Honlap: siposovi.hu
Sípos Utcai Óvoda Helyi Óvodai Nevelési Programja 2010. április 22. Összeállította: Szentpályné Mudri Margit Vezető óvónő
Készült a Kormány 255/2009. (XI.20.) Korm. rendelete az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 137/1996. (VIII.28.) Korm. rendelet módosítása alapján.
1
" Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik téged folytatnak majd. De ne magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük : ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd érdemük szerint, becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, hogy ön erejükkel törhessenek utat maguknak, s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivatag. " Keresztury Dezső
2
Tartalomjegyzék Óvodavezetői köszöntő
4
Az óvoda jellemző adatai
6
I. BEVEZETŐ
8
A programválasztás indoklása II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP
9 10
1. Gyermekkép
10
2. Óvodakép
10
3. Nevelésfilozófiánk
11
4. Küldetésnyilatkozatunk
12
5. Az óvodai nevelés feladatai
13
6. Alapelvek
17
III. A Helyi Óvodai Nevelési Program bemutatása
19
1. A Komplex Prevenciós Óvodai Program sajátosságai
19
2. Helyi programunk sajátosságai
21
3. A Helyi Óvodai Nevelési Program felépítése
22
4. A Helyi Óvodai Nevelési Program tartalma
23
4.1. A harmonikus személyiségfejlesztés
23
4.2. A gyermek természetes megnyilvánulási formái
26
4.3. A kultúraátadás
39
4.4. A gyermek és környezete
41
4.5. A Helyi Óvodai Nevelési Program specifikumai
81
IV. HOP alkalmazásának feltételrendszere
93
1. Az óvodapedagógus feladatai
93
2. Szervezeti és időkeretek
96
3. Az óvoda kapcsolatai
104
4. Gyermek-, és családvédelem
108
V. Záradék
114
3
Óvodavezetői köszöntő A debreceni Sípos Utcai Óvoda minden munkatársa nevében köszöntöm a Kedves Olvasót. Őszinte szívvel ajánljuk programunkat abban a reményben, hogy „közös kincsünknek”, gyermekeinknek sokoldalú, egészséges, harmonikus személyiségfejlődését megvalósítjuk. Nevelőtestületünk munkáját, eredményeit adjuk át, mely magába foglalja mindazt, amit óvodapedagógusaink az óvoda nevelési eszményeivel, pedagógiai elgondolásaival és az ezek megvalósítását szolgáló eszközökkel kapcsolatban fontosnak tartanak. Megújítva mindazokkal az ismeretekkel, amelyek a jövő század embere számára nélkülözhetetlenek. Az óvodában elkezdett személyiségfejlesztés, a tudatosan tervezett, szervezett, irányított pedagógiai munka egész életre kiható, meghatározó, felelősségteljes vállalkozás. Közös célunk a program megvalósításával, a korai fejlődés tudatos támogatása prevencióval és komplex személyiségfejlesztéssel. Óvodánk eredményes működésének feltétele, hogy a szülők magukénak érezzék az intézmény programját, azzal azonosulni tudjanak, a sikeres együttmunkálkodás érdekében.
Jöjjön velünk Kedves Olvasó!
4
Dorothy Law Holte: Egy élet a kezedben… Ha a gyerekek kritizálva élnek, Megtanulnak megbélyegezettnek lenni. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, Megtanulnak veszekedni. Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, Megtanulnak szégyenlősnek lenni. Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, Megtanulják bűnösnek érezni magukat. Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, Megtanulnak türelmesnek lenni. Ha a gyerekek bátorítva élnek, Megtanulnak bízni. Ha a gyerekek dicsérve élnek, Megtanulják megbecsülve érezni magukat. Ha a gyerekek méltányosságban élnek, Megtanulják az igazságosságot. Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, Megtanulnak hittel élni. Ha a gyerekek megerősítve élnek, Megtanulják magukat szeretni. Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, Megtanulják megtalálni a szeretetet a világban!!!
5
Az óvoda jellemző adatai Az óvoda hivatalos elnevezése: Sípos Utcai Óvoda - Székhelye: 4034 Debrecen Sípos utca 6. - Telephelye: 4079 Debrecen-Bánk 26. Az óvoda székhelye pontos címe, telefonszáma: 4034 Debrecen, Sípos u. 6. sz. Tel.: 06 - 52 - 446 - 136. Az óvoda telephelye pontos címe, telefonszáma: - 4079 Debrecen-Bánk 26. - 06-52-715-495. Az óvoda fenntartója, címe: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 4024 Debrecen, Piac u. 20. Az óvoda alapító okiratának száma, kelte: B/26. sorszám 211/2009.(IX.24) Ö.h. Az engedélyező szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Az intézmény vezetője: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése által nyilvános pályázat útján, határozott időre megbízott óvodavezető. Gazdálkodási jogköre: Önállóan működő, előirányzatai felett részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv, személyi juttatások, munkaadót terhelő járulékok és a szakmai tevékenységgel összefüggő speciális kiadások előirányzatai felett jogosult rendelkezni. A pénzügyi-gazdasági feladatokat az Ifjúság Utcai Óvoda látja el. A munkamegosztás, felelősségvállalás rendjét, valamint az előirányzat feletti jogkör gyakorlásának rendjét az alapító okirat mellékletét képező együttműködési megállapodás rögzíti. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Óvodai nevelés Az intézmény típusa: Óvoda
6
Felvehető maximális gyermeklétszám: 268 fő (módosította a 48/2009.(III. 31.) Ö. h. Az intézmény ellátandó alaptevékenysége KSH által kiadott gazdasági TEÁOR 2008-ban meghatározott besorolás: Iskolai előkészítő oktatás: Szakágazat száma: 8510. A költségvetési szerv szakfeladatai: - 851011 alapvető szakfeladat: Óvodai nevelés, ellátás (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek óvodai nevelése) - 851012 szakfeladat: Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása (megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra viszszavezethető, vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyerek) - 562912 szakfeladat: Óvodai intézményi étkeztetés - 562917 szakfeladat: Munkahelyi étkeztetés - 682002 szakfeladat: nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése. Az óvoda alapításának éve: 1956. március 15. Irányító szerv neve székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 4024 Debrecen Piac utca 20. A költségvetési szerv működési köre: Debrecen Megyei Jogú Város közigazgatási területe, az Oktatási Bizottság által jóváhagyott utcajegyzék szerint. Az óvodai csoportok száma: 11
(Módosította a 48/2009.(III. 31.) Ö. h.
Az óvoda vezetője, a program benyújtója: Szentpályné Mudri Margit Az óvoda helyi pedagógiai programja az " Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja " és a Komplex Prevenciós Óvodai Program alapján készült.
7
I. BEVEZETŐ „1. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja (a továbbiakban: Alapprogram) a hazai óvodai neveléstörténet hagyományaira, értékeire, nemzeti sajátosságaira, a pedagógiai és pszichológiai kutatások eredményeire, a nevelésügy nemzetközileg elismert gyakorlatára építve, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok, valamint a gyermeket megillető jogok biztosítása érdekében a Magyar Köztársaság által aláírt nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeket figyelem bevéve – meghatározza a magyarországi óvodákban folyó pedagógiai munka alapelveit. Az óvodai nevelés pedagógiai alapelveinek meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy a) az óvodai nevelésnek a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatására, az emberi jogok és a gyermeket megillető jogok, alapvető szabadságok tiszteletben tartásának megerősítésére kell irányulnia; az egyenlő hozzáférés biztosításával; b) a gyermeket – mint fejlődő személyiséget – gondoskodás és különleges védelem illeti meg; c) a gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő szerepet játszanak. Az Alapprogram szerint az óvodai nevelésben érvényesülhetnek a különböző – köztük az innovatív – pedagógiai törekvések, mivel az alapprogram biztosítja az óvodapedagógusok pedagógiai nézeteinek és széles körű módszertani szabadságának érvényesülését, megkötéseket csak a gyermek érdekében tartalmaz. Az óvoda nevelőtestülete elkészíti saját nevelési programját: vagy átvesz és adaptál egy kész programot, vagy saját programot készít, amelynek meg kell felelnie az Alapprogramban foglaltaknak. Az Alapprogram és az azzal összhangban lévő óvodai nevelési programok egymásra épülő, szakmailag összehangolt rendszere a biztosíték arra, hogy az egyes intézmények szakmai önállósága, az óvodai nevelés sokszínűsége mellett érvényesülnek azok az általános igények, amelyeket az óvodai neveléssel szemben a társadalom a gyermek érdekeinek figyelembevételével megfogalmaz. 2. Az óvodai nevelési program elkészítésekor az Alapprogram mellett figyelembe kell venni a) a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelvét is, ha az óvoda nemzeti, etnikai kisebbségi nevelést végez; b) a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelvét is, ha az óvoda sajátos nevelési igényű gyermek nevelését végzi.” (255/2009. (XI. 20.)Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. Rendelet)
8
1. A programválasztás indoklása
Személyes felelősségünket mélyen átérezve az óvodai program kiválasztása során igyekeztünk körültekintően eljárni: lehetőségeink szerint megismerkedtünk valamennyi minősített programmal figyelembe vettük helyi sajátosságainkat / személyi - tárgyi vonatkozásokban egyaránt /, és jövőbeli elképzeléseinket több éves, évtizedes elméleti és gyakorlati ismereteinket, tapasztalatainkat összegezve készítettük el saját helyi programunkat. Programunk a Porkolábné dr. Balogh Katalin neve által fémjelzett Komplex Prevenciós Óvodai Program adaptációja. Választásunkban nagy szerepet játszott - és a program egyik nagy erényének érezzük a program pszichológiai megalapozottságát. Úgy gondoljuk, hogy erre az alapra nyugodtan építkezhetünk és megvalósíthatjuk pedagógiai elképzeléseinket abban a reményben, hogy munkánkat még jobban, még eredményesebben végezhetjük a ránk bízott gyermekek javára.
9
„ Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ. Csodálatos lehetőségek felé nyit kaput, de ugyanakkor szörnyű veszedelemnek is kiteheti az emberiséget.” (Szent-Györgyi Albert)
II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP 1. Gyermekkép „1. Az Alapprogram az emberi személyiségből indul ki, abból a tényből, hogy az ember egyedi, mással nem helyettesíthető individuum és szociális lény egyszerre. 2. Az Alapprogram a gyermekkép megrajzolásában az eltérő pedagógiai és pszichológiai irányzatok közös vonásait veszi alapul. Ezek szerint: a gyermek fejlődő személyiség, fejlődését genetikai adottságok, az érés sajátos tör vényszerűségei, a spontán és tervszerűen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg. E tényezők együttes hatásának következtében a gyermeknek sajátos, életkoronként (életkori szakaszonként) és egyénenként változó testi és lelki szükségletei vannak. A személyiség szabad kibontakoztatásában a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet szerepe meghatározó. Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek meg felelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyermek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
Nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog gyermekkort, megélő gyermekeket szeretnénk nevelni, akik pozitív énképpel rendelkeznek, érdeklődőek, nyitottak az őket körülvevő világra és ahhoz a későbbiek folyamán, adekvát módon alkalmazkodnak.
2. Óvodakép „1. Az óvoda a közoktatási rendszer szakmailag önálló nevelési intézménye, a családi nevelés kiegészítője, a gyermek harmadik életévétől az iskolába lépésig. Biztosítja az óvodáskorú gyermek fejlődésének és nevelésének optimális feltételeit. Az óvoda funkciói: óvó-védő, szociális, nevelő-személyiségfejlesztő funkció. Az óvoda közvetetten segíti az iskolai közösségbe történő beilleszkedéshez szükséges gyermeki személyiségvonások fejlődését. Az óvoda pedagógiai tevékenységrendszere és tárgyi környezete segíti a gyermek környezettudatos magatartásának kialakulását.
10
2. Az óvodai nevelés célja az, hogy az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség kibontakoztatását elősegítse, az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembe vételével (ideértve a különleges gondozást igénylő gyermek ellátását is). 3. Az óvodai nevelésben alapelv: a) a gyermeki személyiséget, elfogadás, tisztelet, szeretet, megbecsülés és bizalom övezi; b) a nevelés lehetővé teszi és segíti a gyermek személyiségfejlődését, a gyermek egyéni készségeinek és képességeinek kibontakoztatását; c) az óvodai nevelésben alkalmazott pedagógiai intézkedéseknek a gyermek személyiségéhez kell igazodniuk. 4. Az óvodai nevelés az alapelvek megvalósítása érdekében gondoskodik: a gyermeki szükségletek kielégítéséről, az érzelmi biztonságot nyújtó derűs, szeretetteljes óvodai légkör megteremtéséről; a testi, a szociális és az értelmi képességek egyéni és életkorspecifikus alakításáról; a gyermeki közösségben végezhető sokszínű – az életkornak és fejlettségnek megfelelő – tevékenységekről, különös tekintettel a mással nem helyettesíthető szabad játékra; e tevékenységeken keresztül az életkorhoz és a gyermek egyéni képességeihez igazodó műveltségtartalmak közvetítéséről; a gyermek egészséges fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges személyi, tárgyi környezetről. 5.
A nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, átörökítését, nyelvi nevelését, a multikulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét.
6. A hazájukat elhagyni kényszerülő családok (a továbbiakban: migráns) gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, a interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmét.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet) (137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet) Egy olyan óvoda, amelyben a szervezeti kultúra magas színvonalon működik, és amely megfelelő személyi, tárgyi feltételeket biztosít azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és fejlődésük (testi, lelki, szociális) zavartalan legyen. Biztosítjuk a nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó és migráns gyerekek önazonosságának megőrzését és az integráció lehetőségét.
3. Nevelésfilozófiánk Legfontosabb tevékenységünknek a ránk bízott gyermekek egészséges harmonikus, - önmagához mért - sokoldalú személyiség fejlődését tartjuk, hogy azzá válhassanak, akikké lehetnek. Olyan értékeket szeretnénk közvetíteni feléjük, amelyek társadalmilag értékesek és az egyéni önmegvalósításban egyaránt eredményesek (konstruktív életvezetés).
11
4. Küldetésnyilatkozatunk Óvodánkban a Komplex Prevenciós Program szerint neveljük a gyermekeket. Célunk a nevelés minden területén az egészséges, harmonikus személyiségfejlesztés, az általános, életkori egyéni és speciális nevelési szükségletek kielégítése, az iskolai potenciális zavarok megelőzése. Pedagógiai feladatainkat a mozgásra és játékra alapozva szervezzük meg. Arra törekszünk, hogy gyermekeink számára nyugodt, szeretett teljes légkört és jó személyi, tárgyi feltételeket biztosítsunk. Tesszük ezt azért, hogy partnereink elégedettek legyenek. Nevelőmunkánk során az alábbi értékeket tartjuk fontosnak:
Gyermekközpontúság Egészség testben Rugalmasság Megértés Emberség Kiegyensúlyozottság Szép környezet Egészség lélekben Rendszeresség Elégedettség Türelem Esélyegyenlőség Tehetség
5. Az óvodai nevelés feladatai 5.1. Az óvodai nevelés általános feladatai „Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Ezen belül: – egészséges életmód alakítása – az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása – az anyanyelvi-, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítása.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet) 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet) 12
Fejlesztési célok, feladatok A fejlesztési célok meghatározásánál figyelembe vettük az Országos Óvodai Alapprogram irányelveit, a Komplex Prevenciós Óvodai Program elgondolásait, ezeket ötvöztük saját - a helyi sajátosságokat figyelembe vevő - elképzeléseinkkel. Ezek alapján céljainkat az alábbiakban fogalmaztuk meg: Célunk az óvodás korú gyermekek sokoldalú, egészséges, harmonikus fejlődésének, a gyermeki személyiség kibontakoztatásának elősegítése az életkori, egyéni sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembevételével /ideértve a különleges gondozást igénylő gyermekek ellátását is /, a komplexitás jegyében. Az óvodáskor végére szeretnénk eljuttatni a gyermekeket arra a fejlettségi szintre, amely biztosítja a sikeres iskolai beilleszkedést, és korai fejlesztéssel megelőzni a potenciális zavarok kialakulását. Törekszünk a szülőkkel a szoros együttműködésre az eredményes nevelés érdekében. Szeretnénk a mentálhigiénés szemléletmód megvalósulását az óvodai életben. Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása (megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető) Feladatunk az óvodáskorú gyermekek testi, lelki szükségleteinek kielégítése, a testi, lelki harmónia megteremtése. Ezen belül: az egészséges életmód alakítása az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása a prevenció tehetséggondozás mentálhigiéné A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek óvodai nevelése
5.2. Az egészséges életmód alakítása „Az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása ebben az életkorban kiemelt jelentőségű. Az óvodai nevelés feladata a gyermek testi fejlődésének elősegítése. Ezen belül: – a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése; – a harmonikus, összerendezett mozgás fejlődésének elősegítése; – a gyermeki testi képességek fejlődésének segítése; – a gyermek egészségének védelme, edzése, óvása, megőrzése; – az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak alakítása; – a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet; – a környezetvédelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása; 13
– megfelelő szakemberek bevonásával – a szülővel, az óvodapedagógussal együttműködve – speciális gondozó, prevenciós és korrekciós testi, lelki nevelési feladatok ellátása.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
a gyermek gondozása, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítése harmonikus, összerendezett mozgás fejlődésének elősegítése gyermek testi képességei fejlődésének elősegítése gyermek egészségének védelme, edzése az egészséges életmód, a testápolás, az egészségmegőrzés szokásainak alakítása a gyermek fejlődéséhez és fejlesztéséhez szükséges egészséges és biztonságos környezet megteremtése
5.3. Az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása „1. Az óvodáskorú gyermek egyik jellemző sajátossága a magatartás érzelmi vezéreltsége. A személyiségen belül az érzelmek dominálnak, ezért elengedhetetlen, hogy a gyereket az óvodában érzelmi biztonság, otthonosság, derűs, kiegyensúlyozott, szeretet teli légkör vegye körül. Mindezért szükséges, hogy – már az óvodába lépéskor kedvező érzelmi hatások érjék a gyermeket; – az óvodapedagógus-gyermek, gyermek-dajka, gyermek-gyermek kapcsolatot pozitív attitűd, érzelmi töltés jellemezze; – az óvoda egyszerre segítse a gyermek szociális érzékenységének fejlődését, éntudatának alakulását, és engedjen teret önkifejező és önérvényesítő törekvéseinek; – az óvoda teremtsen lehetőséget arra, hogy a gyermek kielégíthesse természetes társas szükségleteit; nevelje a gyermeket a különbözőségek elfogadására, tiszteletére. 2. A szocializáció szempontjából különös jelentőségű a közös élményekre épülő tevékenységek gyakorlása. Az óvodai élet szervezése segíti a gyermek erkölcsi tulajdonságainak (mint például: az együttérzés, a segítőkészség, az önzetlenség, a figyelmesség) és akaratának (ezen belül: önállóságának, önfegyelmének, kitartásának, feladattudatának, szabálytudatának) fejlődését, szokás- és normarendszer megalapozását. 3. A gyermek nyitottságára építve az óvoda segítse elő, hogy a gyermek tudjon rácsodálkozni a természetben és az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szép-
14
re, tisztelje és becsülje azt. Ismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a szülőföldhöz való kötődés alapja. 4. A gyermeki magatartás alakulása szempontjából modell értékű az óvodapedagógus és az óvoda más dolgozóinak kommunikációja, bánásmódja és viselkedése. 5. A nehezen szocializálható, lassabban fejlődő, alacsonyabb fejlettségi szinten álló, érzékszervi, értelmi vagy mozgássérült, hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, az elhanyagolt, valamint a kiemelkedő képességű gyermekek nevelése speciális ismereteket, sajátos törődést igényel, szükség esetén megfelelő szakemberek (pszichológus, logopédus gyógypedagógus, konduktor stb.) közreműködésével.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
Az óvodáskorú gyermek jellemző sajátossága a magatartás érzelmi vezéreltsége. a gyermek érzelmi biztonságának a megteremtése, melyek feltétele: - derűs, nyugodt, szeretetteljes légkör kialakítsa - fontos, hogy már az óvodába lépéskor kedvező hatások érjék a gyermeket a gyermek énképének – önismeretének- önértékelésének fejlesztése - saját és mások érzelmeinek felismerése és kontrollja - kompetencia és autonómia kialakítása a gyermek társas szükségleteinek kielégítése - az interperszonális kapcsolatokat, interakciókat pozitív érzelmi töltés jellemezze - új attitűdök, értékek, normák kialakítása (a társas kapcsolatokban gyakorolják az együttélés, önérvényesítés szabályait, a másság elfogadását - empátia, tolerancia ) - erkölcsi normák alakítása - az óvodapedagógus és dajka személyisége modellértékű legyen (a szakmához kívánatos attitűdök kialakítása, fejlesztése - ez mentálhigiénés feladat is) - sajátos törődés biztosítása a nehezen szocializálható, lassabban fejlődő, alacsonyabb fejlettségi szinten álló érzékszervi, értelmi vagy mozgássérült, hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, elhanyagolt, valamint kiemelt képességű gyermekek belső illetve külső szakember bevonásával (gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, tehetséggondozó pedagógus)
15
5.4. Az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása „Az anyanyelvi, az értelmi fejlesztés és nevelés meg valósítása 1. Az anyanyelvi nevelés valamennyi tevékenységi forma keretében meg valósítandó feladat. Az anyanyelv fejlesztése és a kommunikáció különböző formáinak alakítása – beszélő környezettel, helyes mintaadással és szabályközvetítéssel (a javítgatás elkerülésével) – az óvodai nevelőtevékenység egészében jelen van. Az anyanyelv ismeretére, megbecsülésére, szeretetére nevelés közben a gyermek természetes beszéd és kommunikációs kedvének fenntartására, ösztönzésére, a gyermek meghallgatására, a gyermeki kérdések támogatására és a válaszok igénylésére szükséges figyelmet fordítani. 2. Az óvodai nevelés a gyermek érdeklődésére, kíváncsiságára mint életkori sajátosságra valamint a meglévő tapasztalataira, élményeire és ismereteire építve biztosítson a gyermeknek változatos tevékenységeket, amelyeken keresztül további élményeket, tapasztalatokat szerezhet az őt körülvevő természeti és társadalmi környezetről. 3. Az értelmi nevelés további feladatai: egyrészt a gyermek spontán szerzett tapasztalatainak, ismereteinek rendszerezése, bővítése, különböző tevékenységekben és élethelyzetekben való gyakorlása, másrészt az értelmi képességek (érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás) és a kreativitás fejlesztése.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet ) A gyermek természetes érdeklődésére, kíváncsiságára és mozgásvágyára építve változatos tevékenységi formákat biztosítunk, melyeken keresztül élményszerű tapasztalatokat szerezhetnek a természeti és társadalmi környezetről – kultúraátadás folyamata A spontán szerzett tapasztalatok, ismeretek rendszerezése Kognitív képességek fejlesztése: valósághű érzékelés, észlelés figyelem emlékezet képzelet gondolkodás Anyanyelv és kommunikáció fejlesztése Az értelmi fejlesztés és nevelésnél a mozgásra és a játékra alapozunk, e két területnek nagy jelentősége van az iskolai potenciális zavarok megelőzésében.
16
A prevenció terén Iskolai potenciális zavarok megelőzése, a személyiség fejlődése során kialakult deficitek kompenzálása. Problémás gyerekek kiszűrése, hiányosságok feltárása - részképesség zavar - részképesség hiány - hipo- és hiperaktivítás - eltérő fejlődési ütem - beilleszkedési zavarok - magatartás zavar Korai fejlesztés elindítása. Tehetséggondozás terén A kimagasló értelmi képességgel, kreativitással, speciális képességgel bíró gyermekek felismerése és bevonása a tehetséggondozó programba. Mentálhigiéné terén Mentálhigiénés szemléletmód kialakítása, formálása.
6. Alapelvek Nevelőmunkánk során az alábbi alapelveket érvényesítjük a nevelés elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő szerepet játszanak a gyermek fejlődő személyiség; mint fejlődő személyiséget különleges védelem illeti meg (biztonsági, szociális szükséglet). a személyiség fejlődését genetikai adottságok, az érés saját törvényszerűségei, a spontán és tervszerűen alkalmazott környezeti hatások együttesen határozzák meg. E tényezők együttesen hatásának következtében a gyermeknek sajátos, életkoronként és egyénenként változó testi és lelki szükségletei vannak. Feladatunk: ezen szükségletek kielégítése. A fejlesztésnek az egész személyiségre kell irányulnia. A személyiség fogalmát Allport szerint értelmezzük, mely szerint: „a személyiség azon pszichofizikai rendszerek dinamikus szerveződése az egyénen belül, amelyek meghatározzák jellemző viselkedését, magatartását”. Épp ezért a nevelési, fejlesztési folyamatot, a komplexitás jellemzi. A pedagógiai folyamatban szem előtt tartjuk mindazokat az alapelveket, amelyek a gyermeki személyiséget illetik meg. a gyermeki személyiséget tisztelet, elfogadás, szeretet és megbecsülés és bizalom övezi
17
a nevelés lehetővé teszi és segíti a gyermek személyiségfejlődését, a gyermek egyéni készségeinek, képességeinek kibontakoztatását. az óvodai nevelésben alkalmazott pedagógiai intézkedések a gyermekek személyiségéhez alkalmazkodnak Nevelési alapelvek: - érzelem dominanciájának elve, - motiváció elve - a gyermek szociális kapcsolat rendszerének figyelembe vétele és a differenciált bánásmód elve - tevékenység elve - játékosság elve
Didaktikai alapelvek: - nevelés központúság - tudatosság - aktivitás - szemléletesség - rendszeresség - következetesség - fokozatosság - folyamatosság - rugalmasság
18
III. A Helyi Óvodai Nevelési Program bemutatása
1. A Komplex Prevenciós Óvodai Program sajátosságai A program 15 éves kutatói és óvodai gyakorlati munka eredményeként jött létre. Épít a hazai tradicionális nevelési értékekre, ötvözve azt a korszerű fejlődés - és nevelés-lélektani, neurológiai és gyógypedagógiai eredményekkel. A program ilyen jellegű megalapozottsága biztosítja az egyéni differenciált bánásmód pedagógiai elvének érvényesülését, többek közt a tehetséggondozást. Az óvodának - mint másodlagos szocializációs szintérnek - alapvető feladata a kultúra átadása és közvetítése az életkori sajátosságokhoz optimálisan illeszkedő nevelési módszerekkel oly módon, hogy abban az örök emberi értékek saját nemzeti kultúránk gazdagodjanak. A Helyi Óvodai Nevelési Program feladata: „a 3-7 éves gyermek életkori és egyéni sajátosságainak, eltérő fejlődési ütemének (érési jellemzők) szem előtt tartásával az egészséges harmonikus személyiségfejlesztés a sikeres iskolai beilleszkedéshez szükséges testi, szociális és értelmi érettség kialakítása az iskolai potenciális tanulási zavarok megelőzése az óvodai nevelési feltételek sajátos megszervezésével. " Fejlesztésen a gyermek érési folyamatához igazított támasznyújtást ért. Szakmai megfontolásból fakadóan a program hangsúlyozza, hogy szükség van prevencióra - a korai fejlődés tudatos támogatására, a tanuláshoz szükséges képességek tervszerű és célirányos fejlesztésére. A fejlesztés alapja és fő kritériuma a gyermek megismerése, melynek elsődleges módszere a megfigyelés és a családdal való közvetlen kapcsolattartás: - családlátogatás - környezettanulmány - anamnézis felvétel Eszköze: az egyénileg vezetett fejlődési napló amely tartalmazza a - gyermekmunkák elemzését, és a fejlettségmérő lapokat. A Helyi Óvodai Program a 3 -7 éves gyermekek alapvető megnyilvánulási módjára, a mozgásra és fő tevékenységi formájára, a játékra alapozva szervezi a fő nevelési területeken végzendő pedagógiai - pszichológiai feladatait. A mozgásfejlesztés fő területei, főbb feladatkörei egyben alapozói az énfunkciók alakulásának. 19
A kultúraátadás életkor-specifikus nevelési feladataiba szervesen integrálja az indirekt módszerekkel történő pszichológiai fejlesztést (mozgás, testséma percepció) mellyel alakítja a speciális tanulási képességeket. A kultúraátadás nevelési tartalmát a " Gyermek és környezete" egységben tárgyalja. Ezen belül a gyermek és társas környezetét, valamint a környezet és az esztétika öszszefüggéseit. Az egyes témák feldolgozására a komplexitás jellemző. A komplexitás lényege: -
a teljes személyiség hat a teljes személyiségre az ismereteket a gyermek már meglévő tudásrendszerébe helyezve, több oldalról megközelítve, más területekhez kapcsoltan kell biztosítani. a tapasztalatszerzés minél több érzékelési terület bekapcsolásával történjen az óvodapedagógusnak úgy kell közvetítenie a kultúrát, hogy ezáltal az óvodás gyermekek érzelmileg, erkölcsileg, szociálisan és értelmileg gazdagodjanak. Úgy kell vezetnie a gyermeket az iskola küszöbéig, hogy az új feladatra felkészülve legyen, miközben boldog gyermekkorát megőrzi.
