azt is értelmesnek tudod beállítani, ami nem az? – Ez afféle tehetség. Elkaptam izmos, kemény fenekét, és megszorítottam. – Kell még egy kis kávé, hogy elviseljem a tehetségedet, nagyfiú.

*** Kezdett hagyománnyá válni, hogy szerdánként Mark, a partnere, Steven meg én együtt ebédeljünk. Mikor Markkal megérkeztünk a kis olasz étterembe, amit választott, és Shawnát is ott találtuk Stevennel, mélyen meghatódtam. Marknak meg nekem abszolút szakmai volt a kapcsolatunk, de valahogyan sikerült személyessé is tenni, és ez nagyon sokat jelentett nekem.

121

– Annyira irigylem a barnaságodat – mondta Shawna. Laza és aranyos volt a farmerjában. – Én mindig csak piros leszek a naptól, és előjönnek a szeplőim. – Viszont a hajad meg olyan szép, hogy ellensúlyozza – csodáltam meg a mélyvörös hajkoronát. Steven is beletúrt a hajába, ami ugyanolyan színű volt, mint a húgáé, és elvigyorodott. – A szépségért áldozatokat kell hozni. – Azt te honnan tudod? – lökte meg a vállával nevetve Shawna, mire a bátyja meg sem rezdült. Shawna karcsú volt, mint a nádszál, Steven viszont nagydarab és erős. Marktól tudtam, hogy a párja az építőiparban dolgozik, ami megmagyarázta a keze méretét és viharvert állapotát. Bementünk az étterembe, és azonnal kaptunk is helyet, hála a foglalásnak, amit eszközöltem, amikor Mark meghívott ebédelni. Kicsi hely volt, de hangulatos. A napfény szabadon áradt be az üvegfalakon, és az ételek illata olyan csábító volt, hogy összefutott a nyál a számban. – Már annyira izgulok a péntek miatt. – Shawna kék szeme csillogott a lelkesedéstől. – Persze téged visz – morgott Steven. – Nem a bátyuskáját. – Úgyse lenne neked való – vágott vissza Shawna. – Utálod a tömeget. – Csak kell nekem egy kis személyes tér, ennyi az egész. Shawna a szemét forgatta. – Nem lehet mindent bunyóval megoldani. A tömegről eszembe jutott Gideon meg a mániája. – Elhozhatom a srácot, akivel járok? – kérdeztem. – Vagy az gáz? – Egyáltalán nem. Nincs esetleg egy barátja, aki még eljönne? – Shawna! – Mark láthatóan megdöbbent. És nagyon rosszallta a megjegyzést. – És mi van Douggal? – Mi lenne? Nem hagytad, hogy befejezzem. – Shawna rám nézett. – Doug a barátom. A nyáron Szicíliában van továbbképzésen. Szakács. – Klassz – feleltem. – Imádom az olyan pasikat, akik tudnak főzni. 122

– Ja – vigyorgott Shawna, és Markra meredt. – Ő az igazi, és ezt tudja is. Szóval, ha a pasidnak van egy olyan barátja, akinek nem gond, ha nem szedhet fel, akkor hozzátok el. Azonnal Cary jutott eszembe, és elvigyorodtam. De még aznap kicsit később, miután Gideon is meg én is kidolgoztuk magunkat a személyi edzőnkkel és hazamentünk hozzá éjszakára, meggondoltam magam. Felkeltem a fotelből, ahol hiábavalóan próbáltam egy könyvre koncentrálni, és átmentem Gideon dolgozószobájába. Homlokráncolva, munkába merülve találtam, ujjai röpködtek a billentyűzeten. A monitor fénye és a falon függő kollázs megvilágítása adták csak a világosságot a szobában, így elég nagy rész sötétben maradt. Gideon félhomályban ült, félmeztelenül és gyönyörűen, egyedül és bezárkózva. Mint munka közben mindig, most is magányosnak és elérhetetlennek tűnt. Már attól is elhagyatottnak éreztem magam, ha csak ránéztem. A vérzésem miatti fizikai távolság és Gideon érthető döntése a különalvással kapcsolatban felszínre hozta bennem a legmélyebb bizonytalanságaimat, és arra késztetett, hogy még erősebben kapaszkodjak belé, még inkább próbáljam magamra vonni a figyelmét. Nem kellett volna zavarnia, hogy dolgozik, ahelyett hogy velem foglalkozna – hisz tudtam, mennyire elfoglalt –, mégis zavart. Elhagyatottnak és kisemmizettnek éreztem magam, ami arra utalt, hogy kezdek visszaesni az ismerős rossz beidegződésekbe. Az egyszerű igazság az volt, hogy Gideon meg én egyszerre a legjobb és legrosszabb dolgok voltunk egymásnak, ami történhetett velünk. Felpillantott, és szinte elfogott a tekintetével. Néztem, hogy állítja át a figyelmét a munkáról rólam. – Elhanyagollak, angyalka? – kérdezte hátradőlve. Elvörösödtem, és szerettem volna, ha nem lát ennyire belém. – Ne haragudj, hogy megzavartalak. – Mindig gyere bátran, ha szükséged van valamire. – Betolta a billentyűzetes fiókját, és megpaskolta az üres asztalfelületet maga előtt. Hátratolta a székét. – Gyere, ülj le. 123

Kellemesen megborzongtam. Odaszaladtam. Nem is próbáltam titkolni a lelkesedésemet. Felpattantam az asztalra előtte, és elvigyorodtam, amikor a székével visszagurult a lábam közé. A combomra támasztotta a karját, és átfogta a derekamat. – Elmondhattam volna, hogy próbálom rendezni a programjaimat és együtt tölteni veled a hétvégét. – Tényleg? – túrtam a hajába. – Egy ideig csak magamnak akarlak. És nagyon, nagyon kell, hogy sokáig dugjalak. Talán egész végig. – Lecsukódott a szeme, amikor megérintettem. – Hiányzik, hogy nem lehetek benned. – Mindig bennem vagy – suttogtam. Szája lassú, gonosz mosolyra húzódott, a szeme kitágult. – Kemény leszek tőled. – Mi ebben az újdonság? – Minden. A homlokomat ráncoltam. – Ezt majd megbeszéljük. Most te mondd meg, miért jöttél be. Tétováztam. Leragadtam az előbbi, rejtélyes megjegyzésnél. – Eva! – A kemény hang magamhoz térített. – Mit szeretnél? – Egy randit Shawnának. Azaz... nem is randit. Shawnának van pasija, de most külföldön tanul. Egyszerűen csak jobb lenne, ha meglennénk párosan négyen. – Caryt nem akarod elhívni? – Először rá gondoltam, de Shawna az én barátnőm. Gondoltam, hátha olyasvalakit akarsz, akit te ismersz. Tudod, a kiegyenlítettség miatt. – Rendben. Majd megnézem, ki ér rá. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is vártam, hogy élni fog az ajánlatommal. Valami meglátszhatott rajtam, mert azt kérdezte: – Van még valami? – Én. – Hogyan is mondhatnám el anélkül, hogy hülyét csinálok magamból? Megráztam a fejem. – Nem. Nincs semmi. – Eva! – Sziklaszilárd volt a hangja. – Mondd el. – Hülyeség. – Ez nem kérés volt. 124

Elektromos bizsergés futott át rajtam, mint mindig, amikor ezt a parancsoló hangot használta. – Csak arra gondoltam, hogy szocializálódni csak az üzlet kedvéért szoktál, dugni meg véletlenszerű nőkkel, ad hoc módon. A második rész különösen nehéz volt. Bármilyen szánalmas is múltbeli nőkre féltékenynek lenni, egyszerűen nem tehettem róla. – Nem gondoltad, hogy vannak barátaim? – kérdezte, és láthatóan jól szórakozott. – Sosem mutattál be egynek sem – feleltem sötéten, és megmarkoltam a pólóm alját. – Ó... – Ez még jobban szórakoztatta, a szemében derű csillogott. – Te az én szexi kis titkom vagy. Nem is tudom, mit gondoltam, amikor elintéztem, hogy lefotózzanak minket nyilvánosan csókolózva. – Hmmm. – Tekintetem a falon függő kollázsra tévedt, arra a bizonyos képre, amelyik napokig díszelgett a pletykablogok első oldalán. – Hát, ha így fogalmazzuk meg... Gideon nevetett, és engem forró öröm öntött el. – Különben pedig bemutattalak már pár barátomnak. – Ó. – Eddig azt hittem, hogy akikkel a rendezvényeken találkoztunk, mind üzleti kapcsolatok voltak. – De az se lenne rossz ötlet, ha csak magamnak tartanálak fenn. Csúnyán néztem rá, és eszembe jutott a kérdés, ami akkor ötlött fel bennem, amikor vitatkozni kezdtünk, hogy miért Vegasba megyek Phoenix helyett. – Miért nem te vársz csábosan és meztelenül arra, hogy én dugjak veled? – Abban mi lenne a buli? Meglöktem a vállát, ő pedig nevetve az ölébe húzott. Megdöbbentett, hogy ilyen jó a kedve, és azon tűnődtem, vajon mitől. Mikor a monitorára pillantottam, csak egy táblázatot láttam, amitől keresztbe állt a szemem, meg egy félig megírt e-mailt. Gideon mégis teljesen más lett. És én örültem ennek. – Klassz lenne – mormolta, száját a nyakamra tapasztva. – Erekcióval heverészni, amit te meglovagolnál, amikor éppen kedved van. 125

A hüvelyem összeszorult már a gondolatra is. – Begerjesztesz. – Remek. Szeretem. – És ha az a vágyálmom, hogy nonstop csődörszolgáltatásom legyen. – tűnődtem. – Eléggé valóságosnak hangzik. A fogam közé csippentettem az állát. Felmordult. – Keményen akarsz játszani, angyalka? – Tudni akarom, hogy neked mi a vágyálmod. Gideon igazított rajtam, hogy az ölébe kerüljek. – Te. – Akkor jó. Gideon elvigyorodott. – Egy hintában. – Mi? – Egy szexhintában, Eva. A gyönyörű feneked a beülőben, a lábad kengyelben, széttárva, a tökéletes kis puncid nedvesen és várakozón. – Csábító köröket rajzolt hátul a derekamra. – Kiszolgáltatva nekem, hogy csak arra legyél képes, hogy befogadd a spermát, amit adok neked. Imádnád. Elképzeltem, ahogy a lábam közt áll, meztelenül, verítéktől csillogón, miközben feszülő bicepsszel és mellkassal hintáztat előrehátra, csodálatos farka pedig ki-be jár bennem. – Azt akarod, hogy ki legyek szolgáltatva. – Azt akarom, hogy meg legyél kötve. És nem csak kívülről. Hanem belülről is. – Gideon. – Sosem fogok messzebbre menni, mint amennyit elbírsz – ígérte, és a szeme forrón izzott a homályban. – De elviszlek a végső határig. Mozgolódni kezdtem. Fel is izgatott, meg is zavart a kontroll teljes feladása. – Miért? – Mert te az enyém akarsz lenni, én pedig birtokba akarlak venni. El fogunk jutni idáig. – Keze becsúszott a pólóm alá, és megmarkolta a mellemet. Ujjai a mellbimbómat sodorták, lángra lobbantva a testemet 126

– Csináltál már ilyet máskor is? – kérdeztem elfúlón. – Ilyen hintázóst. Elborult az arca. – Ne kérdezz ilyeneket. Ó, istenem. – Én csak. Szája az enyémre tapadt. Beharapta az alsó ajkamat, aztán a számba nyomta a nyelvét, és a hajamba markolt, hogy tartson. A mozdulatai dominanciája félreérthetetlen volt. Éhség hasított belém, olyan vágy, amit sem irányítani, sem leküzdeni nem tudtam. Felnyögtem, és fájdalmasan elszorult a szívem a gondolatra, hogy ennyi időt és energiát fektetett abba, hogy valaki másban lelje örömét. Gideon a lábam közé nyúlt és marokra fogott. Megrándultam, meglepett a betolakodása. Halk, megnyugtató hangot hallatott, és masszírozni kezdett, azzal a kéjes hozzáértéssel, melynek a rabja lettem. Megszakította a csókot, hátrahajlította a hátamat, és a szájához emelte a mellemet. Megharapta a bimbót a pólón keresztül, aztán szájába vette a sajgó részt, és olyan erővel kezdte szívni, hogy belereszketett a belsőm. Ostrom alatt álltam, az agyamban szinte rövidzárlat keletkezett, úgy elkapott a vágy. Gideon ujjai becsusszantak a bugyim széle alá, a csiklómra. A bőre közvetlenül érintkezett az enyémmel – épp ahogy akartam. – Gideon. Gideon felemelte a fejét, és sötét tekintettel nézte, ahogy elélvezek. Felkiáltottam, amikor végigfutottak rajtam a remegések, és az elmúlt napok szexhiányának szinte elviselhetetlen feszültsége kiszállt belőlem. De nem hagyta abba. Addig simogatott, amíg újra el nem mentem, vad remegések nem rázták meg a testemet. Összezártam a lábamat, hogy véget vessek a támadásnak. Mikor elhúztam a kezét, összeroskadtam, mintha elolvadtak volna a csontjaim. Nehezen vettem a levegőt. Belesimultam, arcomat a nyakához nyomtam, átöleltem a nyakát. A szívem mintha óriásira dagadt volna a mellkasomban. Minden, amit iránta éreztem, minden 127

szerelem és kín egyszerre rohant meg. Belemélyesztettem a körmeimet, hogy még közelebb legyek hozzá. – Ssssss. – Még szorosabban átölelt, szinte már alig kaptam levegőt. – Mindig mindent megkérdőjelezel, és az őrületbe kergeted magad. – Utálom ezt – suttogtam. – Nem jó, hogy ennyire szükségem van rád. Nem egészséges. – Hát, ebben tévedsz. – A szíve vad erővel vert. – És ebben vállalom a felelősséget. Egyes dolgokban én ragadtam magamhoz az irányítást, más dolgokban neked adtam át. Ez összezavart téged, és aggodalommal tölt el. Ne haragudj ezért, angyalka. Mostantól könnyebb lesz. Hátradőltem, hogy lássam az arcát. Elállt a lélegzetem, amikor találkozott a tekintetünk, és ő rezzenetlenül meredt rám. Ekkor láttam a különbséget – volt benne valami nyugodt, megállapodott komolyság. És ettől valami bennem is lecsillapodott. A légzésem lelassult és egyenletessé vált; az aggodalmam visszaszorult. – Így már jobb – csókolta meg a homlokomat. – A hét végéig várni akartam vele, hogy ezt megbeszéljük, de most lett belőle. Meg fogunk egyezni. És ha megtettük, akkor nincs visszaút. Megértetted? Nyeltem egy nagyot. – Próbálom. – Tudod, milyen vagyok. Láttad már a legrosszabbat is. Tegnap este mégis azt mondtad, hogy kellek neked. – Megvárta, hogy bólintsak. – Itt rontottam el. Nem bíztam benne, hogy egyedül is meg tudod hozni ezt a döntést, pedig bíznom kellett volna. És mivel nem így volt, túlságosan óvatos voltam. Megijeszt a múltad, Eva. Az a gondolat, hogy Nathan közvetett módon elveszi tőlem Gideont, annyira fájt, hogy összehúztam magam. – Ne add meg neki ezt a hatalmat. – Nem fogom. És neked is rá kell jönnöd, hogy nem csak egy válasz van mindenre. Ki mondja, hogy túlságosan kellek neked? Ki mondja, hogy ez nem egészséges? Nem te. Azért vagy boldogtalan, mert visszatartod önmagad. – A férfiak nem... 128

– A francba ezzel. Mi ketten nem vagyunk tipikusak. És ez így teljesen rendben van. Kapcsold ki a fejedben azt a hangot, ami bánt. Bízz benne, hogy én tudom, mire van szükséged, még ha azt hiszed is, hogy tévedek. Én pedig meg fogok bízni a döntésedben, hogy velem maradsz, a hibáim ellenére. Rendben? Beharaptam az alsó ajkam, hogy elrejtsem a remegését, és bólintottam. – Nincs benned túl sok meggyőződés – mondta halkan. – Attól félek, hogy elvesztem benned önmagam, Gideon. Félek, hogy elveszítem azt a részem, amit olyan sok munkával szereztem vissza. – Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen – fogadkozott hevesen. – Amit én szeretnék, az az, hogy mindketten biztonságban érezzük magunkat. Nem szabad, hogy az, amink van, így kiszipolyozzon minket. Ennek kéne lennie a másik sziklaszilárd dolognak, amire mindketten számíthatunk. A szememet csípni kezdték a könnyek a gondolatra. – Én is ezt akarom – suttogtam. – Nagyon. – Meg is fogod kapni tőlem, angyalka – Gideon lehajtotta sötét fejét, és ajka az enyémet súrolta. – Mindketten meg fogjuk kapni. És te hagyni fogod.

*** – Ezen a héten mintha jobban festenének a dolgok – mondta dr. Petersen, amikor Gideonnal megérkeztünk a csütörtök esti találkozóra. Most közel ültünk, és fogtuk egymás kezét. Gideon hüvelykujja a kézfejemet simogatta, én pedig ránéztem és elmosolyodtam. Megnyugtatott az érintés. Dr. Petersen felhajtotta a táblagépe védőlapját, és kényelmesebben helyezkedett el a székében. – Van valami konkrét dolog, amit szeretnének megbeszélni? – A kedd kemény volt – jegyeztem meg halkan. – Azt elhiszem. Beszéljünk a hétfő estéről. El tudja mondani, mi történt, Eva? 129

Elmeséltem, hogyan ébredtem a saját rémálmomból arra, hogy éppen belecsöppenek Gideonéba. Végigmondtam azt az éjszakát meg a következő napot. – Tehát most külön alszanak? – kérdezte dr. Petersen. – Igen. – A rémálmai... – pillantott rám. – Milyen gyakran jelentkeznek? – Ritkán. Gideon előtt majdnem két évig nem jöttek elő. – Néztem, ahogy leteszi a tollat, és gyorsan gépelni kezd. Aggasztott valami a komolyságában. – Szeretem őt – tört ki belőlem. Gideon megmerevedett mellettem. Dr. Petersen felkapta a fejét, és szemügyre vett. Gideonra pillantott, aztán megint rám. – Ezt nem kétlem. Miért mondta most ezt, Eva? Bizonytalanul vállat vontam, világosan érezve Gideon tekintetét oldalról. – A maga jóváhagyását akarja – szólt Gideon komoran. Szavai úgy hatottak rám, mint a dörzspapír. – Igaz ez? – tette fel nekem a kérdést dr. Petersen. – Nem. – Dehogynem. – Gideon hangja kimondottan reszelős volt. – Nem – ellenkeztem, pedig ahhoz, hogy megértsem, szükségem volt rá, hogy kimondja. – Én csak. Ez csak az igazság. Ezt érzem. Dr. Petersenre pillantottam. – El kell érnünk, hogy ez a dolog működjön. El fogjuk érni, hogy működjön – hangsúlyoztam. – Csak tudni akartam, hogy megértjük-e egymást. Tudnom kell, hogy megértette: nem vallhatunk kudarcot. – Eva – mosolyodott el dr. Petersen kedvesen –, magának és Gideonnak sok mindent fel kell dolgoznia, de ez semmiképp sem legyőzhetetlen feladat. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. – Szeretem őt – ismételtem meg határozott bólintással. Gideon felpattant, és szinte szétroppantotta a kezemet. – Bocsásson meg egy percre, doktor úr. Zavartan és kissé aggódva álltam fel, és kimentem utána a kihalt előcsarnokba. Dr. Petersen recepciósa már hazament, mi voltunk az utolsó páciensek aznap. Anyámtól tudtam, hogy ezek az esti 130

időpontok felárasak. Örültem, hogy Gideon hajlandó megfizetni őket, és nem is egyszer, hanem kétszer egy héten. Az ajtó becsukódott mögöttünk, és szembefordultunk egymással. – Gideon, esküszöm, hogy ez nem. – Psszt. – Két kézre fogta az arcomat és megcsókolt. A szája gyengéden, de sürgetően mozgott az enyémen. Meglepetésemben beletelt két szívdobbanásnyi időbe, hogy benyúljak a zakója alá és megfogjam a derekát. Amikor a nyelve mélyen a számba hatolt, halkan felnyögtem. Hátrahúzódott, én felnéztem rá. Ugyanazt a jó kiállású, sötét öltönyös üzletembert láttam magam előtt, mint az első találkozásunkkor, de ez a tekintet. Marni kezdett a torkom. Az az erő és perzselő intenzitás, az az éhség és vágy. Ujjhegyei a halántékomat súrolták, az arcomat, a nyakamat. Felemelte az államat, és szája gyengéden az enyémre tapadt. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Értettem. Összekulcsoltuk a kezünket, és visszavitt a rendelőbe.

131

9. fejezet Sietve áthaladtam a Crossfire biztonsági forgókorlátján, és elvigyorodtam, mikor megláttam Caryt, aki az előcsarnokban várt rám. – Helló – üdvözöltem, és csodáltam, hogyan képes egy kopott farmert és egy V nyakú pólót úgy hordani, mintha drága darabok lennének. – Helló, idegen – nyújtotta a kezét, és kézen fogva léptünk ki a forgóajtó melletti kijáraton. – Boldognak tűnsz. A déli hőség szinte mellbe vágott. – Huh. Olyan meleg van, mint a pokolban. Taco jó lesz? – A pokolba is, persze. Elvittem abba a kis mexikói étterembe, amit Megumi mutatott, és próbáltam leplezni, milyen bűntudatot keltett bennem a köszönése. Napok óta nem voltam otthon, és Gideon a hétvégére is utazást tervezett, ami azt jelentette, hogy még jó néhány napig nem fogom látni Caryt. Az is nagy megkönnyebbülés volt, hogy hajlandó volt eljönni ebédelni. Nem akartam túl hosszú időre magára hagyni, és tudni akartam, hogy jól van. – Van valami terved estére? – kérdeztem, miután mindkettőnknek rendeltem. – Az egyik fotósnak, akivel dolgozom, szülinapi bulija lesz. Gondoltam, beugrom és megnézem – hintázott a sarkán, miközben a tacóra meg a mentes margaritára vártunk. – Még mindig azt tervezed, hogy a főnököd húgával mentek? Nem tartotok inkább velem?

– Sógornője – javítottam ki. – És koncertjegyei vannak. Én vagyok az utolsó reménysége, azt mondja, de még ha nem így lenne, akkor is jó buli lesz. Legalábbis remélem. Még sosem hallottam a bandáról, úgyhogy csak remélhetem, hogy nem rosszak. – Kik azok? – Six-Ninths. Ismered? Carynek tágra nyílt a szeme. – Six-Ninths? Jók. Neked is be fognak jönni. Elvettem az italainkat a pultról, az ételes tálcát pedig Caryre hagytam. – Te ismered őket, Shawna meg egyenesen imádja. Én hol voltam mostanáig? – Cross alatt. Őt is viszed? – Igen. Lecsaptam egy asztalra, ahonnan két üzletember állt fel épp. Azt nem mondtam, hogy Gideon leszögezte: nélküle nem mehetek. Tudtam, hogy Carynek ez nem nagyon tetszene, és eltöprengtem azon, vajon én magam miért mentem bele olyan könnyen, mint ahogy belementem. Cary meg én általában egy húron pendültünk az ilyen dolgokban. – Nem nagyon tudom elképzelni, hogy Cross bírja az alter rockot – csusszant bele Cary a szemközti székbe. – Azt tudja, hogy te mennyire szereted? Beleértve az arcokat is, akik játsszák? Kiöltöttem rá a nyelvemet. – Nem hiszem el, hogy felhozod. Ez már nagyon régi történet. – Tényleg? Brett nagyon jó pasi volt. Eszedbe jut még néha? – Csak a szégyen. – Kiválasztottam egy carne asada tacót. – Úgyhogy inkább igyekszem nem emlékezni. – Rendes srác volt – jelentette ki Cary, mielőtt jót kortyolt volna a margaritából. – Nem mondom, hogy nem volt az. Csak éppen nem volt nekem való. – Már a gondolattól is feszengeni kezdtem zavaromban. Brett Kline tényleg nagyon jól nézett ki, és már a hangjától is nedves lettem, ugyanakkor az egyik legjobb példa volt a rossz választásra korábbi borzalmas szerelmi életem során. – Ugorjunk. Beszéltél mostanában Treyjel? 133

Türelmesen vártam a választ. Végül Cary felsóhajtott. – Hiányzik. Hiányzik, hogy nem beszélgethetek vele. Nagyon okos, tudod? Mint te. Este jön velem a buliba. – Mint barát? Vagy mint partner? – Finom a kaja – harapott a tacóba, mielőtt válaszolt. – Elvileg barátként megyünk, de tudod, hogy van – valószínűleg elrontom és megdugom. Azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk, és onnan megyünk majd haza, hogy ne maradjunk kettesben, de bármikor megdöngethetem a fürdőszobában vagy egy istenverte takarítóhelyiségben. Nincs akaraterőm, ő pedig nem tud nemet mondani nekem. Megfájdult a szívem ettől a cinizmustól. – Tudom, milyen ez – emlékeztettem halkan. Valamikor én is ilyen voltam. Annyira elkeseredetten akartam kötődni valakihez. – Miért nem… izé… intézed el előtte? Talán az segítene. Lassú, kaján mosoly terült szét Cary csinos arcán. – Felmondanád ezt a hangpostámra? Hozzávágtam a szalvétámat. Nevetve kapta el. – Néha olyan prűd tudsz lenni. Szeretem. – Én is szeretlek téged. És azt akarom, hogy boldog légy. A szájához emelte a kézfejemet, és csókot lehelt rá. – Dolgozom rajta, kislány. – Én mindig itt vagyok, ha szükséged van rám, még ha nem vagyok is otthon. – Tudom. – Megszorította a kezemet, csak aztán engedte el. – A jövő héten sokat leszek otthon. Készülnöm kell apu látogatására. – Beleharaptam egy tacóba, és örömmel nyugtáztam, milyen finom. – Már akartam kérdezni a pénteket. Nekem dolgoznom kell, úgyhogy ha otthon vagy, szemmel tartanád? Veszek majd mindenféle kaját, amit szeret, meg hagyok neki várostérképeket, de... – Persze, semmi gond – kacsintott Cary egy arra járó csinos szőkeség felé. – Nálam jó kezekben lesz. – Eljössz velünk valahová, amíg itt van? – Eva kedves, mindig örömmel megyek veled bárhová. Csak mondd meg, hová és mikor, és próbálom szabaddá tenni magam. 134

– Ó. – Rágtam és nyeltem. – Anya azt mondja, látta a csinos kis pofidat valami busz oldalán a napokban. Cary elvigyorodott. – Tudom. Küldött is egy képet róla a telefonjáról. Menő, mi? – De menő ám. Ezt meg kell ünnepelni – feleltem, ellopva a szövegét. – De meg ám!

*** – Hú! – Shawna megállt a járdán brooklyni lakása előtt, és az úttesten álló limuzinra meredt. – Nektek elment az eszetek. – Nem nekem – feleltem szárazon, és szemügyre vettem feszes piros sortját és stratégiailag szaggatott Six-Ninths emblémás pólóját. Vörös haját feltűzte, a száját pedig a sortjához illő vörössel festette ki. Klasszul nézett ki, bulizásra készen. Igazolva éreztem magam szuperrövid fekete bőrszoknyámban, fehér bordázott trikómban és cseresznyepiros, térdmagas Martens bakancsomban. Gideon, aki háttal állt nekünk, hogy Angusszal tárgyaljon, most szembefordult velünk, és ugyanúgy lenyűgözött, mint amikor először megláttam zuhanyozás után, frissen felöltözve. Laza fekete farmer volt rajta, fekete póló és nehéz fekete bakancs, és annyira szexi volt ebben a rendhagyó kombinációban is, hogy azonnal rá tudtam volna ugrani. Amilyen sötét és veszedelmes volt öltönyben, még annyira annak tűnt így, rockerszerelésben. Fiatalabbnak nézett ki, és nyálcsorgatóan vonzónak. – Atyaég. Mondd, hogy őt hoztad nekem – suttogta Shawna, és megszorította a csuklómat. – Neked is meglesz a magadé. De ő az enyém. – Nagyon jó érzés volt ezt kimondani. Az enyém. Én vagyok vele, én csókolom. És majd később velem fog végkimerülésig dugni. Ó, yeah... Shawna nevetett, amikor várakozón lábujjhegyre álltam. – Rendben. Megelégszem egy bemutatással is. Eleget tettem ebbéli kötelességemnek, aztán megvártam, hogy elsőként szálljon be a limóba. Már éppen követni akartam, amikor

135

éreztem, hogy Gideon benyúl a szoknyám alá, és megszorítja a fenekemet. A hátamhoz simult, és belesuttogta a fülembe: – Csak olyankor hajolj le, ha mögötted vagyok, angyalka, különben elverem azt a csinos kis popsidat! Megfordultam, és az arcához szorítottam az arcomat. – Vége a vérzésnek. Felmordult, ujjai a csípőmbe mélyedtek. – Miért nem mondtad ezt előbb? – Késleltetett jutalom, nagyfiú – feleltem, emlékeztetve régebbi megjegyzésére, amivel annak idején engem kínzott. Csak nevettem, amikor szitkozódni kezdett, és bemásztam Shawna mellé. Angus a volán mögé ült, és elindultunk. Útközben bontottunk egy üveg Armand de Vignac pezsgőt. Mire odaértünk a Tableau Onehoz, egy menő új fúziós bisztróhoz, ami előtt kellemes sor kígyózott, már teljesen felpörögtem a pezsgőtől és Gideonnak a szoknyám mármár illetlenül rövid aljára vetett forró pillantásaitól. Shawna előredőlt az ülésen, és tágra nyílt szemmel bámult ki a sötétített ablakokon. – Doug próbált elhozni ide, még mielőtt elment, de két hónapos volt a várólista. Persze csak úgy is ide lehet jönni, de órákig ácsoroghatsz, és akkor sincs rá garancia, hogy kapsz helyet. A limo ajtaja kinyílt, és Angus kisegítette előbb Shawnát, aztán engem. Gideon is csatlakozott hozzánk, és úgy tartotta a karomat, mintha báli ruhában lennék, nem rockerszerkóban. Bekísértek minket. A menedzser olyan nyájas és készséges volt, hogy Gideonra pillantottam, és némán formáltam a szavakat: „Ez is a tiéd?” – Igen, felesben. Erre már csak lemondóan sóhajtottam. – A barátod majd ide jön? Gideon egy könnyed biccentéssel válaszolt. – Már itt van. Követtem a tekintetét egy vonzó külsejű férfi felé, akin farmer és Six-Ninths póló volt. A pasi éppen fotózkodott, oldalán két-két csinos lánnyal. Szélesen elmosolyodott a telefonnal fényképező alak felé, aztán integetett Gideonnak, és kimentette magát. 136

– Istenem – pattogott Shawna. – Ez Arnoldo Ricci! Az övé a hely. És műsora van a Food Networkön! Gideon eleresztett, hogy lekezeljen Arnoldóval, majd a férfiak közt bevett hátbaveregetés következett. – Arnoldo, ő a barátnőm, Eva Tramell. A kezemet nyújtottam, Arnoldo megragadta, aztán magához húzott és szájon csókolt. – Vissza – csattant fel Gideon, és maga mögé rántott. Arnoldo csillogó szemmel vigyorgott. – És ki ez a tünemény? – fordult Shawna felé, és a szájához emelte a lány kezét. – Shawna, ő lesz a kísérőd. Arnoldo Ricci. Már ha megéri a vacsora végét – vetett figyelmeztető pillantást a barátjára Gideon. – Arnoldo, ő Shawna Ellison. Shawna szinte ragyogott. – A barátom nagy rajongód. És én is. Megcsinálta a lasagnareceptedet, és tökéletes lett. – Gideon mondta, hogy a barátod Szicíliában van most. – Arnoldo ízes akcentussal beszélt. – Remélem, meg tudod majd látogatni. A pillantásom Gideonra vándorolt. Pontosan tudtam, hogy én nem mondtam neki ennyi mindent Shawna barátjáról. Ő ártatlanul, alig észrevehető vigyorral nézett vissza. Csüggedten csóváltam a fejem, de valóban úgy látszott, hogy olyan lesz ez az éjszaka, ami örökké emlékezetes marad majd Shawna számára. A következő óra a remek ennivaló és a kiváló bor jegyében telt. Éppen egy finom málnás zabaionét tüntettem el, amikor észrevettem, hogy Arnoldo széles mosollyal figyel. – Bellissima – áradozott. – Mindig öröm ilyen jó étvágyú nőt látni. Kissé zavartan vörösödtem el. Nem tehetek róla: imádok enni. Gideon átnyúlt a székem támlája fölött, és játszadozni kezdett a hajammal a tarkómnál. A másik kezével egy pohár vörösbort emelt fel, és amikor megnyalta a száját, tudtam, hogy rám gondol, és engem ízlel, nem a bort. A vágya elektromos feszültségként vibrált köztünk. Egész vacsora alatt ennek a hatása alatt álltam. 137

A terítő alatt átnyúltam, megfogtam a farkát a nadrágon keresztül, és megszorítottam. Félkeményből azonnal kőkemény lett, de amúgy nem látszott rajta semmi. Azonnal megláttam a kihívást a helyzetben. Az ujjaimmal elkezdtem simogatni, teljes hosszában. Lassan csináltam, hogy ne látsszon. Szórakoztatott, hogy Gideon szemrebbenés nélkül folytatta a beszélgetést. A kontrollja felizgatott és felbátorított. A sliccéhez nyúltam. Izgatott a gondolat, hogy kiszabadítom, és érezhetem a bőrét a bőrömön. Gideon ivott egy laza kortyot, aztán letett a poharát. – Csakis te, Arnoldo – felelte fanyarul valamire, amit a barátja mondott. Akkor kapta el a csuklómat, amikor épp a felső gombját gomboltam. Az ajkához emelte a kezemet, mintha csak szórakozott tanújelét akarná adni szerelmének. A futó harapás a kezem élébe meglepetésként ért, majdnem feljajdultam. Arnoldo elmosolyodott. Az agglegény sokatmondó, kissé gúnyos gesztusa volt ez egy másik férfi felé, akit elkapott egy nő. Mondott valamit olaszul. Gideon válaszolt neki. A kiejtése sima és szexi volt, a tónusa fanyar. Arnoldo hátravetett fejjel nevetett. Mozgolódni kezdtem. Szerettem így látni Gideont, amikor ellazul és jól érzi magát. Üres tányéromra pillantott, aztán rám. – Mehetünk? – Ó, persze. – Már alig vártam az este folytatását, hátha Gideon újabb oldalai mutatkoznak meg előttem. Mert ezt a részét éppúgy szerettem, mint a nagy hatalmú, öltönyös üzletembert, a domináns szeretőt, a megtört, síró gyermeket és a gyengéd társat, aki engem vigasztal, amikor sírok. Elképesztően összetett személyiség volt, valóságos rejtély. Még csak a felszínét is alig karcolgattam annak, ami benne rejtőzött. Ugyanakkor mégis túl mélyen bonyolódtam bele.

***

138

– Jók a srácok! – ordította Shawna, amikor az előzenekar rázendített az ötödik számra. A harmadik után otthagytuk a helyünket és a korláthoz mentünk, ami az ülőrészt választotta el a színpad előtti dühöngőtől. Gideon szinte körbevett, a karjával védett mindkét oldalról, úgy fogta a korlátot. A közönség egy emberként nyomult előre, de engem megóvott Gideon erős teste, ahogy Shawnát is Arnoldo mellettünk. Biztos voltam benne, hogy Gideon elintézhetett volna jobb helyeket is, de nem kellett mondanom neki, hogy mivel Shawna szerezte a jegyeket és ő hívott meg minket, nincs más választásunk. Szerettem őt, amiért megértette ezt, és hagyta magát sodorni az árral. Feléje fordultam. – Ez a banda is a Vidalnál van? – Nem. De tetszenek. Elképesztett, hogy élvezi a zenét. Én is a levegőbe emeltem a karomat, és sikoltoztam. Átjárt a tömeg és a ritmus energiája. Táncolni kezdtem Gideon karjai között. Szakadt rólam a víz, a vérem csak úgy zubogott. Mikor az előzenekar végzett, a roadok gyorsan lebontották a cuccukat, és felállították a Six-Ninthsét. Hálás voltam az estéért, az örömért, az élményért, hogy együtt vadulhatok azzal, akit szeretek. Hátrafordultam, átfogtam Gideon nyakát, és megcsókoltam. Ő felemelt, a derekára húzta a lábamat, és vadul visszacsókolt. Keményen feszült nekem, és én dörgölőzni kezdtem hozzá. Körülöttünk az emberek füttyögni kezdtek, és mindenféle beszólások hallatszottak: „Szerezzetek kéglit!”, meg „Döngesd meg, haver!”, de nem foglalkoztam velük, mint ahogy Gideon sem, akit éppúgy magával ragadott az érzéki vihar, mint engem. Fogta a fenekemet és ringatott az erekcióján, a másik kezével a hajamba markolt, és tartott ott, ahol neki jó volt, miközben úgy csókolt, mintha soha nem tudná abbahagyni, mintha éhezne az ízemre. Szájunk kétségbeesetten tapadt össze. Mélyen és gyorsan járatta bennem a nyelvét, szinte dugta a számat, szeretkezett vele. Én magamba szívtam, nyalogattam, ízlelgettem. Nyögve fogadtam kielégíthetetlen vágyát. Megszívta a nyelvemet, körbefogta az 139

ajkával. Ez már túl sok volt. Nedves voltam, és sajogva sóvárogtam a farkára. Szinte megőrjített a kívánság, hogy érezzem, ahogy kitölt. – El fogok menni miattad – morogta, mielőtt az alsó ajkamba kapott a fogával. Annyira el voltam foglalva vele és a szenvedéllyel, hogy észre sem vettem a koncert kezdetét. Csak amikor felhangzott az ének, akkor zökkentem vissza a valóságba. Megmerevedtem, miközben az agyam próbált kikeveredni a vágy ködéből, hogy feldolgozzam, mit hallok. Ismertem ezt a számot. A szemem tágra nyílt, miközben Gideon elhúzódott. A válla fölött kézzel írt feliratokat láttam a levegőbe emelkedni. BRETT KLINE AZ ENYÉM! DUGJ MEG, BRETT! És ami a legjobban tetszett: BRETT, OLYAN LENNE VELED, MINT A VILÁGVÉGE! Nocsak. De hát nincs túl sok esély. És Cary persze tudta. Tudta, és mégsem figyelmeztetett. Talán meg akart spórolni magának egy hisztériás rohamot. A lábam elengedte Gideon derekát, és ő letett, testével védelmezve engem a megvadult rajongóktól. Szembefordultam a színpaddal, és őrült rezgést éreztem a hasamban. Bizony Brett Kline volt az a mikrofonnál, és mély, erős, pokolian szexi hangja végighullámzott az emberek fölött, akik mind miatta jöttek ide. A haját tüskékbe zselézték, és a tüskék végét fémesre fújták. Olívzöld, bő, zsebes nadrág volt rajta, és fekete trikó. A mi helyünkről ugyan nem lehetett látni, de én tudtam, hogy smaragdzöld a szeme, az arca pedig durván vonzó, és ha mosolyog, őrjítő gödröcskék jelennek meg rajta. Elszakítottam róla a tekintetemet, és végignéztem a többi bandatagon, akiket szintén ismertem. San Diegóban még nem SixNinthsnak hívták őket, hanem Captive Soulnak, és eltűnődtem rajta, vajon mi lehetett az oka a névváltoztatásnak. – Jók, nem? – kérdezte Gideon a fülemnél, hogy halljam. Az egyik kezével a korlátot fogta, a másikkal a derekamat, és magához szorított, úgy mozgott a zenére. Az ő teste és Brett hangja együttesen őrült dolgokat művelt az amúgy is tomboló libidómmal. 140

Lehunytam a szemem, és a mögöttem álló férfira koncentráltam, meg arra a borzongásra, amit mindig éreztem Brett hangjától. A zene ott lüktetett a véremben, és visszahozta az emlékeimet – a jókat és rosszakat egyaránt. Ringatóztam Gideon karjában, és dörömbölt bennem a vágy. Fájóan éreztem az éhségét. Úgy áradt belőle, mint a forróság, belém ette magát, amíg már nem bírtam elviselni a köztünk lévő térbeli távolságot. Megfogtam a hasamra szorított kezét, és húzni kezdtem lefelé. – Eva. – A hangja reszelős volt a vágytól. Egész este húztam, azóta, hogy megmondtam neki, vége a menstruációmnak, aztán a játék az étteremben az asztal alatt, aztán a csók a szünetben. Megmarkolta meztelen combomat és megszorította. – Nyisd szét. Letettem a bal lábam a korlát tövéhez. A fejem hátrahajlott a vállára, és aztán már a szoknyám alatt volt a keze. A nyelve a fülemnél kalandozott, hallottam kemény, gyors lélegzetvételét. Inkább éreztem, mint hallottam, hogy hördül fel, amikor megérezte, milyen nedves vagyok. Egyik szám a másikba olvadt. Gideon a bugyimon keresztül masszírozott, először körökben, aztán hosszában, a rés mentén. A csípőm együtt mozdult az érintésével, a hasam összerándult, a fenekem nekifeszült az erekciójának. Éreztem, hogy menten elmegyek, ott, tucatnyi ember előtt, mert Gideon ezt tette velem. Ilyen őrülten felizgatott. Semmi sem számított, amikor simogatott és csak rám figyelt. – Na, angyalka – tolta félre ujjaival a bugyit, és két ujját belém mélyesztette. – Napokig fogom dugni a szédületes puncidat. Az egymáshoz préselődő testek között, a dübörgő zenében Gideon mélyen a nedves résembe csúsztatta az ujjait, és ott tartotta. A kemény, mozdulatlan jelenlét megőrjített. Mozogni kezdtem rajta az orgazmus felé, amire annyira sóvárogtam. A szám véget ért, és a fények kialudtak. A sötétbe borult tömeg felzúgott. Várakozás érződött a levegőben, amíg egy kemény gitárfutam meg nem törte a csendet. Kiáltások hallatszottak, aztán öngyújtók fénye villant, mint megannyi szentjánosbogár. 141

Magányos fénynyaláb vetült a színpadra, és megvilágította a magas széken ülő, félmeztelen, verítékben úszó Brettet. A mellkasa kemény volt és kidolgozott, a hasa kockás. Lejjebb állította a mikrofont, és megcsillantak a mellébe fúrt piercingek. A lányok sikoltozni kezdtek, beleértve Shawnát is, aki ugrált és fülsiketítően füttyögött. Meg tudtam érteni. Ahogy ott ült Brett, lábát a szék keresztvasára támasztva, a karjait borító tetoválásaival, őrülten szexi és kívánatos volt. Úgy négy évvel ezelőtt vagy hat hónapig bármit megtettem, hogy meztelenül láthassam. Annyira odavoltam érte, és olyan elkeseredetten vágytam rá, hogy szeressenek, hogy mindent eltűrtem. Gideon ujjai ki-be jártak bennem. A basszus felmordult. Brett belekezdett egy dalba, amit még sosem hallottam. Mély és érzelmes volt a hangja, a szavai tisztán érthetőek. Egy bukott angyal énekelt. Igézően. Csábítóan. És az arca, a teste csak fokozta a hatást. Arany lány, hát itt jársz, Ezreknek énekelek, a zene egyre száll, Élem az álmomat, a siker csak rám vár, De aztán meglátlak, hajadban a nyár, És mennék utánad, más nem számít már. Arany lány, hát itt jársz, Ezreknek táncolok, a zene egyre száll, Csak te kellesz, szemem csak téged lát, Térdre hullva fogsz várni majd rám, S ha elmész, a tested marad, semmi más. Arany lány, merre jársz? Nem vagy itt mellettem, elrepült a nyár, Megkaptalak néha, ha velem voltál, De nem voltál enyém, a szíved máshol járt. Térdre hullva könyörgök, úgy várok most rád. Kérlek, ne menj el. Annyi mindent kéne még megtudnom rólad. Kérlek téged, Eva. Legyél velem újra. 142

Arany lány, merre jársz? Ezreknek énekelek, a zene egyre száll, Nem vagy itt mellettem, elröpült a nyár, Kérlek téged, Eva. Légy velem újra hát. Minden elsötétült. Lassan elhaltak az utolsó akkordok. Aztán újra felgyulladtak a fények, és feldübörgött a dob. A fények villódzni kezdtek, a tömeg tombolt. Én csak álltam szédülten. Dübörgött a fülem, és elszorult a szívem. – Erről a dalról – morogta Gideon, miközben az ujjaival tovább dugott – te jutsz eszembe. A tenyere a csiklómra feszült és masszírozni kezdte, és én lavinaomlás-szerűen élveztem el. Könnyek gyűltek a szemembe. Felsikoltottam, és reszkettem a karjában. Markoltam a korlátot magam előtt, és hagytam, hogy végigremegjen rajtam a megállíthatatlan kéj.

