Bonifacio, 2007. május 26. szombat, 28. nap Ma éjjel csak 20 fokig hűlt le a levegő, de reggel borús időre ébredtünk és nem akaródzott melegedni sem az időnek. Ezt nem is bántuk, hiszen mára Bonifacio meglátogatása volt a program. Már tíz óra után ültünk a motoron és alig tíz perces motorozással elértük a kikötő sarkát. Itt letettük a járgányt. Az útikönyvek szerint errefelé egy hetivásárnak kellett volna lennie, de valószínűleg ez csak a szezonra vonatkozik. Úgy terveztük, hogy ha kapunk halat, pár más beszerzendő dologgal együtt (kenyér, kalács, gyümölcs) majd én visszamotorozok, és csak utána kezdünk várost nézni. Mivel szó sem volt hal beszerzési lehetőségről, azonnal nekiszaladtunk a városnak.
Kezdtük a kikötőben, végigsétáltunk a parton és megállapítottuk, hogy igaza volt annak a komának, aki tegnap a visszafordulást javasolta. Nagyon kellemes, egyik oldalán éttermekkel, büfékkel, ajándékboltokkal, másik oldalán a hozzájuk tartozó teraszokkal szegélyezett útszakaszról van szó, ahol a helyiek kocsiijai a tetejében össze-vissza parkolnak. Megnéztük magunknak azt a járdaszigetet is, ahol tegnap szenvedtünk. Ma nem parkolt ott senki, be is lehetett volna venni a fordulót simán. Mellette láttunk állni egy érdekes nyitott kisautót, amolyan beachcar-t. Tovább menve a kikötőben a Tarifa nevű spanyol hadihajót láttunk vesztegelni, de látszatra nagyon békés céllal kötött ki. A kikötő felügyelet épületének tetőteraszáról le is fényképeztük. A kikötőt elhagyva nekiszaladtunk a hegynek egy elég meredek lépcsőn. Egy várkapun keresztül jutottunk be a falak mögé. Itt a közeli turista információs irodában beszereztük az obligát térképet és megtudtuk, hogy részletes Korzika autóstérképet és mobil telefonkártyát a közeli dohányboltban kaphatunk. Az előbbi igaznak bizonyult, az utóbbi nem. Azért megvettünk egy
59
matricát a lakóautó hátára, melyet késő délután fel is ragasztottam az ír lóhere és a norvég rénszarvas közé. Mobil telefonkártya ügyben a nem messze lévő videós boltban sem jártunk sikerrel. Ugyan volt SRF SIM kártyájuk, de adatátvitelre nem alkalmas, így számunkra használhatatlannak bizonyult. Marad a feladat a következő napokra. Talán Porto Vecchio-ban lenne remény, de oda holnap, pünkösdvasárnap megyünk, és akkor szinte biztos, hogy minden zárva lesz.
Még felkerestük a postát. Itt azt mondták, hogy 8.50 €-ért elküldhetjük a csomagot, ami már elfogadható ár. Nem tudom mi a helyzet, vagy az olasz postáslány értette félre a feladatot, vagy nem a megfelelő táblázatot nézte, de valami nem stimmel. Feltételezem, hogy EU-n belül ilyen különbségek nem lehetnek a tarifákban. Innen már csak a város bebarangolása maradt egyetlen feladatunk. Ennek becsületesen megfeleltünk. Keresztbe-kasul, oda-vissza bejártunk mindent. És nagyon tetszett, amit láttunk. Bonifacio egy ékszerdoboz, semmi szín alatt sem szabad kihagyni, ha erre jár valaki. Csak attól félünk, hogy ezen túl mindent ehhez fogunk viszonyítani és más helyeknek nehéz lesz megfelelni a mércének.
60
A felsőváros, mint azt tegnap már láttuk, egy a tenger fölé emelkedő sziklapartra épült. Néhány kilátó teraszáról a tenger, és a távolban Szardínia panorámája tárul a szemlélő elé. A földnyelv északi oldalán a kikötő öblét lehet látni. Szinte minden helyről más és más képet mutat. Az öbölben nagyon pezsgő az élet. Gyönyörű jachtok horgonyoznak itt a világ minden pontjáról. Turistahajók járják az öblöt, hogy a környező barlangokat és a
61
sziklafalat mutatják be az érdeklődőknek. Sport- és halászhajók indulnak, vagy érkeznek. És időről időre megjelennek a hatalmas komphajók és előadják félelmetes manővereiket a szűk csatornában. Az a hajó, amellyel tegnap érkeztünk, ma fordított irányban hajtotta végre a piruettet, míg a Sardeline nem sokkal kisebb kompja alig egy perc alatt mutatott be egy olyan fordulót, amiről régi bringás életemben rendőrkanyarnak nevezett manőver jutott az eszembe.
Meglátogattuk a földnyelv végén a korábban katonai célokat szolgáló erődítményt. Itt még megvannak a régi ágyúállások és pár elhagyott kaszárnyaépület is. Újabban inkább a túrizmus kezdi birtokba venni a területet, láttunk már egy szállodát és sportpályákat. Itt van a város temetője 62
is. Ebben családi sírboltok, amolyan kisebbfajta házikók vannak, bennük 8-10 halottal. Pár év előtti dátumokat is láttunk. Az ágyúállások között sétálva Zsóka az alacsony fűben egy teknősbékát vett észre. Le is fényképeztük gyorsan, hogy elküldhessük a kicsiknek.
Ismét visszatérve a felsővárosba tettünk egy sétát a várfalakba épített gyalogösvények egyikén, innen is megcsodálva a kikötőt. A jelentős szintvesztés után ismét felkapaszkodtunk, immáron harmadszor, és egy újabb utcácskát felderítve jutottunk el a templomhoz. Közben a hangulatos sikátorokban ismét megcsodáltuk a számtalan éttermet, gazdag választékukat, ízléses és hangulatos asztalaikat, melyek gyakorlatilag az utcán kerültek elhelyezésre. A várat elhagyva egy nyergen keresztül jutottunk el a szomszédos dombra, mely a tenger felöli oldalról mutatta a sziklán szinte lógó várost. Eddigre már vagy három órát gyalogoltunk. Az idő is felmelegedett és nagyon fülledt lett. Mi kicsit melegen voltunk ehhez az időjáráshoz öltözve és dőlt is rólunk a víz rendesen. Úgy határoztunk, visszatérünk a kikötőbe, ott van egy Spar
63
szupermarket, beszerezzük a következő két szükséges dolgokat és visszatérünk a kempingbe.
ünnepnapra
feltétlenül
A motorhoz visszatérve egy másik szupermarket hirdetését láttuk, gondoltuk megnézzük hal ügyekben. Kár volt, elég rossz utakon kellett motorozzunk és az üzlet be volt zárva. A szieszta itt is működik keményen. A kempingbe visszaérve felszereltük a mocit, megnéztük a képeket és elfogyasztottuk sajtos, kaviáros, bagetes, vörösboros vacsoránkat. Megírtam egy levelet a kicsiknek, amit a csomagba fogunk betenni, és a naplót is igyekeztem egyenesbe hozni. Még lehet, hogy a csomagot összerakom, és mindenképpen megisszuk a tegnapról elmaradt pezsgőt… Ghisonaccia, 2007. május 27. vasárnap, 29. nap A mai napunk elég izgalmasra sikeredett, de kezdjük az elején. Nyolc után keltünk, mert ma továbbutazás van és még útközben Porto Vecchio-t is beiktattuk a programba. Éjjel kellemes meleg volt, de minden levizesedett és reggelre elég csúnya, akár esőt ígérő felhők rohangáltak az égen, sőt készülődés közben pár csepp esett is. Kényelmes reggeli, fizetés és összepakolás után ismét búcsút vettünk dán szomszédjainktól és tíz óra után már róttuk is a kilométereket. Az út kimondottan jó volt, a forgalom nem túl erős, se teherautó, se busz… Húsz kilométer megtétele után értünk Porto Vecchio-ba. Itt a kocsit a kikötő felé vezető úton egy szupermarket, - mely be volt zárva, - és egy büfé szerű valami közös parkolójába tettük le. A riasztó élesítése nem akart sikerülni. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy a gázpalackok ajtaján lévő Reed relé eltörött és ott fityegett csak. Ideiglenesen beigazítottam, de a napokban meg kell ragasztani a gáztűzhely lángvédő burkolatával együtt, mely tegnapelőtt ismét leesett. A bizonytalan idő miatt esőjacky-t is vittünk magunkkal, de mint később kiderült nem volt rá szükség. Egyből neki szaladtunk a hegynek, melynek tetején régi várfalak mögött található az óváros. Egy elég erős, de nem túl hosszú kaptató után egy, a várfalban lévő kapun keresztül jutottunk be az
64
óvárosba. Ez megint egy ékszerdoboz. Sokkal kisebb, mint a tegnap meglátogatott Bonifacio, talán 3-4 párhuzamos utcácska, de ezek csodálatosak.
Vasárnap délelőtt lévén kifogtuk a piacot. Kizárólag élelmiszerféléket, döntően helyi különlegességeket árultak. A füstölt sonkák és kolbászok, a sajtok, mézek, sütemények kavalkádja mellet árultak friss halat és gyümölcsöt is pár helyen. Az árak elég húzósak voltak, de az áruról lerítt, hogy minőségi. Pusztán az illatok is külön élményt jelentettek. Vettünk 10 €-ért négy pisztrángot, még éltek, amikor a tartályból kivették és villanyárammal ölték meg. Az egyik még jó ideig fickándozott a szatyrunkban. 8 €-ért kaptunk 5 kiló narancsot, ami nem túl olcsó, sem a hazai árakhoz, sem a Cagliari mellet 5 €-ért vett 6 kilóhoz viszonyítva sem. De nagyon finom.
Most már jól megpakolva folytattuk utunkat. A turista információs irodában nem tudtak semmi jót mondani mobil telefon kártya ügyben. Később megtaláltuk a szakboltot, de a postához hasonlóan ez is be volt zárva. A városka viszont nagyon hangulatos. Az egész sok-sok étterem, bár és a hoz-
65
zájuk tartozó teraszok összessége. Ezt egészíti ki jó pár ajándék, emléktárgy és ruházati bolt, de az egésznek van egy csodálatos hangulata. Így szezon elején vasárnap dél körül szinte hömpölygött a sok ember a szűk utcákon. Csattogtak is a fényképezőgépek.
66
Három-négyszer oda-vissza bejárva az elég kis területű óvárost elindultunk lefelé a kikötőbe. Ez kimondottan csalódás volt, számtalan hasonlót láttunk korábbi útjainkon. Nem is tartottuk érdemesnek a megörökítésre.
