Kömsi, 2014. július 19, szombat, 31. nap Éjjel nem volt hideg, 13 és fél fokig hűlt le a levegő, viszont nem vizesedett le. Én már hét órakor felkeltem, hogy megnézzek pár dolgot a mai úttal kapcsolatban az interneten és csökkentsem lemaradásomat a naplóban. Ez utóbbival nem jutottam sokra. A reggelit fél kilenc előtt kezdtem el készíteni. Utána gyorsan összepakoltunk induláshoz és negyed 11-kor, amikor a finnek a szomszédban elkezdtek mocorogni, mi már útrakészek voltunk. Vetettünk még egy pillantást a fiókákra, mintha tegnap óta határozottan fejlődtek volna. Sokkal virgoncabbak voltak és már kezdett látszani melyik alkatrészük hol van. A szemük ugyan hatalmas a többi részükhöz képest, de még nincs nyitva. Nem mondható ez el a csőrükről, mely szintén hatalmas, viszont folyton nyitva várja a kaját. Más lehetőség híján Tallinn felé hajtottunk fel az autópályára, de pár száz méter után volt egy lámpás balra kanyarodási lehetőség, és ott visszafordultunk. Aasmae-nél letértünk a 9-es útra. Nemsokára egy jobbra mutató kastélyt jelző táblát láttunk. Sajnos túlszaladtunk és bosszankodtunk is emiatt. Talán négy kilométer múlva ismét jelezték ugyanazt a kastélyt és, bár kicsit vissza kellett jönni, mi bevállaltuk. Két okból is jól tettük. Nemcsak egy szép kastélyt láthattunk, sajnos csak kívülről, hanem teljesíteni tudtuk éves négylevelű lóhere begyűjtési tervünket is. Korábban is találtunk négylevelű lóherét, például Korzikán, de 2011 óta ez rendszeres. Ott Ourike-ben egy botanikus kertben sétálva pillantottam le és láttam egyet nagy ovációt kiváltva csoportunk tagjaiból. Ez a példány megfelelő kezelés hiányában tönkrement. Következő évben Rottenbuch-ban a kempingben leltem egyre a gyerekek kedvéért tartott nyulak ketrece mellett. Még ugyanebben az évben, és ezt a következő évinek tudtuk be, Zsóka talált egyre Luxemburgban, az Etternach-i régi templom kertjében. Ezeket már tudományosan préseltük le és vigyázzuk. Meg is vannak és minden utunkra magunkkal hozzuk. Idén már többször kerestünk, de ezt nem lehet úgy csinálni, hogy órákig keresünk. Ezt vagy megpillantjuk, vagy nem. Most is a kis vár melletti parkban leltem egyre. Ugyan egyik levelét egy korábbi fűnyírás alkalmával kicsit megcsonkították, de így is nagyon szép példány. Gyorsan be is tettük a többi mellé. Most pár hétig vigyázni kell, hogy szépen száradjon ki. A kis kőkastély ma étterem. Ez csak délben nyit, és addig nem lehet bemenni. Mi jól körbejártuk. Mellette egy kis mesterséges dombon labirintust alakítottak
157
ki. A tuják még nem nőttek meg eléggé, de ha valaki nem akar csalni, most is bejárható.
Mivel nem terveztünk egy órát várni, még nem tudtuk meddig megyünk ma, - feladtuk a kastélylátogatást, de azért körbenéztünk a környéken. A kastély főbejáratával szemben, az út túloldalán egy kedves kis park van Ebben áll egy szobor, egy érdektelen kis kápolna és egy játszóvár a gyerekeknek. A kastély hátsó oldalán az Észtországban elmaradhatatlan homokos röplabdapálya található. 158
Rövid, de eredményes, - gondolok itt a négylevelű lóherére, - látogatásunkat befejezve beültünk a kocsiba és visszatértünk a főútra. A mai programra eredendően két változatunk volt. Az egyik szerint átkompozunk a Saaremaa szigetre és ott elmegyünk egészen a délnyugati csücsökig, ahol két jónak látszó kemping is van. Ekkor nehézkes lehet a sziget északi és középső részén lévő nevezetességek, az Anglai szélmalmok és Kaali mellett egy meteorkráter felkeresése, mert motorral kicsit messze vannak. Ezeket célszerű lenne még odafelé ment kocsival bejárni. Ahhoz viszont mára már elég késő volt. A másik opció, hogy vagy a komp előtt, vagy közvetlenül utána éjszakázni, és holnap menet közben nézni meg a két helyet. Ehhez ki is választottunk egy kempinget a helyi katalógusból, mely elég ígéretesnek tűnt és az amúgy is felkeresni tervezett Koluvere kastély közelében van. A kastély behajtóját elhagyva pár kilométer után meg is találtuk azt az üdülőhelyet, mely állítólag lakóautókat is fogad. A hely teljesen kihalt volt és nem is szimpatikus. Ezért inkább visszatértünk a kastélyhoz és megnéztük azzal, hogy később keresünk éjszakázásra alkalmas helyet. A kastély tulajdonképpen egy XIII. századból való vízi vár. Egy tó veszi majdnem körbe, egyik oldalán egy csatorna határolja. Ma kiváló állapotban van. Felújítása az utolsó fázisban. Kívül csak az egyik oldalfal festése hiányzik. Hogy belül mi a helyzet nem tudjuk, mert bemenni nem lehetett. Egyetlen helysége volt nyitva, benne két fiatal lányka egy teázót működtetett, de vendégük nem volt. Sajnos nem beszéltek se angolul, se németül, így a vár egészéről nem tudhattunk meg tőlük semmit. Feltehetően szállodának újítják fel, erre utal az egyetlen környezetidegen megoldás egy liftház az udvarban. Kicsit kísértet kastélynak hatott, az udvaron és az emeleti fedett folyosón kint vannak az ülőgarnitúrák, a virágok, de sehol senki, minden ajtó bezárva.
159
160
Kint már vegyesebb a kép. A település hídját most újítják fel, le van zárva, a kastély hídja már elkészült, de a hozzávezető kaputorony és épület lerobbant állapotban van még. A vár körüli terület 95 %-a frissen füvesítve, a körbe vezető sétány 80 %-a kész. A kicsit távolabbi területek és épületek elhanyagoltak. Összességében egy nagyon szép és hangulatos hely lesz, ha elkészül és megtöltik élettel. Már most voltak látogatók rajtunk kívül is.
161
Amikor visszaültünk a kocsiba, egy a kompon túli szálloda koordinátáját adtuk meg Rózsinak, ahol tudomásunk szerint fogadnak lakókocsikat is. Alig nyolc kilométerrel a komp előtt egy jelzőtábla kempinget jelzett 2.3 kilométerre az úttól északra. Gondoltunk egyet, és lekanyarodtunk. Egy jó állapotban lévő tömörített sóder burkolatú úton jutottunk ide. A hely megtetszett. Egy farmépület, ahol már nem gazdálkodnak, körül különböző épületekben alakítottak ki szálláshelyeket, egy külön területen talán húsz lakójárműnek és sátornak van hely. A kempingrészben természetesen senki sincs rajtunk kívül. A zuhany szerény kialakítású, fenyő deszkákból épített kabinok. Száraz WC, magyarul budi, van, de a nagyon tágas erdő is rendelkezésre áll. Mindezért villannyal 12 eurót kérnek éjszakánként. Letáborozás után Én egyből a naplóban felgyűlt lemaradásomat kezdtem el feldolgozni. A tegnapi nap befejezésével learchiváltam a 3. fejezetet. Letöltöttem Rózsi útvonalnaplóit és a kocsi kamera felvételeit is. Közben Zsóka megfőzte a vacsorát. A rákrudacskákból készített egy tejszínes mártást kapribogyóval és lila hagymával spagettihez. Megint nagyon jót ettünk. Közben lezuhanyoztunk és a mai napot is megírtam. Mire mindennel végeztünk fél tíz lett. Ha nagy városnézés, vagy több nevezetesség meglátogatása szerepel a programban, mindig ez a helyzet, lemaradok a krónikával. De most ismét tiszta lappal indulhatok neki a következő napoknak. Estére nagyon befelhősödött és dörgött is párszor. A norvég meteorológusok holnapra esős időt jeleznek, de utána megint szépet. Ha nagyon rossz lesz a helyzet, legfeljebb maradunk. Tehumardi, 2014. július 20, vasárnap, 32. nap Reggel a korábbi gyakorlatnak megfelelően fél kilenckor keltünk. Olyan felhős-napos idő volt, amiből bármi kijöhetett. Nem volt kétséges, indulunk tovább. Negyed 11 körül útra is keltünk és rövidesen a kompkikötőben voltunk. Az utolsó kilométeren nagyon sok kocsi jött szemből, jelezve, hogy komp érkezett. Mi már lekéstük a behajózást, de még láttuk kihúzni a kompot. Ennek megfelelően elsőnek álltunk be a lakóautóknak fenntartott sorba, még 11 óra előtt. Mintegy fél órát kellett várjunk, itt két komp egymást váltva 35 percenként indul. A várakozást a nézegetésével töltöttük.
