1
PANNON EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére
Doktori (PhD) értekezés
Szerző: Brazsil Dávid
Témavezető: Dr. habil. Pupos Tibor
Keszthely 2013.
2
KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT BORÁSZATI BEFEKETETÉSEK HATÁSA A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT FEJLŐDÉSÉRE Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében Írta: BRAZSIL DÁVID Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája keretében
Témavezető: Dr. habil. PUPOS TIBOR, egyetemi tanár
Elfogadásra javaslom (igen / nem)
…………………………… (aláírás)
A jelölt a doktori szigorlaton ........%-ot ért el,
Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:
Bíráló neve: …........................ …................. igen /nem ………………………. (aláírás)
Bíráló neve: …........................ ….................) igen /nem ………………………. (aláírás)
A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …..........%-ot ért el.
Keszthely,
…………………………. a Bíráló Bizottság elnöke
A doktori (PhD) oklevél minősítése…................................. ………………………… Az EDHT elnöke
3
Köszönetnyilvánítás
Ezúton kívánok köszönetet mondani mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlenül segítették munkájukkal, tanácsaikkal, emberi hozzáállásukkal ennek a dolgozatnak az elkészülését. Külön köszönet illeti Dr. habil. Pupos Tibor Professzor Urat, aki témavezetőmként, illetve a kutatási helyként szolgáló PE-GK Vállalatökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszék tanszékvezetőjeként önzetlenül támogatta francia kutatásaimat és türelmesen irányította hazai munkámat. Köszönettel tartozom Etienne Montaigne Professzor Úrnak, a SupAgro Montpellier UMR MOISA vezetőjének, aki 2006-ban felhívta a figyelmemet a kutatási területre francia tanulmányaim során. Szakmai vezetése, kutatás-módszertani javaslatai a disszertáció írása közben is segítséget nyújtott. Prof. Dr. Tenk Antal és Dr. Kovács Attila opponens uraknak a munkahelyi vita során tett kritikai észrevételeikért, és alapos munkájukért tartozok köszönettel. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára, Horváth Csaba Úr által biztosított alkotói szabadságok és munkatársaim megértő hozzáállása nagyban hozzájárultak e tudományos munka lezárásához. Egy PhD dolgozat köszönetnyilvánítása során nem szokás név szerint köszönetet mondani közvetlen hozzátartozónak, de aki ismeri e dolgozat elkészülésének rögös útját, bizonyára megértéssel fogadja e sorokat. Köszönettel tartozom Dr. Brazsil József egyetemei docens Úrnak, Édesapámnak, aki tudósként és szülőként sem engedte, hogy a dolgozat kutatási eredményei ujjaimban maradjanak. Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti Édesanyámat és Húgaimat, akik kutatómunkám valamennyi fázisában helytállásukkal tehermentesítettek családi gazdaságunkban, biztosítva a nyugodt, alkotó munka feltételeit.
4
Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK ........................................................................................................................... 5 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ................................................................................................................... 8 ÁBRAJEGYZÉK ...................................................................................................................................... 9 TÁBLÁZATJEGYZÉK .......................................................................................................................... 10 KIVONAT
..................................................................................................................................... 11
ABSTRACT
..................................................................................................................................... 12
RÉSUMÉ
..................................................................................................................................... 13
BEVEZETÉS
..................................................................................................................................... 14
I. PROBLEMATIKA .............................................................................................................................. 16 II. A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA......................................................... 18 1.
Külföldi működő tőkebefektetés .................................................................................................... 18
1.1.
A külföldi működő tőkebefektetés irodalmi áttekintése ............................................................. 19
1.2.
FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban ............................................................................... 23
1.3.
Külföldi működő tőkebefektetések a magyar agrár-élelmiszer ágazatban ................................. 25
2.
Anyag és módszer ........................................................................................................................... 30
2.1.
Ágazati tanulmányok .................................................................................................................. 30
2.2.
Esettanulmányokra alapozott ágazati tanulmány során alkalmazott kutatási módszerek ........... 35
3.
Szőlő-bor piaci befektetések ........................................................................................................... 40
3.1
Borpiac történelmi fejlődése ....................................................................................................... 41
3.2
Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban .......................................................................................... 42
3.3
A Borászati koncentráció jellemzése .......................................................................................... 43
III. VILÁGPIACI ÉS HAZAI TRENDEK A BORPIAC ALAKULÁSÁBAN ..................................... 56 1.
Nemzetközi borpiaci trendek .......................................................................................................... 56
2.
Az Európai Unió borpiaci szabályozása ......................................................................................... 63
3.
A magyar borpiac történelmi változásai ......................................................................................... 68
4.
A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete ............................................................................ 81 5
4.1.
A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplői ......................................................................... 84
4.2.
A szőlő-bor ágazat intézmény rendszere .................................................................................... 87
IV. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL LÉTREJÖTT PINCÉSZETEK HATÁSAI KÜLFÖLDI PÉLDÁKON KERESZTÜL BEMUTATVA .................................................................... 89 1.
Befektetések Rioja borvidéken ....................................................................................................... 89
2.
Új borvidék születése: Malborough és a Sauvignon blanc ............................................................. 96
V. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSOKBÓL SZÁRMAZÓ SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI BEFEKTETÉSEK HATÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN ............................................................ 100 1.
A történelmi változások hatásai a termelési szerkezetre .............................................................. 100 Gazdasági átmenet : az első befektetők megjelenése ............................................................... 101
1.1. 2.
A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig .......... 104
3.
A Villányi borvidék gazdasági szereplői ...................................................................................... 106
4.
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája ..................................... 112
5.
A befektetők megjelenésének periodizációja ............................................................................... 113
6.
A Villányi borvidéken befektetett tőke eredetének vizsgálata ..................................................... 114
7.
Befektetői motivációk................................................................................................................... 115
7.1.
A bor mint társadalmi szimbólum............................................................................................. 115
7.2.
A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági beruházás ......................................................................... 116
7.3.
Villány : a magyar rendszerváltozás győztese .......................................................................... 117
8.
Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére .............. 118
8.1.
A befektetések közvetlen hatásai .............................................................................................. 118
8.1.1.
Pénzügyi hatások ................................................................................................................... 118
8.1.2.
Technológiai hatás................................................................................................................. 118
8.1.3.
Új vállalati kultúra................................................................................................................. 119
8.1.4.
Árrobbanás Villányban ......................................................................................................... 120
9.
Konfliktusok és szövetségek ........................................................................................................ 124
6
VI. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTOTT BORÁSZATI BEFEKTETÉSEK HATÁSA A TOKAJI BORVIDÉKRE .................................................................................................................. 126 1.
A Tokaji legenda rövid története .................................................................................................. 126
2.
A Tokaji borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozást követően .................. 132
3.
A Tokaji borvidék gazdasági szereplői ........................................................................................ 136
4. A külső tőkeforrásból megvalósult beruházások megjelenésének és tulajdonosi szerkezetének vizsgálata.............................................................................................................................................. 142 5.
A külső befektetők gazdasági motivációi ..................................................................................... 144
6.
Külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások gazdálkodásának jellemzése .................................... 146
7.
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Tokaji borvidék fejlődésére ............... 148
7.1. Pénzügyi hatás .............................................................................................................................. 148 7.2. Technológiára és termékstruktúrára gyakorolt hatás .................................................................... 149 7.3. A vállalati kultúrára gyakorolt hatás ............................................................................................. 150 8.
A külső forrásból megvalósult beruházások társadalmi és szakmai megítélése .......................... 151
VII. KUTATÁSI EREDMÉNYEK, KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK ............................. 155 1.
Kutatási hipotézisek értékelése ..................................................................................................... 155
2.
Önálló kutatási eredmények és értelmezési tartományuk ............................................................. 160
3.
A kutatás további irányai .............................................................................................................. 162
4.
Összefoglaló ................................................................................................................................. 163
5. New scientific results ....................................................................................................................... 165 IRODALOMJEGYZÉK ....................................................................................................................... 166 MELLÉKLETEK .................................................................................................................................. 173
7
Rövidítések jegyzéke AMC
Agrármarketing Centrum
ÁPV
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.
ÁVÜ
Állami Vagyonügynökség
CMO
Common market Organization; Közös Piacszervezés
FDI
foreign direct investment; külföldi működő tőkebefektetés
FVM
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
HNT
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
HORECA
Hotels - Restaurants – Cafés; Hotel – Étterem - Kávézó
KSH
Központi Statisztikai Hivatal
MgSzH
Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal
MgSzH-BI
Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal Központ – Borminősítési Igazgatóság
MVH
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
NAV
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
OEM
oltalom alatt álló eredetmegjelölés
OFJ
oltalom alatt álló földrajzi jelzés
TBB
Tokaji Borminősítő Bizottság
UNCTAD
United Nations Conference on Trade and Development; Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma
USD
United States Dollar
VBB
Villányi Borminősítő Bizottság
VM
Vidékfejlesztési Minisztérium
8
Ábrajegyzék 1. ÁBRA: KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKE-MEGOSZLÁS AZ ÉLELMISZERIPARON BELÜL ....... 28 2. ÁBRA: A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK ÉS BORFOGYASZTÁSÁNAK ALAKULÁSA ......... 60 3. ÁBRA: KÜLÖNBÖZŐ BORÉRTÉKESÍTÉSI CSATORNÁK RÉSZESEDÉSE ORSZÁGONKÉNT, 2002-BEN ............................................................................................................. 63 4. ÁBRA: BORKATEGÓRIÁK VÁLTOZÁSA A BORREFORM KAPCSÁN ................................... 67 5. ÁBRA: A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM HATÁSAI A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZATRA*71 6. ÁBRA: A SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZERVEZÉSI MODELLJE A SZOCIALISTA PIACGAZDASÁGBAN ......................................................................................................................... 76 7. ÁBRA MAGYARORSZÁG BORTERMELÉSE A RENDSZERVÁLTOZÁSTÓL NAPJAINKIG 82 8. ÁBRA: A MAGYAR SZŐLŐ-BOR ÁGAZAT SZEREPLŐI ........................................................... 88 9. ÁBRA: RIOJA FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ TERMŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁS 1985 – 2008 KÖZÖTT. 92 10. ÁBRA: RIOJA SZŐLŐ-ÉS BORTERMELÉSÉNEK FEJLŐDÉSE 1985 – 2007 KÖZÖTT ......... 93 11. ÁBRA: RIOJA BOROK EXPORTJÁNAK MEGOSZLÁSA BORTÍPUSOK SZERINT .............. 94 12. ÁBRA: KAPACITÁS VÁLTOZÁSA BORÁSZATI TÍPUSONKÉNT 1982-2008 KÖZÖTT RIOJA BORVIDÉKEN .......................................................................................................................... 95 13. ÁBRA: ÚJ-ZÉLAND SZŐLŐTERÜLETÉNEK FEJLŐDÉSE 1996-2009 KÖZÖTT BORVIDÉKI MEGOSZTÁSBAN ................................................................................................................................ 97 14. ÁBRA: MALBOROUGH PINCÉSZETEI SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 1994-2007 KÖZÖTT ... 98 15. ÁBRA: FEHÉR-ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK ARÁNYÁNAK VÁLTOZÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN ................................................................................................................ 104 16. ÁBRA : A FEHÉR- ÉS VÖRÖSBORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK TERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA A VILLÁNYI BORVIDÉKEN............................................................................................................. 105 17. ÁBRA: AZ ÁRUHÁZLÁNCOKBAN TALÁLHATÓ BORKÍNÁLAT STRUKTÚRÁJA A LEGFONTOSABB OEM BOROK ESETÉBEN A BORVIDÉK TERÜLETÉHEZ VISZONYÍTVA110 18. ÁBRA: VILLÁNY BORVIDÉK SZERKEZETI ÁBRÁJA ........................................................... 111 19. ÁBRA: A SZŐLŐTERÜLET VÁLTOZÁSA TOKAJ-HEGYALJÁN ......................................... 133 20. ÁBRA: AZ ÁRUTERMŐ BORSZŐLŐ ÜLTETVÉNYEK FAJTAÖSSZETÉTELE A TOKAJI BORVIDÉKEN 134 21. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉKEN NYILVÁNTARTOTT HEGYKÖZSÉGI TAGOK SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA (2004-2010) .......................................................................................... 136 22. ÁBRA: A TOKAJI BORVIDÉK SZERKEZETE GAZDASÁGI SZEREPLŐK SZERINT ......... 141
9
Táblázatjegyzék 1. TÁBLÁZAT AZ FDI-T ELEMZŐ ELMÉLETEK CSOPORTOSÍTÁSA JANSIK (2001B) SZERINT 20 2. TÁBLÁZAT A KÜLFÖLDI MŰKÖDŐ TŐKEBEFEKTETÉSEK MOTIVÁCIÓINAK OSZTÁLYOZÁSA ................................................................................................................................. 22 3. TÁBLÁZAT : VIZSGÁLAT ANYAGA ÉS MÓDSZEREI ............................................................ 38 4. TÁBLÁZAT A BORTERMELÉS KONCENTRÁCIÓJA NÉHÁNY ORSZÁGBAN.................... 44 5. TÁBLÁZAT A VILÁG NEGYVEN LEGNAGYOBB BORÁSZATI VÁLLALKOZÁSA NETTÓ ÁRBEVÉTEL ALAPJÁN ...................................................................................................................... 45 6. TÁBLÁZAT A TÍZ LEGNAGYOBB MENNYISÉGBEN ÉRTÉKESÍTETT MÁRKA AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG BORPIACÁN ............................................................................................ 50 7. TÁBLÁZAT A VILÁG SZŐLŐTERÜLETÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK KÖZEPÉTŐL (EZER HEKTÁRBAN) .................................................................................................. 57 8. TÁBLÁZAT A VILÁG BORTERMELÉSÉNEK VÁLTOZÁSA AZ 1980-AS ÉVEK KÖZEPÉTŐL NAPJAINKIG ................................................................................................................. 59 9. TÁBLÁZAT NÉHÁNY JELENTŐS BORTERMELŐ ORSZÁG TERMELÉSE ÉS FOGYASZTÁSA KÖZÖTTI ELTÉRÉS ............................................................................................... 61 10. TÁBLÁZAT A MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA EU FORRÁSBÓL ODAÍTÉLT, AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁLTAL JÓVÁHAGYOTT NEMZETI BORÍTÉK FELOSZTÁSI TERVE AZ EGYES TÁMOGATÁSI INTÉZKEDÉSEK KÖZÖTT 2009-2013 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA.......................... 65 11. TÁBLÁZAT NÉHÁNY RIOJAI PINCÉSZET SZŐLŐTERÜLETÉNEK NAGYSÁGA ÉS SAJÁT FORRÁSBÓL BIZTOSÍTOTT SZŐLŐTERMÉSÉNEK ARÁNYA .................................................... 91 12. TÁBLÁZAT A VILLÁNYI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA AZ ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN (2009)...................................................... 107 13. TÁBLÁZAT SZŐLŐFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK ALAKULÁSA A KUNSÁGI ÉS VILLÁNYI BORVIDÉKEN 123 14. TÁBLÁZAT A DECENTRALIZÁLT PRIVATIZÁCIÓ SORÁN LÉTREJÖTT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK 130 15. TÁBLÁZAT A TOKAJI BORMINŐSÍTŐ BIZOTTSÁG ÁLTAL MINŐSÍTETT MINTÁK MENNYISÉGE 135 16. TÁBLÁZAT : A TOKAJI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TAGJAINAK CSOPORTOSÍTÁSA AZ ÁLTALUK MŰVELT SZŐLŐTERÜLET ALAPJÁN........................................................................ 137 17. TÁBLÁZAT NÉHÁNY TOKAJI VÁLLALKOZÁS FOGLALKOZTATÁSRA VONATKOZÓ ADATAI 2009-BEN 147
10
Kivonat
Külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések hatása a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésére
A második világháborút követően a mezőgazdaság termelési rendszerében, illetve az agrárélelmiszeripari termékek kereskedelmében lezajlott koncentrációs és liberalizációs folyamatok erős hatást gyakoroltak a szőlő-bor ágazat fejlődésére is. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre, valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen megfigyelhető a szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára. E szerkezeti átalakulást gyorsították a globális tőkepiaci mozgások: a hagyományosan családi gazdaságokra és szövetkezetekre alapozott termelési szerkezetben egyre nagyobb számban jelentek meg a külső tőkeforrással finanszírozott pincészetek, melyek az ezredfordulón dinamizálták az ágazat fejlődését. Tehát új típusú, borászati beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok jelentek meg az ágazatban. Másként fogalmazva, a szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely ugyanakkor az ágazat új típusú koordinációjának a problémáját veti fel. A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentrációs folyamatok a magyar ágazat fejlődésére is hatást gyakoroltak, jóllehet annak eseményeit speciális történelmi körülmények befolyásolták: e folyamatok szorosan összekapcsolódnak a gazdasági átmenet és a privatizáció történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint hazánkban a koncentráció elsősorban a privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le. A disszertáció a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott termelési körzet koordinációs folyamataira gyakorolt hatásait vizsgálja két magyar borvidék példáján keresztül (Villány és Tokaj), kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi aspektusait.
11
Abstract Impact of external sources of capital investment on the development of the established Hungarian wine industry
After the Second World War, the agro-food trade liberalization and concentration processes took place within the agricultural production system having a strong influence on the development of the wine industry. New world wine production centres were established, and for the expansion of global trade networks on all continents a strong concentration in the supply side of the wine industry became recognisable. In order to accelerate the structural transformation of the global equity market movements: the traditional family wineries and cooperatives based production structures, the wineries set up external sources of capital, which have boosted the millennium development of the sector. Therefore, new types of wine investor groups have appeared within the sector. In other words, the grape and wine industry is a sufficiently attractive form of investment in the global capital markets, which raises new types of coordination problems within the industry. It was observed within the wine industry that concentration processes affected the development of the Hungarian wine sector, although the events of special historical circumstances influenced by these processes are closely related to economic transition and privatization concepts. The publications related to this subject notify that the concentration is primarily a result of the privatization period which took place in our country through foreign direct investors. Overall, the thesis examines the impact of external sources of capital investments realized in wine business for the coordination processes through two examples of Hungarian wine regions (Tokaj and Villany), highlighting the economic, technical and social aspects.
12
Résumé Les effets des investissments extra-sectoriels au développement de secteur viti-vinicole de Hongrie
La concentration de système de production en aval a été accéléré par les flux des fonds mondiaux, notamment des investissements directs étrangers. La production de vin a été traditionnellement basé aux domaines familiaux et des coopératives. Malgré cette structure historique, nous trouvons des domaines fondés par des investisseurs extra-sectoriels, dont le nombre augmente. L’apparition de ces domaines au cours des dernières vingt années a été le moteur de développement du secteur. Notre thèse se focalise sur la création des caves en propriété extra-sectorielle en Hongrie. Leur apparition est lié à la transition économique et elles ont fortement influencé le développement du secteur viti-vinicole hongrois. Nous approchons le sujet des investissement extra-sectoriels dans le secteur de vin par la théorie des investissments directs étrangers et les études de filière. En analysant deux bassins de production de vin hongrois (Tokaj et Villány), nous mesurons les effets de ces investissements à leur développement.
13
„Én vagyok a szőlőtő, s szőlőműves. Minden szőlővesszőt, hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, amely terem, megtisztítja, hogy teremjen” (János Evangéliuma)
Atyám a amely nem azt pedig, még több
Bevezetés A bor története szorosan összekapcsolódik az emberiség történelmével. Az európai kultúrában mindig szakrális terméknek tekintették, ami összeköti az embert a transzcendens világgal. Különösen igaz ez a megállapítás a keresztény kultúrára, hiszen Jézus Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik, illetve az utolsó vacsorán a bort vérének szimbólumává emelte az Apostolok előtt. A bor, mint az egyik legősibb írott emlékekben fellelhető szavunk, a magyar kultúrában több ezer éves múltra tekint vissza. A magyar szőlészet és borászat története jól tükrözi a mindenkori magyar gazdaság és a magyar társadalom állapotát, hiszen a szőlőtermesztéshez és borászathoz nyugodt, lelkében és testében egészséges emberre van szükség. A bor az öröm és bánat itala, egyben végig kíséri a magyar ember egész életét: születésünkre apáink borral koccintanak, boros poharat ad az édesapa felnőtté váló gyermekének kezébe legelőször, a neves napokon borral koccintunk az ünnepi asztalnál, és borral búcsúztatnak szeretteink földi életünk végén. A bor annak köszönhetően őrizte meg különleges szerepét az európai társadalmakban, hogy a szőlőtermelők büszke emberek. Büszkék arra a tájra, ahol a szőlőt művelik, büszkék arra a borra amit az ott termelt szőlőből készítettek, büszkék arra, hogy hegyoldalukban készített bor különbözik a többi bortól, és büszkék arra, hogy barátaik saját boruk ízét keresik, amikor más vidékek borát kóstolják. Különösen büszkék arra, hogy a szőlő és a föld szeretetét szüleiktől és nagyszüleiktől tanulták. Felgyorsuló, a mobilitásra alapozott, modern társadalmunkban a bor transzcendens jellege egyre inkább a marketing martalékává válik. A bor erkölcsi degradációja miatt fokozatosan elveszíti különleges jellegét és egy átlagos alkoholos termékké válik, ami megbetegíti a helyüket nem lelő emberek testét és lelkét. A bor eggyé válik a többi élelmiszeripari termékkel.
A dolgozatban ökonómiai szemszögből vizsgálom a szőlő-bor ágazatban az elmúlt hatvan év folyamán végbement változások legújabb hatásait. A világon új szőlőtermelési központok jöttek létre, valamint a globális kereskedelemi hálózatok térnyerése miatt minden földrészen felfigyelhetünk a szőlő-bor ágazat kínálati oldalának erőteljes koncentrációjára. Valójában egy ágazat-koordinációs paradigma váltásának lehetünk szemtanúi. Az európai családi gazdaságokra, illetve termelők által alapított szövetkezetekre alapozott szőlő- és bortermelés mellett egyre nagyobb teret hódítanak azok a pincészetek, amelyeket külső tőkeforrásokból alapítottak. A 14
nemzetközi tőkeáramlások korában a szőlő-bor ágazatot egy befektetési ágazatként kezelik, amely attraktív lehetőséget jelent a tőkepiacok részére. A doktori értekezésben ezt a paradigmaváltást kívánom vizsgálni és részletesen elemezni azok hatását, két magyar borvidék példáján keresztül, a magyar szőlő-bor ágazat fejlődésének bemutatása érdekében. Vajon ez lenne a magyar szőlő-bor ágazat jövője?
15
„A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amíg megérik?” (Petőfi Sándor: Az Apostol)
I.
Problematika
A második világháborút követően az agrár-élelmiszeripar termelési és kínálati oldalán jelentős koncentráció figyelhető meg. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelmére vonatkozó liberalizációs megállapodások hozzájárultak az élelmiszerkereskedelemben megfigyelhető koncentrációs folyamatok felgyorsításához. Az agrár-élelmiszeriparon belül atomizált termelési szerkezettel bíró szőlő-bor ágazatban a kereskedelemben zajló koncentrációs folyamatokra a szövetkezeti rendszer fejlesztése több országban évtizedeken keresztül megfelelő válasznak tűnt. A kilencvenes évek kereskedelem-liberalizációs folyamatainak hatására a szőlő-bor ágazat kínálati oldalán újabb termeléskoncentrációra figyelhetünk fel. E folyamatokat azonban új típusú, borászati beruházásokra specializálódott vállalatcsoportok indukálták az ágazatban. Másként fogalmazva, a szőlő-bor ágazat kellően attraktív beruházási formát jelent a globális tőkepiacon, mely az ágazat új típusú koordinációjának a problémáját veti fel. A szőlő-bor ágazaton belül megfigyelhető borászati koncentráció a magyar ágazat fejlődésére is folyamatosan hatással van, jóllehet annak eseményei speciális történelmi körülmények között zajlottak le. A szakirodalomban fellelhető publikációk szerint e folyamatok összekapcsolódnak a gazdasági átmenet és a privatizáció történéseivel. A témával foglalkozó publikációk szerint a koncentrációt elsősorban a privatizáció időszakában a külföldi működő tőke hatására zajlott le. A doktori disszertáció a magyar szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok vizsgálatával foglalkozik. A kutatások során a külső tőkeforrásokból a szőlő-bor ágazatban megvalósult befektetésekre fókuszáltam és azoknak a magyar ágazatra gyakorolt hatásait kívánom számba venni. A kutatások célkitűzése az alábbi hipotézisek igazolásának vagy cáfolatának bizonyítása:
1. hipotézis: A külső tőkeforrások a privatizációhoz kötődően jelentek meg a magyar szőlő-bor ágazatba és a befektetések külföldi működő tőkebefektetéseknek minősülnek;
16
2. hipotézis A magyar borvidékek termelési szerkezetének megújulását egyértelműen a külső tőkeforrásból megvalósult befektetések dinamizálták;
3. hipotézis A külső forrásból megvalósult befektetések hatásai pozitívak a helyi gazdasági szereplők fejlődésére;
A kutatások során külön figyelmet szentelek a beruházások mögött meghúzódó befektetők meghatározására, illetve a befektetési motivációk számbavételére. A dolgozatban a külső tőkeforrásokból megvalósult szőlészeti- és borászati beruházásoknak az adott termelési körzetre gyakorolt hatásait vizsgálom, kiemelve azoknak ökonómiai, szakmai és társadalmi aspektusait.
17
„A földet is sugárok érlelik, de Ezek nem nap sugárai, hanem Az embereknek lelkei. Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;” (Petőfi Sándor: Az Apostol)
II. A kutatás elméleti háttere és módszertana
Az első fejezetben megfogalmazott problematika alapján megállapítható, hogy a dolgozat a szőlőbor vertikum gazdasági átmenetének problémaköréhez és így a külföldi működő tőkebefektetések elemzéséhez kapcsolódik. A témakör vizsgálatához az ágazati tanulmányok gazdaságtana mellett tehát a külföldi működő tőkebefektetések elméletének irodalmi feldolgozása szükséges.
1. Külföldi működő tőkebefektetés
A világgazdaság országhatárokat átlépő integrációjának, azaz a globalizációnak egyik meghatározó eleme - a fokozódó nemzetközi kereskedelem mellett – a tőkejavak nemzetközi áramlása. A „foreign direct investment” (FDI) azaz a külföldi működő tőkebefektetésnek a legrészletesebb és legelfogadottabb definícióját az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Fóruma (United Nations Conference on Trade and Development; UNCTAD) évente megjelenő, „A világ befektetési jelentés” című éves kiadványa tartalmazza: „A külföldi működő tőkebefektetés egy hosszú távú befektetési forma, ahol az adott rezidens országban működő vállalkozás, a külföldi működő tőkebefektető vagy az anyavállalat tartós érdekeltségének és kontrolljának kiépítése egy fogadó ország vállalkozásában, leányvállalatában„ Jansik (2001) megállapítja, hogy a külföldi tőkebefektetés folyamatosan áramlik a rezidens országokból a fogadó országok felé, így beszélhetünk az FDI flow megközelítéséről. Fontos ugyanakkor a nemzetgazdasági szinten az FDI beáramlás (inflows) és FDI kiáramlás (outflows) vizsgálata. A külföldi működő tőkebefektetésnek - mikroökonómiai szinten - három formája ismert:
tulajdonrész vásárlás (minimum 10% általában) /tőzsdebefektetés;
visszaforgatott jövedelmek;
vállalaton belüli kölcsönök.
A kumulált külföldi működő tőkeállomány már stock típusú mutató, amit a nemzetközi irodalomban attól függően csoportosítjuk, hogy az a
rezidens ország vállalatainak az ország határain kívül tulajdonában lévő érdekeltségeinek az
18
összessége (outward FDI stock), vagy
a fogadó ország vállalatai által fogadott külföldi működő tőkebefektetések összessége (inward FDI stock).
A külföldi működő tőkebefektetés elsődleges formái történelmileg a XIX. századra nyúlnak vissza. A második világháborúig terjedő időszakban a külföldi működő tőkebefektetések alapvetően az ásványi kincsekhez és a mezőgazdasági termékekhez való hozzáférést biztosították. Ebben az időszakban a külföldi befektetések valójában a gyarmatosítási politika részének tekinthetők. Az ilyen típusú beruházásokban lévő külföldi működő tőkeállomány, a második világháború előtti időszakban több mint 60%-ra tehető, míg a 80-as évekre ennek aránya 30% alá csökkent. (Duning, 1992) A rezidens országban megtermelt javak értékesítése a fogadó országban a piacszerzés elemi célja. Ezen új FDI befektetési stratégiák esetén a leányvállalatok elszigetelt gyártó üzemekként jelennek meg és nem hálózatban működnek. A ’80-as évek végén az ilyen típusú befektetések a közvetlen működő tőkebefektetések 45%-át tették ki, amiből a fejlődő országok 30%-ban részesültek. (During, 1992) A 90’-es évek elejétől, a transznacionális vállalatok többféle célt fogalmaznak meg befektetéseik hátterében, és gyakran kombinálják azokat. A ’90-es évek jelentős változásokat indukáltak az FDI fejlődése tekintetében, melynek elméleti hátterét Williamson 1985-ben megjelent írása alapján kialakult ideológia alapozta meg, melyet a szakirodalomban washingtoni konszenzus néven ismerünk. A konszenzus hetedik pontja vonatkozik a külföldi működő tőkebefektetésekre, miszerint el kell törölni és meg kell szüntetni minden olyan akadályt, ami az FDI szabad áramlását korlátozná. (Reardon – Timmer, 2005) A washingtoni konszenzust követő időszaktól az FDI-áramlás robbanásszerűen növekedett a világban: 1982-2001 között 12-szeresére emelkedett, 1990 és 2001 között 3,6 szorosára nőtt, és a globális FDI áramlás elérte a 735 milliárd USD-t, ami a világ GDP-jének 2,3%-a, és az éves világkereskedelem 10%-át teszi ki. Legmagasabb értékét a jelenlegi gazdasági válság előestéjén, 2007ben érte el: 1 979 milliárd USD volt, ami 2008-ra 1 697 milliárdra zsugorodott. 2009-ben újabb, 44%os visszaesés figyelhető meg 2008-hoz képest. Az előrejelzések szerint a külföldi működő tőkebefektetések 2011-ben (1 800 milliárd $) sem érik el a 2007-es szintet. (UNCTAD, 2009)
1.1. A külföldi áttekintése
működő
tőkebefektetés
irodalmi
A külföldi működő tőkebefektetésekkel (FDI) foglalkozó, szerteágazó elméleteket a szakirodalomban számos módon csoportosították. Általános megközelítésben az elméletek két fő csoportra osztók: 19
a befektetések motivációit (determinánsait) elemző elméletekre, illetve
a befektetések hatásait elemző elméletekre.
Jansik (2001a) ugyanakkor hozzáteszi, hogy a külföldi működő tőkebefektetések hatásaival foglalkozó irodalom valójában nem elméleteket, hanem hatásokat számszerűsítő empirikus tanulmányokat csoportosít. Cantwell (1991) szerint a külföldi működő tőkebefektetésekkel foglalkozó empirikus tanulmányok a nemzetközi tőkemozgást három szinten vizsgálják:
makrogazdasági szinten: a nemzetközi tendenciák vizsgálatával foglalkoznak;
mezogazdasági szinten: a vállalatok közti kapcsolatokat, kölcsönhatásokat ágazati tanulmányozzák;
mikrogazdasági szinten: az egyes vállalatok külföldi befektetéseit és növekedését jellemzik.
Jansik (2001b) Agarwal (1980) munkásságából kiindulva összefoglalja és csoportosítja a szerteágazó FDI elméleteket, melyeket az 1. táblázat foglal össze. Az FDI irodalmában talán a legnépszerűbb modellnek tekinthető Dunning (1977) eklektikus elmélete (más néven OLI), melyet az internalizációs és a szervezeti elmélet szintézisének tekinti Jansik (2001b). Mateos (2003) ugyanakkor az eklektikus jelzőt azzal indokolja, hogy Dunning elmélete összefoglalja az Industrial Organisation (IO), a kereskedelem elméletét, és a tranzakciós költségek elméletét. Dunning (1977, 1992) számos, alapvetően az UNCTAD által megrendelt, tanulmányban vizsgálja a külföldi működő tőkebefektetést meghatározó faktorokat. Tanulmányaiban rámutat a multinacionális vállalatok stratégiájára, és azok hatására egy adott rezidens országban. Ahhoz, hogy egy külföldi befektetés megvalósuljon, három feltételnek együttesen kell teljesülnie az eklektikus elmélet szerint:
1. Táblázat
Az FDI-t elemző elméletek csoportosítása Jansik (2001b) szerint
1. Tökéletes piacon alapuló elméletek Eltérő megtérülési ráta elmélete Portfólió elmélet Kibocsátás és piaci méret elmélete
3. A befektetési hajlandóság elméletei Likviditási elmélet Valutaterületi elmélet Egyéb determináns tényezők
2. Tökéletlen piacon alapuló elméletek Szervezeti elmélet Internalizációs elmélet Eklektikus paradigma Termékciklus elmélet Oligopolisztikus reakciók elmélete 4. FDI beáramlás determinánsai Gravitációs modell Tényezőárak Politikai instabilitás és kockázat Kormányzati ösztönzők
Forrás: Jansik (2001b) 20
„O” Az internalizáció útjára lépő vállalatnak a helyi vállalkozásokkal szemben specifikus tulajdonosi előnyökkel kell rendelkeznie (Ownership advantages):, például: egy bevezetett márka, termelési technológia, termék, marketingismeretek, speciális kapcsolat a felvevőpiaccal vagy a beszállítókkal.
„I” A vállalat által birtokolt előnyre alapozott befektetésnek hasznosabbnak kell lennie az adott termék exportjánál vagy az arra vonatkozó licensz -megállapodásnál. (internationalisation advantages).
„L” A multinacionális vállalat akkor tud profitálni a tulajdonosi és a nemzetközi környezet nyújtotta előnyökből, ha a választott országban meglévő előnyök igazolják a beruházás helyválasztását (locational advantages). Ilyen pozitív feltételnek tekinthető az input források, a humán erőforrás, a szolgáltatások, a protekcionista gazdaságpolitika, a piac mérete és növekedési üteme stb. Másként megfogalmazva a fenti első két előny (O + I) használata, a rezidens ország piacán elérhető inputok kombinációjával, eredményesebbnek kell lennie a hazai inputokkal kombinált termelésnél.
Az OLI modell három elemét alkotó előny – tulajdonosi, internalizációs és lokalizációs – kombinációja alapján Dunning (1992) osztályba sorolja a beruházandó vállalkozás motivációit:
Erőforrás költségének csökkentése, mellyel a vállalkozás a rentabilitását és versenyképességét kívánja javítani az adott piacon. E befektetési modell leginkább az agrártermékek piacára jellemző.
Piackeresés: a vállalat célja egy új piac megtartása, védelme, kizsákmányolása vagy fejlesztése, melyet saját márkájával vagy technológiájával kíván elérni.
Hatékonyság növelés és termelési eszközök (termék vagy technológia) keresése, melynek során a multinacionális vállalat a területileg szétszórt beruházásait kívánja racionalizálni.
Stratégiai kapacitások keresése létező cégek vagy technológiák megszerzésével a cég elsődleges célja a hosszú távú versenyképesség biztosítása.
Miként az a felsorolásból kitűnik, az első két modell a nemzetköziség útjára lépő vállalat kezdeti lépéseinek tekinthető, ahol az anyavállalat és a leányvállalat közötti integráció alacsony szintű. Ezzel szemben a másik két modellben az anya- és leányvállalatok kapcsolata integrált, és a cégek jelentősen tudják befolyásolni - akár irányítani is - az adott ország kompetenciájának fejlődését. Mateos (2003) Dunning munkái alapján az alábbi táblázatban osztályozza az OLI modellben bemutatott FDI motivációs tényezőket. Mateos (2003) szerint motivációs célok a vállalkozás életében is változhatnak: a vállalkozások többsége a nemzetközi színtéren először piacot és erőforrást keres. A vállalat fejlődésével a cél fokozatosan a befektetések összehangolására és racionalizálására, valamint a hatékonyság növelésére tevődik át. Mindez feltételezi a nyitott és fejlett piaci szabályozási rendszer meglétét.
21
2. Táblázat
A külföldi működő tőkebefektetések motivációinak osztályozása
FDI motiváció
„O” Vállalat „L” Rezidens „I” Vállalat Termelés iránya és tulajdonosi előnye ország helyi előnye Nemzetközi a leányvállalatelőnye anyavállalat kapcsolata
Alapanyag keresése
Piacszerzés
Piackeresés
Termelési technológia, és vagy bevezetett márka Több lábon álló gazdasági modell; földrajzi diszperzitás, inputok nemzetközi piacról történő beszerzése; A meglévő forrásokból eredő szinergiák kihasználása
Hatékonyság növelése
Stratégiai eszközök és kapacitások megszerzése
Természeti erőforrások; Alacsonyan képzett munkaerő; Fejlett innováció; FDI ösztönzés; Piaci méret és annak növekedési üteme; Specializáció előtérbe helyező gazdaságpolitika, Változatos alapanyag piac;
Alapanyagforrások megfelelő áron történő biztosítása
Termelés a fejlett országokba irányul; Alacsony szintű integráció;
Tranzakciós költségek csökkentése; Közös vezetési modell; Vertikális integráció és horizontális diverzifikáció;
Fogadó országok belső piaca; Autonóm egységek; Nemzetközi termelés szervezése; Integrált piacszemlélet; Erős vállalatcsoporton belüli integráció;
Az anyavállalat számára hiányzó technológiával rendelkező, fúzióra, együttműködésre és felvásárlásra hajlandó helyi vállalkozások
Közös vezetési modell; Vállalaton belüli előnyök kiaknázása; Kockázat mérséklése; Erős integráció;
Új piacok; Részpiacok; Erős vállalatcsoporton belüli integráció;
Forrás: Mateos (2003)
Dolgozatom további részének elméleti magalapozásához szükséges annak gazdasági vizsgálata is, hogy a szakirodalomban az FDI-nak milyen pozitív és negatív hatásait figyelhetjük meg a fogadó ország gazdaságában. Oszlay (1999) – makroökonómiai szinten – az FDI pozitív hatásai között említi meg, hogy a külföldi működő tőkebefektetések, az elégtelen hazai megtakarításokat kiegészítve, elősegíti az addig pénzügyi hiány miatt elhalasztott beruházások megvalósulását, melyek az intenzív gazdasági növekedést indukálhatnak az adott országban. A külföldi cégek munkaerő-kereslete felhajtja a béreket, és jelenlétük átgyűrűző hatásának eredményeként a gazdaság egészében a termelékenység és a hatékonyság növekedéséhez vezet. Moulins (1997) három tényező köré csoportosítja a külföldi működő tőkebefektetések pozitív hatásait:
pénzügyi apport, mely lehetővé teszi a leányvállalat kereskedelmi és fejlesztési terveinek megvalósulását, és nyitottabbá teszi a nemzetközi kereskedelem irányába;
lehetővé teszi a modern technológia megjelenését és elterjedését az adott országban;
új menedzseri kultúrát honosítanak meg az adott országban. 22
Oszlay (1999) a külföldi működő tőkebefektetések negatív hatásai közül kiemeli, hogy a külföldi működő tőke eleve tökéletlen piaci versenyközegben „érzi jól magát”. A külföldi befektetők – megjelenésüket követően – abban érdekeltek, hogy megakadályozzák új versenytársak megjelenését az adott piacon, és ellenérdekeltek a termelési költségeket növelő, a társadalmi jólétet javító szabályok elfogadásában (pl.: környezetvédelmi előírások). Több esetben megfigyelhető, hogy a külföldi vállalkozások befektetéseiket nem külső forrásból finanszírozzák, hanem beszűkítve a helyi vállalkozások lehetőségeit, a helyi pénzpiacról szerzik be a forrásokat. A kívánatos jövedelemelosztás helyett, a külföldi vállalkozások növelhetik az egyenlőtlenséget az adott országban, mert megjelenésük hatására emelkedhet a munkanélküliség. Adott esetben a fogadó ország felzárkózási folyamatait is gátolhatja, amennyiben a külföldi vállalkozás piaci erőfölénye nem kényszeríti rá a legkorszerűbb termelési eljárások alkalmazására.
1.2.
FDI szerepe az agrár-élelmiszer szektorban
Az FDI kumulált összegéhez viszonyítva a mezőgazdaság részaránya rendkívül alacsony. A mezőgazdaságban felhalmozott külföldi működő tőkebefektetés 2007-ben 32 milliárd USD. Ugyanakkor részarányuk országonként eltérő értéket mutat: a fejlődő és az átmenetben lévő gazdaságokban, az agráriumba áramló külföldi működő tőke részaránya sokkal magasabb az összes FDI-hoz viszonyítva. Reardon és Timmer (2005) megállapítják, hogy a ’90-es évek második felétől a külföldi közvetlen tőkebefektetések az agrobusiness-en belül elsősorban a feldolgozóipar, a kereskedelem és a mezőgazdasági szolgáltatások felé tolódott el. Így míg a világ 100 legnagyobb transznacionális vállalata között nem található egyetlen mezőgazdasági transznacionális vállalkozás sem, addig 1997ben kilenc élelmiszeripari vállalkozás került fel erre a listára. Az agrár-élelmiszeripari vállalatokkal kapcsolatban Mateos (2003) megjegyzi, hogy transznacionális voltuk ellenére ezek a vállalkozások alapvetően nemzeti kötődésű vállalkozások maradnak. A legnagyobbak az amerikaiak, majd az európai és japán cégcsoportok következnek. E vállalkozások több termékcsoporttal foglalkoznak, és nagy nemzetközi márkaneveken értékesítik azokat a fogyasztók felé. Az WIR2009 adatai szerint az élelmiszeriparban majdnem tizenötszörös külföldi működő tőke került befektetésre, mint a mezőgazdaságban. Rastoin (2006) megjegyzi továbbá, hogy az élelmiszeriparban, az utóbbi két évtized folyamán megfigyelhető magas FDI beáramlására az élelmiszerpiac dinamikus, minőségi és mennyiségi fejlődése, különösen pozitívan hatott. Ezen belül fontos kiemelni két meghatározó tényezőt:
a turizmus, a migráció és a média hatására fokozatosan nemzetközivé váló fogyasztási modellek elterjedésével, 23
a tömegtermelés, a logisztika, a liberalizáció fejlődésével a transznacionális vállalatok egyre nagyobb felvevőpiachoz tudják eljuttatni termékeiket.
Az élelmiszeripari és a mezőgazdaságba felhalmozott külföldi működő tőkefelhalmozás közötti jelentős eltérés egyik magyarázata lehet, hogy az élelmiszeriparban a technológiai diffúzió, azaz az innováció és szellemi tőke átadása - vállalati fúzió és akvizíció révén - ugyanolyan hangsúlyos szerepet játszik, mint a többi iparágban. (Jansik, 2001b). A transznacionális vállalatok befektetéseinek vizsgálata nem szorítkozhat csak a pénzügyi kérdésekre, fontos feltárni az FDI a szociál-ökonómia hatásait is. Reardon és Timmer (2005) kutatásai szerint az agrobusiness-be irányuló FDI a legjelentősebb változásokat a disztribúciós rendszerben okozta: a főként európai, amerikai és japán tulajdonban lévő értékesítési csatornák a fejlett országokat követően a fejlődő országokra fókuszáltak. Mára a fejlődő országokban is a hyper- és szupermarketek részaránya az élelmiszer-kiskereskedelemben (pl.: Csehország: 55%; Argentína 60% 2000-ben) közelít a fejlett országokra jellemző 70-80%-os értékhez. A WIR 2009 szerint az adott fogadó ország mezőgazdaságba befektető transznacionális vállalkozások pozitív hatásai alapvetően az alábbiakban foglalhatók össze:
költségvetési forrásokat biztosít, melyekkel az agrárfejlődést biztosító intézményeket állíthat fel az adott kormányzat;
új technológiát honosít meg az adott országban;
munkahelyeket teremt;
képzi az alkalmazottakat;
üzleti kapcsolatokat alakít ki a helyi beszállítókkal;
újabb vállalkozásokat ösztönöz az ágazatba történő befektetésre;
új piaci lehetőségeket nyithat meg a helyi gazdálkodók számára.
Az UNCTAD 2009. foglalkozik a transznacionális vállalatok negatív hatásaival is, melyek közül az egyik legérzékenyebb kérdés a környezetre gyakorolt negatív hatás. Társadalmilag negatív hatásként emeli ki, hogy a „pénzügyileg erős lobbi csoportok és vállalatok erős hatást gyakorolhatnak az általuk érintett ágazat szabályozására, szakpolitikájára és az alkalmazott szabványaira, melyek eredményeként egyszerűsödhet az élelmiszer-előállításra vonatkozó jogszabályrendszer, és negatív hatást gyakorolhat az élelmiszerek egészségvédelmére, élelmiszerbiztonságára, minőségére és árára.” A helyi gazdálkodók kiszorulnak a termelésből, melyek eredményeként a beruházás elindításakor nem várt foglalkoztatási és vidékpolitikai problémák kerülnek felszínre. Korten (1996) különösen éles kritikával illeti a mezőgazdaságba beruházó transznacionális vállalatok tevékenységét, amelyek fenntarthatatlan, ipari termelési modelleket vezetnek be az adott 24
országban. Működésük a társadalom szerves fejlődését töri meg, és hosszú távon épp a helyi lakosság elszegényedését és kiszolgáltatottságát növeli. Termelésük ugyan exportnövelő hatású, ugyanakkor az adott országban au élelmiszerhez való hozzáférését nem növelik jelentősen.
1.3.
Külföldi működő tőkebefektetések magyar agrár-élelmiszer ágazatban
a
A külföldi működő tőkebefektetések megjelenése Magyarországon - így a magyar agrárélelmiszeripari ágazatban is – a gazdasági átmenet1 folyamatához, és azon belül is a privatizációhoz kötődik. Mivel vizsgálataim során fontos szerepet szánok a közvetlen külföldi működő tőkebefektetések megjelenésének, így elengedhetetlennek tartom a magyar privatizáció folyamatának vázlatos bemutatását. Andreff (2002a) tanulmánya szerint a privatizáció magyarországi kezdete 1982-re tehető, amikor az első állami cégek tulajdonrésze külföldi befektetők részére értékesítésre került. A privatizációnak az 1992-ig tartó szakaszát tekintjük a spontán privatizáció időszakának, mely alatt állami kontrol nélkül, az állami vállalatok vezetői döntöttek a privatizáció módjának lefolyásáról. A masszív, spontán privatizáció jogi alapját valójában a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény teremtette meg azzal, hogy külföldi vagy magyar természetes és jogi személyek Magyarországon gazdasági társaságokat alapíthattak. A spontán privatizációnak legismertebb módszerei Sárközi (1991) szerint:
adott termelési egység közvetlen értékesítése a befektető részére;
jövedelmező termelési tevékenységek kiszervezése egy közös vállalatba, ahol az állami vállalat tőkeapportjával (termelési eszközök, márka, know-how) és a többnyire külföldi befektetők pénzügyi apportjával szereztek tulajdont, és bizonyos mértékű beleszólást a vállalat irányításába. Kezdetben a befektetők nem kívántak többségi tulajdont szerezni a vállalkozásban, de tőkeemelésekkel, és a tulajdonostársak kivásárlásával részesedésük fokozatosan emelkedett;
külföldi befektetők közvetlenül is tehettek ajánlatott korábban meg nem hirdetett vállalat megvásárlására.
A spontán privatizáció folyamatát az 1990-ben felállított Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) sem tudta jelentős mértékben korlátozni, hiszen az csak a közvetlenül állami tulajdonban lévő cégek egy részében volt jogosult a tulajdonos érdekeinek képviseletére. A spontán privatizációnak véglegesen az 1990-ben elfogadott privatizációs törvény vetettek véget, ami 1992. márciusában lépett életbe. 1
Gazdasági átmenet fogalmán – Kornai definíciója szerint - a klasszikus szocializmusból a kapitalista piacgazdaságba való átmenetet értjük, melynek átmeneti formájaként jelenik meg a szocialista piacgazdaság
25
Az 1992-től kezdődő időszakot tekintjük a decentralizált privatizáció kezdetének, amikortól az állami vagyont állami irányítás alatt értékesítették. A decentralizált jelző arra utal, hogy az állami vállalatokat nem komplexen értékesítették. Először önálló, életképesnek tekintett egységekre osztották fel őket, amelyeket külön-külön értékesítettek a befektetők felé. A decentralizált privatizáció kezdeti időszakában az állam a többségi magyar befektetői tulajdon biztosítására törekedett. A külföldi befektetők, a privatizációt követően hamarosan megszerezték a többségi tulajdont. 1996-1997-től, az állami vagyon jelentős része értékesítésre került. A privatizáció során több vállalkozást, gyakran spekulatív céllal vásároltak meg. Ezek többségét az új tulajdonosok rövid időn belül értékesítették általában külföldi befektetők részére. Ezt a folyamatot másodlagos privatizációnak nevezzük. A magyar élelmiszeriparban a külföldi működő tőkebefektetések megjelenése a spontán privatizáció időszakára datálódik. A 138 állami alapítású agrár-élelmiszeripari vállalatból 1992 végéig 80 alakult át gazdasági társasággá, melyek közül 35 vállalkozásban a részbeni vagy teljes privatizáció is megtörtént. A magyar gazdaság szempontjából történelmileg meghatározó élelmiszeripar privatizációjának gyorsaságát bizonyítja az a tény, hogy 1990-1992 között az állami privatizációs bevételek mintegy 50%-a az ágazatból származott. (Raskó, 2000) A magyar élelmiszerágazat privatizációjának sajátossága, hogy a vállalatok többsége szakmai befektető csoportok kezébe került. A befektetők között elsőként a legnagyobb élelmiszer-ipari multiés transznacionális vállalatok (pl.: Coca-Cola, Unilever, Nestlé, Heinz, Beghin-Say) és más regionális élelmiszeripari-társaságok (pl.: Henkell-Söhnlein, Underberg, Parmalat, Austria Tabac) jelentek meg. Velük párhuzamosan, de kisebb arányban pénzügyi befektető csoportok (pl.: Első Magyar-Amerikai Alap, CP Holdings) is részvettek a privatizációban. Beruházásaik mögötti motivációs tényként jelenik meg, hogy
Magyarország a keleti blokk elismerten legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkező hagyományos exportorientált ország, kiváló kapcsolatokat ápol a befektetők számára akkor ismeretlen kelet-európai piacokon;
a mezőgazdasági alapanyagok kellő mennyiségben és minőségben termelhetők, amit a képzett és kreatív szakemberek irányítottak;
helyi gyártókapacitások megszerzése és piacszerzés;
márkanevek és gyártási technológiák megvásárlása;
a magyar állam által elfogadott beruházás-védelmi szabályok. (Raskó, 2000)
A magyar élelmiszeripari vállalatok vezetőségét a spontán privatizáció előmozdításában motiválta:
az állandósult tőkehiány és likviditási problémák;
piacszerzés reménye a nyugati piacokon;
szükséges beruházások megvalósítás; 26
gyártási jogok megszerzése.
Az 1992-ig tartó időszakban a jövedéki termékeket előállító vállalatok meghatározó többsége külföldi befektetők kezébe került (dohányipar, szeszipar), de magas volt a magánosítás az édességiparban, cukoriparban és a növény-olaj gyártás területén is. A külföldi tulajdonosok megjelenése azokban a vállalatokban különösen gyorsan zajlott le, melyeknek az államszocializmus időszakában is volt kapcsolata egy külföldi vállalattal, például licensz jogok, termelési rendszerek megvásárlása miatt. Nem elhanyagolható tény a befektetések motivációjának keresésekor, hogy számos külföldi befektető jó személyes kapcsolatot tartott fenn a megvásárlandó vállalat vezetőivel. Raskó (2000) továbbá azt is megjegyzi, hogy a spontán privatizáció időszakában a menedzsment viszonylag szabadon alakította a privatizációs stratégiát, az állam, és az 1990-ben felállított ÁVÜ passzívan figyelte a privatizációs döntéseket. 1992 végétől kezdődött meg a decentralizált privatizáció a magyar élelmiszeriparban is, mely abban is különbözött az előbbi időszaktól, hogy a magyar kormányzat immár szakágazati stratégiák mentén kívánta a privatizáció lebonyolítását lefolytatni. E stratégia része volt, hogy valamennyi állami élelmiszeripari vállalatot kötelezően át kellett alakítani életképes gazdasági társaságokká. E vállalatok magánosítása során a hazai érdekeltségű vásárlókat (munkavállalók, mezőgazdasági termelők kárpótlási jegyének beszámítása) előnyben kellett részesíteni. Több esetben előírták, hogy a termelők a vállalat privatizációja során 25%+1 szavazatig a tulajdonszerzés során előnyben részesültek, és tulajdonrészüket kárpótlási jegyekkel is kifizethették. Az új magánosítási stratégia ugyanakkor nem foglalkozott a létrejövő magyar tulajdonú vállalatok fennmaradásának, és fejlődésének problémáival, így nem kapcsolódtak a programhoz az új vállalkozásokat megsegítő, speciális finanszírozási programok. Ennek következtében, az elsődleges privatizáció befejeződésével párhuzamosan megkezdődött a másodlagos privatizáció folyamata is. Számos esetben az első körben győztes vevők tőkeerős befektető-társat kerestek, vagy teljes részesedésüket felajánlották a legtöbbször külföldi érdekeltségű befektetők részére. (pl.: Magyar Cukor Rt.) A külföldiek rövid idő alatt bekövetkező gyors térnyerésével kapcsolatosan számos ellenérzés fogalmazódott meg a privatizációs időszak alatt (Alvincz et al. 1994):
közvetlen és közvetett tőkekivonás;
az esetleges monopolhelyzettel való visszaélés;
a piac meghódítása a megszerzett termelőkapacitások leépítésével és importtal;
az ismert hazai élelmiszermárkák kiszorítása piacról;
a megszerzett vállalat vagyonának felélése gyors profitszerzés céljából.
A masszív privatizációt követően az élelmiszeriparon belül a külföldi vállalkozások jelenléte jelentős tényezővé vált. 1997-ben az élelmiszeriparban jegyzett tőke 61,4%-a külföldi tulajdonosok 27
kezében volt. Raskó (2000) aláhúzza, hogy a külföldi tőke aránya ekkor csak a gépiparban és a nemesfém ásványi termékek gyártásában volt magasabb az élelmiszeriparénál. Ezzel szemben a mezőgazdasági nyersanyagtermelésben a külföldi részvétel továbbra is minimális, a jegyzett tőkét tekintve 5,9%. Jansik (2000) a külföldi részesdés arányáról megállapítja, hogy az élelmiszeriparon belül a külföldi tőke eloszlása jelentős különbségeket mutat. A gyors és masszív privatizációnak következtében egész szakágazatok kerültek külföldi tulajdonosok kezébe, gyakran egy-két befektetői csoport kezébe. Ezekre Rontóné (2005) példaként említi a növényolaj-ipart vagy a borágazaton belül a pezsgőipart. Az 1. ábrán szembetűnő, hogy 1992 és 1997 között valamennyi élelmiszeripari szakágazatban növekedett a külföldi működő tőke aránya. Ez alól kivételt jelent a bortermelés, ahol ha minimális mértékben is, de 25%-ról 23%-ra csökkent az FDI aránya.
1. ábra: Külföldi működő tőke-megoszlás az élelmiszeriparon belül
Forrás: AKI adatok Az élelmiszeripari befektetők (multinacionális és egyéb külföldi vállalatok) más országokban szerzett profitjukat, illetve idegen forrást mozgósítottak magyarországi befektetéseik megvalósításához. A kívánatos piaci pozíció elérésével a magyar termelő egység az anyavállalatba integrálódva annak koherens részévé válik és alárendelődik a tulajdonos vállalat globális vagy regionális stratégiájának. Amíg a pótlólagos beruházások hatékonyság- vagy méretgazdaságosság-növekedéséből származó határhaszna pozitív, illetve várható megtérülése nemzetközi összehasonlításban magas, addig a külföldi befektetők folytatják a magyar leányvállalatnál képződött nyereségük visszaforgatását. Amint 28
azonban céljaikat elérték, vagy másutt kedvezőbb befektetési lehetőségek adódnak, kivonják a profitot az országból, és - fenntartva a működő tőke állandó mozgását - azt máshol fektetik be. A profit repatriálás teljesen természetes és elfogadható gazdasági folyamat, amíg legális és ellenőrzött keretek között zajlik. Az élelmiszeriparban azonban az a külföldi tulajdonosok által gyakorolt eredménykivonásnak létezik egy releváns veszélye és elítélendő megnyilvánulása, az ún. rejtett profit-repatriálás. Mértéke nem ismeretes, mert általában az anyavállalat és a leányvállalat közötti belső vállalati elszámolási módszerek követhetetlenné teszik. (Jansik, 2001) A rejtett profit-repatriálás legfontosabb három megnyilvánulási területe, Alvincz et al (1994) szerint a következő:
költségalapú profitrepatriálás - a leányvállalat költségeinek növelése az anyavállalat javára;
profitrepatriálás eszközei törzstőke-emeléssel;
kereskedelem-alapú profitrepatriálás (transzferárak): az anyavállalat és leányvállalat közötti belső export-import útján.
Az élelmiszeriparon belül a külföldi befektetők viszonylag rövid idő alatt vetették meg lábukat, amely szorosan kapcsolódik a gazdasági átmenethez, és azon belül is a privatizáció időszakához. A külföldi működő tőke jelentős része a spontán privatizáció időszaka alatt áramolt be az országba, melyek megvalósulását –állami stratégia híján – a legtöbb esetben az állami vállalatok vezetői irányították. Bár a decentralizált privatizáció alatt az állam elő kívánta mozdítani a hazai tulajdonosok szerepét, de a privatizált vállalatok működéshez szükséges finanszírozási források híján számos vállalat új vezetőinek tőkeerős, külföldi befektetőpartnert kellett keresniük. A magyar élelmiszeriparon belül a külföldi tőke aránya kimagaslóan magas más ágazatokhoz viszonyítva is, és jelentős különbségeket mutat az ágazaton belüli megoszlása. A külföldi tulajdonban lévő vállalatok egy nagy vállalatcsoport részeként működnek tovább, és működésük, valamint fejlődésük a csoporton belüli nemzetközi munkaerő-megosztástól nagymértékben függ.
29
2. Anyag és módszer
A kutatások középpontjában a külső tőkeforrásból származó szőlészeti-borászati befektetéseknek a magyar szőlő-bor ágazatra gyakorolt hatása áll. Az elemzések tehát mezoökonómiai, azaz ágazati szinten vizsgálják az új gazdasági szereplők hatásait a szektor fejlődésére. Az ágazat, mint vizsgálatom tárgya, annak fogalom-meghatározását követően arra keresem a választ, hogy e összetett gazdasági halmaz vizsgálatát milyen elvek és módszerek alkalmazásával lehet eredményesen és hatékonyan elvégezni.
2.1.
