Espiche, 2011. május 19., csütörtök, 45. nap Este sokáig, itteni idő szerint tíz óra utánig dolgoztunk a következő hetek programján. Lesz benne városnézés és sok nyaralás. Elő is készítettük Rózsinak a tudnivalókat. Amikor befejeztük elkezdett enyhén esni az eső. Gyorsan bepakoltunk és hamar lefeküdtünk. Nem lett különösebb folytatása akkor. Később megint rákezdte, de reggel, amikor nyolc óra környékén felébredtem szikrázóan sütött a nap. Kimenve látszott, hogy azért nem olyan rózsás a helyzet. Reggelinket hol tűző napon, hol esőre hajló borult ég alatt fogyasztottuk el. Úgy határoztunk, hogy ebben a bizonytalan időben csak a jó hat kilométerre lévő Lagos-ba megyünk be. Ott, ha kell be tudunk húzódni valahová, és a vissza út sem túlzottan hosszú. Mire érdemben elkezdtünk volna készülődni eleredt az eső, ezt az előtető alatt vészeltük át. A következő napsütéses periódusban összekészültünk, de mire indultunk volna megint csúnya felhők sorjáztak az égen. Azért nem változtattunk a programon és valamikor dél után elindultunk. Hamar beértünk a településre. Hat év előtti utunk emlékei előjöttek és ismerősen mozogtunk. Mielőtt beértünk volna a belvárosba, a tűzoltó laktanya előtt egy régi tűzoltóautót láttunk kiállítva. Gyorsan lefényképeztem, tudva, hogy Áron unokánk örülni fog neki. A motort a piac, vagy inkább vásárcsarnok előtt tettük le. Az egyik utcai árusnál láttunk egy tunikát Zsókának. Gyorsan megvettük és visszamentünk a mocihoz elrakni szerzeményünket és neki indultunk a városkának. Első dolgunk volt, hogy a postán beszereztünk öt bélyeget a következő napok levelezőlapjaira. Szemben vele egy trafikban meg is vettük az elsőt és kaptunk egy matricát a kocsira is. Egy színes kakas figura, mely számos emléktárgyon megjelent. Ilyen könnyen és gyorsan még sehol sem sikerült ezt a feladatot teljesíteni.
144
Lagos hosszú történelemre tekinthet vissza. Legjelentősebb állomása, hogy itt élt Tengerész Henrik és számos kereskedelmi és hadi flotta indult innen Észak-Afrika és más úti célok felé. Sokkal kétesebb dicsőség, hogy itt volt a világ első rabszolgapiaca. Ma a városka egy jellegzetes üdülőhely. Kikötőjében számos turista hajó, köztük több nagy hajó horgonyoz. A folyó partján szépen kialakított sétány hívogatja a turistákat. A belvárosban néhány hangulatos tér és jól karbantartott palota, számos étterem, és üzlet várja a látogatókat.
A város jellegzetes látnivalója a Henrik tere. A folyó partján lévő tágas téren kapott helyet Tengerész
Henrik szobra, itt van a rabszolgapiac korábbi épülete, ma múzeum, és egy templom is.
145
A tér végében kezdődik a régi városfal maradványa, melynek a mai napig jó állapotban megmaradt a régi város folyóval ellentétes oldalán. A fal előtt, a folyó torkolatánál kis erőd áll. Mellette a sziklafokon a XV. és XVI. század fordulóján élt S.Goncalo de Lagos modern szobra áll.
Ma Lagos elsősorban nem ezekről a történelmi időkről szól. A kis erőd mögötti homokos parton a nem túlzottan jó időben is sokan strandoltak. Egyre-másra épülnek az apartman házak. Jól érzékelhettük azt a fejlődést, mely hat év előtti látogatásunk óta bekövetkezett. A belváros elhagyatottabb részein még ma is vannak lerobbant házak, sőt utcák, de a rendbe szedett részek méltán veszik fel a versenyt bármely hasonló üdülő településsel bárhol
146
Európában. Most még a szezon elején vagyunk, de már elég sok turistát láttunk. Ami nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mennyivel többen beszélnek angolul, mint korábban, legyen szó a kemping alkalmazottjairól, az utcai árusról, a trafik eladójáról, vagy a postáskisasszonyról a pult mögött.
A kis erődtől végig sétáltunk a parti sétányon. Lekaptuk a vásárcsarnok épületét és a kikötőt. Elmentünk a belváros határán lévő hídig. A folyó eddig
147
hajózható. Innen felkerestük az új városháza modern épületét. Előtte meghagytak egy korábbi gyárkéményt, tetején gólyák fészkelnek. Ilyet láttunk a közelben is. Ez a terület valószínűleg korábban ipartelep lehetett és a kis üzemek vörös tégla kéményeit hagyták meg a szanálás során. Eddigre csúnyán befelhősödött és elkezdett cseperegni az eső. Mindig olyan helyeken igyekeztünk közlekedni, ahol hamar behúzódhatunk valahová. A Rua Vasco de Gaman visszatértünk a vásárcsarnokhoz. Bár alig múlt két óra, már minden be volt zárva. Azért felmentünk a tetején lévő kilátóteraszra körbenézni és készíteni egy utolsó felvételt a sétányról háttérben a tengerrel. A még mindig csöpögő esőben úgy határoztunk vállaljuk a kockázatot és visszamotorozunk a kempingbe. Úgy láttuk még mindig jobb kicsit megázni, mint elkapni azt a nagy esőt, melyet az egyre közeledő sötét felhők ígértek. Jól döntöttünk, mert különösebb gond nélkül visszaértünk és csak később érkezett meg a komoly eső. A kempingbe visszatérve elővettem a hat év előtti naplót. Akkori kirándulásunkon szinte ugyanazokat a képeket készítettem. Csak az lepett meg, hogy a ma kopár Henrik terén akkor jó pár szép és komoly árnyékot adó fa állt… Espiche, 2011. május 20., péntek, 46. nap Este csak 9-ig tudtunk kint maradni, mert annyira levizesedett minden, hogy könyveinket veszélyeztette. Már akkor vastag vízréteg volt a kocsi tetőablakán. Éjjel nem esett, de reggelre minden vízben úszott. Fél kilenc körül mentem ki kenyérért. Itt is aranyért adják a kempingben, egy zsemle 35 cent. Megreggeliztünk és úgy határoztunk, hogy ma még nem lesz hétvégi tömeg, így elmegyünk strandolni egyet. Ez nem is olyan egyszerű, mert motorral kellett menjünk és ezt három éve Santa Maria de Leuca-ban tettük utoljára. Vissza kellett emlékezzünk arra, hogy mit is viszünk ilyenkor és hogyan. Elsőnek a legközelebb, kb. 3 kilométerre lévő Luz strandját kerestük fel. Meg is találtuk, de bár szép széles homokos a plage, nekünk nem tetszett, mert egy “városi strand”. Azért készítettünk pár felvételt, mert a
148
település megérdemelte a figyelmet. A strand végében egy kilátó teraszról lehetett gyönyörködni a partban mind két irányban. A terasz felett egy kis templom és egy apró erőd, mely ma étterem, található.
Azért a település Spar szupermarketjében beszereztünk kenyeret a következő két reggelire. Hat év előtti látogatásunk során, amikor Lagos-ból csónakkal eljöttünk megnézni a parti sziklák alatt lévő barlangokat, láttuk, hogy itt van néhány öböl a magas sziklafalak alatt, ahol strandolni lehet. Egy ilyen helyre szerettünk volna eljutni. Luz-ból visszamotoroztunk, elhagyva kempingünket egészen majdnem Lagos-ig. Elsőnek Porto do Mos strandjára tértünk be. Ez már kicsit jobb volt, mint a Luz-i, de még mindig nem az, amit kerestünk. Itt is lapos partok között széles homokos part várja a strandolókat. Nem is maradtunk, mentünk tovább Praia Dona Ana strandjára. Ez már megfelelt az elvárásainknak. A parkolóban letettük a mocit és a hosszú falépcsőn lementünk a partra.
149
Nem voltak túlzottan sokan. Talán két órát tudtunk a napon feküdni. Én egyszer még a vízbe is bementem derékig. Kicsit koszos volt, mindenféle hínármaradványok úszkáltak benne, és elég hideg is volt. Ekkor a bebeboruló égen nagyon csúnya fekete felhők jelentek meg és el is kezdett cseperegni az eső. Összeszedtük a cuccunkat és visszamentünk a motorhoz. Eddigre elállt a csepegés, de a felhők maradtak. Visszaindultunk a kempingbe. Út közben megálltunk az Intermarche-nál halat venni. Már Marokkóban is szerettünk volna halat sütni, de ott teljesen lehetetlen volt. Most vettünk egy majd egykilós tengeri pisztrángot. Kaptunk olyan füstölt sonkát is, melyről korábbi utunkról nagyon kellemes emlékeink vannak. Mindezek tetejében az immáron több mint egy évtizede kedvenc műanyag edényünk, “a TATAY”, néhány változata is kapható volt. Vettünk is két különböző darabot, gondolva az otthoni catering feladatokra is. Visszatérve a kempingbe, - az utat megúsztuk szárazon, - zuhanyozás után egyből neki kezdtünk a hal elkészítésének. Közben kaptunk egy kisebb esőt, melyet az előtető alatt vészeltünk át. Vacsora után mosogatás, naplóírás. Közben eltűntek a felhők és bár nincsen túlzottan meleg, esély van arra, hogy kint lehet maradni. A hely kellemes, jó lenne játszani, vagy beszélgetni egy kicsit.