A program maximálisan törekszik az érzelmi biztonságot adó -személyközi (interperszonális)- kapcsolatok, az egészséges életmód, az alapvető szokásrendszer megalapozására. Az óvodai életet áthatja a nyugodt, családias, egymásra figyelő, kölcsönösen együttműködő, elfogadó, harmonikus, a pozitív tulajdonságokat megerősítő légkör, a szülőkkel való szoros együttműködés. A program nem kíván külön csoportszervezési formát. Megvalósítása a hazai óvoda hagyományait figyelembe véve a helyi adottságok és az óvodapedagógus attitűdje alapján rugalmasan alkalmazható. A napirend, hetirend kidolgozása helyi adottságok, igények, lehetőségek, hagyományok figyelembe vételével a helyzethez rugalmasan alkalmazkodva történik. Az óvoda napi életének szervezésénél figyelembe kell venni a gyermekek aktuális állapotát, szükségleteit, érdeklődését. A Komplex Prevenciós Program figyelembe veszi, alapvető értéknek tekinti azt a szülői igényt, hogy gyermeke testileg, lelkileg, szellemileg felkészült legyen az iskolába lépésre. A program akkor alkalmazható nagy hatékonysággal, ha az óvodai nevelés teljes időtartamában, a nevelési feladatok minden területére, az óvodai tevékenység egészére kiterjed.
20
2. Helyi programunk sajátosságai Programunk a Komplex Prevenciós Program adaptációja. Fontosnak tartjuk a korai, tudatos személyiségfejlesztést, a komplexitást, a prevenciót, a korrekciót és a tehetséggondozást. / programunk célja szerint prevención a tanulási zavarok megelőzését értjük/ Átvesszük a kidolgozott fejlesztőprogramot (KPP) és a helyi adottságokat figyelembe véve valósítjuk meg. A személyiségfejlesztés során a mozgásra és játékra alapozunk Olyan ismeretanyagot szeretnénk nyújtani gyermekeinknek, melynek birtokában megismeri, biztonsággal tájékozódik, kommunikál az őt körülvevő világban Kiemelten fejlesztjük a tanuláshoz szükséges képességeket, idejében felismerjük a zavarra utaló jeleket és elindítjuk a korai fejlesztést. ) Olyan magatartásformák / attitűdök / kialakítását szeretnénk elősegíteni, megalapozni, amelyek az egyén és közösség szempontjából is értékesek - konstruktív életvezetés A gyermek személyiségfejlesztésének alapja: a gyermek ismerete, ennek egyik eszközeként használjuk a " Fejlettségmérő lapot ", különösen a problémás gyermekek esetében Felvállaljuk a szocializációs folyamat szakszerű irányítását Lényegesnek tartjuk a felnőttek modell szerepét (óvodapedagógus és dajka) A családdal való szoros kapcsolattartásra törekszünk (családlátogatás, szülői értekezlet, fogadó óra, és több közös program szervezése) Az óvodáskor végére szeretnénk, ha a gyermekek alkalmassá válnának az iskolai élet sikeres megkezdésére, és rendelkeznének a tanuláshoz szükséges képességek megfelelő fejlettségi szintjével Mi a nevelési folyamatot értékközvetítő tevékenységként definiáljuk, a kultúra, mint érték jelenik meg a konstruktív életvezetés mellett /A kultúra: az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi javak összessége/ Szeretnénk, ha tevékenységünket áthatná a mentálhigiénés szemléletmód Programunk felépítése az Országos Alapprogram tematikáját követi.
21
3. A Helyi Óvodai Nevelési Program felépítése o A harmonikus személyiségfejlesztés o Iskolai potenciális tanulási zavarok megelőzése, prevenciója o A természetes gyermeki megnyilvánulások A mozgás Mozgásfejlesztés a szabad játékban Mozgásfejlesztés a testnevelésen és a mindennapi testnevelésen Mozgásos játékok A játék Játék az óvodában A játék fejlesztő hatása o A kultúraátadás Egészséges életmód Gondozás Mozgás Testi nevelés Gyermek és környezete Gyermek és társas környezete - a munka jellegű tevékenységek a nevelés folyamatában - a környezet megismerése - környezetünk mennyiségi és formai összefüggései Környezet és az esztétika összefüggései - vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézi munka) - ének - zene, énekes játékok - a környezet a beszédfejlesztés, anyanyelvi, irodalmi nevelés és beszélgetőkör kölcsönhatása, A tevékenységekben megvalósuló tanulás A fejlődés jellemzői az óvodáskor végére o HOP specifikumai Prevenció Mentálhigiéne Tehetséggondozás
22
o HOP alkalmazásának feltételrendszere Az óvodapedagógus feladatai Szervezeti és időkeretek Személyi- és tárgyi feltételrendszer o Az óvoda kapcsolatrendszere o Gyermek- és családvédelem
4. A Helyi Óvodai Nevelési Program tartalma (Az óvodai élet tevékenységi formái és az óvodapedagógus feladatai)
4.1. A harmonikus személyiségfejlesztés érzelmi és szociális nevelés az értelmi nevelés egészséges életmódra nevelés
4.1.1. Az érzelmi és szociális nevelés Tartalma: interperszonális kapcsolatok fejlesztése (szociabilitás) gyermek – felnőtt (óvodapedagógus és dajka) gyermek - gyermek gyermek - gyermekcsoport között a társas együttélés szokásainak, szabályainak, normáinak kialakítása, fejlesztése. én - kép, önismeret, önértékelés fejlesztése, énrealizálás, önkifejező és önérvényesítő törekvések alakítása az óvodapedagógus és az óvoda más dolgozóinak kommunikációja, viselkedése modell értékű szociális érzékenységük fejlesztése a különbözőségek elfogadása és tisztelete a szülőföldhöz való kötődés megalapozása a szűkebb és tágabb környezet megismerésével. Az óvodás korú gyermek jellemző sajátossága az érzelmek dominanciája, tevékenységüket is ez hatja át. Ezért fontos, hogy már az óvodába lépéskor és már azt megelőzően is kedvező érzelmi hatások érjék a gyermeket.(beszoktatás feladata)
23
Feladataink: az esztétikus környezet kialakítása a nyugodt, derűs, biztonságot adó, szeretetteljes légkör biztosítása - biztonsági szükséglet fontos, hogy az interperszonális kapcsolatokat (gyermek - felnőtt, gyermek gyermek, gyermek - csoport) pozitív érzelmi töltés jellemezze - szociális szükséglet énkép - önismeret - önértékelés fejlesztése - én realizálás alakítása konkrét és pozitív megerősítések által - önmegvalósító szükséglet az alábbi tulajdonságok kialakítása: kooperatív - tud társaival együttműködni autonóm - képesek felismerni helyzetüket a csoportban, képesek az önálló helyzetmegoldásra kompetens - alkalmas a feladat elvégzésére szociálisan elfogadható önérvényesítés új attitűdök, értékek, normák alakítása - erkölcsi értékek Alapvető, hogy a gyermekkel megismertessük a társas együttélés szokásait, szabályait, normáit, segítsük a másság elfogadását - mindez megfelelő magatartásformát feltételez. Szociális érzelmek - empátia, segítőkészség, bizalom, alkalmazkodás Erkölcsi érzelmek - igazságosság, lelkiismeretesség, akarat, őszinteség stb. Esztétikai érzelmek - a szépre való fogékonyság nagyon fontos, hogy nekünk óvodapedagógusoknak a személyiségünk modell értékű legyen a gyermekek számára (önismeret, önfejlesztés) A szocializáció a társadalmivá válás folyamata, az egyén társadalomba való beilleszkedését jelenti megfelelő alkalmazkodó képességet feltételez az óvodai nevelés a családi nevelés kiegészítője, ezért messzemenően támaszkodnunk kell a családi nevelésre, ebből adódóan a családdal való élő kapcsolattartásra és szoros együttműködésre törekszünk. az óvoda jelenti a gyermek számára - a család után - azt a nagy közösséget, melyben a társas együttélés szokásait, szabályait, normáit megtapasztalhatja és elsajátíthatja, sokszínű mintavételt biztosít / kapcsolattere kitágul, kortárskapcsolatok / Célunk A társas kölcsönhatásoknak, mint a személyiség alakításának legfontosabb tényezőjének tudatos formálása. Szaktudásunkkal támogatjuk a szülői nevelés hatékonyságát
24
Feladataink: elősegítjük a gyermekek beilleszkedését az óvodai közösségbe /leválás folyamata, "átpártolás " kezdeti időszaka / meg kell ismertetnünk a gyerekekkel a társas együttélés szokásait, szabályait, normáit lehetőséget kell adni, hogy ezeket gyakorolhassák / társas együttműködés - kooperáció, kommunikáció / felvállaljuk a gyermekek szocializációs folyamatának tudatos, szakszerű irányítását. a nehezen szocializálható gyermekek fejlesztését megfelelő szakember bevonásával segítjük elő. (pszichológus, logopédus, fejlesztőpedagógus) 4.1.2. Az értelmi nevelés Célunk - A gyermek természetes érdeklődésére, kíváncsiságára alapozva olyan ismeretanyag elsajátítása, amelyeken keresztül biztonságosan tájékozódik, mozog, kommunikál az őt körülvevő világban. - Biztonsági szükséglet, kognitív szükséglet, szociális szükséglet, önmegvalósító szükséglet. Feladatunk: változatos tevékenységi formák biztosítása - / óvodai tevékenységi formák / - a komplexitás jegyében feltételek megteremtése képességek fejlesztése:- testi képességek - szociális képességek - kognitív képességek Programunkban a mozgásnak és a játéknak van, mint a gyermek természetes megnyilvánulási formáinak kitüntető szerepe. Nálunk erre a két területre tevődik a hangsúly. A többi területet „A gyermek és környezete” címszó alatt tárgyaljuk a komplexitás jegyében, melyeknek külön - külön megvannak a sajátos célkitűzései és feladatai.
4.1.3. Az egészséges életmódra nevelés Alapvető feladatunk az egészséges életmód megalapozása, a gyermek testi, lelki szükségleteinek kielégítése, a testi, lelki harmónia megteremtése. Programunkban az egészségnevelés területén is a prevencióra törekszünk.
25
Célunk: a gyermek testi, lelki szükségleteinek a kielégítése, a testi, lelki harmónia megteremtése. Olyan szükségleteket próbálunk kielégíteni, amelyek elősegítik a gyermek harmonikus fejlődését, egészségének megőrzését, komfortérzetének biztosítását. megalapozzuk az egészséges életmódot. megteremtik a nevelési hatások kedvező érvényesülésének feltételeit bensőséges gyermek - felnőtt kapcsolat kiépítése a folyamatos gyakorlás során jó szokások kialakítása, ezek szükségleti szintre való emelésére törekszünk. (önállóság, kompetencia)
4.2. A gyermek természetes megnyilvánulási formái „1. A torna, a mozgásos játékok fejlesztik a gyermekek természetes mozgását (járás, futás, ugrás, támasz, függés, egyensúlyozás, dobás), és testi képességeit mint az erő, ügyesség, gyorsaság, állóképesség, társra figyelés. Hozzájárulnak a harmonikus, összerendezett, fegyelmezett nagy és kismozgások kialakulásához. 2. Kedvezően befolyásolják a gyermeki szervezet növekedését, teherbíró-, ellenálló képességét és az egyes szervek teljesítőképességét. 3. Fontos szerepük van az egészség megőrzésében, megóvásában. Felerősítik és kiegészítik a gondozás és az egészséges életmódra nevelés hatását. A mozgáskultúra fejlesztése mellett segítik a térben való tájékozódást, a helyzetfelismerést, a döntést és az alkalmazkodóképességet, valamint a személyiség akarati tényezőinek alakulását. 4. A tornának, játékos mozgásoknak, az egészséges életmódot erősítő egyéb tevékenységeknek teremben és szabad levegőn, eszközökkel és eszközök nélkül, spontán vagy szervezett formában az óvodai nevelés minden napján – az egyéni szükségleteket és képességeket figyelembe véve – minden gyermek számára lehetőséget kell biztosítani.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
4.2. 1. Mozgás A mozgásról általánosságban: A mozgás a gyerek legtermészetesebb megnyilvánulási formája. A mozgás fejlettsége képet ad a gyermek általános fejlettségi szintjéről, a fejlődés tempójáról – idegrendszeri meghatározottságú. A mozgás végrehajtásának feltételei: - ép idegrendszer - ép mozgatóapparátus - pszichés tényezők
26
A mozgás az óvodáskor egész időszakában jelentős szerepet tölt be a 3-7 éves gyerek fejlődésében. A mozgásfejlesztést tágon értelmezzük – az aktív nagymozgásoktól kezdve a finommotoros manipulációig: - az egész személyiség fejlesztést elősegíti, - befolyásolja az értelmi és szociális képességek alakulását. Hatása az értelmi képességek fejlődésére: - fejlődik a gyerek vizuális memóriája - bővülnek a térről való ismeretei, térészlelésük - gyarapodik szókincsük - elősegíti az észlelési területek integrációját, a keresztcsatornák és a fogalomalkotás fejlődését. Hatása a szociális képességek fejlődésére: - saját testének és mozgásképességének megismerése segíti az” éntudat” fejlődését, a „szociális én” erősödését. - kiszélesednek társas kapcsolataik, fejlődik önuralmuk együttműködő és tolerancia képességük - a versenyjátékok során átélik a sikert és kudarcot egyaránt, így tanulják meg ezek kezelését, elviselését. A mozgásfejlesztésen keresztül pedagógiai és pszichológiai feladatokat egyaránt megvalósítunk. A mozgásfejlesztés fő feladatai: - a gyermek természetes mozgáskedvének megőrzése, a mozgás megszerettetése. - a gyermeki szervezet fejlődésének elősegítése, teherbíró képességének fokozása. - az egészség megőrzése, megóvása - az egészséges életmód kialakítása - a mozgáskultúra fejlesztése - a testi képességek, fizikai erőnlét fejlesztése - az értelmi struktúrák és szociális képességek fejlesztése / pontosabb érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás fejlesztése, szókincs gazdagítása, fogalomalkotás fejlesztése./ - A mozgásfejlesztés fő területei, fő feladatai egyben alapozói az énfunkciók alakulásának / kompetencia, önbizalom, alkalmazkodó képesség, kooperatív képesség, empátia, tolerancia, segítőkészség, döntéskészség fejlesztése, siker és kudarcélmény kezelése, konfliktuskezelés/. A mozgásfejlesztés színterei: Kiemelt mozgásfejlesztés két területen valósul meg: -A szabad játékban a gyerek spontán, természetes mozgása közben -és a tervszerűen tervezett testnevelésen
27
Mozgásfejlesztés a szabad játékban Az egészséges gyerek szeret mozogni, a mozgás a gyerek alapvető szükséglete. Rendkívül fontos, a szabad levegőn való mozgás minél hosszabb idejű biztosítása Célunk A szabad játéktevékenységben minden gyerek megtalálja a fejlettségének és érdeklődésének, temperamentumának legmegfelelőbb tevékenységet. Feladatunk a szabad játék feltételének biztosítása: -
légkör hely idő eszköz
A 3-4 éveseknél a természetes nagymozgások fejlődését kell elősegítenünk. 4-5 éveseknél a szem-, kéz-, szem-láb koordinációja és az egyensúlyérzék fejlesztése a feladatunk / dobások, ugrások, barkácsoló tevékenységek, hinta, libikóka, gurulások, ugróasztal/. 5-6-7 éves korban a finommotorika és a keresztcsatornák fejlesztése kerül előtérbe/ tépés, vágás, varrás, gyöngyfűzés, konstrukciós játékok, babaöltöztetés, barkácsolás, labdajátékok/. A rendszeres mozgás során fejlődnek a gyermek pszichikai, testi, értelmi és szociális képességeik, ezek eredményeként egészségesebbek lesznek.
4.2.1.1.Testnevelés A testnevelés fogalma A testnevelés a testi nevelésen belül olyan tervszerű, rendszeres ráhatás a szervezetre, mely a testgyakorlatok tudatos alkalmazásával: a személyiség sokoldalú képzését a motoros képességek és a mozgáskészségek kibontakozását a mozgásműveltség fejlesztését szolgálja Alapvető célja: az egészség megőrzése. A testnevelés sajátos feladatai: a szervezet általános, sokoldalú képzésével a testi fejlődés biztosítása 28
motoros képességek fejlesztése kondicionális – erő, gyorsaság, állóképesség, ügyesség koordinációs képességek – téri tájékozódó képesség kinesztetikus differenciáló képesség /mozgásérzékelés/ egyensúlyérzék, hajlékonyság, gyorskoordináció, állóképességi koordinációs képesség. Mozgásműveltség kialakítása: mozgásjártasságok, mozgáskészségek kialakítása mozgáscselekvések gazdaságos végrehajtási módjának elsajátítása mozgáscselekvés szép kivitelezése. A játék, verseny igény felkeltése, kielégítése, a mozgás megszerettetése. Az óvodai testnevelés döntő feladata a gyermeki szervezet sokoldalú, arányos fejlesztése, a vázizomzat erősítése, a helyes testtartás kialakítása és serkentettség túlsúlyából adódó nagy mozgásigény kielégítése sok játékkal és egyéb természetes mozgással. A testnevelés eszközei: a testgyakorlatok természeti erők- /levegő, napfény, víz/ egészségügyi, higiéniai feltételek - / egészséges, tiszta környezet, eszközök épsége, biztonsága, kényelmes öltözék, tisztálkodási lehetőség./ A testgyakorlatok rendszerezése o Rendgyakorlatok: / állások, testfordulatok, menet lépéstartással illetve ütemtartással, alakzatok, alakzatváltozások/. o Előkészítő gyakorlatok: szabadgyakorlati alapformájú gyakorlatok szabad, kéziszer, társas, pad, bordásfal, szerkombinációs gyakorlatok, természetes gyakorlatok- természetes járás, különböző járásmódok, egyszerű futásgyakorlatok feladattal. o Főgyakorlatok: torna, atlétika, labdajátékok testgyakorlati ágakból. Torna természetes támaszgyakorlatok- / kúszások, csúszások, mászások, egyensúlyozó járásgyakorlat./ talajtorna gyakorlatok- /hossztengelykörüli gurulás, gurulóátfordulás előre, kézállás előgyakorlata, gurulóátfordulás hátra, tarkóállás./ függésgyakorlatok- / mászások különböző irányban különböző szereken, lajhármászás, függés érintőmagas szeren és függésben, lábmozgások, lajhárfüggés./ szerugrások- / mélyugrás, felfelé történő ugrás, szekrényugrás, nyuszi-ugrás leterpesztéssel, zsugorkanyarlati átugrás.
29
Atlétika Futások: lassú és közepes iramú futás, belegyorsuló futás, futás tempóváltással, gyorsfutás állórajtból. Ugrások: helyből, távol, helyből magasugrás, nekifutásból távol, nekifutásból magasugrás Dobások: hajítás távolba kislabdával, babzsákkal, hajítás függőlegese, vízszintes célba. Játékvonatkozású főgyakorlatok / léglabdával végezhető gyakorlatok/. gurítások: / egy, két kézzel helyben, tovahaladással gurítás lábbal, gurítás társhoz kézzel,- lábbal./ feldobás, elkapás:/ feldobás kettő, elkapás két kézzel, feldobás egy, elkapás két kézzel./ átadás./ kétkezes alsó, felső, egykezes felső átadás. labdavezetés./ járás közben különböző irányban, helyben, lassú futás közben. hajítás: függőleges, vízszintes célba. Játékok
futó fogó versengések sorversenyek váltóversenyek eszközzel, eszközök nélkül a tanult mozgásformák alkalmazásával.
4.2.1.2.A mindennapos testnevelés A mindennapi testnevelés a testnevelés szerves része, naponta legalább egyszer 10-20 perces időtartamban szervezzük. A mindennapi testnevelés anyagát: a mozgásos játékok a rendgyakorlatok és az előkészítő gyakorlatok adják. Mozgáskészség kialakulásának folyamata generalizációs szakasz koncentrációs szakasz és stabilizációs szakasz Szervezési forma: csoportfoglalkoztatás/ együttes, csoportonkénti, egyénenkénti/ csapatfoglalkoztatás
30
A mozgásos tevékenységek felépítése I. II. III. IV.
Modell: sorakozás – játék- levezetés-értékelés, köszöntés. Modell: sorakozás- játék- gimnasztika- játék- levezetés, értékelés, köszöntés. Modell: sorakozás- játék- főgyakorlat- játék- levezetés, értékelés, köszöntés Modell: sorakozás- játék- gimnasztika- főgyakorlat- játék- levezetés, értékelés, köszöntés
Az óvodai testnevelésbe beépítjük a Komplex Prevenciós Program mozgásanyagát a fejlesztőprogramot. A mozgásszervezés zavarai A mozgást a gyermeki fejlődés sarkalatos pontjának tekintjük. A mozgásfejlődés az érés tanulás kölcsönhatásában megy végbe. A zavar okai lehetnek: - környezeti tényezők - pszichés, emocionális irányítás zavarai - kognitív terület zavarai - zavarok a szenzoros funkciórendszer területén/ észlelési, érzékszervi zavarok/ - zavar a motoros funkciórendszer területén Pszichomotoros zavarok tünetei Pszichomotoros zavaroknak nevezzük az egész személyiséget érintő, tanulási és/ vagy magatartási zavarok körét. a motoros magatartás területén fellépő zavarok túlzott aktivitás vagy gátoltság a finommozgásban és a nagymotorikában jelentkező tünetek: - a kéz- ujj- szájmozgásoknál - az írás mozgásfolyamatában - reflexmagatartási zavarok - tartás- testhelyzet- egyensúlyi eltérések a mozgás pontosságában megnyilvánuló zavarok / a nem megfelelő erőkifejtés, adagolás, fokozás, szem- kéz, szem- láb, koordináció pontatlanság. a mozgások tervezésének területén jelentkező eltérések/ dysproxia/ lateralizáció a két testfél közötti integráció, a dominancia zavarai. a szenzoros – taktilis- kinesztetikus, vizuális, auditív percepció zavarában megnyilvánuló tünetek, valamint a reakcióidőbeli eltérések. gesztalt- és térészlelési eltérések alak- háttér diszkriminációs nehézségek alak- konstancia elégtelensége térbeli helyzet és térbeli kapcsolatok zavara
31
A nagymozgások zavarai vannak-e akarattól független mozgások a motoros tervezés minősége/ „ügyetlen”/ testrészek integrációja/ mozgáskoordináció/ tónusszabályozás/ testtartás rongyszerűen lógó végtagok, löttyedt mozgás, túlságosan merev, ellazulni kevésbé képes izomzat, mozgás szimmetria illetve aszimmetria / a gyerek ügyetlen, nehézkes mozgás, akció- reakcióban lassúak zavarok az ügyességet igénylő feladatokban a mozgásváltásnál a gyors erőkifejtésben jelentkeznek.
