Herceg Novi, 2013. június 29, szombat, 45. nap Éjjel hűvösebb volt, mint az elmúlt napokban, de a 18 fok még mindig nagyon kellemesnek bizonyult. Fél nyolckor keltünk zárt felhőzetre. Mindenfelé egységesen szürke volt, de valahogy nem igazán éreztünk komoly esőveszélyt. Reggelink elfogyasztása után még beszélgettünk kicsit házigazdánkkal, - ő sem tartott komolyabb esőtől, - és összekészültünk egy hosszú motoros túrához. A Kotori öböl megkerülése közel hetven kilométer. Mire mindennel elkészültünk, elkezdett enyhén cseperegni. Végül úgy döntöttünk, neki vágunk, és ha kell, visszafordulunk, vagy elázunk. Azért az esőnadrágokat is betettük a motorba. Motoron a csepegés kicsit erősebbnek hatott, de dacolva mindennel, mentünk előre. A forgalom nem volt túlzottan erős, így kellemes volt a motorozás, különösen azután, hogy elhagytuk a kompot, és a főútvonal forgalma már nem tartott velünk. Egyetlen gondunk volt, hogy a szürkeségben és párában nem látszott a túloldal rendesen, a fényképezőgép meg végképp nem bírt a fényviszonyokkal. Ez sajnos egész nap fennállt. Pár helyen megálltunk és dacolva a fényviszonyokkal megpróbáltunk fényképezni.
A hatalmas hegyek alatt meghúzódó települések nagyon szépek voltak még a távolból is. Akkor kezdett a dolog érdekessé válni, amikor megjelent a Rissani öböl túloldalán Perast és előtte a két nevezetes sziget, a kis kupolás templommal a teljesen sík Szirti Madonna sziget, melyet mesterségesen építettek és a Szent György sziget a fák alatt megbúvó kolostorral és templommal. Kellemes környezetben motoroztunk tovább és értük el Perast-ot.
147
Ez a település egy váratlanul kellemes meglepetés volt. Nem csak a két sziget látványa miatt volt érdemes betérni. Számos szép palotát és régi épületet láthattunk, döntő többségét felújítva és új funkcióval.
148
A parton sétálva engedtünk egy jegyárusító kislány unszolásának és át hajóztunk a Szirti Madonna szigetére. (A Szent György sziget nem látogatható, ott a kolostor ma is működik.) Nagyon megérte, mert kellemes élményben volt részünk. A hajóból szép látványt nyújtott a település. Sajnos csak negyed órát szántunk a szigetre, de ennyi idő alatt is sok érdekeset láttunk.
A templom belsejében a sötét színek dominálnak, de nagy felületeken ezüst domborművek díszítik a falakat. Nagyon sok az olajfestmény. Különösen szép a mennyezeti freskó.
149
Az oltártérből nyílik két ajtó, melyek felett érdekes tárgyak vannak. A baloldali ajtó egy kétszintes házba vezet, mely lakóháznak tűnik. Ebben ma múzeum van berendezve. A sziget rendkívül népszerű a turisták körében. Kisebb-nagyobb hajók sokasága köt itt ki és sokan járják a zsebkendőnyi területet. A szigetről szépen látszik a település
A szigetet elhagyva készítettünk még pár képet a kedves kis templomról.
Visszaérve a szárazföldre folytattuk a település felderítését. Újabb hangulatos részeket találtunk. Több helyen tetten értük a felújító munka nyomait, de láttunk épületeket, melyek még várnak a megújhodást hozó kezekre és eurókra.
150
Betértünk a település főterén álló Szent Miklós templomba. Ez a XV. század óta áll itt. Érdekes, hogy van egy alsó templom, mely jellegtelen, és az ebből nyíló lépcsőn lehet felmenni a feltehetően régebbi másikba, melynek csak díszes márvány oltára áll a csupasz falak között. A Perast-ban tett nagyon érdekes séta után az öböl partját követve tovább motoroztunk Kotor felé. Nagyon élveztük a változatos és szép tengerpartot. Kotorban az óváros Tengeri kapuja előtti sétányon tettük le a járgányt és ezen keresztül mentünk be a történelmi falak mögé. Kotor történelmi városa háromszög alakú, fallal körülvett terület. Egyik oldalon a tenger, másik oldalon a Skudra folyó, harmadik oldalon egy 151
magas hegy határolja. Ez utóbbi részen a városfal messze túl a beépített területen, magasan felkapaszkodik a meredek hegyoldalba, rajta több bástya és erőd van. Ennek oka, gondoljuk, hogy a hegy felől érkező támadók, az akkori technikával, - ne tudjanak kárt tenni felülről a városban. A beépített terület sokkal kisebb, mint Dubrovnik, így egy-két órás sétával bejárható. A Tengeri kapun belépve a Trg od Brasna-n találja magát a látogató. Ezt ugyan a katedrális kéttornyú, háromhajós épülete uralja, de az óratornyon túl számos szép palota is szegélyezi, melyek egykor jómódú családok tulajdonában voltak.
Betértünk a székesegyházba. Nagyon tetszett egyszerű, de igényes kialakítása. Érdekes, ahogy oszlopait téglaszerű terméskövekből építették. A két oldalhajó feletti részen kiállítás van a templom kincseiből, miseruhákból, szertartásokhoz használatos kegytárgyakból. Ebbe a részbe a baloldali oldalhajón kívül egy széles lépcső vezet fel, tetején egy feszülettel, mögötte egy lezárt kápolnával. A két oldalhajó feletti rész között a templom homlokza-
152
ta fölötti mellvéden lehet közlekedni, ahonnan szépen rálátni a főbejárat előtti térre.
Visszatérve a térre utunkat északi irányban folytattuk. Ezen a területen döntően lakóházak szegélyezik a sikátorokat, melyek földszintjén gyakran üzletek, éttermek kaptak helyet. Számos szép részletet láttunk. Itt-ott a hegy felé vezető utcák végén kivillant a hegyre felkapaszkodó várfal egy-egy szakasza.
153
Így értünk el ahhoz a díszes kapuhoz, mely kezdete a felső, Szent János erődhöz vezető „sétaútnak”. Ezen a hegyoldalban több mint 1300 lépcsőt kell megmásznia a bátor vállalkozóknak. Ez a környék már a város északi, folyó felőli falához és az azon lévő északi kapuhoz esik közel. Itt több templom is van. Az északi kapun kimentünk a városfalon kívüli részre, és visszapillantottunk a városra. Innen lehet
talán a legjobban látni, ahogy a várfal nekiszalad a meredek hegyoldalnak. A kapun kívül egy ma már használaton kívüli vízierőművet is láttunk. Egy performance keretében az egyik templomtoronyhoz kikötött kötélen hatalmas ruhadarabok „száradtak”.
154
A városközpont felé sétálva ismét elmentünk pár szép utcarészlet mellett és elértük a Trg svetog Nicole-t, melyen szép paloták társaságában áll a régi és
az új ortodox templom. Előbbi egy gyöngyszem, utóbbi egy modern, nagy és hangulattalan valami.
Elhagyva az ortodox templomokat még meglátogattunk egy katolikus templomot is, majd a tengeri kapun elhagytuk az óvárost. Betértünk a városfal oldalában lévő piacra, tisztán az érdeklődés kedvéért. Még ezen a késői órán is sok árus és elég szép kínálat várta az érdeklődőket. Még sétáltunk egy kicsit a kikötőben. Megcsodáltuk azt a féltucatnyi hatalmas jachtot, mely itt vesztegelt, míg, - gondoljuk,.- tulajdonosaik a belvárost látogatták meg.
155
Az öböl végében hatalmas szálloda komplexum áll üresen elhagyva, mintha a kiégés nyomait is felfedeztük volna. Valószínűleg ez is a háború egy, még begyógyítatlan sebe. Ezzel látogatásunkat Kotor-ban befejeztük. Szép dolgokat láttunk, mindenképpen fel kellett keresni ezt a világörökségi listán is szereplő helyet. Külön szerencse, hogy motorral tettük, lakóautóval esélyünk sem lett volna a parkolásra. Felülve motorunkra nagy-nehezen besoroltunk az erős forgalomba és indultunk tovább az öblöt átszelő komphoz. Két lehetőségünk volt, vagy a partvonalat követni egy keskeny úton, vagy a főúton menni. Mi az előbbit választottuk, mert sokkal szebbnek ígérkezett. Nem is kellett csalódjunk. Az út ugyan tényleg keskeny volt, de motorral minden szembejövő forgalmat könnyen ki tudtunk kerülni. Az más kérdés, hogy lakóautóval a közelébe sem mernék menni. Az öböl túloldaláról készítettünk egy felvételt a városról. Ezen látszik, hogy mennyire eltörpül a felette magasodó hegy alatt. Ha nehezen is, de kivehetőek a hegyre felkúszó várfalak, a hegyoldalt behálózó bástyák és erődök rendszere.
156
Szinte végig lakott helyeken motoroztunk, mindenfelé strandok és üdülőházak szegélyezték a partot, és szombat délután lévén nagy volt a nyüzsgés mindenhol. Perast-tal szemben itt is megálltunk egy fénykép erejéig. Itt az öböl legszűkebb részén, közvetlenül a vízparton, láttunk egy romos kápolnát is.
Innen már gyorsan elértük a kompot. Szerencsénk volt, éppen befejezték a behajózást, mi még gyorsan megvettük a jegyünket, felhajtottunk a kompra, és már indult is. Az út talán 10 percet vett igénybe. A túloldalon igyekeztünk sietni, mert a felhők továbbra is veszélyeztettek, és ha már eddig megúsztuk szárazon, nem akartunk elázni. Végül négy óra után érkeztünk a kempingbe. Egyedül voltunk, a tegnapiak elmentek, senki sem érkezett. Gyorsan lezuhanyoztunk, kifőztünk egy spagettit a milánói szószhoz és megvacsoráztunk. Lementem fizetni és ismét elbeszélgettem házigazdánkkal, látszatra jól esik neki, ha konzuli munkáján kívül magyarul beszélhet. Utána lekönyveltem a napot, megszerkesztettem a mai képeket és befejeztem a tegnapi naplót. Ehhez már jócskán járatni kellett az invertert is. Elég késő lett, mire mindezzel végeztem. A mai naplóra és a harmadik fejezet learchiválására sort sem tudtam keríteni. Budva, 2013. június 30, vasárnap, 46. nap Éjjel nem volt túlzottan meleg, amikor kint fújt a szél kicsit, jól esett a paplan. A szokásos időben, fél nyolc körül keltünk és reggeli után, kilenc körül útra készek voltunk. Elbúcsúztunk házigazdánktól, aki adott még egy névjegyet, ha konzuli minőségében, - ne adj Isten, - szükségünk lenne rá. Felhajtottunk a főútra és kényelmes tempóban autóztunk a komphoz. Megvettük a jegyet, itt csak a kocsi után kell fizetni, ez esetünkben 9 euró volt. Azonnal felhajthattunk és már indult is a hajó. A túloldalon eseménytelen utunk volt. Ezen a részen nem különösebben tagolt a terep, hosszú egyenesek is voltak az útban.
157
Pár kilométerrel Budva előtt nagyon szép kilátás nyílt az egyik öböl mélyén fekvő strandra. Ilyenből több van errefelé. Szeretik is Budva-i Riviéraként hirdetni magukat. Elérve Budva-t, - ez a komptól alig 25 kilométerre van, - átkeltünk azon és pár kilométerrel odébb, egy modern üdülőövezetben megtaláltuk kempingünket. Ez inkább megfelelt a kempingről alkotott fogalmainknak, bár vizesblokkja fel fog kerülni a leggyengébbek listájára. A terület nagy részét állandók foglalják el, a legszörnyűbb fajtából. Kicsit előjöttek az 1976-os bulgáriai utunk emlékei. A vándorlók számára fenntartott hely viszont elfogadható. Egy egyedülálló osztrák úr Bécsből, egy szlovén és egy svájci lakóautó képezte ezt a társaságot érkezésünkkor. Később még egy svéd csatlakozott hozzánk. Ezen a részen csak a közeli főút és a mögötte lévő strand zaja okozott gondot. Nekünk még némi árnyékot is sikerült találnunk. Nem akartunk villanyt venni, de ez nem volt lehetséges, így a középszezon utolsó napján 17 eurót kértek az éjszakáért, amit az előző helyhez hasonlóan kicsit soknak találtunk. Letáborozás után leszedtük a motort és gyorsan átöltöztünk egy motoros városnézéshez. Még nem volt fél 12, amikor útnak indultunk. A táblákat követve, jó három kilométer megtétele után letettük a motort és gyalog folytattuk utunkat a pár száz méterre lévő, fallal körülvett történelmi városrészhez. Budva történelmi városrésze is szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Ennek megfelelően nagy várakozásokkal tekintettünk a városnéző séta elé. Azt tudtuk, hogy ez esetben egy kimondottan kis városmagot fogunk látni. Egy tengerparton lévő citadellán kívül négy temploma van, melyek közül csak kettő, az ortodox Szentháromság templom, melyben nem lehetett fényképezni, és a Keresztelő Szent János katedrális, melyben nem érdemes fényképezni, látogatható. A két kisebb és régebbi templom nem.
Mi a szárazföldi kapun keresztül mentünk be a városba. Innen sikátorokon keresztül jutottunk el a térre, ahol a templomok vannak.
158
Erről a térről nyílik a félsziget végében lévő citadella.
A tér mögötti részen, a régi kis templomok mellett ma szabadtéri színpad áll. E mögött egy kilátó teraszról látható az óvárostól nyugatra eső strand.
