SHERRILYN KENYON J. R. WARD SUSAN SQUIRES DIANNA LOVE. Halálos csók

SHERRILYN KENYON J. R. WARD SUSAN SQUIRES DIANNA LOVE Halálos csók

Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2009 A fordítás alapjául szolgáló mű: Sherrilyn Kenyon, J. R. Ward, Susan Squires, Dianna Love: DeadAfter Dark „Shadow of the Moon” copyright © 2008 by Sherrilyn Kenyon „The Story of Son” copyright © 2008 by Jessica Bird „Beyond the Night” copyright © 2008 by Susan Squires „Midnight Kiss Goodbye” copyright © 2008 by Dianna Love Snell All rights reserved Hungarian translation © Boris Eszter, Farkas Olga Gazdag Diána, Lukács Lászlóné, 2009 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009 ISBN 978 963 254 272 0

2

SHERRILYN KENYON A hold árnyékában

3

1 New Orleans Fury Kattalakis a sárkány barlangjába készült besétálni. Nos, nem pontosan oda. Ugyan tényleg volt egy sárkány annak az épületnek a padlásán, amely felé tartott, de az közel sem volt olyan veszélyes Furyre, mint az ajtóban őrködő medve. Az a megátalkodott kurafi szívből gyűlölte őt. Nem mintha ez érdekelte volna Furyt. A legtöbb ember és állat gyűlölte, és ez jó is volt így. Ő sem bírta különösebben a világot. – Mit meg nem tesz az ember a családjáért – motyogta magában. Bár, őszintén szólva, még mindig új volt neki ez az egész család dolog. Sokkal inkább ahhoz volt szokva, hogy a körülötte lévők állandóan kicsesznek vele. Csak akkor jött rá, hogy az univerzumban nem mindenki tör az életére, amikor a bátyja, Vane, '04 nyarán befogadta. Viszont ez a medve mégis meg akarja ölni… Dev Peltier abban a pillanatban megmerevedett, ahogy meglátta Furyt kilépni az árnyékból a Menedék ajtaja mellett. Ez egy vad, zenés-táncos motoroskocsma volt az Ursulines 688. szám alatt. Mintha a tulajdonos medve klán nem szándékosan választotta volna a címet. Ha ez nem volt ironikus, akkor semmi. A medve jelenleg emberi alakjában volt, fekete pólót, farmert és hozzáillő fekete motoroscsizmát viselt, megjelenését hosszú, göndör, szőke haj egészítette ki, és egy éles szempár, ami a másik minden gyengéjét észrevette. Nem mintha Furynek lett volna gyengéje. Ám emberi külseje ellenére, a lycanthropoknak – a farkasembereknek –, mint Fury, Dev másik alakja olyan volt, mint egy pulzáló jelzőfény, ami arra figyelmeztetett minden másvilágit, hogy a medve nem ismer kegyelmet. Ahogy Fury sem. Ami mágikus képességeiből hiányzott, azt nyers erővel pótolta… 4

Meg hozzáállással és dühvel. Senkivel nem volt irgalmas. Soha. – Te mit csinálsz itt? – morogta Dev. Fury hanyagul vállat vont, tudta, hogy ha küzd, nem jut beljebb, márpedig ezt ígérte. A bátyjának… betart egy ígéretet, amit másnak tett, nem magának, igen, így van. A pokol befagyott. Még mindig nem tudta, hogy engedhette meg, hogy Fang rádumálja erre a nyilvánvaló öngyilkosságra. Az a korcs tartozott neki. Többszörösen. – Béke, testvér. – Fury tettetett megadással felemelte a kezét. – Csak Sashához jöttem. Dev fenyegetően vicsorgott, miközben a másik testét vizslatta, ami normális esetben arra késztette volna Furyt, hogy megüsse ezért a sértésért. A fene egye meg, a bátyja, Vane, sokat csiszolt rajta. – A Kattalakis nemzetség nem szívesen látott vendég ezen a helyen, és ezt te is tudod. Fury felvonta a szemöldökét, ahogy felnézett a Dev feje felett lévő táblára. Fekete háttérben, telihold megvilágította hegy tetején állt egy motor a kék és barna neonfelirat alatt. Az is rajta volt, hogy a Menedék a ház zenekarának, az Üvöltőknek ad otthont. A gyanútlan megfigyelő számára ez a tábla olyan volt, mint bármelyik másik. De azok, akik elátkozottnak születtek, látták a hold árnyékában kirajzolódó sárkányt, a világ természetfeletti lényeinek titkos jelét. Nemcsak a neve volt Menedék, hanem maga a klub is az volt. Minden paranormális entitást beengedtek ide, ahol senki sem bánthatta őket. Legalábbis addig nem, míg tiszteletben tartották a limani első számú szabályát: Ne onts vért. Fury Devre ciccegett. – Ismered a magunkfajták törvényeit. Nem döntheted el, ki mehet be. Mindenki egyenlő. – Baszd meg – vicsorgott Dev. 5

Fury megrázta a fejét, ahogy visszaszívta szokásos csípős válaszát. Úgy döntött, inkább maró gúnnyal kezeli a helyzetet. – Nagyon szépen köszönöm az ajánlatot, jóllehet tényleg vannak bizonyos feminin vonások a viselkedésedben, és a figyelemre méltó hajkoronádat is megirigyelné bármelyik nő, túlságosan szőrös vagy az én ízlésemnek. Ne sértődj meg. Dev az ajkát biggyesztette. – Mióta érdekel egy kutyát, hogy mit kefél meg? Fury élesen beszívta a levegőt. – Olyan mélyre mehetnék, hogy még az árok is megirigyelne minket, de… tudom, mivel próbálkozol. Balhét provokálsz, hogy legyen okod elküldeni. Fury ökölbe szorított kézzel mutatta ki belső vívódását. Azt tegye, amit szeretne, vagy amit megígért? – Nagyon, nagyon szívesen megküzdenék veled, de látnom kell Sashát, és ez nem várhat, sajnálom. Majd később küzdünk, meg kefélünk. Dev egy grizzly hangján fenyegetően morgott. – Vékony jégen sétálsz, Farkas. Fury lehiggadt, szeme összeszűkült, mint farkas alakjában szokott. Amikor megszólalt, hangja halk volt, nyers, és magában hordozta a seggbe rúgás ígéretét, amennyiben Dev folytatni akarja ezt a játékot. – Fogd be, szívódj fel, és engedj be! Dev egy lépést tett felé. Colt gyorsabban ott termett, mint hogy Fury, Dev ütésére felkészülve, megfeszülhetett volna. Colt mindkettőjüknél egy fejjel magasabb volt, haja koromfekete, tekintete halálos. Tetovált karját felemelte, hatalmas mancsát a mellkasára téve visszafogta Devet. – Ne csináld, Dev – szólt rá halk, higgadt hangon. – Nem ér ennyit. Lehet, hogy Furynek meg kellett volna sértődnie, de az igazság sosem zavarta. 6

– Igaza van. Egy értéktelen korcs vagyok, akinek egy nálam is értéktelenebb korcs volt az apja. Biztosan nem akarod, hogy olyanok miatt vonják meg a Menedék engedélyét, mint én. Dev lerázta magáról Colt mancsát, amitől az ingujja felcsúszott, és látni engedte a karján lévő kettős íj és nyíl tetoválást. – Mindegy. De rajtad tartjuk a szemünket, Farkas. Fury egy ujjal tisztelgett előtte. – Akkor megpróbálok nem piszkítani a padlóra, és a bútort sem kefélem meg… – Lepillantott Dev ezüstszegecses bakancsára. – Bár a lábad kérdéses lehet. Dev megint morgott, Colt pedig elnevette magát, és még erősebben fogta vissza. Colt állával az ajtó felé intett. – Told beljebb a segged, Fury, mielőtt úgy döntök, hogy megetetlek vele. – Komolyan nem érek annyit, hogy gyomorrontása legyen. Egy Devnek szóló ellenséges kacsintással Fury elballagott mellettük, és belépett a bárba. A zene hangos volt és lüktető, ami vonításra késztette a benne lévő farkast, hogy így tiltakozzon a kifinomult hallását ért erőszak ellen. Mivel Colt az Üvöltők tagja volt, a banda még nem volt színpadon. De már jókora tömeg gyűlt össze. Turisták és törzsvendégek táncoltak és lézengtek a háromszintes bár első emeletén. Kétség sem fért hozzá, hogy a második szint is ugyanilyen zsúfolt. Azonban a harmadik emeletet a magukfajták számára tartották fenn. Fury hátsó zsebébe mélyesztette a kezét, ahogy keresztülfurakodott a tömegen. Könnyű volt kiszúrni a motorosokat, mert régi szokás szerint tetőtől talpig bőrruhát viseltek. A fiatalabb, menőbb sokaság a nejlont és Aerostich-et kultiválta, mint ő is, míg a turistákon és főiskolás kölykökön minden megtalálható volt a rövid szoknyától a khakinadrágon át a farmerig. Ahogy Fury elhaladt az asztalok mellett, ahol a vendégek 7

leülhettek és ehettek valamit, elkapta egy gyönyörű, szőke pincérnő tekintetét, aki történetesen az ajtóban álló seggfej húga volt. Aimee Peltier. Hosszú, szőke haja volt, mint a bátyjának, Devnek, a termete pedig magas és karcsú. Mindent egybevetve, nagyon vonzó jelenség, kivéve azt a tényt, hogy amikor éjszaka lefeküdt, medvévé változott. Fury megborzongott a gondolatra. A bátyja ízlése a nők terén hagyott némi kívánnivalót maga után. Aimee megfagyott, mikor észrevette. Fury finoman a bár felé intett a tekintetével, hogy tudassa a lánnyal, üzenete van a számára. Ő volt az egyetlen oka, hogy idejött, de ha Aimee valamelyik bátyja rájönne, mindketten halottak lennének. Tehát folytatta útját a pulthoz, ahol három csapos mérte az italokat. Mivel Dev egypetéjű négyes ikrek egyike volt, Fury úgy érezte, kettős látása van, mikor egy másik medve lépett oda hozzá. Devet csak a karján lévő tetoválás miatt tudta megkülönböztetni a többitől. Hogy a másik három közül melyik, melyik, hát, az fikarcnyit sem érdekelte. Az iker szeme fenyegetően összeszűkült. – Mit akarsz, Farkas? Fury hanyagul leült. – Mondd meg Sashának, hogy beszélnem kell vele. – Miért kell beszélned vele? Fury hamiskásan pillantott rá. – Ez Farkas-dolog, és ha jól szimatolok, amit igyekszem elkerülni, mert ti, seggfejek, úgy bűzlötök, hogy az bántja a kifinomult szaglásomat, te medve vagy. Ragadd meg az irháját, és küldd ide. – Muszáj mindenkit felbosszantanod, akivel találkozol? – Ez a lágy hang úgy futott végig a gerincén, mint egy cirógatás. Megfordult, és Margerite Neelyt pillantotta meg – ott ácsorgott mellette. Apró és emberi, de Margerynek volt az egyik legpompásabb hátsója, amit valaha nőn látott. Ám pont ez volt a 8

probléma. A nő ember volt, és Fury nehéz időket élt meg, míg kapcsolatban állt azzal a fajtával, vagy bármelyik másikkal, ami azt illeti. A szociális érzék nem tartozott az erősségei közé. Ahogy Margery rámutatott, hajlamos volt felbosszantani bárkit, aki elég ostoba volt ahhoz, hogy a közelébe merészkedjen. – Ez egy velem született magatartás, és legtöbbször jó szolgálatot tesz. A nő nevetve nyújtott felé egy üveg sört. Fury megrázta a fejét, elutasítva az ajánlatot. Az a cucc az ízlelőbimbóin… undorító. Rosszallóan nézett Margeryre. – Meglep, hogy itt lent látlak. A lány a Peltier-k ápolónője volt, és Fury általában csak akkor találkozott vele, amikor megsérült és ellátásra volt szüksége. Margery rendszerint elkerülte a bár területét, inkább a hozzá tartozó rejtett kórházban tartózkodott. Az ápolónő nagyot kortyolt a söréből. – Igen, de valamilyen negatív erők működnek errefelé. Muszáj volt innom valamit, hogy megnyugtassam az idegeimet. Mivel Fury még sosem látta Margeryt inni, ez kíváncsivá tette. – Milyen negatív erők? Sasha csatlakozott hozzájuk, és ő válaszolt a nő helyett: – Egy Litarian van Carson irodájában. Fury kérdő tekintettel Sasha sápadt arcára pillantott. Ha nem ismeri jobban, azt gondolta volna, hogy a farkast megrázta a dolog. – Igen, és? Legtöbbször egy csomó szarság van az irodájában. Carson volt a helyi orvos és állatorvos, akihez a New Orleansi Félvér-Vadászok jártak, ha egészségügyi ellátásra volt szükségük. Az a tény, hogy egy oroszlán van a kórházban, senkit nem döbbentett meg. Margery a fejét rázta. – Ez nem olyan, Fury. Nem tud emberré változni, és nem tudja használni a mágikus erejét. 9

Ez viszont tényleg megrázó volt. – Hogy mi? – Az árkádiaiak eltalálták valamivel – mondta halkan a lány, mintha attól félne, hogy valaki más is meghallja. – Nem tudjuk, mivel. De azonnal elvesztette tőle az erejét. Még a gondolatait sem tudja kivetíteni a párjának. Furynek a lélegzete is elakadt a gondolattól, hogy ez megtörténhet. Annak ellenére, hogy elsődleges alakja farkas volt, és mágikus erejét sem tudta jól irányítani, el nem képzelhette, milyen lenne teljes mértékben állatként élni. – És biztosak vagytok benne, hogy nem csak egy átlagos oroszlán? Ostoba kérdés volt, de fel kellett tenni. A másik kettő rosszalló pillantást vetett rá. Fury megadóan felemelte a kezét. – Csak kérdeztem. Lehetett volna aneurizmátok is, vagy ilyesmi. Margery nagyot kortyolt a söréből. – Nehéz nap volt a mai. – Igen – értett egyet Sasha, majd kivette a lány kezéből az üveget, és ő is belekortyolt. – Mindannyiunkat felzaklatott az ügy. Képzeld el, hogy teszed a dolgod, és egyszer csak előkerül egy tessera a semmiből, seggbe lőnek valamivel, amit nem tudunk azonosítani, aztán örökre elveszted önmagad. Fury vett egy mély lélegzetet. – Egyszer már láttam azt a filmet. Szívás volt. Sasha szégyenkezve lehajtotta a fejét, ahogy eszébe jutott Fury múltja. – Sajnálom, pajtás. Nem úgy értettem. Ahogy mások sem. Mégis fájt, függetlenül a szándéktól. – Látni akartál? – kérdezte témát váltva Sasha. Fury perifériás látómezejében megbizonyosodott róla, hogy a medve klán tagjai közül egy sincs a közelben, aztán jelentőségteljesen Margeryre pillantott. – Van egy kis dolgunk, ha nem bánod. 10

– Semmi baj. Amúgy is vissza kell mennem az emeletre. A Litarian párját korábban be kellett nyugtatózni, és bármikor magához térhet. – Rácsapott a pultra, hogy felhívja magára a Medve figyelmét. – Remi, adj még egy üveggel, és visszamentem dolgozni. Fury fulladozott a szavai hallatán. – Szerencse, hogy nem én vagyok a páciens. Margery korholó pillantást vetett rá. – Ez Carsonnak lesz. Fury felhorkant. – És ismétlem magam. Már csak az hiányozna, hogy egy csomó részeg pöcs ügyködjön rajtam. – Elkapta Sasha meglepett tekintetét. – Emlékeztess rá, hogy ma este ne csináljak semmi hülyeséget. Ja, várj, már itt vagyok. Túl késő, hogy figyelmeztess, mi? Sasha tudomást sem vett a kérdésről. Karjait keresztbe fonta, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte át. – Mit akarsz, Fury? Nem mondható, hogy barátok vagyunk. Fury pár lépéssel odébb vezette Sashát attól a helytől, ahol Remi épp egy másik üveg sört adott Margerynak. – Tudom, de te vagy az egyetlen farkas, akire a Peltier-k nem gyanakodnak, és az egyetlen, akit megbízhatok azzal, hogy ezt eljuttassa Aimee-nek. – Sasha tenyerébe csúsztatta a kis cetlit. – Töröld ki vele a segged, vagy csinálj valamit, ami eltünteti róla Fang szagát. Megtettem, amit tudtam, de a bátyám elég illatos. Sasha nem nagyon örült a kérésnek. – Tudod, mikor legutoljára cselszövésbe ártottam magam, halálosan megsebesültem, megbélyegeztek, aztán végignéztem, ahogy az egész klánom megsemmisül miatta. Fogadd meg a tanácsomat, és ne hagyd, hogy a bátyád magával rántson. – Igen, de én nem állok két isten között. – Ez volt az, ami csaknem megölte Sashát. – Csak szívességet teszek a bátyámnak. – Én is ezt mondtam magamnak. De az a baj a családdal, hogy belerángatnak a szarba, és benne is hagynak. Vagy ami még 11

rosszabb, megöletik magukat. Ez igaz volt, és Fury is tudta. De tartozott Vane-nek és Fangnek, hogy befogadták, amikor senki más nem tette. A bátyjaiért, de csakis értük, kész volt akár meghalni is. – Szóval átadod Aimee-nek a cetlit? Sasha a fogát csikorgatta. – Átadom. De tartozol nekem. Valójában Fang tartozott neki, de… testvérek voltak, és életében először, Fury megértette, hogy ez mit jelent. – Tudom, és nagyra értékelem, hogy segítesz. Sasha a hátsó zsebébe csúsztatta a papírdarabot. – Tudod, ami igazán kikészít ebben az egészben, az az, hogy soha nem láttam még két állatot ennél emberibben viselkedni. Egyébként is miféle Romeó-Júlia szarságot játszanak ezek ketten? Fury vállat vont. – Fene se tudja. Fang azt mondja, Aimee az egyetlen, aki megérti őt. És ha azt vesszük, milyen csajosan viselkedik mostanában, egyet kell értenem ezzel, mert én nem jutok dűlőre vele. De ha elkezdi rúzsozni a száját meg rózsaszínben járni, fogadok, hogy lelőjük a nyüszítő seggét. Hogy véget vessünk a szenvedéseimnek. Sasha szája sarka felkunkorodott, mintha próbálná visszafojtani a nevetést. – Te mit csinálsz itt? Fury megmerevedett Nicolette „Mama” Peltier erős francia akcentusát hallva. Mivel a testvére Mama egyetlen kislányával találkozgatott, megértette, hogy az asszony ellenséges érzelmeket táplál az egész klánja iránt, de az nem jelentette azt, hogy elfogadta tőle ezt a hangnemet. Már kezdte volna mondani neki, mit tehet vele, de mielőtt levegőt vett volna, Sasha szólalt meg. – Én kértem, hogy jöjjön ide. El akartam mondani neki, mi történt a Litariannal, hogy figyelmeztessem. Mama egy kicsit megenyhült, de arca még mindig gondterhelt 12

volt. – Az egy zavaros ügy. – Körbepillantott a helyiségen, mintha valami gyanúsat keresne. – Az istenek kegyelmezzenek nekünk, ha nem állítjuk meg azokat, akik ezt tették. A hideg is kiráz a gondolatra, hogy mire lehetnek még képesek. Fury is így érzett. – Tesznek valamit a medvék, hogy megtalálják a felelősöket? Az asszony megrázta a fejét. – Non, tiltják a menedék törvényei. – Akkor én végzek egy kis kutatást. Sasha felhorkant. – Nem tudsz uralkodni ezen a kamikaze vonásodon, ugye? Fury elvigyorodott. – Nem igazán. Könnyebb engedelmeskedni neki, mint harcolni ellene. Emellett, ha valaki cseszeget minket, akkor tudni akarom, ki az, és hogyan csinálja. És legfőképpen a torkát akarom. Nicolette tekintetében tisztelet csillogott. Sashára nézett. – Vidd fel az emeletre, hogy ki tudja szagolni, kik csinálták ezt, mielőtt túl sok bűz szennyezné be az oroszlánt. Sasha fejet hajtott Nicolette előtt, aztán intett Fury-nek, hogy kövesse. Fury egy szót sem szólt, miközben elhagyták a bárt, és a konyhán keresztül a Peltier-házba mentek. Mikor az emberek már nem láthatták őket, Sasha kihasználta az erejét, hogy eltűnjön, és az orvos második emeleti irodája előtt bukkanjon fel. Fury egy kicsit óvatosabb volt. Mivel senki sem tanította a mágikus erő használatára, amikor elérte a pubertáskort, nem tudta olyan jól irányítani, mint kellett volna. Legfőképpen azt akarta elkerülni, hogy bárki tudomást szerezzen a hiányosságairól. Nem is tudott róluk senki, vagy nem élt, hogy elmondhassa. Úgyhogy felsétált a lépcsőn az orvosi célra fenntartott szobákhoz. 13

Amint belépett a kis irodahelyiségbe, Margeryt, Carsont és Sashát pillantotta meg – rá vártak. – Miért nem követtél? – csattant fel Sasha. – Követtelek. – Igen, de… Fury félbeszakította. – Nem hagyok magam után mágikus nyomot, hogy ti, seggfejek, felhasználjátok ellenem. Nekem a séta is megteszi. Na, hol az az oroszlán? Carson az iroda hátsó részébe ment, ahonnan egy másik ajtó vezetett a kórház területére. – Itt tartom. Fury követte. Amint belépett a steril szobába, megdermedt. Egy síró asszony hajolt a hordágyon fekvő oroszlán fölé. Egyik kezét mélyen a sörényébe süllyesztette, a másikat tenyérrel felfelé az asztalon nyugtatta. A tenyere közepén lévő gondosan kidolgozott minta arra utalt, hogy a párja valakinek. Az oroszlán iránt mutatott szeretete egyértelművé tette, hogy az övé. – Anita – szólt lágyan Carson. – Ő Fury Kattalakis. Azért van itt, hogy segítsen megtalálni azokat, akik ezt tették. A nő szimatolva felemelte a fejét, és a Carsonra vetett pillantásából kiderült, hogy nem tett rá nagy hatást az ajánlat. – A falkám már keresi az elkövetőket. – Igen – mondta gyengéden Carson –, de minél több nyomkövetőnk van, annál nagyobb az esély, hogy megtaláljuk őket, és a remény, hogy gyógymódot kapunk. – Mi oroszlánok vagyunk… – Én meg farkas – szakította félbe Fury. – Ha nyers erőre és brutalitásra lesz szükségem, szólni fogok. De ha azt keresik, aki ártott maguknak, senki nem nyomoz úgy, mint egy magamfajta. Carson megérintette az asszony karját. – Igaza van, Anita. Hadd nézze meg, tud-e segíteni, megtalálni a tetteseket, mielőtt valaki más is áldozatul esik nekik. Az asszony megszorította az oroszlán sörényét, aztán felállt és 14

arrébb lépett. Fury lassan közelített az asztal felé. – Maradt benne valami emberi vonás, vagy teljesen állattá vált? – Nem tudjuk biztosan – sóhajtott Carson. A szavak hatására mélyről jövő zokogás tört ki az aszszonyból. Fury tudomást sem véve róla közelített az asztalhoz. Az oroszlán mély hangon morgott, ahogy közelebb ért hozzá. Ez állati figyelmeztetés volt. A Furyben lévő farkas felszínre tört, de visszafojtotta. Míg a farkas küzdeni akart, az ember tudta, hogy egy oroszlán széttépné. Néha jó volt, hogy voltak emberi képességei, még akkor is, ha azok időnként harcba szálltak farkasszívével. – Nyugalom – mondta lágyan, miközben ökölbe szorította a kezét, hogy megvédje az ujjait. Ha semmi más nem maradt az oroszlánban, csak az állat, akkor reagálni fog, ha ellenségességet vagy félelmet szimatol. Fury lassan kinyújtotta a kezét, így az oroszlán megérezhette a szagát és a szándékát. Az oroszlán egyet suhintott felé, de nem bántotta. Kezdetnek jó. Fury a hátára tette a kezét. Ahogy közelebb hajolt, érezte, hogy megmozdulnak az oroszlán izmai, de nem azért, hogy támadjon. Szimatolt, és Carson, Margery, a nőstény oroszlán és a többiek szagát érezte. De a leghalványabb illat volt az, ami felkavarta… Egy farkaslány. Fury a nőstény oroszlánra nézett. – Érintkeztek más Lykosszal? Anita a Carson mellett álló farkasra mutatott. – Csak Sashával. – Nem – mondta Fury lassan. – Nősténnyel. – Mi tiszteljük a hagyományokat, nem keveredünk más fajtákkal – válaszolt Anita kimérten. Lehet… de más szagokat is érzett. Sakálét, párducét és farkasét. 15

– Mikor voltak sakál közelében? – Soha! – vetette oda a nő, a puszta feltételezéstől is felháborodva. A sakálok senkinek nem voltak a kedvencei. A számkivetettek földjén ők voltak az omega állatok. Azok, akikre mindenki pikkelt, és akiket mindenki került. Sasha közelebb húzódott. – Én is érzem. Carson és Margery nyugtalan pillantást váltottak. – Anita, mondjon el nekünk mindent, amire emlékszik azokról, akik megtámadták a párját. – Nem láttam őket. Jake kint volt a bátyjával a természetes alakjában, csak futottak. Nem ártottak senkinek. A bátyja azt mondta, hogy egy árkádiaiakból álló alakulat jelent meg, és megtámadták őket. Küzdöttek ugyan, de az árkádiaiak meglőtték valamivel Jake-et, és ő összeomlott. Peter elfutott segítségért. – Peter most hol van? – kérdezte Fury. Egy könnycsepp gördült ki az asszony szeme sarkából. – Meghalt. Akármivel is lőtték meg, a fejét találták el. Csak annyi ideig élt, míg elmondta, mi történt. Carson Margery gondjaira bízta a nőt, aztán kivezette Sashát és Furyt a helyiségből. – Alaposan megnéztem Peter fejét, de nem találtam semmit. Nem volt se bemeneti, se kimeneti sérülés, nem is vérzett. Nem tudom, mi ölhette meg. Ez nem jósolt semmi jót. – Mágia? – kérdezte Fury. Carson a fejét rázta. – De minek lehet ilyen hatalmas ereje? Sasha egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát. – Az isteneknek. Fury nem értett vele egyet. – Nem egy istent szimatoltam, hanem valakit közülünk. Sasha nagyot sóhajtott. – Tudod, hány Lykos nemzetség létezik? – Mivel én vagyok a falkavezér, a Regis a Katagariá-ban, 16

igen, tudom. Csak ezen az idősíkon több ezren vagyunk. – Csak arról az illatról nem beszélt, ami nagyon is ismerős volt neki. Egy illat a múltból, amit minden erejével igyekezett elfelejteni. – Végzek egy kis nyomozást a környéken, és meglátjuk, mire jutok. – Köszönöm – mondta Carson. Fury figyelemre sem méltatta a köszönetét. – Ne sértődj meg, ezt nem érted teszem. Aggódom az enyéim miatt. Tudnunk kell, mi okozza, hogy az eredeti alakjában marad. – És hogy visszafordítható-e – tette hozzá Sasha. Fury bólintott. – Majd jelentkezem. – Hé, Fury! Fury Sasha felé fordult, aki háromszor a mellkasára csapott az öklével, aztán leeresztette a karját. Néma gesztus volt ez, ami tudatta vele, hogy Sasha nem feledkezett el az Aimee-nek szánt levélről. Fury hálásan fejet hajtott, aztán kiment a helyiségből, vissza a földszintre. De minden egyes lépéssel, amit tett, felszínre kerültek a rég eltemetett emlékek, és égették belülről. Visszament az időben egy nőhöz, aki egykor az egész világot jelentette neki. Nem a szerelme vagy a rokona volt, hanem a legjobb barátja. Angelia. És amikor a bátyja elmondta a klánnak, ki is volt Fury valójában, az a nő nemcsak a neki tett szent ígéretét árulta el egy pillanat alatt, hanem meg is akarta ölni. Még most is érezte a késpenge marását, ahogy a nő egész a markolatig döfte a húsába. A heg még mindig látszott a mellkasán, néhány centire a szívétől. Az igazság az volt, hogy Angelia nem is hibázta el azt a szervét. A hozzá intézett szavai több kárt okoztak, mint amennyit bármilyen fegyver tudna. Ha ő állt emögött, Fury gondoskodik róla, hogy ez legyen az utolsó hiba, amit az a szajha valaha elkövetett.

17

2

Angelia tétovázott a rossz hírű Menedék bárban. A limani harmadik szintjén jelentek meg – ez volt az a terület, amit azoknak tartottak fenn, akik teleportálással érkeztek, és így senki nem láthatta meg őket –, és most próbáltak hozzászokni az idegen környezethez. A feketére festett mennyezetet és a sötétvörös téglafalakat gyér fény világította meg. A fekete szegély és korlátok csak fokozták a hely barlangszerű hangulatát. Angelia élete nagy részét a középkori Angliában töltötte, mivel jobban kedvelte a sík vidéket és a tiszta levegőt a huszonegyedik századi káosznál. Most már tudta, hogy miért. Az ilyen épületek a bezártság érzését keltették benne. Kilenc méter magas, boltíves mennyezetekhez volt szokva, a felette lévő viszont lapos volt, és nem lehetett több három méternél. Idegesen figyelte a körülötte lévő elektromos fényeket. Félvér-Vadászként érzékeny volt az elektromos áramra. Egy apró áramütés elég volt hozzá, hogy elveszítse nemcsak a varázserejét, hanem emberi külsejét is. Hogy tudnak az övéi ilyen borzalmasan zsúfolt helyeken élni, amik tele vannak elektromossággal? Soha nem értette, mi volt ebben vonzó. A ruhákról nem is beszélve… Ő vastag kék nadrágot viselt fehér felsőrésszel, ami bár lágy anyagból készült, mégis furcsa volt. – Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – suttogta a társának, Dare-nek. A férfi több mint egy fejjel magasabb volt nála. Első pillantásra a haja sötétbarnának tűnt, de valójában mindenféle szín megtalálható volt benne: kőris, arany, barna, fekete, mahagóni, még egy kis szőkeség is. Az a hosszú, hullámos haj sokkal szebb volt, mint ami egy férfihoz illett volna. Ő maga ölni tudott volna 18

érte. Dare azonban nem törődött ezzel, mint ahogy azzal sem, hogy hihetetlenül szexis és dögös jelenség volt. Nem mintha a lány valaha is lefeküdt volna vele. A férfi gyakorlatilag Katagaria volt, ahogy átgázolt a nőkön, és mint árkádiai nő, Angelia visszataszítónak tartotta ezt az állati viselkedést. Ennek ellenére ő volt az egyik legszenvedélyesebb farkasfi a nemzetségben, a klánjabeli nők évszázadok óta vetekedtek érte. Ma este Dare vért akart. Szerencsére nem az övét. A férfi önelégülten ránézett zöldesbarna szemével. – Ha begyulladtál, kicsi lány, menj haza. Angelia alig tudta legyűrni a késztetést, hogy dühében meglökje a férfit. Nem tehetett róla, mindig is idegesítette ez az arrogancia. – Nem félek semmitől – válaszolta, és egy trágár beintéssel ajándékozta meg Dare hátát, amint a férfi a lépcső felé indult. Ez volt az egyetlen hátránya annak, hogy a múltban élt. A férfiúi önteltség. Itt volt ő, egy Aristos, az egyik legerősebb ember a saját fajtájában, és a férfi mégis úgy kezelte, mintha valami alsóbbrendű selejt lenne. Istenek, mennyire szerette volna leütni! De ő volt a korábbi vezetőjük unokája, és ő állt a mostani tessera élén, úgyhogy a lánynak kötelessége volt követni. Még akkor is, ha szerette volna megölni. A feladatodra koncentrálj, emlékeztette magát. Ő és Dare a Félvér-Vadászok árkádiai ágába születtek. Emberek voltak, akik állati alakot tudtak ölteni. Az volt a feladatuk, hogy felügyeljék a Katagariát, azokat a Félvér-Vadászokat, akik állatok voltak, de képesek emberi alakot ölteni. Csak, mert a Katagaria néha emberi bőrbe bújt, attól a szörnyetegek még nem lettek azok. Fogalmuk sem volt az emberi logikáról, az érzelmekről vagy az illemről. A nap végére a Katagaria tagjai mégiscsak állatok maradtak. Elsősorban azok. Brutálisak. Kiszámíthatatlanok. Veszélyesek. Az embereket és egymást is áldozatul ejtették, éppúgy, mint 19

az állatok. Egyikben sem lehetett megbízni. Soha. Milyen ironikus is volt, hogy a Katagaria egyik csoportjának kezében volt ez a bár, és ők tartották fenn a menedék törvényeit. Elvileg itt senki nem bánthatta a másikat. Ja, persze. Angelia egy percig sem hitt ebben. Valószínűleg csak ügyesebben rejtették el a holttesteket. Vagy megették őket. Talán kíméletlen volt és kritikus, de a hatodik érzéke azt súgta, hogy el kellene menniük, mielőtt befejeznék a küldetést. Ez az érzés tovább mélyült, amint elhagyták a második emeletet, ahol egy medve vicsorgott rájuk figyelmeztetően, amikor felnézett az asztaltól, ahol pár emberrel kártyázott. Angelia homlokráncolva várta, hogy Dare reagáljon valamit, de ő csak ment tovább a földszintre. A lány azt gondolta, hogy valószínűleg nem vette észre a medve gesztusát, bár ez nem vallott rá, hiszen ő általában minden apró ellenségességre felfigyelt. Hirtelen hangos elektromos visítás hasított a levegőbe. Angelia összerándult, mert a hang bántotta a farkashallását. Egyik fülét eltakarta a kezével, és azért imádkozott, hogy ne vérezzen. – Mi ez? Dare a színpadra mutatott, ahol egy csoportnyi Félvér hangolta a hangszereket. Gitárszó üvöltött fel, mikor belekezdtek egy dalba, a tömeg pedig üdvrivalgásban tört ki. Angelia fintorgott a látványtól és a hangoktól. – Milyen rémes zene! – morogta, és azt kívánta, bárcsak otthon lennének, nem pedig ebben a lebujban. Ahogy a földszintre értek, Dare épp csak két lépést tett, mikor körbevette öt medve, akiknél ijesztőbbeket Angelia még soha életében nem látott. A legidősebb, aki az apjuk lehetett, mivel hátborzongatóan hasonlított a fiatalabbakra, több mint két méter magas volt. Úgy nézett le Dare-re, mintha ott helyben szét akarná tépni. – Mi a faszt keresel itt, Farkas? Dare orrcimpái kitágultak, de ugyanúgy tisztában volt a 20

helyzettel, mint a lány. Állatok vették körül őket egy ellenséges területen, és létszámfölényben voltak. Angelia megköszörülte a torkát, mielőtt a legidősebb medvéhez intézte volna a szavait. – Ez nem a Menedék? Az egyik fiatalabb, szőke hajú medve meglökte Dare-t. – Nem, neki nem az. Sokkal inkább temető. Dare arcán éktelen harag tükröződött, de megőrizte az egyensúlyát. Szerencsére fékezte magát, és nem ütött vissza. Még nem. Egy magas szőke nő állt melléjük, aki eléggé hasonlított a férfiakra ahhoz, hogy a rokonuk legyen. Sértő módon végignézett Dare-en, aztán metsző pillantást vetett a medvékre. A medvelány rájuk nevetett. – Ő nem Fang, srácok. Gratulálok, meg akartok nyúzni egy ártatlan farkast. Tálcáját a hóna alá dugva arrébb lépett, de a legidősebb medve megállította. – Úgy néz ki, mint Fang, és a szaga is olyan. A lány dühösen felhorkant. – Hidd el, papa, kicsit sem hasonlít Fangre. Én megismerem a farkasomat, mikor meglátom, és ez a srác itt komolyan nem ő. A legfiatalabb medve elkapta Dare haját. – Egy Kattalakis jegyeit viseli magán! A pincérnő a szemét forgatta. – Jól van, Serre. Öld meg a korcsot. Nem mintha kicsit is érdekelne – ezzel elsétált, anélkül hogy visszanézett volna. Serre elengedte Dare haját, és undorodó hangot hallatott. – Ki a fene vagy te? – Dare Kattalakis. Angelia jéggé fagyott ettől a tiszta, mély hangtól. Már évszázadok óta nem hallotta, gazdáját pedig rég halottnak hitte. Fury Kattalakis. A szíve kalapált, amint figyelte, hogy a medvék utat nyitnak 21

neki. Fury magas volt és szikár, ilyen testalkatért a legtöbb férfinak meg kellett dolgoznia. De neki nem. Már fiatalabb korában is olyan kimunkált izmai voltak, amit a többi nemzetségbeli férfi irigyelt, a nők pedig elaléltak tőle. Az elmúlt századok még inkább megedzették. Eltűnt a fiatalkori bizonytalansága. Az előtte álló farkas okos volt és halálos. Valaki, aki pontosan tudta, mire képes. Könyörtelen vérontásra. Amikor Angelia legutoljára látta, szőke haja hosszú volt. Most viszont sokkal rövidebb, csak a válláig ért. De a szeme színe még mindig olyan különleges, épp csak egy árnyalattal sötétebb a türkiznél. És a tekintetében csillogó gyűlölettől a lány megborzongott. A férfi fekete bőr Aerostitch dzsekijének ujjain és hátán vörös és sárga lángok ragyogtak. Hátul volt egy fehér halálfej is, ami fenyegetően kandikált ki a lángok mögül. A dzseki elöl nyitva volt, alatta fekete póló látszott. A kevlárbetéttől pedig amúgy is széles válla még szélesebbnek tűnt. Nadrágja is fekete Aerostitch volt, szárát fekete motoroscsizmába tűrte, aminek oldalán ezüstkapcsok sorakoztak. A lány nyelt egyet. Fury hihetetlenül szexi látvány volt, ahogy ott állt, készen arra, hogy mindannyiukkal megküzdjön. És akarata ellenére, szíve hevesebben kezdett verni. Míg Dare dögös volt, Fury elképesztő. Magával ragadó. És a farkasnak olyan feszes és formás feneke volt, hogy azt még ebben a korban is illegálisnak kellett volna nyilvánítani. Angelia kényszerítette magát, hogy ne bámulja azt a feneket. Vagy ami azt illeti, ne bámulja meg a férfit. Tudomást sem véve a lány nyilvánvaló fixírozásáról, Fury Dare-re meredt. – Rég láttalak, testvér. – Nem elég rég – válaszolta Dare összeszorított fogakkal. – Ismered? – kérdezte az apamedve. Fury vállat vont. 22

– Régen ismertem. De ha ti, srácok, fel akarjátok szeletelni és hamburgert csinálni belőle, csöppet sem bánom. Pokolba, még a húsdarálóért is elmegyek. Dare tett egy lépést Fury felé. Serre megragadta és visszatartotta. – Ha itt megütöd, nagyon nagy hibát követsz el. Még akkor is, ha nem vagyunk oda érte. Fury gúnyosan a medvére kacsintott. – Én is szeretlek, Serre, Srácok, ti mindig olyan szívesen fogadtok. Ezt nagyra értékelem. – Részünkről a megtiszteltetés – Serre elengedte Dare-t. Az apamedve felsóhajtott. – Úgy tűnik, hibáztunk. Hagyjuk a farkasokat, hadd foglalkozzanak a saját dolgukkal. – Figyelmeztető pillantást vetett Dare-re. – Emlékezz a szabályra. Ne onts vért. Senki nem szólt egy szót sem, míg a medvék nem kerültek hallótávolságon kívülre. Fury óvatosan figyelte az előtte állókat. Dare és ő, Vane-nel, Fanggel és két nővérükkel Anyával és Starral együtt, egy alomból valók voltak. Együtt születtek az árkádiai anyjuktól. Az anyja megtartotta őt, Dare-t és Start, a többieket a Katagari apjukhoz küldte. Ez akkor volt, amikor azt hitték, Fury is ember. Ó, igen. És abban a pillanatban, amikor a családja rájött, hogy nem az, ellene fordultak, és megpróbálták megölni. Ennyit az emberi könyörületről. Ami Angeliát illeti… Fury még a bátyjánál is jobban gyűlölte őt. Dare-t legalább megértette. Az a balfácán mindig is irigy volt rá. A legkorábbi gyerekkori emléke az volt, ahogy Dare megpróbálja elvonni róla az anyjuk figyelmét. De Lia a legjobb barátja volt. Több volt, mint egy testvér, még egy szeretőnél is több. Vérével pecsételte meg az ígéretét, hogy örökké a háta mögött fog állni, vigyázva rá. Aztán abban a pillanatban, hogy Dare felfedte a titkát, ő is 23

ellene fordult. Már csak emiatt is meg tudná ölni. Ennek ellenére el kellett ismernie, hogy a lány még mindig elkápráztatta. Hosszú, fekete haja puha volt és fényes. Az a haj szinte könyörgött, hogy egy férfi beletúrjon és beletemesse az arcát, míg meg nem részegíti a nő illata. Álmatag, sötét szeme legalább annyira csábító volt, amennyire szép. És az ajka… Az a hatalmas, telt ajak csókra áhítozott. Azt az ajkat egy férfi nem tudta nem elképzelni, amint épp körbefonja azt a bizonyos testrészét, miközben a lány hívogató tekintetével felnéz rá. A fenébe, már a puszta gondolattól is forróság öntötte el az ágyékát. Fogait összeszorítva, összeszűkült szemmel méregette a cikornyás jeleket, amik a lány fél arcát borították. Azt jelentették, hogy ő az egyik legrosszabb az álszent árkádiaiak között. Egy Sentinel. Őrző. Ők voltak azok, akik annyival különbnek hitték magukat a Katagariánál. Még ennél is rosszabb, hogy felesküdtek rá, hogy elfogják és ketrecbe zárják őket, mint az állatokat, hiszen az árkádiaiak azoknak tartották őket. Furynek nehéz volt elhinni, hogy valaha is számított neki ez a nő. Akkoriban biztosan elvesztette a józan eszét. – Láttam, mit tettetek a Litariannal – szólalt meg Fury mély torokhangon. – Nem akarjátok elmesélni, hogyan csináltátok? Dare, akinek szeme kísértetiesen hasonlított Vane-ére, rámeredt. – Nem tudom, miről beszélsz. Fury gúnyos mosolyt villantott rá. – Ja, persze. És gondolom, csak egy italra ugrottatok be, hiszen ilyen elcseszett véletlenek mindig vannak. –Beleszagolt a levegőbe. – Ó, várjunk, mi is ez? Lószar? Igen, nagy lószart érzek. – Aha – köpte oda Dare. – Nem érezhetsz szarszagot ebben az olcsó alkoholtól, parfümfelhőtől és állatoktól bűzlő pöcegödörben. 24

– Látod, ebben tévedsz. Én ebben a pöcegödörben élek. Specialitásom, hogy kiszúrom a szarszagot, és ez belőled árad, testvérem. Úgyhogy, ha a helyedben lennék, elmondanám, hogy mit csináltam, különben feladlak a Peltier medvéknek. Dare gúnyosan elhúzta a száját. – És mit fognak csinálni? Tartaniuk kell magukat a Ne onts vért! törvényhez. – Az igaz, de az Omegrion három tagja is itt van, két másik pedig csak egy vonításnyira lakik. Összehívunk egy ülést, és… Alapjában véve, testvérem, baszhatod. – Nem, testvérem – utánozta a szót ironikusan Dare –, te baszhatod. Furynek egy pislantásnyi ideje sem volt, mielőtt Dare előrántotta a fegyverét, és a fejére célzott. Abban a pillanatban kapta el Dare csuklóját, ahogy amaz tüzet nyitott. Dare karját magával rántva, kicsavarodva esett térdre. Mindenfelől sikítozás hallatszott. – Pisztoly! – kiáltotta valaki, és az emberek az ajtó felé rohantak. Angelia megragadta Fury torkát. – Nyomd a földre! – csattant Dare, ahogy próbálta kirángatni a kezét Fury szorításából. Fury azonban nem engedte el Dare karját. Ha megteszi, az a korcs meglövi azzal a valamivel, amivel az oroszlánokat is eltalálta. Angelia szorosan a nyaka köré fonta a kezét és fojtogatta. – Engedd el, Fury! Mielőtt válaszolhatott volna, szétválasztották őket. Fury megpróbált feltápászkodni, de valaki egy istenverte erőmezővel a földhöz szögezte. Dühében morogva kivetítette mágikus erejét. De ahelyett, hogy megtörte volna a szorítást, farkassá változott. Peltier Mamára ugatott, aki közéjük állt. De tapasztalatból tudta, hogy nem az ő erejét érzi. A baj az volt, hogy nem tudta, kiét. 25

– Az én házamban senki nem tesz ilyet! – vicsorgott az asszony. – Mindhárman ki vagytok tiltva innen, és ha még egyszer meglátlak titeket a Menedékben, megbánni sem lesz időtök, hogy bemerészkedtetek ide. – Megtámadott minket – mondta Dare. – Mi miért vagyunk kitiltva? Dev felnyalábolta a földről. – Akárki, aki részt vesz küzdelemben, ki van tiltva. Ez a törvény. Colt sokkal finomabban emelte fel Angeliát. – Nem volt vérontás – vitatkozott a lány. Mama lebiggyesztette az ajkát. – Az nem számít. Majdnem felfedtétek a kilétünket az emberek előtt. Az a szerencsétek, hogy gyorsan távoztak. És most kifelé! Fury megpróbált újra emberré változni, hogy elmondja, mi folyik itt, de a mágikus ereje nem engedelmeskedett. Még a telepátiát sem tudta használni. Valószínűleg azért nem, mert valaki más ereje tartotta a földön. Fenébe! Dare rámeredt, és a hozzá intézett gesztusból Fury kiolvashatta, hogy még nincs vége. Aztán ő és Angelia elmentek. – Ez rád is vonatkozik, Farkas – morgott Dev. – Max, engedd el. Az erőmező megszűnt. Végre képes volt felvenni emberi alakját. Bár meglett volna a nyilvános meztelenség nélkül is. Más Félvér-Vadászokkal ellentétben, ő nem tudott egyszerre alakot váltani és a ruháit magára ölteni. Igazán nagyon utálom az erőmet… Ahogy kinyúlt, hogy összeszedje a ruháit, már a testén voltak. Zavartan körbepillantott, és tekintete találkozott Aimee-ével. A lány biccentett, hogy tudassa vele, ő volt, aki segített neki. Nyilván Fang mesélt Fury gyengéiről. Dev előrelépett. 26

– Megyek már – mondta Fury. – De előtte hadd gratuláljak az ostobaságotokhoz. Épp most távozott az a két seggfej, aki cseszegette az oroszlánokat. Próbáltam kiszedni belőlük az infót. Dev szitkozódott. – Miért nem szóltál? – Próbáltam. Legközelebb, mikor valakit a földhöz szögeztek, talán majd nem veszitek el a beszédkészségét. Max, a sárkány, a fejét rázta. – Azt gondoltam, csak sértegetni akarsz majd, amiért lelógtalak. Általában ezt csinálod, amikor beszélsz velem. – Talán ezt is csináltam volna, ha nem lett volna ennél fontosabb mondanivalóm. Dev megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. – Erről az idősíkról valók? – Nem. Mama bólintott. - Akkor itt kell lenniük valahol a városban. Nincs telihold, nem tudnak utazni az időben. Fury is ezt szerette volna, de még valamit el kellett mondania régi barátjáról. - A nő Aristos, nincs a holdhoz kötve. Akármikor lehetnek akárhol. Dev sóhajtott. – Hát, legalább az emberek elmentek, mielőtt valami természetelleneset láttak volna. – Ja, remek. – Fury becipzározta a dzsekijét. – Most, ha megbocsátotok… – Hé! Devre pillantott. – Ettől még ki vagy tiltva innen. – Mintha érdekelne. – Ennél sokkal jobb helyekről is kitiltották már, és legalább ott voltak páran, akik tényleg törődtek vele… legalábbis néhány évig. 27

Otthagyta őket anélkül, hogy hátranézett volna, és visszament az Ursulinesra. Az utca furcsamód csendes volt, főleg ha azt vesszük, hogy csak néhány perce menekült ki egy csomó sikoltozó ember az éjszakába. Nyilván nagyon felzaklatta őket az erőszak. De ez nem változtatott azon a tényen, hogy egy farkas nyomára kellett akadnia. A pontosítás kedvéért, két farkast kellett megtalálnia. A józan ész azt diktálta volna, hogy visszamenjen a falkához, és elmondja Vane-nek, mi történik. – Egész életemben ész nélkül éltem – gúnyolódott magán Fury. – Miért pont most kezdenék hallgatni rá? Ahogy elérte a motorját, furcsa erőnyaláb futott végig a gerincén. Küzdelemre készen megfordult, de mielőtt megmozdulhatott volna, áramütés érte. Átkozódva a földre huppant. Fájdalom feszítette szét belülről, ahogy átváltozott farkassá, aztán emberré, aztán megint farkassá. Teljesen megbénult, míg a teste hiába próbálta valamelyik alakot fenntartani. Dare lassan odasétált hozzá, és keményen megrúgta a bordái közt. – Meg kellett volna halnod, Fury. Most azt fogod kívánni, bárcsak így lenne. Fury Dare felé csapott, de izmai nem engedelmeskedtek. Ha rátehetné a kezét vagy a mancsát arra a korcsra, széttépné a torkát. Angeliára nézett, és rokonszenvet látott az arcán, aztán Dare újra rálőtt. Hihetetlen fájdalom szaggatta, ahogy próbált tudatánál maradni. Vesztett ügy volt. Egy szempillantás alatt elsötétült előtte minden. …..Mit csinálsz? – kérdezte Angelia Dare-től. – Tudnunk kell, mennyit tud a kísérletünkről. És főleg azt kell tudnunk, kinek beszélt róla. Nem engedhetjük meg, hogy a titkunk napvilágot lásson. A lány meghunyászkodott, amint figyelte, hogy Fury teste 28

továbbra is alakot váltogat, emberből fehér farkas lett, és fordítva. Legalábbis addig csendben volt, míg Dare Fury nyakára nem tette a nyakörvet, ami emberi alakban tartotta. Mivel Fury természetes alakja farkas volt, emberi alakban tartani, különösen nappal, egyet jelentett azzal, hogy legyengítik. És az fájdalmas. Angelia a fejét rázta, látva, mit művel Dare. - Tudod, hogy nem fog elárulni semmit. – Ebben nem lennék olyan biztos. Az a Fury, aki a lány emlékeiben élt, előbb meghalna, mint hogy eláruljon egy titkot, ráadásul rengeteg fájdalmat képes elviselni. Már gyerekként is sokkal erősebb volt mindenki másnál. – Miből gondolod, hogy igazad van? – Abból, hogy át fogom adni a Sakálnak. Angelia élesen beszívta a levegőt a fenyegetés hallatán. Oscar sötét szívű sakál volt, inkább állat, mint ember. – Ő a bátyád, Dare. – Nekem nincs bátyám. Tudod, mit tett a Katagaria a családommal. A nemzetségünkkel. Ez így volt. Angelia ott volt azon az éjszakán, mikor Dare Katagari apja támadást intézett az árkádiaiak tábora ellen. Akkor még kisgyerek volt, és elrejtették, amikor a harc elkezdődött. Az anyja sárral kente be, hogy elfedje a szagát, aztán levitte a pincébe. Még most is látja maga előtt a farkasokat, amint megtámadták és megölték az anyját, míg ő rémülten figyelte az eseményeket a padló deszkarésein keresztül. Dare-nek igaza volt. Meg kellett védeniük az övéiket. Az állatokat meg kell fosztani a varázserejüktől, és el kell őket némítani, mint a veszett teremtményeket, amik valójában voltak. Még Furyt is. – Velem vagy? – kérdezte Dare. Angelia bólintott. – Nem hagyom, hogy más gyerek is elszenvedje azt, amit én. Meg kell védenünk magunkat, akármibe kerül is. 29

3

Angelia a rögtönzött kis táborban járkált fel-alá, miközben azt hallgatta, hogy Fury sértegeti Oscart, míg Dare Furyt kínozza. Ehhez neki nem volt gyomra. Soha. Talán Dare-nek volt igaza. Talán nem kellene részt vennie egy tesserában. Másrészről viszont harcos volt, párját ritkító képességekkel. Csatában nem habozott megsebesíteni vagy megölni az ellenfelét. Csak attól lett rosszul, ha olyat ütöttek, aki nem tudott visszaütni. Ő egy állat. A lánynak semmi kétsége sem volt afelől, hogy Fury egy szempillantás alatt megölné őt. Testének minden porcikája tudta ezt, és mégis… Megremegett, ahogy Fury felüvöltött fájdalmában. Egy perccel később Oscar jött ki, és a tábortűz felé sétált. Szó nélkül elment Angelia mellett, és egy vasrudat teremtett elő a semmiből. A lány homlokráncolva figyelte, ahogy a férfi a tűzbe helyezi az eszközt. – Mit csinálsz? – Azt gondoltam, egy kis sütögetés talán megoldja a nyelvét. Angeliát hányinger kerülgette. Dare jött feléjük a sátorból, arcán ugyanolyan undorral. – Én azt mondom, told csak fel a seggébe, míg beszélni nem kezd. Oscar nevetett. A lány elborzadva állt ott, míg a másik kettő vissza nem indult a sátorba. – Nem! – mondta komoran. Oscar meglengette előtte a vasat. – Állj el az útból. – Nem – mondta újra a lány. – Ez nem jó. Úgy viselkedtek, mint ők. 30

Dare arckifejezése rideg volt és kegyetlen. – Megvédjük a mieinket. - De ez nem védelem, hanem brutalitás. Angelia ezt képtelen volt elviselni, így másik taktikával próbálkozott. – Hadd kérdezzem ki én. – Miért? – kérdezte homlokát ráncolva Dare. – Ahogy már mondtad, úgysem fog beszélni. A lány, haragját féken tartva, a sátor felé intett. – Órák óta ütitek, és nem jutottunk előrébb. Hadd próbáljam meg másképp. Mit árthat az? Oscar visszahelyezte a vasat a tűzbe. – Amúgy is ennem kell valamit. Míg befejezem, a tiéd, de aztán megint én jövök. A másik kettő ügyet sem vetett rá, amint Angelia elfordult tőlük, és belépett a sátorba. A látványtól földbe gyökerezett a lába. Fury még mindig emberi alakban feküdt a földön, kicsavart kezét a háta mögött összekötözték. Egy másik kötél a lábát hurkolta át szorosan. Mezítelen testét annyi kék-zöld folt és vágás éktelenítette, hogy a lány alig ismert rá. A számtalan sérülés, és hogy emberi alakban kellett lennie, biztosan gyötrelmes volt Fury számára. Akárhányszor megsebesültek, visszaváltoztak eredeti alakjukba. Angelia ember volt. De Fury… Farkas. Ezt próbálta észben tartani, amint letérdelt mellé. A férfi fenyegetően morgott, míg fel nem nézett és össze nem kapcsolódott a tekintetük. A sötéttürkiz szempárban tükröződő gyötrődéstől a lány összerezzent. És ahogy lejjebb siklott a tekintete, meglátta a Fury mellkasán lévő heget. Az ő késszúrásának a helyét. Bűntudat hasított belé – soha nem kellett volna ezt tennie. – Miért nem fejezed be a munkát? – kérdezte Fury ellenségesen. 31

– Nem akarunk bántani. A férfi keserűen felnevetett. – A sérüléseim és a szemükben csillogó jókedv mást mondanak. Angelia hátrasimította Fury haját, és észrevette a szemöldöke felett éktelenkedő vágást. Vér szivárgott az orrából és az ajkából. – Sajnálom. – Mindannyian sajnálkozunk valami miatt. Miért nem viselkedsz egyszer állatként és ölsz meg? – A lányra meredt. – Akár meg is teheted. Szart sem fogok mondani nektek. – Tudnunk kell, mi történt az oroszlánnal. – Menj a pokolba. – Fury… – Ne merd a szádra venni a nevemet! Én csak egy állat vagyok a szemetekben. Hidd el, ezt nagyon is megértettem négyszáz évvel ezelőtt, amikor agyonvertetek, aztán kidobtatok meghalni. – Fury… A férfi úgy ugatott rá, mint egy farkas. – Abbahagynád? De Fury továbbra is farkashangokat hallatott. Angelia sóhajtva megrázta a fejét. – Nem csoda, hogy ütlegelnek. Fury fogát vicsorítva morgott, majd ugatott. Semmi emberi nem volt abban a hangban, sem a viselkedésében. Angelia hátrébb lépett. Abban a pillanatban, hogy eltávolodott tőle, Fury összeroskadt és elhallgatott. Némán feküdt. Vajon meghalt? Nem, mozgott a mellkasa. Halk lélegzése is hallatszott. Ahogy figyelte őt, Angelia gondolatai a múltba kalandoztak ahhoz a fiatalemberhez, aki egyszer a barátja volt. Annak ellenére, hogy a fiú négy évvel fiatalabb volt nála, valami megfogta benne Angeliát. Míg Dare mindig dölyfös volt és hatalmaskodó, Furyt 32

körbelengte valamiféle sebezhetőség, ami arra késztette a lányt, hogy védelmezze. Ráadásul soha nem kezelte őt alsóbbrendűként. Úgy tekintett rá, mint társára és bizalmasára. Én leszek a családod, Lia. Ezek a szavak gyakran eszébe jutottak. Ez volt Fury fogadalma, amikor megtudta, hogy Angelia családját megölte a Katagaria. Az ő apjának a falkája. Soha többé nem engedem, hogy a farkasok bántsanak. Esküszöm. Erre ő félreállt ma reggel, amikor Furyt könyörtelenül megkínozták. Ez semmi ahhoz képest, amit legutóbb tettél vele. Így volt. Akkor sem állt mellé, és a férfi akkor sokkal rosszabbul járt, mint most. – Fury – próbálkozott újra. – Mondd el, amit tudnunk kell, és megígérem, hogy vége lesz. Fury felemelte a fejét, és ádáz pillantást lövellt felé. – Én nem árulom el a barátaimat. – Ne merd ezt mondani nekem. A népemet védtem, amikor megtámadtalak. Fury hitetlenkedő horkantást hallatott. – Tőlem? Ők az én népem is voltak. Angelia tagadóan rázta a fejét. – Neked nincs néped. Te állat vagy. A férfi gonosz vicsorgásba torzította ajkát. – Bébi, ha kioldozol, megmutatom neked, mennyire állati a bennem élő ember. Higgy nekem, ő sokkal kegyetlenebb, mint a farkas. – Én mondtam neked – szólalt meg Oscar, amint csatlakozott hozzájuk a sátorban. A vörösen izzó vassal a bejárat felé legyintett. – Ki kéne menned. Nehezen viselnéd az égett hús szagát. Angelia látta a rémületet Fury szemében, amint a férfi próbált eliszkolni. Oscar megragadta a hajánál fogva, és megfordította. Fury feléje rúgott, de nem sokat tehetett, hisz össze volt kötözve. Mégis 33

csodálatra méltó bátorsággal küzdött. – Menj ki – mondta Dare a sátorba lépve. Amint Angelia elindult a nyílás felé, Fury olyan erős és fájdalmas vonítást hallatott, hogy a lány szíve majd' megszakadt tőle. Hátrafordulva látta, hogy Oscar Fury bal csípőjének nyomta a vasat, és az gyomorforgató bűz kíséretében égette a férfit. Helyes vagy helytelen, nem hagyhatta, hogy ezt tegyék vele. Ellökte Dare-t az útból, aztán elrúgta Oscart Fury mellől. Mielőtt észbe kaptak volna, Angelia letérdelt Fury mellé, és a vállára tette a kezét. Mágikus erejét használva kivitte magukat a sátorból, és távolabb, a mocsárban kötöttek ki, ahol tábort vertek. Mivel nem ismerte annyira a területet, ez tűnt a legbiztonságosabb helynek. Amikor Fury ránézett, tekintetében nem volt hála. Csak olyan hatalmas düh és gyűlölet, hogy szinte perzselte a lányt. – És most mit fogsz csinálni? Itt hagysz az aligátoroknak vacsorára? – Azt kéne tennem. Ehelyett megjelenített egy kést, és elvágta Fury kötelékeit. Fury döbbenten figyelte. - Miért segítesz nekem? – Nem tudom. Biztosan elment az eszem. A férfi letörölte a vért az arcáról, amint Angelia levágta a kötelet a lábáról is. – Jó lett volna, ha korábban megy el az eszed. A lány megdermedt, észrevéve a friss hólyagot Fury csípőjén, ahová a sakál az izzó vasat nyomta. Nagyon fájhatott. – Annyira sajnálom. Fury megragadta a nyakörvet és letépte. Angelia elcsodálkozott. Senki nem képes eltávolítani magáról a nyakörvet. Senki. – Ezt hogy csináltad? Fury ajkát biggyesztve nézett rá. – Sok mindent meg tudok tenni, ha nem bénítanak meg 34

sokkolóval. Angelia ott akarta hagyni, de mielőtt megtehette volna, Fury a nyaka köré illesztette a nyakörvet. Erejét felhasználva sikítva próbált megszabadulni tőle, vagy akár megtámadni Furyt. Hasztalan volt. – Megmentettelek! – Baszd meg! – vicsorgott a férfi. – Ott sem lettem volna, ha ti ketten nem ugrotok nekem az éjjel. Örülj, hogy nem viszonzom a szívességet. A lányt páni félelem kerítette hatalmába, amint felismerte, hogy Fury bármit megtehet vele, ő pedig képtelen védekezni. – Mit akarsz csinálni? Az arcán nyoma sem volt kegyelemnek. – Szét kellene tépnem a torkodat. De szerencsédre, én csak egy ostoba állat vagyok, és nem gyilkolok bosszúból. – Erősen megszorította a lány karját. – Hogy ölök-e azért, hogy megvédjem magam és a falkámat, más lapra tartozik. Jobb lesz, ha ezt észben tartod. Ahogy Angelia válaszra nyitotta a száját, Fury a mocsárból Vane hatalmas, viktoriánus házába teleportálta magukat. Vane párja a nappaliban állt, a kanapé mellett, amin a kisfiuk szunyókált. Bride magas, aranyló hajú, bájosan telt idomú nő volt, és azon pár ember közé tartozott, akikben Fury igazán megbízott. Az asszony farkasszerű vakkantást hallatott, aztán megfordult, hogy háttal legyen nekik. – Te jó ég, Fury, figyelmeztess, ha meztelenül akarsz megjelenni. – Ne haragudj, Bride – szólt Fury, miközben próbált nem elájulni. De ez, sérüléseit tekintve, nagy erőfeszítésébe került. – Mi történt veled? Hátranézett a válla felett, és a bátyját, Vane-t látta meg az ajtóban. Válaszolni akart, de erejének elvonása a sérülésekkel együtt több volt, mint amit el tudott viselni. Zúgott a füle. Mikor magához tért, megint farkas alakban volt, és erőt vett rajta a 35

kimerültség. Ne hagyd, hogy megszökjön, és ne vedd le róla a nyakörvet, vetítette ki gondolatait Vane-nek, mielőtt újra elsötétült előtte a világ. Angelia elugrott a farkassá változott Fury mellől. Mikor rájött, hogy Fury eszméletlen, elindult az ajtó felé, de egy férfi, aki ijesztően hasonlított Dare-re, megállította. Ez a fickó azonban sokkal félelmetesebb volt – sokkal jóképűbb is. – El kell mennem. A férfi elnézett mellette, és a kanapénál álló nőhöz beszélt. – Bride, fogd a babát, és menjetek fel az emeletre. Hangja parancsoló volt, ugyanakkor lágy és védelmező is. Hallotta, hogy a nő elmegy – nem kérdőjelezte meg a férfi utasítását. Amint egyedül maradtak, a férfi összeszűkítette hátborzongató mogyoróbarna szemét, ami inkább farkasé volt, mintsem emberé. - Mit csinálsz itt, és mi történt a bátyámmal? Angelia oldalra billentette a fejét a kérdés hallatán. Az illata… eltéveszthetetlen volt. – Árkádiái vagy. Egy Sentinel, akárcsak én. De a férfi, nem úgy, mint ő, elrejtette az arcán lévő jelet, ami azt mutatta, hogy ugyanahhoz a szent és ritka lajtához tartozik. Vane lebiggyesztette az ajkát. – Nem vagyok olyan, mint te. Én a Katagariához és a bátyámhoz vagyok hű. Ő azt mondta, tartsalak itt, és én ezt fogom tenni. Harag hasított Angeliába. Semmiképpen nem akart ott maradni. – Vissza kell mennem a nemzetségemhez. A férfi megrázta a fejét, arcán eltökéltség tükröződött. – A bátyám nemzetségéhez tartozol, ami azt jelenti, hogy a halálos ellenségem vagy. Addig nem mégy el innen, míg Fury meg nem engedi. – Ezzel ellépett mellőle, és Furyhez sétált. Angelia megrémült. 36

– Elrabolsz? Vane könnyedén felemelte Furyt a földről. Ez nem kis mutatvány volt, a farkas méretét tekintve. – Az anyám elrabolta a páromat, és a középkori Angliába vitte, ahol a nemzetség férfi tagjai megpróbálták megerőszakolni. Örülj, hogy nem viszonzom ezt a szívességet. Ezek a szavak kísértetiesen hasonlítottak arra, amit Fury mondott neki, és ettől megborzongott. – Én csak haza akarok menni. – Itt biztonságban vagy. Senki nem fog bántani… hacsak nem próbálsz elmenni. – Ezzel megfordult, és felcipelte Furyt azon a lépcsőn, amin pár perccel korábban az asszony is felment. Angelia addig figyelte, míg el nem tűnt a szeme elől, aztán az ajtóhoz futott. Csak három lépést tett, mikor három farkas jelent meg előtte. Vicsorogva és oda-odakapva elálltak az útját. Katagaria. Angelia meg tudta állapítani a szagukból. A farkasszag keveredett az emberivel és a mágiával. Nappal volt, ami azt jelentette, hogy nehéz lett volna emberi alakban megjelenniük. Nem lehetetlen, de bonyolult, főleg, ha fiatalok vagy tapasztalatlanok voltak. Megpróbált előrenyomulni, de az állatok megakadályozták. Tedd, amit Vane mondott. Megfordult, és megfagyott rémületében. Ez a farkas emberi alakban annyira hasonlított Darere, hogy az ikertestvére lehetett volna. - Te ki vagy? - Fang Kattalakis, és jobban teszed, ha imádkozol az istenhez, akit tisztelsz, hogy Furynek ne legyen semmi baja. Ha a testvérem meghal, széttéplek. – Ránézett a farkasokra. – Őrizzétek. – Aztán visszaváltozott farkassá, és felszaladt az emeletre. Angelia lassan hátrált a nappaliban. Észrevett egy másik kifelé vezető ajtót, és elindult felé, de csak még több farkassal találta szembe magát. 37

Félelem hasított belé, mert feltolult benne az emlék, hogy védtelen gyerekként végignézte, amint a farkasok elpusztítják az édesanyját. Újra és újra hallotta a sikolyokat, és átélte azt a rémálmot, ahogy darabokra szaggatják a szüleit. Megpróbált a farkasok közé csapni, de a nyakörv miatt nem tudta használni az erejét. A kegyelmükre volt bízva. – Vissza – vicsorgott, egy lámpát hajítva egyikükre. A többiek ugatva-morogva köröztek körülötte. Elakadt a lélegzete, ahogy úrrá lett rajta a félelem. Meg fogják ölni! Vane megtorlásra szomjazott, amint észrevette a mély sebeket Fury testén. – Mi történt? Megfordult, és Fanget pillantotta meg az ajtóban. – Úgy néz ki, az árkádiaiak elvitték és buliztak vele egy kicsit. Fang orrcimpái kitágultak. – Láttam lent az egyik szajhájukat. Akarod, hogy megöljem? Nem. Vane a homlokát ráncolta, ahogy meghallotta Fury hangját a fejében. Fury kinyitotta a szemét és ránézett. Hol van a lány? – Lent. A falka vigyáz rá. Fury azonnal emberré változott. – Ezt nem teheted. – Miért? – A szüleit a mi falkánk ölte meg. A szeme láttára tépték szét őket, mikor még csak hároméves volt. Meg fog rémülni. Mielőtt Vane válaszolhatott volna, Fury eltűnt. Angelia továbbra is a farkasok felé csapkodott a törött lámpával, ahogy azok egyre közelebb kerültek hozzá. Rémületében sikítani akart, de a hang megakadt a torkán. Csak vért látott maga körül, és ugyanazt a félelmet élte át, amit azon az éjszakán, amikor a szülei sikolyai visszhangzottak a fejében. Nem tudott lélegezni, sem gondolkodni. A következő pillanatban valaki megragadta hátulról. 38

Megfordult, próbálta megütni az új támadót, aztán megfagyott, ahogy meglátta, hogy Fury áll ott emberi alakban. Gyengéd érintéssel kivette a kezéből a lámpát, és a földre helyezte. Arckifejezése higgadt volt, szeme kifejezéstelenül csillogott. – Nem engedem, hogy bántsanak – mondta nyugtatólag. – Nem felejtettem el az ígéretemet. Zokogás tört fel Angeliából, ahogy a férfi magához húzta. Fury szitkozódott, amiért a lány így reszketett a karjaiban. Még soha nem látott senkit ilyen állapotban, és ettől dühös lett. - Vissza – ugatott a többiekre. – Úgy viselkedtek, mint a kibaszott emberek. – A kegyetlenségükön mérgelődve felvezette Angeliát az emeletre. Nincs szükségem a segítségedre – morrant rá a lány. De Fury észrevette, hogy nem húzódott el. - Higgy nekem, jól tudom, hogy hajlandó vagy hidegvérrel leszúrni és megölni valakit. Angelia megszédült a nyers szavak hallatán, amiket jól megérdemelt ellenségesség színezett. Igaza volt. Fury fegyvertelen volt, amikor rátámadtak, és ő otthagyta, kiszolgáltatva családja brutalitásának. Szégyen és rémület töltötte el. – Most miért mentettél meg? – Egy kutya vagyok, emlékszel? Hűségesek vagyunk, még ha ostobaság is. Angelia tagadólag megrázta a fejét. – Farkas vagy. – A legtöbb embernek az ugyanaz. – Megállt egy ajtó előtt, és bekopogott. Egy női hang szólt, hogy bemehetnek. Fury kinyitotta az ajtót, és belökte rajta a lányt. – Én vagyok az, Bride. Még mindig meztelen vagyok, szóval nem maradok sokáig. Ő Angelia. Nem igazán van oda a farkasokért, úgyhogy azt gondoltam, talán szívesebben lenne 39

veled… ha nem gond. Bride a kisbabát a karjában tartva felemelkedett a hintaszékéről. – Jól vagy, Fury? Angelia jól látta a kimerültséget a férfi arcán, és csak halvány elképzelései voltak arról, milyen fájdalmai lehetnek. Mégis eljött érte… Ez elképesztő volt. – Igen – válaszolta Fury feszülten –, de muszáj lefeküdnöm és pihennem egy kicsit. – Menj aludni, kedves. Fury habozott, majd olyan barátságtalan pillantással meredt Angeliára, hogy a lány a lelke mélyéig beleborzongott. – Ha bántod, ha akár csak úgy nézel rá, hogy azzal megsérted, istenemre mondom, lemészárollak, mint az állatokat a vágóhídon, és nincs az az erő, ami megmenthetne. Megértetted? Angelia bólintott. – Nem viccelek – figyelmeztette újra Fury. – Tudom, hogy nem. Fury biccentett, aztán becsukta az ajtót. Angelia megfordult, és látta, hogy Bride közeledik felé. A kisgyermeket még mindig a karjában tartva szó nélkül elment mellette, és kinyitotta az ajtót. Fury megint farkas alakban volt, és a folyosón feküdt. Nyilván azonnal összeesett, ahogy magára maradt. Bride részvéttelt arccal letérdelt mellé, és egyik kezét Fur y fehér szőrébe mélyesztette. - Vane? A férfi megjelent mellette a folyosón. - M i a fenét csinál itt? Lent kerestem. - Megkért, hogy vigyázzak Angeliára. Vane undok pillantással nézett a lányra. - Miért? - Fury azt mondta, hogy megijedt, és inkább velem lenne. 40

M i folyik itt? Vane arca ellágyult, ahogy a párjára pillantott. Az iránta érzett szerelme nagyon is nyilvánvaló volt, és ez megérintette Angelia szívét. Soha férfi nem nézett még rá il yen gyengéden. Vane hátrasimított egy hajtincset az asszony arcából, aztán az alvó kisfiú fejére tette a kezét. - Én sem tudom, szívem. Fury mindig többet mond eI neked, mint nekem. – Angeliára vetette tekintetét, ami most hideg volt és halálos. – Figyelmeztetlek, ha bármi történik a párommal vagy a fiammal, elkapunk, és annyi apró darabra szaggatunk, hogy soha nem szed e g e t n ek össze. Angelia megmerevedett. - Én nem vagyok állat. Nem vadászom az emberek családjára, hogy visszavágjak nekik. Vane kimérten válaszolt. – Higgy nekem, kislány Az állatok nem támadnak és öldökölnek bosszúból. Ez tisztán emberi tulajdonság. Úgyhogy ebben az esetben jobban teszed, ha állatként viselkedsz, és az életed árán is megvéded Bride-ot. Mert megöllek, ha akár csak egy papír éle is megvágja a jelenlétedben. Angelia viszonozta a fenyegető tekintetet. Ha azt gondolja, hogy megtámadhatja, rá fog jönni, hogy ő sem puhány. Kiképzett harcos volt, és nem adja könnyen magát. – Tudod, kezdem nagyon unni, hogy mindenki fenyeget. – Ez nem fenyegetés. Csak leszögeztem egy tényt. Angelia ellenségesen meredt rá, a legszívesebben a torkának ugrott volna. Bárcsak ne lenne rajta a nyak-rv! – Rendben, srácok – szólalt meg Bride. – Elég ebből. Te – mondta Vane-nek – tedd ágyba Furyt, és gondoskodj róla. – Felállt és Angeliához ment. – Te pedig gyere velem, és megígérem, hogy nem foglak fenyegetni, hacsak nem teszel valamit, amivel kiérdemled. Vane harsányan nevetett. – És ezt tartsd észben, mert annak ellenére, hogy ember, 41

kiütötte az anyámat, és bezárta egy ketrecbe. Ne hagyd, hogy az emberiessége megtévesszen. Ugyanolyan gonosz tud lenni, mint ők, ha úgy adódik. Bride csókot dobott felé, közben egyik kezével fiát ringatta. – Csak ha téged vagy a kicsit védelmezem, szívem. Most vidd az ágyba Bolyhoskát. Mi megleszünk. Angelia hátrébb lépett, hogy beengedje Bride-ot a gyerekszobába. A halványkék falat mackók és csillagok díszítették. Az asszony egy kék-fehér kiságyba tette a babát, aztán felhúzta a rácsot. Angelia kényelmetlen érzések közepette keresztbe fonta a karját. – Mennyi idős a fiad? – Kétéves. Tudom, hogy ki kellene vennem a rácsos ágyból, de sokat mozgolódik álmában, és még nem készültem fel rá, hogy mi lesz, ha véletlenül leesik róla. Butaság, igaz? Angelia visszatartott egy mosolyt Bride aggodalma hallatán. – Sohasem butaság megvédeni a családodat. – Nem, tényleg nem – sóhajtott Bride, ahogy megsimogatta a kicsi fekete haját. Megfordult és ránézett Angeliára. – Szóval elmondod, mi folyik itt? Angelia azt fontolgatta, jó ötlet-e ez. Hogy elmondja neki, hogyan segédkezett Fury elrablásában, majd félreállt, míg a tessera másik két tagja könyörtelenül megkínozta, nem tűnt díjnyertes megoldásnak. Inkább öngyilkosság lenne, ha figyelembe vesszük ezeknek az „embereknek” a természetét. – Nem igazán tudom, hogyan válaszoljak erre. Bride szeme összeszűkült. – Akkor biztos te vagy az egyik, aki bántotta. – Nem – válaszolt Angelia ingerülten. – Én nem kínoztam. Senkivel nem tennék ilyet. Bride gyanakodva félrebillentette a fejét. – De hagytad, hogy megtörténjen. 42

Okosabb volt, mint Angelia szerette volna. – Megállítottam őket. – Mennyi idő múlva? Fury elég rossz bőrben van, és tudom, mennyi pusztítást képes elviselni, és még mindig állva marad és küzd tovább. Ahhoz, hogy így ki legyen ütve… valaki jó ideig verhette. Angelia szégyenkezve elfordította a tekintetét. Valójában az, hogy nem avatkozott közbe korábban, mélyebben érintette, mint gondolta volna. Milyen ember az, aki félreáll, míg kínoznak valakit? Különösen azt, akit valaha barátnak nevezett. Eddigi életében most már kétszer is hagyta, hogy csaknem megöljék Furyt, és nem tett semmit a védelmében. Kicsit sem volt jobb, mint az állatok, akiket gyűlölt, és lényének ezt a részét jobban megvetette, mint őket. – Rendben, nem vagyok rá büszke. Már korábban tennem kellett volna valamit, tudom. De megállítottam őket, hogy ne bántsák tovább. – Csak ésszerűsíted a kegyetlenségedet. Angelia összeszorította a fogát. – Nem ésszerűsítek semmit. Hogy őszinte legyek, csak haza akarok menni. Nem szeretem ezt az idősíkot, és nem szeretek itt lenni az ellenségeimmel. Bride nem kegyelmezett neki. – Én pedig azt nem szeretem, ami Furyvel történt, de míg nem tudok meg erről többet, nem vagyunk ellenségek. Ebben a pillanatban csak te vagy barátságtalan. Mondtam Furynek, hogy a társaságod leszek, és pont ezt teszem. Itt nincs ellenségeskedés. Angelia harapós pillantást villantott rá a leereszkedő hangnem miatt. – Fogalmad sincs, hogy ez milyen érzés. – Várjunk csak… – szólt gúnyos mosollyal Bride. – Épp a saját dolgommal voltam elfoglalva, mikor Bryani utánam küldött egy démont, ide, az én idősíkomra, aki elvitt hozzá a középkori Angliába. Akkoriban azt sem tudtam, hogy ilyen lehetséges. 43

Amikor ott voltam, mindenki fenyegetőzött, akivel csak találkoztam, miközben én abszolúte soha semmit nem követtem el ellenük. És Dare Kattalakis is egy volt közülük. Aztán a nemzetség férfi tagjai megpróbáltak megerőszakolni csupáncsak azért, mert Vane párja vagyok… Ja, várj, miket is beszélek? Akkor még át sem estünk a párosodási szertartáson. Nem másért akartak megtámadni, csak azért, mert viseltem a jegyét. Szóval úgy gondolom, van egy kis fogalmam róla, hogyan érezheted itt magad. És a saját védelmünkben mondom, téged nem bántalmaz senki. Angelia eltávolodott tőle. Amiről Bride beszélt, négy éve történt. És bár ő nem vett részt benne, a többiektől tudta, mennyi kárt akartak okozni ennek a nőnek, és ettől ő is rosszul volt. – Én nem voltam ott, amikor ezt tették veled. Akkor őrjáraton voltam, csak később hallottam róla. – Ja, hát az remek. Nekem viszont elképesztően megrázó volt. És biztosíthatlak róla, hogy a tieiddel ellentétben, ebben a házban nincs egyetlen farkas sem, amelyik megtámadna, hacsak te magad nem provokálod. Angelia gúnyosan felnevetett az arroganciája és naivitása hallatán. – Te ember vagy. Hogy bízhatod az életedet állatokra? Nem érted, milyen vadak? Bride vállat vont. – Az apám állatorvos. A legkülönfélébb állatok között nőttem fel. Voltak vadak és szelídek, tollasok, szőrösök, pikkelyesek és mások. És hogy őszinte legyek, sokkal kiszámíthatóbbnak tartom őket, mint bármelyik embert. Nem támadnak hátba, nem árulnak el, és nem hazudnak. Egész életemben nem találkoztam olyan állattal, amelyik megbántott vagy megríkatott volna valamilyen tettével. – Tekintsd magad szerencsésnek – mondta megvetően Angelia. – Én láttam, ahogy a szüleimet élve falja fel az a falka, amelyik a házadban van a kisgyerekeddel. A szüleim vére a 44

deszkapadló résein át csöpögött a fejemre, míg én ott reszkettem a félelemtől, nehogy széttépjenek. A bölcsőre nézett, ahol Bride fia szunyókált békésen, és nem is volt tudatában, mekkora veszélyben van az édesanyja ostobasága miatt. – Csak egy évvel voltam idősebb a fiadnál, mikor ez történt. A szüleim az életüket adták értem, én pedig végignéztem az egészet. Úgyhogy meg kell bocsátanod nekem, amiért nehezemre esik jót feltételezni olyan állatokról, amelyek nincsenek ketrecben vagy nem halottak. – Igazán kíváncsi vagy, mi az, ami provokálhatta az állatokat, ugye? Angelia megfordult a mély, mennydörgésszerű hang hallatán, amitől kirázta a hideg. Ez a férfi jó egy fejjel magasabb volt nála, és negatív erő áradt minden póru-sából. Fekete farmert, hozzáillő motoroscsizmát és rövid ujjú pólót viselt, ami egy tökéletesen megformált férfi testét láttatta. Bal fülcimpájában hosszú, ezüstkardot formázó fülbevaló fityegett, amelynek markolata egy halálfej volt. Ahogy Angelia testét fürkészte, ajka gúnyos vigyorba torzult, s ettől kecskeszakálla még baljóslatúbban hamu. Vállig érő fekete haját hátrafésülte, így jól látszott ijesztő kék szeme. Magatartása erőszakos és halálos volt, hidegvérű gyilkosra emlékeztette a lányt. És amikor ránézett, Angelianak az volt az érzése, hogy a koporsójához vesz róla mértéket. Hevesen dobogó szívvel pillantott a férfi bal kezére. Mindegyik ujját, még a hüvelykujját is, olyan hegyes és hosszú, ízeit ezüstkarmok fedték, hogy kétségtelenül ez lehetett a kedvenc fegyvere. Ez az ember élvezetet talált abban, hogy bepiszkíthatja a kezét, és gyilkolhat. Elmebetegnek nevezni őt kedves kifejezés lett volna. Angelia ösztönösen három lépést hátrált. Bride boldogan felnevetett, amikor meglátta, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy nyilvánvalóan nincs rendben nála 45

valami, és hogy sokkal nagyobb veszélyt jelentett számukra, mint a lenti farkasok. Z…, mi az ördögöt keresel itt? A férfi levette hideg tekintetét Angeliáról, és Bride-ra pillantott. – Astrid azt akarta, hogy nézzem meg Sashát. Kétségkívül történt valami a Menedékben múlt éjjel, és aggódott a biztonsága miatt. Bride szeme elkerekedett. – És mit tudtál meg? A férfi gyanakvó pillantást vetett Angeliára, amitől a lány ereiben megfagyott a vér. – Pár árkádiai talált valami módot, hogy állati alakjában tartsák fogva a Katagariát, és megfosszák a mágiától. Sasha szerint azok, akik ezt tették, megtámadták Furyt, akit azóta nem látott senki. Ezért jöttem ide bejelentés és Trace játszópajtása nélkül. Ha Sasha veszélyben van, Astrid dühös. Ha Astrid dühös, kész vagyok megölni bárkit, aki feldühítette, míg újra boldog nem lesz. Szóval, hol van Fury? Akárki mástól ez úgy hangzott volna, mint egy vicc, de Angelia egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Z véghezviszi, amivel fenyegetőzött. Főleg azért nem kételkedett ebben, mert látta, hogyan görbíti be azokat a karmokat. – Hú, Zarek – mondta Bride lassan, vidám csillogással a tekintetében. – Azt hiszem, eddig még egyszer sem beszéltél velem ennyit. Ha minden találkozást összeadunk, akkor sem. Lenyűgöztél. Ami Furyt illeti, azt hiszem, bátran állíthatom, hogy nem ő dühítette fel Sashát, szóval, kérlek, ne öld meg. Hiányozna. Súlyosan megsérült, és öntudatlan, mióta hazaért. A férfi olyan ocsmányul káromkodott, hogy Angelia belepirult. Zarek összeszűkült szemmel intett felé. – Vele mi van? Tud valamit? – A hangsúly nem kérdő volt, hanem tagadhatatlan fenyegetés. Angelia megfeszült és kihúzta magát, felkészült a küzdelemre, 46

ha szükséges. - Aristos vagyok. Nem hiszem, hogy összetűzésbe akarsz keveredni velem. Zarek gúnyosan elnevette magát a hősködése hallatán. - Szart sem érdekel. Én isten vagyok, bébi, szóval ha a dolgok rendje miatt úgy döntök, hogy letépem a fejedet és tekegolyónak használom, csak kevesen tudnának megállítani. És azok közül, akik képesek lennének erre, a legtöbben túlságosan félnek tőlem ahhoz, hogy egyáltalán megpróbálják. Angeliának volt egy olyan érzése, hogy ez nem puszta hencegés. - Zarek – korholta Bride –, szerintem attól, hogy megkínzod, még nem tudod meg, amit szeretnél. A férfi formás ajka lassan vészjósló mosolyba húzódott. - Igen, de élvezetes lenne. Azt mondom, próbáljuk ki, és majd meglátjuk. – Előrébb lépett. Bride elé állt. - Tudom, hogy a feleséged kedvére akarsz tenni, és ezt komolyan nagyra értékelem. De azt mondtam Furynek, hogy Angelia itt biztonságban lesz. Kérlek, ne hazudtolj meg, Z. A férfi morgott egyet, és Angelia most először érzett tiszteletet Bride iránt, akinek szeme sem rebbent a gyilkos kivizsgálás hallatán. – Jól van, Bride. De tudni akarom, mi folyik, és ha sokáig itt kell maradnom a feleségem és a gyerekem nélkül..., mondjuk, hogy egyikőtöknek sem lesz kellemes. Hol van Vane? – Furyvel. Jobbra az első ajtó. Zarek behajlította a karmokat az ujjain, aztán megfordult és kiment a szobából. Már-már becsapta az ajtót, de visszapillantva az alvó kisgyerekre, meggondolta magát. Csendesen becsukta. – Köszönöm – mondta Angelia, amint egyedül maradtak. – Nincs mit. Angelia a karját dörzsölgette, hogy eloszlassa a borzongást, amit Zarek jelenléte hagyott maga után. 47

– Mindig ilyen? Bride egy kék takarót terített a kisfiára. – Igazából nekem azt mondták, hogy most sokkal lazább, mint amilyen régen volt. Mikor Vane először találkozott vele, tényleg öngyilkos hajlamú és elmebeteg volt. – És szerinted ez változott… mennyiben? Bride mosolygott. – Jó meglátás, de hiszed vagy sem, amikor áthozza a fiát az enyémhez, tényleg nagyon gyengéd mindkettőjükkel. Angelia erre befizetett volna. Nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen őrült fickó lehet atyáskodó és gyengéd is. Zareket száműzve a gondolataiból az ablakhoz sétált, és lenézett az utcára. Annyira más volt, mint az otthona. De tudta, hogy Dare és Oscar keresni fogják. Dare volt az egyik legjobb nyomolvasó a nemzetségben. Minden gond nélkül rá fog találni, és a segítségére siet. Az istenek kegyelmezzenek ennek a falkának, mikor megérkeznek… - Szóval… – szólalt meg Bride elhalványuló hangon. - Esetleg elmondod, mi ez a fegyver, amit feltaláltatok? Angelia nem válaszolt. A fegyver nagyon ötletes volt, és mindannyian az életüket adták volna, hogy megvédjék. Ezzel bebizonyították, hogy az emberiség áll a tápláléklánc csúcsán. A Katagaria állatai közül soha egyik sem lett volna képes ezt megtervezni. Ez volt az egyetlen dolog, ami örökre megvédheti tőlük a népét. Igazán kíváncsi vagy, mi az, ami provokálhatta az állatokat, ugye? Z szavai nem hagyták nyugodni. Őszintén be kellett vallania, hogy ez azelőtt eszébe sem jutott. Mindig azt hallotta, hogy a támadást nem provokálták, és nem érdemelték meg. Semmi oka nem volt rá, hogy kételkedjen benne. De mi van, ha mégsem úgy volt? – Miért támadott meg Bryani? – kérdezte Bride-tól. 48

