MKSZ HÍRLEVÉL - 3. 2008. december
KELLEMES, MEGHITT ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG 2009-es ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK! Tartalom: HÍREK/BESZÁMOLÓK
01-06. oldal
CIKKEK
06-15. oldal
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
16. oldal
HÍREK/BESZÁMOLÓK 1. MKSZ Marketing-, és PR Munkacsoport (MCs) Találkozó 2008. december 13. szombat A munkacsoport taglétszáma 8+2 fő, amiből – az MKSZ képviselővel együtt – 5 fő tudott eljönni a találkozóra. Az félnapos megbeszélés célja az MKSZ belső és külső PR vonatkozású rövid távú célkitűzéseinek meghatározása, valamint a 2010. évi Kendo EB média megjelenése volt! A MCs tagjai: Antal Tamás – MJKK (Bp.) Hegedűs Péter – MJKK (Bp.) Bereczki József – Shinbukan (Bp.) Váradi Ábel - MJKK (Bp.) Dr. Révai-Radics Gábor – Arrabona (Győr) Bánáti Zsombor – Arrabona (Győr), Kovács István – Mushin (Miskolc) Mihalik Hunor – MJKK (Bp.) i. Egységes Interaktív honlap Hegedűs Péter javasolt egy egységes interaktív MKSZ Honlap tervet, aminek elkészítését is vállalta. Ez nem csak életre keltené a szövetség honlapját, hanem a klubok is láthatnák egymás híreit, beszámolóit, sőt bizonyos érdekességek könnyedén lesznek eljutathatóak más hírportálokhoz. Ezen felül szóba jött egy „Youtube” jellegű szolgáltatás is, amivel a felvett edzéseket lehetne feltölteni, illetve lehetőséget adna a véleményezésre is! Az ilyen jellegű egységesített holnapmotorral meg lehet tartani az egyediséget is, csupán a motor lesz ugyanaz minden klubnak. A szövetség új honlapjához tartozó grafikai elemeket kidolgozó és a „reklám” fotókat elkészítő szakemberekkel való egyeztetést (ismeretség alapján) Bánáti Zsombor vállalta.
1
ii. Kendo EB 2010, Győr Mindenképpen egy külön honlapot kell indítani az EB-re! Érdemes internet szolgáltatókkal felvenni a kapcsolatot, akik élő adásban tudnák közvetíteni az EB eseményeit, aminek anyagi szükségleteit valószínűleg támogatóként vállalni is tudják. Minél interaktívabbak tudunk lenni, annál többen fognak hallani rólunk. Érdemes elgondolkodni egy tárgyalás erejéig a győri Oxiygen Media Csoport Kft. (kommunikációs rádió, tv, nyomda ügynökség http://radio.o2gyor.hu/) nevű csapat ajánlatán. Előzetes beszélgetések során szóba került az Európa Bajnokság mindenre kiterjedő média támogatása is. iii. A kendo mint termék A kendo értékeit tekintve – mint pl. egzotikuma, konfrontáló jellege, egyedi filozófiája – igenis alkalmas lehet cégvezetők csapatépítő tréningjére, melyre lehetne egy olyan „Termékcsomagot” készíteni, melyben mind a három eleme részt venne a japán vívásnak (iai, kumitachi, kendo). Ehhez első körben kell egy alkalmas referencia-kurzus, ami bátorítást ad a többi célcsoportnak! Egyik ilyen lehetőség egy ingyenes csapatépítő tréning újságíróknak, akik aztán írhatnak a hatásról! iv. Klubok közötti edzéslátogatás ösztönzése Jót tenne a szövetség klubtagjainak, ha jobban ismernék egymás. Ehhez lehetne egy olyan programot készíteni, ami időközönként szervezett módon, programmal egybekötve ösztönzőként hatna egymás klubjaiba átmenni, és együtt gyakorolni. v. PR és Marketing terv A fent említett projekteken kívül, vagy ezekkel párhuzamosan át kell néznünk, és szükség szerint aktualizálnunk kell a már évekkel ezelőtt elkészült és használatban lévő PR és Marketing Tervet. Kérjük a tagságot, amennyiben van támogatói-, és/vagy médiakapcsolata, küldjön e-mailt az
[email protected]–ra!
2. Beszámoló a 2008. évi, 15. Iaido EB-ről (Svájc –Magglingen)
Minden EB más, és más a versenyig elvezető út is. Felkészülés, összekovácsolódás, várakozás, utazás, verseny. Ugyanaz, és mégis mindig más… A keretet minden eddiginél korábban, már márciusban kiválasztotta Mihalik Hunor, az iaido szekció vezetője, aki a felkészülési programot is végig kézben tartotta. A csapat idén 8 főből állt: Várvízi Attila és Elter Helga (mudan), Lápossy Sándor és Kurucz Csaba (shodan), Varga Zoltán és Vass Gergely (nidan), Stadler Gyula (sandan), és csapatkapitányként jómagam, Hábermajer Gábor (godan). Ez egyben azt is jelentette, hogy a felkészülés is idejében megkezdődhetett. A koncepció lényege az volt, hogy eleinte ritkább, majd egyre sűrűsödő edzések mellett sok egyéni munkával fogunk felkészülni a versenyre. Az őszi felerősödő gyakorlást két esemény is támogatta.
2
Októberben Yamasaki sensei edzőtábora, majd novemberben a Hunor által vezetett válogatott-csapatedzőtábor
Csomádon.