A manipuláció, grafomotorika zavarai a kéz és ujjak ügyessége, mozgékonysága A kéz izmainak, izületeinek lazasága A kézmozgások célpontossága A kéz izomereje és az izomerő szabályozása a kívánalmaknak megfelelően Ujjak tapintási érzékenysége Dominancia Koordináció a hüvelyujj és a többi ujj között a két kéz között, a szem és kézmozgások között
A fejlődés jellemzői az óvodáskor végére első alakváltozás/ testarányok megváltoznak, elkezdődik a fogváltás/ test arányosan fejlett, teherbíró mozgása összerendezett, harmonikus erőteljesen fejlődik a mozgáskoordináció és a finommotorika mozgását, viselkedését, testi szükségletei kielégítését szándékosan irányítani tudja
32
4.2.2. A játék „1. A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze. A játék – szabad-képzettársításokat követő szabad játékfolyamat – a kisgyerek elemi pszichikus szükséglete, melynek mindennap visszatérő módon, hosszantartóan és lehetőleg zavartalanul ki kell elégülnie. A kisgyermek a külvilágból és saját belső világából származó tagolatlan benyomásait játékában tagolja. Így válik a játék kiemelt jelentőségű tájékozódó, a pszichikumot, a kreativitást fejlesztő és erősítő, élményt adó tevékenységgé. 2. A kisgyermek első valódi játszótársa a családban, az óvodában is a felnőtt – a szülő és az óvodapedagógus. Utánozható mintát ad a játéktevékenységre, majd amikor a szabad játékfolyamat már kialakult, bevonható társ marad, illetve segítővé, kezdeményezővé lesz, ha a játékfolyamat elakad. A felnőtt jelenléte teszi lehetővé a gyerekek közötti játékkapcsolatok kialakulását is. 3. A játékhoz megfelelő helyre és egyszerű, alakítható, a gyermeki fantázia kibontakozását segítő anyagokra, játékszerekre van szükség. Az óvoda és az óvodapedagógus feladata, hogy megfelelő csoportlégkört, helyet, időt, eszközöket és élményszerzési lehetőségeket biztosítson a különböző játékformákhoz, a gyakorló játékokhoz, a szimbólikusszerepjátékokhoz, konstruáló játékokhoz, a szabályjátékokhoz. 4. A játék folyamatában az óvodapedagógus tudatos jelenléte biztosítja az indirekt irányítás felelősségét. Az óvodában fontos a szabad játék túlsúlyának érvényesülése. 5. A játék kiemelt jelentőségének az óvoda napirendjében, időbeosztásában is meg kell mutatkoznia.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet
33
„ Csináljon bármit, ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait. Ő azt hiszi csak játszik. De mi már tudjuk, mire megy a játék. Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű és tevékeny ember váljék belőle” (Varga Domokos)
Játék meghatározása -
a játék a gyermek olyan értelmes, önként vállalt tevékenysége, amelyben a gyermeki személyiség környezethez való viszonya sajátos formában tükröződik. Kiemelt jelentőségű, az örömszerzés érdekében végzett tevékenység, amelyben a motívumok és a célok egybeesnek. Jellemzője, hogy önként vállalt, így az egyén saját maga szabályozza az örömszerzés mértékét. Jelenetős szerepe van a lelki egyensúly kialakításában, fenntartásában, azáltal, hogy olyan szimbolikus tartalommal rendelkező tevékenység, amelyet a gyermekek arra használnak, hogy tudattalan szinten megoldják azokat a problémákat, amelyeket a valóságban nem tudnak megoldani.
A játék alapvető szükséglet a gyermek számára, az óvodás korú gyermek természetes megnyilvánulási formája. Elsődleges tevékenység, ebből adódóan a személyiségfejlesztés legfőbb eszközének tekintjük /az elsődlegesség nem jelent kizárólagosságot, hiszen az összes tevékenység, amit a gyermek végez sajátos módon járul a gyermek személyiségfejlődéséhez /. A játék fejlődése - a mozgáshoz hasonlóan - a fejlődés egészének a tükre. A fejlődés különböző mértékben és ütemben mehet végbe. Az egyszerű gyakorló, utánzó szimbolikus játékon át vezet az út a szabályjátékok világába /elvi hierarchia, egyidejűség /. A játék nemcsak fejlődik, hanem differenciálódik is. A játék fejlődését elősegítheti a szakszerű játékirányítás. Fontos tekintettel lenni a gyermekekre, a gyermekek otthoni környezetére és természetesen a játék sajátosságaira. A játék a gyermek megismerésének királyi útja. A gyermek játékának megfigyelése közben képet kaphatunk ismereteiről, élményeiről, mozgásigényeiről, beszédkészségéről, szociális és értelmi fejlettségének egészéről.
34
A játék sajátosságai
spontán, szabadon választott tevékenység örömforrás a gyermek számára sajátosan céltudatos tevékenység utánzás jellemzi komolyan veszi - " a játékot a gyermek legkomolyabb tevékenységének kell tekintenünk" ( Montaigne ) játéktudat Célunk A játék minél jobban kiteljesedjen a gyermek életében, és ezáltal betöltse fundamentális szerepét - a gyermeki személyiség optimális kibontakoztatását, fejlesztését. A spontán játékot egészítse ki a kezdeményezett játék azokban az esetekben, amikor a gyermek megismerésére irányuló vizsgáló és egyéb módszerek is jelzik, hogy valamely területen a gyermek külön foglalkozást igényel. Ez lehet képességfejlesztő tevékenység.
Feladatunk a játékkal kapcsolatban:
nyugodt légkör biztosítása, az elmélyült játék feltételeinek megteremtése a napirenden belül elég idő, megfelelő hely biztosítása a játékhoz szükséges eszközök biztosítása ötletek, lehetőségek, helyzetek teremtése a sokszínű játék kialakulásához az egyéni élményen túl, a közös élményszerzés lehetőségeinek kihasználása a játékfejlesztés érdekében a gyermek önállóságának tiszteletben tartása, (hozzá segíteni a gyermeket saját elképzeléseik megvalósításához) szükség esetén bekapcsolódás a játékba, együttjátszás a gyermekkel. A játék jelentősége A gyermek elsődleges tevékenysége, a gyermek fejlődésében alapvető, semmi mással nem helyettesíthető tevékenységi forma - hatással van a különböző képességek / motoros, kognitív, szociális / fejlesztésére és a magatartás alakulására. A fejlesztés területei Mozgás, egyensúlyérzék, testséma, pszichikus funkciók, gondolkodás, beszéd. (kommunikációs játékok - a verbális és szociális percepciós folyamatokat érintik.)
35
A játék feltételei A fejlesztései feladatok csak megfelelő feltételek biztosításával valósíthatók meg, melyek a következők: - nyugodt légkör - hely - idő - a napirend kialakítása során a legtöbb időt a játéknak kell szentelni - játékeszköz - élmény A fejlesztés meghatározói:
a korosztály általános pszichológiai sajátossága az egyéni fejlettség érdeklődés a csoport összetétele a gyermek szabadsága a játék sajátosságai /tudatos fejlesztő munkának - játékirányítás - és a gyermek szabadságának együttesen kell érvényesülnie /
A fejlődési zavar jelei A gyermek valamilyen területen történő lemaradásának okai között a következő tüneteket figyelhetjük meg: Figyelemzavar- hiperaktivitás tünetegyüttes gyanú jelei: a, Mozgás területén jelentkező tünetek: o ügyetlenség o veszélyérzet teljes hiánya o bizonytalan egyensúlyérzés o impulzivitás o rombolási kényszer b, Együttműködés területén: o öntörvényű viselkedés o környezet normáinak szabályainak semmibe vétele o tartós együttműködésre való képtelenség o dac, ellenállás, agresszivitás
36
c, A figyelem területén megfigyelhető eltérések: o figyelmi idő rövidsége o figyelem elterelhetősége, hullámzás, csapongás o állandó kereső állapot (egymásután több tevékenység kipróbálása) d, Bizarr, meghökkentő viselkedés: o természetellenes testtartások o furcsa fejtartás, szemmozgás o ismétlődő mozgások Részképesség zavarok a, Mozgáson belül: o egyensúly zavar o koordinációs zavarok- mozgásos keresztcsatorna nem megfelelő működése o hiányos testséma, bizonytalan lateralítás ismeret o pontatlan téri észlelés, téri tájékozódás b, Értelmi képességeken belül: o Érzékelés- észlelés nehézségei: - rész- egész viszonya és a gestalt látás észlelési problémái -az alak állandóságának, az azonosságok és különbözőségek észlelésének nehézségei - alak- háttér megkülönböztetésének zavarai - a hallási- látási- mozgási csatornák észlelése nincs összhangban o Emlékezet gyengesége: - figyelme nem tartós, rövid ideig tud csak koncentrálni - figyelemzavar - gondolkodása gyenge, kevésbé érdeklődő a feladatokat nem érti - megfigyelő képessége pontatlan c, Verbalitáson belül: o Fejletlen nyelvi kifejezőkészség. d, Percepción belül: o Percepciós zavarok: - vizuális, taktilis, kinesztéziás, helyzet- és mozgásérzékelés felfogásának nehézségei.
37
Érzelmi labilitás- szorongás: o Szomorúság, szótlanság, passzivitás - semmivel nem játszanak szívesen, nem érdeklődőek. Kóros lassúság : o A mozgást nem szereti -lelassul a pszichomotorikája, a tevékenységet nem kedveli Agresszió: o Állandó feszültséggel jár. - mindig valamilyen cél eléréséért jelentkezik - irányulhat tárgy ellen és személy ellen, de önmaga ellen is - megnyilvánulhat csúfolódásban, árulkodásban, verekedésben, harapásban, rúgásban, csípésben, stb. - erős rombolási kényszer jellemzi Az agresszió legsúlyosabb formája, amikor a gyermek önmaga ellen fordul. Az autó agresszió a gyermek bűntudatából fakad, ön büntető jellegű. Tünete lehet: - a fej falhoz verése - önmaga földhöz verése - körömrágás, haj tépkedés stb. Autisztikus tünetek: o o o o o o o o o o o
teljes befelé fordulás öntörvényűség kontaktus képtelenség hangulati ingadozás (sírás-nevetés) kényszeresség, forgás, pörgés szoros tárgykapcsolat nem válaszolnak szaglás útján tájékozódnak gyenge emlékezet, hallás, verbális készség gyenge szem- kéz koordináció gyenge térbeli tájékozódás.
38
4.3. A kultúraátadás 4.3.1. Egészséges életmód 4.3.1.1.Gondozás A gondozás az óvodai nevelés alapja, az egész óvodai életet áthatja, elsősorban az óvodapedagógus feladata. Feladataink - Egészséges, biztonságos óvodai környezet biztosítása A környezeti hatások nagymértékben befolyásolják a gyermek hangulatát, ezért céljaink elérése érdekében gondoskodnunk kell: az esztétikus, tiszta környezetről a nyugodt, vidám, szeretetteljes légkörről a megfelelő interperszonális kapcsolatokról a követendő mintaadásról a balesetek megelőzéséről (ez az óvoda minden dolgozójának feladata) Az óvodának, mint másodlagos szocializációs szintérnek jelentős szerepe van az egészséges életmód megalapozásában. Ennek érdekében feladataink: - A helyes életritmus, napirend kialakítása a helyes életritmust, az életkort figyelembe véve, az évszakhoz igazodva, az óvoda helyi sajátosságainak megfelelően alakítjuk ki. kerete a napirend, melynek vannak az állandóságot biztosító rendszeresen végzett tevékenységformái és vannak spontán kialakuló tevékenységek, amelyek a változatosságot adják. fontosnak tartjuk a gyermekek életkorát figyelembe vevő ritmus kialakítását, mert ezek kedvező hatást gyakorolnak a gyermek életfolyamataira. - Étkezés A növekedés, a fejlődés legfontosabb feltétele a táplálkozás. (változatos étrend, különféle tápanyagok megfelelő aránya, évszaktól függetlenül sok zöldség- és gyümölcsféle, a nap folyamán gondoskodni kell a szükséges folyadékmennyiségről.) A kultúrált étkezési szokások elsajátíttatása, önkiszolgáló tevékenység gyakorlása eszközhasználat - finommotorika fejlesztése, testséma fejlesztés, szem - kéz koordináció, térirányok gyakorlása, percepciófejlesztés, verbális fejlesztés, esztétikai érzék fejlesztése, ízlésformálás
39
- Testápolás A testápolás a gyermek egészségének védelmét, testük, ruházatuk gondozását, rendszeres, szükség szerinti tisztálkodását, tisztaságigényük kialakítását szolgálja. Hozzájárul a gyermek komfortérzetének fokozásához. Feladataink: testkontaktus megteremtése, gyermek - felnőtt kapcsolat elmélyítése E tevékenység során megvalósul a testséma, finommotorika, szem - kéz koordináció, percepciófejlesztés. - Öltözködés -az időjárásnak megfelelő, réteges öltözködés, -az öltözködés helyes sorrendjének kialakítása -önállóság fejlesztése -igény szerint önállóan vetkőzzenek, vagy öltözzenek fel
4.3.1.2. Mozgás Meghatározó szerepe van az egészséges életmódra nevelésben. A sokféle mozgáslehetőség, amit a programunkban biztosítunk kedvezően befolyásolják az egész szervezet fejlődését, elősegíti a harmonikus testi, lelki fejlődést, az egészség megőrzését. A rendszeres mozgással megalapozzuk az egészséges életvitelt. Célunk A gyermek mozgásigényének kielégítése változatos mozgáslehetőségek biztosításával. Feladatunk: változatos mozgásformák biztosítása lehetőség szerint minél többet tartózkodjanak a szabadban zárt térben gondoskodni kell a jó levegőjű, tiszta környezetről. fontos a kényelmes öltözék. A mozgáshoz kapcsolódó mozgásos feladatok elősegítik a helyes higiénés szokások kialakítását.
4.3.1.3.Testi nevelés Célunk: a gyermek testi szükségleteinek kielégítése. Feladatunk:-a szervezet egészséges fejlődésének biztosítása, - motoros képességek fejlesztése, mozgáskészség kialakítása - edzés
40
Tartalma: levegőzés (minél többet tartózkodjanak a szabad levegőn) pihenés (nyugodt légkör biztosítása, figyelembe kell vennünk a gyermekek egyéni alvásigényét) egészséges táplálkozás szokásrendszerének kialakítása egészségvédelem, edzés (gyermekek egészségének megóvása, higiénés szabályok betartása, baleset-megelőzés) /Edzés, levegő, víz, napfény együttes hatása biztosítja a gyermekek testi edzettségét./ Feladataink. a gyermekek testi szükségleteinek kielégítése, feltételek megteremtése (légkör, hely, idő, tevékenységek, eszköz)
4.4. Gyermek és környezete 4.4.1.Gyermek és társas környezete 4.4.1.1.A munka jellegű tevékenységek a nevelés folyamatában 4.4.1.2.A környezet megismerése 4.4.1.3.Környezetünk mennyiségi- és formai összefüggései
4.4.1.1. Munka jellegű tevékenységek „1. A személyiségfejlesztés fontos eszköze a játékkal és a cselekvő tapasztalással sok vonatkozásban azonosságot mutató, azzal egybeeső munka és munka jellegű játékos tevékenység (az önkiszolgálás, segítés az óvodapedagógusnak és más felnőtteknek, a csoporttársakkal együtt, értük, később önálló tevékenységként végzett alkalmi megbízások teljesítése, az elvállalt naposi vagy egyéb munka, a környezet, a növény- és állatgondozás stb.). 2. A gyermek munka jellegű tevékenysége – önként – azaz örömmel és szívesen – végzett aktív tevékenység; – a tapasztalatszerzésnek és a környezet megismerésének, a munkavégzéshez szükséges attitűdök és képességek, készségek, tulajdonságok (mint például a kitartás, az önállóság, a felelősség, a céltudatosság) alakításának fontos lehetősége; – a közösségi kapcsolatok, a kötelességteljesítés alakításának eszköze, a saját és mások elismerésére nevelés egyik formája.
41
3. A gyermeki munka az óvodapedagógustól tudatos pedagógiai szervezést, a gyermekkel való együttműködést és folyamatos konkrét, reális, vagyis a gyermeknek saját magához mérten fejlesztő értékelést igényel.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet) A személyiségfejlesztés fontos eszköze a játékkal sok vonatkozásban azonosságot mutató, azzal egybeeső munka és munka jellegű játékos tevékenységek. A gyermek munka jellegű tevékenysége: -
-
önként – azaz örömmel és szívesen – végzett tevékenység; a tapasztalatszerzésnek és a környezet megismerésének, a munkavégzéshez szükséges képességek, készségek, tulajdonságok (mint pl. a kitartás, az önállóság, a felelősség, a céltudatosság) alakításának fontos lehetősége; a közösségi kapcsolatok, a kötelességteljesítés alakításának eszköze.
A gyermeki munka tudatos pedagógiai szervezést, a gyermekekkel való együttműködést és folyamatos pozitív értékelést igényel. A munka a mindennapi óvodai életben jellemző, a társadalmi gyakorlat megismerését szolgáló, új tapasztalatokat adó, felelősségteljes tevékenység, melyet a külső szükségesség indokol és eredménye mérhető. Önállóságra, rendszerességre, folyamatosságra nevel, önálló döntésre késztet. Fejleszti a gyermekek szociális magatartását, a társas kapcsolatait, a kommunikációs képességet, lehetőséget biztosít a környezet és az ember kölcsönhatásának megtapasztalására / természet iránti szeretet, felelősségtudat/ Helyben, időben mozgásban állandó alkalmazkodnia kell, ez folyamatos érintkezést igényel gyermek-gyermek, gyermek-felnőtt között. Fejlődik kitartásuk, felelősségérzetük, önértékelésük. Célunk A munkavégzés fontosságának és jelentőségének megláttatása, a tevékenységhez való pozitív érzelmi viszony, a különböző munkakészségek kialakítása. Feladatunk: munka lehetőségek biztosítása /folyamatosan, rendszeresen/ munka feltételeinek megteremtése /munkaeszköz, munkalehetőség, idő, hely légkör/ a tapasztalatszerzés biztosítása, a környezet megismerése a munkában örömüket leljék, a munkaszervezéshez és a munkavégzéshez szükséges képességek, készségek, tulajdonságok kialakítása, verbális fejlesztés a közösségi kapcsolatok, a kötelességteljesítés megalapozása
42
tudatos pedagógiai szervezéssel folyamatos együttműködést, egy pozitív értékelési rendszer létrehozása a társas együttélés, és egészséges önérvényesítés alapvető szabályainak kialakítása az önálló helyzetmegoldás gyakorlása - önállóság kompetencia mások munkájának megbecsülése, tiszteletben tartása kitartásuk, felelősségérzetük, önértékelésük kialakítása Tartalma Önkiszolgálás A gyermek saját személyiségével kapcsolatos munka Csoport érdekében végzett munka / segítés az óvodapedagógusnak, vagy más felnőttnek, gyereknek/ Alkalmi megbízatások Naposi munka Környezet, növény- és növénygondozás
A munka jellegű tevékenységek a nevelés folyamatában A gyermek saját személyiségével kapcsolatos munkák Testápolás Étkezés Öltözködés Önkiszolgálás Környezet rendjének megőrzése
Közösségi munkák
Naposi munka Felelősi munkák, javaslatok Kisebbek, mások segítése Környezet, növény és állatgondozás
Alkalomszerű munkák Nem előre meghatározhatók, a váratlanul jelentkező gondok, megoldását jelenti. a.) Alkalmi, egyéni megbízatások A prevenció feladata, hogy csökkentsük azoknak a gyerekeknek a számát, akik korrekcióra szorulnak.
43
A más tevékenységekben sikerélményekhez nem jutó gyermekeknek a lehetőség biztosítása az önmegvalósításra, a kompetencia érzés kialakítására, az önbecsülés növelésére, s ezeknek a lehetőségeknek a maximális kiaknázása. A tevékenykedés közben jön rá arra, hogy mire képes, mit tud, mennyire önálló, vagy mások segítségére szorul. Az én-fejlődés szempontjából ezért meghatározó a munka jellegű tevékenység, ennek hatására is alakul, körvonalazódik önismerete, önbecsülése, énképe. A munka sokoldalúan fejleszti a személyiséget, s mivel mozgással valósul meg, a normális testi fejlődés egyik legfontosabb tényezője.
Kimeneti szint Szívesen vegyenek részt a munka jellegű tevékenységben. Ötleteket adnak a gyorsabb egyszerűbb megoldásokhoz. Őrizzék meg környezetük tisztaságát. Aktívan vegyenek részt az eszközök előkészítésében, elrakásában. Kapcsolódjanak be a rendrakási és takarítási munkálatokba. Érezzenek felelősséget az elvégzett munkájuk ért. Motiváltak legyenek a segítségadásban. Alakuljon ki bennük az igény az elkezdett munka befejezésére.
4.4.1.2. Környezet megismerése (A külső világ tevékeny megismerése) „1. A gyermek aktivitása és érdeklődése során tapasztalatokat szerez a szűkebb és tágabb természeti-emberi-tárgyi környezet formai, mennyiségi, téri viszonyairól. A valóság felfedezése során pozitív érzelmi viszonya alakul a természethez, az emberi alkotásokhoz, tanulja azok védelmét, az értékek megőrzését. 2. A gyermek miközben felfedezi környezetét, olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek a környezetben való, életkorának megfelelő biztos eligazodáshoz, tájékozódáshoz szükségesek. Megismeri a szülőföld, az ott élő emberek, a hazai táj, a helyi hagyományok és néphagyományok, szokások, a családi és a tárgyi kultúra értékeit, megtanulja ezek szeretetét, védelmét is. 3. A környezet megismerése során matematikai tartalmú tapasztalatoknak, ismereteknek is birtokába jut a gyermek és azokat a tevékenységeiben alkalmazza. Felismeri a menynyiségi, alaki, nagyságbeli és téri viszonyokat: alakul ítélőképessége, fejlődik tér-, sík- és mennyiségszemlélete. 4. Az óvodapedagógus feladata, hogy tegye lehetővé a gyermek számára a környezet tevékeny megismerését. Biztosítson elegendő alkalmat, időt, helyet, eszközöket a spontán és szervezett tapasztalat- és ismeretszerzésre, a környezetkultúrára és a biztonságos életvitel szokásainak alakítására. Segítse elő a gyermek önálló véleményalkotását, döntési képességeinek fejlődését, a kortárs kapcsolatokban és a környezet alakításában.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
44
„A környezeti nevelés azzal, hogy az egész személyiségre a kíváncsiságra, a képzeletre, az érzelmekre, az értelemre és a kreativitásra együttesen hat, formálja a hit az érzések, a tudás és a munka világát, felszínre hozhatja minden gyermek tehetségét, és az általános műveltség megszerzése után, az fejleszthető tovább mindenki örömére.” (Tóth Albert) A külső világ tevékeny megismerése - mint a kultúra átadás egyik fő területe. Célja: olyan szokásokat, szokásrendszereket, viselkedésformákat alakítson ki, amelyek meghatározzák a természet és az ember által létrehozott környezettel való harmonikus együttélést. Kialakítja a biztonságos életvitel szokásait, a társadalmilag elfogadott viselkedésformákat, az ezekhez tartozó érzelmi és erkölcsi viszonyokat. Így közvetíthetjük az egyetemes, a nemzeti és a helyi kultúra értékeit, hagyományait, alakíthatjuk ki szeretetét és védelmét. Ezáltal őrizhetjük meg a tudást, tapasztalatokat, amelyeket elődeink felhalmoztak. Feladata: a világ pontos, valóságszerű megismerése a kép a cselekvés és a szó egységében. Az identitás kialakítása, erősítése a népi kultúra ismerete, és a néphagyomány ápolása során, a megismerés élményeken, tapasztalatokon és játékos cselekedtetésen, tevékenységeken alapul. Az óvodapedagógus feladata, hogy biztosítson alkalmat, időt, helyet, eszközöket arra, hogy a spontán és szervezett sokoldalú tapasztalatszerzés több érzékszerven keresztül komplex módon történjen. Az ismeretszerzésre lehetőleg a helyszínen, a természetben, élőben kerüljön sor. - A gyerekek tapasztalataira, élményeire támaszkodva játékos cselekedtetéssel kell új ismereteket nyújtani a gyereket körülvevő közvetlen és tágabb természeti, -emberi, - tárgyi környezetből. - A megismerés alapja a gyerekek érdeklődése, aktivitása, tevékenységre és gondolkodásra késztetése. - A megismerés útja a mozgás, testséma, percepció, és verbális fejlesztése keresztül vezet. - A témák lineárisan bővülnek, és koncentrikusan mélyülnek. - Minden csoportszobában legyen évszakasztal. - A témától függően minimum egyszer, de lehetőleg minél gyakrabban szervezzünk helyszínre, élő környezetbe foglalkozásokat. - Nyíljon lehetőség az egyéni tapasztalatszerzésre - Az új ismereteket többféle megközelítésből a gyermek meglévő ismeretrendszerébe építjük. - Keressünk a témához kapcsolódó közmondást, szólást, vagy találókérdést, és beszéljük meg a tartalmát, fejtsük meg mondanivalóját. / Természetesen a gyerekek korának megfelelő szinten/ - Reagáljunk az aktuális eseményekre és a gyerekek egy- egy rendkívüli, vagy érdekes élményére, érdeklődésére. - Programunkban korcsoportonként más-más a fejlesztendő terület a szenzitív szakasztól függően.
