Kazincbarcikai
2009. DECEMBER 17.
Fotó: opont
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG, EGÉSZSÉGBEN, SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN OLVASÓNKNAK!
Fotó: Ditti
TIZENEGY ÉVE TESTVÉREK Önkormányzat Fotó: Ditti
A SZŐKE RETRÓLÁNY Nagyinterjú
PÁRIZSI NAPLÓ
Fotó: Csurák Zsuzsanna
BEMUTATTÁK HEGEDŰS MÁRIA LEGÚJABB KÖNYVÉT Színes Mozaik
TARTALOM
JEGYZET
IK SZÍNES MOZA
4-5. old.
PORTRÉ: AZ ÉV TANÁRA
KEDVES OLVASÓINK! Visszatekintve a 2009-es évre: a Kazincbarcikai Mozaik mindenképpen mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Szerkesztőségünk januárban új helyre költözött. A volt Egressy úti könyvesboltból kialakított irodát mi gyorsan belaktuk, ám a változás néhányaknak nem tűnt föl, így nap nap után betértek hozzánk a gyerek kötelező olvasmányaiért, angol szótárért, műsoros CD-kért, DVD-kért. A változás a személyi állományt is érintette. Ezek közül a PR-területet érdemes kiemelni: az év elején leigazolt kolléganőnknek köszönhetően lapunk reklámoldalai megsokszorozódtak, ami nagy szó, hiszen a gazdasági válság a hirdetési piacot is hátrányosan érintette. A lap megjelenése is módosult: színesebbé, stílusosabbá vált. A rovatszerkezeten idén nem változtattunk, ám a következő évben tervezünk tartalmi újításokat. Idén is arra törekedtünk, hogy az összes városi eseményről korrekt tudósításokat készítsünk, tartalmas interjúkkal, szórakoztató cikkekkel és hasznos információkkal lássuk el olvasóinkat. Igyekeztünk minél több színes, érdekes fotóval még vonzóbbá tenni magazinunkat. Kedves Olvasóink! Reméljük, 2010-ben is szívesen kezükbe veszik majd újságunkat, illetve böngészik az archív számokat a www.timpanonkft./kommunikacio weboldalon.
7. old.
: NAGYINTERJÚ DUMASZÍNHÁZ 8-9. old.
EGRESS PROGRAMAJÁN Y LÓ
12-13. old.
RECEPT KV TV
A Kazincbarcikai Mozaik szerkesztősége
18. old.
A KAZINCBARCIKAI MOZAIK KÖVETKEZŐ SZÁMA 2010. JANUÁR 21-ÉN JELENIK MEG. ÖNKORMÁNYZ AT INTERJÚ
20-21. old.
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
SPORT
22-23. old.
impresszum: Kazincbarcikai Mozaik | ISSN 0864-7062 | Kiadó: Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. | Telefon: 06-48/510-560, 06-48/510-561 | Fax: 06-48/510-562 | Ügyvezető igazgató: Milicz Sándor | Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna | Főmunkatársak: Kovács László, Hegedűsné Munkácsi Mónika | Tördelés, grafika, design: Ursutz László | Korrektor: Hegedűs Mária | Fotó: Mártainé Gombár Ditti | PR-főmunkatárs: R. Tóth Kata | Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 25. | Telefon/fax: 48/512-045 | E-mail:
[email protected],
[email protected] | Nyomda: Litoplan Kft. | Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. | Telefon: 48/512-236 | E-mail:
[email protected] |Terjesztés: Maier Lapterjesztés | Telefon: 06-20/200-96-24 | Megjelenik kéthetente 11 500 példányban. | A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! Alapbanmegjelenőcikkek,képekbármilyenformábanvalófelhasználásaakiadóírásosengedélyévellehetséges.Kéziratokat,fotókatnemőrzünkmeg,ésnemküldünkvissza.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|3
SZÍNES MOZAIK
Illusztráció
SZÍNES
Illusztráció
Postafon, már Barcikán is A Magyar Posta 2009 végén megjelent a mobiltávközlési piacon: november 20-ától az ügyfelek a különböző levelek és csomagok feladása, valamint a számlák és egyéb sárga csekkek befizetése mellett Postafon névre keresztelt mobiltelefont is megvásárolhatják a postákon. Alapszolgáltatásként minden olyan szolgáltatás elérhető, amelyre a mindennapokban szükség lehet, így például az SMS vagy a hangposta. Amennyiben az ügyfél igényli, egy díjmentes SMS elküldésével könnyedén bekapcsolhatja magának a kiválasztott kiegészítő szolgáltatásokat, például a nemzetközi hívások lehetőségét, a roamingot, vagy az emelt díjas szolgáltatásokat, továbbá a WAP-ot és az internetet. A különféle postafonos szolgáltatásokról Kazincbarcikán a Fő téri, a Szent Flórián téri, a Babits Mihály úti és az Akácfa úti postán érdeklődhetnek. (Sajtóközlemény)
Zene ínyenceknek Különleges zenei csemegéhez jutottak azok, akik ellátogattak december 3-án a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény koncertjére. A hangversenyen Bartók és Weiner műveinek autentikus népzenei és kamarazenekari feldolgozásait hallgathatta meg a nagyérdemű a Borókás együttes és a Reményi Ede Kamarazenekar előadásában. Az együttesek külön-külön, majd együtt is eljátszották a feldolgozott dallamokat. A hangverseny az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával jött létre. (Sajtóközlemény)
Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika
Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika
Egy hét könyvvarázs Közös nyelven beszélnek elnevezésű alkotókör tizenöt A Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 ték meg az érdeklődők, akik tagjából hét művész képeit tekinthet ába. A különböző techaléri Kisg a ellátogattak december 10-én rell, quass, számítógépes és nikákkal készült – tűzzománc, akva ek közös jellemzője, hogy színes grafika, illetve monotípia – műv az adventhez, illetve a ban témájában, színeiben, hangulatá etet nyelvén című tárlat január karácsonyhoz kapcsolódnak. A Szer előtt. (H. M. M.) harmadikáig nyitva áll az érdeklődők
4 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Kicsik és nagyok is megtalálhatták a számukra érdekes programot a december elsején induló gyer mekkönyvhét rendezvényei között. Kezdésként Telegdi Ágn es írónő mesélt a kicsiknek Barna Maci Mikulással történt találkozá sáról. A kamaszodók sem maradtak ki a jóból, hiszen megisme rkedhettek Nógrádi Gábor íróval, valamint beszélgethettek Soho nyai Edit írónővel arról, hogy vajon kell-e mégis a szerelem. A december 4-ei vetélkedőn összemérték tudásukat a nagyszakállú ról a kisdiákok. Akik pedig inkább alkotni szerettek volna, azok együtt készítették el a karácsonyi dekorációjukat a gyermek könyvtár ideiglenes műhelyében. Végezetül a Pom-Pom Família zenés, Mikulás-produkcióján az ovisok tapsoltak az előa dóknak. (H. M. M.)
SZÍNES MOZAIK
Húszévesek lettek Ünnepi taggyűlést tartott az MSZP kazincbarcikai szervezete bidecember 2-án az Egressy színháztermében. A húszéves jubirall műsorra álló leumi összejövetel egy dalcsokorból és versből kó Ildikó Gyárfás és Alajos József kezdődött, majd dr. Géczy az meg ák hallgatt t lékezésé visszaem ők képvisel yűlési országg lyi összegyűltek. Akik a húsz év alatt tevékenyen részt vettek a helyi ot szervezet munkájában elismerő oklevelet, illetve emléklapot ési művelőd a nyílt tárlat ból alkalmá nap kaptak. A születés óit, házban, melyen a húsz év jelentősebb eseményeit, fotóit, M.) M. (H. dők. kiadványait tekinthették meg az érdeklő
Fotók: Ditti
Fotók otók:: Ditti
Emlékidézés Párizsból
Egy évszaknyi programcsokor A szeptemberben kezdődött III. Felső-barcikai Ősz-rendezvénysorozat egyik fontos eseménye volt a településrészen élő vállalkozók október 16-ai találkozója, ahol a meghívott vendégek hasznos eszmecserét folytattak egymással, illetve a rendezvényen megjelent Szitka Péterrel, Kazincbarcika polgármesterével, illetve dr. Czifra János önkormányzati kép- viselővel. A programok között több kiállítás szerepelt: október 20-án a Felső-Barcikán élő alkotók, sportolók elismeréseiből – serlegekből, kupákból, plakettekből, oklevelekből – nyílt tárlat; november 6-án Csend-élet címmel Barnóczky György festőművész műveit tekinthették meg az érdeklődők, november 25-én bányászattörténeti körképet kaptak a látogatók; majd zárásként december 19-éig gyöngyékszereket csodálhat, illetve vásárolhat meg a nagyközönség. mon a városrész visszatérő A november 18-ai lakossági fóru k ki ahol az ÉRV Zrt. műszaki szó, t eset problémájáról, a belvízről ázá szár este árm a, és a polg vezérigazgató-helyettese, Molnár Attil őkk vő e válaszolt a jelenlévő illetv ól, sokr oldá meg ató várh a molt be kérdéseire. b, bb ahol jutalmazták a legszebb A november alapítványi bállal zárult, . osát don legvirágosabb udvar, valamint ház tulaj a gyerekekhez, ebből az zett érke 4-én r mbe dece pó Téla A aggal lepték meg őket. A alkalomból műsorral és ajándékcsom szervezők, ők ultiversenyen kártyakedvelőkre is gondoltak a éjüket. (H. M. M.) próbálhatták ki tudásukat, és szerencs
Különleges könyvbemutatón vehettek részt, akik ellátogattak december 9-én a művelődési központ klubtermébe. Hegedűs Mária költő, vizuális művész, pedagógus Párizsi napló című művét Deres Péter, a Vígszínház dramaturgja ajánlotta a nagyközönség figyelmébe Az ajánló előtti percekben a művész dedikált könyveit vehették át azok, akik segítették a kötet megjelentetését. A legnagyobb meglepetés a francia Olivier Bonnin szobrászművészt, matematikus-közgazdászt érte, akit Mária megajándékozott a mű franciára fordított kiadásával. (H. M. M.)
„Hegedűs Mária: Párizsi napló című kötete még a sosem mindennapi könyvek között sem mindennapi. Egyszerre szépirodalmi alkotás: lírai napló, regényrészlet, vallomás, útleírás, ugyanakkor elemző margójegyzetek sora, utcák, sajtok és vörösborok kalauza, művészettörténeti kaleidoszkóp, élő és holt mesterek, kollégák köszöntése, emlékezés arcokra és – kicsit kosztolányisan – »régi redakciókra«, például a Párizsi Magyar Műhely teremtő erejű és hatású szerkesztőségére. És Kassákra… mindig.” (Deres Péter)
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|5
SZÍNES MOZAIK
Adventtől új évig
Fotók: Ditti
Az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ 2009 végén is gazdag programkínálattal várja Kazincbarcika és a városkörnyék lakóit. Az adventtől új évig tartó, karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvények sorában négy templomi hangverseny, három játszóház, egy rendhagyó Fő téri karácsonyi vásár található. December 19-étől karácsony végéig élő betlehem látható majd a görög katolikus templomnál, és szintén a helybéli egyházak közreműködésével december 24-én este kilenctől lesz fáklyás felvonulás, betlehemes játék és tűzijáték. Az évet fergetegesnek ígérkező – ingyenes! – bulival zárja az Egressy. A művelődési ház előtti téren a Fásy Mulató sztárjaival és a Hooligans tagjaival búcsúztathatják az óévet a kilátogatók. A szilveszteri szabadtéri party tűzijátékkal zárul.