*** Mikor a koncertnek vége lett, nem volt más vágyam, mint hogy egy telefonhoz jussak és felhívjam Caryt. Miközben arra vártunk, hogy a tömeg szétoszoljon kissé, rátámaszkodtam Gideonra, és erőt merítettem ölelő karjából. – Jól vagy? – kérdezte, és a hátamat simogatta. – Remekül – hazudtam. Pedig igazából nem tudtam pontosan, mit érzek. Nem lett volna szabad számítania, hogy Brett írt egy dalt rólam, ami teljesen más megvilágításba helyezte dugibarátszintű kapcsolatunkat. Elvégre valaki mást szeretek. – Én is már menni akarok – morogta. – Már alig várom, hogy benned legyek. Alig tudok rendesen gondolkodni. A farmerje hátsó zsebébe dugtam a kezem. – Akkor menjünk innen. – Van backstage engedélyem – csókolta meg az orrom hegyét, amikor ránéztem. – Ha inkább haza akarsz menni, nem kell megmondani nekik. 143

Egy pillanatra komolyan gondolkodóba estem. Elvégre már így is csodálatos volt az este, hála Gideonnak. De tudtam, hogy később bánnám, ha megfosztanám Shawnát és Arnoldót – aki ugyancsak nagy Six-Ninths-rajongó – egy életre szóló élménytől. Én pedig hazudnék magamnak, ha nem vallanám be, hogy szeretnék vetni egy közelebbi pillantást Brettre. Nem akartam, hogy ő is lásson, de én látni akartam őt. – Nem. Vigyük be őket. Gideon megfogta a kezemet, és szólt a többieknek, akiknek látható izgalma jó ürügyet jelentett nekem arra, hogy azt mondhassam: csakis értük tettem. Elindultunk a színpad felé, aztán elmentünk mellette, ahol Gideon mondott valamit a nagydarab biztonsági őrnek. Mikor a fickó beleszólt a gégemikrofonjába, Gideon is elővette a telefonját, és a hátsó kijárathoz rendelte Angust meg a limót. Amíg beszélt, engem nézett. A pillantása izzásától és a kéj ígéretétől elállt a lélegzetem. – A pasid maga a csoda – bámulta Shawna áhítattal. De nem ragadozó pillantással, csak elismerően. – Nem tudom elhinni ezt az estét. Ezért sokkal vagyok az adósod. Keményen, gyorsan megölelt. – Köszönöm. Én is megöleltem. – Én köszönöm, hogy elhívtál. Egy langaléta fickó jött oda kék csíkokkal a hajában, menő fekete keretes szemüvegben. – Mr. Cross! – üdvözölte Gideont, és a kezét nyújtotta. – Nem is tudtam, hogy itt leszel ma este. Gideon megrázta a fickó kezét. – Mert nem szóltam – felelte lazán, és a másik kezét nekem nyújtotta. Megfogtam, és ő húzni kezdett előre, hogy bemutasson Robert Philipsnek, a Six-Ninths menedzserének. Shawna és Arnoldo következett, aztán hátravittek minket, ahol mindenki nyüzsgött, és rajongók lézengtek. Hirtelen nem is akartam már látni Brettet. Olyan könnyű volt elfelejteni, ami köztünk volt, miközben hallgattam, ahogy énekel. 144

Olyan könnyű volt akarni a felejtést, miközben hallgattam a hangját. De az az egykori időszak a múltamban olyasmi volt, amire cseppet sem voltam büszke. – Itt bent van a banda – mondta Robert, és egy nyitott ajtó felé mutatott, ami mögül durva nevetés és zene szivárgott ki. – Biztosan örülnek majd, hogy találkozhatnak veletek. Megtorpantam. Gideon a homlokát ráncolta. Lábujjhegyre emelkedtem, és a fülébe súgtam: – Én nem szeretnék annyira találkozni velük. Ha nem bánod, inkább elmegyek a mosdóba, aztán majd a limónál találkozunk. – Nem tudsz várni pár percet, hogy együtt mehessünk? – Jó lesz így. Ne aggódj miattam. Megérintette a homlokomat. – Jól érzed magad? Piros az arcod. – Remekül vagyok. Majd megmutatom, mennyire jól, ha hazaértünk. Ez megtette a hatását. A homloka kisimult, a szája felfelé görbült. – Akkor majd sietek. – Robert Philipsre pillantott, és intett Arnoldóéknak. – Be tudod vinni őket? Nekem még van egy kis dolgom. – De Gideon... – ellenkeztem. – Elmegyek veled. Ezt a hangot már ismertem. Hagytam, hogy velem jöjjön a mosdóhoz. – Innen egyedül is menni fog, nagyfiú. – Megvárlak. – Akkor sosem jutunk ki innen. Menj csak, tedd a dolgod. Én is teszem az enyémet. Rendkívül türelmes pillantást vetett rám. – Eva, nem foglak egyedül hagyni. – Boldogulok egyedül is. Komolyan. Éppen itt a kijárat – mutattam a folyosó végére, a Kijárat felirat alatti dupla ajtóra. A roadok már pakolták ki a felszerelést. – Angus közvetlenül odakint van, nem? Gideon a falnak dőlt, és karba fonta a kezét. Feltartottam a kezem. – Oké. Jól van. Legyen, ahogy akarod. – Kezdesz tanulni, angyalka – mosolyodott el. 145

Az orrom alatt morogva mentem be a mosdóba. Mikor megmostam a kezem, belenéztem a tükörbe és megborzongtam. A szemem, mint egy pandáé, mert az izzadság lemosta a festéket, a pupilláim nagyok és sötétek. „Mit láthat benned?”, kérdeztem magamtól, és arra gondoltam, hogy ő most is milyen jól néz ki. Ő is megizzadt, de ez cseppet sem rontott a megjelenésén, miközben én úgy festettem, mint a mosott rongy. De nem csak a külsőmre gondoltam, hanem a belső hiányosságaimra is. Nem tudok megszabadulni tőlük. Semmiképp sem, amíg egy épületben vagyok Brettel. Egy megnedvesített papírtörlővel próbáltam leszedni a szemem alól a fekete karikát, aztán visszamentem a folyosóra. Gideon néhány lépésnyire várakozott, Roberttel beszélgetett, pontosabban hallgatta őt. A menedzser szemlátomást izgatott volt valami miatt. Gideon észrevett, és feltartotta a kezét, jelezve, hogy adjak neki egy percet, de én nem akartam vállalni a kockázatot. A kijárat felé mutattam, aztán megindultam, mielőtt megállíthatott volna. Elsiettem a zenekar ajtaja előtt, és megkockáztattam egy futó pillantást befelé: Shawna állt ott nevetve, kezében sörrel. A helyiség tömve volt, és úgy tűnt, Shawna jól érzi magát. Megkönnyebbült sóhajjal értem ki. Mázsás súly szakadt le rólam. Észrevettem Angust Gideon limója mellett a túloldalon, a buszparkolónál, és intettem neki, aztán elindultam. Visszatekintve az estére megdöbbentett, milyen gátlástalanul viselkedett Gideon. Egészen más volt most, mint az a Gideon, aki két cégegyesítés között próbált ágyba vinni. Már alig vártam, hogy meztelenül lássam. Aztán valami villant tőlem jobbra. Ijedten torpantam meg, és Brett Kline-t pillantottam meg, amint égő gyufát emel a szájában lógó cigihez. Ahogy ott állt a homályban a kijárat mellett, a fellobbanó láng megvilágította az arcát, és egy hosszú percre visszavitt a múltba. Felpillantott, meglátott, és kővé dermedt. Rezzenetlenül meredtünk egymásra. A szívem majd' kiugrott a helyéből az izgalomtól és a rémülettől. Brett káromkodott egyet, és rázni kezdte az ujját, amire ráégett a gyufa. 146

Én gyorsan megindultam, és próbáltam nyugodt tempóban haladni Angus meg a limó felé. – Hé! Állj meg! – kiáltotta Brett. Hallottam gyorsan közeledő lépteit, és elöntött az adrenalin. Egy road megrakott kézitargoncát húzott éppen arra. Én mögéje kerültem, és őt használtam fedezékül, hogy bevegyem magam két parkoló busz közé. Nekivetettem a hátamat az egyiknek, két nyitott csomagtartó között. Lapultam a sötétben, és nagyon gyávának éreztem magam, de tudtam, hogy nincs mit mondanom Brettnek. Már nem az a lány vagyok, akit ő annak idején ismert. Láttam, ahogy elmegy előttem. Úgy döntöttem, hogy várok, amíg feladja a keresést és végleg elmegy. Pengeélesen érzékeltem az idő múlását, és azt, hogy Gideon nemsokára keresni fog. – Eva! Összerezzentem a nevem hallatán. Elfordítottam a fejem, és megpillantottam Brettet, aki a másik oldalról közeledett. Miközben én jobbról vártam, ő balról érkezett. – Hát tényleg te vagy az – mondta keményen. A földre dobta a csikkjét, és eltaposta bakancsával. Szinte hallottam magam, amint ezt mondom: – Menj el. – Mindig ezt mondod. – Óvatosan közelebb jött. – Láttad a koncertet? Bólintottam, és elhátráltam a busztól. – Klassz volt. Nagyon jól szóltatok. Örülök, hogy sínen vagytok. Minden egyes hátráló lépésemre ő is közelebb jött eggyel. – Mindig reméltem, hogy egyszer így rád találok, valamelyik koncerten. Egy csomó ötletem volt, hogy milyen lesz majd, ha egyszer meglátlak. Nem tudtam, mit mondjak erre. Szinte vágni lehetett közöttünk a feszültséget. A vonzalom még mindig ott volt. Egészen másképp, mint Gideonnal. Annak csak az árnyéka, de attól még ott volt. Kihúzódtam a nyílt terepre, ahol lázas munka folyt és rengeteg ember mozgott. 147

– Miért futsz el? – kérdezte Brett. Az egyik parkolólámpa fényénél tisztán láthattam. Még jobban nézett ki, mint azelőtt. – Én nem… – Nyeltem egyet. – Nincs mit mondanom neked. – Hülyeség. – A tekintete szinte égetett. – Egyszer csak elmaradtál. Egy szót se szóltál, csak nem jöttél többet. Miért? Megdörgöltem a hasamban feszülő csomót. Mit mondhatnék? Benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy jobbat érdemlek annál, mint hogy egyike legyek a számtalan csajnak, akiket megdugsz a vécében két félidő között? – Miért, Eva? Volt köztünk valami, te meg egyszer csak kurvára eltűntél. Körbenéztem, Gideon vagy Angus után. Egyikük se volt sehol. A limo magányosan várakozott. – Régen volt már. Brett odaugrott hozzám, és elkapta a karomat. Megdöbbentett, kissé meg is ijesztett a hirtelen, agresszív mozdulat. Ha nem lettek volna mások a közelünkben, pánikba estem volna. – Tartozol nekem a magyarázattal – bökte ki. – Ez nem… Megcsókolt. A legpuhább szája volt a világon, és azt a számra nyomta. Mire eljutott az agyamig, mi történik, már olyan erősen fogta a karomat, hogy nem tudtam elhúzódni. El se tudtam tolni magamtól. És egy rövidke pillanatig nem is akartam. Még vissza is csókoltam, mert az a régi vonzalom még ott volt, és valami fájó pontot enyhített bennem a hit, hogy talán több voltam egy kézre álló popsinál. Brettnek szegfűszegíze volt, dolgozó férfi szaga, és egy kreatív lélek összes szenvedélyével csókolt. Nagyon ismerős, nagyon intim mozdulattal. De a végén már nem számított, hogy még mindig az övé vagyok egy kicsit. Nem számított a közös múlt, ha mégoly fájdalmas is. Nem számított, hogy hízelgett nekem a dal, amit hozzám írt, hogy hat hónap után, amíg végignéztem, hogy más nőkkel szórakozik, miközben megdug bárhol, ahol van egy zárható ajtó, én voltam az, akire gondolt, amikor elcsábított egy sikoltozó lányt a színpad elől. 148

Ez mind nem számított, mert őrülten szerelmes voltam Gideon Crossba, és csak rá volt szükségem. Zihálva téptem ki magam... és Gideont láttam teljes sebességgel felénk rohanni, aztán nekiment Brettnek és ledöntötte.

149

10. fejezet Hátratántorodtam, majdnem elestem. A két férfi csúnya puffanással terült el az aszfalton. Valaki felordított. Egy nő sikoltott. Én semmit sem tudtam tenni. Csak álltam dermedten, némán, kavargó érzésekkel. Gideon a nyakánál fogva a földhöz szegezte Brettet, és fáradhatatlanul ütötte a bordáit. Olyan volt, mint egy gép – megállíthatatlan. Brett felhördült minden egyes brutális csapástól, és próbált kiszabadulni. – Cross! Dio mio. Elsírtam magam, amikor Arnoldo felbukkant. Odaugrott, hogy visszafogja Gideont, de hátrahúzódott, amikor Brett oldalra rántotta magát, és a két férfi átfordult. Brett bandatársai közeledtek a tömegből, a buszok eleje felől, bunyóra készen. Aztán meglátták, kivel verekszik Brett – azzal, akinek a pénze a lemeztársaságuk mögött áll. – Kline, te faszfej! – fogta a fejét Darrin, a dobos. – Mi a francot művelsz? Brett kitépte magát, felugrott, és nekilökte Gideont az egyik busz oldalának. Gideon összekulcsolta két kezét, és kalapácsként csapott le Brett hátára, aki elugrott. Az előnyt kihasználva Gideon köríves rúgással folytatta, amit gyors gyomros követett. Brett dagadó bicepsszel csapott vissza, de Gideon könnyedén kitért, és állon vágta Brettet, akinek hátrabiccent a feje. Jesszusom.

Gideon egyetlen hangot sem hallatott, akkor sem, amikor ütött, és akkor sem, amikor Brettet állon vágta. A dühe néma ereje hátborzongatóan hatott. Éreztem, ahogy hajtja a harag, láttam a szemében, mégis kísértetiesen módszeres maradt. Valahogy távolságot tartott, visszavonult egy helyre, ahonnan csak nézte, ahogyan a teste súlyos kárt tesz valaki másban. És ennek én voltam az oka. Én változtattam ezt a melegszívű, kedves embert, aki egész este elbűvölt, ilyen hidegvérű, kegyetlen gyilkológéppé. – Miss Tramell – érintette meg a könyökömet Angus. Kétségbeesetten pillantottam rá. – Meg kell állítania! – Kérem, menjen a limuzinhoz. – Micsoda? – Láttam, hogy Brett orrából vér csordul. És senki sem lépett közbe. – Maga megőrült? – Haza kell vinnünk Miss Ellisont. Az ön vendége; gondoskodnia kell róla. Brett ütött, és amikor Gideon kicselezett oldalra, Brett a másik öklével csapott, vállon találva Gideont, aki néhány lépést hátratántorodott. Elkaptam Angus karját. – Mi a fene van magával? Állítsa meg őket! Angus halványkék tekintete ellágyult. – Ő tudja, mikor kell abbahagyni, Eva. – Maga szórakozik velem?! Angus átnézett a vállam fölött. – Mr. Ricci, ha kérhetném... A következő pillanatban már Arnoldo vállán lógtam, útban a limo felé. Mikor felemeltem a fejem, láttam, hogy a bámészkodók köre összezárul, és eltakarja a verekedőket. Felsikoltottam, és ütni kezdtem Arnoldo hátát, de ez őt cseppet sem zavarta. Bemászott velem a limo hátuljába, és amikor Shawna is előkerült, Angus ránk csukta az ajtót, mintha minden teljesen rendben lenne. – Mi a fenét műveltek? – támadtam Arnoldóra, és az ajtó felé igyekeztem, miközben a limo sima lendülettel megindult. Persze 151

kinyitni nem tudtam, és bármit csináltam, nem volt hajlandó engedni. – De hát a barátod! És így otthagyod? – Neked meg a pasid. – Arnoldo érzelemmentes hangja belém hasított. – És te hagytad őt így ott. Az ülésbe roskadtam. Forgott a gyomrom és izzadt a tenyerem. Gideon... – Ugye te vagy az az Eva a dalban? – kérdezte Shawna csöndesen a szemközti ülésről. Arnoldo felkapta a fejét. Szemlátomást meglepte a következtetés. – Vajon Gideon… – Felsóhajtott. – Hát persze hogy tudja. – Már nagyon régen volt – mondtam védekezőn. – Ezek szerint nem eléggé régen – világított rá Arnoldo. Annyira szerettem volna Gideon mellett lenni, hogy képtelen voltam nyugodtan megülni. Mozgott a lábam, és a testem küzdött a nyugtalanság ellen, mintha ki akarna bújni a bőréből. Fájdalmat okoztam a férfinak, akit szeretek, és rajta keresztül egy másik embernek, aki csak annyit tett, hogy önmaga volt. És nincs rá semmiféle jó magyarázatom. Visszatekintve nem is tudtam, mi lelt. Miért nem húzódtam el hamarabb? Miért csókoltam vissza Brettet? És mit fog tenni emiatt Gideon? Az a gondolat, hogy esetleg szakít velem, mindent elsöprő pánikot keltett bennem. Szinte beteg lettem az aggodalomtól. Vajon megsérült? Istenem... Belém mart a gondolat, hogy Gideonnak esetleg fájdalmai vannak. Vajon bajban van? Megtámadta Brettet. Nyirkos lett a tenyerem, amikor eszembe jutott, hogy Cary gruppenes barátja is be akarta perelni. Gideon élete kezdett veszedelmes fordulatot venni – miattam. Eljön majd a pillanat, amikor ráébred, hogy nem érek meg ennyi bajt. Shawnára pillantottam. A gondolataiba merülve bámult ki az ablakon. Elrontottam az estéjét. És Arnoldóét is. – Annyira sajnálom – sóhajtottam fel nyomorúságosan. – Mindent elrontottam. Shawna csak vállat vont, aztán együtt érzőn rám mosolygott, amitől égni kezdett a torkom. 152

– Semmi baj. Így is nagyon jól éreztem magam. Remélem, nálad is minden rendben lesz. Számomra Gideon volt a minden. Vajon elveszítem? Eldobtam magamtól a legfontosabbat valami ostoba, megmagyarázhatatlan agyi rövidzárlat következtében? Még mindig éreztem Brett száját az enyémen. Megdörzsöltem a számat – szerettem volna ugyanígy kitörölni az elmúlt fél órát is az életemből. Annyira feldúlt voltam, hogy egy örökkévalóságnak éreztem, mire hazavittük Shawnát. Kiszálltam, és megöleltem a járdán, a házuk előtt. – Ne haragudj – ismételtem, mert majd' meghaltam, hogy visszamenjek Gideonhoz, bárhol is van, és nem akartam, hogy látszódjon rajtam a türelmetlenség. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is meg tudom bocsátani Angusnak és Arnoldónak, hogy így elvonszoltak. Arnoldo is megölelte Shawnát, és azt mondta neki, hogy ő és Doug bármikor szívesen látott vendégek a Tableau-ban. Egy kicsit megenyhültem iránta. Egész este nagyon rendes volt Shawnával. Visszamásztunk a limóba, és elindultunk az étteremhez. Összegömbölyödtem az ülés sarkában, és csendesen sírtam. Most már képtelen voltam visszatartani a kétségbeesés áradását. Mikor megérkeztünk a Tableau-hoz, a trikómmal megtöröltem az arcomat. Arnoldo nem hagyta, hogy kiszálljak. – Legyél vele nagyon kedves – mondta feddőleg, és rám meredt. – Még sosem láttam ilyennek, mint veled. Azt nem mondhatom, hogy méltó vagy rá, de boldoggá tudod tenni. Ezt én magam is láttam. Tedd ezt, vagy lépj le. Ne szórakozz vele. Képtelen voltam megszólalni a torkomat szorító gombóctól, úgyhogy csak bólintottam, és reméltem, hogy nem látja meg a szememben, mit jelent nekem Gideon. Mindent. Arnoldo eltűnt az étteremben. Mielőtt Angus becsukta az ajtót, előrecsúsztam az ülésen. – Hol van Gideon? Látnom kell. Kérem! – Az előbb hívott – Angus arca kedves volt, amitől megint sírnom kellett. – Most hazaviszem magát. 153

– Jól van? – Nem tudom. Visszaültem a helyemre, és kezdtem nagyon rosszul lenni. Alig figyeltem, merre megyünk. Az volt az egyetlen gondolatom, hogy ezt meg kell magyaráznom. Meg kellett mondanom Gideonnak, hogy őt szeretem, és sosem hagyom el, ha továbbra is velem marad, hogy ő az egyetlen férfi, aki kell, az egyetlen, aki lángra lobbantja a véremet. Végül az autó lassított. Láttam, hogy visszaértünk az arénához. Kinéztem az ablakon, és keresni kezdtem a szememmel Gideont. Ekkor kinyílt mögöttem az ajtó, és amikor hátrafordultam, Gideont pillantottam meg, aki bemászott a szemközti ülésre. Odahajoltam hozzá. – Gideon. – Ne! – A hangja dühösen csattant, mire visszahanyatlottam. A limo megindult. Sírva néztem, ahogy egy pohár borostyánszínű italt tölt magának a minibárból, és egy hajtásra lehúzza. A gyomrom összeszorult a bánattól és a félelemtől. Gideon újratöltötte a poharát, aztán becsukta a bárszekrényt, és visszazökkent a helyére. Szerettem volna megkérdezni, hogy Brett jól van-e, vagy súlyosan megsérült. Szerettem volna megkérdezni, hogy ő hogy van, megsérült-e, vagy ép. De arra gondoltam, hogy talán rosszul veszi majd a kérdéseket, és azt hiszi, hogy Brett jobban érdekel, mint valójában. Gideon arca közönyös volt, szeme hideg, mint a zafír. – Mi ő neked? Letöröltem kicsorduló könnyeimet. – Egy hiba. – Akkor? Vagy most? – Mindkétszer. Gideon szája vicsorra húzódott. – Mindig így szoktál csókolózni a hibáiddal? A mellkasom megemelkedett, ahogy próbáltam magamba fojtani a feltörő zokogást. Vadul megráztam a fejem. – Akarod őt? – kérdezte Gideon feszülten, mielőtt újabb italt töltött volna. 154

– Nem – suttogtam. – Csak téged akarlak. Én téged szeretlek, Gideon. Annyira, hogy fáj. Lecsukódott a szeme, a feje hátrahanyatlott. Kihasználtam a lehetőséget, hogy közelebb kússzak, hogy legalább a köztünk levő térbeli távolságot áthidaljam. – Azért mentél el, mert benned volt az ujjam, Eva? Vagy a nyavalyás dala miatt? Istenem. Hogy is kételkedhet benne. Én vagyok az oka, hogy kételkedik. Én tehetek róla. – Miattad mentem el. Te vagy az egyetlen, aki ezt meg tudja csinálni. Akivel elolvad a világ. Aki úgy tudja csinálni, hogy nem érdekel, ki és mi van körülöttünk, amíg hozzám érsz. – Akkor is ez történt, amikor ő csókolt? – Gideon rám meredt. – Valamikor benned volt a farka. Megdugott, beléd élvezett. Elrémített a hangjából áradó szörnyű keserűség, a gonosz indulat. De tudtam jól, mit érez. Tudtam, hogy a képzelet hogyan gyötri az embert, amíg bele nem őrül. Az én fejemben ő meg Corinne hempergett mindig, én pedig émelyítő, féltékeny dühvel figyeltem. Hirtelen kiegyenesedett, előrehajolt, és ujjával durván megdörgölte a számat. – És az övé volt a szád is. Megfogtam a poharát és kiittam, ami benne volt. Utáltam a durva ízt, a perzselést. Puszta akaraterővel tudtam csak lenyelni. A gyomrom tiltakozva fordult egyet. Az alkohol melege szétáradt bennem. Gideon hátrasüppedt az ülésben, kezét az arca elé kapta. Tudtam, hogy még mindig engem lát, ahogy Brettel csókolózom. Tudtam, hogy a kép lyukat éget az agyába. A padlóra ejtettem a poharat, a lába közé másztam, és gombolni kezdtem a sliccét. Vaskézzel elkapta a csuklómat, de a szemét továbbra is eltakarta. – Mi a francot művelsz? – Élvezz a számba – könyörögtem. – Mosd ki. Hosszú csend következett. Gideon csak ült, mozdulatlanul, csak a mellkasa emelkedett és süllyedt. – Kérlek, Gideon. 155

Szitkozódott egyet, aztán elengedett. Keze ernyedten hanyatlott az oldala mellé. – Csináld. Siettem engedelmeskedni. A pulzusom rémülten lüktetett a gondolattól, hogy esetleg meggondolhatja magát és eltaszít. Hogy úgy dönt, végzett velem. Csak annyit segített, hogy egy pillanatra megemelte a csípőjét, hogy elhúzhassam a bokszeralsóját az útból. Aztán már a kezemben is volt hatalmas, csodálatos farka. A számban. Felnyögtem, amikor megízleltem, amikor éreztem a bőre melegét és bársonyosságát, a teste illatát. Az ágyékához dörgöltem az orrom, hogy elborítson a szaga, hogy megjelöljön, mint sajátját. A nyelvem végigkövette a vastag ereket, felfelé és lefelé. Hallottam, ahogyan összecsikordulnak a fogai, amikor hosszú húzásokkal szopni kezdtem. A bocsánatkérés és öröm hangjai vibráltak a torkomban. Megszakadt a szívem, amiért olyan csendes az én szerelmem, aki mindig mocskos dolgokat szokott mondani nekem. Mindig megmondta, mit akar, mire van szüksége, és milyen jó, amikor szeretkezem vele. Most visszatartotta magát, megtagadta tőlem azt az elégedettséget, hogy tudjam: örömet szerzek neki. Megfogtam a farka tövénél, és fejni kezdtem, miközben a selymes makkot szívtam, előcsalva az előfolyadékot a résből, ahonnan gyors nyelvmozdulatokkal lenyalhattam. Gideon combja megfeszült, a lélegzetvétele felgyorsult. Éreztem, hogy beindul, és megvadultam. Két marokra fogtam, és úgy elkezdtem szopni, hogy belefájdult az állkapcsom. Kiegyenesedett a háta, és a feje elemelkedett az ülés támlájától, de aztán azonnal vissza is hanyatlott, amikor az első erős sugár a számba lövellt. Felnyögtem. Az íze lángra gyújtotta az érzékeimet, és arra sarkallt, hogy még többet akarjak. Görcsösen nyeltem, kezemmel tovább masszíroztam lüktető péniszét, hogy minél többet kicsaljak sűrű ondójából a nyelvemre. Ahogy elélvezett, a teste hosszú percekig remegett, és megtöltötte a számat, amíg a fehér folyadék ki nem csorgott a szám szélén. Továbbra is néma maradt, olyan természetellenesen csendes, amilyen a verekedés közben volt. Órákig szoptam volna. Akartam is, de két kezét a vállamra tette és eltolt. Felnéztem szívszaggatóan szép arcába, és láttam, hogy a 156

szeme megcsillan a félhomályban. A hüvelykujjával megérintette a számat, és körkörös mozdulatokkal szétkente a spermát duzzadt ajkamon. – Fogj satuba a szűk punciddal – rendelkezett rekedten. – Van még ott, ahonnan ez jött. Remegve, kemény távolságtartásától megrémülve kibújtam a bugyimból. – Mindent vegyél le. Csak a bakancs maradjon. Úgy tettem, ahogy mondta. A testem felgyorsult a parancsra. Megtettem volna bármit, amit kér. Be akartam neki bizonyítani, hogy az övé vagyok, csak az övé. Bármilyen formában hajlandó lettem volna vezekelni, hogy megtudja: szeretem. Kicipzáraztam a szoknyámat és letoltam, aztán áthúztam a fejemen a trikót, és ledobtam a szemközti ülésre. Majd a melltartóm következett. Amikor meglovagoltam, Gideon elkapta a derekamat, és felnézett rám. – Nedves vagy? – Igen. – Akkor felizgat, ha szophatod a farkam. A mellbimbóim még jobban megkeményedtek. Az is felizgatott, ahogyan nyíltan, nyersen beszélt a szexről. – Mindig. – Miért csókoltad meg őt? A hirtelen témaváltás kizökkentett. Megremegett az alsó ajkam. – Nem tudom. Gideon elengedett, és mindkét kezét hátranyújtva belekapaszkodott a fejtámaszba. Bicepsze kidagadt ebben a testhelyzetben. Felizgatott a látvány, mint minden vele kapcsolatban. A mezítelen mellkasát akartam látni verítéktől csillogón, a hasizma feszülését és ernyedését, ahogyan ki-be tolja a farkát bennem. Megnyaltam az ajkát, megízleltem. – Vedd le az inged. Összehúzta a szemét. – Nem kapod meg. Megdermedtem, a szívem vadul verni kezdett. A szexet veti be ellenem. A limóban, ahol először szeretkeztünk, ugyanabban a pozícióban, amiben először voltunk... 157

– Te büntetsz engem. – Kiérdemelted. Nem számított, hogy igaza van. Ha én kiérdemeltem, akkor ő is. Belekapaszkodtam az üléstámla tetejébe, a másik kezemmel elkaptam a farkát. Még mindig kemény volt és lüktetett. Megrándult egy izom a nyakán, amikor marokra fogva simogatni kezdtem. A makkját a kisajkam közé tettem, és előre-hátra mozgattam, megnedvesítve őt a vágyam nedvével. Végig az arcát néztem. Figyeltem, miközben mindkettőnket izgattam, és kerestem benne a szenvedélyes szeretőt, akit imádtam. De nem találtam. Egy dühös idegen nézett vissza rám, konokul, a távolságtartásával büntetve. Hagytam, hogy az első pár centi belém hatoljon és szétnyisson. Aztán lenyomtam a csípőmet, és feljajdultam, amikor mélyen felnyársalt és már-már elviselhetetlenül szétfeszített. – Jesszusom. Dugj! – nyögte ki remegve. – A francba. Spontán kifakadása szárnyakat adott. Térdemet az ülésbe vájva megkapaszkodtam és felemelkedtem, lehúzódva róla, de még ráfeszülve. Aztán megint leereszkedtem, most már könnyebben, hogy nedves volt tőlem. Amikor a fenekem a combját érintette, éreztem, hogy az izmai kemények, mint a kő – a teste elárulta őt. Egyáltalán nem volt közömbös. Újra megemelkedtem, lassan, hogy mindketten kiélvezzük a kéjes súrlódás minden pillanatát. Amikor újra lefelé indultam, próbáltam olyan higgadt lenni, mint ő, de a kitöltöttség érzése, a forró érintkezés túl sok volt ahhoz, hogy kibírjam. Felnyögtem, és Gideon is megmozdult – a csípőjével tett egy kis kört, mielőtt észbe kapott volna. – Annyira jó érezni téged – suttogtam, és megsimogattam ágaskodó farkát mohó, sajgó hüvelyemmel. Fel-le mozogtam. – Te vagy minden, ami kell nekem, Gideon. Minden. Nekem teremtettek. – Megfeledkeztél róla – nyögte ki, miközben fehéredő ujjakkal szorította a fejtámlát. Nem tudtam eldönteni, hogy csak tartja magát, vagy azért csinálja, hogy ne érintsem meg. – Soha. Soha nem feledkezem meg róla. A részem vagy. 158

– Mondd meg, miért csókoltad meg. – Nem tudom. – A homlokához támasztottam nedves homlokomat, és éreztem, hogy a szememet égetik a könnyek. – Istenem, Gideon. Esküszöm, hogy nem tudom. – Akkor hallgass, és elégíts ki. Ha pofon vágott volna, azzal sem döbbent meg jobban. Kiegyenesedtem, és elhúzódtam tőle. – Baszd meg. – Kezded kapisgálni. Forró könnyek folytak végig az arcomon. – Ne bánj velem úgy, mint egy szajhával. – Eva. – A hangja halk és rekedt volt, tele figyelmeztetéssel, de a tekintete sötét és vigasztalan. Tele olyan fájdalommal, amilyet én is éreztem. – Ha meg akarsz állni, tudod, mit kell mondani. Crossfire. Ezzel az egyetlen szóval félreérthetetlenül és visszavonhatatlanul véget vethetnék ennek a kínnak. Mégsem tudtam rászánni magam. Az a tény, hogy felhozta a biztonsági jelszót, jelezte, hogy csak próbára akar tenni. Húz. Van valami terve, és ha most feladom, sosem fogom megtudni, mi az. Magam mögé nyúltam, és a térdére tettem a kezem. Megfeszítettem a hátamat, és ráhúztam nedves résemet merev farkára, aztán megint beleültem. Változtattam a szögön, felemelkedtem és leereszkedtem újra és újra, s elállt a lélegzetem az érzéstől, hogy bennem van. Őrült vagy sem, a testem imádta őt. Imádta az érzését, az összeillőséget, ami mindig ott volt, a dühön és fájdalmon túl. Tüdejéből levegő szakadt fel minden egyes lefelé mozgásomra. A teste forró lett, nagyon forró, és csak úgy ontotta magából a hőt, mint egy kemence. Keményen dolgoztam a combjaimmal. Föl. Le. Elvettem a kéjt, amit nem volt hajlandó megadni nekem. A combom, a fenekem, a hasam, a hüvelyem megfeszült minden felfelé siklásnál, amikor tőtől hegyig végigszorongattam. Amikor lefelé mentem, kicsit ellazultam, hogy mélyre be tudjon csúszni. Dugtam őt teljes erőből, felnyársaltam magam a farkára. Sziszegve engedte ki a levegőt összeszorított fogai között. Aztán keményen elélvezett bennem, olyan vadul, hogy még a kilövelléseit 159

is döfésnek éreztem. Felkiáltottam, annyira jó érzés volt, miközben haladtam a mindent elsöprő orgazmus felé. A testem már alig várta a megváltást, miután kétszer kielégítettem. De Gideon megmozdult. Megfogta a derekamat, és visszatartott a mozgásban. Mélyen bennem maradt és telespriccelt. Elfojtottam a sikolyomat, amikor rádöbbentem, hogy szándékosan nem hagy elmenni. – Mondd meg nekem, Eva, miért? – hörögte. – Miért? – Nem tudom! – kiáltottam, és próbáltam megmozdítani a csípőmet, aztán az öklömmel verni kezdtem a vállát, amikor erősödött a szorítása. A csípőjéhez tartott, hogy tövig bennem volt a farka, aztán felállt, és minden megváltozott. Kihúzódott belőlem, háttal fordított, aztán ráhajtott az ülés szélére, miközben a padlón térdeltem. Egyik kezével leszorította a derekamat, aztán alám nyúlt, és belemasszírozta az ondót a nyílásomba. Körbe is kente, teljesen befedett vele. A csípőm körözésbe kezdett, kereste a tökéletes nyomást, amitől elmegyek. De megtagadta tőlem. Szándékosan. A csiklóm lüktetése és üres hüvelyem sóvárgása szinte megőrjített. A testem éhezett a megkönnyebbülésre. Gideon belém dugta két ujját, s körmeim a fekete bőrülésbe mélyedtek. Ráérősen ujjazni kezdett, lustán mozgott ki-be, kellőképpen fenntartva az izgalmat. – Gideon – zokogtam, s a hüvelyem érzékeny szövete mohón hullámzott az ujja körül. Tiszta veríték lettem, alig kaptam levegőt. Kezdtem kívánni, hogy álljon meg az autó, hogy elérjük az úti célunkat, hátha akkor megmenekülök. De a limo nem húzódott le. Csak ment, ment, én pedig még annyira sem tudtam szabadon mozogni, hogy kinézzek, merre járunk. Gideon ráhajolt a hátamra, a farka a fenekem gödrében. – Mondd, miért, Eva – búgta a fülembe. – Tudtad, hogy úgyis utánad megyek, hogy megtalállak. Erősen lehunytam a szemem. A kezem ökölbe szorult. – Nem. Tudom. A fenébe is! Rohadtul nem tudom!

160

Kihúzta az ujját, aztán bedugta a farkát. A hüvelyem rásimult édes keménységére, és mélyebbre szívta. Hallottam egy elfojtott hördülést, és aztán elkapott. Feljajdultam a gyönyörtől, és egész testem beleremegett a kéjbe, amikor alaposan dugni kezdett, és csodálatos farka széles feje dörgölni kezdte felizgatott idegvégződéseimet. A nyomás egyre fokozódott, gyülekezett, mint a vihar. – Igen – hörögtem, várakozón szétfeszülve. Az első rándulásomra kihúzódott belőlem, és megint lógva hagyott. Felsikoltottam a tehetetlen dühtől, és el akartam szabadulni tőle, aki az elviselhetetlen kínok forrásává vált. Úgy suttogott a fülembe, mint az ördög maga. – Mondd meg, miért, Eva. Most is rá gondolsz? Szeretnéd, ha benned lenne a farka? Ha ő dugná a tökéletes kis puncidat? Megint felsikoltottam. – Gyűlöllek! Egy szadista, önző... Már megint bennem volt, kitöltött, és ritmikusan döfködte remegő belsőmet. Egy pillanatig sem bírtam már tovább. Próbáltam elérni a csiklómat az ujjaimmal, mert tudtam, hogy egyetlen simítás is elég lenne, hogy elmenjek. – Nem. – Gideon elkapta a csuklómat, és lefogta a kezem az ülésre. A combjai az enyémek között voltak, hogy széttárja a lábamat és mélyen be tudjon hatolni. Újra és újra. Kíméletlenül és lankadatlanul. Vergődtem, sikoltoztam, teljesen elvesztettem a fejem. Pusztán a farkával is el tudta érni, hogy élvezzek. Erőteljes hüvelyi orgazmust tudott elérni csak azzal, hogy a megfelelő szögből dugott, és a megfelelő helyet dörzsölte a makkja szélével, egy véletlenszerű helyet bennem, amit mégis mindig ösztönösen megtalált. – Gyűlöllek – zokogtam, és csupa könny lett az arcom, meg előttem a bőrülés. Rám hajolt, és a fülembe lihegte: – Mondd meg, miért, Eva! Felkavarodott és kifröccsent belőlem a düh. 161

– Mert megérdemelted! Mert meg kell tudnod, hogy milyen érzés! Hogy mennyire fáj, te énközpontú seggfej! Megdermedt. Éreztem, hogy kiszáll belőle a levegő. Nekem dübörgött a vér a fülemben, olyan hangosan, hogy először azt hittem, csak képzelem, hogy a hangja ellágyul a gyengédségtől. – Angyalka. – Ajka súrolta a lapockámat, a keze elengedte a csuklómat, és megmarkolta telt, súlyos mellemet. – Az én makacs, gyönyörű angyalkám. Végre eljutottunk az igazsághoz. Gideon felemelt és kiegyenesített. Fejem kimerülten hanyatlott a vállára, könnyem a mellemre folyt. Nem maradt semmim, amivel harcolhattam volna. Nyöszörögni is alig tudtam már, amikor morzsolgatni kezdte fájdalmas mellbimbómat, és benyúlt széttárt lábam közé. A csípője megemelkedett, és a farka elindult bennem fölfelé, miközben a kisajkammal együtt összecsippentette a csiklómat, és megdörzsölte. A nevét kiáltva élveztem el, egész testemet vad remegések rázták meg, ahogyan robbanásszerűen megkönnyebbültem. Az orgazmus nem akart véget érni, és Gideon fáradhatatlan volt, azokkal a tökéletes döfésekkel nyújtva el a gyönyört, amelyekre korábban annyira sóvárogtam. Mikor végül összeroskadtam a karja közt, zihálva és csuromvizesen, óvatosan leemelt magáról, és hosszában lefektetett az ülésre. Összetörten takartam el a szemem. Képtelen voltam megállítani, amikor széttárta a lábamat és a szájába vett. Még csöpögtem a spermájától, de őt nem zavarta. Addig nyalta és szívta a csiklómat, amíg újra el nem mentem. És újra. A hátam ívbe feszült minden orgazmusnál, a levegő kiszaladt a tüdőmből. Már nem is számoltam, hányszor jutottam a csúcsra, mikor az orgazmusok már összefolytak, hullámozva, mint a dagály. Próbáltam elhúzódni, de Gideon visszarántott, levetette a pólóját, és félig az ülésen térdelve, fél lábbal a padlón állva fölém helyezkedett. Megtámaszkodott a fölöttem lévő ablakon, és végre megmutatta a testét úgy, ahogyan eddig nem volt hajlandó. Löktem egyet rajta. – Hagyd abba! Nem bírok többet. 162

– Tudom. – Megfeszült a hasa, amikor belém csusszant, és az arcomat nézte, miközben óvatosan benyomult a duzzadt ajkak közé. – Csak benned akarok lenni. A nyakam megfeszült, amikor mélyebbre hatolt, és halk nyögés szakadt fel belőlem, annyira jó volt. Bármennyire kimerült és túlingerelt voltam, még mindig birtokolni akartam, és akartam, hogy ő is birtokoljon, és tudtam, hogy ez mindig így lesz. Lehajtotta a fejét, és ajkát a homlokomra szorította. – Te vagy minden, ami kell nekem, Eva. Nincs senki más. Soha nem lesz senki más. – Gideon. – Ő tudta – mint ahogy én magam nem tudtam –, hogy ez az este az én féltékenységem miatt hullott szét, és azért, mert azt akartam, hogy ő is érezze ugyanezt. Lágyan, áhítatosan megcsókolt, letörölve mindenki más emlékét a számról.

*** – Angyalka! – brummogta rekedten a fülembe Gideon. – Kelj fel! Nyögve még szorosabbra zártam a szememet, és még mélyebbre temettem arcomat a nyaka hajlatába. – Hagyj békén, te szexvadállat! Néma nevetése megremegtetett. Kemény csókot nyomott a homlokomra, és kibújt alólam. – Megjöttünk. Résnyire nyitottam az egyik szemem, és néztem, ahogy felveszi a pólóját. A farmerjét le se vette. Rádöbbentem, hogy már felkelt a nap. Felültem, és kinéztem az ablakon. Elállt a lélegzetem, amikor megpillantottam az óceánt. Egyszer ugyan megálltunk tankolni útközben, de akkor nem voltam annyira magamnál, hogy megnézzem, hol vagyunk. Amikor rákérdeztem, Gideon nem volt hajlandó válaszolni, csak annyit mondott, hogy meglepetés. – Hol vagyunk? – leheltem, mert teljesen lenyűgözött a víztükör fölé kúszó nap látványa. Már jócskán reggel lehetett. Vagy talán délelőtt. – Észak-Carolinában. Emeld fel a karod. 163

Automatikusan engedelmeskedtem, és rám húzta a trikómat. – Kérem a melltartómat – motyogtam. – Itt senki nem lát rajtam kívül, és megyünk egyenesen a kádba. Ismét szemügyre vettem a viharvert, zsindelytetős épületet, ami mellett megálltunk. Legalább háromszintes volt, kiálló teraszokkal és erkélyekkel elöl és oldalt, hátul pedig szerény, egyszárnyú ajtós bejárattal. A ház cölöpökön állt a parton, olyan közel a vízhez, hogy látszott: a dagály egészen alá szokott folyni. – Mennyit autóztunk? – Majdnem tíz órát. – Gideon felhúzta rám a szoknyát, én pedig felálltam, hogy el tudja igazítani és felhúzhassa a cipzárt. – Gyere, menjünk. Ő szállt ki elsőnek, és a kezét nyújtotta. A sós szél az arcomba vágott és magamhoz térített. Az óceán ritmikus mozgása közben szinte megdermedt a hely és a pillanat. Angus sehol sem volt, aminek örültem, mert eléggé élesen tudatában voltam annak, hogy nincs rajtam bugyi. – Angus egész éjjel vezetett? – Mikor megálltunk tankolni, cseréltünk. Gideonra néztem, és elszorult a szívem gyengéd, űzött pillantásától. A pofacsontján horzsolás éktelenkedett. Odanyúltam, és ugrott egyet a szívem, amikor nekidörgölőzött a tenyeremnek. – Megsérültél máshol is? – kérdeztem. Érzelmileg nagyon sérülékeny lettem a hosszú éjszaka után. Megfogta a kezem, és a szívére tette a tenyeremet. – Itt. Szerelmem... Neki sem lehetett könnyű. – Annyira sajnálom. – Én is – csókolta meg az ujjaim hegyét, aztán az ujjaim közé fonta az övéit, és odavezetett a házhoz. Az ajtó nem volt bezárva. Bementünk. Az ajtó mellett egy állványon kosár állt, benne egy üveg bor meg két, szalaggal összekötött pohár. Mikor Gideon határozott csattanással bereteszelte az ajtót, kivettem aWelcome borítékot és felnyitottam. Egy kulcs hullott a tenyerembe. – Arra nem lesz szükségünk – vette el tőlem a kulcsot, és letette az állványra. – Az elkövetkező két napban páros remeték leszünk. 164

Zümmögő öröm kezdett melengetni belülről. Aztán áhítat fogott el, hogy egy ilyen férfi, mint Gideon Cross, annyira élvezheti a társaságomat, hogy senki másra nincs szüksége. – Gyere – mondta, és a lépcső felé húzott. – Majd később felbontjuk azt a bort. – Naná. Előbb a kávé. Szemügyre vettem a környezetet. A ház rusztikus volt kívülről, modern belülről. A lambériázott, vakító fehérre festett falakon hatalmas, fekete-fehér kagylófotók díszelegtek. A bútor is tiszta fehér volt, a kiegészítők pedig üvegből vagy fémből készültek. Kissé szikár lett volna, ha nincs az óceán fantasztikus látképe, meg a színes szőnyegek a keményfa padlón és a keményfedelű könyvekkel teli, beépített könyvespolcok. Mikor felértünk a legfelső szintre, meglegyintett a boldogság. A fő hálószoba teljesen nyitott volt, mindössze két tartóoszloppal. Fehér rózsák, fehér tulipánok és kálák csokrai borítottak szinte minden vízszintes felszínt, helyenként még a padlót is. Az ágy hatalmas volt, fehér szaténnal letakarva. Egy nászutas-lakosztályra emlékeztetett az egész, amit csak erősített az ágytámlán látható fekete-fehér fotó: egy szélben lebegő áttetsző fehér sál vagy fátyol. Gideonra pillantottam. – Jártál már itt korábban? Odanyúlt a hajamhoz, és kioldotta félrecsúszott copfomat. – Nem. Ugyan miért jártam volna? Igaz. Csak a szállodai búvóhelyére hordta a nőket – ami vélhetőleg még mindig megvolt. Fáradtan csukódott le a szemem, miközben Gideon végigsimított a hajamon. Nem volt most energiám ezzel foglalkozni. – Vetkőzz le, angyalka. Megeresztem a fürdőt. Elhúzódott. Kinyitottam a szemem, és elkaptam a pólójánál fogva. Nem tudtam, mit mondjak; csak nem akartam, hogy elmenjen. Megértette, mert maradt. – Nem megyek sehová, Eva – fogta tenyerébe az államat, és belenézett a szemembe, azzal a hihetetlenül erőteljes és koncentrált pillantással, ami kezdettől annyira megfogott. – Ha ő kell, az nekem nem elég ahhoz, hogy elengedjelek. Túlságosan akarlak. Azt akarom, 165

hogy velem legyél, az életemben, az ágyamban. Ha ez megvan, semmi más nem számít. Nem vagyok rá túl büszke, hogy elveszem, amit kapok. Beleszédültem. Vonzott megszállott és kielégíthetetlen vágya irántam, mely a saját vágyam mélységeiben tükröződött. Megmarkoltam a pólóját. – Angyalka – lehelte, és arcát az enyémhez szorította. – Te sem tudsz elengedni engem. A karjába kapott, és bevitt a fürdőszobába.

