Sylvia Day
Ho zzá d kö tve
Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2012
1. fejezet
– El kéne mennünk egy kocsmába, ünnepelni! Cseppet sem ért meglepetésként szobatársam nyomatékos kijelentése. Cary Taylor mindig talált indokot a mulatozásra, lett légyen az akármilyen apró vagy jelentéktelen. Én úgy gondoltam, hogy ez nagyban hozzájárul a vonzerejéhez. – Szerintem nem túl jó ötlet egész éjjel inni, mielőtt az ember első napját kezdi egy új munkahelyen. – Jaj, Eva! – Cary az új nappalinkban ült a földön féltucatnyi kicsomagolatlan doboz közt, és rám villantotta díjnyertes mosolyát. Napok óta mást se csináltunk, mint kipakoltunk, a srác mégis remekül nézett ki. Karcsú termetével, sötét hajával, zöld szemével persze Cary szinte bármely időpillanatban fantasztikusan festett. Talán nehezteltem is volna rá ezért, ha nem kedvelem annyira. – Én nem berúgásról beszélek – erősködött. – Csak egykét pohár borról. Kihasználjuk a happy hourt, aztán már itthon is vagyunk nyolcra. – Nem tudom, hogy időben visszaérek-e – intettem jóganadrágom és sportfelsőm felé. – Miután lemértem, hogy mennyi gyalog az új melóhely, megyek az edzőterembe. – Menj gyorsan, és eddz még annál is gyorsabban – 7
Cary tökéletesen kivitelezett szemöldök-felvonása majdnem hangos nevetésre fakasztott. Komolyan úgy gondoltam, hogy megnyerő pofijával egy nap majd tele lesznek az óriásplakátok és a címlapok. Bármilyen arcot vág, egyszerűen fantasztikus. – Esetleg holnap, munka után? – próbálkoztam. – Ha túlélem a napot, az aztán igazán megér majd egy kis ünneplést. – Oké. Legalább felszentelem az új konyhát a vacsorával. – Huh… – Cary imádott főzni, csak éppen nem nagyon tudott. – Szuper. Félresimított egy hajtincset az arcából, és rám vigyorgott. – Ezért a konyháért még egy étterem is ölni tudna. Itt aztán képtelenség bármilyen kaját is elrontani. Kétkedve legyintettem, és elindultam. Nem akartam belemenni a főzéssel kapcsolatos vitába. Lementem lifttel a földszintre, és rámosolyogtam a portásra, aki lendületes mozdulattal tárta ki előttem az ajtót. Amint kiléptem az utcára, azonnal lecsaptak rám Man hattan hangjai, illatai, és szinte hívogattak egy kis felfedezőútra. Úgy éreztem, mintha nemcsak egy fél ország, de egy egész világ választana el korábbi otthonomtól, San Diegótól. Mindkettő nagyváros ugyan, de az egyik végtelenül nyugodt és érzékien lusta, a másik viszont csak úgy vibrál az élettől és a vad energiától. Álmaim netovábbja egy brooklyni, lift nélküli ház lett volna, de kötelességtudó leány lévén az Upper West Side-on telepedtem meg. Ha nem lett volna velem Cary, nyomorúságos magányra lettem volna kárhoztatva a tágas lakásban, melynek 8
egy hónapi bére több volt, mint a legtöbb ember egész évi keresete. A portás megbiccentette a sapkáját. – Jó estét, Miss Tramell. Kér taxit? – Köszönöm, nem, Paul – hintáztam edzőcipőm lekerekített sarkán. – Gyalog megyek. A portás elmosolyodott. – Délután kissé lehűlt a levegő. Kellemes a séta ilyenkor. – Igen, mondták, hogy élvezzem ki a júniust, mielőtt gyilkosan meleg lesz. – Ez rendkívül bölcs tanács, Miss Tramell. Kiléptem a modern üveg kapuboltozat alól, mely nem nagyon illett az épület korához és a környező házakhoz. Egy kicsit élveztem a fákkal szegélyezett utca nyugalmát, mielőtt kimentem volna a Broadway zajos forgatagába. Reméltem, hogy hamarosan képes leszek beleolvadni az itteni környezetbe, de egyelőre csak afféle ál-New Yorkinak éreztem magam. Volt már munkám és lakásom itt, de még tartottam a metrózástól, és ügyetlen voltam