45
-
Minden téma feldolgozásába épüljön be a témához illeszthető környezet, természet, vagy egészségvédelem
Tartalma: a természeti és társadalmi kultúra Természeti A környezet harmóniája nem tanítható meg, de felfedeztethető, megéreztethető. A természet gazdagságának ráeszméléséhez elég egyetlen érzelmileg meghatározott pillanat. Óvodánk kertvárosi övezetben van, a gyerekek nagy része kertes családi házban él, ezért közelebb vannak a természethez, jobb a viszonyuk hozzá. A természet megértése, elfogadása, szeretete, megerősíti bennük, hogy ők is részei a természetnek, hogy minden összefügg egymással, és felébreszti bennük a felelősség érzetet ez iránt. Társadalmi A gyerekek tevékenységrendszere az éves ritmusban teljesedik ki, ezt a ritmust az évszakok körforgása, a természet változásai, és a magyar néphagyományokon alapuló ünnepek, jeles napok határozzák meg. A feldolgozandó területeket, témákat is ennek megfelelően csoportosítottuk, lehetőség szerint kibővítve az ezekhez kapcsolódó népművészeti ágak tevékenységeinek megismerésével. (mézeskalácsos, gyertyaöntő, szövő, kékfestő, fazekas, stb. ) A népi kultúrát és annak tárgyi világának ismeretét azért tartjuk fontosnak, mert felidézi múltunkat, őrzi hagyományainkat, erősíti identitásunkat, elülteti a magyarságtudat és hazaszeretet csíráit. A környezet megismerésének területei 1. Óvodások lettünk: csoporttársakkal, jelekkel való ismerkedés 2. Középső csoportosok lettünk: Óvodánk megismerése 3. Nagycsoport csoportosok lettünk: Óvodánk nevének, helységeinek megismerése ott dolgozók neve, munkája. Változások az előző évhez képest. 4. Ősz- időjárás, az időjárás hatása a növény és állatvilágra, az emberekre 5. Őszi zöldségek, gyümölcsök, virágok és ezek tárolása, tartósítása. 6. Őszi témakör rendszerezése. 7. Testünk – Testséma fejlesztése: Testkép Testfogalom Testtudat Énkép, én-tudat, önismeret, önkritika – önmegvalósítás (a közösség által elfogadott módon) Egészségvédelem 8. Család – családi identitás, tisztelet, szeretet tudatosítása Családtagok – szerepük, feladataik, kor szerinti rendezés 9. Ünnepek – télapó Advent – karácsony /családi ünnep/
46
10. Tél – Időjárás – csapadékfajták – halmazállapot változás. Az időjárás hatása a növény és állatvilágra, az emberekre. /Vadvédelem, madáretetés/ Téli munkák, téli sportok, téli örömök. 11. Déligyümölcsök, fogyasztható zöldségeink. Egészséges táplálkozás, egészségvédelem 12. Téli témakör rendszerezése 13. Farsang – farsangi népszokások, farsangi mulatság. 14. Közlekedés – Gyalogos közlekedés szabályai. A kultúrált viselkedés szabályai tömegközlekedési eszközökön /udvariassági szokások/ A különböző közlekedési eszközök megismerése – néhány KRESZ tábla és szabály megfigyelése, megismerése. Baleset megelőzés! Téri tájékozódás fejlesztése. 15. Közlekedés témakör rendszerezése. 16. Tavasz – Az időjárás és ennek hatása a növény és állatvilágra valamint az emberekre. 17. Tavaszi zöldségek, gyümölcsök, virágok és munkák. 18. Március 15. – Nemzeti ünnepünkről való megemlékezés. Magyarságtudat kialakítása, erősítése. 19. Tavasz témakör rendszerezése. 20. Állatok: - Háziállatok - Ház körül élő állatok - Hazánkban vadonélő állatok: erdő, vízpart, puszta élővilága. - Egzotikus állatok - Sarkok élővilága 21. Állatok témakör rendszerezése. 22. Napok / nevei, egymásutániságuk / hetek, hónapok, évek időbeliség /középső-, nagycsoportban./ 23. Irányismeret gyakorlása, névutók használata. Javaslatok a választható témákra Évszakokhoz egy állandó természeti helyszín kiválasztása, ahol minden évszakban megfigyelhetjük ugyanazon növényeken az évszak változásait. Kísérletek végzése: - környezetszennyezés - anyagok tulajdonságai: tűz, víz, levegő, föld - a növényekkel végzett megfigyelések, kísérletek /csíráztatás, hajtatás stb./ Városunk nevezetességeinek megismertetése Múzeumlátogatás, Botanikus kert, Nagyerdő, Nagytemplom, Református Kollégium, Déri Múzeum, Debreceni Egyetem,
47
A Medgyessy Múzeum stb. Anekdoták, mondák megismerése. Árkádia: Lícium bokor és a Nagyerdő története A természet jeles napjai: Föld napja: április 22. Madarak fák napja: Május 10. Környezetvédelmi világnap: június 5. Állatok világ napja: október 4. Az emberi test, érzékszervek – érzékelés: látás hallás tapintás szaglás ízérzékelés mozgásérzékelés térérzékelés egyensúly érzékelés, keresztcsatornák fejlesztése érzelmek felismerése, kifejezése. -
-
-
Csillagászat, Föld Dinók világa Védett növények, állatok – parlagfű veszély – gyógynövény ismeret Térképvázlat, útvonalrajz, makettek, alaprajzok /házunk, óvodánk, óvodaudvar, út az óvodáig/ Tápláléklánc összeállítás (egyszerű) Energiaforrások – energiatakarékosság lehetőségei fontossága Foglalkozások, mesterségek, építkezés Látogatás közintézményekbe - Gyógyszertár Posta Bolt Piac Iskola MÁV állomás, stb. Évszaknaptár, időjárásnaptár, képes hetirend Befőzés; gesztenye, sütőtök, mézeskalácssütés; gyümölcs – zöldségsaláta készítés. Kukorica pattogtatása, gyógytea főzése. Nyomolvasás a hóban (állatok nyomai) Jelképeink megismerése: a város címere - tartalma a magyar zászló a magyar címer Illemtan
- Élő és élettelen világ
48
Kirándulási lehetőségek
-
Nagyerdő – Egyetem Botanikus kert Állatkert Déri Múzeum Nagytemplom – Lícium bokor, Református Kollégium Kálvin tér – dombormű (városunk történetéről) Piac utca – Kossuth tér – Csokonai Színház Köztéri szobraink Medgyessy Múzeum Aktuális kiállítások, rendezvények látogatása Építkezések Diószegi Sámuel Oktató Kp Erdőspusztai Tájház Hortobágy Víkend Major Vasútállomás, trolibusz végállomás, repülőtér Tűzoltóság, rendőrség, mentőállomás Évszakhoz kapcsolódó kirándulások: - Betakarítási munkák -Téli örömök Szánkótúra, műjégpálya stb. Szülők munkahelyének látogatása Nyíregyházi vadaspark Tímárház, Hajdú Táncház (nyíltnap) 4 H Farm Józsa
Fejlődési zavarra utaló jelek -
Alacsony általános tájékozottsági szint. Gyér szókincs, szituatív beszéd Testséma zavarok Gyenge téri tájékozódás Bizonytalan a tér észélés és térorientáció Gyenge emlékezet és figyelem Nem ismeri fel az egyszerű ok-okozati összefüggéseket Időérzékelés zavarai Motivációs gyengeség Kompetencia hiány
Kimeneti szint -
Személyi adatok /név, lakcím, kor, szülők testvérek neve, szülők foglalkozása/ Testrészek neve, funkciója, a személyi és környezet tisztaságának igénye. Helyes táplálkozási szokások, egészségvédelem. Évszakok és jellemzőik ismerete az időjárás hatása a növényekre, állatokra, emberekre.
49
Egyszerű ok-okozati összefüggések feltárása. Környezetük tárgyait tudják megadott szempont szerint csoportosítani, egymáshoz rendelni, rendeltetésszerűen használni. Irányismeret – tér és síkbeli tájékozódás. Ismerjék és alkalmazzák az irányokat és a téri relációkat jelölő fogalmakat. Legyenek képesek gyűjtőfogalmak és a hozzátartozó tagok felsorolására, csoportosítására különböző szempontok szerint. A kulturált és a biztonságos közlekedés szabályai. Szárazföldi, vízi és légi közlekedési eszközök. Alapszíneket és árnyalatait A közintézmények és szolgáltatásuk formái. Események időbeli sorrendisége. Napszakok, a hét napjainak a neve, sorrendisége
-
A tevékenység megszervezése: megvalósulhat a szabadjáték keretében, helyszíni tapasztalatszerzések alkalmával, tervszerűen tervezett tevékenységekben, mikrocsoportos, páros vagy egyéni formában. 4.4.1.2.1. Környezetvédelem " A természet varázsát ontja bőven A fűben, virágban és a kőben. Ó nincs a földön oly silány anyag Mely így , vagy úgy ne szolgálná javad. De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra visszaélsz. " A környezetvédelmi nevelés iránya, célja önmagunk, társadalmunk anyagi és szellemi javainak védelme, utódaink egészsége, a jövő nemzedékek életfeltételeinek megmentése, megjavítása. Meg kell alapoznunk a környezeti kultúra iránti igény és ennek fenntartását. A természeti környezet megfigyelése, megismerése, összefüggéseinek feltárása, szeretet és felelősség érzet kialakítása iránta. A környezetismeret foglalkozások nyújtják a legtöbb lehetőséget a környezet védelemmel kapcsolatos feladatok megoldásához. Óvodánk a város keleti iparnegyedében található, és környezetéből adódóan fokozottabb figyelmet kell fordítani a környezetvédelmi nevelésre. A következő ágazatokra bontjuk:
A talaj és földvédelem Az élővilág védelme A víz védelme A levegő környezetvédelme A táj, települési környezet védelme 50
A különböző ágazatokban folyamatosan végzett megfigyelések, kísérletek elvégzése, a jelenségek megtapasztaltatása, az ok - okozati összefüggések megvilágítása a legfontosabb feladat, szem előtt tartva a játékosság, a komplexitás elvét. A természetes környezet szeretetén és védelmén túlmenően ki kell alakítani a gyerekekben a közvetlen környezetének (városrész, lakhely) értékeinek megismerését, szeretetét, védelmét, erősíteni identitását, lokálpatriotizmusát. Ezeket a feladatokat ki kell terjeszteni a város nevezetességeire és műemlékeire is. Feladat A mindennapi életet átható tudatos természetszeretetre nevelés. A gyereket olyan hatások érjék, amelyek környezetük felfedezésére és a rácsodálkozásra ösztönzik őket. Élősarok vagy természetasztal kialakítása, ami lehetőséget ad a nyugodt elmélyült szemlélődésre. Kirándulások szervezése olyan helyekre ahol rendszeres megfigyeléseket lehet végezni a különböző évszakokban. Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekekben felkeltsük a természet iránti érzékenységet. Meg kell értetni velük, hogy a környezetvédelem a mindennapi életünk fontos alkotóeleme.
4.4.1.3. A környezet mennyiségi és formai összefüggései A gyermek aktivitása és érdeklődése során tapasztalatokat szerez a közvetlen és tágabb természeti - emberi - tárgyi környezet formai mennyiségi, téri viszonyairól. Célja A gyermeket körülvevő világ mennyiségi, formai, kiterjedésbeli összefüggéseinek felfedezése, megtapasztalása játékos formában a gyermekek ötleteit figyelembe véve. Feladata: a gyermek matematikai érdeklődésének felkeltése, fenntartása elemi ok- okozati összefüggések felismertetése, megtapasztalása megismerő képességek fejlesztése / érzékelés, észlelés, megfigyelés, emlékezés, tapasztalás, megértés, problémalátás, problémamegoldás / közösségi érzés fejlesztése pozitív érzelmi viszony kialakítása a problémahelyzetek megoldásához beszéd - gondolkodás - cselekvés egységének megteremtése iskolára előkészítés - iskolai matematika tanulás megalapozása emlékezés: mozgásos, cselekvéses, képi emlékezés, élmények felidézése megértés: azonosítás, megkülönböztetés, összefüggések felismerése, állítások, kérdések, utasítások megértése
51
ítélőképesség: annak megítélését, hogy egy tulajdonság igaz vagy hamis az adott tárgyra, összességre. Egy összefüggés fen áll-e adott tárgyak, személyek, összességek között. Egy konstrukció eleget tesz-e az adott feltételeknek. Egy állítás igaz-e konkrét helyzetben. Konstruálás: szabad és egy-egy feltételnek megfelelő alkotásnak – formák, menynyisége, összefüggések- előállítása megkeresése. Az óvodapedagógus feladatai: a gyermek megismerése / otthoni környezet, egyéni sajátosságok / csoport sajátosságai a matematika ismeretek elsajátíttatásának megtervezése olyan eszközök, tevékenységek biztosítása, ami felkelti a gyermek érdeklődését és természetes élethelyzetekben teszi számukra lehetővé a matematikai tapasztalatok és ismeretek megszerzését. minél több problémahelyzet előállítása játékos formában, lehetőséget kell adni a sokoldalú megtapasztaltatásra, cselekedtetésre - aktivitás feltétele / a problémamegoldás a gyermekek számára legyen egyértelmű fel kell ismerni a diszkalkulia kialakulására utaló jeleket és elkezdeni a korai fejlesztő munkát A matematikai ismeretszerzés megalapozása -
a különböző matematikai jellegű tapasztalatok, ismeretek segítik a gyermek eligazodását, tájékozódását a világban. Az értelmi képességek fejlesztése, a logikus gondolkodás alakítása, segíti a matematikai feladatok megoldását. Megismernek néhány matematikai eljárást, módszert, melyet különböző játékszituációkban alkalmaznak. Érzelmi, akarati közösségi tulajdonságok fejlesztése során hozzá szoknak a közös, irányított tevékenységhez, a pontos feladatvégzéshez.
Az óvodai matematikai nevelés tartalmi területei Kiscsoportban - néhány matematikai fejlesztőjáték - a játék tevékenységben adódó matematikai fejlesztési lehetőségek felismerése kihasználása - játékválogatás - építkezés minta után - építkezés verbális irányítással - periódikus sor kirakása kockából - kiterjedések létrehozása, megfigyelése, összehasonlítása ( hosszú- rövid, magas- alacsony, nagy- kicsi, széles- keskeny,)
52
Középső és nagycsoportban: Halmazok képzése (tárgyak, személyek, tulajdonságainak felismerése) Halmazok összehasonlítása tulajdonságok szerint Halmazok szétválogatása, bontása részhalmazokra. Halmazok elemeinek sorba rendezése Halmazok számosságának összemérése, becsléssel, párosítással, másolással Mennyiségek és kiterjedések összehasonlítása magasság hosszúság tömeg űrtartalom mennyiség- számosság terület szélesség vastagság bőség Kis számok összkép alapján Mennyiségek felismerése 6-os, 10-es számkörben, összkép alapján. Sorba rendezés, elemek helye a sorban, sorszámolás Tapasztalatok a darabszám változásairól (összevonás, elvonás, kiegészítés) Számlépcső Építések, alkotások szabadon és másolással síkban és térben valamint egy feltétel megadásával Tevékenységek tükörrel (szimmetria) Tájékozódás a térben Tájékozódás a síkban Irány ismeret, iránykövetés Téri relációkat jelölő szavak (névutók) Alak és forma állandóság Vonalak és jellemzőik Geometriai és síkbeli formák Sorozatok létrehozása (periodikus sor, számosság és méret szerint) Matematikai fejlesztő játékok -
A tevékenység megszervezése Az óvodapedagógus határozza meg, függ a gyermekek egyéni, és a csoport sajátosságaitól az elérendő feladattól a használt módszertől az óvodapedagógus személyiségétől Megvalósulhat a szabad játék során, vagy tervszerűen tervezett tevékenység alkalmával, lehet mikrocsoportos, páros vagy egyéni formában.
53
Az egyéni, páros, vagy mikrocsoportos forma nagyobb lehetőséget biztosít a differenciálásra. Potenciális tanulási zavarokra utaló jelek A diszkalkulia fogalma: különböző számtani műveletek, matematikai kifejezések, szabályok (pl: mennyiségállandóság elve) megértésének a számkép felismerésének, egyeztetésének, számok sorrendiségének, azonosításának nehézsége. Diszkalkulia kialakulására utaló jelek A nehézségek a következő területeken mutatkoznak: saját testen, térben, síkban időbeli tájékozódás laterális dominencia grafomotorium szám és szöveg emlékezet relációs szókincs gondolkodási műveletek (pl: lényeg kiemelés, analógia, szabály megfogalmazás) beszéd és nyelvi fejlődés figyelem koncentráció, figyelem terjedelme, idő tartalma Amennyiben sok olyan jelzés gyűlik össze a megfigyelésekből, amely a számolási képességek lassúbb fejlődésére utal, tanácsoljuk a szülőnek, hogy kérjen részletesebb (komplex) vizsgálatot gyermeke számára a nevelési tanácsadóban.
Kimeneti szint -
-
-
A gyerekek értsék az óvónő kérdéseit, tudják követni gondolat menetét. Matematikai jellegű helyzetről, problémáról mondják el saját gondolataikat. Tudják megítélni mások állításainak igazságát vagy tévedését. Legyenek képesek szabadon választott vagy megadott szempont szerint kiválogatni, sorba rendezni, a tárgyakat. Összehasonlításaikat, megállapításaikat tudják szóban is kifejezni. Hosszúság jellegű mennyiségeket önállóan is tudjanak összemérni, és helyes következtetést levonni. Tízes számkörben tudjanak műveleteket végezni (összevonás, bontás, elvétel, kiegészítés). Össze tudnak mérni két halmazt párosítással Létre tudnak hozni azonos és különböző számoságú mennyiségeket. Azonosítani tudnak különféle helyzetükben is egyező alakú tárgyakat, síkbeli alakzatokat (forma és alak állandóság). Másolással képesek megépíteni a mintával megegyező elemekből álló alakzatot illetve a színbe, nagyságba eltérő elemekből is kirakni térbeli és síkbeli alakzatokat.
54
4.4.2.A gyermek és az esztétikum 4.2.1. vizuális nevelés (rajzolás, mintázás, kézi munka) 4.2.2. ének - zene, énekes játékok 4.2.3. a környezet a beszédfejlesztés, anyanyelvi, irodalmi nevelés és beszélgetőkör kölcsönhatása,
Az esztétikai nevelés az esztétikai tevékenységekre és befogadásra való képességek, kialakítását jelenti. Komplex folyamat, ami magába foglalja az esztétikai érzékelés elsajátítását az esztétikai élmények elsajátítását, az esztétikai befogadáshoz szükséges készségek kialakítását, érzelmek felkeltését, helyes esztétikai ítéletek és ezzel az esztétikai ízlés kialítást, alkotói képességek megalapozását. Az esztétikai nevelés óvodai szakasza megalapozza az esztétikum befogadását és a gyermeket annak alkotó részesévé, igyekszik tenni. Az esztétika a filozófiának (a műalkotásokban megnyilvánuló) széppel és a művészetek elméletével foglalkozó ága.
4.4.2.1.Rajzolás, mintázás, kézi munka – (Vizuális nevelés) „1. A rajzolás, festés, mintázás, építés, képalakítás, a kézi munka az ábrázolás különböző fajtái, a műalkotásokkal, a népművészeti elemekkel, az esztétikus tárgyi környezettel való ismerkedés is fontos eszköze a gyermeki személyiség fejlesztésének. A gyermeki alkotás a belső képek gazdagítására épül. 2. Az óvodapedagógus az ábrázoló tevékenységekre az egész nap folyamán biztosítson teret, lehetőséget. Maga a tevékenység – s ennek öröme – a fontos, valamint az igény kialakítása az alkotásra, az önkifejezésre, a környezet esztétikai alakítására és az esztétikai élmények befogadására. 3. Ezen tevékenységek az egyéni fejlettséghez és képességekhez igazodva segítik a képiplasztikai kifejezőképesség, komponáló-, térbeli tájékozódó- és rendezőképességek alakulását, a gyermeki élmény és fantáziavilág gazdagodását és annak képi kifejezését: a gyermekek tér-forma és szín képzeteinek gazdagodását, képi gondolkodásuk fejlődését, esztétikai érzékenységük, szép iránti nyitottságuk, igényességük alakítását. 4. Az óvodapedagógus feladata megismertetni a gyermekeket az eszközök használatával, a különböző anyagokkal, a rajzolás, mintázás és kézi munka különböző technikai alapelemeivel és eljárásaival.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet [137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
55
Vizuális nevelés helye az óvodai nevelésben: A vizuális nevelés az óvodai nevelés egészében érvényesülő folyamat. A gyermek az őt környezetéből érő spontán vizuális ingerek és a szervezet foglalkozások hatására egyaránt fejlődik, tapasztalatokkal gazdagodik. Az őt körülvevő tárgyi világról egyre pontosabb ismereteket szerez, majd sokrétű ábrázoló tevékenysége során mindegyiket újra alkotja, rendezi, átszervezi, magáévá teszi (interiorizálja). Ábrázoló tevékenysége nem más, mint a világról kialakított vizuomotoros reprezentációja. A vizuális nevelés a vizuális kultúra átadásának, elsajátításának folyamata. Alkalmat kell adni a gyermekeknek arra, hogy minél többször belefeledkezzenek a körülöttük lévő tárgyi világ részleteibe. Ösztönözni kell őket arra, hogy a természetes világ jelenségeit is megismerhessék, értelmezhessék, vagyis megtanuljanak látni. Fontos, hogy hagyjuk, hogy ők lássák meg, fedezzék fel az őket körülvevő világot, és jussanak el a követelő késztetésig, az újra alkotás kényszeréig. Hiszen aki önmaga képes a síkba való átfordításra az birtokba vette a világot, érti és ismeri azt. Jelentősége A tárgyi világ feldolgozása valamilyen ábrázoló tevékenységben épp oly törvényszerű, mint a személyközi kapcsolatok feldolgozása a játékban. Ez az egyik alapvető lehetőség a gyermek számára, ugyanis ezen keresztül vizuális ismereteiről vizuális visszajelzést kap. Ránéz, látja, hogy amit készített nem azonos a valósággal nem elégíti ki a saját elvárásait. Ez újabb megfigyelésre, újabb alkotásra ösztönzi, újabb ismereteket szerez pontosabb megfigyelést végez, (önellenőrzés) és mindez egy önfejlesztő folyamatot indít be. Ezzel együtt felgyorsul a vizuális megismerés, megfigyelés, gondolkodás (analízis, szintézis) ennek eredménye képen a vizuális emlékezet egyre pontosabbá válik. Fejlődik képzelete. Fogalma és területei Az ábrázolás és kézi munka fogalmaival az óvodás gyermek festő, mintázó, rajzoló, díszítő, kézimunkázó, konstruáló, építő tevékenységeit foglaljuk össze. Feladataival az esztétikai nevelést szolgálja, olyan ember formálását, aki az esztétikumot igényli, azt befogadja, szépet hoz létre és a környezet esztétikus alakítására is képes. Az ábrázolás fajtái: rajzolás, festés, mintázás, képalakítás, eszközök, használati tárgyak készítése, építő, forma alakító (szerkesztő, konstruáló, barkácsoló) tevékenység, díszítő ábrázolás. Célja A vizuális tevékenység iránti érdeklődés felkeltése, fenntartása, megszerettetése. A gyermeki világkép (élmény és fantázia világának) képi szabad önkifejezése, önmegvalósítása.
56
A vizuális észlelés emlékezet, képzelet, vizuális gondolkodás pontosabbá könnyedebbé tétele – az intellektuális látás kialakítása. Vizuális technikai elemek elsajátíttatása: - környezet valósághű megismerése (látás, tapintás, stb..) - térérzék fejlesztése Feladata A gyermeki alkotó alakító tevékenység feltételeinek megteremtése. Minimum háromféle ábrázoló eszköz elérhetőségének állandó biztosítása a gyermekek részére Változatos technikákkal való megismertetés Kreativitás fejlesztése Differenciált fejlesztés Képi gondolkodás fejlesztése Esztétikai nevelés Kézműves mesterségek valamely ágával való megismerkedés, gyakorlás Gyermekmunka gyűjtése, elemzése, értékként kezelése Figyelem felhívó jelek észrevétele Szokások, szabályok kialakítása, rögzítése Az óvónő feladata: a többfunkciós szemlélődésre, gondolkodásra, alkotásra ösztönző, esztétikus környezet kialakítása, ami az inger tartósságával hat. A megfigyeléseket analizálással pontosabbá tenni. A sokféle technika elsajátíttatásával növelni a kifejezésmód gazdagságát. A saját maguk által készített dolgokhoz érzelmi szálak kötik a gyerekeket, ami pontosabbá, tartósabbá teszi az emlékképet, ezért környezetünk díszítésére lehetőleg gyermekmunkát használjunk. Tudatosan oda kell figyelnünk, ki kell használnunk a vizuális nevelés lehetőségeit. Szükség van a testséma, testfogalom minél pontosabb kialakítására, kinesztetikus észlelés és térpercepció fejlesztésére, elsősorban mind ez játékokkal, pl: szemmozgás tudatos fejlesztése szemfixáció vizuális zártság, egészlegesség vizuális időrendiség vizuális ritmus vizuális helyzet, pozíció alaklátás formaállandóság tapintásos észlelés
57
Javaslat a vizuális fejlesztő tevékenységek anyagához Kiscsoport:
Középső csoport:
firkálás, rajzolás, eszközei: ceruza, zsírkréta, pálca, kréta, különböző méretű, anyagú, formájú papírok , rajzolhatnak homokba, földre, agyagba, sárba és szórt felületre festés: eszközei: ujj festés, különböző vastagságú ecsettel, képalakítás nyomatokkal: eszközei: krumpli dúc, papír dúc ragasztás: eszközei: különböző minőségű papírok, ragasztó mozaik: eszközeik: különböző színű tafett papírok mintázás: eszközei: gyurma, só-liszt gyurma kirakás- építés: eszközei: építőjátékok, kirakójátékok, különböző formájú, méretű, kavicsok, levelek, termések. (az építést síkból indítjuk, és fokozatosan visszük át a térbe).
rajzolás, festés eszközei: különböző nagyságú és minőségű papírok különböző nagyságú és vastagságú zsírkréták, ceruzák, ecsetek, filctoll. karcolás: eszközei: zsírkrétával képalakítás nyomatokkal: eszközei: krumpli dúc, papír dúc, textil dúc, nyomatok képalakítás: kollázs- montázs technikákkal eszközei: kollázsnál: papír, textil, levél stb, montázs: képi elemek kivágása ragasztása képalakítás egyéb technikákkal: mozaikkép tépéssel, vágással, ragasztott foltok kiegészítése monotípiák: üveglapon, kartonon. kézimunka: papírhajtogatás, origami, eszközei: különböző nagyságú és minőségű papírok, anyagok, olló, ragasztó díszítés: különböző technikákkal eszközei: különböző anyagokkal 58
ragasztás: eszközei: különböző formájú papírok, ragasztó, mintázás: eszközei: gyurma, só-liszt gyurma, agyag, gipsz, homok, gyertya,(viasz), hó papírmasé (kasírozás) eszközei: papír, textil, gipszes géz, fűzés- gyöngyfűzés: eszközei: különböző nagyságú, színű gyöngyök, termések magvak barkácsolás: eszközei: különböző méretű, nagyságú dobozok, flakonok Nagycsoport: ugyanazok a technikák, mint középső csoportban, és kiegészül speciális technikákkal varrás: papíron, textilen eszközei: tű, fonal, papír vagy textil fűzés- gyöngyfűzés: eszközei különböző nagyságú, színű gyöngyök, termések, magvak fonások-szövések: eszközei: különböző vastagságú fonalak, szalagok, zsinórok, szövőkeret nemezelés: eszközei: gyapjú, szappan batikolás: eszközei: textil, textilfesték. A vizuális nevelés anyagának kiválasztásához szempont lehet a külső világ tevékeny megismerésének témakörei, vagy a csoport életében történő aktuális események (séta, kirándulás, bábszínház, farsang, kiállítás megtekintése stb.) is. A tevékenység megszervezése Kötetlen, mikrocsoportos forma. Állandó helyet biztosítunk a vizuális nevelés azon eszközeinek, amelyeket a gyermekek a nap folyamán bármikor balesetmentesen használhatnak. A prevenciós lehetőségek -
mozgásfejlesztés: nagymozgások szem-kéz koordináció finommotorika testséma, testfogalom kialakítása,
-
észlelésfejlesztés: vizualitás
59
alaklátás és formaállandóság téri- és síkbeli tájékozódás tapintás keresztcsatornák ( vizuális- tapintásos, vizuálisauditív, vizuális- kinesztetikus,) A fejlődés zavarára utaló jelek: Diszgráfia, diszkalkulia veszélyeztetettségének jelei nagymozgásban ügyetlenek a finommotoros koordináció zavara: görcsös ceruzafogás, ügyetlen olló vagy egyéb eszköz használata, gyöngyfüzes, papírhajtogatásra való képtelenség - a firkálás korszaka elhúzódik - kialakulatlan dominancia - keresztezett preferencia - bizonytalan bal-jobb differenciálás - kialakulatlan vagy bizonytalan tájékozódás - iránytévesztés - vizuális emlékezet gyengesége -
Elérendő fejlettségi szint a kimeneti folyamat végére: -
képesek a tárgyak térbeli kiterjedésének tapasztalati felismerésére a főbb formai jellemzők megnevezésére képalakításaikban egyéni módon jelezni tudják az elemi térviszonyokat élményeik elképzeléseik megjelenítésében többnyire biztonsággal használják a képi kifejezés változatos eszközeit színhasználatukban érvényesítik kedvelt színeiket formaábrázolásuk változatos, többnyire képesek hangsúlyozni a legfontosabb megkülönböztető jegyeket, jellemző formákat emberábrázolásaikban megjelennek a részletek próbálkozzanak a legegyszerűbb mozgások jelzésével is tudnak formákat mintázni elképzeléseik alapján és megfigyeléseik felhasználásával önállóan és csoportmunkában is készítenek egyszerű játékokat, kellékeket, maketteket fokozott önállósággal tudják alkalmazni a megismert technikákat késztetést éreznek arra, hogy figyelmüket összpontosítsák technikai tudásukat, aktivizálják
A kimeneti időszak végére fontos, hogy a percepciós és perceptuo- motoros funkciók megfelelő szinten működjenek, amelyek az írás- olvasás elsajátításához feltétlenül szükségesek.