150
Espiche, 2011. május 21., szombat, 47. nap Ma enyhén fátyolfelhős időre ébredtünk. Reggeli alatt sem volt zavartalan a napsütés, de esőveszélyről nem lehetett beszélni. Úgy határoztunk elmotorozunk a jó 25 kilométerre lévő Segras-ba és a tőle 8 kilométerre lévő Cabo de Sao Vincente-hez, mely Portugália és egyben Európa legdélnyugatibb csücske. 11 órakor indultunk és első dolgunk volt megtankolni a mocit, mert már nagyon kevés volt benne. Ha jól emlékszünk utoljára valahol Franciaországban, talán a Verdun szurdoknál itattuk tavaly augusztus közepén. Egy Intermarche kútjánál álltunk meg. Itt 2-3 centtel olcsóbb az üzemanyag, mint más kutaknál. Így is 1.60 eurót fizettünk literenként a 95-ös benzinért és ez bizony 435 forint. Első eset volt, hogy a motorba 10 eurónyit töltöttünk. A gázolaj is 1.40 körül jár literenként, több mint a spanyoloknál. Következőleg Vila do Bispo-nál tértünk le az útról, mert láttunk egy Lidl-t. Vettünk narancsot és banánt, valamint egy lefolyók tisztítására használatos pumpát. Az utóbbi napokban elég nehezen folyik le a víz a mosdóból. Talán ehhez is jó lesz ez a szerkezet. Egész úton enyhén dombos vidéken motoroztunk. A táj nem volt egészen kopár, de nagyon köves, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan. Nem mentünk be Sagres-ba, hanem egyenesen a Cabo de Sao Vincente felé indultunk. Elmentünk egy kempinget jelző tábla mellett, azzal, hogy visszafelé lehet, hogy megnézzük. Ez ACSI kedvezményt ad és tagja az Orbitur hálózatának. Ez Portugália talán kéttucatnyi, az átlagnál jobb kempingjét tömöríti és a tagok számára 10-20% kedvezményt ad. Nyugdíjasok ingyenesen beléphetnek. Hat éve mi is beléptünk, bár csak egy alkalommal aludtunk Orbitur kempingben. Kicsit továbbmenve egy parkolóban megálltunk és lepillantva a szikla peremről egy csodálatos homokos öböl tárult elénk. Itt derült ki, hogy az a közel sík vidék melyen jártunk egy kb. 100 méter magas szikla fennsík, mely nagyon meredeken szakad bele az Óceánba. Olyan meredek a part, hogy a sziklafal tetejéről horgásznak a tengerben. Az öbölbe betonlépcső vezet és a tiszta vízben, a lapos homokparton strandolni lehet.
151
Tettünk egy kisebb sétát a sziklafal tetején, de a terep nagyon nehéz volt annak ellenére, hogy túracipőinket vettük fel reggel. A szomszédos öböl mélyén már nincs homokpad, itt csodálatos sziklaképződmények veszik körül a smaragdzöld vizet.
Ez a strand nagyon felkeltette az érdeklődésünket. Tovább menve pár kilométert a Sao Vincente fok előtti kiszögelésen egy régi vár maradványai állnak. Lehet, hogy ez az a kastély, melyben Tengerész Henrik élt. Útikönyvünk szerint az 1755-ös földrengés rongálta meg súlyosan. Azért bóklásztunk egy kicsit a romok között.
Innen már csak pár perc volt a Cabo de Sao Vincente. Ez egy kedvelt kirándulási célpont. Több autóbusz és számos személygépkocsi parkolt a világítótorony környékén. Ahogy az ilyenkor már lenni szokott, féltucatnyi árus is kínálta portékáját. Többek között azokat a fossziliákból készült tárgyakat, melyekkel Marokkóban is találkoztunk. Csak az árak itt kb. ötször magasabbak voltak, mint ott.
152
A világítótorony udvarába be lehetett menni, ott egy büfé és egy kiállítás várja a látogatókat. Ez utóbbi ma ingyenes volt. Bementünk, pár régi térkép, navigációs eszköz és a világítótorony történetét bemutató tárgyak voltak nagyon ízlésesen kiállítva. Az apró ajándékboltban egészen emberi áron lehetett szép csempéket, hajómodelleket és hasonló dolgokat kapni. A világítótorony mellvédjéről készítettünk pár felvételt a partot alkotó sziklafalakról. Kicsit sétáltunk is és fényképeztünk a környéken.
Visszafelé Sagres felé letértünk a kempingbe. Kicsit csalódás. Sokkal tágasabb, de rendezetlenebb, mint mostani helyünk. Határozott előnye, hogy közelében ott van az a csodálatos strand, de oda is motorozni kell. Vásárlási lehetőség is rosszabb. Ennek ellenére foglalkozunk a gondolattal, hogy pár napra átmegyünk oda. Következő állomásunk a Sagres-i erőd volt. Erről ugyan útikönyvünk határozottan lebeszél, azért bementünk. Nem bántuk meg. A 65 év felettieknek járó félárú belépő másfél euróját megérte.
Ez egy érdekes hely. Maga az erőd tulajdonképpen egyetlen fal, mely parttól partig lezárja a tengerbe benyúló félszigetet. A tenger felöl nem kell 153
semmilyen védelem, ott van a százméternyi sziklafal. Itt is a fal pereméről horgásztak többen, fogást ugyan nem láttunk.
Az erőd Tengerész Henrik hajósiskolájának adott helyet. Talán négyzetkilométernyi területen ma szinte csak a puszta szikla fennsík látható. Az erőd belsejében van két modern épület, melyek részben magukba foglalják azt a pár maradványt,
ami átvészelte a kalóztámadásokat és földrengéseket. Egy kis kápolna eredeti állapotában áll, hasonlóan egy kisebb épülethez, mely auditórium nevet visel és talán az egyik tanterem lehetett hajdan.
Becsületesen körbesétáltunk a közel két és fél kilométeres úton. Hogy valamit mutassanak a látogatóknak, különböző, elég érdekes tartalmú tabló szerű valamik vannak úgy 500 méterenként, melyek az Óceánt, a szelet, a
154
napsugárzást mint energiaforrást, a navigáció történetét, a portugál diaszpórát és hasonló, az erődhöz nem igazán köthető témákat mutatnak be. A földnyelv végén egy kicsi, betonból épült világítótorony áll. Az egyetlen dolog, mely a tengerészeti iskola idejéből való az a kb. 50 méter átmérőjű terület, melyen az égtájakat kövekből kialakított vonalak ábrázolják. Nem tudni pontosan mi volt a funkciója, lehet, hogy ezen gyakorolták a növendékek a navigálást.
Jó egy órát tartózkodtunk az erődben és elmúlt három óra. Ekkor úgy határoztunk, hogy a mára tervezett paprikás krumpli főzést passzoljuk és helyette a sokkal gyorsabb sajtos-sonkás vörösboros kompozíciót vesszük az étlapra. Motorunkra felülve még bementünk a településre. A turistainformációs irodában, ha utólag is, de beszereztünk pár térképet és azt az információt, hogy az általunk meglátogatott helyeken kívül, csak a halászkikötő érdemel még figyelmet. Rászántuk még azt az öt percet, hogy elmotorozzunk a kikötő feletti egyik magaslatra és vessünk rá egy pillantást. Ennyit mindenképpen megérdemelt.
Ezzel mai igen csak gazdag programunk érdemi részét befejeztük. Felültünk a motorra és egyetlen megállóval jöttünk vissza a kempingbe. A módosított menühöz kellett kenyeret és salátát vegyünk.
155
Fél ötre értünk vissza. Megvacsoráztunk, lezuhanyoztunk, vettem egy kétórás Internet hozzáférést és felmentem az Internetre. Az időjárás még 3-4 gyengén felhős napot ígér, utána jön két esős nap. Még nem döntöttük el mit csinálunk. Maradunk ebben a kempingben és innen indulunk északra, vagy átmegyünk a másikba és pár napig élvezzük azt a gyönyörű öblöt, és onnan indulunk tovább. Reggel minden esetre döntenünk kell. Sagres, 2011. május 22., vasárnap, 48. nap Nyolc óra előtt valamivel keltünk és mivel szép volt az idő, úgy határoztunk átmegyünk a másik kempingbe. Reggeli után, amíg én a motort szereltem fel, Zsóka kihasználva a meleg vizet kimosta az elmúlt napokban összeizzadt cuccainkat. Ezeket vizesen vittük át a másik helyre. Mindezek ellenére már fél 11-kor úton voltunk. Elsőnek bementünk az Intermarche kúthoz tankolni, majd megálltunk a Lidl-nél, hogy kenyeret vegyünk holnapra. Ha már ott voltunk, feltöltöttük egy kicsit a kajakészleteket. Nem sokkal dél előtt értünk a kempinghez. Itt a tegnapi látogatás alapján könnyen találtunk egy nekünk tetsző helyet. A portán megtudtuk, hogy majdnem minden Orbitur kemping benne van az ACSI CC hálózatban, nagyjából ezek képezik az ACSI kínálatát, és amúgy sem lenne értelme belépni az Orbitur-ba, mert korunknál fogva jár a 20 %-os kedvezmény. Leállás után gyorsan kifeszítettem a szárítókötelet és megkezdődött a ruhák szárítása. Leszedtem a motort, megerősítettem rajta az egyik lógó karosszéria elemet és nekiálltunk főzni. Elkészítettük az újabb adag padlizsánsalátát és neki kezdtünk a már hetek óta emlegetett paprikás krumpli megfőzésének. A fenyők árnyékában gyorsan telt az idő, mire mindennel végeztünk, lassan beesteledett. Azért még fiatal az idő, lesz még alkalmunk olvasni, játszani, vagy beszélgetni egyet. Sagres, 2011. május 23., hétfő, 49. nap Reggel tiszta időre ébredtünk, de nem siettük el a felkelést, valamikor 9-kor kezdtem el készíteni a reggelit. Elfogyasztása után elmentem Internetezni. Itt ingyenes a WIFI, csak el kell zarándokolni az egyébként zárva tartott étterem teraszára. Elintéztem a dolgokat, a legfontosabb volt, hogy egy nagyobb összeget levegyek a napi használatban lévő bankkártyák számlájáról és áttegyem a külsők által nem látható megtakarítási számlára. Egyben elküldtem a gyerekeknek a Lagos-ban készített képeket. Ezek után csak délben ültünk motorra, hogy elmenjünk a kinézett öbölbe. Csak alig három kilométer, de kell a motor. Leereszkedni a homok padra sem volt kis dolog, közel 160 lépcsőn mentünk lefelé. Első fele lankásabb, 2-5 normál magasságú lépcsőnként rövid pihenővel. Az alsó szakaszon viszont
156
nagyon magasak a fokok és alig van pihenő közbeiktatva. A lépcső alján egy bár van, melyet fentről nem is lehet látni. A strandon nagyon kevesen, talán tucatnyian voltak. Mi elmentünk egészen a hátsó végéig, ahol valamennyire nudizni is lehetett. Szépen sütött a nap és egy kicsit a szél is fújt, ez néha kellemetlen volt, mert vitte a homokot. A nap során 2-3-szor be is mentünk a vízbe, de csak derékig. Utolsó alkalommal én egy kis úszásra is vállalkoztam. A víz még friss, az Óceán soha sem lesz olyan meleg, minta Földközi-tenger, de valamikor el kell kezdeni. A nap során készítettem pár képet is a parton. Megállapítottuk, hogy ilyen szép helyen utoljára hat éve itt a közelben, Alvor mellett strandoltunk.