– Azt állította, attól próbált megvédeni, hogy a szörnyeteg fia párja legyek. Véleményem szerint azonban egy kicsit flúgos volt. Ez vitathatatlan tény volt. Bryani, a vezetőjük lánya történetét mindenki ismerte. A nemzetségbeli anyák ezzel szokták ijesztgetni rakoncátlan gyerekeiket. Belegondolva, mit tett a Katagaria a szegény asszonnyal, az is csoda, hogy az a csöpp esze megmaradt. – Fogva tartották a vackukban, és többször megerőszakolták. Tudtál erről? Bride arcán szomorúság és együttérzés tükröződött. Nyilvánvaló volt, hogy ennek az eseménynek a tragédiája nem hagyta érintetlenül. – Csak Vane apja tette ezt, de igen, tudtam. Vane mindent elmondott a családjáról. – És azt elmondta, miért támadtak ránk aznap éjjel? – Hát nem tudod? – kérdezte homlokát ráncolva Bride. – Van mindenféle elméletünk. Hogy a farkasok biztos éhesek voltak, és megérezték az ételünk szagát, vagy hogy veszett gyilkosok, akik arra vetemedtek, hogy a vérünket igyák. De nem, senki nem tudja, miért támadtak ránk. Bride megdöbbent a szavai hallatán. Arcán a hitetlenséget undor váltotta fel. – Ó, pontosan tudják, hogy mit tettek. Csak nem akarják, hogy más is megtudja. Azok a hazug kutyák… Most Angelián volt a sor, hogy meghökkenjen. – Miről beszélsz? Mikor Bride válaszolt, hangja haraggal és megvetéssel telt meg. – A falkádban soha, egyetlenegy hím sem vallotta be, hogy mit tettek? – Ártatlan áldozatok voltunk. – Persze, én meg a fogtündér vagyok. Higgy nekem. Azt a támadást kiprovokálták. – Bride a fejét rázta. – Tudod, azt kell mondanom, a Katagaria legalább beismeri, amit tesz. Nem 49

hazudnak, hogy elfedjék az igazságot. – Hát, ha ilyen sokat tudsz, kérlek, világosíts fel, mi is történt. – Rendben van. A Katagariában volt pár terhes nőstény, akik nem tudtak utazni. – Ez közös volt az árkádi-aiákban és a Katagariában. Mikor egy nő terhes volt, nem tudott alakot váltani, sem teleportálni, míg a gyerekek vagy kölykök meg nem születtek. Bride összefonta karját a mellkasa előtt. – Mivel a középkori Angliában voltak, mikor a nőstények teherbe estek, a hímek az erdő mélyére vitték őket, távol az emberektől és a falvaiktól, hogy biztonságban legyen a táboruk. Néhány hétig háborítatlanul éltek ott. Aztán egy éjszaka a hímek elmentek élelemre vadászni. Szarvasokra leltek, azokat üldözték, amikor két farkas csapdába került. – Vane apja, Markus – folytatta Bride – emberré változott, hogy kiszabadíthassa őket, és míg ezen ügyködött, egy csoport árkádiai férfi közeledett felé, azok, akik a csapdákat állították. Markus megpróbálta elmondani, hogy nem akartak ártani nekik, de mielőtt megtehette volna, az árkádiaiak kivégezték a csapdába esett farkasokat, aztán a többiekre kezdtek lövöldözni a nyílpuskáikkal. Mivel ők voltak létszámfölényben, a falka visszatért a táborba, ahonnan a legtöbb nő és kölyök eltűnt. Angeliát rossz előérzet kerítette hatalmába, és nagyot nyelt. – A farkasok nyomon követték a szagukat egészen Bryani táboráig, ahol meg is találták a legtöbb nőstény maradványait. Az emberek lemészárolták őket, és kifeszítették az irhájukat, hogy kicserezzék. Egypár kölyök még életben volt, de ketrecbe zárva. Úgyhogy a farkasok megvárták, míg leszáll az éj… Szürkületkor egy csoportnyi Katagaria kicsalta az árkádiai férfiakat a táborból, hogy a többiek bemehessenek és kiszabadíthassák a még életben lévő kölyköket és nőstényeket. Bryani apja és a többiek megtámadták őket, és kezdetét vette a brutális küzdelem, amire te is emlékszel. Angelia tagadóan megrázta a fejét. 50

– Hazudsz! Indokolatlanul támadtak ránk. Semmi okuk nem volt rá. Semmi. – Kedvesem – mondta Bride gyengéden –, te sem tudod jobban az igazságot, mint én. Én csak azt mondhatom neked, amit Vane falkájától hallottam az esetről. Hogy őszinte legyek, számos ok miatt hiszek nekik. Az egyik, hogy nincsenek olyan idős nőstények a falkában. Valami történetesen mind egy szálig elpusztította őket. És most, minden négyszáz évnél idősebb hím eszelősen védelmezi a nőstényeket, akik bekerülnek a falkába. Négy éve élek a farkasokkal, és egyszer sem láttam őket agresszívnak senkivel, kivéve ha a falkát fenyegették. És egyet sem ismertem, amelyik hazudott volna. Inkább kíméletlenül őszinték. Angelia még mindig nem hitt neki. – Az enyéim nem támadtak volna nőkre és gyerekekre. – Engem is megtámadtak. – Megtorlásként! – És miért? Vane nem ártott nekik, én végképp nem. Az egész nemzetségben nem akadt egyetlenegy férfi sem, beleértve a vezetőtöket, Vane nagyapját, aki a védelmemre kelt volna. Senki. De mondok neked valamit. Ha bárki vagy bármi idejönne ebbe a házba és megfenyegetne, egy farkas sem habozna az életét adni, hogy megmentsen. És ezt bármelyik nőért megtennék a falkában. A kisbaba felébredt, és sírva követelte az édesanyját. Bride otthagyta Angeliát, és felvette a fiát. – Minden rendben, Trace. Itt van a mami. A kicsi az anyja vállára hajtotta a fejét, és megdörzsölte a szemét. – Hol van apa? – Fury és Z nagybácsival. A fiú azon nyomban felélénkült. – Bob játszik Trace-szel? Bride elnézően mosolygott. – Nem, szívem, Bob most nem jött el Z bácsival, sajnálom. 51

A kicsi duzzogott, míg észre nem vette Angeliát. Akkor szemérmessé vált, és Bride vállába fúrta a fejét. Bride megpuszilta az arcát. – Ő itt Angelia, Trace. Köszönsz neki? A kisfiú integetett, anélkül hogy felnézett volna. Ennek ellenére Angeliát furcsamód elbűvölte a kicsi baba. Mindig is szerette a gyerekeket, és remélte, hogy egy nap neki is lesz egy fészekalja. – Szia, Trace. A fiú kikukucskált az anyja válla nyújtotta menedékből. Aztán Bride fülébe súgott valamit, míg az édesanyja szeretetteljesen simogatta a hátát. Abban a pillanatban egy elfojtott emlék bukkant fel Angeliában. Évszázadok óta nem is jutott eszébe. Fury és pár kisfiú megsebesült fáramászás közben. A fiúk, akik lehorzsolták a kezüket és térdüket, az anyjukhoz szaladtak vigasztalásért. Fury eltörte a karját. Sírva ő is az anyjához szaladt. Csak épp mikor odaért Bryanihoz, ő dühösen ellökte magától. Angelia nagybátyja kezdte vigasztalni Furyt. Bryani azonban egy metsző morrantással megállította. – Ne merd vigasztalni azt a fiút! – Megsérült. – Az élet fájdalom, és nincs benne vigasz. Fury minél előbb elfogadja ezt, annál jobb lesz neki. Hadd tudja meg idejekorán, hogy csak magára számíthat. Eltörte a karját, mert ostoba volt. Hajlamos rá, hogy az legyen. Angelia nagybátyja megdöbbent. – De hisz csak egy gyerek. – Nem. Ő az én bosszúm, és egy szép napon rá fogom uszítani a saját apjára. Angelia megremegett ettől az emléktől. Hogy felejthette el? Másfelől viszont Bryani sosem volt valami odaadó szülő, szóval miért is kellett volna jobban emlékeznie erre az esetre, mint a többi olyanra, amikor az asszony nem volt hajlandó 52

megvigasztalni a fiait? Ezért volt Dare olyan hűvös mindenkivel. Az egész életét azzal töltötte, hogy próbálta elfogadtatni magát az anyjával. És ez volt az utolsó dolog, amit az asszony valaha megadott volna a gyerekeinek. Jó érzés, ha megölelnek? Még most is hallja Fury zavart hangját, ahogy feltette neki ezt a kérdést. A tizennegyedik születésnapján történt, és a nagybátyja megölelte Angeliát, mielőtt megengedte neki, hogy kimenjen játszani Furyvel. – Már téged is megöleltek, Fury. A fiú a fejét rázta. – Nem, még nem. Legalábbis nem emlékszem rá. Angelia próbált olyan esetre gondolni, mikor valaki átkarolta, de ahogy Fury is mondta, nem tudott felidézni egy ilyen alkalmat sem. Összetört szívvel köréfonta a karját, és megajándékozta a fiút élete legelső ölelésével. Ahelyett, hogy ő is átkarolta volna, Fury csak lógatta a kezét az oldala mellett. Feszes volt. Mozdulatlan. Még csak nem is lélegzett. Olyan volt, mintha félt volna, hogy ha megmozdul, akkor Angelia bántani fogja, vagy otthagyja egyedül. – Na? – kérdezte a lány, miután elengedte. – Jó az illatod. – De tetszett az ölelés? – kérdezte újra, mosolyogva. Akkor Fury odament hozzá, fejét a vállához dörgölte nagyon is farkasszerűen, míg a lány újra át nem fonta a karjával. A fiú csak akkor hagyta abba a mocorgást. – Szeretem az ölelésedet, Lia. – Aztán elszaladt, és három napig bujkált előle. Soha többet nem engedte, hogy Angelia megölelje, vagy akár csak megérintse. Hiába osztottak meg olyan sok titkot egymással. Fury akkor sem ért hozzá, mikor a lány elsírta magát. Soha. Csak egy zsebkendőt adott neki, hogy megtörölje a szemét, és várt, amíg jobban nem lett. De soha nem közeledett újra. 53

Egészen a mai napig, amikor érte ment, hogy megvédje a többi farkastól. Miért tette? Nem volt semmi értelme, Ő egy állat volt. Visszataszító. Kegyetlen. Erőszakos. Ezeket semmi nem ellensúlyozza bennük. És mégsem tudta ellökni magától a múltbeli képeket. Azokat az időket, mikor Fury, egy állat, közelebb állt hozzá, mint bárki más. – Sentinel vagyok, Fury! – Angelia arra ébredt, hogy a jelek kirajzolódnak az arcán, és hajnalban kiosont a házukból, hogy megkeresse barátját a patak mellett, ahová aludni járt. Ez furcsa szokása volt, amit a lány nem nagyon értett akkoriban. Csak később tudta meg, hogy azért aludt ott, mert farkas volt, és félt, hogy a családja rájön a titkára. Fury őszinte mosolyt villantott rá. A többi nemzetségbeli férfival ellentétben, akik irigyek voltak rá, amikor megtudták, hogy Angelia kiválasztott, Fury együtt örült vele. – Elmondtad már a nagybátyádnak? – Még nem. Azt akartam, hogy te tudd meg először. Oldalra döntötte a fejét, hogy megmutassa a fiúnak a halvány jeleket, amik még nem rajzolódtak ki teljesen. - Szerinted szép leszek, mikor kész lesz? - Te vagy itt a legszebb farkaslány. Hogy tehetnének a jeleid valaha is másmilyenné? Angelia odalépett hozzá, hogy megölelje, de Fury elfutott, mielőtt megtehette volna. Annak ellenére, hogy azt mondogatta magának, ő csak egy állat és semmi más, az igazság az volt, hogy szerette Furyt. És borzasztóan hiányzott neki. Most visszatért az életébe. És nem változott semmi. Még mindig állat volt, ő pedig azért volt itt, hogy megölje, vagy megbénítsa, hogy soha ne legyen képes újra bántani egyetlen emberi lényt se. Fury lassan tért magához, a teste égett a fájdalomtól. Egy pillanatra azt hitte, még mindig emberi alakjába van zárva. 54

Nagyokat pislogott, és ahogy kinyitotta a szemét, megkönnyebbülten felsóhajtott. Otthon volt, farkas alakban. Pofáját az orgonaillatú ágyneműhöz dörgölte. Bride mindig befújta azzal a tavaszi vizes cuccal, amikor megágyazott. Fury általában utálta ezt a szagot, de ma maga volt a mennyország. – Hogy érzed magad? Felemelte a fejét, és Vane-t látta meg, amint a falnak támaszkodott és őt figyelte. Emberré alakult, és hálás volt, amiért Vane korábban betakarta. – Megvagyok. – Szarul nézel ki. – Ja, hát én se randiznék veled, seggfej. Vane elnevette magát. – Biztosan jobban vagy, mert visszatért a szokásos gorombaságod. És ha már a gorombaságnál tartunk, Zarek járt itt. Beszélni akar veled, ahogy magadhoz tértél. Miért akarna egy istenné lett egykori Sötét-Vadász beszélni vele? Mit akar? - Kimondta, mi történt a Menedékben. Törölték az ünnepséget, és bezárták a helyet, míg ennek az új támadásnak a mélyére nem ásnak. Senki nem megy se ki, se be. - Jó. Hol van Angelia? - A gyerekszobában, és nem akar kijönni. Szerintem abban reménykedik, hogy a nemzetsége érte jön, és megszabadítja tőlünk, állatoktól. Fury felhorkant az ötlettől. – Nem, inkább a feldarabolásomról álmodozik. Felült, vett egy mély lélegzetet, aztán a szekrényhez sétált, és elővett pár ruhadarabot. – Felöltöztethetlek. Fury gúnyosan elmosolyodott a bátyja ajánlata hallatán. – Nincs szükségem a segítségedre. – Akkor lemegyek vacsorázni. Fury egyből érdeklődőbbé vált. 55

– Mit készített Bride? – Maradék pulykát sonkával. – Krumplipüré is van? – Persze. Tudja, hogy mennyire odavagy érte. Ennek hallatán korogni kezdett a gyomra. Fury hezitált. Egyen, vagy megnézze Angeliát? Tényleg nagyon éhes volt… De… – Tegyetek el nekem valamennyit. Vane biccentett. – Nem gondoltam volna másképp. Ja, és Fang majd' meghal, hogy megtudja, Aimee megkapta-e a levelét. Fury felhúzta a nadrágját. – Sashára bíztam, hogy adja át. Szóval gondolom, mostanra megkapta, hacsak Dare meg nem ette Sashát, mielőtt teljesítette volna a küldetést. – Nem hinném. Z sokkal zsémbesebb lett volna, ha így áll a helyzet. Megyek, megmondom neki. – Ezzel Vane kiment a szobából. Fury befejezte az öltözködést, és Angeliához ment. Bekopogott, mielőtt kinyitotta az ajtót. Angelia a hintaszékben ült, hátát a falnak támasztva. Megrándult, mintha bóbiskolna. Fenébe, ez volt a legszexisebb dolog, amit valaha látott. Különösen, ahogy az ajka megduzzadt az alvástól. A lány már majdnem mosolygott, de megfagyott az arca, ahogy eszébe jutott, hogy nem kell kedvesnek lennie Furyvel. – Mit akarsz? – Csak meg akartam győződni róla, hogy jól vagy. Erősebben szorította a szék karfáját. – Nem, nem vagyok jól. Itt ragadtam az állatok között, akiket mindketten tudjuk, hogy gyűlölök. Hogy lehetnék jól? Fury vidáman nézett rá a küszöbről. – Igen, hát senki nem ütlegel. Ahol én állok, onnan úgy néz ki, piszok jól vagy. Angelia elkapta tekintetét a szúrós szempárról, és próbált nem 56

arra koncentrálni, mennyire jóképű is Fury. Hogy milyen gyönyörű tud lenni az a türkizkék szeme… De minél tovább állt ott, annál nehezebb volt emlékeztetnie magát, hogy ő is csak egy állat, mint azok, akik a nappaliban fenyegették. Fury belépett a szobába. Angelia talpra ugrott, hogy tisztes távolban maradhasson tőle. – Maradj ott. – Nem foglak bánt… – A hangja elhalt, ahogy a szeme veszélyesen tágra nyílt. Angelia nagyot nyelt, amint rájött, hogy a legnagyobb félelme válik valóra. Fury megérezte a szagát. A lány rémülten a falhoz hátrált, és felkészült rá, hogy addig fog küzdeni vele, míg valamelyikük meg nem hal. Fury mozdulni sem tudott, amint erőt vett rajta a vad sóvárgás. Ágyéka azonnal megkeményedett, és kényszerítenie kellett magát, hogy ne támadjon a lányra. Nem csoda, hogy elbarikádozta magát ebben a szobában. – Tüzelsz. Angelia felkapta Trace bronzból készült malacperselyét, mintha arra készülne, hogy hozzávágja. – Tartsd távol magad tőlem. Ezt sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni, hiszen minden porcikája úgy ráhangolódott, hogy az jóformán elviselhetetlen volt. A benne lévő farkas a nyálát csorgatta a lány szagát érezve, és semmi mást nem akart, mint leteperni és rámászni. Angelia szerencséjére, ő nem az az állat volt, aminek hitte. Lassan közelített felé. – Nem foglak megérinteni. A lány meglendítette a malacperselyt. Fury elkapta, aztán visszatette a helyére, a polcra. – Nem viccelek, Fury – morgott rá Angelia. 57

– És én sem. Mondtam, hogy nem foglak bántani, és nem szándékozom meghazudtolni önmagam. A lány tekintete Fury kidudorodó nadrágjára siklott. – Önszántamból nem fogok veled párosodni. Soha. Ezek a szavak jobban belemartak a férfiba, mint kellett volna. – Hidd el, bébi, nem érsz annyit, hogy kaparjak utánad. Az árkádiai korcsokkal ellentétben, akikhez szoktál, nekem nincs szükségem arra, hogy az ágyamba kényszerítsek egy nőt. Rohadj itt fent egyedül, engem nem érdekel. – Ezzel kiment, és bevágta maga mögött az ajtót. Angelia néhány félelmetes pillanatig meg sem moccant, míg arra várt, hogy Fury visszatér. Elment, és ő megint biztonságban volt… legalábbis remélte. Újra és újra hallotta a történeteket a fejében, hogy hogyan bánik a Katagaria egy tüzelő nősténnyel. Ha nem volt párja, átadták a falkabeli pár nélküli hímeknek, és ők egymás kezére adták, míg mindegyikük ki nem elégült. A nősténynek nem volt beleszólása. – Mindannyian állatok vagytok – vicsorgott, átkozva a tényt, hogy most volt a havi termékenységi ideje, és csapdába esett itt velük. – Hol vagy, Dare? Mintha válasz lenne a kérdésére, egy villanás riasztotta meg. Megmerevedett, ahogy rájött, hogy nem Dare sietett a megmentésére. Fury volt az. Szeme haragtól fénylett, ahogy felé lépkedett. Egy igazi ragadozó, aki csak az isten tudja, mit forral. – Ne érj hozzám! – vágott felé az öklével. Fury elkapta a kezét, és szorosan tartotta. – Tudod, mit? Kapsz tőlem egy értékes leckét. Mielőtt Angelia megkérdezhette volna, hogy milyen leckét, Fury az étkezőbe teleportálta magukat. Angelia megrémült, amint észrevette, hogy a helyiségben nyolc hím farkas is van emberi alakban. A szagukból érezte, hogy nem volt párjuk, ahogy Furynek sem. 58

A szíve vadul kalapált. Megpróbált elfutni, de Fury nem engedte. Elállva az útját, a férfi gyorsan magára kapta a ruháit. – Leülsz és eszel – morogta. – Mint egy jól nevelt ember – az utolsó szót úgy köpte oda, mintha ez lenne az elképzelhető legalsórendűbb dolog. Mennyire szerette volna a lány, ha ura lehetett volna az erejének, hogy odavághasson neki, és megtorolhassa ezt rajta! Semmi kétség, ő lesz az első fogás, és Fury talán le is fogja, míg a többiek megerőszakolják. Fury az asztalhoz vezette a lányt, Bride jobbjára, ahol egy fiatal, jóképű farkasfi ült. A férfi szeme elsötétült, amint megérezte Angelia szagát. Angelia felkészült a támadásra. A farkas sötét, tágra nyílt szemmel lassan felállt. Ennyi volt… Most le fogja teperni. Amikor Angelia már biztos volt benne, hogy megteszi, a férfi fejet hajtott Fury előtt, fogta a tányérját és a poharát, és az asztal másik végére ült. Fury leültette a lányt a megüresedett székre. Bride, aki kíváncsian figyelte az eseményeket, felsóhajtott. – Felteszem, ti is csatlakoztok hozzánk. – Igen – bólintott Fury. Egy fiatalabb farkasfi, aki az asztal másik oldalán ült, azonnal felállt, és ettől Angelia összerezzent. – Hozok nekik terítéket. – Köszönöm, Keegan – mosolygott rá kedvesen Bride. Keegan vékony volt és szőke hajú, gyakorlatilag átrohant a másik helyiségbe, majd porcelántányérokkal és ezüst evőeszközökkel tért vissza. Egy szettet átnyújtott Furynek, azután Angeliához fordult. – Szeretnéd, hogy szedjek neked? – Ülj le, Keegan – ugatta Fury. Keegan abban a pillanatban letette a lány elé a terítéket, és visszaült a helyére. Annyi feszültség volt a helyiségben, hogy szinte tapintani 59

lehetett. Tudomást sem véve róla, Fury ételt szedett a tányérjaikra, és az egyiket letette Angelia elé. - Fujjy nagybácsi! Angelia felnézett, és meglátta, hogy Trace jön be az étkezőbe Fanggel. A kisfiú odaszaladt Furyhez, aki felkapta, és szorosan magához ölelte. - Hé, kölyök! – még erősebben ölelte Trace-t, míg a gyerek boldogan kacagott. - Trace célba talált! Fury elnevette magát, és arca ellágyult. Angelia jól ismerte ezeket a vonásokat fiatalabb éveikből… mielőtt ellenségekké váltak volna. - Örülök, hogy én nem voltam itt a biliedzésen. Szép munka, Fang. Trace kitépte magát Fury karjából, és az édesanyjához szaladt. – Trace eltalált három kacsát, mami. – Ez csodálatos, szívem. Ügyes vagy. – Bride az ölébe vette a kisfiát. Fang szeme elkerekedett, ahogy közelebb ért hozzájuk, és ő is megérezte Angelia szagát. Vett egy mély lélegzetet, aztán leült Fury másik oldalára. – Sajnálom, hogy kihagytad a hálaadást ma délután. Fury szedett még egy kis krumplipürét. – Igen, én is. Angelia nem értette, miért lett ettől szomorú a férfi. – Hálaadás? Fury vetett rá egy pillantást, ahogy egy szelet pulykát tett a tányérjára. – Ez egy amerikai ünnep. Minden évben összegyűlnek a családok, hogy köszönetet mondjanak az életükért és egymásért. – Ezért vannak itt a farkasok – mondta Bride. –Azok, akiknek van párjuk, már korábban hazamentek a feleségeikkel. Akiknek nincs párjuk, itt maradnak vacsorára és a maratoni hosszúságú játékversenyekre. Ez már hagyomány. 60

Angeliának megint csak nem volt fogalma róla, hogy miről beszélnek. – Játékversenyek? – Videojátékok – mondta Keegan. Fury megvető mosolyra húzta a száját a fiatal farkas mohóságán. – Ő a középkori Angliából való, kölyök. Fogalma sincs, miről beszélsz. – Megmutathatom neked. Fang a szemét forgatta. – Kushadj, fiú. Az árkádiai nők szemében együtt lenni velünk annyi, mint fajtalankodni. Keegan lesújtva visszatért a vacsorájához, és nem is nézett többet Angeliára. Egy másik hím eltolta maga elől a tányérját. – Elment az étvágyam. Köszönöm az ételt, Bride. – Vane-re nézett. – Szeretnéd, hogy maradjak és segítsek megvédeni a házadat? – Nagyra értékelném, ha megtennéd. Még mindig nem tudjuk, mennyien tudunk elbánni vele, akármi döntötte is le az oroszlánt. A másik bólintott, aztán a nappaliba ment. Még ketten csatlakoztak hozzá. Fang egy kenyereskosarat adott Furynek. – Szóval, Keeg, gyakoroltad a Soul Caliburt? Keegan elvigyorodott. – Nagyon ki fogsz kapni, pajtás. Most nem lesz üdvrivalgás. Vane nevetett. – Vigyázz, Keegan, csak ugrat. Fang ismeri a karakterek nagy részének speciális mozdulatait. Ezzel elindult egy olyan beszélgetés, amiből Angelia egy szót sem értett. De ahogy a többiek társalogtak és viccelődtek egymással, megnyugodott. Furcsa, mennyire nem tűntek így állatiasnak… Szinte embernek látszottak. 61

Trace lassan lemászott az anyja öléből, sorban mindenkihez odament, és ők egy ideig a karjukban tartották. Mikor Furyhez ért, felállt a férfi lábára, és Angelia lelé nyúlt. – Olyan rajzos az arcod, mint néha a papának. A lány orcáját elöntötte a pír, ahogy újra a farkasok figyelmének középpontjába került. A Keegan mellett ülő farkas nagyot sóhajtott. – Fenébe, asszony, ne pánikolj már, ahányszor csak rád nézünk. Nem fogunk leteperni és… – Elhallgatott, ahogy Trace-re pillantott. – Azt csinálni, amit gondolsz, hogy csinálni fogunk. Igen, tudjuk, mi a helyzet veled. És nem, mi nem tesszük azt a nőkkel. Bride elvette Trace-t Furytől, és adott neki egy zsemlét, közben figyelmét Angeliára irányította. – Tudom, hogy nem ismered a Katagaria szokásait. Amikor egy nő… – elhallgatott, és az ölében ülő kisfiúra nézett, aztán folytatta – a te állapotodban van, ő választja ki a hímet. Ha nem tud dönteni, akkor a hímek megküzdenek egymással, és általában a győztest választja, de ha nincs vele megelégedve, akkor kiszúr egy másikat. A hímek az életüket és a hűségüket adják az asszonyaiknak. Mivel a túlélésük az utódnemzésen múlik, ez lényük szerves részét képezi. Ahogy Bride kezdett felemelkedni ültéből, Keegan elvette tőle Trace-t. – Szükséged van valamire? – kérdezte a farkas. – Csak a mosdóba megyek, kedves. – Bride megpaskolta Keegan karját, ahogy elsétált mellette. Angelia Furyre nézett, de ő tudomást sem vett a jelenlétéről. Vajon ezért nem érintette meg soha? Ahogy belegondolt, eszébe jutott, hogy Fury mindig sokkal tiszteletteljesebben bánt az édesanyjával, a nővérével és vele, mint Dare. Mindig aggódott a kényelmük és az egészségük miatt. Ha valaha is szükségük volt valamire, ő ott volt nekik. – Miért hoztál ide? – kérdezte tőle. Fury lenyelte a falatot, 62

mielőtt válaszolt. – Tudni akarom, mi az a fegyver. Minden tekintet Angeliára szegeződött, amitől libabőrös lett. Támadni készültek, és ő csak nehezen tudott úrrá lenni a félelmén. – Ezt már megbeszéltük – válaszolta összeszorított fogakkal. – Megkínozhattok, ahogy csak akartok, de nem fogok mondani semmit. Vane felnevetett. – A Katagaria nem kínoz meg senkit… ők ölnek. Két másik farkas felpattant. – Akkor megöljük? – kérdezték egyszerre, hangjukban egy csöpp érzelem sem volt. – Nem – mondta Fury –, a védelmem alatt áll. – Ó! – a fiatalabb felkapta a tányérját, és a konyhába vitte. Bride visszatért, és leült a helyére. A férfiak egymás után távoztak, kivéve Vane, Fury, Fang és Trace. – Mi van Zarekkel? – kérdezte Fury. Fang a borát lötykölte, ami nagyon is emberinek tűnt Angelia szemében. – Dare-re vadászik Sashával. – Remélem, nem ölik meg, mielőtt én tenném. – Ő a testvéred – emlékeztette Angelia. Fury metsző pillantást vetett rá. – Hadd magyarázzak el neked valamit, bébi. Mikor Anya és Fang rájöttek, hogy Vane ember, megvédték őt az apánktól. Ha megsebesült vagy aludt, felváltva őrködtek mellette, hogy senki ne tudhassa meg a titkát. Viszont abban a pillanatban, hogy Dare megtudta, farkas vagyok, összehívta a nemzetséget, hogy megöljenek. Azt hiszem, tízszeresen kellene viszonoznom neki ezt a szívességet. Legalább ő felnőtt, nem egy kamasz, akinek esélye sincs, hogy megvédje magát az idősebb, erősebb harcosoktól. – És van egy tisztességtelen fegyver is a kezében. Szerintem 63

el kellene vennünk tőle, és… – Fang habozott, ahogy Trace-re nézett. – Valami nagyon kényelmetlen helyre kellene tennünk. Fury nem vette le a tekintetét Angeliáról. – Ugyanarra a helyre szeretném tenni, ahová ő akarta azt az izzó vasat. Angelia megrázta a fejét a brutalitás hallatán. – Fel kell ismernetek, hogy azzal, hogy itt tartotok, háborút indítotok el. Fury kérdőn nézett rá. – Hogyhogy? – Farkasok vagytok, és egy nemzetségtagot tartotok fogva. Vane felhorkant. – És én vagyok a Regis a te nemzetségedben. Nem vagyok jelen veletek, az igaz, de én vagyok az árkádiai Kattalakis Lykos vezetője. És mint ilyen, te az én hatáskörömbe tartozol. Ahhoz, hogy háborút indítsatok Fury ellen, az én rendeletemre van szükség, amit soha nem kaptok meg. – Szóval szemet hunysz a viselkedése felett? – Most először a vele való kapcsolatom során, és ez olyan ijesztő, mint maga a gondolat… igen. És mint Regis, tudni akarom, mi az a fegyver, amit az oroszlán ellen használtatok. Ha elmulasztanád átadni nekem, annak tárgyalás lesz a vége, és azt hiszem, tudod, mit követelnek a Katagari tanácstagok büntetésként. Az életét. De csak miután mindenféle kegyetlenséget elkövettek rajta. Ha egy Regis, főleg az, amelyik a saját nemzetségében uralkodik, kér valamit, kénytelenek megadni neki. Angelia még soha nem gyűlölte annyira ezt a törvényt, mint most. – Úgy nevezzük, a Ritmus. Fury összevonta a szemöldökét. – Mi az ördög az? – Apró elektromos töltéseket bocsát ki. Nem annyit, hogy oda-vissza változzunk tőle, inkább az alapvető alakunkban tart. 64

– Mint az a nyakörv, amit viselsz – sóhajtotta Bride. Angelia bólintott. – Csak épp a Ritmus végleges. Fang megrázta a fejét. – Az nem lehet. Ha elektromos impulzussal működik, kell hozzá elem. – A testben lévő vegyületeket használja elemként. Vane még a gondolatától is rosszul lett. – Ki lehet szedni? – Túl kicsi, nem lehet észrevenni. Nincs bemeneti nyílás, és kizárt, hogy megtalálják, ha egyszer bejutott a testbe. – Carson is ezt mondta – bólintott Fang. Bride arcára kiült az undor. – Ki találna fel egy ilyet? – Egy Párduc, 3062-ben – mondta sóhajtva Angelia. – Most elárverezi őket. – Miért? – értetlenkedett Vane. – Nincs szükségünk pénzre mint olyanra. Fury haragos pillantást vetett rá. – Úgy gondolkodsz, mint mi, Vane. A Párduc árkádiai. Gondolkodj emberként egy pillanatra. A kapzsiság az istenük. Angelia kezdte megérteni a köztük lévő különbségeket. Elnézést kért, és eltűnt az asztaltól, majd Fury szobájában jelent meg. Megdöbbentette, amit ott látott. Fury a fiókos szekrény előtt állt, kezében egy aprócska medállal, amit még Angeliától kapott, mikor elérte a pubertást huszonhét éves korában. – Ezt miért kapom? – kérdezte tőle a fiú, mikor átadta neki. – Most már férfi vagy, Fury. Gondoltam, legyen valamid ebből az alkalomból. Nem volt drága, és különösebben szép sem. Csak egy kis kör alakú medál, rajta egy X-szel. És mégis megtartotta az évszázadok alatt. 65

Még azok után is, hogy Angelia elárulta. Fury a markába szorította a medált, úgy nézett a lányra. – Miért jöttél ide? Angelia sem tudta igazán. Nem, ez nem volt igaz, pontosan tudta, miért jött. – Nem akarok úgy elmenni, hogy nem mondtak el neked valamit. Fury száraz, rideg hangon felelt: – Te gyűlölsz engem. Én szívok. Egy állat vagyok, aki nem érdemli meg, hogy ugyanazt a levegőt szívja, mint te. – Visszadobta a láncot a legfelső fiókba. – Ismerem a szöveget. Egész életemben ezt hallgattam. Úgyhogy menj. – Nem – mondta Angelia, és hangja akadozott a félelem és bűntudat súlya alatt. – Nem ezt akartam mondani. – Nem volt biztos a fogadtatásban, ezért lassan közelített a férfihoz, akár egy sebesült állathoz. Kezét Fury ökölbe szorított kezére tette. – Sajnálom, Fury. A barátságodat és a hűségedet adtad nekem, és ahelyett, hogy becsben tartottam volna, ellened fordultam. Nincs rá mentségem. Mondhatnám, hogy féltem, de tőled nem kellett volna félnem. Fury a lány kezére bámult, ami az övén nyugodott. Egész életében elutasították. Miután elhagyta az anyja nemzetségét, nem akart közel kerülni senkihez, mert attól félt, hogy megint megbántják. Edzetlen ereje miatt kényelmetlenül érezte magát mások közelében. Az egyetlen, aki mellett annak érezhette magát, aki lenni szeretett volna, az… Ő volt. – Leszúrtál. – Nem – mondta a lány, még jobban szorítva a kezét. – Egy fájdalmas emléket szúrtam le. Ismersz engem, Fury, de azt nem tudod, hogy soha az életemben nem változtam farkassá. Annak ellenére, hogy ez is a lényem része, mégis olyan rész, amit soha nem voltam képes elfogadni. Az egész életemet úgy éltem le, 66

hogy próbáltam csitítani egy rémálmot, ami soha nem könyörült rajtam. Barátok voltunk, te és én. És amióta elmentél, egyszer sem találtam senkit, aki mellett úgy éreztem volna magam, mint melletted. A te szemedben mindig gyönyörű voltam. Fury ránézett, és a tekintetében égő fájdalom perzselte a lányt. – És a te szemedben én egy szörnyeteg vagyok. – Egy szörnyeteg, akit Fujjynek hívnak? A férfi kirántotta kezét az övéből. – Még nem tudja kimondani a nevemet. – Nem, de te hallgatsz rá, és megvédted a nőt, aki kétszer is megsebesített. – És akkor mi van? Egy idióta seggfej vagyok. Angelia megérintette az arcát. – Sosem voltál idióta. Fury elfordult. – Ne érints meg. Így is elég nehéz, hogy küzdjek a szagod ellen. Végül is csak egy állat vagyok, te meg tüzelsz. Igen, így volt, és minél közelebb volt a férfihoz, testének legalapvetőbb része annál inkább szeretett volna vele lenni. Minden hormon égett benne, és ez csak gyengítette az akaraterejét. Vagy ezt csak mentségként használja? Az igazság az volt, hogy ettől függetlenül is órákat töltött ébren éjszakánként Furyre gondolva. Eszébe jutott az illata, a kedvessége. Azon tűnődött, milyen lenne, ha ő is árkádiai lenne, és együtt maradtak volna. Nyelt egyet, hogy eltűnjön a félelme, és kényszerítette magát, hogy kimondja, amit igazán akart. – Szeretkezz velem, Fury. A férfi pislogott a szavai hallatán. –Mit? – Kívánlak. A férfi megrázta a fejét, és gyilkos pillantást lövellt felé. – Csak a hormonjaid beszélnek belőled. Nem engem kívánsz. Csak le akarsz feküdni valakivel. – A ház tele van férfiakkal, akik közül válogathatnék. Vagy 67

hazamehetnék, hogy keressek egyet. De nekem nem ők kellenek. Fury ellépett mellőle. Angelia követte, és átölelte a derekát. – A bátyád elmondta, hogy az oroszlánok vadásznak ránk. Biztos vagyok benne, hogy rám találnak és megölnek. De mielőtt meghalok, meg akarom tenni az egyetlen dolgot, amiről mindig álmodtam. – Mi az? – Veled lenni. Szerinted miért nem aludtam együtt senkivel, amikor még a nemzetségben voltál? – Azt gondoltam, azért, mert puhánynak tartod őket. Angelia elmosolyodott a sértés hallatán. Ez annyira jellemző volt Furyre. – Nem. Rád vártam. Azt akartam, hogy te legyél az első. – Keze lefelé vándorolt, és megmarkolta a férfiasságát. Fury mély levegőt vett. Olyan nehéz volt gondolkodni, miközben a lány simogatta. Nehéz volt emlékezni rá, miért is akarta, hogy elmenjen. – Legyünk együtt, csak most az egyszer – lehelte Angelia a férfi fülcimpájára. Fury egész testében megborzongott, amint a benne lévő farkas felvonított a gyönyörtől. Ha teljesen őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy nem volt sok szeretője. Főleg a miatt a nő miatt, akinek a keze éppen a péniszét szorongatja a farmerján keresztül. Hogyan is bízhatna meg még egyben, azok után, hogy ő elárulta? Mindig távol tartotta magát a többi farkaslánytól. Amikor tüzeltek, visszahúzódott, míg ki nem választottak egy másik farkast. Így könnyebb volt. Fury nem szerette az emberi érzelmeket, és nem szerette az intimitást. Ezek túlságosan sebezhetővé tették. Nyitottá vált tőlük arra, hogy mások megbántsák, és nem szerette, ha megbántották. El kellene löknie magától Angeliát, és elfelejteni, milyen jó érzés, mikor hozzáér. Éppen azon volt, hogy ezt tegye, amikor a 68

lány köré fonta a karját, és megajándékozta azzal az egyetlen dologgal, amit csak az unokaöccsétől kapott meg. Egy öleléssel. – Van valakid, aki átölel? Ez az egyetlen kérdés kioltotta ellenállásának utolsó szikráját is. – Nincs. Angelia Fury elé lépett, és lábujjhegyre állt, hogy elérje az ajkát. Fury habozott. A farkasok nem csókolóznak párzás közben. Ez emberi szokás volt, amit még sohasem tapasztalt. De amint a lány ajka az övét érintett, rájött, miért jelent ez olyan sokat az embereknek. Lágy lehelete csiklandozta a bőrét. A lélegzetük összekeveredett, míg Lia nyelvével szétnyitotta az ajkát, hogy megízlelje. Ez olyan volt, amit a benne élő farkas megértett. Felmorranva magához húzta a lányt, és megízlelte a maga teljességében. Angelia felnyögött a csóktól, ami egyszerre volt vad és gyengéd. Fury a kezébe fogta az arcát, ahogy felfedezte szájának minden zugát. A lány lényének egy része nem tudta elhinni, hogy megérintett egy farkast. De ez Fury… Az ő Furyje. Annak ellenére, hogy nem választották ki a párjukat, ő volt az egyetlen férfi, akinek odaadta volna a szívét, már kislány korában is. Mindig a legjobb barátom leszel, Fury, és egy nap, mikor felnövünk, együtt fogunk harcolni. Te véded az én hátamat, és én a tiédet. Milyen ártatlan ígéret volt ez. És milyen nehéz volt megtartani. Fury visszahúzódott, és fájdalommal és bizonytalansággal teli szemmel nézett rá. Érezte, hogy a lány fél. Csak azt nem tudta, hogy mitől. – Tudod, hogy én vagyok az, Lia. Egy állattal készülsz vackolni. Felkészültél rá? 69

Vackolni… ez Katagaria szleng volt, amit az árkádiaiak visszataszítónak tartottak. Angelia a férfi ajkát cirógatta. – Ha ez az utolsó éjszakám, akkor azt veled akarom tölteni, Fury. Ha a Sors Istennői nem lettek volna olyan kegyetlenek, és nem változtatnak állattá, amikor a pubertáskorba értél, már évszázadokkal ezelőtt megtettük volna. Pontosan tudom, hogy mi vagy, és ennek ellenére szeretlek. – Kisimította a dühös ráncot Fury homlokán. – És legfőképpen azért szeretlek, ami vagy. Furynek elakadt a lélegzete, ahogy meghallotta ezeket a szavakat. Azt hitte, soha senki nem fog ilyet mondani neki. Szeretet. De komolyan gondolja? – Meghalnál értem, Lia? Most Angelia ráncolta a homlokát. – Miért kérdezed ezt tőlem? – Mert én meghalnék, csak hogy te biztonságban légy. Nekem ez a szeretet. Biztos akarok lenni benne, hogy most mindketten ugyanazt a nyelvet beszéljük. Mert ha neked az a szeretet, hogy leszúrsz, és ott hagysz meghalni, akkor azt megtarthatod. Angeliát sírás fojtogatta a szívhez szóló szavak hallatán. – Nem, drágám. Az nem szeretet volt. Az én voltam meghülyülve, és esküszöm, ha vissza tudnék menni, megváltoztatnám azt a pillanatot, ott lennék és harcolnék érted… ahogy ígértem. Fury szemét behunyva szaglászta Angelia arcát, bajusza cirógatta a lány bőrét. Angelia elmosolyodott ezen a pusztán farkascselekedeten. Sajátjának jelöli őt. Elegyíti az illatukat. És ha őszinte akart lenni, érezni akarta Fury illatát a bőrén. Meleg volt és férfias. Teljesen Fury. Fury hátralépett, és levette Angelia pólóját. Szeme csillogott, amint végigfuttatta kezét a melltartóján, gyengéden masszírozva a testét. Lia elmosolyodott a habozása láttán. – Nem harap. Fury ajka lassan mosolyra húzódott. 70

– Nem, de a gazdája haraphat. Angelia nevetve megcsípte az állát, ahogy kikapcsolta a melltartóját. Fury mély levegőt vett, amint a lány ledobta a ruhadarabot a földre. Annak ellenére, hogy nem volt túl nagy, Angelia melle volt a legszebb dolog, amit valaha látott. Szíve a torkában dobogott, amikor lehajolt, hogy megízlelhesse. Angelia beleborzongott az érzésbe, ahogy Fury nyelve ingerelte a mellbimbóit. Úgy szaglászta és szívogatta őket, hogy néhány perccel később a lány elélvezett. Felkiáltott, és érezte, hogy a térde megremeg az orgazmus erejétől. Fury a karjába vette a lányt, és szorosan magához ölelte, ahogy az ágyhoz vitte. – Ezt hogy csináltad? – kérdezte Angelia elfúló hangon. – Azt sem tudtam, hogy ilyen lehetséges. Fury mély, morgó, tisztán állatias hangot hallatott, miközben az ágyra fektette kedvesét. Lehajtotta a fejét, és hajával cirógatta a melleit, míg kigombolta a lány farmerját. – Farkas vagyok, Lia. Nálunk a nyaldosás és ízlelés az előjáték. – Lehúzta a lányról a nadrágot és az alsóneműt, aztán a cipőjével együtt a földre dobta. Angelia szíve kalapált, ahogy várta, hogy Fury visszatérjen hozzá. Fury lerángatta magáról az inget, és a lány szeme elé tárult meztelen felsőteste, ami a rajta lévő karcolások és horzsolások ellenére is tökéletes volt, hiába éktelenkedtek barna bőrén. A férfi fejét oldalra billentve figyelte Liát. – Miért habozol? – Nem habozok. – Dehogynem. Lehet, hogy farkas vagyok, de tudom, mit tesznek az árkádiai farkaslányok, mikor először vannak együtt férfival. Elutasítasz? – Soha – válaszolta határozottan Lia. – Akkor miért nem üdvözölsz? 71

– Féltem, hogy megsértelek. Nem tudom, mit csinál a Katagaria. Megforduljak? Fury tekintetét harag sötétítette el. – Azt akarod, hogy egy állat keféljen meg, vagy hogy egy férfi szeressen? Angelia csalódottan sóhajtott. Nem számított, mit tett, csak felbosszantotta vele a férfit. – Furyvel akarok lenni, mint a szerelme. Fury ízlelgette a szavakat. – Akkor mutasd magad, ahogy másnak is mutatnád. A lány mosolya teljesen átmelegítette, ahogy szélesre tárta a lábát. Tekintete egyszer sem remegett meg, míg lenyúlt, és óvatosan szétnyitotta a lágy redőket, hogy a férfi láthassa, milyen nedvesen várja. Hogy felkészült, és hajlandó befogadni. Az árkádiai szokások szerint addig kellett behatolnia, míg a lány ebben az állapotban volt. Aztán szemtől szemben párosodnak, minimális ízleléssel. De Fury nem ezt akarta. Levette a nadrágját, és felmászott az ágyra Angelia lábai közé. Lia megremegett, várta, hogy Fury egy erőteljes lökéssel beléhatoljon. Ehelyett ő megszaglászta az ujjait, és lenyalogatta róluk a nedvességet. Tekintete a lányéba fonódott, és kezét a kezében tartva, ajka közé vette. Angelia háta ívben megfeszült, ahogy felnyögött a kéjtől. Fury nyelve körkörös mozdulatokkal testének legmélyebb pontját kutatta. Lia szédült a gyönyörtől, ami mind tovább fokozódott, míg végül attól félt, hogy szétrobban. Nem bírta tovább, és kezét a férfi hajába temette, míg ő tovább kényeztette. És amikor újra elélvezett, kedvese addig nem hagyta magára, míg az utolsó remegéshullám is át nem járta a testét, hogy azt hitte, elsírja magát az édes eksztázistól. Fury levegő után kapkodott, míg pénisze fájdalmasan sóvárgott, hogy birtokba vegye a lányt. Az ő fajtájának nőstényeit tökéletesen ki kellett elégíteni, különben rögtön utána egy másik 72

hímet választanak. Ez szégyennek számított, és bár neki nem volt sok szeretője, még egyikük sem választott utána másodikat. Kizárt, hogy hagyja, hogy Angelia legyen az első. Felült, és kezét nyújtotta a lány felé. Angelia kérdőn nézett rá. – Valami baj van? Lassan felhúzta a lányt, míg ülő helyzetbe nem került. – Nem. Tudni akartad, hogy veszi birtokba egy farkas az asszonyát… – Az ágy lábához helyezte Angeliát, kezét pedig a bronzrudakra tette. Angelia nem volt annyira biztos benne, hogy ez jó ötlet. – Mit csinálsz? Fury szenvedélyesen megcsókolta, aztán fejével a fiókos szekrény felé intett. – Nézz bele a tükörbe. Angelia belenézett, és látta, ahogy Fury a háta mögé kerül. Felemelte őt, és feltérdeltek, mellkasa a lány hátához préselődött. Félresöpörte a hajat a nyakából, hogy megszaglászhassa a bőrét, majd szorosan átölelte, lélegzete Lia fülét csiklandozta. Fury izmai megfeszültek, ahogy kezébe vette a lány mellét. Szétnyitotta a lábát, és lejjebb csúsztatta a kezét, hogy kényeztethesse az érzékeny redőket. Angelia elragadtatva figyelte kedvesét a tükörből. Hogy lehet valaki, aki szenvedélyes és veszélyes, ilyen gyengéd? Amikor újra nedves volt, Fury felemelte a fejét, és tekintetük egybefonódott a tükörben, majd mélyen a lányba csúsztatta magát. Angeliának a lélegzete is elakadt, ahogy megérezte a testében Furyt. Alsó ajkát beharapva, a férfi még mélyebben furakodott belé, közben kezével folyamatosan simogatta. A lány érezte, hogy a mágikus ereje megnő. A szex mindig nagyobb hatalmat kölcsönzött az ő fajtájának. Erőt. De azelőtt még soha nem érzett ilyet. Olyan volt, mintha a férfi valamilyen ősi erőforrásból táplálná 73

őt. Fury a lány nyakába temette az arcát, ahogy az érzékei örvénylettek körülötte. Nem ismert annál édesebb érzést, mint Angelia testét az övéhez simulva. Ha farkas lenne, mostanra már karmolná, azt követelve, hogy mozogjon gyorsabban, erősebben. Ehelyett ő hagyta, hogy megtartsa a saját ritmusát, és élvezze a lány lágyságát. Élvezze az intimitás varázsát. Olyan oldala volt ez Furynek, amit ritkán osztott meg nővel. És a szíve mélyén tudta, hogy miért volt így. Mert egyikük sem volt az ő Liája. Hányszor és hányszor hunyta le a szemét, azt tettetve, hogy Liával van? Azt tettetve, hogy az ő illatát érzi. Most nem kellett tettetnie. Angelia itt volt, és az övé volt. – Mondd ki a nevem, Lia – suttogta a lány fülébe. – Hogy? – nézett rá kedvese homlokráncolva. Fury még mélyebbre hatolt a lány testében, és megállt egy pillanatra, hogy a tükörből a szemébe nézhessen. – Hallani akarom a nevem az ajkadról, míg benned vagyok. Nézz rám, és mondd újra, hogy szeretsz. Angelia felkiáltott a gyönyörtől, ahogy Fury újra elkezdett mozogni. – Szeretlek, Fury. Érezte, ahogy a férfi megnő benne. Ez minden fajtájabeli hímre jellemző volt. Minél nagyobb gyönyört éreznek, annál nagyobbra duzzadnak. A tömör telítettség érzésétől a lány ereje még inkább szárnyra kapott. Hátát megfeszítve a feje fölé nyúlt, és megérintette Fury arcát. A férfi mozdulatai egyre hevesebbé váltak, míg a keze tovább cirógatta Angeliát. Most már volt valami vadság a lökéseiben, ami egyszerre volt követelőző és birtokló. Angelia sokszor hallotta azt a kifejezést, hogy valakit birtokba vesz a szeretője, de ez volt az első alkalom, hogy megtapasztalta. És ez alkalommal, amikor elélvezett, valójában sikított a tiszta eksztázistól. 74

Fury fogát csikorgatta az orgazmus hallatán. Az érzéstől, ahogy a lány teste remegett az övé alatt. Ez feltüzelte az erejét, ami ide-oda cikázott a szobában, míg végül szét nem törte az éjjeli asztalkán álló lámpát. Még mindig simogatta a lányt, minden sóhajt és nyögést ki akart préselni belőle. Csak amikor Angelia összeomlott, akkor engedte meg magának, hogy ő is elélvezzen. Mélyen felmordult a hirtelen kitöréstől, és végül saját gyönyöre is elérkezett. Angelia elmosolyodott, ahogy Furyt figyelte a tükörben, aki vállába temette a fejét, és egész testében megremegett. Leheletük összekeveredett, míg a férfi szorosan ölelte. Az emberekkel ellentétben ők így maradtak, míg a férfi orgazmusa véget ért, ami néhány percig tartott. Egy árkádiai férfi ilyenkor általában mellé hanyatlott, és úgy várta, hogy vége legyen. Fury ehelyett a karjában tartotta Angeliát, a nyakát szaglászta és magához szorította. – Nem okoztam fájdalmat? – kérdezte a lányt. – Nem. Fury arcát Angeliáéhoz nyomta, és gyengéden hintáztatta szerelmét. Angelia elmosolyodott, és kezét a férfi orcájára tette. Soha életében nem volt része ennél meghittebb pillanatban. És ha arra gondolt, hogy ezt egy állat karjban találta meg, alig hitte el. Egész addig maradtak így, míg Fury elég puha nem lett ahhoz, hogy kihúzza magát a lányból anélkül, hogy fájdalmat okozna neki. Angelia visszahanyatlott az ágyra. Fury odafeküdt mellé, és meztelen testét csodálta. – Annyira szép vagy! – mondta, miközben a Sentinel-jeleket cirógatta az arcán. – Fogadok, soha nem gondoltad volna, hogy egy árkádiaival fogsz párosodni. – Gondoltam rá, míg nem változtam farkassá. A lány elfordította a fejét a fájó igazság hallatán. – Miért nem árultad el a titkodat? 75

Fury keserűen felnevetett. – Jé, tényleg! El sem tudom képzelni, miért. Talán, mert attól féltem, hogy kiborulsz és meggyűlölsz. Milyen nevetséges gondolat volt, nem igaz? Angelia elpirult és félrenézett. Szégyellte magát, amiért a férfinak igaza volt vele kapcsolatban, pedig nem kellett volna, hogy így legyen. – Sajnálom. – Minden rendben. Nem te voltál az egyetlen, aki megpróbált megölni. Nem, az egész nemzetség meg akarta ölni, beleértve az anyját, a testvéreit és a nagyapját is. És ő mégis túlélte. – Az apád szívesen fogadott? – Soha nem adtam meg neki az esélyt, hogy elutasíthasson. Megtaláltam a falkáját, és mikor láttam, menynyire nem tiszteli Vane-t és Fanget, úgy döntöttem, meghúzom magam, és nem árulom el neki, hogy a fia vagyok. Úgy gondoltam, hogy a halálközeli élményekből egy is épp elég, ha az embert a szülei akarják megölni. – Köröket rajzolt Angelia mellére. – Tényleg soha nem váltottál alakot? – Miért kellene? Fury rámeredt. – Szerintem meg kéne tenned. – Miért? – Mert ez a lényed része. – És akkor mi van? Ez egy olyan rész, amit nem kell elfogadnom vagy szeretnem. – Igenis kell. Angelia megmerevedett ettől a hangsúlytól. – Mit akarsz ezzel mondani? – Azt, hogy vagy farkassá változol, vagy sokkollak és átváltoztatlak. A lány levegőért kapkodott a fenyegetés hallatán. – Nem mernéd megtenni. 76

– Próbáld ki. Angelia rémülten ült fel az ágyon. – Ez nem vicces, Fury. Nem akarok farkas lenni. A türkizkék szempárban nem volt könyörület. – Egy percre tegyél a kedvemre. Tudnod kell, mire vadászol és mit gyűlölsz. – Miért? – Mert ez vagyok én, és azt akarom, hogy megérts. Angelia azt akarta mondani neki, hogy felejtse el. Hogy nagyon is megérti, de mielőtt kimondta volna, eszébe jutott valami. Furynek igaza volt. Hogyan is érthetné meg, hogy micsoda a férfi, ha ő maga sohasem tapasztalta? Ha ez fontos neki, akkor megteszi. – Akkor csak neked, és csak egyetlen percig. Fury oldalra billentette a fejét, és várt. És várt. Mikor teljes három perc eltelt, és a lány még mindig ember volt, felvonta a szemöldökét. – Szóval? – Jó. Csinálom. – Furyre meredt, és átváltozott farkassá. Fury elmosolyodott a látványtól. Sötétbarna bundája volt, fekete és vörös árnyalatokkal, és ugyanolyan gyönyörű volt így is, mint emberként. Megsimogatta a szőrét. – Látod, nem is olyan rossz, igaz? Meg tudsz engem érteni? – Persze. Ahogy te is meg tudsz érteni engem. Most nézz körül a szobában. Nézd meg, milyen másnak látszik minden. Mennyivel élesebbek a hangok és az illatok. A lány felnézett rá. – Még mindig ember vagy, Lia. Még farkasként is. Az egész lényedet megtartod ebben az alakban. Angelia visszaváltozott önmagává. – Azt mondod… – Igen. Amilyenek vagyunk az egyik alakban, olyanok 77

vagyunk a másikban is. Semmi nem változik. Angelia végiggondolta, amit tapasztalt. Eddig azt hitte, hogy farkas alakban állattá válna ésszerű gondolatok nélkül… de ez nem így volt. Megőrizte a tudatát. Az egyetlen különbség az volt, hogy kiélesedtek az érzékei. Hála öntötte el, és ahogy Furyhez hajolt, hogy megcsókolja, égő fájdalom hasított a tenyerébe. Levegőért kapkodva felült, és a kezét rázogatta, hogy csillapítsa az érzést. Fury átkozódott, aztán felemelte a kezét és ráfújt. Ahogy megtette, a falkájához tartozó geometrikus minta jelent meg a tenyerében. Ugyanolyan volt, mint a lányéban. Szent szar… – Egy pár vagyunk? – hebegte Angelia. Fury hitetlenkedve nézett rá. – Hogy lehet ez? Angelia továbbra is a tenyerét bámulta. Az ő világukban a Sors Istennői határozzák meg, hogy ki lesz a párjuk, mikor megszületnek. Az egyetlen módja, hogy megtalálják őt, az, hogy szeretkeznek vele, és ha úgy rendeltetett, egyforma jel jelenik meg a tenyerükben, ami csak három hétig látható. Ha ez alatt az idő alatt a nő nem fogadja el a párját, szabadon élhet tovább nélküle, de soha nem lesz képes másnak gyereket szülni. A hím cölibátusra van ítélve, míg a nő meg nem hal. Ha egyszer megtalálta a párját, csak vele fekhet le. Más mellett soha nem lesz erekciója. – Kiválasztottak minket. – Angelia Fury tenyeréhez tette az övét. – Te vagy a párom. Fury nehezen birkózott meg ezzel. Mindig kíváncsi volt, milyen érzés lehet. A Sötét-Vadász, Acheron mondta neki, hogy már találkozott a párjával, de nem igazán hitte el. Hogy pont az a nő az, akit mindig is szeretett… Ez egyszerűen nem történik meg így. 78

Angeliára nézett, a szíve kalapált. – Elfogadsz engem? A lány a szemét forgatta. – Nem. Azért vagyok itt veled meztelenül, mert véletlenül minden ruhám leesett rólam, és most nem találom őket. – Te egy gúnyolódós kis teremtés vagy, ugye? – Tőled tanultam. Fury nevetve előrehajolt, hogy megcsókolja, de mielőtt az ajkához érhetett volna, éles fényt látott felvillanni. Visszahúzódott, és összevont szemöldökkel figyelte, ahogy négy oroszlán jelenik meg a szobájában. Ádáz arccal hajítottak valamit Fury felé. Fury elkapta és fintorgott, mielőtt a földre vetette volna a sakál hátborzongató látványt nyújtó fejét. – Mi az ördög ez? – Paris Sebastienne vagyok – mondta a legmagasabb oroszlán –, és azért jöttem, hogy megöljem a szajhát, aki meggyilkolta és tönkretette a bátyáimat. Angelia erejét felhasználva felöltöztette magukat, aztán felkészült rá, hogy Fury odaadja a Litariannak vacsorára. Ehelyett Fury olyan halálos kisugárzással emelkedett fel az ágyról, hogy a lány beleborzongott. – Nem tudom, mit képzelsz, mit csinálsz itt, fánhempergő, de nem léphetsz a bátyám házába ilyen magatartással és hangnemmel. – Lenézett a földön heverő leszakított fejre. – És átkozottul biztos, hogy nem hozhatsz ide szennyet a párom jelenlétében. – Idáig követtük a szagát. Fury ajkán vészjósló vigyor jelent meg. – És a szobámban érzitek? Az egyik oroszlán megmozdult, hogy megragadja Furyt. Angeliának pislogni sem volt ideje, amilyen gyorsan Fury megfordult, és a falhoz szegezte támadóját. Keményen. – Hidd el, nem akarsz velem kötözködni – vicsorogta Fury, 79

miközben az oroszlán fejét a falba verte. – Én nem egy gazella vagyok a szavannán, te ostoba. Gyorsabban széttépem a torkodat, mint te a sakál fejét. Paris előrelépett. – Mi négyen vagyunk, te pedig egyedül. – Ketten vagyunk – javította ki Angelia elvágva őt Furytől. – És az egyetlen halálosabb dolog egy farkasnál a párja, ha a kedvesét fenyegetik. Paris a lány mellé lépett. Beleszagolt a levegőbe, közben óvatosan méregette. – Ő az? – kérdezte egy másik oroszlán. – Nem – mondta Paris undorodva. – Elvesztettük a szagot. – Fury felé fordult. – Még nincs vége, Farkas. Nem állunk meg, míg elégtételt nem vettünk. Ha megtalálom a szajhát, aki ezért felelős, lakmározni fogok a belein. Fury Paris felé hajította az oroszlánt, akit a kezében tartott. – Nem látunk itt titeket szívesen. Tényleg. Kifelé. Paris állati morgást hallatott, mielőtt eltűnt. – És vigyétek magatokkal a mocskos trófeátokat is – vicsorogta Fury, ahogy odadobta a fejet, hogy vigyék, ahová akarják. Angelia megkönnyebbülten felsóhajtott. – Mi történt az előbb? Hogyhogy nem érezték a szagomat? Fury megvonta a vállat. – Az egyetlen képesség, amit kifejlesztettem, az, hogy elrejtsem a szagomat. Mivel most már te is a részem vagy, a tiédet is elrejtettem. – Ezért nincs Katagari szagod! Fury gúnyosan biccentett. De ez újabb kérdést vetett fel Angeliában. – Akkor hogy jött rá Dare, ha nem szag alapján? Fury elnézett mellette, ahogy beléhasított a fájdalom. Az árulás még most is darabokra tépte a lelkét. Angelia a férfi összeszorított állkapcsára tette a kezét. 80

– Mondd el. Fury nem tudta, miért bízik meg benne, hiszen ellenkezett a természetével. De mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának, kibökte az igazságot. – Az erdőben megtámadott minket egy csapatnyi törvényen kívüli ember. Kilőttek egy nyílvesszőt. Dare nem vette észre, de én igen. Félrelöktem az útból, és így engem talált el. Angelia megrezzent, ahogy megértette, mi történt. – A fájdalom miatt alakot változtattál. Fury bólintott. – Abban a pillanatban megtudta, hogy földet értem. Próbáltam megállítani, mielőtt eléri a falut, de mire odaértem, már elmondta az anyámnak. A többire a lány is kristálytisztán emlékezett. Hallotta a kiáltásokat, és bement a nagyterembe, ahol a többiek gyülekeztek. Fury vérzett, de emberi alakban volt. Dare az anyjuk elé lökte a bátyját. – Ő egy kibaszott Farkas, anyám. Láttam. Bryani megragadta Furyt a hajánál fogva. – Mondd el nekem az igazat. Katagari vagy? Fury tekintete Angeliára vándorolt. Fájdalom, szégyen és kínlódás tükröződött mélyen a szemében. De a könyörgő pillantás volt az, amitől a lánynak elállt a lélegzete. Csendesen könyörgött neki, hogy álljon ki mellette. - Válaszolj! – követelte az anyja. - Farkas vagyok. Olyan bosszúszomjjal törtek rá, hogy Angelia alig tudta elhinni, hogy ő is részt vett benne. De akkor, abban a pillanatban… Mennyire bolond volt… - Fogsz még valaha bízni bennem? Fury kezébe fogta a lány megjelölt kezét. – Van választásom? – Igen, van. Ez csak azt jelenti, hogy neked szülhetek 81

gyerekeket. Semmi köze a szívünkhöz. Fury sóhajtott. Igaza volt. A szülei gyűlölték egymást. Még most is csak azzal foglalkoztak, hogy hogyan öljék meg egymást. – Ha félreteszed a fajtám iránt érzett gyűlöletedet, hajlandó vagyok elfelejteni a múltat. Angelia körbenézett a szobában. – Itt kell élnem a te idődben, igaz? – Tényleg azt hiszed, hogy hazamehetsz a Katagaria jegyét viselve? Igaza volt. Elpusztítanák. Fury ellépett mellőle. – Három heted van, hogy eldöntsd, tudsz-e velem élni. – Nincs szükségem három hétre, Fury. Beleegyeztem, hogy vackolok veled, és úgy is teszek. És hozzád is kötöm magam. Harag gyúlt Fury szemében a javaslat miatt. – Nem, azt nem teszed. Túl sok az ellenségem, akik holtan akarnak látni. Nem kötöm az életerődet az enyémhez. Túl veszélyes. Angelia nevetett. – Neked vannak ellenségeid? Akkor mi volt ez az oroszlán tessera? Ők kit kerestek? – Két kezébe fogta kedvese arcát. – Neked és nekem már rég együtt kellene lennünk, de én hagytam, hogy az ostobaságom négyszáz évre elszakítson tőled. Többé nem akarok egy percet sem elvesztegetni, amit veled tölthetek. – Huszonnégy órája még nem így éreztél. – Igazad van. De te felnyitottad a szememet. Amit Dare csinál, az rossz. Nem tudom elhinni, hogy tönkretettem annak a szegény oroszlánnak az életét. Istenem, mennyire szeretnék visszamenni az időben, hogy félrelökjem Dare-t, mikor elsütötte azt a fegyvert, hogy ne találjon célba! Fury elsápadt. – Dare megölt egy fegyvertelen oroszlánt? – Nem, az a sakál volt. Dare lőtte meg azt, amelyik él. – És a te szereped ebben? – Ostoba néző, aki azt hitte, biztonságossá teszi a világot a 82

többi kislány számára, hogy nekik ne kelljen végignézniük, ahogy felfalják a családjukat. Nem vettem észre, hogy a szörnyetegek oldalán harcolok, és nem ellenük. Fury sóhajtott. – Dare nem szörnyeteg. Csak egy bizonytalan seggfej, aki azt akarta, hogy az anyja szeresse. – És mi a helyzet veled? – Én egy bizonytalan seggfej voltam, aki tudta, hogy soha nem kerülhet túl közel az anyjához, nehogy véletlenül kiszagolja benne a farkast és megölje. Angelia magához húzta Furyt, és megcsókolta. - Párosodj velem, Fury. - Kis hatalmaskodó teremtés vagy, igaz? - Csak amikor akarok valamit. – Az ágyra nézett. –Nem kéne meztelennek lennünk? Fury megfogta a karját, és visszatartotta. – Előbb el kell ezt rendeznünk. Biztos akarok lenni benne, hogy azért párosodsz velem, mert így akarod, és nem azért, mert félsz. – Nem gondolod, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy tudjam a különbséget? – Nekem kell biztosnak lennem a szándékaidban. Mert még mindig nem bízik meg benne. Az volt a szomorú, hogy Angelia nem hibáztathatta ezért. – Jól van. Hogy vetünk véget ennek? – Azt hiszem, van egy ötletem. Angelia a nappaliban ücsörgött, Fang pedig a kezét szimatolgatta. – Nem csoda, hogy olyan furcsán viselkedett. A korcs megtalálta a párját. – Fang! – csattant rá Bride. – Hagyd békén azt a szegény nőt, vagy legalább gratulálj neki! – Mihez? Fury párjának lenni nekem rémálomnak tűnik. Volt egy idő, mikor Angelia egyetértett volna ezzel. Furcsa, 83

hogy most már nem. – A bátyád csodálatos farkas. Bride elismerően mosolygott. – És egyébként hol van most a szerelmes farkas? – Azt mondta, találkozik egy barátjával, hogy letérítsék az oroszlánokat a hozzám vezető nyomról. Fang arca elfehéredett. – Mi az? – kérdezte Angelia, aki azonnal megriadt ettől a reakciótól. – Furynek nincsenek barátai. Miért hazudott volna neki? Édes istenek, mit csinál? – Akkor hol van? Alig tette fel a kérdést, amikor Vane megjelent. Rámeredt Angeliára, és Fanghez fordult. – Szükségem van rád az Omegrionban. Most. Fang kérdőn nézett rá. – Mi folyik itt? – Fury feladta magát. Azt mondta, ő volt az, aki megnyomorította az oroszlánt. Angelia talpra ugrott. – Micsoda?! – Hallottad! Idióta barom. Savitar magához hívatott, és megkért, hogy vigyek szemtanúkat, akik igazolják az ártatlanságát. Fang káromkodott. – Hol volt, mikor történt? – Nem tudom. Fang felpattant. – Megyek. Elindultak. – Ne hagyjatok itt. – Angelia Vane elé állt. Vane habozott. Fang komoran nézett a bátyjára. - Ő a párja, V. Hadd jöjjön. Vane bólintott, és vitte magukkal a lányt is Savitar szigetére, az ülésterembe, ahol az Omegrion meg szokta vitatni a 84

törvényeket, amik a lycanthropokat irányították. Angelia egész életében hallott meséket erről a helyről, de soha nem gondolta, hogy egyszer eljut ide. Itt találkozott az összes Regis, a Katagaria és Árkádia minden egyes ágának egy-egy képviselője. Angeliát lenyűgözte, hogy nem küzdöttek egymással. De pontosan ezért volt itt Savitar. Hasonlóan egy bíróhoz, Savitar tartotta kezében mindannyiuk végső sorsát. Az egyetlen probléma az volt, hogy senki nem tudta igazán, mi is ő. Vagy hogy honnan származott. – Hol van Fury? – kérdezte a lány Vane-t. – Nem tudom. – Minden tag itt van? Vane a csoportot fürkészte. – Mindenki, Furyt kivéve. Mielőtt feltehetett volna még egy kérdést, Angelia erőhullámot érzett maga mögött. Megfordult, és egy káprázatos férfit pillantott meg. Közel két méter magas volt, haja hosszú és sötét, állán kecskeszakáll díszelgett. Szörfruhát viselt, és őt méregette gyanakodva. – Megvannak a szemtanúid, Farkas? – kérdezte a jövevény Vane-től. – Igen. – Akkor haladjunk. – Körbesétált egy kerek asztal mellett, ahol az Omegrion-tagok ültek, és egy különálló trónuson foglalt helyet. – Ő Savitar? – kérdezte Angelia. Vane bólintott. A fenébe. Kifejezetten ijesztő volt. Savitar hosszan felsóhajtott. – Tudom, hogy szívesebben lennétek máshol. Higgyétek el, én is. De azok kedvéért, akik nem hallották, és akkor ők bizonyára egy kőszikla alatt élnek… – ránézett az árkádaiai Sólyom Regisre, és habozott. – Na jó, néhányan tényleg kőszikla alatt éltek, és ezért kell elmagyaráznom, mi történt. Úgy tűnik, néhány kedves árkádiai létrehozott és használatba vett egy fegyvert, ami képes 85

elvenni a természetfölötti képességeinket, és bezár minket az eredeti alakunkba. Sokan felsóhajtottak. Savitar bólintott. – Igen, ez szívás. Két napja néhány korcs úgy döntött, hogy vadászni indul. Két felelős feje már nálam van. – A balján lévő oroszlánok felé intett. – Az áldozat családja a másik kettőt akarja. Holtan. De előtte meg akarják kínozni. Ezt tiszteletben tartom. – Vadászunk? – kérdezte Nicolette Peltier. – Nem. Úgy tűnik, az egyik felelős feladta magát. Azt állítja, hogy megölte a negyediket, és nem akar menekülni. – Hol van? – követelte Paris bátyja. – Várj a sorodra, Oroszlán, vagy ékszert csinálok a szemgolyóidból. Az oroszlán azonnal meghátrált. Savitar összeütögette az ujjait, és Fury jelent meg a trónusa előtt láncra verve. Angelia elindult felé, de Vane megállította. Fury nem hitt a szemének, mikor meglátta a lányt. A fenébe, Vane, megmondtam, hogy ne… – Egy szájkosár jelent meg az arcán. Savitar Furyre meredt. – Ha még egy személy vagy állat félbeszakít, azt kibelezem. Fury tekintete Angeliát kutatta. Ne beszélj, vetítette ki neki a gondolatait. Jobb lesz így. Bízz bennem. Hazamehetsz, és visszakapod az életedet. Megbolondult? Angelia elvetette ezt a gondolatot, amikor meglátta Dare-t megjelenni Fury mellett. Savitar megvetően méregette Dare-t. – Van egy szemtanúnk, aki esküszik, hogy látta Furyt akció közben. Mivel ez egybevág azzal, amit Fury mondott, feltételezem, könnyen határoztok a sorsa felől. Hacsak nincs valakinek valami hozzátennivalója. Sasha előrelépett. – Nem Fury tette. Védelmez valakit. Ismerem őt. Talán nem kedvelem az irháját, de tudom, hogy ártatlan. Ott voltam a 86

Menedékben, amikor meglátta az oroszlánt, és nem tudott róla semmit. – Így igaz – mondta Nicolette Peltier. – Én is láttam. Azt mondta, meg fogja találni a felelősöket, és tesz róla, hogy megfizessenek ezért. Savitar megvakarta az állát. – Érdekes, nemde? Mi mondanivalód van erről, Fury? A szájkosár eltűnt. – Be vannak lőve. Savitar a fejét rázta. – Valaki más, aki be van lőve? Könnyek mardosták Angelia szemét, amiért Fury ilyen áldozatot készül hozni. De nem hagyhatja, hogy megtegye. Lenézett a tenyerére, és a szimbólumot simogatta. A legnagyobb megtiszteltetés lett volna, hogy a párja legyen és gyerekeket szüljön neki. Bárcsak így lehetne. – Fury ártatlan – mondta előrelépve. – Azért vallott, hogy megmentsen… – Engem. Angelia megfagyott a rémülettől, ahogy Dare megköszörülte a torkát. – Mi volt ez? – kérdezte Savitar. Dare Angeliára pillantott, aztán Furyre. – Én lőttem ki azt a lövedéket, ami megnyomorította az oroszlánt. Az, aki megölte a másikat, már halott. – És a többiek? – Ők is halottak. Fury értetlenül nézett Dare-re. – Miért csinálod ezt? – Mert az én gaztettem volt, és nem hagyom, hogy egy állat mutassa meg, mit jelent nemesnek lenni. Baszd meg. – Megalkudtunk – motyogta Fury. – Én pedig megváltoztatom. – Dare Angeliára nézett. – Itt az ideje, hogy egyszer a helyes dolgot cselekedjem helyes 87

indítékból. Savitar összefonta karját a mellkasa előtt. - Egy újabb vallomásunk van Dare Kattalakistól. Először, másodszor… szeretne még valaki vallomást t e n n i ? Be akarja ismerni valaki más is, hogy lelőtte az oroszlánt? – Szünetet tartott. – Én is így gondoltam. Az oroszlánok előléptek. – Akkor ő a miénk. Savitar megrázta a fejét. – Valójában ő az enyém. Sajnálom. Ti már így is fejét vettétek két árkádiainak. Örüljetek, hogy nem akarok igazságot szolgáltatni a családjaik nevében. Feltételezni fogjuk, hogy bűnösök, de tárgyalás nélkül… Az oroszlánok nem tűntek túl elégedettnek, de egyik sem merte megkérdőjelezni Savitart. – Ami a kis játékszerüket illeti, ne aggódjatok. Már elintéztem, hogy a feltaláló többé ne találjon fel semmit. Az embereim már lenyomozták azt a néhány darabot, amit eladott, és hamarosan megsemmisítjük őket. Közben… Dare eltűnt, és Fury bilincsei elolvadtak. – Az Omegriont berekesztem. A tanács tagjai egy villanás kíséretében eltűntek a teremből. Csak a farkasok és Nicolette maradtak. Fury odasétált hozzájuk, és kezét nyújtotta Sashának. – Köszönöm. – Nem probléma. És még mindig nem vagyunk barátok. Fury szeme vidáman csillogott. – Így van, te fasz, szívemből utállak. – Nicolette-re nézett. – Tőled is rendes volt, hogy felszólaltál. – Még mindig ki vagy tiltva a házamból… hacsak nem sérülsz meg. – Ezzel teleportált. Fury megrázta a fejét, aztán Angeliára pillantott. A vidám csillogás eltűnt a szeméből. – Fel akartad adni magad, hogy megments. 88

– Mondtam neked, Fury. Mindig a hátadnál fogok állni. Fury megfogta mindkét kezét, és egyenként megcsókolta őket. – Nem akarom, hogy a hátamnál állj. Angelia kérdőn nézett rá. – Nem? Akkor mit szeretnél, hol legyek? – Azt a választ várta, hogy alatta – egy árkádiai ezt mondta volna. De ő nem. – Azt akarom, hogy mellettem legyél. Mindig. – Pfuj – zúgolódott Fang. – Farkasok, menjetek szobára. – Jó ötletnek tűnik – mosolygott Angelia. A következő pillanatban otthon voltak. Savitar nem mozdult, míg az utolsó farkas is elhagyta a helyiséget. Abban a pillanatban, hogy kiürült a terem, erőhullámot érzett maga mellett. Zarek volt az. – Sasha hazament, Z. – Igen, tudom. A korábbi megbeszélésünk miatt jöttem. – A démonjaim megszerezték a fegyverek nagy részét. – De… – Még van odakint néhány. Zarek káromkodott. – Ha Sashát eltalálják az egyikkel, Astrid megbolondul. – Higgy nekem, Z, tudom. – Savitar a derűs égboltra vetette tekintetét, de legbelül tisztában volt azzal, amivel Zarek is. Vihar készülődött. Ádáz és kegyetlen vihar. Ennek a kis küzdelemnek véget vetettek, de ez semmi nem volt ahhoz képest, ami ezután vár rájuk. Fury az ágyban feküdt meztelenül, Angelia pedig rajta. A tenyerük még mindig egymáshoz tapadt a párosodási szertartás után. – Még most sem tudom elhinni, hogy meghaltál volna azért, hogy hazamehessek. – Nem tudom elhinni, hogy hazugnak akartál nevezni, és elfoglaltad volna a helyemet a guillotine alatt. Legközelebb, amikor próbállak megmenteni, asszony, ajánlom, hogy maradj 89

megmentve. Angelia nevetett, aztán megcsípte Fury állát. – Hajlandó vagyok megígérni, hogy viselkedni fogok, egy feltétellel. – És mi az? – Hogy összekötöd az életerődet az enyémmel. Fury a homlokát ráncolta. – Miért olyan fontos ez neked? Angelia nyelt egy nagyot, hogy eltűnjön a gombóc a torkából. – Nem tudod? – Nem. – Mert szeretlek, Farkas, és nem akarok még egy napot eltölteni nélküled. Ahol letáborozol, oda megyek én is, és ha meghalsz, meghalok én is. Fury hitetlenkedve nézett rá. Csak egy dolgot szeretett volna egész életében. És épp most kapta meg Liától. Egy nőt, akit szerethetett, és akitől a sorsa függhetett. – Érted, farkas hölgyem, bármit megtennék. Angelia elmosolyodott, ahogy megérezte, hogy párja újra megkeményedik alatta. Megcsókolta a kezét, és tudta, hogy ez alkalommal nem csak szeretkezni fognak. Most egymáshoz kapcsolódnak, az örökkévalóságig.