162
környék
Rövidesen feltűnt a komp. Pillanatok alatt kikötött és kocsik tömege gördült ki két szintjéről. Még jöttek kifelé az alsó szintről, amikor elkezdték a behajózást. Sokkal kevesebben igyekeztünk a szigetre, mint onnan vissza. Nem is kellett az alsó szintet igénybe venni, még így sem lett teli a felső. Mi végül szinte utolsónak hajthattunk fel és egy nagy busz mögé kerültünk. Leálláskor kicsit megijedtem, mert nem tudtam a kocsit a távirányítóval bezárni. Végül a kulcsot kellett használni. Az alig félórás útra felmentünk a fedélzetre. Itt kicsit fújt a szél, az idő párás volt, így semmit sem lehetett tisztán látni. A szemközti kikötő, - ami nyolc kilométerre van, - kezdettől homályosan látszott. A kompról csaknem utolsónak hajtottunk le és a mögöttünk jövőket is elengedtük még a többsávos kikötői úton. Vissza irányban nagyon sokan várakoztak és a sziget belseje felé autózva is sokan jöttek szembe. Utunk eseménytelen volt. Errefelé is erdőben autóztunk, csak, hasonlóan a tegnap bejárt úthoz, itt már nem a fenyő volt a meghatározó, nyíresek és tölgyesek jelentek meg. Ennek megfelelően az út menti erdő alacsonyabb lett, már nem érezte az ember, hogy egy folyosón autózik. Néhol mezőgazdasági területek, döntően kaszálók és legelők mellett jártunk, de állatot alig láttunk. A kisebb szigetről, Muhu-ról egy széles töltésen jutottunk át a nagy szigetre, Saaremaa-ra.
163
Nem sokkal később letértünk a 10-es útról észak-nyugat felé, hogy eljussunk Angla-ba. Ez a hely fontos turisztikai látványosság, szélmalmairól nevezetes. A szigeten több helyen lehet látni ilyeneket, de itt öt darab van egymás mellett alig pár méter távolságban. Ahogy azt ilyenkor csinálni kell, körbekerítették a területet, építettek melléjük egy parkolót és egy látogatóközpontot benne büfével és egy kis kiállítással, a területre kiállítottak pár régi traktort és cséplőgépet, kiraktak pár pick-nick asztalt, néhány népviseletbe öltözött hölgy különböző kézműves termékeket árusít, és máris lehet 3 eurót kérni a belépésért.
Angla egy kötelezően meglátogatandó hely a szigeten. Ennek megfelelően elég sokan voltak, még buszok is érkeztek.
164
A területen öt szélmalom van, Egy nagyobb, melynek két őrlőműve van, és négy látszatra egyforma kisebb. Az egyik kicsit és a nagyot megnyitották és szabadon lehet mászkálni bennük. Mi a kisebbel kezdtük. Ez olyan rendszerű, hogy az egész épületet kellett a szélirányba beforgatni, és ott kirögzíteni. Ennek megfelelően bent nagyon szűkös a hely, éppen csak a technikai eszközök férnek el. Az épület kétszintes, felül van a garat és az őrlőmű, alul történik a liszt összegyűjtése. Az egész szerkezet egy függőleges tengelyen áll, melyet kövekkel terheltek le. A nagy malom háromszintes és csak a
165
felső kerékházat állítják szélirányba. Itt a legfelső szinten a hajtómű, a középsőn a két-két garat és őrlőmű, míg legalul a liszt összegyűjtése történik. Itt minden tágasabb, lehet, hogy még a molnár is a földszinten lakott valaha. Bohókás bábukkal mutatják be az egyes munkafolyamatokat. Eddigre a felhők vészesen gyülekeztek és nekünk volt még egy szabadtéri programunk, mintegy 15 kilométerrel délebbre, Kaali határában egy meteorkráter felkeresése. Itt kicsit kisebb a felhajtás, egyelőre. Az út mellett, - ahol a parkoló is van, - ugyan épült már egy szép szálloda, benne kis múzeummal, üzlettel, az út túloldalán egy étterem hasonló stílusban. A szálloda előtt itt is kézműves termékeket kínálnak. A parkolótól talán száz méterre, a település iskoláját elhagyva jutunk el a kráterhez. A különböző táblák és az útikönyv különböző adatokat közöl a kráter történetéről. Ami többnyire leszűrhető, hogy valamikor 2500 - 7000 évvel ezelőtt történt a becsapódás. Több, kb. kilenc meteorit érkezett a területre. Az itteni a legnagyobb. 15-25 km/sec sebességgel csapódott be a több tonnás acél darab. Jó 90 %-a vas, a többi nikkel volt. Nagyon mélyen fúródott a földbe. Azt nem tudni, kihozták-e onnan, vagy még ott van. A száz méter 166
széles kráter pereme mindenesetre kb. 10 méter magas, és talán 30 méter mély. Az alján összegyűlt víz szintje az időjárási viszonyoktól függ, és csak pár méter mély. A vízben vízililiomok tenyésznek.
Ezt a helyet is sokan látogatják, egyfajta zarándokhely. Visszatérve a krátertől a szálloda előtt álló árusoktól vettünk két dolomitból készült kis mozsarat a nagylányoknak. Nem tudjuk, hogy mire fogják használni, de olyan jópofák. Innen már csak egy kempingbe kellett eljussunk. Kuressaare-t a kerülőn hagytuk el, nem is láttunk semmit belőle. Oda a következő napokban tervezünk bemenni motorral. Két kemping volt a katalógusokban az egyik kb. 8 kilométerre Kuressaare-tól dél-nyugatra, a másik további 5 kilométerrel túl rajta. Az első közelébe érve nagyon sok kocsit láttunk az út mindkét oldalán és a kemping is zsúfoltnak hatott. Valószínűleg valamilyen rendezvény lehetett. A másik ugyan az út tengerrel ellentétes oldalán van, de egy nyugodt, rendezett hely. 16 eurós ára korrekt, és még adnak 5% kedvezményt valamelyik kártyánkra. Megérkezésünkkor alig voltak. Később jött egy hatalmas cseh busz nagy utánfutóval. Kiugrott belőle vagy hatvan ember, sebtében felállított két tucat kisebb-nagyobb sátrat, majd előkapták a bringákat az utánfutóból és elmentek kerekezni valahová. Mások is érkeztek szép számmal, de még mindig nem lett zsúfolt a kemping. Megérkezésünk után megtettük a letáborozáshoz szükséges dolgokat. Utána megmelegítettük a maradékot, Zsóka készített kiegészítésnek egy ráksalátát. A várható tumultust elkerülendő hamar elmentünk zuhanyozni. Mire
167
mindennel végeztünk eleredt a mára ígért eső, nem volt túlzottan nagy, de jól el lehetett volna ázni. Még az eső előtt láttam, hogy a kemping fái alatt szamócabokrok vannak. Szedtem egy maréknyit kiegészítendő a reggel szedett hasonló mennyiséget. A napló is korán elkészült. Hacsak nem esik újra és erősebben, ma este megint kiülhetünk egy kicsit. Foglalkozni kellene a következő napok programjával. Lassan visszatérünk Lettországba, amit itt lehet kapni hazavitelre, azt is meg kellene vegyük valahol. Tehumardi, 2014. július 21, hétfő, 33. nap Éjjel már nem esett és a hőmérséklet is kellemes volt. Reggel, a szokott időben, ragyogó napsütésre ébredtünk. Kényelmesen elfogyasztottuk reggelinket, utána leszedtem a motort és összekészültünk egy városnézéshez, Kuressaare volt a cél. Fél 11 után vágtunk neki a 17 kilométeres motorozásnak. Nagyon enyhe forgalom mellett jó úton 60-70-nel száguldottunk célunk felé és rövidesen letehettük motorunkat a vár közelében egy parkban. Kuressaare legfőbb látványossága a vár. Ez a Baltikum legjobb állapotban megmaradt vára. A város déli oldalán a tengerhez közel, ma is meglévő várárkok védelmében áll. A véd művek mögötti udvarban áll a kis udvart körbezáró várépület két tornyával. Az egyik védelmi, a másik, karcsúbb és magasabb megfigyelési célokat szolgált. Egy harmadik kerek torony az egyik bástyán áll.
A várat gyalogosan a város felől két helyen lehet megközelíteni. Mindkét út fahídon vezet át a várárok felett. Az egyik egy szigetet is érint, melyen szép villaépületek, ma szállodák állnak.