A citadella előtti téren ma gyerekeknek rendeztek valamilyen kreatív eseményt. Volt ott festés, gyurmázás és egyebek. Mire mi arra jártunk, már csak a kész „műveket” lehetett megnézni. A citadella két részből áll. A part felé a régi erődítmény és előtte egy hosszú, kétszintes épület, mely látszatra újonnan van építve. Lehet, hogy ez is, az óváros számos épületével együtt, áldozatául esett az 1979-es földrengésnek.
159
Betértünk a citadellába és becsületesen körüljártuk. A legmagasabb bástyáról jól lehetett látni magát a citadellát és a mögötte lévő templomokat, az óvárostól nyugatra lévő öblöt, felette a modern Budva-val, másik irányban a város előtti öbölben a furcsa alakú Szent Miklós szigetet. A régi épületrészen a város jelképét fedeztük fel egy vésett kövön.
160
Az újonnan felépített épület földszintjén egy négycsillagos étterem működik, de jelenleg renoválják, emeletének egyik felében egy múzeumnak nevezett kiállítás van. Itt tulajdonképpen egy könyvtárat rendeztek be, melyben megtalálható minden, Lenintől a bibliáig többféle és különböző nyelvű könyvek sorakoznak a polcokon, szerintünk teljesen rendezetlen formában. A régi épület egyetlen kis helységében hajómodellek és régi bútorok vannak.
Elhagyva a citadellát észak felé haladtunk a sikátorokban. Errefelé sokkal rendezettebb minden, sok üzlet, köztük számos elegáns, étterem és hasonlók várják a turistákat. A tengeri kapun hagytuk el az óvárost. Ennek belső oldalán a kapu felett érdekes, ikonszerű mozaikot láttunk.
Kiérve a falon kívülre, vetettünk még egy pillantást legnagyobb bástyára és elindultunk a kikötőben horgonyzó hajókat megnézni. Megint jó féltucatnyi, kimondottan nagy jachtot láttunk, - volt, amelyiken beépített akvárium is volt, a megszámlálhatatlan kisebb mellett. A kikötőben tett séta után elindultunk az óvárostól keletre eső öböl mögötti sétányon. Ez meggyőzött arról, hogy Budva, oly sok hasonló múlttal rendelkező településhez hasonlóan, ma már az idegenforgalomról szól. A séma egységes: adva vannak a strandok, ezek mögött sétány, melyen üzletek, szállodák, különböző szórakozási lehetőségek sokasága. A strandon körfölődö vendégek este, vagy napközben kikapcsolódás véget, itt megtalálnak mindent, ahol elkölthetik a pénzüket. És végül ott van az óváros,
161
ahol a kiváltságosok lakhatnak, és este mindenki bemehet korzózni. A tömegek nagy része viszont a távolabbi üdülőövezetekben tölti napjait és csak esetenként, vagy akkor se látogat be az óvárosba. A sétányon végigmenve láttunk egy standot, ahol focis holmikat árusítottak. Nagyon tiszteletreméltó választékot vonultattak fel. Az összes neves nyugat európai klub és válogatott mezei, sáljai, sapkái, zászlói és egyebei mellett a helyi és kevésbé neves környékbeli válogatottak és klubok cuccai is fellelhetőek voltak. Magyar természetesen nem… Itt vettünk a fiúknak Real Madridos sálakat és egy-egy Manchester United illetve Real Madrid sapkát. Most már legalább nekik is van valami a tarsolyban. A tengerparton sétáltunk vissza. Innen jól látszott a város határában lévő elhagyatott, valószínűleg a háború során károsodott hatalmas szálloda komplexum. A másik irányban az óváros szinte ki sem látszik az öbölben veszteglő sok hajó mögül.
Ezzel sétánkat Budva-ban befejeztük. Vegyesek a benyomások. A belváros jobb, mint Herceg Novi-ban volt, de közelébe sem jön Kotor-nak. A többi pedig lehetne akárhol a Kanári szigetektől bármelyik európai tengerparton. Elérve a motort, felültünk rá és visszatértünk a kempingbe. Első dolgunk volt felszerelni a járgányt és fizetni. Utána hozzákezdtem az előzőnap naplójának megírásához. Közben megettük vacsorára a kevés maradékot a hűtőből, melyet nasikával egészítettünk ki. Mikor kész lettem a naplóval át mentem a szomszéd osztrák úrhoz, aki GPSét bűvölte a számítógéppel. Elbeszélgettünk, elmondta, hogy ő is Garmin készüléket és MapSource szoftvert használ. Felajánlottam neki a kempinges adatbázisokat. Át is töltöttük és elmagyaráztam, hogyan kell és lehet használni, hol lehet frissítést találni. Nagyon örült neki. Mire ezzel végeztünk, besötétedett. Én még megszerkesztettem a mai képeket, de a napló ismét marad holnapra. Közben Zsóka a házkörüli teendőkön kívül többnyire olvasott, de a váratlan lehűlés miatt hamar behúzódott a kocsiba. Én is hetek óta először hosszú nadrágot és zoknit húztam.
162
Ulcinj, 2013. július 1, hétfő, 47. nap Elég nyugtalanul aludtunk, talán a közeli országút zaja miatt. A szokásos időben keltünk és az ilyenkor elmaradhatatlan tennivalók teljesítése után útra is keltünk. Előtte még készítettem egy felvételt a lakóautó mögötti hegyekről. Akarvaakaratlanul a kemping állandó szekciójának néhány jeles darabja is a felvételre került. Kicsit megijedtem, mert Rózsi, eddig ismeretlen okból a megérkezési időt egy órával hamarabbra jelezte, mint az reális volt. Később a nap folyamán beállt a helyes kijelzésre. Talán a nyári időszámítással, vagy az időzónával volt valami baja. Már induláskor elhatároztuk, hogy a hosszú pihenésre kijelölt Ulcinj-i kempingig tervezett közbenső megállót Bar mellett kihagyjuk, és ha mindenképpen meg akarjuk látogatni Bar-t, majd visszamotorozunk. Ez Ulcinjből ugyan egy 60-70 kilométeres túrát jelent. Így is a mai autózás csak jó hatvan kilométer lett. Budva-tól Petrovac-ig a főúton haladtunk. Errefelé ez a tengerparton vezet, de nem egyszer akár 200 méterre is felkapaszkodik. A kanyargós, emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított úton nem volt könnyű a vezetés, de csodálatos dolgokat láttunk. Tengeröblök, a mélyükön megbúvó strandok és települések egész sora mellett mentünk el. Kiállásra kevés lehetőség kínálkozott, és ott is magas padkára kellett volna felkapaszkodni visszatéréskor. Ezek a helyek nem is mindig a legszebb kilátást kínáló részeken voltak. Petrovac-tól egy alacsonyabb rendű, de még mindig E jelzésű úton haladtunk tovább. Ez a tengertől távolabb vezet, csak Bar előtt és után egy-egy rövid szakaszon megy a parton. Van rajta pár rövidebb alagút, de nem különösebben izgalmas. Báron átautózva semmi különöset sem láttunk. Elmentünk egy impozáns, még építés alatt álló ortodox, és később egy szintén épülőfélben lévő katolikus templom mellett. Az óvárost a kocsiból fel sem fedeztük. Egyebekben egy ipari város, nagy kikötővel. Ez Montenegró nemzetközi kikötője. Nem sok kedvet éreztünk meglátogatására. Amikor pedig láttuk, hogy a közelében kinézett kempingből is komoly motorozás árán kereshető csak fel, végkép nem bántuk meg, hogy módosítottuk a programot. Még Ulcinj-ből is odamotorozhatunk, de nagyobbnak tűnik az odajutás fáradsága, mint amit Bar élményben ígér.
163
Ulcinj előtt teljesen ellaposodott a vidék. A városon áthajtva sík vidéken közelítettük meg kempingünket. Rózsi itt egy nagy kátyúkkal tűzdelt murvás úton hozott a célhoz, pedig aszfaltút is van. A kemping közvetlenül a széles homokos part mögött, részben nyílt terepen, részben fenyőerdőben van. Talaja elvileg füves, de sok helyen a fű kikopott. Vizesblokkja sokkal jobb az előzőknél, de azért jócskán elmarad az elvárásoktól. Mi a fenyőfák alatt egy jó árnyékos helyet kaptunk, csak a villanycsatlakozás van messze, így be kellett vetni a második 25 méteres kábelt is. A recepción próbáltunk CampingCheque-vel regisztrálni, de a hölgyek mondták, hogy a CCI kártyára adnak 10% kedvezményt, és ezzel jobban járunk. (Mondani sem kell, hogy ők is.) Így, ha minden igaz 13.5 euróba fog kerülni egy éjszaka. Letáborozás után, - még nem volt dél, - azonnal kimentünk úszni egyet. A tenger itt egészen más, mint északabbra volt. Szürke, - nem fekete, vagy sárga, - homokos és a víz lassan mélyül. Talán ötven métert is kell gyalogolni, míg nem ér le a lábunk. A víz viszont tiszta, nem olyan kristály tiszta, mint Trogir-ban, vagy Zaostrog-ban volt, de nem lehet rá panasz. A talán tíz kilométeres strandon beach-ok vannak. Ez azt jelenti, hogy valamilyen étterem, büfé, vagy bár előtt napozóágyak és állandó ernyők sokasága áll. A beach-ok között szabadon maradó területek a szabad strandok. A mi kempingünk is egy ilyen beach mellett van, és az előtte lévő partszakasz szabad strand. A beach-ok mögötti erdőben parkolók vannak és ezekben nagyon sok kocsi áll. A délután során a kocsi körül tevékenykedtünk, Zsóka előkészített mindent egy esti sütéshez, én megírtam a tegnapi naplót. Még egyszer úsztunk, majd megsütöttük és megettük vacsoránkat. Utána zuhanyozás, és kimentem a recepcióhoz internetezni. Itt ingyenes, de gyenge a lefedettség. Letöltöttem a múlt havi bankot, megnéztem a maileket. Egyedül Major Sanyi levele, hogy sikeresen megérkeztek, volt érdekes. Azonnal meg is válaszoltam. Sikerült Tamást otthon elérni, és Áronnal is tudtam kicsit többet beszélgetni. Mire mindezzel végeztem majdnem kilenc óra lett, és lehűlt a levegő. Azonnal bementünk a kocsiba és nyugovóra tértünk. A napló megint marad holnapra. Ulcinj, 2013. július 2, kedd, 48. nap Reggel nem siettük el a felkelést, hiszen ma csak strandolás a program. Én azért fél nyolc körül felkeltem és feldolgoztam az este letöltött banki adatokat és elkezdtem írni a tegnapi naplót. Zsóka fél kilenckor ébredezett. Megcsináltuk és megettük a reggelit és komótosan összekészülődtünk egy strandoláshoz. Amint kiértünk a vízhez, én bementem úszni egyet. Utána elindultam a strand mentén az albán határ felé. Fő célom volt felderíteni az útikönyvben jelzett nudista strandot. Jó hat kilométert gyalogoltam, elmentem vagy két tucat
164
beach mellett. Volt közöttük olyan, hogy gombostűt sem lehetett leejteni, és olyan, amelyiken alig voltak. Pár nem is működött. A mienkhez hasonló part menti kempinget, - a kerítésszomszédon túl, - nem láttam. A számos szabad strand egyre távolodva mind koszosabb volt. Nudista strandot viszont nem láttam. Csaknem három órát tartott az út oda-vissza. A tapasztalat az, hogy motorral kell felderíteni a terepet. Mikor visszaértem túrámról, kifeküdtem még a napra pihenni egy keveset. Három óra körül jöttünk be. Azonnal lezuhanyoztunk. Utána a szokásos menetrend: Zsóka előkészítette az újabb esti sütés alapanyagait, én pedig a naplót írtam meg. Végre feldolgoztam a lemaradást. Este még felmentem az internetre. Felhívtuk Csincsiéket, letöltöttem az OTP kivonatokat, megnéztem mindkét mailboxomat. Ulcinj, 2013. július 3, szerda, 49. nap Ma egy igazi pihenős-strandolós napot csináltunk. Éjjel errefelé szokatlan hideg volt, a hőmérő 16 fok alatt is járt, de mi ebből nem sokat vettünk észre. Nyolckor keltem, hogy elmenjek a beach éttermébe kenyérét. Kiderült, hogy itt csak fél kilenc után kapható. Mikor visszamentem, láttam, hogy a választék nulla, azaz egyféle, a mi büfékenyerünkhöz hasonló valami kapható egy euróért. Reggeli után tíz órakor mentünk ki a strandra. Ma talán kevesebben voltak, mint tegnap. A nap zavartalanul sütött, de enyhe, hűvös szél fújt. Nem is mentünk be a vízbe egész nap. Háromig olvastunk a parton, majd visszatértünk a kocsihoz és itt folytattuk. Korán megettük hideg vacsoránkat és utána megint olvasás, vagy játék lesz a program. Ulcinj, 2013. július 4, csütörtök, 50. nap Reggel sokáig aludtunk, én is csak fél kilenc után ébredtem. Miután kimentem kenyeret venni, elkészítettem a reggelit. Ma reggel kicsit párás-felhős idő fogadott. Elhatároztuk, hogy leszedjük a motort és elmegyünk megnézni az útikönyvben is nagyon emlegetett nudista részt. Ezért strandoláshoz készültünk. Tíz óra körül indultunk. Először kihajtottunk a határ felé vezető főútra és azon mentünk dél-keleti irányban. Ezen a részen a főút kb. egy kilométerre halad a tengertől és róla
165
lehet lehajtani a beach-ok felé. Az út másik oldalán hol kisebb üdülő települések, hol egyedül álló üdülőházak állnak. Egy helyen egy modern templomot is láttunk. A tenger felöli oldalon többnyire művelt terület húzódik a parti erdősávig. A határfolyó, a Bojana pár kilométerrel a határ előtt kettéválik. Az így kialakult háromszögletű sziget még Montenegróhoz tartozik. A szigetre vezető hídról látszanak a folyópartra épült üdülőházak.
