Párkapcsolat és egészség a stressz és coping vonatkozásában In: Kiss Enikő Csilla, Polyák Lilla (szerk). (2013). Sztómaterápiás eszközök befolyása az életminőségre, életvitelre és a lelki ellenálló képesség tényezői. ILCO Konferencia 2012. Konferenciakötet. Vajda Dóra - Sz. Makó Hajnalka - Kiss Enikő Csilla PTE BTK, Pszichológia Intézet, Személyiség- és Egészségpszichológia Tanszék
Absztrakt Az elmúlt évtized során a stressz koncepció párkapcsolat kutatásokban betöltött szerepe egyre nagyobb figyelmet kapott, rávilágítva arra, hogy fontos szerepet játszik a szoros kapcsolatok minőségének és stabilitásának megértésében. Bodenmann és munkatársai (Bodenmann, 2005) úttörő kutatásai révén egyre hangsúlyosabbá vált a kapcsolatban megélt stressz diádikus jelenségként való értelmezése és a diádikus coping fogalmának bevezetése, csoportosítása és párkapcsolati mutatókra gyakorolt befolyása. Kutatási eredmények igazolják, hogy a párok tagjai által megélt stressz összefüggésben áll maladaptív kapcsolati jellemzőkkel pl. a kommunikáció szegényes minőségével, a kapcsolati elégedettség alacsony szintjével. Ugyanakkor a párkapcsolati elégedettség protektív faktornak tekinthető az egészség szempontjából. Következésképpen a párterápiák, illetve a stressz prevenciós programok kulcsfontosságú céljának kell tekinteni az egyéni és diádikus megküzdési stratégiák erősítését a kapcsolati elégedettség magas szintjének fenntartása érdekében. Stressz és coping A stressz fogalom köztudatba emelése Selye János (1973) nevéhez köthető, aki szerint a stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre. A stressz hatására bekövetkező aspecifikus élettani változások összességét Általános Adaptációs Szindrómának (GAS) nevezte. Elmélete szerint a stresszt kiváltó tényezők természetétől függetlenül ugyanaz az élettani válasz alakul ki. A GAS három szakaszból tevődik össze, elsőként az alarm reakció figyelhető meg, amikor fiziológiai változások következnek be, a szervezet észleli a változást, mobilizálja erőit és az általános alkalmazkodó készség a normál szint alá kerül. Az egyénnek döntenie kell, hogy harcoljon vagy meneküljön. A második szakasz a rezisztencia. A
stresszorral szemben növekszik az ellenállás, meg kell küzdeni a szituációval. Ezt követi a kimerülés stádiuma, melynek jellemzője, hogy a kortikoszteroidok a véráramban cirkulálnak, gátolva a további ACTH kiválasztást. A glükózraktár kiürül, mivel az adrenalin rendszer már nem tudja betölteni szerepét. A szervezet feladja a harcot, összeomlik. Selye modellje figyelmen kívül hagyja, hogy a stresszor értékelése meghatározó fontossággal bír az emberi stressz reakciókban. Az individuális választ befolyásolhatja a személyiség, biológiai adottságok és a percepció. A stresszt csupán a folyamat végeredményeként vizsgálja, a megterhelések elővételezését nem veszi figyelembe. Selye János felfedezése sok tudományterületre hatással volt, többek között a pszichológusok is nagy érdeklődéssel fordultak a téma kutatásának irányába. A legtöbb pszichológiai elmélet azonban a stresszel való megküzdést (coping) kívánta jobban megismerni. A coping fogalmának legtöbbet idézett és széles körben elfogadott definíciója Lazarus nevéhez kötődik, aki szerint „Megküzdésnek tekinthető minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amellyel az egyén azokat a külső vagy belső hatásokat próbálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok felülmúlják, vagy felemésztik aktuális személyes erőforrásait.” (Lazarus, 1966, id. Tiringer, 2007, 179 o.). Lazarus kognitív tranzakcionalista modelljének megalkotásával új távlatokat nyitott a stressz-és coping kutatás területén. A modell értelmében, a személy és a környezet közötti dinamikus kölcsönhatás eredményeként jön létre a viselkedés. A coping központi változóként van jelen, a tranzakció moderátoraként (Lazarus, 1966, id. Oláh, 2005). A modell segítséget nyújt egy adott helyzettel kapcsolatos döntés, viselkedéstervezés megértését illetően. Elsődleges minősítés fogalmát arra vonatkoztatja, hogy a helyzetet veszélyesnek tekintjük-e, míg a másodlagos minősítés terminust abban az értelemben használja, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal képesek vagyunk-e befolyásolni a helyzetet (Stauder, 2007). A stresszt okozó – akár pozitív, akár negatív – eseményekre az emberek valamilyen módon reagálnak, megpróbálják feldolgozni azokat. A stressz a szervezetet alkalmazkodásra készteti, ami energiafelhasználással jár. Kopp (2003) a megküzdést a stressz ikerfogalmának tekinti és a stressz fogalom három összetevőjét különbözteti meg, melyek a stresszorok (veszélyeztető környezeti hatások), élettani és pszichológiai stressz reakciók, valamint az egyén pszichológiai, alkati és személyes adottságai. Az utóbbiak meghatározása a stressz elmélet legfontosabb kihívása, mivel ugyanaz a stresszor elviselhetetlen az egyik ember
számára, addig mások kifejezetten kellemesnek tekintik. Alapvetően az egyén megbirkózási képességétől függ, hogy egy új, nehéz élethelyzetben milyen reakciókat hív életre. A kutatók többsége egyetért abban, hogy a megküzdés szándékos, erőfeszítést igénylő és tudatos reakciókat jelent, olyan megterhelésekre adott válaszokat, melyek megrendítik a megszokott stabilitásérzést (Stauder, 2007). A megküzdési stratégiák különböző szempontok mentén történő csoportosítását az 1. táblázat tartalmazza.