60
A vizuális észlelés területén - alak, forma, méret felismerés - Gestalt látás (Vizuális zártság, egészlegesség észlelése (részletek hiánya, rejtett figurák megtalálása). - alak- háttér megkülönböztetésének képessége - helyes téri irányok felismerése - sorba rendezés és szekventálás képessége - iránykövetés- helyes haladási irány - vizuális időrendiség felismerése. -
vizuális ritmus.
-
vizuális helyzet- pozíció felismerése.
Finommotoros koordinált mozgás: - szem-kéz koordináció - helyes eszközhasználat
61
4.4.2.2. Ének, zene, énekes játék „1. Az óvodában a környezet hangjainak megfigyelése, az ölbeli játékok, a népi gyermekdalok, az éneklés, az énekes játékok, a zenélés örömet nyújtanak a gyermeknek, egyben felkeltik zenei érdeklődését, formálják zenei ízlését, esztétikai fogékonyságát. Az élményt nyújtó közös ének-zenei tevékenységek során a gyermek felfedezi a dallam, a ritmus, a mozgás szépségét, a közös éneklés örömét. A népdalok éneklése, a gyermek néptáncok és népi játékok, a hagyományok megismerését, továbbélését segítik. Az óvodai ének-zenei nevelés feladatainak eredményes meg valósítása megalapozza, elősegíti a zenei anyanyelv kialakulását. 2. Az énekes népi játékok és az igényesen válogatott kortárs művészeti alkotások fontos eszközül szolgálnak a gyermek zenei képességeinek (a ritmus, éneklés, hallás, mozgás) és zenei kreativitásának alakításában. 3. A zenehallgatási anyag megválasztásánál az óvodapedagógus vegye figyelembe a nemzetiségi, etnikai kisebbségi nevelés esetében a gyermekek hovatartozását is. 4. A felnőtt minta spontán utánzásával az éneklés, zenélés részévé válik a gyermek mindennapi tevékenységének.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
A zenei nevelés a művészeti nevelés körébe tartozik, az érzelmeken keresztül hat a gyermekre. A magyar kultúrában komoly hagyományai vannak a zenei nevelésnek. Kodály Zoltán útmutatásai nyomán Forrai Katalin dolgozta ki az óvodai ének - zenei nevelést. Munkánk során az ő irányelveiket próbáljuk követni. Kodály felhívta figyelmünket arra, hogy a zenei nevelésben az óvodának " pótolhatatlan " szerepe van. " Amit itt tanul a gyermek soha nem tudja elfelejteni, vérévé válik. Az egész ország közízlésére kihat. " Célja A zenei képességek fejlesztésén túl, zeneértő és szerető egészséges lelkű, kultúrált, boldog emberré nevelés. / Ez egy hosszú folyamat kezdeti szakasza, az óvodának ebben alapozó szerepe van /. A zene egyetemes kultúrkincs, amelyhez zenei anyanyelvünk – az énekes és hangszeres népzene, a gyermekjátékok és népszokások, megismerésén átvezet az út. A megismerés középpontjában az énekes gyakorlat áll, melyhez szervesen kapcsolódik a zenehallgatás. Saját zenei anyanyelvén túl pedig találkoznia kell a gyermeknek más népek népzenéjével és a zeneirodalom értékes alkotásaival. A zenei neveléshatást gyakorol a testi szellemi fejlődésre, gazdagítja az ember érzelmi világát, ezért a személyiség harmónikus fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze.
62
Feladata Zenei érdeklődés felkeltése, fenntartása zenei tevékenység megszerettetése Gátlások feloldása Rendszeres és szakszerű zenei képzéssel a zenei képességek fejlesztése, Zenei képesség, zenei tevékenységre teszi alkalmassá az embert (zenehallgatásra, aktív zenélésre, zeneszerzésre). Minden emberi tevékenységhez megfelelő testi szellemi képességek szükségesek: érzékelő, motorikus szellemi képességek ( megtartó és reprodukáló képesség, zenei gondolkodás, fantázia /belső hallás/ ). Ezek képezik alapját a zenei képességnek. A zenei képességeknek három fő csoportja van: Éneklési készség fejlesztése (tiszta éneklés, gyermekhangápolás). Zenei ritmusérzék: Metrumérzék (egyenletes lüktetés) Ütemérzék (motívumhangsúly, ritmusmotívum visszaadása) ritmusérzék (mondóka, dal ritmusa) tempóérzék (gyors - lassú) Ritmusvisszhang ( szünet jellel) Ritmus improvizálás Zenei hallás: hangmagasság iránti érzék (magas- mély) dinamikai érzék (hangos-halk) hangszín érzék zenei emlékezet fejlesztése (dallambújtatás, dallammotívum) Zenehallgatási készség fejlesztése Komplex zenei képességek
zenei emlékező és reprodukáló képesség belső hallás zenei forma érzék zene, mozgás, tánc összekapcsolása
A zenei nevelés általános irányelvei a zene hatása olyan emberformáló erő, amely kihat az egész személyiségre. Az értékes zene fogékonnyá teszi - a szép befogadására - formálja ízlését - formálja emberi magatartását születéstől kell kezdeni minden zenei nevelésnek a saját néphagyományából kell kiindulnia. A kis zenei formákon keresztül kell elérkeznie a világirodalom remekeihez.
63
A zenei nevelés hatása a gyermek általános fejlődésére a zenei nevelés csak egy része az óvodai nevelésnek közvetlen váltja ki az érzelmeket / fejleszti érzékenységét, fogékonyságát, színessé teszi érzelemvilágát a szerepvállalás / hat az értelemre is figyelemkoncentráció gondolkodás - analízis, szintézis, összehasonlítás emlékezet fejlesztése képzelet kreativitás fékezheti az indulatokat - hat a gyermek akaratának fejlődésére szoros kapcsolatban van az irodalommal, az anyanyelvi neveléssel Mindez elősegíti a különböző képességek fejlesztését / motoros, pszichés, szociális /
Zenei ízlés formálása Zenei anyanyelv megalapozása Zenei élmény nyújtása (zenehallgatás) Esztétikai élmény nyújtásával ill. átélésével esztétikai érzelem gazdagítása, színesítése Közös játék megszerettetésével a közösségi érzés fejlesztése Értelemfejlesztés: o Gondolkodás (analízis, szintézis, összehasonlítás) o Figyelemkoncentráció o Emlékezet o Képzelet o Kreativitás Az iskolai ének-zenére való felkészítés Néphagyomány ápolása
A zenei nevelés anyaga " A tiszta zenei levegőben felnőtt gyermek egészséges marad lelkileg is " ( Kodály )
mondókák népi játékdalok és alkalmakhoz fűződő gyermekdalok énekes játékok (gyermek játéktípusok)- mint a zenei nevelés alapja kiegészítő anyag (egyszerű népdalok, gyermeknek szánt műdalok, más népek dalaik) zenehallgatási anyagok (komoly zenei szemelvények illetve gyermekdalok, népdalok) zenés didaktikai játékok művészi értékű komponált zene
64
eszköze: az éneklés - mindenkinek örömet szerez, belőle társas éneklés, társas zenélés virágozhat ki. a zenei elemeket közvetlen élő zenével kell megtanulni "a zene mindenkié " - zenei analfabétizmus felszámolása, Kodály zenét művelő, zenét élvező és értő magyar közönséget akart kiművelni. Ezért fontos a zenét már kisgyermekkortól elkezdeni és folytatni egészen a felnőtté válásig. a család mellett az óvodának rendkívül fontos szerepe van a korai zenei nevelésben. Az anyag kiválasztás szempontjai
-
hangkészlet hangterjedelem ritmus, kezdőritmus motívum terjedelem (hossz ütemszáma) mozgásforma, játék típus szöveg
Az anyagelosztás korcsoport szerint Kiscsoport anyaga: 10-14 népi játékdal 5-6 mondóka 2-3 alkalmi dal hangkészlet:
szó-mi,
lá-szó-mi,
mi-ré-dó,
szó-mi-ré-dó, dó-lá-szó,
játékos mozgás: utánzó mozdulatok, egyszemélyes játékok, szerepváltó játékok, egyszerű táncmozdulatok, készségfejlesztés: halk- hangos felismerése, magas- mély felismerése oktáv távolságban zörejhangok megkülönböztetése ritmus hangszerek és dallamjátszó hangszerek felismerése dob használat zenehallgatás: játékdalok, népdalok, műdalok éneklése, és hangszeres kísérettel is Középső csoport anyaga: 15-23 népi játékdal és műdal (4-5) 4-5 mondóka hangkészlet: játékos mozgás:
szó-mi, lá-szó-mi, szó-mi-dó, mi-ré-dó, szó-mi-ré-dó,mellett megjelenik a dó-lá-szó, mi-ré-dó-lá páros vonulás, kapu alatt átvonulás, menetirányú körrel ellentétes irányú járás, és hullámvonalban történő járás, tánclépések – oldalazó lépés, dobbantás, forgás, sarokemelés egymás megkerülése.
65
készségfejlesztés: Helyes szövegkiejtés, hangzók tiszta ejtése, jól ismert dal éneklése játékos hangzó gyakorló szótagokkal. Egyenletes járás, tapsolás, tánc, dob és triangulum használata. Mondóka és dal ritmusának kifejezése tapssal, Ütőhangszerrel. Kettes ütemhangsúly kiemelése, gyors- lassú fogalma, gyakorlata. Ritmikus visszhangjáték (kétütemes motívumokkal) Dallam felismerés, hangszín különbségek felismerése, egymás beszédhangjának felismerése. Halk-hangos éneklés, mondókázás, tapsolás és járás. Párbeszédes és váltakozó éneklés, visszhang játék 2 ütemes szövegmotívumokkal, oktáv és kvint viszony felismerése. zenehallgatás: játékdalok, műdalok, vidám többszakaszos népdalok, énekes mesék, rokon népek dalai énekelve és hangszeres kísérettel. Nagycsoport anyaga:
20-26 népi játékdal, műdal ennek 20-25%-a, más népek dalai 3-4 mondóka
hangkészlet:
pentaton hangsor hangjai, de előfordul pentachord és hexachord, motívum is. szó-mi, lá-szó-mi, szó-mi-dó, mi-ré-dó, szó-mi-ré-dó, lá-szó-mi-ré-dó, 70 % mi-ré-dó-lá, mi-ré-dó-lá-szó , ré-dó-lá-szó, mozgásanyag: változatos térformákban rendeződik: csigavonal, két csoportban hullámvonal, két kör halad egymással ellentétes irányban, páros sor, páros kör, tánclépések, - záró lépés előre- hátra, kis csárdás lépés, sarokkoppantás láb előtt, váltott lábbal, forgás, mindez egyedül és párosával, készség fejlesztés: egyenletes lüktetés és dalritmus hangoztatása egymás után, negyed szünet jelzése mozdulattal, belső éneklés, belső mondókázás, dalok, mondókák felismerése ritmusáról, ritmusmotívumokhoz neveket vagy más szövegeket
66
illesztenek és ezt folyamatos visszhangjátékban, alkalmazzák. Ritmushangszerek használata, ütemhangsúly kiemelése, mondókázásukat, éneklésüket tempóváltással tagolják, gyakorolják a gyors- lassú és halk- hangos kombinációit. Dallam felismerés, belső hallás fejlesztése, belső szövegmondással. Dallambújtatás, Visszhangéneklés, zörejhangok és társaik hangjának felismerése. Magas- mély viszony felismerése, oktáv, kvint és terc különbségben is. Improvizáljanak szöveghez ritmust, és dallamot, zenéhez mozgást. zenehallgatás: Adhatunk elő énekes és hangszeres formában egymástól eltérő hangulatú játékdalokat, műdalokat , népdalokat, műzenei és népzenei szemelvényeket. A tevékenység megszervezése Napközben bármikor adódhat lehetőség éneklésre, mondókázásra, körjátékok játszására. Megvalósulhat tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységek formájában. Mikrocsoportos formában az érdeklődésükre építve adódik alkalom a ritmushangszerek használatára és a zenei képességek fejlesztésére, gyakorlására. A gyermek zenei fejlődése az óvodában kiindulási helyzet meghatározása, (aktuális fejlettségi szint) a gyermek zenei nevelését három éves távlatban tervezzük, az éves fejlesztési tervek egymásra épülnek. az egyes tevékenységek tervszerűen, egy meghatározott zenei feladat elvégzésére irányulnak. A foglalkozásokat változatos módszerekkel, a gyerekek aktív részvételére támaszkodva szervezzük meg. a zenei tevékenységek menetét a zenei feladat és az anyag jellege, a gyermekek fejlettségi szintje és érdeklődése, az óvónő ötletessége, módszertani kultúráltsága határozza meg. A fejlődés zavarára utaló jelek
Fejletlen a mozgás koordináció Bizonytalan a téri tájékozódás Gyenge és hiányos az irány ismeret, nem érti a téri relációkat, jelző szavakat Nem képes differenciálni a környezet hangjait Gyenge a ritmus érzéke Nehezen érti meg a játékszabályokat
67
A fejlődés várható jellemzői óvodáskor végére Sajátítsanak el 3 mondókát, 20 hat hangterjedelmű dalt és 5 - 6 alkalmi dalt tiszta, szép szövegkiejtéssel énekelni az egyvonalas C és a kétvonalas C abszolút magasságok között, kb. = 92 - 108 tempóban. Ebből 10 dalt el is tudjanak énekelni. Különböztessék meg az egyenletes lüktetést a dal ritmusától és azokat emeljék ki ismert dalokból, mondókákból. Tudjanak dallam és ritmusmotívumokat visszaénekelni és tapsolni. Ritmusjátszó hangszereket (dobot, háromszöget, cintányért) önállóan kezelni tudjanak. Ismerjék fel és térben is mutassák a magas és mély hangok közötti különbséget. Tudják megkülönböztetni hangjukról a ritmus és a dallamjátszó hangszereket. Tudjanak ismert dalokat zümmögve, dúdolva is elénekelni. Ismerjék fel a normál tempónál (gyors = 120, lassú = kb. 72) gyorsabbat és lassúbbat éneken, mondókán, beszéden, mozgáson. Ismerjék fel a halk és a hangos hangokat, tudjanak halkan és hangosan, gyorsan és, lassan énekelni, beszélni. Ismerjék a negyed szünet pontos jelentéseit. Tudják kiemelni a dalok kettes lüktetését. Tudjanak visszatapsolni kétszer 2/4 ritmusmotívumokat. Egyöntetűen körbejárjanak szép - kicsit oldalt fordított - testtartással. Tudjanak egyszerű játékos, táncos mozgásokat motívumnyi ismétlődő szakaszokkal szépen megformálni. (koppantás, dobbantás, stb.) Ismerjék fel a környezet zörej hangjait, egymás hangjait. Érdeklődéssel hallgassák a zenehallgatás anyagát, megfigyelve a dal jellegét, a hangszer hangját. Képesek egyensúlyváltást kívánó mozgásokra.
68
4.4.2.3. A környezet a beszédfejlesztés, anyanyelvi, irodalmi nevelés és beszélgetőkör kölcsönhatása (Vers, mese) „1. Az érzelmi biztonság megadásának s az anyanyelvi nevelésnek egyaránt fontos eszközei a többnyire játékos mozgásokkal is összekapcsolt mondókák, dúdolók, versek. Ezek ritmusukkal, a mozdulatok és szavak egységével a gyermeknek érzéki-érzelmi élményeket adnak. 2. A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok gazdag és sok alkalmat, jó alapot kínálnak a mindennapos mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődésének és fejlesztésének egyik legfőbb segítője. A mese – képi és konkrét formában – tájékoztatja a gyermeket a külvilág és az emberi belső világ legfőbb érzelmi viszonylatairól, a lehetséges, megfelelő viselkedésformákról. 3. A mese életkorilag megfelel az óvodás gyermek szemléletmódjának és világképének. Visszaigazolja a kisgyermek szorongásait, s egyben feloldást és megoldást kínál. A tárgyi világot is megelevenítő, átlelkesítő szemléletmódja és az ehhez társuló, a szigorú okokozati kapcsolatokat feloldó mágikus világképe, csodákkal és átváltozásokkal ráébreszt a mélyebb értelemben vett pszichikus realitásra és a külvilágra irányított megismerési törekvésekre. 4. A mesélővel való személyes kapcsolatban a gyermek nagy érzelmi biztonságban érzi magát, s a játéktevékenységhez hasonlóan a mesehallgatás elengedett intim állapotában eleven, belső képvilágot jelenít meg. A belső képalkotásnak ez a folyamata a gyermeki élményfeldolgozás egyik legfontosabb formája. 5. A gyermek saját vers- és mesealkotása, annak mozgással és/vagy ábrázolással történő kombinálása az önkifejezés egyik módja. 6. A mindennapos mesélés, mondókázás és verselés a kisgyermek mentális higiénéjének elmaradhatatlan eleme. 7. Az óvodában a népi, a klasszikus és a kortárs irodalmi műveknek egyaránt helye van.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
69
" Azt a lelket és nyelvet melyet rövid időre örökbe kaptunk új szellemmel fényezve csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak " (Kosztolányi Dezső) Célja A magyar nyelv szépségének kifejező erejének megismertetésével, a helyes nyelvhasználattal, mondatszerkesztéssel a biztonságos önkifejezés, beszédértés és a kommunikáció megalapozása. Feladata: a nemzeti kultúra átadásával, irodalmi élmények nyújtásával az irodalmi érdeklődés felkeltése, az anyanyelv játékosságának kiaknázása. verbális és kommunikációs fejlesztés, szókincsbővítés, fantáziafejlesztés kognitív képességek fejlesztése mesék dramatizálásával önismeret és mások ismeretének elősegítése belső feszültségek, konfliktusok, frusztrációk feldolgozása, helyzetek megtapasztalása a könyvek iránti érdeklődés felkeltése
Tartalma Kiscsoportban 8-10 mondóka vagy vers és ugyanennyi meghallgatása. 10-12 új mese. Középső csoportban az időjárásról, évszakokról, természeti jelenségekről, tárgyakról, növényekről szóló, a gyermek közvetlen környezetéhez kapcsolódó mozdulatokhoz kötött 2-3 kiolvasó, 6-7 vers, 12-14 új mese feldolgozása. A kiscsoportban megismert mesék, versek ismétlése, a mesék dramatikus feldolgozása. Nagycsoportban a közös játékokhoz, hintázáshoz, labdázáshoz 4-5 kiszámoló, mozgással egybekötött tréfás mondókák. 15-20 vers a gyerekek élményvilágára alapozva, 14-16 új mese, amiből legalább 10 magyar népmese legyen. 2-3 mese dramatizálása a gyerekek kezdeményezésével és közreműködésével. A gyerekek érzelmi biztonságérzetének, és az anyanyelvi nevelésnek fontos eszközei a mozgással összekötött mondókák, dúdolók, versek. Érzéki és érzelmi élményt jelentenek az óvodásnak. A magyar gyermekköltészet, a népi dajkai hagyományok jó alkalmat kínálnak a mindennapos mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi, - értelmi, - képzeleti, és- etikai fejlődésének és fejlesztésének legfőbb segítője. A mese
70
képi és konkrét formában tájékoztatja a gyermeket a külvilág és az emberi belső világ legfőbb érzelmi viszonylatairól, a lehetséges és megfelelő viselkedésformákról. A mese visszaigazolja a gyermek szorongásait, s egyben feloldást és megoldást kínál. A szigorú ok- okozati kapcsolatot a mese mágikus világképe feloldja, a csodákkal és átváltozásokkal ráébreszti a gyermeket a mélyebb értelemben vett pszichikus realitásokra és a külvilágra irányított megismerésre. A mesélő és a gyermek között mély érzelmi biztonság, bizalom alakul ki, amelynek egy bensőséges intim állapotában létrejön egy belső képi világ, ami a gyermeki élményfeldolgozás egyik legfontosabb formája. A tevékenység megszervezése A mindennapos mesélés biztosított a programunk szerint. Megvalósulhat tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységek alkalmával, és mikrocsoportos formában is.
Kommunikációs nevelés A szocializáció folyamatában a beszéd, a kommunikáció a gyermek környezetével való érintkezésnek, önkifejezésnek, gondolkodásnak legfőbb eszköze. Általa erősödik a gyermek biztonságérzete, növekszik tájékozottsága, gazdagodnak ismeretei, kapcsolatai, fejlődik beszédkészsége, anyanyelvi kultúrája. A beszéd az önkifejezés eszköze. A kommunikációs nevelés célja:
kreatív interakciós képesség kialakítása a szocializáció elősegítése, az iskolai kommunikációs kudarcok megelőzése egyéni fejlesztés biztosítása, a rászoruló gyermekek részére a személyiség pszichés beállítódásának megalapozása: az elfogadás, együttműködés, önállóság, találékonyság, kapcsolatfelvétel - és alakítás területén.
Feladata Személyes példaadás / odafigyelés, meghallgatás, beszélgetés /. A kommunikációs helyzetek megteremtésével, a gyermekek közötti kommunikáció fejlesztése a metakommunikációs ismereteik gazdagítására. Az óvodapedagógus és gyermek párbeszéde a nyelvtani kategóriák kialakítását is elősegíti. Tartalma: Anyanyelv - irodalom, beszédfejlesztés
Beszédfejlesztés Szorosan összefügg az anyanyelvi, irodalmi és környezeti neveléssel. A beszédfejlődés szenzitív szakasza az óvodáskorra esik.
71
Célja A kifejező készség és a beszédkultúra kialakítása. A beszéd két összetevőjének, a beszédészlelésnek és létrehozásának fejlesztése.
Feladataink az alábbi területek fejlesztése Beszédészlelés: Hallás, beszédhallás, hallásdifferencia, zörejhangok, egymás hangjainak felismerése játékba ágyazottan. Fonológiai kódolás - játékok Auditív ritmus - mozgással kísért mondókák, énekek Auditív emlékezet - speciális játékok Beszédértés: Auditív zártság - speciális nyelvi játékok Dinamikus gyakorlatok a beszéd és a kéz finommozgásának összehangolása rajzzal kísért mondókák. A beszéd produkciót segítő játékos, beszédmozgást ügyesítő artikulációs játékok megismertetése, és gyakorlása a gyerekekkel.