166

11. fejezet Lehunyt szemmel feküdtem a lábas kádban, hátammal Gideon mellkasához simulva, és a víz csobogását hallgattam, miközben ő lustán simogatott. Már megmosta a hajamat és a testemet, kényeztetett. Tudtam, hogy a múlt éjszakát próbálja jóvátenni, a módszert, ahogy szembesített az igazsággal – azzal az igazsággal, amit ő jól ismert, de nekem is meg akarta mutatni. Honnan ismer ilyen jól? Jobban, mint én önmagamat? – Mesélj a fickóról – morogta, és átfogta a derekamat. Mély lélegzetet vettem. Már vártam, hogy kérdezni fog Brettről. Én is elég jól ismertem már Gideont. – Először is szeretném tudni, jól van-e. Gideon némi szünet után válaszolt. – Nem szenvedett maradandó károsodást. Ha nem így lenne, érdekelne? – Hát persze hogy érdekelne. Hallottam, ahogy megcsikordulnak a fogai. – Mindent tudni akarok kettőtökről – mondta feszesen. – Nem. – Eva... – Ne beszélj így velem, Gideon. Belefáradtam, hogy én nyitott könyv legyek, míg te tele vagy titkokkal. – Oldalra hajtottam a fejemet, arcomat nedves mellkasához simítottam. – Ha csak a

testedet kapom meg, azt is elfogadom. De akkor én sem adhatok neked többet cserében. – Úgy érted, hogy nem vagy hajlandó többet adni. Legyünk… – Nem tudok adni. – Elhúzódtam tőle, és szembefordultam vele. – Nézd, mit tesz velem ez az egész! Tegnap este fájdalmat okoztam neked. Szándékosan. Anélkül, hogy tudatában lettem volna, mert a neheztelés akkor is rág belülről, ha meggyőzöm magam, hogy képes vagyok együtt élni mindennel, amit nem mondasz el nekem. Felült, és széttárta a kezét. – Én nyitva állok előtted, Eva! Úgy mondod, mintha nem ismernél. Mintha csak szex lenne köztünk. Amikor pedig mindenki másnál jobban belém látsz. – Inkább arról beszéljünk, hogy mit nem tudok. Miért van a tulajdonodban olyan nagy rész a Vidal Recordsból? Miért gyűlölöd a családod otthonát? Miért idegenedtél el a szüleidtől? Mi van közted meg dr. Terrence Lukas között? Hol jártál a múltkor, amikor a rémálmom volt? És mi áll a te rémálmaid mögött? Miért… – Elég! – csattant fel Gideon, és nedves hajába túrt. Hátradőltem és figyeltem, ahogy önmagával küzd. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – mondtam lágyan. – Valóban? – fúrta belém a tekintetét. – Nincs már így is elég cipelnivalód? Mennyi mocskot rakhatok még rád, mielőtt hanyatthomlok elfutsz? Karomat a kád peremére fektettem, hátrahajtottam a fejem és lehunytam a szemem. – Akkor jó. Legyünk csak barátok, akik dugnak, és hetente egyszer elmennek terapeutához. – Megdugtam – csattant fel Gideon. – Tessék. Most jobban érzed magad? Olyan hirtelen ültem fel, hogy kiloccsant a víz. – Megdugtad Corinne-t? – Nem, a fenébe is – vörösödött el Gideon. – Lucas feleségét. – Ó... – Eszembe jutott a fotó, amit a Google-on találtam. – De hát ő vörös – mondtam elbizonytalanodva. – A vonzalmam Anne iránt teljes mértékben a Lucas-szal való kapcsolatán alapult. 168

Zavartan ráncoltam a homlokom. – Ezek szerint már azelőtt is gond volt köztetek Lucasszal, hogy lefeküdtél volna a feleségével? Vagy emiatt lett a gond? Gideon a kád szélére könyökölt, és megdörzsölte az arcát. – Ő idegenített el a családomtól. Én csak visszaadtam a kölcsönt. – Szétválasztottad őket? – Csak a nővel foglalkoztam – fújta ki a levegőt élesen Gideon. – Ő jött oda hozzám egy gyűjtési akción. Mindig leráztam, amíg meg nem tudtam, kicsoda. Tudtam, hogy Lucas kikészül, ha megtudja, hogy lefektettem, és ott volt a lehetőség, úgyhogy kihasználtam. Nem terveztem több alkalmat, de Anne másnap megkeresett. Mivel tudtam, hogy Lucast még jobban kifekteti, ha kiderül, hogy a felesége nem tud betelni velem, folytattam a dolgot. És amikor a nő el akarta hagyni miattam, visszaküldtem a férjéhez. Rámeredtem, és láttam rajta a dacos zavart. Megtenné újra, de szégyelli, amit tett. – Mondj már valamit! – csattant fel. – Azt hitte, hogy szereted? – Nem. A francba is. Seggfej vagyok, amiért megdugtam valaki más feleségét, de nem ígértem neki semmit. Csak Lucasszal akartam kitolni rajta keresztül – nem számítottam rá, hogy ekkora pusztítást okozok. Ha tudtam volna, nem megyek ilyen messzire. – Gideon! – sóhajtottam fejcsóválva. – Mi az? – Szinte szikrázott a nyugtalan, aggodalmas energiától. – Miért mondod így a nevem? – Mert nevetségesen nehézfejű vagy, okos ember létedre. Rendszeresen lefeküdtél a nővel, és mégsem számítottál rá, hogy beléd szeret? – Jesszusom! – jajdult fel. – Ne már megint. Aztán hirtelen kihúzta magát. – Tudod, hogy igazából mi a helyzet? Te azt gondolod, hogy én Isten ajándéka vagyok a nőknek, angyalka. Pedig jobb lenne, ha úgy vennéd, hogy én vagyok a legjobb, amit kaphatsz. Lefröcsköltem. Az a könnyedség, amivel lerázta a szemrehányást, mintha csak az enyém lett volna. Ismertük az erősségeinket, és 169

kijátszottuk a kártyáinkat. De nem láttuk meg, mi tesz minket elég különlegessé ahhoz, hogy valaki igazán belénk szeressen. Gideon előredőlt, és megfogta a kezem. – Most pedig mondd el, mi volt közted meg Brett Kline között. – Azt még nem mondtad el, mivel dühített fel dr. Lucas. – De igen. – Nem részletesen – ellenkeztem. – Most rajtad a sor. Ki vele. Sokáig tartott, mire kinyögtem. Egy férfi sem akar egy hajdani lotyót barátnőnek. De Gideon türelmesen várt. Elszántan. Tudtam, hogy nem fog addig kiengedni a kádból, amíg el nem mesélem neki Brettet. – Csak egy kézre eső dugási lehetőség voltam Brettnek – vallottam be egy szuszra, hogy túl legyek rajta. – Én pedig belementem, szokásom ellenére, mert az életemnek abban a szakaszában a szex volt az egyetlen dolog, amiből éreztem, hogy szeretnek. – Szerelmes dalt írt rólad, Eva. Elfordítottam a tekintetem. – Az igazság közel sem lenne ennyire szép kis ballada. – Szeretted? – Én. Nem. – Gideonra néztem, amikor hallhatóan kifújta a levegőt, mintha eddig visszatartotta volna. – Tetszett, ahogy kinéz, meg ahogy énekel, de teljesen felszínes volt a dolog. Sosem ismertem meg igazán. Gideon teste szemmel láthatóan elernyedt. – Csak a része volt egy korszaknak? Erről van szó? Bólintottam, és próbáltam kihúzni a kezemet a kezéből, hátha úgy túl tudom tenni magam a szégyenen. Nem hibáztattam sem Brettet, sem a többi srácot, akik akkoriban megfordultak az életemben. Senkit sem hibáztathattam, csakis önmagamat. – Gyere ide. – Gideon megfogta a derekamat, és közelebb húzott, hogy újra a melléhez szorítson. Az ő ölelése volt a legcsodálatosabb dolog a világon. Végigsimogatta a gerincemet, csillapított. – Nem fogok hazudni. A legszívesebben agyonvertem volna bárkit, akinek valaha is köze volt hozzád. Jobban teszed, ha távol tartod őket tőlem. 170

De semmi olyan nem lehet a múltadban, ami változtatna azon, amit irántad érzek. Pedig Isten a tudója, hogy nem vagyok szent. – Bárcsak el tudnám tüntetni – suttogtam. – Nem szeretek visszaemlékezni arra a lányra, aki akkor voltam. Gideon a fejem búbjára támasztotta az állát. – Értem, miről beszélsz. Miután Anne-nal voltam, hiába zuhanyoztam bármeddig, sosem éreztem magam elég tisztának. A dereka köré fontam a karom, nyugtatólag, az elfogadás jeleként. És örömmel fogadtam cserében ugyanezt.

*** A fehér selyemköntös, amit a szekrényben találtam, csodálatos volt. A legpuhább bársonnyal szegték, és az ujjak végén ezüsttel hímezték. Nagyon tetszett, ami jó is volt, mert úgy tűnt, hogy ez az egyetlen ruha a házban. Néztem, ahogy Gideon felvesz egy fekete selyem pizsamanadrágot, és megköti a zsinórját. – Neked miért van pizsamád, és nekem miért köntösöm? Felpillantott az arcába hulló fekete tincsek közül. – Talán mert én rendeztem el a dolgokat? – Vadállat. – Csak mert így könnyebb lépést tartanom a kielégíthetetlen szexuális igényeiddel. – Az én kielégíthetetlen igényeimmel? – Visszamentem a fürdőszobába, hogy lebontsam a fejemről a törülközőt. – Tisztán emlékszem, amikor tegnap este könyörögtem, hogy hagyd már abba. Vagy már reggel volt, egy egész éjszaka után? Elállta mögöttem az ajtónyílást. – Ma éjjel is könyörögni fogsz. Megyek, csinálok kávét. A tükörből néztem, ahogy elfordul, és láttam az oldalán sötétlő sebet. A háta alján volt, ahol eddig nem vehettem észre. Megfordultam. – Gideon! Megsebesültél. Hadd nézzem. – Jól vagyok. – Már félúton járt a lépcsőn, mire meg tudtam állítani. – Ne vacakolj sokat. 171

Elkapott a bűntudat, legszívesebben visítottam volna. Remegett a kezem, miközben ritka fogú fésűvel bontogattam nedves hajamat. A fürdőszoba fel volt szerelve a megszokott pipereholmijaimmal, ami ismét megmutatta, milyen figyelmes Gideon, és ettől saját hibáim csak még súlyosabbaknak tűntek. Pokollá teszem az életét. Azok után, amit már eddig is szenvedett, az én dolgaim már a háta közepére sem hiányoznak. Lementem az első szintre, és azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok bemenni a konyhába Gideon után. Kellett néhány perc, hogy összeszedjem magam, és vidámságot erőltessek magamra. Nem akartam az ő hétvégéjét is elrontani. Kiléptem a mólóra vezető franciaajtón. A hullámok robajlása és a sós vízpermet azonnal nekem rontott és üdítően lehűtött. Nagy lélegzetet vettem, megfogtam a korlátot, és lehunytam a szemem. Próbáltam meglelni azt a békét, amire szükségem volt ahhoz, hogy Gideon ne aggódjon miattam. Én voltam a saját magam problémája, nem akartam őt aggasztani azzal, amin úgysem tud változtatni. Csak én tehetem magam erősebbé, és meg is kell tennem, ha őt boldoggá akarom tenni, és meg akarom neki adni azt a biztonságot, amit annyira sóvárog tőlem. Az ajtó kinyílt mögöttem, és mélyet lélegeztem, mi-előtt mosolyogva hátrafordultam. Gideon jött ki két gőzölgő bögrével – az egyikben tiszta kávé volt, a másikban tejes. Tudtam, hogy tökéletesen az ízlésem szerint való lesz, mert Gideon pontosan tudta, mit szeretek. És nem azért, mert elmondtam neki, hanem azért, mert mindenre odafigyelt, ami velem kapcsolatos. – Hagyd már abba az önmarcangolást – adta ki a parancsot szigorúan, és a korlátra támasztotta a bögréket. Felsóhajtottam. Persze nem tudtam egy mosollyal elrejteni előle a hangulatomat. Átlátott rajtam. Megfogta az arcomat, és rám meredt. – Most már vége. Felejtsd el. Kinyújtottam a kezem, és végigsimítottam azon a helyen, ahol a sebet sejtettem. – Ennek így kellett történnie – mondta kurtán. – Nem. Hallgass, és figyelj rám. Azt hittem, hogy értem, mit érzel Corinne-nal kapcsolatban, és, őszintén szólva, azt gondoltam, hogy egyszerűen 172

csak nem vagy képes jól kezelni. De valójában fogalmam sem volt róla. Énközpontú idióta voltam. – Továbbra sem vagyok képes jól kezelni. Utálom még a látását is. Nem tudok anélkül gondolni rá, hogy fel ne húznám magam. – Most már értem. Csak korábban nem – húzta el a száját komoran. – Néha drasztikus dolgok kellenek ahhoz, hogy felrázzanak. Szerencsére te mindig értettél hozzá, hogy felkeltsd a figyelmem. – Ne próbáld elütni a dolgot, Gideon. Súlyosan megsérültél miattam. Amikor el akartam fordulni, elkapta a derekamat. – Igen, megsérültem miattad. Amikor egy másik férfi karjában láttalak, csókolózva. – A szeme sötéten izzott. – Darabjaimra hullottam, Eva. Olyan voltam, mint egy nyílt seb, amit hagynak vérezni. Önvédelemből mentem neki. – Ó, istenem – leheltem. Letaglózott ez a brutális őszinteség. – Gideon. – Undorodtam magamtól, amiért nem voltam megértőbb Corinne dolgában. Ha egy csóktól így érzi magát az ember... – Átölelt, egyik kezével a derekamat, a másikkal rézsút a hátamat, hogy megfoghassa a tarkómat. A rabja voltam. – Ha valaha is megcsalnál – mondta rekedten –, abba belehalnék. A nyakára nyomtam a számat. – Az az ostoba csók semmit sem jelentett. Még a semminél is kevesebbet. Gideon belemarkolt a hajamba, és hátrahúzta a fejemet. – Te nem érted, mit jelentenek nekem a csókjaid, Eva. És te csak úgy odaadsz valakinek egyet, aztán ostobának nevezed. Gideon lehajtotta a fejét, és a számra tapadt. Lágyan, édesen és izgatóan kezdte, a nyelve végighaladt az alsó ajkamon. Kinyitottam a szám, a nyelvem cikázva próbálta megérinteni az övét. Félrehajtotta a fejét, és belenyalt a számba. Gyors, sekély nyalintásai izzó vágyat ébresztettek. Nedves hajába mélyesztettem az ujjaimat, és lábujjhegyre emelkedtem, hogy elmélyítsem a csókot. Felnyögtem, amikor megszívta a nyelvem. Nekidőltem. Az ajka egyre nedvesebb és 173

forróbb lett. Szinte faltuk egymást, egyre vadabbul, amíg dugni nem kezdtünk a szánkkal, szenvedélyes ajkakkal, nyelvekkel, harapásokkal. Ziháltam a vágytól, rátapadtam, és sóvárgó hangok törtek elő belőlem. A csókjai valóságos ajándékok voltak. Mindent beléjük adott, minden erőt és szenvedélyt, éhséget és szerelmet. Semmit sem tartott vissza. Mindent odaadott, mindent megmutatott. Erőteljes teste megfeszült, selymes bőre lázasan felforrósodott, felgyorsult lélegzetvétele keveredett az enyémmel, és megtöltötte a tüdőmet. Az érzékeim elvesztek benne, az ízében, az illatában, és csak úgy zúgott a fejem, amikor elmozdultam, hogy mélyebben megízlelhessem. Hogy mélyebben nyalhassam, szívhassam. Hogy felfalhassam. Rettenetesen akartam őt. Gideon fel-le simogatta a hátamat, remegve és nyugtalanul. Felnyögött, mire összerándult a hüvelyem. Megrántotta és kioldotta a köntösöm övét, aztán széttárta, hogy megfoghassa meztelen csípőmet. Belemélyesztette fogait az alsó ajkamba, a nyelvével simogatta. Vinnyogtam. Többet akartam. A szám duzzadt és érzékeny lett. Bármilyen közel voltunk egymáshoz, sosem volt elég. Gideon két kézzel markolta a fenekemet, és felhúzott magára. Erekciója forró vasként égette a hasamat a nadrág vékony selymén keresztül. Eleresztette az ajkamat, és újra birtokba vette a számat, megtöltött a vágya és a sóvárgása ízével, nyelve a kínzó gyönyör bársonyos korbácsa volt. Keményen megrándult, aztán felhördült, és kört írt le a csípőjével. Ujjai a hátsómba mélyedtek, és nyögése vibrált az ajkam alatt. Éreztem, hogy a farka megremeg, aztán izzó melegség öntötte el a bőrömet. Elkínzott jajdulással élvezett el, eláztatva a selymet. Felkiáltottam, olvadón és fájdalmasan. Őrülten felizgatott a tudat, hogy pusztán egy csókomtól így elveszti a fejét. A szorítása gyengült, a mellkasa zihált. – A te csókjaid az enyémek. – Igen. Gideon... – Megrendültem, és érzelmileg nyitott, védtelen lettem életem legerotikusabb eseményétől. 174

Gideon térdre ereszkedett, és a nyelvével megsemmisítő orgazmushoz juttatott.

*** Lezuhanyoztunk, aztán átszunyókáltuk a délelőttöt. Nagyon jó volt újra mellette aludni, fejemet a mellére hajtva, kezemet sziklakemény hasára fektetve, lábainkat összefonva. Mikor valamivel délután egy óra után felébredtünk, farkaséhes voltam. Együtt mentünk le a konyhába, és rájöttem, hogy tetszik az ultramodern berendezés. A vízüveg szekrényajtók és a gránitfelületek remekül illetek a sötét keményfához. És ami még jobb, a kamra tele volt mindenféle jóval. Ki sem kellett lépni a házból semmiért. A könnyebbik utat választottuk, és szendvicseket készítettünk, amiket átvittünk a nappaliba, és törökülésben ettünk a kanapén, egymással szemben. Az evés felénél tartottunk, amikor észrevettem, hogy Gideon vigyorogva figyel. – Mi az? – kérdeztem két harapás között. – Arnoldónak igaza van. Jó nézni, ahogy eszel. – Fogd be. Még szélesebben vigyorgott. Olyan gondtalannak és boldognak tűnt, hogy belesajdult a szívem. – Hogyan találtad ezt a helyet? – kérdeztem. – Vagy Scott találta? – Én találtam. – Bekapott egy darab csipszet, majd lenyalta a szájáról a sót, ami őrülten szexi volt. – Valami szigetre akartalak vinni, ahol senki nem zavarhat minket. Ez már majdnem olyan, csak nem kellett annyit utazni. Eredetileg úgy terveztem, hogy repülünk. Elgondolkodva ettem tovább, s felidéztem a hosszú autózást. Bármilyen észveszejtő volt is az utazás, mégis volt valami izgalmas abban, hogy megváltoztatta a tervet csak azért, hogy órákig dughasson, kihasználva a vágyamat arra, hogy megláttassa velem az igazságot, amit elzártam magam elől. Elképzeltem a frusztrációt és dühöt, ami a terveit vezérelhette, miközben gondolatai arra

175

összpontosultak, hogy szabadjára engedje izzó szenvedélyét tehetetlen, készséges testemen. – Már megint olyan dugj-meg arcot vágsz – jegyezte meg. – És még te nevezel engem szexvadállatnak. – Bocs. – Nem panaszképpen mondtam. Újra az éjszaka elejére gondoltam. – Arnoldo ezentúl nem kedvel engem. Gideon szemöldöke felszaladt. – Ilyen dugós arcot vágsz, és közben Arnoldóra gondolsz? Őt is seggbe kéne rúgnom? – Nem. Dehogy. Csak azért mondtam, hogy elvonjam a figyelmünket a szexről, és azért, mert ezt meg kell beszélni. Gideon vállat vont. – Majd beszélek vele. – Szerintem nekem kéne, ami azt illeti. Gideon rám szegezte elképesztő kék pillantását. – És mit mondanál neki? – Hogy igaza van. Nem érdemellek meg téged, és csúnyán elszúrtam. De őrülten szeretlek, és mindkettőtöknek be akarom bizonyítani, hogy tudok az lenni, amire szükséged van. – Angyalka, ha ennél nagyobb szükségem lenne rád, élni sem tudnék. – A szájához emelte a kezemet, hogy megcsókolja az ujjaim hegyét. – És nem érdekel, hogy bárki más mit gondol. Nekünk megvan a magunk saját ritmusunk, ami beválik. – Neked tényleg beválik? – vettem fel jeges teámat a kávézóasztalról, és belekortyoltam. – Tudom, hogy kiszipolyoz. Nem szoktál arra gondolni, hogy esetleg túl nehéz vagy túl fájdalmas? – Ugye tudod, hogy ez mennyire szuggesztíven hangzik? – Ó, istenem – nevettem. – Szörnyű vagy. Szemében derű csillant. – Nem ezt szoktad mondani. Megcsóváltam a fejem, és folytattam az evést. – Szívesebben veszekszem veled, angyalka, mint nevetek mással. Istenem. Alig bírtam lenyelni az utolsó falatot. – Tudod. Őrülten szeretlek. 176

Elmosolyodott. – Igen, tudom.

*** Miután feltakarítottunk az ebéd után, bedobtam a szivacsot a mosogatóba, és azt mondtam: – Meg kell eresztenem a szokásos szombati hívást apunak. Gideon megrázta a fejét. – Sajnos az nem fog menni. Várnod kell hétfőig. – Huh. Miért? Ketrecbe zárt két karjával, mikor a pultra támaszkodott. – Nincs telefon. – Ez komoly? És a mobilod? – Én az enyémet otthon hagytam a koncert előtt, mert nem volt hova tennem, és amúgy sem szándékoztam használni. – Visszafelé tart New Yorkba a limóban. És net sincs. Kiszedettem a modemet meg a telefonokat, mielőtt jöttünk. Elállt a szavam. Ennyi felelősség és kötelesség mellett, ami neki van, egy egész hévégére elvágni magát a világtól. Hihetetlen. – Húha! Mikor vonultál el utoljára így el? – Hm. Azt hiszem, soha. – Biztosan van legalább fél tucat ember, aki idegrohamot kap, mert nem ér el. Gideon lazán vállat vont. – Majd megoldják. Elöntött az öröm. – Akkor egyedül az enyém vagy? – Teljesen – görbült kaján mosolyra a szája. – Mit akarsz tenni velem, angyalka? Túláradó örömmel ragyogtam fel. – Biztosan ki fogok találni valamit.

*** Sétálni mentünk a partra. Felvettem Gideon egyik pizsamaalsóját, feltűrtem a szárát, és felhúztam a fehér trikómat, ami így eléggé szexi volt, mivel a 177

melltartóm is New York felé utazott éppen, Gideon telefonjával együtt. – Meghaltam, és ez itt a mennyország – jelentette ki Gideon, és a mellemre meredt, miközben a homokban lépkedtünk. – Ahol kamaszkorom minden nedves álma és elélvezős fantáziája valóra válik, és csak az enyém. Meglöktem a vállammal. – Hogyan tudsz pusztítóan romantikusból elképesztően közönségessé változni egyetlen óra leforgása alatt? – Ez egy másik különleges képességem – tévedt a tekintete ismét kiálló mellbimbóimra, melyek megkeményedtek a tengeri szélben. Megszorította a kezemet, és színpadiasan boldog sóhajt hallatott. – Ez a mennyország, angyallal. Ennél jobb már nem is lehet. Ebben kénytelen voltam egyetérteni vele. A part csodálatos volt a maga borongós, vad mivoltában, és sokban emlékeztetett a férfira, aki a kezemet fogta. A hullámverés és a sirályok vijjogása valami különleges elégedettséggel töltött el. A víz hidegen nyaldosta mezítelen lábamat, és a szél az arcomba fújta a hajam. Régóta nem éreztem magam ilyen jól, és hálás voltam Gideonnak, amiért időt teremtett arra, hogy élvezzük egymást. Tökéletesek voltunk így együtt, kettesben. – Tetszik neked itt – jegyezte meg. – Mindig is szerettem vízközelben lenni. Anyám második férjének volt egy tóparti háza. Emlékszem, ahogy anyával ugyanígy sétáltunk a parton, és arra gondoltam, hogy egyszer majd én is veszek magamnak valami ilyesmit. Gideon eleresztette a kezem, és átölelte a vállamat. – Akkor rajta. Mit szólnál ehhez a helyhez? Tetszik? Felpillantottam rá. Tetszett, ahogyan a hajába kap a szél. – Eladó? Végignézett az előttünk húzódó partszakaszon. – Minden eladó, ha jó árat kínálnak érte. – Neked tetszik? – A belső tér kicsit hideg azzal a sok fehérrel, bár a háló így is tetszik, ahogy van. A többit átalakíthatjuk. Hogy jobban illjen hozzánk. 178

– Hozzánk – ismételtem, és eltűnődtem, hogy az milyen lehet. Tetszett a ház a maga óvilági eleganciájával. A saját lakásomban is jól éreztem magam, ami modernebbül hagyományosnak számított. A kettő kombinációja tehát... – Nagy lépés először venni lakást együtt. – Elkerülhetetlen lépés – javított ki Gideon. – Te mondtad dr. Petersennek, hogy a kudarc nem opció. – Igen, valóban. – Némán mentünk tovább. Próbáltam rájönni, hogy mit érzek most, hogy Gideon kézzelfoghatóbb kapcsot is akar köztünk. Azon is eltűnődtem, miért döntene a közös tulajdonlás mellett. – Ezek szerint neked is tetszik? – Szeretem ezt a partot – söpörte ki a haját az arcából. – Van egy régi fénykép rólam meg a nagyapámról, amint éppen homokvárat építünk a tengerparton. Kész csoda volt, hogy nem buktam orra. Gideon nagyon szűkmarkúan adagolta a múltjára vonatkozó információkat, és ha mégis elcsöpögtetett ezt-azt, az aligha valami nagy horderejű eseményre vonatkozott. – Szeretném megnézni. – Anyámnál van. – Gideon tett pár lépést, csak aztán folytatta: – Majd elhozom neked. – Veled megyek. – Hogy miért, azt még nem mondta el, de azt igen, hogy a Vidal-ház valóságos rémálom a számára. Gyanítottam, hogy a szörnyű álmok is innen eredeztethetők. Gideon mély lélegzetet vett. – Futárral is elhozathatom. – Remek. – Oldalra fordítottam a fejem, és megcsókoltam sebes ujjperceit a vállamon. – De az ajánlatom ettől függetlenül áll. – Mit gondolsz anyámról? – kérdezte váratlanul Gideon. – Nagyon szép asszony. Nagyon elegáns. És kedvesnek tűnt. – Kutatóan néztem Gideonra. Láttam benne Elizabeth Vidal tintafekete haját és meghökkentően kék szemét. – Valamint láthatólag nagyon szeret téged. Látszott a szemében, amikor rád nézett. Gideon mereven előrebámult. – Nem szeretett eléggé. Kiszállt belőlem a levegő. Mivel nem tudtam, mitől vannak azok a borzalmas rémálmai, arra gondoltam, hogy az anyja talán túlságosan 179

szerette. Nagy megkönnyebbülés volt a tudat, hogy nem ez a helyzet. Épp elég szörnyű volt az is, hogy az apja öngyilkos lett. Ha még az anyja is cserbenhagyja, az több lett volna, mint amit el lehet viselni. – Mennyi az az elég, Gideon? Megfeszült az álla. – Nem hitt nekem. Megtorpantam. – Elmondtad neki, hogy mi történt veled? Elmondtad neki, és ő nem hitt neked? A tekintete valahová a fejem fölé meredt. – Most már nem számít. Rég vége. – Baromság. Igenis számít. Rengeteget számít. – Nagyon dühös lettem miatta. Dühös, hogy az anyja nem tette meg a kötelességét, és nem állt ki a gyereke mellett. És dühös voltam, hogy ez a gyerek Gideon. – Biztosan borzasztóan fáj. A tekintete az arcomra siklott. – Nézz csak magadra, milyen ideges lettél. Nem kellett volna mondanom semmit. – Korábban kellett volna mondanod valamit. A vállában enyhült a feszültség, és a szája gyászosan legörbült. – Semmit sem mondtam neked. – Gideon. – És persze te hiszel nekem, angyalka. Neked egy ágyban kellett aludnod velem. Két kézre fogtam az arcát, és keményen a szemébe néztem. – Én. Hiszek. Neked. Az arca egy pillanatra eltorzult a fájdalomtól, aztán szorosan magához ölelt. – Eva. – Én hiszek neked.

*** Mikor visszaértünk a házba, Gideon a konyhába ment, hogy felbontson egy üveg bort, én pedig szemügyre vettem a szobai könyvespolcot. Elmosolyodtam, mikor megláttam annak a 180

sorozatnak az első könyvét, amiről már beszéltem neki, ahonnan a becenevét, a nagymenőt vettem. Elterültünk a kanapén, és én felolvastam neki, ő pedig szórakozottan babrálta a hajamat. A séta után töprengő hangulatba került, mintha fejben messze járna tőlem. Nem nehezteltem rá ezért. Épp elég gondolkodnivalót adtunk egymásnak az elmúlt napokban. Mikor a dagály beállt, valóban befolyt a ház alá – elképesztő volt a hangja és a látványa. Kimentünk a teraszra, és néztük, ahogyan hullámzik és örvénylik, valóságos szigetté változtatva a házat. – Süssünk pillecukrot csokis keksszel – mondtam, miközben kihajoltam a korláton, és Gideon hátulról hozzám simult. – Azon a hordozható grillen. A fogai közé kapta a fülcimpámat, és odasúgta: – Olvadt csokit akarok nyalogatni rólad. Igen, csináld... Incselkedni kezdtem: – És nem lesz túl forró? – Nem, ha jól csinálom. Szembefordultam vele, mire felemelt és a korlátra ültetett. Belépett a lábam közé, és átfogta a derekamat. Csodálatos alkonyi béke uralkodott a tájon, és mi is eggyé váltunk vele. Beletúrtam a hajába, ahogy a szél is tette. – Beszéltél már Irelanddel? – kérdeztem, a félhúgára célozva, aki éppolyan szép volt, mint az anyjuk. A Vidal Records partin ismertem meg, és meglehetősen hamar kiderült, hogy szinte szomjazza a híreket a bátyjáról. – Nem. – Mit szólsz hozzá, ha elhívnánk vacsorára, amikor apám is itt lesz? Gideon oldalra billentett fejjel méregetett. – Meg akarsz hívni egy tizenhét éves kamasz lányt vacsorára velem meg apáddal? – Nem. Össze akarom ismertetni a családodat az én családommal. – Unatkozni fog. – Honnan tudod? – kérdeztem. – Az viszont mindenképp igaz, hogy hősként bálványoz téged. Amíg egy kicsit is odafigyelsz rá, szerintem le lesz nyűgözve. 181

– Eva – sóhajtott fel Gideon elgyötörten. – Maradj a valóság talaján. A leghalványabb fogalmam sincs arról, hogyan lehet szórakoztatni egy tinilányt. – Ireland nem csak holmi gyerek, hanem a te… – Akár az is lehetne – mordult fel Gideon. Ekkor esett le a tantusz. – Te félsz tőle! – Ugyan már – vakkantotta Gideon. – Pedig igen. Megrémít. – És kétlem, hogy ennek bármi köze lett volna Ireland életkorához vagy lány mivoltához. – Mi a fene bújt beléd? – panaszkodott. – Teljesen leragadtál Irelandnél. Hagyjuk már őt. – Ő az egyetlen igazi családod, Gideon. – És hajlandó voltam támogatni is ezt. Gideon félöccse, Christopher egy seggfej volt, az anyja pedig nem érdemelte meg, hogy helyet kapjon az életében. – Itt vagy nekem te! – Bébi – sóhajtottam fel, és köréje fontam a lábamat. – Igen, itt vagyok neked én. De van még hely az életedben másoknak is, akiket szerethetsz. – Ireland nem szeret engem – morogta Gideon. – Nem is ismer. – Szerintem ebben tévedsz, de ha mégsem, akkor majd megszeret, ha megismer. Úgyhogy hagyd, hogy így legyen. – Ebből elég. Inkább beszéljünk tovább a pillecukorról. Próbáltam egy tekintettel észre téríteni, de persze ez lehetetlen volt. Ha ő kimerítettnek minősített egy témát, akkor nem volt folytatás. Úgyhogy kénytelen voltam kerülő utat alkalmazni. – A pillecukorról akarsz beszélgetni, nagymenő? – nyaltam végig lassan az alsó ajkam. – Meg az olvadt, ragacsos csokiról az ujjaidon. Gideon szeme összeszűkült. Végighúztam széttárt ujjaimat a vállán, aztán le a mellkasán. – Meg tudnál győzni, hogy hagyjam, hogy bekenj csokival. Arra is rávehető lennék, hogy én kenjelek be téged. Felvonta a szemöldökét. – Megint szexszel próbálsz zsarolni? – Ki mondta? – pislogtam ártatlanul – Én nem említettem ilyesmit. 182

– De benne volt. Úgyhogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. – A hangja veszedelmesen halk volt, a szeme pedig sötét, miközben keze a trikóm széle alá csúszott, és megmarkolta a mellemet. – Meghívom Irelandet vacsorára apáddal, mert ez boldoggá tesz téged, az pedig engem tesz boldoggá. – Köszönöm – leheltem, mert kezdte ritmikusan húzogatni a mellbimbómat, amitől kéjesen nyöszörögtem. – Én pedig azt fogok csinálni az olvasztott csokoládéval meg a testeddel, amit akarok, mert az jó nekem, és jó lesz neked is. Én mondom meg, hogy mikor, és én mondom meg, hogyan. Ismételd el. – Azt mondtad… – Elcsuklott a hangom, amikor szája a bimbóm köré zárult a bordázott anyagon keresztül. – Ó, istenem. Megharapdált. – Fejezd csak be. A testem megfeszült, hogy reagáljon a parancsoló hangra. – Te mondod meg, mikor. Te mondod meg, hogyan. – Vannak dolgok, amikkel alkudozhatsz, angyalka, de a tested és a szex nem tárgyalási alap. A kezem a hajába markolt, ösztönös reakcióként arra, hogy szakadatlanul, finoman fejegette érzékeny mellbimbóimat. Már nem próbáltam megérteni, miért akarom, hogy ő irányítson. Csak így volt. – Mi mással alkudozhatnék? Neked mindened megvan. – Az időd és a figyelmed az a két dolog, amivel variálhatsz. Azokért bármit megtennék. Megborzongtam. – Már benedvesedtem neked – suttogtam. Gideon elhúzódott a korláttól, és vitt magával. – Mert így akarlak.

183

12. fejezet Vasárnap éjfél előtt érkeztünk vissza Manhattanbe. Előző éjszaka külön aludtunk, de napközben jobbára együtt voltunk a nagy franciaágyban. Csókolóztunk, simogattuk egymást. Nevettünk és sugdolóztunk. Ki nem mondott megállapodás alapján nem beszéltünk fájdalmas dolgokról a nap hátralévő részében. Sétáltunk a parton. Hosszan, ráérősen szeretkeztünk a második emeleti erkélyen. Kártyáztunk, és ő mindig nyert. Feltöltődtünk, és emlékeztettük magunkat, hogy amit egymással megtaláltunk, azért érdemes harcolni. Ez volt életem legtökéletesebb napja. Mikor visszatértünk a városba, az én lakásomba mentünk. Gideon nyitotta ki az ajtót a tőlem kapott kulccsal, és igyekeztünk csendben beosonni, nehogy felzavarjuk Caryt. Gideon egy rá jellemző szívlágyító jóéjt-csókkal búcsúzott, aztán a vendégszoba felé indult, én pedig nélküle másztam be az ágyamba. Hiányzott. Eltűnődtem, vajon meddig kell még külön aludnunk. Hónapokig? Évekig? Rossz volt erre gondolni. Lehunytam a szemem, és kezdtem álomba szenderedni. Aztán felgyulladt a lámpa. – Eva! Kelj fel! – Gideon lépett be a szobámba. A szekrényemhez ment, és turkálni kezdett a ruhák közt. Csak pislogtam. Rajta már nadrág és ing volt. – Mi a baj? – Cary – felelte sötéten. – Kórházban van.

*** Taxi várt minket a járdaszegélynél, amikor kiléptünk a házból. Gideon beültetett, aztán ő is beszállt. A taxi mintha lassan indult volna. Minden lassúnak tűnt. Belekapaszkodtam Gideon ingujjába. – Mi történt? – Megtámadták péntek este. – Honnan tudod? – Anyád is, Stanton is hagyott üzenetet a mobil hangpostádon. – Anyám...? – meredtem rá értetlenül. – Miért nem... Persze, hisz nem tudott hívni. Nem volt nálam a telefonom. Fojtogatni kezdett a bűntudat és az aggodalom. Alig kaptam levegőt. – Eva – tette a vállamra a kezét Gideon, és mutatta, hogy hajtsam a fejem a vállára. – Ne aggódj, amíg nem tudunk többet. – Napok teltek el azóta, Gideon. És én nem voltam itt. Könnyek csorogtak az arcomon, és nem tudtam visszatartani őket, még akkor sem, amikor megérkeztünk a kórházba. Alig láttam, hogy néz ki az épület, annyira lefoglalt a bennem dübörgő aggodalom. Hálát adtam a jóistennek Gideonért, aki nyugodt és összeszedett maradt. Valaki megadta Cary szobájának számát, de ezzel a segítőkészsége ki is merült. Gideon megejtett néhány éjszakai telefonhívást, hogy bejuthassak Caryhez a látogatási időn kívül. Gideon bőkezű adományozó volt, és ezt nem lehetett egykönnyen figyelmen kívül hagyni vagy elfelejteni. Mikor beléptem Cary egyszemélyes szobájába és megláttam, majd' megszakadt a szívem és elgyengült a lábam. Gideon kapott el, nehogy összeessek. A fiú, akire mindig testvéremként tekintettem, a legjobb barát, akim valaha is lehet, mozdulatlanul feküdt az ágyon. A feje bekötve, a szeme körül fekete karika. Az egyik karjából intravénás csövek álltak ki, a másik gipszben. Ha nem tudom, hogy ő az, meg sem ismerem. Virágok borítottak mindent, vidám és színes csokrok. Voltak lufik is, meg néhány kártya. Tudtam, hogy némelyik valószínűleg anyáméktól származik, akik bizonyára a kezelést is fizették. 185

Mi voltunk a családja. És mindenki mellette volt, kivéve engem. Gideon közelebb vezetett, szorosan átfogva a derekamat, hogy megtartson. Zokogtam, a könnyek forrón csorogtak végig az arcomon. De csendben maradtam. Cary valahogy mégis meghallott vagy megérzett. A szemhéja megrebbent, aztán felnyílt. Gyönyörű zöld szeme véreres és kifejezéstelen volt. Egy percbe telt, mire megtalált. Amikor sikerült neki, pislogott párat, aztán könnyek gördültek le a halántékán. – Cary! – Odasiettem hozzá, és a kezébe csúsztattam a kezemet. – Itt vagyok. Olyan erővel szorított meg, hogy szinte fájt. – Eva. – Ne haragudj, hogy csak most. Nem volt nálam telefon. Fogalmam sem volt róla. Ha tudtam volna, azonnal jövök. – Semmi baj. Most már itt vagy. – Nehézkesen nyelt egyet. – Istenem, mindenem fáj. – Szerzek egy nővért – mondta Gideon, és megsimogatta a hátam, mielőtt kisurrant a szobából. Láttam egy kis kancsót meg egy poharat szívószállal a guruló asztalkán. – Szomjas vagy? – Nagyon. – Felültesselek? Vagy nem szabad? – Féltem bármi olyat csinálni, amivel fájdalmat okozhatok neki. – De. A kezénél heverő távirányítóval megemeltem az ágy felső részét, aztán a szájához vittem a szívószálat, és néztem, ahogy mohón inni kezd. Sóhajtva lazult el. – Jó téged látni, még ha fáj is a szemem, kislány. – Mi a franc történt? – tettem le az üres poharat, és megint megfogtam a kezét. – Forduljak fel, ha tudom. – Gyenge volt a hangja, szinte suttogás. – Megvertek. Valami ütővel. – Ütővel? – A gondolattól is rosszul voltam. A brutalitástól. Az erőszaktól. – Valami őrült? 186

– Hát persze – csattant fel, és a szemöldöke közt fájdalmas árok keletkezett. – Ne haragudj. – Hagyd. A francba... – Lehunyta a szemét. – Kimerültem. Ekkor érkezett meg a nővér, spatulák és sztetoszkópok karikatúráival ékesített köpenyben. Fiatal, csinos teremtés volt, sötét hajú, mandulaszemű. Végignézte Caryt, megmérte a vérnyomását, aztán megnyomott egy gombot a védőkorlátra szerelt távirányítón. – Harmincpercenként be tud magának adni fájdalomcsillapítót – mondta Carynek. – Csak nyomja meg a gombot. Ha még nincs idő, nem fogja kiadni a dózist, úgyhogy nem kell túl sokszor megnyomni. – Már egyszer is túl sok – morogta Cary, és rám pillantott. Megértettem a vonakodását; függőségre hajlamos személyiség volt. Megjárta a drogosok útját, mielőtt sikerült észre térítenem. De azért jó volt látni, hogy a homlokát szántó fájdalmas vonalak kisimulnak és a légzése mélyebb lesz. A nővér rám pillantott. – Pihennie kell. Jöjjön majd vissza látogatási időben. Cary kétségbeesetten meredt rám. – Ne menj el! – Nem megy sehová – mondta Gideon, aki akkor érkezett vissza. – Elintéztem, hogy behozzanak egy tábori ágyat éjszakára. Azt hiszem, nem szerethettem volna Gideont annál jobban, mint ahogy addig szerettem, valahogyan azonban mégis sikerült rám cáfolnia. A nővér félénken Gideonra mosolygott. – Kéne még egy kis víz Carynek – mondtam neki, és láttam, milyen kelletlenül veszi le a szemét a pasimról, hogy rám nézzen. Aztán fogta a kancsót és kiment. Gideon közelebb lépett az ágyhoz. – Mondd el, mi történt. Cary felsóhajtott. – Trey meg én elmentünk a bulira pénteken, de neki korán el kellett mennie. Kikísértem, hogy fogjak neki egy taxit, de a klub előtt iszonyatos tömeg volt, úgyhogy egy sarokkal arrébb próbálkoztunk. 187

Épp elment, amikor kaptam egyet a tarkómra. Az illető levert, aztán ordibált velem egy kicsit. Esélyem nem volt védekezni. Remegni kezdett a kezem, és Cary hüvelykujja megnyugtatóan simogatni kezdte a kézfejemet. – Hé – mormogta. – Tanultam belőle. Ne dugj meg olyan nőt, akit nem kéne. – Micsoda? Néztem, ahogy Cary szeme lecsukódik, és egy pillanat múlva már látszott, hogy alszik. Tehetetlenül pillantottam át az ágy fölött Gideonra. – Utánanézek – mondta. – Gyere ki velem egy percre. Utánamentem, de vissza-visszapillantottam Caryre. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, azt mondtam: – Te jó isten, Gideon. Rettenetesen néz ki. – Alaposan helybenhagyták – felelte komoran Gideon. – Koponyarepedése van, csúnya agyrázkódása, három törött bordája, és a karja is eltört. Hallgatni is rossz volt a sérülések listáját. – Nem értem, miért tesz bárki is ilyet. Gideon magához húzott, és ajkát a homlokomra tapasztotta. – Az orvos azt mondja, elképzelhető, hogy pár nap múlva Cary hazamehet, úgyhogy intézkedem az otthoni ápolásról. Beszólok a munkahelyedre is, hogy nem mész be. – Cary ügynökségének is szólni kell. – Majd elintézem. – Köszönöm – öleltem át. – Mihez is kezdenék nélküled? – Soha nem fogod megtudni.