Visszatérve az autóhoz indultunk tovább. Solenzara felé hosszasan közvetlenül a tengerparton vezet az út. Számos szép öblöt, homokos strandot, sziklás partszakaszt láttunk. Errefelé kicsit kanyargós, de elég széles az út, sok helyen kiállási, sőt a strandok megközelítése érdekében parkolási lehetőséggel. Nem volt különösebben nehéz a terep és jól haladtunk, Útközben elkapott egy komoly eső. Eleinte csak szép nagy cseppek potyogtak, majd rendesen rázendített, még a kiállás gondolatával is foglalkoztunk. De ez csak olyan helyi zápor volt, pár kilométerrel később nem is látszott, hogy esett. Ghisonaccia előtt ismét elkapott egy eső és ez komolynak ígérkezett, ezért kiálltunk, de végül nem lett semmi komoly belőle, bár több méretes villámot is láttunk. További 25-30 kilométert tettünk meg és Aleira-t elhagyva érkeztünk meg kinézett kempingünk környékére, Bravone-ba. Itt a sziget egyetlen ACSI nudi kempingjét néztük ki magunknak pár napos strandolásra. Elég nehezen találtuk meg, kétszer is kimentünk a tengerpartra. A hely egy őrült nagy csalódás. Ugyan három csillagos, de nagyon lerobbant és elhanyagolt volt kimondottan kezdetleges vizesblokkal. A számos állandóra letett és mindenféle kalyibákkal toldozott-foldozott lakókocsi sem javította a benyomást. Volt jó pár német, de nagyobb részük a kisházakban lakott. A part sem tett különösebben jó benyomást. Végül szégyen-szemre úgy határoztunk inkább visszaautózunk Ghisonaccia-ba, ahol van egy négy csillagos ACSI kemping. Visszafelé úton megint beleszaladtunk az esőbe, méghozzá egy elég rendesbe. A települést elhagyva a tengerhez vezető úton ki is kellett álljunk. Sose hittük volna, hogy ez Korzikán előfordulhat velünk, ismét beázott a lépcsőérzékelő kapcsoló és most már állandó fütty kíséretében próbáltunk előrejutni. Ezt a gondot valahogy meg kell oldani, ha nem hamarabb, legkésőbb a télen. 67
A sűrű esőfelhőben azért megtaláltuk a kempinget. Kiszállásról szó sem lehetett, vártunk vagy negyed órát mire műanyag klumpámban bemerészkedtem a recepcióra. Ott is kissé kaotikusak voltak az állapotok. A behajtón kb. 15-20 centiméteres víz állt abban tapicskoltak az emberek és próbáltak átjutni a kocsik. A kempingben meglepően sokan vannak, kb. félig tele van. Döntően németek, de van holland, olasz, osztrák és természetesen jó pár francia is. Találtunk egy helyet, amin legalább a víz nem állt, azért a talaj elég mély. Leálltunk, nagy nehezen a villanyt is sikerült megoldani, mert a nekünk rendelt csatlakozóban nem volt feszültség. Első dolgunk volt a halacskák megpucolása és előkészítése egy holnapi sütésre, majd megmelegítettük a magunkkal hozott túrós tésztát és palacsintát és gyorsan megvacsoráztunk. Hideg ugyan nincs, de minden nagyon nedves. A fél kemping szárogatja a cuccait. Nagy ürgeöntés lehetett. Reméljük, holnapra rendesen kisüt a nap és minden fel fog száradni. Most valahogy nehéz elképzelni az errefelé gyakori bozóttüzeket… Ghisonaccia, 2007. május 28. hétfő, 30. nap Ez a nap esőnapra sikeredett, egy részét azért karbantartásra tudtuk fordítani. Éjjel 15 fok alatt is járt a hőmérő, a nagy paplan alatt jól éreztük magunkat. Reggel megint borús idő köszöntött ránk, de azért egyszer-egyszer kisütött a nap. Fél kilenc körül ültem a géphez, hogy a képeket áttöltsem és beszerkesszem a naplóba, majd Rózsiból töltöttem át az adatokat és a közeli napok útvonalainak tervezésével foglalatoskodtam. Zsóka jóval később ébredt és az útikönyvek tanulmányozásával töltötte az időt, amíg vártuk, hogy mi fog kialakulni. 11 óra körül olyan sötét volt, hogy igaz a fák alatt, csak lámpánál lehetett olvasni, dolgozni a lakóautóban. Nagyon későn, csak 11 után fogtunk a reggelihez és dél lett mire befejeztük. A bizonytalan idő miatt nem is mentünk ki, a lakóautóban terítettünk meg. Közben hol elkezdett csepegni, hol elállt és ettől teljesen függetlenül hol kisütött a nap, hol beborult. Ezek az esők nem voltak veszélyesek, de azért kellemetlenek. Reggeli után kihasználva egy csendesebb időszakot kimentünk a tengerhez megnézni a strandot. Sokkal szebb, mint a nudinál volt, tisztább is, szélesebb is a hosszú kilométereken elnyúló homokos part. A távoli part és a mögöttünk lévő hegyek azonban felhőben voltak, csepegni is kezdett. Gyorsan visszatértünk a lakóautóhoz és hozzáláttam a javítanivalókhoz. A lépcsőjelzés kapcsolójával kezdtem, bizony megint vizes volt. Ki törültem, megint bekentem most már jóval vastagabban szilikonzsírral. Amíg vártam, hogy kiszáradjon a keréknyomások ellenőrzéséhez fogtam hozzá. Amikor a
68
gyújtást bekapcsoltam a kompresszor miatt a gyenge sípoló hang megint jelentkezett, pedig a kapcsoló ki volt szerelve. Négy hét után megint kezdődött a kocsi alatti hempergés, csak most rendesen átázott talajon. Kiderült, hogy a lépcső valamennyi kábelét átvezették egy dobozon, melyben minden éren kötés van. Ez egy 65-ös vízhatlan doboz, csak hogy a kábelek bevezetésénél a gumidugókat kiszedték és hatalmas lukak vannak. Annyira belement a víz, hogy amikor a tetőt lepattintottam egy nagy adag sáros lé ömlött a pofámba. Hajszárítóval kiszárítottam, a kábeleket szigetelőszalaggal összefogtam, az átvezetésekbe pedig jobb híján Terrostatot gyömöszöltem. Ez talán nem fog többé beázni. A kapcsolót is teletömtem szilikonzsírral és a kritikus helyekre még Terrosztátot is tettem, reméljük ez is elég lesz… Utána a gáztűzhely lángvédőjét ragasztottam fel ismét, előtte az üveget kicsit megkarcolva, hogy a pillanatragasztó jobban tudjon megkapaszkodni. A riasztó érintkezőt is visszaragasztottam a gázpalacktartó ajtajánál. Ezeket csak holnap tudom kipróbálni. Készítettem még Zsókának a fényképezőgéphez egy csuklópántot, mondani sem kell, mind a kettőt otthon hagytuk. Közben hol esett, hol kisütött, hol mind a kettőt egyszerre. Minduntalan sötét felhők riogattak, hol innen, hol onnan. Az előtető védelmében töltöttük az egész délutánt. Zsóka legyártott egy nagy kondér paprikás krumplit, gyorsan megettük a mai adagot és elmentünk lezuhanyozni, hogy ha kell, vissza tudjunk vonulni lakóautónk biztonságába. Ma azért még tudunk játszani egy jót, csak az a kérdés kint, vagy bent. Ghisonaccia, 2007. május 29. kedd, 31. nap Egész este és éjjel hol esett, hol nem, olyan ötperces váltásokkal. A hőmérséklet is lement 14 fok alá, de nem volt kellemetlen. Reggelre felszakadozott a felhőzet, azért bárányok még rohangáltak rendesen és a szél is felerősödött. Fél kilenc körül keledeztünk és reggeli után elővettük a bringákat, hogy bemenjünk az 5-6 kilométerre lévő településre feladni a csomagot, venni mobil kártyát és vásárolni pár dolgot. Fél 11 után indultunk. Alig hogy kiértünk a főútra meglepő látvány fogadott: előttünk a hegyek teteje havas volt. Csak azt nem tudjuk, hogy ez még a téli hó, vagy az elmúlt napok esője ott hó volt. Ez pár napon belül kiderül. Minden esetre gyönyörű látványt nyújtottak a havas hegyek előtérben a pálmákkal.
69
A postát hamar megtaláltuk, kicsit sokat kellett várni, de még a Bonifacioban hallott tarifánál is olcsóbban, 5.50 €-ért felvették a csomagot. Most már csak az a kérdés, mikor fog megérkezni, ha egyáltalán megérkezik. Mobil telefonnal kevésbé voltunk sikeresek. A szakboltban ugyan se angolul, se németül nem beszéltek, azért meg tudtuk érteni, hogy itt a prepaid kártyák internet tarifája nagyon magas, 25 € 10 percenként. Ez több, mint amit otthon egy hónapra fizetek a nem is legolcsóbb ADSL-emért El is vette a kedvünket a vásárlástól, bár valószínűtlennek tartjuk. Reméljük valahol máshol jobban meg tudjuk értetni magunkat és tisztázódik a helyzet. Ezután a szupermarketba mentünk, kicsit körülnéztünk és vettünk kenyeret és pár más dolgot. Éppen zártak, amikor fél egykor eljöttünk. Visszatekertünk a kempingbe. A szél továbbra is fújt, de már gyengébben és azért elég hűvös volt. Nem volt kedvünk a strandoláshoz. Én azért kimentem megnézni mi a helyzet a beach-on. Meglepően sokan voltak, már-már az mondható, hogy zsúfolt volt. Csináltam egy képet a még mindig havas hegyekkel a háttérben. Később olvasgattunk és kisebb tennivalókkal, mint müzli keverés, töltöttük az időt. Korán vacsoráztunk, a pisztrángok még várnak a holnapi estére, Zsóka elmosogatott, lezuhanyoztunk és megint kiülünk, csak ma végre nem fog kelleni az előtető védelme. Este még ért egy stressz, üzenet jött a Pannontól, hogy gyakorlatilag lefogyott az én mobilomról a rátöltött összeg. Írtam Tamásnak, hogy töltse fel a mi számlánkról.
70
Ghisonaccia, 2007. május 30. szerda, 32. nap Éjjel egész 11 fokig lehűlt, de reggel, ha hűvös is volt, már sütött a nap. Éjjel kiötlöttem mit tehetek Internet ügyben. Fél 8-kor felkeltem és kigyűjtöttem az összes adatot, számlaszámot, kódot, stb., ami a bankolás elvégzéséhez kell. Nyolc után kimentem az Internet terminálhoz és neki láttam. 2 €-ért jó 13 percet kaptam és elég gyors volt a kapcsolat. Nehezítette az életet, hogy nem volt asztal ahol jegyzetelhettem volna és a szoftver is más volt, mint amit megszoktam. Biztonsági okokból azokat a belépéseket használtam, melyekhez mobil aláírás is kellett. Bár az SMS-ekre soha sem kellett várni, ez jócskán lelassította a dolgot, de ennyit rá kellett szánni. Végül majdnem egy órát töltöttem a gépnél. Elintéztem a vállalkozás adóját és áttettem a saját számlára a kivehető pénzt. Lekötni nem tudtam, mert az egymilliós határt messze nem érte el az erre szánható összeg. Az áthozott pénzt áttettem a megtakarításira, előkészítettem egy újabb adag CampingCheque vásárlását, feltöltöttem a mobilomat és kijegyzeteltem a kártyaforgalmat. Még megnéztem a CC kártyák állapotát és eddigre elfogyott a 8 €, nem maradt idő új csekkeket vásárolni, megnézni a maileket, vagy írni párat. Megreggeliztünk és kimentünk a strandra. Ma egész nap feszültek voltunk Lackó műtétje miatt. Az egész útra kicsit rányomja a bélyegét, de mióta két napja megtudtuk a pontos időpontot különösen nyomaszt. Kettő után kaptuk meg az SMS-t a jó hírrel és ez kicsit felszabadított mindkettőnket. Korán bejöttünk, valamikor negyed négy körül. A strandon nyomasztóan sokan voltak. Engem a déli sarki pingvin telepekről, Zsókát a Coba-Cabanaról látott filmekre emlékeztetett. A víz kissé hideg volt, bár sokan, - döntően gyerekek, - bementek, nekem valahogy nem akaródzott. Én nekiláttam a reggel begyűjtött adatok feldolgozásának és a napló megírásának, Zsóka pedig előkészíti az esti pisztrángos vacsorát. Ghisonaccia, 2007. május 31. csütörtök, 33. nap Előző este még telefonon elintéztem, hogy további húsz CampingCheques-t vegyünk és ezzel számításaink szerint a tavaszi szezonra bőségesen el vagyunk látva. Hogy mi lesz ősszel, azt majd meglátjuk. A mai nap nagyon nyugisan telt. Nem túl korán keltünk és mivel az idő nem volt igazán tiszta, nem siettük el az összekészülést. Azért még dél előtt kiértünk a strandra, ahol a tegnapinál érzékelhetően kevesebben voltak. Ez még mindig nagyon sok embert jelent. Csak kettő utánig maradtunk, mert befelhősödött. A lakóautónál tettünk-vettünk. Megcsináltam végre a vízforralót. Mint kiderült az irdatlan mennyiségű vízkő okozta a korai kikapcsolást. Jól letakarítottam és most olyan, mintha új lenne.