A sziget egy üdülőfalú, nudista részleggel. A szigetre vezető híd után azonnal kerítés, melyen csak belépti díj ellenében engednek be. Ez felnőttnek két euró, motornak, kocsinak öt, de az ezekkel utazó személyeknek nem kell fizetniük. Az üdülőfaluhoz tartozik egy kemping. Megnéztük, gyengébb, mint a mienk, nincs a parton, és ha jól számoltam, holnaptól két fő részére húsz euró lesz éjszakánként. A part annyiban jobb, hogy nagyobb szemű a homok, így kevésbé viszi a szél. Viszont lassabban mélyül a víz és felnőtteknek a bója sornál is csak mellig ér. A nudista rész egy talán negyven bungalóból álló, elég hangulattalan telep, melynek egy kb. százméteres strandja van. Mi itt cuccoltunk le és napoztunk úgy fél háromig. Kellemes volt, de nem éri meg az oda-vissza több mint húsz kilométeres motorozást és az 5 eurót. Visszafelé megálltunk annál az árusnál, akinél három napja vásároltam. Egy görögdinnyét és fügét vettünk. A kempingbe visszaérve láttuk, hogy az a hely, ahonnan reggel kiállt egy finn rendszámú kempingbusz, még mindig üres. Ez meglátásunk szerint kevésbé poros, mert kevesebb kocsi jár mellette és kicsit kevésbé árnyékos. Az elmúlt napokban esténként hiányzott, hogy nem ülhettünk napos részre. Meg kérdeztük a recepciót, és megengedték a cserét. Gyorsan átköltöztünk. A hadművelet után lezuhanyoztunk és Zsóka neki kezdett egy esti sütés előkészítéséhez, én pedig megírtam a naplót. Közben befelhősödött és a szél is felerősödött. Lehet, hogy jön egy lehűlés?
166
Ulcinj, 2013. július 5, péntek, 51. nap Lehűlés az nem jött, sőt… Koraeste esett pár csepp eső, de az nem hozott enyhülést. Éjjel ugyan jócskán húsz fok alatt járt a hőmérséklet, nekem néha melegem volt. Azért annyira nem, hogy leküzdjem lustaságomat és lecseréljem a paplant. Későn keltünk, nem volt hová sietnünk. Reggeli után megszavaztunk egy városnézést Ulcinj-ban. Be is öltöztünk motorozáshoz, elég mazochista cselekedet volt. A város, mint itt minden, dupla olyan messze van, mint írják. Jó tíz kilométert tettünk meg, a végén elég komoly dugóban. Amikor úgy éreztük, közel vagyunk a látnivalókhoz, amikről nem is igazán tudtuk mik is, letettük a motort. Végül nem bizonyult rossz helynek. Ulcinj régi része tulajdonképpen egy vár. Nem túl nagy területen, egy öböl egyik partján a tengerbe nyúló sziklaszirten áll a régi fallal körülvett építmény. Bejárata a szárazföld felőli magas falon található, de van egy kapu az öböl felé is. A mai Ulcinj legfontosabb része, a strand, a sekély vizű öböl homokos partján van. Mögötte egy sétány, ezen az elmaradhatatlan bárok, éttermek, szállodák, apartman házak, ajándék és strandcikk üzletek. Ezek mögött már a meredek hegyoldalba felkapaszko-
dó lépcsőkön és keskeny utcákon elérhető magán szálláshelyek találhatóak. Az öblöt kelet felől egy sziklaszirt zárja, ennek tetején park van. Mi motorunkat az öbölhöz levezető egyetlen út közepe táján tettük le, ahol indult egy az öböl felett menő utca. Ez ugyan nem igazán vezetett a várhoz, de róla nagyon jó kilátás nyílt az öbölre és jó áttekintést lehetett kapni a városról.
167
Ebben segítségünkre voltak azok a parkolók, melyek teraszszerűen magasodtak a völgy fölé, és egy eléggé elhanyagolt emlékmű előtti kilátóterasz is.
A felső utat egy keskeny utcában végződő lépcsőn hagytuk el, és ereszkedtünk le az öböl partjára. Itt élesben érzékelhettük azt a tömeget, melyet már fentről láttuk. Egy, a sétányon hallott magyar hölgy kijelentése jellemzi a helyzetet legjobban: „Uram Isten!”.
A parti sétányon tucatnyi öreg autó, egy túra résztvevői parkoltak. Lefényképeztem párat a gyerekeknek. A sétány mellett, ott, ahol az egyetlen út leér a partra, áll egy mecset. Ezt tavaly építették újjá, elődjét 1931-ben rombolták le. Ezt a vidéket többségében muzulmán vallású albánok lakják. Ennek megfelelően Ulcinj-ban 5-6 mecset mellett egyetlen ortodox templomot láttunk, katolikust nem is. Ezt a tényt az elmúlt napokban a strandokon is érzékeltük. Több hölgy, és nem csak
168
az idősebbek, teljes öltözetben, - kendő, hosszú ujjú felső, hosszú nadrág, ültek jó esetben a napernyők alatt, vagy a homokban, de többen a vízben. Néhányan ebben a felszerelésben fürödtek.
Elsétáltunk a várhoz. Ennek a félsziget vége felé eső oldalán a felújított épületekben ma szállodák és éttermek sokasága működik. Az egyik előtt láttuk az errefelé legnépszerűbb zászlókombinációt: montenegrói, albán, EU és USA. A vár alatt van a kikötő. Ebből teljesen hiányoznak azok a kisebb és nagyobb jachtok, vitorlások, melyek meghatározzák a horvát, de még a Budvai, vagy Kotor-i kikötők képét is. Pár turistákat szállító hajó mellett csak néhány kis vitorlás, gondoljuk a helyiek használatában, horgonyzott a part előtt. Felmentünk a várba a falon vágott, csak gyalogosoknak alkalmas bejáraton. Elsőre egy tenger fölé emelkedő bástyát másztunk meg, ahonnan nemcsak az öbölre pillanthattunk vissza, hanem a várfal mentén a másik irányba is. Jól látszott a zsúfolt strand, mögötte a hegyoldalba felkapaszkodó apartman házak sokasága, és előtérben a mecset.
169
A várban eleinte a jobb kinézetű szállodák és éttermek között jártunk. Elérve a sziklaszirt túlsó oldalát, pillantást vethettünk a mögötte lévő partszakaszra. Ulcinj-nál ér véget a tengerig kihúzódó hegyek sora, pár kilométerre innen, ahol kempingünk van, már teljesen sík a partvidék. Az itteni hegyek eltérnek a feljebb látott masszív mészkő hegyektől. Ezek valamilyen sárgás színű, morzsolódó kőzetből vannak. A sziklafokok is első ránézésre löszfalaknak néznek ki.
A vár nyugati oldalán másztunk felfelé. Ezen a részen már sokkal kevésbé rendezett a kép, folynak építkezések és sok ház vár az építőkre. Itt többnyire magánházak vannak, de továbbra is sokukban valamilyen vendéglátó egység működik. Mindenfelé lépcsők, autóról szó sem lehet. A vár felső végén van egy elkülönített rész. Ez valaha talán a védelmi funkciót látta el, ma múzeum. Tulajdonképpen öt épület tartozik hozzá. Ezekben különböző kiállítások kaptak helyet. A legnevezetesebb egy templom, mely szolgált muzulmán és keresztény hitet is, és ma semleges pályán játszik, a múzeum archeológiai kiállításának ad otthont. Tornya, mely lehet minaret, vagy harangtorony, részben ledőlt. A bejárat előtt egy kis épület áll, melyben a vár makettjét mutatják be. Mellette ráccsal elzárt rekeszek, - valaha börtön, vagy raktár céljait szolgálhatták, - ma régi köveket mutatnak be bennük.
170
Egy kétemeletes épületben a néprajzi kiállítás kapott helyet. Földszinten a gazdálkodás eszközeit, (eke, háló, varsa, vadászfegyverek, stb.) középsőn népviseleteket, a felső emeleten a kézművesség eszközeit (szövőszék, rokka, stb.) mutatják be. A kiállítás anyaga nem túl gazdag, de szépen és igényesen van prezentálva. Mindezen túl a vastag falak mögött kellemesen hűvös volt
171
Egy toronyépületben pár fotót állítottak ki a régi időkből. Ablakából viszont csodálatos kilátás nyílik az öbölre. Jól látszik a túloldali sziklafok mögött a tenger. A múzeumból kilépve hagyhatjuk el a várat a szárazföld félé. Itt áll a település keresztény temploma a Szent Miklós püspöki templom. Lefelé sétálva elmentünk egy kis mecset mellett. Péntek lévén egész nap hallottuk a müezzin, - hangszórókból szóló, - imára hívó énekét. Később még pár mecset mellett mentünk el. Ezekbe, - Marokkó óta tudjuk, - nem léphetünk be.
Visszaérve a völgybe vezető útra, azon lesétáltunk a tengerpartig. Ez egy keskeny utca, sikátornak nem nevezném, mert kétirányú autóforgalom van rajta, kicsit az arab bazárok hangulatát idézi. Mindkét oldalon, áruikat egészen a kocsiútig kipakolva, üzletek sorjáznak. A választék elég gyenge, többnyire strandcikkek és egyszerűbb játékok. Viszont az arab bazárokkal ellentétben itt szinte mindenhol az eladók csinos, fiatal kislányok valamilyen topban, forrónadrágban, vagy szupermini szoknyában és strandpapucsban. A tengerpartról visszasétáltunk és indultunk a motorhoz. Az ezen az utcán feljebb parkolt. Először egy kimondottan széles, szinte térszerű szakaszon jöttünk, majd egy normál kétsávos út mellett. Ez Ulcinj főutcája. Mindkét oldalán jobbfajta üzletek sorjáznak. Itt van a postahivatal is, ahol kaptunk bélyeget a korábban megvett levelezőlapra.
172
Felülve a motorra indultunk vissza a kempingbe. Most is kaptunk az Ulcinj-i dugóból, de sokkal kevesebbet. Ki keveredve a városból, megálltunk egy szupermarketnél kicsit körülnézni és vásárolni pár dolgot hazavitelre. A napi életvitelünkhöz szükséges dolgokat nem kaptuk meg. Átkelve az Ulcinj-i só lepárlókhoz vezető csatorna hídján, megálltunk, hogy lefényképezzem a csatornában lábakon álló halászkunyhókat és felszerelésüket. Ezek hatalmas hálókból állnak, melyeket, gondolom, leengednek a csatorna fenekére, majd megfelelő időben felhúznak. Amikor ott voltunk, egyik sem dolgozott.
Ulcinj-től nem vártunk sokat, azt viszont hozta. Ezért nem lett volna érdemes idáig elautózni, de ha már a nyaralás okán itt vagyunk, mindenképpen meg kellett látogatni. Mielőtt a kempingbe értünk, még megálltunk egy minimarkernél, hogy vegyünk vajat és joghurtot. Itt is csak ugyanaz volt, mint a nagy üzletben, de valamit kellett venni. Közel három óra volt, mire a kempingbe értünk. Lecuccolás után azonnal kimentünk fürödni egyet. A parton kellemetlenül fújt a szél, de a vízben jó volt. Sajnos a hullámok és a sok fürdőző felkavarta, és nem volt olyan tiszta, mint a múlt napokban. Utána a kocsinál tettünk-vettünk. Én többnyire a képekkel és a naplóval foglalatoskodtam, Zsóka a vacsorával. Közben esett is pár csepp, de arra sem volt elegendő, hogy felfrissítse a levegőt. Ma elég fülledt, párás időnk volt, 35 fok körüli hőmérséklettel. Éjjel lehet, hogy megint a könnyű takarókat vesszük elő. Ulcinj, 2013. július 6, szombat, 52. nap A tegnapi nagyon meleg (39.9 fok) után, - mi is tudjuk, mikor kell várost nézni, - az éjszaka is meleg volt. Én már fél nyolc előtt felkeltem és kimentem sétálni egyet a kempingben. Elsőre megnéztem azokat a mobilházakat, melyeken egész héten lázasan dolgoztak. Utána beszélgetésbe kezdtem egy Podgorica-i komával, aki éppen egy vadi új sátrat próbált felállítani. Rajza
173
persze nem volt és lövése sem hozzá, hogyan csinálja. Kilencig segítettem neki. Addigra Zsóka is felkelt, sőt megfőzte a kávét és a teát. Mielőtt reggeliztünk volna, elhatároztunk egy mosást. Kellemes meglepetés volt, hogy három euróért egy 9 kilós géphez lehet megkapni a kulcsot. Be is tettünk egy csomó nadrágot és hasonlót. Amíg a gép pörgött elkészítettük a reggelit. Közben hosszasan beszélgettünk egy osztrák hölggyel, aki a napfénytetőnk rögzítése iránt érdeklődött. Mire a reggelit megettük, a ruha éppen kész lett. Kiteregetés után gyorsan száradt a holmi. Én kimentem fürödni egyet, majd a kempingvezetővel beszélgettem két fordulóban az előszezoni kedvezményekről és a kempingkártyákról. Meglepő volt, hogy a nagyon szimpatikus és érdeklődő hölgy mennyire tájékozatlan volt. Délután megint kimentünk fürödni, de napozni nem, pedig a szombat ellenére nem voltak sokan. Zsóka még kézzel kimosott pár dolgot, én áttöltöttem Rózsi útvonalnaplóit és megírtam a nap eseményeit. Hamar fogunk vacsorázni, csak egy kis maradékot és valamennyi konzervet. Valószínűleg ma sokáig kint ülhetünk. Ulcinj, 2013. július 7, vasárnap, 53. nap Ma ismét meleg napunk volt, a beígért eső elmaradt és ennek hűsítő hatása eléggé hiányzott. Fél kilenckor keltem és mentem ki kenyérért. Utána megpróbáltam megkapni a mosógéphez vezető kulcsot, de az foglalt volt. Reggeli után újból kísérleteztem, de sikertelenül. Végül 11 körül kiderült, hogy kb. fél egyig egy osztrák maca végzi a család éves nagymosását. A beígért délutáni esőre tekintettel, - amiből még semmi sem látszott, - feladtuk, és lementünk a strandra. Egy gyors fürdés után felderítettem a part Ulcinj felé eső részét. Errefelé is beach követ beach-ot, csak ahogy a másik irányban egyre távolodva mind koszosabb a part, errefelé ha nem is tisztább, de legalább nem is koszosabb. A part mellett egyedül a végén van egy szálloda, de ez nem érinti a part hangulatát. A hosszú homokos partszakaszt lezáró földnyelv előtt ömlik a tengerbe az Ulcinj melletti só lepárlókhoz vezető csatorna. Ezen egy keskeny fahíd vezet át. A túloldalon, a part alatt apartman házak sokasága áll. Itt is láttam néhányat azokból a halászhelyekből, melyeket két napja a csatornán láttunk. Visszatérve sétámból, még napoztunk egy ideig, majd fürdés után visszatértünk a lakóautóhoz. Három óra körül járt az idő és mi elmentünk lezuhanyozni.