Csoportosítási szempont
Coping jellemzők
A probléma kezelése és a helyzet kimenetele szempontjából
• •
Adaptív Inadaptív
A viselkedési stratégia elsődlegesen mire irányul
•
•
Problémaorientált: problémaelemzés, kognitív átstrukturálás, átértékelés és alkalmazkodás Érzelemorientált: érzelmi indíttatású cselekvés, érzelmi egyensúly keresése Támogatáskereső: segítségkérés
A helyzet megváltoztatása érdekében kifejtett aktivitás
• • • •
Aktív Passzív Megközelítő Elkerülő
Idői jellemzők szerint
• • •
Reaktív: múltra irányul Anticipált: a várható veszélyt kezelni tudjuk Preventív: bizonytalan kockázatokra való felkészülés Proaktív: a megküzdés nem a kockázatok kezelése, hanem a célok elérése
•
•
1. sz. táblázat: Megküzdési stratégiák csoportosítása (Forrás: Stauder, 2007, Tiringer, 2007 alapján) Stressz állapotban az ember azt éli át, hogy az optimális működéshez nincs elegendő forrás birtokában. Megküzdési erőfeszítései erőforrások bővítésére irányulnak, ami jelenthet új megoldási módok alkalmazását vagy társas támogatás keresését. A megküzdés orientálódhat források megteremtésére, bővítésére, mobilizálására, forrás felhasználás korlátozására (Oláh, 2005).
Mivel a stressz életünk része, házasságunkban, párkapcsolatunkban is döntő tényezőként van jelen. Miként befolyásolja a stressz a párkapcsolatokkal való elégedettséget és mindehhez hogyan járul hozzá a partnerek egyéni megküzdési stratégiája? Erre a kérdésre nem adható egyértelmű válasz, hiszen sok összetevő együttes hatását figyelembe véve kell ezt a témát megközelíteni. A következő fejezetek során a párkapcsolati elégedettséget meghatározó tényezők bemutatására, majd ezt követően a kapcsolat, a stressz és a coping közti
összefüggés
tárgyalására
kerül
sor.
A
további
áttekintés
célja,
hogy
egészségpszichológiai szempontból megközelítve mutasson a párkapcsolati elégedettség jelentőségére. A párkapcsolati elégedettséget meghatározó tényezők A párkapcsolati elégedettség egy komplex fogalom, melynek definiálására a szakirodalomban számos megfogalmazás született. Heath (1976) a romantikus kapcsolatokat egy kölcsönösen függő viszonyként definiálja, mely egyfajta köteléket jelent a partnerek között és magában foglalja a szeretet kifejezését. A párok kapcsolatukról alkotott értékelései befolyással vannak a partnerek közvetlen jól-létére, a kapcsolat lefolyására, amely viszont hatást gyakorol a kapcsolati elégedettségre (Hinde, 1997). Hendrick (1988) úgy véli, hogy a kapcsolati elégedettség a kapcsolatban megélt azon érzésekre, gondolatokra és viselkedésekre utal, melyek összefüggésben állnak a szexuális attitűdökkel, a szerelem érzésével, az elkötelezettséggel, az önfeltárással és a kapcsolatba történő invesztálással. Az elmúlt két évtizedben rengeteg kutatás foglalkozott a kapcsolati elégedettség témakörével (ld. Bradbury, Fincham és Beach, 2000; Karney és Bradbury, 1995; Levenson, Carstensen és Gottman, 1993; Twenge, Campbell és Foster, 2003). Az ezek feldolgozásán alapuló egyik legfontosabb áttekintő tanulmány Bradbury és mtsai (2000) nevéhez fűződik. A szerzők munkájukban olyan tényezők bemutatására helyezték a hangsúlyt, melyek befolyásolhatják a kapcsolati elégedettség alakulását. A feltárt faktorok között szerepel: a kommunikáció, a házastársi támogatás, az egyéni jellemzők és a kontextuális tényezők. Kommunikáció A témában született kutatások egy jelentős része annak meghatározására irányult, hogy a kommunikáció milyen módon képes hatást gyakorolni a kapcsolati elégedettségre (Bradbury és mts., 2000; Driver és Gottman, 2004; Karney és Bradbury, 2005). Ezen témakörön belül az affektivitás, a konfliktuskezelés és az interakciós mintázatok vizsgálata
kapott központi szerepet. Az affektivitást tekintve a kapcsolati elégedettséggel foglalkozó áttekintő tanulmányok többsége arról az eredményről számol be, hogy a stresszel és szorongással kevésbé jellemezhető párok a negatív reaktivitás alacsonyabb szintjét mutatják (Bradbury és mtsai, 2000). Továbbá Gottman és Silver (1994 idézi Gottman, 2003) azt találták, hogy a párok által alkalmazott konfliktuskezelési mód és az interakciós mintázatok szintén a kapcsolati elégedettség lehetséges determinánsai között szerepelnek. Házastársi támogatás Bradbury és mtsai (2000) más kutatókkal összhangban arra a következtetésre jutottak, hogy a házastársi támogatás mértéke szintén befolyással van a kapcsolati elégedettségre (Heffner és mtsai, 2004; Karney és Bradbury, 2005). A foglalkoztatás szorosan