Santa Marina de Valdeon, 2007. augusztus 4. szombat, 98. nap Minket ez a hegyi levegő álomkórossá tesz. Kilencig úgy aludtunk, mint akit lelőttek. Igaz a kissé hűvös időben senki sem mozgolódott a kempingben. Felkelés után az új fényviszonyokban ismét megcsodáltuk a környező hegyeket.
A szokásos komótos és kiadós reggeli után valahogy nehezen ment az összekészülés. Azért még dél előtt elindultunk a motorral vissza Pasada de Valdeon-ba. Az út első egy kilométere, a kemping bekötőútja egy rémálom. Az hogy keskeny, nem számít, itt előzésről szó sem lehet és a beláthatatlan kanyarokba mindenki szinte lépésben megy be. Viszont a kátyús út és a rajta mindenhol meglévő finom kőzúzalék állandóan a kicsúszás veszélyét jelentik. Az út nagyon meredek, mindkét féket szinte végig húzni kellett. A “főútra” kiérve a dolog csak annyit javult, hogy az útfelületen kevesebb a kőzúzalék, de ezt a kocsik az egysávos út közepére verték ki. A kempingtől másfél kilométerre jutott Zsóka eszébe, hogy a turistatérképet a lakóautóban hagytuk. Egyedül mentem vissza érte. Meg kell mondjam, az út se felfelé, se lefelé nem volt egy élvezet. A szegény motor úgy zörgött, ahogy még sohasem hallottam. Azért sikeresen leértünk Passada de Valdeonba és innen kész jutalomjáték volt az a gyenge két kilométer, amit a szomszédos Soto de Valdeonig a két sávos, jó minőségű úton kellett megtegyünk. Ez a kiinduló pontja annak a körtúrának, amit mára kinéztünk. A motort az elhagyott kempinggel szemben tettük le egy nagyon keskeny belső út kis kiöblösödésébe. Alig, hogy beértünk a faluba, feltűnt, hogy nagyon sok a régi ház, egy részük szépen felújítva, másik részük elég siralmas állapotban. Viszont szinte mindegyik mellett ott áll a régi terménytároló. Ezek érdekes szerkezetek. Legalul van négy nagy szikla. Ezekre kerültek a kissé gúla alakúra faragott, kb. két méter magas tartóoszlopok, majd mindegyik tetejére egy-egy minél nagyobb lapos kő, melyeken maga a tároló kapott helyet. Ez a megoldás valószínűleg a rágcsálók és a rovarok ellen ad védelmet. A lapos köveket ezek nem tudják megkerülni.
252
Nehezen találtuk meg az elvileg jelzett turistaút kiinduló pontját. A részletes térkép nélkül biztos, hogy nem boldogultunk volna. Az első jó két és fél kilométer gyilkos volt. A tűző napon mintegy háromszáz méter szintet kellett leküzdjünk. Közben egyetlen vigaszunk a közeledni sehogy sem akaró nagy hegyek látványa volt. Elhagytuk Soto de Valdeon és Caldevilla településeket alattunk a völgyben.
Csaknem 1300 méterre kapaszkodtunk fel, amikor egy elhagyott erdőgazdasági úton, most már döntően tölgyerdőben kezdtünk el ereszkedni. Később nyílt téren, kaszálók mellett haladt továbbra is lefelé utunk. Végül az Argoya patak völgyének oldalában vezetett egészen Caldevilla-ig. Innen a településeket összekötő régi országúton jutottunk vissza Sota de Valdeon-ba.
253
Itt felülve motorunkra nem kis aggodalommal néztünk a felfelé vezető út elé. Féltünk, hogy egyes szakaszokon nem fogja bírni az emelkedőt, és akkor Zsókának gyalogolnia kell. Fel is készült a megpróbáltatásokra friss víz betankolásával a flakonjába. Az első szakasz Passada de Valdeon-ig nem okozott gondot. Utána is a járgány becsülettel helytállt. Egyes helyeken nagyon szenvedett szegény, de felrángatott a kempingig. Megérkezve a lakóautóhoz gyorsan betankoltunk egy kis hideg sört, majd Zsóka kimosta a frissen összeizzadt ingeket és nadrágokat. Leültünk megbeszélni a következő napok programját. Most megint úgy egy hétre tudjuk, mit akarunk, és ezt Rózsival is tudattuk. Santa Marina de Valdeon, 2007. augusztus 5. vasárnap, 99. nap Ma nagyon izgalmas napunk lett. Éjjel csak 18 fokig hűlt le a levegő és ennek megfelelően a lakóautóban húsz fok felett maradt a hőmérséklet. Megint nagyon mélyen aludtunk, én is csak nyolc után ébredtem először. Kilencig még lustálkodtam majd neki kezdtem a reggeli készítésének. Mára nem volt előre kitervelt programunk. Reggeli után kezdtünk el azon gondolkozni, hová is menjünk. Nekem már tegnap feltűnt a térképen egy viszonylag lankásnak tűnő völgy Posada de Valdeon-tól északra. Jobban utánanézve kiderült, hogy ez az útikönyvekben is megénekelt nevezetes Cares szurdok felső része és nem is ez az érdekes, hanem a tőle még vagy három kilométerre lévő Cain falucskán túli rész. A fejfájást csak az okozta, hogy kempingünk 1200 méteres magasságából a tegnap már megszenvedett úton először le kell menni a 950 méteren lévő Posada-ba, majd tovább a 460 méteren lévő Cain-ba. A dologban az volt a nagy dilemma, hogy a Cares szurdok kb. hét kilométer, másik oldala 6-8 kilométerre van a jövő héten meglátogatni tervezett La Arenas-tól, de egy nap oda-vissza az egész kicsit soknak ígérkezett. Mindenképpen jó lenne, ha a felső szakaszt Cain-ból tudnánk bejárni. Némi hezitálás után nekikészültünk és elindultunk a mocival. Tegnap óta nem lett kellemesebb az út Posada-ig, csak ma nem kellett visszajönni semmiért sem.
Posada-tól eleinte kellemes volt a motorozás, aztán viszont megkezdődött az ereszkedés. 14, 16, sőt 20 %-os lejtőket jeleztek a táblák. A 10 % alattiakat már nem is figyeltük. Kétszer is megálltunk tanakodni, nem kellene-e mégis
254
visszafordulni. Nem csak az okozott gondot, hogy a fékek nagyon bemelegedtek, - ezen rövidebb megállásokkal lehetett segíteni valamennyit, hanem gondolni kellett arra is, hogyan jutunk vissza. Végül győzött a kalandvágy a józanész felett. Az út maga sem volt túl jó minőségű. Egy helyen Zsókának le is kellett szállnia, mert féltünk, hogy nem tudom tartani a motort és megborulunk. Azért lejutottunk. Az út utolsó szakasza nagyon szép volt, egy keskeny szurdokban teraszosan építették a patak fölé.
Cain-ba megérkezve a falucska bejáratánál tettük le a motort. Mint később kiderült számos tágas parkoló is rendelkezésre állt. A település a völgy egy kiszélesedett részén épült. Valaha valószínűleg állattartás és kaszálók lehettek a völgyben. Ma jellegzetes turistaközpont. Szállodát ugyan csak egy-kettőt láttunk, de van vagy 6-8 ajándékbolt és legalább ugyanennyi étterem.
A Cares szurdok a spanyolok kedvelt kiránduló helye. Az augusztusi vasárnapon ez meg is látszott. Mint egyik útikönyvünk írta, annyian vannak, mint az Oxford Street-en vasárnap délelőtt. Láttunk fiatalabb és idősebb párokat, népes családokat, társaságokat.
255
A szurdok legszebb része a Cain-tól induló pár száz méter. A Cares folyó vizét mielőtt a szurdokba eresztenék, felduzzasztották egy egészen kicsi tározóba. Ennek célja, hogy a vízhozamot megoszthassák a természetes meder és egy erőmű felső üzemvíz csatornája között. Ez az üzemvíz csatorna azután az egész szurdokban végig a Madeira-n megismert lavadákhoz hasonlóan halad, csak azoknál jóval nagyobb. Maga a turistaút másfél-két méter széles, valószínűleg ennek a csatornának a szervizútjaként épült. Így ahogy haladunk lefelé az út mind magasabbra kerül az eredeti meder fölé. Cserében viszont alig van szintkülönbség és magasból is láthatjuk a szurdokot. Az út több szakaszon rövidebb alagutakban halad és nagyon sok helyen a sziklafalba vájt peremen kell menni. Több kilométeren a százméteres mélység közvetlenül az ösvény mellett tátong. Erre a helyre aztán tényleg mondható, hogy akinek tériszonya van, az ne jöjjön ide. Az első szakaszon, ameddig közel voltunk a vízhez jellegzetes szurdok-
256
túra az út. Egy alig pár méter széles és akár száz méter mély völgy alján jártunk. Ezen a részen, több hídon is átkeltünk a patak felett. Ahogy magasan a meder fölé kerültünk inkább egy lavada túrához hasonlított az út, csak itt tekintélyt parancsoló kopár hegyek között jártunk, szinte semmi zöld. Jó másfél órát mentünk befelé a szurdokba, amikor térképünk alapján úgy ítéltük, hogy megtettük az út felét. Ekkor két óra volt és felhők kezdtek megjelenni abban a szűk zónában, amit láthattunk. Visszafordultunk és nem kis idegességgel néztük a megerősödő szelet és egyre szürkébb felhőket
257
gondolva közben a még ránk váró megpróbáltatásokra. Egy óra alatt elértük a szurdok tetejét, újabb negyed óra alatt a mocit. Közben pár csepp esőt is kaptunk, de csak éppen hogy. Beöltöztünk és neki indultunk. Az első kilométereken nem volt gond, de azután jött az a rész, ahol Zsókának idefelé is le kellett szállnia. Most is gyalogolt pár száz métert. Később, ha nehezen is, de bírta a moci. Megálltunk kétszer. Egyszer úgy az út egy harmadában, hogy feltöltsük a flakont vízzel, majd amikor a szint felét leküzdöttük, a Tombo de Pardella kilátónál. Itt kicsit többet vártunk, hogy hűlhessen a moci. Innen Zsóka megint párszáz métert gyalogolt, de utána, ha néhol nagyon köhögve is, de felhozott a kempingbe a járgány. Nagy kő esett le a szívünkről.