Az innen készített kép mutatja igazán, hogy hogyan működik a Sagres-i erőd. Jól látszik a földnyelvet lezáró fal és hogy mögötte a földnyelv szinte üres.
157
Négy óráig maradtunk a strandon. Eddigre elég sokan jöttek, de még mindig nagyon kevesen voltunk. Összeszedelődzködés után felkapaszkodtunk a 160 lépcsőn és mocinkkal pár perc alatt elértünk a kempinghez. A kapuban Zsókát letettem és mentem tovább az Intermarche-ba kenyérért. Lezuhanyozás után megmelegítettük a tegnapról maradt paprikás krumplit. Közben megírtam a naplót és még Rózsit is felokosítom a következő hetek tennivalóira. Sagres, 2011. május 24., kedd, 50. nap Este sokáig kint maradtunk, szép csillagos volt az ég. Reggel tiszta időre ébredtünk. 11 órára összekészültünk a strandoláshoz. Kifelé menet a recepción megtudakoltuk a júniusi ünnepeket. Szerencsére pünkösdhétfő itt nem ünnep, így is három napos lesz a hétvége, mert 10.-e viszont nemzeti ünnep. Azzal is rosszul számoltunk, hogy 15.-e ünnep. Még 23.-án lesz egy ünnepnap, de az már nem biztos, hogy érint minket. Azt is megtudtuk, hogy a katalógusban nem szereplő kemping Sintra-ban, melyet csak útikönyvünk említ és az Internetről letöltött GPS adatbázis tartalmaz, az létezik és nyitva is van. A strandon ma eleinte nagyon meleg volt, később kicsit befelhősödött és pár széllökés is volt. Többször bementünk a vízbe, Zsóka csak derékig, én rendesen. Kellemesen telt a nap és fél négy körül jöttünk vissza. Itt elsőre az a hangya invázió lepett meg, mely az egész lakóautót elérte. Mindenhol apró hangyák rohangáltak a hűtőtől a számítógépig, az összes tiszta ruhán, a garázsban még a rezsóból is előmászott pár. Eléggé elkeserített a dolog és fontolóra vesszük, hogy nem megyünk-e mégis tovább, bár úgy határoztunk este, hogy még 3-4 napot maradunk és egyenesen innen megyünk Lisszabonba.
158
Sagres, 2011. május 25., szerda, 51. nap Ma reggel enyhe csepegésre ébredtünk. Az ég felhős volt, de nem volt hideg. Enyhe szél is fújt. Reggeli után elmentem internetezni, hogy megtudjuk az időjárás előrejelzést és annak függvényében dönthessünk a tovább menetelről. Kedvenc angol előrejelző szolgálatunk Sagres-re mára-holnapra esőt ígért, de utána kisebb felhőkkel napos időt. A hőmérséklet ugyan csak alig megy 20 fok fölé. Lisszabonra viszont holnapra és péntek-szombatra is esőt, sőt vihart jósol. Ezek után úgy döntöttünk, hogy vasárnapig maradunk. Ebben a kempingben a rossz időt is ki lehet dekkolni, és csak 11 euró napjában. Közben Zsóka elkezdte a harcot a hangyák ellen, akik egész éjszakáját megzavarták. A műveletet egy nagytakarítás keretében bonyolította le, közben intenzíven osztotta a Biokill-t. A hangyák elleni küzdelem egyik mellék következménye lett a lepedők kimosása. Közben én elbicikliztem az Intermarche-ba kenyérért és vízért, közben meghosszabbítottam a recepción a foglalásunkat. Később megfőztük a székelykáposztát. Ennek során derült ki, hogy az egyik káposztás zacskó megsérült, tartalma tönkrement és a kifolyt lé mindent összepiszkított. Itt is rendet kellett rakni. Vacsora után lezuhanyoztunk. Az egész nap laza tevékenységgel telt. A változóan felhős időben, az időnként csepegő esőben nyugisan telt az idő. Sagres, 2011. május 26., csütörtök, 52. nap Ez egy igazi esőnap volt. Már este tízkor, amikor bepakoltunk elkezdett cseperegni és meg sem állt reggel 11-ig. Nem volt komoly eső, csak folyamatosan, hol jobban, hol kevésbé csepegett. Ez azért elég volt arra, hogy szép tócsák gyűljenek össze a kempingben. Nem is keledeztünk csak jócskán tíz óra után. Mire a reggelivel az előtető alatt végeztünk, nagyjából el is állt az eső. Mi azért bent a kocsiban készítettük elő a június-júliusi programot. Nagyjából felvázoltuk, mit akarunk megnézni, hol tudunk kempingezni egészen Andorráig. Még lesz rajta finomítani való, a bevásárlási helyeket is meg kell keressük, de az egész váza megvan. Mindenesetre elmondható, hogy a hét végétől vége a lazsálásnak, sok városnézés és egyéb kirándulás következik. Természetesen van lehetőség arra, hogy beiktassunk még néhány pihenőnapot, de olyan három hét, ami mögöttünk van, már nem lesz. Utána az előtető alatt olvastunk, majd kettő után elmentem a holnapi kenyérért és tovább olvastunk. Hat óra körül melegítettük meg a vacsoránkat, és most amikor zuhanyozás után a naplót írom, már hét óra elmúlt.
159
Sagres, 2011. május 27., péntek, 53. nap Ma változóan felhős, de alapvetően napos időre ébredtünk. Kicsit hűvös volt a tegnapi eső után. Bár már fél kilenckor felkeltünk, még is csak dél körül indultunk el a strandra. Közben kimentem internetezni és olvastunk egy kicsit. A strandon eleinte kevesen voltak. Ez jobb is volt így, mert a víz erősen hullámzott és magasan állt, nemcsak a hátsó részre nem lehetett száraz lábbal átmenni, de a homokpad jelentősen keskenyebb volt, mint az előző látogatásaink során. Kerestünk egy kellemes helyet és kifeküdtünk. Később elég sokan érkeztek és kezdett nyomasztóvá válni a helyzet. Szerencsére eddigre a víz kisé visszahúzódott és mi, többekkel együtt átmentünk a hátsó részre. Négy órakor kezdtünk el szedelődzködni. Visszatérve a kempinghez Zsókát megint a kapuban tettem ki és elmentem kenyeret és salátát vásárolni. Ez utóbbi az esti grillezéshez kellett. Fél hétkor kezdtük el a sütést. Előtte lezuhanyoztunk és még jutott idő egy kis olvasásra is. Nyolc órára mindent elmosogattunk és elpakoltunk, sőt a napló is elkészült. Sagres, 2011. május 28., szombat, 54. nap A mai nap a nyaralás utolsó napja, holnap megyünk tovább Lisszabonba és kezdődik egy 6-8 hetes periódus, amikor a turistáskodásé lesz a főszerep. Természetesen akár 4-5 napos pihenésekre is sor kerülhet közben, de sok városnézés, motoros- és gyalogtúrák és mintegy 1500-2000 km autózás lesz a fő program. Reggel napfényes időre ébredtünk, de mindenfelé felhők zavarták meg a képet. Fél kilenc körül keltünk és dacolva az egyre több felhővel összekészültünk egy strandolásra és 11-kor fel is ültünk a mocira. Mire kedvenc helyünkre értünk nem sokat javult a helyzet, gyakorlatilag teljesen beborult. Azért dacolva az időjárással lementünk a partra és kifeküdtünk. Jól taktikáztunk, alig fél óra múlva eltűntek a felhők és szépen sütött a nap. Azért még többször beborult, de egy jót napoztunk. Szombat lévén kicsit többen voltak, mint az elmúlt napokban, de tömegről nem beszélhettünk. Mire felbaktattunk a 160 lépcsőn és motorral beértünk a kempingbe, négy óra lett. A délután a továbbmenés jegyében telt. Zsóka kimosta a strandolós dolgokat, - ezeknek most legalább tíz napig nem lesz szerepük, - én pedig felszereltem a motort és elraktam pár dolgot, amire este már nem lesz szükségünk. Zuhanyozás után elkészítettünk egy adag milánói alapot a következő napokra, az első adagot meg is ettük. Reggel korán kellene keljünk, mert jó öt órai autózás vár ránk és egy heti nagybevásárlást is meg kell ejtsünk.