kapcsolódik a házastársi támogatáshoz és összefüggésben áll a kapcsolati elégedettség szintjével, különösen a munkaórák száma és a munka elvesztése faktorok. Kutatások azt mutatják, hogy a férj munkahelyén eltöltött munkaóráinak száma nemcsak a saját, hanem a házastárs kapcsolati elégedettségének szintjére is befolyást gyakorol. Ezen hatások pontos meghatározása nehézségekbe ütközik, azonban a szerzők úgy vélik, hogy kapcsolat lehet a munkaórák számának emelkedése és a pénzügyekből adódó stressz között vagy összefügghet a kapcsolatban megmutatkozó ellentmondásokkal, a házastársi munkamegosztással, az együtt töltött idő mértékével, mely mindkét fél esetében csökkent kapcsolati elégedettséghez vezet (Faulkner, Davey és Davey, 2005; Karney és Bradbury, 2005). A másoktól érkező társas támogatás nem csupán normál élethelyzetekben fejt ki pozitív hatást az egyén jól-létére vonatkozóan, hanem fontos puffer tényező a stresszel és a feszültséggel szemben (Cobb, Davila, és Bradbury, 2001). Így a partner és más jelentős személyek által nyújtott társas támogatás képes enyhíteni a pár, beteg gyermek ápolásával kapcsolatos terheit (Ben-Ari és Lavee, 2005). Facilitálja a kapcsolati alkalmazkodást olyan esetekben, mint pl. munka-család konfliktus okozta problémák (Aycan és Eskin, 2005), infertilitás (Amir, Horesh és Lin-Stein, 1999), gazdasági nehézségek (Yeh és mts., 2006), és egyéb stresszteli életesemények (Mickelson, Claffey és Williams, 2006). A rendelkezésre álló szociális támogatás instrumentális, információs és pszichológiai segítségnyújtást foglal magában, így az egyéni szociális háló és az abból származó társas támogatás megküzdési stratégiaként szolgál (Hung és Chung, 2001). Egyéni jellemzők
Valamennyi individuális faktor tanulmányozását követően Karney és Bradbury (1995) azt állítja, hogy a negatív affektivitás vagy neuroticizmus tűnik a leginkább megbízható kapocsnak a házasság kimenetelének vonatkozásában. A szerzők áttekintő tanulmányát követően mind a keresztmetszeti (Robins, Caspi és Moffitt, 2000) mind a longitudinális (Lavee és Ben-Ari, 2004) vizsgálatok egyaránt megerősítették a neuroticizmus és a házassági elégedettség alacsonyabb szintje közti összefüggést. A neuroticizmus kapcsolatban áll a problematikus interakciós mintázatokkal, melyek szintén kapcsolatot mutatnak az elégedettség alacsonyabb szintjével. Következésképpen a neuroticizmus és a házassági elégedettség alacsonyabb szintje közti kapcsolat a negatív házastársi interakciók mentén egyaránt értelmezhető. Az alacsony minőségű intim kapcsolatok szintén összefüggést mutatnak a negatív fizikai egészségi állapottal. Kutatási eredmények igazolják, hogy az alacsony kapcsolati mutatókkal jellemezhető házasság közvetlen befolyást gyakorol a kardiovaszkuláris rendszer működésére, az immunológiai, endokrinológiai, neuro-szenzoriális és egyéb fiziológiai mechanizmusokra (ld. Kiecolt-Glaser és Newton, 2001). Kontextuális tényezők A kapcsolati elégedettséget meghatározó faktorokat illetően egy másik nagy kutatási terület arra világít rá, hogy a környezet és egyéb kontextuális hatások miként alakítják a párok közti kölcsönhatásokat és azok jelentését. Egyik ilyen kontextus a szülőség. A szülővé válás és a gyermekek egyaránt hatással vannak arra, miként élik meg a szülők a házasságuk/kapcsolatuk élményét. A stressz szint tekintetében egyéb kontextuális tényezők – szülői feladatok, gyermeki és szülői karakterisztikumok, szülő-gyermek interakció, gyermek(ek) száma, életkora – egyaránt hatással vannak a kapcsolati elégedettség alakulására. Kutatások sora igazolja, hogy a postpartum során átélt stressz kedvezőtlen befolyást gyakorol az anya egészségi állapotára (szorongás, depresszió), melyek további negatív hatást fejtenek ki az anya-gyermek interakciókra, házastársi és családi kapcsolatokra valamint a gyermek fejlődésére egyaránt (pl. Righetti-Veltema és mtsai, 2002; Surkan és mtsai, 2006). A nők szülést követő magasabb észlelt társas támogatása, kevesebb stresszel és egészségügyi kockázattal jár együtt (Robinson és Steele, 1995). Vajda (2011) a párkapcsolati elégedettség alakulását vizsgálta a családi életciklusok függvényében, úgymint házasság előtt álló, gyermektelen párok (udvarlás szakasz); jelenleg gyermeket váró párok; csecsemővel rendelkező szülők és az üres fészek szakaszban lévő
házaspárok esetén. A kutatásból származó adatok arról adnak számot, hogy a párkapcsolati elégedettség eltérően alakul a tartós életciklusokban.