éves az Egressy Negyvené lőtt, 1969. decemNegyven esztendővel eze pélyes keretek között ber 13-án adták át ünne r, Kulturális és Sport az Egressy Béni Könyvtá zpontját. Az intézKözpont művelődési kö zenfekvő volt: a jogmény névválasztása ké jókazincon született előd településen, Sa ás.. szttás nire esett a válasz zeneszerzőre, Egressy Bé cso mos művészeti A hetvenes években szá i s ési dé ő lő lőd dését a műve port kezdte meg műkö ma k ak illetve elindult központ keretein belül, ull gramok – példáu pro , ek ny i létező rendezvé is . vál zti njátszó fes a nemzetközi amatőr szí hajdanán külön műa re ek év A nyolcvanas ont - Egressy a régió ködő könyvtárral összev Felejthetetlen fesztikulturális központja lett. giai tanácskozások, válok, országos pedagó olvasótáborok színjátszóházak, táncházak, tendőkben az intézhelye volt ezekben az esz
mény. Gyermekek házával, A rendszerváltás után a sy sokat tett a civil és a mozival bővült Egres ugyanakkor elindulszféra működtetéséért, programok, mint a tak olyan nagyszerű ivál, vagy a Borsodi Sajóvölgyi Folklórfeszt Művészeti Fesztivál. ont Egressy ma a A sportközponttal összev gi, közéleti, szóratérség kulturális, közössé minden szempontból kozási centruma, mely at nyújt látogatóinak. minőségi szolgáltatások
6 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Az Egressy Bén nii Kön Kö yvtár, Kulturális és Sport Központ decem emb mber 1 12-én - lapzártánk után - ünnepelte fennál nállásán nak negyvenedik évfordulóját. Az Egressyvel ve együtt ünnepelt az ötvenéves Borsod Nép Né táncegyüttes, és a harmincöt éves Kazincbarci a kai Citerazenei Műhely.
EGRESSY BÉNI
KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT
portré
Fotó: Ditti
PORTRÉ Pogány Józsefné
Szöveg: Hegedűsné Munkácsi Mónika – Kovács László
Bár Juhász Juliannaként anyakönyvezték, ismerősei Jutkának, vagy Juditnak szólítják. A Kazincbarcikán született, és szülővárosába egy gyöngyösi vargabetűvel visszakerült pedagógus elsős tanító nénije hatására kezdett a tanári pálya felé kacsingatni. Tehetséggondozó munkája beérett gyümölcseként néhány hete az Év tanára 2009-elismerést vette át a közoktatás napja városi ünnepségén. - A hetvenes évek közepén huszonévesen tért vissza arra a településre, melyet gyerekfejjel itthagyott. Egy másik városba érkezett? - Egy kulturális, és emberi szempontból is gazdag településre érkeztem. A Pollack Mihály Általános Iskola lett az első – és úgy tűnik, utolsó – munkahelyem. Sok mindent megéltem az intézmény falai között: az új szárny felépítését, az Éltes Mátyás Általános Iskola hozzánk költözését, most pedig ezt a nagyszabású átalakítást. Az elmúlt évtizedekben sok nagy tudású tanár kollégával dolgozhattam és dolgozom ma is együtt. - Több éve Egerbe költözött a családjával, de kazincbarcikai munkahelyéhez hű maradt. - Mindez idestova tíz éve történt. A szüleim Gyöngyösön élnek, és éreztem, hogy az idő múlásával egyre nagyobb szükségük van rám. Egerből a hétvégéken könnyebb átutazni hozzájuk. A munkahelyünket viszont nem adtuk fel sem én, sem a férjem. A mai napig vállaljuk az utazgatást. Biztosan lett volna lehetőségünk váltani, de komolyan nem is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Nagyon kötődünk ide. Barcikán sokan ismernek, és mint ez a díj is mutatja, elismernek, számítanak rám és a munkámra. - Tehetséggondozó munkája révén kapott kitüntető címet; ezek a sikerek jelentik tanári pályáján az igazi elismerést?
Pogány Józsefné csaknem három és fél évtizede a Pollack iskola pedagógusa. Örül, hogy egy kiváló, egymást segítő, egymásért önzetlenül is tenni tudó közösség tagja. Emellett nyugodt, mert egy szerető család áll mögötte, két lány édesanyja, „másodállásban” pedig egy hároméves kislány, és egy kétesztendős kisfiú nagymamája, akik a dolgos és sokszor nagyon fárasztó hétköznapokban mellette vannak, és szabadidejükben sok örömet szereznek egymásnak.
tanára 2009-cím, ám ehhez egy olyan tanuló is szükséges, aki hajlandó feláldozni a szabadidejét, megbízható, gyakorol, pluszfeladatokat vállal, hiszen csak közös munkával érhető el ilyen szép eredmény. - Azért a sporthoz is hű maradt?
- Mindegyik tanítványom sokat jelent számomra, ám az első osztályom mindig emlékezetes marad. Amikor a Pollackban tanítani kezdtem, még ezeregyszázan jártak az intézménybe, jómagam az ötödik E osztály osztályfőnöke lettem. Sokukra még most is emlékszem, és ők is megismernek. Közülük sokan tanultak tovább, de amire büszke vagyok, hogy sikerült megszerettetnem velük a biológiát. Nagy öröm számomra az Év
- Gyermekkoromban szertornáztam. Később az egri főiskola csapatában versenyeztem, ebből az időszakból rengeteg érmem van. A sport iránti érzékenységem az évek múltával sem csökkent. Nagyon szeretek testnevelés órákat tartani, de az élet úgy hozta, hogy jelenleg magasabb óraszámban a biológiát tanítom.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|7
NAGYINTERJÚ Dumaszínház
DOKTOR DUMA ÉS A DIÓSGYŐRSZURKOLÓ DIZÁJNFELELŐS Szöveg: Csurák Zsuzsanna
A stand up comedy olyan szórakoztató műfaj, amelyben a humorista egyedül, leggyakrabban kellékek nélkül, közvetlenül a közönséghez szólva adja elő műsorát. Elsősorban az angolszász országokban népszerű. Magyarországon Hofi, Fábry Sándor, Hajós András, és a Godot Dumaszínház fellépői képviselik ezt a fajta humort. A dumaszínházasok közül ketten, Aranyosi Péter és Kovács András Péter beszélgetett a Kazincbarcikai Mozaik munkatársával. - A klasszikus stand up comedy itthon a rendszerváltás előtt ismeretlen volt, talán csak Hofi csinált valami hasonlót. Minek köszönhető, hogy ez a korábban tőlünk teljesen idegen műfaj ma nagyon népszerű Magyarországon? Aranyosi Péter: - Szerintem olyan, hogy stand up műfaj itthon nem is létezik! Kevesen tudják, de Magyarországon már száz éve van munkahelye a humoristáknak. 1908-ban a budapesti nagykörúton nyílt egy Bonbonnier nevű kabaré, ahol egy Nagy Endre nevű hebegős, szepe-
gős újságíró volt a konferanszié. A műsor elején mindig elmondta, mi történt ebben az országban, majd felkonferálta a bohózatokat, melyeket olyan nagyszerű szerzők írtak, mint Rejtő Jenő, vagy Heltai Jenő; és olyan kiváló színészek adtak elő, mint Salamon Béla. Nagy Endrét az elmúlt évszázadban követette Kellér Dezső, Hofi, Verebes István, Fábry Sándor, Maksa Zoltán. - Ha már ennyire járatos a magyar humor történetében, mit gondol, miben különböznek egymástól a régmúlt idők humoristái és ma élő utódjaik?
Aranyosi Péter: - Akad egy alapvető különbség közöttük: a régi kabarettistákat elsősorban a közélet, a politika érdekelte. A szocializmus változtatott ezen a hozzáálláson, hiszen mindenkit bekényszerítettek a Rádiókabaréba. Az itt fellépő összes humorista szigorú ellenőrzés alatt állt, nem lehetett akármit előadni. Persze az ügyesebb kollégák képesek voltak úgy írni, hogy soraik között tudjanak olvasni az emberek. A rendszerváltás után pedig megjelent egy új generáció, akiknek a mikrokörnyezetük fontos. Őket nem érdekli, mikor és kik robbantottak a Közel-Keleten, vagy X politikus mit mondott, ők abból csinálnak poénokat, hogy a részeg Béla bácsi elesett a biciklivel, vagy hogyan kakilt be a gyerek. - Mint mondta, már száz éve létezik munkahely a magyar humoristáknak. A mai profi poéngyárosokat megfizetik a „munkahelyükön”? Aranyosi Péter: - Az RTL-es Showder Klub miatt felkapottak vagyunk, rengeteg helyre hívnak, így most megéri ezt a munkát csinálni. Nem titok: a keresetünk egy jobban fizetett átlag értelmiségiével egyezik meg, viszont a bevételeink sajnos eléggé hullámzóak. - Vidéken mennyire más szerepelni egy dumaszínházasnak, mint Budapesten, vagy az egyetemi nagyvárosokban, ahol megvan a stabil közönségük? Aranyosi Péter Az Esti Showder dizájncenter-felelőse, a Rádiókabaré munkatársa, közönségszervező, stratégiai játékfüggő, miskolci származású, de Wekerle-telepi lakos. Nagymamája sajóbábonyi, és egy ideig udvarolt egy nagyon szép kazincbarcikai lánynak. Hajtott már végre ejtőernyős ugrást és több éve küzd a garázsára kiszabott építési bírság ügyében. Diósgyőr-szurkoló és a Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobbkeze.