a taxifogásban. Próbáltam nem nagy szemmel, bizonytalanul járni-kelni, de nem nagyon sikerült. Túl sok a látniés tapasztalnivaló. Elképesztő ingertömeg zúdult rám – a kipufogógáz bűze, utcai árusok ételeinek illatával keveredve, házalók kiáltozása és utcai zenészek muzsikája; arcok, stílusok és akcentusok szédítő sokasága, valóságos építészeti csodák… És persze az autók. Te jó ég. Az egymás sarkában lihegő kocsik tébolyult, szüntelen áradatához foghatót még sosem láttam. Mindig akadt egy mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautó, 9
mely fülsértő szirénázással próbált előrejutni a sárga taxik folyamában. Félve csodáltam meg a cammogó kukásautókat, melyek szűk kis utcákban lavíroztak boszorkányos ügyességgel, és a futárszolgálatok kocsijait, melyek szorongató határidők csapdájában küzdöttek meg nap mint nap a forgalommal. Az igazi New York-iak csak manővereznek higgadtan szeretett városukban, mely meghitten ismerős, olyan, mint egy kényelmes, bejáratott cipő. Ők nem romantikus hevülettel csodálják a járdára ömlő füstöt és gőzt, s a szemük se rebben, ha egy metrószerelvény dübörög el a lábuk alatt, miközben én idiótán vigyorgok, és megfeszítem a lábujjaimat. New York nekem vadonatúj szerelem volt. Tágra nyílt szemmel ittam magamba, s ez látszott is rajtam. Blazírtságot kellett magamra erőltetni, miközben a jövendő munkahelyemet rejtő épület felé tartottam. De legalább a munkámban otthon voltam. A saját képességeim révén akartam előbbre jutni, ami azt jelentette, hogy legalulról kellett kezdenem. Holnaptól Mark Garrity as�szisztense leszek a Waters Field & Leamannél, az USA egyik legismertebb reklámügynökségénél. Mostohaapám, a kőgazdag Richard Stanton roppant bosszús lett, amikor megtudta, milyen munkát vállaltam el, rámutatva, hogy ha nem vagyok olyan büszke, dolgozhatnék inkább valamelyik barátjánál, kihasználva a kapcsolat előnyeit. – Éppolyan makacs vagy, mint apád – mondta Richard. – A rendőri fizetéséből egy életen át törlesztheti a diákhiteledet. Ádáz veszekedés volt, de apu nem volt hajlandó meghátrálni. – Nehogy már egy másik férfi fizesse a lányom to10
vábbtanulását – mondta ő, Victor Reyes, amikor Stanton megtette neki az ajánlatát. Ezt tiszteltem benne. És úgy sejtem, hogy Stanton is, bár sosem vallotta volna be. Persze mindkettőjüket megértem, mert próbáltam én is, harcoltam érte, hogy magam fizethessem vissza a hitelt… és veszítettem. Apu számára ez hiúsági kérdés volt. Anyám annak idején nem volt hajlandó hozzámenni feleségül, de apa ennek ellenére is mindig szilárdan kitartott amellett, hogy minden tekintetben apámként viselkedjen. Mivel tudtam, hogy semmi értelme a régi sérelmeket bolygatni, inkább arra koncentráltam, hogy minél hamarabb odaérjek a tetthelyre. Szándékosan időzítettem a terepszemlét éppen egy forgalmas hétfői időszakra, úgyhogy örültem, amikor alig harminc perc alatt eljutottam a Crossfire Buildinghez, melyben a Waters Field & Leaman székelt. Hátrahajtottam a fejem, úgy vettem szemügyre az épületet, amely egészen az ég keskeny szalagjáig nyúlt. A Crossfire rendkívül impozáns építmény volt, karcsú zafírtű, mely a felhőket karcolta. A korábbi interjúk alapján már tudtam, hogy a díszes, rézkeretes forgóajtók túloldalán ugyanilyen bámulatos a környezet – arannyal erezett márványpadló és -falak, fényes alumínium biztonsági pult és forgókorlát. Előszedtem vadonatúj belépőkártyámat a nadrágom belső zsebéből, és felmutattam a két sötét öltönyös biztonsági embernek. Ők persze megállítottak, nyilván mert eléggé alulöltözött voltam, de végül beengedtek. Miután lifttel feljutottam egészen a huszadik emeletig, volt már némi fogalmam róla, hogy ajtótól ajtóig mennyi a távolság időben. Ez kipipálva. 11