A
jelenleg
gyermeket
elköteleződést követően, az egyes családi váró
és
csecsemővel
rendelkező
párok
gyermekszámtól függetlenül magasabb kapcsolati elégedettséggel rendelkeznek, mint az üres fészek családi életciklusban lévő házastársak. A kutatási eredmények arra világítanak rá, hogy az üres fészek szakasza a családok életében kritikus periódus, felhívva egyben a figyelmet a háttérben zajló intra– és interperszonális folyamatok pontos feltárására irányuló további kutatások kivitelezésére és az életciklus sajátságaihoz igazodó intervenciós lépések kidolgozásának a fontosságára. Stressz, megküzdés és a párkapcsolat összefüggései Az elmúlt évtized során a stressz koncepció házasság kutatásokban betöltött jelentősége egyre nagyobb figyelmet kapott, rávilágítva arra, hogy fontos szerepet játszik a szoros kapcsolatok minőségének és stabilitásának megértésében. Kutatási eredmények igazolják, hogy a stressz veszélyt jelent a kapcsolati elégedettségre, a párok közti kommunikációra és a kapcsolat fennállására vonatkozóan (Bodenmann, Pihet és Kayser, 2006). A párkapcsolatban résztvevő felek általában időt és energiát szentelnek egy elégedett kapcsolat kialakítására. A legtöbb ember számára kapcsolatának minősége fontos prediktornak tekinthető általános jól-létének vonatkozásában. A stresszel való szembesüléskor a partnerek a problémamegoldó kölcsönhatások és diádikus coping stratégiák alkalmazása révén közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy helyreállítsák az elégedettséget és fenntartsák a kapcsolati alkalmazkodást. Ezen kognitív és viselkedéses adaptációs mechanizmusok kudarca gyakran vezet kapcsolati stressz átéléséhez és bizonyos esetekben akár váláshoz is (Randall és Bodenmann, 2009). Hosszú ideig a stressz illetve stresszorok individuális szinten kerültek meghatározásra, olyan jelenségként, melyek elsősorban az egyénre és az egyéni jól-létre gyakorolnak hatást (Lazarus, 1999). Azon elméletek, melyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális környezet fontosságára, úgy vélik, hogy a szubjektíven érzékelt stressz társadalmi kontextusba ágyazott és befolyásolja az egyéni megküzdést. Ezért sok elmélet a stresszt individuális jelenségként írja le, feltételezve társadalmi következményekkel való összefüggéseit (Lazarus és Folkman, 1984). Csak az utóbbi években vált ismertté a párkapcsolatban megjelenő stressz esetében a tisztán diádikus vagy szociális jelenségként történő meghatározás (Bodenmann, 2005).
Bodenmann (2005) definíciója értelmében a diádikus stressz olyan stresszteli esemény, mely során mindig mindkét fél érintett. Ennek módja lehet direkt, mikor mindketten ugyanazzal a stresszes eseménnyel néznek szembe vagy mikor a stressz magából a kapcsolatból származik vagy indirekt, amikor az egyik fél által megélt stressz átgyűrűzik a kapcsolatba és ezáltal mindkét félre hatást gyakorol. A diádikus stressz mindkét esetben közös értékeléseket, a pár tagjainak közös megküzdési erőfeszítéseit hívja életre, mely jelenség a diádikus coping fogalmával írható le. A diádikus stressz három dimenzió mentén osztályozható: a) mód, ahogyan a stresszes esemény, hatást gyakorol mindkét félre (direkt, indirekt), b) stressz eredete (magából a kapcsolatból vagy a kapcsolaton kívüli eseményekből származik), c) idői szekvencia (a partnerek megküzdési folyamatban való érintettsége) (Bodenmann, 2005; Randall és Bodenmann, 2009). Jelenleg a kutatók és elméleti szakemberek között konszenzus tapasztalható abban a tekintetben, hogy a kapcsolatban megélt stressz diádikus jelenség, mely valamilyen módon mindkét partnerre hatással van (Bodenmann, 2005; Story és Bradbury, 2004). A partnerek a diádikus stresszel történő szembesüléskor mind diádikus, mind individuális coping stratégiákat egyaránt alkalmaznak a stressz szintjének csökkentése érdekében. A diádikus coping célja, hogy fenntartsa vagy helyreállítsa az egyéni és diádikus homeosztázist, mindkét fél jól-létét és a kapcsolat működését. A megfelelő, támogató diádikus megküzdés képes enyhíteni a terheket és ezáltal a pár tagjai közti közelség érzésének erősítéséhez vezet. Így a diádikus coping hozzájárul a kölcsönös bizalom, biztonság és meghittség kialakításához, pozitív hatással van a kapcsolatra és mindkét fél számára előnyökkel jár (Meier és mtsai, 2011). Papp és Witt (2010) szerint a diádikus coping olyan pozitív és negatív elemeket tartalmaz, melyek magukban foglalják a partnerek által közvetített verbális és nonverbális válaszokat. A diádikus megküzdés pozitívnak tekinthető, amennyiben: a) szupportív (pl. empátia, szolidaritás, támogatás kommunikálása), b) kollaboratív (pl. közös probléma megoldására irányuló erőfeszítések, érzelmek kimutatása, megosztása), c) átruházott (pl. mikor a partner a másiktól kér támogatást a stressz szint csökkentése érdekében). Ezzel szemben a diádikus coping negatívnak értékelhető: a) ellenséges viselkedés (pl. kritika, gúny, sértegetés, a probléma minimalizálása), b) ambivalencia (akaratlan segítségnyújtás a partnernek), c) felületes megküzdési magatartás (pl. visszavonulás, alacsony érdeklődés és megértés a probléma megoldására vonatkozóan) esetén.