168
Először a várfalakat és a várudvart jártuk be. Egy részük építkezés, másrészük a közeli napokban nyíló operafesztivál előkészületei miatt zárva volt. A város felöli oldalon a falak és töltések felújítva várják a látogatókat. A tenger felöli oldalon most folyik a falak felújítása és a töltések újraépítése. Ezen az oldalon van egy olyan bejárat, melyen kocsikkal is be lehet hajtani.
169
A vár harminc méternél is szélesebb töltésébe az udvar felöli oldalon néhol helységeket is elhelyeztek. Ezeknek ma különböző funkcióik vannak, például itt működik az egyik ajándékbolt. A várudvar nagyobbik részét egy szabadtéri színpad foglalja el. Kialakításából ítélve kórusműveket szoktak itt előadni. A várépület előtt egy egyszintes udvarházszerű épületben a múzeum irodái vannak.
A vár egy mesterséges szigeten áll és az egyetlen a környéken, mely érintetlenül élte át az évszázadokat. Az eredeti vár 1260-as években épült, de a most látható épület csak a XIV. században készült el gótikus stílusban. A véd műveket még a XV.-XVIII. századokban is kiegészítették. Ma a termek többsége látogatható. Többet csak üresen, vagy minimális bútorzattal mutatnak be, de számos színvonalas és érdekes tárlatot is berendeztek. Egyik leggazdagabb a különböző korokból összegyűjtött régi tárgyakat mutatja be, néhány életképpel kiegészítve. Egy másik a vidék állatvilágát ismerteti több mint száz kitömött állattal a récétől a jávorszarvasig. Talán a legérdekesebb az ország és a sziget történelmét és életét mutatja be a szovjethatalom idején és a függetlenség visszaszerzésének időszakában tárgyi emlékekkel és dokumentumokkal. 170
Itt látható például egy jellegzetes lakás berendezve a 60-as évekből. Számos tárgy gyerekkorunkból visszaköszönt. De külön kiállítás foglalkozik a II. világháború eseményeivel. A vár teljesen áttekinthetetlen. A legváratlanabb helyeken indulnak egy fél, vagy negyed szintet áthidaló lépcsők lefelé vagy felfelé. Ezért azután soha sem lehet tudni hol is járunk.
Mindkét torony bejárható, mi csak az alacsonyabb és szélesebb védelmi tornyot másztuk meg. Ennek helységeiben is kiállítások vannak, legfelső szintjén egy kávézó működik. Ki lehet menni a tetőt szegélyező magasított fal mögötti járdára is. Innen és a kávézó ablakából jó kilátás nyílik mind a város, mind a tenger felé és jól megfigyelhető az erőd udvara és a töltések.
171
Nagyon érdekes kirándulást tettünk a Kuressaare-i várban, jó ötlet volt idejönnünk.
A kétórás várlátogatás után felültünk a motorra és pár száz méterrel arrébb mentünk a belvárosba. A városháza, mely az információs irodának is helyet ad, előtt álltunk meg. Betértünk az irodába, de a nagyon készséges kislány sok újat nem tudott mondani. Azért begyűjtöttünk pár brosúrát és térképet. Egyben megragadtuk az alkalmat és felmentünk a
172
tanácstermet megnézni. Ezután a városban kezdtünk el kissé céltalanul járkálni. Elég jó benyomásokat szereztünk. Egy vidéki kisváros, ahogy az már lenni szokott földszintes – egyemeletes házakkal a különböző korokból. Több hangulatos részletet ragadtunk meg.
A főutcán láttunk pár pofás hivatali épületet, köztük a városházát.
A templomokkal viszont ma nem volt szerencsénk, pedig először idei utunkon mécsest is hoztunk, hogy meggyújtsuk valahol. A Sz.Laurent evangélikus templom be volt zárva, kissé elhanyagoltan állt a főutcán. Ortodox társa valamivel délebbre ugyan nyitva volt, de fényképezni nem volt szabad, és ezt a szabályt egy szigorú idősebb hölgy érvényre is juttatta.
173
Ez a templom struktúrájában eltért az általunk korábban meglátogatott ortodox templomoktól, nem volt olyan széles, az ikonosztáz egy oltárfülkéhez hasonlító mélyedésben található. Furcsa, hogy az egész belső térben a fa elemeken dominál a fehér olajfestés, a falakon pedig szovjet időkben megismert okker laktanyafesték. Az egész kicsit szegényesnek hatott. Sétánk során betértünk a piacra. Meglepően színvonalas kínálatot találtunk mind ruhaneműben, mind ajándéktárgyban. Azokat a gagyi ruhaféléket és cipőket csak egy két standon, úgy oldalt fedeztük fel, melyekkel Nyugat-Európa hasonló piacai el vannak árasztva. A várost járva betértünk egy kiárusítást hirdető cipőboltba és kaptunk nekem strandpapucsot potom 2.63 euróért, mert a harmadik éve használatban lévő jelenlegi bármikor feladhatja. Eközben is láttunk pár szép épületet, többnyire éttermeket és kávézókat..
Kuressaare-val szemben nem voltak különösebb elvárásaink, azokat bőségesen túlteljesítette. A vár tényleg egy nagy dörrenés, de a többi részlet is igazolta, hogy felkeressük. Nem lesz legemlékezetesebb helyeink között, de jó benyomásokkal távozunk. Még volt egy feladatunk, kenyeret kellett vegyünk. Készletünk ugyan még éppen elegendő lenne a holnapi reggelihez, de lehet, hogy pár napig nem jövünk kulturhelyre. Ha már ott voltunk vettünk pár más kajafélét is többek között valamit, amit tejszínnek reméltünk. Később reményeink igazolást nyertek. Felülve a motorra megint jó ütemben tettük meg a visszafelé vezető utat. A felhők ugyan kicsit fenyegetően gyülekeztek, de sem az úton, sem utána nem kaptunk esőt.
174
Mire negyed négykor visszaértünk a kempingbe, környezetünk benépesedett. Nem vagyunk még zsúfoltan, de azért egyedül sem. Mivel a csehek még nem értek vissza bringatúrájukról, gyorsan lezuhanyoztunk. Utána kimentem internetezni. Megnéztem a mail-jeimet, csak egy érdemlegeset kaptam, azt megválaszoltam és írtam Zelena Ferinek egy rövid beszámolót. Az időjárás előrejelzés egy hétre jó időt ígér, utána esőt jelez. Talán nyugodtabban tervezhetünk a következő napokra. Később pakolásztunk kicsit, majd készítettünk egy vörös babos, hagymás krumpli salátát egy holnapi húspogácsához és megsütöttük egyetlen otthonról hozott halunkat. Vacsora után mosogatás és naplóírás. Utána még lesz talán egy fél óra kiülni. Ha terveinknek megfelelően augusztus 22.-re megyünk haza, a mai nap volt utunk középső napja. Innen már minden értelemben hazafelé megyünk. Eddig sikeres volt a túra és reményeink szerint még sok szép helyet fogunk felkeresni. Mostantól el kell kezdjünk gazdálkodni az idővel, ha nem akarunk valami fontosat kihagyni. Tehumardi, 2014. július 22, kedd, 34. nap Este már nem ültünk ki, bent a kocsiban beszélgettük át kicsit a következő hetek lehetőségeit. Éjjel kellemes meleg volt, ami itt úgy 15 fokot jelent és reggel szikrázó napsütésre ébredtünk. A szokásosnál kicsit tovább maradtunk az ágyban, így is reggelivel, összekészüléssel fél 11-kor útrakészek voltunk. Mai úti célunk a sziget déli végének, a Sörve félszigetnek bejárása motorral. A 77-es úton motoroztunk dél felé. Végig a tenger mellett haladtunk, de csak egyszer-egyszer villant elő az út és a part közötti erdősáv résein. Szép volt az erdő, - errefelé már csak elvétve fenyő, inkább a lombos fák domináltak, - de nem mondott többet, mint az elmúlt hetekben bejárt utak. Anseküla-nál egy világító torony mellett mentünk el, de az nem a tengerparton, hanem az út mellett állt. Montu-nál az útjelző tábla kikötőt jelzett, és mi azt gondoltuk, hogy esetleg innen is lehet kompozni valahová a szárazföldre, és ezzel megtakaríthatnánk egy nagy kerülőt. A helyszínre érve derült ki, hogy nemhogy komp, de még kikötő sincs. Valamilyen ipartelep épületei álltak a parton, be sem engedtek. Mellette a terület szépen nyírva, közvilágítással felszerelve, és ami meglepett áramcsatlakozásokkal. Már azt hittük egy titkos kempinget fedeztünk fel, de ebben is csalódnunk kellett. Tovább motorozva a félsziget végére, Saare.ba értünk, ahol egy korábbi katonai épületben, vagy annak helyén, egy látogatóközpontot építettek ki.