Mindkét
esemény
komoly
lendületet
adott
a
válogatottnak. A kiutazás előtti hétvégén egy ráhangoló edzés és egy közös ebéd zárta le a felkészülési szakaszt. Az utazás teljesen zökkenőmentesen zajlott le, hála a kitűnő előkészítő munkának, melyben jelentős része volt Elter Helgának. Festői környezetbe érkeztünk, Biel városa felett egy hegy tetejére, ahol egy sport-, és szabadidő paradicsom helyezkedik el. Sportpályák és csarnokok sokasága, kifogástalan szállás, 20cm hó, és egy rendkívül felkészült szervezői gárda fogadott bennünket. Idén első alkalommal az Iaido-, és a Jodo EB teljesen elkülönült egymástól, aminek azonban csak adminisztratív jelentősége volt, hiszen a két rendezvény egymásután zajlott azonos helyen. Az eddigi évekhez hasonlóan szemináriummal kezdődött a 15. Iaido EB. A ZNKR-t képviselő delegáció most is fajsúlyos volt, tagjai a következő mesterek voltak: KISHIMOTO Chihiro, iaido Hanshi 8.dan, YAMAZAKI Takashige, iaido Hanshi 8.dan, ISHIDO Shizofumi, iaido Hanshi 8.dan. Az oktatás és a gyakorlás menete elég gyors volt, mivel csak a délelőtt állt rendelkezésre a ZNKR iai áttekintésére. Délután bírói szeminárium következett, ami számos tanulsággal járt. A képzést ISHIDO sensei bevezetője indította el, felsorolta a bíráskodási alapelveket, és a bírói hozzáállás sarokköveit. Ezeket sajnos sok esetben nem láthattuk viszont a gyakorlatban. A bírói gárda tagjai néha igen meglepő szituációkat produkáltak, nem tűntek minden esetben felkészültnek, illetve nem álltak „mindig” a helyzet magaslatán. Természetesen ilyenkor nehezített terepen kell mozogniuk, hiszen minden egyes mintamérkőzés tartalmaz valamilyen példázatot, tehát rendkívüli figyelem szükséges
ilyenkor. Véleményem szerint azonban nemcsak
ilyenkor,
hanem a valós
versenyhelyzetek elbírálásakor is. A tapasztalatszerzést egy epizód is „színesítette”, ugyanis – valamilyen érthetetlen oknál fogva – a gyakorló mérkőzésekre várakozók közül többen elkezdtek kiszivárogni a teremből, majd egyre többen követték ezt a példátlanul illetlen magatartást. Nem kellett sok idő, hogy a vezető delegációnak is szemet szúrjon a történés, majd ISHIDO sensei nagyon éles hangon hívta fel mindenki figyelmét a történtekre, és adta tudtul, mi a szemináriumi viselkedés módja és a tanulás alapvető hozzáállása. Engem is nagyon megleptek a történtek, hiszen az ember úgy gondolná, az európai iaido elitje jelenik meg az EB-n. A magyar csapatra nem lehetett panasz, mindannyian igyekeztünk a lehető legtöbbet elsajátítani. A versenynap reggelén a lehető legkorábban, elsők között érkeztünk a verseny helyszínére, hogy szokásos, közös bemelegítésünket és ráhangoló gyakorlásunkat elvégezzük. Jó érzés volt látni, hogy ezt a fajta közös munkát és összetartást csak mi képviseljük. Mire végeztünk, kezdődött is a nemzetek felsorakozása, és a hivatalos megnyitó, amin (és az egész eseményen) a teljes EKF-vezérkar (Alain DUCARME elnök, Jean-Pierre RAICK technikai igazgató, Raf BERNAERS
3
főtitkár) is jelen volt. És kezdetét vette a verseny. Mudan, shodan, nidan, és sandan versenyzők kezdtek. Sajnos korán kezdődött a veszteségi hullám. Elter Helga (mudan), Varga Zoltán és Vass Gergely (nidan), Kurucz Csaba és Lápossy Sándor (shodan), valamint Hábermajer Gábor (godan) a pool-okból nem jutottak ki. Mudanban Várvizi Attila kijutott a pool-ból, majd kiesett, hasonlóképpen a sandan kategóriában induló Stadler Gyulához. Egy ideig ők jelentették a reményt. A történtek időnként nem kis érzelmi hullámzást okoztak csapatunknak. Kereshetnénk a vártnál gyengébb szereplés okait magunkon kívül, de ez nem visz jó irányba. Talán kicsit el is vagyunk kényeztetve, hiszen az eddigi szereplések alatt, majdnem minden esetben sikerült valamilyen érmet hazahozni. Azért ne feledkezzünk meg Vass Gergely fighting spirit díjáról, amit a pool-ban mutatott teljesítményére kapott. A csapatverseny A harmadik napon következett a csapatverseny. Reggel jól ébredtünk, sikerült a hátráltató lelki tényezőket – melyekkel az előző napon gazdagodtunk – magunk mögött hagyni. Jó kedvvel és nagy lendülettel indultunk neki csapatként: Vass, Varga, Stadler (tartalékként) és Hábermajer. Így egy nidan-godan-nidan felépítésű csapattal vágtunk neki a versenynek. A kevés kimondottan csapatkészülős edzés ellenére nagyon jól működött a csapatunk. Kialakult a csapatérzés, lendület és technikailag is képzettek voltunk. Ez utóbbi nem volt feltétlenül igaz minden rivális csapatra. Az összbenyomást erősítette, hogy jól mozogtunk egyszerre, a reihou-kat teljes szinkronban tudtuk végezni. Pool: elsőként jutottunk ki, két győzelemmel, amit titkon reméltünk is. Az egyenes kiesésben az olaszok elleni vereség meglepetésként ért minket, de hát ilyen a taikai. Vigaszunk legyen az a nagyon erős, és felszabadult érzés, ami mindhárom mérkőzésünket áthatotta, és az, hogy a későbbi második helyezettet megvertük… Összegzés Azt gondolom, a felkészülésünk tökéletesíthető, talán jobb eredményeket is elérhetnénk taikai-okon. De. Felteszem a kérdést: ez a cél? Véleményem szerint a taikai nem lehet cél, eszköznek kell lennie. Eszköz, mely iaido-nk, és önmagunk fejlesztésére hivatott. Az iaido nem sport, és semmiképpen sem versenysport, ennek ellenére létezik iaido verseny. Ez talán ellentmondás? Ha az, ha nem az, akkor is létezik. Akár el is ítélhetjük a versengést, akár el is zárkózhatunk előle. Évekkel ezelőtt már megtapasztaltuk, ellentmondásossága ellenére sok hozadéka van. Olyanok, amik más módon nem érhetőek el. Ezeket kell szem előtt tartanunk. A válogatás során több klub tagjai kerülnek egy munkacsoportba, közösen készülnek, közös cél vezérli munkájukat. A közös felkészülés, utazás, versenyzés hatalmas összekovácsoló erővel bír. A különböző helyekről érkezőket összekapcsolja, ezáltal a dojo-k közötti kapcsolatok erősödnek. A taikai alatt érzett feszültség és izgalom csak a vizsgákéhoz hasonlítható. A stressz tűrés és helyzetkezelés legnagyobb iskolája egy ilyen kiélezett szituáció. Az EB az egyetlen olyan esemény
4
melyre Európa iaido-sai összesereglenek, ahol valamennyi ország (egyre több) képviselteti magát. Láttatnunk kell magunkat, és látnunk kell, merre tart Európa, a magas dan-os európaiak milyen iaido-t képviselnek, és látnunk kell, mit képviseltet ilyenkor a ZNKR a delegációján keresztül. A taikai továbbá az egyik legnagyobb ego-romboló is. Önérzetünk, hiúságunk, és becsvágyunk eredményre és elismerésre vágyik. Ha vesztünk elkeseredünk, mások okolásába kezdünk, rossz érzéseink támadnak, de az Út nem erre vezet. Vereség után öleld át a győztest, és keresd a tanulságot, tanulj! Hábermajer Gábor Csapatkapitány Shinbukan Dojo
I.