Ágazati tanulmányok
Az ágazat (angolul: industry) először a modern közgazdaságtan atyja, Adam Smith híres művében, a „Nemzetek gazdaságtana” munkamegosztás részében jelenik meg. Szemléletesen az ollógyártók példáján keresztül mutatja be az ágazatban dolgozó mesteremberek összességét. Az ágazat koncepciójának megújítása a rendszerelmélet megjelenését követően kap új lendületet (ld.: Barel (1971) és Rosnay (1975) munkái). Ezen elméletek közös alapja, hogy az ágazatot, mint hierarchikus rendszert vizsgálják. Toledano (1978) egy láncként tekint az ágazatra, amelyben fentről lefelé haladva a félkész termékekből végtermék keletkezik: „..a molnár lisztjét használja a pék a kenyérhez…” Az ágazati kutatások valódi áttörése Goldberg (1968) nevéhez fűződik, aki az ágazat rendszerszintű, vertikális megközelítéséből kiindulva alkotja meg az agribusiness koncepcióját. „A megközelítés magába foglalja az adott mezőgazdasági termék alapanyag-termelésében, a feldolgozásában és a kereskedelemében résztvevőket. Tartalmazza a mezőgazdasági beszállítókat, a mezőgazdasági termelőket, a raktározással foglalkozó vállalkozókat, a feldolgozókat, a nagy- és kiskereskedőket, akik lehetővé teszik a nyersanyagnak a fogyasztókig történő eljutását. Vonatkozik valamennyi szervezetre, mint az állami szervekre, a piacokra, a kereskedelmi egyesületekre, melyek koordinálják és befolyásolják a termékáramlás különböző szintjeit.” Rastoin (2006) a fenti koncepció tekintetében kiemeli, hogy az agribusiness definíciójában, e rendszer működésének tökéletesebb megismerése miatt, a „kereskedelmi egyesületek” kifejezést helyettesíteni kell a”szakmai és fogyasztóvédelmi szervezetekkel”. Malassis (1973) az ágazat (franciául: filière) egy részletesebb, rendszer szemléletű definícióját alkotta meg: „az ágazat az agrár-élelmiszeripar egy adott termékéhez vagy termékcsoportjához kapcsolódik; és magába foglalja az összes szereplőt (vállalatok és adminisztráció) és (termelési-, feldolgozási-, pénzügyi-) folyamatot, melyek hozzájárulnak a termék előállításához, szállításához
30
annak végső felhasználásig, és magába foglalja éppúgy a termelési tényezők összehangolását azaz a logisztikát.” E a megközelítés az ágazati koncepció három fontos elemét emeli ki:
a terméket, a termelési csatornákat, a szereplőket és a folyamatokat;
a piacszabályozási folyamatokat, szerkezetét és működését, az állami beavatkozások körét;
a szereplők közötti versenyt.
Morvan (1980) az ágazat három alapvető tulajdonságát határozza meg:
az ágazat „technikai” megközelítésből részekre bontható, egymás után következő műveletek sorozata;
az ágazat „kapcsolati” megközelítés tekintetébe a szereplők közötti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok összessége, mely a termelés teljes folyamatát felöleli;
az ágazat „stratégiai” megközelítésből gazdasági folyamatok összessége, mely a döntések alapjait vizsgálja a konkurencia aspektusait is figyelembe véve.
Modern megközelítésben az ágazatot vizsgálnunk kell mint dinamikus rendszert is: az előbb említett három tényező bármelyikére ható jelentékeny változás dinamizálja az egész ágazatot és megváltoztatja működési elvét, szerkezetét. Az előzőekben leírt Goldberg (1968) és Malassis (1973) definíció alapján megállapítható, hogy azok közelebb állnak a magyar „vertikum” fogalmához, mint az ágazatéhoz. Míg előbbi a feldolgozott élelmiszernek teljes útját - az inputoktól a fogyasztókig - is magába foglalja az, addig utóbbi csak a mezőgazdasági alapanyag-termelés és az élelmiszer-feldolgozás részeit tartalmazza. E kettőség magyarázatául szolgálhat Szénay-Villányi (2000) megközelítése, miszerint a magyar ágazat szó megközelítése közelebb áll a német „Productionszweige” fogalmához, mint az angol „industry” megközelítéshez. A szerzőpár az ágazat, gazdasági ág, szakágazat fogalmakat szinonim kategóriáinak tekinti. A magyar „ágazat” kategória ugyanis a hagyományos mezőgazdaság korszakában alakult ki, amikor az agrártermelés elsősorban nyersanyagtermelést jelentett. A technológiai fejlődéssel az ágazat fogalma fokozatosan kibővülni látszik annak horizontális, illetve vertikális aspektusaival, hiszen ezek együttesen tekinthetők a gazdasági elemzések egységének: a mezőgazdasági ágazatökonómiai vizsgálatok ma legtöbbször vertikális egységeket fognak át, melyeken belül olykor szükséges lehet a nyersanyagtermelő „alapágazat” külön vizsgálata. A kutatási területet jelentő szőlő- és bortermelés tekintetében is megfigyelhető a magyar valamint az angolszász és francia szakirodalom közötti különbség: míg a magyar szakirodalomban a szőlő-bor ágazatként megjelölt fogalom a szőlőtermesztés és borászat fogalmát öleli fel, addig az angol „wineindustry” kifejezés magában foglalja a termeléstől a fogyasztásig résztvevő valamennyi gazdasági szereplőt. A szőlő-bor szektort vizsgáló magyar szerzők (Brazsil (2000), Mayer-Lakatos (2005) stb.)
31
nagyon gyakran használják szinonim kifejezésként az ágazat és a vertikum fogalmakat, holott az előzőek alapján a kettő egymástól jelentősen különbözik. Egy adott termék, esetünkben a szőlőbor, vizsgálata során nincs lehetőség arra, hogy az előállítástól, a disztribúciós csatornákon át a kereskedelmi hálózatokig minden gazdasági folyamatot megfigyeljünk. Az ágazatra (franciául: filière, angolul: industry) tehát sokkal inkább koncepcióként (absztrakcióként) tekintek. Ez lehetővé teszi a valóság egy részének mérését, megértését valamint a vizsgált terület szerkezetének és működési elvének magyarázatát. Az ágazati vizsgálatok során a termelési- és értékesítési rendszer egy kiemelt területére koncentrálok.
Az ágazati tanulmányok módszereinek részletes elemzése előtt fontos annak hangsúlyozása, hogy Lauret (1983) megállapításaival élve – a vizsgálatok során a folyamatok értelmezésére és nem azok mérésére helyezem a hangsúlyt. Az ágazati tanulmányok nem csupán a termelési folyamatok leírására szolgálnak, de fokozatosan három különböző irányba fejlődtek (Rastoin, 2006):
a termelési technológia fontosságát kiemelő tanulmányok a technológiának az ágazat fejlődésére gyakorolt hatását mérik;
az integráció folyamatainak vizsgálata, melynek során a magasabb fokú együttműködésben rejlő szinergiákat kívánják mérni esettanulmányok formájában;
ágazati kapcsolatok mérlegéből kiinduló tanulmányok az ágazatok egymásra irányuló hatásait mérik.
E három irány külön-külön egyik sem biztosít Rastoin (2006) szerint olyan kellően kifinomult módszereket, amellyel egy ágazatban tevékenykedő gazdasági szereplők közötti kapcsolatokat valóban fel lehet tárni. Tehát a három módszer nem konkurensei, hanem komplementerei egymásnak a kutató számára. Véleménye szerint egy ágazati tanulmánynak ma az alábbi részekre kell kitérnie:
gazdasági aspektus, melyben az ágazatra rendszerként tekintünk, mely egy vagy több piac által irányított termelési és fogyasztási rendszer. E rendszert a termékáramlás irányával és ökonómiai adatok (mennyiség, hozzáadott érték, ágazati termelési költség, ágazati jövedelem, ágazatok közötti kereskedelem) segítségével jellemezhetjük;
technológia és termék aspektus, mely alapvetően a termelési folyamatokat vizsgálja az innováció szemszögéből;
szervezeti és vállalati aspektus, mely számba veszi az ágazat fontos és periferikus vállalkozásait, azok beszállítóit és vevőkörét. A gazdasági szereplőket karakterizálja, és vizsgálja azok gazdaságpolitikáját;
földrajzi aspektus, mely az adott ágazatot az adott földrajzi környezetben vizsgálja, 32
különösen figyelembe véve az adott területen kialakult klasztereket. Új megközelítést jelenthet a terroir koncepció bevezetése ezen a téren. Rastoin (2006) meglátása szerint az adott ágazat dinamikájának és lehetőségeinek megértéséhez mindig szükség van egy történelmi aspektus felvázolására is. Bencharif et al. (1999) tanulmánya szerint az agrár-élelmiszeripar ágazati megközelítése különösen alkalmas az átmenet gazdaságainak vizsgálatára. Új látásmódot nyit meg a szociál-ökonómiai valóság feltárása révén. Az átmenetben lévő országokban az agrár-élelmiszeripar torzulásai révén rendkívül heterogén képet mutatnak, és ebből adóan a szereplők között kialakult kapcsolatok nagyon szerteágazóak, bonyolultak. E torzulások legtöbbje a termékek szabad áramlását akadályozza. Pouliquen - Nidenberg (1993) megállapítják, hogy az ágazati megközelítést az átmeneti gazdaságokban szükségessé teszi, hogy nem létezik globális elmélet az ott felmerülő problémákra, tehát szükség van egy következetes, a helyi kapcsolatokat mélyen ismerő „folyamatos reflexióra” sokkal inkább, mint az „előzetesen a stabil gazdaságokra felállított modellekre.” Lauret (1983) jelentős különbségekre mutat rá a magukat ágazati kutatásoknak nevező írások között:
Az úgynevezett élelmiszer-lánc típusú kutatások ugyanis a beszállító-vevő közötti kapcsolatokat vizsgálják, és mindezek láncolatát helyezik előtérbe;
A disztribúciós csatornákat vizsgáló tanulmányok azt kutatják, hogy milyen úton kerül el az adott termék az alapanyag-termelőtől a végső fogyasztóig. Mindezt a kereskedelmi folyamatok vizsgálatával érik el.
A kereskedelmi hálózatokat vizsgáló tanulmányok alapvetően az ágazati szereplők közötti információcserére fókuszálnak.
A vállalati láncokat, csatornákat és hálózatokat vizsgáló tanulmányok közös tulajdonsága, hogy konkrét, közvetlenül megfigyelhető tevékenységet vizsgálnak. Térben és időben könnyen lehatárolhatók az adott társadalom egy részére, egy adott vállalkozáscsoportra koncentrálnak, melyeket struktúrájuk vagy kereskedelmi kapcsolataik alapján könnyen csoportosíthatók. Lauret (1983) felhívja a figyelmet, hogy ezek a tanulmányok nem teszik lehetővé az adott termék gazdasági vonatkozásainak teljes megismerését. Az ágazati tanulmányok megkezdéséhez mindig szükséges meghatározni:
a vizsgált terméket vagy termékcsaládot;
a vizsgálat tárgyát jelentő terület pontos lehatárolását (ország, régió, termelési körzet stb.)
a vizsgált időszakot.
Itt kell kicsit részletesebben beszélni a földrajzi területről, mint az ágazati tanulmány egyik tényezőjéről, hiszen több borvidék vizsgálatát kívánom elvégezni.
33
Benko - Lipietz (1992) kiemelik, hogy bár a technológiai fejlődés sok tekintetben csökkentette a termőhely és az adott tevékenység közötti szoros kapcsolatot, továbbra is felmerül az a kérdése, hogy mire alapozzuk egy heterogén termék ágazati vizsgálatát egy globalizálódó, homogén piacon? Erre a válasz egyértelműen a területben, mint meghatározó tényezőben keresendő, ami különösen megkerülhetetlen kérdést jelent az olyan termékek esetében, melyek kereskedelmében alapvető szempont annak minősége. Különösen bonyolítja a kutató munkáját a földrajzi árujelzőkkel forgalomba hozott termékek sokasága, mint az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és oltalom alatt álló földrajzi jelzéses borok esete. A szerzőpár által ajánlott megoldás, hogy nem megfeledkezve a területi különállóság problémájáról, de nem szabad túl sok felvetéssel egyszerre dolgozni, ugyanis nagyon gyakran a minőségre vonatkozó eltérések alapvetően marketingbeli okokra vezethetők vissza. Egy ágazati tanulmány tehát egy többé-kevésbé könnyen lehatárolható terméknek egy strukturált és differenciált egészként való bemutatása. Belső tartalma rendkívül heterogén, hiszen az ágazaton belül többé-kevésbé modern és tradicionális technológiákkal, különböző típusú vállalatokkal, valamint különböző kereskedelmi csatornákkal éppúgy találkozhat a kutató. Az előzőekben felsorolt, összetett kapcsolatok bemutatása miatt egy ágazati tanulmány elkészítése Lauret (1983) szerint rendkívül időigényes folyamat, amely megköveteli a vizsgálat tárgyának pontos lehatárolását, és a kutató különleges „belsőséges” kapcsolatát az adott területtel. Ez utóbbi és a rászánt kutatási idő eredménye az ágazati tanulmányok értéke és megbízhatósága. Lauret és Perez (1992) a bensőséges kapcsolat mellett a sikeres ágazati tanulmány előfeltételének tekinti, hogy
a kutató folyamatosan az észlelt és az elméleti folyamatok kölcsönhatásában éljen,
fogékony legyen a társadalmi problémák iránt,
rendszerszemléletben gondolkozzon,
ismerje a közgazdaságtan működésének alapfeltételeit, de képes legyen elfogadni a szabályozás és a döntések sokszínűségét.
A fenti – főleg francia - szerzők ágazati tanulmányokra vonatkozó kutatásai jól mutatják, hogy annak sikerét a kutató személye és előismerete alapvetően befolyásolja. Tehát a kutató egyénisége, objektivitása alapvetően meghatározza az eredmények hitelességét. E szubjektív elem miatt fontos annak pontosítása, hogy milyen szabályokat kell figyelembe venni a kutatónak. A kutató szakmai jártasságának fontosságát hangsúlyozza Porter (1980) is: a gazdasági szereplőkkel folytatott irányított interjúk során, a kutató szakmai felkészültségének jelzése arra ösztönzi az interjúalanyt, hogy részletesebb, pontosabb adatokkal szolgáljon a kutatónak. Lemoigne (1984) az ágazati tanulmányokat a modellek egy formájának tekinti, és ebből kiindulva úgy véli, hogy a kutatónak az alábbi négy szabály figyelembevételével kell eljárnia: 34
Helytállóság: vizsgálat tárgyát minden esetben a modellt készítő kutató implicit és explicit szándéka határozza meg. Ezt az alapszabályt abban az esetben sem szabad elfelejteni, ha kutatásaink előre haladtával a vizsgált valóság ellentmond eredeti felvetésnek;
Komplexitás: a vizsgált jelenséget mindig egy nagy egész, aktív és szerves részének kell tekinteni. Először a kutatónak globálisan, a környezetével való kapcsolatait kell megvizsgálni, majd azt követően kell belső struktúráját kutatni;
Teológiai elvek: a kutatónak soha sem a jelenséget önmagát, hanem annak „magatartását”, kiváltó okát kell megmagyaráznia úgy, hogy azt soha sem szabad néhány gyakorlati szabállyal egyoldalúan értelmezni;
Megerősítés és annak beismerése, hogy valamennyi modell elfogult. Ez nem a kutató alaposságának hiánya, de fontos valamennyi vizsgált elem teljes objektív megismerésének illúzióját kizárni, és olyan elfogadható támpontokat találni, amellyel a vizsgált elemek kiválaszthatók.
A dolgozatban az ágazaton, a szőlő-bor vertikumnak a termelési (szőlészet és borászat) oldalát értem. Dinamikus rendszerként kezelve az ágazat fogalmát, vizsgálataim középpontjában a befektetői csoportok megjelenésének hatásai állnak a választott magyar borvidékek gazdasági szereplőire. Heterogén, a földrajzi eredetük által jelentős minőségi különbségű terméket előállító ágazat. A gazdasági, technológiai, történelmi, szervezeti aspektusokat figyelembe véve, esettanulmányokon keresztül kívánom a kutatási hipotéziseimre a válaszokat megtalálni. Kutatásaim során a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakot elemzem.
2.2.
Esettanulmányokra alapozott tanulmány során alkalmazott módszerek
ágazati kutatási
Az esettanulmányok olyan elemző, empirikus kutatások, amelyek a kiválasztott ágazati jelenségek összefüggéseit vizsgálják. Az esettanulmányok nem kvantitatív méréseken, hanem az adatgyűjtés során felhalmozott ismeretanyagok kvalitatív elemzésén alapulnak. Nem csupán a statisztikai elemzés és a feltevések számokkal történő igazolása válik fontossá, hanem a jelenségek mélyebb megismerése, ami az általános elemzési elvek segítségével kerül kiértékelésre. Az esettanulmányok eredményei alapján csak korlátozottan lehet olyan általános kijelentéseket megfogalmazni, mint az ökonometriai vizsgálatok esetében. Az ágazati esettanulmány a jelenséget ugyanis a környezetével együtt vizsgálja, és viszonylag nagyszámú változó emelhető ki az eredményekből. Sidlovits (2008) megállapítása szerint, az esettanulmányokat gyakran az a kritika éri, hogy a vizsgálatot végző személy szubjektivitásából adódóan, az eredmények torzulhatnak. A vizsgálat 35
nehezen reprodukálható, a tényezők változékonyak. Az elemzések alapjául szolgáló, irányított interjúkra alapozott esettanulmányokat az interjú alanyok is kevésbé kedvelik a kérdőívekhez képest, mivel sok időt vesz el az összetett kérdésekre adott választ. Ugyanakkor a nyitott kérdések, és az irányított interjúk alkalmazása lehetővé teszi a kutató számára, hogy holisztikus képet alkosson a kutatás tárgyáról. Az eredmények más forrásból történő alátámasztásával, a különböző interpretációk megvitatásával az interjúk során, több információforrás alkalmazása (pl.: éves beszámolók, sajtóanyagok) jelentősen csökkentheti a kutatási eredmények torzulását. Az irodalmi kutatások és esettanulmányok készítéséből álló kutatásokat időben öt egymásra épülő szakaszra lehet osztani: 1. PhD dolgozat első szakaszában bibliográfiai kutatásokat végeztem, mely a kutatási téma lehatárolását tette lehetővé. A globális szőlő-bor vertikum fejlődési tendenciáinak, illetve a magyar szőlő-bor ágazat átalakulásának és szerkezetének megismerésén túl a kutatások fokozatosan a szőlő-bor ágazaton belül megvalósult koncentrációs folyamatok felé irányultak. Ezen összetett gazdasági folyamatok megértéséhez és elemzéséhez számba vettem azokat a közgazdasági elméleteket (átmenet gazdaságtana, a külföldi működő tőkebefektetések, a vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan, mezo-ökonómia elméletek), amelyek lehetővé tehetik a kutatási terület mélyebb megismerését. 2. Ismerve a tudományos munkák esetleges korlátait – Porter (1982) ajánlása alapján - az irodalmi adatgyűjtés lezárását megelőzően, irányított interjúkat készítettem az ágazat szakmai szervezeteinek országos és helyi tisztségviselőivel, valamint több, a szőlő-bor ágazattal foglalkozó elemzővel. Kutatásaim második szakaszában végzett előzetes irányított interjúk hozzájárultak ahhoz, hogy átfogóbb képet kaphassak a szőlő-bor vertikum aktuális helyzetéről, illetve a szőlő-bor ágazatban lezajló koncentrációs folyamatok magyar vetületeiről, különös tekintettel a rendszerváltást követően lezajlott eseményekről. 3. Kutatásaim harmadik szakaszában összesítettem, elemeztem és összevetettem az első két szakaszból származó adataimat, így
megfogalmaztam kutatásom problematikáját;
a gazdasági elméletek közül kiválasztottam a kutatásaim alapjául szolgálókat (átmenet gazdaságtana, vertikális koordináció, evolucionista közgazdaságtan kizárása);
térben lehatároltam kutatásaim területét (két magyar borvidék kiválasztása);
a borvidékek ágazati struktúrájából kiindulva beazonosítottam és osztályba soroltam az ágazati gazdasági szereplőket;
felállítottam borvidéki ágazati szereplőket összesítő adatbázisomat, különös tekintettel a külső tőkeforrásból származó borászati beruházásokra;
kidolgoztam az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet az 1. számú melléklet szerint; 36
E szakaszban végeztem el az elemzések alapjául szolgáló külföldi működő tőkebefektetések és mezo-ökonómiai gazdasági elméletek irodalmának kutatását. 4. A negyedik szakaszban lefolytatott irányított interjúk alatt valamennyi borvidéken arra törekedtem, hogy az adott termelési körzet szerkezetét figyelembe véve, valamennyi ágazati szereplő típussal találkozzak, azok véleménye megjelenhessen kutatásomban. Kiemelt fontosságúnak tartottam az eltérő nézőpontok ütköztetését, a működő tőkebefektetések megítélésének, valamint a gazdasági szereplők között létező és vélt ellentétek, szövetségek és kapcsolatok megismerését. 5. A fenti négy szakasz összegzését, egyben befejező, ötödik szakaszát jelenti a disszertáció megírása, mely szakasz alatt kiegészítő irodalmi kutatást is végeztem. A problematikában meghatározott kutatási hipotézisek megválaszolásához a 3. táblázatban feltüntetett vizsgálatokat végeztem el. Kutatásaim során két elsődleges célt fogalmaztam meg:
A magyar szőlő-bor ágazat piaci környezetének megismerése első sorban szekunder adatgyűjtésre alapozva: o A világban, és azon belül az Európai Unió bortermelő országaiban, a szőlő-bor termelési- és fogyasztási struktúrában az elmúlt évtizedek folyamán bekövetkezett változások (különösen a koncentrációs folyamatokra); o A rendszerváltást követően a magyar szőlő-bor ágazat termelési és fogyasztási oldalán bekövetkező változások, melyeket befolyásolt a második világháború utáni magyarországi gazdaságpolitikai rendszerek változásai, különös tekintettel a gazdasági átmenetre (irányított interjúk alapján).
Kutatásaim második része a külső forrásokból megvalósult ágazati beruházásokra, és a termelésben megfigyelhető koncentrációs folyamatokra fókuszál nemzetközi majd hazai példákon keresztül. A világ koncentrációs folyamatainak vizsgálatához, a tudományos írásokon túl, a szakmai folyóiratok cikkeit, illetve szakmai szervezetek éves beszámolóit használtam. A folyamatok vizsgálata során ismertem fel azt, hogy a külső tőkebefektetések aránya, és a helyi fejlesztési modellben betöltött szerepe borvidékenként eltér. Ennek bizonyítására kizárólag szekunder adatgyűjtésre alapozva, két külföldi borvidéken mutattam be a külső tőkebefektetések hatásait: az újvilági Új-Zéland Malbeck borvidéken, valamint a hagyományos borhatalom, Spanyolország Rioja borvidéken.
37
3. Táblázat
Elemzett témakörök A magyar szőlő-bor ágazat piaci környezetének elemzése
: Vizsgálat anyaga és módszerei
Résztéma
Kutatási módszerek A világ és az Szekunder EU borpiacának adatgyűjtés elemzése
Hazai borpiac Szekunder elemzése a primer gazdasági adatgyűjtés átmenet szemszögéből Külső befektetők hatása a magyar szőlőbor ágazatban
Külső tőkebefektetések a globális szőlőbor ágazatban Rioja és Malbeck példáján keresztül Külső tőkebefektetések Villányi borvidéken
Szekunder adatgyűjtés
Külső befektetők Tokaji borvidéken
Szekunder primer adatgyűjtés,
Szekunder primer adatgyűjtés,
Adatforrás
Elemzési módszerek OIV, FAO, Leíró statisztika, KSH, EuroStat, összehasonlító HNT adatok; elemzés szakmai kiadványok és HNT, KSH, Leíró statisztika, VPOP adatok, összehasonlító Tudományos és elemzés, tartalom szakmai elemzés folyóiratok Irányított interjú szakértőkkel Tudományos és Tartalomelemzés, szakmai összehasonlító folyóiratok; elemzés Szakmai szervezetek kiadványai
és Tudományos és szakmai folyóiratok; KIM Ebeszámoló, Opten adatbázis; Irányított interjú (15 pincészet) és Tudományos és szakmai folyóiratok; KIM Ebeszámoló, Opten adatbázis; Irányított interjúk (21 pincészet)
Tartalomelemzés, összehasonlító elemzés
Tartalomelemzés, összehasonlító elemzés
Forrás: saját eredmények A külföldi esettanulmányok igazolták az ágazati tanulmányok minőségi, területi és történelmi elveinek a fontosságát. Magyarország esetében kettő önálló, elsősorban irányított interjúkra alapozott esettanulmányból (Tokaji és Villányi borvidék) határoztam meg következtetéseimet és adtam meg a problematikában felvetett hipotéziseimre a választ.
38
Tekintettel a hazai borászatok nagy számára, a kutatás korlátozott anyagi forrásai nem tették lehetővé, hogy a borvidékeken statisztikailag reprezentatív vizsgálatokat végezzek. Az irányított interjúk előkészítését jelentő bibliográfiai tanulmányaim és adatbázisom alapján választottam ki a borvidéki szereplőket, melyet minden esetben egyeztettem a Hegyközségi Tanács titkárával. Ennek célja a valós helyzet megismerése és az egyoldalú következtetések elkerülése volt. Borászati nagyvállalkozások esetében a vállalkozás több alkalmazottjával készült interjú. Több esetben sikerült a vállalat menedzsmentjének alkalmazottjain túl a befektetőkkel is interjút készíteni (pl.: Tokaji borvidék). A szőlészeti, borászati vállalkozásokon túl minden esetben interjú alá vontam a szakmai szervezetek (általában Hegyközségi Tanács) képviselőit is, akik egyben a termelésben is érintettek. Az irányított interjúk alapját jelentő kérdőívet, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának munkatáraival, illetve Hegyközségi Tanácsok titkáraival teszteltem, és alakítottam ki első változatát. Ezt követően a kérdőívet két irányított interjú során teszteltem, és módosítottam szerkezetét. Porter (1982) ajánlásából kiindulva a kérdőívet inkább egy logikai fonalnak tekintettem amelyet a kutatónak úgy kell ismernie, hogy az interjú alanya által adott információkat rögzíteni tudja. Az interjúk hatékonyabb lefolyását segítette elő, hogy az interjú alanyok többsége engedélyezte hangrögzítő berendezés használatát. Az esetlegesen nyitott adatokat telefonon vagy e-mailen pontosítottam az interjú alanyával. Az interjúk megkezdése előtt informálódtam az interjú alanyáról. Az így szerzett információkat, illetve az interjúk eredményeit több esetben jeleztem az interjú alanyának. Ezen apró megjegyzéseket, hozzáfűzéseket pozitív jelzésként értékelték, és nyíltabbá váltak. Nem volt példa nélküli az sem, hogy az interjú alanya bizonyos kérdésemre - például üzleti titokra hivatkozva - nem adott választ. Ezek legtöbbször az alapítás körülményeire vonatkoztak, azaz a rendszerváltás hajnalán bekövetkező változásokra. A gazdasági átmenet időszakára végül a legtöbb adatot a szakmai szervezetek képviselőitől, illetve a helyi kisvállalkozóktól szereztem meg. Az irányított interjúk általános tapasztalata, hogy a valós helyzet megismerését elősegítő információk jelentékeny része az interjú lezárását követően került elő. Több esetben hangzott el az a mondat, hogy „ezt ne tessék írni, de …” Ezeket az információkat minden esetben próbáltam felvetni a későbbi interjúk folyamán, és igyekeztem azok megerősítésére, illetve cáfolatára választ kapni. Hasonló tapasztalatként mondható el és kutatásaimat nagyban nehezítette, hogy a borászatban és szőlészetben minden pincészet és termelő rendelkezik egy számára megkérdőjelezhetetlen igazsággal, filozófiával. Ezekben az esetben a kutatónak nagy
39
empátiával és megértéssel kell figyelnie, teljes egyetértést mutatva, hogy az interjú alanya őszintén kifejtse személyes véleményét. Vizsgálataim szempontjából releváns vállalkozási adatok hitelességét nyílt hozzáférésű cégadatokból ellenőriztem, mint például mérleg és eredménykimutatások, üzleti beszámolók stb. Ezeket az adatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium E-beszámoló adatbázisból, illetve az OPTEN információs rendszerből szereztem be. Az irányított interjúk és szekunder adatgyűjtés mellett több alkalommal részt vettem a borvidéki szakmai rendezvényeken, ahol korábban nem ismert gazdasági szereplőkkel ismerkedtem meg. Különösen sok információt szereztem a borászokat tömörítő egyesületek közgyűlései során.
3. Szőlő-bor piaci befektetések
E szakirodalmi részben – a problematikában megfogalmazottak szerint – kutatásaim a szőlő-bor ágazat területén történt befektetések nemzetközi folyamatait elemzik. Vizsgálataimat nehezítette az a tény, hogy a borászati befektetések témakörében született tudományos és szakmai írások száma korlátozott. A téma feldolgozást tovább hátráltatta, hogy a publikációk jelentékeny része a borral befektetetési eszközként foglalkozik: ökonometriai modellekkel vizsgálják a magas presztízsű ikon borok érleléséből adódó értéknövekedésének és az egyéb befektetési formák nyújtotta hozamok viszonyát, és keresik a vásárlás és az értékesítés ideális időpontját különböző piacokon. (ld.: Fogarty (2007); Burton – Jabobsen (2001); Sanning (2007)) E megfigyelést támasztja alá Couderc et al (2003) véleménye, miszerint a termelői piac koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti ágazati kutatásokból jellemezhető, ugyanis a globális borkereskedelem szerkezetére vonatkozó egységes statisztikai adatok hiányoznak. A szakmai szervezetek statisztikai adatai, és a témában született tudományos írásokon túl, kitekintek tehát a tárgyban íródott szakmai lapok és internetes portálok írásaira, jelentéseire is, és egy esetben a témában született audiovizuális dokumentum is felhasználásra került. A vizsgálatok során a befektetések tényszerű jellemzésén túllépve, kiemelt szerepet szentelek a befektetők motivációjának, és a kialakult vállalat-vezetési formáknak.
40
3.1 Borpiac történelmi fejlődése A borpiac történelmi fejlődését jelentékenyen befolyásolja az agrár-élelmiszeripari termékek iránti fogyasztási szokások változása. Coelho – Rastoin (2004) Malassi (1973) elmélete2 alapján a borpiac fejlődését szintén négy korszakra osztják fel, azzal a megkötéssel, hogy annak története a mezőgazdasági korszakkal kezdődik:
a borpiac kialakulásának konkrét kezdeti időpontja nehezen határozható meg, az eltérő társadalmi fejlettségű népcsoportok, a történelmi viszályok, és vallási hatások miatt. Borpiacról akkor beszélhetünk, amikor az adott területen élő parasztok az önellátáson túl, értékesítési céllal is állítanak elő bort. A termelési többlet megjelenése a Földközi-tenger birodalmaihoz (Egyiptom, Fönícia, Hellasz, Nagy Sándor Birodalma) kötődik, melynek csúcspontja a Római birodalom korszaka: több százezer kilométeres szállítási útvonalak és szabályozott kereskedelmi, jogi és pénzügyi előírások segítették elő a bor kereskedelmet és hatottak ki annak fejlődésére. Az ipari forradalommal kialakult európai tömegpiac igényeit az adott ország vagy a hazai termelésből vagy behozatalból elégítette ki. A hagyományos bortermelő országokban a bor mindennapi italként jelenik meg, és kereskedelme alapvetően a belpiacon történik. A nem bortermelő országok alkoholfogyasztási igényüket egyéb alkoholokkal elégítik ki, így a bor mint luxustermék szerepe a külkereskedelemben marginális. Az export csak néhány különleges földrajzi elhelyezkedésű és minőségű bort előállító borvidék esetében meghatározó: pl.: Sherry vagy Xerez, Portó, Bordeaux, Tokaj.
A harmadik időszak kezdete a fejlett országokban az 1970-es - 80-as évekre tehető, mely a globalizálódó világában magával hozza a termelési technológia forradalmát, a városiasodást és a tercier szektor fejlődését. Borászati ágazatban fontos változás a specializáció megjelenése: a bor jelentékeny részét a bortermelésre szakosodott termelők és képzett szakemberek irányítják. Bár az életmódbeli változások miatt a hagyományos országok fogyasztása jelentősen csökkent ettől az időszaktól kezdve új termelő és fogyasztó országok jelentek meg a piacon: előbbire Észak-Amerika és a déli félteke országai, utóbbira Észak-Európa szolgál például. E piaci bővülés nyújtotta lehetőségekkel alapvetően az újvilági bortermelő országok éltek, míg Európa leginkább versenyképességének visszaszerzésével és a túltermelés levezetésével foglalatoskodott.
A negyedik, napjainkban kezdődő szakasz a piaci koncentrációval jellemezhető, melyben az újvilági bortermelő országok részesedési aránya stabilizálódik, a hagyományos bortermelő országok pedig szembenéznek a piacukra jellemező valós gazdasági és társadalmi problémákkal. Ebben a fázisban, Porter (1990) elmélete szerint, megjelennek a kifinomult vásárlók, akik a versenytársakat szegmentációra kényszerítik. Ennek következtében a verseny
2
Pre-agrár korszak; Mezőgazdasági korszak; Agrár-élelmiszeripari korszak; Tercier korszak
41
tovább növekszik és a vállalkozások száma csökkeni fog. A borszektorban tehát szintén megfigyelhetők a differenciált oligopóliumok kialakulásának feltételei. Hannin et al (2010) tanulmányukban aláhúzzák, hogy a koncentráció valódi okát nem a Porteri értelemben vett kifinomult fogyasztók megjelenése idézte elő, sokkal inkább a nem borfogyasztó országok tömegfogyasztói igényei. Ausztrália marketingtervén keresztül arra a megállapításra jutottak, hogy az új borfogyasztó országok a borok kínálatának leegyszerűsítését igénylik
3.2 Oligopólimok a szőlő-bor ágazatban
A szőlő-bor ágazat beszállítói és felvevő piacán kialakult oligopóliumok megjelenése változásokat generált a szőlő-bor vertikum egyéb szereplői között, különös tekintettel a termelői oldalra. Coelho Rastoin (2004) agrobusiness kutatásai szerint a borászati ipar egy differenciált oligopóliumokból álló piaccá változott. A termelés koncentrációja különösen az 1990-es évektől vált meghatározóvá, és az ágazat egy új szervezési formáját alakította ki, melynek a legfontosabb újdonsága - Coelho (2005) szerint - a beruházások finanszírozási stratégiájában figyelhető meg:
egyrészt borászati befektetésekre specializálódott pénzügyi befektetők jelent meg az ágazatban;
befektetés-kezelési alapok, tőzsdére bevezetett borászati cégek részvényeinek vásárlásával (akvizíció) kívánják ügyfeleik befektetéseit vonzóbbá tenni.
Tehát először a borágazat történetében, egy új finanszírozási modell globálisan veti fel annak problémáját, hogy a hozzáadott érték létrejöttének a helye és ennek eredményeként keletkezett jövedelem, globális szinten különválik. (Coelho - Rastoin, (2005)) Megtört tehát az a családi gazdaságokra, és szövetkezetekre alapozott korábbi európai fejlesztési modell, melyben a helyben élő termelők boldogulását szolgálja kizárólag a termelésből származó jövedelem. Ezen újtípusú vállalatok működését és szervezését a modern vállaltszervezési módszerek alapján alakították ki. A borágazat koncentráltságáról - FAO adatokból és a vállalatok beszámolói alapján - Coelho és Rastoin (2005) megállapítják, hogy a világ negyven legnagyobb borászati vállalata realizálja az ágazat nettó árbevételének több mint 35%-át. E vállalatok nettó árbevétele 14 milliárd Euró volt 2002-ben. A szerzőpár e változásokat a borpiac elmúlt húsz évben bekövetkezett fejlődése motorjaként tekinti, mely legdinamikusabban a pezsgőiparban (Champagne, Cava stb.) növekedett. A koncentrációra vonatkozó adatok első hallásra ugyan jelentékenynek tűnnek, de a szesz- és üdítőiparhoz képest jelentős elmaradást mutatnak. Az adott élelmiszeripari szakágazat első három, legjelentősebb vállalata által realizált nettó árbevétel részaránya a szakágazat által realizált nettó árbevételből, az égetett szeszipar esetében 25%, a söripar esetében 28%, az üdítőiparban pedig 80%. 42
Ez az érték a szőlő-bor ágazatban csupán 11%-ot tesz ki (Heijbroek, 2007). A szőlő-bor ágazatban tevékenykedő vállalatcsoportok által realizált nettó árbevétel, az élelmiszeriparban vagy az élelmiszer kiskereskedelemben tevékenykedő multi- és transznacionális vállalatokéhoz képest, marginálisnak tekinthető. Az összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a szőlő-bor ágazatbeli termelési koncentráció folyamatának feltételezhetőleg egy korai, kezdeti szakaszában tart jelenleg az ágazat, és a termelési koncentráció a jövőben tovább fog fokozódni. Ezt a megállapítást erősíti Hannin et al (2010), akik különösen a hard discount üzletláncok térnyerése kapcsán arra számítanak, hogy a márkaborok iránti kereslet tovább növekszik, így a beszállítói oldal koncentráltsága tovább fokozódik. Coelho - Rastoin (2004) kiemelik, hogy a differenciált oligopóliumok megjelenése viszonylag új keletű jelenség, és annak mértéke országok szerint változik, amit elsősorban az újvilági országok szőlő-bor ágazatának speciális fejlődési modellje hozott létre. Ezt a folyamatot tovább erősítették a cégek közötti fúziók, felvásárlások, melyekre az ezredforduló során került leginkább sor.
3.3 A Borászati koncentráció jellemzése
Couderc et al (2003) véleménye szerint a termelői piac koncentrációjának vizsgálata csak a nemzeti ágazati kutatásokból jellemezhető. A piaci koncentráció foka országonként eltérő képet mutat. Franciaországban a piacot alapvetően az a körül belül 870 szövetkezet határozza meg, melyek a francia termelés közel 45%-át teszik ki. E vállalatok jelentős bormennyiség előállítását és forgalmazását koncentrálják, egyes pinceszövetkezetek éves termelése eléri a 1,5 millió hektolitert. (Brazsil, 2009) Miként azt az előző részben bemutattam, a bortermelés nagyarányú koncentrációja az újvilági bortermelő országokra jellemző. A 4. számú táblázat adatai is ezt az eltérést támasztják alá: míg bolygónk déli féltekéjén egy adott ország bortermelését kevés számú borászati cég uralja, melyek nemzetközi szinten is meghatározóak, befektetői csoportok tulajdonában vannak, addig a tradicionális borhatalmaknál (pl.: EU) több szövetkezeti tulajdonban lévő borászat is megtalálható a legnagyobbak között. Utóbbi országokban a befektetők alapvetően a pezsgőiparban érdekeltek, mely tőkeerős vállalatok számos esetben befektetőként jelennek meg a világ más borvidékein. A 4. táblázat adatai szerint az újvilági bortermelő országokban – Argentína kivételével – négy-öt vállalkozás keretein belül összpontosul egy adott ország termelésének több mint 50%-a. Ezzel szemben a hagyományos bortermelő országokban a legjelentősebb tíz vállalkozás részaránya sem haladja meg együttesen a nettó árbevétel egynegyedét.
43
4. Táblázat
Ország
A bortermelés koncentrációja néhány országban
Vezető vállalkozások száma
Termelési arány
Legjelentősebb vállalkozások megnevezése
Új-Zéland
4 vállalkozás
85%
Montana Wines Ltd, Nobilo Vintners Ltd, Villa Maria Estate Ltd, Corbans
Dél-Afrikai Köztársaság
2 vállalkozás
80%
Distell Group Limited, KWV
Ausztrália
4 vállalkozás
60%
Southcorp, Foster’s/Beringer Blass, BRL Hardy, Orlando Wyndham,
Argentína
10 vállalkozás
50%
Tittarelli, Bodegas y Vinedos Etchart, Bodegas Chandon, Bodegas Norton stb.
USA
4 vállalkozás
50%
E&J Gallo, Constellation Brands, The Wine Group, Robert Mondavi Corp. stb.
Chile
5 vállalkozás
25%
Concha y Toro, Vina San Pedro, Vina Santa Rita stb.
Franciaország
10 vállalkozás
25%
LVMH, Castel, Val d’orbieu, Baron Philippe de Rotschild, Pernot Ricard, stb.
Spanyolország
5 vállalkozás
15%
Freixenet, Codoniu, Bodegas y Bebidas stb.
Németország
4 vállalkozás
12%
Oetker, Schloss Wachenheim, stb.
Forrás: Word Wine Data in: Coelho – Rastoin (2004) Megjegyzendő, hogy ez utóbbi kijelentést kellő körültekintéssel kell kezelni, hiszen a piaci részesedés mellett mindig figyelembe kell venni a piac nagyságát is. Jóllehet, hogy pl. Új-Zélandon négy vállalkozás adja a termelés 85%-át, de a szigetország éves átlagos termelése nem haladja meg a 1,5 millió hektolitert. Ezzel szemben Franciaország átlagos, éves 56 millió hektoliteres termelésének egynegyedét tíz vállalkozás állítja elő! Tehát a termelés koncentrációja abszolút értékben az öreg kontinensen sem elhanyagolható. A beszédes, országos statisztikák mellett fontos megvizsgálni a vállalatcsoportokat összesítő globális listákat, amelyet az 5. táblázat mutat be: több borászati szempontból meghatározó vállalkozás az élelmiszeripar, és azon belül is a szesz- és üdítőipar egyéb területén is fontos gazdasági szereplőnek számít (pl.: Oetker, Pernod Ricard).
44
5. Táblázat
Származási ország
Alapítás vagy fúzió éve
Tulajdonosi struktúra
Összes nettó árbevétel (millió USD)
Borászati tevékenység árbevétele (millió USD)
Világpiaci részesedés
Helyezés
Cégcsoport
A világ negyven legnagyobb borászati vállalkozása nettó árbevétel alapján
Befektetéssel érintett országok
1
Constellation Brands
USA
1954
tőzsde
4090
2850
4,7%
2
E & J Gallo
USA
1933
magántulajdon
3000
2000
3,3%
3
LVMH
Franciao.
1987
tőzsde
15681
1560
2,6%
4
Group Castel
Franciao.
1949
magántulajdon
1932
1178
2%
5
Allied Domesq
Egyesült Kir.
1994
tőzsde
5823
771
1,3%
USA, Argentína, Új-Zéland, Spanyolország
6
Oetker Gruppe
Németország
1987
tőzsde
6334
743
1,2%
Magyarország, Franciaország, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia
7
Foster's Group
Ausztrália
1888
tőzsde
2697
743
1,2%
USA, Chile, ÚjZéland, Olaszország
8
Southcorp
Ausztrália
1888
tőzsde
799
740
1,2%
USA, Franciaország
9
Pernod Ricard
Franciao.
1975
tőzsde
4872
650
1,1%
Ausztrália, Argentína, ÚjZéland, DélAfrikai Közt., Kína, Spanyolország
10
Grands Chais de France
Franciao.
1979
magántulajdon
553
553
0,9%
Ausztrália, ÚjZéland, Olaszország, Chile
USA, Spanyolország, Új-Záland, Ausztrália, Argentína, Brazília Marokkó, Tunézia, Kína
45
11
Freixenet
Spanyolország
1861
magántulajdon
523
523
0,9%
Franciaország, Ausztrália, Urugay, USA, Mexikó, Argentína
12
The Wine Group
USA
1981
magántulajdon
511
511
0,9%
Olaszország
13
Robert Mondavi
USA
1966
magántulajdon
468
468
0,8%
Olaszország, Chíle
14
Günter Reh AG
Németország
1988
tőzsde
460
460
0,8%
Franciaország, Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária
15
Val d'Orbieu
Franciao.
1967
szövetkezet
445
445
0,7%
16
Kendall Jackson
USA
1982
magántulajdon
425
425
0,7%
17
Rotkaeppchen
Németország
1856
magántulajdon
423
423
0,7%
18
Brown-Forman Corp.
USA
1870
tőzsde
2213
416
0,7%
Olaszország
19
Trinchero Family Estates
USA
1947
magántulajdon
412
412
0,7%
Ausztrália
20
Vincor International Inc.
Kanada
1992
tőzsde
364
364
0,6%
USA, Ausztrália, Új-Zéland, DélAfrikai Köztársaság
21
Vina Concha y Toro
Chíle
1883
tőzsde
338
338
0,6%
Argentína
22
Gruppo Italiano Vini
Olaszország
1986
szövetkezet
314
314
0,5%
23
VrankenPommery Monopole
Franciao.
1975
tőzsde
313
313
0,5%
Portugália, Spanyolország
24
Diageo
Egyesült Kir.
1997
tőzsde
16161
300
0,5%
USA, Franciaország
25
Boisset
Franciao.
1961
tőzsde
298
298
0,5%
Kanada, Uruguay
26
Lanson International
Franciao.
1989
magántulajdon
298
298
0,5%
27
Distell Group
Dél-Afrikai
2000
tőzsde
921
293
0,5%
Franciaország, Ausztrália, Chíle, Argentína, Olaszország
46
Ltd 28
Cavit
29
Közt. Olaszország
1950
szövetkezet
281
281
0,5%
Banfi Products Corporation
USA
1919
magántulajdon
262
262
0,4%
30
Laurent-Perrier
Franciao.
1979
tőzsde
260
261
0,4%
31
Codorniu
Spanyolország
1551
magántulajdon
256
252
0,4%
32
Bronco Wine Co.
USA
1973
magántulajdon
250
250
0,4%
33
Arco Bodegas Unidas
Spanyolország
1877
magántulajdon
248
248
0,4%
Argentína
34
Marie Bizard & Roger Int
Franciao.
1755
tőzsde
470
244
0,4%
Spanyolország
35
Mc Guigan Simeon Wines
Ausztrália
1992
tőzsde
232
232
0,4%
36
Baron Philippe de Rotschild
Franciao.
1933
magántulajdon
230
230
0,4%
37
Champagne N. Feuillate
Franciao.
1971
szövetkezet
220
220
0,4%
38
Caviro
Olaszország
1966
szövetkezet
286
210
0,3%
39
The Terlato Wine Group
USA
1947
magántulajdon
200
200
0,3%
Ausztrália, Franciaország
40
Miguel Torres SA
Spanyolország
1984
magántulajdon
190
190
0,3%
Chíle, USA
Olaszország
USA, Argentína
Olaszország, Portugália, Chíle, Argentína, USA, Dél-Afrikai Közt.
Forrás: Word Wine Data in: Coelho – Rastoin (2004) Megállapítható továbbá, hogy az agrár-élelmiszeripar egyéb ágazataival szemben, a külső tőkeforrásból származó borászati befektetések esetében alacsony a tőzsdére bevezetett vállalatok száma, ugyanakkor magasnak tekinthető a családi tulajdonban, illetve családi vezetés alatt álló vállalkozások (pl.: Oetker, Freixenet) aránya. Miként azt korábban kifejtettem, a múlt század kilencvenes éveinek végére általánossá válik a befektetők jelenléte a szőlő-bor ágazatban: a speciális borászati pénzügyi befektetők mellett befektetési alapok jelennek meg. Befektetéseiket magyarázhatja az ágazat jövedelemtermelő képessége, illetve az a hipotézis, hogy a befektetők nem találtak más, kellően fejlődőképes befektetést. A külső tőkeforrásból származó befektetések számának növekedését elősegítették többek között a világ tőkepiacaira és árukereskedelmére vonatkozó liberalizációs folyamatok, ide értve a kelet-európai rendszerváltozásokat is. Erősítette ezt a folyamatot az 1980-as évek elejétől az 1990-es évek végéig 47
tartó bortermelési és borfogyasztási expanzió: az újvilági országok jelentősen növelték szőlőterületeik nagyságát. A vállalatalapítás mellett, a borászati befektetések esetében is megfigyelhető a külföldi működő tőkebefektetések esetében bemutatott tőkepiaci mozgások: egyesülések, fúziók, akvizíciók révén a vállalati koncentráció tovább fokozódik. Ennek a folyamatnak az előfutára volt, amikor 1983-ban a Kanadai Seagram csoport felvásárolta a Coca-Cola Company Wine Spectrum divízióját. Coelho és Rastoin (2006) az 1980-2005 közötti periódus időszakában 1265 fúziót és akvizíciót (M&A) regisztráltak a bor ágazatban. Évenkénti megbontásban vizsgálva azokat a szerzőpár megállapítja, hogy 2003-ban 110 ilyen jellegű tranzakciót regisztráltak, míg a kilencvenes évek elején ezek száma nem haladta meg átlagosan a negyvenet évente. A vállalati növekedés eme formája a magas fejlődési potenciállal rendelkező piacok esetében jellemző, holott a fejlődésnek ezt az extern módját a szakirodalom sok veszéllyel járó növekedési formának tekinti (pl.: vállalat integrációjának sikere). Hannin et al. (2010) vizsgálata szerint az első két évtizedében (1980-1999), a fejlődés extern módját elsősorban a borpiac dinamikus fejlődése motiválta. A fúziókból és akvizíciókból az újvilági bortermelő országok éppúgy részesültek, mint a hagyományos bortermelő országok, jóllehet ezek száma legnagyobb arányban az öreg kontinensen emelkedett. E tőkeműveletek területi megoszlását tekintve első helyen a tradicionális borhatalmak állnak (Franciaország, Spanyolország, Németország), majd Észak-Amerika (USA, Mexikó) és Óceánia bortermelő országai következnek. A szőlő-bor ágazatba történő befektetéseket Coelho-Rastoin (2006) négy okkal magyarázza. Csoportosításukban felhívják arra is a figyelmet, hogy az alábbi motivációs tényezők sosem önállóan, hanem együttesen, de különböző súllyal jelennek meg egy befektetési döntés meghozatalakor.
Alapanyag (szőlő) biztosítása tekintetében a befektetők két különböző stratégiát követnek: o a szőlőtermesztés kiszervezése, és a szőlő, illetve bor felvásárlása és a bor saját márkanév alatt történő forgalmazása. Ezt a stratégiát követi elsősorban az Ernest & Julio Gallo csoport, mely a Compagnie Rhônadienne cégcsoporttal kötött együttműködés alapján értékesít Côtes du Rhône OEM borokat „Pont d’Avignon” márkanév alatt, vagy délfranciaországi vörösbort „Red Bicyclette” márkanéven az Egyesült Államok piacán. E borok előállítását a partner pincészetek végzik, a E&J Gallo csoport „csak” a kiszerelésre, és a marketingre összpontosít. o a szőlőtermesztés integrálása különösen fontos az OEM termékeket előállító borvidékeken, hiszen e stratégia jelentős kezdeti befektetési összeget igényel, ugyanakkor a befektetők a minőségi bortermelés alapjának tekintik. A befektetési vállalkozások többségében a szőlőhöz és ezáltal a termőföldhöz való szabad hozzáférés egy alapvető feltételként jelenik meg. 48
Champagne borvidéken működő Taittinger és Lanson International pincészetek példáján keresztül bemutatva ennek a stratégiának a jelentőségét kizárólag akkor lehet megérteni, ha ismert az a tény, hogy Champagne-ban a szőlőpiacon több évtizede keresleti piac jellemző. Jóllehet a Lanson International csoport marketing kampányainak eredményeként számos vevői megkeresése volt, de nem rendelkezett kellő alapanyaggal az igények kielégítésére. Ugyanezen időszak alatt a Taittinger a szőlőterületek vásárlására összpontosított, melynek eredményeként termelésének 60%-át saját forrásból tudta biztosítani, és ki tudta elégíteni a Lanson Internationaltól „elküldött” vásárlók igényeit. A saját termőterületre alapozott termelés elsősorban a külső tőkebefektetők alapigényeként jelenik meg. Ezt a stratégiát követi következetesen borászati befektetései során a Crédit Agricole francia mezőgazdasági bank.
Terjeszkedési lehetőség a mérethatékonyság biztosítása szempontjából meghatározó a borászati vállalkozásoknál: olyan nagyságot kívánnak a befektetők elérni, mely lehetővé teszi, hogy hatékonyan tudjanak tárgyalni a felvevő piac multi- és transznacionális élelmiszer-felvásárló központjaival. A nagy élelmiszerláncoknak (pl.: Wal-Mart, Tesco, Metro) való beszállítás szükségességét magyarázza, hogy mára ez az értékesítési lánc megkerülhetetlen a borpiacon. A mérethatékonyság fontosságát emeli ki Hannin et al. (2010) a winery típusú befektetői pincészetek esetében. A leader márkák beszállítói a beszállításhoz kapcsolódó költségük a nettó forgalmának 2%-át teszik ki, míg egy hozzájuk képest 10-szer kisebb vállat esetében a bejutás költsége az adott láncon belül realizált árbevételének a 20%-át is meghaladhatja.
Márkaépítés a prémium kategóriákban: a pincészetek által bevezetett márkák biztosították alapvetően az újvilági országok pincészeteinek sikerét, amelyek a modern fogyasztók életvitelének megfelelő borokat kínálnak a piacon. A márka nem csupán önállóan lehet érték a piacon, de az eredetmegjelölés kiegészítésének egyik alternatívája is. A márka értéke adja talán a legjobb magyarázatot az újvilági bortermelő országok szakmai sikerére az új piacokon (USA, Egyesült Királyság). Ezen országok borászatai széles és tudatos márkapalettával rendelkeznek a csúcsborokat összesítő „ultra premium” kategóriában és a gyors fogyasztásra szánt, egyszerűbb borokat tömörítő „basic” kategóriában. A 6. táblázat példáján keresztül a márkának a modern borfogyasztókra gyakorolt hatása elemezhető. Az új borfogyasztó nagyhatalom, Nagy-Britannia piacán egyetlen közösségi márkának tekinthető eredetmegjelölés sem került be a legismertebb 10 bormárka közé. Ennek a ténynek az ismerete azért is fontos, hiszen a borászati termékek jelölése és piaca minden egyéb élelmiszeripari terméknél szorosabban kötődik a földrajzi árujelzőkhöz. A kilencvenes évekig az Egyesült Királyság legjelentősebb borbeszállítójának számító 49
Franciaország csupán egy márkanévvel került fel a tíz legnagyobb mennyiségben értékesített borok listájára.
6. Táblázat
A tíz legnagyobb mennyiségben értékesített márka az Egyesült Királyság borpiacán
Márka
Bor származási
Tulajdonos
országa
Értékesített millió rekesz (12*0,75l)
Hardy’s
Ausztrália
Constellation Brands
3 712
Blossom Hill
USA
Diageo
2 826
Jacobs Creek
Ausztrália
Pernod Ricard
2 301
Gallo
USA
E&J Gallo
1 906
Stowells
különböző
Constellation Brands
1 773
Kumala
Dél-Afrika
Vincor International
1 501
Banrock Station
Ausztrália
Constellation Brands
1 315
Lindemans
Ausztrália
Southcorp
1 303
Stamps
Ausztrália
Constellation Brands
1 087
Piat
Franciaország
Le Piat
0,776
Forrás: AC Nielsen A borpiac fejlődését bemutatott részben leírtak megismételve fontos látni, világháborút követően megnövekedett globális borfogyasztást indukáló országok lakosai körében a márkák sikerét úgy is magyarázhatjuk, mint bortermelő országok túlszegmentált kínálatának bonyolultságából adódó adott sikeres választ.
hogy a második új borfogyasztó a hagyományos érthetetlenségre
A disztribúciós csatornákhoz való hozzáférés az adott vállalkozás sikerének alapvető záloga. Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy globálisnak tekinthető bordisztribúciós hálózatok még nem alakultak ki az ágazatban. A borok értékesítése legtöbbször területi képviselőkön keresztül történik.
A most ismertetett befektetési motivációk alapvetően a nagy borászati gyárak fontosabb stratégiai megfontolásait összesítik, melyek mellett egyéb tényezők (financiális, regionális) is inspirálhatják egy beruházás megvalósulását. 50
Brazsil (2007) vizsgálatai szerint a márka szerepének vizsgálatát, iparjogvédelmi szempontból, ki kell terjeszteni a földrajzi árujelzők vizsgálatára is, melyek különösen az ikon borok piacán elengedhetetlen motivációs tényezőt jelentenek. Ezeknél a boroknál ugyanis elsődlegesen a termőterület, a terroir hangsúlyozása áll az üzleti kommunikáció középpontjában, és másodlagos szerepet kap a pincészet neve. A magas presztízsű közösségi márkának tekinthető eredetmegjelölések (pl.: Bordeaux, Rioja, Tokaj) használatának a joga az ikon borászatok számára elsődleges szempontot jelent. A befektetések egy további aspektusára, nevezetesen a rövid távú viszonteladási céllal történő befektetésre világít rá Nossiter (2004) a Mondavi csoport az olaszországi Toscana borvidéken befektetésén keresztül. 1998-ban vásárolta meg Robert Mondavi az Ornellaia birtok tulajdonrészének a felét, és 2002-re kizárólagos tulajdonosa lett. A birtok megvásárlásakor egy üveg bor kiskereskedelmi ára 20-30 € között mozgott. A termelésbe és elsősorban a marketingbe történt beruházás következtében a pincészetből kikerült új évjáratok kiskereskedelmi ára meghaladta a 200 Eurot. 2004-ben Robert Mondavi a Frescobaldi családnak értékesítette a birtokot jelentős haszonnal. E befektetési motiváció célja, hogy egy ismert eredetmegjelölésű borvidéken vásárol az adott cég pincészetet magának, melynek imázsát fejlesztve értékesít tovább 5-10 éven belül jelentős haszonnal. A korábban bemutatott új típusú szőlő-bor ágazati befektetők meghatározó motivációt csoportosítják Coelho - Rastoin (2006) aszerint is, hogy milyen típusú befektető vásárolja meg az adott borászatot: -
A kockázati tőkebefektetők borászati beruházásaik során az elsődleges céljuk a meghatározó szavazati hányad megszerzése (vezető kinevezése, aktív részvételi lehetőség a közgyűlésben), majd a befektetés felértékelődését követően, előre meghatározott időben történő távozás, melynek során az üzletrészüket nyilvános kibocsátással (IPO) értékesítik általában pénzügyi vagy ipari befektető részére;
-
Beruházási bankok és biztosító társaságok a legváltozatosabb motivációkkal fektetnek be az ágazatba, de közülük a két legfontosabb:
egy presztízs portfóliót tartalmazó pincészetekből álló cégcsoport felállítása (pl.: Axa csoport borberuházásokra specializálódott leányvállalata az Axa Millésimes beruházásai Bordeaux, Duoro (Portó) és Tokaji borvidékeken);
Korábban a bank által finanszírozott nehéz helyzetben lévő pincészetek felvásárlása (pl.: a számos borászati beruházással rendelkező francia Crédit Agricole 2004-ben vásárolta meg a Val d’Orbieu szövetkezettől az általa finanszírozott Domaine Listel céget);
-
Állami intézmények hosszú távon ruháznak be borászati vállalkozásokba (pl.: a kanadai foglalkoztatási szolgálat, a CalPERS);
-
A kizárólag borászati befektetésekre specializálódott befektetők szőlőbirtokok és pincészetek 51
felvásárlásával foglalkoznak hosszú távra. Coelho és Rastoin (2005) a borászati befektetők ágazati sikerét három faktorban határozták meg:
a termelési eszközök területén ezen pincészetek előnye a beszállítói piaccal való hatékony tárgyalóképességben rejlik, így termelési költségük alacsonyabb versenytársaiknál.
A márkaépítés területén tett invesztíciójuk jelentős. Alapvetően a borpiacon a prémium, ultra-prémium és ikon kategóriában vannak jelen, ahol a piaci verseny sokkal kisebb az alacsony árú, basic kategóriához képest.