8 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
NAGYINTERJÚ Dumaszínház óta nem foglalkoztam, bár mind a mai napig olvasok történelmi témájú könyveket, cikkeket. A főiskolán a főszakomnak a művelődésszervezést tekintettem. A szakválasztás onnan jött, hogy egy időben én voltam a mindenese a Kabinet Rt. buli- és tömegzenekarnak. Leegyeztettem a fellépéseiket, ragasztottam a plakátjaikat, hurcoltam a hangszereiket. A szervezést ezen keresztül szerettem meg. A művelődésszervező szakomnak köszönhetem a fővárosi karrieremet is: a főiskolán diáknapokat rendeztünk, ahová elhívtam Fábry Sándort fellépni. Ott ismerkedtünk össze, és lettünk jóba. Innentől kezdve egyenes út vezetett a Rádiókabaréba, az Esti Showderbe, a Mónika Show-ba – ahol közönségszervezőként tevékenykedtem -, és persze a Godot Dumaszínházba. Kovács András Péter: - Kisgyermekkorom-
tól fogva verbális ember vagyok. Jártam szavalókörbe, színjátszókörbe. Érettségi után a jogi egyetemet választottam, ami egy erős verbalitást igénylő pálya. Diploma után egyetemi tanársegéd lettem, - médiajogot oktattam -, közben elvégeztem a PhD-képzést. E munkakörben muszáj volt nap mint nap kiállni az emberek elé, és beszélni. Mindig is élt bennem a vágy, hogy kipróbáljak valamit az elég száraz jogászkodás mellett, és a választás – Litkai Gergelynek köszönhetően – a Godot Dumaszínházra esett. Ő hívott fellépni, és szépen lassan megtaláltam magamban a közös nevezőt a stand up műfajjal. Egy kicsit persze sajnálom, hogy a korábbi karrierem félbeszakadt, de a jelenlegi munkám mellett nem lenne időm kutatni, és intenzíven foglalkozni a hallgatókkal. Fotók: Ditti
Kovács András Péter: - Tény, vidéken kissé másképpen kell fellépni, de egy jó humorista nemcsak a vájt fülű belvárosi értelmiségi, vagy egyetemista közönség előtt tud jól szerepelni. Mi vidéken is képesek vagyunk olyan húrokat megpendíteni, melyek mindenkinek ismerősek. A célunk legalábbis ez. Hiszek benne, hogy a humor független életkortól, nemtől, földrajzi helytől, műveltségtől, urbanizáltságtól. Az első öt perc – függetlenül attól, hogy hol vagyunk – mindig azzal telik, hogy tapogatózunk. Kiengedjük a humorcsápjainkat a közönség felé, és letapogatjuk, milyen irányba kell elmenni. Ha valakinek jól felépített, flexibilis műsora van, könnyen tud alkalmazkodni; nehezebb dolga annak van, aki fix műsorral, fix poénokkal dolgozik. Aranyosi Péter: - Vidéken - különösen Borsodban – nehezebb fellépni. Az itteni emberek nehezek. Nehezen oldódnak, röhögnek, tapsolnak. Ugyanakkor a fellépések végén hihetetlenül hálásak, nem egyszer őrült ovációt kapunk. Ráadásul az itteniek – főleg a miskolciak – roppant igényesek is. A borsodi megyeszékhelyen élők sokszor nem veszik be azokat az egyszerűbb poénokat, amelyek a fővárosban simán bejönnek. - Önök kiknek a humorát kedvelik? Aranyosi Péter: - Én már elsoroltam, de megérdemlik, hogy még egyszer elmondjam a nevüket: Nagy Endre, Kellér Dezső, Hofi, Verebes István, Fábry Sándor, Maksa Zoltán... Kovács András Péter: - Nekem Eddie Izzard a nagy kedvencem. Ő egy itthon kevésbé ismert humorista, aki arról híres, hogy férfi létére női ruhában, erősen kisminkelve lép fel. Izzard az igazi intelligens humor képviselője. Három perc alatt az ember elfelejti, hogy – nem homoszexuális létére – női ruhát visel. Persze az ő okos humorához kellő műveltség szükségeltetik. A magyar élők közül Litkai Gergőt és Kőhalmi Zolit bírom leginkább. Sokat tanulunk egymástól, inspiráljuk egymást. A már nem élők közül Hofi szerintem túlszárnyalhatatlan. - Ha jelenleg nem humoristaként keresnék a kenyerüket, mivel foglalkoznának? Aranyosi Péter: - Miskolcon a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam, aztán egy négyéves kitérő – többek között Európa becsavargása - után a nyíregyházi tanárképző főiskolán találtam magam művelődésszervező-történelem szakon. A történelem másodikos korom óta érdekelt, amikor elolvastam a Mondák könyvét. Történelemmel diplomaszerzés
Kovács András Péter, röviden KAP Tudományos fokozattal rendelkező jogász. 2004 óta a Godot Dumaszínházban lép fel, ugyanettől az évtől kezdve a Hócipő munkatársa. 2006-ban megnyerte a Magyar Rádió VIII. Humorfesztiválját, és a Dumaszínházban különdíjat kapott. Humorfesztiválos szereplése óta a Rádiókabaré állandó szereplője szerzőként és fellépőként, a Klub Kabaréban pedig szerkesztőként és szóvivőként is közreműködik. Több televíziós műsorban gagmanként dolgozik, a Showder Klubban is rendszeresen fellép. Tevékenységét 2008-ban Karinthy-gyűrűvel jutalmazták. Más humoristákhoz hasonlóan ő is szerepelt Szőke András 2008-ban bemutatott Bakkerman című vígjátékában, ahol ÁNTSZ-ellenőrt alakított. Hadházi Lászlóval, Litkai Gergellyel és Pataki Balázzsal 2008-ban könyvet is megjelentetett A Föld 99 legkevésbé ismert csodája címmel.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
|9
NAGYINTERJÚ Marót Viki
A SZŐKE
RETRÓLÁNY Szöveg: Kovács László
A fiatal szőke hölgy a Nova Kultúr Zenekar énekesnője, aki gyermekkora óta vonzódik az ötveneshatvanas évek zenei és képi világához. Ennek köszönhetően hangja és megjelenése is hűen mutatja a zenekar törekvését: a régi idők sikerzenéit a fiatalság dinamizmusával ötvözni. Bár élete a retró, színész példaképei között a múlt, és a jelen csillagai épp úgy megtalálhatók. Nincs ez másként a zenében sem, ahol a Hungáriától kezdve a Dolly Rollon át Bon Joviig tart a névsor. Szabadidejében saját bevallása szerint próbál minél többet olvasni, így kedvenc könyvei társaságában – Márai Sándor: Füveskönyvét és Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című kötetét lapozgatja legszívesebben – gyorsan telnek a percek. Az éneklésen és a könyveken túl érdekli még a pszichológia, emellett szívesen foglalkozik asztrológiával.
- Egy interjúban mesélt arról, hogy kiskorában apáca szeretett volna lenni. Ehhez képest néhány évvel később meglehetősen nagy fordulat következett.
a hatvanas évek slágereit kezdte énekelni. Választhatott volna modernebb, például a korosztálya által kedvelt stílust. Ez meg sem fordult a fejében?
- Gyerekként tényleg gondoltam erre, ám szerintem ez olyan, mint a kisfiúk álma, hogy tűzoltók, vagy kukás autósok legyenek. Aztán telnek-múlnak az évek, és ebből az életben vajmi kevés valósul meg. Nekem ez akkor nagyon szimpatikus volt, lehet, hogy amolyan ifjúkori lázadásnak tudható be, hiszen a házunkban gyermekkoromban iszonyúan nagy társasági élet folyt. Talán szerettem volna az egészet elkerülni, de végül mégsem sikerült, és a nyüzsgés az életem részévé vált.
- A választás valószínűleg abból adódott, hogy a szüleim a hatvanas években voltak fiatalok. Pontosabban csak anyukám, merthogy apukám fiatalabb nála. Ráadásul a testvérem is híres énekes volt, így aztán korán megfertőződtem. Mivel otthon ilyen zenét hallgattunk, természetessé vált, hogy ez a stílus áll majd hozzám a legközelebb. Ami a kérdés második felét illeti: igazán el sem tudnám képzelni, hogy a velem egykorúak által kedvelt zenei irányzatok bármelyikében próbálkozzam. Sohasem fogtak meg azok a zenék, amiket a diszkókban játszanak.
gyok. Gyermekkoromtól istenként néztem fel rá, a zenéje, a lénye és a kisugárzása miatt. Azt régóta tudom, hogy a nyomába nem érhetek, valószínűleg ezért gondoltam sokáig, hogy az éneklés az esetemben megmarad hobbinak. - Akadt időszak az életében, mikor a tévés műsorvezetésbe is belekóstolt, aztán mintha eltűnt volna a műsorvezetői székből. Ezek szerint végleges a szakítás a média világával?
- Nem, azóta már forgattunk két műsort, melynek a címe „Kultúrpercek Marót Vikivel” volt. Most várom a folytatást, kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből. Nem tudjuk, mi lesz a sorsa, de akár még egy hosszú távú együttműködés is kialakulhat. - Viszonylag korán eldőlt, hogy a Szimpatizálok a televíziózással, hizene, az éneklés lesz a munkája? szen a főiskolán kommunikáció-mé- Említette a testvérét, Flipper dia szakra járok. Ugyanakkor tagad- Nova bácsival (Novai Gábor – a Öcsit. Nehezen tudott kilépni az hatatlan, hogy vannak műsorok, szerk.) már a zenekar indulása előtt árnyékából? amelyek rendkívül távol állnak tőegy évvel elkezdtünk azon gondollem. A reggeli adásoktól például kodni, hogy az első albumra mely - Az ő lénye mindig meghatározó kifejezetten idegenkedem: nincs számok kerüljenek. Akkor éreztem volt. Nálunk az egész család muzi- idő a riportalanyra, mert az idő sürelőször úgy, hogy ez nem hobbi- kális, de a bátyám emellett hihetet- get, és a műsorvezető – miközben éneklés lesz. Ennek idestova hét lenül szórakoztató egyéniség volt. fél szemmel az óráját lesi – már a köéve, azóta az egész az életformám- Amolyan központi figura, aki bárkit vetkező kérdést teszi fel. Sem ripormá vált. képes volt megnevettetni. A kont- terként, sem riportalanyként nem raszt ebből a szempontból is óriási szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. - Még húszéves sem volt, amikor közöttünk, hiszen én nem ilyen va-
10 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
NAGYINTERJÚ Marót Viki
Fotó: Csurák Zsuzsanna
- A szakválasztás mégis azt jelzi, hogy el tudná képzelni a jövőjét a televízióban. - Inkább azt érzem, hogy ez egy kiruccanás. Annyira nem áll közel hozzám, de úgy éreztem, hogy ez a szak az, amit a zene és a fellépések mellett nyugodt szívvel teljesíteni tudok. Mindenképpen szerettem volna főiskolára járni. Nem akartam, hogy évek múltán azon bánkódjam: elment a fejem felett az idő úgy, hogy nem tanultam semmit. Mert azért a tudásszomj óriási bennem. - Ha már a médiánál tartunk, beszéljünk egy kicsit a bulvársajtóról. Foglalkoznak önnel, de nem sztárolják. Tudatosan kerüli az ilyen helyzeteket? - Pedig voltam vendég az egyik műsorban, ahol borsófőzeléket kellett főznöm. De a kérdésre válaszolva: igen, figyelek rá, igyekszem elkerülni. Sőt, amikor megjelentették az úgynevezett celeblistát, kifejezetten örültem, hogy nem szerepeltem rajta. Számomra az nem hír, hogy valakinek letörött a lábujján a köröm. Egyfelől nem érdekel, másrészt méltánytalannak találom, hogy valaki ezáltal kerüljön címlapokra, míg másoknak valóban egyedülálló teljesítménnyel sem sikerül. Nem szeretnék ezekben részt venni. Ne az alapján ítéljenek meg, mert levetkőztem az egyik újságnak. Ráadásul ez a fajta kitárulkozás nem is férne bele a hatvanas évek imidzsébe. - A magánéletben is ennyire viszszahúzódó? - Teljesen átlagos mai fiatal vagyok, aki három éve férjezett. Az idén költöztünk az új házunkba, ami nagyon nagy öröm, hiszen mi álmodtuk meg, és alakítottuk ki. - Úgy tudjuk, hogy mániákusan gyűjti a régi tárgyakat. Ezek sze-
gyűrűt, ami a nagymamámé volt, akit nem is ismertem. Ez számomra hihetetlen nagy érték. Jó érzés kö- Túlzás, hogy gyűjtöm, de vonzó- tődni hozzájuk, hiszen történetük dom hozzájuk. Ha hozzájutok ilyes- van, és olykor-olykor belegondolok, mihez, annak nagyon örülök. Most hogyha egyszer beszélhetnének, például kaptam anyukámtól egy mi mindenről tudnának mesélni. rint nemcsak a zenében szereti a „régiségeket”?