160
Lisszabon, 2011. május 29., vasárnap, 55. nap Reggel fél hétkor megint elkezdett cseperegni, és amikor nyolckor felkeltünk még mindig bizonytalan volt a helyzet. Ezért bent reggeliztünk. Azért tíz órakor el tudtuk hagyni a kempinget. Betértünk Vila do Bispo-ba, hogy a heti nagybevásárlást megtegyük. Innen kellemes, kissé dimbes-dombos területen autóztunk, néha még a tenger is kivillant a fák és bokrok között. Az út nem volt túlzottan jó, sokszor keskeny is volt, de alig találkoztunk autóval. Odemira határában betértünk egy Aldi-ba, hogy a nem kapott, vagy elfelejtett dolgokat beszerezzük és megnézzük van-e valami érdekes. Nem sokat láttunk, csak Zsókának vettünk egy városnézős nadrágot. Utunkat hasonló környezetben folytattuk. Csak egyszer buktunk ki Rózsira, amikor egy kisebb rövidítés érdekében egy nagyon keskeny és éppen építés alatt álló útra vezetett. Közeledve Setubal-hoz a forgalom erősödött, sőt Lisszabonban a nagy híd előtt egy baleset miatt tíz percet késlekedtünk a dugóban. Rózsi nagyon kacskaringósan vezetett el a kempingig. Megint megállapítottuk, hogy nélküle esélyünk se lett volna arra, hogy Setubal-on átvergődjünk, és a kempinget megtaláljuk. Negyed hat körül érkeztünk meg. Ez egy elég szép, de jellegzetesen városi kemping. A parcellák kimondottan nagyok, elég szellősen vagyunk. Helyet nem lehet választani, a recepció osztja ki. Ennek ellenére nem panaszkodhatunk. Letáborozás után kimentem a recepcióra, hogy térképet szerezzek és megtudakoljam a városba jutás lehetőségeit. Busz van a közelben. Sajnos bérletet, vagy Lisszabon Kártyát nem árusítanak a kempingben, azért be kell menni a városba. Közben Zsóka kifőzte a spagettit a vacsorához és gyorsan megettük. Mosogatás, zuhanyozás után kezdtük el átgondolni a holnapi napot. Még össze kell készíteni a holminkat is holnapra. Lisszabon, 2011. május 30., hétfő, 56. nap Este már egy gyengén csepegő eső zavart be idő előtt a lakóautóba. Elég sokáig nézegettük a rendelkezésünkre álló útikönyveket, térképeket és brosúrákat, hogy kitaláljunk valamilyen stratégiát a következő napokra. Végül abban maradtunk, hogy ma busszal megyünk be és jövünk vissza, megvesszük a háromnapos Lisszabon Kártyát, de csak holnap reggel
161
aktiváljuk. Két napot Lisszabonban használjuk és csütörtök reggel korán átmegyünk Sintra-ba és ott is megnézzük a látnivalókat vele. Éjjel egy órakor elkezdett esni. Nem csak úgy csöpögősen, mint itt szokott, hanem keményen. Meg se állt reggel fél kilencig. Ekkor még mindig csúnya, esőt ígérő felhők rohangáltak az égen. Tanakodtunk, hogy mit tegyünk. Végül is a mai napra tervezett városnézés nem igazán kellemes zuhogó esőben. Végül kilenc óra után felkeltünk, de a reggelit csak bent vállaltuk. Nem egész 18 fok volt. Ekkor láttuk lábtörlőnkön annak nyomait, hogy a kocsi mögötti enyhe lejtőről hogyan zúdulhatott a víz lefelé. Mire mindennel végeztünk kicsit javult a helyzet és esőjacky-val felszerelve elindultunk a közeli buszmegállóba. Elég sokat kellett várjunk a buszra és az út is 40 perc volt a belvárosban lévő Praca da Figueira-ig. Jócskán elmúlt dél, amikor kiszálltunk a buszból, majd körbe néztünk a téren.
Elsőnek Lisszabon jellegzetességét, az öreg villamosokat kaptuk lencsevégre. Ezekből mindenfelé a városban sok féle fut. A pirosra festettek városnéző járatok, a sárgák a rendes forgalmat biztosítják. A teret pár szép
162
palota foglalja keretbe, középen egy király, I.Joao szobra áll. A térről már felvillan a város jellegzetes dombjának tetején a Szent György vár. A térről a Rua de Prata-n indultunk ki a Tejo folyó partján lévő Praca do Comercia-ra. Ez Lisszabon meghatározó tere. Három oldalról egyforma paloták határolják, negyedik oldala a folyó. A folyóval átellenes oldalt szakítja meg a diadalív. Kevés ilyen szimmetrikus teret lehet látni Európa városaiban. Valamilyen rendezvényre kezdték el felszerelni a színpadot és ez már most is elrontotta a képet. A tér két oldalán lévő palotákban minisztériumok kaptak helyet, a baloldaliban van a turista információs iroda, de ez messze több mint a szokásos. Tulajdonképpen egy nagy welcome center. Van kávézója, konferenciaterme, egy nagyon gazdag ajándékboltja a tulajdonképpeni információs irodán túl.
163
A folyóparton van egy régi kikötőhely, ma inkább kilátóteraszként funkcionál. Innen jól látszik a folyón átívelő hatalmas kábelhíd, mely a délről érkező autópályát vezeti be a városba. Tegnap mi is ezen érkeztünk. Alsó szintjén a vonatok közlekednek. Sajnos a borult, párás időben nem igazán jó téma a fényképezéshez. A túlparti dombon álló krisztus szobor sem látszott tisztán.
A turistairodában megvettük a Lisszabon Kártyákat. Korunknál fogva kaptunk 10 % kedvezményt. Így is 32.40 euró volt fejenként. Az irodát elhagyva a közeli Praca do Municipio-n folytattuk a városnézést. Itt a városháza épületén túl a régi tengerészeti fegyverraktár, ma valamilyen
164
közintézmény és a tér közepén álló középkori szégyenoszlop érdemel említést. Rajtuk kívül pár
szép palota szegélyezi a teret. Egyikük előtt ideiglenes postahivatal áll két kocsiban. El sem tudjuk képzelni, mi indokolja ezt. A tér alatt mélygarázs van. Utunkat a Rua do Arsenalon folytattuk és elértünk a Praca do Duque de Terciera-t, melyen a Cais do Sodre pályaudvar és a névadó úr szobra található.
A pályaudvar mögött van a hajóállomás. Mellettük egy partszakaszon kilátóteraszt alakítottak ki érdekes ülőbútorokkal, melyek egyben kisebb fáknak és virágoknak is helyet adnak. Egy kedves kis étterem is helyet kapott ezen a részen. Visszanézve a Praca do Comerciale felé teljesen modern épületek találhatóak. Legutóbbi, 15 évvel ezelőtti látogatásunkkor ez a rész
165
még teljesen rendezetlen volt. Öreg, omladozó raktárházak álltak ezen a területen. Már 1996-ban komoly építkezések folytak a két évvel később tartott világkiállítás előkészületei keretében. Azóta 2004-ben Portugália rendezte a foci EB-t, melyhez, - gondolom, további komoly infrastrukturális beruházások tartoztak. Ekkor nagyon besűrűsödtek a felhők és el is kezdett cseperegni az eső. Ezért behúzódtunk a pályaudvarra illetve a kikötő várótermébe. A várakozás idejét használtuk ki arra, hogy képeslapot írjunk a csibészeknek és pihenjünk egy kicsit. Végül az eső nem lett komoly és mi folytattuk utunkat a szomszédos vásárcsarnok meglátogatásával. A késői órán (kb. fél három volt) már nem volt nyitva, de azért az épületet kívülről és az előtér pár csempe díszítését megcsodálhattuk.
A vásárcsarnok elhagyása után betértünk a mögötte lévő kis utcákba. Itt bukkantunk rá egy apró hangulatos térre, melynek egyik oldalát egy templom foglalja el. Sajnos utólag sem térképeinken, sem útikönyveinkben nem tudtuk beazonosítani. A templomba be is tértünk. Nagyon szép volt a mennyezet burkolata.
166
Ezután találomra folytattuk utunkat észak felé. Egy palota vaskerítésén keresztül szép kilátás nyílt a völgy túloldalára háttérben a tengerrel és a Se katedrálissal. Láttunk sok szép palotát is. Ezek egy része szépen karban van tartva, másokra ráférne egy kis felújítás.
Egy nagyon hangulatos és elegáns üzletekkel, kávéházakkal szegélyezett utcáról egy tágas térre jutottunk. Sajnos ezt sem tudtuk beazonosítani. Innen találomra tovább menve értük el Gloria sikló felső végállomását, ahol az egyik kocsi éppen bent állt. Közelében találtunk egy nagyon szépen kialakított kilátó teraszt, ahonnan felülről vethettünk pillantást a városra.
167
Tovább menve felfelé értük el a Praca do Principe Real-t. Itt megint láthattunk számos szép palotát és maga a tér egy csodálatos park.
Eddigre az idő is eléggé előrehaladt és a felhők is elkezdtek gyülekezni megint, így úgy határoztunk, hogy elindulunk visszafelé. Ez sokkal gyorsabban sikerült, mint gondoltuk. Találtunk egy meredek utcácskát, melyen gyorsan leereszkedtünk a völgybe.
168
Az Avendila da Liberdade közepén értük el a völgy alját. Innen lesétáltunk a Praca do Restauradores-re. Megcsodáltuk más paloták mellett az Éden színház épületét és betértünk Lisszabon főpályaudvarára a Rossio-ra. Itt jó két emelettel a tér szintje felett vannak a peronok. A felső szintről ismét jól látható volt a vár és a kis sikátoron keresztül a tér.
Tovább sétálva értük el a Praca Dom Pedro IV (Rossio) teret. Ezt szokásos Hullámzó térnek is ne-
vezni burkolatának mintázata okozta optikai csalódás miatt. Itt van a II. Mária Nemzeti Színház is. A téren kapott helyet IV.Péter szobra egy oszlop tetején, mely körül ma valamilyen érdekes rendezvény volt. Kissé hippi kinézetű alakok, mindenféle transzparensek és zászlók, érthetetlen célú standok sorjáztak a szobor alatt. Egy kosaras emelőről pedig köteleket rögzítettek az oszlop tetejéhez. Gondoljuk valamilyen demonstráció lehetett.