Beszélgetőkör Célja: Minden gyermeknek lehetőséget biztosítani az önkifejezés gyakorlására, és a verbális élmény feldolgozásra. Segíteni a csoportöntudat kialakulását, növelve a gyermekek beilleszkedésének sikerességét, oldva a beszéd gátlását. Feladatai: A beszédkultúra fejlesztése. A beszédkényszer késleltetése. Az időkorlátok megtartása. Mások meghallgatásának képessége. Lényegkiemelő képesség erősítése. Az aktív és passzív szókincs bővítése. A metakommunikációs jelzések pontos értelmezése. A pedagógus szerepe: - Moderátor szerep - Az értő figyelem alkalmazása A tevékenység megszervezése A nap folyamán bármikor adódhat lehetőség a beszélgetésre egyéni vagy mikrocsoportos formában. Heti minimum egy alkalommal tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységként jelenik meg, időpontját jelölve a heti rendben. Tervezése: témamegjelölés
72
Helyszíne: szabadon választott: Csoportszoba Öltöző Só szoba Szabadban Egyéb Témakörök forrásai: gyermekek által hozott témák, aktualitások, közös élmények, tervezett témák a környezetismereti foglalkozáshoz kapcsolódva. A szabad, kötetlen beszélgetésen legyen a hangsúly. Nem szabad túlzásba vinni a kötött témákat, feladatokat. Megvalósítása csoportbontásban célszerű. Témajavaslatok: Ismerkedés- bemutatkozás- hiányzók- annak oka Kedvenc időtöltések, kedvenc mesék Köszönési, bemutatkozási szokások (játékokkal) Az én családom Nyári élmények, szabadidős tevékenységek, nyári időjárás Foglalkozások, mesterségek, szülők foglalkozása Az ősz – időjárás, zöldségek, gyümölcsök, munkák Táplálkozás A mi otthonunk, otthoni munkák Város, falu A mi óvodánk Közlekedés Tél, időjárás, öltözködés, ünnepek, sportok Növények, állatok télen Karácsonyi, újévi élmények Vadvédelem Háziállatok Állatok vízen, földön, levegőben Farsang Időegységek és az ehhez kapcsolódó tevékenységek Tisztálkodás, egészséges életmód, egészségvédelem Sportok Tavasz: időjárás, ünnepek, védett- és gyógynövények, fűszerek Munka- takarítás A természet ünnepei (Föld-, Fák- madarak, Víz- napja) Anyák napja Halmazállapotok 73
Energia Föld népei Égitestek A város nevezetességei Emberi test, születés, halál Dinoszauruszok A beszédfejlődés zavarai - megkésett beszédfejlődés - beszédmegértési zavar - pöszeség - beszédritmus zavar (hadarás, dadogás) - orrhangzós beszéd Prevenció: problémára utaló jelek felismerése, a korai fejlesztés elindítása. Diszlexia- veszélyeztetettséget jelző tünetek Rizikógyerekek, örökletes tényezők Típusos tünetek az iskola megkezdése előtt: ép értelem, ép hallás, ép látás mellett. a, Motoros tünetek: -
a nagymozgás ügyetlensége, inkoordináltsága, görcsös testtartás, sok felesleges kapkodás a finommotoros koordináció zavara a grafomotoros kivitelezés nehezítettsége gyenge szem- kéz koordináció kialakulatlan, vagy keresztezett dominancia iránytévesztés b, Vizuális tünetek: -
az alak,- forma,- méret, alakállandóság, alak- háttér, alaklátás zavara téri irányok térbeli helyzet a vizuális elemzőkészség a vizuális emlékezet
c, Akusztikus tünetek: -
gyakori visszakérdezés „figyelmetlenség” a beszédhangok megkülönböztetésének nehézsége hangzókiemelési probléma a sorrendiség zavara gyenge akusztikus, verbális emlékezet 74
d, Beszédprobléma: -
a beszédfejlődés késése makacs, elhúzódó pöszeség zöngés,- zöngétlen hangok tévesztése szegényes szókincs grammatikai hibák beszédészlelési- beszédmegértési zavar elmosódó artikuláció a prozódiai elemek hiánya gyenge ritmusérzék
e, Általános kísérőjelenségek: -
figyelemzavar kialakulatlan feladattudat kitartás hiánya fáradékonyság motiválatlanság
f, Gyér szókincs Alapvető követelmény, hogy azokat a gyerekeket iskolázzuk be, akik alkalmasak az iskolai követelmények teljesítésére, ennek érdekében fontos, hogy a különböző lemaradásokat még beiskolázás előtt kompenzáljuk! Részképesség zavarok összességéből iskolai sikertelenség fakadhat! Mindezt megelőzhetjük vagy csökkenthetjük, ha a korai tünetekre odafigyelünk, és még óvodáskorban megkezdhetjük a diszlexia- prevenciós terápiát! A beszédfejlesztés területei artikulációs bázis ügyesítése
-
hallás differenciálás beszédészlelés beszédmegértés szókincs aktivizálás
Kimeneti szint -
A gyermekek maguk is szívesen meséljenek, Önállóan kezdeményezzenek a mesékkel, versekkel bábozást, dramatizálják őket! Legyenek képesek rövidebb meséket vagy a mese egy-egy részletét elmondani, erkölcsi ítéleteket megfogalmazni! Éljen bennük annak felismerése, hogy a könyvek érdekes és hasznos olvasmányok forrásai! Gondosan bánjanak a könyvekkel! Tudjanak természetes hanghordozással, tiszta kiejtéssel, a ritmust és a vers hangulatát érzékeltetve kiolvasókat, mondókákat, verseket emlékezetből idézni! 75
4.4.3. A tevékenységekben megvalósuló tanulás „A tevékenységekben meg valósuló tanulás 1. Az óvodában a tanulás folyamatos, jelentős részben utánzásos, spontán tevékenység, amely a teljes személyiség fejlődését, fejlesztését támogatja. Nem szűkül le az ismeretszerzésre, az egész óvodai nap folyamán adódó helyzetekben, természetes és szimulált környezetben, kirándulásokon, az óvodapedagógus által kezdeményezett tevékenységi formákban, szervezeti és időkeretekben valósul meg. 2. Az óvodai tanulás elsődleges célja az óvodás gyermek kompetenciáinak fejlesztése. Az óvodapedagógus a tanulást támogató környezet megteremtése során épít a gyermekek előzetes tapasztalataira, ismereteire. 3. A tanulás feltétele a gyermek cselekvő aktivitása, a közvetlen, sok érzékszervét foglalkoztató tapasztalás, felfedezés lehetőségének biztosítása, kreativitásának erősítése. 4. A tanulás lehetséges formái az óvodában: – az utánzásos, minta- és modellkövetéses magatartás- és viselkedéstanulás (szokások alakítása), – a spontán játékos tapasztalatszerzés; – a cselekvéses tanulás; – a gyermeki kérdésekre, válaszokra épülő ismeretszerzés; – az óvodapedagógus által irányított megfigyelés, tapasztalatszerzés, felfedezés; – a gyakorlati problémamegoldás. 5. Az óvodapedagógus a tanulás irányítása során, személyre szabott, pozitív értékeléssel segíti a gyermek személyiségének kibontakozását.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
76
" A gyermek személyiségének specifikus emberi tulajdonságaink fejlődésében a környezet nem egyszerűen a fejlődést szolgáló miliő, hanem a fejlődés forrása. " / Elkonyin / Fogalma Valaki valamit (ismeretet, tudást, készséget) folyamatosan megtanul, elsajátít. A tanulás maga az agyban létrejövő kapcsolatok, megváltoztatását jelenti, a teljesítmény pedig az a válasz, amelyet a megváltozott kapcsolatok határoznak meg. Az óvodás gyermek tanulási tevékenységének sajátosságai utánzásos, spontán tevékenység (az érzelmek dominanciája miatt) a fejlődés tendenciája a spontaneitástól a szándékos tevékenység felé (kisiskolás korban) a tanulási tevékenység alapja: a gyermek utánzási vágya a gyermek gondolkodásának fő jellemzője: a konkrét szemlélethez kötöttség az óvodás gyermek gondolkodási szintjei:- szemléletes - cselekvő -szemléletes - képszerű -absztrakt o a tanulás leginkább a játékhoz kapcsolódik, de nem szűkül le csak a játékra, hanem az egész óvodai nevelési - fejlesztési folyamatot, (pedagógiai folyamat) áthatja (fejlesztő tevékenységek, munka) o az óvodai tanulásra a játékos tapasztalatszerzés jellemző o az egész nap folyamán jelenlevő tevékenységi forma Feltétele: a gyermek cselekvő aktivitása, tapasztalatszerzés biztosítása Lehetséges formái: spontán játékos tapasztalatszerzés gyermeki kérdésekre, válaszokra épülő ismeretszerzés az óvodapedagógus által irányított megfigyelés, tapasztalatszerzés, felfedezés gyakorlati probléma, feladatmegoldás Cél Az óvodai tanulás elsődleges célja az óvodás gyermek kompetenciáinak fejlesztése, olyan ismeretanyag átadásával, amely a gyermekek zavarmentes szocializációját elősegíti. Feladatunk sokoldalú tapasztalatszerzés biztosítása, változatos ismeretanyag nyújtása (komplexitás) ismeretek rendszerezése kognitív képességek fejlesztése iskolai tanulási zavarok kialakulásának megelőzése 77
Szervezeti keretek Kötetlen tevékenységek Kötött tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységek A tevékenységek megszervezése függ
a csoport életkorától a feldolgozandó témától a kitűzött céltól, feladattól a szituációtól az óvodapedagógustól
A kötetlen tevékenységek előnye, hogy nagyobb lehetőséget adnak a differenciálásra, jobban elősegítik az egyéni fejlesztést. A tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységeken viszont olyan képességeket, készségeket alakítunk ki, amelyek hozzájárulnak a gyermek sikeres iskolakezdéséhez.
Szervezeti formák Egyéni, páros, mikrocsoportos, makrocsoportos A tevékenységek módszerei beszélgetés szemléltetés, bemutatás Maradandó képzetek az érzékszervek útján. Törekszünk arra, hogy minél több érzékszervet bevonjunk a megismerésbe. magyarázat gyakorlás - ismeretek, jártasságok, készségek, képességek szintemelését szolgálja Fontos személyiségvonások kialakulását segítik / kitartás, feladattudat,(feladatértés, feladattartás) akarat, pontosság, türelem, kompetencia / megfigyelés ismétlés ellenőrzés, értékelés kísérlet
" Semmi nincs az értelemben, ami ne lett volna meg az érzékekben " / Locke / " Mindent az érzékszervek, elé kell állítani amennyire, csak lehet " / Comenius /
78
4.4.4. A fejlődés jellemzői az óvodáskor végére „1. A gyermek belső érése, valamint a családi nevelés és az óvodai nevelési folyamat eredményeként a kisgyermekek többsége az óvodáskor végére hat-hét éves korra eléri az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettségi szintet. Belép a lassú átmenetnek abba az állapotába, amelyben az óvodásból iskolássá érik. A rugalmas beiskolázás az életkor figyelembevétele mellett lehetőséget ad a fejlettség szerinti iskolakezdésre. 2. Az iskolakezdéshez az alábbi feltételek megléte szükséges: testi, lelki és szociális érettség, amelyek egyaránt szükségesek a sikeres iskolai munkához. a) A testileg egészségesen fejlődő gyermek hatéves kora körül eljut az első alakváltozáshoz. Megváltoznak testarányai, megkezdődik a fogváltás. Teste arányosan fejlett, teherbíró. Mozgása összerendezettebb, harmonikusabb. Erőteljesen fejlődik a mozgáskoordináció és a finommotorika. Mozgását, viselkedését, testi szükségletei kielégítését szándékosan irányítani képes. b) A lelkileg egészségesen fejlődő gyermek az óvodáskor végére nyitott érdeklődésével készen áll az iskolába lépésre. A tanuláshoz szükséges képességei folyamatosan fejlődnek. Érzékelése, észlelése tovább differenciálódik. (Különös jelentősége van a téri észlelés fejlettségének, a vizuális és az akusztikus differenciációnak, a téri tájékozottságnak, a térbeli mozgásfejlettségnek, a testséma kialakulásának.) A lelkileg egészségesen fejlődő gyermeknél – az önkéntelen emlékezeti bevésés és felidézés, a közvetlen felidézés mellett megjelenik a szándékos bevésés és felidézés, megnő a megőrzés időtartama; a felismerés mellett egyre nagyobb szerepet kap a felidézés, – megjelenik a tanulás alapját képező szándékos figyelem, fokozatosan növekszik a figyelem tartalma, terjedelme, könnyebbé válik a megosztása és átvitele, – a cselekvő-szemléletes és képi gondolkodás mellett az elemi fogalmi gondolkodás is kialakulóban van. Az egészségesen fejlődő gyermek – érthetően, folyamatosan kommunikál, beszél; gondolatait, érzelmeit mások számára érthető formában, életkorának megfelelő tempóban és hangsúllyal tudja kifejezni; minden szófajt használ; különböző mondatszerkezeteket, mondatfajtákat alkot; tisztán ejti a magán- és mássalhangzókat (a fogváltással is összefüggő nagy egyéni eltérések lehetségesek); végig tudja hallgatni és megérti mások beszédét, – elemi ismeretekkel rendelkezik önmagáról és környezetéről; tudja nevét, lakcímét, szülei foglalkozását, felismeri a napszakokat; ismeri és gyakorlatban alkalmazza a gyalogos közlekedés alapvető szabályait; ismeri szűkebb lakóhelyét, a környezetében élő növényeket, állatokat, azok gondozását és védelmét; felismeri az öltözködés és az időjárás összefüggéseit. Ismeri a viselkedés alapvető szabályait, kialakulóban vannak azok a magatartási formák, szokások, amelyek a természeti és társadalmi környezet megbecsüléséhez, megóvásához szükségesek; elemi mennyiségi ismeretei vannak. c) Az óvodáskor végére a gyermekek szociálisan is éretté válnak az iskolára. A szociálisan egészségesen fejlődő gyermek készen áll az iskolai élet és a tanító el79
fogadására, képes a fokozatosan kialakuló együttműködésre, a kapcsolatteremtésre felnőttel és gyermektársaival, amennyiben az iskolai légkör ezt lehetővé teszi. A szociálisan érett gyermek – egyre több szabályhoz tud alkalmazkodni; késleltetni tudja szükségletei kielégítését, – feladattudata kialakulóban van, s ez a feladat megértésében, feladattartásban, a feladatok egyre eredményesebb elvégzésében nyilvánul meg; kitartásának, munkatempójának, önállóságának, önfegyelmének alakulása biztosítja ezt a tevékenységet. 3. Az ötéves kortól kötelező óvodába járás ideje alatt az óvodai nevelési folyamat célja, feladata változatlanul az egész gyermeki személyiség harmonikus fejlődésének elősegítése. 4. A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében folyamatos, speciális szakemberek segítségével végzett pedagógiai munka mellett érhető csak el a fentiekben leírt fejlettségi szint. 5. A különleges gondozásra jogosult gyermekek iskolaérettségi kritériumai tükrözik a befogadó intézmény elvárásait az iskolába kerülő gyermekekkel szemben.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
80
4.5. A Helyi Óvodai Nevelési Programunk specifikumai 4.5.1. Prevenció Programunk tudatosan felvállalja az iskolai tanulási képességeket meghatározó funkciók fejlesztését, így a potenciális tanulási zavarok korai kiszűrését és megelőzését is. A fejlesztés alapja a mozgás. A mozgásos tapasztalatokból gyökereztethetőek az értelmi műveletek, -egyben az önmagukról kialakított testséma is, amely a pszichés-én idegélettani leképződése. Az iskolai potenciális tanulási zavarok megelőzését, prevencióját szolgálja az erre a célra kifejlesztett fejlesztőprogram. A fejlesztőprogram tartalma Mozgásfejlesztés Nagymozgások fejlesztése: járások, futások, természetes támaszgyakorlatok, ugrások, dobások, labdával végzett gyakorlatok szem- kéz koordináció fejlesztése szem- láb koordináció fejlesztése egyensúlyérzék fejlesztése Finommotorika fejlesztése: grafomotorika fejlesztés: gyurmázás, rajzolás, festés, tépés, vágás, hajtogatás Testsémafejlesztés - testkép - testfogalom - testtudat - a test személyi zónájának alakítása- oldaliság (lateratlitás) - dominancia Észlelésfejlesztés / percepciófejlesztés/ vizuális / látás/ fejlesztése alaklátás, formaállandóság fejlesztése tapintásos- sztereognisztikus - észlelés fejlesztése mozgásos / kinesztetikus/ észlelés fejlesztése térészlelés, térbeli viszonyok felismerésének fejlesztése a hallási észlelés / auditív/ fejlesztése a hangzási analízis szintézis fejlesztése keresztcsatornák fejlesztése vizuális –tapintásos interszenzoros működés fejlesztése vizuális auditív interszenzoros működés fejlesztése vizuális- kinesztetikus interszenzoros működés fejlesztése hallási – tapintásos interszenzoros működés fejlesztése szem- kéz koordináció fejlesztése
81
Verbális fejlesztés: tárgyak megnevezése/ ruházat, testrészek, cselekvések/ térbeli viszonyok/ irányok, helyzet, idő/ osztályozás /alapformák, alapszínek, méret, hasonlóság, különbözőség, ellentétesség. A fejlesztés célja, és megvalósításának módja Testséma kialakítása (testkép, testfogalom, testtudat ) az énkép és önismeret fejlesztése Társas kapcsolatok, és a kommunikáció fejlesztése Percepció fejlesztése / gazdagítása, differenciálása, integrálása / - Totális érzékelő apparátus kialakítása az óvodás kor végére. A kialakított képességek készségekké fejlesztése A részképesség hiányok felismerése, célirányos fejlesztése, az adott fejlettségi szinthez igazítva, a gyermek egyéni sajátosságainak figyelembe vételével, integrált módon, szükség szerint kiegészítve szegregáltan. A fejlesztés módja A testséma kialakításához minden csoportba " egész alakos " tükröt helyezünk el. Mondókákkal, játékos gyakorlatokkal és testnevelés foglalkozások alkalmával fejleszthetjük. Az énkép - önismeret, társismeret és kommunikációs fejlesztést, önkifejezést, önmegvalósítást mesedramatizálással, bábozással, szituációs játékokkal és beszélgető körök szervezésével szeretnénk megoldani. A percepció fejlesztését sokféle élmény, érzékelési tapasztalat biztosításával kívánjuk megvalósítani. egyénileg, vagy mikrocsoportos formában, ha szükséges szegregáltan, egyéni foglalkoztatással kiegészítve, elsősorban mozgásfejlesztéssel szeretnénk a fejlődést biztosítani. Indirekt módon: olyan speciális játékeszközök biztosításával, melyek felhívó jellegűek és a vesztibuláris rendszer ingerlésével új szinaptikus kapcsolatokat alakít ki, ezáltal elősegíti az értelmi és beszédfejlődést is. ( lengő, billegő, pörgő - forgó, guruló mozgást lehetővé tevő eszközök, játék és sportszerek ). Ezek felébresztik a mozgáskedvet, beindítják és stimulálják a mozgásfejlődést, gyorsítják az idegrendszeri érést. A kialakított képességeket változatos helyzetekben és körülmények között úgy gyakoroltatni, hogy azok készségekké váljanak. Gazdagítva ezzel a gyermek magatartás repertoárját, viselkedési sémáit. A részképesség hiányok és a fejődési elmaradások felismerése / többszöri közvetlen megfigyelés alapján: mozgás, játék, beszéd tevékenységben, szociális viselkedés, érzelmi megnyilvánulások területén / részletes anamnézis felvétel, családlátogatás alkalmával végzett környezettanulmány elkészítése alapján a deficitek és fejlődési elmaradások feltérképezése. A súlyos esetekben a társintézményekkel való kapcsolatfelvétel, szakvizsgálat kérése, együttműködés. Ha
82
az elmaradás enyhe fokú és az óvodában is fejleszthető, akkor integráltan, a csoport óvodapedagógusa a fejlesztőpedagógussal rendszeresen konzultálva végzi a fejlesztést. Tervezés – dokumentáció - korcsoportonként a fejlesztési célok megvalósításához Kiscsoport o Beszoktatás tapasztalatai o Személyiséglap és anamnézis felvétele.. o Folyamatos és alkalmi megfigyelések végzése a gyermek testi és mozgásfejlettsége a gyermek szocializációja: beilleszkedése a csoportba a gyermek érzelmi, akarati élete a gyermek általános értelmi fejlettsége a gyermek beszédfejlettsége - beszédértés beszéd létrehozás A tapasztalatok írásba foglalása.
Középső csoport o A megfigyelések alapján kiválasztott gyerekek mozgásfejlettségének vizsgálata természetes mozgások ritmusa, koordináltsága egyensúlyvizsgálat - statikus - dinamikus téri tájékozódás mozgáskoordináció fejlettsége finommotorika fejlettsége preferencia vizsgálat ( melyik a domináns szem, kéz, láb, fül ) 10 vizsgálat / gyermek. o A csoport szerkezete - aktometriai felmérés (postás játék) A peremhelyzetű gyerekek megfigyelése, okfeltárás. A peremhelyzet megszüntetése. Testséma vizsgálata ( testkép, testfogalom, testtudat, énkép ) o A kiegyensúlyozatlan érzelmi állapotú gyermek megfigyelése, okfeltárás. A gyermek érzelmi biztonságának megteremtése óvodán belül. Szükség esetén speciális vizsgálat kérése. o A megfigyelések alapján kiválasztott gyermek szenzoros fejlettségének vizsgálata. Az eltérések leírása - célirányos fejlesztési terv. o Beszédvizsgálat - a kiválasztott gyermek részképesség hiányának feltérképezése - célirányos játékos fejlesztés. Játéktervek - nyelvi és beszédfejlesztő játékok tervezése.
83
Nagycsoport A képességhiányos gyermekek felmérése, vizsgálata - célirányos fejlesztése. Egyéni fejlesztőprogram írása, beszélgető körök szervezése. Az érdekegyeztetés, érdekérvényesítés és érdekvédelem fórumai az óvodánkban Pedagógus Szakszervezet Közalkalmazotti Tanács Szülői Munkaközösség Szervezete Elvek a fejlesztés tervezéséhez Nagyon fontos a gyerek alapos megismerése: anamnézis, családlátogatás tapasztalatai, a beszoktatás módja, megfigyelések, jegyzőkönyvei stb. Meg kell állapítani a gyermek aktuális fejlettségi szintjét a teljes személyiség struktúrában. Ismernünk kell a gyermek érdeklődési körét, és azokat a tevékenységeket melyekben sikeres, mert ezekhez kötjük, ezekbe ágyazzuk a fejlesztendő képességeket. A sikerélményhez és a fokozott motivációkhoz juttatjuk így el a gyereket. Meg kell pontosan határozni a fejlesztés célját. Ismerni és követni kell a fejlesztendő terület (képesség) egészséges fejlődésmenetét a fejlesztő munkánkban. A fejlesztés kiindulási anyaga a gyermek aktuális fejlettségi szintje (és nem az életkorának megfelelő szint). Csak a gyermek fejlődési üteméhez és munkatempójához igazodva végezhetjük a fejlesztést. A képességfejlesztések kezdetén mindig vissza kell menni az előző fejlettségi szintre, ahol a gyermek még biztonsággal mozog. Figyelembe kell venni a fokozatosság és játékosság elvét. A foglalkozásokat csak néhány alkalomra tervezzük előre, és mindig vegyük figyelembe az előző foglalkozáson elért eredményeket. A fejlesztendő képességekből egy tevékenységben csak egyet fejlesszünk (ha csokorba gyűjtjük mindazt, amit nem tud, eleve kudarcra ítéljük a gyermeket). A fejlesztésnek mindig legyen mozgásfejlesztés része (a képességek jelentős részét mozgásos játékkal is lehet fejleszteni). A gyermek fejlődését mindig önmagához viszonyítva állapíthatjuk meg.
84
4.5.2. A mentálhigiéne " Nem elegendő minden egyes ember akarata, szükséges, hogy mindannyian összességükben akarjanak " / Karet / Óvodánkban a mentálhigiénés szemléletmód kialakítását mentálhigiénés óvodapedagógus segítségével, illetve szükség esetén más szakember(ek) bevonásával képzeljük el. I. Dolgozók körében
Cél A lelki egészségvédelem elősegítése, az egészség megőrzése / testi, lelki, szellemi, társadalmi megelégedettség / . Elsősorban az óvoda dolgozói körében szeretnénk elkezdeni ezt a komoly, személyiségépítő munkát, de természetesen a szülőket is segíteni kívánjuk azért, hogy gyermekeink számára jó és követendő példát mutassunk, egy jobb társadalom megvalósulása érdekében. Feladat
önismeret és mások megismerésének fejlesztése önbizalom fokozása / kompetencia / interperszonális kapcsolatok, kommunikációs készségek fejlesztése problémakezelési technikák gazdagítása egészséges életvezetési stílus elsajátítása az önfejlesztés igényének fenntartása beszélgetőkör szervezése magatartászavarok kezelése beilleszkedési zavarok kezelése szocializációs zavarok kezelése
II. Gyermekek körében A gyermekek körében történő mentálhigiénés munkát az óvodai csoportokban, a rugalmas napirendbe ágyazottban, komplex formában szeretnénk megvalósítani. Cél: preventív jellegű: a gyermeki személyiség védelme harmonikus fejlődésének figyelemmel kísérése, segítése. Lelki, testi, szellemi egészségvédelem. Feladatai: Szociálisan hátrányos, peremhelyzetű gyermekek, családok segítése Szocializációs zavarokkal küzdő gyermekek segítése (agresszív, szorongó, gátlásos) SNI- s gyerekek integrálása
85
Tragédiát, traumát átélt gyermekek lelki, pszichés támogatása, figyelemmel kísérése (szakember segítségével) A tehetségígéretek esetleges mentális problémáinak kezelése. Területei: Munka jellegű tevékenységekben (gondozás) Foglalkozások, fejlesztőjátékok keretében Játékidőben, orientált és spontán játékidőben (dramatikus báb- és szerepjáték) Beszélgetőkör keretében ( egyéni beszélgetések keretében ) Ezen területek lehetőséget biztosítanak a gyermekek mentális fejlődésének figyelemmel kísérésére.
86
4.5.3.Tehetséggondozás „… A tehetségben éppen az a szép, hogy él, hogy kiszámíthatatlan, meglepő. Hogy utólag úgy evidens, akár egy kör, de előre mégis tökéletesen megjósolhatatlan…” (Pilinszky János)
A tehetség fogalma „A tehetségen a velünk született adottságokon alapuló folyamatos képzés, gyakorlás útján kialakult képességeket értjük, amely az élet egy vagy két területén az átlagosat messze meghaladó teljesítményt hozhat létre.” ( Harsányi István)
A tehetség összetevői Renzulli, Mönks, Czeizel: 3-4 körös modelljei alapján: - motiváció, - kreativitás, - képességek (általános és speciális képességek), ezek kellő mértékű jelenléte esetén, ezek metszéspontjában jelenhet meg a tehetség. Kategóriák a tehetségben: tehetség <, talentum, < géniusz. Hatáskörében: kisebb közösség, < nemzeti,
87
- vagy elnyomjuk? Tudnak-e szárnyat bontogatni, kínáljuk-e elég lehetőséggel őket, van-e tér, idő a számukra? Észrevettük őket, vagy csendesen (valami okból) periférián vannak? Ők az alulteljesítők. Kortársak: Már óvodában is sokat tehetünk e hatás pozitív irányba való befolyásolása érdekében. -Sors faktor: egészség, véletlenek, események…. (Pl. beiskolázás ideje, helye, módja)
A tehetséggondozás célja: „ ..zenei, matematikai és bizonyos mozgásbeli tehetség már óvodáskorban megjelenhet, s ezek programszerű fejlesztése már akkor fontos…alapozó korszak, ..az érzelmi fejlődést kell biztosítani azzal, hogy törődünk a gyerekekkel az óvodában is, s engedjük őket játszani.” (dr. Balogh László professzor)
Óvodáskorban csak tehetségígéretekről, gyanúról, csírákról, lehetőségekről be-
szélünk, ezek azonosítása és fejlesztése, képességeik és személyiségük szerkezetének megismerése által lehetséges. A gyermeki képességek kibontakoztatása és lehetőségeik kibővítése, a tanulás iránti érdeklődés felkeltése, komplex személyiség fejlesztés játékos keretek között. Pozitív, inger gazdag környezet biztosítása, kihívások elé állítás, melyben tapasztalati úton fejleszthetik legjobb képességeiket, kreativitásukat. A gyermekek megismerése után az esetleg meglévő egyenetlen fejlődésből, vagy alulteljesítésből adódó problémák, lemaradások, hiányok okának feltárása és kezelésük, részképességek kialakítása, fejlesztése. A szülők támogatása, konzultációk által a gyermek alaposabb megismerése. Esetleges problémák feltárása, közös megoldáskeresés. Iskolaválasztási és egyéb tehetséggondozással összefüggő tanácsadás. Regisztrált (illetve folyamatban lévő akkreditált) Tehetségpontként a Tehetségpontok hálózatába való bekapcsolódás, más tehetségpontokkal való aktív együttműködés.