90

J. R. WARD A fiú története A családomak, mind a vér szerinti, mind a választott rokonaimnak, végtelen szeretettel.

91

1

Claire Stroughton úgy nyúlt kávéval teli hőtartó bögréje után, hogy fel sem nézett a végrendeletből, amit még annak idején ő fogalmazott meg, most pedig épp átolvasott. – Utálom, amikor ezt csinálod. Claire az iroda másik végében ülő asszisztensére nézett. – Mit? – Hogy úgy fogod meg a kávédat, hogy oda sem nézel. Mint egy hő követő rakéta. – A kávém és én kivételesen szoros kapcsolatban vagyunk. Martha feltolta orrán elegáns szemüvegét. – Még szerencse, hogy legalább van rajta fedél. El fogsz késni az ötórai találkozódról, ha most azonnal nem indulsz el. Claire felállt, és lesimította a blézerét. – Mennyi az idő? – Fél három. Ebben a forgalomban több mint két óra az út Caldwellig. A kocsid lent vár a bejáratnál. A konferenciabeszélgetést Londonnal háromnegyed háromra szerveztem meg… azaz tizenöt perc múlva kezdődik. Mi egyéb elintéznivalóm van még a hosszú hétvége előtt? – Megnéztem és kicsit átdolgoztam a Technitron-fúzió anyagát, de mit mondjak, nem vagyok tőle elragadtatva. Claire átadott az asszisztensének egy jókora irathalmazt, amivel már egy ajtót is ki lehetett volna támasztani. – Ezeket küldd el egy futárral a Wall Street 50.–be, aztán szervezz meg egy találkozót kedden reggel hétre a másik féllel. Most ők jönnek hozzánk. Lógok még neked valamivel, mielőtt elmegyek? – Nem, de egyet árulj el! Ki az a szadista őrült, aki pont a nyár utolsó hétvégéjén, pénteken ötkor akar találkozni az ügyvédjével? 92

– Az ügyfélnek mindig igaza van. Az pedig, hogy ki a szadista, csak nézőpont kérdése. – Claire betette a végrendeletet egy mappába, majd vállára vette a táskáját. Miközben körülnézett a tágas irodában, arra a munkára gondolt, amit a hétvégére tervezett. – Mit felejtettem el? – A gyógyszert. – Ja, igen, tényleg. – A pohár alján lévő kávéval lenyelte az utolsó pirulát abból az orvosságból, amit az elmúlt tíz napban szedett. Bedobta a narancssárga dobozt a papírkosárba, és rájött, hogy vasárnap óta nem tüsszentett és nem is köhögött. Ezek szerint mégiscsak használt. Azok a fránya repülők! Valóságos bacilusfészkek, szárnyakon. – Gyere, kísérj le! – Útban a lift felé Claire még adott néhány fontos utasítást az asszisztensének, és közben be-beköszönt annak a néhány ügyvédnek, akik a William, Nance & Stroughton iroda kétszázvalahány fős csapatából éppen bent voltak, valamint az őket segítő dolgozóknak. Martha a kezében egyensúlyozott hatalmas irathalmaz ellenére is tartotta vele a lépést. Claire ezt szerette benne a legjobban. Bármi is történt, az asszisztensére mindig számíthatott. A lifthez érve megnyomta a lefelé mutató gombot. – Na, jó, azt hiszem, ennyi. Jó hétvégét! – Neked is! Aztán próbálj meg egy kicsit pihenni is! Claire belépett a mahagóniborítású felvonóba. – Nemigen marad időm rá. Kedden lesz a megbeszélés a Technitronnal. A hétvége legnagyobb részét itt fogom tölteni. Négy perccel később már a Mercedesében ült, és a manhattani forgalomban araszolt előre, miközben megpróbált kijutni a városból. Tizenegy perccel később összekapcsolták Londonnal. A konferenciabeszélgetés ötvenhárom percig tartott. Még szerencse, hogy gyakorlatilag alig mozdult a forgalom, mivel a tárgyalás nem ment valami jól. Ez persze nem érte meglepetésként. A több milliárd dolláros cégek fúziója és 93

beolvasztása soha nem volt könnyű feladat, de nem azért, mert ő nem volt elég rámenős. Az apja jól megtanította erre. Ennek ellenére megkönnyebbült, amikor letette a telefont, és végre csak a vezetésre koncentrálhatott. A New York állambeli Caldwell csupán száz mérföldre volt a belvárostól, Marthának azonban igaza volt. A forgalom nagyon lelassította az utat. Nyilvánvalóan boldog-boldogtalan épp most készült elhagyni a zsúfolt metropolist, és mindenki pontosan azt az utat választotta, amit ő. Claire általában nem szánta volna rá az időt, hogy személyesen menjen el egy ügyfélhez, Miss Leeds azonban több szempontból is különlegesnek számított, ráadásul nem volt abban a helyzetben, hogy be tudjon menni az irodába. Hány éves is lehetett már? Kilencvenegy? Krisztusom, lehet, hogy még annál is több. Claire apja egy örökkévalóság óta volt az ügyvédje, és miután két évvel azelőtt meghalt, és a lánya átvette tőle a stafétabotot, Miss Leedset is megörökölte az összes kiváltságával együtt. Amikor Claire elfoglalta helyét a tulajdonosok asztalánál, ő lett az iroda történetében az első női tag a William, Nance & Stroughton igazgatósági tanácsában. Megszolgálta ezt a jogot, annak ellenére, ami Walter Stroughton végrendeletében állt. Fantasztikus ügyvéd volt, nemigen akadt jobb nála. Csakúgy, mint az apjának, Claire-nek is Miss Leeds volt az egyetlen ingatlan- és részvényügyes kliense. Az idős hölgynek közel kétszázmillió dolláros vagyona volt, annak köszönhetően, hogy számos cégnél és vállalatnál rendelkezett részvényekkel, amelyeket mind a WN&S iroda képviselt. Ezek a befektetések jelentették a kapcsolatuk lelkét. Miss Leeds hitt abban, hogy amit megismert, ahhoz ragaszkodnia kell, a családja pedig már azóta volt az iroda ügyfele, hogy a cég 1911 – ben megalakult. Szóval a felállás úgy nézett ki, hogy az egyik legmenőbb vállalati sztárügyvéd, ingatlan- és részvényügyeket intézett egy öregek otthonába való idős hölgynek. 94

De bármennyire hihetetlennek tűnt is, nem volt bonyolult. A végrendelet és a befektetések intézése, miután valaki egyszer már beleásta magát, meglehetősen egyszerűvé vált. Miss Leeds pedig elég nyugis ügyfélnek számított némely vállalati partnerhez képest. Az idős hölgynek még az üzlethez is jó érzéke volt, már amikor a végrendeletéről volt szó. Olyan sokszor dolgoztatta át, ahogy mások a zoknijukat cserélik, így az óránkénti 650 dolláros tiszteletdíj, amennyit Claire a munkájáért kért, szép lassan összeadódott. Folyamatosan újraíratta azt a részt, hogy a vagyonának mekkora hányadát adományozza jótékony célra. Mindig lenyesett belőle egy-egy összetevőt, és állandóan mástmást nevezett meg kedvezményezettként. A legutolsó két változtatást Claire telefonon beszélte meg vele, ezért, amikor Miss Leeds megkérte, hogy személyesen jelenjen meg nála, a lány úgy érezte, éppen időszerű már egy rövid látogatást tenni nála. Remélhetőleg rövid lesz. Csupán egyszer járt a Leeds-birtokon, az apja halála után, amikor bemutatkozott. A találkozó jól sikerült. Miss Leeds bizonyára látott már róla fényképeket, amelyeket az apja mutatott meg neki, és mindig is helyeselte Claire „nőies viselkedését”. Ami nevetséges volt. A mondás, hogy a ruha teszi az embert, egyaránt vonatkozott nőkre és férfiakra is, és Claire ruhatárát csupa konzervatív kosztüm meg térd alá érő szoknya alkotta. Ez azonban csak a csalóka felszín volt. A lány örökölte apja üzleti érzékét, és vele együtt az agresszivitását is. Lehet, hogy elegáns hölgynek tűnt a kontyával és az érzéki külsejével, ám belül igazi gyilkos volt. A legtöbb ember két perccel a vele való találkozás után már tudta, hogy valójában milyen a természete, és nem csak azért, mert barna volt a haja. Miss Leedset azonban könnyű volt megtéveszteni. Ő még akkoriban született, amikor az igazi hölgyek nem dolgoztak, pláne nem egy sikeres manhattani ügyvédi irodában. Őszintén szólva, Claire csodálkozott is rajta, hogy az idős nő, miért nem akart másik ügyvédet magának, bár ők 95

ketten többnyire jól kijöttek egymással. Ez idáig az volt az egyetlen kellemetlen epizód a kapcsolatukban, amikor Miss Leeds először kérdezte meg tőle kerek perec, hogy férjnél van-e. Claire a leghatározottabban nem volt férjnél. Soha nem is vágyott rá, és a házasságnak még a gondolata sem foglalkoztatta. A legkevésbé egy férjre volt szüksége, aki amiatt panaszkodna, hogy milyen sokáig marad benn az irodában, milyen sokat dolgozik, hol akar élni vagy mi lesz vacsorára. Eliza Leeds azonban nyilvánvalóan „az-határoz-meg-téged-hogy-ki-ülmelletted-nadrágban” típusú nő volt, ezért Claire lelkiekben felkészült a szócsatára, mielőtt azt válaszolta volna, hogy nem, nincs férjnél. Miss Leeds lesújtóttnak tűnt, aztán magához tért, és gyorsan rákérdezett, hogy van-e barátja. A válasz ugyanaz volt. Claire nem akart magának barátot, és nem, állatot sem tartott. Hosszú csend után a hölgy elmosolyodott, és olyasféle megjegyzést tett, hogy „milyen sokat változott a világ”, és ennyiben maradtak. Legalábbis azóta nem került szóba a téma közöttük. Minden alkalommal, amikor Miss Leeds felhívta az irodát, mindig megkérdezte, talált-e már Claire magának egy rendes fiatalembert. Ami kedves gesztus volt tőle. Na mindegy. Más korosztály. A nemleges válaszokat pedig mindig méltósággal fogadta, talán, mert ő maga sohasem ment férjhez. Biztosan másban remélte megvalósulni be nem teljesedett romantikus álmait. Ha Claire őszinte akart lenni magához, be kellett ismernie, hogy ezt az egész férfi-nő kapcsolatot valójában unalmasnak találta. Nem, nem gyűlölte a férfiakat. Nem, a szülei házassága nem ment tönkre. Igazság szerint az apja kimondottan támogató típusú ember volt. Nem, a múltjában sem volt viharos összeveszés, nem voltak önértékelési zavarai, nem volt orvosi eset, nem molesztálták gyerekkorában. Okos volt, szerette a munkáját, és hálás volt azért az életért, ami megadatott neki. A meleg családi fészket egyszerűen csak nem neki találták ki. 96

Mellesleg végtelenül tisztelte azokat a nőket, akik feleségek és anyák voltak egy személyben, de nem irigyelte őket, sem azt a terhet, amit a családdal a vállukra vettek. Karácsonykor nem fájt a szíve amiatt, hogy egyedül van. Ahhoz, hogy teljesnek érezze az életét, nem volt szüksége arra, hogy focimeccsekre járjon, gyerekrajzok díszítsék a hűtőjét, vagy házi készítésű ajándékokat kapjon. A Valentin-nap és az anyák napja pedig nem jelentett számára többet, mint két újabb dátumot a naptárban. Amit viszont igazán szeretett, az a tanácsteremben zajló viták voltak. A tárgyalások. A trükkös húzások és a törvénnyel való ügyeskedés. A felvillanyozó feszültség, amikor egy tízmilliárdos vállalat érdekeit képviselte, függetlenül attól, hogy a cég éppen megvásárolt egy másik céget, vagy felszámoltatta azt, esetleg éppen kirúgott egy felsővezetőt, mert nyolc számjegyű költségtérítést számolt el magának. Ezek éltették. A harmincas éveiben járt, a szakmája legjobbja volt, és átkozottul élvezte ezt az életformát. Egyedül azokkal nem találta meg a hangot, akik nem értették meg az ilyen típusú nőket. Micsoda igazságtalan kettősség volt ez a társadalomban! A férfiak leélhették úgy az életüket, hogy teljes mértékben a munkának szentelték, amiért mindenki jó kenyérkeresőnek tartotta őket, nem pedig egy magánéleti gondokkal küszködő, antiszociális aggszűznek. A nőket miért nem így ítélték meg? Amikor végre megpillantotta Caldwell hídját, elhatározta, hogy gyorsan megbeszéli a dolgot Miss Leedszel, aztán visszatér a Park Avenue-n lévő lakásába, és elkezdi a felkészülést a kedd reggeli megbeszélésre a Technitronnal. Talán még arra is lesz ideje, hogy visszamenjen az irodába. A Leeds-birtok egy négyhektáros, vad vidék volt, négy melléképülettel és egy akkora fallal, amelyhez hegymászó felszerelés és egy képzett személyi tréner segítsége kellett volna, ha valaki át akar mászni rajta. A ház, egy hatalmas kőépület, az 1890-es évekbeli gótikus újjászületés idején épült, és hivalkodón hirdette tulajdonosa gazdagságát. Claire úgy vélte, erre még a 97

leghíresebb sztár is fizetett volna adót. Felkanyarodott a kör alakú kocsibejárón, és megállt a székesegyház stílusú bejárat előtt. Rezgőre állította a telefonját, fogta a táskáját, és miközben a bejárati ajtó felé sétált, az a különös gondolata támadt, hogy az egyik kezében egy keresztet, a másikban pedig egy tőrt kellene tartania. Istenem, ha annyi pénze lenne, mint a Leeds családnak, biztos, hogy valami kevésbé sivár helyen lakna. Például egy mauzóleumban. A szárnyas ajtó egyik szárnya még azelőtt kinyílt, hogy megfogta volna az oroszlános kopogtatót. A komornyik állt mögötte, aki legalább száznyolc éves volt. Meghajolt. – Jó estét, Miss Stroughton! Megkérdezhetem, hogy benne hagyta-e a kulcsot a kocsiban? Talán Fletchernek hívták? Igen, annak. És Miss Leeds szerette, ha a személyzetet a nevén szólították. – Nem, Fletcher. – Akkor talán óhajtja ideadni nekem? Arra az esetre, ha arrébb kellene állni vele. – Amikor Claire felvonta a szemöldökét, halkan hozzátette. – Attól tartok, Miss Leeds nem érzi jól magát. Ha mentőt kellene hívnunk. .. – Sajnálattal hallom. Beteg, vagy talán… – Claire nem fejezte be a mondatot, miközben átnyújtotta a komornyiknak a kocsikulcsot. – Nagyon gyenge. Kérem, kövessen! Fletcher járása pontosan olyan volt, amilyent az ember egy angol libériás komornyiktól elvárna. Amellett a környezetbe is remekül beleillett. A házat régimódi stílusban rendezték be, a szobákat szinte agyonnyomta az újabb és újabb beszerzésű műalkotások tömege, amelyet több generáció halmozott fel az évek során. A felbecsülhetetlen értékű, múzeumi hangulatot árasztó összevisszaságban a festmények, a szobrok és a bútorok mind különböző korszakból származtak, mégis valahogy egységes egésszé álltak össze. És micsoda törődést igényelhettek! Letörölni a port róluk olyan lehetett, mintha valaki egy nyolchektáros 98

kertben akarta volna levágni a füvet egy egyszerű fűnyíró géppel. Mire befejezték, máris kezdhették elölről. Claire és Fletcher felsétáltak a hatalmas íves lépcsőn az első emeletre, majd végigmentek a folyosón. A vörös bársonydrapériás falakon mindkét oldalon hajdani Leeds ősök portréi függtek. Halottsápadt arcuk, amely világított a fekete háttér előtt, valamint kétdimenziós szemük mintha követte volna az ember minden lépését, bármerre ment is. A levegőben citromillatú bútorápoló és régi fa szaga érződött. A folyosó végén Fletcher bekopogott egy faragott ajtón. Amikor egy erőtlen hang kiszólt, szélesre tárta az ajtót. Miss Leeds egy akkora ágyban feküdt, mint a fél szoba, és olyan kicsinek tűnt benne, mint egy gyermek. Apró alakja törékenynek látszott, mint a porcelán. Mindent fehér csipke díszített: az ágy baldachinját, a matracot, még az ablakokat is. Barátságtalan téli hangulat uralkodott a szobában, amelyet a jégcsapokra és a hóbuckákra emlékeztető többi dísz is megerősített, azt az egyet leszámítva, hogy nem volt hideg. – Köszönöm, hogy eljött, Claire – Miss Leeds hangja olyan gyenge volt, hogy szinte már suttogásnak lehetett nevezni. – Bocsássa meg, hogy nem tudom illően fogadni! – Semmi baj. – Claire lábujjhegyen előrébb lépett. Félt, hogy zajt csap vagy hirtelen mozdulatot tesz. –Hogy érzi magát? – Jobban, mint tegnap. Azt hiszem, elkaptam az influenzát. – Igen, sokan megbetegedtek, de örülök, hogy ön már gyógyulófélben van. – Claire úgy vélte, nem lenne bölcs dolog megemlíteni, hogy neki is valami hasonló miatt kellett antibiotikumot szedni tíz napig. – Majd gyors leszek, és aztán hagyom pihenni. – Itt kell maradnia teára. Megtenné? Fletcher azonnal megszólalt. – Szervírozzam most? – Kérem, Claire! Igyon meg velem egy csésze teát! A francba! Minél hamarabb vissza akart menni. 99

Az ügyfélnek mindig igaza van. Az ügyfélnek mindig igaza van. – Rendben. – Remek! Fletcher, hozza be a teát, de csak akkor szolgálja fel, amikor végeztünk a papírokkal! – Miss Leeds elmosolyodott, és behunyta a szemét. – Claire, jöjjön ide mellém! Fletcher majd hoz egy széket. A komornyik nem úgy nézett ki, mint aki egy sámlit is képes megemelni, nem beszélve egy székről. – Köszönöm – mondta Claire –, de hozok én magamnak... Fletcher szó nélkül felkapott egy antik karosszéket, amely legalább olyan súlyosnak tűnt, mint egy autó. Hűha! Micsoda szuper erejű komornyik! – Ó… köszönöm! – Ebben kényelmesebb lesz, hölgyem. Igen, és a hölgyem haza is viszi, ha nem indul a kocsija. Amikor Fletcher magukra hagyta őket, Claire helyet foglalt a trónszéken, és az ügyfelére pillantott. Az öreg hölgynek még mindig be volt hunyva a szeme. – Miss Leeds… biztos benne, hogy ne hagyjam itt a végrendeletet? Nyugodtan átnézhetné, amikor elég erősnek érzi magát hozzá, aztán visszajönnék, és hitelesíteném az aláírását. Hosszú csend következett, amelyben Claire azt találgatta, vajon nem aludt-e el a nő. Vagy isten ne adja… – Miss Leeds? A sápadt ajak lassan megmozdult. – Van már barátja? – Tessék? Nem, nincs… – Maga olyan elragadó! – Miss Leeds könnyel teli szeme kinyílt, és a fejét odafordította Claire felé a párnán. – Szeretném, ha találkozna a fiammal. – Hogy mondta? – Miss Leedsnek van egy fia? – Megleptem, ugye? – Ráncos arcán halvány mosoly terült szét. – Igen. Anya… vagyok. Nagyon régen történt. Titokban… 100

Az esemény is és a szülés is. Senkinek sem beszéltünk róla. Az apám ragaszkodott hozzá, hogy titokban tartsuk. Ezért nem mentem soha férjhez. Hogy is tehettem volna? Szentséges… isten… Abban az időben, amikor ez történt, bármikor volt is az, a nők nem szültek gyereket csak úgy, házasságon kívül. Egy olyan előkelő család esetében pedig, mint Leedsék, a botrány hatalmas lett volna. És… Miss Leeds talán emiatt nem említette meg a fiát egy szóval sem a végrendeletében. Az egész vagyonát Fletcherre hagyta, mivel a régi szokásoktól nehéz volt megszabadulni. – Maga tetszeni fog a fiamnak. Na jó, erről szó sem lehetett. Ha a nő huszonéves korában lett terhes, a férfi mostanra már legalább hetvenéves volt. Ami azonban még ennél is fontosabb, hogy bár az ügyfélnek mindig igaza volt, Claire semmiképpen sem bocsátotta volna áruba magát csak azért, hogy megtartson magának egy üzletet. – Miss Leeds, nem hiszem, hogy… – Találkozni fog vele. És a fiamnak tetszeni fog. Claire elővette legdiplomatikusabb hangját, amely rendkívül nyugodt és ésszerű volt. – Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember, de attól tartok ez összeférhetetlenség lenne. – Találkozni fog vele… és maga tetszeni fog neki. Mielőtt újabb tiltakozásba kezdhetett volna, Fletcher jött vissza egy nagy zsúrkocsival, amelyen annyi ezüstholmi volt, hogy egy ékszerbolt kirakatának is dicséretére vált volna. – Szolgáljam fel most a teát, Miss Leeds? – Majd csak azután, ha befejeztük a papírokat? –Miss Leeds felemelte a kezét. Az erek feltűnően kirajzolódtak a kézfején, a körmei azonban tökéletesre voltak vágva és rózsaszínűre lakkozva. Lehet, hogy Fletcher képzett manikűrös is volt? – Claire, felolvasná nekem, kérem? A változtatás nem volt bonyolult, és Miss Leeds azonnal egyet is értett vele, ami teljességgel feleslegessé tette a látogatást. 101

Miközben reszkető keze megfogta a tollat, és az utolsó vonalra odabiggyesztette az alig felismerhető „Eliza Merchant Castille Leeds” nevet, Claire megpróbált nem gondolni arra a négyórányi munkára, amit elpazarolt, vagy arra, hogy mennyire utálta elkényeztetni az embereket. Hitelesítette az aláírást, majd miután Fletcher tanúként aláírta a végrendeletet, az iratokat betette a táskájába. Miss Leeds köhögött egyet. – Köszönöm, hogy ilyen messzire eljött hozzám. Tudom, hogy nagy fáradság volt, de nagyon nagyra értékelem. Claire ránézett a habos fehér csipkék tengerében fekvő nőre. Ez itt a halálos ágya, gondolta. A kaszás pedig ott áll mellette, és türelmetlenül dobog a lábával a földön, miközben az óráját nézegeti. Claire-nek nagyon nehéz volt leküzdenie magában azt az érzést, hogy egy gazember. Istenem, micsoda egy érzéketlen, karrierista dög! Azon problémázik, hogy néhány órát elvesztegetett a munkából, miközben Miss Leedsnek talán annyi sem maradt hátra az életéből. – Nincs mit. – Most már jöhet a tea – mondta Miss Leeds. Fletcher odagurította a sárgaréz zsúrkocsit a székhez, és egy porceláncsészébe kitöltött egy adag teát. Earl Grey-illata volt. – Cukrot, hölgyem? – kérdezte. – Igen, kérek. – Claire utálta a teát, de úgy gondolta, cukorral talán elviselhetőbb lesz. Amikor Fletcher átnyújtotta neki, észrevette, hogy csak egy csésze van. – Maga nem iszik, Miss Leeds? – Nem, attól tartok, nem. Orvosi utasítás. Claire ivott egy kortyot. – Milyen fajta Earl Grey ez? Más íze van, mint amit korábban ittam. – Ízlik? – Azt kell mondanom, hogy igen. 102

Amikor Claire megitta az egész csészével, Miss Leeds behunyta a szemét, és az arcán mintha furcsa megkönnyebbülés látszott volna. Fletcher elvette az üres csészét. – Nos, azt hiszem, most már mennem kell. – A fiamnak nagyon fog tetszeni – suttogta az öreg hölgy. – Már várja. Claire pislogott, aztán megpróbálta elővenni a legtapintatosabb modorát. – Attól tartok, vissza kell mennem a városba. Talán majd máskor találkozom vele. – Nem. Muszáj, hogy ma találkozzon magával. Claire megint pislogott egyet, és apja szavait hallotta visszacsengeni a fejében: Az ügyfélnek mindig igaza van. – Nos, ha olyan fontos, akkor talán… – Claire nyelt egy nagyot. – Én… szóval, akkor… Miss Leeds elmosolyodott. – Nem lesz olyan szörnyű magának sem. A fiam olyan, mint az apja. Egy szépséges szörnyeteg. Claire megdörzsölte a szemét. Két Miss Leedset látott az ágyban feküdni. Jobban mondva két ágyban. Akkor négy lett volna belőle? Vagy nyolc? Miss Leeds olyan lefegyverzően tiszta tudattal és közönnyel nézett rá, ami nyugtalanította Claire-t. – Nem szabad félnie tőle. Nagyon gyengéd is tud lenni, ha olyan hangulatban van. És a maga helyében én nem próbálnék menekülni előle, mert a végén úgyis elkapja. – Micsoda? – Claire szája kiszáradt, és amikor bal felől zaj ütötte meg a fülét, olyan volt, mintha nagyon messziről hallotta volna. Fletcher levette az ezüsttálcát a zsúrkocsiról, és áttette a komódra. Amikor visszament a kocsihoz, kihajtott rajta valami rejtett lapot az aljából, amitől olyan lett, mint egy hordágy. Claire érezte, hogy elszáll minden ereje, és összecsuklik. Lerogyott a székre, Fletcher pedig felemelte, és olyan könnyedén 103

vitte oda a zsúrkocsihoz, mint korábban azt a nehéz széket. Hanyatt fektette, Claire pedig érezte, hogy kezd elhomályosulni a látása. Kétségbeesetten próbált eszméletén maradni, miközben látta, hogy a komornyik végigtolja a folyosón, aztán belép vele egy régimódi réz és üveg liftbe. Az utolsó dolog, amit a tudata érzékelt, az volt, hogy a szolga benyomta az „A” feliratú gombot. Az alagsorét. A lift megrándult és elindult, a lány pedig öntudatlanságba zuhant.

104

2

Claire megfordult az ágyon. A keze alatt puha bársonyt érzett, az arca alatt pedig egy nagyon finom tapintású selymet. Le-fel mozgatta fejét a puha párnán, és érezte, hogy a halántéka lüktet, és kissé hányingere van. Milyen furcsát álmodott… Miss Leeds és az a komornyik. A tea. A zsúrkocsi. A lift. Istenem, szörnyen fájt a feje! De mi ez a csodálatos illat? Nehéz, fűszeres… mint a legfinomabb férfiparfüm, csakhogy ezt a fajtát még soha nem érezte. Vett egy mély levegőt, mire válaszul a teste felhevült. Végigsimított a bársonytakarón. Olyan volt, mint egy ember bőre… De várjunk csak egy percet! Hiszen neki nem is volt bársony ágyneműhuzata! Kinyitotta a szemét… és egy gyertyát pillantott meg. Az éjjeliszekrényen állt, ami… nem az övé volt. Pánik lett úrrá rajta, a letargia azonban még mindig erősebb volt mindennél. Küszködött, hogy fel tudja emelni a fejét az ágyról, és amikor sikerült, a látása elhomályosodott. Nem mintha számított volna. Amúgy sem látott messzebb a halvány gyertyafénynél, amely az ágyat világította meg. Hatalmas, tintaszerű sötétség vette körül. Hirtelen valami hátborzongató hangot hallott. Fémcsörgést. Mozgást, aztán lépteket. Valaki közeledett felé. A hang irányába fordította a fejét, kinyitotta a száját, és sikítani akart, a kiáltás azonban bent rekedt a torkában. Egy hatalmas fekete alak állt az ágy lábánál. Egy óriási… férfi. A rémülettől verejték lepte el a testét, a hirtelen támadt adrenalinlöket pedig kitisztította a tudatát. Körülnézett, mit használhatna fegyverként. Az egyetlen dolog csupán a súlyos, 105

ezüst gyertyatartó volt az éjjeliszekrényen. Megragadta… Ám egy kéz fonódott a csuklójára. Claire rémülten menekülni próbált, hátrált az ágyon, a lába felgyűrte a takarót, a teste kétségbeesetten vergődött, de nem ment vele semmire. A kéz vasmarokkal szorította. Fájdalmat azonban nem okozott. Egy hang érkezett a sötétből. – Kérlek… nem foglak bántani. A szavak mély sóhaj kíséretében hangoztak el, és olyan szomorúságról árulkodtak, hogy Claire egy pillanatra abbahagyta a harcot. Micsoda fájdalom! Milyen végtelen magányosság! És milyen gyönyörű férfihang! Ébresztő, Claire! Mégis mi a fenét művelsz? Szimpatizálsz azzal a férfival, aki halálos szorítással tartja fogva a csuklódat? Kinyitotta a száját, készen arra, hogy megharapja a támadója hüvelykujját, hogy így szabadítsa ki magát, aztán a térdével megrúgja azon a ponton, amely a legérzékenyebb neki. De még hozzákezdeni sem tudott. A férfi ugyanis egy gyors mozdulattal hasra fordította, a karját pedig hátracsavarta, majd óvatosan ott tartotta. Claire oldalra fordította a fejét, hogy levegőt kapjon, és megpróbált kiszabadulni. A férfi nem bántotta, és nem érintette meg illetlen helyen. Csak lazán tartotta, miközben a lány küzdött ellene, amikor pedig kimerült és feladta, azonnal elengedte. Claire zihálva vette a levegőt, s közben a sötétben bal felől olyan hangot hallott, mint amikor egy láncot húznak végig a földön. Amikor valamennyire megnyugodott, és a tüdeje is abbahagyta a fújtatást, felnyögött. – Nem tarthatsz itt fogva! Csend. A férfinak még a lélegzését sem lehetett hallani. – El kell engedned. Hol a pokolban van? A francba… az az álom Fletcherről, nem is volt álom! Ezek szerint valahol a Leeds-birtokon lehet. – Keresni fognak. 106

Ez hazugság volt. Ünnepi hétvége volt, ami azt jelentette, hogy az ügyvédi iroda legtöbb dolgozója kiment a víkendházába dolgozni, vagyis senki nem vehette észre, hogy nem ment be az irodába, ahogy tervezte. Ha pedig megpróbálnák felhívni, és csak az üzenetrögzítője válaszolna, azt gondolnák, hogy végre kivett egy kis szabadságot, hogy magával foglalkozzon. – Hol vagy? – kérdezte. A hangja visszhangzott a csendben. Amikor nem kapott választ, arra gondolt, talán a férfi kiment. Kezébe fogta a gyertyát, és a halvány fénynél körülnézett. A faragott fa ágytámla mögött a fal ugyanolyan szürke kőből épült, amilyen a Leeds-ház volt kívülről, ez pedig megerősítette azt a feltevést, hogy hol van. Az ágyat, amelyen ült, sötétkék bársony ágynemű takarta, és magasan állt a föld fölött. Claire egy fehér köntöst és a fehérneműjét viselte. Mindössze ennyit tudott biztosan megállapítani. Lecsúsztatta a matracról a lábát, ám amikor fel akart állni, érezte, hogy a térde összecsuklik. Viasz csurgott a kezére, megégette a bőrét, a kőpadló pedig felsértette a bokáját. Visszatartott lélegzettel a takaróba kapaszkodva felállt az ágy mellett. A feje lüktetett, szédült. A gyomra mintha gyurmával és rajzszöggel lett volna tele. A félelem pedig mindkét érzést csak fokozta. Előrenyújtotta a kezét, és tapogatózva tett néhány lépést, miközben a gyertyát olyan messzire tartotta maga előtt, amennyire csak tudta. Amikor valamihez hozzáért, felsikoltott és hátralépett. Aztán rájött, hogy mi is az a sok, szabálytalan alakú, függőleges tárgy egymás mellett. Könyvek. Bőrkötéses könyvek. Megint előretartotta a gyertyát, és balra indult. A tenyerével tapogatózva érintette meg a többit is. Még több könyv volt. És még… annál is több. Mindenhol csak könyveket látott, a szerzők neve szerint rendezve. Most épp a Dickens-i résznél állt, és az aranyberakásból ítélve 107

nagyon úgy tűnt, hogy mind első kiadású. Nem volt rajtuk por, mintha valaki rendszeresen takarította volna őket. Vagy olvasta. Néhány végtelennek tűnő méter után egy ajtót pillantott meg. Fel-le mozgatta a gyertyát, valami kilincset vagy gombot keresve rajta, a fekete sarokvason kívül azonban semmit sem talált. Az ajtótól jobbra egy kenyértartó hevert a földön, ám Claire-nek fogalma sem volt róla, mi célt szolgálhatott. Felegyenesedett, és dörömbölni kezdett az ajtón. – Miss Leeds! Fletcher! – Egy jó ideig kiabált és dörömbölt, majd egy nagyot sikított is, hátha felkelti valakinek a figyelmét. Azonban senki nem jött. A félelem helyett düh lett úrrá rajta, ő pedig örömmel fogadta a változást. Mérgesen, de még mindig félve folytatta a felderítést. Könyvek. Csak könyvek. A földtől egészen fel a mennyezetig, bármilyen magasan volt is az. Könyvek, könyvek, könyvek… Hirtelen megállt, és megkönnyebbült. – Álmodom! Ez csak egy álom! Fellélegzett. – Bizonyos értelemben igen. – A mély, zengő férfihang hallatán megpördült, és háttal a könyvespolcnak ütközött. Ne mutasd ki a félelmedet!, gondolta. Amikor szembekerülsz az ellenséggel, nem láthatja rajtad, hogy félsz. – Engedj ki ebből az átkozott szobából! Most azonnal. – Majd három nap múlva. – Tessék? – Három nap múlva szabad leszel. Akkor anyám majd kienged. – Anyád… ? – Ő volt Miss Leeds fia! Claire megrázta a fejét, és emlékezetébe villant az öreg hölggyel folytatott beszélgetés némely foszlánya, de értelmes következetésre nem jutott belőle. – Ez jogtalan fogva tartás… – Három nap múlva kiszabadulsz, és nem fogsz emlékezni 108

semmire. Sem arra, hogy idejöttél, sem arra, hogy itt voltál. Rám sem. Semmi nem marad majd meg az emlékeidben. Istenem… a hangja hipnotikus volt. És szomorú. Olyan bársonyos és halk… Egy lánc megcsörrent, amikor a földön elmozdult, aztán egyre hangosabb lett, és Claire-nek eszébe jutott, hogy félnie kellene. – Ne gyere közelebb hozzám! – Nagyon sajnálom, nem tudok várni. Claire visszaszaladt az ajtóhoz, és dörömbölni kezdett rajta. Vad, elkeseredett mozdulataival mindenfelé szétcsöpögtette a gyertya viaszát. Amikor a láng kialudt, eldobta az ezüst gyertyatartót. A súlyos tárgy csörömpölve földet ért, ő pedig mindkét öklével megint döngetni kezdte az ajtót. A lánccsörgés egyre közelebb ért hozzá, majd elhallgatott. Claire már szinte az őrület határán volt. Belevájta a körmét az ajtó fájába, és hosszú barázdákat hagyott rajta, amikor végigszántotta. Két kéz markolta meg a kezét, és lazán lefogta. Istenem, itt volt mögötte! Közvetlenül mögötte. – Engedj el! – kiáltotta. – Nem foglak bántani – felelte a férfi lágy hangon. –Nem fogok fájdalmat okozni… – Halkan ismételgette ezeket a szavakat a fülébe, amíg Claire végül transzba esett. A teste bizsergett, miközben a férfi csodálatos illata megtöltötte az orrát. Belőle áradt ez a balzsamos, sötét, fűszeres illat, amely egyszerre volt férfias, erőteljes és izgató. A lába köze nedves lett, megduzzadt… Megrémülve saját teste reakciójától, elhúzódott. – Ne érj hozzám! – Maradj nyugodtan! – súgta a férfi közvetlenül a fülébe. – Ne aggódj, első alkalommal nem veszek el túl sokat. Az erényed pedig érintetlen marad, amikor majd kiszabadulsz innen. Nem fogok veled hálni. Nem lenne szabad bíznia benne. Félnie kellene. Ehelyett a férfi gyengéd érintése, mélyen zengő, halk szavai és érzéki illata 109

megnyugtatták. Claire-t azonban valószínűleg ez rémítette meg a leginkább. A férfi elengedte az egyik kezét, és a hajához emelte. Egymás után kihúzta belőle a haj tűket, amíg minden tincse kibontva a vállára nem hullott. – Milyen gyönyörű! – suttogta. Claire tudta, hogy menekülnie kellene, valójában azonban nem akart eltávolodni tőle. – Sötét van. Honnan tudod, hogy milyen… – Tökéletesen látlak. – Én nem látok semmit. – Jobb is így. Talán csúnya? Vagy torz? És ha az lenne, számítana? Claire tudta, hogy nem. Akkor is elfogadná, ha visszataszító lenne. Habár, Jézus Mária… miért? – Sajnálom, hogy sürgetlek – mondta a férfi érdes hangon –, de csak annyit veszek el, amennyivel megnyugtatom magam. Claire egy szisszenést hallott, majd érezte, hogy a haját félresöpri a nyakáról, és két tűhegyes fogát belemélyeszti a bőrébe. Kellemes fájdalom járta át. Ívbe feszítette a hátát, és elakadó lélegzettel érezte, hogy a férfi elengedi a kezét, és hatalmas, erős testéhez szorítja őt. Felnyögött, majd szívni kezdett. A vérét… a férfi… a vérét itta! És ó, istenem, fantasztikus érzés volt! Claire életében először elájult. Amikor magához tért, az ágyon feküdt, betakarva, és még mindig rajta volt a köntöse. A koromsötétben nyöszörögni kezdett. Soha nem gondolta volna magáról, hogy ilyet is tud, azonban nem bírta elviselni, hogy minden olyan valószínűtlennek tűnik, és nincs semmi, amibe belekapaszkodhatna. Úgy érezte, mintha sűrű, olajos vízben fuldokolna. A tüdeje égett, és nem látott semmit. A félelem mindenféle pánikreakciót indított be a fejében, 110

amitől verejték lepte el a testét. Meg fog őrülni… Egy gyertya lobbant lángra mellette, megvilágította az éjjeliszekrényt és egy ezüsttálcát, amelyen ennivaló volt. Egy pillanattal később, a hatalmas ágy másik oldalán, újabb gyertya gyulladt meg. Aztán még egy, a könyvespolcon az ajtó közelében. És megint egy a fürdőszobának tűnő helyiségben. Aztán… Egymás után lobbantak lángra, habár senki sem ért hozzájuk. Claire-nek meg kellett volna rémülnie ettől, azonban túlságosan el volt foglalva azzal, hogy végre körülnézzen, ezért nem tudott azon aggódni, hogyan támadt fény a szobában. A helyiség sokkal nagyobb volt, mint gondolta. A padló, a falak és a mennyezet mind ugyanabból a szürke kőből épült. Az ágyon kívül az egyetlen nagyobb méretű bútordarab egy íróasztal volt, akkora, mint egy tárgyalóasztal. Sima, fényes felületét papírok borították, a szélén pedig egymásra fektetett bőrkötéses könyvek sorakoztak. Előtte egy trónra emlékeztető szék állt, kissé kifordítva, mintha valaki ült volna rajta, aztán gyorsan felállt volna róla. Hol lehetett a férfi? Claire egy sötét sarokba nézett. Tudta, hogy ott van. Onnan nézi őt. És vár. Eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor a hátához simult férfias teste, ezért a nyakára tette a kezét. És… nem érzett semmit. Nos, nem egészen. Két alig érzékelhető pontot tapintott az ujja, mintha a harapás hetekkel azelőtt történt volna. – Mit tettél velem? – kérdezte a férfitól. Pedig tudta. És, ó, istenem… a gondolat szörnyűséges volt! – Bocsáss meg! – Csodálatos hangja fojtottan csengett. – Sajnálom, hogy ezt kell tennem egy ártatlannal, de muszáj táplálkoznom, különben meghalok. Nincs más választásom. Nem hagyhatom el a lakhelyemet. Claire látása elhomályosult, aztán visszatért, és olyan lett, mint egy sakktábla. Pont, mint amikor valaki mindjárt elveszíti az eszméletét. Szentséges… ég! 111

Hosszú idő telt el, mielőtt végre képes volt értelmes gondolatot megfogalmazni a fejében. Az üres sötétségben lassan kirajzolódott néhány Hollywoodból ismert kép: élőhalott, hullaszínű, gonosz… vámpír. A teste úgy elkezdett remegni, hogy még a fogai is összekoccantak. A térdét felhúzta a mellkasához, összegömbölyödött, és oldalra fordult. Elkezdte ringatni magát, és az a futó gondolat suhant át az agyán, hogy még soha életében nem félt ennyire. Micsoda rémálom! Nem tudta, hogy ébren van-e vagy álmodik, csak azt, hogy egy szörnyű rémálom részese. – Megfertőztél? – kérdezte. – Úgy érted, hogy… átváltoztattalak-e azzá, ami én vagyok? Nem. Egyáltalán nem. Nem. Claire hirtelen úgy érezte, hogy muszáj kiszabadulnia innen. Kipattant az ágyból, és az ajtó felé vetette magát. Nem jutott messzire. A szoba hirtelen megfordult körülötte, és elbotlott a köntösében. A karját előrenyújtotta, és megtámaszkodott a könyvekben. Ugyanakkor a férfi is elkapta. Olyan gyorsan ott termett mellette, mintha láthatatlanná vált volna, és ott bukkant volna elő. Óvatosan fogta meg, és csak annyira tartotta erősen, amennyire muszáj volt. – Enned kell. Claire megkapaszkodott a könyvespolcban, és szórakozottan észlelte, hogy George Eliot összes műve előtt áll. Szóval a férfi ezért beszélt úgy, mint egy viktoriánus. Tizenkilencedik századi műveket olvasott, amióta csak be volt zárva ide. – Kérlek – esedezett gyönyörű hangján. – Muszáj enned… – Ki kell mennem a mosdóba. – Claire a szoba másik részén lévő márványhelyiség felé nézett. – Mondd, hogy van benne vécé! – Igen, van. Ajtó azonban nincs rajta, de elfordítom majd a tekintetemet, amíg bent vagy. – Az jó lesz. 112

Claire kiszabadította magát a szorításából, és a fürdőszoba felé támolygott. Túlságosan kába, gyenge és rémült volt ahhoz, hogysem azon aggódjon, a férfi netán meglátja. Különben is, ha ki akarta volna használni a helyzetet, számtalanszor nyílt már rá alkalma. Amellett a becsületesség a hangja minden rezdülésében érezhető volt. Ha azt mondta, hogy nem néz oda, akkor nem is fog. - Istenem, megőrült, vagy mi? Mi az ördögért bízik meg valakiben, akit nem is ismer? És akivel össze van zárva egy szobában? Persze lehet, hogy ez volt az egyik oka. Elvégre a férfi is ugyanúgy be volt ide zárva, mint ő. Hacsak nem hazudott. A fürdőszoba fala a mennyezetig krémszínű csempével volt burkolva. Egy régimódi lábas kád és egy álló mosdókagyló volt bene. Claire elvégezte a dolgát, megmosta a kezét, és ekkor vette észre, hogy a falon nincs tükör. Leöblítette az arcát, aztán megtörölte az egyik fehér törülközővel, amelyet halomba rakva talált. Ezután a víz alá tartotta egymáshoz illesztett tenyerét, és ivott. A gyomra ettől némileg megnyugodott. Tudta, hogy az étel sokkal többet segítene rajta, de nem akart egy falatot sem elfogyasztani abból, amit kitettek neki. Egyszer már elfogadott egy csésze teát, aztán tessék, mi lett a vége. Visszament a hálószobába, és a sötét sarok felé nézett. – Szeretném látni az arcodat. Most. Nem volt benne semmi különösebb veszély. Azt már tudta, hogy a Leeds-birtokon van, és azt is, hogy a férfi Miss Leeds fia. Eleget tudott már róluk ahhoz, hogy meg akarják ölni, hogy ne tudja őket lebuktatni. – Mutasd meg az arcodat! Hosszú csend, majd megcsördült a lánc, és a férfi kilépett a fényre. Claire-nek elállt a lélegzete, és a kezét a szája elé kapta. A férfi olyan gyönyörű volt, mint a hangja és az illata. Mint egy 113

angyal… és nem nézett ki többnek harmincévesnél. Majd' két méter magas volt, és földig érő vörös köntöst viselt, amelyet hímzett öv fogott össze a derekán. A haja fekete volt, mint az éjszaka, és dús hullámokban omlott le a hátán… istenem, valószínűleg a derekáig is leért. Az arca pedig… lélegzetelállítóan szép volt. Az álla szögletes, az ajka telt, egyenes orra pedig maga a férfias tökéletesség netovábbja. A szemét azonban nem láthatta, mert a férfi a földet nézte. – Édes… istenem! – suttogta Claire. – Ez nem lehet igaz! A férfi visszahúzódott az árnyékba. – Kérlek, egyél! Hamarosan megint… innom kell belőled. Claire elképzelte, hogy megint megharapja… megszívja a nyakát… és lenyeli a vérét. És emlékeztetnie kellett magát, hogy ez nem helyes. Hogy akarata ellenére tartják fogva, mert… egy szörnynek szüksége van rá. Lenézett a földre. A lánc egy része, amelyet a férfi maga után húzott, kint maradt a fényben. Olyan vastag volt, mint a lány csuklója, és feltehetően a férfi bokájára volt erősítve. Ő is fogoly volt tehát. – Miért vagy láncra verve? – Veszélyt jelentek másokra. Most pedig egyél! Meg kell enned az ennivalót! – Sajnálom. Szó sem lehet róla. – Nincs belekeverve semmi. – Az anyád Earl Grey teájáról is ezt gondoltam. A lánc megcsördült, amikor a férfi kilépett a fényre. Igen, a bokájára volt bilincselve. A bal bokára. Átsétált a szobán, s közben olyan messzire kerülte el a lányt, amennyire csali tudta, és egyszer sem nézett rá. A járása ruganyos volt és kecses, mint egy állaté. A válla ringott, miközben egyik lábát a másik elé tette. A testéből sugárzó erő… rémisztő volt. Erotikus. És szomorú. Olyan volt, mint egy ketrecbe zárt pompás vadállat. Leült az ágyra, ahol a lány korábban feküdt, megfogta a 114

tányéron lévő ezüst ételburát, felemelte, és félretette az éjjeliszekrényre. Claire orrát finom rozmár inges citromillat csapta meg. A férfi kiterítette a textilszalvétát, megfogta a nehéz ezüstvillát, és evett egy falatot a bárányhúsból, a rizsből és a zöldbabból. Aztán megtörölte a száját a damasztszalvétával, megtisztította a villát, és visszatette a tányérra a burát. Az ölébe ejtette a kezét, a fejét pedig továbbra is leszegve tartotta. A haja elképesztően szép volt, dús és fényes, a vállára omlott, felkunkorodó vége leért a bársonytakaróra és a combjára. Valójában kétféle színt lehetett felfedezni benne. Vérvöröst és olyan feketét, amely már szinte kék volt. Claire még soha nem látott ilyen színkombinációt. Legalábbis olyat, amely természetes lett volna. Azt pedig biztosra vette, hogy az anyja nem rendelt ide havonta egy fodrászt, hogy befestesse vele a fia haját. – Várunk egy kicsit – mondta a férfi –, és meglátod, hogy nincs semmi belekeverve az ételbe. Claire mereven nézte. Hatalmas volt, mégis olyan nyugodt, csendes és szerény, hogy nem félt tőle. Persze az agya ésszerűen gondolkodó része emlékeztette rá, hogy tartania kellene tőle. Ekkor azonban eszébe jutott, hogyan csendesítette le az első alkalommal, amikor felébredt. És hogy még ő tűnt rémültnek. Aztán rápillantott a láncra, és úgy vélte az eszére kell hallgatnia. Az a dolog nem véletlenül volt rátéve. – Mi a neved? – kérdezte tőle. A férfi összevonta a szemöldökét. Istenem, ebben a fényben, ami megvilágította, mintha valósággal éteri szépségű lett volna! Az arccsontja és a vonásai mégis tökéletesen férfiasak és határozottak voltak. – Áruld el! – Nincs nevem – felelte. – Hogy érted, hogy nincs neved? Hogy szólítanak az emberek? – Fletcher nem hív sehogy. Anyám régen azt mondta, fiam. 115

Gondolom, akkor ez a nevem. Fiam. – Fiam. A férfi a combját dörzsölgette, fel-alá mozgatta rajta a kezét és vele a vörös selyemköntöst is. – Mióta vagy itt lent? – Milyen évet írunk? – Amikor Claire megmondta neki, azt felelte. – Ötvenhat éve. A lány nem kapott levegőt. – Ötvenhat éves vagy? – Nem. Tizenkét éves koromban kerültem ide. – Jóságos ég… – Na jó, nyilvánvalóan másképp látszottak rajta az évek. – És miért zártak be ebbe a cellába? – Kezdett megmutatkozni az igazi természetem. Az anyám azt mondta, hogy így mindenki számára biztonságosabb lesz. – És azóta folyamatosan itt vagy lent? – Egész biztosan beleőrült már, gondolta. El sem tudta képzelni, milyen lehet évtizedekig egyedül lenni. Nem csoda, hogy nem akart a szemébe nézni. Nem volt hozzászokva a társasághoz. – Egyedül? – Vannak könyveim. És rajzaim. Nem vagyok egyedül. Különben is, itt legalább védve vagyok a naptól. Claire hangja megkeményedett, amikor eszébe jutott a jó öreg Miss Leeds, aki elkábította, és lehozatta ide, ebbe a cellába a fiához. – Milyen gyakran hoznak ide nőket? – Évente egyszer. – Mi ez, valami születésnapi ajándék? – Csak akkor hoznak, amikor az éhséget már nem bírom elviselni. Ha túl sokáig várok… nehezen kezelhető leszek. – A hangja elképesztően vékony lett. Szégyellte magát. Claire érezte, hogy hihetetlen haragra gerjed, a pirosság felkúszott egészen a nyakáig. Istenem, Miss Leeds nem kedvességből akarta összehozni őket, amikor a fiáról beszélt a hálószobájában! Odavetette neki ennivalóként, mint egy állatnak. – Mikor láttad utoljára az anyádat? 116

– Aznap, amikor bezárt ide. Úristen! Tizenkét évesen bezárta ide, és magára hagyta… – Akkor most már eszel? – kérdezte a férfi. – Láthatod, nem történt semmi bajom. Claire gyomra megkordult. – Mióta vagyok itt? – Csak egy vacsora óta. Nem sok ideje. Lesz még két reggeli, egy ebéd, majd még egy vacsora. Aztán szabadon távozhatsz. Claire körülnézett a szobában, és látta, hogy nincs sehol óra. Az idő múlását az étkezésekben mérte. Jézus… Mária! – Megmutatod a szemedet? – kérdezte tőle, és egy lépést tett felé. – Kérlek! A férfi felállt, nagy termetét teljesen beborította a vörös selyemköntös. – Magadra hagylak, hogy egyél. Elsétált a lány mellett, szemét lesütötte, a fejét elfordította, miközben maga után húzta a láncot a földön. Amikor odaért az íróasztalhoz, úgy fordította a széket, hogy a lánynak háttal legyen, majd leült. Elővett egy rajzceruzát, majd a keze egy kis időre megállt egy vastag fehér papírlap fölött. A következő pillanatban azonban a ceruza megindult a lapon, és olyan finom hangot adott ki, mint egy gyermek lélegzése. Claire csak nézte, aztán elhatározásra jutott. Hátrapillantott a válla fölött az ennivalóra. Ennie kell. Ha ki akarja juttatni innen mindkettőjüket, szüksége lesz az erejére.

117

3

Mindent elfogyasztott, ami a tányéron volt, és miközben evett, meglepetten tapasztalta, hogy a szobában uralkodó csend nem feszült, annak ellenére, hogy milyen helyzetben voltak. Miután megtörölte a száját, és letette a szalvétát, felhúzta a lábát az ágyra, és hátradőlt a párnára. Nagyon fáradtnak érezte magát, de nem úgy, mint akit elkábítottak. Ránézett a tálcára, és az a fura gondolata támadt, hogy nem is tudja, mikor ette tele magát utoljára. Folyton fogyókúrázott, és mindig egy kicsit éhes maradt az étkezések végén. Ez segített neki megőrizni a támadószellemét, amitől mindig éles eszű és összeszedett volt. Most azonban elpilledt. És… csak nem egy ásítást nyomott el? – Nem fogok emlékezni erre? – kérdezte a férfi hátát nézve. Ő megrázta a fejét, amitől hosszú haja meglebbent, és hozzácsapódott a székhez. A vörös és fekete színek kombinációja elképesztő volt. – Miért nem? – Mert elveszem ezeket az emlékeket tőled, mielőtt elmész. – Hogyan? A férfi megvonta a vállát. – Azt nem tudom. Egyszerűen csak… megtalálom a többi emléked között, és elzárom őket. Claire betakarózott, és arra gondolt, hogy valószínűleg a férfi akkor sem tudna többet mondani róla, ha tovább faggatná a részletekről, mintha még magamagát sem értené, sem a saját természetét. Érdekes. Miss Leeds ember volt, már amennyire Claire meg tudta állapítani. Akkor viszont az apa lehetett… A francba, tényleg elhiszi ezt az egészet? Megérintette a nyakát, és érezte rajta a félig begyógyult harapás nyomot. Igen… igen, tényleg elhiszi. Habár az agya 118

tiltakozott a tény ellen, hogy vámpírok igenis léteznek, megdönthetetlen bizonyítéka volt rá, nem igaz? Fletcher jutott eszébe. Ő is valahogy más volt. Azt nem tudta, hogy miképpen, az a furcsa erő azonban, amivel hajlott kora ellenére rendelkezett… egyáltalán nem volt szokványos. A csend kezdett hosszúra nyúlni, teltek a percek, elillantak, és elenyésztek a végtelenben. Talán egy óra is eltelt? Vagy csak egy fél? Esetleg három? Furcsamód Claire kellemesnek találta a ceruza sercegését a papíron. – Mit rajzolsz? – kérdezte. A férfi megállt. – Miért akartad látni a szememet? – Miért ne akartam volna? Úgy lenne teljes rólad a kép. A férfi letette a ceruzát. Amikor hátrasimította a haját a válláról, látszott, hogy remeg a keze. – Innom… kell belőled. A gyertyák kezdtek egymás után kialudni. Claire szíve összeszorult a rémülettől. A rémülettől, és… ó, istenem, kérlek, add, hogy ne legyen benne izgatott várakozás! – Várj! – felült. – Honnan tudod, hogy nem veszel… túl sokat? – Érzem a vérnyomásodat, és nagyon óvatosan csinálom. Nem tudnálak bántani. – Felállt az íróasztal mellől. Elaludt néhány újabb gyertya. – Kérlek, ne legyen teljesen sötét! – mondta Claire, amikor már csak az éjjeliszekrényen lévő fény maradt égve a szobában. – Úgy nem tudnám elviselni. – Pedig jobb lenne… – Ne! Istenem, ne… nem lenne. Te nem tudod, milyen érzés nekem. A sötétség megrémít. – Akkor maradjon a fény. Amikor elindult az ágy felé, Claire először a lánccsörgést hallotta meg, csak utána lépett ki a hatalmas alak az árnyékból. – Felállnál? – javasolta. – Akkor csinálhatnám megint 119

hátulról. És nem kellene látnod közben. Bár úgy kicsit tovább tartana. Claire kifújta a levegőt, a teste felforrósodott, a vére felpezsdült. Próbált nem gondolni az okára, vagy arra, hogy milyen vészesen hiányzott belőle a túlélési ösztön. De végül is nem számított. Itt volt, és nem tudott változtatni a helyzeten. – Azt hiszem… azt hiszem, szeretnélek közben látni. A férfi habozott. – Biztos vagy benne? Mert ha egyszer elkezdem, nagyon nehezen tudom abbahagyni… Úristen, úgy beszéltek, mint két aggályoskodó viktoriánus a szexről. – Látnom kell téged! A férfi mély lélegzetet vett, mintha ideges lenne, és megpróbálná legyőzni magában a feszültséget. – Akkor talán jobb lenne, ha leülnél az ágy szélére, én pedig eléd térdelnék. Claire lecsúsztatta a lábát a matracról és szétnyitotta. A férfi kezdett leereszkedni, majd megrázta a fejét. – Nem – dörmögte. – Melletted kell helyet foglalnom. A gyertya fényének háttal ült le, így az arca árnyékban maradt. – Megkérhetnélek, hogy fordulj felém? Claire odafordult felé és felnézett. Miközben a fény megvilágította hatalmas alakját, és glóriát vont a feje köré, a lány szerette volna látni az arcát is. Vágyott rá, hogy lássa a szépségét. – Michael – suttogta. – Michaelnek kellett volna elnevezniük téged. Az arkangyal után. A férfi felemelte a kezét, és hátrasimította a lány haját. Aztán a másikkal a matracra támaszkodott, és odahajolt hozzá. – Tetszik ez a név – mondta halkan. Claire először az ajkát érezte meg a nyakán, ahogy finoman hozzáért. Aztán a férfi egy kicsit eltávolodott tőle, és tudta, hogy 120

azért, mert kinyitja a száját és kivillantja a szemfogát. A harapás gyors volt és határozott. Claire ezúttal nagyobbat rándult, mivel számított rá. A fájdalom most erősebb volt, ám a kellemes érzés is intenzívebb, mely utána következett. Felnyögött, amikor egy forró hullám söpört végig a testén, és a férfi szívni kezdte a vért, majd a szája beállt egy egyenletes ritmusra. Claire nem tudta pontosan, hogy mikor érintette meg, csak úgy megtörtént. A tenyere végigsimított a férfi vállán. Ezúttal nem ő rándult össze, és amikor a férfi elhúzódott tőle, a fény megvilágította az arca egyik oldalát. Zihálva vette a levegőt, a szája nyitva volt, szemfogának csak a hegye látszott ki. Éhes volt, a szemében azonban döbbenet tükröződött. Claire megsimogatta a karját. Vastag izmai élesen kirajzolódtak rajta. – Nem tudom abbahagyni – mondta eltorzult hangon. – Én csak… szeretnélek megérinteni. – Nem tudom abbahagyni. – Tudom. De szeretnék közben hozzád érni. – Miért? – Mert szeretnélek érezni. – Claire alig hitte el, de félrebiccentette a fejét, felkínálva a nyakát. – Vedd el, amire szükséged van! És majd én is azt teszem. Ezúttal a férfi már éhesen vetette rá magát, a kezével megfogta a lány nyakának másik oldalát, és úgy harapott bele hevesen. Claire teste lángra lobbant, a melle hozzányomódott a kemény mellkashoz, amelyből csak úgy áradt az a finom illat. Megragadta izmos karját, és hátradőlt az ágyon, magával húzva a férfit. Michael már teljesen rajta feküdt, és súlya a matracba nyomta. Az alakja eltakarta a gyertyát, ezért Claire nem látott semmit tisztán, annyit azonban igen, hogy ne érezze magát a semmiben lebegni. Valahogy úgy érezte, helyes, amit tesznek, ám ez nagyon veszélyes volt: a sötétségben minden érzés, amit tőle kapott, felerősödött. Nedves ajka a nyakán, az erőteljes szívások és a 121

köztük vibráló szexuális feszültség. Édes istenem, élvezte, amit férfi tett vele! Lassan feljebb siklott a keze, és megsimogatta a haját. Elégedett nyögéssel a selymes fürtökbe túrt, végigsimította őket, majd megérintette a fejbőrét. Amikor Michael mozdulatlanná dermedt, Claire is megállt, és érezte, hogy a férfi teste megremeg. Várta, hogy folytatja-e az ivást, ő pedig folytatta. Amikor újból kezdte, a szoba forogni kezdett, Claire-t azonban most nem érdekelte, volt kibe kapaszkodnia. Legalábbis addig, amíg a férfi el nem húzódott tőle, és ott nem hagyta az ágyon. Hangos lánccsörgéssel visszasietett a sötét sarokba, faképnél hagyva őt. Claire felült. Nedvességet érzett a melle között és lenézett. Vér csorgott le a nyakából, és kezdett beleivódni a fehér köntösbe. Káromkodva odakapta a kezét a harapásnyomhoz, hogy megállítsa a vérzést. Michael egy pillanat alatt előtte termett, és lefejtette nyakáról a kezét. – Ne haragudj, hogy nem fejeztem be rendesen. Várj, ne tiltakozz! Be kell fejeznem. Hadd tegyem meg, azzal megállítom a vérzés! Egy kezébe fogta a lány mindkét csuklóját, hátrasimította a haját, és a torkára tette a száját. Kinyújtotta a nyelvét, és végigsimított vele a bőrén. Aztán még egyszer. És megint. Claire hamarosan megfeledkezett arról, hogy az előbb majdnem elvérzett. Michael elengedte a kezét, és gyengéden magához ölelte. Claire megadóan hátrahajtotta a fejét, és élvezte, ahogy a férfi nyalogatta és cirógatta a nyakát. A mozdulatok lelassultak, majd abbamaradtak. – Most aludj! – suttogta neki. – Nem vagyok fáradt. – Ami nem volt igaz. Érezte, hogy Michael megigazgatja. Hosszú fekete haja betakarta, miközben 122

felé hajolva kényelembe helyezte. Amikor el akart húzódni tőle, Claire megfogta a kezét. – A szemed. Mutasd meg a szemed! Ha ezt akarod csinálni velem az elkövetkezendő két napban, akkor ennyivel tartozol nekem. Egy hosszú pillanat múlva Michael hátratette a haját, és lassan felemelte a szemhéját. A szivárványhártyája ragyogó kék és neonzöld volt. Valósággal izzott. A külső karimáját pedig fekete körvonal keretezte. A szempillája dús volt és hosszú. A tekintete hipnotikus erőt sugárzott. Szinte túlvilági volt. Különleges… mint a lénye többi része. Aztán újra lehajtotta a fejét. – Aludj! Lehet, hogy reggeli előtt megint eljövök hozzád. – És te mit fogsz csinálni? Te is alszol? – Igen. – Amikor Claire az ágy másik oldalára nézett, azt felelte. – Ma este nem itt. Ne aggódj! – Akkor hol? – Nem kell félned. Hirtelen kőddé vált, és eltűnt a sötétben. Claire egyedül maradt a gyertyafényben, és úgy érezte, mintha lebegne a hatalmas ágyon, mintha a tengeren himbálózna, és egyszerre lenne érzéki álomban és szörnyű rémálomban.

123

4

A zuhany csobogására ébredt. Felült az ágyban, majd letette a lábát a földre, és elhatározta, hogy felfedezőútra indul, amíg Michael el van foglalva. Fogta a gyertyát, és az íróasztal felé ment. Vagy legalábbis abba az irányba, amerre azt sejtette. A lábszára talált oda először, amikor erősen nekiütődött vaskos lábának. Szitkozódva lehajolt, megdörzsölte, és már tudta, hogy néhány nap múlva rendesen be fog kékülni. Az az átkozott gyertya! Óvatosabban lépkedve megtalálta a széket, ahol a férfi ült, és lejjebb tartotta a hasznavehetetlen fényt az asztal lapjához. – Ó, istenem! – suttogta. Egy róla készült portrét pillantott meg. Egy megdöbbentően ügyes, őszintén érzéki rajzot, amelyen kifelé nézett a képről. Pedig a férfi még sohasem nézett a szemébe. Honnan tudta… – Kérlek, azt ne nézd meg! – szólt Michael a fürdőszobából. – Gyönyörű. – Claire jobban ráhajolt az íróasztalra, és számtalan képet látott, mindegyik nagyon modern kidolgozású volt. Ez meglepte. – Mindegyik nagyon szép. A rajzok eltorzított erdőket és virágokat ábrázoltak. A Leedskastélyt és a környékét, szürreális stílusban. A ház szobáit, amelyek szintén valahogy nem olyanok voltak, mint a valóságban, mégis szép látványt nyújtottak. Nagy meglepetés volt, hogy Michael modern stílusban rajzolt, tekintve, hogy sokszor milyen formálisan fogalmazott, és milyen régimódi szokásai voltak… Claire félelemmel telve újra a róla készült portréra pillantott. Klasszikus rajz volt, klasszikus realizmussal ábrázolva. A többi munkája nem sajátos stílusát tükrözte. Az ábrázolásai azért voltak eltorzultak, mert ötvenhat éve nem látta őket. Olyan emlékekre támaszkodott, amelyeket évtizedek óta nem frissített 124

fel. Claire felemelte a portrét. Lenyűgözően kidolgozott volt, és a részletekbe menően aprólékos. Igazi tisztelgés előtte. – Bárcsak ne nézted volna meg! – mondta Michael közvetlen közelről a fülébe. Claire-nek elállt a lélegzete és megpördült. Amikor megnyugodott, arra gondolt, a fenébe, milyen jó illata van! – Miért nem akartad, hogy lássam? – Mert magánjellegű. A csendben Claire-nek eszébe jutott valami. – A többi nőt is lerajzoltad? – Vissza kellene menned az ágyba. – Lerajzoltad? – Nem. Claire megkönnyebbült, bár nem örült az érzésnek. – Miért nem? – Mert nem… voltak kedvesek a szememnek. Gondolkodás nélkül megkérdezte. – Voltál velük? Lefeküdtél azokkal a nőkkel? A férfi nem zárta el a vizet a zuhanyozóban, ezért a vízcsobogás kitöltötte a csendet. – Mondd el! – Nem voltam. – Azt mondtad, hogy nem fogsz szeretkezni velem. Azért mondtad ezt, mert… emberekkel nem tudsz? – Nem, ez becsület kérdése. – Szóval a vámpírok is… szeretkeznek? Ügy értem, képes vagy rá, ugye? – Na jó, miért kezdett egyáltalán beszélni erről? Fogd be a szád, Claire! – Képes vagyok gerjedelemre, igen. És el tudom… juttatni magam a befejezésig. Claire behunyta a szemét, és elképzelte, ahogy a férfi gyönyörű meztelen testével az ágyon fekszik, a haja pedig lazán szétterül alatta. Látta, ahogy az egyik kezével marokra fogja 125

kemény férfiasságát, és le-fel húzogatja rajta a bőrt, majd ívben hátrafeszíti magát, és… Hallotta, ahogy a férfi felszisszenve levegőt vesz, majd azt kérdezi: – Miért vonzó ez számodra? Jézus, milyen kifinomultak lehetnek az érzékei! De már miért ne lenne vonzó? Nem mintha a férfinak tudnia kellene róla, hogy mennyire felizgatta ez őt. – Voltál már valaha nővel? Michael jobbra-balra ingatta lehajtott fejét. – A legtöbben féltek tőlem, és nem ok nélkül. Elhúzódtak. Főleg, mivel… ittam belőlük. Claire megpróbálta elképzelni, milyen lehetett, hogy mindig csak olyanok vették körül, aki szörnyűnek tartották. Nem csoda, hogy ennyire tartózkodó és félénk lett. – Akik pedig nem találtak… visszataszítónak – folytatta –, akik hozzászoktak a jelenlétemhez, és nem utasítottak volna vissza… azoknál úgy éreztem, hogy belőlem hiányzik a hajlandóság. Nem találtam őket szemrevalónak. – Még soha nem csókoltál meg senkit? – Nem. Most pedig válaszolj arra, amit kérdeztem! Miért izgat fel az a gondolat, hogy… könnyítek magamon? – Mert szeretném… – Látni. – Mert szerintem nagyon szép lehetsz, miközben csinálod. Szerintem… gyönyörű vagy. Michaelnek elállt a lélegzete. Amikor egy ideig nem hallottak mást, csak a víz csobogását, Claire megszólalt. – Ne haragudj, ha megdöbbentettelek. – Szépnek tartasz? – Igen. – Igazán? – suttogta. – Igen. – Áldott vagyok. – A lánc megcsörrent a földön, amikor a férfi megfordult és visszasétált a fürdőszobába. 126

– Michael? A fém csörgése nem maradt abba. Claire odament az ágyhoz, leült a végébe, és két kezébe fogta a gyertyatartót, miközben a férfi ráérősen lépkedett. Amikor a vízcsobogás megszűnt, és Michael végre kijött a fürdőszobából, Claire azt mondta. – Én is szeretnék lezuhanyozni. – Parancsolj! – A víz újra megindult, mintha a gondolatával nyitotta volna meg. – Biztosíthatlak, hogy nem fogok odanézni. Claire bement a fürdőszobába, és letette a gyertyatartót a pultra. A levegő még párás volt a zuhanytól és finom illatú a szappantól, meg a férfi sötét, fűszeres illatától. Levette magáról a köntöst, majd az alsóneműjét, és beállt a zuhany alá. A víz végigcsorgott a testén, benedvesítette a haját, megtisztította a bőrét. Claire elmerengett, és felháborítónak találta, milyen könyörtelenek voltak Michaellal az elmúlt öt évtizedben. Milyen kegyetlen dolog volt, hogy az egyetlen társat, akivel évente találkozott, el kellett rabolniuk neki, a jogait megsértették, csak mert így maradhatott életben. Szörnyű volt, hogy évtizedek óta rabságban élt, és még fog is, hacsak valaki ki nem szabadítja. Hogy még azt sem tudta magáról, milyen gyönyörű. Gyűlölte, hogy a férfi egész életében magányos volt. Kilépett a zuhany alól, megtörülközött, visszavette a köntösét, a bugyiját és a melltartóját pedig a zsebébe gyűrte. Amikor visszament a hálószobába, azt kérdezte. – Michael? Hol vagy? Beljebb lépett a szoba közepe felé. – Michael? – Az íróasztalnál ülök. – Gyújtanál egy kis fényt? Néhány gyertya azon nyomban fellobbant. – Köszönöm. – A férfira nézett, miközben az sután megpróbálta elrejteni a rajzot, amin dolgozott. – Magammal 127

foglak vinni – jelentette ki. A férfi felemelte a fejét, és ezúttal a tekintetét is. Istenem, milyen gyönyörű volt, ahogy izzott! – Tessék? – Amikor Fletcher eljön értem, úgy intézem, hogy kiszabadulj innen. – Valószínűleg le kell majd ütnie a komornyikot az ezüst gyertyatartóval. – A szolgáról majd gondoskodom. – Nem! – Michael felugrott. – Nem szabad beleavatkoznod! Úgy fogsz elmenni, ahogy jöttél, erőszak nélkül. – Egyfenét! Ez í g y nem helyes. Egyáltalán nem. Rossz a nőknek, és neked is, és mindez az anyád hibája. Meg Fletcheré. És ha képes rá, akkor el is fogja intézni, hogy mindezt helyrehozza. Azt a nőt és a bűnöző alkalmazottját rács mögé kell juttatnia. Teljesen mindegy, hogy milyen idősek. Sajnos azonban, ha Caldwell egyik prominens lakosát akarná börtönbe záratni, talán nem az lenne a legjobb indok, hogy egy vámpírt tartanak láncra verve az alagsorban. Ezt aztán elég nehéz lenne kivitelezni. Vagyis a legjobb megoldás az lesz, ha kiszabadítja Michaelt. – Nem hagyhatom, hogy ezt megtedd – mondta a férfi. – Talán nem akarsz kikerülni innen? – Bántani fognak. – Gyönyörű szeme komolyságot sugárzott. – Inkább leszek itt bezárva életem végéig, mint hogy elviseljem, hogy fájdalmat okoznak neked. Claire Fletcher előrehaladott korát meghazudtoló, rejtélyes erejére gondolt. Aztán arra, hogy ő és Miss Leeds ötven éve nőket rabol el, és mindig megúszták. Ha Claire eltűnne, mert megölnék, nem lenne egyszerű kimagyarázniuk magukat, a holttestét azonban könnyűszerrel eltüntethetnék. Na persze, az asszisztense az irodában tudta, hogy Claire hová ment, ám Miss Leeds és Fletcher biztos elég agyafúrt, és megjátszanak, hogy nem tudnak semmiről. Ráadásul ott volt náluk Claire kocsikulcsa, valamint az aláírt végrendelet. Megszabadulnának az autótól, azután azt vallanák, hogy a lány eljött hozzájuk, de később elment, és ha 128

bármi rossz történt vele azután, annak semmi köze nincs hozzájuk. Istenem… meglepte, hogy miért őt választották. Már csak azért is, hiszen olyan öntudatos a természete. Na persze, Miss Leeds társaságában mindig is úrihölgyhöz illően viselkedett. Ráadásul tökéletes célpont volt, mivel nincs barátja, és magányosan utazgatott a nyár utolsó hétvégéjén. Nyilvánvalóan ez a módszer már ötven éve bevált nekik. És biztosan meg fogják védeni magukat. Ha kell, akár erőszakkal is, Michael szerint. Segítségre lesz szüksége, hogy a férfit kiszabadítsa. Talán rávehetne őt magát… vagy inkább mégsem. Michael nem lenne alkalmas rá, az után a sok szörnyűség után, amit vele műveltek. A francba… vissza kell majd jönnie érte, és már tudta is, kit hoz magával segítségként. Voltak barátai az igazságszolgáltatásban, olyanok, akik hajlandók voltak a fiókban hagyni a jelvényüket, a fegyverüket viszont a zsebükben tartani. Olyanok, akik a zűrösebb helyzeteket is meg tudták oldani. Akik gondoskodnának Fletcherről, miközben ő kiszabadítja Michaelt. Vissza fog jönni érte. – Nem! – mondta a férfi. – Nem fogsz emlékezni semmire. Nem tudsz visszajönni. Claire-t ismét elöntötte a harag. Nem annyira az dühítette fel, hogy nyilvánvalóan olvasott a gondolataiban, mint inkább az, hogy meg akarta akadályozni, hogy segítsen rajta… még akkor is, ha ezzel őt szerette volna megvédeni. – Egy fenét nem fogok emlékezni. – Elveszem az emlékeidet… – Dehogy veszed. – Csípőre tette a kezét. – Mert becsületszavadat adod, itt és most, hogy nem teszel ilyet. Claire tudta, hogy megfogta, mert érezte, hogy a férfi képtelen nemet mondani neki. Abban pedig tökéletesen biztos volt, hogy ha egyszer megígérte, hogy nem törli ki az emlékeit, akkor nem is 129

fogja megtenni. – Esküdj meg! – Amikor a férfi nem szólt semmit, Claire hátrafésülte vizes haját. – Ennek véget kell vetni. Nagyon sok szempontból nem helyes, ám anyád ezúttal rossz nőt választott arra, hogy összezárja veled. Ki fogsz innen jutni, és én segítek neked ebben. Michael ajkán vágyakozó mosoly tűnt fel, bár épp csak felfelé görbült a szája. – Igazi harcos vagy. – Igen. Mindig is az voltam. Néha pedig egy egész hadsereg. Most pedig add a szavad! Michael sóvárgó arckifejezéssel nézett körül a szobában, a szemében elszánt tűz kelt életre, mintha átlátna a kőfalakon, fel a talajszintig és a messzi égig. – Nem szívtam friss levegőt… már nagyon régóta. – Engedd, hogy segítsek! Add a szavad! Michael a lány szemébe nézett. Tekintete meleg volt és intelligens. Olyan, amilyen egy igazi szeretőnek kell. Claire visszafogta a gondolatait, mert az, hogy irgalmas szamaritánust játszik, még nem jelentette azt, hogy le is fekszik vele. Habár… micsoda éjszaka lenne! A férfi hatalmas teste kétségtelenül képes lenne… Elég legyen! – Michael? Esküdj meg! Most! A férfi lehajtotta a fejét. – Esküszöm. – Mire? Mire esküszöl? – Claire-ből kibújt az ügyvéd, aki szerette pontosan tisztázni a részleteket. – Hogy érintetlenül hagylak. – Ez nem elég. Az érintetlent lehet fizikailag és mentálisan is érteni. Mondd utánam: „Claire, nem fogom elvenni tőled az emlékeidet, sem ezeket az élményeket.” – Claire… milyen szép név! – Ne húzd az időt! Nézz rám, miközben kimondod! 130

Egy pillanat múlva a férfi felemelte a tekintetét, és a lány szemébe nézve azt mondta: – Claire, nem fogom elvenni tőled a rólam szóló emlékeidet, sem arról, amit ezek után teszel. – Jól van. – Ezzel odament az ágyhoz, és lefeküdt a bársonytakaróra. Miközben a köntösét eligazította magán, Michael leült az íróasztal előtti székre. – Kimerültnek tűnsz – mondta a férfi hátának. –Miért nem fekszel ide? Ez az ágy még kettőnknek is túl nagy. Michael a combjára támaszkodott. – Az nem lenne helyénvaló. – Miért? Minden gyertya fénye halványulni kezdett. – Aludj! Majd később eljövök hozzád. – Michael? Michael? Hirtelen ólmos fáradtság áradt szét a lány tagjaiban. Amikor álomba merült, az a futó gondolata támadt, hogy azért történik ez vele, mert a férfi akarata erre kényszeríti. Később arra ébredt, hogy a teljes sötétségben Michael ott áll mellette, és fölé hajol. A takaró alatt feküdt, bizonyára a férfi betakarta. – Michael? – Amikor nem kapott választ, azt kérdezte. – Eljött az ideje, hogy… – Még nem. Nem mondott többet, de mivel nem mozdult, Claire azt suttogta. – Mi az? – Komolyan gondoltad? – Azt, hogy kiszabadítalak? – Nem. Azt, amikor megkérdezted, hogy… nem feküdnék-e melléd. – Igen. Hallotta, hogy a férfi mély lélegzetet vesz. – Akkor talán… csatlakozhatnék hozzád? – Persze. 131

Felemelte a takarót és beljebb csúszott, hogy helyet csináljon neki. Amikor Michael lefeküdt, a matrac lesüllyedt a súlya alatt. Ám ahelyett, hogy bebújt volna a takaró alá, a tetejére heveredett le. – Nem fázol? – kérdezte a lány. – Takarózz be! A férfi tétovázása nem lepte meg. Az viszont igen, hogy szót fogadott. – Magamon hagyom a köntösömet. Az ágy megmozdult, miközben elhelyezkedett, a lánc csörgése pedig arra emlékeztette a lányt, hogy mindketten foglyok ebben a szobában. Amikor azonban megérezte a sötét, fűszeres illatot, már csak arra az egyre tudott gondolni, hogy átöleli a férfit. Közelebb húzódott hozzá, és megérintette a karját. Amikor a férfi megrándult, aztán megnyugodott, Claire már tudta, hogy szeretkezni akar vele. – Sok szeretőd volt? – kérdezte Michael. Ezek szerint olvasott a gondolataiban, és tudta, milyen elhatározásra jutott. Az volt az érzése, hogy a férfi azért akart mellé feküdni az ágyban, mert ő is erre vágyott. Azt azonban nem tudta, hogyan válaszoljon a kérdésére anélkül, hogy elbizonytalanítaná. – Sok volt? – kérdezte Michael újra. – Nem. Nem sok. – Sokkal jobban érdekelte a tárgyalóasztal mellett kivívott győzelem, mint a szex. – Milyen volt az első alkalom? Féltél? – Nem. – Ó! – Csak túl akartam esni rajta. Huszonhárom éves voltam akkor. Későn kezdtem. – Az késő? – dörmögte a férfi. – Most hány éves vagy? – Harminckettő. – És hányan voltak? – Ezúttal férfias számonkérés csengett ki kicsit élesebb hangjából. Claire-nek azonban tetszett ez az ellentmondás alapvetően szelíd viselkedésével. 132

– Csak három. – És… örömet szereztek neked? – Néha. – Mikor történt utoljára? – kérdezte a férfi halkan. Féltékeny volt. Aminek nem lett volna szabad ennyire vonzónak lenni Claire számára, mégis így volt. Azt akarta, hogy a férfi birtokolni akarja őt, mert meg akarta szerezni magának. – Egy évvel ezelőtt. – Michael megkönnyebbült sóhaját csend követte. Claire-nek eszébe jutott valami. – És te mikor… könnyítettél magadon utoljára? A férfi megköszörülte a torkát, és a lány biztos volt benne, hogy el is pirult. – Zuhanyzáskor. – Az előbb? – kérdezte meglepetten. – Órákkal ezelőtt volt. Vagy legalábbis úgy tűnik. – Köhögött néhányat. – Miután ittam belőled… vagyis, miközben ittam, egyszer csak… feltámadt bennem a szükség. El kellett távolodnom tőled, hogy képes legyek ellenállni, ezért nem fejeztem be megfelelően. Féltem, hogy… megérintelek. – És mi lett volna, ha megengedem, hogy megérints? – Nem fogok szeretkezni veled. Claire felkönyökölt. – Gyújts meg egy gyertyát! Szeretném látni az arcodat, amikor erről beszélünk. Az ágy két oldalán fellobbant egy-egy gyertya. Michael hanyatt feküdt, a szemét lehunyva tartotta, vörösfekete haja, mint egy sötét tenger, szétterült a fehér párnán. – Miért nem nézel rám? – kérdezte Claire. – A francba, Michael, nézz a szemembe! – Folyton téged nézlek. Amikor sötét van, mindig figyellek. Sőt bámullak. – Akkor nézz most is rám! – Nem tudok. – Miért? 133

– Mert fáj. Claire végigsimított a karján lentről fel a válláig. Tenyere alatt az izmok megfeszültek, a bicepsze vastag volt és szépen kidolgozott, a tricepsze élesen kiemelkedett. – Nem fájhat az, ha ránézel valakire – mondta neki. – Ez túl közel van nekem. A lány egy ideig nem szólt. – Michael, most meg foglak csókolni. – Amikor meghallotta saját hangjában a feltüzelt vágyat, kicsit visszafogta magát. Nem akarta kényszeríteni a férfit. – Persze csak ha te is akarod. Nyugodtan mondhatsz nemet. Érezte, hogy a férfi teste reszket, a finom remegést a matrac hozzá is közvetítette. – Akarom. Annyira akarom, hogy szinte már megfulladok a vágyakozástól. De ezt te is tudod, ugye? Tudod, hogy ezért jöttem ide melléd. – Igen, tudom. Michael halkan felnevetett. – Ezért van bennem akkora szükség irántad. Mindent láttál velem kapcsolatban, és nem félsz. És te vagy az első, akinek egyáltalán eszébe jutott, hogy kiszabadítson innen. Claire közelebb húzódott hozzá, mire a férfi izzó kék szeme rápillantott. – Emeld fel a fejed! – mondta neki. Amikor Michael megtette, Claire hátranyúlt a hajához, és kivette belőle a bőrszíjat, amely hátul összefogta. Kiterítette dús fürtjeit, s ámulva csodálta gyönyörű színeit és hatalmas tömegét. Aztán amikor egymás szemébe néztek, lehajtotta hozzá a fejét. Michael szeme hirtelen tágra nyílt, tekintete szinte égetett. Claire megállt. – Mitől félsz? – kérdezte, és hátrasimította a férfi haját. Michael türelmetlenül megrázta a fejét. – Csak csókolj meg! – Nem! Előbb mondd el! 134

– Mi lesz, ha nem tetszem neked? – De fogsz. Máris tetszel. – Hogy meggyőzze a férfit, lehajtotta hozzá a fejét, és lágyan megérintette az ajkát. Aztán finoman megsimogatta a szájával. Istenem, milyen bársonyos volt! És meleg. Forrón vágyakozó. Különösen, amikor felnyögött. A hang mélyről jövő, férfias követelés volt, tele az ölelkezés ígéretével, amelyre Claire teste azonnal reagált: felforrósodott, a lába köze pedig benedvesedett. Hogy szétnyissa Michael száját, megnyalta az ajkait, s közben élvezte a végtelen puhaságot és az összekeveredő lélegzetüket. Amikor a férfi résnyire kinyitotta a száját, Claire beledugta a nyelvét, és végigsimított vele a fogain, majd beljebb hatolt, és megcirógatta a nyelvét. Michael mellkasa hirtelen megemelkedett. Claire megijedt, hogy talán túl messzire ment, ezért elhúzódott tőle. – Akarod, hogy abbahagyjam… A morgás szinte a semmiből jött. Aztán Michael olyan gyorsan cselekedett, hogy a lány tekintete nem tudta követni a mozdulatot. Egy szempillantás alatt megfordult vele a szoba, amikor a férfi hanyatt fektette, és lovagló ülésben ráült. Olyan volt, mint egy hatalmas hím állat, akitől azonban Claire egyáltalán nem ijedt meg. A férfi lehajolt rá, mellkasának súlya a matracba nyomta, a lábával pedig a teste két oldalára térdelt, és közrefogta a csípőjét. Zihálva vette a levegőt, és amikor összeérintette az arcukat, a szeme valósággal tüzelt. – Többet akarok – követelte. – Csináld ezt még! Keményebben! Most! Claire hamar magához tért, és felemelte a fejét a párnáról, hogy megcsókolja. Michael visszanyomta az ágyra, és még mélyebbre hatolt a szájában. Nagyon gyorsan tanult. Egy hirtelen mozdulattal a nyelvét a szájába dugta, miközben a lány teste hullámzott alatta. 135

Ebben a helyzetben, ahogy a férfi rajta ült, Claire nem érezte a férfiasságát, pedig szerette volna. Akarta. Elfordította a fejét, hogy megszakítsa a csókot. – Gyere a lábam közé! Feküdj a combom közé! Michael felemelkedett, lenézett a testükre, aztán a térdével szétnyitotta a lány combjait és ránehezedett. – Ó, istenem! – nyögött fel Claire, miközben a férfinak a lélegzete is elállt. A két réteg selymen keresztül is érezte, hogy a hímvesszője forró és kemény. És milyen hatalmas! – Mondd meg, mit tegyek! – lihegte a férfi. – Mondd… Claire felhúzta a térdét, és előrelökte a csípőjét, hogy még jobban egymáshoz érjenek. – Dörzsöld magad hozzám! Mozgasd a csípődet! Michael engedelmeskedett, és addig csinálta, amíg mindketten már ziháltak és nyögtek, és szorosan egymáshoz simultak. A selyemköntös csak még fokozta az érzéseket, nem pedig akadályozta. És talán a körülmények miatt, vagy, mert ez az egész csak egy álomnak tűnt, Claire elengedte magát. Hagyta, hogy egyszer az életben igazán érezzen. Nem gondolt semmi másra, csak a férfi testére, ahogy az övéhez préselődik, és ahogy a hímvesszője a lába közéhez dörzsölődik, hihetetlenül finom illatára, és a szenvedélyre. Amikor Michael elhúzódott tőle, készen állt arra, hogy magába fogadja. Különösen, amikor azt hallotta tőle: – Látni akarlak. – Akkor vedd le rólam a köntöst! Amikor felemelkedett róla, és Claire ránézett, elállt a lélegzete. A férfi hosszú haja csodálatos hullámokban omlott a testére, magába zárta és felerősítette a gyertyák fényét. Az arca túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, az ágyékán pedig büszkén ágaskodott hatalmas férfiassága a vörös köntös alatt. – Olyan vagy, mint egy álom! – suttogta a lány. Michael keze remegett, amikor kioldotta a fehér köntös kötőjét, és lassan, a hajtókánál fogva, szétnyitotta a ruhadarabot, feltárva ezzel a lány 136

meztelen mellét. Amikor Claire ránézett, rájött, hogy a férfi valami furcsa hangot ad ki, olyat, mint egy macska dorombolása. – Egyszerűen… lélegzetelállító vagy – mondta tágra nyílt szemmel. Tekintetében csodálat és áhítat tükröződött. – Megérinthetlek? Amikor Claire bólintott, felemelte hosszú ujjait, és először a melle alját simogatta meg, majd feljebb siklott a rózsaszínű halom közepére. Abban a pillanatban, hogy hozzáért a mellbimbójához, Claire megemelte a hátát, és behunyta a szemét. A férfi érintése olyan volt, mint a tűz: a súlyát nem érezte, mégis égette. – Csókolj meg! – mondta, és belekapaszkodott a vállába, hogy lehúzza magára. Amikor azonban a férfi a szájához közelített, megállította. – A mellemet. Csókold meg a mellemet! Mindenhol. Vedd a szádba, és cirógasd a mellbimbómat a nyelveddel! Michael lejjebb csúszott a testén, amíg szemmagasságba nem került a mellével. Az arcán állatias vágy tükröződött, mintha képes lett volna felfalni őt, ugyanakkor sóvárgó tisztelet és hála is. Először csak az orrával simogatta, majd az ajkai közé vette. Claire megremegett, felemelte a lábát, és a férfi dereka köré kulcsolta. Michael lágyan szívogatta, nyalogatta, ráérősen és komótosan tanulmányozta a testét. Claire azonban többre vágyott, ezért beletúrt a hajába, és a fejét magához vonva biztatta, hogy erősebben csinálja. Michaelnek nem kellett több ösztönzés. Szexuális természetének alapjellemvonása az irányítás volt. Lehet, hogy az elején Claire volt a tanár, ám időközben átvette tőle a kezdeményezést, és már ő irányított, és repítette mindkettejüket egyre magasabbra. Claire-re nézett, miközben a mellét szívogatta, a szemében mohó vágy és férfias elégedettség tükröződött, miközben a teste vonaglott alatta. Aztán újra a száját csókolta, a kezével pedig a csípője alá nyúlt, hogy megemelve még szorosabban dörzsölhesse hozzá a vesszőjét. 137

Ami Claire-t illette, elérkezett ahhoz a ponthoz, ahonnan már nem tudott visszafordulni, és ezt meg is akarta neki mondani, Michael azonban elhúzódott tőle. Kinyitotta a száját, kivillantva ezzel a szemfogát. Claire ekkor élvezett el. A teste megrázkódott, a combját szorosabban kulcsolta a férfi dereka köré, a lába közét feljebb emelte, és bár éppen most kapott enyhülést, azonnal még többre vágyott. Halványan érzékelte, hogy a férfi arcára döbbenet ül ki. Ami nem volt meglepő, mivel valami összefüggéstelen dolgot kiáltott, és a hátába vájta a körmeit. Amikor végül megnyugodott, kitisztult a látása. – Jól vagy? – kérdezte Michael. – Istenem… de még mennyire! – felelte rekedt hangon. – Biztos vagy benne? Mi történt? – Orgazmusom volt. – Michael olyan arcot vágott, mintha nem tudná eldönteni, hogy ez jó vagy rossz dolog-e. – Csodálatos volt. – Meg tudnád tenni újra? Istenem, alig várta! – Veled? Bármikor. A férfi arcán őszinte mosoly tűnt fel, elképesztően gyönyörű szája kedvesen felfelé görbült. – Szeretném, ha ezt még egyszer megcsinálnád. Gyönyörű vagy közben. – Akkor érints meg a lábam között! – suttogta az ajkaiba. – És megtörténik. Michael legördült róla, de közben továbbra is puszilgatta a mellét, mintha gyűlölné, hogy el kell szakadnia tőle. Aztán a kezét lejjebb csúsztatta a lány testén, le a hasára, és teljesen szétnyitotta a köntöst. Claire egy pillanatra megijedt. Nem tudta, hogy a férfi hogy reagál majd a teljes meztelenségére. Michael félrebiccentette a fejét, miközben a selyem lehullott a 138

testéről. – Szőrös vagy ott. – Te nem? Megrázta a fejét. – Tetszik a tied – dörmögte, és finoman simogatni kezdte az ujjaival. – Olyan selymes. – Van még ennél selymesebb is. – Tényleg? Claire szétnyitotta a lábát, és odavezette a férfi kezét, ahol szerette volna érezni. Amikor megérezte az ujjait, beharapta az alsó ajkát, és feljebb emelte a csípőjét. Michael felnyögött. – Milyen… sikamlós! – Készen állok rád. Kivette a kezét, majd felemelte, és összedörzsölte két ujját. – Olyan, mint a selyem. Mielőtt még Claire bármit is felelhetett volna, bevette a szájába. Behunyta a szemét, és lenyalta róla a nedvet. Claire ettől megint a csúcs közelébe került. –Michael… Ekkor megérkezett a reggeli.