169
A téren van még két szép szökőkút és innen jól látható az a részlegesen megmaradt templom, melyet az 1755-ös földrengés pusztított el és annak állít emléket ma. A tér sarkából induló Rua Augusta-n kisétáltunk még a Praca do Comerciale-ig. Ez az utca
Lisszabon fő vásárlóutcája. Számos elegáns üzlet, kávéház sorjázik mindkét oldalán. Az asztalok ki vannak téve az utca közepére és egy nagyon jó hangulatú hely. Visszafelé a buszvégállomáshoz az enyhén csepegő esőben ismét a Rua de Pratat választottuk. Itt betértünk egy üzletbe és vettünk a fiúknak egy-egy inget. A buszra talán tíz percet vártunk. Az út megint tartott vagy negyven percet és negyed hétre értünk a kempingbe. A portán itt tartózkodásunkat meghosszabbítottuk csütörtök reggelig. Lezuhanyoztunk és megmelegítettük az előző napokról maradt vacsoránkat. A naplóírás ma elég hosszadalmas volt, jóval éjjel 11 után fejeztem be. Lisszabon, 2011. május 31., kedd, 57. nap Reggel nyolc után keltünk. Ma tudtunk kint reggelizni, bár elég hűvös volt. Az idő jónak ígérkezett. Tíz órakor indultunk a buszmegállóba, sajnos pont az orrunk előtt ment el a busz és jó negyed órát kellett várjunk a következőre, így csak fél 11-kor tudtunk indulni.
170
Ma csak Belem-ig mentünk, mert a nap első felére az ezen a környéken elérhető látnivalókat terveztük. A buszról csak némi késéssel tudtunk leszállni, mert a lovas díszegység éppen akkor vonult fel valamilyen ceremóniára. Már a buszból is fényképeztem őket, de később a Szent Jeromos kolostor előtt, ahol felsorakoztak. Hogy mi volt az apropója a dolognak nem igazán sikerült kisütnünk.
Minden esetre miután felállt a talán száznál is több lovas, - köztük egy komplett fúvószenekar, két Mercédesszel érkezett két idősebb úr frakkban egy-egy hölgy kíséretében (akik hozzájuk képest snasszul voltak öltözve), felálltak a díszegység előtti kis pódiumra, meghallgattak a zenekar előadásában egy számot (lehet, hogy a portugál himnusz volt), beültek a kocsikba és a lovasok kíséretében elautóztak. A lovas díszegység végül visszatért a térre és később lehet, hogy más valakit is vártak, de mi ezt már nem vártuk meg. Betértünk a templomba. Itt már terhesen sokan voltak, idegenvezetők hintették az igét csoportjaiknak és olyan nagy volt a zaj, hogy szinte percenként kellett hangszórókon keresztül egy érces férfihangnak figyelmeztetnie a csendre.
171
A Jeromos rend fő feladata a hajósok számára lelki segítséget nyújtani indulás előtt és érkezés után, útjuk során pedig imádkozni értük. A templom ennek megfelelően a felfedezők, és első sorban Vasco de Gama kultuszát őrzi. Itt van a síremléke és számos családtagja is itt nyugszik.
A templomot elhagyva a kolostort szerettük volna meglátogatni, de olyan sokan vártak a pénztárnál,
hogy nem vállaltuk végig állni a sort. Elindultunk a másik nevezetesség, a Belem torony felé. Visszapillantottunk a Szent Jeromos templomra és kolostorra, ahol még mindig parádézott a lovas díszegység.
Kimentünk a partra. Itt elsőnek egy hatalmas modern épületegyüttes hívta fel magára a figyelmet. Mint utóbb kiderült egy kulturális központ, melyet visszaúton meg is látogattunk. A folyópartról jól látszott a templom és kolostor együttese. Kellemes sétát tettünk a parton. Elmentünk pár sport hajók céljára szolgáló kikötőmedence mellett. 172
Ezt a részt uralja a felfedezők emlékműve, mely egy hajót formáz, orrában Tengerész Henrikkel, mellette az összes neves felfedezővel. Azért áll itt, mert innen indultak a hajók nagy útjukra. Az elmúlt hetekben tett látogatásaink Lagos-ban, Sagres-ban és itt, mind Portugália aranykoráról, a nagy felfedezések időszakáról szólt. Ez nagyon meghatározó időszak volt az ország életében. Utunk következő állomása a Belem torony is a felfedezések koráról szól. Feladata a kikötő védelme volt. Előtte a parkban egy korai hidroplán van kiállítva.
Az ötemeletes toronyba keskeny csigalépcső vezet fel, mellyel a sok látogató
173
elég nehezen tud megküzdeni. De megéri, csodálatos kilátás nyílik mind két irányban. A torkolat felé egy modern épületkomplexum, - nem tudjuk, mi célt szolgál, - a város felé a Híd és a felfedezők emlékműve, hátrébb a kulturális központ és a kolostor uralja a tájat.
Lemászva a sok lépcsőn egy kicsit körülnéztünk a környéken. A torony mellett egy régi erőd áll, ma valamilyen múzeumnak ad otthont. A szép parkban elsétáltunk egy gyalogos felüljáróig, melyen lekereszteztük a vasutat és a parti utat, majd betértünk a kulturális központba. Ez egy kimondottan modern létesítmény, számos múzeumnak ad otthont. Visszatérve a kolostorhoz még mindig elég hosszú sor várakozott, de most már nem volt más választásunk, végigálltuk. Az épület valamikor az 1800-as évek első feléig szolgált kolostorként, a Jeromos rend feloszlatása után száz évig iskola volt benne, azóta pedig kulturális célokat szolgál. Ma is itt van a tengerészeti könyvtár, az archeológiai múzeum és a látogatható részen is számos kisebb jelentőségű kiállítás tekinthető meg.
174
Jelenleg a kétszintes kerengő, a csempe díszítésű refektórium, egy emeleti kápolna, - mely egy múlt századi történész emlékkiállításának ad otthont, - látogatható. Az egyik emeleti teremben érdekes, talán húsz méter széles poszter mutatja be párhuzamosan a világtörténelem, a portugál történelem és a kolostor történetének eseményeit portugál és angol nyelven. Szintén az emeleti kerengőről lehet bejutni a templom karzatára.
175
A kolostortól elbúcsúzva elhatároztuk, hogy felkeressük a közelben lévő Palacio National da Ajuta-t.
Ez a XVIII. és XIX. század fordulóján épült palota a királyok rezidenciája volt egészen a trónfosztásig, 1910-ig. Ehhez el kellett menjünk a híres kocsi múzeum mellett, majd neki indulva a hegynek elhagytuk a jelenlegi köztársasági elnök palotáját. Sajnos térképeink és útikönyveink gyengesége miatt sokkal többet gyalogoltunk, - és elég érdektelen területen, - mint arra számítottunk. Ha pontos térképünk van, használhattunk volna közlekedési eszközt is. Felérve a palotához, annak oldalából szép kilátás nyílt a Hídra és a Tejo-ra. Az épület maga kissé lehordott állapotban van. Szürke kőhomlokzata elég komor. Belső udvaros
kialakítású, emlékeztet a budavári palotára. harangtorony, tetején a portugál kakassal.
Előtte
egy
egyedülálló
Az épületben ma a kulturális minisztérium kapott elhelyezést, de a régi királyi lakosztályokat és termeket megnyitották a látogatók előtt. Mivel a palota távol esik a turisták legkedveltebb útvonalaitól, alig volt látogató. Rajtunk kívül a kora délutáni órákban egy talán tízfős gyerek csoport és egyetlen pár járta a termeket. Meglepően kevés volt a teremőr, biztonsági őrt talán nem is láttunk. Pedig az anyaga nagyon gazdag. Talán kéttucatnyi szalont, fogadóhelységet, hálószobát mutatnak be eredeti berendezéssel. Nagyon sok a gobelin, de szép számmal vannak festmények, középkori, reneszánsz és barokk bútorok. Látogatható a trónterem és a nagy ebédlő, ezeket feltehetően ma is használják állami rendezvényekre. A feliratok sajnos csak portugálul vannak
176
meg, de majdnem minden teremben található pár példányban angol nyelvű részletes ismertető. Az elmúlt években számos hasonló múzeumot látogattunk meg a Vesailles-i kastélytól a bécsi Burg-on és számos brit kastélyon át a Palazzo Pitti-ig, de elmondható, hogy ez a kiállítás méltó megfelelője a legnevesebbeknek.
A palotát nem a főbejáraton, hanem azzal ellentétes oldalon hagytuk el. Itt meglepetten láttuk, hogy ez, a nyugati oldal gyakorlatilag le van rombolva és a palota ebből az irányból teljesen romos. Nem tudjuk mi történt vele és mikor, útikönyveink hallgatnak erről. Eredetileg a palota mellett közlekedő 18-as villamossal terveztünk bejutni a Praca do Comerciale-ra, de pont az orrunk előtt ment el és húsz percet kellett volna várnunk. Mivel busz sem jött, amivel lemehettünk volna Belem-be, elindultunk gyalog és a kocsi múzeumnál szálltunk fel a 15-ös villamosra. Elég zsúfolt volt és a modern szerelvényben nem igazán volt kellemes a talán húsz perces út. Mint kiderült, megérte volna várni a 18-asra, mert pont előttünk futott be a következő járat a térre. Ekkor fél négy volt. A Praca do Comerciale-ről gyalog indultunk el a Se katedrálishoz a Rua da Afandega-n. Itt láttuk meg a Régi Fogantatás templom (Igreja da Conceicao Velha) díszes homlokzatát. Elmenve előtte ráfordultunk a hegy felé vezető sikátorokra és némi zergézés után nem sokára elértük a katedrálist.
177
A katedrális egy szűk téren áll. Kialakítása a csonkatornyú francia templomokra emlékeztet. Bent egyszerű, alig látni díszítést. Leginkább a bejárat feletti színes üveg rózsa ablak hívja fel magára a figyelmet.