Kendo válogató verseny Győr, 2008. December 13-14. 1
1 Babos Gábor
2
3
4
5
6
7
8
9
Gy
H
1:0
2:0
0:0
2:0
2:0
0:2
1:0
1:1
6
2
9
2.
0:1
0:2
2:0
0:2
0:1
1:1
1:0
2
1
4
8.
0:2
2:0
1:1
1:2
2:1
1:2
3
1
8
5.
2:1
2:0
0:0
2:0
2:0
6
2
12
1.
0:2
0:2
0:2
0:2
0
0
1
9.
0:0
2:0
2:0
4
2
9
4.
2:0
0:0
5
3
9
3.
2:0
2
1
6
7.
2
2
5
6.
2 Bress Bálint
0:1
3 Dubi Attila
0:2
1:0
4 Dubi Sándor
0:0
2:0
2:0
5 Fekete Richárd
0:2
0:2
0:2
1:2
6Gasparin Szabolcs
0:2
2:0
1:1
0:2
2:0
7 Király Norbert
2:0
1:0
2:1
0:0
2:0
0:0
8 Tóth Balázs
0:1
1:1
1:2
0:2
2:0
0:2
0:2
9 Váradi Ábel
1:1
0:1
2:1
0:2
2:0
0:2
0:0
0:2
T
P
2008. december 13-14-én rendeztük meg az idei év utolsó válogatott edzőtáborát Győrben. Szombatra terveztük az első válogató versenyt, vasárnapra az edzést. A lányoknál 7 főnek kellett körmérkőzésben megküzdeni egymással, a fiúk 10-en lettek volna. Sajnos a Japánból hazatért Szabó Áron kézsérülése miatt nem tudott versenyezni, így nem ismerhettük meg, hogy mit is tanult a távoli országban. Elkészítettük a kilenc főnek a pool-beosztását, és elkezdődhettek a vívások. Ez volt az első válogató a 2009-es VB-re, így mindenki izgatott volt, hogy milyen formát tud mutatni. Lesz még válogató verseny, valamint a Kokushikan-, és a Nemzetközi Budo Egyetem csapatával is versenyezni fognak még a fiúk az áprilisi nevezésig. Addigra kiderül, hogy ki fogja képviselni hazánkat a jövő évi világbajnokságon. A mérkőzések 5 percesek voltak, és a nemzetközi szabálynak megfelelően zajlottak. A
5
H
versenyzőkön látszott, hogy még nincs itt a versenyszezon. Láthattunk jó vívásokat, de olyanok is voltak, akiknek fel kell venni a pörgést, hogy továbbra is versenyben maradhassanak. Néhányan nagyon akartak, volt, aki túlzottan is, és volt olyan is, aki még nem volt igazán csúcsforma-közeli állapotban, ami azonban még nem baj, mert a VB jövő augusztusban lesz. Személy szerint kiemelném Bress Bálintot, aki remek vívást mutatott, és Babos Gábort, aki régóta egyenletes szintű versenyzést produkál. Az edzéseken viszont még néhány versenyzőnél látszik, hogy a klubedzésen nem igazán dolgoztatja meg magát, nekik jobban kellene otthon készülni, hogy a keményebb, hajtósabb válogatott edzéseket is jobban bírják. A szükséges erőnlétet nem lehet csak a válogatott edzésen összeszedni, itt csak útmutatást tudnak kapni. Kérjék meg a klubvezetőket, és én is megkérném őket, hogy segítsék a válogatott munkáját, hogy biztosítanak időt a saját edzéseiken is a válogatott klubtagjaiknak a megfelelő felkészülésre. A juniorok, akik a 2010-es EB-re készülnek, szintén dicséretet érdemelnek. Külön kiemelném Zalka Marcelló-t. Megdicsérném még Szemán Bencét, aki részt vesz a válogatott programokon és nagyon jó edzésmunkát mutat. A válogatott tagjai megkapták személy szerint a tanácsokat a következő időszakra, így zavartalanul tudnak készülni a következő fordulóra. Az első válogató verseny eredménye alapján a következő sorrend alakult ki: 1.
Dubi Sándor
Szigetközi Junior Kendo Klub
2.
Babos Gábor
Szigetközi Junior Kendo Klub
3.
Király Norbert
Szigetközi Junior Kendo Klub
4.
Gasparin Szabolcs
Főnix Kendo Klub
5.
Dubi Attila
Szigetközi Junior Kendo Klub
6.
Váradi Ábel
Magyar-Japán Kendo Klub
7.
Tóth Balázs
Szegedi Kendo Egyesület
8.
Bress Bálint
Főnix Kendo Klub
9.
Fekete Richárd
Szigetközi Junior Kendo Klub
CIKKEK Mihalik Hunor: A Japán Vívás és az Összetartás! Czimbalmos/Bővíz: Az „európai csodák” Várvizi Attila: Magglingen 2008 Iaido EB
Mihalik Hunor: A Japán Vívás és az Összetartás!
Pár éve kezdett megfogalmazódni bennem egy igény arra, hogy leírjam azon gondolataimat, ami
6
miatt az MKSZ-re büszke vagyok. Sajnos hozzá kell tennem, hogy az alább említett értéknek természetesnek kellene lennie, ha éppen nem a globalizmus világában élnénk! Az MKSZ mozaikszó „SZ” betűjéről van szó, ami a SZ Ö V E T S É G rövidítése! Mert miért is foglalkoznak budo-val az emberek? A japán kard, az önvédelem, a keleti kultúra szeretete és talán még az ember alapvető igénye, hogy akar valahova tartozni, ahol rend van! Mert ez a világ egyértelmű, átlátható, ahol önmagát jól meg tudja „nevezni” még egy kezdő is. Tudja, hogy hol a helye a sorban, és azt is, hogy mit és mennyit kell tennie azért, hogy magasabb szintre kerüljön! Nem kell versengeni tisztességtelen módon az előrejutásért, vagy tartani a kolléga rosszindulatától. Manapság ez már kissé álomszerűnek tűnik! Ezen értékeknek köszönhetően kis közösségek tömörülnek össze, majd hivatalosan egyesületté szerveződnek, és elmerülnek a vívás rejtelmeibe. Ez a szerveződés legelemibb sejtje! Több hasonló sejt egymásra találva, vagy éppen kiválva magukból (osztódás) hoznak létre egy nagyobb organizmust, ami országos vagy régiós méretű teret fed le. Felépítésüket tekintve tehát azonos elemekből tevődnek össze, éppen ezért szövetséget kötnek egymással. Mikor azonban az organizmus elér egy ilyen nagy méretet, akár a távolság, vagy a sejtek száma miatt, a kommunikáció egyre nehezebbé válik. Ezért természetes egy „központ” megteremtése, ami koordinál és egyeztet egymás között. Ez idáig egyszerű is lenne, azonban egy ilyen nagyméretű organizmus is keresi a hasonló „ívásúakat”. Két okból is. Az egyik az érdekek érvényesítése, a másik a fenntartás terheinek csökkentése, vagyis a sejtek tehermentesítése. Ezen a szinten már nemcsak a szervezetén belül kell tehát irányítania, hanem egy bizonyos önállóságot képviselve más organizmusokkal is kommunikálnia, egyezkednie kell. Az „önállóság” egészséges illúziója csupán úgy jöhet létre, ha az alapoknál (sejteknél) megjelent értékek fennmaradnak.