Éppen kifelé indultam, amikor egy karcsú, jól öltözött barna lánynak beakadt a táskája a forgókorlátba, és egy rakás apró ömlött ki belőle. Pénzérmék záporoztak a földre és gurultak szanaszét a márványon, én pedig láttam, hogy az emberek inkább kikerülik a zűrzavart, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Én együtt érzőn ráncoltam a homlokomat, és leguggoltam, hogy segítsek a lánynak szedegetni, az egyik biztonsági őr társaságában. – Köszönöm – villantott rám űzött mosolyt a lány. Visszamosolyogtam rá. – Szívesen. Ha már erre jártam. Éppen egy ötcentes után nyúltam a bejárati ajtónál, amikor drága, fűzős félcipő bukkant fel előttem, jól szabott fekete nadrágszárral. Egy pillanatig vártam, hogy a férfi eltűnjön az utamból, és amikor nem tette, felnéztem. A méretre szabott háromrészes öltöny forró pontokat izzított fel bennem, de az egészet mégis a kelme alatt rejtőző daliás, erős termet tette különlegessé. De bármilyen sugárzó volt is a jövevény férfiassága, csak akkor padlóztam le igazán, amikor megláttam az arcát. Tyűha. Ez egyszerűen… tyűha. A férfi egy elegáns fotelba telepedett, éppen velem szemben. Férfiassága éppen szemmagasságra esett, úgyhogy csak bámulni tudtam. Döbbenten. Aztán valami megváltozott közöttünk. Ahogy visszanézett rám, megváltozott… Mintha ellenző hullt volna le a szeméről, olyan izzó akaraterőt tárva fel, melytől mintha kiszaladt volna a levegő a tüdőmből. Erőteljes vonzása még határozottabb lett, már-már tapintható rezdülésekkel. Ösztönösen hátrahúzódtam. És fenékre estem. 12
A könyököm megsajdult a padlóval történő kemény találkozástól, de alig éreztem a fájdalmat. Túlságosan lefoglalt a férfi látványa. Lélegzetelállító arcát hollófekete haj keretezte. Arcberendezése szobrász vésőjére kívánkozott: határozott metszésű száj, egyenes orr, átható kék szempár. Pompás. A kék szem kissé összeszűkült, de az arc rutinosan kifejezéstelen maradt. Az inge és az öltönye fekete volt ugyan, a nyakkendője azonban tökéletesen illett világító íriszéhez. Számítóan méregetett, tekintete szinte lyukat égetett belém. Felgyorsult a szívverésem; a szám kinyílt, hogy levegőt kapjak. Bűnösen jó volt az illata. És nem kölnitől, hanem valami mástól. Talán tusfürdőtől. Vagy sampontól. Bármi volt is, nyálcsorgatóan vonzó volt, akárcsak ő maga. Kinyújtotta felém a kezét. Felfigyeltem ónix mandzsettagombjára és méregdrága órájára. Reszketeg lélegzettel tettem kezemet a kezébe. Megug rott a pulzusom, amikor megszorított. Az érintése szinte szikrázott, s a tarkómon felmeredtek a pihék. Egy pillanatig nem mozdult, s ránc alakult ki arrogánsan ívelt szemöldöke közt. – Jól van? A hangja sima és kulturált volt, némi reszelős éllel, amitől kellemesen összerándult a gyomrom. A szexet juttatta eszembe. A fantasztikus szexet. Hirtelen arra gondoltam, hogy ha elég sokáig hallgatnám, talán már attól is orgazmusom lehetne. Kiszáradt a szám, úgyhogy megnyaltam, csak aztán feleltem: – Igen, persze. Takarékosan kecses mozdulattal felállt, és engem is fel13