Úgy döntöttünk, hogy a sikeres és érdekes túra örömére megsütünk egy adag halat, de a behűtött pezsgőt eltesszük holnapra a 100. nap tiszteletére. Amíg a hal kiengedett, felszereltük a motort, fizettem és lezuhanyoztunk. Mire mindennel végeztünk és a napló is elkészült fél 11 lett, ideje lefeküdnünk. Santa Marina de Valdeon, 2007. augusztus 6. hétfő, 100. nap Eső és pihenőnap. A tegnap még csak fenyegető eső mára megérkezett. Hajnali ötkor pontosan fél órára kaptunk egy kiadós adagot. Bár éjjel nem volt hideg, reggelre minden befelhősödött. A múlt napokban minden irányban látható csodálatos hegyek eltűntek, mindenhol csak a sűrű köd és egy Angliára emlékeztető szitálás. Mivel légvonalban csak alig húsz kilométert terveztünk megtenni ma, semmi reményt sem láttunk arra, hogy ott jobb a helyzet. Ezért úgy döntöttünk, inkább maradunk ezen az ismert és kellemes helyen, itt várjuk ki, hogy javuljon egy kicsit az időjárás. Amúgy is terveztünk egy pihenő napot, bár kellemesebb körülmények között.
258
A kemping lakóinak nagyobbik fele fordítva gondolkodott, nagyon sokan szedték a sátorfájukat és elmentek. Teljesen kiürült a hely és most kellemes csend van. Mi szokásainknak megfelelően a további program előkészítésére és kisebb javításokra használtuk ki a bezártságot. Immáron harmadszor megpróbálom felragasztani a gáztűzhely lángvédőjét. Pontosan tisztáztuk, mit akarunk még Spanyolországban tenni. Ehhez kiválasztottuk a kempingeket, megterveztük az utakat. Körülbelül két hetes program. Addigra augusztus 20.-a körül fogunk járni. Még hátra van egy főzés. Bár mára lenne még kajánk, úgy határoztunk, hogy a rendelkezésünkre álló időt és villanyt ki kell használni. Már hetek óta tervezzük egy paprikás krumpli menübe iktatását. És természetesen olvasni is maradt idő… Azért este megisszuk a 100. napi pezsgőt. Santa Marina de Valdeon, 2007. augusztus 7. kedd, 101. nap Ismét pihenőnap, nagy-nagy fagyoskodással. Este már fél nyolckor behúzódtunk a lakóautóba, jól befűtöttünk és olvasgatás közben szopogattuk el a pezsgőt. Éjjel tíz fok alá süllyedt a hőmérséklet, de köszönhetően a fűtésnek, minket ez nem zavart túlzottan. Reggelre a felhők még alacsonyabban voltak, mint tegnap. Épp, hogy a kemping határáig lehetett ellátni. És ez azt jelentette, be vagyunk zárva. Innen ugyanis csak felfelé lehet kijutni, az egyetlen lefelé vezető út, Cain felé zsákutca. Ezeken a keskeny, kanyargós és korlát nélküli utakon felelőtlenség lenne elindulni, még akkor is, ha Rózsi komoly segítséget tudna nyújtani. Másik szempont, hogy a következő két nap fő attrakciója az lenne, hogy gyönyörködjünk a környező hegyekben és völgyekben. Ezt pedig felhőben nem lehet. Megszületett a döntés: maradunk még egy napot. Ezek után elég ingerszegény napunk volt. Szokásainknak megfelelően további útitervek kidolgozásával foglalkoztunk és főztünk. Első témakörben lefixáltuk a Spanyolország elhagyása utáni útitervet egész hazáig. Megint kikerestük a szóba jöhető kempingeket és útvonalakat. Csak azt nem tudom, mit fogunk csinálni, ha bejön még egy esős nap? Bár főtt étel készleteink elég tekintélyesek, azért mára megeresztettünk egy halászlét és a következő napokra a menü kiegészítésére egy adag tejberizs is elkészült. Hűtőnk megint rendesen meg van pakolva. Fél öt körül kezdett a felhőzet kicsit felszakadozni, itt-ott megjelentek kék foltok, később a nap is kisütött és a nagy hegyek is megjelentek, legalább részben. A hőmérséklet viszont elkezdett esni. A napi csúcs nem érte el a 15 fokot, de hat óra körül már csak 12 fok volt. Megint korán behúzódtunk a
259
kocsiba, a fűtés megy teljes gőzzel és whisky készletünket komoly veszély fenyegeti.
Riano, 2007. augusztus 8. szerda, 102. nap Éjjel hét fok alá süllyedt a hőmérséklet, de mi ezt csak reggel a hőmérőn érzékeltük. Kis villanykályhánk becsülettel helytállt. Éjjel tiszta, csillagos volt az égbolt és reggel is csak pár felhőpamacs parkolt a nagy hegyek csúcsi körül. De veszettül hideg volt. A kemping, - már aki maradt, - is csak lassan ébredezett. Mi is fél tíz körül kezdtük a készülődést. Most nem a sietség okán ettünk bent. Fél 12-kor hagytuk el kempinget és leereszkedtünk a keskeny bekötőúton. Utunkat most a másik irányban, Santa Marina de Valderon településen keresztül folytattuk. A falun átvezető szakasz ugyan olyan rémálom, mint múltkor Possada de Valdeon esetében volt. Utána viszont egy jó minőségű, kétsávos út következett. Eleinte meredeken mentünk felfelé. A szerpentinen megállva visszapillanthattunk kempingünkre és a völgy mélyén a településre. Egész 1560 méterig kapaszkodtunk fel. Közben gyönyörű panorámában volt részünk. Megállapítottuk, hogy ezért érdemes volt két napot várni. Tegnap ez az egész terület felhőben lehetett. A túloldalon Pontilla felé ereszkedtünk le a Rio Yuso völgyében. Errefelé a hegyek kezdtek kicsit szelídebbek lenni, de továbbra is szép vidéken vezetett utunk. Pontilla-nál értük el a 621-es utat. Ezen már jól lehetett haladni. A Rio Yuso-t követve jutottunk el Riano-ba. Mintegy hat kilométerrel Riano előtt értük el a víztározót.
260
Egyből a domboldalban lévő kempingbe mentünk. Erről csak hiányos információk voltak a katalógusban és ezért tartottunk kicsit tőle. Egy teljesen új, vagy felújított hely csodálatos, a norvég fjordokra emlékeztető kilátással, és elfogadható árakkal (20.22 € villannyal).
Leraktuk a lakóautót. Előtte a kiválasztott parcellán a recepciós még gyorsan lenyírta a füvet. Mi közben leszedtük a motort. Két óra után pár perccel indultunk el a gát felé. Előtte betértünk a településre, hogy kenyeret és sárgarépát vegyünk. A pékséget nyitva találtuk és megleptük magunkat 2-2 csörögefánkkal is. Minden más üzlet zárva volt, ezért úgy döntöttünk visszafelé a gáttól ismét benézünk. A gátig mintegy 15 kilométert motoroztunk azon az úton, ahol 5 napja már jártunk. Bár jól fel voltunk öltözve, a hűvös időben nem volt melegünk a járgányon. A sok meredek emelkedő és lejtő után kész felüdülés volt közel vízszintes, és jó minőségű úton kis forgalom mellett motorozni. Egy rövidebb és egy hosszabb alagúton valamint egy hosszú hídon is átmentünk. Az út magán a gáton is átvezet. A túlsó oldalon leállítottuk a motort és körbejártuk a környéket. Impozáns műtárgy a hozzácsatlakozó alagutakkal és kiegészítő
261
létesítményekkel. A völgyben ott az erőmű, melyet a múltkor már megnéztünk úgy távolról.
Visszafelé betértünk a településre és kicsit körbesétáltunk. Nagyon kellemes benyomásokat szereztünk. Bár egy most kiépülő üdülő városkáról van szó, pár érdekes régi stílusú épület is láttunk. Különösen az egyik szálloda érdemelte ki a figyelmünket. De nem rég készülhetett el a spanyol városokra jellemző zárt négyszögletes főtér, mellette egy főutcával. Vagy hat bankfiókot, tucatnyit meghaladó bárt, éttermet és pár egyéb üzletet láttunk. Van fedett füves lovardája, mely az arénákra emlékeztet, medencés strandja, néprajzi múzeuma, sok apartman háza. De elsősorban a víztározó adja a fő vonzerőt.