71
Ma főznünk sem kellett, volt még maradék paprikás krumplink. Holnap viszont több napra elkészítjük a kaját, mert turistáskodni akarunk a következő akár két hétben is. Eredetileg holnapután terveztünk tovább menni. Sajnos az időjárási kilátások nem túl jók, a következő két napra felhős, esős időt mondanak és mi a hegyekbe készülünk. Annak nincs értelme, hogy rossz időben menjünk oda, akkor már okosabb itt, jó körülmények között kivárni a javulást. Majd meglátjuk… Ghisonaccia, 2007. június 1. péntek, 34. nap Mára bevásárlós-főzős napot csináltunk. Reggel nem volt annyira rossz idő, mint az előrejelzés mondta, de azért felhők voltak bőségesen az égen. Fél 11re összeszedtük magunkat és bekerekeztünk a településre, hogy két szupermarketet is megnézzünk és vegyünk pár dolgot. Kenyér volt a legfontosabb, de holnap kifogy a paradicsom és paprika is, fel kellene tölteni a hal készletet és szeretnénk már kagylót is enni. Biciklizés közben állapítottuk meg, hogy a nem túl meleg időjárás ellenére a hegyekről csaknem eltűnt a hó, ami azt jelenti, hogy pár napja a nagy esőzés idején esett. Jó ezt tudni, nehogy beleszaladjunk valami hasonlóba. Mindent megkaptunk még az áruházak déli bezárása előtt. Egy óra körül értünk vissza. Közben készítettem pár felvételt a kemping vadasparkjának lakóiról. Majd jók lesznek ezek a felvételek színesíteni a kicsiknek írandó leveleket.
Egyből nekiláttunk a főzésnek. Elsőre elkészült egy adag lencseleves, utána egy marhapörkölt, amiből még lehet gulyásleves, vagy csak úgy nokedlivel is ehetjük. Amíg Zsóka a főzéssel volt elfoglalva, megtisztítottam azt a másfél
72
kiló kagylót, amit a mai vacsorára vettünk, egyből meg is főztük és jóízűen elfogyasztottuk. Ma valahogy nem volt kedvünk kimenni a strandra. Most még elég korán van, gyorsan lezuhanyozunk és kiülünk játszani vagy olvasni. Ghisonaccia, 2007. június 2. szombat, 35. nap Reggel napsütésre ébredtem és rövid percekig azt hittem tovább tudunk menni. Azután kimenve a kocsiból hallottam az “ágyúzást” a tenger felől és a másik irányban is csúnya felhők tornyosultak a hegyek fölött. Megreggeliztünk és ez alatt az idő alatt a kétoldali felhők elfoglalták a fejünk feletti kékséget. Le is hűlt a levegő és rövidesen elkezdett eleinte csak cseperegni, majd rendesen esni. Dél körül, miközben a boros teát szopogattuk, már majdnem a GPS-hez nyúltam, hogy megnézzem tényleg Korzikán vagyunk-e, nem esetleg Írországban, vagy Norvégiában. Közben többször emlegettük az otthonhagyott termo-nadrágjainkat. Az esők közötti szünetben rövid sétákat tettem a kempingben. Mindenesetre a borús ég alatt a szemerkélő esőben üres volt a part, csak néhány bátor ember bóklászott a homokban. Kimentem a recepcióra is, ahol megvigasztaltak, hogy még holnap is ilyen lesz az idő és csak a hét elején várható lassú javulás. Hát majd meglátjuk… Mivel karbantartani való csak alig volt (a víztartály töltőnyílásának zárját zsíroztam be kicsit és a gyerekek fényképkeretét ragasztottam meg, amit a múltkoriban törtem össze), mosni nem lehetett, a előtető alatt olvasással töltöttük a napot és ahogy ilyenkor lenni szokott főzéssel. A lencseleves megkapta a nokedliját és egy adag tejberizs is növelte a készletet. A hűtőbe már megint teljes a zsúfoltság. Ghisonaccia, 2007. június 3. vasárnap, 36. nap Ez a nap szinte a másolata volt a tegnapinak, csak ha lehet még rosszabb. Nyolckor kimentem kenyérért a helyi boltba, mert holnap reggelre már nem jut. Ekkor még bíztam benne, hogy tovább indulhatunk. Aztán tíz óra körülre bizonytalanná vált az idő, de még mindig lehetett reménykedni. Azért úgy döntöttünk maradunk, nem kockáztatjuk ezt az alapjában jó kempinget egy bizonytalanért. Fél 11 körül elindultunk sétálni. Itt túl sok helyre nem lehet menni, kinéztünk a vadasparkba és készítettem megint pár felvételt. Mintegy egy órát nézegettük az állatokat, majd kerülő úton elindultunk a tengerpart felé. Egy hatalmas bungaló telepen keresztül értük el célunkat, alig ötven méterre a mi kempingünk bejárójától.
73
Útközben lekaptam a távoli hegyeket is, de a felhők miatt alig látszik valami.
74
Délre már a lakóautónál voltunk, de ideje is volt, mert eddigre befelhősödött és elkezdett gyengén cseperegni. Egy órára már zuhogott és négy utánig meg sem állt. Közben megint olvasgattunk és főztünk. Zsóka kitalálta, hogy egy adag krumplistészta alap nagyban megkönnyítheti életünket a következő napokban. Szerencse, hogy a lencselevest a nokedlijával egyidejűleg kiettük a hűtőből… Corte, 2007. június 4. hétfő, 37. nap Ma reggelre végre az idő megjavult. Ugyan még hűvös és nedves volt az éjszakai eső után, de az égen már csak bárányfelhők vonultak és a kékség volt a döntő. Nyolckor keltünk és egy kényelmes reggeli és összepakolás után fizetéssel együtt fél 11 körül elhagytuk a kempinget. Első utunk a közeli Casino szupermarketba vezetett, ahol feltöltöttük készleteinket. Ez már a whisky-re is vonatkozott, mert az utóbbi hűvös napok nagyon rossz hatással voltak a whisky-s üvegekre. Innen a közeli Aléria Fort-ba mentünk. Itt éppen zártak mindent, de azért kívülről megcsodálhattuk a kis várkastélyt, mely ma múzeumnak ad helyet. A közeli római kori romokat távolról sem láthattuk, mert a romkertet is bezárták délben.
Most már csak Corte-ba kellett elmenjünk. Így délidőben nagyon kellemes volt az út. A Tavignau folyó völgyében mentünk felfelé. Két egy nyomsávos híd kivételével végig elég széles és nem is túlzottan kanyargós az N200-as út.
75
Sajnos túl sok helyen nem lehet kiállni, de azért az egyik hídnál, a Pont Génois-nál sikerült és kicsit körül is tudtunk nézni.
Corte-ba nem sokkal egy óra után érkeztünk. Rózsi szépen elvitt a kemping közelébe, ahol találtunk egy nagy és viszonylag üres parkolót. Itt letettük a kocsit és gyalog mentünk a pár száz méterre lévő kempinghez. Ez egy két csillagos hely, a többi a környéken csak egy csillagos. Nagyon szép helyen van a Restonica folyó partján. Érdeklődésünkre közölték, hogy egy 25 kocsiból álló csoportot várnak, villanyt nem tudnak adni, de jöjjünk. Az áruk elég sokkoló, 20.50 € villany nélkül, de azt hisszük hozzá kell szokjunk ezekhez az árakhoz. Megnéztük még a közelben lévő egyik egy csillagos kempinget is, azok még drágábbak. Hozzá kell tenni, errefelé nincsenek szezonok, egész évben azonos, és elég magas árakkal dolgoznak.
76
Végül az első kempingbe álltunk be, gyorsan letettük a kocsit és indultunk a közeli város megnézésére. Corte egy érdekes hely. A sziget közepének egyetlen jelentős települése, valaha főváros is volt. Ma egyetemi város. Egy hegyes sziklafok tetején áll a citadella, ma múzeum. Nekünk nem tetszett, ahogy felújították, modern elemekkel vegyítették a régieket és egy alig értelmezhető valami jött ki belőle. A citadella alatt van a felsőváros, egy zergejárta hely. Alapjában az egész nagyon hangulatos lehetne, de sajnos eléggé le van robbanva és ez sokat levon az értékéből. A távoli képek nagyon egzotikusak, de közelről már messze nem ilyen jó a benyomás. Jó két és fél órát jártuk az utcákat és felmásztunk mindenhová, ahová csak lehetett. Külön érdekesség a Belvedere nevű szikla csúcs, melynek tetején kilátóterasz, alatta hangulatos éttermek egész sora található. Jártunk a mi szocreál lakótelepeinknél alig jobb modern városrészben is és ellátogattunk a vasútállomásra. Tervezünk egy vonatos kirándulást is.
77
78
Közben a tegnap talált négylevelű lóhere tiszteletére betértünk egy lottózóba és 1.20 €-ért megjátszottuk a legkisebb játékot. Húzás szerdán, lehet, hogy milliomosok leszünk? Öt óra felé értünk vissza, felszerelve térképekkel, menetrendekkel és egyéb információkkal, hogy a következő egykét napot meg tudjuk szervezni. Gyorsan lezuhanyoztunk és egy egyszerű sajtos-boros vacsorát dobtunk be.