húzott magával. Továbbra is összekapcsolódott a tekintetünk, mert képtelen voltam másfelé nézni. Fiatalabb volt, mint amilyennek első pillantásra tűnt. Harmincnál kevesebbnek saccoltam, de a tekintete érettebb benyomást keltett. Kemény volt, és metszően intelligens. Valami ellenállhatatlanul vonzott feléje, mintha kötél lenne a derekamra kötve, ő pedig lassan, de lankadatlanul húzna. Egy pislantással magamhoz tértem révületemből, és elengedtem a kezét. Nemcsak gyönyörű volt, hanem egyszerűen… lenyűgöző. Az a fajta fickó volt, akinek láttán a nők a blúzukkal együtt a gátlásaikat is szíves-örömest levetették. Ránéztem a maga civilizált, városi, rettentő drága öltönyös mivoltára, és a nyers, állati, lepedőszaggató dugás jutott eszembe. Lehajolt a belépőkártyámért. Eddig fel sem tűnt, hogy elejtettem, de így is elszabadulhattam pár pillanatra provokatív tekintetétől. Az agyam ismét mozgásba lendült. Bosszantott, hogy annyira ügyetlennek érzem magam, miközben ő olyan összeszedett. Vajon miért? Mert elkápráztatott, a fene egye meg. Felpillantott rám, és a póz – ahogy szinte térden állt előttem – újra kibillentett az egyensúlyomból. Miközben felállt, nem vette le rólam a tekintetét. – Biztos, hogy jól van? Üljön le pár percre. Forró lett az arcom. Remek. Hát ennyire bénának és esendőnek lát a legmagabiztosabb és legelegánsabb férfi, akivel valaha is találkoztam. – Csak megbillentem egy pillanatra. De amúgy jól vagyok. Elfordítottam a tekintetemet, és megpillantottam a 14
lányt, akinek a pénzét keresgéltem. Éppen a biztonsági őrnek hálálkodott, aki segített neki; aztán mentegetőzve elindult felém. Odafordultam, és feléje nyújtottam a maroknyi pénzérmét, amit sikerült összeszednem, de ebben a pillanatban meglátta az öltönybe bújt félistent, és egy pillanat alatt megfeledkezett rólam. Némileg meghökkentem, de aztán a táskájába szórtam az aprót. Majd újra megkockáztattam egy pillantást az álomférfira, és láttam, hogy engem néz, miközben a barna lány köszönömöt rebeg neki. Neki. Nem nekem, persze, holott igazából én siettem a segítségére. Átszóltam a feje fölött: – Megkaphatnám a kártyámat? Az öltönyös odanyújtotta. Noha igyekeztem úgy átvenni, hogy ne érjek a bőréhez, az ujjai súrolták a kezemet, ismét felizzítva testem áramköreit. – Köszönöm – motyogtam. Sarkon fordultam és kinyomultam a forgóajtón át az utcára. A járdán megálltam, és mélyen beszívtam a kellemes és mérgező aromákat egyaránt bőven tartalmazó finom New York-i levegőt. Az épület előtt áramvonalas fekete Bentley városi terepjáró állt, melynek patyolattiszta, sötétített ablakaiban viszontláthattam a tükörképemet. Kipirult az arcom, a szemem túlságosan csillogott. Ismertem már ezt a képet – a fürdőszobatükörben szoktam látni, amikor szexre készülök. A dugásra kész kifejezés, melynek semmi keresnivalója nem volt most az arcomon. Uramatyám. Szedd össze magad. Elég volt öt perc Mr. Sötét Veszedelemmel, és máris feltöltődtem valami szeszélyes, nyugtalan energiával. Még mindig éreztem a vonzását, a megmagyarázhatatlan kész15
tetést, hogy visszamenjek hozzá. Mondhattam volna, hogy még nem végeztem a dolgommal itt a Crossfire-ben, de tudtam, hogy később megbánnám. Ugyan hányszor kéne bolondot csinálni magamból egyetlen nap leforgása alatt? Elég legyen, dorgáltam magam. Haladjunk. Autódudák tülköltek folyamatosan, amint egyik taxi a másik elé vágott, aztán vadul fékezett, amikor a merészebb gyalogosok eléje léptek a lámpaváltás előtti utolsó pillanatban. Üvöltözés következett, heves gesztusokkal, melyek mögött azonban nem állt igazi düh. Pillanatokon belül minden érintett megfeledkezett az incidensről, mely egyetlen szívdobbanást jelentett csupán a város rohanó életében. Miközben elvegyültem a gyalogosok közt és az edzőterem felé indultam, önkéntelen mosolyra húzódott a szám. Ó, New York, gondoltam derűsen, te csodás.