174
Utána kimentem internetezni. Leginkább azt szerettem volna megtudni, milyenek azok az utak, melyeket kinéztünk magunknak. Gyakorlatilag semmit sem tudtam meg. Útikönyvünkben ajánlott honlapok 6-8-10 éves információkat tartalmaztak. Azért megpróbáltam Annamáriával beszélni, de nem sikerült. Később megettük hideg vacsoránkat és megírtam a naplót. Közben idejött hozzánk az a srác, akinek tegnap segítettem a sátra felállításánál. A térképen tisztáztuk, mely utak járhatóak lakóautóval és melyek nem. Ennek alapján nem látszik gond a hegyekben lévő Zabljak meglátogatásával, de a közeli Skadarsko jezero-hoz vezető út nem való a lakóautónak. Kicsit megnyugodtunk és elkezdünk gondolkodni a továbbiakon. Este még készítettem pár képet a naplementéről és az alkonyatba boruló strandról.
Este fél 12-ig kint ültünk a kocsi előtt. Eleinte játszottunk, később gyertyafénynél beszélgettünk. Ulcinj, 2013. július 8, hétfő, 54. nap Éjjel nagyon meleg volt, csak 23 fokig hűlt le a levegő. Azért nem éreztük olyan rossznak, mert volt légmozgás, és ez a kocsiban is átmozgatja a levegőt. Fél nyolc előtt felkeltem és körbesétáltam a kempingben. Láttam, hogy a mosógép szabad és bár felhős volt az ég, esőveszély pár óráig nem látszott. Elkértem a mosógép kulcsát és gyorsan beraktuk a világos dolgokat. Amíg a gép pörgött, elkészítettük és megettük a reggelit. Mire elpakoltunk mindent, mehettünk is a ruháért. Kiteregetés után, amíg vigyáztuk a száradó ruhákat, elkészítettük és Rózsiba betápláltuk az utat Szegedig. Tanulmányozva a körülményeket, figyelembe véve a helyiektől hallottakat, úgy döntöttünk vasárnap reggel indulunk Zabljak-ba. Az utat Rózsi jó öt órára taksálja, ami a hegyes-szerpentines utakon a tapasztalat szerint több lesz.
175
Viszont a hírek szerint nem kell, kamionokkal számoljunk, és lesz lehetőségünk bevásárolni. Erre addigra igencsak szükség lesz. Terveink szerint következő szombat reggelig maradunk Zabljak-ban és ismét a kamionstopban bízva szombat-vasárnap tesszük meg Szegedig az utat. Első nap jó kétszáz, másnap több mint háromszáz kilométer az adag, de ez utóbbinak mintegy fele már autópálya Belgrádtól. Miután ezzel a nehéz feladattal végeztünk, lementünk fürödni. Bár érzékelhetően kevesebben voltak, mint az elmúlt napokban, a bágyadt idő miatt nem volt kedvünk kifeküdni a napra. Visszajöttünk a kocsihoz és végre nekiláttunk az út Erdélybe tervezett részének előkészítéséhez. Zsóka veszettül elkezdte olvasni az útikönyvet, én pedig a térképet és Zelena Feri itinerét tanulmányoztam. Még csak a dolgok elején járunk, de biztos vagyok benne, hogy a következő napokban kialakul, legalább egy koncepció. Délután kicsit befelhősödött, sőt Albánia felöl dörgést is hallottunk és a levegő is kicsit lehűlt, mint eső előtt szokott. Mi gyorsan lementünk még a tengerhez fürödni egyet, majd utána lezuhanyoztunk. Később folytattuk az erdélyi útikönyv tanulmányozását. Öt óra után elmentem a beach éttermébe két pizzáért és annak rendje és módja szerint be is faltuk. Vacsoránk végeztével én a napot dokumentáltam le, Zsóka folytatta az útikönyv olvasását. Később én is csatlakoztam hozzá. este még játszottunk egyet. Ulcinj, 2013. július 9, kedd, 55. nap Reggel már nyolc előtt kimentem sétálni egyet a kempingben. Meleg, de felhős idő volt. Mire fél kilenckor mehettem kenyérért, a reggeli előkészítése majdnem meg volt. Reggeli után a recepción folytattuk a kemping vezetőjével a két napja abbahagyott beszélgetést. Talán tudtam adni neki pár ötletet a kemping felfuttatásához. Utána kimentünk fürödni egyet, majd kicuccoltunk a strandra. Ekkor alig múlt dél. Négy utánig kint maradtunk. Nagyon kellemes volt, a szél fújt, és ez hűtött, de vitte is a homokot. Miután bejöttünk, elmentem a zöldségeshez, hogy feltöltsem paradicsom, paprika, gyümölcs és dinnye állományunkat. Később ismét kimentünk fürödni egyet és utána letudtuk az esti zuhanyozást. Csak ezután sütöttük meg a húspogácsákat a tegnap készített krumpli salátához. Vacsora után ledokumentáltam a napot, Zsóka szerzeményeket dolgozta fel és passzírozta be a hűtőbe.
közben
Később még kimegyünk internetezni. Fel kellene hívni az otthoniakat.
176
a
friss
Ulcinj, 2013. július 10, szerda, 56. nap Este sikerült mindenkivel beszélni, természetesen Annamária kivételével. Ma megint egy strandolós napot csináltunk. Késői kelés után elfogyasztott reggelit követően tíz óra után mentünk ki a strandra és háromig maradtunk. Megint viszonylag kevesen voltak, sejtésünk szerint az apartmanokban beindult a főszezon, és a megemelt árak mellett kevesebb a vendég. A szél eléggé fújt és vitte a homokot, de nem volt elviselhetetlen. Többször is bementünk a tengerbe. A hullámzás miatt az úszás nem volt annyira élvezetes. Amikor bejöttünk, gyorsan átöltöztünk és motorra ültünk. Egyetlen célunk egy kisebb bevásárlás volt. Kajaféléken túl ajándékba is terveztünk venni pár dolgot. A legközelebbi nagy szupermarketig 5 kilométert kellett menjünk, itt mindent megkaptunk. Szerettünk volna zöldsalátát is venni, de 1.80 eurós ára elriasztott. Egy gyenge órát voltunk távol. Utána elrakodtunk és ledokumentáltam a napot, majd egy fürdés, zuhanyozás, vacsora (a tegnapi maradék) következett. Este még kimegyek internetezni. Az otthoni kazáncserével kapcsolatban kaptam tegnap két mailt, amit meg kell válaszolnom. Ulcinj, 2013. július 11 és 12, csütörtök-péntek, 57. és 58. nap Egy újabb strandolós nap, az eseménymentesek közül. Kelés fél kilenckor, tíztől három utánig strandolás, közben sok fürdés, utána a lakóautó körül szöszmötölés, leginkább az esti sütés előkészítése. Este ücsörgés a kocsi előtt, olvasás, vagy játék, vagy tervezgetés. Ulcinj, 2013. július 13, szombat, 59. nap A már szokásos kellemes éjszaka, - pedig előtte, délután volt nagy dörgés észak-nyugaton, - után már hétkor felkeltem. A mosoda kulcsát nem tudtam elkérni, mert a recepción még senki sem volt. Kiültem a kocsi elé olvasni egy fél órát. Eddigre megjött az ügyeletes kislány, és kezdhettük a karbantartósfürdős napunkat. Amíg az első adag kipörgött, elkészítettük és megettük a reggelit. A második adag alatt nemcsak kiteregettünk, de le is száradt annyi, hogy legyen hely az újaknak. Azok is hamar megszáradtak, és délre nyoma sem volt a mosásnak. Közben azért lementünk a partra fürödni egyet. Várakozáson felül kevesen voltak, ezt az apartmanok szombati váltásának tudtuk be.
177
Visszatérve a kocsihoz leellenőriztük a keréknyomásokat. Örömmel állapítottuk meg, hogy az új fém szelepszárakkal sokkal könnyebb a feladat végrehajtása. A kerekek rendben voltak, csak a motornál volt jelentősebb hiány. Nála utoljára a szervizben, valamikor októberben volt keréknyomás ellenőrzés. Később felszereltük a motort, kimentem fizetni (nagy örömünkre kaptunk egy ingyen napot, ha maradnánk még négy napig további kettő járt volna). Közben Zsóka takarított, - volt mit, mert itt rajtunk kívül a szél is nagyon sok homokot és port hozott be a kocsiba, - elrakta a tiszta ruhákat, felhúzta az ágyneműt és rendezkedett, hogy indulás előtt minél kevesebb elraknivaló legyen. Egy újabb fürdés után megettünk egy fél görögdinnyét, majd kimentem a zöldségeshez venni salátának valót és dinnyét a közeli napokra. Közben elbúcsúztam a kemping vezetőtől, jól összebarátkoztunk az elmúlt napokban. Egy utolsó fürdés után lezuhanyoztunk, Zsóka olvasott egy keveset, én ledokumentáltam a napot. Még behúzom a napfénytetőt, - az elmúlt két hétben nevéhez méltó funkciót látott el, - és elmegyek az étterembe pizzát venni. Ma az lesz a vacsoránk. Este még lehet, hogy kimegyek internetezni egyet, ki tudja, mikor lesz lehetőségem újra. Reggel korán tervezünk indulni. Bár csak jó kétszáz kilométer vár ránk, de várhatóan nehéz terepen. Útközben vásárolnunk kell, és egy kolostort is tervezünk meglátogatni. Lehet, hogy akár nyolc-tíz óra is lesz az út Zabljak-ig. Zabljak, 2013. július 14, vasárnap, 60. nap Korán keltünk, én már háromnegyed hat előtt talpon voltam, hogy Zsóka pont hatkor megkaphassa kávéját. Nagyon jó ütemben készülődtünk össze, és pont hétkor elhagytuk a kempinget. Jó negyven kilométeren ugyan azt az utat követtük, amelyen jöttünk. Megint nagyon tetszett a tengerpart Bar előtt és most láttuk a régi várost is a hegyoldalban. Nem nagyon mozgatta meg a fantáziánkat, megállapítottuk, hogy kár lett volna ezen az elég veszélyes úton ennyit motorozni miatta. Maga a város most sem lopta be magát a szívünkbe. Nem sokkal Bar után letértünk, hogy a Podgorica felé vezető új alagúton ne csak rövidítsünk, de egy kiadós szerpentint is elkerüljünk. Innen Podgorica-ig a Skoder-i tó medencéjében autóztunk. Amikor egy töltésen vezető úton vágtuk át az egyik öblöt, hirtelen leállt a forgalom. A rendőrség irányított, így azt hittük nagy baleset van. Kiderült, hogy horgászversenyt rendeztek a gát oldalában és a versenyzők éppen kipakoltak. Szerencsére csak 6-8 perc késedelmet okozott. Elérve Podgorica határát, észak-nyugatnak fordultunk Niksic felé. Külvárosi részen autóztunk, elég rossz úton, lepukkadt környezetben. Kerestünk hipermarketet, de nem találtunk. A bevásárlást átprogramoztuk Niksic-re. Az út eleinte egy széles völgy alján haladt. Danilovgrad után, egy új
178
nyomvonalon kiépített úton kapaszkodtunk felfelé a hegy oldalában. Nagyon szép vidéken jártunk. Az oldalból szépen lehetett látni a völgy alján meghúzódó településeket. Kiállási lehetőség is volt elég, de nem akartunk késlekedni és a párás időben amúgy sem lehetett volna jól fényképezni. Niksic előtt 15 kilométerrel van a leágazás az Ostrog-i kolostorhoz. Ez Montenegró egyik legismertebb nevezetessége. A XVII. században épített kolostor a völgy túloldalán lévő teljesen függőleges sziklafal egy kb. 5-6 méter mély horpadásának beépítésével készült. Építőjét, Vasilije Jovanovic metropolitát később szentté avatták. Hermáját a kolostorban őrzik. Már a tervezés során gondunk volt, hogy hogyan közelítsük meg. Az új úttól mintegy 3-4 kilométert kell megtenni a völgyben haladó régi útig, azon két kilométert visszamenni, és innen vezet egy négy kilométeres szerpentin a kolostorhoz. A lakóautót nem akartuk végig gyötörni ezeken az ismeretlen minőségű, vonalvezetésű és szélességű utakon. Arról sem voltunk meggyőződve, hogy a motor bírná-e az emelkedőket és a várható nagy forgalom sem ígérkezett kellemesnek. Gyaloglásról szó sem lehetett, mert nemcsak túl meleg volt, hanem a távolság is túl nagy, és amúgy sem tudtunk 2-3 óránál többet szánni a dologra. Tegnap a kempingvezető adta az ötletet, hogy fogjunk taxit. Amikor letértünk az útról, láttunk pár taxit várakozni, de nem volt hely, ahol a lakóautót letehettük. Pár száz métert tovább menve Bogetici-ben megtaláltuk az „átrakó pályaudvart”. Számos ajándéküzlet és büfé mellett találtunk parkolási lehetőséget, és taxi is volt. Megalkudtunk odavissza 25 euróban, ami első ránézésre kicsit soknak tűnt, de utólag nagyon jó befektetésnek bizonyult. Átvedlettünk turistába, minden elektronikus kütyüt elsüllyesztettünk a páncélban és elindultunk .Elsőre úgy nézett ki, hogy egy kisé lepusztult Golf lesz a kocsink, de végül egy vadi új automata váltós, légkondis Audi-val mentünk. Talán fél órába is telt, amíg megtettük az alig tíz kilométert. Nagyon örültünk, hogy megfontoltak voltunk. Saját eszközeinkkel nemcsak nagy szenvedés lett volna a kaland, de valószínűleg teljesíthetetlen is. Előzetes aggályainkat messzemenően igazolták a tapasztalatok. Félelmetes helyeken jártunk. A vezetés szempontjából amúgy is nehéz napot nagyon megterhelte volna ez a kiruccanás. Igaz voltak hátrányok is. Jó pár helyen szívesen megálltunk volna kicsit körülnézni. Végül elegáns autónkkal a kolostor bejárata előtt álltunk meg. A kolostor két részből áll. Az eredeti épület mellé, - abban az irányban, ahonnan az út felérkezik, - építettek egy újat, kicsit nagyobbat, de modernt. Ez ma látszatra csak a régi kolostor kiszolgálását, - és itt elsősorban a látogatók
179
kiszolgálására gondolok, - biztosítja. Itt van egy zarándokszállás, itt raktároznak takarókat és szivacsokat a szabadban éjszakázóknak, ajándék és kegytárgy boltokat, gyertyaégető helységet (ez tapasztalatunk szerint a paroszláv templomok fontos része), büfé és hasonlók. Ez előtt az épület előtt viszonylag tágas teret, mellette parkolót alakítottak ki, feltételezzük már a modern bányászati eszközök és módszerek felhasználásával.