175
Nekünk is két euró lett volna a félárú nyugdíjas jegy, ezt nem vállaltuk be. A WC-ért is egy eurót kértek. Áll itt egy világítótorony is. A területen a katonai jelenlét nyomai jól felismerhetőek. Az egykori betonkerítés többnyire még áll, itt rozsdásodik két kikötött oszlop, melyek az alkalmazott diószigetelőkből ítélve rádióantennákat tarthattak valaha. A parton két beton géppuskaállás, részben megbillenve, részben elporladva emlékeztet a régebbi időkre. Saaremaa fontos katonai terület volt. A II. világháborúban kemény harcok folytak a Vörös Hadsereg és a Wehrmacht között errefelé. Ennek emlékmúzeuma is van a világító toronytól nem messze. Pont itt a Sörve félsziget nyakánál, Tehumardi nál, - ahol kempingünk van, volt egy döntő ütközet. Emlékműve a tengerparton áll. Később a szovjet időkben Saaremaa zárt terület volt, az észtek is csak külön engedéllyel léphettek be. Hasonló volt a helyzet, mint nálunk Sopronnal, csak itt a határőrizeti szempontok mellett katonai okok is voltak. Ide telepítették a Varsói Szerződés légvédelmi rakétarendszerének egyik láncszemét. Valami olyasmi lehetett, mint amilyenek otthon is épültek. Ezekről a dolgokról a tegnap látott kiállítások mondtak sokat. A szigetet járva ezekből a létesítményekből eddig nem sokat láttunk.
176
Ma békés a vidék. A világítótorony környéke kedvelt kirándulási célpont. Több tucat autó, köztük sok külföldi állt a parkolóban. Sokan sétáltak a tengerparton. Az ajándéktárgy árusok is felismerték a lehetőséget, több asztalnál kínálták a máshol is kapható emléktárgyakat. Ezt a részt a kite-surfosok is kedvelik, ma is ketten próbálkoztak a széllel.
A parton pár szélkerék is termeli az áramot. Ezeknél fedeztem fel, - amit tudomásom szerint még máshol nem láttam, - hogy a lapátok utolsó kis darabja elfordítható. Azokon a kerekeken, melyek álltak, ez a rész az egyes szárnyakon különböző mértékben el volt forgatva, míg a forgókon belesimultak a profilba. Talán valamilyen fék lehet? Indultunk vissza, de most nem a félsziget keleti oldalán, hanem a nyugatin. A helyzet nagyjából ugyan olyan volt, mint a másik oldalon. Az út csak egyszer közelítette meg a tengert. Itt lapos kövek borították a partot és Norvégiában az északi sarkkörnél látott kis oszlopokat emeltek belőle az arra járók. A területen százával álltak ezek az építmények. Mi is csináltunk egy kisebbet. A környéket járók mind megálltak ezen a helyen és eltöltöttek legalább pár percet. Amíg ott voltunk, három csapat is megállt.
177
Ez a rész nagyon ritkán lakott. Ugyan rendre megjelennek a helységnévtáblák, de utánuk lakott településjelzővel talán kétszer találkoztunk. Elvétve látni egy-egy házat, de gyakran az sem lakott. Ohessaare mellett megpillantottunk a parton egy szélmalmot. Egy köves bekötőúton megközelítettük, majd gyalog folytattuk. Innen egy másik is látszott. Ez a rész üdülőterület, van pár szép gerendaház. A szélmalmokat is üdülőháznak használják. A területen, kint a parton, van egy párméteres domb, innen kicsit jobb a kilátás.
Jamaja-n áthajtva láttunk egy ígéretes templomot. Ha jól emlékezünk vissza az utolsó Kuressaare-ban van. A környék lakosságához mérve elég nagy kőtemplom zárva volt. Még kívülről sem lehetett lefényképezni, mert a körülötte álló fák teljesen eltakarták. Vigasztalódni csak azzal a pár szem málnával tudtunk, melyeket a templom mellett szedtünk.
178
Innen továbbra is a nyugati parton terveztünk haladni, de kétszer is murvázott útba botlottunk és visszafordultunk. A váltást érdekes, eddig még nem látott figyelmeztető tábla jelezte. Végül valahol félúton kénytelenek voltunk visszatérni a keleti partra és azon jöttünk a kempingig. Útközben megálltunk Salmé-ban, egy nagyobb településen, hogy az üzletben füstölt halat vegyünk, mert már csak holnap reggelre van. Az üzlet meglepően szegényes választékot vonultatott fel. Azért egy liter áfonyás joghurtot (zacskóban) és egy 3 literes doboz olyan spanyol vörösbort vettünk, mint amilyet Vösu-ban kaptunk, csak itt még olcsóbb volt. Kimentünk a tengerhez is, de a strandnak sejtett valaminél a víz nagyon koszos volt, nem is járt arra senki. Már út közben megállapítottuk, hogy ez a mai kirándulás egy csalódás volt. Motoroztunk több mint hetven kilométert és alig láttunk valamit. Mivel erről a helyről csak hasonló túrákat tudnánk tenni, úgy határoztunk, hogy fájó szívvel itt hagyjuk ezt a szép kempinget, és holnap visszatérünk a szárazföldre. Eredetileg sem akartunk 3-4 napnál többet maradni. Ennek megfelelően visszaérve a kempingbe fizettem és felszereltük a motort. Hamar lezuhanyoztunk és a már meglévő krumpli salátához megsütöttük húspogácsánkat. Közben a napló is elkészült. Most még kimegyünk a portára, hogy az interneten utánanézzünk a közeli napokra pár kempingnek. Kabli, 2014. július 23, szerda, 35. nap Este sokáig szörföztünk az interneten, hogy a következő tíz napra pontosabb képet kapjunk a kempingkínálatról. Reggel a hétórára tervezett kelés elcsúszott egy fél órával, mert elaludtunk. Előtte ötkor elkezdett esni, először alig, később egész komoly lett a dolog, de csak egy jó óráig tartott. Mire felkeltünk, már csak a vizes fű emlékeztetett az esőre, a nap szépen sütött. A szokásos menetrend szerint készültünk fel az indulásra és fél tíz körül elhagytuk a kempinget. Esemény és megállás nélkül mentünk a kompig. Kb. tíz perccel késtük le az előzőt, de a 11.25-öset elértük. Most ebben az irányban volt enyhe a forgalom, ugyan a sok személyautó egy részét leküldték a hajó gyomrába. Az elsők között jöttünk le a kompról és vágtunk neki az útnak Parnu felé. Eredetileg a 60-ason terveztünk jönni, de felbuzdulva az észt mellékutakon szerzett jó tapasztalatokon, bevállaltunk egy kisebb rövidítést. Nem bántuk meg. Eseménytelen autózás után értük el Parnu határát, ahol egyből megláttunk egy Maximarketet. Erről a szupermarketről kellemes emlékeket őrzünk első Észtországi napunkról, még Vöru-ból. Letettük a kocsit a parkolóban és
179
betértünk. Elsőnek a játékok között válogattunk, mert már ideje volt vásárolni valamit az ifjúságnak. Utána a kaviáros pultot fosztottuk ki, mert ezt tervezünk vinni többeknek, és ez az utolsó helyünk Észtországban, ahol vásárolni tudunk. Végül azért a saját napi bevásárlásunkat is letudtuk. Miután bepakoltunk a kocsiba, átmentünk a közeli automata kúthoz. Itt valahogy megtanultuk használni ezeket és azért jó pár centtel olcsóbbak a normál kutaknál. Most is 1.21 euró alatt kaptuk literét a gázolajnak. Mindezzel végezve hagytuk, hogy Rózsi vezessen a Parnau folyó partján lévő kemping felé, melyről tudtuk, hogy nem akarunk ott aludni. Amikor láttuk a belváros épületeit, elkezdtünk parkolóhelyet nézni. Ez sikerült is közvetlenül a fizetős zónán kívül, ahonnan csak pár száz méter volt a belváros. Háromnegyed háromkor vágtunk neki Parnau utcáinak és egy órát szántunk bejárásukra. Egyből a város főutcáján, a Rüütli-n kezdtük sétánkat, ami ma még a szokottnál is jobban rohanás lett. Itt elsőnek egy hatalmas szoci-reál épület, ma egy bank székháza, hívta fel magára a figyelmet. Utána azonban kedves, hangulatos utcarészek sokaságára leltünk. Többnyire éttermek, kávézók, vagy régi házak.