A különbség annyi,
hogy nem csupán a helyi sejtek
fejlesztésére,
problematikájára, hanem egy másik, „kívülálló” szerveződés (társadalom) felé is hivatott változást, megoldást hozni! Itt elsősorban társadalmi szemléletről, hozzáállásról van szó, aminek érdekérvényesítéséhez megfelelő létszámú tagság kell! A mi esetünkben ezen keresztül lehetne az üzemi-, vállalati-, vagy iskolai kendot létrehozni, esetleg vezetői pozíciót szerezni egy még magasabb képviseleti szervezetben, netán munkát biztosítani vívótanárainknak. Az MKSZ egymás közötti összetartása tapasztalatom szerint nem politika, hanem természetes igény, amihez a sejteken belüli alkotórészek a kendokák, iaidokák és jodokák ösztönösen ragaszkodnak. Hivatali éveim alatt sok megbeszélésen, fórumon részt vettem már, és nyugodt szívvel mondhatom, vannak irigyeink. De mi is a sikerünk titka? Mi az összetartásunk oka a rend szeretetén kívül? A válaszért vissza kell tekinteni a szamuráj kultúrára, amelynek közvetlen megnyilvánulása és megtapasztalása maga a kendo, iaido és jodo technikák elsajátításában rejlik (nem a könyvekben, ahogy egyesek gondolják). Hiteles, kompetens (amit mondok azt meg is
7
csinálom), adaptív (alkalmazkodom a változásokhoz), megbízható, lojális és persze intelligens, mind racionális, mind érzelmi tekintetben. Úgy gondolom, a társadalom egy olyan szegmensét képviseljük, akik sok esetben a legnehezebben fognak össze, éppen a komplexitásuk miatt. Viszont nálunk a budo-hierarchia ad egy egyértelmű keretet, amin belül jól lehet munkálkodni, azonban az egyéni érdekeket félre kell tudni tenni! Nem árt ezen jól elgondolkodni!!! Merjük megőrizni, gondozni, védeni ezen értékeinket és persze merjük kivetíteni környezetünkre, hiszen a megoldás legtöbb esetben nem a pénztárcánkban van. Hát ezért vagyok én büszke MKSZ tag! Oszaka, Kapszula Hotel, 2008. december 1.
Czimbalmos/Bővíz: Az „európai csodák”
Több mint egy nap utazás, várakozás és mindenféle megpróbáltatás után megérkeztünk Japánba. 2008. Nyár közepe. Augusztus. Késett a gépünk, ráadásul a csomagjaink is utoljára jöttek ki, így egy kicsit más időpontban érkeztünk meg a Kibe sensei-jel megbeszélt helyre, mint kellett volna. Este volt, homályos minden, és csöpögött az eső. Sensei morcosan várt minket. Kész. Vége. Elástuk magunkat már az első napon. Mindenesetre a New Hankyu Hotelnél taxiba szálltunk, irány a sensei lakása. Jó nagy adag vacsora után gyorsan el is mentünk aludni. Az első éjszakánk furcsára sikeredett. Bár elég jól aludtunk, körülbelül hajnali három környékén egy építkezés zajaira lettünk figyelmesek. Mindketten felébredtünk, mondani sem kell, nem érintett minket túl jól a dolog. Miközben találgattuk honnan jöhet a zaj, hirtelen reggel lett. Úgy tűnt mintha valami építkezésen dolgoztak volna, ami még elfogadható is volt számunkra, elvégre is nem otthon vagyunk, itt talán tényleg dolgoznak az emberek. Tévedtünk. Kibe mester elmagyarázta, hogy a "semi" (csinos, alig 6 centis bogárka) adja ki ezt a hangot, mert párzási időszak van. Végigkísérte pár éjszakánkat, a végére egészen megszoktuk. Miután kipihentük magunkat, kezdtünk megismerkedni a környezettel, ahová csöppentünk. Kibe mester röviden vázolta a havi tervünket, az edzéseket, a táborokat és azt a pár napot, amikor el tud szabadulni a munkahelyéről, és lesz lehetőségünk közös programot csinálni. Első nap elmentünk egy budo boltba, hogy beszerezzük az edzéshez szükséges „kellékeket”. Igyekeztünk nem sokat költeni, de aki oda beszabadul, életveszélynek van kitéve. Rosszabb, mint akármelyik pláza. Olyan volt a helyzet, hogy minden második dolgot megvettük volna, vagy hazavittük volna valakinek. Pár óra alatt sikerült mindent megtalálni, kiválasztani, és megbeszéltük az eladóval, hogy jövünk még. Már komplett kendos felszereléssel megpakolva indultunk tovább Kibe mester munkahelyére, ami egy óriási baseballpálya legfelső szintjén lévő iroda volt. Megismerkedtünk az osakai kendo szövetség elnökével és egy-két munkatársával is. Míg a mester elintézte, amit kellett, minket kiültettek a páholyba, megkávéztattak, és kaptunk
8
ajándékokat is. Furcsa volt Magyarország után, hogy mennyire kedvesek és előzékenyek velünk az emberek. Ezen a napon jó nagy kört tettünk Osakában, megismerkedtünk a metro, a busz, és a JR használatával is. Kaptunk térképet a közlekedési eszközökhöz, és sensei szépen lassan minden fontos apróságot elmagyarázott nekünk. Egész jól sikerült, mert egy-két külön utat leszámítva – így vagy úgy – mindig eljutottunk a célhoz. Esténként sokszor tudtunk sensei-jel közösen vacsorázni, amikor is állandó vita tárgya volt az, hogy mennyit eszünk (sensei szerint keveset). Vacsora után mindig ki lett adva a másnapi menetrend. A felszereltségünk maximális volt, térkép, indulási időpontok, egy levél az új sensei-eknek rólunk, hogy tudják, kik vagyunk és persze a figyelmeztetés, hogy ne hagyjuk otthon a lefagyasztott üdítőnket. Az est desszertje (persze csakis fürdés után, mert akkor igazán zamatos) mindig egy kis suburi volt katanával. Általában 200-al megúsztuk fejenként, persze, csak ha jól suhogott, mert Kibe mester végig fülelt, és szólt, ha nem volt jó a hangja. Pozitívumként meg kell jegyeznünk, hogy a hónap végére már redukálódott a vágást követő "nem" válaszok száma. Edzéseink a – már említett – nagy bevásárlást követő napon rögtön megkezdődtek. Döntő többségüket középiskolásokkal illetve egyetemistákkal történő gyakorlások tették ki, de volt rá példa (főleg a hó vége felé), hogy városi "public" dojoba mentünk le edzeni. A középiskolás edzéseket két típus szerint csoportosítottuk: " mindenki nagyon kedves, az edzés teljesíthető" - " ettől csak nem lesz rosszabb" (itt el kell mondanunk, hogy bár az edzés sehol nem volt "rózsaszín