A modern épület mögött áll a fehérre festett eredeti kolostor. Ebben két kápolna van. Az egyik a legalsó szinten, a kolostor túlsó végén található, ebben őrzik a szent hermáját és ez a tulajdonképpeni zarándokhely. Hosszú sort kellett kivárjunk, amíg bejutottunk. Mi persze kihagytuk az ilyen helyeken szokásos ikoncsókolgatást és egyebet. Nagyon szűk kis térben egyszerű körülmények vannak. A bejárati ajtó egyben alacsony és keskeny. Itt az a szokás, hogy az emberek mindenfelé, kőkorlátokon, párkányokon ott hagynak pénzérméket, gyakran akár 1-2 eurót. A kolostorépület maga háromszintes, alig fél tucat cellája lehet, ma az egész átépítés, modernizálás alatt áll. Ebben a környezetben kicsit furcsák a modern ajtók, a csempeburkolat, és akkor nem is beszéltem a kábelkötegekről és egyebekről. Az épület egyszerű nyers terméskőből készült, de sok helyen díszítik, - természetesen egyházi témájú, - mozaikok. Ilyeneket láttunk a szabad ég alatt is. Két nagyobb erkély is van a homlokzaton. Innen szép kilátás nyílik a völgyre és a kolostor alatt a templomra. (Ez is az egyik, amit szívesen megnéztünk volna.) A harmadik szinten van a másik kis kápolna. Ebben egy pópa fogadta a hívőket. Számos ikon és kegytárgy volt a sötét helységben. Érdekessége volt,
180
hogy a mennyezetet freskók díszítették, de ezek elég rossz állapotban vannak. Ezelőtt az erkélyen magasodik a talán 6 méteres harangtorony, benne három haranggal.
Végig jártuk a kolostor minden látogatható részét, így is a sorállással jó fél óra alatt végeztünk. Ez is egy kegyhely, melyekről Lourdes és Fatima meglátogatása után elég lehangoló véleményünk van. Ez sokkal kisebb, mint az előbb említettek, ezért nem tűnik annyira „iparszerűnek”. Ugyanakkor a nekünk idegen vallás számunkra nehezen elfogadható szokásai és rituáléi miatt nehezen tudtuk a hely hangulatát megunkba fogadni.
181
Mindezek ellenére nagyon érdekes kirándulást tettünk, nagy kár lett volna kihagyni, ha már erre jártunk. Ez is hozzátartozik, hogy teljesebb képet kapjunk Montenegróról. Nem akartuk sofőrünket várakoztatni, ezért hamar visszatértünk a kolostor bejáratánál parkoló kocsinkhoz. Kisebb izgalmak árán megtettük a visszavezető utat és összekészültünk a továbbinduláshoz. Pont két órát jelentett ez a kitérő. Niksic-ig utunk eseménytelen volt. Itt már 600 méter körül jártunk és szép hegyek szegélyezték utunkat. Egy hosszabb alagúton is átmentünk. Beérve Niksic-be, megálltunk egy benzinkútnál tankolni. Bár még félig volt a tartály, nem tudtuk, hogy a hegyek között milyenek lesznek a lehetőségek. A benzinkutas kislánytól megkérdeztük, hol találunk hipermarketet, és ő érthetően és korrektül felvilágosított. Mint kiderült útba esett, csak a négysávos út túlsó oldalára kellett átkeveredjünk. Legjobb tudásunk szerint beszereztünk mindent, - természetesen kenyér kivételével, - ami Szegedig szükséges. Az élelmiszer részleg után fellátogattunk az emeletre, ahol mindenféle iparcikket árusítottak. Elég nagy választék volt játékokból és az árak is kimondottan jók voltak. A legfőbb gond az volt, hogy minden szerb-horvát nyelű volt, több dolognál a kivitel nem tetszett, vagy már van a csibészeknek. Végül csak pár apróságot vettünk. Visszaülve a kocsiba elindultunk Zabljak felé. Már a városban összetűzésbe kerültünk Rózsival, mert nem akart a táblákkal jelzett irányban vinni. Mint utóbb kiderült, ennek két oka volt, melyek összefüggenek. Egyrészt a tervezésnél megadtam egy közbenső pontot, melyhez tényleg az általa kijelölt út vezetett. Viszont ez a pont azért lett megadva, mert a térképéből hiányzik két hosszú szakasz, ahol teljesen új nyomvonalat építettek, és a számítógépben kedvezőbbnek adódott a másik nyomvonal. Elég nagy vívódások árán végül a táblákat követtük. Ez nagyon jó döntés volt. Csak még Niksic határában ez az út egy keskeny kőhídon vezetett át. Egyszerre hajtottunk be egy nagy városi terepjáróval. Ahogy lehúzódtam, hogy elférjünk, a vezetőfülke és a felépítmény közötti részt, kicsit meghúztam a kőkorláton. Szerencsére nem veszélyes, még későbbi javításra sincs szükség, csak egy emlék Montenegróból…
182
Nem sokkal Niksics után tábla jelezte, hogy le kell kanyarodni egy térképünkön nem szereplő új építésű útra. Erről Rózsi sem tudott, szegény szenvedett, amíg megkegyelmeztem neki és leállítottam a navigálást. Nagyon szép helyen jártunk, mondtuk is, hogy ez már az igazi Montenegró. Egészen 1450 méterig felkapaszkodtunk, de a kocsi négyesben-ötösben bírta. Savnik előtt visszatértünk a régi nyomvonalra, melyet viszont kiszélesítettek. Vagy 810 éles hajtűkanyarral vitt le az út jóval ezer méter alá. Nem volt könnyű vezetni, de nem volt semmilyen problémánk sem. Most örültünk igazán, hogy a kamionmentes időszakot választottuk. Mondani sem kell, hogy a vidék megint csodálatos volt. Savnik után megint leléptünk a térképről. Egy korábbi nagyon durvának látszó szerpentint, és utána vagy húsz kilométert ismét új úton tehettünk meg. Rózsit megint el kellett hallgattatni. Közvetlenül Zabljak előtt tértünk vissza a régi nyomvonalra. Áthajtottunk a településen és Rózsi vezérletével mentünk a kemping be. Itt egyetlen gondunk volt: ez az út vezet a környék leglátogatottabb nevezetességéhez, a Crna jezero-hoz (Fekete-tó) és a látogatók autói áttekinthetetlen káoszban parkolnak mindenfelé. Eltelt pár perc, amíg a buszok és egyebek között le tudtunk térni a kempinghez vezető bekötőútra. Ez sajnos nagyon rossz minőségű és erősen emelkedik. Volt némi küzdelem, amíg felértünk célunkhoz. Ekkor négy óra volt. A kemping az ADAC katalógus szerint egy csillagos, de legalább benne van és értékelték. Egy dimbes-dombos területen álló ház melletti szabdalt terület, - valaha legelő lehetett, - áll a kempingezők rendelkezésére. Többnyire sátorozók használják. Nekünk egy támfal mögött kialakított teraszon jutott hely, mely bőségesen elegendő a lakóautónak, de nincs lehetőség rá, hogy más is beálljon mellénk. A villanyhoz dupla kábelt kellett használni, viszont csodálatos a kilátás a hegyekre. Idei utunkon eddig ez a legszebb táborhelyünk. Ezen az sem ront sokat, hogy mindössze két-két WC, illetve zuhany áll a teljes úri közönség rendelkezésére. Az ár villannyal, adóval tíz euró éjszakánként. Letáborozás után odajött hozzánk egy finn hölgy, mint kiderült Ulcinj-ban mellettünk álltak, és távozásuk után az ő helyükre álltunk át. Elég soká elbeszélgettünk. Gyorsan lezuhanyoztunk és elfogyasztottuk hideg vacsoránkat. Utána kiültünk a kocsi elé csodálni a fölénk magasodó kétezres csúcsokat. Mi valamivel 1500 méter alatt vagyunk. Itt kezdtem el megírni a mai nap eseményeit, de nem sokkal nyolc óra után a hideg bezavart a kocsiba. Csúnya esőt ígérő felhők is jártak mindenfelé. Csak munkám felét tudtam elvégezni, a korai kelés, a hosszú és izgalmas út és a friss hegyi levegő miatt elálmosodtam és nem ment az írás. Majd befejezem holnap.
183
Zabljak, 2013. július 15, hétfő, 61. nap Éjjel nagyon hideg volt, egész hét fok közelébe lement a hőmérséklet, és ez 12-13 fokkal kevesebb, mint az előző éjszakán volt a tengerparton, és további 2-3-mal, mint pár napja volt. Szerencsére számoltunk a lehetőséggel és egy kivételével minden ablakot becsuktunk, elővettük a paplanokat. A hidegre való tekintettel hőmérőre keltünk. Ez 13.4 foknál volt és az óra fél kilenc körül járt. Kint reggeliztünk, bár elég csúnya felhők rohangáltak. Hetek óta először nem kellett vigyázzunk arra, hogy a hűtőből kivett dolgok amilyen hamar csak lehet, visszakerüljenek. Reggeli után hosszasan beszélgettem két magyar fiatallal, akik éppen indulni készültek Herceg Novi-ba, ahol foglalt szállásuk volt. Adtam pár tanácsot az utakról és látnivalókról. Ők ideadták helyi turistatérképüket. Később nem tudtam megállni, hogy ne készítsem el a lakóautótól látható panorámát. Eredetileg várni akartam egy napsütéses reggelre. Ha lesz olyan, legfeljebb újra elkészítem.
Így is háromnegyed 11-kor útra keltünk, hogy körbejárjuk a Fekete-tavat. A kemping mögötti erdei úton ereszkedtünk le a tó partjára. Óramutató járásával ellentétesen indultunk el. Kellemes kiépített erdei ösvényen vezetett utunk. Párszor fel kellett kapaszkodjunk 30-50 méterrel a tó szintje fölé.
184
Utunk első szakaszán értük el azt a faházat, mely a Nemzeti Park egy kihelyezett Visitor Center-e. Itt két elég kelletlenül válaszolgató kislányból próbáltunk információt kihúzni, elsősorban a Tara kanyonnal kapcsolatban. Itt volt egy makett, mely hasznosnak bizonyult, és vettünk egy térképet, mely az egész Nemzeti Parkot mutatja. A rossz fényviszonyok és a felhős ég miatt nehéz volt fényképezni. A tó tulajdonképpen két, egymással egy keskeny szoroson keresztül kapcsolatban lévő gleccsertó.
A Fekete-tónál érdekes hidrogeológiai jelenséget figyeltek meg. Alacsony vízállásnál a víz a nagyobbik tóból induló Otoka patakon keresztül távozik a Tara folyó felé. Magas vízállásnál a tavak vize földalatti csatornákon keresztül a kisebbik tóból egy másik folyó vízgyűjtőjébe kerül.