262
Sok motorcsónakot láttunk kikötve. És mint Spanyolországban mindenhol, folynak az építkezések.
Sétánk végeztével megpróbáltunk répát venni, de az üzletek csak ötkor nyitnak és még csak négy óra volt. Visszatértünk a kempingbe. A villany birtokában újabb főzésről döntöttünk. A
következő lencseleves elkészítéséhez kezdtünk. Én ötkor lementem Riano-ba azért a répáért és meg is tankoltam a mocit. Közben szépen sütött a nap és kellemes meleg volt. Később felhők kezdtek el gyülekezni és a szél is felerősödött. Kellemetlen hideg lett és ez fokozta a Norvégia feelinget. A gyönyörű kilátást a kocsiból vagyunk kénytelenek élvezni. Este még lekaptam a szépen kivilágított települést alattunk.
263
Arenas de Cabrales, 2007. augusztus 9. csütörtök, 103. nap Éjjel megint hideg volt, hat fokig lehűlt és a villanykályha dolgozott rendesen. Reggelre az este megsokasodott felhők teljesen beborították az eget. Amikor fél tízkor felkeltünk a zárt felhőzet úgy kétszáz méterrel lehetett a víztározó szintje felett. Azért elkezdtünk készülődni mondván, hogy még később is dönthetünk a maradás mellett. Azután hirtelen elkezdett tisztulni és mire negyed 12-kor indulásra készek voltunk, már csak nyomokban maradt valami. Ma az útikönyvekben nagyon szépnek jelzett úton, a Riu Sella völgyében autóztunk végig. Az első 15 kilométeren a hat napja már bejárt utat követtük, majd folytatva a 625-ösön Cangas de Onis felé haladtunk. 1200 méterről felkapaszkodtunk 1480 méterre, majd kezdtük az ereszkedést. Oseja de Sajambre-nél léptünk be a Riu Sella völgyébe. Eleinte semmi különös nem volt, később viszont a völgy beszűkült, sok helyen az út fölé benyúló sziklák alatt autóztunk és külön kellett vigyázzunk a magasságunk miatt. Az út természetesen keskeny és kanyargós volt. Elég nagy volt turista forgalom. Egy helyen ki tudtunk állni és a közeli kilátóból készíthettünk felvételt a völgyről.
Később a völgy szurdokká keskenyedett. Sokban hasonlított a múlt nap bejárt Cares völgyhöz, csak itt autóút vezet végig. Megállni alig lehet, azért egy helyen sikerült és tudtunk fényképezni.
264
Szerencsénk volt, mert az út jelentős részén megint egy teherautó mögött mehettünk és ez könnyítette a dolgot. Nagyon szép út volt, de a Pireneusok és a Picos-ban tett gyalogtúrák után már nem annyira döbbenetes. Cangas de Onis előtt ellaposodtak a hegyek és az út is kiegyenesedett. A városon áthajtva a 114-esen folytattuk kelet felé. Tulajdonképpen itt fordultunk a hazafelé vezető útra. Egészen 75 méterig lementünk. Eleinte a szokásos, dombos tájakon vezető utunk volt, majd elkezdtünk kapaszkodni felfelé, egészen 430 méterre felmentünk és a hegyek megint közelebb jöttek. Később megint egy patak szűk völgyében autóztunk és értük el mai célunkat Las Arenas-t, ahol találkoztunk a Cares patakkal.
A kemping egy felkapott hely, alig tudtak helyet adni és az is csak pár napra szabad. Nekünk ez így jó. A terület az országút és a patak között fekszik. Parcellánk árnyas és ez kedvező, mert villanyt nem vettünk. Itt jóval melegebb van, mint az elmúlt napokban, igaz ezer méterrel alacsonyabban vagyunk és a tenger is itt van talán 15 kilométerre légvonalban. Mi minden esetre továbbra is egy szép sziklafal alatt táborozunk. Leparkolás után leszedtük a motort, - holnap szükség lesz rá, - megcsináltunk pár apró dolgot a ház körül és megmelegítettük paprikás krumplinkat. Ma korán végzünk a dolgokkal és lesz időnk kint ücsörögni, ha az időjárás is úgy akarja.
265
Arenas de Cabrales, 2007. augusztus 10. péntek, 104. nap Éjjel nem volt annyira hideg, mint a múlt éjszakákon, de azért tíz fokig lehűlt és fűtés nélkül a lakóautóban 14 fok körül járt a minimum. Ehhez társult egy nagyon erős bepárásodás, oly annyira, hogy még tíz óra körül is az asztal letörlése után azonnal csurom víz lett. Mi negyed 12-kor hagytuk el a kempinget motorunkkal, hogy a Cares szurdok alsó részét bejárjuk. Las Arenas-ig egy jó kilométert motoroztunk vissza, majd Poncebos felé kanyarodva azonnal a szurdok alsó részében találtuk magunkat. Itt jó hat kilométert tettünk meg hasonlóan szép úton, mint amilyet tegnap jártunk be a lakóautóval. A forgalomirányítók már Poncebos előtt az út szélére állították a kocsikat, mert a kis település teljesen megtelt. Itt nincs hely olyan parkolóknak, mint a felső végen, Cain-ban. Ezen kívül úgy láttuk, hogy ez a megközelítés sokkal kedveltebb, amit tökéletesen meg lehet érteni. Minket motorunkkal tovább engedtek és ezzel körülbelül kétszer két kilométer gyaloglástól kíméltek meg. Mi a települést elhagyva még párszáz métert mehettünk, amikor is elfogyott az aszfaltozás alólunk. Itt letettük a járgányt. Térképünket tanulmányozva előre eldöntöttük, hogy nem a Cain felé vezető utat választjuk, mely azonnal felkapaszkodik az üzemvíz csatorna mellé és ezen az alsó szakaszon nem is igazán a szurdokban halad. Helyette van egy alsó út, mely kb. két és fél kilométert megy be a szurdokba. Nem bántuk meg választásunkat, mert itt sokkal közelebb, mintegy 30-50 méterrel mehettünk a sajnos majdnem száraz meder felett és a túra sokkal kevésbé megerőltető. Az út lehetett valaha a turistaút. A fenti szakaszhoz hasonlóan az oldalba vágott ösvényen haladhattunk, csak ezt nem karbantartják. Több helyen kőomlásokat kellett leküzdjünk. Errefelé nem sokan jártak, a derék hadak a felső úton vonultak. Nem sokkal az előtt, hogy pár kőomlás után ez az ösvény elkeskenyedett és meredeken leváltott a folyómederbe egy alig látható festett nyíl jelezte, hogy a kőomláson át egy talán 60 fokos emelkedőn lehet elérni a felső utat. Láttuk is az arra járókat és az üzem-vízcsatorna védőfalát. Néhány ifjú megpróbált nekiszaladni az emelkedőnek, de visszapattantak. Mi nem is
266
kísérleteztünk, hanem kényelmesen visszatértünk a motorhoz. Út közben Zsóka figyelt fel a túloldali függőleges falon pár nyugodtan legelésző kecskére. Hogy azok hogyan jutottak oda és hogyan fognak lejutni onnan, arról halvány fogalmam sincs. Minden esetre nagyon szép helyen jártunk és az elmúlt hetek igazán gazdag programja után is volt még hely ennek az élménynek a befogadására. A jó öt kilométeres túra után elindultunk visszafelé. Elsőnek megálltunk Poncebos-ban a hegyi vasút végállomásánál. Ez egy érdekes szerkezet. Olyan, mint Ótátrafüred-i testvére és Budavár-i unokatestvére, csak ez több mint két kilométeren alagútban halad. Négyszáz méteres szintkülönbséget küzd le és egy Bulnes nevű településre visz fel. Elég borsos a jegy ára, a retúr személyenként 17 € felett van. Mi kihagytuk. Tovább motorozva megálltunk az erőműnél egy fénykép erejéig pár percre. Ez alig mutatott valamit, pusztán megszokásból kaptuk lencsevégre. Kényelmesen csurogtunk le a szurdok mellett. Ekkor két óra körül járt az idő és a jó spanyolok ilyenkor ebédelnek. Alig volt forgalom. Leérve Las Arenas határában megálltunk a barlangnál, de eddigre már be volt zárva. Tovább motorozva eljutottunk a faluba. Itt tettünk egy rövid sétát. A település nem túl nagy, pár utcáját végigjárva azért találtunk néhány szép régi épületet, melyet méltónak ítéltünk a megörökítésre.
267
A rövid séta után visszatértünk a kempingbe. Nem volt még túl késő. kényelmesen felszereltük a motort és lezuhanyoztunk. Megtudtam, hogy nagyon kedvező az Internet használat ára és floppy lemezre menteni is lehet. Egy Euróért 25 perc alatt elintéztem mindent, ami fontos, letöltöttem a bankokat és távszámlákat, megnéztem a CampingCheque egyenlegünket, és a mail boxomat. Írtam egy mail-t Zelena Ferinek. Megvacsoráztunk és vacsora után feldolgoztam a letöltött adatokat, megírtam a naplót.