felhős magyarleány-álom", voltak iskolák, ahol mégis könnyebben ment az egész). Az első iskola – ahol a legkedvesebb élményeket szereztük – az Otsuka felső-középiskola volt, ahol Kibe mester egyik régi barátja, Nasu sensei az edző. Ez volt az egyetlen hely, ahol érkezésünkkor lányok fogadtak, és kísértek be a sensei irodájába, ahol (kicsit nehézkesen) ismerkedtünk egymással. Megkérdezték, mióta kendozunk, és hány évesek is vagyunk. Ekkor Nasu sensei bemutatta nekünk az iskola angol tanárát, aki bőszen hajlongva és szabadkozva toppant be, hogy "nem-nem, ő nem is angol tanár". Felcsillant szemeinkben a remény, de körülbelül a második angol "mondata" után sajnos felébredtünk az álomvilágból, és jött a felismerés: tényleg nem. Ő sem tud angolul. (Jogosan szabadkozott.) Nem sokkal később már kezdődött is az edzés. Izgultunk, hiszen ekkora hőségben nehéz volt megmaradni is, nemhogy edzeni, de kellemesen csalódtunk. Az edzés egész jól ment, nagyon jó volt a hangulata, mindenki bíztatta a másikat, ettől valahogy mi is sokkal lelkesebbek lettünk. Jigeikoban egyből megrohamoztuk Nasu senseit, akivel valami hihetetlen jó volt vívni. Két óra alatt fejenként 2,5 liter vizet és Pocari Sweat-et (sportital) ittunk meg. Talán ebből el lehet képzelni, mennyire volt meleg. Ezek után Nasu mester meghívott minket ebédelni. Mi autóval mentünk, Yoshi (az angol tanár) pedig biciklivel. Relatíve sokat beszélgettünk és Nasu sensei megtanulta a "király" szót, mivel először ezzel a jelzővel illettük az ebédet. Eközben Yoshi bőszen használta a szótárgépét, hogy értelmezze beszélgetésünket.
9
Az Otsukában még két alkalommal edzettünk, és elmehettünk velük a helyi középiskolás kendo bajnokságra is, ahol a lány csapat első helyezést ért el, mint utóbb kiderült, immáron második alkalommal. Mi is versenyezhettünk az Ichioka felső-középiskola diákjaival, mivel ők csak hárman voltak a csapatban, így "pont befértünk". A versenyt végignézte Kibe sensei is, és este elmondta, mire figyeljünk, mi volt jó, és mi volt rossz. Az Otsukában tett utolsó látogatásunk alkalmával körbeültünk, koccintottunk, beszédet mondtunk, és kaptunk ajándékot is. A beszédben Yoshi segített, hogy el tudjunk köszönni az ottani barátainktól (persze volt egy olyan sanda gyanúnk, hogy semmit nem értettek abból a néhány angol mondatból, amivel megköszöntük a kedvességüket, és a segítségüket, de abban biztosak vagyunk, hogy tudják, nagyon boldogok voltunk, amiért ott lehettünk). Nasu sensei ismét meghívott minket ebédelni, és ezúttal egy "running sushi" étterembe vitt minket. Nagyon élveztük, szinte mindent kipróbáltunk, kivéve azt, aminek még látszottak a szemei. Szégyen, avagy sem, azt nem mertük. A második iskola, ahova mentünk, a Sayama volt. Az itteni edzésbe nem tudtunk olyan "mélyen belefolyni" mint az előző suli esetében, hiszen itt három (Sayama, Semboku, Ikuno) iskola közös versenygyakorlásán vettünk részt. De ami azt illeti, így is nagyon jónak találtuk a dolgot. Másnap megint új helyszínre érkeztünk, elég kalandosan. Eltévedtünk. Apró félreértés miatt rossz vonatra szálltunk, ami nem állt meg ott, ahol nekünk le kellett volna szállnunk. Kis kavarodás, keresgélés, és taxizás után azért megoldottuk a dolgot, és eljutottunk az iskolához. Megmásztunk háromemeletnyi lépcsőt, és megérkeztünk egy tetőtéri dojoba, ahol az átlagosnál is sokkal melegebb volt. Ez az iskola is azok közé a helyek közé tartozott, ahol kicsit jobban beleláttunk a dolgok menetébe, mivel nem csak egy keikou-n vettünk részt. Megmutattuk a lányoknak a Kibe mester által kinyomtatott "edzéstervünket", amin a következő napnál a Kinki Daigaku (Egyetem) szerepelt. Ekkor az arcuk lemerevedett, és nem értettük, mit susmorognak egymás közt, de gondoltuk, hogy nem a Pokemonról beszélgetnek. Elmondták nekünk (csekély angol szókincsükkel), hogy a Kinki edzése "very-very hard". És mint utóbb kiderült, a Kinki edzése tényleg "very-very hard" volt, de végül is túléltük, és nagy-nagy szerencsénkre ott volt velünk Nasu sensei, aki ismét rengeteget segített, és tartotta bennünk a lelket. Az utolsó középiskolás keikou-nk a Hanai nevű felső-középiskolában volt. Talán ti is sejteni fogtok valamit, ha elmondjuk, hogy ezen iskola mestere egykor a Kinki Daigaki sensei-jének tanítványa volt. Eleinte ezt mi nem tudtuk (vajon Kibe mester véletlenül nem mondta el?!?), így mikor találkoztunk a mesterrel, a kedvesen nekünk címzett "Faito Hangari!!"–ból hirtelen nem is tudtuk, mire következtessünk. Másfél óra kakarigeiko után világossá vált, hogy mit is akart ezzel. Egy ilyen hétvége után kicsit elkedvtelenedtünk. Nem éppen a kendo-val kapcsolatosan, csak elfáradtunk picit. A következő hétre egy egyetemi edzőtábor volt a terv. Nehezen indult a reggel, amikor menni kellet, és valahogy semmi sem jött össze aznap. Hajnalban indultunk, mert 8-ra kellett mennünk az Osaka Oktatási Egyetemhez, ahol csatlakoztunk a diákokhoz, és közösen
10