*** Anyám keltett másnap kilenckor. Nyűgösen vitorlázott be Cary szobájába a látogatási idő kezdetén. Kirángatott a folyosóra, és azonnal magunkra vonta mindenki figyelmét. Kora reggel volt, ő mégis fantasztikusan festett piros sarkú Louboutin cipellőjében és elefántcsontszínű, ujjatlan, sima ruhájában.

188

– Eva! Nem tudom elhinni, hogy elmentél egy egész hétvégére a telefonod nélkül! Mit képzeltél? Mi lett volna, ha vészhelyzet van? – Volt is vészhelyzet. – Hát ez az! – emelte égnek az egyik kezét, mivel a másikkal a táskáját kellett fognia. – Senki sem tudott elérni se téged, se Gideont. Gideon hagyott egy üzenetet, hogy elvisz téged a hétvégére, de senki sem tudta, hová. Nem tudom elhinni, hogy lehet ilyen felelőtlen! Mit képzelt? – Kösz – szóltam közbe, mert kezdett felhergelődni, és ismételte magát –, hogy gondoskodtál Caryről. Ez nagyon sokat jelent nekem. – Ez csak természetes – higgadt le kicsit anyám. – Őt is nagyon szeretjük, tudod. Teljesen odavagyok attól, ami történt. Az alsó ajka megremegett, és keresni kezdte a táskájában a kötelező papír zsebkendőt. – A rendőrség nyomoz az ügyben? – kérdeztem. – Természetesen, de nem tudom, mennyi foganatja lesz – nyomkodta meg a szeme sarkát. – Imádom Caryt, de megéri a pénzét. Szerintem össze se tudja számolni, hány férfival és nővel volt már. Emlékszel arra a jótékonysági estre, ahol Gideonnal voltál? Amikor azt a fantasztikus piros ruhát küldtem neked? – Igen. – Soha nem tudtam volna elfelejteni. Azon az estén szeretkeztem először Gideonnal. – Biztos vagyok benne, hogy Carynek megvolt az a szőke, akivel akkor táncolt – még ott helyben! Egyszer csak eltűntek, és amikor előkerültek… De hisz tudod, milyen egy kielégült férfi. De persze meg lennék lepve, ha tudná a lány nevét. Eszembe jutott, amit Cary mondott, mielőtt elaludt volna. – Gondolod, hogy a támadásnak köze lehet valakihez, akivel lefeküdt? Anyám rám pislogott, mintha hirtelen eszébe jutott volna, hogy én nem tudok semmit. – Az illető azt mondta Carynek, hogy tartsa távol magát a „lánytól”... bárki legyen is az. A detektívek ma visszajönnek, hogy kiszedjenek belőle néhány nevet.

189

– Jesszusom – dörgöltem meg a szememet. Nagy szükségem lett volna egy arcmosásra, és még nagyobb egy kávéra. – Akkor mindenképp beszéljenek Tatiana Cherlinnel. – Az meg ki? – Egy lány, akivel Cary járogatott. Elképzelhető, hogy neki van valami ilyen kapcsolata. Cary barátja egyszer rajtakapta őket, és a lánynak nagyon tetszett a dolog. Imád drámai hősnő lenni. Megnyomogattam a tarkómat, aztán rájöttem, hogy teljesen más oka van a bizsergésnek. Hátranéztem a vállam fölött, és Gideont pillantottam meg. Kimért léptekkel közeledett. Munkához volt öltözve, öltönybe. Egyik kezében egy pohár kávét hozott, a másikban egy kis táskát. Épp az volt, ami kellett, és amikor kellett. – Bocsáss meg – mondtam anyámnak, és elindultam Gideon felé. – Szia! – üdvözölt, és száját a hajamba fúrta. – Hogy bírod? – Szörnyen. És olyan értelmetlen az egész. – Égett a szemem. – Semmi szüksége nem volt egy újabb katasztrófára az életében. Már épp elég jutott neki eddig is. – Neked is, mégis együtt szenvedsz vele. – Te is ugyanezt csinálod velem – álltam lábujjhegyre, és megcsókoltam az állát, aztán visszaereszkedtem. – Köszönöm. Odaadta a kávét. – Hoztam neked pár dolgot. Egy váltás ruhát, a telefonodat meg a számítógépedet, meg pipereholmit. Tudtam, hogy a figyelmességének súlyos ára lehetett – szó szerint. Egy távol töltött hétvége után valóságos munkahegy várhatja, több millió dolláros értékben, ő pedig miattam szaladgál. – Istenem. Szeretlek. – Eva! – Összerezzentem anyám rosszalló kiáltására. Ő mindig arra nevelt, hogy a „Szeretlek” szót szigorúan a nászéjszakára tartogassam. – Bocs, anya. Nem tehetek róla. Gideon végigsimított az arcomon kávémeleg ujjával. – Gideon! – kezdte anyám, miközben odajött hozzánk. – Magának is lehetne több esze, mint hogy elviszi Evát a segítségkérés minden lehetősége nélkül. Tudja jól. 190

Nyilvánvalóan a múltamra célzott. Nem egészen értettem, miért tart annyira törékenynek, hogy képtelen lennék egyedül boldogulni. Ő sokkal gyámoltalanabb volt. Együtt érzőn pillantottam Gideonra. Felém nyújtotta a táskát, s higgadt, magabiztos arckifejezése elárulta, hogy tudja kezelni anyámat. Úgyhogy ráhagytam. Nekem nem nagyon ment a dolog kávé nélkül. Visszaosontam Cary szobájába. Ébren volt. Már a látásától is könny szökött a szemembe, és kaparni kezdett a torkom. Olyan erős és eleven volt mindig, olyan vidám és mozgékony. A lehető legrosszabb volt éppen őt így összetörve látni. – Hé – morogta. – Ne itasd már az egereket, valahányszor meglátsz. Mintha halálomon lennék, vagy ilyesmi. A fenébe. Igaza van. A könnyeim nem sokat segítenek. Inkább csak még több terhet raknak rá. Ennél jobb barátnak kéne lennem. – Nem tehetek róla – szipogtam. – Ciki. De valaki megelőzött benne, hogy szétrúgja a segged. – Tényleg? – simult el az arca. – Most meg mit követtem el? – Nem szóltál nekem Brettről meg a Six-Ninthsról. – Ja, igen. – A szemébe mintha visszatért volna egy kevés a régi csillogásból. – Hogy nézett ki? – Jól. Nagyon is jól. – Klasszul, de ezt inkább megtartottam magamnak. – Bár jelen pillanatban valószínűleg nem fest sokkal jobban nálad. Elmeséltem neki a csókot meg a verekedést. – Cross kiakadt, mi? – csóválta meg a fejét Cary, aztán felszisszent és megdermedt. – Brett meg belement. Igazi kocsmai verekedő, aki imádja a jó bunyót. – Gideon viszont képzett vegyes harcművész – kezdtem turkálni a táskában. – Miért nem szóltál, hogy Lélek Kapitány leszerződött egy nagy lemezcéghez? – Mert nem akartam megint ugyanabba a gödörbe esni. Vannak olyan lányok, akik képesek rocksztárokkal járni; te nem tartozol közéjük. Folyton úton lenni, meg a sok groupie. Magadat is, őt is az őrületbe kergetted volna. Csúnya pillantást vetettem rá. 191

– Ebben egyetértünk. De attól még sértésnek veszem, hogy azt gondoltad: egyből rohanok vissza hozzá, csak azért, mert elkezdett gurulni a szekere. – Nem erről van szó. Nem akartam, hogy halld az első önálló slágerüket, ha egy mód van rá. – Az „Arany lány”-t? – Azt – nézett rám, miközben a mosdó felé indultam. – Mit gondolsz róla? – Sokkal jobb, mintha az lenne a címe, hogy „Ő is megvolt”. – Ha! – Cary megvárta, amíg visszamegyek, megmosakodva, megfésülködve. – Szóval... megcsókoltad. – Ez a sztori eleje, és egyben a vége is – feleltem szárazon. – Beszéltél már Treyjel péntek óta? – Nem. Valahová eltették a telefonomat. És a tárcámat is. Mikor magamhoz tértem, már ez – csippentette össze a kórházi hálóinget – az izé volt rajtam. – Visszaszerzem a cuccaidat. – Visszatömködtem a piperémet a táskába, aztán a kávéval a kezemben leültem Cary mellé. – Gideon már intézi, hogy hazamehess, és legyen egy ápolónőd. – Oóóó... Ez a vágyálmom. Megoldható, hogy az ápolónő szép legyen? És facér? Felvontam a szemöldököm. Titokban viszont megkönnyebbültem, hogy kezd megint önmaga lenni. – Biztosan jobban érzed magad, ha ilyen flörtölős hangulatban vagy. Hogy mentek a dolgok Treyjel? – Jól – sóhajtott Cary. – Izgultam, hogy a parti nem az ő stílusa lesz. Elfelejtettem, hogy már ismer egy csomó embert. Cary meg Trey egy fotózáson ismerkedtek meg, ahol Cary volt a modell, Trey pedig a fotósnak segített. – Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. – Ja. A fejébe vette, hogy nem fog lefeküdni velem. – Úgyhogy te meg próbálkoztál, miután azt mondtad, hogy nem fogsz. – Rólam van szó – forgatta a szemét Cary. – Hát persze hogy próbálkoztam. Annyira dögös, és szuper az ágyban. – …és szerelmes beléd. 192

Kifújta a visszatartott levegőt, és megrezzent, amikor a bordái kitágultak. – Senki sem tökéletes. Vissza kellett fojtanom egy kacajt. – Cary Taylor! A szerelem nem jellemhiba. – Mindenesetre nem túl okos dolog. Olyan seggfej módon viselkedtem vele – morogta bosszúsan. – Annyival jobbat érdemelne. – Ezt a döntést nem neked kell meghozni helyette. – De valakinek meg kell hoznia. – És te önként vállalkozol, mert te is szereted – biggyedt le a szám. – Nem gondolod, hogy ez kissé faramucin hangzik? – Nem szeretem eléggé. – Minden könnyedség eltűnt a tekintetéből, és csak az a sebzett, magányos ember maradt, akit oly jól ismertem. – Nem tudok olyan hűséges lenni, mint ahogy ő akarja. Hogy csak ő meg én. Én szeretem a nőket is. Imádom, ami azt illeti. Elveszíteném velük az egyik felemet. Már ha erre gondolok, akkor is neheztelek Treyre. – Nagyon keményen megharcoltál azért, hogy elfogadd magad – mondtam halkan, és eszembe jutott az egykori időszak. Elfogott a szomorúság. – Megértem, és nem is vitatkozom vele, de próbáltál már beszélni erről Treyjel? – Igen, próbáltam. És ő meg is hallgatott – dörgölte meg a szemöldökét Cary. – De értem a dolgot. Ha ő mondaná azt, hogy valaki mással is dugni akar, miközben egymással járunk, én is kiakadnék. – Csak akkor nem, ha nő az illető? – Nem. Nem tudom. A francba. – Véreres zöld szeme esdeklően meredt rám. – Neked más lenne, ha Cross egy másik pasival dugna? Csak a nők számítanak? Kinyílt az ajtó, Gideon sétált be. Ránéztem, amikor válaszoltam: – Ha Gideon farka bárki máshoz hozzáérne rajtam kívül, akkor annyi lenne. Cary felvonta a szemöldökét. – Hát igen. Édesen elmosolyodtam, és kacsintottam egyet. – Helló, nagymenő! 193

– Angyalka! – Gideon Caryre pillantott. – Hogy érzed magad ma reggel? Cary elhúzta a száját. – Mint akit ledaráltak vagy agyonvertek. – Már dolgoznak rajta, hogy hazamehess. Úgy néz ki, hogy szerdára megoldható. – De nagy melle legyen – jegyezte meg Cary. – Vagy nagy izmai. Bármelyik jöhet. Gideon rám meredt. Elvigyorodtam. – A házi ápolóra gondol. – Ó. – Ha nő – folytatta Cary –, akkor olyan köpeny legyen rajta, ami elöl nyílik hosszú cipzárral. – Már látom is a címlapokon a zaklatási per zaftos részleteit – felelte szárazon Gideon. – Mit szólnál inkább egy adag huncut nővérkés pornóhoz? – Haver! – vigyorodott el Cary, és egy pillanatra újra önmaga volt megint. – Te vagy az én emberem. Gideon rám pillantott. – Eva! Felálltam, és lehajoltam Caryhez, hogy arcon csókoljam. – Mindjárt jövök vissza. Kimentünk a szobából, és láttam, hogy anyám egy orvoshoz beszél, aki lenyűgözve bámulja. – Beszéltem Garrityvel reggel – jegyezte meg Gideon, a főnökömre, Markra utalva. – Úgyhogy emiatt ne aggódj. Nem is aggódtam, hiszen mondta, hogy elintézi. – Kösz. De holnap már muszáj lesz bemennem. Megnézem, el tudom-e csípni Treyt, Cary barátját. Talán be tud ugrani az irodába. – Szólj, ha kell valami segítség – pillantott az órájára Gideon. – Ma éjjel is itt akarsz maradni? – Igen, ha lehet. Amíg Cary haza nem jön. Megfogta az arcomat, és a számhoz tette a száját. – Rendben. Úgyis sok a lemaradásom a munkával. Töltsd fel a telefonod, hogy elérhető legyél. 194

Halk zümmögés hallatszott. Gideon hátralépett, és valamelyik belső zsebéből elővette a telefonját. Ránézett a kijelzőre, aztán azt mondta: – Ezt muszáj felvennem. Majd később beszélünk. Ezzel el is ment, éppolyan gyorsan, mint ahogy jött. – El fog venni – jegyezte meg anyám mellettem. – Ugye tudod? Nem, nem tudtam. Még mindig minden reggel hála ébredt a szívemben, amikor láttam, hogy még mindig együtt vagyunk. – Miből gondolod? Anyám rám meredt babakék szemével. Ebben az egy testi vonásban különböztünk. – Teljesen eluralkodott rajtad, és mindent kézbe vett. – Egyszerűen csak ilyen a természete. – Minden nagy hatalmú embernek ilyen – felelte anyám, és megigazította a copfomat. – És kényeztetni fog, mert befektetésnek tekint. Vagyontárgy vagy a számára. Szép vagy, jó családból való, jó kapcsolatokkal, és eleve jómódú. Valamint szereted is őt, és ő se bírja levenni a szemét rólad. Fogadni mernék, hogy a kezét se. – Jaj, anya. – Épp nem voltam olyan hangulatban, hogy befogadjam újabb tanítását a gazdag férfiak behálózásáról és megszerzéséről, öt pontban. – Eva Lauren! – fordult szembe velem szigorúan. – Nem érdekel, hogy azért figyelsz-e rám, mert az anyád vagyok, és neked ez a kötelességed, vagy azért, mert szereted őt, és nem akarod elveszíteni, de figyelni fogsz. – Mintha lenne más választásom – morogtam. – Te most már vagyontárgy vagy – ismételte. – Tegyél róla, hogy a döntéseid miatt ne válj teherré. – Caryről beszélsz? – kérdeztem dühös éllel. – A horzsolásról beszélek Gideon arcán! Mondd, hogy nincs közöd hozzá. Elvörösödtem. Anyám ciccegett. – Tudtam. Igen, szerelmesen te olyan intim oldaláról látod, ahogy kevesen, de sose felejtsd el, hogy ő attól még Gideon Cross. Megvan benned minden, amitől tökéletes feleség lehetsz egy magafajta 195

embernek, de attól még pótolható vagy, Eva. Az viszont, amit ő felépített, nem az. Ha veszélyezteted a birodalmát, el fog hagyni. Megfeszült az állam. – Befejezted? Végighúzta ujjait a homlokomon, a tekintete ravasz és számító. Tudtam, hogy gondolatban már át is alakítja azt, amit a természettől kaptam. – Azt hiszed, hogy én hidegfejű pénzvadász vagyok, pedig az anyai aggodalom beszél belőlem, akár hiszed, akár nem. Mindennél jobban szeretném, hogy olyan férfi legyen melletted, akinek megvan a pénze és befolyása ahhoz, hogy bármitől megvédelmezzen, hogy tudjam, biztonságban vagy. És azt is akarom, hogy olyan férfi mellett légy, akit szeretsz. – Már meg is találtam. – És elhiheted, hogy roppantul örülök neki. Örülök, mert fiatal és még nyitott a kockázatvállalásra, úgyhogy megbocsátóbb és megértőbb a... szeszélyeid iránt. És tud arról – suttogta, és ellágyult a tekintete. – Légy óvatos. Csak ennyit akarok mondani. Ne adj rá okot, hogy elforduljon tőled. – Ha ezt tenné, az nem lenne szerelem. Anyám ajka keserűen biggyedt le. Csókot nyomott a homlokomra. – Ugyan már, te az én lányom vagy. Nem lehetsz ennyire naiv. – Eva! Hátrafordultam a nevem hallatán, és megkönnyebbülten pillantottam meg a közeledő Treyt. Átlagos magasságú és kellemesen izmos fiú volt, dióbarna szemmel. Az orra kicsit görbe, ami arra utalt, hogy valamikor eltörhetett. Kopott farmer meg póló volt rajta, és tudatosult bennem, hogy ő nem olyan, mint Cary szokásos csillogó partnerei. Úgy tűnt, hogy ezúttal nem csak a külső számít. – Csak most hallottam – mondta, amikor mellém ért. – Reggel nyomozók jöttek a munkahelyemre, és kikérdeztek. Nem hiszem el, hogy péntek este történt, és én csak most tudom meg. Nem hibáztathattam a kissé vádló hangnemért. – Én is csak ma hajnalban tudtam meg. Vidéken voltam.

196

Miután bemutattam őket egymásnak, anyám kimentette magát, és bement Caryhez. Magunkra maradtunk Treyjel, hogy megbeszéljük, miket mondtak a nyomozók. Trey a hajába túrt, amitől még kócosabbnak tűnt. – Ez nem történhetett volna meg, ha együtt megyünk el. – Ne hibáztasd magad érte. – Ki mást hibáztathatnék azért, hogy valaki másnak a nőjével dug? – nyomogatta meg a tarkóját. – Én nem vagyok elég neki. Olyan libidója van, mint egy kanos tinédzsernek, én meg állandóan iskolában vagyok, vagy dolgozom. Huh. Ez kissé több volt, mint amit tudni akartam. Nehéz volt nem grimaszolni. De meg tudtam érteni, hogy nincs más, akivel Trey ilyen őszintén megbeszélhette volna Cary dolgait. – Ő biszex, Trey – mondtam halkan, és vigasztalóan megsimogattam a karját. – Nem arról van szó, hogy belőled hiányzik valami. – Nem tudom, hogyan éljek együtt ezzel. – Nem gondoltál még terápiára? Mármint hogy mindkettőtöknek. Űzött tekintettel meredt rám, aztán megroskadt a válla. – Nem tudom. Azt hiszem, nekem kell eldöntenem, hogy elviselem-e azt is, ha megcsal. Te képes lennél rá, Eva? Képes lennél rá, hogy otthon ülj és várj valakit, miközben tudod, hogy éppen mással van? – Nem. – Jeges borzongás futott végig rajtam a gondolatra. – Nem, nem lennék képes. – És még csak nem is tudom, hogy Cary hajlandó lenne-e a kezelésre. Mindig eltol magától. Egyszer akar engem, egyszer nem. Egyszer elkötelezett, egyszer nem. Szeretném, ha magához engedne, ahogy téged, Eva, de ő folyton kizár. – Sokáig tartott, mire beverekedtem magam. Próbált elüldözni szexszel, mindig a nyakamra járt, piszkált. Szerintem jól döntöttél, amikor plátói napot tartottál pénteken. Cary a kinézete és a vonzereje alapján értékeli önmagát. Meg kell mutatnod neki, hogy neked nem csak a teste kell. Trey felsóhajtott, és karba fonta a kezét. 197

– Te is így férkőztél hozzá? Hogy nem voltál hajlandó lefeküdni vele? – Részben. De főleg úgy, hogy egy romhalmaz vagyok. Ez most nem olyan nyilvánvaló, mint akkor volt, amikor megismerkedtünk, de azért tudja, hogy nem vagyok tökéletes. – Én se! Ki az? – Cary úgy gondolja, hogy te jobb vagy, mint ő, és jobbat is érdemelsz – vigyorodtam el. – Én pedig, nos, szerintem a lelke mélyén úgy gondolja, hogy én őt érdemlem. Hogy egymást érdemeljük. – Őrült idióta – morogta. – Az – helyeseltem. – De hát ezért szeretjük, nem igaz? Be akarsz menni hozzá? Vagy inkább hazamégy és gondolkodsz? – Nem. Látni akarom. – Trey kihúzta magát, és felszegte az állát. – Nem érdekel, hogy került ide. Vele akarok lenni, amíg rendbe nem jön. – Ezt örömmel hallom – karoltam bele, és Cary szobájához vezettem. Anyám trillázó, kislányos kacagására érkeztünk. Az ágy szélén ült, és Cary csodálattal mosolygott rá. Monica sokkal inkább anyja volt neki, mint nekem, és Cary imádta ezért. A saját anyja gyűlölte, bántotta, és hagyta, hogy mások is bántsák. Cary odanézett, és meglátott minket. Az arcán végigfutó érzelmektől elszorult a szívem. Hallottam, hogy Treynek eláll a lélegzete, amikor meglátta, milyen állapotban van Cary. Szidtam magam, amiért nem figyelmeztettem előre, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát, mint én, és ne sírja el magát. Trey megköszörülte a torkát. – Színészkirály – mondta morcos szeretettel. – Ha virágot akarsz, szólhattál volna nekem is. Ez elképesztő. – És ráadásul semmi értelme – felelte Cary, és látszott, hogy próbálja összeszedni magát. – Nem is látok semmiféle virágot. – Én meg kábé egy tonnányit. – Trey végigpillantott a szobán, aztán visszatért Caryre. – Csak látni akartam, mire számíthatok, hogy legyőzzem a konkurenciát. Nem volt nehéz kihallani a rejtett jelentést a mondatból. 198

Anyám felállt. Lehajolt és megcsókolta Caryt. – Elviszem Evát reggelizni. Úgy egy óra múlva visszajövünk. – Csak még egy perc, és nem leszek a terhetekre, fiúk – mentem oda az ágyhoz. Kivettem a telefonomat meg a töltőt a táskából, és bedugtam egy konnektorba az ablaknál. Amint a kijelző felvillant, küldtem egy gyors üzenetet Shawnának meg apunak: „Nemsokára hívlak!” Aztán lenémítottam a készüléket, és otthagytam a párkányon. – Kész vagy? – érdeklődött anyám. – Teljesen.

199

13. fejezet Kedden még hajnal előtt fel kellett kelnem. Hagytam egy üzenetet Carynek olyan helyen, ahol azonnal láthatta, amikor felébred, aztán fogtam egy taxit, hogy hazamenjek. Lezuhanyoztam, felöltöztem, kávét csináltam, és próbáltam megszabadulni az érzéstől, hogy valami nem stimmel. Megszenvedtem az alváshiányt, és ez mindig kisebb depressziós rohamokhoz vezetett. Próbáltam meggyőzni magam, hogy a dolognak nincs köze Gideonhoz, de a gyomromban feszülő csomó másképp gondolta. Az órára néztem. Alig múlt nyolc. Nemsokára indulnom kell, mert Gideon nem szólt, hogy elvisz. Majdnem huszonnégy órája nem láttam, nem is igazán beszéltem vele. A beszélgetés, amit előző este kilenc körül folytattunk, igencsak kurtára sikerült. Éppen nyakig volt valamiben, és épphogy üdvözöltük egymást. Tudtam, hogy rengeteg a munkája. Tudtam, hogy nem lenne szabad neheztelnem amiatt, hogy a munkától távol töltött órákat be kell hoznia. Nagyon sokat segített Cary dolgában, többet, mint várhattam volna. Nekem kellett eldöntenem, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban. Megittam a kávét, kiöblítettem a csészét, aztán fogtam a táskámat meg a szatyromat. A mi utcánk csendes volt, de New York többi része már javában ébredezett, s szakadatlan nyüzsgése szinte tapinthatóan lüktetett. Kosztümös, elegáns nők és öltönyös férfiak próbáltak taxit fogni, hogy aztán be kelljen érniük a metróval vagy egy zsúfolt busszal. Virágosstandok tarkállottak vibráló színekkel. Ez

a látvány mindig felvidított reggelenként, akárcsak a szomszédos pékség kirakata és illata. Ilyenkor hatalmas forgalmat bonyolítottak le. Már a Broadwayn jártam, amikor megszólalt a telefonom. Az izgalomtól, hogy Gideon nevét látom a kijelzőt, felgyorsultak a lépteim. – Helló, idegen. – Hol a fenében vagy? – csattant fel. Némi nyugtalanság vegyült az izgalmamba. – Úton vagyok az irodába. – Miért? – Mondott valakinek valamit a telefonon kívül, aztán folytatta: – Taxiban ülsz? – Nem, gyalog vagyok. Szent isten. Bal lábbal keltél, vagy mi van? – Megvárhattad volna, hogy felvegyelek. – Nem üzentél semmit, és nem akartam elkésni az után, hogy tegnap nem voltam bent. – Hívhattál is volna, ahelyett hogy csak úgy elindulsz – mondta visszafogott dühvel. Én is felbőszültem kissé. – Amikor legutóbb hívtalak, éppen túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy meghallgass. – Vannak kötelezettségeim is, Eva. Hagyj élni. – Rendben. Akkor kezdjük máris. – Kinyomtam Gideont, és eltettem a telefont. Azonnal megszólalt, de nem vettem fel, csak füstölögtem magamban. Mikor a Bentley néhány perc múlva mellém húzódott, csak mentem tovább. A kocsi makacsul követett, és az elülső utasoldali ablak lehúzódott. Angus hajolt ki. – Miss Tramell, kérem! Megálltam. – Egyedül van? – Igen.

201

Egy mély sóhajjal beszálltam. A telefonom továbbra is szünet nélkül csengett, úgyhogy lekapcsoltam a hangját. Egy háztömb múlva meghallottam Gideon hangját a kocsi hangszórójából. – Veled van? – Igen, uram – felelte Angus. A hívás véget ért. – Mi a fene bújt belé? – kérdeztem Angusra pillantva a tükörben. – Sok mindennel kell foglalkoznia. Bármi volt is az a sok minden, az biztos, hogy nem én. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen tökfej módon képes viselkedni. Este is rövid volt a telefonban, de legalább nem goromba. Néhány perc múlva megérkeztem a helyemre. Mark lépett oda. – Sajnálom, ami a lakótársaddal történt – tett le egy csésze friss kávét az asztalomra. – Rendbe jön? – Idővel igen. Kemény srác, átvészeli. – Bedobtam a holmimat az alsó fiókba, és hálásan markoltam meg a csésze fülét. – Köszi. És kösz a tegnapot is. Mark barna szemében aggodalom bujkált. – Meglep, hogy ma bejöttél. – Dolgoznom kell – préseltem ki egy mosolyt magamból, pedig eléggé ramatyul éreztem magam. Ha Gideonnal gond volt, minden elsötétült az életemben. – Légy szíves, meséld el, miről maradtam le.

*** A délelőtt hamar eltelt. Volt egy tennivalólistám még előző hétről, és Marknak tizenegy harmincra határideje volt egy ajánlatkéréssel kapcsolatban valamelyik reklámanyag-gyártóval. Mire kiküldte az ajánlatot, én már éppen megnyugodtam, és hajlandó lettem volna fátylat borítani Gideon reggeli viselkedésére. Hátha megint rémálmai voltak, és rosszul aludt. Úgy döntöttem, ebédidőtájt felhívom, a biztonság kedvéért. Aztán megnéztem a leveleimet. A Google-on beállított Gideon-figyelő friss csomagja várt. Megnyitottam az üzenetet, hátha kiderül, min dolgozik annyira. Aztán az egykori menyasszony kifejezés vágott a szemembe. A csomó visszatért a gyomromba, még feszítőbben, mint korábban. 202

Rákattintottam az első linkre, és egy pletykablogra kerültem, ahol Gideon és Corinne képe díszelgett, amint éppen a Tableau One-ban vacsoráznak. Egymáshoz közel ültek a kirakatrészben, és Gideon keze Corinne alkarján nyugodott. Az az öltöny volt rajta, ami a kórházban is előző nap, de mindenesetre megnéztem a dátumot, abban a reményben, hátha archív a fotó. De nem volt az. Izzadni kezdett a tenyerem. Azzal kínoztam magam, hogy végigkattintgattam az összes linket, és jól megnéztem minden képet, amit találtam. Gideon némelyiken mosolygott, és feltűnően jókedvűnek tűnt ahhoz képest, hogy a barátnője épp kórházban volt, félig agyonvert barátja mellett. Hányni akartam. Vagy sikítani. Vagy felrohanni Gideon irodájába, és számon kérni rajta, hogy mi a franc folyik itt. Hát ezért rázott le az este – mert az exével vacsorázott. Megugrottam, amikor csengett a telefon. Felkaptam, és gépiesen ledaráltam: – Mark Garrity irodája. Itt Eva Tramell. – Eva! – Megumi volt a recepcióról, a szokásos izgalommal. – Valaki felszólt érted lentről. Egy bizonyos Brett Kline. Egy darabig csak ültem, és próbáltam felfogni, amit mondott. Továbbküldtem a Google-válogatást Gideon címére, hogy tudja, hogy tudom. Aztán azt mondtam Meguminak: – Máris lemegyek.

*** Azonnal megláttam Brettet, amint átnyomakodtam a biztonsági forgókorláton. Fekete farmer volt rajta, meg egy Six-Ninths póló. Napszemüveg mögé rejtette a szemét, de a tüskés, festett végű frizura így is épp elég feltűnő volt, akárcsak a teste. Magas volt és izmos, izmosabb Gideonnál, aki úgy volt erős, hogy nem látszott rajta. Brett kivette a kezét a zsebéből, amikor meglátott, és kihúzta magát. – Hé! Na, nézd csak! Végignéztem rövid ujjú, tetszetősen ráncolt ruhámon, és rádöbbentem, hogy ő még sosem látott normális öltözékben. 203

– Meglep, hogy még mindig a városban vagy. És még jobban meglepett, hogy eljött hozzám, de ezt nem mondtam. Örültem, hogy megtette, mert aggódtam érte. – Telt ház volt a Jones Beach-i koncertünkön a hétvégén, tegnap meg Meadowlandsben játszottunk. Leléptem egy kicsit a srácoktól, mert látni akartalak, mielőtt elindulunk délre. Rád kerestem a neten, és megtaláltam, hol dolgozol, úgyhogy eljöttem. A Google a barátod, gondoltam keserűen. – Örülök, hogy jól mennek a dolgaid. Van időd egy ebédre? – Persze. Gyorsan és lelkesen vágta rá, ami kissé riasztó volt. Ideges voltam, megbántott, és vissza akartam vágni Gideonnak, de nem akartam félrevezetni Brettet. Mégsem tudtam ellenállni a gondolatnak, hogy elvigyem arra a helyre, ahol egyszer lefotóztak Caryvel, hátha megint belefutunk néhány lesifotósba. Gideon megérdemelné, hogy ő is átérezze. A taxiban Brett Cary felől érdeklődött, és nem volt meglepve, amikor megtudta, hogy velem együtt ideköltözött. – Mindig is elválaszthatatlanok voltatok – jegyezte meg. – Kivéve, amikor éppen kefélt valakivel. Mondd meg neki, hogy csókoltatom. – Jó. – Nem mondtam, hogy Cary kórházban van, mert ez túl személyes dolog lett volna. Brett csak akkor vette le a szemüvegét, amikor leültünk az étteremben. Megcsodálhattam a monoklit, ami a jobb szemöldökétől a pofacsontjáig sötétlett a szeme körül. – Jesszusom. – Megborzongtam. – Nagyon sajnálom. Brett vállat vont. – A színpadon le lehet alapozni. És láttál már rajtam rosszabbat is. Amúgy meg én is bevittem pár jó ütést, nem igaz? Eszembe jutott a seb Gideon arcán, és bólintottam. – Kétségtelenül. – Szóval... – Elhallgatott, amikor megjött a pincér, és két poharat meg egy üveg hűtött vizet tett az asztalra. – Akkor Gideon Cross-szal jársz. 204

Eltűnődtem rajta, vajon ez a kérdés miért mindig éppen olyankor merül fel, amikor azt sem tudom, hogy a kapcsolatunk él-e még egyáltalán. – Találkozgatunk. – Komoly a dolog? – Időnként annak tűnik – feleltem, az igazságnak megfelelően. – Te jársz valakivel? – Most épp nem. Eltöltöttünk egy kis időt az étlap tanulmányozásával meg a rendeléssel. Az étteremben tömeg és zaj uralkodott, a háttérzene szinte nem is hallatszott a beszéd zsongásától és a közeli konyhából kiszűrődő edényzörgéstől. Néztük, felmértük egymást az asztal fölött. Éreztem kettőnk közt a vonzalom rezdülését. Mikor a nyelve hegyével megnedvesítette a száját, tudtam, hogy ennek ő is tudatában van. – Miért írtad azt a dalt? – kérdeztem hirtelen, mert képtelen voltam magamba fojtani a kíváncsiságomat. Gideonnal meg Caryvel szemben úgy tettem, mintha semmiség lenne, pedig majd' megőrültem tőle. Brett hátradőlt. – Mert sokat gondolok rád. Ami azt illeti, nem tudom megállni. – Nem igazán értem, miért. – Hat hónapig nyomultunk együtt, Eva. Ennyi időt még soha senki mellett nem húztam le. – De hisz nem is voltunk együtt – ellenkeztem. Majd halkabban folytattam: – Persze a szextől eltekintve. Brettnek elvékonyodott a szája. – Megértem, hogy mi voltam neked, de ez még nem jelenti azt, hogy nekem nem fájt. Egy hosszú percig csak bámultam rá, és a szívem eszeveszetten vert. – Úgy érzem, mintha be lennék lőve, vagy ilyesmi. Amennyire emlékszem, a koncertek után összejöttünk, aztán te mentél a dolgodra. És ha én éppen nem voltam kéznél, jó volt helyettem bárki más. Brett előrehajolt. 205

– Ez hülyeség. Mindig azt akartam, hogy velem legyél. Mindig próbáltalak rávenni, hogy maradj. Vettem pár gyors, mély lélegzetet, hogy megnyugodjak. Alig tudtam elhinni, hogy most, majdnem négy év után, Brett Kline azt mondja nekem, amit annak idején hallani akartam. A nyilvánosság előtt vagyunk, kettesben, ebédelünk, mint egy rendes randin. Megzavarta a fejem, ami már amúgy is elég zavart volt Gideon miatt. – Nagyon beléd voltam zúgva, Brett. Szíveket rajzolgattam a neved köré, mint a tinilányok. Nagyon vágytam rá, hogy a barátnőd lehessek. – Te hülyéskedsz? – nyúlt felém, és megfogta a kezemet. – Akkor mi a franc történt? Lenéztem a kezemre. Brett szórakozottan forgatta Gideon gyűrűjét. – Emlékszel, amikor elmentünk a biliárdterembe? – Persze. Hogy is felejthetném el? – harapta be az alsó ajkát. Nyilván eszébe jutott, hogyan dugtuk szét az agyunkat a kocsija hátsó ülésén, mert elhatároztam, hogy én leszek élete legjobb numerája, hátha akkor nem kezd majd más lányokkal. – Azt hittem, eljutottunk oda, hogy a kocsmán kívül is találkozzunk, de te otthagytál, amint bementünk. – A mosdóba mentem – mondtam halkan, és ugyanúgy éreztem a fájdalmat és a zavart, mintha csak most történt volna. – És amikor visszamentem, ott voltatok Darrinnel a váltógépeknél, hogy negyeddollárosokat szerezzetek az asztalhoz. Háttal voltál nekem, úgyhogy nem láttál. Hallottam, ahogy beszélgettek és nevettek. Mély lélegzetet vettem, és elhúztam a kezem. Brettnek a javára kellett írnom, hogy zavarba jött és fészkelődni kezdett. – Már nem emlékszem pontosan, miket mondtunk, de a fenébe, Eva. Huszonegy éves voltam. A banda épp akkor kezdett népszerű lenni. A csajok mindenhol ott voltak. – Tudom – feleltem szárazon. – Én is egy voltam közülük. – Addigra már voltam veled párszor. Az, hogy magammal vittelek a biliárdterembe, azt jelezte a srácoknak, hogy valami alakul közöttünk – dörgölte meg ismerős mozdulattal a szemöldökét. – Nem 206

volt bátorságom bevallani magamnak, hogy mit érzek irántad. Úgy tettem, mintha csak a szex érdekelne, de ez nem volt igaz. Megfogtam a poharamat, és ittam, hogy lemossam a gombócot a torkomból. Brett keze a szék karfájára hanyatlott. – Tehát a nagy számmal rontottam el. Azért léptél le akkor este. És ezért nem mentél soha többet sehová velem. – Teljesen kiakadtam, Brett – vallottam be. – Csak nem akartam kimutatni. A pincér meghozta az ételeket. Már nem tudtam, miért is kértem bármit – túl feldúlt voltam ahhoz, hogy egyek. Brett nekilátott a steaknek, szinte megtámadta. Aztán hirtelen letette a kést és a villát. – Akkor elcsesztem, de most már mindenki tudja, mi járt a fejemben közben. Az „Arany lány” a legsikeresebb dalunk. Emiatt szerződtetett le minket a Vidal. Erre elmosolyodtam. – Gyönyörű dal, és a hangod elképesztő, amikor énekled. Igazán örülök, hogy beugrottál meglátogatni, mielőtt elmentek. Nagyon sokat jelent nekem, hogy ezt megbeszéltük. – És mi van, ha nem akarok elindulni és elmenni? – Vett egy nagy lélegzetet, aztán viharosan kifújta. – Te voltál a legjobb múzsám az elmúlt években, Eva. Miattad írtam a legjobb dolgokat, amiket valaha is játszottunk. – Ez igazán hízelgő – kezdtem. – Szinte szikráztunk mi ketten, együtt. És még mindig. Tudom, hogy te is érzed. Ahogy a múltkor megcsókoltál. – Hiba volt – szorult ökölbe a kezem az asztal alatt. Nem tudtam volna elviselni még több drámát. Nem tudtam volna végigcsinálni még egy olyan estét, mint a pénteki. – És arra is gondolnod kell, hogy Gideoné a lemezcéged. Nem kéne elrontani. – Ki nem szarja le. Ugyan mit csinálna? – dobolt az ujjával Brett az asztalon. – Szeretnék veled még egy lehetőséget. Megráztam a fejem, és a táskámért nyúltam.

207

– Kizárt. Még ha nem lenne barátom, akkor sem az a fajta lány vagyok, aki beleillene az életstílusodba, Brett. Túl szervizigényes vagyok. – Emlékszem – felelte keményen. – Istenem, de még mennyire emlékszem. Elvörösödtem. – Nem erre gondoltam. – És ez még nem minden. Melletted lennék. Nézz csak rám most – a banda úton van, mi ketten mégis együtt vagyunk. Tudok időt szakítani. Akarok időt szakítani. – Ez nem ennyire egyszerű. – Pénzt vettem elő, és az asztalra tettem. – Nem ismersz engem. Fogalmad sincs, hogy milyen velem lenni, hogy mennyi munkát igényel. – Próbálj ki – erősködött. – Igényes vagyok, ragaszkodó, és őrülten féltékeny. Egy héten belül kikészítenélek. – Mindig is kikészítettél. De én szeretem. – Lehervadt a mosolya. – Ne fuss el mindig, Eva. Adj nekem esélyt. Álltam a pillantását. – Én Gideont szeretem. Felvonta a szemöldökét. Még így összeverve is nagyon jóképű volt. – Nem hiszek neked. – Bocs. Mennem kell. Felálltam, és el akartam menni mellette. Elkapta a könyökömet. – Eva! – Kérlek, ne csinálj jelenetet – suttogtam, és kezdtem megbánni hirtelen döntésemet, hogy valami népszerű helyen ebédeljünk. – Nem is ettél. – Nem tudok. Mennem kell. – Hát jó. De nem adom fel. – Elengedett. – Követek el hibákat, de tanulok belőlük. Odahajoltam, és határozottan kijelentettem: – Nincs esélyed. Semennyi. Brett a steakbe döfte a villáját. – Bizonyítsd be. 208

*** A Bentley a járdaszélnél várt, amikor kiléptem az étteremből. Angus kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. – Honnan tudta, hogy itt vagyok? – kérdeztem. Nyugtalanított váratlan felbukkanása. Válaszul csak kedvesen elmosolyodott, és megérintette sofőrsapkája szélét. – Ez ijesztő, Angus – panaszoltam, miközben becsusszantam a hátsó ülésre. – Ezzel nem tudok vitatkozni, Miss Tramell. De csak a munkámat végzem. Útban vissza a Crossfire felé írtam egy SMS-t Carynek: „Brettel ebédeltem. Akar még egy esélyt velem.” Cary válaszolt: „Ha egy üzlet beindul...” Csengett a telefon. Cary volt az. – Kislány – búgta. – Sajnálnálak, de ez a szerelmi háromszög egyszerűen túl zaftos. Az elszánt rocksztár és a féltékeny milliárdos. Brrrr. – Na, jó. Most leteszem. – Este látlak? – Persze. De ne kelljen megbánnom. – A nevetésére letettem, bár titokban tetszett, hogy ilyen vidám. Trey látogatása ezek szerint csodákat művelt. Angus kitett a Crossfire előtt, én pedig siettem be a kinti hőségből a hűvös előcsarnokba. Sikerült elcsípnem egy liftet, mielőtt becsukódott volna az ajtaja. Még vagy féltucatnyian voltak odabent, és két csoportban beszélgettek egymás közt. Én az elülső sarokban álltam, és próbáltam kirekeszteni az agyamból a magánéletemet. Munka közben nem tudok ezzel foglalkozni. – Hé, túlmentünk az emeletünkön – mondta a mellettem álló lány. Az ajtó fölötti emeletjelzőre pillantottam. Az irányítópanel mellett álló fickó vadul nyomogatni kezdte a gombokat, de egyik sem gyulladt ki, kivéve a legfelső emeletét. – Nem működnek a gombok. Vadul verni kezdett a szívem. – Próbáld a segélyhívót – mondta egy másik lány. 209

A fülke csak ment tovább felfelé, és a gyomrom egyre jobban remegett minden egyes emelettel. Végül megálltunk, és kinyílt az ajtó. Gideon állt előttem, az arca szép, közönyös maszk. A szeme ragyogó kék és hideg, mint a jég. Elállt a lélegzetem. A fülkében senki nem szólt egy szót sem. Én nem mozdultam, hátha az ajtó becsukódik. Gideon benyúlt, elkapta a könyökömet és kirántott. Vergődtem. Túl dühös voltam ahhoz, hogy bármit akarjak kezdeni vele. Aztán az ajtó becsukódott mögöttem, és akkor Gideon elengedett. – Vérlázító volt a mai viselkedésed – vicsorogta. – Az én viselkedésem? És a tied? Megnyomtam a lift hívógombját. Nem gyulladt ki. – Beszélek hozzád, Eva. A Cross Industries bejárati ajtaja felé pillantottam, és megkönnyebbülten láttam, hogy a vörös recepciós lány nincs a helyén. – Valóban? – Szembefordultam vele, és utáltam, hogy még akkor is ellenállhatatlanul vonzónak találom, amikor ilyen undok. – Vicces, hogy semmit sem tudok meg ebből – mint például azt sem, hogy tegnap este Corinne-nal voltál. – Nem kéne kémkedned utánam a neten – nyögte ki. – Szándékosan keresed azokat a dolgokat, amin felhúzhatod magad. – Tehát nem is az a probléma, amit te csinálsz? – vágtam vissza, és éreztem, hogy könnyek kaparják a torkomat. – Csak az, ha én rájövök? Karba fonta a kezét. – Bíznod kell bennem, Eva. – De hát lehetetlenné teszed! Miért nem mondtad meg egyszerűen, hogy elmész vacsorázni Corinne-nal? – Mert tudtam, hogy nem tetszene neked. – Attól még megtetted. – És ez fájt. Azok után, amikről a hétvégén beszélgettünk, miután azt mondta, hogy megérti, mit éreztem. – Te meg Brett Kline-nal mentél el, pedig tudtad, hogy az meg nekem nem fog tetszeni. 210

– Mit is mondtam neked? Hogy rólad veszem a példát arra, hogyan bánjak az exeimmel. – Szemet szemért? Milyen érett gondolkodás. Elhúzódtam tőle. Ebben az emberben semmi nem maradt abból a Gideonból, akit szerettem. Úgy éreztem, hogy ez a férfi, aki itt áll előttem, egy vadidegen, Gideon testében. – Meggyűlölteted magad velem – suttogtam. – Hagyd abba. Valami mintha átsuhant volna Gideon arcán, de már el is tűnt, mielőtt azonosíthattam volna. De a testbeszéde mindent elárult. Távol állt tőlem, a válla merev, az arca feszült. Vérzett a szívem. Lesütöttem a szemem. – Most nem tudok a közeledben lenni. Hagyj elmenni. Gideon a másik lifthez lépett, és megnyomta a hívógombot. Háttal nekem azt mondta: – Angus minden reggel felvesz. Várd meg. És jobb szeretném, ha az asztalodnál ebédelnél. Most nem kéne mindenfelé kószálnod. – Miért nem? – Rengeteg dologgal kell foglalkoznom... – Mint például Corinne-nal? – ...és nem aggódhatok folyton miattad – folytatta zavartalanul. – Nem hiszem, hogy túl sokat kérnék. Valami nem stimmelt. – Gideon, miért nem vagy hajlandó beszélni velem? – Kinyújtottam a kezem, és megérintettem a vállát. Összerezzent, mintha megégették volna. Ez mindennél jobban fájt – hogy bántotta az érintésem. – Mondd el, mi történik. Ha van valami probléma… – A probléma az, hogy az idő felében nem tudom, hol a fenében vagy – csattant fel, és dühösen szembefordult velem, amikor kinyílt a liftajtó. – A lakótársad kórházban van. Apád nemsokára jön. Csak erre koncentrálj. Égő szemmel szálltam be a liftbe. Attól eltekintve, hogy kirángatott a liftből, Gideon hozzám sem ért. Nem simogatta meg az arcomat, nem akart megcsókolni. És azt se mondta, hogy később majd látni akar. Átugrotta az egész napot azzal, hogy Angus majd várni fog reggel. 211

Még sosem voltam így összezavarodva. Nem tudtam elképzelni, mi történik, miért keletkezett hirtelen ez a mély szakadék közöttünk, miért ilyen feszült és dühös Gideon, és látszólag miért nem érdekli, hogy együtt ebédeltem Brettel. Mintha semmi sem érdekelte volna. Az ajtók záródtak. Bízz bennem, Eva. Vajon tényleg ezt suttogta, mielőtt eltűnt volna a szemem elől? Vagy csak én szerettem volna, ha így van?

