V. évfolyam 2014/2. szám
A tartalomból: l
Nagyszabású trófeabemutató 2. oldal
l
Hagyománytisztelet és felelõsség 3. oldal
l
A vadászati hatóság beszámolója 4-5. oldal
Szakács László a Zalaerdõ Zrt. „Kollégáink szemével” címû fotókiállításon 3. helyezést elért fotója. l
A vadászat ürügyén 6. oldal
l
Jellegzetes erdõtársulás zalai bükkösbõl 7. oldal
l
Minden, ami vadászat 8-9. oldal
l
Kék szalagnak örülhettek 9. oldal
l
Karácsony ünnepén 11. oldal
l
Kedves Gyerekek Rajzpályázat és ajándékötlet a kivehetõ lapon és a 11. oldalon
Mozgalmas év a Zalaerdõ mögött ERDÕ- ÉS VADGAZDÁLKODÁSRÓL, VADÁSZATI TÖRVÉNYRÕL ROSTA GYULA VEZÉRIGAZGATÓVAL 2014-es évet nagyban meghatározta, hogy a Zalaerdõ Zrt. felett június 16-tól a tulajdonosi jogokat már nem a Magyar Fejlesztési Bank, hanem a Földmûvelésügyi Minisztérium gyakorolja – mondta el elöljáróban Rosta Gyula vezérigazgató. Hozzátette: összességében az idei év sikeresnek mondható, bár sajnos ezúttal is érték a társaságot természeti károk. Óriási elismerés, hogy Magyar Termék Nagydíjat kapott a cég LENPELL keményfa pellet terméke.
A
– A tavalyi év meghatározó tevékenysége volt a lucfenyõpusztulás felszámolása. Azt már a 2013-as év vége felé látni lehetett, hogy ez a tevékenység folytatódni fog ebben az évben is. Mekkora területet érintett ez a munka? – Nagyságrendileg hasonló területen számoltunk fel szúkáros lucfenyveseket, mint a tavalyi évben. Ez mintegy 300 hektárt tesz ki, fatömegben pedig meghaladja a
100 ezer bruttó köbmétert. Nyilvánvalóan az ilyen mértékû egészségügyi fakitermelés az erdõfelújítási munkák mennyiségét jelentõsen megnöveli. – Szeptember elején Magyar Termék Nagydíjat kapott a cég LENPELL keményfa pellet terméke. Milyen jelentõséggel bír ez? – Az idei év meghatározó eseménye volt, hogy a LENPELL Magyar Termék Nagydíjat kapott, s mellé elnyerte klímabarát termék
nívódíját is. Ezt a kitüntetõ címet azon termékek, gazdasági szervezetek nyerhetik el, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minõség ügye iránt. – Mi mondható el a cég a közjóléti fejlesztései kapcsán? Sikeresnek mondható az év, közjóléti fejlesztéseink a tervek szerint haladtak. Tavasszal két Madártanösvényt adtunk át, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. Áprilisban vehették birtokba a MakkKaland játszóteret a Budafai Arborétum látogatói. A júniusi Kisvasút napon avattuk a csömödéri játszóteret, és mutattuk be országosan egyedülálló vasúti oktatókocsinkat. Célul tûztük ki, hogy felújítjuk a nagykanizsai kilátót, melynek tervezése folyamatban van. (Folytatás a 9. oldalon.)
2
V. évfolyam
hagyomány folytatódott, nagy érdeklõdés kísérte a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumában rendezett nagyszabású trófeaszemlét. Az idei rendezvény kiemelt támogatója a Zalaerdõ Zrt. volt. Példamutató módon állt a feladatok és a munkák élére az erdõgazdaság vezetõsége, méltó módon biztosítva a „zalai” gímek agancsár szemléjét. A program a Zalai Vadászkürtösök mûsorával kezdõdött. Ezt követõen Bereczky Szilárd szavalatában Áprily Lajos: Szarvasok címû versét hallhatták a megjelentek. A rendezvény moderátora Polster Gabriella, a Vadászati Kulturális Egyesület Dunántúli Régiójának alelnöke volt. A vendégeket Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke köszöntötte. A trófeaszemlét hivatalosan Szabó Ferenc, az FM Vadászati és Halászati fõosztályvezetõje nyitotta meg. Ünnepi beszédében méltatta a Festetics Trófeaszemlék jelentõségét. A rendezvény fõ támogatójának képviseletében Kovács Ferenc, a Zalaerdõ Zrt. vezérigazgató-helyettese szólt a jelenlévõkhöz. Kiemelte, a Zalaerdõ Zrt. a terület jó adottságainak valamint a hivatásos kollégák kiváló
Fotó: Tóth Csaba
n ÚJ ADMINISZTRATÍV VEZETÕ. Varga Krisztina személyében 2014. július 31-tõl új kolléganõ dolgozik a Zala Megyei Vadászkamara és a Zala Megyei Vadászszövetségnél, Zalaegerszegen a Petõfi u. 39. szám alatti irodaházban. Telefonos elérhetõsége: 06-30/321-2552
Fotó: Bankó Zsolt
A
Fotó: Polster Gabriella
Tóth Csaba díjazott.
Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke
III. FESTETICS TRÓFEASZEMLE KESZTHELY 2014. SZEPTEMBER 13-14.
Nagyszabású trófeabemutató szakmai munkájának köszönhetõen, valóban élen jár a gímszarvas hazai génállományának megõrzésében. Az ünnepélyes megnyitón került sor a Festetics Kulturális Örökség Díj átadására. A díjat az alapító Lakatos Ferenc mûgyûjtõ és Pálinkás Róbert adta át Tóth Csabának, a múzeum vezetõjének kiemelkedõ szakmai munkája elismeréseként. Hagyomány már, hogy a Vadászati Kulturális Egyesület éves kiállításának a megnyitója is része a rendezvénynek. A neves
zsûritagokból álló bizottság által beválogatott képzõmûvészeti alkotásokat a múzeum SzéchenyiKittenberger termében állították ki. A hivatalos megnyitón Oláh Csaba, a VKE elnöke kiemelte a vadászat és a ló mûvészi megjelenítését az alkotásokban. Ez évben második alkalommal ítélték oda a Balogh Péter képzõmûvészeti nagydíjat. A rangos elismerést az idén 70 éves Keszthelyi Jenõ intarziamûvész vehette át. A program folytatásaként nyílt meg Boros Zoltán festõmûvész önálló idõszaki kiállítása. A ven-
dégeket a házigazdák nevében Tóth Csaba köszöntötte. A kiállítást – betegsége miatt távollevõ – Bán Beatrix gondolatainak tolmácsolásával Polster Gabriella nyitotta meg. A programok közül kiemelkedett Kovencz Orsolya által vezetett vadászkutya-bemutató és Lóki György által irányított solymászbemutató. A két napon közel 250 gímtrófeát és mintegy 120 hullott agancsot csodálhatott meg a közönség. – HK –
Bürü
3
2014/2.
rdészcsaládban született Gyõrvári Attila, a Zala Megyei Vadászkamara októberben megválasztott titkára és a Zala Megyei Vadászszövetség megyei fõvadásza. Az erdõ, a vad, a természet szeretete már gyermekkorában meghatározó volt számára, amikor is édesapját és nagybátyját kísérte a hajtásokra.