indultunk Yonagoba (teletömött bogutáska, kardok, plusz puffadtra tömött hátizsák, így már az egyetemre elérni sem volt egyszerű). A három órás buszút alatt nem tudtunk még ismerkedni, mert a felszállás után evés, alvás, "pisitúra", evés, alvás "pisitúra" és így tovább, csupán ebből állt az út. Aznap délután volt az első edzésünk, majd napi kettő volt a projekt. Esténként, ha volt rá időnk és energiánk, lesétáltunk a tengerpartra, ami szerencsére közel volt a szállásunkhoz. Egy hagyományos hotelben aludtunk, ahol legjobban a közös fürdőzés lepett meg minket. Mondták a lányok, hogy menjünk fürdeni, persze ez nem furcsa a lányoknál, de hogy ezek után mindenki együtt, egy helyiségben, cseverészve, tükrök előtt üldögélve tusoljon?! Lehet, hogy ez így normális náluk (sőt valószínű), de minket teljesen letaglózott. Elsőre nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel, másnap már cselesen későn mentünk, amikor már nem sokan voltak. A harmadik napon volt még utoljára két edzés, utána pedig egy kis sayonara buli következett, ami a hotel melletti grillezést és iszogatást jelentette, kedves becsiccsentett japánok társaságában. Erről úgy érezzük, nem kell bővebben mesélnünk, mert ez lényegében megegyezett egy "kellemes, becsiccsentett" magyar sayonara bulival. Másnap reggel 9-től mindenki fitten és üdén jelent meg az edzésen (mint itthon is szokott lenni persze), és egy utolsó meghitt három órát töltöttünk el közösen. Majd pakolás, takarítás, köszönések, és a buszunkkal elhagyva Yonagot, visszaindultunk az egyetemre. Itt fontos megemlítenünk, hogy az edzéseken kívül nekünk gondot jelentett a menza is. Itt szeretnénk leszögezni az utókor számára, hogy igenis szeretjük, és finomnak tartjuk a japán ételeket, de hogy reggelire rizst, halat, norit, és egyéb számunkra fel nem ismerhető ételt szolgáltak fel, azt nem tudtuk megemészteni napok alatt sem. A tábor után volt két pihenőnapunk. Első nap elmentünk Kibe mesterrel Kiotóba, másnap pedig megnéztük az Osaka Castle-t. Ezután egy hétre beköltöztünk
az
egyetem területén
lévő
szállóba,
ahol
rajtunk és egy lengyel (aki
lányon
ugyancsak
kendozni
volt
kint) kívül nem volt más. Ennek ellenére külön
két szárnyba
11
kaptunk szobát, de azért megoldottuk a helyzetet. A napok gyorsan teltek, edzettünk délelőtt és párszor délután is az osakai "public dojo"-ban (Shudokan), A diákokkal nagyon jól éreztük magunkat, már egészen meghitt volt a reggeli edzések hangulata: amikor mindenki látja a másikon, hogy fáradt és még álmodik is talán, de ha elkezdődik az edzés együtt, erőt merítünk egymásból, és meg tudjuk csinálni. Talán már eddig is kiderült, hogy a Japánban töltött hónapunk nem csupán edzésekből állt. Kibe mesterékhez szinte minden este jött vendég, és a Yonagoban töltött edzőtábor előtt Rena búcsú buliját, és Marina születésnapi buliját is megtartottuk. Megismerkedtünk sensei barátaival, elmentünk a Tenjin Fesztiválra (ahol – igaz, hogy zuhogó esőben – de láthattunk tűzijátékot, és ehettünk egy épület tetején), és ha időnk engedte "plázáztunk". Igazság szerint ez a "plázázás" abból állt, hogy amerre mentünk, tátottuk a szánkat és csodálkoztunk. Egyrészt, mert a vártnál sokkal olcsóbb volt minden, másrészt, mert amikor betértünk valahova, az eladók szinte versengtek, hogy ki is szolgáljon ki minket. Persze akárhová mentünk, mindenhol megbámultak minket, a göndört és a szőkét, az európai csodákat, és a rólunk készült számtalan fotó alapján elmondhatjuk magunkról, hogy igenis hagytunk nyomot Japánban. (Így volt ez Kiotóban is, ahol az emberek még azt is megörökítették, ahogy a gésákkal fotózkodtunk). Gyakran szemeztek velünk, állandóan fürkésző tekintetekkel találkoztunk, s bár eleinte élveztük a helyzetet, egy-két hét elteltével enyhén szólva is unalmassá és már-már kellemetlenné vált, hogy mutogatnak ránk az emberek és a mellettünk vagy velünk szemben ülő férfi, avagy nő teljes természetességgel bámul minket, akár egy órán át is. Kibe mester és a felesége (Ayumi) nagyon jól viselték a jelenlétünket. Aki ismer minket, az tudhatja, hogy külön-külön sem vagyunk túl könnyű esetek, de ha összeraknak minket – hangos vihogások közepette – csodás párost alkotunk. Csak annyit mondtak ránk „manzai” (a stand-up comedy japán verziója). Sensei-jék tényleg úgy foglalkoztak velünk, mintha a saját gyerekeik lennénk. Ayumi például nagyon igyekezett olyan ételeket venni, illetve készíteni nekünk, amiket szeretünk. Ez sikerült is neki, bár kezdetben a japán konyha enyhén szólva leterhelte a gyomrunkat. Már akkor is ízlettek az ételek, és meg is találtuk a kedvenceinket, és idővel ahhoz is hozzászoktunk, ami augusztus elején még igencsak furcsa volt számunkra. Persze, ahogy azt már a cikk elején is említettük, nem mindenki volt megelégedve a "fogyasztásunkkal", de sajnos akárhogy próbálkoztunk, képtelenek voltunk többet enni. A hó végén kétszer is alkottunk. Először, amikor meghívtuk Nasu sensei-t ebédre, és pörköltet főztünk nokedlivel (nokedli szaggató híján, kiskanállal szaggattunk), desszertnek pedig palacsintát sütöttünk, amihez vettünk kakaót és jam-et is. Másodszor pedig – a sikerre való tekintettel – ugyanezzel a repertoárral álltunk elő a búcsú bulinkon is. Nem akarunk nagyzolni, de mindenkinek nagyon ízlett a főztünk, annak ellenére, hogy csak zöldes paradicsom és kaliforniai paprika állt rendelkezésünkre. Ayumi ötvözte a pöri és a palacsinta által nyújtott élvezeteket, és a
12
palacsintába husit tekert, ezt mi egyrészt kreativitásnak, másrészt elismerésnek tudtuk be magyar konyha hortobágyi géniusza iránt. Utolsó este Kibe mester elvitt minket vacsorázni, majd visszasiettünk a csomagjainkért, taxiba ültünk, és irány a New Hankyu Hotel, ahol felszálltunk a már jól ismert "limuzin buszra", ami egyenesen a reptérre vitt minket. Ayumi munkából sietve, futva érkezett a buszhoz, hogy el tudjon köszönni tőlünk. Ez is azok közé az apró gesztusok közé tartozott, ami rengeteget segített abban, hogy jól érezzük magunkat Japánban, és hogy az ott töltött egy hónap tényleg emlékezetessé váljon. Fontos megemlítenünk (ha még valaki nem tudná), hogy már az utazás előtt is nagyon jó barátnők voltunk, de ahogy teltek a kint töltött napok, ahogy megéltünk bizonyos eseményeket, nehéz helyzeteket, úgy ütközött ki egyre jobban, hogy mennyit is jelent, hogy ketten voltunk és ki tudtuk egészíteni a másikat. Sokszor volt olyan érzésünk, főleg az "ennél már nem lehet rosszabb" kategóriájú edzések után, hogy nem bírjuk. Ekkor nem is néztünk egymásra, de tudtuk, hogy ott van a másik, és maga az érzés is erőt adott mindenhez.