*** Amint beléptem Cary szobájába, már látta, hogy az erőm végén járok. Végigcsináltam a krav maga edzést Parkerrel, aztán csak annyira ugrottam haza, hogy lezuhanyozzak és bedobjak egy íztelen instant tésztás levest. A só- és szénhidrátsokk egy evés nélkül eltöltött nap után teljesen lemerített. – Úgy nézel ki, mint a mosott szar – jegyezte meg Cary, és lehalkította a tévét. – Te beszélsz? – vágtam vissza. Nem nagyon bírtam a kritikát ebben az állapotban. – Engem baseballütővel vertek szét. De téged? Megigazítottam a párnát és a takarót a kempingágyon, aztán elmeséltem az egész napomat. – És azóta sem hallottam Gideon felől – fejeztem be elcsigázottan. – Viszont Brett jelentkezett az ebéd után. Hagyott egy borítékot a recepción a telefonszámával. Meg a pénzzel, amit az étteremben hagytam. – Felhívod? – kérdezte Cary. – Gondolni sem akarok Brettre! – nyúltam el az ágyon, és a hajamat babráltam. – Azt akarom megtudni, mi a baj Gideonnal. Teljes személyiség-átültetésen esett át az elmúlt harminchat órában. – Talán erről van szó. Felemeltem a fejem a párnáról, és láttam, hogy rámutat valamire az ágya melletti asztalon. Felkeltem, és megnéztem, mi az – egy helyi melegmagazin. 212

– Trey hozta reggel – mondta Cary. Cary képe és a támadás híre a címoldalon – olyan találgatásokkal, hogy esetleg gyűlöletbűntény történt. Megemlítették, hogy velem lakik, én pedig Gideon Cross-szal járok, de inkább csak a pikantéria kedvéért. – A weboldalukon is fent van – tette hozzá Cary. – Gondolom, valaki pletykált az ügynökségtől, híre ment a dolognak, és valaki felkapta. Őszintén megvallva nehezen tudom elképzelni, hogy Cross ne törődne ezzel. – A te szexuális irányultságoddal? Márpedig nem törődik. Nem olyan. – De a PR-osai esetleg igen. Talán ezért akar kivonni téged a forgalomból. És ha amiatt aggódik, hogy valaki esetleg rajtad keresztül akar engem büntetni, az megmagyarázza, hogy miért nem akar az utcán látni. – Akkor miért nem mondja meg? – tettem le az újságot. – Miért viselkedik ilyen hülyén? Minden olyan szép volt, amíg elvoltunk. Ő is csodálatos volt. Azt hittem, hogy átléptünk egy határvonalat. Már kezdem azt hinni, hogy nem az az ember, akinek eleinte megismertem, és most még rosszabb. Itt van ez a… nem is tudom. Mintha ezer mérföldre lenne tőlem. Nem értem. – Ne engem kérdezz, Eva – fogta meg Cary a kezem, és megszorította. – Csak ő tudja a válaszokat. – Igazad van. – Odamentem a táskámhoz, és kiszedtem a telefont. – Mindjárt visszajövök. Kimentem egy félreeső erkélyre, és felhívtam Gideont. A telefon egyre csak csörgött, aztán bekapcsolt a hangposta. Hívtam az otthoni számát is. A harmadik csengés után felvette. – Cross – szólt bele kurtán. – Szia. Egy pillanatnyi csend támadt a vonal túlsó végén. – Várj. Hallottam, hogy nyílik egy ajtó. A telefon hangja megváltozott – Gideon elment onnan, ahol eddig volt. – Minden rendben? – kérdezte. – Nem – feleltem. – Hiányzol. 213

Felsóhajtott. – Most nem tudok beszélni, Eva. – Miért nem? Nem értem, miért viselkedsz ilyen hidegen velem. Valami rosszat csináltam? – Hallottam, hogy mormol valamit, és rájöttem, hogy letakarja a mikrofont, és valaki máshoz beszél. A megcsalatás szörnyű érzésétől összeszorult a szívem. Alig kaptam levegőt. – Gideon! Ki van nálad? – Mennem kell. – Mondd meg, ki van veled! – Angus a kórháznál lesz hétkor. Aludj, angyalka. Aztán megszakadt a vonal. Lehanyatlott a kezem. Úgy meredtem a telefonra, mintha meg tudná mondani, mi a fene történik. Visszamentem Cary szobájába. Letörten nyitottam be. Cary végigmért és felsóhajtott. – Úgy nézel ki, mint akinek épp megdöglött a kiskutyája, kislány. Átszakadt a gát. Vad zokogásban törtem ki.

214

14. fejezet Alig aludtam valamit. Csak forgolódtam, és lebegtem álom és ébrenlét között. Akkor is mindig felébredtem, amikor a nővérek ránéztek Caryre. Az agyi leletei meg a laboreredményei jók voltak, és nem volt semmi konkrétum, ami miatt aggódni kellett volna, de nem voltam mellette az elején. Úgy éreztem, hogy most vele kell maradnom, akár alszom, akár nem. Hat óra előtt feladtam, és felkeltem. Fogtam a tabletemet meg a vezeték nélküli billentyűzetemet, és lementem a büfébe kávéért. Odahúztam egy széket az egyik asztalhoz, és elkezdtem levelet írni Gideonnak. Az elmúlt napokban olyan keveset találkoztunk, hogy képtelen voltam átadni neki a gondolataimat. Az lesz a legjobb, ha mindent szépen leírok. Csak úgy tudunk megmaradni egy párnak, ha fenntartjuk a folyamatos, nyílt kommunikációt. Beleittam a kávéba, és gépelni kezdtem. Azzal nyitottam, hogy megköszöntem a csodálatos hétvégét, és leírtam, milyen sokat jelentett nekem. És hogy a kapcsolatunkban mekkora előrelépést jelentett ez az utazás, amitől a későbbi visszaesést csak még nehezebb elviselni. – Eva! Micsoda kellemes meglepetés! Dr. Terence Lucast pillantottam meg magam mögött, a kezében éppolyan eldobható kávéspohárral, mint az enyém. Munkaruhában volt – öltönyben és fehér köpenyben. – Helló – köszöntöttem óvatosan.

– Csatlakozhatom? – került meg. – Csak tessék. Néztem, ahogy leül mellém, és felfrissíthettem emlékeimet vele kapcsolatban. Tiszta fehér volt a haja, egyetlen sötét szál nélkül, de szép vonású arcán nem láttam ráncot. A szeme a zöld egy szokatlan árnyalatában pompázott, és csillogott az értelemtől. A mosolya egyszerre volt megnyugtató és elbűvölő. Gyanítottam, hogy roppant népszerű lehet a betegek – és az anyukák – körében. – Kell valami különös okának lenni – kezdte –, hogy maga már jóval a látogatási idő előtt itt van a kórházban. – A lakótársam itt fekszik. – Nem mondtam ennél többet, de ő kitalálta. – Ezek szerint Gideon Cross bevetette a pénzét és elintézte – csóválta meg a fejét, és kortyolt a kávéjából. – Maga meg hálás. De vajon mibe fog ez kerülni magának? Hátradőltem. Gideon helyett is meg voltam sértve, hogy a nagylelkűsége mögött alantas indokokat látnak. – Maguk ketten miért utálják egymást annyira? A tekintetéből eltűnt a kedvesség. – Megbántott valakit, aki közel áll hozzám. – A feleségét. Elmondta. – Láttam rajta, hogy ez meghökkenti. – De nem ezzel kezdődött, igaz? Ez csak a folytatás volt. – Tudja, mit tett Cross, és ezek után mégis vele marad? – könyökölt az asztalra Lucas. – Magával is ugyanezt csinálja. Maga is kimerültnek és szomorúnak tűnik. Nála ez hozzátartozik a játékhoz. Nagyon ért hozzá, hogy imádjon egy nőt, ha szüksége van rá. Aztán egyszerre csak látni se bírja többet. Ez fájdalmasan pontos leírása volt a jelenlegi helyzetemnek Gideonnal. Felgyorsult a szívverésem. A nyakamra pillantott, aztán az arcomra. Szája gúnyos, sokatmondó mosolyra görbült. – Már megtapasztalta, miről beszélek. Addig fog játszani magával, amíg teljesen az ő hangulatától fog függeni a magáé. Akkor elunja, és dobja majd. – Mi történt maguk között? – kérdeztem újra, mert tudtam, hogy ez a kulcs. 216

– Gideon Cross egy önimádó szociopata – folytatta, mintha meg sem szólaltam volna. – Szerintem megrögzött nőgyűlölő. A pénzével csábítja el őket, aztán pedig a szemükre veti, hogy vonzónak találják a pénzét. A szexszel irányít, és sosem tudhatjuk, milyen hangulatban találjuk éppen. Ez is része a történetnek. Ha mindig a legrosszabbra készül, akkor megkönnyebbül, ha éppen jó passzban van. – Maga nem ismeri őt – feleltem higgadtan. Nem akartam bekapni a csalit. – És a felesége sem. – De maga sem. – Hátradőlt, beleivott a kávéjába, s éppolyan higgadtnak tűnt, mint amilyennek én szerettem volna látszani. – Senki. A manipuláció és a hazugság mestere. Torz, veszedelmes alak, aki majdnem mindenre képes. – Mivel nem hajlandó elárulni, hogy miért neheztel magára, kénytelen vagyok azt hinni, hogy a maga hibája volt. – Nem lenne szabad feltevésekre alapoznia. Vannak bizonyos dolgok, amikről nem áll módomban beszélni. – Ez most épp kapóra jön. Felsóhajtott. – Én nem vagyok a maga ellensége, Eva, és Crossnak nincs szüksége senkire, hogy helyette harcoljon. Nem kell hinnie nekem. Őszintén szólva annyira megkeseredtem, hogy talán én sem hinnék magamnak a maga helyében. De maga egy gyönyörű, okos lány. Ezt mostanában nem így éreztem, de csak rajtam múlott, hogy tegyek ellene. Vagy elmenjek. – Ha egy kicsit hátrébb lép – folytatta –, és megnézi, mit tesz magával Cross, hogy hogyan érez önmagával kapcsolatban, amióta vele van, és hogy igazán kielégíti-e ez a kapcsolat, akkor el fog jutni bizonyos következtetésekre. Valami csipogni kezdett, mire elővette a telefonját. – A világra jött a legújabb páciensem. Felállt és lenézett rám. A vállamra tette a kezét. – Maga meg fog szabadulni. Örülök neki. Néztem, ahogy fürgén átvág a büfén, aztán a székembe roskadtam, amint eltűnt szem elől. Úrrá lett rajtam a zavar és a kimerültség. Az asztalon fekvő tabletre meredtem. Nem maradt erőm, hogy befejezzem a levelet. 217

Összepakoltam, és mentem, hogy felkészüljek Angus érkezésére.

*** – Mit szólnál egy kis kínaihoz? Felpillantottam az asztalomon heverő áfonyás kávé hirdetési tervéből a főnököm barna szemébe. Rádöbbentem, hogy szerda van, az a nap, amikor általában vele meg Stevennel ebédelek. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy lerázom és a helyemen eszem, hogy örömet szerezzek Gideonnak. De aztán eszembe jutott, hogy csak neheztelnék rá miatta. Még mindig csak építgettem az új életemet New Yorkban. Barátokat akartam szerezni, és voltak olyan terveim is, amelyek Gideonon kívül estek. – Bármikor szívesen eszem kínait. – Első alkalommal, mikor Markékkal ettem, éppen kínait hozattunk az irodába, egy este, amikor nagyon sokáig dolgoztunk, és Steven beugrott, hogy megetessen minket. Délben elindultunk Markkal, és nem voltam hajlandó bűntudatot érezni olyasmi miatt, amit ennyire élvezek. Steven az étteremben várt ránk egy kerek asztalnál, középen lakkozott, forgó koronggal. – Helló! – üdvözölt erőteljes medveöleléssel, aztán kihúzta nekem a széket. Nézte, ahogy leülök. – Fáradtnak tűnsz. Úgy tűnt, hogy tényleg rosszul nézhetek ki, ha mindenki szóvá teszi. – Kemény volt a hetem eddig. Jött a pincérnő, és Steven vegyes előételt rendelt, meg ugyanazokat a fogásokat, amiket annak idején az irodában ettünk – gung bao csirkét és brokkolis marhát. Mikor újra magunkra maradtunk, Steven megszólalt: – Nem is tudtam, hogy a lakótársad meleg. Vagy mondtad? – Igazából biszex. – Rájöttem, hogy Steven vagy egy ismerőse nyilván látta ugyanazt az újságot, amit Cary is mutatott. – Nem hinném, hogy szó volt róla. – Hogy van? – kérdezte Mark őszinte aggodalommal.

218

– Jobban. Lehet, hogy ma már hazaengedik. – Ez is nyomasztott reggel óta, mivel Gideon nem hívott, hogy ezt megerősítse vagy cáfolja. – Szólj, ha bármiben tudunk segíteni – mondta Steven komolyan. – Mi melletted állunk. – Köszönöm. De nem gyűlöletbűntett volt – magyaráztam. – Nem tudom, honnan szedte ezt az a riporter. Régen tiszteltem az újságírókat. De mostanában kevesen hajlandók rendesen utánanézni a dolgoknak, és még kevesebben képesek objektívan írni. – Biztosan nehéz a média reflektorfényében élni – szorította meg a kezem Steven az asztal fölött. Kedélyes, vidám fickó volt, de a könnyed felszín komoly, jólelkű embert takart. – De ezzel számolni kell, ha valaki rocksztárokkal meg milliárdosokkal lóg. – Steven! – szólt rá megrovón Mark. – Huh – ráncoltam az orrom. – Szóval Shawna elmondta. – Hát persze – felelte Steven. – Ez a legkevesebb, ha már nem hívott el a koncertre. De ne aggódj. Nem az a pletykás fajta. Senki más nem fog tudni róla. Bólintottam. Efelől nem is volt kétségem. Shawna rendes lány. Persze azért kínos volt, hogy a főnököm tudja: megcsókoltam egy férfit, miközben egy másikkal járok. – Nem mintha Crossnak megártana, hogy kapjon egy adagot a saját gyógyszeréből – morogta Steven. Zavartan vontam fel a szemöldökömet. Aztán elkaptam Mark együtt érző pillantását. Rádöbbentem, hogy nem csak a melegmagazinból jutottak értesülésekhez. Biztosan látták a képeket Gideonról meg Corinne-ról is. Éreztem, hogy elvörösödöm a megaláztatástól. – Kapni fog – motyogtam. – Le fogom nyomni a torkán. Stevennek felszaladt a szemöldöke, de aztán csak nevetett, és megpaskolta a kezemet. – Kapd el a tökét, te lány!

*** Alig értem vissza a helyemre, amikor csengett a telefon. 219

– Mark Garrity irodája, itt Eva... – Miért esik olyan rohadtul nehezedre, hogy utasításokat teljesíts? – kérdezte keményen Gideon. Én csak ültem, és a tőle kapott fotó-összeállításra meredtem, amelyen olyan összetartozónak és szerelmesnek látszottunk. – Eva! – Mit akarsz tőlem, Gideon? – kérdeztem halkan. Egy kis csend következett, aztán sóhaj. – Caryt ma délután hazaviszik, az orvosa és a privát ápolónője felügyelete alatt. Mire hazaérsz, már ott kell hogy legyen. – Köszönöm. – Megint csend támadt, de nem tette le. – Végeztünk? A kérdésnek kettős értelme volt. Nem tudtam, hogy felfogja-e, és ha igen, akkor érdekli-e egyáltalán. – Angus majd hazavisz. Ujjaim ráfeszültek a telefonra. – Viszlát, Gideon. Letettem, és elkezdtem dolgozni.

*** Amint hazaértem, megnéztem Caryt. Félretolták és álló helyzetben a falhoz támasztották az ágyát, hogy helyet csináljanak a kórházi ágynak, amelyet tetszés szerint állíthatott. Aludt, amikor megérkeztem. Az ápolónője egy új, ugyancsak állítható székben ücsörgött, és e-könyvet olvasgatott. Ugyanaz a nővér volt, akit első éjszaka láttam a kórházban, az a csinos, egzotikus külsejű, aki alig tudta levenni a szemét Gideonról. Eltűnődtem rajta, vajon Gideon mikor beszélt vele – ha ő maga csinálta, és nem valaki más –, és hogy a lány a pénz vagy Gideon miatt vállalta, vagy mindkettő miatt. Az a tény, hogy túl fáradt voltam, hogy ezen töprengjek, sokat elárult az eltávolodásunkról. Talán léteznek olyan emberek, akiknek a szerelme bármit túlél, de az enyém törékeny volt. Táplálni kellett, hogy éljen és növekedjen.

220

Hosszú, forró zuhanyt vettem, aztán bemásztam az ágyamba. Az ölembe vettem a tabletet, és próbáltam folytatni a levelemet Gideonnak. Ki akartam fejezni a gondolataimat és a fenntartásaimat, érett és meggyőző módon. Meg akartam könnyíteni neki, hogy megértse a reakcióimat arra, amit csinál és mond, hogy képes legyen az én szemszögemből látni a dolgokat. De a végén nem volt erőm hozzá. Nem erőlködöm tovább, írtam ehelyett, mert ha folytatom, könyörögni fogok. És ha nem ismersz engem eléggé ahhoz, hogy tudd: fájdalmat okozol nekem, akkor egy levél amúgy sem oldja meg a problémáinkat. Kétségbeesetten vágyom utánad. Nyomorult vagyok nélküled. Sokat gondolok a hétvégére, az együtt töltött órákra, és nem jut eszembe semmi olyan, amit ne tennék meg azért, hogy újra olyannak lássalak, mint akkor. Te viszont VELE vagy, míg én egyedül. Ez a negyedik éjszakám nélküled. Hiába tudom, hogy vele vagy, a legszívesebben térden csúszva könyörögnék neked. Egy érintésért. Egy csókért. Egy kedves szóért. Ennyire gyengévé tettél. Gyűlölöm magam ezért. Gyűlölöm, hogy ennyire szükségem van rád. Gyűlölöm, hogy ennyire a megszállottad lettem. Gyűlölöm, hogy szeretlek. Eva Becsatoltam a fogalmazványt egy üzenetbe, tárgynak azt írtam, hogy A gondolataim – cenzúra nélkül, és elküldtem.

*** – Ne félj. Ezekre a szavakra ébredtem a teljes sötétségben. A matrac besüppedt, ahogy Gideon leült mellém. Rám hajolt, átfogott a karjával, takaróstul. Ez a takarógubó lehetővé tette, hogy félelem nélkül térjek magamhoz az álomból. A tusfürdője és samponja ismerős illata keveredett a bőre aromájával, ami megnyugtatólag hatott rám, akárcsak a hangja. 221

– Angyalka. – Ajka a számra tapadt. Ujjaimmal a mellkasához értem, és meztelen bőrt tapintottam. Felnyögött, aztán felállt és fölém hajolt, de a szája egy pillanatra sem szakadt el az enyémtől. Kihámozott a takaróból. Aztán fölém helyezkedett. Meztelen volt és forró. A szája a nyakamra siklott, be a hálóingem alá, hogy megérinthesse a mellemet. Ajka a mellbimbómra tapadt, és szívni kezdte, fél alkarján támaszkodva a matracon. A másik keze a lábam közé vándorolt. Rám markolt, ujjai végigfutottak a résem körüli selymes bőrön. A nyelve táncolni kezdett a mellbimbómon, amitől az kemény és feszes lett. Fogai gyengéden az érzékeny húsba mélyedtek. – Gideon! – Patakokban folyt le a könny a halántékomon. Lefoszlott rólam a korábbi védekező zsibbadtság, és védtelen maradtam. Nélküle összezsugorodtam, a világ elvesztette elevenségét, a testem fájt az elkülönüléstől. És most itt van velem, megérint, mintha eleredt volna az eső a hosszú aszály után. A lelkem kitárult neki, hogy magába szívja. Annyira szerettem. A haja csiklandozta a bőrömet, amikor nyitott szája a dekoltázsomat pásztázta. Táguló mellkassal szimatolt, szívta be az illatomat. A másik mellemet is elkapta, kemény, mély szívással. A kéj végighullámzott rajtam, és a hüvelyem összerándult incselkedő ujja alatt. Elindult lefelé a testemen, nyalogató mozdulatokkal a hasam felé. Válla szétfeszítette a lábamat, míg végül éreztem forró leheletét síkos résemnél. Orrát a nedves selymességnek nyomta, úgy simogatott. Nyögve lélegzett be. – Eva. Annyira éheztem rád. Gideon türelmetlen ujjakkal húzta félre a bugyimat, és rám tapadt a szájával. A hüvelykujjával nyitva tartott, nyelve lüktető csiklómon kalandozott. Kiáltva feszítettem hátra a gerincemet. Minden érzékem kiélesedett a látás hiányában. A fejét hátravetve hatolt ujjával remegő hüvelyembe, és ritmikusan dugni kezdett, sekély döfésekkel ingerelve. – Istenem! – vonaglottam a gyönyörtől, hüvelyem összerándult az orgazmus első lökéseitől. 222

Vad rohammal élveztem el, veríték ütött ki a bőrömön, és sajgó tüdővel kapkodtam a levegőt. Gideon szája már a kisajkamon volt, szívott, a nyelve belém mélyedt. Olyan erővel falt, hogy tehetetlennek éreztem magam. Duzzadt és érzékeny volt a lábam köze, védtelen volt ragadozó éhségével szemben. Pillanatokon belül újra a csúcsra értem, körmeim a lepedőt karmolták. Kinyílt a szemem, és elvakított a sötétség, mikor letépte rólam a bugyit és rám mászott. Éreztem a makkja széles peremét, aztán állati hördüléssel belém hatolt. Feljajdultam. Sokkolt a durvasága, de fel is izgatott. Gideon felágaskodott, hátraereszkedett a sarkára. Elkapta a derekamat, megmozgatta bennem a farkát, aztán magára húzott, amíg felszisszentem a fájdalomtól, olyan mélyen volt bennem. A kisajkam a pénisze tövére tapadt, szétfeszülve, hogy közrefogja a vastag kerületet. Egészen bennem volt, minden centimétere. Teljesen kitöltött, és én élveztem. Napok óta űr tátongott bennem, olyan magány, hogy szinte fájt. A nevemet hörögte és elélvezett, forrón és sűrűn. A síkos melegség a farka mentén terjedt, mert bennem már nem volt hely. Vadul megrándult, és rám csöpögött róla az izzadság. – A tiéd, Eva – zihálta. – Minden csepp. Hirtelen kihúzódott, átfordított a hasamra, és felhúzta a csípőmet. Belekapaszkodtam az ágytámlába, nedves arcomat a párnába fúrtam. Vártam, hogy belém hatol, és megremegtem, amikor megéreztem a leheletét a fenekemen. Aztán összerándultam, mikor megéreztem, hogy túlmegy a résemen, hátrafelé. Körözni kezdett a nyelvével, izgatva a hátsóm bejáratát. Megtört hang szakadt fel belőlem. Én nem játszom análban, Eva. Az izomgyűrűm megfeszült, amikor eszembe jutottak a szavai. Önkéntelenül reagáltam a nyelvcsapásaira. Semmi nem volt az ágyban rajtunk kívül. Semmi nem érhetett hozzánk, amikor egymással voltunk. Gideon megmarkolta a fenekem két félgömbjét, s mintha megállt volna a pillanat. Nyitva álltam előtte, minden szempontból, teljesen kiszolgáltatva kéjes, sötét csókjának. 223

– Ó! – Megfeszült mindenem. A nyelve bennem volt, döfködött. Az egész testem beleremegett az érzésébe, a lábujjaim begörbültek, és ziháltam, miközben ő minden szégyenérzet vagy fenntartás nélkül birtokba vett. – Ó... Istenem. A szájához emelkedtem, átadtam magam neki. Brutális és nyers volt a vonzalmunk, majdnem elviselhetetlen. Éreztem perzselő vágyát, égett a bőröm, és rázott a vad zokogás, amit nem tudtam visszafojtani. Alám nyúlt, ujját a csiklómra nyomta, és dörzsölni kezdte. A nyelve teljesen megőrjített. A bennem érlelődő orgazmust csak fokozta a tudat, hogy többé nincsenek számára határok a testemen. Megtenne bármit, amit akar – birtokba veszi, használja, kielégíti. Arcomat a párnába temetve sikoltottam, amikor elmentem, olyan féktelen eksztázisban, hogy a lábam elgyengült, és szinte beleolvadtam a matracba. Gideon rácsúszott a hátamra, a térdével szétfeszítette a lábamat, verítéktől nedves teste betakarta az enyémet. Belém nyomta a farkát. Ujjait az ujjaim közé fonta, és az ágyhoz szegezte a kezemet. Még nedves voltam tőle, ő pedig ki-be siklott bennem. – Kétségbeesetten vágyom utánad – mondta rekedten. – Nyomorult vagyok nélküled. Megfeszültem. – Ne gúnyolódj. – Ennyire szükségem van rád – fúrta az orrát a hajamba, miközben lassan és könnyedén dugott. – Én is éppannyira a megszállottad vagyok. Miért nem vagy képes megbízni bennem? Szorosan lehunytam a szemem, de így is kiszivárogtak a forró könnyek. – Nem értelek meg téged. Szétszakítasz. Elfordította a fejét, és fogai a vállamba mélyedtek. Fájdalmas mordulás tört fel belőle, és éreztem, hogy elélvez, és rángatózó farka telenyom izzó spermával. Ellazult az állkapcsa, elengedett. Zihált, és még mindig remegett. – A leveled teljesen kikészített. – Nem vagy hajlandó beszélni velem… meg se hallgatsz. 224

– Nem tehetem. – Felnyögött, és keze leszorította az enyémet, úgyhogy teljesen ki voltam szolgáltatva neki. – Én csak… Ennek így kell lennie. – Én nem tudok így élni, Gideon. – Nekem is fáj, Eva. Engem is tökretesz. Hát nem látod? – Nem. – Sírni kezdtem, a párna nedves lett az arcom alatt. – Akkor hagyd abba a túlzott gondolkodást, és érezd! Érezz engem! Az éjszaka teljesen összemosódott. Büntettem őt a körmeimmel, a fogaimmal. Addig karmoltam verítéktől síkos bőrét, amíg fel nem szisszent kéjes fájdalmában. A vágya vad volt és kielégíthetetlen, s valami olyan kétségbeesés lappangott mögötte, ami megijesztett, mert reménytelennek érződött. Búcsúnak. – Szükségem van a szerelmedre – suttogta a bőrömbe. – Szükségem van rád. Végigsimogatott. Folyamatosan bennem volt, vagy az ujjával, vagy a farkával, vagy a nyelvével. A mellbimbóim égtek, kidörzsölte őket a sok szívás. A hüvelyem lüktetett és felhorzsolódott vad, kemény lökéseitől. A bőröm sajgott a borostájától. Az állkapcsom fájt, annyit szoptam a farkát. Az utolsó emlékem az volt, hogy hátulról hozzám simul, átfogja a derekamat, miközben kitölt hátulról. Mindketten sajgunk és kimerültek vagyunk, de képtelenek vagyunk abbahagyni. – Ne engedj el – könyörögtem, miután megfogadtam, hogy nem teszek ilyet. Mikor felébresztett az óra, már nem volt ott.

225

15. fejezet Mielőtt dolgozni indultam csütörtök reggel, benéztem Caryhez. Résnyire nyitottam az ajtót és bekukkantottam. Amikor láttam, hogy alszik, kifelé indultam. – Hé – mormogta hunyorogva. – Szia! Hogy vagy? – Örülök, hogy végre itthon lehetek – dörgölte meg a szeme sarkát. – Minden oké? – Igen... Csak meg akartalak nézni, mielőtt elindulok dolgozni. Nyolc körül már itthon leszek. Hazafelé szerzek vacsorát, úgyhogy hét körül írd meg, mit ennél. – ásítottam. – Cross milyen vitaminokat szed? – Mi? – Én sosem tudok nem kanos lenni, mégsem tudok egész éjszaka így nyomulni. Mindig azt hittem, hogy most már kifeküdt, aztán mégis mindig újra kezdte. Elvörösödtem, és egyik lábamról a másikra álltam. Cary önfeledten nevetett. – Sötét van, de tudom, hogy elpirultál. – Fel kellett volna venned a fülhallgatód – morogtam. – Ne izgasd magad miatta. Jó volt látni, hogy még működik a szerszámom. A támadás óta egyszer sem állt fel. – Öööö. Ez remek, Cary – indultam kifelé. – Apu ma este érkezik. Azaz technikai értelemben holnap. Ötkor száll le a gépe. – Kimész érte?

– Hát persze. Lehervadt a mosoly az arcáról. – Ki fogsz készülni ilyen tempó mellett. Egész héten alig aludtál. – Majd bepótolom. Viszlát. – Hé! – kiáltott utánam. – Az elmúlt éjszaka azt jelenti, hogy Cross meg közted megint minden oké? Sóhajtva támaszkodtam a kilincsre. – Valami nem stimmel, de nem hajlandó beszélni róla. Írtam neki egy levelet, amiben nagyjából rázúdítottam az összes bizonytalanságomat és neurózisomat. – Soha ne adj írásba semmi ilyesmit, kislány. – Hát, igen... Csak annyit értem el vele, hogy félholtra kefélt, de nem jutottam közelebb a problémához. Azt mondta, hogy ennek így kell lennie. Még ezt se tudom, hogy mit jelent. Cary bólogatott. – Úgy csinálsz, mintha te értenéd. – Azt hiszem, értem, a szexet. Megborzongott a gerincem. – Vesd-ki-a-szervezetedből szex? – Meglehet – helyeselt. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy ez a megerősítés belém szívódjon. Aztán kihúztam magam. – Rohannom kell. Majd később beszélünk.

*** A rémálmokkal az a baj, hogy nem tudsz felkészülni rájuk. Akkor csapnak le rád, amikor a legsebezhetőbb vagy, akkor döntenek romba, amikor teljesen védtelenül állsz. És nem mindig alvás közben jönnek. Fájdalmas ködben ültem, miközben Mark és Mr. Waters végigment a Kingsman Vodka hirdetések problémás pontjain, kínos tudatában Gideon jelenlétének, aki az asztalfőn ült fekete öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben. Tüntetően keresztülnézett rajtam, már attól a pillanattól kezdve, hogy besétáltam a Cross Industries tárgyalójába, eltekintve egy futó 227

kézfogástól, amikor Mr. Waters bemutatott bennünket. Ez a kis érintés felidézte bennem, hogy ez a test kényeztetett egész éjszaka. Gideon mintha nem is konstatálta volna az érintkezést, tekintete a fejem fölött kalandozott, miközben azt mondta: – Miss Tramell. Minden annyira más volt, mint amikor legutóbb ültünk itt. Akkor nem tudta levenni a szemét rólam. Izzó és erőteljes volt a figyelme, és amikor kimentünk, közölte, hogy meg akar dugni, és minden akadályt kész elhárítani ennek érdekében. Most viszont azonnal felpattant, amikor a megbeszélés véget ért, kezet rázott Markkal és Mr. Watersszel, aztán kimasírozott. Csupán egy kurta, alig észrevehető pillantást vetett rám. A két igazgatója utánasietett – mindkettő vonzó barna nő. Mark kérdőn meredt rám az asztal fölött. Megcsóváltam a fejem. Visszamentem a helyemre. A nap hátralévő részében szorgalmasan dolgoztam. Ebédszünetre bent maradtam, és átgondoltam, miket csináljunk apuval. Három lehetőség jutott eszembe – az Empire State Building, a Szabadság-szobor meg egy Broadway-darab, de a Szabadság-szobor közelről csak akkor, ha tényleg meg akarja nézni. Máskülönben eltekinthetünk a hajókázástól, és egyszerűen megnézzük a partról. Kevés ideje volt a városra, és nem akartam egyfolytában ide-oda rángatni. Az utolsó szünetemben felhívtam Gideon irodáját. – Szia, Scott – üdvözöltem a titkárát. – Beszélhetnék esetleg a főnököddel egy pillanatra? – Tartsd egy kicsit, megnézem. Félig-meddig visszautasításra számítottam, de pár perccel később kapcsolt. – Igen, Eva? Egy pillanatig csak magamba szívtam a hangját. – Bocs, hogy zavarlak. Nyilván hülye kérdés, tekintve a helyzetet, de eljössz holnap vacsorázni apámmal? – Ott leszek – felelte mogorván. – És hozod Irelandet? – Magam is meglepődtem, hogy nem remeg a hangom, annyira megkönnyebbültem. Csend támadt. Aztán: – Igen. 228

– Oké. – Van ma egy kései megbeszélésem, úgyhogy majd dr. Petersennél találkozunk. Angus majd elvisz téged, én meg taxival megyek. – Rendben – roskadtam a székembe. Felcsillant bennem a remény. A terápia folytatása, meg hogy hajlandó találkozni apámmal – ezek csakis jó jelek lehetnek. Gideon meg én küszködünk. De még nem adta fel. – Akkor este.

*** Angus háromnegyed hatkor tett ki dr. Petersen rendelőjénél. Bementem, és dr. Petersen kiintegetett a szobája nyitott ajtaján át, aztán felállt, és kezet rázott velem. – Hogy van, Eva? – Voltam már jobban is. Az arcomat fürkészte. – Fáradtnak tűnik. – Mindenki ezt mondja – feleltem szárazon. Mögém pillantott. – Hol van Gideon? – Volt egy kései megbeszélése, úgyhogy külön jön. – Rendben. – Intett a kanapé felé. – Ez jó alkalom, hogy négyszemközt beszéljünk. Van valami konkrét dolog, amit szeretne megbeszélni, mielőtt Gideon megérkezik? Leültem, és kiöntöttem a szívemet. Elmeséltem dr. Petersennek a fantasztikus tengerparti hétvégét, majd a bizarr, megmagyarázhatatlan időszakot, ami ezután következett. – Egyszerűen nem értem. Úgy érzem, bajban van, de nem tudom rávenni, hogy megnyíljon. Teljesen elzárkózik érzelmileg. Őszintén szólva kezdek teljesen megzavarodni. Az is aggaszt, hogy esetleg Corinne miatt változott meg így a viselkedése. Valahányszor falba ütközünk, az miatta van. Összekulcsolt ujjaimra pillantottam. Eszembe jutott anyám zsebkendő-gyűrögető szokása, és tudatosan próbáltam ellazítani a kezemet.

229

– Majdnem úgy tűnik, mintha az a nő a hatalmában tartaná, és ő nem tud megszabadulni, bárhogy érez is irántam. Dr. Petersen felpillantott a gépelésből, és végigmért. – Szólt magának, hogy nem jön el a keddi találkozónkra? – Nem. – A hír rosszul érintett. – Nekem nem mondott semmit. – Nekem se szólt. És ez nem tipikus nála, igaz? Megráztam a fejem. Dr. Petersen összekulcsolta a kezét az ölében. – Időnként hol egyikük, hol másikuk esik vissza egy kicsit. Ez várható is volt a kapcsolatuk természete miatt – nem csak párként dolgoznak rajta, hanem egyénenként is, hogy pár lehessenek. – De én ezzel nem tudok megbirkózni. – Mély lélegzetet vettem. – Nem bírom ezt a jojózást. Minden igaz, de szörnyű. Volt néhány igazán csodálatos pillanatunk együtt. Mondott néhány. Meg kellett állnom egy percre, és amikor folytattam, rekedt volt a hangom. – Mondott néhány csodálatos dolgot nekem. Nem akarom elveszíteni ezeket a szép emlékeket a csúnyák miatt. Sokszor gondolok arra, hogy szakítanom kellene, amíg még előnyben vagyok, de azért maradok mégis, mert megígértem neki – és magamnak –, hogy többé nem futok el. Hogy megvetem a lábam és harcolni fogok. – Ez olyasmi, amin dolgozik? – Igen. Igen. És nem könnyű. Mert ha bizonyos dolgokat tesz. úgy reagálok, ahogy már tudom, hogy nem lenne szabad. A józan eszem megőrzése érdekében. Van egy pont, ahol már ki kell mondani, hogy mindent elkövettünk, mégsem sikerült. Igazam van? Dr. Petersen oldalra hajtotta a fejét. – És ha nem teszi meg, mi a legrosszabb, ami történhet? – Maga kérdezi tőlem? – Igen. Mi a legrosszabb forgatókönyv? – Nos – tártam szét az ujjaimat a combomon – egyre jobban elsodródik tőlem, amitől csak egyre inkább ragaszkodom, és elvesztem minden önértékelésemet. És az a vége, hogy visszatér a régi életéhez, én meg megint terápiára járok, hogy helyrerázódjam. Dr. Petersen csak nézett rám, és türelmes figyelmében volt valami, ami további vallomásra késztetett. 230

– Félek, hogy nem fogja elvágni a szálakat, amikor itt az ideje, és nekem sem lesz eszem. Kapaszkodni fogok a süllyedő hajóba, és vele együtt elmerülök. Szeretnék bízni abban, hogy majd véget vet a dolognak, ha arra kerül a sor. – Úgy gondolja, hogy ennek meg kell történnie? – Nem tudom. Talán. – Elszakítottam a tekintetemet a faliórától. – De mivel már majdnem hét óra, és mindkettőnket felültetett, eléggé valószínűnek tűnik.

*** Őrület volt, hogy nem lepődtem meg, mikor a Bentleyt a lakásom előtt találtam reggel háromnegyed ötkor. A sofőr, aki kiszállt elém a volán mögül, ismeretlen volt a számomra. Sokkal fiatalabbnak tűnt Angusnál; kora harmincasnak néztem. Latino kinézete volt, karamellszínű bőrrel és sötét hajjal, sötét szemmel. – Köszönöm – mondtam neki, amikor megkerülte a kocsit. – De inkább fogok egy taxit. Ezt hallva az éjszakai kapus előlépett, hogy segítsen. – Mr. Cross azt mondta nekem, hogy vigyem ki a La Guardiára – mondta a sofőr. – Mondja meg Mr. Crossnak, hogy nincs szükségem a fuvarjaira se most, sem a jövőben. – Elindultam a taxi felé, amit a kapus leintett nekem, de aztán megálltam és hátrafordultam. – És azt is mondja meg neki, hogy menjen a fenébe. Beültem a taxiba, és hátradőltem. Elindultunk.

*** Kissé talán elfogult vagyok, amikor azt mondom, hogy apám kitűnik a tömegből, de attól még a dolog nem kevésbé igaz. Amint kilépett a biztonsági zónából, Victor Reyes azonnal magára vonta a figyelmet. Egy méter nyolcvanas magassága és kisportolt testalkata mellett a karhatalom tiszteletet parancsoló kisugárzásával is rendelkezett. Azonnal végigpásztázta tekintetével a közvetlen környezetét. Akkor is zsaru maradt, ha nem volt szolgálatban. Sporttáska volt a vállára 231

vetve, és kék farmert viselt fekete gombos inggel. Sötét haja hullámos, a szeme viharos és szürke, mint az enyém. Durván vonzó volt a maga borongós, veszedelmes, rosszfiús módján, és próbáltam őt elképzelni anyám törékeny, légies szépsége mellett. Sosem láttam őket együtt, még képen sem, pedig nagyon szerettem volna. Még ha csak egyszer is. – Apu! – kiabáltam, és integetni kezdtem. Felragyogott az arca, amikor megpillantott, és szélesen elmosolyodott. – Hát itt van az én kislányom. – Felkapott és magához ölelt. A lábam magasan a föld felett kalimpált. – Őrülten hiányoztál. Sírva fakadtam. Nem tehettem ellene. Ő volt nekem az utolsó érzelmi szalmaszál. – Hé! – rázott meg. – Mik ezek a könnyek? Még erősebben öleltem a nyakát, annyira örültem, hogy velem van. Tudtam, hogy minden bajom elhalványul, amíg ő mellettem áll. – Te is nagyon hiányoztál nekem – szipogtam. Taxival mentünk a lakásomig. Útközben apám ugyanolyan kérdéseket tett fel a Caryt ért támadással kapcsolatban, mint a nyomozók Carynek a kórházban. Próbáltam ezzel lekötni a figyelmét, amikor megálltunk a házunk előtt, de hasztalan. Apám sasszeme magába szívta a téglahomlokzatból kiálló üveg esőtetőt. Végigmérte Pault, a kapust, aki a sapkája széléhez érintette a kezét és kinyitotta előttünk az ajtót. Szemügyre vette a recepciót és a portást, és a sarkán hintázva várta a liftet. Nem mondott semmit, és az arca kifürkészhetetlen maradt, de tudtam, hogy az jár a fejében, mennyibe kerülhet nekem mindez New Yorkban. Mikor bevezettem a lakásba, körülpillantott. A hatalmas ablakokból lélegzetelállító kilátás nyílt a városra, a falra szerelt lapos tévé pedig csak egy volt a sok drága elektronikus berendezés közül. Tudta, hogy biztosan nem engedhetnék meg magamnak ilyen lakást önerőből. Tudta, hogy anyám férje olyan bőkezűen támogat, ahogyan ő sosem tudna. És azon tűnődtem, hogy gondol-e anyámra, meg arra, hogy őt sem tudta soha megengedni magának.

232

– Igazán jó a biztonság itt – magyaráztam neki. – Lehetetlen eljönni a porta mellett, ha valaki nincs rajta a listán és valamelyik lakó jóvá nem hagyja. Apám kifújta a levegőt. – Az jó. – Igen. Nem hiszem, hogy anya nyugodtan tudna aludni, ha nem így lenne. Ettől egy kicsit ellazult a válltartása. – Megmutatom a szobádat. – Odavezettem a vendégszobához a folyosón. A szobához saját fürdőszoba és hűtős minibár tartozott. Láttam, hogy észreveszi mindezt, mielőtt az ágyra dobná a táskáját. – Fáradt vagy? Rám meredt. – Tudom, hogy te az vagy. És dolgozol ma, nem igaz? Miért nem szunyókálunk egyet, mielőtt indulsz? Elnyomtam egy ásítást, és bólintottam. Tudtam, hogy rám fér néhány óra szempihentetés. – Jól hangzik. – Kelts fel, ha felébredtél – feszítette hátra a vállát. – Majd főzök kávét, amíg készülődsz. – Szuper. – A hangom fátyolos volt a visszafojtott könnyektől. Gideon szinte mindig elkészítette a kávémat akkor, amikor együtt aludtunk, mert mindig korábban kelt fel, mint én. Hiányzott ez a kis közös szertartás. De valahogy meg kell tanulnom e nélkül élni. Lábujjhegyre álltam, és arcon csókoltam aput. – Annyira örülök neked, apa. Lehunytam a szemem, és belekapaszkodtam, amikor megölelt.