Különösen a magas szintű stresszel, krónikus vagy mentális betegséggel jellemezhető párok esetében fordul elő nagyobb gyakorisággal az ambivalens vagy ellenséges diádikus coping alkalmazása (Meier és mtsai, 2011). Bodenmann és mtsai (2006) több kutatás kapcsán is arról számolnak be, hogy a pozitív diádikus coping jelentős összefüggést mutat a jobb kapcsolati minőséggel, a megélt stressz alacsonyabb szintjével, a magasabb szintű fizikai és pszichológiai jól-léttel. Egyes tanulmányokban ezen korrelációk erősebben megmutatkoznak nőknél, mint férfiaknál. Továbbá fontos a stresszorok csoportosítása, hiszen nem minden stressz fejt ki egyazon hatást a párkapcsolatra és az egyénre. Randall és Bodenmann (2009) tanulmányukban három dimenzió mentén differenciálja a párkapcsolatra hatást gyakorló stresszorokat, melyek: a) a stressz intenzitása (major vs. minor stressz); b) a stressz expozíció időtartama (akut vs. krónikus); honnan eredeteztethető a stressz (kapcsolaton belül/internális vs. kapcsolaton kívül/externális). A szerzők úgy érvelnek, hogy a stressz kutatásnak mindhárom dimenziót figyelembe kell vennie annak érdekében, hogy megbízhatóan vizsgálni tudja a stressz, kapcsolat működésére kifejtett hatását és annak következményeit. Jelentős különbségek észlelhetőek a tekintetben, hogy a stressz externális (pl. munkahelyi stressz) vs. internális (pl. pár tagjai közti konfliktus); intenzív, major (pl. kritikus életesemény, baleset) vs. triviálisabb természetű, minor (pl. napi szóváltások) vagy a pár stabil, hosszan tartó stressznek (krónikus) vs. ideiglenes, rövid ideig tartó stressznek (akut) van kitéve. Annak kutatása és pontos vizsgálata, hogy miképpen hat a stressz a párkapcsolatokra több okból is elengedhetetlen, hiszen: a stressz, magas egyéni, társadalmi és gazdasági költségekkel járó modern társadalmi jelenség; korábbi kutatások kimutatták, hogy a stressz negatív hatást gyakorol a kapcsolat alakulására (ld. Harper és mtsai, 2000; Neff és Karney, 2004). A párkapcsolaton kívüli stressz nagy valószínűséggel begyűrűzik a kapcsolatba és ezáltal konfliktusok forrásává válik. A stressz alááshatja az egyébként megfelelő kommunikációs készséget, mely a párok elidegenedéséhez és a kapcsolatban megélt súlyos és vagy tartós krízisekhez vezethet (Bodenmann és mtsai, 2007). Nem csak a párkapcsolatot érintő stressz, hanem az annak mérsékelésére irányuló megküzdési jellemzők és az azokban mutatott párok közötti különbözőség és hasonlóság is kapcsolatban állhatnak a párkapcsolati alkalmazkodás különböző formáival. Vajda, Sz. Makó és Kiss (2012) a coping jellemzők és a párkapcsolati elégedettség összefüggéseit vizsgálták. Az egyes megküzdési stratégiák - úgymint a feladatra, emócióra vagy elkerülésre irányuló coping - mentén a párokat négy különböző csoportba sorolták: a) a pár mindkét tagja mindhárom coping stratégia mentén azonos csoportba tartozik, b) a pár két megküzdési
stratégiát illetően tartozik azonos csoportba, c) a pár egy megküzdési stílus mentén tartozik azonos csoportba, d) a párok tagjai egyik coping stratégia mentén sem mutatnak egyezést. A kutatás eredményei értelmében, azok a férfiak értek el magasabb pontszámot az érzelmek kifejezése skálán, akik párjukkal mindhárom coping stratégiát tekintve azonos csoportba tartoztak, szemben azokkal, akik egy coping stratégia mentén voltak egyazon csoportba sorolhatóak. A férfiak jelentősen magasabb kapcsolati elégedettség pontszámot értek el, amennyiben a feladatra irányuló megküzdés esetében a pár mindkét tagja azonos csoportba tartozott (mindketten alacsony/átlagos/magas értékekkel rendelkeztek). Továbbá, azok a férfiak értek el magasabb kohézió értékeket, akik az elkerülésre irányuló megküzdés terén párjaikkal nem azonos csoportban foglaltak helyet. Következésképpen a coping jellemzők terén mutatott hasonlóság és különbözőség a párok között összefüggésben áll a párkapcsolati alkalmazkodás minőségével, azon belül az elégedettséggel, érzelmek kifejezésével és kohézióval. A párkapcsolati elégedettség jelentősége az egészség szempontjából Kiemelt fontossággal bír annak feltárása, hogy a stressz miként befolyásolja a párkapcsolaton belüli jól-lét érzetét, mivel a kapcsolat minősége az élettel való elégedettség elsődleges prediktora (Ruvolo, 1998 idézi Randall és Bodenmann, 2009). Továbbá meghatározó szerepet játszik a fizikai egészség, érzelmi jól-lét, depresszióval szembeni ellenállás és a munkahelyi teljesítmény előmozdításában. Az elmúlt néhány évtizedben számos tanulmány foglalkozott a házasság minősége és a mentális egészség közti kapcsolat feltárásával (ld. Kiecolt-Glaser és mtsai, 2005). A vizsgálati eredmények világosan jelzik, hogy a kapcsolati