185
A Fekete-tó a Durmitor Nemzeti Park leglátogatottabb része. Könnyen megközelíthető autóval, vagy autóbusszal, körbejárása egy 2-3 órás nem túl nehéz séta a csodálatos hegyek látványával, de még könnyebb séta tehető az aszfaltút közeli részeken. Itt áll pár esőtető, sok pad, és van büfé is. Ezen a részen a fenyők között kiépítettek egy kalandparkot, melynek utolsó szakasza a tó felett kifeszített kötélen, csigán történő át ereszkedés.
Befejezve a tó körüli sétát, bementünk a városba. Célunk volt kicsit körülnézni, és ha lehet további információkat gyűjteni. Gondoltunk egy egyszerűbb raftingolásra, vagy egy jepp túrára a hegyekben. Elsőnek a Nemzeti park Visitor Center-ébe tértünk be. Itt csalódásunkra csak egy nyelveket nem beszélő középkorú hölgy volt, akivel nem tudtunk mit kezdeni.
186
Elmentünk egy, majd később egy másik elhagyott és pusztulásra ítélt szálloda mellett. Ez nekünk kicsit furcsa, már láttunk ilyeneket Kotorban és Budva-ban is. Ott a háború okozta károknak tulajdonítottuk, de itt nincs szó ilyesmiről. Talán az lehet a dolog mögött, hogy a háború éveiben a bezárt, esetleg a szocializmus igényszintjéhez épített szállodák annyira leromlottak, hogy a mai igényeknek megfelelő felújításuk már nem lenne gazdaságos. Az is érdekes, hogy ezek a fantom szállodák általában nagyok, amolyan kaptárak. Igény pedig van, mert mindenfelé építkeznek. Később betértünk két programszervező irodába, ahol megtudtuk, hogy a legegyszerűbb rafting túrák két órásak, oda-vissza úttal 3 és fél órát vesznek igénybe és személyenként 45-50 euróba kerülnek. Jepp-pel a nagy hegyeket lehet körbeautózni, és autónként 120-140 euróba kerülnek, de nem foglalkoznak társaságok összehozásával. Kettőnknek ki kell fizetnie a 4-6 személyes kocsit.
Beérve város közepébe az észak-norvég települések jutottak eszünkbe. Egy útkereszteződésben van néhány nagyobb üzlet, pár bankfiók, étterem, egy postahivatal és szinte semmi más. Környékükön elszórtan állnak épületek, farmházak, ma idegenforgalmi hasznosítással, magán üdülők, kisebb apartman házak, szállodák és panziók. Az „útkereszteződésben” van egy turista információs iroda. Itt sem tudtak túl sok újat mondani. Vettünk a szomszédos trafikban egy képeslapot a szerény választékból, és indultunk vissza. Útközben egy magánház kertjében érdekes szökőkutat fedeztünk fel.
187
Betértünk még egy utazás szervezőhöz. Az ajánlat hasonló, kicsit olcsóbb, mert nem tartalmaz catering-et. Majd elgondolkozunk, még van időnk, mindenhol elég előző délután jelentkezni. Visszatérve a kempingbe, gyorsan lezuhanyoztunk, hogy legyen még meleg víz és elkerüljük a csúcsforgalmat. Utána vacsoráztunk és behoztam a lemaradásomat a naplóban. Megint korán be kellett jöjjünk a hideg miatt. Ma még csúnyább felhők vannak az égen, mint tegnap voltak. Zabljak, 2013. július 16, kedd, 62. nap Nyolc óra után keltünk. Az éjszaka kint egy fokkal melegebb, de a kocsiban kettővel hidegebb volt, mint előző éjjel, mert a tengerpartról hozott meleg hatása elmúlt. Ma sokkal szebb idő volt, többnyire sütött a nap és csak kevés felhő rohangált a nagy hegyek felett. Bár nem tekintem véglegesnek, el is készítettem gyorsan a tegnapi panoráma képet újra, hátha nem lesz jobb alkalmam. Azért ez kicsit vidámabb, mint az előző.
Ma motorozással kombinált gyalogtúrát terveztünk a Tara kanyon meglátogatására. Térképünkön a mintegy tíz kilométerre lévő Podgora mellett találtunk a kanyon felső peremén két olyan kilátópontot, melyek gyalogosan megközelíthetőek. Reggelit követően, indulás előtt még beszélgettünk kicsit finn ismerőseinkkel, akik éppen távozni készültek. Tíz óra múlt, amikor motorra szálltunk. Óvatosan lecsurogtunk a kemping bekötőútján, majd áthajtva a városon Mojkovac felé tettünk meg egy kilométert. Itt kellett letérjünk Podgora felé. Elég keskeny, de elfogadható állapotú aszfaltúton haladtunk. Kellemes volt a szép erdőben a nem túl kacskaringós úton a kevés lejtőn és emelkedőn motorozni. Sajnos 50.000-es térképünkön nem lehetett pontosan követni a dolgokat, így egyszer feleslegesen tértünk le és tettünk meg párszáz métert egy nagyon rossz aszfaltúton. Végül kifogyott alólunk az aszfalt és murvás, itt makadámnak nevezett útban folytatódott. Ettől mi immáron nyolc éve el vagyunk tiltva, minősége amúgy is alkalmatlan volt motorozásra. Letettük a járgányt és egy közeli kertben kaszáló úriembertől megérdeklődtük, jó helyen járunk-e és hogyan tudunk eljutni a kilátópontokhoz. Bár nem beszélt sem angolul, sem németül, azért megértettem, hogy jó helyen járunk, és pár további elemet is az utat illetően. Neki indultunk a murvás úton és mintegy másfél kilométerre meg is találtuk az elágazást a két kilátó pont felé. Cirill betűs táblák jelezték az irányokat.
188
Az egyik pont 1301, a másik 1427 méter magasan van. A kanyon mélyén a Tara vízszintje 550 méter körül van. Elsőnek az alacsonyabban lévő, Ravni nevűhöz mentünk. Hamar le kellett térjünk a murvás útról és egy régen nem használt kocsiúton, néhol csak alig látható ösvényen haladtunk. Útjelzés az errefelé teljesen ismeretlen fogalom. Térképünk, de többnyire inkább megérzésünk szerint mentünk. Próbáltuk az alig használt ösvény nyomait felfedezni az aljnövényzetben. Hála több évtizedes tapasztalatunknak nem tévedtünk el, még az iránytűt sem kellett elővegyük. Közelítve a célhoz, először erdészeti munkásokba botlottunk, a kitermelt fát hozták az erdészeti út mellé. Közvetlenül a kanyon előtt pár év előtti erdőtűz nyomait láttuk. Az elágazástól mintegy két és fél kilométert tettünk meg, többnyire lefelé, amikor kivilágosodott az erdő és hirtelen a kanyon peremén álltunk. Fenséges látvány tárult elénk: szemben velünk egy ezer méteres sziklafal, 750 méterrel alattunk, a kanyon mélyén, a folyó keskeny sávja.
A szemközti oldalon, egész a kanyon pereméig húzódnak a magashegyi legelők, rajtuk házak. Útikönyvünk szerint a Tara folyó kanyonja a Colorado közismert Grand Canon-ja után a második legmélyebb a világon.
189
A távolban látható kanyar feletti aprónak látszó sziklafal, - becslésem szerint, - úgy 80-100 méter magas lehet. Hosszasan gyönyörködtünk a ritka látványban. Kicsit sajnáltuk, hogy felhős az idő, napsütésben, kék ég alatt valószínűleg még csodálatosabb a panoráma. Összeszedelődzködtünk és indultunk vissza az elágazáshoz. Elég sokat kellett felfelé menjünk és nagyon vigyáztunk, ne tévedjünk el. Végül gond nélkül visszaértünk. A másik kilátóponthoz, a Tmorska gala-hoz is mintegy két és fél kilométert kellett gyalogoljunk. Ez az út végig a murvás erdőgazdasági úton vezetett és alig változtatta szintjét. Az erdőből kilépve egy elég kopár részre értünk, ahol szinte virítottak a fehér mészkősziklák. Talán száz métert kellett megtegyünk ezen a nehéz terepen, amikor kiértünk a kanyon peremére. Itt sokkal nehezebb és veszélyesebb volt mozogni. Nagyon óvatosak voltunk. Erről a helyről két irányban is láthattuk a folyót közel 900 méterrel alattunk. Ezen a vidéken is erdőtűz pusztított valamikor, az egész oldalban megégett fatörzsek meredeznek az ég felé. Itt az oldalban felfedeztünk egy utat, mely a folyó partján lévő étteremhez vezet. Ezen az úton hozzák ki a kanyonból a közepes, 40 kilométeres rafting túra résztvevőit.
190
Itt is hosszabb időt töltöttünk el a tájban gyönyörködve, megettük banánjainkat, majd indultunk vissza, először az elágazáshoz, majd a motorhoz. Elég kiadós kirándulást tettünk, de felejthetetlen élményben volt részünk. A motorra felülve nem vettünk szél jacky-t, bízva a július közepén elvárható melegben. Csalódnunk kellett, kimondottan fáztunk a szolid 30-40 kilométeres sebességnél. Most is kellemes volt az erdőben motorozni. Beérve a központba, első dolgunk volt megtankolni a járgányt, majd elmentünk megnézni a másik két kempinget. Ezekhez is meredek, rossz minőségű és keskeny út vezet, csak még hosszabban, mint a mi kempingünkhöz. Az egyikhez még további meredeken kellett felhajtani, ezt kihagytuk. A másikba betértünk. Talán kicsit rendezettebb, de nincs több WC és zuhany és áramcsatlakozást sem láttunk. A kilátás pedig közelébe sem jön a miénknek. Azonnal elvetettük egy esetleges átköltözés gondolatát. Visszatérve a központba, a péknél vettünk kenyeret és kétféle bureket, ezt a helyi specialitást. Ez egy kerek, pizza méretű, de sokkal vastagabb valami. Tulajdonképpen egy töltött leveles tészta. A töltelék lehet túró, sajt, húskrém vagy valami más. Ezt vacsorára szántuk a maradék spagetti és egy zacskós leves mellé. Betértünk a tegnap harmadiknak meglátogatott utazásszervező irodába. Ismét elmondattuk a jeep szafari programját és befizettünk holnapra. Tízkor indulunk és négy óra körül érünk vissza. Csak jó idő legyen… Négy óra után érkeztünk a lakóautóhoz. Egész nap esőre hajlott az idő, de mostanra teljesen befelhősödött és kimondottan kellemetlen hideg lett. Első dolgunk volt lezuhanyozni, majd elkészítettük és megettük vacsoránkat. A burek mindkettőnknek ízlett. Zsóka még dacolva a hideggel kint készítette el a holnapi szendvicseket, sőt gyapjútakaróba burkolódzva olvasott is egy keveset. Én nem kockáztattam, dupla zokniban, dupla jogging nadrágban a kocsiban ülve írtam meg a naplót.
191
Most háromnegyed kilenc van, kint 11.3, bent 15.6 fok a hőmérséklet. Zsóka már az ágyban olvas, én is rövidesen csatlakozom hozzá. Zabljak, 2013. július 17, szerda, 63. nap Éjjel kicsit melegebb volt, de még mindig tíz fok alatt is járt a hőmérő. Mostanra annyira összefagytunk, hogy ezt a csekély melegedést nem tudtuk érzékelni. A banki SMS-ekre ébredtünk, fél nyolckor. Szinte zárt felhőzet fogadott, és ami a legelkeserítőbb volt, a hegyek teteje felhőbe burkolódzott. Reggeli után fél tízre készültünk össze és pár perc alatt legurultunk az ügynökséghez. A kocsi már ott állt, egy Lada Niva, és sofőrünk is hamarosan megérkezett. Még el kellett menjen tankolni, de pont tízkor menetkész volt. A hölgy az irodában megnyugtatott, hogy az északi szél el fogja vinni a felhőket. Ez kicsit a szolgáltató kötelező optimizmusának tűnt. Sofőrünk egy fiatal, talán 30 év alatt járó srác volt, aki elfogadhatóan beszélt angolul. Az együtt töltött öt óra alatt sokat beszélgettünk róla, az országról, de elsősorban a környékről. Megtudtuk, hogy télen síoktató, de rövidesen kiköltözik Moszkvába a barátnőjéhez. Hobbija a motorozás és a motorkerékpár építés. Egész nap készségesen mutatott meg mindent, de nem volt egy idegenvezető szintjén jártas a dolgokban, inkább csak egy itt felnőtt és itt élő, az utat hetente többször bejáró valaki szintjén ismerte a dolgokat. Utunk először a tegnap is már felkeresni tervezett kilátóponthoz, a Curovachoz vezetett. Itt nem tettük meg az utolsó pár száz méteres emelkedőt az 1625 méteren lévő csúcsig, hanem a kanyon szélén lévő parkolóban álltunk meg, és néztünk le a több mint ezer méteres mélységbe. Sajnos a felhős idő miatt nem volt tiszta a kilátás. A kanyon mélyén csak két kisebb részen villant fel a folyó víztükre. Megállapítottuk, hogy tegnap többet láttunk.
192
Pár kilométert visszaautóztunk, hogy rátérjünk a Durmitor hegység körül vezető útra. Szép erdei aszfalt úton haladtunk, hasonlón, mint tegnap a motorral. Nem sokára hegyi legelőkön vezetett utunk. Ismét letértünk, de csak pár száz métert, hogy egy étterem teraszáról körbenézhessünk. Az étterem szépen kiglancolva várja vendégeit, de a mellette lévő ülős sílift, mint megtudtuk, már évek óta nem működik. Ahogy sofőrünk elmondta, errefelé szinte minden egy csődbement Durmitor Sí Centrum nevű állami vállalat birtokában volt, azok az üresen álló szállodák is, melyeket a múlt nap láttunk. Most megpróbálnak mindent privatizálni. Ezt az éttermet is megvette valaki a sílifttel és lent a városban két nagyobbacska szállodával. Az egyiket, bent az útkereszteződésben lévő Hotel Zabljak-ot a napokban nyitotta meg újra, és két éven belül a másikat is meg kell nyitnia. A teraszról csodálatos kilátás nyílt a városra, a Fekete-tóra és a környező hegyekre, csak a felhők zavartak még mindig.