E
– A keszthelyi Georgikonon végeztem általános agrármérnökként, ez idõ alatt tettem le a vadászvizsgát Hajdu Tibor és Varga Ernõ segédletével. Gödöllõn a Szent István Egyetem Mezõgazdaság- és Környezettudományi Karának VadVilág Megõrzési Intézetében vadgazdálkodási szakmérnök diplomát, majd Csongrádon erdésztechnikusi képesítést szereztem. 1994 óta vadászom, tagja vagyok a Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaságnak, ahol intézõbizottsági tagként a gazdasági felelõs tisztséget töltöm be. A vadászvizsgát édesapám ösztönzésére tettem le. A vadászatot tulajdonképpen akkor kezdtem hivatásomnak érezni, amikor elhatároztam, hogy vadgazdálkodási szakmérnök leszek. A zalai gímszarvasról írtam a diplomamunkámat, Csányi Sándor professzor volt a témafelelõsöm és a konzulensem. Nagyon sokat tanultam a Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaság hivatásos vadászaitól, valójában mindent nekik köszönhetek. Leginkább hajnalban szeretek vadászni, mert ilyenkor sokkal többet lehet látni, illetve a családtól sem veszem el az idõt – Mekkora a támogatottsága, mik a tervei? – A küldöttgyûlésen október 14én a harminckilenc érvényes szavazatból harminchetet kaptam meg a három jelölt közül. Ennek köszönhetõen fõállású munkakörben tíz évig tölthetem be az OMVK Zala Megyei Területi Szervezetének titkár pozícióját, mellyel egy idõben a Zala Megyei Vadásztársaságok, Vadgazdálkodók és Vadászok Szövetségben megyei fõvadász lettem. Természetesen elképzelésekkel „érkeztem”, hiszen a magyar vadásztársadalom megítélése javításra szorul. Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a vadgazdálkodást, erdõgazdálkodást, mezõgazdálkodást és természetvédelmet közös nevezõre hozzuk, miután kölcsönösen egymásra ható ágazatokról van szó. Biztató e tekintetben, hogy a középfokú képzésben az eddig különálló szakokat összevonták, így már erdész-vadász technikus képesítést lehet megszerezni. A vadászellenessé-
Hagyománytisztelet és felelõsség GYÕRVÁRI ATTILA VADÁSZKAMARAI TITKÁRRAL BESZÉLGETTÜNK
get a nagyközönség irányába is tompítani kell, melynek egyik eszköze lehet a vadgazdálkodással kapcsolatos ismeretterjesztés. – A Bürü újság mindebben milyen szerepet játszhat? – Szeretném, ha az évente két alkalommal megjelenõ lap kordokumentumként funkcionálna. Ezért csokorba szedjük az adott idõszak eseményeit, szakmai cikkeket közlünk, teret adunk a vadásztársaságoknak. Továbbra is szeretnénk fenntartani a vadász gyerekek érdeklõdését, valamint a feleségekhez is szólunk, ezért jelentetünk meg vadászétel-recepteket. Fon-
tosnak tartjuk, a vadászat történelmi és kulturális hagyományainak bemutatását, mindezt azzal a céllal, hogy növekedjen a vadászat társadalmi elfogadottsága. A vadászkamara és vadászszövetség zalaegerszegi saját tulajdonú belvárosi székházát szeretnénk kihasználni erre a célra. A felsõ szinten lévõ elõadóterem felszereltségébõl adódóan különbözõ rendezvények megtartására alkalmas. Egyrészt a vadgazdálkodók számára szeretnénk több programot ide szervezni, másrészt ismertségünket növelve felajánlani ezt a lehetõséget különbözõ szervezeteknek, tanfolyamok, tréningek megtartására. Jelenleg a sohollári Vadászati Évadnyitó szolgálja a széles nyilvánosságot. Szeretnénk még inkább nyitni az emberek felé, ezért azt tervezzük, hogy kiállítóként csatlakozunk a megyei rendezvényekhez. Ezeken a programokon szakmai kiadványokat, trófeákat, a vadászattal, a vadgazdálkodással kapcsolatos dokumentumokat, tárgyakat, fotókat tekinthetnének meg az érdeklõdõk. Célunk, szélesebb körben megismerjenek bennünket, hogy a zalai vadásztársadalom rendelkezik a vadászathoz szükséges szaktudás-
sal, felelõsséget érez a természet iránt, tiszteli a hagyományokat és a vad méltóságát. – Új vadászati törvény készül? – A kormányzat szándéka, hogy újraalkossa a vadászati törvényt. Elsõ körben az erdõtörvényt módosítják, mely alapja lesz az új, és immár egységes természetvédelmi, vadgazdálkodási törvénynek. Mindez azért is lényeges, mert 2017. január elsejétõl lehet, hogy új vadgazdálkodó egységekbe szervezõdnek a jelenlegi vadásztársaságok. Az elõttünk álló két évben éppen ezért szeretnénk tudatosítani, nem vagyunk gonosz emberek, hanem több ezer éves hagyományra épülõ tevékenységet folytatunk. A hivatásos vadászok fontos feladata a vadállomány létszámának szabályozása, amit felelõsséggel végeznek, ezért nagyobb társadalmi megbecsülés illetné meg õket. Minél több megyei és országos rendezvényen való részvétellel, közelebb kerülhetünk a döntéshozókhoz, párbeszéd alakulhat ki köztünk és a természetvédõk, a mezõ- és erdõgazdálkodók között, ami pozitívan nyilvánulhat meg az új törvényekben. Antal Lívia
Zala Megyei Vadászati Iskola vidékfejlesztési miniszter 126/2013. (XII. 17. VM-rendelete értelmében hazánkban vadászvizsgát az tehet aki a vadászvizsgát megelõzõ tanfolyam elvégzését igazolni tudja, vagy rendelkezik a megfelelõ középfokú vagy felsõfokú vadgazdálkodási képesítéssel. A tanfolyam teljes idõtartama 100 óra. A Zalai Vadászati Iskola szervezõje a Zala Megyei Vadásztársaságok, Vadgazdálkodók és Vadászok Szövetsége.
A
Az iskola vezetõje Tóth Csaba, a keszthelyi Vadászati Múzeum igazgatója. Az iskolát a NÉBIH 2019-ig akkreditálta, engedélyszám: 04.3/3029-10/2014. AZ ISKOLA OKTATÓI: – Tóth Csaba P.hD, Vadászati Múzeum – Dr. Sugár László egyetemi tanár – Lázár Attila osztályvezetõ, Zala Megyei Kormányhivatal Vadászati és Halászati Osztály – Száraz István rendõr alezredes, Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság Humánigazgatási Szolgálat
– Kiss Norbert vadászati felügyelõ, Zala Megyei Kormányhivatal Vadászati és Halászati Osztály – Gyõrvári Attila megyei fõvadász, Zala Megyei Vadászszövetség – Polster Gabriella alelnök, Vadászati Kulturális Egyesület – Ladányi Ibolya Ottilia mentõtiszt – Horváth Jenõ igazgató-helyettes, Õrségi Nemzeti Park – Keczeli Zoltán fõedzõ, BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub – Bogatin István lövészoktató, BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub Az oktatás magas színvonalát Keszthelyen a Vadászati Múzeumban egy külön erre a célra kialakított és felszerelt oktatási terem szolgálja. Megfelelõ számú jelentkezõ esetén 2015ben, igény szerint a Zala Megyei Vadászszövetség székházában, Zalaegerszegen is indul tanfolyam. Jelentkezni a Zala Megyei Vadászszövetség honlapjáról (www.omvk-zala.hu) letöltött jelentkezési lappal e-mailen, postai úton vagy személyesen lehet. Tanfolyamok év közben folyamatosan igény szerint indulnak.
4
V. évfolyam
A Vadászati Hatóság beszámolója A 2014. évi õzbak és gímszarvasbika bírálati idény eredményeirõl Õzbak
Az õzbakra vonatkozó vadászati idény lezárult így teljes képet kaptunk az elejtett bakok trófeáiról. A Zala megyei vadászatra jogosultaknak a 2014/15. vadászati évben 1802 õzbak elejtésére volt lehetõségük. Megyénk vonatkozásában – a Zala Megyei Területi Vadgazdálkodási Tanács egyetértésével ez évben továbbra is fenntartottuk az õzre vonatkozó (5538 egyed) elejtési kötelezettséget. Fon-
tosnak tartom azonban azt is megjegyezni, hogy a vad gépjármû összeütközések nagy részéért az õz a felelõs. Az erõterületeken bekövetkezett minõségi erdei vadkárok keletkezésében is jelentõs szerepe van az õznek, valamint a szõlõkben, a frissen telepített gyümölcsösökben is jelentõs lehet az õz által okozott vadkár. Ezek okán, a közutak, gyümölcsösök, erdõsítések közelében nagyobb figyelmet kell fordítani az õz elejtésének.
Összehasonlításként – az alábbi táblázatban feltüntetett számú és minõségû õzbak trófea került bemutatásra a hatósági trófeabírálaton.
Vadfaj
Összes elbírált
Arany
Ezüst
Bronz
Összes érmes
-1
-2
-3
Összes hibás
Õzbak 2012
1719
6
12
37
55
43
28
20
91
Õzbak 2013
1720
2
8
23
33
53
33
12
98
Õzbak 2014
1681
2
9
25
36
69
33
8
105
A szakszerûtlen elejtések aránya emelkedett, melynek egyik magyarázata az lehet, hogy a jobb agancssúlyok miatt könnyebb volt átlépni a trófeasúlyra vonatkozó ún. mínusz (1) pont alsó határát. Az idei (2014) zalai õzbak dobogós helyezettek: Sorszám Õzbak
Elejtés helye – Vadászatra jogosult
C.I.C pontszám
Kor
kiskoponyával (gr)
Tömeg
Minõsítés
(év)
1.
Szentpéterúr / Zalavölgyi Vt.
445
131,28
6
kész
2.
Várvölgy / Földtulajdonosi Közösség (20-203510)
541
130,63
8
érett
3.
Óhid / Óhid Vadászati Kft.
484
128,23
8
kész
13. Trófeaszemle A szeptemberi szarvasbika terítékbõl, Szentpéterföldén, 2014 október 10-én tartotta a Zalaerdõ Zrt. az idei trófeaszemléjét.
Hopp Tamás, Rosta Gyula és Páll Tamás
Ezúttal kegyes volt az idõjárás, mert a tavalyi zuhogó esõvel ellentétben szikrázó napsütés és kora õszi hangulat fogadta az idelátogatókat. Összesen 97 db trófea került bemutatásra. A szeptemberi adatok 10 db aranyérmes, 58 db ezüst érmes, 18 db bronz érmes és 47 db érem nélküli gímbika elejtésérõl szóltak. A legnagyobb, 13,22kg-os és 248,02CIC pontszámot kapott trófea Lenti térségébõl – sajnos elhullásból származott. A trófeák átlagsúlya 7,12 kg/db, az érmes trófeák átlagsúlya 8,36 kg/db volt. A kiállítás képanyagát trófeakatalógusban rögzítettük. Páll Tamás vadászati felügyelõ, Zalaerdõ Zrt.
Gímszarvas
Bürü
5
2014/2.