139

5

A becsapódó fémajtó hangosan visszhangzott a kőfalak között, majd kisvártatva sült szalonna illata csapta meg az orrukat. Michael feldúltnak tűnt. – Később – mondta Claire. – Enned kell. – Majd később. – Nem. Most. Nagyon… éhes vagyok rád. Ha befejezted, innom kell belőled. – Ezzel odament a tálcához, amely a kenyértartó dobozban állt az ajtó mellett a földön. Odavitte az ennivalót az ágyhoz, aztán eltűnt a sötétségben. Amikor a lánc csörgése abbamaradt, Claire összefogta magán a köntöst. Furcsa volt, hogy egy ilyen orgazmus után csalódottnak érzi magát, de így állt a helyzet. Arra vágyott, hogy a férfi igazán benne legyen. Felemelte az ételburát, majd ránézett az ennivalóra, és megdöbbent. – Hiszen ez ebéd! A tálcán tésztában sült szalonna volt pikáns sodóval, valamint egy pohár bor és egy szelet gyümölcstorta. – Átaludtad a reggelit, és nem akartam, hogy hideget egyél. Jézusom, már csak másfél napjuk maradt! Normális körülmények között ez ünneplésre adhatott volna okot, feltéve, hogy ép bőrrel kikerül innen, hogy aztán visszajöhessen a férfiért. Most azonban az a tény, hogy el kell válniuk, még ha csak kis időre is, nagyon nyugtalanító volt. – Michael, ki foglak innen vinni. – Amikor nem kapott választ, a jövő miatt érzett félelemtől indíttatva leugrott az ágyról. – Hallottad, amit mondtam? Elindult a szoba sötét sarka felé. – Állj meg! – parancsolta a férfi. 140

– Nem! – Claire megfogta az éjjeliszekrényen pislákoló gyertyát, és maga előtt tartva keresztülsétált a szobán. – Ne gyere közelebb… Amikor a fény megvilágította a sarkot, Claire nem kapott levegőt. Négy lánc lógott ki a falból, a végükön bilinccsel. Kettő a föld közelében, kettő pedig körülbelül másfél méter magasban. – Mi ez? – sziszegte. – Michael… mit csinálnak itt veled? – Ide kell jönnöm, amikor takarítják a lakhelyemet. Meg amikor a látogatók jönnek, illetve elmennek. Ide kell bilincselnem magam, majd miután Fletcher elaltat, elengednek. – Elkábít? – Nem mintha Claire nem tartaná képesnek a komornyikot az effélére. – Nem próbáltál megszökni? – Elég legyen! Egyél! – A pokolba most az étellel! Válaszolj nekem? –Claire hangjából őszinte kétségbeesés csendült ki. Képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy a férfi szenved. –Próbáltál valaha is megszökni? – Nagyon régen. És csak egyszer. Azután soha többé. – Miért? A férfi elsétált mellőle, nyomában a lánc hangosan csörgött a kőpadlón. – Miért, Michael? – Megbüntettek. Ó, istenem! – Hogyan? – Megpróbáltak elvenni tőlem valamit. Végül én győztem, de valaki megsérült. Szóval soha többé nem próbálok meg tiltakozni. Most pedig egyél! Hamarosan innom kell. – Leült a rajzai elé, felvette a ceruzát, és munkához látott. Claire tudta, hogy ezzel a csenddel azt jelzi, hogy nem fog szóba állni vele addig, amíg meg nem teszi, amit kért tőle. Félénksége és szerénysége ellenére sem volt egy könnyű ellenfél. Az egyszer biztos. Claire csak azért ment végül mégis vissza a tálcához, hogy 141

egyen, mert az agya folyamatosan járt, és így legalább elfoglalta magát valamivel. Miközben azt tervezgette, hogyan fogja kiszabadítani, és amiatt nyugtalankodott, amit műveltek vele, a sötét sarok felé nézett, majd körbekémlelt a szobában. – Kérlek, gyújtsd meg az összes fényt! A férfi azonnal megtette, mire a helyiség fényárba borult. Claire visszanézett a sarokba, ahol a láncok lógtak ki a falból. Nagyon félt, hogy Michaelt megbüntetik. Ha elmegy, miközben tudják, hogy vissza fog térni… Nem hagyhatja itt. Túl veszélyes lenne. Egyszer már megpróbáltak ártani neki. Így hát visszatért az „A” tervhez. Magával fogja vinni. Amikor letette a villát, már tudta, mit kell tennie. Michaelnek is jut benne egy kis szerep, a többiről pedig majd ő gondoskodik. Egy biztos: a férfi vele megy. Semmiképpen sem kockáztatja, hogy itt hagyja. Már a száját törölte, amikor rájött, hogy csak egy tányér volt a tálcán. – Ez a kettőnké volt? – kérdezte rémülten. Több mint a felét megette. – Nem. Csak a tiéd. – A férfi hátrapillantott a válla fölött. – Kérlek, ne hagyd abba! Azt szeretném, ha tele lennél. Amikor Claire újra enni kezdett, úgy tűnt, mintha Michaelt aránytalanul nagy boldogság töltené el attól, hogy eszik, valósággal ragyogott az elégedettségtől. Különös, felszabadító érzés volt, hogy így biztatta az evésre. Hogy így elfogadta őt. A manhattani randik általában úgy zajlottak, hogy mindenki elegáns volt, összeszedett, karcsú testén divatos ruhákat viselt, miközben egy hasonlóan elegáns partnerrel szemben ült. A beszélgetések többnyire a Broadwayen játszott színdarabokról szóltak, vagy arról, mit írtak a Time-ban, és hogy ki kit ismert. Kifinomultan és elegánsan ugyan, de folyton túllicitálták egymást. Claire jóllakottan visszatette a tányért a tálcára. Kellemesen elpilledt, annak ellenére, hogy milyen szörnyű helyzetben voltak. 142

Az alvás olyan sürgetően kopogtatott az ajtaján, mint egy kisgyerek, amikor a szülője nadrágszárát húzgálja, azt akarván, hogy vegyék ölbe. Behunyta a szemét, majd nem sokkal később kialudtak a gyertyák, csupán egy maradt égve. Aztán érezte, hogy besüpped mellette az ágy. Michael hangja közvetlenül a füle mellett szólalt meg. – Innom kell belőled. Claire habozás nélkül odatartotta a nyakát, és magára húzta a testét. A férfi felnyögött, és a torkába mélyesztette szemfogát, majd úgy helyezkedett el, ahogy a lány tanította neki… a lába között, hogy a hímvesszőjét hozzá tudja dörzsölni. Claire fészkelődni kezdett alatta, próbálta szétnyitni magán a köntöst, mire a férfi mohó vággyal válaszolt. A keze végigsimított a bőrén, férfias, meleg tenyere lefelé haladt. Miközben az ujjait a lány lába közé csúsztatta, a torkából ivott. Claire nem bírta tovább visszafogni magát, a kétféle érzés, a harapás és az izgatás együttes hatására kirobbant a testében a gyönyör. Milyen csodálatos volt! Amikor a férfi végül elengedte a nyakát, egy ideig még nyalogatta a sebet, Claire pedig érezte, hogy többet akar. Ahogy Michael is. Szájába vette a lány mellbimbóját, ő azonban szégyenérzet nélkül lejjebb tolta a fejét, egészen a hasa selymes bőréig. Claire megrészegült a gyönyörtől és a boldogságtól, és élvezte a kettejük közt lángoló szenvedélyt. Meghallotta a férfi döbbent levegővételét, amiből tudta, hogy a lába közét nézi. – Gyönyörű vagy – suttogta. – És csillogsz. – Miattad. – Hová kell egy férfinak… bemennie? Claire alig hitte el, hogy nem tudja, de persze honnan is tudhatta volna? Azok a könyvek, amelyeket olvasott, nem részletezték a nők anatómiáját. 143

Fogta a férfi egyik ujját, és magába vezette. Amikor belehatolt, megemelte a derekát. – Ide. – A légzése felgyorsult. – Mélyen ide be. Michael felnyögött, és behunyta a szemét, mintha elborították volna az érzések. Jó értelemben. – De olyan szűk vagy. Most is nagyon szorosan fogsz körül, nekem pedig sokkal… nagyobb, amikor igazán férfi vagyok. – Bele fogsz férni, hidd el! – Miközben az ujjain mozgott, hogy élvezetet szerezzen magának, arra gondolt, mikor volt utoljára ilyen felszabadult szeretkezés során. Soha. Michael a testét nézte, az arcát, mindenét. Olyan áhítattal és csodálattal figyelte, ami a lánynak is új volt. – Azt érzem, hogy szeretném… – Megköszörülte a torkát. – Attól tartok valami… perverz dolgot szeretnék. – Mit? – Meg akarlak csókolni ott is – mondta, miközben a hüvelykujjával a csiklóján körözött. – Mert szeretném lenyelni a nedvedet. – Akkor tedd meg! A férfi szeme megvillant. – Megengeded? – Ó, igen! – Claire szétnyitotta a térdét, és előrebillentette a csípőjét. – És egyáltalán nem perverz, amire vágysz. Michael végigsimított a lány combjának belső oldalán, aztán mintegy lefogva, ott tartotta a kezét, miközben lehajolt, hogy megcsókolja a legérzékenyebb pontját. Felnyögött, amikor a két ajak összeért, és hatalmas teste megrázkódott. Az ágy továbbította az apró remegést, ez az erotikus vágyakozás pedig összeadódott a lányéval, és az egekig fokozta Claire vágyát. Michael először lassan fedezte fel a testét, óvatosan próbálgatta, s közben felpillantott a hasára, aztán tovább a mellére, majd az arcára. Azért nézte, hogy megbizonyosodjon róla, jól csinálja-e. De még mennyire, hogy jól! 144

– Igen… – mondta Claire rekedten. – Istenem, annyira jó! Michael felemelte a fejét, rámosolygott, aztán a lány lába alá csúsztatta a kezét, és lassan, óvatosan megnyalta. De csak eleinte volt óvatos. Hamarosan egyre hevesebbé vált, és egyre szenvedélyesebben izgatta, amíg végül a doromboló hang, amely a torka mélyéről tört föl, vadabb lett, és a sötét csendbe hasított. A ritmikus mozdulatok lassan olyan tüzessé váltak, mint Claire tomboló vére. Végtelennek tűnt a gyönyör, Claire nem tudott betelni az izgatóan köröző és döfködő mozdulatokkal, a férfi finom szájával, forró lélegzetével a bőrén, majd végül az orgazmussal. Amikor Michael a végén felemelte a fejét, Claire majdnem elsírta magát. Odanyúlt a vállához, hogy felhúzza magán, és kész volt visszaadni neki ugyanazt a gyönyört, amit kapott. Amikor azonban a köntöse övéhez nyúlt, a férfi megfogta a csuklóját. – Ne! Claire látta ágaskodó vesszőjét. A selyem kirajzolta vastag körvonalát. – De én szeretném… – Nem! – Michael hangja határozottan csengett, miközben eltávolodott a lánytól, és megtagadta tőle azt, amire mind a ketten vágytak. – Nem kell… feltétlenül szeretkeznünk. – Amikor a férfi nem felelt rá semmit, Claire halkan hozzátette. –Michael, neked már nagyon rossz lehet így. – Majd könnyítek magamon. – Engedd, hogy én csináljam! – Nem! – Elszántan megrázta a fejét, aztán megdörzsölte az arcát. – Bocsásd meg, hogy ilyen hirtelen rád förmedtem! Tekintve, hogy mennyire fel lehetett izgulva, ez igazán érthető volt. – Csak engedd, hogy megértsem, miért! – Akkor meg akarnád tudni az okát. 145

– Igen, mert szeretnék veled lenni. Szeretnék gyönyört adni neked. – Nem történhet meg. Elfordult, hogy leszálljon az ágyról. – Ne tedd ezt! – csattant fel Claire. – Ne taszíts el magadtól! Amikor Michael nem mozdult, Claire felült és megölelte. – Esküszöm, hogy lassú leszek. Megállhatunk, amikor csak akarsz… – Nem akarnád… azt, amim van. – Ezt ne te döntsd el helyettem! Ha pedig szégyelled magad, olts el minden gyertyát! Egy pillanattal később a szoba koromsötétbe borult. Claire megcsókolta, majd visszafektette a párnára, s közben kioldotta a köntöse övét. A férfi gyorsan vette a levegőt, miközben a lány rátette a tenyerét a mellkasára, és először a mellizmát, aztán kemény mellbimbóját simogatta meg. Lejjebb siklott izmos hasára, s érintése nyomán az izmok összerándultak sima, szőrtelen bőre alatt… Hozzáért hímvesszője végéhez, mire mindketten felszisszentek. Szentséges… isten! Claire nem is gondolta, hogy ilyen hosszú. Na persze, az egész teste hatalmas volt. Michael megremegett, és visszatartotta a lélegzetét, amikor a lány marokra fogta a szerszámát. Istenem, olyan vastag volt, hogy a keze át sem érte! Azt azonban tudta, hogyan szerezzen neki örömet. Le-fel kezdte simogatni, miközben a férfi felnyögött, és ösztönösen mozgatni kezdte a csípőjét. – Nagyon… – Valami felismerhetetlen hangot adott ki. – Nagyon… közel vagyok. Már nagyon közel. Claire elengedte, és megsimogatta a hímvessző tövét, majd alatta… És megdermedt. Még levegőt is elfelejtett venni. Valami nem stimmelt ott lent. Egy természetellenes forradás 146

húzódott végig le a… – Ó, Jézusom… Michael! A férfi eltolta a kezét. – Nem szükséges folytatnod – mondta rekedten. Claire gyorsan ráfeküdt, hogy ne tudjon elmenekülni. – Megpróbáltak kasztrálni. Hála istennek, hogy nem sikerült! – Miért? Miért tették… Michael teste megremegett, ezúttal azonban nem a vágytól. – Anyám azt gondolta, hogy… így majd könnyebben tud ellenőrzés alatt tartani. De nem engedtem, hogy megtegyék. Megütöttem az orvost. Nagyon. Ekkor láncoltak meg. – Letolta magáról a lányt, és a ruhasuhogásból ítélve összefogta magán a köntöst. – Veszélyes vagyok. Claire torka úgy elszorult, hogy alig bírt megszólalni. – Michael… – De téged soha nem bántanálak. – Tudom. Ebben biztos vagyok. Egy ideig nem szólaltak meg. – Nem akarom, hogy lásd, hogy nézek ki. – Nem érdekel a forradás. Csak azért döbbentem meg, mert veled tették. Csak ez számít. – A sötétben Michael keze után nyúlt, és amikor megfogta a vállát, a férfi megriadt. – Szeretném folytatni. Szeretném a számmal is megérinteni, úgy, ahogy te is tetted velem. Hosszú csend lett. – Félek tőled – suttogta a férfi. – Jóságos isten, miért? – Mert azt akarom, hogy… megtedd, amit mondtál. Akarlak… téged. – Akkor feküdj vissza az ágyra! Semmi sem lehet rossz, ami köztünk történik. Gyere vissza hozzám! Claire megfogta a kezét, és addig húzta, amíg a férfi vissza nem hanyatlott a párnára. Azután szétnyitotta rajta a köntöst, és a kezébe fogta a férfiasságát. Félig volt csak merev, amikor azonban hozzáért, azonnal kőkemény lett. Abban a pillanatban, 147

hogy a szájával is megérintette és tompa végét ajkai közé vette, majd beljebb csúsztatta a szájába, Michael a nevét kiáltotta, a sarkát a matracba vájta, és a teste mozdulatlanná dermedt. Majd megpróbált elhúzódni tőle. – A szádba fogok… – Nem, nem fogsz. Valahol máshol fogod befejezni. – Claire keze beállt egy egyenletes ritmusra, miközben szívta a végét, és érezte, hogy a férfi teste remeg, bőrén pedig verejték gyöngyözik. Amikor már nagyon hevesen reagált az izgatásra, elengedte, és a mellkasára támaszkodott. – Szeretkezz velem, Michael! Fejezd be bennem! A férfi felnyögött. – Olyan szűk vagy… Claire átvetette a lábát a csípőjén, készen rá, hogy egyesüljenek, de egy pillanatra megtorpant, mire a férfi is megdermedt. Istenem, most már tudta, mit éreznek a tisztességes férfiak. Ilyen nyugtalanságot, hogy valakinek elveszik a szüzességét. Nem akarta Michaelt kényszeríteni rá. Kétségbeesetten kívánta, de csak akkor, ha a férfi is ugyanezt érezte iránta. – Michael? – szólalt meg lágy hangon. – Jól vagy? Nem volt jól, és a válasz előtti hosszú csend épp ezt bizonyította. – Úgy érzed, hogy túl messzire… A férfi hirtelen átölelte. – Mi lesz, ha fájdalmat okozok neked? – Csak emiatt aggódsz? – Igen. – Nem fogsz, ezt megígérem. – Megsimogatta a mellkasát. – Nem lesz semmi baj. – Akkor… kérlek, fogadj magadba! Hála istennek! – Cseréljünk helyet! Úgy jobban fog neked tetszeni. – A férfi domináns természetét figyelembe véve, Claire úgy gondolta, jobban fogja élvezni, ha ő irányít. – Ha te vagy felül, te tudod… 148

Hűha, nagyon gyors volt! Claire egy másodperc múlva már a hátán feküdt, de utána ő is legalább ilyen gyorsan cselekedve a kettőjük teste közé nyúlt, megfogta a férfi vesszőjét, és odaillesztette a bejárathoz. – Told előre a csípődet, Michael! – A férfi megtette, aztán… – Ó, Krisztusom! – Ó…– nyögte ő is. Claire megragadta a vállát, és megemelte a csípőjét. Michael hatalmas volt benne. Összekulcsolta a combját a hátán, miközben próbált hozzá igazodni. – Fájdalmat okozok? – nyögte Michael. – Csodálatos érzés! – felelte Claire, majd egy lassú ritmusra próbálta rávenni azzal, hogy előretolta felé a csípőjét, majd visszahúzta. Izgatóan erotikus táncba csábította, amelyben tökéletesen alakította a partner szerepét. Lenyűgöző volt, ahogy a férfi súlyos teste fölé tornyosult, a bőre forró volt, az izmai pedig kemények és rugalmasak. – Még, Michael! Nem fogok összeroppanni. Nem fáj. A férfi erre beljebb tolta magát, aztán elkezdte a lökéseket, s hirtelen valami csodálatos illat töltötte meg a levegőt, amely a testéből párolgott ki. Ez a sötét illat a természetes illata volt, csak most sokkal erősebben érződött, és valami más összetevőt is tartalmazott, amely kizárólag a szexre emlékeztetett. Michael szenvedélyesebb lett, a haja lehullott köréjük, az ajka megtalálta a lányét, és a nyelve a szájába nyomódott. Claire-nek az a futó gondolata támadt, hogy mostantól kezdve semmi sem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt. Valami történt közöttük, valami átadódott, amit elfogadott… csak még azt nem tudta, mit is kapott, vagy mit adott át. De úgy tűnt, így a helyes. Aztán az érzékek elrabolták a testét, és feljutott a csúcsra, majd ezernyi fényes csillag formájában lehullott a földre. Halványan hallotta, hogy Michael felkiált, majd megmerevedik, aztán megrándul egyszer, kétszer, és még sokszor. 149

Amikor vége lett, zihálva ráhanyatlott, Claire pedig megsimogatta izzadt vállát. Elégedetten elmosolyodott, és azt mondta. – Ez csoda… A férfi azonban felemelkedett róla, majd leugrott az ágyról, és hangos lánccsörgéssel a fürdőszobába sietett. Egy pillanattal később megindult a víz a zuhanyozóban. Miután Claire magához tért a döbbenetből, a takarót a teste köré csavarta, és összegömbölyödve oldalra fordult. Ezek szerint rosszul gondolta, hogy ami köztük történt, az csoda volt. A férfi nyilvánvalóan alig várta, hogy lemossa magáról a szeretkezés nedveit. Aztán meghallotta, hogy zokog. Vagy legalábbis annak tűnt. Claire lassan felült, és megpróbálta kiszűrni a vízcsobogás hangja közül azt, ami az előbb megütötte a fülét. Nem volt biztos benne, ezért felvette a köntösét, kimászott az ágyból, és a könyvespolcot támaszul használva elbotorkált a fürdőszobáig. Amikor az ajtónyíláshoz ért, egy pillanatra megállt. – Michael? – szólalt meg halkan. A férfi meglepődve felkiáltott, aztán azt mondta. – Menj vissza az ágyba! – Mi történt? – Könyörgöm… – kezdte, de a hangja elcsuklott. – Michael, nincs semmi baj, ha nem volt jó… – Hagyj magamra! Dehogy hagyja! Előrébb mozdult, és tapogatózva belépett a sötétbe, majd a csobogó víz felé indult. Amikor odaért, és a víz a kezére folyt, megállt. Istenem, mi van, ha valami kárt okozott neki? Ha túlságosan erőszakosan vette el az ártadanságát? – Beszélj hozzám, Michael! – Amikor nem kapott választ, csak a víz csobogása hallatszott, érezte, hogy az ő szemébe is könnyek gyűlnek. – Nagyon sajnálom, hogy erre 150

kényszerítettelek. – Nem tudtam, hogy ez ennyire… – Megköszörülte a torkát. – Össze vagyok törve. Darabokra hullottam. Soha nem leszek már többé egész. Annyira gyönyörű volt! Claire megkönnyebbülten felsóhajtott. Legalább nem azért szomorú, mert nem volt jó neki. – Feküdjünk le együtt az ágyba! – Mihez fogok kezdeni, amikor elmész? – Nem fogsz itt maradni, már elfelejtetted? – De igen. Muszáj. Neked pedig el kell menned. Claire szívét félelem szorította össze. – Ez nem fog megtörténni. Nem ebben egyeztünk meg. Michael elzárta a vizet, és amikor már csak a csepegést lehetett hallani, lesújtottan mély lélegzetet vett. – Térj észre… – Nagyon is észnél vagyok! Ügyvéd vagyok. A logikus gondolkodás a munkám alapja. – Kinyújtotta a férfi felé a kezét, de csak a hideg márványcsempét érintette meg. Vakon megfordult, a karját maga előtt tartotta, és úgy tapogatózott a sötétben, mintha sűrű bozóton kellene átverekednie magát. Az volt az érzése, hogy a férfi szándékosan tartja távol magát tőle. – Lennél szíves végre abbahagyni ezt a bújócskázást? Michael halkan felnevetett. – Olyan… erőszakos vagy. – Igen. Bal felől törülközés surrogó hangja ütötte meg a fülét, ezért elindult arra, de rögtön meghallotta, hogy a férfi arrébb mozdul. – Hagyd abba! Michael hangja hirtelen a háta mögül hangzott fel. – Azok a férfiak is ilyenek voltak, akiket szerettél? Erősek és makacsok? Úgy, ahogy te voltál velem? – Láthatatlanná tudsz válni? Hogy vagy képes ilyen gyorsan mozogni? – Mesélj azokról, akik szerettek téged! Ök is olyan erősek 151

voltak, mint te? Claire Mick Rhodesra gondolt, gyerekkori barátjára, aki most a WN&S ügyvédi irodában dolgozott. – Hm… az egyikük igen. A többiek nem. És nem szerettek engem. Nézd, foglalkozzunk inkább a jelennel, oké? Hol vagy? – Akkor miért kerültél velük intim kapcsolatba? Ha nem viszonozták a szerelmedet? – Nem voltam szerelmes beléjük én sem. Csak szex volt. – A csendben, ami következett, furcsa félelem kúszott fel Claire gerincén. – Michael? Michael? – Olyan ostobán érzem magam. – Miért? – kérdezte óvatosan. Különös módon megérezte, hogy a férfi már nincs a fürdőszobában. Mintha a teste érzékelte volna az övét, vagy valami ilyesmi. Visszabotorkált a szobába, a nagyobb helyiségbe. – Michael? – Gyerekesen viselkedtem, nem igaz? – A hangja már nyugodt és színtelen volt. Túlságosan is. – Olyasmi miatt sírtam, ami neked… teljesen hétköznapi dolog. – Ó, istenem, Michael, nem! – Hétköznapi? Ez aztán egyáltalán nem volt hétköznapinak mondható. Távolról sem. – Úgy érzem, én is sírni tudnék most, mert… – Szóval már sajnálsz is? Semmi szükség rá. Nem bűn, ha nem azt érzed, amit én… – Fogd be a szád! De azonnal! – Szerette volna a férfira szegezni a mutatóujját, csak nem volt biztos benne, hogy melyik irányba mutasson. – Nem szoktam másokat sajnálni, ahogy hazudni sem. A többi férfi nem te voltál, és semmi közük hozzánk. Szóval most már olyan is van, hogy „hozzánk”?, gondolta Claire. – Michael, tudom, hogy ez most nehéz neked, és valószínűleg nem volt túl okos ötlet még a szexet is belekeverni az egészbe. Megértem, hogy félelmetes számodra a gondolat, hogy kijutsz 152

innen. De nem vagy egyedül. Együtt fogjuk megcsinálni. Arról ugyan még fogalma sem volt, hogy hogyan, vagy hogy hova mennek utána, de a döntést már meghozta. És elkötelezték magukat egymás mellett. A testükkel és az eszükkel. Nocsak, milyen romantikus lett hirtelen. Egész életében nevetett azon az ostobaságon, hogy egy kapcsolat beteljesedése a házasság. A szex számára csak szex volt. Most azonban egész másképp gondolta. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt úgy érezte, hogy összetartoznak. Nem volt semmi értelme, a kötelék azonban ott volt köztük, és a fizikai történések csak egy részét képezték. Michael hirtelen átölelte hátulról. – De igenis van értelme. Én is ugyanígy érzek. Claire megfogta a karját és hozzádőlt. – Nem tudom, hogy mi lesz később, de gondoskodni fogok rólad. A férfi hangja halk volt, esküje pedig komoly. – Én is ezt teszem veled. Egy ideig csak álltak ott a sötétben összeölelkezve. A férfi teste melegen simult hozzá, és Claire megérezte ágaskodó férfiasságát. Válaszul megmozdította a csípőjét, és hozzádörzsölte magát. – Kívánlak – mondta neki. Michael felszisszent. – Máris… készen állsz? – Általában a férfinak kell több idő, hogy regenerálódjon. – Ó. Nos, azt hiszem, én egész éjjel is bírnám… Kiderült, hogy nem hazudott. Annyiszor szeretkeztek, hogy az egyetlen, véget nem érő, hosszú folyamattá olvadt össze, amely… istenem, órákig tartott. Elérkezett a második vacsora. Aztán az éjszaka. Michael teste tíz perccel azután, hogy elélvezett, ismét képes volt az orgazmusra. Emellett határtalan felfedező kedv hajtotta, hogy minden testi gyönyört megtapasztaljon. Minden 153

elképzelhető módon szeretkeztek, és ahogy egyre otthonosabban mozgott a szex terén, domináns természete egyre inkább megmutatkozott. Függetlenül attól, hogy kezdték el, a végén mindig úgy végezték, hogy Claire volt alul. Vagy hanyatt, vagy hason. Michael szerette a súlyával az ágyhoz szegezni, néha még a kezével is, hogy a lány behódoljon neki. Különösen, amikor a torkából is ivott közben. Claire pedig imádta. Minden pillanatát. Azt, ahogy a férfi leigázta, amilyen vastag volt a testében, ahogy rátapadt a nyakára, amikor ivott. Csak akkor volt képes megálljt parancsolni neki, amikor a behatolás már fájdalmat okozott, és akkor is csalódottan vette tudomásul, hogy nem tudja tovább folytatni. Még többet akart abból az édes leigázásból a férfi hatalmas teste alatt, még többet az erejéből. Amíg meg nem ismerkedett Michaellel, nem is tudta, hogy valójában férfiként élt egy női testben. A viselkedése, a mozgatórugója, a határozottsága, valamint a személyiségének harcos vonásai valahogy sohasem tudtak összhangba kerülni azzal a testtel, amibe be voltak zárva. Még gyermekkorában sem a lányos dolgok iránt érdeklődött. Azonban amikor Michael masszív teste ráfeküdt, és a férfiassága mélyen belehatolt, kemény izmai megfeszültek, Claire átengedte neki a férfiszerepet, és ezáltal összeolvadt önmagával. Erős volt és gyenge, uralkodó és alázatos, jin és jang, ahogy mindenki más. A melegség pedig, amit a férfi iránt érzett, őt is átformálta. Megváltoztatta a látásmódját. Azok a boldog anyák, akiknek rászáradt a bébiétel a ruhájukra, és akiket soha nem értett meg? Azok a férfiak, akiknek bamba kifejezés ült ki az arcára, valahányszor a feleségükről beszéltek,.. még akár ötven év házasság után is? Azok, akiknek olyan sok gyerekük volt, hogy a ház háborús övezethez hasonlított... mégis alig várták a karácsonyt, hogy együtt tölthessék a szeretteikkel? Nos, most már tökéletesen megértette őket. A káosz és a szerelem kéz a kézben jártak, és milyen csodálatos volt így a 154

világ! Erre a gondolatra elkomorodott. Vajon hogy fogadja majd a külvilág Michaelt? És ő hogy fog majd a börtönén kívül élni? Hová fog menni napközben? És mit fog csinálni? Claire tetőtéri lakása azzal a sok ablakkal szóba sem jöhetett. Vennie kell majd egy másik lakást. Vagy inkább egy házat. Greenwichben vagy valahol a város közelében. Kialakít majd neki egy hálószobát a pincében, ahol nappal tartózkodhat. Csakhogy… az nem egy újabb börtön lenne? Lehet, hogy ő is ugyanúgy csapdába ejtené, csak a maga módján? Mert ahogy most belegondolt, nem lenne másképp, csak úgy hogy a férfi naphosszat el lenne zárva, és csak arra várna, mikor jön már hozzá Claire. Nem érdemelne meg ő is teljes életet? A sajátját? Talán a sajátjaival? De hol találná meg őket? Michael megmozdult meztelen teste mellett, megcsókolta a kulcscsontját, majd azt mondta. – Bárcsak… – Mi? – Bárcsak te is tudnál inni belőlem! Szeretnék adni neked valamit magamból. – Már adtál… – Ezt az éjszakát mindig megőrzöm az emlékezetemben. Claire összevonta a szemöldökét. – Lesznek még ilyen éjszakák. – Ez különlegesnek számít. Valóban így volt. Ez volt Michaelnek az első alkalom, gondolta Claire elpirulva. – Igen, szerintem is. Ekkor érkezett meg az utolsó étkezés. A reggeli. Michael felállt, és odavitte az ágyhoz az ezüsttálcát. Amikor letette, az éjjeliszekrényen álló gyertya fellobbant, és Claire figyelte, ahogy végighúzza ujját az ezüstvilla díszes nyelén. Közeledett az elválásuk, és ezt ő is tudta. 155

Claire felállt, megfogta a kezét, bevezette a fürdőszobába, és miután megnyitotta a vizet, halkan azt súgta. – Mondd el, hogy szokott lezajlani! Mi történik, amikor eljön a nőkért? Michael először nem értette, aztán rájött, miről van szó. – Az étkezés után odamegyek a falhoz, és rácsatolom magamra a láncokat. Fletcher benéz egy lyukon az ajtón. A nő az ágyon fekszik, úgy, ahogy érkezett. Fletcher betol egy kocsit, ráteszi a nőt, aztán elmegy. Később elkábít engem. Majd kioldja a láncokat. Ennyi. – Hogy néznek ki a nők? – Tessék? – Eszméletlenek? Mennyire vannak maguknál? Hogy viselkednek? – Mozdulatlanul fekszenek. A szemük nyitva van, de mintha nem érzékelnének semmit a környezetükből. – Vagyis akkor ebben az ételben van a gyógyszer. Ettől kábulnak el. – Ami nem probléma, könnyen el tudja játszani, hogy nincs magánál. – Honnan tudod, hogy mikor jön? – Akkor érkezik, amikor visszateszem a tálcát, és leláncolom magam. Claire mély lélegzetet vett. – Elmondom, mit fogunk tenni. Szeretném, ha leláncolnád magad, de az egyik bilincset ne zárd össze… – Azt nem tudom megtenni. Valami érzékelő lehet benne. Nem tudom, honnan tudja, de tavaly az egyik nem csukódott rá a csuklómra, mert beleakadt a ruhám ujja. Fletcher tudta, és mielőtt bejött, azt mondta, hogy zárjam rá rendesen. A francba! Akkor teljesen egyedül kell kiviteleznie a tervet. Az egyetlen előnye az lesz, hogy a komornyiknak be kell érte jönnie, hogy feltegye a kocsira. Claire várt még egy kicsit, majd elzárta a vizet. Miután meglebegtette néhányszor a törülközőt a sötétben, visszavezette Michaelt a hálószobába. 156

Fogta az ezüstvillát, és betette a köntöse zsebébe. Aztán meggondolta magát. A szolga helyében ő megszámolná az evőeszközöket, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a nő nem használja-e valamelyiket fegyverként vele szemben. Claire odapillantott az íróasztalra, ahol a rajzok hevertek. Bingo. Felemelte a tálcát, aztán bevitte a fürdőszobába, és beleöntötte az étel nagy részét a vécébe, majd lehúzta. Aztán visszament Michaelhez. Miközben elment az íróasztal mellett, felvette róla a leghegyesebb ceruzát, és a zsebébe süllyesztette. Megállt a férfi előtt, és odanyújtotta neki a tálcát. – Eljött az idő. Michael felemelte a tekintetét, amely most valami más ok miatt ragyogott olyan fényesen. Könnycsepp reszketett a dús szempillák tövében. Claire letette a tálcát az éjjeliszekrényre, aztán a férfi köré fonta a karját, a végén azonban valahogy mégis Michael ölelte őt. – Nem lesz semmi baj. Gondoskodni fogok rólad. Michael lenézett a szemébe, és azt suttogta. – Szeretlek. – Ó, istenem… én is szeretlek. – Örökké hiányozni fogsz. Claire halálra rémülve ki akart szabadulni az ölelésből, az arcán azonban legördült egy könnycsepp, és ekkor a férfi elhúzta nyitott tenyerét az arca előtt, aztán minden sötétbe borult.

157

6

Három héttel később… Claire kibámult az irodája ablakán, és felnézett a bántóan tiszta, őszi égre. A nap nagyon fényesen sütött, és a levegő annyira száraz volt, hogy a felhőkarcolók körvonalai kiélesedtek, és amikor rájuk pillantott, szinte megfájdult a feje az éles kontúrok láttán. Istenem, milyen fáradt volt! – Mi a francot csinálsz? Claire a széken ülve elfordult az ablaktól, és az ajtó felé nézett. – Ó, Mick, te vagy az? Mick Rhodes, egykori szeretője, most pedig munkatársa a cégnél, nagyon rendes fickó volt. Az ajtóban állva elfoglalta az egész bejáratot. – Elmész? – Amikor Claire bólintott, a fejét rázta. – Nem mehetsz el! Nem hagyhatsz itt mindent csak úgy! Mi a fenét… – Már nem hajt a tűz, Mick. – Mégis mióta? Augusztus végén még keresztben lenyelted a Technitron képviselőjét. – Már nem vagyok éhes. – A kifejezés képletesen és szó szerint is igaz volt. Egy hete nem volt étvágya. Mick meglazította piros nyakkendőjét, belépett az irodába, és becsukta maga mögött az ajtót. – Akkor vegyél ki szabadságot! Pihenj egy hónapot, de ne dobd sutba az egész eddigi karriered egy átmeneti hullámvölgy miatt! A Technitron nem jött össze. Na és? Lesz majd más üzlet. Claire fél füllel hallotta, hogy odakint megszólal a telefon Martha íróasztalán. Ügyvédtársai járkáltak a folyosón. A nyomtató halkan kattogva dolgozott. – Mindig is tetszett a neved – jegyezte meg elgondolkodva. – Említettem ezt valaha? 158

Mick szeme úgy kikerekedett, mintha a lánynak elment volna az esze. Nem is csoda. A nyárzáró hétvége óta ő maga is úgy vélte, hogy megőrült. Ahelyett, hogy akkor dolgozott volna, három napig aludt egyfolytában. Igazság szerint, attól félt, hogy ez is hozzájárult a Technitronüzlet bukásához. Az óta az elvesztegetett hétvége óta nem volt a régi. Elpuhult. Aggodalmas lett és szórakozott. – Claire, nem gondolod, hogy beszélned kellene… A lány megrázta a fejét. – De miért a Micket használod? Más nevet soha nem is hallottam veled kapcsolatban. Pedig a Michael olyan… gyönyörű név. – Aha, biztos. Figyelj, szerintem tényleg jó lenne, ha beszélnél valakivel. Talán Micknek igaza volt. Éjszaka nem tudott aludni, mert álmok gyötörték, nappal pedig kedvetlen volt, de hogy miért, el sem tudta képzelni. Na igen, kútba esett a Technitron-üzlet, és meglehet, hogy részben az ő hibájából, ez azonban még nem indokolta az állandó depressziót vagy a szívét összeszorító fájdalmat. Martha kopogott az ajtón, aztán bedugta a fejét. – Elnézést, de az orvosod keres a kettes vonalon, és gondoltam, szeretnéd tudni, hogy az idős Miss Leeds meghalt. A komornyikja hagyott egy üzenetet kedden, de valahogy elkeveredett, és csak most találtam meg. Miss Leeds. Claire a halántékára szorította a kezét, mert a feje lüktetni kezdett, és valami megmagyarázhatatlan ok miatt végtelen gyűlölet támadt fel benne az öreg hölgy iránt. – Ó, köszönöm, Martha. Mick, veled majd később beszélek. Azt hiszem, pénteken jövök utoljára, bár ezt még nem döntöttem el véglegesen. – Micsoda? Nem mehetsz el ilyen gyorsan! – Írtam egy listát az ügyfeleimről és az ügyeimről, és arról, hogy melyik hol tart. Nyugodtan marakodhattok rajtuk. 159

– Jézus Mária, Claire… – Kifelé menet majd csukd be az ajtót légy szíves! Martha, kérlek, nézz utána, hogy mikor és hol lesz Miss Leeds temetése! Amikor egyedül maradt, felvette a telefont és tárcsázott. – Itt Claire Stroughton. – Kérem, tartsa egy kicsit, mindjárt kapcsolom dr. Hughest. Claire felvonta a szemöldökét, és azon töprengett, mit akarhat tőle az orvos. A vizsgálatnak, amit tegnap csináltatott meg, csak néhány nap múlva lesz eredménye. .. – Üdvözlöm, Claire! – Emily Hughes nem szeretett mellébeszélni, legtöbbször rögtön a lényegre tért. Claire ezért is kedvelte annyira. – Tudom, hogy elfoglalt, ezért nem rabolom sokáig az idejét. Ön terhes. Ezért émelyeg és fáradékony az utóbbi időben. Claire pislogott egyet. Aztán a szemét forgatta. – Dehogy vagyok terhes! – Körülbelül három-négy hetes. – Az lehetetlen. – Tudom, hogy fogamzásgátlót szed, de az antibiotikum, amit augusztus végén felírtam a megfázására, elképzelhető, hogy csökkentette a hatását… – Nem érti. Azért lehetetlen, mert nem szeretkeztem senkivel. – Legalábbis a valóságban nem. Az álmai valóban nagyon erotikusak voltak az utóbbi időben, és egész biztosan hozzájárultak ahhoz, hogy olyan fáradtnak érezte magát. Az éjszaka közepén többször arra ébredt, hogy tűzben ég a vágytól, és verejtékben úszik. Azonban akárhogy erőltette az agyát, nem tudott visszaemlékezni álombéli szeretője nevére, sem arra, hogy hogy néz ki, de azt tudta, hogy mellette különlegesnek érezte magát. Legalábbis az álom végéig. Akkor ugyanis mindig elváltak egymástól, ő pedig könnyes arccal ébredt fel. – Claire, úgy is teherbe lehet esni, hogy technikailag nem történik közösülés. – Oké, hadd fogalmazzak érthetőbben. Egy éve nem voltam 160

férfival. Tehát nem lehetek terhes. Biztosan összecserélték a vérmintámat a laborban valaki máséval. Ez az egyetlen logikus magyarázat rá, mert higgye el, emlékeznék rá, ha lefeküdtem volna valakivel. A vonal másik végén csend volt. – Bejönne, hogy még egyszer levegyük a mintát? – Persze. Majd holnap beugrom. Miután letette a telefont, Claire körülnézett a szobában, és elképzelte, ahogy leveszi a falról a Harvardon és Yale-en szerzett diplomáit. Nem tudta, hová fog menni. Talán az állam északi részére. Caldwell például nem lenne rossz választás. Nem volt szüksége arra, hogy munkát vállaljon, mivel volt elég pénze. Ha esetleg mégis megszorul, majd felad egy hirdetést, és kisebb jogi ügyeket intéz majd magánszemélyeknek. Értett a végrendeletekhez, egy ingatlaneladást pedig bárki le tudott bonyolítani, aki egy kicsit is otthon volt a szakmában. Martha kopogott, és bedugta a fejét az ajtón. – Miss Leeds temetése fél óra múlva kezdődik, de zártkörű. Azt követően azonban halotti tort tartanak a birtokon, amire még odaérsz, ha most elindulsz. Tényleg oda akar utazni Caldwellbe? Egy halott ügyfél miatt, akit valami különös ok miatt gyűlöl? Istenem, elképzelni sem tudta, miért utálta annyira azt a szegény öreg, habókos hölgyet. Martha feljebb tolta az orrán vékony, ezüstkeretes szemüvegét. – Claire… pocsékul nézel ki. Ne menj sehová! Csakhogy muszáj volt mennie. A feje úgy lüktetett, mint ahogy a szíve dobogott, a gyomra émelygett, de szó sem lehetett róla, hogy ne induljon útnak. Egyszerűen mennie kellett. – Rendeld a kocsimat a bejárathoz! Megyek Caldwellbe. Claire megérkezett a Leeds-birtokra, és leparkolt a kocsibejárón sorakozó körülbelül ötven autóból álló sor végén, amely az épületig kígyózott. Nem vette igénybe a parkolási 161

szolgáltatást, mert nem szándékozott sokáig maradni, és nem akart arra várni, amíg előhozzák neki a Mercedest, amikor távozik. Különben is, ráfért egy kis friss levegő. Valamint néhány szem aszpirin is, ahogy utóbb kiderült. Amikor kiszállt az autóból és felnézett a hatalmas házra, éles fájdalom hasított a fejébe. Nekidőlt a kocsi oldalának, zihálva vette a levegőt, és érezte, hogy félelem söpör végig a testén. Valami gonosz volt a házban. Valami nagyon gonosz. – Hölgyem? Minden rendben van? A parkolócég egyik alkalmazottja volt. A húsz év körüli fiú fehér pólót viselt, amelynek az elejére a MC-CLANE PARKOLÁS felirat volt ráhímezve vörös cérnával. – Persze, jól vagyok. – Claire óvatosan behajolt a kocsiba, kivette a táskáját, majd becsukta az ajtót. Felegyenesedett, és amikor rámosolygott a fiúra, látta, hogy az úgy néz rá, mint aki attól tart, hogy mindjárt elájul itt, és közben azon imádkozik, hogy csak ne előtte történjen meg. – Á, hölgyem, úgyis le kell parkolnom ezt a kocsit – mutatott a Claire előtt álló Lexusra –, akarja, hogy felvigyem vele a házig? – Nem, köszönöm, inkább gyalog megyek. – Rendben… ha így gondolja. Claire elindult, s miközben ment, nem vette le a szemét a szürke kőépületről. Mire odaért a bejárati ajtóhoz és megfogta a sárgaréz kopogtatót, már egész testében remegett. Szédült, gyenge volt, és úgy érezte, mintha megint megtámadta volna az influenza: rázta a hideg, majd melege lett, a feje pedig elviselhetetlenül fájt. Fletcher nyitott ajtót. Amikor megpillantotta az öreg szolgát, hátratántorodott, és valami megmagyarázhatatlan ok miatt eluralkodott rajta a pánik. Hirtelen azonban megmenekült. Ügyvédösztöne, amely sikeressé tette az ellenfelekkel való egyezkedések során, s ami miatt olyan gyilkos tárgyalópartnernek számított, és időről időre a segítségére sietett, amikor nem mutathatta ki az érzéseit… most is megmentette. Elfojtotta a 162

félelmét, és egy pillanat alatt nyugalmat varázsolt a helyére. Ne mutasd ki a félelmedet az ellenséged előtt. Soha! Habár arról fogalma sem volt, hogy mi az ördögért váltotta ki benne ezt a reakciót az öreg komornyik. Mindenesetre hálás volt érte, mert legalább már nem érezte úgy, hogy mindjárt elájul. Egy perccel azelőtt még ködös volt a tudata, mostanra azonban teljesen kitisztult. Hűvösen elmosolyodott, kinyújtotta a férfi felé a kezét, és meghallotta bentről a halotti tor tompa zaját. – Részvétem. Elhoztam a végrendeletet. – Megütögette vállára akasztott táskáját. – Köszönöm, Miss Stroughton. – Fletcher lesütötte a szemét. Szemhéja még lejjebb ereszkedett a megszokottnál. – Miss Leeds nagyon fog hiányozni nekem. – Ha akarja, átnézhetjük a végrendeletet a jövő héten, vagy esetleg most, a tor után. Amelyik jobban megfelel önnek. A komornyik bólintott. – A ma este jobb lenne. Köszönöm, hogy ilyen előrelátó volt. – Nincs mit. – Claire ragyogó mosolyt villantott felé, majd megmarkolta a táskája szíját. Befelé menet döbbenten tapasztalta, hogy legszívesebben fejbe vágná az öreget a márkás darabbal. Odabent elvegyült az emberek sokaságában, akik az ebédlőben és a nappaliban álldogáltak. Időnként köszönésképpen biccentett néhány vendég felé, akik közül többen magas pozíciót töltöttek be azoknál a cégeknél, amelyekbe a Leeds család részvényeket fektetett, és amelyeket Claire irodája képviselt. A több mint száz nő és férfi között jócskán akadt számos jótékonysági szervezet vezetője is, akik kétségtelenül nagy haszon reményében jöttek ide. Claire többször nekiütközött egy-egy vendégnek, visszautasította a tálcán felszolgált előételeket, és próbálta megfejteni, hogy miért van „harc üzemmódban”, amikor nincs is ki ellen harcolnia. A tekintete pedig folyton visszatért a nagy lépcsőhöz. Volt azzal kapcsolatban valami fontos… volt valami… 163

mögötte. Átfurakodott a tömegen, és megállt az impozáns, kanyargós lépcsősor tövében. Amikor megérintette a díszes korlátot, egy hang szólalt meg a fejében, és minden mást elnyomott: a beszélgetések zaját, a fejfájását és a késztetést, hogy végezzen Fletcherrel. A lépcső mögött! Menj a lépcső mögé! Keresd meg a felvonót! Meg sem állt, hogy azon töprengjen, honnan tud arról, mi van ott hátul, csak gyorsan megkerülte az elegáns építményt, mögé sétált, és talált egy kis fülkeszerű bemélyedést… Amelyben egy lift volt. Egy régimódi sárgaréz és üveg felvonó. Menj le az alagsorba! Nem tudta elnyomni magában a hangot, miközben kinyitotta a lift rácsos ajtaját. Még mielőtt belépett volna, felnézett. A felvonó tetején egy villanykörte volt. Ha használná a liftet, az izzó jelzést küldene, az ösztönei viszont azt súgták, hogy ne hagyjon maga után nyomokat. Ha Fletcher rájönne, hogy miben mesterkedik, nem tudná… Az ördögbe, fogalma sem volt róla, hogy mit nem tudna megtenni. Csak annyit tudott, hogy le kell jutnia az alagsorba, méghozzá a komornyik tudta nélkül. Hátranézett a válla fölött, és megpillantott egy ajtót a lépcső alatt. Odament. Sárgaréz retesz volt a tetején. Elhúzta, majd lenyomta a kilincset, és megpróbálta kinyitni az ajtót. Sikerült! Durva felületű kőlépcső vezetett lefelé, a falakon pedig régifajta, sárga villanykörték világítottak. Hátranézett. Senki sem figyelt rá, és ami még ennél is fontosabb volt, Fletchert sem látta sehol. Besurrant a lépcsőházba, becsukta maga mögött az ajtót, majd elindult lefelé. A sarka kopogott, a hang élesen visszaverődött a falakról. 164

A fenébe, túl hangos volt! Megállt, levette a magas sarkú körömcipőt, és beletette a válltáskájába. Most, hogy már nem csapott zajt, gyorsabban ment, az érzékei éberen figyeltek minden neszre. Istenem, a lépcső csak nem akart véget érni. A kőfal és a talaj az egyiptomi piramisokra emlékeztette, és úgy érezte, mintha már félúton lenne Kína felé, amikor egy fordulóhoz ért. A lépcső azonban még innen is tovább folytatódott lefelé. Miközben haladt, a hőmérséklet egyre csökkent, ami jó volt. Ahogy hűvösödött a levegő, Claire éberebb lett, a fejfájása megszűnt, a testében csak úgy tombolt a megzabolázott energia. Ügy érezte, mintha valami mentőakcióban venne részt, habár ha megfeszült, sem tudott rájönni, hogy kit vagy mit akar kiszabadítani az alagsorból. A lépcső egy folyosóba torkollott, amelynek falát ugyanolyan szürke kő alkotta, mint a ház többi részét. A magasban elhelyezett körték halványan pislákoltak, alig nyújtottak némi fényt a sötétben. Jobbra vagy balra induljon? Balra semmi más nem volt csak folyosó. Jobbra pedig… szintén csak folyosó. Jobbra indult. Körülbelül ötven, talán hetvenöt métert ment előre, harisnyás lába nem csapott zajt. Az egyetlen hang, amit hallott, a ruhája suhogása volt, és a táskája, ahogy a testéhez csapódott. Reményt vesztve már majdnem visszafordult, amikor megpillantott egy… hatalmas ajtót. Pontosan úgy nézett ki, mint amit az ember egy föld alatti börtönben várna: a széle vasszegecsekkel kiverve, a közepén pedig egy combvastagságú eltolható retesz volt. Amikor megpillantotta, csillapíthatatlanul zokogni kezdett. Sírva odalépett a masszív tölgyfa ajtóhoz. Körülbelül szemmagasságban volt rajta egy kémlelő nyílás. Lábujjhegyre ágaskodott, és belesett… – Maga mit keres itt lent? Claire megpördült. Fletcher állt közvetlenül mellette, az egyik 165

karját diszkréten a háta mögött tartotta. Claire megtörölte a szemét. – Eltévedtem. – Azt látom. A lány egyik kezét a válltáskájába, a másikat pedig a zsebébe süllyesztette. – Miért jött le ide? – kérdezte a komornyik, és közelebb lépett hozzá. – Nem éreztem jól magam. Amikor megtaláltam a kis ajtót a lépcső alatt, szerettem volna valahová elmenekülni a tömeg elől, és a végén itt kötöttem ki. – Ahelyett, hogy a kertbe ment volna? – Ott is voltak emberek. Sokan. A férfi nem vette be a mesét, ám Claire-t ez nem érdekelte. Csak arra várt, hogy a szolga még egy lépést tegyen felé. – Miért nem ment az egyik fogadószobába? Amikor a férfi elég közel ért hozzá, Claire előhúzta az egyik cipőjét a táskából, és eldobta, jó messzire, balra. A lábbeli hangos koppanással esett a kőpadlóra. Amikor Fletcher a zaj irányába fordult, Claire elővette a kulcstartójára fűzött gázsprayt, szemmagasságba emelte… így amikor a férfi visszafordult, és készült, hogy belevágja a markában tartott injekciós tűt, egyenesen a szemébe fújta a sprayt. Fletcher felkiáltott, és elejtette a fecskendőt. A szeméhez kapott, és fájdalmasan nyüszítve addig hátrált, amíg bele nem ütközött a szemközti falba. A gázspray tiltott volt New York államban, de Claire, hál' istennek, ezt az egyetlen szabályt már tíz éve megszegte. Gyorsan cselekedett. Felkapta a fecskendőt, beledöfte a komornyik karjába, majd belespriccelte a tartalmát. Fletcher felnyögött, aztán ernyedten elterült a földön. Claire nem tudta, hogy meghalt-e vagy csak elkábult, ezért azt sem sejtette, hogy mennyi ideje van. Odaszaladt a börtönajtóhoz, és a nagy igyekezetben, hogy elhúzza a reteszt, letörte két körmét. 166

Vadul hajtotta az izgatottság, és olyan erőt kölcsönzött neki, amellyel képes volt megemelni és eltolni a legalább ötvenkilósnak tűnő vasrudat. Amikor a torlaszt eltávolította az útból, megragadta a kilincset és lenyomta, majd az egész testével nekigyürkőzött a fának, hogy betaszítsa. Gyertyafény. Könyvek. Egy csodálatos sötét, fűszeres illat… A tekintete a szoba távolabbi sarkába vándorolt. Egy férfira, aki hitetlenkedő arckifejezéssel állt fel egy íróasztaltól, amelyen mindenfelé rajzok hevertek… Róla. Claire megszédült, és olyan iszonyatos fájdalom hasított a fejébe, hogy egy pillanatra elhomályosult előtte minden. A testéből elszállt az erő, aztán a térde is megroggyant, a kemény föld pedig nem tűnt valami kényelmes helynek. Mielőtt még összecsuklott volna, két erős kar fonódott köré és felemelte, majd odavitte… az ágyhoz, amelyen bársonytakaró és selymes, puha párnák voltak. Felnézett a férfira, megérintette az arcát, és megint eleredtek a könnyei. Istenem, ő volt az álmaiban szereplő titokzatos szerető, aki éjszakánként nem hagyta nyugodni, és őt gyászolta mindennap. – Hogy jöttél vissza? – kérdezte a férfi. – Ki vagy te? A férfi elmosolyodott. – A nevem Michael. A fájdalom hirtelen megszűnt a fejében… és a helyére emlékek tódultak, számtalan kép, érzés, illat és íz… mind Michaelről és róla, ahogy együtt voltak ebben a szobában. Claire magához ölelte, a fejét a hajába temette, és zokogott amiatt, hogy majdnem elveszítette. Ha Miss Leeds nem hal meg, talán soha nem jön vissza ebbe a házba, mivel arra készült, hogy elmegy a cégtől. Aztán váratlanul megharagudott, és ellökte magától a férfit. – Mi az ördögért tetted? Miért engedtél elmenni? – Megtaszította a mellkasát. – Hagytál elmenni! 167

– Sajnálom, szerelmem… – Ne mondd nekem azt, hogy „szerelemem”! – Szívesen folytatta volna a szóáradatot, de ekkor eszébe jutott a komornyik. Lehet, hogy csak átmenetileg kábult el, és bármelyik percben magához térhet. Claire-nek fogalma sem volt róla, hogy mi lehetett abban a fecskendőben .. ráadásul a gazember meglepően erős volt. Szorosan megölelte Michaelt, és kényszerítette magát, hogy megnyugodjon. – Jól van… szóval… nézd, később is ráérünk még ezen veszekedni. Most velem kell jönnöd. De hogy fogja kicsempészni a házból? És ő hogy fog egyáltalán lábra állni? A fejfájása elmúlt, de még mindig szédelgett… Szentséges ég! Tényleg terhes volt. Ránézett Michael-re. – Szeretlek! A férfi arca megváltozott. Eltűnt róla az aggodalom, és olyan erős és mély szerelem rajzolta újra finom vonásait, hogy angyali arcának ragyogása elvakította a lány szemét. – Nem vagyok rá méltó, de hálás vagyok érte… – Minden szerelmemmel kérlek, hagyd abba ezt a „nem vagyok rá méltó” szöveget! Most pedig segíts felállnom erről az ágyról! – Amikor felállt, kicsit megingott, de ekkor észrevette Michael lábán a láncot. – Le kell vennünk rólad a bilincset. Michael hátralépett, és megrázta a fejét. – Én nem mehetek. Nem hagyhatom itt ezt a helyet. Nem engedik meg. Fletcher és az anyám… – Az anyád meghalt – mondta Claire olyan gyengéden, ahogy csak tudta, miközben félretette abbéli szándékát, hogy kihantolja a gonosz némbert, és újra megölje. Michael elsápadt. Aztán többször pislogott. – Fletcher pedig kiterülve fekszik a folyosón. – Amikor a férfi még mindig nem mondott semmit, Claire megfogta a kezét. – 168

Michael, tudom, mit érzel most, és szeretnék segíteni, de nincs rá időnk. Ki kell jutnunk innen. Szeretném, ha koncentrálnál. – Hová… hová fogok menni? – Velem jössz. Ha akarsz. De még ha nem akarsz is, akkor is szabad leszel. És azt csinálhatsz, amit csak szeretnél. Michael tekintete körbejárt a szobában. Megnézte az ágyat, a könyveit. Claire látta rajta, hogy nem szívesen hagyja itt ezt a helyet. Ami érthető is volt a sok-sok évtized után, amit elszigetelve, magányosan itt töltött. Valahogy fel kellett ráznia… Megfogta a férfi tenyerét, és a hasára tette. – Michael, amíg veled voltam, létrehoztunk együtt valamit. Egy kisbabát. Itt van bennem. A gyermekedet hordom a szívem alatt. Szeretném, ha velem jönnél… Velünk. A férfi halálsápadt lett. Aztán… A változás olyan váratlanul következett be, hogy ijesztő lett volna, ha Claire nem bízott volna feltétel nélkül abban, hogy nem fogja bántani. A teste nagyobbnak tűnt, miközben ugyanakkora maradt, a szeme összeszűkült, az arcára igazi férfias felsőbbrendűség ült ki… sőt nyers vadság. – A gyermekem? Az én utódom? Claire bólintott, bár már nem volt olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt elmondani a hírt… Michael megragadta, és olyan erősen ölelte magához, hogy a lány csontjai megroppantak. Miközben a nyakába temette a fejét, a hangja halk morgássá változott. – Az enyém! – mondta. – Az enyém vagy. Örökre. Claire halkan felnevetett. Ennyit arról, hogy a férfi nélküle szeretné megtapasztalni az életet. – Akkor jó. De azt hiszem, most sürgős dolgunk van. Menjünk! Minél előbb ki kell jutnunk innen. – Jól vagy? Előbb mondd, hogy minden rendben van! – Amennyire tudom, igen. Én is csak most tudtam meg. – De biztos, hogy nincs semmi baj? 169

– Igen, mindent csinálhatok, amit akarok. Fiatal vagyok és egészséges. – Megsimogatta a férfi arcát. – Most mennünk kell. Nem maradhatunk itt. Michael bólintott és elengedte. Lassan odasétált a falhoz, ahol a bokájára erősített lánc volt, és hatalmasat rántott rajta. Egy nagy darab vakolat is kijött vele együtt, akkora mint egy ember feje. Michael a falhoz vágta, hogy leüsse róla. Aztán úgy ment vissza a lányhoz, mintha mi sem történt volna. – Jézus Mária! Miért nem tetted ezt már meg korábban? – Nem volt hova mennem. Ahol jobb lett volna. –Még egy utolsó pillantást vetett a könyveire, aztán megfogta a lánc végét, a karjára tekerte, és elegánsan a karját kínálta a lánynak. – Mehetünk. Együtt léptek ki az ajtón. Fletcher még mindig a földön feküdt, de már nyitva volt a szeme, és lanyhán pislogott. – A francba! – mondta Claire, amikor Michael ránézett a komornyikra. Gyorsan lefuttatta fejében a lehetőségeket, aztán azt dörmögte. – Hagyjuk itt! Azok után, hogy az öreg szolga körülbelül ötven nőt rabolt el, és jogtalanul egy fél évszázadon át rabságban tartotta a munkaadója fiát, nem tűnt valószínűnek, hogy jogi lépéseket tesz a felkutatásukra. Az pedig kegyetlenség lett volna, ha megkéri Michaelt, ölje meg, mivel valószínűleg megtette volna a kedvéért. Megrántotta szerelme karját. – Gyere! Menjünk… – A fenti tor azonban gondot jelentett. – A francba, legalább száz ember van a házban. Hogy fogunk… Michael felkapta a fejét. – Tudok egy kivezető utat. Kisfiú koromban fedeztem fel. Gyere, erre! Alig mentek tíz métert, amikor Claire megtorpant. Az injekciós tű! Rajta maradt az ujjlenyomata a fecskendőn. Abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha Fletcher mégiscsak utánuk eredne, e nélkül a bizonyíték nélkül azért lényegesen nehezebb 170

dolga lesz. És a cipője is ott maradt. Vissza kell szereznie azt is. Jobb, ha minden nyomot eltüntet maga után. – Várj meg! – Gyorsan visszaszaladt, és megkereste a tűt. Még mindig ott volt a komornyik karjában. Fletcher felnézett a lányra, amikor az kihúzta belőle, és a táskájába tette. Az öreg szolga szája mozgott. Úgy tátogott, mint egy hal. Claire felvette a földről a cipőjét, aztán visszafutott Michaelhez, de érezte, hogy remeg a lába. – Gyenge vagy – mondta a férfi aggodalmas arccal. – Semmi bajom… Michael azonban felkapta, és kétszer olyan gyorsan lépdelt, mint ahogy a lány menni tudott volna. Hatalmas lépteivel pillanatok alatt végigment az alagsori folyosón. Gyorsan és határozottan mozgott, ami meglepte Claire-t, ám arra emlékeztette, hogy Michaelnek bármilyen kedves is a természete, mégiscsak férfi, aki a karjában tartja a szerelmét. Istenem, milyen erős volt! Amellett, hogy őt cipelte, rajta volt a lánc is, de még ezzel a pluszteherrel sem tűnt úgy, hogy egy kicsit is lelassult volna. Amikor elérkeztek az alagsori folyosó legvégéhez, egy tömör faajtó előtt álltak meg. Michael oldalra hajolt, és lenyomta a kilincset. Nem mozdult, ezért hátrált, és kétszer jól belerúgott, mire az ajtó megadta magát és szélesre tárult. – Krisztusom! – kiáltott fel Claire. – Hozzád képest még a Terminátor is csak kismiska. – Mi az a terminátor? – Később. Amikor kiléptek, megcsapta őket a hűs éjszakai levegő. Michael megtorpant, tágra nyitotta a szemét, és úgy kapkodta a levegőt, mint akinek pánikrohama van. – Tegyél le! – kérte Claire gyengéd hangon, mert sejtette, hogy a férfinak szüksége van egy percre, hogy magához térjen. Michael óvatosan letette a lányt, aztán felpillantott az égre, majd végignézett a fákon és a birtok hatalmas, rendezett területén. 171

Ezután végigmérte az óriási kőszörnyeteget, ahol oly sokáig élt fogolyként bezárva. Claire belegondolt, milyen elveszettnek érezheti magát, hogy kavaroghatnak a gondolatai, és milyen ellentétes érzései lehetnek amiatt, hogy maga mögött hagyja börtöne megszokott, biztonságos környezetét. De nem volt idő rá, hogy sokáig merengjen ezen. – Michael, az autóm a kocsibejáró végén áll. A ház előtt. – Meg tudom csinálni – suttogta a férfi. – Tudom. Claire megragadta a férfi nyirkos tenyerét, és maga után húzta. Michael habozás nélkül fogta a láncot, és megkerülte vele a nagy épületet. A Mercedes ott parkolt, ahol Claire korábban hagyta. A sövény mellett osontak a közelébe. A fű nedves és rugalmas volt a lány harisnyás talpa alatt, a tüdeje pedig égett a nagy megerőltetéstől. Kérlek, istenem, add, hogy ép bőrrel kijussunk innen!, gondolta. Amikor a Mercedes mellé értek, Claire megnyomta a távirányítót, és a kocsi irányjelzői felvillantak. – Milyen autó ez? – kérdezte Michael döbbenten. –Olyan, mint egy űrhajó. – Aztán végignézett a többi parkoló járművön. – És ezek is mind… Most azonban nem volt idő rá, hogy felelevenítse régi ismereteit az autókról. – Szállj be! – Hölgyem? Claire felnézett. Egy parkolóőr jött lefele a kocsibejárón. Az a fiú, akivel korábban találkozott. Zavartnak tűnt, mintha nem értené, hogy a nő hogy került oda hirtelen. Vagy csak azon lepődött meg, hogy egy hatalmas férfi van vele, aki vörös köntöst visel, és egy vastag lánc van a karjára tekerve. – Épp indulunk – mondta a fiúnak, és intett, majd odasúgta Michaelnek. – Szállj már be végre! A kölyök végigsimított tüskés haján. 172

– Ööö… – Köszönöm a segítséget. – Habár a fiú nem is tett érte semmit. Claire nagyon megkönnyebbült, amikor begyújtotta a motort, és lassan elindultak a ház elől. Ekkor azonban egy másik Mercedes állt meg mögötte, és láthatóan szeretett volna leparkolni, ezzel azonban útját állta, hogy Claire megforduljon és kihajtson az útra. Ezért nem tehetett mást, el kellett indulnia előre, végig fel a házig a körbeforduló úton, ahol csak úgy nyüzsögtek a parkolóőrök és a vendégek. Az isten verje meg! – Húzd le a fejed! – mondta Michaelnek, amikor közeledtek a házhoz. Kérlek, ó, kérlek, ó, kérlek… Épp amikor az épület elé ért, egy idős házaspár lépett ki a bejáraton, és az autójukhoz sétáltak. Claire csapdába esett. Háta mögött a Mercedes volt, előtte a Cadillac zárta el az útját, ezért nem tudott sehová menekülni. Izzadság jelent meg a melle között és a hóna alatt, miközben erősen markolta a kormányt. Kinyílt a ház ajtaja, és a lány már biztos volt benne, hogy az öreg komornyik támolyog ki rajta. De csak egy újabb idős házaspár volt. A kezükben a parkolójeggyel odaléptek egy parkolóőrhöz. Claire tekintete az előtte lévő kocsira vándorolt. A férfi már a volán mögött ült, a nő azonban még beszélgetett a fiúval, aki kinyitotta neki az autó ajtaját. Mozogj már, nagyi! Naná, hogy az öreg nő nem sietett. Amikor végre-valahára beült, a szoknyájával babrált, és úgy tűnt, mintha a férjével veszekedne, majd megint a parkolóőrhöz fordult. Százötvenötmillió év múlva a Cadillac féklámpája felvillant, és a szedán lassan, döcögve elindult előre. Dobogó szívvel, izzadt tenyérrel és visszatartott lélegzettel Claire azért imádkozott, hogy minél hamarabb eltűnhessenek 173

onnan. Aztán végre teljesült a kívánsága. A Cadillac legurult az emelkedőről a kocsibejárón. Claire követte. Aztán kifordult az útra, utána a lány is. Majd lassan, harmincmérföldes sebességgel távolodni kezdtek a Leedsbirtoktól. Mihelyt tiszta lett a terep, rálépett a gázra, és megelőzte a Cadillacet. A szemét az úton tartva a táskájában kezdett kotorászni. Szüksége volt a telefonjára. Hol van… Megtalálta, aztán megnyomta az egyik gyorshívás gombot. Miközben a hívás kicsörgött, oldalra pillantott Michaelre. A férfi belesüppedt az ülésbe, a karját az egyik oldalon az ajtóhoz szorította, a másikat a könyöklőre fektette, a lába pedig épphogy befért a kesztyűtartó alá. Olyan fehér volt, mint a fal, miközben a szeme vadul cikázott mindenfelé. – Kapcsold be a biztonsági övedet! – mondta neki Claire. – Ott van jobb oldalon. Nyúlj fel, aztán húzd magad elé, és a tested előtt vesd át, ahogy nekem van! Michael megtalálta az övet, magára húzta, aztán megint elkerekedett szemmel bámult előre, mintha szarvast látott volna a fényszóró előtt felbukkanni. Látszott rajta, hogy felkészült az ütközésre, amely azonban nem következett be. Claire-nek eszébe jutott, hogy talán még soha nem ült kocsiban. – Michael, nem lassíthatok. Én… – Oké. Jól vagyok. – Elmegyünk… – Ekkor felvették a hívást, és amikor Claire meghallotta a hívott hangját a telefonban, határtalanul megkönnyebbült. – Mick? Hála istennek! Figyelj, úton vagyok hozzád, és szeretnék tőled néhány szívességet kérni. Nagy szívességet, olyan nagyot, amit soha nem tudok majd viszonozni… köszönöm. Ó, jézusom, nagyon köszönöm! Körülbelül egy óra múlva. És van velem valaki. – Letette, majd 174

oldalra nézett Michaelre. – Minden rendben lesz. Egy barátom házába megyünk a connecticutbeli Greenwichbe. Ott maradhatunk. Ő majd segít nekünk. Nem lesz semmi baj. Legalábbis remélte, hogy minden rendben lesz. Feltételezte, hogy a komornyik nem próbál meg törvényes úton utánuk menni, de miközben vezetett, rájött, hogy van más módja is annak, hogy valakit elkapjanak. A törvényt megkerülve. A francba! Csak az ég tudja, milyen eszközei vannak Fletchernek, és ha eddig is rendelkezett olyan anyagi háttérrel, hogy mindig mindent megússzon, akkor nagyon ravasz lehet. Ami azt jelentette, hogy tudta a rendszámát is. Ezáltal pedig azt is tudta, hogy Claire hol lakik. Mert hát… ó, istenem, a saját lakásában ébredt fel három nappal azután, hogy Michaellel volt. Fletcher valahogy hazavitte. Lehet, hogy neki is van valami trükkös képessége. Talán mégis meg kellett volna ölniük.

175

7

Amikor egy óra múlva Mick Rhodes vidéki háza feltűnt a távolban, Claire azon morfondírozott, vajon helyesen cselekszike, hogy belekeveri a barátját, ha csak érintőlegesen is. Elvégre beállít hozzá egy megszöktetett vámpírral a kocsijában, akinek érthető okokból nagyfokú agora-fóbiája van. És mellesleg nem bírja az utazást. Michael nagyon rosszul nézett ki, amikor a Mercedes leparkolt a ház előtt. – Most már biztonságban vagyunk. A férfi nagyot nyelt. – És megálltunk. Remek. Felgyulladt a teraszon a lámpa, majd Mick sétált ki a házból. Claire kinyitotta a kocsiajtót, kiszállt, mire Michael követte példáját. – Mick régi barátom. Benne megbízhatunk. Michael a levegőbe szagolt. – És a szeretőd volt, nem igaz? – kérdezte halkan. –Amikor rád gondol, van egy bizonyos… emléke. Jézusom! – Az már nagyon régen történt. – Igen. – A félelem és az émelygés már teljesen eltűnt belőle. Michael halálosan komoly volt. Mickre pedig úgy nézett, mint az ellenségére. A vámpírok nyilvánvalóan nagyon féltették a területüket. Mick üdvözlésre emelte a karját, aztán így szólt. – Örülök, hogy ideértetek. Ki a barátod? – Mick segíteni fog nekünk, Michael – mondta Claire, majd megkerülte a férfit, és kézen fogta. – Gyere! Michael ránézett. – Ha illetlenül ér hozzád, megharapom. Csak hogy tudd. – 176

Michael visszanézett a házigazdára. – Nem vagyok állat, és nem is fogok úgy viselkedni. De te az enyém vagy, és sokkal jobb lesz, ha ezt ő is tiszteletben tartja. A vámpírok kétséget kizáróan nagyon féltették a területüket. – Úgy lesz. Esküszöm. Mick nyugtalanul kérdezte: – Most bejöttök vagy kint maradtok? – Bemegyünk – dörmögte Claire, és előreindult. Amikor odaértek a házhoz, azt mondta. – Ő itt Michael. – Örülök, hogy megismertelek, Michael. Michael ránézett a kinyújtott kézre, de nem fogta meg, hanem enyhén meghajolt. Claire nem tudta eldönteni, hogy vajon azért tette-e, mert nem volt hajlandó még az udvariasság kedvéért sem megérinteni Micket. – Örvendek – mondta. – Rendben. – Mick visszahúzta a kezét, majd egy vállrándítással zsebre dugta, aztán felvonta a szemöldökét. – Lánc? Lánc van a karodon? Claire mély lélegzetet vett. – Mondtam, hogy nagy szívességet kérek. Pillanatnyi habozás után Mick megrázta a fejét, és fejével a ház felé intett. – Gyertek be mindketten, aztán kezdjük mindjárt azzal, hogy leszedjük azt a vasat a karodról, haver! Hacsak nem divatból viseled. Van fémfűrészem. – Claire-re pillantott. – Aztán esetleg beavathatnál, hogy mi folyik itt. Egy órával később Claire a könyvtárban iszogatott egy csésze kávét, és a pereme felett Michaelra pillantott. Már sokkal jobb színben volt, most, hogy az autózás miatti hányingere elmúlt. Vörös köntösében tökéletesen illett ebbe a környezetbe. Az antik bútorokkal berendezett könyvtárban ülve, mintha csak egy viktoriánus regényből lépett volna elő… Talán épp abból, amelyet a kezében tartott. Elragadtatottan nézegette Mick könyveit, kivett egyet-egyet a polcról, némelyiket átlapozta. 177

– Hol akadtál rá? – kérdezte Mick halkan Claire-től a háta mögött állva. – Hosszú történet. – Nem hétköznapi… ugye? Krisztusom, el sem tudod képzelni!, gondolta a lány, és ivott még egy kortyot a kávéból. – Michael nem hasonlít egyetlen férfira sem, akivel eddig találkoztam. – Miatta hagyod ott a céget? – Amikor a lány nem válaszolt, a barátja azt dörmögte. – Szóval, mit akarsz tőlem? – Először is, szállást, hogy legyen hol aludnunk. –Belenézett a kávéba. – És szeretnék neki új személyazonosságot venni. Születési anyakönyvi kivonatot, társadalombiztosítási számot, hitelkártya-háttért, adóbevallást, jogosítványt. Tudom, hogy te ismersz olyanokat, akik ezt el tudják intézni. És amit a pénzemért kapok, az legyen atombiztos. Úgy, hogy még a bíróságon is megállja a helyét. Mert lehet, hogy végül ott kötünk ki. Ami korántsem lesz fáklyásmenet. – A francba… milyen zűrbe keveredtél? – Ez nem zűr. – Sokkal, sokkal rosszabb volt, mint egy zűr. – Hazudsz. Megjelensz itt egy fickóval, akinek öles lánc van a karján… úgy beszél, mint egy Viktória korabeli úr, de úgy néz ki, mint aki engem is könnyedén fel tudna falni elevenen… a haja leér a fenekéig, és úgy öltözködik, mint Hugh Hefner. Az illata pedig… nos, az legalább jó. Milyen parfüm ez? Azt hiszem, én is vennék ilyet. – Ezt nem lehet megvenni. És, Mick, őszintén szólva, minél kevesebbet tudsz, annál jobb. – Mert Claire jó úton haladt afelé, hogy bűnöző legyen. – Szeretném használni a számítógépedet. Ja, és az alagsorban kell aludnunk. Michael megfordult, és elkomorodott, amikor látta, hogy azok ketten milyen közel állnak egymáshoz. Odasétált hozzájuk a könyvtár másik végéből, majd átölelte Claire vállát. Mickben volt annyi jó érzés, hogy hátralépjen. 178

– Szóval, segítesz? – kérdezte a lány Micktől. A férfi megdörzsölte az arcát. – Inkább én veszem meg neki a papírokat. Az a fickó, akit ismerek, nagyon óvatos, és senki mástól nem fogad el fizetséget, csak tőlem. Engem viszont majd kárpótolhatsz valahogy. És komolyan mondtad, hogy az alagsorban akarsz aludni? Úgy értem, hat vendégszobám van, és ez egy régi ház. Az alagsor nem túl szép. – Nem baj, jó lesz az. – Rendes ágyban fogunk aludni – jelentette ki Michael. – Az emeleten. Claire oldalra pillantott. – De… A férfi finoman megszorította a vállát. – Nem engedem, hogy hölgyhöz nem méltó lakhelyen hajtsd nyugovóra a fejed. – Michael… – Ha lenne olyan szíves megmutatni a szobánkat, uram? – Oké, ha a férfi eldöntött valamit, akkor az nyilvánvalóan úgy is volt. Mick a homlokát ráncolta. – Ja… igen. Hát persze, haver… Michael hirtelen megpördült, és az ablakra szegezte a tekintetét. Majd szabályszerűen morogni kezdett. – Maradj idebent! – mondta, aztán láthatatlanná vált. Mick nagyot káromkodott, Claire azonban nem törődött a barátjával. Odaszaladt az ablakhoz, és látta, ahogy Michael előbukkan a semmiből a ház előtti füvön, mint egy testet öltött szellem. Claire első gondolata az volt, hogy a komornyik biztos valami nyomkövetőt helyezett a kocsijára. Ez volt az egyetlen ésszerű magyarázat arra, hogyan találta meg őket. Aztán eszébe jutott, hogy ő sem ember. Csak isten a megmondhatója, mi mindent tartogatott még számukra. 179

– Ez ki? – kérdezte mögüle Mick. – Vagy… Krisztusom, Claire, inkább az lenne a helyes kérdés, hogy „Ez mi ? Ami ezután történt, hátborzongató volt, kegyetlen és az egyetlen jó megoldás. Michael és a komornyik összecsaptak, és életre-halálra küzdöttek. Fletcher haláláig. Claire nem bírt odanézni, Mick viszont igen, a lány pedig az ő arcát figyelve követte végig a harcot. – Michael…? – Michael… – Mick megvonaglott. – Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem sok maradt a másik fickóból, amit el lehetne temetni. Claire abból tudta, hogy véget ért, hogy Mick mély lélegzetet vett, és megdörzsölte az arcát. – Maradj itt! Én majd kimegyek és megnézem a… kedvesedet. – Igen – felelte a lány. – Szeretem őt. Mick kilépett a könyvtárból, majd odament a főbejárathoz, és Claire meghallotta a két férfi halk beszélgetését az ajtó túloldaláról. – Claire? – szólalt meg Michael, anélkül hogy belépert volna a helyiségbe. – Jól vagyok, de megyek és megtisztítom magam, rendben? Nem kérdésnek szánta, mégis olyan formában fogalmazta meg. A lány tudta, hogy azért marad odakint, mert nem akarja, hogy ilyen állapotban lássa, de pokolba az udvariassággal! Átsétált a könyvtáron, kilépett az ajtón, és… Na jó, ez tényleg túl sok vér volt. De úgy tűnt, nem az övé, mert csak a kezén volt, meg a… száján. Mintha megharapta volna Fletchert. Többször egymás után. – Ó, istenem! Amikor Michael szemébe nézett, látta, hogy a férfi tekintete komor és eltökélt. Mintha azt tette volna, amit kellett, és ezzel részéről le is volt zárva az ügy. Volt azonban egy halvány árnyék 180

is benne, mintha attól félne, hogy a lány emiatt szörnyetegnek tartja őt. Claire összeszedte magát és odasétált hozzá. – Segítek megmosakodni. Miután megmosdatta, szerzett neki valami ruhát. Habár Mick is megtermett ember volt, az egyetlen ruhadarab, ami úgy-ahogy illett Michaelre, egy flanel pizsamaalsó és egy ing volt. Az előbbi a bokája fölött harangozott, az utóbbi pedig feszült rajta, és rövid volt az ujja. Kicsit nevetségesen hatott. Mégis jól festett. Nedves haja felkunkorodott száradás közben, vörös-fekete tincsei életre keltek a mosás után. Mick bevezette őket egy gyönyörű hálószobába, amelyen szerencsére csak két ablak volt, vastag sötétítő függönyökkel. Remélhetőleg elég védelmet jelentenek. Mick behúzta a függönyöket. – Ha szükségetek van valamire, tudod, hol alszom – mondta. Egy pillanatig tétovázott, majd kiment, és becsukta az ajtót. Claire mély lélegzetet vett. – Michael… – Azt mondtad, bármit csinálhatsz így, várandósan is, ugye? – vágott közbe a férfi. Amikor Claire bólintott, Michael az ágyra pillantott, mintha máris ott látná magukat. – Még… A lány elmosolyodott. – Igen, még azt is. Először azonban beszélnünk kell… Michael egy szempillantás alatt előtte termett, a hátát az ajtónak nyomta, a keze durván a derekára fonódott. – Semmi beszélgetés. Először a magamévá teszlek. A szája lecsapott a lányéra, a nyelve mélyen behatolt, aztán egy reccsenés… a blúzát tépte le róla. Ó, istenem, igen… Michael addig csókolta, amíg a lány szédülni kezdett, de nem a terhességtől. Valamikor a szenvedély hevében felkapta és az ágyra fektette. Óvatosan, mintha előre megtervezte volna, levette 181

a pizsamaalsót, felhúzta a lány szoknyáját, a fogával letépte a bugyiját, és… Már benne is volt. Claire megemelte a derekát, és még szorosabban simult hozzá, miközben elakadt a lélegzete. Még a szokásosnál is szűkebb volt, mert csak részben készült fel a behatolásra, amikor azonban egyesültek, benne is feltámadt a vágy. Michael szenvedélyesen, mégis óvatosan döfölte, csak úgy recsegett alattuk az antik ágy. A férfi csodálatos illata betöltötte a szobát, és Claire tudta, miért történik ez. Nemcsak birtokba vette a testét, így fejezte ki tulajdonjogát rá. Jóllehet volt ebben valami állatias, Claire egyáltalán nem bánta. Amikor Michael felért a csúcsra, a teste megrázkódott, torkából üvöltés szakadt fel, belehasítva a ház csendjébe. Még a házigazdájuk is meghallja, bár Claire-t ez nem nagyon érdekelte; nem zavartatta magát miatta, mert őt is elöntötte a gyönyör. Miután vége lett, egymás karjában pihegtek összeölelkezve, és élvezték a csodálatos pillanatot. Aztán Michael szólalt meg. – Bocsáss meg… szerelmem. – Elhúzódott, majd gyengéden megsimogatta a lány arcát, és puha csókot lehelt az ajkára. – Attól tartok, túlságosan… birtokolni akarlak. Claire felnevetett. – Úgy birtokolsz, ahogy csak akarsz. Ha te csinálod, akkor szeretem. – Claire… mi lesz velünk ezután? – Én már mindent elterveztem. Tudod, nagyon jó vagyok a szervezésben. – Ujjai a férfi gyönyörű hosszú haját szántották, a fekete és vörös tincsek rácsavarodtak a csuklójára és a karjára. – Ügy intézem, hogy az anyád rád hagyja minden vagyonát. – Hogyan? – Négyhavonta átdolgoztam a végrendeletét életében, most pedig még egyszer, utoljára megteszem, holnap reggel Mick dolgozószobájában. 182

Igen, áthágja az etika törvényeit, amelyekre ügyvéddé avatásakor felesküdött. Igen, lehet, hogy emiatt kizárják a kamarából. Igen, megtagadja a saját elveit is. De óriási igazságtalanságot követtek el valaki ellen, ami, úgy tűnik, megtorlás nélkül maradt – ezért néha, hogy helyrehozzunk valamit, nemtelen eszközökhöz kell folyamodni. Nem volt több élő Leeds leszármazott, ezért nem lesznek örökösök sem, akik megtámadhatnák a végrendeletet. Nem feledkeznek meg a jótékonysági intézményekről sem, ám még így is több millió dollár marad a bankban számukra. Az a törvénytelenség, amit holnap fog elkövetni, helyénvaló lesz. Az pedig, hogy Fletcher meghalt? Csak megkönnyítette a helyzetet. – Tartozik neked – mondta Claire. – Az anyád… az anyádnak gondoskodnia kellett volna rólad, én pedig most elintézem, hogy így legyen. – Te vagy az én hősöm. – A férfi szemében csillogó szerelem nagyobb áldás volt, mint amit Claire valaha is kapott az életben. – Te pedig a napfény nekem – felelte. Amikor megcsókolták egymást, Claire-nek az a furcsa előérzete támadt, hogy a dolgok majd maguktól rendeződnek. Habár erre nem sok esély látszott. Egy nő – ember –, aki soha nem gondolta volna, hogy családot alapít, mert mindig is túl keménynek tartotta magát az ilyesmihez. Egy – férfi vámpír –, aki egyszerre volt jámbor és vad, és aki ötven évet töltött egy börtönben. De mégis így volt a helyes. Őket egymásnak teremtették. Habár egyedül Isten a megmondhatója, mit tartogat számukra a jövő.

183

EPILÓGUS

Kilenc évvel később… – Apa, jövök érted! – Claire a holdfényes ég alatt végignézett a Leeds-birtokon, és figyelte, ahogy legidősebb gyermeke, Gabriella, lopakodva közeledik feléjük. Derékig érő fekete-vörös haja sötét lepelként rejtette el az alakját az éjszakában, vékony lába túl hosszú volt egy nyolcéveshez. Megállt a gyümölcsfáknál a hátsó kertben, majd ugyanolyan ügyesen és kecsesen osont át a füvön, ahogy az apja mozgott. Ami jellegzetes vámpírvonás volt. Michael láthatatlanná vált, és a lánya mögött bukkant elő. – Bakk! – kiáltotta. Gabriella legalább három és fél méter magasba felugrott, de hamar visszanyerte lélekjelenlétét, és miután leérkezett a földre, kacagva az apja után szaladt. A kislány lebirkózta a férfit, a földön hemperegtek, miközben világító szentjánosbogarak repkedtek felettük, mintha ők is nevettek volna örömükben. – Anya, kész vagyok – hangzott egy halk hang balról. Claire kinyújtotta a karját, és érezte, hogy kisfia keze a tenyerébe siklik. - Köszönöm, hogy kitakarítottad a szobádat! - Ne haragudj, hogy olyan rendetlen volt! Claire az ölébe vonta a kis Luke-ot. Már hatévesen is jól látszott, hogy ő is az apjára ütött, és nem csak a külsejét illetően. Miután felnő, ő is olyan lesz, mint amilyen Gabriella és az apja. Nem bírta elviselni a napfényt, éjszakai bagoly volt, a hallása és a látása kivételesen kifinomult. A legegyértelműbb jelet azonban a nagyméretű szemfog jelentette – már kiskorukban megjelent a szájukban. Azonkívül Luke és Michael illata pontosan ugyanolyan volt: sötét, fűszeres… Claire megpuszilta kisfia homlokát. – Mondtam már ma, hogy szeretlek? 184

Luké anyja nyakába temette az arcát. Ez volt a kedvenc mozdulata. – Igen, anya. Vacsoránál, amikor ezt mondtad apának és Gabbynak is. – És még mikor mondtam? – Ebédnél. – A fiú hangjában mosoly bujkált, hiába próbálta leplezni. – És még mikor? – Claire egy kicsit megcsiklandozta a bordáinál. Luké izgett-mozgott az ölében, és végül feladta a harcot. – Reggelinél! Mindketten felnevettek, majd Claire megölelte félénk, csendes kisfiát, miközben Michael és Gabriella futva közeledtek feléjük a füvön át. Claire felnézett a férjére, és a tisztelet és szerelem együttes érzése söpört végig rajta. Elképesztő férfi volt, kitartó és erős a maga csendes módján, és mindig gyengéd kedvességgel vette körül a családját. Elképesztően jó szerető volt és egyben elszánt védelmező is, ahogy egy vandál meg is tapasztalhatta néhány hónappal azelőtt. Claire jobban szerette őt ma, mint tegnap, de kevésbé, mint amennyire holnap fogja. – Szia! – köszöntötte, és nézte, ahogy Gabriella megfogja öccse kezét, és elviszi a tearózsákhoz a filagória mellé, hogy megmutasson neki néhány új bimbót. – Szerelmem! – dörmögte Michael, majd leült mellé a fűre, és a karjába vonta. – Gyönyörű vagy ebben a fényben. – Köszönöm! Claire elmosolyodott, és arra gondolt, hogy ez a szépség miatta ragyogott az arcán. Az is neki köszönhető, hogy most fiatalabbnak nézett ki, mint amikor megismerkedtek, és nem csak azért, mert már nem dolgozott éjt nappallá téve. Néhány szélsőségesebb pillanatukban, amikor Michael ivott belőle, felfedezték, hogy a férfi vére érdekes hatással van Claire-re. Úgy 185

tűnt, megállította az öregedési folyamatot… vagy legalábbis olyannyira lelassította, hogy a lány az elmúlt kilenc év alatt semmit sem öregedett. Még talán fiatalodott is egy kicsit. Maradt azért még számos megválaszolatlan kérdés köztük. Michael még mindig nem tudta, hogy ki az apja, vagy hogy léteznek-e más vámpírok is a földön. Mindketten aggódtak a gyermekeik jövője miatt, hogy a birtokon való élettel kirekesztetté válnak, pedig szükségük lenne barátokra a saját korosztályukból. Az orvoslás kérdése örök probléma maradt számukra, mivel hogyan is vihették volna el a gyerekeket egy ember-orvoshoz? Általában azonban a dolgok jobban alakultak, mint gondolták volna. Claire sikeresen kezelte a hatalmas Leeds-vagyont. Michael otthon oktatta a gyerekeket. Luke és Gabriella pedig szépen és egészségesen fejlődtek. Szép életük volt. Furcsa, de szép. És egy örömhír is kopogtatott az ajtón. – Nagyon jó apa vagy, tudtad? – kérdezte Claire, és hátrasimította férje derékig érő haját. Válaszul Michael megcsókolta a nyakát. – Te pedig jó anya. És tökéletes feleség. Valamint ragyogó üzletasszony. Fogalmam sincs, hogy csinálod. – A jó időbeosztás csodákra képes. – Claire a hasára húzta férje kezét. – Mostantól viszont még jobban be kell majd osztanom az időmet. Michael megdermedt. – Claire? A lány felnevetett. – Nagyon sokat szorgoskodtál velem a múlt hónapban, ezért úgy tűnik… Michael megölelte, és egy kicsit megremegett. Claire tudta, hogy voltak pillanatok, amikor a rabság és a kegyetlen bánásmód visszatért az emlékeibe, és sajnos legtöbbször olyankor, amikor jó hírt kapott. Még ennyi év eltelte után is harcolnia kellett magával, amikor valami szerencsés vagy csodálatos dolog történi vele. Azt 186

mondta, ilyenkor úgy érzi, mintha az a veszély fenyegetné, hogy egyszer csak felébred, és kiderül, csak álmodta ezt az új életét. – Jól vagy? Minden rendben van? – kérdezte a feleségétől, és aggodalmasan végignézett rajta. – Igen. Jól vagyok, mint mindig. – A két szülés nem volt könnyű, de Mick jóvoltából, aki ismert valakit, aki ismert másvalakit, találtak egy megbízható bábát. Michael megsimogatta Claire hasát. – Annyira boldog vagyok! És büszke. – Én is. Michael megcsókolta, és mint mindig, ahogy szokta, ajkával egy kicsit még cirógatta a száját, mielőtt eltávolodott volna tőle. Furcsa, ennyi idő elteltével is még mindig gyűlölte abbahagyni a csókot. – Ha fiú lesz, szeretném, ha Matthew-nak vagy Marknak hívnák – mondta Claire. – És ha lány? – A Michael lehet lánynév is – vigyorgott. – És említettem már, mennyire imádom ezt a nevet? A Michael csodálatos név. Férje odahajtotta hozzá a fejét. Amikor az ajkuk összeért, azt mondta. – Lehet, hogy egyszer már szóba került. Igen, ha jól emlékszem, ez a kedvenc neved. – A legeslegkedvencebb. Claire elmosolyodott, aztán szenvedélyes csókot kapott a vámpírtól, akit szeretett. Átölelte a férjét, és arra gondolt, igen, határozottan elkelne még egy Michael a családban.