Visszatérve a körútra megtettünk újabb talán három kilométert és megálltunk egy kilátópontnál a kanyon peremén. Innen sajnos nem látszott a folyó, de az 1300 méter mély kanyonba szépen be lehetett látni. Szépen látszott a Curovac kilátó pont és a kanyon túlsó pereme mögött a hegyi legelők és elszórtan a lakóházak. Kelet felé a kanyon kicsit kiszélesedett és az alján egy Tepca nevű település is látható egy padszerű részen. Ez is egy olyan település, mint errefelé mindegyik: hatalmas területen elszórva állnak a házak. Minket Norvégiára emlékeztetett, csak ott sokkal szebbek és nagyobbak az épületek.
193
Újabb néhány kilométer megtétele után elmentünk egy Crna Gora nevű település mellett, melyet a helyiek következetesen a „Mala” (Kis) jelzővel illetnek, gondoljuk, hogy ne keveredjen össze az ország nevével. Ennek határában letértünk az aszfaltútról és megállunk egy másik, a Susnica kanyon peremén. Ez a kanyon nem olyan mély, mint a Tara-é, a benne folyó patak alig hogy csordogál, de sokkal keskenyebb. A két perem között sok helyen talán fél kilométer sincs, míg a Tara kanyon esetében ez legalább a duplája. Mindkét oldalon magashegyi legelők szegélyezik. Az egész olyannak látszik, hogy ha befednék a kanyont, egy sima felföld lenne.
Ennek a kanyonnak a mélyén van egy kis tó. A tavat a kanyonban feltorlódott kövek duzzasztják és lefolyása földalatti csatornákon történik. A tónál a meder kb. 1150 méter magasan van, de az utána lévő 4-5 kilométeren, amíg a Tarába ömlik, jó 600 métert esik a Susnica. A kanyon oldalában szerpentin vezet le a tóhoz. Az út nincs aszfaltozva. Itt mindenképpen szükséges volt a terepjáró. Nivánk a terepfokozatokat használva is nehezen birkózott meg a
194
feladattal. Leereszkedés közben is megálltunk egyszer fényképezni. A kanyon alján tartottunk egy rövid pihenőt. A tó partján kis ház áll, benne szálláslehetőséggel és egy nagyon szépen berendezett szabad tűzhellyel és bárral felszerelt közös helységgel. Többen álltak itt meg pihenőt tartani. Itt szedik be a Nemzeti Park személyenként három eurós belépti díját is.
195
Továbbmenve kikapaszkodtunk a kanyon túlsó oldalán és felérve a peremre ismét megálltunk gyönyörködni a tájban. A túlsó peremen Crna Gora épületei látszottak. Elérve Nedajno települést ismét aszfaltúton mehettünk. Eleinte a táj nem sokban tért el a már lassan megszokott vidéktől. Erdőben, majd hegyi legelőkön vezetett Trsa-ig. Innen kezdett megváltozni a vidék. Mind több sziklát láttunk és megjelentek kopár részek is. Ugyanakkor lankás, szép völgyek indultak nyugat felé és mind több tanyaházat láttunk.
Megjelentek az állattartás nyomai is. Kaszálták a réteket és elmentünk egy használaton kívüli állattartó telep mellett is. Ez is a Durmitor Sí Centrum vállalathoz tartozott hajdanán, de új tulajdonost nem találtak még. Miközben nyugat felé elhagytuk a már Boszniához tartozó Maglic hegység vonulatait, közelítettünk a Durmitor
196
Nemzeti Park hatalmas mészkő tömbjéhez. Egy széles völgyben vezetett utunk, és hosszabban megálltunk az érdekes függőleges rétegezést mutató 2392 méter magas Prutas hegy alatt, hogy elfogyasszuk a magunkkal hozott szendvicseket és banánt. Mellettünk a legelőn érdekes kör alakban elhelyezett köveket láttunk. Ennek eredetéről, vagy rendeltetéséről sofőrünk nem rendelkezett információval Lassan közelítettünk utolsó állomásunk, a Sedlo (Nyereg) nevű 1908 méteres hágó felé. Mind több állattartással foglalkozó tanya mellett autóztunk el,
197
és a legelőkön is megjelentek a tehenek, birkák, sőt lovakat is láttunk. A táj erősen emlékeztetett a Pireneusok magasabb vidékeire, például az Andorra előtti részre a francia oldalon, csak itt, - lévén mészkőhegységről szó, - a fennsíkot hatalmas töbrök színesítették. Közben szépen kitisztult az idő, bár még mindig felhős volt, de már nem azok a szürke esőfelhők voltak a jellemzőek. A napsütés hatására fel is melegedett és pólóval a flanel ing alatt kellemes volt a napon. Egyik kanyarban rövid időre felbukkant a Durmitur hegység, és egyben Montenegró legmagasabb hegycsúcsa a Bobotov Kuk is.
A Sedlo-n erősen fújt a szél és sokkal hűvösebb volt, mint korábbi megállásainknál.
Innen már megállás nélkül jöttünk Zabljak-ba. Hamarosan megláttuk a Savnik felől érkező, tavaly megnyitott utat, - ezen jöttünk három napja mi is,áthajtottunk pár kisebb településen, melyeken sok újépítésű nyaralóházat láttunk. Érintettük a Savin Kuk nevű síterepet és három órakor megálltunk az ügynökség faháza előtt. Nagyon érdekes és tartalmas túrát tettük, mindenképpen megérte befizetni erre az útra. Saját eszközeinkkel nem tudtuk volna teljesíteni és sok érdekes és hasznos dolgot hallottunk kísérőnktől is. Búcsút vettünk sofőrünktől, megköszöntük neki és az irodában dolgozó hölgynek az élményekben gazdag napot, felültünk a motorra és visszajöttünk
198
a kempingbe. Itt alig voltak, sokan elmentek, akik meg maradtak éjszakára még valahol kint jártak. Kihasználtam az alkalmat és elkészítettem két képet a lakóautóról, háttérben a hegyekkel. Ilyen képekre gyakran van szükség, amikor illusztrálom valamelyik írásomat.
Első dolgunk volt megenni a hűtőnkben még Ulcinj-ból hozott fél görögdinnyét,- a kocsi hátában még van egy egész, - majd lezuhanyoztunk. A korai időpont miatt úgy határoztunk, főzünk egy zöldbabgulyást és hozzá valamilyen édességet készítünk. Bár szépen sütött a nap, és ha nem futottak elé felhők, meleg is volt, Zsóka mégis inkább bent főzött. Ezzel is fűtjük a kocsit. Az alacsony feszültség miatt lassan készült az étel, én addig neki kezdtem a nap lekönyveléséhez és a képek megszerkesztéséhez. Közben sokan érkeztek, köztük egy magyar fiatal pár egy ötéves kisfiúval. Kicsit elbeszélgettünk velük. Ez a hely sokak érdeklődését felkelti. Rendszeresen látunk magyar kocsikat, hallunk magyar beszédet. Kaja után a kocsiban kezdtem el megírni a nap eseményeit. Zsóka elmosogatott és kiült kicsit olvasni, de a hideg hamar bezavarta. Zabljak, 2013. július 18, csütörtök, 64. nap Éjjel nagyon hideg volt, kint 7.5 fok, és valami miatt a kocsi sem tudta biztosítani a szokásos 3 fokos hő lépcsőt. Hajnalban bent is tíz fok alá ment a hőmérséklet. Zsóka jól bírta, én viszont fáztam. Ennek az is lehetett az oka, hogy este sokáig dolgoztam a gépen és nem öltöztem fel eléggé. Amikor ágyba bújtam, nem tudtam felmelegedni és ez egész éjjel így volt. Csak valamikor hat óra körül vettem magamra a gyapjútakarót, de ez már nem sokat segített. Azért fél nyolc után felkeltünk, mivel a nap sütött, - eddigi legtisztább reggelünk volt, - kint nagyon hamar melegebb lett, mint bent. Reggeli után összekészültünk egy gyalogtúrához. A kiválasztott cél a jó hat kilométerre lévő Jablan jezero azzal az opcióval, hogy, ha lesz kedvünk, erőnk és időnk, visszafelé még betérünk a közelebb lévő Zminje jezero-hoz is.
199
Tíz óra előtt hagytuk el a kempinget és a kerítés mellett haladó turistaúton neki vágtunk a hegyeknek. Célunk, a hegység második legmagasabban lévő tava, 1791 méteren, mintegy 350 méterrel van kempingünk felett. Pár száz métert egy autók által is járt köves úton tettünk meg, majd bevágtunk az erdőbe és egy elég meredek úton felkapaszkodtunk 1500 méter fölé. Közben elmentünk a Barno jezero mellett, mely a fák között egy hegyi legelő közepén lévő mocsaras terület. Elérkeztünk Bocasa határába. Itt tér le a Zminje jezero felé menő út. Mi térképünkkel ellentétben be kellett menjünk Bocasa elszórtan álló házai közé, mert feltételezésünk szerint az eredeti jelzett út nyomvonalában az elég új házakhoz tartozó telkek vannak ma. Ez egy elég nagy kerülőt jelentett, és nagyon nehezen találtuk meg ismét a jelzést. Utunk egy nagyon meredek, vízmosásos, kövekkel és fagyökerekkel szabdalt emelkedőn vezetett felfelé. Talán háromszáz métert szintet küzdöttünk le így, és értünk fel egy 1862 méteres csúcs alá. Innen utunk egy meredek oldalban vezető, kissé emelkedő, nagyon keskeny ösvényen vezetett. Erről szép kilátás nyílt a hegyekre. A távolban látszott Zabljak és a Feketetó. Előbbi a párában alig volt kivehető.
Közben egyre közelebb került a 2164 méter magas Crvena greda, mely egy magasabban lévő szirt kiszögelése, és meghatározza a környék látképét. Ez alatt bújik meg a Jablan jezero. 200
Felkapaszkodtunk egészen 1860 méter fölé, majd ösvényünk elkezdett lefelé menni. Szép magashegyi rétek és fenyőerdők váltották egymást. Elhagytuk a Crvena greda felé vezető elágazást, majd utunk meredeken egy vízmosásban vezetett le egészen a tó partjáig. Két órát tartott az út a kempingből.
A tó nem túlzottan mély, mindössze 8 és fél méter. Láttunk pár apró halat is benne. Egész úton nem találkoztunk senkivel, a tó partján is egyedül voltunk. Egy fél órát csodáltuk a környéket, elmentem a tó túlsó végére is, hogy visszafelé is fényképezzek.
201
Fél egykor indultunk vissza. Elég nehéz volt felkapaszkodni a vízmosásban, majd utána a réteken és erdőn át. Az erdő fái között fel-felvillant a mellettünk lévő sziklafal. Az oldalban haladó keskeny ösvényen most sokkal könnyebben haladtunk lefelé. Itt találkoztunk előbb egy négyfős társasággal, majd egy fiatal párral. Kicsit meglepő, hogy milyen kevesen választották ezt a célpontot abból a sok túrázóból, akiket az elmúlt napokban, és ma reggel is láttunk a kemping melletti az ösvényen a hegyek felé igyekezni. A meredek oldaltól nagyon féltünk, de kevésbé bizonyult nehéznek, mint számítottunk rá. Nagyon óvatosan jöttünk lefelé, éreztük a nehéz terepen teljesített háromórás gyaloglást a lábainkban. Sajnos nem találtuk meg a régi ösvényt, illetve kerítésbe botlottunk, így egy kisebb vargabetűvel is nyújtottuk utunkat. Leérve a Zminje jezero felé vezető úthoz, egyértelmű volt, hogy nem megyünk oda. Leültünk egy padra, elfogyasztottuk a reggel készített szendvicseket, megittuk a vizet, illetve teát és a rövid pihenő után indultunk tovább a kempingbe. Még csináltunk egy rövid kitérőt a Barno jezero-hoz, de az csak arra volt alkalmas, hogy közelről is meggyőződjünk arról, amit reggel már távolról láttunk. Három órára értünk vissza a lakóautóhoz, pont öt órát voltunk távol. Kicsit kifújtuk magunkat, lecseréltük az összeizzadt göncöket és a túracipőket, majd motorra szálltunk, hogy bemenjünk Zabljak-ba. Előtte döntöttünk, hogy holnap nem megyünk raftingolni. Így csak a gyerekeknek írt utolsó montenegrói képeslapot adtuk postára és vásároltunk pár dolgot. A holnapi reggelihez és a
202
holnaputáni szendvicsekhez vettünk kenyeret és sajtra is szükségünk volt. Vettünk még hazavitelre két kis üveg mézet, hátha ez különb az otthoninál. Alig fél órát voltunk távol. Visszaérkezésünk után lezuhanyoztunk és elkezdtük készíteni a vacsorát, illetve megírni a naplót. Mire mindennel végeztünk, - nem siettük el a dolgot, - elmúlt nyolc óra. Ma kicsit kevésbé van hideg, talán lehet még egy fél órát kiülni a kocsi elé, szigorúan dupla nadrágban és zokniban, gyapjútakaróba burkolódzva. Zabljak, 2013. július 19, péntek, 65. nap Este telesen beöltözve egészen fél tízig kint ültünk a kocsi előtt és gyertya mellett beszélgettünk. Ekkorra, köszönhetően az elég nehéz túrának, nagyon elpilledtünk és nyugovóra tértünk. Éjjel éppen tíz fokig hűlt le a levegő, de ma a kocsi tartotta a jó 3 fokos különbséget. Reggel meglepően hamar melegedett fel a levegő, de teljesen borult volt az ég. Mára egy kisebb túrát ütemeztünk, annak a tónak a felkeresését, amit tegnap végül kihagytunk. Ez a térkép szerint nemcsak rövidebb, de kevésbé meredeknek látszott. Tíz óra után valamivel indultunk útnak. Elmentünk megint amellett a kis ház mellett, mely a nagy hegyek árnyékában, egy kisebb sziklafal tövében áll és egy szép rétre néz. Már tegnap is gondoltam, hogy lefényképezem, de végül az adta meg a végső lökést, hogy ugyanez látszik azon a képeslapon, melyet tegnap küldtünk a gyerekeknek. Ma nem tértünk le a köves kocsiútról, hanem elmentünk a végéig, majd a folytatásában lévő erdei úton ereszkedtünk le a Jaksica mli-ig. Az úton folyton kerülgettük vagy a patakot, mellyel osztoztunk egy darabon, vagy a keresztben érkező vízfolyásokat. Leérve a völgy aljára, utunkat a Mlinski patak mellett folytattuk felfelé. Itt valaha három malom is volt, ma csak az egyik épülete áll, a másik összedőlt, a harmadikat nem is találtuk meg. A duzzasztásoknak, vagy a malmokhoz vezető csatornáknak és a gépészeti részeknek nyoma sincs.
