Nyilas Anna1: A polgári eljárások egyszerősítése az Európai Unióban, különös tekintettel a kis pertárgyértékő ügyek szabályozására Az Európai Unió egyik célkitőzése az, hogy az Európai Uniót mint a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térséget – amelyben a személyek szabad mozgása biztosítva van – fenntartsa és továbbfejlessze. Egy ilyen térség fokozatos kialakítása érdekében a Közösségnek többek között a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttmőködés keretében meg kell hoznia a belsı piac megfelelı mőködéséhez szükséges intézkedéseket. A belsı piac zavartalan mőködésének gyakorlati megvalósulását akadályozhatja, ha az eljárási szabályok tagállamok közötti különbözısége megnehezíti a felek számára a jogaik érvényesítését. A belsı határok nélküli európai gazdasági övezetben a közösségi jog biztosítja a személyek az áruk a szolgáltatások és a tıke szabad mozgását. A végsı cél, hogy a gazdasági szabadságok kiteljesítése érdekében igazságügyi szempontból is egységes térség jöjjön létre. Az Európai Unióban a személyek és a vállalkozások szabad mozgásának elve nem teljesülhet maradéktalanul a jogharmonizáció, így az eljárásjogi harmonizáció nélkül sem. A jogbiztonság megteremtéséhez is szükség van a polgári eljárásjogi harmonizációra, hogy ezáltal az európai állampolgárok kiterjedt jogi védelmét biztosítsák az Unió határain belül nemcsak a saját országukban, hanem más tagállamokban is. Elengedhetetlen a személyek jogérvényesítési lehetıségeinek, jogvédelmének közösségi szintő garantálása, és hogy az egyik tagállamban hozott határozatot a másik tagállamban elismerjék és végrehajtsák, bármiféle fenntartás nélkül. Ennek alapja a tagállamok bírósági rendszerei és azok határozatai egyenlı értékének és státuszának elve. Az elérendı cél az, hogy az egyik tagállamban hozott bármely bírói döntést automatikusan, bármiféle fenntartás nélkül ismerjék el és hajtsák végre az összes többi tagállamban.2 A Tanács által 1998-ban elfogadott Cselekvési terv az Amszterdami szerzıdésben megfogalmazott szabadság, biztonság és jog térségének megvalósításához szükséges intézkedéseket tartalmazza. A terv leszögezi, hogy az igazságügyi együttmőködés megerısítése polgári ügyekben alapvetı lépést jelent az európai igazságszolgáltatási térség kialakításában, ami az Európai Unió minden polgára számára kézzelfogható elınnyel jár. Az egységes európai igazságügyi térség gondolata a határok nélküli Európa eszméjébıl született.
1
I. évf. levelezı tagozatos doktorandusz, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 2 Harsági Viktória: A polgári eljárásjog harmonizációja, különös tekintettel a Storme-jelentésre, Magyar Jog 2001, 7. szám, 418-424.