R Úgy terveztem, hogy a futógépen kezdek, aztán kipróbálok néhány gépet, de amikor megláttam, hogy éppen kick-box óra indul kezdőknek, inkább az ottani terem előtt várakozókhoz csatlakoztam. Mire az órának vége volt, már kezdtem újra önmagam lenni. Izmaim remegtek a megfelelő mértékű fáradtságtól, és tudtam, hogy úgy fogok majd aludni, mint akit fejbe vertek. – Nagyon jól csináltad. Letöröltem az izzadságot az arcomról, és ránéztem a fiúra, aki megszólított. Magas volt és inasan izmos, átható barna tekintettel és makulátlan tejeskávészínű bőrrel. 16
A szempillái irigylésre méltóan hosszúak és feketék voltak, a feje kopaszra borotvált. – Kösz – húztam el a számat. – Ennyire látszik, hogy először voltam? A fiú elvigyorodott, és a kezét nyújtotta. – Parker Smith. – Eva Tramell. – Van benned valami természetes kecsesség, Eva. Egy kis edzéssel szó szerint ütős lehetnél. Egy ilyen helyen, mint New York, az önvédelem alapvető dolog. – A falon lógó parafa tábla felé bökött, ami tele volt tűzködve reklámokkal, apróhirdetésekkel. Az egyik élénk színű cetli aljáról leszakított egy fület, és odanyújtotta nekem. – Hallottál már a krav magáról? – Egy Jennifer Lopez-filmben láttam. – Én krav magát oktatok, és szívesen tanítanálak téged is. Itt a weboldalam meg a stúdióm címe. Csodáltam a hozzáállását. Olyan közvetlen volt, akárcsak a tekintete. Eltűnődtem, hogy fel akar-e szedni, de olyan profi volt, hogy nem tudtam eldönteni. Parker karba fonta a kezét; kidagadtak a bicepszei. Fekete trikó és térdig érő sort volt rajta. Converse edzőcipője kényelmesen bejáratottnak tűnt, a gallérja alól pedig törzsi stílusú tetoválás kandikált ki. – A weboldalon fent van az órarend is. Gyere el, és nézz meg egy órát! – Komolyan gondolkodom rajta. – Remek. – A srác újra a kezét nyújtotta, fogása szilárd és magabiztos volt. – Remélem, hamarosan találkozunk.
R 17
A lakásban ínycsiklandó illatok terjengtek, amikor hazaértem, és Adele búgott behízelgően a hangfalakból mindenféle járdákról. Benéztem a félig nyitott konyhába, és láttam, ahogy Cary a zene ütemére hajladozva keverget valamit a tűzhelyen. A pulton egy nyitott borosüveg állt két pohárral, melyek közül az egyik félig volt vörösborral. – Hé! – kiáltottam oda, amikor közelebb értem. – Mit főzöl? Van még időm lezuhanyozni, mielőtt elkészül? Bort töltött a másik pohárba, és felém csúsztatta a reggelizőpulton, begyakorolt, elegáns mozdulattal. Ránézésre senki meg nem mondta volna róla, hogy gyermekkorát egy drogfüggő anya és különféle árvaházak közt hányódva töltötte, majd később javítóintézetekben és állami elvonókban. – Tészta lesz húsos szósszal. És hagyd most a zuhanyzást, mert el is készült. Jól szórakoztál? – Az edzőteremben már igen – Kihúztam az egyik tikfa bárszéket, és felültem rá. Elmeséltem neki a kick-box órát és Parker Smitht. – Eljössz velem? – Krav magára? – csóválta a fejét Cary. – Az nagyon kemény. Tele lennék véraláfutással, és a munkám bánná. De szívesen elmegyek veled megnézni, hátha közveszélyes a srác. Néztem, ahogy egy tálba önti a tésztát. – Közveszélyes? Apa elég jól megtanított rá, hogyan mérjem fel a pasikat, ezért tudtam azonnal, hogy az öltönyös félistennel jobb lesz vigyázni. A közönséges emberek mosolyogni szoktak, ha segítenek valakinek, csak hogy enyhítsék a pillanatnyi kapcsolatteremtés feszültségét. Persze tény, hogy én sem mosolyogtam őrá. – Kislány! – szedett elő tányérokat a szekrényből Cary. 18