Nova Kultúr Zenekar Az alapító-névadó Novai Gábor 2003-ban hívta életre a formációt. Az együttes neve a (kultúr zenekar) egyben utal a stílusára is, hiszen a hangzás a retró műfaj speciális hazai változata lett azzal, hogy az elmúlt ötven év könynyűzenei hagyományaiból épít-
kezik. A zenekar énekese, Marót Viki fiatal kora ellenére hitelesen képviseli a hatvanas évek karakteres énekstílusát, és előadásmódját. Ruhái kiválasztásában is ösztönösen ráérez a legstílusosabb darabokra, szemüvegjei, sminkjei, színpadi mozgása, mára már kultuszt teremtettek.
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 11
EGRESSY BÉNI
PROGRAMAJÁNLLÓ R MBER 2009. DECEM
KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
December 20. (vasárnap), 10.30, sajókazinci református templom:
December 17. (csütörtök), 10.30, valamint december 18. (péntek), 9.00 és 10.30:
MUZSIKÁLÓ TEMPLOMOK 4. HANGVERSENY EMIK VONÓSNÉGYES
OVIS BÉRLET 2. ELŐADÁS DIÓTÖRŐ Nektár Gyermekszínház December 18. (péntek), 19.00:
MOZI - FILMAJÁNLÓ December 20. (vasárnap), 18.00:
RÉMSÉGEK CIRKUSZA Szinkronizált amerikai film
ROMANTIKUS BÉRLET II. ELŐADÁS December 21. (hétfőn), 18.00:
A belépés díjtalan!
NÉGY KARÁCSONY Szinkronizált amerikai vígjáték
December 20. (vasárnap), 15.00-18.00, Egressy klubterem:
December 28. (hétfő), 16.00:
TUNYOGI PÉTER-EMLÉKKONCERT ADVENT III. JÁTSZÓHÁZ Közreműködik: Riff-Raff Company Vendég: Kékesi László és Zeffer András A belépőjegy ára: 800 Ft
Részvételi díj: 250 Ft /fő Program: betlehemi bábok, hagyományos és modern fenyő díszek készítése A karácsonyfa körül az Ádám Jenő Általános Iskola kórusa énekel
ADVENTTŐL ÚJÉVIG
December 24. (csütörtök), 19.00: Fáklyás felvonulás, betlehemes játék, tűzijáték
ÉLŐ BETLEHEM a görög katolikus templomnál
December 17., (csütörtök), 14.00, tornacsarnok:
DIÁKOLIMPIA,
December 19. (szombat), 8.00, tornacsarnok:
KÖRZETI LABDARÚGÓTORNA
December 19. (szombat), 10.00, munkacsarnok:
SZEGÉNYEK KARÁCSONYA
December 20. (vasárnap), 8.00, tornacsarnok:
KÖRZETI LABDARÚGÓTORNA
December 20. (vasárnap), 10.00, művelődési központ:
KVSC– Budapest Pénzügyőr NB I-es sakkmérkőzés SZUPER JÁTÉKOS SPORTVETÉLKEDŐ
GYERMEKEK HÁZA KÉZMŰVESHÁZ December 22., 29. (kedd), 17.30:
ETKA JÓGA Vezeti: Varga Szilvia December 2-ától:
December 28. (hétfő), 18.00:
FÉRJ ÉS FELESÉG Feliratos angol-amerikai film
2012 Szinkronizált amerikai-kanadai filmdráma
KISGALÉRIA
SPORTRENDEZVÉNYEK
December 29. (kedd), 17.00, tornacsarnok:
Szinkronizált amerikai animációs film
Január 4. (hétfő), 18.00:
EGYHÁZAK KARÁCSONYA
December 19-27.:
TEREMLABDARÚGÓ IV. KORCSOPORT
FEL
December 10-étől A DIÓSGYŐRI KÉPZŐMŰVÉSZ STÚDIÓ NYELVÉN” „A SZERETET ’76 KARÁCSONYI HANGULATÚ KIÁLLÍTÁSA
IDEÁL ÉLETREFORM NÉPFŐISKOLA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PROGRAMJA Érdeklődni: Domonkos Ferencné (06-20/598-88-96, 06-48/412-114, E-mail:
[email protected]) Az előadások helyszíne a KSK klubterme, kezdésének ideje 17.00 December 18. (péntek), 16.00:
HANGOL(ÓD)JUNK AZ ÜNNEPRE!
December21., 28. (hétfő), 15.00:
Mandalafestés (szükséges: színes ceruza) December 31. (csütörtök):
IDEÁL SZILVESZTER A BÁNYÁSZKLUBBAN (Kazincbarcika, Kazinczy tér 2.) Mielőbbi jelentkezés szükséges! Hahota jóga minden szerdán 18 órától a sportközpont szabad területén, és keddenként 17 órától a Hotel BorsodChemben.
Vezeti: Rostás Zoltán
TŰZZOMÁNC SZAKKÖR ÉS KLUB Vezeti: Emődi Imre
December 18.* (péntek):
KARÁCSONYVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ* December 21., 28. (hétfő), 16.00:
FOLT-HÁTÁN FOLT KLUB
Részvételi díj: 250 Ft /fő Téma: karácsony
Vezeti: Pácz Jánosné December 29., 30. (kedd, szerda): December 18. (péntek), 17.00:
SZÜNIDEI JÁTSZÓHÁZ
Vezeti: Ujfaludi Natália
Téma: képeslap, papírjátékok készítése. A program díjtalan!
A FOLT HÁTÁN-FOLT KLUB KARÁHASTÁNC CSONYI TÉMÁJÚ KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: december 22-éig Tárlatvezetés: december 17-én,* Pácz December 17. (csütörtök), 16.00: klubvezetővel | KAZINCBARCIKAI 12Jánosné MOZAIK
A *-gal jelölt programokra csak előre DAL- ÉS NÓTAKEDVELŐK KLUBJA bejelentett csoportokat tudunk fogadni.
EGRESSY BÉNI KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-220 Fax: 48/510-224 E-mail:
[email protected] Web: www.egressy.hu MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-220 Fax: 48/510-224 E-mail:
[email protected] Skype: muvelodesikozpont VÁROSI KÖNYVTÁR Cím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 5. Telefon: 48/510-227 Fax: 48/320-207 E-mail:
[email protected] GYERMEKEK HÁZA-KÉZMŰVES HÁZ Cím: 3700 Kazincbarcika, Dózsa György út 49. Telefon: 48/310-116 Fax: 48/510-224 E-mail:
[email protected] SPORT KÖZPONT Cím: 3700 Kazincbarcika, Akácfa út 2. Telefon: 48/313-030 Fax: 48/320-149 E-mail:
[email protected]
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 13
KÜLDJE BE, MESÉLJE EL!
c-
zin sületek Fóruma és a Ka A Kazincbarcikai Egye Egyesület barcikai Városszépítő g szebb” karácsonyi „Legyen az ünnep mé det hir yt sen városszépítő ver Kategóriák: ély - legszebben díszített erk ház cső lép tt zíte dís - legszebben ládi ház - legszebben díszített csa kat kira tt zíte dís en - legszebb ézmény - legszebben díszített int
os lakossága végzi! A verseny zsűrizését a vár ely díszítés meglyik kategóriában valam Akinek tetszését bárme ort Központ (Fő Sp és s Könyvtár, Kulturáli nyerte, az Egressy Béni jen elhelyezni ked ves szí ába urn ezett tér 5.) aulájában elhely tüntesse fel a javasolt nevét, és ponn, : szavazatát a szavazólapo alábbi e-mail címre várjuk az ket pe yké Fén ét. tos cím
[email protected]. uár 6. 9. december 6. - 2010. jan A verseny időtartama: 200 IG) (MIKULÁSTÓL-VÍZKERESZT tés: 2010. január de hir ény dm ere Ünnepélyes
DienesMária KEF-elnök
Tisztelt Szerkesztőség! A Herman Ottó Tagisko lában hagyománya van a szülők iskolai szervezete (SZISZ) kezdem ényezésére megrende zett bálnak. Az idei rendez vényre egybegyűl t vendégeket, szülőket, tanárokat Bazsó Ber talanné igazgatónő köszön tötte. A bált Karikás Laj osné alpolgármester nyitotta meg. A tagisko la és a Kodály Zoltán Művészetoktatási Intézmény néptáncosai palotást adtak elő, aki ket Béres Zsuzsanna és Csonka László tanított be; majd Kassai Eszter és Víg h Zoltán színvonalas énekszámai szórakoztattá k a több mint százfős báli közönséget. A talpalávalót a Calypso együttes szolgáltatta. A kitűnő vacsora után hajnalig táncoltak a ven dégek. A bál bevételét a SZISZ ebben a tanévben is a tanuló k táborozására, sporto lási lehetőségeinek bővítésére fordítja.
HermanOttóTagiskola
VSZE-elnök
Tisztelt Szerkesztőség! , amely Megérkezett ez évi utolsó hónapunk ünket. Gyercsöndes várakozásra késztet benn a Télapó! Az mekeinket, unokáinkat is, mert jön lyú Télamoso b -szeb bnél üzletek polcain szeb k, minden szun pana t lehe Nem k. ozna sorak pók i. Keresem pénztárcának megfelelőt lehet találn m, melyik magamban a gyermeket – nézegete m a legaszto kivál osan Óvat m! neke tetszene nézni. ébe szem álok hosszabb szakállút, prób meklelkek? gyer a lük belő ki ak hatn olvas Mit át óvatosan Boldog nagymamaként három apók m, mert tubeteszek a kiskocsimba. Fellélegze dom, unokáimnak is tetszeni fognak. tyát. Az ünMeggyújtottuk az első adventi gyer Színtelen kon. utcá az ltak kigyú is ek fény nepi a éppen iájáb nkól mela i napjaink egymás után sgés az a jókor világítanak. A decemberi nyüz ti szívünvárakozás, amely valami módon kitöl az ünnepi ket. Tudunk-e venni ajándékot? Jut-e et élünk, asztalra valami finomság? Nehéz idők
feltölt bende legszebb ünnepünk közeledte tettel. Ám szere i mek gyer , ással akoz vágy et nünk lé advent befe nk getü lépe most még csöndben sra, életelébe, hogy a negyedik gyertyagyújtá n. Sőt, váljo bbá lassú sa forgá ak tóján tünk muta zunk, hogy megálljon egy pici időre. Ábrándoz ünk újra valósággá váljanak álmaink. Legy áljunk prób e érezv velük gyermekek, hogy örülni minden apróságnak.
Betlehemi csillag Irgalmatlanul átzuhog rajtunk a lét égnek a gyertyák sírunk és siratunk ét. mét. a riadt emlék becsukja két szem ot Lelkünkbe söpörjük össze a bánatot jelet figyeljük a vacogunk a télben félve várjuk a betlehemi csillagot. kában Az érces hang visszhangzik az éjsza didergő a néma válasz
Tisztelt Szerkesztőség! helyet a November 12., a helyszín Budapest, egy exkluzív vinotéka. Itt kapott SZIRT rcikai kazincba a is, minket meg hívtak ide s ör, Művészk Táncsics nyáron művészeti társaságot, hogy verssel, zenével emlékezzünk a tavaly körök elhunyt Kiss Bélára. A régi barátok, ismerősök, országos irodalmi ket. tiszteletü leróják hogy képviselői is mind eljöttek, t. Egy óra hosszára verseivel, verseinkkel, dallal, zenével megidéztük szellemé a s yában, félhomál ce borospin ódon az lebegett ott Görnyedt alakja lépteivel „Takarodó” csodálatos trombitadallamára jellegzetes hosszú ek, az elsántikált. De nem örökre, hiszen úgy tartja a mondás: akire emlékezn nem hal meg soha.