187

Susan Squires Az éjszakán túl

188

1

Drew Carlowe a szivarzsebében lapuló, súlyos vaskarikára fűzött kulcsokat babrálta, amikor belépett a Lúd és Gúnárba. Komor elégedettség töltötte el. Hamarosan visszaszerzi életét, s végre sort kerít az álmait oly soká kísértő, dermesztő bosszúra. Idestova tizenöt éve, hogy utoljára betért a kis csapszékbe. Szentül hitte, hogy senki emberfia nem akad, aki ráismerne a Juharfás zöldfülű istállófiújára, Andyre. Mára izomtól duzzadó, érett férfivá érett a kemény munkától, arca szögletesebb, barázdáltabb a gondoktól. Orcáján tengerészkard metszette heg futott, mely fehéren világított a tengeren töltött évektől cserzett bőrének hátterében. Új arcszínétől a szeme sokkal kékebbnek, a haja sokkal szőkébbnek hatott. Az ifjú, egyenes lelkű Andy Cooper, a lovak és Sir Melaphont lányának szerelmese már régesrégen a múlté volt. Az évszakhoz képest szokatlanul forró szeptemberi este volt, a csapszék összes ajtaja és ablaka tárva-nyitva, fény és rekedtes röhögés áradt ki a sötétbe. Most is élesztős sörtől és előző napi káposztás ürütől bűzlött, mint mindig. Zsúfolásig megtelt munkásokkal és néhány kisbirtokossal. Az idegen érkeztére elcsitult a zsivaj. Fürkésző pillantásukat állva, Drew a söntéshez lépett. – Egy pint sört és egy marhasültet – adta le a rendelését. Nem kért különtermet, igaz, olyasmi nem is volt a kis csapszékben. Kénytelen lesz a többiekkel, az ivóban elkölteni a vacsoráját. Hát legyen! Farkaséhes volt, és előbb-utóbb úgyis szembe kell néznie a lebukás veszélyével. – Igenis, milord – felelte a tulajdonos, szemét a kabátja szabásán és suvickolt csizmáján legeltetve. Barton nem ismerte fel. Ez remek. Ő bárhol felismerte volna Bartont a fejét keretező hosszú, homlokba fésült hajáról, mely igyekezete ellenére sem tudta ellensúlyozni felette csillogó tar koponyáját. 189

– Egyszerűen csak Mr. Carlowe – javította ki. – Tehát Carlowe? – sípolta a vén Mr. Henley mellé oldalazva. – Az a hír járja, meg akarja venni az Enyészet Földjét. – Ma délután aláírtuk a papírokat – újságolta a mellkasának szoruló kulcsoktól diadalittasan. Az ivó figyelme mostanra ráirányult. Barton lecsapott elé egy kupa habzó sört. – Ammá baj! – motyogta. Drew összevonta a szemöldökét. Arra számított, hogy lenyűgözi őket. Az Enyészet Földjénél egyedül a Juharfás volt grandiózusabb uradalom e tájékon. Biztos nagy port vert fel, hogy megvették, miután annyi éven át üresen állt. – Magától értetődő, hogy rendbe hozatom. – Már akkor félig romos volt, amikor ő a tizenkilencet taposta. – És cselédségre is szükségem lesz. – így a környéknek is javára válik. – Ne higgye, hogy bárki elszegődik az Enyészet Földjére – intette óva a vén Mr. Henley, nyomatékosan megüresedett poharára szegezve mézgás tekintetét. Tudják, hogy szélhámos? Ezért nem dolgozna neki senki? Pedig oly nagy gonddal csiszolta tudását, hogy az istállónak még a nyoma is eltűnjön beszédéből, s egy percre se szenvedjen hiányt ízlésben és stílusban. – Miért nem? – tudakolta. – Kísértetlakta egy hely az – vihogta Vén Henley. Drew megnyugodott. Kisfiú korában is szárnyra kaptak efféle pletykák. – A helybéliek szerint minden elhagyatott háznak van kísértete. – Intett Bartonnak, hogy adjon Henley-nek egy pinttel. – Ennek pont az van – erősítette meg Barton, miközben elfordította a csapot a hordón. – Egy gyönyörű fiatal nő. – Tán még élvezni is fogom, hogy van egy gyönyörű kísértetem – vigyorgott Drew. Rég nem volt dolga nővel. Mióta kiváltotta életét, Emilynek tartogatta magát. – De nem akkor, ha visítva ront ki a házból, mert a kísértet a vérét szívta – hahotázott egy kisbirtokos. Mások is bólogattak és vigyorogtak a teremben. Drew elmosolyodott. – A vámpírok szívják a vért, nem a 190

kísértetek. – Lefogadom, nem tölt el egy egész éjszakát abban a házban – tódította Barton, de nem mosolygott. Ez hát a „félemlítsük meg az idegent” című játék. Minden faluban dívik. – Szándékomban áll még ma este felmenni oda. Megteszünk egy pint sört tétnek? Barton lerakott egy pintet Vén Henley elé. – Legyen! Akadt pár dolog, amire kíváncsi volt, amit az ügynök nem tudott megválaszolni. Mi lehetne alkalmasabb hely, mint a Lúd és Gúnár az értesülések begyűjtésére? – A nyakamat rá, hogy a kísértetem nem vetekszik Sir Melaphont lányának szépségével. Az ügynök, Bromley dicshimnuszokat zengett róla. – Ami azt illeti, az Enyészet Földjének ügynöke nem ismerte Emilyt, ami annál különösebb, mivel Melaphontnak dolgozott. Melaphont járt el az Enyészet Földjét tulajdonló család nevében, mivel azok a világ egy eldugott sarkában éltek. A Kárpátokban, ha igaz. Vén Henley göcögött. – Egyik olyan, mint a másik, mondják. Erre a pult egész hosszában nagy derültség támadt. Eszébe jutott valami. Döbbenten állapította meg, hogy nem gondolt rá előbb. – Férjnél van Miss Emily Melaphont? – Má nem – közölte Henley nagyot húzva a söréből. – És… itt lakik valahol? – Hinnye, Mr. Carlowe! Örökösnő után kajtat? –bazsalygott a balján egy falubéli a kupája felett. – Nincs rá szükség – mosolygott Drew. – Megcsináltam én már hajózásból a magam szerencséjét. – Igaz. A szó szoros értelmében. – Ám mindig öröm előkelő származású hölgyek körében forogni. Társaságuk nemesíti környezetünket. Vén Henley eltöprengett. – Még imitten vagyon. Sosem ment el. Drew szíve nagyot dobbant. Érezte, hogy Emily meg fogja várni. Fájdalmasan teltek a távol töltött évek. Mégsem térhetett vissza másként, csakis emelt fővel. Amikor végre a szemébe 191

nézhet, hogy megkérje, tartson vele, tudván tudva, hogy megadhatja neki mindazt, amihez szokott. Ezzel persze óriási kockázatot vállal. Mindazonáltal belefáradt, hogy fél életet éljen, mert egy másik ember gyűlöletének áldozataként örökösen bánat emészti. Nem kívánt többé áldozat maradni. – Barton! – szólt, de rögtön szidta is magát. Hisz a pasas be sem mutatkozott. De mindegy, gond egy szál se. Akár egy kuncsafttól is hallhatta a csapos nevét. – Rakományt kéne felszállíttatni, meg tudja oldani? –Kénytelen lesz egymaga elboldogulni, míg nem talál szolgálókat. Barton bizonytalanul pislogott. – Csak akad valaki, akibe elég mersz szorult, hogy fényes napvilágnál a konyhában hagyjon egy csomagot? – Ezek a babonás falusiak most bosszantóbbak, mint amikor még ő is közibük tartozott. – Busásan megfizetem. – Alkalmasint keríthetek egy fiút, aki az ajtó elé rakja, noha épp szűkiben vagyunk legénynek az influenza miatt. – Asztalhoz intette, ahol egy fehérnép épp felszolgálta a sercegő marhasültet. – Holnap felküldök egyet, ha uraságod még itt lészen. Drew hahotára fakadt, és italával együtt letelepedett az asztalhoz. – Az ördög sem tarthat távol. Freyja az ablakfülkében ült, s mérműves gótikus ablakán át az egykor díszes franciakertet szemlélte. Mára gaz verte fel, s vadvirágok lepték. A telihold alacsonyan araszolt a forró esti égbolton. Még csak kilencet ütött az óra, de a táj sötétségbe borult. A vakondok halmokat túrtak. A rókák az ormokig és a tengerig elnyúló, kerteken túli mezőket rótták. Magától értetődőnek találta, hogy jól lát sötétben, sokkal jobban, mint az ember. A mozdulatlan levegőt betöltötte a tenger termékeny, sós illata. Szellő sem rezdült, felfoghatatlan volt, miért dőlnek mégis el a ciprusfák az orom szélétől. Freyja mélázáson kapta magát, pedig nem akart mélázni. Csak csendben ülni, mint az utóbbi időben mindig, nem gondolkodni, nem érezni. Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Mit tudhat az ember az időről? 192

Zsebkendőjével felitatta keblei közt a verítéket. Még áttetsző fehér ruháját is tikkasztónak találta ebben a hőségben. Persze jóval azelőtt meghallotta a lovat, mint ahogy megpillantotta. Sóhajtva felkelt. Nyilván újabb falusi suttyó kötött fogadást, hogy a házban éjszakázik. Azt hitte, már ráuntak, miután a legutóbbi összevizelte magát, amint az ajtóhoz iszkolt. Oly szánalmasan festett, hogy Freyja még azzal sem vesződött, hogy megcsapolja a vérét. Épp nem szenvedett hiányt, mert néhány éjjel korábban belakmározott Tintagelben. Ez hat hónappal ezelőtt történt, azóta csend és béke honolt. Már amenynyi békét elméje engedélyezett neki. A ma este azonban más volt. Vérre szomjúhozott. Talán kapóra is jön, hogy a tudatlanság és az önhittség az útjába veti ezt a pökhendi ifjút. Majd ráijeszt úgy istenigazából, elveszi, amire szüksége van, aztán visszaszalajtja a faluba, hadd vinnyogjon kísértetekről két szivárgó harapásnyommal a nyakán, máskülönben azonban semmi baja nem esik az ostobának a használattól. Ez majd elrettenti a többieket. Felemelkedett és a szobába fordult. A bútorokat még mindig huzat védte a portól. Nem foglalkozott vele, hogy levegye, jóllehet már egy éve itt lakott. Egyetlen jele, hogy napjait itt tengette, a bevetett ágy volt, melyen történetesen friss lepedő feszült. A ló nem torpant meg az elülső tornácnál, hanem körbekerült az istállókhoz. Különös. Általában a kapualj tövében kötötték ki a jószágot, hogy sebtiben kereket oldhassanak. Kisiklott az ajtón, le a porlepte csarnokba. A por igencsak megkeserítette az életét azzal, hogy örökösen tüsszögésre ingerelte. No és a pókhálók! Lesietett a cselédlépcsőn, s mire átvágott a konyhán, látta, hogy az istállóban fény pislákol. Nos, kétségtelen, a behatoló nem ijed meg a saját árnyékától. Nesztelenül átlépdelt az udvaron, és a nyitott istállóajtón becsusszant az árnyékba. A ló meghallotta, ha a gazdája nem is. Nagyot horkantva 193

arrébb húzódott, miközben a betolakodó kiengedte a nyereghevedert. A birtokháborító férfi volt már, nem siheder. Freyja csak a körvonalait tudta kivenni, ám nincs az a fiú, akinek ilyen válla vagy combja lenne. Mennyi ideje is, hogy férfival hált? A vérében élősködő parazita, amely azzá tette, ami, vagyis a Társa imádta az életet. És mi lehetne biztosabb kifejeződése az életösztönnek, mint a nemi aktus? Nem véletlen hát, hogy izgalomba jött. Ez volt a keresztje. Megálljt parancsolt ábrándjainak. Pont neki nem kéne ilyesfajta gondolatokat forgatnia a fejében. – Hóha, hó, Darley! – csillapította lovát a behatoló, pökhendi ifjúra cseppet sem valló bariton hangon. – Mi baj, pajtás? A ló elcsendesedett, amikor Freyja mozdulatlanná dermedt. Mindig is kedvelték az állatok. A belőle áradó energia miatt. A férfi leemelte a nyerget, és a fénybe fordult, hogy letegye az istállóajtó küszöbére. Bricsesze szorosan a combjára simult, és pont a megfelelő helyen dudorodott. Hmmmm. Érdekes. Lovaglócsizmáját a legkiválóbb varga készítette. Ingujjra vetkőzött, a gallérja nyitva volt a hőségben. Inge, melynek ujját feltűrte izmos alkarján, nedvesen tapadt a testéhez. Szőke haja, napbarnított bőre és nagyon-nagyon kék szeme volt. Bal arcán vágás éktelenkedett, mely fehéren világított lesült arcán. Egyszerűbb lelkek a heget látván azt hihették, nem is jóvágású. Az idegen nyirkos nyakán lüktető artériától Freyja ereiben sóvárgás bizsergett. Határozottan érett férfival hozta össze a sors, kinek arcát éppoly kemény, kérlelhetetlen árkok szántották, mint amilyen a heg volt. Ajkának puhasága és teítsége mégis elütött a képtől, s már-már megkapó látványt nyújtott. De Freyját nem érdekelték a férfiak. Többé már nem. Nem állt jót magáért a közelükben. Elkapta a szemét, s a lóra emelte, amint az idegen átvetette a kantárt az állat fején. Pompázatos paripa volt, erről árulkodott izomtól duzzadó, megtermett teste, metsző tekintete és táguló orrlyukai. Megizzasztotta a falutól tartó vágta. Ember legyen a talpán, aki megüli e hátast. 194

– Kész szerencse, hogy a faluban kaptál abrakot, pajtás. Nincs egy szál széna sem ebben a dohos pajtában. – Bevezette a lovat egy állásba. – Kénytelen leszel annyival beérni mára. – Követte a lovat, fogott egy marék avítt szalmát, s alaposan lecsutakolta. Freyja figyelte, mint hullámzanak az izmok a karján, a hátán. A finom vászoning szinte áttetsző lett, ahogy megizzadt munka közben. Illata felszállt, megcsapta Freyja orrát, akinek erre rögtön lüktetni kezdett a lába köze. Nem hagyhatja, hogy feltüzelje a benne lakozó szörny! A szemét azonban csak nem volt képes elszakítani róla. A férfi felnézett, körbekémlelt párszor. Érezte a jelenlétét. Érezte a kisugárzását, amit az emberek többsége csak életerőnek, elevenségnek tapasztalt, ellenállhatatlanul vonzóvá téve őt számukra. De az idegen csak megrázta a fejét és heherészett egyet, érzékeléseit, úgy tűnik, az ivóban hallott kísértetmesékkel magyarázta. Freyja szemügyre vette a fénykörön kívül eső jókora málhát. Eddig egy birtokháborító sem volt így felszerelve. Nyomasztó érzés lett úrrá rajta. Butaság! Hamarosan úton lesz ő is, lábát a nyakába kapja, csak ki kell várni, amíg elbólint. Gondoskodik róla, hogy mindez így történjen, csak előbb az éhét csillapítja. Vagy legyen türelemmel, s ruccanjon át a szomszédos faluba? Mert veszélyes játszmát űzhet, ha a vérszívással érzéki kapcsolatba keveredik ezzel a betolakodóval. Nem szívesen kockáztatná, hogy megadja magát a lába közt nőttön-növő feszültségnek. A férfi felkapta a lámpást a málhával együtt, hátrapillantott, s kilépett az ajtón. Cseppet sem tűnt holtra váltnak. De majd ő tesz róla. Kisiklott a férfi után. Vajon mit tervez, hol vár rá? Bizonyára a szalonban, a ház főszárnyában. Lámpása mellé telepszik, úgy tesz, mint aki olvas, csak hogy elmondhassa, itt töltötte az éjszakát. Kétségtelenül fogadásról van szó. Ő majd úgy intézi, hogy elveszítse. 195

Azám, de az idegen nem arra indult. Hanem megcélozta a konyhaajtót. Freyja utánacsusszant. A férfi magasba tartotta lámpását, talált mellé egy másikat, meggyújtotta azt is, s újfent talált egyet. Keresgélni kezdett, míg rá nem akadt a csomag gyertyára, amit még Freyja rendelt, akinek vásárlásait a három faluval odébb fekvő Tremailből szállították házhoz, elég messziről ahhoz, hogy a birtok híre ne okozzon gondot. Az idegen meggyújtott egy gyertyával sűrűn megtűzdelt kandelábert. A mindenségit! Fény árasztotta el a konyhát. A férfi meglepetten körbenézett. Freyja behúzódott a kamra legbelső zugába, ahova a fény nem hatolt el. A konyha volt az egyetlen helyiség, amit tisztán tartott. Sehol egy árva porszem. S a készletei további bizonyságul szolgálnak, ha a férfi veszi a fáradságot, hogy fellelje őket. Vette bizony, sorban bekukkantott a kredencfiókokba. Ráakadt a lisztre és a zöldségekre, de még a füstölt sonkára is. A férfi felegyenesedett, s pillanatnyi töprengés után a nagy konyhai kandallóhoz lépett. Freyja felsóhajtott. A férfi kinyújtotta a kezét, és érezte a hőt. Ahogy belerúgott a szénkupacba, szertehullt a hamu, s előkerültek a korábban teavízmelegítésre használt, izzó zsarátnokok. – Nocsak, nocsak – motyogta. – Kísértetek, tényleg? Inkább birtokháborítók. Ez sem rettentette meg, szemmel láthatólag. Vizet pumpált két vödörbe. A vödör tartalmát az üstbe zúdította melegedni, majd piszkavassal lángra lobbantotta a szenet. Aztán fogta a lámpást, és elindult, hogy bejárja a házat. A főépületi hálószoba, ahol elszállásolta magát, a hátsó kertre nézett, akárcsak Freyjáé a romos oldalszárnyban. Freyja a gardrób árnyékából leste, hogy tárja szélesre az ablakokat, s rántja le a nyersvászon porvédő huzatot a bútorokról. Porszemcsék kavarogtak a levegőben, kénytelen volt befogni az orrát, nehogy eltüsszentse magát. A férfi tehát nem egy éjszakára jött, legalábbis nem így tervezi. Hanem beköltözik. Két kabátot és számos inget akasztott a ruhásszekrénybe, a magas lábú komódba 196

összehajtogatott kravátlit és alsóneműt rakosgatott. A legalsó fiókba bricseszek kerültek. Freyja kénytelen volt visszahúzódni a szomszéd hálószobába, amikor a férfi átfésülte a gardróbot. Mi a csudát kereshet a bolondja? Hallotta, hogy kirángatja. A dézsát. Ez egyre rosszabb! Freyja visszasurrant a gardróbba. Az ajtaja nyitva maradt. Nem egy rendszerető alakkal van dolga. A dézsa a kandalló elé, a patinás török szőnyeg közepére került. A férfi felkapta a kandelábert, és hosszú léptekkel kivonult a csarnokba. Felette eltökéltnek tűnt. Hamarosan visszatért két csurig töltött vödörrel és néhány, a készleteiből elorzott szappannal. Beleöntötte a gőzölgő vizet a dézsába, és ismét sarkon fordult. Ez alkalommal tiszta lepedőket csapott a hóna alá, amikor visszatért még két vödörrel. Ezek tartalmát is beleöntötte a dézsába, majd lehajolt, hogy megszabaduljon a csizmájától. Freyja azt gondolta: visszajöhet később, amikor az idegen már javában durmol, hogy akkor kísértse álmát. Mert veszélybe kerül, ha marad. Ha őt figyeli, a látvány mindent felszínre hozhat, amit eddig igyekezett elfojtani. Levette az ingét. Azt a mindenit! De jókötésű! A válla széles, a bicepsze feszül, ahogy a bricseszét elöl kigombolja. Mellkasát göndör szőke szőrzet fedi. Mellbimbója lágy és barna, a hasa lapos. Ideje mennie! Vajon mindenütt oly szépen lesült, mint a felsőtestén? A férfi ledobta csípőjéről a bricseszt. Freyja a szájához kapta a kezét, nehogy elismerésének akaratlanul hangot adjon. Nem, nem mindenütt kapta meg a nap annyira, mint felül, bár az látszott, hogy testét mindenhol simogatta. Hímtagja körül sötéten aranylott a prémje. Jól ellátták az istenek, ennek Freyja volt a megmondhatója, akinek már sok férfival akadt dolga. Nem csoda, hogy olyan érdekesen dagadt a bricsesz. De nemcsak a szerszáma nyűgözte le, hanem karcsú csípője, vaskos combja és a profilból… te jó ég, kemény, kerek, feszes feneke. Őt is feszítette belül a vágy a látványra. 197

A férfi belépett a dézsába, és sóhajtva vízbe merült. Aztán csak ült a gőzben, szemét lehunyva. Freyja már azt hitte, elnyomta a buzgóság. Neki bezzeg talán sosem jön már többé a szemére álom. Olyan nedves lett a lába köze, hogy gyakorlatilag csurgott. Enyhíthetné a kínjait, ha most sarkon fordul. Vagy talán mégsem. Soká fog még emlékezni erre a testre. Akkor meg minek elmenni, ha úgysincs értelme? Végül felült a férfi, s szaporán lemosta magát. Freyja azt hitte, elalél attól, ahogy az idegen a kezét szappanozza, majd a víz alatt folytatja, mert pontosan tudta, mit csinál a dézsában. Behunyta a szemét. Miért kínozza így magát? Nem érdekel a szex, rótta meg magát. Számára az munka volt, semmi más. A te segédleteddel lesznek Harcosokká a vámpírok, ők a fegyverek a Vének Tanácsának kezében, hogy megvédjék a magadfajtát. Harcossá pedig úgy válhat a vámpír, ha megtanítják neki, miként fokozza és fojtsa el a vágyát, mert ez növeli a hatalmát. Sohasem élvezted! De tetted, mert atyád, az Elsőszülött ezt követelte tőled. És most már ezt sem csinálta. Célt vesztett. A munkájának vége. Víz csobbant. Kinyitotta a szemét. A férfi önfeledten dörgölte a testét, nem is sejtve, milyen izgató látványt nyújt, amikor a víztől síkos, selymes bőrt dörzsöli. Freyja szeme elkerekedett. A férfi hátát csúf fehér forradások és kidomborodó hegek borították tucatszám. Megkorbácsolták. Valaki nagyon rosszul bánt vele. A férfi kinyitotta a ruhásszekrényt, és elővett egy hálóinget, aztán meggondolta magát, s az ágyra hajította. Anyaszült meztelen az íróasztalhoz ment, és kinyitotta a ládát, amit korábban odarakott. Egy útiszekreter volt. Papírt vett elő, tintatartót, lúdtollat, és nekilátott a levélírásnak. Néhány sorral később megállt, elégedetlenül morogni kezdett, gombóccá gyűrte a papírt, és a szőnyeg közepére dobta. Pont úgy viselkedett, mint aki itt él, nem úgy, mint aki egy éjszakát szándékozik eltölteni 198

egy kísértetjárta házban, hogy bizonyítsa, ily nagy legény, miközben vacog a foga a félelemtől. Hihetetlen! Nem élhet itt ez az idegen! Az atyjáé a birtok, igaz, évszázadok óta a lábát sem tette be ide. Ennélfogva ő formálhat jogot a házra. Márpedig ő magányra vágyik. Nem társaságra. Békét akart és nyugalmat. Erre föl idevetődik ez a fajankó, elszállásolja a lovát az istállóban, beköltözik, fürdőt vesz, s most ül az asztalnál pucéran, és levelet ír, őt meg úgy feltüzelte, pedig nem akarta, hogy még egyszer feltüzeljék. Na, de nem fog ez sokáig tartani. Freyja a karján dobolt ujjaival. Csupán ki kell várnia, míg az idegen nyugovóra tér. Elveszi tőle a vért, amire szüksége van, aztán úgy elkergeti, hogy a lába sem éri a földet nagy riadalmában. Ha az a félnótás birtokos, akit atyja megbízott az uradalom felügyeletével, kiadta a házat, hamarosan megtapasztalhatja, milyen nehéz bérlőt fogni. Drew letette a tollat, és felsóhajtott. Miként lehet, hogy a levél, amelyet gondolatban vagy ezerszer megírt, hirtelen ily nehézkesen születik meg? Mit mondjon az ember a nőnek, akibe olthatatlanul szerelmes lett, ám tizenöt éve mégsem látta? Nincs férjnél – jelentheti-e azt, hogy viszontepekedik? Az atyai tilalomtól sikamlós, lopott pillanataik elegendőek-e ahhoz, hogy szerelmük ilyen hosszan kitartson? Még nem is szeretkeztek. Néhány csók csattant el, kósza ígéretek szálltak, a vágy fájdalmát elfojtották. Volt-e ennél több köztük? Hát persze! Hisz elviselt fájdalmat, megaláztatást, a leány szerelméért kis híján otthagyta a fogát. Vagy tucatszor megkísértette a halál. És e leányért vált Drew Carlowe-vá, a tiszteletre méltó, dúsgazdag, művelt beszédű, kifinomult ízlésű férfiúvá. Tökéletes férjjé, ha leszámítjuk a hátát és a lelkét szeldelő hegeket. Hazatérésével egy lapra tett fel mindent. De nem volt többé erélytelen ifjú. Meggyűlne vele a bajuk, ha felfedeznék, ki is ő valóban, és feljelentenék. Drew meghintette a levelet. Ennyi telt tőle. Vajon ellene 199

hangolta Emilyt az atyja? Biztosan még mindig szereti. Kell, hogy szeresse. Úgy állhat a legjobban bosszút az atyán, ha mindennek ellenére elnyeri a lányát. Nagykorú volt. Drew meg gazdag. Holnap felfogad egy legényt a faluban, hogy személyesen neki kézbesítse a levelét. Találkozni fognak. Ismét körbeudvarolja, ha ez szükségeltetik, míg Emily bele nem egyezik, hogy elszökik vele. Előbb-utóbb pedig tudatja apósával, kihez is ment hozzá a lánya. Ez fájni fog Melaphontnak. És akkor egészen egyedi módon látná el a bősz atya baját. Nem azonnal. Aligha használ a boldog násznak, ha az elején az ara atyján bosszút állnak. Megesküdött azonban, hogy Sir Elias Melaphont szenvedni fog azért a sok szenvedésért cserében, amit Drew-nak és Emilynek okozott. Nem fogja elmismásolni. Úgy döntött, hagyja, hadd száradjon a levél, mielőtt a megcímzett borítékba teszi. Felemelkedett, összefogta a lepedőt, és a nyakát dörzsölgetve betámolygott az ágyba. Egész éjjel az a furcsa érzése volt, hogy figyelik. Pedig átkutatta a ház minden zugát, a romos nyugati szárnyat kivéve, ám ott nem lakhat senki. Egyedül volt hát. A készletek és a parázs tehát vagy az ügynök, vagy személyesen Melaphont műve, aki új otthonában üdvözölte. Nem szívesen gondolt erre. Nem akart tartozni annak a goromba fráternek. Bárki hagyta is a készleteket, felettébb alapos volt. Az ágyneműs szekrényben tiszta lepedőt talált, ezt nagy hálával fogadta. Túl nagy volt a hőség a hálóinghez. A brokát ágyterítőt a sarokba halmozta, s egymaga felhúzta a tiszta lepedőt. Értette már, miért hiszik a falusiak, hogy kísértetlakta a ház. Az elektromos töltéstől, mely mintha előre jelzett volna valamit fontosat. Vigyorogva belepüfölt a párnába. A gyönyörű fiatal kísértet nem más, csak ábránd. Bár itt, Cornwallban az embereket egész életükben foglalkoztatta a természetfeletti világ. Koboldok és szellemek éppoly valósak voltak a helyiek szemében, mint Jézus és a tanítványai. Talán a kettő nem is áll egymástól olyan távol. A bibliai történetek manapság csak mesék. 200

Felhajtotta a lepedőt, elfújta a gyertyát, majd további ceremónia nélkül, pucéran kinyújtózott az ágyon, és lehunyta a szemét.

201

2

Muszáj pucéran aludnia? Freyja vérében a parazita, ami azzá tette, aki, a véradagját követelte. Már alig bírt magával. Ám az esti leselkedéssel járó lába közti lüktetés enyhén szólva kellemetlenül érintette Freyját, mert már korábban száműzte a szexet. Száműzte akkor, amikor hátat fordított a fajtájával szemben fennálló kötelezettségeinek, akkor, amikor megmaradt nővére meghalt az ő hibájából. Atyjuk tajtékzott. Mégsem volt képes folytatni. Világéletében azt tette, amire atyja utasította. Atyja oly vén volt, oly hatalmaskodó. Ö pedig elcsigázott, megviselt és beteg a nap után, amely mindent megváltoztatott. Sikernek és kudarcnak egyaránt elkönyvelhette, hogy nem ment haza Mirsóba. Ehelyett az Enyészet Földjére menekült, távol attól, ami volt, nem tudván, mivé legyen. De hogy is lenne képes gyógyulni, amikor ez a ruhátlan betolakodó felébreszti benne a vágyat, amit el akar nyomni! Mihelyt a férfi légzése egyenletessé vált, kiosont a gardróbból. A férfi az ágyon feküdt, egyik keze tarkója alatt, a teste fesztelenül közszemlére téve. Nem akart így vért venni tőle. A jelenet érzékiségétől már most is bizsergett az öle. De vérre volt szüksége, a férfi meg itt hevert, s eltökéltsége a többórás leskelődéstól megingott. Az asztalra pillantott. Valamit nagyon írt, egymás után gyűrte össze a piszkozatokat. Mit írhat egy ilyen kemény ember, mi foglalkoztatja ennyire? Fülét a szuszogás ütemére figyelmezve, az asztalhoz lépett. A hold bevilágított a nyitott ablakokon, és ezüst kévét vetett a levélre. Freyja látott, akár verőfényben, pedig a napot sohasem látta. Drága Egyetlen Emilym, ha még szólíthatlak így. Végre visszatértem. Tudom, régen nem voltam hozzád méltó. De soha 202

nem loptam semmit! A távol töltött évek során tehetős emberré lettem, aki miatt többé nem fogsz restelkedni. Alig merem remélni, hogy többet is jelenthetek neked puszta ismerősnél. Ha nem kívánsz látni, sosem kereslek meg, erre szavamat adom. De ha megengeded, hogy csak egyszer tiszteletemet tegyem nálad, azzal felette megtisztelsz, s hálás leszek érte. Küldj választ döntésedről emez üzenet kézbesítőjével 'a te hű szolgádnak, Andrew Coopernak, aki most Carlowe. Hogy egy ilyen tetterős, élettel teli férfi, aki vonásaiban páncélt visel az érzelmek ellen, ilyen levelet írjon… az meglepő. Az ágyon elterülő alakra pillantott. Izmai most ellazultak, mégis szunnyadó erejét hirdették. A férfiak annyira odavannak maguktól, különösen az ilyen külsejűek. Ugyanakkor ez a levél oly tartózkodó, teljességgel nélkülözi az elbizakodottságot. Hogy szeretheti azt az asszonyt! S mily szerencsés a hölgy, hogy ennyire imádják! Freyja senkit sem szeretett még a hosszú évszázadok során. Aki Harcosokat képez, annak ez nem engedélyezett. A szex az igen, úgyszólván megállás nélkül a Jelölttel, hogy kihozza belőle az erőt, de nem a szerelmet. Felsóhajtott. Legjobb, ha túlesik rajta, mielőtt összeroppan az önsajnálattól. Az ágyhoz siklott, alig pár lábnyira állt meg tőle. Igazán jóvágású, fess volt ez a férfi. Ügy döntött, csak annyi vért vesz el, amennyit nem nélkülözhet, egy csészényit, talán kettőt, és ennyi. Az erejét hívta. Társ! – szólította a vérében lakozót, s az válaszként lüktető életet küldött az ereibe. Hasonlóan lüktető ágyéka már-már sajgott. Amikor a Társa erőt küldött neki, életösztöne és a nemi aktus utáni vágya még inkább felerősödött benne. De képes volt ellenállni. Muszáj volt ellenállnia! Ismerős vörös ködfátyol homályosította el látását. Erejétől a szeme vörösen felizzott. Ideje felébreszteni! Akkor majd megcsapja a férfi félelme, mely nőttön-nő, ha tudatát mindvégig a hatalmában tartja, s szokásával ellentétben anélkül engedi szabadon, hogy utasítaná elméjét, felejtse el, ami történt. Ezáltal hírét viheti a vele 203

történteknek. Kitántorog majd az istállóba, és elvágtat jó messzire. Freyja le merte volna fogadni, hogy még a bricseszét sem kapja magára. – Andrew! – keltegette lágyan. Épp Emilyről álmodott, selymes szőke hajáról és reggeli öltözetének ropogós fehér tengere alatt ringó dús kebeléről. – Andrew! – hívta mosolyogva. Akcentusa volt. Keleteurópai? – Andrew! – Ez alkalommal hangosabban, csaknem sürgetőn, s noha tudta, hogy álmodik, álmától és Emilytől nem akart megválni. – Andrew! Ébredj! Bosszúsan felpattant a szeme. Ott, az ágya tövében állt a kísértetnek hitt lény. Vörös szeme izzott a sötétben, fehér bőre áttetsző volt, ében haja, mint a sötét éjszaka. A kitárt ablakokon megkésve beáramló szellőben légies fehér ruha lengte körül. Már ha ezt ruhának lehet hívni. Az áttetsző anyag két szalagon zúdult le a válláról egészen a derekáig, fedetlenül hagyva karját és V alakban kivilágló hófehér bőrét, mely feltárta keblének halmát. Az öltözéket ékkövekkel kirakott övzsinór fogta össze derékban, és átlátszó rétegekben hullott a padlóra. Aprócska, gyönyörű nő volt. Nem hazudtak az ivóban. Nem hazudtak arról sem, hogy kísértet lakja a házat. Csakhogy ő nem hitt a kísértetekben. Nélkülük is elég emlék és bánat kísérti az embert. Egyszóval ez sem más, mint egy birtokháborító kísértetnek álcázva. Bár, hogy miként sikerül szemében a vörös izzást keltenie, azt nem sejtette. Felült, mintha rugóra járna. – Abbahagyhatja a kisded játékait… – Próbált felkelni, hogy a nő fölé magasodjon, úgy kergesse ki a szobából. De nem mozdult. A nő szeme egyre vörösebb lett – szinte kárminvörös. Úgy tűnt, fogva tartja őt. Egy hang nem sok, annyi sem jött ki a torkán, moccanni sem bírt. Csak ült egyik lábát a padló felé nyújtva, a másikat maga alá tűrve. 204

Riasztó volt ez a tehetetlenség. A jelenség közelebb ért. Kibontott haja zuhatagként omlott a vállára, s onnan le a hátára. Nem viselt ékszert az övzsinóron kívül, nem is volt rá szüksége. Vonásai finomak voltak, a szeme – bár vörös – szomorú. Úgy tűnt, lebeg felé, de Drew észrevette, hogy az átlátszó uszályos ruha alól csupasz lábfej kandikál ki. És ekkor megérezte az illatát. Fahéj, s alatta valami édeskés. Mi lehet? Ámbra. A kettő ötvözete kábító elegyet alkotott. Freyja kinyújtotta pici kezét, és megérintette Drew vállát. Érintése sokként érte a férfit, mert nem jeges volt, mint állítólag a kísérteteké, hanem meleg és élettel teli. Freyja szintén hátrahőkölt, visszarántotta a kezét, mintha az érintés őt is megrázta volna. Szeme kissé elhalványult. Drew mocorogni kezdett, mire a szempár ismét felizzott, s a helyváltoztatás minden reménye egyszerre szertefoszlott. A nő a széles mellkasra helyezte kezét, s tapintására mintha ismét villám csapott volna Drew-ba. Muszáj a mellbimbójával játszania? A női ujjak érintésére összehúzódott és kihegyesedett. A nő érzékisége célba talált, s Drew ágyéka elnehezedett. Éppen most korbácsolja fel szenvedélyét egy… egy valami, aki az ágyhoz szegezi, miközben simogatja. A lehetőségek riasztóan és… izgatóan sorakoztak fel előtte. Egy kéz a csípőjére vándorolt, a másik a bicepszére, s mindeközben a nő rezzenéstelenül a szemébe bámult. Aztán lepillantott. Drew tudta, mit fog látni. Már állt, mint a cövek, szinte fájt. Hónapokig tartogatta magát Emilynek. Nem vonható felelősségre, amiért így reagál egy gyönyörű kísértet vagy birtokháborító, vagy bármi légyen is, érintésére, amikor mezítelenül fekszik. Talán azért nem bír megmoccanni, mert mélyen, legbelül nem akar megmoccanni. Freyja gyengéden hátralökte, Drew feje a még mindig enyhén dohos párnára hanyatlott. A kísértet alatt nagyon nem kísérteties horpadás nyomódott be az ágyon, amikor mellé telepedett. Egyik kezével átkarolta a nyakát, míg a másik továbbra is a mellkasán 205

kóborolt. A mellbimbójára tapadó tenyértől Drew teljesen elgyengült. A kéz lejjebb araszolt. Megfogja…? Megcirógatta a szerszámát. Drew önkéntelenül ívbe feszült. Egek, ez a nő pillanatok alatt olyan gerjedelemre lobbantotta, hogy rögtön a hasára lövelli magját, mint éjszakai magömléskor tizennégy évesen. Talán most is csak álmodik. Mi mással magyarázhatná az izzó vörös tekintetet? Csakhogy régen az álmai bimbózó férfiasságának és erejének kifejeződései voltak, ebből viszont pont ezek hiányoztak. Ugyanakkor maga a gondolat, hogy bármit tehetnek vele, miközben ilyen állapotban van, egyszerre volt lelkesítő és elborzasztó. Szólnia kell, hogy Emilynek tartogatja magát. Többször felhorkantott sikertelenül, mielőtt a nő az ajkára szorította az ujját. – Csitt most! – súgta azzal a csábos kiejtéssel. – Nem bántalak! Ezt bizony nagyon furcsa egy kísértet szájából hallani, még akkor is, ha az a kísértet csak az ember álmában létezik. Miért nyugtatgatja? Hisz rá akart ijeszteni. Ám a tenyere alatt zakatoló szív csipetnyi bűntudatot ébresztett benne. A rengeteg gyötrelem, amit nővéreivel a Jelölteknek okoztak, a kín, hogy megnöveljék vágyukat, de elfojtsák élvezetüket, túl sok volt neki a végére. Úgy érezte, nem helyes, amit csinálnak. Úgyhogy az utolsó dolog, amit érezni akart, egy félelemtől kalapáló szív volt, s az utolsó dolog, amit látni akart, a tiszteletére ágaskodó szerszám. Mert a férfi határozottan felizgult. Akárcsak ő maga, ha őszinte akart lenni. Képtelen volt leküzdeni a vágyát, hogy megérintse. Mennyi ideje is, hogy erős, meleg férfitest ölelte, s megtapasztalta a kemény izmokat takaró bársonyos bőr csodáját? És itt ez a csudamód vonzó egyed. Ami azt illeti, nemcsak arról volt szó, hogy vonzó. Hanem, hogy ő írta azt a levelet. Ismét az ágyéka felé vezette kezét, oly közel a hódító ágaskodáshoz, amit épp az imént cirógatott… Nem hagyhatja, hogy legyőzze a vágya! Kényszer hatására 206

mindennemű ölelkezés a legjobb esetben is erőszak. Csupán szív egy kis vért, és elengedi. Eléggé rá kell ijesztenie ahhoz, hogy távol tartsa a többieket. Azt nem kerülheti el. De nem akarja, hogy ijedtségében a végén szívszélhűdést kapjon. A férfi úgy nézett rá, mintha ő lenne kiéhezve. Persze ez képtelenség, ugyanarra legalábbis nem éhezhetett. Freyja gyengéden elfordította Drew állát, felfedve az állkapocs alatt futó vastag artériát. Amikor lehajolt, s mellét a széles mellkasnak nyomta, érezte, hogy a szíve szabálytalanul dörömböl. Csókot lehelt a nyakára. A bőre sós volt a hőségben, bár a szellő megszárította. Az illata, mely minden emberi hímnél egyedi, betöltötte az orrát. A férfi csípője megemelkedett, teste ívbe feszült, miközben Freyja megnyugtató szavakat mormolt. Hagyta, hogy az ereiben száguldó erő kiáramoljon szemfogain. Könyökhajlatába vonta a férfi fejét, s fogait a vénába mélyesztette. A férfi megpróbálta magát elrántani, egyszer. A kerek ikernyomokból édes, rézízű élet csordogált a szájába sűrűn, élvezetesen. A Társa úgyszólván dorombolt. Szemfogai visszahúzódtak, s már csak nyalnia és szívnia kellett, meg nyugtató szavakat motyognia lefetyelés közben. A férfi nem úgy reagált, mint mások. Csípője mozogni kezdett, s a kortyolással egy ütemre neki-neki ütődött. Freyja érezte, hogy a kemény dákó az oldalát böködi. Véradónak és – kapónak egyformán érzéki volt az élmény, bár Freyja általában sikeresen uralta a helyzetet. Most azonban nem. Körbevonta saját gerjedelmének illata. A vér élet, gondolta. Így van ez évezredek óta, ez köti mindennél bensőségesebben faját az emberi nemhez. Elkülönülten éltek, távol a városoktól, hogy az emberek ne sejtsék, vámpírok járnak-kelnek köztük. Magányos lét az ilyen. Az egyetlen hely, ahol fajtája összegyűlhetett, a mirsói apátság volt, a végső mentsvár sokuknak, akiket az öröklét közönye vagy tébolya alkalmatlanná tett a világra. Ő nővéreivel együtt Mirsóban született, élték életüket Harcosokat képezve. Ez idáig sosem élt még az emberek világában. 207

Felemelte a fejét, amikor eleget ivott. Drew rezzenéstelenül figyelte, ahogy megnyalja ajkát. – Köszönöm – szólt Freyja, s felült. – A nagylelkűségét. – Nem mintha Drew-nak lett volna választása. Drew szeme sötétkéknek és tányérnyinak hatott a holdfényben, de félelem nem sütött belőle többé. Inkább… számítás. Ez nem jó jel. Vajon azon tűnődik, hogy létezik-e? Ha hírét viszi a népének, hogy egy húsvér nő vért szív az Enyészet Földjén, azok rögvest itt teremnek fáklyákkal, hogy tűzzel-vassal kiüldözzék innen. El kell hát hitetnie vele, hogy kísértetjárta ez a hely, s a menekülésen kívül nincs más választása. Felemelkedett. – A szellemvilág lépett veled kapcsolatba – mennydörögte, s hagyta, hogy szavait a Társa visszhangozza. – Most nyomban távozol e helyről. Társától még több erőt kért. A lábánál örvényleni kezdett az ismerős feketeség, már a térde fölé ért. Drew felült, mihelyt Freyja eleresztette. Szerszáma még mindig állt, mint a cövek. Nyakán két keskeny vérfolyam csörgedezett le. Elborzadva, mégis lenyűgözve figyelte, ahogy elnyeli a nőt a sötétség. A háló eltűnt körülötte. Egy csipet ismerős fájdalom, s Freyja máris a szobájába csöppent. Átsietett a csarnokon, hogy kitekintsen az egyik sarkán beomlott, nyirkos helyiség ablakán, mely az istállóra nézett. Bátor ez a férfi, nem fog egy ilyen lovat csak úgy itt hagyni. Mi a jó büdös franc történt itt? Drew feltápászkodott, kóválygott a feje. Nyilván azért, mert teljes vérkészlete az ágyékába tolult. Egy nő… Mit művelt vele? Az ágynak szegezte, és a vérét itta? Életének legérzékibb élményét nyújtotta? Térjünk csak vissza a „nő” részre! Miféle nő tenne ilyet? Márpedig kísértetek nincsenek, szögezte le magában. A kísérteteknek nem meleg az érintésük. A gondolatra, milyen meleg volt Freyja érintése, és mit érintett meg, határozottan nem rendeződött át a vérkészlete. És miféle kisértet alatt horpad be az ágy, amikor leül? 208

Másrészről, milyen ember az, akinek vörösen izzik a tekintete, és kavargó sötétség nyeli el? A hasogató fejfájástól gondolkodni sem tudott. Beletúrt a hajába. Álljon meg a menet! A nyakát matatva a tükörhöz lépett. Tapogatózott egy sort a gyertyaállvány után. Mikor kis híján belerúgva végre megtalálta, tűzkövet keresett, gyertyát gyújtott, a toalettasztalon álló tükörhöz vitte, s a nyakát nyújtogatva meresztgette a szemét. Két aprócska sebhelyből vér szivárgott. – Jesszus! – súgta. Mi történt itt? A magasba emelte a kandelábert, és körbepillantott a szobán. Borzongás indult meg a gerincén, de kíméletlenül elnyomta. Az ablakhoz ment. Harminclábnyira volt a talajtól. Bár a falon felkúszott valami szőlőféleség félútig. De az nem lehetett elég. Nem arra jutott ki. Drew forgolódni kezdett. Talán a gardróbban húzta meg magát. Feltépte az ajtót, ám csak cipőspolcokat, kefélésre váró kabátot viselő fejetlen bábukat és vállfák kavalkádját látta, pont, mint amikor kirángatta onnan a dézsát. A nő nem volt ott. Belökte a szomszéd szobába nyíló ajtót. Az ajtó közelében nyomok maradtak a poros szőnyegen. De egy lábnyom se vezetett le a csarnokba. Nem erre menekült el. Drew visszatért a gardróbba. Semmi sem árulkodott arról, hogy itt járt a nő. Kivéve a halvány fahéj- és ámbraillatot, amely még mindig belengte a levegőt. Tehát a gardróbból leselkedett utána. Lehet, hogy egész este. Egész idő alatt érezte a különös töltésű energiát. Akkor is, amikor fürdött? A szomszédos szobában bujkált az ajtó közelében, miközben ő fürdött! Figyelte, amint pucéran levelet ír? És alszik? Ez tűrhetetlen! És furcsamód erotikus. Soha életében nem volt még része érzékibb élményben, mint a könnyed érintés csupasz testén, a gyengéd szívás a nyakán. Szerszáma még mindig makacsul kitartott. 209

Drew visszavitte a gyertyatartót a hálóba, és letette. Pillantása az Emilynek írt levélre esett. Eltökélte magát. Ezért jött ide. Hogy ismét meglelje a szerelmet, amely elhozza neki a bosszút, s begyógyítsa az oly régen ejtett sebeket. A sebeket, melyek annyira elmélyültek a keserűségtől, hogy idővel lelkének egy részét is felemésztették. Nem hagyja, hogy holmi kísértet vagy kísértetet játszó birtokháborító eltántorítsa szándékától. Tőle aztán megparancsolhatja, hogy hagyja el a házat. Rosszabb dolgokat is átvészelt már egy kis erotikus kísértetesdinél. Nem fog fülétfarkát behúzva elinalni, amíg meg nem szerzi, ami jár neki. És a világ minden kincséért sem hagyná ki, milyen pofát vág majd Melaphont, amikor ráismer. Összehajtogatta az irományt, és becsúsztatta a borítékba. Holnap elviteti Emilynek ezt a levelet, hogy megtudja, hol is áll. Már nincs férjnél, biztosan emlékszik szerelmükre. És ha atyja nem hangolta ellene, akkor van esélye. Ha mégis, hát, akkor Drew szomorú lesz. Akkor kihagyja az Emily részt, s határozottabban és erőteljesebben áll bosszút az átkozott Sir Elias Melaphonton. Hosszú léptekkel az ágyhoz vonult, dacosan elfújta a gyertyát, és lefeküdt. Nem volt szüksége fényre ahhoz, hogy elkergesse a sötétben ólálkodót. Ez persze nem jelentette azt, hogy aludni is tud. Drew jóval később sétált be a Lúd és Gúnárba, mint tervezte. Végül mégis elnyomta az álom, talán a vérveszteségtől vagy a csökkenő adrenalintól, nem tudta megmondani. Álmodott, s megint kemény hímtaggal ébredt. Ez alkalommal nem Emilyről szólt az álom. Fényes nappal az egész valószerűtlennek tetszett, azt leszámítva, hogy kénytelen volt aprólékos gonddal megkötni a kravátlit, hogy elfedje nyakán az ikersebhelyet. Ennek ellenére, úgy döntött, birtokháborítóval akadt dolga éjszaka, nem kísértettel. A fáma szerint élt valaha egy portugál szerzetes, aki dr. Mesmer állati delejességének keleti változatát 210

gyakorolta, hogy hatalmába kerítse az embert, csak ő nem használt delejezőt. Facia abbé. Így hívták a pasast. Ezzel a módszerrel tarthatta őt is sakkban a nő. A vörös tekintetet bizonyára fényjátékkal érte el. Úgy világított, mint éjszaka az állatok szeme, amikor rájuk esik a fény, igaz, az övé vörösen izzott. És a sebhelyek? Talán egy pár kárpitosszeg – kést nem látott nála. A fekete örvény kétségtelenül a vérveszteségből fakadó ájulás következménye. Nos, majd később alaposan átkutatja a helyet, és kiakolbólítja a nőt. – Barton! – szólt Drew. Ilyestájt egyedül Vén Henley időzött a csapszékben. Egy kupa sört dédelgetett a sarokban. A csapos kidugta tar koponyáját a konyhát az ivótól elválasztó függöny mögül. Sápadtnak tűnt, megviseltnek. A szemöldökén gyöngyöző izzadságcseppek megcsillantak a fényben. – Nem számítottam rá, hogy itt találom ma reggel. Odafent töltötte az éjszakát? – tudakolta Barton. Drew megfeledkezett a fogadásról. – Igen – vágta rá. – Látta a kísértetet? – faggatta Henley. – Láttam valakit. – Nem ment bele a részletekbe. –Gyanítom, birtokháborítóm van. Barton és Henley felhorkantott. – A birtokháborítók nem szíják a véredet – jegyezte meg Henley. – A magáét is szítta? Drew érezte, hogy elvörösödik. Nem kívánta ebben a mederben folytatni a társalgást. – Barton! Megvan a legény, aki elviszi a juharfásra az üzenetet? – Jem elvitte a kordét Camellordba készletekért – mentegetőzött Barton. – Billyt meg ledöntötte lábáról az influenza. A mamája szerint pocsékul van. – Barton zsebkendővel törölgette a homlokát. A keze kissé reszketett. – A pokolba! – káromkodott Drew az orra alatt. Nem fűlt hozzá a foga, hogy saját maga kézbesítse az üzenetet. Tán attól tart, hogy találkozik Emilyvel? – Majd én elviszem magának. – Vén Henley bukkant fel váratlanul a válla mögött, és árgus szemmel kémlelte a borítékot. 211

Furcsa kifejezést öltött az arca, amikor Drew-ra pillantott. Szánalom? Á, látta, hogy Miss Emily Melaphontnak szól a címzés. Biztos nem így hívják mostanság, hisz Henley előző nap célzott rá, hogy egyszer már férjhez ment. – Megfizetem az árát. – Drew a zsebébe kotort. Nem törődött vele, hogy nem illő viselkedés ifjú özvegyeknek üzenetet kézbesíteni. – Tartsa meg! Maga is átadhatja. Mutatom a járást. Amarra visz az utam. Senkinek sem „visz amarra az útja”, ha a Juharfásról van szó. A Juharfás négy mérföldre esett a falutól, és egy kiterjedt birtokon állt. Drew tétovázott. Henley azonban már megindult az ajtó felé. – Nem akarja ledönteni a pintjét? – kérdezte Barton. – Később – vetette oda Drew a válla fölött. Henley ném hagyott neki választást. Drew kénytelen volt hosszú lépteit az alacsonyabb öregéhez igazítani, aki a kora ellenére még mindig fürgén szedte a lábait. Drew azt hitte, záporoznak majd a kérdések. De Henley-nek szavát se lehetett venni. Drew szíve hevesen vert. Pillanatokon belül szemtől szemben állhat Emilyvel. Henley letért az útról. Drew zavarodottan körbepislogott. Dombnak vették az irányt, a templomhoz. Az aprócska, tizenötödik századi kápolna súrlókő fala az idő múlásával aranyos árnyalatot kapott. Drew szíve még szaporábban kalimpált. Lehet, hogy Emily virágokkal díszíti az oltárt. Vajon meg fogja ismerni? Valaha szerelmesek voltak. Hogy is ne ismerné? De arckifejezése mindent el fog árulni abban a pillanatban, amikor rájön, hogy ki érkezett meg. Lábuk alatt csikorgott a kavics, ahogy Henley-vel felbaktattak az ösvényen az ősi, kivehetetlen féldomborművekkel ékített faajtóhoz. Épp a méretes vaskilincsért nyúlt volna, amikor Henley félrevonta. – Hátra, fijam! Drew lelkesen hátraindult. Aztán léptei lelassultak. Sírkert terült el hátul. Tán a sírokra hozott virágot szerelme? Meglehet, az uráéra. 212

Senki sem járt a sírkertben. A szellő hűsen lengedezett, csillapítva a hőséget. A sírok közt zöldellő fű nyártól illatozott. Ekkor már tudta. Gyomra összerándult, és szaltót hányt a szíve körül. Nem kapott levegőt. Henley az ujjával mutatta. Nem volt rá szükség. Drew a parányi Bourbon-liliom hegyű vasdárdákkal elkerített sírhelyhez kullogott. Idetemettek minden Melaphontot. Könnyek szöktek a szemébe, alig bírta kibogarászni a kőbe vésett feliratot. Emily Margaret Melaphont Warner. 1788-1806. május. Nyugodjék örök békében meg nem született gyermekével Jézus karjaiban. Egy év! Csak egy évet élt, miután őt elítélték! Ilyen hamar férjhez ment? Ilyen keveset jelentett neki? Akkor halt meg, amikor ő még a hajóbörtönben sínylődött. Ennyi éven át hasztalan vágyakozott utána. Ráadásul viselős volt. Ki ez a Warner, akit szeretett? Drew úgy érezte, lóvá tették. Az álmai, hogy ismét egymásba szeretnek, hogy nőül veszi atyja orra előtt mindazok ellenére, amit vele szemben elkövetett, most butaságnak tűntek. Drew hallotta, hogy Henley mögé lép. Harag gyúlt szívében. – Kend azt mondta, nem házas, és még mindig itt van! – Biza. Az igazat, ha jobban belegondolsz. Drew nem tudta, mit kérdezzen. Mit számít most már bármi? Akkora gombóc nőtt torkában, hogy azt hitte, menten megfullad. – Az atyja kerített neki egy legényt, mielőtt a nyár barnába fordult abban az évben, amikor elmentél – elmélkedett Henley filozofikusan. Drew a szeme sarkából látta, hogy Henley előveszi a pipáját, és dohányt tömköd az öblébe. – Kedves gyerek volt. A családja takács, ha nem tévedek. Gyáruk volt fenn Cumberlandben. Bőkezűen megfizettek Melaphontnak a névért. –Henley előhúzott egy régi kovacsiholót a zsebéből, és meggyújtotta a pipát, hosszan pöfékelve, hogy begyulladjon. – Melaphont úgy intézte, hogy a juharfáson éljenek a zsarnoksága alatt, közben meg új szárnyat emeltetett Warner pénzin. Arra hivatkozott, a 213

lyánya gyengélkedik, nem meri elengedni. De ismered őt. Uralkodni akart, mindkettőn. – Drew tudta. Bodor füstfelhő úszott a levegőben. – Warner visszament az övéihez, amikor Miss Melaphont meghalt. Szegény Emily. Eladták a Juharfás egy új szárnyáért. A Juharfás a kezdetektől fogva a Melaphontok dölyfének jelképéül szolgáit. Várjunk csak! Zavarodottságában figyelmen kívül hagyott valami fontosat. ,Ahban az évben, amikor elmentél.” Henley tudja, kicsoda. Vadul az aggastyánra meredt. – Nehogy azt latolgassa, hogy szertekürtöli a környéket a valódi énemmel! Rettentő ellenségnek találna! – Remélte, beválik a fenyegetés. Sosem bántaná az öreget. – Szóval leráztad a láncaidat – merengett Henley. –Ismét áristomba tétetnek, ha nem töltötted le a teljes büntetésedet. Cudarul visszavágyhattál. – Meg kell bosszulnom egy sírt – hörögte Drew. –Ugye, nem akarna, tata, beköltözni egybe? – Nem, úgy sejdítem, nem – jelezte Henley. – Nehéz elhinni, hogy egy vén trottyos tudja tartani a száját, Carlowe, de én tudom. – Beledöfködött a levegőbe a pipaszárral. – Csak abba gondolj bele, nehogy megkapd, amit most úgy érzel, hogy akarsz. Mert ronda ügy ám az! Elrothasztja a lelket. Drew gúnyosan elmosolyodott. Jó védekezésnek találta a benne kongó üresség ellen. – Nincs nekem lelkem, tata. Ezt ne feledje! – Sarkon fordult és lebotorkált a domboldalon, azt sem tudván, merre van. Minden megváltozott. Emily halott. Elment Darleyért a csapszék elé, és visszavágtatott az Enyészet Földjére, benseje háborgott a méregtől. Az a megannyi végigálmodozott év, s azt sem tudta, hogy Emily nincs többé. Ez nem igazság. És most más módot kell találnia, hogy elégtételt vegyen Melaphonton. Mert Melaphont az oka a megannyi évnek. Tehát az első teendő kitenni a szűrét a gyönyörű birtokháborítónak. Eltölt némi időt az Enyészet Földjén, míg kifundál egy új tervet a megtorlásra, s azt megvalósítja. Nem 214

vágyott újabb álmatlan éjszakára, sem arra, hogy még jobban megcsapolják a vérét.

215

3

Hihetetlen! Carlowe nemhogy nem szaladt ki a világból, hanem most, amikor Freyja már biztos volt benne, hogy soha többé nem látja, visszatért, és fenekestül felforgatta a házat, minden szobába benézett. Senki sem alhat egy jót nappal ilyen ramazuri mellett. Még nem tette ugyan be a lábát a romos szárnyba. De nem árt, ha hegyezi a fülét. A zaj elült. Sok szempontból nehéz volt ez a nap. Amikor már azt hitte, hogy a férfi meglépett, örülnie kellett volna. Mégis azon kapta magát, hogy arról ábrándozik, ami kettejük közt előző este történt. Ettől egész nap félig izgalmi állapotban leledzett. Csizmasarok koppant a cselédlépcsőn. Hála annak az éles vámpírhallásának! Hova tart? Kifelé? Freyja a súlyos drapériához siklott, és résnyire húzta, hogy éppen kilásson. A késő délutáni napfény bántotta a szemét. Hunyorgott. Nagyon öreg volt már, elviselt egy kis napfényt, mindazonáltal cseppet sem találta kellemesnek. Igen, ott áll ingujjban és bricseszben, csípőre tett kézzel, és a romos szárnyat nézegeti, minden egyes ablakpárt megvizsgál. Ez nem sok jót ígér! Drew neiiramlott. Egyedül Freyja ablakát fedte ép függöny. Most hova bújjon? Ez nevetséges, menekülni kényszerül a saját otthonában. Olyan helyre kell rejtőznie, amit el tud sötétíteni, hogy védekezhessen a napfénytől. Léptek dübörögtek a folyosón. Számolja az ajtókat! Nincs idő teketóriázni! Freyja hívta az erejét, és elképzelte a folyosó túloldalán álló szobát. Egy pillanatra ismerős fájdalom járta át. Drew belökte az ajtót. Sötét volt. Csak a kitárt ajtón át beáramló fénysugár fedte fel a szobát. Nem kellett azon törnie a fejét, vajon itt lakik-e Freyja. Érezte a mámorító illatot és a testét körbelengő, töltéssel megtelt energiát, mintha a nő alig egy pillanattal előbb vált volna köddé. És ami azt illeti, az előző esti 216

produkcióját figyelembe véve, lehet, hogy pont ez történt. Butákat gondol! Körbenézett a szobában. A bútorokat még mindig porvédő huzat takarta. Ám az ágy frissen volt vetve, a lepedő ropogósan feszült. A kandallóban hamu gyűlt. És határozottan kirajzolódott egy ösvény kint a folyosón, ahol a por a szőnyegen felkavarodott. Idebent semmit sem lepett por. És láthatóan rések sem tátongtak. Itt élhet valaki. Kihúzta a komódfiókokat, és földbe gyökerezett lábbal, megbabonázva állt. Még sosem találkozott ehhez fogható női neglizsével. Pedig nem volt híján tapasztalatnak. Se egy kombiné, se egy harisnya. Csak fátyolszerű, csipkés… valami, ami aligha fed bármit is. Ágyéka megfeszült. Menthetetlenül eszébe jutott az előző esti érzéki kaland, amikor… A ruhásszekrényhez lépett, és feltépte az ajtaját. Ruhák, már amennyiben ruhának lehet nevezni ezeket, olyanok, mint amit tegnap viselt, csupa fehér, csupa réteg. Egy fekete gyapjú útiköpeny fehér szaténnal bélelve és hermelinnel szegélyezve, kecses papucsok, sőt pirinyó sarkú, fehér bőrcsizmák. Kétség sem fért hozzá, ki lakik itt. Csakhogy ő nem volt sehol. Hogyan hajítsa ki, ha nem találja? Bősz harag gyúlt keblében, amiért nem leli ezt az édes birtokháborítót, amiért Emily meghalt, amiért tizennégy évet késett a gyásszal, és amiért az összes álma, hogy Emily révén visszaváltozzon a lelkes, derűlátó legénnyé, egy csapásra semmivé foszlott. Az egész Melaphont hibája! Az a gazfickó ellopta az ártatlanságát, a szerelmét, az egész életét! Kikapta a komódfiókot, és addig csapkodta az ágylábhoz, míg szilánkok nem fröcsögtek szerteszét, s tartalma a szőnyegre nem zúdult. Abba akarta hagyni. De képtelen volt rá. Törni-zúzni támadt kedve. Előhúzta a zsebkését bricsesze zsebéből, felpattintotta, és nekiesett vele a párnáknak. Tollpelyhek kavarogtak mindenfelé éppoly feltartóztathatatlanul, ahogyan ő őrjöngött. A szívében 217

lobogó gyűlölet az uralma alatt tartotta. Az ágyra vetette magát, s azt döfködte, míg volt benne szusz, a tollak hópiheként szállingóztak körülötte a padlóra. Válla megereszkedett. Hogy veszítheti el ennyire a fejét? Üresség kongott a lelkében. Megfordult, s száraz szemmel, elcsigázottan elnyúlt az ágyon. A szoba sötétbe borult, a súlyos függönyök maradéktalanul kizárták a fényt. A kitárt ajtón át már nem szüremlett be a félhomály, mert már bealkonyult. Tudata hátsó zugában zümmögni kezdett az energia. Felült. Mióta lehet itt? – Most már bejöhet. – Vad tombolásának is szemtanúja volt? De senki sem bújt elő a gardróbból. Ellökte az ágyat, és feltépte a gardrób ajtaját, ám senkit sem talált. Dühe elpárolgott. Tehetetlennek érezte magát. Nem lelte a gyönyörű birtokháborítót, pedig bizonyos volt benne, hogy itt bujkál valahol a házban. Az est leszállt. Gyomra korogni kezdett, csak most ébredt rá, hogy reggel óta egy falatot sem evett. Levonult a konyhába. Észnél akart lenni, ha később feltűnne éjszakai látogatója. Most mit tegyen? Freyja az istállóban rótta a köröket. A ló érdeklődve figyelte. Tegnap este minden eszközt bevetett, hogy elrettentse hívatlan vendégét, s annak mégsem szállt inába a bátorsága, továbbra is az ő otthonát bitorolta. Ráadásul épp az imént szolgáltatta ékes bizonyítékát, milyen tébolyult. Amikor a folyosó túlsó szobájában a rongyos függöny átengedte a napfényt, hátralopakodott a gardróbba, onnan leste a pusztítást. Nem engedheti, hogy más is lakjon a házában, különösen nem egy elmeháborodott. Min bőszült így neki? Tettével nem űzne el egy igazi kísértetet, tehát nyilvánvalóan nem hisz az ő természetfeletti mivoltában. Nem akarta bántani. Mi mást tehetne? Esetleg érvelhetne. No de egy őrültnek? Nem volt más választása. Kikukucskált az istálló ajtaján. Fény pislákolt a konyhában. Biztos vacsorát készít. Freyja kisiklott az 218

estébe. Ha érvelni akar, ki kell nyitnia a papi rejteket, ahova atyja az adásvételt igazoló okirat másolatát elrekkentte. A saját szobájában fog rá várni. Egy töredezett-repedezett irattekercset fektetett az íróasztalra, és türelmetlenül fel-alá járkált. Pár percbe telt, mire észrevette a padlóra szórt papírfecniket. Megállt, lenézett. A tegnap esti boríték. Még mindig látszott a címzés. Felcsippentette az egyik sarkát. Még benne volt a levél, amikor szétszaggatta. Ó. Hát ezért tombolt! Kikosarazta a szeretője. Hát, legalább nem egy őrülttel van dolga, s ha sikerül észérveket felsorakoztatnia, talán még a célját is elérheti. Ugyanakkor a férfi is örülhet, ha maga mögött tudhatja ezt a helyet. Freyja hallotta, hogy jön a folyosón. Nem vesződött azzal, hogy kitérjen az útjából. Drew a gyertyatartót magasba emelve belökte az ajtót. Zaklatottnak tűnt. Beletelt egy percbe, mire felfedezte a nőt. – Maga! – kiáltotta vádlón. – Nincs joga itt lenni, és ne mondja nekem, hogy kísértet! – Rendben – felelte Freyja. – Nem vagyok kísértet. Drew elégedett képet vágott. – Gondoltam. El kell mesélnie, hogyan működnek a trükkjei. – Tekintete végigsiklott rajta. Észrevette nála a borítékdarabkát. Öles léptekkel odasietett hozzá, és kitépte a kezéből. –Hagyja békén a holmimat! – Sajnálom, hogy nem járt sikerrel a hódítása, de nem rajtam kéne levezetnie. Drew szeméből düh és fájdalom sütött. – A hölgy tizennégy éve jobblétre szenderült. Nehezen járt volna sikerrel a hódításom. És most távozzon a házamból, akárki maga! – A házából. Ez az én házam! – Arcátlan alak! Drew szeme összeszűkült. – Tegnap vettem a házat. Freyja nem jutott szóhoz. – Már megbocsásson, de mivel nem adtam el, így nem vehette meg! Drew az asztalhoz lépett, és felnyitotta a kis szekretert. Ekkor pillantotta meg az irattekercset. – Mi ez? –csattant fel, és a kezébe 219

kapta. – Óvatosan, maga vadállat! A végén eltörik! – Elvette a tekercset, és vigyázva kioldotta a szalagot. A tekercs kibomlott egy kicsit. – Ez az okirat tanúsítja, hogy a birtok az… őseimé. – Kis híján azt mondta, az atyjáé, de mivel 1564-ben írták, hazugságnak tűnt volna. – Hadd nézzem! – vakkantotta a férfi. Az asztalra állította a gyertyatartót, és Freyja kisimította a tekercset. Szarkalábas, cifra írás töltötte be a pergament. Az s-ek f-eknek tetszettek, és lenyúltak a vonal alá. De tisztán kivehető volt. Szeme ide-oda cikázott a sorok között, majd elidőzött az ifjú királynő pecsétjén. Kegyed ennek a Rubius Rozonczynak a leszármazottja? – Igen. – Ha szétszaggatná a tekercset a szeme láttára, többé nem lenne bizonyíték a kezében. Ennek a nőnek az egész terve azon alapult, hogy úriemberrel van dolga! Pedig ott éktelenkedik az arcán a heg! Mégis, akkor ki az őrült? – Honnan tudjam? – Ott az okirat. – Kétségtelen, az nem igazolja a személyazonosságát, de mással sem igazolhatná. – Előfordulhat, hogy a birtok közben jogerősen gazdát cserélt. – Nem fordult elő. – Ez szöget ütött Freyja fejében. –Maga kitől vásárolta? Drew-nak is hasonló gondolatai támadhattak, mert arca elkomorult. Roppant vadul festett, ahogy összevonta aranyló szemöldökét, és a heg fehéren virított bőre barna hátterében. – Bromleytól. Ö járt el a tulajdonos ügynökeként. – Nem ő Sir Melaphont ügynöke is? Drew az ajkát harapdálva bólintott. – És Melaphont volt a birtok gondnoka a tulajdonos távollétében… – Aki a Kárpátokban időzik – fejezte be helyette Freyja a mondatot. – Pontosabban szólva Erdélyben. Sir Melaphontnak pénzre lehetett szüksége, és remélte, hogy álnoksága sosem jut el a családom fülébe. – Bromleyt is be kellett avatnia – vélekedett Drew. 220

– Bizonyára bőségesen megjutalmazta. Carlowe-nak megnyúlt az arca. A válla megereszkedett, mintha kiengedték volna belőle a levegőt, mint azokból a léghajókból, amiken manapság száguldoztak az emberek. – Ismét Melaphont diadalmaskodik. – Sokat fizetett neki ezért a birtokért? – Nem a pénzről van szó – felelte Drew tompa hangon. – Abból akad bőven. – Az én szerződésemmel és a birtok elismervényével nem segíthet a törvény? Meg vagyok győződve, hogy rávehetne Bromleyt, hogy tanúskodjon ellene. Drew a hajába túrt. – Az évekbe telne. – Akkor kihívhatná párbajra – javasolta Freyja. –Nem így szokás mostanság? – Különösen, ha az illetőnek fontos a becsülete. Márpedig ennek az illetőnek fontos. Nem szaggatta szét a tekercset. És szemmel láthatóan a birtokhoz való jogát sem kérdőjelezi meg. – Az a kelleténél kissé jobban rám irányítaná a figyelmet. – Kiszáradt a szája. Aha! Vaj van a fején! – Mellesleg, az túl gyors halál lenne. És túlságosan is kegyes neki. – Tekintete megkeményedett, Freyja sosem látott még emberi hímet ilyen kemény tekintettel. Csupán atyja tűnt nála engesztelhetetlenebbnek. –De bosszút állok rajta mindazért, amit tett. Megtalálom a módját! – Megcsillant a szeme. – Esetleg példát vehetnék kegyedről. A tébolyda illő vég lenne számára. – A nőre pillantott. – Gyanítom, bocsánatkéréssel tartozom, amiért miszlikbe aprítottam a szobáját. Freyja megvonta a vállát. – Azt hitte, a maga szobája, és én behatoló vagyok. Drew bólogatott, majd eltökélten mély levegőt vett. – Azonnal átköltözöm a csapszékbe. Freyja ez idáig másra sem vágyott, mint hogy házon kívül tudja a férfit, de most, amikor szabadulhatott volna tőle, nem akarta, hogy távozzon. Öle ismerősen bizsergett izgalmában. Erre 221

persze számíthatott. De nem a bujálkodás utáni vágy miatt sújtotta le a bánat. Hanem mert volt valami ebben a férfiban, amit roppant megnyerőnek vélt. Csupa rejtély volt, kemény a bosszúszomjtól, tartózkodó a jobblétre szenderült szerelme miatt, tiszteletre méltó s egyben sérült, de oly bonyolult módon, hogy az a hátát csúfító nyomoknál is mélyebbre hatolt. Nem így tervezte. Hiszen eltökélte, hogy nem teremt kapcsolatot a világgal, és nem kötik fájdalmas szálak senkihez, míg meg nem ismeri, ki ő és mit akar valójában. – Ne menjen ma este – csúszott ki a száján. Döbbenetesen hangzott. Mindazonáltal rájött, hogy jobban meg akarja ismerni ezt az embert. – Későre jár. Ami azt illeti, akár itt is maradhat, amíg kifőzi a bosszúját, ígérem, nem zavarom. Napközben alszom. Drew kétkedőn szemlélte. – A csapszék zajos, lefogadom. A kíváncsiskodók kérdésekkel fogják ostromolni. Drew összepréselte a száját, és Freyja tudta, hogy a markában van. – Rendben – adta meg magát Drew feszélyezetten. Vajon a múlt éjszakán töpreng, azon aggódva, hogy megismétlődnek-e a történtek, vagy inkább azon, hogy nem? Mert Freyja szintén ezen emésztette magát – egyszerre nyomasztotta mindkét lehetőség. Elment a józan esze, hogy beengedi házába a kísértést! Vagy az lenne őrültség, ha ellenállna neki? A férfira mosolygott. Most először mosolyodott el… egy éve. Szája szokatlanul megrándult. – Kerítek friss lepedőt, és előkészítek magamnak egy szobát. – Segítségre lesz szüksége – morogta a férfi Freyja meglepetésére, s kitárta neki az ajtót. Freyja egy folyosó végi hálót választott Drew-étól nem messze, ahol a vörös brokátfüggöny kellemesen kizárta a napfényt. Lebontották a porvédőt a bútorokról, és áthúzták az ágyat. Nem szóltak, talán azért nem, mert egymás iránti 222

vonzalmuk vibrálva nehezedett rájuk. Csak nem azon töri a fejét, hogy hancúrozik egyet ezzel az emberrel, aki ma vesztette el a szerelmét? Pedig igen. Elképzelte meztelenül, izgalmi állapotban, ahogy belehatol, ilyesfajta képek kavarogtak a fejében. Miként fordíthat hátat ily könnyedén a megannyi önmegtagadásnak, amit tavaly magára kényszerített? Szégyentelen teremtés! Hitvány, megvetendő! S ami még rosszabb, lehet, hogy neki is ezen jár az esze. Az ágy felett átlövellt izzó pillantásokat nehéz lett volna másként értelmeznie. Hogy elterelje figyelmét felettébb élénk fantáziálásáról, és emlékeztesse a férfit, miért ne akarjon vele ágyba bújni, Freyja megjegyezte: – Nem nyilvánítottam még részvétet a veszteségéért. Részvétem. – Ez majd lehűti a kedélyeket. Drew a párnafelhúzás kellős közepén megdermedt. –Áááá! Igen. Köszönöm. – Belerázta a párnát a huzatba, és az ágyra hajította. Majd megállt. – Tudja, amikor tizenkilenc éves voltam, ő meg tizenhét, néhányszor csókolóztunk, és azt hajtogattuk egymásnak, mennyire szerelmesek vagyunk. Kegyed abban a korban van már? Hogy szerelmes legyen? Úgy értem – a nő felé fordult –, mit tudhat ilyen zsenge korban a szerelemről? Én a mai napig nem tudom, mi az. Nem vagyok biztos benne, hogy az szerelem volt. Talán csak abba a gondolatba voltam szerelmes, hogy szerelmes vagyok belé. Ez éltetett, amikor az atyja lótolvajlássál vádolt. Ő maga mondta ki az ítéletet, felügyelte a korbácsolást, és arra kárhoztatott, hogy az új-dél-walesi büntetőtelepre szállítsanak. Tehát így szerezte azokat a borzalmas hegeket! Nem csoda, hogy ennyire gyűlöli Sir Melaphontot. – Nem fértem fel egy hajóra sem, annyi gonosztevőt szállítottak akkor. Ezért Portsmouthba küldtek egy börtönhajón. – Drew látta, hogy Freyja megütközik. –Hatszáz rabot felraknak egy árbocától megfosztott hajóra, és vízre bocsátják a kikötőben. Az ilyen teknőkön rettentő állapotok uralkodnak. Én jószerivel belepusztultam a lázba, amikor gyógyult a hátam. 223

– Hogy tehetett Sir Melaphont ilyen égbekiáltó szörnyűséget? – Ő volt az elöljáró, én meg a senkiházi istállófiú az istállójában, akinek volt mersze beleszeretni a lányába. – De nem maradt ott, ahova szállították, és a beszéde is elüt az istállófiúkétól. – A szállítóhajó elsüllyedt egy viharban. Nekem sikerült kievickélnem egy szigetre. – Felhúzta a lepedőt és betűrte a takarót, miközben mesélt. – Szabad tengeri kereskedők mentettek meg. – Kalózok? – Freyja nemrég olvasott a kalózokról. Csuda romantikus élete lehetett ennek a férfinak. – Igen. Ők vettek magukhoz. Erős legény voltam. Kitanultam a tengert. – Együtt terítették le a brokát ágyterítőt. – Tudta, hogy a kalózok úgy választják meg a kapitányukat? – És maga lett a kalózkapitány. – Freyja hitelt adott a férfi szavának. Ettől sugározhatott olyan félelmetes erőt. – Szívesebben fogalmazok úgy, hogy a hajózásból csináltam meg a szerencsémet. – Vonzó, szinte kisfiús mosolyt villantott rá. Freyja most először látta, és… káprázatosnak találta. – Jól mentek a dolgok. Kiváltottam magam. A navigálás miatt tanultam matematikát, ezért tudtam, hogy nem vagyok ostoba. Tanítókat fogadtam, hogy elsajátítsam az úriemberlét csínját-bínját. Az sokkalta egyszerűbb, mint a matematika. Voilá, Drew Carlowe. Szóval Drew-nak hívja magát. Ez aranyos! Drew felállt, hogy megvizslassa művét, de Freyja érezte abból, ahogy összevonta a szemöldökét, hogy nem az ágyat látja. – Lehet, hogy csupán a bosszúért szerettem Emilyt, mert ha elnyerem, azzal elégtételt vehetek az atyján. Nem vagyok erre büszke. Komisz ura lettem volna, ha emiatt veszem nőül. – Felsóhajtott. – Gyanítom, komisz ura lennék bármelyik nőnek. – Egyes nők nem akarnak férjet – súgta Freyja. Drew ránézett, és a szeme felragyogott. Hát megtette! Drew szeme a testét pásztázta. – Miért visel örökké ilyen ruhát? Ezt meg hogy érti? – Világéletemben ilyen ruhát viseltem. 224

Drew Freyja oldalára került. Becserkészte, mint a párduc a festményen, amit egyszer látott: erőtől duzzadva, mégis kecsesen, halálosan. – Ez a ruha azt üzeni, jártas az érzékiségben. A legtöbb nő sosem merne ilyet viselni. – Én nem tartozom a legtöbb nő közé. – Ez igaz. Hisz nem is ember. Drew megragadta a karját, s Freyja öle nyomban lüktetni kezdett a szíve ritmusára. Már átnedvesedett a lába köze. Drew rábámult. – Fogalmam sincs, ki vagy. –Te jó ég! Úgy csikorgatja a fogát, mintha kínoznák! – De nem is érdekel. Így már jobb. – Mi a neved? – Mit számít a nevem? – Általában nem szeretkezem olyan nővel, akinek a nevét nem ismerem. – Felnevetett. Hangjába némi hisztéria vegyült. – Ahogy a dolgok az utóbbi időben állnak, senkivel sem szeretkezem. – Az nem egészséges – suttogta Freyja. Ez rá éppúgy vonatkozik, nemde? Drew állkapcsán egy izom ugrált. – Ne játszadozz velem! Nem fogom rád kényszeríteni magam. – Nem is kell. Nagykorú vagyok. – Ó, igen. Évszázadok óta. – És tapasztalatnak sem vagyok híján. – A szex volt az egyetlen dolog, amihez Freyja értett. Az elmúlt évet megelőzően jóformán megállás nélkül ezzel foglalkozott, mivel nővéreivel Harcosokat képeztek atyjuknak. Drew-nak törleszkedett, s elégedetten fedezte fel a duzzadó, kemény hímtagot. Könnyedén végigsimított a bricsesz elején, s hallotta, hogy a férfi szaggatottan veszi a levegőt. Nem fogja türtőztetni magát, pokolba a következményekkel! Nem azért, mert ez a munkája, hanem mert erre vágyik. Bepillantást enged a gyönyörbe ennek az embernek, aki megismerte a fájdalmat, és megjárta az élet rögös útját. Kioldotta Drew kravátliját. A csomó engedett. Lehúzta nyakáról a sálat. Tegnapról két alig észrevehető harapásnyom maradt, már kezdtek beforrni. Erős ez az ember. Kigombolta a 225

gallérját. Drew már a mellényét vetette. Freyja kirántotta az inget a bricseszből, és a kézelővel bíbelődött. Megannyi gomb… Drew kibújt az ingből. Ó, igen. Az a finom mellszőrzet, s a lebarnult, várakozástól meredező mellbimbó. Freyja átgyúrta tenyerével a férfi mellizmait. Annak a sok kemény munkának a tengeren… meglett az eredménye. Drew a bricsesze gombjait rángatta. Freyja hanyatt döntötte az ágyra, s Drew hagyta. – Hadd húzzam le a csizmád! – Freyja erősebb volt Drew-nál, bár erejét nem fitogtathatta. A csizma úgy csusszant le Drew lábáról, mintha bő lett volna. Drew-nak nem tűnt fel semmi, letolta csípőjéről a bricseszt, míg Freyja a harisnyáját húzta. Szabaddá vált merevedése egyszerre csak ott ágaskodott köztük. Freyja felállt, s hagyta, hogy a hímtag csúcsa a hasának érjen, míg keze Drew vállára vándorol. A korbács szántotta árkoktól elfacsarodott a szíve. Drew szemében a meglepetést epekedés váltotta fel, ám helyére nyomban bánat költözött. Az ingéért kapott. – Elfeledkeztem magamról. Sebek vannak rajtam… amik utálatosnak tetszhetnek egy hölgy szemében. – Láttam őket tegnap este. – Freyja gyengéden elvette az inget, és a padlóra dobta. – Biztos? – kétkedett Drew. Freyja a mosolyát elnyomva bólintott, és átkarolta Drew nyakát. A férfi szemében hév villant. Freyja azt hitte, majd vadul csókol, olyan erős benne a vágy. Drew azonban megcirógatta ajkával a homlokát, s végigcsókolta a halántékát. Miközben lecsúsztatta válláról a ruhát, addig is leheletnyi csókokkal illette az arcát. Freyja a csupasz férfitestnek szorította keblét, s egyre nehezebben szedte a levegőt. Drew megtalálta a száját. Freyja megnyalintotta nyelve hegyével. Érezte, hogy Drew meghökken, aztán szétnyitja az ajkát, és a nyelvével puhatolózva, elmélyíti a csókot. Freyja ettől teljesen odavolt. A Jelöltekkel sohasem csókolózott. Csókolózni bizonyos értelemben bensőségesebb, mint egyesülni. Az, hogy Drew-val csókolózott, jelezte, hogy ez 226

az együttlét eltér a lélektelen izgatástól, ami a feladatának számított a Jelöltek képzésekor, amikor az erejüket növelték. Kicsatolta az övzsinórt, s az fémes csengéssel a szőnyegre hullott. A ruhája utánaúszott. Már csak a mezítelen testek maradtak, Freyjáé nedves és lágy, Drew-é kemény. Drew átkarolta a nőt, aki kis híján beleszédült a vágyba a csókjaitól. Drew megmerevedett, amikor az apró tenyerek a hátát szeldelő árkokat simogatták. Freyja nem állt meg, tovább csókolta, kezeit a hátsójára csúsztatta, marokra fogta, a férfi ágyékát szorosan magához húzta, s szeméremtestének dörzsölte ölét. – Hogy hívod a hímtagodat? – kíváncsiskodott. Nem olyan régen fordított hátat Mirsónak, és nem akart hóbortosnak tűnni. Drew meglepetten mosolyogva eltávolodott. – A… farkamnak, azt hiszem. Jóféle szász kardnak. – Akkor, ha szabad ezt mondanom, Drew Carlowe, az elkövetkező órákban különleges figyelmet szeretnék szentelni a farkadnak. Atyaég – futott át Drew agyán –, lehet, hogy ez a nő nem kísértet, de hogy boszorkány, az biztos. Különleges figyelmet az elkövetkező órákban? Abba akár belepusztulhat. – Csak akkor, ha én is különleges figyelmet szentelhetek neked – mormogta karjába kapva a nőt. Hihetetlenül érzékinek találta a kiejtését, ahogy minden mást is vele kapcsolatban. Lefektette az ágyra. Aprócska alakja tökéletes volt, keblének halmán finom, sötétbarna mellbimbó hegyesedett. És a bőre a legáttetszőbb, krémes tökély volt, amit valaha látott, mintha szinte sosem érte volna nap. Illata erotikus, fahéj és ámbra keveredett női pézsmával. És a vibrálás, amit körülötte érzett, benne is felkeltette az életerőt, s mintegy húrként pengette, hogy Freyjával együtt rezonáljon. Drew Freyja után mászott, és leheveredett mellé. Szerszáma fájdalmasan mereven simult a nő csípőjének. – Lassan haladunk – suttogta Freyja felé fordulva. Nyelvét kidugta, és megnyalintotta Drew mellbimbóját. – Hogy 227

megismerd a gyönyör felsőfokát. – Markába vette herezacskóit, megemelte és szelíden egymásnak masszírozta a golyóit. Drew nyögött. Freyja keze puhán felsiklott szerszámán, s hüvelykujja megérintette és szétsimította a csúcsa nyílásán kibuggyanó cseppnyi tiszta nedvet. Drew a nő felkínált torkához hajolt. Végigcsókolta a karcsú oszlopot le a nyakgödréig, ahol pulzusa lüktetett, és belenyalt nyelvével. Freyja ezalatt könnyedén végighúzta ujját a férfi merevedésének vastag vénáján. Drew szíve szerint felüvöltött volna, olyan heves élményben volt része. A keblek közé temette fejét, ajkával bekapott egy mellbimbót, és finoman szopogatta. Freyja ívbe feszült, hogy könnyebben hozzáférjen. – Ó, Drew – nyögte. – Benned rejtett képességek lakoznak. – Még a felét sem láttad. – Drew lecsúsztatta kezét, hogy megfogja a vénuszdombot. Freyja nedves volt, készen állt. – Azt szeretném, ha ma este sokszor sikítanál. Freyja szeme álmélkodva kinyílt. – Azt hittem, az angolok egyetlen célja, hogy elhintsék magvaikat, mit sem törődve a nő élvezetével. – Milyen angolokat ismersz? Így nem csalhatod ágyadba a nőt egynél több alkalommal. Freyja gurgulázva felkacagott. – Roppant gyakorlatias vagy, Drew Carlowe. – Drew ujja belésiklott, s bevonta síkossággal gyönyörének rózsabimbaját. Freyja sziszegve megmarkolta a hímtagot. Nem dörzsölte, hála az égnek, különben Drew nem tartott volna ki. Ő azonban lankadatlan ingerelte párját, még csókolózás közben is. Nem sokra rá, Freyja már ütemesen hintázott a kezén, és apró sikolyokkal jelezte elégedettségét, amint egyre jobban összehúzódott. Majd sivítva feloldódott. – Ó, kedvesem. Te aztán jártas vagy – lihegte, amikor véget ért. – Készen álltál. – De büszke volt, hogy a nő jártasnak titulálja. – Már tegnap este készen álltam. Meg ma egész nap. Kész kínszenvedés volt. – Felkönyökölt. – Viszont különleges 228

figyelmet ígértem a farkadnak, s közben én sikongatok. – Gyengéden visszalökte Drew-t az ágyra, és megcirógatta a csípőjét. – És most játszani fogunk. Játszani? Drew szeme elkerekedett. A kéz a szerszámához vándorolt. – Ne nézz így rám! Ez a játék tetszeni fog! – Igaza van, ha bármi köze van ahhoz, amit éppen most művel. Drew zihált. – A játék lényege, hogy én elszórakozom a farkaddal, te pedig megpróbálsz nem elmenni. – Freyja rápillantott. – Azt mondjátok, „elmenni”? Kilövellni. – Az „elmenni” megfelel – lihegte Drew. – Ez növeli a gyönyörödet. Ha úgy érzed, nem vagy képes tovább kitartani, szólj! Drew bólintásként megrándította a fejét. – Jó! Jó! Freyja megcirógatta, s hüvelykujját a makknak szorította, mire az kibújt bőrköpenyéből. Drew nagy levegőt vett. Freyja lebukott. A férfinak elakadt a lélegzete, liogy Freyja nyelve a hüvelykujja nyomdokaiba eredt. –Ezt hol tanultad? – Csssss! Fordulj magadba! Ízleld meg és élvezd ki a gyönyört – ismét nyalt egyet – a beteljesülés végtelen elodázásában. Ha meglelted a központodat, csak… maradj ott! Mi lesz, ha csalódást okoz a nőnek? Már olyan hevesen tombolt benne a vágy, hogy azt hitte, nyomban elélvez. – Mi lesz, ha nem sikerül? – Biztosan sikerül. – Egy szemvillanásra otthagyta Drew szerszámát, és megcsókolta belül a combját. – Időlegesen pihenőt tartunk, eljuttatsz engem a csúcsra, aztán ismét nekikezdünk. Egy ilyen tetterős férfi, gyakorlással órákon át kemény marad. Márpedig te igen tetterős vagy. Honnan tud ez a nő ilyeneket? Ám Drew-nak nem volt ideje ezen töprengeni, mert Freyja már a lábai közé hasalt. Karját a combján pihentetve felemelte szerszámát, s nyelvét teljes hosszában fel-alá járatta rajta, át-át cikázva a barlangos testet tápláló vastag éren, hogy aztán gyengéden elszopogassa a csúcsát, 229

mielőtt tövig a szájába veszi. Drew érezte, hogy a csúcsa a torkának dörzsölődik. Attól tartott, nyomban belepusztul az élvezetbe. Nagy sóhajok közepette Freyjának feszítette a csípőjét. Freyja épp időben elhúzódott. Drew levegő után kapkodva állapította meg, hogy testében minden érzés az ágyékába tolult. Soha életében nem volt még ilyen kemény, ilyen sóvárgással teli. Freyja csitítón-nyugtatón mormogott, s a testét cirógatta, míg Drew lélegzethez jutott. Aztán újra nekilátott. És így ment ez – hol nekifogott, hol leállt –, míg Drew majd' szétdurrant. Freyja tényleg behatóan ismerte a férfitestet, az ő testét, és teljesen uralta. Ezt nem bordélyban tanulta. Bordélyban csak olyan nőket kapni, akik gépiesen végzik a gyönyör mozdulatait, anélkül hogy ők maguk kiélveznék, vagy igazán érdekelné őket partnerük élvezete. Ez a nő nem ilyen. Ez a nő tökéletes összhangban van vele, mintha összetartoznának. Talán kurtizán, akit kitanítottak a finomságokra… De az is lehet, hogy elemibb kapcsolat fűzi össze kettejüket. Szent egek! Megint kezdi! Valóban tetterős ez a Drew Carlowe – gondolta Freyja elégedetten, mert jóslata igaznak bizonyult. Örömet okozott neki, hogy tehetségével gyönyört szerezhet, és nem Harcosokat képez. Ez a különbség munka és szórakozás között. Tudta, hogy az elmúlt több mint egy órában a fellegekbe repítette a férfit. Ő pedig cserében keményen igyekezett. Freyja látta rajta, hogy befelé fordul, s megleli a központját. Ez idáig nem kellett a segítségére sietnie, hogy visszatartsa magát, mindazonáltal, ha szükséges, megteszi. De eltökélt férfi ez. Ideje volt hosszabb pihenőt tartani, ez pedig azt jelentette, hogy újból a csúcsra juthat. Imádta, ha eljuthat a csúcsra. Ez is egyike volt mindama kevés előnyöknek, hogy atyja parancsára Harcosokat képzett. Kivárta a pillanatot, amikor Drew csaknem átlépte a határt, aztán elhúzódott. Felkúszott Drew mellkasához, útban felfelé finoman végigcsókolta, s beszívta a férfi illatát, akinek a hasán fekve lüktetett duzzadt, vöröslő szerszáma. A bőrét borító vékony 230

izzadságréteg inkább Freyja erőfeszítéseinek, mintsem a forró éjszakának volt köszönhető. Drew átölelte. – Te boszorkány vagy – dörmögte –, boszorkány, aki megérdemli, hogy cserében őt is kényeztessék. – Freyja arra számított, hogy Drew majd belémeríti szerszámát. Kénytelen lesz némi erőszakot bevetni, ha valóban így tesz. Drew azonban meglepte: ölelő karjaiban tartotta, és kemény, lüktető szerszámát a combjának szorította. Bőrkeményedései arról árulkodtak, egykor megerőltető fizikai munkát végzett. Rés az általa megteremtett férfi pajzsán. De Freyja nem bánta. Arra gondolt, hogy Drew puszta akaraterejéből vált azzá, ami, s erre ő képtelen. Nem tudta, ki ő, azt leszámítva, hogy atyja akaratának megfelelően Harcosok képzője. Drew felemelte Freyja állát, amit a vállába temetett, és olyan végtelen gyengédséggel csókolta meg, hogy Freyjának könny szökött a szemébe. Ez a férfi igazán nagylelkű. A sok szex során, amiben az évek folyamán Freyjának része volt, soha senki nem közeledett hozzá ilyen gyengédséggel. Tanító volt, sokat követelő tanító, se több, se kevesebb. Drew lágyan szétnyitotta Freyja száját, és mélyen belecsókolt, kezével mindvégig a testét simogatta, előbb a vállát dörzsölte, majd a popsiját markolta. Freyja lába köze szinte belesajdult a lüktetésbe. Az első alkalommal hamar és erősen elélvezett, szinte rögvest, amint Drew dörzsölni kezdte. Túl régen engedte magát szabadjára. Ám Drew most láthatólag eltökélte, hogy elnyújtja az élvezetét. Freyja a férfi szájába mosolygott. Rendben, hát legyen. Hagyta, hogy Drew diktálja az iramot. Ez újdonság volt számára. Ezelőtt mindig ő irányított, akár a Jelölt részesült ingerlésben, akár ő volt a soros. Talán bizalom kérdése volt, hogy hagyta Drew-t irányítani. Drew mindkét mellbimbóját gondosan megszopogatta. Freyja legszívesebben sikított volna, annyira vágyott rá, hogy magában érezze a hímtagját. De nem sikított. Miért bízik ebben az emberben? Talán azért, mert megírta azt a levelet. Talán azért, mert nem ragadta el tőle az adásvételi 231

okiratot. Drew a hátára hemperítette. És újból meglepte. Lesiklott a lábai közé, s Freyja csak ekkor ébredt rá, hogy a szájával fogja az eddigi gyönyöröket visszafizetni. Már a gondolatra minden idegszála remegett. Ki hitte volna, hogy egy angol ismeri a módját? De Drew ismerte. Óvatosan széttárta Freyját, és nyelvével a nedves párnácskákat csapkodta. Hogy örült Freyja, hogy előzőleg fürdött! Drew nyelve játszani kezdett gyönyörének gyöngyével. Freyja nekidörgölőzött, ujjával a férfi hajába túrt. Drew ráérősen, ám kitartóan űzte a csúcs felé. Egy tengerésznótát dúdolt. A rezgéstől Freyja teljesen megvadult. Drew keze a keblére siklott, s a mellbimbóját morzsolgatta, miközben szája s nyelve igazából munkának látott. A csúcs, amikor elérkezett, szilajul megragadta, s jól megrázta, a feje görcsösen ide-oda billegett, ahogy sikítva Drew szájának feszítette a csípőjét. Hullámokban tört rá az élvezet, míg csípője önként el nem rándult, s az érzékek birodalmába zuhant, és gyönyöre csak lassan csillapult. Drew megtörölte a száját, és mellé mászott. Freyja egyik szemén kikukucskált, s látta, milyen elégedett magával. Elmosolyodott. Elégedett is lehet. Nem hitte, hogy valaha is része lett volna ilyen kéjben a milliónyi aktus alatt. Azért van így, mert Drew gyengéd volt? Vagy, mert valami furcsa oknál fogva eléggé bízott benne ahhoz, hogy kitárja magát az élmény teljességének? Drew többet adott neki gyönyörnél. Megmutatta, milyen az érzelmi közelség, amit előtte sosem ismert. Ez könnyeket csalt a szemébe. Mintha bensejében egy óriás feszültségcsomó, amely évszázadok óta növekedett, kioldódott volna. Drew érezhette, hogy a kebelén zokog, mert vigasztalón hintáztatta. Ilyet még senki se tett vele. Adni akart valamit cserében. Felemelte a fejét, és a férfira mosolygott. Itt az idő. Boldogan megmutatja neki az őrület határát. És most csak adni kívánt, nem teljesítményt követelni. Felült, finoman hanyatt lökte Drew-t, és meglovagolta. Azt akarta, hogy teljesen kitöltse. És 232

mivel már maradéktalanul kielégült, figyelheti, Drew meddig járatja a farkát az ölében. Meddig tartja vissza ma este. Ennek utána fog járni. Hajnali hármat ütött az óra. De Drew nem lankadt. A többórás szeretkezés ezzel a nővel energiával töltötte fel, nem kivett belőle. Ekkorra már többször eljuttatta a csúcsra. Közben saját magát visszafogta. Mással belefáradt volna, de Freyjával nem. Freyja még mindig a szerszámát simogatta, miközben szája a mellbimbójára tapadt. Olyan ügyes volt, és az élmény olyan intenzív, hogy Drew a kedvéért felkutatta kitartása gyökereit, és megtanulta a pillanat kedvéért értékelni az élvezetet, amit Freyja nyújtott, nem pedig a várható beteljesülésért. Megannyiszor érezte a visszatartott vággyal járó zsigeri feszülést. Úgy tűnt, Freyja is érzi. A heréi megfeszültek. Ilyenkor Freyja gyengéden megmasszírozta őket, míg el nem múlt a fájdalom. Egyszerkétszer, amikor már csak egy hajszál választotta el a csúcstól, Freyja szemei ismét felizzottak. Ám Drew olyannyira a pillanatra összpontosított, hogy képtelen volt a felmerült kérdésekkel foglalkozni. Ilyenkor Freyja a fülébe suttogta: „Keresd meg a központodat!”, és Drew megint ura volt a helyzetnek. Sosem érzett még nőt ilyen közel magához. Freyja olyan nagylelkű és figyelmes volt. Örült, hogy ő is viszonozhatja ezt a nagylelkűséget. Freyja a hátára hemperedett, keblei kilapultak, és széttárta a térdét, hogy Drew-t magába invitálja. Drew fölétámaszkodott, és eligazította hímtagját. – Tölts ki, kérlek! – súgta Freyja. Drew megmártózott a nedves melegben. Freyja az ajkába harapott a gyönyörtől. Drew lassan ki-be járatta szerszámát. Mesterien csinálta. Újból magába fordult, s igyekezett elkapni az ütemet. Míg Freyja meg nem változtatta. Ö gyorsabb iramra vágyott. – Nem hiszem, hogy így kitartok – lihegte Drew. – Ideje felhagyni a próbálkozással – lehelte Freyja. Drew pislogott egyet. Most? Aztán elvigyorodott. Új 233

testhelyzetet vett fel, hogy szerszáma nekiérjen annak a pontnak, amit a nők leginkább szeretnek, pont az öl bejárata előtt, és ki-be járatta párszor, hogy felizgassa. Ettől felpattant Freyja szeme. Eggyé válva mozogtak. Drew ágyéka úgy megfeszült, s golyói annyira elnehezültek és érzékennyé váltak, hogy azt hitte, menten szétdurran. De várnia kellett még egy kicsit. Egy ilyen érzéki nő, mint Freyja, biztosan képes ma este még egy eksztázisra. Drew feltérdelt, szélesre tárta térdeit, és megmarkolta a nő fenekét. Freyja köré kulcsolta a lábait. Drew egyre mélyebbre hatolt, mintha nem tudna betelni vele. Érezte, hogy Freyja kezd összehúzódni körülötte, ekkor elengedte magát. Sosem volt még része ilyen kitörésben. Magja kilövellt, s csak áramlott és áramlott, minden nedvétől megfosztva őt. Látószöge egyetlen fénypontra szűkült. A távolból hallotta, hogy mély hangon felnyög, a sikításra válaszul. Végül mindketten összecsuklottak, semmi sem maradt bennük, amit megoszthattak volna. Drew ringatva magához vonta Freyját. Ez a legérzékibb élmény úgyszólván... lelki volt. A ma estének magányos, sérthetetlen, szándékában biztos emberként vágott neki. S a végére valaki más lett, olyan ember, akinek szüksége van valakire. Emilyre sosem volt szüksége, hacsak arra nem, hogy bosszút álljon az atyján. Emilyt sosem ismerte. És bizonyos, hogy sosem szerette. Most értette meg. Ám ezt a nőt, akivel alig váltott pár szót, minden porcikájával ismerte. Csak a róla szóló tényeket nem. És most, hogy már nem temetkezett többé a pillanatnyi élvezetbe, határozottan felmerültek kérdések. Hát, ezt bizony orvosolnia kell.