79
Sajnos megint sötét felhők gyülekeznek, de reméljük azért a Restorica völgybe holnapra tervezett kirándulást nem fogja megzavarni. Tíz óra körül még kimentünk megnézni a kivilágított várat és hidat. Készült pár felvétel is. A mellettünk lévő kis kápolnában éppen volt valamilyen esemény, nyitva volt és szépen ki volt világítva. Sagone, 2007. június 5. kedd, 38. nap Reggel zárt felhőzetre ébredtünk. Éjjel 11 fok köré hűlt le a levegő és minden nagyon nyirkos volt a közeli folyó és a zárt völgy miatt. Este még ért egy kellemetlen meglepetés: a felépítmény akkumulátor töltési szintjelzője csak 2/3-at mutatott, pedig csak a hűtőautomatika ment róla. Ez korábban a második-harmadik villany nélküli napon következett csak be. Reméljük, nem azt jelenti, hogy az aksi kezd kimúlni. Nagyon nagy baj lenne, mert a főszezonban sokszor szeretnénk villany nélkül lenni. Minden esetre figyelni fogjuk. Reggel úgy értékeltük a helyzetet, hogy négy választásunk van. Vagy az eredeti terv szerint felmegyünk a Restonica völgyben motorral és megtesszük az ott tervezett túrát, vagy előrehozzuk a vonatozást, vagy helyben teszünk egy párórás gyalogtúrát vagy összepakolunk és megyünk tovább. Az esélyeket tovább rontotta, hogy tegnap reggel a korábbi kemping recepcióján kitett időjárás előrejelzés szerint mára jó, de holnapra a korábbi napokban megtapasztalt esős időt ígértek. Minden esetre úgy ítéltük meg, hogy ebben a kempingben villany nélkül egy bizonytalan aksival nem tudunk két napot esőben kihúzni és az ANWB csoport miatt végszükségben se tudnánk villanyt venni. Motorral esős időben nem szívesen jönnénk le az ezer méter szintesésű 16 kilométeres úton, arról nem is beszélve, hogy az eső fent még hó is lehet. Ha a vonatozást előre vesszük, vagy helyi túrára szánjuk a mai napot, kockáztatjuk, hogy holnap felhőben kell átkeljünk az 1200 méteres hágón. Mindent összevetve a továbbmenés mellett maradtunk, nagyon sajnálva, hogy a környék kirándulási lehetőségeit fel kell adjuk. Úgy néz ki Franciaország nem igazán kedvez nekünk. Tavaly egy-egy hetet áztunkfáztunk a Vogezekben és Bretaign-ban, idén meg ez a Korzika nem akar sehogy se összejönni… Az elhatározást gyorsan tett követte és már fél tíz után nem sokkal elhagytuk a kempinget. Ajaccio felé egy közel 1200 méter magas hágón lehet lekeresztezni a hegyvonulatot. Az út, lévén főút, elég széles, általában csak a kevés településen átvezető szakasz és pár híd tartogat ez ügyben meglepetéseket. Viszont annál kanyargósabb. Nem túl meredek, alig néhány helyen kellett visszaváltani kettesbe és olyan nagyon meredek hajtűkanyar sem volt. Elég sok kiálló van, de ezek vagy túl kicsik, vagy túl magas ugratóval lehet lehajtani és természetesen a legjobbak mindig a túloldalon vannak. Az út csodálatos. Meredek hegyek és mély völgyek között vezet. A
80
kisvasút pályája hol alattunk, hol felettünk kanyarog számos hídon és viadukton és sok-sok alagúton keresztül. Az úton csak egyetlen alagút és jó pár híd van. Szerencsére a forgalom nem volt túl erős, szembe ugyan jövögettek, de csak 2-3-szor kellett lehúzódni, hogy a mögöttünk jövőket elengedjük.
Néhányszor, így a Vivario feletti magaslaton, ki tudtunk állni és ilyenkor nem győztük a felvételeket készíteni. Apró érdekessége volt az útnak, hogy három angol rendszámú régi sportkocsi is jött velünk egy irányban. A megállások során hol mi előztük le őket, hol fordítva. Egyiket sikerült lekapnunk. Velünk szembe sok holland lakókocsi jött, mint kiderült az a csoport, akikkel lassan egy hónapja, Oristano óta kerülgetjük egymást. 81
A szép, érdekes és egyben nehéz szakasz Bocognano-nál véget ért. Innen lankásabb völgyben ereszkedtünk lefelé. Ajaccio-ban azt terveztük, hogy a kikötő környékén állunk le, ott talán van parkolási lehetőség. Rózsit leállítottuk, ne üvöltözzön, és szépen bementünk a rakpartra. Itt éppen jókor fordultunk vissza, hogy a belvárost elkerüljük és szerencsénkre egy nagyon jó helyen találtunk is egy nekünk megfelelő parkolóhelyet. Eddigre elmúlt dél. Összeszedtük magunkat és nekiszaladtunk a városnak. Ajaccio egy jó 50 ezres város, a sziget déli részének és az autonóm Korzika közigazgatási központja. Nekünk kicsit csalódást okozott. Mondtuk is, talán fordítva kellett volna bejárni a szigetet. Bonifacio nagyon magasra tette a mércét. Végig jártuk a bevásárló utcát és a vele párhuzamos főutcát, a Cours Napoleont. Láttuk a Bonaparte család temetkezési helyét, pár szép templomot, teret, szobrot és sok palotát, de összességében semmi különös. A városháza ugyan egy nagy téren áll, de az előtte magasodó pálmák miatt nem fényképezhető, viszont a II. világháború előtti időkből származó postapalotáról sikerült felvételt készíteni. Kicsit nagyvárosias, de ahhoz kicsi. Sok elegáns üzlet, étterem, kávézó mindenfelé. A kikötő és a plage közötti sziklafokon áll a citadella, ma katonai objektum, nem látogatható.
Jó másfél óra alatt úgy éreztük szereztünk elég benyomást és mobil telefonkártya ügyekben tettünk újabb kísérleteket. Kivártuk, amíg letelik az ebédideje mindhárom szolgáltató márkaboltjának, sőt egy viszonteladónak is és végig kérdeztük. Elkeserítő, hogy mennyire nem beszélnek nyelveket, 82
mennyire nem értenek a dolgokhoz és mennyire kedvetlenül, már-már idegesen kezelik az ügyfelet. A végeredmény az, hogy Franciaországban a pre-paid kártyákhoz nem lehet adatátvitelt rendelni. Ezzel végleg feladtuk a dolgot, majd a spanyoloknál…
83
84
Ezután visszamentünk a kocsihoz és Rózsinak a kb. negyven kilométerre lévő CC kempinget adtuk meg célnak. Alig, hogy elindultunk a kisvasút sorompója állított meg. Ha már nem utazhattunk rajta, legalább láttuk. Kissé kanyargós, hegyes-völgyes, az utolsó kilométereken parti úton vitt el a helyre. Ez egy szép, fás kemping, nagy parcellákkal és kevés vendéggel. Jó a vizesblokk és van mosoda. Egyetlen gond, hogy mindenhez motorozni kell majd. Vannak kirándulási lehetőségek is, majd meglátjuk milyenek. Elég fárasztó nap után tettük le a kocsit, gyorsan főztünk egy sajtlevest, mely a napok óta húrcibált tejberizzsel elegendő volt vacsorára. Megpróbáltuk beállítani a TV-t. Lassan két hete nem tudtuk nézni, mert mindig valami betakart. Most is. Az Astra még jön valamennyire, de a Hotbird-ot már egy méretes fa takarja. Megpróbáltuk a helyi adást fogni. Szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy a franciák még mindig nem tértek át a fordított polarizációjú modulációról. Lehet, hogy most már megvárják a digitális adást. Minden esetre a helyi TV vétellel is most már meg kell várni a spanyolokat… A felhők megint gyülekeznek. Azért örülünk, hogy Corte-t és Ajaccio-t legalább letudtuk, és ha kell ezen a helyen át lehet vészelni pár esős napot. De előtte reméljük, legalább a mosást megcsinálhatjuk holnap. Sagone, 2007. június 6. szerda, 39. nap Ma mosós, információgyűjtős napunk volt. Reggel csak néhány felhő rohangált az égen. Én már hét után felkeltem és beszerkesztettem az elmúlt két nap képeit a naplóba. Kilenc körül indítottuk igazándiból a napot. Egyből mentünk a mosodába és egy nagy adagot kimostunk. Mire a reggelivel végeztünk, ki is pörgött. Kiteregetés után Zsóka még kézzel is kimosta a fehér dolgokat és utána már csak arra kellett vigyáznunk, hogy mi hogyan szárad, hol süt a nap és hol nem. Délutánra egy-két darab kivételével minden kiszáradt, ezeknek is van esélye, hogy estig eltehetők lesznek. Reggeli és teregetés után leszedtük a motort. 11 körül bementem a jó két kilométerre lévő településre, hogy a turistainformációs irodában szerezzek pár anyagot. Bár az irodában volt valaki és be is engedtek, hogy a brosúrák között válogassak, érdemben nem foglalkoztak velem, mondván, hogy csak délután egy és öt között van hivatalos óra. Dolga végezetlenül jöttem vissza. Három után megint bementem, az irodában egy kikent-kifent leányzó túl sokat nem tudott mondani. Azért megtudtam, hogy létezik busz, amivel elvileg meglátogathatjuk a Les Calanches szikla képződményeket. Visszafelé benéztem a két szupermarketba, de semmi érdekeset nem találtam, viszont felfigyeltem egy másik információs irodára. Ez sokkal jobban fel volt szerelve és egy rokonszenves fiúka tudott is mondani pár dolgot. Kiderült, hogy már kétszer járt Budapesten, legutóbb a tavalyi Sziget Fesztiválon és nagyon szép emlékeket őriz ezekről az utakról. Elmondta, hogy bár itt szép az idő, a sziget másik oldalán viharok vannak. Holnapra felhős időt, holnaputánra kisebb
85
vihart, utána viszont szép időt mond tudomása szerint a meteorológia. Hosszan elbeszélgettünk. Visszatérve a kempingbe haditervet készítettünk a következő napokra több alternatívában, majd krumplistésztánkat aktiváltuk. Ha minden jól megy, holnap motorra szálunk és meglátogatjuk Cargése-t és a környékén lévő sziklaszirteket. Sagone, 2007. június 7. csütörtök, 40. nap Ma napsütéses, bár kissé hűvös reggelre ébredtünk. Nyolckor keltünk, ez, ha figyelembe vesszük a földrajzi eltolódást, otthon kb. 7 órának felel meg. Reggeli után motorozáshoz és kiránduláshoz öltöztünk és tíz órakor már ültünk is a motoron. A 15 kilométerre lévő Cargése-be mentünk. Odafelé a túlsó oldalon láttunk pár szép kilátást ígérő parkolót, de azt mondtuk, majd hazafelé megállunk párban. Jó ütemben haladtunk, általában 40-50 kilométerrel, de néha még a 60-ba is beleszaladtunk. Cargése-ben épp, hogy a kilátónál megálltunk, hogy tájékozódjunk, és mentünk is tovább. Célunk a két északra lévő földnyelv bejárása volt. Ebből azután alig lett valami. Az út viszonylag távol a tengertől halad és letérő alig van, a sziklaszirtek felé pedig egyáltalán. Semmilyen tábla nem utal ezekre a helyekre. Amikor már jócskán túlmentünk és nagyon távol kerültünk a tengertől, visszafordultunk. Az első tenger felé vezető aszfaltútra letértünk és jó másfél kilométer megtétele után leértünk egy öbölhöz, amelynek széles és hosszú homokos partján egy nagy Club Merridian üdülőtelep, egy kisebb bungaló telep, szabad strand és parkoló van. Mindkét oldalán bozóttal benőtt dombok futnak a tenger felé. Letettük a mocit és nekivágtunk, hogy az északi oldalon lévő dombokat megmásszuk. Még a szabad strand végében váratlan akadályba botlottunk, egy kis patak itt fut be a tengerbe. Az alig bokáig érő vizet cipőben elég bonyodalmas volt lekeresztezni. Tovább menve elértük a köves, bozótos területet. Eleinte kocsiút jellegű helyen mentünk, de ennek hamar vége lett. A folytatás egy keskeny ösvény a vállig érő bozótban. Ez a bozót két féle bokorból áll. Az egyik tüskés, a másik nagyon tüskés. Szerencsére mi zárt cipőben és hosszú nadrágban voltunk. Rajtam hosszú ujjú ing is volt, de Zsókának több helyen adódott gondja a spagetti pántos top-jával. Az út lassan araszolt felfelé és amikor ki lehetett látni a bozótból, gyönyörű kilátás nyílt az öbölre, ahol élénk vízi élet folyt. A fürdőzők mellett sok csónak és számos vitorlás járta a vizet. Sajnos elég párás volt az idő és keveset lehetett csak tisztán látni. A déli melegben, jól felöltözve folyt rólunk a víz és ez, a bozóttal történő viaskodás mellett sokat levont a túra értékéből. Az ösvényen találtunk, feltételezésünk szerint, - turistajelzést is. Az időnként egyik-másik kövön
86
rendszertelenül megjelenő narancssárga festék pacnik nem tudni honnan és hová vezettek. Az út láthatóan a legmagasabb domb tetején lévő régi őrtorony felé vezetett. Mi jóval a domb teteje alatt elhatároztuk, hogy visszafordulunk. Ahogy tanakodtunk, Zsóka talált egy kissé berozsdásodott, de azért látszatra jó állapotban lévő vadászbicskát. Mondhatjuk, ezért a bicskáért jöttünk fel a hegyre. A területen intenzív vadászat folyhat. Nagyon sok töltényhüvelyt láttunk és nagyvadak nyomait. Egy velünk szembe jövő francia csoport figyelmeztetett is, hogy valamilyen szarvas állat ránk támadhat. Nem sok turistával találkoztunk, a jó órás kirándulás alatt ez a csoport és egy pár akadt csak az utunkba.