KissMelindamegbízott SZIRT-elnök 14 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
felüti fejét a rémület Heródes gyanúja az élet medrében. Harcban keresi a megváltó hatalmat rémült anyák elbújnak előle katonák elől nincs menekvés csecsemők sikolya fedi el arcukat Fellármázzák síró Betlehem városát hideglelés hull a véres hóban gyalázat mocska toporog, amíg az összes házat átforgatják. Hatalmas szótlanság terül szét a tájon mindenki és minden várakozik sírunk és siratunk, jon. ho hogy a riadt emlék végre becsukód SSzívünkbe söpörjük a zúgó bánatot lázasan figyeljük a jelet, hogy d fájdalmunkból gyógyuljunk veled got. Csilla i hem Betle a rjuk vágyva-vá
ébeett rzsséb Erz ZvadánéFarkasE
Tisztelt Szerkesztőség! Az MKB Bank Zrt. által kiír t „Gyűjtsünk szelektíven – közösen” pályázatán a Kazincbarcikai Összev ont Óvodák Alsóvárosi Körúti Tagóvodája eredményesen pályázott. Az anyagi támogatásból megvásárolt szelektív gyűjtősziget és műanyag zsugorító segíti az egészs éges, környezettudatos szemléletformálást a mindennapi nevelőmu nkában. A hulladékgyűjtéshez kapcsolódó már megvalósult progra mjaink a 2009/2010-es nevelési évben: - takarít ási világnap: szeptember 23. - Földünkért világnap: okt óber 21. - papírgyűjtés november ben. Programjainkhoz szakm ai és erkölcsi segítséget kaptunk az ÉHG Zrt.-től, mely céggel több éve pél daértékűen jó a kapcso latunk.
AlsóvárosiKörútiTagóv oda
HÁZTÁJI PRAKTIKÁK
A jégvirág nem elég
Az év utolsó hónapjában hideg van, rövidek a nappalok, kevés napfényt látunk, mégis az emberek – na, meg a gyerekek - többsége ezt az időszakot várja leginkább, hiszen ilyenkor tartjuk a legnagyobb családi ünnepet, a karácsonyt. Igaz, hogy maga az esemény csak két napig tart, de ha ügyesen szervezzük a dolgokat, akkor már jóval előtte megteremthetjük az ünnepváró hangulatot, majd utána a varázs megőrizhető legalább a téli szünet végéig. A legkézenfekvőbb megoldás erre, ha a lakásunkat feldobjuk némi dekorációval, amit tetézhetünk még az ünnepre jellemző illatokat árasztó gyertyákkal, illetve füstölőkkel. De kinek van erre ideje, pénze és energiája? – tehetnénk fel a kérdést, pedig nem feltétlenül tart a dolog órákig, nem kerül tízezrekbe; pillanatok alatt összeállíthatunk akár otthon megtalálható alapanyagokból néhány ötletes díszítést. Mielőtt azonban nekiállnánk lakásunk öltöztetésének, szánjunk néhány percet arra, hogy átgondoljuk, milyen színek illenek bútorainkhoz, illetve mennyi az a díszmennyiség, amit még elbír a berendezés anélkül, hogy kaotikussá válna az összkép. Akinek nincs kedve bíbelődni önálló alkotásokkal, annak sincs veszve minden, hiszen párszáz forintért vásárolhat egy-egy előre el-
készített asztal-, ablakdíszt, vagy girlandot. Illatgyertyákból, füstölőkből is széles a választék, ezek ára sem súrolja az ezres határt. Aki egy kicsit kreatívabb, az néhány egyszerű hozzávalóból mutatós dolgokat hozhat létre. Ablakdíszként például kiváló a papírból kivágott és felragasztott gyertya, csillag, hópehely – vagy más karácsonyi jelkép. Másik variációként a kivágott formákat használhatjuk sablonként, amit körbefújunk műhóval, amihez hozzájuthatunk már háromszáz forintért. Egy látványos asztaldíszt sem tart túl sokáig összehozni. Kiválasztunk egy nagyobb üvegtálat vagy egy fonott kosárkát, elhelyezünk benne néhány fenyőágat, pár szál örökzöld cserjeágat, tobozokat, gyertyát, színes üveggömböket, diót – biztosan akad otthon egy-két kiszuperált karácsonyfadísz is erre a célra – összerendezgetjük, és máris díszíthetjük vele az asztalt. Másik egyszerű megoldás, ha az örökzöldágakra szegfűszeggel megtűzdelt narancsokat és almákat helyezünk. Az ajtókat körbefuttathatjuk girlanddal, amit vagy készen vásárolunk, vagy pedig saját kezűleg illesztünk össze fenyőágakból drót, vagy damil segítségével. Cicomázhatjuk szalagokkal, üveggömbbel színezett termésekkel; nyugodtan bízzuk a fantáziánkra magunkat! A szorgalmasabbak a kertet, vagy az erkélyt is ékesíthetik; például kültéri égősorokkal, amelyeket párezer forintért megvásárolhatunk. A kreatív ötletekben segíthet, ha a decemberi játszóházak vagy kézműves foglalkozások valamelyikén részt veszünk, vagy megkérjük a gyerekeket, unokákat, hogy segítsenek be nekünk. Ebből felejthetetlen közös délután kerekedhet, még akkor is, ha a végeredmény nem lesz teljesen tökéletes. Az előre feldíszített lakás előnye lehet még, hogy szenteste előtt már csak a fenyőfára lesz gondunk. Az ünnepi vacsorára a terítéket feldobhatjuk a dekorációinkban fellelhető színekkel és motívumokkal. Hajtogassunk különleges formájú szalvétákat, vagy helyezzünk az asztalra szépen elrendezve gyertyákat, esetleg egy asztaldíszt, de hagyjunk bőven helyet a tálaláshoz, ne akkor kelljen eltüntetni a díszeket, amikor éppen a forró halászlés tálat hozzuk be a családnak!
Az ünnepi asztal terítése Ha az asztalterítő, a tányérok, evőeszközök adottak, csak néhány alapszabályt kell betartanunk, és máris olyan lesz a terítékünk, akár egy étteremben. A tányérok között minimum negyven centiméter távolságot hagyjunk, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Nem kötelező, de praktikus, ha legalulra, akár a többitől eltérő mintájú, nagyobb tányért helyezünk. A menühöz igazítsuk az evőeszközöket! Azt mindenki tudja, hogy a kés, valamint a kanál a tányér jobb, a villa a bal oldalára kerül. Mindig kívülről befelé haladva pakoljuk le az evőeszközöket, úgy, ahogyan a felszolgált ételek következnek. Ez akkor fontos, ha külön halkést és -villát rakunk az asztalra, illetve ha szósz is szerepel a köretek között. A poharaknál sem bonyolult az etikett. A legfontosabb, hogy ragyogó tiszták, foltmentesek legyenek! A kisebb vizes, a vörösboros – amely mindig öblös és talpas -, bal oldalára kerüljön a terítéknek, más poharat nem kötelező előre odakészíteni. A szalvétát, ha nincs hajtogatva, akkor a kés alá helyezzük. Ügyeljünk, hogy a fűszertartó mindenkinek elérhető távolságban legyen, ha ez nem megoldható, inkább kerüljön belőle több az asztalra! (H. M. M.)
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 15
„Mindenki m egy ilyen
Hotel BorsodChem Minőség – Kényelem – Nyitottság – Kreativitás Éppen helyszínt keres céges rendezvényéhez? Szeretné magánprogramját egy hangulatos étteremben vagy akár egy különálló rendezvényteremben lebonyolítani? Akkor Önnek a Hotel BorsodChem étterme, konferencia- vagy különterme az ideális választás! Legyen szó értekezletről, vállalati évzáró összejövetelről, előadásról, partnertalálkozóról vagy családi eseményről, az Ön feladata csupán az elképzelések és igények összeállítása, a szervezést és lebonyolítást bízza ránk! A két természetes megvilágítású, légkondicionált rendezvényterem összesen 100 fő befogadására alkalmas. Konferenciatermünkben modern technikai eszközök - projektor, vetítővászon, flipchart, hangosítás, mikrofon, vezeték nélküli internet - segítik a rendezvény miSzobatípus
Ár Ft/szoba/éj
Főszezoni ár (05.01-09.30.)
nél színvonalasabb lebonyolítását. Igény esetén egyéb szabadidős programok szervezését is vállaljuk. Zenés vacsoraestek, grill partik rendezését az éttermünk teraszán, valamint az aktív pihenésre vágyók számára kondicionáló teremünk, a hotel szomszédságában lévő városi uszoda vagy automata tekepálya nyújt kikapcsolódási lehetőséget jó idő esetén szalonnasütési és bográcsozási lehetőséggel. Amennyiben vendégeinek szállásra is szüksége van, kényelmes, kétágyas szobáinkban kipihenhetik az egész napos fáradalmakat.
Gasztronómia Elegáns, légkondicionált, nem dohányzó éttermünkben vendégeink megismerkedhetnek mind a magyar, mind a nemzetközi konyha specialitásaival. Folyamatosan megújuló étlapunkon mindenki megtalálhatja a fogára való finomságot. Kiváló ételekkel, zenei
TV
Internet
Minibár
X
X
X
Standard
6.000 Ft/szoba
8.000 Ft/szoba
(1 személy esetén)
(4.000 Ft/fő)
(5.000 Ft/fő)
Standard Plusz
8.000 Ft/szoba
10.000 Ft/szoba
X
X
X
Superior
12.000 Ft/szoba
14.000 Ft/szoba
X
X
X
Erkély
Wellness & Fitness
Klíma
X
X
X
X
A szobaárak nem tartalmazzák:
Kedvezmények:
Idegenforgalmi adó: 200 Ft / fő / éj; Reggeli: 1.900 Ft / fő; Pótágy: 3.000 Ft / fő
Gyermekkedvezmény (szülővel egy szobában) – 0-3 éves kor között: ingyenes – 3-12 éves kor között: 2.000 Ft / fő
Fürdőköpeny
X
megérdemel n helyet!”
programokkal és tematikus vacsoraestekkel várjuk a gasztronómia szerelmeseit és a szórakozni vágyókat, ahol vendégeink belekóstolhatnak az étkek változatos világába.
Gyermeksarok A kisgyermekes családokra is gondoltunk, ezért a legfiatalabb korosztály számára „Gyermeksarkot” alakítottunk ki, ami remek szórakozást nyújt a csemetéknek. Játékokkal, kifestőkkel várjuk a picinyeket, hogy amíg a család többi tagja étkezik, beszélget, az ő számukra is szórakoztatóan teljen az itt eltöltött idő.
Rendezvények a Lombik étteremben Vállaljuk esküvők, karácsonyi parti, névnapok, szülinapok, állófogadások teljes körű lebonyolítását 350 főig. Megújult kínálattal, kedvezményekkel, várjuk kedves vendégeinket, megrendelőinket. Az ünnepekre vállaljuk hidegtálak, saláták elkészítését. További információért, hívja a (48) 312-784-es, vagy a (48) 511-803-as telefonszámok valamelyikét, ahol rendelését is leadhatja.
Egészségsziget Látogasson el hozzánk, hiszen wellness részlegünkben egy zsúfolt nap után lazíthat és megfeledkezhet a mindennapok problémáiról. Szauna, szolárium, kondicionáló terem és pezsgőfürdő várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeinket. Fitness termünkben személyi edző szolgáltatás vehető igénybe, valamint szervezett női torna, hahota jóga, és hastánc tanfolyam indul szakember vezetésével, melyekre szeretettel várjuk az érdeklődőket.