A tehetséggondozás feladata A tehetséges személy teljesítményének kibontakozását segítő tervszerű beavatkozás. 1. A tehetségígéretek azonosítása: több módszer, eljárás együttes alkalmazása által. A megítélés informális forrásai: - Anamnézis, Családlátogatás, Beszoktatás tapasztalatai
88
- Személyes megfigyelések, jegyzetek a gyermek megnyilvánulásairól (saját csoportjában, minden gyermekről). - „Potenciális tehetségek megtalálása „ c.lista kitöltése a csoportvezető óvodapedagógusok tapasztalatai által. - Szülői vélemények, jelzések Formális források: - gyermeki produktumok, munkák gyűjteménye, - Helyi Óvodai Programunk részét képző „Fejlettségmérő lapok” - részképesség mérések: figyelem, emlékezet, szókincs, gondolkodás, - kreativitás-mérés (Torrance-körök) - szabadidős tesztek, - pszichológus által végzett képességvizsgálatok, - egyes esetekben Pedagógiai Szakszolgálat véleménye. 2. A beazonosított tehetségígéretek gondozása Célja szerint lehet: a) a tehetséggel összefüggő erős oldal támogatása, b) a tehetséggel összefüggő gyenge oldal fejlesztése, c) a tehetség hatékony fejlesztéséhez szükséges pszichológiai háttértényezők (energia, motiváció, feltöltődés stb.) kibontakoztatása. Gazdagítás és dúsítás elvét követve, azaz nem új és sok ismeret átadására törekszünk, hanem a gyermekek érdeklődését figyelembe véve: - jól érezze magát, kihívás legyen neki, - motivált, számára érdekes téma legyen, - nem új ismereteket, hanem a meglévőket elmondhassa, kérdezhessen, gondolkozhasson, kutathasson: divergens gondolkodásmód, kreativitás, logikai készség, szövegértés, és kommunikációs képesség fejlesztés, szókincsbővítés, tanulási stratégia fejlesztése, - rövid és hosszú távú emlékezet, vizuális és auditív memóriafejlesztés, az adott kedvenc témakörökön keresztül, - Személyiségfejlesztés: tolerancia, empátia, kudarc-és sikertűrő képesség, - Érdekes programok által: FürkÉsz vetélkedő, Kincskeresés, Táborok, kirándulások, koncert és múzeum látogatások, „HAJDÚTÁNC” programokon részvétel, iskolalátogatások, rajzpályázatokon, versmondó-, tornaversenyeken való részvétel. - Életkori sajátosságok való figyelembevétele: játékosság, tapasztalatszerzés, érzelmi biztonság biztosítása. - Speciális képességek a beazonosított tehetségterületen: zenei, mozgás, ábrázolás, mozgásművészet, verbalitás fejlesztése.
89
-
A felmerülő magatartászavarok kezelése, (siker- és kudarctűrő képesség)
Gyenge oldal erősítése, képességeken belüli egyenetlenségek, disszonanciák enyhítése: - nagymozgások, - gyorsaság, - finommotorika, - szem-kéz koordináció - figyelemkoncentráció és feladattartás, Azok a gyermekek kerülnek be a tehetséggondozásba, akiknek a szüleik erről a tehetséggondozásról szóló szülői értekezleten nyilatkoztak. Ezen a szülői értekezleten bemutatkoznak a Tehetségsegítő Team tagjai, és ismertetik a szülőknek a beválogatás szempontjait, a fejlesztési lehetőségeket és a játékos fejlesztő foglalkozások célját, tartalmát. Az év során folyamatosan ajánlhatnak újabb gyermekeket a csoportvezető óvónők, a tehetséggondozó programba. Azok, akik szeretnék, hogy gyermeküket bevonjuk, többféle lehetőségből válogathatnak: A. Csak gyermekük regisztrációját és nyomon követését kérik, nem kívánják, hogy a saját csoportjukon kívül más területen az óvoda fejlessze gyermeke tehetségcsíráit. Többnyire abból az okból kifolyólag, hogy ő saját maga teszi ezt meg otthon, vagy az óvodán kívül. B. Kérheti, hogy csak egyénileg foglalkozzon az adott gyermek csoportvezető óvónője, vagy más szakember óvodánkban gyermekével. C. Az óvodánkban működő, mikro csoportos, de óvodai szintű játékos foglalkozások keretében kívánja gyermekét a programunkba bevonni. Óvodánkban az alábbi, 7 tehetségterületen történik tehetséggondozás. Ezek a következők: 1. FürkÉsz: kiemelkedő intellektusú gyerekeknek (ötletesség, kreativitás, szókincs, tájékozottság, érdeklődés, logika, memória, stb.) 2. PÖTTÖM PACSIRTÁK ZENEKAR: zeneóvodai foglalkozások zenei tehetségígéreteknek 3. ARANYECSET: művészórák, grafika és festészet.
90
4. CSILLAGVIRÁG TÁNCCSOPORT: népi dalos gyermekjátékok. 5. FOCISULI: labdás és nem labdás mozgáskoordináció fejlesztés. 6. MESEKUCKÓ: előadásokra, versenyekre felkészítés. (Szókincsbővítés, kifejezőképesség stb.) 7. JÁTÉKOS MATEMATIKA: matematikai képességek fejlesztése. A tehetséggondozás tartalma - Heti egyszeri foglalkozások alkalmával, differenciált és egyénre szabott fejlesztés megvalósítása, a gyermeket jól ismerő saját csoportos óvodapedagógusaikkal egyeztetve, és folyamatosan konzultálva. -Feljegyzések készítése a gyermekek megnyilvánulásairól, fejlődéséről, sikereiről. Évvégén értékelés készítése. A Tehetségsegítő Team aktuális tagjai által. -Adott esetben, a szülő jóváhagyásával, óvodánk pszichológusa különböző tesztekkel erősítheti meg az azonosítást, a fejlődést, esetleges hiányosságokat. -Az azonosításnál felsorolt informális és formális források, eljárások alkalmazása a diagnosztika, a fejlesztés során is. -Fogadóórák biztosítása, iskolák és/vagy civil szervezetek látogatásainak szervezése, konzultációk szervezése a szülők-gyermekek számára, igény esetén. -Minden csoportban a csoport naplón belül és az egyéni lapokban is feljegyzések készülnek a tehetségígéretek megnyilvánulásairól, teendőkről. (+ vezetői tehetségígéretekről is!) ajánlásokat fogalmaznak meg a saját csoportjukban dolgozó óvó nénik a fenti csoportok valamelyikében (6-féle tehetségterületen) való részvételre, pályázatokhoz és versenyekre. - Pályázati lehetőségek feltárása és sikeres pályázás során rendelkezésre álló forrásokból: nyári táborok, intenzív tehetségnapok, fesztiválok, ünnepségek, Nyíltnapok szervezése. 3. Tanácsadás Tartalma szerint két nagyobb csoportba sorolható: a tehetséggel szorosan összefüggő területek: tehetségazonosítás, tehetséggondozás; a tehetséggel lazábban összefüggő, de lényeges területek. Például: „tanulási problémák,” kreativitás, motiválás, pályaorientáció-óvodából iskolába, életvezetési problémák, magatartás stb. A tanácsot kérő személy lehet: a) a szülő, b.) tehetségesekkel foglalkozó szakember, c) az óvodás gyermek saját csoportvezető óvónője d) (oktatás) politikai döntéshozó, e) a tehetség témakörrel ismerkedő egyéb személy, más intézmény.
91
4. „Nyomonkövetés” A programnak tulajdonítható hatás kimutatása, óvodáskorban legmeggyőzőbb visszacsatolás az iskolai eredmények nyomon követése: sikerei bizonyíthatják, hogy sikeres volt az azonosításunk, gondozó tevékenységünk. A Tehetségpont hálózat egyik fontos feladata, hogy egymásnak az intézmények átadják a tehetséggyanús gyermekről az információkat, eddigi tapasztalatokat. Ezt az általános iskolákkal készített együttműködési megállapodásaink, illetve egyedi (igény szerinti) „kísérő leveleink” segítik. Ezt szolgálja a „Nyomon követő dosszié” bevezetése: Beváltotta –e a tehetségígéret a hozzáfűzött reményeket, tanulságok levonása, stb. (Oklevelek, sikerek bizonyítékainak gyűjtése, szülői vélemények, volt óvodásaink tapasztalatai, stb.) Az önkontrollos hatásvizsgálatot is tervezzük, külső szakemberek segítségével. „Van egy téveszme, hogy a lángelmét nem lehet elnyomni, az utat tör magának. Csudát tör utat! Nincs könnyebb dolog, mint egy lángelmét elnyomni, mert az nagyon érzékeny. Azt úgy el lehet fújni és taposni, mintha ott se lett volna!!” (Szent-Györgyi Albert)
92
IV. HOP ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELRENDSZERE (Az óvodai élet megszervezésének elvei) 1. Az óvodapedagógus feladatai A nevelés - fejlesztés tervezése A tervezés A komplex fejlesztő tevékenységek tervezésére az eddig hivatalosan kiadott naplók nem alkalmasak, ezért a Komplex Prevenciós Program szerkesztői által javasolt csoportnaplót fogjuk használni. A kötelező tevékenység a testnevelés, ennek az időpontja kötött a tornaterem időbeosztása miatt. A többi foglalkozás időbeosztása kötetlen, a szükségszerűség irányítja. Az óvónőink előre átgondolt, megtervezett, írásban rögzített ütemterv alapján dolgoznak. Az előre megtervezett renden bármikor változtathatnak, lényeges, hogy ezt egy megjegyzéssel rögzítsék, hogy az elmaradást adott alkalommal pótolni tudják. Az óvodai nevelés területeit természeti és társadalmi környezet köré csoportosítják, a művelődési ágakat felváltják az élethelyzetekből adódó gyermeki tapasztalatok köré rendeződő élménykörök. Alapvető követelményeink, a differenciált tevékenykedés feltételrendszerének biztosítása Ismereteiket az óvodapedagógusok állandóan bővítsék Tudatosan, jól szervezetten, nagyfokú kreativitással fejlesszék a gyermekeket. A kötetlen fejlesztő tevékenységeken az egyéni bánásmód és differenciált foglalkoztatás megvalósításra törekedjenek, a gyermekek fejlődési ütemének figyelembe vételével. Mindkét szervezeti forma esetén törekedjenek a megfelelő arányok kialakítására, a játékosság és az oldott légkörben való cselekedtetés hassa át egész napi tevékenységüket. A lemaradt, vagy tartósan stagnáló gyerekek hiányos ismereteinek pótlásához az óvónőnek lehetőséget és segítséget kell biztosítani, a családot is be kell vonni a fejlesztési folyamatba, meggyőzni őket arról, hogy az együttműködés a gyermek érdekében szükségszerű. A kiemelkedő képességekkel rendelkező tehetséges gyermekek a prevenciós program alkalmazása során jobban felfedezhetők. A speciális képességek továbbfejlesztése a differenciált egyéni bánásmód tudatos alkalmazásával történjen. Az óvodapedagógusok tervezőmunkája alapozza meg az eredményes nevelő – fejlesztő munkát.
93
Hogyan segítjük az óvodapedagógusok tervező munkáját? A pályakezdőket segítjük a tervezésben, az egyéni utak megtalálásában. A pályán régebben működőket óvjuk a tervezési rutin vagy a tervezés nélküli rutin eluralkodásától, segítjük őket az egyéni tervezési utak, módok megtalálásában, frissen - tartásában. Együttműködő magatartást várunk el a kollégáktól a tervezés során, tudatosítjuk bennük azt, hogy a tervezési dokumentumokat azért készítsék rendszeresen, hogy azok jól használható munkaeszközök legyenek a napi munkában. A pedagógiai tervezőmunka minden csoportban a naplóvezetés apján történik: 1. lap - Nyitólap - korcsoport jelölésével 2. lap - A gyermekek névsora, jelek 3. lap - A gyermekek korcsoportonkénti megoszlása 4. lap - A gyermekek adatai (TAJ száma, születési ideje, anyja neve, lakcíme) 5. lap - A szülők elérhetősége (édesanya, édesapa, lakás telefon) 6. lap - Hetirendben napi egy komplex foglalkozás szerepeljen. Az anyanyelvi nevelés, beszélgetőkör (sószobai időpont megjelölésével) 7. lap - Napirend. A beszélgetőkör középső csoportban választható, nagycsoportban kötelező, heti 1 alkalommal, a téma megjelölésével. A napirendben jelenjen meg, hogy mikor tartjuk a nap folyamán. (A reggeli és a délutáni összevont gyülekezők is jelenjenek meg.) 8.lap - Három havi szervezési feladatokat tervezzünk, felelős, határidő megjelölésével és a teljesülés dátumával. 9. lap - A csoport szokás- és szabályrendszere A szabályokat a következő területekre kell tervezni: - beszoktatás (kiscsoport) - gondozás – (testápolás, öltözködés, WC-, Pzs-használat,) - étkezési szokások - gyermekmunka - játéktevékenység - udvari szokások - szocializáció - kapcsolattartás (társ, felnőtt viszonya) Tervezni 1 évre kell, értékelni, elemezni évvégén kell. Tervezésnél vegyétek figyelembe a csoport sajátosságait, fejlettségi szintjét. 10. lap - Foglalkozási tervek. Dátummal és aláírással kell ellátni, és oldalanként láthatóvá tenni. Foglalkozási terv: kiscsoport 2 hétre, középső és nagycsoport 1 hétre. A fejlesztési célokat konkrétan határozzuk meg, azaz milyen részképességet, mivel fejleszthetünk. Jelenjen meg az alkalmazott fejlesztőjátékok is. 11. lap - Nyári Napirend - tartalmazza az összevont gyülekezést is. 12. lap- Nyári havi szervezési feladatokat tervezzünk, felelős, határidő megjelölésével és a teljesülés dátumával. 13. lap – Nyári terv - határidő május 15. (tartalmazza a csoport helyét, korosztályát, a csoportban jelenlévő pedagógusokat) 14. lap – A csoport fogadóórájának időpontját konkrétan szükséges megjelölni. (faliújságra is ki kell tenni!) 15. lap. – Fogadóórák jegyzőkönyve – alkalmanként kell kitölteni a megvalósulásról.
94
16. lap - Egészségügyileg fokozott figyelmet igénylő gyermekek , (Pl:- lisztérzékeny, allergiás, - gyógyszerérzékeny,- krónikus betegség,…stb.) 17. lap - Az óvodában szervezett külön foglalkozásokon résztvevők 18. lap - Tehetséggondozás 19. lap - Feljegyzések Családlátogatás időpontjai a gyermekek névsorával (kiscsoport) Probléma jelzőlap - (középső- nagycsoport) 20. lap- Tehetséggondozás. A tehetséges gyermekek nevének felsorolása, és megjelölése annak, hogy mely területen tehetséges. 21. lap - Szülői értekezletek jegyzőkönyve 22. lap - Szülői értekezlet jelenléti íve 23. lap - Éves anyaggyűjtések- szabadon választható, középső és nagycsoportban célszerű a gyermek által ismert zenei és irodalmi anyagot feltüntetni 24. lap - Az éves nevelőmunka értékelése. A csoport szokás- és szabályrendszere stb… 25. lap - Elsősegélynyújtás 26. lap - Balesetvédelmi terv – (csoportszobában) 27. lap – Balesetvédelmi terv – (udvaron) 28. lap - Védő- óvó intézkedések a Sípos Utcai Óvodában 29. lap - Menekülési terv 30. lap - Programismertető. Az új szülőknek mindig adjunk egy példányt. 31. lap - Házirend 32. lap – Nyilatkozatok helyszíni foglalkozások, kirándulásokhoz; honlaphoz, munkák és feladatlapok kihelyezéséhez. 33. lap – Helyszíni foglalkozások, kirándulások névsora, balesetvédelmi terve 34. lap - Az óvodavezető látogatása a csoportban 35. lap - Az óvodavezető látogatásának eredménye
A gyermekek személyi anyagai 1. Családlátogatás tapasztalatai 2. Anamnézis: Személyiség lap 3. Fejlettségmérő lap: Összesített fejlettségmérő lap kitöltése a programunk által használatos felmérő alapján. 4. Beszoktatás tapasztalatai (óvoda kezdéskor) 5. Problémajelző lap vezetése (középsőben kötelező) A probléma alapján kell elkészíteni az egyéni fejlesztési tervet. 6. Egyéni fejlesztési terv Abban a tanévben, amikor a gyermek május 31.-ig betölti a 6. életévét, és nem megy iskolába egyéni fejlesztési tervet kötelező készíteni. (Határidő: szeptember 10.)
95
2. Szervezeti és időkeretek „1. A gyermek egészséges fejlődéséhez, fejlesztéséhez a napirend és a hetirend biztosítja a feltételeket a megfelelő időtartamú párhuzamosan végezhető, differenciált tevékenységek tervezésével, szervezésével. A napirend igazodik a különböző tevékenységekhez és a gyermek egyéni szükségleteihez, valamint tekintettel van a helyi szokásokra, igényekre. A rendszeresség és az ismétlődések érzelmi biztonságot teremtenek a gyermeknek. A jó napirendet folyamatosság és rugalmasság jellemzi. Fontos a tevékenységek közötti harmonikus arányok kialakítása szem előtt tartva a játék kitüntetett szerepét. A napi- és hetirendet a gyermekcsoport óvodapedagógusai alakítják ki. 2. Az óvodai élet szervezésében a gondozásnak is kiemelt szerepe van. Az óvodapedagógus a gondozás folyamatában is nevel, építi kapcsolatait a gyermekekkel, egyúttal segíti önállóságuk fejlődését együttműködve a gondozást végző többi munkatárssal. 3. Az óvodai nevelés tervezését, valamint a gyermekek megismerését és fejlesztését, a fejlődésük nyomon követését különböző kötelező dokumentumok, továbbá az óvodapedagógusok által készített – nem kötelező – feljegyzések, dokumentumok is szolgálják. Az óvodai nevelés csak a fenntartó által jóváhagyott helyi nevelési program alapján történhet és a gyermek neveléséhez szükséges a teljes óvodai életet magába foglaló tevékenységek keretében szervezhető meg. Az óvoda teljes nyitva tartási idejében a gyermekekkel történő foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus irányítja.” ( 255/2009. (XI. 20.) Korm. rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet)
Csoportszervezés Az óvodavezetés a gyermekek érdekeinek szem előtt tartásával határozta meg a csoportszervezés alapelveit, figyelembe véve az óvoda hagyományait, adottságait, lehetőségeit. Biológia életkor szerinti csoportszervezést tartjuk ideálisnak óvodás korban, a helyi óvodai program megvalósításához korosztályok, tankötelezettségi korok szerint osztjuk fel a gyerekeket. A homogén csoportoknál a nagycsoportokból visszamaradók abban a csoportban maradnak, ahol a legtöbb az iskolaéretlen. Ezáltal kevesebb a törés az elszakadás miatt a barátoktól, óvónőktől. Homogén csoportszervezésünket indokolja az a tény, hogy a csoportokban magas a gyermeklétszám, ezért a játék és tanítás - tanulás folyamatának szervezése itt egyszerűbben megoldható, a korosztályok közel azonos szinten állnak. Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek egészséges, eredményes fejlődése érdekében a homogén csoportok szervezésével megvalósítható lesz a helyi programunk. Tevékenységi forma Az óvodás korosztály számára a legalkalmasabb keret a kötetlen tevékenységek. Nevelőtestületünk alapelve is az, hogy minél kisebb az óvodás gyermek, annál inkább e követelmény domináljon a fejlesztés folyamatában (kiscsoportban). 96
Óvodapedagógusainknak pedig kötelessége tudatosan, tervszerűen biztosítani a fejlődéshez szükséges differenciált tevékenykedtetés feltételrendszerét. A szervezeti formák kiválasztásánál mindig szem előtt tartjuk a gyermek személyiségének érzelemvezéreltségét és beállítódását, az élményszerű tapasztalatszerzést, a játékosságot, a cselekedtetést. A fejlesztő tevékenységeket a komplexitás jegyében kívánjuk megvalósítani. Tervszerűen tervezett testnevelés mindhárom korosztály számára kötelező – kis-, középső csoportban heti egyszer, nagycsoportban heti két alkalommal. Az irodalom fejlesztő tevékenység középső csoportban választható, nagycsoportban kötelező jellegű. A tevékenységek megszervezését a folyamatosság és rugalmasság hassa át. A hetirend kialakítását az adott környezetismereti téma határozza meg, valamint az élmények, ismeretek, tapasztalatok feldolgozásának módja befolyásolja. Egy – egy környezeti téma köré csoportosítva komplex módon dolgozzuk fel a különböző területeket oly módon, hogy minden napnak meg van határozva a jellemző tevékenységi formája. A kötetlen tevékenység és a tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenységek rendjét az alábbi táblázat tartalmazza. Tevékenységi formák Testnevelés Környezet MatematiMese- Anyanyelv ka vers Korcsoport Szervezeti forma Kis TTFT KT KT KT KT TTFT Középső TTFT KT KT KT KT TTFT TTFT TTFT Nagy TTFT TTFT TTFT KT TTFT TTFT
Beszélgető- Ének- Vizuális kör zene nevelés KT
KT
KT
KT
KT TTFT TTFT
KT TTFT KT TTFT
TTFT
TTFT= tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenység KT= kötetlen tevékenység
Napirend Az évszakokhoz igazodva az óvoda sajátosságait figyelembe véve a gyermekek mozgásigényét előtérbe helyezve tervezzük meg a csoportok napirendjét. Szeptembertől májusig terjedő időszakban az időjárástól függően fokozatosan növeljük a szabad levegőn eltöltött tevékenységek idejét, amely a gyermekek mozgásában és egészséges életmódra nevelésében játszik döntő szerepet. Délelőtt: egyéni, tervszerűen tervezett fejlesztő tevékenység vagy mikrocsoportos fejlesztés a csoportszobában, vagy az udvaron.
97
Pihenés: korcsoporttól függően a gyermekek életkorának és egyéni igényeinek megfelelően. A kevesebb alvásigényű gyerekek délutáni foglalkoztatásának biztosítása. Napirend szeptember 1 – től május 31 – ig A tevékenységek kezdete vége időtartama
A tevékenységek megnevezése
6.00
-
7.00
1ó
Összevont gyülekezés, játék
7.00
-
9,00
2 ó,
Gyülekezés, játék, egyéb szabadon választott tevékenység, mindennapos testnevelés
9,00 -
9,30
30 perc
Testápolás, étkezés előkészítése, tízórai
9.3 0 -
12,00
2 ó, 30 perc
Játék, kezdeményezések, foglalkozások, levegőzés
12,00
-
12.45
45 perc
Öltözködés, étkezés előkészítése, ebéd
12.45 lés,
-
14.45
2 ó,
Testápolás, pihenés előkészítése, mesépihenés
14.45 uzsonna
15.15
30 perc
Testápolás, étkezés előkészítése,
15.15
-
17.00
1 ó, 45 perc
Játék, levegőzés, egyéb szabadon választott tevékenység
17.00
-
17.30
30 perc
Összevont játék
98
Napirend június 1- től augusztus 31 – ig A tevékenységek vége
kezdete
időtartama
A tevékenységek megnevezése
6.00
-
7.00
1ó
Összevont gyülekezés, játék
7.00
-
8.30
1 ó, 30 perc
Gyülekezés, játék, egyéb szabadon választott tevékenység, levegőzés, mindennapos testnevelés
8.30
-
9.00
1 ó, 30 perc
9.00 egyéb
-
11.30
2 ó, 30 perc
Mosdóhasználat, étkezés előkészítése, reggeli Öltözködés, levegőzés, játék, séta, szabadon választott tevékenység a szabadban
11.30
-
12.15
45 perc
Öltözködés, étkezés előkészítése, ebéd
12.15
-
15.00
2 ó, 45 perc
Mosdóhasználat, pihenés előkészítése, mesélés, pihenés
15.00
-
15.30
30 perc
Mosdóhasználat, étkezés előkészítése, uzsonna
15.30
-
17.00
1 ó, 30 perc
Levegőzés, játék, egyéb szabadon választott tevékenység
17.00
-
17.30
30 perc
Összevont játék
99
2. 1. Személyi feltételek „1. Az óvodában a nevelőmunka kulcs-szereplője az óvodapedagógus. Jelenléte a nevelés egész időtartamában fontos feltétele az óvodai nevelésnek. Az óvodapedagógus elfogadó, segítő, támogató attitűdje modellt, mintát jelent a gyermek számára. 2. Az óvodapedagógusi tevékenységnek és az óvoda működését segítő nem pedagógus alkalmazottak összehangolt munkájának hozzá kell járulnia az óvodai nevelés eredményességéhez. 3. A nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó gyermekeket is nevelő óvodában dolgozóknak feladatuk, hogy megvalósítsák a nemzetiségi, etnikai óvodai nevelés célkitűzéseit. 4. A migráns gyermekeket is nevelő óvodában dolgozóknak feladatuk lehetőséget teremteni ahhoz, hogy a gyermekek megismerhessék egymás kultúráját, anyanyelvét.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. Rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. Rendelet)
100
„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.” Németh László Az óvodánk rendelkezik a törvényben meghatározott személyi feltételekkel. A közoktatási törvényben meghatározott felsőfokú óvodapedagógus szakirányú végzettség mellett nevelőtestületünkben sok területen képzett, szakvizsgázott fejlesztőpedagógus van, ezáltal biztosítjuk a komplex prevenciós program magas színvonalú megvalósítását. A nevelőtestületünk szakmai képzettsége garantálja az új kihívásoknak való megfelelést, kreativitásukkal, tudatos, tervszerű munkájukkal biztosítják az óvoda egységes nevelési koncepcióját. Rendszeresen vesznek részt belső-és külső továbbképzéseken, szakképzéseken, mert hisszük, hogy az óvodánk sikeressége az itt dolgozó emberek szakmai képzettségén múlik. Óvodavezetőként vallom, hogy legfontosabb feladatom az, hogy az óvodában dolgozók erejét, képességét támogassam, fejlesszem, és segítsem őket szakmai előrehaladásukban, tanulásukban, kibontakozásukban. Szeretném a dolgozókat fejlődésükben és a színvonalasabb munkavégzésükben azzal motiválni, hogy képességeikhez méltó feladatokkal bízom meg őket Az önképzés, és a szervezett továbbképzés a nevelőtestület előrelépésének és képzettsége szinten tartásának nélkülözhetetlen eleme a jövőben. A szakmai fejlesztésben fontos szerepet játszik a minőségbiztosításért felelős, valamint a belső munkaközösséget vezető személyének kiválasztása, ezzel garantáljuk s szakmai munka színvonalát. Ezeket a feladatokat a legjobban felkészült, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező fejlesztő pedagógusok látják el. Az óvodában dolgozók hivatástudata a nevelő-oktató munkánk legnagyobb értéke. „Tudj megbecsülni mást. Nincs akitől ne tanulhatnánk valamit, és nincs kiválóság, amelynél kiválóbb ne volna. Mindenkinek hasznát venni hasznos tudomány. A bölcs mindenkit megbecsül, mert mindenkiben elismeri a jót, és tudja, milyen nehéz valamit csinálni. Az ostoba mindenkit lenéz, mert nem ismeri a jót, és a rosszabbat választja. (Baltazár Garcián) Dajkák és egyéb technikai dolgozók személyi feltételrendszere: Óvodánkban a törvényi előírásoknak megfelelő a dajkák, és egyéb technikai dolgozók létszáma. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja meghatározza, hogy „Az óvodapedagógus tevékenységének és az óvoda működését segítő, nem pedagógus alkalmazott munkájának hozzá kell járulnia az óvodai nevelés eredményességéhez”. Óvodánkban kialakult az óvónők és munkatársaink között a kölcsönösségen alapuló jó kollegális kapcsolat. Minden dolgozónk szakmunkás, illetve középiskolai, szakvégzettséggel rendelkezik.