Az Amszterdami szerzıdés a polgári ügyekben való igazságügyi együttmőködést kiemelte az Unió III. pillérének keretei közül, és integrálta azt a közösségi pillérbe, tekintettel arra, hogy a polgári-és kereskedelmi jogi környezet közvetlen hatással van a belsı piac megfelelı mőködésére. A kormányközi együttmőködést tehát ezen a területen felváltotta a közösségi jellegő együttmőködés. Ennek eredményeképp az addig jellemzıen nemzetközi egyezményekkel történı szabályozást felváltotta a rendeleti szabályozás. Az Európai Tanács 1999. október 15-16-i tamperei értekezletén megfogalmazta a tényleges jogérvényesülésen alapuló európai térség megteremtésének célját, és kimondta, hogy a tagállamok jogrendszerének és igazságszolgáltatásának különbözısége vagy bonyolultsága nem akadályozhatja, és nem riaszthatja el a természetes és jogi személyeket jogaik gyakorlásától. Az 1999-es Tamperei Európai Tanács felkérte a Tanácsot közös különös szabályok kidolgozására a kis értékő követelések esetére. Kifejezésre juttatták továbbá, hogy az egységes Európai Igazságszolgáltatási Térség polgárait nem akadályozhatják jogaik gyakorlásában a tagállamok jogi és közigazgatási rendszerei bonyolultságukkal vagy inkompatibilitásukkal. A Tanács által 2000-ben elfogadott Közös program a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének végrehajtására irányuló intézkedésekrıl, már hangsúlyozta a kis értékő követelések elbírálására irányuló eljárások egyszerősítésének és felgyorsításának szükségességét. Az Európai Tanács megerısítette továbbá a bírósági határozatok kölcsönös elismerésének elvét, mint az európai igazságügyi térség megteremtésének alapkövét. További cél a polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének erısítése és továbbfejlesztése. 2000 novemberében a Tanács Intézkedési programot fogadott el a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének megvalósítására. E program elsı szakasza magában foglalja a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlését. A polgári ügyekben való igazságügyi együttmőködés jelenleg az Európai Tanács 2004-es brüsszeli ülésén elfogadott Hágai Program keretei között zajlik. Ez a program az 1999-es tamperei intézkedési terv folytatásának érdekében került megalkotásra, és kiemelt céljai közé tartozik többek között a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös elismerésének továbbvitele. A Hágai program a hangsúlyt a kölcsönös elismerésre vonatkozó program 2011-re történı teljes befejezésére helyezte. A Hágai Program elfogadásával egyidejőleg a Tanács felkérte a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy konkrét intézkedéseket tartalmazó Cselekvési tervet, a programban foglalt célok végrehajtása érdekében. A Bizottság által elıterjesztett Cselekvési terv ennek megfelelıen tíz fejezetbe foglaltan részletesen meghatározza a következı öt év intézkedési ütemtervét. A polgári ügyekben való igazságügyi együttmőködés témakörébe a Cselekvési tervnek a hatékony európai igazságügyi térség kialakításával foglalkozó fejezete tartozik, mely prioritásként kezeli a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésére vonatkozó elv továbbfejlesztését, illetve a joghatósági és kollíziós konfliktusok feloldását. A Bizottság gondoskodik egyúttal a Cselekvési Terv ütemezésének betartásáról, illetve a Tanács részére évenként jelentést ("eredménytáblát") készít a program végrehajtásáról. A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttmőködés alapvetı szabályairól az Európai Közösség létrehozásáról szóló Szerzıdés 65. cikke rendelkezik. E szerint az együttmőködés- a belsı piac megfelelı mőködéséhez szükséges mértékben- az alábbi területekre terjed ki:
– – – – –
iratok határon túli kézbesítése együttmőködés a bizonyításfelvétel terén határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása kollíziós-, illetve joghatóságra vonatkozó szabályok összeegyeztetése a polgári eljárások megfelelı lefolytatását akadályozó tényezık kiküszöbölése, illetve ezen belül az eljárási szabályok összeegyeztetése.