Értékesítési csatornáik fejlettek, melynek kiépítése során egyszerre jellemzi őket a verseny és az együttműködés,
A boripari óriások erős versenyt folytatnak a piacon, ugyanakkor számos esetben találunk együttműködési megállapodásokat közöttük. Coelho és Rastoin (2006) 1980-2005 között 66 ilyen együttműködési megállapodást regisztrált a nagy borászati cégek között, amely szám messze elmarad az ugyanezen időszak alatt bekövetkezett felvásárlásokétól. Az együttműködés alapvetően az alábbi területekre koncentrálódott:
termelési együttműködések;
értékesítési csatornákhoz való hozzáférést biztosító együttműködések;
marketing és promóciós tevékenység területén történő együttműködések.
Coelho és Rastoin (2006) megállapítják, hogy a legritkábbak az értékesítési csatornákhoz való közös hozzáférést garantáló együttműködések, és a leggyakoribb együttműködéssé az ezredfordulóra a marketing és promóciós együttműködések lettek. Mint minden befektetést, így a szőlő-bor ágazatba történő befektetések esetében is vizsgálni kell a beruházások tőkeigényét és megtérülési mutatóikat. Hasonlóan választ kell adni arra a kérdésre is, hogy milyen volumenű pincészet garantálja a befektető számára a legkisebb kockázatot. Figyelembe véve, miszerint viszonylag szegény a szőlő-bor ágazati befektetéssel foglalkozó szakirodalom, azzal a megállapítással kell élni, hogy a beruházások tőkeigényével és azok megtérülésével foglalkozó naprakész szakirodalom jelentős hiányosságokat mutat. A témában született elemzések legtöbbjét a borászati befektetések finanszírozására specializálódott hitelintézetek készítenek, de azok a kutatóknak nagyon magas áron hozzáférhető. A legpontosabb elemzéseket a dán Rabobank végzi e területen. Castaldi (1984), Castaldi – Folwell (1987) kelet-amerikai pincészeti beruházásokat vizsgálva arra a megállapításra jutnak, hogy a legjobb megtérülési mutatókkal a 11 350 hl éves kapacitású pincészetek rendelkeznek. A matematikai modell kidolgozása során feltételezték, hogy a különböző nagyságú pincészetek azonos termékportfólióval rendelkeznek, az általuk előállított bor minősége állandó, és azt
52
azonos átlagáron értékesíti valamennyi borászat, tehát figyelmen kívül hagyták a mérethatékonyság kérdését. Dillon et al. (1994) modellje szerint, amerikai viszonylatok szerint, a 378 hl-es gazdaság jelenti a legéletképesebb gazdaságot. Ugyanakkor a fenti vállalatok a termésük jelentős részét szőlőmustként értékesítették a feltételezések szerint. Folwell et al. (2001), 2 000 (180 hl), 5 000 (450 hl), 10 000 (900 hl), 50 000 (4 500 hl), 200 000 (18 000 hl), és 500 000 (45 000 hl) karton3 bor kapacitású pincészetek beruházásigényét, működési költségeit, és a befektetések megtérülését vizsgálták Nyugat-Amerikában (USA) ökonometriai vizsgálataik során. Fontos egyszerűsítést jelent viszont, hogy az alapanyag-ellátást teljesen külső forrásból kívánták megoldani, és az évjárathatásoktól eltekintettek. Valamennyi pincészet esetében fajtánként azonos technológiát és érlelési időt feltételeztek. Modelljük felállítása során számos szakmai szempontot figyelembe véve határozták meg a beruházások technológiai igényeit, a különböző méretű pincészetek termelési portfólióját és értékesítési csatornáit. Számításaik szerint Nyugat-Amerikában a pincészetek beruházási költsége 451 170 USD és 26 225 720 USD között változik. A legjelentősebb beruházási összeget –az 50 000 karton kapacitású pincészet kivételével - az épület kivitelezése jelenti, majd azt követi az érlelést szolgáló hordók. Egy üvegre számítva 18,80 $ és 4,37 $ között változik a fajlagos beruházási összeg, fajlagos működési költségük pedig 8,47$ - 3,24 $ között változik. A beruházások mindegyike, az első év kivételével, pozitív cash flow összeggel zárt. A beruházások megtérülését a nettó jelenérték (NPV), valamint a belső megtérülési ráta alapján (IRR) rangsorolták a szerzők. A 200 000 és 500 000 karton kapacitású pincészetek negatív nettó jelenértéket értek el, így ezeket a beruházásokat ebből a szempontból nem tekintették jó befektetésnek. NPV és IRR szempontjából legjobb beruházásnak az 5 000, 2 000 majd az 50 000 kartont előállító pincészetek bizonyultak. A fenti számítások rámutatnak arra, hogy a borászat szempontjából a mérethatékonyságon túl a portfóliónak, illetve az értékesítési csatornáknak meghatározó szerepe van. A modellben szereplő két legkisebb pincészet kizárólag prémium borokat állított elő, és azoknak jelentékeny részét közvetlenül értékesítette a fogyasztók részére.
A beruházások társadalmi megítélése
Egy beruházás megvalósulását, fennmaradását, szakmai sikerét a gazdasági és technológiai faktorokon túl számos szociológiai tényező is befolyásolja. Figyelembe véve, hogy a szőlő-bor
3
1 karton = 12 * 0,75 liter
53
ágazatba befektető vállalkozások rurális területeken valósítják meg beruházásukat, annak társadalmi megítélése és elfogadottsága nélkülözhetetlen sikeres működésükhöz. Az életét az adott szűk területen megélt lakosok helyismerete, társadalmi tőkéje adott esetben nem kívánt konfliktusokat hozhat felszínre. Ennek a konfliktusnak a legismertebb példája a Mondavi cégcsoportnak a dél-franciaországi Languedoc borrégióba, Aniane-ba tervezett borászati beruházása, melyet a borász szakma borháború néven ismer. A beruházás tervezett összértéke 180 millió Franc (~ 27,6 millió €), amiből a tervek szerint kb. 80 ha-os szőlészetet, és egy évi 300 ezer palackos borászati üzemet kívántak megvalósítani. Languedoc borrégió, mely a középkorban a Mediterránium leghíresebb borvidék volt, a XX. században leginkább borászati megmozdulásairól, és túltermelési válságáról volt híres, ami egyben a közösségi borpiaci szabályozásban meghirdetett támogatott kivágások és szerkezetátalakítási programok első számú kedvezményezettjévé vált. A helyi politikusok – különösen a polgármester – támogatását bíró befektetés egy közösségi tulajdonban lévő, ugyanakkor természetvédelmi szempontból kiemelten védett területen valósult volna meg. A polgármester 99 éves bérleti szerződéssel adott volna át a megvásárolt terület mellett a Mondavi csoportnak 50 ha szőlőterületet, azzal a kikötéssel, hogy a helyi vadászok számára szabad bejárást biztosít a cégcsoport a szőlőterületekre, és a szőlészeti beruházás kivitelezésénél fokozottan ügyelnek a természetvédelmi szempontokra. Torres (2006) könyvében érzékletesen elemzi, hogy a helyi lakosok, különösen a vadászok, a közösségi tulajdonuknak és szülőföldjüknek az elvesztéseként tekintenek az idegen, amerikai Mondavi csoport beruházására. A helyi borászok pedig az egyenlőtlen fejlődést, és a cégcsoport egyoldalú erőfölényét látják a beruházásban. Torres (2006) munkájában külön hangsúlyozza, hogy a befektetővel szemben a helyi lakosok mozgósítják társadalmi tőkéjüket és különböző helyi érdekvédelmi szervezetekben betöltött szerepüket kihasználva mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a beruházás megvalósulását. Az ügy akkor bonyolódik igazán, amikor egy helyi családi termelő bejelenti, hogy 25 ha szőlőterületet szeretne bérelni a Mondavi által kiszemelt területen. A fokozódó ellenállás csillapítására, a Mondavi csoport arra is hajlandóságot mutatott, hogy a helyi szövetkezettel közös márkát alakítson ki, és vezessen be a piacra egy prémium kategóriájú vörösbort. Végül a Mondavi ügy miatt választásokat elveszítő megyegyűlés elnöke és polgármester távozásával megszűnik a befektető politikai támogatottsága, és a projektet ellenző politikusok és a helyi lakosok nyomására a francia hatóságok élnek a Mondavi által kiszemelt területek elővásárlási jogával, amivel véglegesen megakadályozzák a boróriás letelepedését. A Mondavi csoport sikertelensége jól példázza, milyen módon tudja elősegíteni vagy gátolni egy cég fejlődését a helyi lakosokkal való kapcsolata, akikben mindig erősen él a településhez való kötődés érzése. Egy befektető megjelenése a helyi lakosokban gyakran felkeltheti annak veszélyét, hogy a helyi értékek elvesznek, megsemmisülnek, idegen kézre jutnak, a közösségi élet pedig új, 54
idegen személyek irányítása alá kerül. Termelői oldalról tekintve Torres (2006) rávilágít arra a tényre, hogy a helyi borászok félelme abból adódik, hogy a vitathatatlanul pénzügyi erőfölényben lévő pincészet mögött másodlagos szereplővé válnak. A semmiből kinövő, legmodernebb technológiával felszerelt, képzett szakembereket alkalmazó pincészetek mellett a hagyományos technológiával dolgozó, saját, megtermelt jövedelmükből fejlesztő családi pincészetek életüket és megélhetésüket féltik. A helyi lakosok személyes kapcsolataikat, meggyőződésük szerint mindkét irányban, mind a befektető mellett, mind pedig annak ellenében, képesek mozgósítani, attól függően, hogy a cég mennyire fűzi szorosra, és ápolja kapcsolatait a helyben élő termelőkkel.
55
A szőlő a napsugaraktul érik; Mig édes lett, hány napsugár Lehelte rája élte melegét, Hány százezer, hány miljom napsugár?... (Petőfi Sándor: Az Apostol)
III. Világpiaci alakulásában 1.
és
hazai
trendek
a
borpiac
Nemzetközi borpiaci trendek
A nagy világégést követő társadalmi és gazdasági hatások átalakították a szőlő-bor vertikum szerkezetét. E változások legszembetűnőbb példája, hogy az Európai kontinens szőlészeti-borászati dominanciáját új termelő országok törték meg, melyek többségében a szőlő és bortermelés a második világháborút követően indult látványos fejlődésnek. A világ szőlőtermő területe az 1970-es évek végére érte el tetőpontját (10,2 millió ha), és ezt követően fokozatos csökkenésnek indult. Mélypontját az ezredforduló környékén érte el, majd ezt követően globális szinten lassú emelkedésnek indult. A jelenlegi szőlőterület 7,4 millió hektár körül alakul. (7. táblázat) A világ legnagyobb szőlőterületével az EU 27 tagállama rendelkezik, ahol az Eurostat adatai alapján összesen 3,78 millió hektár szőlőt műveltek4 2010-ben. Közülük is ki kell emelni Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot, mely tagállamok az EU-27 összes szőlőterületének 78%-át, a világ összes szőlőterületének több mint 1/3-át művelik. Az OIV statisztikai adatai alapján megfigyelhető, hogy Európa és azon belül az EU szőlőterületének részaránya fokozatosan csökken, melynek legfontosabb oka, hogy az EU-ban a támogatott kivágási programmal és a telepítések korlátozásával kívánják helyreállítani a piaci egyensúlyt. Az Európai Bizottság jelentése alapján, a szőlő-bor CMO reform keretében meghirdetett kivágási programban további 161 166 hektár szőlőterület érintett. Az OIV 2010. októberi konjunktúra jelentése azt vetíti előre, hogy a támogatott kivágások mellett további 60-70 ezer hektár szőlőterület kivágására lehet számítani az EU-27 területén.
4
Itt kell megjegyezni, hogy több ország esetében az OIV illetve az Eurostat szőlőterületre vonatkozó statisztikai adatai
között szignifikáns eltérés mutatkozik több tagország esetében (pl.: Olaszország, Magyarország)
56
7. Táblázat
A világ szőlőterületének változása az 1980-as évek közepétől (ezer hektárban)
Megnevezés
19861990 átlaga
199195 átlag
19962000 átlag
Világ összesen Afrika ebből: Algéria Tunézia Marokkó Dél Afrika Amerika ebből: Argentína Brazília USA Urugay Mexikó Chile Ázsia ebből: Kína India Irán Szíria Üzbegisztán Grúzia Törökország Európa ebből: Franciaország Németország Görögország Olaszország Portugália Spanyolország Ausztria Bulgária Magyarország Ciprus Románia Csehország Szlovákia Szlovénia Svájc Ukrajna Moldova Óceánia ebből: Ausztrália Új-Zéland Forrás: OIV adatok
8 813 380 142 30 47 100 876
8 091 344 97 28 50 101 807
7 704 320 59 28 49 111 868
261 58 329 19 57 124 1 383
209 60 331 12 46 124 1 367
148 21 228 121 … … 635 6 110 995 102 160 1 074 282 1 506 57 138 142 30 244 … … … 14 … … 63 58 5
153 38 245 90 121 87 615 5 501 940 106 138 985 270 1 290 56 136 133 22 251 12 26 18 15 165 195 71 64 7
20012005 átlag
2005
2006
2009
7 878 374 87 25 50 131 959
7 823 388 95 24 50 134 967
7 818 391 95 24 50 134 977
7 694 378 74 30 48 132 1 005
208 59 376 10 43 147 1 420
211 74 411 10 37 186 1 636
219 78 399 9 33 193 1 647
223 83 399 9 31 196 1 656
229 91 404 9 28 199 1 676
218 44 275 75 103 76 583 4 998 915 104 131 910 257 1 183 50 113 127 20 253 13 22 17 15 124 162 117 106 11
423 60 315 57 104 62 563 4 730 894 102 116 863 248 1 200 49 103 91 17 234 17 18 17 15 100 150 179 159 20
439 65 330 58 104 59 555 4 629 895 102 113 842 248 1 180 52 95 83 16 217 19 20 18 15 96 148 192 167 25
450 71 330 60 106 54 552 4 598 888 102 112 844 249 1 174 50 102 78 13 213 18 18 18 15 93 146 196 169 27
518 86 300 60 107 53 505 4 423 836 102 113 812 244 1 113 47 81 70 11 206 17 20 17 15 94 148 212 176 36
57
Európa szőlőterületeinek csökkenése ellenére a világ szőlőterületeinek nagysága nem ugyanolyan ütemben csökkent. Ennek legfontosabb oka, hogy olyan újvilági országokban, mint Ausztrália, Egyesült Államok, Chile, a szőlőterületek jelentősen növekedtek a ’80-as évektől napjainkig. Ezen országokban a szőlőterületek növekedésének üteme az ezredfordulót követő években érte el csúcspontját. Az OIV 2012. októberi konjunktúra jelentésében megállapította, hogy már a déli félteke országaiban is a termőterület csökkenésére lehet számítani. Ausztrália, Új-Zéland és a Dél-Afrikai Köztársaság esetében, a túltermelés és a gazdasági válság miatt, a gazdálkodók bizonyos területek felhagyására kényszerülhetnek. Ázsia robbanásszerű gazdasági növekedéséből a szőlő-bor ágazat is fokozatosan profitál. Kína és India szőlőterületeinek növekedésére akár úgy is tekinthetünk, mint a „legújabb világ” bekapcsolódására a piac vérkeringésébe, melyekben a korábban meghatározó étkezési szőlő-termesztés felől fokozatosan a borszőlő termelés irányába mozdul el a termelés. A bortermelés tekintetében a szőlőtermeléshez hasonló tendenciák figyelhetők meg. Jelenleg az éves bortermelés 280-260 millió hektoliter között alakul, melynek több mint kétharmadát az európai országok adják. Ezen belül is az EU tagországok bortermelése a legjelentősebb, évi 140-160 millió hl között változik (2011: 163,5 millió hl). A két örök versenytárs a termelés mennyiségét tekintve Franciaország és Olaszország (~50-50 M hl), őket pedig Spanyolország követi (~38 M hl). (8. táblázat) A ’80-as évek közepétől a bortermelés mennyiségének legnagyobb mértékű visszaesése a volt szocialista országokra jellemző. Az OIV statisztikái alapján megállapíthatjuk, hogy az EU új tagállamaiban a ’90-es évek elejére jellemző gyors visszaesés napjainkban stabilizálódni látszik. Az elmúlt évtizedben a legnagyobb termelésbővülés Ázsiában mutatkozott meg: elsősorban a Közelilletve a Távol-Kelet (Kína) országaiban. Érdekességként megemlíthető Új-Zéland is: a szigetország 5 év alatt 0,6 millió hektóliterről 1,2 millió hektóliterre bővítette bortermelését. A 260-280 millió hl bortermeléssel szemben a világ éves borfogyasztása 240 - 250 millió hl körül változik. Tényként kell kezelni, hogy éves szinten a bor túltermelés nagysága 30-40 millió hl között változik (2. ábra). Jogosan merül fel az a kérdést, hogy miként történik meg a túltermelés levezetése és mely országokban fognak a túltermelésért felelős szőlőterületek eltűnni. Az OIV statisztikai adatai alapján megdőlni látszik az a megfogalmazás, miszerint az újvilági országok gyors ütemű növekedését exportorientált termelési stratégiájuknak köszönhetik. Ez az állítás csak akkor igaz, ha az Európai Unió térségét egy”országnak” tekintenénk, ahol a termelése és fogyasztása közötti különbség csak 13% lenne 5 . Európa három borhatalmának (Spanyolország, Olaszország és Franciaország) termelése és belső fogyasztása közötti eltérés 37 – 65% között változott 2006-ban, ami összesen 69 millió hektoliter többlet-termelést jelent. (9. táblázat)
5
2008-as Eurostat adatok alapján számolva
58
8. Táblázat
A világ bortermelésének változása az 1980-as évek közepétől napjainkig (ezer hektoliter)
Ország
Világ összesen Afrika ebből: Algéria Tunézia Marokkó Dél Afrika Amerika ebből: Argentína Brazília USA Urugay Mexikó Chile Ázsia ebből: Kína Törökország Európa ebből: Franciaország Németország Görögország Olaszország Portugália Spanyolország Ausztria Bulgária Magyarország Ciprus Románia Csehország Szlovákia Szlovénia Svájc Ukrajna Moldova Óceánia ebből: Ausztrália Új-Zéland Forrás: OIV adatok
19861990 átlaga 304 192
1991-95 átlag
1996-2000 2001-2005 átlag átlag
2005
2006
2009
263 092
272 557
272 780
280 106
283 149
271 061
9 259 687 306 401 7 742 48 595
9 494 518 297 322 8 228 42 776
9 091 391 365 350 7 837 44 815
9 582 742 309 334 8 040 47 533
10 181 920 331 375 8 406 52 380
11 078 770 340 419 9 398 48 867
11 321 558 245 330 9 986 49 151
19 914 2 968 18 167 856 1 905 4 135 4 448
15 588 3 095 17 619 878 1 760 3 326 6 968
13 456 2 920 20 386 999 1 340 5 066 11 703
14 488 3 185 20 399 886 1 144 6 389 13 385
15 222 3 199 22 888 876 1 100 7 885 13 832
15 396 2 372 19 440 939 1 050 8 448 13 723
12 135 2 720 21 965 629 369 10 093 14 613
2 734 222 237 165 64 641 10 012 4 244 65 715 8 455 33 519 2 733 4 434 10 974 682 7 133 … … … 1 310 … … 4 724 4 285 439
5 140 275 198 601 52 886 10 391 3 668 60 768 7 276 26 438 2 485 3 462 3 823 619 55 298 487 685 781 1 218 1 741 4 008 5 253 4 810 443
9 581 311 199 000 56 271 9 989 3 832 54 386 6 828 34 162 2 351 2 811 4 126 586 6 173 514 482 476 1 222 1 414 2 151 7 948 7 380 568
11 460 270 188 899 51 919 9 225 3 727 46 936 7 311 37 323 2 531 2 043 4 034 346 4 975 500 408 599 1 082 2 146 2 511 13 380 12 543 837
12 000 287 188 393 52 105 9 153 4 027 50 566 7 266 37 808 2 264 1 708 3 103 197 2 602 436 296 634 1 001 2 130 2 520 15 321 14 301 1 020
12 000 253 193 886 52 127 8 916 3 938 52 036 7 542 38 137 2 256 1 757 3 271 183 5 014 432 325 527 1 011 2 160 1 938 15 595 14 263 1 332
12 800 499 182 217 46 269 9 228 3 366 47 314 5 868 35 166 2 352 1 397 3 198 145 6 703 570 346 539 1 112 3 181 1 240 13 760 11 710 2 050
59
2. ábra: A világ bortermelésének és borfogyasztásának alakulása
300 200 100 0 2000 2001
2002 2003
2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011
Borfogyasztás
Bortermelés
Forrás: OIV adatok
Az adott ország termelése és belső fogyasztása közötti eltérést szemléltető 9. táblázat adatai alapján a bortermelő országok három csoportját különböztetem meg, amennyiben Németországnak, mint bortermelő országtól eltekintünk:
Azok a bortermelő országok, melyek fogyasztása és termelése között kis mértékű különbség mutatkozik, ugyanakkor behozatalra szorulnak. Pl.: Kína és az Egyesült Államok. Több évtizeden keresztül Argentína is ebbe a csoportba tartozott, de az ezredforduló óta termelése magabiztosan meghaladja a belső fogyasztás mennyiségét.
Azon bortermelő országok, melyek borainak első számú felvevő piaca a belső piac maradt (pl.: Olaszország, Franciaország). Ezen nettó exportőr országokban a kivitel aránya általában a termelés egyharmadát teszi ki és részaránya emelkedik. Hosszú távon vagy termelési potenciáljuk csökkenésével, vagy export tevékenységük növelésével tudják fenntartani a piaci egyensúlyukat. E csoportba sorolhatjuk az ezredforduló óta Argentínát is.,
A nettó exportőr országok termelésük több mint 60%-át értékesítik külpiacon. Ezen országok példája Ausztrália, Chile, Dél-Afrikai Köztársaság és Spanyolország.
A világ borfogyasztásának változását vizsgálva megállapítható, hogy a ’90-es évek végén érte el mélypontját (~227 millió hl), majd az új évezredben a 235-240 millió hektóliteres szint körül stabilizálódott. A világszintű adatok azonban még nem jelzik azokat a változásokat, amelyek az egyes térségekben zajlottak le.
60
9. Táblázat
Néhány jelentős bortermelő ország termelése és fogyasztása közötti eltérés
Megnevezés Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer Dél Afrika Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer Argentína Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer USA Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer Chile Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer Kína Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Franciaország Borfogyasztás (ezer Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Németország Borfogyasztás (ezer Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Olaszország Borfogyasztás (ezer Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Spanyolország Borfogyasztás (ezer Különbség (ezer hl) hl) Eltérés % Bortermelés (ezer hl) Borfogyasztás (ezer Ausztrália Különbség (ezer hl) hl) Eltérés %
1986- 1991- 1996- 20011990 95 2000 2005 átlaga átlag átlag átlag 7 742 8 228 7 837 8 040 3 359 3 651 3 944 3 624 4 383 4 577 3 893 4 416 57 56 50 55 19 15 13 14 17 15 12 11 914 588 456 488 2 110 -132 557 804 720 899 2 799 689 11 -1 4 19 18 17 20 20 20 18 20 23 167 619 386 399 -2 624 -1 -428 -3 791 759 814 808 -14 -6 -2 -17 140 409 4 135 3 326 5 066 6 389 3 499 2 350 2 410 2 458 636 976 2 656 3 931 15 29 52 62 2 734 5 140 9 581 11 2 739 5 098 9 858 11 460 -5 42 -277 -447 907 0 1 -3 -4 64 52 56 51 41 37 35 33 641 886 271 919 22 15 20 18 715 310 505 913 35 29 37 35 926 576 766 006 10 10 9 989 9 225 18 18 19 19 012 391 -8 377 -8 -9 -10 389 544 279 949 -84 -78 -93 -116 153 290 724 65 60 54 46 36 35 31 28 715 768 386 936 29 25 22 18 621 122 950 504 44 42 41 39 094 646 436 432 33 26 34 37 17 15 14 13 519 438 162 323 16 10 19 23 402 439 427 916 48 42 58 63 117 999 735 407 4 285 4 810 7 380 12 3 297 3 208 3 606 4 213 543 988 1 602 3 774 8 330 23 33 51 66
2005
2006
2007
8 406 3 401 5 005 60 15 10 222 4 250 972 28 22 26 888 -3 300 -15 412 7 885 2 644 5 241 66 12 12 000 -652 652 -5 52 33 105 18 530 36 575 9 153 19 -10 845 -117 692 50 27 566 23 016 47 550 37 13 808 24 686 64 122 14 4 523 301 9 778 68
9 398 3 407 5 991 64 15 11 396 4 293 103 28 19 27 440 -7 150 -40 710 8 448 2 380 6 068 72 12 13 000 -1 279 -11 279 52 33 127 19 003 37 124 8 916 20 -11 210 -127 294 52 27 036 24 332 47 704 38 13 137 24 514 65 623 14 4 583 263 9 680 68
9 783 3 557 6 226 64 15 11 046 3 880 166 26 19 28 870 -8 250 -42 380 8 227 2 980 5 247 64 12 13 000 -1 586 -13 586 45 32 672 13 169 30 503 10 20 261 -10 782 -103 521 45 26 981 19 700 42 281 34 13 755 21 100 62 655 9 620 4 769 4 851 50
Forrás:OIV
Fontos kiemelni azt a tényt, hogy a világ legnagyobb borfogyasztásával Európa, és azon belül is az EU 27 tagországa büszkélkedik: 2006-ban az EU-27 borfogyasztása 141,7 M hl, míg az öreg 61
kontinensé 162,8 millió hektoliter, ami a világ borfogyasztásának 67,2%-a. A legmagasabb egy főre jutó borfogyasztással Luxemburg után Franciaország rendelkezik [53,8 liter/fő (2006)]. Az EU-n kívüli európai országok közül Ukrajnát, illetve Oroszországot kell kiemelni. Az Amerikai kontinensen a borfogyasztás összességében növekszik, jóllehet a földrész északi és déli felén jelentős eltérések mutatkoznak: a fejlett ipari országokban (Kanada, USA) a borfogyasztás lassan emelkedik, míg a déli féltekén Argentína kivételével jelentősen csökkent. Afrikában az éves borfogyasztás rendkívül alacsony (6,6 millió hl) a kontinens népességéhez viszonyítva. Az első számú borfogyasztó ország a kontinensen Dél-Afrikai Köztársaság. Óceániában az utóbbi időszakban a belső kereslet növekedését tapasztalhatjuk. Ázsiában a két legfontosabb borfogyasztó ország Japán és Kína. Míg Japánban a magas jövedelmi viszonyok, addig Kínában a magas lélekszám és a nyugati értékrend terjedése jelentenek jelentős piaci lehetőségeket. A GATT keretei között, illetve később a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO) folyó liberalizációs egyezmények eredményeként a bort érintő importvámok jelentősen csökkentek a kilencvenes évek óta. A borexport folyamatosan növekszik, értéke 2007-ben 91,3 millió hl volt, melynek kétharmadát Olaszország, Franciaország és Spanyolország realizálja. Míg 1986-1990 között a világ borfogyasztásának csupán 18,2 %-át tette ki az export aránya, addig 2007-re a borok 38%-a átlépte legalább egy ország határát. A világ elsőszámú exportőre az EU-27 bortermelő országai (2007: 61,7 millió hl6), ugyanakkor az exportált borainak közel kétharmada az EU belső piacán (2007: 43,5 millió hl) kerül értékesítésre. Az újvilági országok export részaránya folyamatosan emelkedik: 1996-tól napjainkig Ausztrália, DélAfrika és Chile megháromszorozta exportmennyiségét. A borexport legfontosabb iránya tehát az Európai Unió, így a világ importőreit szintén az Európai Unió tagországai jelentik. A világ borimport-struktúrájának megértéséhez ismerni kell azt a tényt, hogy a világ négy borimportőre között három tradicionális bortermelő ország. Az Egyesült Államokba nagy mennyiségben importálnak elsősorban francia magas értékű vörösborokat, Németország alapvetően szintén vörösborokat importál, míg Franciaország spanyol és olasz földrajzi jelzés nélküli borokkal házasítja, hazai, alacsony árkategóriájú export borait. Az OIV statisztikái szerint az EU borimportja jelentősen növekedett az új, közép-kelet európai országok csatlakozásával. Érdekesség, hogy a legnagyobb százalékos importbővülés éppen a bortermelő országokban volt megfigyelhető: Bulgária, Románia, Magyarország, és Csehország. A kereskedelem mennyiségi bővülése mellett lényeges változás történt annak szerkezetében. Az élelmiszerláncok megjelenésével a borkereskedelem is átalakult. A 3. ábra érzékletesen szemlélteti, hogy a nagy kereskedelmi láncok részaránya a legtöbb fejlett országban meghaladja az 50%-ot, azaz két palackból egyet legalább itt értékesítenek.
6
DG AGRI adatok
62
3. ábra: Különböző borértékesítési csatornák részesedése országonként, 2002-ben Japán USA Spanyolo. Olaszo. Franciao. Belgium Németo. Argentína Egyesült Kir. Hollandia Dánia 0%
Bevásárló közp.
25%
HORECA
50%
Közvetlen ért
75%
100%
Spec. Boltok
Forrás: ONIVINS
2. Az Európai Unió borpiaci szabályozása
A világ legnagyobb bortermelője, és egyben első számú exportőre az Európai Unió, melynek borpiaci szabályozása a vizsgálatom tárgyát jelentő borvidékek termelési struktúráját is meghatározza. Az első közösségi borpiaci szabályozást 1960-as évek végén dolgozták ki, és 1970-től vezették be. Kiemelendő továbbá 1976, amikor az asztali bort érintő túltermelési válságok hatására a piaci egyensúlyt megteremteni akaró intézkedések kerültek bevezetésre: a szőlőterületek növelésének tilalma (telepítés csak újratelepítési joggal lehetséges), valamint a feleslegek levezetésére lepárlási intézkedéseket foganatosítottak. A kibővülő Európai Közösségben a ’80-as években a piacstabilizáció elveinek fenntartása mellett fokozatosan ösztönözik az ágazat termelési szerkezetének minőségi átalakítását. Ekkor vezetik be a melléktermékek kötelező lepárlása, a kivágási támogatás és a szőlőültetvények szerkezetátalakítási programcsoportokat. A Világkereskedelmi Szervezetnek az agrártámogatásokra és a földrajzi árujelzőkre vonatkozó előírásai, az új évezred túltermelési válsága, az európai bortermelés versenyképességének csökkenése, az egyre gyakoribb krízislepárlások, valamint a pazarló európai borpiaci szabályozás eredményeként
63
született meg a 2008. augusztus 1-től két ütemben bevezetett új közös borpiaci szabályozás. Fontos változás, hogy a korábbi borpiaci szabályozáshoz képest már nem az EU osztja fel az egyes támogatási intézkedések között, hanem a tagállamok számára állapít meg egy bizonyos költségvetési keretet, amit nemzeti borítéknak nevezünk. Ezt a támogatási összeget oszthatja fel az adott tagállam a bizottsági rendeletben meghatározott programok között, a nemzeti prioritásokat figyelembe véve. A tagországok a támogatási program kidolgozása során a közösségi jogszabály által meghatározott intézkedések listájából választhatnak, amelyek a következők lehetnek:
SPS (egységes farmtámogatás): jövedelempótló, területalapú támogatás jelent.
Szőlőültetvények szerkezetátalakítási támogatása: Magyarország számára ez stratégiai támogatást jelent, melyben a szőlőültetvények fajtaváltására és áttelepítésére nyújt támogatást.
Borászati technológiai támogatás: borászati üzemek technológiai fejlesztését teszi lehetővé a beruházási költségek 30%-os támogatási szintjével.
Harmadik országba irányuló promóciós támogatással maximum 50%-os intenzitás támogatás Magyarországon 2012-ben került meghirdetésre.
Zöldszüret: az éretlen szőlőfürtök eltávolítási költségének legfeljebb 50%-os támogatása.
Szüreti biztosítás: piaci alapú biztosítás társfinanszírozása a biztosítási díjak 50% illetve 80%-os támogatásával.
Kockázatkezelési alap (piaci kockázat): a piaci kockázat biztosítására szolgáló alap adminisztratív költségeinek támogatására.
Melléktermék lepárlás: a melléktermék lepárlóhoz történő beszállítási költségeinek kompenzációja támogatható.
2012-ig adható átmeneti intézkedések voltak:
Szeszesital piacot támogató lepárlás;
Sűrítmény felhasználási támogatás természetes alkoholtartalom növelésre;
Krízis lepárlás.
Magyarország számára 2008 és 2013 között rendelkezésre álló nemzeti boríték felhasználási tervét a 10. táblázat foglalja össze.
64
10. Táblázat A Magyarország számára EU forrásból odaítélt, az Európai Bizottság által jóváhagyott nemzeti boríték felosztási terve az egyes támogatási intézkedések között 2009-2013 közötti időszakra
Intézkedés
2008/ 2009*
2009/ 2010*
2010/ 2011*
2011/ 2012**
2012/ 2013**
Összesen
1. SPS
0
0
0
0
0
0
2. Promóciós tevékenységek harmadik országok piacán
0
0
0
500
1 000
1 500
13 802
19 110
21 513
22 455
22 081
98 961
4. Zöld szüret
0
0
0
0
0
0
5. Kockázati alap
0
0
0
0
0
0
6. Szüreti biztosítás
0
0
0
0
0
0
7. Borászati beruházások
0
0
1 063
4 000
4 000
9 063
8. Melléktermék-lepárlás
1 964
1 628
758
2 000
2 000
8 350
438
1 757
0
0
-
2 195
0
0
0
0
-
0
612
519
475
500
-
2 106
16 816
23 014
23 809
29 455
29 081
122 175
(555/2008/EK Bizottsági rendelet szerint)
3. Szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállása
9. Szeszesital piac ellátását szolgáló lepárlás (területi alapon) 10. Krízislepárlás 11. Sűrített szőlőmust felhasználása alkoholtartalom növeléshez Összesen
(1 000 €)
* Valós adatok ** Tervezett adatok 2011. december 2-ai állapot szerint Forrás: FVM Agrárpiaci Főosztály, 2010
Kivágási támogatás Az Európai Unió a piaci egyensúly visszaállítását továbbra is a szőlőültetvények csökkenésével látja biztosíthatónak rövidtávon. Ennek legfontosabb eszközeként a szőlőültetvények támogatott kivágását tekinti, amire 1,074 milliárd Euro-t különített el a 2008/09 – 2010/11-es borpiaci évek között, amelyből 161 166 ha szőlő kivágása valósult meg. A Bizottság által nyilvánosságra hozott adatok szerint, Magyarországon a termelők összesen 5 678 ha szőlőt vágtak ki a három borpiaci év alatt, ami a 2008. július 31-én regisztrált magyar szőlőterület 7%-át teszi ki. Ez az érték Ciprus (11%) és Spanyolország (8,5%) után a harmadik legmagasabb érték az EU 27 tagországa között. A kivágási program keretében hazánk 11,3%-kal, azaz 367 876 65
hektoliterrel csökkentette termelési potenciálját. Arányszámát tekintve ez az érték az EU tagországai között a legmagasabb.
Eredetmegjelölések és földrajzi jelzések A borelnevezések és kategóriák tekintetében gyökeres változások következtek be, amelyek közül a legfontosabb, hogy az EU bevezette a élelmiszerjelölés horizontális szabályait, melynek lényege, hogy az általános borászati termékekre 7 fókuszál. A közösségi borok versenyképességét úgy kívánja elősegíteni, hogy az általános borászati termékek számára is biztosítja a korábban csak a földrajzi árujelzővel ellátott boroknak engedélyezett jelölési lehetőségeket. Oltalmat csak azoknak a különleges minőségű termékeknek kíván biztosítani, melyek a fogyasztók által elismert, egyedi tulajdonságokkal bír. Három új termékkategóriát vezettek be:
bor, melyen a termelő ország jelölése mellett lehetővé válik bizonyos esetekben a fajta és az évjárat feltűntetése. E kategóriát legtöbbször földrajzi jelzés nélküli bornak vagy FN bornak nevezik a szakmában.
oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok (OFJ) különleges hírneve vagy egyéb jellemzői az adott földrajzi eredethez kapcsolhatók. A borok legalább 85 %-ban a földrajzi területen termett, ott feldolgozott, Vitis vinifera és interspecifikus fajtákból származó szőlőből készül.
Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott borok (OEM) minősége alapvetően vagy kizárólag egy adott földrajzi környezethez a természeti, valamint emberi tényezőkhöz köthető. Kizárólag a lehatárolt földrajzi területen termett és feldolgozott Vitis vinifera szőlőből készülhet.
Joghatás és jogérvényesítés szempontjából utóbbi két kategória között nincs különbség, tehát az EU a nemzetközi megállapodásokban, illetve a saját belső piacán mindkét kategóriát ugyanúgy védi. A két kategória között tartalmi különbségeket figyelhetünk meg. (Sidlovits, 2008) Egységes közösségi borregisztrációs rendszert vezettek be az EU piacán: az oltalom iránti kérelem eljárásában, a tagállami elismerést követően, Bizottsági jóváhagyás is szükséges a közösségi lajstromozáshoz. A kérelemhez kötelezően termékleírást kell csatolni, mely biztosítja az érdekeltek számára a termelés körülményeinek megismerését és ellenőrzését. A 2009. július 31-ei állapot szerint a létező védett eredetű és m.t. minőségi borok és tájbor elnevezések automatikus védettséget élveznek: előbbiek OEM, utóbbiak OFJ borként azzal, hogy 2011. december 31-ig az Európai Bizottsághoz be kellett nyújtani a fent ismertetett tartalmú termékleírást. (Brazsil – Sidlovits, 2009) A 4. ábra segítségével foglalom össze a borkategóriák tekintetében bekövetkező magyar változásokat.
7
Az 1234/2007/EK Tanácsi rendelet 17 borkategóriát különböztet meg
66
4.
ábra: Borkategóriák változása a borreform kapcsán
EU Meghatározott termőhelyről származó minőségi bor
Magyarország Védett eredetű bor
M.t. minőségi bor
Oltalom alatt álló eredet-megjelöléses bor (OEM)
Tájbor
Oltalom alatt álló földrajzi jelzéses bor (OFJ)
Asztali bor Bor
Asztali bor
Szabályos átmenet
Kategóriaváltás
(Földrajzi jelzés nélkül, fajta feltűntethető) Átmenet termékleírás elmulasztása esetén
Forrás: Brazsil – Sidlovits (2009)
Borászati eljárások szabályai A borászati eljárások tekintetében a reform után az EU lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít, melyet leginkább az újvilági termelők borpiaci sikerei tettek szükségessé. Az újonnan engedélyezett OIV által jóváhagyott borászati eljárások elsődleges célja az európai bortermelők versenyképességének javítása. (pl.: faforgács hozzáadása a borhoz)
Jelölési és címkézési szabályok Az Európai Unió integrálja a borok címkézésének és jelölésének szabályrendszerébe az élelmiszerek jelölésére vonatkozó horizontális szabályokat, ami a bortermelők számára sokszor érthetetlen adminisztrációs terheket jelent. A fogyasztó egészségének védelme az EU egyik legfontosabb célkitűzése, ami az allergének feltüntetésének kötelezettségét jelenti.
Adatszolgáltatásra vonatkozó előírások Az adatszolgáltatás tekintetében valamennyi, 0,1 ha felett termelő kötelezett. Új szabályként jelenik meg, hogy az adatokat integráltan kívánja kezeltetni a tagállamokkal. Ezen integráció alapja az úgynevezett gazdasági akta, melyben a termelőre és annak birtokára, termelési szerkezetére vonatkozó adatokon túl megjelennek a támogatási kifizetésekre vonatkozó adatok is. 67
Termelési potenciálra vonatkozó szabályok változása
A borpiac stabilitásának megőrzése érdekében az Európai Unió továbbra is fenn kívánja tartani a termőpotenciál növelésére vonatkozó tilalmát. Az újratelepítési jogok rendszere 2015. július 31-ig marad fenn, amit az egyes tagországok saját hatáskörben 2018. július 31-ig meghosszabbíthatnak. Ez az intézkedés sok vitát vált ki az EU-n belül, ezért a terület komplex újragondolása várható európai szinten. A fő veszélyt alapvetően az jelenti a földrajzi jelzéses (OEM és OFJ) borok számára, hogy a korábbi fajta- és évjárat feltüntetésre vonatkozó privilégiumuk megszűnt, ugyanakkor a földrajzi név használatához kötött előírások jelentősen szigorodtak. Immár a termelő szabad döntésén múlik, hogy kilép-e a földrajzi árujelzők szigorúbb rendszeréből, és csak fajta, valamint az évjárat feltüntetése mellett hozza forgalomba borait saját márkaneve alatt. A szakmai szervezetek nyugtalansága nem megalapozatlan, ha a tejtermelés korábbi szabályozási rendszerének megszüntetését követő gazdasági hatásokat vesszük figyelembe. A tejkvóták eltörlését követően, a kínálat növekedésével az árak jelentősen csökkentek, ami számos családi gazdaságot sodort csőd közeli helyzetbe. Hasonló árvisszaeséstől, és egy jövőbeli túltermelési válságtól félnek Franciaország és Németország termelői is. Szakmai szervezeteik nemzeti szinten elérték, hogy az európai mezőgazdasági tárgyalások egyik megoldandó kérdésévé vált a telepítési jogok megszüntetésének kérdése. (Brazsil, 2010)
3.
A magyar borpiac történelmi változásai
Magyarország területén a szőlő-bor termesztés hagyománya több mint kétezer évre, azaz a Római Birodalmi hódoltság előtti időszakra tekint vissza. Az ágazat fejlődésére a történelmi események és a gazdaság-politikai ideológiák erősen rányomták a bélyegüket. Domiciánus császárt követően, aki rendeletében tiltotta meg az Itálián kívüli szőlőtermelést, a Szerémségi vincellér családból származó Marcus Aurelius Probus császár engedélyezte és támogatta a Pannoniai szőlőtermesztés fejlődését. A IX. században az ország területére érkező magyar törzsek számára a szőlő és bortermelés helyi hagyománya nem volt ismeretlen, melyre bizonyítékot jelent, hogy szőlészeti és borászati ősi szavaink jelentős része türk eredetű.
68
A kereszténység felvételét követően Árpád-házi királyaink jelentős területeket – legtöbbször szőlőterületeket - ajándékoztak a frissen alapított egyház, illetve szerzetesrendek részére, amelyek a minőségi szőlőtermelés- és borászat fontos központjává váltak. A trónviszályokat követően kialakult viszonylag nyugodt belpolitikai időszakban érte a középkori magyar szőlő- és borkultúra a virágkorát, mely Mátyás király uralkodása alatt volt a legfejlettebb. A bor a külkereskedelmi kapcsolatok meghatározó áruja. Sajátos termékként a szőlészek- és borászok sajátos előjogokkal rendelkeztek az úri kilenced megfizetésében is, mely a szakmai szerveződések egyik mozgató rugójává vált. A promontoriumok, majd hegyközségek megalakulásával az ágazat önszabályozása is a középkorra nyúlik vissza. A mohácsi vész és az ország három részre szakadását követően nagyhírű borvidékeink (pl.: Szerémség, Villány, Zala) elnéptelenedtek, és tevődött át a bortermelés magyar központja a nyugodtabb gazdálkodási körülményeket biztosító Erdély, illetve Felső-Magyarországi területekre. Feltehetőleg az elnéptelenedett terültekre a törökök által betelepített rácok hozták magukkal több új borszőlő-fajtát, köztük a kadarkát. A hódoltsági időszak alatt kezdődött meg Tokaj-hegyalja fejlődésének története. A török alól felszabadult Magyarország elnéptelenedett területein, a Habsburg uralkodók által betelepített külföldi telepesek (svábok, rácok) jelentős hatást gyakoroltak a magyar szőlőtermelés fejlődésére is. Különösen a svábok hatását kell kiemelni, akik új fajták (pl.: Oportó) mellett új eszközöket (pl.: puttony, hébér) és új borászati eljárásokat (pl.: héjon erjesztéses vörösborkészítés) honosítottak meg hazánkban. III. Károly király rendeletében 1737-ban, a világon elsőként határolta le egy borvidék (Tokajhegyalja) területét, majd Mária Terézia 1772-ben rendeletében határolta le a világon elsőként e borvidék dűlőit. Mária Terézia abszolút monarchiájának merkantilista gazdaságpolitikája különösen negatív hatást gyakorolt a magyar borexport alakulására: a kettős vámhatár komoly versenyhátrányt okozott a magyar borok számára. Ennek következtében a magyar borkereskedők elvesztették hagyományos porosz, és orosz piacaikat. A XIX. század számos kihívást és változást hordozott magában. Számos korabeli szakember, valamint Gróf Széchenyi István is felismerte azt a tényt, hogy Magyarországon elaprózott fajtaszerkezettel dolgoznak a termelők, ugyanakkor a legjelentősebb lemaradások a borászat területén figyelhetők meg. A reformkor pozitív hatása, hogy eltörölték a kettős vámhatárt Magyarország körül, mellyel felszámolták a magyar borok külkereskedelmének adminisztrációs akadályát. A szabadságharc leverését követő időszakban számos amerikai eredetű kártevő és kórokozó pusztította a szőlőskerteket: 1847-ben jelent meg elsőként a peronoszpóra, majd a lisztharmat és a szőlőmolyok. Ezen új kihívások, és a világ színvonalától való jelentős lemaradás arra ösztönözte a kor fontos gondolkodóit, hogy felállítsák a tudományos és szakmai fejlődés megalapozását jelentő kutatóintézeteket és szőlészeti-borászati szakiskolákat. A Kiegyezés beruházásösztönző
69
gazdaságpolitikájának köszönhetően épültek ki többek között a királyi Magyarország nagy pezsgőgyártási központjai Pozsonyban, Pécsett és Budafokon. Az 1875-től megjelenő filoxéravész csaknem két évtized alatt a korábbi 425 ezer hektáros szőlőterület 120 ezer hektár alá csökkent, mellyel számos fajta is elveszett. Az újjáépítési programmal együtt szakmai reformok is bevezetésre kerültek, melynek közigazgatási hozadéka az 1893-as bortörvény és az 1894-es hegyközségi törvény. Jelentős változás az alföldi homoktalajon telepített szőlőültetvények arányának növekedése, illetve számos külföldi fajta termesztésbe vonása (pl.: Olasz rizling). A filoxéra vész követő újjáépítési program még be sem fejeződött, amikor az I. világháborút lezáró Trianoni békediktátum okozott ismételt kihívást az ágazat számára. E szerződés következtében jelentősen megnövekedett a tájborok termelésére specializálódott alföldi szőlőterületek országos aránya, illetve olyan nagyhírű borvidék került az ország határán túlra, mint a Ruszti, Pozsonyi, Szerémségi, Érmelléki, illetve a Zalai és Tokaj-hegyaljai borvidékeket az új államhatárok szelték ketté. (5. ábra) Magyarország szőlőterülete –Horvátországot nem számítva – 325 ezer hektárról 215 ezer hektárra csökkent. Hazai fogyasztóinak ugyanakkor 2/3 részét, és export piacait szinte teljes egészében elveszítette. 1913-ban Magyarország 785 ezer hektoliter bort, 28 millió korona értékben exportált. A piacok elvesztésének következtében felhalmozódó készletek, és csökkenő szőlő-, illetve borárak az ágazat fejlődésének megtorpanásához vezettek. A piaci nyomás a ’30-as évek közepére enyhült valamelyest, majd a II. világháború időszaka törte meg a fejlődést, amikor a munkaerő-, eszköz-, és anyaghiány okozta a legnagyobb károkat az ágazatban. A korábbi kereskedelemi hálózatban pedig a holokauszt jelentette az egyik legnagyobb pusztítást.
A kommunista hatalomátvételtől a szocialista piacgazdaság bukásáig
A kommunista hatalomátvételtől a gazdasági átmenetig tartó részek vizsgálata során, a tárgyban született kevés számú irodalmi munka miatt, e történelmi korszakok bemutatását az irányított interjúim során szerzett információk elemzésén keresztül mutatom be. Még zajlottak az országban a harci események, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletet alkotott a nagybirtokrendszer felszámolásáról, mely a szőlészet területén az egykori uradalmi és egyházi birtokok, és a hozzá tartozó termelési eszközök államosítását jelentette. A államosított területek egy része állami gazdaságok, illetve szövetkezetek tulajdonába, míg másik része a kezdeti földosztások során az „agrár-proletariátus” tulajdonába került, melynek keserű hozadéka a szőlőültetvények további állapotleromlása volt. A kollektív bűnösség elvén kitelepített sváb lakosokkal a több évszázad alatt felhalmozott szaktudás is száműzésre került.
70
5. ábra A Trianoni Békediktátum hatásai a magyar szőlő-bor ágazatra*
* A négyzetek alatt feltüntetett értékek az adott vármegye szőlőterületét mutatja hektárban kifejezve
Forrás: Teleki (1921)
Az 1949-ben bekövetkező kommunista hatalomátvétel után fokozott erővel zajlott a magántulajdonban lévő területek szövetkezetesítése, illetve egy új, központosított intézményrendszer kiépítése az ágazatban. 1949-ben felszámolták a szőlészeti- és borászati felügyelőségeket, és a hegyközségeket, a kutatóbázisok egy részén rövid ideig pedig mediterrán növények termesztését tanulmányozták (lásd: Georgikon – Cserszegtomaji telep). Az „önkéntes” szövetkezetesítés során az államhatalom nem riadt meg az állambiztonsági és rendvédelmi szervek nyomásgyakorlásának alkalmazásától sem, hogy e politikai célkitűzés megvalósuljon. A szövetkezeti tagok azonban nem veszítették el földjeik tulajdonjogát, „csupán” földjeik használati jogát ruházták át „önkéntesen” a szövetkezethez. Az 1968-as földtörvény bevezette a szövetkezetek részére a földmegváltás intézményét. Ezt követően a szövetkezetek néhány évnyi földjáradék fejében örökre megválthatták a szövetkezetből kilépő szövetkezeti tagok 8 , illetve a szövetkezeti tagok örököseinek földjeit. Ez a folyamat nagyban felgyorsította a szövetkezeti földtulajdon gyarapodását.
8
Az aktív korú szövetkezeti tagok részére törvény írta elő a személyes munkavégzést a szövetkezetben.
71
Az államosítások és szövetkezetesítések után kialakult új termelési struktúrában a szőlőtermesztés és a borászat teljes mértékben elvált egymástól. Míg előbbit elsősorban a szövetkezetek koordinálták, addig a bortermelés az állami pincegazdaságokban összpontosult. A kommunista politika embertelen, nyomasztó szorításai következtében az ország szőlőterülete az 1948-as 243 ezer hektárról 195 ezer hektárra zsugorodott, és vele párhuzamosan krónikus borhiány alakult ki az országban. Az ötvenes évek végére az ágazat megújítására volt szükség. A második ötéves terv (1961-65) időszaka alatt 47 ezer hektár nagyüzemi szőlőt telepítettek, elsősorban a szovjet importból származó traktoroknak megfelelő sortávra, olykor szőlőművelésre alkalmatlan, fagyzugos területekre is. Vele pincegazdaságokat is.
párhuzamosan
fejlesztették
a
szőlő
feldolgozására
specializálódott
Az új gazdasági mechanizmus a szőlő- és bortermelés területén is változásokat indukált, felismerve a borágazat exporttermelő képességét. A hatvanas évek végén bekövetkezett újabb szőlőterület csökkenést visszafordítása érdekében, 1973-ban újabb ágazati modernizációs program indult meg hazánkban: a hetvenes évek második felét követő években mintegy 30 ezer hektár került betelepítésre. Az alacsony hektáronkénti tőkeszámmal telepített ültetvényeken, a világfajták mellett termesztésbe kerültek a magyar kutatóintézetek által nemesített, a nagyüzemi termesztés igényeket kiszolgáló fajták és klónok is. A borászatban tovább folytatódott a pincegazdaságok fejlesztése, valamint lendületet kapott a szövetkezeti nagyüzemi pincészetek kiépítése is. Az új gazdasági mechanizmus fontos vívmánya a háztáji gazdaságok rendszere, melyben valamennyi szövetkezeti tag és alkalmazott a saját tulajdonában lévő 0,3 ha szőlőn túl, bérbe vehetett hasonló nagyságú szőlőt művelésre. Az esetek döntő részében ez a bérlet valójában a kézi munka elvégzésére korlátozódott, hiszen a gépi munkákra a szövetkezeteknek volt csak megfelelő eszköze. Mindezek ellenére a háztáji gazdaságból származó bevételek egy olyan többlet jövedelmet jelentett a szövetkezeti tagok részére, mellyel lehetőségük volt a családtagok önálló életének anyagi alapjait megteremteni. A szövetkezetek számára viszont egyrészt olcsóbb volt ez a művelési forma, hiszen a tagok szabadidejükben végezték ezt a tevékenységet, másrészt biztosította számukra azt a megfelelő minőségű borászati alapanyagot, amelyet alkalmazottakkal nem, vagy csak nagy költségek révén tudtak volna előállítani. A ’80-as évek téli fagykárai a szőlőültetvények újabb rekonstrukcióját igényelték. Az olajválság, illetve az ország eladósodottsága viszont nem tette ekkor már lehetővé újabb állami támogatási program bevezetését, mely a „szakcsoporti” ültetvények, és tartós háztáji ültetvények megjelenéséhez vezetett. A szakcsoporti művelési forma lényege, hogy a termelők által felállított szakcsoportok 25-30 éves földbérleti szerződéssel, bérleti jogot kaptak általában 10-30 hektáros területre az állami gazdaságtól, melyen az ültetvényt a szakcsoporti tagok hozták létre. A tagok általában 0,3 – 0,5 ha szőlőterületet műveltek családonként. Elvált tehát a föld tulajdonjogától annak használati jogával együtt a területén létrehozott szőlőültetvény tulajdonjoga: előbbi az állami gazdaság, utóbbi a szakcsoporti tag 72
tulajdonában került. A bérleti díjat a szakcsoporti tagok terményben fizették meg az állami gazdaság részére. A szakcsoport a szőlő gépi munkáit általában közösen szervezte, illetve értékesítette a szőlő termését a borkombinát vagy állami gazdaság felé. Néhány esetben a szakcsoporti pincében dolgozták fel azt. Ezen előprivatizációs gazdasági forma előnyét az jelentette a borkombinátok részére, hogy a szőlőültetvények újratelepítésére a falusi lakosság megtakarításaiból került sor. Hasonlóan a háztáji gazdaságokhoz, a szakcsoporti ültetvények műveléséből származó bruttó jövedelem további bevételi forrást jelentett. A ’80-as évek elején, elmondások szerint, 0,5 hektár szakcsoporti szőlő két évi jövedelme lehetővé tette egy új Trabant gépkocsi vásárlását.
A magyar szőlő-bor ágazat szerkezete a szocialista piacgazdaságban
A külső tőkeforrásból származó befektetések hatásainak vizsgálata szempontjából fontosnak tartom ezen időszak termelési szerkezetének mélyebb megismerését, azaz azt az ágazati termelési struktúrát, amely a rendszerváltás pillanatában jellemezte Magyarország szőlő-bor ágazatát. A nyolcvanas évek közepére a szocialista piacgazdaságban meghatározó volt az állami és a szövetkezeti szektor jelenléte. Különleges tulajdonságként jelent meg, hogy a történelemben először a szőlőtermelés és borászat teljesen szétváltak egymástól.
Az állami tulajdonban lévő földterületek hasznosítására létrehozott Állami Gazdaságok (továbbiakban: ÁG) az adott területen több ágazat tevékenységét koordinálták, melyen belül – a helyi adottságoknak megfelelően – a szőlészet többé-kevésbé meghatározó szerepet töltött be. Ezen állami gazdaságok pincészeti kapacitása meghaladta több esetben a százezer hektolitert, mely pincék „Borkombinát” néven kerültek a magyar köztudatba. Ezek jelentős részét a hetvenes években modernizálták. Az állami gazdaságok általában több száz hektár szőlővel rendelkeztek, és legtöbbször egy egész borvidék termelését koordinálták. A borászatok alapanyag-ellátásának alapját a saját területeken termelt szőlő jelentette, de a helyi kistermelők saját tulajdonában művelt szőlők egy részét is felvásárolták. A szakcsoportok megjelenésével a szőlőtermelés egy része kiszervezésre került a korábban bemutatott indokok miatt. A rendszerváltás pillanatában 22 ÁG Borkombinátja létezett Magyarországon (pl.: Móri ÁG; Tokaj-hegyaljai ÁG; BB).
A bortermelés valódi központjait az a 7 Pincegazdaság jelentette, melyek az ország bortermelésének több mint felét koncentrálták és koordinálták. E hét pincegazdaság a Hungarovin, Egervin, Kecskemétvin, Promontorvin, Pannonvin, Dél-alföldi Pincegazdaság és Badacsonyi Pincegazdaság voltak, melyek nevei jól jelzik, hogy egy adott régió borászatának koordinálását végezték. E borászati „gyárak” termelési kapacitása meghaladta
73
a több százezer hektolitert. Ezek közül kiemelkedett a Kecskemétvin, melynek kapacitása meghaladta az egymillió hektolitert. E gazdaságok szőlőterületeinek nagysága borászati kapacitásukhoz képest elenyésző volt, ugyanis a pincegazdaságok a szőlőfeldolgozás ipari központjai voltak. Szőlőellátásukat alapvetően az adott régió szövetkezeteinek szőlőtermelésre alapozták, és kis mértékben vásároltak fel a kistermelők saját tulajdonú ültetvényeiről származó szőlőt is.
Az ágazat szempontjából meghatározó szövetkezetek száma mintegy ötvenre tehető, melyek három fontos csoportját különböztetjük meg: o A több ágazatban termelő szövetkezeteknek szőlészeti tevékenysége a helyi adottságoknak megfelelően került fejlesztésre. E szövetkezetek jelentős része a szőlőt a pincegazdaságok felé értékesítette, illetve a hetvenes években megvalósult beruházásoknak megfelelően a szövetkezeti pincészetben dolgozta fel borrá. Általában ezek a borok a pincegazdaságok felé, folyóborként kerültek értékesítésre. E pincészetek kapacitása többségében 10 000 hl alatti volt, és csak elvétve rendelkeztek a magasabb feldolgozottsági szintet jelentő, és új piaci lehetőségeket teremtő palackozó berendezésekkel. Ilyen kivételek közé tartozott a Zánkai Magyar Tenger MgTSz. o A szőlőtermesztésre és borászatra specializálódott szövetkezetek a szőlőtermesztéstől a bor piaci értékesítéséig integrálták az ágazatot. Ezen pincészetek kapacitása megközelítette a borkombinátok kapacitását. (pl.: Soltvadkerti szövetkezet) o Az ország szőlőoltvány-termesztési központjaiban (pl.: Mátra, Villány) találkozhattunk olyan szövetkezetekkel, melyek az oltványtermesztés folyamatát integrálták. Ezen szövetkezetek által művelt törzsültetvények termése számukra mellékterméket jelentett, és azt a pincegazdaságok felé értékesítették.
