PR3 dokumentum Javaslatok a teljesítményértékelés alternatív megoldásaira, ezek bevezetési feltételeire
A.I.M. 2011 KONZORCIUM Aita Bt. Infrapont Kft. Matt Kft. 2012. február 6.
Készült: az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a TÁMOP 3.1.1. „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” c. kiemelt projekt 4. pillérének: Sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférését biztosító tevékenységek támogatása keretében
A javaslatcsomag kialakításánál felhasználtuk a projektben keletkezett alábbi tanulmányokat:
Gábos András (TÁRKI): A szociálisan hátrányos helyzet szerepe a kora gyermekkori intervenció integrált szemléletű átalakításában MKIK-GVI: Adatnyilvántartás, adatáramlás és adat-összekapcsolási lehetőségek a kora gyermekkori intervenció területén Surányi Éva: A kora gyermekkori intervenció egységes teljesítményértékelési rendszere kialakításának nemzetközi tapasztalatai Sidlovics Ferenc: A kora gyermekkori ellátáshoz köthető adatkezelési teljesítményértékelési gyakorlat fejlesztési kérdései a gyermekvédelemben
Szerkesztette: Surányi Éva és Kereki Judit
és
Bevezetés Az ellátórendszerek egységes teljesítménymérése sokrétű hozadékkal jár a szakpolitikusok munkájának támogatásában. A megbízható kutatási és értékelési eredményeken alapuló értékelés lehetőséget ad a szakpolitikai jelentőségű témakörök hatékony felismerésére, beazonosítására; a szakpolitikai tervezés és döntéshozatal információs hátterének megteremtésére, a szakpolitikák gyakorlati megvalósulásának értékelésére, és a mögöttes tényezők közötti okozati viszonyok feltárására. Az egységes, kora gyermekkori intervenció köré szerveződő, nem pedig ellátás-specifikus teljesítménymérés ugyanakkor ma még relatív új fogalom nemzetközi téren is. Egyrészről ez nem meglepő, mert számos országban a kora gyerekkori szakpolitika mint önálló diszciplína csak az utóbbi években indult fejlődésnek és kapott megfelelő hangsúlyt, így egészen a közelmúltig a legtöbb országban nem voltak világosan definiálva azok a társadalmi és szakmai célok sem, amik ezeket a törekvéseket ösztönözhették volna. Másrészről, egy országos szintű teljesítményértékelési rendszer kiépítése és működtetése nehéz feladat, folyamatos elköteleződést, időt és erőforrásokat igényel. A teljesítménymérés rendszerének kialakításához számos politikai, szervezeti és technikai kihívással kell szembenézni. Sok esetben a folyamat elindulása sokkal inkább politikai kérdés, mint technikai nehézség. Nemzetközi téren ugyanakkor ma már számos pozitív példa mutatja azt, hogy egy ilyen törekvés elindulása jelentős pozitív hozadékokkal jár az ellátórendszer számára. Ennek nyomán ebben a javaslatcsomagban a teljesítményértékelés nemzetközi téren használt eszköztárának áttekintése alapján megfogalmazott, a teljesítményértékelő rendszer gyakorlatba ültetésével kapcsolatos észrevételeinket összegezzük. A szakpolitikai döntéshozók a teljesítményértékelésre ma már olyan stratégiai jelentőségű eszközként tekintenek, amely elősegíti a szakmai prioritások és minőségi elvárások gyakorlatba ültetését és egyedi információkat szolgáltat a szakpolitikai döntések hatásosságáról, valamint visszajelzést ad az egyes ellátórendszerek működésének hatásosságáról és hatékonyságáról. A teljesítményértékelés értékességét tehát nem maguknak az információknak az elérhetősége jelenti, hanem az, hogy mennyiben sikerül elérnünk, hogy ezek az információk valóban a felső szintű döntéshozatal és helyi szakmai teamek munkáját orientálják. o Fontos, hogy a kidolgozásra kerülő teljesítményértékelési rendszer ne csak a teljesítmény mérésére koncentráljon, hanem kiterjedjen mindazon intézményi és intézményközi folyamatok, mechanizmusok, eljárások és ösztönzők kidolgozására is, melyek aktívan elősegítik a teljesítménymérés során nyert eredmények gyakorlati felhasználását. A teljesítményértékelés minőségfejlesztésben és az evidencia alapú szakpolitikai döntéshozatal támogatásában betöltött szerepének hangsúlyozása azért fontos, mert az intézményrendszer hatékonyságát a gyerekek és családok szempontjából értékeli, és a szakpolitikai és helyi intézményvezetők számára is ennek a szemléletnek a fontosságát közvetíti.