234

4

Freyja Drew-nak törleszkedett. Egy ideig együtt szunyókáltak, de Drew tudta, hogy Freyja már ébren van. Azon töprengett, hol kezdje a kérdéseit. Előzőleg annyira lefoglalta, hogy megtalálja Emilyt, meg a hihetetlen nemi vonzalom, ami köztük vibrált, hogy ez mind mind elvonta a figyelmét, és könnyen félreseperte a kérdéseket. Tovább azonban nem halogathatta őket. Rátér a vörös szemre, a fekete örvényben eltűnésre, a nyakán látszó sebhelyekre. Nem félt Freyjától, a ma este után többé nem. De nem legyinthet rájuk azzal, hogy pusztán ügyes trükkök. Azzal kezdi a kérdéseit, ami vele történt. Tudni akarta, hogy Freyja is ugyanazt érezte-e, mint ő. – Sosem volt még részem ehhez foghatóban. Freyja nyújtózott egyet, és Drew-nak szorította a keblét. Drew megesküdött volna, hogy eddigre a nő minden magjától megfosztotta, most mégis bizseregni kezdett az ágyéka. – Helyes – felelte Freyja, mosolyra húzva a száját. – Mi… mi volt ez? – A közelség, amit megtapasztaltunk? Megtapasztaltunk! Mi ketten! Drew bólintott, s belepuszilt a hajába. Tehát ő is érezte! – Ez a Tantra tanítása. A hinduból származik, bár a buddhisták és a dzsainok is gyakorolják. – Tanítják a szexet? – A szex tanulható? Ezek szerint. Bizonyára Freyja is tanulta. – Hát, inkább a meditációt tanítják. Hisznek abban, hogy testünk az isteni kifejeződése. Testünk által közelebb kerülhetünk istenhez. Mint a szexszel, ha helyesen csinálod. – Te helyesen csinálod – motyogta Drew, és magához szorította Freyját. Vajon másokkal is csinálta? Hogy elterelje gondolatait erről a kérdésről, így folytatta: – Elárulod végre a 235

neved? Freyja félszegnek tűnt, mintha elfelejtette volna, hogy még ennyit sem fedett fel Drew-nak önmagából. – Freyja. Freyja a nevem. A termékenység és bőség skandináv istennője után. Milyen találó. – Freyja – ízlelgette a férfi. – No és, Freyja, miért élsz itt egymagádban úgy, hogy még a huzatot sem szeded le a bútorokról, és miért riogatod azzal a falusiakat, hogy kísértet vagy? Freyja megmerevedett, Drew szinte várta, hogy eltolja magától. Aztán érezte, hogy ellazul. Talán megadta magát a sorsnak. Freyja a pillantását kerülve, vékony hangon válaszolt: – Én rossz vagyok, Drew. Sok rossz dolgot tettem. Atyám kívánta tőlem és a nővéreimtől, de nem tiltakoztunk. Egyik nővérem beleőrült. Mégsem fordult meg a fejemben, hogy ellentmondjak. Sosem éltem atyám… házán kívül, míg Angliába nem küldött a megmaradt nővéremmel. Itt folytattuk azokat a dolgokat, veszélyes volt, és lehet, hogy az ő elméjét is ez bolygatta fel. Győzködtem, hogy hagyja abba. De nem volt hajlandó. És… és aztán nem tudtam többé folytatni. Úgyhogy abbahagytam. Vagyis nem támogattam őt. És ő… meghalt. – Reszketegen levegőt vett. Meghalt a nővére. Lehet, hogy éppolyan sérült, mint ő. Drew átölelve várta, hogy Freyja tovább meséljen. – Noha a munkám gonosz, egyedül ehhez értek – mondta Freyja végül. – Ha nem ez lennék, ki volnék? De tudtam, ha hazamegyek, nem lesz elég erőm, hogy szembeszegüljek atyámmal, amikor azt követeli, ott folytassam, ahol abbahagytam. Ezért nem mentem haza. Idejöttem. Drew nem kérdezte meg, mivel foglalkozott. Freyja nem állt készen rá, hogy beavassa. Nem mintha Drew elfogadta volna, hogy gonoszságokat művelhetett. Valahol a lelke mélyén tudta, hogy Freyja nem lehet gonosz. – És a kísértetesdi távol tartja az embereket. Freyja bólintott. – Időre volt szükségem, hogy gondolkodjak. 236

És ezeknek az angoloknak olyan szigorú szabályaik vannak arra nézve, mit nem tehet egy nő, és hogy cselédségnek kell körbenyüzsögnie, látogatókat kell fogadnia, és így meg úgy élnie. Egyszerűen nem bírtam elviselni. Ezért távol tartottam magam a rosszallásuktól. – Min gondolkodtál? – kérdezte Drew gyengéden, miközben kisimított Freyja homlokából egy éjfekete tincset. – Azon, hogy ki vagyok. Drew ezt megértette. Ő többféleképpen határozta meg önmagát: volt fattyú, szolga a Melaphont-istállóban, Emily szeretője, rab, kalóz és most úriember. De nem volt benne biztos, hogy bármelyikkel is teljesen azonosult volna. Bólintott és várt. – Ha visszatekintek az elmúlt hónapokra – töprengett Freyja fennhangon –, alig éltem. Nem is gondolkodtam, pedig ezért jöttem ide. Nem voltak bennem érzések. – A csend elnyúlt. – Ez azt jelenti, hogy most tudod, ki vagy? Freyja kuncogott. – Nem. Jobban összezavarodtam, mint valaha. Csak azt tudom, hogy nem éltem. – Hát, az is valami. – Igen. – Freyja felpillantott a férfira, és rámosolygott. Drew-t menthetetlenül elöntötte a büszkeség. Talán nem csak ő látta úgy, hogy kettejüket ma este kötelék fűzte össze. Ám ha létezik kettejük számára jövő, akkor mást is tudnia kell. – Mesélj nekem a vörös szemedről, meg a köddé váló produkciódról. – A nyakán maradt sebhelyeket nem merte szóba hozni. – Muszáj mindent elrontanod a kérdéseiddel? – csattant fel Freyja, s eltolva magától a férfit, felült. – Képtelen vagy a pillanatnak élni? – Körbenézett, mintha most először ébredt volna rá, hol van. Kiszállt az ágyból dicsőséges mezítelenségében, és behúzta a súlyos függönyöket. – Hamarosan kivilágosodik. Át kell költöztetnem a holmijaimat a másik szobából. – Segítek – ajánlkozott Drew. De a szíve belül üresen kongott. A kötelék, ami összetartotta őket, elszakadt. 237

Uralkodott magán. Amúgy sem fecsérelheti az idejét egy nőre. A bosszút, amit tizenöt éve kíván, újra kell tervezni. Melaphontra kell összpontosítania, nem erre a pöttöm nőre, aki éppúgy a magáévá tette ma éjjel a lelkét, mint a testét! Titkai vannak, amiket nem oszt meg vele! Nincs neki ideje arra, hogy harapófogóval húzza ki belőle! Hová lett az elszántsága? Szándékosan a bosszúra terelte gondolatait. A pénz! Melaphontot csak a pénz érdekli! A pénz meg a háza. Akkor ezeket fogja elveszíteni. Mire Freyja áthurcolkodott, fényes nappal lett. Elálmosodott. A szoba túlságosan bemelegedett, mégsem nyithatta szét a függönyt, hogy beáramoljon a szellő. Drew izzadt és sápadt volt. Nem várhatta tőle, hogy itt szenvedjen. – Eridj a szobádba és szundíts egyet! – Sikerült kipréselnie magából egy mosolyt. Drew az arcát fürkészte, majd bólintott. És távozott. Freyján úrrá lett a reményvesztettség. Tegnap este annyira megbízott ebben a férfiban, hogy nekiajándékozta törékeny testét és lelkét. És jószerivel… újjászületett. Míg Drew el nem rontott mindent, és eszébe nem idézte kérdezősködésével, hogy milyen szakadék tátong kettejük között. Még csak nem is egyazon fajhoz tartoznak, bármilyen közel érzik is magukat egymáshoz! Ö örökké él, míg Drew alig szemvillanásnyit. A lelki kapcsolat csupán a tantra hatása volt, amit a Jelöltekkel mindig gyakoroltatott. Nem valós közelség, és határozottan nem nevezhető másnak sem. Mindössze meglepte Drew gyengédsége. Sosem vallhatja be neki, hogy vámpír. Az szigorúan ellentmondana az atyja és a Vének Tanácsa által írott Szabályoknak. De még ha nem mondana is ellent, akkor sem bízhatna benne eléggé ahhoz! Hisz elborzadna, mint minden ember. Nyugtalanul hánykolódott alkonyatig. Amikor lement a konyhába, nem szűrődött ki fény Drew hálójából. Fürdővizet melegített. Egy sült csirke – biztos Drew készítette – hevert érintetlenül a vágódeszkán valami zöldséggel, amit nem ismert 238

fel. Ezek az angolok állandóan szétfőzik a zöldségeket. Állva falatozott. Az éjszaka megint forró volt. A távolban mennydörgés morajlott. A villámok időnként éles fénybe borították a konyhát. Megfürdött, fájlalta, hogy le kell mosnia bőréről Drew illatát, aztán felöltözött, és kisétált a ház elé. De az épületszárnyból sem áradt fény. Hova lett? Talán az istállóban bujkál. A ló a vályúba dugta az orrát, és az istálló elégedett rágástól volt zajos. A jószág nem bánta, hogy odakint vihar tombol, amíg akadt számára széna és zab. Az istálló végében csinosan sorakoztak a bálák, az állás tiszta volt, a ló friss szalmán taposott. A hely szénától, nyeregszappantól és nemrég olajozott lószerszámoktól illatozott. Ám Drew-nak nyoma sem volt. Freyja csak most jött rá, mennyire aggódott, hogy Drew-nak hűlt helyét találja. Azt cseppet sem szeretné. Visszaindult a házba. Az égi csatornák megnyíltak és esőt zúdítottak rá. Az esőcseppek felpattantak a kavicsról, és vízfüggönyben csapkodtak az istállóudvaron. Egy pillanat alatt bőrig ázott. Futva tette meg a konyháig az utat. A szobája! Már csak az maradt. Ott darvadozik tán a sötét szobában? Freyja, aki tavaly másra sem vágyott, mint magányra, gondolatok és érzelmek nélkül, most reszketett a vágytól, hogy megtudja, Drew mivel foglalatoskodik, mit érez. Hálóköntösbe bújt, és kiterítette a ruháját, hadd száradjon. Aztán elszántan beirányozta magát Drew szobájához. – Drew Carlowe – szólt halkan kaparászva az ajtón. Érdes hang válaszolt: – Menj innen! Csak nem dühös rá? – Én… én beszélni akarok veled. – Drew-nak fogalma sincs, mekkora erőfeszítésébe kerül ezt kimondania. – N-nem jöhetsz be! – Furcsának tűnt a hangja – mintha nem is önmaga lenne. – El… v-vagyok foglalva. Freyja megpróbálta kinyitni az ajtót. Zárva. – Jól vagy? – Sejtelme sem volt, milyen lehet betegen az ember. Vámpírok közt 239

nőtt föl, és ők sohasem betegek. – L-lehet… hogy elkapott egy csipetnyit az influenza. – Igyekezett közömbösnek tűnni. Freyja mégis kihallotta, hogy hazudik. Összecsücsörítette az ajkát, és elfordította a kilincsgombot, míg a zár csikorogva meg nem adta magát. Belökte az ajtót. Drew az üres kandalló előtt gubbasztott a sötétben egy pléddel a vállán. Azért tűnt furcsának, mert feltartóztathatatlanul vacogott. – Menj innen! M-még a végén elkapod! Ez persze kizárt. A Társa az összes betegséggel végzett. Az isten szerelmére, Freyja halhatatlan volt minden szándéka ellenére. Szemöldökét felvonva odasietett Drew-hoz. – Nem kapom el. Orvosra van szükséged? – Az embernek orvos kell, ha beteg. – N-nem kell! – nyögte Drew. Freyja fittyet hányva rá, a homlokára tapasztotta tenyerét. Borzalmasan forró volt. – Mióta vagy ilyen állapotban? – Csak nem gyengítette le ennyire egyetlen szexszel múlatott éjszaka? – Délu-után óta. Minden r-rendben lesz. – Bújj ágyba! – Felhúzta a férfit. – Jól vagyok. – De el kellett fordulnia, amikor rátört a száraz, ugató köhögés. Freyja felkaphatta volna, hogy ölben vigye az ágyba, de nem szerette volna megrémiszteni az erejével. – Ne gyerekeskedj! – Gyakorlatilag berángatta a takarók közé, úgy lökte a párnára. Drew már harisnyára vetkőzött. Freyja nekiállt kihámozni a többi ruhából. – Én is m-meg tudom csinálni – tiltakozott Drew. De nem segített. Freyja ettől rémült meg igazán. Drew bőre, bárhol ért hozzá, sütött a forróságtól. Amikor pucéran bebugyolálta a lepedőbe, ráhúzott még egy dunyhát is, hogy megfékezze reszketését. Ám nem használt. – Kerítek neked orvost. 240

Drew alig hallhatóan felnevetett. – Senki sem f-fog idejönni éjnek idején. Igaza van. Az ostoba kísértethistória ezt garantálja. – Nem kell orvos. B-biztosan sok a munkája. Azt hhiszem, Bartontól k-kaptam el tegnap az ivóban. Jól továbbadta. – Rájött a köhögés. Freyja odalépett hozzá, és a homlokát ráncolva föléli.íjolt. – Ebbe belehalhatsz? – Csak a gyengék halnak bele. Én csak n-néhány napig betegeskedem. De jobb lenne, h-ha távolabb állnál! – Megmondtam. Nem kaphatom el tőled. Úgyhogy - jelentette ki szaporán – én vagyok a tökéletes ápolónő. – Odahúzott egy széket. Az igazat megvallva, tehetetlennek érezte magát. Azon túl, hogy nézi, amint Drew reszket a láztól, mi mást tehetne? Így telt el az elkövetkező néhány óra. Drew nem panaszkodott, de a gyötrő köhögés és a vacogás láthatóan teljesen kimerítette. Végül nyugtalan álomba merült. Freyja meggyújtott egy szál gyertyát, és az ölébe vette a könyvet, amit Drew olvasott. Egy Faust nevű emberről szólt a történet. Alig bírt a szavakra figyelni. Ilyen hát embernek lenni, betegségek és sérülések áldozatává válni? Egyetlen vigasza az volt, hogy a betegség mindössze kényelmetlenséggel jár, és Drew élete nem forog valódi veszélyben. Az éjszaka közepén Drew izzadni kezdett. Ez jó jel, nem? Freyja lehúzta róla a dunyhát, az ágynemű csatakos volt alatta. Ezért lement a konyhába, és felhozott néhány kancsó vizet meg kendőt. Mire visszaért, úgy tűnt, Drew magához tért. A szeme ugyan csak résnyire nyílt, de látott. Mégis jóformán eszméletlen volt. Freyja kitakarta, és vizet öntött a mosdótálba. A vihar véget vetett az évszakra nem valló kánikulának. Kitárta az ablakot, hogy beáramoljon az éji légáramlat, melyben ott érződött a többnyire szeptemberrel érkező ősz. Aztán megnedvesített egy kendőt, és végigmosta vele Drew-t. 241

– Így jobb? – kérdezte, amikor végzett. Drew felemelkedett. – Köszönöm – motyogta. – Nagyon kedves vagy. Freyja megérintette a homlokát, hogy kisöpörjön egy elázott tincset, de Drew visszarettent. – Mi baj? – Ezt a férfit megkínozták. Mi mástól hőkölne így hátra? Drew kipréselt magából egy mosolyt. – Hasogat a fejem. – A sápadt gyertyafénybe hunyorgott. – Úgy érzem magam, mint akit kínpadra vontak. A pokolba, még a hajam is fáj! – Ez mit jelent? – kérdezte Freyja riadtan. – Azt, hogy influenzás vagyok. – Behunyta a szemét. – Hamarosan elmúlik. De nem múlt el. Freyja újabb és újabb takarókat terített rá, amikor vacogott, és pucéron hagyta a hűsben, amikor izzadt. Időnként áttörölte nedves kendővel, hogy lehűtse, de mindig forró maradt. Beköszöntött a reggel, és behúzta a függönyöket a nap elől. A láz azonban csak nem csillapodott. Drew néha eszméletét vesztette. Ezt nem lehetett alvásnak nevezni. Minden ételt elutasított, de Freyjának sikerült megitatnia. Muszáj pótolnia a kiizzadt vizet. Hébe-hóba felkelt, hogy használja az éjjeliedényt. Késő délután kinyitotta a szemét. – Hogy vagy? Drew fontolóra vette a kérdést. Majd hirtelen elkerekedett a szeme. – A fenébe! – súgta. – Darley! – Felkönyökölt, és lerúgta a takarót. Freyja visszalökte az ágyra. – Majd én megetetem. Csak mondd meg, mit adjak neki. Drew felsóhajtott. – Két kosár szénát meg két csöbör zabot. Freyja az ajtóhoz indult. – És vizet! – Persze. – Elmosolyodott. – Hamarosan itt leszek. A második estére elfogta Freyját az aggodalom. Drew pár napot mondott. A pár napba a gyógyulás is beletartozik, nem? Nem kéne már lábadoznia? Pedig mintha rosszabbul lenne. Freyja támogatása nélkül az éjjeliedényt sem bírta volna használni. A szája 242

kicserepesedett és kiszáradt, a szeme üveges lett és túlságosan csillogott. Még mindig elhúzódott az érintés elől. És a bőre még mindig lángolt. A reggel közeledtére Freyja visszafektette az ágyba. – Jó vagy hozzám – motyogta Drew. A láz mögött gyengédség sütött a szeméből. – Bárki segítene. Drew alig láthatóan megrázta a fejét. – Nagyon nagylelkű vagy. – Ezt még sosem mondták nekem. – Akkor nem ismertek… – Lecsukódott a szeme. Ez meglepte Freyját. Talán tényleg senki sem ismerte. A Mirso-apátságban atyjának névtelen meghosszabodása volt. Atyja pozíciójának kiváltságait élvezte. Végül is atyja volt az Elsőszülött. Senki sem merte megsérteni a lányát. De az is igaz, hogy senki sem tekintett rá másként, mint az atyja lányára. Világéletében tőle függött. Ö mindent tudott, oly régóta élt már. És mindig megmondta neki, mit csináljon. Erre föl most itt van és a maga ura. És fogalma sincs, mit tehetne Drew-ért. Egy orvos tudná. Még ma hoz orvost, Drew bármennyire is tiltakozik és hajtogatja, hogy nincs rá szükség. Lehet, hogy ez az utolsó dolog, amit tehet érte. A faluban kihalt utca fogadta, bár csak egy óra múlva szállt le az alkony. Freyja bebugyolálta magát csuklyás köpönyegébe, s kesztyűt és rövid szárú csizmát húzott, hogy megvédje magát a naptól. De még a bélelt gyapjún keresztül is mint megannyi tű szurkálták a napsugarak. Felemelte a csuklyát, és körbehunyorgott. Hol talál orvost? És amúgy hol van mindenki? Az alkony beálltával feltámadt szélben egy cégér nyikorgott erre-arra. LÚD ÉS GÚNÁR állt rajta. Egy csapszék. Drew állítja, hogy itt kapta el az influenzát. Freyja belökte az ajtót, s a napsugarak előli menedékért hálásan hátraengedte a csuklyát. Az ívó néptelen volt, mindössze 243

egy aggastyán ücsörgött a sarokban. Hát, ő is eggyel több annál, mint ahány embert idáig látott. Az öreg szemügyre vette üres pohara felett. – Elnézést, uram – kezdte Freyja. – Megmondaná, merre találok orvost? Az aggastyán felemelkedett, és ment, hogy újabb pintet engedjen magának. – Azt sejdítem, fenn, a Juharfásban. Freyját lenyűgözték az idős kort megért emberek. Hiszen a saját fajtája a nagykorúság elérésével megszűnt öregedni. Sosem látott vénembert, míg el nem jött tavaly Mirsóból. A ráncok, a mézgás szemek, a füle számára hallható, recsegő-nyikorgó ízületek mind-mind félelmetes vonzerővel bírtak. Milyen lehet érezni a halál közeledtét, amikor cserbenhagy a tested? Ez a sors vár Drew-ra is. – Merrefelé van ez a Juharfás? Sürgősen orvosra van szükségem. – Maga külföldi, ugye? – kíváncsiskodott az öreg, anélkül hogy választ adott volna a kérdésre. Freyja gyanakvása felébredt. Ezek az angolok olyan parlagiak. Képtelenek könnyedén venni a furcsaságokat. – Erdélyből származom. – Úgysem tudja, merre van az, vagy mit jelent e név. – Megkockáztatom, az a Kárpátokban van, ugye? Kér egy pinttel? Momentán a ház vendége, mert Barton már alulról szagolja az ibolyát. Freyja a fejét ingatta. Várjunk csak! Drew azt mondta, Bartontól kapta el az influenzát. Beszívta a levegőt. –Ez a Barton öreg volt, mint maga? Az aggastyán sóhajtva a fejét rázta. – Egyik napon erős, mint a bivaly, a másikon merev, mint a deszka. A láz vitte el. Freyja szívére vasmarok szorult. Drew tévedett! Ebbe a bajba belehalhat. – Kérem, muszáj orvost kerítenem! – Valakin kitört az influenza? Gonosz egy kórság, ammá biztos. – Ismét letelepedett. – Az ország fele ezt nyögi. Hogy lehet ilyen nyugodt? – Igen, igen – hadarta Freyja, leült vele szemben, és hozzáhajolt. – Mr. Drew Carlowe influenzás. 244

– Gyanítottam. Maga a kísértet, ugye? Freyja megdermedt. Aztán kipréselt magából egy nevetést. – Ne beszéljen butaságokat! – Megfogta az öreg kezét. Papírvékony volt a bőre. – Biztosíthatom, hogy testtel bírok. A halovány kék szempár kifürkészhetetlenül sandított rá. – Akkor kísértetet játszott. Rossz kislány! Freyja felsóhajtott. Talán, ha beavatja az igazságba, segíteni fog neki, hogy orvost szerezzen. – Egyedül akartam lenni, és Angliában egy nő számára ez lehetetlen. Ezért elriasztottam mindenkit. – És a harapások? Ó, te jó ég! – Némelyek makacsabbak voltak, mint mások. Egy kés hegyével megböködtem őket. Az aggastyán összepréselte a száját és bólogatott. – És az eltűnés? – Az ember mindig azt látja, amit akar. Fehér ruhát viseltem, amiben úgy néztem ki, mintha lebegnék. – És a vörös szem? Freyja megrándította a vállát, s igyekezett zavartnak tűnni. – Azt terjesztették, hogy vörös a szemem? Az öreg belekortyolt a sörébe. – Jókora felfordulást okozhatott, hogy Carlowe megvásárolta a helyet. – Igen, különösen, mivel az enyém. – Ááá, a távoli földesúr! Vagyis a lyánya. Melaphont kissé túlbuzgó volt. – Milyen kapzsi alak ez a Melaphont. – Freyja összevonta a szemöldökét. – És gonoszul elbánt Mr. Carlowe-val. – Majd ő elintézi Drew kedvéért Melaphont-tot, ha Drew rendbe jött. Elsőként ráveszi Melaphontot, hogy szolgáltassa vissza Drew-nak a pénzt, amit a házért fizetett. Aztán… – Megkapja, ami jár neki, azt meghiszem. Nem vesztegetheti itt tovább az idejét! – Kérem, kérem, árulja el, hogyan jutok a Juharfáshoz! – Nem hinném, hogy magával tart a sarlatán. Melaphont 245

fontos személyiség emerre. – Freyjára bámult. Aztán sóhajtott egyet. – Az út három mérfölddel az Enyészet Földje után elkanyarodik a hegyekbe. Meg van jelölve. – Köszönöm, köszönöm, uram. – Freyja felemelkedett. – Mi a neve, ha megkérdezhetem? – Henley. – Mr. Henley. Remélem, maga nem kapja el ezt az influenzát. Nem szeretném, ha meghalna. Az aggastyán meghökkent. – Köszönöm, asszonyka. Én sem szeretném. Freyja angol szokás szerint pukedlizett, aztán kisietett az ivóból, felrántotta a csuklyát, és a csapszékből távoztában hívta az erejét. El kellett jutnia a Juharfásra. Beállt a szürkület, mire testet öltött az erdőben a Juharfáshoz vezető út szélén. Most, hogy megszabadult végre a napszurkálástól, hátrahajtotta a csuklyát. El kell jönnie az orvosnak a sűrűsödő sötétség ellenére, még ha azt hiszi is, hogy az Enyészet Földjét kísértetek lakják. Nem kényszerítheti, mert szüksége van az ismereteire, és kényszer hatása alatt hibádzhat a tudása és a leleményessége. Majd azt mondja neki, amit Henleynek, hogy kísértetet játszott. Muszáj eljönnie. Kilépett az útra. A Juharfás nagyobb volt, mint az Enyészet Földje, húsz kémény meredezett a tizenhatodik század végi kopár, szürke kőhomlokzatból. Egy ember ásta tóval szemközt magasodott, és minden ablakában fény ragyogott, így kérkedve vagyonnal és hatalommal. Egyik oldalt új, félig kész szárny emelkedett. Stílusában nem illett az épület többi részéhez. Melaphont híján volt az ízlésnek. Freyja átsuhant a tavat tápláló csermely felett átívelő hídon, és átlábalt a széles, csikorgó kavicsos úton a tornáchoz, majd fel az alacsony lépcsőfokokon. Megragadta a méretes kopogtatót, és megdöngette az ajtót. Egy roppant kimért, lefelé biggyedő szájú férfi nyitott ajtót. Egy szót sem szólt, csak rosszallóan végigmérte. Egy magányos nő Angliában nem lehet sem jómódú, sem 246

tisztességes házból való. – Beszélnem kell az orvossal – lihegte Freyja. – Sir Melaphontot ápolja. – A férfi csukta volna be az ajtót. – De valakinek szüksége van a segítségére! – könyörgött Freyja, és törékeny kezével belecsimpaszkodott az ajtóba. Nem várta meg, míg újból nemet mondanak neki, beszökött a férfi mellett. – Várja meg itt! – tiltakozott a főudvarmester. Az impozáns csarnok túlsó végén ikerlépcső kanyargott az emeletre. Nem járhatja be az egész épületet orvos után kutatva! Hívta az erejét, s a főudvarmesterhez perdült. A világ vörösbe borult. – Vigyen az orvoshoz! Íziben! A férfi tekintete üveges lett. Bólintott, és a lépcső felé vette az irányt. Freyja követte. Az első szint tágas folyosóján egy fiatalember járkált fel-alá. Sápadt homlokába sötét lokni hullott, ám ezzel véget is ért a hasonlóság közte és Lord Byron portréja között, amit Freyja könyvekben látott. Hájas ábrázatáról lerítt a sértődöttség. – Grimshaw! – A fiú felé indult. – Az átkozott orvos nem hagyja, hogy lássam atyámat! Grimshaw persze semmit sem szólt, mert Freyja irányította. Csak kitárta az ajtót, és bekísérte Freyját. – Grimshaw! Azt mondtam… Az ajtót a fiatalember orrára csapták. A hatalmas hálószobában tömzsi kis ember állt Freyjának háttal, keze egy nagydarab alak csuklójára fonódott, aki csupán a terebélyes, elfüggönyözött ágyhoz képest törpült el. Az alak szörcsögve, ziháló hangon szedte a levegőt, és a szobában vérszag terjengett. Az ággyal szomszédos asztalkán egy lavórban vér vöröslött. Mi folyik itt? Az orvos a jöttére megfordult. – Kértem, hogy senkit se engedjen be, Grimshaw? –hördült fel haragosan. Freyja gondolatban kiparancsolta Grimshaw-t a szobából. A főudvarmester behúzta maga mögött az ajtót. Kívülről 247

behallatszott az ifjú Melaphont tiltakozása. – Ki maga? – vetette oda az orvos. Korosodó, zord ember volt, dús bajuszt viselt, értelmes homlokából kisöpörte vasszürke haját. – Az nem lényeges. Mr. Drew Carlowe-nak szüksége van a segítségére. Az Enyészet Földjén. – Az új birtokosnak? Nyilván influenza. Freyja bólintott. Pillantása az ágyban heverő alakra siklott. Íme, Drew rosszakarója. Az elhájasodott férfi tokája a hálóinge gallérjára lógott. Puhány arca mintha olvadozott volna. Szája környékén azonban még láthatók voltak a kegyetlen vonások. Freyjának nem esett nehezére elhinni, hogy hazudott Drew-ról, és igaztalanul büntette meg. Szeme lehunyva viaszsárga teliholdképén. Az orvos visszafektette a beteg kezét a takaróra. – Mennék én, ha tudnám, hogy tehetek érte valamit, ifjú hölgy – mondta az orvos. – Csakhogy nincs értelme. Ó, kivéreztetem őket, mert valamit fel kell mutatni. De valójában nem marad más, mint enyhíteni a szenvedésüket, amennyire lehet, és a betegség lefolyását kivárni. Freyja megdöbbent. – Maga… maga nem tud segíteni? Az orvos együttérzőn ránézett. Megrázta a fejét. Freyja érezte, hogy dühödt könnyek szöknek a szemébe. Elszorult a torka. Ezek az emberek ki vannak szolgáltatva egy buta betegség kényének-kedvének, és felemészti őket a láz? És az orvos kivérezteti őket. Ezáltal legyengült szervezetük nem képes felvenni a harcot a kórral. És ha valaki, ő aztán mindenkinél jobban tudja, hogy a vér az élet esszenciája. Nem szabad könnyedén elkótyavetyélni. Semmi haszna a fáradozásának, ráadásul Drew-t is egyedül hagyta. Az orvos visszafordult betegéhez. Az ágyon heverő alak torkából hátborzongató gurgulázás tört fel, aztán csend. Freyja elhűlt. – Meghalt? – Ilyen könnyedén? – Attól tartok – felelte az orvos. – A tetejében ő volt a legfontosabb betegem. 248

Freyja eleget hallott, kiviharzott a szobából, és elsuhant a nyűgös fiú mellett, ki az éjszakába.

249

5

Freyja napokig nem aludt. Ragaszkodott hozzá, hogy Drew kanalazzon egy kis levest. Meg kellett őriznie az erejét. A rá következő napon, hogy a faluba látogatott, rejtélyes módon készletek érkeztek, noha semmit sem rendelt Tintagelből, ahol saját élelmét beszerezte. A szállítmányban talált balzsamot, ezt kicserepesedés ellen Drew ajkára kente, valamint némi almaecetet, amiből a vízbe loccsantott, amikor Drew-t megfürdette. Ez láthatóan csökkentette a láz hevét. Ha Drew vámpír lenne, örökké élne, hacsak valami bizarr baleset folytán fejét nem veszítené, vagy hasonlóképp elkövetett gyilkosság áldozatául nem esne. Többé nem lennének más faj. Lehet, hogy még közelebb kerülnének egymáshoz? Könnyebb lenne felizgatni, mint emberként, s a kitartása szintén megnövekedne. A kilátásra beleborzongott volna izgalmában, ha szívében az aggodalmon kívül jutott volna hely más érzéseknek. Ha vámpírrá változtatja, mielőtt kitör rajta a betegség, mindezt megakadályozhatja. Most már nem teheti. Drew túl gyenge ahhoz, hogy túlélje a pusztítást, mely a Társa bejuttatásával jár. Mert gyötrelmes az átalakulás, amíg hatni nem kezd a védettség, amit a vérével együtt átad. Ám ezen túlmenően is akadt oka bőven, miért ne változtassa Drew-t vámpírrá, se akkor, se most. Egyrészt ellentmondana a vámpír faj szabályainak. Másrészt Drew sosem egyezne bele, hogy hozzá hasonló szörny váljék belőle. Mert bizonyára annak látná, ha tudná, mi ő. Hogy vámpír. Az emberek szíve már a szó hallatán összeszorul. Újabb ok, miért nem árulhatja el neki. Szakadék tátong közöttük. Miért küzd ellene ily hasztalan? A negyedik nap hajnalán Drew légzése szörcsögőssé, nehézkessé vált. Túlságosan is ismerősen hangzott. Freyja átszállított néhány párnát a többi szobából, és feltornyozta őket 250

Drew hátához. Ez könnyített a légzésén. Drew kinyitotta a szemét, és mint mindig az utóbbi napokban, megköszönte. Ez alkalommal csak suttogva, mielőtt tudata tovasodródott volna. Freyja az ágy szélére telepedett, és megfogta a kezét. –Ne halj meg! – parancsolta a behunyt szemű férfinak, mintha Drew-nak jogában állt volna eldönteni. – Ne halj meg! – Immár kérlelte. Mit tegyen? Mit tehet? Semmit. Semmit azon kívül, hogy vár. Órák teltek el így. A nap felkelt. Fajtája mindig érezte a nap pontos állását. Felült, és hallgatta Drew légzését. Annyira sajnálta, hogy ellökte magától, amikor meg akarta ismerni. Nem mintha elárulhatta volna neki, hogy vámpír. De Drew megbízott benne, és megosztotta vele a saját történetét, a fájdalmát, s ő nem viszonozta maradéktalanul a bizalmát. Elfordította a fejét. Elmulasztotta behúzni az egyik ablakon a súlyos függönyt. A keletre néző kusza kertek felett pitymallott az ég. Felkelt, hogy berántsa, majd nehézkesen visszazuttyant a székre. Felriadt. Mióta alszik? Órák óta. Felpattant és Drew-hoz sietett. A férfi légzése könnyebbé vált. Tenyerét a sápadt homlokra tapasztotta. Hűsnek hatott. Nagy levegőt vett. Drew kinyitotta a szemét. Tekintete tiszta volt. Tiszta, ámbár elcsigázott. – Örülök, hogy visszatértél – súgta Freyja. Drew elnyúlt a kereveten a szalonban. Az ablakok kitárva fürdőztek az alkonyban. Freyja letette a teával, befőttel és fánkkal megpakolt tálcát. Drew a távolból figyelte. Mostanság minden távolinak tűnt. Legyengítette az influenza, s elméjét furcsa letargiában hagyta. A pillanatnak élt, Freyja szavaival. A pokolba, örült, hogy vannak pillanatai. – Kellemes szoba, nem? – érdeklődött Freyja, miközben megtöltött és átnyújtott neki egy csészét. – Be kell ismernem, sokkal könnyebb itt élni egy regiment cseléddel. – Egy regimenttel? – Drew elmosolyodott. Hogy is ne mosolyodna el bárki, aki tekintetét az álomszép Freyjára veti? 251

– Nos, hattal. Mr. Henley elküldte két leányunokáját, hogy szedjék rendbe a házat, meg egy kuzinját, hogy főzzön, és az unokaöccsét, aki az istállóért felel. És a két legény – ők is a családtagjai? Nem, azt hiszem, nem. Ök az elvadult kert felszámolásának láttak neki. – Éreztem, hogy élettel telt meg a ház – motyogta Drew. – Úgy tűnik, visszafelé számlálom az órákat, mert az egész napot átdurmolom. Freyja arca lángba borult. – Átvetted a ritmusomat. Én… a fényre érzékeny vagyok. Hát, legalább valamit elárul magáról. Drew nem zaklatta tovább azzal, kicsoda-micsoda ő. A távolba vesztek az efféle tényezők. Vagy Drew csak attól tart, hogy elriasztja őt? – Észrevettem – jegyezte meg. – Mi végre gondolta meg magát Henley? Ő volt a „vérszívó kísértet” teória fő szószólója. Kétlem, hogy önszántából ideküldené az atyafiságát szolgálni. – Közöltem vele, hogy nem vagyok kísértet, amikor lementem a faluba. – Te lementél a faluba? – Drew-ban felébredt a kíváncsiság. Ez újdonság. Kétségtelenül az lehet az oka, hogy az ágyat most először hagyhatta el. – Megpróbáltam orvost keríteni neked. – Ez kedves tőled. – Freyja nem kímélte magát, hogy a gondját viselje. Ö sosem kérte volna erre. Ami azt illeti, sosem függött még ennyire senkitől, mint az elmúlt napokban Freyjától. Ö, aki cseppet sem vágyott vendégre, különösen nem egy szeretetre éhes férfira, messzemenőkig nemeslelkűen és gyengéden viseltetett vele szemben. Még azt sem engedélyezte az új cselédségnek, hogy felváltsák. – Gondolom, sok dolga akadt az orvosnak, és nem jöhetett. Freyja elkapta a tekintetét, mintha leplezne valamit. – Azt mondta, nem tehetne semmit, csak kivéreztetne, és tudtam, hogy azzal több kárt okozna, mint amennyit használna. Drew bólintott, és beleszürcsölt a teájába. Vén Henley nem 252

olyan fajtának tűnt, mint aki elfogadja, hogy hirtelen a semmiből felbukkan egy kelet-európai kiejtéssel beszélő idegen nő. Pedig így történhetett. Hisz ideszalajtotta a fél pereputtyát, hogy segédkezzenek. – Szükséged van pénzre, hogy kifizesd a cselédeket? Írok a bankáromnak Londonba. – Nincs szükségem a pénzedre, Drew. Aranyban fizetem ki őket – szögezte le Freyja dölyfösen. Aztán grimaszolva megrázta a fejét. – Ne haragudj. Ez az ostoba gőg, noha atyám pénzéhez nyúlok és atyám házában élek. Hagyott itt… aranyat elraktározva szükség esetére. – Hirtelen felült a székben. – Gyanítom, sosem leszek már tőle független. Maga Drew sem volt független. Freyjától függött testileg. És hasonlóképpen volt lelkileg. Sehogy sem tudta elképzelni, hogy felébred, és nem látja a könyvből felpillantó nyugodt, csaknem szénfekete szempárt. Teljesen elfeledte megszállott Melaphont-gyűlöletét. A gondolat mintha tőrként hasított volna végig az őt beburkoló távolság lepelén. Mit művel itt? Csak heverészik és Freyjáról álmodozik, miközben Melaphont bizonyára pöffeszkedve páváskodik pompázatos háza körül, és szórja az új szárny megépítésére az utasításokat. Gondol-e a gazfickó valaha a fiúra, kinek életét csalárd módon törte derékba? Nem. De majd fog! Drew durván lecsapta a csészét. A tea kiloccsant az asztalra. – Ideje ismét a célommal gondolni! Támadt egy ötletem, miként érjem el, hogy Elias Melaphont a napot is bánja, amikor büntetésre kárhoztatott. – Megfordult-e a fejedben, hogy a fiát is romlásba döntőd, ha Sir Melaphontot tönkreteszed? Drew pislogott. – Van egy fia? – Elkeskenyedett a szája. – Akkor lehet, hogy általa fizetem vissza a kölcsönt. – Ledobta magáról a takarót, és feltápászkodott a kerevetről. Lábai átkozottul gyengék voltak. Hirtelenjében visszatottyant. – Nem kell már aggódnod Sir Melaphont miatt – csillapította 253

Freyja. – Túlságosan kimerítetted magad? Felsegítelek a szobádba. – A pokolba, Freyja! – füstölgött Drew. – Nem heverészhetek itt, miközben az a féreg ott fent kárörvend. Freyja elnémult. Mintha bátorságot gyűjtött volna. – Nem kárörvend. Drew összevonta a szemöldökét. – Honnan tudod? – Odaveszett. Elvitte az influenza. Láttam, hogy meghal. Drew úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon rúgtak. – Ne tréfálkozz ezzel, Freyja! Freyja felvonta a szemöldökét. Az igazat mondta. Nem tréfálkozott. – Az átkozott csaló fogta magát és elpatkolt, mielőtt móresre taníthattam volna? – Drew érezte, hogy elakad a hangja. Ez nem igazság! Újabb igazságtalanság az igazságtalanságok hosszú sorában. – Akkor a fián állok bosszút. – Nem, Drew, nem, ha jobban belegondolsz! Ilyen atya mellett eleget szenvedhetett az a szerencsétlen pára. Drew-ből kiszakadt a levegő, valami mással egyetemben. Mintha az energia, amit bosszúszomjas haragjának felvillanásában elhasznált, a maradék erejét is felemésztette volna. Félrenézett. – Igazad van. – Céltalanul tárult elé az élet. Körbehordozta szemét a szobában összezsúfolt Tudor stílusú nehéz fabútorokon, melyek a por helyett most viasztól ragyogtak. Mit keres itt? Ez nem az ő háza! Nem jelent neki semmit most, hogy Melaphont halott. Csak eszköz volt céljához. Akárcsak Emily. Kitántorgott a szalonajtón a lépcsőhöz. Freyja odasiklott hozzá, hogy feltámogassa, de Drew ellökte a kezét. – Hagyj békén! – morogta, és felvonszolta magát, a lépcsőkorlátba kapaszkodva. Freyja az ablakfülkében üldögélt a szobájában, és az éjszakai kertet nézte. Végül is nem sok minden változott. Ó, a kert lassan rendben lesz. És a porvédő huzat is lekerült. Többé nincs a házban 254

egyedül. De a távolság, amit több mint egy évig önmagával kapcsolatban érzett, ismét bevette magát a szívébe, mintha sosem tűnt volna el onnan. Két napja, hogy látta, mint ül ki Drew arcára a borzadály rosszakarója halálhírének hallatán. Tegnap este Drew megpróbált elmenni. Persze megakadályozta. Túl erőtlen volt még az úthoz, ezt a férfi is tudta. De szemében kihunyt a fény. Nem látta tovább értelmét az életének most, hogy hosszan forralt bosszúja hiábavalóvá vált. Csak idő kérdése volt, mikor áll odébb. Freyja nem akarta, hogy így távozzon, hozzá hasonlóan fél életet élve, sodródva. Egy-két héten át úgy érezte… ismét kapcsolatot teremtett, érdekli az élet. Drew Carlowe miatt. Az ő tragédiája az, hogy… beleszeretett. Még sosem szeretett senkit hosszú-hosszú élete során. A vámpírok nem lesznek szerelmesek. Ezt hajtogatta atyja. Különösen nem szeretnek emberekbe, akik csak szemvillanásnyit élnek. Nem elég soká ahhoz, hogy szeressenek, mondta. És Drew megrettenne, ha tudná, mi ő. Tehát sosem tudhatja meg. Nem lehet köztük más, csak a hazugság. De ha szereti, nem hagyhatja, hogy szenvedjen. Miként vessen hát gátat annak, hogy az üresség feleméssze? Felötlött benne a teljesség, amelyben részük volt az együttlétük során. Talán sikerül visszafordítania a végbe vezető útról. A gondolat, hogy kitegye magát az elutasításnak, riasztónak tetszett. Mindazonáltal meg kell próbálnia. Kilépett az ablakfülkéből, és átsiklott a sötét szobán ki a folyosóra. Fény szivárgott Drew csukott ajtaja mögül. Freyja elfordította a kilincsgombot. A zár még mindig el volt törve. Drew az asztalnál ült, épp, mint azon az éjen, és levelet írt. Csak ez alkalommal nem volt mezítelen. Drew felpillantott. Szeméből rémisztő fájdalom sütött. Közömbösséggel igyekezett leplezni. – Én… – Hazugságért kutatott. Válla megereszkedett. Úgy döntött, bevallja az igazságot. – Neked írtam levelet. 255

– Esetleg elmondhatod személyesen. Drew elfordította a fejét. – A lényeg, hogy „köszönöm”. – Valóban? - Drew ismét hazudott. Ez felkeltette Freyja kíváncsiságát. Drew bólintott. Nem árulja el, miről szól valóban. Freyja észrevette, hogy a szőnyegen szanaszét számos összegyűrt piszkozat hever. Bármit akar közölni Drew, nem jön könnyedén. Freyja megrémült. Meg kell próbálnod!, emlékeztette önmagát. Megállt Drew mellett, és a vállát megmasszírozva, jól átgyúrta az összecsomósodott izmokat. Nem csupán a vonzalom döbbenete cikázott át rajta. Valami mélyen belévillant, amit sosem érzett még férfival. Szívét s ölét egyformán megmelengette. Drew válla ellazult, s elégedetten dörmögve körözött a fejével. Freyja becsúsztatta kezét a nyakszirtjénél az inggallérja alá a selymes bőrhöz. Erre Drew felpattant, és vállon ragadta Freyját. – Elgyengültem – suttogta haragosan. – Ne… ne haragudj! Nem kellett volna… Beteg voltál. Tudom. – Úgy értem, elgyengültem, annyira akarlak. – A karjaiba zárta, és vadul megcsókolta, amint Freyja száját az övéhez fordította. A csók olyan bensőséges volt. – Nem lenne szabad megadnom magam – szólt két csók között. – Még annyit sem számítok neked, hogy eláruld, ki vagy – lihegte. Egyik karjánál fogva az ágyhoz vonszolta Freyját. – De akarlak, Freyja, csak még egyszer! Freyja letépte róla az inget. A bricseszről pattogtak a gombok, miközben Freyja kicsatolta az övzsinórt, és hagyta, hogy ruhája a lába köré omoljon. Immár mezítelenül Drew felkapta, és az ágyra fektette. Már állt, mint a cövek. Az influenza lassan múló hatása láthatóan kevés volt ahhoz, hogy lehűtse szenvedélyét. Freyja megcirógatta a szerszámát, amikor mellé fészkelte magát. Drew egyik tenyerét a keblére tapasztotta, a másikkal magához vonta és tüzesen végigcsókolta. Freyja keble lágy volt és duzzadt. Drew 256

lehajolt, hogy bekapja, mire Freyja nyögve ívbe feszítette testét, hogy a férfi szája minél jobban hozzáférjen. – Bocsáss meg, szerelmem, de most rögtön éreznem kell, hogy körbezár az öled! Freyja vonakodás nélkül megnyílt neki. Ö is akarta, hogy Drew elmerüljön benne, felfedezze legtitkosabb zugait, és kitöltse erős hímtagjával. Arra vágyott, hogy tőle követeljenek, ne ő követeljen. A legegyszerűbb testhelyzetet választották, mégis a legkielégítőbbet. Nem kéri, hogy Drew uralkodjon magán. Beteg volt, kitartása is csorbát szenvedhetett. És ha nem érik el azt a közelséget, amit első alkalommal, hát, akkor így kellett lennie. Várjunk csak! Minek hívta Drew? A férfi fölé helyezkedett, szeme kiéhezetten csillogott. – Szerelmem! – Csak egy szókép, semmi más. A szexben való jártasságára éhezik, azt meg is adja neki, amíg kitart az ereje. Drew hanyatt feküdt, és magával húzta Freyját, hogy elringassa a karjában. Nem rossz egy betegtől. Háromszor juttatta el a csúcsra, ő maga is kétszer elélvezett. Most levertnek kellene lennie, ám ehelyett furcsa energiától buzog, s Freyjával egy ütemre vibrál, aki elnyúlik a mellkasán, s hajzuhataga lefüggönyzi az arcát. Nem számított, hogy nem merültek tantrikus játékokba. Éppoly közel érezte magához a nőt, mint első alkalommal, amikor álló éjszaka szeretkeztek. Mert az volt. Szeretkezés. Nem csupán szex. Pusztán szexben a többi nővel volt része. A levélben, amit írt, elmondta neki, mennyire szereti, bár tudja, hogy szerelmük nem kölcsönös. Még ahhoz sem bízik meg eléggé benne, hogy elárulja, mi ő. Pedig valami. Drew nem feledte, hogy Freyja a karjába vette, és úgy cipelte az ágyba, amikor csaknem elájult az éjjeliedényt használva. Úgy cipelte, mint egy csecsemőt. Egyetlen nő sem képes erre. Hisz ő maga intette Henley-t azon az első estén a csapszékben, hogy a vámpírok szívják a vért, nem a kísértetek. Lehet, hogy Freyja vámpír. Micsoda ronda egy szó. Gyomra összerándult. Az esze azt üzente, vámpírok nem léteznek. A szíve azt súgta, nem számít, 257

hogy Freyja micsoda. Hisz nem bántotta. Ellenkezőleg! Gondoskodott róla és felszabadította, ahogy sosem hitte volna. Nem terheli tovább a jelenlétével. A társ, aki túl sokáig marad, miután nincs többé rá szükség, bosszantóvá válik. Könnyek lepték el a szemét. Ott feküdt, és a reá váró ürességről gondolkozott. Melaphont ellen tervezett bosszúja meghiúsult. De többé az sem számított. Az utóbbi napokban Melaphont jelentőségét vesztette. Drew-t régen a múlt emésztette, de most a jövőbe, egy Freyja nélküli jövőbe szegeződött tekintete. Gyáva féreg! Képtelen szembenézni egy ilyen jövővel. Kiveszett belőle minden eltökéltség, hogy továbbálljon. Freyja nem szereti. Ki fogja kosarazni. De muszáj egy próbát tennie. – Freyja? A nő felemelte a fejét. Hatalmas fekete szeme ellágyult. Kérdőn, várakozva mosolygott rá. Drew nyelt egyet. Kiszáradt a szája. – Légy a feleségem! Freyja szeme elkerekedett. – Tessék? – súgta riadtan. Drew éppoly riadt volt, mint Freyja, ha nem jobban. – Szeretlek. Nincs bátorságom, hogy elhagyjalak. Tudom, hogy nem szeretsz. De ha… ha megengeded, hogy maradjak, akkor… akkor mindenről gondoskodhatok neked. Nem kell foglalkoznod a cselédekkel, se… – Törte a fejét, hogyan tehetné még hasznossá magát a nő szemében. – Nem tehetem. – Freyjának elakadt a hangja. Hát, tessék. Drew a karjába vonta. Nem mutathatja, hogy legbelül valami összetört benne. – Minden rendben. Tudtam, hogy nincs esélyem. De meg kellett próbálnom. Erezte, hogy Freyja zokogva megvonaglik. Megcirógatta a haját. – Ne sírj! Nem fogok alkalmatlankodni. Sosem szerethetnél egy ilyen embert, mint én. – Megpróbált nevetni. – És mint említettem, komisz férj lennék. – De én szeretlek, te ostoba ember! – fuldoklott Freyja. – Te… tessék? 258

– Szeretlek! – Bosszúsan felkapta a fejét. – Szeretlek, annak ellenére, mit diktál a józan ész. – Istenem! – Drew szíve majd' kiugrott a helyéből. A homlokát ráncolta. – Akkor miért nem leszel a feleségem? Ez a szokás, ha két ember szereti egymást. Freyja felült, csábos keble Drew fölött duzzadozott. Beharapta az ajkát. – Elmondom neked, amit megesküdtem, hogy soha senkinek nem mondok el, csak hogy tudd, miért nem lehetek a feleséged. – Nagy levegőt vett, majd kifújta. – Vámpír vagyok. – Figyelte, hogy reagál erre Drew. Drew óvatosan nyelt egyet. Sejtette. De a bizonyosság borzasztó volt. Remélte, nem ül ki arcára. Át kell hatolnia a szón, hogy eljusson Freyjához. Időre van szüksége. – Szóval az első éjszakán tényleg a véremet ittad. Freyja bólogatott. – Mesélj róla! Úgy értem, milyen vámpírnak lenni? Freyja gyanakvóan nézett. – Hát. Van a véremben egy élősködő. Társnak hívjuk. Bizonyos… tulajdonságokkal ruház fel minket. – Érzékeny vagy a napfényre. – Ezzel kezdhet. Ez nem hangzik olyan rosszul. – Erővel. Éles érzékekkel. Ezzel képes együtt élni. – Vörös szemmel? Freyja az ajkát rágta. – Ez a dolog a vérünkben hatalommal, erővel bír, amit használhatunk. A szemünk akkor lesz vörös, ha az erőt hívjuk. – És mit csinál ez az erő? Freyja megrándította a vállát. – Képes… befolyásolni az elmét – felelte vékony hangon. És ő még azt hitte, Freyja az „állati delejesség” mestere, mint dr. Mesmer. – És ha eleget merítek belőle, a tér örvénylő sötétségben magába zuhan, és én máshova jutok. 259

– Azt… azt hiszem… láttam egyszer. Freyja bólogatott. – És ha meghalok, az élősködő velem pusztul. Csakhogy nagyon ragaszkodik az élethez. Ezért újjáépíti a gazdáját. Mindörökké. Drew becsukta a száját, nehogy leessen az álla. – Halhatatlan vagy? – hápogta. – Hacsak nem fejeznek le. – Freyja lenézett a kezére. – Már nagyon öreg vagyok. – Mennyire? – Kilencszáz éves, vagy valahogy úgy. Megérted, ugye, hogy nem lehetek a feleséged. – Én megöregszem. Te nem fogsz. – Drew a fejét ingatta. – Biztos zöldfülűnek tartasz, naivnak és unalmasnak. Freyja Drew kezéért nyúlt. – Nem, nem! Általad látom, hogy eddig semmit sem éltem. Te… te mutattad meg nekem, hogyan kell szeretkezni. – Én mutattam meg neked? Te vagy a szerelem művészetének leggyakorlottabb művelője, akit csak el tudok képzelni. Freyja kihúzta magát. – Ez azért van, mert a szex volt a munkám. Nem a szerelem. – Láthatta, Drew mennyire megdöbben. – A Társ megnöveli a nemi vágyunkat. Ha használjuk, és tovább növeljük, azzal növekszik a hatalmunk. Az én feladatom az volt, hogy a tantrikus tanok használatával képezzem fajunk férfi tagjainak egy válogatott csoportját arra, hogyan növeljék a hatalmukat. Belőlük lettek a Harcosok, a fegyverek, akiket atyám azok ellen küldött, akik más vámpírok megteremtésével fenyegették a fajunkat. – Lenézett a kezére. – Azok ellen is bevetette őket, akik a hatalmát fenyegették. Most óvatosan kell folytatnia! Annyi mindent mondott Freyja. – Atyád parancsolta, hogy közösülj ezekkel az újoncokkal? – Szolgálni akartam fajunkat. Bizonyos értelemben nemi kínzás volt ez a képzés. Mégis megtettem a magasabb rendű jóért. De aztán elküldött minket az egyik nővéremmel, hogy öljük meg 260

az egyiket, akit mi képeztünk. Ekkor értettem meg, hogy helytelenül cselekszünk. – Kibámult az éjszakába az ággyal átellenben nyitott ablakon. – Már tudom, hogy nővéremnek a Jelöltek feletti hatalmunk miatt bomlott meg kissé az agya. Imádta a kínzást. Veszélyes volt a képzés. És amikor nem segítettem neki többé, belehalt a képzésbe. – Tehát nem a te hibád, hogy meghalt. – Ó, dehogynem! Tudtam, hogy bekövetkezhet. De meg kellett állítani. És ezért most engem terhel a bűntudat. – Hátat fordított Drew-nak. – Ezért ne hidd, hogy ismertem a szerelmet. Nem sejtettem, hogy a gyengédség és a szex együtt létezhet, míg meg nem ismertelek. Csak egyféleképpen ismerte a szerelmet. Miféle atya tesz ilyet a lányával? – De – folytatta Freyja könnyed hangon – most már látod, miért elvetélt ötlet, hogy a feleséged legyek. Az ember nem vehet el egy vámpírt, aki örökké él. Drew agyán átcikázott egy gondolat. Elnyomta. Felült, és átkulcsolta a térdét. – És a vér? Freyja lepillantott. – Úgy kéthetente szükségem van egy csészényire. Ez borzalmasnak tűnhet a szemedben. De senkit sem ölök meg. És kitörlöm az emlékezetüket, vagy kellemesebb emlékkel helyettesítem, például, hogy csodás szexben volt részük, vagy hogy fess emberek. Eddig rendben volna. Ezzel együtt tud élni. – És vámpír lesz belőlük? – Ha igen, lehet, hogy már ő is az. Freyja fáradtan kuncogott egyet. – Még szép, hogy nem. Különben az egész világ tele lenne vámpírokkal. Nem, a fajtám kényes egyensúlyban él az emberekkel. Szigorúan tilos vámpírrá változtatni az embert. – Mert mi lenne a módja? – Olyan közömbösen tette fel a kérdést, ahogy csak telt tőle. – Hát, be kell juttatni a véremet a szervezetedbe, például nyílt seben át. – Freyja mosolyogni próbált. Ám félszegre sikerült. – 261

De nagyon vigyáztam. Nem fertőződtél meg. Tudnád, mert nyomban lebetegednél, s belehalnál, ha nem kapnál vámpírvért az első három napon, hogy biztosítsa a védelmedet a hatás ellen, amit az élősködő az emberi szervezetre gyakorol. – Tehát tisztázzuk! Erő. Kiélezett érzékek. Megnövekedett nemi vágy. Képesség, hogy parancsolj másoknak. Eltűnhetsz és halhatatlan vagy. És a vér. Még valami, amit tudnom kéne? Freyja felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, ez minden. – És szeretsz. És elhiszed, hogy szeretlek. Freyja megfontoltan bólintott. Drew nagy levegőt vett. Aki á-t mond, mondjon bé-t is. Képtelen volt Freyja nélkül elképzelni az életét. Ha vele marad, s ő emberként él tovább, a köztük lévő különbségek szétválasztják őket. – Csinálsz belőlem vámpírt? Freyja átkarolva magát, elfedte keblét. – Megmondtam, hogy tilos. – Nem százakról van most szó. Csak egyről. – Ha halhatatlanságra vágysz, hadd áruljam el neked, nem előny, hanem borzalmas teher. Drew úgy érezte magát, mintha Freyja arcul csapta volna. De tovább ütötte a vasat. – Tényleg ezt feltételezed rólam? Freyja megrázta a fejét, mégis percről percre zaklatottabb lett. – Ketten együtt könnyebben néznénk szembe az örökkévalósággal. – Nem érted. – Szinte esdekelt. – Amikor kihűl a szerelem, te vámpír maradsz. Említettem, hogy nekünk az öngyilkosság lehetetlen? A Társ életösztöne nem hagy számunkra efféle menekülést. – És mi van akkor, ha nem hűl ki a szerelem, Freyja? Ha nem leszek vámpír, a köztünk lévő különbségek közénk fognak állni. Akkor jobb, ha most nyomban elbúcsúzunk. – Tudom – suttogta Freyja. Szeme teli volt fájdalommal. Feladni készült. Könnyek szöktek a szemébe. Tehát akkor nem marad más, rajta áll a dolog. Drew megfogta 262

Freyja vállát. – Bátorság, Freyja! Ragadd meg az ebben rejlő lehetőséget! Vedd vissza életed atyádtól, s a sok szabálytól, melyek szerint élned kell! Törjünk utat magunknak, alkossuk meg a saját szabályainkat! – Nem tudta elfojtani hangjában a könyörgést. Drew gerincében élet zümmögött. Új energia jelent meg a szobában, erősebb, mint Freyjáé. Mindketten megfordultak. Örvénylő feketeség kavargott a sarokban, sötétebb, mint a homályos szoba. Drew megfeszítette az állát. Ez nem sok jót ígér.

263

6

Freyja pontosan tisztában volt vele, mi az örvénylő sötétség, és ki a vámpír, aki minden valószínűség szerint megjelenik. Jóformán egy éve várt erre a pillanatra. Felkapta Drew ingét, amely az ágy végében hevert, és miközben gondolatai száguldottak, átdugta rajta a fejét. Előbb jön Drew vérlázító javaslata, amire ő is minden porcikájával vágyik, mégsem kaphatja meg. Természetesen nem foghatja a szaván. Drew-nak sejtelme sincs, milyen vámpírnak lenni. Aztán meg jön a vádaskodás, hogy atyjának és a Szabályoknak rendeli magát alá. Most meg ez… Atyja megjelent a homályos szobában. Freyja igyekezett csillapítani szíve dübörgését, s atyját Drew szemén keresztül szemlélni. Aligha tűnik olyan veszélyesnek, mint amilyen. Egyszerű barna gyapjúöltözéke alatt nagy potroh dudorodott. Szakálla hófehér, szeme metsző kék. Leginkább az embergyerekek képein ábrázolt Szent Miklósra hajazott. Ám ő nem kedves jótevő. Ö az Elsőszülött. Ő irányítja a Mirsoapátságot, az öröklét unalmába és ismétlődésébe belefáradt vámpírok végső menedékét. Freyja is ott élte eddig az életét egészen tavalyig. Igazság szerint ő mindössze megkínzott vámpírlelkekkel találkozott, meg a Jelöltekkel, akiket Harcosoknak képzett. Léteznek olyan vámpírok, akik teljes életet élnek a világban, s akiknek sosincs szükségük Mirsóra? Ez még sosem fordult meg a fejében. Atyja szeme körbesiklott a szobán. Drew kikecmergett az ágyból, és Freyja mellé állt mezítelenül. Átkarolta Freyja vállát támaszul. – Ki maga? – vakkantotta. Freyja atyja válaszra sem méltatta. – Na, Freyja, beleuntál már a kisded lázadásodba? Freyját bosszantotta, hogy atyja tudomást sem vesz Drew-ról. 264

– Manapság Rubius Rozonczynak hívják – fordult Drew-hoz. – Atyám, bemutatom Andrew Carlowe-t. – Ideje visszatérned Mirsóba, Freyja! Új Harcosra van szükségünk, akit egyedül csak te tudsz képezni nekünk. Egy éven át próbált készülni erre a pillanatra. – Nem vagyok rá képes többé. Nem olvastad a levelem? – Nem képezik vita tárgyát a kicsinyes kívánságaid? – ripakodott rá az atyja. – Te Harcosok képzője vagy! – Nem, atyám! – Azt kívánta, bárcsak ne könyörögne úgy a hangja. – Fájdalmas nekik a képzés. És a vágyuk véget nem érő növelése és elfojtása… – Zavartan elhallgatott. Végeredményben neki éppúgy kínzás volt, mint nekik. – Az együttlétnek két ember bizalmát és gyönyörét kéne kifejezni. Nem… nem olyannak kéne lenni. – Neked ez a hivatásod, Freyja! A vámpírfajnak Harcosra van szüksége. – Drew-ra pillantott. – Ha akarod, magaddal hozhatod a játékszered. Használd gyönyörre, ha pihenésre van szükséged. Freyja érezte, hogy Drew megdermed. – Ő nem szórakozásból van velem, atyám! Szeretem őt, és nem megyek vissza Mirsóba. – Tessék! Kimondta. Kiszáradt a szája. Atyja hatalma felülszárnyalja az övét, akár erővel is elviheti. Mindketten tudták. Atyja szeme elkeskenyedett. – A lányom vagy. Én meg az Elsőszülött. Engedelmeskedni fogsz a parancsomnak! – Semmit sem kell tennie, amit nem akar! – Freyja bámulta Drew hevét, aki elé lépett, mintha meg akarná védeni. – Szent ég, öreg, miféle atya kényszeríti a lányát, hogy hivatásszerűen űzze a szexet? Az atyák dolga óvni a sarjukat és szeretni őt! – Semmit sem tudsz, ember! – Atyja szeme végigvándorolt Drew pucér testén. – Te vagy az oka, hogy a lányom engedetlenné lett? Ezt a bajt könnyedén orvosolhatom. – Szeme mély kárminvörösbe borult. Megindult a pár felé. Odin és Loki, hisz atyja megöli Drew-t! Megöli, habozás nélkül! Freyján kitört a pánik. Ereje nem volt atyjáéhoz mérhető. Hisz ő az Elsőszülött! De akkor is hívta az erejét. Társ! Az 265

áramlás az ereiben vörösre színezte a világot. – Atyám, ne! – kiáltotta. De ő csak jött rendületlenül. Társ, még! Arra gondolt, hogy visszaszorítja. Atyja tétovázva elnézett felette. Érezte a lökést? – Nem szállhatsz szembe velem, gyermekem! Jól tudod. – Hangja mennydörgött, felerősítette az ereje. Vállon ragadta Drewt. Drew küzdött az atya vasmarka ellen. De nem menekülhetett. Az atya egy csavarintással leszedi a fejét. Freyja látott már ilyet. Egy pillanat, és vége. Visszafordíthatatlanul. – Ne! – kiáltotta. Atyja Drew mindkét vállát megragadta. Társ, még! Amennyit csak bírsz! A világ kifehéredett. Ez döbbenetes. Hova lett a vörös? Mi folyik itt? Ereiben lüktetett az erő. Atyja mindkét keze Drew fején járt már, Drew szabadulni próbált. Ragyogás sütött Freyja körül, mint egy fehér fénykoszorú. Arra gondolt, félrelöki atyját. A kezét nyújtotta. Az is fehéren ragyogott. Ismerte ezt a fényt. Atyja hátratántorodott, magával rántva Drew-t is. Kárminvörös tekintetét Freyjára fordította. Lélegzete elakadt, szeme elkerekedett. – Engedd el, atyám! – Hangja szélként zúgott, Freyja nem ismerte ezt a suhogást. Atyja hozzáfordult, Drew-ról teljesen megfeledkezett. Drew térdre omlott. – Te… te Harcos lettél, leányom! Sosem láttam még ilyen hatalmat! A fénykoszorú összezsugorodott, és a szoba ismét homályba borult. Freyja lihegett. Hogy történhetett ez? Látta már a hatalom koszorúját a Harcosokon, s tudta, mire képes. Éveken át sok száz Harcost képzett. De hogy vált belőle is az? – A… azt hiszem, miközben a Jelölteket képeztem, magamat is fejlesztettem. – Kitűnő. – Atyja a kezét dörzsölgette. – így nem kell kivárnunk, míg kiképzel Harcosnak egy új jelöltet. Freyja éppoly hatalmas volt, mint atyja. Mily különös. Mert ez mindent megváltoztat. – Ne hidd, hogy bosszúd érzéketlen 266

eszköze leszek, atyám! Itt maradok Drew-val, s most már szinte kétségtelen, hogy semmit sem tehetsz ellene. Atyja gúnyosan felhorkantott. – Az ember nem méltó arra, hogy igazi célodat feladd miatta, Freyja! Mert mit értenek a létünkkel járó lehetőségekből? Még ahhoz sem élnek elég hosszan, hogy bölcsességre tegyenek szert. Bizonyos értelemben ez volt a legjobb, amit mondhatott. Freyja számára egy pillanat alatt minden kitisztult. – Létezik a szív bölcsessége, ami belőled kiveszett, atyám! De az is lehet, hogy sosem volt meg benned. – Könnyek szöktek a szemébe. Elnézett atyja mellett Drew-ra, aki megpróbált talpra állni. – Drew már most bölcsebb nálad, a korod ellenére. Remélem, tanulhatok tőle. Atyja Drew-ra meredt. Látja Drew szemében a gyengédséget? S vajon felismeri? Freyja úgy vélte, ez a szerelem. Atyja visszarándította a fejét, s kijelentette: – Ne feledd a Szabályokat, Freyja! – Elmosolyodott. Hát mégiscsak felismerte ezt a tekintetet. S tudta, mi lánya szándéka. Freyja valóban azt akarta, bár hogy mikor határozta el, azt megnevezni nem tudta. Drew most szétvetett lábakkal állt. Egek, milyen lenyűgöző! – Az atyáknak az a feladata, hogy elengedjék a lányukat, Rubius. Még akkor is, ha hibáznak. A maga vétke az, hogy ezt sosem tanulta meg! – Freyja büszke volt rá. És csodák csodája, Freyja azt vette észre, hogy atyja félrenéz. Lehet, hogy restelkedik? Levegőt vett, s kiengedte széles mellkasából. Talán jelent valamit az, hogy felismerte Drew tekintetét. – Te szerettél valakit, atyám, vagy téged szeretett valaki. Atyja nem szólt egy szót sem. Csak Freyjára pillantott. – Eszedbe jutott-e valaha, hogy azért akarlak magam mellett tudni, mert szükségem van rád, és hiányzol? Ha látni szeretnél, tudod, hol vagyok. Majd találok más módot a Harcosok képzésére. A fekete örvény egy pillanat alatt elnyelte, sokkal sebesebben, mint amire Freyja valaha is képes lett volna. És… eltűnt. 267

Freyja Drew-hoz fordult. – Jól vagy? Drew bólintott, s félig kacagva a hajába túrt. – Vérfagyasztó atyád van, szerelmem. – Egy pillantást lövellt felé. – Te hogy vagy? Freyját a mosoly könnyekre fakasztotta. – Jól. – Vállat vont, hogy ne látsszon rajta, mennyire eltelt a szíve. – Azt hiszem… egészben. Drew szeme elkerekedett az emlékektől. – Te… te egyszerűen csodás voltál. – Én magam is csodálkoztam. Ez a Harcosok ereje, amennyiben érdekel. – Imádok egy ifjú hölgyet, aki igazán nagy hatalmú. De tényleg így van? – Nem gondoltad meg magad most, hogy tudod, ki vagyok, és saját szemeddel láttad vérfagyasztó atyámat? – Mindig tudtam, ki vagy valójában, ha te nem is. És úgy vélem, atyád a maga riasztó módján szeret téged. – Freyjához lépett. Alig egy hajszál választotta el őket, nem érintették egymást, vonzalmuk és tétovázásuk felszíni feszültsége tökéletes egyensúlyban volt. – És nem, nem gondoltam meg magam. Inkább azt kérdezd, félek-e. – Félsz? – Ó, igen. De ott leszel, nem? Freyját melegség öntötte el. Egyik kezét Drew nyakára fonta közvetlenül a nyakszirt alatt. – Igen, Drew Carlowe. És akarod is? – Akarom, Freyja Rozonczy. Freyja elmosolyodott, szeméből kicsordultak a könnyek, és legördültek az arcán. Nem ez a családneve. Tudomása szerint nincs családneve. De ideje végre elfogadnia, hogy atyja lánya, annak minden hibája ellenére. És a maga ura is, életében most először. Drew visszavezette az ágyhoz, bemászott, s maga mellé húzta. Hanyatt feküdt, erős teste még ilyenkor is őt hívta. Freyja erőt kért, eleget ahhoz, hogy szemfogait kiengedje. Szeme halványvörösen izzott. Hagyta, hogy Drew lássa, amint szemfogai 268

előtörnek. – Akkor gyerünk, előre? – Érezte, hogy Drew ágaskodása a combjának nyomódik. Lüktetéssel válaszolt rá. Drew Freyja felé fordította a fejét, és felemelve az állát, felfedte a nyakán futó artériát. De Freyja ezt különleges, szent eseménynek szánta. Lenyúlt, és megsimogatta Drew szerszámát. Már teljesen készen állt. Akárcsak ő. Végigcsókolta az utat a nyakán lüktető értői közvetlenül az álla alá. – Még nem! – súgta. Keble Drew mellszőrzetének simult. Drew a hátára gurította. Freyja széttárta combját. Azt akarta, hogy Drew felnyársalja, s tövig belemerüljön. Drew elhelyezte a szerszámát, s Freyja magába húzta. Az édes érzés, hogy kitölti, nyomban elárasztotta. Drew felügyelt hévvel mozgott ki-be. Az érzés nőttön-nőtt, és Freyja nem akarta se megszakítani, se elnyújtani, se eltéríteni elkerülhetetlen folyását. Aztán egy idő múltán fordított egyet a helyzeten, és Drew a hátára került. Freyja megült a csípőjén, s előre-hátra, fel-le lovagolt. Drew nyögött. Freyja az ajkába harapott, s megnyalta. A nyál majd megakadályozza, hogy sebe nyomban begyógyuljon, de nem maradt vesztegetni való idő. Drew ismét szabaddá tette a torkát. Freyja nagy levegőt vett. Épp most készül megkeresztelni újonnan fellelt önmagát egy olyan cselekedettel, melyet atyja visszataszítónak talál, ő azonban helyesnek lát. Drew bizalma, ahogy felfedte magát, nem marad viszonzatlan. Lágyan lehajolt a szerszámán hintázva. Drew nyögött, de Freyja megesküdött volna, hogy nem azért, mert fájlalta, hogy ikersebet ejtett rajta. Hisz ölében nagyon kemény és követelőző volt. A sűrű élet rézíze betöltötte a száját. Az ajkán érezte, hogy vére elkeveredik Drewéval. Lesz, ami lesz, ezennel megtörtént. Freyja finoman szívta, s a vállát dédelgette, míg Drew nagyokat döfött. Érezte, hogy a férfi kezd feloldódni. Neki is csak pillanatok voltak már hátra. Beburkolta az édes érzés, hogy szívja, miközben együtt száguldanak a csúcs felé a testnedvek bonyolult és mindennél bensőségesebb cseréje közben, testtől testig, lélektől lélekig. Világa sziporkát szórt, ahogy vér, ondó és saját vad nedvei 269

kaotikus fesztelenségben egyesültek, amikor Drew belérobbant. Együtt hanyatlottak vissza, Drew a mellkasára szorította. Freyja érezte, hogy ajka begyógyul, mintha sosem harapott volna belé. – A vér élet, szerelmem – mondta. – Mindkettőnknek – súgta Drew.

270

DlANNA LOVE Éjféli búcsúcsók Ajánlom ezt a kötetet férjem édesanyjának Jane O'Hern-nek, akinek – évekkel ezelőtt – életem első romantikus regényét köszönhetem, csakúgy, mint egyetlen gyermekét – az én hősömet, akihez hozzámentem.

271

1

Hol vagy, Ekkbar? Gyere elő, hadd küldjelek vissza a pokol lángjai közé, amelyben fogantál. Trey McCree felkapta a fejét, és körbepásztázta a helyiséget, amelyet izgalomra vágyó punkok töltöttek meg a Halloweent követő éjszakán. Eközben telepatikusan hallgatta a bulizók legrejtettebb gondolataiban zajló beszélgetés foszlányait. Lazulj el, bébi… Férfit akarok ma este… Micsoda Iúzer... Amikor a nő, akit követett, újra elindult, Trey is átverekedte magát a törzsvendégek kusza tömegén, akiknek a ruhája a legkülönfélébb helyeken ezüstszegecsekkel tűzdelt vészjósló fekete szerelésből és tűzpiros kiegészítőkből állt. Bár a vendégek többsége több emeleten, kényelmes sarkokban elvackolódhatott, a táncparkett még így is vonagló testekkel volt tele. Trey fekete farmert, hozzáillő hosszú ujjú garbót és bőrkabátot viselt. Nem izgatta különösebben, hogy öltözetével beleolvad a hátborzongató hajú, orrkarikás fazonok tömegébe. Kizárólag egy dolog érdekelte. A Fekete Tündér, ez az Atlanta belvárosában, egy ódon temető melletti felújított raktárban levő diszkó felkeltette egy nő – Sasha Armand – érdeklődését. Öt nem akarta szem elől téveszteni. Legalábbis akkor nem, amikor Ekkbar ebbe az évezredbe látogat. Fél méterrel odébb lábszárközépig érő fekete csizma lépkedett, amelynek kereszt- és koponyadíszítésű cipzárfelhúzója minden egyes szexis lépésnél megrezdült. Sasha ruganyos hátsója erotikusán ringott a lüktető zene ütemére, emlékeztetve Trey-t, miért is nem maradhatott Atlantában e hétnél tovább. Távolról könnyebb ellenállni a kísértésnek. Sashának amúgy is jobb nélküle, amennyiben kimarad a 272

balhéból, a fenébe is. Sötét energiahullám áramlott keresztül a termen. Trey bőre vészjóslóan bizsergett. Ugrásra készen lassított. Tekintetével Ekkbart – az egyik Kujoo hadúr nyolcszáz éves szolgáját – kutatta a tömegben, de az beleolvadt a hangzavarba, mielőtt Trey kiszúrhatta volna. Ekkbar korábban már majdnem leleplezte magát. Nem volt egy agytröszt, de halálos veszélyt jelenthetett egy Sasha-féle védtelen emberi lényre. Erősen empatikus személy lévén Trey egészen addig kerülte a tömeget, amíg meg nem tanulta kiszűrni a telepatikus zajt, hogy megakadályozza érzékeinek túlterhelését. Ezúttal egy szempillantás alatt bezárta elméje kapuját, és figyelt. A felvillanó metafizikus energiát okozhatta, hogy Ekkbar rájött, Sasha kiszimatolta jelenlétét, vagy egy másik túlvilági elem Trey fizikai ismertetőjegyei alapján rájöhetett annak Belador harcosi kilétére. Kizárt, hogy a mágus észlelte a jelenlétét. A Hindu hadurak elit Kujoo katonáival ellentétben Ekkbar nem rendelkezett kellő harci képességekkel, hogy észleljen egy Beladort. Varázserővel viszont igen, így emberi lényekben kárt tudott tenni. Sasha megállt a terem közepén, és fejét balra fordította. Kék, sárga és rózsaszín fények csillámlottak vállára és hátára omló egyenes fekete haján. Ráhunyorított, majd rápislantott valamire. Sűrű pillái megcirógatták arcát, mielőtt tovaindult. Trey is cirógatta valaha ezt az arcot, amikor a lány még rongyos farmert és hétköznapi mosolyához illő lófarkat viselt. Talán ha a csókja is olyan lett volna, mint bármely más hétköznapi lányé, bizonyára nem az ágyában kötöttek volna ki. Talán nem szeretkeztek volna oly hevesen, pláne nem a hátsó verandán éjfélkor, ahol még a házi készítésű tejszínhabját is bevetette, vagy… A fenébe, hogy is felejthetné el azt az éjszakát a tónál, amikor a hold játszi fényében a víz végigfolyt a lány testén, miközben a magasba emelte. 273

Akkor közel állt hozzá, hogy fontolóra vegye Belador harcosi jövőjét. De nem tette, és most már nem változtathatta meg a múltját. Óvatosan, nehogy a lány észrevegye, Trey továbbment. Tömjén és tánctól nyirkos bőr illatát lélegezte be. Ki kellett találnia, mit kezdjen Ekkbarral, anélkül hogy katasztrófát okozna. Amióta megbékélt a sorsával, Trey-t figyelmeztették, hogy soha ne szálljon szembe a hadúrral, akit arra kárhoztattak, hogy a Meru hegy lábánál éljen. Évszázadokkal ezelőtt már tengernyi vért ontott ki a Beladorok és a Kujook ellenségeskedése. Az akkor szóban megkötött fegyverszünetet ez ideig mindkét fél betartotta. Ha megzavarná a törékeny békét, az soha nem látott méretű háborút idézne elő. Bízd csak egy nőre, és könnyedén hazavágja a kéthetes szabadságolásod az ÁSPIS-tól – az Átlagfeletti Spirituális Pártfogók Internacionális Seregétől. Ennek tagjaként védte Trey ezt a világot a természetfeletti ragadozók ellen. A Sasha utáni kémkedésben az piszkálta leginkább a csőrét, hogy a hagyományos módszereket kellett bevetnie. Bármikor könynyűszerrel belelátott mások gondolataiba, ám Sashánál e téren kudarcot vallott. A miértjére nem tudott rájönni, mivel büszkesége nem engedte, hogy más Beladort kérdezzen meg. Egyetlen harcos sem ismerte be hiányosságait egy másiknak. A nő telefonjának lehallgatása rendben ment, de csak egyetlen konkrétumot sikerült megcsípnie. Sasha hagyott egy üzenetet a nővérének az otthoni telefonjukon, hogy aznap este munkaügyben házon kívül tartózkodik, hátha sikerül bemérnie Ekkbart a Fekete Tündérben. Egy magas, szőke nőstény lépett Trey elé, akinek a szerelésétől még maga az ördög is ellágyult volna. Elállta a férfi útját, és kis híján felfalta mohó tekintetével, mint a friss húst. A férfi, a sokat sejtető vörös és fekete csipkeruha láttán, puszta kíváncsiságból belehallgatott a nő gondolataiba. Szavakat nem, csak erotikus felvillanásokat észlelt mindarról, amit a nő lelki szemeivel elképzelt… vele… meztelenül… egy 274

ágyhoz kötözve. Lezárta elméjét, udvariasan elmosolyodott, és kikerülte. Újból Sashát kereste tekintetével, hogy meggyőződjön, látótávolságon belül van-e még. Mikor hagyott fel hivatásával, hogy családfakutató helyett magándetektív legyen? Ki bérelte fel, hogy megtaláljon egy olyan lényt, aki a mai napig hegy gyomrában él? A táncparkett felől hallatszó morajlás vonta el a figyelmét. Mire visszafordult, hogy újra Sasha nyomába szegődjön, a nőt elnyelte a tömeg. A nyakát nyújtogatta, és körülnézett. Sasha sehol. Izzadt a tenyere. Ez ritkán esett meg vele akció közben, bár igaz, hogy most először volt a küldetés része egy szörnyeteggel dacoló, védtelen nő. A zene minden egyes dübörgő ütemére összeránduló szívvel nyomult Trey előre, és kettéválasztotta a kísérteties jelmezek tengerét. Épp akkor ért a tágas terem másik oldalára, amikor egy pár, függő cipzárhúzókával ékesített combig érő csizma az előcsarnok felé vette az irányt, majd kiment a hátsó ajtón. Trey, ha szükségét érezte, fénysebességgel tudott közlekedni, de nem nyilvánosság előtt és nem ok nélkül. A hátsó kijáratnál sikeresen kijátszotta a kidobóember árgus tekintetét, és úgy rontott ki, hogy szinte légörvényt kavart maga körül. Egy kihalt mellékutcára lépett. Mély lélegzetet vett, hogy kiélvezhesse a késő októberi csípős hideget. A járda felől ismerős, a temető felé haladó lépések kopogása ütötte meg a fülét. Közel az erdőhöz, ahol számos nemi erőszak történt a múltban. Mégis hova a fenébe tart Sasha? Trey most már óvatosabban mozgott, miközben a környezetére hangolta érzékeit. A szokványostól eltérő szakmájában a túlélése függött a folyamatos készültségtől. Féltömbnyire a temetőtől megállt, hogy újból észlelje a nő lépteinek kopogását. Érezte, hogy harminc méterrel odébb egy gyűlölettel teli alak lép be a zónájába. Trey megpördült, kezét összekulcsolta, mintha bárdot tartana, 275

amivel képes lenne egy ember fejét is leválasztani testéről. Keze alig egy centire állt meg Sasha karcsú nyakától. – Te meg mit csinálsz itt? A lány ingerülten ráncolta kékesfeketére pingált ajkát. Trey csak arra tudott gondolni, vajon csókálló-e a rúzs a száján. – Hogy s mint, Sasha? – Leengedte a karját, és kiegyenesedett. Irtózatosan jól állt neki az a huszonöt centi mélyen dekoltált, bőrzsineggel díszített fekete ruha. Már amennyire a félhomály látni engedte. A két mellbimbója között láncsor himbálódzott. Trey minden erejével igyekezett megálljt parancsolni a nyelvének, hogy körbe ne nyalja a száját. – Jól vagyok. Szóval, mit csinálsz itt? – Benéztem a Fekete Tündérbe – mondta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. – Micsoda meglepetés, hogy itt talállak. Azt hittem, már rég felakasztottad az ostorod. Sasha zavartan vonta össze szemöldökét. Hoppá. Ezt akár célzásnak is vehette volna arra, hogy hamarosan betölti a harmincat. A szórakozóhelyen őt stírölő nehézfiúk tekintete alapján viszont semmi oka nem volt az aggódásra. Trey dühében szeretett volna egy jókora léglökettel megküldeni pár fejet, de az ebből fakadó zavargás felfedte volna jelenlétét. – Azt hittem, nem érdekel, amit csinálok. Sőt egy időben holtan sem cibálhattak volna el egy ilyen helyre. Mi ez a hirtelen kíváncsiság? – Kihívóan csillogott merészen, művészi finomsággal kihúzott, egyiptomi metszésű, mogyoróbarna szeme. – Az igazat megvallva, kerestem valakit. – Trey remélte, hogy visszafogott válasza megoldja Sasha nyelvét, és közben időt nyer, hogy rájöjjön, ki állította rá Ekkbarra. – Én is, amíg te el nem ijesztetted. – Hogy én? – Kizártnak tartotta, hogy Ekkbar észlelte a jelenlétét, de Trey ezt nem merte bevallani magának. – Kit 276

keresel? – Úgysem ismered. – Akkor hogy ijeszthettem volna el? – Túl konszolidáltan öltöztél fel erre a helyre. Az új szemüveged sem palástolhatja, ami valóban vagy. Kilógsz a tömegből, mint egy zsaru – vagy szövetségi ügynök. – Hirtelen csettintett egyet, és gúnyosan felvonta csodás szemöldökét. – De hát épp erről van szó! Hisz valóban az FBI-nak, a CIA-nek, vagy a nemzetvédelemnek dolgozol, amiről ha mesélsz nekem, meg kell hogy ölj, ugye? Nem akart belefolyni ebbe a beszélgetésbe. A szemüvege hétköznapi üzletekben nem kapható speciális optikai anyagból készült, és a szeme helyett valójában az erejét védte. Ami viszont kapcsolatban állt a látásával. – Egy bűnözőt kerestél? – kérdezte Trey. Sasha felvont szemöldökéből és sokatmondó tekintetéből kiolvashatta: jobb lett volna, ha inkább hallgat. Trey igyekezett fapofát vágni, mintsem hogy kinevesse. – Mi járatban vagy itt ilyen késő éjjel? Vadászol valakire, aki a bűnüldözés elől rejtőzködik, mi? – Ne akadékoskodj. Dolgozom. Mindjárt kiböki. – Min dolgozol? Sasha vett egy mély levegőt, amelytől a bőrszerkója szinte életre kelt, majd egy súlyos szusszanás kíséretében kifújta. – Mégis miből gondolod, hogy jogodban áll mindent tudni rólam, vagy az életemről? – Nézd, én csak aggódom érted. Mélyről jövő, gúnyos kacaj hagyta el a lány ajkát. – Hát hogyne. – Sasha hitetlenkedve csóválta a fejét. Vállára omló ébenfekete haja lágy testét simogatta. Trey megannyi éjszakát töltött el arról álmodva, ahogy megszabadítja ruháitól… ismét. – Komolyan, Sasha. 277

A lány lehiggadt. Ferdén tekintett rá. – Réges-rég elbuktad még a lehetőségét is, hogy értem aggódhass – mondta kimérten –, úgyhogy hagyd ezt. Éled az életed, ahogy jónak látod, éppúgy, mint én. Nincs helye a múltbéli hibáknak. Élte az életét, habár nem egészen úgy, ahogy akarta, de mindez az ő hibája volt, nem Sashaé. Trey ragadozók közeledtét érezte. Sasha elé ugrott. Átkozta a meggondolatlanságát. Három huszonéves, egyforma dzsekiben, egyforma tőr-és-vér tetoválással, egyformán fölényes testtartással. Huligánok. Figyelhetett volna jobban. – Jobb, ha odébbálltok, srácok – vetette oda Trey a vezérüknek, akinél fegyver volt. Dús szőke haja széles vállát verdeste. Egyik kezének minden ujján gyűrűt viselt, ettől a keze úgy nézett ki, mint egy nagy, kérdőjel alakú bokszer. – Szép csöndben induljatok el a temető felé – utasította őket a rideg, pattanásos arcú főnök. Trey belépett a vezér gondolataiba, és a következőt hallotta: „Élvezet lesz, amint a szemed láttára megdugom a ringyódat.” Percről percre jobban alakul ez az este, mormogta Trey az orra alatt. Természetfeletti erejét a srácok ellen nem használhatta. A Belador kódex szerint csak az ellenfelével egyenlő erővel harcolhat. Sasha Trey mellé lépett, de a férfi hátratolta. – Szükséged lesz a segítségemre – suttogta szemrehányóan a lány. – Nem lesz – válaszolta lágyan Trey. – Valaki meghalhat, ha útban vagy. – Van egyáltalán beleszólásom abba, hogy ki hal meg? – dünnyögte Sasha. – Ne kényszerítsetek rá, hogy használjam – hadonászőtt fegyverével a szikár szőke. Marhára kemény dolog fegyvertelenekre fegyvert fogni. – Ha fel akartad őket bosszantani, bevált a terved – súgta 278