A Zala megyei vadászterületeken a 2014/15. vadászati évben 1502 gímszarvas bika elejtésére van lehetõség, melybõl idõarányosan (2014. november 21.) az alábbi táblázatban feltüntetett számú gímtrófeát mutatták be a vadászatra jogosultak a trófeabírálaton. A mezõ és erdõgazdasági vadkárok csökkentése érdekében, fenntartottuk a gímszarvasra elõirányzott (6000 egyed) elejtési kötelezettséget. Az idei évben érezhetõen az egyes vadászterületeken jóval több, míg mások az elmúlt évekhez képest kevesebb gímszarvast érzékeltek. Összességében azonban úgy tûnik, hogy megyénkben a gímszarvas állománya még mindig nem mutat megfelelõ arányú csökkenést.
Kísérõ: Dávid Krisztián, elejtõ: Günter Wirth Szép Zala Vadásztársaság, tömeg: 11,71 kg, C.I.C. pontszám: 234,47 Vadfaj Gímszarvas bika
Fotó: Takács Pál
Összes elbírált
Arany
Ezüst
Bronz
Összes érmes
-1
-2
-3
Összes hibás
828
45
148
202
395
86
20
17
123
863
35
133
220
388
57
11
7
75
787
44
141
217
402
72
9
11
92
2012. 11. 30.
Gímszarvas bika 2013. 11. 30.
Gímszarvas bika 2014. 11. 21.
A szakszerûtlen elejtések aránya az õzhöz hasonlóan emelkedést mutat, melynek egyik oka az lehet, hogy a kísérõvadászok számára relatív kevés idõ áll rendelkezésre, hogy kellõ alapossággal el tudják bírálni a kiszemelt bikát. Az idei gímszarvasbika idény elsõ három kapitális trófeája:
Sorszám
Elejtés helye – Vadászatra jogosult
Gímszarvas bika
Tömeg (kg)
C.I.C pontszám
Kor
Minõsítés
(év)
1.
Sarvaly / Földtulajdonosi Közösség (20-203510)
13,53
241,45
11
korai kilövés (-3 pont)
2.
Babosdöbréte / Nimród Vt.
13,56
239,73
12
érett
3.
Bagod / Szép Zala Vt.
12,56
234,44
13
érett
Az idei idényben 8 bíráltatott gímtrófea haladta meg a 12 kg-os súlyt. Sajnálatos, hogy ezek közül három trófea mínusz pontos minõsítést kapott. Az elejtett gímszarvasbikákon kívül a ZALAERDÕ Zrt. vadászterületérõl, Lentiszombathely községhatárból mutattak be egy 248,02 CIC pontszámú 13,22 kg-os trófeasúlyú bikát, mely a vadászatra jogosult nyilatkozata alapján ismeretlen okú elhullásként lett regisztrálva. Lázár Attila osztályvezetõ, Zala Megyei Kormányhivatal, Vadászati és Halászati Osztály
A trófeaszemle fotóit Pintér Csaba készítette.
Bürü
A Zala Megyei Vadászkamara és a Zala Megyei Vadászszövetség lapja
Felelõs kiadó: Dr. Nádor László elnök Felelõs szerkesztõ: Gyõrvári Attila titkár Laptervezés: Antal Lívia Szerkesztõ munkatárs: Varga Krisztina adminisztratív vezetõ Nyomda: Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zilinszky tér 2. Kiadja: A Zala Megyei Vadászkamara és a Zala Megyei Vadászszövetség 8900 Zalaegerszeg, Petõfi u. 39. l Tel.: (92) 599-440 e-mail:
[email protected]
Fotó: Takács Pál
Elejtõ: Wili Jeoro, kísérõ: Tóth Lajos. Szép Zala Vadásztársaság, tömeg: 12,56 kg, C.I.C. pontszám: 234,44
6
V. évfolyam
A legerõsebb trófea birtokában Bemutatkozik a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság adásztársaságunk a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság a Bazitai Fecske vadászegyesületbõl alakult 1967-ben Ruhagyár vadásztársaságként. Nevünket 1975-ben változtattuk NIMRÓD névre, melyet viselünk a mai nap is. A 2017-ben 50 éves fennállását ünnepelendõ társaságunk egykor még Zalaegerszeg szûkebb térségében folytatott vadászatot.
V
borjú 25 db. Õzbak: 40 db; suta: 40 db, giga: 35 db. Vaddisznó éves kilövési tervünk 200 db. Legutóbbi büszkeségünk, a 2014. szeptember 10-én terítékre került gímszarvas, mely 2014-ben Zala megye legerõsebb trófeája lett. Elejtõje a Zalaegerszegi Szili Gábor is méltán lehet büszke a 12 éves, átlagában 110,55 cm szárhosszúságú, páratlan 14-es, 31,7 cm rózsa körméretû és a rózsa va-
lamint a korona közt mért átlag 20,7 cm szárkörméretû, 13,56 kg trófeasúlyú bikára, mely a bírálaton 239,73 CIC pontot kapott. Fõ feladatunknak a vadgazdálkodási célkitûzések mellett a tagság vadászati lehetõségeinek bõvítését, a vadászati kultúra ápolását, valamint a vadászati rendezvényeken való aktivitást tartjuk. Fontosnak tartjuk továbbá a társadalmi szervekkel, valamint a földtulajdonosokkal való kapcsolatok ápolását. Ezen fáradozunk már több mint 25 éves elnökségem alatt kitartó és mindig egy irányban húzó elnökségi tagjainkkal együtt. Paál Tibor vt. elnök
A vadászat ürügyén Szeptember havának elején, a szarvasbõgés kezdetekor átfutott rajtam a gondolat, miért is vadászunk és miért is vadászom én?
Fotó: Rosta Gyula
Zala megye legerõsebb trófeája 2014-ben A 49 fõbõl álló tagságunk Zalaegerszegtõl dél-délnyugat-északnyugati irányban Göcsej határain belül, nettó 5800 hektáros területen vadgazdálkodik. A 22 százalékos erdõsültség mellett, a Zala folyó valamint számtalan patak, forrás biztosítja a vadgazdálkodáshoz nélkülözhetetlen vizet. Területünk jellemzõ nagyvadja a gímszarvas, õz és a vaddisznó mellett további vadászati lehetõsé-
get biztosít a szép számban elõforduló fácán, idõszakonként a vadkacsa, tavaszi húzáson a szalonka, valamint apróvadunk természetes ellensége a róka. Ahogy a múltban, úgy napjainkban is évrõl évre terítékre kerül egy-egy kiemelkedõ trófeát viselõ gímszarvas vagy õzbak, melyekre méltán lehetünk büszkék. 2014. évi kilövési tervünk gímszarvas: bika 30 db, tehén-ünõ 35 db,
DIANÁK LÖVÉSZETE
VKE Diana Vadászhölgy Klub Zala megyei Szervezete lövészeti gyakorlatot szervezett a Befag Zrt. gyenesdiási lõterén augusztus 23-án. Lehetõségünk volt lõtudásunk fejlesztésére korongvadászaton, futó- és állóvad, valamint bukónyúl lövészeten Kaszás Zoltán lövészetvezetõ segítségével, akinek ezúton is köszönetet mondunk. Sajnos nagyon kevesen éltek a lehetõséggel, de akik eljöttek, nem bánták meg, hiszen a gyakorlás mellett egy vidám napot töltöttünk együtt. Polster Gabriella
A
Sokan és sokszor elmélkedtek már errõl, hol maguknak csak a vadászok, hol a nem vadászó többségnek szánva. Magunkat meggyõzni nem kell, a nem vadászó polgártársaink egy részét pedig nem lehet meggyõzni arról, hogy a vadászat, mint a természetes egyensúly fenntartásának egyik fontos része. Szükséges, nem lehet felhagyni vele. A vadászható állatfajok kihalásának, drasztikus létszámcsökkenésének napjainkban biztosan nem a vadászat az oka, hanem az élõhelyek elveszése, csökkenése. Errõl nem a vadászok tehetnek. A szabályozott vadászat - jogi és etikai elõírásaira is gondolok - a vadállomány és a természetes környezet egyensúlya fenntartásának egyetlen lehetséges módja. Ezért muszáj vadászni! No, de miért vadászom én? Védtelen vadak legyilkolásában örömet lelõ elferdült lelkületû lennék? Nem az vagyok. A darazsat, pókot, a lakásomban üres gyufásdobozzal fogom meg és sértetlenül engedem el az udvaron. A vadászat számomra visszatérés pár órára a gyermekkoromhoz. Erdõben, erdészházakban gyerekeskedtem középiskolás koromig televíziónk sem volt nem volt villanyunk - így minden idõmet az erdõn, mezõn töltöttem házi állatok õrzésével, gombaszedéssel, csatangolással. Úgy érzem, ebbe a miliõbe térek viszsza, amikor vadászni indulhatok. Maga a vad elejtése, ami amúgy is ritka dolog, tíz-tizenkét alkalomból jó, ha egyszer sikerül,
Dr. Nádor László nem is a legfontosabb mozzanat számomra. Magaslesen ülve soha egy percig sem unatkoztam. Madárcsicsergés, apró rágcsálók motoszkáló nesze, harangszó, a felkelõ napkorongra való hajnali rácsodálkozás, telihold krátereinek távcsövezése, szõlõhegyrõl hazatartók távoli duhajkodásának hangja, légyottra tartó szerelmespár megsüllyedt autójának kitolása, na ez számomra mind a vadászat. Sorolhatnám még, de enynyibõl is érthetõ. Nem vadat lõni megyek a vadászterületre, vadászni megyek és ez sokkal több az elõbbinél. Gróf Széchenyi Zsigmond klasszikus vadászati ars poétikájának idézetével fejezem be: „A vadászat: vadûzés és erdõzúgás, de több erdõzúgás.” Nagykanizsa, 2014. szeptember 5. Dr. Nádor László
Bürü
7
2014/2.