A katedrálist elhagyva a közeli boltban vettünk kenyeret a holnapi reggelihez, majd leereszkedtünk a dombról. A lábainkban lévő talán 15 kilométer arra késztetett, hogy mára passzoljuk a belvárosi liftezést és a buszvégállomás felé vegyük az irányt. Itt kellett pár percet várjunk, de kaptunk ülőhelyet és erre igen csak szükségünk volt a negyven perces úton. Fél hatra értünk a lakóautóhoz. Gyorsan lezuhanyoztunk, és amíg elkészült az uborkasaláta és megfőtt a rizs a karácsonyról maradt dinsztelt marhához elkönyveltem a napot és megszerkesztettem a képeket. Vacsora után ültem neki megírni a naplót. Lisszabon, 2011. június 1., szerda, 58. nap Ma már nyolc előtt felkeltünk. Ismét hűvös, de tiszta idő volt. Kint reggeliztünk és igyekeztünk hamar összekapni magunkat. Ma a kemping bejárata elől induló busszal mentünk a város keleti végéhez, ahol 1998-ban a világkiállítást tartották. Ez a járat körbe visz a külső területeken és vagy 50 percig tartott az út. Számos külső kerületet érintettünk, de mindenhol városias környezetben jártunk. Nyoma sincs a budapesti külső kerületekre jellemző falusias városképnek. Alapjában véve rendezettek voltak ezek a külső kerületek, de láttunk lehordottabb részeket és azért sok helyen tetten érhető a szemét. Csuklós buszunk sokszor járt autópálya szerű utakon, de gyakran befordult kisutcákba is. A végállomás, az Atlantic Oriente és környezete egy szupermodern városrész. A közlekedési terminál számos busz végállomása mellett a 3.-as metróvonal végállomása és egy vasútállomás is. Ezt is a világkiállításra építették. A közvetlen környezetében számos irodaház és lakóépület magasodik, egyikmásikjuk toronyház. A terminál előtt egy háromszintes bevásárlóközpont kapott helyet. Ebben minden ismert márka tart üzletet. Vannak elegánsabb és kevésbé elegáns üzletsorai.
178
179
A bevásárlóközpont túloldalán van a tulajdonképpeni Expo terület. Ez egy széles sétánnyal indít a partig. Bal oldalán a világ valamennyi országának zászlaja leng ma is magas zászlórudakon. A sétány közepén egy kisebb medence húzódik. A sétányon ma is vannak különböző bemutatók. Mi egy fiatalokból álló dobzenekar műsorát láttuk. A sétány végében, a part vonalában van egy magasan húzódó kötélpálya, melynek fülkéiből jól át lehet tekinteni az egész területet. Két nagy pavilon áll ma is. Egyik, az Atlantico egy hatalmas, kicsit az új budapesti Sportcsarnokra emlékeztető szerkezet, a másik egy talán négyzetkilométernyi alapterületű feszített tetőszerkezetű csarnok. Ez utóbbi ma a Lisszaboni Vásár épülete. Előttük a parton egy alacsonyabb, hosszan elnyúló épület, melyben éttermek, pubok és hasonlók üzemelnek. Az egyik ír kocsma fedett teraszának légterében egy öreg repülőgép van felfüggesztve. Ezen épület és a part között buja növényzet alkotta kert húzódik. A kötélpálya keleti végében van a Vasco de Gama torony. Azon túl a Tejo torkolatot lekeresztező másik híd, amely szintén Vasco de Gama nevét viseli. Ez egy érdekes szerkezet. Az innenső parthoz közelebb eső mintegy 15-20 %-a egy kábelhíd elég magas nyílással, utána viszont kimondottan alacsony és nagyon sok pilléres gerendahíd. Végül a túlsó part közelében a gerendahíd néhány nyílása ismét magasabb, de meg sem közelíti a kábelhidas rész magasságát.
Az egész környezet kimondottan modern, sok a zöld terület és a víz. Medencék, szökőkutak, mesterséges vízfolyások mindenfelé. Ma elég kihalt
180
volt a környék, hiszen egyetlen rendezvény sem volt a területen. Azért elég sok, hozzánk hasonló látogató bóklászott minden felé. Látszatra a lisszaboniak kedvenc kiránduló helye lehet a terület, ma is láttunk jó pár kismamát babakocsit tologatni, vagy pihenni egy-egy árnyas padon.
Miután keresztbe-kasul végig bóklásztuk a területet a bevásárlóközponton keresztül elmentünk a terminálhoz, ahol felültünk egy metróra. Célunk a csempemúzeum (Museo du Azulejo) meglátogatása volt. Ezt akkor még nem találtuk meg térképünkön, csak azt tudtuk, hogy a St.Apolonia pályaudvar vidékén van. Ehhez két metróval lehet eljutni. A metrón olvasva a Lisszabon Kártya füzetét, összekevertem a keddet és a szerdát és úgy értelmeztem, hogy ma csak délután kettőkor nyit. Ezért átszállás helyett kiszálltunk a S.Sebastiano állomásnál, hogy egy kicsit sétálva hasznosítsuk az időt. A metró aluljáróból egyenesen az El Corte Ingles áruházba estünk be. Itt kicsit körül néztünk, minden vásárlási szándék nélkül. Ugyan a játékosztályon a gyermeknap tiszteletére komoly, akár 25%-os engedmény volt ma érvényben, semmi sem ragadta meg annyira a fantáziánkat, hogy vásároljunk. Azt követően, hogy nagy nehezen kikeveredtünk az áruházból, elindultunk a metró vonalán a belváros felé. Érintettük a Marques de
Pombal teret, melyet ural a közepén álló oszlop, tetején egy számunkra ismeretlen úriember szobrával. Ekkor már elmúlt két óra és pár percre leültünk az Avenida da Liberdade sétányán egy árnyas fa alatti padra. Ahogy az ismertetőket és térképeket tanulmányoztuk, derült ki, hogy ma reggeltől nyitva van a csempe múzeum és
181
bizony vagy négy megállót kell buszozni az Apolonia pályaudvartól. Az egészben az a poén, hogy azzal a járattal, mely a keleti termináltól indul… Minden esetre úgy határoztunk, hogy nem gyalogolunk tovább, felszállunk a metróra és irány a csempemúzeum. Az Apolonia pályaudvart a 2004-es foci EB-re építették, ennek megfelelően egy modern, jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkező hely. Az előtte lévő téren van a hadtörténeti múzeum. Szerencsére a buszra nem kellett sokat várni és hamar eljutottunk a múzeumhoz. Közben derült ki, hogy túl korán szálltunk le, Az ötödik megálló van pontosan a múzeum bejáratánál. A múzeum egy nagyon érdekes hely. Egy templom és kolostor tulajdonképpen. Ezekben eredetileg is sok csempe díszítés volt, ezeket egészítették ki más helyekről begyűjtött tárgyakkal. Bemutatják az elmúlt 500 év alkotásait, sőt betekintést nyújtanak a csempekészítés és festés titkaiba is. Az egésznek egy különleges hangulatot ad a környezet. A Madre de Deus templom és a kolostor önmagában is figyelemreméltó. A múzeumban elvileg nem volt szabad fényképezni, de a templomban azért készítettem pár felvételt. A kiállítás a kerengőből nyíló helységekben van a földszinten és az első emeleten. A második emeleten csak a múzeum büszkesége, az a 36 méter hosszú kék-fehér csempekép található, amely 1735-ben készült és Lisszabont mutatja be az 1755-ös földrengés előtt. Alig egy-két épületet lehet felismerni. Például a Se katedrális tornyain magas tetők voltak.
182
A múzeumot elhagyva felültünk a buszra és elmentünk a Praca do Comercioig. Innen a Rua do Ouro-n haladtunk a Rossio felé, hogy kipróbáljuk a belváros kellős közepén lévő 1902-ben épült műemlék liftet, a Szent Jusztina felvonót, mely egyrészt egy kilátótoronyba visz, másrészt egy rövid híddal összeköttetést ad a Karmelita templom romjához és a mögötte lévő kis térhez, a Largo do Carmo-hoz. Rövid várakozás után felfértünk a liftre, mely az acéltorony belsejében pár másodperc alatt felröpített az összekötő híd magasságáig. Innen további két emeletet kellett felmásszunk egy nagyon szűk csigalépcsőn a kilátóteraszig. Megérte, mert nagyon szép látvány tárult elénk. Alattunk a Roisson valamilyen performance volt (ezt készítették elő két napja, amikor ott jártunk). Körben látszottak a dombokra felkapaszkodó városrészek, dél felé a Tejo torkolata, illetve a templomrom a közelben..
Visszamászva a lift felső állomásának szintjére, az összekötő hídon kimentünk a térre. A templomrom ma múzeum, de ez már túl sok lett volna
183
mára, ezért passzoltuk. A kis téren viszont körülnéztünk. Nagyon hangulatos, talán a párizsi Mont Marten hangulatát idézi.