268
Most pár hétre vége a hegyeknek, jönnek a városok. Holnap még az Altamira barlang múzeuma és Santillia de Mar átmenet lesz, de utána városok jönnek megint: Bilbao, San Sebastian, Biaritz, Lourdes. Santillana del Mar, 2007. augusztus 11. szombat, 105. nap Éjjel megint kicsit kevésbé hűlt le a levegő, de továbbra is erős volt a párásság. Gondolom ez elsősorban a közeli folyónak köszönhető. Önmagunkhoz képest korán, már fél kilenc körül elkezdtük készíteni a reggelit és fizetéssel együtt negyed 11 után már el is hagytuk a kempinget. Utunk első jó húsz kilométerén a Cares folyó völgyében mentünk és errefelé hasonlóan szép helyeken jártunk, mint az előző napokban. Azután Panes-nél rátértünk a 621-esre, mely már széles völgyben, de még mindig szép vidéken vitt el minket a tengerpart közelébe, ahonnan autópályán folytathattuk utunkat Torrelavega-ig. Egy rövid villanásra a tengert is láthattuk. Az autópálya csaknem ötven kilométeren kész felüdülés volt az elmúlt napok ugyancsak kanyargós-emelkedős keskeny útjai után. Torrelavega-ban tettünk egy kisebb kitérőt, hogy egy Lidl-ben megejthessük az esedékes nagybevásárlást. Sajnos az akciós cuccokból sok már nem volt, egy precíziós vízmértékkel és egy asztali munkapaddal kellett beérjek. A közeli Dia-ban vettünk kenyeret és indultunk tovább Santillana del Mar felé. Itt az első kempingben kaptunk helyet. Megint szembesülnünk kellett azzal a helyzettel, hogy több mint 3 €-ért csak 3 Ampert akartak adni. Inkább nem kértük. Kellemes árnyékos helyet kaptunk, kicsit nehéz volt a beszintezés, de már nagyon megy nekünk. Gyorsan leszedtük a motort és összekészültünk, hogy meglátogassuk az Altamira barlang múzeumát. Ez szombaton és vasárnap délután fél háromtól ingyenesen látogatható. Itt egy érdekes megoldást választottak. Mivel a sok látogató veszélyeztette az eredeti barlangrajzok állapotát, készítettek egy másolatot a barlangról és sok más mellett ezt mutatják be. Az egészhez csináltak egy nagy körítést. Nekünk kicsit olyan érzésünk volt, mint a Norkapp-on, vagy az északi sarkkörnél. Van egy szépen kialakított park közepén egy hatalmas modern épület, benne kiállítások, audiovizuális bemutatók sora (a közelben még egy másik archeológiai kiállítás is) és egy rejtélyes tolóajtón keresztül, előre megadott időpontban lehet bemenni az “Új barlang”-ba, ahogy hívják. Itt is van azután filmes bevezető, majd rejtélyesen kivilágított, krómacél korlátokkal határolt, gumiborítású, tablókkal szegélyezett “ösvényeken” lehet lejutni a “nagy terembe”. Közben van háromdimenziós vetítés a korabeli életről és sok minden más. A barlangrajzok terme talán 15-ször 15 méteres lehet. Mennyezetén mintegy egy tucat jól felismerhető állat ábrázolás, döntően bölények, de van szarvas is. Ezen kívül számos töredék és leginkább korunk grafitti-eire emlékeztető sematikus ábra. Nagyon érdekes a hely, de sokat ront rajta az a tény, hogy másolat. Valahogy nem érinti meg úgy az embert, mint például tavaly Newgrange tette. Innen pár sejtelmesen kivilágított kanyar után
269
az ember a szupermodern fogadócsarnokban találja magát és nézegetheti a kiállításokat, vagy távozhat. A múzeum parkját elhagyva bementünk Santillana del Mar-ba, hogy holnapi látogatásunkhoz gyűjtsünk anyagot. A második turista információs irodában sikerült is kapnunk térképet és pár más brossurát. Visszatértünk a kempingbe, gyorsan megettük sajtos-sonkás-boros vacsoránkat és mire elmosogattunk és lezuhanyoztunk távoli dörgések hangja érkezett hozzánk a tenger felöl. Reméljük, nem romlik el az idő. Ugyan strandolás nincs a programban, azért nem lenne jó egy eső. Santillana del Mar, 2007. augusztus 12. vasárnap, 106. nap Este a dörgésből fél tíz körül eső lett. Egy jó órát esett, majd éjjel még egyszer rövidebben. Reggelre borús maradt az idő, bár húsz fokot közelítette a hőmérséklet. Mivel mára Santillana del Mar meglátogatásán túl egy tengerparti kirándulás lehetett csak a programon, és ez utóbbit az időjárás nem támogatta, nem siettük el a felkelést. Tíz körül kezdtünk keledezni és majdnem dél volt, amikor a folyamatosan esőt ígérő égbolt ellenére elindultunk a motorral. Santillana del Mar-ban tegnap már megfordultunk az Altamira barlang felé útban. Csak gyenge három kilométert kellett motorozzunk. Nagyon nagy volt a tömeg. Sokan kanyarodtak le a barlang felé és ettől kilométeres dugó keletkezett. Akik eljöttek a barlanghoz, a települést is megnézik. Ez egy augusztusi vasárnapon azt jelentette, hogy csak úgy hömpölygött mindenhol a sok ember. Még motorunk leparkolása is kisebb gondot okozott. A település viszont egy csoda. Alig néhány utcájának szinte minden épülete megérdemli a figyelmet. Sok szép régi házat láttunk az elmúlt hetekben, de ilyen töményen még sehol. Érthető is, hiszen a településen 470 éve tudatosan fejlesztik az épített környezetet. A városka hivatalos kiadványa ugyan “csak” húsz épületre hívja fel a figyelmet, de ezek csak a paloták, vagy a valamilyen okból nevezetes épületek.
270
A városka leghíresebb épülete a román stílusú Santa Julianna kolostor templom, mely a város szélén áll. Egyik nevezetessége, hogy a kerengőt tartó oszlopok mindegyikét más és más faragású oszlopfő díszíti. A templom belseje egyszerű kialakítású, csak az oltár a Spanyolországban már megszokott gazdag díszítésű. A templom közepén van a vértanú szent síremléke. A templom orgonájának, mint sok más spanyol temploménak, nálunk szokatlan módon, vízszintes sípjai is vannak.
271
Felmentünk a közeli domboldalba, hogy onnan is vethessünk egy pillantást a kolostor együttesre.
A templomtól a Plaza Mayor-ra sétáltunk. Ez a tér szemben sok más város hasonló terével, nem négy-, hanem csak háromszögletű és nem is zárt, a sarkokban viszonylag széles utcák futnak be. Legkarakteresebb épülete a Don Borja torony és rézsút szemben vele a városháza. Számos épületben ma étterem, ajándékbolt, vagy a posta van, de sok a lakóház is, melyek ablakaiból kíváncsi öregek nézik a tér forgalmát.
272
Santillana del Mar teljesen beállt a turizmusra. Majd minden régi épülete ennek szolgálatában áll ma. Éttermek, büfék, szállodák, galériák és sok-sok ajándék bolt, helyi különlegességeket és kézműves termékeket kínáló üzlet kapott helyet bennük. Jó pár üzlet kínálata kimondottan magas színvonalú, művészileg értékes, de van szép számmal giccses, vagy silány minőségű termék is a polcokon. Nem lehetett minden szép, vagy érdekes épületet lefényképezni. Ami feltűnt, hogy ha az ember elhagyta a belső részeket, akkor is ugyanazzal az igényességgel találkozhatott, mint a belvárosban.
Rövid, másfél órás sétánkat az egyházi múzeumnak helyet adó kolostor mellett zártuk. Motorunk ennek az oldalában állt. Szerencsére az esőt megúsztuk, de sötét fellegek gyülekeztek megint. Gyorsan visszatértünk a kempingbe. Nagyon örülünk, hogy Santillana del Mar-t felvettük a programba. Egy tényleg egyedülállóan érdekes kis település, ahol a nagy kavicsokkal burkolt utcákon a megszámlálhatatlan régi épület között sétálva az ember a középkorban érezhetné magát. Csak a sok modern turista a fényképezőgépeikkel és a középkorinak igazán nem nevezhető üzletek, éttermek rontják le képet.
273
Minden esetre jól elképzelhető, hogy a helyszint középkorban játszódó filmek díszletének használják.