– Te egy szexi, klassz csaj vagy. Nem is férfi az olyan, aki nem hív egyből randira. Az orromat ráncoltam. Letette elém a tálat. Rövid csőtészta sűrű paradicsomszószban, húsgombóckákkal és borsóval. – Valami nyomja a bögyödet. Mi az? Hmm… Megfogtam a tésztából kimeredő kanalat, és úgy döntöttem, hogy nem teszek megjegyzést az ételre. – Azt hiszem, hogy a bolygó legjobb pasijával futottam ma össze. De az is lehet, hogy az egész világegyetem legjobb pasijával. – Ó! Pedig azt hittem, hogy az én vagyok. Mesélj! – Ca ry a pult másik oldalán maradt, és állva látott neki a tésztának. Néztem, hogyan eszik meg pár falatot a saját főztjéből, mielőtt vettem volna a bátorságot, hogy magam is belevágjak a kalandba. – Nincs túl sok mesélnivaló. Fenékre estem a Crossfire előcsarnokában, ő pedig felsegített. – Magas vagy alacsony? Szőke vagy barna? Izmos vagy vékony? Szeme színe? Leöblítettem a második falatot egy korty borral. – Magas. Sötét hajú. Izmos és vékony. Kék szemű. És a ruhájából meg a cuccaiból ítélve kőgazdag. Valamint észvesztően szexi. Tudod, hogy van ez – vannak jó kiállású pasik, akiktől meg se moccannak a hormonjaid, miközben vannak olyanok, akik sehogy se néznek ki, mégis csak úgy izzik bennük a szexepil. Ebben a pasiban minden megvolt. A gyomrom összerándult, mint akkor, amikor Sötét Veszedelem megérintett. Kristálytisztán jelent meg előt19
tem lélegzetelállító arca. Az ilyen durva jó kinézetet már büntetni kéne. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz – jó pár agysejtem kiégett tőle. Cary fél könyökkel a pultra támaszkodott, és közelebb hajolt. Egyik sötét tincse a zöld szeme elé hullott. – Na és mi történt, miután felsegített? Vállat vontam. – Semmi. – Semmi? – Mentem a dolgomra. – Micsoda? Nem is flörtöltél vele? Bekaptam egy újabb falatot. Tulajdonképpen nem is volt rossz. Vagy csak nagyon éhes voltam. – Nem az a fajta volt, akivel csak úgy flörtölni lehet, Cary. – Olyan pasi nincs, akivel ne lehetne flörtölni. Még a boldog kapcsolatban élők is élveznek egy kis ártalmatlan játszadozást néha. – Benne nem volt semmi ártalmatlan – feleltem szárazon. – Ó, szóval az a fajta – bólogatott bölcsen Cary. – A rossz fiúk nagyon szórakoztatók tudnak lenni, ha nem kerülsz túl közel hozzájuk. Ő aztán tudhatta: az emberek korra és nemre való tekintettel egyaránt a lába előtt hevertek. Mégis valahogy sikerült mindig rosszul választania. Hazug és alattomos alakokkal randizott, meg olyanokkal, akik öngyilkossággal fenyegetőznek miatta, meg olyanokkal, akiknek volt mellette más is, csak nem árulták el… Egyszóval jól kifogta. – Nem nagyon tudom elképzelni, hogyan lehetne egy 20
ilyen ember szórakoztató – feleltem. – Túlságosan intenzív. Persze az ágyban biztos klassz… amilyen erőteljes. – Na tessék. Felejtsd el az igazi pasit. Csak képzeld magad elé az arcát a fantáziáidban, és ott csináld meg tökéletesre. Mivel a legszívesebben inkább mindenestül kivertem volna a fejemből a fickót, témát váltottam. – Holnapra van már programod? – Hát persze. – Cary elmerült a másnapi teendői ecsetelésében – említett valami farmerhirdetést, önbarnítót, fehérneműt és kölnit. Minden mást kirekesztettem az agyamból, és próbáltam rá meg a sikerére koncentrálni. Cary Taylor iránt egyre nőtt a kereslet, és kezdett kapós lenni a fotósok és ügynökségek között, mivel profi volt és megbízható. Nagyon örültem neki, és büszke voltam rá. Nagy utat tett meg, és annyi mindenen ment keresztül. Csak vacsora után vettem észre a kanapéhoz támasztott két jókora ajándékdobozt. – Azok meg mik? – Azok – jött be utánam Cary a nappaliba – a legújabb küldemények. Rögtön tudtam, hogy Stantontól meg anyámtól származnak. A pénz olyasmi volt, amire anyámnak nagy szüksége volt a boldogsághoz, és én örültem, hogy Stanton, a hármas számú férj nemcsak ezt a szükségletét volt képes kielégíteni, hanem több másikat is. Sokszor kívántam, hogy bár hagyná már ezt abba, de anyám nem nagyon tudta megérteni, hogy én egészen másként tekintek a pénzre, mint ő. – És akkor mi van? 21