– E tekintetben a Közösség egyéb intézkedések mellett már elfogadta a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítésérıl szóló, 2000. május 29-i 1348/2000/EK tanácsi rendeletet, a polgári és kereskedelmi ügyekben egy Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról szóló, 2000. május 28-i 2001/470/EK tanácsi határozatot, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismerésérıl és végrehajtásáról szóló, 2000.december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendeletet, valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet. 2002. december 20-án a Bizottság elfogadta az európai fizetési meghagyásos eljárásról, valamint a kis értékő követelések elbírálására irányuló eljárások egyszerősítését és gyorsítását célzó intézkedésekrıl szóló zöld könyvet. A zöld könyv elfogadását követıen tárgyalások indultak a kis értékő követelések elbírálására irányuló eljárások egyszerősítését és gyorsítását célzó intézkedésekre vonatkozóan. A polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttmőködés területén a legjelentısebb vívmányok közé sorolható a 44/2001/EK (I. brüsszeli rendelet), mely a joghatóság kérdését közösségi szinten rendezi a határokon átnyúló ügyekben, bevezeti az európai perfüggıség fogalmát, rendelkezik a kölcsönös elismerés elvérıl, és a más tagállamban történı végrehajthatóság kérdésérıl. E rendelet hatálya általában a polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki, de nem érinti a személyállapottal, a jog-és cselekvıképességgel, a házassági vagyonjoggal, az öröklési joggal, és a csıdeljárással kapcsolatos ügyeket. A belsı piac megfelelı mőködését gyakorta akadályozza az, hogy a gazdasági élet fizetésképtelenné vált szereplıi a kedvezıbb jogi helyzet elérése érdekében vagyonukat, vagy az eljárást áthelyezik egy másik tagállamba (forum shopping). Ennek szab gátat az 11346/2000 EK rendelet, amely ugyan nem vezetett be egységes eljárást, de megteremti az eltérı tagállami normák összhangját. Ennek érdekében a rendelet rendelkezik a joghatóságról, az alkalmazandó jogról és a határozatok kölcsönös elismerésérıl. A bírósági és bíróságon kívüli iratok határokon átnyúló kézbesítésének felgyorsítását tőzte célul a 1348/2000/EK rendelet a polgári és kereskedelmi ügyek tekintetében azzal, hogy rendelkezett az ún. továbbító és kézbesítı hatóságok, ügynökségek kijelölésének tagállami kötelezettségérıl, megteremtette az ezeket közvetlenül összekötı csatornákat, és lefektette az iratok határokon átnyúló kézbesítésére vonatkozó szabályokat. E szabályok szerint a továbbításnak bármilyen módja megengedett, ha az megfelelıen tükrözi a tartalmat, és a tartalom könnyen olvasható marad. A rendelet rendezi többek között a nyelvhasználat és a közvetlen postai úton történı kézbesítés kérdését is. A tamperei Európai Tanács rendelkezéseinek megfelelıen született meg a bizonyításfelvételrıl szóló 1206/2001/EK rendelet. Ez a rendelet a polgári és kereskedelmi ügyekben egyszerőbbé és gyorsabbá tette a határokon átnyúló bizonyítási eljárást, úgy rendelkezve, hogy az egyik tagállam bírósága közvetlenül keresheti meg egy másik tagállam
illetékes bíróságát, annak érdekében, hogy az elvégezzen egyes bizonyítási cselekményeket, illetve kérheti, hogy a megkeresı bíróság közvetlenül folytathasson le bizonyítást az adott tagállam területén. A rendelet részletesen meghatározza a megkeresések formáját, tartalmát, illetve teljesítésük határidejét. A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat szabályait állította fel a 805/2004/EK rendelet azzal, hogy megteremtette a nem vitatott követelésekre vonatkozó határozatok, egyezséget tartalmazó-, illetve más közokiratok Unión belüli szabad mozgását. A rendelet eredményeképp a más tagállamban történı végrehajtás során a továbbiakban