203
A völgyben kellemes volt az út felfelé, pedig elég rendesen kellett kapaszkodni. Néhol elénk villant a patak, egy-egy zubogója. Utunk elért egy erdőgazdasági utat, ezen mentünk tovább nyugat felé. A völgyben egy modern kis épület áll, valószínűleg erőmű, vagy vízkivételi hely. Előttünk a fák között láthattuk a Crvena greda sziklafalát. Nemsokára letértünk az erdészeti útról és csak nem vízszintes terepen jutottunk el célunkhoz, a Zminje jezero-hoz. Ez sokkal kisebb, mint a tegnap meglátogatott társa, és sekélyebb is. Ennek megfelelően sok vízinövény él benne és partjai itt-ott elmocsarasodtak. A fenyőerdő sok helyen leér egészen a partig, máshol meredek sziklafalak zuhannak a tóba.
Az ösvény megkerüli a tavat, de sziklák miatt 3-4-szer is fel kell mászni akár harminc métert is. A tegnapi túra emlékeivel a lábainkban mi csak egy kisebb ilyen emelkedőre vállalkoztunk, hogy másik szemszögből is lássuk a tavat.
Ezt a célt ma elég sokan választották. Mindkét irányban többekkel találkoztunk és a tónál is több társaság időzött. Mi nem sokáig maradtunk, mert délutánra a holnapi indulás jegyében volt pár tennivalónk.
204
Visszafelé nem a malmok völgyén jöttünk, hanem az erdőgazdasági utat követtük egészen a tegnap már bejárt helyig, Bosaca határában. Innen a tegnapi úton tértünk vissza a kempingbe, csak a Barno jezero-t hagytuk ki. Fél egy után érkeztünk meg. Átöltöztünk házi ruhába és elkezdtük felszerelni a motort. Közben visszaérkezett közeli sétájáról az a fiatal magyar pár az ötéves kisfiúval, akiket az elmúlt napokban kicsit segítettünk. Odajöttek elbúcsúzni, mert indultak tovább. Kicsit elbeszélgettünk. Ez alatt kezdett el csepegni az eső, nem is tudtam befejezni a motor lerögzítését. Elég komoly zivatar kerekedett, félbe is kellett szakítsam a munkát. Ha visszagondolok, talán Zadar-ban esett utoljára. Már nagyon kellett a kocsinak egy kis lemosás, minden poros volt. Talán egy órát eshetett. Utána befejeztem a motor felszerelését, kiürítettem a WC tartályát, elraktam a már nem szükséges dolgokat és elmentem fizetni. Közben Zsóka jól kitakarított. Ezután leleltároztuk a kaja- és vegyszerkészletet és pontosítottuk a beszerzendők listáját. Nem is olyan vészes, legkomolyabb tétel az italkészlet feltöltése lesz. Délután kaptuk az SMS-t Zelena Feritől egy vacsora meghívással vasárnap estére. Visszaírtam, hogy holnap este, amikor már látjuk, mennyit haladtunk, tudjuk fixálni a dolgot. Utána Zsóka levágta a hajamat. Hamar lezuhanyoztunk, hajat is mostunk, eléggé összeizzadtuk magunkat az elmúlt napokban. Megettük Ulcinj óta magunkkal hurcolt görögdinnye utolsó előtti adagját. Holnap mindenképpen végezni kell vele, hogy legyen hely a hűtőben az új dolgoknak. A napló korán elkészült, ma nem volt túlzottan sok dolog. Utána vacsoráztunk meg. Közben vendégül láttuk egy pohár borra azt az újvidéki úriembert és szerb feleségét, akiknek a szomszédban van házuk és már párszor beszélgettünk. Később megint elkezdett esni. A napfénytető alatt készítettük el a szendvicseket holnapra Korán behúzódtunk a kocsiba és hamarosan le is feküdtünk. Reggel hat óra előtt lesz kelés és hétkor szeretnénk elhagyni a kempinget. Beograd, 2013. július 20, szombat, 66. nap Éjjel már nem esett és valamivel kevésbé volt hideg, mint az előző napokon. A terveknek megfelelően hét órakor hagytuk el a kempinget.
205
Zabljak-ban megálltunk kenyeret venni holnapra, és indultunk a Tara viaduktja felé. Az éjszakai eső után még minden párás volt, Itt-ott kisebb felhőfoszlányok húzódtak meg a völgyben vagy a fák között. A gyér forgalomban kellemes volt az autózás. A Tara viaduktjánál letettük a kocsit a parkolóba és kicsit körülnéztünk. Az elég látványos hidat, - ha jól értettük, - 1938-42 között építették. Sajnos a pára miatt nem a legtökéletesebben látszott. A hídfőben több emléktábla és emlékmű áll, melyek tartalmát nem értettük, de a partizán harcok eseményeire és résztvevőire is emlékeztetnek. Bementem egészen a híd közepéig, hogy a vizet is láthassam. Felfelé elég nyugodt a folyó, partján egy rét, rajta pár épület. Lefelé látni pár zubogót. Ezeken még a legegyszerűbb túrát is átvezetik.
A viadukt Zabljak felöli oldalán van a raftingosok bázisa. Ide hozzák kocsikkal, vagy jönnek saját járművükkel a túrák valamelyikére vállalkozók. Itt öltöznek be a túrához és innen indulnak el a kocsik tetején a hajókkal a pár kilométerrel feljebb lévő behajózó állomásra, illetve ide hozzák vissza őket a túra teljesítése után. Van itt még egy étterem-büfé is.
206
Itt volt a mai program első döntési pontja. Vagy megyünk a Tara völgyében felfelé Mojkovac-ig, majd onnan egy hegyen átkelve Bijelo Polje felé a Lim völgyében érni el a szerb oldalon lévő Prijepolje-t, vagy egy 60 kilométerrel rövidebb, de eleve érdektelennek ígérkező úton, Pljevlja-n keresztül jutni el oda. Az előbbi nemcsak hosszabbnak, de nehezebbnek is ígérkezett. Végül úgy döntöttünk vállaljuk a többlet nehézséget a szép és érdekes út reményében. Eleinte, bár a folyóval szemben autóztunk, erősen ereszkedtünk. Pár kilométeren ledolgoztuk a viadukt magasságát és elértünk arra a helyre, ahol a raftingosok vízre szállnak. Itt megálltunk kicsit körülnézni. Ezen a helyen a folyó elég nyugodt.
A raftingosoknak alakítottak ki.
egy
komoly
pihenőhelyet
Visszaülve a kocsiba, indultunk felfelé a Tara mentén. Az első mintegy húsz kilométert közvetlenül a vízparton tettük meg. A fák közül ki-kivillant a folyó és sok helyen szép sziklafalak alatt hömpölygött lefelé.
207
Azután lassan elhagytuk a folyópartot és felkapaszkodtunk az oldalba. Egy helyen az út tett egy jelentősebb kitérőt, hogy kikerüljön egy oldalról érkező völgyet. Ezen a részen elkezdett kinyílni a kanyon. Mire felértünk Mojkovac közelébe, egy kimondottan széles folyómedret láthattunk, melynek közepén csörgedezett, néhol több ágban a víz. Szinte észre sem vettük, hogy megérkeztünk Mojkovac-ba, annyira jelentéktelen település. Áthajtva rajta, majd leküzdve egy kisebb hegygerincet pár kilométerrel Bielo Polje előtt jutottunk el a Lim folyó völgyébe. A városon, köszönhetően egy új kerülőútnak, hamar átjutottunk. Innen már csak gyenge 20 kilométer volt a határ. Az utolsó benzinkútnál teletankoltunk, mert tudtuk, hogy Szerbiában drágább a gázolaj. Sajnos itt is 7 centet drágult három és fél hetes itt tartózkodásunk során. Ahogy közeledtünk a határhoz, a folyóvölgy egyre szűkült. Ez itt nem egy kanyon, hanem egy szurdok. Mindkét oldalon függőleges sziklafalak között folyik a Lim, és az utat sok helyen a sziklafalba vésték bele. Rózsi többször is elvesztette a műholdjait és sipákolt. Egy rövid, talán 2-3 kilométeres szakaszon a folyó a határ. A szűk helyen csak úgy tudták elhelyezni a határállomásokat, hogy azok 6-8 kilométerre vannak egymástól. Ez a szakasz volt mai utunk legszebb része, de egyben itt volt a legrosszabb az útburkolat. Az átkelés a határon viszonylag simán ment, a két oldalon együtt félórát sem vesztegeltünk. A körülmények elég szegényesek, konténerekbe van minden telepítve és az egész olyan balkáni. Elhagyva a határt továbbra is a Lim folyót követtük. Pár kilométeren még vadregényes volt a völgy, de egyre lankásabbak lettek a környező hegyek és egyre szélesedett a völgy. Így értünk el Prijepolje-be, ahol a Tara viadukttól érkező rövidebb, de ingerszegényebb út csatlakozott be. Így utólag, úgy érezzük megérte a kerülő. Az elmúlt években nagyon sok szép és vadregényes helyen jártunk a Pireneusoktól Korzikáig, a Picos de Europa hegyei között és máshol. Ez a mai út méltán kerül ezek sorába. Prijepolje-ban be kellett térjünk a belvárosba, hogy pénzt váltsunk ki. Nem tudtuk, hol fogunk éjszakázni, és ott használhatjuk-e bankkártyánkat, Belgrád után tudtuk, hogy fizetni kell az autópályán, de nem tudtuk mennyit, és elfogadnak-e eurót. Nagyon nehezen találtunk parkolóhelyet a kocsinak. Gyorsan beszaladtam a főutcára és az első automatából kivettem 5000 dinárt. Ez jó 13 ezer forintnak felel meg. Indultunk tovább. Egy kicsit még a folyó mellett, majd letértünk keletre Nova Varos felé. Alig ötven kilométert tettünk meg a határtól, de máris érzékeltük a különbséget. Ez a vidék szegényebbnek, rendezetlenebbnek, még koszosabbnak hatott, mint Montenegró. Megjelentek csúnya ipartelepek, fél hegyeket bontottak el a kőbányászok. Olyan hangulattalan városokon hajtottunk át, mint Uzice és Cacak. Azért voltak felvillanások. egy-egy víztározó, vagy szebb völgy tette színesebbé utunkat.
208
Elérkeztünk oda, ahol közbenső kempingünk van. Szép vidék volt és feltehetően a kemping is szép helyen van. A főút ezen a szakaszon egy alagútban haladt, így nem láthattuk a helyet. Ekkor két óra volt. Úgy éreztük el tudunk jutni Belgrádig, ezért nem tértünk le, hanem mentünk tovább. Kiálltunk fél órára, hogy megegyük görögdinnyénk utolsó részét. Tovább laposodtak a hegyek, már inkább dombvidéknek volt nevezhető a táj, míg Belgrádhoz közeledve teljesen sík lett a vidék. Kempingünk a várostól északra a Duna mellett van. Vakon bízva Rózsiban közelítettük meg. Megint az a ritka helyzet állt elő, hogy teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, megközelíthetően sem tudtam követni, merre járunk. Szerencsére Rózsi a helyzet magaslatán állt, és fél hatkor a kemping kapujában voltunk. Bejelentkeztünk, villanyt nem kértünk. Azonnal fizettem, lehetett volna kártyával, de meg kellett szabadulni a dinároktól. Gyorsan letettük a kocsit, ékre sem álltunk. Zelena Ferinek SMS-ben jeleztük, hogy meddig jutottunk és a részletek későbbi egyeztetése mellett lefixáltuk a holnapi vacsorát. Élve a lehetőséggel kimentem internetezni, egy hete nem volt rá alkalmam. Közben Zsóka megmelegítette a magunkkal hozott kaját és megettük. Még elkönyveltem a napot, megszerkesztettem azt a néhány képet, amit reggel készítettem és el is kezdtem írni a naplót. A korai kelés és fárasztó nap után nem igazán ment a dolog, így hamar abba hagytam. Egy hét fázás után élveztük a meleget. Elég korán nyugovóra tértünk. Holnap már csak jó 200 kilométer vár ránk, az is többnyire autópálya, de benne van a határ, ami mindig bizonytalansági tényező. Elhatároztuk, hogy beérve Szegedre, azonnal letudjuk a bevásárlást, és csak azután megyünk a kempingbe.
209