o Ennek érdekében az ellátórendszer teljesítményét értékelő adatoknak túl kell mutatniuk a hagyományos feladatellátás-fókuszon, és ezeket olyan információkkal kell összekötni, amik az ellátások „társadalmi” következményeiről (szakmai terminológiával: outcome-okról) is beszámolnak. A teljesítményértékelés így a kormányzati intervenciók és az ellátórendszer működésének a gyerekekre és családokra gyakorolt hosszú távú hatásait veszi számba. o Az elvárt feladatok teljesítésén túl az intézményvezetők nem kérhetők számon a családok életében bekövetkező valós változásokért, hiszen azt számos más tényező is befolyásolja, amire az ellátásoknak nincs közvetlenül hatásuk. A társadalmi hasznok mérése és értékelése így elsősorban a szakpolitikai döntéshozatal támogatásában nyújt segítséget, de nem célja az intézmények elszámoltathatóságának ezek mentén való ösztönzése. Semmiképpen nem javasoljuk ezért azt, hogy az intézmények elszámoltatása (sőt finanszírozása) ezekhez az „outcome” jellegű mutatókhoz kötődjön.
1. Javaslat Modern szemléletében a teljesítményértékelés fő célja a szakpolitikai fejlesztési törekvések sikerességének visszajelzése a döntéshozók számára. A teljesítményértékelés ezért ki kell, hogy terjedjen mindazoknak a mechanizmusoknak, eljárásoknak és ösztönzőknek a kidolgozására is, melyek elősegítik a mérési eredmények szakpolitikai döntéshozatalban való felhasználását és azok gyakorlatba ültetését.
A teljesítményértékelés történhet szakpolitikai, intézményi és egyéni szinten egyaránt, mindhárom szinten eltérő adatigénnyel, felhasználási lehetőségekkel. Egy rendszer-szintű teljesítményértékelő struktúra létrehozása csak akkor tudja hatékonyan szolgálni mindazoknak a felhasználóknak az igényeit, akik az ebből származó információkat fel szeretnék használni a gyakorlati munka illetve a szakpolitikák megtervezéséhez, ha ezek a szintek egyszerre, egymással párhuzamosan kerülnek kialakításra, s az eltérő nézőpontok és érdekek egyenlő súllyal mérlegelésre kerülnek a kidolgozás folyamán. A teljesítményértékelés stratégiai szintjén a szakpolitikai, ellátórendszer-szintű értékelések tipikusan magukban foglalják az államilag finanszírozott programok és intézmények megfelelésének ellenőrzését bizonyos működési standardok mentén, illetve az ellátások gyerekekre és családjaikra vonatkozó kihatásainak elemzését. A szakpolitikai döntéshozatal felelős azután a standardok felállításáért, az intézményrendszer működésében bevezetésre kerülő változtatások megtervezéséért, implementációjáért és annak újraértékelésért. Hazánkban ma a szakmai feladatellátás teljesítményértékelése ágazatonként eltérő fejlettségi fokon áll és módszertanát tekintve is nagyon heterogén. Teljes egészében hiányzik viszont a közös (ágazatközi) célok és azok közös értékelése, annak ellenére, hogy az eltérő szolgáltatások sok esetben ugyanazokra a családokra irányulnak, és az eredmény sokszor a szakmaközi együttműködés megvalósulásán múlik.