Visszaérve kempingünkbe, még korai volt az idő. Kicsit kiücsörögtünk, a következő hetek program lehetőségeit latolgattuk. Utána kimentem fizetni, mert holnap állunk tovább. Korán megmelegítettük vacsoránkat, majd levágtam kilenc hetes szakállamat. Jól tettük, hogy siettünk az esti tenni valókkal, mert fél nyolckor megeredt az egésznap fenyegető eső és mi kénytelenek voltunk behúzódni a lakóautóba. Gorliz, 2007. augusztus 13. hétfő, 107. nap Az esti eső végül nem bizonyult komolynak, éjjel hideg sem volt. Reggel fél kilenc körül kezdtük a készülődést és gyenge két óra múlva már úton is voltunk. Első pár kilométeren visszamentünk Torrelavega-ba, ahol Santander felé felhajtottunk az autópályára. Az utolsó húsz kilométer kivételével egész mai utunkat autópályán, vagy autóvia-n tettük meg. Az első jó negyven kilométer elég lehangoló volt. Az esetek nagy részében ipartelepek mellett vezetett utunk. Később, - kiérve a tengerhez, - kimondottan szép helyeken jártunk. Az út több emelkedővel és lejtővel volt tarkítva és autópályához képest a kanyarok is élesek voltak. Valószínűleg az út nem felel meg az autópálya előírásoknak, de cserébe nagyon változatos és szép helyeken vezet. Errefelé már sűrűn lakott a vidék és sok a letérő. Kicsit zavart, hogy hol két, hol három sávos az út és hol a belső, hol a külső sáv szűnik meg vagy indul újra. Rózsi nagyban segített, hogy ne tévesszünk. Azért nagyon kellett figyelni. Bilbao-t elkerülve az autópályán az öböl keleti partján lévő Sopelana-ba igyekeztünk. Itt van a városhoz legközelebbi kemping, melynek egyben tengerpartja is van és a metró húsz perces gyaloglással elérhető. Sajnos a
274
katalógus csak nagyon szűkszavú eligazítást adott és táblákat sem láttunk. Bementünk a belvárosba, hogy a turista információs irodában kérjünk tájékoztatást. Az egész belváros fizetős parkolási zóna, szégyenszemre idei utunkon először fizettünk a parkolásért. Az irodában megadták az eligazítást, de közölték, hogy tudtukkal sem ebben, sem a következő, mintegy 8 kilométerre, Gorliz-ban lévő kempingben sincs hely. Most már simán megtaláltuk a kempinget és a csínos recepciós lányok kevéssé sem együtt érző mosolyok kíséretében közölték, hogy nincs helyük. Bepróbálkoztunk, hogy nem kérünk villanyt, de ez sem segített. Úgy határoztunk, hogy megpróbáljuk Gorliz-ben és ha ott sincs hely passzoljuk Bilbao-t. Bár ide sem volt pontos útbaigazításunk, Rózsi különösebb gond nélkül elvitt a célhoz. A bekötőút elején ott volt a hatalmas “megtelt” tábla három nyelven, de magyarul nem. Bementünk a recepcióra, ahol egy csinosnak igazán nem nevezhető, de nagyon készséges idősebb úr fogadott. Itt is azzal indítottunk, hogy villany nem kell. Ajánlott két helyet közvetlenül a bejáratnál, az egyik egy személykocsi parkoló lett volna. Azután megemlítette, hogy a kemping végében talán még van hely. Ez egy döntően sátrasok által elfoglalt terület, de a korai órán még találtunk egy elegendően nagy helyet, és mint kiderült még villany is van a nálunk ingerküszöbnek számító 6 Amperes biztosítékokkal. A recepción közöltük, hogy OK, maradunk. Zsóka biztonság kedvéért visszament foglalni a helyet, mert elég szép számmal jöttek új jövevények és gyakorlatilag egyedül ez a terület volt még szabad. A regisztrációnál derült ki, hogy utunk során először és valószínűleg utoljára a nemzetközi kártyára kapunk 10 % kedvezményt. A kemping nem egy nagy szám, de mire számítson az utazó augusztus közepén, a tengerparton. Így, kedvezménnyel is 22.50 € lesz éjszakánként. Az egész hely egy kicsit rendezetlen és lehordott. Mielőtt beszinteztük a kocsit, leszedtük a motort, mert holnap azzal akarunk elmenni a kb. három kilométerre lévő metro végállomásig. Mivel még korán volt elmentünk ismerkedni a környékkel. Kisétáltunk a plagera, ahol a borult időben nem túl sokan voltak. Nem nyerte meg a tetszésünket a hely. Az öbölben elég koszos a víz és az egész olyan lehordottnak hatott. A parkolóban kizárólag spanyol rendszámú kocsik álltak. A jó órás séta után tértünk vissza a kempingbe. Egy adag hal került a grillre és elfogyasztása után a holnapi és a következő napok programjával foglalkoztunk. Gorliz, 2007. augusztus 14. kedd, 108. nap Éjjel kisé zsúfolt kempingünkben kellemes meleg volt. Én azonban fáztam, este túl későn öltöztem fel és már tegnap sem éreztem magam tökéletesen. Hajnalban a frottírlepedővel erősítettem és jól kiizzadtam. Azért még reggel sem volt minden rendben. Ha kicsit későn is, de elkezdtünk készülődni. Mára Bilbao meglátogatása volt a program.
275
Ehhez először el kellett motorozzunk a mintegy négy kilométerre lévő metro végállomásra, Plentzia-ba. Itt egy érdekes gyalogos híd vezet egy tengeröböl felett az állmáshoz. Nagyon nehezen találtuk meg a megfelelő utat, végül egy embertelenül szűk zsákutcában tettük le a motort egy árkád alá. Innen pár perces sétával jutottunk el a metróhoz. Ez húsz percenként közlekedik és nekünk kellett pár percet várni a szerelvényre. A délben indulóval mentünk be a belvárosba.
Ez állítólag a világ egyik legkorszerűbb metrója. Engem a Stuttgart-i S-Bahnra emlékeztet. Van két vonal a folyótorkolat két partján. A külső részeken nyílt pályán haladnak a keskenynyomtávú csuklós szerelvények, a belső részeken a föld alatt. A belvárosig több mint húsz állomás van és háromnegyed órát tart az út. Minden esetre nagyon kulturált a szerkezet. Városnéző körutunkat a Pl. M.Unamund-on kezdtük. Elsőnek a minden spanyol város kötelező négyszögletes terére, amit itt Plaza Nueva-nak hívnak, mentünk be. Utána a Szent Nicolas templomot néztük meg kívülről. A városban valamilyen nagy rendezvényre készülődnek, mindenhol pavilonokat, sátrakat, színpadokat állítanak fel és ez nagyon rontja a képet. Azért a templom előtti
276
téren felfigyeltünk egy zenepavilonra, kicsit odébb egy érdekes tetődísszel felcicomázott palotára és természetesen a tér túloldalán az Arriga színházra. Innen átsétáltunk a hídon a túlpartra, közben vetve egy pillantást a folyópartra és a mögötte látható dombokra. A híd túloldalán megcsodáltuk a SantanderBilbao vasútvonal nagyon szépen felújított végállomását.
Utunkat a belvárosba visszatérve folytattuk. Eddigre kialakult az a véleményünk, hogy nekünk Bilbao nem tetszik. Túlzottan komor, piszkos és rendezetlen. De lehet, hogy nálunk van a gond. Három és fél hónap alatt érzékelőink eltömődtek és már csak a nagyon szép és különleges dolgokra érzékenyek.
Keresztbe-kasul bejártuk a belvárost. Eljutottunk a Santiago katedrálishoz és Európa legnagyobbnak tartott, háromszintes, fedett vásárcsarnokához is. Ez
277
utóbbi kívül-belül kicsit lehordottnak és szürkének hatott, láttunk már sokkal szebb piacokat is.
Innen ismét átkeltünk a folyón, hogy a főpostán teljesítsük a légrugót megjavító szerelőnek tett ígéretünket, és küldjünk neki egy képeslapot. Útközben megint a folyó és a környező dombok adták a legérdekesebb témát. A posta után betértünk az El Corte Ingles áruházba. Szerettünk volna venni a kicsiknek egyet abból, az errefelé nagyon népszerű kissátorból, melyet egyetlen mozdulattal lehet felállítani. Nem volt nekik és, bár leárazás volt a ruhaneműk között sem leltünk kedvünkre valót. Az áruházat elhagyva a Gran Vián indultunk el mai utolsó célpontunk, a Guggenheim Múzeum felé. Közben láttunk pár érdekes palotát, köztük a Palacio de la Diputacion Foral-t és a Palacio de Chavarri-t.
Útközben egy szerszámokat és munkavédelmi eszközöket árusító üzletben kaptunk olyan fejlámpákat, melyeket szerettünk volna venni a kicsikkel tervezett jövő évi kempingezéshez. A Guggenheim Múzeum Bilbao egyes számú látnivalója. Nem is elsősorban a kiállítások, hanem az épület maga. Mi is csak ez utóbbira szántunk időt. Minden esetre egyedi és érdekes épületegyüttesről van szó. Alig egy-két eleme felel meg hagyományos értelmezés szerinti épületnek. A többi nehezen
278
leírható, fémmel burkolt felületekkel van határolva és nincs rajta ablak. A város felől érkezőt egy három emelet magas, különböző színű virágokból kialakított macska szobor fogadja. Az egész környezet a folyóparton ehhez a kompozícióhoz illeszkedően van kialakítva. A most készülő híd is része az együttesnek. Bár kicsit öncélúnak tűnik, azért harmonikus és szép alkotás.