nincs szükség semmilyen közbensı eljárásra. A polgári ügyekben való igazságügyi együttmőködés területén kulcsfontosságú szerepet tölt be a 2002-ben létrejött Európai Igazságügyi Hálózat, amelynek célja, hogy megkönnyítse a határon átnyúló ügyek intézését. Az Európai Igazságügyi Hálózat feladata egyrészt, hogy hatékonyabbá tegye a tagállamok közötti együttmőködést, másrészt hogy kiépítsen és mőködtessen egy bárki által igénybe vehetı információs rendszert. A hálózat 2002 óta mőködik. Az információ-áramlást tagállami összekötık biztosítják, a hálózat mőködéséért pedig a Bizottság felelıs. A bírósági határozatok kölcsönös elismerése az állampolgári jogok védelmének, és ezen jogok európai határokon átnyúló végrehajtásának hatékony eszköze. A kölcsönös elismeréssel kapcsolatos intézkedésekre irányuló program folyamatos végrehajtásának ezért a következı évek során elsıbbséget kell élveznie ahhoz, hogy a 2011-ig való befejezése biztosítható legyen. A következı projektekkel kapcsolatos munkát tevékenyen folytatni kell: a szerzıdéses („Róma I.”) és a szerzıdésen kívüli kötelezettségekre vonatkozó szabályok („Róma II.”) összeegyeztethetısége, az európai kifizetési végzés, és az alternatív vitarendezéssel és kis értékő követelésekkel kapcsolatos eszközök. E projektek befejezésének idızítésekor kellı figyelmet kell fordítani a kapcsolódó területeken jelenleg folyó munkára. A kölcsönös elismeréssel kapcsolatos már meglévı eszközök hatékonyságát az eljárások és az okmányok egységesítésével, az eljárásjogi szempontokkal, így a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítésével, az eljárások megindításával, az ítéletek végrehajtásával és a költségek átláthatóságával kapcsolatos minimumszabályok kidolgozásával kell javítani.3 A családjoggal és öröklési joggal kapcsolatban a Bizottságot a következı javaslatok benyújtására kérte fel az Európai Tanács: – –
– –
3
2005-ben jogi eszköz tervezete az eltartással kapcsolatos határozatok elismerésérıl és végrehajtásáról, beleértve az óvintézkedéseket és elızetes végrehajtást is; 2005-ben az öröklési kérdésekre vonatkozó szabályok összeegyeztethetıségérıl szóló zöld könyv, ideértve a joghatóság, az e területen meghozott határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajtásának, és az európai örökösödési tanúsítványnak a kérdését, valamint az Európai Unió lakói végrendeleteinek meglétére vonatkozó pontos ismereteket lehetıvé tévı mechanizmust; és 2006-ban a házasság során szerzett vagyonra vonatkozó szabályok összeegyeztethetıségérıl szóló zöld könyv, beleértve a joghatóság és a kölcsönös elismerés kérdését is; 2005-ben a válással kapcsolatos jogszabályok összeegyeztethetıségérıl szóló (Róma III.) zöld könyvet.
Brüsszeli Európai Tanács 2004. november 4-5. Elnökségi következtetések.
A Bizottság 2005. májusi Kommunikációja az alábbi fıbb pontokat tartalmazta a jövıben megvalósításra váró feladatként: 2007: specifikus program elkészítése a polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttmőködésrıl 2006: az igazságszolgáltatás mőködésének minıségi értékelése 2007: hatékony európai képzési hálózat az igazságügyi hatóságok számára 2007: tervezet a Közös Referencia Keretszabályokról (CFR) 2009: a CFR beültetése az EU szerzıdési jogába.4