Jellegzetes erdõtársulás zalai bükkösbõl E
Erdõterületeink viszonylag tömbös elhelyezkedésûek, amely a gazdálkodás szempontjából kedvezõ. Termõhelyi adottságaink még zalai viszonylatban is jók. A tengerszint feletti magasság 180 és 320 méter között változik. Az éghajlatot óceáni és szubmediterrán hatások alakítják. Az éves átlagos csapadékmennyiség 800 milliméter, a kedvezõ hõmérsékleti viszonyok miatt a klíma humid jellegû. Az erdészeti klímaosztályozás szerint általában bükkös klímáról beszélhetünk. A terepfelszín szabdalt, jellemzõek az észak-déli irányú dombvonulatok és völgyek, sokhelyütt meredek domboldalakkal. A talaj leggyakrabban pannon üledékre rakódott löszön kialakult agyagbemosódásos barna erdõtalaj (ABE, 83 százalék), de emellett még számos típus elõfordul. A szakirodalom az itteni jellegzetes erdõtársulást legjellemzõbb karakternövénye, a zalai bükköny (illír bükköny) után „Zalai bükkösnek” (Vicio oroboidi – Fagetum) nevezi. Állományalkotó fafajaink 40 százaléka bükk, 28 százalék tölgy, 17 százalék gyertyán, a többi lágylomb és fenyõfélék. Erdõmûvelésünk fõ irányvonalát bükköseink természetes felújítóvágása határozza meg. Évenként mintegy 80 hektár a természetes felújítás belépõ kötelezettsége, mesterséges elsõ kivitelünk és pótlásunk együtt körülbelül 50 hektár évente. E számok a közelmúlt átlagai, azonban a 20122013-ban tömegesen fellépõ LFpusztulás nagyobb mérvû mesterséges erdõsítést tesz szükségessé. Mesterséges elsõ kiviteleinknél – tölgyeknél – lehetõség szerint a makkvetéses technológiát alkalmazzuk. A pótlások során alapelv, hogy bükkösbe bükköt nem ültetünk, azt csak tölgyeseknél végezzük, illetve elõnyben részesítjük az értékes elegyfajokat (madárcse-
A Zalerdõ Zrt. 2. sz. Bánokszentgyörgyi Erdészetében
Fotó: Hopp Tamás
rdészetünk a NyugatDunántúl erdészeti tájcsoportban, a Göcsejidombságon mintegy 10 ezer hektáros területen gazdálkodik (ebbõl erdõ 9216 hektár). Mûködési területünk 24 községhatárt érint, észak-déli irányban körülbelül 21, kelet-nyugati irányban pedig 16 kilométeres kiterjedésben, jellemzõen a Mura folyó, azon belül az Alsó-Válicka vízgyûjtõjén.
A szentpéterföldei vadászház resznye, hegyi juhar, vadalma, vadkörte stb.), mely csemetéket a Zalaerdõ bajcsai csemetekertjében állítják elõ. Az utóbbi idõszak ismert lucfenyõ pusztulásai miatt, illetve a Natura 2000-es rendeltetés folyományaként (tájidegen állományok, például vöröstölgy leváltása) szerkezet-átalakításokra került sor, fõként kocsánytalan tölgy célállománnyal. Folyamatban lévõ erdõfelújításunk mintegy 1260 ha (redukált terület), melynek optimális esetben mintegy kétharmadát érintjük évente befejezetlen ápolással. A természetes felújítóvágás sajátossága az állomány alatti ápolás is, ahol a megjelent újulat megtartása érdekében avatkozunk be. Ilyenkor a gyomfafajok és a szeder visszaszorítása a jellemzõ. Az utóbbi néhány évben a megnövekedett véghasználati lehetõség miatt a folyamatban lévõ erdõfelújítási állomány is növekedett, befejezett erdõsítésként évente 70 hektár körül adunk át. Befejezett erdõsítéseinket is folyamatosan ápoljuk, ekkor már esetenként tisztítás jellegû belenyúlással. A tisztításokban alkalmazott állománynevelési alapelv, hogy a bükkös fiatalosok elegyességét elõsegítjük; akár elit bükktörzsek feláldozásával is a tölgyek és az elegyfafajok számára növõteret kell biztosítani. Erdõmûvelési munkáink zöme nem gépesíthetõ, kézi munkát igénylõ tevékenység. E munkák túlnyomó többségét vállalkozók végzik, kis részük télen a fahasználatban, ta-
vasztól õszig pedig az erdõmûvelésben dolgozik. Erdészetünknél az élõfa-készlet körülbelül 3,4 millió köbméter, a hektáronkénti átlagos fatömeg 488 köbméter. A folyónövedék átlagosan 9,5 köbméter/hektár, de egyes állományokban 12 köbméter/hektár is lehet. Éves fahasználati lehetõségünk 99 439 bruttó köbméter. Termelésünk mintegy egyharmadát a rönk választékok teszik ki. Legnagyobb mennyiségben a bükk termelõdik, melynél a múlt problémáját, az erõsen álgesztes rönköt a jelenlegi piac jó áron veszi, sõt keresi. Termeléseink zömét a vegetációs idõn kívül hajtjuk végre. A fakitermelést és a szállítási tevékenységet már teljesen vállalkozók végzik. Feladataink végrehajtásában nagyrészt a korszerû forwarderes technológiát alkalmazzuk, amely nagy kapacitása mellett újulatkímélõ faanyag kiközelítést tesz lehetõvé. Éves viszonylatban a véghasználatok minimum 90 százaléka, növedékfokozó gyérítésekben pedig 10 ezer
vasútüzem május 1-tõl szeptember 30-ig személyszállítást is végez, menetrend szerinti vonatközlekedéssel. Különvonat pedig minden idõben rendelhetõ. Személyi állományunk: erdészetigazgató, ágazatvezetõ 2 fõ, mûszaki vezetõ 4 fõ, vadászati mûszaki vezetõ 1 fõ, kerületvezetõ erdész 17 fõ, rakodókezelõ erdész 2 fõ, beosztott erdész 1 fõ, kerületvezetõ vadász 6 fõ. Fizikai dolgozóink száma 46 fõ. Az elõzõekben felsorolt fizikai állományon kívül számos vállalkozó dolgozik erdészetünknél, az erdõmûvelési és fakitermelési munkáink túlnyomó részét õk végzik. Erdészetünk mintegy 21 500 hektáron vadgazdálkodik. Jelentõs mennyiségû vadföldet mûvelünk (60 hektár szántó, 387 rét) Vadlelövési tervünk 821 szarvas, 1300 vaddisznó (ebbõl 300db befogás) és 400 õz. Egy 100 hektáros dámkertünk is van, körülbelül 100 db törzsállománnyal. Gyenge adottságú õzállományunkban minõségjavító etetési kísérleteket
Fotó: Polster Gabriella
Hopp Tamás a trófeabemutatón köbméter az így kitermelt faanyag mennyisége. Kuriózumnak számít az erdészet területén a két lovas közelítéssel dolgozó fakitermelõ brigád. Az erdõgazdálkodás egyik jellemzõ mutatója a feltártság (szilárd burkolatú utak), amely erdészetünknél – körülbelül 6 folyóméter/hektár – alacsony. Ezen javít még az iparvasút, mely több erdészetet és fafeldolgozót köt össze, 109 kilométer vasútpályával. Nagy véghasználati tömbjeink feltártsága így kielégítõnek mondható. A
folytatunk immár 1993 óta, és mérhetõ eredményekrõl számolhatunk be. A vadgazdálkodási és vadászati munkák szakszerûségérõl 7 fõs állandó vadászati személyzetünk gondoskodik. Vadászvendégeinket két vadászházunkban Szentpéterföldén és Oltárcon a Márkiban, ideális körülmények között fogadhatjuk. Bánokszentgyörgy, 2014. november 24. Hopp Tamás erdészetigazgató
8
V. évfolyam
uszonötödik alkalommal rendezték meg a Zalai Vadászati Évadnyitót 2014 augusztusának végén. A hagyományoknak megfelelõen délelõtt az ünnepélyes ceremóniáké, délután a kikapcsolódásé, szórakozásé volt a fõszerep.