Cary átfogta a vállamat, ami annál is könnyebben ment neki, mivel jóval magasabb volt nálam. – Ne légy hálátlan. Stanton szereti anyádat. Szereti őt kényeztetni, ő meg téged. Lehet, hogy nem szereted, de a pasi nem is érted csinálja. Hanem anyádért. Sóhajtva adtam meg magam. – Mi az? – Valami menő cuccok az érdek-képviseleti központ szombati jótékonysági vacsorájára. Egy bomba ruha neked meg egy Brioni szmoking nekem, mert azzal viszont a te kedvedben akar járni, hogy nekem is küld ajándékot. Sokkal toleránsabb vagy, ha én is ott vagyok, hogy meghallgassalak. – Milyen igaz. Még szerencse, hogy tisztában van ezzel. – Már hogyne lenne. Nem lehetne csilliárdos, ha nem tudna mindent. – Cary megfogta a kezem, és odavonszolt. – Gyere csak. Vess rá egy pillantást.
R Másnap reggel kilenc előtt tíz perccel libbentem be a Crossfire forgóajtaján. Mivel az első napon szerettem volna jó benyomást kelteni, sima vonalú, szűk, térdig érő ruhát választottam fekete magas sarkúval, melyet a liftben cseréltem át az utcai edzőcipőről. Szőke hajamat művészi kontyban viseltem, mely nyolcas alakban simult a fejemre, hála Cary fodrászművészetének. Én igazi hajanalfabétának számítottam, Cary azonban valóságos hajkölteményeket volt képes létrehozni. A kis gyöngyeimet vettem fel, amiket aputól kaptam a diplomára, meg a Rolexet, amit anyuéktól. 22
Már éppen kezdtem azt hinni, hogy túllihegtem az öltözködést, de amikor beléptem az előcsarnokba, eszembe jutott, hogyan terültem el a földön az edzőcuccomban, és örültem, hogy most cseppet sem hasonlítok arra a béna csajra. A két biztonsági őrön nem látszott, hogy felismernének, amikor megvillantottam nekik a belépőkártyámat. Húsz emelettel később kiléptem a Waters Field & Lea man folyosójára. Előttem golyóálló üvegfal keretezte a recepcióhoz vezető kétszárnyú ajtót. A félköríves asztal másik oldalán ülő recepciós észrevette a belépőt, amit feléje mutattam az üvegen keresztül. Megnyomta az ajtónyitó gombot, én pedig eltettem a kártyát. – Helló, Meguni – köszöntem oda neki, mikor beléptem, és megcsodáltam áfonyavörös blúzát. Sokféle vér keveredett benne, némi ázsiai mindenképpen, és nagyon csinos volt. Sötét, vastag szálú haj bubira vágva, hátul rövidebben, elöl pengeéles határvonallal. Hatalmas barna szem, meleg tekintet, telt és természetesen rózsaszín ajak. – Szia, Eva. Mark még nincs bent, de úgyis ismered a járást, nem? – Persze – intettem, és elindultam a bal oldali folyosón, egészen végig, ahol újra balra fordultam, és egy valamikor üres, most viszont fülkékre osztott területre érkeztem. Az egyik fülke épp az enyém volt. Becsaptam a táskám meg az edzőcipős szatyrom a fémszekrény legalsó fiókjába, aztán bekapcsoltam a számítógépem. Hoztam magammal pár dolgot, hogy otthonosabbá tegyem a fülkémet; ezeket is elővettem. Az egyik egy bekeretezett kép volt, három fotóból összeállítva – én és Cary a coronadói strandon, anyáék Stanton jachtján a 23