Az Európai Parlament és a Tanács rendelete kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetésérıl (2005/0020 COD) Az EK-Szerzıdés 65. cikke jogalkotási hatáskört biztosít a Közösség számára a több államra kiterjedı vonatkozású polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttmőködés területén a belsı piac megfelelı mőködéséhez szükséges mértékben. A Bizottság által 2002. december 20-án elıterjesztett, az európai fizetési meghagyásos eljárásról, valamint a kis értékő követelések elbírálására irányuló eljárások egyszerősítését és gyorsítását célzó intézkedésekrıl szóló zöld könyv áttekintést nyújtott a tagállamokban kis értékő követelések esetén jelenleg alkalmazandó eljárásokról. Ebbıl megállapítható, hogy jelentıs különbségek léteztek mind az értékhatárok, mind az eljárási szabályok terén. Ezek az eltérések akadályozhatják a belsı piac zavartalan mőködését, mivel nem biztosítanak egyenlı feltételeket a személyek számára a jogaik érvényesítéséhez az egyes tagállamokban. A Tanács a Parlamenttel közösen elıirányozta az intézkedéseket a nemzeti jogok közelítésére, illetve a közösségi jogalkotásra bizonyos területeken. Ennek eredményeképpen alkotta meg a Tanács és a Parlament a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetésérıl (2005/0020 COD) szóló közös rendeletének javaslatát, amely az elfogaddás küszöbén áll. A továbbiakban ismertetem e rendelet jelentısebb rendelkezéseit. Az 1. cikk szerint a rendelet célja, hogy egyszerősítse és felgyorsítsa a kis értékő követelések elbírálását, továbbá csökkentse annak költségeit a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetésével, amely a tagállamok belsı joga szerinti eljárások – melyeket ezen új eljárás nem érint –alternatívájaként áll a peres felek rendelkezésére.5 A rendelet célja továbbá, hogy kiküszöbölje kis értékő követelés esetén az egyik tagállamban lefolytatott eljárásban hozott határozatnak – kivéve a nem vitatott követelésekre vonatkozó határozatokat – valamely másik tagállamban történı elismeréséhez és végrehajtásához szükséges közbensı intézkedéseket. A rendelet hatályáról a 2. cikk rendelkezik. Tekintet nélkül az eljáró bíróság jellegére, a rendelet azon polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó, amelyek esetén a pénzbeli vagy nem pénzbeli követelés kamatok és költségek nélkül számított összértéke az eljárás
4
COM (2005)184 final (A Bizottság Kommunikációja a Tanács és a Parlament számára a Hágai Programról, 2005. május 13.) 5 Az Európai Parlament és a Tanács rendelete kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetésérıl (2005/0020 COD)
megindításakor nem haladja meg a 2.000 eurót. A rendelet nem terjed ki különösen az adó-, vám- és közigazgatási ügyekre. A rendelet nem vonatkozik: a) természetes személyek személyi állapotára, jog- és cselekvıképességére, b) házassági vagyonjogra, végrendeletre és öröklésre, c) csıdeljárásra, kényszeregyezségre és hasonló eljárásokra, d) szociális biztonságra, e) választottbíráskodásra, f) munkajogra. Mivel a kis perértékő ügyek mennyiségileg különíthetık el leginkább, ezért mennyiségi értékhatárt állítottak fel. Az értékhatár megállapításánál lényeges volt, hogy az eljárásnak legyen megfelelıen tág alkalmazási területe és gyakorlati jelentısége. Másrészt azonban nem lehetett túl magas, mivel az eljárási szabályok egyszerősítésének csak akkor van értelme, ha a költségek aránytalanul magasak a pertárgy értékéhez képest. Míg a fizetési meghagyásos eljárás célja végrehajtási jogcímet adni a nem vitatott követelésekre ésszerő idın belül, a kis perértékő ügyek eljárása olyan ügyekben alkalmazható, ahol az ellenfél vitatja a követelést. A rendelet tehát azon polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó, melyekben a pénzbeli vagy nem pénzbeli követelés kamatok és költségek nélkül számított összértéke az eljárás megindításakor nem haladja meg a 2000 eurót. (kis értékő európai követelés). A rendelet nem terjed ki az adó, vám és közigazgatási ügyekre. Továbbá nem vonatkozik természetes személyek személyi állapota, jog-és cselekvıképessége, házassági vagyonjog, végrendelet, öröklés, csıdeljárás, kényszeregyezség és hasonló eljárások, szociális biztonság, választottbíráskodás, munkajogi ügyekben. A Szerzıdés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás és arányosság elvével összhangban a rendelet céljait, nevezetesen a kis értékő követelések elbírálására irányuló eljárások egyszerősítését és felgyorsítását, valamint az ezzel járó költségek csökkentését a tagállamok nem tudják kielégítıen megvalósítani, és ezért azok a Közösség által jobban megvalósíthatók. A rendelet kizárólag az e célok eléréséhez szükséges intézkedésekre korlátozódik. A rendelet szerint az európai eljárás szabadon választható, a tagállami jogok változatlanul hagyása mellett. Ez egy további lehetıségként áll a felek rendelkezésére, amennyiben az alkalmazási feltételek fennállnak. Az eljárást lehetıvé kell tenni egyetlen tagállamra kiterjedı ügyekre is annak érdekében, hogy a különbözı tagállamokban tevékenykedı gazdasági szereplık közötti verseny ne torzuljon, és ugyanolyan feltételekkel lehessen hozzáférni az igazságszolgáltatáshoz valamennyi tagállamban. Az eljárások egyszerőbbé és gyorsabbá tételét a tagállamok nem tudják megfelelıen elérni, mivel nem tudják biztosítani azt, hogy az alkalmazandó szabályok az egész Közösségben egyenértékőek legyenek. Ki kell hangsúlyozni az eljárás fakultatív jellegét, így a rendelet csak arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák az európai eljárás, mint további jogi eszköz rendelkezésre állását.6 A kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás célja, hogy egyszerősítse és felgyorsítsa a kis értékő követelések elbírálását, továbbá csökkentse 6
Javaslat "Az Európai Parlament és a Tanács rendelete kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás bevezetésérıl" (2005/0020(COD) )
annak költségeit azáltal, hogy a tagállamok belsı joga által nyújtott lehetıségek mellett további fakultatív jogi eszközt biztosít, és egyszerőbbé teszi a kis értékő követelés esetén valamely másik tagállamban lefolytatott eljárásban hozott határozatok elismerését és végrehajtását. Az eljárás megindításának megkönnyítése érdekében a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás megindításakor a felperesnek ki kell töltenie egy keresetlevélformanyomtatványt, és azt be kell nyújtania az illetékes bírósághoz. A költségek és a késedelem csökkentése érdekében az iratokat ajánlott, tértivevényes postai küldeményként kell a feleknek kézbesíteni, vagy bármilyen más rövidebb úton, például egyszerő levélben, faxon vagy e-mailben kell megküldeni. Az eljárást írásban kell lefolytatni, kivéve, ha a bíróság szükségesnek tartja a szóbeli meghallgatást. Az ügyvédi képviselet nem kötelezı. A bíróság a meghallgatást audio-, video- vagy e-mail-konferencia útján is lefolytathatja. A bíróság a mérlegelési jogkörében meghatározhatja a bizonyítási eszközöket és a bizonyításfelvétel terjedelmét is, és lehetıvé teheti a telefonon, továbbá írásbeli tanúvallomás, audio-, video- vagy e-mail-konferencia útján történı bizonyításfelvételt is. A bíróságnak biztosítania kell a kontradiktórius eljárás elvének érvényesülését. A határozathozatalhoz szükséges idı csökkentése érdekében a határozatot a keresetlevél nyilvántartásba vételétıl számított 6 hónapon belül meg kell hozni. A kis értékő követelések elbírálásának gyorsítása érdekében a határozatnak azonnal végrehajthatónak kell lennie, függetlenül attól, hogy jogorvoslati eszköz rendelkezésre áll-e, és nem lehet követelni biztosíték nyújtását. A határozatot a keresetlevél nyilvántartásba vételétıl 6 hónapon belül meg kell hozni, és azonnal végrehajthatónak kell lennie. Egy másik tagállamban is el kell ismerni, és végrehajthatónak kell tekinteni a határozatot, az elismerés megtámadásának lehetısége nélkül. A pervesztes fél viseli az eljárás költségeit, kivéve, ha ez méltánytalan vagy aránytalan lenne. A költségek csökkentése érdekében, amennyiben a pervesztes fél természetes személy, és nem képviseli ügyvéd vagy más