Az új gazdasági mechanizmus indirekt irányítási rendszerében ezen állami és szövetkezeti vállalatok, a szocialista rendszeren belül viszonylag nagyfokú önállósággal rendelkeztek, és saját termelési struktúrát alakíthattak ki. Az állami és szövetkezeti borászatok működésére az állam közvetett módon hatott: ezek közül Kornai (1997) az árfolyam-változtatás, kamatpolitikát, árpolitikát ás a támogatási politikát emelte ki. A nagy borászati cégek szempontjából fontos befolyásoló erővel bírtak a szüreti időszakot megelőzően kérelmezhető, kedvező kamatozású (3-5%), úgynevezett „zöld hitelek”, illetve azon 30%-os exporttámogatások, mellyel a bor külkereskedelmét kívánták ösztönözni. E két tulajdonforma mellett a magánszektor viszonylag erőteljes jelenléte figyelhető meg az ágazaton belül különösen, a munkaigényesebb szőlőtermesztés területén, mellyel biztosítható volt a helyi lakosság szűkös jövedelemének pótlása. A nyolcvanas évek közepére Magyarország bortermelése átlagosan 5 – 5,5 millió hektoliter között alakult, melyből 2,5 – 3 millió hektoliter biztosította a belső magyar fogyasztást. A magánszektor erős 74
jelenlétét mutatja, hogy a hazai fogyasztás több mint egyharmadát (kb. évi 1 millió hl) a saját fogyasztásra termelt borok tették ki. Magyarország borexportja évi 2 – 2,5 millió hektoliter között alakult. Az export 80%-ban a KGST országok felé irányult. Magyarország két legfontosabb kereskedelmi partnere a Szovjetunió, illetve a Német Demokratikus Köztársaság volt, amely államok a KGST felé irányuló kivitelünk 80%-át jelentették. A borexport fennmaradó 20%-a a kapitalista országok felé irányult (Borszéki, 1990). A borászati termékek exportját a MONIMPEX állami vállalat szervezte és irányította. Az exportorientált ágazatszervezési modell szervesen illeszkedett a magyar gazdaságpolitika azon kényszerű irányvonalába, hogy minél többet kell exportálni, bármi áron. Az ország nagyfokú eladósodottsága miatt, különösen a nyugati, úgynevezett „kemény valutával” fizető országok jelentettek stratégiai piacot, ahova minőségi borokat exportáltunk. A borágazat abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a világ borpiacának kezdeti konjunkturális szakaszában versenyképes terméket jelentett a kapitalista országokban is a magyar bor. Versenyképessége a nyolcvanas évek végére fokozódó túltermelési válság alatt jelentős mértékben csökkent, melynek következtében a magyar borok alulértékelten kerültek értékesítésre Nyugat-Európában. A nagyvállalatok számára a nyugati export csak a magas szintű exporttámogatás mellett volt kifizetődő. Az ágazat exportorientált szemlélete, és a kelet-európai, mennyiségi export dominanciája áthatotta az ágazat egész működését. Elsődleges szempont a mennyiségi export-igények kielégítése volt, ezért olyan borászati eljárások is engedélyezve voltak (pl.: erősített csemegebor), amelyek a hatályos közösségi borpiaci szabályozás szerint nem engedélyezettek. A nyolcvanas évek elejének fagykárai következtében kialakult szőlőhiány ellensúlyozására akár külföldi szőlőbehozatalt is felvállaltak a pincészetek, és értékesítették a belőle készült bor magyar termékként. Az ország valuta-éhsége miatt fenntartott exporttámogatási rendszer arra ösztönözte a hazai vállalatokat, hogy az export arányát még kedvezőtlen évjáratok esetén sem voltak hajlandók csökkenteni: a belföldi fogyasztás valós hiányát olykor importból fedezte az ország. A Népszabadság 1987. évi szüretről írt beszámolója is ezt a megállapítást támasztja alá: a téli fagyok rendkívül alacsony szőlőtermése miatt bolgár és szovjet importszőlővel biztosították a magyar pincészetek alapanyag-igényét. A száraz csapadékmentes ősz ellenére, ebben az évben még a lékihozatal is jelentősen emelkedett. Az exportigények kielégítésére 900 ezer hektoliter bort importált az ország Algériából és Bulgáriából. A rögzített piaci árrendszer is hozzájárult ahhoz, hogy a belföldi piacon is csak korlátozott lehetőség nyílt a minőség elismertetésére. Ebből adódóan valamennyi pincegazdaság standard minőséggel jelent meg a belföldi piacokon, melyet legtöbbször földrajzi árujelzőkből képzett márkanevekkel hoztak forgalomba (pl.: Egri Bikavér, Debrői Hárslevelű, Badacsonyi Szürkebarát, Csopaki Olaszrizling, Soproni Kékfrankos). E „ál-földrajzi árujelzős borok” közös jellemzője, hogy azok eredete nem feltétlenül felelt meg a földrajzi árujelzők használatának nemzetközi szerződésekben meghatározott,
75
szigorú előírásainak (pl.: eredet-azonosság, fajtaazonosság stb.), így e nevek értéke jelentősen devalválódott az évek folyamán. A belpiacon a borok értékesítése a szövetkezeti (pl.: ÁFÉSZ) és állami kereskedelmi láncon keresztül került értékesítésre. A minőségre negatív hatást gyakorló gazdasági- és ágazati politika következtében Magyarországon a borfogyasztás a nyolcvanas évek végére visszaesett, a 20 l/fő/év szint körül alakult. Az ágazatban a szövetkezeti és állami szervezetek dominanciája ellenére viszonylag hangsúlyos szerepet kap a magánszektor, mely a belpiaci borigény kielégítése, valamint a borászati szervezetek minőségi szőlő-alapanyagellátásában játszott meghatározó szerepet. Az elő-privatizációs termelési formáknak köszönhetően ezen gazdasági szereplők, a szőlőtermesztés területén szerzett valós szakmai ismeretekkel rendelkeznek majd a rendszerváltás idején, és így a magyar szőlő-bor ágazat megújulásának egyik mozgató rugói lesznek. Bár az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetően az állami tulajdonú szőlészeti és borászati vállalatok, valamint a szövetkezetek irányítása terén valós decentralizációs folyamatok indultak meg, az állam indirekt gazdasági ösztönzőkkel irányította a termelést. (6. ábra)
6.
ábra A szőlő-bor ágazat szervezési modellje a szocialista piacgazdaságban Szőlőtermelők
„Szakcsoport”
saját fogyasztás
(„Háztáji”)
Állami gazdaság
Pincegazdaság
Mezőgazdasági szövetkezet
(7)
ÁLLAM
Állami kereskedelmi hálózat
Szőlészetiborászati szövetkezet
MONIMPEX
Szövetkezetei kiskereskedelmi láncok
Export (80% KGST)
Forrás : Brazsil (2007) 76
A rendszerváltástól napjainkig
A kilencvenes évek elejétől, a világban felgyorsuló átrendeződési folyamatokat (liberalizáció következményei) Magyarországon speciális körülmények befolyásolták. A változás fő tényezői:
a szocialista piacgazdaságból való átmenet a kapitalista piacgazdaságba; illetve
az Európai Unióhoz való csatlakozásunkra való felkészülés.
Az elmúlt húsz év radikális változásainak következtében:
Megszűntek, átalakultak, tulajdonost váltottak az egykori állami gazdaságok, pinceszövetkezetek és borkombinátok, és a termőföld magántulajdonba került;
Az ágazaton belül állami tulajdon lényegében megszűnt;
Új szereplők (külföldi és magyar tulajdonú) jelentek meg a piacon;
Megváltoztak a fogyasztói igények, elmozdulás a minőségi termékek irányába;
Új értékesítési csatornák alakultak ki;
Új, a közösségi normáknak megfelelő intézményrendszer és törvényi szabályozás került bevezetésre;
Átalakult a kutatás és az oktatási rendszer szerkezete.
A magántulajdon helyreállítása
A változások kezdeti időszakára leginkább a bizonytalanság volt jellemző, mivel a valós politikai döntés, és a magánosítás folyamata csak 1992-93 környékére tisztul le Magyarországon. A nyolcvanas évek végétől az átalakulási időszak stratégiáját megalapozó stratégiai döntések hosszú időn keresztül várattak magukra: bár az első kárpótlási törvényt 1990-ben már elfogadta az országgyűlés, a valós kárpótlás 1993-1994 között zajlott le. Ez alatt a rövid időszak alatt került magántulajdonba az állami és szövetkezeti földek 90%-a. (Mihályi, 1998) Hasonló tétovaság volt megfigyelhető a privatizációs folyamatok területén is, hiszen az elméleti részben leírtak szerint, a privatizációs törvény csak 1992-től érzetette valós hatását. Az új szövetkezeti törvény értelmében megszűnt a szövetkezeti földtulajdon, a szövetkezeteknek vagy újtípusú szövetkezetté, vagy gazdasági társasággá kellett átalakulniuk. Az átalakulások végére a szövetkezetek 90%-a alakult át gazdasági társasággá.
77
Ez a kaotikus helyzet a szőlőültetvények újabb állapotleromlását okozta: több olyan eset ismeretes, amikor az adott terület már nem volt szövetkezeti vagy állami gazdasági tulajdonban, de a kárpótlási folyamat sem indult meg, így a szőlőt több éven keresztül senki sem művelte meg. Magyarország nyolcvanas évek végi pénzügyi krízisének hatására a hitelkamatok drasztikusan megemelkedtek, és a zöldhitelek, illetve beruházási hitelek állami kamattámogatása fenntarthatatlanná vált. Az évtized elejére jellemző magas exporttámogatásokat is fokozatosan csökkentette a magyar állam, amivel nyugat-európai export jövedelmezősége kérdőjeleződött meg. A hazai kedvezőtlen gazdasági környezetet tovább súlyosbította, hogy a KGST rendszer felbomlása. Magyarország két legfontosabb külkereskedelmi partnere, az NDK és a SZU, 1991-re államként nem léteztek tovább, és az oda irányuló exportlehetőségek is befagytak. Ezt jól mutatja, hogy az 1989. évi 2,2 millió hektoliteres magyar kivitel 1992-re 667 ezer hektoliterre esett vissza. Ennek következtében hatalmas készletek halmozódtak fel, ami erőteljesen visszafogta a bortermelést. A magántulajdon térnyerése a szőlő-bor ágazaton belül már a rendszerváltozást megelőző időszakban megkezdődött. Az előzőekben bemutatott kedvezőtlen makrogazdasági és politikai környezetben, a csődhelyzet szélére sodródott a legtöbb állami és szövetkezeti szőlészeti és borászati vállalat. A fizetésképtelenség elkerülésére több pincegazdaság, szövetkezet és állami gazdaság értékesítésre szánta vagyonelemeik mobilizálható részét. A spontán privatizáció időszakában, ellenőrizetlen körülmények között értékesítettek számos földterületet, használaton kívüli pincéket. Az egyedüli szempont a vásárló kiválasztásánál legtöbb esetben az volt, hogy a lehető legmagasabb vételárat fizessék be az állami gazdaság, esetleg pincegazdaság bankszámlájára. Erre konkrét példaként említhető a Pannonvin pincegazdaság története, ahol 1987-től több tíz hektár szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt villányi földterület került értékesítésre a rendszerváltás előtt. A privatizációs törvény életbe lépését követően az állami kontrollal módosult a privatizáció folyamata. A privatizációs törvény által felállított ÁPV Rt csak a pincegazdaságoknak és állami gazdaságoknak a spontán privatizációt követő időszakára megmaradt vagyonelemeinek magánosítását felügyelte. Ugyanakkor a kárpótlási törvény értelmében állami gazdasági földterületeket is jelöltek ki kárpótlásra. Fontos tehát aláhúzni, hogy a privatizációs és a kárpótlási törvény értelmében a borászati vállalkozások és a szőlőültetvények értékesítése általában eltérő értékesítési módon történt. A decentralizált privatizáció folyamán az állami tulajdont képző pincegazdaságok és az állami gazdasági borkombinátok értékesítése eltérő módokon történt. A hét pincegazdaságból kettő gazdaság (Hungarovin, Pannonvin) rendelkezett termelési volumenéhez képest jelentős szőlőterületekkel. Három pincegazdaság (Kecskemétvin, Dél-Alföldi Pincegazdaság, Badacsonyi Pincegazdaság9) a decentralizált privatizációt megelőzően csődbe ment, így azok értékesítése vontatottan, részenként történt (pl.: Badacsonyi Pincegazdaság Badacsonyörsi
9
A részvénytársasággá átalakult Badacsonyi Pincegazdaság részvényeit a valóságban a dolgozók között osztották szét,
viszont ezt követően a vállalkozás hamar csődöt jelentett (Borászati Füzetek, 1993)
78
Üzeme – Varga Péter és társai részére; üzemének több részét Demján Sándor vállalkozó vásárolta meg). Az Egervin, Promontorvin és Hungarovin pincegazdaságokat teljes egészében értékesítették, nem volt szükség azok feldarabolására. Ezek közül utóbbit stratégiai külföldi befektetőnek, a Henkel Söhnlein német cégcsoportnak értékesítették. A Pannonvin által művelt területek közül bár több a spontán privatizáció alatt értékestésre került, így is jelentős vagyonnal rendelkezett. A fennmaradó pincegazdaságot életképesnek tekintett gazdasági egységenként értékesítették részben magyar (pl.: Villányi pincészet), részben külföldi befektetőknek (lásd: Pécsi Pezsgőüzemet svéd befektetők vásárolták meg) a decentralizált privatizáció folyamán. A Villányi részleg területein és eszközeinek apportjával megalapított SzőlőBor Villány Kft-t 1993-ban a Magyar Fejlesztési Bank szerezte meg. E vállalat sorsa ugyanakkor példaként szolgál a másodlagos privatizáció folyamatára is, hiszen a bank törzstőkéjét egy olyan befektetési csoport számára adta el, melyben 2001-re a többségi tulajdont Csányi Sándor bankár szerezte meg. Az állami gazdaságok szinte mindegyikét életképes gazdasági egységenként értékesítették befektetők részére. Az egyik legjelentősebb szőlőterületekkel rendelkező Tokaji Borkombinátot elsősorban külföldi befektetők részére értékesítették e módon. A legtöbb borkombinátot nem tudták egységes csomagban értékesíteni, többüknek elhúzódott a privatizációs folyamata (pl.: Móri ÁG Borkombinátja). Ezzel szemben – a pezsgőiparban jelentős piaci részesedéssel rendelkező – BB Borkombinát egy egységes ajánlati csomagként jelent meg a privatizációs felhívásban. A pályázati tendert végül ugyanaz a német Henkel Söhnlein nyerte meg, amely a szintén fontos pezsgőgyártási központ Hungarovin tulajdonosává vált korábban.
A privatizációs folyamatokkal egy időben zajlottak a kárpótlási árverések, melyek során borászati üzemek nem kerültek kalapács alá. A kárpótlási jegyekért – szőlő-bor ágazati szempontból megközelítve – kizárólag szőlőterületekre tudtak licitálni az 1989. előtti diktatórikus rendszerek károsultjai. Arra vonatkozóan adat, hogy hány hektár szőlő művelési ágú terület pontosan hány termelő részére kerül értékesítésre kárpótlási jegy ellenében nem hozzáférhető. Ha létezne is ilyen adat sem lehetne abból konkrét elemzéseket végezni, mert a kárpótlási jegyek körül több fajta visszaélésére (pl.: kárpótlási jegyek értékesítése, hamisítások, elszámolás rendje) nyílt lehetőség. (Ld.: Mihályi (1998)) Disszertációm problematikájában megfogalmazottak szempontjából lényeges e helyen is kitérni a külföldi működő tőkebefektetések jelenlétének vizsgálatára a magyar szőlő-bor ágazatban. Általános az a nézet, hogy Magyarország szőlészeti-borászati átalakulásában vezető szerepet játszanak azok a külföldi vállalkozások, amelyek a rendszerváltozás pillanatában jelentek meg hazánkban. A magyar szőlő-bor ágazatban végbemenő változások egyik meghatározó mozgatórugójaként tartja számon 79
Botos és Montaigne (1998) valamint Szabó és Botos (2007) szerzők a külföldi működő tőke beáramlását. Ezzel szemben Hajdúné és Lakner (2002) aláhúzzák, hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a külföldi működő tőke aránya messze alulmarad az agrár-élelmiszeripar átlagáétól: a magyar agrárélelmiszeriparban befektetett FDI-nak csupán 2,5%-a került befektetésre a szőlő bor ágazatban és a külföldi működő tőke aránya a szőlő-bor ágazatban felhalmozott tőkének csupán 12%-a. Radóczné és Györe (2006) is megállapítják, hogy a külföldi tőke aránya rendkívül alacsony, amit az alábbi tényezőkkel magyaráznak:
Az 1994-ben életbe lépő magyar földtörvény megtiltotta külföldi magánszemélyeknek és valamennyi gazdasági társaságnak a földtulajdon szerzését;
A rendszerváltozás pillanatában erős versenyt folyt a tőkepiacokon. Magyarország mellett több egykori KGST ország, valamint az újvilági országok is fontos alternatívát jelentettek a befektetők számára;
a szőlő-bor ágazatnak viszonylag magas a belépési küszöbe.
A külföldi működő tőkebefektetések akkumulációja rendkívül egyenetlen az ágazaton belül mind térben, mind pedig tevékenységek szerint. Sidlovits (2004) kutatásai arra mutatnak rá, hogy a külföldi tőkebefektetők viszonylag rövid idő alatt jelentek meg a szőlő bor ágazatban és speciális piacokon. Beruházásaik fő helyszíne a természetes édes borairól világhírű Tokaji borvidék volt továbbá 90% feletti a külföldi tőke aránya a pezsgőipari vállalatok esetében. Ezen kívül olyan jelentős külföldi beruházások valósultak meg a privatizáció folyamán, ahol magas ár-érték arányú borok állíthatók elő a nemzetközi piacra (pl.: Danubiana Rt beruházásai a Tolnai és Mátrai borvidékeken). A szőlő-bor ágazaton belül a magántulajdon restaurációja viszonylag rövid idő alatt zajlott le Magyarországon. A kezdeti stratégiai döntések hiánya, valamint a privatizációt és a kárpótlást kísérő visszaélések a magánosítás társadalmi elfogadottságát erősen megkérdőjelezték. A magánosítási politikával szembeni egyik legjelentősebb kritikaként említendő, hogy nem használta ki e történelmi pillanatot arra, hogy megváltoztassa a szocialista ágazatszervezési modell kettősségét, azaz mérsékelje a szőlészet és a borászat közötti koncentrációs különbségeket. A szövetkezeti földtulajdon, valamint az állami tulajdon szinte teljes felszámolását követően a politika iránya az új szerkezetű szőlő-bor ágazat ágazatszabályozási rendszer megalkotása és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk volt. Az 1994-ben elfogadott hegyközségi törvény visszaállította az ágazat hagyományos, önigazgatáson alapuló szabályozását. Az 1997-ben elfogadott bortörvény és annak végrehajtási rendeletei pontosan deffiniálták a szőlő- és bortermelés szabályait, az egyes hatóságok valamint a hegyközségek szerepét az ágazaton és az eredetvédelmi rendszeren belül. A kedvezőtlen termelési szerkezet, az ágazat jövedelmezőségi rendszerének felbomlása, a termelők túlzott adminisztrációs terhei (pl.: jövedéki törvény) valamint az ágazati támogatások hiánya mind
80
hozzájárultak ahhoz, hogy EU-s csatlakozásunk pillanatára Magyarország szőlőterükete 137 ezer hektárról (1989) 87 ezer hektárra csökkent. 2004. május 1-ei EU-s csatlakozásunkkal Magyarország bevezette a közösségi borpiaci szabályozás rendszerét, melyhez való alkalmazkodás számos új problémát vetett fel a közösségi szabályok végrehajtása területén. A korábban is túlzottnak tartott adminisztrációs terhek elszabadultak, az ágazat jövedelemtermelésének eloszlása tovább torzult, az import jelentősen emelkedett a csatlakozás első éveiben. A kedvezőtlen helyzetben egyre több termelő élt a közösségi kivágási programok nyújtotta lehetőséggel, ami miatt Magyarország szőlőterülete a 64 ezer hektáros (2012) szintre esett vissza.
4.
A magyar szőlő-bor ágazat termelési szerkezete
Magyarországon a rendszerváltás óta a szőlőterületek jelentős csökkenésére figyelhetünk fel. A Berlini fal leomlásától eltelt 21 év alatt hazánk szőlőterülete a felére csökkent, azaz az 1989-es 137 ezer ha-ról, 2012-ben már csak 64 ezer hektár szőlőt tartottak számon. Ez az érték 60 év távlatában még szignifikánsabb visszaesést mutat: 1948-2010 között Magyarország szőlőterülete 70%-kal csökkent. A helyzetet tovább rontja a, hogy az elmaradó telepítések miatt a magyar ültetvények 41%-ának életkora meghaladja a 25 évet (2012), mely a jelenlegi gazdasági helyzetben további termőterületcsökkenéshez vezethet. E negatív folyamatokkal párhuzamosan természetesen számos ültetvény újratelepítésre, felújításra került. 1989 - 2004. május 1. között állami támogatásból 16 436 hektár új ültetvény került eltelepítésre. Ez átlagosan 2050 ha/év új ültetvényt jelentett, számottevően elmaradva az ekkor kívánatosnak tartott 3 000 – 3 500 hektáros szinttől, ami 100 000 hektár ültetvényfelület fenntartását feltételezte volna 25 éves átlagos életkorral számolva. A támogatási intenzitás a számlákkal igazolt költségek 40-50%-a volt. Brazsil (2001) a termőterület csökkenésének egyik okát abban látta, hogy a kistermelők ezt a támogatást nem tudták igénybe venni, mert számos közgazdasági értelemben vett költség elszámolására (pl.: saját munka) a számviteli szabályok nem adtak lehetőséget. A 2004-ben bevezetett és 2006/2007-es borpiaci évtől általány elszámolású rendszerre módosított szerkezetátalakítási program bevezetése jelentősen javította a szőlőtermesztés modernizációját. Jelenleg, éves szinten 1 800 – 2 200 hektár új ültetvény jön létre az áttelepítés illetve a fajtaváltás intézkedések keretében. Ez a szint hosszú távon a 50-55 ezer hektáros magyar termőfelületet vetíti előre. A jelenlegi, mintegy 64 ezer hektár termőterület fenntartásához számításaim szerint éves szinten legalább 2 300 – 2 800 ha szőlőt kellene telepíteni. Az 500 ha eltérés azzal magyarázható, hogy a nyolcvanas években telepített, leromlott állapotú ültetvényekben szükséges lenne a kivágás felgyorsítása. A kilencvenes évek közepétől telepített, minőségi borszőlőültetvények esetében, az átlagos termelési idő növekedésére lehet számítani. 81
A szőlőterületek csökkenésével párhuzamosan a magyar bortermelés mennyiségi szempontból is számottevő visszaeséséről tesz tanúbizonyságot: a ’90-es évek elején jellemző 5 millió hektoliteres éves átlagterméssel szemben, 2006-2009 között 3,5 - 3,6 millió hektoliterre csökkent a magyar átlagos bortermelés. Különösen nagy visszaesés figyelhető meg a rendszerváltozást követő években, amikor az exportpiacok összeomlása gerjesztette megnövekedett átmenő készletek, és finanszírozási problémák sújtották az ágazatot. Miként azt az EU közösségi borpiaci szabályozásának bemutatásánál kifejtettem, a Bizottság statisztikái szerint Magyarország termelési potenciálját 2009-2011 közötti támogatott kivágási időszakban 11,3%-kal, azaz 367 ezer hektoliterrel csökkentette. A jelenlegi adatok azt látják igazolni, hogy Magyarország termelési potenciálja 3 millió hektoliter körül stabilizálódik az elkövetkező évtizedben. (7. ábra)
7. ábra Magyarország bortermelése a rendszerváltozástól napjainkig 6 5 4 3 2 1
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
0
Millió hl
Forrás: HNT és Európai Bizottsági adatok
A magyar borok külkereskedelme is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek folyamán. A KGST piac összeomlása miatt bekövetkezett visszaesést követően biztos emelkedést mutatott a magyar kivitel. 1996-ban 1,2 millió hektoliter bort exportáltunk, ami 2005-re 550 ezer hektoliterre zsugorodott, és azóta is az 550-750 ezer hektoliteres10 intervallumban ingadozik a magyar kivitel, átlagosan 1,08 €/liter áron. Ez az érték jól mutatja, hogy a magyar borok döntő része a „basic wine” kategóriában kerül értékesítésre külföldön. Fontos megjegyezni, hogy az export számottevő részét az anyavállalat és a leányvállalat közötti árumozgatás teszi ki.
10
2010-ben Magyarország exportja 813 ezer hl, amelynek egyedi kimagasló szintjét elsősorban a Közép Kelet-Európát sújtó rossz termelési feltételek és átmenő készletek drasztikus csökkenése magyarázza. 2012-ben 658 e hl.
82
Az export mennyiségi változásai mellett annak iránya is jelentősen módosult az elmúl 20 év alatt. A magyar kivitel szempontjából meghatározó kereskedelmi partnerünk Németország, a Visegrádi országok, Egyesült Királyság, a volt szovjet tagköztársaságok, valamint Skandinávia. A csökkenő exporttal szemben, európai csatlakozásunkat követően, a borimport a 2004. évi 64 ezer hl-ről 2012-ben 867ezer hl-re emelkedett 11 . Elsősorban olasz asztali borok kerülnek nagy mennyiségben az ország területére, ami a magyar borimport több mint felét teszi ki. Az import drasztikus növekedését magyarázta az erős forint, valamint az olcsó asztali borok iránti kereslet növekedése. A borok kereskedelmi hálózata is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedek folyamán. A borkereskedelem szerkezetéről, az értékesítés irányáról rendelkezésre álló tudományos és szakmai írások száma ugyanakkor rendkívül korlátozott. A témában született kutatások általában egy kereskedelmi típus tulajdonságait vizsgálják (pl.: Kisari és Sidlovits 2005) a borkereskedelemben. Az egyes kereskedelmi szereplők kapcsolatrendszerét vizsgáló tanulmány nem készült. Fenti okok alapján disszertációm jelen részében csak egy rövid, ugyanakkor átfogó képet kívánok adni a disztribúciós hálózatról, melyet az irányított interjúk folyamán szerzett adatok felhasználásával teszek meg.
A Magyarországon közfogyasztásra forgalomba hozott borok 65-70%-a a fejlett hálózattal rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokban (Hyper- és szupermarketek) kerül értékesítésre. E láncok többsége a rendszerváltozást követően került kiépítésre, többségében külföldi tulajdonban vannak (pl.: Auchan, Tesco, Metro, Spar csoport, CBA). A koncentrált kínálati igények kielégítése miatt valamennyi élelmiszerlánc fejlett logisztikai rendszert hozott létre. A beszerzéseket központosított rendszeren keresztül végzik. A beszállítókkal való szállítási feltételeket, illetve a velük való kapcsolattartást több kereskedelmi lánc egy beiktatott cégen keresztül végzi (pl.: Provera Kft – Smatch csoport), de arra is találunk példát, hogy az egymástól függetlenül dolgozó kereskedelmi láncok közös beszerzési csoportot hoznak létre (pl.: Metro és Spar csoport által alapított MetSpa), így még jobb alkupozíciót biztosítva a vállalataik számára. Az élelmiszer kereskedelemben új versenyhelyzetet teremtettek az egyre nagyobb számban megjelenő hard discount-ok. A nagy borászati vállalkozásokat is kihívás elé teszik e kereskedelmi láncok, melyek a bor egy részét a nemzetközi piacról szerzik be.
A bor mint bizalmi, transzcendens és ünnepi termék kereskedelmében a borászati kereskedők, azaz vinotékák kiemelt szerepet játszanak. A magyar borpiacon a borászati kereskedők kiemelt szerepet töltenek be a vendéglátóipar kiszolgálásában, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban a gasztronómiában. Jelenleg tényként kezelhető, hogy valamennyi borászati szaküzlet mögött egy jelentős kereskedelmi hálózat is található. A
11
2010-ben Magyarország 138 ezer hl bort hozott be, ezzel szemben 2012-ben a magyar borimport 867 ezer hektolitert (NAV adat);
83
borászati kereskedelmi cégek szerepe egy pincészet életében nélkülözhetetlen azok érvényesüléshez. A borkereskedők egyben a kiskereskedelmi élelmiszerláncok egyik fontos kereskedelmi beszállítói.
A HORECA –n belül értékesített borok mennyisége és minősége a gazdasági válságot megelőző időszakig töretlenül növekedett mind mennyiségben mind értékben, és egyben a minőségi borfogyasztás legfontosabb helyszínévé váltak.
Borvidékenként és borászatonként eltérő jelentőségű a közvetlen értékesítés. A borutak, borturisztikai programok (pl.: borfesztiválok) fellendülésével a közvetlen értékesítés és a hozzá kapcsolódó vendéglátás jelentős bevételi forrást jelent egyes erre specializálódott borászatok számára. Aránya országos szinten nem haladja meg a 10%-ot.
A disztribúciós csatorna átalakulása, különösen a közvetlen értékesítés és a borkereskedő változások robbanásszerű fejlődését a társadalomnak a borról alkotott nézetének változása nagyban elősegítette. A rendszerváltozás pillanatában még egyszerű alkoholos termékként kezelt bor mára a nemzeti hagyományok, és a magyar termőföld különlegességének a szimbólumává vált. Az elmúlt húsz év alatt a borfogyasztás mind mennyiségileg mind pedig minőségileg is robbanásszerűen fejlődött. Az egykori szocialista országok közül talán hazánkban figyelhető meg a leglátványosabb kulturális fejlődés a borfogyasztás területén. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok is: a 90-es évek eleji 21 liter/fő/év fogyasztási szintről az ezredfordulóra 30 liter/fő/év szint fölé emelkedett, ami 2010-re 27 liter/fő/év értékre zsugorodott. Ezzel párhuzamosan egy jelentős minőségi elmozdulásra is felfigyelhetünk: a bor fokozatosan visszaszerzi egykori helyét a mindennapokban, a modern magyar kultúra részévé és társadalmi szimbólummá válik. A fiatal generációk különösen nyitottak a jó minőségű borok iránt.
4.1.
A magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplői
A magyar szőlő-bor ágazaton belül végbement folyamatok az ágazat egyes szereplőit eltérő módon érintette. Az ágazatban dolgozó vállalkozások tipizálása előtt fontos annak ismételt hangsúlyozása, hogy a magyar szőlő-bor ágazatban a szőlőtermelés és a borfeldolgozás szerkezete lényegében elkülönül egymástól. E tulajdonsága jelentősen eltér az európai hagyományos bortermelő országokban megfigyelhető szerkezettől, ahol a szövetkezeti rendszer teremti meg a szőlészet és a borászat közötti kapcsolatot. Magyarországon, ezzel szemben lényegében hiányoznak a a szőlőtermelőket összefogó, közös feldolgozásra és értékesítésre létrehozott szövetkezetek, pincegazdaságok. Valójában a 84
privatizáció és a kárpótlás folyamatának különbözősége, valamint az azt követő magyar agrárpolitika ágazati stratégiájának hiánya miatt a szövetkezetek szerepének növelése csupán szakmai és tudományos kívánalom maradt. A két alrendszere között jelentékeny koncentrációs eltérésekre figyelhetünk fel: a hegyközségi nyilvántartás szerint negyvenháromezer gazdasági aktával rendelkező szőlőtermesztő műveli az ország 64 ezer hektár szőlőterületét. Ezzel szemben a Vám-és Pénzügyőrség 8 700 – 8 800 egyszerűsített adóraktári telephelyet tart számon az országban. Még beszédesebb azonban az az adat, miszerint a magyar bortermelés 70-80 %-át az ország 400 legnagyobb kapacitású borászati vállalkozás adja. Sidlovits (2006) munkájából kiindulva a magyar szőlő-bor ágazat gazdasági szereplőit az alábbi módon tudjuk kategorizálni
1. Prosperáló családi pincészetek
E magas minőségű borokat előállító családi alapon működő pincészetek átlagosan 10-80 ha közötti területen gazdálkodnak. E pincészetek jelentik a magyar bortermelés minőségi átalakulásának példáját. A saját szőlőterületük borászati kapacitásuknak csupán 60-70%-át biztosítja, a fennmaradó részt helyi termelőktől vásárolják fel. A vállalkozás életére a folyamatos fejlesztés jellemző, melyben nagy szerepe van a közvetlen értékesítési formáknak, a fogyasztókkal való kapcsolattartásnak. Ennek aránya meghaladhatja akár a 25%-ot. Értékesítési portfóliójukban a magas minőségű palackos borok jelentik a fő hangsúlyt, amelyet általában valamely borkereskedő kizárólagos kereskedelmi joggal értékesít a gasztronómia és a kereskedelmi láncok felé. E csoport száma folyamatosan bővül, ugyanis egyre több családi gazdaság orientálódik a minőségi bortermelés irányába.
2. A kis családi pincészetek
Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek sok közös jellemzőt hordoznak a prosperáló családi pincészetekében leírtakkal, ugyanakkor termelésük legfeljebb 15-20 hektáros saját szőlőbirtokra koncentrálódik. Minőségben még elmaradnak a prosperáló családi gazdaságokban található minőségtől, melynek egyik legfontosabb oka a tőkehiányban keresendő. A bort, borkereskedő partner hiányában, legtöbbször alacsonyabb feldolgozottsági szinten tudják csak értékesíteni, hordós és kannás kiszerelésben.
85
3. Egykori szövetkezetek
A szövetkezetek száma és a termelésben betöltött szerepe nagyban alulmarad a kívánatos szinttől. Az új szövetkezeti törvény értelmében egykori tulajdonukat elveszítették, és tagszámuk is jelentősen megfogyatkozott. Jelentős részük nagy pénzügyi problémákkal küzd, melynek következtében a kívánt beruházásokat nem tudták megvalósítani. Ez fokozatosan növelte lemaradásukat a csúcsborászatok színvonalától, ami miatt nem alakultak ki az újtípusú értékesítési csatornákban kapcsolataik. Sok esetben működésüket a túlélési stratégia és a vagyonfelélés jellemzi. 4. Wineries típusú borászatok
Ezeknek a pincészeteknek a jelentős része a rendszerváltás környékén jött létre és alapításuk szorosan összefonódik a privatizáció történetével. Tulajdonosi körüket tekintve általában külső tőkebefektetők köréből kerül ki, akik közül a magyar és a külföldi tulajdonosok egyaránt megtalálhatók. Jelentős szőlőterülettel és borászati kapacitással rendelkeznek, és borászatuk 90%-ban a saját szőlőterületről származó szőlőt dolgozzák fel. Szőlőterületük nagysága változatos, 10-150 hektár között változik. Céljuk a magas minőségű, ultra prémium és ikon borok előállítása, melyet a belpiacon a kereskedelmi láncok és borkereskedő cégek felé értékesítenek. Export orientált vállalkozások, de a közvetlen értékesítést előmozdító helyi kezdeményezéseket is támogatják. A rendszerváltozást követő néhány évben e tőkeerős cégek jelentették a magyar borágazat elitjét. 5. Koordinátorok
Alapításuk szintén a privatizációhoz köthető, de az egykori borkombinátok és pinceszövetkezetek üzemeinek helyén jöttek létre. Ebből adódóan szőlőterületük nagysága kapacitásukhoz képest elenyésző. Az ebbe a csoportba tartozó pincészetek legalább 70-80%-ban felvásárlással biztosítják alapanyagigényüket. Borászati kapacitásuk meghaladja a százezer hektolitert. Legfontosabb értékesítési csatornájuk a magyar élelmiszerláncok, ahova mérethatékonyságukból adódóan, a családi gazdaságokénál kedvező feltételekkel tudnak beszállítani bort. Elsődleges termelési céljuk a jó ár-érték arányú borok. 6. Szőlőtermelők
Számuk mintegy 40 ezerre tehető, akik általában 0,3-0,5 hektár szőlőt művelnek. Közöttük nagy számban található a szőlőtermesztést másodállásban végző termelő, illetve nyugdíjas korú vagy ahhoz közeledő őstermelő. A rendszerváltás első számú veszteseinek tekinthetők az ágazaton belül. A szőlőtermesztés jövedelmezőségének megszűnése, illetve a felvásárlások körüli bonyodalmak miatt, ültetvényeik nagy része újratelepítésre szorulna. Koruk, valamint a szőlőtermesztésben való megkeseredettségük miatt egyre többen szeretnének véglegesen felhagyni a szőlőtermesztéssel.
86
4.2.
A szőlő-bor rendszere
ágazat
intézmény
A szőlő-bor ágazat egy szabályozott termékpálya, a részletekre is kiterjedő intézményrendszerrel rendelkezik. Magyarországon a XIII. századi promontóriumoktól indulva a kommunista hatalomátvételig nemzetközi szinten is egyedülálló és korszerű szakmai intézményrendszer működött. A második világháborút követően a központi irányítás került előtérbe és az 1990-es évektől indult meg a szakmai szervezetrendszernek az európai minták szerinti újraszervezése. A folyamatnak a 2004es Európai Unióhoz való csatlakozásunk, valamint az EU 2009-ben teljes körűen hatályba léptetett borpiaci reformja adott további lendületet. A magyar szőlő- és borgazdaság szabályozása az intézményrendszerén keresztül valósul meg. A rendszer alapját a központi intézmények és szakmai szervezetek összehangolt működése képezi. Magyarországon az ágazati intézményrendszer tekintetében még mindig jelentős a lemaradás a kívánatoshoz képest, különösen a szakmai szervezetek valós önigazgatási szerepének javítása területén. A szakmai illetve szakmaközi szervezet fejlődése a magyar szőlő-bor ágazat versenyképesség-javulásában és minőségorientált fejlődésének az egyedüli záloga. Az Európai Unión belül a 2008-as borreform is meghatározó szerepet tesz lehetővé e szervezetek számára az ágazatirányításon belül. A küszöbön álló közösségi minőségpolitika fejlődésével a szakmai szervezetek nélkülözhetetlenek lesznek az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és földrajzi jelzéses borok termelési rendszerének szabályozásában, ugyanis ezeket az EU már kötelezően a szakmai és szakmaközi szervezetek hatáskörébe kívánja átadni. Tehát az állam szerepe ezen a területen csak az audit típusú ellenőrzésre fog szorítkozni. (Brazsil, 2010) Az intézményrendszer funkciói alapján az alábbiak szerint rendszerezhető:
ágazatszabályozási és ellenőrzési intézményrendszer,
önigazgatási és szakmai érdekérvényesítési intézményrendszer,
minőségszabályozási és eredetvédelmi intézményrendszer,
oktatási, kutatási és ágazatfejlesztési intézményrendszer,
nemzetközi szakmai intézményrendszer,
egyéb speciális intézmények.
E fejezet negyedik részében leírtakat a 7. ábra szemlélteti.
87
8.
ábra: A magyar szőlő-bor ágazat szereplői Szakmai szervezetek; Állami intézményrendszer
Szőlőtermelők
Prosperáló családi pincék
Kis családi pincék
Koordinátorok
Wineries-k
Szövetkezetek
Borkereskedők
Közvetlen értékesítés
Hyper- és szupermarketek
Vinothékák
HORECA
Saját márkás termékek
Forrás: Brazsil (2007)
88
„Utazásaim egyik legfőbb tapasztalata volt, hogy van bor-ország és van pálinka-ország. Eszerint van bornép és pálinkanép.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)
IV.
Külső tőkeforrásból létrejött pincészetek hatásai külföldi példákon keresztül bemutatva
1. Befektetések Rioja borvidéken
Rioja borvidék Spanyolország északi részén, az Ebro völgyben terül el. Szőlőterületének nagysága 2003-ban 61 993 ha. Közigazgatásilag a terület legnagyobb része Rioja Autonóm Tartományban helyezkedik el. Mind a borvidék mind pedig a térség gazdasági központja Logrono. A borvidéken a XX. század végéig a fehérborszőlő dominált, amelyből hosszú fahordós érleléssel állítottak elő egy Sherry típusú fehérbort. A borvidék fejlődésének fellendülése a XIX. század második felére tehető, amikor a filoxéra járványt követően, Jean Pineau bordeaux-i borász először tett valós kísérletet a kisfahordós érlelés meghonosítására. Bár a helyi gazdák sokáig idegenkedtek ennek jogosságáról, Pineau szakmai sikerei után, többen hagytak fel a nagyfahordós, illetve amforákban történő borérleléssel. A borvidék 1926-ban kapott – Xerez-szel egy időben – oltalmat, és ettől kezdve a helyi Consejo Regulador (szakmai szervezet) szervezi a termelés ellenőrzését a szőlőtermesztéstől a kereskedelemig, így 1991-ben a borvidék elsőként kapta meg az ellenőrzött eredetmegjelölést, azaz a Denominación de Origen Calificada Rioja rangot Spanyolországban. Fajtaösszetétel szerint a borvidéken több mint 75%-ban kékszőlőt termesztenek, amelyek közül a Tempranillo, Grenache (Garnacha), Graciano és Mazuelo a legfontosabb fajták. A Tempranillo jelzi egyik legjobban a borvidék termelési szerkezetének módosulását: 1990-ben az összes szőlőterület 54%-ról 2008-ra 77%-ra emelkedett. Fehérborszőlő-fajták közül szinte egyeduralkodó a Viura (80%), amit a Malvasia és a Garnacha blanca (Grenache blanc) fajták követnek. A borvidék fejlődése folyamán a termelés körülményeit szabályozó termékleírásban fokozatosan jelentek meg az érlelt vörösborok, és alakultak ki az alábbi hagyományos, riojai bortípusok: -
„vino joven” azokat a fehér, rozé és vörösborokat foglalja magában, amelyeket érlelés
nélkül, éven belül értékesítenek. E bortípuson belül különül el a vino cosechero de maceracion carbonica, ami a Flánzi módszerrel előállított vörösbor.
89
- „vino de crianza” azokat a borokat csoportosítja, melyeket legalább két évig érleltek, amiből fehér és rozéborok esetében legalább fél éves, vörösborok esetében legalább egyéves fahordós érlelés az előírás. - „vino de reserva” kifejezést azok a fehér és rozéborok viselhetik, melyeket legalább két éves érlelésük alatt legalább fél évig fahordóban érleltek, és azok a vörösborok, melyeket minimum egy évig érleltek fahordóban a három éves érlelési idő alatt. - „vino de gran reserva” kifejezés a legnemesebb borokat fogja egy bortípusba. Gran reserva vörösborok esetében minimum két év fahordós, és legalább három év palackos érlelés az előírás. Fehér és rozéborok esetében legalább fél éves fahordós és négy éves palackos érlelés kötelező. (Dominé, 2008) A termékleírás tehát fokozatosan nyitott az érlelt vörösborok irányába, ami beruházásokat igényel a helyi pincészetektől, hiszen az érlelés biztosításához új tárolóterek és új érlelő terek szükségesek.
A Franko rezsim Spanyolországának egyik legelmaradottabb vidéki térsége szintjéről küzdötte fel magát Rioja, és vált újra az ország legismertebb, és legnagyobb presztízsű vörösbortermő borvidékévé. A térség ma több gazdasági mutató alapján Spanyolország leggazdagabb vidékének számít, ahol az egy főre jutó GDP eléri az EU átlagot. A tartomány fejlődésének egyik, de nem egyedüli mozgató rugója a szőlő-bor vertikum volt, mely nem csak a helyi gazdasági életében meghatározó, de a spanyol borágazat oltalom alatt álló eredetmegjelöléses (OEM) borexportjának 42%-át adja, míg az európai OEM borkereskedelemnek a 4,5%-át. A hordóban érlelt spanyol borok több mint felét Riojai tölgyfából készült barrique hordóban érlelik. A Spanyol Statisztikai Hivatal 2002-es adatai szerint az autonóm terület 2002. évi 9 milliárd Euro GDP-jéhez a szőlő-bor vertikum 1,3 milliárd Euroval járult hozzá. (Consejo Regulador de Rioja) A borvidék sikeres fejlődésének egyik motorját az újtípusú borászati vállalkozások, XX. század végi, masszív megjelenése jelenti. A borászati vállalkozások befektetői között a kockázatkezelési alapok (pl.: Mercapital), bankok (pl.: holland Rabobank), befektetési csoportok (pl.: Chivite group) mellett az iparban vagyont szerzett magánszemélyek (pl.: Alvarez család) a meghatározók. Ezen új típusú borászati vállalkozások az alábbiakkal jellemezhetjük:
Premium, ultra-premium és ikon kategóriájú, magas minőségű vörösborokat állítanak elő;
Exportorientált vállalkozások;
Saját szőlőterületükről származó szőlőn túl a helyi termelők termelését integrálva biztosítják alapanyag-ellátásukat. A 11. táblázat adatai szerint Rioja négy meghatározó borászati vállalkozás bortermelésének átlagosan 16%-át biztosítja az adott pincészet saját szőlőterületeiről. A fennmaradó szőlőmennyiséget a szőlőpiacról szerzi be.
90
11. Táblázat Néhány Riojai pincészet szőlőterületének nagysága és saját forrásból biztosított szőlőtermésének aránya
Pincészet neve
Művelt szőlőterület (ha)
Saját szőlőterületről származó szőlő aránya (%)
Baron de Ley
240
8
CVNE
540
20
Federico
130
5
200
30
Paterina Bodega Riojanas
Forrás: Gómez-Bezares és Larreina (2008)
A termékleírásban szabályozott 6 500 kg/ha maximális terméshozam mellett, a borászatok alapigényből adódóan, keresleti szőlőpiac alakult ki a borvidéken. A szőlő minőségétől függően, a felvásárlási árak (0,5 – 2,5 €/kg), ami jelentősen meghaladja a szőlőtermelés önköltségét (0,27€/kg). Ezen termelési költségek és felvásárlási árak mellett az autonóm terület mezőgazdaságának meghatározó, és legjövedelmezőbb kultúrája a szőlő. Jövedelmezősége messze meghaladja a többi kultúráét. (Goberino de La Rioja, 2000) A szőlőtermelés kimagasló profitabilitásából, és a befektetők által indukált keresletből adódóan a termőföldárak is emelkedtek: egy hektár szőlő 2002-ben 50 000 és 120 000 € 12 között került értékesítésre, ami Spanyolországban a legmagasabb termőföldárak közé tartozik. Ezzel szemben a lehatárolt termőterületen kívüli, földrajzi jelzés nélküli szőlőföldek átlagos ára a tartományban, 36 000 €, a szántóföldeké 15 000 – 18 000 € sávban mozog. Fent említett gazdasági környezetet figyelembe vételével megállapítható, hogy Riojaban a szőlőtermesztés alacsony rizikófaktorú mezőgazdasági tevékenységnek számít, amely a legjövedelmezőbb mezőgazdasági szakágazat a tartomány területén a helyi lakosság számára.
12
2002. decemberében az Ocóni Vistahermonas 347 ha-os mezőgazdasági állami vállalat privatizációjakor a 120 ha-os
szőlőterület becsült ára 6-7 millió € volt. A privatizáció teljes összege 8,3 millió €-t tett ki.
91
Ezt a folyamatot erősíti a termékleírásban rögzített helyi önszabályozási rendszer: a Consejo Regulador (magyar fogalmak szerint a hegyközséghez közel álló szervezet) szigorúan ellenőrzi a termékleírásban szereplő (például maximális terméshozam) szabályok betartását. A Riojai Szakmaközi Szervezet adatait vizsgálva elmondható, hogy az elmúlt több mint 25 év alatt a borvidéken a kékszőlők aránya fokozatosan növekedett a fehérszőlőkkel szemben. A 9. ábra adataiból jól látszik, hogy a ’90-es évektől, különösen 1995-től, a borvidék szőlőterülete robbanásszerű növekedésnek indult.
9.
ábra: Rioja fehér- és vörösborszőlő termőterületének változás 1985 – 2008 között. 60000 50000 h 40000 e k 30000 t á 20000 r 10000
0 198519871989199119931995199719992001200320052007 Kékszőlő (ha) Fehérszőlő (ha)
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja Ezt a borvidék többek között úgy tudta elérni, hogy a növekvő kereskedelmi sikerek hatására, 1998ban 1 080 ha, 1999-ben 1 300 ha telepítési jogot kapott a nemzeti tartalékból, majd 2 500 ha és 4 620 ha telepítési jogot más borvidékektől csoportosított át számára az állam. A szőlőterületek növekedési ütemétől kis időbeli eltolódással, de nagyobb ütemben nőtt a borvidék szőlő és bortermése (10. ábra), melyet az az ok magyaráz, hogy a kilencvenes évektől a szőlőtermelők előnyben részesítették az intenzív szőlőtermesztést a korábbi extenzív technológiával szemben: növelték az ültetvénysűrűséget, áttértek a kordonos művelésmódokra és a legtöbb ültetvényben fejlett öntözőrendszert építettek ki. A termésmennyiség növekedését viszont aggasztó folyamatként figyelhetjük meg. A szakmaközi szervezet adatai szerint, a borpiac éves szinten, átlagosan 2 700 000 hl Rioja bort vásárol fel, amely szintet az ezredforduló elején ért el a borvidék. Amennyiben tehát a piaci keresletet nem tudják növelni a borvidék termelői, úgy félő, hogy hosszútávon túltermelési válság alakulhat ki. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az ezredforduló óta tovább növekedett a szőlőültetvények nagysága, illetve a szakmaközi szervezet adatai szerint, 2008-ban, a gazdasági válság kezdetén, 7%-kal kevesebb
92
Riojai bort értékesítettek 2007-hez képest. A fenti válság hatására a Consejo Regulador a terméshozamok további szigorítását vetítette előre.
10.
ábra: Rioja szőlő-és bortermelésének fejlődése 1985 – 2007 között 6 000 000 5 000 000 4 000 000
3 000 000 2 000 000 1 000 000
1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
0
borelőállítás (hl)
Szőlőtermés (q)
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
A mennyiségi növekedéssel egy időben – részben az új típusú, és új stílusú pincészetek megjelenésének hatására – jelentősen átalakul Rioja borkínálata és tolódott el az érlelt vörösborok irányába: ezek részaránya 2005-ben a teljes termelés közel 50%-át tette ki. Az új típusú, exportorientált pincészetek intenzív marketing tevékenységének hatására, 2005-ben az értékesítések 28%-át, 2008-ban már 31%-át külföldi országokban realizálták. Az exportált borok 95%a vörösbor, aminek közel háromnegyede az érlelt, magas minőségű vörösborokból tevődik össze. (11. ábra) Jelentős eltérés figyelhető meg ugyanakkor a kül- és belpiacokon értékesített riojai borok termékstruktúráját tekintve: a spanyolországi fogyasztók által megvásárolt minden második Rioja bor „vino joven” bortípusba tartozik. A termelési szerkezeten túl, a befektetők megjelenése, a borvidék ágazati szereplőinek egy sajátos szerkezetét alakította ki az új évezredre Riojaban. Az érlelt vörösborok előállításához a meglévő pincészeteket új terekkel kellett kibővíteni, így az új befektetők által létrehozott feldolgozó-érlelő pincészetekkel együtt, ezek aránya jelentősen megnövekedett.
93
11.
ábra: Rioja borok exportjának megoszlása bortípusok szerint
4% 26%
40%
30%
Vino joven
Crianza
Reserva
gran reserva
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja
A Consejo Regulador de Rioja adatai és Gómez-Bezares és Larreina (2008) tanulmánya alapján a Riojai borvidék 19 ezer regisztrált szőlőtermelőjét az alábbiak szerint lehet csoportosítani:
Mintegy 8 000 –re tehető azoknak a hobbigazdálkodóknak a száma, akik saját fogyasztásra állítanak elő bort. Az általuk művelt összes terület nem haladja meg a 9 000 ha-t. Hasonló számban vannak azok a szőlőtermelők, akik tagjai azoknak a szövetkezeteknek, melyeket az 1950-es években alapítottak, és hosszú időn keresztül meghatározó szereplői voltak a borvidék termelésében. E szőlőtermelők, gyakran másodállásban, általában 2-5 ha közötti területet művelnek, összesen körülbelül 19 000 hektáron. 3 000 nagy szőlőtermelő integrációs szerződésben áll valamelyik újtípusú pincészettel. A termelés teljes folyamatában szigorú ellenőrzés alatt állnak. Az általuk művelt összes szőlőterület meghaladja a 25 000 hektárt. E termelők jelentős része a befektetők megjelenését követően lépett ki a szövetkezetből. Őket tekinthetjük a Riojai gazdasági modell egyik nyerteseinek. További több mint 700 termelőt nevezünk „cosechero”-nak, akik közel 6 000 hektáron művelnek szőlőt, amelynek termését részben vagy egészben, saját pincéjükben dolgozzák fel. Legtöbbjük érlelés nélkül, az adott évben, folyóborként hozza forgalomba termékét, de közel 100, dinamikus családi pincészet nyitott az új stílusú, érlelt vörösborok felé, és borukat palackban értékesítik.
Az érlelt vörösborokat előállító pincészetek, a „crianza”-k, melyek az összes Riojai bor több mint felét jelentik. Méretüket tekintve a kis érlelő-kapacitású pincészetektől (maximum 2 000 hl) a nagy 94
termelőkig (100 000 hl feletti pincék) találhatunk itt pincészeteket. A Rioja-ba beruházó termelők szinte kizárólag ebbe a csoportba tartoznak. A befektetői tulajdonú pincészetek számának és súlyának növekedését igazolja a táblázat, miszerint a crianza típusú pincészetek aránya robbanásszerűen növekedést mutat az elmúlt két évtized folyamán. Borászati kapacitásuk meghaladja a 10 millió hektolitert. Vele párhuzamosan, de nem azonos mértékben növekedett a szövetkezetek kapacitása is. Míg a családi pincészetek kapacitása meghaladta a szövetkezetekéét 1998-ig, addig 2008-ra azok kapacitása a felére esett vissza. (12. ábra)
12.
ábra: Kapacitás változása borászati típusonként 1982-2008 között Rioja borvidéken
12000000 10000000 8000000 6000000 4000000 2000000 0 1982 Érlelő pincészetek
1988 Kereskedők
1993
1998
Szövetkezetek
2008
Családi pincészetek
Forrás: Consejo Regulador de la Deominación de Origen Calificada de Rioja Mindez felveti annak kérdését, hogy milyen okok vezettek ehhez a csökkenéshez? Feltételezhetőleg ebben komoly szerepe volt annak a kiélezett gazdasági helyzetnek, amelyet az új pincészetek által kikényszerített verseny okoz a termelők részére. Rioja borvidéken, az új típusú borászatok megjelenése mellett, fontos vizsgálni a pincészetek tulajdonosi szerkezetének változását is. A kockázat kezelési alapok (pl. Mercapital – LAN pincészet és Barón de Ley tulajdonosa) mellett fejlesztést finanszírozó bank is megjelenik rövidebb időre a tulajdonosok között. Ez utóbbira jelenthet példát a holland Rabobank csoport, mely a Vina Salceda pincészetben fokozatosan vásárolta fel a többi tulajdonos maradék részvényeit. Ezt követően, 1997ben részesedését átadta a Chivite csoportnak. Ebben az esetben a pincészet értékének növekedése jelentette tette rentábilissá a Rabobank számára a befektetetést.
95
Rioja példája jól mutatja, hogy miként szolgálhatja a borvidék fejlődését a külső befektetők megjelenése. Az alapvetően borászatra koncentráló beruházások keresleti piacot alakítottak ki a szőlő iránt, mely a régió legjövedelmezőbb mezőgazdasági tevékenységévé vált. A kereslet hatására átalakult és növekedett a szőlő termőterülete, és a bortermelés is. Mindkettő esetében fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a túltermelés jelei mutatkoznak, ami a borvidék túlfejlesztésének vízióját vetíti előre. Az újtípusú pincészetek megjelenésének fontos hozadéka az kereskedelmi csatornák megnyitása, melyből a csládi és szövetkezeti pincészetek is profitálnak. Ugyanakkor a családi pincészetek súlya jelentősen csökkent az ezredforduló óta a borvidéken.
2. Új borvidék születése: Sauvignon blanc
Malborough
és
a
Malborough a világ azon kevés borvidéke közé tartozik, amelynek valódi születésnapja van: 1973. augusztus 24-én a Montana Winerie ünnepélyes keretek között telepítette el az első Sauvignon blanc szőlőtőkét, ami egy legenda születésének kezdő dátumává vált. A borvidék első, és máig legnagyobb borászata, a Montana, 1973-as szőlőtelepítését követően 1985ig kellett arra várni, hogy az új-zélandi Sauvignon blanc valódi elismerést szerezzen a világban. Ezen évjáratban született David Hohen Ausztrál borász, Cloudy Bay márkanevű Sauvignon blanc-ja, hozta meg a világ valódi elismerését. Ezt tovább erősítette az a rövid idejű állami szerkezetátalakítási program, mely 1987-ben az egykori meghatározó Müller Thurgau fajta leváltását tűzte ki célul. (Dominé, 2008) A sokáig másodlagos, kicsi, új-zélandi borvidék mára az ország legnagyobb bortermő területévé vált. A 13. ábra adatai jól mutatják, hogy Malborough borvidék a szigetország legdinamikusabban fejődő borvidéke: az ország szőlőterületének több mint a felét a Malborough borvidék adja. Malborough sajátos, hűvös, de kiegyensúlyozott, óceáni klímáján, és terméketlen, homokos talaján a Sauvignon blanc egy teljesen új arca, egyedi stílusa mutatkozott meg a szakma és a fogyasztók előtt. A Malborough-i Sauvignon blanc – melyet a szakma nemes egyszerűséggel csak MSB-nek nevez – mára a Sancerres-i és Savinières-i borok között büszkén veszi fel a versenyt.
96
13.
ábra: Új-Zéland szőlőterületének fejlődése 1996-2009 között borvidéki megosztásban
Forrás: New Zeeland Winegrowers
Kutatási témám szempontjából meghatározó ugyanakkor Malborough születésének gazdasági háttere és az a dinamikus fejlődési modell, mely e új borvidéket Új-Zéland leghíresebb és legnagyobb borvidékévé tette: a befektetői pincészetek. A Malborough-ban sokszínű tulajdonosi szerkezettel, termelési kapacitással és termelési filozófiával rendelkező borászati vállalkozást találunk:
befektetési alapok;
családi farmergazdaságok;
a bor imázsától megfertőződött befektetők;
helyi és városi befektetők;
off-shore befektetők;
nyugdíjas korú szőlészek és borászok és aktív korú, egykori borászati alkalmazottak;
A borvidék születése is szorosan kapcsolódik kutatási témámhoz, hiszen az Auckland központú, Montana cégnek egyik tulajdonosa az alkohol- és italipari óriás, a Seagrams-sel volt. A Montana ma Malborough és Új-Zéland legnagyobb borászati vállalkozása, mely a szigetország éves termelésének 45%-át kontrolálja. Az országban a legtöbb nagy borászat ma is külső befektetők tulajdonában áll. Több céget külföldi, alapvetően ausztrál befektető alapított új-zélandi vállalkozókkal, illetve külföldi tőkebefektetők hoztak létre önálló borászatokat a borvidéken (pl.: Domaine Henry Bourgeois, Franciaország). Ez utóbbiak megjelenésének másik módszere, hogy korábbi helyi 97
vállalkozás felvásárlásával kerültek a borvidékre, mint például a champagne-i Le Brun vállalkozás, mely a híres Cloudy Bay borászatot vásárolta meg az Ausztrál Cape Mentelle csoporttól. A szakirodalomban Malborough sikerére úgy tekintetnek, mint egy olyan fejlődési modellre, ahol a nagy borászatok befektetései által indukált borvidéki sikerekből sikeresen profitáltak a kis borászati vállalkozások is. A Montana cégcsoport malborough-i sikere egy sor kisvállalkozás alapításához szolgált mintául. Az 14. ábra adatait jól bizonyítják ezt az ösztönző hatást: 1994-től négyszeresére növekedett a borvidéki pincészetek száma. Sajnálatosan az országos statisztikák nem bontják meg borvidéki szinten a borászatok kapacitását, azonban az országos statisztikai adatokból arra következtethetünk, hogy az új pincészetek 90%-a a 2 000 hl alatti pincészetekből tevődött össze.