Wellness csomagajánlataink Fitness terem, szauna és pezsgőfürdő.................................2.000,- Ft/fő Fitenss terem és pezsgőfürdő.................................................1.500,- Ft/fő Fitness terem és szauna.............................................................1.500,- Ft/fő Szauna és pezsgőfürdő..............................................................1.500,- Ft/fő Időpontfoglalás, bejelentkezés, további információ a tanfolyamokról a 311-911-es telefonszámon.
RECEPT MŰSORAJÁNLÓ
Barcikai csárda - A rovat ot támogatta a Hotel BorsodChem
- Nem e vag a yok agy okk a hagyomán ányos magya y r konyha híve, ink i ább zöld zöl bb a feh dsé ségekből fe ér hússo b , sajt sajto okból, okkból készül z t könnyebb ételeket, salá látá tákkat, grilillleke húsok o köz k ül a hal k t kedvelem. A hal a nag n gyy kedvencem, akár hal ászléként, akár sülten kés a kar karáácsonyi n menüb zült, - így ez ü ől sem s hiányozhat. A családunk ban az a szokás alakult s nteste el sze e őtt pá párr hét ki, hogy héttel e összeülünk a gyerekekk el, hogy megbeszéljük, majd az ünne m n pi p asztal mi kerüljön t ra, így mindenki megta lálhatja a kedvencét a fog amit a fe eles lesé ége gem készít el a nagy nap ások között,, ra – árult el néhány kul elő lőkkés észületekrő isszatitkot az ünnepi r l Mil M icz Sándorr, a Timpan on Vagyonkezelő és Szo vezető ig igaazg lgáltató Kft. ügyyzgatója.
Csobogók királya Hozzá zzáv való ók: 4 db d pisztráng (25-30 dkg /db), só, bors, halak gril fü töl füs ö t sajt lfűszer-keverék, 20 dkg sajt,, 10 1 dkg kg g vöröshagyma, 30 dkg erdei gomba (vargánya d olí dl olívvao ), 20 dkg póréhagyma, 2 aaolaj laj,, 20 20 dkg d bacon, 1 kg burgon ya (apró), 2 dl tejföl, 70 na úr joghurt, metélőhag nat g fokhagymakrém, 175 yma 5g Elkészzíté ítéss:: A pisztrángokat megtisztítjuk, szemüket kiszedjük, majd körülb centin nkén ké t bei beirdaljuk j . A belsejét sózzuk, bor elül két sozzuk, a külsejét grill hal b örzsöl bed ö jük. A fi ak fűszerkeverékkel finomra vágott vörösh agy má t ola jon üvegesre pirítjuk, szelettekr k e vágo kr ág tt erd hozzáadju e ei gombát, sózzuk, uk a borsozzuk és zsírjára pirí g baa kihűlt go gom tjuk. Miután a pirrított űlt,, hoz h záadjuk j a karikára vágott póréha gymát és a reszelt füs Ó tosan öss Óva ös zek z everjükk és a pisztrán tölt sajt ajto ot. t. gok belsejébe töltjük. meglocsol m A pisztrángokat olívaol s juk és el e őmele l gített sütőben százny ajjal olc van fokon húsz percig sütjük p ázsbur par b gon g yával a körítjük, melyhez a . Baconszalonnába gön burgonyákat megtisztít gyölt h eg hid g víz vízzzel, juk, majd egy lábasba el, sóz sózz ó zuk, és lassú tűzön félp helyezzük, felengedjük uhá ra főz zük , ma jd leszűrjük és kihűtjük. eg esével egy ve baaconba bur u kolunk, meglocsoljuk Amikor kihűlt, minden bur olívaolajjal és előmeleg gonyát san lo loccso solgatva ített sütőben száznyolc tv hú húsz percig sütjük. A kül van fokon folyamatoön csé szé ben tála jog lt joghurtos öntethez a ghur u tot és é a csi csip pet e nyi et n metélőhagymát öss tejfölt, a fokhagymakrém zekeverjük, és fél napig et, a hűtőbe tesszük.
PĬVRUDMiQOyGHFHPEHU²MDQX iU 'HFHPEHU
'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 Magyarország várai 4.
9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár .
'HFHPEHU 9.00 Képújság 18 00 18.0 0 Káv K é ± )ĘzĘ Qégy rész H Hg Hgy gyE yE EHQ HQ IĘzĘs PĦsor H
'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár 111.
'HFHPEHU 9.00 Képújság 1.00 KaráFsoQyi 3rHsszy PĦsor isPéWOésH
'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 +ároP +éW gyH az év gy Hi
'HFH 'HF ' H EHU HP 9 9.00 00 K Képújság 1.00 KaráFsoQyi ajáQGéNPĦsor jáWéNoN érWéNHs QyHrHPéQyHN MĦsorvHzHWĘ +arsáQyi /HvHQWH 'HFHPEHU 9.00 Képújság 1.00 KaráFsoQyi 3rHsszy PĦsor isP. 'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár 1. 'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár 4.
18 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
'HFHPEHU 9.00 Képújság 1.00 KaráFsoQyi 3rHsszy PĦsor isPéWOésH 'HFHPEHU 9.00 Képújság 1.00 KaráFsoQyi 3rHsszy PĦsor isPéWOésH 'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár 8. 'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 3arWi szWár 910.
'HFHPEHU 9.00 Képújság 18.00 +ároP +éW gyH az év gy Hi -DQXiU 9.00 Képújság 18.00 +ároP +éW gyH az év gy Hi -DQXiU 9.00 Képújság 18.00 Kávé ± )ĘzĘ Qégy rész Hgy EHQ IĘzĘs PĦsor -DQXiU 9.00 Képújság 3arWi szWár ZHrNIiOP $ .979 PĬVRUDL OHW|OWKHWĞH N DZZZNYWYKXROGDOUyO
ÖNKORMÁNYZAT
2009, A PÁLYÁZATI SIKEREK ÉVE Talán nem merészség azt állítani: a gazdasági világválság ellenére a 2009-es esztendő nem alakult rosszul Kazincbarcika Város Önkormányzata számára. Sőt, a rendszerváltás óta egyedülálló fejlődés indult meg a településen olyan látványos dolgokat produkálva, mint a Pollack és az Árpád iskolák teljes felújítása, a belváros-rekonstrukció, az új körforgalom megépítése, vagy a térfigyelő-rendszer üzembe helyezése. Többek között erről, illetve a jövő esztendő kilátásairól nyilatkozott lapunknak Szitka Péter polgármester. - A tavaly év végi mozaikos interjújában leszögezte: az adósságállomány növekedésének megállítása után ambiciózus pályázati terveket sző az önkormányzat 2009-re. Az idei költségvetés legalább is ezt szolgálta. - Egy város költségvetését összeállítani sohasem egyszerű feladat. Így volt ez 2008-ban, 2009-ben, és jövőre sem lesz rutinfeladat. 2006 végén Kazincbarcika költségvetési hiánya elérte a tíz százalékot, ami forintban 1,1 milliárdot jelentett. Ez a hiány a település működőképességét fenyegette, ezért a városvezetés eltökélte: olyan racionális gazdálkodásra van szükség, ami megállítja Kazincbarcika adósságnövekedését, és emellett lehetőséget teremt a különféle pályázatokon való aktív részvételre. Ezek a pályázatok városunk fejlődésének elengedhetetlen lehetőségei. Ezekhez a soha vissza nem térő lehetőségekhez, amit az uniós források jelentenek, hívtuk segítségül - a pályázatokhoz szükséges önerő finanszírozására - a kötvénykibocsátást. Ezt a forrást csak fejlesztésekre fordíthatjuk. A kitűzött célt sikerült teljesítenünk, hiszen a korábbi költségvetés hiányát markánsan csökkentettük, és számtalan nyertes pályázatból újulhat meg a város.
beri húszszázalékos távhődíjcsökkenés óriási megtakarítást jelent a városlakóknak; nem beszélve arról, hogy januártól újbóli díjcsökkenés várható az áfa öt százalékra történő mérséklésével. Szinte minden intézményünkben történt valamilyen felújítás. Akadálymentesítések, belső-külső felújítások és energia-megtakarítási kivitelezések indultak meg az orvosi rendelőkben, óvodákban, bölcsődékben, iskolákban. A Pollack és Árpád iskolák teljes körű megújulását, a belváros megszépülését sem hagynám ki a felsorolásból, mivel csak ez a két projekt közel kétmilliárd forintból valósul meg. - A gazdasági válság milyen mértékben játszott közre a 2010-es költségvetési koncepció összeállításánál? - Kazincbarcikát is kőkeményen érintette a gazdasági világválság, példának okáért csökkentek az iparűzési és egyéb adóbevételek. Szigorú költségvetést kell terveznünk, és biztosítanunk kell a város gondos működőképességét. Mindemellett nem mehetünk el a lehetőségeink mellett. A pályázatokon való részvétellel biztosíthatjuk azokat a fejlesztéseket, beruházásokat, melyeket régóta várnak
a kazincbarcikai polgárok. Meggyőződésem, hogy ezek a fejlesztések soha vissza nem térő lehetőségeket adnak nemcsak városunknak, hanem térségünknek is. - Az Országgyűlés igen szigorú költségvetési-tervezetet fogadott el 2010-re. Ez hogyan érintheti a városi önkormányzatot? - A szigorú számokat látva arra kell számítani, hogy minden területen spórolni fogunk, hiszen az állami normatívák jelentősen csökkennek. Kazincbarcikán ez elsősorban a nevelési-oktatási szegmenst érintheti, ezért sem mellékes, hogy a mostani városvezetés következetesen hajtotta végre az intézményracionalizálást. Mindamellett figyelünk arra, hogy a város költségvetésében prioritást kapjon a városüzemeltetés, kiérdemelve a „Tiszta, virágos város”címet. Az biztos, hogy 2010 februárjában a képviselő-testületnek nem lesz könnyű dolga, hisz – a forráshiány jelentős csökkenése ellenére - a település ismét elérkezhet teherbíró-képessége végére. Annyit azonban elárulhatok: Kazincbarcika vezetése nem tervezi a
- Milyen típusú pályázatok ezek? - Számtalan infrastrukturális pályázat van jelen a városban. Csak néhányat említve: a Dózsa György út, a Rózsa utca, a Csalogány utca, a város új körforgalma. Jövő évben a Mátyás király úti és az Építők úti bekötőutak újulnak meg teljesen. A munkahelyteremtést szolgálva az ipari parkban közműfejlesztési pályázatot nyertünk: inkubátorház építését kezdjük. Folytatjuk a játszótérprogramunkat, hiszen a visszajelzések igen kedvezőek a Csónakázó-tói beruházásról. Meghatározóan, gyors ütemben újulnak meg a panelépületek, kiegészülve az ÖKO-programmal. Ennek azért van jelentősége, mert a szeptemKAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 19
Fotó: Bodó József
ÖNKORMÁNYZAT
helyi adók és lakbérek további emelését, ami sok családnak jó hír lehet. - Többször hangsúlyozta sajtótájékoztatókon, interjúkban, hogy 2009 Kazincbarcikán a pályázatok éve volt. Melyik pályázati sikerre a legbüszkébb? - A legfontosabb, és a megyében egyedülálló, hogy nyertes pályázatunknak köszönhetően sor kerülhet egy átfogó, két tagiskolát érintő iskola-felújításra, amire nem volt példa az elmúlt két évtizedben. Közel nyolcszázmillió forintból újul meg a Pollack Mihály Általános Iskola és az Árpád Fejdelem Tagiskola. Az épületek teljes külső és belső felújításon esnek át, és az oktatási feltételrendszer is jelentősen javulhat. Ha valaki mostanában sétált arra, láthatta, hogy a Pollack Iskola állványait már leszedték, mivel a kivitelezési munkák a vége felé közelednek. Mihelyst ez kész, a két iskola cserél, - vagyis az Árpád költözik a Pollackba -, hogy ott is elkezdődhessen a beruházás. - Ezen kívül milyen pályázatokon szerepelt sikeresen az önkormányzat? - Említettem, hogy több nevelési-oktatási intézmény pályázatok révén megújult, vagy hamarosan el fog kezdődni a jelentős belső átalakítás, felújítás és akadálymentesítés. A Csokonai úti óvodában már szabadon közlekedhetnek a mozgássérültek, megújult belső terek fogadják a gyermekeket; nemsokára pedig a Ságváriban, a Napsugár és a Mesevár Tagóvodában, valamint a
20 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
Kazinczy Ferenc Tagiskolában is elkezdődnek a munkálatok. A belső felújításokból és akadálymentesítésekből nem maradt ki a polgármesteri hivatal „A” épülete és a Rózsa úti háziorvosi rendelő sem. A közeljövőben elkezdődhet a Május 1. úti orvosi rendelő felújítása és bővítése, valamint az I. sz. Bölcsőde kapacitásbővítése és rekonstrukciója. Pályázati pénzből korszerűsödik majd a Napsugár Tagóvoda konyhája, valamint a Kazinczy vizesblokkjai, ahol két tantermet is kifestenek. - A munkahelyteremtéshez sikerült valamiféle pályázati támogatást szerezni? - E területen már önmagában óriási eredmény, hogy az önkormányzat elnyerte az Ipari park-címet. Már többször hangsúlyoztam, hogy a városvezetés mindenféleképpen olyan vállalkozásokat szeretne idecsábítani, melyek nagy
létszámú, de nem túlságosan kvalifikált munkaerőt igényelnek. A siker érdekében elértük, hogy pályázati pénzek bevonásával javítsuk a park infrastrukturális ellátottságát, illetve létrehozzuk az első vállalkozói inkubátorházat. Ez a beruházás összesen hatszázmillió forintba kerül, aminek a fele pályázati pénz, a másik fele pedig saját erő. A válság ezen a területen végképp nagyot ártott. Sikeres tárgyalásokon voltunk túl gazdasági szereplőkkel, sőt már egy kedvező képviselő-testületi döntést is meghoztunk egy betelepülni szándékozó cég részére, de a válság miatt sajnos elálltak a betelepülési szándéktól. Remélem, nem örökre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tizenöt éve a mi iparvárosunkban is működnie kellene egy önálló városi ipari parknak. Ezt a másfél évtizedes lemaradást egy ciklus alatt szinte lehetetlen behozni, nekünk mégis sikerülhet, mert mindent megteszünk a munkahelyteremtés érdekében.