o Első lépésként ezért elégségesnek gondoljuk a rendszer hatékony működését visszajelző indikátorok összehangolását, és ennek közös (intézményközi fórumon történő) értékelését. Az adatfelvételi eljárások összehangolása érdekében jelentős előrelépést jelentene ma már az is, ha sikerülne intézményközi megállapodást elérni annak vonatkozásában, hogy milyen tényezőket tekintünk a minőségi ellátás sarokköveinek, melyek lehetnek ennek hatékony indikátorai, s ezek vonatkozásában egységesíteni lehet mindazokat az adatfelvételi eljárásokat, amelyek ma is igen nagy részletességgel tartalmaznak adatokat a kisgyermekes családok ellátásának jellemzőiről. Intézményi /helyi team szinten az értékelés fókuszálhat valamilyen adminisztratív témára, egy fejlesztési stratégia hatékonyságára; vagy bármilyen, az intézmény szolgáltatásait igénybe vevő családokkal kapcsolatos általános kérdésre. A helyi szinten kezdeményezett értékelések általában különböznek a szakpolitikai szintű értékelések kérdésfeltevésétől, a helyi szakmai közösségek munkájából nyert adatok szolgáltatják ugyanakkor a szükséges adatokat az ellátórendszer egészének országos szintű értékelésekhez. o A helyi team szintű teljesítményértékelés emellett az együttműködés ösztönzésének kiemelt ösztönzője lehet a gyakorlatban. Az értékelés helyi team szinten vonatkozhat a gyerekek előmenetelének, a családok helyzetének, a helyi közösségek formálódásának, az együttműködési formák hatékonyságának illetve a hatékony feladatellátáshoz szükséges szakmai feltételeknek a közös, rendszeres értékelésére. A gyerek / család szintjén történő értékelés elengedhetetlen a gyerek számára tervezett beavatkozásokkal és fejlesztési tervvel kapcsolatos döntésekhez. o Optimális esetben a gyerek helyzetét egy szakmai team értékeli (melynek része a szülő is) és számára egyéni fejlesztési tervet javasol. Az ennek mentén történő előrelépéseket a team rendszeresen nyomon követi és értékeli minden egyes előre meghatározott cél tekintetében. A teljesítményértékeléssel kapcsolatos adatgyűjtés a szolgáltatások nyújtásának és menedzselésének menetébe integrált tevékenység kell, hogy legyen. o Az adatfelvételi eljárások megtervezésének hangsúlyos szempontja annak az eljárásnak a kiválasztása, mely a lehető legkevesebb adminisztrációs kötelezettséget ró a felhasználókra, ugyanakkor valós módon visszatükrözi a szakmai tevékenység kritikus elemeit. Az egyszerű és hatékony adatgyűjtési eljárások csökkentik a szakmai megvalósítás akadályozásának valószínűségét, ugyanakkor segítik az érdekeltek felé történő világos kommunikációt.
2. Javaslat A teljesítményértékelő rendszernek olyan egyszerű és hatékony adatgyűjtési eljárásokra kell épülnie, amely mindhárom felhasználói szint igényeit egyszerre szolgálja ki, ezzel csökkentve az adatgyűjtés adminisztrációs kötelezettségeit.
A „minőségi” koragyerekkori ellátás fogalma korántsem egyértelmű: nagy különbségek mutatkoznak abban a nemzetközi színtéren, ahogyan koragyerekkori ellátásokra vonatkozóan a minőségi és mindenki számára elérhető ellátást az eltérő országok értelmezik. A gyerekek fejlődési menetére összpontosító szakpolitika csak egy lehetséges út a sok közül, az ellátórendszer számos más funkciót is betölt, s így az, hogy a teljesítmény értékelés fókuszában mi áll, alapvetően értékrendi kérdés. o A teljesítményértékelési rendszer kidolgozásának ezért meghatározó első lépese az, hogy világosan megfogalmazásra kerüljön, hogy mit szeretne az ellátórendszer hosszú távon elérni a gyerekekkel, családokkal és helyi közösségekkel és a szakemberekkel kapcsolatban, melyek a fejlesztési előrelépések prioritásai, milyen cél felé haladunk. o A szakpolitikai célok felállításában az ellátás minőségének garantálása mellett fontos szempontként jelenik meg a szolgáltatások egyenlő hozzáférésének biztosítása is, vagyis annak ösztönzése, hogy családi háttértől, sajátos ellátási igénytől függetlenül, mindenki egyenlően, ugyanakkor szükségleteinek megfelelően differenciáltan férjen hozzá a szolgáltatásokhoz. Ennek érdekében a legtöbb ország ma a koragyerekkori ellátórendszer fejlesztésének univerzális megközelítését választja, miközben különös figyelmet szentel és erőforrásokat biztosít azoknak a gyerekeknek a számára, akiknek szüksége van bármilyen formájú speciális ellátásra. o A hosszú