H
Minden, ami vadászat Évadnyitó szakmai és kulturális programokkal gor, Bogár József és Domján István vehette át. Az 51 ifjú vadászjelöltet dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora vadásszá avatta, dr. Nádor László, a Zala Megyei Vadászkamara elnöke és Paál Tibor, a kamara sportvadász alelnöke vadásszá fogadta. Délután kisebbek-nagyobbak egyaránt találtak maguknak elfoglaltságot a rengeteg program között: volt egyebek mellett kutyabemutató és -szépségverseny, kreatív foglalkozás, íjászat, lövészet és solymászbemutató. A Tímár Albin mesterszakács vezette csapat igazán kitett magáért, az 1100 literes bográcsból az utolsó cseppig elfogyott a vaddisznópörkölt. A színpadon egymást követték a kulturális bemutatók, a sort a megyeszékhelyi Zabszalma kezdte, õket a nagykanizsai SZKES Dance Tánccsoport, majd a Vadászkamara kürtegyüttes és a Rába Néptáncegyüttes követte. Óriási sikert aratott a Nagykanizsai Fúvószenekar, akik a klasszikusok
Rosta Gyula, a Zalaerdõ Zrt. vezérigazgatója a Hét Vezér Emlékhelynél köszöntötte a megjelenteket. Megnyitóbeszédében kiemelte: a megyei vadászünnepen igyekeztek a hagyományokhoz méltóan színvonalas szakmai, kulturális és gasztronómiai programot összeállítani. Nemcsak a szakmai közönség, hanem érdeklõdõ családok is egyre többen érkeznek a rendezvényre, ami segít elérni a szervezõk céljait: a vadászat társadalmi megítélésének foFotó: Szakács László lyamatos javítását, a fiatalok természetszeretetre nevelését, a vadászbarátságok elmélyítését, Szakmai és politikai vezetõk a megyei vadászünnepen új ismeretségek megkötését, a vadászati szaktudás gyarapítá- védelemrõl és a vadgazdálkodás- György. Nimród érem kitüntetést sát, valamint a vadászerkölcs ja- ról szóló törvényeket, melyek vehetett át Somogyi Gyula, Nagy 2016-ban léphetnek életbe. vítását. Gábor, Morácz János, Rákos TaBitay Márton szólt arról is, nö- más és Dávid Zoltán. Hubertust A Hét Vezér Emlékhelynél dr. Bitay Márton Örs államtitkár a velni szeretnék a magyar vadhús kereszt kitüntetést kapott Györey Földmûvelésügyi Minisztérium hazai keresettségét és külföldi jó László, Ernszt Tamás, Kónya Zolállamtitkára, dr. Nádor László hírét, hogy nagyobb fogyasztásra tán és Tóth Károly. A Hubertus kereszt ezüst fokozatát Jakabfi Feelnök az Orrenc, Dombi Attila, Dr. Berta Csonszágos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete és a Zala Megyei Kamara Aranyérme - Zala megye l Páll Tamás – OMVK Zala Megyei Területi Szervezete, hivatásos Vadásztársaságok, Vadvadász tagozata alelnöke gazdálkodók és Vadászok Magyar Vadászatért érdemérem: Szövetsége, l Bodor György – Zalaerdõ Zrt. Fotó: Szakács László Rosta Gyula vezérigazgaDr. Márfi Gyula (középen) celebrálta a szentmisét. Nimród Érem tó a Zalaerdõ l Somogyi Gyula – Erdõgazdasági Dolgozók Vadásztársasága Zrt. nevében helyezett el koszorút. ösztönözzék az itthoni és külhoni l Nagy Gábor – Zalaerdõ Zrt. Idén a Vadászok Életfájára dr. vásárlókat. Ki kell aknázni a turizl Zsernoviczky István – Válickavölgye Vadásztársaság Bencze Katalin és dr. Tóth Tiha- mus fejlesztésében rejlõ lehetõsél Morácz János – Hévíz-Felvidéki Vadásztársaság geket is. Az államtitkár eredmémér neve került fel. l Rákos Tamás – Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaság A Hubertus kápolnánál dr. Bitay nyesnek nevezte az állami erdél Dávid Zoltán – Pusztacsatári Vadásztársaság Márton, a FM állami földekért fele- szeteket érintõ közmunkaprogralõs államtitkára mondott ünnepi mot. Kiemelte, a kormányzat a hebeszédet. Szerinte szükség van lyi igények kielégítéséért rezsiHubertus kereszt arany fokozata kitüntetésre: az állami erdészetek átalakításá- csökkentést szeretne elérni a tûzil Györey László – Gyöngyösmenti Földtulajdonosok Vadászra. Hangsúlyozta, az erdészeti tár- fa árában is. (A sohollári vadászati társaság saságoknak a nyersanyagterme- évadnyitó óta ez már megtörtént. l Ernszt Tamás – Zalaerdõ Zrt. lés mellett egyre inkább törekedni- – a szerk.) l Kónya Zoltán – Szévíz Völgyi Vadásztársaság ük kell a feldolgozott kész- és félA Hubertus misét dr. Márfi Gyul Tóth Károly – Zrínyi Miklós Vadásztársaság kész termékek elõállítására, pél- la veszprémi érsek celebrálta Hordául fûrészüzemek létrehozásá- váth Gábor becsehelyi és Furján Hubertus kereszt ezüst fokozata kitüntetésre: val. Ezzel a vidék pozícióit meg- Gellért csácsbozsoki plébános l Jakabfi Ferenc – Zalaerdõ Zrt. erõsítve nagyobb bevételre tehet- közremûködésével. l Dombi Attila – Válickavölgye Vadásztársaság nek szert, illetve magasabb számA szentmisét követõen adták át l Dr. Berta Csongor – Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaság ban foglalkoztathatnak munkavál- a vadászati kitüntetéseket. Val Bogár József – Nagylengyeli Olajbányász Vadásztársaság lalókat. Jövõre egységes szemlé- dászkamara aranyérme kitüntel Domján István – Zala Megyei Vadászszövetség letû jogszabályokba foglalják az tést kapott Páll Tamás, Magyar erdõgazdálkodásról, a természet- Vadászatért érdemérmet Bodor
2014. ÉV KITÜNTETETTJEI
Bürü
9
2014/2.
Mozgalmas év a Zalaerdõ mögött Fotó: Steyer Edina
Vadászok és érdeklõdõk a megnyitón. mellett minden fellépésükkor egy kis modern muzsikát is csempésznek a repertoárjukba. Kulturális programból a Zalaerdõ sátrában sem volt hiány. Hopp Tamás, a Bánokszentgyörgyi Erdészet igazgatója mutatta be Siegfried Erker legújabb, Disznók címû könyvét, melyet Hopp Eszter, a Zalaerdõ Zrt. vadászati elõadója fordított. Szebbnél szebb trófeákat, a Zalai erdõk ér-
díját Farkas Barnabás (Kaposvár), a VKE Diana Vadászhölgy Klub Zala Megyei Szervezetének különdját Porkoláb Anna (Hévíz), a Helikon Kastélymúzeum különdíját pedig Bóha Evelin (Tófej) kapta. Idén tizenöt csapat mérette meg magát két kategóriában a fõzõversenyen, melynek díjátadójára a nagyszínpadon került sor a kulturális mûsorokat követõen. A
Fotó: Varga Mónika
Hopp Eszter fordította a kötetet tékei címû kiállítás fotóanyagát, illetve a megyei vadászkamara által kiírt „Erdõt jártam, barangoltam…” címû rajzpályázatra beküldött alkotásokat is itt tekinthették meg az érdeklõdõk. Ez utóbbira közel száz alkotás érkezett a megye tanulóitól. A rajzpályázat eredményhirdetésére is a sátorban került sor. Az alsó tagozatosok közül harmadik helyezett lett Németh Réka (Zalaszentmihály), második Papp Emese (Nagykanizsa), elsõ pedig Arányi Bence (Hévíz). A felsõ tagozatosok közül harmadik helyet Vuk Viktória (Tótszerdahely), másodikat Böröcz Kíra Emõke (Zalaegerszeg) és elsõ helyet Kiss Nóra (Nagykanizsa) ért el. A Zala Megyei Vadászkamara különdíját Pais Janka (Becsvölgye), a Zala Megyei Vadászszövetség külön-
nyílt tûzön, bográcsban készült pörkölt, paprikás tokányféleségek kategóriában harmadik helyezett lett a Nimród Vadásztársaság, második a Zalaerdõ Zrt. csapata, míg az elsõ helyet a Lovászi Vadásztársaság fõzõcsapata szerezte meg. A nyílt tûzön, tárcsán sült ételek kategóriájában a Kürtösmenti Vadászklub lett a harmadik, második a Vitárgya Hegyi Hollók csapata, az elsõ helyet pedig a Hubertus Vadásztársaság fõzõcsapata szerezte meg. Köszönjük a részvételt minden kedves érdeklõdõnek, a versenyek helyezettjeinek pedig gratulálunk! A rendezvény a Földmûvelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg. S. Edina