Visszatérve a lifthez, ugyanolyan gyorsan lejutottunk, mint felfelé tettük. A Rua do Ouro egyik üzletében megvettük a kenyeret a holnapi reggelihez és indultunk a buszvégállomáshoz. Éppen bent állt egy üres busz és azonnal indult is. Az előző pár perccel előttünk mehetett el. Ennek megfelelően alig volt utas, sőt valamikor Belem-et elhagyva le is előztük. Fél hatra értünk a lakóautóhoz. Lisszabon meglátogatásával szerencsénk volt. Mind a három napon viszonylag hűvös volt az idő, így a melegtől nem szenvedtünk túlzottan. Ugyanakkor nagyrészt jók voltak a fényviszonyok. Maga a város kellemes élmény volt. Sokat fejlődött korábbi látogatásunk óta. Igaz akkor még kezdők voltunk a műfajban, egészen más szemmel néztük a világot. Minden esetre az biztos, hogy a két nagy rendezvény, a világkiállítás és a foci EB sokat lendített a városon. Ma egy kulturált hely. Még a külterületeken járó buszok sincsenek összefirkálva, sehol sem láttunk grafitit. Egyébként is látszik, hogy történelme nem csak 150-200 év, mint Budapest esetében. Ugyan alig több mint 250 éve volt a mindent elpusztító földrengés, ma egy komoly történelmi hagyományokat, és az ehhez tartozó műemlékeket felmutató, de számos modern résszel büszkélkedhető város. Visszaérkezésünk után gyorsan lezuhanyoztunk. Utána elmentem Internetezni, közben Zsóka megmelegítette a vacsorát. Miután elfogyasztottuk kezdtem el leadminisztrálni a napot és megírni a naplót. Most fél 11 van. A holnapi tovább menéshez még összepakolok pár dolgot. Korán szeretnénk indulni, mert a Sintra-i program Lisszabon Kártyával elérhető részeit még teljesíteni akarjuk. Cascais, 2011. június 2., csütörtök, 59. nap
184
Reggel már hétkor felkeltünk, hogy korán tudjunk indulni. Ezért bent reggeliztünk. Fél kilenc körül el is hagytuk a kempinget. A reggeli csúcsforgalomban, bár a fő iránnyal szembe mentünk, párszor kisebb dugóba kerültünk. Azért elég jól tudtunk haladni. A kinézett tengerparti kempinget az eredetileg megadottnál negyed órával később értük el. Rózsi alakított egy csúnyát, vagy 5 kilométeren egy nagyon keskeny és rossz állapotú útra vezetett pár méteres rövidítés érdekében. De nem ez volt a fő gond. A kinézett kemping, mely nem szerepel az idei Portugál katalógusban, csak az internetről letöltött adatbázisokban, és melyről a Sagres-i kempingben azt mondták, hogy nyitva van, bizony be volt zárva, és látszatra jó pár éve. Szerencsére volt vészhelyzeti tervünk, egy Orbitur-ACSI kemping Cascais-nál. Gyorsan beprogramoztuk Rózsinak az új célt és gyenge fél óra múlva már jelentkeztünk is a kemping recepcióján. Itt simán vették jelentkezésünket, csak azt felejtették el megmondani, hogy tele vannak. Ennek oka, hogy két holland csoportjuk is van. Szerencsére az egyik holnap tovább áll. Nagy nehezen találtunk egy valamilyen helyet. Egy bezárt állandó lakókocsi elé álltunk be úgy, hogy az szinte be sem tud menni az elő sátrába. Mi sem tudjuk kiereszteni az előtetőt és lesznek gondjaink a kiálláskor is. Gyorsan felkötöttük a villanyt, leszereltük a motort, és mást nem is csináltunk indulás előtt. Fél 12 körül járhatott az idő, amikor elindultunk Sintra-ba. Odafelé minden simán ment, viszonylag gyenge forgalomban, dimbesdombos terepen, itt-ott nagyon keskeny, de végig kanyargós úton tettük meg a jó 20 kilométert. Egyenesen a történelmi városközpontba mentünk. Itt a fő nevezetesség, a Nemzeti Palota szomszédságában tettük le a mocit. Első programpontunk a palota meglátogatása volt.
Ez kívülről kicsit úgy néz ki, mint egy hegyi vendégfogadó, csak jóval nagyobb. A Mátrában lehet ilyeneket látni, Mátrafüreden, vagy Galyatetőn. Meghatározó eleme az a két kúp alakú toronyszerű építmény, melyekről a látogatás során derült ki, hogy a konyha kéményei.
185
Bent a palotában számos terem látogatható. Bútorzatuk ugyan elég hiányos, de díszítésük, elsősorban a mennyezetek eredeti szépségükben láthatóak. Érdekes a konyha, ahol szabadtűzön sütöttek-főztek és a már említett hatalmas talán 25-30 méter magas kúpos kéményen, - mely az egész konyha mennyezetét képezte, távozott a füst.
186
A palota ablakaiból és erkélyeiről jól látható a szomszédos domb tetején az un. mór vár, mely csak romjaiban maradt meg.
Ezután tettünk egy sétát a kis utcákban. Célunk a játékmúzeum meglátogatása volt. Elég nehezen boldogultunk a feladattal. Közben a hegyre felkapaszkodó sikátorokban bóklásztunk. Tipikus túrista övezet, sok az ajándékbolt, de vannak színvonalas kerámiákat kínáló üzletek is. Az utcácskákat járva láttunk pár szép kerámiát csak úgy a házak oldalán, díszítésként. Végül megtaláltuk a játékmúzeumot. Nagyon érdekes a hely. Három emeleten vannak az elmúlt kétszáz évből származó játékok kiállítva. Egy emelet csak a babaházak és berendezésükhöz szükséges dolgok. A következő emeleten kis és nagyobb autók százai vannak a vitrinekben. De vannak mozdonyok, vonatok, és természetesen több hadseregre való játék katona. Képviselteti magát a LEGO is. Több házat építettek fel, körülöttük vasút, autók és sok-sok ember. De van
187
Playmobile is és természetesen Batman és hozzá hasonló egészen modern dolog. Sokat fényképeztem, gondolva a gézengúzokra. Jók lesznek ezek a képek télen nézegetni. Addig is elküldök nekik párat e-mailben.
Ezután felültünk a mocira és elmentünk a Pena Nemzeti Palotához. Ez a közeli hegy tetején áll. Kis motorunk elég nehezen küzdött meg a meredekkel. Rontotta a helyzetet, hogy az út egy része macskaköves volt. A parkolóból elég sokat kellett gyalogoljunk fel a palotához. Akik ezt nem vállalták választhatták a busz alvázra épített, villamost, vagy vonatot formázó járgányt is. Maga a palota egy építészeti zagyvaság. Hóbortos királyok építtették és rendezték be egy korábbi monostor helyén. A királyok nyári lakja ként funkcionált. 1910-ben a forradalom elől innen menekült el az utolsó portugál király, II.Manuell. A termek nagy része látogatható és utolsó lakóinak használati tárgyaival van berendezve. Az egész emlékeztet az Angliában maglátogatott National
188
Trust kastélyokra, csak ez nagyobb. Ha két napja panaszkodtunk, hogy a lisszaboni királyi palotában nincs elég teremőr, itt volt bőven. Minden esetre érdekes hely, ha már valaki errefelé jár, érdemes idelátogatni.
189
A Pena palota erkélyéről egy alacso-nyabb domb tetején látszik a mórok vára, mely csak romjaiban van meg. A palotához hatalmas kert tartozik, - ebben is hasonlít az NT helyekhez, - mely több dombot foglal magá-ban. Mire végeztünk a palota bejárásával annyira elfáradtunk, annyira fájt a talpunk a sok macskakőtől, - és ebben a megelőző három nap is benne van, - hogy nem volt már erőnk sétálni a parkban. Leültünk egy árnyas padra, megettük a magunkkal hozott banánokat és müzli szeleteket, majd visszatértünk a motorhoz. Felülve a járgányra leereszkedtünk egy másik, megint csak macskaköves és meredek úton a városba. Kerestünk egy boltot a sétálóutcában, ahol vettünk zsömléket és dinnyét a mai vacsorához és a holnapi reggelihez. Ezt követően megpróbáltunk visszajutni arra az útra, amelyen érkeztünk. Leginkább rémálom számba menő kóválygásainkra emlékeztető bolyongás következett és talán tíz kilométernyi felesleges motorozás, amíg megtaláltuk a helyes utat. Ekkor már öt óra elmúlt és kimondottan erős volt a forgalom a keskeny úton, elsősorban a mi irányunkban. Közben a szél is felerősödött és ettől nem csak könnyeztem, de egy nálam szokatlan gyötrő fejfájás is elkezdett kínozni. Kész kínlódás volt az út. Visszaérve a lakóautóhoz első dolgunk volt bekapni egy whisky-t a fejfájás ellen és elfogyasztani sajtos-sonkás-vörösboros vacsoránkat, majd lezuhanyoztunk. A napot elkönyveltem, a képeket magszerkesztettem, de a naplóból csak az első pár oldal készült el. Még a két napja letöltött banki adatokat sem dolgoztam fel. Cascais, 2011. június 3., péntek, 60. nap Ma nyolc óra után keltünk és elkészítettem a reggelit. A felénél jártunk, amikor elkezdtek a hollandok indulni. Felmentem a mocival és gyorsan elfoglaltam egy kellően árnyékos és elég nagy parcellát, melyre beállni és később kiállni
190
is lehet majd. Ilyet a sok fa miatt nem is olyan könnyű találni. Abbahagyva a reggelit gyorsan összepakoltunk és elég nehezen, de épségben kiálltunk ideiglenes helyünkről. Az új parcellára a beállás sem volt egyszerű és elég sokat kellett szintezni, de sikerrel vettük az akadályt. Itt mindent a szokásoknak megfelelően pakoltunk ki további háromnapos tartózkodásra számítva. A kis megszakítás után befejeztük reggelinket, közben néztük, ahogy a hollandok negyedórás időközönként 4-en, 5-en elhagyják a területet. Példánkat követve többen is átköltöztek a megüresedett helyekre. Eddigre az idő kicsit előrehaladt, de még lehetett volna egy strandolást, vagy egy kisebb kirándulást abszolválni. Mi inkább úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagymosást. Az elmúlt négy napban nagyon sok holminkat izzadtuk össze és ideje volt már kimosni a törülközőket és az ágyneműt is. Végül három fordulót pörgettünk ki. Amíg a gép dolgozott, Zsóka teregetett, én pedig elvégeztem pár aktuális karbantartást (megolajoztam a biztonsági zárakat, bezsíroztam az elektromos kábel érintkezőit, stb.) és feltöltöttem pár dolgot a raktárkészletből. Amíg a ruhák száradtak a naplót írtam meg és a letöltött banki adatokat is feldolgoztam. Korán megfőztük és megettük káposztástésztánkat. Utána elmentünk felderíteni a strandolás lehetőségeit. Végül egy másfél órás kirándulás lett belőle. Kempingünk egy homokdűne, - mely természetvédelmi terület, - parttal ellentétes oldalán van. Hogy a strandot elérhessük a homokdűnét meg kell kerülni. Ez a legközelebbi ponton jó egy kilométer aszfalton és utána még rendesen a partig. A parttal párhuzamosan vezet egy út a dűne alatt. Itt már a part nagyrészt sziklás, csak itt-ott vannak kisebb öblök. A magas parton több szálloda, étterem és hasonlók találhatóak. A parti úton már megtettünk további két kilométert és a kempinget is elhagytuk, de nem akaródzott megtalálni azt az utat, mely a kemping mellett érkezett volna meg az aszfaltúthoz. Végül egy kerítésen lévő zárt kapu melletti gyalogosok számára fenntartott kiskapun átkelve felmásztunk a dűne tetejére és ott egy zárt kapuval találkoztunk. Kicsit továbbmenve a kerítés mellett nem láttunk más megoldást, mint átbújni alatta. Egy nagy szabadidő központban találtuk magunkat, ahol volt lovas pálya, teniszpálya, étterem és apartmanok is. A telepen átvágva pontosan a kempingnél értünk ki. Betérve a kempingbe a portánál egy magyar rendszámú kocsit láttunk. Ha jól emlékszem az utolsó magyar rendszámú jármű az a motor volt, akit egy japán srác vezetett és együtt kompoztunk át Marokkóba. A kocsi mellett álló középkorú hölggyel és két fiatal sráccal elbeszélgettünk egy kicsit. Állítólag letelepedni készülnek a környéken és lakásnézőben vannak errefelé. Kicsit furcsa, de mindenképpen érdekes találkozás volt. A kiadós séta után lezuhanyoztunk és még volt időnk játszani is pár parti rabló römit.