távú társadalmi célok és indikátorok kiválasztása során figyelmet kell fordítani a nemzetközi szinten megfogalmazott fejlesztési törekvésekre és megállapodásokra is, beleértve a Társadalmi Felzárkóztatási Stratégiát, vagy a Nemzeti Fejlesztési Tervet. Figyelemmel kell lenni továbbá a releváns EU irányelvekre, valamint a hozzájuk tartozó társadalmi, szociális és szakpolitikai benchmarkokat is vizsgálniuk kell a teljesítményértékelés tervezésben részt vevő szakembereknek. Az indikátorok körének formálisan is kapcsolódniuk kell a régióra vonatkozó nemzetközi elvárásokhoz. Az ellátórendszereket összekötő hosszú távú célok kijelölésében sajátos kihívást jelent a változatos ellátórendszerekhez tartozó szakpolitikai érdekeltek motiváltságának megnyerése az ügy támogatása érdekében. Az értékelő rendszer bevezetésének eredményességében ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik az, hogy sikerül-e konszenzust teremteni ennek szükségességére vonatkozóan az egyes ágazatok között, és sikerül-e a folyamatot a meghatározó érdekeltek részvételével elindítani. Ha a célok meghatározása elszigetelten történik, a fejlesztési folyamatok megvalósításában érintettek bevonása nélkül, akkor az adatgyűjtés külső és belső érdekeltjei nem fogják magukénak érezni a teljesítményértékelő
rendszert, s így az elveszítheti legfontosabb funkcióját, nevezetesen saját fejlesztési törekvéseik gyakorlati megvalósulásának visszajelzésére való igénykeltést. o A teljesítményértékelés első lépése ezért minden esetben egy olyan stratégiai tervezési folyamat, melynek célja, hogy - a szakpolitikai döntéshozók bevonásával - világosan meghatározott formában megfogalmazásra kerüljenek az elérendő célok, s azok a lépések, amelyek a fejlesztési folyamat mérföldkövei lesznek. A koragyerekkori ellátások konzisztens, ellátórendszereken átívelő, közösen elfogadott szakpolitikai kereteken alapuló célok mentén történő értékelése (pl. a szakemberek együttműködésére, közös programokra és azok finanszírozására vonatkozóan) önmagában is nagy jelentőséggel bír. Gyakorlati tapasztalat, hogy azok az országok tudják az ellátórendszer színvonalát a legmagasabb szinten tartani, ahol a közösen elfogadott célok együtt járnak a világos szerepmegosztással a helyi szakmai teamek működésében és szakpolitikai irányítói szinten egyaránt, s emellett ha a helyi szakmai teamek kellő autonómiát kapnak a megvalósítás menetének kialakításában.
3. Javaslat A teljesítményértékelő rendszer kidolgozásának első lépése egy ágazatközi stratégiai tervezési folyamat, melynek célja a szakpolitikai fejlesztések mérföldköveinek összehangolt kijelölése. A tervezési folyamatban a szolgáltatások egyenlő hozzáférésének biztosítása, valamint a nemzetközi elvárásokhoz való formális kapcsolódás kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. A szakpolitikai keretrendszerek kidolgozóinak egyszerre kell biztosítaniuk az ellátások egységes minőségét garantáló standardok megfelelő előírását és mellette az előírások kellő rugalmasságát ahhoz, hogy a gyakorlati szakmai munkavégzés képes legyen alkalmazkodni a helyi szükségletekhez és a családok igényeihez. Néhány ország/ágazat a fókuszt az ellátások külső szabályozásának szükségességére helyezi, mások csak átfogó célokat, kereteket határoznak meg a minőség ösztönzése érdekében, és az alapvető standardok felállításán túl a minőségi kritériumok meghatározása és ellenőrzése a helyi felügyeleti szervek illetve sok esetben maguknak az intézményeknek a feladata. Ma a legtöbb szakember úgy véli, mindkét stratégia szükséges eleme az ellátórendszer minőségének biztosításában, sőt, egymást kiegészítő szerepben vannak. Mégis, annak megfelelően, hogy melyik ország/ágazat melyik szempontot tartja hangsúlyosabbnak, változatos minőségfejlesztési és értékelési formák alakultak ki mára, s hozzájuk kapcsolódóan sokféle mérőeszköz és értékelési technika van ma gyakorlatban. o A teljesítményértékelési rendszer kidolgozása során döntést kell tehát hozni arra vonatkozóan, hogy a megfogalmazásra kerülő fejlesztési törekvés mennyiben kell, hogy szabályozott (esetleg akár a feladatellátásokra vonatkozó jogszabályi változtatást is előíró) formában kerüljenek bevezetésre, vagy mennyiben érdemes a megvalósítás konkrét kialakítását a helyi szakemberek felelősségi körébe átruházni.