(Folytatás az 1. oldalról.) – Hogyan alakultak az idei év vadászati eredményei? – A vadászati szezon nyitórendezvénye idén jubilált, az idei zalai vadászati évadnyitó volt sorban a huszonötödik. Büszkén mondhatom el, hogy minden évben egyre több a látogató a rendezvényen. A szakmai programok és a kulturális bemutatók célközönsége nyilván nem ugyanaz, de azt lehet tapasztalni, hogy akik a fellépõk miatt látogatnak el a rendezvényre, azok is körülnéznek a vadászati kiállításokon, és meghallgatnak egy-egy szakmai elõadást, könyvbemutatót is. Az évadnyitó után – mint mindig – idén is nagy reményekkel kezdtük az szezont. Az erre az évre jelentõsen megemelt, mintegy 7000 körüli nagyvad-lelövési tervet várhatóan 6000 darabot meghaladó mértékben teljesíti a részvénytársaság. A szarvasbõgés eredményei alapján a trófea átlagsúlya 7,12 kilogramm. A korábbi években gyakran 20 felett volt az aranyérmes trófeájú bikák száma; míg tavaly 6, idén 10 aranyérmes bikát sikerült elejteni a Zalaerdõ Zrt. által kezelt területeken. Most már évek óta küzdünk az ágazat egyik legnagyobb nehézségével, a vadkár problémájával. Tavaly két ok miatt csökkent a kifizetett vadkár összege: mérséklõdött a károkozás mértéke, és a korábbihoz képest számunkra kedvezõbben alakultak a takarmányárak. 2014-ben tovább csökkentek a terményárak, és a vadkár elleni védekezésünk is egyre hatékonyabbnak bizonyul. – A jelenlegi vadászati törvény szigorúan szabályozza egyebek mellett a hullajtott agancs gyûjtését. E szerint az agancs a területileg illetékes vadgazdálkodó tulajdona, gyûjteni csak a gazdálkodó szervezet írásbeli engedélyével lehetséges. Könnyû vagy nehéz kézben tartani ezt a tevékenységet? – Nem mondanám, hogy könynyû. A Társaság következetesen érvényesíteni kívánja a jogsza-
bályban foglaltakat, ennek érdekében mindent megteszünk. Ezen felül nekünk mint vadgazdálkodónak is rendkívül fontos, hogy a területünkön elhullajtott agancsok hozzánk kerüljenek, mivel a hullott
Rosta Gyula agancs a vadállomány minõségére vonatkozó fontos információkat „közöl” velünk. A hullott agancsért a felvásárlási árat kifizetjük azok számára, akiknek elõzetesen engedélyt adtunk a gyûjtésre. Azonban gyûjtési engedélyt csak azok részére bocsát ki a cég, akiket teljes mértékben megbízhatónak tartunk. Sajnos sok olyan jellegû tevékenység tapasztalható Zala megyében, melyek illegális agancsgyûjtésre engednek következtetni. Ezeknek a korlátozása csak a megye vadászainak összefogásával valósulhat meg. – Hogyan látja, mire számíthatnak a vadgazdálkodók a vadászati törvénnyel kapcsolatban a jövõre nézve? – Egyelõre biztosan még nem tudjuk, hogy új törvény lesz-e, vagy a régit módosítják a törvényhozók, de úgy gondolom, hogy az elõbbi a valószínûbb. A vélhetõen új vadászati törvény társadalmi vitája jelenleg is folyik, a törvényalkotási folyamatban egészen eltérõ álláspontok is megfogalmazódnak. Bárhogyan is alakuljon, a Zalaerdõ Zrt. – ahogyan eddig is tette – az állami erdõk érdekeit fogja képviselni, és törekszik a zalai gímszarvas minõségének javítására, valamint a mezõgazdasági károk enyhítésére. Steyer Edina
10 2014. augusztus 30-án a Zala megyei Vadászati Évadnyitó keretében ismét sor került a vadász ku tya-szép ség ver seny megrendezésére a kutyások nagy örömére, hiszen sokuk csak ezen programpont miatt látogatott ki a rendezvényre. A nevezési szám önmagáért beszél, 36 kutyát regisztráltak, összesen 16 fajta képviseltette magát; klub/speciál kiállításon sem látunk sokszor ilyen nevezési létszámot. A bírálatokat szokásosan Orbán Sándor, a Zala Megyei Kynológiai Egyesület elnöke és Kertész Sándor bírók végezték, 2 körben értékelték a kutyákat. A leíró bírálat tartalmazta az általános és speciális anatómiai szempontoknak, valamint a standardnak való megfelelést, a fogazat, a nemi jellegek állapotát, a szõrzet ápoltságát, a mozgás harmóniáját, de értékelték a gazdával meglévõ kapcsolatot, a fegyelmezettséget is, az úgynevezett ringdresszúrát. Mivel a nevezéshez nem volt feltétel a törzskönyv megléte, bátran megmutathatták a vadásztársak vagy gyermekeik (nem egy fiatal felvezetõ volt) kedvenceiket. A mezõnyben azonban nem egy klasszis, fajtajellegét maximálisan hordozó champion címmel rendelkezõ tenyészállatot is bemutattak. Népes közönség kísérte figyelemmel a kutyusok szereplését, sokan drukkoltak a családi kedvenceknek. Mivel a cél az volt, hogy minden felvezetett kutyus díjazásban részesüljön, a bírálatok nem voltak szigorúak, a bírók tanáccsal is segítették a tulajdonosokat, hogy kutyájuk a legelõnyösebb oldaláról mutatkozzon be. A mezõny színvonalát mutatja, hogy egy kutya sem kapott kék szalagnál, azaz kitûnõ címnél rosszabb minõsítést az igényes bírálati lapja mellé. Nem kutyás vagy kiállításra nem járó olvasóknak szeretném tájékoztatásul leírni, hogy a kutya minõsítései a következõk lehetnek: megfelelõ zöld szalag, jó sárga szalag, nagyon jó piros szalag, és kitûnõ kék szalag. Így talán már érthetõ, hogy miért örült minden tulajdonos a kék szalagnak, és tûzte boldogan a kutyája nyakörvére vagy pórázára; olyan ez, mint a vitorlásverseny – mindenki kék szalagot szeretett volna…és kapott is! A kitûnõ minõsítést kapott kutyák közül fajtánként kiválasztottak egyet, aki a legszebb volt közülük, és a fajtagyõztes címet kapta meg valamint egy szép érmet sárga fonatos szalaggal.
V. évfolyam
Kék szalagnak örülhettek Vadászkutya-szépségverseny a Vadászati Évadnyitón Ezeket a kutyákat a nagyközönség is megtekinthette délután a nagyszínpadon, ahol közülük választották ki a kiállítás végsõ gyõzteseit. Ehhez a fajtagyõztes
A bõkezû szponzoroknak köszönhetõen sok ajándék várta a nyertes kutyákat és gazdáikat. A szervezõk ezúton is szeretnének köszönetet mondani az alábbi támogatóknak: Bel-cando, Bewital tápok (fõszponzor), Zalaegerszeg Nimród Vadászbolt, Baráth Csaba kutyakozmetikus, Zalai Vadász Centrum, Kovács Tibor hivatásos vadász, festõmûvész.
Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy nem egy kutya volt vadászkézben, a BIS és a második helyezett kutya is aktív vadászkutya volt! Véleményem szerint ez a programpont elengedhetetlen ahhoz hogy egy vadásznap kellõen színes legyen, hiszen így a nem kutyás vagy nem vadász látogatók is megismerhetik a vadászkutyákat, nem csak fajtajellegüknél fogva (mint egy fajtabemutatón), hanem igazán közel kerülhetnek egy kicsit a valódi kutyás, tenyésztõi oldalhoz is. Törzskönyv nélküli vagy fajtajellegnek nem kellõen megfelelõ kutyát kiállításon nem lehet/nem érdemes bemutatni, de egy ilyen szépségverseny kiválóan alkalmas arra, hogy a családi kedvenc is szerepelhessen, és kis gazdája vagy meglett korú tulajdonosa büszke lehessen vadásztársára. Magam részérõl a kezdetek óta aktív résztvevõje vagyok a rendezvénynek más tenyésztõtársaimmal – akik velem együtt aktív vadászok is - és az õ nevükben is állíthatom, mindig jó hangulatban, kellemes élményekkel telve zártuk a napot, örültünk annak, hogy a nagyközönség elõtt is megmutathattuk kutyáinkat, bemutathattuk a fajtát. Reméljük, hogy részvételünkkel át tudtunk adni abból a csodából valamit, amit mi a mindennapokban átélünk vadásztársunkkal, a kutyánkkal együtt. 2014. szeptember 4. Hermánné Bedics Rita
Kedves Vadásztársunk, Barátunk, Kedves Érdeklõdõ! Átlapozva a krónikás könyvet újra élhetjük egyéni, társas vadászati és közösségi élményeink feledhetetlen varázsát, a Zalabéri vadászat, a Zalamenti Vadászklub történetét. Egyben remélem, hogy bepillantást nyernek vadász közösségünk életébe és megértik, hogy a vadászat nem „hobbi” hanem életforma, mivel meghatározza gyakorlójának egész életét. Forgassák hát a krónikáskönyv lapjait figyelemmel vagy csupán érdeklõdve, és ne feledjék, hogy a leírt történeteken túl, a sikeres vagy kevésbé színvonalas fotók mögött ott áll a XX.
század végének, a XXI. század elejének vadásza, az Ember. Badacsonyi Lajos
szõrû magyar vizsla, tulajdonos Bakos László. Legszebb baby kutya Scooter vom High Scool Music welsh terrier, tulajdonos Baráth Csaba.