A kissé csalódást okozó kirándulás után visszatértünk a motorhoz és bementünk Cargése-be. A település nem sokat mutatott. A meredek hegyoldalba épült városkának van két szép temploma, egy római és egy görög katolikus. Alatta egy elég nyitott öbölben móló védi a kikötőt, melyben sporthajók álltak. A település több pontjáról is szép kilátás nyílik a tengerre, a kikötőre, a sziklás partra és a távolabbi öblökre. Főutcája a rajta átvezető
87
országút. Ezen számos üzlet, bár, étterem hívogatja a turistákat. Délben egy és kettő között nem volt túl nagy az élet.
Visszafelé korábbi elhatározásunknak megfelelően megálltunk több kilátó pontnál és készítettünk felvételeket, bár az egyre erősödő pára sokat rontott az esélyeinken.
Háromra értünk vissza a kempingbe. Itt megtudtam, hogy megcsinálták az internet kapcsolatukat. Megnéztem és alkalmasnak bizonyult arra, hogy végre letöltsem a banki dolgainkat. Összeszedtem a papírjaimat és átmentem az
88
internet saroknak helyet adó étterembe. Majd egy órát dolgoztam, 7 €-ba került, de vadi új Dell gépen, a legújabb szoftverekkel, USB porttal, nyomtatóval szaladt az ADSL annak rendje és módja szerint. Sokat szenvedtem a francia nyelvű programokkal és különösen a francia billentyűzettel. Megnéztem a mail-jeimet, nem volt semmi érdekes, írtam egy újabb megerősítést a San Remo-i kempingnek és Zelena Ferinek is egy rövid bejelentkezést. Minden bankszámla forgalmát letöltöttem és kinyomtattam az eva átutalás bizonylatát. Még a Levanter honlapjára is felmentem és megtaláltam az elektromos írásomat. Mire visszaértem Zsóka elkészítette a krumpli salátát, tettünk bele egy doboz vörös babot és kisütöttünk négy virslit baconba csavarva négy tojással. Fenséges vacsora volt. Utána még bezsíroztam és megerősítettem a hűtő feletti ajtó zsanérját, már nagyon nyikorgott, és Zsóka új szerzeményét, a bicskát, is kicsit életre leheltem. Eddigre olyan késő lett, hogy mosogatás, zuhanyozás, kis olvasgatás, a napló megírása és vége a napnak… Sagone, 2007. június 8. péntek, 41. nap Reggel napsütésre ébredtünk és már 8-kor készítettem a reggelit. Úgy határoztunk, hogy a kempingtől mintegy 10-12 kilométerre lévő, 400 méter magasan fekvő Vico-ba motorozunk, mert papírjaink szerint ott van egy kirándulási lehetőség, méghozzá különböző hosszúságú körtúrák formájában. Tíz órakor már ültünk a motoron és a nem túl kanyargós D70-es úton haladtunk felfelé. Vico-ba beérve letettük a mocit egy kisebb téren. Egy hatalmas tábla ismertette itt az utakat, van egy, két és négyórás, de menetközben is lehet váltani. Nagyszerű gondoltuk és neki is indultunk. Előtte a dohányboltban megtudtuk, hogy lottószelvényünk nem nyert. Még a városka utcáin haladva a turista információs irodába botlottunk.
Meglepetésemre ugyanaz a fiúka ült benn, mint akivel Sagone-ban két napja beszéltem. Mint elmondta, nyári gyakorlaton van itt, Grenoble-ben tanul idegenforgalmi szakon. A Sagone-i iroda csak szezonálisan van nyitva, Vicoban viszont állandóan. Hetente egyszer Vico-ban intézi az adminisztrációs ügyeket. Kérdésünkre kollegája, egy tapasztaltabb hölgy, aki valószínűleg az iroda vezetője, elmondta, hogy a bejárni tervezett utakat nem karbantartják,
89
jelzés az nincs és szerinte járhatatlanok. Javasolt egy jól karbantartott és sokak által használt utat, de az a hegyekben még mélyebben, mintegy fél órás autóútra van, és egy tóhoz vezet. Azért neki indultunk a helyi ösvénynek, de a települést elhagyva száz méter után igazat kellett adjunk a hölgynek. Egy cipó nagyságú kövekkel teli vízmosásban vezetett, tele volt szeméttel és a növényzet gyakorlatilag teljesen benőtte. Egy kínszenvedés volt előrejutni. Vissza is fordultunk és felülve a motorra elindultunk a hegyek közé. Eddigre elég csúnya felhők kezdtek el rohangálni és a reggeli verőfény hatására nem hoztunk eső elleni felszerelést. Egyedül rajtam volt egy széljacky a motorozás miatt. Egyre keskenyedő, egyre kanyargósabb, egyre meredekebb és egyre rosszabb minőségű lett az út alattunk. Szerencsére legalább forgalom nem volt. Azért ha nem is könnyen, de kis motorunkkal Murzo-n és Poggiolo-n keresztül eljutottunk Soccia-ba, ahonnan a Lac de Creno-t el lehet érni. A falu felső szélén még indult egy nagyon keskeny és a belátható pár tucat méteren nagyon meredek és rosszminőségű út a tó felé, elején 10 kilométeres sebességkorlátozással és buszok számára behajtási tilalommal. Ezt már nem vállaltuk be a mocival. Később kiderült, kár volt, mert azért lehetett volna motorozni rajta és 3-4 kilométeren elég meredeken vezetett felfelé egy parkolóba, ahonnan a tényleges turistaút indult. Mi dél előtt pár perccel indultunk neki. Erőltetett menetben háromnegyed óra alatt felértünk a parkolóba, folyt rólunk a víz mindenhol és eddigre nagyjából elégnek is tűnt a megpróbáltatásokból. Alattunk a település egyre kisebbnek és kisebbnek látszott. A parkolóban vagy két tucat kocsi állt, néhányan bent ültek az apró büfében és a hegyoldalban is végig látszottak a felfelé baktató turisták. Azért nem adtuk fel, ha már idáig eljutottunk, kiránduljunk is egy kicsit. Elindultunk a tóhoz vezető ösvényen, csak azt nem tudtuk, milyen messze is van a cél.
90
Az ösvény tényleg szépen karbantartott, a belógó fákat, cserjéket kivágták, ittott egy-két sárga pacát is felfestettek sziklára, fára. A sok használatnak köszönhetően jól kitaposott. A terep adottságainak megfelelően sok helyen köves, egyes helyeken vízfolyásos és egyenletes ütemben araszol felfelé, méghozzá elég keményen. A túra nem könnyű, a leírások is a négyfokozatú skálán harmadiknak sorolják.
Közben a felhők szépen sokasodtak a hegyek felett és kezdtek egyre alacsonyabbra ereszkedni. Azért meleg volt, én egy szál ingben, Zsóka a spagetti pántos top-jában nem fáztunk, pedig mint kiderült rendesen ezer méter felett jártunk. A parkoló egyre távolodott és a mellettünk lévő völgy érdekességeiben gyönyörködhettünk. A szembejövőket kérdezgetve a még hátralévő távolságról mindenki fél órát mondott és hozzátette, hogy a tó viszont csodálatos. Jó egy órás menettel felküzdöttük magunkat a tóhoz. Kissé csalódást okozott. Elég kicsi, nem egész két és fél hektáros, partjainál egészen sekély, legnagyobb mélysége hat és fél méter, viszont 1310 méteren van. Állítólag az év 3-4 hónapjában be van fagyva. Azt hiszem legnagyobb varázsa az, hogy ilyen tavacskát nem vár az ember ezen a szigeten. Eddigre két óra körül járt az idő és vagy 20-25-en voltak fent.
Én kimentem a lefolyás felöli végéhez is. Mögötte meredek falú völgyet láthattam. 91
Nem túl hosszú pihenő után indultunk visszafelé, mert az esőveszély még mindig fenyegetett és két óra gyaloglás valamint kb. másfél órás motorozás várt még ránk. Egy óra alatt leértünk a parkolóhoz és újabb háromnegyed óra kellett a motorig. Lefelé határozottan könnyebb volt, de mire elértük a járgányt a pedométer több mint húsz kilométert mutatott és mi ennek megfelelően elcsigázottak voltunk. Lefelé, ha lehet még rosszabb volt motorozni. A kanyarokban mindenhol finom kőzúzalék tette veszélyessé a dolgot. A forgalom ugyan megint nagyon gyenge volt, de soha sem lehetett tudni melyik kanyarban jön nagy sebességgel és a szembejövő sávba átsodródva egy kocsi. Egyszer álltunk csak meg, Murzo és Vico között egy hegyi folyót keresztező hídnál, hogy fényképezzünk. Vico-ban kisebb dugóba keveredtünk, de utána a főúton már élvezet volt legurulni a kempingig. Negyed hatra értünk vissza.
Gyorsan bekaptunk egy csomó fröccsöt és kimentem fizetni, mert reggel korán szeretnénk indulni. Út közben tervezzük a Les Calanches sziklaképződmények, és ha befér, a Capo Rosso meglátogatását. Mire elkészült a krumplistészta, megettük, elmosogattunk és lezuhanyoztunk, lassan sötétedni kezdett. Még megírtam a naplót és Rózsit felokosítottam a következő napokra. Calvi, 2007. június 9. szombat, 42. nap Hét órakor keltünk, mert tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk. Az asztalt és a székeket már előző este elpakoltuk és lerögzítettük és mindent, amit lehet megtettünk a gyors induláshoz. Ezért bent ettünk, de nem is nagyon lehetett volna másként, mert kint minden nagyon vizes lett az éjjel. Fél kilenc után pár perccel már el is hagytuk a kempinget.
92
Az első húsz kilométeren azon az úton haladtunk, amerre tegnapelőtt motorral már jártunk. Innen további húsz kilométeren hasonló terepen vezetett az út egész Piana-ig. A hétvégén és ilyen korán nem volt nagy a forgalom, csak szembe jött nagyon sok bringás. Valamilyen verseny, vagy edzés lehetett, mindannyian versenygépekkel voltak és elég profi szerelésben. De nem láttunk semmilyen felvezető, vagy kísérő kocsit. Piana után van a világörökség részét képező Les Calanche szikla képződmény és innen indul az a keskeny út, melyen a Capo Rosso megközelíthető. Itt kezdtünk el parkolóhelyet keresni. Az első hely, ahol kiálltunk alkalmas lett volna, de nem volt rokonszenves.
Tovább mentünk és pillanatokon belül egy más világban találtuk magunkat. Az út még keskenyebb és kanyargósabb lett és csodálatos vörös sziklák között vezetett. Errefelé az úton az élet teljesen más volt, mint az országutakon megszoktuk. Ahol csak lehetett mindenfelé kis kiállók, és volt is mindenhol kocsi. Az úton fényképezőgépekkel felszerelt gyalogosok kóvályogtak, a kocsik talán ha húsz kilométeres sebességgel haladtak és mindenki a sziklákat csodálta. Senki sem volt ideges. Mi is óvatosan, de a látnivalókat sem feledve jutottunk túl a mintegy 2-3 kilométeres szakaszon.