14.
ábra: Malborough pincészetei számának változása 1994-2007 között
Forrás: New Zeeland Winegrowers
A befektetők által inspirált új pincészeteket Hayward-Lewis (2008) az alábbi csoportokra osztja:
általában egykori szőlészeti és borászati alkalmazottak által alapított kézműves borászatok, melyek minőségorientált, kis volumenű termelése tovább színesítette és emelte a borvidék rangját a világban (pl.: Allan Scott Wines);
malborough-i családi pincészetek az 1970-es, 80-as években megkezdett szőlőtermesztési tevékenységüket fejlesztették tovább, és kezdtek borászati tevékenységet a borvidéken;
Ágazaton kívüli befektetők (bankárok, üzletemberek) jelentek meg, akik gyakran kézműves értékeket képviselnek. Pl.: a halászati vállalkozással rendelkező Duncan McFarlane;
98
Helyi, más művelési ágú területeket birtokló farmerek nyitottak a szőlészet és borászat felé. Pl. a kezdeti gombatermesztő farmer 1998-tól elindított borászati vállalkozása, a Yealand Estate, mára Malborough legnagyobb családi borászata lett.
Új-zélandi, de borvidéken kívüli befektetők is profitáltak Malborough gyors fejlődési sikeréből, és hoztak létre borászati vállalkozást a borvidéken.
Malborough fejlődési paradoxonja abban áll, hogy a befektetők jelentékeny része egy meghatározott, rövid időszak alatt valósította meg beruházásait a borvidéken. Viszont a borvidék arculatát, és nemzetközi sikerét a helyi borászok kitartó munkája alapozta meg, hiszen ők vezették be az MSB-t a piacra. Tehát jelentős tendenciaváltozás a befektetők megjelenésének motivációjában, hogy a ’80-as évek végétől megjelenő befektetők már a helyi vállalkozások sikerére fektettek be a borvidéken. (Forgaty, 2006) A borvidéken előállított borok 39,8%-át, 2009-ben export piacon értékesítették. A legfontosabb felvevő országok az EU borimport országai (Egyesült Királyság, Skandinávia, Németország), valamint Ausztrália. A befektetéseknek az árnyoldalához tartozik, hogy néhány borászati vállalkozás – pl.: Montana, Nobilo – oligopóliumként működik a borvidéken, és jelentősen befolyásolja annak fejlődését a piacon. Természetesen ez a tulajdonság nem csak borvidéki sajátosság: a szigetország termelésének 90%-át négy borászati vállalkozás adja. Új folyamatként értékelhető az ezredfordulón, hogy a ’90-es években hazai befektetők által alapított vállalatok közül sok vállalkozás inter- és transznacionális befektetési csoportok tulajdonába került. Az egyesült államokbeli bejegyzésű Constellation Brands 1998-2006 között tíz borvidéki, korábban újzélandi tulajdonos tulajdonában lévő borászatot vásárolt fel, köztük a legnagyobbak közé tartozó Nobilot, így a Constallation Brands évi 2 millió liter Malborough bort állít elő. Malborough sikere szembe állítható Új-Zéland ’70-es években meghatározó borvidékének, Gisborne történetével. Gisborne-ben befektető borászatok nem vezették be a borvidék nevét a nemzetközi piacon, így sok borvidékhez hasonlóan leginkább fajtaborokként hozzák forgalomba termékeiket. A borvidéki márkanév alacsony értéke nem inspirálja a magánbefektetőket a borvidékre, így a nagy vállalkozások profitabilitásra törekvő stratégiája uralja a Gisborne borvidéket. Malborough fejlődéstörténete egy tipikus újvilági fejlesztési stratégiának tekinthetjük, melynek értékelése és értelmezése csak a gazdasági és társadalmi környezet mélyebb vizsgálatával lenne lehetséges: az ország a Keynes-i csoport tagjaként elzárkózik a mezőgazdasági támogatások bármilyen formája elől. Ugyanakkor jól példázza, hogy a nagy pincészetek sikeréből miként profitálhatnak a kis családi pincészetek. A beruházások megjelenése mindig újabb és újabb pincészetek alapítását indukálta. Az elméleti részben tárgyalt motivációk mellett Malborough példáján keresztül egy új befektetési motivációt figyelhetünk meg: a befektetők egy részét a bor imázsa hívta a borvidékre. 99
„A Villányi az elegáns bor, a gavalléroké és a dámáké.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)
V.
Külső tőkeforrásokból származó szőlészetiborászati befektetések hatása a Villányi borvidéken 1.
A történelmi változások termelési szerkezetre
hatásai
a
Hazánk legdélebbi dombvidéki borvidéke a Villányi borvidék, amely korábban a Villány-Siklósi borvidék nevet viselte. Ez utóbbi elnevezés utal a borvidék kettős termelési szerkezetére is : a nyugati, Siklósi körzetben a fehérszőlők termesztése dominál, míg a borvidék keleti, Villányi körzetbeli hegyoldalain a kékszőlők termesztése meghatározó. A jelenlegi 2 460 ha-os szőlőterületű borvidéken a szőlő és bortermelés hagyománya a Krisztus előtti időszakra, a kelták korára nyúlik vissza, és történelmét jelentősen befolyásolták a történelem viharai is: A honfoglalást követően, a hűbérpolitika következtében a szőlőterületeket is több nemesi család birtokolta. Közülük megemlítendő a XIV-XV. századból a „Villány” család. A török megszállás alatt elnéptelenedett vidékre első sorban rác telepeseket telepítettek, akik a Kadarka fajta termesztését honosították meg. Karlócai békét követően a Habsburgok németajkú, sváb telepesek letelepedését preferálták, akik meghonosították a kékszőlők termesztését (pl.: Oportó), a héjon-erjesztést (pl.: káci) és kialakították a falubeli pincesorokat. A filoxéra 1875-ös megjelenését követően Teleki Zsigmond és Teleki Sándor munkássága révén a térség hosszú évtizedeken keresztül a szőlőoltvány nemesítés és termesztés egyik európai központja lett. A II. világháborút követően a németek kollektív bűnösségét kimondó jogszabályok miatt több száz sváb családot telepítettek ki Németországba és lakásaiba legtöbbször Felvidékről kitelepített magyarokat költöztettek be. Az államosítás és a szövetkezetesítés következtében a borvidéken az egykori Teleki birtok alapjain létrehozott állami gazdaság kontrolálta a szőlészeti és borászati tevékenységet.
100
1.1. Gazdasági átmenet : megjelenése
az
első
befektetők
A rendszerváltás szele a kilencvenes évek elején érte el a Villányi borvidéket, melynek legnagyobb hozadéka a mennyiséget előtérbe helyező termelési stratégia végleges elhagyása. Az elmúlt húsz év alatt Villány Magyarország legismertebb vörösbortermő vidékévé vált, és egyben a hazai és az egykori szocialista országok borvidékei számára példaértékű fejlődésen ment keresztül.
A rendszerváltozás pillanatában a borvidék termelési szerkezetére a koncentráltság volt jellemző. A pincegazdaság a szocialista hatalomátvételt követően folyamatosan egyesült a megye szőlészeti profilú állami gazdaságaival, és így jött létre 1978-ra a Pannonvin Pincegazdaság, amely a borvidéki szőlőterületek 70-75%-át birtokolta. A szövetkezeti tulajdon a borvidéken másodlagos szerepű volt. Laposa (1993) a rendszerváltozás pillanatában két szövetkezet működéséről számol be, amelyek a szőlőterületek 15%-át művelték : az Új Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezetben a szőlészet egy szakágazat volt (100 ha szőlő). A Teleki Zsigmond Szőlőtermelő Szakszövetkezet az oltványtermesztésre szakosodott (150 ha). Mindkét szövetkezet a szőlőt a Pincegazdaság felé értékesítette. A szövetkezeti és pincegazdasági telepítések hatására a borvidék arculata is jelentősen megváltozott : a vörösbor alacsony kereslete miatt a borvidéken a fehérborszőlő aránya meghaladta a 45%-ot. Az államosítás és szövetkezetesítés ellenére a borvidéken továbbra is jelentős maradt (~ 15%) a háztáji szőlő szerepe. A saját termésű szőlő jelentős részét a családi pincékben dolgozták fel. A készített bor egy része a saját fogyasztást és a helyi értékesítést szolgálta, míg a „másod vonalbeli borokat” a pincegazdaság vásárolta fel, jellemzően pezsgő alapanyagnak. 1986-ban a téli fagy, majd 1987-ben a jégeső tizedelte a szőlőterületet, ami a szakcsoporti szőlőültetvények nagyarányú megjelenéséhez vezetett (250-300 ha) A folyamatos pénzügyi problémákkal küzdő Pincegazdaságnak az állami zöldhitelek fokozatos megszűnése, a hitelkamatok növekedése után a KGST piacok összeomlása jelentette a kegyelemdöfést. A megkérdezett termelők többsége, a makrogazdasági körülményeken túl, a Pincegazdaság vezetőségének elhibázott lépéseiben látja a Pannonvin csődjének az okát. A nyolcvanas években a Pannonvin számos irrentábilis beruházásba kezdett (pl. : Siklósi pinceberuházás). A beruházási- és zöldhitelek megnövekedett kamatterheinek hatására a Pannonvin pénzgazdálkodása ellehetetlenedett. Az államszocializmus időszakában a Villányi borokat közepes minőségű borként tartották számon a piacon. A vörösborokat félszáraz - félédes formában értékesítették « Villányi Kékoportó » néven, illetve más pincegazdaságoknak adták el házasítási alapnak. Máig él az a legenda a borvidéken, hogy a 101
Villányi borokat az Egervin az Egri bikavér bor alapboraként használta fel. A fehérborokat « Siklósi Olasz rizling » néven forgalmazták, illetve pezsgő-alapborként került felhasználásra a Pannonvin Pécsi üzemében. A fennmaradó borokra a KGST országok jelentettek felvevő piacot. A Pannonvin nyolcvanas évek végétől, fokozódó pénzügyi nehézségei miatt az értékesíthető üzletrészeit fokozatosan kínálta fel eladásra. Ez a folyamat a kilencvenes évek legelején, a spontán privatizáció időszaka alatt gyorsult fel, de a helyi termelők elmondása szerint már a nyolcvanas évek végén megkezdődött. Több ma ismert helyi borász mellett ekkor vásárolt jelentős szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt földterületet például Debreczeni Pál és üzlettársa Zdeborszky György, akik később közösen alapították meg a Vylyan borászati vállalkozást. Az állami cég egykori alkalmazottai szerint a kiválasztás egyetlen kritériuma a kínált vételár, és a fizetési határidő volt. A befolyt összeget a hitelek visszafizetésére, munkabérekre stb. használta fel a Pincegazdaság. A spontán privatizáció olyan sikeres volt, hogy az állami felügyelet alatt zajló decentralizáció privatizáció során a Pannonvin már csak kb. 325 ha művelt szőlőterülettel, és a tartós bérletbe adott szakcsoporti szőlőültetvények földterületének tulajdonjogával rendelkezett. 1992-től, a decentralizált privatizáció jegyében a vállalatot felkészítették az értékesítésre : a Villányi borvidéki telephelyből megalapították Villányi Szőlő-Bor Kft. A kilencvenes évek közepének pályázati felhívására több cég, köztük a német Henkel cégcsoport is adott be ajánlatot, melyet egy befektetői konzorcium nyert meg. E konzorciumon belül a fő részvényes 2002-re Csányi Sándor bankár lett. A fenti okokból adódóan az összes szőlőterülethez képest elenyésző volt a kárpótlás folyamán árverezett szőlőterületek aránya. A kárpótlási földek döntő részben az egykori két szövetkezet tulajdonában lévő szőlőterületekből került kijelölésre. A rendszerváltozás éveiben kezdődött meg Villány azon minőségi forradalma, mellyel a borvidék egykori középszerű hírnevét elfelejtette. Mára a Villányi nevet a fogyasztók egyértelműen a magas minőségi vörösborokkal azonosítják. Fejlesztésük alapja, hogy a helyi termelők újra felismerték :
a termőhelyi adottságok alkalmasak különleges minőségű vörösborok előállítására ;
egy modern társadalomban a fogyasztó igényli a bor misztikumának megismerését, melyet Magyarországon újra kell építeni ;
a hosszú távú fejlődés alapja a borturizmus és a közvetlen értékesítés fejlesztésén alapulhat ;
a fejlődés egyetlen útja a közös gondolkodás, és a belső ellentétek csak a helyieket érintik.
A szakmai elhivatottságot szakmai sikerek követték : 1991-től négy helyi termelő kapta meg az « év bortermelője » kitüntetést : Tiffán Ede (1991), Gere Attila (1994), Polgár Zoltán (1996) és Bock József 102
(1997). Utóbbi pincészete 2007-ben az év pincészete címet nyerte el. E négy bortermelő, kiegészülve Wunderlich Lajossal, az „ötös fogat” néven ismert a borvidéken, akik egyben a borvidék meghatározó arcai lettek. Természetesen a sztárbortermelők mellett számos helyi termelő követte a minta-fogat gazdasági modelljét, és vált ismertté a fogyasztók számára, 1994-ben a helyi termelők megalapították a Villány-Siklósi Borút Egyesületet. Pinceminősítési rendszerük etalonként szolgál hazánkban. Jelenleg 40 minősített borturisztikai állomás tagja a szervezetnek, köztük helyi pincék, panziók és éttermek. Ugyanebben az évben, bár törvényi előírásra, 6 településen alapítottak Hegyközséget, melyek delegáltjait a Villányi Hegyközségi Tanács fogja össze. Az EU-hoz való csatlakozásunk eredetvédelmi szempontból külön érintette a borvidék fejlődését : ettől kezdve a « Kékoportó » fajtából készült bort csak « Portugieser » néven lehetett forgalomba hozni. A 2004-es borörvény által bevezetett „védett eredetű bor” kategóriából kiindulva a borvidék eredetvédelmi szabályzatát 2005-ben hirdették ki a miniszteri rendeletben, melynek szabályait a későbbiekben részletezem.
A Pannonvin és jogutódja privatizációját követően, de különösen az ezredforduló után számos olyan új pincészet alapítására került sor, melyek többségi tulajdonosai a más ágazatokban szerzett jövedelmüknek találtak attraktív befektetési lehetőséget a Villányi borvidéken. E tulajdonosok egy része helyi, ismert termelővel összefogva alapította meg cégét (pl. : Wunderlich Pincészet). Más tulajdonosok önálló lábra állva, saját birtokot hoztak létre (pl. : Sauska Pincészet). A Villányi-borvidéki átmenetben tehát :
a privatizáció időszakában kevés számú külső befektető jelent meg a borvidéken, ugyanakkor azok számottevő területtel rendelkeznek ;
a külső forrásból származó befektetők számát tekintve a legtöbb az ezredfordulót követően jelent meg ;
a kárpótlás aránya a borvidéken marginális, a területek jelentős része a spontán privatizáció folyamán került magántulajdonba ;
a borvidék fejlődését és hírnevét a helyi termelők alapozták meg.
103
2.
A Villányi borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozástól napjainkig
A rendszerváltozást követő években a Villányi borvidék arculata, termelési struktúrája átalakult. A következő fejezetben ezeket a változásokat követem nyomon. Az elemzések nélkülözhetetlenek a problematikában meghatározott célkitűzés eléréséhez, miszerint a külső tőkeforrásokból származó befektetések hatásainak a termelési körzetre, mint gazdasági rendszerre gyakorolt hatását kívánom vizsgálni.
Villány azon kevés borvidékek közé tartozik, mely a borvidéki települések számának növelése nélkül növelte szőlőterületét. 1998 és 2012 között a borvidék területe közel 1 100 hektárral növekedett, elérve a 2 460 hektáros szintet. A mennyiségi növekedéssel együtt a fajtaszerkezet is átalakult : 2012-re a kékszőlők aránya meghaladta a 81%-ot, ami az ország borvidékei között a legmagasabb vörösborszőlő-arányt jelenti. (15. ábra)
15.
ábra: Fehér-és vörösborszőlő ültetvények arányának változása a Villányi borvidéken 100% 50% 0% 1998
2002 Vörös-borszőlő
2005
2012
Fehér-borszőlő
Forrás : HNT
A kékszőlők százalékos arányának változása nehezen értelmezhető a 16. ábra nélkül, amely a fehérés vörösborszőlő abszolút területének változását követi nyomon. A két utóbbi ábra alapján megállapítható, hogy
a fehérborszőlő arányának csökkenése nem magyarázható egyértelműen a kékszőlők területnagyságának növekedésével. A felújított ültetvényeken legtöbbször fajtaváltás is történt, aminek hatására 1998 és 2012 között a fehérborszőlő nagysága 200 hektárral csökkent a borvidéken. Ennek oka, hogy a fehérborszőlő-ültetvények felújítási üteme (16%) jóval elmarad a kékszőlőkétől (46%).
104
16.
ábra : A fehér- és vörösborszőlő ültetvények területének változása a Villányi borvidéken 2500 2000
+1270 ha
1500 1000
1998 2002
- 200 ha
2005 500
2012
0 Fehérborszőlő Vörösborszőlő
Forrás : HNT
A nagyarányú szakcsoporti fehérborszőlő ültetvények miatt feltételezhetőleg ennek aránya a jövőben tovább fog csökkeni. A fajtaszerkezetet tekintve bár továbbra is az Olasz rizling a meghatározó fajta, de az új telepítések az aromatikus fajták irányába tolódtak el.
A kékszőlők arányának növekedése elsősorban a nagyüzemi termesztésre alkalmatlan, magas termesztési potenciállal rendelkező domboldalak termésbe vonásának eredményeként magyarázható. A fajtákat tekintve a Zweigelt kivételével valamennyi szőlőterület nagysága jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Az őshonos fajták közül bár a Kékoportó és a Kékfrankos területe is emelkedett, de azok részaránya a világfajták térnyerésével visszaszorult. Különösen fontos közülük kiemelni a Cabernet fajtakört, illetve a Pinot noirt.
A folyamatos felújításoknak és új telepítéseknek köszönhetően a borvidék ültetvényeinek korösszetétele igen fiatal : az ültetvények 73%-át a rendszerváltást követően telepítették. Jelentős részük állami, majd közösségi támogatással valósult meg.
A Villányi borvidék védett eredetű borairól szóló 91/2005 (X. 18.) FVM rendelet új alapokra helyezte a borvidék termékstruktúráját, melyet a 2009-es közösségi eredetvédelmi szabályok megerősítettek. A korábbi termékstruktúra a minőségi és védett eredetű borok különbözőségén alapult, mely szabály 2009. augusztus 1-től megváltozott. A következőkben a 2012/13-as borpiaci évtől alkalmazandó termékleírás alapján mutatom be a Villányi termékstruktúrát, mely tartalmazza a nemzeti kifogásolási szakaszban meghirdetett módosított termékleírást.
105
Villányi védett eredetű borok : (Villányi fehér, vörös, rozé és késői szüretelésű bor): A villányi szőlőből készült borokon fajta nem tüntethető fel 13 , viszont bármilyen kiszerelés megengedett.
Villányi védett eredetű classicus borok : Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér, vörös, rozé és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és a település nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 13 t/ha, és tiltott az édesítés.
Villányi védett eredetű prémium borok: Kikerics logóval ellátott, évjárat feltüntetéses fehér, vörös és késői szüretelésű palackos kiszerelésű borok, melyeken engedélyezett a fajták és a település és a dűlő nevének feltüntetése. Az engedélyezett maximális terméshozam 8,5 t/ha, és tiltott az édesítés. Vörösborok esetében kötelező az egy éves fahordós érlelés 14. Valamennyi védett eredetű bor csak palackban hozható forgalomba, amennyiben a Villányi Borminősítő Bizottság arra vonatkozóan pozitív érzékszervi bírálatot adott az adott tételnek. A borokon a fajta neve, illetve a védett eredetű borokra vonatkozó kikerics lógó feltüntethető.
Villányi pezsgő: a fehér és rozé pezsgők előállítása lehetséges.
Villányi szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyözőbor: fehér és rozé előállítása engedélyezett.
A Villányi borvidék éves termése 40 – 50 ezer hektoliter között változik, melynek 90%-át oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel hozznak forgalomba. A borászati termékeket a Villányi Borminősítő Bizottság bírálja el érzékszervileg. 2010-ben 55 028,79 hektoliternek megfelelő 645 mintát bírált el, amiből 47 664,35 hektoliter, azaz 456 minta Classicus minőségű bor, valamint 7364,44 hektoliter, azaz 131 minta Prémium minőségű bor. Összesen 58 tétel nem kapta meg első körben a minősítést. A fennmaradó borok döntő többségét Dunántúli oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, valamint Pannon oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel hozzák forgalomba.
3.
A Villányi borvidék gazdasági szereplői
A Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2 665 tagot tart nyilván (2009), melyből a borvidék elaprózott szőlőtermesztési szerkezetére következtethetünk. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy a tagok 84,35%-a 1 hektárnál kisebb területen művel szőlőt, ami a borvidéki összes terület 20,94%-át teszi ki. Ugyanakkor a 10 hektárnál nagyobb területet művelők aránya meghaladja a borvidék 45%-át.
13
Kivétel a Villányi késői szüretelésű védett eredetű boron
14
Kadarka és Portugieser fajta esetén minimum fél év kötelező
106
A Csányi Pincészet ugyanakkor önmagában a Villányi szőlőterületek közel 1/3-át műveli. (12. táblázat)
12. Táblázat A Villányi borvidék hegyközségi tagjainak csoportosítása az általuk művelt szőlőterület alapján (2009) Művelt szőlőterület
Tagok száma
- 1ha 1 - 5 ha 5-10 ha 10-30 ha 30 - 100 ha 100 ha Összesen
2 248 317 54 37 7 2 2665
%
Összes szőlőterület 84,35 11,89 2,02 1,39 0,27 0,08 100
528,8 517,2 314,1 529,5 404,3 234 2527,9
%
20,94 20,28 12,48 20,98 16,04 9,28 100
Forrás : HNT
A fenti statisztikai elemzéseket ki kell egészíteni a személyes tapasztalatokkal. A családi vállalkozások jelentős része adózási okok miatt felosztja a szőlőbirtokot a családtagok között, akik azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként művelik. Az irányított interjúk során találkoztam olyan 30 hektáros borászattal, amelyik szőlőterületét 6 őstermelő családtag művelte hivatalosan. Mindezek az adatok tehát a 10-50 ha közötti családi gazdaságok nagyobb arányát mutatják a valóságban. Új tendencia továbbá, hogy a borászatok az alkalmazottak részére is haszonbérbe adnak szőlőterületeket, melynek termését kötelező a pincészet részére értékesíteni. Az előbb említett koncentráció ellenére, az 1 ha alatt szőlőt művelő termelők nagy számából arra lehet következtetni, hogy sok termelő a mai napig önellátási célból termel szőlőt és készít belőle bort a borvidéken. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az 1 981 pincészetből csupán 263 rendelkezik borpalackozási engedéllyel, tehát nagy része nem közfogyasztásra állítja elő borát. Az ágazati statisztikai adatokból az is kitűnik, hogy több, borvidéken kívüli vállalkozás vásárol a borvidék területéről szőlőt illetve bort, hogy így szélesítse termékpalettáját. A borvidék egyik legjelentősebb felvásárlója a Henkel csoport, amelyik hordós kiszerelésben szállítja ki az egyszer fejtett bort.
A külső forrásból realizálódott szőlészeti-borászati befektetések hatásainak elemzését a borvidéken belül csak úgy lehet elvégezni, ha pontosan ismertek a borvidéken dolgozó gazdasági szereplők. A hegyközségi és adatvédelmi törvény viszont nem teszi lehetővé a vállalkozási minőségi adatok (kapacitás, termelt borok minősége stb.) megismerését. Fenti okok miatt a következőkben bemutatott osztályozási rendszert, a magyarországi szőlészeti-borászati ágazati rendszerben ismertetett kutatási 107
eredményekből kiindulva, az irányított interjúk során gyűjtött adatok minőségi elemzésével végeztem el.
1. Borászati vállalkozások (wineries)
Ezek a borászati vállalkozások a borvidéken legalább 50 hektár szőlőterületen gazdálkodó szőlészeti-borászati vállalkozások, melyek némely esetben hosszú távú integrációs szerződéssel biztosítják alapanyag-ellátásukat. Felvásárlásuk aránya, az összes kapacitáshoz képest, nem haladja meg a 25%-ot. Ezek a pincészetek a Villányi árubortermelésnek 35-45%-át kontrolálják. Túlnyomó részt külső forrásból létrejött pincészetek, melyek szinte kizárólag magyar tulajdonban vannak. Létrehozásuk két nagy periódushoz kötődik : a privatizációhoz és az új évezredtől bekövetkező befektetési hullámhoz. Tevékenységük során jelentős szőlészeti beruházásokat realizáltak. Jellemzően magas hozzáadott értékkel bíró, legalább prémium minőségű borokat állítanak elő, melyet elsősorban a nagy kereskedelmi láncok irányába értékesítenek, és kereskedőkön keresztül meghatározó jelenlétük a vendéglátóiparban is. A borturizmusban speciális befektetéseket hajtottak végre, ahol általában fiatal, több nyelven beszélő alkalmazottakat foglalkoztatnak. A magas kvalitású menedzsment egy-egy szakterületre specializált szakemberekből áll össze.
2. Kézműves (családi) pincészetek
Ezek a családi kisvállalkozás a rendszerváltozást követő években indultak gyors fejlődésnek, és formálták a borvidéket Magyarország leghíresebb vörösboros vidékévé. Ezt támasztja alá az a korábban említett tény, hogy e családi gazdaságok vezetői közül került megválasztásra a borvidék négy év bortermelője. A vállalkozások gazdasági sikeréből adódóan mára szinte valamennyi családtag a gazdaságban dolgozik. A fiatal generáció a szőlészeti-borászati, illetve kereskedelemi - vendéglátóipari tanulmányokat folytattak. A hiányzó munkaterületeken helyi állandó és szezonális munkavállalókat alkalmaznak. Beruházásaikat fokozatosan saját erőforrásaik figyelembevételével valósították meg, melyek ütemét nagyban befolyásolták a támogatási források. A beruházásaik tervezése során a szőlészet, illetve borászat mellett mindig meghatározó a borturizmus fejlesztése, mely e termelők gazdasági fejlődésének alapját jelentik. Sikerük egyik további meghatározó eleme az innováció : több pincészet egyetemekkel (pl. : Tiffán Ede – Budapesti Corvinus Egyetem szén-dioxid maceráció) vagy kutatóintézetekkel (pl. : Pécsi Szőlészeti Kutatóintézet – Gere Tamás Syrah fajta vinifikációja)
108
dolgozik együtt, illetve a beszállítói oldal vállalati termékfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztéseiben vesz részt (pl. : Gere Attila – Bücher - Vaslin SA kooperációja). A családi pincészetek általában 10-60 ha közötti területet művelnek, melynek termését 30-40%-ban helyi termelőktől felvásárolt szőlővel egészítik ki. A családi gazdaságok által kontrolált szőlőterület nagysága 30-40%-ra tehető Villányban, melyek többségét a rendszerváltozást követően fokozatosan vásárolták. A gazdasági fejlődésüket megalapozó szőlőterület felvásárlása szoros párhuzamosságot sejtet a privatizáció időszakával. Legfontosabb értékesítési csatornájuk a közvetlen értékesítés (10-30%) mellett, általában kizárólagos kereskedelmi jogot követelő kereskedőkön keresztül értékesítik boraikat. E kereskedelmi partnerek foglalkoznak ezt követően a pincészet borainak értékesítésével a gasztronómia és az élelmiszerláncok irányába.
3. Szőlőtermelők
A gazdasági szereplők közül egy rendkívül heterogén közösséget jelent. Közülük többen a helyi termelők gazdasági sikereit kiaknázva fejlesztik szőlészeti tevékenységük mellett a borászatukat is, míg mások a szőlőtermesztést gazdasági kényszerként kezdték meg a Pannonvin felszámolása után, illetve bizonyos termelők részére ez egy kiegészítő, másodlagos tevékenységet jelent. Fenti okok miatt e termelők két csoportját lehet megkülönböztetni :
A fejlődésben lévő szőlőtermelők általában 2-15 hektár közötti szőlőterületet művelnek, melyről származó szőlőtermés 90%-át a helyi borászatok, elsősorban a családi pincészetek, illetve a wineries-k részére értékesítenek. Némely közülük bort állít elő, melyet folyóborként lédig kiszerelésben ad el borászati cégek részére (pl. Henkel csoport). E termelői csoport közös vonása, hogy tervezik a borászatba való befektetésüket, de azt a tőkehiány jelentősen korlátozza.
A kis szőlőtermelők a saját fogyasztásra, illetve értékesítésre szánt szőlő mennyiségen felüli termést a helyi családi pincészetek részére értékesítik. Közülük sok idős ember található, akiknek a leszármazottai között nagyon kevesen foglalkoznak szőlőtermesztéssel.
E termelési körzet szerkezetét összehasonlítva a világ, illetve a magyar szőlő-bor ágazatban leírt elemzésekkel kapcsolatban megállapítható, hogy :
a Villányi borvidéken hiányoznak a szövetkezetek és a koordinátorok.
109
A borvidék fejlődésének motorját a családi pincészetek jelentik, akik egyben a helyi szőlőtermelők termését is feldolgozzák.
A borvidéken tevékenykedő pincészetek számára meghatározó a közvetlen értékesítés szerepe, melynek működését egy közösségi szervezet fogja össze.
Meghatározó értékesítési csatornájuk a kereskedőházak, amelyek a gasztronómia mellett több esetben az élelmiszer-áruház láncok irányába is értékesítik.
A Villányi borok kereskedelmi sikerét hivatott bemutatni az az összefoglaló ábra, amelyet SidlovitsKisari (2005) munkája alapján készítettem. A magyar borkereskedelmet meghatározó élelmiszeráruház láncokban a Villányi borok, a borvidék területéhez képest a legnagyobb kínálattal vannak jelen.
ábra: Az áruházláncokban található borkínálat struktúrája a legfontosabb OEM borok esetében a borvidék területéhez viszonyítva 35
Borvidék területe/ ország szőlőterület
17.
30 25 20 15 10 5 0 -2
0
2
4
-5
6
8
10
12
14
16
18
Belistázott termékek aránya az élelmiszerláncokban
Tokaj
Balatonboglár
Mátra
Kunság
Etyek-Buda
Balatonfüred-Csopak
Ászár-Neszmély
Villány
Eger
Szekszárd
Balatonfelvidék
Badacsony
Sopron
Somló
Tolna
Forrás: Sidlovits-Kisari (2006)
Elemzéseim befejezéseként a Villányi borvidék termelési szerkezetét az 18. számú összefoglaló ábrával mutatom be:
110
18.
ábra: Villány borvidék szerkezeti ábrája
Szőlőtermelők
Szakmai szervezetek
Fejlődő termelők Kistermelők
Wineries
Családi pincészetek
Saját márkás termékek
Közvetlen értékesítés
Élelmiszerláncok
Borvidéken kívüli felvásárlók
Kereskedők
Borászati szaküzletek
HORECA
111
4.
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések tulajdonosi struktúrája
A vizsgálatok és irányított interjúk során a Villányi borvidéken beazonosított nyolc, külső pénzügyi forrásból megvalósult pincészet részletes bemutatását a dolgozat 2. számú melléklete tartalmazza. A bemutatott pincészetek, számításaim szerint, a Villányi szőlőterület mintegy 40-45%-át kontrolálják és éves szinten 3,5-4 millió palack bort állítanak elő, ami Villány éves termelésének közel felét teszi ki. E cégek gazdasági ereje a háztáji szerződések lejártát követően tovább fog növekedni, hiszen a Csányi Pincészet önmagában a borvidéki szőlőterületek 20-25%-át fogja saját kezelésben tartani. Itt fontos megjegyezni, hogy a Csányi és Vylyan pincészetek önmagukban a bortermelés 1/3-át adták 2006-ban. A nyolc pincészet közül négy pincészet kapacitása nem tér el jelentősen a családi tulajdonban lévő, helyi borászatok üzemméretétől. A tulajdonosi struktúrát tekintve könnyen belátható, hogy a szakemberek körében ismert befektetők vállalkozásaikon keresztül szereznek meghatározó tulajdonrészt a létrehozandó borászati vállalkozásokban. Tehát nem közvetlen magánvagyonukat fektetik be a borászati vállalkozásokba, hanem tulajdonukban lévő gazdasági társaságaik, mint önálló jogi személyeken keresztül gyakorolják a tulajdonosi jogokat. A tulajdonosi kör több esetben komplikált áttételeken keresztül valósul meg, és adott esetben offshore cégek is lehetnek a tulajdonosok között (Ld.: Csányi Pincészet ZRt. – CSIM Pte Ltd Szingapúr). Feltételezhetőleg a nem közvetlen befektetési struktúra mögött adópolitikai és finanszírozási kérdések húzódnak meg. A borászati vállalkozások éves beszámolóit vizsgálva a beruházásokat és az esetleges éven belüli likviditási igényeket nem a külső pénzpiacról finanszírozzák, hanem tőkeemeléssel, vagy vállalatcsoporton belüli hitellel.
A befektetők megjelenésének időpontja, a beruházások mögött meghúzódó gazdasági döntések, illetve a beruházások indukálta társadalmi és gazdasági változások megítélése olyan folyamatok, melyek elemzése külön-külön vizsgálatokat igényel. Az irányított interjúk, illetve a szekunder adatgyűjtésből származó információk értékelése során e kérdéskörökkel foglakozok a dolgozat következő részeiben.
112
5.
A befektetők megjelenésének periodizációja
E külső tőkeforrásból létrejött szőlészeti-borászati vállalkozások megjelenése a Villányi borvidéken - miként arra röviden a történelmi részben utaltam – a rendszerváltozást követő időszak különböző periódusaira tehető. A privatizáció időszaka rendkívül összetett és ellentmondásos volt a Villányi borvidéken is. Ugyanakkor a két legnagyobb szőlőterülettel rendelkező, külső forrásból megvalósult borászati vállalkozás létrejötte is ehhez az időszakhoz köthető: o Debreczeni Pál és befektetőtársa Zdeborsky György a spontán privatizáció időszakában vásárolt területeken hozták létre borászati befektetésüket a mai Vylyan ZRt-t. o A Dr. Csányi Sándor későbbi tulajdonos által vezetett konzorcium a decentralizált privatizáció során jutott az egykori állami vállalat tulajdonukba. E két beruházóra jellemző, hogy vállalkozásukkal jelentős, egybefüggő szőlőterületet vettek birtokba a privatizáció során, melyek közül sokat újratelepítettek szőlővel, vagy fajtaváltással együtt felújítottak az elmúlt időszakban. A beruházók kiemelkedő borászati beruházásokat is megvalósítottak. Az új borászati befektetők legnagyobb számban az új évezred folyamán telepedtek le a borvidéken, amikor a borvidék renoméja már országos szinten is elismert volt. Közgazdasági értelemben könnyen nevezhetnénk őket első olvasatra „potyautasoknak”, de a borászat, és különösen a kereskedelem és a borturizmus területén tett meghatározó befektetéseikkel sokkal árnyaltabb megítélésük. Beruházásaikat két módon valósították meg : o Egy ismert helyi termelővel való fúzió választásával egy jó csengésű, a „családi borászat” hagyományára alapozott márkanévre tettek szert, feltételezhetőleg a gyorsabb megtérülés és a beruházás szakmai irányításának biztosítása érdekében. (pl.: Wunderlich Pincészet) o Új pincészet alapítása nagyobb autonómiát biztosít a befektetőnek, és lehetővé teszi egy teljesen új brand felépítését a piacon. Ezt a befektetési stratégiát követte a Jackfall, illetve a Sauska Pincészet, valamint a legújabb Csillagvölgy Kft. Az új évezred befektetői jellemzően nagyszabású, gigantikus pincészeteket építettek. Vele párhuzamosan jelentős szőlő termőföld felvásárlásba kezdtek a legnevesebb dűlőkben, hogy minél nagyobb arányban saját termelésre tudják alapozni bortermelésüket. A periodizáció alapján megállapítható, hogy a külső tőkeforrásokból létrejött szőlészeti- és borászati vállalkozások letelepedése alapvetően nem köthető kizárólag a privatizáció időszakához. A
113
nemzetközi szakirodalomban jellemző azon megállapítás, miszerint a külső befektetők bevonása a szőlő-bor ágazatba az ágazati modernizációt elősegíteni akaró gazdasági politika részeként történt meg cáfolható, különösen a befektetett tőke származásának vizsgálata alapján.
6.
A Villányi borvidéken eredetének vizsgálata
befektetett
t őke
A magyar ágazati modernizációt vizsgáló tudományos vizsgálatok (Szabó és Botos 2007, Szedlák 2004) a borászati befektetések tőkéjét, FDI szemlélet alapján, a külföldi befektető származása alapján veszik számba, és kutatásaik csak a külföldi befektetésekre koncentrálnak. A Villányi borvidék esetében, a létező szakirodalom által javasolt vizsgálati módszer nem eredményezne valós eredményeket, hiszen a Villányi borvidéken a külföldi működő tőkebefektetések marginálisak. Annak ellenére, hogy Sauska Krisztián vagyonára Kaliforniában tett szert, kettős állampolgársága alapján a helyi termelők őt is magyar befektetőnek minősítik. A külső működő tőkebefektetések szakirodalma alapján sem tekinthetjük a Sauska pincészetet külföldi vállalkozásnak, ugyanis tulajdonosa egy magyar lakhellyel rendelkező állampolgár, valamint egy magyar székhelyű társas vállalkozás a vállalat fő tulajdonosa. Ugyanakkor a kilencvenes évek második felében létezett a borvidéken egy francia befektető, akinek gazdasági csődjét követően Sauska Krisztián vásárolta fel a szőlőterületeket. A külföldi működő tőkebefektetések hiányát a Villányi borvidéken három tény magyarázza :
A rendszerváltozás pillanatában a Villányi borvidék egy volt a magyar borvidékek között. A nemzetközi piacon ismeretlen volt.
A spontán privatizáció folyamán a termőföld jelentős része a magyar befektetők és a helyi termelőknek értékesítették.
Az 1994. évi földtörvény bevezetése óta, 2004. május 1-ig külföldi állampolgár nem vásárolhatott legális úton földet Magyarországon. Ez az előírás vonatkozik a társas vállalkozásokra is.
Ez a megközelítés nagyban összecseng Radóczné - Győre (2006) megállapításaival, miszerint a szőlő-bor ágazat alacsony szintű külföldi működő tőke-vonzó képességét a föld tulajdonjog körüli szigorú szabályozás. A Villányi borvidéken befektető magyar vállalkozók a földtörvény szabályainak eleget téve, a szőlőföldet természetes személyként vásárolják meg, amelyet legtöbbször hosszú távú haszonbérleti 114
szerződésben adnak haszonbérbe a társas vállalkozásnak. Másik elterjedt módszer, hogy a szőlőterületet egyéni vállalkozóként, esetleg őstermelőként művelik, és annak termését vásárolja fel a vállalkozás. Tehát ez utóbbi esetben a szőlészeti befektetéseket adózott jövedelemből realizálták. A beruházó magyar szakemberek mindegyike az üzleti szférából került ki, és közülük többen szerepelnek a 100 magyar leggazdagabb embereket csoportosító listán: az első három leggazdagabb között számon tartott Dr. Csányi Sándor mellett, Dr. Szűcs Róbert és Varjas Sarolta házaspá is szerepel ezen a listán.
7.
Befektetői motivációk
Az irányított interjúk egyik fontos iránya azoknak a motivációknak tisztázása volt, amelyek a külső tőkebefektetők befektetési mögött húzódtak meg. Kérdéseim nem csupán a gazdasági motivációkra szorítkoztak, de igyekeztem számba venni az egyes befektetői döntések mögött meghúzódó egyéb tényezőket is (emocionális, családi hagyományok stb.). Az ágazati tanulmányok módszertanánál leírtaknak megfelelően e kérdéseimet a helyi termelőknek is feltettem, mely lehetővé tette az eltérő álláspontok megismerését és azok ütköztetését egymással.
7.1.
A bor mint társadalmi szimbólum
A Villányi borvidék esetében a befektetések első számú motivációjaként jelölték meg mind a helyi termelők, mind pedig a külső befektetők, hogy a befektetésekben fontos szerepe volt a bor pozitív társadalmi megítélésének. A bor, mint transzcendens termék, illetve a borász, mint alkotó művész képének a megjelenése pozitív üzenettel bír a magyar társadalomban. A tömegborokhoz szokott magyarság különös nyitottsággal és rajongással fordul a magyar borok felé a rendszerváltozást követően. Már a „borkultúra” fogalma is hungaricumnak tekinthető, hiszen az vagy nem létezik ilyen formában a legtöbb európai nyelvben, vagy annak jelentése jelentősen eltér a magyarétól. A magyar „borkultúra” ugyanis egy kifejezésben ötvözi a bor ismeretét, szeretetét és a mérsékelt borfogyasztás eszményét. Részét képzi a fogalomnak a nagyszámú fogyasztói szaklapok, borgasztronómiára specializált vendéglátóipari egységek és a bort népszerűsítő rendezvények, csoportosulások. A mai magyar társadalomban borral foglalkozni, és borászatot birtokolni egyben a nemzeti kultúra fenntartását, ápolását és a magyar ugar felvirágoztatásának képzetét jelenti a városi közép- és felső réteg szemében. 115
A bor tehát társadalmi szimbólum, a baráti beszélgetések egyik fontos témájává vált. Malatinszky Csaba megfogalmazása szerint „Minden ember híres akar lenni. Nincs még egy olyan termék, mint a bor, amely egy üzletember számára ilyen népszerűséget biztosítana.” A borászati befektetések a vagyonukat erősen titkoló magyar üzletembereknél is különös elbírálást jelent. Dr. Csányi Sándor vagy Dr. Szűcs Róbert médiának adott nyilatkozataiból arra kitűnik, hogy a borászati befektetésükről minden kérdésre szívesen válaszolnak. A bort körüllengő pozitív imázsából adódóan a befektetők mindegyike meggyőződése az volt, hogy a magyar szőlő-bor ágazat nagy fejlődési potenciállal rendelkezik, így az üzleti befektetés hosszú távon biztosított.
7.2.
A szőlő-bor ágazat, mint gazdasági beruházás
Az ágazat jövedelem-termelő képessége a befektetések szempontjából szintén meghatározó motivációként jelenik meg a Villányi borvidéken. Abban ugyanakkor valamennyi befektető egyet értett, hogy nem számviteli szempontból tekintenek az ágazat jövedelemtermelő képességére. Az ágazatot, mint az ingatlanbefektetés egyik módját vizsgálják, és befektetéseik megtérüléseként a földpiacon várható árnövekedést tekintik a legfontosabb megtérülési mutatónak. Tehát a befektetések megtérülését az amúgy veszteséges szőlőtermesztéstől várják a beruházók. Az irányított interjúk során erre vonatkozóan konkrét válaszokat kaptam több pincészet esetében. Bakonyi Antal, a Csányi Pincészet egykori birtokigazgatójának megfogalmazása szerint a tulajdonos szempontjából a birtok összértéknek növekedése a fontos, ami mellett bizonyos számviteli veszteséget engedélyez a vállalkozás részére. Jelenleg hektáronkénti 7 millió Forint telepítési költséggel és a hozzá kapcsolódó közösségi támogatással számolva (3,2-3,8 millió Forint) egy hektár nettó telepítési költsége mintegy 3,5 millió Forint. Jelenleg Villányban egy hektár termő szőlő értéke eléri a 20 millió Forintot. A termőföld értéknövekedése különösen fontos szempont volt a privatizáció környékén földterületet vásárolt befektetők körében. A borászati beruházások esetében a létrehozott befektetett eszközök értéknövekedése szintén kiemelt szempont lehet, ugyanakkor a külső forrásból létrehozott pincészetek egyikében sem jelölték meg a központi támogatásokat motivációs tényezőként. Az EU-csatlakozásunk előtti állami, illetve a jelenlegi magas támogatási szintű, közösségi beruházásösztönző-rendszert inkább adottságként kezelik a befektetők, mint külön lehetőségként. Ugyanakkor valamennyi pinceberuházásukat állami, SAPARD, NVT vagy ÚMVP programok keretében valósították meg.
116
A jelenleg leírt általános megállapítások a szőlő-bor ágazat befektetőket vonzó hatásai a Tokaji termelési körzet elemzéseim megalapozását is jelentik. Ennek alapján megállapítható, hogy a befektetések mögött a bor kiemelkedő társadalmi szerepe húzódik meg, illetve a szőlő-termőföld piacon várható ugrásszerű árnövekedés a földpiac liberalizációját követően. Kutatásaim további részében arra keressem a választ, hogy miért éppen Villányban valósították meg borászati befektetéseiket a beruházók.
7.3.
Villány : a rendszerváltozás győztese
magyar
A különböző időpontokban a borvidéken megjelenő befektetők eltérő szempontok alapján jelentek meg a borvidéken. A privatizációhoz kötődő befektetők számára Villány egy volt a többi borvidék közül, ahol a rendszerváltozás pillanatában közepes minőségű tömegborokat állítottak elő. Számukra a beruházáskor az egyetlen szempont az volt, hogy racionális áron, összefüggő szőlőterülethez jussnak, ahol megfelelő ár/érték arányú borok előállítása lehetséges. Befektetéseik nem voltak Villányhoz köthetőek, azok az ország bármely területén megvalósulhattak volna. Ezzel szemben az új évezred befektetői akkor jelentek meg a borvidéken, amikor a Villányi borok nemzeti és nemzetközi szinten is komoly elismerésre tettek szert. Ennek köszönhetően az itteni borok magas hozzáadott értékkel kerültek piacra, ami jelentősen csökkentette a pénzügyi befektetések kockázatát. Hasonlóan a Villányi beruházásokat ösztönözte a borvidéknek a rendszerváltástól produkált dinamizmusa. A közepes minőségű borokat elfelejtve 15 év alatt a nemzetközi borversenyeken is elismert borokat tudott előállítani a borvidék. Valamennyi befektető kiemelte, hogy Villány fejlődésének dinamizmusa szintén a befektetések melletti döntést erősítették, amit tovább erősít az a tény, hogy az utóbbi tizenöt évben Magyarországon a vörösbor iránti kereslet jelentősen emelkedett.
117
8.
Külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Villányi Borvidék fejlődésére
8.1.
A befektetések közvetlen hatásai
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetéseket nem tekinthetjük egy a borvidékre érkezett egyszerű pénzügyi tranzakciónak. Felhasználva az FDI elméleti részében leírtakat, a befektetők fontos szerepet játszanak az új technológiák bevezetésében, illetve korábbi menedzsmenti kultúra megváltoztatásában is. A következőkben e három terület vizsgálatával foglalkozok.
8.1.1.
Pénzügyi hatások
Vizsgálataim szerint az új évezredben a külső tőkebefektetők 45-50 millió Eurot fektettek be a Villányi borvidéken. A többi élelmiszeripari ágazathoz mérten relatív alacsonynak tűnő összeget fontos az országos adatokkal összevetni. Ezek szempontjából releváns adattal csak Radóczné és Györe (2006) tanulmányában találkozhatunk. A szerzőpáros számítása szerint Magyarországon, a szőlő-bor ágazatban lévő külföldi leányvállalatok jegyzett tőkéje 22,7 millió Euro volt 2006-ban. Számításaim arra is rámutatnak, hogy a külső tőkeforrásból származó befektetések 60-65%-a, azaz mintegy 32 millió Euro a borászatban és borturizmusban, 20-25% a szőlőtermesztésben került befektetésre. A vizsgált nyolc vállalat a rendszerváltozás óta mintegy 400 ha szőlőültetvényt újított fel, vagy telepített újra, ami a borvidék szőlőterületének közel 20%-át teszi ki. A fennmaradó 10-15%, tehát mintegy 4,5-5 millió Euro összeg a borturizmus fejlesztését szolgálta közvetlenül. A borászati befektetések esetén azonban nagyon nehéz elválasztani a technológiai jellegű fejlesztést a turisztikai jellegű beruházástól.
8.1.2.
Technológiai hatás
Az FDI befektetések irodalmában a befektetők megjelenésének vizsgálata során a technológiai apportot jelölik meg az egyik legfontosabb pozitív hatásként. Ez a megállapítás különösen fontos olyan feltörekvő régiók esetében, mint az egykori szocialista államok.
118
Az első befektetők megjelenés és fejlesztése közel azonos időben folyt, mint a helyi borászok beruházásai. Tehát az új technológia bevezetése nem köthető az új típusú borászatok megjelenéséhez, azokat a helyi borosgazdák lehetőségeik szerint vezették be lépésről-lépésre a borvidéken. Az új évezred folyamán megjelent szereplők – ide értve a Csányi Pincészet borászati befektetését is – az innovatív helyi pincészetek tapasztalatából kiindulva alakíthatták ki azt a technológiai sort, amely a borvidéken biztosan adaptálható a helyi természeti adottságokhoz. Technológia tekintetében az egyedüli valódi innovációt a Sauska pincészet megjelenése jelentette, amely mindig igyekszik a legmodernebb borászati gépek használatával tökéletesíteni borai minőségét. Megemlítendő a hazánkban egyedülálló Delta Vistalys nevű optikai válogatóasztalt, mely a géppel szüretelt szőlőt is képes szemenként több frakcióra válogatni. A helyi borászatok innovatív szerepét, és szaktudását a borvidéken az újtípusú borászatok tulajdonosai is elismerik. Megfogalmazásuk szerint az új, tőkeerős pincészetek különösen az anyagi biztonság területén jelentenek biztonságosabb termelési feltételeket a borászok számára. A pincészetek működésének gazdasági feltételeivel a későbbiekben részletesebben foglalkozok.
8.1.3.
Új vállalati kultúra
A vállalatszervezésbeli különbségek közül a legszembetűnőbb eltérés a családi gazdaságok és az újtípusú borászatok között az a tény, hogy a külső befektetők korlátozottan vesznek csak részt a vállalat irányításában. Szerepük leginkább a stratégiai döntésekre koncentrálódik. A szakmai döntéseket, és a vállalat irányítását magasan kvalifikált szakemberekre bízza a befektető. Ez alól kivételt jelenthet a Vylyan Pincészet, ahol a legjelentősebb üzletrésszel rendelkező tulajdonos, Debreczeni Mónika tölti be az ügyvezető igazgatói posztot. A vállalatok vezetésében helyet kapó szőlészeti és borászati vezetők a saját szakterületükre specializálódtak. Ez viszont önmagában még nem jelent eltérést a helyi családi pincészetektől, hiszen a legnagyobb területen gazdálkodók régóta alkalmaznak hasonló beosztású embereket a borvidéken. A külső forrásból származó pincészetek jellegzetes vonása, hogy magas kvalitású, képzett szakembereik munkáját gyakran szaktanácsadók alkalmazásával egészítik ki. Ezek a szakemberek általában más neves borvidékeken szerzett tapasztalatukkal kívánják javítani az adott pincészet munkáját, és elősegíteni a borok minőségének javulását. (Például Vylyan – Kovács Tibor szőlészeti szaktanácsadó; Sauska Pincészet – Chioccioli borász). A szaktanácsadók véleménye fontos szempont az alkalmazottak kompetenciájának megítélésében. A vállalati kultúrában a legszembetűnőbb eltérés a kereskedelmi és marketing feladatok szabályozása. Jellemző, hogy az újtípusú pincészetek esetében a szellemi foglalkozású szakemberek jelentős része e területeken dolgozik, akik munkáját egy kereskedelemre specializált szakember fogja 119
össze. Ezt a munkát családi tulajdonú vállalatok esetében a tulajdonosok szokták kizárólag koordinálni. Jellemző példa, hogy míg a Vylyan Pincészetnél 8 kereskedelmi szakember dolgozott, addig a Bock Pincészetben két szakember segítette a tulajdonos munkáját. Ezen újtípusú borászatok mindegyike arról számolt be, hogy költségeik 5-15%-át teszik ki a marketing típusú kiadások, ami a családi gazdaságoknál szokásos maximum 5%-os értéket, jelentősen meghaladja. A magasabb marketingkiadások, illetve a kereskedelmi szakemberek nyújtotta szakmai munka következtében a vállalkozások ugyan együtt dolgoznak a legnagyobb borkereskedelmi vállalkozásokkal, ugyanakkor a nagy hyper- és szupermarketek részére közvetlenül szállítanak, és velük közvetlenül tárgyalnak. Az export aránya a Villányi borvidék termékei esetében marginálisnak tekinthető: A Villányi borok versenyképessége hátrányt mutat a többi magyar vörösbor-termelő borvidékünkkel szemben: az elmondások szerint a legtöbb pincészet esetében az export értékvesztést jelent, azaz a magyar piacon jobban pozícionáltak a Villányi borok. A versenyképességüket tovább nehezíti az a tény, hogy a borvidék termelési szerkezetéből adódóan csak a két legnagyobb pincészet, és különösen a Csányi Pincészet rendelkezik megfelelő mennyiségű piacképes borral az export igények kielégítésére. A marketing szakemberek jelenléte az újtípusú pincészetek termékstruktúrájában is felfedezhető. Ezen pincészetek jól alkalmazzák a modern bormarketing eszközeit (termékdifferenciálás, termékpozicionálás, márkaépítés), és a különböző fogyasztói csoportok számára eltérő termékcsaládokat fejlesztett ki. Jellemző, hogy az új pincészetek csak a többi pincészet által már hosszú ideje sikeresen alkalmazott fajtákat és bortípusokat forgalmazzák.
8.1.4.
Árrobbanás Villányban
Az újtípusú pincészetek megjelenése, valamint grandiózus befektetési terveik jelentős hatást gyakoroltak a piacra a keresleti oldalon is. Figyelembe véve, hogy egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés termelési potenciálját rövid idő alatt nem lehet jelentősen növelni, így új gazdasági szereplők megjelenése esetén a kereslet növekedése időben nagy eltolódással képes a kínálati oldal reagálni. Ebből adódóan a keresleti oldal növekedése miatt kiélezett verseny alakult ki a szőlőföldek és a borszőlő piacán. Mielőtt vizsgálataimat megkezdeném a földpiacon bekövetkezett változásokról, fontosnak tartom ismételten kiemelni az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses termékek előállításának legfontosabb gazdasági szempontjait. A termékleírás egyik meghatározó eleme a termőterület lehatárolása. A növekvő piaci igények ellenére egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés termelési potenciálja – ide értve
120
a termőterületet és a termésmennyiséget – rövidtávon nem növelhető. Tehát az oltalom alatt álló eredetmegjelölés egyik értékét annak termelési korlátja jelenti a fogyasztó számára. Villány szempontjából ezt a kérdést kiemelten kell kezelni, hiszen a 2 600 ha termőhelyi kataszterbe sorolt területből szinte valamennyi I. termőhelyi kataszterbe sorolt termőföld az elmúlt húsz év folyamán betelepítésre került. Szőlőtelepítésre tehát már csak a kisebb ökológiai potenciállal rendelkező területek maradtak meg. E területek betelepítése ugyanakkor magasabb termelési kockázatot jelent, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Villányi borvidék szőlőterületének szignifikáns növekedésére nincs rövidtávon lehetőség. A grandiózus befektetési tervek mindegyikében a befektetők saját szőlőterületekre kívánták alapozni saját termelésüket. A megnövekedett kereslet hatására egyértelmű árnövekedés következett be a szőlő-termőföld piacán. 2006-ban 1 hektár telepítési jog nélküli, I. termőhelyi kataszterbe sorolt termőföld minimális ára a Villányi borvidéken 2 millió Forintvolt, de gyakoriak voltak a 4 millió Ft/ha értéken meghirdetett szőlőföldek is. Összehasonlításként, ugyanebben az időben, a frekventáltnak tekinthető Balaton borrégióban, egy hektár termőhelyi kataszterbe sorolt szőlőföld ára 1 millió Ft/ha körül mozgott, míg egy 15-20 év körüli termő ültetvény átlagosan 2,5-3 millió Forintért cserélt gazdát. A megemelkedett szőlőföld árak mellett a helyi termelők sokkal sértőbbnek találják az új befektetők termőföld vásárlási magatartását. A helyi termelők által nehezen kialkudott árra a befektetők gyakran három-négyszeres árat ajánlanak. A hegyközségi törvény nyújtotta elővásárlási jog ellenére, a helyi termelő nem tud 15 millió Forintos hektáronkénti árat kifizetni. Ez kimondottan nehezen érinti a fejlődésben lévő pincészeteket, illetve a szőlészetre specializálódott fiatal mezőgazdasági termelőket, akik jelenleg szeretnék hagyományos családi tevékenységüket fejleszteni. Több interjúalany ismételte meg azt a problémát, hogy a nagy pincészetek hallgatólagosan elismerték egymás „elsőbbségét” bizonyos dűlőkben. Ezt a helyzetet zavarták meg az új pincészetek. A termőföldek árának növekedése kihatással van a termőföld bérleti piacra is, melyet a szakcsoporti földek esetében figyelhetünk meg. A földhasználati jog és a rajta lévő ültetvény tulajdonjogára vonatkozó vásárlások esetén is jelentős árnövekedést figyelhető meg. Ismereteim szerint 2006-ban, egy 2011-ben lejáró használati joggal rendelkező, fehérszőlővel beültetett, egyesfüggöny művelésű, magas tőkehiányú ültetvényért az egyik befektető hektáronként 800-900 ezer Forintot fizetett. A szakcsoporti szőlőterületek körüli bizonytalanságok miatt viszont nagyon nehéz megítélni a villányi szőlő-termőföld piac alakulásának jövőbeli helyzetét. A bizonytalanság egyrészt abból fakad, hogy a Nemzeti Földalap nem ad senkinek valós felvilágosítást arról, hogy Villány környékén hány hektár szőlő művelési ágú szakcsoporti hasznosítású terület maradt a privatizációt követően állami tulajdonban. A helyi termelők elmondásából kiindulva viszont az állami területek nagysága száz hektáros nagyságot éri el. A helyi termelők – függetlenül attól, hogy melyik termelői csoporthoz tartoztak – mindannyian beszámoltak arról az új jelenségről, miszerint az utóbbi években a Villányi szőlőárak alakulása
121
jelentősen eltér az országos szőlőár tendenciáitól. Ugyanakkor az elmúlt évek szőlőár növekedését több faktor együttes hatása okozta a Villányi borvidéken. Ezek közül az egyik legjelentősebb, hogy az újtípusú pincészetek mögött meghúzódó magánbefektetők saját szőlőterületek létesítésébe kezdtek, ugyanakkor a borászat kapacitását az öt év múlva termőre forduló szőlőre alapozták. A megtérülés előmozdítása érdekében az átmeneti időszakban a külső piacról kívántak szőlőt felvásárolni.