*** Mikor a vacsora hozzávalóival teli csomagjaimmal megpakolva kiléptem a boltból, homlokráncolva láttam Angust a járdaszélnél. Reggel is visszautasítottam a fuvart, aztán még egyszer, amikor kiléptem a Crossfire-ből, de ő egyre a nyomomban járt. Nevetséges helyzet volt. Kénytelen voltam arra gondolni, hogy Gideon talán már 233

nem akar a barátnőjének, de neurotikus vágya a testem iránt azt jelenti, hogy másé sem lehetek – konkrétan Bretté nem. Miközben hazafelé gyalogoltam, azon tűnődtem, hogy talán inkább Brettet kéne elhívni vacsorára, és elképzeltem, amint Angusnak fel kell hívnia Gideont, amikor Brett befut. Ez csak afféle hirtelen, bosszúvágyó fantáziakép volt, hisz eszem ágában sem volt Brettet errefelé terelni, és különben is már rég Kaliforniában volt, de azért a gondolat megtette a hatását. Fölelevenedtem, és amikor beléptem a lakásba, jobb kedvem volt, mint bármikor az elmúlt napokban. Mindent kiborítottam a konyhapultra, aztán megkerestem aput. Cary szobájában volt, és videojátékoztak. Cary fél kézzel játszott, hisz a másik keze gipszben volt. – Huhú! – kiáltotta apám. – Lenyomtalak! – Szégyellhetnéd magad – vágott vissza Cary. – Visszaélni egy szegény nyomorék helyzetével... – Hogy el ne sírjam magam... Cary meglátott az ajtóban, és rám kacsintott. Abban a pillanatban annyira szerettem, hogy kénytelen voltam odarohanni és csókot nyomni véraláfutásos homlokára. – Köszönöm – suttogtam. – Köszönd egy jó vacsorával. Meghalok éhen. Felegyenesedtem. – Vettem mindent egy jó kis enchiladához. Apa mosolyogva pillantott rám. Tudta, hogy kelleni fog a segítsége. – Tényleg? – Ha végeztél – mondtam neki. – Én addig lezuhanyozom. Negyvenöt perc múlva már javában tekertük apával a sajtot és az elősütött csirkét – egy kis időnyerő csalás – a megzsírozott fehér kukoricatortillába. A nappaliban a CD-játszó új lemezre váltott, és Van Morrison érzelmes hangja búgott fel a hangszórókból. – Ó, yeah – mondta apa. Elkapta a kezem, és elhúzott a pulttól. – Hamdiramm, hamdiramm, múndensz – énekelte mély baritonján, és megforgatott. Felszabadultan kacagtam. 234

Óvatosan, hogy ne zsírozzon össze, körbetáncoltatott a konyhapult körül. Mind a ketten énekeltünk és kacagtunk. Éppen a második fordulónál tartottunk, amikor két embert pillantottam meg a konyhapultnál. Lehervadt arcomról a mosoly, és megbotlottam. Apunak kellett elkapnia. – Két bal lábad van? – poénkodott, csak rám nézve. – Eva remek táncos – szólt közbe Gideon, arcán a kifejezéstelen maszkkal, amit annyira gyűlöltem. Apám megfordult, és az ő mosolya is lehervadt. Gideon megkerülte a pultot, és bejött a konyhába. Farmert és Yankees pólót vett fel az alkalomra. Ez kellően laza összeállítás volt, és társalgási alapnak is alkalmas, mivel apám keményvonalas Padresrajongó volt. – De azt nem tudtam, hogy énekelni is ilyen jól tud. Gideon Cross vagyok – mutatkozott be, és kezet nyújtott apámnak. – Victor Reyes – rázta meg apám az ujjait. – Egy kicsit zsíros vagyok. – Semmi gond. Apám vállat vont, elfogadta a feléje nyújtott kezet, és végigmérte Gideont. Odadobtam egy törlőkendőt a fiúknak, és odamentem Irelandhez, aki szinte ragyogott. Kék szeme csillogott, az arca kipirult az örömtől. – Annyira örülök, hogy el tudtál jönni – öleltem meg óvatosan. – Fantasztikusan nézel ki! – Te is! Ez persze csak udvariaskodás volt, de azért értékeltem. Zuhanyozás után semmit nem csináltam sem a hajammal, sem az arcommal, mert tudtam, hogy aput nem érdekli, arra pedig nem számítottam, hogy Gideon tényleg eljön. Elvégre a múltkor is megígérte, hogy ott lesz dr. Petersennél. Ireland végignézett a pulton, ahová az alapanyagokat zúdítottam. – Tudok valamit segíteni?

235

– Persze. Csak ne számold a kalóriákat, mert szétrobban a fejed. – Bemutattam őt apámnak, aki sokkal kedvesebb volt vele, mint Gideonnal, aztán odavezettem a mosogatóhoz, hogy bemosakodjon. Ketten feltekertük a maradék enchiladast, míg apám a hűtőbe tette a máris behűtött Dos Equist, amit Gideon hozott. Már nem is foglalkoztam vele, hogy Gideon honnan tudta: mexikói kaja lesz. Csak azon csodálkoztam, hogy miért törődik ezzel, amikor annyi más dolga van – például megbeszélt találkozókat kihagyni. Apám elvonult a szobájába rendbe hozni magát. Gideon mögém állt, és megfogta a derekamat. Szája a halántékomat súrolta. – Eva. Megfeszültem a szinte ellenállhatatlan vágytól, hogy hozzásimuljak. – Ne csináld – suttogtam. – Inkább ne színleljünk. Kifújta a levegőt, lehelete megborzolta a hajam. Ujjai a csípőmre feszültek és gyúrni kezdték, aztán hallottam, hogy rezegni kezd a telefonja, és elengedett. Elhátrált, és a kijelzőre meredt. – Elnézést – mondta mogorván, és kiment a konyhából. Ireland odaoldalgott hozzám, és a fülembe súgta: – Köszi. Tudom, hogy te intézted el, hogy elhozzon. Kipréseltem magamból egy mosolyt. – Senki sem tudja rávenni Gideont semmire, amit ő nem akar. – Te igen – vetette hátra a fejét Ireland, és derékig érő fekete haja zuhatagként hullott alá. – Nem láttad, amikor nézte, ahogy apáddal táncoltok. Fényes volt a szeme. Azt hittem, mindjárt sírva fakad. És amikor jöttünk föl a lifttel, próbálta leplezni, de látszott rajta, hogy nagyon ideges. Belebámultam a kezemben tartott üres enchiladaszószos edénybe, és úgy éreztem, hogy még jobban összetörik a szívem. – Haragszol rá, igaz? – kérdezte Ireland. Megköszörültem a torkom. – Egyesek jobban teszik, ha megmaradnak a barátságnál. – De azt mondtad, szereted. – Az nem mindig elég. – Elfordultam a konzervnyitóért, és Gideon ott állt a pult másik végénél. Engem bámult. Megdermedtem. Egy izom rángatózni kezdett az állkapcsán, de aztán ellazította. 236

– Kérsz egy sört? – kérdezte mogorván. Bólintottam. Rám fért valami ital. Talán nem is egy. – Adjak poharat? – Ne. Gideon Irelandre pillantott. – Szomjas vagy? Van üdítő, víz, tej. – Mit szólnál egy olyan sörhöz? – vágott vissza a lány diadalmas mosollyal. – Próbálkozz újra – felelte szárazon Gideon. Néztem Irelandet, és láttam, hogy felszikrázik, amikor Gideon ráfigyel. Nem tudtam elhinni, hogy Gideon nem veszi észre a szeretetét. Ez most talán felületes dolgokon alapul, de megvan, és némi bátorítással erősíthető. Reméltem, hogy dolgozni fog ezen. Mikor Gideon odaadta a hideg sört, ujjai a kezemhez súrlódtak. Egy pillanatig így maradt, és a szemembe nézett. Tudtam, hogy a múltkori éjszakára gondol. Most már álomnak tűnt az egész, mintha igaz se lett volna, hogy itt járt. Már azt is el tudtam képzelni, hogy csak kétségbeesett képzelgés volt az egész, mert annyira szomjaztam az érintésére és a szerelmére, hogy muszáj volt megkönnyebbülést találni a vágyakozás őrületéből. Ha nem lett volna az a lappangó fájdalom mélyen bennem, nem is tudtam volna, mi igazi, és mi hamis remény csupán. Elvettem tőle a sört, és elfordultam. Nem akartam azt mondani, hogy köztünk vége mindennek, de most már bizonyos volt, hogy egy ideig jobb lesz külön. Gideonnak rá kell jönnie, hogy mit csinál, mit keres, és hogy van-e bármiféle jelentőségteljes helyem az életében. Mert ez a mostani hullámvasutazás tönkretesz, és ezt nem engedhetem. Nem fogom engedni. – Segíthetek valamiben? – érdeklődött. Úgy feleltem, hogy nem néztem rá, mert az túl fájdalmas lett volna. – Megnézed, hogy ki tudjuk-e hozni ide Caryt? Van kerekes széke. – Rendben. Kiment, és én egyszerre újra képes voltam nagyokat lélegezni. 237

Ireland odajött. – Mi történt Caryvel? – Majd elmesélem terítés közben.

*** Meglepve tapasztaltam, hogy tudok enni. Azt hiszem, annyira elvonta a figyelmem az apám és Gideon közti néma versengés, hogy észre sem vettem, amikor a számba tettem egy-egy falatot. Az asztal egyik végénél Cary olyan gyöngyöző kacajokat csalt ki Irelandből, hogy muszáj volt mosolyognom. A másik oldalon apám foglalt helyet az asztalfőn, a balján Gideon, a jobbján én. Beszélgettek. A társalgás a baseballtól indult, ahogy vártam, aztán áttértek a golfra. A felszínen mindketten lazának tűntek, mégis feszült volt körülöttük a levegő. Észrevettem, hogy Gideonon nincs rajta a méregdrága órája. Ezek szerint gondosan megtervezte, hogy a lehető leghétköznapibbnak tűnjön. A külső megjelenés azonban mit sem változatott azon, ami belül volt. Képtelenség lett volna ellepleznie, hogy milyen valójában – domináns hím, iparbáró, kiváltságos személyiség. Ez benne volt minden gesztusában, minden szavában, minden pillantásában. Így aztán apámmal viaskodni kezdtek azon, ki az alfahím, és gyanítottam, hogy én vagyok az egyensúly. Mintha bárki is irányíthatná az életemet rajtam kívül. Mégis meg tudtam érteni, hogy apám, aki csak az elmúlt években kapott lehetőséget, hogy igazán apa legyen, nem szívesen adta fel ezt a lehetőséget. Gideon viszont olyan pozícióért hajtott, melyet már talán nem is akartam megadni neki. Viszont hordta a gyűrűt, amit tőlem kapott. Próbáltam nem belemagyarázni ebbe semmit, mégis remélni akartam. Hinni akartam. Mindannyian végeztünk a főfogással, és én felálltam, hogy leszedjem az asztalt a desszerthez, mikor megszólalt a kaputelefon. Felvettem. – Eva! Graves és Michna nyomozók vannak itt a városi rendőrségtől – mondta a lány a recepcióról.

238

Caryre pillantottam. A nyomozók talán rájöttek, ki támadta meg? Megadtam az engedélyt, hogy feljöjjenek, aztán visszasiettem az asztalhoz. Cary felvont szemöldökkel, kíváncsian pillantott rám. – A nyomozók – magyaráztam. – Talán új híreik vannak. Apám azonnal ráharapott a dologra. Felélénkült. – Majd én beengedem őket. Ireland segített összeszedni a tálakat. Alig pakoltunk be a mosogatóba, amikor megszólalt a csengő. Megtöröltem a kezem, és kimentem a nappaliba. A két nyomozó nem az volt, akiket vártam – nem ők kérdezték ki Caryt a kórházban hétfőn. Gideon az átjáróból bukkant elő, és éppen zsebre vágta a telefonját. Eltöprengtem, vajon ki hívogathatja egész este. – Eva Tramell? – szólt a női nyomozó, és beljebb lépett. Sovány, komoly arcú nő volt, éles, intelligens tekintettel – ez volt a legszebb rajta. Barna, göndör haj keretezte sminkmentes arcát. Nadrágot, lapos sarkú cipőt és puplinblúzt viselt, meg egy könnyű dzsekit, mely nem rejtette el az övére erősített igazolványt és fegyvert. – Shelley Graves nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől. Ez itt a társam, Richard Michna nyomozó. Elnézést, hogy péntek este zavarjuk. Michna idősebb volt, magasabb és testesebb. A halántékánál őszült és a fejtetőn kopaszodott, de markáns arca és sötét tekintete tiszteletet parancsolt. Végigpásztázta a szobát, miközben Graves rám figyelt. – Helló – üdvözöltem őket. Apám becsukta az ajtót, és lehetett valami a tartásában vagy a viselkedésében, ami felkeltette Michna figyelmét. – Szintén rendőr? – Kaliforniában – felelte apám. – Most éppen látogatóban vagyok a lányomnál, Evánál. Miről van szó? – Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni önnek, Miss Tramell – felelte Graves. Gideonra meredt. – Én önnek is, Mr. Cross. – Van a dolognak valami köze a Cary elleni támadáshoz? – kérdeztem. 239

A nő Caryre pillantott. – Üljünk le. Átmentünk a nappaliba, de csak én ültem le, meg Ireland. Mindenki más állva maradt. Apa Caryt tolta. – Szép kis lakás – jegyezte meg Michna. – Köszönöm. – Caryre pillantottam, és azon tűnődtem, mi a fene folyik itt. – Meddig van a városban? – kérdezte a nyomozó apámat. – Csak a hétvégére. Graves rám mosolygott. – Sokat jár vissza Kaliforniába az édesapjához? – Csak pár hónapja jöttem el onnan. – Egyszer én is voltam Disneylandben gyerekkoromban – mélázott a nő. – De az már jó régen volt. Azóta is szeretnék visszamenni. A homlokomat ráncoltam. Nem tudtam, mire jó ez a mellébeszélés. – Csak néhány kérdést szeretnénk feltenni – folytatta Michna, és notepadet szedett elő az egyik belső zsebéből. – Nem akarjuk önöket a szükségesnél tovább feltartani. Graves bólintott, de nem vette le rólam a szemét. – Ismer egy bizonyos Nathan Barkert, Miss Tramell? A szoba fordult egyet körülöttem. Cary szitkozódott, aztán bizonytalanul lábra állt, és nehézkesen mellém vonszolódott. Megfogta a kezem. – Miss Tramell! – Graves leült a kanapé másik végére. – A mostohafivére volt – csattant fel Cary. – Hogy jön ez most ide? – Mikor látta utoljára Barkert? – kérdezte Michna. A bíróságon... Próbáltam nyelni egyet, de a szám száraz volt, mint a fűrészpor. – Nyolc éve – nyögtem ki. – Tudta, hogy itt tartózkodott New Yorkban? Te jó isten. Vadul megráztam a fejem. – Mi ez az egész? – kérdezte apám. 240

Segélykérőn pillantottam Caryre, aztán Gideonra. Apám nem tudott Nathanról. És nem is akartam, hogy megtudja. Cary megszorította a kezem. Gideon még csak rám se nézett. – Mr. Cross – szólt Graves. – Mi a helyzet önnel? – Hogyhogy velem? – Maga ismeri Nathan Barkert? A tekintetemmel könyörögtem Gideonnak, hogy ne mondjon semmit apám előtt, de nem nézett felém. – Nem tenné fel ezt a kérdést – felelte Gideon –, ha nem tudná rá máris a választ. Összeugrott a gyomrom. Remegés fogott el. Gideon még most sem nézett rám. Az agyam próbálta feldolgozni a helyzetet... hogy mit jelent ez az egész... mi történik. – Van valami indoka ezeknek a kérdéseknek? – érdeklődött apám. A vér vadul dübörgött a fülemben. A szívem rémülten kalimpált. Már Nathan közelségének gondolata is elég volt, hogy úrrá legyen rajtam a pánik. Elfulladt a lélegzetem. A szoba úszni kezdett a szemem előtt. Azt hittem, menten elájulok. Graves úgy figyelt, mint egy vércse. – Meg tudja mondani, hol volt tegnap, Miss Tramell? – Ne válaszolj – adta ki az utasítást apám. – Ez a kihallgatás nem folytatódik, amíg meg nem tudjuk, mire megy ki a játék. Michna bólintott, mintha számított volna a közbeszólásra. – Nathan Barkert ma reggel holtan találták.

241

16. fejezet Amint Michna nyomozó befejezte a mondatot, apám véget vetett a kihallgatásnak. – Készen is vagyunk – szólt sötéten. – Ha további kérdéseik vannak, beszéljenek meg egy időpontot a lányommal, amikor bemegy az ügyvédjével. – Mi a helyzet önnel, Mr. Cross? – pillantott Michna Gideonra. – Ön elmondaná, hol volt tegnap? Gideon előbbre jött a kanapé mögül. – Miért nem inkább addig beszélgetünk, amíg kikísérem önöket? Rámeredtem, de továbbra is kerülte a kontaktust. Mi van még, amiről nem tudhatok? Mi mindent rejteget még előlem? Ireland ujjai az enyéimbe fonódtak. Cary az egyik oldalamon ült, Ireland a másikon, míg a férfi, akit szerettem, messze volt, és fél órája rám se nézett. Úgy éreztem, mintha hideg kődarab nyomná a gyomromat. A nyomozók leírták a telefonszámukat, aztán távoztak Gideonnal. Néztem, ahogy kimennek. Apám töprengő pillantással meredt Gideonra. – Talán éppen eljegyzési gyűrűt vett neked – suttogta Ireland. – És nem akarja elrontani a meglepetést. Megszorítottam a kezét, amiért ilyen aranyos és ilyen szépeket gondol a bátyjáról. Reméltem, hogy sosem kell majd kiábrándulnia. Úgy, ahogyan én kiábrándultam. Gideon meg én semmik vagyunk, semmi sem köt össze minket, ha nem képes őszinte lenni velem.

Miért nem szólt nekem Nathanról? Eleresztettem Cary meg Ireland kezét, és átmentem a konyhába. Apa utánam jött. – Szeretnél tájékoztatni arról, hogy mi a fene történik? – kérdezte. – Én sem tudom. Ez az egész új nekem. A pultnak támaszkodott, és szemügyre vett. – Mi ez a dolog veled meg Nathan Barkerrel? Mikor meghallottad a nevét, úgy néztél ki, mint aki menten elájul. Elkezdtem leöblíteni az edényeket, hogy betegyem őket a mosogatógépbe. – Állandóan piszkált, apa. Ez minden. Nem tetszett neki, hogy az apja újra megnősült, és az főleg nem, hogy az új asszony gyereket is hoz a házhoz. – És mi köze ehhez Gideonnak? – Hát, ez nagyon jó kérdés. – Belekapaszkodtam a mosogató szélébe, lehajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Hát ez ver éket közénk Gideonnal – Nathan. Tudtam, hogy így lesz. – Eva! – Apám a vállamra tette a kezét, és gyúrni kezdte fájó izmaimat. – Jól vagy? – Csak fáradt vagyok. Nem aludtam jól. – Elzártam a vizet, a többi edényt otthagytam. A szekrényhez mentem, ahol a vitaminjaimat meg a gyógyszereimet tároltam, és előszedtem két éjszakai fájdalomcsillapítót. Mély, álomtalan alvásra vágytam. Nagy szükségem is volt rá, hogy megfelelő állapotban ébredjek fel, és kigondoljam, mit tegyek. Apámra néztem. – Tudnál foglalkozni Irelanddel, amíg Gideon visszajön? – Hát persze – csókolt homlokon. – Majd reggel beszélünk. Ireland azonban rám talált, még mielőtt elköszöntem volna tőle. – Jól vagy? – lépett be a konyhába. – Muszáj lefeküdnöm, elnézést. Udvariatlanság, tudom. – Ugyan már, semmi baj. – Tényleg nagyon sajnálom – öleltem át. – De lesz legközelebb. Esetleg egy csajos nap? Kozmetikus vagy vásárlás? – Persze. Majd hívj. – Úgy lesz. – Eleresztettem, és átvágtam a nappalin, a szobám felé vezető átjáró felé. 243

Nyílt a bejárati ajtó, és Gideon lépett be. Most összetalálkozott a tekintetünk, és úgy is maradt. Semmit sem tudtam kiolvasni belőle. Elfordultam, bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót.

*** Másnap kilenckor ébredtem, nyűgösen és törődötten, de már nem bénító kimerültséggel. Tudtam, hogy fel kell hívnom Stantont meg anyámat, de előbb koffeinre volt szükségem. Megmostam az arcomat, a fogamat, és kicsoszogtam a nappaliba. Már majdnem a konyhában voltam – a csábító kávéillat forrásánál –, amikor megszólalt a csengő. Ugrott egyet a szívem. Nem tehettem erről az ösztönös reakcióról, amikor Gideonra gondoltam – ő egyike volt annak a három embernek, akik rajta voltak a portás listáján. De mikor ajtót nyitottam, anyámat pillantottam meg. Reméltem, hogy nem látszik rajtam a csalódottság, de amúgy sem vette volna észre, azt hiszem. Elviharzott mellettem tengerzöld ruhájában, melyet mintha megfestettek volna. Úgy tudta viselni, ahogy kevés nő – elegánsan és a korának megfelelően. Persze eleve úgy nézett ki, mintha a nővérem lenne. Rápillantott kényelmes tréningnadrágomra és hálópólómra, aztán azt mondta: – Eva... istenem. Nem is tudod. – Nathan meghalt. – Becsuktam az ajtót, és idegesen pillantottam a vendégszoba felé. Hőn reméltem, hogy apám még mindig a nyugati parti idő szerint ketyeg, és éppen mélyen alszik. – Ó. – Szembefordult velem, és csak most vehettem szemügyre alaposabban. A szája keskeny vonallá szűkült az aggodalomtól, kék szemében űzött tekintet. – Járt már itt a rendőrség? Tőlünk most mentek el. – Tegnap este voltak itt. – A konyhába indultam, egyenesen a kávégéphez. – Miért nem hívtál minket? Melletted kellett volna lennünk. És ügyvéd is kellett volna, alaphangon. – Nagyon gyors látogatás volt, anya. Kérsz? – emeltem fel a kávéskancsót. 244

– Nem, köszönöm. Nem lenne szabad ennyi kávét innod. Nem tesz jót. Letettem a kancsót, és kinyitottam a hűtőt. – Szent isten, Eva – hüledezett anyám. – Tudd, mennyi kalória van a kávétejszínben? Letettem elé egy üveg vizet, és visszamentem felönteni a kávémat. – Körülbelül harminc percig voltak itt, aztán elmentek. Semmit sem tudtak meg tőlem azon kívül, hogy Nathan a mostohatestvérem volt és nyolc éve nem láttam. – Még szerencse, hogy nem mondtál többet. – Kinyitotta a vizet. Megmarkoltam a bögrémet. – Menjünk az én nappalimba. – Micsoda? Miért? Sosem vagy ott. Igaza volt, de szerettem volna megelőzni egy meglepetésszerű családegyesülést. – De te szereted – feleltem. A hálószobámon keresztül mentünk be, és becsuktam az ajtót magunk mögött, aztán megkönnyebbülten fújtam egyet. – Valóban szeretem – nézett körül anyám. Már hogyne szerette volna, hisz ő rendezte be. Én gondolkoztam rajta, hogy hálószobát csinálok belőle Gideonnak, de mostanra minden megváltozott. Eltávolodott tőlem, eltitkolta előttem Nathant meg a vacsorát Corinne-nal. Magyarázatot akartam, aminek függvényében vagy folytatjuk és megyünk együtt előre, vagy különválunk. Anyám kecsesen letelepedett egy székre, és a tekintete megpihent rajtam. – Nagyon óvatosnak kell lenned a rendőrökkel, Eva. Ha megint beszélni akarnak veled, szólj Richardnak, hogy küldje az ügyvédeit. – Miért? Nem értem, miért kéne aggódnom amiatt, amit mondok vagy nem mondok. Semmi rosszat nem tettem. Még csak azt sem tudtam, hogy a városban van. – Láttam, hogy elkapja rólam a tekintetét, és megkeményedett a hangom. – Mi folyik itt, anya? Ivott egy kortyot, mielőtt megszólalt volna: – Nathan múlt héten felbukkant Richard irodájában. Két és fél millió dollárt követelt. 245

Hirtelen zúgni kezdett a fülem. – Tessék? – Pénzt akart – folytatta mereven anyám. – Méghozzá sokat. – Miből gondolta, hogy bármennyit is kaphat? – Fényképei vannak... voltak, Eva. – Remegni kezdett a szája. – És videói. Rólad. – Te jó isten. – Reszketve tettem le a kávét, és előrehajoltam. A fejemet a térdem közé húztam. – Istenem. Mindjárt rosszul leszek. És Gideon találkozott Nathannal – ennyit beismert, amikor válaszolt a nyomozó kérdésére. Ha látta a képeket, ha megundorodott tőlük, az megmagyarázza, miért épített le. Miért volt annyira feldúlt, amikor éjszaka bejött hozzám. Lehet, hogy még mindig akar, de már nem képes együtt élni a képekkel, amelyeket mindig maga előtt lát. Ennek így kell lennie, így mondta. Rettenetes hang szakadt fel belőlem. Még csak elképzelni sem tudtam, miket örökített meg Nathan. De nem is akartam. Nem csoda, hogy Gideon nem állhatta a pillantásomat. Mikor utoljára szeretkeztünk, teljes sötétségben csináltuk, ahol hallhatott és érezhetett – de nem látott. Elnyomtam egy sikolyt. Inkább beleharaptam a karomba. – Kicsim, ne! – Anyám térdre hullt előttem, szelíden lehúzott a székről magához a földre, ahol ringathatott. – Ssss. Már vége. Meghalt. Összegömbölyödtem az ölében és zokogtam. Rádöbbentem, hogy tényleg vége – elveszítettem Gideont. Talán megveti magát azért, hogy elfordul tőlem, de értettem, miért nem tehet másként. Ha az, hogy rám néz, a saját brutális múltját juttatja eszébe, hogy is viselhetné el? Hogyan viselhetném el én? Anyám a hajamat simogatta. Éreztem, hogy ő is sír. – Ssss – nyugtatgatott remegő hangon. – Ssss, kicsim. Itt vagyok. Vigyázok rád. A végén elfogytak a könnyek. Kiürültem, és ezzel az ürességgel új megvilágosodás jött. Nem tudtam változtatni azon, ami történt, de megtehettem azt, ami ahhoz kellett, hogy a szeretteim ne szenvedjenek tőle. Felültem, és megtöröltem a szemem. 246

– Ezt ne csináld – szidott anyám. – Ha így dörgölöd a szemed, ráncos leszel! Valamilyen oknál fogva bizarrnak éreztem aggodalmát majdani szarkalábaim miatt. Próbáltam magamban tartani, mégis kitört belőlem a nevetés. – Eva Lauren! A bosszankodását is viccesnek találtam. Nevettem, egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Kacagtam, míg meg nem fájdult az oldalam és el nem dőltem. – Fejezd be! – rángatta a vállamat. – Nem vicces. Kicsordult a könnyem. – Eva, komolyan! – De már ő is kezdett mosolyogni. Aztán már nem annyira nevettem, mint inkább zokogtam megint, szárazon, görcsösen. Hallottam, hogy anyám kuncog, és ez valahogy összevágott gyilkos fájdalmammal. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de amilyen szörnyen és reménytelenül éreztem magam, anyám jelenléte – az őrjítő kis szurkálásokkal és intésekkel – épp annak tűnt, amire szükségem van. Tenyeremet fájó hasamra tapasztva mély, tisztító lélegzetet vettem. – Ő intézte el? – kérdeztem halkan. Anyám arcáról lehervadt a mosoly. – Ki? Richard? Mit intézett el? A pénz dolgát? Ó. Türelmesen vártam. – Nem! – ellenkezett anyám. – Ő sosem tenne ilyet. Neki nem ilyen a gondolkodása. – Ok. Csak tudni akartam. – Én sem tudtam elképzelni Stantont, amint épp bérgyilkost fogad. De Gideon… A rémálmaiból tudtam, hogy bosszúvágyát erőszakos elemek színezik. És láttam, hogyan bánt el Brettel. Az emlék szinte beleégett az agyamba. Gideon mindenre képes, és a múltja… Mélyeket lélegeztem. – Mennyit tud a rendőrség? – Mindent. – Anyám szeme nedves lett a bűntudattól. – Feltörték az aktáit, mikor meghalt. – És hogyan halt meg? 247

– Azt nem mondták meg. – Gondolom, nem is fontos. Megvan az indítékunk – túrtam a hajamba. – Nyilván nem számít, hogy személy szerint egyikünknek sem volt rá lehetősége. A te időd le van fedve, igaz? És Stantoné is? – Persze. És a tiéd? – Igen. – Gideonéról azonban nem tudjuk. Nem mintha számítana. Senki sem hiszi, hogy egy Gideon- vagy Stanton-féle nagy hal saját kezűleg söpör el egy olyan mocskot, mint Nathan. Nem is egy indítékkal rendelkeztünk – a zsarolás, meg a bosszú azért, amit annak idején tett velem –, és megvoltak az eszközeink is.

*** Megint megfésülködtem és megmostam az arcomat, miközben végig azon töprengtem, hogyan fogom észrevétlenül kicsempészni anyámat a lakásból. Mikor láttam, hogy a hálószobaszekrényemben turkál – mindig aggódott a kinézetem miatt –, már tudtam, mit kell tennem. – Emlékszel arra a szoknyára, amit a Macy's-ben vettem? – kérdeztem. – A zöldre? – Ó, hogyne. Nagyon csinos. – Nem tudom felvenni, mert semmim sem illik hozzá. Segítenél keresni valamit? – Eva – mondta rosszallóan. – Mostanra már ki kellett volna alakítanod a magad egyéni stílusát – és nem a mackónadrágra gondolok! – Segíts ki, anya! Mindjárt visszajövök. – Magamhoz vettem a kávésbögrét, hogy legyen ürügyem a távozásra. – Ne menj sehova. – Ugyan hová mennék? – felelte fojtott hangon, mert már nyakig merült a gardróbba. Gyorsan megnéztem a nappalit meg a konyhát. Apám nem volt sehol, a szobája ajtaja csukva, akárcsak Caryé. Visszarohantam a szobámba. – Ehhez mit szólsz? – emelt fel egy pezsgőszínű selyemblúzt. Látványos és elegáns volt a kombináció. – Imádnivaló! Szuper vagy! Köszi. De ugye most már menned kell? Nem akarlak feltartani. 248

Anyám rám meredt. – Nem sietek sehová. – És mi van Stantonnal? Biztosan őt is nyomasztja az ügy. És szombat van – a hétvégéit mindig neked tartja fenn. Szüksége van arra, hogy vele legyél. Rettenetesen éreztem magam Stanton miatt. Rengeteg pénzt és időt áldozott rám meg Nathan ügyére a négy év alatt, amióta együtt volt anyámmal. Túl sok lett volna ilyesmit kérni bárkitől, ő mégis megtette értünk. És örökké hálás leszek neki, hogy ennyire szereti anyámat. – Neked is nehéz most – ellenkezett anyám. – Melletted akarok lenni, Eva. Támogatni akarlak. Elszorult a torkom. Megértettem, hogy próbálja jóvátenni, ami annak idején történt, és amit soha nem tudott megbocsátani magának. – Minden oké – feleltem rekedten. – Én jól vagyok. Viszont az bánt, hogy megfosztom tőled Stantont mindazok után, amit értünk tett. Neki te vagy a jutalma és a kis mennyországa a munkával töltött hét után. Anyám szája elbűvölő mosolyra húzódott. – Milyen szépen mondtad. És így is gondoltam, amikor Gideon mondott nekem hasonlókat. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy alig egy hete még ott voltunk a tengerparti házban, őrülten szerelmesen, lépésről lépésre szilárdítva meg a kapcsolatunkat. Mostanra viszont széthullott minden, és azt is tudtam, miért. Dühös és sértett voltam, amiért Gideon eltitkolt előlem valami ennyire fontosat, mint amilyen az, hogy Nathan a városban van. Bántott, hogy nem beszélte meg velem, mit gondol és érez. De ugyanakkor megértettem. Hosszú évek alatt megszokta, hogy semmi személyeset ne adjon ki, és még nem voltunk együtt elég régóta ahhoz, hogy ezen a megrögzött szokásán változtatni tudjunk. Nem hibáztathattam azért, amiért önmaga, mint ahogy azért sem, hogy nem képes együtt élni azzal, ami én vagyok. Nagy sóhajjal odamentem anyámhoz, és átöleltem.

249

– Az, hogy most itt voltál, nagy segítség volt nekem, anya. Sírás, nevetés, meg hogy egyszerűen csak együtt vagyunk. Semmi sem lehet ennél tökéletesebb. Köszönöm. – Tényleg? – Anyám szorosan megölelt. Kicsinek és törékenynek éreztem, pedig egyforma magasak voltunk, és rajta még nyomott is a magas sarkú cipő. – Azt hittem, megőrültél. Elhúzódtam, és elmosolyodtam. – Azt hiszem, egy kicsit tényleg, de te visszahoztál. És Stanton nagyon jó ember. Hálás vagyok mindenért, amit értünk tett. Kérlek, mondd meg neki. Karon fogtam, felvettem a táskáját az ágyamról, és kivezettem a bejárathoz. Ott megint megölelt, aztán megsimogatta a hátamat. – Hívj fel este, és holnap is. Tudni akarom, hogy rendben vagy. – Jó. Szemügyre vett. – És a jövő héten menjünk el szépítkezni. Ha az orvos nem engedi, hogy Cary is jöjjön, akkor majd házhoz hozatunk valakit. Szerintem mindnyájunkra ránk fér egy kis kényeztetés meg fényesítés. – Ennél szebben aligha mondhattad volna, hogy szörnyen nézek ki. – Mindketten érzékenyek voltunk most, bár ő jobban leplezte, mint én. Nathan még mindig fekete felhőként tornyosult fölénk, ami képes arra, hogy tönkretegye az életünket és a lelki békénket. De azért úgy tettünk, mintha minden jobb lenne, mint amilyen valójában. Már csak ilyenek voltunk. – De igazad van – mindnyájunknak jót fog tenni, és Cary is jobban érzi majd magát tőle, még akkor is, ha csak manikűrt meg pedikűrt kaphat. – Akkor intézkedem. Már alig várom. – Anyám felvillantotta ezer megawattos mosolyát... egyenesen apám arcába, aki ott állt az ajtó előtt, amit éppen kinyitottam. Cary kulcsa volt a kezében, éppen a zárba akarta illeszteni. Sortban és sportcipőben volt, átizzadt pólóját lazán a vállára vetette. Még mindig lihegett kicsit, és veríték csillogott izmos, napbarnított testén. Victor Reyes klassz pasi volt. És illetlen pillantással méregette anyámat. Mikor sikerült elszakítanom a tekintetemet szuper apámról, döbbenten láttam, hogy anyám is ugyanúgy néz rá, ahogy apu őrá. 250

Most kellett rádöbbennem, hogy a szüleim szeretik egymást. Azt gyanítottam, hogy apám mit érez, de anyu mindig zavarba jött miatta, mintha óriási hiba vagy rossz döntés lett volna. – Monica. – Apa hangja halkabb és mélyebb volt, mint amilyennek valaha is hallottam, és jobban kijött az akcentusa is. – Victor – lehelte anyám. – Te mit keresel itt? Apu felvonta a szemöldökét. – Látogatóban vagyok a lányunknál. – Anyu már megy is – szóltam sietve, miközben őrlődtem: együtt láthatom a szüleimet, és hálás vagyok Stantonnak, aki pontosan azt nyújtotta, ami anyámnak kellett. – Majd hívlak, anya. Apu nem mozdult, csak tetőtől talpig végigmérte anyámat, aztán visszafelé is. Majd mély lélegzetet vett, és félrehúzódott. Anyám kilépett a folyosóra, és a lift felé indult, de az utolsó pillanatban még visszafordult. Apa szíve fölé tette a kezét, aztán lábujjhegyre emelkedett, és először egyik oldalról, aztán a másikról megcsókolta. – Isten veled – lehelte. Néztem, ahogy bizonytalanul halad a lift felé, és megnyomja a hívógombot, háttal nekünk. Apa le nem vette róla a szemét, amíg el nem tűnt a fülkében. Akkor fújt egy nagyot, és bejött a lakásba. Becsuktam az ajtót. – Hogy lehet, hogy én nem tudtam, hogy őrülten szeretitek egymást? Fájdalmas volt látni a tekintetét. Olyan volt, mint egy nyílt seb. – Azért, mert ez nem jelent semmit. – Ezt nem hiszem el. A szerelem jelent mindent. – Nem győz le mindent, hiába mondják – horkant fel apám. – El tudod képzelni anyádat zsarufeleségként? Megborzongtam. – Na, látod. – Megtörölte a pólóval a homlokát. – Néha nem elég a szerelem. És ha nem elég, akkor meg minek? A keserűség, amit kihallottam a hangjából, olyasmi volt, amit én is jól ismertem. Elmentem mellette, be a konyhába. Apu utánam jött. – Te szerelmes vagy Gideon Crossba? 251

– Hát nem nyilvánvaló? – És ő szerelmes beléd? Mivel nem volt többre energiám, a mosogatóba tettem a bögrémet, és tisztákat vettem elő kettőnknek. – Nem tudom. Azt tudom, hogy akar engem, és néha szüksége is van rám. Azt hiszem, bármit megtenne nekem, amit csak kérek, mert kissé függő lett tőlem. Azt mégsem volt képes kimondani, hogy szeret. Nem volt képes beszélni a múltjáról. És szemlátomást nem tudott napirendre térni az én múltam fölött sem. – Megvan a magadhoz való eszed. Kávébabot szedtem elő a fagyasztóból, hogy frissen készítsem el. – Ez erősen vitatható, apa. – Őszinte vagy önmagadhoz. Ez nagyon jó tulajdonság. – Feszesen elmosolyodott, amikor hátrapillantottam rá. – Egy kicsit használtam a táblagépedet, hogy megnézzem a postámat. Ott volt az asztalon. Remélem, nem baj. Megráztam a fejem. – Dehogy. Csak nyugodtan. – Kicsit neteztem is. Látni akartam, mi a helyzet Cross-szal. Elszorult a szívem. – Nem kedveled. – Még nem alkottam végleges ítéletet. – Elhalkult a hangja, ahogy átment a nappaliba, aztán újra felerősödött, amikor visszajött a táblagéppel. Miközben a kávét daráltam, felnyitotta a gépet, és nyomkodni kezdte a képernyőt. – Tegnap este nem tudtam eléggé kifaggatni. Egy kicsit többet akartam tudni róla. Találtam pár képet kettőtökről, ami elég ígéretesnek látszott. – A képernyőre meredt. – Aztán találtam valami mást is. Felém fordította a gépet. – Meg tudod ezt magyarázni? Ez is a húga? Otthagytam a darált kávét, és odamentem. Apám a Page Sixen talált egy cikket. Volt egy kép Gideonról és Corinne-ról valami koktélpartin. Gideon átfogta Corinne derekát, és a testbeszédük ismerős meghittséget sugallt. 252

Gideon nagyon közel volt, az ajka szinte érintette Corinne halántékát. Corinne egy pohár italt tartott a kezében, és nevetett. Felkaptam a gépet, és elolvastam a képaláírást: Gideon Cross, a Cross Industries igazgatója, és Corinne Giroux a Kingsman Vodka reklámpartiján. Remegő ujjakkal lapoztam az oldal tetejére, és elolvastam a cikket, hogy többet tudjak meg. Elzsibbadtam, amikor láttam, hogy a parti csütörtökön volt hattól kilencig, Gideon egyik szállodájában – amit túlságosan is jól ismertem. Ott dugott meg, tucatnyi másik nőhöz hasonlóan. Gideon azért nem jött el dr. Petersenhez, hogy elvigye Corinne-t a szerelmi szállodájába. Ez volt hát az, amit nem akart a fülem hallatára elmondani a nyomozóknak. Az alibije – talán az egész éjszakája – egy olyan este volt, amit egy másik nővel töltött. A kelleténél kissé óvatosabban tettem le a gépet, és kifújtam a visszatartott levegőt. – Nem a húga. – Nem is gondoltam, hogy az. Ránéztem apára. – Megtennéd, hogy megcsinálod a kávét? Fel kell hívnom valakit. – Persze. Majd utána zuhanyozom. – A kezemre tette a kezét. – Menjünk el valahová, és felejtsük el ezt az egész nyavalyás reggelt. Jól hangzik? – Tökéletesen. Levettem a telefont a tartójáról, és a hálószobámba mentem. Megnyomtam Gideon mobiljának gyorshívó gombját, és vártam, hogy felvegye. Három csöngetésre meg is tette. – Cross – szólt bele, mintha nem látná, hogy én vagyok az. – Most tényleg nem tudok beszélni. – Akkor csak hallgass. Csak egy percig. Egyetlen percet veszek el az idődből. Van annyid? – Én tényleg... – Nathan elment hozzád a fotóimmal? – Ez nem… – Elment? – csattantam fel. 253

– Igen – nyögte ki. – És megnézted őket? Hosszú csend támadt. – Igen. Kifújtam a levegőt. – Oké. Azt gondolom, hogy seggfejség volt tőled hagyni, hogy elmenjek dr. Petersenhez egyedül, miközben tudtad előre, hogy nem fogsz jönni, mert egy másik nővel leszel. Ez egyszerűen csak súlyos gyökérség, Gideon. És ami még rosszabb, hogy egy Kingsmaneseményről van szó, aminek lehetett volna némi érzelmi értéke számodra azok után, hogy… Jellegzetes csikorgás hallatszott, mint amikor széket tolnak hátra. Sietve hadartam tovább, mielőtt letenné. – Azt gondolom, hogy gyáva vagy, amiért nem mondtad meg egyenesen, hogy végeztünk, főleg hogy nem még az előtt, hogy elkezdtél volna mással kavarni. – Eva. A fene egye meg. – De szeretném, ha tudnád, hogy noha baromi rosszul kezelted ezt az egészet, és millió darabra törted a szívemet, és minden tiszteletemet elvesztettem irántad, nem hibáztatlak azért, ahogy érzel, miután láttad azokat a képeket rólam. Megértem. – Hagyd abba. – A hangja alig volt több suttogásnál, és arra gondoltam, hogy Corinne talán most is ott van vele. – Nem akarom, hogy hibáztasd magad, oké? Azok után, amin te is meg én is keresztülmentünk – nem mintha tudnám, hogy te pontosan min mentél keresztül, mert sose mondta el, de… – Felsóhajtottam, és nem tetszett a hangom remegése. És még rosszabb volt, hogy amikor folytattam, már könnyes is volt. – Ne hibáztasd magad. Én sem hibáztatlak. Csak azt akartam, hogy ezt tudd. – Jesszusom – lehelte Gideon. – Kérlek, hagyd abba, Eva. – Végeztem. Remélem, találsz… – A kezem ökölbe szorult az ölemben. – Mindegy. Ég veled. Bontottam a vonalat, és az ágyra dobtam a telefont. Útban a fürdő felé ledobáltam a ruháimat, és letettem a pultra Gideon gyűrűjét. Az elviselhető legforróbbra állítottam a vizet, és zsibbadtan roskadtam le a zuhanyozó padlójára. 254

Semmim sem maradt.

255

17. fejezet A szombat hátralévő részében és vasárnap apuval a várost jártuk. Gondoskodtam róla, hogy mindent megkóstoljon: elvittem Juniorhoz sajttortázni, Gray's papához hot dogozni, és Johnhoz pizzáért, amit hazavittünk, hogy Caryvel együtt költsük el. Felmentünk az Empire State Building tetejére, ami egyben a Szabadság-szobor kipipálását is jelentette, legalábbis apu szempontjából. Megnéztünk egy matinéelőadást a Broadwayn. Elmentünk a Times Square-re, ahol forróság volt, tömeg és bűz, de láttunk néhány érdekes – és félmeztelen – utcai mutatványost. Csináltam is róluk pár képet a telefonommal, és átküldtem Carynek, hogy nevessen egy jót. Aput egészen lenyűgözte a város vészhelyzeti felkészültsége, és éppannyira tetszettek neki a lovas rendőrök, mint nekem. Körbehajtattunk a Central Parkon lovas kocsiban, aztán együtt megkockáztattunk egy metrózást. Elvittem a Rockefeller Centerbe, a Macy's-be és a Crossfire-hez, melyről elismerte, hogy még a többi, igen figyelemreméltó épület közül is kiemelkedik. De a lényeg az volt, hogy közösen bóklásztunk. Gyalogoltunk, beszélgettünk, együtt voltunk. Végre megtudtam, hogyan ismerkedtek meg anyuval. Anyu kis sportkocsija defektes lett, és végül abba az alkatrészboltba keveredett, ahol apu dolgozott. A sztori a Billy Joel-féle „Uptown Girl” videóra emlékeztetett, és ezt meg is mondtam. Apa nevetett, és azt mondta, ez az egyik kedvenc száma. Azt is mondta, hogy szinte még most is maga előtt látja anyát, amint kecsesen kilibben

méregdrága játék autója volánja mögül, és kifordítja sarkaiból az ő kis világát. Ő volt a leggyönyörűbb, amit addig vagy azóta valaha is látott. Egészen addig, amíg én képbe nem kerültem. – Még mindig bánkódsz utána, apu? – Sokáig bánkódtam – ölelte át apa a vállamat. – Sosem fogom megbocsátani neki, hogy nem az én vezetéknevemet adta neked. De a pénzdolog már nem izgat. Hosszú távon sosem leszek elég ahhoz, hogy boldoggá tegyem, és ő elég jól ismerte magát ahhoz, hogy ezzel tisztában legyen. Bólintottam. Sajnáltam mindannyiunkat. – És az igazat megvallva – sóhajtott, és egy pillanatra a fejem búbjára fektette az arcát –, bármennyire is szeretnék mindent megadni neked, amit a férjei megadhatnak, örülök, hogy ott vannak neked. Nem vagyok túl büszke ahhoz, hogy értékeljem: az életed jobb lett a döntései révén. És nem vagyok keserű a saját sorsom miatt. Jó életem van, ami boldoggá tesz, és egy lányom, akire borzasztóan büszke vagyok. Gazdagnak tartom magam, mert megvan mindenem, ami kell. Megöleltem. – Szeretlek, apa. Annyira örülök, hogy itt vagy. Ő is átölelt, és arra gondoltam, hogy a végén talán minden rendben lesz. Anyám is, apám is teljes életet él a nélkül az ember nélkül, akit szeretnek. Talán nekem is sikerülhet.