Várvizi Attila (iaido 2.kyu): Magglingen, 2008. Iaido EB
Hosszas felkészülés és várakozás után végre eljött az indulás napja. Este 6-kor indult a vonat a Keletiből, szerencsésen mindenki odaért időben. Már a hálókocsis utazás egy kalandnak bizonyult, mivel – bár hat főre volt ágy egy-egy fülkében – a MÁV valahogy elfeledkezett az esteleges csomagokról. Nagy nehezen persze felpréseltük a pakkokat a helyükre, sőt, később jól jött, hogy a kalauz a szobatársainknak talált üres fülkét, így 12 helyre maradtunk 9-en. Ez a bizonyos kalauz is külön figura volt. Bár kiderült róla, hogy három-négy nyelven legalább beszél, mégis inkább a füttyögést választotta az angol helyett a társalgásra. Gyakorlatilag bármi szeretett volna mondani, bármire utasítani – igen, olyan volt, mint egy jobb feleség: soha semmit sem kér, csak parancsol – a Blöki kutyaiskolában felszedett nyelvtudására alapozva tette mindezt. Ráadásul nála már szembesülhettünk is a nyugatiak kockaságával, ugyanis nem tudta mire vélni, hogy hogyan lehet a pokrócokat inkább egymásra rakni, mint külön-külön ágyra, csak hogy elférjünk még az esti csevely alatt az ágyakon. Meglepő módon azonban könnyen össze lehetett vele barátkozni az út során. Többek közt megtudtuk, hogyha elfogy a sörünk, akkor tőle még vehetünk, illetve elég terebélyes leszármazott csapatra tett szert a hosszú vonaton töltött órák során. A hangulatot csak fokozta, amikor megleltük a büfé-kocsit, így a dohányosoknak sem kellett már vagy négyen kucorogniuk
egy
wc-ben.
Az
estét
ezen
ismerkedések,
kalandok
mellett
kellemes
sztorizgatásokkal töltöttük, azaz inkább GG mesélt, mi meg néha bele–beleszőttük a mi mondandónkat. Meglepő módon nagyon jól tudtam aludni az emeleten, bár ez nem mindenkiről
13
volt elmondható, így a csapat nem teljesen kipihenve érkezett Zürich vasútállomására reggel 6-7 óra körül. Itt átszálltunk – rövid kasszakeresés után – egy Biel-be menő vonatra. Egy óra múlva meg is érkeztünk a célállomásra. Biel helyes kisváros, bár sokkal tisztábbnak nem mondanám, mint hazai rokonait. Magglingen pedig – ahová versenyezni mentünk – ennek a kisvárosnak egyfajta sportnegyede. Egy siklóval lehet feljutni ebbe az 1800 méteres magasságban fekvő centrumba, aminek során ragyogó kilátás nyílik az alul elterülő városkára. Rövid hógolyócsata után megkerestük a szállást, de sajnos a szobákat nem foglalhattuk el délután kettőig. Beültünk a bárba egy kávéra és croissant-ra, amíg ki nem pakolhattunk. A szobák egyágyasak voltak, és hatalmasak – legalábbis ennyi időre. Az érkezés napjának délutánját pihenéssel és megbeszéléssel töltöttük. Nyugodtan berendezkedtünk, majd egy közös vacsora után újból a bárba vettük az irányt, ahol már ott voltak más országok versenyzői, illetve bíráskodó sensei-jek is. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy közülük többen is odaültek pár szóra hozzánk olyanok, akik már jártak náluk, és velük odaültek mások is a társaságukból. Nem húztuk sokáig az estét, mivel másnap korai kelést tűztünk ki célul.
Hétfőn már nemzeti melegítőben, hakamában és giben vártuk a reggeli buszt, ami felvitt minket a teremhez, ami helyet adott az eseménynek. Ahogy beléptünk a terembe, mi is átszellemültünk, és teljes lelkülettel a bajnokságra fordítottuk figyelmünket. Szándékosan értünk oda korábban, hogy bőven legyen időnk közösen bemelegíteni és megszokni a termet. A talaj nem a megszokott parketta vagy műanyag volt, hanem valami puhább anyag, ami egy picit be is süppedt a talpunk alatt, de ettől függetlenül könnyen lehetett rajta mozogni. A megnyitó után a tizenkét formagyakorlatot vettük át egy kicsit kapkodós tempóban. A három jelenlévő japán sensei közül Yamazaki Hanshi mutatta be a katákat, miközben Kishimoto Hanshi szóbeli instrukciókat adott, amiben Ishido Hanshi is segítségére volt. Sajnos a gyakorlás alatt köröző nyugat-európai tanárok közül csak kevesen jöttek oda hozzánk kijavítani a mozdulatokat. A délutáni edzés már taikai gyakorlás volt. Ez egyszerre trenírozott minket, versenyzőket a hangulatra; és a bírókat, akik az ítélkezést gyakorolhatták. Előfordult, hogy nekünk szándékosan kellett hibáznunk, ezzel is különböző szituációkat teremtettünk a shinpan-oknak.