180
Láttunk palotákat, régi, vagy újabb közintézményeket, vagy szállodákat is. Jártunk a Városháza épületében lévő információs irodában. Legérdekesebb talán az 1920-as évekből származó Victoria Hotel. Sokat azért nem tudtuk lefényképezni, mert a sok fa között nem volt rálátás. Jártunk a Tallinn kapunál, mely a Baltikum egyetlen épen megmaradt városkapuja a XVII. századból.
181
A belvárosban három templom van. Legjelentősebb a lutheránus Elisabeth templom a XVIII.század közepéről. Sajnos bemenni nem tudtunk, mert gyászszertartás volt. A két ortodox templom közül a St.Catherina látogatható, csak 2 eurót kérnek a fényképezésért, a Mi Urunk Feltámadása, zárva volt. Kellemes meglepetés volt, hogy milyen sok zöld terület van a belvárosban és közelében. Az egyik szépen rendezett parkban áll Lydia Koidula szobra, aki költő és publicista volt a XIX. század második felében. Városnézésünk Parnau-ban nagyon rövidre sikeredett, ma csaknem öt órát autóztunk és egy órát elvitt a kompozás is. Ez a kevés idő nem tette lehetővé, hogy átgondoltan járjuk be a várost. Nem mentünk ki a tengerhez, pedig Parnu elsősorban üdülőváros. Azért kaptunk egy felületes képet a helyről. Ez talán kicsit jobb, mint amire számítottunk, legalább is, ami a régi várost illeti. Négy órakor indultunk tovább mára betervezett kempingünkbe Kabli-ba. Itt egy CampingChequ helyet néztünk ki magunknak, azzal, hogy ha az idő és a tenger kedvez, pár napra leállunk. Kabli kb. ötven kilométerrel van délebbre Parnu-nál. Rózsi vezérletével simán eljutottunk a helyhez, ahol egy nagy stoptábla és egy lezárt sorompó fogadott. Két se angolul, se németül nem beszélő, elég rosszkinézetű koma mutogatta, hogy itt nincs semmi, minden le van zárva. Gyalog elmentem a katalógusban pontosan megadott helyre, ahol egy magánház van és egy hatalmas kutya fogadott. Előkerült a gazdája is egy középkorú hölgy, akivel szintén nem tudtam szót érteni. Még a katalógusban megadott számot is megpróbáltam
182
felhívni, de valami miatt nem kapcsolták. Végül nem maradt más választásunk, mint betértünk a talán száz méterrel visszább lévő mini kempingbe. Ez az erdőszélén egy korábbi legelőből leválasztott terület. Itt egy szimpatikus idősebb, kissé hippi kinézetű koma fogadott. Lehetett vele kommunikálni is. Tőle tudtuk meg, hogy a szállodában valamilyen fotózás van, ezért zárták le. 12 euróért itt van minden, ami szem-szájnak ingere, zuhany, WC, villany, WIFI. Mindössze hat kis faház van, melyből az egyik a vizesblokk, két WC, egy zuhany. Ezen kívül talán 6-8 kocsi tud beállni. Mi a harmadikak voltunk, és este nyolcig már nem jött más. A hely nagyon családias. Különösen a tulaj kis gerendaháza hangulatos. Egy éjszakára nagyon is jó lesz.
Öt óra után érkeztünk meg. Letáborozás után első dolgunk volt zuhanyozni, utána ettük meg a tegnapi maradékot, majd Zsóka folytatta a további úttal kapcsolatos, az este abbahagyott munkát én pedig áttöltöttem a kocsi kamerájának felvételeit és Rózsi útvonalnaplóit, majd megírtam a naplót. Még nem tudjuk, holnap mit csinálunk, az is lehet, hogy maradunk, de a továbbmenés lehetősége is fennáll. Figyelembe kell venni, hogy hétvége közeledik, és akkor itt is igaz az örök szabály: nem javasolt kempinget váltani. Cesis, 2014. július 24, csütörtök, 36. nap Este sokáig kint ücsörögtünk, illatgyertyával próbáltuk távol tartani a bogarakat. Reggel már nyolc óra előtt fent voltam. A fél órát Zsóka ébredéséig kihasználtam, hogy megismerjem a környéket. A stop tábla és valami más észt nyelven, - amit ugyebár én nem beszélek,- kint volt még, de a rosszarcúak még nem álltak a vártán. Így besétáltam a szálloda területére. Az út egészen megközelítette a partot, majd azzal párhuzamosan folytatódott. Az egész terület kihalt volt. Ahol az út elérte a partot van egy strand. A part felső része füves (gazos) lejjebb homokos, majd köves. A kövek között moszatok száradtak és ettől az egész parton büdös volt. Tovább menve a parttal párhuzamosan áll vagy húsz kis faház, majd jön a főépület. Ez hosszan elnyúlik a parttal párhuzamosan, közepén van a recepció. Itt egy középkorú hölgy unatkozott. Nagy nehezen megtudtam tőle, hogy a kempingrész még
183
tovább, a terület végében van. A CampingChequ említésére bizonytalanul mosolygott és elmondta, hogy déltől fogadnak vendégeket. Megnéztem a kempingrészt. Itt homokos laza talajon a fák alatt lehet leállni. 12 áramcsatlakozás volt egy dobozon. Már korán reggel sok volt a bogár, és a közeli tengerpart hasonlóan nézett ki, mint odébb és büdös is volt. A WC-t nem túl messze találtam meg, de meg sem néztem. A zuhany viszont a főépület távolabbi részén van. Visszatértem a lakóautóhoz és Zsókának beszámoltam a látottakról. Ennek alapján úgy határoztunk, megyünk tovább és valahol a letteknél megpróbálunk találni egy jobb tengerparti helyet. Végül a szokott időben kezdtük a reggelit készíteni és ennek megfelelően fél 11-kor tudtunk indulni. Felhajtottunk a 4-es útra és pár kilométer után a határon voltunk. Szembetűnő volt a változás. Már az elhagyott lett határállomás is sokkal lepusztultabb volt, mint észt társa a határ túloldalán. Az út minősége érzékelhetően romlott és a házak és környezetük is elhanyagoltabb. Nemsokára, még Salacgriva előtt láttuk az első kinézett kempinget jelző táblát. Letértünk. Itt egy rövid elég rossz minőségű út végén, egy turista kikötő mellett alakítottak ki egy üdülőközpontot. A Jacht Klub mellett van szálloda étteremmel, több üdülőház és biztosítottak területet sátrasoknak és lakóautósoknak is. Elég sokan táboroztak már. A területen egyetlen fa sincs és csak két-két WC és két-két zuhany áll rendelkezésre, de ezt a strandolók is használhatják. Húsz eurót kértek éjszakánként. A part nincs messze és szép homokos, enyhén lejt a víz felé. Szagokat sem éreztünk. Mindezek ellenére nem tetszett, és akkor még bíztunk benne, találunk még jobbat is. Salacgriva-ban megálltunk egy Maxima-nál. Vettünk kenyeret, mert ha hosszabban leszünk lakott helytől távol, gondba kerülhetünk. Ha már ott jártunk, pár üveg lekvárt is a kosárba tettünk, de már hazavitelre. Tovább haladva dél felé Svetciems-nél volt a következő kemping. Ide már kicsit hosszabb és még rosszabb minőségű út vezetett. Egy nagyon szép üdülőközpont, megint főépület szállodával, étteremmel, külön bungalók és mellettük kempingezésre kijelölt hely. Az egyetlen árnyas helyen már állt egy
svéd lakóautó, rajta kívül csak egy kissátor volt. Itt nem lehetett panasz se a vizes helységek számára, se elhelyezkedésükre. A 22 eurós ár ugyan kicsit
184