jogvégzett személy, nem kötelezhetı a másik felet képviselı ügyvéd vagy más jogvégzett személy díjának megtérítésére. A határozat elismerésének és végrehajtásának megkönnyítése érdekében valamely tagállamban a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hozott határozatot egy másik tagállam elismeri és végrehajtja, éspedig végrehajthatósági határozat szükségessége vagy az elismerés megtámadásának lehetısége nélkül, feltéve, hogy a határozatot a származási tagállam bírósága a rendelet III. mellékletében foglalt formanyomtatvány alkalmazásával megerısítette. A bíróság a beérkezését követıen a keresetlevelet rögtön nyilvántartásba veszi, továbbá feljegyzi minden olyan egyéb dokumentum beérkezésének idıpontját is, amely a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárásban beérkezik. Amennyiben a keresetlevél olyan ügyre vonatkozik, amely a 2. cikkben foglaltak alapján nem tartozik e rendelet hatálya alá, a bíróság az ügyet nem kis értékő európai követelésként, hanem azon tagállamban alkalmazandó eljárási jogi szabályoknak megfelelıen tárgyalja, amely tagállamban az eljárást megindították. Ebben az esetben a bíróság a felperest ennek megfelelıen tájékoztatja. Amennyiben a bíróság úgy találja, hogy a felperes által szolgáltatott információk nem megfelelıek, illetve nem elég világosak, vagy a keresetlevél hiányos, a bíróság lehetıséget adhat a felperesnek a keresetlevél kiegészítésére, illetve kiigazítására,
vagy a bíróság által megjelölt további információk vagy dokumentumok benyújtására. A tagállamok biztosítják, hogy a keresetlevél-formanyomtatvány valamennyi olyan bíróságon elérhetı legyen, melyek elıtt a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárás megindítására sor kerülhet, továbbá, hogy e bíróságok segítséget nyújtsanak a felperesnek a keresetlevél-formanyomtatvány kitöltéséhez. A bíróság a keresetlevél egy példányát és a kitöltött formanyomtatványt a keresetlevél nyilvántartásba vételét követı nyolc napon belül, a 11. cikkben foglaltaknak megfelelıen kézbesíti az alperesnek. Az alperes a keresetlevél és a formanyomtatvány átvételét követı egy hónapon belül, a formanyomtatvány II. részének kitöltésével és a bírósághoz történı eljuttatásával vagy bármilyen más, megfelelı módon válaszolhat. A válaszhoz további dokumentumok is mellékelhetık. Az alperes válaszának a bírósághoz való beérkezését követı nyolc napon belül a bíróság a válasz, valamint az esetleges egyéb dokumentumok másolatát a 11. cikkben foglaltaknak megfelelıen megküldi a felperesnek. Ha az alperes a válaszában a felperessel szemben ellenkövetelést támaszt, a bíróság tájékoztatja a felperest az ellenkövetelésrıl. A felperes az ellenkövetelésre az alperes válaszának kézhezvételétıl számított egy hónapon belül válaszol. Az 5. cikk az eljárás befejezésérıl rendelkezik. Az alperes, illetve a felperes válaszának a bírósághoz a 4. cikk (3), illetve (5) bekezdésében foglalt egy hónapos határidın belül történt beérkezésétıl számított egy hónapon belül a bíróság: (a) határozatot hoz, vagy (b) felhívja a feleket, hogy meghatározott idın belül nyújtsanak be további információt a követeléssel kapcsolatban, vagy (c) megidézi a feleket tárgyalásra. A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot arról, hogy eljárási joguk lehetıvé teszi-e a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hozott határozattal szembeni jogorvoslatot. Az alperes, feltéve, hogy haladéktalanul cselekszik, a következı esetekben kérelmezheti a kis értékő követelések esetén alkalmazható európai eljárásban hozott határozat felülvizsgálatát a határozatot hozó bíróság tagállamának joga szerinti – és a Bizottsággal a 805/2004/EK rendelet 19. és 30. cikke szerint közölt – feltételek mellett: - a formanyomtatványt vagy a tárgyalásra való idézést