Kedden elérkezett a várva várt nap, amire az elmúlt hat hónapot szántuk: a 2008-as Iaido Európa Bajnokság. Részben izgalmamban, részben elővigyázatosságból nem is mertem annyit reggelizni, mint előző nap. Ezen a napon is korábban értünk a teremhez, de most itt öltöztünk át. Ezután megint közösen melegítettünk be. Ez a szokásunk rendkívül hatékony volt a csapat összekovácsolására, és a figyelem elvonására az elkövetkező megmérettetésről. Összesen négy pálya volt: a mudan, illetve a shodan kategóriákkal kezdtük a versenyt. Először poolokba voltunk beosztva, hárman vagy négyen, majd ezekből kikerülve – első vagy második helyen – az
14
egyenes-kieséses rendszer következett. Én egy négyfős csoportba kerültem, ami mudan kategóriában utoljára következett. Egy holland, egy görög és egy svájci ellenfelem volt. Bevallom, azt hittem, jobban fogok izgulni a páston vagy a küzdelem előtt, de sikerült leküzdenem ezt. Segített benne, hogy a csapattársak nem hagyták verseny előtt egyedül a másikat, így amikor a küzdelemre készültem, mellettem is állt valaki, aki kikapcsolt. Először a görög sráccal vívtam. Nagyon jó hangulatban voltam bent, és bár éreztem, hogy ennél jobbat is tudok nyújtani, elégedett voltam magammal. A második ellenfelem a holland volt. Az előző sikerből fakadó nyugodtság megmaradt, de sajnos volt egy apróbb hibám, így ekkor vesztesként kerültem ki. A svájci lánynál viszont megint kikapcsoltam mindent magam körül, és sikerült újból összhangba kerülnöm, így pool-másodikként kikerültem a csoportból. Ezután egy pár órás szünet következett számomra, és én vettem át azok szerepét, akik a versenyzőkkel foglalkoztak. Svájci pontosság ide vagy oda, volt olyan mérkőzés, ami nem a megadott időben kezdődött, ezzel pedig az indulókat sajnos kizökkentették a felkészülésből. Összességében Őrnagyúr és én kerültünk ki a poolokból. Sajnos azonban az egyenes-kiesésnél mind a ketten elvéreztünk az első fordulóban, így innentől közösen figyeltük az eseményeket. A csoportversenyek során többször előfordultak érdekes döntések, de azt el kell ismerni, hogy a döntőket valóban odaillő iaidokák vívták. Eredményünk nekünk is lett: Vass Gergely fighting spirit díjazást kapott a poolban bemutatott teljesítménye alapján.
Másnap a csapatversenyekre került sor. A csapatot négy fő alkotja, azonban egy mérkőzésben csak hárman vesznek részt. A nyitó és a záró reihou-kat közösen mutatják be a versenyzők egyszerre – azaz a második ember csak a katáit mutatja meg fent a páston, külön reihou-t nem hajt végre. A bemutatandó formagyakorlataik is mások a versenyzőknek. Itt kikerültünk a csoportból, de azután az olasz csapat kiejtett bennünket. Ennek ellenére a csapat elégedetten ült közénk, tudván, hogy legjobb formájukat hozták. A döntőt a belga és a svájci csapat vívta – ez utóbbi sokak meglepetésére a brit csapatot kiejtve jutott be a döntőbe. A belgák egyértelműen vitték el a másik csapat elől az aranyat. A csapatversenyek után a vizsgák következtek elég rendszerezetten, így hamar végeztünk. Érdekessége az eseménynek, hogy a korábban bírói posztot betöltő ötödik és hatodik danos mesterek mind elvéreztek a vizsgán, és a Japánból érkezett három sensei alapos fejmosásban részesítette őket ezek után. Bár bőven volt időnk a vonat indulásáig Zürichből, indultunk, hogy így legalább be tudjunk ülni valahova egy utolsó csapatvacsorára, ahol az elmúlt pár nap eseményeit megbeszélhetjük. Hazafelé ugyanazzá a vidám csapattá változtunk újra, akik négy napja elindultunk Budapestről. Hallgattuk GG történeteit, tréfálkoztunk egymással, és átbeszéltük a legjobb élményeket.
15
Személyesen is sokat adott nekem ez a bajnokság. Felemelő élmény annak tudatában lenni, hogy azon kevesek közé tartozhattam, akik képviselhették külföldön a magyar iaidot. Ez felszabadító érzés is, mert így tudhatom, hogy jó úton haladok. Ennek volt köszönhető az az – engem is meglepő – nyugodt, „üres” magatartás, amit a páston tudtam hozni. Bizton állíthatom, hogy azon a négy csörtén éreztem eddig legjobban magam iaido közben. A felkészülés során egy olyan csapat részévé válhattam, amelynek egyéni érdekei a közös érdeket többszörösen fokozzák. Természetes, hogy mindenki ki akarta magából hozni a legjobban, de az egyének egymást is húzták, így sarkallva magunkat egyre jobb teljesítményre. Rendkívül erős csapatszellem alakult ki, amit a versenyeken is lehetett érezni a páston, még az egyéni versenyek során is, ahol valóban éreztem, hogy a többiek szelleme velem van. Ugyanez látványosabban jött át csapatversenyen, ahol hihetetlen összhangban sikerült a fiúknak dolgozniuk. Az egyéni és a csoportos élmények mellett pedig ott volt, hogy olyan külföldiekkel találkozhattunk, beszélgethettünk, akiknek ugyanaz jelenti a kikapcsolódást, az utat, mint nekünk. Állíthatom, hogy a bajnokság napjaira egy teljesen más világba kerültünk, tökéletesen kiszakadva a hétköznapokból. Zárszónak azt mondatot ragadnám ki, amely számomra legjobban, legtömörebben írja le ezt az EB-t, és amit legtöbbször kívántak a versenyzők egymásnak: „Have a good fight!”
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
Kendo kyu-, és danvizsga
2009. január 11. vasárnap 10.00-12.00
Bp. Puskás Tivadar Távk. Isk. IX. kerület, Gyáli út 22.
Magas-danosok edzése
2009. január 11. vasárnap kb. 12.00-13.30
Bp. Puskás Tivadar Távk. Isk. IX. kerület, Gyáli út 22.
Kendo válogatott edzés
2009. január 11. vasárnap kb. 13.30-15.00
Bp. Puskás Tivadar Távk. Isk. IX. kerület, Gyáli út 22.
Iaido Taikai Tábor
2009. január 31. szombat 10.00-18.00
Bp. Puskás Tivadar Távk. Isk. IX. kerület, Gyáli út 22.
Nemzetközi Nyílt Iaido Taikai 2. dan-ig 2009. február 01. vasárnap 10.00-15.00 Bp. Puskás Tivadar Távk. Isk. IX. kerület, Gyáli út 22.
16
Kokushikan Egyetem diák-delegációja vidéken
2009. február 11-19.
Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Veszprém
Női Kendo Edzés
2009. február 14. szombat
Kokushikan - válogatott kendo edzés
2009. február 15. vasárnap
Kokushikan – magas-danos edzés
2009. február 15. vasárnap
Összeállította: Abe Tetsushi, Mihalik Hunor és Váradi Ábel
17