A legvadregényesebb részt elhagyva találtunk egy szép nagy kiállót, amely árnyékos is volt, elég hely is volt a motort leszedni és üres is volt. Akik idáig eljutottak Piana felöl, már nem álltak meg, akik meg a túloldalról érkezve még nem látták a sziklákat, szintén nem ebben a parkolóban álltak ki. Nekünk viszont tökéletes volt.
93
Úgy határoztunk, hogy levesszük a mocit, visszamegyünk vele és a legérdekesebb részeknél kiállunk és kiélvezkedjük magunkat, majd tovább menve megkíséreljük a Capo Rosso-t becserkészni. Az első lépésnél azonnal gondunk akadt. A moci leszedése közben sehogy sem akart a féktárcsán lévő lakat nyílni. Ezt megtette már velem korábban is, de akkor sikerült valahogy kinyitnom. Most sehogy sem akart nyílni. Mit volt mit tenni, megszületett a döntés, hogy lefűrészeljük. Szerencsére a felső oldalra volt szerelve, így hozzá lehetett férni, a motortartón olyan magasan volt, hogy kézre esett és árnyékban is álltunk. Még a nagy fűrészt sem vettem elő, az ugyancsak kopott kicsivel jó negyedórás kemény munkával sikerült levágni. Amikor a kulcsát le akartam szedni a kulcskarikáról, derült ki, hogy az ugyanazon kulcscsomóban, de másik karikán lévő ugyanolyan méretű és kinézetű másik kulccsal, a használaton kívül lévő nagy lánc lakatjának a kulcsával kísérleteztem. Mint kiderült a saját kulcsa simán nyitotta… Sebaj, ez csak egy 3. vagy 4. zárási lehetőség volt, és ha jól nézem otthon talán fél óra munkával életre tudom lehelni. Minden esetre megint bebizonyosodott, hogy ha kell mindent meg tudunk oldani, és hogy egyre szenilisebb leszek…
A rövid közjáték után talán fél óra késéssel a tervezett program szerint kezdtünk neki a dolgoknak. A sziklaképződmények között többször is megálltunk és megcsodáltuk ezt az igazán egyedi vidéket. A vörös sziklák és mögöttük a mélykék tenger csodálatos színhatású. Sajnos a mi gépeinkkel ezt nem lehet igazán jól fényképezni. Valószínűleg más fény viszonyokra, kevésbé párás időre és színszűrőkre lenne szükség. De mi azért jól emlékezünk a látottakra.
94
Elhagyva a Les Calanche-t átmotoroztunk Piana-n és letértünk a Capo Rosso felé vezető útra. Ez az út a tegnap bejárt utakhoz hasonló, keskeny és kanyargós, csak itt a tengeröblök és a hegyek folyamatosan változó látványa tárul az ember elé. Tíz kilométerre a lakóautónktól megtaláltuk azt a parkolót, melyből az ösvény indul a Capo Rosso felé. Itt is vagy két tucat autó állt.
Ezt az utat másfél órára jelezték. Mi háromnegyed 12-kor vágtunk neki. Annyival volt rosszabb, mint a tegnapi, hogy ma keményen sütött a nap, sokkal alacsonyabban voltunk és eleinte meredeken lefelé, majd egy nyerget elhagyva felfelé vezetett. Ezt az utat is sokan használják és karban is van
95
tartva, bár nincsenek festék pacák, de nem is kellenek. Útközben számos szép öblöt csodálhattunk meg.
Egy órát mentünk előre, amikor elértünk arra a részre, ahonnan egy meredek ösvényen kellett volna felmászni a sziklán, hogy eljussunk a nagy vörös szikla tetején épült régi genovai őrtoronyhoz. Ez egyébként az útikönyv szerint a legjobb állapotban megmaradt torony. Lentről ez nem látszott. Még jó félórai nagyon kemény út lett volna előttünk. Figyelembe véve a tegnapi nap még mindig bennünk lévő fáradtságát, az egy órai gyaloglást vissza a motorhoz, a fél óra motorozást, a felszereléséhez szükséges legalább fél órát és az azután ránk váró mintegy háromórányi autózást a nehéz terepen, úgy döntöttünk visszafordulunk. Így is hat óra körül érünk Calvi-ba és még bevásárolnunk is kell. Visszaúton az északi oldalról egy alacsonyan lévő felhő csordogált át a hegyen, de semmilyen esőveszélyt nem jelentett. Elég kínszenvedés volt visszajutni a motorhoz. Innen azonnal indultunk és megállás nélkül mentünk vissza a lakóautóhoz. Út közben tapasztalhattuk, hogy még jobban bepárásodott és az öblök távoli partjai alig látszanak. Megint megcsodáltuk a sziklákat, lassan gurultunk végig a két kilométeres szakaszon. Amíg átöltöztünk, kicsit felfrissítettük magunkat, a motor is kihűlt annyira, hogy fel lehetett tenni a lakóautóra. Amint lehetett indultunk. Rózsi öt óra előtt 96
pár perccel jelezte az érkezést, de hamar kiderült, hogy súlyosan alábecsülte az időket. Végül a leírásokban szereplő, mintegy másfélszer több időre volt szükség és hat után pár perccel értünk Calvi-ba. A Piana-tól Porto-ig és az azt követő pár kilométer a legvadregényesebb szakasz volt, amit lakóautóval valaha is megtettünk. Ilyen helyeken utoljára talán Madeira-n jártunk, de ott egy Corsa-val… A keskeny úton éles kanyarok, a sziklák több helyen benyúlnak az út fölé. Mi szerencsére a hegy felöli oldalon mentünk, így nem kellett tartsunk a szakadéktól, a korlát az alacsony volt, viszont a növényzet gyakran súrolta a kocsi jobb oldalát és a belógó sziklákra is vigyázni kellett nagyon. Szerencsére a forgalom elég gyenge volt, az is döntően kis személykocsi. A néhány busz közül egyet egy jobb kanyarban fogtunk ki. Elég soká tartott, amíg araszolva ki tudtuk kerülni egymást. Porto után az út továbbra is kanyargós, de messze nem olyan vadregényes. Calvi felé még párszor rövid darabon visszatért ez a komoly kihívást jelentő, de csodálatos táj. Az utolsó harminc kilométerre az alacsonyabb rendű és kicsit hosszabb parti utat választottuk. Itt a nyomvonalvezetés hasonló volt, csak még keskenyebb és nagyon rossz minőségű volt az út. Mindenhol javítások, olyan Írországot idéző. A táj viszont változott. A vadnyugati filmek kietlen vidékére emlékeztetett kombinálva csodálatos kék tengeröblökkel mélyükön sötét homokos strandokkal, szélükön meredek sziklafalakkal. Ezen a szakaszon alig járt valaki, szembe talán fél tucat kocsi jött és egyet kellett csak elengedni. Elmentünk egy nagy kemping mellett is, mely szintén ACSI CC kedvezményes, de itt a strandoláson kívül semmilyen lehetőség nincs. A három órás úton esély sem volt arra, hogy megálljunk, fényképezésről szó sem lehetett, így maradnak az emlékek. Calvi-ba beérve találtunk egy Super U-t, szembe vele hatalmas parkoló. Bementünk, hogy az előttünk álló egy hétre feltöltsük a készleteket. Utána már az olasz, francia és spanyol Lidl-ek jönnek. Az áruházban szombat késő délután nagyon sokan voltak, azért viszonylag gyorsan sikerült végeznünk. A kemping innen már csak 1-2 kilométerre volt. Kicsit nehezen találtuk meg, mert le kellett volna térjünk. Sikerült megfordulnunk és második kísérletre megtaláltuk. Sajnos az ACSI katalógusban az útleírások elég gyengék. A kemping egy hatalmas, elég hangulattalan valami a parti dűnék mögött. Sokan is vannak benne, láttunk egy belga és egy holland csoportot is. A legfőbb baj az, hogy rendezetlen, és ami a délvidéki kempingekre jellemző, poros. Viszonylag félreeső helyen, de nem is az országút mellett találtunk egy helyet, gyorsan letettük a kocsit. Eddigre már elmúlt hét óra, hosszú és fárasztó nap volt mögöttünk. Gyorsan lezuhanyoztunk és csak sajtos-boros vacsorát ettünk. Jóformán be se sötétedett még, amikor fél tíz körül lefeküdtünk.
97
Calvi, 2007. június 10. vasárnap, 43. nap A korai lefekvésnek köszönhetően engem már hét órakor kidobott az ágy. Volt is mit csinálnom, tegnap nem töltöttem át a felvételeket és nem rögzítettem az eseményeket, pedig volt bőségesen. Mire Zsóka a kempinggel együtt elkezdett ébredezni megszerkesztettem a képeket, beírtam a dolgokat az Excel file-ba, csak a szöveges rész maradt el. Még mielőtt felkelt volna, elolvastam neki a két nap előtti naplót, mert amikor elkészült, Ő már aludt. Reggeli után első dolgunk volt, hogy megfordítottuk a lakóautót, mert így kedvezőbbek a nap és por viszonyok. Ezzel jó negyed óra alatt végeztünk. Utána Zsóka kimosta kézzel az elmúlt napokban összeizzadt cuccainkat, bár mindenből van velünk másik, nem akarta, hogy így hurcolásszuk akár még két hétig, a következő nagymosásig. Közben én megragasztottam strandszandálom talpát, mert mind kettő eleje kezdett leválni. Amíg a ruhák száradtak megírtam a tegnapi szöveget, beszerkesztettem a képeket és ismerkedtem a kempinggel. Úgy határoztunk, hogy délután megyünk be megnézni a várost. Bár nincs messze, talán gyalog is be lehetne menni, az elmúlt napok kilométerei után jobbnak láttuk elővenni a bringákat. Három körül indultunk. Először itt a kempingnél kimentünk a partra megnézni a strandot. Vasárnap lévén elég élénk volt az élet. A szezon is lassan indul. Szépen látszott a város és az öbölben veszteglő négyárbocos.
Tovább kerekezve egy bolhapiacba botlottunk. Nem akartunk semmit sem venni, de az érdekesség kedvéért egy részén végigsétáltunk. Nem kis meglepetésünkre az egyik árus asztalán a kézi kapcsolású telefonközpont mellett három magyar rendőr sapka is volt a kínálatban. Tovább menve megnéztük a bezárt Casino szupermarketet, nem lehetett megtudni hétköznapokon mikor van nyitva.
98
Innen a főúton kerekeztünk be a kikötőbe. Itt letettük a gépeket és gyalog folytattuk. Calvi egy tradicionális város, mára azonban a túrizmus a fő tevékenység. Állítólag a 4800 lakos mindegyikére tíz vendég jut a szezonban. A kikötőben sok hajó állt bent, de egyik sem hívta különösebben fel a figyelmet magára. Komp forgalma is van a kikötőnek, Nizzába indulnak hajók. Ez a hely is nagyon szűkös, de azért Santa Teresa-t meg sem közelíti.
99
A város egyetlen nevezetessége a citadella. Ez egy kimondottan jó állapotban lévő zárt fallal védett felsőváros. A kikötőből és a vele párhuzamos sétálóutcából szépen kialakított lépcsőkön lehet eljutni a bejárathoz. A várfal alatt van Kolumbusz szobra. Neki lehet valami köze a városhoz, mert szálloda, utca is viseli a nevét és a várban láttunk egy nyilat Kolumbusz háza felirattal.