101
Közösségünk minden tagja komolyan veszi a helyi nevelési programot, és azok szellemében dolgoznak. Az óvoda személyi feltételeinek számszerűségén túl igen fontosnak tartjuk, hogy minden dolgozó rendelkezzék a munkaköréhez szükséges legmagasabb iskolai végzettséggel, és azokkal a személyiségjegyekkel, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy pedagógiai programunkat sikeresen megvalósíthassuk. Legyen gyermekszerető, kiegyensúlyozott, barátságos természetű, munkaterületén igényes, tiszta, óvja környezetét- a magatartási szokások-szabályok, betartásában képviselje értékeinket, legyen példa a gyermekek számára, rendelkezzék a nyelvi illem képességével. Empátiás készsége és toleranciája segítse a gyermekek érzelmi struktúrájának fejlesztését.
2.2.Tárgyi feltételek „Az óvodának rendelkeznie kell a helyi nevelési program meg valósításához szükséges tárgyi feltételekkel. Az óvoda épületét, udvarát, kertjét, berendezését oly módon kell kialakítani, hogy szolgálja a gyermekek biztonságát, kényelmét, megfeleljen testméreteiknek, biztosítsa egészségük megőrzését, fejlődését. Tegye lehetővé mozgás- és játékigényük kielégítését, és a gyermekeket harmóniát árasztó színekkel, formákkal, anyagokkal vegye körül. A tárgyi felszereléseket, amelyeket a gyermekek használnak, számukra hozzáférhető módon és a gyermekek biztonságára figyelemmel kell elhelyezni. Az óvoda egyidejűleg biztosítson megfelelő munkakörnyezetet az óvodai munkatársaknak, teremtsen lehetőséget a szülők fogadására.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. Rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. Rendelet) A komplex prevenciós program megvalósításához szükséges alapvető tárgyi feltételek az óvodában rendelkezésre állnak. Az óvodai minimális kötelező alapeszközöket kiegészítjük a program eredményességét, hatását erősítő korszerű fejlesztő eszközökkel: 1. Egész alakot láttató tükörrel 2. Lateralitást jelző karszalagokkal 3. Fejlesztő játékokkal 4. Mozgást fejlesztő tornaszerekkel, kiegészítő eszközökkel, napi játékos használatra. (rugós deszka, füles labda Ayres mozgásfejlesztő eszközök) 5. Hagyományos óvodai játékokkal, fejlesztő eszközökkel. A meglévő eszközök tudatosabb használata a pedagógiai program sikeres megvalósítása érdekében. A tárgyi feltételek javításához, új és korszerű fejlesztő eszközök beszerzéséhez a Fenntartó Önkormányzat, országos, helyi és Uniós pályázatok elnyerése, valamint az óvoda „Csillagvirág Óvodai Alapítványa” nyújt megfelelő anyagi támogatást. „Nincs az életben nagyobb felelősség és nagyobb megtiszteltetés, mint hogy felnevelhetjük a következő nemzedéket.” Dr.C. Everett Koop.
102
Épületállomány Óvodánk Debrecen külvárosában, a keleti iparnegyed kertvárosi övezetében épült 1956 – ban, majd 1980 – ban bővítették 6 csoportosra, 1992 – től 10 csoportos óvodaként működteti az önkormányzat, mint tulajdonos (volt Baromfifeldolgozó Vállalati Óvoda ). 2009. jul.1-től A Bánki telephellyel bővült óvodánk 1 óvodai csoporttal, ezáltal váltunk 11 csoportos óvodává. Az óvoda épületének állaga állandó és tervszerű felújítással, karbantartással megfelel a helyi nevelési program követelményeinek, valamennyi helyiségével és felszerelésével a megvalósításhoz megfelelő teret biztosít. A demográfiai hullám emelkedése, és a térségben egyre többen letelepedni szándékozó családok gyermek-elhelyezési igénye miatt óvodánk évek óta 100% - os kihasználtsággal üzemel. Az intézmény berendezési tárgyai célszerűek és esztétikusak, karbantartásukról, javításukról időben szükségszerűen gondoskodunk. Az épület adottságai jók, a csoportszobák és a kiegészítő helyiségek különböző alapterületűek, ezért nem biztosítanak azonos feltételeket az óvodai munkavégzéshez.(volt bölcsődei foglalkoztatók kis alapterületűek) Az asztalok, székek állandó javítást, több helyen újabb beszerzést tesznek szükségessé, a felújításra folyamatosan szükség van. A gyermekek mozgásigényének kielégítését jól felszerelt tornaterem biztosítja. Az állandó használat miatt a helyiség felújítása szükséges az állagmegóvás érdekében (falak, parketta, elektromos felújítás) A fejlesztő foglalkozásokhoz külön helyiségek állnak a gyermekek rendelkezésére. Elkülönítő helyiséget rendeztünk be, melyben az orvosi vizsgálatokat végeztetjük, s egyben itt helyezzük el a beteg gyermekeket is. Óvodánk 1 központi és 5 tálalókonyhával rendelkezik. Ezek karbantartása és felújítása folyamatosan szükséges a biztonságos üzemeltetés érdekében. Nevelőtestületünk tagjai számára nevelői szoba áll rendelkezésre, dolgozóink komfortérzetét a különálló öltözők, mosdók, irodák biztosítják. Ezek a helyiségek esztétikusan, funkcionálisan vannak berendezve, a festés, javítás, karbantartás, tapétázás az állagmegóvás érdekében elkerülhetetlen. Az óvoda udvara Udvarunk tágas, jól tagolt, füves és szilárd burkolatú rész egyaránt található rajta. A játékeszközök fémből és fából készültek / favár, mászóka, csúszda, hajó, mókuskerék, fahinta, faház, villamos /, ezeken kívül homokozók, pancsolók, medence – sportpálya található az udvaron. Az udvar állandó megmunkálást, virágok, füves rész telepítését teszi szükségessé a gyermekek egészségvédelme érdekében.
103
Várható tendenciák Az óvodáskorosztály létszáma az intézmény körzetében növekvő tendenciát mutat. (A Bayk András kert, Biczó István kert, Bánk térségében sokan építkeznek) Mindhárom korosztály részére igénylik a szülők az óvodáztatást, ezért homogén csoportban fogadjuk a gyermekeket. Családok életfeltételeinek ismeretében a szociális szempontokat figyelembe kell vennünk (ingerszegény környezet, munkanélküli szülők, hátrányos helyzetű gyermekek ) A szülők minden nehézség ellenére szolgáltatások iránti igényüket fejezték ki, az alapfeladatokon túl. Mentálhigiénés és tehetségfejlesztő pedagógus szakvégzettségű óvónőink az intézményben a fejlesztő foglalkozásokat szükség és igény szerint elvégzik A forrásbővítés lehetőségei az óvodánkban Rendszeresen részt veszünk különböző szakmai, Uniós és egyéb pályázatokon. Működtetjük az intézményt támogató „ Csillagvirág Óvodai Alapítványt „ – igényeljük a szülők, szponzorok támogatását Rendezvényeket, szakmai továbbképzéseket szervezünk. Fejlesztési elképzelések A szülők közösségével, a nevelési tanácsadóval, az iskolákkal, az óvodát támogató valamennyi szervezettel. Az óvoda sajátos arculatának megfelelő tárgyi eszközök gyarapítása. Az új nevelési program célkitűzéseit figyelembe véve kell fejleszteni a szakkönyvtári állományunkat. A HOP megvalósításához korszerű eszközök folyamatos beszerzése.
3. Az óvoda kapcsolatai „1. Az óvodai nevelés a családi neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermek fejlődését. Ennek alapvető feltétele a családdal való együttműködés. Az együttműködés formái változatosak, a személyes kapcsolattól a különböző rendezvényekig magukban foglalják azokat a lehetőségeket, amelyeket az óvoda, illetve a család teremt meg. Az óvodapedagógus figyelembe veszi a családok sajátosságait, szokásait, az együttműködés során érvényesíti az intervenciós gyakorlatot, azaz a segítségnyújtás családhoz illesztett megoldásait. 2. Az óvoda kapcsolatot tart azokkal az intézményekkel, amelyek az óvodába lépés előtt (bölcsődék és egyéb szociális intézmények), az óvodai élet során (pedagógiai szakszolgálat intézményei, gyermekjóléti szolgálatok, gyermekotthonok, egészségügyi, illetve közművelődési intézmények) és az óvodai élet után (iskolák) meghatározó szerepet töltenek be a gyermek életében. A kapcsolattartás formái, módszerei alkalmazkodnak a felada-
104
tokhoz és a szükséglethez. A kapcsolatok kialakításában és fenntartásában az óvoda legyen nyitott és kezdeményező. a. A nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozó gyermekeket is nevelő óvoda kapcsolatot tart az érintett kisebbségi önkormányzatokkal, kisebbségi szervezetekkel.” (255/2009. (XI. 20.) Korm. Rendelet 137/1996. (VIII. 28.) Korm. Rendelet)
A szülőkkel való együttműködés formái Az óvodapedagógusok nevelő – oktató munkájának eredményessége nagy mértékben attól függ, hogy milyen kontaktust tud kialakítani a rábízott gyermekek szüleivel. Ebben a folyamatban a megelőlegezett bizalom, az empátia, a barátságos, humánus értékelés olyan követelmények az óvónő viselkedésében, amelyek az együttműködés alapját képezik. Ha a szülő érzi, hogy a gyermekében a pedagógus igyekszik minél több pozitívumot fellelni, és erre mint alapra támaszkodva építeni személyiségét, akkor ehhez a munkához a szülő segítséget fog adni. A kapcsolattartás formái intézményünkben Szülői értekezlet Fajtái: Az óvodai munkatervbe beütemezve évi két alkalommal „ Válasszunk iskolát „ című iskolaválasztási szülői értekezlet Leendő óvodások szüleinek tájékoztató Csoportszülői értekezletek Témái: Tájékoztatás a városi iskolák program – kínálatáról – beiratkozás lehetőségeiről Csoportkirándulások – kulturális programok megbeszélése ( Színház, Mozi, Kiállítás, Múzeum látogatások ) Fogadóóra Lehetőséget nyújtanak a szülők számára, hogy egyénileg információt kapjanak gyermekük magatartásáról, teljesítményének alakulásáról. Egyben lehetőség az óvónők számára is, hogy párbeszédet, pedagógiai konzultációt folytassanak a szülőkkel, közösen találjanak megoldást pedagógiai, családi, egyéb problémákra. Családlátogatás Nevelőtestületünk megállapodása értelmében a 3 – 4 évig óvodánkba járó gyermekek családját első évben egy alkalommal meglátogatjuk. Prevenciós családlátogatás szükség szerint.
105
Nyílt napok Középső és nagycsoportos óvodások szüleinek, hogy információt szerezzenek az óvodai életről. A szülők igénye alapján, a második félévben Üzenetek A telefon, a levél a szülőkkel való napi kapcsolattartás dokumentumai, eszközei. Fontos szempont, hogy a levél tartalmi mind formailag, mind hangnem tekintetében elfogadható legyen, ne sértsen szülői jogokat. Telefonon kell értesíteni a szülőt, ha gyermekét baleset érte, vagy olyan rosszul érzi magát, hogy haza kell küldeni. A szülőkkel való közvetlen, egyéni szintű kapcsolattartás formái: - Családlátogatások - Fogadóórák - Szülői értekezletek
- Nyílt napok rendezése - Csoportkirándulások - Farsangi rendezvény - Karácsonyi ünnepség - Kulturális bemutatók - Jótékonysági est - társadalmi munkaakciók Óvoda – Iskola kapcsolata Több éves jó kapcsolatunk van a körzetünkhöz közel működő iskolákkal: Karácsony Sándor Általános Iskolával Petőfi Sándor Általános Iskolával Benedek Elek Általános Iskolával Bocskai István Általános Iskolával Bányai Júlia Általános Iskolával Diószegi Sámuel Általános Iskolával. Óvodásaink ezekben az iskolákban kezdik meg tanulmányaikat, így hosszú évekig nyomon tudjuk követni fejlődésüket. Építünk egymás eredményeire, átadjuk módszertani tapasztalatainkat, beszélgetünk egy – egy problémás gyermek óvodai, családi hátteréről, segítjük jobb megismerésüket. Iskolai beiratkozás előtt, a könnyebb iskolaválasztás érdekében „ Szülők – Nevelők „ találkozóján ezen iskolák képviselői bemutatják iskolájukat. Az iskolákkal való kapcsolattartás formái: nagycsoportos óvodások látogatása az iskolába az iskolák meghívják nyílt napokra a nagycsoportosokat az iskolások ajándékot készítenek az óvodásoknak, és bábelőadásra hívják meg őket 106
volt óvodásainkat meghívjuk ünnepségeinkre (Karácsony, Jótékonysági est, Farsang, Gyermeknap) Kapcsolattartás más intézményekkel Óvodánk nyitott minden olyan szervezet, program irányába, amely az életkori sajátosságoknak megfelelő élményt nyújt. Óvodásainkkal rendszeresen látogatjuk a közeli erdőspusztai – tájházat, Víg – kend Majort, valamint a Nagyerdőt és a Botanikus kertet és a Tímár házat. Nagycsoportosaink rendszeresen látogatják a Déry Múzeum Kiállításait, valamint a városban megrendezésre kerülő kiállításokat. A Mentálhigiénés Központ Kelet Magyarországi Régiója Központi Továbbképzési Programirodájába bekapcsolódtunk a szülők – pedagógusok részére rendezett képzésekbe, előadásokon részt veszünk. A Pedagógiai Intézet által szervezett továbbképzéseken, előadásokon rendszeresen részt veszünk. Rendszeres kapcsolatot tartanak csoportjaink a Városi és Gyermekkönyvtárral. Rendszeres kapcsolatot tartunk a Nevelési Tanácsadóval, Ideggondozóval, Családsegítő Központtal, Beszédjavító Központtal
107
4. Gyermek-, és családvédelem A gyermek- és családvédelemmel kapcsolatos feladatok A óvodapedagógusok és a gyermekek személyes kapcsolatainak, valamint a családlátogatásoknak célja a gyermek- és családvédelemmel összefüggő problémák feltárása, megelőzése. Minden óvodapedagógus közreműködik a gyermek- és családvédelmi feladatok ellátásában, a gyermekek fejlődését veszélyeztető körülmények megelőzésében, feltárásában, megszüntetésében. A fenti feladatok segítésére gyermek- és családvédelmi felelős működik, akinek kiemelt feladata: A szülők tájékoztatása azokról a lehetőségekről, személyekről, intézményekről, amelyekhez problémáik megoldása érdekében fordulhatnak, Családlátogatáson vesz részt a veszélyeztető okok feltárása érdekében, az óvónőkkel, Jelzőrendszeri tagként értesíti a megfelelő segítő intézményt, Segíti a fenti intézmény tevékenységét, Tájékoztatást nyújt a szülők részére szervezett szabadidős programokról. Az óvodapedagógusok szerepe, feladata – a gyermek és családvédelmi felelőssel együttműködve – különösen fontos a következő esetekben Tartósan igazolatlan hiányzás Veszélyeztetettségre utaló jelek felismerése, jelzése Súlyos szülői deviancia Szociális segélyezés Hatósági intézkedések közös kezdeményezése A részképesség hiányos vagy zavarral küzdő vagy retardált gyermekek egyéni fejlesztése Az SNI –s gyermekek szakember által történő fejlesztése A magatartászavaros gyermekek viselkedésének rendezése, pedagógiai segítségadás az otthoni neveléshez A gyermekvédelmi tevékenység óvodánkban három területre terjed ki: a gyermek fejlődését veszélyeztető okok megelőzésére, feltárására, megszüntetésére. Alapvető feladataink a gyermek- és családvédelem területén: Felismerni és feltárni a gyermekek ill. család problémáit, Megkeresni a problémák okait, Segítséget nyújtani a megoldáshoz, Jelezni a problémát a segítő intézmény szakembereinek.
108
A gyermekek fejlődését veszélyeztető okok megszüntetésének érdekében együttműködünk:
Nevelési Tanácsadóval A Gyermekjóléti Szolgálattal A Családsegítő Szervezetekkel Az óvoda orvosával, védőnőjével A gyermekvédelemben résztvevő társadalmi szervezetekkel, egyházakkal, alapítványokkal.
Az alábbi tevékenységek szolgálják óvodánkban a gyermekvédelem céljainak megvalósítását:
Felzárkóztató foglalkozások, Tehetséggondozó foglalkozások, Differenciált képességfejlesztés Egészségvédő és mentálhigiénés programok szervezése Családi életre történő nevelés Személyes, egyéni tanácsadás Étkezési kedvezmény lehetőség, Egészségügyi szűrővizsgálatok Szülőkkel való szoros együttműködés
Az intézmény valamennyi gyermekével kapcsolatos feladatok o A gyermek minél alaposabb megismerése Családlátogatás Anamnézis felvétele Megfigyelések végzése (a gyermekek fejlődése, magatartása az óvodában) családrajz, családjáték o Általános prevenciós tevékenységek o Az agresszió mentes konfliktus kezelési mód megtanítása o Tehetséggondozás A szülők körében adódó feladatok A családokat megtanítani saját problémáik kezelésére A szülők gyermekeik iránti felelősségének erősítése A szülők és gyermekek számára közös programok szervezése Egyéb feladatok A pályázati lehetőségek kihasználása A dokumentumok nyilvántartása
109
Segélyezési, ruhagyűjtési akciók szervezése a nehéz anyagi körülmények között élő családokkal Tanév kezdéskor írásos tájékoztató a szülőknek a gyermek és ifjúságvédelmi felelős személyéről és elérhetőségéről Írásos tájékoztató a gyermekvédelmi feladatot ellátó fontosabb intézmények címéről, telefonszámáról Az ifjúságvédelmi felelős munkájához szükséges feltételekről az óvoda vezetője gondoskodik (11/1994. MKM rendelet 6.§ (3) Az étkezési kedvezményekhez: adatlapok, közgyűlési döntés határozata a jövedelmi határokról Mely intézményekhez lehet fordulni probléma esetén Továbbképzési lehetőségek biztosítása Konzultációs lehetőségek biztosítása Tárgyalásokra elmenetel biztosítása Pénzbeli juttatás A gyermekek és szüleik tájékoztatásával kapcsolatos feladatok A szülőket a tanév kezdetekor tájékoztatni kell a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős személyéről, valamint arról, hogy milyen időpontban és hol kereshető fel. (11/1994. MKM rendelet 6.§(4) A faliújságon közzé kell tenni, hogy milyen probléma esetén melyik szervezethez fordulhat a szülő. A óvodapedagógusok gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatai „A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős segíti az óvoda pedagógusainak gyermek- és ifjúságvédelmi munkáját.”(11/1994. MKM rendelet 6§ (5) Ha az óvodapedagógus bármilyen rendellenességet tapasztal a gyermek viselkedésében, öltözködésében, fejlesztéshez való viszonyában, azonnal föl kell venni a kapcsolatot a szülővel, szükség esetén családlátogatást végezni a gyermekvédelmi felelőssel, azt követően pedig megtenni a szükséges intézkedéseket.
Hátrányos és veszélyeztetett helyzetű gyermekek o
Ktv. 121. § 14. hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította.
Rosszabb életkörülmények Művelődési hátrányok Szülők alacsonyabb iskolázottsága Egészségügyi okok Család szerkezete, működése 110
Az átlagostól eltérő támogatásra szorulnak, de megfelelően működő prevenció esetén a családjukban hosszú távon megtarthatók. o
Gyvtv. 5. § n) veszélyeztetettség: olyan – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult – állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.
o
halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint – óvodás gyermek esetén a gyermek három éves korában, tanuló esetében a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen; halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek;
Óvodánk egészségnevelési programja „Az óvoda nevelési programja, gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatai keretében egészségnevelési program kidolgozásának segítése, végrehajtásának figyelemmel kísérése, szükség esetén intézkedések megtételének kezdeményezése az óvoda vezetőjénél, tájékoztatás nyújtása a gyerekek, a szülők és a pedagógusok részére” (11/1994. MKM rendelet6§ (5) g.pont) A gyermekvédelmi felelős és a nevelőtestület tagjai felelősek azért, hogy érvényesüljenek az alábbi törvényi rendeletek: a Kt 4§ (8-14) : „A gyermekek hátrányos megkülönböztetésének tiltása” Kt. 4§ (15) : „A gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevétele”
111
„ A gyermek személyiségének specifikus emberi tulajdonságainak fejlődésében a környezet nem egyszerűen a fejlődést szolgáló miliő, hanem a fejlődés forrása.” / Elkonyin /
Érvényességi rendelkezések: A pedagógiai program érvényességének ideje: 2010. szeptember 1 –től visszavonásig. A helyi óvodai nevelési program felülvizsgálatának és módosításának indokai: Kötelező: Jogszabályváltozás. Fenntartó által meghatározott feladatváltozás. Lehetséges: Sikeres innováció eredményeinek beépítése A minőségfejlesztési munka eredményeinek beépítése. A helyi óvodai nevelési program nem kötelező felülvizsgálatát és módosítását a vezetőnek benyújtott írásbeli előterjesztés után, a nevelőtestület 50+1%-os támogatásával kéreti a közalkalmazotti tanács elnöke, mint döntés előkészítő és érdekegyeztető fórum képviselője.
A helyi óvodai nevelési program nyilvánossága: Minden csoportban, Az óvodavezető irodájában, A könyvtárban megtekinthető a szülők részére.
Intézményünk 2010 szeptember 1-től a módosított pedagógiai program alapján végzi nevelő-oktató munkáját. E pedagógiai program érvényességi ideje 4 tanév ill. a törvény újabb módosításáig.
112
A pedagógiai program értékelése, felülvizsgálata A megfogalmazott célok és feladatok megvalósulását a nevelőtestület folyamatosan vizsgálja. A szakmai munkaközösség folyamatosan ellenőrzi a pedagógiai programban megfogalmazott célok és feladatok megvalósulását.
A pedagógiai program módosítása 1. A pedagógiai program módosítására javaslatot tehet: - Óvodavezető - Nevelőtestület - Szakmai munkaközösség - Fenntartó Önkormányzat 2. A szülők a pedagógiai program módosítását javasolhatják az óvoda vezetősége felé. 3. A pedagógiai program módosítását a nevelőtestület fogadja el és a Fenntartó Önkormányzat jóváhagyásával válik érvényessé. 4. A módosított és jóváhagyott pedagógiai programot a következő tanév szeptember elsejétől kell bevezetni.
A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala Az óvoda pedagógiai megtekinhető.
programja
nyilvános,
minden
érdeklődő
számára
A pedagógiai program egy-egy példánya a következő intézménynél, ill. helyiségekben tekinhető meg: o o o o
Az óvoda Fenntartó Önkormányzatánál Az óvoda irattárában Az óvoda konferencia termében Az óvoda vezetőjénél
A pedagógiai program elfogadása és jóváhagyása Az óvoda pedagógiai programját a nevelőtestület fogadja el és javasolja a fenntartó önkormányzat felé jóváhagyásra és elfogadásra.
113
V. Záradék Legitimációs Záradék A Sípos Utcai Óvoda helyi pedagógiai programja módosításának elfogadtatása és jóváhagyása A Sípos Utcai Óvoda helyi pedagógiai programjának módosítását a Szülői Munkaközösség Vezetősége 2010.04.22-i-i csütörtöki ülésén véleményezte, és a Fenntartó Önkormányzat felé elfogadásra javasolta. Debrecen 2010.04.22. ……………………………........... SZM-elnökök képviselője
A Sípos Utcai Óvoda helyi pedagógiai programjának módosítását az óvoda nevelőtestülete a 2010.04.22-i-i csütörtöki értekezletén egyhangúlag elfogadta és javasolta a Fenntartó Önkormányzat felé jóváhagyásra.
……………………………. Óvodavezető A helyi óvodai nevelési programot fenntartói jóváhagyás előtt véleményezte: …………………………………… szakértő
dátum:
……………………………………. szülői szervezet képviselője
Dátum:
Jóváhagyta: ……………………………………… Dátum: Fenntartó részéről 114
Legitimációs eljárás alátámasztását igazoló dokumentumok: 1. A nevelőtestület döntéséről készült jegyzőkönyv, mely határozatával elfogadta a helyi nevelési programot, iktatószáma:15/146/2010. 2.A szülői szervezet véleményét bemutató 15/146/2010.iktatószámú jegyzőkönyv. 3. Szakértői vélemény, intézményi iktatószáma…………….. 4. Fenntartói döntés a helyi nevelési program jóváhagyásáról……………… számú határozata, kelte:…………. Intézményi iktatószámon.
Debrecen 2010-04-22
……………………………………………….. Intézményvezetői aláírás és bélyegzőlenyomat
Határozat Az óvoda nevelőtestülete elfogadta, hogy a Bánki telephelyen 2009. július 1-től az újonnan felvett gyermekekre a Sípos Utcai Óvoda Helyi Óvodai Nevelés Programja érvényes. A Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda által kidolgozott „Bánki Óvoda Nevelési Programjá”-nak várható kifutási ideje 2013. augusztus 31.
Debrecen 2010-04-22.
…………………………………….. Szentpályné Mudri Margit Óvodavezető
115
116