*** Akkor estem depresszióba, amikor apám elment. A napok nyomorúságos lassúsággal teltek. Mindennap azt mondogattam magamnak, hogy nem várom Gideon jelentkezését, de amikor bemásztam az ágyba este, álomba sírtam magam, mert újabb nap telt el anélkül, hogy jelet kaptam volna tőle. A környezetem aggódott. Steven és Mark magukon kívül voltak a szerdai ebéden. Abba a mexikóiba mentünk, ahol Shawna dolgozott, és mindhárman nagyon igyekeztek, hogy felvidítsanak. Jól is éreztem magam, mert szerettem velük lenni, és gyűlöltem a tekintetükben 257

lappangó aggodalmat, de volt bennem egy kitölthetetlen űr, meg valami mélyen ülő aggodalom a Nathan halálával kapcsolatos nyomozás miatt. Anyu mindennap hívott, és érdeklődött, hogy keresett-e újra a rendőrség – nem keresett –, és értesített, ha őket keresték. Aggasztott, hogy Stantonnal foglalkoznak, de el kellett hinnem, hogy a mostohaapám nyilvánvalóan ártatlan, semmit sem találhatnak. Mégis. Hátha valamibe belebotlanak. Bizonyosan gyilkosság történt, különben nem nyomoznának. Mivel Nathan új volt a városban, ugyan ki akarhatta megölni? A lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy Gideon intézte így. Ez még jobban megnehezítette, hogy túltegyem magam rajta, mert volt egy részem – a kislány, aki valaha voltam –, ami már régóta holtan akarta látni Nathant. Ami azt akarta, hogy úgy szenvedjen, ahogyan én szenvedtem évekig. Miatta veszítettem el az ártatlanságomat és a szüzességemet. Az önbecsülésemet és az önbizalmamat. És végül egy gyereket is elveszítettem egy rettenetes vetélésben, pedig még magam is alig voltam több gyereknél. Percenként morzsolgattam a napjaimat. Kényszerítettem magam, hogy eljárjak Parkerhez krav magázni, tévézzem, mosolyogjak és nevessek, ha kell – főleg Cary mellett –, és minden reggel felkeljek, hogy szembenézzek egy új nappal. Próbáltam nem törődni vele, mennyire halottnak érzem magam belülről. Semmi sem volt élő bennem, csak a fájdalom, ami állandó tompa lüktetéssel mardosott. Lefogytam, és hiába aludtam sokat, mégsem tudtam kipihenni magam. Csütörtökön, a Gideon Utáni Hatodik Napon, Második Forduló, hagytam egy üzenetet dr. Petersen recepciósánál, hogy Gideon meg én többet nem megyünk hozzá. Azon az estén megkértem Clancyt, hogy vigyen el Gideon lakásához, és a gyűrűjét meg a kulcsát egy borítékban leadtam a recepción. Üzenetet nem hagytam, mert a két küldemény önmagáért beszélt. Pénteken a másik új ügyfélkapcsolati menedzser is kapott egy asszisztenst, és Mark megkért, hogy segítsek neki betanulni. A fiút Willnek hívták, és azonnal megkedveltem. Sötét, göndör haja volt, rövidre nyírva hordta. Hosszú barkót és szögletes szemüveget 258

hordott, ami nagyon jól állt neki. Üdítőt ivott kávé helyett, és még mindig a középiskolai szerelmével járt. A délelőtt nagy része azzal telt, hogy megmutattam neki az irodát. – Te szeretsz itt lenni – jegyezte meg. – Imádok – mosolyodtam el. Will visszamosolygott. – Örülök. Először nem voltam biztos benne. Nem tűntél túl lelkesnek, még akkor sem, amikor jókat mondtál. – Nem vagyok formában. Épp most vagyok túl egy nehéz szakításon – próbáltam lerázni a dolgot. – Most éppen elég nehezen tudok lelkesedni bármiért, hiába szeretem. Pedig a munkám is ilyen. – Részvétem a szakítás miatt – mondta együtt érzőn. – Kösz. Rám fér. Cary kezdett egész jól kinézni szombatra. A bordái még mindig be voltak bugyolálva, és a karját még egy ideig gipszben tartották, de már egyedül járt-kelt, és már nem volt szüksége a nővérre. Anyám egy egész szépségteamet rendelt oda a lakásba – hat fehér köpenyes nőt, akik birtokba vették a nappalit. Cary a mennyekben járt. Semmiféle nyűgje nem volt a szépségnappal kapcsolatban. Anyám fáradtnak tűnt, ami cseppet sem volt jellemző rá. Tudtam, hogy Stanton miatt aggódik. És talán apám is eszébe jut néha. Lehetetlennek éreztem, hogy ne így legyen, miután újra látta majdnem huszonöt év elteltével. Apám vágyódását iránta forrónak és elevennek éreztem; nem tudtam elképzelni, hogy anyám hogyan áll hozzá a dologhoz. Nekem egyszerűen csak jó volt két olyan emberrel lenni, akik szeretnek, és elég jól ismernek ahhoz, hogy ne említsék Gideont, vagy ne akarjanak mindenáron felvidítani. Anya hozott egy dobozzal a kedvenc Knipschildt trüffelemből, amit lassacskán eszegettem. E miatt a kilengés miatt sosem szidott. Azzal még ő is egyetértett, hogy egy nőnek joga van csokit enni. – Mit fogsz csináltatni? – kérdezte tőlem Cary, arcán valami fekete ragaccsal. Éppen a haját nyírták a szokásos, szexin tépett stílusúra, miközben a lábkörmét vágták tökéletes félköröcskékbe. Lenyaltam az ujjamról a csokit, és elgondolkodtam. Legutóbb, amikor együtt kozmetikusnál voltunk, épp csak elkezdtem a viszonyt Gideonnal. Akkor készültünk az első randira, és tudtam, hogy 259

szexelni fogunk. Egy csábításra kihegyezett szolgáltatáscsomagot választottam, illatos, afrodiziákumként ható olajokkal. Most minden más volt. Bizonyos értelemben kaptam egy második lehetőséget. A Nathannal kapcsolatos nyomozás mindannyiunkat aggasztotta, viszont az a tény, hogy örökre eltűnt az életünkből, olyan felszabadítóan hatott rám, ahogy nem is vártam. Valahol a lelkem mélyén mindig ott lappanghatott a félelem. Amíg élt, mindig fennállt a lehetőség, hogy egyszer összefutunk valahol. Most viszont szabad lettem. Ugyancsak új esélyt kaptam arra is, hogy kiélvezzem a New York-i életet úgy, ahogy eddig nem. Senkinek sem voltam felelős. Mehettem bárhová, bárkivel. Lehettem bárki. Ki az az Eva Tramell, aki Manhattanben lakik, és álmai munkáját végzi egy reklámügynökségnél? Még magam sem tudtam. Eddig csak egy San Diegó-i jöttment voltam, aki egy rejtélyes és hihetetlenül erős férfi uszályába került. Ez volt Eva a Gideon Utáni Nyolcadik Napon, Második Forduló: összegömbölyödés egy homályos sarokban, és a sebek nyalogatása. És ez még sokáig így is lesz. Talán örökre, mert el sem tudtam képzelni, hogy valaha is újra szerelmes lehetek Gideon után. Akár tetszik, akár nem, a lelki társam volt. A másik felem. Sok tekintetben a tükörképem. – Eva – szólongatott Cary. – Mindent akarok – feleltem határozottan. – Új hajat. Valami rövidet, szexit, menőt. És égővörös körmöket – a kezemen és a lábamon is. Új Evát akarok. Cary felvonta a szemöldökét. – A körmök igen. A haj talán. De nem szabad hirtelen döntéseket hozni, amikor éppen ki vagy akadva egy pasi miatt. Mert később visszaütnek. Felszegtem az állam. – Én mégis megteszem, Cary Taylor. Te pedig vagy segítesz, vagy befogod a szádat, és úgy nézed végig. – Eva! – Anyám szinte sikoltott. – Fantasztikusan fogsz kinézni! Már tudom is, milyen legyen a hajad. Imádni fogod! Cary szája megrándult. – Akkor hát legyen, kislány. Lássuk azt az új Evát! 260

*** Az Új Eva egy modern, kissé idegbeteg szexbombára sikeredett. Valaha hosszú, egyenes szőke hajam vállig érő lett, rétegzetten vágva, platina csíkokkal, hogy kiemelje az arcomat. A sminkemet is megcsináltattam, hogy lássam, mi megy az új hajamhoz, és rájöttem, hogy a füstös szürke szemfestés lesz az új stílusom, halvány rózsaszín szájfénnyel. Végül letettem a vérvörös körömlakkról, és inkább csokoládébarna mellett döntöttem. Roppantul tetszett. Legalábbis egyelőre. Hajlandó voltam bevallani, hogy kezdek magamhoz térni. – Oké, vegyél vissza egy kicsit – füttyentett Cary. – Úgy látszik, egész jól viseled a szakításokat. – Látod? – vigyorgott anyám. – Én megmondtam! Jól hozod az urbánus szofisztikált stílust. – Te ezt így nevezed? – Tanulmányoztam a tükörképemet, és elképesztett az átalakulás. Kicsit idősebbnek tűntem. És határozottan csillogóbbnak. Határozottan szexibbnek. Kicsit feldobott, hogy végre valaki mást látok, nem azt a beesett szemű lányt, akit már vagy két hete bámulok a tükörben. Az arcom vékonysága és a szomorú tekintet valahogy jobban ment ehhez a bátrabb stílushoz. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el vacsorázni, ha már egyszer mindannyian ilyen jól nézünk ki. Felhívta Stantont, hogy készüljön egy közös estére, és érzékelhető volt a távolból is, hogy kislányos lelkesedése Stantont is magával ragadja. Anya ráhagyta a hely kiválasztását és a szervezést, aztán folytatta az átalakításomat: egy fekete ruhát szedett elő a szekrényemből. Amikor belebújtam, feltartotta az egyik elefántcsontszín koktélruhámat. – Vedd csak fel – mondtam neki. Szórakoztatónak és egyben elképesztőnek éreztem, hogy anyám fel tudja venni egy nála majd' húsz évvel fiatalabb lány ruháit. Mikor elkészültünk, átment Caryhez, és neki is segített. Az ajtóból néztem, ahogy Cary körül szorgoskodik, és egyfolytában beszél hozzá, a kétoldalú társalgás minden igénye nélkül. Cary édes kis mosollyal állt, és derűs tekintettel követte anyám cikázását. 261

Anyám megsimította Cary széles vállát, eligazgatta rajta az inget, aztán szakértő módon megkötötte a nyakkendőjét, és hátrébb lépve csodálta meg a művét. Az ing ujja a gipszelt karon nem volt összegombolva, és Cary arcán még sárga meg bíbor foltok éktelenkedtek, de semmi sem ronthatta el az általános benyomást: Cary Taylor felöltözött egy elegáns kimenőre. Anyám mosolya bevilágította a szobát. – Döbbenetes, Cary. Egyszerűen döbbenetes. – Köszönöm. Anyám odalépett, és arcon csókolta. – Majdnem olyan szép vagy kívülről, mint belülről. Cary pislogni kezdett, zöld szemében zavar támadt. A kilincsre támaszkodva mondtam: – Vannak, akik átlátnak rajtad, Cary Taylor. Akiket nem téveszt meg a csinos külső. Mi tudjuk, milyen csodálatos szív rejtőzik benned. – Gyerünk! – mondta anyám. Megfogta a kezünket, és kivonszolt minket a szobából. Mikor leértünk a földszintre, Stanton limuzinja már várt ránk. Mostohaapám kimászott a hátsó ülésről, és gyengéd csókot nyomott anyám arcára, mert tudta, hogy nem szabad elkenni a rúzst. Stanton vonzó férfi volt, hófehér hajjal, farmerkék szemmel. Az arcán látszott kissé a kor, de attól még kellemes jelenség maradt, olyan ember, aki fitt és tevékeny. – Eva! – ölelt meg engem is, és én is kaptam egy csókot az arcomra. – Elképesztően nézel ki. Elmosolyodtam, noha nem egészen tudtam, mit ért ezen. Stanton kezet rázott Caryvel, és óvatosan vállon veregette. – Jó látni, hogy újra talpon vagy, fiam. Mindannyiunkat nagyon megijesztettél. – Köszönöm. Mindent köszönök. – Ugyan már – legyintett Stanton. – Szívesen, bármikor. Anyám csillogó szemmel nézte Stantont. Észrevette, hogy figyelem, és elmosolyodott, de a mosolya csupa béke volt. Egy privát klubban kötöttünk ki, ahol jazz bigband játszott, és ketten énekeltek – egy férfi és egy nő. Gyakran váltották egymást az 262

este során, tökéletes hátteret szolgáltatva a gyertyafényes vacsorához a magas falú, bársonybélésű bokszban, melyet mintha egy klasszikus manhattani társasági fényképről másoltak volna. El voltam bűvölve. A főfogás és a desszert között Cary elvitt táncolni. Együtt jártunk annak idején táncórákra, anyám nyaggatására, de most vigyáznunk kellett Cary sérüléseire. Tulajdonképpen csak egy helyben ringatóztunk, és élveztük, hogy egy jó vacsorával és jó társasággal fejezzük be ezt a kellemes napot. – Nézd csak meg őket – mondta Cary, és Stantonra pillantott, aki szakértő módon vezette anyámat a táncparketten. – Odavan anyádért. – Igen. Épp neki való. Mindketten megadják a másiknak azt, amire szüksége van. Cary lenézett rám. – Apádra gondolsz? – Egy kicsit – túrtam bele Cary hajába, és azok a tintafekete, selymes fürtök jutottak eszembe. – Sosem tartottam magam különösebben romantikusnak. Már persze szeretem a romantikát, a nagyszerű gesztusokat meg azt a fura érzést, amikor nagyon odavagy valakiért. De ez az egész szőke herceges dolog meg az, hogy életed szerelme legyen a férjed, ez nem én voltam. – Te meg én, kislány, túl kiábrándultak voltunk. Csak agyeldobó szexet akartunk valaki olyannal, aki tudta, hogy kik vagyunk, és ezt el is fogadta. Fanyarul elhúztam a számat. – Valahol útközben azzal ámítottam magam, hogy Gideonnak meg nekem összejöhet. Hogy a szerelem minden, amire szükségem van. Talán azért, mert sosem hittem igazán, hogy ilyen szerelmes lehetek, és ott van a mítosz, hogy ha mégis, akkor elvileg boldogan éltek, míg meg nem haltok. Cary a homlokomra szorította a száját. – Annyira sajnálom, Eva. Tudom, hogy szenvedsz. Bár segíthetnék rajta. – Nem is tudom, miért nem gondoltam soha arra, hogy egyszerűen csak olyasvalakit keressek, akivel boldog tudok lenni. – Kár, hogy nem akarunk egymással dugni. Tökéletes páros lennénk. 263

Elnevettem magam, és a mellkasára hajtottam a fejem. Mikor a szám véget ért, szétváltunk, és visszaindultunk az asztalunkhoz. Aztán váratlanul ujjak fonódtak a csuklómra, és arrafelé fordítottam a fejem... Ifjabb Christopher Vidal, Gideon féltestvére állt előttem. – Szeretném elkérni a következő táncot – mondta kisfiús vigyorral. Nyoma sem volt rajta annak a rosszindulatnak, amelyet Cary titkos videóján láttam, amit a Vidal-háznál tartott partin készített. Cary előbbre lépett, és kérdőn meredt rám. Első nekifutásra ösztönösen vissza akartam utasítani Christophert, de aztán körülnéztem. – Egyedül vagy? – Mit számít? – húzott magához. – Én veled akarok táncolni. Stipstop – mondta Carynek, és magával sodort. Először is így találkoztunk, hogy táncolni vitt. Az volt az első randim Gideonnal, és már akkor kezdtek széthullani a dolgok. – Fantasztikusan nézel ki, Eva. Nagyon tetszik a hajad. Kipréseltem magamból egy feszes mosolyt. – Kösz. – Engedd el magad – folytatta Christopher. – Olyan merev vagy. Nem harapok! – Bocs. Csak biztos akarok lenni benne, hogy nem bántok meg senkit, aki esetleg veled van. – Csak a szüleim vannak itt, meg egy énekes menedzsere, aki szerződni akar a Vidallal. – Ó. – A mosolyom kissé őszintébb lett. Ezt akartam hallani. Tánc közben a termet pásztáztam. Jelet láttam abban, hogy amikor a szám véget ért, Elizabeth Vidal felállt és rám nézett. Ő kimentette magát, és eljött az asztaluktól, én pedig leráztam Christophert, aki hevesen ellenkezett. – Fel kell frissíteni magam – mondtam neki. – Rendben. De ragaszkodom hozzá, hogy megigyál velem valamit, ha visszajöttél. Az anyja után indultam, és azon tépelődtem, vajon megmondjame Christophernek itt és most, hogy mekkora seggfej. Nem tudom, 264

hogy Magdalene mesélt-e neki a videóról, de ha nem, nyilván jó oka volt rá. Megvártam Elizabethet a mosdó előtt. Amikor kijött, észrevett és rám mosolygott. Gideon anyja gyönyörű asszony volt, hosszú, egyenes, fekete hajjal és ugyanolyan csodás kék szemmel, mint a fiáé meg Irelandé. Belesajdult a szívem. Annyira hiányzott Gideon. Állandóan küzdenem kellett magammal, hogy ne hívjam fel, és ne menjek bele bármibe, amit kínál. – Eva! – üdvözölt Elizabeth kétoldali légcsókkal. – Christopher mondta, hogy itt vagy. Először meg sem ismertelek. Másképp nézel ki ezzel a hajjal. Fantasztikus. – Köszönöm. Beszélnem kell magával. Négyszemközt. – Ó – ráncolta a homlokát. – Valami baj van? Gideonnal? – Menjünk – mutattam a folyosó vége, a vészkijárat felé. – Miről van szó? Amint eltávolodtunk a mosdótól, belevágtam: – Emlékszik arra, amikor Gideon még gyerek volt, és szólt magának, hogy bántják vagy zaklatják? Az asszony elsápadt. – Beszélt neked erről? – Nem. De láttam a rémálmait. Azokat a szörnyű, csúf álmokat, amelyekben irgalomért könyörgött. – Halkan beszéltem, de ott lüktetett bennem a düh. Alig tudtam magam mellett tartani a kezemet, miközben Elizabeth egyszerre volt zavart és ellenséges. – A maga dolga lett volna, hogy megvédje és támogassa! Felszegte az állát. – Te nem tudhatod, hogy… – Azért nem lehet magát hibáztatni, ami az előtt történt, hogy tudhatott volna róla – vágtam az arcába, és elégedetten láttam, hogy hátrahőköl. – De ami utána történt, az már csakis a maga hibája. – Menj a fenébe – fröcsögte. – Fogalmad sincs, miről beszélsz. Hogy merészelsz ideállni és ilyeneket mondani nekem, amikor semmit sem tudsz! – Igenis merészelek. A maga fia súlyosan sérült attól, ami történt vele, és a maga elutasítása ezt csak milliószor fájdalmasabbá tette. 265

– Gondolod, hogy eltűrtem volna, hogy valaki bántsa a gyermekemet? – Elizabeth arca kipirult a dühtől, és a szeme vadul csillogott. – Két független gyerekorvossal is megnézettem Gideont, hogy nincs-e valami sérülése. Én megtettem mindent, amit lehetett. – Csak éppen nem hitt neki. Pedig ezt kellett volna tennie, ha egyszer az anyja. – Christophernek is az anyja vagyok, és ő is ott volt. Ő pedig esküszik, hogy semmi sem történt. Hogyan higgyek el valamit, ha nincs rá bizonyíték? Senki sem talált semmit, ami alátámasztotta volna Gideon állításait. – Nem is kellett volna bizonyítékot szolgáltatnia. Elvégre gyerek volt! – Remegtem a dühtől. Az öklöm összeszorult, a legszívesebben behúztam volna neki egyet. Nem csak azért, amit Gideon elveszített, hanem azért is, amit együtt vesztettünk el. – Mindenképpen mellé kellett volna állnia. – Gideon problémás gyerek volt, kezelés alatt állt az apja halála miatt, és áhította a figyelmet. Nem tudhatod, milyen volt akkoriban. – Csak azt tudom, hogy milyen most. Megtört, szenvedő, és azt hiszi, nem méltó arra, hogy szeressék. Maga pedig hozzájárult, hogy ilyenné váljon. – Menj a pokolba – indult el Elizabeth. – Már ott vagyok – kiáltottam utána. – Akárcsak a maga fia.

*** Az egész vasárnapot azzal töltöttem, hogy a régi Eva voltam. Treynek szabadnapja volt, és elvitte Caryt ebédelni meg moziba. Örültem, hogy együtt látom őket, és még jobban örültem, hogy mind a ketten próbálkoznak. Cary nem hívott fel senkit, aki telefonon kereste, és arra kellett gondolnom, hogy talán újraértékeli a barátságait. Gyanítottam, hogy sok köztük a felszínes kapcsolat – szórakoztató, de tartalmatlan. Mivel csak az enyém volt a lakás, sokáig aludtam, vacak kaját ettem, és le sem vettem a pizsamámat. Sírtam egy sort Gideon miatt a szobám magányában, és a fotókollázst bámultam, ami régebben a munkahelyi íróasztalomon állt. Hiányzott a gyűrű súlya az ujjamról, 266

és Gideon hangja. Hiányzott a keze érintése, a szája, és a gyengéd erő, amivel birtokba vett. Mikor eljött a hétfő, már az új Eva indult el a lakásból. Füstös szemmel, rózsaszín ajakkal és az új, rétegzett hajjal. Úgy éreztem, képes lesz úgy tenni, mintha valaki más lenne. Valaki más, akinek nincs összetörve a szíve, aki nem érzi magát elveszettnek és dühösnek. Mikor kiléptem, megláttam a Bentleyt, de Angus nem fáradt azzal, hogy kiszálljon – tudta, hogy úgysem ülök be. Furcsának találtam, hogy Gideon erre pazarolja a sofőrje idejét, pusztán azért, hátha egyszer mégis beadom a derekam. Ennek semmi értelme nem volt azon kívül, mint hogy bűntudata van. Gyűlöltem a bűntudatot, és gyűlöltem, hogy annyi embert érint a környezetemben. Azt akartam, hogy szabaduljanak meg tőle, és lépjenek tovább. Mint ahogy én is próbáltam. A délelőtt a Waters Field & Leamannél gyorsan elszállt, mert ott volt Will, az új asszisztens, akinek segíteni kellett a szokásos munkám mellett. Örültem, hogy nem fél sokat kérdezni, mert így eléggé lefoglalt ahhoz, hogy ne számoljam a másodperceket, perceket és órákat Gideon óta. – Jól nézel ki, Eva – jegyezte meg Mark, amikor bementem hozzá az irodájába. – Jól is vagy? – Annyira nem. De elvagyok. Mark előrehajolt, és az asztalra könyökölt. – Egyszer mi is szétmentünk Stevennel, amikor másfél éve jártunk. Volt egy pár rossz hetünk, aztán úgy döntöttünk, hogy inkább hagyjuk abba. Szörnyű volt – folytatta hevesen. – Gyűlöltem minden pillanatát. Minden reggeli felkelés valóságos hőstettnek számított, és ő is ugyanilyen állapotban volt. Úgyhogy ha bármire szükséged van. – Kösz. A legjobb, amit most tehetsz, az, hogy lefoglalsz. Nem akarom, hogy legyen időm a munkán kívül bármire is gondolni. – Megoldható. Ebédidőben Willel felkaptuk Megumit, és elindultunk egy közeli pizzázó felé. Megumi elmesélte fejlődő kapcsolatát a vakrandis sráccal, Will pedig beszámolt kalandjairól az IKEA-ban, mivel ő 267

meg a barátnője éppen bebútorozták loft lakásukat. Örültem, hogy én is tudok mondani valamit a szépségnapunkról. – Ezen a hétvégén a Hamptonsba megyünk – mondta Megumi, amikor visszaértünk a Crossfire-be. – A pasim nagyszüleinek van ott egy házuk. Jó hely? – Nagyon – mentem át mögötte a forgókorláton. – Irigyellek, hogy elmenekülhetsz a melegtől. – Tudom. – Jobb, mint a bútor-összeszerelés – morogta Will, és a lifthez igyekvő emberek nyomába szegődött. – Már alig várom, hogy kész legyünk. Az ajtók kezdtek csukódni, aztán újra kinyíltak. Gideon lépett be mögöttünk a fülkébe. Szinte mellbe vágott az az ismerős, tapintható energia, amely mindig ott szikrázott közöttünk. A jelenléte megborzongatta a gerincemet. Tiszta libabőr lettem. Felállt a tarkómon a szőr. Megumi rám pillantott, én pedig megcsóváltam a fejemet. Több eszem volt annál, mint hogy egyenesen ránézzek Gideonra. Nem voltam benne biztos, hogy nem tennék valami meggondolatlanságot. Rettentően vágytam rá, és túl régóta nem ért hozzám. Régen megvolt a jogom hozzá, hogy megérintsem, hogy megfogjam a kezét, hogy hozzásimuljak, hogy a hajába túrjak. Szörnyű fájdalmat okozott, hogy már nem tehetem meg ezeket a dolgokat. Össze kellett harapnom a számat, hogy elfojtsak egy jajdulást így, hogy ismét ilyen közel volt hozzám. Lehajtva tartottam a fejem, mégis éreztem magamon Gideon tekintetét. Tovább beszélgettem a kollégáimmal, és próbáltam a bútorokra meg az ellenkező nemű emberekkel történő együttélés nehézségeire koncentrálni. Miközben a fülke haladt felfelé, és időnként megállt, az emberek egyre fogyatkoztak. Pontosan éreztem, hol áll Gideon, és tudtam, hogy nem szokott ilyen zsúfolt liftekbe beszállni. Gyanítottam és reméltem, hogy csak engem akart látni, velem akart lenni, még ha csak ilyen borzalmasan személytelen módon is.

268

Mikor a huszadikra érkeztünk, nagy lélegzetet vettem, és készültem kiszállni. Kétségbe ejtett az elkerülhetetlen elválás az egyetlen dologtól a világon, amitől úgy éreztem, hogy igazán élek. Kinyílt az ajtó. – Várj! Lehunytam a szemem. Megállított a halk, rekedten kimondott parancs. Tudtam, hogy mennem kellene tovább, mintha nem hallottam volna. Tudtam, hogy csak még jobban fog fájni, ha még többet adok neki magamból, még ha csak egy percet is. De hogy is állhattam volna ellen? Sosem voltam képes rá, ha Gideonról volt szó. Oldalra léptem, hogy a kollégák kiszállhassanak. Will a homlokát ráncolta, amikor nem mentem utánuk, de Megumi kituszkolta. Bezárult a liftajtó. Behúzódtam a sarokba, a szívem hevesen vert. Gideon a másik oldalon állt, és csak úgy sugárzott belőle a várakozás és a követelés. Miközben a legfelső emelet felé haladtunk, a testem reagált szinte tapintható vágyára. A mellem megduzzadt és elnehezült, és azonnal benedvesedtem. Mohón akartam őt. Kellett. Felgyorsult a lélegzetem. Még csak hozzám sem ért, és én szinte ziháltam a vágytól. A lift megállt. Gideon előszedte a zsebéből a kulcsát, és beledugta a vezérlőpanelbe. Megbénította a fülkét. Aztán odalépett hozzám. Alig néhány centi választott el bennünket. Továbbra is lehajtva tartottam a fejem, és fényes cipőjét néztem. Éreztem bőre férfias illatát, és megugrott a pulzusom. – Fordulj meg, Eva. Beleborzongtam az ismerős, imádott parancsoló hangba. Lehunytam a szemem, megfordultam, aztán elállt a lélegzetem, amikor azonnal a hátamhoz simult és a fülke oldalához lapított. Ujjai az enyémekbe kulcsolódtak, és a vállamhoz emelte a kezem. – Gyönyörű vagy – lehelte, és orrát a hajamba fúrta. – Szinte fáj, ha rád nézek. – Gideon. Mit művelsz? Éreztem, ahogy kiárad belőle az éhség, és körbefog engem. Izmos teste kemény volt és forró, szinte lüktetett a feszültségtől. Felállt a farka, és önkéntelenül is nekidörgölőztem a hozzám feszülő 269

keménységnek. Akartam őt. Azt akartam, hogy bennem legyen. Kitöltsön. Kiegészítsen. Üresnek éreztem magam nélküle. Mély, reszketeg lélegzetet vettem. Ujjai nyugtalanul feszültek az enyémek között, mintha máshol is meg akarna érinteni, csak visszafogná magát. Éreztem, ahogy a gyűrűje, amit tőlem kapott, a bőrömbe vág. Odafordultam és megnéztem, s amikor megláttam, zavar és fájdalom töltött el. – Miért? – suttogtam. – Mit akarsz tőlem? Orgazmust? Meg akarsz dugni, Gideon? Erről van szó? Belém élvezni? A levegő sziszegve tört elő belőle, amikor hallotta ugyanazokat a dolgokat, amiket ő szokott mondani. – Ne csináld. – Ne nevezzem nevükön a dolgokat? – hunytam le a szemem. – Hát jó. De ne vedd fel azt a gyűrűt, és ne tegyél úgy, mintha jelentene valamit, amikor nem jelent. – Soha nem veszem le. És nem is fogom. Soha. – A jobb kezével elengedett, és a zsebébe nyúlt. Elővette a gyűrűt, amit tőle kaptam, és az ujjamra húzta, aztán a szájához emelte a kezem. Megcsókolta, aztán a száját kemény, gyors, dühös mozdulattal a halántékomhoz érintette. – Várj – csattant fel. Aztán eltűnt. A lift elindult lefelé. Jobb kezem ökölbe szorult, és zihálva húzódtam el a faltól. Várjak. De mire?

270

18. fejezet Mikor a huszadikon kiléptem a liftből, már száraz volt a szemem és eltökélt a lelkem. Megumi beengedett az üvegajtón, és felállt. – Minden rendben? Megálltam az asztalánál. – Halvány fogalmam sincs. Ez a pasi tiszta őrület. Megumi felvonta a szemöldökét. – Majd tájékoztass a fejleményekről. – Könyvet kéne írnom belőle – morogtam, és miközben visszafelé mentem az asztalomhoz, azon tűnődtem, hogy mi a fenéért érdeklődik mindenki ennyire a szerelmi életem iránt. Mikor az asztalomhoz értem, bevágtam a táskámat a fiókba, és leültem, hogy felhívjam Caryt. – Hé – mondtam neki, mikor felvette. – Ha unatkoznál... – Ha? – horkant fel. – Emlékszel arra a dossziéra, amit Gideonról keresgéltél össze? Tudnál egy ugyanilyet csinálni dr. Terrence Lukasról is? – Persze. Ismerem a fickót? – Nem hinném. Gyerekorvos. Rövid csend támadt. – Terhes vagy? – Ne! Ugyan már! Különben meg, ha az volnék, nőgyógyász kellene. – Huh. Akkor jó. Betűzd le a nevét.

Megadtam Carynek minden adatot, aztán megkerestem dr. Lucas rendelőjének elérhetőségét, és időpontot kértem hozzá. – Nem szeretnék kitöltögetni mindenféle újpáciens-papírt – mondtam a recepciósnak. – Csak egy gyors konzultációt szeretnék. Ezek után felhívtam a Vidal lemeztársaságot, és hagytam egy üzenetet Christophernek, hogy hívjon vissza. Mikor Mark visszajött ebédről, bekopogtam a nyitott ajtaján. – Szia! Szeretnék elkéredzkedni reggel egy órára. Jó úgy, ha tízre jövök és hatig maradok? – Nekem az is elég, ha ötig maradsz, Eva. – Alaposan végigmért. – Minden rendben? – Napról napra jobb. – Remek – mosolyodott el. – Ezt igazán örömmel hallom. Visszamerültünk a munkába, de a Gideonnal kapcsolatos gondolatok egyre kísértettek. Folyton a gyűrűt bámultam, és eszembe jutott, amit akkor mondott, amikor átadta: Az X-ek engem jelentenek, amint beléd kapaszkodok. Várjak. Rá? Arra, hogy visszajöjjön? Miért? Nem tudtam megérteni, miért épített le úgy, ahogy leépített, aztán miért várja, hogy visszafogadjam. Főleg úgy, hogy Corinne is a képben van. A délután további részét azzal töltöttem, hogy gondolatban végigmentem az elmúlt heteken, és felidéztem a Gideonnal folytatott beszélgetéseket, mindazt, amit mondott vagy tett, és próbáltam választ találni. Amikor a nap végén elhagytam a Crossfire irodaházat és megláttam a várakozó Bentleyt, integettem Angusnak, aki visszamosolygott. Lehet, hogy a főnökével gondjaim vannak, de Angus erről nem tehet. Odakint forró, nyomasztó légkör uralkodott. Nyomorúságos. Bementem a Duane Readbe a sarkon túl, hogy vegyek egy üveg hideg vizet a hazaútra, meg egy zacskó minicsokit, amit majd megeszek a krav maga edzés után. Mikor kiléptem az üzletből, Angus megint ott várt a járdánál. Folyamatosan a nyomomban járt. Mikor visszafordultam a saroknál a Crossfire felé, hogy hazainduljak, Gideont láttam kilépni az utcára Corinne-nal. A derekát fogta, és egy áramvonalas fekete Mercedes felé vezette, amit ismertem. Corinne mosolygott. Gideon arca kifürkészhetetlen volt. 272

Nem tudtam se mozdulni, se másfelé nézni a döbbenettől. Csak álltam ott a zsúfolt járda közepén, és a gyomrom összeszűkült a szomorúságtól, a dühtől és a megcsalatás szörnyű érzésétől. Gideon felpillantott és észrevett. Ő is megdermedt, akárcsak én. A latino sofőr, akit apám érkezésekor küldött értem, kinyitotta az egyik fekete ajtót, és Corinne beszállt. Gideon nem mozdult, tekintete összekapcsolódott az enyémmel. Biztos, hogy jól látta, amikor felemeltem a kezem és bemutattam neki. Hirtelen felötlött bennem egy gondolat. Hátat fordítottam Gideonnak, és arrébb mentem. Keresni kezdtem a táskámban a telefonomat. Megtaláltam, és megnyomtam anyám gyorshívó gombját. Amikor felvette, megkérdeztem: – Aznap, amikor Megumival ebédeltünk, valamitől megijedtél, mikor visszaértünk a Crossfire-hez. Ugye őt láttad? Nathant. Nathant láttad a Crossfire-nél. – Igen – vallotta be anyám. – Ezért is döntött úgy Richard, hogy az lesz a legjobb, ha megadja neki, amit kér. Nathan azt mondta, hogy távol tartja magát tőled, amíg meg nem kapja a pénzt, hogy elhagyhassa az országot. Miért kérded? – Egészen eddig nem jöttem rá, hogy Nathan miatt viselkedtél úgy – indultam tovább hazafelé. A Mercedes már elment, de bennem kezdett felmenni a pumpa. – Most mennem kell, anya. Majd hívlak. – Minden rendben? – kérdezte anyám aggodalmasan. – Még nem, de már dolgozom rajta. – Én mindig itt vagyok, ha szükséged van rám. Felsóhajtottam. – Tudom. Jól vagyok. Szeretlek. Mikor hazaértem, Cary a kanapén üldögélt, ölében a laptopjával, meztelen lába a kávézóasztal tetején. – Szia! – kiáltotta, de a szemét nem vette le a képernyőről. Ledobtam a cuccomat, és lerúgtam a cipőmet. – Tudod, mi a helyzet? Rám pillantott a szeme elé hulló hajtincsek alól. – Mi? 273

– Azt hittem, hogy Gideon Nathan miatt lépett le. Minden jó volt, aztán egyszer csak nem, és nem sokkal később jöttek a rendőrök ezzel a Nathan-dologgal. Azt hittem, hogy a két dolog kapcsolatban van egymással. – Eléggé logikusan hangzik – ráncolta a homlokát Cary. – Azt hiszem. – Viszont Nathan azon a héten hétfőn járt a Crossfire-ben, amikor téged megtámadtak. Tudom. És nem hozzám jött. Biztosan nem akart volna ott találkozni velem, a rengeteg biztonsági ember meg ismerős között. Cary hátradőlt. – Oké. És ez mit jelent? – Ez azt jelenti, hogy Gideonnal még Nathan után is minden rendben volt – emeltem égnek a kezem. – Egész héten. A hétvégén pedig minden csodálatos volt. És még hétfőn is rendben volt minden, amikor visszajöttünk. Aztán egyszer csak bumm, becsavarodott, és elkezdett idiótán viselkedni velem hétfő este. – Követlek. – Mi történhetett akkor hétfőn? Cary szemöldöke felszaladt. – Engem kérdezel? – Grrr – markoltam bele a hajamba. – A nyavalyás univerzumot kérdezem. A jóistent. Bárkit. Mi a fene történt a pasimmal? – Azt hiszem, megegyeztünk abban, hogy tőle kéne megkérdezned. – Kétféle választ tudtam kicsikarni belőle: Bízz bennem és Várj. És ma visszahozta a gyűrűjét, amit visszaküldtem neki – mutattam fel a kezemet. – És még mindig hordja azt, amit ő kapott tőlem. El tudod képzelni, milyen zavarba ejtő ez? Ezek nem egyszerű gyűrűk, hanem ígéretek. A birtoklás és az elkötelezettség szimbólumai. Miért hordja még mindig az övét? És miért olyan fontos neki, hogy én is hordjam az enyémet? Komolyan azt képzeli, hogy addig fogok várni, amíg kikeféli Corinne-t az életéből? – Szerinted ezt teszi? Komolyan? Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy hátrabukjon a fejem. 274

– Nem. És nem tudom eldönteni, hogy emiatt naiv vagyok-e, vagy öncsaló. – Ennek a dr. Lucas arcnak lehet köze a dologhoz? – Nem – egyenesedtem ki, és leültem Cary mellé a kanapéra. – Találtál róla valamit? – Nem egyszerű, kislány, ha azt sem tudom, mit keresek. – Csak afféle megérzés – néztem a képernyőre. – Mi ez? – Egy interjú szövege, amit Brettel csináltak tegnap egy floridai rádióban. – Ó! Minek olvasol ilyeneket? – Az „Arany lány”-t hallgattam, és arra gondoltam, hogy rákeresek, erre ez jött fel. Próbáltam elolvasni, de rossz volt a látószögem. – Mi van benne? – Megkérdezték, hogy tényleg létezik-e Eva, mire azt mondta, hogy igen, létezik, és nemrég talált rá újra, és reméli, hogy második nekifutásra működni fog a dolog. – Micsoda? Szó sem lehet róla! – De igen – vigyorgott Cary. – Ezek szerint van egy tartalékod arra az esetre, ha Cross nem szedné össze magát. Felálltam. – Mindegy. Éhes vagyok. Kérsz valamit? – Ha visszatért az étvágyad, az már jó jel. – Minden visszatér – mondtam neki. – És bosszút áll.

*** Másnap reggel már vártam Angust a járdán. Odaállt a kocsival, és Paul, a házunk kapusa kinyitotta nekem a hátsó ajtót. – Jó reggelt, Angus – köszöntöttem. – Jó reggelt, Miss Tramell – nézett rám a visszapillantóból, és elmosolyodott. Mikor elindult, előrehajoltam a két ülés között. – Tudja, hol lakik Corinne Giroux? – Igen – pillantott rám Angus. Hátradőltem. 275

– Akkor oda szeretnék menni.

*** Corinne egysaroknyira lakott Gideontól. Biztos voltam benne, hogy ez nem véletlen egybeesés. Bejelentkeztem a portán, és húsz percet vártam, mire engedélyt kaptam, hogy felmehessek a tizedikre. Becsöngettem a lakásba, és egy kipirult, zilált Corinne nyitott ajtót földig érő fekete selyemköntösben. Rettentő jól nézett ki a selymes fekete hajával és akvamarinkék szemével, és olyan könnyed bájjal mozgott, amit csak csodálni tudtam. Én a kedvenc, ujjatlan, szürke ruhám páncélja mögé rejtőztem, és örültem, hogy így tettem. Corinne mellett azonnal slamposnak éreztem magam. – Eva – lehelte. – Micsoda meglepetés! – Bocs, hogy hívatlanul török rád. Csak valamit gyorsan meg kell kérdeznem. – Ó – gyakorlatilag csukva tartotta az ajtót, és rádőlt a kilincsre. – Bemehetek? – kérdeztem. – Huh – pillantott hátra a válla fölött. – Inkább nem kéne. – Nem zavar, ha van nálad valaki, és ígérem, hogy egy percig sem fog tartani. – Eva – nyalta meg a száját Corinne. – Hogy is mondjam...? Remegett a kezem és a gyomrom, és az agyam kivetítette a meztelen Gideon képét, amint mögötte áll, miután reggeli dugásukat félbeszakította a mit sem sejtő exbarátnő. Jól tudtam, hogy Gideon mennyire szereti a reggeli szexet. Jól ismertem Gideont, és pont. Eléggé jól ahhoz, hogy azt mondjam: – Ne szórakozz velem, Corinne. Nagyot nézett. Lebiggyesztettem a számat. – Gideon szeret engem. Nem fekszik le veled. Corinne hamar magához tért. – De veled se. Tudnék róla, hisz minden szabad idejét velem tölti. Remek. És mindezt a folyosón.