Valamennyi vállalkozás – különösen az EU-hoz való csatlakozásunk előtti években, illetve 2008. után – jelentős szőlőtelepítési és szerkezetátalakítási programba kezdődött meg a borvidéken. Ez a tevékenység a nagy és családi tulajdonban lévő pincészetekre egyaránt jellemző. A kiesést valamennyien a szőlőpiacról kívánták biztosítani, ami a keresleti oldalt növeli átmenetileg. Ezt támasztja alá, hogy 2007-ben az ültetvények 25%-a 5 év alatti.
A Villányi borok iránti kereslet folyamatosan növekszik, így valamennyi pincészet az igények kielégítésében érdekelt, tehát kapacitását bővíteni szeretné.
Az utóbbi évek klimatikus viszontagságai erősen rányomta bélyegét a szőlőtermesztésre. A tavaszi fagykár, a gyakori jégkár mellett 2010-ben a csapadékos hűvös nyár, 2012-ben a szárazság okozott valamennyi termelőnél jelentős kiesést.
A Villányi borok sikerének, és a megnövekedett keresletnek köszönhetően a szőlőárak a Villányi borvidéken a legmagasabbak az egész országban. A 13. táblázat adatait megvizsgálva megállapítható, hogy a Villányi szőlőfelvásárlási árak többszörösen (2-3-szorosan) meghaladják a Kunsági borvidék felvásárlási árait. Megfigyelve a táblázatot a kékszőlők esetében találjuk a legjelentősebb eltéréseket: adott vörösborszőlő-fajta esetében akár tízszeres árkülönbségre is létezik. Interjúim során valamennyi újtípusú pincészetnél kiemelten kezelték, hogy a pincészetek jelentős kontroll mellett hajlandóak csak szőlőt átvenni a termelőtől. Ezt a mérvadó családi, illetve újtípusú pincészetek is megerősítették. Az egyedüli eltérést az jelentette, hogy míg a családi tulajdonú pincészetek a személyes ismeretségre hivatkozva szóbeli megállapodásokról beszéltek, addig a befektetői tulajdonban lévő birtokok felelősei mindig írásbeli megállapodást kötnek elmondásuk szerint. Ugyanakkor a szőlőtermelőkkel történt irányított interjúk alapján elmondható, hogy egyetlen szőlőtermelő sem rendelkezett írásos megállapodással. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy az írásbeli megállapodás sem jelentett felvásárlási garanciát a szőlőtermelő részére. Több olyan esetről tudunk, amikor a termelővel a tavasszal megkötött felvásárlási szerződést augusztus elején felmondta a felvásárló. Ez a magatartásforma nagyban összecseng Sidlovits (2008) szőlőpiacot az új intézményi közgazdaságtan elmélete alapján végzett vizsgálati eredményeivel, miszerint a felvásárlók és a
122
termelők egyaránt opportunista szemlélettel viselkednek a szőlőpiacon, és valamennyi fél elsődleges viselkedési mozgatórugója a pillanatnyi haszonszerzés maximalizálása.
13. Táblázat Szőlőfelvásárlási árak alakulása a Kunsági és Villányi borvidéken
2003
2004
2005
2006
2010
2011
(Ft/kg) (Ft/kg) (Ft/kg)
(Ft/kg)
(Ft/kg)
(Ft/kg)
Kunság Kékfrankos
70-80
44-50
35-47
33-45
80-90
85-95
Cabernet franc
76-80
38-52
35-54
34-55
80-85
85-90
Merlot
76-80
38-52
35-54
34-55
80-85
85-90
Zweigelt
55-80
44-50
37-48
36-47
80-85
85-95
Irsai Olivér
46-60
33-39
34-50
Arany sárfehér
46-60
30-36
31-40
70-80
75-85
Ezerjó
46-50
20-36
27-40
80
80
Kékfrankos
140
140
140
120
140
Cabernet franc és sauvignon
180
170 160-200 220-300 120-250 160-250
Merlot
180
170 150-160 200-220 140-180 160-200
Portugieser
130
120 120-150
Olaszrizling
80
60
50-80
70-80
90
100
Rajnai rizling
70
50
50-80
70-80
90
100
90-100 100-150
Villány 170
140 100-130 120-140
Forrás : HNT
A szőlőtermelők és a családi pincészetek képviselői egyaránt beszámoltak az újtípusú pincészetek árfelhajtó hatásáról. A helyi borászokat különösen nehezen érinti, hogy akár a szüret előtti napon is
123
képesek néhány forintot ráígérni egy helyi borász ajánlatára csak azért, hogy az új pincészetek szőlőalapanyaghoz jussanak. A fejlődésben lévő családi pincészetek sérelmezik azt is, hogy a szőlőtermelők egy prosperáló családi pincészetnek legtöbbször a tábla szélén kell kifizetniük a szőlő árát, míg egy prosperáló pince akár egy-két hónapos fizetési feltételt is megszabhat. Az árváltozásokról összefoglalóan megállapítható, hogy az elmúlt években jelentős árnövekedés ment végbe a Villányi borvidéken. Ez az árrobbanás egyszerre érintette a szőlő-termőföld, illetve a borszőlő piacot.
9.
Konfliktusok és szövetségek
A dolgozatnak ebben a részében arra keresem a választ, hogy az újtípusú pincészetek megjelenése okoz-e konfliktusokat a helyben lakó ágazati szereplők és az új szereplők között. E terület vizsgálatát kiemelten fontosnak tekintem, hiszen a helyi termelők viszonya az újakkal megerősítheti, vagy akár el is lehetetlenítheti azok gazdasági tevékenységét. A vizsgálatok megkezdése előtt fontos ugyanakkor kiemelni a villányi térségben élő embereknek egy tulajdonságát. A környéken élők büszkén vállalják sváb származásukat, és magyarságukat, amely különös erőt és összetartást kölcsönöz nekik. Bár a felszín alatt komoly nézetletérések húzódhatnak a családok között, de kifelé mindig egységesen lépnek fel. Összefognak minden jó kezdeményezés jegyében, és összefogásra képesek valamennyi, a borvidéket és Villányi térséget fenyegető külső erő ellen egyaránt. A Villányban letelepülő befektetőkről fontos tudni, hogy befektetéseik megvalósítása előtt mindannyian jó kapcsolatot alakítottak ki a helyi meghatározó, véleményformáló borászokkal. Befektetéseikhez, pincéjük kialakítása során biztosan számíthattak a legtöbb helyi borász jóindulatára. A befektetők pozitív megítélését első sorban az adja, hogy a befektetők magyar állampolgárok. Mindenki úgy vélekednek, hogy a létrejött beruházások hosszú távra szólnak, és az új pénzügyi és humán források a borvidék dinamizmusát erősítik. A helyiek számára a magyar származás egyben garanciát jelent arra, hogy a befektetők hosszú távon képzelik el jövőjüket a borvidéken. Az irányított interjúk kezdetén megismert lelkesedését követően gyakran találkoztam kritikus felhangokkal. A privatizáció folyamán a borvidékre érkező két pincészet megítélése teljes mértékben különbözik az újonnan érkező befektetőékétől. A Csányi Pincészet ugyanis az egykori Pincegazdaság tevékenységét folytatja. Kiemelik ugyanakkor, hogy boraik minősége nem rontja a borvidék hírnevét. A Pincészet kereskedelmi politikája viszont sokak szemében jelent ellentétes érzelmeket, gondolva itt különösen a nagy élelmiszerláncok, és a hard discountok polcain megjelenő, az átlagosnál alacsonyabb áron bevezetett termékekre. 124
A Vylyan Pincészet a borvidék peremterületén, a központi nyüzsgéstől távol fejlesztette birtokát, borainak minősége és üzletpolitikája hasonló a borvidék többi borászatának tevékenységével. A befektetői pincészetek közül ez a pincészet kapta a legkevesebb kritikát. Ezzel szemben a legújabb befektetők megítélése sok embernek az ellenszenvét váltotta ki. A helyi termelők közül sokan sérelmezik az új pincészetek stílusát, nagyságát, kialakítását. Gyakran köszöntött vissza az a válasz, hogy hova tűnt Villány eredeti arca, illetve miért engedték a falu bejáratához ezeket a gigantikus épületeket felépíteni. A helyiek válaszában gyakran visszahallatszik az a megkülönböztetés, miszerint a helyiek szemében az újakat amolyan „gyütment” embereknek tekintik, akik nem ismerik a helyi termesztési hagyományokat, a villányi dűlők egyediségét. Különösen erős szembenállás mutatkozott meg egy időben a Sauska Pincészet chilei borászával kapcsolatban, akinek borait túlzottan újviláginak, hosszú távú érlelésre alkalmatlannak tekintették a helyi termelők. Az új pincészetek „viselkedésével” kapcsolatban felmerült legnagyobb ellenérzés azok föld- és borszőlőpiacon végzett tevékenységével kapcsolatban lelhető fel. Kritika viszont éri a helyi termelőket is a befektetők részéről, akik a kistermelőket veszik gyakran górcső alá. A befektetéseik elértéktelenedését, az általuk fölépített imázs lerombolását látják azoknak a kistermelőknek a tevékenységében, akik egyszerű technológiával előállított, olykor közepes minőségű borokat is forgalomba hoznak folyóborként és értékesítik a borvidékre érkező turisták részére. Tevékenységükről gyakran lenézően szólnak, és értetlenül állnak azzal szembe, hogy miért nem változtatnak megszokott borászati eljárásaikon. E kistermelők tevékenysége létezik, és némely esetben valóban megkérdőjelezhető, de a helyi prosperáló pincészetek véleményét figyelembe véve marginális probléma. Az előbb említett kistermelő bár szintén profitál a Villányi borok pozitív imázsából, de feltételezhetőleg fogyasztói célközönsége is nagyban különbözik az előbbitől. E nem elhanyagolható konfliktus gócok ellenére egy hallgatólagos egyezséget lehet felfedezni a borvidéki szereplők között:
A valós szociális tőkével rendelkező helyi borászok tartják kezükben a borvidék szakmai irányítását, és ezt az újtípusú pincészetek támogatják.
A családi pincészetek és az új befektetők hasonló stílusú borokat állítanak elő, és azonos termék-fejlesztési irányt követnek.
Turisztikai fejlesztéseik egy olyan új közönséget céloz meg, amelyet saját erőből a helyi termelők nem tudnak elérni, ezért valamennyien kiegészítő beruházásnak tekintik a szállodafejlesztésre vonatkozó terveket.
125
„Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél” (Kölcsey Ferenc: Himnusz)
VI. Külső tőkeforrásból megvalósított befektetések hatása a Tokaji borvidékre 1.
borászati
A Tokaji legenda rövid története
Magyarország borai és borvidékei közül ma is Tokaj a legismertebb. A honfoglaló magyarok is találtak ezen a vidéken szőlőterületeket, és a borvidék borainak értékét is elismerték. Az Árpád-házi királyok fejlett szőlőművelési kultúrával rendelkező szőlőműveseket telepítettek Tokaj-hegyaljára. A Tokaji borok hazai és nemzetközi hírneve az ország török megszállásának időszakára tehető. A mohácsi vészig a királyi Magyarország leghíresebb borvidéke a Szerémség volt. Annak ellenére, hogy Tokaj, Szerencs és Sárospatak végvárak voltak, Tokaj-hegyalja nem került a török uralom alá. Az aszúbor történetének különlegessége, hogy keletkezése a hagyomány szerint pontos dátumhoz és személyhez köthető. 1631-ben készítette Szepsy Laczkó Máté, református prédikátor az első aszúbort, amelyet húsvétkor Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak ajánlott fel. Valószínűleg az aszúbor már korábban is létezett, Szepsy Laczkó Máté pedig az első volt, aki leírta az aszúkészítés folyamatát. Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben kiadott, Nomenclatura című művében ugyanis szerepel már a „vinum passum-asszu szőlő bor” kifejezés. Zelenák (2000) szerint viszont már 1571-ben Garay Máté halála kapcsán kötött öröklési szerződés említi is az aszúbort. A XVII-XVIII. században a terület legnagyobb tulajdonosa a Rákóczi család, és vált különösen a Thököly- és Rákóczi féle szabadságharcok idején a diplomáciai kapcsolatok egyik szereplőjévé. Így kortyolhatta a Tokajit XIV. Lajos, akitől a híres mondást eredeztetik: „A borok királya, a királyok bora.” Nagy Péter cár fiatalkori utazásainak köszönhetően az orosz cári udvar 1800-ig ügynököt rendelt Bodrogkeresztúrra a cári család Tokaji szállítmányainak biztosítására. III. Károly király 1737. évi rendelete lehatárolásával Tokaj-hegyalja a világ első hivatalos borvidéke lett és teremtette meg a későbbi eredetvédelem alapjait. A terület ettől kezdve 2004-ig zárt borvidék. 1772-ben Mária Terézia rendeletben hirdette ki a borvidék dűlőit, azaz a világon először emelkedett jogszabályi szintre egy borvidék dűlő-klasszifikációja. Mária Terézia kettős vámrendelete átmenetileg visszavetette a Tokaji bor kereskedelmét, amely szabályozás alól a Tokaji borok hamarosan mentességet kaptak. Az aszúknak hagyományosan ugyanis Lengyelország volt a legjelentősebb piaca, ahova elsősorban zsidó származású borkereskedők szállították ki vérségi alapon a bort.
126
A XIX. században a lisztharmat és a peronoszpórát, illetve a szőlőmolyt követően az 1885-ben megjelenő filoxéra tíz év alatt tönkretette a termőterületek 90%-át. Az ágazati újrakezdés szakmai alapját jelentő 1893. évi bortörvény külön fejezetben rendelkezett a Tokaj-hegyaljai borvidékről és megerősítette annak zárt borvidéki státuszát. A trianoni békediktátum a sátoraljaújhelyi határcsonkítással elszakította a borvidéktől Szőlőske, Kistornya és Újhely településeket, valamint Sátoraljaújhely egy részét. A határmódosítások és az 1920-as években bevezetett inflációs politika nagyban csökkentették a szőlő értékét, majd az 1930-as évek gazdasági válsága még kedvezőtlenebbül hatottak a bor forgalmazására. Az 1936. évi bortörvény megerősítette Tokaj-hegyalja zárt borvidéki státuszát és megszűntette a 2 puttonyos aszú termékkategóriát. Az engedélyezett borászati eljárások között az 1936-os bortörvény nem sorolja fel már a tokaji bornak alkohollal történő stabilizálását, azaz a bor mutálását. A II. világháború többszörösen érzékenyen sújtotta a borvidéket: a magyar és lengyel zsidóság tragédiájával megszűnt egy több évszázados kereskedelmi kapcsolatrendszer. A megszálló német, majd szovjet hadtestek előszeretettel dézsmálták meg a tokaji készleteket.
Egy szervtelen fejlődés kezdete…
Az 1945 után bekövetkezett államosítás kedvezőtlenül hatott Hegyalja minőségi bortermelésre. Mivel a borvidéken a legnagyobb területek egyházi- és királyi birtokok, illetve arisztokrata családok (pl.: Degenfeld, Dessewffy, Windisch-gratz) tulajdonai voltak, így a borvidék területének legnagyobb részét államosították. Hasonló módon állami kézbe kerültek a zsidó kereskedőházak is. A legjelentősebb koordinátor a korábbi állami gazdaságok (Mád, Tolcsva, Tarcal, Sátoraljaújhely) fúziójával létrejött Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát lett, amely 1971-re érte el végleges formáját. Mellette működött a borvidéken néhány szövetkezet is (pl.: Tállya, Bodrogkeresztúr), melyek boraikat folyóborként, illetve legtöbbször a Borkombinát részére értékesítettek. Tokaj-hegyalján a magánszféra elsősorban a szőlőtermesztésre specializálódott a szocializmus idején. Szinte valamennyi család rendelkezett háztáji ültetvénnyel, melynek termését a Borkombinát részére értékesítették szőlő, vagy must formájában. A legtöbb család szőlő-feldolgozásához és borérleléshez szükséges kapacitással nem rendelkezett, így a háztáji borok aránya a többi borvidékhez képest elenyésző volt. A hatvanas évek végén indult meg Tokaj-hegyalján is a szőlőültetvényeknek a nagyüzemi termelési feltételekhez való átalakítása. E szerkezetváltozása jegyében a szőlő eltűnt szinte teljesen a leghíresebb dűlőkből, és legtöbbször a domboldalak szoknyáján hozták létre az ültetvényeket. Az állami gazdaság, az új gazdasági mechanizmus nyújtotta lehetőségeket kihasználva, több típusú terméket állított elő, amelyek minőségét nagyban meghatározta annak célközönsége: 127
A belföldi értékesítés a Borkombinát egyik fontos, de nem a legjelentősebb piaci szegmensét jelentette. A belső piacokon a gasztronómiába szánt magas minőségű Tokaji borkülönlegességek mellett, az átlagfogyasztó az állandó minőségű borászati termékekkel találkozott leginkább, mint például a Tokaji Furmint, Tokaji Hárslevelű és Tokaji Sárgamuskotály félszáraz, félédes, illetve édes formában.
A külpiacok közül a legfontosabbat a KGST jelentette, ezen belül is a Szovjetunió volt a Tokaji első számú importőre. A térségbe szállított borok kilencven százaléka alacsony minőségű termék volt, illetve boron kívül „erősített csemegebor” kategóriájú terméket is exportáltak. A KGST országok közül fontos volt még a lengyel, illetve a csehszlovák piac.
Az ország erős-deviza éhsége miatt a Borkombinát részéről is „elvárás” volt bizonyos mennyiségű termék exportálása a kemény devizával fizető országok irányába. A nyugati exportra szánt magyar borok meghatározó részét a Tokaji borkülönlegességek jelentették, melyek minőségére kiemelt figyelmet szentelt mindig a Borkombinát szakmai vezetése. E termékek exportára a nyolcvanas évek végére jelentősen csökkent, hiszen a magyar állam a termékek népszerűsítésére nagyon mérsékelten költött, így a tokaji borok imázsa csak a múltra építkezett. A külkereskedelmet elsősorban a MONIMPEX vállalat irányította.
A tokaji borkészítés szinte kizárólag a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát feladata lett. Így a borvidék szinte teljes borkészlete egy kezelésbe került, ami azt eredményezte, hogy megszűnt a különböző dűlők kínálta sokféleség. Általában közepes-alacsony minőségű borkülönlegességek került a piacra.
Rendszerváltozás, új útkeresés: befektetők
A rendszerváltozás különösen érzékenyen érintette a Tokaj-hegyaljai borvidéket, és számos változást indukált az azóta eltelt két évtized. A változások a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság Borkombinátját érintette súlyosan, hiszen egyik évről a másikra vesztette el a legfontosabb külpiacát, a Szovjetuniót. Helyzetét tovább nehezítette, hogy a korábban felvett zöldhitelek kereskedelmi hitelkamata is ugrásszerűen megnövekedett. Tehát létezett egy több száz főt foglalkoztató bevételek nélküli Borkombinát, aki nagy mennyiségben rendelkezett eladhatatlan borkészlettel. Tokaj-hegyalján a privatizáció a rendszerváltozást követő években rögtön megkezdődött. A borvidék privatizációs folyamatának kidolgozója és felelőse Bacsó András, a Borkombinát akkori vezérigazgatója volt. A decentralizáció jegyében elsők között leépítették a Borkombinát tevékenységébe nem illeszkedő szakágazatokat (pl.: szállítmányozást és ipari tevékenységek). Másodsorban előkészítették a szőlészeti- és borászati tevékenység újjászervezését, és a politikai döntésnek megfelelően a privatizációs tervben szereplő elképzelések megalapozását.
128
A privatizációs elképzelések a decentralizált privatizáció mentén indultak meg, azaz olyan életképes birtokok kialakítása volt a cél, melyeket könnyen lehet értékesíteni. A birtokok kialakítása során a bordeaux-i típusú château koncepció volt a követendő, tehát valamennyi később létrejött vállalkozás egy adott dűlőben szerezhetett meghatározó tulajdont. A borászati technológia megalapozásához valamennyi pincészet részére jelöltek ki érlelő pincéket. A bordeaux-i koncepció érvényesülésének egyik szimbolikus jelképe lett, hogy a birtokokhoz a privatizáció folyamán csatoltak egyet, a Borkombinát tulajdonát képző egykori uradalmi kastélyokból, vagy főúri kúriákból. A privatizációs folyamat során az állam ezeket az új birtokokat hirdette meg nemzetközi, úgynevezett stratégiai befektetők részére. Az akkori szabályok szerint a birtokokon vegyes vállalatokat alapítottak a nyertes pályázóval, amelyben a Borkombinátnak 19% és 49% közötti tulajdonrésze volt. A Borkombinát alapítói joga a társaságok rendelkezésére bocsátott ingatlanok és tárgyi eszközök apportján alapult, a külföldi befektetők tulajdonosi érdekeltségét az általuk teljesített készpénzszolgáltatás alapozta meg. (Bacsó, 1994) A folyamatos tőkeemelések eredményeként a Tokaj Kereskedőház ZRt a legtöbb egykori vegyes vállalatban 2011-re nem rendelkezik üzletrésszel. Az irányított interjúk szerint az értékesítés folyamán a vételár mellett fontos szempont volt az is, hogy a jelentkező tulajdonos mennyi elfekvő borkészlet felvásárlására tett ajánlatot. Ezt támasztja alá Bacsó (1994), miszerint a külföldi társaságok 50 ezer hl alapbor-készletet vásároltak fel a borvidéken megalakulásuk során. A legelső értékesített birtokot 1991-ben a francia GMF Biztosító Társaság és a Santory szeszesital kereskedő cég által alapított francia-japán érdekeltségű Grand Millésimes de France vásárolta meg a tokaji Dessewffy kastéllyal együtt. Érdekessége, hogy a vállalat 99 éves haszonbérleti jogot szerzett csak a szőlőterületek fölött, míg a többi birtok tulajdonosai mindannyian megvásárolhatták a földterületet is. Erre az akkori jogszabály lehetőséget biztosított. A fennmaradó állami üzletrészekkel alapították meg 1993-ban a Tokaj Kereskedőház ZRt-t, amely néhány dolgozói részvénytől eltekintve állami tulajdonban van. Bár az évtizedek folyamán többször felmerült a Kereskedőház értékesítése, az állam végül a stratégiai állami vagyon részévé nyilvánította a részvénytársaságot. A Tokaj Kereskedőház vagyonának legfontosabb elemeit a tolcsvai palackozóüzem, a bodrogolaszi borkezelő-lepárló, a szegi pincészet, tolcsvai és sátoraljaújhelyi érlelőpincék és a tolcsvai Rákóczi kastély jelentette. A Kereskedőház megnevezés utal arra a tényre, hogy a kárpótlások után az állami vállalat saját tulajdonú földterületei jelentősen lecsökkentek, így a szolgáltatások, kereskedelem és a kistermelők integrációjának irányába mozdult el a társaság. A decentralizált privatizáció tervezett, legnagyobb ügylete az lett volna, hogy 1992-ben a német Underberg csoport vételi ajánlatot nyújtott be a teljes kereskedőházi vagyonrészre. A nagy szakmai és politikai ellenállás következtében a tranzakció nem kapott zöld utat. A decentralizált privatizáció során értékesített vállalkozásokról az összefoglaló, 14. táblázat ad számot.
129
14. Táblázat A decentralizált privatizáció során létrejött gazdasági társaságok
Birtok neve
Vásárló
Tulajdonos nemzetisége
Történt-e értékesítés?
Disznókő
AXA-Millésime
francia
nem
Tokaj-Hétszőlő
GMF
francia
igen, Domaines Reybiers – francia
Chateau Megyer
(Compagnie Financière des Grands Vin de Tokaj)
francia
igen, Jean Labord
Louis Louis
CFDGVT Chateau Pajzos
GAN VIE
francia
igen, Jean Labord
Oremus
Vega Sicilia
spanyol
nem
azóta
Forrás: Bacsó (1995) és saját kutatási eremények
A privatizáció másik vonalát a nyilvános pályáztatás útján történő vagyonértékesítés jelentette. Az ÁVÜ jóváhagyásával eladásra kínált vagyonelemek jegyzékét a Borkombinát két országos napilapban hirdette meg, majd versenyeztetés alapján választotta ki a legkedvezőbb ajánlatokat. A hirdetésekben szereplő vagyonelemek értékét az ÁVÜ hivatalos listáján szereplő szakértő szervezetek határozták meg. A privatizációnak ezen a módján 1992. augusztusa és decembere között 14 versenytárgyaláson 35 pincét és 77 500 űrtartalmú tárolóedényzetet értékesítettek a befektetők részére. A hivatalos politikai elvárásoknak megfelelően a Borkombinát támogatta a termelői Pinceszövetkezetek, vagy más néven Pincegazdaságok létrejöttét is. A Borkombinát egykori dolgozóinak ajánlott fel ingyen egy-egy érlelő pincét bizonyos induló borkészlettel és feldolgozói gépkapacitással. 1992-93 fordulóján a helyi kistermelők önszerveződésének eredményeképpen 19 pinceszövetkezet alakult meg, és 40 millió Forint értékű vagyonelemet vettek át a Borkombináttól. A magánosítás ezen formájában 40 pince és 44 ezer hektoliter tárolótér került a pinceszövetkezetek tulajdonába. Ezek az új gazdaságok mindegyike tiszavirág életűnek bizonyult, mert a pincegazdaságok működéséhez egyéb segítséget (pl.: adópolitika, kedvezményes hitelek) az állam részéről nem kaptak, illetve az új tulajdonosok értékesítési tapasztalattal nem rendelkeztek. (Bacsó, 1994) A pincegazdaságok tulajdonában lévő érlelő pincéket a később érkező befektetők, vagy helyi termelők vásárolták meg a legtöbb esetben. Borkombinát átszervezésének másik ága a kárpótláshoz kötődött. A helyi földosztó bizottságokkal közösen kijelölték azokat a szőlőterületeket, amelyek a kárpótlási árveréseken kalapács alá kerültek. Ennek következtében a Borkombinát elveszítette szőlőterületeinek jelentős részét.
130
Az átalakulásnak egy fontos, párhuzamosan futó vonulatának tekinthető a borvidéken a szövetkezetek átmenete a kapitalista piacgazdaságba. A szövetkezetek itt is két utat követtek:
a szövetkezeti törvény szerint átalakultak újtípusú szövetkezetté vagy gazdasági társasággá
a spontán privatizáció nyújtotta lehetőségekkel élve értékesítették.
Utóbbira tipikus példát jelent a jelenlegi Dereszla Pincészet jogelődjének a Bodrogvárhegy Kft-nek a létrejötte. Az egykori Bodrogkeresztúri Szövetkezet tagjai a Loire-völgyi, Ancenis központú szövetkezettel, a CANA-val alapítottak közös vállalatot, és ajánlották fel a magyar alapítók szőlőterületeik egy részét a vegyesvállalat számára. A családi pincészetek és a külföldi befektetők mellett az új évezred első éveiben újabb termelők megjelenésére lett figyelmes a borvidék. Ekkor jelent meg a Patrícius Borház, Béres Szőlőbirtok vagy a Vivamus Kft.
EU csatlakozás és névhasználat
Európai Unióhoz való csatlakozásunk is jelentős változásokat indukált a Tokaji borvidéken. Első változást az jelentette, hogy a borvidék neve 2004. óta Tokaji borvidékre. A Tokaji bor előállítására alkalmas Oremus fajta, a közösségi névhasználatra vonatkozó szabályok miatt Zétára változtatták. Magyarország csatlakozási dokumentációjában külön fejezet foglalkozott a Tokaji borkülönlegességek, különösen a Tokaji Esszencia borként való elismeréséről. A csatlakozási dokumentációban az EU garantálta, hogy 2007-től az elzászi és a dél-tiroli termelők kivezetik a piacról a Tokay névvel forgalomba hozott termékeiket. A borvidék életében az egyik legjelentősebb változást az jelenti, hogy 2004-ben Németh Imre magyar és Simon Zsolt szlovák agrárminiszterek megállapodást írtak alá arra vonatkozóan, hogy Magyarország elismerve a szlovák tokaji termőterületben való érintettségét, közös, mindkét fél által kötelezően betartandó termelési szabályrendszert vezetnek be, és Szlovákia csak a magyar szabályoknak megfelelő borokat hozza Tokajska/ -ské/ -sky néven forgalomba. Ezzel Magyarország 1920. óta először ismerte el hivatalosan északi szomszédunk jogát a Tokaji név használatára. Jóllehet a közösségi borreformot bevezető 479/2008/EK/Tanácsi rendelet külön lehetőséget nyújt a határon átnyúló borvidékek egységes szabályozására, a magyar-szlovák tokaji borvita nem került 2004. óta megoldásra. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a Magyar Köztársaság hivatalosan pert indított az Európai Bizottsággal szemben, mivel a Bizottság 2009. augusztus 1-e után változtatta meg az E-Bacchus európai borászati adatbázisban a szlovák Tokajska/ -ské/ -sky nevet „Tokaj” névre. A pert Magyarország 2012-ben elveszítette az Európai Bíróságon.
131
A Tokaj név körüli joghasználati vita összetettsége alapján a téma külön PhD dolgozat témájául szolgálhatna. Ennek okán csak vázlatosan emelem ki azokat a pontokat, amelyek a magyar-szlovák közös termékleírás benyújtását gátolták:
jelentős eltérés figyelhető meg a szlovák termelők által igényelt (908 ha) és a magyar termelők által elismert (328 ha), Tokaji termelésére alkalmas lehatárolt termőterület között. A 2004-es megállapodás 542,5 ha-t rögzített, míg Szlovákia az EU felé történő adatszolgáltatási jelentéseiben 1 474 ha-t jelöl meg a „Tokajska vinohradnícka oblast” területen;
a magyar Tokaji termékekre vonatkozó előírások szigorúbb termelési és forgalombahozatali szabályokat határoznak meg. E tekintetben a magyar termelők több silány minőségű, Tokaj néven forgalomba hozott terméket kifogásoltak a szlovák termelőknél;
jelenleg nem létezik Szlovákiában a magyar hegyközségi rendszerhez hasonló, a termelők termelési körülményeit felügyelő, kötelező tagságot előíró, reprezentatív szakmai szervezet;
jelentős hiányokat mutat a szlovák ellenőrzési rendszer.
A névhasználati vita új állomását jelenti 2011. december 31-e, hiszen a két állam önálló termékleírásokat nyújtott be a Bizottság részére. A jelenlegi helyzet ellentmondásos, mivel a közösségi jogszabályok értelmében egy áruosztályon – jelen esetünkben a szőlőbor (33) – egy földrajzi árujelző egy terméket jelölhet. Ebben az esetben viszont az a helyzet állt elő, hogy Tokaj név alatt két önállóan lehatárolt termőterületen lehet bort előállítani. Tokaj számos EU-harmadik országgal kötött kereskedelmi egyezmények esetében került külön szabályozásra. A 2010. szeptember 1-én életbe lépő EU-Ausztrália kereskedelmi megállapodás viszonylag hosszú, azaz 10 éves átmeneti időt biztosít az ausztrál termelőknek arra, hogy Tokay névvel hozzanak forgalomba borászati termékeket a piacon. Erről a jogról Ausztrália 2011. novemberében, tehát jóval a megállapodás lejárta előtt lemondott.
2.
A Tokaji borvidék termelési struktúrájának változása a rendszerváltozást követően
A Tokaji borvidéket 1737-től 2004-es EU-s csatlakozásunkig zárt borvidékként tartották nyílván a jogszabályok. Ennek értelmében a borvidéken csak meghatározott fajtákat lehet termeszteni, illetve a borvidékre más borvidékről folyóbort csak külön borvidéki titkári engedéllyel lehetett beszállítani. Ezt a tilalmat 2004-től a borvidéki rendtartásban szabályozzák.
132
A borvidéken jelenleg hat fajta termesztése engedélyezett hivatalosan, amiből tokaji bor illetve pezsgő készülhet. A hetvenes évek borkombináti és szövetkezeti telepítése során megjelentek további fajták, de azok összterülete nem éri el az 5%-ot. Ezen fajtákból készült bor csak Zempléni néven hozhatók forgalomba. Tokaj esetében a szerkezeti változás vizsgálata, zárt borvidéki státuszából adódóan nehezebben nyomon követhető, mint Villányi borvidék esetében volt. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Tokajban a rendszerváltozást követően jelentős ültetvény felújításba kezdtek az ágazati szereplők, amely több szempontból is minőségi változást jelentett. Magasabb minőséget biztosító klónokat telepítettek és a minőségi borszőlőtermesztéshez szükséges művelésmódokat vezettek be. A rendszerváltozás pillanatában a tisztázatlan tulajdonviszonyok és a rossz piaci lehetőségek miatt a szőlőterület jelentős részét nem művelték meg, és a kilencvenes évek közepére ötezer hektár alá csökkent a borvidék szőlőterülete. Az újabb növekedést a kilencvenes évek közepén bevezetett állami támogatások jelentették, így 1998-ra 5 300 hektár fölé emelkedett a borvidék területe. A növekedés egészen az uniós csatlakozásunkig töretlenül tartott, elérve a 6 400 hektáros szintet. A 19. ábra adataiból kitűnik, hogy ezt követően ismét csökken a borvidék szőlőterülete, amit a szőlőtermesztés jövedelmezőségének visszaesése, illetve a közösségi támogatott kivágási program indukálta leginkább.
19.
ábra: A szőlőterület változása Tokaj-hegyalján 7000 6000 5000 4000 3000
2000 1000 0 1998 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 termő ültetvény telepítés
Forrás: HNT adatok A fajtaszerkezeten belül kisebb elmozdulások figyelhetők meg. Az aszúsodásra alkalmasabb Furmint részaránya jelentősen megnövekedett a borvidéken (20. ábra). A Hárslevelű mind területileg, mind pedig arányában jelentősen csökkent. Helyét az illatos fajtakörbe tartozó Sárga muskotály és Zéta vette át, mely mögött szakmai és kereskedelmi indokok feltételezhetők. A borvidéki fajtaszerkezetben 2/3-ad részt tesz ki a Furmint, a Hárslevelű aránya valamivel kevesebb, mint 20%, míg a Sárga muskotályé 9%, és az összes többi fajtát a borvidék 3%-án művelik.
133
20.
ábra: Az árutermő borszőlő ültetvények fajtaösszetétele a Tokaji borvidéken
6000 Egyéb borszőlőfajta
5000
Kabar
4000
Kövérszőlő
3000
Zéta
2000
Sárga muskotály Hárslevelű
1000
Furmint
0 1998
2008
Forrás: HNT adatok
Miként a történelmi részben bemutattam, a Tokaji borvidéken alkalmazható szőlészeti- és borászati eljárásokat több évszázada jogszabályok írják elő. E jogszabályi változásnak fontos mérföldköve az 1893. év bortörvény. Természetesen kisebb módosulások történtek a szabályozásban, hiszen 1936-ig létező kategória volt a Tokai pecsenyebor, illetve a Tokaji 2 puttonyos aszú is. A hatályos termékleírás szerint Tokajban az alábbi borkategóriákat lehet előállítani:
Tokaji bor, amelyet a hat alapfajtából állítanak elő, és fajta jelöléssel vagy küvé névvel hoznak forgalomba. Ezeken a borokon, ha a szüreti körülmények lehetővé teszik, feltüntethető a késői szüretelésű hagyományos kifejezés.
Tokaji borkülönlegességek:
Tokaji szamorodni (száraz, vagy édes)
Tokaji 3, 4, 5, 6 puttonyos aszú
Tokaji aszúeszencia
Tokaji eszencia
Tokaji fordítás
Tokaji máslás
Tokaji pezsgők
Az imént bemutatott széles termékpalettát tovább bonyolítja a termékleírásban a település, illetve dűlőnév feltüntetésének szabályai, amelyekre szigorúbb feltételek (csökkentett terméshozam, édesítés tiltása) vonatkoznak.
134
A termékkategória sokszínűségéből kitűnik, hogy Tokaji borvidéken az őszi időjárás körülmények határozzák meg alapvetően az évjárat minőségét: a borkülönlegességek mennyisége a vénasszonyok nyarától és a bothrytisesedés mértékétől függ. A termékleírás szerint a tokaji borkülönlegességek közül az aszút, az aszúeszenciát, legalább három évig kell érlelni forgalmazás előtt, amiből két évet legalább fahordóban kell érlelni a bort. A tokaji szamorodni, máslás és fordítás esetében minimum két éves érlelés, amiből legalább egy éves fahordós érlelés az előírás. A Tokaji borkülönlegességek előállítási költsége tehát rendkívül magas, ami adódik egyrészt annak magas élőmunka igényéből, illetve az érlelési költségekből. A Tokaji borvidéken éves szinten 250-300 ezer hektoliter bort állítanak elő, amelynek egy része Zempléni oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel, illetve Tokaj oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel kerül forgalomba. A megtermelt szőlőnek viszont közel egyharmadát borvidéken kívüli borászatk vásárolják fel, és földrajzi jelzés nélküli kategóriában hozzák forgalomba. 2008. óta a Tokaji borkülönlegességek érzékszervi bírálatát a Tokaji Borminősítő Bizottság (TBB) végzi, és Tokaji borkülönlegességet csak a Tokaji Hegyközségi Tanács által kiadott minőségi tanúsítvánnyal lehet forgalomba hozni. A Tokaji Hegyközségi Tanács adatai alapján (15. táblázat) a borkülönlegességek éves forgalma 20 ezer hektoliter körül mozog évente.
15. Táblázat A Tokaji Borminősítő Bizottság által minősített minták mennyisége Év
TBB-re beküldött minták mennyisége (e hl)
2008
18,2
2009
21,2
2010
20,3
Forrás: Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa
A Tokaji borok termelési struktúrájának elemzése után kiemelten fontosan tartom a Tokaji borok kereskedelmi rendszerének rövid bemutatását. Miként az a történelmi leírásból is kitűnt, a Tokaji borok legfontosabb piaca történelmileg nem a magyar piac volt. Különösen a Tokaji borkülönlegességek legnagyobb részét külföldi piacokon értékesítették. Az irányított interjúink és szekunder adatgyűjtésünk alapján a borvidéken termelő pincészeteknél az export aránya meghaladja a 30%-ot, ami magasabb az országos átlagnál. Az export legfontosabb iránya az Európai Unió (Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Skandinávia), valamint USA, a FÁK és Távol-Kelet. Kereskedelmi szempontból a Tokaji borok értékesítését nehezíti, hogy
135
külföldön a Tokaji szó azonos a borkülönlegességekkel. Az édes desszertborok piaca egy különleges niche piacnak tekinthető, ahol kiélezett verseny folyik a termelő országok között. A Tokaji borkülönlegességek legnagyobb vetélytársai a Sauternes-i, a Sherry, a Ruszti, a Coteaux du Layon desszertborok, valamint a Kanadai jégborok. E niche piacra kívánnak újra betörni a Tokaji borkülönlegességek, amelyen a Tokaji borok 50 éven keresztül nem képviseltették magukat rangjukhoz és hírnevükhöz méltó választékkal és minőséggel. A Tokaji bort elfelejtették a magas vásárlói potenciállal rendelkező nyugati piacokon. Az életmódbeli változások, az egészséges táplálkozás előtérbe helyezése, illetve a civilizációs betegségek (pl.: cukorbetegség) ugrásszerű növekedése, továbbá a gazdasági válság tovább szűkítette a piaci keresletet a desszertborok piacán, így a Tokaji borkülönlegességek lehetőségei is csökkentek.
3.
A Tokaji borvidék gazdasági szereplői
A Tokaji Borvidék Hegyközség Tanácsának nyilvántartása szerint 8 280 hegyközségi tag dolgozik a borvidék területén 2010-ben, ami a borvidék termőterületének nagyfokú elaprózottságára utal. A tagstatisztikai adatok idősoros elemzéséből megállapítható a hegyközségek taglétszámának erodálódására. Az EU-hoz történt csatlakozásunktól eltelt időszak alatt a Tokaji borvidék hegyközségi tagjainak száma 59%-kal csökkent (21. ábra). Ezt a számot mérsékli az a tény, hogy a hegyközségi törvény 2007. évi módosítása következtében a hegyközségek száma 21-ről 8-ra csökkent, ami a több hegyközségnél nyilvántartott azonos személyek számát mérsékelte.
21.
ábra: A Tokaji borvidéken nyilvántartott hegyközségi tagok számának változása (2004-2010) 16000
14000 12000 10000 8000 6000 4000 2000 0 2005
2006
2007
2008
2009
2010
Forrás: HNT adatok
136
Ugyanakkor a tagok létszámának 42%-kal történő csökkenését magyarázza az a tény, hogy a szőlőtermesztés jövedelemtermelő képessége megszűnt, a hegyközségi tagok jelentős része belefáradt e tevékenységbe, és szőlőtermesztésükkel felhagynak. Az elhagyott és kivágott területek aránya sajnálatos módon e híres borvidéken is növekszik. Több termelő bántóan alacsony áron értékesíti termőterületét, hogy végleg meg szabaduljon a szőlőtermesztés gyötrelmétől. Ezt erősítik azok a tagstatisztikát részletező adatok, miszerint 10 év alatt az 1 ha alatt szőlőt művelő hegyközségi tagok száma 32%-kal, az általuk hasznosított szőlőterület nagysága 24%-kal csökkent. (16. táblázat)
16. Táblázat : A Tokaji borvidék hegyközségi tagjainak csoportosítása az általuk művelt szőlőterület alapján Művelt szőlőterület
Tagok száma
Összes szőlőterület
1999
2010
1999
2010
< 1 ha
9057
6209
2828
2167
1-5 ha
779
907
1450
1731
5-10 ha
89
112
602
784
10-30 ha
47
54
762
871
30-100 ha
11
10
470
466
100 ha <
1
0
106
0
Forrás: HNT adatok Szintén csökkent az 1-5 ha között szőlőt művelők száma, viszont az általuk művelt szőlőterület 91%-kal emelkedett. Ez a koncentrációs folyamat az 5 ha fölött szőlőt művelő hegyközségi tagoknál is megfigyelhető az elmúlt évtized folyamán. Különösen az 5-30 hektár között szőlőt művelő hegyközségi tagok száma és az általuk hasznosított terület aránya emelkedett meg. A pincestatisztikai adatokat vizsgálva figyelhetünk fel arra a tényre, hogy a Tokaji borvidéken is jelentős koncentrációs eltérés figyelhető meg a szőlőtermelés és a borászat között. Míg 7 921 tag szőlőtermesztéssel, addig borászattal már csak 1 919 hegyközségi tag foglalkozik. Jelentős részük önellátásra termelhet vagy hordós kiszerelésben értékesíti borait, ugyanis palackozási engedéllyel csak 382 egyszerűsített adóraktár, kannatöltési engedéllyel 164 egyszerűsített adóraktár került regisztrációra a hegyközségi szervezetnél.
A fentiekben bemutatott borvidéki adatok, illetve a magyar szőlőbor ágazatot bemutató elemzésből kiindulva, a borvidéken végzet primer adatgyűjtés alapján a Tokaji borvidék gazdasági szereplőit az alábbi módon lehet csoportosítani. Ismeretük a befektetők hatásainak vizsgálatakor különösen fontos szerepet kap.
137
1. Borászati vállalkozások, Wineries
A Tokaji borvidék arculatát meghatározó pincészetekről beszélünk. Valamennyi külső tőkeforrásból létrejött beruházásnak tekinthető, melyek tulajdonosi struktúrája befektetésenként változik. Jellemzően e vállalatok 30 hektár feletti szőlőterülettel rendelkeznek, melyek tartós tulajdonát képezik a vállalkozásnak. Az általuk művel szőlőterület nagysága nem haladja meg a borvidék összes területének 15%-át. Borászatuk szőlő alapanyag ellátását a saját területről származó szőlővel biztosítják. Szőlőfelvásárlásuk ad-hoc jellegű. Letelepedésüket követően a legtöbb pincészet a szőlőterületek felújítását fontos célként jelölte meg, és jelentős borászati beruházásokat valósítottak meg. A borturizmus fejlesztése a borászati beruházások során, az épület tervezésénél már prioritásként jelent meg. A pincészetek menedzsmentje magasan kvalifikált, egy-egy területre specializált szakemberekből áll. Értékesítésük általában kereskedőkön keresztül történik a HORECA irányába, illetve a hyper- és szupermarketeknek több esetben közvetlenül szállítanak. Fontos kiemelni, hogy az értékesítésüknek általában 20-40%-át az exportpiacok teszik ki.
2. Családi pincészetek
E családi tulajdonban lévő borászati vállalkozások száma alacsonynak mondható. A rendszerváltozást követően létrejött családi gazdaságok a szőlőtermesztéstől a borértékesítésig terjedő teljes skálát felölelik, és alapvetően saját tulajdonban lévő szőlőik termelésére alapoznak. E családi pincészetek általában 2-10 ha közötti területen gazdálkodnak. Több esetben szőlőtermésüknek csak egy részét dolgozzák fel saját borrá. Ezen családi pincészetek lehetőségüknek megfelelően fejlesztenek, és próbálnak minél magasabb hozzáadott értékű terméket előállítani. Fejlesztéseiket a tőkehiány korlátozza, hiszen a Tokaji borkülönlegességek előállítása magas eszközállományt és hosszú idejű érlelést kíván. Több családi pincészetként nyilvántartott vállalkozás valójában befektető társsal tudta meglépni a minőségi termeléshez szükséges fejlesztéseit vagy más gazdasági szektorban szerzett vagyonát fektette be a borvidéken. (pl.: Barta Pince) A családi pincészetek termékkínálata széles. Legtöbbjük általában hagyományos érlelési technológiákkal állítja elő termékeit. A Tokaji borvidék jellegzetessége, hogy általában azok a családi pincészetek tudnak fejlődni, amelyek elhelyezkedése valamilyen turisztikailag frekventáltabb részén található a borvidéken. Értékesítésük elsősorban a vendéglátóhelyek irányába történik, illetve helyben értékesítenek. Ez elsősorban azzal a ténnyel magyarázható, hogy a családi gazdaságok közül a prosperáló, híres családi 138
pincészetek száma más borvidékhez képest erősen korlátozott (pl.: Szepsy Pince, Árvay Pince, Kikelet).
3. Koordinátor(ok)
E csoport általános meghatározása nehezen megoldható, hiszen a borvidéki székhellyel mára egy fontos koordinátor van jelen. A borvidék életében meghatározó szerepet játszik a Tokaj Kereskedőház ZRt, melynek bemutatását a történelmi részben fejtettem ki. Több mint 2 500 termelővel kötött hosszú távú felvásárlási szerződést, amit adott esetben a szabadpiacról történő felvásárlással egészítenek ki. Koordinátorként lehetett számon tartani továbbá a Tállyai központú Promontorbor Csoportot, amely szőlőt a szabadpiacról vásárol, illetve nagy mennyiségben vásárolt hordós kiszerelésű bort a helyi termelőktől. A jogelődként létező Promontorbor Kft. Gágány Tibor és társai tulajdonát képezte. A vállalkozás működését 2010/11-ben megszűntette. Az utóbbi koordinátor tevékenységének beszüntetését követően a koordinátori szerepet Duna borrégióban található központtal rendelkező vállalkozások vették át, akik szőlőt és hordós kiszerelésű földrajzi jelzés nélküli bort szállítanak el a piacról.
4. Szőlőtermelők
Az ágazatban dolgozók legnagyobb számát a szőlőtermelők teszik ki. Jellemző, hogy a szőlőtermesztés nem tekinthető az adott család első számú megélhetési forrásának. A helyi termelők, lehetőségeik szerint, munka mellett próbálják ezt a tevékenységet folytatni. A Tokaji szőlőtermelők részére a szőlőtermesztés azért tekinthető még „jövedelemtermelő” tevékenységnek, mert nem a „normál” szüretben szüretelt szőlő jelenti az egyetlen bevételi forrásukat. A szőlőből származó bevétel meghatározó része az aszúsodáshoz kapcsolódik. Tudni kell azonban, hogy tíz évből három-négy év tekinthető jó évnek. A szőlőtermelőnek pedig minden évben döntést kell hoznia arról, hogy a termésének mekkora részén vállalja a további termelési kockázatot, és hagyja fent a szőlőt aszúsodni. A korábban említett „jövedelem-érzete” e szőlőtermelőknek abból adódik, hogy a legnagyobb munkaidő-szükségletettel bíró munkákat (szüret, aszúszüret, zöldmunkák) családi alapon, kalákában próbálják megoldani. Számos termelő integrációs szerződést kötött a Tokaj Kereskedőházzal, vagy az aktuális piaci lehetőségek között adja el a szőlőt valamely magyar vagy esetenként szlovák pincészet részére.
139
Kis részük a családi pincében állít elő hagyományos technológiával borokat, amiket folyóborként értékesítenek végső fogyasztóknak, vagy valamely integrátor részére. Pincéjük kapacitása viszont legfeljebb 1 hektár termését tudja feldolgozni.
5. A szőlőmunkások
A Tokaji borvidéken a szőlő-bor ágazat a vidéki lakosság meghatározó foglalkoztató ágazata. Talán nincs az országban még egy ilyen terület, ahol a szőlőből szerzett jövedelem kistérségi szinten ennyire meghatárzó lenne, mint Hegyalján. Az Észak-Magyarországi régió a legújabb EuroStat adatok alapján, az EU 10 legfejletlenebb régiója közé tartozik. A borvidék területén a Szerencsi, Tokaji, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi és Bodrogközi Kistérségek találhatók, melyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyén belül is az elmaradott térségek közé tartoznak. A kistérségek demográfiai adatait tanulmányozva a legtöbb településen a 60 év feletti lakosság aránya meghaladja a 30%-ot, és vele párhuzamosan a rendszerváltozás óta erőteljes elvándorlási hullám figyelhető meg, ami elsősorban a fiatal lakosságot érinti. A foglalkoztatottsági szint az országos, és megyei átlag alatti valamennyi kistérségben. A Szerencsi Kistérségben a foglalkoztatottság 24%-os, míg a munkanélküliségi ráta kistérségi szinten 30,9%. (2010) Kiemelkedő problémát jelent a borvidéken a halmozottan hátrányos helyzetű lakosok számának folyamatos növekedése. Helyzetüket és társadalmi beilleszkedésüket tovább sújtja, hogy e társadalmi csoport általában e szegény települések peremvidékén, szegregációban lakik. A vidéki élet ellehetetlenülését mutatja, hogy több falukörnyéki szőlőoldalban gyakoriak télvíz idején a támrendszer lopások (karók, oszlopok), amivel a termelőknek a mindennapi gazdálkodásban okoznak nehézségeket a fázó tolvajok. Mindezen adatok ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy a falusi területeken az egyetlen munkát a szőlő-bor ágazat jelenti a lakosoknak. Több száz ember kezdi a vegetációs időszakban a reggelt a szőlőben, akiket a pincészetek toboroznak reggelente a falvakban.
Szakmai szervezetek közül a borvidéken kiemelt szerep jut a hegyközségi rendszernek. A Tokaji Borminősítő Bizottságot a Tokaji Borvidék Hegyközség Tanácsa működteti, amely a minősített tételekre minősítő tanúsítványt bocsát ki. A borvidéken több, a borok népszerűsítésére létrejött szervezet létezik. Közülük az egyik legismertebb a Tokaj Reneszánsz Egyesület, ami leginkább a wineries típusú borászatokat és néhány prosperáló családi pincészet promóciós tevékenységét fogja össze. Hasonló szerveződést jelent a Tokajvinum Hungaricum Egyesület, amely a Tokaj Kereskedőház ZRt vezetésével a hagyományos 140
tokaji borstílust népszerűsíti. A helyben fogyasztás és a borturisztikai attrakciók összehangolására hozták létre a borvidéken a Tokaj-Hegyaljai Borút Egyesületet, amely pincészetek mellett a panziók és vendéglátók hely összefogását tűzte ki céljául. A borvidék szerkezetére jelentősen rányomta bélyegét az elmúlt húsz év politikai és gazdasági változása. A borvidéken a nagy pincészetek dominanciája nem lenne történelmileg kifogásolható, hiszen a borvidék arculatát egykor is a királyi, egyházi és arisztokrata birtokok határozták meg a második világháború előtt. A borvidék jellegzetessége, hogy a külső arculatát alapvetően a wineries típusú pincészetek határozzák meg, míg a családi pincészetek legtöbbje visszahúzódott körülmények között termel. Hegyalján is hiányoznak a szövetkezetek, melyek szerepét két integrátor vette át, akik a szőlőtermelők és a családi kispincék terméseit felvásárolva biztosítják alapanyag ellátásukat. A Tokaji borvidék termelési struktúráját az alábbi ábrával kívánom összefoglalni.
22.
ábra: A Tokaji borvidék szerkezete gazdasági szereplők szerint
Szőlőtermelők
Koordinátor(ok)
Szakmai szervezetek
Családi pincészetek Wineries
Kereskedők
Közvetlen értékesítés
Élelmiszerláncok
Borászati szaküzletek
HORECA
141
4.
A külső tőkeforrásból megvalósult beruházások megjelenésének és tulajdonosi szerkezetének vizsgálata
A Tokaji borvidéken a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek felkutatását nehezítette, hogy több vállalkozás esetében nehéz volt beazonosítani a tulajdonosi kört. Miként a Tokaji gazdasági szereplők tipológiájában említettem, több helyi gazdálkodó valójában befektető társának az anyagi hozzájárulásával végezte el beruházását. A pincészetek nagy száma miatt azoknak a külső tőkeforrásból létrejött borászati vállalkozásoknak a bemutatására szorítkozok, amelyek meghatározóak a borvidék fejlődésében, vagy kutatásom szempontjából különlegesnek tekinthetők. (3. melléklet)
A történelmi részben leírtaknak megfelelően a Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból megvalósult borászati befektetések jelentős része a privatizáció időszakához, illetve a privatizáció folyamatához kötődik. A külföldi tőke a magyar állam által meghirdetett decentralizált privatizációhoz kapcsolódóan jelent meg első sorban a borvidéken. A külföldi stratégiai befektetők részére történő privatizációs elképzelések ideológiai alapját az jelentette, hogy az állam az új gazdasági szereplők megjelenésével kívánta felgyorsítani az ország legismertebb borvidéke felzárkózását. Ez a modernizációs elképzelés nem csak a technológia lemaradás oldaláról értendő, de az ágazat külpiacainak elvesztése miatt égetően szükségessé vált a nyugati disztribúciós csatornákhoz való gyors hozzáférés biztosítása. Bár a legtöbb szakmai értekezés (lásd.: Szabó – Botos 2006) a külföldi befektetők megjelenését egyértelműen összeköti a decentralizált privatizáció folyamával, ez kutatásom eredménye szerint nem helytálló megközelítés. A privatizáció kezdeti időszakában, 1989-ben külföldi (angol: Hugh Johnson és Ben Howkins) és magyar magánemberek (pl.: Szepsy István) önkéntes részvételével alapították a Tokaj-Royal szőlőbirtokot, ami tehát nem kötődik sem a szövetkezeti átalakuláshoz, sem pedig államgazdasági részek értékesítéséhez. A Dereszla Szőlőbirtok jogelődjének számító Bodrog-Várhegy Kft. a helyi szövetkezettel közösen alapított vállalatot, ami sokkal inkább a spontán privatizáció jegyeit hordozza magán. Hasonlóan Antony Hwang is 1997-ben, tehát a Borkombinát privatizációjának befejezése után érkezett a borvidékre és alapította meg a Királyudvar birtokot. A privatizációs folyamatoknál megfigyelhető a másodlagos privatizáció eseményei is, hiszen a Tokaj Kereskedőház a létrejött új vállalatokban kapott minimális tőkerészét is értékesítette. Hasonló folyamatnak tekintendők azok a közös vállalatok is, amelyeket magyar termelőkkel együtt alakítottak a külföldi befektetők. Mind a Dereszla, mind pedig a Royal-Tokaj esetében a külföldi befektetők megvásárolták a társtulajdonosok üzletrészét. 142
A külföldi befektetők megjelenésének második hulláma az új évezredre tehető, amikor a külföldi kézben lévő, tartósan veszteségesen működő vállalatokat értékesítették a tulajdonosok. Ezen fúziós és egyesülési eljárások legtöbbje a magyar vállalkozásban tulajdonosként bejegyzett külföldi vállalat tulajdonosváltásával ment végbe (akvizíció). Az ezredfordulót követően jelentek meg a borvidéken azok a más ágazatokban tevékenykedő magyar üzletemberek, akik fantáziát látván a Tokaji borvidékben, szőlészeti és borászati befektetéseiket itt valósították meg. Megjelenésük során két stratégiát különböztetünk meg:
a kezdeti beruházást valamely ismert helyi borásszal fuzionálva tette meg a befektető. Erre Hegyalján számos példát találunk: Pl.: Árvay - Sauska együttműködés; Tokajicum borház – Majoros László.
önálló, új birtokot alakítottak a borvidéken: Pl.: Bartha Károly, Béres család;
A külső tőkeforrásból létrehozott és vizsgált Tokaji szőlészeti-borászati vállalkozások esetében a külső befektető minden esetben jogi személyiség. Függetlenül attól, hogy a szakmában magánemberek befektetéseiről beszélünk, valójában a borászati befektetéseket a vállalkozók más iparágukban, vagy adott esetben más országukban sikeresen működő vállalkozásuk nevében hozzák létre, amely így tartós befektetést szerez az adott borászatban. Abban az esetben, amikor a befektető helyi borásszal lép fúzióra, fontos különbségnek tekinthető, hogy a borász és családja magánszemélyként jelennek meg minden esetben a tulajdonosok között.
Az 1994. évi földtörvénynek a földvásárlásra vonatkozó szigorú szabályai miatt a szőlészeti beruházásokat a magyar befektetők magánszemélyként valósították meg. A szőlőt vagy egyéni vállalkozóként művelik, vagy hosszú távú haszonbérleti jogot biztosítanak saját vállalkozásuk részére. Külföldi befektetések esetén a tőke származási ország szerinti csoportosítása csak a kívülálló szemlélő számára tekinthető egyszerű feladatnak. A világ tőkepiacára jellemző áttételek miatt számos vállalkozó szülőhazájától eltérő vállalatokon keresztül realizálta befektetését. Erre példa lehet az angol Hugh Johnson, amely egy Hollandiában bejegyzett vállalkozáson keresztül birtokolja a Royal-Tokaj ZRt.-t, míg a Királyudvar Kft-ben Antony Hwang és a Brit Virgin Szigetekre bejegyzett Rinsberg Limited vállalkozás szerzett hivatalosan tulajdonrészt. A Patricius Borház Kft tulajdonosa 2011-ig, a Lichteinsteini bejegyzésű Patricius Holding Anstalt Mindhátom említett eset off shore cégen keresztül történt befektetésnek tekinthető.
A külső befektetők között találhatunk biztosító társaságot, kockázat kezelő alapot, tehát borászati befektetésre specializált vállalatcsoportok ruháztak be Tokaj-hegyalján.
143
A külföldi befektető vállalkozások mindegyike ágazati szempontból stratégiai befektető, azaz rendelkezik már borászat-üzemeltetési tapasztalattal a világ más borvidékein, vagy szakmai gyakorlattal bírnak a kereskedelem (pl.: Hugh Johnson), illetve gasztronómia területén. A magyar befektetőket vizsgálva az „ágazati stratégiai befektető” kifejezést nem lehet alkalmazni egyetlen befektető esetében sem, hiszen valamennyien az üzleti szférában (gyógyszeripar, pénzpiacok) elért sikerüket követően jelentek meg a borvidék területén és alapították meg első borászati vállalkozásukat.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy Tokaj-hegyalján a külső befektetések két nagy hullámban érkezetek a borvidékre:
a külföldi befektetők zömmel a rendszerváltozást követő néhány évben jelentek meg a borvidéken. Az új évezred folyamán tulajdonrészt szerzett külföldi befektetők valójában a magyar vállalkozás anyavállalatában szerzett üzletrésszel jutottak döntő befolyáshoz a magyar vállalatban.
az új évezredben alapvetően magyar vállalkozók, vagy magyar állampolgársággal is rendelkező tulajdonosok jelentek meg befektetőként a borvidéken.