100
A felsővárosban lakóépületeken kívül alig van valami. Pár éttermet, galériát láttunk. A katedrális kicsit lehordottnak és dísztelennek tűnt. Engem a Kreml hagymakupolás templomaira emlékeztetett. Távolról szép, de közelről nem szabad megnézni. Egy másik, korábban templomnak használt épületben egy zeneiskola koncertterme van.
A bástyán végig sétálva viszont gyönyörű a kilátás. Láttuk, ahogy a Nizza-ból érkező gyorskomp befutott. Az északi öbölben van a kikötő és utána több kilométeren húzódik a plage. E mögött van a mi kempingünk is. A felsővárost keresztbe-kasul végigjárva az egyik teraszról végignéztük, ahogy a gyorskomp kiköt, és a kocsik kihajóznak. Alig negyed órával később láttuk kifutni a kompot. A felsővárosból visszatértünk a sétálóutcába. Itt bóklászva egy kicsit kezdett nosztalgiánk lenni a hűtőnkben dekkoló krumplistésztánk után. Még lementünk a kikötőbe, hogy megnézzük azt a nagy jachtot, melyet láttunk befutni. A hajó Londonban van bejegyezve, a brit tengeri zászlón kívül az árbocon egy norvég zászlót is láttunk. Legnagyobb meglepetésünkre mellette egy kisebb, de még mindig nagyon nagy és sokkal modernebb hajó vesztegelt cseh zászlóval és prágai regisztrációval. Visszamentünk a bringákhoz és talán negyedórás tekeréssel visszatértünk a kempingbe. Eddigre hat óra lett. Gyorsan beállítottam a Duna TV-t és még elkaptuk a híradó végét az időjárás jelentéssel. Valami felhők jönnek, de hogy mikor azt nem sikerült kitalálni. Megmelegítettük és megettük a vacsorát, eltettem a bringákat, Zsóka elmosogatott, lezuhanyoztunk és nyolc óra körül kiültünk a lakóautó elé. Játszottunk egy kicsit, ma a triominó volt napirenden. Besötétedés után 101
kimentünk a partra, hogy megnézzük a kivilágított Calvi-t és az öbölben horgonyzó hajókat.
Calvi, 2007. június 11. hétfő, 44. nap Reggel szikrázó napsütésre és gyorsan emelkedő hőmérsékletre ébredtünk. Nyolckor kezdtük a reggelit készíteni. Mai programunk a Figarella völgy meglátogatása. Ehhez kb. húsz kilométer motorozás szükséges. Reggeli után leszedtük a mocit és tíz óra körül indultunk. Első pár kilométert a Bastia felé vezető főúton, majd a reptér mellett elhaladva közelítettük meg a hegyeket. Az első mintegy tíz kilométeren enyhe emelkedés mellett jó minőségű és nem is kanyargós úton haladhattunk jó tempóban. Ezután viszont keskenyebb, kanyargósabb és leginkább sokkal rosszabb pálya következett. Itt alig tudtunk haladni. Egy erdei vadászház, Bonifatu mellett van kialakítva egy nagy fizetős parkoló, melyet az erdészet kezel. Nekünk nem kellett fizetnünk, viszont kaptunk egy térképet, mely a környék turistaútjait ismerteti. Mint kiderült nagyon korrekt ez a segédlet. Több, különböző hosszúságú körtúrát ajánl. Ezek mind jelzettek és a kritikus helyeken útjelző táblák is segítik az arra járót. Az utak jól karbantartottak, de a terep több helyen elég nehéz.
Mi egy két órás utat választottunk az egyik erdész fiú ajánlatára. Első pár száz méteren leereszkedtünk a Figarella patak partjára és azt egy acél
102
függőhídon kereszteztük le. Az út az első órában keményen emelkedett, több helyen kimondottan nehéz terepen. Miután kétszáz méter szint leküzdésével elértük a 743 méter magas nyerget, az út lankásan kezdett ereszkedni egészen a folyó egy felső, sokkal kisebb vízhozamú szakaszához. Itt át kellett keljünk a köveken, ami nem volt lehetetlen, de elég bonyodalmas. Ezt követően különböző meredekségű és nehézségű ereszkedő szakaszok következtek. Ami érdekes volt, az az, hogy egyes darabokon betonút jó minőségű maradványain jártunk. Ezen szakaszok között viszont nem hogy járművel, de gyalog is csak nehezen járható részek voltak. Még egy patakkeresztezés és ezt követően egy autóval is járható erdei út következett.
Jó két óra alatt tettük meg a több mint nyolc kilométeres utat. Kellemes, azért sport értékkel is bíró kirándulás volt. Némi pihegés után felültünk a mocira és megállás nélkül legurultunk a kempingbe. Negyed háromra értünk vissza. A szél eddigre felerősödött, de mi azért kimentünk a strandra.
103
A fél sátrat vittük magunkkal, de az egyre erősödő szélben elég nehezen állítottuk fel. Az egyik üvegszálas rúd hosszában meg is hasadt. A vízbe is bementünk, még kicsit hideg, de azért lehet benne fürödni. Közben a szél és elsősorban a szálló finom homok miatt nem igazán tudtuk élvezni a strandolást. Szemünk, szánk, orrunk, mindenünk tele lett. Számomra érthetetlen módon az emberek nagy részét nem zavarta, nyugodtan napoztak. Mi alig fél óra után összeszedtük a cuccot és bevonultunk. Kiráztuk a homokot a holmikból, felszereltem a mocit és gyorsan lezuhanyoztunk. Utána levágtam tíz hetes szakállamat, elég rendes mennyiség volt, talán több is mint egy hajvágás után. Este megint sütünk, a múltkori virsli másik fele kerül a platnira. Calvi, 2007. június 12. kedd, 45. nap Ma strandolós napot tartottunk. Reggel ugyan a hegyek felett zárt, de esőveszélyt nem jelentő felhőzet volt, délre kitisztult. Reggeli után kisétáltunk a közeli Casino szupermarketba kenyeret és vizet venni. Nekünk tetsző narancsot sajnos nem kaptunk, de vettünk salátát egy esti tojásos nokedli mellé. Visszaérve a vásárlásból a szél kicsit felerősödött ezért strandoláshoz bevetettük csodafegyverünket, a napozóágyakat. Dél körül értünk ki és jó négy órát maradtunk. A szél ugyan nem volt olyan erős, mint tegnap, azért időnként kellemetlenül fújt és vitte a homokot. Napozóágyainkon ez minket kevésbé érintett és kellemesen tudtunk napozni. A strandról bejőve, zuhanyozás után nekiláttunk egy összetett főzési programnak. Készült egy nagy adag nokedli, fele betétnek eltéve a zöldbabgulyáshoz, feléből pedig tojásos nokedli készült ma estére. Utána a következő napokra, amikor villanyilag rosszabb helyzetben leszünk, egy adag zöldbabgulyás is elkészült. Mindezt egy kiadós, több menetes mosogatás követte. Este még elkészítjük az útiterveket az át kompozás utáni napokra, de csak utolsó korzikai kempingünkben, holnap, vagy holnapután töltjük be Rózsiba. Pietracorbara, 2007. június 13. szerda, 46. nap Este és éjjel kimondottan meleg volt. Tíz óra után még 24 fokot mutatott a hőmérő és Jose-t, a ventillátort is be kellett vetni, hogy a lassan hűlő külső levegővel kicsit átszellőztessük a hálófülkét. Egész éjjel 20 fok felett maradt a hőmérséklet és reggel nyolc körül már 23-24 fok volt. Ehhez csúnya felhők tartoztak a hegyek felett és a szél is fújt egy kicsit.
104
Mára utolsó korzikai kempingünk elérése a cél, de ezt a Cap Corse megkerülésével tervezzük. A szokásos kényelmes reggeli után tempós pakolással már tíz óra előtt úton voltunk, pedig a WC-t is ürítettük. Eleinte az N197-es főúton mentünk. Itt több félpályás útlezárás is lassította előrehaladásunkat. I’lle-Rousse-ig a keskenynyomtávú vasút mellett vezetett az út és több szép, strandolásra alkalmas öblöt láttunk. I’lle-Rousse-ba nem mentünk be, az útikönyvek szerint Calvi-hoz hasonló, de kevésbé jelentős település és parkolót sem láttunk. A D81-esen folytattuk utunkat St.Florent felé, majd váltottunk a Caap Corse-t megkerülő D80-asra. Ahogy haladtunk előre lett az út egyre keskenyebb és kanyargósabb. Számos kilátópont mellett mentünk el, de azok a tenger felöli, nekünk túlsó oldalon voltak. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy Nonza-tól az út minősége nagyon megromlott. Az első pár tucat kilométeren ezt magyarázta, hogy egy komoly szélesítéssel egybekötött korszerűsítés kellős közepén vannak. Ez az út Korzika egyik hírhedten nehéz útja. Szerencsére csak kevesek merészkednek erre. Nagyon sokat kanyarogtunk, általában csak 30-cal, de gyakran még ennél is kevesebbel tudtunk haladni. Rózsi előrejelzéséhez képest több mint másfélszeres időt vettünk igénybe. Viszont a táj nagyon szép és ezért megéri a megpróbáltatást.
105
Errefelé alig vannak települések és azok is érzékelhetően szürkébbek a megszokottnál. Kevés a strand, közülük sok köves. Ma is párás volt az idő és ez sokat levont a látványból. Egyszer álltunk ki, az út legészakibb pontján a Moulin Mattei-nál. Ez egy újjáépített szélmalom, de ebben az időszakban nem látogatható, szerintem nem is működőképes, a felújítás csak stilizált. Innen még rövid nehéz szakasz várt ránk majd Macinaggio-tól, ahol délre fordultunk az út kellően széles, kellemesen kanyargós, és ami a legjobban hiányzott, jó minőségű lett. Simán gurultunk be Pietracorbara strandjára, ahonnan korrekt jelzőtáblák hoztak el a kempingig. A hely egy széles völgyben, alig egy kilométerre a tengertől fekszik. A nagyméretű füves parcellákat magas és széles cserjék választják el egymástól. Az árnyékot magas fák biztosítják, a vizesblokk kifogástalan, de a mosogatóban csak hideg víz folyik. Komoly fejlesztés folyik, a medencét építik és a közös helységek felújítása is folyamatban van. Miután letettük a kocsit és az idő még fiatal volt, úgy határoztunk lemegyünk megnézni a tengert. Nem titkolt célunk volt, hogy ha találunk üzletet, veszünk salátát egy holnapi sütéshez. A fárasztó nap után szerettem volna meg is mártózni. A távolság miatt elővettük a bringákat és pár perc alatt leértünk a strandra. Néhány éttermen és pizzérián kívül semmit sem találtunk. A strand nem egy nagy szám, de kellemesen el lehet tölteni itt egy-két napot. A víz viszont kellemes volt, nem annyira hideg, mint a korábbi helyeken és pont jó ütemben mélyül. Hat hét után itt hallottunk először magyar szót. Két idősebb házaspár lubickolt a vízben. Kocsijuk ott állt a parkolóban. Miután visszatértünk a kempingbe elintéztük az adminisztrációt és a gondnoktól megtudtuk, hogy három kilométerrel tovább menve, a következő strandnál van egy szupermarket. Még éreztem magamban annyi erőt, hogy elbringázzak odáig. Mint kiderült a három az majdnem hat és vagy 3-4 dombot kellett leküzdeni. Az út elég jó és a forgalom sem volt zavaró. Salátát kaptam és vettem két narancsot is, kilóját 750 Ft-ért. Mire visszaértem éppen elég volt. Gyorsan megmelegítettük a zöldbabgulyás első adagját, megettük, lezuhanyoztunk és kiülünk élvezni a hangulatos kemping nyugalmát.