problémák jelentős negatív befolyást gyakorolnak az objektív egészségi állapot alakulására. Longitudinális kutatások azt mutatják, hogy a kapcsolati elégedetlenség idővel a depresszív tünetek emelkedéséhez vezet (Whisman, 2001) és növeli az egy éven belüli major depresszív epizód előfordulásának kockázatát. Az egyidejűleg kettős stressz (házassági és munkahelyi) jelenti a legnagyobb kockázatot az egészségre nézve. A jó házastársi kapcsolat ugyanakkor jó egészségi állapottal jár együtt (Balog és mtsai, 2006). Gove és mtsai (1983 idézi Gödri, 2001) kimutatták, hogy a házasság minősége kulcstényező a stressz megelőzésében és feldolgozásában. A boldogtalan házasságban élőknél rosszabb mentális és pszichikai egészséget találtak. Egy tanulmányban a kapcsolat minősége, a depresszió kialakulása és a nemek közti összefüggéseket vizsgálták egy súlyosan fenyegető
életeseményt követően. Azt találták, hogy a magas elégedettségű házasság a depresszió alacsony szintjével társult mind a nők, mind a férfiak esetében, bár a depresszió átlagos szintje a nőknél magasabb volt (Edwards, Nazroo és Brown, 1998). A jelentős kihívást magukban hordozó életciklus átmenetek - pl. várandósság, üres fészek - sérülékeny periódusnak számítanak a mentális betegségekre nézve. Kutatási eredmények igazolják, hogy a szülővé válás a depresszív tünetek megjelenésének kockázatával társul, nemcsak nők, hanem férfiak esetében egyaránt (Fletcher, Matthey és Marley, 2006). Ugyanakkor a terhesség során a szakemberektől és a családtagoktól érkező társas támogatás protektív hatású és moduláló tényezőként szerepel a stressz testi egészségre és lelki jól-létre gyakorolt befolyását illetően (Glazier és mtsai, 2004). A pszichés következményeken túl a párkapcsolati jellemzők a szomatikus állapotra is hatást gyakorolnak. A házassággal való elégedetlenség szignifikáns együtt járást mutat a magas vérnyomással és a szív falának megvastagodásával (Balog és mtsai, 2006). Az elmúlt években számos kutatás foglalkozott a párkapcsolati elégedettség protektív hatásával, nemcsak a mentális, hanem a fizikai egészséggel összefüggésben is (pl. KiecoltGlaser és Newton 2001). Egy korábbi tanulmányban Prigerson, Maciejewski és Rosenheck (1999) azt találták, hogy azok a nők, akik elégedettebbek kapcsolatukkal jobb alvásról és kevesebb orvos látogatásról adnak számot a kevésbé elégedett kapcsolatban élő nőkkel összevetve. Roth-Roemer és Kurpius (1996) szintén azt találták, hogy a boldogabb házassággal rendelkező rheumatoid arthritissel diagnosztizált nők jobb egészségi mutatókkal rendelkeznek, mint a boldogtalan házasságban élők. Az eredmények a párkapcsolati elégedettség puffer hatására hívják fel a figyelmet, vagyis bizonyos kihívások, stresszel teli események (pl. gyermekek nevelésével járó feszültségek,
betegség,
veszteségélmények)
sokkal
munkanélkülivé elviselhetőbbek
válás, azok
anyagi-egzisztenciális számára,
akik
gondok,
elégedettebbek
kapcsolatukkal. A párterápiák, stressz prevenciós programok kulcsfontosságú céljának kell tekinteni az egyéni és diádikus megküzdési stratégiák erősítését a kapcsolati elégedettség magas szintjének fenntartása érdekében. Egy magas elégedettséggel jellemezhető, kiegyensúlyozott kapcsolat protektív faktor az egészség szempontjából valamint védelmet biztosít a stressz kapcsolatra gyakorolt negatív hatásaival szemben, mely szintén befolyással van a szubjektív egészségi állapot alakulására. Továbbá az előzőekben bemutatott elméleti megközelítések és kutatási eredmények jól illeszkednek az egészségpszichológia salutogenetikus keretrendszerébe, mely paradigma az
egészség keletkezésére, a betegséggel szemben védelmet biztosító tényezők feltárására irányul,
ellentétben
a
megbetegítő
tényezők
oldaláról
közelítő
patogenetikus
szempontrendszerrel (ld. Selye János GAS) (Dávid, 2012). Összességében elmondható, hogy mind a párkapcsolati elégedettség, mind a diádikus stressz esetében komplex, többtényezős és egymásra kölcsönös befolyást gyakorló hatásokról van szó. Azon túl, hogy a pozitív kapcsolati mutatókkal rendelkező házasság protektív faktor a párok mentális és fizikai egészségi állapotát tekintve, számos – a stressz szempontjából egyaránt
fontos
–
tényezővel
szintén
összefüggésben
áll
(pl.
kommunikáció,
konfliktuskezelés, társas támogatás). Ezen faktorok befolyásolják a párok stresszel való megküzdését, melynek sikeressége vagy kudarca nem függetleníthető a párkapcsolati jellemzőktől. Tekintettel arra, hogy a kapcsolati elégedettség mértéke központi szerepet játszik az élet számos területén, a jelentőségét hangsúlyozó empirikus kutatási eredmények alternatívával szolgálhatnak a mobilizálását célzó gyakorlati munkához is.