276

– Ismerem őt. Nem mindig értem, de az más kérdés. Tudom, hogy egyenesen megmondta volna, hogy ti ketten nem fogtok megint összejönni, mert nem akar félrevezetni. Egyszer már megbántott; újra nem fogja megtenni. – Roppant érdekes, amit mondasz. Ő tudja, hogy itt vagy? – Nem, te majd elmondod neki. És ez így jó is lesz. Csak annyit akartam tudni, hogy mit csináltál a Crossfire-ben aznap, amikor ugyanolyan frissen dugott kinézettel jöttél ki, mint ahogy most vagy. Corinne mosolya pengeéles lett. – Szerinted mit csináltam? – Nem Gideonnal dugtál, az biztos – feleltem határozottan, és csak remélni tudtam, hogy nem csinálok magamból komplett hülyét. – Láttál engem, igaz? Az előcsarnokból éppen ki lehet látni az utcára, és láttad, hogy jövök. Gideon elmondta neked a Waldorf-vacsorán, hogy féltékeny típus vagyok. Egy másik irodából keféltél valakivel? Vagy csak egy kicsit összeziláltad magad, mielőtt kijöttél? Láttam a választ az arcán. Csak egy villanás volt, és azonnal el is tűnt, de akkor is láttam. – Mindkét feltételezés teljesen abszurd – felelte. Bólintottam, és kiélveztem a megkönnyebbülés és a megnyugvás pillanatát. – Idehallgass. Sosem lesz úgy a tiéd, ahogyan te akarod. És én tudom, hogy ez fáj. Két hete ebben élek. Sajnállak, de tényleg. – Menj a francba a sajnálatoddal együtt – csattant fel Corinne. – Tartsd meg magadnak. Én vagyok az, akivel az idejét tölti. – És ez ment meg, Corinne. Ha figyelsz, akkor tudod, hogy éppen szenved. Legyél a barátja. – Indultam a lift felé, és a vállam fölött hátraszóltam. – Szép napot! Bevágta az ajtót. Mikor visszaértem a Bentleyhez, szóltam Angusnak, hogy vigyen el dr. Lucas rendelőjéhez. Megállt a kezében az ajtó, és rám meredt. – Gideon nagyon dühös lesz, Eva. Bólintottam. Megértettem a figyelmeztetést. – Majd kezelem a helyzetet, ha eljön az ideje. Az épület, amelyben dr. Lucas magánrendelője volt, kívülről semmit sem mutatott, a rendelő maga azonban meleg és hívogató volt. A várószobát sötét fa borította, és csecsemők, gyerekek képei 277

voltak kirakva. Az asztalokon szülőmagazinok hevertek, a játszóterület pedig rendezett és biztonságos volt. Bejelentkeztem és leültem, de alig foglaltam helyet, amikor a nővér már szólított is. Dr. Lucas irodájába vitt, nem a rendelőbe, és a doktor felállt a helyéről, amikor beléptem. Kijött az asztala mögül. – Eva! – nyújtotta a kezét, és én megráztam. – Nem kellett volna külön bejelentkeznie. Kipréseltem egy mosolyt. – Nem tudom, hogy másképp hogy érhettem volna el. – Üljön le. Leültem, de ő állva maradt. Az asztalára támaszkodott, és két kézzel fogta a szélét. Ez erőfitogtató testtartás volt, és nem tudtam, miért használja velem szemben. – Mit tehetek magáért? – érdeklődött. Nyugodt magabiztosságot árasztott, és szélesen, nyíltan mosolygott. Ha ehhez még kellemes külsejét és modorát is hozzátettem, biztos lehettem benne, hogy bármelyik anya megbízik a tudásában és a szakértelmében. – Gideon Cross a betege volt, igaz? A doktor arca azonnal bezárult. Kihúzta magát. – Nem áll módomban a betegeimről beszélni. – Amikor bemondta ezt a „nem áll módomban” szöveget a kórházban, még nem állt össze bennem a kép, pedig össze kellett volna állnia – doboltam ujjaimmal a karfán. – Maga hazudott Gideon anyjának. Miért? Visszament az asztala mögé, hogy a bútordarab közénk kerüljön. – Ezt Cross mondta magának? – Nem. Csak rájöttem menet közben. Tegyük fel a kérdést általánosságban: miért hazudna egy vizsgálat eredményével kapcsolatban? – Nem tennék ilyet. És most menjen. – Ugyan már – dőltem hátra keresztbe tett lábbal. – Ennél többet várok magától. Honnan a bizonyosság, hogy Gideon egy lélektelen szörnyeteg, aki tönkre akarja tenni a világ nőlakosságát? – Én megtettem a kötelességem, és figyelmeztettem magát. – Lucasnak kemény volt a tekintete, a szája vicsorra húzódott. Most 278

már korántsem volt olyan jóképű. – Ha továbbra is el akarja dobni az életét, akkor semmit sem tehetek ellene. – Majd meglátom. Csak látni akartam a maga arcát. Látni akartam, hogy igazam van. – Nincs. Cross sosem volt a betegem. – Ez csak játék a szavakkal. Az anyja járt magához. És míg azon dühöng, hogy a felesége beleszeretett Gideonba, gondoljon arra is, hogy mit tett egy kisgyerekkel, akinek segítségre lett volna szüksége. – A hangom éles lett, ahogy nőtt bennem a harag. Nem tudtam arra gondolni, ami Gideonnal történt, anélkül, hogy ne ébredt volna súlyos bosszúvágy bennem azok felé, akik hozzájárultak a szenvedéseihez. Felálltam. – Ami közte meg a maga felesége közt történt, az két egyetértő felnőtt ember közt történt. De ami gyerekként történt vele, az bűncselekmény volt, és az, amivel maga hozzájárult ehhez, szégyen és gyalázat. – Tűnjön el. – Örömmel. – Feltéptem az ajtót, és majdnem belefutottam Gideonba, aki odakint állt. Megfogta a karomat, de a tekintetét dr. Lucasra szegezte, jeges gyűlölettel. – Tartsa magát távol tőle – csattant fel Gideon. Lucas mosolya csöpögött a rosszindulattól. – Ő jött hozzám. Gideon válaszmosolyába beleborzongtam. – Tudta, hogy jön. Jobb lesz, ha gyorsan elfut az ellenkező irányba. – Milyen vicces. Én is ugyanezt a tanácsot adtam neki veled kapcsolatban. Bemutattam az ujjammal a jó doktornak. Gideon felhorkant, elkapta a kezem, és kivonszolt a folyosóra. – Mi van veled, hogy mindenkinek mutogatsz? – Miért? Ez klasszikus. – Itt nem lehet hangoskodni! – vakkantotta a recepciós, amikor elmentünk mellette. Gideon rápillantott. 279

– Lemondhatja azt a riasztást a biztonságiaknál, már megyünk. Kimentünk a folyosóra. – Angus köpött be? – morogtam, és próbáltam kiszabadítani a karomat. – Nem. De ne vergődj már. Minden kocsimban van GPS nyomkövető. – Te nem vagy normális. Ugye tudod? Gideon rácsapott a lift gombjára, és rám meredt. – Hogy én? És mi a helyzet veled? Mindenkinél ott vagy. Anyámnál. Corinne-nál. Ennél a nyavalyás Lucasnál. Mi a francot művelsz, Eva? – Semmi közöd hozzá – szegtem fel az állam. – Elvégre szakítottunk, nem emlékszel? Megfeszült az arca. Csak állt ott az öltönyében, minden ízében kulturáltan és nagyvárosiasan, de közben vad, lázas energiát sugárzott. A kontraszt a között, amit láttam, és amit éreztem rajta, felszította az éhségemet. Imádtam, hogy meg kell szereznem a férfit az öltöny mögött. Minden édes, megszelídíthetetlen centiméterét. Megjött a lift, és beszálltunk. Izgalom szikrázott fel bennem. Utánam jött. Tehát kellek neki. Bedugta a liftkulcsot a vezérlőpanelbe, mire felnyögtem. – Van olyan valami New Yorkban, ami nem a tiéd? Már rajtam is volt, egyik keze a hajamba markolt, a másik a fenekembe. A szája vad csókkal tapadt az enyémre. Nem vesztegette az időt, a nyelve benyomult az ajkam közé, mélyen és keményen. Felnyögtem, és elkaptam a derekát, aztán lábujjhegyre álltam, hogy mélyebb legyen a csók. A fogai olyan erővel mélyedtek az alsó ajkamba, hogy fájt. – Gondolod, hogy pár szóval véget vethetsz kettőnknek? Nincs vége, Eva. A fülke falához szorított. Egy hatalmas, őrülten felizgult hím fogságába estem. – Hiányzol – suttogtam. Megmarkoltam a fenekét, és közelebb húztam. Gideon felnyögött. – Angyalka. 280

Mély, szégyentelenül elkeseredett csókjától begörbültek a lábujjaim. – Mit művelsz? – lihegte. – Összevissza járkálsz, és mindent felkavarsz. – Épp eléggé ráérek – válaszoltam levegőért kapkodva. – Amióta leépítettem a balfék pasimat. Felmordult, vad szenvedéllyel, és olyan erővel húzta a hajamat, hogy fájt. – Nem hozhatsz helyre mindent egy csókkal vagy egy dugással, Gideon. Ezúttal nem. – Nagyon nehéz volt elengedni; szinte lehetetlen azok után a hetek után, amikor meg voltam fosztva annak a jogától és lehetőségétől, hogy hozzáérjek. Szükségem volt rá. A homloka az enyémhez simult. – Bíznod kell bennem. A mellkasának támaszkodtam, és eltoltam magamtól. Ő hagyta, de a tekintete végig az arcomat fürkészte. – Nem megy, ha nem vagy hajlandó beszélni velem. – Odanyúltam a vezérlőpanelből kiálló kulcshoz, kihúztam, és elébe tartottam. A fülke folytatta útját lefelé. – Megjárattad velem a poklot. Szándékosan. Szenvedést okoztál. És nem látszik a vége. Nem tudom, mi a fenét művelsz, nagymenő, de ez a dr. Jekyll és Mr. Hyde szar nem fekszik nekem. A zsebébe nyúlt, laza mozdulattal, ami mindig a legnagyobb veszélyt jelentette. – Teljesen kezelhetetlen vagy. – Ha ruha van rajtam. Szokj hozzá. – A fülke ajtaja kinyílt, kiszálltam. Megfogta a derekam alját, és megborzongtam. Ez az érintés még ruhán keresztül is fellobbantotta bennem a vágyat. – Ha még egyszer így megfogod Corinne-t, letöröm az ujjaidat. – Tudod, hogy nem kell senki más – morogta. – Nem vagyok rá képes. Elemészt az, hogy téged akarlak. A Mercedes meg a Bentley egyaránt ott várakozott a járdaszélnél. Az ég elsötétült, amíg odabent voltunk, mintha a mellettem lépkedő férfival együtt borongana. Valami súlyos várakozás lógott a levegőben, a készülő nyári vihar előjele. Beléptem a kapu esővédője alá, és Gideonra pillantottam. 281

– Menjenek együtt. Neked meg nekem beszélnünk kell. – Ez volt a terv. Angus megérintette a sapkája szélét, és becsusszant a volán mögé. A másik sofőr odalépett Gideonhoz, és egy kulcscsomót nyújtott át neki. – Miss Tramell – mondta üdvözlésképpen. – Eva, ő Raúl. – Már találkoztunk – feleltem. – Átadta a múltkori üzenetemet? Gideon ujjai megfeszültek a hátamon. – Át. Felragyogtam. – Köszönöm, Raúl. Raúl megkerülte a Bentley elejét, míg Gideon a Mercedeshez kísért, és kinyitotta nekem az ajtót. Izgatott borzongás fogott el, amikor a volán mögé ült és hátrébb állította a széket, hogy hosszú lábai elférjenek. Beindította a motort és elindult, magabiztosan és ügyesen navigálva a hatalmas autót a New York-i közlekedés forgatagában. – Ha vezetés közben látlak, azonnal megkívánlak – mondtam neki, és láttam, hogy könnyed fogása a kormánykeréken megmerevedik. – Jesszusom – pillantott rám. – Neked valami közlekedési fétised van. – Gideon-fétisem – feleltem. – Már hetek óta. – Gyűlölöm minden percét. Valóságos kínszenvedés nekem, Eva. Nem tudok koncentrálni. Nem tudok aludni. A legkisebb bosszúságra is azonnal robbanok. A pokolban vagyok nélküled. Sosem akartam, hogy szenvedjen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem enyhítette saját nyomorúságomat a tudat, hogy én is éppannyira hiányzom neki, mint ő nekem. Elfordultam az ülésen, hogy szembenézzek vele. – Miért teszed ezt velünk? – Adódott egy lehetőségem, és megragadtam. – Megfeszült az állkapcsa. – Ez az elkülönülés az ára. De nem fog örökké tartani. Türelmesnek kell lenned. Megráztam a fejem. 282

– Nem, Gideon. Nem megy tovább. – Nem fogsz elhagyni. Nem engedem. – Már el is hagytalak. Hát nem látod? A saját életemet élem, amiben te nem vagy benne. – Benne vagyok minden módon, ahogy csak most lehet. – Azzal, hogy utánam küldöd Angust? Ugyan már. Ez nem egy kapcsolat. – Fejemet az üléstámlának támasztottam. – Vagy legalábbis nem olyan, amilyen nekem kell. – Eva – fújta ki zajosan a levegőt. – Az én hallgatásom a kisebbik rossz. Úgy érzem, hogy akár megmagyarázom, akár nem, úgyis eldobsz, de a magyarázat rizikósabb. Azt hiszed, hogy szeretnéd tudni, de ha elmondom, meg fogod bánni. Hidd el nekem, hogy vannak olyan oldalaim, amiket nem akarsz látni. – Adnod kell valamit, amivel dolgozhatom – tettem a kezemet a combjára, és éreztem, hogy összerándul az izom az érintésemre. – Most éppen nincs semmim. Üres vagyok. A kezemre tette a kezét. – Bízol bennem. Annak ellenére, hogy a látszat ellenem szól, megbízol abban, amit tudsz. Ez nagyszerű dolog, Eva. Mindkettőnknek. Nekünk, és pont. – Nincs olyan, hogy „mi”. – Ne mondd ezt. – A vak bizalmamat akartad, és meg is kaptad, de ez minden, amit adhatok. Olyan keveset osztottál meg magadból, de én együtt éltem ezzel, mert az enyém voltál. Most viszont nem... – A tiéd vagyok – ellenkezett. – Nem úgy, ahogy szükségem lenne rád – vontam vállat félszegen. – Odaadtad a testedet, és én mohón elfogadtam, mert csak ezen keresztül nyíltál meg előttem. Most ez már nincs meg, és ha megnézem, hogy mim van, minden csak ígéret. Ez nekem nem elég. A távollétedben minden, amim van, csak egy halom dolog, amit nem mondasz el nekem. Egyenesen előreszegezte a tekintetét, merev arccal. Kihúztam a kezem a keze alól, aztán elfordultam, és a hátamat mutattam neki, miközben az ablakon át kinéztem a nyüzsgő városra. 283

– Ha téged elveszítelek, Eva – mondta rekedten –, nem marad semmim. Mindent azért tettem, hogy te megmaradj nekem. – Nekem ennél több kell – nyomtam homlokomat az üvegnek. – Ha kívülről nem lehetsz az enyém, belülről kell annak lenned, de sosem engedtél be. Csendben haladtunk a lassú reggeli csúcsforgalomban. Kövér esőcsepp csattant a szélvédőn, aztán még egy. – Miután apám meghalt – kezdte halkan –, nagyon nehezen birkóztam meg a változásokkal. Emlékeztem rá, hogy az emberek szerették őt, szerettek vele lenni. Mindenkit gazdaggá tett, nem igaz? Aztán egyszer csak a feje tetejére állt minden, és mindenki gyűlölni kezdte. Anyám, aki addig boldog volt, állandóan sírt. És minden áldott nap veszekedtek apámmal. Erre emlékszem a legjobban – az állandó kiabálásra meg visítozásra. Ránéztem, szemügyre vettem sziklakemény profilját, de nem szóltam – nem akartam elrontani a pillanatot. – Aztán anyám azonnal újra férjhez ment. Elköltöztünk a városból. Teherbe esett. Sosem tudhattam, mikor futok össze valaki olyannal, akit apám becsapott, és a többi gyerek is sokat bántott. Meg a szüleik. Meg a tanárok. Ez nagyon híres ügy volt. Még ma is sokan emlegetik apámat, és azt, amit csinált. Borzasztó dühös voltam. Mindenkire. Állandóan hisztiztem. Mindenfélét összetörtem. Megálltunk egy piros lámpánál. Nehezen vette a levegőt. – Miután Christopher megszületett, csak rosszabb lett a helyzet. Mikor ötéves lett, elkezdett utánozni, hisztizett a vacsoránál, eldobta a tányért. Anyám akkor volt terhes Irelanddel, és ő meg Vidal úgy döntött, hogy ideje terápiára küldeni engem. Könnyek csorogtak az arcomon, amikor elképzeltem a gyereket, aki egykor volt – rémült, sebzett, aki kívülállónak érzi magát az anyja új életében. – Kijöttek hozzánk – a pszichiáter meg egy orvosjelölt, akit pátyolgatott. Egész jól indult a dolog. Mindketten kedvesek, aranyosak, türelmesek voltak. De a pszichiáter hamarosan már csak anyámmal foglalkozott, akinek nehéz terhessége volt két kezelhetetlen nagyfiú mellett. Egyre gyakrabban maradtam egyedül a másikkal. 284

Gideon lehúzódott és megállt. Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, a torka lüktetett. Az eső kopogása elhalkult, és mi magunkra maradtunk a fájdalmas igazságokkal. – Nem kell többet mondanod – suttogtam. Kicsatoltam magam, és átnyúltam hozzá. Mikor az arcához értem, az ujjaim nedvesek lettek a könnyeitől. Élesen, kitáguló orrcimpával szívta be a levegőt. – Tett róla, hogy elélvezzek. Minden egyes alkalommal. Nem hagyta abba, amíg el nem mentem, hogy azt mondhassa: nekem is tetszett. Lerúgtam a cipőmet, és elhúztam a kezét a kormányról, hogy az ölébe tudjak ülni, vele szemben, és átölelhessem. Rettentő erővel szorított, de nem panaszkodtam. Forgalmas utcán álltunk, végtelen autófolyammal az egyik oldalon, rengeteg gyalogossal a másikon, de egyikünk se törődött vele. Gideon vadul remegett, mintha zokogna, de nem adott hangot, nem ontott könnyet. Az ég sírt helyette. Az eső keményen, dühösen zúdult alá, visszaverődve a járdáról. Fogtam a fejét, és nedves arcommal hozzásimultam. – Jól van, bébi. Értem. Tudom, milyen érzés, amikor utólag hőbörögnek. Meg a szégyen és a zavar, amit az ember érez. Nem a te hibád. Te nem akartad. Nem élvezted. – Először hagytam, hogy hozzám nyúljon – suttogta. – Azt mondta, hogy a korom, a hormonjaim, maszturbáljak, és akkor megnyugszom. Egyre kevésbé leszek dühös. Hozzám nyúlt, és azt mondta, megmutatja, hogyan kell. Hogy én rosszul csinálom. – Ne, Gideon. – Hátrébb húzódtam, hogy ránézzek. Elképzeltem, mi történhetett ezután, mi minden hangzott el, hogy úgy tűnjön: Gideon volt a saját maga elleni erőszak kezdeményezője. – Te csak gyerek voltál egy olyan felnőtt kezében, aki pontosan tudta, milyen gombokat kell megnyomni. Azt akarták, hogy a te hibádnak tűnjön, hogy ne kelljen felelősséget vállalniuk a bűnükért, de ez nem igaz. Gideon szeme sötéten, hatalmasan csillogott sápadt arcában. Óvatosan megérintettem az ajkammal, megízleltem a saját könnyeimet. – Szeretlek. És hiszek neked. Te nem tehetsz róla. 285

Gideon a hajamba nyúlt, hogy a helyemen tartson, és kétségbeesetten csókolt. – Ne hagyj el. – Elhagyni? Feleségül fogsz venni. Élesen szívta be a levegőt, aztán közelebb húzott magához, és durván végigsimogatott. Türelmetlen kopogás hangzott az ablakon. Felriadtam. Egy esőkabátos, láthatósági mellényes rendőrnő meredt ránk a sötétítetlen szélvédőn át, megrovó tekintettel. – Harminc másodpercük van, hogy továbbmenjenek, különben beidézem magukat közszeméremsértésért. Zavartan, vörös arccal másztam vissza a helyemre, és szánalmasan ügyetlenkedtem. Gideon megvárta, hogy bekössem magam, aztán elindult. Tisztelgett a rendőrnek, és besorolt a forgalomba. Megkereste a kezemet, a szájához emelte és megcsókolta. – Szeretlek. Megdermedtem, de a szívem vadul vert. A combjára fektette összekulcsolt kezünket. Az ablaktörlők ideoda jártak, ritmusos lendülésük a szívem dobbanását visszhangozta. Nagyot nyeltem, és azt suttogtam: – Ezt mondd még egyszer. Gideon lassított egy lámpánál, aztán felém fordította a fejét. Elgyötörtnek látszott, mintha a szokásos vibráló energia elszállt volna belőle, és az utolsó erőtartalékain ketyegne. De a pillantása gyengéd és csillogó volt, a szája tartása szeretetteljes és reménykedő. – Szeretlek. Még mindig furcsa ez a szó nekem, de tudom, hogy te szereted hallani. – Hallanom kell – helyeseltem. – Amíg tudod a különbséget. – A lámpa zöldre váltott, és elindultunk. – Az emberek túljutnak a szerelmen. Tudnak élni nélküle, tovább tudnak lépni. A szerelmet el lehet veszíteni, és újra megtalálni. De nálam nem ez a helyzet. Én nem élnélek túl, Eva. Elállt a lélegzetem az arckifejezésétől, amikor rám pillantott.

286

– A megszállottad vagyok, angyalka. Függő lettem tőled. Te vagy minden, amit valaha akartam, amire valaha is szükségem volt, amiről valaha is álmodtam. Te vagy minden. Tőled élek és lélegzem. Neked. A másik kezemet is összekulcsolt kezünkre fektettem. – Annyi minden vár még rád. Csak még nem tudod. – Nekem nem kell semmi más. Mikor reggel fölkelek, csak azért tudok szembenézni a világgal, mert te is ott vagy benne. – Befordult a sarkon, és megállt a Crossfire-nél, a Bentley mögött. – A világ miattad olyan értelmet nyert, mint korábban soha. Most már van benne helyem, melletted. Hirtelen megértettem, miért dolgozott annyit, miért őrülten sikeres ilyen fiatalon. Meg akarta találni a helyét a világban, hogy ne legyen többé kívülálló. Végigsimított az arcomon. Annyira hiányzott már ez a mozdulat. Majd' belehasadt a szívem. – Mikor jössz vissza hozzám? – kérdeztem lágyan. – Amint tudok – hajolt előre, és megcsókolt. – Várj rám.

287

19. fejezet Mikor visszaértem a helyemre, üzenet várt Christophertől. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy folytassam-e az igazság utáni hajszát. Christopher nem olyan ember volt, akivel szerettem volna közelebbi kapcsolatba kerülni. De kísértett Gideon arckifejezése, a hangja, amikor a múltjáról beszélt, és eszébe jutott a szégyen és a fájdalom. Mintha a saját fájdalmam lett volna. A végén úgy döntöttem, nincs más választásom. Visszahívtam Christophert, és javasoltam, hogy ebédeljünk együtt. – Ebéd egy gyönyörű lánnyal? – Mosoly bujkált a hangjában. – Mindenképpen. – A héten bármikor jó, amikor ráérsz. – Mit szólnál a mához? – kérdezte. – Néha még most is eszembe jut az a hely, ahová a múltkor vittél. – Részemről rendben. Délben? Tisztáztuk az időpontot, és letettem. Aztán megjelent Will, és esdeklő kutyaszemmel nézett rám. – Segíts! Valahogy elmosolyodtam. – Hogyne. A két óra hamar elszállt. Délben lementem az előcsarnokba, és Christophert már ott találtam. Gesztenyebarna haja rövid, kócos, laza tincsek erdeje volt, szürkészöld szeme csak úgy villogott. Fekete nadrág volt rajta, és feltűrt ujjú fehér ing. Magabiztosnak és

vonzónak látszott. A szokásos kisfiús mosollyal üdvözölt, és ettől észbe kaptam – nem vallathatom ki, hogy mit mondott az anyjának akkor régen. Ő maga is csak gyerek volt, aki egy diszfunkcionális családban élt. – Le vagyok nyűgözve, hogy hívtál – kezdte. – De be kell vallanom, kíváncsi vagyok, mi az oka. Hogy esetleg ahhoz van köze, hogy Gideon meg Corinne megint összejöttek. Ez fájt. Rettenetesen. Be kellett szívnom egy nagy adag levegőt, aztán azzal együtt kifújni a feszültséget. Persze tudtam, hogy nem ez a helyzet. Nem volt kétségem. De elég őszinte voltam ahhoz, hogy bevalljam: teljesen a magaménak akarom Gideont. Meg akarom címkézni, le akarom foglalni magamnak, hogy mindenki tudja: ő az enyém... – Miért gyűlölöd ennyire? – kérdeztem, miközben kimentem előtte a forgóajtón. A távolban megdördült az ég, de a meleg eső már elállt, csak az utca volt vizes és sáros. Christopher mellém szegődött a járdán, és a derekamra tette a kezét. Megborzongtam az undortól. – Miért kérded? Váltani szeretnél? – Persze. Miért ne? Mire az ebéd véget ért, már meglehetősen pontos fogalmaim voltak róla, mi táplálja Christopher gyűlöletét. Őt csak az érdekelte, amit a tükörben látott. Gideon jobban néz ki, hatalmasabb, magabiztosabb... egyszerűen több. És Christophert vadul mardosta a féltékenység. Gyermekkori emlékeiben úgy élt, hogy mindig minden figyelem Gideonnak jutott. Ami akár igaz is lehetett, azok után, hogy milyen problémái voltak. A testvérféltékenység még a munkájukba is beleszólt, amikor a Cross Industries többséget szerzett a Vidal Recordsban. Magamban megjegyeztem, hogy egyszer majd megkérdezem Gideont, miért csinálta ezt. A Crossfire előtt elváltunk. Egy elhaladó taxi sáros vizet fröcskölt rám. Szitkozódva ugrottam félre, és majdnem nekimentem Christophernek. – Egyszer elvinnélek valahova, Eva. Esetleg egy vacsora? – Majd jelentkezem – feleltem kitérően. – A lakótársam nagyon beteg, és most mellette kell lennem, amennyit csak lehet. 289

– Tudod a számomat – mosolyodott el, és megcsókolta a kezemet; nyilván elbűvölőnek tartotta ezt a gesztust. – Maradjunk kapcsolatban. Átvágtam a Crossfire előcsarnokán a forgókorláthoz. Az egyik fekete öltönyös biztonsági őr megállított. – Miss Tramell! – mosolyodott el. – Velem jönne, kérem? Kíváncsian követtem a biztonsági irodába, ahol annak idején, amikor elkezdtem itt dolgozni, a belépőkártyát kaptam. Kinyitotta az ajtót. Odabent Gideon várt. Karba font kézzel támaszkodott az asztalnak. Gyönyörű volt, kívánatos és fanyarul derűs. Az ajtó becsukódott mögöttem, ő pedig sóhajtva csóválta meg a fejét. – Vannak még más emberek is az életemben, akiket zaklatni óhajtasz az érdekemben? – érdeklődött. – Már megint kémkedsz utánam? – Csak óvólag szemmel tartalak. Felvontam a szemöldökömet. – És azt honnan veszed, hogy zaklattam? Halovány mosolya kiszélesedett. – Mert ismerlek. – Nos, nem zaklattam. De tényleg nem – erősködtem, amikor hitetlenkedve pillantott rám. – Akartam, de végül nem tettem meg. És mit keresünk ebben a szobában? – Keresztes hadjáratba kezdtél, angyalka? Elbeszéltünk egymás mellett, és én nem tudtam, miért. Nem is érdekelt, mert valami más tűnt fel hirtelen. – Érzékeled, hogy milyen higgadtan reagálsz arra, hogy Christopherrel ebédeltem? Én meg arra, hogy Corinne-nal lógsz? Mindketten egészen másképp viselkedünk, mint alig egy hónappal ezelőtt. Gideon megváltozott. Elmosolyodott, és volt valami különleges a szája gyengéd görbületében. – Bízunk egymásban, Eva. Jó érzés, nem igaz? – A bizalom nem jelenti azt, hogy kevésbé vagyok kiborulva attól, ami köztünk történik. Miért rejtőzködünk itt? 290

– A hihető tagadhatóság miatt. – Gideon kihúzta magát, és odalépett hozzám. Oldalra hajtotta a fejemet, és édesen megcsókolt. – Szeretlek. – Kezdesz belejönni. Végighúzta ujjait az új frizurámon. – Emlékszel arra az éjszakára, amikor rémálmod volt, és én sokáig kimaradtam? Tudni akartad, hol voltam. – Még most is tudni akarom. – A szállodában voltam, és felszámoltam azt a szobát. A szerelmi fészket, ahogy te nevezted. Nem lett volna a legjobb ezt akkor megmagyarázni, amikor éppen kihányod a lelkedet. Kiszaladt belőlem a levegő. Nagy megkönnyebbülés volt megtudni, hol járt. És még nagyobb megkönnyebbülést jelentett, hogy a hotelszoba nincs többé. Végtelen gyengédséggel nézett rám. – Teljesen megfeledkeztem róla, amíg dr. Petersennél szóba nem került. Mindketten tudjuk, hogy soha többé nem fogom használni. A barátnőm úgyis jobban szereti a különféle közlekedési eszközöket, mint az ágyakat. Mosolygott, és kiment. Utánabámultam. A biztonsági őr jelent meg az ajtóban, én pedig félretoltam kavargó gondolataimat későbbi elmélkedésre, amikor majd lesz időm igazán felfogni, mit is jelentenek.

*** Hazafelé menet vettem egy üveg szénsavas almalét, pezsgő helyett. Időről időre megpillantottam a nyomomban koslató Bentleyt, mely mindig készen állt arra, hogy fölvegyen. Korábban bosszantott a dolog, mert felzaklatott a Gideonnal történő szakítás után. Most viszont mosolyt csalt az arcomra. Dr. Petersennek igaza volt. A szexmegvonás és a távolságtartás kitisztította a fejemet. Valamiképpen az elszakadás erősebbekké tett minket, jobban értékeltük egymást, és kevesebb dolgot vettünk természetesnek. Jobban szerettem őt, mint valaha, és akkor is ezt éreztem, amikor épp Caryvel terveztem egy bulizós éjszakát, miközben fogalmam sem volt róla, hogy Gideon hol jár és kivel van. 291

Nem számított. Tudtam, hogy én vagyok a szívében és a gondolataiban. Megszólalt a telefonom, előszedtem a táskámból. Anyám nevét pillantottam meg a kijelzőn. – Szia, anya! – Igazán nem értem, mit keresnek! – panaszkodott dühösen, könnyekkel küszködve. – Egyszerűen nem hagyják békén Richardot. Ma is bementek az irodájába, és másolatot kértek a biztonsági felvételekről. – A nyomozók? – Igen. Egyszerűen nem adják fel. Mit akarhatnak? Befordultam a sarkon az utcánk felé. – Egy gyilkost akarnak elkapni. Valószínűleg csak látni akarják, ahogy Nathan bement meg kiment. Ellenőrzik az idejét, vagy valami. – Ez nevetséges! – Ez is csak találgatás. Ne aggódj! Semmit sem találhatnak, mert Stanton ártatlan. Minden rendben lesz. – Ő mindig olyan rendes volt ebben az egészben, Eva – mondta anyám lágyan. – Olyan jó hozzám. Felsóhajtottam. Kihallottam az esdeklést a hangjából. – Tudom, anya. Értem. Apa is érti. Ott vagy, ahol lenned kell. Senki sem ítél el érte. Mindenki jól van. Mire elértem a bejárati ajtónkat, megnyugodott. Eközben eltűnődhettem rajta, hogy mit látnának a nyomozók, ha megnéznék a Crossfire biztonsági felvételeit is. Egészen az előcsarnokbéli találkozásig vissza lehetne követni a kapcsolatomat Gideonnal. Először ott tett ajánlatot is, durva szókimondással. Ott szorított a falhoz, miután beleegyeztem, hogy csakis vele fogok járni. És ott utasította el az érintésemet azon a szörnyű napon, amikor kezdett eltávolodni tőlem. A nyomozók az egészet látnák, ha elég messzire nyúlnának vissza. Látnák ezeket a személyes, intim pillanatokat. – Hívj, ha kellek – mondtam anyámnak, miközben lecsaptam a táskáimat a pultra. – Egész este itthon leszek. Letettük, és én ismeretlen kabátot pillantottam meg az egyik bárszéken. Bekiabáltam Carynek: – Drágám, megjöttem! 292

A hűtőbe tettem az almalét, és a hálószobám felé indultam, hogy lezuhanyozzak. Már a küszöbön voltam, amikor kinyílt Cary ajtaja, és Tatiana libbent ki rajta. Elkerekedett a szemem, amikor megláttam rajta a huncut nővérke jelmezt, harisnyatartóval és neccharisnyával. – Szia – mondta önelégülten. Elképesztően magas volt a tűsarkújában, szinte fölém tornyosult. Sikeres modell lévén Tatiana Cherlin olyan arccal és testtel büszkélkedhetett, amitől megállt a forgalom. – Vigyázz rá helyettem. Pislogva néztem, ahogy a hosszú lábú szőkeség eltűnik a nappaliban. Aztán hallottam, ahogy nyílik és csukódik a bejárati ajtó. Cary jelent meg a szobája ajtajában, kócosan, kipirultan, egy szál alsóban. Lusta, elégedett mosollyal dőlt az ajtófélfának. – Helló! – Neked is. Látom, jó napod volt. – Az már igaz. Erre elmosolyodtam. – Nem szeretnék ítélkezni, de azt gondoltam, hogy te meg Tatiana már végeztetek egymással. – Soha el se kezdtük – túrt a hajába Cary. – Aztán ma egyszer csak megjelent, tele aggodalommal, és bocsánatot kért. Prágában volt mostanáig, ezért nem is tudott a dologról. De azonnal iderohant, ebben a ruhában, mintha olvasna a perverz agyamban. Én is a magam ajtófélfájának támaszkodtam. – Talán csak ismer. – Talán igen – vont vállat Cary. – Majd meglátjuk, mi lesz. Tudja, hogy Trey is ott van nekem, és remélem, marad is. De Trey… Tudom, hogy neki nem tetszene a dolog. Sajnáltam mindkettőjüket. Rengeteg kompromisszumra lesz szükségük, ha azt akarják, hogy ez a kapcsolat működjön. – Mi lenne, ha egy éjszakára elfeledkeznénk a pasijainkról, és rendeznénk egy akciófilm-maratont? Hoztam egy kis alkoholmentes pezsgőt. Carynek felszaladt a szemöldöke. – Abban meg mi a jó? – Nem ihatsz alkoholt a gyógyszereidre, nagyokos – feleltem szárazon. 293

– Ma nincs krav magád? – Majd holnap bepótolom. Most veled akarok lenni. Heverni akarok a kanapén, és pizzát enni pálcikával meg kínait kézzel. – Igazi lázadó vagy, kislány – vigyorodott el Cary. – És máris megdumáltál.

*** Parker nyögve terült el a matracon, én pedig diadalmasan felvisítottam. – Igeeen! – öklöztem a levegőbe. Nem volt kis dolog megtanulni, hogyan lehet leteríteni egy akkora pasit, mint Parker. A megfelelő egyensúly megtalálása az erőkifejtéshez tovább tartott, mint valószínűleg kellett volna, mert az elmúlt hetekben nehezemre esett koncentrálni. Nem volt egyensúly az életemben sem, amikor megingott a kapcsolatom Gideonnal. Parker a kezét nyújtotta, hogy segítsem fel. Elkaptam az alkarját és felrántottam. – Jó volt. Nagyon jó – dicsért. – Ma este mindent vittél. – Kösz. Ki akarod próbálni megint? – Tarts egy tízperces szünetet és igyál – mondta. – Beszélnem kell Jeremyvel, mielőtt elmegy. Jeremy Parker egyik segédedzője volt, egy hatalmas termetű fickó, akivel nem volt könnyű dolga a tanítványoknak. Abban a pillanatban nem tudtam elképzelni, hogy valaha is elbánhatnék egy ekkora emberrel, de volt néhány tényleg pici lány a csoportban, aki képes volt rá. Felkaptam a törülközőmet, és a falhoz erősített alumínium lelátó felé indultam. A lépteim meglassúdtak, amikor megláttam az egyik nyomozót azok közül, akik a lakásomra is feljöttek. De Shelley Graves nem egyenruhában volt. Sportfelsőt és hozzáillő nadrágot viselt, göndör haját lófarokba fogta. Mivel éppen akkor jött be, és az ajtó történetesen a padsorok mellett volt, azon kaptam magam, hogy elindulok felé. Próbáltam gondtalannak tűnni, pedig nagyon nem voltam az. 294

– Miss Tramell! – üdvözölt. – Vicces, hogy épp itt futunk össze. Régóta edz Parkerrel? – Körülbelül egy hónapja. Örülök, hogy látom, nyomozó. – Nem hiszem – húzta el a száját. – Vagy legalábbis egyelőre még nem így gondolja. És talán akkor sem, ha majd beszéltünk. Megdermedtem a talányos szavak hallatán. De egy dolog világos volt. – Nem beszélhetek magával az ügyvédem nélkül. Széttárta a kezét. – Nem vagyok szolgálatban. De amúgy sem kell mondania semmit. Majd én beszélek. A padok felé intett, és én vonakodva leültem. Jó okom volt óvatosnak lenni. – Nem megyünk egy kicsit feljebb? – Felment a legfelső sorba, én pedig felálltam és követtem. Amikor elhelyezkedtünk, a térdére könyökölt, és szemügyre vette a lent edzőket. – Egész más itt este. Én általában napközben járok. Gondoltam rá, hogy ha esetleg összefutunk, beszélek magával. Úgy gondoltam, hogy semmi esélyem erre. És most tessék, itt van. Ez biztosan jel. Nem vettem be a magyarázkodást. – Nem olyannak tűnik, aki hisz a jelekben. – Valóban. De ez egyszer kivételt teszek. – Egy pillanatra csücsörített, mintha töprengene valamin. Aztán rám nézett. – Azt gondolom, hogy a maga barátja ölte meg Nathan Barkert. Megdermedtem. Hallhatóan elakadt a lélegzetem. – Sosem fogom tudni bebizonyítani – folytatta sötéten. – Ahhoz túl okos. És túl alapos. Az egészet gondosan kitervelte. Amint Gideon Cross egyszer elhatározta, hogy megöli Nathan Barkert, azonnal készen állt a terve. Nem tudtam, hogy menjek vagy maradjak – hogy melyik döntésnek mi lehet a következménye. És miközben tétováztam, ő tovább beszélt. – Valószínűleg azon a hétfőn kezdődött, miután a maga lakótársát megtámadták. Mikor átkutattuk a szállodát, ahol Barker holtteste 295

volt, fényképeket találtunk. Fotókat magáról. De amikről most én akarok beszélni, azok a maga lakótársáról készültek. – Caryről? – Ha most letartóztatási parancsot szeretnék kérni, akkor azt mondanám, hogy Nathan Barker támadta meg Cary Taylort, hogy megfélemlítse és megfenyegesse Gideon Crosst. Az a gyanúm, hogy Cross nem engedett Barker zsarolási kísérletének. Tördelni kezdtem a kezem a törülköző rejtekében. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy Cary miattam szenvedett. Graves rám meredt, éles, kifürkészhetetlen tekintettel. Tipikus zsarupillantás. Apu is tudta ezt. – Jelen pillanatban azt gondolom, hogy Cross úgy érezte, maga halálos veszélyben forog. És tudja, mit? Igaza volt. Láttam a bizonyítékokat Barker szobájában – fényképek, részletes feljegyzések a maga napi mozgásáról, újságkivágások... Még a maga kidobott szemetéből is kiszedett ezt-azt. Általában ha ilyesmiket találunk, akkor már túl késő. – Nathan figyelt engem? – Már a gondolattól is megborzongtam. – Folyamatosan a nyomában járt. A zsarolási kísérletek a mostohaapja meg Cross felé csak ennek a kicsúcsosodásai voltak. Szerintem Cross túl közel kezdett állni magához, és Barker fenyegetve érezte magát a maguk kapcsolatától. Nyilván abban bízott, hogy Cross lelép, ha tudomást szerez a maga régi dolgairól. A számhoz kaptam a törülközőt, ha esetleg maga alá gyűrne a hányinger. – Azt hiszem, itt rontotta el. – Graves összeillesztette az ujjhegyeit, látszólag a lenti edzést figyelve. – Cross leépítette magát, és egy régi barátnőjével kezdett találkozgatni. Ez két dologra is jó volt – megnyugtatta Barkert, és eltüntette Cross indítékát is. Miért ölne valaki egy olyan nőért, akit kidobott? Nagyon ügyesen elrendezte az egészet. Még magának se mondta el. Maga csak erősítette a hazugságot az őszinte reakcióival. A lába is járni kezdett az ujjaival együtt. Sovány teste nyugtalan energiát árasztott. – Cross nem bízta másra a munkát. Az ostobaság lett volna. Nem akarta, hogy a pénz nyomán eljussunk valami bérgyilkoshoz, aki 296

beköpi. Különben is, ez személyes ügy volt neki. Maga miatt. Minden kétséget kizáróan le akart számolni a fenyegetéssel. Rendezett egy váratlan partit az egyik szállodájában valamelyik vodkacégének. Ez sziklaszilárd alibit biztosított neki. A sajtó is ott volt, és rengeteg kép készült róla. Közben azt is tudta, hogy maga hol van, és hogy magának is sziklaszilárd az alibije. Az ujjaim összeszorultak a törülközőn. Istenem... A testek puffanása a matracokon, a hangosan kiadott utasítások, a tanítványok diadalmas ordításai – mindez csak a hátterét adta fülem vad zúgásának. Egy csomó minden történt az orrom előtt, és az agyam egyszerűen képtelen volt feldolgozni. Olyan érzésem volt, mintha egy végtelen alagútba húzódnék, ahol a valóság apró ponttá zsugorodik. Graves kinyitotta a vizesüvegét, és nagyot húzott belőle, aztán a keze fejével megtörölte a száját. – Be kell vallanom, hogy a parti egy időre engem is megakasztott. Hogyan lehet megdönteni egy ilyen alibit? Háromszor kellett visszamennem a hotelbe, mire kiderítettem, hogy aznap este tűz ütött ki a konyhában. Semmi komoly, de az egész szállodát kiürítették majdnem egy órára. Az összes vendég az utcán tipródott. Cross jöttment, csinálta, amit egy tulajdonos csinál ilyen körülmények között. Beszéltem vagy fél tucat alkalmazottal, akik látták őt vagy beszéltek vele az idő tájt, de egyik sem tudott pontos időpontot mondani. Nagy volt a káosz. Ugyan ki figyel egyetlen embert ilyen zűrzavarban? Éreztem, hogy a fejemet rázom, mintha nekem tette volna fel a kérdést. Hátrafeszítette a vállát. – Lemértem az időt a személyzeti bejárattól – ahol látták Crosst a tűzoltókkal beszélgetni – Barker szállodájáig, pár sarokkal arrébb. Tizenöt perc oda is, vissza is. Barkert egyetlen döféssel ölték meg. Egyenesen a szívébe. Az egy percbe sem telik. Nem voltak védekezésre utaló jelek, és közvetlenül az ajtónál találták meg. Hogy mit gondolok? Ajtót nyitott Crossnak, és aztán egy szempillantás alatt vége is volt. És képzelje csak... Az a hotel is a Cross Industries egyik leányvállalatáé. És a biztonsági kamerák, mit tesz isten, épp 297

üzemen kívül voltak, karbantartás miatt, amit már hónapok óta beterveztek. – Véletlen egybeesés – mondtam rekedten. Eszelősen vert a szívem. Az agyam egy távoli zugában regisztráltam, hogy tucatnyian vannak még itt rajtam kívül, alig néhány méterre, és fogalmuk sincs arról, hogy én éppen mivel nézek szembe. – Persze. Miért is ne? – vont vállat Graves, de a szeme mást mondott. Tudta, hogy nem így van. Nem volt képes bizonyítani, de tudta. – A helyzet tehát a következő: kutakodhatok tovább, és tölthetem az időmet ezzel az esettel, miközben ezernyi másik tornyosul az asztalomon. De mi értelme lenne? Cross nem jelent veszélyt a közre. A társam a megmondhatója, hogy nem jó az igazságszolgáltatást a saját kezünkbe venni. És jobbára én is ezen a véleményen vagyok. De Nathan Barker meg akarta ölni magát, Eva. Lehet, hogy nem holnap. Talán nem jövőre. De egyszer biztos. Felállt, és leporolta a nadrágját. Fogta a vizét meg a törülközőjét, és ügyet sem vetett arra, hogy engem ráz a zokogás. Gideon... Összetörve szorítottam az arcomhoz a törülközőt. – A feljegyzéseimet elégettem – folytatta Graves. – A társam is egyetért abban, hogy holtpontra jutottunk. Senkit sem érdekel egy kicsit sem, hogy Nathan Barker nincs többé. Még a saját apja is azt mondta, hogy a fia már sok évvel ezelőtt meghalt a számára. Felnéztem rá, és próbáltam kipislogni a könnyeket a szememből. – Nem tudom, mit mondjak. – Szakítottak akkor szombaton, miután megzavartuk a vacsorájukat, nem igaz? – Bólintottam, mire ő is. – Aznap volt az őrsön vallomást tenni. Kiment a szobából, de láttam az ablakon keresztül. Akkor szoktam csak ilyen fájdalmat látni, amikor hozzátartozót értesítünk valakinek a haláláról. Őszintén szólva ezért mondtam el most ezt magának –, hogy visszatérhessen hozzá. – Köszönöm. – Sosem volt még ennyi tartalom ebben a szóban, mint most. Megcsóválta a fejét, és elindult lefelé a lépcsőn, aztán megállt és visszafordult. – Nem én vagyok az egyetlen, akinek hálás lehet. 298

*** Valahogy eljutottam Gideon lakásába. Nem emlékszem rá, hogyan indultam el Parker terméből, vagy hogyan szóltam Clancynek, hogy vegyen fel. Nem emlékszem, hogy bejelentkeztem volna a portán, és nem emlékszem, hogy felmentem a liften. Mikor a privát előcsarnokban találtam magam Gideon ajtaja előtt, egy pillanatra megtorpantam. Fogalmam sem volt, hogy kerültem a lelátóról egyszer csak ide. Csengettem és vártam. Mikor senki nem nyitott ajtót, a padlóra roskadtam, és nekidőltem az ajtófélfának. Gideon így talált rám. Nyílt a liftajtó, és ő lépett ki rajta. Megtorpant, amikor megpillantott. Edzőruhában volt, a haja nedves a verítéktől. Sosem nézett ki jobban. Mozdulatlanul meredt rám, úgyhogy magyarázkodnom kellett: – Már nincs kulcsom. Nem álltam fel, mert nem voltam benne biztos, hogy megtartana a lábam. Leguggolt mellém. – Eva! Mi a baj? – Az este összefutottam Graves nyomozóval. – Nyeltem egy nagyot. – Lezárják az ügyet. Gideon kitáguló mellkassal szívta be a levegőt. Ebből már biztosan tudtam. Sötét kétségbeesés költözött Gideon tekintetébe. Rájött, hogy tudom. Az igazság súlyosan ült a levegőben közöttünk, szinte kézzelfoghatóan. Ölnék érted, mindenemet odaadnám... de téged soha nem adlak fel. Gideon térdre rogyott előttem a kemény, hideg márványon. Lehorgasztotta a fejét. Várt. Megmozdultam. Felemeltem az állát. A kezemmel, az ajkammal is megérintettem az arcát. Belesuttogtam a bőrébe a hálámat: Köszönöm... Köszönöm... Köszönöm... Magához vont, és szorosan átölelt. Arcát a nyakamhoz szorította. – És most merre tovább? – Én is átöleltem. – Amerre az út visz. A közös utunk. 299

Copyright © 2012 by Sylvia Day Cover design by George Long Cover photograph: Shutterstock All rights reserved Hungarian translation © Kis Ibolya, 2012 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012 Felelős kiadó Kepets András Felelős szerkesztő: Palkó Katalin A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Hozzád kötve