húzós. A baj a parttal volt. Jó egy kilométeres gyaloglással lehetett elérni. Itt is lankás, homokos a part, de egy kicsit lehetett érezni a büdöset. A part előtti erdősávban parkoló üzemel. Itt lakóautóval éjszakázni is lehet. Van pár villanycsatlakozás, egyetlen száraz WC és egy vízcsap. Ezért 11 eurót kell fizetni. Végül abban maradtunk, hogy ez sem kell, különösen, ha hétvégére jönnek a helyiek. Ezek után az a döntés született, hogy a tengert ezen a részen passzoljuk, talán majd a Kolka fok, esetleg a Kur földnyelvnél nagyobb szerencsénk lesz. Végül is ez az út nem a strandolásról szól. Amúgy is a Földközi tenger és melléktengerei, különösen az Adria, nálunk nagyon magasra állította a mércét. Ennek megfelelően mentünk tovább az itt A1-esnek nevezett úton, majd letértünk a P11-esre, és arról a P14-esre. Ezek a mellékutak többnyire sokkal rosszabbak, mint az észteknél voltak hasonló társaik. Azért 60 körül lehetett haladni rajtuk. Cesis határában átkeltünk a Gauja folyó hídján és pár métert építés alatti úton kellett megtegyünk, majd lekanyarodtunk egy murvás útra. Ez a legrosszabb álmokban megjelenő változat. Úgy 10 centinként fel van hullámosodva és nincs olyan sebesség, mellyel értelmesen végig lehet hajtani rajta. Szerencsére csak ötszáz méter volt, de valami szörnyű. A kemping a folyó partján van. Ez itt egy barnán hömpölygő valami. A terület szép füves. Látszatra egyfajta szabadidőközpont a helyieknek. Van itt egy csónakkölcsönző. Egy elég kétes minőségű WC tartozik hozzá és két zuhany szintén elég gyanús kivitelű. Viszont van WIFI, és ingyenes. Végül itt maradunk. Innen lehet tenni egy kenu túrát lefelé Ligatne-ig ami 17 kilométer és 5 órára taksálják. Csónak és ember visszaszállítással 45 euró hajónként. Valószínűleg bevállaljuk. Cesis megnézése szinte gyalogosan is lehetséges. Van itt egy-két gyalogösvény is. és motorral több helyre is el lehet menni. A fő kérdés meddig bírjuk a mérsékelten komfortos állapotokat. Letáborozás után elég sokat hadakoztunk a szépszámú bögöllyel, léggyel és darázzsal. Később jöttek többen, ez megosztotta a rovarvilág érdeklődését. Ma végre kifőztük a tortellinit, mellyel hetek óta fenyegetjük magunkat. Vacsora után lezuhanyoztunk, nem is volt olyan rémes. Délután csúnyán befelhősödött, sőt dörgött is párszor, de csak enyhe csöpögésre futotta. Most fél nyolc van, az ég kitisztult és a fülledtség is enyhült. Talán kellemes este elé nézünk. Cesis, 2014. július 25, péntek, 37. nap Este sokáig ücsörögtünk a kocsi előtt. Még a römi kockák is előkerültek és a gyertyára is szükség volt, mert besötétedett. Érezhetően rövidülnek a napok, 2-3 hete nem tudtunk olyan későn lefeküdni, hogy ne legyen világos és
185
hajnalban is már 3 órakor világosodott. Igaz, akkoriban a nyári napforduló idején jártunk és sokkal északabbra. Éjjel kicsit hűvösebb volt, de még mindig meleg. Reggel a szokásos időben keltünk és a szikrázó napsütés megerősített abban, hogy a vízitúrát kell megcsináljuk. Huszonöt év előtti tapasztalataink alapján állítottuk össze cuccunkat. Mindent nejlonzacskókba csomagoltunk és 11 előtt bejelentkeztünk a recepción. Velünk együtt még két középkorú olasz hölgy is jelentkezett, bérelt autóval érkeztek és nem voltak igazán csónaktúrához öltözve. Őket még meg kellett várjuk. Kaptunk egy normál, három beülős túrakenut, műanyag lapátokkal, mentőmellényekkel és egy lezárható vízhatlan zsákot a cuccoknak. Mi kicsit tovább szöszöltünk a holmi elpakolásával, mint az olaszok. Ők nagy erővel vágtak bele, de látszott, hogy nem gyakorlottak. Kormányosuk hol az egyik, hol a másik oldalon lapátolt és ennek megfelelően cikáztak. Mi a huszonhat év kihagyás után elég bizonytalanul kezdtünk, de talán negyed óra után megtaláltuk az ütemet és a hajót is tudtuk kezelni rendesen. Nem siettünk, kényelmesen lapátoltunk, sokat csurogtunk. Egy jó fél óra után lehagytuk az olaszokat, akik látszatra kicsit ki is fulladtak. A folyó szép volt, de nem különleges. A talán Rába szélességben sötétbarna, inkább híg kávéra, mint teára emlékeztető színű vízfolyás két partja meredek, a parton többnyire fenyő, de sok helyen vegyes erdő. A sodrás nem volt túlzottan erős, de arra elég, hogy vigye a hajót. Félúton találtunk egy homokpadot, ahol kikötöttünk. Nemsokára az olaszok is megérkeztek. Kiértékeltük az eddigieket és meghatároztuk helyzetünket a kapott sematikus térképen. Mi rövidesen indultunk tovább. Ezután következett a túra nehezebb szakasza, ahol több zubogón kellett átmennünk. Itt megjelentek a sziklás partok is. Egy érdekes, vörös színű kő képezi a partot több helyen.
186
Utunk során a végállomás környékén túl csak egy helyen láttunk embereket a parton. Pár helyen nyomát láttuk, hogy szoktak kikötni, vagy lejönni a partra.
A zubogós részen túljutva kellett volna telefonáljunk a kocsiért. Nem tettük két okból. Biztosak voltunk, hogy úgy is az olaszokkal együtt visznek vissza, őket mindenképpen be kell várjuk. Másrészt volt időnk, és a kellemes napsütésben jól esett a várakozás a 17 kilométer evezés után. Rövidesen megérkeztünk a Ligatne-i komphoz, ahol a túra végállomása van. Kikötöttünk és kipakoltuk a hajót. Küldtem egy SMS-t a hajósoknak, hogy megérkeztünk. Azonnal válaszoltak, hogy 30-40 perc múlva tudnak ideérni. A komp egy egyszerű kis szerkezet, amilyenek a Felső-Tiszán is jártak régebben. A kompról gyerekek ugráltak a vízbe. Az egész környék olyan nyugalmas volt.
Rövidesen az olaszok is megérkeztek és nem sokra rá megjött a kocsi is, egy Ford Tranzit mini busz. Segítettem a srácnak felhozni a hajókat a víztől és felemelni a tetőre. Tíz héttel ezelőtt, amikor a műtét után mozdulatlanul kellett feküdjek, nagyon messzinek látszott, hogy valaha vízitúrát tudok még csinálni, hajókat tudok emelgetni. Miután végeztünk a felpakolással, indultunk vissza a kempingbe. Ez mintegy negyven kilométer autózást jelentett. Kellően kifáradva, a naptól pirosan, négy óra körül voltunk a lakóautónál. 187
Eddig egy szabad tér közepén álltunk, a nap minden órájában kitéve a napsütésnek. Most láttuk, hogy felszabadult egy nagyon szép és árnyékos hely. Azonnal döntöttünk és pár perc alatt átköltöztünk. Utána leszedtem a motort, Cesis meglátogatásához szükségünk lesz rá, és esetleg még motoros túrát is tehetünk innen. Csak ezután mentünk el zuhanyozni, ami nagyon is ránk fért. Megmelegítettük vacsoránkat, megettük, és amíg Zsóka elmosogatott, megírtam a naplót. Most hét óra van, a fák mögött a nap még magasan áll. Megint egy nyugodt, szép este elé nézünk, bár valószínűleg ma korán fogunk nyugovóra térni, azért elég fárasztó volt a mai nap, de nagyon örülünk, hogy bevállaltuk ezt a túrát. Cesis, 2014. július 26, szombat, 38. nap Korán, még jócskán világosban, feküdtünk le és reggel is tovább aludtunk egy fél órával a szokásosnál. Ezekben a kempingekben ½ 10 – 10-kor kezdenek keledezni az emberek, hacsak nem mennek tovább. Ezért nagy a nyugalom reggelente és ez sokáig alvásra készteti az embert. Reggeli után egy motoros városnézésre készültünk fel. Amíg ettünk, egy röplabda torna okán sokan jöttek helyiek és elég népes lett a környék. 11-kor indultunk és elég nehezen vergődtünk át a bekötőúton. Utána elkerülendő az útépítést, több helyit követve a főútról letértünk balra. Ez kb. ötven méteren aszfaltozott volt, de utána ugyanaz a hullámos murvás út, mint a bekötőutunk a kempinghez. Több kilométert szenvedtünk és végül rá találtunk egy aszfaltútra, melyről nem sokkal az útépítés előtt értük el a városba vezető főutat. Összességében egy nagyon nagy kerülőt tettünk. Innen
már
könnyen
elértük
a
városközpontot. Az 1918-20-as függetlenségi harc emlékműve közelében tettük le a motort és vágtunk neki gyalogosan a városnak. A Lencu iela-n indultunk el a vár és a benne lévő információs iroda felé. Elmentünk a Maija park mellett. Ennek közepén egy tó van. Partján nagy volt a tömeg, amolyan fesztivál hangulat uralkodott.