Sasha. – Adj nekik pénzt, vagy hagyd, hogy segítsek! - Nem – mondta Trey, a szemét meresztve. Hát nem látja Sasha, hogy a hepciáskodása nélkül is épp elég a baja? Bírta a lány vagányságát, mert az szerencsére megakadályozta, hogy pánikba essen. De ezúttal rosszkor akart keménykedni. Trey most nem magyarázhatta el, hogy nem a pénzre megy a dolog, hanem ő, Sasha a tét. Mivel nem tudhatta biztosan, mire készült ez az őrült, szokásától eltérően kisebb erőt vetett be – a támadó pisztolyt fogó kezére irányítva. Ezzel megbénította az elsütőbillentyűn nyugvó mutatóujját. Bár ettől az agresszor keze remegni kezdett, Trey tudta, hogy nem fog sokáig tartani. A fürgesége és mozgékonysága többet használt, mint a kinetikus képessége. A bandavezér rámeredt remegő kezére. Ujjai szembeötlően küzdöttek a váratlan és önkéntelen remegés ellen. Haverjai aggodalmas tekintettel hátrálni kezdtek. Egyre jobban remegett a keze. – Hogy cseszné meg! – A szőke megragadta a fegyvert tartó kezének csuklóját, hogy stabilizálja, miközben hátrált, és apró szeme Trey-re tapadt. Kétfős csapata buzgón követte a visszavonulásban. Mikor már jó tizenöt méterre eltávolodtak, a trió végigszaladt az utcán, majd eltűnt a temetőt övező erdőben. Trey kifújta a levegőt, és a csípőre tett kézzel álló Sashához fordult. – Bölcsebb lett volna tejelni nekik – mondta a lány. –Mióta számít neked ennyire a pénz? Trey-t hidegen hagyta a pénz, de a lány védelmében szétmarcangolta volna a támadókat. Vállat vont. – Végül is csak pár suhanc volt. Pisztolyuk volt, de merszük nem. Ezt tanultad Quanticóban? Quanticóban másfajta „ügynököket” képeztek ki, de Trey nem akart hazudni, ezért inkább hallgatott. Sasha megrázta leomló fekete haját, hűsítőén meglegyezve ettől lúdbőrössé vált bőrét. 279

– Izgalmasra sikerült a villámrandi, de most rohannom kell. – Kocsival vagy? – Nem. Ugyanabban a családi házban lakom, közel a belvároshoz. Légy jó. Ezzel elindult. Trey kibújt a bőrkabátjából, és mellé lépett. – Hazakísérlek. Már a vállára terítette volna a dzsekijét, mikor Sasha, nem túl nőiesen, felmordult, majd megállt. Felé fordult, és a szemébe nézett. – Nézd, Trey, nagylány vagyok már. Felnőttem, tudok vigyázni magamra. Trey legszívesebben visszament volna azokba az időkbe, amikor a lány még nem volt ilyen felnőtt, hogy rendbe hozza vele a dolgokat. Szerette volna kihúzni a fájdalom fullánkját a lány hangjából. Ehelyett ugyanazzal a kérlelhetetlen tekintettel reagált, amelyet az újonc Belador gyakornokainál kiképzőként vetett be. – Hazakísérlek, Sasha. Úgyhogy ácsoroghatunk itt, amíg be nem fejezed, vagy pedig elindulunk hazafelé. Döntsd el! Sasha tíz másodpercig állta a tekintetét, majd egy bosszús „Ó!” kíséretében kimérten tovasétált. Elutasító viselkedésére azonban rácáfolt kérdésével. – Miért jöttél vissza Atlantába? Trey a lány vállára terítette a kabátját, anélkül hogy tudomást vett volna szúrós pillantásáról. – Pihenni. – Szeretett volna több időt hagyni a lézengésre. Normális esetben már szeptemberben visszajött volna, de a legutolsó akciója eléggé elhúzódott. Ma estig tortúrának élte meg, amikor évente haza-hazalátogatott, hogy megfigyelje a lányt. Mi több, majd' szétvetette a fájdalom, hogy ismét Sasha közelében lehetett, és mégsem érinthette meg. Édeskés parfümjének ismerős illata felidézte az éveket és az elvesztegetett időt. Szerette volna még egyszer magához ölelni, érezni az összetartozást, amit más nővel soha nem érzett. – Mennyi időre jöttél, Trey? 280

Csak nem érdeklődés csendült ki hangjából? – Két hétre… még egy hetem van. – Szóval már egy hete itt vagy? – Kérdése inkább csalódottsággal teli kijelentésként hatott. Trey szerette volna elmondani, hogy habár a lány sosem vette észre, ő minden egyes napon a közelében volt – de jobbnak látta, ha nem ássa még mélyebbre az árkot kettejük között. Inkább megpróbálta újból kipuhatolni, miben mesterkedik a lány. – Miért vadászol emberekre? Mostanában már a rendőrségnek is dolgozol? – Nem éppen. Magánnyomozó vagyok. – Hm. Szóval, kit ijesztettem el? Egy huncut férjet? – Nem egészen. Egy senkit – dünnyögte a lány, majd jobbra fordult, és egy gyéren megvilágított utca felé vette útját. Trey vakon ismerte az utat. Száraz levelek hullottak alá az őszi szélben, beborítva a járdákat, amelyeket valaha kéz a kézben róttak Sashával – mielőtt meghozta élete legnehezebb döntését. Mindig is elbűvölték a környék régi épületei, amelyek legtöbbjét mostanra felújították. A már három generáció óta Sasha családjának tulajdonában lévő viktoriánus stílusban épült kétemeletes ház lépcsőjén a lány megállt, és Trey felé fordult. Csizmájával megfellebbezhetetlenül böködte a betont. A veranda lámpái sejtelmes fényt szórtak a hintára, ahol utoljára találkoztak, mielőtt Trey elhagyta. A férfi torka összeszorult a fájdalmas emléktől. Sasha felemelte egyik kezét. Trey azt hitte, a mellkasát készül megérinteni és a vágy belemarkolt a szívébe. De Sasha mindössze egy hajtincsével kezdett babrálni, csakúgy, mint rég, amikor ideges volt. Trey ujjai görcsbe rándultak, hogy nem érinthetik Sasha selymes haját. – Remélem, jó irányt vett az életed, és igazán hálás vagyok a ma esti segítségedért a srácokkal szemben, de kérlek, ne gyere vissza. Rendben? – Elnézett Trey mellett. Mikor újra rápillantott, gondterhelten csillogó szeme többet árult el a szavainál. 281

Trey nagyon szerette volna tudni, mi járt a fejében valójában, de régebben is migrénes rohamai lettek, amikor megpróbált Sasha gondolataiban olvasni. A probléma már önmagában külön utakra kárhoztatta őket. Sosem tudta rábízni a szívét olyan nőre, akitől nem hallhatta az igazat, mert ez túl kiszámíthatatlannak bizonyult. – Tegyél nekem egy szívességet, Sasha. Ne nyomozz többé egyedül furcsa emberek után. Mint ahogy mondtad: a pénz nem is olyan fontos. A lány hitetlenkedve vonta össze sötét szemöldökét. – Na, de nem űzhetem hosszú távon ezt az ipart, ha nem vállalok némi a kockázatot, és esténként otthon maradok, ugye? – Nem vagy tisztában vele, kire vadászol. – Dehogynem. Egy olyan emberre, aki információkkal rendelkezik. – Emberre? – Trey legszívesebben megrázta volna. Ekkbar nem ember, és olyan emberi tulajdonságokkal sem rendelkezik, mint a könyörület. Nem érné be annyival, hogy megsebesíti Sashát, amiért vadászik rá. A lelkét is elrabolná. De hiába mondaná, a lány úgysem hinne neki. – Nem képeztek ki az ilyen… helyzetekre. – Fogalmad sincs, ki vagyok, és mire képeztek ki. Mellesleg kiválóan teak wan dózom. – Én csak… – Jó éjt, Trey. – Sasha lekapta magáról Trey kabátját, és hozzávágta; majd megfordult, felment a kőlépcsőn, és vissza sem nézett. Bedugta kulcsát a díszes rézzárba, kinyitotta az ólmozott üvegajtót, és eltűnt a sötét házban. Szinte tálcán kínálta magát Trey-nek az újabb küldetés. Még Sasha előtt meg kell találnia Ekkbart, hogy így biztonságban tudhassa a lányt. Sasha visszafojtotta lélegzetét, amíg beért a házba, majd lehuppant az ajtó mellé, távol annak ovális üvegétől. A bűvös vakolat mit sem segített, hogy csillapítsa a testéből sugárzó forróságot, mely égette a bőrét. 282

Ez meleg volt. Ha Trey nem bosszantja fel az utolsó pillanatban, talán arra is megkéri, hogy megcsókolja… vagy egyszerűen ő csókolja meg a férfit. Kikémlelt, és látta elsétálni, megroggyantnak látszó válláról lógó kabátjával. Vajon megbánta a szakítást? Jólesett volna neki, ha tudja, hogy a lány viszont akarja látni? Mert Sasha ezt akarta. Trey megállt a sarki lámpaoszlopnál, a borostyánszínű fény kirajzolta közel kétméteres, megkapóan markáns alakjának körvonalát, amely mellett Sasha úgy vágyott felébredni másnap reggel. Talán épp most gondolkodott el rajta, hogy visszafordul, hogy a karjába zárja, hogy még egy esélyért könyörögjön, hogy… és tovaindult. Sasha visszadőlt. Mennyire szánalmas vagyok! Vajon elfogadja valaha, hogy végleg elment, és sosem jön vissza? Francba vele, hogy eltolta a mai munkáját. Francba vele, hogy megkérdőjelezte a rátermettségét. És francba Trey hamiskás mosolyával és perzselő zöld szemével, amitől még mindig úgy reszket a szíve. Bárcsak magán tartotta volna a kabátját. A legkevésbé sem volt most szüksége arra, hogy épp lefekvés előtt zsongjon a feje a férfi kanszagától – amelyre amúgy is tisztán emlékezett azokból a napokból, amikor a férfi hosszas szeretkezéseik után levetett pólóit viselte. Hogy volt képe megjelenni és cseverészni vele, mintha mi sem történt volna köztük? Mintha az együtt töltött tizenkilenc varázslatos hónap után nem anélkül lépett volna le, két nappal a lány huszonegyedik születésnapja előtt, hogy bármit mondott volna neki, hogy megmagyarázza tettét. Akkor csak ennyit mondott: – Majd találsz egy jobbat. Megpróbálta. De nagyon próbálta pótolni a tátongó űrt, melyet Trey a szívében és az életében hagyott! Ám pusztán azért, mert még mindig bukik rá, nem toppanhat be csak úgy az életébe, és nem kezdhet parancsolgatni neki. Bízd csak egy férfira, és simán eltol egy egyszerű tervet is. Sasha felegyenesedett, és gondolatban megveregette saját 283

vállát, amiért sikerült ilyen erősnek mutatkoznia. Mégis hogy jön ahhoz Trey, hogy megkérdőjelezze az ő képességeit, mintha nem tudna vigyázni magára? Mintha az elmúlt kilenc évben nem végezte volna piszokul jól a munkáját. Nagy léptekkel odament a hallban található empire stílusú asztalhoz. Végigsimította világosbarna márványlapját, amelynek közepén három pingponglabda méretű aqua üveggolyót helyeztek el. A golyók a levegőbe szöktek. Sasha pár centivel lejjebb kezével és ujjaival legyezve irányította őket. A lebegő golyóbisok felizzottak és köröztek a levegőben. Sasha így oldotta a stresszt. Szóval Trey szerint nem alkalmas magándetektívnek? Hát, nagyon téved. Jó néhány fortélyt rázott ki könnyűszerrel a kisujjából. Sasha szabad kezével intett egyet, és ezzel kinetikusan bezárta a bejárati ajtót, és lekapcsolta a kinti lámpákat. Ezután elindult a konyhába, ahonnan fény áradt ki nyitott ajtón át. – Merre jártál az este? – Nővére, Rowan a hússzeletelő asztalnál ült egy bögre málnás mentateával a kezében, amelyet, illatából ítélve, ő maga kevert ki. – Ekkbart kerestem a Fekete Tündérben. – Sasha könnyedén a konyhaasztalra eresztette üveggolyóit. Egy hajtincsét a füle mögé igazította, és lehuppant. – Nem lett volna szabad nélkülem nekiindulnod Ekkbar keresésének – dőlt hátra méltóságteljesen Rowan, aki éppúgy nézett ki, mint bármely vonzó harmincas nő a történelmi város szomszédságából. Eltekintve beesett arcától, Sasha még sosem látta ilyennek. – Nem vagy olyan állapotban, hogy segíts nekem. Még aggódnék, hogy történik veled valami. Sasha merengve nézte Rowan beesett arcát és karikás szemét. Nővére kezdett alulmaradni. – Még nem szilárdult meg az erőd. – Rowan hanglejtése arra emlékeztette Sashát, amikor kilencéves korában a nővére rászólt: még túl fiatal, hogy sminkelje magát. – Pedig gyakorlok. Kimondottan összeszedett vagyok, napról 284

napra fejlődöm. – Igazán? – mosolygott megenyhülten Rowan. –Akkor miért volt ma reggel kikapcsolva az összes óra? Micsoda? Sasha visszagondolt az előző éjszakára. Félreküldte volna az energiáját, amikor tegnap túlontúl kifacsarva érezte magát ahhoz, hogy végigsétáljon a házon és lekapcsolja a lámpákat? Rowan szemöldökének mindentudó rándulása rávilágított a tényre, hogy Sasha ezt bebukta. Na, bumm. – Akkor biztos elcsesztem valamit – vallotta be Sasha. Örült, hogy nem történt nagyobb baj. – Nem elég csak integetned, szívem. Összpontosítanod kell a gondolataidat. Ekk… ööö, ezért próbállak tanítani. Sasha összerezzent, amikor nővére nem így fejezte be a mondatát: Ezért tudott Ekkbar elslisszolni melletted a temetőben. – Dolgozom rajta. – Sasha, mielőtt Rowan megbetegedett, naponta gyakorolt. Ugyanakkor rendszeresen foglalkoztatta a gondolat, hogy vajon a boszorkánymesterség okozhatta-e nővére bizarr viselkedését. A boszorkánygyülekezetük megtagadta a segítséget. Úgy vélték, Rowan hozta magára a bajt azzal, hogy a rossz oldalnak dolgozott. A húga ezt sosem tenné. Sasha nem gyakorolhatott évekig, ha meg akarta menteni a nővérét. Épphogy elkezdte faggatni a részletekről, amikor Rowan feje hátrabicsaklott. Kiesett a kanál a kezéből, és megcsörrent a földön. Jaj, ne. – Rowan… hé, nőv… – Sasha feszültsége félelemmel vegyült. Nővérének feje előrebukott, mogyoróbarna szeme immár narancssárgán világított. Abból kiindulva, ami a múltkori rohama alkalmával történt, Sasha jobbnak látta hátralépni. Rowan olyan gyorsan mozgott, hogy esélyt sem adott Sashának a menekülésre, mielőtt torkon ragadta. – Ne… – Sasha megfogta és finoman megszorította nővére vékony csuklóját, amely most olyan erős volt, mint az acél. – Találd meg Ekkbart, vagy meghalsz, banya – fenyegetőzött Rowan magas hangon, amelytől a hideg futkosott Sasha hátán. 285

– Rowan… figyelj… én vagyok az… Sasha… – nyekeregte. Nővérének tekintete az őrület és a zavarodottság között váltakozott. – Meg ne… ölj… – suttogta elhaló hangon. Elkeseredetten próbálva lefejteni magáról Rowan ujjait, alig kapott lélegzetet. Látása kezdett zavarossá válni. Elszürkült a világ. Rowan ujjai elernyedtek, és abban a pillanatban kitisztult tekintete is. Meggyötörten nézett. – Jaj, szörnyen sajnálom. Sasha most, hogy végre kiszabadult, hátratántorodott. Rowan pedig, hogy végre megszabadult attól, ami fogva tartotta elméjét, zokogva rogyott a lába elé. Sasha levegő után kapkodva masszírozta a torkát. „Édes istenem, hogy fogok neki segíteni, ha megöl?” Düh és fájdalom váltakozott érzelmei között, habár egy percig sem hitte, hogy Rowan bántani akarná, ha épp nincs megszállva. Sasha leguggolt, megragadta nővére karját, és segített neki felállni. – Sajnálom, hogy bántottalak. – Rowan szeméből könnyek záporoztak. – Tudom, szívem – nyugtatgatta Sasha. A történtek ellenére sajnálta alvás közben amúgy veszélytelen nővérét. Alvás után mindig úgy tűnt, mintha rosszabbul lenne, de ha nem pihent, elvesztette az étvágyát és az erejét – elvetemült küzdelem ez így. – Miért nem feküdtél le egy kicsit? Mikor felértek a lépcső tetején lévő hálószobába, Sasha ágyba segítette a nővérét, majd adott neki egy fülhallgatót. Rowan úgy vélte, a lágy zene segít neki, és Sasha elgondolkodott, hogy vajon Az ördögűző filmzenéjét hallja-e a nővére fejében. Amint Rowan elaludt, Sasha lement, hogy folytathassa az internetes keresést a démoni megszállottságról, mivel a gyülekezetük megtagadta tőlük a segítséget. Amikor bátyjuknak, Tarqnak olyan programja volt, ahol nem lehetett elérni, Sasha egymagában ténykedett. Még Trey sem segíthet nekem. A lépcső aljánál megtorpant. 286

Azt kívánta, bárcsak vissza tudna menni kilenc évet. Csak még egy alkalmat kért, hogy mélyen magában érezhesse a férfit, és hogy együtt ébredhessen vele. Ha ez megadatna neki, Sasha szó nélkül visszaengedné becses agglegény életébe és titokzatos munkájába. Több az aggódnivalóm annál, mint hogy mennyire akarom őt vissza. Rowan gyógyítása volt a legfontosabb. Addigra Trey egy újabb évtizedre el fog tűnni. Sasha felsóhajtott. Jobb is, ha Trey elmegy, mint hogy elvonja figyelmét. Ha nem koncentrál arra, hogy továbbra is álcázza magát, ahogy Rowan tanította, idő előtt felfedné magát Ekkbar előtt. Nem bízhatott a szolgában. Miután segített annak a kis korcsnak megnyitni a kettejük világa közti kaput, átslisszolt, majd az átható köd rejtekében kiszaladt a temetőből. Nem mehetett olyan messzire, legalábbis nem azután, hogy álmukban megtárgyalták, hogyan kaphatna esélyt az életre, itt és most… mint egy szexuális ereje teljében lévő, vörös vérű férfiember. Megérezte, ahogy rossz energiaáramlat szelte át a szórakozóhelyet. Biztos a lesben álló Ekkbar volt az. Bizonyára úgy gondolta, az ősi hindu mágiájával rabul ejtheti Sashát és a szolgálójává teheti. Ostoba volt, hogy alábecsült egy tizedik generációs boszorkányt. Majd ha Sasha leveti védőköpenyét, sarokba szorítja Ekkbart, és megfizetteti vele a Meru-hegytől a múltból jelenbe tartó időutaztatást. Majd ő kigyógyítaná nővérét az őrültségéből. – Ekkkkkkbaaarrrr! – morajlott fel a Meru-hegy alatti kő és köd alkotta világ. Batuk hangja végigsöpört a nagy csarnokon, át a járatokon és alagutakon, amint a szolgáját kereste. A hadúr izmai megfeszültek az ölés iránti vágytól, amiért halhatatlan elméje a hegy alatti életre ítéltetett katonáival és családjaikkal. Nem lett volna szabad hinnie Ravandnak, aki örök 287

életet ígért neki és népének, ha hűbéri esküt tesznek a hindu démonistennek. Batuk megragadta a trónja karfájául szolgáló malachitból faragott két sima felületű, zöld kígyót, és csalódottan felüvöltött. A kígyók sziszegve életre keltek. Lángok nyaldosták kettéágazó nyelvük hegyét. A magasba tornyosuló nagy csarnok olyan vörösen ragyogott, mint egy kihunyt széndarab, amelybe miután életet lehelnek, visszacsillapodik abba a szokásos bágyadt lila állapotba, amelytől megint olyan hideggé válik a levegő, mint ha téli fagy lehelte volna be. Dolgos fehércselédek siettek elő szobájukból. Az ágyasaikkal henyélő katonák épp csak tisztelettudóan feléje tekintettek, majd nyomban folytatták tevékenységüket – kihasználva a kiképzések közti lélegzetvételnyi szabadidőt. Batuk nehézkes mozdulattal, ám szikrázó tekintettel zuhant vissza trónjára. Annak idején, amikor még nagyra becsült, hús-vér Kujoo hadúrnak tartották, ellenségei félték, a nők istenítették. Amikor egyetlen nőt imádott mindenekfelett… őérte szállt harcba a Beladorok ellen kardjával. Miféle bűnt követhetett el, hogy még egy Fenénél is rosszabb helyen kötött ki, ahova az elátkozottak kerülnek haláluk után? Semmilyet, már amennyire vissza tudott emlékezni. Csak azért háborúzott a Beladorok ellen, hogy visszanyerje jogos tulajdonát. És bízott abban, hogy Ekkbar jól becsülte meg Ravana ajánlatát. Hol lehetett a szolgája? Ha a nyurga mágus nem állítja, hogy közel jár a kényszerlakhelyükből kivezető út megtalálásához, Batuk sosem engedélyezi annak a marhának, hogy új varázsigével kísérletezzen. Ekkbar legutóbbi kísérlete alvilági otthonukra irányult, ahol számtalan lélek sikongott a fájdalomtól egészen addig, míg Ekkbar ki nem kotyvasztotta a módját, hogy eltávolítsa őket. Ürülékeken hemzsegő rágcsálókat egyszerűbb lett volna kiirtani. A bűz, amit az az idióta maga után hagyott, még évtizedekig terjengett a levegőben. 288

Ha az a marha megint eltolt valamit, Batuk majd… mégis, mit csinálna? Már kiküszöbölte az életén esett csorbát. Füstgombolyag gördült be a terembe, kettéosztva a finom Nihan – egy maró szagú, mellmagasságban lebegő ködfátylat –, és Batuk előtt megállt. Ekkbar térdre esve érkezett, lehajtott fejjel, esdeklő kézzel. Batuk majdnem elnevette magát. Nincs isten, ki meghallgatja az elkárhozottak imáit. – Hol voltál, te gazfickó? Órák óta szólongatlak. Acélkarmokba sodort éles körmeit arra óhajtotta használni, hogy torkokat metsszen el velük. Legfőképp Ekkbarét. – Uram, Uram! – Kezdett rá Ekkbar, a tőle megszokott zengzetes stílusban, szerény hangon. – Most eszméltem fel egy kegyetlen sebesüléstől, a legkegyetlenebhóí- mondta sárgás, réveteg tekintettel. Csak Batuk és elit katonái rendelkeztek dupla pupillával, melyeket aranysárga kör keretezett – hogy megjelölje elátkozottságukat. Mi? Ravana tényleg azt gondolta, hogy elfelejtették? Nem mintha bármelyikük elkóborolhatna ebből az elhagyatott veremből. Ekkbar aggodalmat színlelve vonta össze szemöldökét. Néhanapján Ravanával egyenértékű rutinossággal hazudott. De a démonistennel ellentétben a szolga megszenvedte ennek következményeit. – Uram! Látom, nem hisz nekem, uram, pedig igazat szólok! – Ekkbar gyermeki sértettséggel fonta össze törékeny karját csontos, meztelen mellkasán. Fáklyafény villódzott vászonnal bekötött, fénylő fején. – Sikerült megtalálnom a kivezető utat ebből a… – Micsoda? – Batuk előrecsúszott székén. Láthatóan nem hitt a fülének. Valóban sikerülhet ennek a szerencsétlennek kivezetnie népét ebből az istenverte barlangból? – Amint mondottam. – Ekkbar testtartást váltott. A csiszolt kőpadló fényt vetett nefritzöld selyembugyogójára. – Úgy vélem, 289

megtaláltam a kiutat, de… – Mutasd meg, de rögtön! – bömbölte Batuk. Ekkbar gondterhelten az égre emelte tekintetét, amelyet sohasem láthatnak meg, majd újból Batukra nézett. – Uram! Uram, engedélyével folytatnám, amibe belekezdtem. Talán megmagyarázhatnék mindent. – Vigyázz a szádra, különben megfizetsz! – Mitől foszthatnál még meg egy férfit, aki már úgysem boldogíthat asszonyt az ágyában? – hörögte. – Haragom továbbszításával megtudhatod te még! Ekkbar tehetetlenségében a hálátlan hadurakról morgott valamit. Batuk elképzelte, hogy dühe csillapításának érdekében mindkettejüket megszabadítja gyötrelmeiktől. Azonban népe megérkezése óta egy percet sem öregedett, mivel a Meru-hegy alatti életük halhatatlanságra kárhoztatta őket. A kardja okozta fájdalom ellen ugyanakkor védtelenek voltak. Batuk nagyot sóhajtott. – Mondd el a történeted. Ekkbar kihúzta göthös hátát. Ismételten belefogott. –Találtam egy átjárót. Igen, egy új átjárót a külvilágba. Egy boszorkány meghallotta énekem, és kapcsolatot teremtett velem. Elmondtam neki a problémámat, azaz a mi rettenetes nagy problémánkat, és kérve kértem a segítségét. Megesküdtem, hogy te majd bőkezűen megjutalmazod jóságáért. Beleegyezett, hogy megnyit számunkra egy kaput, amelyen keresztül megvethetnénk lábunkat az ő világában. Kísérleteim lefolytatása közben – amelyek sikeréről persze feltétlenül szándékomban állt tájékoztatást adni Felségednek – kegyetlen, szörnyen kegyetlen támadást mértek személyemre. Midőn magamhoz tértem, az átjáró eltűnt. – Ki művelte ezt? – üvöltötte Batuk, remegve a késztetéstől, hogy koponyákat törhessen. Ki volt képes megfosztani őket szökésük esélyétől? – Én, ööö, úgy vélem, uraságod egyik elit katonája. Ekkbar, az együttérzés amúgy hiábavaló reménye érdekében, 290

látványosan tenyerébe fogta bekötött fejét. – Micsoda?? – De hát Batuk elit katonái életüket adnák a Hadúrért és a népért, akit védett. – Ki volt az?! – A falak, üvöltésére, újból felfénylettek. A nihar gőzölögni kezdett a forróságtól. – Vyan. A teremben volt a pajzsa, mikor magamhoz tértem – tördelte a kezét Ekkbar. – Uram, Vyannak vissza kell térnie. – Nem. Ekkbar fakó bőre elszürkült. – Mi… micsoda? Vyan lelkét dühödt bosszúvágy uralja, amely abból fakad, hogy a feleségét és a családját a Beladorok lemészárolták. Megtalálja a Beladorok vezérét, és ez tudod, mit jelent. – Ekkbar szeme elfehéredett. – Igen. Azt jelenti, hogy amennyiben Vyan sikerrel jár, mindannyiunknak megtalálja a kiutat, nem csak magának, ellentétben veled. – Nem igaz! Nem igaz! Én pusztán ki akartam próbálni az ösvényt, mielőtt magamra vonnám haragodat! – Áttetsző aranykönnyek peregtek Ekkbar szeméből. – És az átok? Ha újból háborúzni kezdünk, ezer évre küldenek a Fenébe. Batuk nem sok különbséget látott aközött, ahol most éltek, és aközött, ami rájuk várhatott, azzal a különbséggel, hogy örökös tűzben égve válnak majd Fene korcs teremtményeinek szexrabszolgáivá. Ugyanakkor inkább kasztrálta volna magát, mintsem hogy behódoljon azoknak a lényeknek. – Vyan az egyik legjobb stratégám, és kétségtelenül van egy terve. Ha az beválik, és végez Brinával, a Belador vezérrel, felszabadítom őt. Ravana megesküdött, hogy amennyiben harcba bocsátkozunk, és bemutatjuk neki a hadvezér levágott fejét, visszajuttat minket a föld felszínére. Ezzel egyetemben rábírja Machát, a kelta istennőt, hogy, hűségét bizonyítandó, leküldje a Beladorokat a Meru-hegy alá, és a sorsukra hagyja őket, amiért megszegték a fegyverszünetet. Ekkbarnak tátva maradt a szája. 291

– Nem értem. – Állításod szerint egy boszorkány vette fel veled a kapcsolatot. – Batuk elgondolkodva nézett a távolba. – Nem egészen – mormolta Ekkbar. – Ez azt bizonyítja, hogy nem mi okoztuk a problémát. Legutóbb azt álmodtad, hogy a Beladorok belakták az összes földrészt. Vyan talál egy leleményes megoldást, hogy kiprovokálja a harcot, és megtalálja a vezérüket. Ha elég ügyes, végre levegővel tölthetjük fel tüdőnket, gyerekeket nemzünk majd, felvirágzunk, és civilizációnk újbóli virágkorát éli majd. – Batuk letekintett szolgájára. – Amennyiben Vyan elbukik, majd szépen elmesélem Ravanának, miként verted át a katonámat, amióta rám tukmált. A démonisten kétségtelenül kimutatja elégedetlenségét, amiért megkíméltem életed. Batuk hátradőlt. Évszázadok óta nem érezte ilyen nyugodtnak magát. Amint feloldást nyernek az átok alól, Batuk csak és kizárólag népének tartozik majd hűbéresküvel. Az új világon olyan rettegés lesz úrrá, amilyet még nem látott.

292

2

Trey leparkolta 74-es Bronco kisteherautóját az út szélén, Sasha háza előtt. Bár akadt néhány sötét folt a tervében – többek között nem tudta, számíthat-e a nő együttműködésére –, hamarjában nem tudott jobbat kitalálni. Kikászálódott a kocsiból, felment a veranda lépcsőjén, és bekopogott az ajtón. Épp csak megütötte fülét az odabentről közeledő léptek tompa zaja, mikor kitárult az ajtó. Sasha kifakult pólót viselt, amely kísértetiesen hasonlított arra, ami valaha az övé volt. Barátságtalanul nézett, kimerültségtől bedagadt szeme és kócos haja kialvatlanságról árulkodott. Mégis micsoda látvány kora reggel, a fenébe is! – Felébresztettelek? – kérdezte, és meglehetősen nehezére esett a feladatra koncentrálnia. – Nem, csak még nem zuhanyoztam. Miért jöttél? –mordult rá, majd beletúrt a hajába. – Lenne egy megbízásom a számodra. – Miféle megbízásod? – csattant fel a lány. – Meg kell találni valakit. – Be vagyok táblázva. – Megpróbálta rácsukni az ajtót, de Trey keze megakadályozta. – Beszélhetnénk egy percre? – Megmondtam, be vagyok táblázva. Nincs időm újabb ügyre. – Elnézett a férfi mellett, mintha valami ötlet után kutatna. – Tengernyi papírmunka vár még rám. A férfinak kételyei voltak a magyarázatot illetően. A nő bizonyára nappal aludt, mióta a munkaadójától – feltehetően – megtudta, hogy Ekkbar jobban szereti az éjszakai életet. Trey először a megbízó nevét akarta… majd a fejét. – Ugyan már, Sasha! Szükségem van segítségre. – Nem. – Ördögi mosoly ült ki az arcára, amivel a férfi tudtára 293

adta, mennyire kapóra jött neki a lehetőség, hogy kiejtheti ezt a szót. Trey rászolgált a visszautasításra, de a bűntudat nem tántoríthatta el a tervétől. Előrelépett, így lábával is eltorlaszolta az ajtót. Mikor lehajtotta a fejét, a nőnek kisebb nyaktornát kellett végeznie, hogy a szemébe nézzen. Éppolyan illata volt, mint ahogy Trey emlékeiben élt. Könnyed virágillat csipetnyi vadsággal, amivel mindig életet tudott lehelni a férfiba. – Csak pár szót szeretnék váltani veled – erősködött, és remélte, hogy még nem rombolt le mindent végérvényesen kettejük között. – Talán az elmúlt kilenc évben kellett volna megpróbálnod. Trey-nek nehezen sikerült uralkodnia magán, nehogy összeránduljon. Azt kívánta, bárcsak valamelyik hazalátogatása során jóvátette volna a kárt, amit a távozásával okozott. De mit mondhatott volna? „Sasha, ne haragudj, de életemet a természetfeletti lények elleni küzdelemnek szenteltem.” Jobbnak látta szép csendben szenvedni, mint kitenni a lányt a világa veszélyeinek. Mindamellett inkább levágná a fél karját, mint hogy másodszorra is elhagyja és összetörje a szívét. – Csak néhány percről lenne szó. Barátként kérem tőled. – Trey már szinte könyörgött, készen rá, hogy tábort verjen a verandán, ha a nő újra visszautasítja, miután végighallgatta az ajánlatát. Szüksége volt a segítségére, hogy megvédhesse. – Rendben – fortyant fel Sasha, és tett egy lépést előre, mire a férfi meghátrált. A nő ezután becsukta az ajtót, és elcsoszogott a hintáig, ami megannyi emléket őrzött a múltból. A férfinak ezúttal nem volt választása. Leült a kopott tölgyfadeszkára. Mint életre kelt sejtmemóriák, teste azonnal reagált Sasha közelségére. Szívverése felgyorsult. Mit nem adna érte, ha újra a karjában tarthatná, és még egyszer megízlelhetné az ajkát! – Szóval, mit tehetek én, amire a szupertitkos ügynökséged nem képes? – kérdezte Sasha. A férfi már számított a kérdésre. 294

– Meg kell találnom egy informátort – személyes okokból. Nem keverhetem bele az ügynökséget. – Miért nem alkalmazol egy, erre szakosodott magánnyomozó irodát? Én még zöldfülű vagyok ezen a téren. – Lábujjaival a veranda faburkolatát kaparászta, s ezzel kissé meglendítette a hintát. A könnyed mozdulat egy rakoncátlan tincset sodort az arcába. Trey alig bírt ellenállni a kísértésnek, hogy odanyúljon és visszasimítsa. Ehelyett csak ennyit mondott: – Benned megbízom A nő megállította a hintát és összehúzta a szemét. Trey a telepatikus ereje nélkül is mérget vett volna rá, hogy a nő a szakításuk óta nem bízik benne. Sasha felpattant a hintából. – Bizalom, micsoda túlértékelt árucikk! – mondta egy sértett nő haragjával. – Sok szerencsét a kereséshez! – Azzal elviharzott az ajtó felé. – Ahogy gondolod, de jól megfizetlek, ha megtalálod Ekkbart. Sasha megállt egy pillanatra, keze már a kilincsen volt. – Kicsodát? – Egy Hindu fickó hallgat erre a névre. A héten feltehetően Atlantában fog felbukkanni. Úgy tudom, számomra fontos információk birtokában van. A nő megfordult. – Miféle információk azok? És kitől tudod? – Nem mondhatok el mindent – tért ki a válasz elől. Azt remélte, hogy ily módon fenntarthatja az érdeklődést, amely a nő aranybarna szemében megcsillant. – Te és a titkaid… – dünnyögte, majd elnézett, és vett egy mély lélegzetet. Mikor hirtelen újra a férfira nézett, láthatóan zavarban volt. – Hogy találjuk meg, ha nem osztod meg velem az információkat? – Találjuk? – Tudta, hogy nyert ügye van. – Elmondok mindent, amit lehet. Azt rebesgetik, hogy ma este a Piedmont park környékén fog felbukkanni. – Tényleg? – Majd összeszorította a száját, mint aki most 295

döbbent rá, hogy lelkesedésével hibát követett el. – Miért nem keresed meg magad? – Könnyebb elvegyülni és körbeszimatolni, ha együtt látunk neki. Egy párt nem olyan egyszerű kiszúrni, mint egy magányos kopót. Dögös, püspöklilára lakkozott körmeivel elgondolkodva kocogtatta az ajtót, majd felsóhajtott. – Rendben. De csak egy hétre szerződöm. Ha addig nem találjuk meg, kiszállok. – Megegyeztünk. Ötre idejövök érted. – Trey arra számított, hogy holnapra megtalálja Ekkbart, és visszaküldi a Meru-hegy mélyére. Eközben falból megkötött magánnyomozói szerződéssel a közelében tarthatja Sashát, és így megóvhatja a lányt a varázsló karmaitól. Az egyetlen bökkenő, hogy saját karmaitól hogyan óvja meg. Ekkbar a Meru-hegy mélyében egy eldugott kis tavacskát kémlelt, amelyet már ittlétének első hetében felfedezett. Meglengette a kezét a levegőben, amivel felkavarta a nihart. Amikor a köd felszállt, Hindu anyanyelvén ősi varázsszavakat kezdett mormolni. Meg kellett találnia Batuk nyomorult harcosát, Vyant. Az átkozott kurafi meghiúsította Ekkbar terveit, megfosztotta a szökés lehetőségétől. Most minden az elit harcos sikerén áll vagy bukik. De hogy tudna Vyan csekély erejével legyőzni egy Beladort, vagy akár egy boszorkánypárost? Ekkbarnak kénytelen-kelletlen ki kellett agyalnia, hogyan segíthetne a nyamvadt betolakodónak. De ehhez először meg kell találnia. A fekete víz megmoccant, és a tó kissé megbolydult. Ekkbar fél méterre előrenyújtotta a nyakát, míg bele nem látott az örvénylő vízbe. Egy épület és néhány vasszekér képe rajzolódott ki, amiket előzőleg már látott, mikor a jövőbe tekintett. Vyan talán félelmében elrejtőzött. Ekkbar végre megpillantotta a harcost egy sötét szobába behúzódva, épp ahogy számított rá. A nap sugarai, 296

melyek az előbb felfedték a deszkák mögül kikémlelő Vyant, mostanra a fák rejtekébe bújva halványulni kezdtek, sötétségbe borítva a vidéket. Vyan csak állt egy helyben, különös ruhájában. Már nem a cserzett bőr harci köpenyét viselte. Batuknak igaza volt Vyan fortélyosságát illetően. A harcos úgy nézett ki, mint bárki más a huszonegyedik évezredben, korabeli vállig érő hajával és arcát szegélyező két haj-fonatával. Vyan felcsatolta a kardját. Ekkbar bosszúsan szemlélte a harcos ostobaságát, ahogy Vyan a hosszú kabátjával próbálta eltakarni a fegyvert. – Ez az idióta csak az idejét vesztegeti, ha azt képzeli, hogy egy karddal megölhet egy Beladort. – Ekkbar egyik karjával kinyúlt a törzséből a feje felé, és aggodalmasan megvakarta tükörsima homlokát. Ha a harcos a legjobb stratégiáját egy szál kardra építi, nyugodtan elkezdheti ásni a sírját. Mikor Vyan belenyúlt a zsebébe és előhúzott egy tarkabarka követ, Ekkbarnak a döbbenettől elállt a lélegzete. Elátkozta a tolvaj harcost, majd előrehajolt, hogy megbizonyosodjon róla, valóban igaza volt-e. Batuk elit zsoldosa kezében volt a fegyver, ami a siker kulcsa lehet. Persze amennyiben Vyan elővigyázatosan bánik a Ngak varázskővel, és nem semmisíti meg a világot. Trey leparkolta Broncóját az út szélén a Tizedik utcában, majd megkerülte a kisteherautót. Sasha a bőr miniszoknyájában nem szállhatott ki a kocsiból, hacsak nem akart közszemérem elleni vétséget elkövetni. Kinyitotta az ajtót. – Miért vagy olyan biztos benne, hogy Ekkbar itt van? Trey átkarolta a derekát, és óvatosan maga mellé emelte a járműből. Tekintetével elmerült a nő mélyen dekoltált fekete-lila csipkés topjában. Képzeletében nyelve felfedezőútra indult a ruhadarab alatt. Vajon még mindig szereti, ha a mellbimbóját… 297

– Trey, hallottad, mit kérdeztem? Alig. A vér lüktetését hallotta az ereiben, amit az előző gondolat váltott ki. – A forrásaim elég megbízhatók – felelte, miközben becsukta az ajtót, és kézen fogta a nőt. Midkét füles kora reggel futott be éjjeli szörnyektől. Olyan kóbor lelkektől, akik korábban valamilyen természeti katasztrófa során – kegyetlen viharokban, gyilkos fagyban – haltak meg, és most egy élet és halál közötti tranziens világban gyötrődnek. Senki nem tehette be a lábát észrevétlenül területükre, de információk közvetítésén kívül semmi másra nem voltak képesek. Sajnos az éjjeli szörnyek nem kötődtek sem élethez, sem halálhoz, erkölcsi normájuk nem létezett. Információkat továbbítottak, ha cserében kezet foghattak egy természetfeletti lénnyel. Minél hosszabb volt a kézfogás, annál tovább válhattak szilárd testté – amire jobban vágytak, mint a légnemű állapotukra, mivel így testet öltött kísértetként akár egy üveg bort is benyakalhattak. – Tudod, hogy néz ki a fickó? – Trey bólintott, örült, hogy a nő témát váltott. – Igen. Alacsony, százhatvan centi körüli, kopasz, első látásra törékeny, nagy, horgas orral és… különös szemmel. – Mit csinálsz majd, ha megtalálod? – Trey nagyon szerette volna tudni, hogy a nő miért akarja megtalálni Ekkbart. – Csak kérdezek tőle ezt-azt. – Kivéve, ha a nyavalyás Hindu mcgközelíti Sashát, mert akkor ízekre szedi. – Természetesen kell viselkednünk, ne úgy nézzünk ki, mint holmi titkos ügynökök – jegyezte meg Trey, miközben az út jobb oldalán egy stadion tűnt fel, ahol a férfi korábban játszott néhány meccsen. Megérkeztek a Piedmont parkba, és elindultak egy betonúton, ami végigkanyargott a parkon, ahol régebben Sashával kocogtak együtt. Nem hagyta nyugodni a tudat, hogy valójában miért hozta ide a nőt. Az odáig rendben van, hogy együtt akart lenni vele egy kicsit. Mi a rossz abban, ha beszélgetnek egyet? Már nagyon 298

hiányzott neki, mint bármi más, ami összefüggésben áll a nővel. – Bárcsak nyár lenne! – tűnődött Sasha, kizökkentve Trey-t a gondolataiból. A férfi elmosolyodott, mikor odaértek ahhoz a hídhoz, ahol nyaranta a lány mindig megcsodálta a sárga virágtengert. Középkorú, baseball-sapkás férfi ráncigálta Beaglejének a pórázát, mert a kutya minduntalan a virágágyásba akarta vetni magát, az árvácskák közé. Trey fél szemmel folyamatosan figyelte, mi történik körülöttük, noha ilyen késő esti órán csak néhány ember jött-ment erre. – Rég jártam itt – motyogta Sasha, miután átkeltek a hídon, és egy kerámialapokkal, valamint néhány – amatőr módon odapingált – graffitivel díszített, kőből és téglából épített felüljáró felé közeledtek. Vajon öntudatlanul választotta éppen ezt az útvonalat, ahol az első csókot lopta Sashától? Talán. Esetleg. Mindenesetre ez nem jogosítja fel rá, hogy újra megtegye. Úgyhogy ne is gondolj rd, milyen szexi a csipke- és bőrcuccokban! Új témába kezdett. – Hogy van a családod? – Ugyanúgy nem működik, mint régen. Annyi a különbség, hogy már nem kell ezzel foglalkoznom nap, mint nap. Rowan velem él. – Csak el ne felejtsem üdvözölni, amikor hazaviszlek. Sasha tiltakozni akart, de még idejében észbe kapott. Elképzelte, amint Rowan a férfi torkának ugrik, és megpróbálja megölni. – Nem érzi túl jól magát. – Sajnálom. Pillantása önkéntelenül a férfi szájára tévedt. Ugyanaz a száj egyik pillanatban kemény volt, a másikban ellágyult. Trey az őrületbe kergette. Hogy képes ilyen közömbösen viselkedni vele, miután minden tőle telhetőt elkövetett, még ki is öltözött a kedvéért? Ha legalább észrevenné, és egy kicsit flörtölne vele. Bizony jót tenne az egójának. De csak az üggyel törődik. Ö is ezt tenné, ha nem arra gondolna minduntalan, hogy csak egyetlen 299

éjszakát tölthet Treyjel, és szerette volna élvezni egy kicsit. Olyan nagy kérés ez? Egy éjszaka Ekkbar miatt. Ez a csúszómászó minden bizonnyal kileste őt Trey-jel tegnap éjjel, és most játszadozik vele. Sokkal jobban beilleszkedett, mint Sasha gondolta. Trey megállt a kereszteződés közelében a Park Drive Bridge felüljáró alatt. Az első csókjaik egyikének következő helyszíne. Sasha szürkeállományának minden sejtje azt súgta: ne tovább, fordulj vissza, menj innen, jó messzire Trey-től. Azonban testének minden idegszála azon mesterkedett, hogy meggyőzze róla: egy csók még nem a világ. Attól még nem fogja elveszíteni a fejét. Elvégre nagylány már, miért ne csikarhatna ki egy csókot egy férfiból – vagy egy kicsit többet –, majd mindenki mehet tovább a maga útján. Nem bánta volna, ha a „kicsit többől” például egy párnacsatázós éjszaka kerekedne. De erre talán még annyi esélye sem volt, mint rábírni Trey-t, hogy ne menjen el, ha véget ér ez a hét. Trey eközben a környéket fürkészte, ügyet sem vetve a nőre. Majd teszünk róla, hogy ne így legyen, gondolta Sasha, és kinyújtózott, majd vett egy mély lélegzetet és megfordult. Szűk felsője megcsillant a környező fényekben. Megigazgatta fenekén a bőrszerkót. Pillantása mágnesként vonzotta Trey tekintetét, amely centinként kúszott fel a lány testén, egészen a nyakáig. Ezek szerint mégsem volt annyira közönyös, mint ahogy megjátszotta. Jó kezdet. Gyanakvóan nézett a lányra, aki ártatlan kifejezéssel nézett vissza, majd arca eltorzult, mintha megfájdult volna a mozdulat közben. – Minden rendben? – vonta fel szemöldökét. – Görcsöt kaptam, valahol lent – mondta, és nagy lélegzetet vett. Kifújta a levegőt, majd kissé elfordulva begörbítette a hátát. – Megvakarnád? Trey akkorát nyelt, hogy ádámcsutkája nagyot ugrott a torkában. – Midet vakarjam meg? 300

Sashának legyen csak bűntudata, nehogy aztán nekibátorodjon. – A hátamat. Túl sokat ülök a számítógép előtt nap, mint nap. – Megfordult. Először nem történt semmi. Megállt, háttal Treynek. Már nem fújhatott visszavonulót. Trey gyengéden megragadta kétoldalt a derekát, majd hüvelykujjaival lassan végigmasszírozta a gerince mentén. Érintése izzó csíkokat hagyott Sasha érzékeny bőrén. Többet akart, mint pusztán sóhajtozni a férfi varázslatos érintése alatt – sokkal többet. Mikor a vállához ért, megfordult. Mellkasuk már-már összeért. –Régebben a bátyám átölelt, és úgy vakarta a hátamat. Szerinted menne neked is? – Nagy szemmel nézett rá, mintegy rájátszott ártatlanságára. Kemény dolog az önmegtartóztatás, amikor leginkább arra vágyott, hogy a combja közt simogassa. Trey ölelésétől eszébe jutott, mikor nála kért menedéket problémák sújtotta családja elől. Megnyugvásért és… szerelemért. Trey lassan felemelte és magához szorította. Ajkuk összeért, s ez meggyőzte, hogy a férfira legalább olyan hatást tett a testük érintkezése, mint őrá: nagyon nagy hatást. Hajában érezte Trey sóhaját. Forró lélegzete felhevítette bőrét. Nyaka köré fonta a karját, majd csókolni kezdte a nyakát, a torkát, Amikor a nyelvét végigfuttatta a fülcimpája mentén, Trey megborzongott és ránézett. Egy pillanatra megtorpant, majd olyan vággyal teli, szenvedélyes csókkal illette a lány égő ajkát, hogy Sasha szíve csordultig telt. Senki nem váltott ki belőle ehhez fogható érzelmeket, amelyek így hatottak rá az elmúlt években. Már kinőtt a húszas éveinek közepét jellemző fiús korszakából, de Trey még mindig vonzónak tartotta. Miközben más nőket megfélemlített a magassága, Sasha élvezte, hogy mellette nőiesnek érezhette magát. A férfi csókjai felszították a benne lappangó érzelmeket, amelyekről egészen mostanáig azt képzelte, sohasem élheti meg őket újra. Olyan mérhetetlenül kívánta ezt az embert – aki hosszú ujjaival a hajába túrva úgy ölelte őt, mintha rettegne, hogy visszakozik –, ahogy a kábítószert szokás. Kizárt dolog. Sasha akarta őt. Itt, most, bárhol. 301

Trey is egyre többet követelt csókjaival. Nyelvével simogatta a lány nyelvét. Eközben megcirógatta ruháján átütő kemény mellbimbóit, mire a lány combja válaszul megfeszült, és nedves öle készen állt a férfi befogadására. Más férfi miért nem volt rá ilyen hatással? Trey a fenekébe markolt és felemelte, mire Sasha, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, lábával átkulcsolta a csípőjét. Azt kívánta, bárcsak kinyílna a slicce, hogy végre belehatolhasson. Trey kéjesen felhördült, mintha el sem akarná hinni, ami kettejük között zajlott. Sasha szorosabbra fűzte a lábát, és hozzádörgölődzött Trey dudorodó férfiasságához. Boldogabban mosolygott, mint bármikor. – Trey, akar… Hirtelen valami erő visszarántotta. Elméje az érzékek birodalmából visszaküzdötte magát a földre. Mi a fészkes fene történt? A következő rántás kitépte a csókból. – Valami elkapott – zihálta. Pillantásuk találkozott. Elakadt a lélegzete a férfi szemében tomboló dühtől. Trey sietve elkapta, majd átkarolta a derekát, és fejét a melléhez szorította. Ezután a férfi terpeszállásban, nyitott tenyérrel magasba emelte a másik karját. A parkban szélvihar kerekedett, belekapott a nő hajába. Sasha tudni akarta, mit néz, ezért követte gyilkos tekintetét. Jócskán felettük, a Park Drive Bridge felüljáró egyik végén egy férfi körvonalai rajzolódtak ki. Villámok cikáztak mindenfelé. Vörös fényük megvilágította a kétoldalt terebélyesedő fákat, és kiemelte a több mint két méter magas férfialakot. A fickó hatalmasabb volt Treynél, és éppolyan gyilkos tűz égett a szemében. A semmiből támadt szélvihar ide-oda cibálta vállig érő haját és hosszú kabátját. Testének többi része mozdulatlanná merevedett, akár egy szobor. Kinyújtott kezében szivárványszínű kő csillogott. Ez nem lehet Ekkbar. Trey leírása a nyurga varázslóról megegyezett azzal, amit Rowan látott álmaiban. A tébolyult fickó a követ a magasba emelve felkiáltott: – Ő az enyém, Belador! A vérrel megváltott fizetségem. Valami földöntúli erő próbálta kitépni Sashát az ölelésből. Treyen úrrá lett a rémület, hogy nem tudja megtartani. A nő 302

felsikoltott, és még jobban belekapaszkodott, miközben arra gondolt, hogyan képes a férfi ellenállni a varázsló erejének. Trey acélos izmai vibráltak a feszültségtől. Mivel nem volt idő azon töprengeni, mi történt, Sasha segítség után kutatott. Támadójukat vörös köd vette körül. Kétoldalt a fák között madarak csapkodtak szárnyaikkal. Sasha összpontosított, majd kántálni kezdett: – Természet erői, halljátok hívó szavam… – Hangja összemosódott a tomboló szél zúgásával. Éles reccsenés szelte át a levegőt. Majd még egy. A nő borzadva nézte, ahogy két fa kidőlt, és alig vétette el az idegen fickót. A mágneses vonzás elengedte. – Tarts ki! – Trey szorosan magához húzta, majd szélsebesen elviharzott. Sasha kalapáló szívvel csimpaszkodott belé. Kinyitotta a szemét, hogy lássa, az eszelős üldözőbe vette-e őket, de Trey fergeteges tempójával egyetlen emberi lény sem tudta volna felvenni a versenyt. Mielőtt háromszor levegőt vett volna, Trey már betuszkolta a Broncójába, beindította a motort, és egy szempillantás alatt kihajtott a parkolóból. Sasha görcsösen szorongatta a kocsi ajtaját, amíg el nem hagyták a Carter Centert. Döbbenten tanulmányozta a férfi arcát, akiről valaha azt hitte, hogy ismeri. De a ma esti vadállati tekintet a szemében – ahogy a túlvilági lénnyel küzdött – teljesen idegen volt számára. – Nos, Trey – kezdett bele óvatosan. – Beszélni akarsz velem? – Mégis mit gondolt? Egyszerűen hazafuvarozza, és meg sem magyarázza a történteket? A férfi nyakán megfeszültek az izmok, és lüktettek az erek, ahogy markolta a kormányt. – Igen, szeretnék. – Lélegzet-visszafojtva arra gondolt, hogyan hihetne el bármilyen magyarázatot a történtekre. A férfit annyira lefoglalta a metafizikai harc, hogy talán észre sem vette, hogy kidöntötte a fákat. – Sasha, mi vagy te tulajdonképpen, és miért próbál egy átkozott Hindu harcos elvenni tőlem? Trey megcsikorgatta őrlőfogait, de abbahagyta, mielőtt porrá törtek volna. Mi a fene történt a Piedmont Parkban? A forgalmi 303

lámpa sárgára váltott. Bosszúsan tekintett a villogó lámpára, amely még azelőtt visszaváltott zöldre, hogy elérte a kihalt kereszteződést, és balra kanyarodott az autóval. Megfeszült testében olyannyira buzgott az adrenalin, hogy szinte kitépte a kormányt a műszerfalból. Mély lélegzetet vett, és Sashára nézett. Sasha döbbenten eltátotta száját, majd amint feleszmélt, felkiáltott: – Én? Te mi vagy? Touché. Dühe alábbhagyott. Olyannyira megdöbbent azon, hogy Sasha eldobta azt a két fát, hogy szinte megfeledkezett saját képességeiről. A más fajhoz tartozóknak azonban nem sok mindent mesélhetett a Beladorokról, és azt is csak a törzs védelmében tehette. Az egyetlen kivétel a majdani társa, aki Sasha sosem lehetett. A telepátiát – ami a párválasztás feltétele – félretéve sem kockáztatta volna meg soha azt, hogy összeköti a lány életét a sajátjával. Ráadásul különleges erővel rendelkező párt választani semmiképp sem volt szabad. Trey megdörzsölte az arcát, hogy egy kis gondolkodási időt nyerjen. Olyan választ akart adni, amilyet az ÁSPIS PR-osztálya szokott adni az államhivatalnokoknak. – Rendkívüli helyzetek… megoldására képeztek ki. Ezért nem beszélhetek arról, amivel foglalkozom. Az ügynökségünk identitása és működése hétpecsétes titok. – Nem is rossz. Ésszerű válasz, jelentőségteljes információk felfedése nélkül. – Hülye vagy, ha azt hiszed, elfogadok egy semmitmondó nyilatkozatot az osztagod kárelhárítójától. – Sasha, nem tudok… – Ne Sasházz itt nekem! Épp most láttalak egy másik világból jött valamivel küzdeni. Mégis kicsoda volt ő? És mi a fészkes fenét értett azon, hogy a múlt vérbosszúra jogosítja? Trey a Broncóval a lány utcájába kanyarodott, több-autónyira a házától leparkolt, és leállította a motort. Szinte harapni lehetett a feszültséget. Egy csaknem hisztérikus nőre számított, mikor felé 304

fordult. Sasha is szembefordult vele. Karba font kézzel az ajtónak támaszkodott, tekintetével követelte a választ. Trey még mindig az ő kemény csaját látta benne. – Ő egy hindu harcos, akiről úgy tartják, nyolcszáz évvel ezelőtt élt – válaszolta Trey. – Csak tudnám, mit keres itt, és hogy képzeli, hogy idejön Ekkbar helyett. A vérbosszút illetően pedig nem bocsátkoznék találgatásokba. – Tisztában volt a történtekkel, de inkább megvárta, hogy kapcsolatba lépjen Brinával, a Belador harcosok vezetőjével, és Machának, a kelta istennőnek felelt. Legvégül – Trey Belador ősei Kujoo családokat mészároltak le azért, hogy leigázzák a fajtájukat. A rá következő generációknak kellett a múlt bűneit jóvátenniük. Hogy a csudában fogja távol tartani Sashát ettől a démontól, és megakadályozni, hogy a Beladorok háborúzni kezdjenek? – Várj: te tudod, kicsoda Ekkbar? – kérdezte Sasha. Trey rákönyökölt az ajtóburkolatra. Ujjaival megtámasztotta homlokát. – Ja. És te is tudod. Itt az ideje, hogy megmagyarázd, de előbb azt mondd el, hogy tudtál két fát csak úgy elhajítani? – Nem találtam el a pasast. – Védekezett, és zavartan megvonta vállát. – Csak próbáltam a madarakat lerázni róla, hogy elvonjam a pasas figyelmét, és így el tudjunk menekülni. – Elgondolkodott. – Talán rossz hajlásszöget alkalmaztam. De a szöveg jó volt. Vagy talán… – Sasha, mi vagy te? – ismételte Trey. Az ajtóhoz támaszkodott és megremegett. Karjai elernyedtek. Egyik kezével megemelte haját és egy tincset kezdett csavargatni az ujja körül. – Boszorkány vagyok – válaszolta elhaló hangon. Trey a legszívesebben elviccelte volna. Nem akarta elhinni, hogy ezt mindvégig eltitkolta előtte. A lány zavart tekintete viszont elárulta, hogy ez az igazság, amit eddig sosem említett. Mégis milyen jogon szívózom vele? De hiszen eddig ő sem árulta el, hogy Belador. – Mióta? – kérdezte. 305

– Amióta az eszemet tudom. Nővéremmel tizedik generációs boszorkányok vagyunk. Az ikerbátyám, Tarq pedig boszorkánymester. – És a szüleid micsodák? – Ők egyszerűen rendellenesek. – Fintorgott. – Nem a vér szerinti szüleink. Rowan gyerekkoromban megpróbálta elmondani, de nem hittem neki. Akkor fogadtam el, amikor hozzám költözött, hogy boszorkány… és hogy én is az vagyok. Együtt jöttünk rá, hogy nevelőszüleink csak megörököltek minket egy távoli unokatestvérüktől, de az okiratok hiányosak. A házat egy lenyomozhatatlan jogi hálózat passzolta le a nevelőszüleinknek. Ezért kezdtem el ősök után nyomozni, hogy közben felfedezzem a sajátjaimat is, de a szüleim eltüntették a nyomaikat. – Tehát sosem jöttél rá, hogy boszorkány vagy? – kérdezte, még mindig elképedve a vallomásától. – Rá kellett volna jönnöm, hiszen a fülem néha megőrjített. – Ezt hogy érted? – Miután Rowan meggyőzött, hogy valóban boszorkány vagyok, elmagyarázta, hogy ég a fülünk, ha egy ismeretlen boszorkány van a közelben. Minél erősebb ez az érzés, annál erősebb a boszorkány is. – Miért a fa dőlt le, és nem csak a madarak szálltak fel? – kérdezte Csalódottan húzta el a száját. Közben egy nagyot sóhajtott. – Rowan jobb nálam, de tanulok. Trey elkomorodott. Most értette meg. – Tehát nem tudod kontrollálni az erőidet? Sasha akár egy épületet is magukra ejthetett volna, mert a férfi semmi másra nem tudott gondolni, mint hogy mennyire akarja őt. Meztelenül és tüzesen. – Ne nézz úgy rám. Nem vagyok veszélyes, csak néha kissé felpörgők – dünnyögte. – Na, de vissza az eredeti témánkra: mit tudsz Ekkbarról? – Öööö. Te kerested előbb. Miért? 306

Elgondolkodva vonta össze lágy ívű szemöldökét. – Honnét tudod, hogy én kerestem előbb? Francba. Ezt elcseszte. – Csak tudom. – Ez így nem fog menni. Akár el is mondhatná. Egyszer úgyis el kell, ha el akarják kapni ezt a fickót. – Lehallgattam a telefonodat, és hallottam, ahogy elmondod a nővérednek, hogy Ekkbart készültél megtalálni. – Hogy mit csináltál? – Sashának leesett az álla. Kiugrott az autóból. Trey szorosan mögötte volt, megpróbálta elkapni. A levelek csak úgy röpködtek szanaszét, végül a csatornában találtak menedéket. – Sasha, várj egy percet! A lány ordítva szaladt fel a lépcsőn a verandára. – Lehallgattad a telefonom? Tudom már, ki vagy te – egy spicli! Hordd el magad! Már csak karnyújtásnyira volt az ajtótól, amikor hátulról megragadta. A lány háta a mellkasához ért. Sasha a könyökével verte Trey mellkasát, miközben próbált kitörni. – Állj már le! Elmagyarázom. – Nincs magyarázat arra, hogy kémkedsz utánam, te denevérszar! – Denevérszar???? –Trey-t elfogta a nevetés. – De te nem főzöl gyíknyelvet és szemgolyókat egy nagy üstben, ugye? Ezzel igencsak mellélőtt. Sasha kőkeményen bordán vágta a könyökével. Trey felemelte a földről, és tartotta, amíg abba nem hagyta a rúgkapálást. – Ne haragudj, hogy lehallgattam a telefonodat. Pár éjszakával ezelőtt láttalak egyedül kimenni a temetőből, és aggódni kezdtem. – Mit számít az neked kilenc év után? – vicsorogta. Trey elkomorodott. Nyilvánvalóan nem akart a korábbi 307

dolgokról beszámolni a lánynak, de egy lerázós válasznál többel tartozott neki. – Mert számítasz – suttogta a fülébe. Lecsillapodott. Szíve hevesen vert a férfi ujjai alatt. A fáklya fénye tovább villódzott, és kinyílt a bejárati ajtó. Rowan állt előttük, leomló vérvörös hálóingben és köntösben. Trey a mobiljával a kezében keresztülsétált Sasha nappaliján, közben szemmel tartotta az ülőgarnitúrán kuporgó lányokat. Rowan inkább kimerültnek, mintsem megszállottnak tűnt. Ennek ellenére Trey jobbnak látta figyelni, amennyiben változna a helyzet. – Add Findleyt – mondta, a virginiai ÁSPIS hadügyi kapcsolattartóját kérve. Az ÁSPIS minden természetfeletti tagjának harcba kellett szállnia a Kujoo hadsereggel, ha a bagázsnak csak egy része is megszökött. Ellenkező esetben egy harcos sem kapott az ÁSPIS-tól csoportos megbízást. A rendkívüli lények paranormális felderítőkként és védelmi erőként működtek. Az ügynököket bármikor bevethették, ha az Egyesült Államokat, vagy a békében elkötelezett országok bármelyikét természetfeletti fenyegetés érte, de Trey erősítés nélkül is meg tudott birkózni Vyannel. Micsoda zűrzavar, alig pár nappal november másodika előtt. Amint Findley felvette a telefont, Trey nagy vonalakban felvázolta a helyzetet. – Miért nem egy Beladort kérsz fel erre, McCree? –-kérdezte Findley. – Mert egyikük sem ér rá – hazudta Trey. Egy seregnyi Beladort is behívhatott volna, de szinte biztos volt abban, hogy a Hindu harcosnak kedvezne, ha az egész törzsét veszélyezteti. Trey-nek az ÁSPIS-sal kötött egyezsége amúgy sem múlta felül Beladori esküjét. Még egy természetfeletti lényektől hemzsegő, álcázott ügynökségben is képtelen lett volna bízni akkor, amikor tudta, a törzsét a Hindu rassz bármikor elpusztíthatja. – Meglátom, mit tehetek. Majd visszahívlak. 308

– Most kell egy ügynök. – Ha megtalálja Brinát, nem kellett volna megejtenie ezt a telefonhívást, de az nem reagált a telepatikus üzenetére – kényes egy vezető volt. Az idő viszont szorította. Ha már amúgy is meg kellett küzdenie ezzel a harcossal, másnap éjfél előtt meg akarta tenni. November másodikán, mindenszentek napján, a harcosok ereje éjfél és hajnal között lecsökkent. A Hindu is minden bizonnyal tisztában volt ezzel, és ezért kért Trey erősítést. Védelmet kellett találnia a nőknek, amíg ő Vyanre vadászott. – De nem hívhatsz be egy ügynököt az ÁSPIS misszió engedélye nélkül – akadékoskodott Findley. – Na, ne játszd itt nekem a bürokratát. Ha nem nyomjuk le az ürgét, és más harcosok is kiszöknek, kisebb gondod is nagyobb lesz annál, mint hogy engedélyeztesd egy ügynök harcba állítását. – Nem tudok senkit küldeni a körzetedből – kelletlenkedett Findley. – Csak egy rohadt erősítés kell. – Rendben. Akkor kiküldőm Lucient. – Lucient? – Trey hangja fenyegetően elmélyült. –Én itt figyelmeztetlek, hogy eljön a világvége, ha nem tudjuk kézben tartani a dolgokat, és erre küldesz nekem egy újoncot, aki még meg is játssza magát? – Szinte látta, ahogy Findley megfeszül. Trey magasról tett rá. Hallott a Lucienről terjengő pletykáról. – Te csak egy bérmunkás vagy. Trey megállt. – Ne merészelj velem ilyen hangnemben beszélni, mikor épp ki akarlak húzni a csávából téged és az egész világot! – figyelmeztette. A legtöbb ÁSPIS-ügynök már rendelkezett annyi túlélőösztönnel, hogy tudja, nem árt az óvatosság, ha Trey épp dühös, mint például most. Findley röpke tétovázás után, megszólalt: – Jelenleg ő az egyetlen, akit azonnal küldhetek és csak három napig maradhat. Hetvenkét órát? Semmi gond. Trey úgyis az elkövetkezendő huszonnégy óra alatt akarta elintézni ezt a Hindut. 309

– Küldd. Hívlak, ha kell még valami. Letette. Zsebébe dugta a telefont, majd Sashához és a nővéréhez fordult. – Meg tudod védeni Sashát? – kérdezte hirtelen Rowan. – Igen – válaszolta gyorsan Trey, bár egyelőre elképzelni sem tudta, hogy fogja megvédeni a lányt, és egyben megóvni törzsét a háborútól. Már cserbenhagyásuk puszta gondolatától is görcsbe rándult a gyomra. – Meg tudom védeni magam – ugrott fel Sasha a díványról. – Ebben az esetben én meg itt maradok, hogy ne legyek útban – mondta Trey-nek Rowan. – Így sokkal könnyebben szemmel tarthatlak titeket – válaszolta Trey. Vajon mi válthatta ki Rowan rohamait, és valóban romlott az állapota, ahogy Sasha gyanította? Talán ezért kell inkább ő annak a harcosnak, mint az erősebb boszorkány, Rowan. – Hahó, én is a szobában vagyok! – csettintett feléjük Sasha. Rowan felállt. Bíborvörös selyemköntöse és hálóinge megcsavarodott teste körül. – Tudom, hogy itt vagy, kedvesem. Egyre jobban bánsz az erőiddel, és egyszer még tökélyre fejleszted, de egyelőre túl nagy falat lenne neked ez a Hindu harcos. Megölelte Sashát, jó éjszakát kívánt nekik, és kisuhant a szobából. – Jó újra látni, Trey – szólt oda búcsúzóul. – Még egy csomó dolgot nem magyaráztál el – vetette oda Sasha Trey-nek, majd keresztülment a szobán, hogy a szemébe nézhessen. – Én elmondtam mindent, ideértve az Ekkbarral kötött egyezségemet. Te jössz. Findleyt kicselezte, de Sasha más történet. Nem szeretett neki hazudni, de bizonyos dolgokat egyszerűen nem tárhatott fel. – Nem mondhatok el mindent magamról. Megrázta a fejét. Az arcára kiült csalódottság nagyon hasonlított arra, mikor Trey otthagyta, a verandán ülve. Ez nagyobbat ütött, mint gondolta. 310

Már épp hátat fordított volna, de Trey lágyan megragadta a karját és magához vonta: – Egy olyan csillag alatt születtem, amelytől… erőt kaphattam felnőtt koromra, amennyiben elfogadtam a sorsom – és én így tettem – súgta a fülébe. – De megesküdtem, hogy semmit nem szolgáltatok ki erről a csoportról, azaz a törzsemről. Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benned annyira, hogy megosszam veled az információkat. Viszont még az édesapám sem tud annyit, mint te most, pedig benne vakon bízom. Sasha újból szembefordult vele. Arca ellágyult, miután dühe szertefoszlott. Trey szívverése belekalapált a várakozással teli csendbe, míg Sasha az arcát fürkészte. A lány ezután bólintott, majd félresöpört egy hajtincset Trey homlokából. Ez a tündéri gesztus szinte ellazította Trey feszült idegszálait. – Értem – suttogta Sasha. Trey a szemébe nézett. Látta, hogy a lány, aki mindig elfogadta őt olyannak, amilyen, anélkül hogy megpróbálta volna megváltoztatni, valóban érti. Egy nőnek sem sikerült még olyan mélyen megérintenie őt, mint Sashának. Bárcsak együtt lehetnének, de most több akadály is tornyosul előtte, nem csak a telepátia. Brina jobb napokon is nehéz eset volt. Semmi esélye, hogy belemegy egy boszorkánnyal kötött házasságba. – Mikor jön az erősítés? – kérdezte Sasha. – Hajnal előtt biztos nem. – Nem fejezted be, amibe belekezdtél a parkban. –Sasha felé hajolt, Trey pedig nem vívódott tovább, hogy megcsókolja-e. Megfogta a lány állát, lehajolt hozzá. Mielőtt észbe kapott volna, már a karjában tartotta, erotikusán nekiszorítva csípőjét. A köztük lángoló forróság fenyegetően próbálta porig égetni. A vágy tombolva járta be testének minden idegszálát, és olyan hévvel szította akaratának parazsát, hogy belerázkódott. Továbbra is ezt a nőt akarta, de egyszer már fájdalmat okozott neki azzal, hogy elhagyta. Nem engedhette meg magának, hogy újból kicsússzanak a dolgok a keze közül. Nem tűnhet el újra. 311

– Ne hagyj itt ma éjjel! – suttogta Sasha, leválva Trey ajkáról, ám két ujjával összecsippentette, amint a férfi válaszolni készült. – Tudom, hogy itt hagyod Atlantát – és engem –, amikor ennek vége. El foglak engedni, de most kellesz nekem. Nagyon kellesz. – Borostyán szeme szikrázott az eltökéltségtől. Trey megingott egy olyan döntés küszöbén, amelyet majd hosszú éveken át bánhat… bárhogy dönt is. Sasha megnedvesítette száját, és így suttogott: – Kérlek. Trey lehunyta a szemét, és igyekezett rávenni magát, hogy visszakozzon. Valóban igyekezett. Ám amint kinyitotta szemét, szájon csókolta a lányt. A gyönyör megbizsergette mellkasát. A lány is akarta őt. Megértené, ha újból mennie kellene. De hogyan is tehetné meg mindezek után? Egy kézfejet érzett a fenekén. Sasha lába körülfonta a derekát, majd a lány lenyúlt, és megragadta a férfi tomboló erekcióját. Trey felszisszent az érintésre, biztos volt benne, hogy morgása megrázta a gerendákat. Nem nevezhető bölcs döntésnek, miközben Sasha nővére odafent bármikor Antikrisztusüzemmódba kapcsolhat. Vér tódult füle hajszálereibe. – Menjünk szobámba – lihegte Sasha két csók között. – És Rowan? – Fülhallgatóval alszik… a zene segít. – És Tarq? – Eltávon van. Trey, mozdulj már! Mintha a lába meghallotta volna a lányt, magától indult el a ház másik végébe. Sasha ajka egy percre sem vált el az övétől, miközben a férfi a sötét hálóba vitte. Gyertyák lángjai táncoltak a lány szekrényére helyezett ezüsttálon, miközben lágy rockzene szólalt meg. Trey a lábával csukta be az ajtót, majd átment a szobán, és a négyszemélyes ágyat borító kék szatén ágytakaróra fektette a lányt. Bár számos, szabadtéri és zárt helyen szeretkezett már vele, a szobájában még sohasem nyúlt hozzá. – Nem érdemlem ezt meg – és téged sem –, és a legkevésbé sem akarok fájdalmat okozni… újból. 312

– Tudom. Ne aggódj. Komolyan gondoltam, hogy semmi bajom sem ezzel, sem azzal, ha elmégy. – Sasha felkelt, kigombolta Trey nadrágját, lehúzta a cipzárját, majd szájába vette férfiasságát. Trey zihált, és halkan szitkozódott, mert Sasha nagyon közel járt, hogy a messzeségbe repítse. – Várj még, szivi, vagy hamarabb elsülök, mint ahogy terveztem. – Felegyenesítette a lányt. Huncut arckifejezését látva megcsóválta a fejét, és nyersen letépte róla a ruháit. Fél térdre ereszkedett mellette, felhúzta a csipkés felsőjét, majd miközben Sasha a feje fölé emelte vékony karjait, kibújtatta belőle. – Már úgy felizgultam! – nyöszörögte, de Trey édesen elidőzött rajta. Semmi melltartó. Nő, csupaszon. Az ő nője. Csak a lány válláig húzta le a fátyolvékonyságú anyagot, amivel letakarta szemét, két karját meg összekötötte. Sasha már előre dorombolt. Trey szája egybeolvadt a lány mellével. Előbb a bimbót nyaldosta lágyan, majd végigcirógatta az udvarát. Milyen édes. Előbb selymes fehérneműjéből kezdte kihámozni, miközben sós ízű combját csókolgatta, amelyen még érződött bőrszerkójának illata. Pont ilyen volt az ő vadóc nője – mint az olajos bőrruha: egyszerre kemény és lágy. Eközben visszatévedt a lány fekete melltartójának masnijához. Lágyan végighúzta ujját a domborulatokat borító finom selymen. Sasha megremegett. Kéjesen belemarkolt a fejét megtámasztó tollpárnába, még jobban felkínálva magát. Ó, ez az, szivi! Trey mellé feküdt, miközben másik mellének alsó ívét simogatta. Szinte hozzá sem ért a bőréhez, úgy siklott végig a domború idomokon… a gyöngyszemként előbukkanó mellbimbókon. Sahsa háta ívet zárt be az ággyal, sarkát belemélyesztve, de még nem adta meg magát. Trey kéjesen vigyorgott. Kiélvezte minden percét annak, ahogy a lányt egyre 313

közelebb repítette a csúcshoz. Közelítve a mellbimbójához, álmai nője készségesen odakínálta testét a férfias tenyérnek. Trey ekkor persze rögvest elhúzta a kezét. Sasha sürgető nyögdécselése fenyegető morgássá erősödött. Trey elmosolyodott. Fölé hajolt, és nyelvét becsúsztatta a lány melltartójának széle alá, hogy bebarangolja vele a kulcscsontja alatti selymes bőrt, és megcsókolja a nyakát. Shasha felhúzta combját, körülölelte Trey férfiasságát, majd finoman dörzsölni kezdte, mire ő a lepedőt és a matracot markolászta hevesen. Görcsösen próbálta visszanyerni önuralmát. Előrehajolt, körkörösen nyalogatta a lány mellét, majd ízlelgetni kezdte gyöngyszemnyi bimbóját. Erre Sasha engedett a szorításból, előrébb hajolt, és a párnát szorongatva felsikoltott. Trey szeretett volna elvigyorodni, de túl nagy erőfeszítésébe telt, hogy a gyönyört visszafogja. Szélesre tárt ujjaival igyekezett Sasha megfeszült testét lágyan visszadönteni az ágyra, hogy tovább masszírozza melleit. A nő erős izmai megremegtek, megérezve azt, amit nem láthatott. Trey végigsimított csípőjén, belső combján, majd ujjait bebújtatta az aprócska bugyiba… és mozgatni kezdte őket. – Trey, megölsz! – Feszesen ringatta hátsóját, egyértelműen arra biztatva, hogy folytassa, amit elkezdett. – Legalább boldogan halsz meg. – Trey most már vigyorgott. – Kénytelen leszek egy kis mágiát bevetni, hogy oda juttassalak, ahova szeretnélek – figyelmeztette az arcát borító csipkén keresztül. Trey keze megdermedt: – Csak azt ne! Még leszakad a plafon! Morgott valamit, majd csettintett egyet. Egy csomag jelent meg a kezében. Oda sem nézett, úgy dobta Trey-re, akit egy óvszeres tasak talált mellkason. – Helyesbítek. Kezdem értékelni ezt az oldaladat is. – Csak várd ki a végét, és megtudod, mire vagyok képes. Ismerek pár mutatványt… meg tudom fékezni az… arrogáns 314

férfiak… Betakaródzott. Jót mulatott a lány összefüggéstelen csacsogásán, majd bevezette egy ujját a combja közé. Ezzel elhallgattatta. Sasha sutba dobta minden összefüggő gondolatát, és arra összpontosított, amire Trey most készült. Kis fénysugarak szűrődtek át a szemét takaró csipkén. A férfi volt az egyetlen, aki mellett nem félt a kiszolgáltatottságtól. Elbűvölte az érintése, mellyel csaknem az orgazmus közelébe juttatta. Ujjával mélyen a lány combja közé hatolt, melynek hatására a kéj vibrálva kúszott egészen a méhéig, és egyre nőtt. A megfeszült izmok szinte könyörögtek a feloldozásért. Épp csak egy pillanatra hagyta abba. Sasha már nyüszített. Lassan kihúzta az ujját, és kínzó lassúsággal simogatni kezdte a lány érzékeny bőrét olyan hosszan, hogy az beleremegett. Épp mielőtt Sasha elcsitult volna, hirtelen folytatni kezdte. Egyre közelebb és közelebb röpítette az őrület határához. A lány minden figyelmét arra összpontosította, amikor Trey éppen nem igyekezett elnyújtani az élvezetét, és kezdte újból közelebb juttatni a mindent elsöprő orgazmusig. De a férfinak mindig sikerült ezt elodáznia, mielőtt Sasha átvette volna az irányítást a saját teste felett. Előbb egy ujjal hatolt belé. Sasha a száját harapdálta. Majd kettővel. – Annyira nedves és forró vagy odabent – suttogta, a lány mellét csókolgatva. Újból kihúzta ujját, amely még nyirkos volt, amikor a mellét lágyan simogatva apránként a színtiszta ösztönvilágba juttatta a lányt. – Trey, hatolj belém. Most. – Szó sincs róla, még egy pont kimaradt. – Majd… később… visszatérhetsz rá. – Próbálta csitítatni, de vészesen leromlott a beszédkészsége, mikor Trey ujjaival nedves combközét kezdte cirógatni. Mérhetetlenül fel akarta izgatni a lányt, akinek megfeszült teste csaknem esedezett a gyönyörért… esedezett… mire Trey megmasszírozta a G-pontját… kinetikusan. 315

Az eget rengető megváltás megszakította kapcsolatát a külvilággal. Felsikoltott, majd felemelkedett az ágyról. Az érzéki gyönyör szökőárként járta be zsongó testét. Megállt az idő. Csontjai mintha eltűntek volna. Aggodalom nélkül lebegett. Erős kezek húzták vissza, és gyengéden lenyomták a hűvös ágyneműre. Sasha zihálva kapkodta a levegőt. Kinyitotta a szemét, és a fölé hajoló Trey arcát nézte. A csipkés felsője menet közben lekerült róla. Semmi nem érintkezett bőrével Trey kőkemény testén kívül. Mélyen beszívta a levegőt, hogy kiélvezhesse a férfi pézsmaillatát. Hozzáhajolt és szájon csókolta. – Miért nem csináltad ezt, amikor régebben szeretkeztünk? – suttogta. – Mit? – A lebegést. Beletelt egy percbe, mire rájött, hogy Trey azt hiszi, korábbi együttléteik során visszatartotta ezt a képességét. – Még sosem fordult elő. Megenyhült a tekintete. Úgy nézett rá, mint a saját tulajdonára. Aggódott. Sasha szíve boldogan vert, mert a férfi arcáról lerítt, mit érzett. Tudnia kellett, hogy jobban összekötötte őket a sors, mint eddig bárki mást. Ha nem, majd felvilágosítja… később. Anélkül, hogy még egy szót szólt volna, Trey lehajolt, péniszével böködte szerelme lucskos kelyhét. Sasha széttárta a combjait, Trey becsusszant, és ezzel kitöltötte belül a lányt. Hogy lehet valaki egyszer brutális a parkban és ilyen mérhetetlenül türelmes nem sokkal később? Mélyen belehatolt, és ezzel a lényegtelen dolgok a semmibe vesztek. Sasha a lábával átkulcsolta hátát. Trey magához szorította, majd felült. Csókját lassan indította, majd nyelvpárbajuk egyre hevesebbé és komolyabbá vált. Trey a térde alá csúsztatta a karját. 316

Kezével megtámasztotta a hátát, miközben lassan felemelte, hogy aztán ugyanolyan gyötrő lassúsággal felnyársalhassa. A lány körül minden megszűnt létezni, már csak a kettejük által alkotott világ létezett számára. Sasha Trey tarkóját fogta. Minden igyekezetével azon volt, hogy kiélvezze csókjait és azt, ahogy testük összeforrt. Újból az orgazmus küszöbére ért. Minden gondolata az őt ölelő férfi körül forgott. Trey hátradőlt, ettől mélyebbre hatolt, míg Sasha levegő után kapkodott. Suttogott valamit, amit Sasha nem értett, de érezte, ahogy ujjaival a mellbimbóját babrálja, miközben a hátát simogatja. A szeretkezés új értelmet nyert a kinetikus képességgel. Ez a szokatlan érzés lejjebb vándorolt a melléből, és azt az aprócska dudort vette célba, amellyel kordában tartotta a közvetlen világát. Trey mozgása kezdett egyre ütemesebbé válni, miközben ezt a bizonyos a dudort izgatta – kinetikusan. Csillagokat látott az újbóli orgazmus szédítő határán. Ha Trey nem fogja erősen, a plafonig katapultált volna, de erősen szorította, miközben a nevét duruzsolta. Szeretkezésük levegőben terjengő ismerős illata elfeledtette Sashával azt az időt, amíg nélkülöznie kellett a férfit. Leroskadt mellette. Trey mindkettejüket visszahúzta az ágyba, elnyújtózott, és átvetette a lányon irgalmatlanul hosszú combját. Sasha megcirógatta a száját. Szíve szerint azt mondta volna, szeretlek, de helyette inkább ezt suttogta: – Hiányoztál. Trey egy hajtincsét a vállára fésülte. Sasha sosem remélte, hogy újra láthatja majd szerelmesen sugárzó, kisfiús tekintetét. – Te is hiányoztál. Nem is tudod, mennyire. – Akkor miért hagytál el? Trey, mielőtt megszólalt volna, elmerengett, mint mindig, amikor össze akarta szedni a gondolatait. Szomorú tekintete találkozott a lányéval. – Miután túljutottam a döbbeneten, hogy nem ok nélkül viselkedtem olyan furcsán, és a képességeimmel másokat kell 317

védenem, megbékéltem a Belador-sorsommal járó felelősséggel. Ez az a törzs, amelyhez tartozom. Nem tehettem mást, mint hogy elfogadom a sorsomat, ugyanis ha másképp döntök, a törzs ellenségeként megtébolyodtam volna még nem kifejlődött erőim miatt. Nem tehettelek volna ki ilyen életnek. Eléggé féltette a lányt ahhoz, hogy biztonsága érdekében lelépjen, de ő ennél többet sejtett. Érezte a férfi minden rezdüléséből, hogy szereti, de tudta, hogy szíve még rejteget valamit, amiről nem beszélhet neki. – Mi volt a valós oka, Trey? – kérdezte Sasha, miután visszagondolt a napra, amikor Trey elhagyta. Trey hosszan a lány szemébe nézett, mintha valamit ki akart volna belőle olvasni. – Megbirkózom az igazsággal, bármi is az – tette hozzá Sasha mintegy megnyugtatásul. Megérintette az arcát. Habozva ránézett. – Van még valami, de nem akarom, hogy magadra vedd. Sasha bátorítóan bólintott, mire Trey mély lélegzetet vett, majd így folytatta: – Még gyerek voltam, amikor… rájöttem, hogy képes vagyok az emberek gondolataiban olvasni. Beladorként megtanultam, hogyan kommunikáljak telepatikusan. –A „gyerek” szónál megrándult az arca. Mi történt akkor? – Mesélj az első alkalomról. – Anyámmal kapcsolatos. – Trey beletúrt Sasha hajába. Révetegen nézett, ahogy megpróbált visszaemlékezni. – Mindig úgy búcsúztam el tőle, amikor iskolába indultam, hogy szeretem. Ugyanezt mondtam lefekvés előtt. Erre kivétel nélkül egy gépies „én is” volt a válasz, de rám sem nézett ilyenkor. Harmadikos koromban egyszer arra mentem haza, hogy veszekszenek apuval. A bőröndje a küszöbön várta. Mikor felemelte, hogy elsétáljon vele, pánikba estem, és könyörögtem neki, hogy maradjon. Megkérdeztem, miért megy el. Sasha sosem érzékelte, mekkora fájdalmat hurcolt magával Trey, a derűs maszk mögé rejtőzve, amit a világ felé mutatott. Most viszont hihetetlen erővel érezte. 318

Trey az orrához emelte Sasha egy vaskos hajtincsét, hogy beszívhassa az illatát. Elbabrált vele, majd hagyta lezúdulni a lány mellkasára. – Anyám meg se szólalt, de olyan hangerővel hallottam a gondolatait, mintha kiabált volna. Ezt hallottam: „Hogy miért? Mert hülye kamaszként hozzámentem egy semmirekellő kamionsofőrhöz, aki felcsinált – veled. Egy ökröt könnyebb lett volna megszülni. Egy nagy hiba voltál, inkább el kellett volna vetélnem.” Sasha szörnyülködve szívta be a levegőt. Nem értette, hogy képes egy anya ilyet mondani. De Trey anyja nem mondott semmit. Egyszerűen a képébe hazudott. Megannyi Treyjel közös emlék cikázott a fejében. Számtalanszor nézett úgy rá, mint aki megkérdőjelezi, amit mond, de nyíltan sosem tette. Hányszor győzködte magát, hogy bemondásra elhiggyen a lánynak bármit, mintsem hogy megsértse az érzéseit? – Az én gondolataim közt nem tudtál olvasni, ugye? – Nem – ismerte be. – De normális életet érdemeltél, az én világom veszélyei és rizikói nélkül. Sasha legszívesebben vitába szállt volna vele. Trey mindig túlságosan védte. De nem akarta erőltetni, amikor épp olyasvalamit osztott meg vele, amit eddig senkivel. Ehelyett logikusan reagált. – Normálisat? Mégis mi volt akkoriban normális az életemben? Az apám zugivó volt, az anyám meg nem ment ki a házból, mert rettegett, hogy földönkívüliek rabolják el az ő emberi petéit. Észre sem vette, amikor élettelen tárgyak önmaguktól közlekedni kezdtek a házban. – Sasha lehiggadt. – Persze eleinte én is a bizarr fantáziámnak, vagy kísérteteknek tudtam be az egészet. Mosoly jelent meg Trey szája szélén. – Valóban elég fura volt a családod, de ma este beleláttál abba, amivel nap, mint nap foglalkozom. Nem akarom, hogy belekeveredj. – Nekem is vannak erőim. Álcázni is tudom magam. Álcáz… 319

– Lesújtó pillantás jött válaszul. – És ha nem hagyod abba az erőid alkalmazását, amíg gyakorlottá nem válsz, megsérülhetsz, vagy akár meg is halhatsz. És ha elszabadítanál egy olyanokból álló harcos hadtestet, mint ő? – Ekkbaron múlt, ki mehetett át hozzá a kapun. – Nos, éppen ezért nem kellene a mágiával játszadoznod, amíg hitelesített boszorkány bizonyítványt nem kapsz. Gyorsan kigurult a karjából, és lebegni kezdett felette. Trey a hátára fordult, Sasha meg teljes hosszában lebegett felette, hosszú fekete haja kétoldalt lógott alá. Ökölbe szorította a kezét. – Nem is megy olyan rosszul. – Szivi, gyere le – mondta Trey, habár nem akarta megijeszteni. – Miért? – Már nagyon unta, hogy mindenki csak lekezeli. – Nem sértegetni akarlak. Csak nem tudok élni a gondolattal, hogy bajod eshet. Mocsoknak éreztem magam, hogy elhagytalak, és folyamatosan aggódtam érted. Azért töltöttem az elmúlt kilenc évben minden szabad percemet Atlantában, hogy meggyőződjek róla, minden rendben veled. Most még jobban érdekel, mint valaha. Hát, a francba. Majd' elolvadt a szíve. Úgy érezte, sosem fogja már megregulázni ezt a szeszélyes szervet. Sasha, bármennyire szerette volna, mégsem volt képes melegebb éghajlatra küldeni, azért, mert lehallgatta a telefonját, mert követte, és mert elhagyta. Az a Trey feküdt mellette, akit ismert, aki mindig megakadályozta, hogy baja essen. Nem érdekelte, miben mesterkedett, de azt tudta, hogy egyértelműen nem érdekből, minden rosszindulattól mentesen cselekedett. Trey kitárta a karját. Sasha felsóhajtott, majd leereszkedett, és elnyúlt a férfi mentén. Megtámasztotta állát a férfi mellkasán összekulcsolt kezén. Mindig visszajárt. Mindig is a közelben volt. Nem szándékosan hazudta neki korábban, hogy hagyja elmenni, de mégiscsak hazudott. Nem engedte, hogy újból 320

elhagyja őt. Nem mintha a szakításának oka egyedül a munkája és természetfeletti képességei lettek volna. A legfőbb dolga most az, hogy meggyógyítsa nővére tébolyát, és visszaküldje azt az őrült harcost oda, ahonnan jött, mielőtt elrabolja őt, vagy megöli Trey-t.