Irodalom Amir, M., Horesh, N., és Lin-Stein, T. (1999): Infertility and adjustment in women: The effects of attachment style and social support. Journal of Clinical Psychology in Medical Settings, 6(4), 463–479. Aycan, Z., és Eskin, M. (2005): Relative contributions of childcare, spousal support, and organizational support in reducing work –family conflict for men and women: The case of Turkey. S e x R o l e s , 53(7–8), 453–471. Balog P., Székely A., Szabó G., és Kopp M. (2006): A rövidített házastársi stressz skála pszichometriai jellemzői. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 7. (3), 193-202. Ben-Ari, A., és Lavee, Y. (2005): Dyadic characteristics of individual attributes: Attachm e n t , n e u r o t i c i s m , a n d t h e i r r e l a t i o n t o marital quality and closeness. American Journal of Orthopsychiatry, 75, 621–631. Bodenmann, G. (2005): Dyadic coping and its significant for marital functioning. In: Revenson, T., Kayser, K., Bodenmann, G. (szerk.), Couples coping with stress: Emerging perspectives on dyadic coping, Washington, D.C.: American Psychological Association, 33-50. Bodenmann, G., Ledermann, T., és Bradbury, T. N. (2007): Stress, sex, and satisfaction in marriage. Personal Relationships, 14, 407−425.
Bodenmann, G., Ledermann, T., Blattner-Bolliger, D., és Galluzzo, C. (2006): The association between everyday stress, critical life events, and sexual dysfunction. Journal of Nervous and Mental Disease, 194, 494−501. Bodenmann, G., Pihet, S., és Kayser, K. (2006): The relationship between dyadic coping and marital quality: A 2-year longitudinal study. Journal of Family Psychology, 20(3), 485493. Bradbury, T. N., Fincham, F. D., és Beach, S. R. H. (2000): Research on the nature and determinants of marital satisfaction: A decade in review. Journal of Marriage and Family, 62, 964–980. Cobb, R. J., Davila, J., és Bradbury, T. N. (2001): Attachment security and marital satisfaction: The role of positive perceptions and social support. Personality and Social Psychology Bulletin, 27, 1131–1143. Dávid T. (2012): Az egészségmegőrzés pszichológiája. In: Darvay S. (szerk.), Tanulmányok a gyermekkori
egészségfejlesztés
témaköréből.
Budapest:
Eötvös
Loránd
Tudományegyetem, 106-124. Driver, J., és Gottman, J. M. (2004): Daily marital interactions and positive affect during marital conflict among newlywed couples. Family Process, 43(3), 301-314. Edwards, A. C., Nazroo, J. Y., és Brown, G. W. (1998): Gender differences in marital support following a shared life event. Social Science & Medicine, 46(8), 1077 - 1085. Faulkner, R. A., Davey, M., és Davey, A. (2005): Gender-related predictors of change in marital satisfaction and marital conflict. The American Journal of Family Therapy, 33, 61-83. Fletcher, R. J., Matthey, S., és Marley, C. G. (2006): Addressing depression and anxiety among new fathers. Medical Journal of Australia, 185(8), 461–463. Glazier, R. H., Elgar, F. J., Goel, V., és Holzapfer, S. (2004): Stress, social support, and emotional distress in a community sample of pregnant women. Journal of Obstetrics and Gynecology, 25, 247–255. Gottman, J. M. (2003): The marriage clinic: A scientifically based marital therapy. New York: W. W. Norton & Company. Gödri I. (2001): A házassági kapcsolatok minősége és stabilitása. Kutatási jelentések, 66 (1), 6-70. Harper, J. M., Schaalje, B. G., és Sandberg, J. G. (2000): Daily hassles, intimacy, and marital quality in later life marriages. American Journal of Family Therapy, 28, 1−18.