A grandiózus épületegyüttes mellett azért felfigyeltünk a folyó túlpartján, a domb tövében álló, sokkal hagyományosabb palotára. Minden esetre Bilbao nem lopta be magát a szívünkbe. Jártunk sok szebb és érdekesebb helyen az elmúlt hat hétben, mióta Spanyolországban vagyunk. Azért ez egy kötelező állomása egy ilyen túrának és most letudtuk. Nem valószínű, hogy valaha is visszajövünk ide.
279
A Guggenheim Múzeum körüljárása után indultunk a legközelebbi metróállomásra, ahová éppen érkezésünkkor futott be a nekünk megfelelő szerelvény. Nagy szerencsénk volt vele. Azzal kevésbé, hogy a délutáni csúcsforgalomban az út felén a helyiek akkora hangzavart okoztak, hogy belefájdult a fejünk. Amikor a szerelvény félig kiürült, a zajszint lecsökkent annyira, mint amilyen otthon, amikor egy felajzott általános iskolai osztály száll fel. Plentzia-ban még vettünk kenyeret és háromnegyed hatkor értünk a kempingbe. Addigra egy őrült nyomortanya lett. Bár eddig is elég sűrűn voltunk, mindkét oldalunkra beállt egy-egy társaság. Annyira, hogy a kocsi hátánál szinte a kocsinak dőlve ücsörögtek. Kicsit elhessegettem őket, mondva, hogy nekem kezelnem kell a garázst, WC-t. Azóta újabbak jöttek és holnap reggel izgalmasnak ígérkezik a kiállás. Szerencsére a motort fel tudtuk szerelni, mert a szomszédok elmentek a kocsijukkal. Csak egyszerűsített vacsorát ettünk, ebben a tömegnyomorban nem volt kedvünk főzni. Sajnos a következő tíz napban hasonló helyzetre számíthatunk. Minden esetre holnap megpróbálunk találni egy tengerparti kempinget félúton San Sebastian felé és ott, ha kibírjuk, egy hetet maradni. Ha nagyon tarthatatlan a helyzet átmegyünk a franciákhoz és kicsit beljebb húzódunk a tengertől.
280
Mutriku, 2007. augusztus 15. szerda, 109. nap Este a kellemes melegben egész 11-ig kint ücsörögtünk, asztalunktól 10 centire a szomszéd olasz koszos sárvédőjével. Minden érkezőt el kellett irányítani, hogy maradjon annyi szabad hely, hogy reggel ki tudjunk állni. Az elmúlt hetekben megszokottnál korábban, nyolc után felkeltünk. Eddigre a kempingben már komoly élet volt, páran indultak, sokan szedelődzködtek. Reggelinket ismét a koszos sárvédő társaságában fogyasztottuk el. Közben jutott eszünkbe, hogy ma augusztus 15.-e van és a két év előtti tapasztalatunk szerint ez ünnepnap errefelé. Ma nagybevásárlást terveztünk, de ezt passzolni kell, sőt a kenyér beszerzés is gond lehet. Ezért úgy határoztunk, hogy itt a kempingben veszünk kenyeret indulás előtt. Elég csúnya felhők gyülekeztek úgy mindenfelől és valahogy eső szag is volt a levegőben. Szerencsére nem eredt meg. Siettünk a pakolással azért is, hogy szabaduljunk erről a nyomasztó helyről. Negyed 11-re mindennel végeztünk és különösebb akadály nélkül ki tudtunk evickélni a kempingből. Rózsinak továbbra is egy Lidl-en keresztül adtuk meg az irányt. Ehhez majdnem be kellett menjünk Bilbao-ba. Eleinte dimbesdombos utakon jártunk, az ünnepnapra jellemző erős személyautó és biciklis forgalommal. Később röviden autópályán is mehettünk, majd letértünk megint a kisutcákba. Elérve az áruházat látnunk kellett, hogy az bizony zárva van. Innen váratlanul szép helyeken vezetett utunk. Megint szerpentineztünk egy csomót, sőt sziklafalakban is volt részünk, csak olyan 100-200 méteres magasságban. Kicsit nem tudtuk követni Rózsit, de azért csak eljutottunk oda, ahova akartunk. Tervünk szerint Ondarroa-tól akartuk végig próbálni azt a mintegy fél tucat helyet, mely San Sebastian-ig van. Szerencsénk volt, mert az első egyből megtetszett. Ez egy harmadosztályú kemping egy a tengerbe itt betorkolló patak partján. A hely valaha egy legelő lehetett a közeli hegyek között. Az út, amelyen érkeztünk magasan a kemping felett vezet, a tetőablakon lehet belátni a lakóautóba. A régi majorsági épület a recepció és itt van az étterem is a földszinten. A felső szinteket még lakják. Az épület szépen rendbe van szedve. Egyik oldalán villamosított, beton utakkal és komoly vízelvezetéssel van a lakókocsik és lakóautók helye, másik oldalon pedig terület a sátrasoknak. Nagyon tetszett, hogy állatokat nem engednek be a kempingbe. A recepciós kislány nagyon készséges volt és angolul elég jól beszél. Az ár is elég kedvező, villannyal 20 € alatt van. A vizesblokk elég jó, csak a mosogató
281
siralmas. Mosó- és szárítógép is van 3 €-ért, csak szárítókötelet nem lehet kihúzni. Azért, ha lehet, kellene mosni. Miután a kocsit letettük, elmentünk becserkészni a környéket. Alig öt perces sétára van a homokos strand egy védett öbölben. Innen parti sétány vezet a szomszédos, de másik megyéhez tartozó Ondarroa-ba. Mi elsétáltunk megnézni, mert valószínűleg itt kell majd beszerezkedjünk. Úgy négy napra van mindenünk, de ha az lesz a döntés, hogy 23.-áig maradunk, akkor kell pár alapvető élelmiszer.
Ondarroa egy jellegzetes tengerparti település. Ma valószínűleg a túrizmus a legfontosabb tevékenység, de van hagyományos belvárosa és kikötője a sport hajókon kívül a halászatnak is fontos bázisa. Ma Fiesta van itt és ez sok és részeg embert jelent az utcákon. Megint megállapítottuk, hogy ez a vidék eléggé lehordott és nagyon sok rosszarcú ember járja az utcákat. Nyomasztó a sok grafiti, plakát, melyek a szeparatistákat hirdetik. Az utcák koszosak és az egész olyan rendezetlennek tűnik, bár látszik, hogy vannak törekvések a renberakásra, de a dolog elég sziszifuszinak tűnik.
282
A jó órás séta után siettünk vissza a kempingbe, mert a felhők megint el kezdtek fenyegetni. Még időben visszaérkeztünk. Nem sokkal később el kezdett szitálni az eső, sőt egy-két erős széllökés arra késztetett, hogy az előtetőt behúzzuk. Ezért bent kellett megegyük vacsoránkat. Mire Zsóka elment mosogatni, esernyős mentőakciót kellett szervezni és zuhanyozáshoz menet is egymás kezéből vettük ki az esernyőt. Nyolc után elállt és kezd kitisztulni. Reméljük holnap jobb lesz és esetleg strandolás is szóba jöhet. Úgy néz ki a hely elég jó, lehet, hogy maradunk. Mutriku, 2007. augusztus 16. csütörtök, 110. nap Újabb esőnap, és ez már kezd kicsit sok lenni. Tavaly a Brit Szigeteken számoltunk vele, de Spanyolország a köztudatban nem az a hely, ahol ennyi kényszerpihenő vár a magunkfajtára. Mind többször kell lássuk a Duna TVben, hogy errefelé bizony akár tíz fokkal is hidegebb van mint otthon. Az esti esőket éjjel újabb adagok követték és egészen öt óráig hol szitált, hol szemetelt, hol zuhogott és közben voltak rövid szünetek is. Arra semmi esetre sem volt alkalmas a helyzet, hogy akár csak a közelbe kimerészkedjünk. A fel-felújuló szél miatt az előtetőt is folyton ki-behuzigáltuk. Maradt a lakóautó biztonsága. Mivel útitervkészítésre már nincs szükség, döntően olvasással ütöttük el az időt és figyeltük, hogy a kemping népe hogyan birkózik meg a helyzettel. Azért pár kisebb karbantartási feladatot is elvégeztünk, vízkőtelenítettük a teaforralót és a golfernyőre is már ráfért egy nagyfelújítás.