5.
A külső befektetők gazdasági motivációi
Tokaji borvidék esetében a motivációk meghatározásánál jelentős eltérések figyelhetők meg a külföldi és a magyar tulajdonosok között. Az irányított interjúk alatt valamennyi külföldi tulajdonú vállalat megerősítette, hogy a Tokaji borvidék egykori különleges hírnevének köszönhetően jelent meg Hegyalján a befektető. A legtöbb befektető eddigi profiljába beilleszthető volt a tokaji termékcsalád, és több vállalatcsoport esetében hiányoztak a magas minőségű desszert borok. Több külföldi tulajdonú borászat kiemelte, hogy az anyavállalat szintén prémium és szuper prémium, illetve ikon borairól híres, így a tokaji beruházást bizonyos tekintetben presztízs beruházásnak tekintették. Tehát Tokaji befektetésük egyben portfólió bővítését jelentik. Kiemelkedő motivációs tényezőt jelentett valamennyi külföldi befektetőnek a Tokajiban rejlő különös fejlődési lehetőség. A borvidék páratlan mikroklímájának köszönhetően egy egyedülálló termék előállításának lehetőségéhez jutottak a befektetők. A motivációk megítélését tekintve a helyi termelők is azonos véleményüknek adtak hangot a külföldi befektetők motivációjával kapcsolatban, gyakran kiegészítetve, hogy a befektetők a nyugati 144
árszínvonalhoz viszonyítva kedvező feltételekkel jutottak földtulajdonhoz a világ egyik leghíresebb borvidékén és annak is az első osztályú dűlőiben. Ezt az állítást a külföldi tulajdonú vállalatok sem vonták kétségbe, ugyanakkor kiemelték azt, hogy valójában csak lehetőséget kaptak a termelésre, hiszen mind szőlészeti szempontból, mind a borászati területen jelentékeny beruházásokat kellett megvalósítaniuk a magas minőségű termékek előállítási feltételeinek biztosításához. A magyar és külföldi eredetű tőkebefektetések közötti átmenetként lehet értékelni azokat a beruházásokat, amelyeket hazánkból emigrált emberek és azok leszármazottai valósítottak meg a Tokaji borvidéken. Közülük külön megemlítendők azon egykori arisztokrata családok, akiknek egykori birtokukat államosították a kommunizmus idején. A rendszerváltozást követően a leszármazottak leginkább a nosztalgia és a családi hagyományok miatt alapítottak birtokot a borvidéken. (Pl.: Degenfeld birtok – Degenfeld család, Patrícius borház – Kékesi család)
A borvidéken befektető magyar tulajdonú vállalatok esetében az első számú tényező a bor imázsa volt. Az e mögött meghúzódó társadalmi és emocionális vetületekről a Villányi borvidéki esettanulmányban részletes elemzést adtam. A bor imázsa mellett külön ki kell emelni a „Tokaji bor” imázsát, amely a magyar kultúrával ivódott bele minden ember lelkületébe. Tokaj, mint a beruházás helyszíne különös lehetőségeket sugall. A „borok királya” termelésének lehetősége különös társadalmi megbecsülést ad a befektető részére. A Tokaji borhoz fűződő világhírnév magyar vízióját több válaszadó megfogalmazta. A borvidék hírneve tehát garanciát jelent bizonyos tekintetben a befektető számára, hogy beruházása rentábilis lesz. Közgazdasági számításokat, beruházás megtérülési mutatót egyetlen befektető sem tudott megnevezni. A külföldi tulajdonú pincészetek sem tudtak pontos választ adni a tulajdonosok megtérülési számításairól. Talán magyarázza ezt az a vállalatok bemutatásában jelzett adat, hogy a vállalatok többsége az elmúlt években folyamatosan veszteségesen üzemelt. A beruházások finanszírozásán túl a napi ügymenethez is forrásokat kellett biztosítani az anyavállalatoknak. Az egyedüli érdemleges válasz e kérdésemre a tulajdonosoknak azon elvárása miszerint a kétezres évek elején bezáruló masszív beruházásokat követően a további fejlesztéseket, illetve a működéssel kapcsolatos kiadásokat a leányvállaltnak önállóan kell biztosítania. Megtérülés szempontjából e külföldi tulajdonú pincészeteknél nem csupán az önfinanszírozó működés jelent fontos szempontot. Kiemelkedő számukra a pincészet egészének megítélése, amibe a termőföld és egyéb tárgyi eszközökön túl, bele tartozik a márka értéke, a vállalat piaci szerepe és szakmai megítélése a versenytársakhoz képest. Elsődleges tehát a pincészet imázsának kiépítése, hogy a vállalat egy esetleges értékesítési terv esetén könnyen mobilizálható legyen a leányvállalat.
145
6.
Külső tőkeforrásból létrejött gazdálkodásának jellemzése
vállalkozások
A külső tőkebefektetésből létrejött vállalatok gazdálkodásának vizsgálatát nagyban megnehezíti az a tény, hogy az adatok nem összevethetők más típusú vállalkozások adataival. Különösen fontos elemzési terület lenne a befektetői pincészeteknek a családi pincészetek működésével való összehasonlítása. A szőlőtermesztés felosztása az egyes családtagok között, tehát a családon belüli őstermelői és egyéni vállalkozói tevékenységből származó adatokhoz gyakorlatilag a kutatók számára elérhetetlenek. A következőkben bemutatott rövid elemzés kizárólag a külföldi befektetők tulajdonában lévő vállalkozásokra szorítkozik. Fontosnak tartom előre vetni azt a tényt, hogy semmilyen módon sem szeretném e vállalkozásokat a többi vállalkozáshoz képest kedvezőtlen színben feltüntetni. Ugyanakkor csak ezeknek a vállalatoknak az esetében találtam értékelhető adatokat, mivel e vállalatok a szőlőtermesztéstől az értékesítésig tartó teljes tevékenységet egy vállalaton belül végzik. Egyéb, hasonló tevékenységet folytató vállalatot az OPTEN nyilvántartás szerint esetemben nem találtam. A külföldi tulajdonú vállalatok esetében – miként arról a bemutató részben említést tettem –export orientált vállalkozásoknak tekinthetők, ugyanakkor a vállalat legfontosabb célpiaca a tulajdonos országa jelenti. Ennek legfontosabb oka, hogy több vizsgált leányvállalat esetében (pl.: Dereszla, Disznókő, Oremus és Hétszőlő a tulajdonosváltás előtt) az export tevékenységet a nyugati piacokra az anyavállalat kereskedő cégén keresztül bonyolítják le. Ennek az értékesítési stratégiának az előnyét jelenti, hogy az anyavállalat a kereskedelmi rendszerében tudja elhelyezni a Tokaji borokat, így jelentősen csökkentve a piacrajutás marketing költségeit. Fontos megjegyezni, hogy több Tokaji külföldi tulajdonú vállalat kiegészítő melléklete szerint az anyavállalat kereskedelmi cége jelentős összegű tartozást halmozott fel a magyarországi leányvállalata felé. Ez a Disznókő ZRt esetében 26 millió Forint, viszont a Megyer ZRt és Pajzos ZRt tulajdonosa a két vállalattól összesen 216 millió Forint értékben szállított el bort Franciaországba annak kifizetése nélkül. A vállalatközi kapcsolatokra vonatkozó adatok üzleti titoknak minősülnek, és ebből adódóan a vállalkozások közötti belső elszámolásba nincs betekintési lehetőség. A vizsgált vállalatok esetében fontos hangsúlyozni, hogy árbevételük a gazdasági válság hatására jelentősen csökkent. A csökkenő árbevétel elsősorban azokat a vállalatokat érintette leginkább, amelyek esetében a magyar piac szerepe meghatározó volt. A vállalatok költségszerkezetén belül az anyag jellegű ráfordítások értéke kiemelkedő, olykor a nettó árbevételt is megközelíti. Ennek az értéknek sajnos részletesebb elemzésére nincs lehetőségem, hiszen a kumulált adatok nem teszik lehetővé annak megosztását az egyes tevékenységi körök, illetve költséghelyek között. A részletesebb eredménykimutatást közlő vállalkozások adatai szerint, az anyagköltségen belül az igénybe vett szolgáltatások értéke jelenti a jelentősebb költségtételt. Az 146
anyagköltség értéke kiemelkedően magas a szőlőt a helyi termelőktől beszerző pincészetek (pl.: Dereszla és Tokaj Kereskedőház) esetében. A másik kiemelkedően magas tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentik a pincészeteknél, amelyet nem lehet egyoldalúan a tokaji szőlőtermesztés magas munkaerő-szükségletével lehet magyarázni. A vizsgált cégeknél az összes létszámhoz képest nagyszámú szellemi foglalkozású dolgozót alkalmaznak. Az ő részükre kifizetett személyi jellegű ráfordítások aránya a vállalat összes személyi jellegű ráfordításának 30 – 70%-át teszi ki vállalkozásoktól függően. Az egy szellemi dolgozóra jutó átlag bruttó bérköltsége 5-6 szorosa a fizikai dolgozókéhoz képest! (17. táblázat)
17. Táblázat Néhány Tokaji vállalkozás foglalkoztatásra vonatkozó adatai 2009-ben Vállalat neve
Alkalmazottak száma (fő)
Ebből fizikai (fő)
Ebből szellemi (fő)
Összes személyi jellegű ráfor. (ezer Ft)
Fizikai állomány személyi jell. ráf.
Szellemi állomány szem. jel. ráf.
(ezer Ft)
(ezer Ft)
Dereszla Kft
23
13
10
68 428
n.a.
n.a.
Megyer ZRt
12
9
3
47 571
13 622
34 949
Béres Szőlőbirtok
10
4
6
66 332
9 866
42 720
Pajzos ZRt
8
5
3
41 818
10 809
31 009
Sauska-Tokaj
21
15
6
65 296
31 050
34 246
Forrás: OPTEN adatbázis és Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A magyarországi leányvállalatok működése számviteli szempontból veszteséges és helyzetüket a gazdasági válság tovább rontotta. Ugyanakkor az eredménytartalékban felhalmozott, esetenként 500 millió Forint feletti hiány azt tükrözi, hogy a vállalatok veszteséges gazdálkodása nem csak a gazdasági válság eredménye. A veszteséges gazdálkodást a magas anyag- és személyi költségek mellett az utóbbi időszakban realizált beruházások amortizációs költsége is fokozta több vállalat esetében. A kiegészítő mellékletek szerint a szőlészeti és borászati beruházások állami, illetve közösségi beruházási támogatásokon felüli önrészét az anyavállalatok tőkeemeléssel, illetve vállalatcsoporton belüli beruházási hitellel biztosították a leányvállalatok részére. Több esetben a hitelt folyósító anyavállalat, a hitelek fedezetéül a leányvállalat legértékesebb ingatlanaira jegyeztetett be fedezeti jogot. A vizsgált vállalataim esetében bank által folyósított beruházási hitelekkel alig találkoztam, illetve azok mértéke az anyavállalati kölcsönökhöz képest elenyésző. Megfigyelhető olyan vállalkozás is, amely veszteséges gazdálkodását éppen az anyavállalat számára fizetett kamatok okozták.
147
7.
A külső tőkeforrásból megvalósult befektetések hatása a Tokaji borvidék fejlődésére
7.1. Pénzügyi hatás A külső befektetők viszonylag hosszú időintervallumban végezték el befektetéseiket. A beruházások jelenértékének megállapításához szükséges számítások elvégzéséhez szükséges alapadatokra, tehát az évek folyamán beruházott összegekre, nem kaptam választ az irányított interjúk folyamán. Másrészt a családi pincészetek mögött meghúzódó „csendes társak” jelenlétét biztosan nem sikerülhet minden esetben igazolni. A kutatásaim során azonosított 18 külső tőkeforrásból létesült pincészet jegyzett tőkéje meghaladta a 11 milliárd Forintot (2011. december 31-ei állapot). Amennyiben a Tokaj Kereskedőház, mint állami tulajdonú vállalat jegyzett tőkéjét is figyelembe vesszük, úgy a vállalatok jegyzett tőkéje 13,5 milliárd Forintra emelkedik. A befektetők pozitív hatása, hogy mintegy 220 embernek biztosítanak állandó munkahelyet a borvidék területén, és számos magasan kvalifikált szakembert sikerült a borvidékre csábítani. Az állandó alkalmazottak mellett figyelembe kell venni azokat a szezonális munkásokat is, akik számára az egyik fő bevételi forrást az idénymunka jelenti. A külföldi leányvállalatokkal kapcsolatban negatív hatásként a rejtett profit-repatriálás esetleges veszélyét tartom jelenleg egy lehetséges fenyegetettségnek a borvidéken, ami annak fejlődését gátolhatja hosszú távon: -
Néhány likviditási problémával küzdő vállalat esetében megfigyelhető, hogy a tulajdonosi hitelek mellett az anyavállalat kereskedelmi cége jelentős tartozást halmozott fel a leányvállalat felé. Ez a viselkedési forma felveti a szakirodalomban költségalapú rejtett profitrepatriálás fogalmát. Ebben az esetben az árbevétel elmaradásával a pincészet termelési költségei ellentételezése nélkül maradnak.
-
A folyamatos tőkeemelések folyamatát Alvincz et. al (1994) szintén a rejtett profitrepatriálás eseteként mutatja be. A vállalkozások bemutatása során erre több példát lehetne e helyen megismételni.
-
A kereskedelmi transzferárakon keresztül történő rejtett profitrepatriálás folyamatára vonatkozóan adatokkal nem rendelkezek, hiszen azok a vállalatcsoportok üzleti titkának minősülnek.
148
7.2. Technológiára és termékstruktúrára gyakorolt hatás
A mennyiségi adatok mellett fontosak azoknak a minőségi változásoknak a bemutatása, amellyel a befektetések hozzájárultak a borvidék fejlődéséhez. A rendszerváltozás követően megjelenő első borászati befektetések mindegyike külföldi vállalat volt. Az általuk meghonosított technológia egyszersmind a többi befektető, illetve a helyi termelők számára sok tekintetben az etalont jelentette. A szőlő feldolgozására vásárolt modern, bendős és mechanikus horizontális prések, az alapborok előállítására használt kóracél hűthető-fűthető tartályok, a hőstabilizációs borászati berendezések, illetve palackozó gépsorok önmagában egyik sem volt ismeretlen a magyar borász társadalom előtt, de kevés olyan pince volt, ahol mindezt egy teljes rendszerben lehetett alkalmazni. A szőlőtermesztés területén a termelés technológiájában előrelépést a minőségi termesztésnek kedvező klónok és termesztési módszerek jelentik, mint a közepes és alacsony tőkeformák tömeges elterjesztése, a magas hektáronkénti tőkeszám, továbbá az alany választásának igénye.
Borászati technológiai terén a legnagyobb változást az eltérő borászati megközelítésből adódik, amit borászati termékfejlesztésnek is nevezhetünk. A borkülönlegességek és különösen az aszú érlelése területén okozták talán a legnagyobb változásokat, amellyel kapcsolatos szakmai és társadalmi vitáról a későbbiekben kívánok beszélni. Az új pincészetek ugyanis alapvetően új tölgyfahordókban és nem élesztőhártya alatt érlelik az aszú borokat. Ennek az eljárásnak a célja a frissebb, gyümölcsösebb Tokaji aszú előállítása. Fontos ugyanakkor megemlíteni azt a tényt is, hogy a szakzsargonban reduktív technológiának nevezett feldolgozási eljárásnak köszönhetően a külföldi borászatok jelentős előrelépést tettek a Tokaji alapborok fejlesztése területén. A szocializmus Tokaji típusborai után a magyar fogyasztók számára is meglepő volt az a változatosság és gyümölcsösség, ami egy száraz Tokaji borban mutatkozik. Hasonló termékfejlesztésnek tekinthető a Tokaji borvidéken korábban nem jellemző késői szüretelésű borok bevezetése a piacra. E termék legfontosabb előnye, hogy rövidebb érlelést követően értékesítik. Bár ez a bortípus nem tartozik a hagyományos Tokaji borok közé, de kedvezőbb árfekvése és különleges minősége, gyümölcsössége révén egy nagyobb fogyasztói közönség részére teszi lehetővé a Tokaji borok világának felfedezését. A termékfejlesztések között kell kiemelni azokat a késői szüretelésű jellegű „cuvée” borokat, amelyeket a birtok nevével hoznak forgalomba a borvidéken. A termékfejlesztésekkel kapcsolatban a borászok szeretnek az „első” szerepében feltűnni. Szakmai körökben az új Tokaji bortípusokat egy-egy borászathoz kötik. Széles körben ismert az a mondás, miszerint az első új stílusú aszút a Disznókő, az első új stílusú száraz Furmintot az Oremus míg az első „cuvée” bort a Royal Tokaj állította elő. A termékfejlesztés olyan sikeres volt, hogy ma már 149
valamennyi borászat termékpalettáján találunk késői szüretelésű bort, illetve „cuvée”-t, valamint a gasztronómiai sikerek után a száraz Furmint is megjelent valamennyi pincészetnél.
7.3. A vállalati kultúrára gyakorolt hatás
Az új vállalkozások közvetlen hatásaként kell megemlíteni azt a vállalati kultúrát, amit meghonosítottak a Tokaji borvidéken. Különösen kiemelendők a külföldi szaktanácsadóknak a szerepe. Többek közülük hivatalos megbízásukat követően a borvidéken telepedtek le és kezdtek saját vállalkozásba. E vállalati kultúra és borászati szemléletmód több helyi borász számára is mértékadó volt. Ennek közvetett bizonyítéka, hogy a borvidékről megválasztott két év borásza is újtípusú pincészetben dolgozott hosszabb időn keresztül. Árvay János a Disznókő Birtokon, míg Szepsy István a Royal Tokaj, majd a Királyudvar főborászaként tevékenykedett mielőtt végleg önálló vállalkozásba kezdett volna. Az újtípusú borászatok a legnagyobb változást a marketing és kereskedelem szervezése területén hozták a borvidéken. A modern marketingszemlélet áthatotta az újtípusú pincészetek termékpalettáját, alkalmazva a márkaépítés és termékdifferenciálás eszközeit. A fogyasztói igényeknek megfelelően a legtöbb pincészet korlátozott számú, jól elkülöníthető termékkel lép a különböző piacokra. (Pl.: HORECA és élelmiszerláncok különválasztása)
Piacszerzés A vállalati kultúra hozadékának tekinthető, de külön kell tárgyalni a befektetői tulajdonban lévő (különösen külföldi) pincészeteknek a nyugati piacokon végzett marketing tevékenységének hatásait, mellyel új piaci csatornákat nyitottak meg a borvidék vállalkozásai számára. A piacra történő belépés költségeit felvállalva, az adott piacra belépő első pincészet szakmai sikeréből viszont a többi pincészet is hasznot húzhat, ami összességében a borvidék fejlődését segíti elő. Ezt a hatást szokták a marketingben „potyautas effektusnak” is nevezni. Erre a legtöbb pincészet által említett, klasszikus példa az Oremus betörése a spanyol piacra. A Vega Sicilia szakmai ismeretét kihasználva vezette be a Tokajit a Ibériában, mely történelmileg semmilyen módon sem kötődött a Tokaji borokhoz. A spanyol kereskedelmi siker hatására több spanyol kereskedő keresett szintén partnert a többi Tokaji termelő között, hogy az ő kínálatába is megjelenhessen a Tokaji bor.
150
8.
A külső forrásból megvalósult társadalmi és szakmai megítélése
beruházások
Az első befektetők Hegyalján a rendszerváltozást követő években, egy rendkívül zűrzavaros időszakban jelentek meg. A társadalom és a szakma részéről nagy elvárások és elképzelések fogalmazódtak meg, amit mai szemmel inkább illúziónak tekinthetünk. Gyakran hangoztak el olyan titkos elvárások, miszerint a befektetők egyben integrációs szerepet töltenek be a borvidéken, a termelés folytatódhat ahogy eddig folyt, és a külföldi befektetőknek köszönhetően hatalmas nyugati piacok nyílnak meg a világhírű borvidék előtt. Senki sem számolt azzal, hogy az új borászatok eltérő gazdasági szemlélettel érkeznek, és alapvetően a saját birtokukra alapozva képzelik el borászati tevékenységüket. A befektetők megjelenésével szemben már a kezdetekkor is megfogalmazódtak olyan szkeptikus hangok, miszerint a külföldiek ellopják a Tokaji földet. Ez a hang pedig az idővel egyre hangosabbá vált. A valódi sokk akkor érte a termelőket, amikor először szembesültek több vállalatvezetési koncepcióval: -
A létrejött birtokok alapvetően saját termelésükre alapozva képzelik el borászati tevékenységüket és szőlőt is csak kis mennyiségben vásárolnak fel a borvidék gazdáitól;
-
Új technológiát és szemléletet vezettek be, amivel a régi metódusoktól eltérő ízvilágú borok kerültek Tokaji név alatt a piacra;
Az első új stílusú aszút követően a helyi termelők és a befektető pincészetek között kialakult nézeteltérés már mindenki számára ismert tény lett. Ekkor került elő a „reduktív aszú” és az „oxidatív aszú” fogalma a közéletben. Valójában az igazságot a két aszú-stílussal kapcsolatban soha nem fogjuk megismerni, hiszen mindkét fél valós érvrendszereket sorakoztat fel saját oldalán. A helyi termelők a borok fejlődésének gátlásáról beszélnek, miszerint az aszú bor nem tud kiteljesedni a reduktív viszonyok között. Így a bor nem lesz hosszú távon úgy tárolható, mint egy hagyományos aszú. Sokszor úgy tekintenek ezekre a borokra, mint „hamisított” termékekre, amik megmásítják Tokaj valódi arcát. Egyes vélemények szerint régen a tokajit annyi év + 2 évig kellett érlelni, amekkora puttonyszámú volt. Sérelmezik továbbá, hogy az új pincészetek számos borkülönlegesség termelését mellőzik a kínálatukból, amivel Tokaj sokszínűségét csorbítják. A másik oldalon, a befektetők oldalán a legfőbb érv, hogy igazából az elmúlt 50 éve alatt mindenki hozzászokott egy technológiához és senki nem emlékszik már arra, hogy dédszüleink hogyan készítették valóban a Tokaji borkülönlegességeket. Az érlelési idő és a puttonyszám közötti összefüggést legendának tartják, mivel az egyetlen leírásban sem szerepelt. Mivel a legelső évjárat ami az új pincékből kerültek forgalomba 1992-es évjáratúak, hosszú távon nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az új stílusú aszúk rövidebb ideig lennének palackban érlelhetők. Másik fontos 151
érvük, hogy a számukra fontos nyugati piacokon a gyümölcsös, alacsonyabb alkoholtartalmú (max.: 12,5 % vol.) termékek a keresettek. A legnagyobb problémát a régi típusú aszúval kapcsolatban abban látják, hogy az amúgy is telített desszertborok piacán a magasabb alkoholtartalmú (13-14% vol.), oxidatív jegyekkel rendelkező borok nem versenyképesek. Igazából a régi stílusú aszút nem is stílusnak tekintik, hanem sokkal inkább technológiai hiányosságnak, ami abból adódik, hogy többször használt, nem teli töltött fahordókban érlelve oxidatívvá válik a bor.
A prosperáló, híres családi pincészetek véleménye árnyaltabban fogalmazza meg a problémát. A befektetők ostorozása helyett arra hívják fel a figyelmet, hogy egy nagy pincészetnek a piaci elvárásoknak megfelelően, állandó minőséggel kell megjelennie a piacon. Véleményük szerint ez független a vállalkozási formától, és igaz egy szövetkezeti pincészetre is. A befektetői tulajdonban lévő pincészetek sok energiát és pénzt fektettek és fognak fektetni a termékfejlesztésbe, történelmi szerepüket Tokaj újraszületésében nem lehet és nem szabad megkérdőjelezni sem most, sem a jövőben. Tokaj valódi áttörését viszont a befektetői tulajdonban lévő vállalatok üzletpolitikájának törvényszerű következtében nem feltétlenül ezek a pincészetek fogják meghozni. Erre sokak véleménye szerint az olyan családi pincészetek lesznek alkalmasak, mint a Szepsy, a Nobilis vagy az új Árvay Birtok, akik bár szintén gazdasági tevékenységet folytatnak, de vásárlóik ismeretében megengedhetik a kisebb tételekkel, az úgynevezett dűlőszelektált borokkal való „kísérletezést.” A két aszú stílus közötti probléma valójában arra vezethető vissza, hogy a termelők megijedtek attól, hogy elveszíthetik ismételten a vezetést a borvidék felett. Véleményük szerint a helyi termelők szociális tőkéjüket felhasználva meghatározó többségbe kerültek a szakmai szervezetek irányításában és állnak ellen a befektetők szakmai elvárásainak.
Ennek a folyamatnak a újabb felvonása a borpiaci reform folyamán részletesen bemutatott termékleírások elkészítése volt. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács keretében létrehozott Bizottságban ugyan minden szakmai csoportosulás helyet kapott, mégis három év kemény vitái után született olyan megállapodás, ami mindenki számára elfogadható kompromisszum volt. A befektetői tulajdonban lévő pincészetek a terméshozamok erőteljes korlátozását és szigorú borászati szabályozást kívántak elérni, amivel egységesebb képet lehet adni a borvidéknek. A termékstruktúra tekintetében úgy látják, hogy a jelenlegi számos területen egyszerűsítésre szorulna. Felhívták a figyelmet arra, hogy a nyugati piacokon Tokajt egyértelműen a borkülönlegességekkel azonosítják, így számukra az is elfogadható eljárás lett volna, ha a Tokaji termékleírásba csak a borkülönlegességek jelennek meg. Különösen sérelmezték azt, hogy jelenleg Tokaji bort értékesítenek PET palackban a borvidéki kistermelők. Javasolják továbbá a „Tokaji alapborok” édesítésének tiltását és a helyben palackozás előírását. Véleményük szerint a borvidéken kívüli felvásárlók dömping áron forgalomba hozott kétes minőségű borai negatívan hatnak mind bel mind külpiacon a borvidék fejlődésére. 152
A prosperáló családi pincészetek szintén osztották azt a véleményt, miszerint a szőlőtermesztési és borászati eljárásokra vonatkozó szabályokat erőteljesen szigorítani kell, hiszen a termék minősége csak így növelhető. A legfontosabb célkitűzésük az volt, hogy a dűlő-, illetve település feltüntetéssel megkülönbözetett borokra még szigorúbb termelési előírások vonatkozzanak. Ennek megalapozására kérték a dűlők lehatárolását. A szőlőtermelők, a családi pincészetek és a borvidéki koordinátorok véleménye szerint olyan termékleírást kell készíteni, amely biztosítja a borvidék termelői minél szélesebb körének a Tokaji néven való értékesítését. Az alapborok kizárását a termékleírásból elfogadhatatlannak tartják, hiszen minden pincészet eddig is Tokaj névvel adta el azokat. Véleményük szerint a Tokaji alapkategóriában a jelenleg hatályos szabályokat kell érvényesíteni, viszont elfogadható számukra az az érv, hogy a település- és dűlőfeltüntetés esetén szigorodjanak a termelési szabályok. Végül a Tokaji termékleírás körüli vitát a politika oldotta meg, hiszen a szlovák-magyar Tokaji ügy miatt olyan termékleírást engedett továbbítani, amely teljesen megfelel a 2009. július 31-ei előírásoknak. Így a közös kompromisszumként elfogadott termékleírás a mai napig nem léphetett életbe.
A két tábor közötti összecsapás harmadik és legújabb állomása a hegyközségi törvény 2012. évi módosítása és annak helyi végrehajtásához kötődik. A jelenlegi ellentétek már nem az új és régi stílusú aszú körül zajlanak, hiszen ez a vita már eldőlni látszik. A prosperáló pincészetek teljesen új alapokra kívánják helyezni a helyi szabályozási rendszert:
A Tokaji termékleírás módosításával ki kell zárni a nem természetes édes borokat, kötelezővé tenni valamennyi terméktípusra a helyben palackozást, továbbá egyszerűsíteni a termékstruktúrát. Utóbbi az aszúszámok feltüntetésének elhagyását, és több borkülönlegesség megszűntetését jelentené. (Inforádió, 2013)
A Tokaji termékleírásból kizárt termékeket Zempléni oltalom alatt álló földrajzi jelzés kategóriába kívánják átcsoportosítani;
A helyben palackozás előírásával ki kell szorítani a nem borvidéki felvásárlókat a borvidék területéről;
A Tokaji Borminősítő Bizottságot véleményük szerint újjá kell szervezni, hogy abban több világot látott szakember kapjon helyet;
Az alacsony minőségű termékek szabályozási és szakmai kizárásával a valódi Tokaji borok iránti kereslet és az értékesítési árak is növekedni fognak;
A helyi borászatot és termelőket képviselő oldal nyitottnak mutatkozik a javaslatok elfogadására. Véleményük szerint viszont a változásokat nem lehet egyik napról a másikra véghez vinni, hanem alaposan elő kell készíteni, és hatástanulmányokon keresztül vizsgálni annak az egyes szereplőkre gyakorolt hatását. Véleményük szerint a Zempléni OFJ kategóriába átsorolt borok ára 20-30%-kal 153
csökkenne, ami maga után vonzza a szőlő felvásárlási árak csökkenését, és adott esetben újabb szőlőkivágási hullámot indítana el.
A két tábor közötti szembenállás a hegyközségi törvény által előírt kötelező tisztségviselő választások alkalmával csúcsosodott ki. A jelöltállítás és a területalapú szavazások után új fordulatra számíthatunk. A HVG (2013) cikke alapján a változásokra „megnyílik az esély”, mert az új tagokkal felálló hegyközségi és borvidéki vezetés is azonos elveket vallja. Tehát a befektetői tulajdonban lévő pincészetek és a prosperáló családi pincészetek által felvázolt változásokat végrehajthatóvá válnak.
Összességében elmondható, hogy a Tokaji borvidéken a befektetők megjelenése a helyi termelők látens ellenállásába ütközött, amelyet alapvetően a borvidék feletti koordináció elvesztésétől való félelem hozott a felszínre. Külön problémaként jelenik meg, hogy a külső forrásból létrejött borászatok jelentős technológiai és kereskedelmi erőfölényre tettek szert a helyi termelőkkel szemben. A Tokaji borvidék új gazdasági szereplőinek vitathatatlan szerepe van abban, hogy újra megismertették a Tokaji bort a nyugati piacokon. A szocialista piacgazdaság ágazat-szervezési modellje miatt a fizetőképes külföldi piacokon a Tokaji bor nem volt jelen megfelelő minőségben és választékban, ezért a fogyasztók számára a Tokaji bor ismeretlen volt a rendszerváltozás pillanatában. Ezt a folyamatot változtatták meg jelentősen azok a külföldi tulajdonú vállalatok, amelyek anyavállalataikon keresztül hozzáférést szerezetek a legfontosabb nyugati disztribúciós csatornákba. A másik fontos ütközései pont abból adódik, hogy a feltörekvő családi pincészetek számára nagyon nehéz kitörni a nagy pincészetek árnyékából. A befektetői pincészetek jelenlegi termékfejlesztési szerepéből adódóan, húsz év alatt ők váltak a borvidék arculatává, kiépítve kapcsolatrendszerüket a hazai és külföldi szakmai emberekkel. Olyan szakmai kapcsolati tőkére tettek szert, amelyet a kispincészetek csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudnak elérni.
154
„S parányi művemnek nyoma Elvész az óriási munka közt,” (Petőfi Sándor: Az Apostol)
VII. Kutatási javaslatok
eredmények,
következtetések
és
1. Kutatási hipotézisek értékelése
Kutatási témámhoz kapcsolódóan végzett szakirodalmi vizsgálatok és irányított interjúk során szerzett adatok kvalitatív elemzésére alapozott ágazati esettanulmányok segítségével két külföldi és két eltérő termelési struktúrájú magyar borvidék példáján keresztül mutattam be a külső tőkeforrásból megvalósult szőlő-bor ágazati befektetők megjelenésének hatásait az egyes termelési körzetek fejlődésére. Az alábbiakban a problematikában meghatározott kutatási hipotéziseimre kívánok választ adni.
1. Hipotézis
Kutatásom első hipotézise volt azon állítás értékelése, miszerint a külső tőkeforrások a privatizációhoz kötődően jelentek meg a magyar szőlő-bor ágazatban és e befektetéseket külföldi működő tőkebefektetéseknek minősülnek.
Miként az irodalmi részben kifejtettem, a magyar szőlő-bor ágazat gazdasági átmenetét és modernizációját elemző mértékadó tanulmányok szerint (ld.: Szabó és Botos 2007, Botos és Montaigne (1998)) a magyar ágazat megújulása első sorban a privatizáció során hazánkban beruházó külföldi stratégiai befektetőknek köszönhető. A tőkebefektetések eredetének vizsgálata során arra a megállapításra jutottam, hogy nem kizárólag FDI típusú beruházásokról van szó. A privatizáció során több külföldi befektető jelent meg az ágazatban, de velük párhuzamosan több magyar beruházó is a privatizációs tenderek győztese lett. A külföldi beruházások térnyerését erőteljesen gátolták az 1994-es földtörvény földtulajdonra vonatkozó előírásai. Az ágazatba beáramló kizárólagos külföldi működő tőkebefektetések cáfolataként említhető a Villányi borvidék példája, ahol a külső tőkeforrásból létrejött beruházások döntő többsége magyar állampolgárságú üzletemberek vállalataihoz kötődik.
155
Elemzéseim eredményei arra is rámutattak, hogy bár a külső működő tőkebefektetések jelentékeny része a privatizáció elhúzódó folyamatához köthető, ennek ellenére az ezredfordulót követően számos új külső tőkeforrásból létrejött beruházás valósult meg a két vizsgált borvidéken. A két borvidék példája egyértelműen cáfolja az első hipotézisnek azt az állítását, miszerint a privatizációhoz kötődően jelentek meg kizárólag külső befektetők az ágazatban. A hozott példáim ugyanis azt mutatják, hogy a szőlő-bor ágazat fejlődését az ezredfordulót követően a magyar tulajdonú új típusú vállalkozások generálták. A Tokaji borvidék esetében fontos látni hogyan jöttek létre olyan külföldi tulajdonú vállalatok, melyek nem közvetlenül a privatizáció folyamatához kapcsolhatók (lásd.: Királyudvar).
Összefoglalva: első kutatási hipotézisemre részben nemleges választ kell adni. Külső ágazati befektetők jelentős számban jelentek meg a privatizáció időszakában, de letelepedésük nem kizárólag e rövid időszakhoz köthető. A külső ágazati befektetők közül a külföldi működő tőkebefektetések alapvetően a privatizációhoz kötődően jelentek meg, de jelenlétük nem érinti valamennyi borvidéket. Több állami gazdaság és pincegazdaság került magyar befektetői csoportok, illetve magánszemélyek tulajdonába. A külső tőkeforrásból létrejött vállalkozások száma az ezredfordulót követően jelentősen emelkedett a vizsgált borvidékeken.
2. Hipotézis
Az adatok kvalitatív elemzése során igazolást vagy cáfolatot kerestem azon hipotézisemre, miszerint a magyar borvidékek termelési szerkezetének megújulását egyértelműen a külső tőkeforrásból megvalósult befektetések dinamizálták.
Ahogy az első hipotézisre adott válaszomban kifejtettem, a befektetéseknek csak egy része minősül külföldi működő tőkebefektetésnek. Ennek ellenére az FDI szakirodalmának a tőkebefektetések ágazatdinamizáló állításai jól hasznosíthatók a külső tőkeforrásból létrejött beruházásoknak az ágazat termelési szerkezetére gyakorolt hatásának vizsgálatához. Az elméleti részben megfogalmazottak szerint a tőkebefektetések pozitív hatása, hogy elősegítik az adott ágazat termelési struktúrájának modernizálását. A Villányi borvidéken történ befektetéseket vizsgáló esettanulmány kiemeli a termelési szerkezet jelentős módosulását, amelyet leginkább a fajtaszerkezet összetételén ek változása mutat. Ennek a változásnak az elindítói azok az innovatív családi gazdaságok voltak, melyek borászati sikerei példaként szolgáltak a helyi termelők és a befektetők számára is.
156
A Villányi borvidék példája alapján e sikeres helyi családi pincészetek a technológiai innováció legfontosabb kezdeményezői a szőlőtermesztés és a borászat területén egyaránt. Innovációik sikere a borvidék töretlen fejlődésének az egyik legfontosabb mozgatórugója. Ennek köszönhetően vált a szocializmus idején tömegborairól ismert borvidék Magyarország legsikeresebb vörösbortermelő borvidékévé. Villány példája bizonyítja, hogy a külső tőkeforrásból létrejött borászati beruházásoknak fontos szerepe volt a borvidék termékdifferenciálásnak kialakításában, illetve a borvidék értékesítési rendszerén belül az export arányának növelésében.
Tokaji borvidék példája alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések voltak az élenjárói a borvidék termelési szerkezete modernizációjának. Tevékenységük a szőlőterületek minőségi szerkezetváltásán túl a borászat területére is kiterjedt. Utóbbival kapcsolatban fontosak azoknak a termékfejlesztéseknek a kiemelése, mellyel Tokaj ismét ismertté vált a nemzetközi piacon. A külső tőkeforrásból létrejött borászatok – általában anyavállalataik kereskedelmi hálózatán keresztül – jelentősen átalakították a borvidék értékesítési alrendszerét. Különösen fontos tevékenységük a Tokaji boroknak a fejlett nyugati piacokra történő sikeres bevezetése. Az új borászatok által bevezetett termékdifferenciálás rávilágít arra is, hogy az – egyes bortípusok szinte teljesen eltűntek a termékkínálatból - együtt járhat a termelési szerkezetet korlátozásával is. Fontos ugyanakkor kiemelni azt a tényt, hogy az innováció területén a kezdeményező szerepet egyre erőteljesebben a legsikeresebb helyi bortermelők veszik át. A befektetői pincészetekétől eltérő gazdasági modelljük és piaci szerkezetüknek köszönhetően nagyobb fokú önállóságot biztosít a borászoknak. E prosperáló családi borászatok szerepe meghatározó a borvidék egyediségének javításában, különösen a történelmi dűlőklasszifikáció várható jövőbeni szerepének helyreállításában.
A két borvidék eltérő történelmi hagyományait figyelembe véve megállapítható, hogy a külső tőkeforrásokból létrejött pincészeteknek a borvidék termelési szerkezetének modernizációjában betöltött szerepét nagyban befolyásolja megjelenésük időpontja. További módosító hatással bír, hogy a befektetők megjelenésének pillanatában milyen mértékű a családi borászatok gazdasági aktivitása és versenyképessége. Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a tőkeerős befektetői borászatok minden esetben pozitív hatást gyakorolnak az adott termelési körzet értékesítési rendszerének modernizációjára.
157
3. Hipotézis
Esettanulmányaim során több elemzési szemszögből igyekeztem választ találni azon hipotézisre, miszerint a külső forrásból megvalósult befektetések hatásai pozitívak a helyi gazdasági szereplők fejlődésére. A külföldi működő tőkebefektetések elméletének bemutatása során felfigyeltem számos irodalmi munkára, amelyek szerzői az FDI fejlődésben betöltött negatív hatásaira hívták fel a figyelmet. Ennek alapján az irányított interjúk során külön szempontnak tekintettem a borvidékeken megfigyelhető esetleges negatív hatások feltárását is.
A Villányi esettanulmány eredményei alapján megállapítható, hogy a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek új piaci lehetőségeket, új marketingszemléletet hoztak a borvidékre. A borturizmushoz kapcsolódó beruházásaik új, eddig elérhetetlen célközönség megjelenését eredményezték a borvidék valamennyi termelője számára. Az új típusú borászatok megjelenése egy oltalom alatt álló eredetmegjelölésű területen egyoldalúan a termelési javak keresletének növekedését vonja maga után. A korlátos termelési potenciálból adódóan, a külső befektetők megjelenése esetén, a termőföld és a mezőgazdasági alapanyag (esetünkben borszőlő) iránti kereslet növekszik, melyet a kínálati oldal nem tud azonos ütemben követni. A külső tőkebefektetők megjelenésének hatására a termőföld és a borszőlő piacon jelentékeny árnövekedést tapasztalunk. Mindez pozitívan hat az ágazati szereplők közül a szőlőültetvénnyel rendelkező termelőkre, mivel ingatlanuk értéke és szőlőültetvényük jövedelemtermelő képessége robbanásszerűn emelkedik. A keresleti piac jelentékenyen mérsékli a borszőlő felvásárlási árak hektikusságát, ami javítja az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses bor alapanyagát előállító szőlőtermelők termelési biztonságát. Villány példája viszont azt is mutatja, hogy a külső tőkebefektetések megjelenése gátolja a fejlődésben lévő családi gazdaságokat, különös tekintettel a fiatal szőlészekre, borászokra. A termelési javak árnövekedéséből adódóan versenyhelyzetük számottevően romlik. Helyzetüket Villány esetében tovább rontja, hogy a tőkeerős pincészetek több bizonyítható estben morálisan kifogásolható gazdasági magatartást tanúsítanak a termelési javakért folyó versenyben.
A Tokaji borvidékről szóló kvantitatív elemzésekben számos pozitív példát emeltem ki a külső tőkebefektetéseknek a helyi termelőkre gyakorolt hatására. Ezek közül kiemelendők a befektetőknek a borvidék imázsának felépítésére vonatkozó erőfeszítéseik. A tőkeerős vállalatoknak a belső és külső piacon tett marketing befektetéseik javítják a helyi vállalkozások piaci lehetőségeit, új értékesítési
158
csatornákat nyitva meg azok számára. Termeléstechnológiai rendszerük és szemléletük példát és követendő utat jelent a családi pincészetek számára, és folyamatos fejlesztésre ösztönzi őket. A Tokaji borvidéken a rendszerváltozás pillanatában megjelent, alapvetően külföldi befektetők beruházásai a kor legmodernebb technológiájának berendezésével szerelték fel pincészeteiket. Mindennek hatására a termékfejlesztés területén meghatározó versenyelőnyre tettek szert a helyi termelőkkel szemben. Másként fogalmazva a helyi, tőkeszegény családi gazdaságok, amelyek a külföldi befektetők megjelenésének pillanatában családi gazdaságuk újraalapítására koncentráltak, technológiai hátrányba kerültek a borvidék új szereplőivel szemben. A modern technológia hiányában termékeik minősége folyamatosan alulmaradt a befektetői pincészetek termékeivel szemben, így kiszorultak a legfontosabb minőségi piacokról. Mindezek a tények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a külső tőkeforrásból létrejött beruházásokat, különösen a külföldi tulajdonú pincészeteket, erős társadalmi kritika éri gazdasági tevékenységük miatt. A gazdasági szereplők közötti szembenállás a borvidék arculatának egészét jelentősen rontja.
Rioja példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek térnyerésével egy időben, a borvidéken dolgozó tradicionális pincészetek száma csökkent, tehát egyre több helyi termelő hagyott fel véglegesen a szőlő- és bortermelés ősi hagyományával.
A két magyar példa és a bemutatott spanyolországi tendencia alapján ki lehet jelenteni, hogy a külső tőkeforrásból létrejött pincészetek számos pozitív hatása ellenére több negatív hatást is gyakorolnak a borvidék egyes gazdasági szereplőinek tevékenységére. E negatív hatások leginkább a fejlődésben lévő családi pincészeteket, helyi termelőket érintik, tehát mindazokat, akiknek az ősei megteremtették az adott borvidék arculatát, imázsát. Ez utóbbi tény jelentősen ronthatja a befektetők társadalmi megítélését.
159
2. Önálló kutatási eredmények és értelmezési tartományuk
A hazai és külföldi borvidéki esettanulmányokon keresztül az alábbi önálló kutatási eredmények kerültek megfogalmazásra.
1. Tézis
Az agrár-élelmiszeripar egyéb szakágazataihoz viszonyítva megállapítható, hogy a szőlő-bor ágazatban lezajlott koncentrációs folyamatok a kezdeti szakaszban járnak. A keresleti oldalon (disztribúciós csatornák) megfigyelhető verseny hatására a szőlő- és bortermelés további koncentrációjára lehet számítani.
2. Tézis
Magyarországon a koncentrációs folyamatok speciális körülmények között zajlottak le, hiszen a bortermelési oldal koncentrációja a szocialista piacgazdaságban alakult ki, amelyet a privatizáció folyamata konzervált. A külföldi működő tőkebefektetések hazánkban szorosan összeforrtak a privatizáció folyamatával. A külső tőkeforrásból származó befektetések száma és aránya várhatóan Magyarországon is emelkedni fog az elkövetkező évtizedben. A szőlő-bor ágazat jövedelemtermelő képességének csökkenése, különösen a szőlőtermesztés jövedeltermelő képességének megszűnése a vázolt koncentrációs folyamatokat gyorsíthatja.
3. Tézis
A szakmai megítéléssel szemben, a szőlő-bor ágazatba befektető magánszemélyek borászati beruházásaikat nem kizárólag magánvagyonukból hozzák létre, és markáns eltérés figyelhető meg a borászati és szőlészeti befektetések között. Pincészeti vállalkozásukat elsősorban más ágazatban sikeresen működő vállalkozásaik, olykor offshore vállalkozások tőkeapportjával alapítják meg. A földtörvény földtulajdonra vonatkozó szigorú előírásaiból adódóan a szőlőterületeket jellemzően magyar állampolgárként, magánemberként, adózott jövedelmükből vásárolják meg a befektetők.
160
4. Tézis
A külső tőkeforrásból létrejött borászati beruházások alapítását számos szubjektív, közgazdaságilag nehezen értelmezhető és mérhető tényező befolyásolja. A szőlészeti-borászati befektetések gazdasági megtérülését nem a vállalkozás számviteli szempontból vett nyereséges gazdálkodása jelenti a befektetők számára, hanem a létrehozott pincészet jövőbeli várható értéknövekedése és hírneve. A befektetés helyszínének megválasztása szempontjából meghatározó az adott borvidék hírneve és termékeinek fejlődési potenciálja. A borászati befektetést inspirálja a bor pozitív társadalmi megítélése, és a „borkultúrába” történt beruházáson keresztül szerezhető ismertség.
Fenti önálló és újszerű eredményeket nem szabad általános érvényű megállapításoknak tekinteni. A disszertáció térben és időben kiterjedt vizsgálatai is azt kívánták alátámasztani, hogy a problémakör közgazdasági és társadalmi megítélése borvidékenként eltérő következtetéseket hoznak felszínre. Ez a megfogalmazás összecseng Rastoin (2006) megállapításával, miszerint egy agrobusiness-hez kötődő ágazati tanulmánynak minden esetben figyelembe kell vennie a vizsgált területnek a földrajzi helyzetéből és történelméből adódó gazdasági, technológia (bele értve termékstruktúráját) és szervezeti aspektusait. Kutatási eredményeim egyértelműen a szocialista piacgazdaságból a kapitalista piacgazdaságba történő átmenetben lévő országok mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetéseinek kvantitatív elemzése során alkalmazhatók. Ezen belül is az értelmezési tartomány az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses és földrajzi jelzéses, minőségi agrár-élelmiszeripari termelési körzetek vizsgálatára szorítkozik.
161
3. A kutatás további irányai
A szélesebb értelmezési tartományú következetések és megállapítások megfogalmazásához indokolt a kutatási eredmények érvényességét további magyar termelési körzetekben folytatott ágazati tanulmányokon keresztül tesztelni. Kiemelt fontosságú lenne a külső tőkeforrásból létrejött befektetések és azok hatásainak vizsgálata a Balaton és a Duna borrégióban. Utóbbi vizsgálat fontosságát mutatja, hogy Magyarország borászati kapacitásának jelentékeny része a Duna-Tisza közi területen koncentrálódik. A vizsgálatok eredményeinek nemzetközi szintű disszeminációját jelentősen javítaná, a vizsgálatok kiterjesztése az EU 2004 után csatlakozott bortermelő országaira, különös tekintettel Bulgáriára, Romániára és a Cseh Köztársaságra. Az eltérő szocialista gazdasági modellek és a rendszerváltozást követő gazdaságmodernizációs politikák hatására a külső tőkeforrásból létrejött borászati befektetések volumene, gazdasági szerepe és hatásai is eltérőek lehetnek az egyes tagországokban. A vizsgálati módszertan fejlesztését jelentené a kvantitatív elemzési módszerek bevezetése. Ez elsősorban a vizsgált vállalatok gazdálkodási tevékenységének pénzügyi elemzését jelenti, különös tekintettel a beruházás megtérülési számításokra. Ez esetben viszont újabb irányított interjúkat vagy olyan szekunder adatforrásokat szükséges találni, melyek elegendő információt nyújtanak a kvalitatív elemzésekhez. A kutatás újabb irányát jelentheti - az új intézményi közgazdaságtan elméletéből kiindulva - a szabályozási környezet változásának a szőlészeti-borászati befektetésekre gyakorolt hatásának vizsgálata. 2014. május 1-jétől lejáró földvásárlási moratórium és az új földtörvény szintén jelentős változásokat indukálhat a magyar ágazatban. További kutatási lehetőséget jelentene az irányított interjúk eredményeinek szociológiai elemzése. A társadalmi kapcsolatok, emberi érzések (hit, szeretet, gyűlölet, bizalom, gyanakvás, érdekszövetségek) olyan szubjektív, ökonómiai szempontból nehezen definiálható fejlődési faktorokat jelentenek, melyek hosszú távon befolyásolhatják egy borvidék fejlődésének irányát és ütemét.
162
4. Összefoglaló
A világ szőlő-bor termelési rendszerében a második világháborút követően jelentős szerkezeti változások zajlottak le. A hagyományos bortermelő országok szőlőterülete és belső fogyasztása a hetvenes évek második felétől folyamatos csökken. Míg ezen országok belső strukturális problémáik leküzdésére koncentráltak, a korábban szőlő- és bortermeléssel nem foglakozó, perspektivikusan fejlődő államok jelentékeny termelési potenciálra tettek szert, és jelentek meg a világpiacon. Fejlődésüket segítette elő, hogy koncentrált termelési szerkezetükkel, és új marketing szemléletükkel versenyképesebbnek bizonyultak a korábban bort nem fogyasztó, prosperáló piacokon. A termelési szerkezetben bekövetkező koncentrációra azonban nem lehet úgy tekinteni, mint ami csak az újvilági országok sajátossága. E folyamatok, más élelmiszeripari ágazatok tapasztalatából kiindulva, csak a bortermelés koncentrációjának a kezdeti szakaszaként értelmezhetők. Kutatásaim eredményei megerősítik azt a feltételezést, miszerint egy ágazat koordinációs paradigmaváltásának vagyunk szemtanúi: a hagyományosan családi gazdaságokra és a szőlőtermelőket egyesítő szövetkezetek kényes egyensúlyára alapozott, hagyományos bortermelő ágazatszervezési modelljein is a repedés nyomai látszanak. Ezekben az országokban is egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak azok a külső tőkeforrásból megvalósult pincészetek, melyek a termelés koncentrációjának új mozgatórugóiként jelennek meg az ágazatban. A külső tőkeforrásból létrejött borászati vállalkozások számának növekedése azt mutatja, hogy a szőlő-bor ágazat versenyképes befektetési formát jelent a globális tőkepiacokon a többi befektetési formával szemben. Az ágazat attraktív befektetési lehetőségének köszönhetően, számára korábban elérhetetlen tőkeforrások dinamizálták az ágazat fejlődését a kilencvenes években. E befektetések mögött meghúzódó beruházások viszont nem minden esetben vívták ki a helyi lakosság támogatását, különösen a hagyományos bortermelő országokban. A társadalom több esetben a vidéki hagyományok pénzzé váltását és értékeik eltűnésétől félve szembekerültek a befektetők beruházásaival. A világban lezajló koncentrációs folyamatok Magyarországon is megfigyelhetők, ugyanakkor annak lefolyását a rendszerváltozás és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk befolyásolta. E két esemény hatására Magyarország történelmi hagyományai alapján újraszervezte az ágazat intézményrendszerét és szabályozását a közösségi joganyag alapján határozta meg. A decentralizáció legfontosabb lépése a termelők önrendelkezését biztosító hegyközségi szervezet visszaállítása volt. A szocialista piacgazdaság koncentrált bortermelési szerkezetét figyelembe véve, Magyarországon az igazi változást a tulajdonosi struktúra megváltozása jelentette. Míg a szőlészet területén a termelés atomizált szerkezete alakult ki, addig a bortermelésünknek a II. világháború után kialakult koncentrált szerkezete konzerválódott. A borászati üzemek privatizációja során jelentek meg Magyarországon az
163
első külső tőkeforrások az ágazatban. A befektetők között kezdetben nagy számban találhatunk külföldi tőkebefektetőket is, akik általában stratégiai befektetőként jelentek meg Magyarországon. Szekunder adatforrásokra alapozott kutatások eredményei azt mutatják, hogy a befektetők megjelenése az egyes bortermelési szakágazatokban és borvidékeken heterogén: legnagyobb számban a híres borvidékeken (pl.: Tokaj) jelentek meg, illetve a pezsgőiparban. A föld tulajdonjogához kapcsolódó speciális jogi szabályozás miatt a külföldi befektetők száma a többi élelmiszeripari ágazathoz képest alacsony. Kutatásaim közvetlen témáját jelentő külső tőkeforrásokból megvalósult szőlő-bor ágazati befektetések hatásainak vizsgálatai során megállapítottam, hogy Malborough (Új-Zéland) és Rioja (Spanyolország) borvidékek gazdasági fejlődését ágazaton kívüli tőkebefektetők dinamizálták. Bár Új-Zélandot újvilági, Spanyolországot hagyományos bortermelő országként tartják számon, a két borvidék fejlesztési modellje a külső befektetőkön alapult. Megjelenésük és gazdasági sikerük újabb befektetők érdeklődését keltették fel, melyek mindegyike a borvidék hírnevének javítását tűzte ki célul. E vállalatok újszerű marketingszemléletének köszönhetően, a két borvidék neve mára minden borkedvelő számára azonos a magas minőségű termékekkel. Az ágazati tanulmányok módszertanát figyelembe véve arra a következtetésre jutottam, hogy a külső tőkeforrásból létrejött szőlő-bor ágazati befektetések hatásait nem lehet egyértelműen országos szinten vizsgálni. Az eltérő történelmi hagyományok és társadalmi viszonyok miatt az egyes borvidékeken a befektetések eltérő gazdasági fejlődést indukáltak és azok társadalmi és szakmai megítélése is eltérő. Vizsgálataim alapján kijelenthető, hogy a külső forrásból létrejött pincészetek hatásainak megítélése abban az esetben lesz egyértelműen pozitív a helyi borászati vállalkozások számára, ha utóbbiak gazdasági és technológiai fejlettsége a befektetők megjelenésének pillanatában megfelelő. Ellenkező esetben a befektetői pincészetek sikere akár fokozhatja is a helyi termelők lemaradását.
164
5. New scientific results
Through national and international case studies, the following sub independent research is formulated.
1-Thesis Compared to the other sectors of agribusiness industry it is concluded that in the wine business concentration processes were involved in the initial stage. On the demand side (distribution channels) the effects of competition in the vine and wine production can be observed, and we can calculate with further concentration.
2-Thesis In Hungary, the concentration process fell under special circumstances, as the concentration of wine production on the socialist market economy emerged, which is conserved under the process of privatization, to which foreign direct investment in Hungary was closely welded. The amount and proportion of investment capital from external sources is expected to rise in Hungary over the next decade. The decrease in the wine business income-generating capacity - particularly the loss of vine growing profitability - could also accelerate the outlined concentration processes.
3-Thesis In contrast to the professional judgment of the wine business investor, private investments did not exclude capital brought in from investor’s private properties and sharp differences were observed between the vine and wine investments. The winery business is primarily founded by capital contributions of their companies in other sector, sometimes even offshore companies. Due to strict laws governing land ownership, typically reserved for those with Hungarian citizenship, vineyards are commonly purchased from personal taxed income payments, by investors posing as private Hungarian citizens.
4-Thesis Investments of externally sourced capital established the foundations of many subjective and difficult to interpret economically measurable factors. The economic return on wine business investments is not a profitable business in terms of accounting for investors. However it establishes the expected future increase in the value and reputation of the winery. The reputation of the wine region as well as the development potential of its products are crucial points when choosing the investment location. Winery investments are inspired by positive social perception, and the celebrity obtained through investment in the "wine culture." 165
IRODALOMJEGYZÉK AGARWAL Jamuna (1980), „Determinations of foreign direct invetment: a survey”, Review of world economics, Volume 116, pp. 739-773. ALVINCZ József, TANKA Endre, UDOVECZ Gábor (1994), A külföldi tőke megjelenése a magyar élelmiszergazdaságban, AKII, Budapest, pp. 36-68. ANDREFF Vladimir (2002a), „Privatisation et Gouvernement d’entreprise dans les économie de transition”, Conférence d’Angers, Angers BACSÓ András (1994), „Szőlőbirtokok és pincészetek újjászerveződése Tokaj-hegyalján”, Borászati Füzetek, 4, pp. 13-15. BALASSA Iván (1991), Tokaj Hegyalja szőlője és bora, 471. p. BAREL Yves (1971), Prospective et analyse des systemes, La documentation francaise, Paris, p 173. 1991, BENCHARIF Hamid, KACI Mohamed, RASTOIN Jean-Louis, SAID-OUAMEUR Hamiche, SAHLI Zoubir (1999), Introduction au management agro-industriel dans les économies en transition, Le cas de Maghreb, Montpellier : CIHAEM-IAM. Programme SEFCA. BENKO Gérard et LIPIETZ Alain (1992), Les régions qui gagnet – Distrcits et Réseaux :les nouveaux paradigmes de la géographie économique ou encore la réflexion collective menée dans le cadre du séminaire J.T. Le Coz à Montpellier BORSZÉKI Éva (1990), „Internatioinal Competitiveness of the Hungarian Viticulture and Enology”, Vine and Wine Economy, Proclamation of the International Symposium, Kecskemét, Hungary, 25-29 June 1990, pp. 221-226. BOTOS Ernő Péter and MONTAIGNE Etienne (1998), The competitiveness of Hungarian wine, Working paper, april BURTON Benjamin J. – JACOBSEN Joyce P. (2001), “The rate of return on investment in wine”, Economic Inquiry, Vol 39, No. 3, pp. 337-350 BRAZSIL Dávid (2009): „A bortermelés struktúrájának változásai” Gazdálkodás, 53 (5), pp. 12-16. BRAZSIL Dávid (2006) Des investissements extra-sectoriels dans une appellation d’origine controlée hongroise: La cas de Villány, Mémoire de fin d’étude, Master 2 EGDAAR, SupAgro Montpellier, 137 p. BRAZSIL Dávid – SIDLOVITS Diána (2009): „Az eredetmegjelölés koncepcionális kérdései a Balatoni Borrégióban” Gazdálkodás, 53 (4), pp. 376-383.