- A településképen pályázati pénzek segítségével javítottak 2009-ben, vagy a költségvetésben kapott prioritást a város arculata? - Erre is-is a válaszom. Tény, a leglátványosabb változás a városképen következett be, erre pedig saját költségvetésünk és az uniós források adtak lehetőséget. Felsorolni is nehéz, mi minden újdonsággal találkozhat az, aki betér Kazincbarcikára. Lassan már az előkészületek végénél tart a belváros-rehabilitáció, ami a település főutcájának és kapcsolódó tereinek teljes megújulását jelenti. A körforgalom mellett megszüntettünk két kocsmát, helyén munkahelyeket jelentő Spar Áruház épül. A régi élelmiszer-piac eltűnt, s a helyére – magántőkéből – egy teljesen új épül. A korábbi piaci létesítményeket elbontották, ledózerolták a földet, és hamarosan elkezdik az alapozást. Ezzel párhuzamosan nekilátnak majd – a belváros-rehabilitáció részeként – a volt Újvárosi Általános Iskola átalakításának, ahová a polgármesteri hivatal minden olyan irodája átköltözik, melyek rendszeresen ügyfeleket fogadnak. Teljes településrész-rehabilitáción esik át a Veres–Mikszáth– lakótelep, ami a lakóépületek, terek és az ott található intézmények meghatározott felújítását jelentik. Herbolya Régi-telepe kapcsán már csak az utolsó apró lépések hiányoznak, hogy megindulhasson a meglehetősen elhanyagolt városrész rehabilitációja, és szociális felzárkóztatása. A panelprogramban eddig a megújult négy épületen túl lassan újabb tizennégy készül el.
ÖNKORMÁNYZAT
- Az idei év egyik legfigyelemreméltóbb helyi eseménye a térség legnagyobb foglalkoztatóját, a BorsodChem Zrt.-t érintette. Februárban szóba került, hogy a cég megválik ötszázötven dolgozójától, ám kormányzati segítséggel mégis megmenekültek az álláshelyek. Azóta milyen lépéseket foganatosítottak a munkahelyek megtartása végett?
Fotók: Ditti
Sőt, az idén benyújtott, színvonalas pályázatok éppen elbírálás alatt állnak, így remélem, a kedvező döntéseket követően újabb panelek kerülnek be a programba. Az ÖKO-program is sok társasházat vonzott, mely kapcsán akár kétezer kazincbarcikai lakásban válhat szabályozhatóvá és mérhetővé a távfűtés. Nemcsak a településképet teszi rendezettebbé, hanem az autósok életét is megkönnyíti az új körforgalom, amit idén októberben adtunk át. Saját forrásból bővítettük a díszkivilágítást, valamint jövőre ezerötszáz új virágtartót helyezünk ki az oszlopokra. Mindezek mellett három iskolai műfüves pályával is gazdagodott a város, és örömmel mondhatom: 2010-ben újabb pályák épülnek majd.
zös ügyünk a környékbeli településekkel, ennek a sikeréért a végsőkig elmegyek.
- Februárban a BC Zrt., a kormány és az önkormányzat tárgyalásokba kezdett, melyek akkor sikeresen zárultak. Azóta a gazdasági társaságon belül átrendeződés zajlott, és a tulajdonosi viszonyok is változtak. A tárgyalások viszont folytatódtak, hogy a kormányzati segítség milyen formában valósuljon meg. Határozott álláspontom: a BC álláshelyeinek megőrzése és a cég sikeressége elemi érdekünk, hiszen többszáz ember elbocsátása családokat sodorna reménytelen helyzetbe. Ez már nemcsak Kazincbarcikának fontos, hanem a környező településeknek is, Berentén keresztül Putnokon át, egészen Bánrévéig. Ez kö-
- Igen. Amit ígértem, azt megvalósítjuk. Jövőre a 2006-os ígéretekkel centire elszámolunk, őszintén vállalva azt is, ami nem sikerült, de ez nem a kerékpárút és nem a játszóterek lesznek.
- Úgy vélem, általános jellemző lesz, hogy a választók mivel csalódtak a pártokban, egyre inkább nézik majd az embert és nem a pártpolitikust. Ez talán azért fon-
tos, mert az ember szavahihetősége az egyénre és nem a pártokra szabott. Én ebben hiszek. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Az biztos, hogy a szélsőjobb előretörésével kalkulálni kell, főleg Borsodban, Nógrádban, Szabolcsban. Ennek oka a cigánykérdés, aminek a megoldásához a nagypolitika az elmúlt húsz évben nem tudott hathatós támogatást nyújtani. A választók akaratából teszem a dolgom az elkövetkezendőkben is. Kazincbarcika ebben a ciklusban rengeteget változott, fejlődött, sok problémát megoldottunk. Jövő ősszel szeretném polgármesterként folytatni a munkát, mert vannak további komoly céljaink. Tavasszal a bizalmat ahhoz kérem, hogy a térségünk fejlesztésében részt vehessek – ahogy tettem ezt Kazincbarcikán is - Gyárfás Ildikóval. Képviselő asszonnyal és munkatársaimmal már eddig is számtalan sikert értünk el Kazincbarcikán és térségünk településein is. Ezt a munkát szeretném tavasszal és ősszel is folytatni térségünk fejlődéséért, fejlesztéséért. Készen állok a feladatra!
Tizenegy éve testvérek
vegyi üzeme, azok hasonló tevékenysége kötötte össze a két települést. Ma már Kazincbarcika és Burgkirchen együttműködése kiszélesedett: a sport, a kultúra, a művészetek terén szép sikereket értek el. A jövőben szeretnék még szélesebbre nyitni ezt a kaput úgy, hogy a két város lakói minél többet profitáljanak ebből. Szóba került a megbeszélésen a csereüdültetés is, amelynek egyik lehetősége a kazincbarcikai önkormányzat tulajdonában lévő balatonszepezdi ifjúsági tábor. Szitka Péter polgármester a találkozón kifejtette: a megbeszélés egyik napir-
endje a gazdasági válság, annak hatásai és kezelése volt, amely hasonló problémákat okozott mindkét településen. Szitka Péter beszélt arról is: a német és magyar fiatalok között intenzív volt eddig a kapcsolat. A német fiataloknak nagyon tetszik például Kazincbarcika két nagy kulturális és szórakoztató fesztiválja: a Borsodi Művészeti Fesztivál és a Kasza Napok. A kazincbarcikai diákok pedig a német nyelv tanulásához kaptak eddig segítséget, de a sport és a művészetek terén is bemutatkozott a két város egymásnak. (Önkormányzati sajtóközlemény)
Burgkirchen és Kazincbarcika még 1998 márciusában kötött testvérvárosi együttműködést. Az elmúlt tizenegy esztendő tapasztalatai és a jövőbeni együttműködés lehetőségei kerültek napirendre december 8-án, Kazincbarcikán azon a megbeszélésen, ahol a városba látogató burgkircheni delegációt fogadta a település vezetése. Dr. Stephan Merz, Burgkirchen polgármestere a kezdetekre visszaemlékezve arról beszélt: több mint egy évtizeddel ezelőtt még a két város
- A három évvel ezelőtti választási ígéretei közül - mindenki emlékszik rá -, kerékpárutat, játszótereket ígért Kazincbarcikának. Van rá esély, hogy jövőre megépüljön a kerékpárút, valamint a játszóterek?
- Jövőre országgyűlési és önkormányzati választásokat tartanak. A mostani ellenzék győzelme - a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint – borítékolható. Ön milyen végeredményre számít?