Fotó: Hermánné Bedics Rita
A szépségverseny gyõztese: Otiska Lola rövid szõrû magyar vizsla, középen a tulajdonos: Bakos László, a két bíráló: Kertész Sándor és Orbán Sándor kutyákat fajtacsoportonként értékelték a bírálók (pl. III. csoportban a terrierek, IV. csoportban a tacskók, VII. csoportban a vizslák, X. csoportban az agarak), és minden csoportból egy kutya, a fajtacsoport gyõztese jutott tovább a végsõ megmérettetésre. Íme a legjobbak: BIS, a szépségverseny legszebb kutyája Otiska Lola rövid-
KÖNYVAJÁNLÓ Zalabéri Zalamenti Vadászklub
„Képes Krónikája” 1996–2015 A Zalabéri Zalamenti Vadászklub fennállásának közelgõ 20. évfordulója alkalmából határozta el a Klubtanács, hogy bemutatja az elmúlt évek szép, néha derûs, néha borús eseményeit rövid visszaemlékezések, történetek, kor- vagy „kór”-képek formájában, fényképekkel illusztrálva. Gondolva a következõ generációkra, egyben emlékezve és tiszteletet adva elõdeinknek.
Bürü
11
2014/2.
Benyújtási határidõ: 2015. január 12. A pályamunkákat postán, illetve személyesen várjuk a Vadászati Kulturális Egyesület székhelyére. (1163 Budapest, Cziráki u. 26-32 II/156.)
A VKE Diana Vadászhölgy Klub a Bársony István Alapítvány közremûködésével második alkalommal
GYERMEKRAJZPÁLYÁZATOT hirdet! A rajzpályázat témája: Bársony István alábbi novellái közül egy, tetszõlegesen kiválasztott írás képi ábrázolása: – Az eltört puska – Vadásztarisznyámból – A tûzköves A novellák letölthetõk a www.barsonyistvanalapitvany.hu honlapról, a hónap novellája rovatból. Nevezni az alábbi korcsoportok szerint I. Általános iskolai kategóriák: I./1. I./2. I./3. II. Középiskola
imród csillaga fenn ragyog az éjszakai égbolton. Õsapánk csillaga, a kaszás csillagkép mellett, két fia, Hunor és Magor, az ikrek képében vigyázzák nemzetünket az égi Honban. A Biblia, ahogy írja: „Nimród nagy vadász az Úr elõtt”. Két fiát a Csodaszarvas vezette, az aranyos szegletbe. Az állatra nem, mint vadászzsákmányra, hanem égi vezetõként tekintettek reá. Õseink hitték, hogy a fény csökkenésével a természet megújulása, az égi madár eljövetelétõl függ a TURUL-tól, ami kis fényt jelent sumérul.
N
Imádkoztak Advent idején az egész nemzet jólétéért. Úgy tartotta régiségben a magyar, hogy a napot egy gímszarvas hordja agancsai között. Amíg a nap erõben van, addig a szarvas is ereje teljében lesz június 21-éig a nyári napfordulóig. December 21-én este, a legkisebbre csökken az erõ, ami felemelné. A gím annyira elfárad, hogy szüksége van segítségre. Várja nemzete égi segítõét. Ekkor eljön az égi madár, TURULDUMUDZZI, belemarkol a szarvas hátába és újra az égre emeli. Ezért imádkoznak az emberek Karácsony napjáig. Harmadnapra pedig a fény megszületett. Ezt szimbolizálja a gyertya lángja. A fény Krisztus
lehet: 1–2. évfolyam 3–4. évfolyam 5–8. évfolyam
A beküldött pályamunkák hátoldalán kérjük feltüntetni a készítõ nevét, lakhelyét, életkorát és az iskolai évfolyamát. A pályamunkákat A4 méretben kérjük. Lehetnek grafikák, színes ceruzás rajzok, zsírkréta rajzok, vízfestékkel, temperával készült alkotások. Egy pályázó legfeljebb egy alkotással pályázhat! A benyújtott pályamunkákat értékeljük, és kategóriánként egy gyõztes pályamunkát díjazunk oklevéllel és értékes ajándékcsomaggal. A legszínvonalasabb alkotásokból a 2015. február 12. és 15. között megrendezésre kerülõ 22. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállításon (HUNGEXPO Zrt., 1101 Budapest, Albertirsai út 10.), a Vadászati Kulturális Egyesület standján kiállítást rendezünk be. A kategória gyõztesek díjainak átadására is ezen a rendezvényen, 2015. február 14-én, szombaton kerül sor. A díjátadás napjára a kategória gyõzteseknek ingyen belépõjegyet biztosítunk a FeHoVa kiállításra. JÓ MUNKÁT KÍVÁNUNK MINDEN PÁLYÁZÓNAK! Bõvebb információ:
Polster Gabriella (06-70) 702-5006 Bán Beatrix (06-70) 702-5164
Karácsony ünnepén megszületésének a napja is erre esik. A pásztorok Nimródot, nemzetünk Krisztust, csodaszarvast, valamint, Turult tisztelte. Hitünkben kétezer éve a megváltót ünnepeljük. Ekkor el kell gondolkodnunk, hogy mi kerüljön az asztalra Szentestén.
Fácánleves Hozzávalók: 4-5 személyre: 1 egész fácán elõkészítve (megtisztítva, felbontva), 3 sárgarépa; 2 fehérrépa, 1 kis zellergumó, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 nem erõs zöldpaprika, 1 egész vöröshagyma, 10 dkg felkockázott gomba, 2 csokor petrezselyem, 1 szelet friss gyömbér, 15 szem feketebors, só. Elkészítés: A tollától alaposan megpucolt (leforrázott, megperzselt), sörét mentesített fácánt a fazék aljára fektetjük, öntsünk rá két liter hideg vizet, ha felforrt tegyük bele a fokhagyma gerezdeket és az egész vöröshagymát, a zöldpaprikát, az egyik csokor petrezsely-
Fogas filé sütve ecetes hagymás burgonyával
Elõször a halat készítsük elõ. Ha friss hal egyszerû dolgunk van, amennyiben fagyasztott, akkor olvasszuk ki, amíg teljesen kienged. Ne sürgessük, szobahõmérsékleten egy-két óra alatt megvan. A megtisztított hal filét, bõrénél bevagdossuk, másképpen irdaljuk. Citrommal jó alaposan meglocsoljuk és hagyjuk pihenni egy keveset. Addig készítsük elõ az ecetes hagymás burgonyát. A burgonyákat héjukban fõzzük meg sós vízben, ne fõzzük szét, majd amikor elkészültek, karikázzuk fel õket körülbelül egy centiméteres vastag szeletekre. Kenjük meg felületüket kevés olívaolajjal. A lilahagymát vékonyra szeleteljük, megsózzuk, majd cukor, víz balzsamecet hozzáadásával a kihûlt burgonya szeletekkel illusztráció összekeverjük. A megpihent citromos fogas a fácánt és a zöldségeket, a le- filénket sózzuk, lisztben átforgatvest sûrû szitán szûrjük át. A húst juk, forró zsírba tesszük, elõször leszedjük a csontokról és felap- a húsos felével 8–10 percig sütrózzuk. Tálaláskor a leveszöld- jük, de vigyázzunk, hogy ne, soségeket és a fácán húsát forrón káig mert könnyen széteshet. Ecetes hagymás fõt burgotálaljuk, erre szedjük rá a szûrt levet és meghintjük apróra vágott nyával tálaljuk. petrezselyemzölddel. Csondor Csaba met, gyömbért, egész borsot és körülbelül 2 kávéskanál sót. Forraljuk fel, majd mérsékeljük a tüzet és fedõ alatt, a lehetõ legkisebb lángon fõzzük másfél órán át. Adjuk hozzá a feldarabolt répaféléket, zellert, gombát, és további 60 perc alatt fõzzük készre a levest. Szûrõkanállal szedjük ki
Áldott ünnepeket és jó étvágyat kívánunk!
Online teszt vadászvizsgához http://omvk.netcoloid.com/onlinetest
Tisztelt Vadászjelölt! Kedves Vadásztársak! Ez év januárjától új vadászvizsga rend lépett életbe, melynek egyik lényeges eleme a vizsgát megelõzõ kötelezõ tanfolyam. Ennek keretében a fegyverkezelés készségszintû elsajátítása és a vadászat gyakorlati megismerése kiemelt szerepet kapott. Az online tudásszint felmérõ alkalmazásunk kifejlesztésével a vadászjelöltek segítségére kívánunk lenni azzal, hogy az írásbeli vizsgarész azonos feltételeivel (szintidõ, tesztbázis) tesztelhetik felkészültségüket. A szintfelmérõt a már vadászjeggyel rendelkezõ, régebb óta vadászóknak is ajánljuk, hogy õk is tesztelhessék tudásukat, esetleg a felszínre kerülõ hiányosságokra, megkopott ismeretekre fény derüljön. Az alkalmazáshoz semmilyen elõzetes regisztráció nem szükséges, bárki, aki kedvet érez hozzá, próbára teheti vadászati ismereteit! OMVK
Vadászjegy-érvényesítés lõfegyverekrõl szóló hatályos jogszabályok a vadászlõfegyver tartásának elõfeltételeként írják elõ az érvényes vadászjegy meglétét. A vadászjegy 5 évre szól és azt minden évben érvényesíteni kell, amelyet az állandó lakcím szerinti megyei vadászkamaránál lehet megtenni. Az elõzõ évek gyakorlatának megfelelõen egyénileg és csoportosan történik.