283
Estére elkezdett kicsit felszakadozni a felhőzet, de még nem lehet azt mondani, hogy vége. Minden esetre holnap, ha mást nem is, de kenyeret kell vegyünk valahol. Reméljük ennél gazdagabb programot is tudunk szervezni… Azért maradunk, mert rossz időt átvészelni ez a hely alkalmasnak bizonyult. Mutriku, 2007. augusztus 17. péntek, 111. nap Éjjel már nem esett, de reggel még idegesítő szürkeség fogadott. Kilenc után keledeztünk és a reggelivel végezve még mindig bizonytalan volt az idő. Azért összeszedelődzködtünk és besétáltunk Ondarroa-ba, hogy vegyünk a piacon pár dolgot. Első hely ahová betértünk a turista információs iroda volt, ahol egy angolul szépen beszélő, készséges és csinos leányka elmagyarázta, hogy az üzletek azért nincsenek nyitva, mert ma a tegnapelőttinél is nagyobb Fiesta van, a település helyi ünnepe, mely a halászokról szól. Ezért volt ő is kék munkásingben, nyakában egy a mi konyharuháinkra emlékeztető kockás úttörőnyakkendő szerűséggel. Azért adott pár nagyon szép kivitelű brosúrát Ondarroa-ról, a környékről és Baszkföld kirándulási lehetőségeiről. Sajnos egyik sincs a közelben, így nem fogjuk használni. Azért betértünk a szomszédos piacra, ahol mindössze négy stand volt nyitva, két húsos, egy-egy zöldséges és halas. Sajnos egyikük áruja sem nyerte meg a tetszésünket, így itt legalább is fel kellett adjuk azt az elképzelésünket, hogy jól feltöltjük a hűtőt hallal, hogy akár hazavitelre is jusson. A régi hídon átsétálva egy kommandós osztaggal találkoztunk, akik éppen a hídra felszerelt ETA transzparenst távolították el. Incidens nem történt, de azért a szomszédos házakból be-beszóltak a kommandósoknak és egy hölggyel letöröltették a fényképet, amit készített a transzparensről. Visszatérve a kempingbe egyből mentünk tovább a közeli szupermarketba. Itt azért be tudtuk szerezni a feltétlenül szükséges dolgokat. Eddigre úgy egy óra lett és a nap is ki-kisütött, de strandolásról szó sem lehetett. Elhatároztuk, hogy letudjuk a mosást, legalább az egyik adagot. Összeszedtük a cuccot, vettünk zsetonokat (szárításhoz is) és beindítottuk a masinát. Mire jó fél óra alatt kipörgött az idő annyira szép lett, hogy az éppen foglalt szárítógép használatától eltekintettünk és a Napra bíztuk a feladatot. Amíg a ruhákat vigyáztuk, Zsóka levágta a hajamat és elkezdtük készíteni az esti sütéshez a dolgokat. Mutriku, 2007. augusztus 18. szombat, 112. nap Éjjel megint elég hűvös volt és reggelre minden lepárásodott és felhős volt. Nem siettük el a felkelést, csak kilenc után kezdtünk el készülődni. Mire végeztünk a reggelivel a felhők megszelídültek, esőveszélyről már szó sem volt.
284
Úgy határoztunk megpróbáljuk felderíteni a strandot, de nem a strandolás szándékával, mert ahhoz nagyon hideg, a napon is csak húsz fok volt. Edzőcipőt vettünk fel, hogy a parton tudjunk kirándulni. Kiérve a strandra, úgy fél 12 táján, már elég sokan voltak és csak érkeztek az újabbak. Ne feledjük, ma hétvége van és tegnap Fiesta volt a szomszédos településen (éjjel hallottuk a tűzijáték pufogását) és sok álmos, hálózsákba bugyolált fiatal akkor ébredezett a homokparton. A strand végében megnéztük van-e tovább menési lehetőség. Valami régi betonlépcső és -járda vezetett a szomszédos kis öbölbe, de nem tűnt bizalomgerjesztőnek. Azért lefényképeztük az élében álló és a tenger által szépen lebontott sziklafalat. Továbbmenési lehetőség híján visszatértünk, és a kemping mellett tovább haladva a szupermarkettel szemben elindultunk egy másik kemping felé vezető úton. Talán másfél kilométert mentünk felfelé egy szép erdőben vezető aszfaltúton, amikor elértük a kempinget. Gondoltuk körbe nézünk, hátha ez jobb és akkor váltanánk valamikor a napokban. A hely valamivel olcsóbb, de mindentől messze van, a távoli tengerre sok helyről szép kilátás nyílik, de szinte minden helyen állandók vannak, a rosszabb fajtából, fabódékkal, virágos kertekkel és egyebekkel. A csere gondolatát elvetettük. A kempingbe egy rövidebb, jelzett turistaösvényen tértünk vissza. Eddigre az utolsó felhő is eltűnt, bár továbbra sem volt meleg. Ezért úgy határoztunk letudjuk a második adag kimosását is. Délután, amíg a ruhát vigyáztuk, olvasgattunk a napon, ahol kellemes meleg volt, de az árnyékban továbbra is csak 22 fokig melegedett. Öt körül hozzáláttunk egy lebbencsleves megfőzéséhez, melyet palacsintával egészítünk ki. Holnap, bár vasárnap, és ezzel várhatóan nagy tömeg lesz, lehet, hogy kinézünk a strandra, ha addig nem romlik el ismét az idő. Mutriku, 2007. augusztus 19. vasárnap, 113. nap Megint esőnap. Éjjel ugyan nem esett, de reggel hétkor már rákezdett és utána szinte egész nap félóra eső, félóra csend. Közben néha még a nap is kisütött. Akkor viszont melegen. Később a szél is felkerekedett annyira, hogy
285
az előtetőt is be kellett húzni. Vacsoránkat is úgy fogyasztottuk, hogy a leves felénél be kellett szaladjunk a kocsiba, azután a palacsintát megint ehettük kint. Egésznap olvastunk, befejeztünk könyveket, belekezdtünk újakba. Kicsit a továbbmenés problémáival is foglalkoztunk. Zsóka talált Biarritz-ban egy olyan lakóautó szervizpontot, ahol 40 kocsi éjszakázhat maximum kétszer és van víz, villany. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Ez azt jelenti, hogy holnapután átmegyünk San Sebastian-ba, majd két nap után Biarritz-ba és 25-én kezdjük az utószezoni kedvezményes időszakot Lourdes-ban. Mindezt Rózsival is tudattuk. Mutriku, 2007. augusztus 20. hétfő, 114. nap Szinte ugyanaz, mint tegnap. Éjjel volt két nagyobb eső és reggel megint zárt felhőzet fogadott. Reggeli utánra kicsit kivilágosodott és úgy határoztunk bemegyünk Ondarroa-ba, bízva abban, hogy a piacon ma már lesz hal. A bizonytalan idő miatt elővettük a bringát, bízva abban, hogy ezzel gyorsabban tudunk fedett helyre kerülni, ha megint elered. Pár perc alatt átértünk, de utunk sikertelen volt. A piac még álmosabb volt, mint a múltkor. A halas nem is nyitott ki. Visszafelé elkerekeztünk a Dia szupermarketba, ahol beszereztünk néhány dolgot. Visszatérve elkészítettük a padlizsánsalátát és vártuk a szebb időt. Nem nagyon jött meg, bár csak egyszer-egyszer eredt el az eső. Olvastunk és előkészítettük a pisztrángokat az esti sütéshez. Ma korán fogunk lefeküdni, mi mást tehetnénk, és reggel korán indulunk. Lehet, hogy holnap letudjuk San Sebastian-t és akkor szánunk egy napot a spanyol-francia határon lévő világítótorony környékére. Mutriku, 2007. augusztus 21. kedd, 115. nap Hát maradtunk. Egész éjjel esett, csak erősebben és többször, mint korábban és a szél is felerősödött. Teljesen norvég, ír, vagy angol hangulata volt a dolognak. A zárt völgyben szabályosan rázta az alábakolt lakóautót a szél. A szomszéd olasz fiatalok kint hagyott üres poharában reggelre 5 centi víz állt. És nem állt el. Kisebb kihagyásokkal, különböző erősséggel egész délután négyig esett. Szinte ki sem lehetett mozdulni. Majdnem mindenki szedte a sátorfáját és ment valamerre. Mi úgy láttuk 30, vagy 50 kilométernyire sem lesz jobb a helyzet és itt elfogadható áron elfogadható körülmények vannak. Egésznap a kocsiban ültünk és ez a legrosszabb angliai napokra emlékeztetett. Délután megfőztük az utolsó zöldbabgulyásunkat, természetesen bent, közben többször is eleredt az eső. Már nagyon unjuk, tovább kellene menni végre. Kezdünk kissé depressziósak lenni. De ha holnap megint ilyen lesz az idő, egy napot még maradunk.