188
Később kiderült nem alaptalanul. Ma tényleg a Cesis-i nyári fesztivál egyik legjelentősebb eseménye zajlott az egész városban. Ennek köszönhetően ingyenes volt a belépés a várba, udvarán sátrak sokaságában kínáltak mindenféle helyi és nem helyi terméket. Minden sarkon más zene szólt, láttunk legalább három nagy színpadot, az utcák többségét árusok standjai szegélyezték és nagyon sokan jártak mindenfelé. Az információs irodában begyűjtöttünk pár térképet a közeli napokra és indultunk megnézni a várat. Ez tulajdonképpen csak egy rom a XIII.-XVI. századból, pár tornya áll és néhány fal. Az egyik toronyba fel lehet mászni, de ezt most kihagytuk. Mellette a korábbi külsővár ma parkosítva van.
A vár kertjében egy bronz makett mutatja, milyen is lehetett 1550 környékén a vár. A régi vár mellé a XVIII. század végén építettek egy újat, mely 1949-ig a von Siveres család otthona volt. Ma a Cesis-i Történeti és Művészeti múzeumnak ad otthont.
189
A vár maga és környéke egy erősen szabdalt, dimbes-dombos terület. Ehhez hasonlót Tartu-ban láttunk. A várból le lehetett látni a Pils park tavának partján felállított színpadig, ahonnan messzire harsogó zene kíséretére különböző színű trikókban pompázó tömeg táncolt. Elhagyva a külső várat, a környező utcákban sétáltunk el a Szent János evangélikus templomhoz. Ennek elődjét még a XIII. században építették és egyike Lettország legrégebbi egyházi épületeinek. Szépek az oltár mögötti színes üveg ablakok.
A templomban, - igazodva az egész városhoz, - szólt a híres hangverseny orgona. Kilépve a térre fúvószenekar hangja fogadott. Éppen a Sej, haj Rozi egy változatát harsogták, melyre a sétálók egy része táncra perdült. A gyerekek szórakoztatására érdekes játék állatfigurákat lehetett bérelni, melyekkel az ügyesebbek szépen tudtak haladni. Kicsit odébb a szökőkút vizében pancsolt az aprónép.
190
A tér mögötti parkban valamilyen kutyás esemény zajlott a maga hangszóróból bömbölő zenéjével és moderátorával. Csendesebb környéken folytattuk sétánkat. A várat kerültük meg délről, majd nyugatról. Errefelé láttunk pár régi faházat, melyek fizikai állapotukban még jól tartották magukat, de a festés az rájuk férne. A Palasta iela sarkán egy nagyobb vörös tégla épület áll, mely valószínűleg a városháza, vagy valamilyen más közintézmény lehet, mert épp egy násznép fényképezkedett a lépcsőjén. Ma nagy esküvőnap lehetett a környéken, mert többször is belebotlottunk násznépbe.
Később láttunk egy szép villaépületet, mely ma óvoda lehet és szemben vele egy érdekes, talán százéves lakóházat.
191
Így jutottunk el a Krisztus Feltámadása ortodox templomig, mely be volt zárva. Mögüle a domb szegélyéről jó kilátás nyílt a Pils parkra.
A park apró taván a város egyik nevezetessége, a Karlis lapátkerekes hajó viszi az érdeklődő turistákat. A parkból látni lehet a várat és alatta egy lépcsőzetesen kialakított részt, mely lehet egy szabadtéri előadás nézőtere is. A park északi részén ma motoros találkozó volt. Nagyon sokan voltak kíváncsiak a kiállított gépekre, de a parkolóban is érdemes volt körülnéznie az érdeklődőnek.
192
Elhagyva a parkot a Lencu iela-n kapaszkodtunk fel a régi sörfőzde épületéig. Ebben ma a fesztivál részét képező három művészeti kiállítás van. Ezek ugyan nem érdekeltek, de az egy eurós szenior belépti díjat kifizettük, hogy az épületet megnézhessük. Sok örömünk nem volt benne. Nagyon durván pucolták ki a régi falakat és megmaradt puszta falak között, szabdalt padozatú hodályokban különböző modern dolgokat mutatnak be. Az épület végén a tetőn egy kávézót rendeztek be, az is modern művészeti alkotások kiállítótere egyben. A teraszról jó kilátás nyílik a Pils parkra.
Visszaérve a vár előtti szabad térre, azt lekereszteztük és Cesis sétálóutcáján, a Torna ilea-n folytattuk utunkat. Ez nem egészen olyan, mint amilyenek a megszokott sétálóutcák, kevesebb az üzlet, inkább kisvárosias a hangulat. Érintettük a templom előtti teret, ahol most egy másik fúvós-zenekar szerepelt. Kedves színfolt volt, amikor egy menyasszony és vőlegény, úgy esküvői ruhában egy tandembringán üres konzervdobozokat húzva maguk után körbebringázott.
A Riga utcán tértünk vissza a Függetlenségi emlékműhöz. Itt még tettünk egy kitérőt a Raunas ilea-n. Itt a posta és távközlés modern vörös tégla épülete,
193
és vele szemben egy tekintélyt parancsoló épület, a Vidzeme Régió koncert terme hívta fel magára a figyelmet. Ez utóbbihoz egy modern, tisztaüveg
szárnyat is építettek. Előtte hangulatos terecskén kávéház hívogatja vendégeit.
Ezzel városnéző kirándulásunkat Cesis-ben befejeztük. Hangulatos kisvárost ismertünk meg, melyet útikönyvünk az egyik legjellegzetesebb lett városnak mutat be. Biztos sokat javított a benyomásokon, hogy a fesztiválnak köszönhetően nyüzsgő életet láthattunk, bár ez sokszor zavarta a látnivalókat. Visszatértünk motorunkhoz és felültünk rá. A sok lezárt utca miatt csak kerülővel jutottunk el a kemping felé vezető P14-es útra. Közben megálltunk egy Maxima szupermarketnél venni pár kajafélét, többek között reményeink szerint tejfölt. Majd meg látjuk mi is van a zacskóban? Elérve az útépítést azon átvergődtünk. Nem volt olyan vészes, mert hétvége lévén alig dolgoztak. A kemping bekötőútjára nem hajtottunk be, mert elhatároztuk, megnézzük a másik kempinget is és felkeressük Ungurmuiza-t, ahová két napja elfelejtettünk letérni. Az Apalkalns kempinget könnyen megtaláltuk Raiskums-ban. Csak az útról néztünk be. Egy tó partján, nagyon szép területen lehet táborozni. Vizes helységei valószínűleg jobbak, sőt sokkal jobbak, mint a mi kempingünkben. Jó pár kocsi állt bent, de nem volt zsúfoltság.
194
Tovább menve elfogyott alólunk az aszfalt és a ma már megismert murvás úton kellett továbbmenjünk. Nem tudom mivel érik el a lettek, hogy ezeken az utakon 15-20 centinként 3-5 centi mély barázdák keletkeznek keresztbe, de nagyon jól csinálják. Kivétel nélkül minden ilyen útjukon megvan és az útpálya teljes szélességében. Őket ez látszatra nem zavarja, hatalmas porfelhőt húzva maguk után száguldoznak, mint a versenypályán. Mi viszont nagyon megszenvedünk, folyamatosan rettegve, hogy a motor feladja, vagy eldőlünk. Mint mindennek, egyszer ennek is vége lett és aszfaltúton, nagy kerülővel értük el a főutat. Pár kilométert haladva balra, és nem jobbra, mint vártuk, egy Ungurmals nevű valamihez mutatott egy barna tábla. Itt az országút mellett szép nagy parkoló, benne elég sok kocsival. Nem emlékezve célpontunk pontos nevére, leálltunk és besétáltunk vagy egy kilométert, ahol egy modern panziószerűséget láttunk az Ungurs tó partján. Már korábban is láttunk sokakat strandolni a szépen nyírt füves területen és fürödni a partot szegélyező nádas mögött a tóban.
A panziónál udvariasan, de határozottan elhessegettek, de azért megtudtuk, hogy kb. egy kilométert tovább kell menjünk, és ott kezdődik a bekötőút. Visszagyalogoltunk a motorhoz, felültünk rá és egy kilométer megtétele után letértünk az általunk annyira megkedvelt murvás bekötőútra. Szerencsére csak 1.2 kilométer volt. Letettük a motort a parkolóban és elindultunk a házhoz. Egy „Zártkörű rendezvény miatt nem látogatható” tábla fogadott. Mint a kint ácsorgó hölgyektől megtudtuk, esküvő lesz, és négy órára várják a vendégeket. Ekkor húsz perccel
195
jártunk négy előtt. Azért a fejenként 3 eurós jegy megváltása ellenében megengedték, hogy körbejárjuk gyorsan az épületet. A gerendaház technológiával épített főépület 1732-ből való, nemrég komoly felújítás volt. A nyers gerenda falakat freskók díszítik. A földszinten kiállítások vannak berendezve. Egyes szobák sokkal modernebbeknek hatnak, mint az eredeti nyers gerendafalúak.