az általa való személyes kézhezvétel bizonyítéka nélkül kézbesítették, és - a kézbesítésre számára fel nem róható okból nem megfelelı idıben vagy nem megfelelı módon került sor, és így a védekezéshez szükséges elıkészületeket nem tudta megtenni; vagy az alperes a követelést számára fel nem róható okból vis major vagy rendkívüli körülmények miatt nem tudta vitatni. A rendelet eltérı rendelkezése hiányában a kis értékő követelések esetén alkalmazandó európai eljárásra azon tagállam eljárási joga alkalmazandó, amelyben az eljárást folytatják. Az európai eljárás kidolgozása elıtt számos hatásvizsgálatot végeztek, illetve felmérték az új eljárás szükségességét. Egy 1995-ös, a Bizottság számára készített szakértıi jelentésbıl kiderül, hogy a határokon átnyúló perek költségei jelentısen különböztek az egyes tagállamokban. A teljes költsége egy 2000 eurós értékő, több államra kiterjedı igény peres eljárásban történı érvényesítésének, 980 eurótól 6600 euróig terjedt. Arra is rámutatott a vizsgálat, hogy az eltérı, és egymással ütközı költségviselési szabályok miatt a költségek egy részét a felperesnek még pernyertessége esetén is meg kellett fizetnie. Az átlagos pertartam az Európai Unióban egy határokon túlnyúló polgári ügyben átlagosan 2 év volt, ha az eljárást az
alperes lakóhelyén folytatták le, és 5 hónappal több, ha a felperes lakóhelyén történt az eljárás lefolytatása.7 A Rendelet létrehozza a kis perértékő ügyek európai eljárását annak érdekében, hogy felgyorsítsa és egyszerősítse az ilyen ügyeket, és a költségeket csökkentse. Az eljárási szabályok célja megtalálni az egyensúlyt egyrészt a gyorsítás, a költségcsökkentés és hatékonyságnövelés, másfelıl a fair eljáráshoz való jog érvényesítése között, amint azt az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Unió Alapjogi Kartája elıírja. Miután elfogadják a tervezetet, az állampolgárokat megfelelıen informálni kell az új eljárás létezésérıl, így garantálva jogukat az igazságszolgáltatáshoz a gyakorlatban való hatékony hozzáféréshez. A tájékoztatás egyik módja a nemzeti hatóságokkal való együttmőködés, hogy eljuttassák a közönségnek és a szakmai köröknek az információt, például az Európai Igazságügyi Hálózaton keresztül.8 A tájékoztatás kiadványokban, Internet segítségével, vagy más információs források útján is megvalósítható. Különös fontossággal bír annak megvalósítása, hogy az európai országok között húzódó határok ne jelentsenek többé akadályt a polgári jogi ügyek rendezése, illetve a bírósági eljárások indítása és a polgári jogi ítéletek végrehajtása terén.9 A Tanács Elnökségének 2004. novemberi következtetései szerint a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttmőködést a kölcsönös bizalom megerısítése és a tagállami jogrendszerek sokszínőségére és az európai jog által biztosított egységességre épülı európai igazságügyi kultúra fokozatos kidolgozása fejleszthetné tovább. A kölcsönös bizalomnak arra az eszmére kell épülnie, hogy kimagasló minıségő igazságügyi rendszer álljon valamennyi európai polgár rendelkezésére.10 Ennek érdekében az uniónak támogatnia kell az igazságügyi szervezetek és intézmények hálózatait, pl. a tagállami bíróságok, a legfelsıbb bíróságok európai hálózatát, és az európai igazságügyi képzési hálózatot.
7
Commission Staff Working Document, Annex to the: Regulation of the European Parliament and of the Council establishing a European Small Claims Procedure, Extended Impact Assessment. [COM(2005)87 final] 8 Council Decision of 28 May 2001 establishing a European Judicial Network in civil and commercial matters, OJ L 174, 27.6.2001, p. 25. 9 Hágai Program, a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erısítése az Európai Unióban 10 Brüsszeli Európai Tanács 2004. november 4-5. Elnökségi következtetések.