A megfelelő mértékű szabályozás célja nemcsak az egészségi és környezeti faktorok definiálása és betartatása, hanem az ellátásokhoz való hozzájutás esélyének kiegyenlítése az alacsonyabb társadalmi státuszú családok számára. o Ebben a megközelítésben a szabályozás gyakorlatában kritikus kérdés az, hogy a törvényi szabályozás mennyiben vonatkozik a magánszektorban működő intézmények tevékenységére. A szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés elve azt feltételezi, hogy az ellenőrzés, szabályozás és a költségek támogatása is egyenlő elbírálás alá kerül az eltérő szektorokban. A minimum követelményeken túlmenően a minőségi ellátás biztosítása azon múlik, hogy mennyiben sikerül megnyerni a helyi ellátókat ennek a törekvésnek. Míg a kormányzat központi irányító szerepet játszik, a helyi hivataloknak, civil szerveződéseknek, és közösségnek aktív szerepet kell játszaniuk a szakpolitikák helyi viszonyokhoz alkalmazkodó megvalósításában. o Az alapvető ellátási protokollok betartásán túl a minőség definiálása és biztosítása helyi szinten, konzultatív módon kell, hogy történjen, az érdekeltek (gyerekek, szülők, szakemberek) eltérő szempontjainak meghallgatásával. Ez biztosítja a helyi közösség széleskörű támogatását, valamint az eltérő nézőpontok és érdekek megjelenését a döntéshozatalban. o Különösen nagy figyelmet kell, hogy kapjanak ebben a szülők, mint az ellátások elsődleges partnerei. Lehetségesnek gondoljuk ennek nyomán hazánkban is egy olyan, országos szintű visszajelző mechanizmus kiépítését, mely képes rendszerszinten is hangot adni a szülői véleményeknek. Néhány ország ennek érdekében például olyan nagy volumenű közvélemény kutatásokat rendszeresített, melyek a szülők korai ellátórendszerre vonatkozó igényeit és nehézségeit rendszeresen nyomon követik.
4. Javaslat A minimumkövetelmények formális meghatározásán és betartatásán túl a minőségi ellátás biztosítása azon múlik, hogy mennyiben sikerül megnyerni a helyi szolgáltatókat ennek a törekvésnek. A minőség definiálása és biztosítása ezért helyi szinten, konzultatív módon kell, hogy történjen, az érdekeltek (gyerekek, szülők, szakemberek) eltérő szempontjainak meghallgatásával. A helyi szolgáltatók minőségi ellátás iránti elköteleződésének szükséges előfeltétele az ellátások bizonyos fokú autonómiája - vagyis az ellátási formákkal kapcsolatos döntési jogkörök egy részének átruházása helyi szintre. A szakpolitikusok számára viszont nehéz annak kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen módon lehet maguknak az intézményeknek a „minőség” iránti elköteleződését megnyerni, vagyis olyan belső ösztönzőket kialakítani, ami az ellátóhelyek önkéntes fejlesztési szándékát hívják életre. Három olyan témakörre szeretnénk felhívni a figyelmet, ami ebben központi jelentőségűnek létszik.