Az emelet nagy része még félkész állapotban van, fele le is van zárva. Minden esetre a lépcsőházban szépen megmaradtak az eredeti freskók. A középső helységből nyíló teraszról jól rálátni a kertre és a szintén gerendaház technikával épült melléképületre, melyben ma étterem működik.
196
Az épületet végigjárva kimentünk a kertbe innen is vetni egy pillantást a főépületre és megnézni az ilyen kastélyoknál errefelé elengedhetetlen Teaházat. Ennek emeletére is felmásztunk és vetettünk egy pillantást a főépületre. A Teaházon túl egy elég elhanyagolt tavat láttunk és gondozatlan erdőket.
Éppen lejárt a húsz perc, amikor végeztünk. Kicsit sokalltuk a belépődíjat és mi még elég sokat motoroztunk is ezért a látogatásért. Talán, ha tegnapelőtt Lakóautóval térünk be és nincs ez a sietség, jobbnak értékeljük a helyet. A régi gerendaépület minden esetre szép volt. Visszatérve a parkolóba, már gyülekezett a násznép, de se menyasszony, se vőlegény sehol. Mi felültünk járgányunkra és indultunk vissza a kempingbe. Átkozva a lett utak istenét, leküzdöttük a bekötőutat, majd sokkal könnyebben
197
azt a kb. tíz kilométert, melyet a főúton kellett megtegyünk. A Gauja hídjához érve a lemart aszfalt miatt a dilatációs hézagokon bukdácsolva értük el kempingünk bekötőútját, ahol ismét, ezúttal csak jó fél kilométeren élvezhettük a zötyögést. Ma egész nap akartunk tankolni, de sehol sem láttunk kutat. Minden esetre szerencsésen elértük a kempinget, de már a piros alján van a mutató. Ezzel talán már a városba sem lehet bejutni. Holnap nem tervezünk motorozást, de ha tovább megyünk, mindenképpen meg kell tankolni a járgányt felszerelt állapotban. Ilyet csináltunk már. Fél ötre értünk a lakóautóhoz. Első dolgunk volt lezuhanyozni, mert ma nagyon sok port kaptunk és a kempingben is sok sátras maradt a hétvégére. Utána főzte meg Zsóka a rizst és melegítette meg hozzá a lecsót. Közben elkönyveltem a napot és elkezdtem írni a naplót. Ez még vacsora után is jócskán adott feladatot. Cesis, 2014. július 27, vasárnap, 39. nap Este sokáig kint maradtunk, mert maileket írtunk többeknek. Ehhez idei utunk során először a külső lámpát is kellett használjuk, jelezve, hogy rövidülnek a napok. Éjjel megint kellemes meleg volt és a szokott időben keltünk. A fű még vizes volt, de a nap sütött és hamar felszárított mindent. Mára egy gyalogos túrát terveztünk be a Gauja folyó mentén lefelé. Háromnegyed 11-kor indultunk. Utunk eleinte a folyó partján vezetett, de a part menti fák és bokrok miatt csak egyszer-egyszer lehetett látni a vizet. Nemsokára kicsit beljebb vezetett az ösvény, hogy érintse az Oxbow tavat és egy forrást. Ezen a szakaszon több kisebb vízfolyást is lekeresztezett, melyek fölött fából épített hidak vezettek át, sőt hosszabb szakaszokon is fajárdákon kellett menjünk.
Az Oxbow tó nagy fák árnyékában egy elég elmocsarasodott tavacska egy kisebb sziklafal alatt. A szikla a két napja látott rózsaszín homokkő.
198
Innen már nem volt messze a Tiszta Forrás nevű víznyerő hely. Itt a sziklafal alatt egy csermely indul, és ebből lehet meríteni. Tegnap láttuk, hogy a kempingből jönnek ide jó vízért, mert a kempingben a csapból iható vízként valami szörnyűség jön. Ha betöltjük a kannába még átlátszó, de pár óra múlva sötét sárga lesz. Ugyanez a helyzet, ha melegítjük. Ilyen formán még tészta kifőzésre vagy teakészítésre sem alkalmas, nem kis fenntartással egyedül mosogatásra használható. El is határoztuk, ha visszaérkezésünk után lesz erőnk, visszajövünk kicsit feltölteni készleteinket. Innen visszatértünk a partra. Jó fél órája jöttünk áfonyabokrok között, de egyetlen szemet sem láttunk. Egyszer csak megszólal Zsóka hátulról: Kapsz egy eurót, ha találsz egyetlen szem áfonyát! Lenéztem és pont a lábam előtt az egyik bokron egyetlen szem volt. Olyan volt a helyzet, mint három éve Marokkóban, amikor Ourike-ban egy füvészkertet látogattunk meg és az eredendően francia vezetés angolra és németre fordított változatából egyetlen szót sem értve, finoman szólva unatkoztunk. Ott mondta Zsóka, hogy: Keress nekem négylevelű lóherét! Csoporttársaink nagy meglepetésére, lenézve a lábam elé, azonnal megláttam egyet. Most további egy órát gyalogoltunk, amíg újabb áfonyát láttunk.
199
Nemsokára elértük a sífelvonókat. Lehet, hogy ez Lettország egyetlen síterepe. Egy ülős és két jo-jo-s liftet láttunk. Mellette egy kemping is működik és ezen a meleg nyári vasárnapon sokan voltak itt a parton. Bent a folyón egy tutajt is láttunk. A kempingben sátorozási lehetőség van és néhány faház az elmaradhatatlan szaunával és picknick asztalokkal.
A környező fákon egy látszatra használaton kívüli kalandpark nyomai is látszanak. Utunkat a part mentén folytattuk, de túl messze a víztől, hogy a folyót láthassuk. Errefelé már kevesen használják az ösvényt, eléggé el van gazosodva. Amíg az erdőben vezetett még viszonylag jó volt a helyzet, de két alkalommal pár száz méteren nyílt terepen haladtunk. Itt derékig-mellig érő növényzetben, - melyből a csalán sem hiányzott, gázoltunk. Amikor úgy éreztük, hogy ideje visszafordulni és a szárazföld irányából becsatlakozott egy korábbi kocsiút, letértünk rá. Talán egy kilométert tettünk meg, amikor egy újabb, balra letérő utat értünk el. Ezeken jól lehetett haladni, mert szélesek voltak. Nem sokkal később elértük a sífelvonók aljához vezető murvás országutat, melyen lementünk a kempingig. Útközben láttunk olyan áfonyást, melyen érdemes volt elkezdeni a gyűjtést. Két részletben sikerült megtöltenünk a magunkkal hozott dobozt. Még vörös áfonyát is találtunk pár szemet. Az most kezd érni. Beérve a kempinghez találtunk egy csapot, melyből kimondottan jó minőségű víz folyt. Gyorsan megmostuk az áfonyát, ittunk egy jót, és indultunk tovább. Most nem a belső úton, hanem a parton mentünk. Erre az ösvény mély
200
homokos talajon vezetett, de többször volt rálátásunk a folyóra. Érdekes módon, nem láttunk kenut, pedig még csak fél három körül járt az idő. Amint visszaértünk a lakóautóhoz, könnyítettem öltözékemen és két ötliteres kannával elindultam a forráshoz. Erőltetett menetben fél óra alatt megfordultam. Megkóstolva a vizet, nagyon jónak találtuk, és elhatároztam, hogy később teszek még egy fordulót. Két fröccs legurítása után felszereltem a motort, rendezkedtünk még egy kicsit és mielőtt újra mentem volna a forráshoz, megettem a tegnapi lecsó maradékát. A második forduló alatt Zsóka összekészített mindent a vacsorához, de visszaérkezésem után előbb elmentünk zuhanyozni és fizetni. A srác lányos zavarában nem számította fel az áramcsatlakozás díját, viszont bemondásra megadta a 10 % kedvezményt a CCI kártyánkra. Előtte volt még egy kisebb izgalom, nem működött a maci elektronikus számzárja. Mint kiderült, az elemekből kifolyt elektrolit miatt nem kapott feszültséget. Az elemek maguk rendben vannak, csak meg kellett tisztítani az érintkezőket. És valamikor új elemeket kell venni bele. Amíg a tészta vize felforrt és megmelegedett a pörkölt a mikróban, elkezdtem megírni a mai nap krónikáját. Vacsora után, amíg Zsóka mosogatott, végeztem is vele. Még este megnézünk pár dolgot Sigulda-val, következő állomásunkkal kapcsolatban az interneten és még le kell archiváljam a napló negyedik fejezetét. Ezt a helyet nagyon jól kihasználtuk, voltunk kenuzni, várost nézni, motorral és gyalogosan kirándulni. Talán érdemes lett volna tovább maradni, de a WC, zuhany és víz viszonyok, valamint a bögölyök és darazsak sokasága miatt ennyi bőségesen elegendő volt.
201