191
Cascais, 2011. június 4., szombat, 61. nap Kilenc előtt pár perccel keltem és elkezdtem készíteni a reggelit. 9-kor kimentem a portára meghosszabbítani a regisztrációnkat és kenyeret venni a reggelihez. Reggeli után, bár kisé bizonytalan volt az idő összekészültünk egy strandoláshoz és motorral kimentünk arra a helyre, melyet tegnap kinéztünk. Jól választottunk, mert ebben a távolabbi öbölben sokkal kevesebben voltak, mint a kempinghez közelebbiekben. A hétvége tiszteletére sokan jöttek ki kocsival, gondoljuk az alig 30 kilométerre lévő Lisszabonból. Mindenfelé kocsik parkoltak. Ennél az öbölnél csak kevés parkolóhely volt, szerencsére.
Szokásunknak megfelelően kb. négy órát maradtunk a parton. A víz közelébe se mentünk, mert erősen hullámzott és hidegnek is tűnt. Utána visszatértünk a kempingbe és hozzákezdtünk az esti sütés előkészítéséhez. Mostanra az ég beborult és esőt ígérő felhők gyülekeznek. Reméljük, azért a vacsoránkat nem fogja megzavarni. Cascais, 2011. június 5., vasárnap, 62. nap Reggel megint kilenc előtt keltem és a reggeli előkészítése közben mentem ki kenyeret venni. Mivel holnap korábban tervezünk tovább menni, holnapra is beszereztem a szükséges mennyiséget. Reggeli után összekészültünk egy motoros kirándulásra. Két, egymással ellentétes irányban lévő célpontunk volt: a szárazföldi Európa legnyugatibb pontjának, a Cabo da Roca-nak a meglátogatása és a közeli Cascais felkeresése. 11 órakor indultunk és ekkorra észak felől csúnya felhők gyülekeztek, a szél is felerősödött és hűvös is lett. Azért neki indultunk a mintegy 15 kilométeres útnak. Már amikor a kempingtől egy kilométerre rákanyarodtunk az N247-es útra, feltűnt, hogy milyen sok motoros van az úton. És ezek elég vadul közlekedtek. Közeledve a Cabo-hoz az idő csak romlott, a motorosok meg mind többen lettek. Csoportokban álltak mindenfelé az út szélén.
192
Kimondottan borult, mondhatni ködös időjárás fogadott a neves helyen, alig lehetett valamit látni. Itt több száz motoros gyülekezett, egy részük bőgette a gépét, mások cikáztak a tömegben, nagyrészük csak állt a motorja mellett és beszélgetett. Biztosan valamilyen találkozó, vagy túra lehetett. Maga a Cabo egy 140 méterrel a tenger fölé nyúló sziklafok. Rajta egy oszlop tetején kereszttel, oldalán emléktáblával. Kicsit hátrébb egy nagy világítótorony, egy kisebb épületben a turistairoda,- itt lehet 5.20, vagy 10.39 euróért diplomát kapni annak igazolására, hogy itt járt az illető, - egy másikban ajándéktárgy üzlet és egy büfé. Egyszóval ez a vége Európának felhajtás tekintetében valahol a Norkapp őrülete és Tarifa egyszerű, festett táblája között van.
193
Minden esetre megállapítottuk, hogy mostanra már jártunk az északi végen (még ’93-ban, első norvégiai utunk alkalmából), a déli végen 2005-ben és pár hete, most a nyugati végen, de a keleti határt, - ha az definiálva van egyáltalán, - nem tervezzük felkeresni. Nagyon vigasztalan időben indultunk visszafelé. Még az is felvetődött, hogy nem is biztos, hogy szárazon el tudjuk érni a kempinget, de a kirándulás második felének törlése komoly opció volt. Azután ahogy haladtunk dél felé azon a tíz kilométeren, az ég egyre tisztább lett és elérve kempingünk bekötőútját, fel sem merült, hogy visszatérjünk a lakóautó biztonságába, mentünk tovább. Mire beértünk Cascais-ba szépen sütött a nap és kellemes meleg volt. A város határában megtankoltuk a mocit és indultunk a kikötő felé. A kikötő behajtójánál letettük a járgányt. Az út túloldalán egy figyelemreméltó kastélyt láttunk. Mint kiderült ez a Guimaraes Grófok Múzeuma, melyről olvastunk útikönyvünkben. Bementünk a kertbe, mely nyilvános park és benéztünk a kastélyba. Vasárnap lévén ingyenes a belépés.
194
Egyetlen gond volt, hogy egy órakor bezár ebédidőre és addig mindössze tíz perc volt. Végig szaladtunk a kastélyon és nagyon szép dolgokat láttunk. Egy barátságosan berendezett, hangulatos, de minden porcikájában a történelmi múltat idéző belső teret jártunk végig. Nagyon örültünk, hogy még bejutottunk. Bár az elmúlt napokban három hasonló helyet jártunk be, minden termét élveztük.
A kastély meglátogatása után a parkban tettünk egy sétát. A kastély mellett egy kápolna áll. A park szépen rendben van tartva. Különösen tetszett az a hatalmas 1925-ben készült kék csempekép, mely valamilyen bibliai jelenetet ábrázol. A parkból a kikötőbe mentünk. Itt a még ma is a katonaság felügyelete alatt álló régi erőd alatt modern kikötő épült. A hatalmas földalatti parkolón kívül számos elegáns üzlet, étterem, klubok és a vitorlázáshoz szükséges létesítmények sorjáznak a kikötőpontonok körül. Nagyon sok hajót, köztük pár kimondottan nagyot, láttunk vesztegelni a kikötőben. A kikötő északi végét egy világítótorony őrzi. Mögötte a pálmafák alatt hangulatos épület áll.
195
A kikötő déli végén felmásztunk pár emeletnyit egy acél-fa lépcsőn és megpillanthattuk a belvárost és
a halászkikötőt. A képet a kikötői parancsnokság épülete uralja. Az erődöt megkerülve mentünk vissza a motorhoz és azzal hajtottunk be a belvárosba. A parton letettük és gyalog indultunk neki a szűk utcácskáknak. A halászok régi házai közötti egyik kilátóteraszról pillantást vethettünk a modern Cascais-ra és a városi strandra. Ezt követve céltalanul sétáltunk a város utcáin. Az Avendila Valbom-on láttuk a csodálatos csempedíszítésű Casa da Pergola-t, majd a hangulatos étteremnek helyet adó Casa Velha-t. Ennek közelében megtaláltuk a turistainformációs irodát, ahol szereztünk egy térképet.
Még egyetlen célunk volt, meglátogatni a Tenger Múzeumát, melyet útikönyvünk ajánlott. Hogy elérjünk motorunkhoz átsétáltunk pár hangulatos utcán és téren. Érintettük a Largo 5 de Outumbro-t, melyen a városháza csempedíszítésű épülete áll. Mellette kis harangtorony. A városban több helyen találkoztunk azzal a mintával a térburkolatokon, melytől Hullámos térnek nevezik a Roisso-t Liszabonban.
196
Visszatérve a motorhoz térképünk segítségével könnyen megtaláltuk a Tenger Múzeumát. Kedves kis hely, kedves kis kiállítás, de nem hagyott különösebb nyomot bennünk. Felülve a motorra indultunk vissza a kempingbe. Eddigre olyan kellemes lett az idő, hogy még a széljacy-kat sem vettük fel. A tengerparton vezető alig nyolc kilométeres úton annyira felerősödött a szél és lehűlt a levegő, hogy nem sokkal a kemping előtt le kellett álljunk és felvennünk a jacky-kat.
197
Negyed négyre értünk a lakóautóhoz. Ugyan sütött a nap melegen, a hűvös szél határozta meg az időjárást. Az előtetőt ki sem engedtük. Felszereltem a motort, Zsóka közben kimosta a ma összeizzadt cuccunkat. Utána Ő főzött, én pedig elmentem internetezni. Fő feladat volt elküldeni pár képet a játékmúzeumban készítettekből a betyároknak. Utána megvacsoráztunk és miután végzek a napló megírásával, learchiválom a negyedik részt és összekészítünk pár dolgot a holnapi induláshoz. Még SMS-eket is kell küldeni az otthoniaknak.
198