o Az intézményi autonómiát és önálló felelősségvállalást erősítő szakpolitikai törekvés egyben a vezetők megváltozott szerepkörét eredményezi. A szolgáltatások szervezésében kapott önálló döntési jogosultság magával vonja ugyanis azt, hogy a korábban elsősorban adminisztratív feladatokat ellátó vezetők most új – irányító szerepkörbe kerülnek át. Egy hatékony ösztönző rendszer szükséges összetevője ezért a vezetők mindkét szerepkörben (vagyis adminisztratív és irányítói egyaránt) való megerősítése. Ezért szakmai módszertani fejlesztési törekvéseket sikerének kulcsfontosságú összetevője, hogy azt párhuzamosan a helyi vezetők megerősítése (pl. képzések, szupervízió, mentorálás formájában) kísérje. o Az intézmények belső fejlődési törekvései ösztönzésének másik kiemelt szakpolitikai eszközét az ún. minőségfejlesztési programok jelentik, melyek az intézmények önértékelési folyamatának ösztönzésével és szakmai támogatásával segítik az ellátás színvonalának emelését. A minőségfejlesztési programok gyakorlati kivitelezésében alá kell húzni a helyi szakmai teamek külső szakértők által történő támogatásának szükségességét. Ezt a szerepet gyakran a minőségbiztosítási program mentorai töltik be, akik rendszeresen látogatják az intézményeket és segítik a szakembereket az önértékelési ciklus folyamatában. Emellett a kora gyermekkori ellátások területén jártas szakemberek jelenléte, a képzési és oktatási lehetőségek elérhetősége, valamint az ellátás más területein tevékenykedő intézmények közötti kapcsolati hálók létrejötte szintén az előrelépések szükséges további forrásainak bizonyulnak. Fontos szem előtt tartani, hogy azokban az országokban, ahol az intézményi autonómiának a szolgáltatások szervezésében nagy hagyománya van, a decentralizáció jellemzően egy olyan periódust követett, ahol a minőségi ellátások strukturális megalapozása megtörtént. Ezalatt az időszak alatt a kormányzat erőteljesen kontrollálta az ellátások működését részletes szakmai iránymutatások, standardizált elvárások, és kötelező szakmai továbbképzések formájában. o A folyamatos elköteleződés és beruházás a minőség strukturális elemeire (szakképzett munkaerő, a szülői elvárásokra való reflektív működés) teheti lehetővé később, hogy erre alapozva az intézmények később saját működési kereteikre vonatkozóan képesek legyenek felkészülten és a helyi igényekhez megfelelően alkalmazkodva döntéseket hozni. Amikor a szolgáltatások tehát általában véve már magas színvonalat érnek el, ez teszi lehetővé a kormányzat számára a minőségi ellátás iránti felelősség delegálását és a központosított irányítás iránti szükséglet visszahúzódását. 5. Javaslat A helyi szolgáltatók minőségi ellátás iránti elköteleződésének szükséges előfeltétele az ellátások bizonyos fokú autonómiája. az önálló felelősségvállalást erősítő szakpolitikai törekvés viszont csak akkor lehet sikeres, ha felismeri a vezetők megváltozott szerepköréből és az új működési formából adódó nehézségeket, és a fejlesztéseket a helyi vezetők megerősítése és az intézmények önértékelési folyamatának külső szakmai támogatása segíti.
Az ellátórendszerben folyó szakmai munka ellenőrzését ma (ágazatonként eltérő struktúrában és intenzitással) szakfelügyelők biztosítják, akik hagyományos szerepkörükben azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatások a standardoknak megfelelően és megfelelő szakmai színvonalon végzik a működésüket. Az intézmények növekvő autonómiájának nyomán ma már a legtöbb országban szakfelügyeletet szerepköre változóban van: egy korábbi felügyeleti funkció fokozatos háttérbe szorulása mellett a szakmai tanácsadó szerepkör előtérbe kerülésével, miközben az intézmények önértékelésének ösztönzése ma már sokhelyütt a kormányzat szerepköréhez tartozik. o Amennyiben az új értékelési formák bevezetése mérlegelésre kerül a hazai ellátórendszerben, az feltétlenül szükségessé teszi a hagyományos, külső értékelések (szakfelügyelet, auditok) és az intézmények belső értékelési rendszere közötti szerepek tisztázását és a közöttük levő egyensúly megteremtését. Amennyiben ugyanis a kétféle értékelés szemléleti megközelítésmódja eltérő, vagy az egyik szerepe túl nagyra nő a másikhoz képest, az komoly konfliktusok forrása lehet. A reformtörekvések fenntartásának ezért központi eleme, hogy a külső és belső értékelő tevékenység koherenciájára a kezdetektől fogva nagy hangsúly kerüljön. o A kétféle értékelési eljárás összehangolásában emellett fontos annak szem előtt tartása is, hogy egy új szemléletű teljesítmény-menedzsment jelentős újabb adminisztratív terhet is jelent az intézmények számára. Az eljárások egyszerűsítése és fókuszáltsága a valóban fontos adatokra ezért minden esetben kiemelt szempontja kell, hogy legyen a fejlesztéseknek.