A
Csoportos vadászjegy-érvényesítés esetén a vadászatra jogosultak – Zala megyében állandó lakcímmel rendelkezõ tagjai és alkalmazottai részére – névjegyzék alapján érvényesíthetik a vadászjegyeket. Idõpontot nem határozunk meg elõre, kérjük a vadászatra jogosult szervezetek vezetõit, képviselõit, hogy elõzetesen egyeztessenek idõpontot a sorban állás elkerülése végett.
EGYÉNI VADÁSZJEGY-ÉRVÉNYESÍTÉS RENDJE:
2015. január 5-tõl február 28-ig keddi és csütörtöki napokon 8.00–12.00 óráig és 13.00–15.00 óráig. Pénteki napokon szünetel az érvényesítés. A vadászjegy kiváltás és érvényesítés díja kamarai tagoknak: – alapdíjas biztosítással: 15.000 Ft (vadászjegy: 10.000 Ft, tagdíj: 4.000 Ft, biztosítás: 1.000 Ft) – emeltdíjas biztosítással: 16.000 Ft (vadászjegy: 10.000 Ft, tagdíj: 4.000 Ft, biztosítás: 2.000 Ft) A 2014/2015 évre szóló vadászjegyek 2015. február 28-ig érvényesek! A Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezete a befizetett díjakról számlát állít ki.
Az érvényesítéshez szükséges: è vadászjegy, è 2014/2015. évi egyéni lõjegyzék. Vadászjegy érvényesítéssel más személy is megbízható. Az elsõ vadászjegy kiváltását kérjük személyesen intézni! Kiváltásoz szükséges: è Állami Vadászvizsga bizonyítvány, è személyi igazolvány, lakcímkártya. Az OMVK országos elnöksége 2/1999. számú határozata alapján a 70. életévükbe lépõ és a náluk idõsebb vadásztársak kamarai tagdíjmentességet élveznek. KÉRJÜK, hogy a hosszas sorban állás elkerülése miatt vadászjegyét már januárban érvényesíttetni szíveskedjen! Gy. A.
KÖSZÖNET A TÁMOGATÁSÉRT. A Zalai Gímszarvasért Alapítvány kuratóriuma tisztelettel megköszöni támogatóinak a 2013. évi adójuk 1 %-ának felajánlását. 2014. évben a befizetett adók 1%-ból az alapítvány részére 224.476 forint került kiutalásra, amely összeget élõhelyfejlesztési tanulmányokra használjuk fel.
Bürü
2014/2.
Vadászati Kulturális Egyesület A Vadászati Kulturális Egyesület (VKE) 1991-ben alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja a vadászati kultúra és a vadászati etika iránt érdeklõdõket. Az egyesület megalakulása óta sokat tett a vadászati hagyományok ápolásáért.
A VKE nevéhez fûzõdik a Magyar Vadászok Zászlójának felszentelése, számos vadászati kulturális program megszervezése, de az egyesület támogatásával jött létre a gyermekeknek szóló Matula-program is. A VKE alapította és adja át a vadászati-természeti témákban alkotók rangos elismeréseit, az Arany Túzok-, az Arany Ecset- és az Arany Fácán Toll-díj kitüntetéseket, valamint a vadászati kultúra ápolásában példamutató érdemeket elismerõ Hubertus Kereszt kitüntetést. Az Egyesület mûködésének alappilléreit tagszervezetei, az Irodalmi- és Képzõmûvész Kör, az Ifjúsági Tagozat, az Országos Szalonka Klub, a Diana Vadászhölgy Klub, a Természetfotó Kör, valamint az Országos Vadászkürt Egylet jelentik. Legyen Ön is tagja a Vadászati Kulturális Egyesületnek, csatlakozzon hozzánk és segítse a magyar vadászati kultúra ápolása érdekében végzett munkánkat!
MAGYARORSZÁGI KIZÁRÓLAGOS FORGALMAZÓJA:
NIMRÓD VADÁSZBOLT 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 13. Tel.: (0036) 92/313-523, Mobil: (0036) 30/204-1235 e-mail:
[email protected] web: nimrodvadaszbolt.hu
Vadászati Kulturális Egyesület 1163 Budapest, Cziráki u. 26–32. II/156. Tel: (70) 378-4040 (Vodafone Vadászflotta)
[email protected] www.vadaszatikultura.hu A VKE Dunántúli Régiójának alelnöke: Polster Gabriella Tel: (70) 702-5006 és (20) 9388-210
[email protected] [email protected]
KEDVES GYEREKEK! KÖZELEG A KARÁCSONY, ilyenkor mindenki azon gondolkodik, milyen személyre szóló ajándékkal lephetné meg családját, barátait, ismerõseit. Lehet ez egy rajz, saját kezûleg gyártott karácsonyfadísz, vagy gyöngyökbõl fûzött nyaklánc…. Ötletként szeretnénk nektek ajánlani egy könnyen, ragasztás nélkül elkészíthetõ kis dobozt, amibe tetszés szerint tehettek valami kis apróságot. Akár egy általatok írt levelet, verset, vagy sok kicsi papírlapra ráírhatjátok miért fontos nektek az a személy, akit megajándékoztok, esetleg csokorba gyûjthetitek legjobb tulajdonságait. Csak a képzelet szabhat határokat. Ne feledjétek a kis dobozba is nagy szeretet fér. Kreatív alkotásaitokhoz sok örömet kívánunk.
KÉTRÉSZES AJÁNDÉKDOBOZ ELKÉSZÍTÉSE: 1. Egy szép csomagolópapírból vagy lapból vágj ki egy megfelelõ méretû négyzetet. (Az elkészült doboz mérete a négyzet harmada lesz) 2. Hajtsd meg a négyzet mindkét átlóját és felezõjét (4 hajtás), hogy a hajtásvonalak csillag alakban keresztezzék egymást, majd hajtogasd ki a lapot. 3. A papírt tedd magad elé úgy, hogy a hátoldala legyen felfelé. A négyzet sarkait hajtsd be a középpontig (így egy mindkét oldalán színes, kisebb négyzetet kapsz, lásd a képen).
6. A felsõ oldalt (ahol még be van hajtva a négyzet csúcsa) hajtsd le a középvonalhoz, majd ugyanezt tedd meg az alsó oldalon is. 7. Az elõzõ lépésben meghajtott alsó és felsõ oldalakat hajtsd ki, de csak félig, hogy merõlegesen álljanak az asztallapra – ezek képezik a doboz két oldalát. 8. Most következik a doboz jobb és bal oldala. A doboz alját az a négyzet képezi, amelynek két negyedét kitakarja a már korábban meghajtott oldalak csúcsa. Amikor tehát a négyzet jobb vagy bal oldalát készíted, a (szélrõl számolva) harmadik hajtásvonalnál kell meghajtanod a papír. Eközben az alsó és felsõ oldalaknál keletkezett „csücsköt” hajtsd be a felezõvonalig (lásd a képen). 9. Az oldal tetején szabadon álló részt hajtsd le a másik két oldal által képezett peremig, hogy a négyzet közepéig érjen, és kitakarja a fehér részeket.
4. A négyzet felsõ oldalát hajtsd le a középvonalhoz (elõtte ne hajtogasd szét a négyzetet!), majd ugyanezt ismételd meg az alsó oldallal is – így egy téglalapot kapsz. 5. Az elõbb meghajtott felsõ és alsó oldalt hajtogasd szét teljesen, úgy, hogy a papír hátoldala is látszódjon. Fordítsd el a lapot oldalra, hogy a lap szabadon álló két csúcsa oldalra mutasson (lásd a képen).
10. Az elõzõ két lépést ismételd meg a negyedik oldalon is, így kész is a dobozod egyik fele. 11. A csomagolópapírból vagy lapból vágj ki egy fél centiméterrel kisebb négyzeted, majd a fenti lépések szerint hajtogasd meg a doboz alsó felét is. 12. Tedd bele az ajándékot, majd szalaggal kösd át. Forrás: http://www.hogyankell.hu
A Zala Megyei Vadászkamara és Vadászszövetség
„Mesél az erdõ…” TÉMAKÖRBEN RAJZPÁLYÁZATOT HIRDET általános iskolás gyermekek számára alsó és felsõ tagozatos kategóriában. Az alkotások szabadon választott technikával készülhetnek, A4-es méretû rajzlapra. A pályamûveket a Zala Megyei Vadászkamara címére kérjük eljuttatni (8900 Zalaegerszeg, Petõfi Sándor u. 39.)
2015. július 31-ig. Pályázni lehet egyénileg és oktatási intézményen keresztül. Kérjük, hogy a rajzok hátoldalára nyomtatott betûvel írják fel a pályázó nevét, iskoláját, osztályát, posta címét, valamint telefonos elérhetõségét.
A díjak átadására és a kiemelkedõ pályamûvek kiállítására 2015. augusztus 29-én megrendezésre kerülõ Zala Megyei Vadászati Évadnyitón, a Bak-Sohollár völgyben kerül sor.
Információ: 06/30/321-2552 A pályázat rajzait az eredményhirdetést követõen megõrizzük, a pályázó a pályázat benyújtásával lemond a rajz tulajdonjogáról.