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 21
SPORT
Speciális torna
Timpanon Kupa hetedszer Az idei esztendőben immáron hetedszer rendeztek speciális országos tornaversenyt Kazincbarcikán a Timpanon Kft. jóvoltából. A sporteseménynek különleges jelentőséget kölcsönzött, hogy a Magyar Speciális Olimpia Szövetség 2009-ben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A szövetség két évtizede rendez különböző szintű sportversenyeket hazánk közel háromszázezer értelmi sérült állampolgárának. A december 5-én és 6-án megtartott Timpanon Kupára ötven enyhe, középsúlyos és súlyos, valamint halmozottan sérült versenyző érkezett. A megmérettetésnek komoly tétje volt, hiszen a szakági kapitány a barcikai kupa után jelöli ki a 2010-es luxemburgi női tornász Európa-bajnokságra utazó hatfős keretet. A válogatott sportolók még egyszer visszatérnek városunkba, mivel jövő év áprilisában településünk lesz a helyszíne a kontinensviadal előtti központi edzőtábornak. (Hírösszefoglaló)
SPORT
Fiatalos lendület
A sakkozók nagy többsége nem elégszik meg a szellemi frissességgel, hanem testi vitalitásra is törekszik. Így a Kazincbarcikai Városi Sakk Club ifjúsági játékosainak jelentős része egy fizikai sportágat is űz. Közülük is kiemelkedik Pál Előd, akinek különösen fontos a fittség, hisz a Rendőrtiszti Főiskolán végzett nyomozóként. Előd számos alkalommal állhatott fel a diákolimpiai versenyek dobogójának legmagasabb fokára. Mindössze tizenöt éves volt, amikor a következő lenyűgöző kombinációval ejtette ámulatba a közönséget. A kombináció megoldását beküldő olvasók között értékes tárgyjutalmakat sorsolunk ki. Beküldési határidő: 2010. január 10. Cím: 3700 Kazincbarcika Babits Mihály út 9. fszt./3. E-mail:
[email protected]
Fotó: Ditti
Előző feladványunk nyertese: Fazekas Gergely
Sötét indul és öt lépésben mattot ad
Labdarúgás Labdarúgó teremtorna a százéves sátoralaújhelyi futballért, Sátoraljaújhely Eredmények: Sátoraljaújhely – Sárospatak 1-7, Kazincbarcika – Bőcs 3-3, Mucsony – Sátoraljaújhely 6-3, Sárospatak – Bőcs 2-3, Kazincbarcika – Mucsony 4-3, Sátoraljaújhely – Bőcs 6-12, Mucsony – Sárospatak 8-2, Kazincbarcika – Sátoraljaújhely 11-3, Mucsony – Bőcs 0-12, Kazincbarcika – Sárospatak 15-5. Végeredmény: 1. hely - Kazincbarcika 10 (33-14), 2. hely - Bőcs 10 (30-11), 3. helyMucsony 6, 4. hely - Sárospatak 3, 5. hely - Sátoraljaújhely 0. A legjobb mezőnyjátékos: Urbin Péter (Bőcs) A legjobb kapus: Jakab Norbert (Mucsony) Gólkirály: Badalik Szabolcs (Kazincbarcika) 14 gól
22 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK
I. BorsodChem - Egressy Kispályás Teremlabdarúgó Torna Eredmények: BorsodChem – Tűzoltóság 4:6, Timpanon - Szabó Suzuki 7:4, BorsodChem – Timpanon 6:7, Tűzoltóság - Szabó Suzuki 6:4, Szabó Suzuki – BorsodChem 6:9, Timpanon – Tűzoltóság 6:4 Végeredmény: 1. hely – Timpanon, 2. hely – Tűzoltóság, 3. hely – BorsodChem, 4. hely - Szabó Suzuki
Sakk NB I-es csapatbajnokság 3. forduló Budapesti Honvéd – KVSC 5,5 - 6,5 Győzött: Mészáros, Ohotnik, László Remizett: Zámbó, Handó, Sikula, Kiss P., Borsos, Deák, Szabó Kikapott: dr. Barva, Verőci
NB II-es csapatbajnokság 3. forduló KVSC II. – Tiszavasvári 8-4 Győzött: Merényi, id. Csoltó, Gledura, Halmi, Nauberger, Huszár Remizett: Csoltó R., Csatlós B., Kövesfalvi, Rákos Megyei I. osztályú csapatbajnokság 1. forduló Kazincbarcika III. – Tiszaújváros 8,5 3,5 Gyermeksakkverseny, Teleki Tehetséggondozó Kollégium, Miskolc A KVSC sakkozóinak eredményei: 12 éves fiúk: 1. hely - Burinda Gábor 14 éves fiúk: 1. hely - Csatlós Roland 14 évnél idősebb fiúk: 1. hely - Rákos Ádám Tenkes Kupa, Harkány A KVSC sakkozóinak eredményei: 8. hely: Ohotnik Vladimir 6 pont, 32. hely: Borsos Bogdán 5 pont
SPORT
Röplabda NB I-es bajnokság 11. forduló Sümeg – Vegyész RC 2:3 (-22, 13, -23, 24, -13) Sümeg: Markó, Kaposi, Soós, Petre, Németh, Gőczi; csere: Horváth (liberó), Gyenes Vegyész RC: Lehóczky L., Mészáros, Gulyás, Csizmadia, Dudás, Juhász; csere: Szántai (liberó), Germuska, Kiss Foki Róbert edző (Sümeg): – Két bokasérülés után ilyen játékkal a Kazincbarcika ellen ki lehet kapni. Dudás András edző (Vegyész RC): – Az év legnehezebb meccsén sikerült legyőzni önmagunkat. 13. fordulóból előrehozott meccs Nyíregyházi FRK – Vegyész RC 1:3 (27, -24, -23, -16) Vegyész RC: Lehóczky L., Dudás, Cziczó, Lehoczky G., Juhász; csere: Szántai (liberó), Mészáros, Orosz Bugyi József edző (Nyíregyházi FRK): – Az első szett után érthetetlen módon letört a lelkesedésünk. Dudás András edző (Vegyész RC): – A nagy teremben a végén már játszottunk is. Kosárlabda Megyei felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 3. forduló Sláger - Tiszaújváros 63 - 50
Sláger: Gálik 7/1, Ragyina T 5/0, Finta 7/1, Dobos 6/2, Hanzel 25/1 Cserék: Honti, Ferenczi, Balogh 8/0, Lőkös 5/1 Játékosedző: Ragyina Tamás 4. forduló Sláger - MISI 57 - 56 Sláger: Gálik 4, Ragyina 12/6, Finta 18/12, Dobos 6, Hanzel 9/3 Cserék: Varga 8, Balogh, Lőkös Játékosedző: Ragyina Tamás Ifibajnokság Diósgyőri gimnázium - Sláger 75 - 78 Edző: Gaszper András Diáksport Teremlabdarúgás I. korcsoportosok városi versenye Eredmények: Kazinczy - Dózsa 5:1, Kazinczy - Ádám Jenő 5:1, Dózsa - Ádám Jenő 2:1 Végeredmény: 1. hely – Kazinczy, 2. hely – Dózsa, 3. hely - Ádám Jenő Középiskolás lányok versenye Eredmények: Irinyi - Jókai 0:1, Don Bosco – Surányi 1:10, Deák - Irinyi 1:7, Jókai - Don Bosco 14:1, Deák - Surányi 0:7, Irinyi - Don Bosco 5:1, Jókai - Deák 1:0, Surányi - Irinyi 3:1, Don Bosco Deák 0:3, Jókai - Surányi 0:1 Végeredmény: 1. hely – Surányi, 2. hely – Jókai, 3. hely – Irinyi, 4. hely – Deák, 5. hely - Don Bosco Középiskolás fiúk versenye Eredmények: Don Bosco - Surányi 2:6, Jókai Deák 2:8, Don Bosco - Deák 6:2, Surányi - Jókai
15:0, Surányi - Deák 2:2, Jókai - Don Bosco 0:18 Végeredmény: 1. hely - Surányi, 2. hely - Don Bosco, 3. hely - Deák, 4. hely - Jókai Kézilabda Középiskolás lányok városi versenye Eredmények: Ságvári - Surányi 17:3, Surányi - Jókai 12:5, Ságvári - Jókai 15:7 Végeredmény: 1. hely – Ságvári, 2. hely – Surányi, 3. hely – Jókai Úszás I-IV. korcsoportos diákolimpiai verseny Első helyezettek: Gyorsúszás I. korcsoport: Potonyec Lili (Ádám Jenő), Keresztes Kornél (Dózsa); II. korcsoport: Somosi Fanni (Ádám Jenő), Kovács Balázs (Kazinczy); III. korcsoport: Papp Kálmán (Pollack); IV. korcsoport: Rácz Dóra (Kazinczy), Magyar András (Dózsa); IV. korcsoport „A” kategória: Brogli Réka (Ságvári) Mellúszás I. korcsoport: Pál Lili (Árpád), Jakab Ádám (Pollack); II. korcsoport: Somosi Fanni (Ádám Jenő), Jakab Ákos (Pollack); III. korcsoport: Harsányi Nóra (Kazinczy), Pál Gergely (Árpád); IV. korcsoport: Hegedűs Viktória (Árpád), Kozma Márk (Ádám Jenő); IV. korcsoportos „A” kategória: Brogli Réka (Ságvári) Hátúszás I. korcsoport: Potonyec Lili (Ádám Jenő), Keresztes Kornél (Dózsa); II. korcsoport: Csorba Kamilla (Dózsa), Kovács Balázs (Kazinczy); III. korcsoport: Dancsó Bianka (Dózsa), Dudás Dániel (Ádám Jenő); IV. korcsoport: Potonyec Fanni (Ádám Jenő), Kozma Márk (Ádám Jenő) Váltó II. korcsoport, lányok: Ádám Jenő, fiúk: Pollack; III. korcsoport, fiúk: Ádám Jenő; IV. korcsoport, lányok: Kazinczy, fiúk: Dózsa
KAZINCBARCIKAI MOZAIK
| 23
REJTVÉNY ÁLLÁS
Képrejtvény
Az alábbi szétdarabolt és összekevert kép Kazincbarcika egyik nevezetes szobrát ábrázolja. Ha tudja, hogy a műalkotás mit ábrázol, és melyik történelmi eseményhez köthető, írja meg nekünk. A helyes megfejtéssel kétszemélyes, 5000 Ft értékű vacsorát nyerhet a Hotel Lukácsban.
Beküldési határidő: 2010. január 11. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy Béni út 25. E-mail:
[email protected] December 3-ai lapszámunk nyertese: Varga Jácint (
[email protected]) A vacsorával kapcsolatos részleteket a Hotel Lukács recepciójával a 06-48/510-570-es telefonszámon lehet megbeszélni.
Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ kazincbarcikai kirendeltségének belföldi állásajánlatai Szakma/állás
Fő
Hol
Érdeklődni lehet
angol szakos középiskolai tanár CNC-esztergályos (programozó, kezelő) cukrász élelmezésvezető ének szakos középiskolai tanár informatika szakos középiskolai tanár könyvtár - magyar szakos tanár magyar szakos középiskolai tanár matematika - fizika szakos általános iskolai tanár matematika szakos tanár műszaki vizsgabiztos rajz szakos középiskolai tanár tehénpásztor (traktorvezetői ismerettel) tehergépkocsi-vezető („E” kat., nemzetközi + ADR)
1 1 1 1 1 1 1 1
Sajókaza Kazincbarcika Kazincbarcika Kazincbarcika Sajókaza Sajókaza Kazincbarcika Sajókaza
06/48/510-079 06/48/510-079 06/48/512-086 06/48/510-079 06/48/510-079 06/48/510-079 06/48/512-603 06/48/510-079
1 1 1 1 1
Ormosbánya Kazincbarcika Kurityán Sajókaza Szuhafő
06/48/510-077 06/48/512-603 06/48/510-079 06/48/510-079 06/48/510-079
20
változó
06/48/510-077
Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ kazincbarcikai kirendeltsége Cím: 3700 Kazincbarcika, Tóth Árpád út 2. Telefon: 06-48/510-079, Fax: 06-48/312-509
24 | KAZINCBARCIKAI MOZAIK