francia Riviérán, és apu szolgálatban Oceanside városá ban, Kaliforniában, járőrként. A másik dolog egy színes üvegvirág csokor volt, melyet Carytől kaptam reggel „első napi ajándékként”. Bedugtam a fotók mögé, majd hátradőlve csodáltam a hatást. – Jó reggelt, Eva. Felálltam, hogy szembeforduljak a főnökömmel. – Jó reggelt, Mr. Garrity. – Tegeződjünk, szólíts csak Marknak. Gyere, menjünk át az irodámba. Követtem a folyosón, és megint csak arra gondoltam, hogy a főnököm milyen kellemes látványt nyújt csillogóan sötét bőrével, gondozott kis csíkszakállával és nevető barna szemével. Szögletes álla volt, és bájosan féloldalas mosolya. Takaros és kisportolt volt, és tiszteletet parancsoló magabiztossággal viselkedett. Odaintett a két szék közül az egyikre üveg és króm asztala előtt, és megvárta, amíg leereszkedtem az Aeron ülőalkalmatosságra. Az égbolt és a felhőkarcolók háttere előtt Mark professzionálisnak és nagy hatalmúnak tűnt. Pedig valójában csak junior ügyfélkapcsolati menedzser volt, irodája pedig nyomortanya csupán az igazgatókéhoz és ügyvezetőkéhez képest, de a kilátásban nem volt hiba. Hátradőlt és elmosolyodott. – Berendezkedtél már az új lakásban? Meglepett, hogy emlékszik rá, de értékeltem is. A második interjún ismertem meg, és azonnal megkedveltem. – Nagyjából – feleltem. – De azért még akad itt-ott pár kóbor doboz. – Ugye San Diegóból jöttél? Szép város, de nagyon más, mint New York. Hiányoznak a pálmafák? 24
– A jó száraz levegő hiányzik. Nehéz megszokni az itteni párát. – Várj csak, amíg beüt a nyár – mosolyodott el. – Szó val… neked ez az első napod, nekem meg te vagy az első asszisztensem, úgyhogy majd menet közben belerázódunk. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy feladatokat adjak ki, de szerintem hamar rá fogok érezni. Azonnal megnyugodtam. – Már alig várom. – Az, hogy te itt vagy, nagy előrelépés nekem, Eva. Azt szeretném, ha tetszene neked itt. Szoktál kávézni? – A kávé az egyik alapvető táplálékom. – Igazán szívem szerinti asszisztens – mosolyodott el még szélesebben. – Nem fogok veled kávét hozatni, viszont örülnék, ha megmutatnád, hogyan működnek azok az új egycsészés kávéfőzők, amiket most raktak be a pihenőbe. Elvigyorodtam. – Örömmel. – Milyen szomorú, hogy egyelőre nincs más feladatom a számodra – dörgölte meg a tarkóját sajnálkozva. – Mi lenne, ha kezdetnek megmutatnám neked az ügyfeleket, akikkel dolgozom?
R A nap további része szinte egybefolyt. Mark két új ügyféllel lépett kapcsolatba, majd hosszas értekezleten vett részt a kreatív csapattal, akik egy kereskedelmi iskola kommunikációs koncepcióján dolgoznak. Lenyűgöző élmény volt látni, hogyan adják át a különböző részlegek egymás25
nak a stafétabotot, miközben egy kampányt a javaslattól a megvalósításig végigvisznek. Akár tovább is maradtam volna, csak hogy jobban megismerjem az irodát, de tíz perccel öt előtt megszólalt a telefon. – Mark Garrity irodája. Itt Eva Tramell. – Vonszolódj már haza, hogy megigyuk azt a bizonyos italt, amit tegnap könnyelműen megígértél. Cary mókás komolysága mosolyt csalt az arcomra. – Jó, jó. Máris indulok. Kikapcsoltam a számítógépet, és rendet raktam. Mikor a lifthez értem, előszedtem a telefonomat, hogy küldjek egy gyors „elindultam” SMS-t Carynek. Egy kondulás figyelmeztetett rá, hogy melyik lift fog megállni az én emeletemen, én pedig odaálltam, és közben megnyomtam a telefon küldés gombját. A lift ajtaja kinyílt, és beléptem. Mikor felnéztem, hogy mégis hová megyek, kék szempárba akadt a tekintetem. Elállt a lélegzetem. A liftben a szexisten állt, egyedül.
26