286
San Sebastian, 2007. augusztus 22. szerda, 116. nap Éjjel csak háromszor esett, de nem túl erősen és csak rövid ideig. Reggel azért még mindig zárt felhőzet fogadott, csak valahogy kevésbé volt elrémisztő. Úgy határoztunk, hogy elindulunk. Nyolc után keltünk és fizetéssel, WC ürítéssel fél 11-kor hagytuk el a kempinget. Kellemes erdős, dimbes-dombos részeken autóztunk, egyszeregyszer a tenger is elővillant. Még kicsit álmos, a hosszú esőzés után ébredező üdülővárosokon mentünk keresztül, ahol sokszor már meglegyintett a szezonvég hangulata. Később a tengerparton vezetett utunk. Azért látszik, hogy ez a vidék nemcsak az idegenforgalomból él. Több gyártelepet és ipari parkot is érintett utunk. Errefelé a part döntően sziklás, csak néhol vannak széles homokos öblök. Ide mindenhova üdülővárosok épültek. Ezek egyike-másika kimondottan rendezett, hangulatos és patinás. Összességében nagyon szép helyeken autóztunk. Mivel sok mindenből kifogytunk és Spanyolország tapasztalatunk szerint kicsit olcsóbb, mint Franciaország, elmentünk egy Lidl-be bevásárolni. Ez elég komoly kitérőt jelentett. Vettünk pár játékot a kicsiknek, háztartási dolgot otthonra és lámpatesteket, melyekkel reményeim szerint meg tudom oldani a hálószobai olvasólámpa kérdést a lakóautóban. A szemközti Dia-ban vettünk nadrágokat a kicsiknek és kaptunk egy Disney-s étkészletet a Kishercegnőnek, hogy legyen párja a Főcsibész hasonló Bob-osának. Innen Rózsi valamilyen őrült ámokfutásba kezdett. Mindenféle keskeny utakra, érthetetlen kanyarkombinációkra akart rávenni. A dologban az volt az egyetlen szerencse, hogy bolyongásunk során eljutottunk egy Decathlon sportáruházhoz, ahol a nagy Rebajas keretében megkaptuk azt a Quechua kissátrat és önfelfújós gumimatracokat, amiket már kerestünk. Ezekkel is szeretnénk érdekesebbé tenni jövőre a kempingezést a Guzongézekkel. Végül Rózsit csak úgy tudtam lebeszélni arról, hogy újból és újból olyan helyre vigyen, ahová nem akartam menni, hogy jó messzire visszamentünk és innen már eleinte elfogadható utakon vitt a cél felé, de a végén csak bezavart egy egysávos, meredek kanyargós útra, amin sokszor csak egyesben tudtam haladni. Szerencsére nem jött senki szembe, de így is leizzadtam rendesen mire elértünk egy sokad rendű országutat és csodák csodájára pont ott volt a kemping. Ez utunk legdrágább és egyik legrosszabb táborhelye. Bár hegyen van, az elmúlt napok esőzése miatt nagy a sár, folyik a dagonyázás. A nagy parcellák 70 m2-esek, ami nagyon kevés egy ekkora autónak. Csak villannyal lehet kérni a telket és megfenyegettek, ha leszedem a mocit, napjában valami 3 és fél €-t számítanak fel. A fogadtatás is elég rossz volt, egy elég rossz kinézetű és agresszív, valószínűleg arab hapsi úgy beszélt velünk, mintha hatóság volna. Szerencsére a félóránként közlekedő busz pár méterre a kemping
287
bejáratától indul. Úgy határoztunk, bár az időjárás elég bizonytalan és korán sincs már, azért letudjuk San Sebastian meglátogatását. Leraktuk gyorsan a lakóautót, összekaptuk a legszükségesebbeket és indultunk a buszhoz. A fél négyeset pár perccel lekéstük, de a következővel fél öt előtt bent voltunk a városban. A Jó Pásztor katedrális előtti téren szálltunk le. A templomot csak kívülről tudtuk megnézni. Egy bevásárló utcán kisétáltunk a La Conchia öböl partjára és megcsodáltuk a strandot.
A plage végét a városháza épülete zárja le. Innen követve a part vonalát tovább sétáltunk az óváros felé. Terveztük, hogy felmászunk az öböl végén magasodó Monte Urgull-ra, mert onnan szép rálátást reméltünk az egész településre. Sajnos ekkor elkezdett cseperegni az eső és mi nem akartunk egy nagy megázást kockáztatni. Inkább az óváros utcái felé vettük az irányt. Itt elsőnek a Szent Mária templomban kerestünk menedéket. A templom egy jellegzetes barokk épület, kívül-belül gazdagon díszítve. Minket kicsit zavart, hogy az egésznek olyan zsibvásár jellege volt.
288
Pár saroknyira tőle a gótikus Szent Vincent templom kapuzatát csodálhattuk meg. Ennek a bejáratát is az a környéken már látott rácsozat védi, amilyennel máshol még nem találkoztunk.
Az óváros utcáit keresztbe-kasul bejárva az Urumea folyó torkolatánál kijutottunk a tengerpartra. Itt a másik nagy strand kihalt széles íve fogadott, sarkán a kongresszusi központ üveg kockájával.
A folyó vonalát követve a modernebb részeken jártunk. Erre számos híd van a folyón. Legérdekesebb a torkolathoz legközelebbi, a Zurriola híd.
289
A hídtól nem messze a színház épülete érdemel figyelmet. Eddigre elég rendesen elkezdett esni, ezért megint a házak között kerestünk menedéket. Így találtunk rá a megye nevét viselő Plaza de Gipuzkokoa-ra, melynek parkjában egy régi meteorológiai állomás hívta fel magára a figyelmünket. Mögötte a megyegyűlés palotája, egyike a város legszebb épületeinek.
Innen a Boulvard-ot lekeresztezve ismét az óváros sikátoraiban folytattuk bóklászásunkat. Eljutottunk a Plaza de la Constitucion-ra, mely a város négyszögletes, árkádos tere. Ezt három oldalról teljesen egyforma paloták övezik. Emeleti ablakaik, melyek valószínűleg egy-egy apartman-hoz tartoznak, szépen körbe be vannak számozva. Földszintjeiken különféle üzletek és vendéglátó egységek kaptak helyet. A tér negyedik oldalán egy, feltehetően közigazgatási funkciót ellátó palota áll.
290
Innen a belváros bevásárlóközpontjába mentünk. Ez több, különböző korú épületből áll és a piacnak is helyet ad. A halasok természetesen már mind zárva voltak, így utolsó Spanyolországra tervezett feladatunknak, a mélyhűtő feltöltésének, nem tudtunk eleget tenni. A bevásárlóközpont egyébként egy keveréke a modern és hagyományos bevásárlási lehetőségeknek. Mivel az idő nem akart javulni és már elmúlt hat óra, elkezdtük keresni a hazafelé induló busz megállóját. Ezt a Boulvard-on meg is találtuk. Kellett jó negyed órát várnunk a fél hét után öt perccel induló járatra, mely azután hét órára kivitt minket a kempinghez. Azért érdemes volt San Sebastiant felvenni az úti programba. Egy nagyon kulturált üdülővárosban jártunk. Érdekessége, hogy csupa emeletes épület, családi házas, vagy villás részt nem láttunk. Sok az apartman ház és az egész városra jellemző, hogy a turisztikára épült. Kár, hogy az időjárás kicsit korlátozott, de talán így is láttunk annyit, amennyit feltétlenül szükséges. Megérkezésünk után gyorsan lezuhanyoztunk, mert az eső megint elkezdett fenyegetni. Csak azután melegítettük meg vacsoránkat és fogyasztottuk el a lakóautóban. Kiülésről szó sem lehetett. Kilenc körül elkezdett zuhogni és kisebb megszakításokkal esett vagy két órát. Mi örültünk, hogy vízhatlan várunkban lehetünk… Biarritz, 2007. augusztus 23. csütörtök, 117. nap Azt hittük, már kifelé megyünk az esőből. Ez súlyos tévedés volt. Szinte egész éjjel esett, de mintha dézsából öntötték volna. Hajnalban észrevettem, hogy nincs villany. Megesett velünk megint, ami tavaly kétszer is, beázott a csatlakozó és leoldott a kemping érintésvédelmi reléje. Szerencsére hozzá tudtam férni és felkapcsolni. Reggel alig tudtunk összekészülni. A kempingben hömpölygött a víz, nekünk is mindenünk összeázott. Azért tizenkettő előtt pár perccel elindultunk. A hegyen akkora volt a köd, hogy alig láttuk az utat. San Sebastian-t elhagyva láttunk egy Carrefourt. A magasságkorlátozásokat kicselezve beálltunk a parkolóba. Addigra elkezdett esni, de még nem volt túlzottan veszélyes. Bent bóklásztunk egy sort vettünk halakat, és a kicsiknek pár ruhát. Kaptunk a Kishercegnőnek Hello Kitty babát is. Mire mindezzel végeztünk olyan félelmetesen zuhogott, hogy alig tudtunk eljutni a földalatti parkoló feljárójától öt méterre lévő kocsiig. Megint mindenünk csurom víz lett. Vártunk vagy egy órát, amíg el tudtunk indulni. A késedelemmel elvileg nem volt gond, mert éjjel egy parkolóban terveztünk aludni. Átmentünk a franciákhoz, ahol érezhetően lelassult a forgalom. Találtunk egy Lidl-t. Nem tudtunk ellenállni és bementünk. Vettem pár szerszámot, egy csomó sajtot és a szomszédos gyerekruha boltban megint pár cuccot a kicsiknek. Tovább indulva elkezdett megint zuhogni. Útközben sok elöntött
291
területet láttunk, sportpályákat, veteményeskerteket. A forgalom teljesen lelassult, jó tíz kilométert araszolva tettünk meg. Rózsi szépen elvitt a parkolóba, ahol a 40 hely már teli volt. Mi még találtunk egy olyan helyet, ami ugyan nem kijelölt, de nem zavarja a forgalmat. Utolsó pillanatban foglaltuk el, ekkor fél hét volt. Utána még megszámlálhatatlan lakóautó próbálkozott. Később jöttek a helyi rendőrök és beszedték az éjszakánkénti 10 €-t. Ezért van víz, szemetes, leürítési lehetőség és az időben érkezetteknek kb. 20 elektromos csatlakozó. Megmelegítettük és megettük vacsoránkat. Közben, hogy ne jöjjünk ki a gyakorlatból, azért esett egy kicsit. Mindenki azt mondja, holnaptól el kezd javulni. Éppen ideje lenne, már nagyon elegünk van ebből az özönvízből…
292