6. Javaslat Az intézmények növekvő autonómiája a szakfelügyeletet szerepkörében is változást eredményez: a korábbi felügyeleti funkció fokozatos háttérbe szorulása mellett a szakmai tanácsadó szerepkör előtérbe kerülésével. Ez szükségessé teszi a hagyományos külső értékelések (szakfelügyelet, auditok) és az intézmények belső értékelési rendszere közötti szerepek tisztázását.
A teljesítményértékelési rendszer vázát azok az információs csatornák jelentik, melyek adatokat szolgáltatnak a szakpolitikai döntéshozatal számára. A helyi intézmények és szolgáltatások növekvő autonómiájának trendje együtt jár azzal az igénnyel a kormányzatok részéről, hogy az ellátások szakmai minőségéről részletes információk álljanak a rendelkezésükre. Egy szisztematikus adatgyűjtési mechanizmus kialakítása a szolgáltatások kínálatáról, felhasználásáról, a családok szükségleteiről, a szakemberek képzettségéről és más aspektusokról elengedhetetlen eleme a felelős szakpolitikai döntéshozatalnak. A komplex és a teljes ellátórendszer működéséről egységes képet adó adatgyűjtést nagyban nehezíti, hogy más-más adatgyűjtési eljárások és prioritások vannak életben az eltérő ágazatokban (oktatási, egészségügyi, szociális). A nagymintás, rendszeresen működő információgyűjtési eljárások ráadásul a népesség alakulásáról, az egészségügyi, szociális és oktatási ellátásokról, eredetileg jellemzően nem a szakpolitikai döntéshozatal támogatása
céljából kerültek kialakításra. A szakpolitikai döntéshozatal így sok esetben olyan információkra kénytelen alapozni, amelyek eltérő életkori csoportokra vonatkoznak, és eltérő céllal kerültek összegyűjtésre. Ez nagyban korlátozza a döntéshozatal hatékonyságát. Az adatszolgáltatások egységesítése és koherenciája a kutatók számára folyamatos kihívást jelent. Azoknak az országoknak sikerült komoly előrelépéseket elérniük ebben, akik a szakpolitikai célú adatgyűjtést egy kézben összpontosították, egy intézményi felelősségi körébe tartozóan. Bár sokan felvetik a komplex, országos szintű adatszolgáltatások finanszírozási nehézségeit, és a szakmai kapacitás végességét az adatok feldolgozására vonatkozóan, számos nemzetközi és hazai szakpolitikus osztja mégis ma azt a nézetet, hogy egy új szemléletben elkészülő információs rendszernek jelentős hozadéka lehet a szakmai tartalmakra vonatkozó információk objektivitására vonatkozóan. Ez egyben lehetővé tenné egyes társadalmi csoportok fókuszált nyomon követését, s ezáltal jelentősen javíthatná a költségvetési tervezés minőségét, a szakpolitikai döntéshozatal valós evidenciákon alapuló menetét.
7. Javaslat Egy szisztematikus adatgyűjtési mechanizmus kialakítása a szolgáltatások kínálatáról, felhasználásáról, a családok szükségleteiről, a szakemberek képzettségéről és más aspektusokról elengedhetetlen eleme a felelős szakpolitikai döntéshozatalnak. A szakpolitikai célú adatgyűjtést egy kézben összpontosító szakmai team létrehozása ehhez nélkülözhetetlen.