Heath, A. (1976): Rational choice and social exchange. A Critique of exchange theory. New York: Cambridge University Press. Heffner, K., Kiecolt-Glaser, J. K., Loving, T. J, Glaser, R., és Malarkey, W. B. (2004): Spousal support satisfaction as a modifier of physiological responses to marital conflict in younger and older couples. Journal of Behavioral Medicine, 27(3), 233-254. Hendrick, S. S. (1988): A generic measure of relationship satisfaction. Journal of Marriage and Family, 50, 93-98. Hinde, R. A. (1997): Relationships: A dialectical perspective. Psychology Press: Taylor & Francis Ltd. Hung, C. H., és Chung, H. H. (2001): The effects of postpartum stress and social support on postpartum women's health status. Journal of Advanced Nursing, 36(5), 676-684. Karney, B. R., és Bradbury, T. N. (1995): The longitudinal course of marital quality and stability: A review of theory, method, and research. Psychological Bulletin, 118, 3-34. Karney, B. R., és Bradbury, T. N. (2005): Contextual influences on marriage. Current Directions in Psychological Science, 14(4), 171-174. Kiecolt-Glaser, J. K., Loving, T. J., Stowell, J. R., Malarkey,W. B., Lemeshow, S., Dickinson, S. L., és Glaser, R. (2005): Hostile marital interactions, proinflammatory cytokine production, and wound healing. Archives of General Psychiatry, 62(12), 1377−1384. Kiecolt-Glaser, J. K., és Newton, T. L. (2001): Marriage and health: His and hers. Psychological Bulletin, 127, 472-503. Kopp M. (2003): A stressz szerepe az egészségromlásban. Mikor káros a stressz? Hippocrates, V. évfolyam 1. szám, 44-49. Lavee, Y., és Ben-Ari, A. (2004): Emotional expression and neuroticism: Do they predict marital quality? Journal of Family Psychology, 18, 620–627. Lazarus, R. S. (1999): Stress and emotion. New York: Springer Publishing Company. Lazarus, R. S., és Folkman, S. (1984): Stress, appraisal, and coping. New York: Springer. Levenson, R. W., Carstensen, L. L., és Gottman, J. M. (1993): Long-term marriage: Age, gender, and satisfaction. Psychology and Aging, 8, 301-313. Meier, C., Bodenmann, G., Mörgeli, H., és Jenewein, J. (2011): Dyadic coping, quality of life, and psychological distress among chronic obstructive pulmonary disease patients and their partners. International Journal of COPD, 6, 583–596. Mickelson, K. D., Claffey, S. T., és Williams, S. L. (2006): The moderating role of gender and gender role attitudes on the link between spousal support and marital quality. Sex Roles, 55(1–2), 73-82.
Neff, L. A., és Karney, B. R. (2004): How does context affect intimate relationships? Linking external stress and cognitive processes within marriage. Personality and Social Psychology Bulletin, 30, 134−148. Oláh A. (2005): Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Belső világunk megismerésének módszerei. Budapest: Trefort Kiadó. Papp, L. M., és Witt, N. L. (2010): Romantic partners' individual coping strategies and dyadic coping: Implications for relationship functioning. Journal of Family Psychology, 24(5), 551-559. Prigerson, H. G., Maciejewski, P. K., és Rosenheck, R. A. (1999): The effects of marital dissolution and marital quality on health and health services use among women. Medical Care, 37, 858-873. Randall, A. K., és Bodenmann, G. (2009): The role of stress on close relationships and marital satisfaction. Clinical Psychology Review, 29(2), 105–115. Righetti-Veltema, M., Conne-Perréard, E., Bousquet, A., és Manzano, J. (2002): Postpartum depression and mother–infant relationship at 3 months old. Journals of Affective Disorders, 70(3), 291-306. Robins, R. W., Caspi, A., és Moffitt, T. (2000): Two personalities, one relationship: Both partners’ personality traits shape the quality of their relationship. Journal of Personality and Social Psychology, 79, 251–259. Robinson, K. M., és Steele, D. (1995): The relationship between health and social support in caregiving wives as perceived by significant others. Journal of Advanced Nursing, 21, 88-94. Roth-Roemer, S., és Kurpius, S. E. R. (1996): Beyond marital status: An examination of marital quality and well-being among women with rheumatoid arthritis. Women’s Health: Research on Gender, Behavior, and Policy, 2, 195-205. Selye J. (1973): Életünk és a stressz. Budapest: Akadémiai Kiadó. Stauder A. (2007): Stressz és stresszkezelés. In: Kállai J., Varga J., Oláh A. (szerk.), Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina, 153-177. Story, L. B., és Bradbury, T. N. (2004): Understanding marriage and stress: Essential questions and challenges. Clinical Psychology Review, 23(8), 1139−1162. Surkan, P., Peterson, K., Hughes, M., és Gottlieb, B. (2006): The Role of Social Networks and Support in Postpartum Women's Depression: A Multiethnic Urban Sample. Maternal and Child Health Journal, 10(4), 375-383.
Tiringer I. (2007): Megküzdés (coping). In: Kállai J., Varga J., Oláh A. (szerk.) Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina, 177-195. Twenge, J. M., Campbell, W. K., és Foster, C. A. (2003): Parenthood and marital satisfaction: a meta-analytic review. Journal of Marriage and Family, 65(3), 574–583. Vajda D. (2011): A párkapcsolati elégedettség alakulása a családi életciklusok függvényében különös tekintettel a gyermekvárás és a szülést követő időszakra. Szakdolgozat. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet. Vajda D., Sz. Makó H., és Kiss E. (2012): Coping jellemzők a párkapcsolati elégedettséggel összefüggésben. ILCO 2012 VII. Sztómás Világnapi rendezvény „Hallassunk magunkról!” („Let ’s be heard!”) Pécs, 2012. november 9. Whisman, M. (2001): The association between depression and marital dissatisfaction. In: Beach, S. R. H. (szerk.), Marital and family processes in depression: A scientific foundation for clinical practice. Washington DC: American Psychological Association. 3-24. Yeh, H. C., Lorenz, F. O., Wickrama, K. A. S., Conger, R. D., és Elder, G. H. Jr. (2006): Relationships among sexual satisfaction, marital quality, and marital instability at midlife. Journal of Family Psycho