166
BRAZSIL József (2000), „A Balaton-felvidék borszőlőtermelés technológiai rendszerének ökonómiai értékelése és munkaszervezési modellezése a fenntartható gazdálkodás követelményrendszerében”, Doktori (Ph.D.) értekezés, Veszprémi Egyetem, Keszthely CANTWELL John (1991); A survey of theories of international production, in: JANSIK Csaba (2001) Külföldi működő tőkebefektetések a magyar élelmiszeriparban, Nemzetközi kitekintés az FDI-koncentrációs térképek módszerével, Agroinform Kiadó, Budapest, 299 p. CASTALDI, M.A. (1984) An investment analysis of small premium Washington state wineries, MA thesis, Department of Agricultural Economics, Washington State University, Pullman. CASTALDI, M.A. FOLWELL, R.J. (1987) „Economies of size in wineries and impacts of pricingand product mix decisions”, Agribusiness, 3, 281–292. COELHO Alfredo, RASTOIN Jean-Louis (2004), „Globalisation du marché du vin et restructuration des entreprises multinationales”, Ooenometrie XI, Université de Bourgogne, Dijon, 22-22 mai 2004 COELHO Alfredo (2005), Les strategies de développement des grandes firmes de l’industrie mondiale du vin sur la longue période (1980-2005) , Progrès Agricole et viticole, Montpellier, COUDERC Jean – Pierre, LAHERRER Francois, RAMUAD Hervé (2003), Analyse financière des caves coopératives de la filière vitivinicole en France (1999-2001), Recherche action Crego Université de Montpellier II, UMR MOISA Agro Montpellier et Crédit Agricole SA, pour le compte d’Onivins, Paris 76 p. DILLON, C.R., MORRIS, J., PRICE, C. and METZ, DAVID (1994a) The technological and economic framework of wine and juice production in Arkansas, Bulletin 941, Arkansas Agricultural Experiment Station, Division of Agriculture, University of Arkansas, Fayetteville DOMINÉ André (2008): Bor, Vince Kiadó, Budapest p. 928 DUNNING John H. (1977): „Trade, location of economic activity and the multinational enterprise: a search for an eclectic approach”, in: B. Ohlin, P. 0. Hesselborn and P. M. Wijkman (eds.), The International Allocation of Economic Activity, London: Macmillan, 1977, pp. 395-418. DUNNING John H. (1992): The Theorv of Transnational Corporations, UNCTC Library on Transnational Corporations, Routledge, London, 454. p. FORGATY James (2007), „Rethinking wine investment int he UK and Australia”, American Association of Wine Economics, 6, 20. p FORGATY James (2006), „The return to Australian fine Wine”, European Review of Agricultural Economics, 33 (4), pp. 542-561.
167
FOLWELL Raymond J., BALES Timothy A., Edwards Charles G. (2001), „Cost Economies and Economic Impacts of Pricing and Product Mix Decisions in Premium Tabel Wine Wineries”, Journal of Wine Research, 12 (2), pp. 111-124. GOBIERNO DE LA RIOJA (2000) Costes de producción de cultivos agrícolas en La Rioja, sección de estadsítica n 4. Logrono: Gobierno de La Rioja. GOMES-BEZARES Fernando, LARREINA Mikell (2008), “An Approach to the Valuation of Rioja Wine”, Journal of Wine Research, 19 (1), pp. 33-50. GOLDBERG Ray A. (1968), Agrobusiness coordination, a system approach to the wheat, soybean and Florida oranges economies, Mass (EUA), Boston, 1968, p. 256 HAJDÚ Istvánné – LAKNER Zoltán (2002), The Competitiveness of Hungarian Food Industry a Systeme Based Approach, Budapest: Mezőgazdasági Kiadó, p. 165 HANNIN Hervé, COUDERC Jean-Pierre, D’HAUTVILLE Francois, MONTAIGNE Etienne (2010), „La Vigne et le vin” La documentation Francaise, Paris, 2010, pp 103-156. HAYWARD David, LEWIS Nick (2008), „Regional dynamics in the globalising wine industry:the case of Marlborough, New Zealand” The Geographical Journal, 174 (2), pp. 124-137. HEIBROEK Arend (2007), Changing competitiveness in the wine industry, The rise and fall of wine countries, Rabobank International JANSIK Csaba (2001a), „A magyar élelmiszeriparba áramló külföldi működő tőkebefektetések determinánsai és hatása közép-kelet-európai kontextusban”, Ph.D. értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest JANSIK Csaba (2001b), Külföldi működő tőkebefektetések a magyar élelmiszeriparban, Nemzetközi kitekintés az FDI-koncentrációs térképek módszerével, Agroinform Kiadó, Budapest, 299 p. KISARI István, SIDLOVITS Diána (2005), A magyar élelmiszerkereskedelem bor- és pezsgőválasztéka, Borászati Füzetek, 15(2), pp. 1-5. KORNAI János (1998), From socialism to capitalism What is meant by the ’Change of System’?, The Social Market Fondation, Centre for Post-Collectivist Studies, London. KORTEN David C. (1996), Tőkés társaságok világuralma, Korrekt, Budapest, 405 p. LAPOSA József (1993), A magyar borvidékek ékessége Villány, Budapest : Kossuth Kiadó, pp 74-92. LAURET Francois (1983), “Sur les études de filières agro-alimentaires”, Economie et Société, Cahier de l’Institut de sciences mathématiques et économiques appliquées, 15 (5), mai, pp. 721-740. LAURET Frédéric et PEREZ Roland (1992), Méso-analyse et économie agroalimentaire, Economies et Sociétés, série du développement agroalimentaire, 1992, pp 99-118.
168
LEMOIGNE Jean-Louis (1984), La théorie du système général, Théorie de la modélisation, Paris : PVF, 2ème Edition, pp. 47-70 LINDERT Peter H., PUGEL Thomas A. (1996), International Economics, International edition, Richard D. Irwin, Burr Ridge, Illinois, 27. fejezet. MÁJER János, LAKATOS Anita (2005), „A Balatoni Borrégió borvidékeinek stratégiáját megalapozó kutatási eredmények” Közép-Európa mezőgazdasága – lehetőségek és kockázatok, XLVII. Georgikon Napok Konferencia / 15. ÖGA éves találkozó, Keszthely, 2005. szeptember 29-30. pp. 150-153. MALASSIS Louis (1973), Economie Agro-Alimentaire, Paris MATEOS Monica (2003), Les investissement direct étranger et les formes de coordination du système alimentaire, le cas de l’Argentine, Ph.D. értekezés, Ecole Nationale Supérieure d’Agronomie de Montpellier MIHÁLYI Péter (1998), A kárpótlás, Budapest : ÁPV Rt. pp. 7-71. MORVAN Yves (1980), Fondements d’économie indusrielle, Paris : Economica. 2ème édition. 1991 MOULINS Franck (1997) „Une analyse dinamique du role de l’investissement direct étranger dans les restructurations industrielles des pays d’Europe centrale et orientale” Revue d’études comparatives Est-Ouest, 2, pp. 5-15. OSZLAY András (1999): „Elméletek és tények a külföldi működő tőkebefektetésekről” Bankszemle, 43 (10-11), pp. 44-81. PORTER Michael E. (1982): Choix stratégique et concurrence; Techniques d’analyse des secteurs et de la concurence dans l’industrie, Paris, Economica, pp. 400-415. PORTER Michael E. (1990): The Competitive Advantage of Nations, The free Press. Macmilillan, New York, in: PORTER Michael E. (1993): L’avantage concurrentiel des nations, InterEditions, Paris, 883 p. POULIQUEN Alain, NIDENBERG Simone (1993), “Avant propos“, Economie Rurale, contribution d’un colloque SFER, 214-215, mars-juin, pp. 3-5. RADÓCZNÉ KOCSIS Teréz, GYÖRE Dániel (2006), A borpiac helyzete és kilátásai, Budapest°: AKI, RASKÓ György (2000), Az élelmiszeripar privatizációja Magyarországon, Budapest : ÁPV Rt. 187 p. RASTOIN Jean-Louis (2006), Economie et Stratégie Agro-Industrielle : Le système alimentaire, Document pédagogique, Agro-Montpellier, 219 p. REARDON Thomas, TIMMER Christopher P. 2007. “Transformation of Markets for Agricultural Output in Developing Countries Since 1950: How Has Thinking Changed?” chapter 55 in 169
R.E. Evenson, and P. Pingali (eds). Handbook of Agricultural Economics, 3: Agricultural Development: Farmers, Farm Production and Farm Markets. Amsterdam: Elsevier Press: 2808-2855. RONTÓNÉ NAGY Zsuzsanna (2005), A külföldi tőke szerepe és a gazdálkodás eredményességére gyakorolt hatása a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, AKII, Budapest ROSNAY Joel de (1975), Le Macroscope, Paris 1971, in: Lauret Francois (1983), “Sur les études de filières agro-alimentaires”, Economie et Société, Cahier de l’Institut de sciences mathématiques et économiques appliquées, 15 (5), mai, pp. 721-740. SANNING Lee W., SHAFFER Sherrill, SHARRAT Jo Marie, (2007), „Bordeaux Wine as a Financial Investment”, Journal of Wine Economics, 3 (1), pp. 51-71. SÁRKÖZY Tamás (1991), A rendszerváltás és a privatizáció joga, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, pp. 43-95. SIDLOVITS Diána (2008), Vertikális koordináció a szőlő- és borágazatban, A magyar és a francia gyakorlat összehasonlítása, Doktori értekezés, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest SIDLOVITS Diana (2006), Le secteur vitivinicole des nouveaux états-membres PECO et leurs expérience en réalisation de l’introduction de l’OCM-vin, Budapest : Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Working paper. SIDLOVITS Diana (2004), La viticulture hongroise au seuil de l’Union Européenne. ONIVINS, Disponible en ligne sur http://www.onivins.fr SZABÓ Attila, BOTOS Ernő Péter (2007), „Changements de structure dans le secteur vitivinicole hongrois” XXXth World Congress of Vine & Wine, Office International du Vin, Budapest, Hungary, 10-16 juin 2007, SZEDLÁK Anikó (2004), “Une forme d’organisation collective dans la filière vitivinicole: l’Association Tokaj renaissance en Hongrie”, Thèse Européenne Doctorat, Ecole Nationale Supérieure d’Agronomie de Montpellier SZÉNAY László, VILLÁNYI László (szerk.) (2000), Agrárgazdaságtan, Mezőgazdasági Szaktudás, Budapest, p. 342 TELEKI Pál Gróf (1921), Magyarország gazdasági térképeken, Béketárgyalást Előkészítő Iroda, Pallas Nyomda, Budapest, Hatodik kiadás pp. 27-38. TOLEDANO Joelle (1978), „A propos des filieres industrielles” Revue d’Economie Industrielle, 6, pp. 149-158. TORRES Oliviers (2006), Borháború, Tradíció vagy globalizáció? Alinea Kiadó, Budapest WILLIAMSON Oliver E. (1985), The Economics Institutions of Capitalism, Free Press, New York 170
ZELENÁK István (2000), Az első „asszú szőlő bor”, Borbarát
Internet alapú források: Annual Report (2004), New Zeeland Winegrowers, Auckland, Elérhető: www.nzwine.com , letöltve: 2010. augusztus 09. Annual Report (2009), New Zeeland Winegrowers, Auckland, Elérhető: www.nzwine.com , letöltve: 2010. augusztus 09. DG AGRI – Situation du marché de vin, Bruxelles, Elérhető: ec.europa.eu/agriculture/markets/wine; Letöltve: 2011. július 27. HVG (2013), Tokaji Tesco gazdaságos: innen szép nyerni, Elérhető: www.hvg.hu, Letöltve: 2013. május 6. INFORÁDIÓ (2013), Így startol a magyar borreform, Elérhető: www.inforadio.hu, Letöltve: 2013. május 6. Memoria 2008, Consejo Regulador de la Denominacion de Origen Calificada Rioja, Estadísticas El Rioja en cifras, Elérhető : es.riojawine.com ; Letöltve : 2010. augusztus 9. UNCTAD (2009), World Investment Report 2009 - Transnational Corporations, Agricultural Protection and Development, New York and Geneva, p. 314 www.unctad.org; Letöltve: 2010. november 15.
AUDIOVIZUÁLIS források: NOSSITER Jonathan (2004), Mondovino
171
MELLÉKLET 1. melléklet: Kérdőív …………………………………………………………………………… 1. 2. melléklet: A Villányi borvidéken külső tőkeforrásból alapított pincészetek bemutatása …... 7. 3. melléklet: A Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból alapított pincészetek bemutatása …... 12
0
1. Melléklet: Kérdőív Vállalat neve és címe: ……………………………………………………………………………… Megkérdezett személy neve: ………………………………….. Funkciója:…………………….. Felvétel helye: ………………. ideje: …… . év ……..hó ……nap
1.
Alapítási körülmények:
1945 előtt foglalkoztak-e szőlőtermesztéssel borászattal? Ha igen, mi lett a gazdaság orsa az államszocializmus idejében? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.2. Tulajdonos mivel foglalkozott az államszocializmus idején? (Szövetkezeti tag) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.3. Foglalkoztak-e Önök borászattal, szőlészettel a rendszerváltás előtt (1945-90)? (Háztáji, saját pince, szakcsoport) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.4. Milyen okokból kezdték el a szőlészetet borászatot a rendszerváltás után? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.5. Milyen módon vett Ön részt a kárpótlásban, privatizációban? (Esetleg üzletrész tulajdon, decentralizált privatizáció, spontán privatizáció) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.6. A borvidéken lezajló kárpótlási/privatizációs folyamatokat miként értékeli? (□ az érvényes jogi szabályok szerint zajlott lett, □ kisebb visszaélések voltak, □ egyes érdekkörök erősen befolyásolták, □ abszolút eltorzult, átláthatatlan eseménysor, □ egyéb: …………………… ……………………………………………………………………………………………………) 1.7. Szakmai szempontból mennyire volt megalapozott a kárpótlás/privatizáció az Ön véleménye szerint? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.8. A kárpótlás folyamán mennyibe került a borvidéken egy hektár termőföld? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.9. Milyen okok vezették arra, hogy borászati-szőlészeti vállalkozást kezdjen? (családi hagyományok, területek megléte, pince létezése, életkörülmények megváltozása, életkörülmények változása) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.10. Amennyiben Ön befektető, mi motiválta a befektető választását? (Bor imázsa, státus szimbólum, a borvidék hírneve, a borágazat jó jövedelmezősége, a borágazat előtt álló fejlődési lehetőségek stb.) ………………………………………………………………………………………………………. 1.1.
1
………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 1.11. Milyen körülmények között alapította a befektető a borászati vállalkozást? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
2.
Befektetők megítélése a borvidéken
2.1. Véleménye szerint javította-e a borvidék hírnevét a befektetők megjelenése? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.2. Milyen pozitív hatása van a befektetőknek a borvidéken? (Új technológia, szervezésmód, szakmai ismeretek, innováció, fajta, minőségjavítás, beszállítók) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.3. Milyen pozitív hatása van a befektetőknek a nemzetközi és hazai piacokon? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.4. Mennyire élvezi véleménye szerint a vezető borászatok sikere a kevésbé ismert, feltörekvő pincészeteket? Érezhető-e az ismert borászatok (családi és befektető) húzó hatása a borvidéken? (látogatók, bor ismertsége és keresettsége a piacon) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.5. A befektető pincészetek hozzájárultak-e az eredetvédelmi szabályzat kidolgozásához? Miként vesznek részt a befektetők a közösségi helyi akciókban? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.6. Milyen negatív hatásai lehetnek a befektetők megjelenésének az Önök borvidékén? (piaci betörés, földárak növekedése, stb.)? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 2.7. Milyen feltételekkel jut hozzá vállalkozása a beruházási és forgóeszköz hitelekhez? ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
3.
Általános információk
3.1. Vállalkozási forma: …………………………………………………………………………….. 3.2. Tulajdonosi szerkezet.: 3.2.1. családi tulajdon ……..% 3.2.2. Külső befektető: ……..% 3.2.2.1. □ hazai □ külföldi 3.2.2.2. □ Természetes személy □ jogi személy Változás a tulajdonosi szerkezetben a rendszerváltás óta?: 3.3.
Alkalmazottak száma:
……… fő állandó, ebből ……… fő időszakos, ebből ……… fő alkalmi
…….fő tulajdonos is …….fő tulajdonos is
2
3.4.
3.5.
Alkalmazottak végzettsége: - tanulmányok szintje: - szakmai gyakorlat: Szőlőterület nagysága: ……… ha saját tulajdonban
3.6.
Fajták Ha v %15
Fajta neve
3.7.
Pince teljes kapacitása:
3.8.
Alapanyagellátás:
A feldolgozott szőlő:
……..hl.
……. ha bérlet
Átlagos előállított éves bormennyiség:
Saját termelésű ……%
hl16
Felvásárlás ….. % módja:
□ Egyszeri megállapodással □ hosszú távú megállapodással □ szóbeli □ időtartama: ….
írásbeli év
A borvidéki átlagárnál alkalmaz-e magasabb árat? Mely szőlők esetében differenciál? …………………………………………………………………………………………………………… Ad-e Ön prémiumot (minőség, fajta, dűlő, termesztéstechnológia)? …………………………………………………………………………………………………………… Milyen terméshozam korlátozást alkalmaznak (saját területen) illetve írnak elő (felvásárlás estetén)? ……………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………… Kérjük vázolja fel a megállapodás módját! …………………………………………………………. …………………………………………………………………………………………………………… 3.9. Pincetechnológia Típus Prés
- Hagyományos - Mechanikus horizontális - Pneumatikus - új generációs vertikális
15 16
A gazdaság területének százalékában kifejezve. Beleértve a bérelt területeket Utolsó három év százalékában
3
Zúzóbogyózó Szűrő gép
Palackozó
- Lap - Kova - vákumdob - Keresztirányú - kapacitás: …. pal/h
Hőmérséklet - hűtő szabályzás - hűtő-fűtő Hordók Tartályok
- ászok: - barrique: -
beton műanyag inox
…… hl ……. hl …… hl ……. hl ......... hl
3.10. Nettó árbevétel ….. M Ft □ < 5 M Ft □ 5-15 M Ft □ 15-30 M Ft □ 30-80 M Ft □ 80-120 M Ft □ 120-200 M Ft □ > 200 M Ft 3.11. Mely szakmai szervezetnek tagja Ön? (Hegyközség, Borútegyesület, Tokaj Reneszánsz, MSZBSZ, Borakadémia, Vindependent stb.) ……………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………. 3.12. Termesztési rendszer: □ Bio (ha igen: kezdete: □ Integrált
(ha igen: kezdete:
ÁKG: igen
nem) Indok:
ÁKG: igen
nem) Indok:
□ Hagyományos
4. Fejlesztések: 4.2. Szőlészeti beruházások 4.2.1. EU csatlakozás előtt? (millió Ft vagy ha) o Területvásárlás (termőültetvény, szőlőföld) o kárpótlás o családi területek visszaszerzése o szövetkezeti illetve állami területek bérlete o telepítés (állami támogatás?) milyen fajta, művelésmód, támberendezés? o Termelési rendszer modernizálása o Továbbképzés o gépek (traktor, művelőgép, kombájn) (állami SAPARD, PHARE támogatás)
4
4.2.2. EU csatlakozás után? (Kb. millió Ft vagy ha) o területvásárlás o telepítési jog vásárlása o telepítés o szerkezetátalakítás EU támogatással o Termelési rendszer modernizálása (ÁKG) o Továbbképzés o gépek (traktor, művelőgép, kombájn) (AVOP támogatás) o ) 4.3. Borászati beruházások 4.3.1. EU csatlakozás előtt? (Támogatás állami, PHARE, SAPARD) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.3.2. EU csatlakozás után? (SAPARD, AVOP támogatás) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.4. Marketing beruházás 4.4.1. Belistázás hyper- szupermarketekbe 4.4.2. Éttermi beszállítókkal kapcsolatrendszer, marketing hozzájárulás 4.4.3. Direkt eladás ………………………………………………………………………………………………………. 4.4.4. Kiegészítő borturisztikai szolgáltatások fejlesztése ………………………………………………………………………………………………………. 4.4.5. Promóció (Ft/év) (kiállítás, honlap) Az utóbbi időszakban marketingköltségei növekednek /csökkenek? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.5. Miként ítéli meg az Uniós csatlakozás előtti és utáni támogatási rendszert? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. 4.6. Milyen veszélyeket és előnyöket jelent az Ön vállalkozása számára a tervezett közösségi borpiac szabályozás változása? ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
5. Termékpozicionálás 5.2. 5.3.
Értékesítési ország: …% Magyarország Értékesítési csatorna: □ Direkt értékesítés …%
….% Külföld, azaz:
□ Borászati kereskedelmi cég ….% 5
Valamely kereskedőtársaság rendelkezik-e valamely termék kizárólagos kereskedelmi jogával? □ Hyper és -szuper marketek □ HORECA □ Kocsma □ Speciális szakboltok 5.4. □ …%; palack (-2l)….% kannás(2-60 l), esetleg BIB ….folyóbor (60 l ) 5.5. Árkategória: Bruttó eladási ár folyóbor: Bruttó eladási ár palackos supermarket □ < 300 Ft …% □ 300-800 Ft …% □ 800-2000 Ft …% □ 2001 …% Bruttó eladási ár palackos HORECA Bruttó eladási ár palackos szaküzlet Bruttó eladási ár palackos és folyóbor direkteladás esetén (pincétől) 5.6. Jelentős borverseny eredmények □ Hazai borverseny □ Nemzetközi borverseny 5.7. Borkiállításokon való részvétel □ Hazai borverseny □ Nemzetközi borverseny 5.8. Mely egyéb szakmai és országos valamint helyi jelentőségű rendezvényeken vesz részt? (borfesztiválok, nyitott pincék stb.) ………………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………………. ……………………………………………………………………………………………………….
6. Milyen fejlesztési stratégiája van az elkövetkező 10 évre? 6.1.
Új ültetvények létesítése: ….. ha Világfajta
□ igen
□ nem (6.2.)
Helyi fajták Új nemesítésű
Régi magyar
Rezisztens
Vörösbort adó szőlő Fehérbort adó szőlő Csemege szőlőfajta
6.2.
Gépi beruházás? □ szőlő-művelő gépek ………………………………………… ……………………………………………. □ szőlőfeldolgozó gépek □ borászati gépek ……………………………………………… ……………………………………………… □ tárolóedények beszerzése □ pince modernizálása/bővítése
□ □
borturisztikai bővítés egyéb: ……………………………
6
2. melléklet: A Villányi borvidéken külső tőkeforrásból alapított, jelentős borászati válalkozások bemutatása Csányi Pincészet ZRt
A vállalat a borvidék legnagyobb borászati vállalkozása, mely a decentralizált privatizáció folyamán 375 ha szőlőterület tulajdonjogát szerezte meg, melyből jelenleg 75-ha-t bérbe adott. Hasonlóan tulajdonjogot szerzett azokra a szakcsoporti területekre, melyek használati joga jelenleg a szakcsoporti tagoké. A szakcsoporti szőlőterületek és bérbeadott földek újratelepítése esetén a vállalatcsoport művelné a borvidék összes szőlőterületének mintegy egyharmadát ! Az 1996-os privatizációs pályázaton nyertes konzorcium által alapított Villányi Borászat Rt-ben 2002-ben szerzett többségi tulajdont Dr. Csányi Sándor üzletember, és változtatta a cég nevét Csányi Pincészetre. A privatizációs konzorciumban tulajdonos szereplők köréről pontos információval nem rendelkezünk, ugyanakkor több helyi termelő vélelmezte, hogy abban hosszabb ideig tulajdonos volt, egy Medgyessy Péter érdekkörébe tartozó vállalat, melyet 2001-2002 körül, a választások nyomán értékesített Dr. Csányi Sándor részére. 2011-ben a részvénytársaság nettó árbevétele 1 349 millió Forint, jegyzett tőkéje 1 880 millió Forint volt, melynek többségi tulajdonosa Dr. Csányi Sándor, aki magánszemélyként közvetlenül 44,07% részvénypakettel rendelkezik. A 100%-ban Dr. Csányi Sándor tulajdonában lévő Bonitás 2002 ZRt. 76%-os tulajdonnal rendelkezik a Singapoori székhelyű CSIM Pte Ltd társaságban, mely a Csányi Pincészet ZRt. 29,08%-os tulajdonosa. Ebből következően Dr. Csányi Sándor a közvetve és közvetlenül a vállalat 66,1%-os tulajdonosának tekinthető. A tulajdonosváltással egy időben kezdődött meg a cégcsoport nagyirányú fejlesztése : a hetvenes években épített pincét lerombolva, 2002-2004 között 3,5 milliárd forint beruházási összegből újult meg a pincészet teljes feldolgozó része. A beruházáshoz állami és SAPARD támogatást nyert el a részvénytársaság. A vállalat éves termelése 2 000 000 palack körül alakul, melynek mintegy 80%-a nagy kereskedelmi láncok részére, belföldön kerül értékesítésre. A fennmaradó részen belül az export a kiemelkedő. A 2011. évi beszámoló szerint ennek fő iránya : Svájc, Horvátország, Kanada, Lengyelország, és Németország voltak.
Vylyan Winery A cégcsoport egyik alapítója Debreczeni Pál, aki a spontán privatizáció során vásárolta meg a Pannonvin cégtől szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt területeket üzlettársával, Zdeborsky György
7
banki szakemberrel. A szőlészeti-borászati vállalkozás 1994-től indult fejlesztésnek, és vált Villány egyik legsikeresebb borászatává. A szőlészeti-borászati vállalkozás jelenleg két gazdasági társaságból áll :
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet ZRt.
Vylyan Vinum Borászati Kft, melynek 97%-os tulajdonosa a Vylyan ZRt.
A tulajdonos feltérképezésére fenti okok miatt csak a részvénytársaság esetében van szükség. A ZRt. 30%-os tulajdonrészével rendelkezik Zdeborsky György, a CIB Bank egykori vezérigazgatója. A fennmaradó tulajdonrésszel a kereskedelmi tevékenységet folytató, szegedi székhelyű DOMET ZRt rendelkezik. Ezen utóbbi gazdasági társaság 70%-os tulajdonosa Debreczeni Pálné. A további tulajdonrésszel Debreczeni Pál gyermekei rendelkeznek. A birtok 200 hektárral rendelkezik, amiből jelenleg 125 hektár van művelésben. Valamennyi ültetvény 1994 után került eltelepítésre. A szőlők termőre fordulásával egy időben, 1998-ban építették fel a kisharsányi pincészetet, ami a mai napig a vállalat központja. A vállalat gazdasági tevékenységének koherens bemutatását nehezíti, hogy a tevékenységek és bevételek a különböző vállalatok között kerültek felosztásra. A vállalkozások éves beszámolóinak kiegészítő dokumentumaiból megállapítható, hogy a szőlészeti tevékenységet alapvetően a Vylyan ZRt, a borászati tevékenységet pedig a Vylyan Vinum Kft. végzi a cégcsoporton belül. Mivel a vállalat harmadik személy részére kizárólag bort értékesít, így jogosan feltételezhető, hogy a cégcsoport nettó árbevétele 482 millió forint volt 2009-ben. A pincészet éves szinten 500 – 600 ezer palackot állít elő, amelynek 60-65%-át belföldi piacon értékesíti egy országos szinten jelentős kereskedő hálózaton keresztül. A fennmaradó részt Hollandia, Svédország, Lengyelország, Dánia, Belgium, Csehország valamint Kína irányába exportálják. 2004-től a cégnek valamennyi régióban van egy kereskedelmi képviselője, akinek a feladata a Vylyan borok promóciója, elsődlegesen a borszerető fogyasztók és a gasztronómia irányába.
Wunderlich Pincészet
A cégcsoport névadója Wunderlich Alajos, aki a rendszerváltást követően kezdte el borászati tevékenységét. Renoméját, saját elmondása szerint, annak köszönheti, hogy 1998-ban az Országos Borversenyre benevezett nyolc borából ötöt aranyéremmel értékelt a bírálóbizottság. Ezt követően a gazdaság gyors fejlődési pályára lépett, fokozatosan növelve kapacitását. 2003-ban a borász elfogadta Dr. Szűcs Róbert, orvosi gépek kereskedelmével foglalkozó üzletember felkérését, és közös vállalkozásba kezdtek, melynek első lépéseként 2004-ben egy modern pince felépítésébe fogtak. 2006-ban megépült a borturizmusra specializált Bortrezor rész, 8
illetve kész tervek vannak egy Wunderlich luxusszálloda megépítésére, mely utóbbi több éve húzódik. A cégcsoport tulajdonosi szerkezetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy jelenleg 3 Wunderlich névvel kezdődő vállalkozás került bejegyzésre, melyek tulajdonosi struktúrája a következő:
A borászati tevékenységre specializálódott Wunderlich Kft, melyben 15-15%-os tulajdonrésszel volt jelen 2011. év végéig: Wunderlich Alajos, Wunderlich Alajosné, Dr. Szűcs Róbert, Varjas Sarolta Judit magánszemélyek. A fennmaradó üzletrész tulajdonosai a Jammertal Borászati Kft (3%), illetve Green Lime Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft (37%) voltak. A névadó alapító és felesége nyugdíjba vonulását követően Dr. Szűcs Róbert és Varjas Sarolta Judit és a közvetve, illetve közvetlenül a tulajdonukban lévő két említett gazdasági társaság tulajdonolja a borászati vállalkozást.
Wunderlich Pincészet Borászati és Kereskedelmi Kft. tulajdonosai között Dr. Szűcs Róbertet (10%), Varjas Sarolta Judit (10%) és a Jammertal Borászati és Kereskedelmi Kft (80%) találjuk.
Wunderlich Hotel Szállodaipari Kft, melynek tulajdonosi szerkezete 2010. január elsején úgy alakult, hogy Dr. Szűcs Róbert (1,79%), Varjas Sarolta Judit (1,79%) mellett a Jammertal Kft (14,28%) és a Green Lime 6270 Kft (82,14%) rendelkezik üzletrésszel.
Miként a felsorolásból kiderült a Wunderlich család csak a Wunderlich Kft-ben rendelkezett 2011ig tulajdonnal. A cégcsoport szempontjából fontos kiemelni még a többször említett, szőlészeti főtevékenységgel működő Jammertal Kft., amely az éves beszámoló alapján borkereskedelemmel is foglakozik. Az összetett vállalkozási csoporton belül a legjelentősebb árbevétellel a Wunderlich Kft rendelkezik (237 millió Ft), majd ezt követi a Jammertal Kft. (82 millió Ft). A másik két Wunderlich nevet viselő cég árbevétele elenyésző. A pincészet 45 ha-on gazdálkodik, valamint ugyanekkora területről vásárol fel szőlőt. Éves termelése 600 ezer palackra tehető, melynek jelentős részét (40-50%) a nagy élelmiszer láncok felé értékesítik. A közvetlen értékesítés aránya a Bortrezor megnyitásával meghaladta a 30%-ot. Az export nagysága jelenleg 10% körüli értékre tehető.
Malatinszky Kúria
Malatinszky Csaba, egy arisztokrata család leszármazottja, a ’90-es évek elején alapította meg birtokát, aminek következő lépése az 1997-ben felépített pincészet volt. A birtok alapítása előtt
9
budapesti előkelő hotelek sommelier-eként járta be a világ szőlőtermő vidékeit, és az itt szerzett tapasztalatot ültette át a gyakorlatba Villányban. Jelenleg közel 40 hektáron gazdálkodik, mely ültetvényeket a rendszerváltást követően újított fel, ahol a Chardonnay-n kívül csak kékszőlők termesztésével foglakozik. A megfelelő talaj-alany-fajta választásnak, és a magas szintű szőlészeti odafigyelésnek (alacsony tőketerhelés) köszönhetően magas minőségű ikon borokat termel a Kúria. Éves termelése 90 000 120 000 palack között változik évjáratonként. Az Opten nyilvántartásból kitűnik, hogy a Malatinszky vállalkozás tevékenysége több társas vállalkozás között került felosztásra, melyben több esetben tulajdonostárs is megjelenik. Malatinszky Csaba közvetlen, illetve közvetett tulajdonában lévő vállalkozások:
Malatinszky és Társa Kft, amelynek egykori társtulajdonosa Kalla Kálmán volt.
A korábban Malatinszky Borászati Kft névre hallgató cég, 2011. januári nevén Vin’Otel Kft egyedüli tulajdonosa a Malatinszky és Társa Kft.
A Malatinszky Wine&Bar Kft tulajdonosa az első helyen kiemelt Kft, illetve Brádi Márton magánszemély.
A három Kft 2009-beli 90 millió Forintos árbevétele arra enged következtetni, hogy más vállalkozási formát is fenntart a tulajdonos. Borai legfontosabb értékesítési csatornája a közvetlen értékesítés, illetve a gasztronómia, mely a teljes eladás mintegy 60-65%-át képviseli. Az export alapvetően az angol-szász országokba irányul. A fennmaradó részt az élelmiszerláncok teszik ki, ahova főleg az alapborokat értékesíti.
Weninger-Gere
Az osztrák Franz Weninger és Gere Attila 1992-ben alapították meg közös vállalkozásukat, mely az első külső befektetőkkel létrehozott konzorciumot jelentette a borvidéken. Új pincéjük ekkor etalon pincészetnek számított. Jelenleg ez a vállalkozás csak 8 ha szőlőt művel közösen, ugyanis Gere Úr Villányban, Weninger Úr pedig Soproni borvidéken kezdett jelentős fejlesztésekbe. Előbbi több mint 50 hektár saját szőlőre, és felvásárlásra alapozott borászati vállalkozást indított Villány településen. 2010-ben, borászával Alain Rousse-szal, valamint két befektetővel (Schubert Vilmos és Schubert Anna) közösen alapítottak új, elsődlegesen fehér és rozé borokra specializálódott vállalkozást, a Csillagvölgy Kft-t, mely szintén új pincét épített Villány új „pincesorán.”
10
Jackfall Bormanufaktúra
A pincészetet, azaz a Jackfall Bormanufaktúra Kft-t, 2001-ban alapította Jandrasics Gábor és Elek Sára két helyi termelővel közösen, akik mára nem tulajdonosai többé a Kft.-nek. A vállalat neve Kisjakabfalva sváb nevére utal. A vállalkozás jelenleg 13 ha szőlőt művel, amelyeket a vállalkozás alapítását követően telepítettek. Az évi 45 000 – 55 000 palack alapvetően a Budapesti lerakaton keresztül kerül értékesítésre. A Bormanufaktúra célja az éves termelést a 100 000 palack szintre emelni.
Sauska Pincészet
Sauska Krisztián a fiatalon „disszidált” és Kaliforniában telepedett le, ahol lámpa gyárosként tett szert vagyonára. Tíz évvel a rendszerváltást követően kezdte el első borászati vállalkozását Árvay János Tokaji borásszal. A Sauska & Társa Kft. 2005-ben alakult, melynek tulajdonosa Sauska Krisztián és a Lighttech Kft. Utóbbi tulajdonosa szintén Sauska Krisztián, illetve a Nagy-Britanniába bejegyzett SCC A vállalat 2007-re hozta létre a mintegy 9 millió Euro értékre becsült pincészetet, amely a 60 hektár saját művelésű szőlőn túl helyi termelők szőlőjének feldolgozására alapozza alapanyagellátását.
11
3. melléklet: A Tokaji borvidéken külső tőkeforrásból alapított, jelentős borászati vállakozások bemutatása Disznókő ZRt
A Borkombinát privatizációja során alakították ki az 1772-es rendelet alapján első osztályú dűlőbe sorolt Disznókő dűlőn annak a birtoknak a 150 hektáros szőlészeti gerincét Mádon, amelyet 1992ben az Axa Biztosító társaságnak a szőlészeti beruházásokra specializálódott szervezete, az AxaMillésimes vásárolt meg. Az Axa csoport már számos borászattal rendelkezik elsősorban Bordeaux-i Borrégióban, Bourgogne-ban, Languedoc Roussillonban és Portóban. Kezdetben a vállalkozásban 5%-os tulajdonrészt birtokolt a Tokaj Kereskedőház Rt, amelyet a 95%-os Axa Millésimes tulajdonos 1995-ben vásárolt meg, így biztosítva a kizárólagos tulajdonosi jogot a vállalatban. A cégcsoport 1992-óta folyamatos beruházásokat hajtott végre a borvidéken: a szőlő felújításával egy időben a dűlő fajtaszerkezete is megújult. A borvidéki átlagtól elérően a Disznókő dűlőben 10% a Zéta fajta aránya, míg a Sárga muskotály csak 2%-ot tesz ki. Az egyre szélsőségesebb időjárás okozta eróziós károk mérséklésére a részvénytársaság meliorációs utak építésével védekezik. Ez utóbbi beruházások nagyságát mutatja, hogy 2009-ben a vállalat 118 millió forintnyi meliorációs útépítési beruházást aktivált. 1995-ben kezdte meg az Axa-Millésimes Ekler Dezső tervei alapján a Tokaji borvidék talán építészetileg a leghíresebb pincéjének építését, melyben a modern technológia követelmények és a hagyományos hegyaljai építészet összhangra talált. A vállalat jegyzett tőkéjét 1998-ig három alkalommal emelték, így érve el az 2 288 millió Forintot. Saját tőkéje 1 747 millió Forint (2009), amelyet a vállalkozás tartósan veszteséges gazdálkodása miatt kialakult -666 millió forintos eredménytartalék csökkentett a jegyzett tőkéhez viszonyítva szignifikáns mértékben. A vállalat nettó árbevétele 2011-ben 367 millió Forint volt, ami jelentős csökkenést jelent a 2007es szinthez képest. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Disznókő ZRt egy rendkívül export-orientált vállalkozás, hiszen minden évben exportból származó bevétele meghaladja az összes árbevételének a felét. Legfontosabb kereskedelmi partnere az Axa cégcsoporthoz tartozó francia Compagnie Medocaine, amely 2009-ben 127 millió forint értékben vásárolt borokat a magyar leányvállalattól. Legfontosabb felvevőpiacuk az Európai Unió tagországai valamint az Egyesült Államok. A hazai piacon a Disznókő borok értékesítését a Zwack csoport irányítja.
12
1. táblázat: Néhány meghatározó pincészet jellemző gazdasági adata 1. táblázat /1
Belföldi értékesítés Export Értékesítés nettó árbevétele Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Üzemi tevékenység eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény
Disznókő ZRt 2009 2010 112 191 116 098 153 874 194 875 266 065 310 943
2007 164 727 213 710 378 437
2008 160 758 185 464 346 222
44 495
6 892
107 555
7 667 230 605
6 969 295 230
133 377
Tokaj-Hétszőlő ZRt 2009 2010 70 486 69 198 58 330 62 602 128 816 131 791
2011 167 742 199 335 367 077
2007 111 970 51 033 163 003
2008 78 378 62 928 141 306
2011 70 605 102 447 173 052
109 736
-5 377
72 187
81 935
91 331
72 172
59 503
11 392 250 809
7 577 283 182
50 823 232 156
8 743 105 644
16 964 105 671
36 871 96 317
4 837 127 903
38 640 147 449
132 681
136 181
133 024
129 790
114 035
105 671
139 813
140 373
150 387
36 429
38 085
39 244
37 572
35 787
34 067
37 000
40 047
41 213
43 213
13 625 16 563
17 672 -61 885
19 802 -61 024
12 643 -38 195
21 298 4 246
5 549 -15 272
60 136 -86 564
7 207 -26 366
71 498 - 172 637
40 404 -110 258
-8 746
-91 951
-82 349
-65 241
-34 537
-42 862 -143 358
-53 272
-165 596
-253 213
-8 746 -8 746
-91 951 -93 085
-82 349 -83 207
-66 195 -66 195
-35 397 -35 397
-42 862 -143 358 -43 267 -143 858
-53 272 -53 800
-166 142 - 166 142
-253 642 -253 642
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
13
1. táblázat /2
Belföldi értékesítés Export Értékesítés nettó árbevétele Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Üzemi tevékenység eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény
Tokaj-Oremus ZRt 2009 2010 2011 152 536 186 293 377 410 196 615 257 345 203 808 349 151 443 638 581 218
2007 301 823 125 993 427 816
2008 325 687 64 746 390 433
Megyer ZRt 2009 2010 269 031 200 694 27 200 20 458 296 251 221 152
n.a.
19 961
-15 516
-58 874
- 75 330
-49 246
n.a. n.a.
n.a. n.a.
10 900 351 978
9 274 337 707
6 653 204 853
37 351 132 642
1 990 152 635
94 536
120 740
127 744
66 906
61 605
47 571
25 495
13 597
128 761
n.a.
129 993
139 152
21 778
20 112
18 470
17 676
13 879
65 552 35 686
48 417 36 659
n.a. -9 465
54 769 6 712
31 426 -13 151
13 227 4 788
18 537 -49 770
13 111 -39 975
8 433 -1 073
3 454 -9 029
32 110
52 537
3 328
18 985
3 153
7 241
-66 179
-51 519
-13 508
- 34 526
32 530 35 686
26 431 36 659
2 134 2 134
17 515 17 515
1 700 1 700
6 235 6 235
-67 496 -67 496
-52 491 -52 491
-14 263 -14 263
-34 854 -34 854
2007 223 329 270 174 493 513
2008 258 459 275 755 534 214
55 958
53 520
n.a.
n.a.
41 529 197 851
31 951 234 953
n.a. n.a.
175 804
170 895
116 107
2011 172 801 48 991 221 792
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
14
1. táblázat /3
Belföldi értékesítés Export Értékesítés nettó árbevétele Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Üzemi tevékenység eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény
Pajzos ZRt 2009 2010 81 705 70 095 53 969 109 487 135 674 179 582
2011 149 361 50 297 199 658
2007 107 906 289 719 397 625
2008 106 233 237 222 343 455
Royal Tokaj ZRt 2009 2010 85 494 156 867 278 615 338 947 364 109 495 814
22 633
-30 765
107 479
263 644
159 387 -113 735
130 179
7 462 113 113
5 075 134 767
6 579 109 925
2 597 397 177
2 224 512 178
11 076 397 979
5 193 290 503
8 607 522 226
55 445
41 818
43 811
44 495
119 535
125 133
140 267
123 339
143 526
20 807
22 464
22 934
21 127
22 135
27 950
26 739
29 129
47 962
51 438
8 672 13 700
3 390 2 988
10 476 -6 308
4 750 2 835
3 965 -5 048
10 656 -47 617
7 052 -61 779
39 896 -72 699
21 108 -95 640
21 245 -108 657
13 810
-9 932
-10 548
-5 717
-33 763 -108 476 -149 304 -167 977 -223 997
-486 227
12 962 12 962
-10 430 -10 430
-11 040 -11 040
-6 268 -6 268
-34 178 -109 102 -149 805 -169 202 -225 476 -34 178 -109 102 -149 805 -169 202 -225 476
-487 294 -487 294
2007 130 482 33 653 164 135
2008 115 206 23 444 138 650
17 278
22 209
38 897
9 017 92 691
7 574 84 146
54 490
2011 170 699 320 293 490 992
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
15
1. táblázat /4
Belföldi értékesítés Export Értékesítés nettó árbevétele Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Üzemi tevékenység eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény
Tokaj Kereskedőház ZRt 2009 2010 2011 2 273 491 1 984 361 2 105 987 1 101 961 1 725 839 1 423 004 3 375 452 3 710 200 3 528 991
2007 2 810 792 781 244 3 592 036
2008 2 695 690 1 087 708 3 783 398
376 827
365 843
-151 021
- 512 859
164 237 2 630 093
190 346 2 823 498
178 174 1 995 607
763 171
802 807
251 940
Királyudvar Kft. 2009 2010 n.a. n.a. n.a. n.a. 21 091 65 279
2007 n.a. n.a. 45 722
2008 n.a. n.a. 73 651
2011 n.a. n.a. 36 768
227 369
92 005
61 859
45 397
46 019
56 358
21 387 1 918 806
14 118 2 582 542
7 981 82 268
9 673 97 659
7 369 84 245
11 154 80 775
4 942 71 358
696 021
738 333
746 395
52 947
31 806
27 114
24 554
24 034
230 110
219 195
204 456
183 283
19 567
15 151
12 199
13 550
13 027
395 135 92 761
381 036 102 136
441 401 50 381
306 455 50 678
239 543 18 715
13 741 -24 815
20 126 -19 559
7 138 -56 839
2 831 742
6 640 -17 081
114 103
94 528
8 438
35 164
60 898
-9 004
-65 090
-57 995
-27 763
-15 616
74 749 74 749
71 020 71 020
5 380 5 380
15 349 15 349
50 261 50 261
-9 208 -9 208
-65 199 -65 199
-57 995 -57 995
-27 895 -27 895
-15 636 -15 636
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
16
1. táblázat /5.
Belföldi értékesítés Export Értékesítés nettó árbevétele Aktivált saját teljesítmények értéke Egyéb bevétel Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Üzemi tevékenység eredménye Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Mérleg szerinti eredmény
2007 71 133
Béres Szőlőbirtok 2009 2010 2011 60 540 85 236 80 272 3 285 23 506 65 864 63 825 108 742 146 136
2007 n.a. n.a. 265 637
2008 n.a. n.a. 343 614
Dereszla Kft 2009 2010 110 921 n.a. 148 439 n.a. 259 360 354 686
71 133
2008 72 408 1 036 73 444
2011 n.a. n.a. 347 782
42 689
97 664
108 318
81 068
18 726
39 094
38 670
72 333
66 348
30 807
6 486 161 999
3 673 176 222
10 174 168 141
6300 187 655
17 039 182 030
6 320 156 524
9 853 222 069
22 757 219 991
2 403 242 586
5 527 226 596
55 935
65 494
66 332
75 838
71 181
64 541
68 785
68 428
73 873
81 825
73 931
76 751
71 463
72 960
71 181
57 357
60 063
56 095
61 047
58 355
7 683 8 275 20 115 -179 240 -151 781 -143 734
8 014 12 502 - 148 357 -157 322
9 563 23 066
11 593 29 627
15 645 -5 709
13 164 32 767
9 316 8 024
-213 904 -149 668 -141 275
-147 517 -163 214
14 876
-18 245
-9 155
10 632
-44 003
-213 904 -149 668 -141 275 -213 904 -149 668 -141 275
-147 517 -163 214 -147 517 -163 214
14 277 14 277
-19 383 -19 383
-9 155 -9 155
10 632 10 632
-44 003 -44 003
Forrás: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
17
Tokaj-Hétszőlő ZRt
A borvidéken a legelső külföldi tulajdonból létrejött vállalkozása a Tokaj-Hétszőlő ZRt., amelyet 1991-ben a GMF biztosító társaság vásárolt meg. A részvények 95%-át a francia GMF illetve a Tokaj Lencsés dűlő Kft birtokolta, míg 5%-os részvénypaketten a birtokigazgató, illetve a Tokaj Kereskedőház osztozik. A Tokaj Lencsés-dűlő Kft tulajdonrészén a GMF, illetve az Electricité et Eaux de Madagascar francia cégek osztoztak. A tranzakció érdekessége, hogy a privatizációs szerződés értelmében a részvénytársaság csak 99 éves haszonbérleti jogot szerzett a 45 hektáros terület felett, amelyek a Nagyszőlő és Hétszőlő dűlők első osztályú határrészeiben találhatók. A vállalat másik érdekessége, hogy a francia GMF vállalat 2008. szeptemberében értékesítette tulajdonrészét Michel Reybier Úr tulajdonában lévő cégeknek. A Tokaj-Hétszőlő ZRt 95%-os részvénytulajdonosa a Tokaj-Lencsés Dűlő Kft. Utóbbi vállalkozásban a franciaországi Cos d’Estournel pincészetet irányító MJ France 65%-os tulajdonrésszel, valamint az Electricité et Eaux de Madagascar párizsi székhelyű vállalat rendelkezik 35%-os tulajdonrésszel. A pincészet a legnagyobb birtokrészről, a Hétszőlőről kapta nevét, ahol egyben annak központja is található, amit a kilencvenes évek közepén építettek fel a tulajdonosok. A borászati beruházás mellett a két dűlőben lévő valamennyi ültetvényt felújították, és azokban ma bio szőlőtermesztést folytatnak. A dűlők déli fekvése miatt az ültetvények közel ¾-e Furmint fajtából tevődik össze, amit a Hárslevelű, a Kövérszőlő és a Sárga muskotály követ. A pincészet éves kapacitása 1000 hektoliter körül alakul. A vállalkozás jegyzett tőkéje 989 millió Forint (2011), saját tőkéje 383 millió Forint. A saját tőkének a jegyzett tőkéhez viszonyított alacsony értékét elsősorban a részvénytársaság veszteséges gazdálkodása miatt kumulált - 630 millió Forintos (2011) eredménytartalék okozza. A részvénytársaság éves nettó árbevétele három év átlagában 173 millió Forint (2011), aminek 40%-át az export teszi ki. Az export területén a legjelentősebb kereskedelmi partner Franciaország, mely alapvetően a vállalat korábbi tulajdonosának kereskedelmi hálózatát jelentette. Ismereteim szerint az új tulajdonos különös hangsúlyt fektet az exportpiacok bővítésére.
18
Tokaj – Oremus Kft
A borvidék északi területén elhelyezkedő, Oremus dűlőt magában foglaló privatizációs felhívásra a spanyol Alvarez család kínálta ajánlatát fogadta el az ÁVÜ. A birtok igazgatására hozták létre a Tokaj - Oremus Kft, melynek alapításakor csupán ¾ részben volt tulajdonosa az Alvarez család tulajdonát képző, riojai Bodegas Vega Sicilia SA. A fennmaradó törzstőkével a Tokaj Kereskedőház ZRt rendelkezett. A Vega Sicilia által diktált folyamatos tőkeemelések során a Kereskedőház törzstőkéjének aránya egyre kevesebb lett. A vállalat 3 063 millió Forint (2011) törzstőkéjének 99,89%-os tulajdonosa a Vega Sicilia, a fennmaradó 0,11%-os törzstőkével a Tokaj Kereskedőház rendelkezik. Hasonlóan a többi vállalkozás fejlesztési stratégiájához, a szőlőterületek folyamatos felújítása mellett 2000-ben egy borászati zöldmezős beruházást hozott létre Tolcsván. Jelenleg 92 hektáron gazdálkodik. A szőlőterületek jelentős része Erdőbénye és Tolcsva határában találhatók. A névadó Oremus dűlőn lévő szőlőterületek nagysága néhány hektárra tehető. A vállalat nettó árbevétele jelentős ingadozásokat, és nagymértékű visszaesést mutat az elmúlt három év folyamán. Ugyanakkor fontos aláhúzni, hogy a vállalat erősen exportorientált vállalkozásnak számít, hiszen mindhárom vizsgált évben az exportból származó árbevétel az értékesítés nettó árbevételének 55-60%-át adta. Legfontosabb exportpiacuk az EU tagországok, azon belül Spanyolország, valamint USA. Fontos ugyanakkor kiemelnünk azt a tényt, hogy a vállalat a belföldi piacon realizált árbevételének 2008-ban 1/3-át, 2009-ben 13%-át a hordós borértékesítés adta a 2009. évi beszámolója alapján.
Royal-Tokaj ZRt. Royal – Tokaj ZRt, az azonos nevű, 1989-ben alapított korlátolt felelősségű társaságból jött létre. A vállalkozás kezdeti tulajdonosai, az angol Hugh Johnson mellett mádi helyi termelők voltak, akik saját szőlőterületeiket apportálták az új vállalatba. Az együttműködés a helyi termelőkkel a ’90-es évek végén szakadt meg és azóta a vállalat fő tulajdonosa Hugh Johnson tulajdonában lévő vállalatok. A vállat részvényesei a 2011. év végi állapot szerint a Hollandiába bejegyzett Tisza Holding B.V. (59,6%), valamint a londoni székhelyű The Royal Tokaji Wine Company Limited (40,4%). A mádi központú vállalat jegyzett tőkéje 49 millió Forint, saját tőkéje 2011. év végén 636 millió Forint. A részvénytársaság a borvidék leghíresebb, Mád környéki dűlőin gazdálkodik
19
összesen 107 hektáron, amiből 58 hektárt képez a saját tulajdonú ültetvény. A fennmaradó 48 hektáros területet haszonélvezeti joggal tulajdonolja vállalat. A szőlőültetvények felújítása mellett a borászati beruházás is fontos prioritást jelentett a befektetők számára. A kilencvenes években felépített kisebb picét követően 2008-ban kezdtek újabb jelentős borászati beruházásba, melynek beruházási összege 382 millió forintra tervezték. A kiváló minőségű borairól híres mádi vállalat elsősorban külföldön értékesíti borait. 2009ben a nettó árbevétel 76%-át az export adta. Legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai Unió tagországai, különösen Nagy Britannia, Németország és Svédország, valamint a tengeren túli Kanada és Egyesült Államok. A vállalat szinte kizárólag (98,6%) palackos bort értékesít.
Pajzos ZRt és Magyer ZRt
Miként a vállalat megnevezése is mutatja, két dűlőből kialakított „privatizációs egységről” van szó, mely vállalatokat 1991-ben alapítottak meg az akkori tulajdonosok. A Megyer ZRt-t és a Pajzos ZRt megalakulásuk óta közös menedzsment vezetése alatt állt. A Pajzos ZRt-t a Jean Louis LABORDE vezetésével alapított CFGVT (Compagnie Financière des Grands Vins de Tokaj) befektetői csoport alapította. 2000-re LABORDE Úr valamennyi üzlettársa tulajdonrészét megvásárolta a CFGVT cégben, így annak és közvetve a Pajzos ZRt-nek egyedüli tulajdonosa lett. A Megyer dűlőre kiírt privatizációs tendert a francia GAN Biztosító társaság nyerte meg, de 2000-re a Jean Louis LABORDE tulajdonában lévő JLL Participations SOCIÉTÉ megvette a biztosító társaság részvényeit, így a két cég tulajdonosi köre is azonos lett. Mindkét részvénytársaságban rendelkezett a Tokaj Kereskedőház Rt. 5% alatti részvénypakettel, de mára ezek tulajdonrészét a jelenlegi tulajdonos megvette. A Pajzos ZRt 68 hektár, a Megyer ZRt 79 hektár szőlőültetvénnyel rendelkezik, aminek döntő részét a rendszerváltozást követően telepítettek újra. Szemben a többi vállalattal, a cégcsoport nem végzett jelentős borászati beruházásba. A szőlő feldolgozása a sárospataki központban történik zömmel, ahonnan az érlelésre szánt borokat szállítják ki a hegyoldalban található érlelő pincék valamelyikébe. A Pajzos ZRt 240 millió Forint jegyzett tőkével és 422 millió Forint saját tőkével rendelkezik, míg a Megyer ZRt 315 millió Forint jegyzett tőkével és 191 millió Forint saját tőkével rendelkezik. A vállalatok állandó veszteséges működésére enged következtetni, hogy
20
a Pajzos ZRt eredménytartaléka -266 millió Forint, a Megyer ZRt-é -428 millió Forint volt 2011-ben. Mindkét vállalatról elmondható, hogy számukra elsődleges a belföldi piac, ahol bevételeik 65-70%-át realizálják. A két vállalat a cégcsoporton belül eltérő értékesítési filozófiával rendelkezik: míg a Megyer borok széles termékpalettája az élelmiszerláncokban éppúgy megtalálható, mint a gasztronómiában, addig a Pajzos borok magasabb minőséget jelentenek és alapvetően a HORECA részére értékesítik.
Dereszla Kft
A vállalatot 1992-ben alapította a Sopardex SA francia és a bodrogkeresztúri Béke Mezőgazdasági Szakszövetkezet Bodrog-Várhegy Kft néven. A Sopardex mögött álló CANA szövetkezet 2001-ben értékesítette tulajdonrészét, a d’Aulan család részére, amely a vállalat felhalmozott adóságának rendezését követően kezdett jelentős beruházásokba. A szerencsejáték-iparban vagyonra szert tett d’Aulan család a XIX. század óta birtokolja a Piper Heidsieck pezsgőgyárat, ami a Champagne-i borvidék öt leghíresebb márkája közé tartozik. A d’Aulan család mára fontos befektetésekkel rendelkezik Bordeaux-ban (Edonia és Chateau Sansonnet), Argentínában (Alta Vista). A vállalat jelenlegi tulajdonosa a SOPARDEX S.A., valamint 100 ezer Forint törzstőkével a jelenlegi ügyvezető igazgató, Kalocsai László. A vállalat jegyzett tőkéje 1 288 millió Forint -380 millió Forint eredménytartalékkal (2011). A vállalat alapítási körülményeiből adódóan szőlő alapanyag-ellátását általában hosszú távú szerződésekkel biztosítja, ugyanis a vállalat saját tulajdonú területei 10 hektár alatt van. Termékeinek jelentős részét a d’Aulan család tulajdonában lévő francia kereskedelmi vállalaton keresztül értékesíti külföldön. Az export bevételek jelentőségét mutatja, hogy 2009ben nettó árbevételének 60%-át jelentette az export, melynek további fontos célállomása Lengyelország, Szlovákia, Románia és Ukrajna.
Sauska-Tokaj
A Villányi borvidéken már bemutatott tulajdonos, Sauska Krisztián első magyar borászati befektetéséről van szó. A céget Árvay Borászati Kft. néven az Árvay család alapította 1998ban, melyben 2000-ben Sauska Krisztián cége, az amerikai SCC vállalat, valamint a Lighttech Kft szerzett tulajdonrészt, és változott a vállalkozás neve Árvay és Társai Kft névre. 2008. év végén a Kft-ben lévő üzletrészüket az Árvay család tagjai eladták Sauska Krisztián cégei 21
részére, aki 2009-ben Sauska-Tokaj Kft névre módosította vállalkozása nevét, amelynek jelenlegi tulajdonosa a Cerlux Kft (46,2%), valamint a Lighttech Kft (45%) mellett 8%-ban Dr. Bándy Dezső, és 0,8%-ban az SCC. A vállalat 120 millió forintos átlagos árbevétele mellett, 2007 óta valamennyi évben veszteséges tevékenységet folytatott, így eredménytartaléka 2009-ben -730 millió forint. Az Árvay család és Sauska Krisztián fúziójának létrejöttekor a vállalkozás egy fontos borászati beruházást kezdett meg Tokaj városában, az egykori Kaszinó területén, ami a mai napig a vállalkozás központja.
Béres Szőlőbirtok Kft
A 2002-ben alapított borászati vállalkozás a privatizáció folyamán egy spanyol befektetőnek értékesített birtoktesten alakult ki azzal az érdekességgel, hogy az erdőbényei templom alatt húzódó érlelőpincét nem vásárolta meg a Béres család. A Kft. Béres József Károly, Béres Józsefné valamint a Béres Befektetési ZRt tulajdonát képzi. Az alapítást követően a vállalat borászati beruházásba kezdett Erdőbénye külterületén, ami 2006-ban került átadásra. A beruházás összege meghaladta az 1 milliárd Forintot. A zöldmezős beruházással párhuzamosan felújították a 45 hektáros szőlőbirtok egy részét. Viszonylag fiatal vállalkozásról lévén szó 2009-ben jelent meg első borkülönlegességeivel, ami magyarázhatja a több vállalatéhoz képest viszonylag alacsony nettó árbevételét. A vállalat fiatalságára utal az a tény is, hogy Tokaji birtokhoz képest az export bevételek 5% alatt maradnak. A vállalat vezetése ugyanakkor jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a külföldi piacok is megismerjék a Béres Birtok borait.
22