A nemzetközi tapasztalatok alapján a következő hazai előrelépési lehetőségek látszanak kirajzolódni: 8. Javaslat Szükséges lenne egy országos szinten egységes rendszer a gyerekek adatainak gyűjtésére. Egy integrált, ellátórendszereket összekötő (egészségügyi, oktatási és szociális) adatkezelési rendszer minden gyerekről a szakemberek számára lehetővé teszi azokhoz a szükséges alapinformációkhoz való gyors hozzájutást, ami munkájuk hatékony folytatása érdekében elengedhetetlen.
Egy komplex teljesítményértékelő rendszer létrehozása jelentős szakmai kapacitást igényel, ráadásul a minőség-orientált működéshez szükséges kulturális és szemléleti változás elérése a gyakorlati szakemberek körében sok időt vesz igénybe. Folyamatos figyelemre, erőforrásokra és politikai elkötelezettségre van szükség ezért annak biztosítására, hogy egy új szemléletben történő értékelési eljárás életképes és hosszú távon is fenntartható rendszerként működjön.
9. Javaslat Javasoljuk egy olyan szakmai team létrehozását, amely felelős a szakpolitikai döntéshozatalhoz szükséges adatgyűjtés kezeléséért, útmutatások és összefoglalók készítéséért. A fejlesztési folyamatokba újonnan bevont szakemberek –a nemzetközi gyakorlatban is - jellemzően „módszertani tanácsadói” szerepkörben vannak az innováció és értékelés terén, a tartalmi elemek végrehajtása továbbra is a központi részlegek hatáskörébe tartozik. Az új egységek tehát csak egyfajta szakértői támogatói szerepkörben vannak, a végrehajtás a korábbi felelősök feladata marad. Ez a felelősség megosztás fontos a törvényesség, az érvényesíthetőség és a fenntarthatóság szempontjából is. A szakpolitikai döntéshozók munkáját nagyban segíthetné emellett, ha megbízható kimutatások és elemzések készülnének a pénzügyi források felhasználásának hatékonyságáról, az ellátás egységköltségeiről, megtérüléséről. Ez segíti az elszámoltathatóságot, valamint a pénzügyi források tervezését és csoportosítását. Az ellátások minőségének nyomon követésében fontos további információforrást jelenthetnek az országos méretű kutatások, illetve a nagyobb méretű kormányzati intervenciós programok hatásvizsgálatai. Az átfogó, evidencia-alapú kutatások és értékelések kivitelezésében az USA és néhány másik angolszász ország játszik ma kiemelkedő (s többnyire sajnos egyedüli) szerepet a nemzetközi szakmai téren.
10. Javaslat Szakpolitikai jelentősége miatt kívánatos lenne a kormányzati intervenciók - a kötelező monitoring elvárásoknak megfelelésen túlmutató – valóban informatív, tudományos igényességgel megtervezett hatásvizsgálatainak a mainál intenzívebb ösztönzése.
A teljesítményértékelési eljárások kísérleti (pilot) szakaszban történő előtesztelése elengedhetetlen eleme egy országos szintű reformnak. Ennek során figyelemmel kell kísérni nemcsak a mérőeszközök használatának esetleges adminisztratív nehézségeit, hanem annak kihatásait a szakmai tevékenységet végzők szemléletére és munkaszervezésére is. Enélkül nagyon kockázatos lépés egy újfajta értékelési eljárás bevezetése akár a szakpolitika, akár az egyedi intézmények esetében. Az előkutatás eszközt jelent annak megismerésére, hogy a szakmai elképzelések közül mi működik és mi nem a gyakorlatban, rámutathat olyan indikátorokra, amelyek esetében az adatok nem léteznek vagy összegyűjtésük túl költséges vagy időigényes. A pilot szakasz célja emellett az adatforrások, adatgyűjtés, az adatelemzési és jelentési stratégiák és eszközök alapos tesztelése.
11. Javaslat Egy új szemléletű teljesítményértékelő rendszer bevezetését mindenképpen meg kell, hogy előzze a teljesítményértékelési eljárások kísérleti (pilot) szakaszban történő előtesztelése.