106
Pietracorbara, 2007. június 14. csütörtök, 47. nap Utolsó korzikai napunkat strandolásra szántuk. Nem siettük el a felkelést és a kiadós reggeli után már 11 előtt a strandon voltunk. Mivel fújt a szél levittük a napozóágyakat is. Ez okozott némi bonyodalmat a bringán, de találtunk egy jó megoldást.
Ma sokkal kevesebben voltak a parton és bár hideg nem volt, valahogy nem akaródzott bemenni a vízbe. A szél tovább erősödött és kettő után úgy határoztunk visszatekerünk a kempingbe. Alig utánunk egy 8-10 lakóautóból álló svájci csoport érkezett. Ők azzal a komppal jöttek át, mellyel holnap mi fogunk elutazni. A csoportban volt egy magyar is, vele elég sokat beszélgettünk, kicserélve a tapasztalatokat. Elraktuk a bringákat és a napozóágyakat, majd hozzákezdtünk a vacsora előkészítéséhez. Ma egy adag tarját sütünk meg és megisszuk harmadik üveg pezsgőnket annak örömére, hogy az idei út Szardínia-Korzika részét sikeresen teljesítettük valamint Csincsi és Lackó egészségére. Holnap korán kelünk, be autózunk Bastia-ba, ott letesszük a kocsit, kicsit körülnézünk és egy óra után nem sokkal be kell álljunk a sorba a kompnál. Savona, 2007. június 15. péntek, 48. nap Fél nyolc körül kezdtem el készíteni a reggelit és még tíz óra előtt, a svájci csoport után hagytuk el a kempinget. Csúnya borongós idő volt, fülledt meleg és lógott az eső lába. Az út továbbra is jó minőségű volt, de kanyargott rendesen és Bastia-hoz közeledve a forgalom is felerősödött. Megjelentek a buszok és teherautók, akik őrült tempóban, a szembe sávba átsodródva jöttek ki a beláthatatlan kanyarokból. Egy gyenge fél óra alatt beautóztunk Bastia-ba és ott a kikötőben próbáltunk parkolóhelyet találni. Nem sikerült. Ezért elindultunk a főútvonalon Calvi, Ajaccio, Bonifacio felé. Először egy hosszú alagúton vitt át a kikötő alatt, majd a város túloldalán a tengerparton folytatta. Szerencsére volt egy kis parkoló
107
ahol a közeli strandhoz lehetett leállni. A nem igazán strand időnek köszönhetően csak két kocsi parkolt, könnyen beálltunk, sőt a kocsi elejét a vissza irányba tudtuk állítani. Megtettük az ilyenkor szükséges lépéseket (riasztó élesítése, Rózsi betétele a páncélba, ablakok elsötétítése, fényképezőgépek, pótelemek, pedométer, óra, víz magunkhoz vétele, útikönyv elolvasása, stb.) A parkolóból indult egy lépcső a citadellához. Felkaptattunk és megkezdtük városnézésünket. Elsőnek a citadellába mentünk be és itt azonnal belebotlottunk a Szent Mária templomba, majd kimentünk a bástyára, hogy megtekintsük a panorámát. Szépen látszott a sport kikötő, és mögötte a nagy kikötő, melyben már akkor két komphajó vesztegelt. Jelentős renoválási munkák folynak a várban. A régi kastély, mely múzeumnak ad otthont, nem is látogatható.
108
A benyomás az volt, hogy Bastia, legalább is ez a felsővárosi rész, kissé lerobbant. Nagyon sok kőművesért kiáltó épületet láttunk és csak elvétve találkoztunk szépen felújított házzal.
A felsővárosból lesétáltunk a kikötőbe. Ez is valahogy szegényesebb benyomást tett, mint azt más helyeken megszoktuk. A sportkikötőben komolyabb hajó nem állt, nem láttunk zuhanyzót vagy WC-t a hajósoknak, sőt kikötői fogadóépületet sem. A kikötőmedence körül is sok a rozoga épület és az egész rendezetlen és piszkos. A két kutyaszar közötti távolság egész utunkat figyelem bevéve itt volt a legrövidebb. A St.-Jean-Baptiste templom előtt is jóindulattal kissé elhanyagoltnak mondható emeletes házak állnak. Ezek sok hangulatos étteremnek adnak otthont. Ilyenkor egy emeletet, vagy csak a földszinti portált rend behozták és a többi rohad tovább.
109
A kikötőt elhagyva felkerestük a St.-Jean-Baptiste templomot, majd kisétáltunk a St.Nicolas térre. Itt alapvetően más kép fogadott. A tágas teret hangulatos szobrok, zenepavilon és sok-sok növény díszíti. A környező paloták rendbe vannak szedve, földszintjükön éttermek, kávézók, üzletek és bankfiókok.
Utunkat a kompkikötő felkeresésével folytattuk. Megtudakoltuk a délutáni indulás részleteit és szereztünk némi helyismeretet. A kikötő sarkán láttuk azt az érdekes emlékművet, mely a Casablanca hajónak állít emléket. A forgalmi épülettel szemben van a szépen felújított vámház.
Visszasétálva a térre bementünk a kisutcákba és elértük a főutcának számító Bd.Paoli-t. Ezt végigjárva elmentünk az igazságügyi palota előtt és nem sokára ismét a lepusztult részen voltunk. A citadellát a mögötte lévő
110
nyeregnél értük el, ahol XV.Lajosra hivatkozó feliratú díszes kapura figyelhettünk fel.
Ezzel befejeztük Bastia meglátogatását, a lépcsőn lementünk a lakóautóhoz és elindultunk a komphoz. Kicsit bonyolult volt a felhajtás a forgalmas főútra, de szerencsénkre éppen egy gyalogátkelő volt a parkoló kijáratánál. Ezt felhasználva hajtottunk ki. Zsóka gyalogosként átkelt és én az autóval az “árnyékában” felhajtottam az útra. Két órával a komp indulása előtt kint voltunk a kikötőben. Úgy a sor közepére kerültünk, nem voltunk túl sokan. A hajó pontosan futott, pontosabban farolt, - be, előtte még egy méretes jószág érkezett és nem sokkal utána immár az ötödik komp kötött ki. Volt is komoly mozgás a kikötőben, de meg se közelítette a Dover-ban tavaly tapasztaltakat. Itt gyakorlatilag nem volt teherforgalom. Közben az egész nap fenyegető felhők megsűrűsödtek és bár meleg volt, az idő alapvetően barátságtalan volt. Úgy határoztunk, hogy nem megyünk a fedélzetre, mert úgy sem fogunk semmit sem látni. A hajó maga testvére a hat hete Livorno és Olbia között megismertnek. Ugyanoda ültünk le, mint akkor.
111
Felmentem a fedélzetre készíteni pár képet, de nem bántam, hogy nem jöttünk ide fel.
Később az eső is eleredt és a sötétített üveg mögött a lég kondival túlzottan lehűtött bárban nem volt túl kellemes. Szerencsére hoztunk magunkkal pulóvereket is. Gyorsan eltelt a négy és fél óra. Genovába megérkezve szinte minden felhőbe volt burkolódzva. Nem is tudtuk élvezni a város látványát, és ahogy a hajó méltóságteljesen végig vonult a dokkok előtt.
Kihajózás után elkezdtünk keresni egy parkolót, ahol megalhatnánk. Találtunk is egy félreeső helyen, egy sportcsarnok mellett egy barátságos helyet. Mindent előkészítettünk az éjszakázáshoz, megettük a zöldbabgulyás következő adagját, megfőztük a reggeli teát, a hűtőt átállítottuk gázra. Ekkor merült fel bennünk, hogy ez túlzottan elhagyatott hely, közel van a kikötőhöz és Genova azért nem a legjobb hírű hely, nem lesz ez biztonságos, esetleg tovább kellene menni. Jött ugyan egy olasz rendszámú lakóautó és látszatra szintén ott akart aludni, de meglátva a társaságot (3-4 gyerek és ugyanannyi felnőtt a rosszkinézetű fajtából) nem hogy növelte volna, hanem tovább rontotta a hellyel kapcsolatos bizalmunkat. Gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk. Úgy határoztunk, hogy eredeti terveinkkel ellentétben az autópályára hajtunk fel és ott egy benzinkútnál próbálunk szerencsét.
112
Közben az üzemanyagunk is vészesen fogyott, Korzikán nem tankoltunk a kicsit kedvezőbb olasz árak reményében. Láttunk is számtalan kutat, de mind éjszakai, személyzet nélküli üzemre volt állítva. Végül egyhez betértünk. Természetesen csak olaszul volt minden utasítás leírva. Nagy nehezen kisilabizáltam mit is kell tenni, de lányos zavaromban a 30 € beetetése után rossz kútoszlopot adtam meg. Át állunk ehhez és kiderült, hogy a cső nem elég hosszú, (ez másik oldali betöltő nyílású kocsikhoz volt) erre a túloldalról közelítettük meg a kútoszlopot, de közben a helyieket ugyancsak akadályoztuk a szerencsétlenkedéseinkkel. Mikor a cső végre elérte a kocsit, kiderült, hogy lejárt az időzítés. Ezt egy angolul valamennyit beszélő rokonszenves fiatal srác magyarázta el. A gép kiadott egy bónt, amivel másnap vissza lehet szerezni a pénzt, de hol leszünk mi másnap… Felajánlottam a srácnak a bónt, de csak 5 € készpénze volt, megpróbált még segíteni, hogy esetleg mások átvennék, de nem sikerült. Végül odaadtam neki az 5 €-ért és másodszorra végrehajtottunk egy sikeres 25 €-os tankolást. Eddig sem kedveltem ezeket az automata üzemű kutakat túlzottan, de most végképp elment a kedvem tőlük. Kezdődött 13 éve a finn-svéd határnál és utána többször voltak kellemetlen tapasztalataink, de veszteni még soha sem vesztettünk rajtuk, legfeljebb nem tudtunk megtankolni… Ezen kellemetlen közjáték-t követően fél tíz után felhajtottunk az autópályára és a meglepően erős forgalomban elindultunk nyugat felé. Az olasz autópályákon nem túl sűrűn vannak kutak. Az elsőnél, úgy húsz kilométer megtétele után teljes zűrzavar fogadott. A szűk helyen keresztbe-kasul álltak kamionok, mozogni sem lehetett közöttük, nem, hogy leparkolni, sőt aludni. Tovább mentünk. Újabb kb. húsz kilométer megtétele után, jelezték, hogy van egy szerviz terület és kamionparkoló. Ez a pályán kívül volt. Letértünk, meglepetésünkre csak 2.80 €-t fizettünk. A sötétben az építkezések között nehéz volt megtalálni a megfelelő utat a parkolóhoz, de sikerült. Nagyon tele volt. Azért hosszas tanakodás után leálltunk egy magára hagyott moldáv utánfutó előtt, ezzel nem foglalva el helyet a kamionok elől. Német vagy osztrák társaival összehasonlítva furcsa volt a hangulata ennek a helynek. Pár gyanús kinézetű, látszatra állandóan ott tartózkodó helyin kívül lakókocsi vagy lakóautó nem volt, személykocsi csak 4-5. Nagyon meleg volt, de nem mertük kinyitni az oldalablakokat, sőt talán első alkalommal a gázriasztót is bekapcsoltam, szerencsére tavasszal kipróbáltam. Végül egy mozgalmas és fárasztó nap után 11-kor tértünk nyugovóra.
113