321

4

Trey másnap későn fejezte be a zuhanyzást. Bosszantotta, hogy senki sem kereste az ÁSPIS-tóI, és még Brina sem reagált a telepatikus üzeneteire. Kilépett a hálószobából, hogy megkeresse Sashát, amikor a hátsó ajtó hangos csapódására lett figyelmes. Megfordult és a hátsó teraszra sietett. Odakint találta a lányt, ahogy kenyérmorzsát szórt a kis földdarabra és arra a kevéske fűre, ami megmaradt azon az árnyékos területen. – Mit csinálsz idekint, Sasha? – Öööö… a madarakat etetem. – Nem így értettem. Megegyeztünk, hogy bent maradsz. – Nem. Abban egyeztünk meg, hogy otthon maradok. Ez meg az otthonom része. – Fel-alá mászkált a kuszán elrendezett cserepes növények és kültéri fémszobrok között. Egy körülérhetetlenül vastag törzsű tölgyfa árnyékolta a terület harmadát. Isten a megmondója, szerette ezt a nőt, de ha összekötné vele az életét, őt is magával rántaná, ha eltolna valamit. Háborút szítani a Beladorok és a Kujook között, feltehetően súlyos baklövésnek számított Machánal. A kelta istennő egyeduralkodó volt a Beladorok felett. Trey átvizsgálta, van-e veszélyforrás a területen, majd visszament Sashához, aki egy letakarított korongozó-asztalnál állt. Levelek és gallyak reccsentek súlyos léptei alatt. A kandalló füstös illata belengte a friss levegőt, felidézve Treyben azt a hétvégét, amit egy hegyi kunyhóban töltöttek együtt. Úgy tűnt, mintha minden jó emléke csak Sashához kapcsolódna. Mikor szétszórta az utolsó morzsákat is a falánkul csipegető madárrajnak, felemelte és ráültette az asztalra. – Trey! – Igen? – Keze felkúszott a combján, a szoknyáját is 322

felgyűrte, ahogy kereste a… te jó ég. Nincs rajta bugyi. Azonnal felizgult. – Mit művelsz?! – szisszent fel, körülpislantva. Sűrű bokrok vették körül a korongozóasztalt. – Sssss… Senki sem veszi észre, mit művelek, hacsak nem néznek át a vállam felett. Egy percen belül te is rájössz. Egy csókkal bírta hallgatásra, amelyet ezután a füle mögötti finom bőrön folytatott. Széttárta a lány lábát, majd simogatni, izgatni kezdte. Épphogy becsúsztatta az ujját nedves kéj barlangjába, mire Sasha olyan gyorsan elélvezett, hogy alig maradt ideje csókjával betapasztani száját, hogy megnyújtsa a pillanatot. Melyik nő válna ilyen szenvedélyessé az ölelésében? Semelyik. Ráborulva suttogta: – Tudom, mi a célod. Teljesen kifacsarsz, hogy ma már ne mehessek sehova. Trey felnevetett. – Működik? – Magához húzta Sashát, hogy elraktározhassa emlékeiben kellemes, lopott perceiket azokra az időkre, amikor újból magányosan tölti majd végtelennek tűnő éjszakáit. – Igen. Ilyen állapotban az első teraszig sem lennék képes támogatás nélkül eljutni. – Óvatosan csúszott le az asztalról. – Trey! Elkapott megint! Közelebb húzta magához, miközben megfordult, hogy szembeszálljon a veszéllyel. – Megölöm a rohadékot! Nem! Nem ölöd, hasított bele a gondolataiba. Brina jelent meg. Miért nem, Brina? Jaj, nem tudom – a civilizáció vége, mint tudod. Most nincs erre időm. Trey lezárta elméjét. Kizárólag Sasha megmentésére koncentrált, akit megpróbáltak kitépni öleléséből. Nem kímélték, s Trey karja fájdalmasan hosszúra nyúlt. Hirtelen beugrott, amit Sasha a múlt éjjel mondott. – Álcázd magad! Most! Sasha rámeredt egy percre, majd becsukta a szemét. Amint ez 323

sikerült, Trey karjába zuhant, aki három nagy lépéssel a hátsó ajtóhoz ért, és ott talpra állította a lányt. Megvárta, míg elkészült. – Menj a házba, tartsd magad álcázva, és maradj távol minden ajtótól és ablaktól. Bólintott, majd hátrálni kezdett, egészen addig, amíg neki nem. ütközött a nővérének. Rowan átkarolta. – Megfogtam! – kiáltott felé Rowan. Trey megpördült. A Hindu harcos fél méterrel a föld felett lebegett, a tölgyfán. – Ki vagy és mit akarsz? – Vyan vagyok, Batuk első őrségéből. A boszorkányért jöttem, hogy megmentsem a fajom. Ö fogja megtörni az átkot. A Beladorok megölték a családomat, az asszonyomat. Ez így méltányos. – Nem. – Trey valamelyest ismerte az őstörténetet. Tudta, hogy Belador ősei gyilkoltak és fosztogattak. Énjének egy része együtt érzett a Hindu harcos fájdalmával. Volt fogalma arról, milyen lehetett elveszteni a szeretett nőt. De a pasas nem gondolhatta komolyan, hogy tartozása kiegyenlítéseképpen magával viszi Sashát; azt sem, hogy Trey majd hagyja őt felhasználni a Kujoo harcosok kiszabadítására. – Elviszem a nőt. – Ha csak megpróbálod, meghalsz. – A halál lenne az én megváltásom, a hegy alatt töltött nyolcszáz év után. Add a nőt, Belador. Ö küldött értem. – Ő Ekkbarért küldött, nem érted. És vele mit csinálsz? Megölöd? – Tudod, hogy senki nem hal meg a Meru-hegy alatt – mondta. Savanyúan mosolyogva csóválta meg fejét. Csak hergel, Trey. Feltűnt, Brina. Hadd öljem meg tisztességes harcban, és legyek túl rajta. Ha a többi is tudná a kiutat, itt lenne mind. Az isteneknél más a rendszer. Ha te támadsz neki, ahelyett, hogy ő kezdeményezné a harcot, kitör a háború. Megszegnéd a 324

fegyverszünetet. Ő kezdte a háborút, érvelt hevesen Trey, nem én. Sasha hívta fel őt, kiáltotta Brina olyan hangosan, mintha ágyúval lőtt volna a füle mellett. Ügyes trükk, mivel több ezer kilométerre volt tőle, egy titokzatos szigeten az ír-tengeren. Sasha nyitotta meg a kaput, így ő az egyetlen, aki visszaküldheti, mutatott rá a lényegre Brina. Ez nem fog megtörténni. Nem engedem a közelébe. A férfiak, akik mindig harcolni akarnak, ők lesznek a Beladorok bukásának okai. Miért tettél harcosokká, ha nem harcolhatunk? Ne szitkozódj! Egy éles tárgy vágta fülön. Vyan felemelte kezét, amelyben egy fénylő követ tartott. – Velem fog jönni, Belador. A hátsó ajtó magától kivágódott, felfedve a rémületében nővéréhez préselődő Sashát. A düh tetőfokára korbácsolta Trey összes védőösztönét. Kizárta agyából Brinát. Nem akart vele tovább vitatkozni. Nem segíteni jött, hanem azért, hogy szembeszálljon azzal a démonnal. Térdét behajlítva előrelépett. Felszökkent a fára, két kardnyújtásnyira Vyantól. A tölgyfa hatalmas ága megreccsent kettejük súlyától. Trey betekintett Vyan gondolataiba, hogy lássa a férfi szándékait. Dühöngő érzelmekkel találta szembe magát – agresszióval és gyötrelemmel. Mint aki rájött, miben mesterkedik Trey, Vyan vészjósló tekintettel elmosolyodott. Mindkét örvénylő, aranyszínű íriszében dupla, fekete pupilla lebegett. – Élmény lesz megérintenem, Belador. Trey elvesztette önuralmát. Hasztalan döfött előre kardjával, mert a harcos hirtelen eltűnt. Lendülete elillant. A földre szökkent, Vyant kereste. Elment, Trey. Brinát sosem tudta sokáig kizárni a gondolataiból. 325

Hova? Mondd meg, hol rejtőzik. Kizárt. A törzsünk túlélése múlik azon, hogy nem háborúzunk. Nem avatkozhatok bele. Egyszerűen csak elküldtem, hogy lehiggadhass. Ugye tisztában vagy vele, mi van ma este? Igen. Trey a szemét forgatta, és a veranda felé vette az irányt. Világszerte az összes Belador meghúzta magát az év azon egyetlen napján, amikor a legsérülékenyebbek. Ilyenkor a legkönnyebb megölni őket. De ő ezt, amíg Vyan Sasha nyomában volt, nem tehette meg. Ne áldozd fel a törzsed egyetlen nőért, parancsolta Brina. Trey fellépett a verandára, ahonnan láthatta Sashát, amint büszkén hátravetett vállal áll. Nagyon igyekezett keménynek látszani. Módfelett hatásos, de kár, hogy elsápadt az arca. Lehetőségeit latolgatva rájött, az egyetlen lényeges dolognak Sasha biztonságát tartotta. Tettem egy esküt, Brina, válaszolta Trey. Tisztesség mindenekfelett. Ez a két szó életem mozgatórugója. Valóban meg kell védenem a törzsemet, de Sashát is, így nem engedhetem annak a démonnak, hogy elragadja. Én is tettem egy esküt, perelt Brina. És szintúgy megteszek mindent, hogy megvédjem a törzsem… még ha ezzel hátat is kell fordítanom neked. Nincs abban semmi tisztességes, ha egy egész fajt áldozol fel egyetlenegy nőért. Ez a te nézőpontod. Az enyém más. Várta, hogy Brina ráförmedjen, de amaz szó nélkül visszavonult. Nem éppen biztató jel. Azelőtt remélte, hogy Brina majd talál megoldást. Például küld egy sárkányt, akit lemészárolhat, és nem hagyja küszködni a bűntudattal. Valóban ennyire önző lenne, hogy Sashát próbálja megvédeni? – Elment. – Trey belépett a házba, és a lány után nyúlt, aki tárt karjaiba omlott. Remegett. Szorosan megölelte, és a fülébe suttogta: – Nem engedem, hogy bármi bajod essen. Bólintott. Rohadjon meg az a Hindu. Képes volt halálra rémiszteni egy lányt, aki a múlt éjjel még egy egész bandával 326

akart megküzdeni. Trey besétált Sashávaí a konyhába, ahol edények és serpenyők csörömpöltek. Rowan főzni készült. Értékelte, hogy egy könnyű reggeli összedobásával próbálja lecsillapítani a kedélyeket Sasha érdekében. Kopogtattak az ajtón. – Téged keresnek – szólt Rowan Trey-nek. – Hozd be az ebédlőbe. Összeütöttem egy korai ebédet, négy főre. Trey ajtót nyitott. Egy sötét hajú, spanyolos külsejű fazon állt ott. Sok embernek fel sem tűnt volna, hogy a fekete garbó, a fekete széldzseki és a fekete zsebes nadrág egy Treyhez hasonló testet takar. A szín tökéletesen passzolt a sötét tekintethez, a hullámos fekete hajhoz és a vészjósló testtartáshoz. – Lucien Solis? – kérdezte Trey. Nem akart kezet rázni. Szóval ez az a kurafi, akivel senki nem akar együtt dolgozni. – Igen, de rosszul tippeltél. Anyám nem kurva volt. – Trey még nem is érzékelte, hogy Lucien a gondolataiban vájkál, de ösztönösen rákapcsolódott Lucien agyára. A következőket hallhatta: A francba, Findley. Itt pocsékolom az időmet, amikor már rég… – … hol kellene lenned, Trey?– szakította félbe Lucien. Csönd. Zavarodottan pislogott. Hirtelen Trey egy áthatolhatatlan falat érzett kettejük elméje közé zuhanni. Bámulatos és érdekes, de nem olyasvalami, amit ideje lett volna tanulmányozni. – Csak hogy érthető legyek – mondta Trey –, én sem szeretem Findleyt. Ha nem akarsz belekeveredni, akkor menj. – Maradok… valameddig – vonta meg a vállát Lucien. – Ebben az esetben kész az ebéd. Rowan főzött. Majd bent mindent elmondok. Trey követte a meleg kenyér és zöldségleves illatát az ebédlőig, ahol Rowan épp kávét töltött. Félbehagyta, és végigmérte Lucient, aki kíváncsi tekintetére barátságtalan arccal reagált. Ez meg mi a fene volt? Annyira persze nem érdekelte, hogy azonnal meg akarja tudni, úgyhogy leült Sasha mellé, és kezdte felvázolni a helyzetet. Ebéd végére Lucient is 327

felvilágosította mindarról, amit eddig tudott. Beszámolt Rowan betegségéről is, bár őrültsége jelei eddig nem mutatkoztak. Sasha talán eltúlozta volna? Trey-t aggasztotta, hogy Lucien meg sem szólalt. Agyrém volt a pasas. Sasha nekiállt összeszedni a tányérokat, de Rowan rászólt: – Ülj le, kérlek. Én majd megoldom. Felfelé fordított tenyérrel felemelte a kezét, majd elsuttogott valamit. Az asztalról minden eltűnt. Lucien résnyire húzta a szemét, de továbbra is hallgatott. Összenéztek Rowannel, akinek – hiába a férfi borongós hangulata – elragadtatással szikrázott fel a tekintete. Trey-nek feltűnt, hogy teljesen női szemmel méregeti az ügynököt. Hatszemközt mindenképpen óvatosságra kell intenie a nőket Luciennel kapcsolatban. – Vajon miért nem próbált meg Vyan betörni a házba? – kérdezte Trey, hogy folytassa a témát. – Talán azért, mert védő varázsigét mondtam rá, amikor bejöttem – sugallta Rowan. – Ebben az esetben a nőknek biztonságban kell lenniük, de nem szeretnék kockáztatni. Talán csak a megfelelő időre vár – mondta Trey. – Éjjel kimegyek körülnézni. Lucien figyeli a házat, ha valami történne. Ha Lucien kommunikálna vele. – Honnan jöttél, Lucien? – vetette közbe Rowan. – Spanyolországból. Trey távol tartotta elméjét a telepátiától és hátradőlt, hogy Lucient tanulmányozhassa, amíg Rowan kifaggatja. Az érdekelte, vajon tényleg igaz-e a pletyka, miszerint Findleynek megparancsolták, hogy próbaidő letöltése nélkül küldjék Lucient terepre. – Most mit tekintesz otthonodnak? – kérdezte Rowan. Láthatóan nem hatott rá Lucien faragatlan szűkszavúsága. – Azt, ahol rám esteledik. – Lucien karba tette a kezét, 328

érzékeltetve Rowannal, hogy csak az idejét vesztegeti. Sasha ingerülten pislantott Lucienre, mire Trey kis híján hangosan felröhögött. Remek csaj! Talán meg kellene szabadulnia ettől a pacáktól. Miért nem akadályozta meg a tanács, és legfőképp Sen, Lucien terepgyakorlatát, a szövetség értékeléséig? Ha véget ér ez az egész, Trey megkérdezi majd Sent. Sen egy olyan halhatatlan, aki jó időben jelent meg, és sikerült nem hivatalos kapcsolatba lépnie az ÁSPIS szövetséggel. Egy különböző lényekből álló kormányzótestületet elnökölt, amely szemmel tartotta az összes természetfölötti haderőt és cselekedeteiket. Rowan állt. A bokáig érő rózsaszín ruhája kissé lógott rajta. Láthatóan lefogyott. – Sasha, segítenél újratölteni a kávéscsészéket? – Persze. – Sasha hátrébb gurult a székével. – Na, most mi lesz? Kacsintással töltitek majd meg a poharakat? – kérdezte szarkasztikus éllel a hangjában Lucien. Trey Rowanra pillantott, hogy amennyiben megbántódott, helyre tegye ezt a pimasz frátert, mielőtt kivágja a házból. Kezdte azt hinni, a pasasnak valami baja van a boszorkányokkal. Rowan derült egyet Lucien beszólásán, miközben a férfi mögött elhaladva megkerülte az asztalt. – Nem, most nem. – Sasha éppen akkor gurult Lucien mögé a másik oldalról, amikor Rowan teste megmerevedett. – Jaj ne, Rowan, ne… – kérlelte. – Sasha, mi baj? – Trey éppen állt fel a székéről, amikor Rowan rárepült a húgára, torkon ragadta és a falhoz nyomta. Trey rohamtempóban ért oda hozzájuk, elkapta Rowan törékeny csuklóját. A lány keze mintha hirtelen öntöttvas kapoccsá változott volna. – Ne… bántsd! – nyöszörögte Sasha kivörösödött arccal. – Ereszd el, Rowan, vagy velem gyűlik meg a bajod! – üvöltött rá Trey. Rowan felnevetett. Rávillantotta a lenyugvó nap vörösségével 329

égő szörnyű tekintetét. – Nem állíthatsz meg! – Á, de én igen, banya! – szólalt meg mögötte Lucien. – Amennyiben nem félsz tőlem… banya. Rowan elengedte Sashát, és félrelökte Trey-t, amikor megperdült a levegőben. Még fél méterrel magasabbra emelkedett, a ruhája lebegett. Megragadta Lucient, az újabb célpontját. Trey felkapta Sashát, és karjába zárta remegő testét. – Van merszed kigúnyolni? – kérdezte olyan hangon, ami legalább annyira hangzott vészjóslónak, mint őrültnek. Trey csak reménykedni tudott, hogy Rowan megnyugszik és visszanyeri józan eszét, nehogy újból be kelljen vetni az erejét. Sasha sosem bocsátaná meg neki.

330

5

– Egy boszorkány? – nevetett fel Lucien. – Nem rémiszt meg. – Trey átkozta Lucien gőgjét és ostobaságát. Másrészről elképedt Rowan erejétől. Igazán móresre taníthatná az új srácot. – Na, gyerünk, boszi! – kötekedett Lucien. – Mutasd, mid van! Rowan felüvöltött, és a kíméletlen arcú Lucien felé rúgott. Felemelte a karját, mintha ezzel az egyszerű mozdulattal kívánta volna megállítani. – Ne bántsd! – kiáltott rá Sasha, de Lucien kizárólag Rowanra figyelt. Megfékezte a nőt, aki hasával a nyitott tenyerének ütközött. Karnyújtásnyira, a válla fölé emelte a levegőbe. Hajthatatlan tekintete szinte belehasított az őrült nőbe. Faltól falig csapódó energiatöltet járta be a szobát, és felkorbácsolta a levegőt Lucien körül. Ajka némán mozgott. Rowan keze a feje fölé emelkedett. Teste megremegett Lucien szorításában. Felsikoltott. – Segítsetek, segítsetek, segítsetek, kérlek! Nagyon fáj! Lucien összeszorított szájjal próbálta felvenni valami ellen a küzdelmet, majd fenyegetőn nézett. Felemelte a másik kezét, megragadta a nő vállát, mire megrándult a teste, állkapocsizmai megnyúltak, ajka vicsorban szorult fogaira. Rowan fölött szikrák villództak, majd a hasánál csoportosultak, ezután Lucien karján és testén futottak végig. Az örvénylő energia erős fénye elárasztotta testét. Trey hitetlenkedve nézte, ahogy Lucien a testébe szívta, ami Rowanből kiáramlott, bármi legyen is az. Mi a fenéből van ez a Lucien? Minden eshetőségre felkészültek, amennyiben Lucien elengedi Rowant. Lucien izmai pulzáltak, mire a kétszeresére nőtt, majd miután érthetetlenül elmormolt valamit, visszaugrott eredeti méretére. 331

Amint minden elcsitult, Rowan elernyedt. Lucien a mellkasára szorította, amint lezuhant a lebegésből, majd a karjába vette. – Rowan! – Sasha megpróbálta kitépni magát Trey szorításából, de a férfi visszafogta. Lucien zihálva meredt Trey-re. – Nyugalom. Senkit nem fogok megtámadni. – Most mit csináltál voltaképp? – kérdezte Trey. Karjába csúsztatva Rowan rongybabává ernyedt testét, Lucien belekezdett: – Megszabadítottam az őt fogva tartó erőtől… ideiglenesen. Egyáltalán nem őrült, de valaki rendre átveszi felette az irányítást, amikor az őrzői ébersége lankad. Abból kiindulva, amit Sasha mondott, hogy sokszor fáradt és rengeteget alszik, úgy vélem, alvás közben mérgezik az agyát. Valószínűleg akkor fészkelődik a megszállottság a tudatalattijába. Arra tippelnék, hogy Ekkbar az őrültségének okozója, és mindezt azért teszi, hogy aztán gyógyítói képességét barterként felhasználva kinyissa a kaput. Mi másért lenne olyan biztos abban, hogy meg tudná gyógyítani? – Jó észrevétel. Nem kellene magához térítenünk? –kérdezte Trey. – Semmiképp. Pihennie kell, hogy megbirkózzon az őrültséggel. Ha nem lenne ilyen erős, már rég megölhették volna. – Lucien Sasha felé fordult. – Hova vihetem? – Megmutatom. – Sasha eltolta Trey-t. – Már jól vagyok. Tényleg. A lépcső tetejére érve Sasha bevezette Lucient Rowan szobájába. Nővérének jobban tetszett a levendulaszín és a fahéjvörös, mint a Sasha által kedvelt gótikus színek. Sasha az ajtóban állva várta meg, míg Lucien a velúr ágytakaróra fektette Rowant, aki hirtelen felemelkedett. Megragadta az őt elengedni készülő karokat. Mikor megszorította őket, Sashának elakadt a lélegzete. – Tudod, mi történt velem, ugye? – suttogta elhaló hangon. – Igen. – Hogy állítottad meg? 332

– Kivontam belőled a negatív energiát. – De hiszen te nem szereted a boszorkányokat. Sőt tömény gyűlöletet éreztem… – Munka közben megtartom magamnak a véleményemet. Utálja a boszorkányokat? Sasha előrébb lépett, hogy alaposan kiossza, még akkor is, ha épp most mentette meg Rowant. De két lépés között megállt, amikor Rowan a régi, megszokott kíváncsi tekintetével nézett fel Lucienre. – Mindenesetre ez a boszorkány itt a barátjának tekint, és örömmel lát a házában bármikor, ha erre jársz, vagy ha valahol megaludnál. Köszönöm. – Bágyadtan elmosolyodott. – Pihenj egy kicsit – jött a kurta válasz. Irtózatosan dögös férfi volt, de egyben ijesztő is. Sasha azon tipródott, hogy mitévő legyen, látván, hogy Lucien ott maradt. Meg se moccant, amíg Rowan lehunyta a szemét, és csak azután fejtette le karjáról az ujjait, és a teste mellé tette a nő kezét. Ha Sasha nem figyelte volna, hogy vajon mennyire veszélyes ez az ember, talán észre sem veszi, amint – már majdhogynem közvetlenül – félresöpör egy hajtincset Rowan arcából. Talán valóban nem szereti a boszorkányok többségét, de Lucien nem jelentett veszélyt Rowanra. Sasha megkönnyebbülten fellélegzett, és elindult vissza a hallba. De amikor a férfi kiment az ajtón és nagyokat lépve megelőzte, Sasha lemaradt mögötte. Kérdések milliói cikáztak a fejében, de nem őrült meg, hogy feltegye őket ennek az embernek, aki úgy kezelte Rown őrületét, hogy közben nem szenvedheti a boszorkányokat. Trey közben már kabátban állt a lépcső alján és láthatóan arra várt, hogy Sasha visszajöjjön. – Elindulok – jelentette ki.– Pár óra múlva visszajövök – Veled megyek – szaladt oda hozzá Lucient megelőzve Sasha. Lucien elvonult mellettük, kiment a házból, és bezárta maga mögött az ajtót. Trey homlokon csókolta Sashát. – Maradj a nővéreddel, amíg visszajövök. Te vagy az egyetlen, akiért képes vagyok harcba szállni. Remélem, megtalálom a megoldást. – Sasha bóíintására kilépett az ajtón. 333

– Téged kell megbíznom, hogy megóvd Sashát és Rowant – mondta Trey Luciennek, aki a terasz szélén állva a messzi eget fürkészte. – Nem bántalmazok védtelen nőket – perdült meg karba tett kézzel Lucien. – Még boszorkányokat sem. Trey-nek el kellett indulnia, hogy használni tudja az éppen kedvező állapotban lévő erejét. Éjfélkor elkezd majd gyengülni, és a másnap reggel első napsugaraival egy időben teljesen sérülékennyé válik. Erői úgy erősödnek és gyengülnek, mint a rossz rádiójel. – Rowan nem teljesen védtelen ám, amikor megszállja a roham – világított rá Trey, csak hogy tisztába tegyék a dolgokat. – Nem aggaszt – vonta meg a vállát Lucien. Mivel még mindig nem volt elégedett Lucien válaszával, Trey folytatta a beszélgetést: – Csak hogy tudd: gondolkodás nélkül a nyakadra lépek, ha bármi történik ezekkel a nőkkel. – Minél hamarabb indulsz, annál hamarabb jössz vissza – csipkelődött Lucien. Trey jókorát sóhajtott a vállát nyomó felelősség terhe alatt, de tudta, hogy a sorsa már akkor megpecsételődött, amikor először vett levegőt, és ez ellen nem sokat tehetett. Neki kellett megfizetni mások bűneiért. A Beladorok és Kujook közti polgárháború pont ugyanezen az éjszakán ért véget nyolcszáz évvel ezelőtt. Az istennőjük, Macha úgy lépett egyezségre Shivával, a Hindu istennővel, és vetett véget a vérontásnak, hogy kiűzte a hímnemű Beladorokat. Ezt követően a következő generációk csak azzal a feltétellel gyarapodhattak, amennyiben hűségesküt tettek. Cserében Shiva a Kujooknak megparancsolta, hogy éljenek a Meru-hegy lába alatt, mivel úgy érezte, meggyalázták azzal, hogy Ravanának, a démonistennek fogadtak engedelmességet, akiről Shiva úgy képzelte, megölte. Trey-nek vállalnia kellett a fegyverszünet megszegését. – Ha nem lelném meg, éjfélig visszajövök – mondta, majd beszállt a Broncójába, ahol autósszemüvegre cserélte rendes 334

szemüvegét. Mindkettő ugyanolyan törhetetlen lencsével rendelkezett. Harcra készen gázt adott. A nap már órákkal azelőtt lement, hogy Trey visszatért a házba, ahol nem találta sem Vyant, sem az orvvadászokat, sem egyéb természetfeletti entitást. Ma este határozottan készülődött valami. Amikor Trey felment Sasha teraszára, Lucien nyitott ajtót. – Sikerrel jártál? – Nem. – Miért érzem úgy, hogy az éjfél nagy jelentőséggel bír számodra? – Mert így van, de nem akarom részletezni. – Villám hasította ketté az eget. Vészjósló illattal teli levegő hűsítette Trey bőrét. Vihar készülődött. – Nem maradok sokáig – mondta Luciennek, majd elsétált. Sashát a díványon összekucorodva találta, a kandalló tüzére meredve. A meleg szoba kellemes illatú és hívogató volt, főleg hogy jó darabig rótta a belváros hideg utcáit. Trey maradni akart, de szorította az idő. Sasha felugrott, amint meglátta, a karjába vetette magát, és szorosan átölelte. – Mi történt? – Semmi. Még nem találtam meg. – Remélte, hogy biztatóbban hangzott, mint amilyen rossz hír volt ez valójában. Sasha odakínálta a száját a csókért, amire Trey-nek is szüksége volt, de végül a férfi abbahagyta a csókolózást. Homlokát a lányéhoz érintette. Bármit megtett volna, hogy ne érje bántódás. Még az istenekkel is megküzd, ha netán a háború kirobbantásaként értelmezik a tetteit. – El kell mennem… egy időre. Villám hasította ketté az eget, fényt vetett az ablaküvegre. Dörrenés követte, egészen közelről. – Sokáig vártam, hogy visszajöjj. – Dühösnek hatott, de Trey tudta, hogy csak a félelmét palástolja. – Mindent megteszek, amit az erőm enged, hogy viszszatérjek ma éjjel – suttogta. – Bárhogy is lesz, kérlek, bocsáss 335

meg. Könnycsepp folyt végig a lány arcán. Letörölte. – Már megtettem. Szeretlek. Trey már nyitotta a száját, hogy elmondja neki, ő is szereti, de a csendet megtörő villámlás közben újragondolta mondókáját. Hogy is mondhatná, hogy szereti, ha esetleg vissza sem tér? – Egy nőt sem ismertem, aki felért veled – mondta végül a torkát szorongató csomótól rekedten. – Maradj itt. Biztonságos, amíg… vége nem lesz ennek az egésznek. – Pittyegett az órája. Éjfél volt. Trey megcsókolta az elmulasztott tegnapokért és az összes elvesztegetett holnapért. Szorosabbra fűzte az ölelését, némán Sashának adta a szívét. Könnyű ajándék, hiszen már első találkozásuk óta tartozott vele. Ellépett tőle. Azt kívánta, bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok a múltban, de a sorsa már réges-régen megpecsételődött. Megfordult és elindult a rá váró úton, élete eddigi leghosszabb útján, amelybe akár bele is halhat. Megállt, hogy pár szót válthasson Luciennel. – Ha nem jövök vissza, vidd Sashát és Rowant az ÁSPIS óvóhelyére. – Trey megborzongott a gondolattól, hogy egy barlangba zárassa az ő szabad lelkű Sasháját, de legalább – sikertelensége esetén – biztonságban tudná őt, amíg véget nem ér a háború. Lucien erőteljesen bólintott beleegyezésül. – Telepatikusan jelentkezem majd… ha vissza tudok jönni. – Fájdalmas remegés futott végig Trey testén, azt jelezve, hogy mennie kell. A Broncójához indult. Már várlak, Belador, suttogta egy hang, amikor az ajtóhoz ért. Hol?, kérdezte Trey, bedugta a slusszkulcsot. Az autód majd idehoz. A jármű beindult, pedig Trey nem is adta rá a gyújtást. A váltókar magától sebességbe kapcsolt. A Bronco gyorsulni kezdett. – Miért nem vagy hajlandó felébredni, Rowan? – Sasha az ágy 336

szélén ült, közben nővére kezét fogta. Nem akarta sem Trey-t, sem Rowant elveszteni, épp most, hogy visszakerültek az életébe. Lucien bement a szobába, és tenyerét Rowan homlokára tette. – Valami nem engedi, hogy magához térjen. – Mit tehetek? – Semmit. Igazából talán az lenne a leghelyesebb, ha távol maradnál tőle, amíg ki nem derül, milyen állapotban tér majd magához. – Nem vagyok hajlandó magára hagyni. – Sasha összefonta a karját. – Menj le, én vele maradok. Dobolni kezdett a lábával. Azon tanakodott, vajon jó ötlet-e egy olyan emberre bízni a nővérét, aki Rowan szerint gyűlölte a boszorkányokat. – Sosem állítottam, hogy utálom a boszorkányokat – mondta dögös mosollyal. – De azt sem, hogy nem utálod őket. – Tiéd a pont, de a nővéred biztonságban van velem. A szelíd, nyugtató hangtól Sasha megváltoztatta döntését, és rábízta Lucienre nővére őrzését. – De kérlek, szólj, ha szüksége van rám. Odalent Sasha fel-alá mászkált a házban. Komótosan besétált a hálószobájába. Az ágyára vetette magát és hanyatt dőlt. Képtelennek érezte, hogy ma éjjel aludjon, viszont igyekezett megőrizni erejét, amennyiben szükség lenne rá. Sasha. Körülkémlelt a szobában. Trey volt az? Olyan messziről jött a hangja. Sasha, valamit el kell mondanom. Gyorsan felült és körülnézett. Telepatikusan próbált szólni hozzá? Ha igen, nem a fejében kellene hallania, miközben a szobából jött a suttogás? – Te vagy az, Trey? Igen. Megsérültem. Csak szeretnék elbúcsúzni, mielőtt meghalok. 337

Szíve hatalmasat dobbant. Egy másodperccel sem pazarolt többet a telepatikus beszélgetésre. A szekrényéhez rohant. Széldzsekit és melegítőt kapott magára. Copfba fogta a haját, csizmába bújt, majd megtorpant. Ráhagyhatja-e Rowant egy férfira, akiben Trey egyértelműen nem bízott? De Rowan bízott Lucienben, Sasha viszont nővére intuitív képességében. Imádkozott, hogy a jó döntést hozza meg, de közben rájött, fogalma sincs, pontosan hova is menjen. – Hol vagy, Trey? – suttogta. Azon a lépcsőn, ahol először összecsaptunk Vyannál. Piedmont park. Összeszorult a torka, amint a haldokló Trey-t maga elé képzelte. Álcázta magát, kisurrant a házból. Subarujával végiggurult az utcán, és csak utána adta rá a gyújtást. Mikor a Piedmont parkhoz ért, hatalmas esőcseppek záporoztak az ablakra, de egy percet sem vesztegetett, hogy az esernyőjét megtalálja. Sasha vízátfolyásokon rohant keresztül a parkban, miközben pocsolyákba lépett. Átment a tó fölötti hídon, de megállni kényszerült, amikor láthatatlan kezek ragadták meg a karját, és pár centire felemelték a talajról. Lebegni kezdett, amíg észre nem vette a hindu harcossal szemben álló Trey-t. Kiáltásra nyitotta a száját, de elfelejtette a szavakat. Hol rejtőzött az a Kujoo harcos? A park üres volt. A kimerültség szinte sugárzott Trey átázott testéből. Izmai fájtak az életét irányító asztronómia terhétől, amely végigkísérte egy Belador sorsát, a harcosi ereje kordában tartásától a nők termékenységéig. – Várlak, Belador. Trey megfordult, és észrevette a lépcső tetején álló Vyant. Hosszú kabátja lebegett a szélben. Oldalán lógó pallosának hossza megegyezett Trey karjáéval. – Túl sok vérontás történt már mindkettőnk ősei révén – kezdte. Szeretett volna jobb érvvel előállni. – Ma a Beladorok végre-valahára törlesztik adósságukat. Másképp nem tehetem jóvá 338

őseim bűneit. – Jaj, dehogynem! Nálad a boszorkány. – Sashának semmi köze a népeink között zajló harcokhoz. – Egy boszorkány a kulcs népem felszabadításához. – Vyan benyúlt a zsebébe, és elővette a követ. A szikla felragyogott. Villámok cikáztak körülöttük. – A szavak nem vetnek véget ennek a viszálynak. Csak egyikünk győzedelmeskedhet – Akkor igazi harcosként küzdj meg velem. – Trey szélesre tárta karját. Nincs nálam fegyver. Hol a becsületed? Vyan arca elkomorult. Villámgyorsan Trey-től három méterre termett. – Ne merészeld megkérdőjelezni a becsületem. A népeddel ellentétben sosem erőszakoltam meg nőket és gyerekeket. – Én sem. Hagyd ki ebből Sashát, és megadom, amit kérsz. – Nem tart veled, Belador. – Vyan balra fordult. – Nem így van, boszorkány? Trey jobbra fordult. Sasha anélkül lépett közelebb hozzájuk, hogy a csizmája a földet érintette volna. Révetegen nézett, mintha nem ismerné fel. A fakó arcán lefolyó víz arcára és vállára tapasztotta a haját. Átázott melegítőfölsője is remegő testére simult. Ne. – Menj hátrébb, Sasha! – Igen – válaszolta, mint egy zombi, majd talppal a fűre érkezett. – Vyannal maradok. Trey dühödten pillantott a Hindu harcosra, aki nyilvánvalóan a kővel befolyásolta a lányt. Kínok kínja közt fog meghalni, ha nem engedi el Sashát. Meg kell szereznie azt a nyavalyás követ. Vyan újból Treyhez fordult. – Látod? Kisajátíthatom, hacsak Batuk úgy nem dönt, hogy őt teszi meg az új királynőjévé. Egy boszorkány jobban elviseli egy hatalmas harcos elvárásait, mint a korábbi női. – Trey szívverése felgyorsult. Nem túl bölcs lépés, mivel ezzel csak hamarabb lemeríti az erejét, de kezdte cserbenhagyni az önuralma Vyan mérgezett szavaitól. Keményen igyekezett fegyelmezni magát, hogy megelőzze a háborút. 339

– Figyeld csak, Belador: engem akar – gúnyolódott Vyan, eztán Sashához fordult, aki továbbra is hat méterrel távolabb állt. Vyan kivette a követ a zsebéből, erre Sasha a Hindu fele kezdett lépdelni, miközben az a lány hasára szegezte a kardját. – Még jobb: figyeld, ahogy a kardomba sétál, miközben meg sem próbálom leszúrni. Aztán elragadom az erősebb nővérét, akit Ekkbar kerített hatalmába. Mikor Sasha továbbhaladt a kard irányába, Trey nem bírt tovább ésszerűen gondolkodni. Vyan felé szúrt, aki betette a követ a zsebébe. Előrelendítette vastag alkarját, és ezzel megállította Trey-t, aki megbotlott. Mikor visszanyerte az egyensúlyát, megkönnyebbülten csóválta meg a fejét. Sasha megállt. Sosem akarta, hogy a lány lássa, mivé válik harc közben. De most semmit nem fogott fel a körülötte zajló eseményekből; Trey erői pedig az óra minden egyes ütésével gyengültek. Vyan előretört. Mikor Trey teljes testével készült nekivágódni, a Hindu a levegőbe szökkent. Lábaival megperdítette magát, ahogy átrepült a mozgását követő Trey fölött, aki megfordult, hogy lássa, biztosan megveti-e lábát a harcmező talaján. Trey teste a hasa tájékán görcsbe rándult. A fájdalom hatására a fogát csikorgatta és felüvöltött, előhíva harcosi alakját. Csontok törtek és nyúltak meg. Izmok hajlottak és fúvódtak fel, még nagyobbá növelve amúgy is erős testét. Kezei meghajlottak, ujjai olyan vastagokká váltak, mint az edzett acél. Éles végein elektromosság szikrázott. Vyan az anyanyelvén kiabált. Villámok csapkodtak mellettük és vájtak mosdókagylónyi krátereket a földbe. Ledobta a kabátját, majd megforgatta a kardját. Szikrák sisteregtek az élén. Nekirontott Trey-nek, aki fordultában elgörbítette a kardot. De a Hindu gyors és erős volt. Hihetetlen sebességgel lendítette meg a kardját. Trey előredöfött. Vyan megsuhintotta kardjával a levegőt. Lapjával lefelé tartotta, miközben vállmagasságig emelte… hogy levágja vele egy ember fejét. Trey-nek a kezét fellendítve, acélos 340

ujjaival sikerült megfékeznie az ütés erejét. A penge félreszúrt, és felhasította mellkasát. A vágás nem lett elég mély, hogy izmokat sértsen, de felgyorsult szívverése miatt eszeveszett ütemben spriccelt vére a sebből. – Neeeeeee! – Sasha sikolyát hallva megfordult. Tekintete kitisztult, és kiütközött rajta a rémület. Megfeszített erővel próbálta megmozdítani a lábát, de mintha a földhöz béklyózták volna. – Menekülj innen, Sasha! – Nem tud. Trey hátrafordult. Minden együttérzése, amit a harcos veszteségei miatt érzett, elszállt, amint meglátta annak vigyorát. – Lassan és fájdalmasan fog meghalni, csak segíts neki! – figyelmeztette Vyan, majd Treyhez fordult. – És ha te csak egy lépést is teszel felé, a nőd lángra kap. Villám cikázott végig a talajon Trey csizmája alatt. Hasogatta a fájdalom a combját és a nyakát. Fogyott az ideje. Ökölbe szorította a kezét. Ujjai a tenyerébe vájtak. Kinyújtotta a nyakát, előre-hátra himbálta a vállait, alkarjával pumpálva. A mellkasából a torkán át kitörő hang meggyújtotta körülötte a levegőt, forró szélrohammá változtatva. Vyan újból nekirontott, hatásosan hadonászva szörnyű kardjával. Az utolsó pillanatban oldalvást fordította a pengét, és fejbe csapta Trey-t, aki három méter magasra felrepült, majd a betonra csapódott a feje. Különleges szemüvege lerepült. Egy idegen erő tépte le róla. Arccal egy pocsolyába gurult. Sár csapott a szemébe. Karizmai összehúzódtak. Teste az eredeti méretére zsugorodott. A halál az izmait pusztító fájdalom elmulasztásáról suttogott a fülébe. Mellkasa égett a sebétől. Minden lélegzetvétel egyre nehezebbé vált. – Ne merészelj meghalni!– sikította Sasha. Trey megrázta a fejét. Kinyitotta a szemét. Az eső kitisztította 341

látását. Térdre küzdötte magát. Vizes haja az arcába hullt, amint a Hindu harcosra emelte tekintetét. – Talpra, Belador. Nem ölök meg egy térdelő férfit. Trey-nek nehezére esett talpra állni, és összeszorított foggal fojtotta vissza az üvöltést, amit a lábaiba hasító fájdalom okozott. Tekintete Sashára tévedt, aki karba tett kézzel, remegve állt. Gyönyörű arcát meggyötörte a kín. Sírt. Nem hagyhatta cserben. Nehézkesen levegőt vett, Vyan felé fordult. Igyekezett felhasználni azt a minimális erőt, amivel még rendelkezett. De a lába kis híján összecsuklott, amint előrelépett. Vyan fürgén reagált. Nagy ívben felemelte kardját, hogy kettéhasítsa Trey-t, a fejét, a törzsét. A kard lecsapni készült. Trey-nek nem maradt már ereje, hogy szembeszegüljön sorsával. Pár centire Trey koponyájától Vyan hirtelen hátrarepült, nekivágódott egy fának, majd a földre zuhant. Trey döbbenten nézett. Mi a fene történt? Aztán megérezte több természetfeletti lény jelenlétét. Három alak öltött testet a fekete esőfüggönyből. Két férfi és egy nő. A két férfi személyében, Tzader Burke-öt és Quinn Vladimírt, két Belador harcostársát ismerte fel. A közel száznyolcvan centi magas nő Alterant volt – egy Belador és egy másik faj keveréke. – Mit csináltok itt ti hárman? – károgta. – Segítünk neked – válaszolta Quinn. Lesodorta szőke, copfba fogott hajáról az esővizet. Rendesen kicsípte magát: sima fekete és ezüst színből álló szmokingot viselt. Szikár alakját egy kifutón kamatoztatta valahol. De a nemzetközi értékpapír-kereskedő valószínűleg egy Atlanta belvárosában tartott úri muriból érkezett a parkba. Egyedi szemüvegét kétségkívül valahol Svájcban készítették. – Ma ne, Quinn. – Trey-nek minden lélegzetvétel nehézséget okozott. Kapkodott a levegő után. Elméje ködös volt. Sashához akart menni, aki bár kimeresztett szemmel, de eddig még sértetlenül állt. Ugyanakkor Trey nem vállalta a kockázatot, hogy élve égjen el miatta. Gyors pillantást vetett az elhajított Vyanra, 342

aki mozdulatlanul hevert, de ez nem jelentett semmit. A pasas úgyis csak azért tettette magát halottnak, hogy felmérje az újonnan érkezetteket. Trey méltatlankodva meredt a trióra. – Csak azt ne mondd, hogy elfelejtetted, mi van ma éjjel, Tzader. – Nem éppen. – Tzader, ha akarta volna, akkor sem különbözhetett volna jobban Quinntől. Sűrű fekete, hullámos haját meghagyta a feje tetején, de kétoldalt kopaszra nyírta. Kávébarna bőre fenyegetően fénylett az energiától. Harminccentis kések lógtak csípője mindkét oldalán, amelyek bármilyen élőlényt, vagy akármi mást kizsigerelnének. Recés éleinek alapos megfigyelése agyarra engedett következtetni. Bár magassága nem vetekedhetett sem Trey, sem Quinn magasságával, ujjatlan pólója százkét kiló acélos izomba bújtatott testet takart. – Evalle Kincaid vagyok. – „í-vall”, nyújtotta meg duruzsolva a barna amazon. – Hármótokkal, fajtisztákkal ellentétben az én energiám épp nem készül gyengülni ma éjjel. És veled ellentétben, Trey, ezek ketten viszont éjfél óta őrizték az erőiket és energiájukat. Úgyhogy cselekedjünk, mielőtt a haverod eszméletre tér. Formatervezett szemüveget viselt pimasz orrán és magas arccsontján. Nagyon érzékeny lehet a szeme, ha még a sötétben, zuhogó esőben is napszemüveggel kellett óvnia látását. – Nem! – kiáltott fel Trey, de ellenszegüléséért a tüdejét tőrként hasogató fájdalommal fizetett. Ezek megtébolyultak? – Ez nem egy engedélyezett harc, úgyhogy nem vagyok hajlandó kockára tenni az életeteket. – Erejük összekapcsolásakor a Beladorok ereje a többszörösére emelkedett, de ha az egyikük meghalt a csatában, az mindannyiuk életébe került. – Megesküdtünk – szúrta közbe Quinn. – Hová lenne a becsületünk, ha nem támogatnánk? És Evalle-nak igaza van. Csapjunk bele. – Ezt nem teheted. Megtorlás jár érte. – Csupán remélni merte, hogy Macha csak őt bünteti meg, és megkíméli a törzset. 343

– Ebbe nincs beleszólásod – vágott közbe Evalle. Hanglejtéséből kiderült, hogy unta a beszélgetést. – Ha Brina azt mondja, kezdjük, akkor kezdjük. Ahogy mondtam, minél hamarabb… – A fa felé fordította a fejét, ahol Vyan földet ért. – Túl késő. Kezd magához térni. Kapcsolódjunk. Brina küldte őket? Trey el sem tudta hinni. Miért nem, Trey? Brina bosszúsnak hallatszott. Azt hittem, nem támogatnád ezt a harcot. Megmondtam: megvédem a törzsemet. Még az olyan kétfejű harcosokat is, mint te. Majd ráérek aggódni Machával kapcsolatban, ha visszavered ezt az őrültet az óriás szikla alá, ahonnan előbújt. A hármas szétszóródott, és Trey kezdte érezni gyenge testén szétáradó energiájukat. Mély levegőt vett. Majd még egyet. A kapcsolódásnak köszönhetően minden belélegzéssel egyre magasabb lett. Vyan úgy botorkált felé, mint aki magasról tesz az új fejleményekre. Rámutatott a földön fekvő kabátjára, ami odarepült hozzá. Miután magára öltötte, kiemelte a követ a zsebéből. Trey elkáromkodta magát, amiért elfelejtette megkaparintani a követ. – Úgysem maradt volna sokáig nálad, hiszen ő választja ki a gazdáját – mondta Vyan, aki nyilván meghallotta Trey gondolatait. Felemelte a sokszínű követ, és idegen szavakat duruzsolt. – Az egyesített erőtök sem ér fel az enyémmel, Beladorok. – Az utolsó szót úgy köpte, mintha perzselné a nyelvét. A trió előrejött, de Trey feltartotta a kezét. – Egymagam küzdök meg vele. – Adok egy kis előnyt – javasolta Evalle, mire minden lámpa kihunyt a parkban és a környező területeken. Trey pislogott egyet. El sem hitte, milyen élesen lát. Átadtam a látásom, szólalt meg Evalle Trey fejében. A Kujook 344

is látnak, de nem egy olyan nagy felbontóképességű optikával, mint te. Köszönöm, üzent vissza Trey, majd lezárta az elméjét. Csak a Vyannal való küzdelemre figyelt. Vyan rárontott, pengéjének széle energiával feltöltődve sistergett. Trey elugrott az első döfés elől, és fegyvert keresve megpördült. Alig futott át a gondolat a fején, máris magánál tudta Tzader két kését. A tőrök vicsorgásba kezdtek, és az agyarak megnyúltak, amikor Trey felemelte őket, hogy kivédje Vyan következő csapását. A harcos egyik kezével a kardját forgatta, a másikkal pedig a követ fogta, ami sokszínű lándzsákat sugárzott szerteszét. Villámok keresztezték a levegőt körülöttük. Trey a Vyan által küldött kisülések tömkelegét védte ki a késekkel, mígnem esélyét látta, hogy ellökje a követ. Trey célba vette Vyan követ tartó öklét, majd eldobta az egyik kést. A kés elhagyta a röppályáját, mielőtt elérhette. Vyan elmosolyodott, majd Trey másik kezére mutatott a kővel. A másik kés kiesett a kezéből. Tzader füttyentett, és fegyverei visszakerültek az oldalára. – Fogd az enyémet – jött mögüle a parancs. Megfordult. Lucien állt ott, és a semmiből előkapott egy kardot, majd megpörgette. Trey elkapta a fegyvert. Könnyű súlya semmi jót nem ígért. Rásandított a Sasha mellett álló Lucienre. Rowan mellette állt sárga esőköpenyben. Egyáltalán nem látszott boszorkánynak. Lucien karba tette a kezét, és elvigyorodott. – Rajta, folytassátok. Én csak nézni jöttem. Melyik sorsistennő ötlete lehetett, hogy összehozza Trey-t Luciennel és az ő elmebeteg humorával – és Rowannal, aki ha bármikor elveszti az önuralmát, a levegőbe röpül? Akár egy egész hadtestet is idehozhatsz, Belador – mondta Vyan, meglengetve a követ. – Semmi sem állíthat meg. Mikor ezen túl leszek – kiáltott Trey felé –, előhívom Ravanát, aki majd 345

elintézi a többieket. – Na, gyere csak! – szólt vissza Tzader. Sasha nem akart hinni a szemének. Félresöpört egy ázott hajtincset az arcából, majd Rowanhoz fordult. –Tehetünk valamit, hogy segítsünk Trey-nek? Rowan megrázta a fejét. Fröcskölt a víz esőkabátja kapucnijából. – Csak ártanék. Sasha nem így vélte. Szívverése felgyorsult Trey és Vyan minden mozdulatától. Valahogy segítenie kell Trey-nek. Vyan már figyelmeztette, hogy ne tegye, de honnan tudná, ki küldte segítségül Trey-nek a jelen lévő csoportot. És honnan kerültek ide ezek a lények? Megpendült a fém, ahogy Vyan támadott, és Trey visszavágott. Trey két kézzel fogta a kardot, de Vyan még csak nem is lihegett… a kő miatt, tört Sashára a felismerés. Biztos volt benne. Trey egészen a park déli végében, a gyaloghíd alatt lévő tavacskáig űzte Vyant. Vyan egszer megbotlott, de szinte észre sem vette, azonnal visszanyerte egyensúlyát. Trey és Vyan kardcsapásai visszhangzottak a levegőben, mígnem Trey elvétette a lépést, és Vyan pengéje olyan közel suhintott a nyakához, hogy Sasha beleszédült a rémületbe. Trey felüvöltött, és úgy lengette meg a kardját, mint egy komoly ligatag az alumínium basballütőjét, közben Vyant hajszolta hátrafelé, a tóba. Sasha kapott az alkalmon, és kántálni kezdett: – Föld, szél és eső, halljátok meg hangom… Vyan kabátja megnyúlt. A földön kúszott, miközben egy gyorsan növő sárverem felé hátrált. Rálépett a kabátja végére. Karjával hadonászva próbálta visszanyerni az egyensúlyát, de nem sikerült. A kő kiesett a kezéből, bele a tóba. Forrt körülötte a víz, miközben elsüllyedt. Másodperceken belül kialudt a felszín alól ragyogó fény. Sasha és Trey közé ötször csapott a villám, és szemetet 346

robbantott ki az általa vájt kráterből. Üvöltés hallatszott, majd egy vékony alak emelkedett ki a földből, amely a füst feloszlásáig a föld fölött lebegett. Egy közelkeleti arcszerkezetű, sötét bőrű férfi maradt belőle. Arca Vyanéra emlékeztetett. De a férfi aranyszínű szemében vörös volt az írisz. Éles fogainak végéből vér csöpögött. Rövid hajszálai egyre hosszabbra nőttek, majd sziszegő-tekergő kígyókká alakultak. – Ravana, elvesztettem a követ! – kiáltott fel. Megpróbált talpra állni. – Ne keseregj. – Ravana üres helyekre mutatott, és bármerre tekintett, levágott lábak, karok és bevert fejek kóvályogtak. Sasha még sosem látott ilyen lényeket. – Fenéből jönnek, és semmitől sem félnek, mivel a pokol mélyén élnek. Húsz lény kelt sikolyok közepette életre. Fejük rühes volt és rothadt, bőrük sötét, mint a sült hús. Sasha igyekezett nem belélegezni a levegőt átható bűzt. A lényeket egyedül a testükről lelógó rongyok különböztették meg. Izmok és erős szövetek borították felsőtestüket és végtagjaikat, amelyek úgy fénylettek, mint sodrott fémkötegek. A földet tapogatva leguggoltak, mintha a szabadulásukat várnák. Ezután egy gyönyörű szép, aranybarna hajú nő jelent meg, mint egy hologram. Zöld szeme egy nap által megvilágított smaragddal is felvehettek volna a versenyt. Áttetsző bőrét mentazöld ruha fedte, amely minden lépésénél megcsillant, de a nő sosem öltött teljesen testet. – Üdv, Brina! – köszönt a hologramnak Evalle, majd az orra alatt a következőt motyogta: – Kétségtelenül elkezdődött. Sasha libabőrös lett az amazon sötétlő árnyai mögött felkunkorodó ragyogó mosolyától. Ennek a mozzanatnak megvolt a maga mondanivalója az estének ezen a pontján. Nem szeretett volna ezzel a nővel szembetalálkozni egy sötét fasorban. A magas nő dobbantott egyet a csizmájával, mire annak talpa borotvaéles ezüsthegyeket lőtt ki. Megrázta a kezeit, lepergette a vizet, és tenyere puha bőréből éles pontok nőttek ki. Hegyes porcok 347

fejlődtek ki kézfején és karján, egészen a válláig. – Beladorok! Egyesüljetek és védekezzetek! – kiáltotta Brina. Hangereje elgondolkoztatta Sashát, hogy a nő valóban csak egy kép volt-e. – Itt az idő – pörgette meg Tzader a késeit, akkora sebességgel, mint egy szupergyors ventilátor. – Így igaz – helyeselt affektálva Quinn. Érezhetően elege volt már a tétlenkedésből. Mindkét kezével a kabátjába nyúlt, és négy háromszög alakú lemezt húzott elő. Sarkuk tőrben végződött, középen pedig szőtt kelta alakzat díszítette. Sashának égtek a fülei. Milyen boszorkány volt még jelen, Rowanen kívül? Ez az égető érzés forróbbnak bizonyult, mint amit korábban tapasztalt. Rowanra pillantott, aki a fülét vakarászta, és összeszűkült tekintettel vizslatta a tömeget. – Démonok! Pusztítsátok el a Beladorokat! – Ravana meglendítette a karját, ami bizonyára a támadás kezdetét jelentette. – Miért nem segítesz Trey-nek? – kérdezte Sasha Lucientől. – Adtam neki egy kardot – vont vállat Lucien. Sasha innentől nem foglalkozott vele, sem az égő fülével. Végül is mit számított már, hogy jelen volt még egy boszorkány? A sikítozó démonok támadásba lendültek. Tzader nyomban a tettek mezejére lépett, és kettőt el is kapott elképesztő gyorsasággal pörgetett késeivel. Sasha egyszer sem látta kaszabolni, de a röpködő karoktól-fejektől felfordult a gyomra. Trey és Vyan is folytatták a párbajt, de végre tisztességesen, annak a nyamvadt kőnek a segítsége nélkül. Kiáltások, sikolyok és földöntúli üvöltések visszhangzottak mindenütt. Testek csapódtak a földnek és egymásnak, véráztatta sárral pocskolva be mindent. A halál rothadó szaga fullasztotta Sashát, ahányszor levegőt vett. A füle mintha már lángolt volna. Pillantása Trey-re esett, éppen amikor Evalle-t készült fedezni, aki három démonnal küzdött egyszerre. Az egyikük fejét a csizmájával rúgta szét. Vyan Trey feje felé lendítette a kardját. 348

Sasha teli tüdőből odakiáltott a férfinak, hogy vigyázzon. Trey a nő felé fordult, és Vyan kardja kis híján lekaszabolta. – Mögötted! – sikoltotta Sasha. Trey máris megpördült, és a földre lökte Vyant. Torkának szegezte a kardját. Ravana felbődült: – Öld meg, és velem küzdesz meg, Belador! Démonok, abbahagyni! A küzdelemnek vége szakadt. A három Belador harcos alakzatba fejlődött, fegyverrel a kézben. A lények vért köptek. Négykézlábra ereszkedtek, és megint a földben kurkásztak. – Jobb harcos lennél nála, Ravana? – piszkálódott Trey. Ravana előrelépett. – E-lééég! – mennydörgő hangja megrázta a parkot, a földről a mennyországig pattant, majd vissza. Egy férfi lépett ki a semmiből. Sasha álla leesett a döbbenetes látványtól. Férfiaknak nem lenne szabad szépnek lenniük. Fénylő mahagóniszínű haja a vállát verte. Ujjaival türelmetlenül beletúrt. Copfját bőrszalag fogta össze. Sima, olajbarna bőr borította formás testét és hegyes állban végződő arcát. A homlokán átívelő vágás még vonzóbbá tette, amit csak tetézett tengerkék, ázsiai metszésű szeme. Közel százkilencven centis magasságával úgy vonult be a háborús övezetbe, mintha ő uralta volna a bolygót. – Hé, Sen, hogy ityeg? – vetette oda Tzader az újonnan érkezettnek. Csak egy mogorva pillantást kapott válaszul, majd Sen felmérte a csatateret. – Rosszul teszitek, hogy civilek közt háborúztok. –Tekintete szinte tüzelte a többieket, hogy megküzdjenek vele. Bőrmellényt és kényelmes farmert viselt, láncos övét gravírozott koponyák díszítették. Mindez azt tükrözte: elég belevaló volt ahhoz, hogy Tzader kóstolgatására visszavágjon. Az ég felé emelte mindkét karját, duzzadó izmai megfeszültek, az arca kemény, a hangja fojtott volt, amikor megszólalt, ám a szava megfejthetetlen. A felhőszakadás nem hagyott alább, de egy csepp eső sem hullott 349

oda, ahol összegyűltek. Láthatatlan sátrat emelt a fejük fölé. – Ha valaki megmoccan, halott ember – hangzott a figyelmeztése, majd szúrós tekintetet lövellt a morgolódó démonok felé. – Úgy hiszitek, Fene rossz hely? Na, csak bosszantsatok fel még egy kicsit jobban! – A Beladorok megszegték a fegyverszünetet – ágált Ravana. Sasha előrehajolt, hogy megküzdhessen azzal az istenverte hazug döggel, de Lucien karja megfékezte. Szeme a harcmezőt pásztázta. – Ölj meg rögvest! Már nincs miért éljek! – parancsolta Vyan Trey-nek. – Cserbenhagytam a népem, megérdemlem a halált. Trey belenézett ennek az elgyötört embernek a szemébe, akinek asszonya és családja veszett oda. – Nem. A vérontásnak vége. – Odafordult az újonnan érkezett férfihoz. – Örülök, hogy látlak, Sen, de ez nem ÁSPIS-ügy. – De bizony, az, ha háború tör ki a világban. – A Beladorok megszegték a fegyverszünetet – sikítozta megint Ravana. – A Kujook rángatták bele a Beladorokat a harcba, és rászedték őket – vágott vissza a hologram Brina. – Ezt vagy megoldjátok most, vagy bíróság elé állíttatlak mindannyiótokat – rendelte el ellentmondást nem tűrő hangon Sen. Trey felsóhajtott. Na, ez hiányozna még. Ha a Beladorok és Kujook fölött uralkodó Kelta és Hindu entitások külön-külön nem találtak megoldást a vitát kirobbantó problémára, egy háromtagú, független ítélőszéket kellett összehívni a döntés érdekében. Így sikerült az elmúlt évezredekben megakadályozni, hogy ezek a hatalmas istenségek kiirtsák egymást, vagy elpusztítsák a bolygót. – Hívjátok elő az uralkodóitokat! – parancsolta Sen. Brina széttárta a karját, és lehajtotta a fejét. – Macha Istennő, kérlek, tisztelj meg minket a jelenléteddel! Egy susogó hang a menny felé terelte figyelmüket, ahonnan egy óriási hattyú siklott alá, és óvatosan leszállt. A madár hátán 350

ülő elegáns nő vörös haja hullámokban omlott alá, egészen a derekáig. Szivárványszínekben pompázó ruhája fényével beragyogta az eső ellen védett területet, miközben leereszkedett a térdelő hattyúról. Megérkezett Macha, a kelta istennő. Minden tekintet a mozdulatlan Ravanára szegeződött. – Hívd ide az uralkodódat, Ravana! – szólt rá Sen, ellentmondást nem tűrő hangon. – Nem. Nincs hatalmad felettem, sem a Kujoo nép fölött – válaszolta gúnyosan Ravana. – Ha le akarod zárni az ügyet, kárhoztasd a Beladorokat arra, hogy éljenek ők a Meru-hegy alatt; én meg majd gondoskodom róla, hogy a népem mostantól betartsa a fegyverszünetet. Trey a fejét rázta. Ravana minden bizonnyal nem ismerte Sent. Sen elvicsorodott, és más alakot öltött. Három méter magasra nőtt, meghajlott a nyaka, arca csontossá vált, és még inkább elformátlanodott, amikor éles fogakat növesztett. Szőr borította vállát és karmokban végződő kézfejét. Ám testének alsó fele emberi maradt. Trey tudta, hogy Sen képes fenevaddá változni, de eddig még sosem volt szemtanúja. Sashára pillantott, aki már korántsem nézett olyan elragadtatottan Senre. Elborzadva húzta össze magát. Evalle ugyanakkor mosolygott, majd ennyit mondott: – Pazar! És éppen ezért nem fogják a férfiak sohasem megérteni a nőket. – Shiva, kérlek, áldj meg minket a jelenléteddel? –kiáltott fel dallamos hangon Macha. Ravana elborzadva figyelte, ahogy egy mélyről jövő morajlás megrázta a földet. Megremegett a talaj. Innen-onnan érkező fény cikázott végig a területen, amely a messzi világegyetemből eredt. Amikor az összes fénysugár egy pontban futott össze, megjelent egy fehér tunikát, buggyos nadrágot és bronzszandált viselő sudár férfi. Fényes fekete haja rendezetten hullott a nyakába. Kis fekete 351

szemében ezer év jóindulatú megértése fénylett. – Üdv, Shiva! – köszöntötte fejet hajtva Macha. – Jó újra látni. Sen lehiggadt. Teste újra felvette azt az alakját, amiről Trey hallomásból tudta, hogy körülrajonganak a nők. – Üdv, Macha – válaszolt Shiva. – Bárcsak más körülmények között találkoztunk volna. A fegyverszünet megszegése elszomorít. – Egyetértek, de mégis, mit tegyünk? Shiva Ravanához fordult. – Azt hittem, már réges-rég meghaltál. Hogyhogy itt vagy? – A Beladorok megszegték a fegyverszünetet – ismételte meg immár sokadszor Ravana magas hangon. –Én vagyok a Kujook uralkodója, és követelem az igazságot. – Elképesztő, hogy kitértél a kérdésem elől. Tudnék róla, ha egy olyan isten, mint te, még élne – tért a lényegre Shiva. – Egy isten? Na, várjunk csak egy kicsit! – kiáltott fel Sasha. Trey felmordult. Nem hagyhatta ott Vyant, mert az átokfajzat bármikor támadásba lendülhet. A törzs jelen lévő tagjai pedig még mindig hozzá voltak kapcsolódva, így ők is meghalhattak, ha hibázik. – Sasha, kérlek, ne avatkozz bele – figyelmeztette gyorsan Trey, mielőtt Macha megsértődik és elpárologtatja. – De hiszen ő nem egy isten! Trey, égtek a füleim. Most jöttem rá, hogy nem lehet más, mint egy nagyon erős boszorkány. A csoport együttesen hördült fel. Trey gyorsan próbalta kitalálni, mit is mondjon. Sasha megsértett egy egységet. – Istennő, gondolod, hogy… – kezdett bele Brina, de Macha csendre intette. – Minden egység öltse fel valódi alakját. Most – rendelkezett Macha. Parancsát egyik egység sem tagadhatta meg. Ravana zsugorodni kezdett. – Neeeeeee, neeeeeee, neeeee! – Majd megremegett és kétrét görnyedt. Ruhája tűzpirossá vált. Mikor újból kiegyenesedett, már nem Ravanaként állt ott, hanem 352

egy olyan nőként, akit akár bájosnak is nevezhetnénk, ha nem lett volna olyan gonosz a tekintete. – Tudhattam volna, hogy ez a te mocskos műved, Moran – mondta Macha keményen. – Hogy tehetted ezt a saját népeddel? Moran felemelkedett a földről, és gúnyosan Machára vicsorgott. – Attól még a néped megszegte a fegyverszünetet. Mit szólsz ehhez? – Azt kérném, hogy Shiva ítélkezzen együttérzéssel egy olyan törzs felett, amely nyolcszáz éven át fenntartotta a békét és továbbra is szándékában áll – válaszolta Macha, miközben minden figyelmét a Hindu istennek szentelte. Shiva félrebiccentette a fejét. Gondolatai kiültek nyugodt arcára. – Harcosod megkímélte egy Kujoo életét, mikor pedig kiolthatta volna. Hajlok a fegyverszünet fenntartására. – A Beladorokat meg kell büntetni – parancsolta Moran, a boszorkány. Shiva és Macha egymásra néztek, szótlanul gondolatokat cseréltek, mígnem Shiva bólintott és Moranhoz fordult. – Nem. A Beladorok nem kapnak büntetést, viszont te igen, amiért más egység bőrébe bújtál. – Nincs hozzá merszed. – Moran egyre magasabbra emelkedett. – Dehogy nincs – válaszolta Macha. – Összehívjuk a törvényszéket, ha erre van szükség. Az egyetlen dilemmánk az, hogy mi legyen a büntetésed. A villámok által vájt kráter megnyílt, gőz áradt ki belőle. A fejük fölé emelkedett, majd megült a térség közepén. – Én majd eldöntöm – susogta baljós hangon a gőz. – Tehát valóban meghaltál, Ravana – állapította meg Shiva, mert felismerte a gőzt. – Igen, és rabszolgámmá akarom tenni a boszorkányt egy évre a Fenében. Moran levegő után kapkodott. – Nem teheted… – Elfogadom a döntésed – szúrta közbe Macha. 353

– Mint ahogy én is – helyeselt Shiva. Moran menekülőre fogta, de a gőz a hajánál fogva elrántotta. Fájdalmasan felsikoltott, kegyelemért könyörögve próbált kiszabadulni. A gőz gyarapodott, egyre közelebb vonszolta, majd örvénylő vörös füst csavarodott köré, és egy szempillantás alatt az egész rakást beszívta a kráter. Shiva a démonokhoz fordult és rájuk parancsolt: – Menjetek. Most. A démonok egymás után bekúsztak az üregbe. Amint az utolsó is eltűnt, a krátert föld töltötte fel, és visszanyerte eredeti állapotát. – És vele mi legyen? – kérdezte Trey, Vyanra mutatva. – Eleget szenvedett már, és csak a népét akarta megmenteni – felelt Shiva. – A többieket nem szabadítom fel a Meru-hegy alól, de ő maradhat, ha megesküszik, hogy nem támad rád megint. Trey hátralépett, hogy Vyan felállhasson. Mit kezd majd magával kitaszítottként ez a harcos egy olyan világban, amit nem is ismer? Vyan csak egy helyen tudná meghúzni magát, ha valóban képes lenne békességben élni. És a történtek ellenére Trey világosan tudta, ő maga is ugyanúgy szenvedne, ha Sasha halott lenne. Amikor Vyan visszaszerezte a kardját, és becsúsztatta az oldalán lógó hüvelybe, Trey így szólt hozzá: – Megértem fájdalmadat, és együtt érzek veled a veszteségeid miatt. De mint már említettem, tagja vagyok a Belador törzsnek, amely az ártatlanok védelmére és nem az elpusztításukra esküdött fel. Ha képes vagy félretenni a gyűlöleted, be tudnálak szervezni az ÁSPIS nevű csoportba, ahol örömmel fogadnák a képességeidet. Legalább nem lennél egymagadban. Vyan gondterhelt tekintetében a kudarc és a vívódás váltakozott. – Semmit nem kérek tőled, Belador. Nem foglak megtámadni, de nem állok rá készen, hogy bármit elfogadjak tőled. Trey bólintott. Megértette Vyan vonakodását. – Ha meggondolod magad, keress egy éjjeli vadászt, mondd meg neki, 354

hogy az ÁSPIS-t keresed, és engem. Valaki megtalál majd és elkísér hozzám. – Ennél többet egyelőre nem tehetett Vyanért. Vyan a tóhoz lépett, mire Trey minden idegszála megfeszült. A követ kereste. – Ne tedd, Vyan! – szólt rá Shiva, megállítva a harcost – Most, hogy a Ngak kő kiszabadult a Meru-hegy fogságából, új gazdát fog választani. Már meg is tette. Vyan bólintott és szembefordult Treyjel. – Ne nagyon reménykedj a viszontlátásban, Belador. – Ezután Senhez fordult. – Szabadíts meg ettől a láthatatlan sátortól. Tiszta levegőt kívánok szívni. Sen a harcosra nézett, és bosszúsan felvonta a szemöldökét, majd Shivához és Machához fordult: – Átprogramozom a környéken élő összes civil agyát, hogy ne emlékezzenek az itt történtek közül többre egy nagyobb zivatarnál, majd visszaállítom a park eredeti állapotát, mielőtt elmegyek. Természetesen, amennyiben nem óhajtotok mást tőlem. Shiva és Macha beleegyezésük jeléül rábólintottak. Az esőtakaró kitisztult, csakúgy, mint az ég. A felhők kényelmesen úsztak el a telihold előtt. A park lámpái békésen pislákoltak. Trey mérhetetlenül szeretett volna odamenni Sashához, hogy jobb kedvre derítse az ő kis tűzrőlpattant harcosát, de visszafogta magát. Pedig mindenkit megmentett azáltal, hogy felfedte a Kelta boszorkány, Moran kilétét. De előtte meg kellett még oldania valamit. Közelebb lépett Machához. – Szeretnélek megkérni valamire. – Térden állva kellene köszönetet mondanod, nem pedig többet kérned – pirított rá Macha. – Nagy szerencséd van, hogy nem szabadítottál a nyakunkra egy egész Kujoo hadtestet, és hogy nem ítéltetted a Belador törzset a Meru-hegy alatti jövőre. – Sajnálom, hogy ekkora veszélynek tettem ki mindannyiunkat, de abban a hitben tettem, hogy jót cselekszem. – Tiszteletteljesen lehajtotta a fejét, de Rowant érintette a kérése. – Ez az egyetlen oka, hogy nem rovok ki rád büntetést. Ami 355

Rowant illeti, nincs hatalmam az Ekkbar névre hallgató mágus fölött. – Feloldottam a mágus boszorkány feletti hatalmát – szólt közbe Shiva. Trey megkönnyebbülten fordult Shivához. – Köszönöm. – Shiva bólintott, majd imára kulcsolta kezét, és eltűnt. Macha visszatért a hattyúhoz, és felült a hátára. Lefelé fordította a tenyerét, csak az ujjbegyével ért hozzá, majd eltűnt. – Menjetek békével, Beladorok. – Brina hologramja szertefoszlott. Trey beletúrt vizes hajába, és Sasha felé fordult, aki odaszaladt hozzá. Karjába zárta a lányt. Örömteli sóhaj hagyta el ajkát. Sasha túlélte. Körülnézett. Vyan sehol. Sen sehol. Lucien és a három Belador odaléptek hozzá. Trey közel húzta magához Sashát, rettegett, hogy elveszíti. – Még dolgoznom kell ma éjjel, úgyhogy távozom. – Evalle izmos karját újból lágy bőr borította. Csizmája immár nem jelentett veszélyt. – Köszönöm, Evalle – mondta Trey, majd az egész csapathoz fordult. – Nélkületek képtelen lettem volna mindezt véghezvinni. – Igaz – helyeselt Tzader. – Emlékezz erre, ha legközelebb sza… ööö, bocsánat, Sasha… bajba kerülsz. –Vigyorgott. – Készülj fel rá, hogy nagy fájdalmaid lesznek, amint lekapcsolódunk egymásról – tette hozzá Quinn. – Az est hátralevő részét luxusban kívánom eltölteni. Bár azt se bánnám, ha egy luxushölgy öle csillapítaná a fájdalmamat, amit szétkapcsolódásunk után fogok érezni, sejtésem szerint. Na, megyünk? – indítványozta Quinn, majd a trió Tzaderrel és Evallelal eltűnt a sötétben. Trey felnyögött a kapcsolat szétválasztásakor. Űgy érezte, mintha egy Mack kamion hajtott volna át rajta – kétszer. De hamar gyógyulni kezdett, és segítség nélkül sikerült hazajutnia. – Vyan húzott csőbe – mondta gyorsan Sasha. – Azt hittem, te léptél velem telepatikus kapcsolatba, hogy elmondd, haldokolsz. 356

De rájöttem, mi történt. Trey magához húzta. – Ne aggódj, édesem. Örülök, hogy biztonságban vagy. – Köszönöm, Trey – mondta Rowan, és mindkettőjüket átölelte, mielőtt elsétált. Trey-nek feltűnt, hogy milyen erőssé és egészségessé vált Rowan bőre és szeme. – Köszönöm, hogy vigyáztál a lányokra – fordult Trey Lucienhez, aki ezt mogorva szemöldökráncolással fogadta, majd jót vigyorgott az érzékeny pasason. – Dolgom van. – Látványosan unott arccal sétált el, mielőtt Trey kézfogásra nyújtotta karját. Trey nem hibáztatta ezért, főleg azok után, amit Lucien tett Rowanért. Majd utánajár, micsoda valójában Lucien, de nem most. Rowan a pár lépéssel távolabb járó Lucienhez szaladt, aki megállt, és mereven ránézett. Rowan visszamosolygott: – Az ajánlatom még mindig áll. Gyere bátran, ha bármikor szükségét érzed, vagy amikor csak akarsz. Mindig szívesen látunk. Lucien egy röpke pillanatig csak nézett rá, majd behajlított ujjal felemelte az állát, hogy megcsókolhassa. Rowan felsóhajtott. – Ezt megjegyzem, boszorkány. – Azzal Lucien megfordult és távozott. Rowan a többiekre mosolygott. – Korábban megláttam Trey furgonját, ott találkozunk – mondta Trey-nek és Sahshának, majd elsétált. – És velünk mi lesz? – vetette fel Sasha. Kérdő tekintettel és csípőre tett kézzel lépett Trey elé, aki nem hallgathatta el az igazat, hogy Sasha megérthesse, miért nem lehetnek együtt. El akarta mondani a teljes igazságot. – Sasha, tartok tőle, sosem fogod megtudni, menynyit jelentesz nekem, de… – Megértem, hogy nem bízol meg valakiben, akinek nem tudsz a gondolataiban olvasni – ragadta meg Sasha a férfi kezét. – Hidd el, én a helyedben egyetlen élőlényben sem bíznék meg. De 357

te nem vagy a helyemben, úgyhogy kérlek, bízz bennem. Nem tudom, tudnánk-e a telepátiát működtetni, ám a kapcsolatunkat igen. Trey jobban vágyott minderre, mint ahogy azt a lány sejthette. – Nem ez az egyetlen gond, különben simán elfogadnám, amit most mondasz. – Nem, nem tudnék együtt élni a folytonos kíváncsiskodásoddal. – Sasha rákapcsolt. – És tudom, attól tartasz, csalódást okozol, amikor megkérdőjelezel valamit, amit mondok. Na, bumm, én is ezt teszem néha, de ettől még megbízom benned. Emellett, ha jól figyelsz, meg fogsz érteni. – De hogyan, Sasha? Sasha felemelte Trey kezét, és a szívére tette. – Te a szíveddel érzed a szerelmet, nem az eszeddel. Én sem tudok a gondolataidban olvasni, de kiérzem a szerelmet minden egyes szavadból, minden érintésedből, minden csókunkból. A francba. Eddig eszébe sem jutott, hogy a lány sem tud az ő gondolataiban olvasni, így ugyanakkora kockázatot vállalt, mint ő. Sőt többet is, mivel ha társául fogadná a lányt, ő még azt sem tudná, mire szerződik, ha összekötik az életüket. – Szeretlek, Sasha. – A szavak gondolkodás nélkül buktak ki a száján, de ha már így alakult, nem bánta. – Tudom, Trey. Én is szeretlek, úgyhogy ne kelljen már külön leélnünk az életünket. – Ha valakivel összekötöm az életem – kezdte a férfi, és megköszörülte a torkát –, a leendő társam és gyermekeim is megszenvedhetik egy rossz döntésem következményeit. – Ezt most nem értem – ráncolta a homlokát Sasha. – Lényegében, ha megszegem az eskümet – tisztesség mindenekfelett –, és Macha alávalónak ítéli meg cselekedetem, akkor bárkinek, akit társamul választok, szembe kell néznie ugyanazzal a sorssal, amelyet nekem rendel. – Ja, ennyi az egész? – mosolygott Sasha. – Te vagy a legtiszteletreméltóbb ember, akit ismerek. Ha téged elküld, azt 358

jelenti, hogy megyek én is? Ez kiváló üzlet számomra. Teljes mértékben bízom abban, hogy jó döntéseket hozol, úgyhogy benne vagyok! Ez volt az oka, hogy az összes Belador-házasság alapjául ezt a feltételt szabták. Egyetlen harcos, legyen az nő, vagy férfi, nem kockáztathatott meggondolatlan döntést. – A végső határozat nem rajtam múlik – tette hozzá Trey. – A Beladorok többnyire emberekkel párosodnak, nem pedig egy másik, szintén természetfeletti erővel rendelkező egyeddel. Örököltünk egy gént az őseinktől, amely könnyűszerrel torzszülötteket eredményezhet, ha két Belador párosodik. A hologramnőt Briná-nak hívják. Ö a harcos asszony, törzsünk vezére. Csak Macha áll felette. Az ő engedélyét kell kérnünk és időnként nagyon… Nehéz eset, idegesítő, nehezen elérhető. Elküldhetlek akár az Antarktiszra is, szólt közbe Brina. Bocsáss meg, Brina. – Ö a Beladorok vezére? – kérdezte Sasha. – Hűha, milyen fenséges és gyönyörű az a nő! Tetszik ez a lány, jegyezte meg Brina. Brina, beleegyeznél, hogy Sasha legyen a párom?, kérdezett rá Trey, míg elérhette. Sasha bebizonyította, hogy becsületes, és méltó egy Belador bizalmára. Most bizonyítsd be, hogy te is méltó vagy az övére. Üdvözlöm a törzsünkben. Ő lesz a biztosítéka, hogy nem kezdesz újabb háborúba. Úgyhogy áldásom rátok. Köszönöm, Brina. És köszönöm a ma estét is. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne okozzak csalódást, pláne, hogy segítettél. Jobb is, ha nem okozol csalódást. Trey-nek egy kis ponton szúrni kezdett a homloka – gyengédség Brina-módra. Aztán eltűnt. – Ööö… Sasha, már meg is kaptuk a beleegyezését. – Micsoda? Hogy ti ketten most beszéltetek egymással? Na, jól el kell gondolkoznom, hogy érzek ez ügyben. 359

Trey-t mintha gyomron vágták volna. – Meggondoltad magad? – Mivel kapcsolatban? – Hogy hozzám jössz-e. – Meg sem kérted a kezem. Most, hogy végiggondolom, meg is várathatlak a válaszommal, hogy megfizess a kilencévnyi kínszenvedésért. Trey karjába zárta és megcsókolta azt a nőt, aki feltétel nélkül hitt benne. A sors huszonegy éves korában beleszólt az életébe, s ezzel ő megbékélt. Ha már akkor tudta volna, hogy Sasha mellett köt ki, talán sokkal boldogabb lett volna. – Ma éjjel kérdezlek, és te azonnal válaszolsz – szakította meg Trey a csókjukat. – Gondolod? – kérdezte a lány hamiskás mosollyal. – Tudom. Adj nekem öt percet, amit az ágyadban töltünk, és bármibe bele fogsz egyezni. – Azzal csak kihasználnál, az pedig épp a becstelenség kategóriájába esik. – Nincs semmi becstelenség abban, ha úgy szeret valaki egy nőt, mint én téged. Sasha abbahagyta a csipkelődést, a szeme felragyogott: – Hiszek neked. Lábujjhegyre állt, és megcsókolta. Ajka a tűznél is forróbb volt. Mikor lenyúlt, hogy megérintse Trey merev férfiasságát, amely talán sosem lankad le, ha mellette marad, Trey felnyögött, majd kinetikusan lekapcsolta a körülöttük világító lámpákat. Sasha éppen annyira használta ki, amennyire elvárta tőle. Trey az akaratával szétnyitotta a fölsőjét, az lehullt, majd lehajtotta a fejét, hogy felkészítse Sashát a további egyezkedésekre. Batuk könyökével alapjaiban rázta meg a Meru-hegyet. Dühe túlszárnyalt mindazon, amivel Ekkbarnak eddig szembesülnie kellett. A szolgálólányok szétfutottak. Katonái kisiettek a nagyteremből. A falak vörösen izzottak; lángnyelvek csaptak ki a 360

hasadékaiból; a kövek, amelyből épültek, egymáshoz súrlódtak. – Ur-ur-uram, kérem, hallgasson meg. Nincs veszve minden. – Ekkbarnak remegett a térde. Mikor a hadúr rávetette dühtől lángoló tekintetét, a mágus összehúzta magát. – Nem tűrök el még egy aljas hazugságot tőled, te gazember! – Batuk dühödt lélegzetvételétől dagadó mellkassal emelkedett fel a trónról. Ujjbegyei szikrázva alakultak karmokká. – Nem hazudok, uram – suttogta Ekkbar. Torka túlzottan kiszáradt ahhoz, hogy teljes hangerővel beszéljen. – Kkk…kérem, hallgasson meg! Hallgasson meg, kérem! – Nyelt egyet, és megdörzsölte homlokát. Patakokban folyt szemébe az izzadság. Batuk szavaitól a vihar gőzölögni kezdett, leforrázás-sal fenyegetve az alvilág lakosait. – Mondj egy okot, amiért ne nyúzzam meg a csoffadt irhád és süttessem meg veled naponta étek gyanánt, az örökkévalóságon keresztül. – M-m-mert Vyan még mindig a másik világban tartózkodik – élve. – Teszek rá, hogy él-e, amikor mi mindannyian rabságban élünk. – Vyan… – Ekkbar újból nyelt egyet. Remélte, hogy nem pecsételi meg rettenetes sorsát – kereshet másvalakit, hogy kinyissa az ő oldalán található kaput. A Batuk szemében épphogy felcsillanó érdeklődést látva Ekkbar izgatottan belelendült. – Így igaz. Álmokon keresztül irányíthatnám, csakúgy, mint a boszorkányt. Batuk a fogát csikorgatta, és csettintett. Egy borotvaéles kés jelent meg a kezében. Ekkbar összerezzent a tulajdon hülyeségétől. Meg ne említsd még egyszer azt a boszorkányt. – De ez esetben Vyan biztosítaná a túloldalon a sikert. Meg tudjuk csinálni, uram. Batuk hörgése zihálva hagyta el torkát. Merengve nézett a semmibe. A hőmérséklet lassan csökkent, egészen addig, míg 361

Ekkbarra nem nézett. – Kapsz még egy esélyt.

362

EPILÓGUS

Trey nekidőlt a tisztás széli hatalmas tölgyfának. Türelmetlenül karba tette a kezét, amint várta, hogy végre éjfélt üssön az óra. A Brina által elrendelt két hónap várakozási idő az esküvőjéig nem lett volna akkora ügy, ha nem ÁSPIS-küldetésben kellett volna a felét eltöltenie, Sashától távol. Beladorok, csapattársak az ÁSPIS-tól és az új családjának Wicca tagjai jöttek-mentek körülötte. A telihold rámosolygott tóbeli tükörképére, amelyet a Blue Ridge hegylánc egyik erődítménye vett körül. – Sajnálom, Trey, hogy nem hívhattad meg az édesapádat, de majd vele is tartunk egy tündéri szertartást. Rowan olyan könnyedén surrant oda hozzá, hogy Trey szükségét érezte ellenőrizni, hogy gránátszínű ruhájának uszálya alatt viselt flitteres cipője vajon érintkezett-e a talajjal. – Tudom. Fájt neki, hogy mivel két különböző világban élt, nem hozhatta ide édesapját, ám azzal, hogy a normális világban tartotta, meg tudta védeni egyetlen, szerető szülőjét. És az apja mindig is imádta Sashát. Majdhogynem annyi időt töltött vele, mint Trey. – Kik jöttek el az ÁSPIS-tól? – kérdezte mellékesen Rowan, de Trey kitalálta, ki iránt érdeklődik. – Meghívtam Lucient, de semmit nem hallottam felőle. – Ez nem lep meg, ugye? – Nem. Csak gondoltam, szólok. – Köszi – mosolyodott el. – Szerintem fogunk még találkozni. Tetszik, hogy Sasha mindenkit pirosban akart látni, egyedül téged feketében. Trey elmosolyodott. Bármilyen színt hajlandó lett volna 363

viselni, amit Sasha elvár tőle, csak töltse vele élete hátralevő részét. - A tündéreket ki küldte? – kérdezte Rowan. – Sasha imádja őket. – Lucien. – A rohadék. Trey végigmérte a hatalmas esküvői torta körül repdeső parányi lényeket, akik villódzó fényecskékkel világították be a rétegeket. – Bárcsak lenne pénzem, hogy megvehessem őket. – Lucien? – Rowan majd' elolvadt. Trey mindent értékelt, ami Sashát boldoggá tette, kivéve, ami ettől a pasastól jött. A tündérek zümmögése gyönyörű dallamban bontakozott ki. – Már elnézést, de most rajtam a sor. – Trey a tisztás közepére lépett. Sasha fényárral körülvéve bukkant elő az erdő homályából; a tündérek repdestek körülötte. Rövid, fekete tűsarkú csizmát viselt és egy egymást fedő, áttetsző piros-fekete rétegekből álló vállpánt nélküli ruhát. Trey neki ajándékozott egy ezüst és fekete Beladorfüggőt. A háromszög alakú, kelta mintával megmunkált ikon ezüstláncon lógott. Ajkát már-már feketébe hajló, sötétvörös rúzzsal festette ki. Selymes hajzuhataga a vállát súrolta. Trey gondolni sem merte, hogy lehet-e a lányt még az eddigieknél is jobban szeretni, de sosem fogja elfelejteni ezt a pillanatot, ahogy felé vonult. A résztvevők körülállták őket, amint Sasha odaért hozzá. Egy Rowan által varázsolt fekete rózsából és vörös fátyolvirágból álló csokrétát fogott a kezében. Trey lehajolt, hogy megcsókolhassa jövendőbeli társát, élete szerelmét. A csokréta rózsái felsóhajtottak. Egy sebesen forgó hologram penderült a szemük elé, mire Trey felfelé fordította bal csuklóját. Csillagforma ragyogott fel a bőre alatt. Megragadta Sasha csuklóját és a sajátjához szorította. A ceremónia végeztével életre szóló kötelék fűzte össze őket. Sziporkázó csillagok hullottak alá, és lepték el kápráztató 364

fényükkel a tisztást. – Az én ajándékom – suttogta Trey Sasha fülébe. Ragyogó mosolyát fokozta a pompás ünnepség és akkor sem hagyott alább, amikor Brina megkezdte a szertartást. Aznap este nem érték utol telepatikus üzenetek. Törzse, jövendőbeli feleségére való tekintettel, visszafogta magát. Ezzel segítették abban, hogy megerősíthesse magában a szívével való megértés képességét. Megszorította Sasha kezét, aki válaszul visszamosolygott rá. Trey boldogan fogadta el, hogy immár örökre elválaszthatatlanok.

365

TARTALOM SHERRILYN KENYON:

A hold árnyékában (Farkas Orsolya

fordítása) J. R. WARD: A fiú története (Lukács Lászlóné fordítása) SUSAN SQUIRES: AZ éjszakán túl (Gazdag Diána fordítása) DlANNA LOVE: Éjféli búcsúcsók (Boris Eszter fordítása)

366